Milyen témáról beszélgettünk a legutóbbi összejövetelünkön? (Miért kell az embernek az igazságra törekednie?) Miután befejeztük a beszélgetést, adtam nektek egy témát házi feladatként. Mi volt az? (Hogyan kell törekedni az igazságra?) Elmélkedtetek erről a témáról? (Isten, én elmélkedtem rajta egy kicsit. Ami azt illeti, hogyan kell törekedni az igazságra, a lényeg az, hogy megvizsgáljuk romlottságunk és romlott beállítottságaink kiáradásait mindazokban az emberekben, eseményekben és dolgokban, amelyekkel napról napra találkozunk, azután pedig keressük az igazságot, hogy megoldjuk ezeket a problémákat. Ugyanakkor egy kötelesség végzése bizonyos alapelveket érint, ezért releváns igazságokat kell keresnünk, hogy megértsük, hogyan kell ezek szerint az alapelvek szerint cselekednünk, amikor különféle kötelességeket közelítünk meg – ez egy másik módja az igazságra való törekvés gyakorlásának.) Tehát egyrészt az igazságot keresve az ember mindennapi életében, másrészt az igazságalapelveket keresve az ember kötelességének végzése közben. Vannak még más aspektusai ennek a törekvésnek? Ez elvileg nem nehéz téma, ugye? Elmélkedtetek arról, hogyan kell törekedni az igazságra? Hogyan elmélkedtetek róla? Az erről a témáról való elmélkedésnek abból kell állnia, hogy egy bizonyos mennyiségű ideig gondolkoztok rajta, majd jegyzeteket készítetek az elmélkedés által nyert tudásról. Ha csak egy gyors pillantást vettek rá és egy kicsit gondolkodtok rajta, de nem szenteltek neki időt vagy energiát, és nem gondoljátok át gondosan, az nem elmélkedés. Az elmélkedés azt jelenti, hogy komolyan elgondolkodtok a dolgon, valódi erőfeszítést szenteltek a megfontolásának, konkrét tudást nyertek, megvilágosításban és megvilágításban részesültök, és jutalmakat arattok le – ezek az elmélkedés révén elérhető eredmények. Nos, tehát valóban elmélkedtetek erről a témáról? Egyikőtök sem elmélkedett róla valóban, ugye? Legutóbb házi feladatot adtam nektek, egy témát, hogy felkészülhessetek, de egyikőtök sem elmélkedett a témáról, és nem vettétek komolyan. Azt reméltétek, hogy majd a szátokba fogom rágni? Vagy ezt gondoltátok: „Ez a téma nagyon egyszerű, nincs mélysége. Már megértettük, ezért nem kell elmélkednünk – hiszen már értjük?” Vagy arról van szó, hogy nem érdekelnek benneteket az igazságra való törekvéssel kapcsolatos kérdések és dolgok? Mi a probléma? Az nem lehet, hogy túlságosan lefoglal benneteket a munka, ugye? Tényleg, mi az oka? (Miután meghallgattam Isten kérdéseit és magamba néztem, úgy gondolom, a fő ok az, hogy nem szeretem az igazságot. Nem vettem komolyan Isten szavait, és nem elmélkedtem komolyan az igazságról. Azt is reméltem, hogy majd a számba rágják a választ. Reméltem, hogy majd ha Isten befejezi a közlést erről a témáról, képes leszek megérteni. Ez volt a hozzáállásom.) A legtöbb ember ilyen? Úgy tűnik, hozzászoktatok, hogy a szátokba rágják a dolgokat. Ami az igazságot illeti, nem vagytok túl aprólékosak, és nem nagyon erőltetitek meg magatokat. Különösen szerettek vakon tevékenykedni és rohangálni. Csak fecsérlitek az időtöket; zavarodottak vagytok, amikor az igazsággal foglalkoztok, és nem veszitek azt komolyan. Ez az igazi állapototok.

Az, hogy hogyan kell törekedni az igazságra, egyike azoknak a témáknak, amelyekről a leggyakrabban beszélgetnek Isten házában. A legtöbb ember ért valamennyi doktrínát arról, hogyan kell törekedni az igazságra, és ismer néhány megközelítést és módot annak gyakorlására. Van néhány ember, aki már régóta hisz Istenben, és akiknek többé-kevésbé vannak valós tapasztalataik, továbbá kudarcokat és bukásokat is megtapasztaltak, és volt már bennük negativitás és gyengeség. Az igazságra való törekvés folyamán sok hullámhegyet és hullámvölgyet megtapasztaltak, az igazságra való törekvés során pedig tanultak a tapasztalataikból, és némi jutalomban is részesültek. Természetesen sok nehézséggel és akadállyal is szembesültek, valamint különféle valós problémákkal az életükben vagy környezetükben. Röviden: a legtöbb embernek van bizonyos szintű megértése az igazságra való törekvésről, akár csak formailag, akár egyes gyakorlati problémákon keresztül, és némi doktrinális tudással is rendelkeznek erről. Mihelyt az emberek hinni kezdenek Istenben, vagy elindulnak az igazságra való törekvés útján, függetlenül attól, hogy ezen az úton valóban fizettek-e egy bizonyos árat, vagy csak egy kis erőfeszítést tettek az igazságra való törekvés megközelítésében, többé-kevésbé mindegyiküknek lesz némi megértése róla. Azok számára, akik szeretik az igazságot, ez a megértés valódi és értékes jutalmakat képvisel, de azoknak, akik nem törekszenek az igazságra, nincs tapasztalatuk, nincs a tapasztalatból szerzett tudásuk, sem pedig jutalmuk. Összegezve: az emberek többsége az igazságra való törekvés során tétován halad előre, egyfajta „várjuk ki a végét” hozzáállással, ugyanakkor azonban megtapasztal egy kicsit abból, hogy milyen érzés törekedni rá. A legtöbb ember gondolataiban, nézeteiben vagy tudatában az igazságra való törekvés pozitív, és a legnagyobb jelentőségű dolog. Olyan életcélként gondolnak erre, amelyre az embereknek törekedniük kell, sőt, a helyes útként, amelyet követniük kell az életben. Akár elméleti szinten, akár valós tapasztalataik és tudásuk alapján, az emberek mind jó, sőt, a legpozitívabb dolognak tekintik az igazságra való törekvést. Az emberiség által vállalt törekvések vagy utak között nincs olyan, amely az igazságra való törekvéshez vagy annak útjához fogható lenne. Az igazságra való törekvés az egyetlen helyes út, amelyet az embereknek követniük kell. Az emberi faj tagjaként minden ember életcélja az igazságra való törekvés kell, hogy legyen, és ezt kell a helyes, követendő útnak tekinteniük. No de hogyan kell az igazságra törekedni? Épp az imént néhány egyszerű, elméleti gondolatot hoztatok fel, amelyekkel valószínűleg a legtöbb ember egyetértene. Mindenki úgy gondolja, hogy az effajta törekvések és gyakorlatok az igazságra való törekvéshez kapcsolódnak. Úgy hiszik, hogy a kifejezetten az igazságra való törekvéshez kapcsolódó dolgok csupán a következők: önmegismerés, bűnvallás és megtérés, majd az igazságalapelvek megtalálása Isten szavaiban a gyakorláshoz, végül pedig az Ő szavainak megélése a mindennapi életben és az igazságvalóságba való belépés. Ez a legtöbb ember általános megértése és felfogása arról, hogyan kell törekedni az igazságra. Az általatok felismerhető és felfogható módszerek mellett összefoglaltam néhány konkrétabb gyakorlási utat és módszert is az igazságra való törekvéshez. Ma részletesebben fogunk beszélgetni arról, hogyan kell törekedni az igazságra.

Az általatok felsorolt néhány módszer mellett két módszerét részleteztem és összegeztem annak, hogyan kell az igazságra törekedni. Az egyik módszer az „elengedés”. Ez vajon egyszerű? (Egyszerű.) Se nem elvont, se nem bonyolult. Ráadásul könnyen megjegyezhető és megérthető. Természetesen a gyakorlása bizonyos mértékig nehéz lehet. Látod, ez a módszer sokkal egyszerűbb, mint amelyeket ti hoztatok fel. Amit ti mondtatok, az csak egy halom elmélet volt. Magasztosnak és mélynek tűnnek, és persze van egy konkrét oldaluk is, de sokkal bonyolultabbak annál, amit az előbb mondtam nektek. Az első módszer az „elengedés”, a második pedig az „elkötelezettség”. Csak ez a két módszer, összesen két szó. Az emberek első ránézésre meg tudják érteni őket, és még beszélgetni sem kell róla, máris tudják, hogyan kell gyakorolni őket – sőt, könnyen meg is jegyezhetőek. Mi az első módszer? (Az elengedés.) A második pedig? (Az elkötelezettség.) Látod? Hát nem egyszerűek? (De egyszerűek.) Sokkal tömörebbek, mint amiket ti mondtatok. Minek nevezik ezt? Lényegre törőnek. Ha kevesebb szóval írunk le valamit, az feltétlenül lényegre törő? (Nem, nem az.) Hogy valami lényegre törő-e vagy sem, annak nincs jelentősége. Az viszont létfontosságú, hogy sikerül-e átadni a lényeget, és hogy az működik-e, amikor az emberek gyakorlatba ültetik. Továbbá fontos megvizsgálni, hogy a gyakorlásával milyen eredmények érhetők el; képes-e megoldani az emberek gyakorlati nehézségeit; segít-e az embereknek követni az igazságra való törekvés útját; lehetővé teszi-e az emberek számára, hogy a forrásnál feloldják romlott beállítottságaikat; és hogy a gyakorlása segít-e az embereknek Isten elé járulni és elfogadni az Ő szavait és az igazságot, ezáltal elérve azokat az eredményeket és célokat, amelyeket az igazságra való törekvésnek el kellene érnie. Helyes ez? (Igen.) Most már hallottatok erről a két módszerről, az „elengedésről” és az „elkötelezettségről”, és ismeritek őket. Mi a kapcsolat e két módszer és az igazságra való törekvés között? Kapcsolódnak ezek az általatok említett módszerekhez, vagy ütköznek velük? Ez még mindig nem egészen világos, ugye? (Még mindig nem egészen világos.) Általában véve az igazságra való törekvés gyakorlásának konkrét módszerei az a kettő, amelyről az imént beszéltem. E két módszer közül az elsőnek, az elengedésnek mi a konkrét tartalma? Mi a legegyszerűbb és legközvetlenebb dolog, ami eszetekbe jut, amikor az „elengedés” szót halljátok? Hogyan lehet ezt a módszert a gyakorlatba ültetni? Melyek ennek a konkrét részei és tartalma? (Az ember romlott beállítottságainak elengedése.) Mi van még a romlott beállítottságon kívül? (Elképzelések és képzelődések.) Elképzelések és képzelődések, érzések, az ember akarata és preferenciái. Mi van még? (Világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiák, hibás értékek és életszemléletek.) (Az ember szándékai és vágyai.) Röviden, amikor az emberek olyan dolgokra próbálnak gondolni, amelyeket el kell engedniük, a különféle, romlott beállítottságokhoz kapcsolódó magatartásformákon kívül olyan dolgokra gondolnak, amelyek az emberek gondolatait és nézeteit alkotják. Tehát két fő rész van: az egyik a romlott beállítottságokat érinti, a másik pedig az emberek gondolatait és nézeteit. E kettőn kívül mi másra tudtok még gondolni? Tanácstalanok vagytok, nem igaz? Mi ennek az oka? Az az oka, hogy rögtön azok a témák jutnak az eszetekbe, amelyekkel gyakran találkoztok mindennapi életetek során, amióta hinni kezdtetek Istenben, és amelyekről az emberek gyakran beszélnek. De ami azokat a problémákat illeti, amelyeket senki meg sem említ, de ettől még léteznek az emberekben – ezeket nem ismeritek, nem vagytok tisztában velük, nem tudnátok felhozni őket, és sohasem tekintettétek őket olyan problémáknak, amelyeken érdemes elmélkedni. Ezért vagytok tanácstalanok. Azért vitatom meg ezt veletek, mert azt akarom, hogy gondoljátok át és alaposan vegyétek fontolóra azt a problémát, amelyről a következőkben fogunk beszélgetni, és hogy az mély benyomást tegyen rátok.

