A legutóbbi összejövetelünkön a családból származó terhek elengedéséről beszélgettünk. Ez a szülői elvárások elengedésének témáját érintette. Ezek az elvárások egyfajta láthatatlan nyomást gyakorolnak minden emberre, nem igaz? (De igen.) Ezek egyikei azon terheknek, amelyek az emberek családjából származnak. A szüleid elvárásainak elengedése azt jelenti, hogy elengeded azt a nyomást és azokat a terheket, amelyeket a szüleid helyeznek az életedre, a létezésedre, és az általad választott útra. Vagyis amikor a szüleid elvárásai befolyásolják azt az utat, amelyet az életben választasz, a kötelességed végrehajtását, a helyes úton való haladásodat, valamint a szabadságodat, a jogaidat és az ösztöneidet, akkor az elvárásaik egyfajta nyomást és terhet helyeznek rád. Ezek a terhek olyan dolgok, amelyeket az embereknek el kell engedniük az életük, a létezésük és az Istenbe vetett hitük során. Nem ez az a tartalom, amelyről korábban beszélgettünk? (De az.) Természetesen a szülők elvárásai sok mindent érintenek, például az ember tanulmányait, munkáját, házasságát, családját, sőt még a karrierjét, a kilátásait, a jövőjét és a többit is. Egy szülő szemszögéből minden elvárás, amelyet a gyerekével szemben támaszt, logikus, tisztességes és észszerű. Egyetlen olyan szülő sincs, akinek ne lennének elvárásai a gyerekével szemben. Lehet, hogy több, lehet, hogy kevesebb elvárásuk van, lehet, hogy nagyobb, lehet, hogy kisebb elvárásaik vannak, vagy az is lehet, hogy bizonyos időszakokban más-más elvárásaik vannak a gyermekükkel szemben. Remélik, hogy a gyerekük jó jegyeket fog kapni, hogy jól mennek majd a dolgok a munkájában, és hogy jó jövedelemhez jut majd, és hogy minden simán és boldogan fog menni számára, amikor a házasságra kerül a sor. A szülőknek még a gyerekük családjával, karrierjével, kilátásaival és egyebekkel szemben is vannak különböző elvárásaik. Egy szülő szemszögéből ezek az elvárások mind nagyon is jogosak, de a gyermeke szemszögéből ezek a különféle elvárások nagymértékben akadályozzák őt a helyes döntések meghozatalában, sőt még a szabadságát, valamint azokat a jogokat és érdekeket is akadályozzák, amelyekkel normális emberként rendelkezik. Ugyanakkor ezek az elvárások abban is akadályozzák őt, hogy normális módon használja a képességét. Összefoglalva, bármilyen szemszögből nézzük is, akár a szülő, akár a gyerek szemszögéből, ha a szülői elvárások meghaladják azt a határt, amit egy normális emberi mivolttal bíró ember képes elviselni, ha túllépik azt a határt, amit egy normális emberi mivolttal bíró ember ösztönei elérhetnek, vagy ha áthágják azokat az emberi jogokat, amelyeket egy normális emberi mivolttal rendelkező embernek birtokolnia kell, vagy azokat a kötelességeket és kötelezettségeket, amelyeket Isten ad az embereknek, és így tovább, akkor ezek az elvárások helytelenek és észszerűtlennek. Természetesen azt is mondhatjuk, hogy a szülőknek ne legyenek ilyen elvárásaik, és hogy ezeknek az elvárásoknak nem kellene létezniük. Ennek alapján a gyerekeknek el kellene engedniük ezeket a szülői elvárásokat. Tehát amikor a szülők szülői nézőpontot vagy pozíciót vesznek fel, úgy tűnik számukra, hogy joguk van elvárni, hogy a gyermekük ezt vagy azt teszi majd, és azt, hogy a gyerekük egy bizonyos utat választ majd, valamint hogy egy bizonyos fajta életet, tanulókörnyezetet vagy munkát, házasságot, családot és így tovább fog választani. Normális emberekként azonban a szülőknek nem szabadna szülői nézőpontot vagy pozíciót felvenniük, nem szabadna a szülői identitásukat arra használniuk, hogy bármit is megköveteljenek a gyereküktől a gyermeki kötelezettségei körén kívül, vagy az emberi adottságok körén túl. Sőt, a gyermekük különböző választásaiba sem szabadna beleavatkozniuk, és nem szabadna ráerőltetniük a gyermekükre az elvárásaikat, preferenciáikat, hiányosságaikat, elégedetlenségüket, illetve bármely érdeklődési körüket. Ezek olyan dolgok, amelyeket a szülőknek nem szabad tenniük. Amikor a szülők olyan elvárásokat táplálnak, amelyeket nem kellene, akkor a gyereküknek helyesen kellene ezeket az elvárásokat megközelítenie. Ami még fontosabb, hogy a gyerekük képes legyen tisztán látni ezeknek az elvárásoknak a természetét. Ha világosan látod, hogy a szüleid elvárásai megfosztanak téged az emberi jogaidtól, valamint azt, hogy ezek az elvárások egyfajta beavatkozást és zavarást jelentenek, amikor arra kerül sor, hogy a pozitív dolgokat és a helyes utat válaszd, akkor el kell engedned ezeket az elvárásokat, és figyelmen kívül kell hagynod őket. Azért kell ezt tenned, mert ez jogod, ez az a jog, amelyet Isten minden teremtett embernek adott, és a szüleidnek nem szabadna azt gondolniuk, hogy jogosultak arra, hogy beleavatkozzanak az életutadba és az emberi jogaidba, csak azért, mert ők adtak életet neked és ők a szüleid. Ezért minden teremtett lénynek joga van „nemet” mondani bármely észszerűtlen, nem megfelelő, sőt akár helytelen szülői elvárásra. Teljességgel megtagadhatod, hogy vállald a szüleid bármely elvárását. Ha nem vagy hajlandó elfogadni vagy vállalni a szüleid valamely elvárását, az a módja annak, hogy gyakorold a helytelen elvárásaik elengedését.

Amikor a szülői elvárások elengedésére kerül sor, mely igazságokat kellene megérteniük az embereknek? Vagyis tudod-e, mely igazságokon alapul a szülői elvárások elengedése, vagy mely igazságalapelvekhez kapcsolódik? Ha úgy hiszed, hogy a szüleid a hozzád legközelebb álló emberek a világon, hogy ők a főnökeid és a vezetőid, hogy ők azok az emberek, akik életet adtak neked és neveltek téged, akik elláttak élelemmel, ruhákkal, otthonnal és biztosították a közlekedésedet, akik felneveltek téged, és hogy ők a jótevőid, akkor vajon könnyű lesz számodra elengedni az elvárásaikat? (Nem.) Ha elhiszed ezeket a dolgokat, akkor nagyon valószínű, hogy testi szemszögből fogod megközelíteni a szüleid elvárásait, és nehéz lesz elengedned a helytelen és észszerűtlen elvárásaik bármelyikét is. Megkötnek és elnyomnak majd az elvárásaik. Még ha a szívedben elégedetlennek és vonakodónak is érzed magad, nem lesz erőd ahhoz, hogy kitörj ezekből az elvárásokból, és nem lesz más választásod, mint hagyni, hadd menjenek a maguk természetes útján. Miért kell majd hagynod, hogy menjenek a maguk természetes útján? Azért, mert ha elengednéd a szüleid elvárásait, és figyelmen kívül hagynád vagy elutasítanád bármelyik elvárásukat, akkor úgy éreznéd, hogy hűtlen gyerek vagy, hogy nem vagy hálás és cserben hagytad a szüleidet, és nem vagy jó ember. Ha testi nézőpontot veszel fel, akkor minden tőled telhetőt meg fogsz tenni, hogy a lelkiismeretedet felhasználva viszonozd a szüleid kedvességét, hogy biztos legyél abban, hogy a szüleid nem hiába viselték el a szenvedést miattad, és az elvárásaikat is meg akarod majd valósítani. Minden erőddel igyekszel majd teljesíteni mindazt, amire megkérnek, azért, hogy elkerüld, hogy csalódást okozz nekik, azért, hogy jól bánj velük, és úgy döntesz majd, hogy öreg korukban gondoskodni fogsz róluk, hogy biztosítsd, hogy az utolsó éveik boldogok legyenek, sőt még egy kicsit tovább is fogod gondolni, hogy intézd a temetésüket, eleget téve nekik, ugyanakkor eleget téve saját vágyadnak is, hogy odaadó gyerek légy. Míg e világban élnek, az embereket befolyásolják a különféle közvélemények és társadalmi légkörök, valamint a társadalomban népszerű különböző gondolatok és nézetek. Ha az emberek nem értik az igazságot, akkor csak a testi érzések szemszögéből képesek látni ezeket a dolgokat, és ugyanakkor csak ebből a szemszögből képesek kezelni ezeket a dolgokat. Ebben az időszakban azt fogod gondolni, hogy a szüleid sok olyan dolgot tesznek, amit egy szülőnek nem szabadna megtennie, olyannyira, hogy a szíved mélyén még megvetést és ellenszenvet is érzel majd a szüleid bizonyos cselekedeteivel és viselkedésével szemben, valamint emberi mivoltukkal, jellemükkel, cselekvési módszereikkel és módjaikkal szemben, de még akkor is odaadó gyerek akarsz majd lenni, hogy tiszteld őket és eleget tegyél nekik, és semmiképp nem mered majd elhanyagolni őket. Egyrészt azért fogod ezt tenni, hogy elkerüld, hogy a társadalom visszautasítson, másrészt pedig azért, hogy eleget tegyél a lelkiismereted szükségleteinek. Ezeket a nézeteket mind az emberiség és a társadalom sulykolta beléd, ezért nagyon nehéz lesz racionális módon kezelned a szüleid elvárásait és velük való kapcsolatodat. Kénytelen leszel tisztelettudó gyerekként közelíteni hozzájuk, nem tiltakozni a szüleid egyetlen cselekedete ellen sem; nem lesz más választásod, csak ezt tudod majd tenni, és így még nehezebb lesz számodra elengedni a szüleid elvárásait. Ha a szívedben igazán elengeded azokat, akkor még mindig el kell majd viselned egy másik terhet vagy nyomást, ami pedig a társadalom, a távoli és a közeli családod rosszallása. Még a szíved mélyéről jövő ítélkezést, kárhoztatást, átkokat és gúnyt is el kell majd viselned, amelyek azt mondják, hogy semmi vagy, hogy nem vagy kötelességtudó gyerek, hogy hálátlan vagy, sőt olyasmiket is, mint: „Nemtörődöm és hálátlan vagy, engedetlen vagy, nem jól nevelt az anyád”, amiket a világi társadalomban élő emberek mondanak – más szóval mindenféle kellemetlen dolgot. Ha nem érted az igazságot, akkor ilyen kínos helyzetbe fogsz kerülni. Vagyis, ha a szíved mélyéről racionális módon elengeded a szüleid elvárásait, illetve amikor vonakodva elengeded azokat, akkor egy másfajta teher vagy nyomás támad majd a szíved mélyén; ez a nyomás a társadalomtól és a lelkiismereted hatásából származik. Hogyan tudod tehát elengedni a szüleid elvárásait? Van egy út ennek a problémának a megoldására. Ez nem nehéz – az embereknek erőfeszítést kell tenniük az igazságba és Isten elé kell járulniuk, hogy keressék és megértsék az igazságot, azután a probléma megoldódik majd. Akkor tehát az igazságnak mely aspektusát szükséges megértened ahhoz, hogy ne félj attól, hogy terhet ró rád a közvélemény elítélése, vagy a lelkiismereted elítélése a szíved mélyén, illetve a szüleid korholása és szóbeli bántalmazása, amikor elengeded a szüleid elvárásait? (Azt, hogy mi csak teremtett lények vagyunk Isten előtt. Ebben a világban nem csak a szüleinkkel szembeni felelősségeinknek kell eleget tennünk, hanem ami még fontosabb, jól kell végrehajtanunk a kötelességeinket és teljesítenünk kell a kötelezettségeinket. Ha képesek vagyunk átlátni ezt, akkor talán nem fognak túlságosan befolyásolni minket a szüleink, illetve a közvélemény elítélése, amikor a jövőben elengedjük a szüleink elvárásait.) Ki fog még erről beszélni? (Legutóbb Isten arról beszélt, hogy amikor elhagyjuk az otthonunkat, hogy végrehajtsuk a kötelességeinket, az egyrészt objektív körülmények miatt van – el kell hagynunk a szüleinket, hogy megtegyük a kötelességeinket, így nem tudunk gondoskodni róluk – nem azért választjuk azt, hogy elhagyjuk őket, mert kerüljük a felelősségeinket. Másrészt azért hagyjuk el az otthonunkat, mert Isten elhívott minket a kötelességeink végrehajtására, így nem tudunk a szüleink mellett lenni, de még mindig aggódunk értük – ez más, mint az, hogy nem akarunk eleget tenni a velük szembeni felelősségünknek és nem vagyunk kötelességtudók.) Ez a két ok olyan igazságokat és tényeket jelent, amelyeket az embereknek meg kell érteniük. Ha az emberek megértik ezeket a dolgokat, akkor egy kicsit nyugodtabbnak érzik majd magukat és a szívük mélyén békésebbek lesznek, amikor elengedik a szüleik elvárásait, de vajon ez gyökerestül meg tudja oldani ezt a problémát? Ha nem hatnának a nagyobb külső körülmények, akkor vajon a sorsod a szüleidéhez kapcsolódna? Ha nem hinnél Istenben, és normális módon dolgoznál és tengetnéd a napjaidat, akkor vajon biztosan képes lennél kísérni a szüleidet? Feltétlenül képes lennél arra, hogy odaadó gyerek legyél? Feltétlenül képes lennél mellettük maradni és viszonozni a kedvességüket? (Nem feltétlenül.) Van olyan ember, aki egész életében csak azért tesz, hogy viszonozza a szülei kedvességét? (Nincs.) Nincsenek ilyen emberek. Ezért ismerd meg ezt a kérdést, és lásd át a lényegét egy más szemszögből. Ez a mélyebb igazság, amelyet meg kellene értened ebben a dologban. Ez is tény, sőt mi több, ez a lényege ezeknek a dolgoknak. Melyek azok az igazságok, amelyeket meg kellene értened a szüleid elvárásának elengedésén belül? Egyrészt meg kell értened, hogy a szüleid nem a hitelezőid; másrészt pedig meg kell értened, hogy a szüleid nem az életed és a sorsod urai. Nem ez az igazság? (De igen.) Ha ezt a két igazságot megérted, vajon nem lesz könnyebb elengedned a szüleid elvárásait? (Könnyebb lesz.)

