Hogyan kell törekedni az igazságra? (20.)
Azok a változatos témakörök, amelyekről beszélünk, a mindennapi élet gyakorlati dolgaival kapcsolatosak. Miután meghallgattátok ezt a tartalmat, nem érzitek úgy, hogy az igazság nem üres, nem egy szlogen, nem egyfajta teória, és különösen nem egyfajta tudás? Mivel kapcsolatos az igazság? (A valós életünkkel kapcsolatos.) Az igazság a valós élettel kapcsolatos, a valós életben zajló különféle eseményekkel. Az emberi élet minden aspektusát érinti, különféle kérdéseket, amelyekkel az emberek a mindennapi életben találkoznak, és különösen vonatkozik az emberek által hajszolt célokra és az általuk választott utakra. Ezen igazságok egyike sem üres, és semmiképpen sem nélkülözhető; létfontosságú az emberek számára, hogy mindegyikkel rendelkezzenek. Amikor a mindennapi életben bizonyos gyakorlati kérdésekről van szó, ha képes vagy ezeket a dolgokat az általunk közölt igazságalapelvek alapján megközelíteni, megoldani és kezelni, akkor belépsz az igazságvalóságba. Ha a mindennapi életedben az eredeti gondolataidhoz és nézőpontjaidhoz ragaszkodsz ezekkel az igazságot érintő dolgokkal kapcsolatban és nem változol meg, ha a saját emberi perspektívádból közelíted meg ezeket a kérdéseket, és olyan alapelvek szerint és olyan alapon szemléled ezeket a dolgokat, amelyeknek semmi közük az igazsághoz, akkor nyilvánvalóan nem olyasvalaki vagy, aki belép az igazságvalóságba, és olyan ember sem vagy, aki az igazságra törekszik. Nem számít, hogy az igazság mely aspektusáról beszélünk, az érintett témakörök mind az emberek különféle kérdésekkel kapcsolatos hibás gondolatainak, nézőpontjainak, elképzeléseinek és képzelődéseinek korrigálásáról és megváltoztatásáról szólnak, hogy helyes gondolataik és nézőpontjaik lehessenek azokról a különféle dolgokról, amelyekkel a mindennapi életben kapcsolatba kerülnek, és hogy a helyes perspektívákból és álláspontokból szemléljék ezeket a valós életben megtörténő dolgokat, majd az igazságot tekintve mércéjüknek megoldják és kezeljék őket. A prédikációk hallgatása nem doktrínával vagy tudással való felszerelkezést jelent, nem arról szól, hogy az ember kiszélesítse a látókörét vagy betekintést nyerjen – az igazság megértéséről szól. Az igazság megértésének célja nem az, hogy az ember gondolatait vagy szellemét gazdagítsa, vagy az emberi mivoltát gazdagítsa, hanem hogy képessé tegye az embereket arra, hogy ne szakadjanak el a valós élettől, miközben az Istenben való hit útját járják, és amikor a mindennapi életben különféle dolgokkal szembesülnek, akkor úgy szemléljék az embereket és dolgokat, úgy viselkedjenek és cselekedjenek, hogy Isten szavait tekintik alapjuknak, az igazságot pedig a mércéjüknek. Ha már ilyen sok éve hallgatod a prédikációkat és fejlődtél a doktrína és tudás területén, és úgy érzed, hogy lelkileg meggazdagodtál és a gondolataid emelkedettebbé váltak, ám a mindennapi életben sok dologgal szembesülve még mindig nem tudod a helyes nézőpontból szemlélni ezeket a kérdéseket, és arra sem vagy képes, hogy kitartóan az igazságalapelvek szerint gyakorolj, szemléld az embereket és dolgokat, viselkedj és cselekedj, akkor egyértelműen nem olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik, vagy aki belép az igazságvalóságba. Ennél is súlyosabb az, hogy még nem jutottál el odáig, hogy alávesd magad az igazságnak, alávesd magad Istennek, vagy féld Őt. Természetesen egyértelműen megerősíthető, hogy nem léptél rá az üdvösség útjára. Nem így van talán? (De igen.)
A jelenlegi valós érettségetek és körülményeitek alapján milyen szempontokból érzitek úgy, hogy beléptetek az igazságvalóságba? Milyen szempontokból van reményetek az üdvösségre? Mely területeken kell még belépnetek az igazságvalóságba, de távolról sem ütitek meg az üdvösséghez szükséges mércét? Fel tudjátok ezt mérni? (Azokban a helyzetekben, amikor antikrisztusok és gonosz emberek zavarják a gyülekezet munkáját, károsítva Isten házának érdekeit, nincs igazságérzetem és őszinte hűségem Isten iránt. Képtelen vagyok felállni és megvédeni Isten házának érdekeit, és nincs bizonyságtételem ezekben az életbevágó dolgokban. Ebből a szempontból nyilvánvalóan távolról sem ütöm meg az üdvösséghez szükséges mércét.) Ez egy valódi probléma. Mindenki beszélgessen tovább erről. Azon kívül, hogy felismeritek az érettségeteket az antikrisztusok megkülönböztetését és elutasítását illető kérdésekben, más szempontokból milyen dolgokkal találkoztál a mindennapi életedben, amelyek miatt úgy érzed, hogy még nem léptél be a valóságba, hogy nem tudsz az igazságalapelvek szerint gyakorolni, és noha érted a doktrínát, az igazságban még most sem látsz tisztán, nincs világos utad, és nem tudod, hogyan igazodj Isten szándékaihoz, vagy miként tartsd be az alapelveket? (Miután oly sok éven át tettem a kötelességemet, azt hittem, hogy el tudom hagyni a családomat, le tudok mondani a karrieremről, és egy bizonyos mértékben el tudom engedni a szüleim és rokonaim iránt táplált érzéseimet. Időnként azonban olyan valós élethelyzetekkel találkoztam, amelyek rádöbbentettek, hogy még mindig vannak bennem érzések, és ott akarok lenni a szüleim mellett, hogy gondot viseljek rájuk, és gyermeki hűséggel legyek irántuk. Ha képtelen vagyok ezt megtenni, akkor úgy érzem, hogy az adósuk vagyok. Isten múltkori közlését hallgatva arról, hogy a szüleink nem a hitelezőink, felismertem, hogy nem értem az igazságnak ezt az oldalát, és még nem vetettem alá magam az igazságnak vagy Istennek.) Ki más szeretné folytatni? Vajon nem találkoztok nehézségekkel a mindennapi életetekben? Vagy talán vákuumban éltek, és sosem szembesültök semmilyen problémával? Ütköztök nehézségekbe a kötelességeitek végzése során? Előfordul, hogy felületesek vagytok? (Igen.) Van olyan, hogy átadjátok magatokat a testi jólétnek és kényelemnek? Hírnévért és státuszért dolgoztok? Gyakran aggódtok és szorongtok a jövőbeli kilátásaitok és útjaitok miatt? (Igen.) Akkor hogyan kezeled ezeket a helyzeteket, amikor szembesülsz velük? Képes vagy az igazság segítségével megoldani őket? Amikor előléptetnek, egy tartalék tervhez ragaszkodsz, amikor pedig elbocsátanak az állásodból, a kilátásaid és rendeltetési helyed miatt aggódsz, félreérted és okolod Istent, vagy a képesítéseidet lobogtatod – vannak ilyen problémáid? (Igen.) Hogyan kezeled és oldod meg ezeket a helyzeteket, amikor találkozol velük? Az önző vágyaidat követed, vagy képes vagy kitartani az igazságalapelvek mellett, fellázadni a hús-vér test ellen, és fellázadni a romlott beállítottságod ellen annak érdekében, hogy az igazságot gyakorold? (Isten, amikor csak találkozom ezekkel a helyzetekkel, doktrínaszerűen megértem, hogy nem szabad a hús-vér testem preferenciái vagy romlott beállítottságom alapján cselekednem. A lelkiismeretem időnként felbolydul és szégyent érez, és valamelyest változtatok a viselkedésemen. De nem azért, mert megváltoztak a nézeteim ezekről a dolgokról, vagy képes vagyok gyakorolni az igazságot. Néha, ha az önző vágyaim meglehetősen erősek, és úgy érzem, hogy ez a nehézség túl nagy, akkor még ha energialöketet is kapok, akkor sem tudom gyakorolni. Azon a ponton a romlott beállítottságomat fogom követni, és még a külső jó magaviselet sem marad meg.) Miféle helyzet ez? A végén vajon az igazságot fogod gyakorolni és szilárdan megállsz a bizonyságtételedben, vagy elbuksz? (Elbukok.) Ezután önvizsgálatot tartasz és megbánást érzel? Képes vagy javításokat eszközölni, amikor újból hasonló helyzetekkel szembesülsz? (Miután elbuktam, egy kis nyugtalanságot érzek a lelkiismeretemben, és amikor eszem és iszom Isten szavait, magamra tudom vonatkoztatni azokat, ám amikor legközelebb ezekkel a helyzetekkel találkozom, továbbra is ugyanaz a romlott beállítottság fedi fel magát. E szempontból viszonylag kicsi a fejlődés.) A legtöbb ember nem kerül ilyen állapotba vajon? Ti hogy látjátok ezt a dolgot? Amikor csak hasonló helyzetekkel találkoznak az emberek, abban, ahogy kezelik ezeket – eltekintve attól, hogy a lelkiismeretük hatására a viselkedésük fejlődik, vagy a viselkedésük néha viszonylag nemes, időnként pedig viszonylag aljas az aktuális helyzetüktől és állapotuktól függően, és a különböző kedélyállapotuk szerint – ezektől eltekintve a gyakorlásuknak semmi köze az igazsághoz. Mi a gond ezzel? Ez jelképezi egy ember érettségét? Miféle érettség ez? Éretlenség ez, vagy gyengeség, hiányosság az emberi mivoltukban, vagy annak megnyilvánulása, hogy nem gyakorolják az igazságot? Mi ez? (Éretlenség.) Amikor valaki éretlen, nem képes gyakorolni az igazságot, és mivel nem tudja gyakorolni az igazságot, az érettsége csekély. Mennyire csekély? Azt jelenti, hogy ebben a kérdésben még nem szerezted meg az igazságot. Mit jelent az, hogy még nem szerezted meg az igazságot? Azt jelenti, hogy Isten szavai még nem váltak az életeddé; Isten szavai még mindig egyfajta szöveg, egy doktrína vagy érvelés a számodra. Még nem lettek beléd dolgozva és nem váltak az életeddé. Ennek következtében ezek az úgynevezett igazságok, amelyeket értesz, pusztán egyfajta doktrína vagy szlogen. Miért mondom ezt? Mert ezt a doktrínát nem tudod a valóságoddá tenni. Amikor a mindennapi életben dolgokkal szembesülsz, nem az igazság szerint kezeled őket; még mindig a Sátán romlott természete szerint és a lelkiismeret befolyása alatt kezeled őket. Ezért legalább annyi nyilvánvaló, hogy nem rendelkezel az igazsággal ebben a kérdésben, és még nem nyertél életet. Nem nyerni életet azt jelenti, hogy nincs életed; az, hogy nincs életed, azt jelenti, hogy ebben a dologban egyáltalán nem lettél megmentve, és még mindig a Sátán hatalma alatt élsz. Nem számít, hogy amit a lelkiismeret hatása alatt gyakorol valaki, az jó magaviselet vagy egyfajta megnyilvánulás, az nem az életet jelenti; egyszerűen csak a normális emberi mivolt megnyilvánulása. Ha ebbe a megnyilvánulásba a lelkiismeret befolyása is belekerült, akkor legjobb esetben ez egyfajta jó magaviselet. Ha nem a lelkiismeret a fő tényező, hanem valakinek a romlott beállítottsága, akkor ezt a viselkedést nem lehet jó magaviseletnek tekinteni; ez a romlott beállítottság feltárulása. Tehát mely kérdésekben tettétek már valósággá az igazságot, és nyertetek életet? Mely kérdésekben nem nyertétek még el az igazságot és nem tettétek azt az életetekké, és még nem tettétek az igazságot a valóságotokká? Más szóval, mely kérdésekben éled meg Isten szavait és tekinted azokat a mércédnek, és mely kérdésekben nem tetted még meg ezt? Számold meg, hány ilyen van. Ha mindet számba vetted, de sajnálatos módon egyetlen olyan kérdés sincs, amelyben Isten szavai alapján cselekedtél vagy amit azok alapján éltél meg, hanem inkább a forrófejűséged, az elképzeléseid, a hús-vér test preferenciái vagy vágyai, vagy a romlott beállítottságod alapján cselekedtél, akkor mi lesz a végeredmény? Az eredmény rossz lesz, nem így van? (De igen.) A mai napon már sok éve hallgatjátok a prédikációkat, elhagyva a családotokat, lemondva a karrieretekről, nehézséget szenvedve és megfizetve az árat. Ha ez az eredmény, akkor olyasmi ez, amitől boldognak kell lennünk és amit ünnepelni kell, vagy ami miatt szomorkodni és aggódni kell? (Szomorkodni és aggódni.) Az a személy, aki nem teszi valósággá az igazságot, aki nem teszi Isten szavait az életévé, miféle ember az olyan? Nem olyan ember vajon, aki a Sátán romlott természetének teljes irányítása alatt él, aki képtelen meglátni az üdvösség reményét? (De igen.) Gondolkodtatok valaha ezeken a kérdéseken, amikor rendszerint olvassátok Isten szavait és önvizsgálatot tartotok? A legtöbb ember nem, ugye? A legtöbben csak azt gondolják: „Tizenhét évesen kezdtem hinni Istenben, most pedig negyvenhét vagyok. Olyan sok éve hiszek Istenben, és több alkalommal vadásztak már rám, Isten azonban vigyázott rám és segített elmenekülnöm. Laktam barlangokban és fűkunyhókban, nem ettem napokon és éjeken át, és oly sok órát töltöttem álmatlanul. Olyan sok szenvedést viseltem el és oly sok mérföldet futottam, mindezt a kötelességem megtétele, a munkám elvégzése és a megbízásom befejezése érdekében. Olyan nagy reményem van az üdvösség iránt, már elkezdtem az üdvösség útján járni. Olyan szerencsés vagyok! Igazán hála legyen Istennek. Ez az Ő kegyelme! A világi emberek szemében értéktelen voltam, senki nem tartott sokra, és én sem tartottam magam soha különlegesnek, de azért, mert Isten felemelt, mert Ő kiemelt engem – a nélkülözőt – a trágyadombból, rákerültem az üdvösség útjára, ami lehetővé tette számomra azt a megtiszteltetést, hogy az Ő házában végezzem a kötelességemet. Ő felemelt engem és Ő szeret engem! Most olyan sok igazságot értek, és oly sok éven át dolgoztam. Biztos, hogy a jövőben megkapom majd a jutalmamat. Ki vehetné ezt el?” Ha egyedül ezekre a dolgokra tudnátok gondolni, amikor önvizsgálatot tartotok, nem lenne az aggasztó? (De igen.) Mondjátok meg Nekem, oly régóta hisztek Istenben, olyan sokat szenvedtetek, olyan messzire utaztatok, és olyan sokat dolgoztatok. Egyesek, akik ilyen régóta hisznek, miért kerültek most át a B csoportba? Miért kell most olyan sok vezetőnek és dolgozónak visszafizetnie az adományokat és az adósságok terhét hordozni? Mi folyik itt? Nem lettek már megmentve? Nem rendelkeznek már az igazsággal és nem szerezték meg az életet? Egyesek úgy tekintettek magukra, mint Isten házának oszlopaira és sarokköveire, mint akik ritka tehetségek itt. Vajon most hogy állnak a dolgok? Ha ez a sok évnyi szenvedés és az ár megfizetése azt eredményezte volna, hogy ők életet kapnak és rendelkeznek az igazságvalósággal, alávetik magukat Isten szavainak, igazi istenfélelem van bennük, és hűen végzik a kötelességeket, akkor vajon elbocsátották volna és áttették volna ezeket az embereket a B csoportba? Adósságokkal terhelték volna meg őket, vagy rossz értékelést kaptak volna? Megtörténtek volna ezek a problémák? Ez elég kínos, nem igaz? (De igen.) Gondolkodtatok valaha is azon, hogy mi a probléma? Az, hogy valaki mennyi szenvedést képes elviselni, vagy mekkora árat fizet az Istenbe vetett hitéért, az nem az üdvösség jele vagy azé, hogy belép az igazságvalósága, sem annak a jele, hogy van élete. Akkor hát mi a jele annak, hogy valaki rendelkezik élettel és az igazságvalósággal? Nagyjából az, hogy valaki képes-e gyakorolni az igazságot és alapelvek szerint kezelni az ügyeket; különösen, hogy az igazságalapelvekkel szemléli-e az embereket és a dolgokat, és azok alapján viselkedik és cselekszik-e, hogy képes-e az igazságalapelvek szerint cselekedni. Ha a kötelességeid végzése közben le tudod győzni saját magadat, képes vagy szenvedést elviselni és megfizetni az árat mindabban, amit teszel, de sajnos a legfontosabb pontot képtelen vagy elérni, vagyis nem tudod fenntartani az igazságalapelveket; ha bármit is teszel, mindig a saját érdekeidet tartod szem előtt, mindig saját magadnak keresel kiutat, mindig magadat akarod megőrizni; és ha soha tartod fenn az igazságalapelveket, Isten szavai pedig pusztán doktrína a számodra, akkor ne is beszélj arról, hogy értékes vagy-e, vagy hogy az életednek van-e értéke vagy nincs; a legalapvetőbb ponton nem rendelkezel élettel. Az élet nélküli ember a legszánalmasabb. Aki hisz Istenben, de mégsem lép be az igazságvalóságba, és nem nyer életet, az a legszánalmasabb ember, és ez a legsajnálatosabb dolog. Nem így van? (De igen.) Nem azt kérem, hogy mindenben legyetek képesek az igazságalapelvek szerint gyakorolni, de legalább a jelentős kötelességeid végzésében és a mindennapi életed alapelvekkel kapcsolatos fontos ügyeiben képesnek kell lenned az igazságalapelvek szerint cselekedni. Legalább ezt a normát el kell érned ahhoz, hogy lásd önmagadban az üdvösség reménységét. Jelen pillanatban azonban még a legalapvetőbb követelményig sem értél fel, semmit nem valósítottál meg belőle. Ez egy igencsak sajnálatos és mélységesen aggasztó dolog.
