Előző összejövetelünkön egy nagy ívű témáról beszélgettünk: arról, hogyan kell törekedni az igazságra. Hogyan kell törekedni az igazságra – hogyan beszélgettünk erről a kérdésről? (Isten két aspektusról beszélt: az első az „elengedés” volt, a második az „elkötelezettség”. Ami az elengedést illeti, Isten az emberben élő negatív érzelmekről szólt. Isten részletesebben is beszélt a kisebbségi érzés, a düh és a gyűlölet negatív érzelmeinek konkrét hatásairól és következményeiről a kötelességünkre nézve. Isten közlése másfajta megértést adott nekünk arról, hogyan kell törekedni az igazságra. Láttuk, hogy gyakran elsiklunk a napról napra kinyilvánított negatív érzelmeink fölött, és általában nem ismerjük fel és nem értjük meg a negatív érzelmeinket. Egyoldalú ítéletet alkotunk, miszerint egyszerűen ilyen emberek vagyunk. Ezeket a negatív érzelmeket visszük bele a kötelességünkbe, és ennek közvetlen kihatása van az adott kötelesség eredményeire. Azt is befolyásolja, hogyan szemléljük az embereket és a dolgokat, és hogyan küzdünk meg a problémákkal az életünkben. Ez rendkívül megnehezíti számunkra az igazságra való törekvés útján járást.) Legutóbbi összejövetelünkön arról beszéltem, hogyan kell törekedni az igazságra. Ami a gyakorlást illeti, két fő út létezik: az elengedés és az elkötelezettség útja. Legutóbb összegeztük az első út, az „elengedés” első aspektusához kapcsolódó fő problémákat – vagyis azt, hogy az embernek különféle típusú érzelmeket kell elengednie. Ezek elsősorban negatív érzelmek – azok az érzelmek, amelyek abnormálisak, észszerűtlenek, és nem felelnek meg a lelkiismeretnek és az értelemnek. Ezek közül beszélgetésünk a kisebbségi érzés, a düh és a gyűlölet negatív érzelmeire összpontosított, valamint néhány olyan magatartásformára, amely az ilyen negatív érzelmek közepette élt életből fakad, egyes konkrét körülmények vagy fejlődési háttér eredményeként kialakuló különféle negatív érzelmekre, valamint egy abnormális jellem által tükrözött negatív érzelmekre. Miért kell elengedni ezeket a negatív érzelmeket? Mert ezek az érzelmek objektíven szólva negatív gondolkodásmódokat és nézőpontokat alakítanak ki az emberekben, és befolyásolják azt, hogy más emberekkel, eseményekkel vagy dolgokkal szembekerülve milyen álláspontra helyezkednek. Tehát a gyakorlás ezen útjának első aspektusa – az elengedés – azt követeli meg az emberektől, hogy mindenféle negatív érzelmet engedjenek el. Legutóbb ezekről a negatív érzelmekről beszélgettünk egymással. De a kisebbségi érzésen, dühön és gyűlöleten kívül, amelyekről beszéltünk, természetesen vannak még különféle érzelmek, amelyek kihatással lehetnek a normális emberi mivolt nézeteire. Ezek belezavarnak a normális emberi mivolt lelkiismeretébe, értelmébe, gondolkodásába és ítéletébe, és befolyásolhatják az ember igazságra való törekvésének az eredményeit. Ez azt jelenti, hogy ezek a negatív érzelmek az első dolgok, amiket az embernek el kell engednie az igazságra való törekvése folyamán. Mai beszélgetésünk aktuális témánkkal folytatódik: hogyan engedjük el a különféle negatív érzelmeket? Először a negatív érzelmek különféle megnyilvánulásairól fogunk beszélgetni, és az Én ilyen megnyilvánulásokról szóló közlésemből az ember tudást szerezhet a negatív érzelmekről, összehasonlíthatja őket saját magával, azután pedig a mindennapi életében egymás után elkezdheti feloldani őket. Az igazság keresése és megértése által, továbbá a negatív gondolatok és vélemények, valamint az abnormális szemszögek és alapállások ismerete és boncolgatása által, amelyeket a negatív érzelmek hoznak ki az emberekből, elkezdhetik feloldani ezeket a negatív érzelmeket.

Legutóbb a „lehangoltság” negatív érzelméről beszéltünk. Először is, megvan-e a legtöbb emberben a lehangoltság érzelme? Képesek vagytok valamiféle képet alkotni arról, hogy miféle érzés és miféle hangulat a lehangoltság, és melyek a megnyilvánulásai? (Igen.) Ezt könnyű megérteni. Nem fogunk túl nagy terjedelemben beszélni a „lehangoltságról”, csak azt ismertetjük, hogy a lehangoltság érzelme azokból, akik hisznek Istenben és követik Őt, milyen megnyilvánulásokat hoz elő. Mit jelent a „lehangoltság”? Azt jelenti, hogy csüggedt vagy, nem érzed jól magad, semmi nem érdekel, amit csinálsz, nincs, ami előrevisz, nincs motivációd, meglehetősen negatív és passzív hozzáállással végzed a dolgaidat, és nincs benned elhatározás, hogy nekiállj dolgoknak. Mi tehát a legmélyebb oka ezeknek a megnyilvánulásoknak? Ez a fő kérdés, amelyet boncolgatnunk kell. Miután megértetted a lehangoltság különféle megnyilvánulásait, valamint a különböző elmeállapotokat, gondolatokat és hozzáállásokat a dolgok végzéséhez, amelyeket ez a negatív érzelem okoz, meg fogod érteni, melyek ezeknek a negatív érzelmeknek az okai, vagyis melyek a legmélyebb okok ezek mögött a negatív érzelmek mögött, amelyek ezeket előhozzák az emberekben. Miért lesznek lehangoltak az emberek? Miért nem éreznek motivációt a cselekvésre? Miért mindig olyan negatívak, passzívak és határozatlanok, amikor csinálnak valamit? Világos, hogy ennek megvan az oka. Tegyük fel, hogy látsz valakit, aki mindig lehangolt és passzív, amikor csinál valamit, képtelen összeszedni az energiáját, érzelmeiben és hozzáállásában nem túl pozitív és optimista, és mindig negatív, másokat hibáztató és reményvesztett hozzáállást tanúsít. Tanácsot adsz neki, de ő sohasem hallgatja meg, és bár elismeri, hogy a helyes utat mutattad meg neki, és az érvelésed nagyszerű, mégis, amikor csinál valamit, képtelen összeszedni az energiáját, és továbbra is negatív és passzív marad. Súlyos esetben a mozdulataiból, az alakjából, a járásmódjából, a hangszínéből és az általa kimondott szavakból is láthatod, hogy az illető érzelmei különösen lehangoltak, hogy nincs energiája semmihez, amit csinál, olyan, mint egy kifacsart citrom, és aki sok időt tölt vele, arra mindez átragad. Mi ez az egész? A lehangoltsággal élő emberek különféle magatartásformái, arckifejezései, hangszíne, sőt, még az általuk kifejezésre juttatott gondolatok és nézőpontok is negatív tulajdonságokkal bírnak. Milyen ok húzódik hát meg e negatív jelenségek hátterében? Miben gyökerezik mindez? Természetesen a lehangoltság mint negatív érzelem keletkezésének eredendő oka mindenkinél más. Az egyik fajta ember lehangoltság érzelme abból az állandó hitből fakadhat, hogy neki szörnyű a sorsa. Hát nem ez az egyik ok? (De igen.) Fiatalkorában vidéken vagy egy szegény térségben élt, a családja nem volt jómódú, és néhány egyszerű bútordarabtól eltekintve nemigen voltak értékeik. Volt talán egy-két rend ruhája, amelyet akkor is viselnie kellett, ha már kilyukadt, és rendszerint nem jutott jó minőségű ételhez, hanem csak újévkor vagy más ünnepnapokon kerülhetett hús az asztalára. Előfordult, hogy éhezett, nem volt elég ruhája, hogy ne fázzon, egy tele tál hús elérhetetlen álom volt számára, sőt, még egy-egy szem megehető gyümölcsöt is nehezen talált. Mivel ilyen környezetben élt, érezte, hogy különbözik másoktól, akik a nagyvárosban élnek, akiknek a szülei jómódúak, akik válogathatnak az ennivalóban és a ruhákban, akik mindent azonnal megkapnak, amit csak szeretnének, és akik tájékozottak a dolgokban. Így gondolkodott: „Nekik olyan jó sorsuk van. Az én sorsom miért ilyen rossz?” Mindig ki akar emelkedni a tömegből, és változtatni akar a sorsán. Csakhogy az ember sorsán változtatni nem olyan könnyű. Ha valaki ilyen helyzetbe születik, akárhogy is próbálkozik, mennyire tudja megváltoztatni a sorsát, és mennyit tud javítani rajta? Miután felnő, a társadalomban mindenhol akadályokba ütközik, bárhová megy, mindenhol zaklatják, így aztán mindig nagyon balszerencsésnek érzi magát. Így gondolkodik: „Miért vagyok én ilyen szerencsétlen? Miért találkozom mindig rosszindulatú emberekkel? Gyerekkoromban nehéz volt az élet, így kellett elfogadni. Most már felnőtt vagyok, de semmivel sem lett jobb. Mindig meg akarom mutatni, mire vagyok képes, de soha nem kapok rá lehetőséget. Ha soha nem kapok lehetőséget, hát akkor így jártam. Én csak szorgalmasan akarok dolgozni és elég pénzt keresni, hogy jó életet éljek. Miért nem tehetem meg még ezt sem? Hogy lehet ilyen nehéz jó életet élni? Nem muszáj feltétlenül olyan életet élnem, amely mindenki másét felülmúlja. De legalább úgy akarok élni, mint egy városlakó, hogy ne nézzenek le az emberek, és ne legyek másod- vagy harmadrangú állampolgár. Legalább, amikor az emberek megszólítanak, nem így kiáltanának rám: »Hé, te ott, gyere ide!« Legalább a nevemen szólítanának, és tisztelettel szólnának hozzám. De nekem még annyi sem jut, hogy tisztelettel szóljanak hozzám. Miért olyan kegyetlen a sorsom? Mikor lesz már vége?” Amíg az ilyen ember nem hitt Istenben, kegyetlennek gondolta a sorsát. Miután hinni kezd Istenben és meglátja, hogy ez az igaz út, így gondolkodik: „Megérte annyit szenvedni azelőtt. Mindezt Isten vezényelte és cselekedte így, és jól tette. Ha nem szenvedtem volna ennyit, nem jutottam volna el odáig, hogy higgyek Istenben. Most, hogy hiszek Istenben, ha képes vagyok elfogadni az igazságot, a sorsom jobbra fog fordulni. Most már egyenlőként élhetek a gyülekezetben a testvéreimmel, az emberek »testvérnek« vagy »nővérnek« neveznek, és tisztelettel szólnak hozzám. Most már élvezhetem azt az érzést, hogy mások tisztelnek.” Úgy tűnik, mintha a sorsa megváltozott volna, többé nem szenved és nem rossz a sorsa. Miután elkezdett hinni Istenben, elhatározza, hogy jól teljesíti a kötelességét Isten házában, képessé válik eltűrni a nehézségeket és szorgalmasan dolgozni, bármilyen téren többet eltűrni, mint bárki más, és arra törekszik, hogy a legtöbb ember helyeslését és megbecsülését elnyerje. Úgy gondolja, akár még valamilyen felelős személynek, gyülekezetvezetőnek vagy csapatvezetőnek is megválaszthatják, és akkor vajon nem öregbíti majd az ősei és a családja jó hírét? Nem változtat végre a sorsán? A valóság azonban nem egészen a reményei szerint alakul, ő pedig elcsügged, és így gondolkodik: „Évek óta hiszek Istenben, és nagyon jól kijövök a testvéreimmel. De miért van az, hogy valahányszor vezetőt, felelős személyt vagy csapatvezetőt választanak, soha nem kerül rám a sor? Talán mert olyan jellegtelen a külsőm, vagy mert nem teljesítek elég jól, és senki nem figyelt fel rám? Valahányszor szavaznak, lehet egy kis reménységem, és még annak is örülnék, ha csapatvezetővé választanának. Úgy tele vagyok lelkesedéssel, hogy visszafizessem, amit Istentől kaptam, de mindig csalódás lesz a vége, valahányszor szavaznak, és én kimaradok az egészből. Miért van ez? Tényleg csak annyi telik tőlem, hogy egész életemben középszerű, hétköznapi, jelentéktelen ember legyek? Amikor visszatekintek a gyerekkoromra, a fiatalságomra és a középkorú éveimre, az út, amelyen jártam, mindig középszerű volt, nem vittem véghez semmi figyelemre méltót. Nem arról van szó, hogy nincs bennem ambíció vagy a képességem elégtelen, nem is arról, hogy nem teszek elég erőfeszítést vagy nem tudok nehézségeket elviselni. Vannak elhatározásaim és céljaim, sőt, még azt is mondhatjuk, hogy van bennem ambíció. Akkor miért nem tudok soha kiemelkedni a tömegből? Végeredményben egyszerűen csak rossz a sorsom és szenvedésre rendeltettem, így rendezte számomra Isten a dolgokat.” Minél többet töpreng ezen, annál rosszabbnak gondolja a sorsát. A kötelességteljesítése folyamán rendszerint, ha javaslatot tesz vagy véleményt fejez ki, és mindig elutasítással találkozik, senki nem hallgat rá és nem veszi őt komolyan, még inkább lehangolódik, és így gondolkodik: „Ó, annyira rossz a sorsom! Mindegyik csoportban, amelynek tagja vagyok, mindig akad egy rosszindulatú ember, aki elnyom engem és akadályozza az előrehaladásomat. Engem soha senki nem vesz komolyan, és soha nem tudok kiemelkedni. Végső soron erről van szó: egyszerűen rossz a sorsom!” Bármi történik vele, azt mindig a rossz sorsának tulajdonítja; folyamatosan a rossz sors gondolatába fektet energiát, arra törekszik, hogy mélyebben megértse és felfogja azt, és miközben ezt forgatja a fejében, az érzelmei egyre lehangoltabbakká válnak. Amikor a kötelessége teljesítése közben kisebbfajta hibát vét, így gondolkodik: „Jaj, hogyan is tudnám jól teljesíteni a kötelességemet, amikor ilyen rossz a sorsom?” Összejöveteleken, amikor a testvérei közösséget vállalnak, ő újra meg újra átgondolja a dolgokat, de nem érti, és így gondolkodik: „Jaj, hogyan is érthetnék meg bármit, amikor ilyen rossz a sorsom?” Valahányszor lát valakit, aki jobban beszél, mint ő, aki világosabb és megvilágosodottabb formában fejti ki a megértését, mint ő, még lehangoltabbnak érzi magát. Amikor lát valakit, aki képes nehézségeket elviselni és megfizetni az árat, eredményeket tud felmutatni a kötelessége teljesítésében, elnyeri testvérei elismerését és előléptetésben részesül, ő a szívében boldogtalannak érzi magát. Amikor látja, hogy valakiből vezető vagy dolgozó lesz, még lehangoltabbnak érzi magát, és még ha olyasvalakit lát, aki jobban énekel és táncol, mint ő, akkor is lehangolódik, és alsóbbrendűnek érzi magát az illetőnél. Bármilyen emberrel, eseménnyel vagy dologgal találkozik, bármilyen helyzetbe kerül, mindig a lehangoltság érzelmével reagál. Még amikor azt látja, hogy valaki az övénél kicsit szebb ruhákat visel, vagy kicsit jobb a frizurája, akkor is mindig szomorúnak érzi magát, a szívében féltékenység és irigység támad, míg végül visszatér a lehangoltság érzelméhez. Milyen indokokkal áll elő? Ezt gondolja: „Ó, hát nem azért van ez, mert rossz a sorsom? Ha egy kicsit jobban néznék ki, ha olyan méltóságteljes volnék, mint ő, ha magas lennék és szép termetű, szép ruhákkal, sok pénzzel, jó szülőkkel, akkor vajon nem állnának másképp a dolgaim, mint most? Nem tartanának akkor sokra az emberek, nem lennének irigyek és féltékenyek rám? Száz szónak is egy a vége: rossz a sorsom, és ezért senki mást nem hibáztathatok. Mivel ilyen rossz a sorsom, nekem semmi nem sikerül, még sétálni sem mehetek úgy, hogy hasra ne essek. Ilyen rossz az én sorsom, és nem tehetek ellene semmit.” Hasonlóképpen, amikor megmetszik, vagy amikor a testvérek megróják vagy kritizálják őt, vagy épp javaslatokat tesznek neki, ő erre is a lehangoltság érzelmével reagál. Akár vele történik valami, akár a környezetével, ő mindig a lehangoltság érzelméből fakadó különféle negatív gondolatokkal, nézetekkel, hozzáállásokkal és álláspontokkal válaszol.

