Egy ideje már az első fő tételről beszélgetünk annak a gyakorlatán belül, hogy hogyan kell az igazságra törekedni, ez pedig az „elengedés”. A legutóbb a harmadik tételről beszéltünk az „elengedést” illetően – az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedése –, amely teljes egészében új tartalom volt. Nem csupán egyetlen aspektusa van ennek a tartalomnak – sok tétel és sok tartalom tartozik bele. Ezek a tartalmak azt foglalják magukba, amit az emberek Isten munkája folyamán megtapasztalnak, és közvetlen kapcsolatban vannak az emberek életével és törekvéseivel, ezért az emberek Istennel kapcsolatos elképzelései és képzelődései jelentik az első aspektust, amelyről valóban muszáj beszélgetnünk. Olyan téma ez, amelyet nem kerülhetnek ki az emberek, miközben az Istenben való hit útján járnak. A legutóbb ennek a tartalomnak egy részéről beszéltem. Mondja meg valaki nekünk, hogy konkrétan miről beszéltem! (A legutóbb az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedéséről beszélt Isten. Isten először leleplezte az Isten munkájával kapcsolatos elképzeléseinket és képzelődéseinket. Elképzeléseink és képzelődéseink vannak például Isten napját illetően, valamint azt is hisszük, hogy Isten munkája igencsak természetfeletti, és hogy ha a Szentlélek munkálkodik és indíttatást ad az embereknek, akkor az emberek bármilyen problémát képesek lesznek megoldani, és átalakulnak a romlott beállítottságaik. Isten azt mondta nekünk, miközben leleplezte ezeket az elképzeléseket és képzelődéseket, hogy azt az eredményt szándékozik elérni a munkájában, hogy belénk ivódjanak a szavai, hogy amikor különféle dolgok érnek bennünket a mindennapi életünk során, akkor képesek legyünk Isten szavai és az igazságalapelvek szerint gyakorolni – ez Isten követelménye mindannyiunk számára.) Ki tud még ehhez hozzáfűzni valamit? (A legutóbb arról a tényről is beszélt Isten, hogy az emberek azt hiszik, hogy Isten az ideiglenes megnyilvánulásaik alapján mond ítéletet róluk, és azt is gondolják, hogy ha betartják a külső előírásokat és a külsőleg jó magatartásformákat, akkor eleget tesznek Istennek és üdvöséget nyerhetnek – ezek mind az emberek elképzelései és képzelődései. Azonkívül, amikor gyengék vagy amikor lázadó mivoltot és romlottságot mutatnak az emberek, azt hiszik, hogy Isten meg fogja fegyelmezni és büntetni őket – ez is egy elképzelés and képzelődés. Abból, hogy Isten leplezte az emberek ezen elképzeléseit és képzelődéseit, megértettük, hogy Isten nem külsőleg jó magatartásformákat akar tőlünk, és nem is azt, hogy betartsunk bizonyos külső gyakorlatokat és előírásokat, hanem inkább azt reméli, hogy amikor érnek bennünket dolgok, képesek leszünk keresni az igazságalapelveket és bemenni az igazságvalóságba.) Különböző mértékben mindenkiben megvannak ezek az elképzelések és képzelődések, nem igaz? (De igen.) Mielőtt az emberek elkezdenek az igazságra törekedni, illetve amikor nem értik az igazságot és még nem nyerték el az igazságot, akkor hajlamosak ezekre az elképzeléseket és képzelődéseket felhasználva találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy hogyan munkálkodik Isten, vagy elhamarkodott következtetéseket levonni azt illetően, hogy miként fog munkálkodni Isten. Ugyanakkor arra is hajlamosak, hogy e találgatások alapján mondjanak ítéletet önmagukról, a saját kimenetelükről és arról, hogy vajon áldottak lesznek-e a jövőben, vagy pedig szerencsétlenség éri őket. Éppen ezért ezek az elképzelések és képzelődések nagymértékben akadályaivá váltak az emberek igazságra törekvése folyamán annak, hogy az emberek elfogadják Isten munkáját, törekedjenek az igazságra és elnyerjék az igazságot. Azt akarom ezzel mondani, hogy ha az emberek nem tudják elengedni ezeket az elképzeléseket és képzelődéseket, és ha mindig ezeket tekintik a motivációjuknak és fő okuknak arra, hogy higgyenek Istenben és kövessék Őt, akkor ezek az elképzelések és képzelődések nagyban gátolni fogják őket az igazságra törekvésben és az igazság elnyerésében. Végül csak az elképzeléseiket és képzelődéseiket felhasználva tudják meghatározni a saját Isten előtti értéküket, identitásukat és státuszukat, valamint azt is, hogy miféle bánásmódban tudnak majd részesülni Isten házában, hogy mi lesz a rendeltetési helyük és milyen áldásokat nyernek majd a jövőben, hogy mennyi tekintélyük lesz és hány várost fognak kormányozni, valamint hogy oszlopok és fő támaszok lesznek-e a mennyben, vagy hogy mennyit tudnak nyerni ebben az életben, illetve hogy mennyit tudnak majd nyerni az eljövendő világon. Mivel az emberek életét és törekvéseit is magukban foglalják ezek az elképzelések és képzelődések, befolyásolják azt, hogy milyen utakra térnek az emberek, és természetesen az emberek végső kimenetelét és rendeltetési helyét is befolyásolják. Az emberek az elképzeléseik és képzelődéseik közepette élnek és törekednek; így aztán óhatatlanul ezen elképzelések és képzelődések alapján szemlélnek és ítélnek meg mindent, valamint hoznak döntéseket mindennel kapcsolatban. Nem számít tehát, hogy miként látja el Isten az igazsággal az embereket és mondja el nekik, hogy milyen meglátásaik legyenek és milyen útra térjenek: amennyiben az emberek nem engedik el az elképzeléseiket és a képzelődéseiket, akkor továbbra is azok szerint fognak élni; akkor természetszerűleg ezek az elképzelések és képzelődések válnak az emberek életévé és a túlélésük törvényeivé, valamint óhatatlanul ezekből lesznek azok az utak és módszerek, amelyek szerint mindenféle eseménnyel és dologgal foglalkoznak. Amikor az emberek elképzelései és képzelődései válnak azokká az alapelvekké és kritériumokká, amelyek alapján az embereket és a dolgokat szemlélik, valamint viselik magukat és cselekszenek, akkor bárhogy hisznek is Istenben, bárhogy törekednek is, bármennyi nehézséget szenvednek is el, vagy bármekkora árat is fizetnek, az mind hiábavaló lesz. Ameddig a saját elképzelései és képzelődései szerint él valaki, addig az az illető ellenáll Istennek, és ellenséges Iránta; nincs benne igazi alávetettség sem az Isten által elé tárt körülményekkel, sem az Ő követelményeivel szemben. Végül azután nagyon tragikus lesz majd a sorsa. Ha sok éve hiszel már Istenben, és feláldoztad magad Érte, sokat futkostál és nagy árat fizettél, de a saját elképzeléseidben és képzelődéseidben rejlik minden cselekedeted kiindulópontja és forrása, akkor igazából nem fogadod el Istent, és nem veted alá magad Neki. Mindegy, hogy könyvekből, a társadalomból, avagy személyes kívánságokból és érdeklődésből erednek ezek az elképzelések és képzelődések, röviden azt lehet mondani, hogy ha ezek elképzelések és képzelődések, akkor nem egyenlők az igazsággal ha pedig nem egyenlők az igazsággal, akkor ellentétesek az igazsággal, akadályozzák az embereket az igazság elfogadásában, és Isten és az igazság ellenségei. Éppen ezért, amennyiben az elképzeléseid és a képzelődéseid szerint élsz, akkor mindent ezek szerint az elképzelések és képzelődések szerint fogsz felmérni és szemlélni, és végül biztosan fel fogsz lázadni miattuk azok ellen a körülmények ellen, amelyeket Isten eléd tár, és lázadni fogsz Isten irányítása és feletted való szuverenitása ellen. Röviden: itt nincs igazi elfogadás és alávetettség. Miért van ez? Azért, mert bármennyi nehézséget szenvedj el vagy bármekkora árat fizess is, amennyiben az elképzeléseid és a képzelődéseid szerint élsz, akkor az általad elszenvedett nehézségek és az általad fizetett ár nincs összhangban az igazságalapelvekkel és semmi köze az igazsághoz; azt lehet mondani, hogy az általad elszenvedett nehézségek és az általad fizetett ár emberi elképzeléseken és képzelődéseken, valamint a te preferenciáidon alapul, és a testi vágyaid kielégítését, valamint bizonyos céljaidnak az elérését szolgálja. Pont olyan ez, mint ami Pálnál megnyilvánult: Sok munkát végzett és sokat futkosott, Európa java részében hirdette az evangéliumot, de bármennyi nehézséget szenvedett is el, bármekkora árat is fizetett, és bármennyit futkosott is, sosem voltak az igazsággal egyező gondolatai és nézetei, soha nem fogadta el az igazságot, és soha nem volt birtokában az Isten iránti alávetettség hozzáállásának és valóságos megtapasztalásának – mindig a saját elképzelésein és képzelődésein belül élt. Mi volt a konkrét elképzelése és képzelődése? Az, hogy miután befejezte a futását és megharcolta a nemes harcot, el lesz majd téve számára az igazságosság koronája – ez volt Pál elképzelése és képzelődése. Mi volt a konkrét elméleti alapja ennek az elképzelésnek és képzelődésnek? Az, hogy Isten annak alapján határozza majd meg egy illető sorsát, hogy az mennyit futkosott, mekkora árat fizetett és mennyi nehézséget szenvedett el. Pál az elképzelése és képzelődése ezen elméleti alapjára helyezkedve lépett rá – tudtán kívül – az antikrisztusok útjára. Ennek következtében aztán, amikor elért az út végére, nem volt benne semmiféle megértés sem az Istennek ellenálló viselkedését és megnyilvánulásait, sem az Istennek való ellenállása lényegét illetően, bűnbánat pedig még kevésbé. Miközben hitt Istenben, továbbra is ragaszkodott az eredeti elképzeléséhez és képzelődéséhez, és nemcsak hogy a legcsekélyebb igazi alávetettség sem volt meg benne Isten iránt, hanem éppen ellenkezőleg: úgy hitte, hogy még inkább jogosult arra, hogy jó sorsot és rendeltetési helyet kapjon Istentől cserébe. A „cserébe” kifejezés egy szépen hangzó és civilizált megfogalmazása ennek, de ez valójában nem csere volt, és még csak nem is valamiféle ügylet – Pál konkrétan kérte, sőt, egyenesen követelte Istentől ezeket a dolgokat. Hogyan követelte ezeket Istentől? Úgy, ahogy mondta is: „Futásomat befejeztem, a nemes harcot megharcoltam – most már enyém a dicsőség koronája. Ez az, amit érdemlek, és amit isten jogosan ide kell, hogy adjon nekem.” Az az út, amelyen Pál elindult, az Istennel szembeni ellenállás útja volt, amely pusztulásba vezette őt, a végső sors pedig, amely utolérte, a büntetés volt. Ez elválaszthatatlan volt az Istennel kapcsolatos elképzelésétől és képzelődésétől. Mindig kitartóan ragaszkodott a saját elképzeléseihez és képzelődéseihez; félretette és figyelmen kívül hagyta, amit Isten mondott, azokat az igazságokat – azt az életmódot –, amelyekkel Isten ellátta az embereket, sőt, még egyfajta megvető és lenéző magatartást is a magáévá tett, és még csak azt a tényt sem ismerte, illetve fogadta el, hogy Jézus Krisztus Isten megtestesülése volt. Amikor az út végére ért, még mindig ugyanolyan kitartóan ragaszkodott az elképzeléséhez és képzelődéséhez, mint azelőtt, és továbbra is szembeszállt Istennel, végül pedig a pusztulás elkerülhetetlen kimenetele felé tartott. Éppen ezért, ha miközben Istenben hisznek, az emberek képesek maradéktalanul elengedni a különféle negatív érzéseiket, és képesek elengedni néhány olyan dolgot a valós életben, amely akadályozza őket az igazságra törekvésben, de nem tudják elengedni a köztük és Isten között lévő akadályokat, sem az Istennel szembeni ellenségeskedésüket, akkor ez nagyon sajnálatos és tragikus dolog lesz, és a végén ugyanazt a kimenetelt – a büntetést – fogják learatni az emberek, mint Pál. Ez minden kétségen felül így van. Éppen ezért az „elengedés” gyakorlatán belül „az ember és Isten között lévő akadályok és az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének az elengedése” a leglényegesebb és legfontosabb tétel, és ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ez az, amit gyakran meg kell vizsgálnod: Milyen elképzeléseid és képzelődéseid vannak még mindig az Istennel való kapcsolatodban és Isten munkájának megtapasztalása folyamán, amelyek nincsenek összhangban az igazsággal, Isten vágyaival vagy Isten követelményeivel, és amelyek közéd és Isten közé állnak? Meg kell vizsgálnod ezeket, össze kell vetned őket Isten szavaival, aztán pedig el kell engedned őket. Az elengedésnek nem az a célja, hogy végigmenj egy folyamaton, hanem hogy elfogadd az igazságot, hogy elfogadd azokat az igazságalapelveket, amelyeket Isten ebben a tekintetben előterjesztett az embereknek, és hogy ezekre az igazságalapelvekre cseréld az elképzeléseidet és a képzelődéseidet, valamint hogy változtass a törekvésed hátterében húzódó szemléletmódodon és a törekvésed irányán, hogy összeegyeztethető lehess Istennel az életedben és Isten követése során ahelyett, hogy az elképzeléseiddel és a képzelődéseiddel lennél összeegyeztethető. Isten munkájának az a célja, hogy eloszlassa az emberek elképzeléseit és képzelődéseit, és Ő az igazsággal is ellátja az embereket az elképzeléseik és képzelődéseik eloszlatása végett. Isten az elképzeléseik és képzelődéseik eloszlatásával képessé teszi az embereket arra, hogy helytálló gondolataik, meglátásaik, álláspontjaik és nézőpontjaik legyenek minden körülmény megközelítéséhez, amelyet eléjük tár, és minden dolog megközelítéséhez, amellyel az életben szembesülnek. Isten nem azért végzi az Ő munkáját és látja el az igazsággal az embereket a szavain keresztül, hogy beteljesítse az elképzeléseiket és képzelődéseiket, hanem hogy szembehelyezkedjen az elképzeléseikkel és a képzelődéseikkel, végül pedig képessé tegye őket az elképzeléseik és képzelődéseik elengedésére, valamint arra, hogy eljussanak Isten ismeretére.

Korábban beszélgettünk már az emberek Isten munkájával kapcsolatos néhány elképzeléséről és képzelődéséről. Ezek mellett az elképzelések és képzelődések mellett az embereknek egyéb elképzeléseik és képzelődéseik is vannak Isten munkájával kapcsolatban, amelyeket el kell engedniük, miközben az igazságra törekednek. Azt gondolják például, hogy ha képesek az igazságra törekedni Isten munkájának az elfogadása után, akkor teljes mértékben meg fognak újulni, és ha már Isten szavai az életükké váltak, akkor egészen új életük lesz és új emberként születnek majd újjá. Azt hiszik, hogy javulni fog a képességük, hogy és hogy az ösztöneik is megváltoznak majd valamely mértékig, és így gyakran történnek majd velük olyan dolgok, amelyekre sohasem számítanának. Azaz nem csupán képesek lesznek a saját képességüket és ösztöneiket meghaladó dolgok megtételére, hanem rendkívül gördülékenyen és erőfeszítések nélkül lesznek képesek azokat megtenni. Mi több, egyes emberek még azt is gyakran érzik az Istenben való hit folyamán, hogy ha egyszer elkezdtek az igazságra törekedni, akkor máris javult a személyiségük és a temperamentumuk, csillogóbb a tekintetük mint azelőtt, és jobb a hallásuk, mint azelőtt. Időről időre tükörbe néznek és úgy érzik, egyre inkább olyanok lesznek, mint az angyalok; úgy érzik, hogy egyre szebben néznek ki, és hogy sokkal inkább élettel teliek, mint korábban valaha is. Némelyek még úgy is érzik, hogy megváltoztak bizonyos életmódbeli szokásaik, és hogy más minták jellemzik az életüket – a múltban egyfolytában ásítoztak, ha későn feküdtek le, de amióta elkezdtek törekedni az igazságra, eltűntek ezek a reakciók, és ezt különösen csodálatosnak tartják. Az emberek azt hiszik az elképzeléseik és a képzelődéseik szerint, hogy ha egyszer elkezdenek az igazságra törekedni, akkor Isten végez majd rajtuk valami munkát, hogy ezáltal nem várt átalakulásokon menjenek keresztül. Ebbe a képességük egyik napról a másikra történő javulása is beletartozik – a középszerű vagy nagyon gyenge képességtől odáig jutnak, hogy rendkívül agyafúrt, rátermett, tapasztalt, valamint jó képességű és bölcs emberekké lesznek, és a gondolatviláguk is emelkedettebbé válik. Amikor az emberek épp csak elkezdenek hinni Istenben, és eldöntik, hogy törekedni fognak az igazságra, rendkívül túlzó és valószerűtlen képzelődéseik lesznek az igazságra törekvést illetően; röviden: egyikük sem igazodik valójában a valósághoz. Azt gondolják az emberek, hogy amennyiben az igazságra törekednek, sok tekintetben felemelkednek és előrelépnek majd, sőt, egyes területeken még felül is fogják múlni a hétköznapi embereket. Éppen ezért egyesek Lü Csaonak, mások Ma Csaonak, megint mások Niu Csaonak nevezik magukat. Ezek a nevek azt jelentik, hogy az illető felülmúlja a szamarakat, a lovakat, illetve az ökröket, vagyis gyorsabban tud futni, mint egy ló, és több ereje van egy szamárnál vagy egy ökörnél. A szamarak általában nagyon erősen tudnak húzni dolgokat, a lovaknak erős lábuk van, az ökrök pedig nagy állóképességgel rendelkeznek, ezért aztán ezek az emberek Lü Csaonak, Ma Csaonak és Niu Csaonak nevezik magukat. Amint látod, különös odafigyeléssel választanak nevet. Abból, hogy milyen neveket választanak maguknak az emberek, kiderül, hogy saját értelmezésük van Isten munkájáról; sajnos ez az értelmezés nincs összhangban az igazsággal és nem pozitív – ez emberi elképzelés és képzelődés. Függetlenül attól, hogy eltorzult vagy szélsőséges-e ez az elképzelés vagy képzelődés, röviden azt lehet mondani, hogy nincs összhangban a tényekkel és az igazsággal, hanem rendkívül üres és természetfeletti dolgokkal van elfoglalva. Isten e szerint az alapelv szerint munkálkodik az emberekben: Nem számít, milyen képességűek az emberek, vagy milyen munkaképesség vagy egyéb képesség birtokában tudnak foglalkozni a dolgokkal, nem számít, milyen velük született ösztöneik vannak, vagy milyen személyiséggel, szokásokkal, életvitellel, érdeklődési körrel és hobbikkal rendelkeznek, sőt az sem, hogy milyen neműek; röviden: Isten munkája annak az eredménynek az elérése, hogy az emberek képessé váljanak az igazság megértésére, az igazság elfogadására, valamint arra, hogy alávessék magukat az igazságnak, azután pedig bemenjenek az igazságvalóságba a velük született képességük, ösztöneik, személyiségük, szokásaik, a helyes életmódjuk és a jogszerű érdeklődési körük és hobbijaik, stb. alapján. Milyen alapon lehet tehát elérni ezt az eredményt? Azon az alapon lehet elérni, hogy az emberekben megvan a képesség az igazság megértésére és felfogására, valamint annak alapján, hogy normális emberi mivolttal rendelkeznek. Nem az úgynevezett emelkedett emberi mivoltuk alapján és nem is valamiféle természetfeletti emberi mivolt alapján lehet elérni. Éppen ezért bármely aspektusairól beszélgetünk is az igazságnak, az mind azért történik, hogy képessé válj bemenni azokba annak alapján, hogy normális emberi mivolttal bírsz és van képességed az igazság felfogására. Ugyanakkor az emberek elképzelései és képzelődései pontosan az ellentétei ennek. Azt hiszik az emberek, hogy az az eredmény, amelyet Isten munkája és az igazság Isten által történő kimondása elér bennük, az szembemegy a velük született képességgel és ösztönökkel, valamint szembemegy a személyiségükkel, a szokásaikkal és érdeklődési körükkel és a hobbijaikkal is. Az emberek gyakran azt remélik, hogy valamiféle csoda fog történni velük, hogy valami természetfeletti vagy olyasvalami történik majd velük, ami váratlan, vagy ami meghaladja a saját képességüket és ösztöneiket, ahelyett, hogy erőfeszítést tennének az igazság gyakorlatias módon történő kereséséért. Mit bizonyít ez a tény? Nem azt, hogy az emberek valamiféle különösen természetfeletti és üres dolognak látják az igazságra törekvést? Nem azt, hogy különösen természetfelettinek és üresnek látják azt, ahogyan Isten az embereken munkálkodik? (De igen.) Az emberek gyakran azt remélik, hogy minél inkább törekednek az igazságra, annál magasabb szintű lesz a képességük, vagy hogy miután sok prédikációt meghallgattak és sokat elfogadtak és megértettek az igazságból, a korábbinál magasabb szintű lesz a képességük. Ez egy elképzelés és egy képzelődés, nemde? (De igen.) Vegyük például egy szakma elsajátítását: Amikor az iskolában tanultál, ha mesteri szinten el akartál sajátítani egy szakmát, akkor fejből meg kellett tanulnod annak a szakmának az ismereteit, és reggeltől estig tanulnod kellett, a szabadidődet is arra fordítva, hogy erőfeszítést tégy az elsajátításáért. Mióta elkezdtél hinni Istenben, azt gondolod, hogy amennyiben munkálkodik a Szentlélek, akkor javulni fog az emberek képessége, akkor át fognak változni, és mások lesznek, mint azelőtt. Eldöntöd tehát, hogy bárhogy munkálkodjon is Isten, az embernek csak együtt kell működnie, és hogy szükségtelen erőfeszítést tenni az igazságra törekvésért és a szakmai tudás elsajátításáért; elég, ha elvégzi az ember a kötelességét – aki így hisz Istenben, az máris előrelép. Avagy nem így képzelik el az emberek? (De igen.) Mondjátok meg Nekem, vajon ez a törekvés helyes módja? Az ily módon történő törekvés képes vajon igazi átalakuláshoz vezetni? (Nem, nem képes.) Lehetetlen, hogy átalakulás történjen. Egyesek azt gondolják például, hogy ahhoz, hogy jól énekeljenek, reggeltől estig gyakorolniuk kell, el kell lesniük mások technikáit és mindenféle dalokat kell hallgatniuk, hogy mások érdemeiből tanulhassanak, és csakis így járhatnak eredménnyel. Mások ezzel szemben úgy hiszik, hogy a tehetségtől függ az éneklés; azt gondolják, hogy ha valakinek van adottsága az énekléshez és szeret énekelni, akkor képes lesz jól énekelni, míg ha valakinek nincs adottsága az énekléshez vagy nem rajong az éneklésért, akkor annak a Szentlélek indíttatására kell hagyatkoznia ahhoz, hogy jól tudjon énekelni, hogy érzelmesen tudjon énekelni, olyannyira, hogy másoknak gyönyörűséget okozzon a hallgatása. Következésképpen az emberek többsége folyton ezt a fajta téveszmét táplálja magában; a Szentlélek indíttatására hagyatkozik, máskülönben nem nyitja éneklésre a száját. Ez egy elképzelés és képzelődés, nemde? Némelyek azt gondolják, hogy nem szükséges ily sok erőfeszítést tenni a szaktudás elsajátításáért, és hogy amennyiben törekednek az emberek az igazságra, Isten munkálkodni fog, valamint hogy hasztalan és felesleges dolog ilyen értelmetlen áldozatokat hozniuk az embereknek. Azt gondolják, hogy amint Isten munkálkodni kezd, az mindjárt hasznosabb lesz, mint bármennyi emberi erőfeszítés, ezért amennyiben őszintén végzik a kötelességeiket az emberek és hajlandóak odaszánni a szívüket Istennek, akkor munkálkodni fog bennük a Szentlélek, és azonnal magasabb, a normális emberi mivolt hatókörét meghaladó szintre emelkednek a képességeik – képesek lesznek olyan dolgokat megérteni, amelyek azelőtt nem estek le nekik, és noha korábban még két sornyi szöveget sem tudtak egyszerre elolvasni, miután elkezdenek hinni Istenben, egyszerre tíz sort is el fognak tudni olvasni és mindet meg is tudják jegyezni. De akármennyit trenírozzák is magukat, akkor sem tudják ezt elérni, ezért így gondolkodnak: „Talán nem ad nekem kegyelmet Isten? Nem végzem elég szorgalmasan és őszintén a kötelességemet?” Ez lenne a helyzet? (Nem.) Úgy gondolod, hogy minél inkább képes vagy olyat elérni, ami természetfeletti, felülmúlva a saját képességed és adottságaid körét, az annál inkább azt bizonyítja, hogy ez inkább Isten munkája; ha az őszinteséged és az együttműködési készséged egyre nagyobb, akkor Isten egyre többet munkálkodik majd benned, és a képességed és az adottságaid egyre nagyobbak lesznek. Vajon ez nem az emberek elképzelése és képzelődése? (De igen.) Ti különösen hajlamosak vagytok így gondolkodni? (Igen.) Mi az eredménye az ilyen gondolkodásnak? Vajon nem mindig kudarc és a megvalósulás hiánya? Egyesek még negatívvá is válnak, mondván: „A lehető legnagyobb őszinteségemet adtam Istennek – miért nem ad Isten természetfeletti képességet nekem? Miért nem ad nekem Isten transzcendens adottságokat? Miért vagyok mégis mindig gyenge? A képességem nem javult, semmit nem látok tisztán, és összezavarodom, amikor összetett dolgokkal kerülök szembe. Így volt korábban is, miért van még most is ugyanígy? Emellett, a kötelességtevésemben és abban, ahogy a problémákat kezelem, miért nem tudom soha meghaladni a testemet? Értek néhány doktrínát, de mégsem látom tisztán a dolgokat, amikor pedig a dolgok kezeléséről van szó, határozatlan maradok, és még mindig elmaradok a jó képességűektől. A munkavégző képességem szintén gyenge, a kötelességtevésem pedig nem hatékony. A képességem egyáltalán nem javult! Mi folyik itt? Lehetséges, hogy elégtelen az Isten iránti őszinteségem? Vagy Isten nem szeret engem? Hol van hiányosságom?” Egyesek különböző okokat keresnek, és sokféle megközelítést kipróbáltak már, hogy változtassanak ezen a tényen, például több prédikációt hallgattak, Isten több szavát jegyezték meg, több lelki áhítati jegyzetet írtak, valamint többet hallgatták az embereket az igazságról beszélni, és többet kerestek, de a végeredmény még mindig kiábrándító. A képességük és a munkavégző képességük ugyanolyan marad, mint korábban, mindenféle javulás nélkül, még akkor is, ha már három-öt éve hisznek Istenben. Azután vetnek egy pillantást a saját személyiségükre és azt találják, hogy még mindig éppolyan gyávák, mint azelőtt, olyan lomhák, akár egy öreg tehén, vagy hogy még mindig türelmetlen személyiségük van, hogy mindent hevesen kezelnek – nem történt átalakulás! Mások azt figyelik meg, hogy a jelek szerint nem változtak meg az utóbbi időben az érdeklődési köreik és a hobbijaik, és hogy némelyik hiányosságuk, szokásuk és hibájuk sem változott. Megint mások, akik szeretnek későn lefeküdni és későn felkelni, azt veszik észre, hogy ezek az életmódbeli szokások is változatlanok maradtak. Úgyhogy mind csodálkozva kérdezik: „Mi történik itt? Lehetséges volna, hogy nem munkálkodik bennem a Szentlélek? Elhagyott talán engem Isten? Nem elégedett velem Isten? A rossz úton járok talán? Rossz módon törekszem? Nem tettem bele eléggé a szívem a kötelességem végzésébe? Nem fizettem elég nagy árat?” Mindenféle okot keresnek, de továbbra sem járnak semmilyen eredménnyel. Mi vajon az eredménytelenségük oka? (Az, hogy mindig is a saját elképzeléseiken és képzelődéseiken belül éltek. Azt gondolják, hogy miután hinni kezdenek Istenben, rögtön javulni fog a képességük és a munkaképességük, amint munkálkodik Isten, amennyiben ők őszintén viszonyulnak Hozzá – az efféle elgondolások az elképzeléseikből és a képzelődéseikből fakadnak.) Az emberek elképzelései és képzelődései döntik el a törekvésük céljait és módszereit, hogy milyen utakra térnek, és végül azt is, hogy mit nyernek és milyen kimenetelük lesz. Vajon mit fognak nyerni az emberek, ha efféle elképzeléseik és képzelődéseik vannak? El fogják nyerni az igazságot? El fogják nyerni az igaz hitet Istenben és az igaz szeretetet Isten iránt? El fogják nyerni az Istennek való igazi alávetettséget? (Nem.) Ezek egyikét sem fogják elnyerni.