Először is az igazságnak erről az aspektusáról fogunk beszélni: „A szüleid nem a hitelezőid.” A szüleid nem a hitelezőid – mire utal ez? Vajon nem arra a kedvességre utal, amelyet a szüleid a nevelésed során tanúsítottak? (De igen.) A szüleid kedvességet tanúsítottak irántad azáltal, hogy felneveltek, ezért nagyon nehéz elengedned a velük való kapcsolatodat. Úgy gondolod, hogy vissza kell fizetned a kedvességüket, máskülönben hálátlan gyerek volnál; úgy hiszed, hogy gyermeki jámborságot kell tanúsítanod irántuk, hogy minden szavuknak engedelmeskedned kell, hogy minden kívánságuknak és kérésüknek eleget kell tenned, továbbá nem hagyhatod őket cserben – úgy hiszed, ez a kedvességük viszonzása. Természetesen egyeseknek jó munkája van és jó fizetése, és anyagi örömöket, és nagyszerű anyagi életet biztosítanak a szüleiknek, lehetővé téve, hogy a szüleik a fényükben sütkérezzenek, és lehetővé téve számukra, hogy jobb életet éljenek. Tegyük fel például, hogy veszel a szüleidnek egy házat és egy autót, luxus éttermekbe viszed őket, hogy mindenféle finomságot egyenek, turisztikai célpontokra viszed őket kirándulni és luxushoteleket foglalsz nekik azért, hogy boldoggá tedd őket és élvezhessék ezeket a dolgokat. Mindezeket azért teszed, hogy viszonozd a szüleid kedvességét, hogy úgy érezzék a szüleid, kaptak valamit viszonzásul azért, hogy felneveltek és szerettek téged, és hogy nem hagytad őket cserben. Egyrészt azért teszed ezeket, hogy a szüleid lássák, másrészt viszont azért teszed, hogy a körülötted lévő emberek lássák, hogy a társadalom lássa, ugyanakkor pedig mindent megteszel azért, hogy eleget tegyél a lelkiismereted szükségleteinek. Mindegy, honnan nézed, mindegy, mi az, aminek eleget próbálsz tenni, mindenesetre mindezeket a cselekedeteket nagymértékben azért teszed, hogy viszonozd a szüleid kedvességét, és e cselekedetek lényege az, hogy viszonozd azt a kedvességet, amelyet a szüleid tanúsítottak irántad azáltal, hogy neveltek téged. Miért van tehát ilyen elgondolásod a szüleid kedvességének viszonzásáról? Azért, mert elhiszed, hogy a szüleid adtak neked életet, és hogy nem volt könnyű felnevelniük téged; ily módon a szüleid észrevétlenül a hitelezőiddé válnak. Azt gondolod, hogy tartozol a szüleidnek, és hogy törlesztened kell a szüleidnek. Úgy hiszed, hogy csak akkor lesz emberi mivoltod és akkor leszel igazán odaadó gyerek, ha törlesztesz nekik, és hogy a nekik való törlesztés az az erkölcsi norma, amellyel egy embernek rendelkeznie kell. Ezek az elgondolások, nézetek és cselekedetek tehát lényegében azért merülnek fel, mert azt hiszed, hogy tartozol a szüleidnek, és hogy törlesztened kell nekik; a szüleid nagymértékben a hitelezőid, vagyis úgy hiszed, hogy tartozol nekik az irántad tanúsított kedvességükért. Most, hogy képes vagy arra, hogy törlessz nekik és kárpótold őket, így teszel – a képességeid szerint pénzt és ragaszkodást használsz arra, hogy megháláld nekik. Vajon ha így teszel, az az igaz emberi mivolt megnyilvánulása? Ez egy valódi gyakorlási alapelv? (Nem az.) Miért mondom, hogy a szüleid nem a hitelezőid? Mivel az az igazság, hogy „a szüleid nem a hitelezőid”, ha a szüleidre úgy tekintesz, mint a jótevőidre és hitelezőidre, és ha minden, amit teszel, azért van, hogy megháláld a kedvességüket, akkor vajon helyes ez az elgondolás és nézet? (Nem.) Vajon nem nagyon vonakodva mondtad ki ezt a „nem”-et? Ezen állítások közül melyik az igazság: „A szüleid nem a hitelezőid” vagy „A szüleid a jótevőid és kárpótolnod kell őket”? („A szüleid nem a hitelezőid” az igazság.) Mivel az az igazság, hogy „a szüleid nem a hitelezőid”, akkor vajon ez az állítás, miszerint „a szüleid a jótevőid, és kárpótolnod kell őket” az igazság? (Nem.) Nincs ez ellentmondásban azzal az állítással, hogy „a szüleid nem a hitelezőid”? (De igen.) Nem az a fontos, hogy ezen állítások melyikétől érzi a lelkiismereted elítélve magát – mi hát a fontos? Az a fontos, hogy ezen állítások közül melyik az igazság. Azt az állítást kell elfogadnod, amelyik az igazság, még akkor is, ha ettől a lelkiismereted kényelmetlenül és vádolva érzi is magát, mert ez az igazság. Habár az az állítás, hogy „a szüleid a jótevőid, és kárpótolnod kell őket” megegyezik az ember emberi mivoltra vonatkozó erkölcsi normáival, valamint az ember lelkiismeretének tudatosságával, ez mégsem az igazság. Még ha ettől az állítástól a lelkiismereted elégedettnek és nyugodtnak érzi is magát, el kell engedned azt. Ez az a hozzáállás, amellyel rendelkezned kell, amikor az igazság elfogadásáról van szó. Tehát melyik állítás hangzik megnyugtatóbbnak azok közül, hogy „a szüleid nem a hitelezőid” és „a szüleid a jótevőid és kárpótolnod kell őket”, melyik van jobban összhangban az emberi mivolttal és a lelkiismereteddel, és melyik van jobban összhangban az emberi mivolt normáival? (A második állítás.) Miért a második állítás? Azért, mert ez kiszolgálja és kielégíti az ember érzelmi igényeit. Ez azonban nem az igazság, és Isten utálja ezt. Tehát ettől az állítástól, hogy „a szüleid nem a hitelezőid”, az emberek kényelmetlenül érzik magukat? (Igen.) Mit éreznek és érzékelnek az emberek, miután hallják ezt az állítást? (Azt, hogy ez egy kicsit lelkiismeretlen.) Úgy érzik, egy kicsit hiányzik belőle az emberi érzés, nem igaz? (De igen.) Egyesek azt kérdezik: „Ha valakinek nincsenek emberi érzései, akkor még mindig ember?” – ha az embereknek nincsenek emberi érzései, akkor emberek? Ez az állítás, hogy „a szüleid nem a hitelezőid” úgy hangzik, mintha hiányozna belőle az emberi érzés, de ez tény. Ha racionális módon közelíted meg a szüleiddel való kapcsolatodat, rá fogsz jönni, hogy „a szüleid nem a hitelezőid” állítás a gyökerétől kezdve világosan elmagyarázza azt a kapcsolatot, amely minden ember és a szülei között van, valamint az emberi kapcsolatok lényegét és gyökerét is. Noha ez kényelmetlenül érinti a lelkiismeretedet, és nem elégíti ki az érzelmi szükségleteidet, attól ez még tény, és attól ez még igazság. Ez az igazság képessé tehet arra, hogy a felnevelésed során a szüleid irántad tanúsított kedvességét racionális módon, és a helyes módon közelítsd meg. Azt is lehetővé teheti számodra, hogy a szüleid bármely elvárását racionális és helyes módon közelítsd meg. Természetesen arra még inkább alkalmas, hogy képessé tegyen téged racionális és helyes módon megközelíteni a szüleiddel való kapcsolatodat. Ha így tudod megközelíteni a szüleiddel való kapcsolatodat, akkor racionális módon tudod kezelni azt. Egyesek azt mondják: „Ezek az igazságok nagyon jól megfogalmazottak, és nagyon szenvedélyesen hangzanak, de miért van az, hogy amikor az emberek hallják, egy kissé lehetetlennek érzik elérni őket? Különösen azt, hogy »a szüleid nem a hitelezőid« – miért van az, hogy miután hallották ezt az igazságot, az emberek úgy érzik, hogy a szüleikkel való kapcsolatuk egyre távolibb és elhidegültebb lesz? Miért érzik úgy, hogy nincs ragaszkodás köztük és a szüleik között?” Vajon az igazság szándékosan próbálja eltávolítani az embereket egymástól? Az igazság szándékosan próbálja megszakítani a kapcsolatot az emberek és a szüleik között? (Nem.) Milyen eredmények érhetők el tehát ennek az igazságnak a megértésével? (Ennek az igazságnak a megértése lehetővé teheti számunkra, hogy annak lássuk a szüleinkkel való kapcsolatunkat, ami valójában – ez az igazság elmondja nekünk ennek a dolognak az igaz természetét.) Így van, lehetővé teszi számodra, hogy meglásd ennek a dolognak a valódi természetét, hogy racionálisan közelítsd meg és kezeld ezeket a dolgokat, és ne a ragaszkodásaid vagy testi emberi kapcsolatok közepette élj, igaz?