Istenben való hitük első három évében boldogok és örömteliek az emberek. Mindennap arra gondolnak, hogy áldásokban részesülnek és csodálatos rendeltetési helyük van. Úgy hiszik, hogy a külsődleges jó viselkedések, mint az Istenért való szenvedés, a sürgés-forgás és több segítségnyújtás másoknak, több jó cselekedet, illetve több pénz ajánlása olyan dolgok, amelyeket az Istenben hívőknek tenniük kell. Miután három-öt évig hisznek Istenben, noha értenek néhány doktrínát, az emberek még mindig az elképzeléseik és képzelődéseik szerint hisznek Istenben. A jó viselkedések, a lelkiismeretük és a jó emberi mivolt szerint élnek ahelyett, hogy az igazságalapelvek szerint élnének, vagy Isten szavait az életükké tennék és a mércéjükké, amely alapján az embereket és a dolgokat szemlélik, viselkednek és cselekszenek. Mely ösvényt követik az ilyen emberek? Nem azt az ösvényt vajon, amelyiket Pál követte? (De igen.) Jelenleg nem ebben az állapotban találjátok magatokat? Ha legtöbbször ebben az állapotban találod magad, akkor vajon hasznos ennyi prédikációt meghallgatni? Függetlenül attól, hogy milyen prédikációkat hallgatsz, nem azért hallgatod, hogy megértsd az igazságot, vagy hogy a mindennapi életedben az igazságalapelvek szerint szemléld az embereket és dolgokat, viselkedj és cselekedj, hanem azért hallgatod, hogy gazdagítsd a lelkivilágodat és az emberi tapasztalataidat. Ez esetben nincs szükség arra, hogy hallgasd ezeket, ugye? Némelyek ezt mondják: „Az nem lesz jó, ha nem hallgatok prédikációkat. Ha nem hallgatok prédikációkat, akkor az Istenbe vetett hitemből hiányzik a lelkesedés, és nincs lelkesedésem vagy motivációm, amikor a kötelességem teljesítésére kerül a sor. Azáltal, hogy időnként prédikációkat hallgatok, vagy egy kis lelkesedés a hitemben, valamivel kiteljesedettebbnek és gazdagabbnak érzem magam, és akkor, ha a kötelességem során bármilyen nehézséggel vagy negativitással találkozom, van valamennyi motivációm, és legtöbbször nem válok negatívvá.” Azért kell prédikációkat hallgatni, hogy ezt a hatást elérd? A legtöbb ember, aki az évek során prédikációkat hallgatott, nem hagyja ott a gyülekezetet, bárhogy is metszik, fegyelmezik vagy fenyítik meg őket. E hatás elérése bizonyos kapcsolatban áll a prédikációk hallgatásával, de amit látni szeretnék, az nem pusztán annyi, hogy a szívetekben lankadó tűz minden egyes prédikáció meghallgatása után újraéled. Nem csak erről van szó. A puszta lelkesedés hasztalan. A lelkesedést nem szabadna gonosz cselekedetekre vagy az igazságalapelvek megsértésére használni. A lelkesedés arra való, hogy céltudatosabban és több iránymutatással törekedj az igazságra – törekedned kell az igazságalapelvek felé, és gyakorolnod kell őket. A prédikációk hallgatása tehát elérheti ezt a hatást? Minden egyes prédikáció után olyan, mintha tűz lenne a szívedben, mintha elektromossággal töltődtél volna fel vagy levegővel pumpáltak volna tele. Úgy érzed, hogy ismét duzzadsz a lelkesedéstől, tudod, hogy legközelebb melyik terület felé nyomulj, anélkül, hogy valaha is lusta vagy negatív lennél, és csak ritkán vagy gyenge. Ezek a megnyilvánulások azonban nem az üdvösség elnyerésének a feltételei. Az üdvösség elnyerésének több feltétele van: először is, hajlandónak kell lenned olvasni Isten szavait és prédikációkat hallgatni; másodszor, és ez egyben a legfontosabb feltétel is: bármilyen nagy vagy kis dolgokkal szembesülj is a mindennapi életedben, különösen a kötelességed végzésével és Isten háza fő munkájával kapcsolatos ügyekkel, képesnek kell lenned az igazságalapelveket keresni ahelyett, hogy a saját ötleteid szerint cselekszel és azt teszed, amit csak szeretnél, vagy önkényes és meggondolatlan vagy. Nem azért beszélgetek veletek fáradhatatlanul az igazságról és magyarázom el az ehhez hasonló különféle dolgok alapelveit, hogy rávegyelek titeket a lehetetlenre, vagy többre kényszerítselek titeket, mint amire képesek vagytok, és nem is az, hogy pusztán lelkesítselek titeket. Hanem azért, hogy pontosabban megértessem veletek Isten szándékait, hogy megértsétek a különféle dolgok megtételének elveit és alapját, és hogy miként kell cselekednie az embereknek annak érdekében, hogy eleget tegyenek Isten szándékainak, ne pedig a romlott beállítottságaik, gondolataik, nézőpontjaik és tudásuk szerint cselekedjenek, amikor dolgokkal szembesülnek, hanem az igazságalapelvekkel helyettesítsék ezeket a dolgokat. Ez az egyik fő módja annak, ahogy Isten megmenti az embereket. Azért van így, hogy Isten szavait tekinthesd az alapodnak és az alapelveidnek mindenben, amivel csak találkozol, és hogy az Ő szavai uralkodjanak minden kérdésben. Más szóval, azért, hogy minden ügyet képes legyél Isten szavai alapján kezelni és megoldani ahelyett, hogy az emberi intellektusra és preferenciákra támaszkodnál, vagy emberi ízlések, ambíciók és vágyak alapján közelítenéd meg azokat. Ha ily módon prédikálunk és beszélgetünk az igazságról, akkor Isten szavai és az igazság bevésődnek az emberekbe, ami képessé teszi őket arra, hogy életük legyen, amelyben az igazság a valóságuk. Ez az üdvösség jele. Nem számít, milyen dolgokkal szembesülsz, több erőfeszítést kell fektetned az igazságalapelvekbe és Isten szavaiba. Az ilyen ember az, akik az üdvösségre törekszik és bölcs. Azok, akik mindig a külső viselkedésekbe, a formaságokba, doktrínákba és szlogenekbe fektetnek erőfeszítést, ostoba emberek. Ők nem azok, akik az üdvösségre törekszenek. Korábban soha nem gondolkodtatok ilyen dolgokon, vagy ritkán vettétek fontolóra őket, így amikor az igazságalapelvek gyakorlásának ezen kérdéseire kerül sor, az elmétek alapvetően üres. Nem gondoljátok, hogy ez az ügy fontos, ezért amikor csak az igazságalapelvekkel kapcsolatos helyzetekkel szembesültök, különösen, amikor bizonyos fontosabb szituációkról van szó, amikor antikrisztusokkal vagy a gyülekezet munkáját megszakító és megzavaró gonosz emberekkel találkoztok, mindig nagyon passzívak vagytok. Nem tudjátok, hogyan kezeljétek ezeket a dolgokat, és a saját önző motivációitok és érzéseitek alapján közelítitek meg őket. Képtelenek vagytok felállni, hogy megvédjétek a gyülekezet munkáját, végül pedig mindig kudarcot vallotok, hanyagul és sietősen lezárva az ügyet. Ha nem vizsgálják ki ezeket az ügyeket, akkor sikerül keresztülevickélned. Ha vizsgálatot folytatnak le, hogy megtalálják a felelőst, akkor elmozdíthatnak a pozíciódból és átvezényelhetnek egy másik kötelességre; vagy rosszabb esetben visszaküldhetnek a B csoportba, néhány embert pedig talán el is takarítanak. Olyan kimenetelek ezek, amilyet látni szeretnétek? (Nem.) Ha egy nap tényleg elmozdítanak a pozíciótokból, és be kell fejeznetek a kötelességetek végzését, vagy súlyosabb esetben egy közönséges gyülekezetbe vagy a B csoportba küldenek titeket, akkor meg fogjátok vizsgálni magatokat? „Azért hittem csak Istenben, hogy itt végezzem? Azért adtam fel a munkámat, a kilátásaimat, a családomat és mondtam le oly sok mindenről, hogy a B csoportba tegyenek, vagy eltakarítsanak? Azért hittem Istenben, hogy szembeszálljak Vele? Egész biztosan nem lehet ez az Istenben való hitem célja, ugye? Akkor hát mi célból hiszek Istenben? Nem kellene eltöprengenem ezen? Félretéve azt, hogy az Ő szándékainak való elégtétel érdekében hiszek most Istenben, legalább az életet el kellene nyernem és be kellene lépnem az igazságvalóságba. Legalább képesnek kellene lennem azt érzékelni, hogy Isten szavainak és az igazságnak mely aspektusa vált az életemmé. Képesnek kell lennem az igazságra támaszkodni ahhoz, hogy éljek, és győzedelmeskedni a Sátán felett és a saját romlott beállítottságaim felett, és képesnek kell lennem fellázadni a saját hús-vér testem ellen és feladni a saját elképzeléseimet. Amikor dolgok történnek velem, teljes mértékben ki kell tartanom az igazságalapelvek mellett. Nem szabad a saját romlott beállítottságaim alapján cselekednem, képesnek kell lennem könnyedén és természetesen cselekedni Isten szavai alapján, nehézségek és akadályok nélkül. Mélyen érzékelnem kell, hogy Isten szavai és az igazság már belém lettek munkálva, az életemmé váltak, és az emberi mivoltom részévé váltak. Ez egy élvezetes dolog, és olyasmi, ami méltó az ünneplésre.” Általában így érzitek? Amikor számba veszitek, hogy milyen szenvedéseket álltatok ki és milyen árakat fizettetek az Istenbe vetett hitetekben az évek során, csodálatos érzés lesz a szívetekben, úgy fogjátok érezni, hogy van remény az üdvösségetekre, és hogy megízleltétek az igazság megértésének és önmagatok Istenért való feláldozásának édes ízét. Éreztetek vagy tapasztaltatok már ilyen dolgokat? Ha még nem, mit kell tennetek? (Mostantól el kell kezdenünk komolyan törekedni az igazságra.) Mostantól kezdjetek el komolyan törekedni rá – de hogyan törekedjetek rá? El kell gondolkodnod azokon a kérdéseken, amelyekben gyakran lázadsz Isten ellen. Isten újra meg újra körülményeket rendezett el a számodra, hogy megtanítson valamire, hogy ezeken a dolgokon keresztül megváltoztasson, hogy beléd munkálja az Ő szavait, hogy beléptessen az igazságvalóság egyik aspektusába, és megakadályozza, hogy a Sátán romlott természete szerint élj azokban a dolgokban, és helyette Isten szavai szerint élj, az Ő szavai beléd munkálódjanak és az életeddé váljanak. Te azonban gyakran lázadsz Isten ellen ezekben a dolgokban, sem alá nem veted magad Istennek, sem az igazságot nem fogadod el, nem tekinted az Ő szavait követendő alapelveknek, és nem éled meg az Ő szavait. Ez fájdalmat okoz Istennek, te pedig újra meg újra elveszted az üdvösségre való lehetőségedet. Hogyan kellene hát megváltoznod? A mai nappal kezdődően azokban a dolgokban, amelyeket elmélkedés által felismersz és tisztán érzékelsz, alá kell vetned magad Isten vezénylésének, el kell fogadnod az Ő szavait mint az igazságvalóságot, el kell fogadnod az Ő szavait mint az életet, és változtatnod kell az életmódodon. Amikor ilyen helyzetekkel találkozol, fel kell lázadnod a hús-vér tested és a preferenciáid ellen, és az igazságalapelvek szerint kell cselekedned. Vajon nem ez a gyakorlás útja? (De igen.) Ha csupán a szándékod van meg, hogy a jövőben komolyan törekedj, ám nincs meg a konkrét gyakorlati utad, az nem jó. Ha rendelkezel ezzel a konkrét gyakorlati úttal és hajlandó vagy fellázadni a hús-vér tested ellen és ily módon újrakezdeni, akkor még van remény a számodra. Ha nem vagy hajlandó így gyakorolni, és helyette ugyanazokhoz a régi utakhoz ragaszkodsz, régi eszmékhez ragaszkodva és a romlott beállítottságaid szerint élve, akkor már nincs mit mondanunk. Ha elégedett vagy azzal, hogy csupán munkás vagy, akkor mit lehet még mondani? Az üdvösség kérdésének semmi köze hozzád, és az téged nem érdekel, így hát nincs miről beszélnünk többet. Ha tényleg hajlandó vagy az igazságra és az üdvösségre törekedni, akkor első lépésként azzal kezdd, hogy elszakadsz a romlott beállítottságaidtól, a különféle téves gondolataidtól, elképzeléseidtől és cselekedeteidtől. Fogadd el azokat a környezeteket, amelyeket Isten rendezett el a számodra a mindennapi életedben, fogadd szívesen azt, ha Ő átvizsgál, megpróbál, megfenyít és megítél, törekedj fokozatosan az igazságalapelvek szerint gyakorolni, amikor dolgok történnek veled, és fokozatosan változtasd Isten szavait azokká az alapelvekké s mércévé, amelyek szerint viselkedsz és cselekszel a mindennapi életedben, valamint az életeddé. Ennek kell megnyilvánulnia abban, aki az igazságra törekszik, és ennek kell megnyilvánulnia egy olyan személyben, aki az üdvösségre törekszik. Ez könnyűnek hangzik, a lépések egyszerűek, és nincs hosszan kifejtve, ám gyakorlatba ültetni ezt nem olyan könnyű. Azért van így, mert az emberekben túl sok romlott dolog van: a kicsinyességük, a kis játszmáik, önzőség és aljasság, a romlott beállítottságaik és mindenféle trükkök. Ezenfelül néhány ember rendelkezik tudással, megtanultak néhány világi ügyekre vonatkozó filozófiát és manipulatív taktikát a társadalomban, és vannak hiányosságaik és hibáik az emberi mivoltuk tekintetében. Például egyesek falánkak és lusták, mások szószátyárok, némelyeknek súlyosan hitvány a természete, mások hiúak, vagy hirtelenek és impulzívak a tetteikben, sok más hibával együtt. Sok hiányosság és probléma van, amelyeket az embereknek le kell győzniük az emberi mivoltuk tekintetében. Azonban ha el akarod érni az üdvösséget, ha Isten szavait kívánod gyakorolni és megtapasztalni, és el szeretnéd nyerni az igazságot és az életet, akkor többet kell olvasnod Isten szavait, megértést kell szerezned az igazságról, képesnek kell lenned gyakorolni az Ő szavait és alávetni magad azoknak, és kezdd azzal, hogy az igazságot gyakorlod és betartod az igazságalapelveket. Ez csak néhány egyszerű mondat, az emberek mégsem tudják, hogyan gyakorolják vagy tapasztalják meg őket. A képességedtől vagy képzettségedtől függetlenül, és függetlenül a korodtól vagy a hitben eltöltött éveid számától, minden esetben, ha az igazság gyakorlásának helyes útján jársz, a helyes célokkal és iránnyal, és ha amire törekszel és amit feláldozol, az mind az igazság gyakorlásának érdekében van, akkor amit végül elnyersz, az kétségtelenül az igazságvalóság lesz és az, hogy Isten szavai az életeddé válnak. Először határozd meg a célodat, majd fokozatosan gyakorolj e szerint az út szerint, a végén pedig biztosan nyerni fogsz valamit. Hiszitek ezt? (Igen.)
Ebben a szakaszban az emberek törekvéseinek, eszményeinek és vágyainak elengedéséről beszélünk. Az utolsó összejövetelünkön az ember családjából származó bizonyos terhek elengedéséről beszéltünk. Az ember családjából származó terhek témakörét illetően először a szülők által dédelgetett elvárásokról beszéltünk, majd azokról az elvárásokról, amelyeket az utódaikkal szemben támasztanak a szülők. Mindezek olyan dolgok, amelyeket az embereknek el kell engedniük az igazságra való törekvés folyamata során, ugye? (Igen.) Az emberek törekvéseinek, eszményeinek és vágyainak elengedése kapcsán összesen négy tételt soroltunk fel. Az első tétel az érdeklődési kör és kedvtelések, a második a házasság, a harmadik pedig a család – erről a háromról már beszélgettünk. Mi az utolsó tétel, ami még hátra van? (A karrierek.) A negyedik tétel a karrierek; erről a tételről kell beszélgetnünk. Eltöprengett már valaki közületek ezen e a témakörön? Ha igen, akkor beszélhettek róla először ti. (Régebben úgy gondoltam, hogy valakinek a karrierjében elért sikere vagy kudarca az emberként elért sikerét vagy kudarcát tükrözi. Úgy gondoltam, hogy ha valaki nem odaadó a karrierjében vagy elrontja azt, az azt jelképezi, hogy emberként kudarcot vallott.) Namármost, amikor a karrierek elengedéséről van szó, mit kell elengedni? (Az embereknek el kell engedniük a karrierükkel kapcsolatos ambícióikat és vágyaikat.) Ez az egyik mód, ahogy tekinthetünk erre. Mely dolgok elengedése jut eszetekbe, amikor a „karrierekről” van szó az emberek törekvéseinek, eszményeinek és vágyainak elengedése témakörén belül? Nem kellene megoldanotok azokat a különféle gondokat, amelyeket a karrier hoz rátok az igazságra való törekvés folyamata során? (A múltban, amikor a szekuláris világban voltam, úgy hittem, hogy sikeresnek kell lennem a karrieremben, hogy némi elismerésre kell szert tennem. Ennek eredményeképpen kétségbeesetten hajszoltam a karrieremet, ki akartam tűnni. Még azután is, hogy elkezdtem hinni Istenben, továbbra is ki akartam tűnni Isten házában, hogy mások felnézzenek rám. Ez a kérdés az életbe való belépésem jelentős akadályává vált.) Amit ti a karrier alatt értetek, az lényegében egy egyéni törekvés; az ember által választott utat is érinti. Ezért a „karrierekről” szóló közlésünkben az emberek törekvéseinek, eszményeinek és vágyainak elengedése témakörén belül, egyelőre semmi olyan tartalmat nem fogok említeni, amely az emberek törekvéseit érinti. Elsősorban a „karrier” szó szerinti jelentéséről fogunk beszélni. Mire utal a „karrier”? A „karrier” az a munka vagy fáradozás, amelyben az emberek részt vesznek azért, hogy gondoskodjanak a családjukról, amíg a világban élnek. Ez a téma a „karrierek” hatókörébe esik az emberek törekvéseinek, eszményeinek és vágyainak elengedése témaköre alatt, amelyről beszélgetni szeretnénk. Ez az ember családjáról való gondoskodás érdekében történő munkavállalásnak, valamint a társadalomban végzett foglalkozás kiválasztásának hatóköre és alapelvei, miközben Istenben hisz és az igazságra törekszik. Természetesen ez többé-kevésbé érinteni fogja annak a tartalomnak egy részét, amely az emberek törekvéseiről és Isten követelményeiről szól azt a munkát illetően, amelyben egy hívő részt vesz. Úgy is mondhatjuk, hogy azokkal a gondolatokkal és nézőpontokkal kapcsolatos, amelyekkel egy hívőnek rendelkeznie kell a különféle világi munkákkal és karrierekkel kapcsolatban. A karriereket érintő témakörök meglehetősen terjedelmesek; kategóriákba fogjuk sorolni őket, és ezáltal segítünk az embereknek megérteni, hogy Istennek milyen mércéi és követelményei vannak azokra a karrierekre nézve, amelyekben a hívők és az igazságra törekvők részt vesznek, valamint hogy Isten követelménye szerint milyen gondolatai és nézőpontjai legyenek a hívőknek és az igazságra törekvőknek, amikor foglalkozásokban vesznek részt vagy megközelítik azokat. Ez képessé teszi majd az embereket, hogy elengedjék a karrierekkel kapcsolatos törekvéseket és vágyakat, amelyek az elképzeléseikben és a kívánságaikban léteznek. Ugyanakkor ez helyesbíteni fogja az emberek helytelen nézeteit is azokról a foglalkozásokról, amelyekben részt vesznek, vagy a karrierekről, amelyeket hajszolnak e világban. Négy fő tételre osztjuk az azokról a karrierekről szóló tartalmat, amelyeket az embereknek el kell engedniük. Az első tétel, amit az embereknek meg kell érteniük az, hogy ne vegyenek részt jótékonyságban; a második tétel, hogy elégedjenek meg élelemmel és ruházattal; a harmadik tétel az, hogy maradjanak távol a különféle társadalmi erőktől; a negyedik tétel az, hogy maradjanak távol a politikától. A karrierek elengedésével kapcsolatos kérdésekről e négy tétel tartalma alapján fogunk beszélgetni. Gondolkodjatok el, e négy tétel tartalma kapcsolódik valahogy ahhoz, amiről idáig beszélgettetek? (Nem kapcsolódik.) Miről beszélgettetek? (Személyes törekvésekről.) Amiről beszélgettetek, az nem foglalja magában az igazságalapelveket, csupán néhány apró, személyes törekvéssel kapcsolatos. Ez a négy pont, amelyekről beszélgetünk, különböző alapelveket érint a karrierek témakörén belül. Ha az emberek megértik ezeket a különféle alapelveket, könnyű lesz számukra, hogy elengedjék, amit el kell engedniük a karrierekkel kapcsolatban az igazságra való törekvés folyamata során. Könnyű lesz elengedniük ezeket a dolgokat, mivel felfogják az igazság ezen aspektusait. Azonban, ha nem érted ezeket az igazságokat, akkor nagyon nehéz lesz elengedned ezeket a dolgokat. Beszéljünk a karrierek elengedésének erről a négy alapelvéről, egyesével.