Miközben Istenben hisz az ember, meg kell értenie, hogy pontosan mit hivatott megváltoztatni az emberekben Isten munkája, hogy Isten miként oldja meg az emberek romlottságának problémáját, és hogy Ő mit szándékozik elvégezni az emberekben – olyan kérdések ezek, amelyekről világosan kell beszélni, nem igaz? Összegezve: az embernek pontosan meg kell értenie, hogy milyen hatásokat szándékozik elérni Isten az emberekben az Ő munkájával. Először is, munkájának ebben a szakaszában Isten az igazságot mondja ki és élettel lát el. Az emberek igazsággal történő ellátásának munkája világos beszélgetés azokról az igazságalapelvekről, amelyeket be kell tartaniuk az embereknek, amikor mindenféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal találkoznak a valódi életben, hogy miután megértették ezeket, képesek legyenek ezen igazságalapelvek szerint viselni magukat és cselekedni, és ezen az alapon eloszlatásra kerüljenek a romlott beállítottságaik, valamint képessé váljanak arra, hogy levessék ezeket a romlott beállítottságokat és igazán és teljes mértékben alávessék magukat Istennek. Ez természetesen annak is egy jele, hogy meg lettek mentve, és olyan igazi megnyilvánulása a megmentésüknek, amely végül láthatóvá válik az emberekben. Mely fő problémákat szükséges megoldani azon folyamat során, miközben Isten ellátja az embereket az igazsággal? Főként kétféle probléma van, amelyet meg kell oldani. Az első fajta megoldandó problémát az emberek elképzelései jelentik. Az emberek különféle, a Sátántól eredő, megtévesztő, eltorzult és szigorúan őrzött gondolataira és nézeteire együttesen az emberek elképzeléseiként utalunk. Ezek a téves gondolatok és nézetek uralják az emberek gondolatait és viselkedését, és immár azzá az alapvető gondolkodási elméletté váltak, amelynek alapján az embereket és a dolgokat szemlélik, illetve magukat viselik és cselekszenek, így hát alaposan el kell oszlatni ezeket. Ez az emberek gondolataival kapcsolatos probléma, amelyet meg kell oldani. A másik fajta megoldandó problémát az emberek romlott beállítottságai jelentik. A romlott beállítottságok témáját gyakran szokás megbeszélni, megvitatni és boncolgatni a gyülekezeti élet során. Némely romlott beállítottságot az emberek megtévesztő gondolatai és nézetei okoznak, míg más romlott beállítottságok tisztán sátáni beállítottságok. Az emberek elképzelései és a romlott beállítottságaik jelentik azt a két dolgot, amelyet Isten el szándékozik oszlatni az emberekben a munkáján és a szavain keresztül. Míg az előbbi azzal kapcsolatos, ahogyan valaki az embereket és a dolgokat szemléli, az utóbbi azzal kapcsolatos, ahogyan viseli magát és cselekszik. Amikor ez a két dolog eloszlatásra kerül, és az emberek immár az igazság birtokába kerültek és képesek alávetni magukat Istennek, valamint összeférhetővé válni Vele, akkor Isten munkája elérte a hatását, és a végéhez ért Isten munkája. Ugyanakkor legyen bár szó Isten munkálkodásának a módjáról, az Ő munkájának a konkrét lépéseiről vagy az Általa kifejezett egyes igazságokról, ezek egyike sem irányul olyan aspektusokra Isten munkájának egész folyamata során, amilyenek például az emberek személyisége, képessége, adottságai, ösztönei, életmódbeli szokásai és életvezetési mintái, vagy érdeklődései és hobbijai. Más szóval: Isten munkájának nem az a célja, rendeltetése és jelentősége, hogy megváltoztassa az emberek velük született képességét, adottságait, ösztöneit, személyiségét, és így tovább. Nem számít, milyen képességgel és munkaképességgel rendelkezel, vagy hogy milyen veled született személyiséggel, életmódbeli szokásokkal, ösztönökkel és különféle egyéb aspektusokkal bírsz: Isten egyiket sem nézi ezek közül. Ő csakis azt nézi, hogy normális emberi mivolttal bíró személy vagy-e, azután pedig ennek alapján lát el téged az igazsággal és munkálkodik rajtad. Mindegy, hogy az igazság mely aspektusával lát el téged vagy miféle munkát végez rajtad Isten, ez végső soron nem azért van, hogy megváltoztassa a veled született képességedet vagy ösztöneidet, nem azért van, hogy magasabb szintre emelje és javítsa a képességedet vagy az ösztöneidet, vagy hogy különösen természetfelettivé tegye ezeket – Isten ezen aspektusok egyikét sem célozza meg és nem akarja megváltoztatni ezeket a munkájával. Éppen ezért nem számít, hány éve hiszel már Istenben, hány prédikációt hallgattál meg, vagy mennyi erőfeszítést tettél Isten szavaiért: a veled született képesség ugyanaz marad és nem változik meg. Nem fog megváltozni amiatt, hogy sok éve hiszel már Istenben, sok éve hallgatsz prédikációkat, és már sok éve futkosol és áldozod fel magad Istenért. Természetesen ugyanez igaz a személyiségedre, az ösztöneidre, az életmódbeli szokásaidra, az érdeklődéseidre, a hobbijaidra, stb. is; ezek nem fognak megváltozni amiatt, hogy sok éve hiszel már Istenben és sok éve végzed a kötelességedet. Az emberek elképzelései szerint ez a változás egész biztosan nem visszaesést, hanem inkább felemelkedést jelent – azt, hogy ezek a dolgok magasabb szintre lépnek és jobbá válnak, mint azelőtt. Vagyis függetlenül attól, hogy melyik szakaszában jár Isten munkája, vagy melyik módszert alkalmazva végzi azt, nem az emberek velük született képességét, munkaképességét, ösztöneit, személyiségét, stb. változtatja meg az Ő munkája. Ha tehát gyenge képességű vagy és jelenleg nem rendelkezel azzal a képességgel, hogy vezető vagy dolgozó, esetleg egy bizonyos munkaelem felügyelője légy, akkor 20 vagy 30 év múlva sem fogsz rendelkezni vele; és még ha végül meg is leszel mentve az igazságra törekvésed miatt, akkor sem leszel a birtokában. A képességed nem fog megváltozni. Na és az ösztöneid vajon megváltoznak majd? Mindenki megtapasztalja a születést, az öregedést, a betegséget és a halált, és amikor jelentős eseményekkel szembesül, ideges lesz, félni kezd, megrémül, és így tovább – ezek az ösztönök sem fognak megváltozni. Amikor például különösen hangos zajt hallanak az emberek, mindannyian betakarják a fejüket és biztonságos helyre bújnak – ez ösztönös. Amikor lánghoz vagy valami más forró dologhoz ér a kezed, ösztönösen vissza fogod húzni, vagy amikor szerencsétlenségről szóló hírt hallasz, ösztönösen megborzongsz belül és rettegést érzel. Amikor veszéllyel szembesülsz, ösztönösen ez lesz az első gondolatod: „Vajon én biztonságban vagyok? Engem fenyeget vajon ez a veszély?” Ez ösztönös. Vagy amikor valaki kinyújtja a kezét, hogy megüssön téged, akkor – ugyancsak ösztönösen – kitérsz előle, hogy megóvd magad; amikor por vagy víz kerül a szemedbe, ösztönösen becsukod; és amikor fogfájásod van, gyakran odanyúlsz a fogadhoz a kezeddel. Ösztönösen lesz egy természetes reakciód, egy bizonyos megnyilvánulásod, vagy végrehajtasz egy ösztönös cselekvést. Az emberek ezekkel az ösztönös reakciókkal születtek. Senki sem veheti el őket, és Isten sem fog változtatni rajtuk. Ezeket az ösztönös reakciókat Isten alakította ki az emberekben, amikor megteremtette őket, és az emberek megóvására szolgálnak. Olyan dolgok ezek, amelyekkel egy teremtett embernek rendelkeznie kell. Isten nem fogja elvenni ezeket az ösztönöket, és amiatt sem fogod elveszíteni ezeket, hogy az igazságra törekszel. Mit értek ez alatt? Azt, hogy nincs szó arról, hogy ne félnél majd, amikor tűz üt ki, vagy hogy ne éreznéd leforrázva a kezed, amikor forró olajjal teli serpenyőbe rakod, csak mert törekszel az igazságra, mert sok igazságot megértettél, és mert igazán alávetetted magad Istennek – ez lehetetlenség. Mit gondolnál, ha valaki erről tenne bizonyságot? Irigyelnéd és nagyra becsülnéd őt? Hogyan értékelnéd és jellemeznéd ezt? A legkevesebb, ami elmondható, hogy ez egy természetfeletti jelenség, és Isten nem tenne ilyet. Ami azokat az ösztönöket illeti, amelyeket Isten az emberek számára teremtett: Isten nem fogja elvenni ezeket az ösztöneidet azért, mert törekszel az igazságra, és természetfeletti erőkké sem fogja átalakítani ezeket az ösztönöket. Tegyük fel például, hogy sötét helyen vagy és semmit sem látsz; ösztönösen tapogatózni fogsz magad körül és figyelmesen fülelni fogsz, hogy fel tudd ismerni a környező hangokat, és ösztönösen tapogatódzva haladsz majd előre. Nem fogsz felülemelkedni a testen amiatt, hogy törekedsz az igazságra – nem úgy történik majd, hogy minél sötétebb lesz, neked annál élesebb lesz a látásod, annál világosabban leszel képes látni a dolgokat és annál könnyebben megtalálod az irányt – ez természetfeletti dolog, és olyasvalami, amit nem tesz Isten. Még ha sok igazságot meg is értettél és képes is vagy alávetni magad az igazságnak és gyakorlatba ültetni az igazságot, már az is nagyszerű, ha változatlanok tudnak maradni és nem fejlődnek vissza az ösztöneid ebben a tekintetben, de te mégis azt akarod, hogy természetfelettivé váljanak – ez lehetetlenség! Azonkívül Isten azt sem szándékozik megváltoztatni az Ő munkájával, hogy valaki miként képes látni és kezelni a dolgokat, valamint megoldani a problémákat. Az, hogy valaki miként képes kezelni a dolgokat, egyfelől a képességétől függ, másfelől pedig a vele született intelligenciájától, az intelligenciájába pedig az adottságai is beletartoznak. Egyesek úgy születnek, hogy különösen a birtokában vannak a külső dolgok kezeléséhez szükséges bizonyos képeségeknek és adottságoknak, jók a gondolkodásban és a kapcsolatteremtésben, különleges társas képességgel születnek és tudják, miként érintkezzenek az emberekkel, hogyan szemléljék a dolgokat és kezeljenek bizonyos ügyeket. Mindenféle dolgokat illetően különösen világos gondolatmenetek vannak az elméjükben, amelyek nagyon logikusak is. Amikor ránéznek valamire, mindennemű eltérés vagy abszurditás nélkül képesek felfogni a dolog lényegét, és viszonylag pontosan tudják kezelni a problémákat. Az ilyen típusú ember birtokában van a dolgok kezeléséhez szükséges képességnek. Némelyeknek nincs ilyen velük született képességük, és csak könyveket olvasni, virágokat termeszteni, füvet vetni, madarakat nevelni és más efféle dolgokat szeretnek. Minek nevezzük ezt? Ezt kifinomult és kényelmes életmódnak nevezzük. Ezek olyan emberek, akik eleganciára és kifinomultságra törekednek. Nem jók a kapcsolatteremtésben, sem a külső dolgok kezelésében; nincs meg bennük ez a képesség. Amikor el kell menniük ügyeket intézni, ügyvéddel konzultálni vagy valamilyen befolyásos személlyel beszélni, teljesen szégyenlőssé és félőssé válnak, és nem mernek a szemébe nézni az illetőnek, és amikor kérdéseket tesznek fel nekik, hebegnek-habognak, és nem tudják, mit mondjanak. Hát nem hasznavehetetlenek? Amikor nem szembesülnek problémával az ilyesfajta emberek, akkor igazán jók a hencegésben, és ezt mondják: „Ilyen és ilyen dolgokat tettem, ilyen és ilyen illusztris múltam van, egyszer ilyen és ilyen emberekkel érintkeztem, és ismerem ezt és ezt a hírességet…” Ám amikor ténylegesen elküldik őket, hogy kezeljenek valamit, nyom nélkül eltűnnek. Kiderül, hogy a hencegés az egyetlen dolog, amire képesek, hogy nincs valódi adottságuk vagy tudásuk, és semmi képességük nincs meg ahhoz, hogy ügyeket kezeljenek. Lehet-e változtatni azon a tényen, hogy valaki rossz az ügyek kezelésében, azzal, hogy az illető törekszik az igazságra? Sajnos nem lehet. Nézd meg azokat, akiknek introvertált a személyiségük, és gyerekkoruk óta félnek szembenézni másokkal. Amikor a húszas vagy harmincas éveikben járnak, még mindig roppant idegesek, amikor emberekkel beszélnek vagy olyan ügyeket kezelnek, amelyek emberekkel való érintkezéssel járnak. Mire középkorúak lesznek, még mindig szégyenlősek és elpirulnak, amikor tömeg előtt beszélnek. Az efféle emberek, amíg csak élnek, sosem lesznek képesek szembenézni a nagyvilággal. Mások különböznek tőlük abban a tekintetben, hogy ők tizenéves koruk óta szeretnek az emberekkel csevegni és érintkezni. Bármilyen befolyásos személlyel érintkeznek is, nem éreznek félelmet, és mindegy, mit csinálnak éppen, nem lesznek idegesek és nem kezdenek pánikolni. Találékonyak, így nem szenvednek lámpaláztól. Minél több ember van, ők annál boldogabbak lesznek, annál jobban felvillanyozódnak, és annál inkább szerepelni akarnak. Megváltozhat valakinek a személyisége és a dolgok kezelésére való képessége azáltal, hogy megtapasztalja Isten munkáját? (Nem.) Isten nem változtatja meg ezeket a dolgokat az emberekben. Egyesek tudják, hogy az emberi mivoltuk hibája az, hogy gyenge képességük van a dolgok kezeléséhez, így aztán keményen dolgoznak ennek leküzdésén. Lehetséges, hogy amikor felnőtt-vagy időskorba lépnek, többévtizednyi trenírozás megtapasztalását és széleskörű tapasztalatgyűjtést követően épphogy csak sikerül megbirkózniuk néhány közvetlen üggyel, de kritikus, életre-halálra szóló dolgokat még mindig nem lesznek képesek kezelni. Különös említést érdemel, hogy vannak egyesek, akik időskorba lépve semmit sem tudnak maguk kezelni; ha megpróbálnak kezelni valamit, teljesen elfuserálják – egyszerűen nem tudják felvállalni –, és még a saját családjuk ügyei intézésének a terhét sem tudják magukra vállalni. És mit tesznek? Bizonyos esetekben a gyermekeikben megvan a képesség a dolgok kezelésére, így hát ezek az emberek hagyják, hogy a gyermekeik segítsenek nekik, miközben ők élvezik azokat a dolgokat, amelyek már el lettek intézve a számukra. Ezt gondolják: „Történt már hozzájárulás a részemről, képes vagyok ügyeket kezelni”, ám valójában nincs meg bennük ez a képesség. A mostanra már felnőtt és az irányítás átvételére képes gyermekeik vállalták magukra ezeket az ügyeket. Ezek az emberek most talán nem éreznek akkora idegességet és félelmet a dolgok kezelését illetően, mint amikor fiatalok voltak, de ez nem azt jelenti, hogy megváltozott vagy javult volna a dolgok kezelésére való képességük. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy idősebbek, hogy tapasztalatra tettek szert, és már nem félnek dolgoktól. Mire utal az, hogy „nem félnek dolgoktól”? Arra, hogy nyitottabb módon tudják szemlélni a dolgokat, mivel sok mindent megtapasztaltak és rájöttek a dolgok működésére, így ha ténylegesen némi veszélybe kerülnek, nem félnek, és ezt gondolják: „Nos, itt vagyok. Ha pénzt akarsz, nekem nincs; ha az életemet akarod, abból van egy – tégy, ahogy tetszik!” Történt-e bármiféle előrelépés az efféle embereknél? Egyáltalán semmiféle előrelépés nem történt náluk – még mindig eléggé gondatlanok és zavarosfejűek, ami a dolgok kezelését illeti. Pont olyan meggondolatlanok és türelmetlenek, mint korábban. Azelőtt nem sikerült véghez vinniük a dolgokat, és egy szemernyit sem változtak mostanra. Ők egyszerűen ilyenek. Mondd meg Nekem, avagy nem így állnak-e ténylegesen a dolgok? (De igen.)