Beszéljünk arról, hogyan kellene értelmezni azt, hogy „a szüleid nem a hitelezőid”. A szüleid nem a hitelezőid – vajon ez nem tény? (De az.) Mivel ez tény, helyénvaló, ha elmagyarázzuk a benne foglalt kérdéseket. Nézzük meg annak a kérdését, hogy a szüleid hoztak a világra téged. Ki volt az, aki úgy döntött, hogy ők hozzanak a világra téged: te vagy a szüleid? Ki választott kit? Ha Isten szemszögéből tekintesz erre, a válasz: egyikőtök sem. Sem te, sem a szüleid nem választották azt, hogy ők hozzanak a világra téged. Ha megnézed ennek a kérdésnek a gyökerét, ezt Isten rendelte el. Most egyelőre félreteszük ezt a témát, mivel ezt a kérdést könnyen megértik az emberek. A te szemszögedből nézve, passzívan születtél a szüleidhez, anélkül, hogy bármilyen választásod lett volna ebben a dologban. A szüleid szemszögéből nézve, ők saját független akaratukból hoztak a világra, igaz? Más szóval, félretéve Isten elrendelését, amikor a születésed kérdéséről van szó, a szüleidnél volt minden hatalom. Ők választották, hogy világra hoznak téged, és minden döntést ők hoztak. Nem te választottad, hogy ők hozzanak a világra téged, hanem passzívan születtél meg hozzájuk, és semmilyen választásod nem volt ebben a kérdésben. Mivel tehát minden hatalom a szüleidnél volt, és ők választották, hogy életet adnak neked, kötelezettségük és felelősségük, hogy felneveljenek téged, hogy felnőtté neveljenek, hogy oktatásban részesítsenek, élelemmel, ruhákkal és pénzzel lássanak el – ez az ő felelősségük és kötelezettségük, és ez az, amit tenniük kell. Minthogy abban az időszakban, amikor neveltek téged, állandóan passzív voltál, nem volt jogod választani – nekik kellett felnevelniük téged. Mivel fiatal voltál, nem voltál képes arra, hogy felneveld saját magad, nem volt más választásod, mint hogy passzívan, a szüleid által nevelkedj fel. Olyan módon nevelkedtél, ahogy a szüleid választották, ha jó ételt és italt adtak neked, akkor jó ételeket ettél és jó italokat ittál. Ha a szüleid olyan életkörnyezetet biztosítottak számodra, ahol pelyván és vadnövényeken éltél túl, akkor pelyván és vadnövényeken éltél túl. Mindenesetre, amikor nevelkedtél, passzív voltál, és a szüleid eleget tettek a felelősségüknek. Ez ugyanolyan, mint ahogy a szüleid egy virágot gondoznak. Mivel egy virágot akarnak ápolni, műtrágyázniuk, öntözniük kell, és biztosítaniuk, hogy kapjon napfényt. Az embereket illetően tehát nem számít, hogy a szüleid pedánsan vigyáztak-e rád vagy nagy gondodat viselték-e, mindenesetre csak a felelősségüknek és kötelezettségüknek tettek eleget. Függetlenül attól az októl, amiért felneveltek téged, ez volt a felelősségük – mivel ők hoztak világra, felelősséget kell vállalniuk érted. Ennek alapján tekinthető-e kedvességnek mindaz, amit a szüleid érted tettek? Nem tekinthető, igaz? (Igaz.) Nem számít kedvességnek az, hogy a szüleid eleget tesznek a veled szembeni felelősségüknek, ezért ha egy virág vagy egy növény iránt tesznek eleget a felelősségüknek, öntözve és trágyázva azt, az vajon kedvességnek számít? (Nem.) Ez még távolabb áll a kedvességtől. A virágok és a növények jobban növekednek odakint – ha a földbe ültetik őket, széllel, nappal, esővízzel, akkor virágoznak. Ha odabent cserépbe ültetik őket, nem növekednek olyan jól, mint odakint, de bárhol is vannak, élnek, igaz? Nem számít, hol vannak, azt Isten rendelte el. Élő ember vagy, és Isten minden életért felelősséget vállal, lehetővé téve, hogy életben maradjon és kövesse azt a törvényt, amelyet minden teremtett lény betart. De emberként te abban a környezetben élsz, ahol a szüleid nevelnek téged, ezért abban a környezetben kell felnövekedned és létezned. Az, hogy abban a környezetben élsz, nagyobb mértékben Isten elrendelésének tulajdonítható, kisebb mértékben viszont annak, hogy a szüleid nevelnek téged, igaz? Mindenesetre a felneveléseddel a szüleid felelősséget és kötelezettséget teljesítenek. Felnőtté nevelni téged az ő kötelezettségük és felelősségük, és ez nem nevezhető kedvességnek. Ha nem nevezhető kedvességnek, akkor ez nem olyasvalami, amit élvezned kellene? (De igen.) Ez egyfajta jog, amit élvezned kellene. A szüleidnek kell felnevelniük téged, mivel mielőtt eléred a felnőttkort, az a szerep, amelyet játszol, a felnövő gyerek szerepe. Ezért a szüleid csupán egyfajta felelősségnek tesznek eleget veled szemben, te pedig csak elfogadod azt, de kegyelmet és kedvességet biztosan nem kapsz tőlük. A gyermekszülés és a gyerekgondozás, a szaporodás és a következő generáció felnevelése minden élőlény számára egyfajta felelősség. Például a madaraknak, a teheneknek, a birkáknak, sőt még a tigriseknek is gondoskodniuk kell az utódaikról, miután szaporodtak. Nincs olyan élőlény, amely ne nevelné az utódait. Lehetséges, hogy van néhány kivétel, de nem sok van belőlük. Ez egy természetes jelenség az élőlények létezésében, ez az élőlények ösztöne, és nem lehet kedvességnek tulajdonítani. Egyszerűen csak betartják azt a törvényt, amelyet a Teremtő írt elő az állatoknak és az emberiségnek. Ezért az, hogy a szüleid nevelnek téged, nem egyfajta kedvesség. Ezen az alapon elmondható, hogy a szüleid nem a hitelezőid. A veled szembeni felelősségüknek tesznek eleget. Mindegy, hogy mennyi erőfeszítést vagy pénzt fordítanak rád, nem kérhetik tőled, hogy ezt fizesd vissza nekik, mivel szülőként ez az ő felelősségük. Mivel ez felelősség és kötelezettség, ingyenesnek kell lennie, és nem szabadna ellentételezést kérniük. A szüleid egyszerűen csak a felelősségüket és kötelezettségüket teljesítették azáltal, hogy felneveltek téged, és ezt nem kell megfizetni és nem szabadna üzletnek lennie. Ezért nem kell az ellentételezés gondolata alapján közelítened a szüleidhez, illetve kezelned a velük való kapcsolatodat. Ha ilyen elgondolás szerint bánsz a szüleiddel, törlesztesz nekik, és kezeled a velük való kapcsolatodat, az embertelen. Ugyanakkor valószínű, hogy visszafog és megkötöz a testi érzéseid által, és nehéz lesz kikerülnöd ezekből a bonyodalmakból, olyannyira, hogy akár el is tévedhetsz. A szüleid nem a hitelezőid, ezért nem vagy köteles minden elvárásukat megvalósítani. Nem vagy köteles állni a számlát az ő elvárásaikért. Vagyis nekik meglehetnek a saját elvárásaik. Neked megvannak a saját választásaid, és az az életút és sors, amelyet Isten kijelölt a számodra, amelyeknek semmi köze a szüleidhez. Amikor tehát valamelyik szülőd azt mondja: „Hálátlan gyerek vagy. Oly sok éve nem jöttél vissza meglátogatni engem, és oly sok nap eltelt, mióta utoljára felhívtál. Beteg vagyok és nincs senki, aki gondomat viselje. Tényleg a semmiért neveltelek fel téged. Valóban nemtörődöm, hálátlan, köszönetet nem ismerő gyerek vagy!” Ha nem érted meg azt az igazságot, hogy „a szüleid nem a hitelezőid”, akkor olyan fájdalmas lesz hallani e szavakat, mintha kést döfnének a szívedbe, a lelkiismereted pedig elítélve érzi majd magát. E szavak mindegyike befészkeli magát a szívedbe, és szégyellni fogod magad a szülőd előtt, a szülőd adósának érzed majd magad és tele leszel bűntudattal velük szemben. Amikor azt mondja valamelyik szülőd, hogy nemtörődöm és hálátlan vagy, tényleg így fogod érezni: „Teljesen igaza van. Ők neveltek fel idáig, és nem sütkérezhettek a fényemben. Most betegek, és azt remélték, hogy az ágyuk mellett tudok maradni, kiszolgálom őket és velük leszek. Szükségük volt rám, hogy viszonozzam a kedvességüket, és nem voltam ott. Tényleg nemtörődöm és hálátlan vagyok!” Nemtörődömként és hálátlanként fogod minősíteni magad – észszerű ez? Nemtörődöm és hálátlan vagy? Ha nem hagytad volna el az otthonodat, hogy máshol végezd a kötelességedet, és a szüleid mellett maradtál volna, vajon megelőzhetted volna, hogy megbetegedjenek? (Nem.) Vajon irányíthatod azt, hogy a szüleid élnek-e vagy meghalnak? Irányíthatod-e azt, hogy gazdagok vagy szegények? (Nem.) Bármilyen betegséget kapnak is el a szüleid, az nem azért lesz, mert annyira kimerítette őket a nevelésed, illetve mert hiányoztál nekik; főleg nem miattad fogják elkapni ezeknek a nagy, súlyos és esetleg halálos betegségeknek az egyikét sem. Ez az ő sorsuk, és semmi köze hozzád. Bármennyire odaadó vagy, a legtöbb, amit elérhetsz, hogy egy kicsit csökkented a testi szenvedésüket és a terheiket, de hogy mikor betegszenek meg, milyen betegséget kapnak el, mikor halnak meg, és hol halnak meg – van ezeknek a dolgoknak bármi köze is hozzád? Nem, nincsen. Ha odaadó vagy, ha nem vagy nemtörődöm és hálátlan, és az egész napot velük töltöd, szemmel tartod őket, akkor nem lesznek betegek? Nem fognak meghalni? Ha meg fognak betegedni, akkor nem lesznek így is, úgy is betegek? Ha meg fognak halni, nem halnak meg mindenképpen? Nem igaz? Ha azt mondták volna a szüleid, hogy nemtörődöm és hálátlan vagy, hogy nincs lelkiismereted és köszönetet nem ismerő gyerek vagy, vajon zaklatottnak érezted volna magad? (Igen.) Mi a helyzet most? (Most nem érezném zaklatottnak magam.) Hogyan lett tehát megoldva tehát ez a probléma? (Mivel Isten közölte, hogy annak, hogy megbetegszenek-e a szüleink vagy sem, élnek-e vagy meghalnak, semmi köze hozzánk, mindezt Isten rendelte el. Ha mellettük maradunk, nem tehetnénk semmit, ezért ha azt mondják, hogy nemtörődömök és hálátlanok vagyunk, annak semmi köze hozzánk.) Függetlenül attól, hogy a szüleid nemtörődömnek és hálátlannak neveznek-e, legalább a teremtett lény kötelezettségét teszed a Teremtő előtt. Amennyiben Isten szemében nem vagy nemtörődöm és hálátlan, az elég. Nem számít, mit mondanak az emberek. Amit a szüleid rólad mondanak, az nem feltétlenül igaz, és amit mondanak, az nem hasznos. Isten szavait kell alapodként venned. Ha Isten azt mondja, hogy megfelelő teremtett lény vagy, akkor nem számít, ha az emberek nemtörődöm hálátlannak neveznek, nem érhetnek el semmit. Csak arról van szó, hogy az emberekre hatással lesznek ezek a sértések a lelkiismeretük hatása miatt, vagy amikor nem értik az igazságot és az érettségük csekély, és egy kicsit rossz kedvük lesz, és kissé lehangoltnak érzik magukat, de amikor visszatérnek Isten elé, mindezek megoldódnak, és többé nem okoznak gondot nekik. Vajon nem oldódott meg a szülői kedvesség visszafizetésének problémája? Érted ezt a dolgot? (Igen.) Mi az a tény, amelyet az embereknek itt meg kell érteniük? Az, hogy a felnevelésed a szüleid felelőssége. Ők választották, hogy a világra hoznak, ezért felelősségük és kötelezettségük, hogy felneveljenek téged. Azáltal, hogy felnőtté nevelnek téged, a felelősségüket és a kötelezettségüket teljesítik. Semmivel nem tartozol nekik, ezért nem kell meghálálnod nekik. Nem kell kárpótolnod őket – ez világosan megmutatja, hogy a szüleid nem a hitelezőid, és hogy nem szükséges a kedvességükért cserébe bármit is tenned értük. Ha a körülményeid megengedik, hogy egy kicsit eleget tegyél a felelősségednek irántuk, akkor tégy úgy. Ha a környezeted és az objektív körülményeid nem teszik lehetővé, hogy teljesítsd a kötelezettségedet feléjük, akkor nem kell túl sokat gondolkodnod rajta, nem kell azt gondolnod, hogy tartozol nekik, mivel a szüleid nem a hitelezőid. Nem számít, hogy tanúsítasz e gyermeki jámborságot a szüleid iránt, vagy eleget teszel-e a velük szembeni felelősségednek, csak egy gyermek szemszögét veszed fel, és eleget teszel némi felelősségednek azokkal az emberekkel szemben, akik valaha a világra hoztak és felneveltek téged. De ezt biztosan nem teheted abból a szemszögből, hogy megháláld nekik, vagy abból a szemszögből, hogy „a szüleid a jótevőid, és kárpótolnod kell őket, viszonoznod kell a kedvességüket.”