Először is, ne vegyél részt jótékonyságban. Mit jelent nem venni részt jótékonyságban? A szavak szó szerinti jelentését könnyű megérteni. Többé-kevésbé mindannyiótoknak van némi fogalma a jótékonyság kérdéséről, nem igaz? Például árvaházak, menhelyek és ilyen meg olyan jótékonysági szervezetek a társadalomban – ezek mind jótékonysági munkával kapcsolatos szervezetek és elnevezések. Így amikor az emberek által űzött karrierekről van szó, Isten első követelménye az, hogy ne vegyenek részt jótékonyságban. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az embereknek nem szabad jótékonysággal kapcsolatos dolgokat tenniük, vagy bármilyen, jótékonysághoz kötődő iparággal foglalkozniuk. Hát nem könnyű megérteni ezt? Istenben hívő emberként, aki fizikai testben élsz, családod és életed van, és pénzre van szükséged ahhoz, hogy gondoskodj magadról és a családodról, szükséged van egy foglalkozásra. Bármilyen foglalkozást is űzöl, Isten első követelménye az emberekkel szemben az, hogy ne vegyenek részt jótékonyságban. Nem szabad jótékonykodnod azért, mert hiszel Istenben, vagy a saját fizikai megélhetésed érdekében jótékonykodni. Ez a munka nem az a foglalkozás, amelyben részt kell venned. Ez nem olyan foglalkozás, amelyet Isten bízott rád, és semmiképpen nem egy Isten által rád bízott kötelesség. A jótékonysághoz hasonló dolgok nem relevánsak az Istenben hívők vagy azok számára, akik az igazságra törekszenek. Ellenkezőleg, mondhatjuk, hogy ha jótékonyságban veszel részt, Isten nem fog megemlékezni arról. Még ha jól is teszed, kielégítően, és kivívod a társadalom elismerését, sőt, még a testvérekét is, Isten nem fogja elismerni vagy megemlékezni róla. Isten nem fog megemlékezni rólad, vagy végül megáldani, vagy kivételt tenni és megengedni, hogy elérd az üdvösséget, vagy csodálatos rendeltetési helyet adni neked azért, mert egyszer jótékonyságban vettél részt, mert valaha nagy filantrópus voltál, sokaknak segítettél, számos jó cselekedetet vittél véghez, sok ember javát szolgáltad, vagy akár sok életet megmentettél. Vagyis a jótékonysági munkában való részvétel nem az üdvösség szükséges feltétele. Akkor hát mit foglalnak magukban a jótékonysági ügyek? Valójában kisebb vagy nagyobb mértékben mindenkinek eszébe jut egy-két dolog, amit határozottan egyfajta jótékonysági munkának lehet tekinteni. Például a kóbor kutyák adoptálása. Mivel néhány országban nincs szigorúan szabályozva a kisállattartás, vagy pedig a rossz gazdasági feltételek miatt, gyakran látsz kóbor kutyákat az utcákon vagy bizonyos területeken. Mit értünk „kóbor kutyák” alatt? Azt, hogy néhány ember nem engedheti meg magának, hogy megtartsa a kutyáját, vagy nem akarja megtartani, ezért elhagyják őket, vagy esetleg a kutyák valamilyen okból kifolyólag eltévednek, és most az utcákon kóborolnak. Talán ezt gondolod: „Hiszek Istenben, ezért örökbe kellene fogadnom ezeket az állatokat, mert Isten szándéka a jó cselekedetek végrehajtása, ez olyasmi, ami dicsőséget hoz Isten nevének, és olyan felelősség, amelyet az Istenben hívőknek fel kell vállalniuk. Ez olyan kötelezettség, ami alól nem lehet kibújni.” Így amikor kóbor kutyákat vagy macskákat látsz, hazaviszed és örökbe fogadod őket, takarékoskodva élsz, hogy ennivalót vehess nekik. Némelyek még a fizetésüket és a megélhetésükhöz szükséges pénzt is ebbe fektetik, és végül egyre több kutyát és macskát fogadnak örökbe, és ki kell bérelniük egy házat. Eközben a saját megélhetésükre egyre kevésbé jut pénz, a fizetésük pedig nem fedezi azt többé, ezért nincs más választásuk, mint kölcsönkérni. De nem számít, milyen nehézzé válnak a dolgok, úgy érzik, ez olyan kötelezettség, amely alól nem bújhatnak ki, olyan felelősség, amit nem vethetnek el, és jó cselekedetnek kell tekinteniük és ennek megfelelően meg kell tenniük. Úgy vélik, hogy az igazságot gyakorolják és betartják az alapelveket. Rengeteg pénzt, energiát és időt áldoznak arra, hogy örökbe fogadják ezeket a kóbor macskákat és kutyákat, hogy jótékonysági munkában vegyenek részt, a szívükben pedig nagyon fesztelennek és kiteljesedettnek érzik magukat, igen jól érzik magukat a bőrükben, egyesek pedig még ezt is gondolják: „Ez Istent dicsőíti, olyan teremtményeket fogadok örökbe, amelyeket Isten alkotott – ez egy mérhetetlenül jó cselekedet, és Isten minden bizonnyal megemlékezik majd róla.” Helyesek ezek a gondolatok? (Nem helyesek.) Isten nem bízott meg ezzel a feladattal. Ez se nem a kötelezettséged, sem pedig a felelősséged. Ha kóbor macskákkal vagy kutyákkal találkozol, és megtetszenek neked, egyet vagy kettőt örökbe fogadni rendben van. Azonban, ha egyfajta jótékonysági munkaként kezeled a kóbor állatok örökbe fogadását, abban a hitben, hogy a jótékonyság olyasvalami, amit egy Istenben hívőnek tennie kell, akkor nagyot tévedsz. Ez egy eltorzult megértés és felfogás.
Vannak olyan emberek is, akik hisznek a saját túlélési képességükben, így azt a kis felesleges pénzüket, amijük van, a körülöttük élő szegények megsegítésére használják. Ruházatot, élelmet, mindennapi szükségleteket és még pénzt is felajánlanak nekik, egyfajta kötelezettségként tekintve erre, aminek eleget kell tenniük. Talán még az otthonukba is elvisznek néhány szegény embert, megosztják velük az evangéliumot és költőpénzt ajánlanak fel nekik. Ezek a szegény emberek beleegyeznek, hogy higgyenek Istenben, ők pedig ezt követően élelmet és szállást biztosítanak nekik, úgy gondolva, hogy jól végzik a saját kötelességüket és kötelezettségüket. Olyanok is vannak, akik észreveszik, hogy a társadalomban bizonyos árvákat még nem fogadtak örökbe. Van egy kis felesleges költőpénzük, ezért elmennek és segítenek ezeknek az árváknak, szociális otthonokat és árvaházakat alapítanak, és örökbe fogadják az árvákat. Miután örökbe fogadták őket, gondoskodnak az élelmükről, az elhelyezésükről és az oktatásukról, és fel is nevelik őket egészen felnőttkorig. Nem csupán folytatják ezt a tevékenységet, hanem a következő generációnak is átadják. Úgy hiszik, hogy ez egy mérhetetlenül jó cselekedet, olyasmi, ami áldott kell, hogy legyen, és olyan cselekedet, ami méltó arra, hogy Isten megemlékezzen róla. Még az evangélium terjesztésének időszakaiban is vannak olyanok, akik az evangélium elszegényedett területekről származó és vallásos meggyőződésekkel rendelkező potenciális befogadóit látva késztetést éreznek rá, hogy segítsenek és alamizsnát adjanak nekik. De az evangélium terjesztése az evangélium terjesztése, nem jótékonysági munka vagy segítségnyújtás. Az evangélium terjesztésének célja az, hogy azokat, akik képesek megérteni Isten szavait és elfogadni az igazságot, vagyis Isten juhait, az Ő házába, az Ő jelenlétébe hozza, lehetőséget adva nekik az üdvösségre. Nem az elszegényedett emberek segélyezéséről szól, hogy legyen mit enniük és viselniük, hogy normális emberi életet élhessenek és ne éhezzenek. Ezért hát bármely perspektívából és bármilyen tekintetben, legyen szó akár háziállatoknak vagy más állatoknak való segítségnyújtásról, akár elszegényedett emberek vagy olyanok megsegítéséről, akik nem tudják betölteni az alapvető szükségleteiket, a jótékonyságban való részvétel kérdése nem az, amit teljesítendő kötelességük, felelősségük vagy kötelezettségük részeként Isten megkövetel az emberektől. Ez nem függ össze azzal, hogy az emberek hisznek Istenben és gyakorolják az igazságot. Ha az emberek jószívűek és hajlandóak megtenni ezt, vagy időnként találkoznak bizonyos emberekkel, akiknek segítségre van szükségük, akkor megtehetik ezt, amennyiben képesek rá. Azonban nem szabadna úgy tekintened erre, mint egy Isten által rád bízott feladatra. Ha megvan hozzá a képességed és a feltételeid, alkalmanként segíthetsz, de ez csak személyesen téged képvisel, nem pedig Isten házát, és egész biztosan nem Isten követelményeit. Ha ezt teszed, az természetesen nem azt jelenti, hogy eleget tettél Isten szándékainak, és semmiképpen nem jelenti azt, hogy az igazságot gyakorlod. Ez egyszerűen csak a te személyes viselkedésedet képviseli. Ha alkalmanként megteszed, Isten nem fog elítélni érte, de meg sem fog emlékezni róla – ez minden. Ha karriert csinálsz ebből és idősotthonokat, szociális otthonokat, árvaházakat, állatmenhelyeket nyitsz, vagy még elő is lépsz a katasztrófa idején és pénzt gyűjtesz a gyülekezeti testvérektől vagy a közösségtől, hogy a katasztrófa sújtotta területeknek vagy embereknek adományozd, mit gondolsz, milyen jól teszed a dolgod? Továbbá, amikor bizonyos helyeket földrengések, árvizek, illetve egyéb természetes vagy ember okozta katasztrófák sújtanak, némelyek megkörnyékezik a gyülekezetet, hogy adományokat csikarjanak ki a testvérektől. Még rosszabb, hogy egyesek még a felajánlásokat is ezeknek a katasztrófa sújtotta területeknek vagy embereknek a megsegítésére használják fel. Úgy hiszik, hogy ez minden hívő kötelezettsége, és egy olyan kötelezettség, amelyet a gyülekezetnek, mint társadalmi közösségi szervezetnek teljesítenie kell. Méltányos ügynek tekintik ezt, nem csupán a testvérektől követelve hozzájárulásokat, hanem a gyülekezetet is arra biztatva, hogy felajánlásokat különítsen el ezeknek a katasztrófa sújtotta területeknek a megsegítésére. Mit gondoltok erről? (Ez rossz.) Csupán csak rossz? Vitassátok meg ennek az ügynek a természetét. (A felajánlások az evangélium terjesztésére valók, az evangélium munkájának kiterjesztésére. Nem katasztrófaelhárításra vagy a szegények megsegítésére valók.) (A katasztrófaelhárításnak nincs köze az igazsághoz; a megtétele nem az igazság gyakorlását jelenti, és semmiképpen nem tanúskodik a beállítottság megváltozása mellett.) Némelyek úgy hiszik, hogy mivel mindenki ugyanazon a bolygón él, a föld lakosai egy nagy családot alkotnak, és amikor valamelyik családtag bajban van, a többieknek össze kell fogniuk, hogy támogatást nyújtsanak. Úgy vélik, hogy teljesen el kell érniük, hogy a katasztrófa sújtotta területen élők érezzék az embertársaik melegségét, és a gyülekezet részéről melegséget és segítségnyújtást tapasztaljanak. Mérhetetlenül jó cselekedetnek tartják ezt, Istent megtisztelő tettnek, és csodálatos lehetőségnek arra, hogy tanúságot tegyenek Isten mellett. Némelyek, amikor megköveteled tőlük, hogy kötelességeik végzése közben ragaszkodjanak az alapelvekhez, gyakorlataikat pedig Isten szavaihoz és munkarendjeihez igazítsák, nem lelkesednek és motiválatlanok. Nem fontolják meg a szívükben ezeket a dolgokat. De amikor arra kerül sor, hogy az elszegényedett vagy elmaradott országok népeinek segélyezésére felajánlásokat tegyenek, felszereléseket vásároljanak nekik a kötelességeik végzéséhez, és segítsék őket abban, hogy elegendő élelemmel és ruházattal rendelkezzenek az életben, különösen lelkesek lesznek, alig várják, hogy munkához lássanak, és egyre többet és többet akarnak tenni. Miért olyan lelkesek? Mert nagy filantrópusokká szeretnének válni. Amint egy nagy filantrópus kerül említésre, elkezdik különösen nemesnek érezni magukat. Különösen megtisztelve érzik magukat, hogy erőfeszítéseiket e szegény emberek életének szentelhetik, és gyakorlatoztathatják a saját fényüket és melegségüket. Rendkívül izgatottnak érzik magukat emiatt, következésképpen pedig némelyek kimondottan szívesen vesznek részt ezekben a tevékenységekben. De vajon milyen szándék áll e figyelemre méltó hajlandóság mögött, hogy ezeket a dolgokat megtegyék? Tényleg az a célja, hogy megtisztelje Istent? Szüksége van Istennek efféle tiszteletre? Szüksége van Istennek ilyen bizonyságtételre? Lehetséges, hogy Isten neve megaláztatást szenved, ha te nem adsz pénzt vagy nem nyújtasz segítséget? Isten elveszíti vajon a dicsőségét? Lehetséges, hogy Isten megdicsőül, amikor ezt teszed? Elégedett lesz vajon? Ez a helyzet? (Nem, nem ez.) Akkor hát mi a helyzet? Miért olyan készségesek ezek az emberek, hogy ezt tegyék? Az a szándékuk, hogy kielégítsék a saját hiúságukat? (Igen.) Hogy elismerést kapjanak azoktól, akiknek segítettek, hogy megdicsérjék őket a bőkezűségükért, a nagylelkűségükért és vagyonukért. Egyeseknek mindig hősies a lelkülete: megmentők akarnak lenni. Miért nem mented meg saját magadat? Tudod, hogy miféle dolog vagy? Ha képes vagy megmenteni másokat, magadat miért nem tudod megmenteni? Ha olyan nagylelkű vagy, miért nem adod el magad, és adod a pénzt azoknak az embereknek, hogy segíts nekik? Miért az adományokat használod? Ha megvan ez a képességed, akkor abba kellene hagynod az evést és az ivást, vagy naponta csak egyszer kellene étkezned, és az így megtakarított pénzt kellene azoknak az embereknek a megsegítésére használnod, hogy ők jól étkezzenek és melegen öltözzenek. Miért élsz vissza Isten adományaival? Vajon nem Isten házának a kárára nagylelkűsködsz? (De igen.) Isten háza kárára vagy bőkezű, kiérdemelve másoktól a „nagy filantrópus” címet, kielégítve a saját hiú vágyadat, hogy másoknak szüksége legyen rád – nem szégyentelen ez? (De igen.) Tekintve, hogy ez szégyentelenség, vajon véghez kell vinni vagy sem? (Nem kell.) Az evangélium Isten háza általi terjesztésének a természete nem jótékonykodás; arról szól, hogy megkeressük azokat a juhokat, akik képesek megérteni Isten szavait, visszavigyük ezeket az embereket Isten jelenlétébe, elfogadjuk Isten fenyítését és ítéletét, és részesüljünk Isten üdvösségében. Ez Isten irányítási tervével való együttműködés az emberiség megmentése érdekében, nem jótékonyságban való részvétel, nem segítség felajánlása vagy az evangélium prédikálása ott, ahol szegénység van. Ez nem más, mint jótékonysági munka végzése az evangélium terjesztésének álcázva, hogy ezek az emberek biztosan jóltápláltak és jólöltözöttek legyenek, modern technológiát használjanak és modern életet élvezzenek – megmenthetik az embereket ezek a cselekedetek? Az ilyen cselekedetek nem valósíthatják meg az evangélium terjesztésének és az emberek megmentésének célját. Az evangélium terjesztése nem jótékonyságban való részvétel; a szívek elnyeréséről, az emberek Isten elé hozásáról szól, képessé téve őket az igazságnak és Isten üdvösségének elfogadására – nem segélyezésről szól. A gyülekezeti munka szükségletei miatt egyesek elhagyják a munkájukat és a családjukat, hogy teljes időben a kötelességeikre összpontosítsanak, Isten háza pedig fedezi a megélhetési kiadásaikat. Ez azonban nem segély, nem is jótékonysági munkában való részvétel. Amikor Isten háza terjeszti az evangéliumot és létrehozza a gyülekezetet, nem alapít jóléti intézményeket vagy menhelyeket. Nem arról van szó, hogy ezeket a javakat vagy támogatásokat arra használjuk, hogy megvegyük az embereket vagy beengedjük őket Isten házába ételt és italt csenni. Isten háza nem támogatja az élősködőket és koldusokat, nem szállásol el csavargókat és árvákat, és azokat sem segélyezi, akiknek nincs mit enniük. Ha valakinek nem telik arra, hogy egyen, az azért van, mert lusta és alkalmatlan. A saját hibája, és ennek semmi köze ahhoz, hogy mi terjesztjük az evangéliumot. Azért terjesztjük az evangéliumot, hogy embereket nyerjünk meg, hogy megnyerjük azokat, akik képesek megérteni Isten szavait és elfogadni az igazságot, nem pedig azért, hogy lássuk, ki szegény, ki szánalmas, ki elnyomott, vagy kinek nincs senkije, akihez fordulhat, hogy befogadhassuk vagy segíthessük őket. Az evangélium terjesztésének megvannak a maga alapelvei és normái, és vannak bizonyos követelmények és normák az evangélium potenciális befogadóival szemben. Nem koldusok kereséséről szól. Ezért ha jótékonysági törekvésnek tekinted az evangélium terjesztését, akkor tévedésben vagy. Vagy ha úgy hiszed, hogy amikor azt a kötelességet végzed, hogy terjeszted az evangéliumot, és részt veszel ebben a munkában, akkor jótékonyságban veszel részt, az még helytelenebb. Ez az irány, ahogy a kiindulási pont is, egyaránt eredendően tévesek. Ha bárkinek ilyen nézőpontja van vagy ilyen irányt alkalmaz a cselekedeteit illetően, akkor gyorsan ki kell javítania és át kell helyeznie a nézőpontját. Isten soha nem szánja a szegényeket vagy azokat, akik el vannak nyomva a társadalom legalján. Ki iránt könyörületes Isten? Az a legkevesebb, hogy az illető olyasvalaki legyen, aki hisz Istenben, valaki, aki el tudja fogadni az igazságot. Ha nem követed Istent, és ellenállsz Istennek és káromlod Őt, Isten könyörületes lesz hozzád? Ez lehetetlen. Ezért nem szabadna tévesen így gondolkodniuk az embereknek: „Isten könyörületes Isten. Ő szánja az elnyomottakat, a népszerűtleneket, akiket lealacsonyítanak, akiket kiközösítenek és akiknek nincs kihez fordulniuk a társadalomban. Isten mindannyiukat sajnálja és Isten megengedi nekik, hogy belépjenek az Ő házába.” Ez téves! Ez a te elképzelésed és képzelődésed. Isten soha nem mondott vagy tett ilyen dolgokat. Ez csupán a te saját vágyálmod, az emberi kedvességről alkotott elképzeléseid, amelyeknek nincs köze az igazsághoz. Nézd meg azokat, akiket Isten kiválasztott és bevitt az Ő házába. A társadalmi osztályuktól függetlenül volt-e, akit Isten megszánt vagy megsajnált amiatt, mert nem volt mit ennie, és ezért vitte be az Ő házába? Egyetlenegy sem. Ellenkezőleg, ami azokat az embereket illeti, akiket Isten kiválasztott, a társadalmi osztályuktól függetlenül – még ha földművelők voltak is – nem volt rá példa, hogy ne lett volna mit enniük, és nincsenek köztük koldusok. Ez Isten áldásairól tanúskodik. Ha Isten kiválasztott téged, és Isten választott népéből való vagy, Ő nem fogja hagyni, hogy olyan nincstelenné válj, hogy ne engedhesd meg magadnak az ennivalót, vagy eljuss odáig, hogy élelemért kelljen koldulnod. Helyette Isten bőségesen el fog látni ruházattal és élelemmel. Néhányan, akik hisznek Istenben, mindig bizonyos téveszméket hordoznak magukban. Mit gondolnak? „Az Istenben hívők többsége a társadalom legalsóbb szintjeiről származik, egyesek talán még koldusok is.” Ez a helyzet? (Nem, nem ez.) Még olyan emberek is vannak, akik azt a pletykát terjesztik, hogy Én is koldus voltam régen. Ezt mondtam: „Akkor hát öltöttem valaha zsákruhát vagy vittem magammal botot? Ha azt mondod, hogy régen koldus voltam, hogy lehet, hogy Én nem tudok róla?” Rólam beszélünk, de még Én sem tudom; ez teljesen értelmetlen! Amikor Isten azt mondta: „A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania”, mit jelent ez? Isten azt mondja, hogy Ő koldussá lett? Azt mondja, hogy nem kapott támogatást és nem engedhette meg Magának, hogy egyen? (Nem, nem ezt mondja.) Nem ezt mondja. Akkor mit jelent ez az állítás? Azt jelenti, hogy a világ és az emberiség elhagyta Istent; azt mutatja, hogy nem volt hely Isten számára, Isten pedig eljött, hogy megmentse az emberiséget, ők mégsem fogadták el Őt. Senki nem volt hajlandó befogadni Istent. Ez a kijelentés a romlott emberiség csúf oldalára mutat rá, és a megtestesült Isten által az emberi világban kiállt szenvedést tükrözi. Miután Isten ezt mondta, egyesek ezt gondolják: „Isten kedveli a koldusokat, mi pedig sokkal jobban élünk, mint a koldusok, így a státuszunk emelkedettebb Isten szemében.” Ennek következtében hajlandóak segíteni a koldusoknak. Ez egy teljes félreértés az emberek részéről, az emberek téves gondolataihoz és nézőpontjaihoz tartozik. Egyáltalán nincs köze Isten lényegéhez, az Ő természetéhez, sem az Ő könyörületéhez és szeretetéhez.