Mindenféle korú ember van közöttetek. Mostanáig tapasztaltál-e valaha is valami különöset? Egészen megváltozott és a korábbinál sokkal jobb lett-e a képességed, vagy megváltoztak-e az ösztöneid az igazságra törekvés folyamán? Volt-e valaha is ilyen tapasztalatod? (Nem volt.) No és ezt mondta-e valaha is bárki: „Korábban elég hasznavehetetlen voltam. Nem voltam ékesszóló, nem voltak képességeim és készségeim, és nem voltak társas képességeim. Most, hogy elfogadtam Isten munkáját, képes vagyok ékesszólón beszélni, vannak társas képességeim, és amikor dolgok kezelésére kerül sor, intelligens vagyok és gyors felfogású, és tudom, hogyan kell foglalkozni a dolgokkal”? Volt-e bárkinek is ilyesfajta tapasztalata? (Nem volt.) Egyesek ezt mondják: „Habár ilyen dolgok nem történtek velem Isten munkájának a megtapasztalása során azóta, hogy hinni kezdtem Istenben, úgy érzem, hogy a személyiségem megváltozott. Azelőtt lassan beszéltem és mindenki lassú észjárásúnak nevezett. Volt egy másik becenevem is: a „Bamba”. Mióta hinni kezdtem Istenben, a korábbinál gyorsabbak lettek a reakcióim, és gyorsabban beszélek és cselekszem. A dolgokat is gyorsabban és hatékonyabban kezelem.” Történnek efféle dolgok? (Nem.) Egy eset van, ahol ez talán lehetséges. Egyesek például, amikor idegen nyelvet tanulnak és először kezdik gyakorolni a beszédet azon a nyelven, akkor nagyon lassan beszélnek, egyszerre csak egy szót mondanak. Mások azt gondolják, hogy talán azért beszélnek ilyen lassan ezek az emberek, mert lassú temperamentumúnak születtek. Három-öt év elteltével, mivel gyakran érintkeztek annak az idegen nyelvnek a beszélőivel, végül már nagyon folyékonyan beszélik azt a nyelvet ezek az emberek – pont olyan gyorsan, ahogyan az anyanyelvüket –, mások pedig, akiknek nincs túl sok eszük, ezt gondolják: „Ennek az embernek megváltozott a személyisége. Azelőtt lassan beszélt és türelmetlenül hallgatták őt az emberek, most viszont nagyon folyékonyan beszél – élénk ember lett belőle. Abból, amilyen egyesesen és világosan beszél, elmondható, hogy fürgén kezeli a dolgokat és jó személyisége van.” Ebben az esetben történt-e változás az illető személyiségében? (Nem.) Ez valójában a dolgok normális rendje. Ez a normális előrehaladás folyamata valamiféle szakma elsajátítása során – ez nem a személyiség megváltozásának a folyamata. Legyen bár szó képességről, adottságról és ösztönökről, avagy személyiségről, szokásokról, érdeklődésekről és hobbikról, ezen aspektusok egyike sem olyan dolog, amelyet Isten meg akar változtatni a munkáján keresztül. Ha mindig úgy hiszed, hogy Isten azzal a céllal munkálkodik és beszél az emberek igazsággal való ellátása érdekében, hogy megváltoztassa az emberek mindeme veleszületett tulajdonságait, és úgy gondolod, hogy csak akkor tekinthető valaki teljesen újjászületett, igazán új embernek, ahogyan azt Isten mondja, akkor súlyos tévedésben vagy. Ez emberi elképzelés és képzelődés. Miután ezt megértetted, el kell engedned az ilyen elképzeléseket, képzelődéseket, feltételezéseket vagy érzéseket. Vagyis az igazságra való törekvés során, e dolgok összegzéséhez nem szabad mindig az érzésekre vagy találgatásokra hagyatkoznod: „Vajon javult a képességem? Vajon megváltoztak az ösztöneim? Még mindig olyan rossz a személyiségem, mint azelőtt? Vajon változtak az életmódbeli mintáim?” Ne tűnődj ezeken; az ilyen töprengés hasztalan, mivel nem ezek azok az aspektusok, amelyeket Isten megváltoztatni szándékozik, és Isten szavai és munkája soha nem ezeket a dolgokat célozták meg. Isten munkája soha nem az emberek képességének, ösztöneinek, személyiségének stb. megváltoztatását célozták meg, és soha nem is azzal a céllal szólt Isten, hogy megváltoztassa az emberek ezen aspektusait. Ebből az következik, hogy Isten munkája a velük született állapotuk alapján látja el az embereket az igazsággal, azzal a céllal, hogy megértesse az emberekkel az igazságot, majd pedig elfogadják és alávessék magukat az igazságnak. Más szóval, függetlenül attól, hogy milyen fajta képességed van, és függetlenül attól, hogy milyen a személyiséged és milyenek a veled született tulajdonságaid, amit Isten tenni akar, az az igazság beléd munkálása, hogy megváltoztassa a régi elképzeléseidet és romlott beállítottságaidat, ahelyett, hogy a veled született képességedet, az ösztöneidet és személyiségedet változtatná meg, igaz? Minek a megváltoztatását célozza meg hogy Isten munkája? (Isten munkája az emberekben lévő régi elképzelések és romlott beállítottságok megváltoztatását célozza meg.) Most, hogy érted ezt az igazságot, el kell engedned ezeket a képzelődéseket és elképzeléseket, amelyek valószerűtlenek és természetfeletti dolgokkal foglalkoznak, és nem szabad ezeket az elképzeléseket és képzelődéseket arra használnod, hogy magadat méregesd, vagy követelményeket támassz magaddal szemben. Ehelyett azok alapján a különféle veled született állapotok alapján kell keresned és elfogadnod az igazságot, amelyeket Isten adott neked. Mi ennek a végső célja? Az, hogy a veled született állapotod alapján megértsd az igazságalapelveket, megérts minden egyes igazságalapelvet, amelyet a különböző helyzetekben, amelyekkel szembesülsz, gyakorolnod kellene, és ezen igazságalapelvek szerint tudd szemlélni az embereket és a dolgokat – valamint ezeknek megfelelően viselkedj és cseleedj. Ha ezt teszed, az megfelel Isten követelményeinek. Azért van így, mert Isten szavainak és munkájának az a célja, hogy elültesse az igazságokat az emberekben, hogy azok váljanak a gyakorlásuk alapelveivé és kritériumaivá, és hogy azok alapján szemléljék az embereket és a dolgokat, illetve viseljék magukat és cselekedjenek, és hogy azok váljanak az életükké, nem pedig az a céljuk, hogy szuperemberekké vagy természetfeletti erővel bíró emberekké változtassák át az embereket. Mit értek „szuperemberek” és „természetfeletti erővel bíró emberek” alatt? Azt, amikor valaki képes felülemelkedni az ösztönein, felülemelkedni az adottsága határain, felülemelkedni a képességén, sőt még a nemén is, és képes a neme által szabott korlátokon túllépve élni – hát nem természetfeletti erők ezek? (De igen.) Egyesek például anélkül tudnak jó néhány vagy akár tíznél is több nyelven beszélni, hogy speciális nyelvi tanulmányokat folytatnának. Ez vajon természetfeletti dolog? (Igen.) Ez a természetfelettiség meghaladja az emberi képességet, adottságot és ösztönt, nem igaz? (De igen.) Mi több, amikor ezeken a különféle nyelveken beszélnek, még különböző férfi és női hangszíneket is rugalmasan fel tudnak venni. Ez nem még inkább természetfeletti dolog? (De igen.) Nem számít, hány nyelven beszélnek, nem keverik össze azokat, bármeddig beszéljenek is, nem éreznek fáradságot, és még ha nem is isznak vizet, akkor sem éreznek szomjúságot. Sőt, minél tovább beszélnek, annál fényesebb lesz a szemük, annál inkább ragyog az arcuk, és sugárzik mindenük. Hát nem természetfeletti dolog ez? (De igen.) Még ha rájuk is lőnek, miközben beszélnek, jól vannak és csak beszélnek tovább. Ez még inkább természetfeletti dolog, nem igaz? (De igen.) Amikor látják a golyót, még csak meg sem próbálnak kitérni előle, inkább közvetlenül szembenéznek vele. A golyó áthalad a mellkasukon, ők azonban szilárdan állnak és nem inognak meg. Semmiféle hatással nincs rájuk, és egyetlen hajuk szála sem görbül. Ez az ösztönön való felülemelkedés, nem igaz? (De igen.) Ezek a jelenségek mind felülemelkednek az emberi ösztönön. a legsúlyosabb dolog az mindebben, hogy különös figura lett belőlük, vagyis olyasvalaki, aki különbözik a hétköznapi emberektől, aki felülemelkedik a normális emberek képességén és adottságain, és aki a normális emberek ösztönein is felülemelkedik. A megnyilvánulásai minden tekintetben különböznek a hétköznapi emberekétől és különösen természetfelettiek. Ez gondot jelent. Vajon még mindig normális ember az illető? (Nem.) Akkor micsoda? (Egy gonosz szellem.) Ő egy gonosz szellem. Ti erre akartok törekedni? (Nem.) Egyikőtök sem akarja; akkor szerinted vajon Isten munkája ennyire meg akarná változtatni az embereket? Az lenne Isten munkájának a célja, hogy különös figurákká változtassa át az embereket? (Nem.) A normális emberi mivoltod körén belül kell elfogadnod az igazságot és megtapasztalnod azokat a körülményeket, amelyeket Ő eléd tár, hogy ebből megérthesd Isten fáradhatatlan szándékait, amelyekkel a munkáját végzi, vagy éppen a saját tökéletlenségeidet és hiányosságaidat, illetve a saját romlott beállítottságaidat, azután pedig – ezen megértés alapján – keresned kell és gyakorlatba kell ültetned az igazságot, valamint fokozatosan be kell lépned az igazságba – ez a folyamat lassú és egyáltalán nem természetfeletti. Amikor egyesek negatívak, szeretik ezt kérdezni: „Vajon mit nyertünk abból, hogy olyan sok éve hiszünk már Istenben?” Azt mondod, hogy nem nyertél semmit, de alaposan el kellene gondolkodnod a következőkön: Sok mindent világosan látsz-e most, miután olyan sok éve hiszel már Istenben? Úgy áll-e a helyzet, hogy minél tovább hiszel, annál békésebbnek és megalapozottabbnak érzed magad, valamint annál inkább úgy érzed, hogy ez a helyes út az életben? Ha így érzel, az azt jelenti, hogy mégiscsak nyertél valamit. Noha nem nyertél anyagi dolgokat, nem nyertél pénzt, státuszt, hírnevet, nyereséget – azaz kézzel fogható és szemmel látható dolgokat –, a szívedben azonban megértettél néhány igazságot. Nyertél némi megértést Isten tényleges létezését és az Ő mindenek felett való szuverenitását illetően. Azonkívül Istennek az emberekre vonatkozó szándékait és követelményeit is megértetted, és tudod, hogy mi egy teremtett lény, és hogy mely kötelességet kell végezned. Ha pedig épp most nem engednék neked, hogy kötelességet végezz, gyötrődnél és úgy éreznéd, hogy üres az életed. Nem azt mutatja-e mindez, hogy máris nyertél valamit abból, hogy hiszel Istenben? Amit nyertél, az bármely anyagi dolognál értékesebb. Ezeket a hatásokat éri el az emberekben Isten munkája. Ő nem arra szándékozik képessé tenni az embereket, hogy valamiféle természetfeletti, valószerűtlen, az emberi mivoltot, emberi ösztönöket, illetve a test normális szükségleteit és normális megnyilvánulásait meghaladó változásokon menjenek keresztül. Inkább arra szándékozik képessé tenni az embereket, hogy a normális emberi mivolt körén belül mindenféle körülményeket megtapasztaljanak, és e folyamat során lassan és fokozatosan mindenféle megértést és tapasztalatot nyerjenek. Röviden: e fokozatos és lassú folyamat során apránként megváltoznak az emberek gondolatai és elképzelései, megváltoznak a perspektívák, amelyekből az embereket és a dolgokat szemlélik, megváltoznak az azt illető nézeteik és módszereik, ahogyan a mindenféle embereket, eseményeket és dolgokat kezelik, a romlott beállítottságaik némelyike nem olyan nyilvánvaló többé, mint korábban volt, és helyreáll valamennyire a lelkiismeretük és a józan eszük. Ezekre a valódi nyereségekre tesznek szert azok helyett a valószerűtlen, megtévesztő, csalóka és üres, vagy akár természetfeletti dolgok helyett.

Isten fokozatosan végzi az emberiség megmentésének munkáját, és természetesen van egy másik, elsődlegesebb alapelv is, éspedig az, hogy Isten az Ő munkájának végzése során hagyja, hogy a maguk útján haladjanak a dolgok. Ez az alapelv, miszerint „hagyja, hogy a maguk útján haladjanak a dolgok”, némileg nehezen érthető lehet az emberek számára. Mit jelent hagyni, hogy a maguk útján haladjanak a dolgok? Azt jelenti, hogy akár munkálkodik Isten az embereken, akár beszél az emberekhez, sohasem kényszerít senkit arra, hogy tegyen meg dolgokat. Isten éppúgy tár körülményeket eléd és lát el téged az igazsággal, ahogy azt minden más emberrel is teszi. Azt illetően, hogy miként kell szemlélned és megértened a körülményeket, amelyeket eléd tár, és hogy milyen nézőponttal és hozzáállással kell megközelítened azokat, Isten egyértelmű szavakat és világos igazságalapelveket közölt veled. Az, hogy miként közelíted meg őket, a saját szabad választásod. Választhatod azt, hogy elfogadod az igazságot és megismered magad, vagy választhatod azt is, hogy elutasítod az igazságot; dönthetsz úgy, hogy elfogadod, amit az Istentől vezényelt körülmények felfednek veled kapcsolatban, vagy dönthetsz úgy is, hogy figyelmen kívül hagyod Isten munkáját – szabad választásod van, szabadon választhatsz. Az általad végzendő kötelességet illetően például választhatod azt, hogy teljes szívedből és minden erődből fogod azt végezni, vagy választhatod azt is, hogy felületes hozzáállással végzed. Ez teljes mértékben a személyes döntésedtől függ, és természetesen a saját képességeden, adottságaidon, ösztöneiden, stb. is alapul. Isten nem végez pluszmunkát – ez azt jelenti, hogy normális körülmények között Isten nem fog pluszban semmilyen noszogató vagy kényszerítő munkát végezni. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Isten körülményeket tár eléd – olyan ez, mintha lakomát tálalt volna fel neked, meleg és hideg ételekkel, rizzsel és levessel, gyümölcsökkel, italokkal, és így tovább, és amikor odakerülsz, hogy válassz, Isten szabadságot ad neked – bármit válassz is, megvan rá a szabadságod, és Isten nem avatkozik közbe, hanem csak az igazság kifejezésére összpontosít az emberek ellátása végett. Egyesek csupán egy futó pillantást vetnek a lakomára, és meg sem kóstolják, hogy milyen finomak valójában az ételek. Csak megjegyzéseket tesznek a lakomára, szólnak némi doktrínát, majd távoznak. Mások úgy döntenek, hogy csak megnézik a lakomát, figyelmen kívül hagyják a finom ételeit, és bármiféle hozzáállás vagy vélemény nélkül távoznak. Aztán vannak azok, akik személyesen megkóstolták és megtapasztalták a finom ételeket, és akik azt is megtanulták, hogy miként kell elkészíteni az ízletes ételek egyikét. Az Isten által eléd tárt körülmény közepette nem számít, milyen a hozzáállásod – hogy üdvözlöd, illetve hogy elutasítod és megtagadod, avagy megveted és ellenségesen viszonyulsz hozzá, és így tovább; ami Istent illeti, ezek mind hozzáállások. Vajon miként közelíti meg Isten az emberek különféle hozzáállásait és hogyan foglalkozik azokkal? Miután rengeteg igazsággal ellátta Isten az embereket, úgy áll hozzájuk, hogy egyszerűen csak figyeli és nyilvántartja őket Isten nem avatkozik bele abba, hogy mit választanak az emberek, vagy hogy milyen a hozzáállásuk – ennek a dolognak semmi köze Istenhez. Akkor hát mihez van köze ennek a dolognak? Ahhoz van köze, hogy milyen utat választasz, hogy mit nyersz végül, valamint a saját végső kimeneteled. Isten nem végez semmi elősegítő pluszmunkát ezzel a dologgal kapcsolatban, csupán eleget tesz azoknak a felelősségeknek és kötelezettségeknek, amelyeknek eleget kell tennie. Miután ellátott téged az igazsággal és elmondta neked a mindenféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal való foglalkozásra vonatkozó alapelveket, körülményeket is tárhat eléd. Viszont nem avatkozik be abba, hogy pontosan milyen végső döntéseket hozol vagy hogy miféle útra térsz – engedi, hogy te magad válassz. Ha például megválasztottak, hogy vezető vagy dolgozó leszel, dönthetsz úgy, hogy az igazságalapelvek és Isten háza munkarendjei szerint fogsz cselekedni, vagy úgy is, hogy önkényesen és meggondolatlanul cselekszel a saját preferenciáid szerint. Ha azt választod, hogy mindent az igazságalapelvek szerint kezelsz és a munkarendek szerint végzed a kötelességed, akkor Isten megfigyeli majd és nyilvántartja ezt, te pedig végül elnyered az igazságot és aláveted magad Istennek – ez az egyik kimenetel. Ha a saját akaratod szerint teszed a dolgokat, és önkényesen és meggondolatlanul cselekszel, megszegve Isten házának munkarendjeit és az igazságalapelveket, ez is egy választás, és azt az utat mutatja, amelyre rátértél, Isten pedig hasonlóképpen megfigyeli és nyilvántartja majd ezt is, azt pedig mondani sem kell, hogy mi lesz a kimeneteled. Ha elnyerted az igazságot és az életet, az arra is képessé tesz majd, hogy elnyerd Isten jóváhagyását és jó rendeltetési helyet biztosíts magadnak.

