Elég régóta beszélgetünk már erről a témáról, hogy hogyan kell törekedni az igazságra, és mindaz, amiről beszélgettünk, az igazságra való törekvés gyakorlásának egyik aspektusát érintette: az elengedést. Vagyis a beszélgetésünk egésze olyan dolgokról szólt, amelyeket az embereknek el kell engedniük az Istenben való hit és az igazságra való törekvés során, ezek pedig olyan dolgok, amelyeket az életükben és az általuk járt életúton is el kell engedniük. Ezek pontosan azon dolgok közé tartoznak, amelyek befolyásolják az emberek igazságra való törekvését. Mi volt tehát az elengedésről szóló tartalmunk első tétele? (A különböző negatív emberi érzelmek elengedése.) És mi volt a második tétel? (Az emberi törekvések, célkitűzések és vágyak elengedése.) Az elengedéssel kapcsolatos tartalmunk első tétele a különböző negatív érzelmek elengedése volt, a második pedig az emberi törekvések, célkitűzések és vágyak elengedése. A tételek mindegyike jó pár altémát és részletet foglalt magában, igaz? (Igen.) Függetlenül attól, hogy miről beszélgettünk, vagy hogy milyen kategóriák és tételek voltak ebben a tartalomban, és függetlenül attól, hogy hány példa volt felhozva, vagy hány állapot és a problémáknak hány lényege került leleplezésre, dióhéjban minden tartalom, amiről beszélgettünk, az embereket az Istenben való hit és az igazságra való törekvés során vagy a valós életükben érintő különféle problémákkal kapcsolatos, valamint azokkal a gyakorlási módokkal, amelyeket választaniuk kell, és az igazságalapelvekkel, amelyeket be kell tartaniuk, valahányszor ezekkel a problémákkal szembesülnek. Ezeknek a problémáknak a különböző aspektusai nem tartalmatlanok, és nem kizárólag az emberek gondolataiban vagy lelkivilágában léteznek, sokkal inkább a valós életükben. Ha tehát hajlandó vagy törekedni az igazságra, akkor bármilyen probléma is érjen, remélem, hogy keresni tudod az igazságot és megtalálod a megfelelő igazságalapelveket, amelyeket alapul vehetsz, felfedezed a gyakorlás útját, és így, valahányszor ezekkel a problémákkal találkozol, lesz egy utad, amelyet követhetsz. Ez egy alapvető célja annak, hogy minderről a tartalomról beszélgetünk. Habár befejeztük a beszélgetést mindezekről az igazságokról, időbe telik, amíg az emberek belépnek ezekbe az igazságvalóságokba. Azzal kell kezdeniük, hogy beszélgetnek ezekről az igazságokról, és alapul kell venniük a különböző igazságalapelveket és mindenféle dologról meg kell változtatniuk a nézőpontjukat, valamint az életszemléletüket és a létezésmódjukat. Így az Istenbe vetett hit, illetve az élet és a létezés folyamatában ezen igazságalapelvek elfogadása által – anélkül, hogy észrevennék – az embereknek sikerül megváltoztatniuk a korábban meglévő, régi, Sátántól származó különböző téves gondolataikat, nézeteiket, valamint életszemléletüket és létezésmódjukat, illetve képesek lesznek levetni romlott beállítottságaikat. Ezért ezek a szavak, amelyekről korábban beszéltünk, és a szavak, amelyekről a későbbiekben beszélni fogunk, nem egyfajta tudás, vagy egyfajta tudomány, és semmiképpen sem egy elmélet. Inkább arra szolgálnak, hogy útmutatást nyújtsanak az embereknek, eligazítsák és segítsék őket a mindennapi életük során felmerülő különböző problémák és nehézségek megoldásában. Valahányszor problémába ütközöl, illetve valahányszor egy körülménnyel, emberrel, eseménnyel vagy dologgal szembesülsz, akkor a beszélgetésünk tartalmából kikeresheted az igazság azon kritériumait, amelyeket be kell tartanod és gyakorlatba kell ültetned, hogy az igazságot alapul és kritériumként tekintve tudj cselekedni, ahelyett, hogy a romlott beállítottságaid és a régi, nem helytálló nézeteid szerint gyakorolnál. Az emberek azért hisznek Istenben, hogy az igazságra törekedjenek, de az igazságra való törekvés célja nem az, hogy betöltse az emberek üres életét, vagy megváltoztassa üres életüket, vagy gazdagítsa lelkivilágukat. Mi az igazságra való törekvés célja? Az emberek számára az a cél, hogy levessék romlott beállítottságaikat azért, hogy üdvözüljenek; természetesen romlott beállítottságaik levetése annak érdekében is történik, hogy alávessék magukat Istennek, féljék Istent és kerüljék a rosszat. Isten számára azonban az emberek igazságra való törekvésének célja és jelentősége nem ilyen hétköznapi; nem csak arról szól, hogy valaki üdvözüljön. Hanem arról, hogy Isten olyan embert nyerjen meg, akit többé nem tévesztenek meg a Sátán romlott beállítottságai, és persze arról is, hogy olyan embert nyerjen meg, aki összeegyeztethető tud lenni Istennel; de ami még fontosabb, arról szól, hogy Isten a teremtett emberiségből megnyerhesse azt a fajta embert, akit Ő akar, aki képes mindent irányítani és örökké együtt létezni mindennel. Ez a jelentőség nem olyan egyszerű, mint az emberek szemszögéből nézve, hogy csak üdvözüljenek. Ezért, akár az emberek számára, akár Isten számára, az igazságra való törekvés nagyon fontos. Mivel ez annyira fontos, az igazságra való törekvéssel kapcsolatos gyakorlat egyik aspektusának tartalma – az „elengedés” – létfontosságú mindenki számára, aki az üdvösség elérésére akar törekedni. Mivel az „elengedés” gyakorlása olyan fontos, az embereknek alaposan meg kell érteniük az „elengedéssel” kapcsolatos különböző igazságalapelveket, valamint az „elengedés” gyakorlásával összefüggő különböző állapotokat, a romlott beállítottságok feltárulásait, valamint a romlott gondolatokat és nézőpontokat, amelyek lelepleződtek. Az emberek csak akkor érik el az igazságra való törekvés célját, amikor megvizsgálják és megértik a mindennapi életben gyakran megnyilvánuló téves gondolatokat és nézőpontokat, valamint a romlott beállítottságaikat és a romlottság feltárulásait, ezáltal pedig megismerik önmagukat, megértik és elfogadják az igazság egy aspektusát, majd a megfelelő igazságalapelvek szerint gyakorolnak. Lényegében a hogyan kell törekedni az igazságra témán belüli „elengedés” két fő tételével kapcsolatos, ebben az időszakban folytatott beszélgetésünk végéhez értünk. Mi volt az első tétel? A különböző negatív emberi érzelmek elengedése. Mi volt a második tétel? Az emberi törekvések, célkitűzések és vágyak elengedése. Bár az e két tételt érintő beszélgetésünkben sok tartalommal foglalkoztunk, ennél is fontosabb, hogy meg kell értened minden egyes konkrét igazságalapelvet, amely ezekhez a témákhoz kapcsolódik. Mindennapi életük és életútjuk során az emberek csak akkor tudnak ezen igazságalapelvek szerint viselkedni és cselekedni, fokozatosan belépni az igazságvalóságba, és az igazságra való törekvés folyamatában fokozatosan elérni az igazság megértésének és elnyerésének eredményeit, ha megértik az igazságalapelveket.

A hogyan kell törekedni az igazságra témán belüli „elengedés” gyakorlásának két tétele, amiről korábban beszélgettünk, az emberek romlott beállítottságaihoz, különböző gondolataihoz és nézeteihez, valamint a mindennapi életükben őket érintő különböző problémákhoz kapcsolódik. De az „elengedésnek” van egy másik, még fontosabb, vagy mondhatni, még nagyobb tétele is, amiről valóban beszélnünk kell. Mi ez a tétel? Ez magában foglalja az emberek Istenhez való viszonyulását, az Istennel kapcsolatos gondolataikat és nézeteiket, valamint azokat a gyakorlási alapelveket, amelyek szerint Istennel a mindennapi életükben bánnak. Azt lehet mondani, hogy ez a tétel kissé fontosabb, mint az előző kettő. Mivel ez a tétel közvetlenül érinti az emberek Istenhez való viszonyulását, az Istennel kapcsolatos gondolataikat és nézeteiket, valamint az emberek és Isten közötti kapcsolatot, ez az utolsó, és természetesen a legfontosabb is, amiről az „elengedés” témakörben beszélgetni fogunk. Az előzőekben tárgyalt két tétel néhány témája az emberek Istennel kapcsolatban táplált bizonyos attitűdjeiről és nézeteiről, illetve az emberek és Isten közötti kapcsolatról szól, de a beszélgetésünkben felvett álláspontot tekintve alapvetően emberi szempontból boncolgattuk az emberekkel kapcsolatos különböző problémákat – az emberek különböző romlott beállítottságait, illetve téves gondolatait és nézeteit boncolgattuk a különböző problémáik kontextusában. Amiről ma beszélgetni fogunk, az az emberek Istenhez való viszonyulásával, valamint az Istennel kapcsolatos gondolataival és nézeteivel kapcsolatos. Ezek a legfontosabb dolgok, amelyeket az embereknek el kell engedniük az igazságra való törekvés folyamatában. Ez a tétel sem olyan egyszerű, mert bárki is legyen, bármilyen típusú ember is legyen valaki, senki sem csak egyféleképpen viszonyul Istenhez, illetve nem csak egyfajta gondolata és nézőpontja van Istennel kapcsolatban, és természetesen az ember és Isten közötti kapcsolat sem csak egyfajta kapcsolat, és nem is csak egyfajta emberi állapotot foglal magában. Az emberek Istenhez való különböző viszonyulásai, valamint az Isten identitásával, státuszával és képmásával kapcsolatban táplált különböző gondolataik és nézeteik, valamint egyéb okok miatt is különféle kapcsolatok alakulnak ki közöttük és Isten között. Ma tehát erről a tételről fogunk beszélgetni, és megnézzük, milyen súlyos problémák és kibékíthetetlen ellentétek vannak még mindig az emberek és Isten között, és pontosan mit is kell még elengedniük az embereknek. Ha olyasvalaki vagy, aki törekszik az igazságra, akkor, miután ezt megértetted, javulni fog az Istennel való kapcsolatod, az Istennel kapcsolatos nézőpontod pedig fokozatosan közelebb fog kerülni ahhoz, hogy helytálló, pozitív, illetve az igazsággal összhangban lévő legyen. Az elengedésről szóló tartalom harmadik tétele az kell, hogy legyen, hogy el kell engedni az ember és Isten közötti akadályokat, valamint az Istennel szembeni ellenségeskedést – ez a harmadik tétele azoknak a dolgoknak, amelyeket az embereknek el kell engedniük. Mielőtt hivatalosan is beszélgetnénk erről a témáról, beszéljünk először röviden arról, hogy a mindennapi életben mely problémákfoglalják magukban az emberek és Isten közötti akadályokat, valamint az emberek Istennel szembeni ellenségeskedését. A magukkal az emberekkel kapcsolatos szubjektív dolgokon kívül, nincs-e mindenféle probléma azzal, ahogyan az emberek Istenben való hitük és az igazságra való törekvésük során Istennel bánnak? Az embereknek mindenféle téves gondolataik, nézeteik és nem helytálló gyakorlási alapelveik vannak azzal kapcsolatban, ahogyan a különböző eseményekhez és dolgokhoz viszonyulnak, és ugyanígy mindenféle téves gondolataik, nézeteik és nem helytálló gyakorlási alapelveik vannak abban, ahogyan Istennel bánnak. Ha képes vagy mindenféle emberrel, eseménnyel és dologgal az igazságalapelvek szerint bánni és azok alapján gyakorolni – vagyis, ha felismered a téves gondolatokat és nézőpontokat, amelyeket mindenféle emberrel, eseménnyel és dologgal kapcsolatban táplálsz, ugyanakkor helyesbíted és elengeded ezeket a téves gondolatokat és nézőpontokat, majd az Isten által az embereknek elmndott helytálló gondolatok és nézőpontok szerint nézel szembe a különböző problémákkal és oldod meg azokat – akkor a mindenféle emberrel, eseménnyel és dologgal való bánásmódod gyakorlási alapelvei viszonylag összhangban lesznek az igazságalapelvekkel. Tekinthető ez annak jeléül, hogy valaki üdvözült? Most ránézve, nem, nem tekinthető annak. Ha nem hoztam volna elő a mai beszélgetés tartalmát, az emberek azt gondolhatták volna: „Bármilyen dologról is legyen szó, képes vagyok az Isten szavaiban foglalt igazságalapelvek szerint szemlélni azt, és azoknak megfelelően gyakorolni, így azt gondolom, olyan ember vagyok, aki törekszik az igazságra, olyan ember, aki eredményesen törekszik az igazságra, és olyan ember, aki üdvözült.” A ma felhozott téma – az emberek Istenhez való különböző viszonyulásai – alapján ítélve, vajon ez az elgondolásuk megfelel a tényeknek? (Nem, nem felel meg.) Ez nyilvánvalóan nem felel meg a tényeknek. Noha van bizonyos alapod és bizonyos pozitív hozzáállásod abban, ahogyan mindenféle emberhez, eseményhez és dologhoz viszonyulsz, de továbbra is mindenféle akadályok vannak közted és Isten között, és még mindig ellenségesen viszonyulsz Istenhez, amikor különböző kérdésekről van szó. Ez súlyos probléma, és ez a legnagyobb probléma mind közül. Abban az időszakban, amikor követed Istent és végzed a kötelességedet, a teljesítményed minden szempontból elég tisztességesnek tűnik mások számára, és kívülről úgy látszik, hogy összhangban van az igazsággal és az alapelvekkel. Szíved mélyén azonban sok elképzelés van Istenről és akadályok állnak közted és Isten között, sőt, amikor sok problémával szembesülsz, még mindig ellenségesen viszonyulsz Istenhez. Ezek a problémák nagyon súlyosak. Ha szíved mélyén ott vannak ezek a problémák, az nem azt bizonyítja, hogy üdvözült ember vagy. Mivel még mindig sok akadály van közted és Isten között, és még mindig ellenségesen viszonyulsz Istenhez, amikor kulcsfontosságú, jelentős kérdésekről van szó, nemcsak hogy nem vagy üdvözült ember, de veszélyben is vagy. Még ha azt hiszed is, hogy képes vagy az igazságalapelvek szerint cselekedni, amikor sok problémával szembesülsz az életben, és hogy a cselekedeteid viszonylag összhangban vannak az igazsággal, akkor is azt lehet mondani, hogy ez csupán külsőség és nem bizonyítja, hogy üdvözültél. Ez azért van, mert még nem érted el az összeegyeztethetőséget az Istennel való kapcsolatodban, és még nem veted alá magad Istennek és nem féled Őt. Ezért, valahányszor különböző dolgok történnek veled, a külső viselkedésed, illetve a gondolataid és nézeteid csak azt mutatják, hogy olyan doktrínákhoz, szlogenekhez és előírásokhoz ragaszkodsz, amelyeket ezekben a kérdésekben helyesnek hiszel, ahelyett, hogy az igazságalapelvekhez ragaszkodnál. Lehet, hogy ez itt egyfajta következtetési összefüggés, és talán bonyolultnak hangzik, de miután beszélgettünk az ember és Isten közötti akadályok valamint az Istennel szembeni ellenségeskedés elengedésének a konkrét tartalmáról, és az emberek alapos vizsgálódásba kezdtek, meg fogják érteni az Én szavaim értelmét.

Mielőtt hivatalosan is beszélgetnénk az ember és Isten közötti akadályok valamint az Istennel szembeni ellenségeskedés elengedésének a témájáról, először beszéljük meg, hogy milyen akadályok léteznek az emberek és Isten között. Milyen emberek és Isten közötti akadályokat és milyen Istennel szembeni ellenségeskedést érzékelsz és veszel észre a mindennapi életedben vagy más emberekben? Ezek a megnyilvánulások határozottan léteznek. Minden nap megtörténnek az emberek körében, és veled is minden nap megtörténnek, így nem kell túl sok energiát fordítanod a gondolkodásra – ha kinyitod a szádat, egyből előjön egy sor ilyen probléma. Hát nem ez a helyzet? (De igen.) Pontosan mik is az emberek és Isten közötti akadályok? Először is beszéljünk arról, hogy mit foglal magában az „akadályok” kifejezés. Beletartozik az ellentét, a dacolás, az elképzelések, a félreértések és hasonlók, nemde? Mondjatok Nekem még többet! (Ha valaki a kötelessége végzése közben felfedetik vagy megmetszik, akkor lehet, hogy félreértései lesznek Istenről és tartózkodóvá válik Vele szemben, azt gondolva, hogy minél fontosabb kötelességet végez, annál gyorsabban fog felfedetni. Ezért szíve mélyén bizonyos akadályok keletkeznek közte és Isten között, és nem lesz képes tiszta és nyitott szívvel elfogadni bizonyos kötelességeket és megbízatásokat.) Mi itt az akadály? (A tartózkodás és a félreértések.) A tartózkodás és a félreértések. Ez az akadályok egyik fajtája. Ki tudja folytatni? Hát nincsenek akadályok a többiek és Isten között? Tiszta és megszentelt a szívetek? Soha nem voltak ellenséges vagy negatív gondolataitok Istennel kapcsolatban? (Istenem, én is hozzá tudok tenni valamit. Amikor a dolgok elég simán mennek Z Isten által számomra vezényelt körülmények között, akkor a köztem és Isten közötti kapcsolat viszonylag normálisnak tűnik. De ha valaha is viszontagsággal szembesülök, vagy valami olyasmivel, ami nem felel meg az elképzeléseimnek, akkor elkezdek töprengeni azon, hogy mit fog tenni Isten, és mi fog történni velem legközelebb, és mi lesz annak a kimenetele. Sok gondolat kavarog a fejemben, és még panaszokat is gyártok, elmémben megítélem és félreértem Istent, és ilyenkor a szívem bezárul. Szeretnék beszélni még valamiről, amit láttam. Egyesek, amikor nemkívánatos körülményekkel találkoznak, ellenállást éreznek a szívükben és azt mondják: „Miért kényszerít Isten arra, hogy ilyen körülményekkel szembesüljek? Miért nem másokkal történik ez?” Nem tudják alávetni magukat azoknak a körülményeknek, amelyeket Isten alakít ki számukra, és ellentét támad közöttük és Isten között.) Az általad elsőként említett probléma az volt, hogy az emberek és Isten között akadályok vannak, hogy bizonyos körülményekre való feltételes reflexként az emberek akadályokat alakítanak ki maguk és Isten között, valamint Istennel szembeni tartózkodást és Istennel kapcsolatos félreértéseket. A második probléma, amit említettél, az volt, hogy az emberek ellenségessé válnak Istennel szemben, mert belülről dacosak. Ki tudna még valamit hozzátenni? (Valahányszor a Fennvaló megmetsz engem és felfedetik a gyenge képességem, ítélkezek magam felett és azt gondolom, hogy én nem üdvözülhetek, és nincs motivációm törekedni az igazságra, bár szeretnék. Ez egyfajta félreértés Istennel kapcsolatban. Ráadásul, amikor egyes testvérek megbetegszenek és szembesülnek a halállal, azt gondolják: „Vajon Isten nem emlékszik arra a sok sürgölődésre és áldozathozatalra, amit Őérte tettem?” Szívük mélyén vitatkoznak Istennel, zúgolódnak és harcolnak Ellene. Ez a fajta állapot elég gyakori.) Ami az ember és Isten közötti akadályokat és az Istennel szembeni ellenségeskedést illeti, a legtöbb emberben megnyilvánuló problémák többé-kevésbé a tartózkodás és a félreértések, valamint a dac és az elégedetlenség, amelyet az emberek felfednek, amikor bizonyos dolgokkal találkoznak, vagyis más szóval, az Istennel szembeni ellenségeskedés. Lényegében ez az összes. Az emberek Istennel szembeni belső hozzáállásaival kapcsolatos különböző problémák valójában messze túlmutatnak azon dolgok hatókörén, amelyekről beszéltetek. Van néhány olyan probléma, amellyel nem vagytok tisztában. Egyrészt azért, mert az emberek nem vizsgálják meg, hogy milyen problémák vannak bennük, amikor különféle körülményeket tapasztalnak meg. Másrészt pedig azért, mert az emberek soha nem gondolták át alaposan, hogy pontosan milyen is az Istennel való kapcsolatuk, illetve melyek azok a helytálló hozzáállások és nézetek, amelyeket Istennel szemben tanúsítaniuk kellene. Ezért az emberek különböző megnyilvánulásai és a bennük jelenleg valóban meglévő állapotok alapján, ma kifejezetten az emberek és Isten közötti akadályoknak és az emberek Istennel szembeni ellenségeskedésének a különböző megnyilvánulásairól fogunk beszélgetni. Ezen különböző megnyilvánulásokról való beszélgetés célja, hogy az emberek képesek legyenek proaktívan elengedni a köztük és Isten közötti akadályokat, valamint az Istennel szembeni ellenségeskedést, valahányszor ezek felmerülnek bennük a mindennapi életükben, harmonikus kapcsolatot kialakítani Vele, és végül teljesen összeférhetővé válni Vele. Így maradéktalanul eltávolítják majd a köztük és Isten közötti akadályokat, valamint az Istennel szembeni ellenségeskedésüket, és eljutnak oda, hogy féljék Istent és valóban alávessék magukat Neki. Csak ez az emberek és Isten közötti normális kapcsolat, és csak az ilyen emberek igaz teremtett lények.