Az ilyen emberek, akik mindig azt gondolják, hogy rossz a sorsuk, folyamatosan úgy érzik, mintha a szívükre egy hatalmas kő nehezedne. Mivel mindig azt hiszik, hogy minden, ami történik velük, a rossz sorsuk miatt van, úgy érzik, semmit nem tudnak ezen változtatni, bármi történjék is. Mit tesznek hát? Csak annyit, hogy negatívan érzik magukat, lazsálnak, és megadják magukat a balszerencséjüknek. Mit értek azalatt, hogy megadják magukat a balszerencséjüknek? Így gondolkodnak: „Ó, nekem már csak így kell végigvánszorognom az életemen!” Amikor másokat megmetszenek, ők képesek magukba nézni és feltenni a kérdést: „Miért metszettek meg? Mit tettem, ami ellentétben állt az igazságalapelvekkel? Milyen romlott beállítottságokat nyilvánítottam ki? Elég mély és konkrét a megértésem? Hogyan értsem meg és oldjam meg ezeket a problémákat?” Ilyesmiket mondanak, mert ilyen az az ember, aki az igazságra törekszik. Amikor azonban a „rossz sorsú” embert metszik meg, ő úgy érzi, hogy mások lenézik, senki nem szereti, mert olyan rossz a sorsa, és ha valaki meg akarja metszeni, az meg tudja metszeni őt. Amikor senki nem metszi meg, a lehangoltsága enyhül egy kicsit, de mihelyt valaki megmetszi, a lehangoltsága még rosszabbra fordul. Mások, amikor megmetszik őket, napokig negatívan érezhetik magukat. Isten szavait olvassák, testvéreik segítségével és támogatásával képessé válnak elfogadni az igazságot, így lassan fordulatot tesznek, és maguk mögött hagyják a negatív állapotot. Aki azonban rossz sorsúnak gondolja magát, az nemcsak hogy nem hagyja maga mögött ezt a negatív érzelmet, hanem épp ellenkezőleg, még bizonyosabb lesz abban, hogy tényleg rossz a sorsa. Miért van ez így? Azzal az érzéssel jön Isten házába, hogy a képességeit soha nem bontakoztathatja ki teljesen, hogy mindig megmetszik és bűnbaknak használják őt. Azt gondolja: „Látod? Amikor mások ezt teszik, őket nem metszik meg. Akkor engem miért metszenek meg, amikor ezt teszem? Ez nyilván azt mutatja, hogy rossz a sorsom!” Ezért lehangolt lesz és kétségbeesik. Bárhogy is próbálják mások közölni vele az igazságot, az nem kerül a helyére benne, és azt mondja: „Titeket csak egy pillanatig metszenek meg, de az én esetemben ez másként van. Én semmit nem vagyok képes jól csinálni, és arra születtem, hogy elviseljem, hogy megmetszenek. Nem hibáztathatok senkit, annyi az egész, hogy rossz a sorsom.” Mivel mindig azt hiszi, hogy rossz a sorsa, és ez mindig így lesz, amíg csak él, ezért akárhogy is mondja Isten háza az embereknek, hogy miként törekedjenek az igazságra, miként tegyék teremtményi kötelességüket, és miként végezzék a kötelességüket megfelelő színvonalon, őbenne ebből semmi nem hasznosul. Mivel mindörökké biztos abban, hogy rossz a sorsa, úgy érzi, hogy ennek a csodálatos dolognak, ami az igazságra való törekvés és az üdvösség elnyerése, semmi köze hozzá, és ezért nem végzi túl lelkiismeretesen a kötelességét. Szívében biztosra veszi: „A rossz sorsú emberek nem tudják jól végezni a kötelességüket; erre csak azok képesek, akiknek jó a sorsuk. Akinek jó a sorsa, azt bárhová is menjen, szeretik az emberek, és minden simán megy neki. Nekem rossz a sorsom, és mindig rosszindulatú emberekbe ütközöm, soha nem érzem jól magam a kötelességeim végzése közben – csak a balszerencse jön mindig, egyik a másik után!” Mivel rossz sorsúnak hiszi magát, mindig csüggedt és lehangolt. Mindig azt hiszi, hogy az igazságra való törekvés nem több, mint beszédtéma, és hogy egy olyan rossz sorsú ember, mint ő, soha semmit nem érhet el az igazságra való törekvés által. Úgy érzi, hogy még ha törekszik is esetleg az igazságra, végül úgysem fog nyerni semmit, és mindig így gondolkodik: „Hogyan léphetnének be a királyságba rossz sorsú emberek? Hogyan érhetik el rossz sorsú emberek az üdvösséget?” Nem meri elhinni, ezért folyamatosan korlátozza magát, gondolván: „Mivel rossz a sorsom és szenvedésre születtem, az sem olyan rossz, ha életben maradok és végül munkás leszek. Ez azt jelentené, hogy az őseim jó tettei gyümölcsöt hoznak bennem, és jó szerencsével áldanak meg engem. Mivel rossz a sorsom, csak arra vagyok alkalmas, hogy jelentéktelen kötelességeket végezzek, például főzzek, takarítsak, vigyázzak a testvérek gyerekeire, alkalmi munkát végezzek és így tovább. Ami azokat a munkákat illeti, amelyekben az ember kibontakozhat Isten házában, azokkal valószínűleg egész életemben nem lesz dolgom. Látod, amikor Isten házába jöttem, tele voltam lelkesedéssel, és aztán hogy végeztem? Csak főzök és fizikai munkát végzek. Senki nem veszi észre, hogy mennyire kimerülök, vagy hogy mennyire nehéz, senki nem látja, és nem is érdekel senkit. Ha ez nem nehéz sors, akkor nem tudom, mi az! Mások főszereplők vagy statiszták, egyik filmet és videót a másik után forgatják – mennyire csodálatos ez! Én soha, de soha nem tapasztaltam meg a rivaldafényt. Milyen nehéz élet jutott nekem! Olyan rossz a sorsom! Kit hibáztathatnék a rossz sorsomért? Hát nem az én hibám? Csak vonszolom magam, amíg meg nem halok.” Egyre mélyebbre süllyed ebben a negatív érzelemben. Nemcsak arra képtelen, hogy szembenézzen a saját negatív érzelmeivel és megismerje azokat, vagy hogy miért jöttek létre, vagy hogy van-e ennek bármi köze a jó vagy rossz sorshoz, és nemcsak hogy nem keresi az igazságot, hogy megértse mindezt, hanem vakon ragaszkodik ahhoz a gondolathoz, hogy minden problémáját a rossz sorsa okozza. Ennek eredményeként egyre mélyebbre süllyed ezekbe a negatív érzelmekbe, és képtelen kivergődni belőlük. Végül, mivel mindig rossz sorsúnak hiszi magát, kétségbeesik, valódi cél nélkül él, csak eszik és alszik, a halálra várva; emiatt egyre közönyösebbé válik az igazságra való törekvéssel, kötelessége jó teljesítésével, az üdvösség elérésével és Isten egyéb hasonló követelményeivel szemben, sőt, egyre inkább elutasítja és elveti ezeket. Rossz sorsával indokolja, hogy miért nem törekszik az igazságra, és magától értetődőnek veszi, hogy nem képes elérni az üdvösséget. Azokban a helyzetekben, amelyekbe kerül, nem boncolgatja saját romlott beállítottságait vagy negatív érzelmeit, így nem ismeri meg és nem oldja fel romlott beállítottságait, hanem rossz sorsával kapcsolatos nézete alapján reagál minden személyre, akivel találkozik, és minden eseményre és dologra, és amelyet megtapasztal, aminek eredményeként még mélyebbre süllyed a lehangoltság érzelmében. Nem így van? (De igen.) Tehát a lehangoltság érzelme, amelyben az emberek rossz sorsúnak hiszik magukat, helytálló vagy sem? (Nem.) Miért nem helytálló? (Szerintem ez az érzelem nagyon radikális. Rossz sorsuk alapján magyaráznak és határolnak körül mindent, ami történik velük. Amikor történik velük valami, nem gondolkodnak el és nem jutnak következtetésre arról, hogy miért bukkannak fel ezek a problémák, nem keresnek és nem elmélkednek. Ez egy teljesen radikális és korlátozó módja a dolgok megközelítésének.) Hogyan jön létre a dolgok megközelítésének ez a radikális és abszurd módja? Mi a legmélyebb oka a lehangoltság érzelmének? (Szerintem ennek az érzelemnek a legmélyebb oka az, hogy rossz utat követnek, és a törekvésük kiindulópontja helytelen. Vad vágyaik vannak, mindig másokkal vetélkednek és másokhoz hasonlítgatják magukat, amikor pedig nem tudják kielégíteni vad vágyaikat, felszínre tör bennük ez a negatív érzelem.) Nem értettétek meg világosan ennek a problémának a lényegét – a lényeg elsősorban az, hogy a „sorsról” alkotott szemléletük pontatlan. Mindig a jó sorsot hajszolják, vagy olyan sorsot akarnak, amelyben minden simán és egyszerűen megy nekik. Mindig az emberek sorsát figyelik, és amikor ilyesmire kezdenek törekedni, mi történik velük? Megfigyelik a különféle környezetekben élő embereket, hogy mit esznek, mit viselnek, mit szeretnek, aztán mindezt összehasonlítják a saját helyzetükkel, és úgy érzik, hogy nekik minden szempontból rosszabb, hogy mindenki más jobb, mint ők, és ezért úgy hiszik, hogy nekik rossz sorsuk van. Valójában nem feltétlenül a legrosszabb a helyzetük, de mindig összehasonlítgatják és másokhoz méregetik magukat, mindig arra fordítva erőfeszítést, hogy a „sors” témáját fontolgassák, figyeljék és mélyrehatóan tanulmányozzák. A jó vagy rossz sors perspektívájából és szemszögéből mérnek fel mindent, mindig méregetve, míg végül sarokba szorítják magukat, ahonnan nem tudnak továbblépni, és végül negativitásba süllyednek. Folyton a jó vagy rossz sors szemszögéből értékelik minden történés külső megjelenését, ahelyett, hogy a dolgok lényegét szemlélnék. Milyen hibát követnek el ennek során? Gondolataik és nézeteik eltorzultak, a sorsról alkotott fogalmaik pedig pontatlanok. Az ember sorsa igen mély dolog, amit senki nem képes világosan megérteni. Azt, hogy egy ember sorsa jó lesz-e vagy rossz, nem csupán az illető születésének dátuma vagy pontos ideje jelzi – ez egy misztérium.

Isten elrendezését arról, hogy milyen lesz egy ember sorsa, jó-e vagy rossz, nem lehet az ember szemével vagy egy jövendőmondó szemével nézni vagy mérlegelni, sem pedig aszerint, hogy az illető mennyi gazdagságban és dicsőségben részesül az élete során, vagy hogy mennyi szenvedést tapasztal meg, vagy hogy mennyire sikeresen törekszik céljai megvalósítására, a hírnévre és a jólétre. Mégis pontosan ezt a súlyos hibát követik el azok, akik azt állítják magukról, hogy rossz a sorsuk, és az emberek többsége is ezen a módon mérlegeli egy ember sorsát. Hogyan mérlegeli a legtöbb ember a saját sorsát? Hogyan mérlegelik a világi emberek, hogy valakinek a sorsa jó vagy rossz? Elsődlegesen azt veszik alapul, hogy az illető élete simán alakul-e vagy sem, jut-e neki gazdagság és dicsőség, másoknál jobb életszínvonalon él-e, mennyit szenved és mennyi élvezetben van része élete során, milyen sokáig él, milyen a karrierje, egész életében húzza az igát, vagy könnyű és kényelmes életet él – többek közt ezekkel a kritériumokkal mérik, hogy valakinek a sorsa jó-e vagy rossz. Ti talán nem így méritek? (De igen.) Így, amikor olyasmivel találkoztok, ami nincs ínyetekre, amikor nehéz idők járnak, vagy nem élhettek magas életszínvonalon, közületek is a legtöbben úgy gondolják, hogy rossz a sorsuk, és lehangoltságba süllyednek. Akik azt mondják magukról, hogy rossz a sorsuk, azoknak nem biztos, hogy tényleg rossz a sorsa, akik pedig jó sorsúnak vallják magukat, azoknak a sorsa nem feltétlenül jó. Pontosan hogyan lehet felmérni, hogy valakinek a sorsa jó vagy rossz? A sorsod akkor jó, ha hiszel Istenben, ha pedig nem hiszel Benne, akkor nem – helyes ezt mondani? (Nem feltétlenül.) Azt mondjátok: „nem feltétlenül”, ami azt jelenti, hogy az Istenben hívők között vannak, akiknek valóban rossz a sorsa, és vannak, akiknek jó. Ha ez így van, akkor azok közül, akik nem hisznek Istenben, szintén egyeseknek jó a sorsa, másoknak pedig rossz – helyes ezt mondani? (Nem, nem helyes.) Mondjátok el Nekem, milyen indokkal mondjátok ezt. Miért nem helytálló ez? (Én nem hiszem, hogy egy ember sorsának bármi köze van ahhoz, hogy hisz-e Istenben.) Így van; annak, hogy valakinek a sorsa jó-e vagy rossz, semmi köze az Istenbe vetett hithez. Akkor mihez van köze? Van bármi köze ahhoz, hogy az emberek milyen úton járnak vagy mire törekszenek? Arról van szó, hogy akkor van jó sorsa valakinek, ha az igazságra törekszik, ha pedig nem, akkor nehéz az élete? Mondjátok meg Nekem, vajon egy özvegynek jó a sorsa? A világi emberek szemében az özvegyek sorsa rossz. Ha a harmincas-negyvenes éveikben jutottak özvegységre, akkor bizony nagyon rossz a sorsuk, ez igazán nehéz a számukra! De ha egy özvegy sokat szenved a házastársa elvesztése miatt, és hinni kezd Istenben, akkor is nehéz az élete? (Nem.) Azok ugyanis, akik nem jutottak özvegységre, boldogan élnek, minden jól alakul az életükben, bőven jut nekik támogatás, élelem és ruházat, a családjukban sok gyerek és unoka születik, kényelemben élnek, nincs részük semmiféle nehézségben, nem éreznek semmiféle lelki hiányt – épp ezért nem is hisznek Istenben, és nem is fognak, akárhogy is próbálod hirdetni nekik az evangéliumot. Akkor hát kinek a sorsa jó? (Az özvegy sorsa jó, mert ő eljutott odáig, hogy higgyen Istenben.) Látod, mivel a világi emberek szemében az özvegy rossz sorsú és sokat szenved, az özvegy egyszer csak irányt vált és egy másik úton indul el, hinni kezd Istenben és követi Őt – ez talán nem azt jelenti, hogy most már jó a sorsa és boldogan él? (De igen.) Az özvegy rossz sorsa jóra fordult. Ha azt mondod, rossz a sorsa, az azt jelentené, hogy az ő sorsa mindig is rossz lesz élete során, és nem tud változtatni rajta. Akkor hogyan lehet mégiscsak megváltoztatni? Megváltozott a sorsa, amikor hinni kezdett Istenben? (Nem, ez azért történt, mert megváltozott a dolgokról alkotott szemlélete.) Mivel megváltozott annak a módja, ahogyan a dolgokat szemléli. A saját sorsa mint objektív tény megváltozott? (Nem.) Mielőtt az özvegy hinni kezdett volna Istenben, irigyelte azokat a nőket, akik nem özvegyültek meg, és így gondolkodott: „Lám, neki milyen jó sorsa van! Van férje, otthona, elégedett és boldog élete. Ő nem szenvedi az özvegység kínjait.” Amikor azonban már hisz Istenben, így gondolkodik: „Most már hiszek Istenben, és Isten kiválasztott engem, hogy kövessem Őt, teljesíthetem a kötelességemet és elnyerhetem az igazságot. A jövőben pedig elérhetem az üdvösséget és beléphetek a királyságba. Milyen jó sors az enyém! Ő ugyan nem özvegyült meg, de milyen a sorsa? Mindig arra törekszik, hogy élvezze az életet, a hírnevet, gazdagságot és státuszt hajszolja, igyekszik építeni a karrierjét, hogy bőségben és jólétben éljen, de később, amikor meghal, ugyanúgy a pokolra jut. Neki rossz sorsa van. Az én sorsom jobb, mint az övé!” A nézetei megváltoztak, de az objektív tények nem. Aki nem hisz Istenben, az továbbra is így gondolkodik: „Pah! Az én sorsom jobb, mint a tiéd! Te özvegy vagy, én nem. Az én életem jobb, mint a tiéd. Az én sorsom jó!” Annak az asszonynak a szemében azonban, aki hinni kezdett Istenben, a másik nő sorsa nem jó. Hogyan történt ez a változás? Talán megváltozott az özvegy objektív környezete? (Nem.) Akkor hogyan változtak meg a nézetei? (Az változott meg, hogy milyen kritériumokkal méri, hogy valami jó-e vagy rossz.) Igen, a dolgok mérésére és szemléletére vonatkozó nézetei változtak meg. Onnan, hogy a meg nem özvegyült asszonyt jó sorsúnak tekintette, eljutott odáig, hogy rossz sorsúnak tekinti őt, illetve onnan, hogy magát rossz sorsúnak tekintette, odáig, hogy jó sorsúnak tekinti. Ez a két nézet gyökeresen eltér a korábbiaktól, teljesen a visszájára fordult. Mi történik itt? Az objektív tények és a környezet nem változott. Akkor hogy változhatott meg a dolgokról alkotott szemlélete? (Miután elfogadta az igazságot és a pozitív dolgokat, most már a helyes kritériumokat alkalmazza azzal kapcsolatos nézeteiben, hogy miként ítélje jónak vagy rossznak a dolgokat.) A dolgokról alkotott nézetei változtak, de változtak-e a valóságos tények? (Nem.) Az özvegy továbbra is özvegy, a boldogan élő nő pedig továbbra is boldogan él – a valóságos tények nem változtak. Akkor hát végső soron kinek a sorsa jó, és kié rossz? El tudjátok magyarázni? Az özvegy azelőtt úgy gondolta, hogy rossz a sorsa, aminek az egyik oka a saját objektív élethelyzete volt, a másik pedig az objektív környezete által kiváltott gondolatok és nézetek. Miután hinni kezd Istenben, annak köszönhetően, hogy Isten szavait olvassa és megért néhány igazságot, a gondolatai ennek nyomán megváltoznak, és most már más perspektívából látja a dolgokat. Így miután hinni kezd Istenben, többé nem rossz, hanem jó sorsúnak tekinti magát, mivel esélye nyílt elfogadni Isten munkáját, képes megérteni az igazságot és elérni az üdvösséget – ez olyasmi, amit Isten eleve elrendelt, és az özvegy nagyon is áldott. Amikor már hisz Istenben, egyedül az igazságra való törekvésre összpontosít, ami különbözik azoktól a céloktól, amelyekre korábban törekedett. Bár az életkörülményei, a környezete és az életminősége épp ugyanolyan, mint azelőtt, és nem változott semmit, a dolgokról alkotott nézetei megváltoztak. Valójában tényleg jó lett a sorsa, mert hisz Istenben? Nem feltétlenül. Csak arról van szó, hogy most hisz Istenben, van reménye, a szívében némi elégedettséget érez, más célokra törekszik, mások a nézetei, és életének jelenlegi környezete boldogságot, megelégedést, örömet és békét ad neki. Most úgy érzi, jó a sorsa, sokkal jobb, mint a meg nem özvegyült nőé. Csak most döbben rá, hogy a régebbi nézete, amely szerint rossz sorsúnak hitte magát, helytelen volt. Mit láthattok ebből? Van olyan, hogy „jó sors” és „rossz sors”? (Nincs.) Nincs bizony.