Most az igazságra való törekvés módjával kapcsolatos két fő dologról fogunk beszélgetni: az első az elengedés, a második pedig az elkötelezettség. Kezdjük az elsőről, az elengedésről való beszélgetéssel. Ez nem egyszerűen az érzések, a világi ügyekre vonatkozó filozófiák, az önfejűség, az áldások iránti vágy elengedése és egyéb hasonló általános értelmezések. Az „elengedés” gyakorlata, amelyről ma beszélni fogok, konkrétabb megjelöléssel rendelkezik, és megkívánja, hogy az emberek megvizsgálják és mindennapi életükben gyakorolják. Mit kell először megemlíteni az elengedéssel kapcsolatban? Az első dolog, amit az embereknek el kell engedniük az igazságra való törekvésük folyamán, a különféle emberi érzelmek. Mire gondoltok, amikor ezeket a különféle érzelmeket említem? Mi tartozik ezek közé az érzelmek közé? (A forrófejűség, az önfejűség és a passzivitás.) A forrófejűség egy érzelem? (Az én értelmezésemben az érzelmek azt jelentik, amikor az emberek a kötelességeik végzése során annak megfelelően tesznek dolgokat, ahogy érzik magukat. Aszerint, hogy jól érzik magukat vagy sem, különböző hozzáállással fordulnak a dolgok felé.) Ezekről az érzelmekről beszélek Én? Így kell az érzelmeket magyarázni? (Isten, én úgy értelmezem az érzelmeket, hogy elsősorban az ingerlékenység, a bosszúság, valamint az élvezet, a düh, a bánat és az öröm tartozik közéjük.) Ez helyénvaló általánosítás. Tehát amiről az imént szó esett, hogy az emberek aszerint csinálnak dolgokat, ahogy érzik magukat, az egy érzelem? (Az csak egy megnyilvánulás.) Ez az érzelem egyfajta megnyilvánulása. Ha valaki rosszul, ingerlékenynek és levertnek érzi magát, ezek mind az érzelem megnyilvánulásai, de egyáltalán nem az érzelem meghatározásai. Akkor hát hogyan értsék az emberek az első dolgot, amit el kell engedniük az igazságra való törekvésük folyamán – a különféle érzelmeket? Mit engednek el az emberek, amikor elengedik a különféle érzelmeket? Azokat a hangulatokat, gondolatokat és érzelmeket kell elengedni, amelyek különféle szituációkban és összefüggésekben, valamint különböző emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatban támadnak. Ezen érzelmek némelyikéből alakul ki az ember önfejűsége. És bár egyes érzelmekből nem alakul ki önfejűség, ezek is gyakran befolyásolhatják az adott személy hozzáállását cselekedetei során. Mi tartozik tehát ezek közé az érzelmek közé? Ide tartozik például a csüggedés, a gyűlölet, a düh, az ingerlékenység, a nyugtalanság, valamint az elfojtás, a kisebbségi érzés, az örömkönnyek sírása – ezek mind érzelmeknek tekinthetők. Ezek az érzelem konkrét megnyilvánulásai? (Igen.) Most, hogy ezt elmondtam, tudjátok már, mi az érzelem? Van az érzelmeknek bármi közük az általatok említett passzivitáshoz és forrófejűséghez? (Nincs.) Semmi közük hozzá. Akkor hát mik azok a dolgok, amelyeket említettetek? (Romlott beállítottságok.) A romlott beállítottságok egyfajta megnyilvánulásai. Az Általam imént felsorolt érzelmek, az elnyomottság, a csüggedés, a kisebbségi érzés és a többi, kapcsolódnak valahogyan a romlott beállítottságokhoz? (Az érzelmek, amelyekről az imént beszélt Isten, nem kapcsolódnak a romlott beállítottságokhoz, nem alkotnak romlott beállítottságokat, vagy pedig még nem érték el egy romlott beállítottság szintjét.) Akkor hát mik ezek? Ezek a normális emberi mivolt élvezete, dühe, bánata és öröme; érzelmek, amelyek olyankor támadnak, amikor az emberek bizonyos helyzetekkel találkoznak, illetve az ilyenkor feltáruló megnyilvánulások. Némelyiket talán romlott beállítottság okozza, mások pedig még nem érték el ezt a szintet, és nem kapcsolódnak annyira a romlott beállítottságokhoz, ezek a dolgok mégis valóban léteznek az emberek gondolataiban. Ilyen körülmények között, bármilyen helyzettel találkoznak az emberek, vagy bármi is legyen a kontextus, ezek az érzelmek természettől fogva gyakran befolyásolják bizonyos mértékig az ítélőképességüket és nézeteiket, valamint azt az álláspontot, amit képviselniük kellene, és az utat, amelyen járniuk kellene. Az imént említett különféle érzelmek többnyire meglehetősen negatívak. Van köztük olyan, amelyik inkább semleges, nem annyira negatív vagy pozitív? Nem, nincs olyan, amelyik viszonylag pozitív. A lehangoltság, a csüggedés, a gyűlölet, a düh, a kisebbségi érzés, az ingerlékenység, a nyugtalanság és az elnyomottság – ezek mind eléggé negatív érzelmek. Ezek közül az érzelmek közül képessé teheti valamelyik az embereket arra, hogy pozitívan nézzenek szembe az élettel, az emberi létezéssel és a szituációkkal, amelyekkel az életben találkoznak? Egy sincs köztük, amely pozitív lenne? (Nincs.) Ezek mind viszonylag negatív érzelmek. Akkor hát melyek azok az érzelmek, amelyek valamivel jobbak? Mi a helyzet a sóvárgással és a hiányérzettel? (Ezek inkább semlegesek.) Igen, ezek lehetnek semlegesek. Mi van még? A nosztalgia, a vágyakozás és a becsben tartás. Mire utalnak ezek az érzelmek, amelyekről beszélünk? Ezek olyan dolgok, amelyek gyakran ott rejlenek az emberi szív és lélek mélyén; gyakran foglalhatják el az emberek szívét és gondolatait, és gyakran befolyásolhatják az emberek hangulatát, valamint a dolgok végzésével kapcsolatos nézeteiket és hozzáállásaikat. Ezért akár az emberek való életében találhatók meg ezek az érzelmek, akár az Istenbe vetett hitükben és az igazságra való törekvésükben, kisebb vagy nagyobb mértékben belezavarnak az emberek mindennapi életébe vagy befolyásolják azt, és hatással vannak a kötelességeikhez való hozzáállásukra. Továbbá, természetesen hatással vannak az emberek ítélőképességére és az igazságra való törekvés során felvett álláspontjukra, és különösen ezek a meglehetősen passzív és negatív érzelmek gyakorolnak hihetetlen hatást az emberekre. Amikor az emberek emlékeket alakítanak ki magukban, és érzékelni kezdik saját különféle érzelmeiket, vagy tudatosság kezd ébredni bennük, amely felismeri az eseményeket és dolgokat, a környezetüket és más embereket, a különféle érzelmeik fokozatosan megjelennek és formát öltenek. Miután ezek formát öltöttek, majd később, amikor az emberek idősebbek lesznek és több világi dolgot tapasztalnak meg, ezek az érzelmek fokozatosan egyre inkább gyökeret vernek bennük, a szívük mélyén, és egyéni emberi mivoltuk uralkodó vonásává válnak. Fokozatosan ezek veszik át az irányítást egyéni személyiségük, élvezetük, dühük, bánatuk és örömük, preferenciáik, valamint a célok felé való törekvésük és az életük iránya fölött, és így tovább. Ezért ezek az érzelmek nélkülözhetetlenek minden egyes személy számára. Miért mondom ezt? Mert mihelyt az emberekben kialakul az őket körülvevő környezet szubjektív tudata, ezek az érzelmek fokozatosan befolyásolni kezdik az élvezetüket, a dühüket, a bánatukat és örömüket, befolyásolják ítélőképességüket és azt, ahogy az embereket, eseményeket és dolgokat észlelik, valamint befolyásolják a személyiségüket. Természetesen befolyásolják az emberek azzal kapcsolatos hozzáállásait és nézeteit is, hogy miként néznek szembe az őket körülvevő emberekkel, eseményekkel és dolgokkal, és hogyan kezelik azokat. Még fontosabb, hogy ezek a negatív érzelmek befolyásolják annak módjait és alapelveit, hogy miként viselkednek az emberek, valamint a célokat, amelyekre törekszenek, valamint kiindulópontjukat az emberi viselkedéshez. Úgy érezhetitek, hogy amit mondtam, nem túl könnyen érthető, és némiképp elvont. Mondok nektek egy példát, akkor talán egy kicsivel jobban megértitek majd a dolgokat. Például vannak olyan emberek, akik gyermekkorukban átlagos külsejűek voltak, rosszul fejezték ki magukat, és nem volt túl gyors az észjárásuk, ezért mások a családi és társadalmi környezetükben elég kedvezőtlenül értékelték őket, ilyen szavakkal: „Ez a gyerek nehéz felfogású, lassú, és nehezen forog a nyelve. Nézd meg mások gyerekeit, azok olyan jól beszélnek, hogy bárkit az ujjuk köré csavarnak. Ez a gyerek meg egész nap csak duzzog. Nem tudja, mit kell mondani, amikor találkozik valakivel, nem tudja kimagyarázni vagy igazolni magát, ha valami rosszat csinált, és nem tudja szórakoztatni az embereket. Ez a gyerek egy idióta.” Ezt mondják a szülei, ezt mondják a rokonai és barátai, és ezt mondják a tanárai is. Ez a környezet bizonyos láthatatlan nyomást gyakorol az ilyen egyénekre. Azáltal, hogy ilyen környezeteket tapasztalnak meg, öntudatlanul is egy bizonyos gondolkodásmód alakul ki bennük. Milyen gondolkodásmód? Úgy gondolják, hogy nem néznek ki jól, nem túlságosan szerethetőek, és mások soha nem örülnek, ha látják őket. Elhiszik, hogy nem tanulnak jól, lassúak, és mindig zavarba jönnek, ha ki kell nyitniuk a szájukat és mások előtt kell beszélniük. Még ahhoz is túlságosan szégyenlősek, hogy megköszönjék, ha kapnak valamit másoktól, és ezt gondolják magukban: „Miért gabalyodik mindig úgy össze a nyelvem? Mások miért beszélnek olyan gördülékenyen? Egyszerűen hülye vagyok!” Tudat alatt értéktelennek gondolják magukat, ugyanakkor nem hajlandók elismerni, hogy tényleg ennyire értéktelenek és ennyire buták. A szívükben mindig ezt kérdezik maguktól: „Tényleg ennyire buta vagyok? Tényleg ennyire kellemetlen vagyok?” Sem a szüleik nem kedvelik őket, sem a testvéreik, sem a tanáraik, sem az osztálytársaik. Néha a családtagjaik, rokonaik és barátaik ezt mondják róluk: „Alacsony, apró a szeme és az orra. Ilyen külsővel nem lesz sikeres, ha felnő.” Így aztán, amikor a tükörbe néznek, azt látják, hogy tényleg apró a szemük. Ebben a helyzetben a szívük mélyén meghúzódó ellenállás, elégedetlenség, vonakodás és el nem fogadás fokozatosan átfordul saját hiányosságaik, fogyatékosságaik és problémáik elfogadásába és elismerésébe. Bár képesek elfogadni ezt a valóságot, a szívük mélyén egy tartós érzelem támad. Minek nevezik ezt az érzelmet? Ez a kisebbségi érzés. Azok az emberek, akik alsóbbrendűnek érzik magukat, nem tudják, mik az erősségeik. Csak azt gondolják, hogy nem szerethetőek, mindig butának érzik magukat, és nem tudják, hogyan kezeljék a dolgokat. Röviden: úgy érzik, semmit nem tudnak elvégezni, nem vonzók, nem okosak, és lassan reagálnak. Másokhoz képest jelentéktelenek, és a tanulmányaik során nem szereznek jó jegyeket. Miután ilyen környezetben nőttek fel, a kisebbségi érzés gondolkodásmódja fokozatosan átveszi az irányítást fölöttük. Egyfajta maradandó érzelemmé válik, amely összegabalyodik a szíveddel és kitölti az elmédet. Nem számít, felnőttél-e már, kiléptél-e már a világba, megházasodtál-e, felépítetted-e a karrieredet, milyen a társadalmi státuszod – a kisebbségi érzéstől, amelyet felcseperedésed közben a környezeted ültetett el benned, lehetetlen megszabadulnod. Miután elkezdesz hinni Istenben és csatlakozol az egyházhoz, még mindig azt gondolod, hogy átlagos a külsőd, gyenge a szellemi képességed, rosszul fejezed ki magad, és semmire nem vagy képes. Ezt gondolod: „Majd megteszem, amit tudok. Nem kell azon igyekeznem, hogy vezető legyek, nem kell mély igazságokra törekednem. Majd megelégszem azzal, hogy én vagyok a legjelentéktelenebb, mások pedig hadd bánjanak velem úgy, ahogy akarnak.” Amikor antikrisztusok és hamis vezetők bukkannak fel, te úgy érzed, képtelen vagy felismerni és leleplezni őket, hogy egyszerűen nem így vagy összerakva. Úgy érzed, hogy amennyiben te magad nem vagy hamis vezető vagy antikrisztus, amennyiben nem okozol félbeszakításokat és zavarásokat, akkor ez így elég is, és elég, ha a saját pozíciódban helyt tudsz állni. A szíved mélyén úgy érzed, hogy nem vagy elég jó, hogy nem vagy olyan jó, mint mások, hogy mások talán az üdvösség tárgyai, te pedig legjobb esetben szolgálattevő vagy, ezért úgy érzed, nem vagy alkalmas az igazságra való törekvés feladatára. Tekintet nélkül arra, hogy mennyi igazságot tudsz megérteni, továbbra is úgy érzed, hogy ha egyszer Isten eleve úgy rendelte, hogy ilyen képességed legyen és így nézz ki, akkor talán eleve úgy rendelte, hogy pusztán szolgálattevő légy, és közelébe se menj az igazságra való törekvésnek, a vezetővé válásnak, egy felelős pozíció betöltésének vagy a megmenekülésnek; ehelyett hajlandó vagy arra, hogy te légy a legjelentéktelenebb ember. Ez a kisebbségi érzés talán nem veled született, hanem egy másik szinten, a családi környezeted és azon környezet miatt, amelyben felnőttél, jelentősebb csapásoknak vagy helytelen ítéleteknek voltál kitéve, és emiatt támadt fel benned a kisebbségi érzés. Ez az érzelem hatással van a törekvéseid helyes irányára, befolyásolja a törekvéseid megfelelő célját, továbbá gátolja a megfelelő törekvéseidet. Ha egyszer a megfelelő törekvésed és a megfelelő elszántságod, amellyel emberi mivoltodban rendelkezned kellene, akadályba ütközik, a pozitív dolgokra és az igazságra való törekvés motivációja is kialszik benned. Ezt a kialvást nem a téged körülvevő környezet vagy valamelyik ember okozza, és természetesen Isten sem határozta meg, hogy ezt el kell szenvedned, hanem egy, a szíved mélyén rejtőző, erősen negatív érzelem okozza. Nem így van? (De igen.)