Amikor arról van szó, hogy az emberek elengedjék a köztük és Isten közötti akadályokat és az Istennel szembeni ellenségeskedésüket, az első dolog, amit el kell engedniük, az elképzeléseik és képzelődéseik. Ez nagyon fontos tartalom, nem igaz? (De igen.) Nem élnek-e mindenkiben elképzelések és képzelődések Istenről? (De igen.) Senki sem él légüres térben, és senki sem robot. Mindenkinek szabad akarata van, és különböző gondolatokat és nézőpontokat hordoz, amelyeket a külvilágtól kapott; természetesen mindenkinek vannak olyan különféle elképzelései és képzelődései is Istenről, amelyek a saját szubjektív akaratán belül, a saját szükségletei, preferenciái és vágyai alapján alakultak ki. Az a tény, hogy ezeket „elképzeléseknek” és „képzelődéseknek” nevezik, azt jelenti, hogy ezek egyáltalán nincsenek összhangban az igazsággal vagy a tényekkel; az a minimum, hogy nincsenek összhangban Isten szándékaival, Isten identitásával és Isten lényegével. Ezért ezek az elképzelések és képzelődések az első fontos dolog, amit az embereknek el kell engedniük. Nos, elsősorban mit foglal magában az Istenről alkotott elképzelésekkel és képzelődésekkel kapcsolatos tartalom? Egyrészt, az embereknek azokat a már meglévő elképzeléseit, amelyeket még azelőtt alakítanak ki Istenről, hogy hinni kezdenének Benne. Másrészt, azokat az új elképzeléseket, amelyeket az emberek azután alakítanak ki Istenről, miután hinni kezdenek Benne, ezek az új elképzelések pedig konkrétabb és realisztikusabb elképzelések és képzelődések. Mielőtt az emberek hinni kezdenének Istenben, a szívük tele van képzelődésekkel Istenről, és ezek a képzelődések minden emberi lény számára közös elképzeléseknek is nevezhetők. Ez olyan, mint ahogyan a kínaiak Istent „az égi Öregembernek” hívják annak ellenére, hogy nem hisznek Benne, és ahogyan a nyugatiak – akik közül többen hisznek Istenben – „Úrnak” hívják Őt. Bár sokan nem hisznek Istenben, a legtöbb ember mégis hiszi, hogy van Isten, és tele van Róla alkotott képzelődésekkel, azt gondolva, hogy Isten mindenek között létezik és mindenek fölé magasodik, és hogy Ő mindenütt jelen van, mindenható, és nagy, hihetetlen hatalommal rendelkezik. Ki is hát pontosan ez az Isten? Senki sem tudja, de azt mindenesetre tudják, hogy Isten a legnagyobb, és hogy Ő mindenek felett uralkodik. Milyen tehát Isten konkrét képmása? Minden ember hordoz az elméjében egy elgondolást Isten megjelenéséről és képmásáról, amelyet ő képzelt el és határozott meg. Ezeket az egyetemes emberi elképzeléseket és képzelődéseket korábban már megvitattuk, és nem ez a mai beszélgetésünk fő tartalma. Ma azokról a különféle elképzelésekről és képzelődésekről fogunk beszélgetni, amelyek ellentétesek Istennel és nincsenek összhangban az Ő lényegével, amelyeket az embereknek el kellene engedniük azok közül a különféle elképzelések és képzelődések közül, amelyek a köztük és Isten közötti akadályokkal és az Istennel szembeni ellenségeskedésükkel kapcsolatosak. Amazokról az üres, irreális és kifürkészhetetlen elképzelésekről és képzelődésekről nem fogunk beszélni. Elmondható, hogy a jelenlegi állapototokat tekintve ezek a dolgok alapvetően nem jelentenek problémát és nem fogják befolyásolni az igazságra való törekvéseteket, még kevésbé azt, ahogyan Istent követitek, és hogy még akkor is, ha egyesek elméjében még mindig vannak fantáziaszülte képzelődések, azok nem fogják befolyásolni őket Isten követésében, és így nem jelentenek olyan nagy problémát. Azok az emberi elképzelések és képzelődések, amelyekről beszélgetni fogunk, azzal kapcsolatosak, ahogyan az emberek Istenhez viszonyulnak a mindennapi életükben, valamint az emberek kötelességeinek végrehajtásával, az általuk választott utakkal, és persze még inkább az emberek törekvéseivel. Az emberek Istenről alkotott különböző elképzelései és képzelődései között mindenekelőtt rengeteg elképzelés és képzelődés van az Ő munkájáról, amelyek sokkal realisztikusabbak, mint a nem hívők Istenről való különböző képzelődései, és sem nem üresek, sem nem kifürkészhetetlenek. Ezek olyan dolgok, amelyek minden ember elméjében ott vannak, mialatt Istent követik. Vagyis az emberek sok fantáziaszülte és irreális elképzeléssel és képzelődéssel vannak tele Isten munkájával kapcsolatban. Például azt képzelik, hogy az Ő munkája tele van csodákkal és olyan csodálatos dolgokkal, amelyeket az emberek nem láthatnak előre és nem érhetnek el. Természetesen az emberek legnagyobb elképzelései és képzelődései ezzel kapcsolatban azok, hogy Isten munkája képes lehet arra, hogy valakit azonnal teljessé tegyen, illetve hogy Isten csupán néhány szót kimondva vagy egy csodát vagy csodálatos tettetvégrehajtva egy pillanat alatt megváltoztathatja az embert, és olyasvalakivé teheti aki megszabadult a hús-vér testben való életétől és a hús-vér test különböző gyakorlati nehézségeitől. Elképzelésük szerint ez az ember nem eszik és nem iszik, és nincsenek fizikai szükségletei, akárcsak egy robotnak; továbbá úgy gondolják, hogy ez az ember tisztán, önző megfontolások nélkül gondolkodik, és hogy belül rendkívül megszentelt. Úgy képzelik, hogy ennek eléréséhez nem szükséges törekedni az igazságra, sem pedig beszélgetni az igazságról vagy elfogadni, hogy éveken keresztül megmetszik az embert; ehelyett Isten képes elérni mindezt csupán néhány szóval, mert bármi, amit Isten mond, az megvalósul, és bármi, amit Ő parancsol, az szilárdan megáll. Különösen az elején, amikor az emberek épphogy csak elfogadták Isten munkájának harmadik szakaszát, még inkább tele voltak mindenféle elképzelésekkel és képzelődésekkel az Ő munkájáról. Egyesek, amikor meghallották, hogy „Isten munkája hamarosan véget ér”, bár nem tudták, melyik évben, hónapban vagy napon fog véget érni, mégis szorongtak, sőt még a munkájukról és a családjukról is lemondtak. Voltak olyan gazdák, akik felhagytak a növénytermesztéssel, mások pedig a marha- és juhtenyésztéssel. Egyesek még az ingatlanjaikat és autóikat is eladták, kivették az összes pénzüket a bankból, összeszedték a vagyontárgyaikat, és elkezdték magukon hordani az aranyukat, ezüstjüket és értékeiket, készen arra, hogy kövessék Istent. Ennek az volt az oka, hogy az emberek azt gondolták, Isten munkája hamarosan véget ér, és hogy már nem kell tovább élniük az életüket, és azt hitték, hogy Isten felbontotta a családokat és a házasságokat, és hogy le kell mondaniuk a házasságukról, a munkájukról, a jövőjükről, és fel kell adniuk minden világi örömöt, hogy kövessék Istent. Ha valaki azt kérdezte tőlük: „Hová mész azzal a bőrönddel és az egész családoddal magad mögött?”, azt mondták: „A mennyek országába megyek.” Ha ezután megkérdezték tőlük: „Hol van a mennyek országa?”, azt válaszolták: „Még nem tudom, oda megyek, ahová Isten visz.” Függetlenül attól, hogy hirtelen felindulásból cselekedtek-e, vagy átgondolták, mindenesetre ezek a megnyilvánulások egy tényt felfednek, éspedig azt, hogy az embereknek rengeteg elképzelésük van Isten munkájáról. Nem tudják, hogyan fog Isten munkálkodni a megmentésükön, vagy hogy hogyan fogják érezni magukat, vagy milyen állapotban és környezetben fognak élni, miután Ő megmentette őket. És hogy pontosan mik is Isten szándékai, vagy milyen eredményt akar Isten elérni az embereken végzett munkájával, ők mindezekről sem tudnak semmit. Hát akkor mit tudnak? Csak egyetlen mondatra emlékeznek: közel van Isten napja, a katasztrófák alászálltak, Isten munkája hamarosan véget ér, nekünk pedig mindenről le kell mondanunk és követnünk kell Istent. Ez a kiindulópontja és alapja minden elképzelésük és képzelődésük kialakulásának, és ők ezeken az elképzeléseken és képzelődéseken keresztül választottak mindenféle dologban és hoztak meg mindenféle és döntést. Milyen választásaik voltak és milyen döntéseket hoztak? Úgy döntöttek, hogy elhagyják a világot, felhagynak a tanulmányaikkal, a karrierjükkel, lemondanak a házasságukról, elhagyják a családjukat, sőt még a testi, családi szeretetet is elhagyják, és így tovább, miután pedig mindezeket elengedték, várják, hogy Isten munkája véget érjen. Mi a céljuk azzal, hogy várják, hogy Isten munkája véget érjen? Az, hogy elragadtassanak és kövessék Istent. Pontosan hová ragadtassanak el? Azt gondolják, hogy mindegy, hogy hová ragadtatnak el, vagy hogy pontosan melyik napon fognak elragadtatni, semmi esetre sem fognak a pokolra jutni. Hiszik, hogy még ha nem is a mennyországba, de akkor is egy magasabb helyre kerülnek, és még ha az nem is a mennyország, vagy egy fizikális királyság, nem tévedhetnek, ha Istent követik, és hogy valószínűleg oda ragadtatnak majd el, ahol Isten van. Bár az embereknek ezen elképzelései és képzelődései teljesek, vajon valóra válhatnak-e? Elérkezett-e már az a pillanat, amelyre vártak – Isten munkájának a vége? (Nem.) És mivel Isten munkája még nem ért véget, vajon az emberek csalódottak és nyugtalanok? Éreznek megbánást? Vannak, akik csalódottak, igaz? Vannak, akik negatívvá válnak, amikor kötelességük végzése közben nehézségekbe ütköznek, vagy megbánást éreznek, amikor családi életükben nyomorúságot tapasztalnak, vagy amikor üldöztetést szenvednek, és nincs kiút a számukra. Természetesen vannak, akiknek nem volt könnyű egészen idáig kitartaniuk, de szívük mélyén valóban nagyon aggódnak. Miért aggódnak? Arra gondolnak: „Miért nem ért még véget Isten munkája? Meddig tart még Isten munkája? Vajon haza kellene mennem, hogy folytassam az életemet? Vissza kellene mennem dolgozni, hogy megtaláljam a jövőmet a világban? Vissza kellene vásárolnom a házamat? Isten nem válaszol nekünk, és nem is ad egyértelmű feleletet erre! Nem kellene-e elmondania nekünk, hogy mikor ér véget Isten munkája, és milyen más munkát fog végezni, hogy felkészülhessünk? Isten nem mondja el nekünk ezeket a dolgokat, csak folyamatosan igazságokat fejez ki, igazságokat közöl, és az üdvösségről beszél. Soha nem beszél arról, hogy mi lesz később, sem pedig a jövőről, vagy arról, hogy az emberiség mikor megy be egy gyönyörű rendeltetési helyre, vagy hogy mikor ér véget a hús-vér test élete; Ő csak várakoztat minket a végtelenségig.” Az emberek nem ismerik Isten munkáját. Pontosabban, nincsenek tisztában azzal, hogy Isten miként menti meg az embereket, milyen módszereket használ a megmentésükre, az egész munkáján belül milyen konkrét munkát végez Isten, hogy lehetővé tegye az emberek üdvözülését, és így tovább. Ehelyett mindig a saját elképzeléseikben és képzelődéseikben élnek, Isten munkáját pedig formaságnak vagy egy fantasztikus varázslatnak tekintik. Mintha az Ő munkája csak retorika lenne, és nem lenne semmilyen konkrét tartalma – Istennek csak néhány szót kell szólnia, és bármit mond, az megvalósul, és bármit parancsol, az szilárdan megáll, azután pedig az emberek megváltoznak, és úgy lesz, ahogyan a Jelenések könyvében megjövendölték, szentek lesznek és megszenteltté válnak. Függetlenül attól, hogy az embereknek milyen fantáziadús és üres elgondolásaik vannak Isten munkájáról, legyenek azok konkrétak vagy nem konkrétak, mindent összevéve az emberek tele vannak elképzelésekkel és képzelődésekkel az Ő munkájáról, mindig üres elképzelések és képzelődések között élnek abban, ahogyan megközelítik Isten munkáját, és ahogy megközelítenek minden konkrét részmunkát, amit Isten végez, és minden konkrét dolgot, amit Ő az emberiség megmentése érdekében mond. Természetesen az emberek többségének csak egyetlen elképzelése és képzelődése van Isten munkájáról, mégpedig az, hogy ha egyszer Isten munkája véget ér, az azt jelenti majd, hogy az emberek végül átvészelték a dolgokat, és amennyiben ki tudják várni, hogy az Ő munkája véget érjen, és addig életben maradnak, akkor győztek, és megérte mindaz, amiről lemondtak és amit felajánlottak, és a megpróbáltatások, amiket elszenvedtek, és az árak, amelyeket megfizettek. Ez alapján ítélve, egyrészt az emberek tele vannak mindenféle képzelődéssel Isten munkájáról. Másrészt, az emberek Istenbe vetett hitükben nem törekednek az igazságra, a hitük inkább szerencsejátékra hasonlít – felteszik az életüket és minden vagyonukat, a jövőjüket, a házasságukat és mindenüket, amijük van, és azt gondolják, hogy csak ki kell tartaniuk, amíg Isten munkája véget ér, és amennyiben még életben vannak, amikor Isten kihirdeti, hogy az Ő munkája véget ért, akkor nyertek, és visszakapnak mindent, amit befizettek. Hát nem így gondolkodnak az emberek? (De igen.) Most, hogy már annyit beszéltünk erről, vajon mik az emberek fő elképzelései és képzelődései Isten munkájával kapcsolatban? (Az emberek azt hiszik, hogy Isten munkája csodákkal teli, és hogy Isten csupán néhány szóval meg tudja tisztítani az embereket, azok pedig beléphetnek a mennyek országába anélkül, hogy bármilyen árat is kellene fizetniük vagy az igazságra kellene törekedniük.) Ezek az emberek elképzelései és képzelődései Isten munkájáról. Milyen más elképzelések és képzelődések vannak még? (Az emberek nem tudják pontosan, hogy Isten milyen eredményt akar elérni az embereken végzett munkájával, és azt gondolják, hogy amennyiben képesek kibírni, amíg Isten munkája befejeződik, akkor lesz reményük arra, hogy bemenjenek a mennyek országába.) Ez is egy elképzelés és képzelődés – az emberek azt gondolják, hogy Isten munkája csak egy formalitás és egy procedúra. Mi van még? (Istenbe vetett hitükben az emberek nem törekednek az igazságra, hanem a hitük inkább szerencsejátékra hasonlít.) Ez vajon elképzelés és képzelődés? Ez a lényege az emberek Istenbe vetett hitének, és a törekvésüknek is ez a lényege. Milyen elképzelések és képzelődések vannak ebben? Nem arról van-e szó, hogy az emberek azt hiszik, hogy amennyiben mindenről lemondanak és Istent követve kötelességet végeznek, akkor mintegy varázsütésre megváltoznak? (De igen.) Az emberek gondolatai rendkívül üresek, természetfeletti dolgokkal foglalkoznak, és fantáziadúsak. Az emberek azt gondolják, hogy nem kell elfogadniuk a fenyítést, az ítéletet vagy a metszést, vagy Isten szavainak a rendelkezéseit, hogy csupán követniük kell Istent ezen az úton, elvégezve bármilyen kötelességet, amire megkérik őket, és hogy amennyiben a végsőkig követik, akkor meg fognak változni, és végül belépnek a mennyek országába, amint Isten munkája véget ér. Hát nem ezek az emberek elképzelései és képzelődései? (De igen.)