Isten hosszú idővel ezelőtt elrendelte az emberek sorsát, amely megváltoztathatatlan. Ez a „jó sors” vagy „rossz sors” személyenként változik, és a környezettől, az emberek közérzetétől és törekvéseitől függ. Ezért egy ember sorsa se nem jó, se nem rossz. Lehet, hogy nagyon nehéz az életed, mégis így gondolkodsz: „Nekem nem célom, hogy luxusban éljek. Megelégszem azzal, ha van mit ennem és van mit felvennem. Mindenki szenved az élete során. A világi emberek ezt mondják: »Eső nélkül nincs szivárvány« – tehát a szenvedésnek értéke van. Nem olyan rossz ez, nem rossz az én sorsom. A Menny odafent adott nekem némi fájdalmat, próbatételt és gyötrelmet. Azért tette, mert jó véleménnyel van rólam. Jó sors ez!” Egyesek úgy gondolják, hogy a szenvedés rossz, azt jelenti, hogy rossz a sorsuk, és csak az a jó sors, ha valakinek az élete szenvedés nélkül, kényelemben és könnyedén telik. A nem hívők szerint ez „vélemény kérdése”. Hogyan tekintenek az istenhívők a „sors” kérdésére? Beszélhetünk arról, hogy valakinek a sorsa „jó” vagy „rossz”? (Nem.) Mi nem mondunk ilyen dolgokat. Tegyük fel, hogy jó sorsod van, mert hiszel Istenben; aztán, ha a hitedben nem követed a helyes utat, ha megbüntetnek, lelepleznek és kiiktatnak, akkor ez azt jelenti, hogy jó a sorsod, vagy hogy rossz? Ha nem hiszel Istenben, semmiképp nem leplezhetnek le és nem iktathatnak ki. A nem hívők és a vallásos emberek nem beszélnek emberek leleplezéséről vagy kiismeréséről, sem arról, hogy embereket eltakarítanának vagy kiiktatnának. Ez elvileg azt jelentené, hogy az embereknek jó sorsuk van, ha képesek hinni Istenben. De ha a végén büntetést kapnak, az vajon azt jelenti, hogy rossz a sorsuk? Az egyik percben jó a sorsuk, a másikban már rossz – akkor most melyik? Az, hogy valakinek jó-e a sorsa vagy sem, nem megítélhető, az emberek nem képesek ezt a dolgot megítélni. Ezt mind Isten teszi, és minden, amit Isten elrendez, jó. Csak arról van szó, hogy minden egyén sorsának íve, illetve a környezetük, valamint az emberek, események és dolgok, amelyekkel találkoznak, és az életút, amelyet életük során megtapasztalnak, egytől egyig különböző; ezek a dolgok minden ember esetében eltérőek. Minden egyén életének környezete és az a környezet, amelyben felnő – amelyek közül mindkettőt Isten rendeli el számára –, különböző. Minden egyén más dolgokat tapasztal meg élete során. Nincs úgynevezett jó vagy rossz sors – mindent Isten rendez el, és mindent Isten visz véghez. Ha abból a szempontból nézzük a dolgot, hogy mindezt Isten viszi véghez, minden, amit Isten tesz, jó és helyes; az emberek preferenciái, érzései és választásai szempontjából nézve azonban egyesek azt választják, hogy kényelmes életet élnek, azt választják, hogy híresek és gazdagok lesznek, jó hírnevük lesz, boldogulni fognak a világban, és megtalálják benne a számításukat. Úgy hiszik, ez azt jelenti, hogy jó sorsuk van, a középszerű és sikertelen élet pedig, amikor valaki folyamatosan a társadalom legalján él, rossz sors. Így festenek a dolgok a nem hívő és világi emberek szempontjából, akik világi dolgokra törekszenek és a világban próbálnak élni, és így jön létre a jó és rossz sors gondolata. A jó és rossz sors gondolata csak az embereknek a sorsról alkotott szűk látókörű megértéséből és felületes felfogásából ered, valamint az emberek arról alkotott ítéletéből, hogy mennyi fizikai szenvedést viselnek el, illetve mennyi élvezethez, hírnévhez és vagyonhoz jutnak, és így tovább. Valójában, ha abból a szempontból nézzük, ahogyan Isten elrendezi az ember sorsát és szuverenitást gyakorol fölötte, a jó vagy rossz sors ilyen értelmezései nem léteznek. Hát nem így pontos? (De igen.) Ha az ember sorsát Isten szuverenitásának szempontjából nézed, akkor minden, amit Isten tesz, jó, és pontosan az, amire az adott egyénnek szüksége van. Ez azért van, mert a múltbeli és jelenlegi életekben szerepet játszik az ok és okozat, ezeket Isten rendeli el eleve, Isten gyakorol szuverenitást fölöttük, és Isten tervezi meg és rendezi el őket – az emberiségnek nincs választása. Ha ebből a szempontból nézzük, az embereknek nem lenne szabad jónak vagy rossznak ítélniük a saját sorsukat, ugye? Ha az emberek csak úgy könnyedén ítélkeznek erről a dologról, nem követnek el szörnyű hibát? Nem követik el azt a hibát, hogy Isten terveit, rendelkezéseit és szuverenitását ítélik meg? (De igen.) És nem súlyos hiba ez? Nem fogja befolyásolni az életben járt útjukat? (De igen.) Akkor ez a hiba a pusztulásba fogja vezetni őket.

Mit kellene tenniük az emberek válaszként Istennek a sorsukat illető rendelkezéseire és szuverenitására? (Vessék alá magunkat Isten vezénylésének és rendelkezéseinek.) Először is igyekezned kell megérteni, miért rendezte el számodra a Teremtő ezt a fajta sorsot és életkörülményeket, miért rendezi úgy, hogy bizonyos dolgokkal találkozz és megtapasztald azokat, és miért olyan a sorsod, amilyen. Ebből megértheted, mire vágyik a szíved és mire van szüksége, valamint Isten szuverenitását és rendelkezéseit is. Miután megérted és megtudod mindezt, ne állj ellen a sorsodnak, ne hozz vele kapcsolatban saját döntéseket, ne utasítsd el, ne mondj ellent neki, és ne kerüld el. Természetesen alkudozni se próbálj Istennel. Ehelyett vesd alá magad. Miért vesd alá magad? Mivel teremtett lény vagy, nem vezényelheted a sorsodat, és nem rendelkezel szuverenitással fölötte. A sorsodat Isten határozza meg. Ami a sorsodat illeti, passzív vagy, és nincs választásod. Egy dolgot kell tenned: alávetni magad. Ne hozz saját döntéseket a sorsodról, ne próbáld elkerülni, ne alkudozz Istennel, ne szállj szembe a sorsoddal, és ne panaszkodj. Természetesen főleg ilyesmiket ne mondj: „Az Isten által számomra elrendezett sors rossz, nyomorúságos, rosszabb, mint mások sorsa” – vagy: „Az én sorsom rossz, nekem nem jut boldogság és boldogulás. Isten rosszul rendezte el a dolgokat számomra.” Ezek a szavak ítéletek, és ha kimondod őket, túlléped a hatáskörödet. Teremtett lény nem mondhat ilyen szavakat, és nem lehetnek ilyen perspektívái vagy hozzáállásai. Inkább engedd el ezeket a sorsra vonatkozó különböző téves értelmezéseket, meghatározásokat, nézeteket és felfogásokat. Ugyanakkor légy képes helyes hozzáállást és alapállást felvenni, hogy alávesd magad mindannak, ami az Isten által számodra elrendelt sors részeként történik veled. Ne állj ellen, semmiképp ne panaszkodj arról lehangoltan, hogy a Menny nem igazságos, hogy Isten rosszul rendezte el a dolgokat számodra, és nem a legjobbakkal látott el téged. A teremtett lényeknek nincs joguk megválasztani a sorsukat. Isten nem adta meg neked ezt a fajta kötelezettséget, és nem ruházta rád ezt a jogot. Ezért ne próbálj döntéseket hozni, vitatkozni Istennel vagy további kéréseket intézni Hozzá. Alkalmazkodj Isten elrendezéseihez, és nézz szembe velük, bármik legyenek is. Nézz szembe mindazzal, amit Isten elrendezett, és próbáld megtapasztalni és értékelni. Teljesen vesd alá magad mindennek, amit Isten elrendezései által meg kell tapasztalnod. Engedj a sorsnak, amelyet Isten elrendezett számodra. Még ha nem is tetszik neked valami, vagy szenvedsz miatta, még ha fenyegeti is és el is nyomja a büszkeségedet és a méltóságodat, amennyiben ez olyasmi, amit meg kell tapasztalnod, amit Isten vezényelt le és rendezett el számodra, alá kell vetned magad neki, és nincs választásod vele kapcsolatban. Mivel Isten rendezi el az emberek sorsát, és szuverenitással rendelkezik fölötte, ezért az nem képezi alku tárgyát Vele. Így, ha az embereknek van eszük, és rendelkeznek a normális emberi mivoltnak megfelelő józan ésszel, akkor nem panaszkodhatnak, hogy rossz a sorsuk, vagy hogy ez vagy az nem jó nekik. Nem közelíthetik meg a kötelességüket, az életüket, a hitükben követett utat, az Isten által elrendezett szituációkat vagy az Ő velük szemben támasztott követelményeit lehangolt hozzáállással, csak mert úgy érzik, hogy rossz a sorsuk. Ez a fajta lehangoltság nem egyszerű vagy múló lázadó mivolt, nem is egy romlott beállítottság pillanatnyi kiáradása, még kevésbé egy romlott állapot kiáradása, hanem néma ellenállás Istennel szemben, elégedetlen, néma ellenállás az ember számára Isten által elrendelt sorssal szemben. Lehet, hogy egyszerűen csak egy negatív érzelem, de a következmények, amelyekkel az embereket sújtja, súlyosabbak, mint egy romlott beállítottság következményei. Nemcsak megakadályoz abban, hogy pozitív és helyes hozzáállással fordulj a teljesítendő kötelességed, valamint a saját mindennapi életed és életutad felé, hanem ami még súlyosabb, a lehangoltságba még bele is pusztulhatsz. Ezért az intelligens embereknek mielőbb visszájára kell fordítaniuk a csalóka nézeteiket, Isten szavainak fényében önmagukba kell nézniük és meg kell ismerniük önmagukat, és meg kell látniuk, mi miatt hiszik, hogy rossz a sorsuk; arra kell törekedniük, hogy meglássák, milyen módokon sérült a méltóságuk vagy a szívük, ami olyan negatív gondolatokhoz vezetett, mint annak az érzése, hogy rossz a sorsuk, és ami miatt a lehangoltság negatív érzelmének áldozatául estek, amelyből egészen a mai napig nem gyógyultak ki. Ez olyan probléma, amelyet át kell gondolnod és meg kell vizsgálnod. Talán valami mélyen a szívedbe vésődött, vagy valaki aljas megjegyzést tett rád, ami megsebezte az önbecsülésedet, és emiatt érzed úgy, hogy rossz a sorsod, és ezért esel lehangoltságba; vagy talán életed során, miközben felnőttél, a Sátán vagy a világ valamely gondolata vagy nézete támadt fel benned és vezetett a sorsnak erre a helytelen értelmezésére, és ezért lettél hihetetlenül érzékeny arra, hogy jó vagy rossz-e a sorsod; vagy talán egy bizonyos ponton valami felkavaró élményben volt részed, és ezután kezdted különösen komolyan venni a sorsodat és lettél érzékeny rá, attól kezdve pedig túlzott szenvedéllyel és elkötelezettséggel akartad megváltoztatni a sorsodat – ezek mind olyasmik, amiket meg kell vizsgálnod. Ám attól függetlenül, hogyan vizsgálod meg mindezt, végső soron ezt kell megértened: ne mérd a saját sorsodat a sors jó vagy rossz voltáról szóló gondolatokkal és nézetekkel. Egy ember életének sorsát Isten tartja a kezében, és Isten rendelte el réges-régen; ezen az ember nem változtathat. Viszont az, hogy milyen úton jár valaki az élete során, és hogy képes-e értékes életet élni, olyan döntés, amelyet az ember maga hozhat meg. Dönthetsz úgy, hogy értékes életet élsz, értékes dolgokért élsz, a Teremtő terveiért és irányításáért, valamint az emberiség igaz ügyéért élsz. Természetesen úgy is dönthetsz, hogy nem pozitív dolgokért élsz, hanem a hírnév és vagyon hajszolásáért, hivatali karrierért, anyagi javakért és világi irányzatokért. Dönthetsz úgy, hogy teljesen értéktelen életet élsz, és olyan leszel, mint egy élőhalott. Ezeket mind te választhatod meg.