Az emberek úgy hiszik, hogy Isten munkájába az Ő vezénylései és rendezései tartoznak bele. Minek nevezhetők hát Isten vezénylései és rendezései az emberek elképzelései és képzelődései szerint? Egyfajta manipulációnak, ami azt jelenti, hogy Isten titokban egy nagy hálóval takarja le az embereket, manipulálva az egész viselkedésüket és az összes körülményt, amelyben vannak, és ellenőrizve mindent, amit tesznek. Ezek az emberek elképzelései és képzelődései, nem igaz? (De igen.) Következésképpen, az emberek elkezdenek a szívükben védekezni Istennel szemben és rettegni Tőle, ezt pedig az Isten vezényléseivel és rendezéseivel kapcsolatos elképzeléseik és képzelődéseik okozzák. Az, amikor így rettegnek és védekeznek, nem igazi Istennek való alávetettség és istenfélelem, hanem a lázadó mivolt és az ellenállás egyik formája. Az emberek azt gondolják, hogy Isten mindenható és mindenütt jelenvaló, és hogy bármit tegyenek is, igaz az, hogy „amikor az ember cselekszik, a Menny figyel”. Azt gondolják, hogy Isten folyamatosan figyeli őket és rajtuk tartja a szemét, azzal a céllal, hogy korlátozza a szívüket, a kezüket és a lábukat, nem adva meg nekik a választás szabadságát, és arra kényszerítve őket, hogy gyakorolják az igazságot, hogy változtassák meg a gondolataikat és a nézeteiket, és hogy Isten kívánságai szerint tegyenek dolgokat. Ezek mind emberi elképzelések. Szigorúan véve, ez egyfajta káromlás Isten ellen. Valójában Isten soha nem szándékozott erőltetni, megkötözni vagy manipulálni az embereket. Isten soha nem korlátozza vagy kényszeríti az embereket, és még kevésbé erőlteti őket. Amit Isten ad az embereknek, az bőséges szabadság – megengedi az embereknek, hogy megválasszák az utat, amelyen járniuk kell. Még ha Isten házában vagy is, és még ha Isten előre elrendelt és kiválasztott is téged, akkor is szabad vagy. Választhatod, hogy elutasítod Isten különféle követelményeit és elrendezéseit, vagy dönthetsz úgy, hogy elfogadod őket; Isten megadja neked a szabad választás lehetőségét. De nem számít, mit választasz, vagy hogyan cselekszel, vagy mi a nézőpontod egy olyan ügy kezelésében, amellyel szembesülsz, vagy milyen eszközöket és módszereket használsz végül annak megoldására, felelősséget kell vállalnod a tetteidért. A végső kimeneteled nem a személyes ítéleteiden és meghatározásaidon alapul, ehelyett Isten nyilvántartást vezet rólad. Miután Isten nagyszámú igazságot kifejezett, és miután az emberek meghallották ezt a nagyszámú igazságot, Isten szigorúan fel fogja mérni minden egyes ember helyes és helytelen cselekedeteit, és minden egyes ember végső kimenetelét az alapján határozza meg, amit Ő mondott, amit Ő megkövetel, és az emberek számára Őáltala megfogalmazott alapelvek alapján. Ebben a kérdésben Isten vizsgálódása, valamint Isten vezénylései és elrendezései nem azt jelentik, hogy Isten manipulálja az embereket, vagy hogy Ő megköti az embereket – te szabad vagy. Nem kell óvakodnod Istentől, és nem kell félned vagy nyugtalankodnod. Te az elejétől a végéig szabad ember vagy. Isten szabad környezetet ad neked, akaratot, hogy szabadon válassz, és teret a szabad választásra, lehetővé téve, hogy magad válassz, és bármi is lesz végül a kimeneteled, azt teljes mértékben az általad választott út határozza meg. Ez igazságos, nemde? (Igen.) Ha végül meg leszel mentve, és olyan valaki vagy, aki aláveti magát Istennek és összeegyeztethető Istennel, és olyan valaki vagy, akit Isten elfogad, akkor azt a helytálló döntéseid miatt kapod; ha végül nem leszel megmentve, és nem vagy képes összeegyeztethető lenni Istennel, és Isten nem nyer meg téged, és nem vagy olyan valaki, akit Isten elfogad, akkor az is a te saját döntéseidnek köszönhető. Ezért Isten az Ő munkájában nagy teret ad az embereknek a választásra, és abszolút szabadságot is ad nekik. Azért van így, mert Isten az igazság alapján mér minden embert, eseményt és dolgot, az emberek kimenetelét és rendeltetési helyét is beleértve. Az emberek kimenetelének és rendeltetési helyének megállapítása hasonlóképpen az igazság alkalmazásával történik – ez Isten munkájának az alapelve, amely soha, de soha nem változik. Isten nem fog elfogadni téged, kegyelmet tanúsítani irántad, és hagyni, hogy meg légy mentve, csak azért, mert rettegsz Tőle, védekezel Ellene, és félénken és alázatosan haladsz az út végéig; az esetleges hozzájárulásaid miatt sem fogja hagyni Isten, hogy végül meg légy mentve. Más szóval: nem lesz olyan kivétel, amikor olyan kimenetel vagy jó rendeltetési hely jut végül valakinek, amelyet nem érdemel meg – minden embernek az határozza meg a végső kimenetelét, hogy milyen útra tért. Mondok egy példát. Tegyük fel, hogy Isten eléd tár egy körülményt, és ebben a körülményben nem mást kell tenned, mint elgondolkoznod a saját vétkeiden és megismerned azokat, megismerned a romlott beállítottságaidat, megtévesztő gondolataidat és nézeteidet, hiányosságaidat és alkalmatlanságaidat, illetve az Istennel kapcsolatos félreértéseid és panaszaid némelyikét. Továbbá fel kell hagynod azzal, hogy kifogásokat keresel és sunyin érvekkel hozakodsz elő, hogy megvédd magad, és inkább képesnek kell lenned arra, hogy alávesd magad, keresned kell a megfelelő igazságokat a jelenlegi helyzeted megváltoztatása végett, és be kell fogadnod az igazságot, azután pedig az igazságalapelveknek megfelelően kell cselekedned. Miközben ezt teszed, el fogod érni a kívánt hatást. Amikor ismét hasonló dolgok történnek veled, természetszerűleg az igazságalapelvek szerint fogsz gyakorolni, és nem lesz szükség arra, hogy Isten különleges körülményeket eléd tárva segítsen neked. Olyasvalami ez, amit el tudnak érni az emberek, ha pedig el tudják érni, akkor Isten nem fog szükségtelen munkát végezni. Azokhoz azonban, akik nem törekednek az igazságra, más hozzáállást tanúsít Isten. Egyesek nem keresik az igazságot, illetve nem gondolkoznak el önmagukon, amikor különféle dolgok érik őket, hanem inkább továbbra is negatívak és zúgolódók, akik panaszkodnak Istenre és más emberekre. Nem csupán elképzeléseket alakítanak ki Istennel kapcsolatban, hanem ítéletet is hoznak Róla. Ha valaki megmetszi és leleplezi őket, kifogásokat fognak találni, hogy igazolják magukat, és az is lehet, hogy passzívvá válnak és lazítani fognak a munkájukban, vagy akár még alá is ásnak dolgokat. Az efféle emberek menthetetlenek, és ők azok, akiket visszautasít Isten. Ha érdekel valamennyire az igazság, miközben hiszel Istenben, és hajlandó vagy prédikációkat hallgatni és törekedni az igazság felé, továbbá van némi pozitív hozzáállásod, akkor Isten át fogja vizsgálni a szívedet és meg fog kissé indítani, amikor az igazságot keresed, azután pedig át fogja vizsgálni, hogy képes vagy-e az igazságot gyakorolni. De ha azt választod, hogy negatív leszel és lazítasz a munkádban, hogy kifogásokat keresel és igazolod magad, valamint mindenütt felfordulást okozol, nem pedig azt, hogy megismered magad, illetve megtérsz, akkor vajon mit fog tenni Isten és hogyan fog foglalkozni veled? Isten csak csendben megfigyeli majd, hogy milyen változások történnek. Isten nem fog megindítani téged, és arra sem fog sürgetni, hogy olvasd a szavait és keresd az igazságot. Isten nem fog részt venni vagy beavatkozni – engedni fogja, hogy kedved szerint alakoskodj. Amikor felébred a lelkiismereted és ezt gondolod: „Nem kellett volna ezt tennem”, vagy alkalmanként hallasz egy olyan tapasztalati bizonyságtételt, amelyik hasonlít az aktuális helyzetedre, és megtudod, hogyan cselekedett az az illető, azután pedig hirtelen megérzed, hogy helytelen, észszerűtlen és illetlen volt, amit tettél, és enyhe fájdalmat érzel a szívedben, attól a ponttól kezdve nem leszel többé negatív vagy gyenge; szégyellnéd magad, ha önmagad igazolására nyitnád a szád, a dolgokat megzavaró és aláásó gondolataid és cselekedeteid pedig számban egyre kevesebbek és egyre kevésbé súlyosak lesznek. Bárhogyan alakuljon is végül ez a dolog, mindenképpen a te saját viselkedésed lesz az egész. Isten mindössze titkon néz és csendesen figyel, azzal a céllal, hogy olyan bizonyítékot találjon, amellyel végül felmérhet téged. Pont úgy, mint amikor Ninive városának elpusztítása előtt Jónást küldte csak el Isten, hogy átadjon egy üzenetet a niniveieknek. Isten nem indította őket arra, hogy vallják meg a bűneiket, térjenek meg vagy értsék meg a saját problémáikat – Ő nem tett ilyen dolgokat. Csupán Jónást küldte el, hogy adja át az üzenetet, és ezzel egyidejűleg titokban megfigyelte őket, hogy lássa, miféle módokon reagálnak és cselekszenek az értesítés hallatán, hogy mik a terveik a különféle embereknek a legfelsőktől kezdve egészen a legalul lévőkig, és miként viszonyulnak ehhez az Istentől jövő értesítéshez. Nem tett egyebet, mint hogy titokban megfigyelte őket. Mit jelent „megfigyelni”? Azt jelenti, hogy Isten szemlélőként nézi a dolgok alakulásának folyamatát és hogy milyen irányban változnak a dolgok, és semmilyen módon nem avatkozik közbe. Isten semmilyen további munkát nem végzett azonkívül, hogy elmondatta Jónással azt a néhány mondatot, az embereket intő munkát sem végzett, és amit még inkább el kell mondani: nem voltak további közlendő szavak, hanem csak az a néhány mondat, amelyik Jónás szájából elhangzott. Az alapelvek, amelyek szerint Isten a ma élő embereken munkálkodik, természetesen változatlanok – Ő még mindig így munkálkodik, és az elejétől a végéig ez Isten hozzáállása az emberiséghez. Akár meg akar változtatni valakit vagy el akar végezni valamit valakiben Isten, a munkáját illető hozzáállása, alapelvei és módszerei nem változnak. Miért van ez? Isten élő embereket teremtett, szabad akarattal rendelkező emberi lényeket, nem pedig gépeket vagy bábokat. Amikor Isten kifejezi az igazságot vagy el akar végezni valamit, először gyakran egy körülményt tár az emberek elé, hogy igyekezni tudjanak felfogni az Ő szándékait, néha pedig közvetlenül mondja el az embereknek, hogy mik az Ő szándékai és követelményei; a többi már az emberek a szabad akaratból hozott döntésein és a különféle állapotaikon múlik. Ez volt Isten hozzáállása a niniveiekhez, és most is változatlan a hozzáállása azokhoz az emberekhez, akiket meg akar menteni. Isten munkájának alapelvei nem változtak; Isten mindig így munkálkodik, és az Általa teremtett emberi lényeken végzett munkájának mindig ilyenek az alapelvei. Miután Jónás értesítette Ninive lakóit, elment, hogy találjon egy helyet, ahol hűsölhet, és a partvonalról figyelte a város lakóit, hogy lássa, miféle sokk-és cselekvéshullám indul el a niniveiek között, amikor a város legfelső rétegeitől a legalsóig mindenkihez eljut Isten üzenete, és mindenki értesül a hírről, hogy Isten el fogja pusztítani Ninivét – nem tett mást, csak megfigyelt. Természetesen ez a megfigyelés időbe telt, és ennek során Isten nézte, hogy milyen változások történnek mindezekben a dolgokban. Ha jó irányba alakultak volna a dolgok, akkor természetesen örült volna Isten; ha rossz irányba alakultak volna a dolgok, akkor talán bánkódott volna, de ez a helyzettől függött volna. Isten bánkódott volna, mivel Isten teremtette az emberi lényeket, és Ő bánkódik, amikor emberi lények pusztulással néznek szembe, vagy amikor azt látja, hogy egy élet el fog veszni. Amikor azonban azzal szembesül, hogy romlott emberek rettentően tompák és lassú észjárásúak, valamint borzasztóan lázadók, akkor nem bánkódik Isten. Isten megteszi, amit tennie kell az Ő eredeti terve szerint, aszerint, amilyen módokon Ő munkálkodik, és amilyen módokon és alapelvek szerint foglalkozik a teremtett lényekkel. Itt nincsenek emberi érzések vagy érzelmek, csak a Teremtő alapelvei és kritériumai a dolgok végzésére vonatkozóan. Ebben a tekintetben tehát el kell engedniük az embereknek a saját elképzeléseiket, és pontosan fel kell fogniuk, hogy milyen hozzáállással és módszerekkel bánik Isten az emberekkel ahelyett, hogy a teremtett lények szűklátókörűsége alapján fogalmaznának meg spekulációkat és feltételezéseket Isten gondolatairól és elgondolásairól. Isten munkálkodik rajtad, körülményeket tárva eléd és úgy rendezve az embereket, eseményeket és dolgokat, hogy azzal trenírozzon és képessé tegyen téged a gyakorlásra, és azt akarja, hogy beléd ívódjék az igazság – min alapul Isten azzal kapcsolatos eredeti szándéka, hogy így teszi a dolgokat? Az élet tiszteletének és megbecsülésének alapelvén. Ez nem egy érzés, amellyel a Teremtő a teremtett lények iránt viseltetik – Istennek nincsenek érzései. Ennek az eredeti szándéknak az alapelve túlmutat az emberi vérrokonság érzésein, és természetesen nem is valamiféle gyengédség – az élet tiszteletének és megbecsülésének az alapelvéből ered. Némelyek ezt mondják: „Ez vajon Isten széleslátókörűsége? Ez az Ő magas szintű létezése?” Szerintetek ez a helyzet? (Nem.) Emberek jellemzésére használhatjátok a „létezés szintje” és a „széleslátókörűség” kifejezést, de Istenre ne alkalmazzátok ezeket. Ez nem széleslátókörűség, és nem is a létezés szintje. Egyfelől lehet ezt a Teremtő szeretetreméltóságának mondani, másfelől pedig azt is lehet mondani, hogy ez Isten identitásának és esszenciájának a kinyilatkoztatása. Isten bármilyen teremtett lény életét becsben tartja és tiszteli, de e megbecsülés és tisztelet alapján nem köt kompromisszumokat az Ő alapelvei tekintetében, és ezek az alapelvek nem érzésekből vagy a testből fakadnak. Akkor miből fakadnak? Az igazság alapelvei ezek, amelyek egyedül Istenéi. Gondolj bele: ha az embereknek vannak gyermekeik, majomszeretettel csüngenek rajtuk és nagyon mély érzéseket táplálnak irántuk. Sőt, arra vágynak, hogy egész nap a karjukban ringathassák gyermekeiket és velük lehessenek. Istennek nincsenek ilyen érzései, és nem táplál ilyen gyengédséget az emberek iránt. Az emberek között vérségi kötelékek vannak, és emiatt alakulnak ki bennük ilyesfajta érzések a gyermekeik iránt, és az ilyenfajta érzések miatt elveszítik a józan eszüket és az alapelveiket. Ezek nem a normális emberi mivolt természetes vagy normális feltárulásai, és nem is a szeretet megnyilvánulásai. Csupán érzések és forrófejűség – olyan érzések, amelyek a vérségi kötelékekből erednek. Az érzések nem igazságok, és nem ezek azok, amelyeknek birtokában kell lennie a normális emberiségnek; ezek negatív dolgok. Isten nem csüng majomszeretettel az emberiségen és nem kényezteti el őket. Mi Isten hozzáállása az emberiséghez? Isten kiválasztott téged, felelős érted, munkálkodik és árat fizet érted, valamint szavakat szól, hogy ellásson téged az igazsággal és az élettel, éspedig a teremtett emberi lények élete megbecsülésének és az élet tiszteletének az alapelve alapján. Isten azonban nem úgy munkálkodik, ahogyan azt az emberek elképzelik, vagyis nem úgy, hogy szorosan rád akaszkodna vagy – köznyelvibb kifejezéssel élve – rád szállna. Ez nem így működik. Isten nem száll rá az emberekre; Ő soha semmire nem kényszeríti rá őket. Az emberek, miközben Istenben hisznek, folyton rá akarnak szállni Istenre, hogy áldásokat nyerjenek, és állandóan rá akarják kényszeríteni Istent arra, hogy adjon nekik áldásokat, sőt, rá akarnak akaszkodni Istenre és rá akarnak szállni, hogy engedje bemenni őket a mennyek királyságába. Nem ez a helyzet? (De igen.) Isten nem száll rád. Nem jó ezt a köznyelvi kifejezést használni, hogy „rád száll”, de eléggé érzékletes és könnyen érthető az emberek számára. Isten nem akaszkodik rád szorosan – szabad vagy. Ha becsben tartod mindazt a munkát, amelyet azért végez rajtad Isten, mert tiszteli, becsüli és kincsként őrzi az életed, akkor ne dönts úgy, hogy védekezni fogsz Isten ellen, hogy félreértéseket táplálsz Vele kapcsolatban, hogy ellenállást érzel Iránta, illetve elutasítod Őt, amikor bármilyen körülményt vezényel vagy rendez a számodra. Ehelyett tedd, amit egy teremtett lénynek tennie kell és tanúsíts olyan hozzáállást, amilyennel egy teremtett lénynek rendelkeznie kell a Teremtő irányában – vagyis alávetettséget és elfogadást. Avagy nem így van? (De igen.) Mostanra világosan át lett beszélve ez az aspektus.

Az, ahogyan az emberek Isten munkáját megközelítik, már leleplezte az egyik elképzelésüket és képzelődésüket. Mi ez az elképzelés és képzelődés? Az emberek úgy értelmezik Isten vezényléseit és rendezéseit, mintha Isten manipulálná és irányítaná őket. Így munkálkodik vajon Isten? (Nem.) Az emberek a szívük mélyén ösztönösen rettegnek Istentől. Isten puszta említésétől is úgy érzik, hogy Ő félelmetes, nem pedig szeretetre méltó. Azt hiszik, hogy ha nem hallgatsz Isten szavaira és nem veted alá magad az Ő vezényléseinek és rendezéseinek, akkor Ő haragudni fog rád egészen addig, amíg nem hallgatsz a szavaira és nem veted alá magad az Ő vezényléseinek és rendezéseinek, és hogy nem fogja feladni mindaddig, amíg teljessé nem tesz téged. Nem ez vajon az emberek egyik elképzelése? Milyennek képzelik az emberek Istent? Avagy nem diktátornak képzelik Őt? Azt gondolják, hogy el kell fogadnod az Ő uralmát, el kell fogadnod a szabályait, tiszteletteljesnek kell lenned Iránta, és bármit mond is neked, meg kell tenned, továbbá nem beszélhetsz Róla a háta mögött, és el kell fogadnod a körülményeket, amelyeket eléd tár, ha pedig nem fogadod el ezeket, akkor meg leszel büntetve és megtorlást fogsz szenvedni. Valóban így teszi Isten a dolgokat? (Nem.) Isten tiszteletben tart téged és felelősséget vállal érted. Isten becsben tartja a teremtett emberi lények életét. Nem szabad, hogy az emberek ne ismerjék fel, hogy mi jó a számukra, vagy hogy ne értékeljék az Ő kedvességét. Ha értékeled Isten kedvességét, akkor el kell fogadnod a körülményeket, amelyeket eléd tár, és el kell fogadnod Tőle azokat. Még ha nem is fogadod el a bennük rejlő igazságokat, ha nem is érted a bennük rejlő igazságalapelveket, és ha nem is érted, hogy mit kellene gyakorolnod vagy megváltoztatnod, az a legkevesebb, hogy ne védekezz Istennel szemben és ne értsd félre Őt – ez az, amit el kell érned. Ha semmit sem nyersz ezekből a körülményekből, ne magyarázd félre Isten vágyait. Isten semmit sem igyekszik nyerni tőled. Te egy kicsiny teremtett lény vagy csupán, ugyan mit akarhatna nyerni tőled Isten? Istentől adatott neked az életed és minden, amit ma élvezel – és az a kevéske doktrína is, amelyet értesz. A szabad akaratodat, a képességedet, a tehetségedet, az adottságaidat és a készségeidet – legyenek bár nagyok vagy kicsik – mind Isten adta neked. Mit akarhatna akkor nyerni tőled Isten? Ha Isten dicsőséget nyer, miután elültette benned az igazságot, elérve azt, hogy alávesd magad Neki és féld Őt, te pedig azt gondolod, hogy ezt akarta tőled Isten, akkor vajon nem a saját hitvány normáid szerint ítéled meg Őt? Ez káromlás Istennel szemben, nem igaz? (De igen.) Milyen dicsőséget nyerhet Isten az emberektől? Végső soron maguk az emberek azok, akik kézzelfogható előnyökre szert. Isten már azelőtt dicsőséget nyer, hogy befejeződne az Ő munkája, mivel Isten Önmagában dicsőséges – az Ő igazsága és tekintélye a Sátán vereségének a bizonyítéka, és minden pozitív dolog valósága. Isten Önmagában dicsőséges, akkor szüksége van vajon még arra, hogy egy magadfajta apró teremtett lénytől egy kis dicsőséget nyerjen? Isten semmit sem igyekszik nyerni az emberektől. Ha nyerni igyekszik bármit is, az csak azért van, hogy képessé tegye arra az embereket, hogy végül megfelelhessenek követelményeinek az Ő irányítási terve szerint, és ha eljutnak az emberek az üdvösségre, és képesek Istennel összeegyeztethetők lenni, akkor Ő megpihen – az emberi faj megmentéséért cserébe pihenni fog Isten – ez az, aminek az elnyerésére igyekszik. Nem az emberek hát azok, akik végül kézzelfogható előnyökre tesznek szert? Az emberek szert tesznek az igazságra, nem fogják többé elveszettnek érezni magukat az életben – lesz irányuk és útjuk –, összeegyeztethetők lesznek Istennel és nem fognak többé lázadni Ellene, nem fogja többé foglyul ejteni őket semmilyen gonosz erő, igazi teremtett lények lesznek, és nem fognak többé szembesülni a halállal – micsoda óriási megtiszteltetés ez! Akik a legnagyobb kézzelfogható előnyökre tesznek szert, az emberi lények – azok, akik elfogadják Isten munkáját és Isten üdvösségét. Világosan beszélgettünk erről az aspektusról? Mi az emberek elképzelése és képzelődése ezen belül? (Úgy értelmezik Isten vezényléseit és rendezéseit, mintha Isten manipulálná és irányítaná az embereket.) Ha nem beszélgetnénk erről, folyton olyan gondolatok és nézetek lennének az emberek fejében, amelyeket nem tudnának kifejezni, vagy amelyek még nem formálódtak rendszerezett elméletté. Noha ezek a dolgok nem korlátozzák őket a kötelességeik végzésében, és a hétköznapi életüket nem befolyásolják nyilvánvaló módon, viszont súlyosan befolyásolják az igazságra törekvésüket, az Istenhez való hozzáállásukat és az Istennel való kapcsolatukat. Ezért ezek olyan dolgok, amelyeket el kell engedniük az embereknek. Ha ez a probléma megoldásra kerül, azzal elengedted a közötted és Isten között lévő korlátot, és eltávolításra kerül egyfajta akadály az igazságra törekvésed útján, ezáltal pedig könnyebben tudsz majd az igazságra törekedni. Valódi nehézségek megoldásakor kevesebb lesz a korlát és az akadály közötted és Isten között, így sokkal nagyobb könnyebbséggel fogod tudni a kötelességedet végezni és az igazságot gyakorolni. Olyan ez, mint csatatérre menni – mit gondoltok, könnyű terhet jobb hordozni vagy nehéz terhet jó viselni, amikor csatába mentek? Melyik a kényelmesebb? (Könnyű terhet hordozva menni a csatába.) Ahhoz, hogy könnyű teherrel menjetek csatába, elegendő csupán egy fegyvert vinnetek a hátatokon – így az egyszerű és könnyű. Ha ezen felül még edényeket és csomagokat vagy kozmetikumokat és tornaszereket is cipeltek, túl nehéz lesz a teher; fájdalmas lesz ilyen sok dolgot vinni a csatába, és kényelmetlen lesz így harcolni. Olyanok ezek az elképzelések és képzelődések, mintha különféle terhekkel mászkálnának az emberek, és akármerre mennek, gondot és terhet jelentenek a számukra. Röviden: időről-időre kihatással lesznek rád ezek a dolgok és akadályozni fognak az igazságra törekvésben és az igazság gyakorlásában. Amikor nincsenek kritikus problémák, úgy fog tűnni, mintha semmilyen jelentős problémád nem lenne. De amint kritikus, elvi problémák merülnek fel, ezek a dolgok akadályként fognak elválasztani téged Istentől. Amikor előjönnek ezek a dolgok, azt fogod érezni, hogy probléma van az Istennel való kapcsolatodban, hogy konfliktus van közötted és Isten között; nem lesz többé olyan tiszta az Istenben hívő szíved, és sok nehézséged lesz. Ám ha elengeded ezeket a dolgokat, nagyszerűen fogod érezni magad, megnyugszik és felszabadul és nem lesz többé korlátozva vagy megkötözve a szíved. Habár a tudatalattidban vagy a gondolataidban időről időre felvillannak majd ezek a dolgok, addigra alapvetően már megoldottad őket, és amikor újra teszel dolgokat, sokkal könnyebbnek fogod érezni a megtételüket, és sokkal egyszerűbben fogod őket megtenni. Noha az értelmed mélyén talán továbbra is lesz egy enyhe hatása ezeknek az elképzeléseknek és képzelődéseknek, az minimum elmondható lesz, hogy a szubjektív akaratoddal világosan felismerted, hogy ezek nem pozitív dolgok, így szubjektíven el fogod engedni őket és nem lesznek hatással rád. Ily módon elmondhatod majd, hogy alapvetően elengedted és megoldottad a közötted és Isten között lévő ezen akadályt.