Az emberek tele vannak mindenféle elképzeléssel és képzelődéssel Isten munkájáról. Amiről az imént beszéltünk, az az emberek Isten munkájának napjaival kapcsolatos elképzeléseit érinti. Ezeken az elképzeléseken túlmenően egy másik fajta elképzelés és képzelődés is létezik. Ez pedig az, hogy néhány valódi nehézséggel szembesülve az emberek gyakran azt remélik a szubjektív akaratukban, hogy egy villanásszerű sugallatot fognak kapni Istentől, majd pedig megvilágosodik az elméjük anélkül, hogy enniük és inniuk kellene Isten szavait, fel kellene vértezniük magukat az igazsággal, vagy fel kellene fogniuk az igazságalapelveket a hétköznapi időkben, és hogy Isten segíthet nekik megoldani akármilyen problémát, amellyel a mindennapi életükben találkoznak, legyen az bármilyen nagy vagy kicsi. Az emberek felfogása és megértése Isten munkájáról a valóságtól rendkívül elrugaszkodott és üres, emellett az emberek arról is tele vannak elképzelésekkel és képzelődésekkel, hogy Isten milyen módszereket használ az ember megmentésére. Az emberek nem akarnak különféle igazságokat keresni Isten munkájában és minden ügyet gyakorlatiasan kezelni az igazságalapelvek szerint. Ehelyett azt remélik, hogy amikor csak bármiféle problémába ütköznek, Isten majd világosságot és kinyilatkoztatásokat ad nekik, mint ahogy kinyilatkoztatásokat adott a prófétáknak, hogy így bármi is történjék velük a valódi életükben, meglegyen a bölcsességük és képességük, valamint a módszereik mindenféle probléma kezeléséhez, anélkül, hogy Istenhez kellene imádkozniuk és keresniük kellene az igazságot, vagy enniük és inniuk kellene Isten szavait, mintha egy varázslatos világban élnének. Az emberek a képzelődéseik szerint azt gondolják, hogy amint hinni kezdenek Istenben, máris ügyesek és okosak lesznek. Néhányan még azt is gondolják, hogy amint hinni kezdenek Istenben, máris szépek lesznek, a hús-vér test nehézségei és problémái, illetve a romlott beállítottságok gátjai, vagy a valódi nehézségek közül pedig egy sem lesz jelen a mindennapi életükben. Úgy hiszik, hogy amíg megvan bennük az akarat, hogy eleget tegyenek Istennek, Ő erőt ad nekik, jó és felsőbbrendű körülményeket teremt a számukra, mindezt valósággá teszi, valamint minden törekvésüket és kívánságukat valóra váltja, illetve azt, hogy különösen olyankor, amikor a képességük és ösztöneik által nem megvalósítható dolgokkal szembesülnek, Isten még inkább segítő kezet nyújt majd, hogy okosan vagy könnyedén megtehessék, amit akarnak. Vannak olyan, szegényes képességű és semmilyen szakmai készséggel nem rendelkező emberek is, akik azt hiszik, hogy Istennek csak véghez kell vinnie egy csodát vagy egy csodálatos dolgot, és a hirtelen jó lesz a képességük, és hirtelen okosak lesznek. Azt is hiszik, hogy Istennek semmit sem nehéz elérnie, és Isten segíthet nekik megvalósítani olyan dolgokat, amelyeket ők maguk nem tudnak megvalósítani, és segíthet nekik megoldani azokat a bonyolult problémákat, amelyeket ők maguk nem tudnak legyőzni, és amelyek meghaladják a képességeiket. Összefoglalva, Isten munkájában az emberek sok elképzeléssel és képzelődéssel rendelkeznek. Egyrészt tele vannak különféle képzelődésekkel Isten munkájának időtartamáról, és ezzel kapcsolatban különféle cselekedeteket is véghez vittek, illetve megfizettek különféle árakat is. Ugyanakkor az emberek tele vannak mindenféle elképzeléssel és képzelődésekkel azokról a különféle nehézségekről és problémákról is, amelyekkel szembesülnek, sőt még a saját romlott beállítottságaikról is. Ezeknek az elképzeléseknek és képzelődéseknek a többsége üres, valóságtól elrugaszkodott és valószerűtlen, és még inkább, meghaladja az emberek képességét és elméjét, és túlmutat az ösztöneik hatókörén. Az emberek gyakran azt remélik, hogy Isten nem a tényleges nehézségeik, vagy a képességük, az elméjük és az ösztöneik alapján fog cselekedni, hanem ehelyett képessé teszi majd őket arra, hogy mindezt felülmúlják, és felülmúlják a normális emberi mivoltukat, valamint a képességüket és az ösztöneiket, hogy bizonyos dolgokat megtehessenek. Az emberek tele vannak elképzelésekkel és képzelődésekkel Isten munkájáról, a képzelődéseik tartalma pedig rendkívül természetfeletti. Ezek az elképzelések és képzelődések teljesen ellentmondanak az Isten által kimondott igazságoknak és ellenségesek azokkal szemben. Az emberek nem így gondolkodnak magukban: ha Isten ezeket a természetfeletti dolgokat teszi, miért szól még mindig annyi szót és ad annyi igazságot az embereknek? Nem lenne rá szükség, hogy ezt tegye. Isten munkája azért olyan gyakorlatias, mert Isten reméli, hogy az összes szavát és igazságát átadhatja az embereknek és belemunkálhatja az emberekbe, hogy ők e szavak és igazságok szerint élhessenek. Nem az a szándéka, hogy képessé tegye az embereket a normális emberi mivolt vagy az ösztöneik felülmúlására, hanem az, hogy a normális emberi mivolt alapján képessé tegye őket az igazságalapelvekhez való ragaszkodásra, valamint az Általa nekik adott kötelességekhez és megbízatásokhoz való ragaszkodásra. Az emberek elképzelései és képzelődései azonban szöges ellentétben állnak Isten munkájával, és egyáltalán nem felelnek meg annak, ahogyan Isten munkálkodik. Isten gyakorlati módon akar munkálkodni, míg az emberek képzelődései Isten munkájáról természetfeletti, üres és valószerűtlen dolgokkal foglalkoznak. Természetesen vannak, akik azt remélik, hogy Isten még különlegesebb módszereket is alkalmaz majd, hogy kinyilatkoztatásokat adjon nekik, gondoskodjon róluk, támogassa és segítse őket, sőt, meg is változtassa őket és lehetővé tegye számukra az üdvözülést. Például amikor egyesek problémával szembesülnek, sokszor nem keresnek válaszokat vagy gyakorlási utakat Isten szavaiban, hanem csak letérdelnek, lehunyják a szemüket és imádkoznak. Nem keresik a problémával kapcsolatos igazságot, amikor imádkoznak, és nem találják meg Isten megfelelő szavait a megoldásához. Ehelyett azt remélik, hogy Isten meg tudja mondani nekik a szívükben, mit tegyenek; vagy megvilágosítja őket egy mondattal, egy ötlettel vagy egy képpel; vagy képessé teszi őket arra, hogy némi világosságot nyerjenek és valamilyen motivációt ad nekik – így akarják megérteni az igazságot. Természetesen vannak olyanok, akik szélsőségesebb megközelítést alkalmaznak, mégpedig azt, hogy valahányszor egy problémába ütköznek, azt remélik, hogy Isten egy álomban ki tud nyilatkoztatni nekik egy részt az Ő szavaiból, megmondva nekik, hogy megtegyék-e ezt és ezt a dolgot, és hogyan tegyék meg, vagy elmenjenek-e erre vagy arra a helyre, vagy hirdessék-e az evangéliumot X. Y.-nak. Vannak, akik nagy nehézségekkel szembesülve azt remélik, hogy álmot kapnak, vagy egy álomban hozzájutnak a válaszhoz, sőt még azt is remélik, hogy kielemezhetik és értelmezhetik az álmukat a testvéreikkel vagy a gyülekezeti vezetőkkel, azt gondolva: „Mi a jelentése ennek az álomnak, amelyet Isten adott nekem? Mit akar vajon, hogy tegyek? Azt mondja vajon, hogy menjek, vagy azt, hogy ne?” Úgy vélik, hogy Isten munkája az, hogy kinyilatkoztatásokat adjon az embereknek, vezesse az embereket, és gondoskodjon az emberekről ezekkel a különleges eszközökkel, és így lehetővé tegye számukra, hogy megmeneküljenek. Ez nem egy elképzelés és képzelődés? (De igen, az.) Vannak mások, akik, amikor probléma éri őket, és nem tudják, mit tegyenek, és nem kapnak válaszokat Istentől, amikor imádkoznak, ahhoz folyamodnak, hogy érmefeldobással hozzanak döntéseket. Például, amikor arról van szó, hogy elmenjenek-e valahova hirdetni az evangéliumot, imádkoznak Istenhez, hogy menjenek-e vagy sem, és nem kapnak választ, akkor pedig mit tesznek? Egyszerűen csak feldobnak egy érmét, hogy eldöntsék, menjenek-e vagy sem. Azt gondolják, hogy ha fejjel felfelé landol, az azt bizonyítja, hogy Isten azt akarja, hogy elmenjenek, míg ha írással felfelé landol, akkor azt bizonyítja, hogy Isten nem akarja, hogy elmenjenek. Három dobásból egyszer fej, kétszer pedig írás jön ki, így arra a következtetésre jutnak, hogy „kettő az egyhez, ami azt jelenti, hogy Isten nem akarja, hogy elmenjek”, és nem mennek. Egészen nyugodtak is afelől, hogy nem mennek el, azt gondolva, hogy ez Isten kívánsága, és ezt mondják maguknak: „Követnem kell Isten útmutatását. Ez Isten döntése, nem az enyém. Alá kell vetnem magam Isten útmutatásának, és nem kell mennem.” Valójában akkor el kell-e menniük vagy sem? Vajon pontos választ adhat, ha ily módon keresik Isten szándékait? A válasz egyáltalán nem lehet pontos. Ilyen helyzettel szembesülve az alapelvek és az alapján kell döntést hoznod, hogy a körülmények lehetővé teszik-e – egyedül ez a módszer helytálló. Az evangélium prédikálása a kötelességed, a feladatod, és az a munka, amit ma végezned kell, ezért el kell menned – úgy helyes, ha elmész. Az emberek azonban gyakran nem e valóságok alapján fogják fel és kezelik az ilyen ügyeket. Ehelyett gyakran valamilyen elképzelés és képzelődés alapján közelítik meg őket, illetve valamilyen szokatlan eszközt és módszert használva ítélik meg őket, végül pedig abszurd és eltorzult döntéseket hoznak. Hát nem az elképzeléseik és képzelődéseik okozzák ezt? (De igen.) Isten munkáján belül, amikor Isten nem nyújt világos szavakat, amelyek megmondják az embereknek, hogy miként kell megtenni minden egyes dolgot, vagy milyen alapelveket kell betartani minden egyes problématípus kezelésében, az embereknek követniük kell a Szentlélek utasítását és követniük kell azt az útmutatást, amelyet Isten valós körülmények között ad nekik. Természetesen a testvéreikkel együtt is kell beszélgetniük, vagy imádkozniuk és keresniük, végül pedig el kell dönteniük, hogyan foglalkozzanak az adott problémával a tényleges helyzet alapján. Isten munkájában azonban, amikor Istennek világos szavai és világos utasításai vannak, amelyek elmondják az embereknek a különböző dolgokra vonatkozó gyakorlati alapelveket, akkor fel lehet hagyni ezekkel a korábban elsajátított formaságokkal, és az embereknek nem kell többé betartaniuk őket. Ha továbbra is betartják őket, az csak késleltetni fogja a dolgokat. Tegyük fel például, hogy valahányszor felmerül valami, és szükséges elmenni és cselekedni, az emberek még akkor is térdre ereszkednek és imádkoznak, azt kérdezve: „Istenem, menjek vagy ne menjek? Ha Te nem akarod, hogy menjek, csak teremts valamilyen körülményt, hogy megakadályozz, ha pedig azt akarod, hogy menjek, akkor csak tegyél mindent zökkenőmentessé a számomra.” Ez a formaságokhoz való szigorú ragaszkodás, és Isten nem ezt várja el az emberektől. Amikor Istennek világos szavai vannak az Ő követelményeit és kritériumait illetően, az embereknek többé nem kell átmenniük a keresés, az imádkozás, a vizsgálódás és egyéb dolgok semmilyen formaságain. Ehelyett egyrészt a tényleges helyzet és a valós körülmények szerint kell cselekedniük, másrészt pedig mindenekelőtt az igazságalapelvek szerint kell cselekedniük – ez helytálló. Minden nap megfelelő sorrendben kezeld a dolgokat, tedd meg mindazt, amit tenned kell, azokat a dolgokat pedig ne tedd meg, amelyeket nem kell megtenned; foglalkozz mindazzal, ami sürgős és amivel foglalkozni kell, tedd félre azt, amit egyelőre félre lehet tenni, és először a sürgős ügyekkel foglalkozz. Hát nem alapelvek ezek? (De igen, azok.) Ezek bizony alapelvek. Emlékezned kell erre: amikor imádkozol Istenhez és igyekszel felfogni az Ő szándékait, azt az Ő szavai alapján kell tenned; különleges helyzetekben, nevezetesen, amikor nincsenek világos szavak Istentől, amelyek eligazítást adnak, ettől függetlenül tudnod kell, hogy Neki mindenféle dologra világos szavai és gyakorlati alapelvei vannak, és ilyen esetekben a különféle igazságalapelvek szerint kell cselekedned, amelyekkel Isten a múltban intette az embereket. Azonban az emberek sok olyan elképzelést és képzelődést alakítottak ki Isten munkájáról az elméjükben, amelyek nevetségesek, bizarrok és természetfeletti dolgokkal foglalkoznak, amelyek Isten szavait és a különböző igazságalapelveket dekorációs elemekké és üres doktrínákká változtatják, és úgy alakítják, hogy azok nem lehetnek kritériumok az emberek számára a dolgok kezeléséhez, sem a gyakorlásuk útjai, amikor problémák érik őket. Ez sajnálatos dolog, és teljes egészében annak a ténynek köszönhető, hogy az emberek rengeteg elképzelést és képzelődést alakítottak ki Isten munkájáról.

Az embereknek egyéb nevetséges, bizarr és furcsa elképzeléseik és képzelődéseik is vannak Isten munkájával kapcsolatban, amelyek áthatják a mindennapi életüket. Tegyük fel például, hogy pont akkor, amikor valaki készül elvégezni azt a feladatot, amit a leginkább el kellene végeznie, történik valami olyasmi, amiről úgy véli, hogy nem kellett volna megtörténnie, például ellopják a mobiltelefonját, miközben úton van, hogy elvégezze a feladatot, vagy lerobban az autója, vagy elesik az odafelé vezető úton, vagy valami más balul sül el. Mit jelent ez? Azt jelenti vajon, hogy Isten akadályozza őt ennek a feladatnak az elvégzésében? Azt jelenti, hogy ennek a feladatnak az elvégzése nincs összhangban Isten szándékaival? Azt jelenti, hogy ezt a feladatot nem szabadna elvégezni? Szabadna ezt így érteni és felfogni? (Nem, nem szabadna.) Ha ez a legfontosabb dolog, amit jelen pillanatban meg kell tenned a kötelességed végzése során, te pedig elmész és megteszed, akkor még ha néhány kudarccal és nehézséggel találkozol is az út során, vagy akár olyan dolgokkal, amelyekről az emberek azt gondolják, hogy nem szabadna megtörténniük, nem lehet azt mondani, hogy ez a kötelesség, amit végrehajtasz, és ez a munka, amit végzel, nem tetszik Istennek, vagy hogy Isten gátol abban, hogy megtedd ezeket a dolgokat – ez emberi elképzelés és képzelődés. Ha Isten akadályozni akar téged, nem ezeket a módszereket fogja használni. Ehelyett közvetlenül fog levezényelni egy körülményt, hogy neked magától értetődően ne kelljen elmenned és elvégezned azt a feladatot. Vagyis Isten nagyon világossá teszi az elmédben, hogy van valami fontosabb, amit ma meg kell tenned, és következésképpen azt a feladatot lejjebb kell sorolni a listád második vagy harmadik helyére, és későbbre kell hagyni. Bárhogy is számolgatsz, rá fogsz jönni, hogy a tényleges helyzet alapján ma nem lesz lehetséges elvégezni azt a feladatot. Ilyen az, amikor Isten akadályoz téged. De nem számít, mit gondolsz, és nem számít, milyen kudarcok vagy nehézségek merülnek fel annak a feladatnak a végrehajtása során, az biztos, hogy ha azt a feladatot ma el kell végezni, akkor el kell menned és meg kell csinálnod. Ha Isten akadályoz téged, akkor Ő a legmegfelelőbb és legtesthezállóbb eszközöket fogja használni, hogy magától értetődően felhagyj azzal a feladattal – Isten így munkálkodik. Isten úgy munkálkodik, hogy megengedi az embereknek, hogy az emberiség ösztöneinek keretein belül megtegyék azt, ami tenniük kell. Egyfelől ez az a hozzáállás, amellyel az embereknek rendelkezniük kell. Másfelől ott van az objektív körülmények tényezője is – ha a körülmények megengedik a feladat elvégzését, akkor el kell azt végezni; ha a körülmények nem teszik lehetővé, akkor az embereknek várniuk kell egy darabig az elvégzésével. Mi a várakozás célja? Az, hogy meg kell várni a megfelelő időt és körülményeket, amelyeket Isten alakít ki. Ha a körülmények állandóan alkalmatlanok, a dolgok pedig folyamatosan rosszul alakulnak, miközben megpróbálod végrehajtani ezt a feladatot, akkor nem szabad megtenned. Megértetted? (Igen.) Az emberek mindennapi életében nincs szükség arra, hogy megpróbálják megragadni, amit a lelkükben éreznek a feladatok végzése közben, függetlenül attól, hogy milyen feladatokról van szó, legyenek azok nagy vagy kis dolgok, személyes ügyek vagy egyházi ügyek. Ha ma csüggedést érzel a lelkedben, és a szívedben nem akarsz elvégezni egy feladatot, akkor kérdezd meg a többieket, akik veled együtt fogják azt végrehajtani, hogy ők csüggedtek-e a lelkük mélyén. Ha a többiek nem érzik magukat lehangoltnak, és szívükben hajlandóak elvégezni a feladatot, te pedig mégis arra a következtetésre jutsz, hogy ezt nem a saját érzéseid alapján kellene megtenni, akkor nem vagy egy kissé túl szubjektív ezzel kapcsolatban? (De igen.) Ezért bármikor, amikor az emberek egy feladatot hajtanak végre, legalább azt meg kell érteniük, hogy nem szabad megpróbálniuk megragadni az érzéseiket vagy az érzéseik alapján cselekedniük. Mondjuk például, hogy el kell végezned valamilyen feladatot, és egy kicsit idegesnek érzed magad, a szemed folyamatosan rángatózik, a füled pedig zúg, és azt mondod: „Rángatózik a jobb szemhéjam, vajon ez rossz hírt jelent? El kellene végeznem ezt a feladatot?” Ekkor valaki azt mondja: „A bal szem rángása szerencsét jelez, míg a jobb szemé katasztrófát”, és miután ezt hallod, nem mersz elmenni és elvégezni a feladatot. Nem számít, melyik szemed ráng, ha ez egy olyan feladat, amiben korábban megegyezés született, és a feladat elvégzéséhez szükséges valamennyi tényező a helyén van, valamint az idő és a hely megfelelő, akkor el kell menned és meg kell csinálnod. Ha úgy döntesz, hogy nem mész el pusztán azért, mert egy ember azt mondja, hogy a jobb szemed rángása katasztrófát jelez, az helyénvaló? (Nem, nem az.) Miért nem helyénvaló? Ha ez a te felelősséged és a te kötelességed, és ma az objektív körülmények és az összes feltétel lehetővé teszi az elvégzését, sőt, a feladatot sürgősen kell elvégezni, akkor el kell menned és meg kell csinálnod. Na és ha rángatózik a jobb szemhéj? Előfordulhat, hogy kisebb problémák merülnek fel, és a dolgok nem mennek túl simán, de a feladat ennek ellenére elvégzésre kerül. Csak akkor lehetséges, hogy ne menj el és ne végezd el a feladatot, ha Isten akadályozza ezt, és a körülmények nem teszik lehetővé. Valaki azt mondja: „Valami biztosan nincs rendben, ha rángatózik a jobb szemed”, de valaki más azt mondja: „Ez egy olyan feladat, amiben korábban megállapodtunk, ezért el kell mennünk és meg kell csinálnunk.” Végül mégiscsak elindultok mindannyian, hogy megtegyétek, de félúton az autó váratlanul lerobban. Mondd meg Nekem, ha valakinek rángatózik a jobb szeme, amikor a csoport elindul, ebben az esetben elmenjenek? Látni akarom, hogy valóban értitek-e az igazságot vagy sem. Mit gondoltok, helyes lenne elmenni és elvégezni ezt a feladatot? (Igen, az lenne.) Ez biztos. Nem ítélheted meg az alapján, hogy el kell-e menned vagy sem, hogy a jobb vagy a bal szemed rángatózik-e. Először is: elmenni és elvégezni ezt a feladatot helyes. Akkor miért robbant le az autó odafelé menet? Isten tette ezt lehetővé? Ugye nehéz ezt elmagyarázni? (Lehet, hogy emberi gondatlanság okozta az autó útközbeni meghibásodását, például, ha az autót nem nézték át előtte, hogy lássák, van-e vele bármilyen probléma.) Ez az egyik lehetséges ok. Ha ezt az okot kizárjuk, normális dolog, ha egy autó útközben elromlik? (Igen.) Ha veszel egy használt kínai autót, amely már eleve nem volt túl jó minőségű, és te sem tartod karban és javíttatod meg rendesen, hanem csak hajtod, az autó menet közben le fog robbanni. Ha az autó útközben elromlik, az azt jelenti, hogy a feladatot biztosan nem lehet végrehajtani? (Nem feltétlenül.) Az autó elromlik, és a javítása egy-két órát igénybe vesz. Amikor megérkezel a célállomásra, az ottani testvérek azt mondják: „Még szerencse, hogy most jöttetek. A felderítő ügynökök éppen most távoztak. Ha két órával korábban jöttetek volna, akkor biztosan elfogott volna titeket a nagy vörös sárkány. Ezt épphogy megúsztátok!” Látod, egy rossz dolog jó dolognak bizonyult. Helyes volt elmenni és elvégezni a feladatot? (Igen.) Isten jó szándéka volt abban, hogy az autó meghibásodott? (Igen.) Tehát a rángatózó jobb szemed a szerencsétlenség vagy a jószerencse jele volt? (Egyik sem.) Semmilyen történést nem eredményezett. Ha megszakítanánk a történetet azon a ponton, amikor az autó elromlott, akkor az az állítás, miszerint „a jobb szem rángatózása katasztrófát jelez előre”, eléggé pontosnak tűnne. Az autó meghibásodása balszerencse volt, nemigaz? A végkifejletet nézve azonban jó dolognak bizonyult az autó meghibásodása. Ha az autó nem romlott volna el, mindannyian bajba kerültetek volna, amint eléritek az úticélotokat – nemcsak a feladatot nem tudtátok volna elvégezni, hanem le is tartóztattak volna titeket. De mint kiderült, az autó útközben lerobbant és két órát vett igénybe a javítás, így mire odaértetek, a veszély pont elmúlt, és biztonságban voltatok. Isten oltalmazott titeket! Gondoljatok bele, az autó lerobbanásának szemszögéből nézve úgy tűnik, mintha Isten gátolt volna meg titeket abban, hogy elmenjetek, de valójában csak azután tudtátok meg, hogy mi történt, miután az autót megjavították, ti pedig minden további incidens nélkül megérkeztetek. Hogyan látjátok Isten cselekedeteinek alapelveit és módszereit ebben az egész folyamatban? Milyen megértéssel kell rendelkezniük az embereknek Isten munkájáról? Összefoglalva, vannak itt igazságok, amelyeket meg lehet keresni, és meglátom, hogy képesek vagytok-e keresni őket, vagy sem. (Istenem, az én megértésem az, hogy akár jó, akár rossz dolgok történnek az emberekkel, ebben Isten jó szándéka van jelen.) Ez az egyik szempont. (Van egy másik szempont is, mégpedig az, hogy Isten munkája nem természetfeletti és valóságtól elrugaszkodott, hanem nagyon