A nem hívők világában van egy mondás: „A varjak azzal fizetnek meg az anyjuknak, hogy etetik őt, a bárányok pedig letérdelnek, hogy tejet kapjanak az anyjuktól.” Ez a mondás is van: „Aki nem hálás a szüleinek, az alantasabb, mint egy vadállat.” Milyen grandiózusan hangzanak ezek a mondások! Valójában az a jelenség, amelyet az első mondás említ, vagyis hogy a varjak azzal fizetnek meg az anyjuknak, hogy etetik őt, a bárányok pedig letérdelnek, hogy tejet kapjanak az anyjuktól, valóban létezik, ezek tények. Ezek azonban egyszerűen csak az állatvilágon belüli jelenségek. Csupán egyfajta törvények, amelyeket Isten állított fel a különféle élőlények számára, és amelyeket mindenféle élőlény, beleértve az embert is, betart. Az a tény, hogy mindenféle élőlény betartja ezt a törvényt, tovább szemlélteti, hogy minden élőlényt Isten teremtett. Egyetlen élőlény sem szegheti meg ezt a törvényt, és egy élőlény sem tudja meghaladni. Még az olyan viszonylag vérszomjas ragadozók, mint az oroszlánok és a tigrisek is táplálják az utódaikat, és nem harapják meg őket, mielőtt azok elérnék a felnőttkort. Ez egy állati ösztön. Legyen szó bármelyik fajról, akár vad, akár kedves és szelíd, minden állat rendelkezik ezzel az ösztönnel. Mindenféle teremtmény, beleértve az embert is, csak ennek az ösztönnek és ennek a törvénynek a betartása révén szaporodhat és maradhat fenn. Ha nem tartanák be ezt a törvényt, vagy nem lenne meg bennük ez a törvény és ez az ösztön, akkor nem lennének képesek szaporodni és túlélni. Nem létezne a biológiai lánc, sem ez a világ. Nem igaz? (De igen.) Az, hogy a varjak azzal fizetnek meg az anyjuknak, hogy etetik őt, a bárányok pedig letérdelnek, hogy tejet kapjanak az anyjuktól, pontosan azt bizonyítja, hogy az állatvilág tartja magát ehhez a törvényhez. Mindenféle élőlény rendelkezik ezzel az ösztönnel. Amint utódok születnek, a faj nőstény vagy hím egyedei gondozzák és táplálják őket, amíg felnőtté nem válnak. Mindenféle élőlény képes eleget tenni az utódaival szembeni felelősségének és kötelezettségének, lelkiismeretesen és kötelességtudóan nevelve a következő generációt. Az emberek esetében ennek még inkább így kellene lennie. Az emberiség az embereket magasabb rendű állatoknak nevezi – ha ők nem tudják betartani ezt a törvényt, és hiányzik belőlük ez az ösztön, akkor az emberek alacsonyabb rendűek az állatoknál, nem igaz? Ezért nem számít, hogy a szüleid mennyire gondoztak, amíg felneveltek, és mennyire tettek eleget a felelősségüknek veled szemben; csak azt tették, amit a teremtett ember képességeinek keretein belül meg kellett tenniük – ez volt az ösztönük. Csak nézd meg a madarakat, a párzási időszak előtt több mint egy hónapig folyamatosan biztonságos hely után kutatnak, hogy elkészítsék fészkeiket. A hím és a nőstény madarak váltásokban járnak ki, különféle növényeket, tollakat és gallyakat hordva, hogy viszonylag sűrű fák között elkezdjék felépíteni fészkeiket. A különböző fajta madarak által épített kicsiny fészkek mind hihetetlenül tartósak és kidolgozottak. A madarak mindezt az erőfeszítést, hogy fészkeket és menedékeket építenek, az utódaik kedvéért teszik. Miután megépítették fészkeiket és eljön a költés ideje, állandóan van egy madár minden fészekben; a hím és a nőstény madár váltásban van a nap 24 órájában, és hihetetlenül figyelmesek – miután az egyikük visszatér, a másik hamarosan elrepül. Nem sokkal ezután néhány fióka kikel és kidugja a fejét a tojáshéjból, és hallható, ahogy csiripelni kezdenek a fák között. A kifejlett madarak oda-vissza repdesnek, most visszatérnek, hogy kukacokkal táplálják a fiókáikat, most pedig ismét visszatérnek, hogy valami mással etessék őket, hihetetlen figyelmességet tanúsítva. Pár hónap elteltével néhány madárfióka már nőtt egy kicsit, és kiállhat a fészke peremére a szárnyait csapdosni; a szüleik pedig oda-vissza repkednek, váltásban etetve és őrizve fiókáikat. Az egyik évben láttam egy varjút az égen, fiókát tartva a csőrében. A fióka nagyon szánalmasan sírt fel, többé-kevésbé segítségért kiáltott. A varjú elöl repült, szájában a fiókával, mögötte pedig egy felnőtt madárpár üldözte. Az a két madár szintén szánalmasan vijjogott, végül pedig a varjú messze repült. A fióka bizonyára mindenképpen elpusztult volna, függetlenül attól, hogy a szülei képesek lettek volna-e utolérni a varjút. Az a két felnőtt madár, amely követte, annyira sírt és rikoltozott, hogy az megrémítette az embereket a földön – mit gondolsz, mennyire lehetett nyomorult a sírásuk? Valójában biztosan nem csak egy fiókájuk volt. Bizonyára három-négy fióka lehetett a fészkükben, de amikor az egyiket elragadták, vijjogva és rikoltozva vették üldözőbe. Ilyen az állatvilág és a biológiai világ – az élőlények képesek fáradhatatlanul gondozni az utódaikat. A madarak minden évben visszarepülnek és új fészkeket építenek, ugyanazt teszik minden évben; kiköltik a fiókáikat, táplálják és megtanítják őket repülni. Amíg a fiókák a repülést gyakorolják, addig nem repülnek túl magasan, és néha leesnek a földre. Néhányszor meg is mentettük őket, és sietve visszatettük őket a fészkeikbe. Szüleik mindennap tanítják őket, előbb vagy utóbb pedig az összes fióka elhagyja majd a fészkét és elrepül, üres fészkeket hagyva hátra. A következő évben új madárpárok érkeznek fészket építeni, kikelteni tojásaikat és felnevelni fiókáikat. Mindenféle élőlény és állat rendelkezik ezekkel az ösztönökkel és törvényekkel, és nagyon jól be is tartják, tökéletesen végrehajtva azokat. Ez olyasvalami, amit egyetlen ember sem tud elpusztítani. Van néhány különleges állat is, mint a tigrisek és oroszlánok. Amikor ezek az állatok felnőttkorba lépnek, elhagyják szüleiket, néhány hím még riválissá is válik, harap, verseng és harcol, ha szükséges. Ez normális, ez törvény. Nem túl ragaszkodóak, és nem az érzéseik közepette élnek, ahogy az emberek, akik ezt mondják: „Meg kell hálálnom a szüleimnek a kedvességüket, viszonoznom kell nekik – engedelmeskednem kell a szüleimnek. Ha nem tanúsítok gyermeki jámborságot irántuk, mások elítélnek, szidnak engem, és a hátam mögött kritizálnak majd. Nem tudnám elviselni ezt!” Az állatvilágban nem mondanak ilyeneket. Az emberek miért mondanak ilyen dolgokat? Azért, mert a társadalomban és az embercsoportokon belül különféle helytelen eszmék és megegyezések vannak. Miután ezek a dolgok befolyásolták, szétmarták és megrohasztották az embereket, a szülő-gyermek kapcsolat különféle értelmezési és kezelési módjai alakulnak ki bennük, és végül úgy bánnak a szüleikkel, mint a hitelezőikkel – olyan hitelezőkkel, akiknek egész életükben soha nem lesznek képesek törleszteni. Még olyan emberek is vannak, akik a szüleik halála után az egész életükben bűntudatot éreznek, és méltatlannak vélik magukat a szüleik jóságára egy olyan dolog miatt, amit tettek, és ami nem tette boldoggá a szüleiket, vagy ami nem úgy ment, ahogy a szüleik akarták. Mondd meg Nekem, nem túlzás ez? Az emberek az érzéseik közepette élnek, ezért csak az ezekből az érzésekből fakadó különféle elgondolások tolakodhatnak be és zavarhatják meg őket. Az emberek olyan környezetben élnek, amelyet a romlott emberiség ideológiája tarkít, ezért különféle megtévesztő eszmék férkőznek beléjük és zavarják meg őket, melyek miatt életük kimerítő és kevésbé egyszerű, mint a többi élőlényé. Jelenleg azonban, mivel Isten munkálkodik, és mivel Ő kifejezi az igazságot, hogy elmondja az embereknek mindezen tények igaz természetét, és hogy képessé tegye őket az igazság megértésére, miután megérted az igazságot, ezek a megtévesztő eszmék és nézetek többé nem fognak terhelni téged, és többé nem szolgálnak majd útmutatóul a szüleiddel való kapcsolatod kezelésére. Ezen a ponton az életed nyugodtabbá fog válni. Ha nyugodt életet élsz, az nem azt jelenti, hogy nem fogod tudni, hogy mik a felelősségeid és kötelezettségeid – továbbra is tudni fogod ezeket a dolgokat. Csak azon múlik, hogy melyik nézőpontot és módszereket választod a felelősségeid és kötelezettségeid megközelítésére. Az egyik út az érzések útját választani, és érzelmi eszközök alapján foglalkozni ezekkel a dolgokkal, valamint azon módszerek, eszmék és nézetek alapján, amelyek felé a Sátán vezeti az embert. A másik út azon szavak alapján foglalkozni ezekkel a dolgokkal, melyeket Isten tanított az embereknek. Amikor az emberek ezeket az ügyeket a Sátán megtévesztő eszméi és nézetei szerint kezelik, akkor csupán az érzéseik kuszaságában tudnak élni, és soha nem képesek megkülönböztetni a jót a rossztól. Ilyen körülmények között nincs más választásuk, mint kelepcében élni, folyton ilyen dolgokba bonyolódva, mint: „Neked van igazad, én tévedek. Te többet adtál nekem, én kevesebbet adtam neked. Hálátlan vagy. Túl sokat tettél értem.” Következésképpen, soha nincs olyan alkalom, amikor világosan beszélnek. Miután azonban az emberek megértik az igazságot, és miután kiszabadulnak a téves eszméikből és nézeteikből, valamint az érzések hálójából, ezek a dolgok egyszerűvé válnak számukra. Ha olyan igazságalapelvhez, olyan eszméhez, illetve olyan nézethez tartod magad, amely helyes és Istentől származik, akkor az életed nagyon nyugodt lesz. Sem a közvélemény, sem a lelkiismereted hangja, sem az érzéseid terhe nem fog többé meggátolni abban, ahogyan a szüleiddel való kapcsolatodat kezeled; ellenkezőleg, ezek a dolgok képessé tesznek majd arra, hogy helyes és racionális módon nézz szembe ezzel a kapcsolattal. Ha azok alapján az igazságalapelvek alapján cselekszel, amelyeket Isten adott az embernek, még ha a hátad mögött kritizálnak is az emberek, a szíved mélyén akkor is békét és nyugalmat fogsz érezni, és ez nem lesz rád hatással. Legalábbis nem fogod szidni magad amiatt, hogy nemtörődöm és hálátlan vagy, illetve nem érzed majd többé a lelkiismereted vádját a szíved mélyén. Azért, mert tudni fogod, hogy minden cselekedeted az Isten által neked tanított módszerekkel összhangban hajtod végre, hogy figyelsz Isten szavaira és aláveted magad azoknak, és az Ő útját követed. Figyelni Isten szavaira és az Ő útját követni az a lelkiismeret, amellyel az embereknek a leginkább rendelkezniük kell. Csak akkor leszel igazi ember, ha meg tudod tenni ezeket a dolgokat. Ha nem érted még el ezeket a dolgokat, akkor nemtörődöm és hálátlan vagy. Nem erről van szó? (De igen.) Világosan látod már ezt az ügyet? Világosan látni az az egyik oldala ennek; ha az emberek fokozatosan át tudják látni ezt a dolgot és gyakorlatba ültetik az igazságot, az a másik. Ahhoz, hogy világosan lássák ezt az ügyet, az embereknek egy ideig meg kell tapasztalniuk dolgokat. Ha az emberek tisztán kívánják látni ezt a tényt és esszenciát, és el akarják érni azt a pontot, ahol elvszerűen kezelnek dolgokat, akkor ezt nem lehet rövid idő alatt elérni, mert az embereknek először le kell vetniük mindenféle megtévesztő és elvetemült eszme és nézet befolyását. Egy másik, még fontosabb aspektusa ennek az, hogy képesnek kell lenniük feloldani a saját lelkiismeretük és érzéseik korlátait és befolyását; különösen a saját érzéseik akadályán kell túljutniuk. Tegyük fel, hogy elméletben elismered, hogy Isten szava az igazság, és az helyes, és elméletben tudod, hogy azok a megtévesztő eszmék és nézetek, amelyeket a Sátán olt az emberekbe, rosszak, de egyszerűen nem tudsz az érzéseid akadályán túllépni, és mindig sajnálod a szüleidet. Azt gondolod, hogy túl sok kedvességet tanúsítottak feléd, hogy túl sokat áldoztak fel, túl sokat tettek és szenvedtek érted, hogy mindannak, amit a szüleid érted tettek, mindannak, amit mondtak, sőt minden árnak, amit érted fizettek, az árnyéka még mindig élénken él az elmédben. Ezen akadályok mindegyike nagyon fontos fordulópont lesz számodra, és nem lesz könnyű átjutnod rajtuk. Valójában a legnehezebben leküzdhető akadály számodra te magad leszel. Ha le tudod küzdeni egyik akadályt a másik után, akkor képes leszel teljesen elengedni a szüleid iránti érzéseidet a szívedből. Nem azért beszélek erről, hogy rávegyelek arra, hogy eláruld a szüleidet, és természetesen nem azért teszem, hogy rávegyelek, hogy határokat húzz önmagad és a szüleid közé – nem indítunk mozgalmat, nincs szükség határok meghúzására. Csak azért beszélek erről, hogy helyes megértéshez juttassalak téged ezekről a dolgokról, és hogy segítsek, hogy helyes elgondolást és nézetet fogadj el. Továbbá, azért beszélek erről, hogy amikor ezek a dolgok megesnek veled, akkor ne nyugtalanítsanak téged, illetve ne kössék meg kezed-lábad, és ami még fontosabb, hogy amikor találkozol ezekkel a dolgokkal, ne legyenek hatással a teremtett lényként való kötelességtevésedre. Így a közlésem el fogja érni a célját. Persze, elérhetik-e azt a pontot a testben élő emberek, ahol e dolgok egyikét sem táplálják az elméjükben, és nincsenek érzelmi összefonódások köztük és szüleik között? Ez lehetetlen lenne. Ebben a világban az embereknek a szüleik mellett gyerekeik is vannak – ez az emberek között lévő két legszorosabb testi kapcsolat. Lehetetlen teljesen megszakítani a szülő-gyermek köteléket. Nem próbállak rávenni arra, hogy formálisan kijelentsd, hogy megszakítod a kapcsolatot a szüleiddel, és hogy többé nem fogsz velük kapcsolatba lépni. Abban próbálok segíteni, hogy helyes módon kezeld a velük való kapcsolatodat. Ezek bonyolult dolgok, igaz? Ahogy mélyül a megértésed az igazságról, és ahogy idősebb leszel, e dolgok nehézsége fokozatosan csökkenni és gyengülni fog. Amikor az emberek a 20-as éveikben járnak, akkor más szintű kötődést éreznek szüleik iránt, mint amikor 30 vagy 40 évesek. Ez a kötődés egyre alábbhagy, miután betöltik az 50 éves kort, arról pedig szükségtelen beszélni, amikor az emberek elérik a 60 vagy 70 éves kort. Ekkorra a kötődés még gyengébb – úgy változik, ahogy az ember idősödik.