A felszínen a kisebbségi érzés egy, az emberekben megnyilvánuló érzelem; valójában azonban a gyökere ez a társadalom, az emberiség és a környezet, amelyben az emberek élnek. Az emberek saját objektív okai szintén előidézik. Mondani sem kell, hogy a társadalom és az emberiség a Sátántól ered, mivel az egész emberiség a gonosz hatalma alatt vesztegel, mélységesen megrontva a Sátán által, és senki sem képes az igazsággal vagy Isten tanításaival összhangban tanítani a következő nemzedéket, hanem inkább a Sátántól eredő dolgoknak megfelelően. Tehát annak a következménye, hogy a következő nemzedéknek és az emberiségnek a Sátán dolgait tanítják, nemcsak az emberek beállítottságainak és lényegének megromlása, hanem az is, hogy az emberekben negatív érzelmek támadnak. Ha az így keletkező negatív érzelmek ideiglenesek, akkor nem lesz túl nagy hatásuk egy-egy ember életére. Ha viszont egy negatív érzelem mélyen gyökeret ver egy ember szívének és lelkének legmélyén, és ott kitörölhetetlenül megtapad, ha az illető teljesen képtelen megfeledkezni róla vagy megszabadulni tőle, akkor az szükségszerűen hatással lesz az illető minden döntésére, arra, ahogyan mindenféle embert, eseményt és dolgot megközelít, a választásaira, valahányszor komoly elvi kérdésekkel szembesül, és az élete során járt útra – ilyen hatást gyakorol a valós emberi társadalom minden egyes emberre. A másik szempontot az emberek saját objektív okai alkotják. Vagyis az oktatás és nevelés, amelyben a felnövekvő emberek részesülnek, az összes gondolat, eszme és viselkedésmód, amelyet elfogadnak, valamint a különféle emberi mondások mind a Sátántól erednek, olyannyira, hogy az emberekben nincs meg a képesség arra, hogy a megfelelő perspektívából és álláspontról kezeljék és eloszlassák ezeket a problémákat, amelyekkel találkoznak. Ezért az ember, tudtán kívül ennek a zord környezetnek a hatása, elnyomása és irányítása alatt nem tehet mást, mint hogy különféle negatív érzelmeket alakít ki magában, és ezek segítségével próbál ellenállni azoknak a problémáknak, amelyeket nem képes megoldani, megváltoztatni vagy eloszlatni. Vegyük például a kisebbségi érzést. A szüleid, a tanáraid, az idősebbek és mások körülötted mind valószerűtlenül értékelik a képességedet, az emberi mivoltodat és a személyiségedet, és ez végső soron támad, üldöz, elfojt, megfékez és gúzsba köt téged. Végül, amikor már nincs többé erőd ellenállni, nincs más választásod, mint olyan életet választani, amelyben némán elfogadod a sértegetést és megaláztatást, jobb meggyőződésed ellenére némán elfogadod ezt a fajta méltánytalan és igazságtalan valóságot. Amikor elfogadod ezt a valóságot, az érzelmek, amelyek végül feltámadnak benned, nem boldog, elégedett, pozitív vagy előremutató érzelmek; nem élsz több motivációval és céltudatosabban, még kevésbé törekszel az emberi élet pontos és helyes céljaira, ehelyett mélységes kisebbségi érzés támad fel benned. Amikor ez az érzelem feltámad benned, úgy érzed, nincs hová fordulnod. Amikor találkozol egy problémával, amelynek kapcsán ki kell fejezned a szemléletedet, ki tudja, hányszor gondolod át a mondandódat és a kifejezni kívánt szemléletet a szíved legmélyén, mégsem tudod rávenni magad még most sem, hogy hangosan kimondd. Amikor valaki ugyanazt a szemléletet fejezi ki, amelyet te is vallasz, engedélyezed magadnak, hogy megerősítést érezz a szívedben, visszaigazolást, hogy te sem vagy rosszabb, mint mások. Amikor azonban újra előáll ugyanez a helyzet, megint azt mondod magadban: „Nem szólalhatok meg csak úgy lazán, nem tehetek semmit elhamarkodottan, nem csinálhatok bohócot magamból. Én nem vagyok jó semmire, buta vagyok, bolond vagyok, hülye vagyok. Meg kell tanulnom rejtőzködni és nem beszélni, csak fülelni.” Ebből láthatjuk, hogy attól kezdve, hogy feltámad a kisebbségi érzés, addig, amíg mélyen belegyökerezik az ember szíve legmélyébe, vajon nem veszíti el az ember a szabad akaratát és az Isten által ráruházott törvényes jogokat? (De igen.) Bizony megfosztották őt mindettől. Pontosan ki fosztotta meg az embert mindettől? Nem tudod biztosan megmondani, ugye? Egyikőtök sem tudja biztosan megmondani. Ez azért van, mert te ebben az egész folyamatban nem csupán az áldozat vagy, hanem az elkövető is – nemcsak mások áldozata vagy, hanem saját magadé is. Miért van ez? Az imént mondtam, hogy a benned feltámadó kisebbségi érzés egyik oka a te saját objektív okaidból ered. Amióta az öntudatod elkezdett kialakulni, az eseményekről és dolgokról alkotott ítéleted alapjának forrása a Sátán megrontásában van, és ezeket a nézeteket a társadalom és az emberiség ülteti el benned, nem pedig Isten tanítja neked. Ezért függetlenül attól, hogy mikor vagy milyen összefüggésben támadtak kisebbségi érzéseid, és függetlenül attól, milyen mértékben alakultak ki, a tehetetlenségig megkötöznek és irányítanak téged ezek az érzések, te pedig ezeken a Sátán által beléd ültetett módokon közelíted meg a körülötted lévő embereket, eseményeket és dolgokat. Amikor a kisebbségi érzések mélyen belegyökereznek a szívedbe, nemcsak mély hatást gyakorolnak rád, hanem az emberekről és a dolgokról alkotott szemléleteidet, valamint a viselkedésedet és a cselekedeteidet is uralja. Nos, hogyan észlelik az embereket és a dolgokat azok, akiket kisebbségi érzések uralnak? Más embereket maguknál jobbnak tartanak, még az antikrisztusokról is úgy látják, hogy jobbak, mint ők. Bár az antikrisztusoknak gonosz beállítottságaik vannak, emberi mivoltuk pedig silány, ők mégis utánzásra méltó emberekként bánnak velük, példaképekként, akiktől tanulni lehet. Még ilyeneket is mondanak magukban: „Lám csak, bár neki rossz beállítottsága és gonosz emberi mivolta van, mégis tehetséges és rátermettebb a munkában, mint én. Nyugodtan meg tudja mutatni a képességeit mások előtt, képes sok ember előtt beszélni anélkül, hogy elpirulna vagy a torkában dobogna a szíve. Belevaló figura. Én nem érhetek fel hozzá. Egyszerűen nem vagyok elég bátor.” Mi vezetett idáig? Azt kell mondanunk, az ok egy része abban áll, hogy a kisebbségi érzéseid hatást gyakorolnak az emberek lényegéről alkotott ítéletedre, valamint a perspektívádra és álláspontodra, ami a más emberekről alkotott szemléletedet illeti. Nem így van? (De igen.) Nos hát, hogyan befolyásolják a kisebbségi érzések a viselkedésedet? Ezt mondod magadban: „Én butának születtem, adottságok és erősségek nélkül, és mindent lassan tanulok meg. Itt van ez az ember. Bár néha megszakításokat és zavarásokat okoz, önkényesen és felelőtlenül cselekszik, de legalább tehetséges és vannak erősségei. Bárhol is legyen, ő az a fajta ember, akinek mások mindig hasznát akarják venni, én pedig nem ilyen vagyok.” Amikor bármi történik, első dolgod ítéletet mondani magad fölött és bezárkózni. Bármi is a probléma, te visszavonulsz, kerülöd a kezdeményezést, és félsz felelősséget vállalni. Ezt mondod magadban: „Én butának születtem. Bárhová is megyek, engem nem szeret senki. Nem vállalhatok kockázatot, nem fitogtathatom szerény képességeimet. Ha valaki engem javasol, az azt bizonyítja, hogy nincs velem gond. Ha viszont nem javasol engem senki, akkor nem lenne jó kezdeményeznem és felszólalnom, hogy én el tudom vállalni a munkát, és jól el tudom végezni. Ha egyszer nem vagyok magabiztos ebben, nem mondhatom, hogy az vagyok – mi van, ha elszúrom? Mihez kezdek akkor? Mi lesz, ha megmetszenek? Annyira szégyellném magam! Hát nem lenne megalázó? Nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen velem.” Nézd csak meg – hát nincs hatással a viselkedésedre? Bizonyos mértékig a viselkedésedhez való hozzáállásodat is a kisebbségi érzéseid befolyásolják és irányítják. Bizonyos mértékig ez a kisebbségi érzéseid következményének nevezhető.

Amikor a kisebbségi érzés befolyása alatt vagy, ez hogyan hat arra, hogy miként tekintesz a különféle embertípusokra: hogy ők emberi mivolttal rendelkező, úgy-ahogy megfelelő emberi mivolttal rendelkező, vagy pedig gonosz emberi mivolttal, illetve semmilyen emberi mivolttal nem rendelkező emberek? Az emberekről alkotott nézeteid közül egy sincs összhangban az igazsággal vagy Isten szavaival, és még kevésbé felelnek meg Isten követelményeinek. Ugyanakkor e kisebbségi érzés befolyása alatt úgy döntesz, hogy megfontoltan, óvatosan és félénken viselkedsz, és többnyire passzív és csüggedt vagy. Nincs benned elszántság vagy motiváció a cselekvésre, amikor pedig éppen van benned némi pozitív és aktív hajlam és kívánság, hogy vállalj egy kis munkát, így gondolkodsz: „Nem arrogancia ez részemről? Nem tolom magamat előtérbe? Nem hivalkodom? Nem kérkedem? Ez vajon nem a státusz iránti vágyam?” Nem tudod megállapítani, hogy pontosan milyen a saját cselekedeteid természete. Az emberi mivolt jogos szükségleteit, céljait, elszántságát és vágyait, valamint azt, aminek elérésére törekedhetsz, ami helyénvaló és amit csinálnod kellene – mindezt számtalanszor átrágod magadban, és számtalanszor fontolgatod a szívedben. Amikor éjjel nem jön álom a szemedre, újra meg újra ezen elmélkedsz: „Elvállaljam azt a munkát? Jaj, de hát én nem vagyok elég jó, nem merem megtenni. Én buta vagyok és ostoba. Nekem nincsenek olyan adottságaim, sem olyan képességem, mint annak a másik embernek!” Amikor eszel, így gondolkodsz: „Ő háromszor eszik napjában, és jól végzi a kötelességét, így értékes az élete. Én is háromszor eszem napjában, de nem végzem jól a kötelességemet, így az életemnek semmi értéke nincs. Adósa vagyok Istennek és a testvéreimnek! Nem érdemlek meg egyetlen tányér ételt sem, még annyit sem lenne szabad ennem.” Amikor valaki túlságosan gyáva, akkor az az ember értéktelen, és semmit nem képes véghezvinni. Bármi történik is vele, ha a gyáva ember nehézségbe ütközik, visszariad. Miért teszi ezt? Az egyik oka ennek a kisebbségi érzés. Mivel alsóbbrendűnek érzi magát, nem mer kiállni az emberek elé, még azokat a kötelezettségeket és felelősségeket sem képes elvállalni, amelyeket el kellene vállalnia, sőt még azt sem, amit a saját rátermettsége és képessége, valamint a saját emberi mivoltának megtapasztalása keretében valójában képes lenne megvalósítani. Emberi mivoltának minden aspektusára hatással van ez a kisebbségi érzés, befolyásolja a személyiségét és természetesen a jellemét is. Amikor más emberek között van, ritkán fejezi ki a saját nézeteit, és alig hallani néha, hogy elmagyarázná a saját álláspontját vagy véleményét. Amikor problémával szembesül, nem mer felszólalni, ehelyett mindig visszaretten és visszahúzódik. Amikor kevesen vannak körülötte, akkor elég bátor, hogy köztük üldögéljen, de amikor sokan veszik körül, keres magának egy homályos sarkot, és oda húzódik be, mert nem mer a többi ember közé menni. Valahányszor úgy érzi, hogy szeretne pozitívan és aktívan mondani valamit, kifejezni a saját nézeteit és véleményeit, megmutatni, hogy igaza van, még ehhez sincs bátorsága. Valahányszor ilyen ötletei támadnak, a kisebbségi érzés egyszer csak kiárad, átveszi fölötte az irányítást, fojtogatja őt, azt mondja neki: „Te csak ne szólj semmit, te nem vagy jó semmire. Ne fejezd ki a nézeteidet, tartsd meg a gondolataidat magadnak. Ha van a szívedben bármi, ami nagyon kikívánkozik, csak jegyezd fel magadnak a számítógépeden, és töprengj rajta magad. Nem szabad megosztanod senki mással. Mi van, ha valami rosszat mondasz? Mennyire kínos lenne már!” Ez a hang mindig azt mondja neked, hogy ne csináld ezt, ne csináld azt, ne mondd ezt, ne mondd azt, és eléri, hogy inkább lenyelj minden szót, amit mondani akarsz. Amikor mondani akarsz valamit, amit sokáig forgattál a szívedben, visszavonulót fújsz és nem mered kimondani, vagy pedig túlságosan zavarban vagy ahhoz, hogy kimondd, azt hiszed, nem kellene így tenned, ha pedig mégis megteszed, úgy érzed, mintha megszegtél volna egy szabályt, vagy megsértetted volna a törvényt. Amikor pedig egy nap aktívan kifejezed a saját véleményedet, mélyen a bensődben összehasonlíthatatlanul feldúltnak és nyugtalannak érzed magad. Bár a nagy nyugtalanság érzése fokozatosan elhalványul, a kisebbségi érzésed lassan elfojtja az ötleteket, szándékokat és terveket, amelyek miatt szólni akarsz, ki akarod fejezni a saját nézeteidet, normális ember akarsz lenni, és olyan akarsz lenni, mint bárki más. Akik nem értenek téged, azt hiszik, hogy szófukar, csendes, félénk jellemű ember vagy, aki nem szeret kitűnni a tömegből. Amikor sok ember előtt beszélsz, zavarban vagy, az arcod elvörösödik; kissé introvertált vagy, és valójában csak te tudsz róla, hogy alsóbbrendűnek érzed magad. A szíved tele van ezzel a kisebbségi érzéssel, és ez az érzés nem valami ideiglenes érzés, hanem már régóta veled van. A lelked legmélyéből szoros ellenőrzés alatt tartja a gondolataidat, szorosan lezárja az ajkaidat, ezért bármilyen helyesen is értelmezel dolgokat, bármilyen nézeten vagy véleményen vagy az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatban, csak gondolkodni mersz, forgatni magadban a dolgokat, de hangosan kimondani soha. Akár helyeselnék mások a mondandódat, akár kijavítanának és kritizálnának, te ezzel a végkimenetellel nem mersz szembenézni. Miért van ez így? Azért, mert ott van benned a kisebbségi érzésed, és azt mondja neked: „Ne tedd ezt, nem állsz erre készen. Nincs meg ez a fajta képességed, nincs meg ez a fajta valóságod, inkább ne tedd ezt, te egyszerűen nem ilyen vagy. Most ne tégy semmit és ne gondolj semmit. Csak akkor leszel valódi önmagad, ha kisebbrendűségben élsz. Te nem vagy alkalmas arra, hogy az igazságra törekedj, vagy hogy megnyisd a szívedet és kimondd, amit akarsz, és kapcsolatba lépj másokkal, ahogy más emberek teszik. És mindez azért van, mert nem vagy jó semmire, nem vagy olyan jó, mint ők.” Ez a kisebbségi érzés vezérli az emberek gondolkodását az elméjük mélyén; meggátolja, hogy teljesítsék a kötelezettségeket, amelyeket egy normális embernek teljesítenie kell, és hogy a normális emberi mivolt életét éljék, amelyet élniük kellene, miközben irányítja annak útját-módját, irányát és céljait is, ahogyan az embereket és a dolgokat szemlélik, valamint viselkednek és cselekszenek. Még ha hiszik is, hogy becsületes embernek kellene lenniük, és élvezik a becsületes emberi létet, mégsem merik soha sem szóban, sem tettben kifejezni a vágyukat, hogy becsületes emberek legyenek, hogy belépjenek a becsületes emberi lét életébe. Kisebbségi érzésük miatt soha még csak nem is mernek becsületes embernek lenni – teljesen híján vannak a bátorságnak. Amikor végre mondanak valami becsületeset, gyors pillantást vetnek a körülöttük állókra, és erre gondolnak: „Most valaki véleményt alkot rólam? Vajon azt gondolják: »Te most becsületes ember próbálsz lenni? Nem csak azért akarsz becsületes ember lenni, hogy megmenekülhess? Nem csak arra vágysz, hogy áldott legyél?« Jaj, ne, inkább nem is merek mondani semmit. Mindenki beszélhet becsületesen, csak én nem. Én nem vagyok alkalmas, mint ők, én a ranglétra legalján vagyok.” Ezekből a konkrét megnyilvánulásokból és feltárulásokból láthatjuk, hogy mihelyt ez az egy negatív érzelem – a kisebbségi érzés – hatni kezd és gyökeret ver az emberek szíve legmélyén, akkor, hacsak nem törekszenek az igazságra, nagyon nehéz lesz kigyomlálniuk és kitörniük a korlátozása alól, és mindenben, amit tesznek, ez fogja korlátozni őket. Bár ez az érzés nem nevezhető romlott beállítottságnak, máris egy súlyosan negatív hatáshoz vezetett; súlyosan károsítja az emberi mivoltukat, és erős negatív hatást gyakorol a normális emberi mivoltuk különféle érzelmeire, beszédére és cselekedeteire, ami igen súlyos következményekkel jár. Enyhébb befolyása a jellemükre, a preferenciáikra és a törekvéseikre van hatással, erősebb befolyása pedig a célkitűzéseikre és az életben követett irányukra. A kisebbségi érzés okait, lefolyását és az embernek okozott következményeit tekintve, bármilyen szemszögből is nézitek, ez nem olyasmi, amit az embereknek el kellene engedniük? (De igen.) Egyesek azt mondják: „Én nem gondolom, hogy alsóbbrendű vagyok, és semmiféle korlátozás alatt nem állok. Soha senki nem provokált, nem kicsinyelt le és nem nyomott el. Nagyon is szabadon élek. Ez talán nem jelenti azt, hogy nincs bennem kisebbségi érzés?” Így van ez? (Nem, ettől még néha megvan bennünk a kisebbségi érzés.) Kisebb vagy nagyobb mértékben ettől még meglehet benned. Lehet, hogy nem uralja a szíved legmélyét, de bizonyos helyzetekben egy pillanat alatt felbukkanhat. Például összefutsz valakivel, akit bálványozol, aki sokkal tehetségesebb, mint te, akinek különlegesebb képességei és adottságai vannak, mint neked, aki dominánsabb, mint te, lehengerlőbb, mint te, gonoszabb, mint te, magasabb és vonzóbb, mint te, akinek van társadalmi státusza, aki gazdag, tanultabb és magasabb státuszú, mint te, idősebb, régebb óta hisz Istenben, több a tapasztalata és a valósága Istenbe vetett hitében – és máris nem tudod megakadályozni, hogy feltámadjon a kisebbségi érzésed. Amikor ez az érzés felüti a fejét, a „nagyon is szabad életed” elenyészik, te pedig félénk leszel és inadba száll a bátorságod, fontolgatod, hogyan fogalmazz, az arckifejezésed természetellenessé válik, fékezve érzed a szavaidat és mozdulataidat, és elkezdesz maszkot viselni. Ezeket és a hasonló megnyilvánulásokat a kisebbségi érzésed feltámadása okozza. Természetesen ez a kisebbségi érzés csak pillanatnyi, és amikor előbukkan ez az érzés, csak meg kell vizsgálnod magad, tisztán kell látnod, és nem szabad hagynod, hogy korlátozzon.