gyakorlatias.) Igen, ez egy jó megértés. Isten munkája gyakorlatias, nem pedig valóságtól elrugaszkodott és természetfeletti; bárki, aki normális emberi mivolttal rendelkezik, érezheti és megismerheti tapasztalaton keresztül, és ez egyben olyasvalami is, amit képesek felfogni az emberek. Hát nem ezzel a megértéssel kell rendelkezniük az embereknek Isten munkájával kapcsolatban? (De igen.) Ezen a megértésen kívül mit kell még megérteniük az embereknek? Azt kell megérteniük, hogy Isten mindenek felett szuverenitást gyakorol. Isten munkájában minden konkrét dolog, amit tesz, képessé teszi az embereket annak meglátására, hogy az Ő cselekedetei rendkívül gyakorlatiak. Az elején, amikor a csoportotok elindult, néhányan közületek megvitatták, hogy menjetek-e vagy sem. Isten nem akadályozott téged; nem okozott neked hányingert, hányást vagy hasmenést. Nem akadályozott téged, és nem is biztatott, hogy menj. Ugye, hogy mennyire gyakorlatias? Megengedte a csoportnak, hogy együtt átbeszéljék a dolgot. Némelyek azt mondták, hogy rángatózott a jobb szemük, míg mások azt mondták, hogy kényelmetlenül érezték magukat belül, de függetlenül attól, hogy az érzéseidre és a hangulatodra hagyatkoztál-e, vagy a természetfeletti dolgokkal kapcsolatos képzelődésekre, végső soron oda kell menned, ahová menned kellett, Isten pedig semmi módon nem akadályozott meg. Hát nem nagyon gyakorlatias dolog Isten részéről, hogy így munkálkodik? (De igen.) Isten cselekedetei a legkevésbé sem üresek; mindenféle emberi megnyilvánulás megengedett, amelyek még egyes emberek szemhéjának rángatózását is magukban foglalják. Mondd meg Nekem, Isten vajon képes megállítani vagy irányítani az emberek szemhéjának rángatózását? Istennek nem lett volna olyan könnyű irányítania ezt? De megtette vajon? (Nem.) Isten nem tett ilyet. Nem avatkozott közbe, Ő szabadságot adott neked. A szemhéjad rángatózott, ahogy akart, de végül mégis elindult a csoport – mindez annyira gyakorlatias volt. A célállomáson azonban gond volt, Isten pedig nem szabadult meg ettől a veszélytől csak azért, mert ti oda tartottatok. Isten nem tette meg ezt, a baj pedig ugyanúgy megtörtént, ahogy meg kellett történnie. Isten mégis okos dolgot tett: félúton lerobbantotta az autótokat, így mire az autót megjavították, és ti mindannyian megérkeztetek a célállomásra, a veszély elmúlt. Isten oltalmazott titeket a történtekkel. Látod, ennek az időbeli csúszásnak köszönhetően Ő ügyesen lehetővé tette számotokra, hogy elkerüljétek a veszélyt. Minden, amit Isten tesz, annyira gyakorlatias, ugye? (Igen.) Ez tehát nagyon gyakorlatias módon azt mutatja meg nektek, hogy amit Isten tesz, az egyáltalán nem üres vagy természetfeletti, és hogy minden egyes dolog bekövetkezése természetes és elkerülhetetlen, de ebben rejlik Isten mindenhatósága. Az egész esemény során, függetlenül attól, hogy milyen képzelődései voltak az embereknek, függetlenül attól, hogy mik voltak a nehézségeik, a gyengeségeik és a problémáik, függetlenül attól, hogy a közösen megvitatott nézőpontok helyesek vagy helytelenek voltak-e, ezek közül semmi nem befolyásolta azt, ami végül történt, és az esemény elkerülhetetlen kimenetelére sem volt kihatással. Minden egyes dolog, aminek meg kellett történnie, megtörtént, a baj, aminek meg kellett történnie, megtörtént, az autó, aminek le kellett robbannia, lerobbant, és az emberek nézőpontjai is napvilágot láttak, ám az esemény végkimenetele továbbra is az Isten által kijelölt módon és aszerint történt, amit Isten előre elrendelt, és ahogyan Isten uralkodott az esemény felett. Ez Isten mindenhatósága, ugye? (Igen.) Mindez olyan gyakorlatiasan és normálisan történt, mint minden, ami az emberekkel a mindennapi életükben történik minden egyes nap; természetesen történt és nem volt természetfeletti, valóságtól elrugaszkodott vagy üres. Ezért ebben a kérdésben meg kell érteniük az embereknek, hogy Isten munkája gyakorlatias, és hogy Ő mindenek felett szuverenitást gyakorol. Hogyan kell gyakorolniuk az embereknek? Először is meg kell érteniük, hogy milyen alapelvekhez kell ragaszkodniuk, bármi is történjék velük. Ha kizárólag emberi érzésekre hagyatkoznak, az megbízhatatlan. Nem szabad természetfeletti érzésekre hagyatkozniuk, vagy üres képzelődések alapján vad találgatásokba kezdeniük. Ehelyett el kell menniük és meg kell tenniük, amit a tényleges körülmények és az elvégzendő kötelességeik alapján tenniük kell. Továbbá az a fontos, hogy menjenek és tegyék meg azt, amit az igazságalapelvek alapján tenniük kell. Akkor hát ez nem sokkal könnyebb? (De igen.) Ezért nem számít, milyen problémákkal találkozol, és nem számít, milyen szintet ért el Isten munkája, nem kell az érzéseidre hagyatkoznod, nem kell ellenőrizned, hogy egy dátum kedvező-e vagy sem, arra pedig természetesen különösen nincs szükség, hogy bármilyen csillagászati jelenségeket figyelj vagy próféciákat hallgass – csak tedd, amit tenned kell. Vannak, akik szeretik a csillagászati jelenségeket figyelni vagy ellenőrizni, hogy a dátumok kedvezőek-e vagy sem, mondván: „A holnapi dátum nem jó, vajon minden balul fog elsülni, ha elmegyek otthonról? Vajon a nagy vörös sárkány letartóztatásokat fog végrehajtani? Hogy lehet, hogy egy varjú károgott az ajtónál, amikor ma reggel korán felkeltem és kimentem? Hallottam, hogy néhányan láttak egy fekete macskát, amikor tegnap este kimentek. Ezek mind baljós jelek! Mit tegyek? Valamilyen veszély fog bekövetkezni hamarosan?” Ha normális emberi mivolttal és normális emberi gondolkodással bírsz, akkor képesnek kell lenned megítélni, hogy milyen körülmények veszélyesek és milyen körülmények viszonylag biztonságosak, és tudnod kell, miként közelítsd meg és kezeld őket a tényleges helyzetnek megfelelően – más dolgokkal pedig nem kell foglalkoznod. Ami azt illeti, hogy mit kell tenned és mit nem szabad megtenned mindennap, egyrészt Istennek vannak világos szavai, amelyek igazságalapelvként szolgálnak, másrészt pedig normális emberi mivolttal, lelkiismerettel és józan ésszel rendelkezel, és mindaddig, amíg minden nap azt teszed, amit a tényleges körülmények elrendezése és az általuk nyújtott útmutatás, illetve a normális emberi mivolt tényleges szükségletei, valamint a saját felelősségeid és kötelezettségeid alapján tenned kell, addig ez rendben van. Vajon nem lesznek sokkal egyszerűbbek a dolgok, ha az emberek így közelítik meg a mindennapjaikat? (De igen.)

Bár Isten munkája mindenható és csodálatos, és noha Isten szavai az igazság és élet, az embereket nem lehet egyik napról a másikra teljessé tenni vagy megváltoztatni. Vannak olyanok, akik az elképzeléseik és képzelődéseik alapján gyakran azt mondják: „Oly sok éve hiszek Istenben, akkor hogy lehet, hogy még mindig nem változtam meg? Hogy lehet az, hogy még mindig nem értem el a megszentelődést? A szívemben miért szeretem még mindig a világot? Miért vagyok még mindig olyan hiú? Miért van még mindig bennem elvetemült kéjvágy? Régebben szívesen néztem a nem hívő világ egyes videóit vagy szórakoztató műsorait. Miért akarom időről időre még mindig ezeket nézni annak a ténynek az ellenére, hogy hittem és a mai napig hiszek Istenben, sok éven át ettem és ittam Isten szavait, végeztem a kötelességemet, lemondtam dolgokról és sok éven át feláldoztam magam, és úgy érzem, hogy a szívemben már elengedtem ezeket a dolgokat?” Ezek az emberek elképzelései közé tartoznak, ugye? Különösen igaz, hogy némelyek az Istenbe vetett hitükben mindig olyan dolgokra törekszenek, mint a testük legyőzése, a hús-vér test élvezetei utáni sóvárgás kerülése, több szenvedés és fáradozás elviselése, valamint a sok testi nehézség leküzdésére való képesség. De annak ellenére, hogy továbbra is így törekszenek, még mindig úgy érzik, hogy gyakran a hús-vér test szertelen vágyai, a kényelem utáni sóvárgások és a lustaság irányítják őket, így gyakorta negatívak és elveszítik az Istenbe vetett hitüket, ezt gondolva: „Isten munkája eljutott idáig, akkor én miért vagyok ekkora csalódás és gyakran negatív még mindig?” Néha, amikor egy feladatban elértek néhány eredményt és kivívták mindenki elismerését, megkönnyebbülést éreznek és azt gondolják: „Még mindig van reményem a megmenekülésre. Isten munkája és az Ő szavai olyan jók. Az Ő munkája valóban meg tudja változtatni az embereket.” De aztán egy idő után úgy érzik, hogy még mindig hiányoznak nekik a szeretteik. Különösen igaz, hogy még azokra az emberekre is visszaemlékeznek időnként, akiket egykor imádtak, és nosztalgiával idézik fel a világi életüket, amelyet korábban éltek, és igazán hiányoznak nekik azok a dicsőséges napjaik, amikor kint voltak a világban, így hát eltűnődnek: „Hogy lehet az, hogy még mindig hiányoznak nekem ezek a dolgok? Miért nem engedtem el a hús-vér test gyönyöreit, és miért nem választottam el magam a világtól, mint aki megszentelődött? Hogy lehet, hogy még nem változtam meg?” És megint feldúltnak érzik magukat. Gyakran időznek ezekben a gondolatokban és nézőpontokban. Az állapotuk néha jó, néha rossz, egy ideig gyengék, majd egy ideig erősek, egy darabig negatívak, majd egy darabig pozitívak. Gyakran a mindennapi életben tanúsított megnyilvánulásaik alapján hoznak ítéleteket önmagukról. Ha jó állapotban vannak, azt hiszik magukról, hogy az üdvösség célpontjai; ha rossz állapotban vannak, úgy érzik, hogy nincs reményük a megmenekülésre, és hogy a megváltás lehetetlen számukra. Vagy az egyik szélsőségben vannak, vagy a másikban. Amikor jó állapotban vannak, úgy érzik, hogy olyanok, mint egy szent, és nagyon közel állnak Istenhez, hogy nincsenek akadályok közöttük és Isten között, és úgy érzik, hogy Isten ott van közvetlenül mellettük. Amikor rossz állapotban vannak, úgy érzik, hogy a pokol 18. szintjére zuhantak, és nem képesek látni vagy megérinteni Istent, és úgy érzik, hogy Isten nagyon távol van tőlük. Miért van ez? Miért vannak ilyen állapotaik? Ezek az állapotok normálisak vagy rendellenesek? (Rendellenesek.) Amikor jó állapotban vannak, mindent megtesznek, aminek az elvégzését a gyülekezet megszervezi nekik, és képesek legyőzni bármilyen nehézséget, elviselni bármilyen viszontagságot, és megfizetni bármilyen árat. Úgy érzik, hogy ők azok, akik a legjobban képesek alávetni magukat Istennek, hogy ők olyan személyek Isten házában, akik az igazságra törekszenek, és hogy semmilyen nehézség nem tántoríthatja el őket. Nagyon keményen dolgoznak, hogy megtegyék a kötelességüket, és hajlandóak erőfeszítéseket tenni. Nem érzik magukat fáradtnak, bármennyit is beszélnek, amikor másokkal társalognak, és nem bánják, ha kimarad egy étkezés, vagy ha kihagynak két-három óra alvást. Hajlandóak feláldozni magukat Istenért és az egész életüket odaszánni Istennek. Ennek következtében úgy érzik, hogy megváltoztak. Többé nem gondolnak a családjukra, már nem hiányoznak nekik azok, akiket egykor szerettek, és többé már nem idézik fel nosztalgiával a világban egykor őket illető dicsőséget és tiszteletet. Mindezt szélnek eresztik, és teljes szívvel feláldozzák magukat Istenért, betartva az alapelveket, megmetszve bárkit, aki akadályoz és zavart kelt, fenntartva a méltányosságot Isten házáért, szilárdan megállva az igazságosság oldalán, megvédve Isten házának érdekeit, és a szigorú és pártatlan „bíró” képét alakítják ki önmagukról. Egy ideig egész jól teljesítenek. Eljöhet azonban az idő, amikor felfedik romlott beállítottságaikat vagy valami rosszat tesznek, és akkor negatívvá és gyengévé válnak, ezt gondolva: „Isten felfedett engem, többé már nem szeret.” Onnantól kezdve képtelenek lesznek ismét lábra állni. Úgy fogják érezni, hogy ők semmik és képtelenek bármit is megtenni, hogy még mindig önző gondolataik vannak és elvetemült sóvárgásuk, hogy gyakran hiányolják azokat, akiket korábban szerettek és kedveltek, hogy gyakran negatívak és gyengék, hogy még mindig ellenállnak Istennek, hogy képtelenek az igazság gyakorlására, és hogy annak ellenére nem változtak meg, hogy oly sok éve hisznek már Istenben, és ezt fogják gondolni: „Nem azt jelenti ez, hogy nekem befellegzett?” Úgy fogják gondolni, hogy nincs esélyük a megmenekülésre, és hogy egyáltalán nincs remény a számukra. Amikor boldogok, magukon kívül vannak az örömtől, amikor pedig fájdalmuk van, akkor hihetetlenül nyomorultul érzik magukat. Mindig e két szélsőség között mozognak, egyikből a másikba billenve. Miért van ez? Függetlenül attól, hogy ezek az állapotok és megnyilvánulások pozitívak-e vagy pedig a csüggedés állapotai, összefoglalva, ez mind ugyanolyan típusú probléma, mégpedig, hogy valaki tele van elképzelésekkel és képzelődésekkel Isten munkájáról, és mindig a hangulatai, valamint egy bizonyos időszak során tanúsított feltárulásai és megnyilvánulásai alapján hoz ítéleteket önmagáról és jellemzi saját magát, miközben egyúttal ítéleteket mond Isten munkájáról, az Ő embereken végzett munkája által elért eredményekről, valamint az embereken végzett munkája által megvalósított szándékról és célról. Ez a probléma gyökere? (Igen.) Amikor az emberek pozitívak, imádkoznak Isten előtt, hevesen sírva fejezik ki elhatározásukat, hajlandóak egész életüket odaszánni Istennek anélkül, hogy bármit is kérnének, hajlandóak követni Istent és feláldozni magukat Őérte. Amikor imádkoznak és ilyen elhatározásokat hoznak, úgy érzik, hogy az összes nehézség már nem nehézség többé. Könnyekig hatódnak, sőt még azt is hiszik, hogy a Szentlélek hatotta meg őket. Azt gondolják: „A Szentlélek megindított engem. Isten bizonyára annyira szeret engem! Isten nem mondott le rólam!” Könnyek közt imádkoznak, és azt mondják, hogy a Szentlélek hatotta meg őket – nem téveszme ez? (De igen.) Valójában az hatott meg, hogy milyen jól érezted magad saját magaddal kapcsolatban; a saját elhatározásod, törekvéseid, kívánságaid és a saját cselekedeteid hatottak meg, nem pedig a Szentlélek. Miért mondom, hogy saját magadat hatottad meg? Annyi elképzelésed és képzelődésed van Isten munkájáról, és ezek annyira eltorzultak – gondolod, hogy Isten meghatna téged? Ha te ebben a szélsőséges állapotban vagy, Isten vajon meghatna, hogy még szélsőségesebb legyél? Ha Isten meghatna téged, az csak még szélsőségesebbé tenne és azt érné el, hogy még jobban csodáld önmagad és még jobban meghatódj saját magadtól, és hogy még inkább meg akard hozni ezt az elhatározást: „Kevesebbet fogok aludni és több nehézséget szenvedek majd el, megeszem az ételt, akár jó, akár rossz, bármit meg fogok enni, és nem törődöm azzal, hogy egy kicsit is használ-e a testemnek, vagy sem. Le kell győznöm a régi hús-vér testem preferenciáit, konkrétan meg kell gyógyítanom a régi hús-vér testem gyarlóságait, és még több szenvedést kell okoznom a hús-vér testemnek, és nem hagyhatom, hogy elkényelmesedjen. Ha komfortosan érzem magam, akkor nem fogom szeretni Istent; ha komfortosan érzem magam, akkor átadom majd magam a hús-vér test örömeinek, és nem fogok keményen dolgozni, hogy megtegyem a kötelességemet.” Ha a Szentlélek hatna meg téged, akkor továbbra is fenntartanád ezt a szélsőséget, és még inkább tévesen azt hinnéd, hogy már győzedelmeskedtél a hús-vér test felett és legyőzted a Sátánt, és hogy már megmenekültél. Ezért mondom, hogy téged nem a Szentlélek hatott meg, hanem saját magad. Gyakran meghatjátok saját magatokat? (Igen.) A saját, abbéli elhatározásod hat meg téged, hogy feláldozd magad és viszontagságot szenvedj el Istenért, és a szívedben oly nagyon hajlandó vagy viszontagságot szenvedni Istenért, bármennyi viszontagságot elszenvedni, vagy akár meghalni, és akkor könnyek csurognak le az arcodon. A teljes valóság az, hogy Istent nem hatja meg az, ha te meghatódsz, és az elhatározásod sem hatja meg. Ez az ömlengésed csak egy pillanatnyi impulzus, a tüzes szenvedély pillanatnyi hulláma. Ebben a helyzetben az is lehet, hogy így imádkozol Hozzá: „Istenem, hajlandó vagyok meghalni Érted! Istenem, ma annyira el voltam foglalva a kötelességem végzésével, hogy kihagytam egy étkezést. Még ha tíz étkezést kell is kihagynom, azt is hajlandó leszek megtenni! Az emberek nem csak kenyéren élnek, hanem az Isten szájából származó szavakon is. Istenem, hajlandó vagyok egész életemben, örökkön örökké szeretni Téged, és az Irántad érzett szeretetem soha nem fog megváltozni!” Ezek a grandiózus szavaid heves sírásra késztetnek, Isten hozzád való viszonyulása azonban nem változik. Miért? Azért, mert téged egy pillanatnyi impulzus hat meg, a könnyeid pedig nem a lelkiismeret-furdalás könnyei, nem a lekötelezettség könnyei, és nem abból fakadó könnyek, hogy valóban megismerted önmagadat, és még kevésbé az abbéli szomorúság könnyei, hogy képtelen vagy gyakorolni az igazságot és fenntartani az igazságalapelveket. Ezért ez az érzelmed egyedül téged tud meghatni, és talán másokat is vagy a körülötted lévőket is meghatja, Istent azonban nem hatja meg. Ezért nem a Szentlélek hat meg téged, hanem te hatod meg saját magadat. A könnyeid azért folynak, mert meghatódtál saját magadtól. A könnyeid, az érzelmes szavaid és a tüzes szenvedélyed csak egy felszíni jelenség, egyfajta viselkedés csupán. Nem a lényegedben és az életedben bekövetkezett változást jelentenek, és nem is annak a kinyilatkoztatását, hogy az igazság a te életed. Amikor megvan benned a szenvedély és a késztetés, hogy feláldozd magad és szenvedj Istenért, és kifejezetten proaktív vagy, akkor úgy érzed, hogy a Szentlélek meghat, hogy megváltoztál, és hogy az üdvösség célpontja vagy – ez az egyik fajta elképzelésed és képzelődésed Isten munkájáról. Amikor negatívvá válsz egy átmeneti kudarc és bukás miatt, vagy mert a romlottságod és a hiányosságaid nyilvánvalóvá váltak, vagy mert meg lettél metszve és felfedettél, szomorúságot és fájdalmat érzel, és azt gondolod, hogy nem változtál meg és nincs reményed az üdvösségre – ez egy másik fajta elképzelésed és képzelődésed Isten munkájával kapcsolatban. Valójában nem számít, hogy mit lát Isten – hogy negatív vagy pozitív állapotban vagy-e, vagy hogy milyen mértékben romlott és züllött le az állapotod –, hogyan szemlél téged Isten mindvégig? Az érettséged olyan, amilyen. Isten a tényleges helyzeted, a tényleges megnyilvánulásaid és a tényleges érettséged alapján fogja meghatározni, hogy mennyit változtál és hány igazságvalóságba léptél be. Az, hogy jelenleg képtelen vagy talpra állni és teljes csüggedésbe süllyedtél, nem azok a normák, amelyek alapján Isten szemlél téged vagy meghatározza a tényleges érettségedet. Tehát nem számít, hogy pozitív vagy negatív állapotban vagy-e, vagy hogy tele vagy-e tüzes szenvedéllyel vagy pedig csüggedtnek érzed magad, ez nem lesz hatással arra, ahogy Isten értékel és jellemez téged. Te vagy az egyetlen, aki helytelenül jellemzed saját magadat az átmeneti feltárulásaid és megnyilvánulásaid alapján – vagy olyasvalakiként, aki már olyan, mint Péter, vagy pedig olyasvalakiként, akinek nincs esélye a megváltásra –, mert rengeteg elképzelésed és képzelődésed van Isten munkájáról. De nem számít, hogyan hozol ítéleteket, nem számít, milyen jó vagy rossz érzéseket tapasztalsz meg, mindezt az Isten munkájáról kialakított elképzeléseid és képzelődéseid okozzák, ezek az elképzelések és képzelődések pedig nem felelnek meg Isten pontos és gyakorlati meghatározásának az emberről, sem a róla meghozott pontos és gyakorlati ítéletének. Nem ez a helyzet? (De igen, ez.) Ezért, legyen bár szó a saját megnyilvánulásaikról, a saját lényegükről vagy az önmagukról adott végső jellemzésükről, az emberek nem hozhatnak ítéleteket ezekről a dolgokról saját elképzeléseik és képzelődéseik alapján. Ehelyett Isten munkájának normális törvényei és az Isten által az Ő munkájában elérni kívánt tényleges eredmények alapján kell mérniük ezeket a dolgokat, vagy pedig Isten munkamódszerei és az emberekről alkotott pontos meghatározásai alapján. Melyek az emberek fő elképzelései és képzelődései Isten itteni munkájáról? Az emberek azt hiszik, hogy a tényleges érettségük az átmeneti megnyilvánulásaik, vagy egy bizonyos időszak alatti megnyilvánulásaik alapján kerül meghatározásra: ha ebben az időszakban jó állapotban vannak, akkor a Szentlélek munkálkodni fog rajtuk és elmondható, hogy megváltoztak, van életük, növekedtek érettségben, és képesek elérni az üdvösséget; ha rossz állapotban vannak és egyáltalán nincs őszinte hitük Istenben ebben a periódusban, ez azt jelenti, hogy egyáltalán nincs érettségük. Ezek vajon nem az emberek elképzelései és képzelődései? (De igen.) Az emberek Isten munkájával kapcsolatos egyik elképzelése és képzelődése az, hogy ez a munka nem hosszú távon és folyamatosan megy végbe az embereken, hanem inkább egy múló megvilágosítást ad nekik, ami egy energialöket és egy pillanatnyi késztetés megnyilvánulását váltja ki belőlük. Egy másik fajta az, amikor az emberek úgy hiszik, hogy Isten munkája természetfeletti, hogy Ő arra indítja az embereket, hogy pozitív hozzáállásuk legyen és meglegyen bennük az akarat a nehézség elszenvedésére és arra, hogy feláldozzák magukat Őérte, és hogy ekkor érettséget nyerjenek és olyan emberekké váljanak, akik Isten igazságát tartják az életüknek. Úgy hiszik, hogy ha egy probléma miatt elgyengülnek, Isten megállapítja majd, hogy ők kudarcot vallottak és fel lettek fedve, és akkor majd elítéli őket Isten, illetve kiiktatja őket és lemond róluk. Ezek vajon nem az emberek elképzelései és képzelődései? (De igen.)