Ebből a közlésből megértettétek, hogy helyesek-e vagy helytelenek azoknak a gondolatai és nézetei, akik mindig azt mondják, hogy rossz a sorsuk? (Helytelenek.) Világos, hogy ezek az emberek azért tapasztalják meg a lehangoltság érzelmét, mert beleragadnak a szélsőségességbe. Mivel szélsőséges gondolataik és nézeteik miatt a lehangoltság szélsőséges érzelme él bennük, képtelenek helyesen szembenézni az élet történéseivel, nem tudják normálisan használni azokat a funkciókat, amelyekkel az embereknek rendelkezniük kellene, sem teljesíteni teremtményi kötelességeiket, feladataikat vagy kötelezettségeiket. Ezért ők is ugyanolyanok, mint a különféle negatív érzelmekbe süllyedő emberek, akikről utolsó beszélgetésünkben szó esett. Bár ezek az emberek, akik rossznak tartják a sorsukat, hisznek Istenben, és képesek elhagyni dolgokat, áldozatot hozni és követni Istent, ugyanakkor azonban képtelenek szabadon, felszabadultan és nyugodtan végezni kötelességüket Isten házában. Miért képtelenek erre? Azért, mert egy csomó szélsőséges és abnormális gondolatot és nézetet dédelgetnek magukban, amelyek szélsőséges érzelmeket keltenek bennük. E szélsőséges érzelmek miatt az ő esetükben a dolgok megítélésének módja, a gondolkodásmódjuk és a dolgokról vallott nézeteik egy szélsőséges, helytelen és eltorzult kiindulópontból származnak. Ebből a szélsőséges és helytelen kiindulópontból szemlélik a problémákat és az embereket, és ezért újra meg újra ennek a negatív érzelemnek a hatása és befolyása alatt élnek, szemlélik az embereket és dolgokat, valamint viselkednek és cselekszenek. Végül, akárhogyan is élnek, olyan fáradtnak tűnnek, hogy képtelenek bármi lelkesedést kicsiholni magukból az Istenbe vetett hitük és az igazságra való törekvés iránt. Függetlenül az arra vonatkozó döntésüktől, hogy miként élik az életüket, nem képesek pozitívan vagy aktívan teljesíteni a kötelességüket, és annak ellenére, hogy évek óta hisznek Istenben, mégsem összpontosítanak soha arra, hogy teljes szívükkel és lelkükkel végezzék a kötelességüket, vagy hogy kielégítő módon végezzék azt, és természetesen még kevésbé törekszenek az igazságra vagy gyakorolnak az igazságalapelveknek megfelelően. Miért van ez így? Végső soron azért, mert mindig úgy gondolják, hogy rossz a sorsuk, és ennek következtében a mélységes lehangoltság érzelme él bennük. Teljesen letörtek és erőtlenek lesznek, mint egy élőhalott, életerő nélkül, semmiféle pozitív vagy optimista magatartást nem tanúsítanak, még kevésbé elszántságot vagy állóképességet, hogy kellő hűséget tanúsítsanak a kötelességük, a feladataik, a kötelezettségeik iránt. Ehelyett vonakodva küszködnek napról napra, hanyag hozzáállással, céltalanul és kótyagos fejjel, sőt, öntudatlanul vegetálva egyik napról a másikra. Fogalmuk sincs, meddig tétlenkednek még így. Végső soron nem folyamodhatnak máshoz, csak ahhoz, hogy így intik magukat: „Ó, majd elevickélek én, ameddig tudok! Ha egy nap nem bírom tovább, és a gyülekezet ki akar engem űzni és ki akar iktatni, hát csak tessék, iktasson ki. Ez azért van, mert rossz a sorsom!” Látod, még a szavaik is milyen letörtek? A lehangoltság érzelme nem csupán egyszerű hangulat, hanem – ami még fontosabb – pusztító hatást gyakorol az emberek gondolataira, szívére és törekvésére. Ha nem tudod gyorsan és idejekorán visszájára fordítani a lehangoltság érzelmét, nemcsak az egész életedre hatással lesz, de elpusztítja az életedet, és a halálba sodor. Még ha valóban hiszel Istenben, akkor sem leszel képes elnyerni az igazságot és elérni az üdvösséget, és végül elpusztulsz. Ezért kellene most felébredniük azoknak, akik rossznak hiszik a sorsukat; ha mindig azt vizsgálják, jó-e a sorsuk vagy rossz, mindig valamiféle sorsot hajszolnak, mindig a sorsuk miatt aggódnak, az nem jó dolog. Ha mindig nagyon komolyan veszed a sorsodat, akkor valahányszor egy enyhe zavaró tényezővel vagy csalódással szembesülsz, fiaskó ér, kudarcot vallasz vagy kínos helyzetbe kerülsz, hamar elkezded azt hinni, hogy mindez a saját rossz sorsodnak és balszerencsédnek köszönhető. Így ismételten arra emlékezteted magad, hogy rossz sorsú ember vagy, nincs olyan jó sorsod, mint másoknak, és ismételten belemerülsz a lehangoltságba, a lehangoltság negatív érzelme körülvesz, gúzsba köt és utolér, és te képtelen vagy kilábalni belőle. Ha ez történik, az nagyon ijesztő és veszélyes. Bár a lehangoltság érzelmétől talán nem leszel arrogánsabb vagy csalárdabb, és talán fedsz fel gonoszságot vagy hajthatatlanságot vagy más hasonló romlott beállítottságokat; bár talán nem jut el a dolog arra a szintre, ahol romlott beállítottságot fedsz fel és dacolsz Istennel, vagy ahol romlott beállítottságot fedsz fel és megszeged az igazságalapelveket, vagy megszakításokat és zavarokat okozol, vagy gonosz tetteket hajtasz végre – lényegét tekintve a lehangoltság érzelme mégis igen súlyos megnyilvánulása az emberek valósággal való elégedetlenségének. Lényegében a valósággal való elégedetlenség e megnyilvánulása egyúttal az Isten szuverenitásával és rendelkezéseivel való elégedetlenség is. És mik a következményei annak, ha valaki elégedetlen Isten szuverenitásával és rendelkezéseivel? Minden bizonnyal nagyon súlyos következmények, amelyek rávesznek legalábbis arra, hogy lázadj Isten ellen és dacolj Vele, hogy képtelen légy elfogadni Isten kijelentéseit és ellátását, és képtelen légy megérteni, valamint ne légy hajlandó meghallani Isten tanításait, buzdításait, emlékeztetéseit és figyelmeztetéseit. Mivel a lehangoltság érzelme tölt el, képtelen vagy elfogadni Isten aktuális kijelentéseit, és nem áll módodban elfogadni Isten valóságos munkáját vagy a Szentlélek neked szánt megvilágosítását, útmutatását, segítségét, támogatását és ellátását. Bár Isten munkálkodik, te képtelen vagy érezni azt; bár Isten és a Szentlélek munkálkodik, te képtelen vagy elfogadni. Nem tudod elfogadni ezeket a pozitív dolgokat, ezeket a követelményeket és ezt az ellátást Istentől, a szívedet semmi más nem tölti be és foglalja el, csak a lehangoltság érzelme, és semmi nem hat rád, amit Isten tesz. Végül lemaradsz Isten munkájának minden lépéséről, lemaradsz az Ő kijelentéseinek minden szakaszáról, sőt, Isten érted végzett munkájának és neked nyújtott ellátásának is lemaradsz minden szakaszáról. Amikor Isten kijelentései és az Ő munkájának lépései mind beteljesednek, te még mindig képtelen leszel feloldani a lehangoltság érzelmét, képtelen leszel hátrahagyni azt, továbbra is a lehangoltság érzelme vesz körül és tölt el, és addigra teljesen lemaradsz Isten munkájáról. Ha pedig teljesen lemaradtál Isten munkájáról, akkor végül azzal kell szembenézned, amikor Isten nyíltan megítéli és elítéli az emberiséget – és ekkor fogja Isten kihirdetni, melyik ember hogyan végzi. Csak akkor jut majd eszedbe: „Ó, magamba kellene néznem, hátra kellene hagynom a lehangoltság érzelmét, többet kellene olvasnom Isten szavait, Isten elé kellene járulnom, hogy az Ő segítségét és támogatását kérjem, keressem az Ő ellátását és hogy miként fogadjam el az Ő fenyítését és ítéletét, és miként tisztuljak meg, hogy alá tudjam vetni magam az Ő szuverenitásának és rendelkezéseinek.” Késő! Ez már mind a múlté. Most már túl késő felébredni, és mi vár rád? Ostorozni fogod magad, jajveszékelsz, és megbánás tölt el. Bár a lehangoltság csak egyfajta érzelem, mégis, mivel a természete és a következményei ennyire súlyosak, gondosan meg kell vizsgálnod magadat, és nem hagyhatod, hogy a lehangoltság érzelme eluralkodjon rajtad, és hogy ez irányítsa a gondolataidat és a célokat, amelyekre törekszel. Fel kell oldanod, és nem hagyhatod, hogy botláskővé váljon az igazságra való törekvésed útján, vagy fallá, amely meggátolja, hogy Isten színe elé járulj. Ha világosan tudatára tudsz ébredni a lehangoltság súlyos érzelmének, vagy ha az önvizsgálatod során rábukkansz, azonnal változtass irányt, engedd el a lehangoltság érzelmét, és hagyd magad mögött. Ne ragaszkodj makacsul az utadhoz, csökönyösen így gondolkodva: „Bármit mond vagy tesz is Isten, én tudom, hogy rossz a sorsom. Ha egyszer rossz a sorsom, lehangoltnak kell éreznem magam. Ha egyszer rossz a sorsom, jobb, ha egyszerűen elfogadom, és feladok minden reményt.” Aki ilyen negatív hozzáállással néz szembe mindennel, ami történik vele, az csökönyös és semmi más. Amikor rájössz, hogy a lehangoltság érzelme él benned, tegyél fordulatot és oldd fel, amilyen gyorsan csak tudod. Ne várd meg, amíg teljesen átveszi az irányítást fölötted, mert akkor már túl késő lesz ráébredni.

Mondjátok meg Nekem, a sorsba vetett hit az igazságra való törekvés kifejeződése? (Nem, nem az.) Akkor hát mi a helyes hozzáállás, amellyel az embereknek meg kell közelíteniük a sors kérdését? (Isten vezénylésében és rendelkezéseiben kell hinniük, és alá kell vetniük magukat azoknak.) Így van. Ha valaki mindig arra összpontosít, hogy jó-e a sorsa vagy rossz, azzal milyen problémát tud megoldani? Ha elismeri, hogy rossz a sorsa, de hisz abban, hogy a rossz sorsát Isten vezényli és rendezi így, és hajlandó alávetni magát Isten szuverenitásának és rendelkezéseinek – ez a nézőpont helyes vagy nem? (Nem, helytelen.) Miért helytelen? (Mert ebben a nézőpontban még mindig szerepel az az értelmezés, hogy az illető sorsa jó vagy rossz.) Ez egy szabály? Mi az az igazság, amelyet az embereknek itt meg kell érteniük? (A sorsról nem lehet azt mondani, hogy jó vagy rossz. Minden, amit Isten eleve elrendel, jó, és az embereknek alá kell vetniük magukat Isten vezénylésének.) Az embereknek hinniük kell abban, hogy a sorsot Isten vezényli és rendezi el, és mivel mindezt Isten vezényli és rendezi el, nem mondhatják rá, hogy jó vagy rossz. Hogy jó-e vagy rossz, azt az emberek szemszögének, véleményeinek, preferenciáinak és érzéseinek alapján ítélik meg, ez az ítélet pedig az ő képzelődéseiken és nézeteiken alapul, és nem felel meg az igazságnak. Van, aki azt mondja: „Nekem csodálatos sorsom van. Hívő családba születtem. Soha nem befolyásolt a nem hívők világának környezete, és soha nem befolyásoltak, csábítottak el vagy vezettek félre a nem hívők irányzatai. Bár vannak romlott beállítottságaim is, a gyülekezetben nőttem fel, és soha nem tévelyedtem el. Olyan jó a sorsom!” Helyes, amit mond? (Nem.) Miért nem? (Azt, hogy hívő családba született, Isten eleve elrendelte, ez Isten szuverenitásán és rendelkezésein múlt. Semmi köze ahhoz, hogy jó-e a sorsa vagy rossz.) Helyes! Fején találtad a szöget. Ez Isten szuverenitásán és rendelkezésein múlt. Ez az egyik módja annak, ahogyan Isten elrendezi az ember sorsát és szuverén hatalmat gyakorol fölötte, és az egyik forma, amelyet a sors ölthet – az emberek ezt nem ítélhetik meg annak alapján, hogy jó-e a sorsuk vagy rossz. Egyesek azt mondják, jó a sorsuk, mert keresztény családba születtek – hogyan cáfolnátok ezt meg? Azt mondhatnátok: „Keresztény családba születtél, és azt mondod, jó a sorsod; tehát aki nem keresztény családba született, annak biztosan rossz a sorsa. Vagyis azt állítod, hogy a sors, amelyet Isten mindezen emberek számára elrendelt, rossz?” Helyes így megcáfolni őket? (Igen.) Helyes így megcáfolni őket. Azzal, hogy így cáfolod meg őket, rámutatsz, hogy állításuk, miszerint a keresztény családba született embereknek jó sorsuk van, tarthatatlan és nem felel meg az igazságnak. Nos, most már kicsivel pontosabb a véleményetek a jó és rossz sorsról? (Igen.) Hogyan tekintsenek az emberek a leghelyesebb, leginkább helyénvaló és az igazságnak leginkább megfelelő módon a sorsban való hit kérdésére? Először is, nem ítélhetitek meg a világi emberek szempontjából, hogy valakinek a sorsa jó-e vagy rossz. Továbbá hinnetek kell abban, hogy az emberi faj minden tagjának sorsát Isten keze rendezi el. Egyesek azt kérdezik: „Az, hogy Isten keze rendezi el, azt jelenti, hogy Isten Maga rendezi el?” Nem, nem jelenti azt. Isten számtalan úton, módon és csatornán keresztül rendezi el az emberek sorsát, és a szellemi birodalomban ennek bonyolult részletei vannak, amelyekről itt nem beszélek. Ez nagyon összetett dolog, de általánosságban szólva ezt mind a Teremtő rendezi el. Egyes ilyen rendelkezéseket Maga Isten hoz meg bizonyos embertípusokra vonatkozóan, mások pedig azzal függenek össze, ahogyan a különböző embertípusok és embercsoportok kategóriákba sorolhatók az Isten által meghatározott szabályozások, adminisztratív rendeletek, alapelvek és rendszerek szerint; a szellemi birodalomban az emberek sorsa a kategóriájuk és a sorsuk Isten által meghatározott íve szerint rendeződik el és fogalmazódik meg még a születésük előtt. Ez egy nagyon sokrétű téma, de általánosságban véve az egészet Isten rendeli el és Ő gyakorol szuverén hatalmat fölötte. Isten szuverenitásához és rendelkezéseihez hozzátartoznak az Ő szuverenitásának és rendelkezéseinek alapelvei, törvényei és szabályai. Itt nincs jó vagy rossz, csak ok és okozat; Isten számára ez a dolgok természetes menete. Ami azt illeti, hogy az emberek hogyan éreznek a sorssal kapcsolatban: lehetnek jó és rossz érzéseik; van olyan sors, amelyben minden simán megy, van akadályokkal teli sors, van nehéz sors, boldogtalan sors – de jó és rossz sors nincs. Milyen hozzáállással forduljanak az emberek a sors felé? Igazodj a Teremtő rendelkezéseihez, aktívan és fáradhatatlanul keresd a Teremtő célját és szándékát abban, hogy miért így rendezte el mindezt, és érd el az igazság megértését; vesd latba a legjobb képességeidet ebben az életben, amelyet Isten rendelt el számodra, teljesítsd teremtett lényként a kötelességeidet, feladataidat és kötelezettségeidet, és tedd az életedet értelmesebbé és értékesebbé, míg végül a Teremtő elégedett lesz veled és megemlékezik rólad. Természetesen még jobb lenne, ha keresésed és fáradhatatlan erőfeszítéseid révén elérnéd az üdvösséget – ez volna a legjobb kimenetel. Mindenesetre, ami a sorsot illeti, a teremtett emberiség legmegfelelőbb hozzáállása az volna, hogy nem ítéli és határozza azt meg önkényesen, illetve nem használ szélsőséges módszereket a kezelésére. Természetesen még kevésbé lenne szabad az embereknek azzal próbálkozniuk, hogy ellenszegüljenek a sorsuknak, maguk válasszák meg azt, vagy változtassanak rajta; inkább szívből értékeljék, keressék, fedezzék fel és igazodjanak hozzá, majd nézzenek szembe vele pozitívan. Végül abban az életkörnyezetben és azon az életúton, amelyet Isten határozott meg számodra, keresd azt a viselkedésmódot, amelyet Isten tanít neked, keresd az utat, amelyet Isten elvárása szerint követned kell, és így tapasztald meg azt a sorsot, amelyet Isten rendelt el számodra – a végén pedig áldott leszel. Amikor ily módon megtapasztalod azt a sorsot, amelyet a Teremtő rendelt neked, akkor nemcsak a szomorúságot, bánatot, könnyeket, fájdalmat, frusztrációt és kudarcot fogod megtapasztalni, hanem – ami még fontosabb – megtapasztalod az örömet, békét és vigasztalást is, valamint az igazság megvilágosítását és megvilágítását, amellyel Isten ajándékoz meg. Mi több, amikor eltévedsz az élet útján, amikor frusztrációval és kudarccal nézel szembe, és döntést kell hoznod, meg fogod tapasztalni a Teremtő útmutatását, és végül képessé válsz megérteni, megtapasztalni és felismerni azt, hogy miként éld a legjelentőségteljesebb életet. Akkor soha többé nem fogsz eltévedni az életben, soha többé nem leszel a folyamatos szorongás állapotában, és természetesen soha többé nem fogsz arról panaszkodni, hogy rossz a sorsod, és még kevésbé süllyedsz majd bele a lehangoltság érzelmébe azért, mert rossznak érzed a sorsodat. Ha megvan benned ez a hozzáállás, és ezzel a módszerrel nézel szembe a sorssal, amelyet a Teremtő rendelt számodra, akkor nemcsak az emberi mivoltod válik normálisabbá, nemcsak normális emberi mivoltod lesz, és nemcsak normálisabb gondolkodással, nézetekkel és alapelvekkel szemléled majd a normális emberi mivolt kérdéseit, hanem természetesen az élet értelméről is olyan szemléleted és megértésed lesz, amilyen a nem hívőknek soha. A nem hívők mindig ezt kérdezik: „Honnan jöttünk? Hová megyünk? Miért élünk?” Mindig akad valaki, aki ezeket a kérdéseket feszegeti, és végül milyen válaszokkal áll elő? A végén csak a kérdőjelek szaporodnak, válasz nem lesz. Miért nem találják a választ ezekre a kérdésekre? Bár intelligens emberek is hisznek a sorsban, fogalmuk sincs, hogyan közelítsék meg a sors kérdését, és hogyan kezeljék a sorsuk folyamán előadódó számtalan nehézséget, frusztrációt, kudarcot és boldogtalanságot; valamint azt sem tudják, hogyan kezeljék sorsuk azon alakulásait, amelyek örömmel és boldogsággal töltik el őket – nem tudják, hogyan viszonyuljanak ezekhez. Az egyik percben azt mondják, hogy jó a sorsuk, a másikban azt, hogy rossz; az egyik percben azt mondják, hogy boldog életük van, a másikban azt, hogy szerencsétlen – egy szájból hideget és meleget fújnak. Mondanak valamit, amikor boldogok, aztán valami egész mást, amikor boldogtalanok; mondanak valamit, amikor minden simán megy, aztán valami egész mást, amikor nem; ugyanők mondják magukat szerencsétlennek és jó sorsúnak. Egyértelmű, hogy világos megértés nélkül élnek. Mindig a ködben tapogatóznak, zavarodottságban élnek, kiúttalanul. Ezért az embereknek világos megértéssel és világos haladási iránnyal kell rendelkezniük azzal kapcsolatban, miként kezeljék helyesen a sorsot, mit tegyenek, és hogyan nézzenek szembe az életnek ezzel a fontos kérdésével. Miután ez a probléma megoldódott, az emberek hozzáállása és nézetei a sorsot illetően viszonylag helyesek és az igazságalapelveknek megfelelőek lesznek, és akkor többé nem esnek majd szélsőségekbe ebben a kérdésben.