A mai beszélgetésünkben szóba kerülő különféle érzelmek, amelyeket el kell engedni, olyan dolgok, amelyek mélyen be vannak ágyazódva az emberek lelkébe. Ezek a dolgok nem csupán ideiglenes hatást gyakorolnak rád, hanem hosszú távú és mély hatásuk van. Amikor az éjszaka közepén nem jön álom a szemedre, amikor teljesen egyedül vagy, azok az emberek, események és dolgok, akik és amelyek negatív érzelmeket keltettek benned, és mélyen az emlékezetedben gyökereznek, apránként felúsznak az elméd felszínére. Egy szó, egy hang, akár egy káromkodás, egy verés, egy jelenet, egy dolog, egy embercsoport, vagy épp egy esemény lefolyása kezdetétől a végéig – mindezek az emberek, események és dolgok az emlékezeted mélyéből, amelyek mindenféle negatív érzelmet keltettek benned, film módjára peregnek le a lelki szemeid előtt. Újra meg újra lejátszódnak, amíg végül anélkül, hogy észrevennéd, visszavonulsz azokba a lelked mélyén rejtőző negatív érzelmekbe és abba a pillanatba, amely hatással volt az érzéseidre, az emberi mivoltodra, a személyiségedre és a jövőbeli életedre. Amikor teljesen egyedül vagy, amikor nehézségekkel kell szembenézned, amikor döntést kell hoznod, és amikor kétségbe vagy esve, nem tudsz mást tenni, csak összegömbölyödsz és elkerülsz mindenkit, visszahúzódsz a legbenső énedbe, ahhoz a helyzethez, eseményhez és embercsoporthoz, amely fájdalmat okozott neked. Bár ezen emberek, események és dolgok miatt úgy érezted, hogy támadás ért, ezek fájdalmat okoztak neked és mindenféle negatív érzelmeket ültettek el benned, mégis, amikor lehangoltnak és csüggedtnek érzed magad, amikor kudarccal szembesülsz, sőt, akár amikor a testvéreid megmetszenek vagy elutasítanak, nem tudsz mást tenni, mint visszahúzódni abba a negatív érzelembe, amely befolyást gyakorol az életedre, legyen az csüggedés, gyűlölet, düh vagy kisebbségi érzés. Bár ezek az érzelmek mindenféle fájdalmat okoztak neked, vagy nyugtalanítottak, megríkattak vagy ingerlékennyé tettek, mégsem tudod megakadályozni, hogy mindig visszatérj ahhoz a negatív érzelemhez, amelyet abban a pillanatban éreztél. Amikor visszatérsz ahhoz a pillanathoz, a negatív érzelem újra erősebb befolyást gyakorol rád. Amikor ez a negatív érzelem újra meg újra hatással van rád, emlékeztet és figyelmeztet, láthatatlanul megzavar abban, hogy Isten szavaira hallgass és megértsd az igazságalapelveket. Amikor ezek a negatív érzelmek újra feltámadnak a szíved legmélyén, amikor átveszik az uralmat a gondolataid fölött, az igazság iránti érdeklődésed meggyengül, akár idegenkedéssé is fajulhat, vagy a dac érzései is feltámadhatnak benned. A fájdalom és méltánytalan bánásmód miatt, amelyben a múltban részesültél, talán ellenségesebben tekintesz az emberiségre és a társadalomra, és gyűlölsz mindent, ami történt, és persze azt is, ami a jövőben fog történni. Ezek az érzelmek folyamatosan megnyilvánulnak a szívedben, és ismételten befolyásolják az érzéseidet, az állapotodat és a helyzetedet. Szintén ismételten befolyásolják azt, hogy miként érzed magad a kötelességed végzése közben, valamint, hogy milyen hozzáállással és szemlélettel végzed a kötelességedet, és természetesen az igazságra való törekvésre irányuló motivációdat és elhatározásodat. Néha még éppenhogy csak kitűzted magadnak a célt, hogy az igazságra fogsz törekedni és soha többé nem érzed magad csüggedtnek, soha többé nem hiszed, hogy nem vagy elég jó, és nem fújsz visszavonulót; amikor azonban egy pillanatnyi negatív érzelem tölti be a szívedet, a motivációd az igazságra való törekvésre akár teljesen el is tűnhet, egy pillanat alatt nyomtalanul semmivé válhat. Amikor az igazságra való törekvésre irányuló motivációd nyomtalanul semmivé foszlik egy ilyen helyzetben, akkor úgy érzed, hogy nem érdekel az igazságra való törekvés, és hogy számodra semmi jelentősége nincs az Istenben való hitnek és a megmenekülésnek. Ha ez a fajta érzés és állapot úrrá lesz rajtad, nem leszel hajlandó újra Isten elé járulni, nem leszel hajlandó imádkozva olvasni Isten szavait vagy hallgatni Isten szavait, és természetesen még kevésbé lesz benned elhatározás vagy vágy arra, hogy Isten szavait a gyakorlatba ültesd, vagy olyasvalakivé válj, aki az igazságra törekszik. Ilyen hihetetlen akadályt gördítenek a különféle negatív érzelmek az igazságra való törekvés útján járó emberek elé, és ilyen hatással vannak rájuk. Pontosabban megszakításokat és kárt okoznak az embereknek, és időről időre még azt a szemernyi önbizalmat is elveszik, amit nagy nehezen összekapartál, és azt a néhány viselkedési alapelvet, amelyeket épp most értettél meg, és megsemmisítik mindezt. Egy pillanat alatt képtelenné tesznek arra, hogy a szíved legmélyén érzékeld Isten létezését, Isten áldásait, Isten szuverenitását, valamint a Tőle kapott ellátásodat, és azonnal eltölt e negatív érzelmek valamelyike. Amikor ezek a negatív érzelmek töltenek el, romlott beállítottságaid azonnal átveszik benned az irányítást. Amikor a romlott beállítottságaid átveszik az irányítást, azonnal más emberré válsz, és más arcodat mutatod a körülötted lévő emberek, események és dolgok felé. A korábbi szeretet eltűnt belőled, a korábbi türelem eltűnt belőled, a korábbi energia a szenvedéshez és az ár megfizetéséhez, a nehézségek eltűréséhez és a kemény munkához szintén eltűnt belőled, nincs többé a régi motivációd, hogy kihagyj egy étkezést és kicsivel kevesebbet aludj, cserébe jól végezd a kötelességedet, a helyét pedig ellenséges érzület veszi át minden egyes emberrel szemben. Mi az elsődleges forrása ennek a mindenkivel szembeni ellenségességnek? A romlott beállítottságodból ered, de azokból a szituációkból, emberekből, eseményekből és dolgokból is, amelyeket a múltban megtapasztaltál, és negatív érzelmeket keltettek benned. Azt mondod: „Én elviselek másokat, de engem ki visel el? Én megértő vagyok másokkal, de velem ki megértő? Még a szüleim és a testvéreim sem megértőek velem! Mások mind hibáznak, úgyhogy nekem is lehet! Mások kiadják magukból a negativitást, amikor megmetszik őket, akkor én miért nem tehetem? Mások helyezkedhetnek befolyásért és pozíciókért, akkor én miért nem tehetem? Ha neked lehet, akkor nekem is! Mások csalnak és igyekeznek kibújni a felelősségeik alól, amikor a kötelességeiket végzik, úgyhogy én is így fogok tenni. Mások nem törekszenek az igazságra, úgyhogy én sem fogok. Mások elvtelenül cselekszenek, úgyhogy én is követem a példájukat. Mások nem védelmezik Isten házának érdekeit, úgyhogy én sem fogom. Egyszerűen azt fogom csinálni, amit mindenki más. Mi a gond ezzel?” Miféle megnyilvánulás ez? Akár a gondolataid, akár az általad feltárt beállítottság fényében nézzük, ez nem kevesebb, mint 180 fokos fordulat, mintha más emberré váltál volna. Mi történik itt? Az alapvető ok az, hogy a bensődben változáson mentél keresztül. A felszínen talán ugyanolyannak tűnsz és a napi rutinod változatlan, a hangszíned változatlan, a megjelenésed változatlan, és senki nem hiteget vagy bujtogat a színfalak mögött – akkor miért ez a hirtelen feltámadó érzelem? Az egyik ok az, hogy a szíved mélyén elültetett negatív érzelmek okozzák. Egy olyan ember, aki folyton a gyűlölet és düh negatív érzelmeit rejtegeti magában, amikor épp jó állapotban van, gyakran Isten elé járul imádkozni, olvassa Isten szavait, és gondoskodik róla, hogy minden normálisan haladjon az igazságra való törekvése és kötelességének végzése során. Ha azonban olyasmivel találkozik, ami nincs ínyére, vagy visszalépést, kudarcot vagy kínos helyzetet tapasztal a munkában vagy az életben, vagy megszégyenül, vagy sérülnek az érdekei, a benne rejlő negatív érzelmek által keltett gyűlölet és düh miatt tombol mérgében és ámokfutásba kezd. Talán korábban rendkívüli eseményeket tapasztalt meg, például rosszul bántak vele, gonosz emberek minden ok nélkül megverték, vagy lefoglalták a vagyonát, gonosz emberek zaklatták, sőt, akár meg is alázták; egyeseknek talán a munkatársai vagy felettesei megnehezítették a dolgát a munkahelyén, másokat pedig talán az iskolában ért hátrányos megkülönböztetés és méltánytalan bánásmód az osztálytársaik és tanáraik részéről a rossz tanulmányi teljesítményük vagy az otthoni rossz körülményeik miatt, vagy azért, mert a szüleik földművesek voltak és alacsony társadalmi osztályhoz tartoztak, és így tovább. Amikor valaki mindenféle méltánytalan bánásmódot szenved el a társadalomban, amikor megfosztják emberi jogaitól, vagy kisajátítják az érdekeltségeit, elveszik a vagyonát, mindez természetes módon elveti a gyűlölet magjait a szíve mélyén, és ezt a gyűlöletet természetesen magával viszi a társadalom, az emberiség, sőt, a saját családja, barátai és rokonai iránti megközelítésébe. Azoknak a nézeteit, akiknek a szívében el van vetve a gyűlölet, ez a gyűlölet befolyásolja, és természetesen az érzelmeiket is átszínezi.