Némelyek azt mondják: „A »karrier« elengedéséről beszélsz az emberek törekvéseinek, eszményeinek és vágyainak elengedése témakörén belül, és azt mondod az embereknek, hogy ne jótékonykodjanak. De miért hangsúlyozod mindig, hogy jól kell bánni az állatokkal, és nem szabad ártani nekik? Mit jelent ez? Még Isten házában is tartanak kutyákat és macskákat, és nincs megengedve az embereknek, hogy ártsanak nekik.” Mondd meg Nekem, van különbség eközött és a jótékonykodás között? Ugyanaz ez a két dolog? (Nem, nem ugyanazok.) Mi folyik itt? (Az, hogy nem bántjuk a különféle állatokat, a normális emberi mivolt kifejeződése.) Ez a normális emberi mivolt kifejeződése. Akkor hát mi kell legyen a normális emberi mivolt gyakorlása és megnyilvánulása? (Ha egyszer az ember úgy dönt, hogy állatokat tart, eleget kell tennie a felelősségének.) Eleget tenni az ember felelősségének – van bármi ennél konkrétabb? (Gondot kell viselnie rájuk.) Ez egy konkrét cselekedet. Milyen alapelveket kell követni? Ez az igazsággal kapcsolatos. Hadd magyarázzam el, ti pedig figyeljetek és lássátok, hogy az igazsággal kapcsolatos-e. A normális emberi mivolt kifejeződése az, ha valaki törődik az Isten által alkotott teremtményekkel. Konkrétabban ez azt jelenti, hogy eleget teszel a felelősségednek irántuk, és jó gondjukat viseled. Ha már úgy döntöttél, hogy állatot tartasz, eleget kell tenned a felelősségednek. Az emberek dolga, hogy háziállatokat tartsanak és gondoskodjanak róluk. A háziállatok nem olyanok, mint a vadállatok, amelyeknek nincs szüksége arra, hogy a gondjukat viseld. A legnagyobb tisztelet és törődés, amit a vadállatok iránt tanúsíthatsz, ha elkerülöd, hogy szándékosan pusztítsd az élőhelyüket, és nem vadászod és gyilkolod őket. Ami a házi baromfit, jószágot vagy az otthon tartható kisállatokat illeti, mivel te döntesz úgy, hogy ilyeneket tartasz, eleget kell tenned a felelősségednek. Vagyis a körülményeidhez mérten legyél kicsit a társaságukban, ha időd engedi; ha pedig elfoglalt vagy, akkor csak gondoskodj a táplálásukról és a kényelmükről. Lényegében becsben kell tartanod őket. Mit jelent becsben tartani őket? Tiszteld az életet, amit Isten teremtett, és törődj a teremtményekkel, akiket Ő alkotott. Tartsd becsben őket, gondoskodj róluk: ez nem jótékonyság, ez azt jelenti, hogy megfelelően bánsz velük. Ez egy alapelv? (Igen.) Ez nem jótékonyságban való részvétel. Mire utal a jótékonyság? Nem egy felelősség teljesítéséről vagy az élet megbecsüléséről szól. Azt jelenti, hogy a kapacitásod és energiád keretein túlmenően karriert csinálsz ebből. Ennek semmi köze a háziállatok neveléséhez. Ha valaki még alapszintű szeretetet vagy felelősséget sem képes mutatni az általa tartott kisállatok iránt, miféle ember az olyan? Van emberi mivolta? (Nincs emberi mivolta.) A legkevesebb, hogy ennek a személynek nincs emberi mivolta. A kutyák és macskák valójában nem támasztanak túl magas igényeket az emberekkel szemben. Függetlenül attól, hogy milyen mélyen szereted őket, illetve akár kedveled őket, akár nem, legalábbis felelősnek kell lenned azért, hogy gondjukat viseld, időben meg kell etetned őket, és nem szabad rosszul bánnod velük – ez elegendő. A gazdasági helyzetedtől függően biztosítanod kell nekik azt a táplálékot vagy életkörülményt, amit megengedhetsz magadnak. Ennyi. A túlélésük feltételei nem támasztanak nagy igényeket. Csak tartózkodj attól, hogy rosszul bánj velük. Ha az emberek még ilyen kis szeretet sem tudnak összeszedni, az azt mutatja, hogy mennyire hiányos az emberi mivoltuk. Mit jelent a rossz bánásmód? Ok nélkül megütni és szidni őket, nem etetni meg őket, amikor enniük kell, nem sétáltatni őket, amikor sétálniuk kell, és nem gondoskodni róluk, amikor betegek. Ha boldogtalan vagy, vagy rossza a kedved, rajtuk töltöd ki a haragod azzal, hogy megütöd vagy leszidod őket. Nem bánsz velük emberségesen. Ez a rossz bánásmód. Ha elkerülöd a rossz bánásmódot, és egyszerűen képes vagy eleget tenni a felelősségednek, az elég. Ha még ez a kis könyörület sincs meg benned, hogy eleget tegyél a felelősségednek, akkor nem szabadna háziállatot tartanod. Engedd, találj valakit, aki szereti és hagyd, hogy ő gondoskodjon róla, adj neki esélyt az életre. Némelyek, akik kutyát tartanak, még azt sem tudják megállni, hogy ne bánjanak rosszul velük. Abból az egyetlen célból tartanak kutyákat, hogy levezessék a frusztrációjukat, szelepnek használva ezeket a kutyákat, amikor rossz kedvük van vagy csüggedtek, és ki kell engedniük a gőzt. Nem mernek egy másik embert megütni vagy megfeddeni, félnek a következményektől és felelősségtől, amit majd viselniük kell. Történetesen van egy háziállatuk, egy kutyájuk, és így a kutyán vezetik le a frusztrációjukat, mert ő végtére is nem érti, és nem lesz mersze ellenállni. Az ilyen embereknek nincs emberi mivoltuk. Olyanok is vannak, akik kutyákat és macskákat tartanak, de nem tudnak eleget tenni a felelősségeiknek. Ha ez nem tetszik, akkor ne tarts kisállatot. De ha úgy döntesz, hogy tartasz, akkor eleget kell tenned a felelősségednek. A kisállatnak megvan a saját élete és érzelmi szükségletei. Szüksége van vízre, amikor szomjas, és ennivalóra, amikor éhes. Arra is szüksége van, hogy emberek közelében legyen, akik megnyugtatják. Ha rossz hangulatban vagy és azt mondod: „Nincs időm figyelni rád, menj innen!” – akkor nem bánsz jól a kisállattal. Van ebben lelkiismeret vagy értelem? (Nincs.) Egyesek ezt mondják: „Mikor fürdetted meg utoljára a kutyádat és a macskádat? Olyan koszosak!” „Hú, megfürdetni őket? Még azt sem tudom, hogy engem ki fog megfürdetni. Amikor napokig nem fürdök, úgy tűnik, az senkit sem zavar!” Humánus dolog ez, vagy tükröz bármilyen emberi érzékenységet? (Nem.) Függetlenül attól, hogy jó vagy rossz kedvük van-e, amikor egy macska vagy kutya hozzájuk dörgölőzik és kimutatja a ragaszkodását, arrébb rúgják a lábfejükkel, ezt mondva: „Menj arrébb, te förtelem! Pont, mint egy végrehajtó, mindig baj van, amikor a közelben vagy. Csak enni vagy inni akarsz. Semmi kedvem játszani veled!” Ha még egy egészen kis könyörület sincs benned, akkor nem szabadna semmilyen háziállatot tartanod. Inkább azonnal engedd őket szabadon. Az a macska vagy kutya szenved miattad! Túlságosan önző vagy és nem érdemled meg, hogy kisállatokat tarts. Amikor macskát vagy kutyát tartasz, az ennivalójuk és vizük a te törődéseden múlik. Meg kell értened ezt az alapelvet. Miért versenyzel az állatokkal? Azt mondod: „Nincs senkim, aki megfürdetne, ki fog megfürdetni engem?” Ki fog megfürdetni téged? Te ember vagy. Magadat kell megfürdetned. Te képes vagy gondoskodni magadról, a macskáknak és kutyáknak azonban szükségük van a törődésedre, mert te neveled őket, és mivel te neveled őket, köteles vagy gondjukat viselni. Ha még ezt a kötelezettséget sem vagy képes teljesíteni, akkor nem érdemled meg, hogy háziállatot tarts. Mi szükség versenyezni velük? Még azt is mondod: „Én gondot viselek rád, de rám ki visel gondot? Amikor lehangolt vagy, hozzám jössz vigasztalásért. Amikor én vagyok szomorú, engem ki vigasztal?” Talán nem emberi lény vagy? Az embereknek önszabályozóknak és önirányítóknak kell lenniük. A macskák és kutyák sokkal egyszerűbbek: nem képesek az önszabályozásra, ezért szükségük van emberekre, akik vigasztalják őket. Ez különbözteti meg azt, ahogy az állatokkal bánsz, a jótékonykodástól. Milyen alapelv szerint bánsz az állatokkal? Becsüld az életet, tiszteld az életet, és ne bánj rosszul velük. Amikor minden, Isten által teremtett dologgal foglalkozol, tartsd be a természeti törvényeiket, bánj helyesen az Isten által teremtett különféle teremtményekkel az Általa lefektetett törvények szerint, ápolj megfelelő kapcsolatot mindenféle teremtménnyel, és ne pusztítsd vagy tékozold el az élőhelyüket. Ezek az élet megbecsülésének és tiszteletének alapelvei. Az élet tiszteletének és megbecsülésének alapelvei azonban nem a jótékonykodásról szólnak. Ez az Isten által lefektetett egyetemes törvények közül az egyik alapelv, amelyet minden teremtett lénynek be kell tartania. Ám ennek az alapelvnek a követése nem egyenlő a jótékonysági cselekedetek végrehajtásával.
Némelyek azonban ezt kérdezik: „Isten miért nem engedi, hogy jótékonykodjunk egy karrierrel összefüggésben? Ha nem engedi, hogy jótékonykodjunk, akkor mit kellene tenni a társadalomban azokkal az emberekkel vagy élőlényekkel kapcsolatban, akik segítségre szorulnak? Ki jön majd a segítségükre?” Van bármi köze hozzád annak, hogy ki jön a segítségükre? (Semmi köze hozzánk.) Nem az emberiség tagja vagy talán? Van bármi köze hozzád? (Nem, nem ez az emberek küldetése.) Pontosan, ez nem a küldetésed, és nem is az, amivel Isten megbízott. Mi a küldetésed? Hogy teljesítsd egy teremtett lény kötelességét, hallgass Isten szavaira, alávesd magad Isten szavainak, elfogadd az igazságot az üdvösség elérése érdekében, tedd meg, amit Isten mond, hogy tegyél meg, és maradj távol azoktól a dolgoktól, amelyekről Isten azt mondja, hogy ne tedd meg. Ki fog törődni a jótékonysággal kapcsolatos ügyekkel? Hogy ki fog foglalkozni velük, az nem a te gondod. Mindenesetre nem elvárás veled szemben, hogy foglalkozz ezekkel vagy aggódj miattuk. Akár a kormány, akár a különféle közösségi szervezetek kezelik a jótékonysági ügyeket, minket nem ez a téma foglalkoztat. Röviden, akik hisznek Istenben és az igazságra törekszenek, azoknak Isten útjának és az Ő akaratának követését kell a mércéjüknek, a gyakorlásuk céljának és az irányuknak tekinteniük. Ez olyasmi, amit meg kell értenie az embereknek, és egy örök igazság, amely soha nem fog megváltozni. Ha időnként teszünk valamit mások megsegítésére, az természetesen nem karrier; az egy alkalmi cselekedet, és Isten nem rója fel neked. Egyesek azt kérdezik: „Isten vajon nem emlékezik meg az ilyen dolgokról?” Isten nem emlékezik meg róluk. Ha egyszer pénzt adtál egy koldusnak vagy valakinek, akinek nem volt jegye a hazaútra, vagy segítettél egy hajléktalan személynek; ha alkalmanként tettél ilyesmit, vagy akár csak néhányszor az életed során, akkor Isten szemében Ő vajon megemlékezik az ilyen dolgokról? Nem, Isten nem emlékezik meg róluk. Akkor hát hogyan értékeli Isten az ilyen tetteket? Isten nem emlékezik meg róluk, és nem is ítéli el őket – nem értékeli őket. Miért? Semmi közük nincs az igazságra való törekvéshez. Ezek személyes cselekedetek, amelyeknek nincs jelentősége Isten útjának követésére vagy az Ő akaratának végrehajtására nézve. Ha te személy szerint hajlandó vagy megtenni őket, ha a jóindulat pillanatnyi fellángolása vagy a lelkiismereted átmeneti késztetése miatt valami jót teszel, vagy ha egy lelkes vagy impulzív pillanatodban teszel valami jót, akár megbánod később, akár nem, akár jutalomban részesülsz, akár nem, annak nincs jelentősége Isten útjának követésére vagy az Ő akaratának végrehajtására nézve. Isten nem emlékezik meg róla, és el sem ítél érte. Mit jelent az, hogy Isten nem emlékezik meg róla? Azt jelenti, hogy Isten nem fog felmenteni téged az Ő fenyítése és ítélete alól az üdvösséged folyamán amiatt, mert egyszer megtetted ezt a dolgot, és nem is fog kivételt tenni és hagyni, hogy üdvözülj azért, mert néhány jó vagy jótékony cselekedetet vittél véghez. Mit jelent az, hogy Isten nem ítél el érte? Azt jelenti, hogy ezeknek a jótetteidnek semmi közük az igazsághoz, csak a te saját jó viselkedésedet képviselik, nem mennek szembe Isten adminisztratív rendeleteivel, és nem is ütköznek senkinek az érdekeivel. Természetesen Isten nevét sem alázzák meg, még kevésbé dicsőítik az Ő nevét. Nem sértik meg Isten követelményeit, nem foglalják magukban az Isten szándékaival való szembeszállást, és semmiképpen nem foglalják magukban az Isten elleni lázadást. Ennek következtében Isten nem fog elítélni miattuk, ezek pusztán egyfajta személyes jócselekedetet képviselnek. Noha az ilyen jótettek talán elnyerik a világ dicséretét és a társadalom elismerését, Isten szemében nem kapcsolódnak az igazsághoz. Isten nem emlékezik meg róluk, és el sem ítéli az embert miattuk, ami azt jelenti, hogy Isten előtt ezek a cselekedetek nem sokat érnek. Van azonban egy lehetőség, miszerint, ha megmentesz valakit, és pénzügyi segítséget vagy valamilyen anyagi segélyt nyújtasz neki, vagy akár még érzelmi segítséget is felajánlasz neki, és azt a gonosz embert képessé teszed arra, hogy a törekvéseiben sikeres legyen, lehetővé téve, hogy további bűncselekményeket kövessen el és fenyegetést jelentsen a társadalomra és az emberiségre, ami bizonyos veszteségeket eredményez, az összességében egy más kérdés lenne. Egy átlagos jótékony cselekedet esetében Isten nézőpontja az, hogy Ő nem emlékezik meg róla, és el sem ítéli. De az a tény, hogy Ő nem emlékezik meg róla és el sem ítéli, nem jelenti azt, hogy Isten támogat benne vagy bátorít rá, hogy jótékonysági munkában vegyél részt. Ettől függetlenül továbbra is reméljük, hogy nem fogod az energiádat, idődet és pénzedet az üdvösséghez vagy az igazság gyakorlásához és a kötelességed végzéséhez egyáltalán nem kapcsolódó dolgokba fektetni, mert vannak fontosabb teendőid. Az időd, az energiád és az életed nem jótékonysági munkára való, és nem arra valók, hogy a személyes jellemedet vagy karizmádat villogtasd egy jótékonysági karrieren keresztül. Különösen azok, akik gyárakat nyitnak, iskolákat vezetnek, vagy vállalkozást működtetnek azzal a céllal, hogy több elszegényedett ember alapvető szükségleteiről gondoskodjanak, vagy segítsenek nekik megvalósítani az eszményeiket, ők a szegények megsegítéséért teszik e dolgokat. Ha úgy döntesz, hogy ezekkel a módszerekkel segítesz a szegényeken, az kétségtelenül fel fogja emészteni az időd és energiád jelentős részét. A végén jelentős mértékű időt és energiát fogsz majd fordítani és felhasználni az életedben erre az ügyre, aminek következtében kevés időd lesz az igazságra való törekvésre; az is lehet, hogy egyáltalán nem lesz időd az igazságra törekedni; és biztosan nem lesz lehetőséged végezni a saját kötelességedet. Helyette az igazsághoz vagy a gyülekezeti munkához nem kapcsolódó emberekre, eseményekre és dolgokra fogod pazarolni az energiádat. Ez ostoba viselkedés. Ez az ostoba viselkedés arra vezethető vissza, hogy egyesek mindig a saját jó szándékaikkal és néhány korlátozott képességgel akarják megváltoztatni az emberi sorsot és a világot. Meg szeretnék változtatni az emberi sorsot a saját erőfeszítéseikkel és jóindulatukkal. Ez egy ostoba törekvés. Mivel ez egy ostoba törekvés, ne vállald magadra. Annak előfeltétele természetesen, hogy nem vállalod fel, az, hogy olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik, hogy az igazságra és az üdvösségre akarsz törekedni. Ha ezt mondod: „Nem érdekel az üdvösség, az igazságra való törekvés pedig nem olyan fontos a számomra”, akkor tégy úgy, ahogy szeretnél. A jótékonyság kérdését illetően, ha ez az eszményed és törekvésed, ha úgy hiszed, hogy ezzel fejezheted ki az értékedet, hogy a jótékonyság az egyetlen dolog, amely az életed értékét közvetítheti, akkor mindenképpen csináld csak. Bármilyen készségeid és képességeid vannak, használhatod őket, senki nem tart vissza. Itt most arról az előfeltételről beszélgetünk azzal kapcsolatban, hogy ne vegyél részt jótékonysági ügyekben, hogy – miután az igazságra és az üdvösségre kívánsz törekedni – el kell engedned azt az eszményt és vágyat, hogy jótékonykodj. Ne törekedj rá úgy, mintha ez lenne az életed eszménye és vágya. Ne folyj bele ebbe az ügybe személyes szinten, és Isten háza sem fog belefolyni. Természetesen van egy helyzet Isten házában, mégpedig bizonyos elszegényedett testvérek otthoni életéről való gondoskodás. Ennek van egy feltétele. Úgy hiszem, mindannyian tisztában vagytok ezzel a feltétellel: ez nem jótékonyság, ez egy belső munkarend Isten házában a testvérek életére vonatkozóan. Nincs összefüggésben a jótékonyságban való részvétellel. Isten házában azon kívül, hogy az emberek nem vesznek részt jótékonyságban, a társadalom egyik jótékonysági tevékenységébe se folynak bele; például, Isten háza nem épít iskolákat, nem nyit gyárakat vagy működtet vállalkozásokat. Ha bárki gyárakat nyit, iskolákat épít, vállalkozást vezet vagy bármilyen kereskedelmi tevékenységben vesz részt olyan címszóval, hogy biztosítsa a gyülekezeti munka normális működéséhez szükséges gazdasági forrásokat, mindez ellenkezik Isten házának adminisztratív rendeleteivel és meg kell állítani. Mi tehát az anyagi forrás Isten háza munkájának működéséhez? Tudjátok? Abból jön, amit a testvérek felajánlanak, a munka rendes működésének fenntartására szánt adományokból. Mit foglal ez magában? A pénz, amelyet a testvérek Istennek adnak, minden, amit felajánlanak Neki, adomány – és mire való egy adomány? Arra, hogy biztosítsa a gyülekezeti munka normális működését. Természetesen különféle költségek merülnek fel ezzel a normális működéssel összefüggésben, és ezeket az kiadásokat az alapelvek szerint kell kezelni, és nem szabad megsérteniük ezeket az alapelveket. Ennek következtében, amikor a gyülekezeti munkának anyagi vonzatai vannak, néhány vezető és munkás pedig eltékozolja a felajánlásokat és jelentős veszteségeket okoz ezeknek az adományoknak, Isten háza súlyos büntetést fog kiszabni rájuk. Miért lesz súlyos büntetés? Miért nem ússza meg senki, aki elherdálja a felajánlásokat? (Mert Isten felajánlásait a testvérek Istennek adják, és egyedül Isten élvezheti azokat. Más szempontból, ezeknek a felajánlásoknak az a célja, hogy fenntartsák Isten háza munkájának megfelelő működését. Ha a vezetők és a munkások eltékozolják a felajánlásokat, az közvetlenül oda fog vezetni, hogy hatással lesz Isten házának munkájára, és az veszteséget szenved. Ez megszakítja és megzavarja Isten házának munkáját, így Isten házának súlyos büntetést kell kiszabnia.) Mondjátok meg Nekem, súlyos büntetést kell kiszabnia Isten házának? (Igen.) Miért kell így tennie? Miért kell súlyos büntetést kiszabnia? (A felajánlások elherdálása az antikrisztusokhoz tartozó viselkedés. Ahogy valaki a felajánlásokhoz viszonyul, az az Istenhez való hozzáállását tükrözi. Ha ez az illető képes a felajánlások elherdálására, az azt jelzi, hogy teljes mértékben nélkülözi az Istent félő szívet.) Csak egy szempontját fedtétek le; vannak még fontos alapelvek ezen belül, amelyeket közölnünk kell.