Gyakran szoktunk így beszélgetni az igazságra törekvés témájáról. Át tudjátok érezni az igazságra törekvés fontosságát? Amikor azt láttátok, hogy körülöttetek lévő, általatok ismert embereket kezelt a gyülekezet, és némelyikük még ki is lett takarítva vagy zárva, voltak-e bármiféle gondolataitok ezzel kapcsolatban? Levontatok-e belőle bármilyen tapasztalatot vagy tanulságot? Mik a fő problémák azokkal, akik B csoportokba lettek helyezve, és azokkal, akik ki lettek takarítva? (Amikor azt láttam, hogy a körülöttem lévő, általam ismert emberek némelyike B csoportba lett áthelyezve vagy ki lett takarítva, az felkavarta a szívem és az elmém. Habár sok éve hisznek már Istenben, valójában nem törekednek az igazságra, és ha én sem törekszem az igazságra és nem keresem az igazságot, amikor valami ér engem, akkor végül én is pont úgy ki leszek rekesztve, ahogyan ők.) Tudjátok-e, hogy Isten háza mely alapelvek szerint kezelte ezeket az embereket? Vajon pusztán azért takarította ki őket Isten háza, mert szegényes az emberi mivoltuk és nem törekednek az igazságra, és mert nem tetszőnek találja őket Isten háza? (Nem.) Arról van szó akkor, hogy mindazoknak, akik nem lettek kezelve, semmi probléma nincs az emberi mivoltával, hogy mindannyian szeretik az igazságot, törekednek az igazságra és képesek alávetni magukat az igazságnak, valamint szeretni és félni Istent? Így áll a helyzet? (Nem.) Csupán azért takarította ki vagy helyezte őket B csoportokba Isten háza, mert nem szeretik az igazságot és idegenkednek tőle? Azért lettek kezelve, mert szegényes emberi mivoltúak és teljességgel megtagadják az igazság elfogadását, vagy esetleg a szegényes megjelenésük vagy valamiféle átmeneti vétek miatt? Ez vajon az az alapelv, amely szerint Isten háza az embereket kezeli? (Nem.) Talán azért kezel, zár ki a kötelességvégzésből és küld el valakit Isten háza, mert az illető nem törekszik az igazságra? (Nem.) Akkor hát miért kezelte és küldte el ezeket az embereket? (Azért, mert nem az igazságalapelvek szerint cselekedtek, és mert bomlasztották és megzavarták a gyülekezet munkáját, súlyos veszteségeket okozva Isten házának munkájában.) Ez volt a fő ok? (Igen.) Milyen egyéb okok voltak még? Elküldtek-e valaha bárkit is azért, mert állandóan hazudik? (Nem.) Elküldtek-e valaha bárkit is azért, mert nem szereti az igazságot és idegenkedik az igazságtól? Elküldtek-e valaha bárkit is azért, mert hűtlenül végzi a kötelességét? (Nem.) Szerinted kár, hogy nem küldték el ezeket az embereket? Érte igazságtalanság bármelyiküket is? (Nem.) Egyáltalán nem érte igazságtalanság egyiküket sem. Az általuk elkövetett gonosz cselekedetek alapján megérdemlik, hogy tizennyolcszor meghaljanak, amikor a szellemi birodalomba kerülnek, és mindannyiukat meg kell büntetni – megérdemlik, hogy meghaljanak, majd visszatérjenek az életbe, és ismét meg legyenek büntetve, azután pedig ismét meghaljanak, ismét visszatérjenek az életbe, és ismét meg legyenek büntetve, majd ismét meghaljanak, összesen tizennyolcszor. Sok gonosz cselekedetet elkövettek, és förtelmesek a bűneik! Akkor hát miért kezelték és zárták ki ezeket az embereket? Azért, mert nem volt opció, hogy ne kezeljék őket – nem végezték a kötelességüket, bomlasztásokat és zavarásokat okoztak, és szabotálták a dolgokat! Némelyek egyenesen azt gondolják, hogy azért kezelték ezeket az embereket, mert szeretnek hazudni és mert szegényes emberi mivoltúak, vagy mert státuszra és hatalomra sóvárognak és hűtlenül végzik a kötelességüket; más zavaros fejű emberek azt mondják, hogy azért, mert nem szeretik az igazságot és nem törekednek az igazságra. Ti szeretitek az igazságot? Mindazok, akik nem lettek elküldve, vajon szeretik az igazságot és törekednek az igazságra? (Nem.) Ezek egyike sem tény. Valójában az a helyzet, hogy azért kezelték és zárták ki ezeket az embereket, mert miközben a kötelességüket végezték, bomlasztást és zavarást okozó és a dolgokat szabotáló szerepet játszottak, olyan dolgokat tettek, amelyeket a Sátán és az ördögök meg a nagy vörös sárkány akarna, de nem képes megtenni, súlyosan megsértve ezzel Isten házának adminisztratív rendeleteit és mélységesen megharagítva Istent. Csak azért lettek elküldve, mert nem volt opció, hogy ne küldjék el őket. Nem arról van szó, hogy Isten háza szeretet nélkül és kíméletlenül viszonyulna az emberekhez, és nem is arról, hogy Isten ne adna esélyt az embereknek. Arról van inkább szó, hogy azok az emberek túlságosan messzire mentek a cselekedeteikkel, bomlasztásokat és zavarásokat okozva, és az általuk a gyülekezet munkájában okozott veszteségek túl nagyok voltak. Nem végezték a kötelességeiket, és még csak munkát sem végeztek; bomlasztásokat és zavarásokat okoztak, és gonoszságot műveltek. Isten választottai közül senkinek sem tetszik, ha ilyen emberek vannak a gyülekezetben. Ha valami gúnyosat mondasz vagy hazudsz a gyülekezetben, az csak a személyes viselkedésed; azt jelenti csupán, hogy nem szereted az igazságot és nem törekedsz rá, és amíg ez nem okoz bomlasztást vagy zavarást, addig senki sem fog kezelni téged; ha néha valamelyest felületesen végzed a kötelességedet, de többnyire hatékony vagy, akkor amíg nem okozol bomlasztást vagy zavarást, addig lehetőséget fog adni neked Isten háza a maradásra és a kötelességvégzésre, az alapelvek szerint bánva veled. Ezek az emberek azonban bomlasztásokat és zavarásokat okoztak. Vakmerőn követtek el gaztetteket, és minden tekintetben megszegték az alapelveket, nagy felfordulást okozva ezzel; a gyülekezeti munka minden aspektusa szabotálva lett, és sok testvér által végzett kötelesség gyümölcse veszett teljesen kárba. Nagyon súlyosak a bomlasztásaik és zavarásaik következményei, és számtalan másik embernek számtalan órába kerül majd orvosolni őket, ezért el kellett küldeni ezeket az embereket. Csakis így lehetett megóvni a testvéreket, hogy normálisan végezhessék a kötelességeiket és jó eredményeket érhessenek el. Csakis ezeknek a gonosz embereknek és antikrisztusoknak a kitakarításával volt lehetséges megfelelő munka-és életkörülményeket teremteni a testvérek számára. Ha a gyülekezetben maradnának ezek a gonosz emberek és antikrisztusok, csak istencsapásai lennének, és rossz és zavaros légkör, valamint zűrzavar lenne, amerre csak járnak. Még a munkavégzés normájának sem felelt meg semmi abból, amit tettek. Nem tettek mást, csupán zavartak, szabotáltak és romboltak. Mindent azért tettek, hogy bomlasszák és zavarják a gyülekezet munkáját és a gyülekezeti életet. Avagy nem a Sátán szolgái ők? A gyülekezetben maradhatnak vajon az efféle emberek? Ők nem hétköznapi romlott emberek, hanem a Sátán szolgái! Mit tettek ezek az emberek? Elherdálták az Istennek szánt felajánlásokat és feltétel nélkül odaadták azokat nem hívőknek – rendkívül nagyvonalúan adtak pénzt nem hívőknek, akkor is rájuk tukmálva azt, amikor nem is kérték. Amikor nem hívőket kértek fel valamilyen munka elvégzésére, és a nem hívők azt mondták, hogy elég lesz száz dollár, ők ragaszkodtak hozzá, hogy háromszázat fizessenek, amikor pedig háromszáz dollárt kértek a nem hívők, ragaszkodtak hozzá, hogy ötszázat fizessenek, sőt, még további jutalmakat is fizettek a nem hívőknek a bérük kifizetését követően. Akármennyi felajánlást készültek is elkölteni, nem kérdezték meg róla a Fennvalót, inkább egyszerűen csak maguk döntöttek. Akármilyen munkát végeztek is, nem Isten házának a munkarendje vagy az Isten háza által megszabott alapelvek, és persze biztosan nem az igazságalapelvek szerint végezték el azt. Csupán a saját vágyaikat követték, és úgy végezték a munkát, ahogyan épp kedvük tartotta, anélkül, hogy bármennyire is védték volna Isten házának az érdekeit. Inkább a nem hívőket védték, mintsem Isten háza érdekeit, és mindenütt elherdálták az Istennek szánt felajánlásokat. Olyan pénz volt ez, amit ők kerestek meg? Egyáltalán nem fogták vissza magukat, amikor jutalmakat és ajándékokat adtak a nem hívőknek; senkinek nem volt szabad vitába szállnia velük, és mindenkit megróttak, aki más véleményen volt, mint ők. Szerinted az ilyen emberek Istenben hívő és Istent követő emberek? Söpredékek, nem igaz? Ki kell vajon takarítani az ilyen embereket? (Igen.) Milyen egyéb gonoszságot követtek még el ezek az emberek? Az evangélium prédikálása során hamis számokról adtak jelentést, hogy becsapják Isten házát, és könyörtelenül kínoztak és elnyomtak bárkit, aki nem hamis számokról jelentett. Kényszerítettek másokat, hogy hamis számokról jelentsenek, nem is adva nekik ezen kívül más választási lehetőséget. Miféle emberek ezek? Emberek ők egyáltalán? Ha azt mondod, hogy csupán szegényes emberi mivoltúak, hogy nem szeretik az igazságot, és nem törekszenek az igazságra, vajon megállja a helyét ez a kijelentés? Hát nem nonszensz ez? (De igen.) Ők nem csupán nem szeretik az igazságot és nem törekednek az igazságra, hanem még csak normális emberi mivolttal sem rendelkeznek, az igazság szeretetéről és az igazságra törekvésről nem is beszélve – ők bizony ördögök! Most már tisztán látod ezt, nem igaz? (De igen.) Milyen természetük van ezeknek az embereknek? (Ördögi természetük.) Ördögi természetük van. Miután kitakarították ezeket az embereket, dacosan viselkedtek, sőt, úgy érezték, hogy igazságtalanság érte őket, és ezt mondták: „Ártatlan vagyok, én nem tettem ilyet!” Ott voltak a szemük előtt a tények, mégsem voltak hajlandók felvállalni azokat, sőt, makacsul ragaszkodtak a kifogásaikhoz és mindvégig dacosak maradtak; nem azt bizonyítja ez, hogy helyénvaló volt kitakarítani őket? Milyen következményekkel jár, ha nem takarítják ki az efféle embereket? Megtérnek majd vajon? Még ha lehetőséget adsz is nekik arra, hogy tovább végezzenek egy kötelességet és csak megmetszed őket, képesek-e vajon megtérni és a javukra változni? (Nem képesek rá.) Teljességgel kizárt, hogy meg tudjanak térni. Milyen természetlényeg ez? Miféle emberek azok, akik képtelenek megtérni, és még akkor sem térnek meg, amikor a tényekkel szembesülnek? (Ördögök.) Az ördögök, a sátáni lényegű emberek, a gonosz szellemek és a mocskos démonok nem térnek meg; akárhogy beszélsz is az igazságról, nem fognak megtérni. Még csak a gonosz cselekvésük tényeit sem ismerik el, akkor hát el tudják vajon fogadni az igazságot és meg tudják ismerni magukat? Egyáltalán nem fogják ezt megtenni! Ha el tudnák ismerni a gonosz cselekvésük tényeit, akkor lenne esélyük az igazság elfogadására, de még csak a tényeket sem látják be, és nem ismerik, illetve fogadják el a cselekedeteik természetét – lehetetlen, hogy az ilyen emberek megtérjenek. Pont olyanok, mint Szodoma lakói – vajon elfogadná egy szodomai, ha ezt mondanád neki: „Ha nem térsz meg, Isten el fogja pusztítani ezt a várost”? Milyen hozzáállása lenne e szavak hallatán? Úgy tenne, mintha nem hallotta volna őket, és továbbra is a saját preferenciái szerint tenné a dolgokat, azt csinálná, amit jónak lát, és egyáltalán nem térne meg. Éppen ezért a pusztulás lenne a végső kimenetele. Ami ezeket az embereket illeti, akik bomlasztásokat és zavarásokat okoztak a gyülekezetben: Isten adott nekik lehetőségeket, de ők nem becsülték meg ezeket, illetve nem tértek meg, hanem mindvégig ragaszkodtak az Istennel való szembeszegüléshez. Ezeknek az embereknek nincs lelkiismeretük, sem józan eszük – méltók vajon a szánalomra? (Nem, nem azok.) Van-e bárki is, aki védte vagy védi ezeket a szánalomra méltatlan embereket? Van-e bárki is, aki nagyra tartja őket, mivel azt érzi, hogy sok éve szenvednek és fizetnek már árat ezek az emberek, hogy rendkívül keményen és szorgalmasan dolgoztak, továbbá hogy némelyikük elég jó képességű, valamint nagyszerű munkaképességgel és vezetői készségekkel bír, és hogy kár volt elküldeni őket? Valóban kár volt? (Nem, nem volt az.) Nem volt kár, ami azt jelenti, hogy helyénvaló volt elküldeni őket. Figyeld csak és nézd meg, hogy el tudják-e fogadni az igazságot és milyen úton járnak ezek az emberek. Ha egyesek még bomlasztásokat és zavarásokat is okoznak a kötelességük végzése közben, akkor azok az emberiség söpredéke! Úgy helyes, ha a teremtett lények a kötelességeiket végzik, és bármi legyen is az a kötelesség, eleget kell tenniük a felelősségüknek. Még ha el is marad a megfelelő színvonaltól a kötelességvégzésük, legalább ne okozzanak bomlasztásokat és zavarásokat! A bomlasztások és zavarások okozása olyasvalami, amit a Sátán tesz; romlott embereknek nem szabadna ilyet tenniük. A romlott embereket a Sátán rontotta meg és nem tudnak mást tenni, mint hogy ellenállnak Istennek; a normális emberi mivolttal, lelkiismerettel és józan ésszel bíró emberek azonban szándékosan nem okoznának bomlasztásokat és zavarásokat, miközben a kötelességeiket végzik. Azért nem, mert fékezi őket a lelkiismeretük és a józan eszük, így nem fogják bomlasztani, megzavarni vagy szabotálni Isten házának a munkáját a kötelességük végzése során. Még ha nem is tudja valaki megfelelő színvonalon végezni a kötelességét, elfogadható, ha átlagos színvonalon végzi, s ez legalább megfelel a lelkiismeret és a józan ész normájának. Ezek az emberek azonban még ennek a normának sem képesek eleget tenni, ezért végül így végzik: Isten háza kitakarítja, illetve kizárja őket a sok gonosz cselekedetük miatt. Ezek az emberiség söpredéke!

A következőkben beszéljünk „az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedése” során felmerülő elképzelések és képzelődések problémáiról, amely az „elengedés” harmadik tétele annak gyakorlatán belül, hogy hogyan kell az igazságra törekedni. Az imént beszéltünk az emberek Isten munkájával kapcsolatos néhány elképzeléséről és képzelődéséről. Most megnézve, nincsenek vajon egyéb elképzeléseik és képzelődéseik is az embereknek Isten munkájával kapcsolatban? Kihatással lesznek vajon ezek az elképzelések és képzelődések arra, hogy az emberek miként kezelik, hogyan tapasztalják meg, illetve hogyan értelmezik és ismerik Isten munkáját? A gyülekezetben megjelenő különféle embertípusok egyikét a gonosz emberek és az antikrisztusok alkotják. Nem számít, milyen gonoszságot műveltek, ami miatt kezelve lettek, és nem számít, milyen dolgok vitték rá arra a gyülekezetet, hogy kitakarítsák vagy kizárják őket, mindig vannak némelyek, akiknek bizonyos elképzeléseik vannak azzal kapcsolatban, hogy Isten háza kitakarítja az álhívőket, a gonosz embereket és az antikrisztusokat, és ezek az elképzelések és képzelődések abból a tényből adódnak, hogy egyáltalán nem értik Isten munkáját és Isten szuverenitását. Az emberek elképzelései és képzelődései szerint a gyülekezet az a hely, ahol Isten a földön munkálkodik, így a gyülekezet a legközvetlenebb hely arra, hogy az emberek meglássák Isten szuverenitását, valamint az is elmondható róla, hogy a legközvetlenebb és legnyilvánvalóbb hely, ahol megnyilvánul Isten szuverenitása. Ugyanakkor ezen a helyen gyakran látnak olyan embereket, eseményeket és dolgokat megjelenni az emberek, amelyek ellentmondanak az elképzeléseiknek. Az emberek az elképzeléseik szerint azt gondolják, hogy mivel a gyülekezet az Isten munkájával összefüggő hely, barátságossággal és békével, szeretettel és toleranciával, valamint örömmel és vigasszal teli, nyugodt és békés helynek kell lennie. Úgy hiszik, hogy olyanoknak, amilyenek a gonosz emberek és az antikrisztusok, soha nem szabadna megjelenniük a gyülekezetben, és hogy ott nem fordulhat elő, hogy gonosz emberek gonoszságot műveljenek. Azt is gondolják, hogy Isten szuverenitása alatt természetesen nem kerülhet sor a gyülekezetben az igazságalapelvek megszegésére, és még kevésbé lehetnek ott bármiféle törvénytelen emberek, törvénytelen dolgok vagy olyan dolgok, akik vagy amelyek ellentmondanak az emberi akaratnak, az emberi érzéseknek és az emberi mivoltnak. Úgy hiszik, hogy a gyülekezetben mindennek nagyon békésnek, nyugodtnak, kellemesnek, pozitívnak, derűlátónak és felemelőnek kell lennie, sőt, még az emberi mivolt szükségleteinek ellentmondó veszekedések, ocsmányságok vagy rútságok sem történhetnek meg. Ezek mind emberi elképzelések. A tények azonban ellentmondanak az emberek elképzeléseinek és képzelődéseinek. Függetlenül az időszaktól vagy a munka szakaszától, mindig előfordulnak olyan esetek a gyülekezetben, amikor némely gonosz emberek és antikrisztusok megzavarják és bomlasztják a gyülekezet munkáját, szabotálva ezzel Isten háza munkájának bizonyos aspektusait, felborítva és megzavarva a gyülekezet munkájának rendjét és egyéb efféle dolgokat okozva. Amikor ezek a dolgok megtörténnek, azt gyakran elképzelhetetlennek érzik az emberek; megtelik a szívük tanácstalansággal, értetlenséggel és zavarodottsággal, és így tűnődnek: „Valóban létezik Isten? Pontosan miként gyakorol Isten szuverenitást az emberiség felett, és hogyan kormányozza a gyülekezetét, hogyan kormányozza az Ő házát? Csakugyan törődik ezzel Isten vagy nem? Hol van Isten? Miért van az, hogy amikor ezek a törvénytelen dolgok történnek, és amikor gonosz emberek jelennek meg és zavarást okoznak, akkor senki sem lép fel, hogy megállítsa őket, és Isten sem áll elő és nem állítja meg őket? Pontosan mi folyik itt? Hát nem Isten háza a gyülekezet? Akik Istent követik, nem az Ő választott népe talán? Miért nem óvja meg Isten az Ő házát és miért nem őrködik felette? Miért nem óvja Isten az Ő választott népét, hogy békésen élhessenek egy védőburkokban, egy menedékhelyen?” Az emberek ezen kétségeit és értetlenségét a különféle emberi elképzelések okozzák, nem igaz? (De igen.) No és miről szólnak főként ezek az elképzelések? Nem Isten munkájáról és Isten szuverenitásáról szólnak? Mivel előfordulnak a gyülekezetben olyan dolgok, hogy gonosz emberek gonoszságot művelnek és bomlasztásokat és zavarásokat okoznak, és mivel az emberek nem értik ezeket a dolgokat, nehezen látják át ezeknek a dolgoknak az eredetét és hogy mi lesz a végeredményük. Mivel az emberek nem képesek átlátni ezeket a dolgokat, mindenféle elgondolásokat és elképzeléseket alakítanak ki Istennel kapcsolatban. Némelyek ezt gondolják: „Isten házának szeretetet kellene tanúsítania a gonosz emberek és az antikrisztusok iránt. Ha nem tanúsít irántuk szeretetet Isten háza, akkor nem ugyanolyan lesz vajon, mint a társadalom? A társadalomban mindig van egy embercsoport, amelyik gyötör egy másik embercsoportot, és mindezt azért, mert hatalomra és befolyásra sóvárog. Nem ugyanígy gyötri-e az embereket Isten háza azzal, hogy kitakarítja és kizárja a gonosz embereket? Nem olyan biztonságos Isten házában maradni! Ha bármilyen viharos helyzettel találkozol, valóban lehetséges, hogy igazságtalanul bánnak veled és kitakarítanak, és senki sem fog tisztázni téged. Pontosan hol van Isten? Miért nem jön elő és nem mond vagy tesz valamit Isten? Hadd lássuk a létezésedet, hadd lássuk a mindenhatóságodat, hadd lássuk a szuverenitásodat a saját szemünkkel; akkor majd megnyugszunk, nem igaz?” Valahányszor olyan eseményeket tapasztalnak a gyülekezetben az emberek, amelyeket felfoghatatlannak találnak, olyan érzések támadnak némelyikükben, mint a nyugtalanság és a kétség; némelyikük egyenesen el akarja kerülni ezeket az eseményeket, mások pedig negativitásba esnek; különösen megemlítendők azok, akik, miután félrevezették és becsapták őket az antikrisztusok, lemondanak magukról, némelyeket pedig, miután félrevezették és kihasználták őket az antikrisztusok, ők pedig a bűntársaikká váltak, önvizsgálat céljából el is különít vagy ki is takarít a gyülekezet. Azzal egyidejűleg, hogy mindezeket a dolgokat felfoghatatlannak találják az emberek, Isten létezését is megkérdőjelezik. Ez azért van, mert sok ember istenhitének az abban való hit a fő oka, hogy Isten mindenek és minden dolog felett szuverén. Vagyis sok ember azt hiszi, hogy Isten képes szuverenitást gyakorolni mindenek és minden dolog felett, valamint az emberiség sorsa felett is, és ezért hisznek Isten létezésében, valamint Isten identitásában és lényegében. Ám ezek a körülöttük történő dolgok kételkedésre késztetik őket és meginog az Isten szuverenitásába vetett hitük, azután pedig elkezdenek kételkedni annak tényében, hogy Isten minden felett szuverenitást gyakorol; ezt követően az Istenbe vetett hitük is inogni kezd, és így áll elő ez az egész sor probléma. Az embereknek mindenféle elképzeléseik és képzelődéseik vannak Isten szuverenitását illetően, és ezek az elképzelések és képzelődések határozottan nincsenek összhangban az igazsággal, illetve a tényekkel, hanem inkább megtévesztő emberi értelmezések és félreértések. A következőkben ezért arról fogunk beszélgetni, hogy Isten miként gyakorol szuverenitást minden körülötted lévő ember, esemény és dolog felett, akit és amit látni és érezni tudsz, hogy milyen alapelvei vannak Isten mindezek feletti szuverenitásának, és hogy mi az a cél, amelyet Ő el szándékozik érni.