Ha egyszer a gyűlölet mély gyökeret vert egy ember szívében, természetes módon érzelemmé válik, és amikor valaki a gyűlölet érzelmében él, az emberiséggel és bármilyen üggyel kapcsolatos nézőpontja többé nem helyes. Az emberekkel és dolgokkal kapcsolatos nézetei eltorzulnak és a normálissal ellentétessé válnak. Képtelenné válik helyesen felfogni bármely normális és rendes embert, eseményt vagy dolgot, továbbá el is ítéli és kárhoztatja azokat. Mindig keresi az alkalmat, hogy kiadja magából a sérelmeit és a gyűlöletét. Reméli, hogy egy nap hatalomhoz és befolyáshoz jut, és akkor majd orvosolhatja mindezeket a sérelmeket, és bosszút állhat azokon, akik régen zaklatták és bántották őt. Egyelőre azonban nem áll módjában elérni ezt, így végül néhány ilyen ember hinni kezd Istenben. Miután hinni kezdett Istenben, így gondolkodik: „Ó, most már hiszek Istenben, és emelt fővel járhatok. Hagyom, hogy Isten döntse el a dolgokat helyettem, hogy azok a gonosz emberek megkapják, amit érdemelnek. Ez nagyszerű!” Így most, hogy hisz Istenben, mélyen eltemeti magában a gyűlöletét és dühét, mindent belead, hogy feláldozza magát, megfizesse az árat, szenvedjen, tüsténkedjen és munkálkodjon Isten házában, abban a reményben, hogy egy nap az erőfeszítései szerencsét hoznak neki és javítanak a helyzetén, és hogy ha eljön a nap, amikor megerősödik és nem lesz többé gyenge, majd tesz róla, hogy megbűnhődjön mindenki, aki zaklatta és megalázta őt. Mindezzel az a célja, hogy saját szemével nézhesse végig, amint azokat, akik ilyen végtelen fájdalmat és megaláztatást okoztak neki, utoléri a büntetés és a bosszú. Ezt az érzelmet beleviszi az Istenben való hitébe, az ár megfizetésébe és önmaga feláldozásába. A felszínen úgy tűnik, sohasem panaszkodik, nem vágyik semmire, nem tart igényt semmire, csak teljes szívvel beleveti magát a kötelessége végzésébe Isten házában, és semmi szenvedés nem túl nagy neki. A valóságban azonban nem engedte el a szíve legmélyén lakozó gyűlöletet és dühöt, és ezek az érzelmek feloldatlanul maradnak benne. Mihelyt valaki megmondja neki a véleményét és feltárja előtte romlott beállítottságát, ő tudat alatt azonnal visszamenekül a gyűlölet és düh érzelmeibe, hogy így nézzen szembe ezzel a problémával és így oldja meg. Ezt gondolja: „Te most leszólsz engem? Zaklatni próbálsz, mert azt hiszed, jámbor vagyok? Annyian zaklatnak engem, de várj csak, majd meglátod, milyen vég vár rájuk!” Elég, ha valaki mond valamit róla, ő máris megbántódik, még ha nem is akarta bántani az illető. De ha az illető egy fájó pontra tapint, benne felkavarodnak a gyűlölet és düh érzelmei, és öntudatlanul visszamenekül a minden iránti gyűlöletbe. Világos, hogy ez a nézőpont, ez az érzelem hatással volt az emberekkel és dolgokkal kapcsolatos perspektívájára és hozzáállására, valamint az utakra és módokra, ahogyan viselkedik és cselekszik. Bárki is említ neki jogos véleményeket és javaslatokat, ő mindig így gondolkodik: „Ezek lenéznek engem és a fejemre akarnak nőni. Azt hiszik, hagyom, hogy szórakozzanak velem?” Ezzel a nézőponttal és ezzel a cselekvési móddal próbálja kezelni a helyzetet, és mindeközben a gyűlölet és düh érzelmei még jobban belegyökereznek a szívébe. Miután a gyűlölet és düh érzelmei mélyen beágyazódtak a szíve legmélyébe, folyamatosan növekednek, ő pedig folyamatosan ezeket használja, amikor mindenféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kerül szembe, és folyton emlékezteti is magát, hogy mindenkit gyűlölnie kell, és senki nem kedves hozzá. Még ha egy pillanatra el is hiszi, hogy valaki jó hozzá, akkor is hamarosan ezt mondja magának, akaratlanul és tudat alatt: „Ne gondolkozz így. Istent leszámítva, aki valóban jó, nem léteznek jó emberek. Mindenki kárörvend a balszerencséden, és senki nem akarja a javadat. Jámbornak gondolnak, ezért rád szállnak; ha pedig látják, hogy valamiben sikert érsz el, csak hízelegnek neked, és megpróbálnak a kegyeidbe férkőzni. Ezért ne higgy senkinek, és ne tekints senkire jóindulattal. Más emberekkel szemben mindig légy résen és légy gyanakvó.” Valahányszor valaki szól hozzá egy szót, ő elemezni kezdi, és így gondolkodik: „Ez most készül valamire ellenem? Miért mondta ezt? Meg akar támadni és elégtételt venni rajtam valamiért? Basáskodni akar fölöttem?” A gyanakvás, gyűlölet és düh ezen érzései ismételten emlékeztetik őt, és ráveszik, hogy tudat alatt ezekkel az érzésekkel közelítsen meg és kezeljen mindenféle embert, eseményt és dolgot, miközben ő maga egyáltalán nincs tudatában, hogy ezek mind negatív érzelemtípusok. Ezek a negatív érzelmek szoros ellenőrzés alatt tartják az ítélőképességét, szorosan gúzsba kötik a gondolkodását, és megakadályozzák, hogy bármely embert, eseményt vagy dolgot a megfelelő perspektívából vagy álláspontról szemléljen. Amikor valaki ezeknek a negatív érzelmeknek az uralma alatt kezd élni, nagyon nehézzé válik a menekülés ezek irányítása alól. Amíg valaki el nem engedi ezeket a negatív érzelmeket, öntudatlanul is ezekben él, ezek alapján tekint az emberekre, eseményekre és dolgokra, az ezekből a negatív érzelmekből kialakult helytelen szemléletekkel közelíti meg az embereket, eseményeket és dolgokat. Ez először is elkerülhetetlenül szélsőséges gondolkodáshoz, gyanakváshoz, kételkedéshez, sőt, akár forrófejűséghez is vezet, valamint ahhoz, hogy az illető ellenségesen tekint másokra és megtámadja őket. Ezek a negatív érzelmek irányítják az ember gondolatait és nézeteit a szívében, és ezek irányítják minden szavát és tettét. Ezért van az, hogy amikor ez az ember beleragad ezekbe a negatív érzelmekbe, akkor – ha az illető az igazságra törekszik – ezek a negatív érzelmek akadályokat gördítenek elé és hatással vannak a szívére és elméjére, így sokkal kevesebbet fogja gyakorolni az igazságot. A negatív érzelmek által okozott torzítás, megszakítás és kár miatt korlátozott mennyiségű igazságot tud gyakorlatba ültetni, és amikor valamiféle helyzettel találja szembe magát, mindig az érzései befolyásolják őt. Természetesen a legfontosabb hatás az, hogy ezeknek a különféle negatív érzelmeknek a befolyása alá kerül, ezért az igazság gyakorlása kimerítővé válik számára. Képtelen hasznát venni a normális emberi mivolt lelkiismeretének és értelmének, ahogy az Isten által teremtett szabad akaratnak és ösztönnek is, továbbá az igazságalapelveknek, amelyeket az embernek gyakorolnia kell és be kell tartania az őt körülvevő emberek és dolgok megközelítésében, valamint a körülötte lévő emberekről és dolgokról való ítéletalkotásban.

Az eddig elhangzottak alapján, bármelyik irányból is nézzük, világos, hogy minden egyes ember elméjét kisebb-nagyobb mértékben különféle negatív érzelmek foglalják el. Mivel ezek foglalják el az emberek elméjét, ők bizonyos mennyiségű nehézségbe ütköznek az igazság gyakorlása során. Ezért van az, hogy miközben végighaladnak az igazságra való törekvés folyamatán, az embereknek folyamatosan el kell engedniük azokat az embereket, eseményeket és dolgokat, akik és amelyek negatív érzelmeket keltenek bennük. Például a kisebbségi érzés negatív érzelmét, amelyet korábban tárgyaltunk. Függetlenül attól, hogy milyen szituáció, kicsoda vagy milyen esemény okozta a kisebbségi érzésed kialakulását, benned meg kell lennie a helyes megértésnek a saját képességedről, erősségeidről, tehetségeidről és a saját emberi mivoltod minőségéről. Nem helyes alsóbbrendűnek érezned magad, de magasabb rendűnek sem – mindkettő negatív érzelem. A kisebbségi érzés gúzsba kötheti a cselekedeteidet, a gondolataidat, és befolyásolhatja a nézeteidet és álláspontodat. Hasonlóképpen a felsőbbrendűségi érzésnek is megvan ugyanez a negatív hatása. Ezért, legyen szó akár kisebbségi érzésről, akár más negatív érzelemről, rendelkezned kell a helyes megértéssel azokról az értelmezésekről, amelyek ennek az érzelemnek a feltámadásához vezetnek. Először is azt kell megértened, hogy ezek az értelmezések helytelenek, és legyen szó akár a képességedről, akár a tehetségedről, akár az emberi mivoltod minőségéről, az ezekből származó értékelések és következtetések rólad mindig helytelenek. Akkor hát hogyan értékelheted és ismerheted meg magad pontosan, és hogyan szakadhatsz el a kisebbségi érzéstől? Isten szavait tekintsd alapként önmagad megismeréséhez, annak kiderítéséhez, milyen az emberi mivoltod, a képességed és a tehetséged, és milyen erősségeid vannak. Tegyük fel például, hogy régen szerettél énekelni, jól is csináltad, de egyesek mindig kritizáltak és leszóltak téged, mondván, hogy nincs hallásod és hamisan énekelsz, ezért most úgy érzed, nem tudsz jól énekelni, és többé nem mered mások előtt csinálni. Mivel azok a világi, zavaros fejű és középszerű emberek pontatlanul értékeltek és ítéltek meg téged, megcsorbították a jogokat, amelyeket emberi mivoltod megérdemel, és elfojtották a tehetségedet. Ennek eredményeként még egy dalt sem mersz elénekelni, és csak akkor vagy elég bátor elengedni magad és hangosan énekelni, amikor senki nincs körülötted, és egymagad vagy. Mivel általában ilyen borzalmasan elnyomottnak érzed magad, amikor nem vagy egyedül, nem mersz elénekelni egy dalt; csak akkor mersz énekelni, amikor egyedül vagy, élvezed, hogy hangosan és tisztán énekelhetsz, és milyen csodálatos, felszabadító pillanatok ezek! Nem így van? Amiatt, hogy mások kárt tettek benned, nem tudod és nem látod világosan, mire vagy képes valójában, miben vagy jó és miben nem. Ilyen helyzetben Isten szavai szerint kell helyes értékelést készítened és helyesen felmérned magadat. Meg kell állapítanod, hogy mit tanultál, miben rejlenek az erősségeid, aztán indulj el és tedd meg, amire képes vagy; ami pedig azokat a dolgokat illeti, amikre nem vagy képes, a hiányosságaidat és elégtelenségeidet, el kell gondolkodnod rajtuk és meg kell ismerned őket, és azt is pontosan kell értékelned és tudnod, milyen a képességed, jó-e vagy rossz. Ha nem vagy képes megérteni a saját problémáidat vagy világos tudást szerezni róluk, akkor kérd meg a körülötted lévő értő embereket, hogy értékeljenek téged. Akár pontos, amit mondanak, akár nem, legalább ad neked valamit, amiből kiindulhatsz és amit fontolóra vehetsz, és lehetővé teszi, hogy legyen egy alapvető ítéleted és jellemzésed önmagadról. Aztán megoldhatod a negatív érzelmek, mint például a kisebbségi érzés létfontosságú problémáját, és fokozatosan föléjük emelkedhetsz. Az ilyen kisebbségi érzéseket könnyű feloldani, ha valaki tisztán látja és felismeri őket, és az igazságot keresi.