Az az igazság, hogy „a szüleid nem a hitelezőid”, a helyes gyakorlási alapelv, amelyet az embereknek meg kellene érteniük, amikor arról van szó, hogy hogyan közelítenek a szüleikhez. Melyik a másik gyakorlási alapelv? (A szüleid nem az életed és a sorsod urai.) Vajon nem könnyebb megérteni és elengedni azt, hogy „a szüleid nem az életed és a sorsod urai”, mint azt, hogy „a szüleid nem a hitelezőid”? Kívülről úgy tűnik, hogy a szüleid hozták létre a testi életedet, és a szüleid voltak azok, akik életet adtak neked. De Isten szemszögéből és ennek a kérdésnek a forrásától a testi életedet nem a szüleid adták, mert az emberek nem tudnak életet teremteni. Egyszerűen kifejezve, egy ember sem teremtheti meg az ember leheletét. Azért képes minden egyes ember teste emberré válni, mert van lélegzete. Az ember élete ebben a lélegzetben rejlik, és ez a jele az élő embernek. Az emberek rendelkeznek ezzel a lélegzettel és élettel, és nem a szüleik ezeknek a dolgoknak a forrása és eredete. Csak arról van szó, hogy az emberek úgy jöttek létre, hogy a szüleik megszülték őket – alapvetően Isten az, aki ezeket a dolgokat adja az embernek. Ezért a szüleid nem az életed urai, az életed Ura Isten. Isten teremtette az emberiséget, Ő teremtette az emberiség életét, és Ő adta az emberiségnek az élet leheletét, amely az ember életének eredete. Ezért hát nem könnyű megérteni ezt a sort: „A szüleid nem az életed urai”? A lélegzetedet nem a szüleid adták neked, és még kevésbé kaptad a szüleidtől annak folytatását. Isten vigyáz és uralkodik életed minden napja felett. A szüleid nem dönthetik el, hogyan telnek életed mindennapjai, hogy minden nap boldog-e és simán megy-e, hogy kivel találkozol nap, mint nap, vagy milyen környezetben élsz minden nap. Csupán arról van szó, hogy Isten a szüleiden keresztül vigyáz rád – egyszerűen a szüleid azok az emberek, akiket Isten azért küldött, hogy vigyázzanak rád. Amikor megszülettél, nem a szüleid adták neked az életet, tehát a szüleid voltak-e azok, akik azt az életet adták neked, amely lehetővé tette, hogy idáig élj? Még mindig nem ők voltak. Az életed eredete még mindig Isten, és nem a szüleid. Tegyük fel, hogy a szüleid megszültek téged, de amikor egy vagy öt éves voltál, Isten úgy döntött, hogy elveszi az életedet. Tehetnének a szüleid valamit ez ellen? Mit tennének a szüleid? Hogyan mentenék meg az életedet? Kórházba küldenének és orvosokra bíznának téged, akik megpróbálnák kezelni a betegségedet és megmenteni az életedet. Ez a szüleid felelőssége. Ha azonban Isten azt mondaná, hogy ez az ember és ez az élet nem élhet, és egy másik családba kell újjászületned, akkor a szüleidnek nem lenne sem hatalmuk, sem eszközük arra, hogy megmentsék az életedet. Csupán nézni tudnák, ahogy a kicsiny életed eltávozik ebből a világból. Amikor egy élet elveszik, ők tehetetlenek – mindössze annyit tehetnek, hogy teljesítik a szülői felelősségüket, és az orvosokra bíznak téged, akik megpróbálnák kezelni a betegséged és megmenteni az életed, de nem a szüleid dolga eldönteni, hogy folytatódik-e tovább az életed vagy sem. Ha Isten azt mondja, hogy tovább élhetsz, akkor létezik az életed. Ha Isten azt mondja, hogy nem létezhet az életed, akkor el fogod veszteni az életedet. Van bármi is, amit a szüleid tehetnek ez ellen? Csak beletörődhetnek a sorsodba. Egyszerűen szólva, ők csupán közönséges teremtett lények. Csupán arról van szó, hogy a te szemszögedből nekik különleges identitásuk van – ők szültek és neveltek fel téged, ők a főnökeid és a szüleid. Isten szemszögéből azonban ők csak közönséges emberek, csak a romlott emberiség tagjai, és nincs bennük semmi különleges. Még a saját életüknek sem urai, akkor tehát hogyan is lehetnének a te életed urai? Habár ők szültek téged, nem tudják, honnan jött az életed, és nem tudták eldönteni, mikor, mely órában és milyen helyre fog megérkezni az életed, vagy azt, hogy milyen lesz az életed. Egyiket sem tudják ezek közül. Ami őket illeti, csupán passzívan várakoznak, várnak Isten szuverenitására és az Ő intézkedéseire. Függetlenül attól, hogy örülnek-e ennek vagy sem, hiszik-e vagy sem, mindazonáltal mindezt Isten keze vezényli és az Ő kezében történik. A szüleid nem az életed urai – hát nem könnyű megérteni ezt a dolgot? (De az.) A szüleid szülték a testedet, de a tested életét nem ők hozták létre. Ez tény. Vajon a szüleid irányíthatják egyáltalán az olyan dolgokat, mint például azt, hogy milyen magasra nősz, milyen a testfelépítésed, milyen színű vagy milyen sűrű a hajad, mik a hobbijaid, és így tovább? (Nem.) A szüleid nem dönthetik el, hogy jó-e a bőröd vagy rossz, vagy azt, hogy milyenek az arcvonásaid. Egyes szülők kövérek, és olyan gyerekeket szülnek, akik vékonyak és alacsonyak, kicsi orral és szemekkel. Amikor az emberek meglátják őket, azt gondolják: „Kire ütöttek ezek a gyerekek? Biztosan nem a szüleikre hasonlítanak.” A szülők még azt sem dönthetik el, hogy kire hasonlítsanak a gyerekeik, nem igaz? Egyes szülőknek nagyon robosztus testük van, és nagyon vékony és gyenge gyerekeket hoznak világra; egyes szülőknek nagyon vékony és gyenge testük van, ők pedig hihetetlenül erős gyerekeket nemzenek, akik olyan erősek, mint a bivaly. Egyes szülők olyan félénkek, mint az egerek, és olyan gyerekeket szülnek, akik rendkívül merészek. Egyes szülők óvatosak és elővigyázatosak, és olyan gyerekeket szülnek, akik nagyon ambiciózusak, végül pedig némelyikük uralkodó lesz, néhányuk elnök, mások pedig bandavezérek és gazemberek lesznek. Egyes szülők földművesek, de a gyerekeik magasrangú tisztviselők lesznek. Olyan szülők is vannak, akik csalárdak, de jólnevelt és jámbor gyerekeket szülnek. Néhány szülő nem hívő, vagy akár még bálványokat és ördögöket is imád, és olyan gyerekei születnek, akik hinni akarnak Istenben, akik nem tudnak az Istenbe vetett hitük nélkül tovább élni. Egyes szülők azt mondják a gyerekeiknek: „Egyetemre foglak küldeni”, a gyerekeik pedig azt felelik: „Nem, én teremtett lény vagyok, a kötelességemet kell végrehajtanom!” Ekkor a szülők azt mondják a gyerekeiknek: „Fiatal vagy, nem szükséges kötelességet végezned. Mi végrehajtunk valamennyit a kötelességeinkből, mert öregek vagyunk, és nincsenek kilátásaink; nyerünk némi áldást a családunknak a jövőben, azért, hogy ne neked kelljen. Neked keményen kell tanulnod, és miután lediplomáztál az egyetemen, el kell menned és magasrangú tisztviselővé kell válnod, hogy sütkérezhessek veled a fényben.” A gyerekeik így válaszolnak: „Nem. Teremtett lény vagyok, a kötelességem végzése a legfontosabb dolog.” Természetesen vannak olyan szülők, akik hisznek Istenben és lemondanak a családjukról és feladják a karrierjüket, a gyerekeik viszont visszautasítják, hogy valaha is higgyenek Istenben. Az ő gyerekeik nem hívők, és akárhogyan is tekintesz ezekre a gyerekekre és a szüleikre, ők nem hasonlítanak családra. Habár megjelenésükben, életmódjukban, sőt jellemük bizonyos aspektusaiban családra emlékeztetnek, a hobbijaikban, érdeklődésükben, tevékenységeikben és abban az útban, amelyen járnak, teljesen különböznek. Egyszerűen két különböző fajta ember, akik két különböző utat járnak. Tehát vannak különbségek az emberek életei között, és ezt nem a szüleik határozzák meg. A szülők nem dönthetik el, milyen életük van a gyerekeiknek, illetve hogy milyen környezetbe születnek a gyerekeik. A szüleid nem az életed urai, sem pedig a sorsod urai. Az életet nem a szüleik adják az embereknek – vajon az ember sorsa kisebb vagy nagyobb dolog, mint az élete? Az emberek számára mindkettő nagy dolog. Miért van ez? Azért, mert ezek nem olyan dolgok, amelyeket az emberek az ösztöneikkel, az adottságaikkal vagy a képességükkel felfoghatnak, elérhetnek vagy irányíthatnak. Az emberek sorsa és életpályája felől Isten határoz, és Ő rendelkezik felettük. Egyetlen ember sem hozhat döntéseket ebben a két kérdésben. Nem te vagy az, és nem is a szüleid, aki eldönti, hogy milyen családba születsz, vagy milyen szüleid lesznek ebben az életben. A szüleid a születésedben is passzívak voltak. Így a szüleid nem dönthetik el, milyen lesz a sorsod pályája, nem dönthetik el, hogy nagyon tehetős és gazdag leszel-e az életedben, szegény és alázatos, vagy csak egy átlagember; nem dönthetik el, hova fogsz menni ebben az életben, milyen helyen fogsz élni, vagy milyen lesz a házasságod, milyenek lesznek a gyerekeid, vagy milyen anyagi környezetben fogsz élni, és így tovább. Vannak olyan emberek, akiknek, mielőtt gyerekük született, a családja gyarapodott, volt ruházatuk és élelmük, és több pénzük, mint amennyit el tudtak volna költeni, de miután a gyerek felnőtt, elherdálta a családi vagyont, és bármennyi pénzt is kerestek a szülei, nem tudták kompenzálni mindazt a pénzt, amit a pazarló gyerekük elherdált. Vannak olyan emberek is, akik szegények voltak, de pár évvel azután, hogy gyerekük született, a családi vállalkozás virágozni kezdett, életük javult, a dolgok egyre simábban mentek, és a környezetük is egyre jobb lett. Látod, ezek mind olyan dolgok, amire ezek a szülők nem számítottak, nem igaz? A szülők nem dönthetnek a gyerekük sorsáról, és természetesen semmi közük sincs a gyerekeik sorsához. Az, hogy milyen úton jársz, hová mész és milyen emberekkel találkozol ebben az életben, mennyi katasztrófával találod szembe magad, hány nagyszerű dolog és mennyi gazdagság vár rád – mindezen dolgoknak semmi közük a szüleidhez, vagy az ő elvárásaikhoz. Minden szülő azt kívánja a gyerekének, hogy felemelkedjen a világban, de vajon mindig valóra válik ez a kívánság? Nem feltétlenül. Néhány gyerek valóban felemelkedik a világban, ahogy azt a szüleik akarták, és magasrangú tisztviselővé válik, meggazdagszik, és jól él, de pár éven belül a szülei megbetegednek és meghalnak, anélkül, hogy ebből a jó szerencséből bármit is élvezhettek volna, illetve, hogy ennek a fényében sütkérezhettek volna. Az ember sorsának van-e bármi köze a szüleihez? Nincs. Nem úgy van, hogy bármit el tudsz érni, amit a szüleid elvárnak tőled. Az ember sorsának semmi köze a szüleihez, és az ember szülei nem dönthetnek a sorsáról. Noha a szüleid hoztak a világra, és habár sok dolgot tettek, hogy megalapozzák a kilátásaidat, eszményeidet és jövőbeli sorsodat, nem dönthetik el, hogy milyen lesz a sorsod vagy a jövőbeni életutad – ezeknek a dolgoknak semmi köze hozzájuk. Ezért a szüleid nem a sorsod urai, és semmit nem tudnak megváltoztatni veled kapcsolatban. Ha az a sorsod, hogy gazdag legyél, akkor nem számít, mennyire szegények vagy tehetetlenek a szüleid, el fogod nyerni azt a vagyont, amit el kell nyerned. Ha az a sorsod, hogy szegény, közönséges, vagy alacsony származású ember legyél, akkor nem számít, mennyire alkalmasak a szüleid, nem lesznek képesek támogatni téged. Ha Isten kiválasztott téged, és egy vagy Isten választott népéből, vagyis, ha Isten eleve elrendelt téged, akkor nem számít, mennyire hatalmasok vagy ügyesek a szüleid, nem lesznek képesek akadályozni az Istenbe vetett hitedet, még akkor sem, ha szeretnék. Mivel arra vagy rendelve, hogy Isten házának tagja legyél és egy legyél Isten választott népéből, nem menekülhetsz ez elől. Az ember sorsa csak Isten szuverenitásával és Isten elrendelésével van kapcsolatban; semmi köze a szülei kívánságaihoz és elvárásaihoz. Természetesen szintén semmi köze az egyén érdekeihez, hobbijaihoz, jelleméhez, vágyakozásaihoz, képességéhez vagy adottságaihoz. Ezért azon igazság alapján, miszerint „a szüleid nem az életed és a sorsod urai”, hogyan kellene a szüleid elvárásaihoz viszonyulnod? Teljes mértékben el kellene fogadnod azokat, figyelmen kívül kellene hagynod azokat, vagy racionálisan kellene hozzájuk viszonyulnod? Amikor az életed vagy a sorsod kérdése kerül szóba, akkor szüleid csak normális emberek, elvárhatják, amit csak akarnak, és mondhatnak, amit csak akarnak. Hadd mondják csak, amit akarnak, te csak tedd a saját dolgaidat. Nem szükséges vitatkozni velük, mert bárhogy is állnak a dolgok igazából, úgy lesznek a dolgok. Ez nem vita tárgya, és nem az ember akarata alapján változik. Nem határozhatsz a saját sorsod felől, a szüleid pedig még kevésbé! Nem erről van szó? (De igen.) Annak ellenére, hogy a szüleid az idősebbek, akkor sincs kapcsolatuk vagy összeköttetésük a sorsoddal. A szüleidnek nem szabadna megpróbálniuk megszabni a sorsodat csak azért, mert annyi évvel idősebbek nálad, és mert egy nemzedékkel idősebbek nálad. Ez irracionális és undorító. Ezért, valahányszor a szüleidnek mondanivalójuk van azzal az úttal kapcsolatban, amelyet az életben jársz, vagy a veled szembeni elvárásaikról, nyugodtan és racionálisan kell ehhez viszonyulnod, mivel nem ők a sorsod urai. Mondd nekik: „A sorsom Isten kezében van – egy ember sem tudja megváltoztatni.” Egy ember sem irányíthatja a saját sorsát vagy egy másik emberét, és a szüleid sem alkalmasak erre. A felmenőid sem alkalmasak erre, nemhogy a szüleid. Egyedül ki alkalmas erre? (Csak Isten.) Kizárólag Isten alkalmas arra, hogy az emberek sorsát uralja.