Megfelelnek az igazságnak ezek a sorsról szóló mondások, amelyekről most beszélgettem veletek? (Igen.) Tudjátok, melyek az igazságnak megfelelő mondások jellemzői? (Amikor az emberek hallják őket, megvilágosodottabbnak és nyugodtabbnak érzik magukat.) (Eléggé gyakorlati jellegűek, és a gyakorlás útjait tartalmazzák.) Így van, eléggé gyakorlati jellegűek; így lehet pontosabban megfogalmazni. De ennél még pontosabban is le lehet ezt írni. Ki következik? (Meg tudják oldani az emberek aktuális problémáit.) Ez a gyakorlatiasságuk következménye. Azért tudnak problémákat megoldani, mert gyakorlati jellegűek. Az emberek hisznek a sorsban, de az elméjük mindig belegabalyodik a jó és rossz sors gondolatába. Mondjátok hát meg Nekem: ők a szívük mélyén szabadok és felszabadultak, vagy meg vannak kötözve? (Meg vannak kötözve.) Ha nem érted az igazságot, ez a gondolat mindig is meg fog kötözni. Mihelyt megérted az igazságot, mi mást érzel még azon kívül, hogy ez gyakorlati, és van haladási irányod? (Felszabadulást.) Így van, szabadnak és felszabadultnak érzed magad. Amikor van utad a gyakorlásra, és nem vagy többé csapdában, vajon nem lesz a lelked szabad és felszabadult? Azok az eltorzult és képtelen nézetek többé nem lesznek képesek megkötözni a gondolataidat vagy kezedet-lábadat; lesz utad, amelyet követhetsz, és többé nem ezek a nézetek irányítanak téged. Mihelyt hallottad Isten közlését az emberek sorsáról, szabadnak és felszabadultnak érzed majd magad, és azt mondod: „Á, szóval így van ez! Nahát, milyen eltorzult és szélsőséges módon értelmeztem azelőtt a sorsot! Most már értem, és többé nem zavar az a csalóka gondolat, hogy a sors jó vagy rossz lehet. Nem aggaszt többé. Ha ezt nem értettem volna meg, még mindig egyik percben úgy gondolnám, hogy jó a sorsom, a másikban hirtelen úgy, hogy rossz, és azon törném a fejem, hogy jó-e a sorsom vagy rossz! Folyton emiatt aggódnék.” Mihelyt megértetted ezt az igazságot, lesz előtted út, amelyet követhetsz, lesz pontos véleményed a témáról, és lesz pontos utad a gyakorlásra – ez pedig azt jelenti, hogy szabad és felszabadult vagy. Szóval, hogy megállapítsd, valakinek a szavai megfelelnek-e az igazságalapelveknek, és ezek a szavak az igazság-e, meg kell figyelned, hogy ezek a szavak gyakorlati jellegűek-e vagy sem; ugyanakkor azt is meg kell figyelned, hogy miután hallottad ezeket a szavakat, a nehézségeid és problémáid megoldódnak-e – ha igen, akkor szabadnak és felszabadultnak érzed majd magad, mintha súlyos terhet vettek volna le a válladról. Ezért valahányszor megértesz egy igazságalapelvet, képes leszel megoldani néhány ehhez kapcsolódó problémát és gyakorlatba ültetni néhány igazságot, ettől pedig szabadnak és felszabadultnak érzed majd magad. Vajon nem ez lesz az eredmény? (De igen.) Most már értitek, hogy pontosan mi az igazság hatása? (Igen.) Milyen hatása lehet az igazságnak? (Képes elérni, hogy az emberek lelke szabadnak és felszabadultnak érezze magát.) Csak ez az egy hatása van az igazságnak? Csak ez az egy érzés? (Elsődlegesen feloldja azokat a csalóka és radikális nézeteket, amelyeket az emberek bizonyos dolgokkal kapcsolatban dédelgetnek. Mihelyt az emberek tisztán és az igazságnak megfelelően szemlélik a dolgokat, a lelkükben szabadnak és felszabadultnak fogják érezni magukat, és többé nem kötik meg és nem zavarják őket a Sátántól eredő negatív dolgok.) Amellett, hogy lelkedben szabadnak és felszabadultnak érzed magad, a legfontosabb dolog az, hogy ez képessé tehet téged egy bizonyos igazságvalóságba való belépésre, hogy többé ne kössenek és ne ingassanak meg téves és eltorzult gondolatok és nézetek. Ezeknek a helyét az igazság gyakorlásának alapelvei veszik át, és akkor beléphetsz az adott igazságvalóságba. Itt fejezem be közlésemet az olyan emberek megnyilvánulásairól, akik lehangoltnak érzik magukat, mert azt hiszik, rossz sorsuk van.

Egy másik ok, amiért egyesek lehangolódnak, az, hogy bár nem gondolják annyira rossznak a sorsukat, mégis úgy érzik, hogy állandóan híján vannak a szerencsének, és soha semmi jó nem történik velük. Ahogy a nem hívők mondják: „A szerencse istene mindig csak elsétál mellettem.” Az ilyen ember, bár nem érzi annyira rossznak a körülményeit, és bár magas, jó külsejű, tanult, tehetséges és rátermett dolgozó, nem érti, miért nem kedvez neki soha a szerencse istene. Ezért mindig elégedetlen, és szerencsétlennek gondolja magát. Abban az évben kezdődik, amikor főiskolára felvételizik: a szíve tele van reménységgel, hogy bejut a főiskolára, de amikor eljön a vizsga ideje, influenzát kap és belázasodik. Ez aztán lerontja a vizsgán nyújtott teljesítményét, és két-három ponttal kevesebbet ér el a felvételi ponthatárnál. Ezt gondolja magában: „Hogy lehettem ilyen szerencsétlen? Jó tanuló vagyok, és általában nagyon szorgalmasan dolgozom. Miért kellett éppen a főiskolai felvételi napján belázasodnom? Ez tiszta balszerencse. Jaj nekem! Életem első nagy eseményén máris kudarcot vallottam. Mit tegyek most? Remélem, a jövőben több szerencsém lesz.” De későbbi élete során is mindenféle nehézségbe és problémába ütközik. Például egy vállalat új alkalmazottakat vesz fel, ő pedig éppen jelentkezni készül, amikor megtudja, hogy az összes üres állás betelt, és a vállalatnak nincs szüksége több emberre. Így töpreng magában: „Hogy lehetett ilyen balszerencsém? Miért szalasztok el minden jó lehetőséget? Micsoda balszerencse!” Aztán az első nap, amikor dolgozni kezd valahol, látja, hogy másokat épp most léptettek elő menedzserré, menedzserhelyettessé, részlegvezetővé. Bármilyen keményen dolgozik, semmi haszna, meg kell várnia a következő előléptetési hullámot. Mivel jól teljesít a munkában, és a felettesei megbecsülik, úgy gondolja, legközelebb majd elő fogják léptetni – de a felettesei inkább a vállalaton kívülről vesznek fel új menedzsert, ő pedig ismét lemarad. Ezt gondolja magában: „Jaj nekem! Úgy tűnik, tényleg balszerencsés vagyok. Soha nincs szerencsém – a szerencse istene soha nem kedvez nekem.” Később hinni kezd Istenben, és mivel szeret írni, reméli, hogy szövegekkel kapcsolatos kötelességet teljesíthet majd – de végül nem sikerül túl jól a tesztje, és megbukik. Így töpreng magában: „Általában nagyon jól írok. Akkor miért nem tudtam jól teljesíteni ezen a teszten? Isten nem világosított meg és nem vezetett! Azt hittem, azáltal, hogy szövegekkel kapcsolatos kötelességet teljesítek, képes leszek többet enni és inni Isten szavait és jobban megérteni az igazságot. De kár, hogy nem volt szerencsém! Jó terv volt, mégsem vált be.” Végül választ valamit a sok többi kötelesség közül, és azt mondja: „Megyek, és az evangéliumot fogom terjeszteni egy evangelizáló csapat tagjaként.” Kezdetben remekül mennek a dolgok az evangelizáló csapattal, ő pedig úgy érzi, végre megtalálta a helyét, jó hasznát tudja venni a készségeinek. Úgy gondolja, ő okos, rátermett a munkában, és hajlandó gyakorlati munkát végezni. Erőfeszítésének köszönhetően sikerül eredményeket elérnie, és felügyelő lesz. Ekkor azonban hibát követ el, és a vezetője tudomást szerez erről. Azt mondja neki, hogy amit tett, ellentétes az alapelvekkel, és visszavetette a gyülekezet munkáját. A csapata megmetszése után valaki így szól hozzá: „Nagyszerűen ment a munka, amíg te ide nem jöttél. Aztán megérkeztél, és tessék, eljött az első alkalom, hogy megmetszettek minket.” Ő pedig elgondolkodik: „Talán nem a balszerencsém műve ez is?” Kis idő múlva az evangelizációs munka változásai miatt egyeseket áthelyeznek, ő pedig felügyelő helyett egyszerű csapattag lesz, és egy új területre küldik, hogy ott terjessze az evangéliumot. Így gondolkodik: „Jaj, ne! Lefelé haladok, nem pedig felfelé! Mielőtt idekerültem, senkit nem helyeztek át. Hogyhogy épp most, az érkezésem után történt ez a nagy átszervezés? Most, hogy ideküldtek, már semmi remény, hogy valaha is előléptetnek.” Ezen a területen kevés a gyülekezet, és azok is kis létszámúak. Nehezen tudja beindítani a munkát, és tapasztalata sincs. Bizonyos időt azzal kell töltenie, hogy kiismeri a helyzetet. Nyelvi nehézségek is vannak. Mit tegyen most? Legszívesebben feladná és odébbállna, de nem meri. Jól akarja végezni a kötelességét, de ez nagyon nehéz és kimerítő. Így gondolkodik hát: „Ó, ez mind azért van, mert olyan szerencsétlen vagyok! Hogyan változtathatnék a szerencsémen?” Minden irányból falba ütközik, mindig úgy érzi, üldözi a balszerencse, valami minden mozdulatát akadályozza, és minden lépés, amelyet tesz, nagyon nehéz. Nagy erőfeszítésébe került elérni némi eredményt és látni egy kis reménysugarat, de aztán a körülményei megváltoztak, a remény szertefoszlott, neki pedig nincs más választása, mint mindent elölről kezdeni. Egyre inkább lehangolódik, és így gondolkodik: „Miért olyan nehéz elérnem néhány eredményt és elnyernem az emberek elismerését? Miért olyan nehéz megvetnem a lábamat egy csoportban? Miért olyan nehéz olyasvalakinek lennem, akit kedvelnek és elismernek? Miért olyan nehéz, hogy minden jól és simán menjen? Miért siklik félre olyan sok minden az életemben? Miért van ennyi akadály? Miért ütközöm mindig falakba, bármit is teszek?” Sőt, olyan ember is van, aki bárhová is megy, soha nem végzi jól a kötelességeit, ezért mindig lecserélik és kiiktatják. Nagyon lehangolódik, és mindig szerencsétlennek hiszi magát, gondolván: „Olyan vagyok, mint egy gyors ló, amelyet soha senki nem vesz észre. Ahogy a mondás tartja: »Sok a gyors ló, de kevés, aki felismeri őket.« Én olyan vagyok, mint egy fel nem fedezett gyors ló. Végső soron egyszerűen balszerencsés vagyok, és bárhová is megyek, semmilyen területen nem tudok semmit elérni vagy jól csinálni. Soha nem tudom használni vagy megmutatni az erősségeimet, vagy megszerezni, amit akarok. Ó, annyira balszerencsés vagyok! Mi folyik itt?” Mindig úgy érzi, hogy üldözi őt a balszerencse, és minden napját a szorongás felhőjében tölti, ezt gondolva: „Jaj, ne! Csak át ne helyezzenek egy másik kötelességre!” – vagy: „Jaj, ne! Csak nehogy valami rossz történjen!” – vagy: „Jaj, ne! Csak nehogy megváltozzon valami!” – vagy: „Jaj, ne! Csak nehogy még több súlyos probléma merüljön fel!” Nemcsak lehangoltságba esik, de hihetetlenül nyugtalannak, idegesnek, ingerlékenynek és aggodalmasnak is érzi magát. Mindig azt hiszi, hogy balszerencsés, ezért hihetetlenül lehangolt, és ez a lehangoltság a szerencsétlenség szubjektív érzéséből fakad. Mindig szerencsétlennek érzi magát, soha nem léptetik elő, soha nem lehet csapatvezető vagy felügyelő, és soha nem kapja meg az esélyt, hogy kitűnjön a tömegből. Ilyen jó dolgok soha nem történnek vele, és ő képtelen rájönni, vajon miért van ez így. Ezt gondolja: „Semmilyen tekintetben nincsenek hiányosságaim. Akkor miért nem kedvel engem senki, bárhová is megyek? Senkit nem sértettem meg, senkinek nem akartam kellemetlenséget okozni. Akkor miért vagyok ilyen szerencsétlen?” Mivel mindig ezekhez az érzésekhez ragaszkodik, a lehangoltság érzelme folyton erre emlékezteti őt: „Balszerencsés vagy, ezért ne bízd el magad, ne pöffeszkedj, és ne akarj mindig kitűnni. Balszerencsés vagy, ezért ne is gondolj arra, hogy vezető légy. Balszerencsés vagy, ezért óvatosabbnak kell lenned a kötelességed végzése során. Fogd vissza magad egy kicsit, mert egy napon leleplezhetnek és leválthatnak, vagy valaki feljelenthet a hátad mögött és kihasználhat valamit, hogy tönkretegyen, vagy ha mindig igyekszel átvenni a kezdeményezést, hibát követhetsz el, és megmetszhetnek. Még ha vezető leszel is, akkor is mindig körültekintőnek és óvatosnak kell lenned, mintha kés élén táncolnál. Ne légy arrogáns! Alázatosnak kell lenned.” Ez a negatív érzelem minden alkalommal emlékezteti őt, hogy legyen alázatos, húzza be fülét-farkát, és soha többé ne viselkedjen méltósággal. Az az eszme, gondolat, perspektíva vagy tudat, hogy ő balszerencsés, folyamatosan emlékezteti őt, hogy ne legyen pozitív és aktív, ne álljon ki magáért, és ne vonja magára a figyelmet. Inkább maradjon lehangolt, és ne merjen mások szeme előtt élni. Még ha mindenki ugyanabban a házban tartózkodik, akkor is muszáj keresnie egy feltűnésmentes helyet, hogy ne legyen annyira észrevehető. Nem tűnhet túlságosan arrogánsnak, mert mihelyt a legcsekélyebb arroganciának is jelét adja, a balszerencséje azonnal rátalál. Mivel a lehangoltság érzelme folyamatosan körülveszi őt, és mindig ezekre figyelmezteti őt ezekre a dolgokra a szíve mélyén, ő mindenben, amit tesz, félénk és óvatos. Szívében mindig nyugtalannak érzi magát, soha nem találja a helyét, és soha nem adja bele teljes szívét, elméjét és erejét a feladatai és kötelezettségei teljesítésébe. Mintha védekezne valami ellen, és arra számítana, hogy valami történik. A balszerencse eljövetele ellen védekezik, a rossz és kínos dolgok ellen, amelyeket a balszerencséje majd rához. Ezért a szíve mélyén zajló küszködést leszámítva inkább a lehangoltság érzelme uralja annak módjait és módszereit, ahogyan az embereket és a dolgokat szemléli, valamint viselkedik és cselekszik. Mindig a szerencsével és balszerencsével méri a saját magatartását, ennek alapján állapítja meg, hogy helyes-e, ahogyan az embereket és a dolgokat szemléli, valamint viselkedik és cselekszik – ezért süllyed bele újra meg újra a lehangoltság érzelmébe, és képtelen kivergődni abból, és ezért nem képes a helyes gondolkodás és szemlélet segítségével szembenézni ezekkel az úgynevezett „szerencsétlen” dolgokkal, illetve kezelni és feloldani azt, amit szörnyű balszerencsének nevez. Ebben az ördögi körben folyamatosan a lehangoltság érzelme irányítja és befolyásolja őt. Nagy erőfeszítés árán sikerül megnyitnia a szívét és beszélgetnie másokkal az állapotáról vagy a gondolatairól, de aztán, ha összejövetelek alkalmával a testvérek által a közösségben mondott szavak szándékosan vagy nem szándékosan az ő állapotát és a problémája lényegét érintik, úgy érzi, megsértették a büszkeségét és méltóságát. Továbbra is azt hiszi, hogy mindez a saját balszerencséjének a megnyilvánulása, és így gondolkodik: „Látod? Olyan nehéz volt beszélnem arról, hogy mi van a szívemben, erre mihelyt megteszem, valaki lecsap rá, és megpróbál tönkretenni engem. Annyira szerencsétlen vagyok!” Ebben is a balszerencse művét látja, és azt hiszi, hogy ha valaki szerencsétlen, akkor minden, de minden ellene fordul.