Mondjátok meg Nekem, miért kell súlyosan megbüntetni azokat az embereket, akik elherdálják a felajánlásokat? Most erről fogunk beszélgetni. Először is beszéljünk arról, hogyan jönnek Isten felajánlásai. Minden testvér tudja, hogy Isten felajánlásait az Ő választott népe adja Istennek. A bibliai rendeletek szerint az embereknek fel kell ajánlaniuk a keresetük egytizedét, bár manapság sokan természetesen egytizednél többet ajánlanak fel, és bizonyos gazdag személyek többet ajánlanak a tizednél. Ezenkívül néhány elszegényedett testvér esetében, akik tizedet ajánlanak fel, honnan jön az ő pénzük? Nincs hiány olyanokban, akik mértékletesen élve teszik félre. Például vidéken és a falusi területeken néhányan a gabona eladása utáni bevételeikből ajánlanak fel tizedet, egyesek a tyúktojások eladásából, mások pedig kecskék és csirkék eladásából. Sok ember takarékoskodva él, hogy tizedet vagy annál többet ajánljon fel – innen jön ez a pénz. Az emberek többsége tudja, hogy nehéz megszerezni ezt a pénzt. Miért nyújtanak hát a testvérek adományokat? Megköveteli ezt Isten háza? Arról van szó, hogy adományok nyújtása nélkül lehetetlen az üdvösség? A Biblia rendelkezéseinek való megfeleléshez szükséges? Vagy arra való, hogy Isten házát támogassa a munkájában, úgy gondolkodva, hogy Isten házának munkája fontos, és támogatás nélkül nem végezhető el, ezért többet kell felajánlaniuk? Ez az egyetlen okuk? (Nem.) Akkor miért nyújtanak adományokat a testvérek? Lehetséges, hogy naivak? Vagy talán van felesleges pénzük? Felesleges pénzt ajánlanak fel, vagy olyan pénzt, amit nem tudtak elkölteni? Kinek adják ezeket az adományokat? (Istennek.) Miért nyújtanak adományokat az emberek? Felejtsd el a többit, a legegyszerűbb oka annak, hogy sokan nyújtanak adományokat az, hogy elismerik Isten munkáját. Isten azért beszél és munkálkodik, hogy szabadon életet és igazságot adjon az embereknek, és vezesse őket. Így hát az embereknek fel kell ajánlaniuk a jövedelmük egytizedét. Ez a felajánlás. A történelem során Isten megáldotta az embereket élelemmel, vízzel és az életszükségletekkel, és mindent elkészített a számukra. Amikor az emberek mindezt élvezni tudják, az oltáron fel kell ajánlaniuk viszonzásul annak egytizedét, amit Istentől kaptak, jelképezve egy részt, amit az emberek visszaadnak Istennek, és lehetővé téve, hogy Isten élvezhesse a betakarított termésüket. Az embereknek teremtett lényként a ragaszkodásnak ezt a jelét kell birtokolniuk és felajánlaniuk. Ezen a szemponton kívül van egy másik is. Egyesek azt mondják: „Isten munkája olyan hatalmas, én nem tehetek sokat egyedül, ezért adok egy adományt, az én részemet.” Ezzel támogatásukat fejezik ki Isten házának munkája iránt, és támogatóként lépnek fel. Függetlenül ezen pénzbeli felajánlások forrásától vagy összegétől, nincs hiány közöttük olyanokban, akik takarékos életmóddal teszik félre a pénzt. Röviden, ha nem lenne Isten és az Ő munkája, ha csak az egyház lenne, valamint ezek az emberi szervezetek és egyesületek, akkor az emberek adományai értéktelenek és jelentéktelenek lennének, mert Isten munkája és az Ő szavai nélkül az általuk felajánlott pénznek semmi haszna nem lenne. De azáltal, hogy Isten beszél és munkálkodik, hogy Isten munkája az emberiség megmentése érdekében halad előre, az emberek által felajánlott pénz, az adomány különösen fontossá válik. Azért különösen fontos, mert ezt a felajánlott pénzt a gyülekezeti munkára fordítják, és nem szabadna, hogy rossz szándékú emberek elsikkasszák, lefoglalják, eltulajdonítsák, vagy akár elherdálják azt. Nem így van? (De igen.) Miután ez nagyon fontos, minden egyes fillért kulcsfontosságú területeken kell felhasználni; semmit nem szabad elherdálni vagy felelőtlenül költeni el. Ennek következtében különleges bánásmódban kell részesítenünk és súlyosan meg kell büntetnünk azokat, akik elherdálják, eltulajdonítják, lefoglalják vagy elsikkasztják a felajánlott pénzt, az adományokat. Mivel ez a felajánlott pénz, az adományok létfontosságúak Isten munkájához, és tekintettel arra, hogy milyen céllal ajánlják fel a testvérek ezt a pénzt és ezeket az adományokat, az általuk felajánlott pénzt a legkritikusabb területekre kell kiosztani. Minden fillérnek az alapelvek szerint kell felhasználásra kerülnie és eredményeket kell elérnie; nem szabad elherdálni, és gonosz egyének semmiképpen nem foglalhatják le. Ez az egyik szempont. Ezenkívül, függetlenül attól, hogy a pénzbeli felajánlások nagyok vagy kicsik, azok a testvérek adományaiból származnak. Ennek a pénznek a forrása nem abból származik, hogy a gyülekezet kereskedelmi tevékenységet folytat, vállalkozásokba kezd, vagy gyárakat üzemeltet, hogy a társadalomból profitra tegyen szert. Nem valamilyen termelés utáni osztalékból jön, nem a gyülekezet osztalékaiból vagy bevételéből származik, hanem az emberek adományaiból. Egyszerűen megfogalmazva az adomány olyan dolog, amit a testvérek adnak Istennek; az Istennek adott pénz Istent illeti meg. Mire használják Isten pénzét? Egyesek szerint: „Isten pénze, az adomány Isten örömére szolgál.” Az egész Isten élvezetére szolgál vajon? Mennyit élvezhet belőle Isten? Meglehetősen korlátozott részt, nem igaz? Abban az időszakban, amikor Isten testté lesz, az Ő élelme, ruházata, lakhelye és szükségletei, ahogy a napi három étkezése is, átlagosak, és amit Ő élvez, az korlátozott. Természetesen ez teljesen normális. A testvérektől származó felajánlott pénz, az adományok elsődlegesen arra szolgálnak, hogy a gyülekezeti munka normál működését fenntartsák, nem pedig arra, hogy kielégítsék bizonyos emberek költekezés iránti vágyát. A felajánlások nem arra valók, hogy az emberek elköltsék azokat, és nem is arra, hogy az emberek felhasználják. Nem úgy van, hogy aki a pénzügyeket kezeli, annak elsőbbsége van felhasználni ezt a pénzt, vagy hogy bármely vezetőnek különleges hatalma van kiosztani a támogatásokat. Függetlenül attól, hogy melyik egyén használja fel a felajánlott pénzt, azt az Isten háza által meghatározott alapelvek szerint kell felhasználni. Ez az alapelv. Mi tehát a természete annak, ha valaki megsérti ezt az alapelvet? Vajon nem az adminisztratív rendeletek ellen vétett az illető? (De igen.) Miért mondják, hogy az adminisztratív rendeletek ellen vétett? Az emberek Istennek adott felajánlásai Isten élvezetére kell, hogy szolgáljanak. Tehát hogy használja őket Isten? Isten a gyülekezet munkájára használja őket, hogy fenntartsa a gyülekezet munkájának normális működését. Ez az az alapelv, amely szerint Isten felhasználja az adományokat. Az antikrisztusok és a gonosz emberek azonban nem ily módon használják a felajánlásokat. Elherdálják, elfecsérlik vagy meggondolatlanul eladományozzák őket, nyíltan megsértve ezt az alapelvet azért, hogy felhasználják az adományokat. Ez vajon nem az adminisztratív rendeletekkel szembeni vétkezés? Megengedte neked Isten, hogy így használd fel őket? Feljogosított arra, hogy így használd fel őket? Ő mondta neked, hogy így használd őket? Nem tette, ugye? Akkor miért használod őket így, ilyen meggondolatlanul és pazarlóan? Ez vétkezés az alapelv ellen! Ez nem egy átlagos alapelv, ez az adminisztratív rendeletekkel kapcsolatos. Mivel ezeket a pénzbeli felajánlásokat nem üzleti vagy kereskedelmi tevékenységgel keresik, hanem ezek a testvérek által Istennek nyújtott adományok, következésképpen minden kiadást szorosan kell ellenőrizni és szigorúan kell kezelni. Nem lehet semmilyen pazarlás vagy tékozlás. Bármilyen pénzösszeg elpazarlása vagy elherdálása nem csupán jelentős veszteségekhez vezet Isten házának munkájában, de jelentős anyagi veszteséget is jelent Isten háza számára. A felajánlások elherdálása nem csupán a felajánlások elherdálását jelenti; a felelősség hiányát is mutatja a testvérek felajánlásaiban kifejezett szeretet iránt. Ezért azokat, akik elherdálják a felajánlásokat, keményen meg kell büntetni. Intsétek meg azokat, akik kisebb vétségeket követnek el, és egyúttal követeljetek kártérítést. A súlyosabb vétségek elkövetőit a kártérítés mellett szükséges eltávolítani vagy kizárni. Van még egy fő ok, amiért szigorú büntetésben kell részesíteni azokat, akik elherdálják a felajánlásokat. Az egyház minden társadalmi szervezettől különbözik. Bármely országban és bármely társadalmi környezetben el van szigetelve, a világ és az emberiség által elhagyatva. Azon kívül, hogy az egyház nem kaphat támogatást vagy védelmet semmilyen országtól, egyúttal az államtól sem kaphat semmilyen segítséget vagy segélyt. Egy egyház bejegyzését és megalapítását követően a nyugati országokban legfeljebb az egyháznak felajánlott adományok mentesülnek a személyi adózás alól, vagy a felajánlott anyagok után valamennyi adókedvezményt lehet igényelni. Ezen kívül az egyház semmilyen segélyben vagy támogatásban nem részesülhet semmilyen országtól vagy bármely szociális rendszerben. Ha az egyház gyülekezete megfogyatkozik és nem tud már működőképes maradni, az állam nem fog a segítségére sietni. Helyette inkább hagyja, hogy magától elsorvadjon, mert az egyház nem generál semmilyen bevételt és nem tud adót fizetni az államnak. Emiatt az állam számára lényegtelen, hogy az egyház létezik-e vagy sem. Az egyház bármely szociális rendszer alatt ilyen túlélő állapotban találja magát. Mondd meg Nekem, ez könnyű? (Nem könnyű.) Valóban, ez egyáltalán nem könnyű. A társadalom és az emberiség elutasítja az egyházat, és az semmilyen társadalmi rendszertől nem kap semmilyen elismerést vagy együttérzést, támogatást még kevésbé. Az egyház ilyen túlélési feltételek között létezik. Ha valaki mégis képes adományokat elherdálni, képes arra, hogy szívtelen legyen, a lefolyóba önteni a pénzt, nem vállalva semmilyen felelősséget, eltapsolva 100000 jüant egy pillanat alatt, úgy költ el 1000000 jüant, mintha csak egy szám lenne, szemrebbenés nélkül, minden megbánás nélkül, gondoljátok, hogy az ilyen embernek van emberi mivolta? Az ilyen egyének vajon nem átkokat érdemelnek? (De igen.) Összefoglalva a fent felsorolt különféle körülményeket, ami azokat illeti, akik elherdálják az adományokat, akik elpazarolják őket, vagy akár még rossz szándékokat is táplálnak az adományokkal szemben, akik szeretnék elsikkasztani azokat, vagy ha nincs merszük elsikkasztani, akkor inkább elherdálni őket: mindannyiukat súlyosan meg kell büntetni, nem szabad elnézőnek lenni irántuk. Mondjátok meg Nekem, helyes megközelítés ez? (Igen.) Akkor, ha a jövőben lehetőséget kaptok rá, hogy hatalmatokban álljon az adományok felhasználása, hogy fogtok viselkedni? Ha nem tudtok önuralmat tanúsítani, ha elherdáljátok az adományokat, akkor, amikor eljön az idő, hogy az egyház szigorúan megbüntessen titeket, lesz bármilyen panaszotok vagy sérelmetek? (Nem.) Jó, hogy nem fogjátok sérelmezni. Azt fogjátok kapni, amit megérdemeltek!
Ami az adományok eltékozlóit illeti, nem gyűlölitek őket? Nem gerjesztenek haragra titeket? Képes vagy felügyelni vagy megállítani őket? Ez egy szinttel feljebb emeli a dolgokat – itt az idő, hogy megpróbáltass. Ha van körülötted valaki, aki elherdálja az adományokat, és ragaszkodik hozzá, hogy 20000 jüant költsön egy gépre, amit 2000 jüanért is meg lehet venni – aki a legjobb, a felsőkategóriás, a legmodernebb és a legdivatosabb gépet akarja megvenni, aki a legdrágább gépre akar pénzt költeni csak azért, mert a pénz Isten házához tartozik, és nem a saját zsebéből jön – képes vagy megállítani őt? Ha nem tudod megállítani, tudod figyelmeztetni? Képes vagy jelenteni a feletteseknek? Ha te felelsz az adományok kezeléséért, képes vagy megtagadni a jóváhagyást egy ilyen helyzetben? Ha nem tudsz megtenni ezek közül semmit, akkor téged is szigorúan meg kell büntetni. Te is elherdálod az adományokat; szövetkeztél azzal a gonosz emberrel, a bűntársa vagy, és mindkettőtöket súlyosan meg kell büntetni. Miféle hozzáállása van Istenhez valakinek, ha képes elherdálni és felelőtlenül kezelni az adományokat? Ott van Isten a szívében? (Nincs.) Az Én véleményem szerint az ilyen emberek ugyanúgy viszonyulnak Istenhez, mint a Sátán. Egyesek ezt mondják: „Bármi, ami Istennel, Isten nevével, az Ő adományaival vagy az Ő bizonyságtételével kapcsolatos – ezek egyike sem érdekel engem. Mi köze hozzám azoknak, akik elherdálják az adományokat?” Miféle dolgok ők? Vannak bizonyos vezetők és felügyelők, akik bármit aláírnak, bárminek a megvásárlását kérvényezi is a gyülekezet. Sosem kérdőjelezik meg a kérvényeket, nem vizsgálják meg őket alaposan, nem ellenőrzik, hogy van-e probléma velük; a termékek megvásárlására benyújtott összes kérvényt, legyenek azok drága vagy olcsó termékek, praktikusak vagy nem praktikusak, szükségesek vagy szükségtelenek – minden egyes kérvényt jóváhagynak az aláírásukkal. Mi a te jóváhagyásod? Csupán egy aláírás? Az Én szememben ez a te Isten iránti hozzáállásod. Az Isten adományai iránti hozzáállásod az Isten iránti hozzáállásod. Minden tollvonásod, minden alkalom, amikor leírod a neved, bizonyítéka annak a bűnödnek, hogy káromlod Istent és tiszteletlen vagy Iránta. Miért ne kellene szigorúan megbüntetni azokat, akik ily módon káromolják Istent és tiszteletlenek Iránta? Keményen meg kell büntetni őket! Isten lát el téged az igazsággal, élettel, mindennel, amid van, te pedig ilyen hozzáállással közelíted meg Őt és a Hozzá tartozó dolgokat – miféle dolog vagy te? Minden egyes aláírt számla istenkáromlásod bűnének és az Isten iránti tiszteletlen hozzáállásodnak bizonyítéka; ez a legmeggyőzőbb bizonyíték. Nem számít, milyen anyagot vásárolnak, mindegy, mekkora az összeg, le sem ellenőrzöd a jóváhagyó nyomtatványt, egyszerűen csak aláírod egy tollvonással. Kész vagy meggondolatlanul aláírni 100000 vagy 200000 jüan értékű vásárlásokat. Egy nap meg kell majd fizetned az árat az aláírásodért – aki aláír, az viseli a felelősséget! Mivel te így viselkedsz, mivel képes vagy véletlenszerűen aláírni anélkül, hogy akár csak átnéznéd előtte a kérvényeket, és önkényesen elherdálni az adományokat, vállalnod kell a felelősséget és meg kell fizetned az árat a saját tetteidért. Ha nem félsz szembenézni a következményekkel, akkor csináld csak, írd alá a neved. Az aláírásod az Isten iránti hozzáállásodat képviseli. Ha képes vagy még Istennel szemben is így viselkedni, nyíltan és szemtelenül így bánni Vele, akkor milyen bánásmódot vársz el Istentől? Isten már eddig is elég türelmes volt veled, adott neked leheletet, és megengedte, hogy mostanáig élj. Ahelyett, hogy továbbra is ugyanígy és ugyanilyen hozzáállással bánnál Istennel, meg kellene vallanod a bűnödet és megtérni Istenhez, és megváltoztatni a hozzáállásodat. Ne harcolj tovább vakon Istennel. Ha továbbra is ugyanígy és ugyanilyen hozzáállással kezeled Istent, akkor tudod, mik lesznek a következmények. Ha képtelen vagy elnyerni Isten megbocsátását, akkor hiábavaló volt a hited. Mi haszna lesz akkor a hitednek? Hiszel Istenben, de eltékozlod az Ő beléd helyezett bizalmát és a neked adott megbízatását. Mondd meg Nekem, miféle dolog vagy te? Egyesek vezetői és felügyelői szerepet töltenek be Isten házában. Sok éven át végezték kötelességeiket, és elmondható, hogy sok éven át kapcsolatban álltam velük. Végül erre a következtetésre jutottam velük kapcsolatban: ezek az emberek rosszabbak a kutyáknál. A cselekedeteik nem csupán szívszaggatóak, hanem még inkább visszataszítóak. Szeretek kutyákat nevelni és érintkezni velük. Az évek során Általam felnevelt kutyák mind egész jól sikerültek. Azok a kutyák, amelyeket kedvelek, általában nem szegülnek szándékosan szembe az emberekkel. Ha egy kis kedvességet tanúsítasz egy kutya iránt, tízszeresen fogja viszonozni. Mindaddig, amíg igazán jó vagy hozzá, akkor még ha egy újságot vagy egy pár cipőt teszel is le az udvaron, oda fog feküdni mellé és őrizni fogja a kedvedért. Időnként, ha eldobsz valamit, ami nem kell neked, a kutya azt fogja gondolni, hogy elveszítetted, és őrizni fogja neked anélkül, hogy elkóborolna. Egy idő után összegeztem, amit megtanultam, és ezt mondtam: „Az emberek rosszabbak, mint a kutyák!” A kutyák házakat őriznek – a képességeiket és készségeiket használva az életük árán is védik a házadat. Az embereknek még szívük sincs, még kevésbé őriznek dolgokat az életük árán is. Még egy szót sem szólnak azért, hogy megvédjék a gyülekezet munkáját. Annyit sem érnek, mint egy őrkutya! Ezt a különbséget állapítottam meg az emberek és kutyák között. Ezek az emberek, akik elherdálják az adományokat, alsóbbrendűek, mint az őrkutyák. Egyetértesz vele, hogy keményen meg kell büntetni őket? (Igen.) Isten az emberekbe veti a bizalmát, és munkával, valamint kötelességekkel bízza meg őket. Ez azt jelenti, hogy Isten felmagasztalja őket és jó véleménnyel van róluk. Nem arról van szó, hogy megérdemlik, hogy elvégezzék azt a munkát, vagy jó képességük és emberi mivoltuk van, vagy alkalmasak a feladatra. Az emberek mégsem ismerik fel az irántuk tanúsított jóindulatot, mindig azt hiszik, alkalmasak elvégezni a gyülekezet munkáját, hogy a saját kemény munkájukkal és áldozataikkal érdemelték ezt ki. Mindenüket, amijük van, Isten adta nekik. Mit érdemeltek ki? A babérjaikon üldögélnek? Isten felmagasztal embereket, hogy tegyék a kötelességeiket, ők mégsem ismerik fel az irántuk tanúsított jóindulatot, és nem értik meg, mi a jó nekik. Nem méltók az Ő bizalmára és felmagasztalására. Eltékozolják Isten bizalmát és az Ő felmagasztalását. Az ilyen esetekben sajnálom, de keményen meg kell büntetni őket. Isten lehetőségeket ad az embereknek, de az emberek nem tudják, hogy mi a jó nekik, és nem tudják megbecsülni az Istentől kapott lehetőségeiket. Ő esélyt ad nekik, ők azonban nem akarnak élni vele. Úgy hiszik, hogy Istent könnyen lehet ugráltatni, hogy Ő megbocsátó, hogy Ő majd nem látja és nem tudja, mi folyik. Ebből adódóan van merszük gátlástalanul elherdálni az adományokat, elárulva Isten bizalmát, még a legalapvetőbb emberi jellemet és lelkiismeretet is nélkülözve. Minek hisznek még mindig? Nem kellene a hittel bajlódniuk, csak menjenek és imádják a Sátánt. Istennek nincs szüksége az imádatukra. Ők nem méltók!