Könnyű feloldani a gyűlölet és düh feltámadó érzéseit azokban, akik egyenlőtlen bánásmódot szenvedtek el, akikkel rosszul bántak és akiket diszkrimináltak a társadalomban, a különféle szakmáikban és a különféle környezetekben? (Igen.) Hogyan lehet ezeket feloldani? (Minden embert, eseményt és dolgot Isten szavainak megfelelően kell szemlélniük, el kell engedniük a gyűlölet és a düh e negatív érzelmeit, és el kell engedniük azokat az embereket, eseményeket és dolgokat, akik és amelyek megbántották őket a múltban.) „Elengedni” – ez csak egy szó. Hogyan engeded el mindezt? Például egy nő jár egy férfival, aki végül ágyba csábítja és pénzt csal ki tőle. Valahányszor a nő erre gondol, hirtelen elönti a düh, és amikor ez a düh feltámad benne, ökölbe szorítja a kezét, és a szíve legmélye megtelik gyűlölettel. A férfi arcára gondol, mindarra, amit mondott, minden tettére, amivel megbántotta őt, és minél többet gondol ezekre, annál inkább feldühödik, annál mérgesebb lesz, annál inkább lángol benne a harag, és annál inkább növekszik benne a gyűlölet. Egyfolytában erre gondol, és többé nem akarja végezni a kötelességét, egyre rosszabbul érzi magát, azt mondogatja magának, hogy ne pihenjen, csak dolgozzon és beszélgessen másokkal, amikor pedig éjszaka nem jön álom a szemére, altatót kell bevennie, hogy el tudjon aludni. Nem mer egyedül maradni, nem meri pihenni engedni a szívét. Mihelyt egyedül találja magát, mihelyt megpihen, ez a gyűlölet felbuzog benne, ő pedig bosszút akar állni, azt akarja, hogy aki bántotta őt, meghaljon, mégpedig minél kellemetlenebb módon, annál jobb. Ha egy nap valóban hírét veszi, hogy az illető férfi tragikus halált halt, csak akkor tudja elengedni a gyűlölet és a düh érzését. Gondolj csak bele! Ha a férfi tényleg meghalna, ha megkapná, amit érdemel, és megbűnhődne, akkor ki tudnád törölni azt az eseményt, amely miatt feltámadt a gyűlölet és a düh, és azt az emléket, amely oly mélyen van eltemetve a szíved legmélyén? Valóban képes lennél elengedni a gyűlöletedet az iránt az esemény iránt? Tényleg eltűnhetne? (Nem.) Akkor hát úgy kell feloldani a gyűlöletet és a dühöt, hogy eltünteted azt az embert, aki ártott neked, eléred, hogy megbűnhődjön, vagy rendkívül kellemetlen halált haljon, vagy utolérje a bosszú, vagy rossz véget érjen? Így kell elengedni a gyűlöletet és a dühöt? (Nem.) És ezért egyesek ezt mondják: „Amikor felfedezed, hogy a gyűlölet és a düh ezen érzelmeit rejtegeted magadban, el kell engedned őket.” Ez a gyakorlás útja? (Nem.) Akkor mi az, amikor valaki azt mondja, „El kell engedned őket”? (Doktrína.) Doktrína bizony, nem pedig a gyakorlás útja. Az imént mondtam el nektek, hogyan kell feloldani a kisebbségi érzést, és ez az egyik módja a kisebbségi érzés elengedésének. Most már megvan nektek a gyakorlás útja? (Igen.) Akkor hát hogyan engeditek el a gyűlöletet és a dühöt? Az a gyakorlás útja, hogy nem gondoltok rájuk? (Nem.) Egyesek azt mondják, űzd ki ezeket az emlékezetedből – így kell megoldani a problémát? Ez azt jelentené, hogy elengedted ezeket a dolgokat? (Nem, nem jelentené azt.) Ha rázzátok a fejeteket, becsukjátok a szemeteket és nem gondoltok semmire, vagy elfoglaljátok magatokat, attól nem oldódik meg ez a probléma, és ez nem a gyakorlás helyes útja ezeknek a negatív érzelmeknek az elengedésére. Akkor hát konkrétan mi a gyakorlás útja? Hogyan tudjátok elengedni ezeket a dolgokat? Hogyan tudjátok feloldani ezt? Van rá jó módszeretek? Ahhoz, hogy ezeket elengedjétek, szembe kell néznetek velük, nem pedig elrejtőznötök vagy elmenekülnötök előlük. Nem félsz egyedül lenni? Nem félsz felidézni ezt az eseményt? Nem félsz, hogy valaki feltépi a sebedet? Hát nézz szembe vele, fogd az összes embert, eseményt és dolgot, ami valaha megsebzett és a gyűlölet és düh érzését keltette benned, és az összes embert, aki mély benyomást tett rád, és akire vissza tudsz emlékezni, írd le őket mind, ismerd fel egyesével mindegyikük emberi mivoltát Isten szavai szerint, ismerd meg a beállítottságaikat, boncolgasd, tárd fel és ismerd meg a lényegüket, és lásd meg, pontosan mik is ezek az emberek. A végkövetkeztetésed – az egyetlen következtetés, amelyre juthatsz – az lesz, hogy ezek az emberek mind gonoszak, nem is emberek, hanem démonok! Bármilyen módszert is használnak, hogy bántsanak vagy csapdába ejtsenek, és kárt okozzanak neked, lényegük a démonok lényege, nem embereké, és ők egyáltalán nem Isten által kiválasztott tárgyak. Ezek közül az emberek közül egy sem alkalmas rá, hogy eljöjjön Isten házába, te viszont Isten választottja vagy. Most prédikációkat hallgathatsz Isten házában, végezheted a kötelességedet Isten házában, és Isten elé járulhatsz – Isten így emel fel téged és mutat jóindulatot irántad. Azok az emberek viszont Isten szemében soha nem számítottak embernek. Ezért, miután hinni kezdtél Istenben, el kell távolodnod tőlük. Ha továbbra is velük akarsz társulni, biztosan nem leszel képes győzni ellenük, ők pedig elnyomnak majd és megbüntetnek, diszkriminálnak, sértegetnek, ártanak neked, akár még bántalmazhatnak is. Minden, amit tesznek, azt szemlélteti, mit tesznek a démonok és mit tesz a Sátán. Ha szeretsz velük társulni és harcolni, akkor te sem vagy ember. Ugyanolyan vagy, mint ők, és te is képes vagy ugyanazokra a tettekre, mint ők. Ez azért van, mert a démonok nemcsak embereket csalnak csapdába, hanem egymásnak is ártanak – ilyen egy démon természete. Látva, hogy Isten kiválasztott téged, és hogy te az Isten által teremtett emberiséghez tartozol, hogy is ne vennének célba a démonok? Hogy is ne ártanának neked és csalnának csapdába? Ezek mindenkinek ártanak. Egymásnak is ártanak, úgyhogy az embereket még kevésbé hagyják békén! Ez mutatja, hogy ez a világ és emberiség démoni, és teljesen elárasztották a Sátán tettei. Hihetetlenül nehéz jó embernek lenni, és szintén hihetetlenül nehéz csupán hétköznapi embernek lenni, aki nem akarja, hogy bárki basáskodjon fölötte. Próbálod elkerülni, de nem tudod. Ilyen a világ. Attól kezdve, hogy valaki elég értelmes ahhoz, hogy megkezdje az iskolát, a társadalomba való belépésen és a munkakezdésen keresztül egészen a halálig ki az, aki fölött élete során soha nem basáskodtak, akit soha nem csaptak be és üldöztek? Egyáltalán nincs ilyen ember. Bármilyen képzett vagy rátermett vagy is, mindig lesz valaki, aki félelmetesebb, mint te, és a zsarnokoskodik veled. A különbség azonban az, hogy mindenkinek más életfilozófiái vannak. Egyesek tűrnek és belenyugszanak a nehézségekbe, mások viszont másmilyenek. Miután többször is megtapasztalták, hogy becsapják őket, és miután addig zaklatták őket, amíg már nem bírják tovább, mert túlságosan sokat szenvedtek, feltámadnak bennük olyan érzelmek, mint a gyűlölet meg a düh, és az emberiséget és a társadalmat egyaránt gyűlölik. Mihelyt világosan megláttad azoknak a lényegét és természetét, akik bántanak téged, és megláttad, hogy a lényegük démonok lényege, a gyűlölet és a düh, amit érzel, többé nem emberek, hanem démonok felé irányul. Ezzel nem csökken a gyűlöleted? (De igen.) A gyűlöleted valamelyest csökken. És mi az előnye annak, ha valamelyest csökken? Az, hogy amikor újra ilyen helyzettel találkozol, nem uralkodnak el rajtad újra az érzelmeid, és nem fogsz forrófejűen tekinteni a helyzetre. Ehelyett helyesen fogod szemlélni, Isten szavaival és az igazsággal fogod felismerni és megközelíteni azt, az emberi mivolt lelkiismeretének és értelmének álláspontjából fogod nézni azokat, akik megint kárt okoznak neked, és amikor megközelíted őket, azt az utat fogod használni, amelyre Isten tanított, azt a módot és alapelveket, amelyeket Isten mondott neked. Amikor azon a módon közelíted meg őket, amit Isten mondott neked, a gyűlölet és a düh nem támad fel benned többé, hanem megismered az emberiség romlottságát, megismered a démonok arcát, és sokkal mélyrehatóbb és haladóbb módon erősíted meg és igazolod, hogy Isten szavai az igazság. Amikor egy ilyen ügyet Isten szavai alapján szemlélsz és azon a módon, amelyet Isten mondott neked, amelyre Isten tanított, akkor ez az ügy nemcsak, hogy nem fog többé kárt okozni neked, és nemcsak, hogy nem mélyíti el a gyűlöletedet és a dühödet, hanem épp ellenkezőleg, ettől fokozatosan csökkenni fog a szíved legmélyén lévő gyűlölet és düh, és ahogy újra meg újra megtapasztalod ezt a dolgot, az érettséged növekedni, a beállítottságod pedig változni fog.