Mi a probléma azokkal az emberekkel, akik mindig szerencsétlennek hiszik magukat? Mindig a szerencse mércéjével mérik, hogy a cselekedeteik helyesek-e vagy helytelenek, és ennek alapján mérlegelik, hogy melyik útra térjenek, mit kell megtapasztalniuk, valamint a problémákat, amelyekkel szembekerülnek. Helyes ez vagy helytelen? (Helytelen.) A rossz dolgokat szerencsétlenként, a jó dolgokat szerencsésként vagy előnyösként jellemzik. Helyes vagy helytelen ez a nézőpont? (Helytelen.) Helytelen dolog ilyen perspektívából mérlegelni a dolgokat. Ez a dolgok mérésének szélsőséges és helytelen módszere és mércéje. Ez a fajta módszer gyakran oda vezet, hogy az emberek lehangoltságba süllyednek miatta, és gyakran kelt bennük nyugtalanító érzéseket, hogy nekik soha semmi nem sikerül, soha nem kapják meg, amit akarnak, aminek következtében pedig végül állandóan szorongani fognak, ingerlékenyek és nyugtalanok lesznek. Ha ezek a negatív érzelmek nem oldódnak fel, akkor ezek az emberek egyfolytában mély lehangoltságba süllyednek, és úgy érzik, hogy Isten nem kedvez nekik. Úgy gondolják, hogy Isten másokkal kegyelmesen bánik, velük azonban nem, másoknak gondját viseli, nekik azonban nem. „Miért vagyok mindig nyugtalan, miért szorongok mindig? Miért történik velem mindig valami rossz? Miért nem jut nekem soha semmi jó? Legalább egyszer juthatna, csak ennyit kérek!” Ha ezzel a téves gondolkodásmóddal és szemlélettel nézed a dolgokat, a szerencse és balszerencse csapdájába fogsz esni. Ha folyton ebbe a csapdába esel, egyfolytában lehangoltnak érzed magad. A lehangoltság közepette különösen érzékeny leszel arra, hogy a téged érő dolgok szerencsések-e vagy szerencsétlenek. Ha ez történik, az azt bizonyítja, hogy eluralkodott rajtad ez a szemléletmód és a jó és balszerencse gondolata. Ha ez a szemléletmód irányít téged, az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatos hozzáállásod és nézeteid már nincsenek a normális emberi mivolt lelkiismeretének és értelmének tartományán belül, hanem egyfajta szélsőségbe csaptak át. Ha ebbe a szélsőségbe esel, nem fogsz kivergődni a lehangoltságból. Újra meg újra lehangolódsz, és még ha rendszerint nem is érzed magad lehangoltnak, de mihelyt valami félremegy, mihelyt úgy érzed, hogy valami szerencsétlen fordulat történt, azonnal lehangoltságba esel. Ez a lehangoltság kihatással lesz a normális ítélő- és döntéshozó képességedre, sőt, a boldogságodra, dühödre, szomorúságodra és örömödre is. Amikor a boldogságodra, dühödre, szomorúságodra és örömödre is kihatással van, megzavarja és tönkreteszi a kötelességed végzését, valamint az Isten követésére irányuló akaratodat és vágyadat is. Ha ezek a pozitív dolgok megsemmisülnek, az a néhány igazság, amelyet megértettél, szertefoszlik, és többé egyáltalán nem segít rajtad. Ezért olyan nehéz gyakorlatba ültetned azt a kevés igazságalapelvet, amelyet értesz, ha egyszer beleestél ebbe az ördögi körbe. Csak amikor úgy érzed, tenyerén hordoz a szerencse, amikor nem gyűr maga alá a lehangoltság, akkor vagy képes nagy vonakodva fizetni egy kis árat, elszenvedni egy kis nehézséget és tanúsítani egy szikrányi őszinteséget, mialatt megteszed, amit hajlandó vagy megtenni. Mihelyt azonban úgy érzed, hogy a szerencséd cserbenhagyott, és már megint szerencsétlenségek történnek veled, hamarosan újra eluralkodik rajtad a lehangoltságod, és az őszinteséged, hűséged és a nehézségek eltűrésére való hajlandóságod azonnal elpárolog. Ezért azok az emberek, akik szerencsétlennek hiszik magukat vagy nagyon komolyan veszik a szerencsét, épp olyanok, mint azok, akik úgy gondolják, hogy rossz a sorsuk. Gyakran nagyon szélsőséges érzelmeik vannak – főleg olyan negatív érzelmekbe csúsznak bele gyakran, mint a lehangoltság. Különösen negatívak és gyengék, sőt, hangulatingadozásokra is hajlamosak. Amikor szerencsésnek érzik magukat, öröm tölti el őket, tele vannak energiával, és képesek nehézségeket elviselni és megfizetni az árat; éjszaka tudnak kevesebbet aludni, nappal kevesebbet esznek, hajlandóak bármilyen nehézséget elszenvedni, és ha pillanatnyi izgalomba jönnek, az életüket is boldogan felajánlják. Ám abban a pillanatban, amikor úgy érzik, hogy mostanában nincs szerencséjük, amikor úgy tűnik, semmi nem sikerül nekik, a lehangoltság érzelme azonnal a szívükbe markol. A korábban tett fogadalmaik és elhatározásaik mind semmivé foszlanak; hirtelen olyanok lesznek, mint egy leeresztett labda, és képtelenek összeszedni az energiájukat, vagy mint egy tál puliszka, és nem hajlandóak semmit mondani vagy tenni. Ezt gondolják: „Az igazságalapelveknek, az igazságra való törekvésnek, az üdvösség elérésének, az Istennek való alávetettségnek mind semmi köze hozzám. Szerencsétlen vagyok, és hiába gyakorolok akárhány igazságot, hiába fizetek bármekkora árat, soha nem fogom elérni az üdvösséget. Nekem befellegzett. Olyan vagyok, mint egy balszerencsét hozó tárgy, egy szerencsétlen egyén. Hát akkor ez van, én mindenképpen szerencsétlen vagyok!” Látjátok? Az egyik percben olyanok, mint egy pukkadásig fújt labda, a következő percben meg leeresztenek. Hát nem aggasztó ez? Hogyan jön létre ez a baj? Mi az eredendő oka? Mindig a saját szerencséjüket figyelik, mint valami tőzsdét, hogy emelkedik-e vagy zuhan, bikapiac-e vagy medvepiac. Mindig neurotikusak, rendkívül érzékenyek a szerencséjük kérdésére, és hihetetlenül csökönyösek. Ez a fajta szélsőséges ember gyakran beleragad a lehangoltság érzelmébe, mert túl sokat törődik a saját szerencséjével, és a hangulatai szerint él. Ha reggel rossz hangulatban ébred, ezt gondolja: „Jaj, ne! Fogadok, hogy a mai nap nem lesz szerencsés. A bal szemhéjam több napja rángatózik, a nyelvem merev, az agyam lomha. Evés közben megharaptam a nyelvemet, és tegnap éjjel nem álmodtam szépet.” Vagy ezt gondolja: „Az első szavak, amelyeket ma hallottam, rossz ómennek tűnnek.” Egyfolytában betegesen retteg, ezekről a babonákról fecseg és ezeket tanulmányozza. Hihetetlenül aggasztja őt a saját szerencséje, iránya és hangulata, mindennap és minden időszakban. Ezenkívül folyton figyeli az összes testvérét a gyülekezetben, hogy ki milyen tekintettel, hozzáállással, sőt, hanghordozással fordul felé. Az ilyen emberek szívét ilyesmik foglalkoztatják, és ennek eredményeként állandóan lehangoltak. Tudják, hogy nincsenek jó állapotban, mégsem imádkoznak Istenhez, nem keresik az igazságot, hogy feloldják ezt, és bármilyen romlott beállítottságot fednek is fel, nem figyelnek oda rá, és nem veszik komolyan. Vajon ez nem probléma? (De az.)

Ezek az emberek, akik mindig azzal foglalkoznak, hogy jó vagy balszerencséjük van-e – helyes az a mód, ahogyan a dolgokat szemlélik? Létezik jó szerencse és balszerencse? (Nem.) Milyen alapon állítjátok, hogy nem létezik? (Hogy kikkel találkozunk és mi történik velünk napról napra, azt Isten szuverenitása és rendelkezései határozzák meg. Nincs olyan, hogy jó szerencse vagy balszerencse; minden szükségszerűen történik, és mindennek jelentősége van.) Így van ez? (Így van.) Ez a szemlélet helyes, és ez az elméleti alapja annak az állításnak, miszerint szerencse nem létezik. Bármi történik veled, akár jó, akár rossz, az mind normális, éppúgy, mint az időjárás a négy évszak során – nem süthet mindig a nap. Nem mondhatod, hogy a derűs napokat Isten rendeli el, a felhős napokat, esőt, szelet, vihart pedig nem. Mindent Isten szuverenitása és rendelkezései határoznak meg, és mindent a természetes környezet hoz létre. Ez a természetes környezet az Isten által elrendelt és lefektetett törvényeknek és szabályoknak megfelelően keletkezik. Mindez szükségszerű és elengedhetetlen, így bármilyen is az időjárás, azt a természeti törvények okozzák és hozzák létre. Nincs benne semmi jó vagy rossz – csak az emberek vele kapcsolatos érzései jók vagy rosszak. Az emberek nem érzik jól magukat, ha zuhog az eső, fúj a szél, felhős az ég vagy jégeső esik. Elsősorban az esős, nedves időt nem kedvelik az emberek: fájnak az ízületeik, és gyengének érzik magukat. Lehet, hogy rossz érzésed van az esős napokkal kapcsolatban, de mondhatod-e, hogy az esős napok szerencsétlenek? Ez csak egy érzés, amelyet az időjárás kelt az emberekben – a szerencsének semmi köze annak tényéhez, hogy esik az eső. Mondhatod, hogy a derűs napok jók. Ha három hónapon át süt a nap és egy csepp eső sem esik, az emberek jól érzik magukat. Mindennap látják a napot, az idő száraz és meleg, néha enyhe szellő fújdogál, és az kimehetnek a szabadba, amikor csak akarnak. A növények azonban nem bírják ezt, a termés elhal a szárazság miatt, így abban az évben elmarad az aratás. Ezek szerint az, hogy te jól érzed magad, azt jelenti, hogy tényleg jó? Amikor eljön az ősz, és nincs mit enned, ezt mondod majd: „Ó, jaj! A túl sok derűs nap sem jó. Ha nem esik az eső, a termés megszenvedi, nincs élelem, amit learassunk, és az emberek éhezni fognak.” Ezen a ponton rádöbbensz, hogy a végeérhetetlen napsütés sem jó dolog. Valójában az, hogy valaki jónak vagy rossznak érez valamit, a saját önző indokain, vágyain és önérdekén alapul, nem pedig magának a dolognak a lényegén. Tehát az alap, amelyből kiindulva az emberek felmérik, hogy valami jó-e vagy rossz, nem pontos. Mivel az alap nem pontos, a levont végkövetkeztetések is pontatlanok. A jó és balszerencse témájához visszatérve: most már mindenki tudja, hogy ez a szerencséről szóló mondás nem helytálló, és hogy a szerencse se nem jó, se nem rossz. Az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyekkel találkozol, akár jók, akár rosszak, mind Isten szuverenitása és rendelkezései határozzák meg, ezért megfelelően kell szembenézned velük. Fogadd el Istentől, ami jó, és azt is fogadd el Istentől, ami rossz. Ne mondd magad szerencsésnek, amikor jó dolgok történnek, és szerencsétlennek, amikor rossz dolgok történnek. Csak azt lehet mondani, hogy mindezekből a dolgokból tanulhatnak az emberek, és nem szabad elutasítaniuk vagy elkerülniük őket. Köszönd meg Istennek a jó dolgokat, de köszönd meg Istennek a rossz dolgokat is, mert ezt mind Ő rendeli el. A jó emberek, események, dolgok és környezetek is tanulságokkal szolgálnak, de még többet lehet tanulni a rossz emberekből, eseményekből, dolgokból és környezetekből. Ezek mind olyan tapasztalatok és epizódok, amelyeknek az ember életéhez kell tartozniuk. Az embereknek nem szabad a szerencse gondolatával mérni ezeket. Tehát melyek az olyan emberek gondolatai és perspektívái, akik a szerencse alapján mérik, hogy jó-e valami vagy rossz? Mi az ilyen emberek létalapja? Miért szentelnek ilyen sok figyelmet a jó és balszerencsének? Azok, akik nagyon is a szerencsére összpontosítanak, azt remélik, hogy az ő szerencséjük jó, vagy azt, hogy rossz? (Azt remélik, hogy jó.) Így van. Valójában a jó szerencsére törekszenek és arra, hogy jó dolgok történjenek velük, ők pedig csak kihasználják mindezt és élvezik az előnyeit. Nem érdekli őket, hogy mennyit szenvednek mások, vagy mennyi nehézséget és problémát kell elviselniük. Nem akarják, hogy bármi olyasmi történjen velük, amit ők szerencsétlennek érzékelnek. Más szóval nem akarják, hogy rossz dolgok történjenek velük: ne érje őket kudarc, visszaesés, kínos helyzet, metszés, ne veszítsenek el semmit, ne maradjanak le semmiről, ne csapják be őket. Ha ezek közül bármi megtörténik, azt balszerencsének tekintik. Bárki rendeli is el, ha rossz dolgok történnek, az szerencsétlenség. Remélik, hogy mindenféle jó dolog – kezdve az előléptetéstől, a tömegből való kiemelkedéstől és a mások rovására való nyerészkedéstől egészen addig, hogy valaminek az előnyeit élvezik, sok pénzt keresnek vagy magas rangú tisztviselők lesznek – történik velük, és úgy gondolják, ez a jó szerencse. Az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyekkel találkoznak, mindig a szerencse alapján mérlegelik. A jó szerencsére törekszenek, nem a balszerencsére. Amint a legkisebb dolog is félresikerül, haragra gerjednek, bosszúsak és elégedetlenek lesznek. Őszintén szólva ez a fajta ember önző. Arra törekszik, hogy mások rovására nyerészkedjen, nyereséget szerezzen magának, nyertesként jöjjön ki a helyzetből és kiemelkedjen a tömegből. Akkor lenne elégedett, ha minden jó dolog csak vele történne. Ez a természetlényege; ez a valódi arca.