Nem beszéltünk többé-kevésbé eleget a karrierek elengedésének első témaköréről, arról, hogy ne vegyetek részt jótékonyságban? Megértettétek az ebben a témában foglalt igazságalapelveket? Mik az alapelvek itt? (Azok az alapelvek, hogy a jótékonykodás nem az a küldetés, amit Isten adott az embereknek. Egyáltalán semmi köze nincs az igazság gyakorlásához vagy az üdvösségre való törekvéshez. Amikor valaki néhány jótettet visz véghez, azok csupán az egyéni viselkedésének a visszatükröződései.) A jótékonyságban való részvétel nem kapcsolódik az igazságra való törekvéshez. Ne légy abban a tévhitben, hogy jótékonysági munkát végezve az igazságot gyakorlod, vagy olyasvalaki vagy, aki elérte az üdvösséget. Ez egy óriási téveszme. Az igazság gyakorlásába nem tartozik bele a jótékonykodás, sem a jótékonysági munkában való részvétel. Az Istenben való hit célja az üdvösség elérése. Hinni Istenben nem az érdemek felhalmozását vagy jótettek végrehajtását jelenti, nem azt jelenti, hogy élvezzük, ha jó vagy emberbaráti dolgokat tehetünk, és nem is a jótékonyságban való részvételt jelenti. Az Istenben való hit nem kapcsolódik a jótékonyságban való részvételhez; az igazságra való törekvésről és Isten üdvösségének elfogadásáról szól. Ezért az embereknek azok az elgondolásai, hogy az Istenben való hit jótékonykodásról vagy jótékonysági munkában való részvételről szól, vagy hogy a jótékonykodás egyenértékű azzal, hogy valaki hisz Istenben és eleget tesz Neki, mind rettenetesen elhibázottak. Bármilyen jótékonyságba folysz is bele, és bármilyen, jótékonysággal kapcsolatos dolgokat teszel, ezek pusztán személyesen téged képviselnek. Legyenek ezek alkalmi cselekedetek vagy olyasmi, amit karrier gyanánt űzöl, ezek a dolgok csupán a te saját jó viselkedésedet tükrözik. Ez a viselkedés talán kötődik a valláshoz, a társadalmi viselkedéshez vagy erkölcsi kritériumokhoz, de egyáltalán semmi köze az Istenben való hithez és az igazságra való törekvéshez, vagy Isten útjának követéséhez, és egyáltalán semmi köze nincs az Ő követelményeihez. Másrészt viszont miért ne jótékonykodjon az ember? Isten olyan Isten, aki könyörületes az emberek iránt, akiben van könyörület és szeretet. Ő szánja az emberiséget, akkor hát miért nem emlékszik meg Isten az emberek jótékony tetteiről? A jótékonykodás miért nem méltó arra, hogy Isten megemlékezzen róla? Ez nem probléma vajon? Azt követelni az emberektől, hogy ne jótékonykodjanak, nem annak a jele vajon, hogy Isten nem szereti az emberiséget? Nem mond ez ellent annak a szánalomnak, amit Isten az emberiség iránt érez? (Nem.) Miért nem? (Azért, mert Isten könyörületének és szeretetének alapelvei vannak, és az Ő könyörülete és szeretete konkrét személyek felé irányul. Azoknak adja ezeket, akik elfogadják az igazságot, gyakorolják az igazságot és őszintén megtérnek. Ami az igazság elfogadására képtelen álhívőket illeti, Isten nem őket akarja megmenteni.) Isten könyörületének és szeretetének alapelvei vannak, és az Ő könyörülete és szeretete konkrét személyek felé irányul. Folytassátok, mi más van még? Van kapcsolat a jótékonysági munkában való részvétel és az Istenben való hit között? (Nincs.) Akkor hát a jótékonyságban való részvétel ütközik az Istenben való hittel? Amikor az emberek a jótékonysági munka bármely formájában részt vesznek, talán nem kell időt, energiát és még pénzt is belefektetniük? Amikor jótékonysági munkában veszel részt, nem jártathatod csak a szájadat róla anélkül, hogy elgondolkodnál a munkáról vagy fontolóra vennéd azt. Ha komolyan úgy kezeled, mint egy szakmát, akkor bizonyosan időt, energiát és még jelentős pénzösszegeket is bele kell majd fektetned. Ha egyszer időt, energiát és pénzt fektettél bele, akkor vajon nem fog kötni és irányítani az a jótékonysági munka, amit végzel? Lesz még energiád arra, hogy az igazságra törekedj? Lesz még energiád arra, hogy a kötelességedet végezd? (Nem.) Amikor az életben bármilyen karriert hajszolsz, bármilyen karriert is űzöl, ha teljes időben teszed, akkor elkerülhetetlenül be fogod fektetni és fel fogod áldozni az életed energiáját és az egész életedet. Ez az otthonodba fog kerülni, az érzéseidbe, a testi gyönyöreidbe és az idődbe. Hasonlóképpen, ha valóban hivatásként kezeled a jótékonyságot és annak megfelelően végzed, akkor az összes idődet és energiádat fel fogja emészteni. Egy egyénnek véges mennyiségű energiája van. Ha a jótékonysági munka irányít téged, és a jótékonysági munkának és az Istenbe vetett hitednek egyformán és kiegyensúlyozottan akarsz figyelmet szentelni, továbbá mindkét dolgot jól szeretnéd végezni, akkor ez nem lesz könnyű feladat. Ha egyidőben akarod egyensúlyozni ezt a két dolgot, de nem vagy rá képes, döntést kell majd hoznod. Ha választanod kell, hogy melyiket tartsd meg, és melyiktől szabadulj meg, hogyan fogsz dönteni? Nem a legértelmesebb és legértékesebb törekvés megvalósítását kell választanod? Akkor, ha az Istenben való hit és a jótékonyságban való részvétel egyidőben jelennek meg az életedben, milyen döntést kell hoznod? (Azt kell választanom, hogy Istenben higgyek.) A legtöbben talán nem az Istenben való hitet választják? Látva, hogy mindannyian így döntöttetek, vajon nem teljesen normális az, hogy Isten nem engedi meg az embereknek a jótékonyságban való részvételt? (De igen.) A jótékonyságban való részvétel sok élőlénynek segített már és sok embernek biztosított táplálékot, de te végül mit fogsz nyerni belőle? A saját hiúságodat fogod kielégíteni. Ez tényleg azt jelenti, hogy nyersz valamit, és ez az, amit nyerned kell? Megvalósult az eszményed, bemutatásra került az értéked, ez minden – de vajon ezt az utat kell járnod az életben? (Nem.) Mit fogsz nyerni belőle a végén? (Ürességet.) Egyáltalán semmit nem fogsz nyerni. A hiúságod átmenetileg kielégül, kapsz majd némi dicséretet másoktól, vagy érmeket és kitüntetéseket a társadalomban, de ez minden, viszont az összes energiádat és idődet felhasználtad. Mit nyertél? Kitüntetést, jó hírnevet és elismeréseket – ezek mind üres dolgok. De azokat az igazságokat, amelyeket az embereknek fel kell fogniuk és az életutakat, amelyeket ebben az életben választaniuk kell, nem lehet pusztán a jótékonyságban való részvétellel megérteni vagy elnyerni. Istenben hinni más. Ha őszintén feláldozod magad Istenért és az igazságra törekszel, akkor a befektetett időd és energiád jó és pozitív eredményeket fognak hozni. Ha ismered és érted azokat a dolgokat, amelyeket az embereknek leginkább meg kell érteniük – hogy miként éljenek az emberek, hogy kell Istent imádniuk, hogyan szemléljék a különböző kérdéseket, milyen nézeteik és álláspontjaik legyenek, amikor cselekszenek, mi a magaviselet legmegfelelőbb formája, és hogy kell úgy viselkedni, hogy a Teremtő megemlékezzen róla, hogy azt jelentse, valaki a helyes úton jár – akkor ez a helyes út, és ezt jelenti valóban nyerni valamit. Az életed során sok olyan dolgot nyersz majd, amit a nem hívők nem képesek megtanulni, olyan dolgokat, amelyekkel rendelkeznie kell annak, akinek van emberi mivolta. Ezek a dolgok Istentől származnak, az igazságból, és addigra az életeddé válnak. Ezáltal olyan emberré fogsz válni, aki az igazságot az életének tekinti; az életed nem lesz üres többé, és többé nem leszel tanácstalan vagy ingatag. Ezek talán nem magasabb és értékesebb nyereségek? Nem értékesebbek vajon, mint valami jótékony munkát végezni azért, hogy egy pillanatra kielégítsd a hiúságodat? (De igen.) Ezek a nyereségek, amelyek magukba foglalják az igazságot és azt az utat, amelyen az embereknek járnia kell, új életet fognak adni neked. Nincs semmi az emberi világban, ami ehhez az új élethez hasonlítható, és ezt semmi sem helyettesítheti. Ez az új élet természetesen felbecsülhetetlen értékű és örökkévaló. Olyasmi, amit azután érsz el, hogy odaszántad az idődet, az energiádat és az ifjúságodat, miután megfizettél egy bizonyos árat és hoztál bizonyos áldozatokat. Talán nem éri meg? Minden bizonnyal megéri. De mit fogsz nyerni, ha jótékonyságban veszel részt? Semmit nem fogsz nyerni. Azok a kitüntetések és érmek nem nyereségek. Mások jóváhagyása és megerősítése, ha mások azt mondják, jó ember vagy, vagy nagyszerű filantrópus – nyereségeknek tekinthetjük ezeket? (Nem.) Mindezek átmeneti dolgok, és idővel hamarosan elhalványodnak. Amikor többé már nem tudod megragadni ezeket a dolgokat, amikor már nem érzed őket, eltölt majd a megbánás és ezt mondod: „Mit tettem az életemben? Törődtem néhány macskával és kutyával, örökbe fogadtam néhány árvát, segítettem pár szegény embernek, hogy jó életet éljenek, jó ételt egyenek és szép ruhákat viseljenek, de mi a helyzet velem? Miért éltem? Lehetséges, hogy csak értük éltem? Ez az én küldetésem? Ez az a felelősség, amelyet a Menny rám bízott? Ez az a kötelezettség, amelyet a Mennytől kaptam? Biztosan nem. Akkor hát miért él az ember ebben az életben? Honnan jönnek az emberek, és hová mennek a jövőben? Nem értem ezeket a legalapvetőbb kérdéseket.” És így, amikor ebbe a szakaszba érsz, érezni fogod, hogy azok a kitüntetések nem nyereségek, csak külsődleges dolgok. Ez azért van, mert ugyanaz az ember lettél volna, ha nem vettél volna részt jótékonyságban, mint azután, hogy egészen addig a napig jótékonykodtál, elnyerve mindazokat az elismeréseket és kitüntetéseket – a belső életed egyik esetben sem változott volna meg. Azok a dolgok, amelyeket nem értesz, továbbra is ismeretlenek lesznek a számodra, továbbra is döbbent és zavart leszel. És akkor nemcsak még tanácstalanabb és még zavartabb leszel, hanem nyugtalanabbul is fogod érezni magad. Ezen a ponton már túl késő lesz a megbánáshoz. Az életed elmúlt, a legjobb időszakaid elmúltak, és a rossz utat választottad. Ezért mielőtt úgy döntesz, hogy jótékonysági munkában veszel részt, vagy amikor éppen csak elkezdtél jótékonysági munkát végezni, ha az igazságra akarsz törekedni és elérni az üdvösséget, akkor el kell engedned az ilyen ötleteket. Természetesen minden olyan tevékenységet is el kell engedned, amelyik ezzel a munkával kapcsolatos, és teljes szívvel az Istenben való hit és az üdvösségre való törekvés útjára kell vetned magad. A végén, még ha az, amit megszerzel vagy elnyersz, nem is olyan sok vagy kézzelfogható, ahogy eredetileg képzelted, legalábbis nem leszel tele megbánással. Mindegy, milyen keveset nyersz, az még így is több lesz annál, amit azok kapnak, akik egész életüket vallásban, az Úrba vetett hitben töltötték. Ez tény. Ezért, miközben az emberek karriert választanak, egy szempontból el kell engedniük azokat az elgondolásaikat és terveiket, hogy jótékonyságban vegyenek részt. Más szempontból helyesbíteniük is kell az elképzeléseiket a gondolataikat illetően. Nincs szükség rá, hogy irigyeljék azokat a társadalomban, akik jótékonysági munkában vesznek részt, vagy hogy azt gondolják, milyen emberbarátiak, nagyszerűek, nemesek és önzetlenek ezek az emberek, mondván: „Nézd, milyen nemesen és önzetlenül cselekszenek, ahogy más embereken segítenek. Mi miért nem tudunk önzetlenek lenni? Miért nem tudjuk megvalósítani ezt?” Először is nem kell irigykedned rájuk. Másodszor, nem kell szemrehányást tenned magadnak. Ha Isten nem választotta ki őket, akkor megvannak a saját küldetéseik és törekvéseik. Függetlenül attól, hogy mit hajszolnak, legyen az hírnév vagy haszon, vagy a saját eszményeik és vágyaik megvalósítása, nem kell ezzel foglalkoznod. Azzal kell foglalkoznod, hogy neked mire kell törekedned és miféle ösvényt kell választanod. A leggyakorlatiasabb kérdés az, hogy – mivel Isten kiválasztott téged és Isten házába jöttél, és az egyház tagja vagy, továbbá, mivel azoknak a sorába tartozol, akik kötelességeiket végzik –, el kell töprengened azon, hogyan lépj rá az üdvösség útjára, miközben a kötelességedet végzed, hogyan gyakorold az igazságot, hogyan lépj be az igazságvalóságba, és érd el azt a pontot, ahol Isten szavai beléd ivódnak és az életeddé válnak a törekvéseiden és az általad megfizetett különféle árakon keresztül. A nem túl távoli jövőben, amikor visszatekintesz arra az állapotra, amiben akkor voltál, amikor hinni kezdtél Istenben, úgy fogod találni, hogy a belső életed megváltozott. Többé nem olyan ember leszel, akinek az élete a romlott beállítottságain alapul. Nem leszel többé arrogáns, tudatlan, agresszív és ostoba ember, aki mindenkinél előbbre valónak tartja magát, amilyen egykor voltál. Helyette Isten szava fog az új életeddé válni addigra. Tudni fogod, hogyan kövesd Isten útját, és tudni fogod, hogyan kezelj Isten szándékai szerint és az igazságalapelvekkel összhangban mindent, amivel az életben szembesülsz. Minden napot ilyen megalapozottan fogsz tölteni, és mindenben, amit teszel, pontos célod és irányod lesz. Tudni fogod, mit kell tenned, és mit nem szabad megtenned. Mindezek a dolgok olyan világosak lesznek az elmédben, mint egy tükör. A mindennapi életed nem lesz zavarba ejtő, kimerítő vagy lehangoló. Helyette telve lesz fénnyel, lesznek céljai és iránya. Ugyanakkor egy késztetést érzel majd a szívedben. Érezni fogod, hogy megváltoztál, hogy új életet nyertél, és olyan emberré váltál, aki Isten szavait tette az életévé. Ez talán nem jó? (De igen.) Itt fogjuk befejezni a beszélgetésünket arról, hogy ne vegyünk részt jótékonyságban, amely az első alapelv a karrierek elengedésének témakörén belül.