Melyek az embereknek azok az elképzelései és képzelődései, amelyekről az imént beszéltünk? (Az embereknek sokféle elképzelésük és képzelődésük van Isten munkájáról. Úgy hiszik, hogy az ember tényleges érettségét egy bizonyos időszakban mutatott megnyilvánulásai vagy az átmeneti megnyilvánulásai határozzák meg, és úgy gondolják, hogy Isten munkája az embereken egy pillanat alatt történik, nem pedig hosszú távon és folyamatosan. Az emberek azt is hiszik, hogy Isten munkája igencsak természetfeletti, és hogy Isten gyakran meghatja az embereket. Amikor az embereket egy pillanatra meghatja a Szentlélek, úgy érzik, hogy mindjárt tökéletességre jutnak, vagy hogy közelebb kerültek Péter színvonalának eléréséhez, amikor pedig kudarcot vallanak és elgyengülnek, megállapítják, hogy ki lettek iktatva.) Milyen elképzelései és képzelődései vannak az embereknek Isten munkájáról e tekintetben? Az emberek úgy hiszik, hogy az ideiglenes megnyilvánulásaik a tényleges érettségüket tükrözik, és hogy Isten az ideiglenes megnyilvánulásaik alapján hoz ítéleteket az emberekről. Az emberek úgy vélik, hogy Isten szereti látni, amikor az emberek viszontagságot szenvednek el és árat fizetnek, hogy szereti látni, ha az emberek gyakran imádkoznak és elhatározásokat hoznak és annyira meghatódnak, hogy kisírják a szemüket, illetve hogy a kedvére való, ha az emberek képesek lemondani dolgokról, feláldozni magukat és szorgalmasan dolgozni, és képesek legyőzni a hús-vér test különféle nehézségeit. Azt gondolják, hogy függetlenül attól, hogy az alapelvek szerint vagy az igazsággal összhangban cselekszenek-e vagy sem, mindaddig, amíg képesek gyakran árat fizetni, valamint a kötelességük végzése során sűrűn kihagyják az étkezéseket és nem alszanak eleget, korán kelnek és későn fekszenek, és éjjel-nappal dolgoznak, addig ez tetszeni fog Istennek. Ez azt jelenti, hogy nem számít, milyen munkát végez Isten, vagy hány szót mond, Ő csupán azt reméli, hogy az emberek mind képesek arra, hogy viszontagságot szenvedjenek el és árat fizessenek Őérte, ne egyenek jó ételeket és ne viseljenek szép ruhákat, és ne legyen semmi szabadidejük, és hogy minden egyes napot a kötelességeik végzésével vagy imádkozással kell tölteniük, és gyakran kell fogadalmakat tenniük, kifejezésre juttatni az elhatározásukat, döntéseket hozniuk és esküt fogadniuk. Vannak, akik azt gondolják, hogy Isten szereti korlátozni az emberek szívét és végtagjait, hogy nem ad nekik szabadságot és felszabadulást, hanem ehelyett azt érezteti velük, hogy el vannak nyomva és így nem szabadulhatnak fel, és megfosztja őket a normális emberi mivolt életének szabadságától. Az emberek ezt gondolják, ugye? (Igen.) Mit mást gondolnak még az emberek? Hogy Isten nem engedi meg az embereknek, hogy kudarcot valljanak, hogy gyengeséget vagy romlottságot tárjanak fel, illetve megmutassák a hiányosságaikat. Az emberek azt is hiszik, hogy ha el akarják érni az üdvösséget és tökéletességre akarnak jutni, akkor a kötelességük végzése során egyáltalán nem lehetnek gyengék, és egy sem lehet meg bennük a normális emberi mivolt szükségletei, hiányosságai vagy hibái közül, és semmilyen romlott beállítottságot nem fedhetnek fel. Hát nem ezek az emberek elképzelései és képzelődései? (De igen.) Elképzeléseikben és képzelődéseikben azt gondolják az emberek, hogy Isten munkája és útmutatása alatt meg kell őrizniük szívük fiatalságát, buzgónak kell maradniuk, a munkájuk iránt pedig tele kell lenniük szenvedéllyel és komolyan kell viszonyulniuk hozzá, valamint állandóan feszültnek kell lenniük és soha nem lazíthatnak. Nem ezt gondolják az emberek? Vajon ez az emberek egyik elképzelése és képzelődése, vagy pedig Isten valódi követelménye az emberekkel szemben? (Az emberek egyik elképzelése és képzelődése.) Az emberek azt gondolják, hogy ha egy kicsit negatívak és gyengék, vagy van valamilyen enyhe testi nehézségük, illetve rendellenességek vagy hibák vannak az emberi mivoltukban, vagy romlott beállítottságokat fednek fel, és időnként a hús-vér test kényelme után sóvárognak, akkor Isten nem akarja majd őket, nem fog szólni hozzájuk és nem fog munkálkodni rajtuk, ők pedig ki lesznek iktatva és nem lesz reményük az üdvösségre. Valóban ez a helyzet? (Nem.) Nem az emberek elképzelései és képzelődései ezek? (De igen.) Az emberek az elképzeléseikben és képzelődéseikben egyrészt azt hiszik, hogy Isten szereti azokat, akik állandóan tele vannak lelkesedéssel és tüzes szenvedéllyel a munkájuk iránt, másrészt pedig azt, hogy Isten nem szereti az emberek negativitását és nem engedi meg nekik, hogy megmutassák gyengeségeiket. Más szavakkal, az emberek úgy vélik, hogy Isten szereti az aszkétákat, nem így van? Úgy gondolják, hogy egész életüket szegénységben kell élniük, egyáltalán nem szabad a külső dolgokra figyelniük, és nap mint nap egy hideg olajlámpa félhomályában kell olvasniuk Isten szavait; azt hiszik, hogy a reggeli és az esti imák egyaránt kötelezőek, hogy minden étkezés előtt hálát kell adniuk Istennek, és hogy nem rendelkezhetnek a normális emberi mivolt különféle szükségleteinek egyikével sem. Úgy hiszik, hogy csak így tekinthetők abszolút hűségesnek Istenhez és teljesen hűségesnek a munkájukhoz, és Isten csak akkor kedvelheti őket és akkor lehetnek olyasvalakik, akiket Isten meg akar menteni és tökéletessé akar tenni, ha fenntartják ezt a fajta lelkesedést. Mivel az embereknek vannak ilyen elképzeléseik és képzelődéseik, egyesek különösen önvádat éreznek, amikor időnként hiányzik nekik a családjuk, és akkor is nyugtalanul érzik magukat, amikor időnként csevegnek egy kicsit, azt gondolva, hogy Isten szemrehányást fog tenni nekik. Amikor néhány fiatal nő felöltözik és időnként kissé élénk és meglehetősen divatos ruhákat visel, teljesen kényelmetlenül érzik magukat, és azt gondolják: „Nem lehet, hogy egy kissé illetlen így öltözködnöm? Nem kicsapongó egy kicsit?” Valójában nem viselnek bizarr ruhákat vagy kihívó öltözéket, mégis kicsapongónak érzik magukat, és azt gondolják: „Isten szemrehányást tesz nekem belül. Nem szereti, ha ezt csinálom.” Ha úgy gondolod, hogy Istennek nem tetszik, miért nem egy buddhista szerzetes vagy taoista köntösét viseled? Milyen „elegáns” és „illedelmes” lenne az! Az nem lenne kicsapongó, igaz? Némelyek időnként átadják magukat egy kis hiúságnak vagy hivalkodásnak, majd vádlást és nyugtalanságot éreznek belül, és azt gondolják: „Isten már nem szeret engem. Többé már nem akar engem.” Vannak, akik még olyan szabályokat is felállítanak, hogy nem fésülhetik meg a hajukat, nem sminkelhetnek, vagy nem nézhetnek tükörbe, és csak havonta egyszer vagy félévente fürödhetnek, és azt gondolják, hogy ha gyakrabban fürdenek, mint havonta vagy félévente, azt Isten utálja, és biztosan nem fognak üdvözülni. Felállítottak egy szabályt, miszerint hajnali öt előtt fel kell kelniük, és azt gondolják, hogy ha fél órával később kelnek fel, azzal átadják magukat a kényelemnek, és nem Istent szerető emberek. Olyan szabályt állítottak fel, hogy éjfél után kell lefeküdniük, és azt gondolják, hogy ha éjfél előtt fekszenek le, akkor nem olyan emberek, akik hűségesen végzik a kötelességüket. Ezek az emberek számos rögzített szabályt állítanak fel a saját viselkedésükre, a mindennapi életükre és az életszükségleteikre vonatkozóan. Nem keresik azt, hogy mik Isten követelményei, és azt sem próbálják megérteni, hogy Istennek milyen nézetei és hozzáállásai vannak ezekben a dolgokban. Ehelyett teljesen szubjektív módon hisznek abban, hogy Isten munkájában Isten nem engedi meg az embereknek, hogy ilyen megnyilvánulásaik legyenek, és hogy ha valaha is rendelkeznek ezekkel a megnyilvánulásokkal, akkor teljesen lázadók, Isten pedig gyűlöli őket, és ezért nem üdvözülhetnek. Gyakran mindössze néhány említésre sem méltó triviális dolog miatt – mint például egy helytelen dolog kimondása, egy helytelen szó használata, néhány extra nassolnivaló elfogyasztása, vagy alkalmanként szórakoztató videók megtekintése – az emberek azt gondolják: „Nekem befellegzett, ez teljesen lázadó viselkedés a részemről! Nem tudtam, hogy képes vagyok így viselkedni és ilyen hajlamaim lehetnek – nem tudtam, hogy még mindig vannak ilyen problémáim. Ez szörnyű. Mélyen el kell gondolkodnom magamon, boncolgatnom kell magam a lelkem mélyén, és gyökeres változáson kell átesnem. Nem hagyhatom annyiban!” Az emberek nagy jelentőséget tulajdonítanak ezeknek a dolgoknak, amelyeknek semmi közük az igazságalapelvekhez. Ezek mind az emberek elképzelései és képzelődései, és Isten utálja őket. Isten nem akarja látni, hogy az emberek ezeket a megnyilvánulásokat tárják fel. Melyek tehát azok az igazságok, amelyeket az embereknek meg kell érteniük ezzel kapcsolatban? Mely alapelveket kell betartani? Mivel ezek a dolgok az emberek elképzelései és képzelődései, ezek határozottan nem azok az alapelvek, amelyeket Isten elvár az emberektől, és egyértelműen semmi közük sincs Isten emberekkel szemben támasztott követelményeihez. És mivel ezek elképzelések és képzelődések, ez azt jelenti, hogy az emberi elmében fogannak meg és ott állnak össze – röviden, az emberek elméjéből származnak, és semmi közük azokhoz az igazságvalóságokhoz, amelyek birtoklását Isten elvárja az emberektől. Nem számít, hogy az emberek hogyan ragaszkodnak ezekhez az elképzelésekhez és képzelődésekhez, amíg ezeknek semmi közük az igazsághoz, addig az emberek hiábavalóan ragaszkodnak hozzájuk. Még ha ragaszkodsz is hozzájuk, nem az igazságalapelvekhez ragaszkodsz, Isten pedig nem fog emlékezni erre. Különösen igaz, hogy egyesek mélységesen nyugtalanok és belül erősen megfeddve érzik magukat, amikor időnként felfedik a saját preferenciáikat vagy hús-vér testi szokásaikat. Hogyan jön létre ez a nyugtalanság és önvád? Annak az eredménye vajon, hogy a Szentlélek meghatja őket? (Nem, az embereknek elképzeléseik és képzelődéseik vannak Istenről, ezért érzik magukat kényelmetlenül.) Ezeknek az érzéseknek az alapja az emberek elképzelései és képzelődései, nem pedig az igazság. Vannak, akik a legkisebb apróság miatt is szemrehányást és nyugtalanságot éreznek belül, és rögtön imádkoznak és megvallják a bűneiket, majd sietve megtérnek. Miért kell bűnbánatot tartanod? Ezek a dolgok, amiket tettél, gyakori viselkedések a mindennapi életben. Ezek nem bűnök, és biztosan nem jelentős vétkek. Ne csinálj nagy felhajtást az ilyen jelentéktelen dolgok miatt! Ha úgy gondolod, hogy helytelenek azok a dolgok, akkor dönthetsz úgy, hogy nem teszed meg őket. De az, hogy nem teszed meg őket, nem azt jelenti, hogy betartod az igazságalapelveket, a nyugtalanságod pedig nem jelenti azt, hogy megsértetted az igazságalapelveket. Miért tartasz bűnbánatot? Miért változol meg? Vajon azért, mert az elképzeléseid és képzelődéseid miatt tévesen azt hiszed, hogy ezek olyan viselkedések, amelyekbe nem szabadna belemenned, vagy azért, mert úgy gondolod, hogy a viselkedésed ellentétes Isten szavaival és az igazságalapelvekkel? Ha szembe megy az igazságalapelvekkel, és valóban nyugtalanul érzed magad, akkor sietve válts irányt és tarts bűnbánatot Istennek. Ez a nyugtalanság legjobb esetben is az ember mivolt lelkiismeretének a feddése. Ha csak azért érzed magad kényelmetlenül, mert szembementél a saját elképzeléseiddel és képzelődéseiddel, akkor vajon nem felesleges érzéseknek adod át magad? (De igen.) Ez pusztán szükségtelen érzésekben való elmerülés, és felesleges. Hogy lehet, hogy olyankor nem érzed magad kényelmetlenül, amikor antikrisztusokat követsz? Hogy lehet, hogy amiatt nem érzel szemrehányást? Amikor azt látod, hogy gonosz emberek bomlasztják és zavarják a gyülekezet munkáját és kárt tesznek Isten házának érdekeiben, te pedig nem állsz fel, hogy megállítsd őket, kényelmetlenül érzed magad? Amikor az igazságalapelveket megsértve és a saját akaratod alapján beszélsz és cselekszel, olyankor kényelmetlenül érzed magad? Ha megsértetted az igazságalapelveket ezekben a dolgokban, és mégsem érzed magad soha kényelmetlenül miatta, akkor még emberi mivoltod sincs, sem pedig lelkiismereted. Ha pedig nincs lelkiismereted, milyen dolgok miatt fogod kényelmetlenül érezni magad? A nyugtalanságod pusztán abból adódik, hogy szükségtelen érzéseknek adod át magad. A saját elképzeléseid és képzelődéseid gyötörnek és miattuk érzed kényelmetlenül magad – ennek semmi haszna. Mi lesz a végeredménye annak, ha a saját elképzeléseiden és képzelődéseiden belül hiszel Istenben? Csak egyre képmutatóbbá válsz, és egyre inkább olyan leszel, mint a farizeusok. Csak egyre távolabb és távolabb fogsz tévelyedni Isten szavaitól és az igazságalapelvektől, és lehetetlen lesz bemenned az igazságvalóságba. Mindig jó érzéseid vannak saját magaddal kapcsolatban, de pontosan mi olyan jó benned? Annyira tele vagy elképzelésekkel és képzelődésekkel, és mindannak, amit érzel, semmi köze az igazsághoz. A meghatódottság és szemrehányás érzései benned, a lekötelezettség és lelkifurdalás, amit érzel, a bűnbánat, amellyel úgy véled, hogy rendelkezned kellene, valamint a fogadalmaid és az elhatározásaid mind az elképzeléseiddel és képzelődéseiddel kapcsolatosak. Ezek a dolgok csupán a te elképzeléseiden és képzelődéseiden alapulnak, és semmi közük az igazsághoz. Ezért bármit is teszel – legyen szó viszontagság elszenvedéséről és ár megfizetéséről, vagy dolgok felajánlásáról és önmagad feláldozásáról, és függetlenül attól, hogy mit áldozol fel – hiábavaló, ha nincs semmi köze az igazsághoz. Megértetted? (Igen.)