Az életben mindenkinek számtalan kudarcon és fiaskón kell keresztülmennie. Ki az, akinek csak elégedettséggel van tele az élete? Ki az, aki soha nem él át kudarcot vagy fiaskót? Ha néha nem jól mennek a dolgaid, vagy kudarcokkal és fiaskókkal szembesülsz, az nem balszerencse, hanem ezt kell megtapasztalnod. Olyan ez, mint az étkezés – a savanyút, az édeset, a keserűt és a fűszereset egyaránt meg kell enned. Az ember nem lehet meg só nélkül, kell sós ételeket fogyasztania, de ha túl sok sót eszel, az árt a vesédnek. Bizonyos évszakokban enned kell savanyú ételeket is, de nem ajánlatos túl sokat enni belőlük, mert az nem tesz jót a fogaidnak és a gyomrodnak. Mindent mértékkel kell fogyasztani. Eszel savanyú, sós és édes ételeket, és némi keserűt is enned kell. A keserű ételek jót tesznek egyes belső szerveknek, ezért ezekből is enned kell egy keveset. Az emberi élet is ugyanilyen. A legtöbb ember, esemény és dolog, akivel vagy amivel az életed egyes szakaszaiban találkozol, nem lesz kedvedre való. Miért van ez így? Azért, mert az emberek különböző dolgokra törekszenek. Ha hírnévre és vagyonra, státuszra és gazdagságra törekszel, arra, hogy felülmúlj másokat és nagy sikert érj el, és így tovább, akkor a dolgok 99%-a nem lesz kedvedre való. Éppúgy, ahogy az emberek mondják: minden csupa balszerencse és szerencsétlenség. Ha azonban nem foglalkozol többé azzal a gondolattal, hogy mennyire vagy szerencsés vagy szerencsétlen, és mindezt nyugodtan és helyesen kezeled, úgy találod majd, hogy a legtöbb dolog nem annyira kedvezőtlen és nem annyira nehéz vele megbirkózni. Ha elengeded az ambícióidat és vágyaidat, ha többé nem utasítod és kerülöd el a téged érő balszerencsét, és többé nem aszerint mérlegeled az ilyesmit, hogy mennyire vagy szerencsés vagy szerencsétlen, akkor sok mindent, amit azelőtt szerencsétlennek és rossznak láttál, most már jónak fogsz tartani – a rossz dolgokból jó dolgok lesznek. A mentalitásod és a dolgokról alkotott szemléleted módja változik, ami képessé tesz arra, hogy másként érezz az életed tapasztalataival kapcsolatban, és egyúttal másmilyen jutalmakat is arass le. Ez rendkívüli tapasztalat, amely elképzelhetetlen jutalmakat hoz neked. Ez jó dolog, nem pedig rossz. Például egyesek mindig megkapják a megbecsülést, az előléptetést, mindig dicséretben és biztatásban részesülnek, gyakran nyerik el testvéreik elismerését, és mindenki irigykedve tekint rájuk. Jó dolog ez? A legtöbben úgy gondolják, mindez azért történik, mert ezeknek az embereknek pártját fogja a szerencse. Azt mondják: „Nézd, az a fickó jó képességű, szerencsésnek született és jól boldogul az életben – ő kapja a jó lehetőségeket, és ő nyeri meg az előléptetéseket. Milyen szerencsés!” Hihetetlenül irigyek rá. Végül azonban az illetőt néhány éven belül elbocsátják, és visszaminősül hétköznapi hívővé. Ő sírva fakad, megpróbálja felkötni magát, és néhány napon belül el is takarítják. Jó szerencse ez? Ha így nézitek, ez az ember reménytelenül szerencsétlen. De valójában balszerencséről van itt szó? (Nem.) Valójában nem arról van szó, hogy balszerencsés, hanem arról, hogy nem a helyes úton járt. Mivel nem a helyes úton járt, ezért amikor az emberek által „szerencsésnek” érzékelt dolgok történtek vele, ezek kísértéssé váltak, csapdává és katalizátorrá, amely felgyorsította a pusztulását. Jó dolog ez? Mindig arra vágyott, hogy előléptessék, hogy mindenki más fölé emelkedjen, hogy ő legyen a figyelem középpontjában, és hogy minden dolga jól menjen, éppen úgy, ahogy ő akarja – végül azonban mi történt? Vajon nem iktatták ki? Ez az eredménye annak, ha valaki nem a helyes úton jár. A szerencse hajszolása nem a helyes út. Akik a szerencsét hajszolják, azok biztosan elutasítanak és elkerülnek minden rossz dolgot, mindent, amit az emberek általában nemkívánatosnak tekintenek, ami nem felel meg az emberek hangulatának és testi érdekeinek. Félnek az ilyen dolgok előfordulásától, kerülik és elutasítják azt. Amikor ilyesmik történnek, azt „szerencsétlenként” jellemzik. Vajon tudják az igazságot keresni, amikor szerencsétlennek gondolják magukat? (Nem.) Szerinted azok az emberek, akik nem tudják az igazságot keresni, és mindig szerencsétlennek gondolják magukat, tudnak a helyes úton járni? (Nem.) Biztos, hogy nem. Ezért azok, akik mindig a szerencsét hajszolják, akik mindig csak a szerencséjükre összpontosítanak és azon elmélkednek, olyan emberek, akik nem a helyes úton járnak. Az ilyen emberek nem teszik a maguk kötelességét, és nem a helyes úton járnak, ezért folyton lehangoltságba süllyednek. Ez az ő hibájuk, és meg is érdemlik! Azért történik ez, mert a helytelen úton járnak! Megérdemlik, hogy lehangoltságba süllyedjenek. Könnyű kimászni ebből a lehangoltságból? Valójában igen, könnyű. Csak engedd el a téves perspektíváidat, ne várd, hogy minden jól és simán menjen, illetve pontosan úgy, ahogy te akarod. Ne félj azoktól a dolgoktól, amik félresikerülnek, ne állj ellen nekik, ne utasítsd el őket. Ehelyett engedd el az ellenállásodat, csillapodj le, járulj Isten elé az alávetettség hozzáállásával, és fogadj el mindent, amit Isten elrendel. Ne hajszold az úgynevezett „jó szerencsét”, és ne utasítsd el az úgynevezett „balszerencsét”. Add át a szívedet és egész lényedet Istennek, hagyd, hogy Ő cselekedjen és vezényeljen, és vesd alá magad az Ő vezénylésének és rendelkezéseinek. Isten megadja majd neked, amire szükséged van, igazságos mértékben, akkor, amikor szükséged van rá. Ő vezényli majd a környezeteket, embereket, eseményeket és dolgokat, akikre vagy amelyekre szükséged van, a szükségleteidnek és hiányosságaidnak megfelelően, hogy le tudd vonni mindazokat a tanulságokat, amelyeket meg kell tanulnod az emberektől, eseményekből és dolgokból, amelyekkel találkozol. Természetesen mindezeknek előfeltétele az, hogy meglegyen benned az Isten vezénylésével és rendelkezéseivel szembeni alávetettség mentalitása. Ezért ne hajszold a tökéletességet; ne utasítsd el a nemkívánatos, kínos vagy kedvezőtlen dolgok előfordulását, és ne félj tőle; és ne használd arra a lehangoltságodat, hogy belül ellenállj a rossz dolgok megtörténtének. Tegyük fel, hogy egy napon egy énekes torokgyulladást kap, és nem teljesít jól. Ezt gondolja: „Olyan szerencsétlen vagyok! Miért nem gondoskodik Isten a hangomról? Általában olyan jól énekelek szólistaként, de amikor ma énekeltem, alaposan belesültem mindenki füle hallatára. Nem tudtam eltalálni a hangfekvést, és nem éreztem a ritmust. Jó nagy bolondot csináltam magamból!” Bolondot csinálni magadból jó dolog. Segít meglátni a saját hiányosságaidat és a hiúság iránti szeretetedet. Megmutatja, hol vannak problémáid, és segít világosan megértened, hogy nem vagy tökéletes ember. Tökéletes emberek nem léteznek, és bolondot csinálni magadból teljesen normális. Mindenki megtapasztalja néha, hogy felsül vagy bolondot csinál magából. Mindenkivel előfordul, hogy elbukik vagy kudarcot vall, és mindenkinek vannak gyengeségei. Bolondot csinálni magadból nem rossz dolog. Amikor bolondot csinálsz magadból, de nem érzed kínosan magad, és mélyen legbelül nem érzed lehangoltnak magad, az nem azt jelenti, hogy érzéketlen vagy; azt jelenti, hogy nem törődsz vele, rontja-e a hírnevedet az, ha bolondot csinálsz magadból, és azt jelenti, hogy a gondolataidat már nem a hiúságod foglalja le. Azt jelenti, hogy emberi mivoltodban érettebbé váltál. Ez csodálatos! Hát nem jó dolog ez? Ez egy jó dolog. Ne gondold, hogy nem teljesítettél jól, vagy hogy balszerencsés lennél, és ne keress mögötte objektív okokat. Ez normális. Te is csinálhatsz bolondot magadból, mások is csinálhatnak bolondot magukból, mindenki csinálhat bolondot magából – végül felfedezed majd, hogy mindenki ugyanolyan, hétköznapi ember, halandó, senki nem nagyobb másoknál, és senki nem jobb másoknál. Mindenki bolondot csinál néha magából, ezért senki ne gúnyoljon ki másokat. Ha már számos kudarcot megtapasztaltál, fokozatosan egyre érettebbé válsz az emberi mivoltodban; így valahányszor újra találkozol ezekkel a dolgokkal, többé nem leszel gúzsba kötve, és ezek nem lesznek kihatással a kötelességed normális végzésére. Az emberi mivoltod normális lesz, és amikor az emberi mivoltod normális, az értelmed is normális lesz.

Ezek az emberek, akik a szerencse hajszolásában lelik örömüket, olyan emberek, akik ebben az életben a jó szerencsére törekszenek, akik a szélsőségekig fokozzák a dolgokat. Amire ezek az emberek törekszenek, helytelen, olyasmi, amit el kellene engedniük. Épp most beszélgettünk arról, hogyan kell ezeket a nemkívánatos dolgokat kezelni és helyesen megközelíteni – most már értitek? Mit beszéltünk meg ezzel kapcsolatban? (Az embereknek mindenben alá kell vetniük magukat Isten vezénylésének. Nem szabad arra törekedniük, hogy tökéletes emberekké váljanak; nem szabad félniük semmitől, ami miatt kínosan érzik magukat, vagy attól, hogy bármi kedvezőtlen történik; és nem szabad a lehangoltság érzelmét felhasználva ellenállni ezeknek a dolgoknak, amikor megtörténnek.) Csendesítsd le az elmédet, és nézz szembe mindezzel a helyes gondolkodásmód birtokában. Amikor rossz dolgok történnek veled, ismerned kell a helyes utat a megközelítésükre és megoldásukra, és még ha nem is kezeled jól őket, akkor sem szabad lehangoltságba süllyedned. Ha kudarcot vallasz, megpróbálhatod újra; a kudarc legrosszabb esetben is csak egy lecke, és még ha valóban elbuksz, az is jobb, mint elkerülni, ellenállni, elutasítani és elmenekülni. Ezért bármi történjék is, bármivel kell is szembenézned a jövőben, soha nem szabad elutasítanod azt vagy megpróbálnod elmenekülni előle, és még kevésbé szabad azzal a szemlélettel mérlegelned, hogy jó-e a szerencséd vagy rossz. Mivel azt állítod, hogy mindent Isten keze vezényel, ne mérlegeld mindezt a szerint a szemlélet és gondolkodásmód szerint, hogy jó-e a szerencséd vagy rossz, és még kevésbé utasítsd el a megtörténő rossz dolgokat. Természetesen szintén ne közelítsd meg ezeket a lehangoltság érzelmével. Ehelyett ölts magadra proaktív hozzáállást és pozitív hangulatot, hogy ezeket a dolgokat fogadd és megközelítsd, és találd meg, hogy milyen tanulságokat vonhatsz le és milyen megértést gyűjthetsz belőlük – ezt kell tenned. Vajon nem lesznek akkor helyesek a gondolataid és nézeteid? (De igen.) Amikor pedig ismét rossz vagy szerencsétlen dolgok bekövetkeztével állsz szemben, Isten szavai szerint közelítheted meg őket, a helyes gondolatok és nézetek birtokában, és így az emberi mivoltod és értelmed normálissá válik. Ha így nézed a dolgot, vajon nem rendkívül fontos a megfelelő szemléletmód? Hát nem létfontosságú világosan megérteni a sors kérdését Isten szavai szerint? (De igen.) Most, hogy már majdnem a végére értünk a beszélgetésünknek erről a mondásról, hogy jó-e a szerencse vagy rossz, értitek már? (Igen.) Ha világosan meg tudjátok érteni ennek a fajta problémának a lényegét, akkor meg lesz bennetek a megfelelő szemlélet a sors témájával kapcsolatban.

Van egy másik oka is annak, hogy az emberek a lehangoltság érzelmébe süllyednek: az, hogy az emberekkel, mielőtt nagykorúvá válnak, vagy miután felnőtté serdülnek, meghatározott dolgok történnek, vagyis vétkeket vagy butaságokat, bolondságokat és ostobaságokat követnek el. Az általuk elkövetett vétkek, ostobaságok és butaságok miatt süllyednek lehangoltságba. Ez a fajta lehangoltság azt jelenti, hogy az ember elítéli önmagát, és ez valamiképpen azt is meghatározza, hogy miféle ember az illető. Ez a fajta vétek nem merül ki abban, hogy az illető csúnyát mond valakire, vagy gyalázza egy kicsit a háta mögött, vagy valami hasonlóan kisszerű dologban, hanem olyasmi, ami szégyennel jár, az ember személyiségét és méltóságát érinti, sőt, akár törvényt is sérthet. Mivel állandóan felidézi magában ezt az eseményt, a szíve mélyén apránként felgyülemlik a lehangoltság érzelme, egészen a jelen pillanatig. Melyek ezek a vétkek? Ahogy az előbb mondtam, ezek butaságok, ostobaságok és bolondságok, amelyeket az emberek gyermek- vagy felnőttkorukban csináltak. Tudjátok, mik tartoznak ide? Butaságok, bolondságok és ostobaságok – ide olyan dolgok tartoznak, amelyek másoknak kárt okoznak, de neked a hasznodra vannak, amelyekről nehéz beszélni, és amelyek miatt szégyelled magad. Ez lehet valami mocskos, megvetendő, obszcén vagy illetlen, ami miatt a lehangoltság érzelmébe süllyedsz. Ez a lehangoltság nem egyszerű önvád, inkább önelítélés. El tudjátok gondolni, mi tartozhat a fent vázolt tartományba? Mondjatok egy példát. (Szexuális szabadosság.) Igen, a szexuális szabadosság az egyik. Például van, aki gondolatban vagy tevőlegesen is megcsalta a férjét vagy feleségét; van, aki házasságtörést követett el és fűvel-fával összefeküdt, sőt, továbbra sem hagyja abba, hanem folyton azon töri a fejét, hogy kivel akar még házasságtörést elkövetni; van, aki pénzt csalt ki másoktól, esetleg akár nagy összegeket is; van, aki lopott másoktól; olyan is van, aki bosszút forralt mások ellen, vagy akár végre is hajtotta azt. E dolgok közül némelyik közel jár a törvényszegéshez, mások pedig meg is valósítják azt; van, amelyik az erkölcsi határvonalak peremén foglal helyet, és van, amelyik valóban szembemegy a normális emberi mivolt erkölcsiségével. Ezek a dolgok az emberek szívének mélyén vannak eltemetve az emlékek között, és időről időre az eszükbe jutnak. Amikor egyedül vagy, amikor éjnek évadján nem jön álom a szemedre, akarva-akaratlan ezekre a dolgokra gondolsz. Úgy pörögnek lelki szemeid előtt, mint valami film, jelenetről jelenetre, és képtelen vagy kitörölni vagy elhessegetni. Valahányszor ezekre a dolgokra gondolsz, lehangoltnak érzed magad, ég az arcod, reszket a szíved, kínosan érzed magad, és a lelkedet nyugtalanság tölti el. Bár hiszel Istenben, még mindig úgy érzed, mintha csak tegnap lett volna, hogy ezeket tetted. Nem futhatsz el, nem rejtőzhetsz el előlük, és fogalmad sincs, miként hagyhatnád őket magad mögött. Bár csak néhány ember tudja, mit tettél, vagy épp senki nem tud róla, te mégis enyhe nyugtalanságot érzel a szívedben. Ebből a nyugtalanságból lehangoltság fakad, a lehangoltság miatt pedig, miközben Istent követed és a kötelességedet végzed, úgy érzed, rád bizonyult a bűnöd. Hogy a bűnösség érzése a saját lelkiismeretedből, a törvényből vagy az erkölcsi és etikai érzékedből fakad-e, nem tudod biztosan. Mindenesetre azok az emberek, akik ilyesmiket tettek, gyakran öntudatlanul is nyugtalannak érzik magukat, amikor egy bizonyos dolog történik, vagy amikor meghatározott környezetekbe és helyzetekbe kerülnek. E miatt a nyugtalanságérzet miatt észrevétlenül mély lehangoltságba esnek, és a lehangoltságuk végül gúzsba köti és korlátozza őket. Valahányszor prédikációt vagy az igazságról szóló közlést hallgatnak, a lehangoltság lassan bekúszik az elméjükbe és a szívük mélyébe, ők pedig kínozni kezdik magukat, ezt kérdezve: „Megtehetem én ezt? Képes vagyok én az igazságra törekedni? Képes vagyok én elérni az üdvösséget? Miféle ember vagyok én? Valaha elkövettem azt a dolgot, azelőtt olyan ember voltam. Menthetetlen vagyok? Megment még engem Isten?” Egyesek néha el tudják engedni és maguk mögött tudják hagyni a lehangoltság érzelmét. Őszinteségüket és minden energiájukat latba vetik a kötelességük, kötelezettségeik és feladataik végzése során, teljes szívüket-lelküket is képesek beleadni az igazságra való törekvésbe és az Isten szavain való elmélkedésbe, és Isten szavainak szentelik az erőfeszítéseiket. Csakhogy abban a pillanatban, amikor egy különleges helyzet vagy körülmény adódik, a lehangoltság érzelme ismét úrrá lesz rajtuk, és a szívük mélyén ismét úgy érzik, hogy rájuk bizonyult a bűnük. Ezt gondolják magukban: „Valaha elkövetted azt a dolgot, azelőtt olyan ember voltál. Elérheted te az üdvösséget? Van értelme az igazság gyakorlásának? Mit gondol Isten arról, amit tettél? Megbocsátja neked Isten, amit tettél? Ha most így fizeted az árat, az jóváteheti a vétkedet?” Gyakran róják meg magukat, bensőjükben bűnösnek érzik magukat, és folyton kételkednek, folyton kérdésekkel gyötrik magukat. Soha nem képesek maguk mögött hagyni vagy levetni a lehangoltság érzelmét, és állandó nyugtalanságérzet van bennük a szégyenletes dolog miatt, amit elkövettek. Ezért annak ellenére, hogy oly sok éve hisznek Istenben, olyan, mintha soha nem hallgattak vagy értettek volna meg semmit, amit Isten mondott. Olyan, mintha nem tudnák, hogy az üdvösség elérésének van-e bármi köze hozzájuk, hogy lehetséges-e számukra a felmentés és a megváltás, vagy hogy alkalmasak-e arra, hogy megkapják Isten ítéletét, fenyítését és az Ő üdvösségét. Fogalmuk sincs mindezekről. Mivel nem kapnak választ, és nem kapnak pontos ítéletet sem, mélyen legbelül folyamatosan lehangoltnak érzik magukat. A szívük mélyén újra meg újra felidézik, amit tettek, az elméjükben újra meg újra lejátsszák, visszaemlékezve arra, hogyan kezdődött és mi lett a vége, visszaidézve az egészet elejétől a végéig. Akárhogyan is emlékeznek rá, mindig bűnösnek érzik magukat, ezért folyton lehangoltak a dolog miatt, éveken keresztül. Még amikor a kötelességüket végzik, még amikor egy bizonyos munkával vannak megbízva, akkor is úgy érzik, nincs reményük a megmenekülésre. Ezért soha nem néznek egyenesen szembe az igazságra való törekvés kérdésével, és nem tekintik azt a leghelyesebb és legfontosabb dolognak. Azt hiszik, hogy azt a hibát vagy dolgot, amit a múltban elkövettek, a legtöbb ember megveti, vagy hogy az emberek elítélik és megvetik őket, sőt, Isten is elítéli őket. Bármelyik szakaszában jár is Isten munkája, akárhány kijelentést is tett Ő, ők soha nem néznek szembe helyesen az igazságra való törekvés kérdésével. Miért van ez így? Nincs bátorságuk hátrahagyni a lehangoltságot. Ez a végső következtetés, amit ez a fajta ember levon az effajta dolog megtapasztalásából, és mivel nem a helyes következtetést vonja le, képtelen maga mögött hagyni a lehangoltságát.