Mi a karrier elengedése témakör második alapelve? Megelégedni élelemmel és ruházattal. A társadalomban való túlélés érdekében az emberek különféle munkákat vagy állásokat vállalnak, hogy fenntartsák a megélhetésüket, biztosítva a napi étkezéseik és a megélhetési költségeik forrását és biztonságát. Ennek következtében akár az alsóbb osztályokhoz, akár egy fokkal magasabb réteghez tartoznak, az emberek különféle foglalkozások révén gondoskodnak a megélhetésükről. Mivel a megélhetés fenntartása a céljuk, ez elég egyértelmű: legyen egy hely, ahol laknak, napi háromszor étkezzenek, alkalmanként megengedhessék maguknak a húst, amikor húst akarnak enni, rendszeresen munkába menjenek, legyen jövedelmük, ne rongyokban járjanak és ne legyenek képtelenek megfelelő táplálékhoz jutni – ez elég. Ezek az emberek alapvető életszükségletei. Amikor valaki eléri ezeket az alapvető szükségleteket, viszonylag nem könnyű vajon elérni az élelmet és melegséget? Ez vajon nem a képességük keretein belül van? (De igen.) Tehát ha valakinek olyan természetű a karrierje, hogy kizárólag az élelem és melegség érdekében történik, a saját megélhetése érdekében, akkor függetlenül attól, hogy milyen karriert űz, amennyiben az törvényes, általánosságban véve összhangban lesz az emberi mivolt normáival. Miért mondom, hogy összhangban van az emberi mivolt normáival? Mert az e szakma űzése mögött álló indítékodnak, szándékodnak és célodnak semmi köze semmilyen kérdéshez vagy eszméhez a megélhetés fenntartásán kívül – csupán annak érdekében történik, hogy legyen elég ennivalód, legyen elég meleg ruhád, amit viselj, és képes légy eltartani a családodat. Nem így van? (De igen.) Ezek az alapszükségletek. Amint az alapszükségletek be vannak töltve, az emberek élvezhetnek egy alapszintű életminőséget. Amikor képesek ezt megvalósítani, akkor fenntarthatnak egy normális létezést. Nem elég, ha valaki képes fenntartani egy normális létezést? Nem ezt kellene elérniük az embereknek az emberi mivolt keretén belül? (De igen.) Felelős vagy a saját életedért, a vállaidon cipeled azt – ez a normális emberi mivolt szükségszerű megnyilvánulása. Elegendő és helyes a számodra, ha ezt megvalósítod. Ha azonban nem vagy elégedett, akkor, míg egy normális ember talán heti egyszer vagy kétszer eszik húst, te ragaszkodsz hozzá, hogy mindennap egyél, és több maradjon. Például, ha naponta megeszel 20-50 deka húst, amikor csak 10 dekára van szükséged a megfelelő fizikai egészség fenntartásához, ez a felesleges táplálék betegséghez vezethet. Mi okozza az olyan betegségeket, mint a zsírmáj, a magas vérnyomás és magas koleszterin? (Ha túl sok húst eszik valaki.) Mi a probléma azzal, ha túl sok húst eszik valaki? Nem abból fakad vajon, hogy nem kontrollálja az étrendjét? Nem a falánkságból fakad talán? (De igen.) Honnan jön ez a falánkság? Nem onnan, hogy valakinek túlzott étvágya van? A túlzott étvágy és a falánkság összhangban vannak vajon a normális emberi mivolt szükségleteivel? (Nincsenek.) Meghaladják a normális emberi mivolt szükségleteit. Ha folyamatosan túl akarsz lépni a normális emberi mivolt szükségletein, akkor többet kell dolgoznod, több pénzt kell keresned és sokszorta többet kell dolgoznod, mint a normális embereknek. Akár túlórával, akár több állás vállalásával több bevételt kell generálnod, hogy megengedhesd magadnak a húsevést naponta háromszor és amikor csak vágysz rá. Ez nem haladja meg a normális emberi mivolt kereteit? Jó dolog túllépni a normális emberi mivolt keretein? (Nem.) Miért nem jó? (Egyrészt az emberek teste hajlamos a betegségre; másrészt a vágyaik és étvágyaik kielégítése érdekében az embereknek több időt, energiát és pénzt kell fektetniük a munkájukba. Ez felemészti azt az időt és energiát, amit az igazságra való törekvésre és a kötelességeik végzésére fordíthatnának, ami pedig befolyásolja, hogy miként járnak az Istenben való hit és az igazságra való törekvés útján.) Az embereknek meg kellene elégedniük azzal, ha az alapvető szükségleteik be vannak töltve, nem éheznek és nem fáznak, és megszerzik a normális emberi mivolt számára szükséges élelmet és melegséget. Elég pénzt kell keresned a test normális táplálékigényeinek fenntartásához. Ez elegendő, ilyen életet kell élnie a normális emberi mivolttal rendelkezőknek. Ha mindig a hús-vér test gyönyörei után sóvárogsz, a fizikai egészségedre való tekintet nélkül elégítve ki a testi étvágyadat, és figyelmen kívül hagyva a helyes utat; ha mindig jókat akarsz enni, jó dolgokat élvezni, jó életkörnyezetet és jó életminőséget akarsz, ritka ínyencségeket enni, márkás ruhákat és arany meg ezüst ékszereket hordani, palotákban lakni és luxusautókat vezetni – ha folyamatosan ezt szeretnéd hajszolni, akkor milyen foglalkozásra van szükséged? Ha csak egy átlagos állást vállalsz, hogy betöltsd az alapszükségleteidet és gondoskodj az élelemről és a melegről, az vajon képes teljesíteni mindezeket a kívánságokat? (Nem képes.) Biztosan nem. Például, ha vállalkozni szeretnél, és egy kis vállalkozás egyetlen standdal tud annyit hozni, hogy az ételt és a meleget biztosítsa az egész családod számára, akkor talán nincs annyid, mint azoknak, akik feletted állnak, de sokkal többed van, mint az alattad lévőknek. Alkalmanként ehetsz húst, és az egész családod szépen öltözködhet. A fennmaradó idődet arra fordíthatod, hogy higgy Istenben, összejöveteken vegyél részt, és tedd a kötelességeidet, és még arra is lehet energiád, hogy az igazságra törekedj. Ez elég. Mivel az életed be van biztosítva, ezt a foglalkozást űzve képes leszel időt és energiát felszabadítani ahhoz, hogy az Istenben való hitre és az igazságra törekedj. Ez összhangban van Isten szándékaival. Ám ha sosem vagy elégedett, mindig így fogsz gondolkodni: „Ebben az üzletben van lehetőség. Havonta ilyen sokat kereshetek egyetlen standdal. Ez biztosítani tudja a családom számára az ételt és a meleget. Ha két standom van, megduplázhatom a bevételeimet. Nemcsak ennivalója és meleg otthona lehet a családomnak, hanem félre is tudunk tenni egy kis pénzt. Azt ehetünk, amit csak akarunk, és még utazhatunk is és vehetünk néhány luxusterméket. Olyan dolgokat ehetünk és élvezhetünk, amelyeket a legtöbb ember nem. Ez olyan csodálatos lenne. Hadd bővítsem az üzletet még egy standdal!” Miután még egy standdal bővülsz, gazdagabbá válsz; megízleled az előnyöket és ezt gondolod: „Úgy tűnik, hogy elég nagy ez a piac. Felállíthatok még egy standot, bővíthetem a vállalkozásomat, és behozhatok különböző termékeket, hogy tovább bővítsem. Nemcsak a megtakarításaimat gyarapíthatom, hanem vehetek egy autót és nagyobb házra válthatok. Az egész családom utazhat belföldön és külföldön egyaránt!” Minél többet gondolkozol rajta, annál vonzóbbá válik. Ezen a ponton már eldöntötted, hogy még egy standdal bővülsz. A vállalkozás egyre nagyobb és nagyobb lesz, te egyre több pénzt keresel, egyre nagyobb élvezetekben van részed, azonban egyre kevesebb összejövetelre mész el, már nem hetente, hanem kéthetente vagy havonta, végül pedig csak félévente egyszer. Azt gondolod a szívedben: „A vállalkozásom nőtt, sok pénzt kerestem, támogatom Isten házának munkáját és nagy adományt adok.” Kabriót vezetsz, a feleségedet és a gyermekeidet arany és gyémánt ékszerek ékesítik, tetőtől talpig márkás ruhákba öltöznek, és még külföldre is utaztál. Ezt gondolod: „Nagyszerű dolog, ha van pénze az embernek! Ha tudtam, hogy ilyen könnyű pénzt keresni, miért nem kezdtem el hamarabb? Olyan nagyszerű, ha van pénzed! Egy gazdag ember élete olyan kényelemben és nyugalomban telik! Amikor ízletes ételt eszem, páratlan az íze. Amikor dizájner márkákat viselek, mámorosan érzem magam, és bármerre is megyek, mások irigykedve és féltékenyen néznek rám. Elnyertem az emberek tiszteletét és csodálatát, és máshogy érzem magam, úgy érzem, mintha a hátam kicsit kiegyenesedett volna.” A hús-vér tested kívánságai kielégültek, ahogy a hiúságod is. Isten szavait viszont egyre vastagabb porréteg fedi, már rég nem olvastad őket, az Istenhez intézett imádságaid pedig lerövidültek. Az összejövetelek helyszíne megváltozott, és nem is tudod, hogy most hol tartják őket. Már alkalmanként sem jelensz meg a gyülekezetben. Mondd csak meg Nekem, ezzel közelebb kerülsz az üdvösséghez, vagy messzebbre tőle? (Messzebbre.) Az életminőséged javul, a tested jóltáplált, és különlegesebbé váltál. A múltban még nyolc-tíz évente sem mentél el orvosi kivizsgálásra, de most, hogy gazdag vagy, hathavonta elmész kivizsgáltatni magad, hogy lásd, van-e magas vérnyomásod, magas vércukrod vagy magas-e a koleszterinszinted. Azt mondod: „Az ember törődjön a testével. Ahogy a mondás tartja: »Ha muszáj valaminek lenned, ne beteg legyél. Ha van valami, aminek nem szabad lenned, szegény ne legyél.«” A gondolataid és nézeteid megváltoztak, ugye? Most, hogy gazdag vagy és már nem vagy hétköznapi ember, úgy érzed, hogy értékes vagy, hogy az identitásod tiszteletre méltó, és még nagyobb becsben tartod a testedet. Az élethez való hozzáállásod szintén megváltozott. Azelőtt nem bajlódtál orvosi vizsgálatokkal, így gondolkodva: „Nekünk, szegényeknek nem kell emiatt aggódnunk. Miért vizsgáltatnám ki magam? Ha súlyos beteg vagyok, úgysem engedhetem meg magamnak a kezelést. Csak üldögélek és elviselem, ha pedig nem tudom elviselni, akkor ez a hús-vér test egyszerűen csak meghal, gondolom. Nem nagy dolog.” Most azonban más a helyzet. Ezt mondod: „Az embereknek nem szabadna betegen élniük. Ha betegek, ki fogja elkölteni a pénzt, amit megkerestek? Nem lesznek képesek élvezni az életet. Az élet rövid!” Ugye, hogy ez más? A pénzhez, a hús-vér test életéhez és az élvezethez való hozzáállásaid mind megváltoztak. Hasonlóképpen az Istenben való hithez, az igazságra való törekvéshez és az üdvösség elnyeréséhez való hozzáállásod is egyre közönyösebbé vált.
Amint valaki rálép arra az ösvényre, hogy nem elégszik meg élelemmel és ruházattal, egy magasabb életminőséget és jobb dolgok élvezetét fogja hajszolni. Ez a veszély jele, ez kísértésbe esés, bajt fog okozni, és rossz ómen. Amikor valaki élvezi és megtapasztalja a gazdagság ízét, elkezd azon aggódni, hogy egy napon elveszti majd a pénzét és elszegényedik. Ennek eredményeként különösen megbecsüli ezt a mostani időt, amikor van pénze, és értékeli a gazdagsággal járó pozíciót és státuszt. Gyakran hallod, ahogy a nem hívők ezt mondják: „A keserűről könnyű édesre váltani, édesről keserűre váltani nem az.” Ez azt jelenti, hogy amikor semmid nincs, nem bánod, ha azt kérik tőled, hogy engedj el valamit; egy pillanat alatt képes vagy elengedni, mert nincs semmi, amihez megéri ragaszkodni. Ezek a pénzügyi és anyagi javak nem képeznek akadályt számodra, és könnyen el tudod engedni őket. Ám amint a birtokában vagy ezeknek a dolgoknak, nehézzé válik elengedned őket, a mennybemenetelnél is nehezebbé. Ha szegény vagy, akkor, ha eljön az idő, hogy elhagyd a házad és tedd a kötelességeidet, könnyedén el tudsz sétálni. Viszont ha egy vagyonos nagyágyú vagy, az elmédet elöntik a gondolatok és ezt mondod: „Ó, a házam kétmillió jüant ér, az autóm ötszázezer jüant. Aztán ott vannak a tárgyi eszközök, a banki megtakarítások, a részvények, az alapok, a befektetések és egyéb dolgok, amelyek összértéke körülbelül tízmillió jüanra rúg. Ha elmegyek, hogyan fogom mindezt magammal vinni?” Nem könnyű elengedned ezeket az anyagi javakat. Ezt gondolod: „Ha lemondok ezekről a dolgokról és elhagyom ezt a házat és a jelenlegi családomat, vajon a jövőbeni lakhelyemen is hasonló körülmények lesznek? Képes leszek vajon elviselni, hogy egy sárkunyhóban vagy szalmaházban éljek? Vajon el tudnám viselni a tehéntrágya bűzét? Most mindennap forró zuhanyt vehetek. El tudnék viselni egy olyan helyet, ahol még évente egyszer sem vehetek forró zuhanyt?” A gondolataid sokasodnak, és nem bírod elviselni. Amíg van pénzed, marokszámra húzod elő a készpénzt, hogy megvedd a dolgokat, habozás nélkül megveszed, amit csak akarsz, kimondottan nagylelkű vagy, és számodra a pénz soha nem akadály. De ha mindezt feladnád, akkor szégyenkeznél, ahányszor csak a pénztárcádba nyúlsz, azon tűnődve, hogy mi történik, ha semmi nincs benne. Ha egy tányér forró tésztát ennél, ki kellene számolnod, hogy melyik étterem a legolcsóbb és még hány étkezésre lesz elég a megmaradt pénzed. Szoros költségvetés szerint kellene élned, egy szegény ember életét élve. Képes lennél elviselni ezt? Korábban, ha egy ruhadarab két mosás után elvesztette a formáját, és szégyellted volna az utcán viselni, eldobtad és vettél egy újat. Most újra meg újra mosod ki és viseled ugyanazt a pólót, és még akkor sem vagy képes eldobni, ha a gallérja elszakad. Összeöltöd és tovább hordod. Képes lennél elviselni ezt? Ahol csak jársz, az emberek látnák, hogy szegény vagy, és nem akarnának érintkezni veled. Amikor elmész vásárolni és megkérdezed valaminek az árát, senki nem figyelne rád. El tudnád ezt viselni? Nem egy kellemes érzés, ugye? De ha nem lennének ilyen pénzügyi és anyagi javaid, nem lenne szükség rá, hogy elengedd őket, és nem kellene ilyen kihívással szembenézned. Sokkal könnyebb lenne elhagynod mindent és az igazságra törekedni. Ezért Isten már rég megmondta az embereknek, hogy elégedjenek meg élelemmel és ruházattal. Bármilyen foglalkozást is űzöl, ne úgy kezeld, mint karriert, és ne ugródeszkaként nézz rá vagy annak eszközeként, hogy kiválóságra emelkedj vagy vagyont halmozz fel és kényelmesen élj. Függetlenül a munkától vagy foglalkozástól, amit űzöl, elég, ha pusztán a megélhetésed fenntartásának eszközeként tekintesz arra. Ha fenn tudja tartani a megélhetésedet, akkor tudnod kell, mikor állj meg, és ne hajszold tovább a gazdagságot. Ha kétezer jüan megkeresése havonta elég arra, hogy lefedje a napi három étkezésedet és az alapvető létszükségleteket, akkor ott meg kell állnod, és nem szabad megpróbálnod kiterjeszteni a munkád hatókörét. Ha vannak különleges szükségleteid, vállalhatsz plusz műszakokat részidőben, vagy egy átmeneti munkát, hogy boldogulj – ez elfogadható. Isten követelménye az emberek számára a következő: nem számít, milyen foglalkozást űzöl, függetlenül attól, hogy az tudást vagy bármilyen technikai készséget igényel, vagy fizikai munkavégzés szükséges hozzá, amíg észszerű és törvényes, a képességeiden belül van, és ez a szakma képes fenntartani a megélhetésedet, akkor ez elegendő. Ne változtasd a foglalkozásodat ugródeszkává a saját eszményeid és vágyaid megvalósításához azért, hogy kielégítsd a testi életedet, ezáltal lehetővé téve, hogy kísértésbe vagy mocsárba ess, vagy olyan útra vezetve saját magadat, ahonnan nincs visszaút. Ha elég havi kétezer jüant keresned ahhoz, hogy fenntartsd a személyes életedet vagy a családod életét, akkor tartsd meg azt a munkahelyet, a fennmaradó idődet pedig használd arra, hogy az Istenbe vetett hitet gyakorold, összejövetelekre járj, tedd a kötelességeidet, és az igazságra törekedj. Ez a küldetésed, egy hívő életének értéke és értelme. És bármely foglalkozás, amellyel foglalkozol, pusztán a normális emberi élet alapvető fizikális szükségleteinek fenntartását szolgálja. Isten nem fogja azt követelni, hogy kiválóságra emelkedj, kiemelkedővé válj, vagy nevet szerezz magadnak a szakmádban. Ha a szakmád tudományos kutatáshoz kötődik, akkor az energiád jelentős hányadára szükség lesz hozzá, de a gyakorlás alapelve változatlan marad – elégedj meg élelemmel és ruházattal. Ha a szakmád előrelépési lehetőségeket és számottevő jövedelmet kínál neked a képességeid alapján, és ez a bevétel meghaladja az élelemmel és ruházattal való megelégedés hatókörét, akkor mit kell választanod? (Elutasítani az ajánlatot.) Annak az alapelvnek kell engedelmeskedned, amelyre Isten figyelmeztetett – elégedj meg élelemmel és ruházattal. Nem számít, milyen foglalkozást űzöl, ha az túlmegy az élelemmel és ruházattal való megelégedés hatókörén, akkor óhatatlanul energiát, időt és pénzt fogsz belefektetni az alapszükségletek körén túlmenően, hogy megkeresd ezt a kiegészítő jövedelmet. Például, lehet, hogy jelenleg pályakezdő alkalmazott vagy, eleget keresel az alapvető szükségleteid fenntartásához, ám a munkahelyi jó teljesítményednek köszönhetően a feletteseid elő akarnak léptetni menedzseri vagy ilyen-olyan felső vezetői pozícióba többszörös fizetéssel. Hiábavaló megkeresni ezt a jövedelmet? Amikor nő a bevételed, az azzal együtt járó befektetett fáradozásaid mértéke is növekszik. Az erőfeszítés ráfordítása vajon nem igényel energiát és időt? Ez egyenlő azzal, mintha azt mondanánk, hogy a megkeresett pénzedet úgy szerzed, hogy az energiád és időd jókora darabját adod érte cserébe. Ahhoz, hogy több pénzt keress, többet kell befektetned az idődből és az energiádból. Amikor több pénzt keresel, az időd és energiád hatalmas része le van kötve, és egyúttal ezzel arányosan csökken az az idő, amit az Istenben való hitre, összejövetelekre járásra, kötelességek végzésére és az igazságra való törekvésre fordítasz. Ez egy nyilvánvaló tény. Amikor az energiádat és idődet a vagyon felhalmozásának szenteled, elveszíted az Istenben való hited jutalmait. Isten nem fog kegyesen bánni veled, és az Ő háza sem fogja tudatni veled, hogy miről maradtál le csak azért, mert előléptettek és most az időd és energiád nagy része le van kötve, aminek köszönhetően nincs időd a kötelességeidet végezni vagy részt venni az összejöveteleken Isten házában. Ilyen dolgok történnek? (Nem.) Isten háza nem fog egyeztetni veled vagy engedni, hogy különleges bánásmódban részesülj, és Isten nem fog kedvezően bánni veled emiatt. Röviden, ha jutalmakat szeretnél az Istenben való hitedért, ha el akarod érni az igazságot, mindez a te saját erőfeszítéseiden múlik, hogy időt és energiát biztosíts hozzá. Ez választás kérdése. Isten nem tiltja meg neked, hogy normális életet tarts fenn. A jövedelmed elég ahhoz, hogy fedezze az élelmet és a meleget, fenntartsa a testi túlélésedet és az élettevékenységeidet. Elég ahhoz, hogy támogassa a további létezésedet. Te azonban nem vagy elégedett; mindig többet akarsz keresni. Akkor ez a pénzösszeg elviszi majd az idődet és energiádat. Milyen célból viszi el? Hogy javítsa a fizikai életed minőségét. Ahogy a fizikai életed minőségét javítod, kevesebbet nyersz az Istenben való hitből, a kötelességek végzéséhez szükséges időd pedig elveszett, le van kötve. Mi köti le? Egy jó fizikai élet, a testi élvezet hajszolása köti le. Megéri ez? (Nem.) Ha jó vagy az előnyök és hátrányok mérlegelésében, akkor tudod, hogy nem éri meg. A testi életedben élvezetet nyersz, jobb ételeket eszel és folyton tele van a hasad, jól öltözködsz, stílusosan és kényelmesen. Beszerzel még néhány dizájner darabot és luxuscikket, de a munkád fárasztó, jobban igénybe vesz, és felemészti az idődet és energiádat. Hívőként nincs időd arra, hogy összejöveteleken vegyél részt vagy prédikációkat hallgass. Arra sincs időd, hogy töprengj az igazságon és Isten szavain. Sok igazság van, amit még most sem értesz és nem ismersz fel, de nincs időd és energiád eltűnődni rajtuk és keresni őket. A fizikai életed fejlődik, a lelki életed viszont nem növekszik és hanyatlással néz szembe. Ez nyereség vagy veszteség? (Veszteség.) Ez a veszteség túlságosan nagy! Mérlegelned kell az előnyöket és a hátrányokat! Ha okos ember vagy, aki őszintén szereti az igazságot, akkor mindkét oldalt mérlegelned kell és meglátni, hogy mi a legértékesebb és legértelmesebb dolog, amit elnyerhetsz. Ha jön az előléptetés, és lehetőséged van több pénzt keresni és jobb fizikai életet biztosítani magadnak, mit kell választanod? Ha hajlandó vagy az igazságra törekedni és megvan az elszántságod, hogy az igazságra törekedj, akkor le kell mondanod az ilyen lehetőségekről. Például tegyük fel, hogy valaki a cégednél azt mondja: „Már tíz éve végzed ezt a munkát. A cégnél legtöbben három vagy öt év után fizetésemelést és előléptetéseket kapnak. A te juttatásod azonban ugyanaz, mint régen. Miért nem teljesítesz jobban? Miért nem javítasz a teljesítményeden? Nézd csak XY-t, ő három éve van itt, és most kabriót vezet és nagyobb házban lakik. A kétszobás lakását ötszobásra cserélte. Amikor idejött, csak egy szegény diák volt. Most egy vagyonos nő, aki tetőtől talpig dizájner ruhákba öltözik, luxushotelekben száll meg, palotában lakik, és luxusjárművet vezet.” Amikor látod, hogy milyen jól él, vajon nem kezdene ez piszkálni? Nem éreznéd rosszul magad? Képes lennél kiállni ilyen kísértéseket? Akkor is ragaszkodnál az eredeti szándékodhoz? Ragaszkodnál az alapelvekhez? Ha őszintén szereted az igazságot, ha hajlandó vagy törekedni az igazságra és hiszed, hogy elnyerni valamit az igazságban a legfontosabb dolog, a legértékesebb dolog az életedben, és hogy azt választottad, ami a legfontosabb és legértékesebb dolog az életedben, akkor nem fogod megbánni és nem fognak megingatni az olyan dolgok, mint az előléptetések. Kitartó leszel és ezt mondod: „Megelégszem élelemmel és ruházattal; bármilyen foglalkozást is vállalok, az az élelem és a melegség érdekében van, hogy ezáltal a testem tovább élhessen, nem pedig a testi élvezetért, és biztosan nem azért, hogy kiválóságot érjek el. Nem hajszolom az előléptetéseket vagy a magas fizetéseket; a korlátozott időmet az életben arra fogom használni, hogy az igazságra törekedjek.” Ha megvan benned ez az elszántság, akkor nem fogsz meginogni és a szíved nem lesz nyugtalan; amikor látod, hogy mások előléptetést és emeléseket kapnak, vagy arany és ezüst ékszert és márkás ruhákat hordanak, jobb életminőséget élveznek, mint te, és leköröznek a stílus tekintetében, nem érzel majd féltékenységet. Nem így van? (De igen.) Azonban, ha nem szereted az igazságot és nem törekszel az igazságra, akkor nem leszel képes visszafogni magad, és nem fogsz túl sokáig kitartani. Egy ilyen esetben és ilyen környezetben, ha az emberek nem rendelkeznek az igazsággal mint életükkel, ha nincs egy kevés elszántságuk, ha nincs igazi betekintésük, akkor rendszeresen oda-vissza fognak vacillálni és gyengének érzik magukat. Miután egy ideig kitartottak, még depresszióssá is válnak, ezt gondolva: „Mikor érnek véget ezek a napok? Ha Isten napja nem jön el, meddig maradok szolga a cégnél? A többiek többet keresnek nálam. Én miért csak az alapvető élelmet és a melegséget tudom fenntartani? Isten nem mondja nekem, hogy több pénzt keressek.” Ki gátol meg abban, hogy több pénzt keress? Ha megvan a képességed, kereshetsz többet. Ha úgy döntesz, hogy több pénzt keresel, hogy gazdag életmódot folytatsz és extravagáns életet élvezel, az rendben van; senki sem akadályoz meg. Azonban felelősséget kell vállalnod a saját döntéseidért. A végén, ha nem éred el az igazságot, ha Isten szavai nem váltak életté benned, te leszel az egyetlen, aki bánni fogja. Felelősnek kell lenned a saját cselekedeteidért és döntéseidért. Senki sem állhatja a számlát vagy vállalhatja a felelősséget érted. Ha már egyszer úgy döntöttél, hogy hiszel Istenben, az üdvösség útján jársz, és az igazságra törekszel, ne bánd meg. Mivel ez az, amit választottál, nem szabadna úgy tekintened rá, mint követendő szabályra vagy parancsra, hanem meg kellene értened, hogy a kitartásodnak és a választásaidnak értelme és értéke van. Amit a végén elnyersz, az az igazság és élet, nem csak egy szabály. Ha a kitartásod és választásaid miatt kimondottan szégyelled és kényelmetlenül érzed magad, vagy képtelen vagy a körülötted lévő emberek szemébe nézni, akkor ne tarts ki többé. Miért nehezítenéd meg a dolgokat saját magadnak? Bármi is legyen, amit a szívedben kívánsz, amit akarsz, törekedj arra a dologra – senki sem állít meg. Az, hogy most így beszélgetünk, csak egy alapelvet ad neked. A világban minden foglalkozás, amelyben az emberek dolgoznak, a hírnévvel, a nyereséggel és a fizikai élvezetekkel függ össze. Az emberek nem azért keresnek több pénzt, hogy elérjenek egy bizonyos számot, hanem azért, hogy nagyobb fizikai élvezetben részesüljenek a pénz megkeresése által; és azért is, hogy a nyilvánosság előtt ismert gazdag emberré váljanak. Ily módon lesz hírnevük, nyereségük és pozíciójuk, amelyek mind túlmutatnak az alapszükségletek körén. Bármely ár, amelyet az emberek megfizetnek, a fizikai élvezetért van, és egyiknek sincs értelme; mind üres, akár egy álom. Amit a végén nyernek, az tiszta üresség. Lehet, hogy ma gombócot eszel és ízletesnek találod, ám alapos vizsgálat után belátod, hogy semmit sem nyertél. Ha mindennap azt eszed, talán megunod, nem eszed többet, és valami másra váltasz, mint a kukoricazsemle, rizs vagy palacsinta. Kiigazítod magad ily módon, a fizikai tested pedig egészségesebbé válik. Ha mindennap tápanyagban dús ételeket eszel, előfordulhat, hogy a fizikai tested megbetegszik, nem így van?