Egyesek elméletben elismerik: „A szüleim nem avatkozhatnak bele a sorsomba. Habár ők hoztak a világra, az életemet nem a szüleimtől kaptam, Isten adta nekem. Mindenemet, amim van, Isten adta nekem. Isten egyszerűen általuk nevelt felnőtté engem és tette lehetővé számomra, hogy idáig éljek. Valójában Isten volt az, aki felnevelt engem.” Meglehetősen jól és meglehetősen tisztán szólják e szavakat, de bizonyos különleges körülmények között az emberek nem tudják legyőzni a ragaszkodásaikat, vagy elismerni ezt az állítást: „A szüleid nem az életed és a sorsod urai.” Bizonyos különleges körülmények között az embereket az érzéseik fogják uralni és bizonyos kísértésekbe esnek majd, vagy elgyengülnek. Mivel elszenvedte a kormány és a vallásos világ üldöztetését és ítéletét, valamint letartóztatták és börtönbe zárták, néhány istenhívő megfogadja, hogy soha nem válik Júdássá, és soha nem árulja el egy testvérét sem, vagy semmilyen információt az egyházról, bármilyen kínzást szenvedjen is el – inkább meghalna, minthogy Júdássá váljon. Mint ilyeneket, addig kínozzák és gyötrik őket, míg többé már nem hasonlítanak emberre, a szemük annyira bedagad, hogy már csak résnyire nyílik, és nem tudnak tisztán látni, megsüketítik őket, a fogaikat kiverik, szájuk sarka felszakad és vérzik, lábaik nem működnek jól, egész testük duzzadt és zúzódások borítják. De bárhogyan is gyötrik őket, nem folyamodnak áruláshoz – eltökéltek, hogy nem válnak Júdássá, és hogy Isten melletti bizonyságtételükben szilárdan megállnak. Idáig igen erősnek látszanak, és úgy tűnik, hogy rendelkeznek bizonyságtétellel, ugye? Kínzáson és megfélemlítésen mentek keresztül, anélkül, hogy Júdássá váltak volna, és így gyötörték őket sok nappalon és éjjelen keresztül. Amikor egy ördög egy ilyen embert lát, azt gondolja: „Ez a fickó tényleg kemény, nagyon mélyen mérgezett. Tényleg átjárja Isten. Annyira fiatal, és ilyen állapotba kínozták, anélkül, hogy akár csak egy szót is elárult volna. Mit tegyek ezzel? Úgy tűnik, ez a fickó fontos alak, bizonyára sokat tud az egyházról. Ha ki tudok csikarni a szájából néhány információt, akkor sok embert letartóztathatunk, és sok pénzt kereshetünk!” Majd az ördög elkezd gondolkodni ezen: „Hogyan bírhatnám szóra és miként vehetném rá, hogy kiadjon néhány titkos információt és tájékoztasson néhány emberről? Minden erős embernek megvan a gyenge pontja – épp úgy, mint azoknak az embereknek, akik a kungfut gyakorolják. Nem számít, mennyire jó valaki a kungfuban, végső soron mégis van egy Achilles sarka. Minden embernek van gyenge pontja, támadjuk hát kifejezetten az övét. Mi az ő gyenge pontja? Úgy hallottam, hogy egyedüli gyerek és a szülei gyerekkora óta elkényeztetik. Úgy hallottam, hogy tényleg törődnek vele és nagyon szeretik, valamint, hogy nagyon kötelességtudó velük szemben. Ha behozom a szüleit és ráveszem őket, hogy lelkileg megdolgozzák, talán a szavaiknak lesz némi haszna.” Majd az ördög beviszi a szüleit. Találd ki, mi történik, amint meglátja a szüleit? Mielőtt meglátta volna őket, azt gondolta: „Ó Istenem, eltökélt vagyok, hogy szilárdan megálljak a bizonyságtételemben. Dehogy lesz belőlem Júdás!” Ám amint meglátja a szüleit, a szíve majd’ megszakad. Az első, amit érez: „Cserben hagytam a szüleimet, nagyon fájdalmas lehet így látniuk engem”, aztán összeomlik. Szívében még mindig ragaszkodik ehhez: „Nem válok Júdássá, szilárdan kell állnom az Isten melletti bizonyságtételemben. Nem a rossz utat választottam, a helyes utat követem az életben. Meg kell aláznom a Sátánt, és tanúskodnom kell Isten mellett!” A szívében szilárd, és ehhez ismételten ragaszkodik, de érzelmileg nem bírja, és egy pillanat alatt majd’ összetörik a szíve. Szerinted mit éreznek a szülei, amikor azt látják, hogy a gyereküket ilyen állapotba gyötörték? Az apjáról nem beszélek, de az édesanyja szíve megszakad. Amikor azt látja, hogy a gyermekét annyira megkínozták, hogy többé már nem hasonlít emberre, nagy szorongást, nyugtalanságot és fájdalmat érez, és remegve közeledik hozzá. Egy ilyen pillanatban te hogyan reagálnál? Nézni sem mernéd, nem igaz? Látod, még nem mondtál semmit, a szüleid még nem mondtak semmit, de te máris összeomlottál volna, képtelen lettél volna legyőzni az érzéseidet. Azt gondolnád magadban: „A szüleim öregek, nincsenek túl jó fizikai állapotban, és mindketten egymásra szorulnak, hogy boldoguljanak. Világra hoztak egy ilyen gyereket, mint én, és idáig egyetlen elvárásukat sem teljesítettem, mostanra pedig annyi gondot okoztam nekik, annyira megszégyenítettem őket, sőt még el is kellett jönniük, hogy a szenvedésnek ebben az állapotában lássanak.” Észrevétlenül, a szíved mélyén úgy éreznéd, hogy hálátlan gyerek voltál, hogy megbántottad a szüleidet és csalódást okoztál nekik, valamint aggodalmat okoztál nekik és cserben hagytad őket. Mind te, mind a szüleid nagy gyötrelmet éreznétek, de különböző okokból. A szüleid azért, mert sajnáltak, és nem tudták elviselni, hogy így lássanak szenvedni. Te pedig azért, mert láttad, mennyire szomorúak és mennyire fáj a szüleidnek, és nem tudtad elviselni annak látványát, hogy szomorúak vagy aggódnak miattad. Vajon nem mindkettő az érzések hatása? Eddig a pillanatig mindez még normálisnak tekinthető, és még nem befolyásolta volna azt, hogy a bizonyságtételedben szilárdan megállj. Tegyük fel, hogy ezután a szüleid ezt mondanák: „Annyira egészséges és erős voltál korábban, most pedig ilyen állapotba vertek téged. Fiatalkorod óta úgy bántunk veled, mint a szemük fényével. Soha nem emeltünk kezet rád. Hogy hagyhattad, hogy ez történjen veled? Mi soha nem akartunk megütni téged; mindig is dédelgettünk és szerettünk – »a szájunkban ringatnánk téged, de félünk, hogy elolvadnál, a tenyerünkön hordoznánk téged, de félünk, hogy összetörnél«. Annyira becsben tartunk téged, de ez nem elég. Rendben van, ha nem viseled a gondunkat, de most visszautasítod, hogy átadj bármilyen információt, olyan sokat szenvedsz, és nem adod fel, annak ellenére, hogy ilyen állapotba gyötörnek téged, azért, mert hiszel Istenben és tanúskodni akarsz Mellette. Hogy lehetsz ennyire makacs? Miért ragaszkodsz ahhoz, hogy higgy Istenben? »A testedet a szüleidtől kaptad.« Jól bánsz velünk, ha hagyod, hogy ez történjen veled? Ha valami tényleg történne veled, hogyan várod el, hogy mi ketten tovább éljünk? Nem várjuk el tőled, hogy gondoskodj rólunk, ha megöregszünk, illetve hogy elrendezd a temetésünket, csak azt akarjuk, hogy jól legyél. Te vagy a mindenünk, ha te nem vagy jól, ha már nem vagy itt, hogyan élhetnénk tovább az életünk hátralevő részét? Ki más van nekünk rajtad kívül? Milyen más reményeink vannak?” E beszéd minden szava ott találna el téged, ahol igazán fáj, egyrészt eleget tenne az érzelmi szükségleteidnek, másrészt serkentené az érzéseidet és lelkiismeretedet. Mielőtt a szüleid e szavakat szólták, a szíved mélyén még mindig kitartottál a meggyőződésed és az állásfoglalásod mellett, de miután ezeket a szemrehányó szavakat kimondták, vajon nem omlana össze a szíved mélyén lévő védelmi vonal? „»A testedet a szüleidtől kaptad.« Lemondtál egy jó munkáról, elhagytad a nagyszerű kilátásaidat, és feladtál egy jó életet. Ragaszkodsz az Istenbe vetett hithez és hagytad, hogy így tönkretegyenek – helyesen jársz el velünk szemben?” Vajon e beszéd hallatán bárki is vissza tudná tartani a sírást? Meg tudná-e állni bárki is, hogy korholja magát, miután e szavakat hallotta? El tudná kerülni azt az érzést, hogy cserben hagyta a szüleit? Vajon érzékelhetné bárki, hogy ez a Sátán megkísértése volt? Képes lenne bárki is arra, hogy ez csupán érzelmileg érintse, de továbbra is racionálisan kezelje? Meg tudná-e tartani bárki is a hitét ebben a kijelentésben: „A szüleid nem az életed és a sorsod urai, és nem a hitelezőid”, miután ezt a beszédet hallotta? Tudna-e bárki is, annak ellenére, hogy érzelmileg gyengének érzi magát, tartózkodni attól, hogy elhagyja a kötelességét és kötelezettségét, valamint azt a bizonyságtételt, amelyben egy teremtett lénynek szilárdan meg kell állnia? Ezek közül melyiket tudnátok teljesíteni? Ha az érzéseidet tekintve csak egy kicsit lennél feldúlt, akár még egy pár csepp könnyet is hullatnál és sajnálnád a szüleidet, de még mindig lenne hited Isten szavában, még mindig kitartanál amellett a bizonyságtétel mellett, amelyben szilárdan meg kell állnod, és még mindig ragaszkodnál ahhoz a kötelességhez, amelyet végre kell hajtanod, anélkül, hogy elveszítenéd a teremtett lény bizonyságtételét, felelősségét és kötelességét a teremtés Ura előtt, akkor szilárdan megállnál. De ha akkor, amikor azt látnád, hogy az anyád könnyek között tesz szemrehányást neked, mélyen az érzéseidbe zuhannál, azt gondolva, hogy hálátlan voltál, hogy rossz döntést hoztál, sajnálkoznál és nem lennél hajlandó tovább folytatni, el akarnád hagyni azt a bizonyságtételt, amellyel egy teremtett lénynek rendelkeznie kell, valamint azt a kötelességet, felelősséget és kötelezettséget, amelyet egy teremtett lénynek teljesítenie kell, és visszatérnél a szüleid mellé, viszonoznád a jóságukat, és nem hagynád, hogy tovább szenvedjenek vagy aggódjanak miattad, akkor nem lenne tanúságtételed, és méltatlan lennél Isten követésére. Mit mondott Isten azoknak, akik Őt követik? (Vajon nem ezt mondta: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom” (Lukács 14:26)? Ez a sor a Bibliában van.) Ha a szüleid iránti szereteted meghaladja az Isten iránti szeretetedet, akkor méltatlan vagy Isten követésére, és nem vagy a követői közül való. Ha nem tartozol a követői közé, akkor elmondható, hogy nem vagy győztes, és Isten nem akar téged. E próbatételen keresztül le lettél leplezve, nem álltál meg szilárdan a bizonyságtételedben. Nem engedtél a Sátán kínzásának, ám néhány szemrehányó szó a szüleidtől elég volt ahhoz, hogy megadd magad. Gerinctelen vagy, és elárultad Istent. Méltatlan vagy Isten követésére, és nem vagy az Ő követője. A szülők gyakran mondják: „Semmi mást nem fogok kérni tőled, nem fogom azt kérni, hogy nagyon jómódú legyél, csak azt remélem, hogy egészségben és biztonságban leszel ebben az életben. Ha csak azt látom, hogy boldog vagy, az már elég.” Ezért, amikor gyötörnek, úgy fogod érezni, hogy cserben hagytad a szüleidet: „A szüleim nem kérnek tőlem sokat, de mégis cserben hagytam őket.” Helyes ez a gondolat? Cserben hagytad őket? (Nem.) A te hibád, hogy a Sátán üldözött téged? A te hibád, hogy durván megvertek, gyötörtek és brutálisan üldöztek? (Nem.) A Sátán az, aki üldözött téged, nem te tetted tönkre magad. Te a helyes úton jársz, és igaz ember vagy. A választásaid és minden cselekedeted tanúságot tett Isten mellett, és a teremtett lény kötelességének végrehajtása volt. Ezek azok a választások, amelyeket minden teremtett lénynek meg kell tennie, valamint az az út, amelyet minden teremtett lénynek választania kell. Ez a helyes út, ez nem önmagad tönkretétele. Habár a testedet meggyötörték, és brutális, embertelen bánásmódot szenvedett el, ez mind igaz ügyért van. Ez nem a rossz út választása, nem önmagad tönkretétele. A tested szenvedése, kínzása és addig a pontig való gyötrése, hogy már nem hasonlítasz többé emberre, nem a szüleid cserbenhagyása. Nem kell magyarázatot adnod nekik. Ez a te választásod. A helyes úton jársz az életben, ők egyszerűen csak nem értik, ez minden. Ők csupán a szülő nézőpontján állnak, a saját érzéseik miatt mindig óvni akarnak téged, és nem szeretnék, hogy fizikai fájdalmat szenvedj. Mit érhet el az a vágyuk, hogy megóvjanak téged? Tanúskodhatnak ők helyetted? Végrehajthatják ők a teremtett lény kötelességét helyetted? Követhetik ők Isten útját helyetted? (Nem.) Helyesen választottál, és ragaszkodnod kell ehhez. Nem szabad, hogy a szüleid szavai megbabonázzanak vagy félrevezessenek. Nem teszed tönkre magad; a helyes úton jársz. Az állhatatosságodban és minden cselekedetedben az igazsághoz ragaszkodsz, Isten vezénylésének és intézkedéseinek veted alá magad, valamint Isten mellett teszel tanúságot a Sátán előtt, dicsőséget szerezve Isten nevének. Csupán a tested brutális üldöztetésének kínját viselted el, ez minden. Ez olyan szenvedés, amelyet az embereknek el kellene viselniük; ez az, amit az embereknek fel kell ajánlaniuk a teremtés Urának, és