Az „Isten szuverenitása” kifejezés nagyon széles tartalmat fed le. A tágabb környezetet félretéve: a gyülekezet vonatkozásában valóságos tény, hogy Isten minden felett szuverenitást gyakorol. Isten szuverenitása nem üres kifejezés, nem is egy jelenség csupán, hanem tényleges példái és tényleges eredményei vannak. Melyek hát az alapelvei Isten szuverenitásának a gyülekezetben? Először ezen gondolkodjunk el: szuverenitást gyakorol-e afelett és rendelkezik-e arról Isten, hogy mely emberek legyenek befogadva a gyülekezetbe? (Igen.) Ez nem üres szólam. Hogy mely emberekhez jusson el Isten evangéliuma és Isten szavai, és hogy mely emberek legyenek képesek elfogadni Isten munkáját, valamint hogy mely emberek léphessenek be a gyülekezetbe – ezt mindet Isten rendeli el. Beszéljünk most ezeknek az embereknek az emberi mivoltáról és arról, hogy vajon gonosz emberek-e; az a tény, hogy képesek belépni a gyülekezetbe, azt jelenti, hogy Isten rendelte el ezt. Isten elrendelése vajon Isten szuverenitásának az egyi aspektusa? (Igen, az.) Először is, van egy dolog, amelyben biztosak lehetünk, éspedig az, hogy minden embernek a gyülekezetbe való belépése Isten által elrendelt dolog. Az „Isten rendelése” kifejezés egy kissé elvontnak tűnhet, úgyhogy mondjuk csak azt, hogy „Istené a végső szó, Isten őrzi az ajtót.” Isten a királyság kapuja és a gyülekezet kapuja is. Isten őrzi az ajtót, amikor arról van szó, hogy milyen emberek válhassanak hivatalosan a gyülekezet, Isten háza tagjaivá. Függetlenül attól, hogy álhívők-e vagy gonosz emberek, akik bejutottak a gyülekezetbe, vagy pedig jó emberek, akiket érdekel az Istenben való hit és akik képesek elfogadni az igazságot és követni Istent, ha csatlakoznak a gyülekezethez és a gyülekezet tagjaivá válnak, akkor ez nem olyasvalami, amiről bárki ember dönthet; ez Isten szuverenitása, rendezése és elrendelése miatt van. Függetlenül attól, hogy táplálnak-e magukban bizonyos hátsó szándékokat vagy célokat az Istenben való hittel kapcsolatban, hogy milyen az emberi mivoltuk, vagy hogy milyen a képzettségük szintje és a szociális hátterük, Isten az, aki eldönti, hogy csatlakozhatnak-e a gyülekezethez és Elé járulhatnak-e – Isten az, aki az ajtót őrzi. Emberek képesek vajon megfelelően őrizni az ajtót? (Nem.) Emberek nem dönthetnek ebben a kérdésben, ez nem az emberek akaratától függ. Amikor például azt látod, hogy valaki eszes és státusza van a társadalomban, ezt gondolod: „Nagyszerű lenne, ha az illető Isten házába jöhetne gyülekezetvezetőnek. Ilyen emberek hiányoznak a gyülekezetünknek.” Isten azonban nem akarja őket és nem ad nekik indíttatást. Amikor mások az evangéliumot prédikálják és Isten szavait mondják nekik, ők nem értik, amit hallottak. Amikor bármi mást hallgatnak, képesek felfogni; csak amikor Isten szavait hallják, akkor nem tudják és akkor olyanok, mint az idióták – vajon beléphetnek attól még az ilyen emberek a gyülekezetbe? Noha érdekli őket az áldások elnyerése, nem képesek lecsendesíteni a szívüket és nem képesek nyugton ülni, amikor Isten szavait és az igazságról szóló közlést hallgatják, és két-három prédikáció meghallgatását követően nem jönnek többé. Az ilyen embereknek nincs valódi hitük, akkor lesz-e bármi hatásuk az irántuk való jó szándékaidnak? Képes leszel-e behozni őket a gyülekezetbe? Nem. Istené a végső szó ebben a kérdésben. Isten azt mondja, hogy nem akarja az ilyen embereket, és legyen bár szó szolgálatvégzésről vagy valamilyen szerep betöltéséről, Ő nem akarja őket. Így aztán hiába vonszolod őket magaddal jó szándékból, az hasztalan lesz, végül pedig úgyis távozniuk kell. Semmiképpen nem válhatnak a gyülekezet tagjaivá; akárki vonszolja is őket magával, az hasztalan lesz. Ez olyan kérdés, amelyről nem dönthetnek emberek; ezt Isten rendeli el és Isten őrzi az ajtót. Némelyeknek nincs társadalmi státuszuk, nem fontos emberek, és átlagos képességűek és jelentéktelen kinézetűek, ugyanakkor elég egyszerűek és egyenesek, és érdeklik őket az Istenben való hit dolgai. Bármilyen nehézségük legyen is, elválaszthatatlanok Istentől és rendkívül nagy a lelkesedésük – a testvérek örülnek és Isten elégedett e lelkesedés láttán – és valójában azért ennyire lelkesek, mert erre indítja őket Isten Lelke. Miután belépnek a gyülekezetbe és azt látják, hogy a gyülekezetben lévők mind jó emberek, akik eszik és isszák Isten szavait és mindennap az igazságról beszélgetnek, ettől rendkívül felbátorodnak és úgy érzik, hogy ez az élet helyes útja, így hát elkezdik az evangéliumot hirdetni és a kötelességeiket végezni, és Isten követőivé válnak. Ki dönti el, hogy tudnak hinni Istenben? (Isten dönti el.) Isten az, aki eldönti. Csak azért tudnak Istenben hinni, mert Isten megengedi nekik, hogy belépjenek a gyülekezetbe. Ha Isten nem munkálkodna és nem indítaná meg őket, akkor nem lennének képesek Istenben hinni, és ha erőszakkal be is vonszolnák őket a gyülekezetbe, előbb vagy utóbb távozniuk kellene. Az emberek velük született tulajdonságai között nincs ott az igazság elfogadásának képessége; az a tény, hogy szeretni tudják az igazságot és el tudják fogadni az igazságot, azt bizonyítja, hogy Isten munkálkodik rajtuk. Ha Isten munkálkodik rajtuk, akkor a gyülekezet tagjaivá válhatnak – mindenféle ember esetében ez az előfeltétele a gyülekezetbe való belépésnek – az az előfeltétel, hogy Isten akarja őket. Bármilyen szerepet töltenek is be a gyülekezetben, mindenképpen Isten őrzi az Ő házának az ajtaját. Ha Ő nem engedi meg nekik, hogy belépjenek, akkor az ajtón kívül vannak; ha Ő megengedi nekik a belépést, akkor az ajtón belül vannak. Éppen ezért nem olyan egyszerű dolog a gyülekezet tagjává válni. Ami azt illeti, hogy konkrétan mely alapelvek szolgálnak az emberek Isten által történő elfogadásának alapjául, nos, Istennek természetesen megvannak a Maga alapelvei. Nem fogunk arról beszélgetni, hogy miféle embert akar, és miféle embert nem akar Isten – ez nagyon bonyolult. Miért mondom, hogy bonyolult? Istennek megvan a terve arra vonatkozóan, hogy kik lépjenek be a gyülekezetbe, hogy melyik időszakban milyen szerepet játsszanak, hogy mely időszak alatt milyen kötelességet végezzenek vagy milyen fontos munkát vállaljanak fel, és hogy mely időszakban igazodjanak Isten háza munkával kapcsolatos szükségleteihez és Isten háza személyzeti szükségleteihez. Isten szabad szemmel látható és általános szinten szabályoz és irányít, nem csupán a jelen pillanatban cselekszik – ez nagyon bonyolult dolog, és nem lehet néhány szóban világosan elmagyarázni, úgyhogy nem megyünk bele a részletekbe. Röviden: arról, hogy valaki beléphet-e Isten házának a kapuján, nem ember dönt; Isten gyakorol szuverenitást efelett és rendelkezik erről. Az Isten házába való belépést követően a mindenféle emberek mindenféle kötelességeket végeznek, mindenféle szerepeket töltenek be és mindenféle utakon járnak. Ezeknek a különféle embereknek a legkülönbözőbb megnyilvánulásaik vannak – akár jók, akár rosszak, pozitívak vagy negatívak, proaktívak vagy passzívak –, és ez mind Isten szuverenitása és irányítása alá tartozik.

Isten szuverenitása azt jelenti, hogy az Ő kormányzása alatt minden a maga természetes medrében folyik és történik; nincs olyan esemény, amely véletlenül történne, és nem ember kezdeményezi vagy határozza meg azokat a fejleményeket és változásokat, amelyeken minden esemény átmegy, hanem Isten gyakorol szuverenitást mindezek felett. Természetesen azon is alapul egy esemény végeredménye és jellemzése, hogy mi az adott típusú esemény és az abban résztvevő embertípusok lényege, és teljes mértékben Isten szavai és az Isten által megkövetelt alapelvek képezik az esemény jellemzésének alapját. Semmilyen típusú esemény nem véletlenül történik, és semmilyen típusú esemény végeredményéről nem emberek döntenek. Valójában bármilyen típusú esemény történjék is, annak Isten rendezi el a kezdetét, és azt Ő idézi elő. Amikor Isten előidéz egy bizonyos típusú eseményt, akkor úgy rendezi, hogy egy adott típusú személy vegyen részt benne, és az a típusú személy játszhat szolgálattevő vagy ellenpont szerepet, negatív szerepet vagy pozitív szerepet is. De bármilyen szerepet játszik is, Isten rendezi el mindezeknek a dolgoknak a kezdetét. Két magyarázat van arra, amikor Isten ilyen dolgokat elrendez. Az egyik magyarázat az, hogy Isten személyesen végez bizonyos pozitív rendezéseket, valamint pozitív iránymutatással és felügyelettel szolgál és pozitív alakokat indít egy esemény kezdeményezésére – ez az egyik magyarázat „Isten rendezéseire”. Egy másik magyarázat az, hogy Isten kibocsát és elküld egy bizonyos típusú szellemet bizonyos dolgok megtétele céljából. Ezek a dolgok negatívak és elvetemültek az emberek szemében, így ezek a negatív és elvetemült karakterek határozottan negatív alakok, vagyis azok az embertípusok, akiket kezdettől arra rendel Isten, hogy ellenpontként és negatív tananyagként lépjenek be az Ő házába. Isten azért játszatja el velük ezeket a szerepeket, mert az ő természetlényegükkel csakis ezeket a szerepeket tudják eljátszani, és Ő hagyja, hogy aszerint szerepeljenek, ami a szívükben van, és azt tegyék, amit a szívük szerint ellenpontként tenniük kell. Isten az egész folyamat alatt aszerint az alapelv szerint közelíti meg és kezeli ezeket a dolgokat – legyen bár szó pozitív vagy negatív alakok megnyilvánulásairól –, hogy hagyja őket a természetes medrükben haladni. Ahogy ezeket a dolgokat szemlélik és kezelik, a pozitív alakoknak pozitív nézőpontjaik és olyan nézőpontjaik is vannak, amelyek összhangban vannak az emberi mivolttal és a lelkiismeret normájával. Noha némelyek közülük romlott beállítottságokat mutatnak – olyan megnyilvánulásaik vannak, amelyek szerint embereknek akarnak megfelelni, vagy egyéb romlott beállítottságokat mutatnak –, legalább megmaradnak az emberi mivoltra jellemző lelkiismeret és józan ész mellett, vagyis tartják magukat az alapvető magaviseleti normához. Ami pedig a negatív alakokat illeti, Isten nem avatkozik bele semmibe, illetve nem vezérel semmit, amit tesznek, hanem hagyja, hogy a természetes medrükben haladjanak a dolgok; ők is aszerint cselekszenek, ami a szívükben van, felfedik a rútságukat és aszerint tesznek bizonyos dolgokat, ami a szívükben lakozik. Sikeresen játsszák el az Isten által leleplezett negatív alakok, vagyis a gonosz emberek és az antikrisztusok szerepét, lehetővé téve mások számára, hogy eleven módon, a való életben láthassák, hogy miféle emberek ördögök, miféle emberek gonosz emberek, és miféle emberek antikrisztusok, és pontosan milyen is az Isten által leleplezett antikrisztusok, gonosz emberek, Sátánok és ördögök rút arca. Ha ezek a negatív alakok nem szolgálnának élő tananyagként a való életben, akkor az ördögök és a Sátánok örökre megfoghatatlanok maradnának a fejedben, és örökké csak találgatás és elképzelés tárgyát képeznék. Most azonban közvetlenül a szemed elé vannak téve ezek az élő példák, és ezek az emberbőrbe bújt ördögök elevenen élnek a szemed előtt; a beszédük és a magatartásuk, minden szavuk és cselekedetük, az arckifejezésük, de még a hanghordozásuk is élénken megjelenik az életedben, közvetlenül előtted, és bevésődik az elmédbe. Ez nem rossz dolog a számodra. Ez a dolog újra meg újra megtörténik a gyülekezetben. Amikor először történik meg, kényelmetlenül érzed magad, és úgy gondolod, hogy imádkoznod kell Istenhez. Amikor másodszor történik meg, ezt gondolod: „Meg kell tanulnom az igazságot használni önmagam megóvására, és ha majd legközelebb találkozom ezzel a fajta emberrel, el kell kerülnöm őt”, és elkezdesz azon gondolkodni, hogy miként óvd meg magad és maradj távol a gonosz emberektől. Amikor harmadszor jelenik meg ez a fajta személy, így töprengsz: „Vajon miért beszélnek pontosan úgy ezek az emberek, mint a nagy vörös sárkány, mint a Sátán? Hát nem félrevezető dolgokat mondanak? Hát nem gonosz emberek ők? Úgy tűnik, Isten szavai azt mondták, hogy az ilyen megnyilvánulásokat mutató emberek antikrisztusok. Fel kell ismernem és le kell lepleznem őket, nem lehet, hogy félrevezessenek, és távol kell maradnom tőlük.” Azáltal, hogy újra meg újra megtapasztalod ezt a fajta dolgot, világosabb és alaposabb megértést nyersz az antikrisztusok, a gonosz emberek, a Sátánok és az ördögök felismerését, valamint azt illetően, hogy mik a bomlasztások és a zavarások. A megértésed nem áll meg többé a szavak és doktrínák, és még kevésbé a képek szintjén. Ehelyett egyre inkább képes leszel azonosítani ezeket a dolgokat a való életben, és ezzel egyidejűleg képes leszel az igazságot használva szemlélni ezeket az embereket, valamint az igazságot használva megoldani ezeket a megtörtént dolgokat. Természetesen amikor ezek a dolgok történnek, a nézeteidet és álláspontjaidat is állandóan helyesbíted, elgondolkodva azon, hogy pontosan mely álláspontot kellene a magadévá tenned ezen emberek irányában, hogy milyen perspektívából kellene szemlélned őket, és hogy milyen kapcsolatot kellene fenntartanod velük. Amikor szembesülsz ezekkel a dolgokkal, akaratlanul is el fogsz töprengeni ezeken a kérdéseken, és állandóan az igazságot fogod keresni, hogy válaszokra lelj és következtetéseket vonj le, végül pedig nyerj valamit. E folyamat során Isten nem tesz mást, mint hogy ellátja az embereket az igazsággal és képessé teszi őket az igazság megértésére, akár az igazságról történő beszélgetéssel, akár azzal, hogy az őket érő dolgokban képessé teszi az embereket az igazság megértésére. Összegezve: Isten nem fojtja el csírájában ezt a helyzetet. Ha meg kell történnie ennek a dolognak, és ha előnyös Isten választott népének az életbe való belépése, valamint a gyülekezet munkája szempontjából, akkor Isten meg fogja engedni, hogy ez megtörténjen az emberekkel, és nem fogja azt leállítani, hanem engedni fogja, hogy a maga természetes medrében haladjon a dolog. Isten egyfelől emberek kirekesztése, másfelől pedig emberek tökéletesítése céljából munkálkodik így. Az emberek kirekesztésével persze határozottan azokat veszi célba, akik ellenpontként szolgálnak és még csak szolgálatvégzésre sem méltók, míg az emberek tökéletesítésével az Ő választottait célozza meg – közülük is azokat, akik hajlandóak az igazságra törekedni. Ennek kettős jelentősége van. Az egyik jelentősége az, hogy a gonosz emberek az általuk tanúsított magatartás révén felfedésre, kirekesztésre és a gyülekezetből kitakarításra kerülnek. A másik az, hogy miközben ezek a gonosz embere fokozatosan egyfajta magatartást tanúsítanak és ellenpontként szolgálnak, Isten választott népe képessé válik arra, hogy megtanulja felismerni és megértse az Isten szavaiban rejlő igazságot; Isten ily módon ülteti el az emberekben gyakorlati módon az igazságot – vagyis Isten lehetővé teszi, hogy az általa leleplezett gonosz emberek, antikrisztusok, Sátánok és ördögök elvetemült lényegének különféle megnyilvánulásai mind megjelenjenek az emberek való életében, ez pedig képessé teszi az embereket arra, hogy világos megértésük és ismeretük legyen a gonosz, rút és negatív alakok, események és dolgok különböző típusairól. Tegyük fel például, hogy Isten ezt mondja neked: „Nem érhetsz hozzá kézzel izzó széndarabokhoz; meg fog égni és fájni fog az ujjad.” Nem tudod, hogy néznek ki az izzó széndarabok, nem tudod, milyen érzés megérinteni azokat, és miután Ő ezt mondja neked, egy doktrína az, amit megértesz. Némelyek ezután gömbnek vagy hosszú csíknak képzelnek el egy izzó széndarabot. És milyen az izzó széndarabok színe? Milyen érzés hozzájuk érni? Milyen fájdalmat éreznél, ha megérintenéd őket? Nem tudod. Az izzó széndarabokkal kapcsolatos benyomásod egy kép csupán arról, amit az elméd el tud képzelni, és soha nem lesz semmi köze a valódi dologhoz. Egy napon tehát, amikor Isten hoz egy tálca izzó szenet és eléd helyezi, te nem ismered fel, és csak azt érzed, hogy elég forrónak tűnik. Óvatosan kinyújtod a kezed a széndarabok felé, hogy lásd, vajon forróbbnak érzed-e majd az ujjaid, amikor hozzájuk érsz. Isten ezt mondja: „Megpróbálhatod, de ne fogd őket túl sokáig, máskülönben megégetik a bőröd.” Némely emberek ostobák – mind az öt ujjukkal kinyúlnak és megragadnak egy széndarabot, mire az egész kezük megég és felhólyagosodik. Mások okosak és óvatosak – ők csak egyetlen ujjukat nyújtják ki, finoman érintenek meg egy széndarabot, és egy másodperc sem telik el, máris visszahúzzák, mondván: „Jaj, ez túl forró! Ez tényleg izzik!” Akár öt, akár egy ujjadat használod a széndarab érintésére, a valódi dolgot érinted meg, nem pedig egy képet vagy szavakat, és életed hátralévő részében soha nem fogod elfelejteni azt az érzést és tapasztalatot, amikor izzó szenet érintettél, sem azt, hogy mit jelentenek számodra az izzó széndarabok. Amikor újra izzó széndarabokat látsz, ezt fogod mondani másoknak: „Használhatod őket melegedésre, ruhaszárításra és zsemlepirításra, de a kezeddel soha nem szabad hozzájuk érned. Meg fog égni és fel fog hólyagosodni a kezed, ha hozzájuk érsz.” Talán ezt mondják az emberek: „Mi történik hát, ha megég és felhólyagosodik e kezem?” Te pedig ezt fogod felelni: „Az a legkevesebb, hogy nem leszel képes megfogni dolgokat a kezeddel, és az is kényelmetlen lesz a számodra, hogy egyél, az pedig még kényelmetlenebb lesz, hogy fizikai munkát végezz.” Ilyen az, amikor tapasztalatból beszél az ember, nem igaz? Ezután a megrázó tapasztalatszerzés után mélyen beivódik az emlékezetedbe a forró széndarabok égető érzése, így többé nem szívesen nyúlsz majd hozzá izzó széndarabokhoz. Isten minden dolog felett szuverenitást gyakorol és úgy rendezi, hogy mindenféle dolog történjen az emberekkel azért, hogy tanulságokat vonhassanak le és hasznuk származhasson belőlük, valamint hogy igazán beléjük ivódhassanak azok az igazságok és szavak, amelyekkel Ő ellátja az embereket, s így Isten szavai és igazságai többé ne doktrínák, szlogenek vagy előírások legyenek az emberek szívében, hanem az életükké, illetve azokká az alapelvekké és kritériumokká váljanak, amelyekre a túlélés végett hagyatkoznak, és amelyek az életük részei – ily módon Isten munkája eléri a hatását.