Megelégedni élelemmel és ruházattal, ez a helyes út? (Ez helyes.) Miért helyes? Egy ember életének az értékét az élelem és a ruházat határozza meg? (Nem.) Ha egy ember életének értékét nem az élelem és ruházat vagy a testi élvezet határozza meg, akkor az ember foglalkozásának egyedül az élelem és a ruházat iránti igényt kell betöltenie; nem szabadna ezen a körön túlmennie. Mi a célja annak, hogy legyen élelmünk és ruházatunk? Hogy biztosítsa a test normális túlélési képességét. Mi a túlélés célja? Nem a testi élvezetet szolgálja, sem azt, hogy élvezzük, ahogy zajlik az élet, és egész biztosan nem azt, hogy élvezzük mindazokat a dolgokat, amelyeket az emberek megtapasztalnak az életben. Ezek mind jelentéktelenek. Mi tehát a legfontosabb? Mi a legértékesebb dolog, amit egy embernek meg kell tennie? (Az Istenben való hit és az igazságra való törekvés útján kell járni, majd jól kell végeznünk a saját kötelességeinket.) Nem számít, miféle ember vagy, teremtett lény vagy. A teremtett lényeknek azt kell tenniük, ami a dolguk – ez az, ami értékes. Mi értékeset tesznek hát a teremtett lények? Minden teremtett lénynek van egy küldetése, amit a Teremtő bízott rá, egy küldetés, amit teljesítenie kell. Isten határozta meg minden egyes ember életének a sorsát. Bármi is legyen az életük sorsa, az az, amit tenniük kell. Ha jól végzed, akkor, amikor végül Isten elé állsz számot adni, Istentől kielégítő választ fogsz kapni. Azt fogja mondani, hogy értékesen és gyümölcsözően élted az életed, hogy az életeddé tetted Isten szavait, és hogy alkalmas teremtett lény vagy. De ha az életed csupán arról szól, hogy az élelem, ruházat, gyönyör és boldogság érdekében élsz, küszködsz és fektetsz be, akkor, ha majd végül ott állsz Isten előtt, Ő meg fogja kérdezni: „Mennyit teljesítettél ennek az életnek a feladatából és küldetéséből, amit Tőlem kaptál?” Számot fogsz vetni mindezekkel és rájössz, hogy ennek az életnek az energiáját és idejét élelemre, ruházatra és szórakozásra fordítottad. Úgy tűnik, nem kezdtél sokat az Istenbe vetett hiteddel, nem végezted jól a kötelességedet, nem tartottál ki a végsőkig, és nem teljesítetted be az odaadásodat. Az igazságra való törekvést illetően, bár volt némi hajlandóságod törekedni rá, nem fizettél nagy árat, és semmit sem nyertél. A végső próbán Isten szavai nem váltak az életeddé, és még mindig ugyanaz a vén Sátán vagy. Módszereid a dolgok szemléléséhez és a cselekvéshez mind emberi elképzeléseken és képzelődéseken, valamint a Sátán romlott természetén alapulnak. Még mindig teljesen szembeszegülsz Istennel, és összeegyeztethetetlen vagy Vele. Ebben az esetben haszontalannak fognak minősíteni, és Isten nem akar majd többé. Innentől kezdve többé nem leszel Isten teremtett lénye. Ez szánalmas dolog! Ezért nem számít, hogy milyen foglalkozást űzöl, amennyiben az törvényes, Isten rendezte és rendelte el azt előre. De ez nem jelenti, hogy Isten támogat abban vagy bátorít rá, hogy több pénzt keress, vagy kiválóságra emelkedj az általad választott karrierben. Isten nem hagyja jóvá ezt, és Ő sosem követelte ezt tőled. Isten továbbá sosem fogja arra használni a foglalkozásodat, hogy a világ felé lökjön, hogy átadjon a Sátánnak, vagy hogy megengedje neked, hogy tudatosan a hírnevet és nyereséget hajszold. Helyette Isten megengedi, hogy a hivatásodon keresztül fedezd az élelem és melegség iránti szükségleteidet – ez minden. Ezenkívül az Ő szavain belül Isten elmondott neked olyan dolgokat, mint hogy mi a kötelességed, mi a küldetésed, mire kell törekedned, és mit kell megélned. Ezek azok az értékek, amelyeket meg kell élned, és ez az az út, amelyen járnod kell az életeden át. Miután Isten szólt, te pedig megértetted, amit mondott, mit kell tenned? Ha heti három nap munka elég ahhoz, hogy betöltse az élelem és melegség iránti szükségleteidet, de mégis úgy döntesz, hogy a többi napon is dolgozol, akkor nem tudod végezni a kötelességedet. Amikor egy kötelesség az együttműködésedet igényli, ezt mondod: „Munkában vagyok, a posztomon vagyok”, és amikor valaki megpróbál kapcsolatba lépni veled, mindig azt állítod, hogy nincs időd. Mikor van időd? Csak este 8 után, amikor már elgyötört vagy, fáradt és kimerült, megvan benned a hajlandóság, de nincs erőd. Heti 6 napod dolgozol, és amikor csak megpróbál valaki elérni telefonon, mindig azt állítod, hogy nincs időd. Egyedül vasárnaponként van időd, és még akkor is a családoddal és a gyermekeiddel kell időt töltened, házimunkát kell végezned, valamint fel kell töltődnöd és lazítani egy kicsit. Némelyek még vakációra is mennek, szabadidős tevékenységekkel töltenek időt, és elmennek pénzt költeni és vásárolgatni. Egyesek a kollégáikkal való kapcsolataikra alapoznak, és a vezetőkkel meg a felettesekkel építenek kapcsolatokat. Miféle hit ez? Ez az ember tetőtől talpig álhívő; mi értelme formaságokba bonyolódni? Ne mondd, hogy hiszel Istenben; nincs kapcsolatod az Istenben hívőkkel. Nem tartozol az egyházhoz; legjobb esetben is csak az egyház barátja vagy. Isten házának szüksége van valakire, aki kezeli a külső ügyeket, és talán beleegyezel, hogy segíts, de ez csak azt jelenti, hogy nem tagadod meg a segítséget. Hogy képes vagy-e teljesíteni a feladatodat, vagy hogy mikor tudod teljesíteni, azt nem tudni. És miután megérkeztél a posztodra, az, hogy képes vagy-e minden idődet és az egész szívedet és erődet beleadni, bizonytalan – ezek mind ismeretlenek. Ki tudja, mikor fog túlságosan lekötni a munkád, vagy mikor mész üzleti útra és tűnsz el nyom nélkül két hétre vagy egy hónapra – senki sem tud elérni. Ez többé már nem őszinte hit, pusztán formalitás. Az ilyen emberektől el kellene venni Isten szavainak könyvét, utána pedig el kellene takarítani őket és ezt mondani nekik. „Ha nem tudod elengedni a munkát, nincs időd az összejövetelekre, és nem tudod végezni a kötelességedet, Isten háza nem fog kényszeríteni. Köszönjünk el egymástól itt. Amikor képes leszel megelégedni annyival, hogy van élelmed és ruházatod, feladni a magas életszínvonal iránti igényeidet, és több időt különíteni el a kötelességed végzésére, akkor hivatalosan befogadunk az akolba, és a gyülekezet tagjai közé számolunk. Ha nem tudod ezt elérni, és csupán életjelt adsz magadról, besegítesz, a szabadidődben pedig ingatag kapcsolatokat építesz a testvérekkel, ez nem számít a teremtett lényi kötelességed végzésének, és semmiképpen nem minősül hivatalosan Istenben való hitnek.” Minek nevezzük az ilyen embereket? (Az egyház barátainak.) Egyházbarátok, az egyház jó barátai. „Mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van” (Márk 9:40). Ezért az ilyen emberekre az egyház barátaiként utalunk. Az egyház barátjának nevezni valakit azt jelzi, hogy az illető még mindig megfigyelési szakaszban van, hivatalosan még nem hisz Istenben, nem számít a gyülekezeti tagok közé, és nem is tekintik őt kötelességet végző embernek; legjobb esetben is még mindig meg kell figyelni őt, mert még nem világos, hogy képes-e végezni a kötelességét. Néhány embernek azonban a családi környezet vagy körülmények által rájuk rótt korlátozások miatt heti több napot kell dolgoznia, hogy foglalkozzon a megélhetésével és támogassa a gyermekeit. Nem fogunk semmilyen kényszerítő követelést támasztani velük szemben. Ha képesek a kötelességeiket végezni a fennmaradó idejükben, akkor Isten háza tagjainak, hivatalosan Istenben hívőknek számítanak, mert már teljesítették azt az alapfeltételt, hogy megelégedjenek élelemmel és ruházattal. Objektív nehézségeik vannak, ha pedig megakadályozod őket abban, hogy dolgozzanak, akkor az egész családjuknak semmiféle támogatása nem lesz, és szenvednek majd a hidegtől és az éhségtől. Ha nem engeded dolgozni őket, ki fogja eltartani a családjukat? Te fogod eltartani őket? Ezért a gyülekezeti vezetők, a felügyelők és senki, aki kapcsolatban áll velük, nem jogosult azt követelni, hogy hagyják ott az állásukat, és ne aggódjanak a családjuk miatt. Nem szabad ezt tenni. Ezzel a lehetetlent kérnénk az emberektől; biztosítani kell számukra az életben maradást. Az emberek nem vákuumban élnek, nem gépek. Túl kell élniük, fenn kell tartaniuk a megélhetésüket. Ahogy korábban megtárgyaltuk, ha vannak gyermekeid és családod, akkor családfenntartóként vagy családtagként felelősséget kell vállalnod a családod eltartásáért. E felelősség teljesítésének alapelve az élelem és a melegség elérése, ez az alapelv. Egyesek ebben az állapotban vannak, és semmit sem tehetnek ellene. Miután teljesítették a családjukkal szembeni kötelezettségeiket, a kötelességük végzéséhez igazítják a napirendjüket. Isten háza megengedi és engedélyezi ezt; nem kérheted az emberektől a lehetetlent. Ez egy alapelv? (Igen.) Senki sem jogosult azt követelni, hogy akik csak most kezdtek Istenben hinni és még nem vertek gyökeret, otthagyják a munkahelyüket, elhagyják a családjukat, elváljanak, elhanyagolják a gyermekeiket, vagy elutasítsák a szüleiket. Ezek közül egyikre sincs szükség. Isten szavai az igazságalapelvek követését követelik meg az emberektől, ezek az alapelvek pedig különféle helyzeteket és körülményeket érintenek. E különböző helyzetek és körülmények alapján követelményeket és normákat kell támasztani az igazságalapelvek szerint; egyedül ez a pontos. Ezért a karrier kérdéseiben létfontosságú, hogy az ember megelégedjen élelemmel és ruházattal. Ha nem látod tisztán ezt a pontot, akkor elveszítheted a kötelességedet és veszélybe sodorhatod a megmenekülésed esélyeit.
Az utolsó napok egyúttal egy különleges időszakot is jelentenek. Egyrészt, az egyház ügyei zsúfoltak és bonyolultak; másrészt, ezzel a pillanattal szembenézve, amikor Isten királyságának evangéliuma terjed, több olyan emberre van szükség, akik odaszentelik az idejüket és energiájukat, hozzájárulnak az erőfeszítéseikkel és jól végzik kötelességeiket annak érdekében, hogy Isten háza különféle projektjeinek szükségleteit betöltsék. Ezért függetlenül a foglalkozásodtól, ha az alapvető létszükségleteid betöltésén kívül képes vagy az idődet és energiádat a kötelességed megfelelő végzésének szentelni Isten házában, különféle projektekben együttműködve, akkor Isten szemében ez nem csupán kívánatos, hanem kimondottan értékes is. Méltó arra, hogy Isten megemlékezzen róla, és természetesen megéri az embereknek is, hogy ilyen sokat befektessenek és költsenek. Ez azért van, mert noha feláldoztad a hús-vér test élvezeteit, amit nyersz, az Isten szavainak felbecsülhetetlen élete, egy örök élet, egy felbecsülhetetlen kincs, ami a világon semmire nem cserélhető, sem pénzre, sem semmi másra. Ez a felbecsülhetetlen kincs pedig, amit az idő és energia befektetése révén nyersz, a saját erőfeszítéseid és törekvéseid révén, különös kegy és olyasvalami, amiben részesülve szerencsésnek mondhatod magad, nem így van? Az, hogy Isten szavai és az igazság válnak valakinek az életévé, felbecsülhetetlen kincs, amiért cserébe az embereknek mindent fel kellene ajánlaniuk. Tehát az alapján, hogy a foglalkozásod lehetővé teszi, hogy legyen élelmed és ruházatod, ha képes vagy megfizetni az árat, valamint időt és energiát fektetni az igazságra való törekvésbe – ha ezt az utat választod –, akkor az egy jó, ünneplést érdemlő dolog. Nem szabadna csüggedtnek vagy zavartnak érezned magad miatta; biztosnak kell lenned abban, hogy jól döntöttél. Lehet, hogy lemaradtál lehetőségekről, hogy előléptessenek, hogy fizetésemeléseket kapj és magasabb jövedelmet, hogy jobban élvezd a hús-vér testben való életet, vagy gazdag életet élj, ám megragadtad az üdvösség lehetőségét. Az a tény, hogy azokat a dolgokat elveszítetted vagy elengedted, azt jelenti, hogy a döntésed üdvösség iránti reményt és életerőt hozott neked. Semmit sem veszítettél. Ellenkezőleg, ha azután, hogy megvan az élelmed és ruházatod, extra időt és energiát teszel bele, több pénzt keresel, több fizikai gyönyört szerzel, és a hús-vér tested elégedett, ám eközben tönkretetted a saját üdvösséged reményét, akkor ez kétségtelenül nem jó dolog a számodra. Feldúltnak és nyugtalannak kellene lenned emiatt; igazítanod kellene a munkádon vagy az élethez és a fizikai életminőséggel kapcsolatos igényekhez való hozzáállásodon; el kellene engedned bizonyos vágyakat, terveket és a hús-vér testben való életre vonatkozó napirendeket, amelyek nem egyeznek a valósággal. Imádkoznod kell Istenhez, az Ő jelenlétébe kell jönnöd, és el kell határoznod, hogy jól végzed a saját kötelességedet, elmédet és testedet belevetve az Isten házában lévő különféle feladatokba, arra törekedve, hogy a jövőben, azon a napon, amikor Isten munkája befejeződik, amikor Isten minden különféle embertípus munkáját megvizsgálja, és az emberek valamennyi különféle típusának érettségét megméri, akkor közéjük tartozz. Amikor Isten nagyszerű munkája beteljesedett, amikor Isten országának evangéliuma elterjedt a világegyetemben, amikor ez az örömteli jelenet kibontakozik, akkor ott lesz a te fáradozásod, a te befektetésed, és a te áldozatod. Amikor Isten megdicsőül, amikor az Ő munkája elterjed a világegyetem egészében, amikor mindenki Isten nagyszerű munkájának sikeres megvalósulását ünnepli, akkor annak az örömteli pillanatnak a kibontakozásakor te az leszel, aki ehhez az örömhöz kapcsolódik. Részese leszel ennek az örömnek, nem pedig az, aki sír és a fogait csikorgatja, aki a mellét veri és a hátát ütlegeli, miközben mindenki más kiáltozik és ugrál örömében, nem az leszel, aki súlyos büntetésben részesül, akit Isten teljes mértékben visszautasít és kirekeszt majd. Természetesen, ami még ennél is jobb, hogy amikor Isten nagyszerű munkája megvalósul, Isten szavait az életedként fogod birtokolni. Olyan ember leszel, aki megmenekült, aki nem lázad többé Isten ellen, nem sérti meg többé az alapelveket, hanem összeegyeztethető Istennel. Ugyanakkor örvendezni is fogsz minden felett, amit eredetileg feladtál: a magas fizetés, a testi örömök, a jó anyagi bánásmód, egy kiváló életkörnyezet, valamint a vezetőktől kapott elismerés, előléptetés és felemeltetés. Nem fogsz amiatt szomorkodni, hogy miért is nem mondtál le az előléptetési lehetőségekről, vagy a fizetésemelés és a vagyonosodás lehetőségéről, vagy egy fényűző életmódban való elmerülés esélyéről. Röviden, az ember foglalkozásával szemben támasztott követelmények és normák, amelyek egyben a gyakorlás alapelvei is, amelyeket be kell tartania, mind ebben a mondásban foglalhatók össze: „Elégedj meg élelemmel és ruházattal.” Az igazságra való törekvés az élet elérése érdekében az, amihez az embereknek ragaszkodniuk kell. Nem szabad lemondaniuk az igazságról és a helyes útról amiatt, hogy saját testi vágyaikat és élvezetüket kielégítsék. Ez képezi a második alapelvet, amelyet a karrier vonatkozásában be kell tartaniuk az embereknek.
Az ember karrierjének elengedése témakörét illetően ma két alapelvet vitattunk meg. Megértettétek e két alapelvet? (Igen.) Most, hogy az alapelvek érthetőek, a következő lépés az, hogy ezen alapelvek szerint felmérjétek, hogyan kell gyakorolni azokat. Végső soron, akik képesek betartani ezeket az alapelveket, azok követik Isten útját, míg azok, akik nem tudják betartani az alapelveket, eltérnek Isten útjától. Ez ennyire egyszerű. Ha képes vagy betartani az alapelveket, akkor eléred az igazságot; ha nem tartod be az alapelveket, akkor elveszíted az igazságot. Az igazság elérése reményt nyújt az üdvösségre; ha nem sikerül elérni az igazságot, az az üdvösség reményének elvesztéséhez vezet – pontosan így van. Rendben van, fejezzük be itt a mai közösséget. Viszlát!
2023. június 10.