Most, hogy beszéltünk az embereknek ezekről az Isten munkájával kapcsolatos elképzeléseiről és képzelődéseiről és kielemeztük őket, valamivel világosabb-e a számotokra, hogy miként szemléljétek az olyan viselkedéseket, mint az, hogy az emberek elszenvednek-e viszontagságot, fizetnek-e árat, és fékezik-e magukat a kötelességeik végzése során, illetve hogy szeretnek-e jókat enni és szépen öltözködni, és így tovább, valamint hogy Isten milyen alapelveket követel meg az emberektől, és pontosan mi az az eredmény, amit Isten az Ő munkájával el akar érni az emberekben? Az eredmény, amit Isten el akar érni az emberekben, nem az, hogy állandóan a munkád iránti szenvedélyedet lássa. Vagyis Isten nem a lelkesedésedet vagy az abbéli elhatározásodat akarja látni, hogy viszontagságot szenvedj el és árat fizess. Isten szemében, ha nem érted az igazságot, akkor ezek a megnyilvánulások csupán pillanatnyi impulzusok. Más szóval, mindez csupán a lelkesedésed. Mi lényegében a lelkesedés? A te hevességed, pontosabban szólva: a dolgok érzelmi megközelítése. Isten nem az emberek lelkesedését, a dolgok érzelmi alapon való megközelítését, átmeneti impulzusait, vagy ezt a fajta szenvedélyes állapotot akarja. Mit akar Isten? (Azt akarja, hogy az emberek képesek legyenek megérteni az igazságot.) Azt akarja, hogy legalább képes legyél szeretni az igazságot és megérteni az igazságot, amikor pedig különféle dolgokkal szembesülsz, ne egy előíráshoz, formalitáshoz vagy viselkedési formához ragaszkodj, hanem inkább az igazságalapelveket tartsd be; azt is akarja, hogy az általad végzett kötelességben és mindenben képes legyél keresni az igazságalapelveket és az igazságalapelvek szerint gyakorolni, valamint a valóságoddá tenni Isten szavait és igazságát – ezt az eredményt hivatott elérni Isten munkája. Ami azt illeti, hogy a magánéletedben korán akarsz-e lefeküdni és kelni, vagy későn akarsz lefeküdni és kelni, vagy hogy milyen adottságaid vannak és mennyire tudod jól kifejezni magad, ezek közül semmi sem számít Istennek. Függetlenül attól, hogy megvan-e az eltökéltséged a nehézség elszenvedésére, vagy hogy mekkora árat fizetsz, Isten nem értékeli ezeket a dolgokat. Vannak, akik azt mondják: „Az Istenbe vetett hitem kedvéért évek óta nem vettem szép ruhákat, és már több mint tíz éve nem jártam fodrásznál.” Még ha nem is eszel jókat, nem hordasz szép ruhákat, és egész életedben sok nehézséget szenvedsz is el, akkor mi van? Ez az, amit Isten akar? Vajon Isten végső célja azzal, hogy az emberek sok igazsággal való ellátása érdekében prédikál és beszél, az, hogy téged aszkétává tegyen? Csak az a célja, hogy egy szánalmas nyomorultat, koldust vagy dühös fiatalt csináljon belőled? Nem. Amit Isten tenni akar, az nem más, mint hogy a szavait és az igazságalapelveket az emberekbe munkálja. Ezért, amikor sokan azt hiszik, hogy Isten szereti látni, ha az emberek több nehézséget szenvednek el és nagyobb árat fizetnek, és hogy szereti látni, ha rendkívül mértékletes, kemény és egyszerű életet élnek, rendkívüli eltökéltséggel és törekvésekkel rendelkeznek, és rendkívül szenvedélyesek, vagy rendkívüli önuralmuk van és valóban ragaszkodnak a helyükhöz és viselkednek, ezek csak az ő elképzeléseik és képzelődéseik Isten munkájáról. Tegyük fel, hogy életed során hosszú évekig csak napi egyszer eszel és három órát alszol éjszakánként, és nem tudsz jó ételeket enni vagy szép ruhákat viselni, és hogy sok éven át azt teszed, amit úgy gondosz, hogy tenned kell, és számtalan nehézséget szenvedtél el, és számtalan fogadalmat tettél. Saját szavaiddal élve, „hű maradsz eredeti törekvésedhez”, és nehézségeket szenvedsz el, feláldozod magad Istenért, és egész életedet Istennek szenteled. Mindezek ellenére azonban, ha soha nem fektetsz erőfeszítéseket Isten szavaiba vagy az igazságba, és nem keresed az igazságalapelveket mindabban, amit teszel, akkor elkerülhetetlenül el leszel hagyva. Úgy akarod elérni az üdvösséget, hogy nehézséget szenvedsz el és árat fizetsz, és soha nem változtatod meg az eredeti törekvésedet, és egész életedben feláldozod magad Istenért, és mindenedet felajánlod Neki. Ez csak egy álom – egy vágyálom. Még akkor is, ha egész életedben kukoricalisztet és párolt kukoricakenyeret eszel, és soha nem eszel jó ételeket, illetve nem élvezel szép dolgokat, ennek semmi haszna nem lesz. Isten soha nem az ember viselkedését nézi, és azt sem nézi, hogy az ember külsőleg milyen szabályokat követ, vagy hogy külsőleg egyszerű és szerény életet él-e. Isten azt akarja látni, hogy milyen úton jársz, milyen alapelvekhez ragaszkodsz minden kérdésben, amivel szembesülsz, és hogy betartod-e az igazságalapelveket a problémák kezelésében. Ha nem tartod be az igazságalapelveket, akkor függetlenül attól, hogy milyen jól követed ezeket a rögzített előírásokat és szabályokat, az hasztalan lesz. Ez csupán azt jelzi majd, hogy olyan ember vagy, aki elképzelésekben és képzelődésekben él, olyan személy, aki teljesen szubjektív, szép kívánságokban él, akinek egyáltalán semmi köze sincs Isten munkájához, és semmi köze egyik módszerhez sem, amellyel Isten az Ő üdvözítő munkáját végzi az embereken – olyan személy, aki távol van Isten munkájától. Ezért, ha nyerni akarsz valamit Isten munkájából, először keményen kell dolgoznod az igazságon; semmilyen munkát vagy erőfeszítést nem szabad fektetned a saját elképzeléseidbe és képzelődéseidbe – ezt tenni hasztalan. Némelyek megkérdezik Tőlem: „Szerinted hosszú vagy rövid hajjal nézek ki illendőbbnek és rendesebbnek?” Válaszul megkérdezem tőlük: „Azt szereted, ha hosszú a hajad, vagy azt, ha rövid?” Ezt felelik: „Szeretem, ha hosszú a hajam. De úgy gondolom, hogy a hosszú haj nem illendő és helyénvaló, és hogy nem tetszik Istennek.” Én pedig azt válaszolom: „Mikor mondta ezt Isten? Van ennek bármi köze az igazsághoz?” Vannak mások, akik azt kérdezik Tőlem: „Ehetek rágcsálnivalót?” Én pedig azt válaszolom: „A nassolás a normális emberi mivolt szükséglete? Isten előírja vajon, hogy az emberek nem nassolhatnak? Isten elítéli ezt?” Erre azt mondják: „Szerintem Isten elítéli, mert a nassolás kicsapongó dolog.” Mit jelent az, hogy „kicsapongó”? Ha úgy gondolod, hogy a rágcsálnivalók fogyasztása kicsapongó, akkor az, ha nem fogyasztasz rágcsálnivalókat, azt jelenti vajon, hogy nem vagy kicsapongó? Ha nem nassolsz, az vajon azt jelenti, hogy érted az igazságot és gyakorlod az igazságot? Ha így fogalmazom meg, akkor ugye érted? (Igen.) Az elképzelések és képzelődések nem az igazság, és semmi közük az igazsághoz. Ha okos vagy, sietve meg kell vizsgálnod, hogy milyen elképzeléseid és képzelődéseid vannak még mindig, illetve a farizeusok mely gyakorlataival, gondolataival és nézőpontjaival rendelkezel még mindig, és késedelem nélkül el kell engedned őket. E dolgok elengedésének nem az a célja, hogy kicsapongóvá és élvhajhásszá válj, hanem az, hogy járulj Isten elé az igazságalapelvek keresése végett, és hogy elnyerd az igazságot a te életedként. Isten nem azt akarja látni, hogy koldus vagy és aszkéta életet élsz. Egyesek ezt mondják: „Isten nem szereti, ha az emberek koldusok, tehát ez azt jelenti, hogy azt szereti, ha gazdagok?” Isten azt sem szereti, ha az emberek gazdagok. Vannak, akik azt mondják: „Emberi elképzelés és képzelődés, hogy Isten szereti, ha az emberek fizikai nehézségeket szenvednek el. Tehát ha Isten nem szereti, ha az emberek nehézséget szenvednek el, ez azt jelenti vajon, hogy azt szeretné, ha kényelmesen élnének?” Tévedés, ez szintén a te elképzelésed és képzelődésed. Mi tehát a cselekvés helyes módja? (Isten azt szereti, ha az emberek képesek Őelé járulni és keresni az igazságalapelveket függetlenül attól, hogy mi történik velük.) Az igazságalapelveket soha nem lehet elfelejteni. Némelyek ezt mondják: „Isten szereti, ha az emberek fogadalmakat tesznek az Ő színe előtt és megvan bennük az elhatározás, hogy viszontagságot szenvedjenek el.” Mások azt mondják: „Isten nem szereti azokat az embereket, akik nem hajlandóak viszontagságot elszenvedni.” Helyes vagy helytelen ezeket mondani? Melyik állítás helyes és melyik helytelen? (Mindkettő helytelen.) Vannak, akik mindig a saját státuszuk, hírnevük és nyereségük érdekében szenvednek el viszontagságot – erős az elhatározásuk, hogy nehézséget szenvedjenek el. Tetszenek vajon Istennek ezek a megnyilvánulások? (Nem.) Némelyek nem hajlandóak viszontagságot elszenvedni, amikor személyes ügyekről van szó, a kötelességük végzése és az igazság érdekében azonban hajlandóak viszontagságot elszenvedni, és hajlandóak elszenvedni egy kis nehézséget azért, hogy az igazságalapelvek szerint cselekedjenek. Melyik a jobb e megnyilvánulások közül? (Ha az igazságalapelvek érdekében szenvednek el nehézséget.) Mi látható ezekből a dolgokból? Hogy helyes az igazságalapelvek szerint cselekedni és az igazságot gyakorolni. Legyen szó az ember kötelességének végzéséről vagy a saját személyes életének ügyeiről, az, hogy valaki elszenved-e nehézséget vagy sem, nem norma vagy alapelv. Mik az alapelvek? Az alapelvek Isten követelményei, Isten szavai és az igazság. Ha az igazságalapelvek szerint gyakorolsz, akkor még ha nem is szenvedsz el viszontagságot eközben, amit teszel, az helyes, és Isten helyesli azt; ha nem az igazságalapelvek szerint cselekszel, akkor az hiábavaló még akkor is, ha sok nehézséget szenvedsz el vagy nagy megaláztatást tapasztalsz meg a folyamat során, Isten pedig nem hagyja jóvá a cselekedeteidet. Ez pont olyan, mint amikor egyesek parancsot hallanak egy antikrisztustól és megteszik, amit mondanak nekik, az antikrisztus preferenciái szerint hajtják végre a munkát, sokat beszélnek és szenvednek, és nagyon elfoglalják magukat, egészen addig a pontig, hogy a testük meggörbül és összeroppan a fizikai kimerültségtől. Vajon Isten helyesli ezt? Isten emlékezni fog erre? (Nem helyesli, és nem is fog emlékezni rá.) Mi tehát Isten hozzáállása? (Isten gyűlöli az ilyen embereket.) Mit mondott Isten? „Távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” Ez Isten hozzáállása, ugye? (Igen.) Nem számít, mennyi nehézséget szenvedtél el, vagy mekkora árat fizettél, használhatod ezeket arra, hogy dicsekedj a hozzájárulásaiddal, Isten azonban nem nézi ezeket a dolgokat. Isten csak azt nézi, hogy az igazságalapelvek szerint és Isten szavait követve tetted-e ezeket a dolgokat – Ő ezt az alapelvet használja arra, hogy megmérjen téged. Ha nem Isten szavait követed, hanem helyette a saját elgondolásaid szerint cselekszel, akkor bármennyi nehézséget szenvedsz is el, vagy bármekkora árat fizetsz is, mindez hiábavaló lesz. Isten nemcsak hogy nem fog emlékezni rá, hanem el is fogja ítélni. Ez a saját pusztulásodat idézné elő, vagy nem? (De igen.) Az ilyen emberek végül ki lesznek iktatva – megérdemlik ezt, ugye? (Igen.) Isten ezer és ezer szót szólt és elmondta neked az igazságalapelveket, de te egyszerűen nem figyelsz. Mindig megvannak a saját elgondolásaid, és vágyakozva reméled, hogy a saját elképzeléseiddel és képzelődéseiddel helyettesítheted az igazságot, és ezáltal elnyered Isten jóváhagyását, belépsz a királyságba, áldott leszel és jutalomban részesülsz. Hát nem a halállal való kacérkodás ez? Az ilyen embereket nem ugyanolyan fából faragták, mint Pált? (De igen.) Ezért, ha az emberek el akarják engedni a köztük és Isten között lévő korlátokat és az Istennel szembeni ellenségeskedésüket, akkor pontosan meg kell érteniük Isten munkáját. Nem tehetik meg, hogy spekulálnak Istenről, hogy az Ő munkáját vagy saját viselkedésüket és gyakorlataikat az elképzeléseik és képzelődéseik alapján mérik, majd mindent ezen elképzelések és képzelődések alapján kezelnek. Ennek a megközelítésnek a végső eredménye az lesz, hogy semmivé válik, súlyos esetekben pedig ezek az emberek megzavarják és akadályozzák a gyülekezet munkáját, megsértik Isten természetét, és meg lesznek büntetve. Ezért az embereknek úgy kell megközelíteniük Isten munkáját, hogy elengedik az Istennel kapcsolatos különféle elképzeléseiket és képzelődéseiket. Vagyis meg kell vizsgálniuk és boncolgatniuk kell a saját elképzeléseiket és képzelődéseiket, majd el kell engedniük őket, el kell jutniuk oda, hogy Isten szándékait és az igazságot keresik, és az igazságalapelveket kell használniuk az elképzeléseik, képzelődéseik, helytelen alapelveik és gyakorlataik helyettesítésére. Csak így léphetsz rá az üdvösség útjára. Máskülönben lehetetlen megmenekülnöd, ez szóba sem jöhet! Ez az emberek egyik fajta elképzelése és képzelődése Isten munkájáról. Fejezzük be itt a beszélgetésünket.

Az embereknek van egy másik fajta elképzelésük és képzelődésük is Isten munkájáról, mégpedig az, hogy a mindennapi életükben, amikor gyengék, amikor különféle lázadó mivoltok támadnak bennük Istennel szemben, vagy amikor Isten ellen lázadó és Istennel ellenkező dolgokat tettek, az elképzeléseikben és képzelődéseikben úgy hiszik, hogy meg kellene őket fegyelmezni, fenyíteni, sőt akár meg is kellene büntetni őket, elátkozni és így tovább. Például az emberek néha helytelen dolgot mondanak, vagy felfednek bizonyos elképzeléseket, vagy valamivel kapcsolatban bizonyos véleményeket és dacot táplálnak, és egy idő után azt gondolják: „Feltártam ezt a lázadó mivoltot és árulást, de miért nem lettem megfegyelmezve érte? A nyelvemen sincsenek hólyagok, nincsenek rémálmaim éjszaka, és nem érzek nyugtalanságot a szívemben. Miért van ez? Hogy lehet, hogy nem érzem a Szentlélek munkáját?” Elképzeléseikben és képzelődéseikben azt hiszik, hogy mivel Isten azért jött, hogy megmentse őket, és mivel Isten munkájának nemcsak meg kell hódítania őket, hanem át is kell alakítania és meg kell tisztítania őket, illetve meg kell változtatnia mindenféle olyan általuk táplált gondolatot és nézőpontot, amelyek ellentmondanak az igazságnak, majd ha vannak a gondolataikban az igazsággal összeegyeztethetetlen dolgok, vagy szennyes, piszkos vagy elvetemült dolgok, akkor meg kell őket fegyelmezni, feddeni, vagy akár meg is kell büntetni őket értük, azt gondolják: „Hogyan változhatnak meg az emberek, és hogyan szentelődhetnek meg, ha nem fegyelmezik meg őket gyakran?” Mik az emberek elképzelései és képzelődései ebben a helyzetben? Nevezetesen azok, hogy gyakran fegyelmezni, feddeni, inteni, büntetni kell őket, sőt meg is kell fenyíteni és el kell ítélni őket, és csak így érhetnek el beállítottságbeli változást. A mindennapi életben azonban, amikor az emberek erkölcstelenséget, elvetemültséget és romlottságot tárnak fel, azt nagyon természetesen teszik, érzik is, sőt békességük van afelől, hogy így élnek, és nem érzékelik, amikor fegyelmezésben vagy büntetésben részesülnek, és ezt abnormálisnak találják. Az emberek azt gondolják, hogy ha romlottságot tárnak fel, akkor legalább azt kellene érezniük, hogy szemrehányást tesznek nekik, vagy meg kellene betegedniük, vagy amikor esznek, a szájuknak fel kellene hólyagosodnia, vagy félre kellene nyelniük és elharapni a nyelvüket, amikor pedig valami olyat néznek, amit nem szabadna, akkor a szemüknek be kellene vörösödnie és dagadnia. Mondjátok meg Nekem, Isten megteszi ezeket a dolgokat? (Nem.) Egyáltalán nem teszi meg őket? (Amikor az emberek nem értik az igazságot, Isten talán egy kissé megfegyelmezi őket és szemrehányást tesz nekik az érettségüknek megfelelően, hogy elgondolkodhassanak önmagukon és beléphessenek az igazságba. De amikor az emberek megértik az igazságot és világosan tudják a szívükben, hogy amit tettek, az helytelen, akkor ebben az esetben Isten egész biztosan nem fogja megfegyelmezni őket, mert reméli, hogy képesek keresni az igazságot, valamint képesek az Ő szavait és az igazságot felhasználva mérni a saját cselekedeteiket és viselkedésüket.) Ez nagyon jól került közlésre. Az elképzeléseikben és képzelődéseikben azt hiszik az emberek, hogy valahányszor romlottságot és lázadó mivoltot fednek fel, Istennek meg kell fegyelmeznie őket, és hogy különösen akkor, amikor gonosz emberek gonoszságot tesznek, Isten büntetésének azonnal utol kellene érnie őket, hogy a gonosz emberek határozottan meg legyenek büntetve. A való életben azonban ritkán látják ezeket a büntetéseket megtörténni. Egyrészt, amikor az emberek különféle romlottságot és lázadó mivoltot tárnak fel, nem részesülnek fegyelmezésben vagy fenyítésben, másrészt pedig, amikor a gonosz emberek gonoszságot tesznek, nem lesznek megbüntetve. Ez bizonyos elképzeléseket szül Isten munkájával kapcsolatban az emberek szíve mélyén, és néhányan még a hitüket is elveszítik, és ezek alapján a külsőségek alapján mérik Isten munkáját és ítélkeznek az Ő munkája felett. Ezek az emberek elképzelései és képzelődései, nem igaz? Amikor az emberek romlottságot és lázadó mivoltot tárnak fel, Istennek vajon muszáj megfegyelmeznie, vagy megfenyítenie és elítélnie őket? (Nem.) Némelyek azt mondják: „Amikor Isten megmenti az embereket, alaposan meg kell mentenie őket. Mi a célja Isten munkájának? Nem az, hogy megtisztítsa az embereket? Tehát amikor az emberek romlottságot és lázadó mivoltot tárnak fel, Istennek meg kell fegyelmeznie őket és szemrehányást kell tennie nekik – ez a felelősségteljes viselkedés velük szemben. Máskülönben nem törődik az emberekkel és nem szereti őket igazán, és nincs irgalommal irántuk”. Nem így gondolkodnak az emberek? (De igen.) Melyek azok az igazságok, amelyeket itt meg kell érteni? Az, hogy fegyelmezésben, fenyítésben és büntetésben részesülnek az emberek, vajon lényegi folyamatok ahhoz, hogy megértsék az igazságot és belépjenek az igazságvalóságba? Ezek vajon szükségszerű eszközök és módszerek ahhoz, hogy Isten megmentse és átformálja az embereket? Némelyek nem tudják ezt megérteni, és azt gondolják: „Ha Isten valóban létezik és azért végzi a munkáját, hogy megmentse az embereket, akkor miért nem fegyelmezi meg az embereket, amikor romlottságot tárnak fel vagy lázadnak Ellene? Miért nem bünteti meg Isten a gonosz embereket a gonoszság elkövetéséért?” Amikor Isten nem fegyelmezi meg az embereket, vagy amikor a gonosz emberek nem részesülnek büntetésben a gonosztettekért, akkor ennek hatására némelyek nem fogják vajon megkérdőjelezni Isten létezését és az Ő munkájának eredményeit? Ha a gyakori fegyelmezés és büntetés helyettesíthetné azt, hogy az emberek keresik az igazságot, vagy képessé tehetné őket arra, hogy belépjenek az igazságvalóságba, akkor a fegyelmezés és a büntetés lenne a fő módja és szükséges eszköze annak, ahogy Isten az emberek megmentésén munkálkodik. De figyelembe véve az emberek romlottságának jelenlegi szintjét, vajon a sátáni természetük átalakulhatna-e azonnal Isten fegyelmezése és büntetése által? Vajon az emberek képesek lennének azonnal eljutni az igazi bűnbánathoz? Vajon rögtön be tudnának lépni az igazságvalóságba? (Nem, nem tudnának.) Ez meghaladná őket. Ezért Isten munkájának ebben a szakaszában, azzal egyidejűleg, hogy Isten igazságokat mond ki az emberek élettel való ellátása érdekében, Ő – a Szentlélek embereket megvilágosító és nekik útmutatást adó munkáján kívül – nem tesz semmi természetfelettit, és még olyasmit is csak ritkán tesz, mint az emberek fenyítése, fegyelmezése vagy megbüntetése. Az emberek fenyítése, fegyelmezése és megbüntetése nem képezi Isten munkájának túlnyomó részét, de Ő mégis megteszi ezeket a dolgokat. Vagyis bizonyos különleges emberek vagy különleges ügyek esetében, vagy bizonyos különleges környezetekben, bizonyos különleges eredmények elérése érdekében, vagy bizonyos különleges okok miatt, Isten elvégzi az emberek fegyelmezésének, fenyítésének vagy megbüntetésének munkáját. Összességében azonban munkájának ebben a szakaszában az Ő munkálkodásának elsődleges módja az, hogy kimondja és kifejezi az igazságot, hogy ellássa az embereket azzal, amire az igazságra való törekvésük útján szükségük van, ennek célja pedig az, hogy képessé tegye őket az igazságalapelvek megértésére és