Ami Isten szuverenitásának a kérdését illeti, azt kell látniuk az embereknek, hogy Isten rendezi el minden eseménynek a kezdetét, azután pedig Ő vezérli és vezeti az alakulásának a menetét; azt illetően, hogy végül mi az esemény eredménye, hogy mit és mennyit nyernek belőle azok, akik törekednek az igazságra, hogy hol végzi ez az esemény és hol az abban részt vevő emberek és dolgok, és hogy azok végül miként lesznek elrendezve, természetesen ezeket is Isten határozza meg – ez Isten minden dolgok felett való szuverenitásának az alapelve. Isten csak az egyes események kezdetét, folyamatát és eredményét határozza meg előre, és hagyja, hogy az egész esemény szabadon alakuljon az Általa meghatározott irányba, abból a célból, hogy minden a természetes mintákhoz igazodjék, vagy hogy minden anélkül fejtse ki a hatását, hogy bármiféle torzuláson vagy feldolgozáson menne keresztül, éspedig azért, hogy elérje azt a hatást, amelyet Isten szándéka szerint el kell érnie. Avagy nem így van? (De igen.) Amikor például Isten úgy rendezi, hogy egy esemény elkezdődjék és megtörténjék, akkor elkezdi megfigyelni azoknak az embereknek a hozzáállását, akik ezzel az eseménnyel kapcsolatba kerülnek, és azt is, hogy milyen nézeteik vannak az adott eseményt illetően – hogy figyelmesen szemlélik vagy hogy nem érdekli őket és nem figyelnek oda rá, és hogy teljes szívükkel bekapcsolódnak-e abba, avagy elutasítják, ellenállnak és elkerülik – Isten megfigyeli az emberek különböző típusainak megnyilvánulásait. Beleavatkozik hát Isten a különböző típusú emberek megnyilvánulásaiba? Isten nem avatkozik bele. Isten megadja neked a szabad választás jogát. Tulajdoníthatsz nagy jelentőséget ennek az eseménynek és veheted nagyon komolyan, vagy olyan hozzáállást is a magadévá tehetsz, amellyel figyelmen kívül hagyod és közönyös vagy iránta, és természetesen tartózkodó hozzáállást is mutathatsz, elkerülve azt és nem véve részt benne – Isten csak csendben megfigyel. Azonban Isten kezdeményezi az egész esemény felmerülését és bekövetkezését. Ez az első lépése Isten szuverenitásának egy esemény felett. Amikor elkezd kialakulni ez az esemény, azt, hogy mely emberek vegyenek részt benne, mely emberek kapcsolódjanak bele, és hogy mely irányba alakuljon ezek bekapcsolódását követően, mindezeket az embereket természetesen Isten manőverezi és rendezi, hogy az esemény abba az irányba alakuljon és azzal a hatással járjon, amit Isten akar. Ugyanígy, amikor ez az esemény napvilágra kerül, és csúcspontra jut az egész ügy, Isten még mindig figyeli az emberek különböző típusainak hozzáállását, megnyilvánulásait, véleményeit és nézeteit. Figyeli, hogy valóban a szívedre veszed-e ezt az ügyet, hogy rendkívül komolyan, szigorún és lelkiismeretesen állsz-e ehhez az eseményhez, vagy hogy közömbös vagy-e iránta, figyelmen kívül hagyod-e és hihetetlen érzéketlenséggel viszonyulsz-e hozzá, illetve elkerülő és viszolygó hozzáállást tanúsítasz-e az irányában. Figyeli, hogy olyan ember vagy-e, aki szereti az igazságot, és hogy olyan ember vagy-e, aki komolyan veszi Isten szavait, Isten követelményeit és az igazságot. Az egész esemény alakulásának a folyamata során egyre nyilvánvalóbbá válik a hozzáállásod, és Isten egyre világosabban fogja látni az igazsághoz való hozzáállásodat, az Általa eléd tárt körülményekhez való hozzáállásodat, és az igazságra törekvéshez való hozzáállásodat is világosan fogja látni. Amikor a végéig kibontakozik az egész esemény, és megvan az elkerülhetetlen eredménye, Isten még mindig figyeli, hogy mit nyertél az egész eseményből, hogy miről gondolkozol az elmédben, és hogy mit latolgatsz. Megnézi, hogy csupán önmagad megóvása érdekében összpontosítasz-e arra, hogy tapasztalatot nyerj és tanulságokat vonj le ebből az eseményből – olyan ember lévén, aki az embereknek akar megfelelni –, avagy az igazságalapelvek szerint teszel-e dolgokat és nem vagy többé olyan zavaros fejű, amilyen előtte voltál. Isten azt is meg fogja nézni, hogy milyen a hozzáállásod ehhez az eseményhez, hogy csendben maradsz-e és nem fejezel-e ki semmilyen nézetet, távol tartva magad mindentől, ami nem érint téged személyesen, vagy hogy ezzel az eseménnyel találkozva nemcsak a tiszta felfogásnak vagy híján, hanem az Istennel kapcsolatos félreértéseid és panaszaid is súlyosbodtak, és még több elképzelés és képzelődés alakult ki benned Róla, egészen odáig, hogy el akarod kerülni azt az eseményt. A különböző típusú embereknek különféle gondolataik és nézeteik vannak, amikor mindenféle események bontakoznak ki, és Isten valamennyit megfigyeli és nyilvántartja. Isten bármely évben, bármely napon és bármely órában, percben vagy másodpercben átvizsgálja, hogy mit gondolsz, mit mondasz, mit latolgatsz, mit tervezel, hogy az igazság mely aspektusát értetted meg, hogy mi a hozzáállásod, amikor valaki az igazság valamely aspektusáról beszél, hogy ellenállsz-e neki, idegenkedsz tőle és nem akarod meghallgatni, vagy hogy a menekülésedet tervezgeted-e. Olyan emberek is vannak, akiknek soha nincs semmilyen hozzáállásuk a gyülekezetben, Isten házában, illetve körülöttük megjelenő emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz, akik olyan érzéketlenek és tompa eszűek, akár a tökfejek. Csupán szorosan ragaszkodnak a saját nézeteikhez, ezt gondolván: „Amíg nem művelek gonoszságot és nem okozok bomlasztásokat és zavarásokat, illetve nem ítélek meg másokat, nem teszek semmilyen megjegyzést, és nincs semmilyen hozzáállásom vagy nézetem, amikor emberekkel, eseményekkel vagy dolgokkal találkozom, hanem csak robotként cselekszem, jól végzem a kötelességemet és jól és szabálykövető módon végzek munkát, addig az elég.” Ez is egyfajta gondolat és nézet. Isten természetesen ezt a fajta gondolatot és nézetet is megfigyeli és nyilvántartja. Isten azzal a céllal gyakorol szuverenitást minden dolog és minden esemény, valamint az emberek körül történő minden konkrét dolog felett, hogy körülményeket adjon az emberek elé és élő tananyagokkal lássa el őket, hogy a különböző típusú emberek mindenféle dolgokkal szembesülve megmutassák a legigazibb oldalukat, és megmutassák a legigazibb gondolataikat és nézeteiket, valamint a legigazibb hozzáállásukat Istenhez és az igazsághoz. Az emberek ezen hozzáállásai a szabadság állapotában nyilvánulnak meg teljes mértékben. Isten soha nem avatkozik be, nem befolyásol, illetve nem manipulál, hanem csak megengedi, hogy a különböző típusú emberek aszerint fejezzék ki a gondolataikat, nézeteiket és hozzáállásukat, ami a szívükben van és ami azoknak a természetes folyása, végül pedig felfedi és a megnyilvánulásaik szerint kezeli a különféle típusú embereket. Ki tartozik a „különféle típusú emberek” közé? Mit rendez el Isten a különféle típusú emberek számára? Isten az igazságot szeretőket képessé teszi az igazság elnyerésére; azokat, akiket nem érdekel az igazság, de akik hajlandóak munkát végezni, képessé teszi arra, hogy nekiálljanak és így is tegyenek; azok előtt pedig, akiket taszít az igazság és akik idegenkednek az igazságtól, felfedi az igazságtól idegenkedő hozzáállásukat, de ha neki tudnak látni a szolgálatvégzésnek vagy alkalmasak a szolgálatvégzésre, akkor Isten kiválasztja ezeket a jobbakat és feljogosítja őket arra, hogy szolgálatot végezzenek, míg ha nem alkalmasak a szolgálatvégzésre vagy oly mértékben idegenkednek az igazságtól, hogy akár bomlasztásokat és zavarásokat is okozhatnak, akkor Isten a megfelelő időben és alkalommal kitakarítja őket. Erről az egész Isten által végzett munkáról elmondható, hogy nem egyezik meg az emberek elképzeléseivel, nem igaz? (De igen.) Meg tudják vajon látni mindebben Isten toleranciáját és szeretetreméltóságát az emberek? (Ezekből a dolgokból megláthatjuk, hogy Isten ezen a gyakorlati munkán keresztül vezeti megtapasztalásra az embereket, és Istennek az ember iránti szeretete áll ennek az egész munkának a hátterében.) Ebben a munkában benne vannak Isten fáradságos szándékai, az Ő munkájának a bölcsessége és az Ő felelősségteljes hozzáállása azokhoz az emberi lényekhez, akiket meg szándékozik menteni. Van egy másik aspektus is, éspedig az, hogy Isten tulajdonai és lénye nem olyan dolgok, amellyel az emberi lények rendelkeznek. Isten rendkívül szigorúan és komolyan vesz mindent, amit csinál, és Ő sohasem gondatlan. Ami az igazságnak az emberek által való elnyerése kérdését illeti, ebben a tekintetben különösen elmondható, hogy Isten rendkívül szigorú és komoly; Istennek így kell cselekednie ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az emberek életéért és az emberek sorsáért. Istennek természetesen pontosan ilyen a lényege, ilyen a lénye és ilyenek a tulajdonai. Bármilyen legyen is a hozzáállásod az életedhez, a sorsodhoz és a rendeltetési helyedhez, legyen bár ez komoly és szigorú hozzáállás vagy felületes hozzáállás, akárhogy legyen is, mivel Isten kiválasztott, ellát az igazsággal és meg akar menteni téged, minden dolgot illetően teljes mértékben felfogja majd minden szavad, cselekedeted és hozzáállásod, és végül a hozzáállásaid alapján határozza meg a sorsodat. A hozzáállásaid összessége alapján pedig meg fogja nézni, hogy olyasvalaki leszel-e majd végül, aki elnyeri az igazságot, és aki képes lesz alávetni magát Istennek és összeegyeztethetőnek lenni Vele. Lehet, hogy sohasem vetted komolyan azt a dolgot, hogy Isten megmenti az embereket, talán soha nem töprengtél el rajta alaposan, és nem tudod, hogyan menti meg Isten az embereket. Mivel azonban a Teremtő szuverenitást gyakorol a teremtett lények felett, Ő nem olyan zavaros fejű és értetlen, amilyenek az emberek; Ő komolyan végzi az emberiség megmentésének munkáját. Ő teremtett és Ő választott ki téged. Megígérte az embereknek, hogy teljesen meg fogja menteni őket, így aztán véghez fogja vinni ezt a munkát és mindvégig felelős lesz érte. Éppen ezért Isten munkájának a véghezvitele és a mindvégig történő felelősségvállalása valódi megnyilvánulásokkal és tényleges munkatartalommal bír. Ez az, ahogyan Isten munkálkodik, és ez az Ő őszinte és komoly hozzáállása. Isten nem lesz felületes irányodban, és nem fog valamiféle szlogennel elhessegetni téged; Isten munkája különösen jól tükrözi azt a valódi árat, amelyet Isten az emberek megmentéséért fizet, valamint az emberekhez való felelősségteljes hozzáállását.

Amikor az emberek megértik az alapelveit és célját az emberek Isten általi megmentésének és Isten mindenek felett való szuverenitásának, az vajon nem fogja valamilyen mértékben eloszlatni az Istennel kapcsolatos elképzeléseiket és képzelődéseiket? (De igen.) Mit kell megérteniük az embereknek ebben a tekintetben? Azt, hogy legyen bár szó mindenféle ügyekről vagy egy konkrét ügyről, amely felett Isten szuverenitást gyakorol, az emberek együttműködése 80 vagy akár 90%-os jelentőséggel bír, és a kérdéses üggyel kapcsolatos gondolataik, nézeteik és hozzáállásuk nagyon fontosak Isten szemében. Ne gondold, hogy ha nem mondasz semmit és nem foglalsz állást, amikor dolgok érnek téged, akkor Isten nem fog figyelmet fordítani rád és figyelmen kívül hagy majd téged. Ha azt szeretnéd, hogy Isten figyelmen kívül hagyjon, akkor jobban tennéd, ha nem hinnél Istenben. Mivel Isten házában vagy és mivel Isten kiválasztott téged, Isten egyáltalán nem fog téged figyelmen kívül hagyni. Isten szemében minden dolog átvizsgálásra kerül, te pedig kicsiny emberként annál inkább. Isten akkor is folyamatosan átvizsgálna és vezetne téged, ha egy hangya lennél, és Ő kiválasztana téged. Mivel Isten átvizsgál téged, egyszerűen el kell fogadnod azokat a dolgokat, amelyek érnek. Ne kerüld el őket – az elkerülés nem bölcs döntés. Szembe kell nézned velük. Csakis akkor lesz lehetőséged – az Isten által eléd adott körülmények közepette – elnyerni azokat az igazságokat, amelyeknek a megértését megengedi neked Isten, hogyha szembenézel ezekkel a dolgokkal és világos a hozzáállásod, míg ha elkerülöd őket, csendben maradva nem leszel képes igazságok megértésére. A látomásokkal kapcsolatos igazságokon kívül egyéb igazságok – éspedig az emberi élettel és létezéssel kapcsolatos mindenféle igazságok – azon a körülményen vagy kontextuson keresztül jutnak kifejezésre, amelyben egy bizonyos személy valamilyen magatartást tanúsít. Az emberek azután tudják csak igazán felfogni ezeknek az igazságoknak a valóságait, miután valódi tapasztalatot és megértést nyertek. A legtöbb ember nem tudja tisztán látni ezt a pontot, és langymeleg a hozzáállásuk a különféle igazságokhoz, valamint állandóan el akarják kerülni ezeket a körülményeket, és nem kívánják valódi problémák vonatkozásában az igazságot keresni. Nem tanulják meg az igazság alapján felismerni az emberek és események különféle típusait, és azt sem gyakorolják, hogy miként alkalmazzák az igazságot különféle problémák megoldása érdekében. Bármi éri is őket, nincs hozzáállásuk, nincsenek nézeteik, és nem vesznek részt beszélgetésben és megbeszéléseken. Megelégszenek pusztán annyival, hogy mindennap imádkoznak Istenhez, olvassák Isten szavait, himnuszokat tanulnak és végzik a kötelességeiket, és ennyi az egész. Elmondok neked egy dolgot, mégpedig azt, hogy egy munkásra az a jellemző, hogy csak erőfeszítést tenni hajlandó, de az igazság semmilyen aspektusa nem érdekli, az igazság egyetlen aspektusát sem hajlandó komolyan venni, és ezt problémásnak találja – ilyen egy munkás. Ha nem a Sátán szolgája, avagy valamilyen gonosz személy, illetve antikrisztus vagy, akkor a legjobb esetben is csak munkás lehetsz. Isten népének azon tagjai esetében azonban, akik üdvösségre tudnak jutni, más a helyzet. Ők nem elégszenek meg pusztán annyival, hogy munkát végeznek és egy kis erőfeszítést tesznek, hanem megismerik és megértik a mindenféle típusú emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatos különféle igazságokat, és ezen igazságok alapján foglalkoznak a különféle típusú emberekkel és eseményekkel. Ily módon fokozatosan beléjük ivódnak és fokozatosan az életükké és a cselekedeteik és magaviseletük alapelveivé válnak a különféle igazságok. Csak akkor leszel képes alávetni magad Istennek, valamint félni Istent és kerülni a rosszat, ha az igazság az életeddé válik; máskülönben nem lehet elérni ezt a hatást. Ne félj attól, hogy megtapasztalj dolgokat, és ne félj felismerni az embereket. Nem rossz dolog, hogy mindenféle események történnek, Isten szuverenitást gyakorol e felett. Mi félnivalód van, ha egyszer Isten szuverenitást gyakorol és Ő rendezi el a dolgokat? Ha Isten szuverenitást gyakorol és Ő rendezi el a dolgokat, akkor a legkevesebb, ami elmondható, hogy egy esemény bekövetkezése nem lesz rosszindulatú, illetve nem lesz kísértés a számodra, hanem azért fog történni, hogy tanulságokat vonj le, hogy épülj, hogy a javadat szolgálja és hogy tökéletesítsen téged. Ha képes vagy alávetni magad Isten vezényléseinek és rendezéseinek, pozitív tananyagként közeledni ahhoz, ami veled történik, valamint keresni az igazságot és levonni azokat a tanulságokat, amelyeket le kell vonnod, akkor természetszerűleg és észrevétlenül beléd ivódik majd és az életeddé válik az igazság. Éppen ezért helytelen az, hogy a legtöbb ember közönyös, elkerülő, a dolgokban részt nem vevő és azokba be nem kapcsolódó hozzáállást tesz magáévá, valamint nem fejez ki nézeteket és nem beszélget, amikor különféle eseményekkel szembesül – ez nem ajánlatos. Miért mondom azt, hogy ez helytelen és nem ajánlatos? Ez a hozzáállás azt mutatja Istennek, hogy nem érdekel az Ő üdvössége és jó szándékai, hogy nem érdekel az, hogy Isten tökéletesítsen téged, és nem fordítasz erre figyelmet és elveted ezt. Vajon még akkor is meg akar majd menteni téged Isten, ha azt látja, hogy ilyen a hozzáállásod? És még ha meg is akar menteni téged Isten, vajon hogyan tud megmenteni, ha nem működsz együtt? Ahogy a mondás tartja: „Ez veszett fejsze nyele”, és ez a mondás pontosan az ilyen típusú emberre utal.