ez az az ár, amelyet meg kellene fizetniük. Az életed nem a szüleidtől eredt, és a szüleidnek nincs joga eldönteni, hogy melyik úton járj. Nincs joguk eldönteni, hogy miként bánj a saját testeddel, vagy milyen árat fizess azért, hogy a bizonyságtételedben szilárdan megállj. Ők csupán a testi érzéseik szükségletei miatt nem akarják, hogy fizikai fájdalmat szenvedj, valamint amiatt, hogy a testi érzések nézőpontján állnak, ennyi az egész. De teremtett lényként nem számít, mennyit szenved a tested, ez olyasvalami, amit el kell viselned. Az embereknek számos árat meg kell fizetniük azért, hogy elérjék az üdvösséget és jól teljesítsék a teremtett lény kötelességét. Ez az ember kötelezettsége és felelőssége, és ez az, amit egy teremtett lény fel kell ajánljon a teremtés Urának. Mivel az emberek élete Istentől ered, és a testük szintén Istentől származik, ez olyan szenvedés, amit az embereknek el kellene viselniük. Ezért, amikor arról a szenvedésről van szó, amelyet az embereknek el kellene viselniük, függetlenül attól, hogy miféle fizikai fájdalmat tűr el a tested, semmit nem kell elmagyaráznod a szüleidnek. A szüleid azt mondják: „A testedet a szüleidtől kaptad”, mi van akkor? Habár az embereket a szüleik szülik meg és nevelik, ez nem jelenti azt, hogy mindenüket, amijük van, a szüleiktől kapták volna. Nem azt jelenti, hogy az embereket alá kellene vetni a szüleik kényszerének és korlátozásának, amikor az általuk járt útról és az általuk fizetett árakról van szó. Nem arról van szó, hogy az embereknek el kell nyerniük a szüleik engedélyét azért, hogy az igazságra való törekvés útján járhassanak, illetve hogy végrehajtsák a teremtett lény kötelességét a teremtés Ura előtt. Ezért nem szükséges magyarázatot adnod a szüleidnek. Az Egyetlen, akinek magyarázattal tartozol, az Isten. Függetlenül attól, hogy szenvedsz-e vagy sem, mindent át kell adnod Istennek. Ezenfelül, ha a helyes utat követed, akkor Isten elfogad és emlékezni fog minden árra, amelyet megfizettél. Mivel Isten emlékezni fog és elismeri őket, azokat az árakat érdemes lesz megfizetni. A tested el fog szenvedni valamennyi fizikai fájdalmat, de ezek az árak tesznek képessé téged arra, hogy a végén szilárdan megállj a bizonyságtételedben, hogy elnyerd Isten jóváhagyását és elérd az üdvösséget, Isten pedig emlékezni fog rájuk. Ez semmi másra nem cserélhető. A szüleid úgynevezett elvárásai, vagy a kritikus szavak, amelyekkel illetnek téged, jelentéktelenek és említésre sem méltók ahhoz a kötelességhez képest, amelyet végre kell hajtanod, és ahhoz a bizonyságtételhez, amelyet tenned kell Isten előtt, mivel az a szenvedés, amelyet elviselsz, annyira értékes és olyan jelentőségteljes! Egy teremtett lény szemszögéből nézve ez a legjelentőségteljesebb és legértékesebb dolog az életben. Ezért az embereknek nem szabadna elgyengülniük és depresszióssá válniuk, vagy kísértésbe esniük a szüleik szavai miatt, és természetesen nem szabadna sajnálatot, bűntudatot érezniük vagy azt, hogy cserben hagyták a szüleiket a szavaik miatt. Az embereknek megtisztelve kellene érezniük magukat az elviselt szenvedés miatt és azt kellene mondaniuk: „Isten választott engem, és azért tette lehetővé a testem számára, hogy megfizesse ezt a fajta árat, valamint hogy erőszakosan bántalmazza a Sátán, hogy lehetőségem legyen tanúságot tenni Mellette.” Megtiszteltetés számodra, hogy Isten téged választott ki az Ő számos kiválasztottja közül. Nem szabadna szomorkodnod emiatt. Ha a bizonyságtételedben szilárdan megállsz és megalázod a Sátánt, akkor ez a legnagyobb megtiszteltetés az életben egy teremtett lény számára. Nem számít, hogy miféle kórtól vagy utóhatástól szenved a tested, miután brutálisan üldöztek, illetve hogy mennyire fáj a családodnak és szüleidnek így látni téged, nem szabad szégyenkezned vagy feldúltnak érezned magad, vagy azt érezned, hogy cserben hagytad a szüleidet emiatt, mivel minden, amit tettél, egy igaz ügy érdekében megfizetett ár volt, ez pedig jó cselekedet. Egy ember sem jogosult arra, hogy a jó cselekedeteidet kritizálja, egy ember sem jogosult arra, illetve nincs joga, hogy felelőtlen, kritikus megjegyzéseket vagy ítéleteket tegyen arról, hogy hiszel Istenben, követed Istent és végrehajtod a kötelességedet. Csak a teremtés Ura jogosult arra, hogy megítélje a viselkedésedet, az árakat, amelyeket megfizettél, és a választásaidat. Senki más nem jogosult arra, hogy megítéljen – senki, beleértve a szüleidet, nem jogosult arra, hogy kritizáljon téged. Ha ők a hozzád legközelebb álló emberek, akkor meg kellene érteniük, bátorítaniuk és vigasztalniuk kellene téged. Támogatniuk kellene a kitartásban, abban, hogy a bizonyságtételedben szilárdan megállj, valamint abban, hogy tartózkodj attól, hogy megadd magad vagy behódolj a Sátánnak. Büszkének kellene lenniük rád, és örülniük kellene neked. Mivel idáig képes voltál kitartani és nem engedtél a Sátánnak, azért, hogy a bizonyságtételedben szilárdan megállhass, bátorítaniuk kellene téged. Nem szabadna visszatartaniuk téged, és természetesen nem szabadna szemrehányást tenniük. Ha valami rosszat tettél, akkor joguk lenne kritizálni téged. Ha a rossz utat választottad, ha megszégyenítetted Istent, ha elárultad a pozitív dolgokat és az igazságot, akkor jogosulnának arra, hogy kritizáljanak téged. De mivel minden cselekedeted pozitív volt, Isten pedig elfogadja őket és emlékszik rájuk, ha ők kritizálnak téged, azért van, mert nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között. Ők azok, akik tévednek. Dühösek, amiért hiszel Istenben, a helyes úton jársz és jó ember vagy – miért van az, hogy amikor a Sátán üldöz téged, nem inkább azt kritizálják? A saját érzéseik miatt téged kritizálnak – mi rosszat tettél? Nem csupán tartózkodtál attól, hogy Júdássá válj? Nem váltál Júdássá, megtagadtad, hogy együttműködj vagy kompromisszumot köss a Sátánnal, és azért szenvedted el ezt a kínzást és embertelen bánásmódot, hogy a bizonyságtételedben szilárdan megállj – mi a baj ezzel? Semmi rosszat nem tettél. Isten szemszögéből, Ő örvendezik neked, Ő büszke rád. A szüleid mégis szégyenkeznek miattad és kritizálják a jó cselekedeteidet – nem keverik össze a fehéret a feketével? Vajon jó szülők az ilyenek? Miért nem a Sátánt kritizálják, a gonosz embereket és ördögöket, akik téged üldöznek? Nemcsak, hogy nem kapsz semmi vigasztalást, bátorítást vagy támogatást a szüleidtől, ellenkezőleg, kritizálnak és szidnak téged, miközben nem számít, milyen gonoszságot tesz a Sátán, azt nem ítélik el és nem átkozzák meg. Egyetlen szóbeli sértést vagy szemrehányást sem mernek mondani neki. Nem mondják: „Hogyan gyötörhettél egy jó embert ilyen állapotba? Mindössze annyit tett, hogy hisz Istenben és a helyes úton jár, igaz? Nem lopott el semmit és nem rabolt ki senkit, nem szegett meg egy törvényt sem, akkor hát miért gyötörtétek így meg? Bátorítanotok kellene a hozzá hasonló embereket. Ha a társadalomban mindenki hinne Istenben és a helyes úton járna, akkor ennek a társadalomnak nem lenne szüksége törvényekre, és nem lenne bűnözés.” Azt miért nem kritizálják így? Miért nem merik kritizálni a Sátánokat és az ördögöket, amik üldöztek téged? Szemrehányást tesznek neked, amiért a helyes úton jársz, de amikor gonosz emberek gonosz tetteket követnek el, akkor csak hallgatólagosan jóváhagyják azokat. Mit gondolsz ezekről a szülőkről? Sajnálnod kellene őket? Gyermeki jámborságot kellene tanúsítanod irántuk? Szeretned kellene őket a szívedben? Méltók-e a gyermeki jámborságodra? (Nem.) Nem méltók. Nem tudják megkülönböztetni a helyest a helytelentől, a jót a gonosztól. Ők egy zavarodott emberpár. Az érzéseken kívül semmit sem értenek. Nem értik, mi az igazság vagy mit jelent a helyes úton járni, nem tudják, mik a negatív dolgok vagy mik a gonosz erők, csak az érzéseiket és a testüket tudják védelmezni. A testi kapcsolatoknak eme legfelszínesebb szintje mellett a szívükben csak ez az elgondolás van: „Amíg a gyermekeim biztonságban és jól vannak, addig nagyon boldog és hálás leszek.” Ennyi. Amikor a helyes út jön szóba az életben, az igaz ügyek vagy az a legértékesebb és legjelentősebb dolog, amelyet egy ember megtehet ebben az életben, semmit nem értenek ezekből a dolgokból. Nem értik ezeket a dolgokat, és leszidnak azért, mert a helyes utat követed – tényleg hihetetlenül zavarodottak. Mit gondolsz ezekről a szülőkről? Hát nem egy pár vén ördög? El kell gondolkodnod a szívedben: „Ez a két öreg ördög – mostanáig annyi verést és annyi kínzást szenvedtem el, ezekben a napokban éjjel-nappal Istenhez imádkoztam, Ő pedig vigyázott rám és megtartott engem, ezért voltam képes idáig életben maradni. Nagy nehezen szilárdan megálltam a bizonyságtételemben, ti pedig egy pár szóval teljesen megcáfoltátok ezt. Rosszul teszem, hogy a helyes úton járok? Rosszul teszem, hogy a teremtett lény kötelességét hajtom végre? Az ugye biztosan nem rossz, hogy nem váltam Júdássá? Ez a két vén ördög! »A testedet a szüleidtől kaptad« – mindenem, amim van, egyértelműen Istentől származik, ti voltatok, akik nekem adtátok? Csak arról van szó, hogy Isten elrendelte, hogy ti szüljetek és neveljetek, a ti kezeitek által nevelve fel engem. Azért vagytok lehangoltak miattam, azért éreztek fájdalmat és zaklatottságot, hogy eleget tegyetek az érzelmi szükségleteiteknek. Attól féltek, hogy ha meghalok, nem lesz senki, aki gondotokat viselné, amikor megöregszetek, vagy aki elrendezné a temetéseteket. Attól féltek, hogy az emberek nevetni fognak, és azt gondolják, hogy megszégyenítettelek titeket.” Ha börtönbe kerülnél, mert bűnt követtél el, azért, mert elloptál valamit, vagy raboltál, csaltál vagy becsaptál valakit, akkor talán harcolnának érted, mondván: „A gyerekem jó gyerek, nem tett semmi rosszat. Nincs rossz természete, jó és kedves. Csupán ennek a világnak a gonosz irányzatai voltak rá negatív hatással. Remélem, hogy a kormány elnéző lesz vele szemben.” Harcolnának érted, de amiért az Istenben való hit útját járod, amiért a helyes úton jársz, megvetnek téged a szívük mélyéről. Milyen módon vetnek meg? „Nézd meg, milyen helyzetbe hoztad magad. Jól bánsz velünk?” Azt kellene gondolnod a szívedben: „Mit értenek az alatt, hogy »Nézd meg, milyen állapotba hoztad magad«? Én csak a helyes úton járok az életben – ezt nevezik igaz embernek! Ezt nevezik jó cselekedetekkel és bizonyságtétellel való rendelkezésnek; ez erő. Csak az ilyen emberek rendelkeznek igazán lelkiismerettel és értelemmel, és nem gyávák, semmirekellők vagy Júdások. Milyen állapotba hoztam magma? Ez a valódi emberi hasonlatosság! Nemcsak, hogy nem örültök nekem, hanem még szemrehányást is tesztek nekem – miféle szülők vagytok ti? Méltatlanok vagytok arra, hogy szülők legyetek, el kellene átkozni benneteket!” Ha így gondolkodsz, sírnál-e még mindig, amikor hallanád, hogy szüleid ezt mondják: „A testedet a szüleidtől kaptad, hogy hagyhattad, hogy így tönkretegyenek”? (Nem.) Mit gondolnál, miután ezt a beszédet hallottad? „Micsoda képtelenség! Ők tényleg egy pár öreg tökfilkó! »A testedet a szüleidtől kaptad« – még azt sem tudjátok, hogy a ti testeteket ki adta, és ezekkel a szavakkal tesztek szemrehányást nekem, tényleg mennyire zavarodottak vagytok! Világos, hogy az ördögök és a Sátánok azok, akik üldöznek engem. Hogyan keverhetitek össze a fehéret a feketével, és kritizáltok helyette engem? Megszegtem a törvényt? Elloptam valamit vagy kiraboltam valakit, csaltam vagy átvertem valakit? Mely törvényeket szegtem meg? Nem szegtem meg semmilyen törvényt sem, a Sátán üldözött engem ilyen állapotba, mivel a helyes utat követem. Egyetlen szót sem árultam el idáig, nem váltam Júdássá – ki másnak van ilyen ereje? Nemcsak, hogy nem dicsértek vagy bátorítotok engem, hanem még szemrehányást is tesztek. Ördögök vagytok!” Ha így gondolkodsz, nem fogsz sírni vagy elgyengülni, igaz? A szüleid nem tudják, mi a jó és mi a rossz, összekeverik a fehéret és a feketét, mivel nem hisznek Istenben és nem értik az igazságot. Te érted az igazságot, ezért nem szabadna, hogy azok az ördögi szavak és téveszmék, amiket mondanak, befolyásoljanak téged. Ehelyett továbbra is az igazsághoz kell ragaszkodnod. Így valóban szilárdan fogsz állni a bizonyságtételedben. Nem ez a helyzet? (De igen.)