Ami azt illeti, hogy pontosan hogyan kell elengedned azt a múltbeli gyűlöletet és dühöt, amelyről beszéltünk, az egyik aspektusa az, hogy világosan lásd ezeket az úgynevezett nem-embereket, világosan lásd, hogy a természetlényegük az ördögök és a Sátán természetlényege, a lényegük káros az emberekre nézve, a lényegük ugyanaz és ugyanabból a forrásból ered, mint az ördögöké, a Sátáné és a nagy vörös sárkányé, csapdába csalnak, kárt okoznak neked, éppen úgy, ahogy a Sátán megrontja az emberiséget. Mihelyt ezt a részét megérted, vajon nem engedsz el valamennyit a gyűlölet és a düh érzelmeiből? (De igen.) Egyesek azt mondják: „Nem elég csupán megérteni ezeket a dolgokat. Néha már attól elszomorodom, ha rájuk gondolok!” Mit tegyél, amikor szomorúnak érzed magad? Egyáltalán lehetséges teljesen elkerülnöd a szomorúságot? A sebhelyeknek mindig nyoma marad, de ezek a nyomok nem feltétlenül rossz dolgok. Pontosan a társadalom méltánytalanságának ezek a jelenségei és ezek az emberek, események és dolgok, amelyek gyűlöletet és dühöt keltenek benned, ezek teszik lehetővé számodra, hogy érzékeld a társadalomban jelen lévő méltánytalanságot, az emberiség rosszindulatát, aljasságát és gonoszságát, a világ méltánytalanságát és elhagyatottságát, és így felkeltik benned a vágyat, hogy a világosság után epekedj, és a sóvárgást, hogy a Szabadító megmentsen téged mindettől a szenvedéstől. Nos hát, van ennek a vágynak kontextusa? (Igen.) Könnyen jön ez a vágy? (Nem.) Ha téged még soha nem ért bántás az emberiség körében vagy a társadalomban, azt gondolhatnád, hogy sok jó ember van. Ha elmész otthonról és elbotlasz, és valaki felsegít, vagy ha vásárolni mész, de nincs nálad elég pénz, és a melletted álló ember kisegít, vagy ha elveszíted a pénztárcádat, és valaki megtalálja és visszajuttatja hozzád, azt fogod hinni, hogy sok jó ember van. Ezzel a gondolkodásmóddal és a társadalom ilyen megértésével mennyi megértésed lesz annak a jelentéséről, hogy Isten megmenti az emberiséget, vagy arról, miért van szükség arra, hogy Isten az üdvösség munkáját végezze? Mennyire lesz erős a vágyad arra, hogy a Szabadító eljöjjön és megmentsen a szenvedés tengeréből? Nem fogod nagyon akarni, ugye? Ez csak egyfajta kívánság vagy fantázia lenne. Minél több nehézségen és szenvedésen megy valaki keresztül a világban, minél többször szenved el mindenféle méltánytalan bánásmódot – vagy másképp fogalmazva, minél tovább él ebben a társadalomban és emberek között valaki, akiben mélységes gyűlölet és düh ébredt az emberiség és a társadalom iránt –, annál inkább azt kívánja, hogy Isten vessen véget ennek a gonosz kornak, pusztítsa el mielőbb ezt a gonosz emberiséget, mentse meg őt mielőbb a szenvedés tengeréből, torolja meg a gonoszt és oltalmazza meg a jót. Nem így van? (De igen.) Most, ezen a ponton tehát így töprengsz: „Ó, valójában köszönetet kell mondanom azoknak a démonoknak. Meg kell köszönnöm nekik, hogy méltánytalanul bántak velem, diszkrimináltak, sértegettek és elnyomtak. Az ő gonosz tetteik és az általuk okozott kár kényszerített rá, hogy Isten elé járuljak, hogy ne ácsingózzak többé a világ és az ilyen emberek között való élet után, és ez tett hajlandóvá, hogy eljöjjek Isten házába, Isten elé járuljak, készségesen feláldozzam magam Istenért, odaszánjam az egész életemet, értelmes életet éljek, és ne társuljak többé gonosz emberekkel. Máskülönben még mindig olyan lennék, mint ők, világi trendeket követnék, hajszolnám a hírnevet és a nyereséget, a jó életet, a hús-vér test élvezeteit és egy csodálatos jövőt. Most már hiszek Istenben, így nem kell többé azon a görbe úton járnom. Többé nem tekintek rájuk ellenségesen. Világosan látom, kik voltak ők mindig is. Ők azért vannak, hogy Isten munkájának ellenpontjaiként szolgálatot végezzenek. Nélkülük nem látnám, hogy pontosan mi ennek a világnak és emberiségnek a lényege, és még mindig úgy gondolnám, hogy ez a világ és emberiség egyre csodálatosabb. Most, hogy keresztülmentem ezen a szenvedésen, többé nem fűzöm törekvéseimet és reményeimet ehhez a világhoz vagy bármely nagy emberhez. Ehelyett abban reménykedem, hogy eljön Isten királysága, és hogy Isten méltányossága és igazságossága veszi át a hatalmat.” Ha így elmélkedsz, vajon nem enyhülnek fokozatosan a gyűlöleted és a dühöd érzelmei? (De igen.) Enyhülnek bizony. És vajon nem ment keresztül változáson a nézőpontod és az emberekről, eseményekről és dolgokról alkotott szemléleted a szívedben? Vajon ez nem azt jelenti, hogy az út, amelyen a jövőben járni fogsz, a választásaid és a célkitűzéseid fokozatos változáson mennek keresztül, és hogy fokozatosan a helyes célokra és irányba való törekvés felé fordulsz? (De igen.) Felidézed magadban a régen történt dolgokat, amelyek összetörték a szívedet és meggyűlöltették veled a világot, és miután világosan megláttad a jelentésüket és lényegüket, a szíved megtelik hálával Isten iránt. Amikor megtelsz hálával, vajon nem merülsz el annak örömében? Nem gondolkodsz akkor így? „Azokat a nem hívőket, akik nem hisznek Istenben, még mindig félrevezeti az ördögök királya, maga a Sátán, még mindig kárt tesz bennük és felfalja őket. Ez annyira sajnálatos! Ha nem hinnék Istenben és nem járultam volna Isten elé, én is pont olyan lennék, mint ők, a világot hajszolnám, kapkodnék, hogy hírnevet, nyereséget és státuszt szerezzek magamnak, sok-sok szenvedésen mennék keresztül, és soha eszembe sem jutna, hogy irányt változtassak. Elmerülnék a bűnben, amelyből nincs kiút – de szomorú! Most, hogy hiszek Istenben, értem az igazságot, és átlátok ezen a dolgon. Az út, amelyet az embereknek követniük kell, az igazságra való törekvés útja – ez a legértékesebb, a legjelentőségteljesebb. Most, miután Isten ilyen jóindulatot tanúsított felém, hogy nem kell többé keresztülmennem azon a szenvedésen, szilárdan elhatározom, hogy mindvégig követem Istent, az Ő szavaira hallgatok, az Ő szavai szerint élek, és többé nem élek úgy, mint azelőtt, amikor egyáltalán nem emberi lény módjára éltem.” Látod, hogy feltámadt ez a jó törekvés, ugye? Vajon nem alakultak ki az emberek gondolataiban és tudatában fokozatosan a helyes célok és életirány? És vajon nem képesek most elindulni az élet helyes útján? (De igen.) Akkor hát, amikor feltámadnak ezek a pozitív érzelmek és törekvések, szükséges-e még azokra a negatív érzelmekre gondolni? Miután egy ideig gondolkodsz rajtuk, vagy többször is átgondolod őket, amíg meg nem érted – amikor ezek a dolgok már nem zaklatják fel az elmédet, és nem ezek irányítják az utat, amelyen jársz, akkor észrevétlenül elengeded a gyűlölet és a düh érzelmeit, azok többé nem foglalják el a szívedet, és idővel feloldod a romlott beállítottságod problémáját. A romlott beállítottságod feloldásának kérdése kapcsolódik az igazságra való törekvéshez? (Igen.) És ez vajon nem azt jelenti, hogy elindultál az élet helyes útján? A helyes úton elindulni nem nehéz; először is el kell engedned az összes különféle nézetedet a világról, az emberi mivoltról és az emberiségről, amelyek nem egyeznek a tényekkel. Hogyan láthatod tisztán ezeket a nézeteket, amelyek nem egyeznek a tényekkel? Hogyan tudod feloldani ezeket? Ezek a nézetek, amelyek nem egyeznek a tényekkel, a szíved érzelmein belül rejtőznek, és ezek az érzelmek irányítják az emberi mivoltod ítélőképességét és gondolkodását, továbbá a jellemedet, a beszédedet és a cselekedeteidet, valamint természetesen a lelkiismeretedet és értelmedet is. Még fontosabb, hogy ezek irányítják és befolyásolják a célkitűzéseidet az életben és az utat, amelyen jársz. Ezért engedj el minden negatív érzelmet, és engedj el minden olyan érzelmet, amely irányítást gyakorol fölötted – ez az első lépés, amelyet az igazságra való törekvés során gyakorolnod kell. Először is oldd meg a különféle negatív érzelmek problémáját, oldd meg őket, ahogy felfedezed őket, és ne hagyj magad mögött gondot. Amikor ezek a problémák megoldódnak, többé nem leszel gúzsba kötve, nem vonszolod magaddal ezeket a negatív érzelmeket az igazságra való törekvésed folyamán, képes leszel az igazságot keresni, és amikor romlott beállítottságot társz fel, fel tudod oldani azt. Könnyű ezt elérni? Valójában nem olyan könnyű.

Miközben ezekről a negatív érzelmekről beszéltem és ezeket boncolgattam, magatokra vonatkoztattátok a szavaimat? Egyesek azt mondják: „Én fiatal vagyok, nincs sok élettapasztalatom. Sohasem éltem át visszaesést, kudarcot vagy traumát. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek negatív érzelmeim?” Mindenkinek vannak; mindenki sok nehézséggel fog találkozni, és hajlamos lesz arra, hogy negatív érzelmek ébredjenek benne. Például a társadalom jelenkori gonosz trendjeinek háttere miatt sok gyerek egyszülős háztartásban nő fel, egyesek anyai szeretet, mások apai szeretet nélkül. Ha valakinek nélkülöznie kell az anyja vagy az apja szeretetét, azt úgy tekinthetjük, hogy hiányzik neki valami. Tekintet nélkül arra, hány évesen veszíted el az apád vagy anyád szeretetét, a normális emberi mivolt szemszögéből ez kisebb-nagyobb mértékben hatással lesz rád. Egyesek elzárkóznak, mások alsóbbrendűnek érzik magukat, néhányan ingerlékennyé válnak, lesznek, akik a nyugtalanság és védtelenség érzését élik át, mások pedig hátrányosan megkülönböztetetik és kerülik az ellenkező nemet. Mindenesetre azoknak a normális emberi mivoltában, akik ebben a konkrét környezetben nőnek fel, többé-kevésbé abnormális vonások alakulnak ki. Modern szóval kissé eltorzulnak. Például az apai szeretet nélkül felnövő lányok viszonylag tapasztalatlanok lesznek a férfiakkal kapcsolatban. Fiatal koruktól kezdve meg kell tanulniuk, hogyan gondoskodjanak a legalapvetőbb szükségleteikről, sőt, a család pénzügyeinek és a különböző elvégzendő feladatoknak a súlyos terhét is hordozzák, akárcsak az anyjuk, és öntudatlanul is korán megtanulnak aggódni a dolgok miatt és elintézni azokat, vagy megvédeni magukat, az anyjukat és a családjukat. Erősen tudatosul bennük az önvédelem igénye, és nagyon erős kisebbségi érzéseik is lesznek. Anélkül, hogy tudatában lennének, ha egyszer ebben a konkrét környezetben nőttek fel, öntudatlanul is úgy érzik majd a szívük legmélyén, mintha valami fogyatékosságuk lenne, és ez az érzés van bennük, függetlenül attól, hogy ez az érzés valaha is befolyásolta-e súlyosan az ítélőképességüket vagy a döntéseiket a múltban. Röviden, mire egy ember teljesen felnő, lesznek negatív érzelmei, amelyek irányítják a gondolatait, amelyek már régóta megvannak benne, és mindig meglesz az ok arra, hogy jelen legyenek. Például, ha egyszülős háztartásban felnövő kisfiúknak nincs apjuk, csak anyjuk, már korán megtanulnak házimunkát végezni az anyjukkal együtt, és némiképp anyai jellem alakul ki bennük. Szeretik a lányok gondját viselni és szimpatizálnak velük, befogadóak a lányokkal szemben, örömmel védelmezik a nőket, és viszonylag előítéletesek a férfiakkal szemben. Olyanok is vannak, akik a bensőjükben még egyfajta halvány ellenszenvet és idegenkedést is éreznek a férfiakkal szemben, diszkriminálják őket, úgy hiszik, hogy minden férfi felelőtlen, megbízhatatlan és nem cselekszik helyesen és megfelelően. Természetesen az ilyen emberek között van néhány viszonylag normális is. Viszont elkerülhetetlen, hogy lesznek olyanok, akiknek sajátos, valószerűtlen vagy nem helyénvaló gondolataik vannak a férfiakról vagy a nőkről, és ezeknek mind hibák és hiányosságok vannak az emberi mivoltában. Ha valaki felfedezi, hogy ilyen problémád van, és felhívja rá a figyelmedet, vagy ha te magad fedezed fel és jössz rá egy önvizsgálat során, hogy ilyen súlyos negatív érzelem lakik benned, és hogy ez máris befolyásolja a döntéseidet és gyakorlatodat abban, hogy miként szemléled az embereket és a dolgokat, valamint viselkedsz és cselekszel, akkor el kell gondolkodnod magadon, és meg kell ismerned önmagad. Tisztán kell látnod és fel kell oldanod ezt a negatív érzelmet Isten szavainak fényében, igyekezned kell levetni ennek a negatív érzelemnek a kötelékeit, irányítását és befolyását, harcolnod kell, hogy megakadályozd, hogy az emberi mivoltod élvezete, dühe, bánata, öröme, gondolkodása, ítélőképessége, lelkiismerete és értelme eltorzuljon, szélsőségessé váljon vagy átlépje a határait. Mi van még? Ha megtetted a magadét, hogy mindezt megakadályozd, képes leszel normális életet élni, a normális emberi mivolt lelkiismeretével és értelmével, valamint a normális emberi mivolt ösztöneivel és szabad akaratával, amit Isten adott az embernek. Vagyis igyekszel a gondolataidat, ösztöneidet, szabad akaratodat, ítélőképességedet, valamint lelkiismeretedet és értelmedet a normális emberi mivolt Isten által előírt keretein belül tartani. Ezért, bármilyen negatív érzelem is irányít téged, a normális emberi mivoltodnak azzal az aspektusával problémád van. Ezt érted, ugye? (Igen.)

Az emberek igazságra való törekvése a normális emberi mivolt normális lelkiismeretének, értelmének, ösztönének és szabad akaratának, valamint a normális emberi érzelmek skálájának alapján valósul meg. Látod, az Isten által az embernek adott normális emberi mivolt keretein belül nincs semmi szélsőséges, semmi túlzott, semmi eltorzult, nem létezik a személyiség hasadása vagy elfajzása. Hogyan nyilvánul meg a túlzás? Ha mindig arra gondolsz, hogy nem vagy jó semmire, hogy semmi vagy – ez nem túlzás? Nem valószerűtlen? (De igen.) Vakon nagyra becsülni a férfiakat, azt hinni, hogy a férfiak jók, rátermettebbek, mint a nők, hogy a nők nem értenek semmihez, nem jók semmire, kevésbé képesek dolgokra, mint a férfiak, és egészében véve kevésbé jók, mint a férfiak – ez nem túlzás? (De igen.) Hogyan nyilvánul meg az, ha valaki túlzásba viszi a dolgokat? Ez azt jelenti, hogy mindig túl akarsz lépni azon, amit ösztönösen el tudsz érni, és mindig feszegetni akarod a korlátaidat. Van, aki látja, hogy mások öt órát alszanak éjszaka, aztán másnap egész nap képesek normálisan dolgozni, erre neki meg négy órát kell aludnia éjszaka, és kísérletezik, hogy hány napig bírja. Van, aki látja, hogy mások kétszer esznek napjában, mégis csak úgy duzzadnak az energiától, és képesek végigdolgozni az egész napot, így neki muszáj napi egy étkezéssel beérnie – ez talán nem káros fizikailag? Mi értelme annak, ha mindig rátermettebbnek próbálsz látszani, mint amilyen vagy? Miért versenyzel a saját hús-vér testeddel? Van, akinek ötvenévesen meglazulnak a fogai, és még a csontot sem tudja lerágni vagy a cukornádat elharapni. Azt mondja: „Aggodalomra semmi ok, legfeljebb elveszítem egy pár fogamat, nem baj, azért csak rágcsálok tovább! Le kell küzdenem ezt a nehézséget. Ha nem próbálom meg leküzdeni, akkor gyenge vagyok és hasznavehetetlen!” Ezzel nem viszi túlzásba a dolgokat? (De igen.) Úgy érzed, hogy olyasmit kell elérned, amit nem tudsz elérni, és amit az emberi mivoltod nem tud ösztönösen elérni. Nem tudod elérni a tehetségeddel, bölcsességeddel vagy érettségeddel, vagy mindazzal, amit tanultál, vagy a koroddal és nemeddel, de hiába nem tudod elérni, mégis úgy érzed, hogy muszáj. Bizonyos nők eltúlozzák az erejüket, és azt mondják: „Mi, nők is képesek vagyunk arra, amire a férfiak. A férfiak tudnak házat építeni, és mi is; a férfiak tudnak repülőgépet vezetni, és mi is tudunk; a férfiak lehetnek bokszolók, és mi is; a férfiak elbírnak egy százkilós zsákot, és mi is.” Végül azonban annyira tönkreteszik magukat ezzel, hogy vért köpnek. Még akkor is megpróbálnak rátermettebbnek látszani, mint amilyenek? Ez nem szélsőséges? Nem túlzott? Ezek a megnyilvánulások mind szélsőségesek és túlzottak. Az ostoba emberek gyakran így gondolkodnak a problémákról, illetve így szemlélik az embereket, eseményeket és dolgokat, és így is közelítik és oldják meg a kérdéseket. Ezért, ha az emberek fel akarják oldani ezeket a túlzott megnyilvánulásokat, először is véget kell vetniük ezeknek a szélsőséges dolgoknak, és el kell engedniük őket. E dolgok közül a legsúlyosabbak a szívük legmélyén lévő különféle szélsőséges érzelmek. Bizonyos körülmények között ezek az érzelmek gyakran szélsőséges gondolatokhoz és szélsőséges módszerek használatához vezetnek, ennek eredményeként pedig az emberek eltévelyednek. Ezek miatt a szélsőséges érzelmek miatt az emberek nemcsak bolondnak, tudatlannak és ostobának tűnnek, hanem el is tévelyednek és veszteséget szenvednek. Isten normális embert akar, aki az igazságra törekszik, nem pedig azt, hogy egy esztelen, túlzásokba és szélsőségekbe eső ember törekedjen az igazságra. Miért van ez így? Az esztelen és szélsőséges emberek nem képesek helyesen megérteni a dolgokat, és még kevésbé tudják tisztán megérteni az igazságot. A szélsőséges és torzításokra hajlamos emberek továbbá szélsőséges módokon értelmezik, közelítik meg és gyakorolják az igazságot – ez nagyon veszélyes és problémás rájuk nézve. Nagy veszteséget fognak szenvedni, és ez Istennel szemben is súlyos tiszteletlenség. Istennek nem az kell, hogy feszegesd a határaidat, vagy hogy szélsőséges és radikális módszerekkel gyakorold az igazságot. Ehelyett azt akarja, hogy olyan körülmények között ültesd gyakorlatba Isten szavait, gyakorold az igazságot és teljesítsd az Ő követelményeit, ahol az emberi mivoltod minden szempontból normális, és az emberi mivolt általad érthető és elérhető keretein belül tedd mindezt. A végső cél az, hogy romlott beállítottságod megváltozzon, hogy minden gondolatodat és nézetedet fokozatosan helyesbítsd és megváltoztasd, hogy egyre inkább elmélyítsd az ember romlott beállítottságairól szerzett megértésedet és istenismeretedet, és ezáltal egyre konkrétabbá és gyakorlatiasabbá tedd az Istennek való alávetettséged – így fogod elérni az üdvösséget.