Biztosan sok olyan ember van, aki valamilyen kisebb-nagyobb vétket követett el, de valószínűleg nagyon kevés olyan, aki súlyos vétket követett el, olyan vétket, amely túlmegy az erkölcsi határokon. Itt most nem beszélünk azokról, akik különféle más vétkeket követtek el, csak arról, hogy mit tegyenek azok az emberek, akik súlyos vétkeket követtek el, és akik olyan vétket követtek el, amely túlmegy az erkölcsi és etikai határokon. Ami azokat az embereket illeti, akik súlyos vétkeket követtek el – és itt olyan vétkekről beszélek, amelyek túlmennek az erkölcsi határokon –, Isten természetének megsértése és az Ő adminisztratív rendeleteinek megszegése nem tartozik ide. Értitek? Nem azokról a vétkekről beszélek, amelyek Isten természetét, az Ő esszenciáját vagy az Ő identitását és státuszát sértik meg, sem azokról a vétkekről, amelyek istenkáromló jellegűek. Azokról a vétkekről beszélek, amelyek túlmennek az erkölcsi határokon. Szót kell ejteni arról is, hogyan oldhatják fel a lehangoltság érzelmét azok az emberek, akik ilyen vétkeket követtek el. Az ilyen emberek két út közül választhatnak, ami nagyon egyszerű. Először: ha érzed a szívedben, hogy képes vagy elengedni, amit tettél, vagy alkalmad nyílik bocsánatot kérni a másik embertől és jóvátenni a dolgot, akkor jóváteheted és bocsánatot kérhetsz, és visszatér a lelkedbe a béke és nyugalom érzése. Ha nincs lehetőséged ezt megtenni, ha ez nem lehetséges, ha valóban megismered a saját problémádat a szíved mélyén, ha rájössz, milyen súlyos dolgot tettél, és valóban önvádat érzel, akkor járulj Isten elé, hogy bűnvallást tegyél és megtérj. Valahányszor arra gondolsz, amit tettél, és úgy érzed, rád bizonyult a bűnöd – és pontosan ilyenkor kell Isten elé járulnod, hogy bűnvallást tegyél és megtérj –, magaddal kell hoznod az őszinteségedet és az igaz érzéseidet, hogy elnyerd Isten feloldozását és bocsánatát. És hogyan oldozhat fel és bocsáthat meg neked Isten? Ez a szívedtől függ. Ha valóban bűnvallást teszel, valóban felismered a hibádat és a problémádat, és akár vétket, akár bűnt követtél el, az igaz bűnvallás hozzáállását veszed fel, igaz gyűlöletet érzel azzal szemben, amit tettél, és valóban fordulatot teszel, hogy azt a helytelen dolgot soha ne kövesd el többé, akkor egy nap elnyered Isten feloldozását és bocsánatát, vagyis Isten többé nem azok a tudatlan, bolond és mocskos dolgok alapján határozza meg a végedet, amelyeket régen tettél. Amikor eléred ezt a szintet, Isten teljesen elfelejti a dolgot; ugyanolyan leszel, mint más normális emberek, a legcsekélyebb különbség nélkül. Csakhogy ennek az az előfeltétele, hogy őszinte légy és meglegyen benned az igaz megtérés hozzáállása, mint Dávidban. Hány könnyet sírt Dávid az általa elkövetett vétek miatt? Számtalan könnyet. Hányszor sírt? Számtalanszor. Az általa elsírt könnyeket e szavakkal lehet leírni: „Egész éjjel könnyekkel áztatom ágyamat.” Nem tudom, mennyire súlyos a vétked. Ha tényleg súlyos, lehet, hogy addig kell sírnod, amíg az ágyadat fel nem kapja a könnyeid folyama – lehet, hogy ilyen szinten kell bűnvallást tenned és megtérned, mielőtt elnyerheted Isten bocsánatát. Ha nem teszel így, attól tartok, a vétked bűnné válik Isten szemében, és nem nyersz feloldozást alóla. Akkor bajban leszel, és nincs is értelme erről többet beszélni. Tehát az első lépés Isten feloldozásának és bocsánatának elnyerése felé az, hogy őszintének kell lenned, és gyakorlati lépéseket kell tenned, hogy valóban bűnvallást tegyél és megtérj. Egyesek azt kérdezik: „Mindenkinek el kell mondanom?” Ez nem szükséges; csak menj és imádkozz Istenhez magadban. Valahányszor nyugtalannak és bűnösnek érzed magad a szívedben, azonnal járulj Isten elé, hogy imádkozz és elnyerd az Ő bocsánatát. Egyesek azt kérdezik: „Mennyit kell imádkoznom, mielőtt megtudnám, hogy Isten megbocsátott nekem?” Amikor többé nem érzed magad bűnösnek emiatt, amikor többé nem esel lehangoltságba emiatt, akkor értél el eredményeket, és ez mutatja, hogy Isten feloldozott. Amikor senki, semmiféle hatalom és semmilyen külső erő nem zavarhat meg, és amikor nem korlátoz egyetlen ember, esemény vagy dolog sem, akkor értél el eredményeket. Ez az első lépés, amelyet meg kell tenned. A második lépés az, hogy miközben folyamatosan könyörögsz Istenhez feloldozásért, aktívan keresned kell az alapelveket, amelyeket kötelességed végzése során követned kell – csak ezáltal leszel képes jól végezni a kötelességedet. Természetesen ez is egy gyakorlati lépés, gyakorlati kifejezés és hozzáállás, amely jóváteszi a vétkedet, és amely bizonyítja, hogy megtérő vagy és fordulatot tettél; ez olyasmi, amit meg kell tenned. Mennyire végzed jól a kötelességedet, a megbízatást, amelyet Isten ad neked? Lehangolt hozzáállással közelíted meg vagy azokkal az alapelvekkel, amelyek követését Isten elvárja tőled? Felajánlod a hűségedet? Milyen alapon oldozzon fel téged Isten? Kifejezted megtérésedet? Mit mutatsz Istennek? Ha el szeretnéd nyerni Isten feloldozását, akkor először is őszintének kell lenned. Egyrészt meg kell lennie benned a komoly bűnvallás hozzáállásának, valamint magaddal kell hoznod az őszinteségedet és jól végezned a kötelességedet, különben nincs miről beszélni. Ha ezt a kettőt meg tudod tenni, ha meg tudod indítani Istent az őszinteségeddel és jóhiszeműségeddel, és eléred, hogy Isten feloldozzon a bűneidtől, akkor éppen olyan leszel, mint mások. Isten ugyanúgy fog rád tekinteni, ahogy másokra tekint, ugyanúgy fog bánni veled, ahogy másokkal bánik, és ugyanúgy fog téged megítélni és megfenyíteni, próbára tenni és finomítani, ahogy másokat – nem fog másként bánni veled. Így nemcsak meglesz benned az elhatározás és a vágy, hogy az igazságra törekedj, de Isten ugyanúgy meg is világosít téged, vezérel téged és gondoskodik rólad az igazságra való törekvésed során. Természetesen, mivel most őszinte és hiteles vágy és komoly hozzáállás él benned, Isten nem fog veled másként bánni, mint bárki mással, és ahogy másoknak, neked is lesz esélyed elérni az üdvösséget. Ezt értitek, ugye? (Igen.) Ha valaki súlyos vétket követett el, az különleges eset. Nem mondhatjuk, hogy nem ijesztő; ez nagyon komoly probléma. Nem ugyanaz, mint egy hétköznapi romlott beállítottság, vagy az, ha valakinek helytelen gondolatai és nézetei vannak. Ez olyasmi, ami valóban megtörtént, ami ténnyé vált, és ami súlyos következményeket von maga után. Ezért különleges módon kell kezelni. Akár különleges, akár normális módon kezelik azonban, mindig van előre vezető út és feloldási mód, ez pedig attól függ, képes vagy-e azon módoknak és módszereknek megfelelően gyakorolni, amelyeket Én mondok neked, és amelyek felé Én vezérellek. Ha valóban így gyakorolsz, akkor végső soron ugyanolyan reményeid lehetnek az üdvösség elérésére, mint másoknak. Természetesen mindezt nem csak azért kell megoldani, hogy az emberek maguk mögött hagyhassák a lehangoltság érzelmét. A végső cél az, hogy a lehangoltság érzelmének feloldása révén a megfelelő módon tudjanak közelíteni mindezekhez a dolgokhoz a normális emberi mivolt lelkiismeretének és értelmének tartományán belül, amikor emberekkel, eseményekkel és dolgokkal találkoznak. Nem csaphatnak át szélsőségekbe, és nem lehetnek csökönyösek; tovább kell menniük Isten szándékának keresésében és az igazság keresésében, teljesíteniük kell azokat a feladatokat és kötelességeket, amelyeket egy teremtett lénynek teljesítenie kell, míg végül képesek lesznek teljes mértékben Isten szavai szerint szemlélni az embereket és a dolgokat, valamint viselkedni és cselekedni, az igazságot tekintve mércéjüknek. Mihelyt az emberek beléptek ebbe a valóságba, fokozatosan megközelítik az üdvösség útját, és így remélhetik az üdvösség elérését. Most már világos számotokra annak útja, hogy miként kell feloldani a lehangoltság érzelmét, amely a súlyos vétkekből ered? (Igen, az.)

Bonyolult probléma a lehangoltság érzelmének feloldása? Szerintem nagyon bonyolult, mivel az élet fontos dolgait érinti, azt az utat érinti, amelyen az emberek az Istenbe vetett hitükben haladnak, hogy elérhetik-e az üdvösséget a jövőben, vagy a hitük teljesen hiábavaló lesz – ez fontos kérdés. A felszínen egy érzelem nyilvánul meg, holott valójában az érzelem keletkezésének okai vannak. Ma világosan beszéltem ezekről az okokról, most adtam egy előre vezető utat, amellyel ezeknek az okoknak a problémája megoldható – akkor hát nem lehet most könnyedén feloldani a lehangoltság érzelmét? (De igen.) Elméletileg megoldódott. Azáltal, ha van doktrínaszintű megértésed, majd ezt a doktrínát összehasonlítod azzal, amit a múltban tettél, és ennek a doktrínának alapján fokozatosan megoldod az életed nehézségeit, a gondolkodásod nehézségeit, és kitartóan követed ezt az utat, fokozatosan elindulhatsz az igazságra való törekvés útján. Mit gondoltok a probléma megoldásának erről a módjáról? (Jó.) Így kell az embereknek megoldaniuk a problémát. Ha nem teszik, akkor a bennük lévő bonyolult problémák – a gondolkodásukban, a szívükben rejlő problémák, a mentális gondjaik, valamint a romlott beállítottságaik – mind szorosan gúzsba kötik őket. Így fogságba és csapdába esnek, mindig szenvednek és kimerültnek érzik magukat, nem tudják, nevessenek-e vagy sírjanak, és soha nem találnak kivezető utat. Ha befejezted a mai közlés hallgatását, gondosan megfontolhatod ezt, és eljuthatsz ennek doktrínaszintű megértéséig. Azután a mindennapi életedben szerzett gyakorlati és személyes tapasztalataid révén fokozatosan kivergődhetsz ezekből a negatív érzelmekből és a romlott beállítottságaid különböző állapotaiból. Mihelyt mindezt magad mögött hagytad, nemcsak valóban szabad és felszabadult leszel, és nemcsak belépsz az igazságvalóságba, hanem – és ez a legfontosabb – megérted az igazságot, elnyered az igazságot, és képes leszel megélni az igazságvalóságot. Akkor nagyon hasznos leszel, és értékes életet fogsz élni. Szeretnétek így élni? (Igen.) A legtöbb ember meg akarja érteni az igazságot, be akar lépni az igazságvalóságba, és nem akarja az életét a hús-vér test negatív érzelmei, a hús-vér test buja vágyai, a világ trendjei és a romlott beállítottságok közepette tölteni – az ilyen élet túl nehéz és kimerítő. Jó végkimenetele lesz az életednek, ha e romlott beállítottságok és negatív érzelmek közepette élsz? E negatív érzelmek közepette élni annyit tesz, mint a Sátán hatalma alatt élni. Olyan, mint egy húsdarálóban élni – előbb-utóbb bedarál, és nehéz megtalálni belőle a kivezető utat. Ha viszont el tudod fogadni az igazságot, akkor van remény, hogy magad mögött hagyhatod a zavarodottságot és a fájdalmat, és képes leszel megmenekülni a fájdalomtól, amely a negatív érzelmekbe való belegabalyodásból és az ezek miatti zavarodottságból ered.

Eredetileg úgy terveztem, hogy ma egynél több témáról is beszélek, de végül inkább a lehangoltságról beszéltem hosszasan. Mindenről sokat lehet mondani, semmit nem lehet csupán néhány szóban világosan megmagyarázni. Bármiről is beszélek, nem tehetem meg, hogy csak elmagyarázom a doktrínát, aztán befejezem. Minden téma az igazság és a valóság számos aspektusát érinti; érinti az emberek gondolatait és nézeteit, annak útjait és módjait, ahogyan viselkednek, az utat, amelyen járnak, és mindez kapcsolódik az üdvösségetek eléréséhez. Nem lehetek hanyag, amikor egy igazságról vagy egy témáról beszélek; ezért próbálom mindezt újra meg újra elmondani nektek minden módon, ahogy csak tudom, mint egy zsémbes öreg nagymama. Ne panaszkodjatok arról, hogy ez zavaró, vagy arról, hogy túl hosszadalmas. Korábban már talán beszéltem egy témáról, akkor minek újra felhozni? Ha újra beszélek róla, te újra meghallgathatod, és ismétlésnek tekintheted. Ez így rendben van, nem? (De igen.) Röviden szólva: lelkiismeretesen kell megközelítenetek az igazsághoz és az emberek által járt úthoz kapcsolódó dolgokat, és nem lehettek hanyagok. Minél több részletbe megyek bele, és minél több konkrétumot hozok fel, annál részletesebb és világosabb lesz a megértésetek a különböző igazságok közti kapcsolatról, valamint a részleteik közötti különbségekről és összefüggésekről, egyéb aspektusok között. Ha csak általánosságban beszélnék, és csak átfogóan tárgyalnék egyes dolgokat, akkor nehéz lenne megértenetek ezeket és belépnetek ezekbe, és kimerítő lenne számotokra egyedül próbálni elmélkedni ezeken és rájönni a nyitjukra, ugye? (Igen.) Például a mai témánk – a sorsból, a szerencséből és a múltban az emberek által elkövetett egyes vétkekből eredő negatív érzelmek – olyan, hogy nem lennétek képesek mindezt egyedül átgondolni, és még ha megtennétek, akkor sem lenne számodra ezekből kivezető út. Mivel nem érted az ezekben a dolgokban rejlő igazságot, soha nem leszel képes megtalálni a helyes választ a múltban elkövetett egyes vétkek kérdésére, és ez mindig misztérium marad számodra, ami örökké zavar és behálóz, megfosztva a szíved mélyét a békétől, örömtől, szabadságtól és felszabadultságtól. Vagy az is lehet, hogy mivel nem helyesen kezelted a dolgot, és nem a helyes utat követted, ez kihatással volt az üdvösséged elérésére. Végül egyeseket elhagytak és kiiktattak. Miért kerülhetett erre sor? Mert elmondhatatlan dolgokat tettek a múltban, amelyeket nem kezeltek jól, és nem nyerték el a feloldozást alóluk. A szívüket mindörökre behálózták ezek a dolgok; nem volt kedvük az igazságra törekedni, trehány módon végezték a kötelességüket, nem léptek be az igazságvalóságba, és úgy érezték, számukra reménytelen vállalkozás az igazságra törekedni. Ezt a negatív szemléletet hordozták mindvégig, soha nem beszéltek tapasztalati tanúságtételről, és nem nyerték el az igazságot. Csak utána kezdtek megbánást érezni, de már túl késő volt. Tehát kapcsolódnak-e mindezek a dolgok az igazsághoz és az üdvösség eléréséhez? (Igen.) Ne gondold, hogy ilyen dolgok nem léteznek, csak mert veled vagy valaki mással vagy a környezetedben lévőkkel nem történt ilyesmi. Hadd mondjam el neked: talán te is tettél a múltban néhány szégyellni való dolgot, amelyek még nem hoztak magukkal semmiféle rémisztő következményt, vagy talán te is beleragadtál régebben egy ilyen negatív érzelembe, vagy most is bele vagy ragadva, csak nem vetted észre és nem ébredtél tudatára; aztán egy napon történik valami valóságos, és ez az érzelem súlyos hatást gyakorol rád és súlyos következményekkel jár. Csak amikor mélyen megvizsgálod magad, akkor fedezed fel, hogy évek óta vagy még annál is régebb óta bele vagy ragadva ebbe a negatív érzelembe, és nem is tudtál róla. Ezért kell az embereknek folyamatosan elmélkedni, reflektálni, megérteni, értékelni és megtapasztalni ezeket a dolgokat, hogy lassan felfedezzék őket. Természetesen az, ha végre felfedezed ezeket a dolgokat, rendkívül jó hír számodra, és nagyszerű lehetőség az üdvösség elérésére. Amikor valóban felfedezed őket, akkor lesz esélyed vagy reményed arra, hogy magad mögött hagyd őket, és akkor nem hiába hangzott el, amiről ma beszéltem. Nincs olyan igazság, olyan téma vagy olyan szavak, amelyek egy-két nap leforgása alatt teljesen megérthetők és megtapasztalhatók. Hiszen az igazságot érintik, az emberi mivoltot, az emberek romlott beállítottságait, az emberek által járt utat és az üdvösség elérését. Ezért egyetlen igazságot sem hagyhatsz figyelmen kívül, hanem mindegyik felé lelkiismeretes megközelítéssel kell fordulnod. Még akkor is, ha még nem érted túl jól ezeket az igazságokat, és nem tudod, hogyan vizsgáld meg magad, hogy lásd, milyen problémáid vannak ezen igazságok szerint, később talán, miután néhány éven át megtapasztaltad őket, ezek az igazságok fognak megmenteni romlott beállítottságaid korlátozásából, és ezek lesznek azok a drága igazságok, amelyek megmentenek téged. Amikor ez megtörténik, ezek az igazságok vezérelnek téged az élet helyes útjára, és talán úgy tíz év alatt ezek a szavak és igazságok teljesen átformálják a gondolataidat és a nézeteidet, és teljesen átalakítják a céljaidat és a haladási irányodat az életben.

Itt a vége mai beszélgetésünknek. Viszontlátásra!

2022. október 1.