Isten sok-sok igazságot kimondott az Ő teljes irányítási terve, és különösen munkájának ezen utolsó szakasza során, és te mindegyiküket hallottad. Nem számít, mennyit tapasztaltál vagy értettél meg belőlük, a legkevesebb, hogy ismered őket, így Isten semmilyen további beavatkozó vagy előmozdító munkát nem fog végezni. Isten csak a hozzáállásodat, valamint az együttműködésedet várja mindenben, ami téged ér – látni akarja a hozzáállásodat, a nézeteidet, a törekvéseidet és hogy melyik útra térsz. Ha valahányszor emberekkel, eseményekkel vagy dolgokkal szembesülsz, azt jegyzi fel Isten, hogy nincs hozzáállásod és nincsenek nézeteid, és hogy soha nincs semmi mondanivalód, akkor mondd csak, nem egy fajankó vagy? Miféle embereknek sincs soha semmi mondanivalójuk? Talán nem azoknak, akik süketek, némák, féleszűek vagy idióták? Isten azt jegyzi fel, hogy nincs hozzáállásod, úgyhogy amikor végül pontoz majd téged, nulla pontot fogsz kapni. Amikor ér téged valami, Isten ezt kérdezi: „Hajlandó vagy árat fizetni?”, te pedig ezt mondod: „Igen!”, mire Ő megkérdezi: „Van benned elszántság? Tettél esküt?”, és te így felelsz: „Igen!” Ha csak ennyi elszántságod van, de amikor megkérdeznek, hogy mit nyertél ennek a körülménynek a megtapasztalásából, akkor semmit sem tudsz mondani, és semmilyen megtapasztalt körülményből nem nyertél semmit, akkor a végén, amikor pontozni fog téged Isten, ez mindössze két pont lesz. Hogy miért lesz két pont? A kevéske elszántságod miatt fogsz addigra két pontot elnyerni. Mondd meg Nekem, nem fog ezzel vajon befellegezni neked? Lesz-e még reményed az üdvösségre? Az üdvösség reménysége azáltal lehet a tiéd, hogy te magad törekszel rá. Ezt a gyümölcsöt kapod cserébe azért, hogy úgy döntesz, az igazságra törekvés útján fogsz járni. Bármi érjen is hát, ne félj tőle, ne kerüld el; ne takard el a kezeddel a fejed és ne húzódj vissza, mint valami teknős a páncéljába – nézz inkább szembe vele pozitívan és proaktívan. Ha bátortalan vagy és félsz a dolgoktól, és ha semmiről nem mersz ítéletet mondani – bárkivel legyen is kapcsolatos az adott dolog –, mert félsz, hogy ha valami rosszat mondasz, lelepleznek és át fognak látni rajtad a többiek, és folyton csak félsz és soha semmiben nem veszel részt, ez azt jelenti, hogy eljátszod az esélyedet! Lehet, hogy sok energiát fektettél a kötelességed végzésébe, de a tény az hogy már régen meghatároztad a saját sorsodat. Végül két pontot fogsz csak kapni, nem egy kétbites fajankó vagy akkor? Két pontot kapni nem ugyanaz talán, mint kétbites fajankónak lenni? Mivel pedig csak két pontot fogsz kapni, nem hiába hittél vajon Istenben egész életeden át? Ez Isten munkájának az utolsó szakasza, ha ebben az időben hiábavaló volt a hited, akkor meg lesz pecsételve a sorsod. Isten soha többé nem fogja újra elvégezni az emberi lények megmentésének munkáját. Ez az utolsó esély – ha még mindig nem törekszel rá és elszalasztod, és ha nem tudsz üdvösséget nyerni, az bizony nagy kár lesz! Nem számít, hány éve tapasztalod már Isten munkáját, legalább megfelelt minősítést kell kapnod, és akkor még mindig lesz reményed a túlélésre. Ha még csak a munkavégzésed sem megfelelő színvonalú, és sok bomlasztást és zavarást is okoztál, akkor addigra semennyi gyümölcsöt nem fogsz betakarítani, és nulla reménységed lesz az üdvösség elnyerésére. Ne szemlélő légy minden olyan körülményben, amelyeket Isten eléd tár; légy résztvevő, vegyél részt bennük! Van azonban egy alapelv, amelyet minimum be kell tartanod: Ne okozz zavarásokat! Részt vehetsz és kifejezheted a saját véleményeidet és megítéléseidet, és még ha úgy is beszélsz, mint egy laikus, és csak szavakat és doktrínákat szólsz is, nem számít. Viszont minden dologban az igazságkeresés alapelve és szándéka szerint kell részt venned, az igazságot gyakorolva és alávetve magad az igazságnak – csakis ekkor lesz reményed az üdvösségre. Milyen alapra épül az üdvösség reménye? Annak alapjára épül, hogy képes vagy az igazság felé törekedni, elmélkedni az igazságon és erőfeszítést tenni az igazságba, amikor az egyes dolgok történnek. Csak ezen az alapon értheted meg az igazságot, gyakorolhatod az igazságot, és juthatsz üdvösségre. Ha azonban mindig szemlélő vagy, amikor dolgok történnek – semmiféle értékelést vagy jellemzést nem adsz és nem fejezel ki semmilyen személyes véleményt – és semmiről sincsenek nézeteid, illetve még ha vannak is nézeteid, nem fejezed ki őket és nem tudod, hogy azok helyesek vagy helytelenek-e, hanem csak hét lakat alatt őrzöd őket a fejedben és gondolkodsz róluk, akkor a végén nem nyered majd el az igazságot. Gondolj bele, olyan ez, mintha éheznél, miközben egy nagy lakomán ülsz. Hát nem vagy szánalmas? Isten munkájában, ha tíz éve hiszel, és egész idő alatt szemlélő voltál, vagy húsz, illetve harminc éve hiszel és egész idő alatt szemlélő voltál, akkor a végén, amikor eljön a sorsodról való döntés ideje, Isten két pontot ír majd a neved mellé a nyilvántartásban, így hát ócska bolond leszel, az esélyedet az igazság elnyerésére, valamint a reményedet az üdvösségre pedig te magad teszed teljesen tönkre. A legvégén ócska bolondnak bélyegeznek majd, és meg fogod érdemelni, nem igaz? (De igen.) Mi a titka annak, hogy az ember ne legyen ócska bolond? (A titok az, hogy ne legyen szemlélő.) Ne légy szemlélő. Hiszel Istenben, tehát akkor meg kell tapasztalnod Isten munkáját az igazság elnyerése érdekében. Egyesek talán megkérdezik: „Arra kérsz tehát, hogy mindenben részt vegyek? De az emberek ezt mondják: »Ne üsd az orrod olyasmibe, ami nem tartozik rád.«” Amikor részvételre kérnek, az azt jelenti, hogy az igazság keresésére és arra kérnek, hogy vond le a tanulságot azokból a dolgokból, amelyekkel találkozol. Amikor például egy bizonyos típusú emberrel találkozol, tisztánlátást kell nyerned a megnyilvánulásain és tettein keresztül. Ha megsérti az igazságot, fel kell ismerned, melyik az a tette, amely megsérti az igazságot. Ha a többiek azt mondják, hogy ez az illető gonosz ember, fel kell ismerned, mi olyat mondott és tett, valamint a gonosztevő mivolt mely megnyilvánulásai vannak meg benne, ami miatt gonosz emberként jellemezhető. Ha a többiek azt mondják, hogy az illető nem védelmezi Isten házának érdekeit, és annak kárára segít kívülállókat, akkor tudakozódnak kell arról, hogy mit tett. És miután tudakozdtál, nem elegendő csak ismerni ezeket a dolgokat. El is kell töprengened: „Én tudnék ilyesmit tenni? Ha senki sem emlékeztetne, lehet, hogy én is megtenném ugyanezeket a dolgokat, és akkor vajon nem ugyanaz lenne a sorsom, mint ennek az illetőnek? Nem lenne ez veszélyes? Szerencsére Isten úgy rendezte el ezt a környezetet, hogy figyelmeztessen, ami a legnagyobb oltalom számomra!” Miután eltűnődsz ezen, egy dologra rájössz: nem követheted azt az utat, amelyet ez a fajta ember követ, nem lehetsz ilyen típusú ember, és intened kell magad. Bármilyen dolgokkal találkozol is, tanulnod kell belőlük. Ha vannak olyan dolgok, amelyeket nem értesz teljesen, és amelyeket furcsának érzel a szívedben, kérdéseket kell feltenned és tájékozódnod kell róluk, és az igazság keresésével kell megbizonyosodnod a dolgok valódi állásáról. Ez nem kíváncsiság; ez komolyság. A komolyság nem azt jelenti, hogy az ember ímmel-ámmal csinál valamit vagy a csordát követi – ez a felelősségvállalás hozzáállása. Ha tisztába kerülsz a problémákkal, majd keresed az igazságot azok megoldása érdekében, a jövőben, amikor hasonló helyzettel szembesülsz, csak akkor lesz utad a gyakorláshoz, csak akkor leszel képess arra, hogy pontosan gyakorolj, valamint akkor lesz olyan érzésed majd, hogy békében és nyugalomban vagy. A komolyságod azon az alapelven alapul, hogy megpróbálod megérteni a tények valódi állását, és ezekből elnyerni az igazságot, valamint megtanulni, hogy miként szemléld az embereket és a dolgokat, ahelyett, hogy minden kérdésben másokat követnél és úsznál az árral. Csak akkor juthatsz el az igazság gyakorlásához és cselekedhetsz az alapelvek szerint, ha komolyak a cselekedeteid. Azok, akik nem komolyak, hajlamosak másokat követni és sodródni az árral, ily módon pedig valószínűleg megszegik az igazságalapelveket. Tegyük fel például, hogy valaki rendre felületesen végzi a kötelességét, ezért kizárják a kötelességvégzésből. Ezt mondod: „Kívülről úgy látszott, hogy minden rendben van vele. Hogy nem vettem észre, hogy felületes? Félrevezetett talán engem? Milyen tekintetben evickélt el a kötelességét illetően? Milyen dolgokat végzett felületesen?” Amikor valaki más mond neked néhány példát arra, hogy miként viselkedett felületesen az illető, te ezt mondod: „Ez az ember igazán jó a színlelésben! Kívülről úgy látszott, minden rendben van vele, és igazán szép dolgokat mondott. Ezt mondta: »Isten olyan nagy kegyelmet adott nekünk – nem lehetünk lelkiismeretlenek, megfelelően kell végeznünk a kötelességünket!« Amikor hallottam, ahogy ezt mondja, azt gondoltam, hogy hűségesen végzi a kötelességét; sosem képzeltem volna róla, hogy ennyire felületes! Hát nem félre lettem vezetve? Híján voltam az ítélőképességnek az emberek tekintetében, nem az igazságalapelvek alapján néztem az embereket és a dolgokat, illetve nem így kezeltem az embereket. Csupán abból indultam ki, milyen szépen beszél ez az ember, de azt nem néztem, milyen eredményeket ér el a kötelessége terén, sem a konkrét viselkedését és megnyilvánulásait, sem a lényegét – hibáztam ebben a dologban. Kiderült, hogy a kívülről jónak tűnő emberek igazából nem feltétlenül jók, és habár szépen hangzó dolgokat mondanak, nem biztos, hogy azt teszik, amit mondanak, és nem feltétlenül olyanok, akiknek van lelkiismeretük és emberi mivoltuk. Mostantól fogva Isten szavai alapján kell néznem az embereket, és meg kell tanulnom megítélni őket. Nem szabad, hogy még egyszer rászedjenek!” Látod, bármi történjék is, ha valamennyire komoly a hozzáállásod és keresed az igazságot, azután pedig levonod a következtetéseket, akkor nyerni fogsz valamit. Hát nem jó dolog, ha begyűjtöd ezeket a nyereségeket? (De igen.) Akkor addigra tanulni fogsz valamit és szert fogsz tenni valami haszonra az emberek megítélése terén – ezt nyered az igazsággal kapcsolatos komoly hozzáállásodból és erőfeszítésedből. Tegyük fel, hogy nincs ilyen komoly hozzáállásod. Amikor meghallod, hogy hogy valakit elküldtek, mert állandóan felületesen végezte a kötelességét, nem kérdezed meg, hogy „Miért volt felületes? Miért küldték el őt?” Inkább csak ezt gondolod magadban: „Miért olyan nagy ügy, ha felületes valaki? Engem mindenesetre nem küldtek el, úgyhogy minden rendben van.” Ebben az esetben addigra vajon kapni fogsz egy kis figyelmeztetést, le fogsz vonni egy kis tanulságot vagy szert fogsz tenni némi ítélőképességre ennek az ügynek a kapcsán? Nem. Miért nem? Azért nem, mert téged nem érdekelnek az efféle dolgok, nem veszed őket komolyan, és egyáltalán semmi terhet nem viselsz a saját életbe való belépésedet vagy az igazságra törekvést illetően, azonkívül nem érdekel téged és nem veszel részt abban, amikor mások az igazságra törekvés és az életbe való belépés kérdéseiről beszélnek, és legfeljebb csak felületesen szólsz néhány egyetértő szót, és ennyi az egész. Sok ilyen típusú ember van? Amikor dolgok érik őket, különösen szeretnek felületesek lenni és rutinszerűen cselekedni, és egyáltalán semmi terhet nem viselnek a saját életbe való belépésüket, illetve az igazságra törekvést illetően. Azon kívül, hogy szeretnek kissé pletykálkodni, amikor másokkal beszélgetnek, a legkevésbé sem érdeklik őket az olyan dolgok, amelyeknek az életbe való belépéshez vagy azokhoz a tanulságokhoz van közük, amelyeket le kellene vonniuk az embereknek az Isten által eléjük tárt körülmények közepette. Miután befejezik azt a kis munkát, amely a kezük ügyében van, csak ülnek ott, bámulva a semmibe, csak szundikálni vagy pihenni szeretnének egy ideig, és egyáltalán semmi terhet nem viselnek a saját életbe való belépésüket illetően. A csekély elszántságuk és néhány kívánságuk mellett végül semmilyen igazságot nem fognak nyerni ezek az emberek, a legvégén pedig az összpontszámuk legfeljebb kettő lehet, nem lesznek képesek megszabadulni a kétbites fajankó voltuktól, így aztán nekik végük lesz ebben az életben. Ha most véged van, akkor neked valóban véged lesz, és semmi remény nem lesz arra, hogy meg legyél mentve, mivel már eldőlt a sorsod. Az, hogy végül milyen pontszámot kap egy teremtett lény, közvetlenül összefügg a sorsával. Ha megfelelt minősítést kapsz, akkor az lesz a sorsod, hogy meg leszel mentve. Ha nem kapsz megfelelt minősítést, akkor nem lesz jó sorsod. Most van az az idő, amikor véglegesen meghatározásra kerül az emberek sorsa, és ha valakinek eldőlt a sorsa, akkor az állandó és nem változik meg. Nem lesz még egy esély arra, hogy jó sorsra törekedj, és nem lesz esélyed megváltoztatni – egyszer s mindenkorra meg lesz határozva a sorsod. Megértetted? Vajon azért mondom ezt, hogy megrémisszelek? (Nem.) Gondolkodj el rajta – Isten most végzi az emberiség irányításának és megmentésének munkáját, és Ő ellátja az embereket azokkal a különböző igazságokkal, amelyeknek a birtokában kell lenniük – vajon hányszor végezheti el Isten ezt a fajta munkát? (Csak most az egyszer.) Korábban soha nem került még sor rá, és a jövőben soha többé nem fog. Ez az egyszeri alkalom, és ha egyszer befejeződik, azzal teljesen elkészül majd Isten nagy munkája. Mit jelent az, hogy „teljesen elkészül”? Azt jelenti, hogy Ő nem fogja ismét elvégezni, és hogy nincsenek ilyen tervei. Éppen ezért bármi is most az emberek végső sorsa, az véglegesítve lesz és nem fog megváltozni. Isten nem fog alkalmat adni az embereknek arra, hogy ismét teljesítsenek vagy hogy újra leéljék az életüket. Az az idő, amely elmúlt, soha többé nem fog visszatérni, és nem lesz semmilyen változás. Ha tehát nem ragadod meg ezt a lehetőséget, akkor el fogod veszíteni annak lehetőségét, hogy megmentsenek. Ha figyelmen kívül hagyod a különféle körülményeket és a különféle embereket, eseményeket és dolgokat, akiket és amelyeket Isten eléd tár, ha érzéketlen és tompaelméjű vagy velük kapcsolatban és közönyösen kezeled őket, akkor egy kétbites fajankó vagy. Még te sem veszed komolyan a saját sorsodat és rendeltetési helyedet, akkor hát ki fog bármilyen figyelmet szentelni neked? Olyan sokszor elmondták már ezt neked, de te nem veszed komolyan, mi vagy hát akkor, ha nem egy kétbites fajankó? Semmi sem olyan fontos, mint annak kérdése, hogy megmentsenek. Vagy nem így van talán? (De igen.) Természetesen, amint az imént mondtam, egy ember végső sorsát az határozza meg, hogy összességében milyenek a megnyilvánulásai mindazon körülmények közepette, amelyek felett Isten szuverenitást gyakorol, úgyhogy az embereknek oda kellene figyelniük összességében a megnyilvánulásaikra a mindennapi életben. Nem arra szándékozlak kérni ezzel, hogy pletykálkodj és vonódj be vitákba, hanem azt akarom, hogy a jelenlegi körülményed és állapotaid alapján a lehető legnagyobb mértékben értsd meg az igazságot és menj be az igazságba, hogy lépj rá az igazságra törekvés útjára, és igyekezz többé-kevésbé bemenni az „elengedés” három tételébe, amelyekről az imént beszélgettünk, mielőtt még befejeződik Isten munkája – akkor 60 vagy akár több ponttal fogsz átmenni és megmentett ember leszel. Ha azonban még csak a közelébe sem jutsz ennek e három tétel bármelyikének vonatkozásában, vagy ha egyikből sem felelsz meg, és egyikbe sem mész be valójában, akkor nem nyersz „megfelelt” minősítést, és nem leszel megmentve. Megértetted? (Igen.)

Minek a gyakorlatba ültetésére kellene most mindannyiótoknak összpontosítanotok? Az igazság keresésének és a tanulságok levonásának gyakorlatba ültetésére az Isten által elétek tárt körülmények közepette. Ha mindennap megelégszel annyival, hogy mindössze erőfeszítést teszel és munkát végzel anélkül, hogy bármennyire is törekednél az igazságra, akkor csak egy munkás vagy. Ha tettél erőfeszítést, megtapasztaltad az Isten által eléd tárt különféle körülményeket és megértettél néhány igazságot, valamint – függetlenül attól, hogy mennyi igazságot nyertél el – végül is szert tettél nyereségre – akár nagyra, akár kicsire, akár sokra, akár kevésre –, és noha nagyon hosszú idődbe telt elnyerni ezeket a dolgokat és lassú volt az előrehaladásod, ha legalább is Isten munkájának a folyamában vagy, és olyasvalaki vagy, aki szert tett nyereségre, akkor lesz esélyed arra, hogy meg legyél mentve. Mi a legalapvetőbb dolog, amit most tenned kell? Ki kell lépned a különféle bonyolult és értelmetlen ügyekből és az igazságra törekvésnek kell szentelned a szívedet; igyekezned kell rövid időn belül megragadni a különféle állapotaidat, megismerni az Achilles-sarkodat, a gyengeségeidet és a problémáidat, azután pedig keresni az igazságot a megoldásuk végett, hogy legyen egy utad, amelyet követhetsz, és egy célod, amelyre törekedhetsz, valamint világos igazságalapelveid, amelyekhez tarthatod magad az általad végzett kötelességben. Legyen egy világos célod és irányod, amelyre törekedhetsz a saját hiányosságaid, a saját kötelességed és a saját körülményed tekintetében ahelyett, hogy fej nélküli csirke módjára futkosnál össze-vissza, és ott kötnél ki, ahová a lábaid vakon visznek, ami veszélyes. Meg kell szabadulnod az életed azon állapotától és jelenlegi helyzetétől, amelyben csak erőfeszítést teszel, de nem nyered el az igazságot. Ne légy szemlélő és ne vonódj be mindenféle vitákba. Ha nem akarsz bevonódni ezekbe, meg kell tanulnod erőfeszítést tenni az igazságalapelvekért. Ha az igazságalapelvek mindegyikét érted, képes leszel megmenekülni az ilyesfajta vitáktól. Miért mondom ezt? Akkor tudsz csak bemenni a különféle igazságokba, ha megértetted azokat, és csak ekkor lesz reményed arra, hogy bemenj az igazságvalóságba. Ekkor, ha részt veszel különféle dolgokban, lesznek alapelveid és tudni fogod, miként néz szembe ezekkel a dolgokkal. Ha csak felhagysz azzal, hogy külső szemlélő légy, de teljesen zavaros képed van minden igazságról, és semmilyen igazságot nem értesz, és csupán doktrínákat és néhány szót értesz; ha nem tudod, miként ismerd fel a különféle embereket, amikor pedig problémákkal találkozol, csak az események lefolyásáról beszélsz, és arról mondasz ítéletet, hogy kinek volt igaza és ki tévedett, de semmi többről, végül pedig nem nyered el az igazságot, akkor hiába veszel részt bármely dologban. Mi lesz az efféle részvételből? Viták provokálása lesz belőle. Éppen ezért meg kell tanulnod erőfeszítést tenni az igazságalapelvekért, és ha egyre tisztábban látsz már az alkalmazásukat illetően – és egyre pontosabban alkalmazod őket –, akkor lesz arra reményed, hogy bemenj az igazságvalóságba, valamint arra is lesz reményed, hogy meg legyél mentve.

Hány gyakorlási alapelvről beszélgettünk összesen azzal kapcsolatban, hogy miként nyerhetik el az emberek az igazságot azon körülmények közepette, amelyeket Isten eléjük tár? Ne légy szemlélő! –és még? (Ne csupán erőfeszítést tégy!) Szabadulj meg attól az állapottól, amelyben megelégszel azzal, hogy mindössze erőfeszítést teszel, de nem vagy hajlandó az igazságra törekedni. Mi van még? (Ne vonódj be mindenféle vitákba!) Ne vonódj be mindenféle vitákba, ne keveredj bele mindenféle bonyolult ügyekbe – ne helyettesítsd ezekkel a dolgokkal az igazságalapelvek betartását. Ezeket az alapelveket mind be kell tartanotok. Ha szilárdan kitartotok mellettük, nem lesztek messze az igazságra törekvéstől, és hamarosan képesek lesztek bemenni az igazságra törekvés valóságába. Könnyű vajon ezt gyakorlatba ültetni? Sok éve beszélgetek már emberekkel a gyülekezetben, de nagyon kevesen tesznek fel Nekem az életbe való belépésről szóló, illetve az igazságalapelvekkel kapcsolatos kérdéseket, és nagyon kevesen beszélnek a személyes állapotaikról, majd keresik a gyakorlás útját. Inkább olyan kérdéseket tesznek fel némelyek, amelyeknek semmi közük az igazsághoz, sőt olyan szavakat is használnak, mint az, hogy „keres”. Amikor a „keres” szót hallom, nagyon figyelmesen és komolyan hallgatok, teljes figyelmemmel feléjük fordulok, de amikor kiderül, hogy egy triviális és külsőséges dologról kérdeznek, undort érzek. Ezt mondom: „Annak a dolognak, amelyről kérdezel, semmi köze a gyülekezet munkájához és az életbe való belépéshez. Ne használd a »keres« szót. Ezzel megsérted a »keres« szót.” Lehet helytelenül használni a „keres” szót? (Nem, nem lehet.) Valaki ilyet is kérdezett Tőlem: „A gyermekemnek van egy anyajegy a hátán. Egyesek azt mondják, hogy ez az anyajegy balszerencsét jelent, mások azt mondják, hogy fennáll a veszélye valamilyen betegségnek azon a területen, ahol kinőtt az anyajegy. Akárhogy is legyen, engem nem érdekel, hogy balszerencsés-e vagy sem, de ha valóban káros az egészségére nézve, nem kellene Szerinted levetetni ezt az anyajegyet?” Ti hogyan válaszolnátok, ha ezt kérdeznék tőletek? Szerintetek van ennek köze az igazsághoz? Van ennek köze a gyülekezet munkájához? (Nem, nincsen.) Egyikhez sincs köze, így hát foglalkoznom kell vajon ezzel a kérdéssel? (Nem.) Nincs efféle kötelezettségem. Úgyhogy ezt mondtam: „A ténynek, hogy van egy anyajegy a fiad hátán, semmi köze az igazsághoz. Ne Engem kérdezz róla, hanem eredj és kérdezz meg egy orvost. Nem Én vagyok a háziorvosod.” Szerintetek kellene foglalkoznom ezzel a kérdéssel? (Nem, nem kellene.) Mindegy, kit kérdezel meg, senki sem lenne hajlandó ezzel a kérdéssel foglalkozni. Nem arról van szó, hogy félnének felelősséget vállalni, hanem inkább arról, hogy nem kötelesek efféle dolgokkal foglalkozni. Hatással lenne a gyülekezet munkájára az, hogy leveszik a fiad anyajegyét vagy sem? Hatással lenne a saját kötelességed végzésére? Ennek a kérdésnek semmi köze Hozzám. Ne Engem kérdezz róla, ez értelmetlen kérdés. Az égvilágon semmi köze az igazsághoz, te mégis a „keres” szót használod. Bemocskolod a „keres” szót – ez undorító! Valaki ezt is kérdezte: „Bejutott az udvaromba egy teknős. Megfogjam vagy ne? Nálad akarom keresni a választ.” Azért tárta elém ezt a kérdést, hogy Nálam keresse a választ – szerinted válaszolnom kellett volna neki? (Nem.) Ezt mondta: „Mi van, ha törvényt sértek azzal, hogy megfogom? Ha megsértem a törvényt, Te pedig nem állítasz meg benne, akkor Te leszel a felelős!” Te mit mondanál? (Szabad akaratodból döntöttél úgy, hogy megfogod – semmi köze hozzám a törvénysértésednek.) A te dolgod, hogy megsérted-e a törvényt vagy sem; ennek semmi köze Hozzám. Feltehetsz Nekem kérdéseket olyan dolgokról, amilyenek például a gyülekezeti munka alapelvei és az igazságalapelvek, de ami a jogi kérdéseket illeti, eredj és keress egy jogászt – egyeztess egy jogásszal a lakóhelyed szerinti országban. Én nem vagyok jogász, úgyhogy ne Engem kérdezz efféle dolgokról. Én az igazság kimondása és az emberiség megmentésének a munkája végett vagyok itt. Én csak az igazságot biztosítom és az alapelvekről beszélek. Annak, hogy téged meg lehet-e menteni vagy sem, semmi köze Hozzám; ez a te saját ügyed. És akkor a saját életed magánjellegű kérdéseiről még nem is beszéltünk – azokról még kevésbé kellene Engem kérdezned, én pedig nem vagyok köteles válaszolni neked. Ez így van, nem igaz? (De igen.)

Ez az Isten munkájára vonatkozó téma elválaszthatatlanul összekapcsolódik az emberek végső sorsával, így az emberek nem hordozhatnak magukban elképzeléseket és képzelődéseket, amikor elfogadják és megtapasztalják Isten munkáját; gyökerestül el kell engedniük ezeket az elképzeléseket és képzelődéseket, és nem hagyhatják, hogy azok közéjük és Isten közé álljanak. Az embereknek csakis úgy nyílhat lehetőségük az igazság megértésére és elnyerésére, ha helyes gondolatokkal, nézetekkel és hozzáállással közelítik meg Isten munkáját; csakis úgy érthetik és tapasztalhatják meg igazán az emberek Isten munkáját, és nyerhetik el végül Isten munkájából azokat az igazságokat, amelyeket el kell nyerniük, ha helyes hozzáállásokkal, gondolatokkal és nézetekkel közelítik meg Isten munkáját. Éppen ezért bármit engedj is el, az összességében mind azért van, hogy te képessé válj az igazságra törekvés helyes útjára rátérni és annak helyes ösvényén elindulni, a végeredmény és a végcél pedig nem más, mint hogy képessé válj az igazságalapelvek megértésére és az igazság elnyerésére. Ez a végső célja annak, hogy beszélgetünk erről a tartalomról. Bármiről beszélgettünk is eddig, a végső cél az, hogy képessé tegye az embereket az igazságvalóságba történő belépésre. Ha érted az igazságot és az igazságalapelvek jelentik számodra az alapot sok dologban, és többé nem irány nélkül, céltalanul vagy elveszetten teszel dolgokat, az nem azt jelenti, hogy javult a képességed, hanem azt, hogy Isten igazsága, Isten szavai jelentik számodra a cselekedeteid és a magaviseleted kritériumait. Vagyis a veled született képesség, adottságok és tehetségek alapján megértetted az igazságot, és vannak a magaviseletedre vonatkozó kritériumaid, vagyis olyan teremtett lény vagy, aki képes függetlenül élni ezen a világon és minden dolog közepette. Csakis egy ilyen emberi lény az igazán megfelelő színvonalú teremtett emberi lényként – ilyen egy megfelelő színvonalú teremtett emberi lény. Megértetted? (Igen.) Akkor itt végződik a mai beszélgetésünk. Viszontlátásra!

2023. Július 15.