az igazságvalóságba való belépésre. Most, hogy Isten számos igazságot kimondott, ritkán végzi ezt a fegyelmező, fenyítő, sőt büntető munkát, amit a múltban végzett. Tehát az embereknek azokra a különböző igazságalapelvekre kellene jobban összpontosítaniuk, amelyeket gyakorlatba kell ültetniük, amikor a mindennapi életben dolgokkal találkoznak, ahelyett, hogy arra és más hasonló módokra és gyakorlatokra összpontosítanának, hogy egy adott ügyben Isten fegyelmezi-e őket, akadályozza-e őket, vagy gördülékennyé teszi-e a dolgokat a számukra. Mivel Isten ritkán azért használ olyan módszereket, mint a fegyelmezés, a fenyítés és a büntetés, nem arról van szó, hogy soha nem használja őket, egyszerűen csak ritkán alkalmazza őket. Mit értek azon, hogy „ritkán alkalmazza őket”? Alkalmanként, bizonyos különleges körülmények között, a fegyelmezés, a fenyítés vagy a büntetés módszereit használja arra, hogy – enyhébb, reprezentatív és jelképes módon – olyan munkát végezzen, amely segít az embereknek megérteni az igazságot és az igazságalapelvek szerint gyakorolni. Vagyis arra használja ezeket a módszereket, hogy segítsen az embereknek belépni az igazságalapelvekbe, de ez minden. Akkor hát miért nem használja Isten sokszor ezeket a módszereket a munkájában? Miért nem így munkálkodik túlnyomórészt? Egyrészt azért, mert munkájának e szakaszában már elmondta és odaadta az embereknek a különböző igazságokat, amelyeket meg kell érteniük, ők pedig már hallották ezeket az igazságokat, és a felfogásuk keretein belül már van róla megértésük és ismeretük. Ez az egyik ok. A másik ok az emberek szubjektív tényezőihez kapcsolódik. Az emberekben megvan a normális emberi mivolt lelkiismerete, és ennek a lelkiismeretnek a hatására felmérik, hogy az általuk feltárt romlott beállítottságok, illetve a saját cselekedeteik, gondolataik és nézőpontjaik pozitívak-e vagy negatívak. A legkevesebb, hogy az emberekben megvan a lelkiismeret mércéje, amellyel mindezt felmérhetik. Ha a lelkiismeretedet használod egy bizonyos dolog felmérésére és megállapítod, hogy az pozitív, akkor menj tovább és tedd meg, és nem kell szemrehányást tenned magadnak, ha egy kicsit lassan vagy késve teszed meg. Ha a lelkiismeretedet használod arra, hogy felmérd azt a dolgot és megállapítod, hogy az negatív és olyasmi, amit nem szabad megtenni, akkor meg kell fékezned magad, és nem szabad kimondanod vagy megtenned azt. Ha azonban nincsenek a lelkiismereted és a józan eszed által vezérelt érzéseid, akkor nem vagy emberi lény. Ha még lelkiismereted és józan eszed sincs, akkor nem lehetséges felmérned, hogy valami helyes-e vagy helytelen, pozitív vagy negatív, és így értelmetlen lenne Istennek megfegyelmeznie és megbüntetnie téged. Más szavakkal, Isten nem munkálkodik azokon, akikre nem hat a lelkiismeret, és nem menti meg az ilyen embereket. Mit foglal magában az, hogy „nem menti meg őket”? Még csak meg sem akarja fegyelmezni őket; Ő nem fegyelmezi és nem fenyíti meg őket. Vannak, akik azt kérdezik: „Ha valaki gonoszságot tesz, Isten megbünteti vajon?” Isten nem fogja közvetlenül megbüntetni őt, mert az egyháznak vannak adminisztratív rendeletei. Ha az illető egy gonosz ember, aki bomlaszt vagy zavart kelt, akkor végül ki lesz takarítva vagy ki lesz zárva. Még ha nem is felel meg a kitakarítás vagy kizárás feltételeinek, akkor is elküldik egy B csoportba. Ha valaki eltékozolja az Istennek szánt felajánlásokat, az súlyosabb dolog, és meg kell térítenie, amit meg kell téríteni, utána pedig megfelelően kell foglalkozni az illetővel. Ez Isten munkájának alapelve és az az alapelv, amely szerint Ő az emberekkel bánik. Ez egyszerű, nem? (Igen, az.) Az, hogy Isten kiválaszt téged, szerinted azt jelenti, hogy teljessé kell tennie téged, és nem fog megállni, amíg ezt meg nem teszi? Ez csak azokra igaz, akiknek van lelkiismeretük és józan eszük, és akik az igazságot keresik – ez csak azokra igaz, akiket meg lehet menteni. Ami pedig azokat illeti, akik még a lelkiismeretnek sincsenek tudatában, velük kizárólag az egyház adminisztratív rendeletei szerint kell foglalkozni – Isten nem fogja megfegyelmezni őket. Mi értelme van fegyelmezni őket? A normális emberi mivolt és lelkiismeret híján lévő emberek fegyelmezése egyenértékű azzal, mint megpróbálni arra kényszeríteni egy halat, hogy a szárazföldön éljen, vagy egy disznót arra, hogy repüljön, ez ugyanaz, mint gyöngyöt vetni a disznók elé, és szent dolgokat dobni a tisztátalanoknak, hogy egyék meg – Isten határozottan nem teszi ezt. Ezért ebben a kérdésben az embereknek nem szabadna azt gondolniuk: „Isten választott ki engem, Isten juha vagyok, és még ha hibázom is és gonoszságot cselekszem, Isten nem fog elhagyni engem.” Ez a kijelentés nem állja meg a helyét – nehéz megmondani, hogy bárány vagy farkas vagy-e. Hogyan méred fel, hogy Isten juhai közé tartozol-e? Attól függ, hogy tudatában vagy-e ennek, és hogy a lelkiismereted érez-e szemrehányást és feddést, miután az emberi mivolttal és a lelkiismerettel ellentétes dolgot tettél. Ha úgy érzi, hogy meg lett feddve, akkor meg fogsz fordulni, és még ha nem is érted az igazságot, akkor is képes leszel a lelkiismeret mércéje szerint cselekedni. Az a legkevesebb, hogy képes leszel a normális emberi mivoltnak megfelelően cselekedni. Ha ilyen megnyilvánulásaid vannak, akkor Isten egyik juha vagy. Ha olyankor, amikor a normális emberi mivolt lelkiismeretével ellentétes, az erkölcsi igazságosságot megsértő dologgal találkozol, a legcsekélyebb igazságérzeted sincs és nem érzel utálatot vagy gyűlöletet az általad elkövetett gonoszság vagy a gonosz emberek által okozott zavarás miatt, a lelkiismereted pedig egyáltalán nem érzi magát megfeddve, akkor nem tartozol Isten juhai közé. Farkas vagy, fenevad vagy és ördög vagy. Ez az a mérce, amellyel fel lehet mérni, hogy Isten juhai közé tartozol-e, vagy pedig farkas vagy. Ha nem tartozol Isten juhai közé, és mégis folyamatosan olyan elgondolások, elképzelések és képzelődések segítségével méred Isten munkáját, mint például: „Romlottságot és lázadó mivoltot tártam fel, Isten mégsem fegyelmezett meg engem; Istennek meg kellene fegyelmeznie”, akkor ostoba vagy. Egyáltalán nem vagy Isten juhai közül való, és Istennek nem áll szándékában megmenteni téged, alkalmas vagy-e tehát arra, hogy felmérd és megítéld Isten munkáját? Ha ez nem ostobaság, akkor mi az? Fel tudod mérni ezt a kérdést, igaz? (Most már igen.)

Mi a mércéje annak, hogy valaki lelkiismerettel rendelkezik-e? Hogyan kell felmérned, hogy van-e lelkiismerete valakinek, vagy nincs? (Attól függ, hogy van-e igazságérzet a szívében, amikor azt látja, hogy gonosz emberek gonoszságot tesznek, vagy olyan dolgokat lát, amelyek sértik Isten házának érdekeit, és hogy képes-e gyűlölni ezeket a dolgokat. Ha egyáltalán nincs tudatosság a szívében, akkor nincs lelkiismerete. Továbbá, ha valaki a szívében nincs tudatában az általa elkövetett gonoszságnak, vagy az alapelveket egyértelműen megsértő tetteinek, akkor az ilyen embernek szintén nincs lelkiismerete.) Ha nincs lelkiismereted, akkor nem vagy ember. Vajon Isten még ebben az esetben is meg fog menteni? Ha Isten nem fog megmenteni, vajon akkor is meg fog fegyelmezni? A fegyelmezés és a fenyítés Isten munkájának minimális részét teszi ki. Amikor azt mondom, hogy „minimális”, akkor arra gondolok, hogy Isten takarékosan használja ezeket a módszereket, de attól még Isten munkájának részét képezik. Ha még lelkiismereted és józan eszed sincs, akkor van-e bármi értelme annak, ha Isten megfegyelmez? Ha nincs igazságérzeted, és semmit nem érzel mindaz iránt, ami elvetemült, mindaz iránt, ami szemben áll az igazsággal, mindaz iránt, ami szemben áll az erkölcsi igazságossággal, és még aziránt sem, ami szemben áll a lelkiismereteddel, és nem gyűlölöd az efféle dolgokat, illetve ha nem tudsz Isten oldalán állni, hogy megvédd Isten házának érdekeit, és nem tudsz felállni és akár egyetlen dolgot is mondani a gyülekezet munkájának védelmében – egyetlen tisztességes kijelentést sem –, akkor nem vagy ember. Nem vagy ember, és mégis szélsőségesen reménykedsz abban, hogy Isten megfegyelmez téged. Valóban felemeled saját magadat, és nem kívülállóként tekintesz magadra! Vannak, akik azt mondják: „Ha valaki nem Isten juhainak egyike, hanem farkas, akkor Isten nem fogja megfegyelmezni. Tehát ha Isten juhai közé tartozik, akkor megfegyelmezi őt Isten?” Különleges körülmények között Isten időnként megfegyelmez és felelősséget vállal érted. Még ha érzéketlen és tudatlan is vagy, Isten akkor is ösztönözni fog, meg fog fegyelmezni és szemrehányást fog tenni neked. Isten munkája a megfelelő mértékben kerül elvégzésre, és ezzel le is van zárva. Miért munkálkodik így? Azért, mert ha van lelkiismereted, akkor amikor Isten ily módon szemrehányást tesz neked, a lelkiismereted gyorsan a tudatára ébred, te pedig vádolni fogod magad és úgy érzed majd, hogy az Ő adósa vagy; bűnbánatot, szomorúságot és gyötrelmet fogsz érezni, és képes leszel megváltozni és végül az igazságalapelveket keresni, valamint az igazság szerint gyakorolni – ez az az eredmény, amit Isten akar. Ha érzékeny a lelkiismereted és sok igazságot megértesz, és ha annak ellenére, hogy Isten nem is fegyelmez meg téged, nem fenyít meg és nem ösztönöz, képes vagy felismerni a problémát, a lelkiismereted pedig változatlanul tudatos, szemrehányást és megrovást érez, akkor az még jobb, és nincs szükség Isten fegyelmezésére. Még ha Isten nem is fegyelmez meg, a lelkiismereted rendkívül érzékeny és úgy érzi, hogy meg lett feddve, te pedig bűnbánást érzel, szomorúságot és azt, hogy Isten adósa vagy, illetve hogy ártottál Neki, cserbenhagytad Őt és nem tettél Neki eleget, és képes vagy kezdeményező módon keresni az igazságalapelveket és az Ő követelményei szerint cselekedni. Ez az a hatás, amelyet a normális emberi mivolt lelkiismerete gyakorol az emberekre, és ez az a hatás, amelyet gyakorolnia is kell az emberekre. Ezért az, hogy valaki Isten juhai közé tartozik-e vagy sem, és hogy megmenthető-e vagy sem, attól függ, hogy rendelkezik-e normális emberi mivolttal és lelkiismerettel. Ez döntő jelentőségű és fontos. Ha azt mondod, hogy sok igazságot értesz, akkor amikor te magad lázadsz, vagy gonosztetteket elkövető gonosz emberekkel találkozol, akkor életbe lépnek-e az általad megértett igazságok? Elérik-e azt a hatást, hogy felügyelnek téged, megvilágosítanak téged, a lelkiismeretedet pedig megfeddik és működésbe hozzák? Ha nincs lelkiismereti tudatosságod, akkor hiányzik belőled a lelkiismeret és a normális emberi mivolt, és amit megértesz, az inkább doktrína, mint az igazság. Ha csak a doktrínát érted, akkor nem tudod gyakorlatba ültetni az igazságot, és nem tartozol azok közé, akik üdvözülni fognak. Érted ezt, igaz? (Igen.) Ezért Isten munkájában, ami Isten néhány legalapvetőbb munkamódszerét illeti, az embereknek nem szabad ezeket a saját elképzeléseik és képzelődéseik alapján behatárolniuk. Függetlenül attól, hogy Isten megfegyelmezett, megfenyített és megbüntetett-e téged, vagy soha nem lettél megfegyelmezve, megfenyítve vagy megbüntetve, ez nem annak a mutatója, hogy hány igazságalapelvet értettél meg, és azt sem jelzi, hogy Isten által kiválasztott személy vagy. Lehet, hogy már sok éve hiszel Istenben és számtalanszor meg lettél fegyelmezve és fenyítve, azonban soha nem cselekedtél az igazságalapelvek szerint – ebben az esetben, ha végül nem üdvözülsz, az teljesen a saját hibád lesz, és ez pontosan az lesz, amit megérdemelsz. Az is lehet, hogy az Istenbe vetett hitedben ritkán lettél megfegyelmezve és megbüntetve, a lelkiismereted miatt viszont gyakran érzed magad megfeddve és elmarasztalva, és amikor vétkeket követsz el, bűntudatot érzel és megfordulsz, és képes vagy keresni az igazságalapelveket, gyakorolni az igazságot, illetve az igazságalapelvek szerint cselekedni – ebben az esetben azok közé tartozol, akik megmenekülnek. Megértetted? (Igen.) Két helyzetet említettem. Mik ezek konkrétan? (Az egyik helyzet az, amikor az emberek sok fegyelmezésben és büntetésben részesültek, de végül még mindig nem tudnak az igazságalapelvek szerint cselekedni, és nem szerezték meg az igazságot, és így nem üdvözülnek, és mindezt maguknak köszönhetik. Egy másik helyzet az, amikor egyesek képesek a lelkiismeretük segítségével megfékezni magukat anélkül, hogy Istennek sokat kellene fegyelmeznie vagy fenyítenie őket, és amikor csak megsértik az alapelveket vagy lázadó mivoltot tárnak fel, úgy érzik, hogy a lelkiismeretük megfeddi őket, és képesek kezdeményező módon keresni az igazságot és az igazságalapelvek szerint cselekedni, és legalább néhány pozitív dolgot meg tudnak tenni, így azok közé tartoznak, akik üdvözülni fognak. Isten épp az imént beszélt erről a két helyzetről.) E két embertípus értékelésének a mércéje az, hogy képesek-e az igazságalapelvek szerint cselekedni, vagy sem. Némelyek képtelenek az igazságalapelvek szerint cselekedni, és nem számít, mennyi doktrínát értenek, vagy milyen mértékű fegyelmezésben és büntetésben részesülnek, ők nem célpontjai az üdvösségnek. Míg vannak mások, akiket ritkán fegyelmez és büntet meg Isten, illetve ritkán fenyíti meg őket és tesz szemrehányást nekik, ők mégis képesek gyakran elgondolkodni magukon, és valahányszor az alapelveket megsértve cselekszenek vagy lázadó mivoltot tárnak fel, érzik a lelkiismeretük feddését és szemrehányását, utána pedig lelkiismeret-furdalást éreznek, és képesek kezdeményező módon gyakorolni az igazságalapelvek szerint. Bár Isten ritkán fegyelmezi vagy fenyíti meg őket, az ilyen típusú emberek mégis az üdvösség célpontjai. Annak a fegyelmezésnek és büntetésnek, amire itt utalok, semmi köze Isten szavainak ítéletéhez és fenyítéséhez, ez egyszerűen csak az, amit az emberek a saját elképzeléseikben és képzelődéseikben fegyelmezésnek és büntetésnek gondolnak. Az emberek az elképzeléseikben és képzelődéseikben azt hiszik, hogy ha gyakran részesülnek fegyelmezésben és büntetésben, akkor ez azt jelenti, hogy van tapasztalati tanúságtételük, és hogy lelki emberek. Az emberek gyakran a Szentlélek munkájával is összekapcsolják azt, ha valaki fegyelmezésben és büntetésben részesül, és azt hiszik, hogy a Szentlélek áradásához kapcsolódnak. Vannak olyanok, akik gyakran mondják: „Nem végeztem jól a kötelességemet, és ismét meg lettem metszve. Most hólyagok vannak a számon, és lebetegedtem – Isten fegyelmez engem ezzel.” Sokan gyakran beszélnek ezekről a tapasztalatokról, de meg kell nézned, hogy mik a megnyilvánulásaik olyankor, amikor problémák érik őket – nézd meg, hogy érzik-e a lelkiismeretük feddését, amikor valami helytelen dolgot tesznek, és képesek-e felállni és védelmezni az igazságalapelveket, illetve megvédeni Isten házának érdekeit, amikor gonoszságokat művelő gonosz emberekkel, vagy elvetemült dolgokkal találkoznak. Ha nem, akkor ezeknek az embereknek nincs lelkiismeretük és nem emberek! Szépen hangzó szavakat mondanak, és olyan tökéletesen beszélnek a sok tapasztalati tanúségtételről, amellyel rendelkeznek – mintha Isten annyi kegyelmet mutatott volna nekik, és annyi munkát végzett volna rajtuk, és annyi szót szólt volna hozzájuk, ez pedig látszólag azt sugallja, hogy már elérték az üdvösséget. A mindennapi életükben azonban, valahányszor az alapelvekkel kapcsolatos problémákkal találkoznak, soha nem tartják fenn az igazságalapelveket, és mindig visszahúzódnak, akár a páncéljában rejtőző teknős, és kitérnek a kérdés elől. És minden alkalommal, amikor felkérik őket a szólásra, illetve a nézeteik és álláspontjaik kifejezésére, tartózkodnak, ostobának tettetik magukat és csendben maradnak. Egyáltalán nem tartják fenn az igazságalapelveket, és az igazságot sem gyakorolják. Milyen emberek ezek? Képmutatók. Amikor másokat öntöznek és segítenek, nagyon szisztematikusan és logikusan beszélnek a spirituális elméletekről, és órákon át egyhuzamban beszélnek, néhány embert könnyekig hatva, a saját cselekedeteikben mégsem gyakorolják soha az igazságot – ezek farizeusok. Nem számít, hány álspirituális tapasztalatról és álspirituális doktrínáról beszélnek, vagy hogy hány üres szót és eltúlzott szót mondanak, lelkiismeretük nem tesz szemrehányást nekik; amikor pedig a helyes és helytelen sarkalatos kérdéseiről van szó, vagy elvi kérdésekről, nem az igazság oldalán állnak és nem védelmezik az igazságalapelveket, a lelkiismeretük pedig egyáltalán nem feddi meg őket, utána azonban változatlanul képesek szégyentelenül dicsekedni azzal, hogyan védik meg Isten házának érdekeit, és továbbra is képesek sok szépen hangzó doktrínát mondani – ez képmutatás és a lelkiismeret tudatosságának a hiánya. Oly sokszor elmulasztják gyakorolni az igazságot, oly sokszor megsértik az igazságot, oly sokszor megtévesztik és félrevezetik az embereket, a lelkiismeretük mégsem tesz nekik egyáltalán szemrehányást, és még mindig képesek arcátlanul dicsekedni – ez azt jelenti, hogy nincs emberi mivoltuk! Mindenhol így hencegnek és blöffölnek, és még csak nincsenek is zavarban; nem gyakorolják az igazságot, és mégis azzal dicsekednek, hogy lelki emberek, hogy ők olyan emberek, akiket Isten üdvözített és tökéletessé tett, és akik mindenkinél jobban szeretik Istent – ez a lelkiismeret tudatosságának hiánya, és ezek nem olyan emberek, akik meg lettek mentve. Hiányozhat-e a normális emberi mivolt és a lelkiismeret tudatossága azokból, akik meg lettek mentve? Egyesek úgy érzik, hogy nem szeretik annyira az igazságot, és valahányszor az igazságalapelveket érintő problémákkal találkoznak, vagy a helyes és helytelen sarkalatos kérdéseivel, az embereknek megfelelni akarókká válnak, megpróbálnak átevickélni, és soha nem képesek védelmezni az igazságalapelveket, ezért megfeddve érzik magukat a szívükben, és gyakran imádkoznak Isten előtt, és úgy érzik, hogy adósok Neki. Bár gyakran gyengék és képtelenek áttörni ezt a korlátot, szívükben tudják, hogy nem védelmezték az igazságot és az igazságosságot, és hogy nem álltak meg szilárdan az Isten melletti bizonyságtételükben, és hogy csak az embereknek akarnak megfelelni, ezért túlságosan szégyellenék azt mondani, hogy van bármiféle bizonyságuk. Ez azért van, mert nem védelmezték az igazságalapelveket és nincs valódi tapasztalati tanúságtételük, illetve hogy elszegényedtek és vakok, és nem feleltek meg Isten követelményeinek; tudják ezt a szívükben, és a lelkiismeretük gyakran érez feddést emiatt, és úgy érzik, hogy adósai Istennek, és elszomorodnak. Még mindig van remény és mozgástér ezeknek az embereknek a számára az üdvösség eléréséhez. Ezzel szemben vannak olyanok, akikről külsőleg úgy tűnik, hogy nagyon jól értik az igazságot, és hogy képesek öntözni az embereket, gondoskodni róluk és segíteni nekik, ám amikor olyan problémákkal szembesülnek, amelyek az igazságalapelveket érintik, vagy a helyes és a helytelen sarkalatos kérdéseit, akkor soha nem állnak Isten oldalán és soha nem védelmezik az igazságalapelveket, és mégis azzal dicsekednek, hogy lelki emberek, Istent szerető és Istenhez hűséges emberek. Az ilyen emberek nagy bajban vannak. Nem mernek szembenézni a valósággal, nincs merszük valódi problémákat megoldani, a fő kérdésekben nem merik kinyilvánítani az álláspontjukat, továbbá nem mernek nyíltan és egyenesen kiállni az igazságalapelvek mellett, utólag viszont továbbra is szégyentelenül dicsekednek azzal, hogy lelki emberek, és azt mondják, hogy ők szeretik a legjobban Istent, és ők tudják a legjobban felfogni Isten szándékait. Az ilyen emberek egyáltalán nem rendelkeznek a lelkiismeret tudatosságával. Vajon az a személy, aki nem rendelkezik a lelkiismeret tudatosságával, képes védelmezni az igazság alapelveit? Van mersze nyíltan kinyilvánítani az álláspontját és Isten oldalán állni, hogy foglalkozzon a gonosz emberekkel? Erre semmi esély; az ilyen emberek számára nagyon nehéz az igazság gyakorlása.