Van értelme arról beszélnem, hogyan kell elengedni a különféle negatív érzelmeket? (Igen.) Mi az Én célom azzal, hogy így teszek? Az, hogy akár régen támadtak ezek a különféle negatív érzelmek, akár épp most, a jelenben keletkeznek, képes legyél helyesen megközelíteni őket, a helyes módon eloszlatni és feloldani őket, hátrahagyni ezeket a helytelen, negatív érzelmeket, és fokozatosan eljutni odáig, hogy többé nem ragadsz bele ezekbe a negatív érzelmekbe, bármi történjék is. Amikor a különféle negatív érzelmek ismét feltámadnak, már lesz benned tudatosság és tisztánlátás, tudni fogod, milyen kárt okoznak neked, és természetesen fokozatosan el is kell engedned őket. Amikor ezek az érzelmek feltámadnak, képes leszel visszafogni magad és a bölcsességedet használni, és képes leszel elengedni őket vagy az igazságot keresni a feloldásuk és kezelésük érdekében. Semmi esetre sem lehetnek hatással rád abban, ahogy magadévá teszed a helyes módszereket, a helyes hozzáállást és a helyes álláspontot az emberek és a dolgok szemléletében, valamint a viselkedésedben és cselekvésedben. Ily módon az igazságra való törekvésed útjában álló akadályok és torlaszok száma egyre csökken majd, képes leszel zavartalanul törekedni az igazságra az Isten által megkövetelt normális emberi mivolt keretein belül, vagy legalábbis egyre ritkábban zavar meg ebben bármi, és fel fogod oldani a mindenféle helyzetben feltárt romlott beállítottságokat. Most már látod az irányt azzal kapcsolatban, hogy miként kell feloldani a különféle negatív érzelmeket? Először is vizsgáld meg magad az általad feltárt romlottságot illetően, és nézd meg, hogy ezek a negatív érzelmek befolyásolnak-e téged a bensődben, és ezeket a negatív érzelmeket beleviszed-e abba, ahogyan az embereket és a dolgokat szemléled, valamint viselkedsz és cselekszel. Továbbá ahhoz, hogy a helyes utakon és módokon szemléld az embereket és a dolgokat, valamint viselkedj és cselekedj, vizsgáld meg azokat az ügyeket, amelyek a szíved legmélyén erősen bevésődtek az emlékezetedbe, és nézd meg, hogy ezek a dolgok, amelyek veled történtek, hagytak-e hátra sebhelyeket vagy nyomokat, és folyamatosan irányítanak-e téged. Ily módon, miután felszínre hoztad a különféle negatív érzelmeket, amelyek akkor keletkeztek, amikor a múltban megbántva érezted magad, a következő teendőd az, hogy boncolgasd, ismerd fel és oldd fel őket egymás után, az igazságnak megfelelően. Például van, akit többször is előléptettek vezetővé, de többször is leváltották vagy áthelyezték őt, ezért egy erősen negatív érzelem támad fel benne. Mialatt újra meg újra előléptetik, majd leváltják és áthelyezik, ő mindvégig nem érti meg, miért is történik ez az egész, és ezért sohasem ismeri meg a saját tökéletlenségeit és hiányosságait, a saját romlottságát vagy azt, hogy mi az alapvető oka az általa elkövetett vétkeknek. Soha nem oldja meg ezeket a problémákat, a bensőjében pedig ott marad egy benyomás, és így gondolkodik: „Hát így használja ki Isten háza az embereket. Amikor éppen használnak, akkor felemelnek, amikor pedig nem, akkor kirúgnak.” Az ilyen érzületű embereknek a társadalomban lehet egy helyük, ahol kiadhatják ezt magukból, de Isten házában úgy érzed, nincs olyan hely, ahol kiengedhetnéd a gőzt, nincs rá módod, és nincs olyan környezet, amelyben megtehetnéd, ezért nincs más választásod, mint lenyelni. Ez a lenyelés nem igazi elengedés, inkább arról van szó, hogy mélyen eltemeted a bensődben. Van, aki azt gondolja, hogy egy nap majd jól fogja végezni a kötelességét, és ha a testvérei ezt látják, újra megválasztják majd vezetőnek. Olyan is van, aki csak szép csendben haladni szeretne a kötelességével, nem akar többé vezető lenni, és azt mondja: „Akárki is léptet elő engem, én nem leszek vezető. Nem engedhetem meg magamnak, hogy megszégyenüljek, én nem bírom ezt a fájdalmat. Semmi közöm hozzá, kiből lesz vezető és kit váltanak le. Én nem leszek többet vezető, így nem kell majd elviselnem a fájdalmat és azt a leváltásból fakadó érzést, hogy támadnak engem. Csak jól végzem a munkámat és ezt a felelősséget vállalom, ami pedig azt illeti, hogy milyen rendeltetési hely és sors vár rám, azt Isten kezébe ajánlom – ez Istenen múlik.” Miféle érzelem ez? Nem egészen pontos kisebbségi érzésnek nevezni; szerintem a lehangoltság a megfelelő elnevezés – lehangoltság, csüggedés, elzárkózás, elnyomottság. Ezt gondolja magában: „Isten háza olyan hely, ahol az igazságosság érvényesül, engem mégis gyakran előléptetnek, majd leváltanak. Úgy érzem, hogy nagyon méltatlanul bántak velem, de nem tudok érvelni ellene, így hát csak alávetem magam! Ez Isten háza, hová máshová mehetnék, hogy bizonyítsam az igazamat? Hozzászoktam már ehhez az élethez. A világon senki nem tart sokra engem, és ez Isten házában is így van. Egyszerűen nem fogok azon gondolkodni, mi hogy lesz a jövőben.” Egész nap kedvetlen, nem kelti fel semmi az érdeklődését, csak összecsapja valahogy a teendőit, megtesz egy keveset abból, amire képes, és semmi mást; nem tanul, nem tesz erőfeszítést, nem gondolkodik el mélyen semmiről, és nem hajlandó megfizetni az árat. Végül nagyon gyorsan kifogy az energiából, a kezdeti lelkesedése alábbhagy, úgy gondolja, neki semmi köze semmihez, és a régi énje meghalt. Hát nem csüggedés ez? (De igen.) Valaki azt kérdezi tőle: „Hogyan érzel a leváltásoddal kapcsolatban?” Ő azt feleli: „Nos, nekem gyenge a képességem. Hogy éreznék? Nem értem.” Mire a másik azt kérdezi: „Ha megint megválasztanának vezetőnek, szeretnéd csinálni?” Ő így felel: „Ugyan miért akarnám csinálni? Ez nem működik a gyakorlatban! Gyenge a képességem, és nem tudok eleget tenni Isten szándékainak.” Ha azt mondjuk, hogy kétségbeesett és feladta, az nem teljesen reális. Csak mindig kedvetlen, lehangolt, zárkózott és csüggedt. Senkinek nem akarja elmondani, hogy mi rejlik a szívében, nem akar megnyílni, és nem akarja feloldani a saját problémáit, nehézségeit, romlott állapotait és romlott beállítottságait – folyton csak igyekszik bátornak mutatni magát. Milyen érzelem ez? (Lehangoltság.) Továbbá egy elgondoláshoz is ragaszkodik: „Megteszem, amit Isten kér tőlem, és keményen dolgozom, bármilyen munkát is szervez számomra a gyülekezet. Ha nem tudom befejezni a munkát, ne engem hibáztassatok, mert nem én teremtettem magamat gyenge képességűnek!” Az ilyen ember valójában tényleg hisz Istenben, és vannak elhatározásai. Soha nem hagyja el Istent, soha nem hanyagolja el a kötelességét, és mindig követi Istent. Csak épp nem figyel oda az életbe való belépésre, sem az önreflexióra, sem a romlott beállítottságának feloldására. Miféle probléma ez? Elnyerheti az igazságot, ha így hisz? Ez nem problémás a számára? (De igen.) Lehetetlen számára, hogy azt mondja, nem hisz Istenben, még ha agyonverik is. Viszont bizonyos körülmények miatt, mivel megtapasztalt bizonyos szituációkat és forgatókönyveket, és bizonyos emberek bizonyos dolgokat mondtak neki, annyira felőrlődött és elfonnyadt, hogy többé nem tud talpra állni és energiát gyűjteni. Ez vajon nem azt mutatja, hogy negatív érzelmei vannak? (De igen.) A negatív érzelmek jelenléte bizonyítja, hogy probléma van, és ha probléma van, azt meg kell oldanod. Mindig van út és mód arra, hogy megoldd a megoldandó problémákat – hiszen nem megoldhatatlanok. Csak attól függ, szembe tudsz-e nézni a problémával, és meg akarod-e oldani, vagy sem. Ha igen, akkor nincs olyan nehéz probléma, amit ne lehetne megoldani. Isten színe elé járulsz, és keresed az igazságot az Ő szavaiban, és minden nehézséget meg tudsz oldani. Viszont a levertséged, lehangoltságod, csüggedtséged és elfojtásod nemcsak, hogy nem segít megoldanod a problémáidat, hanem épp ellenkezőleg, tovább súlyosbíthatja a problémáidat és ronthat rajtuk. Elhiszitek ezt? (Igen.) Ezért bármilyen érzelmekhez is ragaszkodsz most, vagy bármilyen érzelmekbe is zuhantál bele, remélem, hogy képes leszel magad mögött hagyni ezeket a helytelen érzéseket. Nem számít, milyen indokaid vagy kifogásaid vannak: abban a pillanatban, amikor belezuhansz egy abnormális érzelembe, egy szélsőséges érzelembe zuhantál bele. Amikor belezuhantál ebbe a szélsőséges érzelembe, az biztosan irányítani fogja a törekvésedet, az elhatározásaidat és kívánságaidat, valamint természetesen a célokat, amelyekre az életben törekszel, ennek pedig súlyos következményei vannak.

Végül van valami, amit el szeretnék mondani nektek. Ne engedd, hogy egy kisebb érzés vagy egy egyszerű, jelentéktelen érzelem gúzsba kössön hátralévő életedre, hatással legyen rád az üdvösség elérése szempontjából és megsemmisítse az üdvösség iránti reményedet, érted? (Igen.) Ez az érzelmed nemcsak negatív, hanem pontosabban, ténylegesen ellentétben áll Istennel és az igazsággal. Talán azt gondolod, hogy ez a normális emberi mivolthoz tartozó érzelem, de Isten szemében ez nem egyszerűen csak érzelem kérdése, hanem az Istennel szembeni ellenállás egy módja. Egy negatív érzelmek által fémjelzett módszer, amellyel az emberek ellenállnak Istennek, Isten szavainak és az igazságnak. Ezért remélem – feltéve, hogy az igazságra akarsz törekedni –, hogy alaposan megvizsgálod önmagad, hogy lásd, ragaszkodsz-e ezekhez a negatív érzelmekhez és makacsul, ostobán ellenállsz-e Istennek és vetélkedsz-e Vele. Ha vizsgálódásod által felfedezted a választ, ha eljutottál egy felismerésre és világosan tudatosult benned valami, akkor arra kérlek, hogy először is engedd el ezeket az érzelmeket. Ne dédelgesd őket és ne ragaszkodj hozzájuk, mert elpusztítanak téged, elpusztítják a rendeltetési helyedet, és elpusztítják a lehetőségedet és reményedet az igazságra való törekvésre és az üdvösség elérésére. Itt fejezem be ezt a mai beszélgetést.

2022. szeptember 24.