Ha valaki rendelkezik a normális emberi mivolt lelkiismeretével, akkor szabályozni fogja a gondolatait, szavait és tetteit. Mit jelent a „szabályozás”? Azt jelenti, hogy amikor a gondolataid és a viselkedéseid a normális emberi mivolt mércéjén kívül esnek, a lelkiismereted úgy fogja ítélni, hogy helytelen így gondolkodni, és nem jó megtenni azt a dolgot, ezért elpirulsz, kényelmetlenül és megfeddve érzed majd magad. Azután, hogy ilyen érzéseid vannak, a gondolataid és a viselkedésed bizonyos mértékig meg lesznek fékezve, és ez a bizonyos fokú megfékezés szabályozni fogja a viselkedésedet és képessé tesz rá, hogy ne tegyél meg olyan dolgokat, amelyek egyértelműen megsértik az igazságalapelveket, illetve olyan dolgokat, amelyek ellentétesek a lelkiismereteddel és az erkölcsi igazságossággal. De ha nincs meg benned a lelkiismeret mércéje, akkor, amikor megteszel dolgokat, nem lesz semmilyen kritériumod, amellyel szabályozhatnád és megfékezhetnéd a gondolataidat és a viselkedésedet, és így megvadulsz, meg fogsz tenni bármit, ami csak az eszedbe jut, amit csak akarsz, illetve ami csak hasznos és előnyös önmagad számára. Ilyen körülmények között, amikor teljesen féktelenül cselekszel, a gondolataid és a viselkedésed nagymértékben felerősödnek. Mit jelent az, hogy „nagymértékben felerősödnek”? Egyáltalán semmi nem fogja szabályozni őket. Pont olyan lesz, mint amikor a nem hívők becsapják az embereket – hiányzik belőlük a lelkiismeret tudatossága, és nem fogják rosszul érezni magukat, ha kicsalnak tőled ezer dollárt, és akkor sem fogják rosszul érezni magukat, ha addig svindliskednek, míg tönkremegy a családod, és még akkor sem fognak tudomást venni rólad, ha térdre ereszkedsz és könyörögsz nekik. Ők valóban mérhetetlenül gonosz emberek. Miért van az, hogy képesek ilyen gonoszságot elkövetni? Azért, mert nincs meg bennük a lelkiismeret tudatossága, illetve a lelkiismeret általi megfékezés, és ezért tudnak olyan gonoszak lenni, és förtelmes bűnösökké válni. Ezért hát fontos, hogy az ember rendelkezzen a normális emberi mivolt lelkiismeretével. Az emberek először is azzal a feltétellel képesek védelmezni az igazságalapelveket, ha rendelkeznek a lelkiismeret tudatosságával. Az teszi lehetővé a viselkedésed szabályozását, és ad lehetőséget arra, hogy elindulj az igazságra való törekvés és az igazság gyakorlásának útján, ha megvan benned a lelkiismeret tudatossága és a szégyenérzet. Ha nincs meg benned a lelkiismeret tudatossága, hogy szabályozd magad, akkor nem lesz lehetőséged rálépni az igazságra való törekvés útjára. Ezért az embereknek egyedül csak a lelkiismereti tudatosság birtoklása alapján lehet lehetőségük arra, hogy az igazság gyakorlásának és az igazságalapelvek védelmezésének útjára legyenek vezetve – de még akkor is csupán lehetőségről van szó. Azért mondom, hogy csak lehetőségről van szó, mert még ha szabályozza is valakinek a gondolatait és viselkedését a lelkiismeret tudatossága, akkor is előfordulhat, hogy megsérti az igazságalapelveket és nem azokkal összhangban cselekszik, a középutat választva: nem tartja be az igazságalapelveket, de gonosz emberekkel sem szövetkezik. Ez azt jelenti, hogy a lelkiismeret hatására a meglehetősen jó emberek képesek gyakorolni az igazságot és védelmezni az igazságalapelveket, míg a valamivel rosszabb képességű emberek legalább azt el tudják kerülni, hogy a gonosz emberek irányítsák vagy kényszerítsék őket, és elkerülhetik, hogy kövessék azokat a gonoszság elkövetésébe – ez pusztán a lelkiismeret által megszabott legalapvetőbb mérce elérése. Habár nem gyakoroltad az igazságot, nem tettél gonoszságot. Egy ilyen embert legalább még lelkiismerettel rendelkező embernek lehet nevezni, és noha nem gyakorolta az igazságot, egész biztosan nem fog gonoszságot tenni. Ilyen hatással van a lelkiismeret az emberekre. Azok számára, akik szeretik az igazságot, a lelkiismeret egyik legjótékonyabb hatása az, hogy esélyt ad a szavaik és viselkedéseik szabályozására, valamint rávezetheti őket az igazság gyakorlásának és az igazságalapelvek fenntartásának útjára. Ezért a lelkiismeret nagyon fontos része az emberek emberi mivoltának, és ez olyasvalami, ami nélkül nem tudnak meglenni. Mit jelent tehát a „lelkiismeret”? Később részletesen beszélünk majd erről, amikor lehetőségünk lesz rá, de mondjunk azért róla ma is röviden néhány szót. A lelkiismeret az ember jószívűségére és igazságérzetére vonatkozik, amelyek a két legalapvetőbb tulajdonság. Ha rendelkezel ezzel a két tulajdonsággal, akkor lelkiismerettel rendelkező személy vagy; ha e két tulajdonság egyikével sem rendelkezel, akkor híján vagy a lelkiismeretnek. A lelkiismerettel nem rendelkező embereknek nincs normális emberi mivolta, a normális emberi mivolt hiánya pedig azt jelenti, hogy nincs igazságérzetük és nem jószívűek. Mit jelent az „igazságérzet hiánya”? Azt jelenti, hogy tisztességtelen és elvetemült vagy. Mit jelent az, hogy „nem jószívű”? Azt jelenti, hogy valaki rosszindulatú, ádáz és elvetemült. Azok az emberek, akik rendelkeznek ezekkel a beállítottságokkal, emberi mivolt nélküli emberek, és következésképpen képesek bármiféle gonoszság elkövetésére, mert nincs meg bennük a normális emberi mivolt lelkiismerete, sem a normális emberi mivolt lelkiismeretének két lényege: az igazságérzet és a jószívűség. Szégyentelenek, rendkívül elvetemültek, valamint különösen gonoszak és rosszindulatúak, így bármilyen gonoszságra képesek. Vagyis bármilyen elvetemült és rosszindulatú dolgokat tegyenek is, nem éreznek semmit – nem érzik rosszul magukat, és nem érzik magukat megfeddve. Miért képesek arra, hogy bármiféle gonoszságot megtegyenek? Ez azért van, mert nem jószívűek, és hiányzik belőlük az emberi mivolt lényege; nem számít, milyen gonoszságot művelnek, úgy vélik, hogy az jogos, és nem érzik gonosznak. Például, ha a lelkiismeret tudatosságával rendelkező ember vagy, akkor, amikor olyasmit mondasz, ami megátkoz vagy támad egy másik embert, képtelen leszel azt elviselni. Azt fogod gondolni: „Mondtam rájuk néhány dolgot átokként, és ez elég is. Az embereket nagyon felzaklatja az átkozódás! Engem is felzaklatna, ha valaki így átkozna engem, úgyhogy most, hogy mondtam rájuk néhány átkot, hogy csillapítsam a gyűlöletemet és kiengedjek némi gőzt, ennyiben hagyom.” És így megállsz. A gonosz emberek azonban nem így gondolkodnak. Azt gondolják: „Ha átkokat szórnék rád, azzal könnyen megúsznád. Meg is foglak verni, tönkreteszem a családodat, és szenvedést okozok a leszármazottaidnak! Bármilyen gonosz vagy rossz dolgokat teszek is veled, azok jogosak. Amíg te megkapod a szidást, én pedig csillapíthatom a gyűlöletemet, bármit hajlandó vagyok megtenni!” Lehet, hogy még csak nem is szór rád átkot, hanem egyenesen nekifog, hogy gonosz dolgokat tegyen veled és bosszút álljon rajtad – ezt jelenti gonosznak lenni. Ilyenek azok az emberek, akik nem rendelkeznek a lelkiismeret tudatosságával – mindenféle gonoszság elkövetésére képesek.

Az emberek Isten munkájáról alkotott különféle elképzelései és képzelődései közül az emberek elsősorban azokkal az elképzelésekkel vannak tisztában, amelyekről gyakran beszélnek, és amelyek a fegyelmezéssel, a fenyítéssel és a büntetéssel kapcsolatosak. Egyrészt beszéltünk azokról az elképzelésekről és képzelődésekről, amelyek Isten munkáján belül felmerülnek az emberekben; másrészt az embereknek azt is tudniuk kellene, hogy Isten sokféleképpen munkálkodik az embereken. Attól függően, hogy a különböző korok közül melyikben munkálkodik, és attól függően, hogy milyen különböző normákat követel meg az emberektől, és természetesen attól függően, hogy milyen különböző eredményeket akar elérni az emberekben az Ő munkája által, valamint munkájának különböző célpontjaitól és az emberek különböző természetlényegeitől függően Isten különböző módszereket alkalmaz, és sokféle különböző módon munkálkodik az embereken. A fegyelmezés, a fenyítés és a büntetés csak egy kis része az Ő munkájának, és nem ezek a fő módszerek, amelyeket munkája során alkalmaz. Mivel az Ő munkájának harmadik szakaszában Isten számos igazságot mondott ki, hogy gondoskodjon az emberekről és elérje azt az eredményt, hogy megmenti őket, nagyon csekély mennyiségű fegyelmező, fenyítő, vagy akár büntető munkát végez az embereken. Továbbá, munkájának különböző célpontjaitól függően Isten a vonatkozó alapelvek szerint is teszi ezeket a dolgokat, cselekedetei pedig a célpontoktól és a különféle körülményektől függően változnak. Így elmondható, hogy viszonylag ritkán fegyelmezi, fenyíti vagy bünteti meg az embereket. Ezért az embereknek többé nem szabad a korábbi elképzeléseikhez és képzelődéseikhez ragaszkodniuk Isten munkájával kapcsolatban, és mivel Isten sok szót és számos igazságot kimondott, nem szabad továbbra is attól függeniük, hogy Isten fegyelmezi, megfenyíti vagy megbünteti őket, passzívan hagyva, hogy Ő az igazság gyakorlására és az igazságvalóságba való belépésre ösztönözze őket – ez egy olyan elgondolás, amellyel nem szabadna rendelkezniük az embereknek. A helyes elgondolás, amellyel az embereknek rendelkezniük kell, az, hogy nem szabad passzívan arra hagyatkozniuk, hogy Isten fegyelmezése, fenyítése vagy büntetése értesse meg velük az Ő szándékait, vagy késztesse őket arra, hogy Őelé járuljanak, és hogy ehelyett pozitívabban és kezdeményezőbb módon kell Isten elé járulniuk, hogy kikutassák az Ő szándékait és az igazságalapelveket. Nem számít, mikor, Isten szavai és az igazságalapelvek jelentik azt az irányt, amelyen tovább kell haladnod, és ezek azok az alapelvek és utak, amelyeket leginkább védelmezned és gyakorolnod kell a mindennapi életedben vagy a létezésed útján, míg Isten fegyelmezése, fenyítése és büntetése csak olyan munkamódszerek, amelyeket Ő bizonyos különleges helyzetekben és olyan körülmények között mutat meg, amikor szükségesnek tartja. Az embereknek nem szabad passzívan várniuk vagy passzívan kérniük, hogy ez megtörténjen, azt gondolva: „Istennek meg kell fegyelmeznie, meg kell fenyítenie és meg kell büntetnie engem, hogy megszerethessem az igazságot és képes legyek belépni az igazságalapelvekbe.” Ez egy téves elgondolás és olyasmi, amivel az embereknek nem szabadna rendelkezniük. Némelyek azt hallják, hogy azok, akiknek nincs lelkiismeretük, fenevadak, és nem lehet megmenteni őket, ezért elkezdenek szorongani és azt gondolják: „Ha nem lehet megmenteni engem, az igazán problémás lesz. Mivel nincs meg bennem a normális emberi mivolt lelkiismeretének tudatossága, jobban szeretném, ha Isten megfegyelmezne és megbüntetne engem, ezzel helyettesítve a normális emberi mivolt lelkiismeretét.” Jó ötlet ez? Ha teremtett lényként és a romlott emberi faj hétköznapi tagjaként valóban úgy gondolod, hogy nincs meg benned a normális emberi mivolt és hiányzik belőled a normális emberi mivolt lelkiismerete, akkor mélyen átérzed ennek fájdalmát, és azt reméled, hogy Isten fegyelmezése, fenyítése és büntetése nem fog elhagyni téged, és képessé tesz majd arra, hogy átalakulj, végül pedig túlélj. Ha valóban megvan benned ez a fajta elszántság, akkor az jó dolog lehet, és reménysugár a túlélésedre. Ám ha nincs meg benned ez a fajta elszántság, akkor azt mondom neked: nagy veszélyben vagy, ha nem rendelkezel a normális emberi mivolt lelkiismeretének tudatosságával. Még akkor is, ha alkalmanként részesültél Isten fegyelmezésében, fenyítésében és büntetésében, ez olyasvalami, amit Ő adott neked. Isten megteszi ezeket a dolgokat, és használja ezeket a módszereket, hogy ösztönözzön és figyelmeztessen téged, hogy kevesebb gonoszságot kövess el és kevesebb büntetést kapj. Isten eléggé megkímélte a büszkeségedet; hálásnak kellene lenned Istennek, amiért kivételt tett és ilyen kegyelemmel volt irántad, ahelyett, hogy nem tudod, mi a jó neked. Normális helyzetekben Isten nem végez semmilyen munkát és nem használ semmilyen munkamódszert olyasvalakin, akiből hiányzik az emberi mivolt lelkiismerete és észszerűsége. Ha fegyelmezést, fenyítést vagy büntetést kaptál Istentől, függetlenül attól, hogy melyiket, legyen az enyhe vagy valamivel súlyosabb, akkor mindezért hálásnak kell lenned Istennek. Az emberek köznyelvi szavaival élve ilyen az, amikor Isten alapvető tisztelettel van irántad és felemel téged. Isten egyáltalán nem ellenségesen tekint rád és nem ítél el téged, ezért el kellene ezt fogadnod Istentől. Ha valóban lehetőséged van arra, hogy az igazsággal való ellátáson túl Isten fegyelmezésében, fenyítésében vagy büntetésében részesülj, akkor ez azt bizonyítja, hogy Isten még mindig teremtett lényként és a romlott emberi faj tagjaként kezel téged. Köszönetet kell mondanod Istennek, helyesen kell értened ezt, és alá kell vetned magad Isten fegyelmezésének, fenyítésének és büntetésének. Nem táplálhatsz emiatt ellenséges hozzáállást Istennel szemben, és még jobban fellázadnod Isten ellen sem szabad emiatt. Nem számít, milyen fegyelmezésben részesültél, vagy milyen súlyos büntetést kaptál, alá kell vetned magad Istennek és haladéktalanul hálát kell adnod Neki, megköszönve, hogy ösztönzött és figyelmeztetett téged, és hogy megadta neked ezt az esélyt, illetve hogy lehetőséget adott neked arra, hogy mindezt megkapd Istentől. Ez azt is bizonyítja, hogy még mindig kapcsolatban állsz Istennel, és hogy ez a kötelék nem szakadt el teljesen. Isten emberiséget irányító munkájában és annak folyamatában, hogy Ő megmenti az embereket, Isten még mindig a szívében tart téged; az a legkevesebb, hogy Isten még mindig lát téged – amikor látja a lázadó mivoltodat és a romlottságodat, Ő még akkor is hajlandó megfegyelmezni, megfenyíteni és megbüntetni téged. Ez azt bizonyítja, hogy nem mondott le rólad teljesen; számodra ez szerencsés dolog, és egyben jó hír is. Ezért, még ha ki is vagy téve egy kevés fájdalmas fegyelmezésnek vagy fenyítésnek, késedelem nélkül Isten elé kell járulnod. Az Isten elé járulás célja nem az, hogy meghajolj Előtte, és nem is az, hogy úgy érezd, Isten ijesztő vagy félelmetes. Ehelyett meg kell értened, mit kell tenned azért, hogy Isten kedvében járj, mit kell tenned azért, hogy Isten ne haragudjon rád többé, és mit kell tenned azért, hogy a haragja eloszoljon. Az a legkevesebb, hogy meg kell tenned a tőled telhető legjobbat azon belül, amit a képességed el tud érni, hogy gyakorold azokat az igazságalapelveket, amelyeket Isten mondott neked, és nem szabad újra magadra haragítanod Istent. Ha Isten újra és újra megharagszik rád, te pedig továbbra is rendkívül érzéketlen vagy, megmakacsolod magadat és hajthatatlanul ellenségesen tekintesz Istenre, és a legvégsőkig harcolsz Ellene, akkor a végén elkerülhetetlenül azzal fogsz szembesülni, hogy Isten lemond rólad. Amikor Isten már nem fegyelmez, fenyít és büntet meg téged, akkor Isten lemondott rólad. Ha pedig Isten egyszer lemond rólad, akkor abbahagyja a noszogatásodat, és eltávolít téged a szeme elől, és a gyülekezeten kívüli helyre visz téged, egy olyan helyre, amely távol van az Ő munkájának középpontjától; a legkevesebb, hogy úgy intézi, hogy ne lásson téged a munkája időszakában – Isten nem akar majd többé látni téged. Ha ilyen mértékben követsz el gonoszságot és eljutsz erre a pontra, akkor nincs remény arra, hogy megmenekülj. Megértetted? (Igen.)

A mai beszélgetés az emberek és Isten közötti korlátok és az Istennel szembeni ellenségeskedés elengedésének témájához kapcsolódott. Legyen szó akár az emberek Istenről alkotott elképzeléseinek és képzelődéseinek leleplezéséről, akár az Istenhez való hozzáállásaik leleplezéséről, vagy az arról szóló beszélgetésről, hogy Isten pontosan hogyan és milyen módon végzi munkáját az embereken, bárhogy is legyen, végső soron mindez a következőt mondja az embereknek: a helyes nézőpont, amellyel Isten munkájával kapcsolatban leginkább rendelkezniük kell, az az, hogy elfogadják és alávetik magukat Isten ítéletének és fenyítésének, és elfogadják Isten szavait és minden igazságalapelvet, amelyet Ő nekik ad, ahelyett, hogy eltávolodnának Istentől. Valahányszor csak tesznek valamit, az igazságalapelveket kell keresniük és azok szerint kell gyakorolniuk, valamint az igazságvalóságba való belépésre kell törekedniük ahelyett, hogy a saját külső viselkedésükbe vagy abba fektetnének erőfeszítéseket, hogy külsőleg nehézségeket szenvednek el és árat fizetnek, és természetesen ahelyett, hogy belebonyolódnának a saját elképzeléseikbe és képzelődéseikbe és nagy felhajtást csinálnának miattuk. Mindent egybevetve, függetlenül attól, hogy milyen elképzeléseid és képzelődéseid vannak Istenről, Isten munkája azt az eredményt szándékozik elérni, hogy az Ő szavait és az igazságot az emberekbe munkálja, és hogy képessé tegye őket arra, hogy legyenek betartandó igazságalapelveik és arra, hogy ezeket az igazságalapelveket tartsák fenn mindenben, amivel a mindennapi életükben és a létezésük útján találkoznak – ez Isten munkájának szándékolt eredménye. Az Isten munkája által elért végeredmény az, hogy az igazság az emberek valóságává és életévé válik, ahelyett, hogy Ő az emberek elképzelései és képzelődései szerint valósítaná meg mindezt. Érted ezt, igaz? Többé-kevésbé eleget beszéltünk ezekről a témákról, ugye? (Igen.) Akkor itt véget ér a mai beszélgetésünk. Viszlát!

2023. július 8.