Mondd meg Nekem, könnyű szilárdan megállni a bizonyságtételben? Először is ki kell szabadulnod az érzéseidből, másodszor pedig meg kell értened az igazságot. Csak ekkor nem fogsz gyengeséget tapasztalni, ekkor leszel képes szilárdan megállni a bizonyságtételedben, és ekkor leszel Isten által elismert és elfogadott ilyen különleges körülmények között; csak ekkor fog Isten győztesként és az Ő követőjeként elismerni téged. Amikor győzedelmeskedtél, amikor nem hagytad cserben Istent, ahelyett, hogy a szüleidet nem hagytad cserben, akkor képes leszel elengedni a szüleid összes elvárását veled szemben, igaz? A szüleid elvárásai nem fontosak, nem számítanak; Isten elvárásainak megfelelni és az Isten melletti bizonyságtételedben szilárdan megállni a legfontosabb dolgok, ilyen hozzáállással és törekvésekkel kell rendelkeznie egy teremtett lénynek. Nem ez a helyzet? (De igen.) Amikor gyengének érzed magad, amikor eltévedsz, különösen, amikor a Sátánok ostrom alá vesznek és üldöznek, miközben a helyes utat követed, vagy amikor a szekuláris világ emberei visszautasítanak, kigúnyolnak és elvetnek, akkor a körülötted lévők – a rokonaid, barátaid és ismerőseid – azt fogják gondolni, hogy valami kínos dolgot tettél, és senki sem fog megérteni, bátorítani, támogatni vagy vigasztalni téged. Még kevésbé fog bárki is segítséget nyújtani, utat mutatni neked, vagy rámutatni a gyakorlás útjára. Ez a szüleidre is vonatkozik. Mivel nem vagy mellettük, hogy gyermeki jámborságot tanúsíts irántuk, vagy mivel nem vagy képes segíteni nekik, hogy jól éljenek, illetve viszonozni a kedvességüket, mert hiszel Istenben és végzed a kötelességedet, ők nem fognak megérteni téged. Ugyanaz lesz a nézőpontjuk, mint a világi embereké – azt fogják gondolni, hogy megszégyenítetted őket, hogy semmit sem kaptak cserébe a felnevelésedért, hogy semmi hasznuk nem származott belőled, hogy nem tettél eleget az elvárásaiknak, hogy cserben hagytad őket, valamint azt, hogy nemtörődöm és hálátlan vagy. A szüleid nem fognak megérteni téged, és nem lesznek képesek arra, hogy pozitív útmutatást adjanak neked, a rokonaidról és barátaidról nem is beszélve. Amíg a helyes úton jársz, csak Isten bátorít, segít, vigasztal és lát el téged fáradhatatlanul. Amikor börtönben kínoznak és gyötörnek téged, csak Isten szava és az a hit, amelyet Ő adott neked, tart majd életben minden másodpercben, percben és napon. Amikor tehát kemény veréseket viselsz el, Isten szava miatt és az Istentől kapott hit miatt képes leszel arra, hogy továbbra is szilárdan akarj állni az Isten melletti bizonyságtételedben, arra, hogy továbbra is tartózkodj attól, hogy Júdássá válj, valamint arra, hogy továbbra is dicsőséget akarj szerezni Isten nevének, és meg akard alázni a Sátánt. Egyrészt az elszántságod miatt leszel képes megtenni ezeket a dolgokat, másrészt pedig, ami még fontosabb, Isten útmutatása, megtartása és vezetése miatt. Ezzel szemben a szüleid, amikor a leginkább szükséged lenne vigasztalásra és segítségre, akkor is csak magukra gondolnak, mondván, hogy nemtörődöm és hálátlan vagy, hogy soha nem számíthatnak rád ebben az életben, és hogy a semmiért neveltek fel téged. Továbbra sem felejtik el, hogy ők neveltek fel téged, hogy arra vágytak, hogy számíthassanak rád, hogy segítesz nekik jó életet élni, arra, hogy dicsőséget szerezz a felmenőidnek, valamint arra, hogy lehetővé tedd számukra, hogy felemelt fővel járhassanak és büszkék lehessenek rád a rokonaik és a barátaik előtt. Azok a szülők, akik nem hisznek Istenben, soha nem érzik megtisztelve és szerencsésnek magukat a hited miatt. Ellenkezőleg, gyakran szemrehányást tesznek neked, amiért nem szakítasz időt arra, hogy meglátogasd őket, vagy törődj velük, mivel hiszel Istenben és leköt a kötelességed végzése. Nemcsak szemrehányást tesznek neked, hanem gyakran szidnak is, „nemtörődömnek, hálátlannak”, és „köszönetet nem ismerő gyereknek” nevezve téged. Nem érzed úgy, hogy nehéz a helyes úton járnod, miközben ezeket a rossz neveket viseled? Nem érzed magad megbántva? Nincs szükséged a szüleid támogatására, bátorítására és megértésére, miközben átéled ezeket a dolgokat? Nem érzed úgy gyakran, hogy cserben hagytad a szüleidet? Következésképpen, egyeseknek még ostoba gondolataik is támadnak: „Ebben az életben nem az a sorsom, hogy gyermeki jámborságot tanúsítsak a szüleim iránt, vagy az, hogy velük éljek. Akkor hát a következő életemben fogok gyermeki jámborságot tanúsítani irántuk!” Hát nem ostoba gondolat ez? (De igen.) Nem szabadna ilyen gondolataidnak lenniük; a gyökerüknél fogva kellene eloszlatnod ezeket. A helyes úton jársz, azt választottad, hogy végrehajtod a teremtett lény kötelességét, és hogy a teremtés Ura elé járulsz, hogy elfogadd Isten üdvösségét. Ez az egyetlen helyes út ebben a világban. Jól választottál. Függetlenül attól, hogy azok, akik nem hisznek, beleértve a szüleidet is, mennyire értenek félre téged vagy csalódnak benned, ez nem befolyásolhatja azt a választásodat, hogy az Istenben való hit útján jársz, illetve azt az elhatározásodat, hogy végrehajtod a kötelességedet, valamint az Istenbe vetett hitedet sem befolyásolhatja. Ki kell tartanod, mert a helyes úton jársz. Így még inkább el kell engedned a szüleid elvárásait. Nem válhatnak teherré számodra, miközben a helyes úton jársz. A helyes utat követed, a leghelyesebben választottál az életben; ha a szüleid nem támogatnak, ha folyton szidnak, hogy nemtörődöm és hálátlan vagy, akkor még inkább tisztán kell látnod őket, érzelmi szinten el kell engedned őket, és nem szabad, hogy korlátozzanak téged. Ha nem támogatnak, bátorítanak vagy vigasztalnak téged, rendben leszel – se nem nyersz, se nem veszítesz semmit ezekkel a dolgokkal, sem nélkülük. Isten veled szembeni elvárásai a legfontosabbak. Isten bátorít, ellát és vezet téged. Nem vagy egyedül. A szüleid elvárásai nélkül továbbra is ugyanúgy eleget tudsz tenni a teremtett lény kötelességének, és ezen az alapon továbbra is jó ember leszel. A szüleid elvárásainak elengedése nem azt jelenti, hogy elvesztetted az etikádat és a morálodat, és kétségkívül nem jelenti azt sem, hogy lemondtál az emberi mivoltodról, vagy az erkölcsiségről és a méltányosságról. Azért nem feleltél meg a szüleid elvárásainak, mert pozitív dolgokat választottál és a teremtett lény kötelességének végzését választottad. Nincs ezzel semmi baj, ez a leghelyesebb út. Ki kell tartanod és szilárdnak kell maradnod a hitedben. Lehetséges, hogy nem fogod elnyerni a szüleid támogatását, az áldásaikat pedig biztosan nem, mivel Istenben hiszel és a teremtett lény kötelességét végzed, de ez nem számít. Ez nem fontos, semmit sem vesztettél. A legfontosabb dolog, hogy amikor azt választottad, hogy az Istenben való hit útját és a teremtett lény kötelességtevésének útját járod, Isten elvárásokat és nagy reményeket kezdett támasztani veled szemben. Ebben a világban élve, ha az emberek eltávolodnak a barátaiktól és a rokonaiktól, akkor is jól élhetnek. Természetesen azután is normálisan tudnak éli, miután a szüleiktől távolodtak el. Csak akkor zuhannak sötétségbe, amikor Isten útmutatásától és áldásaitól távolodnak el. Isten emberekkel szembeni elvárásaihoz és az Ő útmutatásához viszonyítva a szülői elvárások egyszerűen jelentéktelenek és említésre sem méltók. Függetlenül attól, hogy a szüleid mit várnak el, milyen ember legyél, vagy érzelmi szinten milyen életet várnak el tőled, ők nem a helyes úton, illetve nem az üdvösség útján vezetnek téged. Ezért meg kell fordítanod a nézőpontodat, és a szüleid elvárásait a szíved mélyéről, és érzelmi szinten kell elengedned. Nem kell tovább vállalnod ezt a fajta terhet, illetve egyáltalán nem kell bűntudatot érezned a szüleiddel szemben azért, mert a teremtett lény kötelességének végrehajtását választottad. Semmi olyat nem tettél, amivel bárkit is cserben hagytál volna. Azt választottad, hogy Istent követed és elfogadod az Ő üdvösségét. Ez nem a szüleid cserben hagyása, ellenkezőleg, a szüleidnek büszkének kellene lenniük és megtisztelve kellene érezniük magukat, amiért a teremtett lény kötelességének végzését, valamint a Teremtő üdvösségének elfogadását választottad. Ha nem képesek ezt megtenni, akkor ők nem jó emberek. Nem méltók a tiszteletedre, még kevésbé méltók a gyermeki jámborságodra, és természetesen a törődésedre még annyira sem méltók. Nem ez a helyzet? (De igen.)

Ebben a világban milyen emberek érdemesek leginkább a tiszteletre? Vajon nem azok, akik a helyes úton járnak? Mire utal itt a „helyes út”? Nem az igazságra való törekvést és Isten üdvösségének elfogadását jelenti? Akik a helyes úton járnak, vajon nem olyan emberek, akik követik Istent és alávetik magukat Neki? (De igen.) Ha ilyen ember vagy, illetve igyekszel ilyen lenni, a szüleid pedig nem értenek meg, sőt, mindig átkoznak téged – ha amikor gyenge, levert és elveszett vagy, nemcsak hogy nem támogatnak, vigasztalnak vagy bátorítanak, hanem gyakran megkövetelik, hogy menj vissza gyermeki jámborságot tanúsítani irántuk, hogy sokat keress és gondoskodj róluk, hogy ne hagyd cserben őket, hogy lehetővé tedd, hogy a fényben sütkérezhessenek és jó életet élhessenek veled – akkor az ilyen szülőket vajon nem kellene félredobni? (De igen.) Méltók az ilyen szülők a tiszteletedre? Méltók a gyermeki jámborságodra? Méltók arra, hogy eleget tegyél a felelősségednek velük szemben? (Nem.) Miért nem? Azért, mert idegenkednek a pozitív dolgoktól. Vajon ez nem tény? (De az.) Azért, mert gyűlölik Istent; ez nem tény? (De az.) Azért, mert megvetnek téged, amiért a helyes úton jársz; ez nem tény? (De az.) Megvetik az igaz ügyekkel szemben elkötelezett embereket; kigúnyolnak és lenéznek, amiért követed Istent és végrehajtod a kötelességedet. Miféle szülők ezek? Vajon nem megvetendő és hitvány szülők? Nem önző szülők? Nem elvetemült szülők? (Azok.) Az Istenbe vetett hited miatt a nagy vörös sárkány körözési listájára kerütél és vadászott rád, menekültél, nem térhettél haza, egyeseknek pedig még a tengerentúlra is el kellett menniük. A rokonaid, barátaid és osztálytársaid mind azt mondják, hogy szökevény lett belőled, és ezek miatt a külső híresztelések és pletykák miatt a szüleid úgy gondolják, hogy igazságtalanul okoztál nekik szenvedést, és megszégyenítetted őket. Nemcsak, hogy nem értenek meg, nem támogatnak, illetve nem éreznek együtt veled, nemcsak, hogy nem tesznek szemrehányást azoknak az embereknek, akik ezeket a híreszteléseket terjesztik és azoknak, akik semmibe vesznek és megkülönböztetnek téged, hanem gyűlölnek is téged a szüleid, ugyanazokat a dolgokat mondják rólad, mint azok az emberek, akik nem hisznek Istenben és azok, akik hatalmon vannak. Mit gondolsz ezekről a szülőkről? Jók? (Nem.) Akkor még mindig úgy érzitek, hogy az adósaik vagytok? (Nem.) Ha időnként felhívod a családodat, akkor azt fogják gondolni, hogy olyan, mintha egy szökevény hívná fel őket. Nagy megaláztatásnak fogják ezt érezni, és úgy, hogy még haza sem mersz térni, mint egy űzött patkány. Úgy fogják érezni, hogy kínos, hogy te vagy a gyerekük. Vajon az ilyen szülők méltók a tiszteletre? (Nem.) Nem méltók a tiszteletre. Akkor hát mi a veled szembeni elvárásaik természete? Érdemesek arra, hogy észben tartsátok őket? (Nem.) Mi a fő célja a veled szembeni elvárásaiknak? Tényleg azt akarják, hogy a helyes úton járj és végül üdvösségre juss? Azt remélik, hogy a társadalom irányzatait fogod követni és felemelkedsz a világban, büszkévé teszed őket, lehetővé teszed a számukra, hogy méltósággal nézzenek szembe a világgal, és a büszkeségük és örömük leszel. Mi más van még? A fényben akarnak sütkérezni veled együtt, jókat akarnak enni és inni, szép márkákat akarnak viselni, és aranyban és ezüstben akarnak dúskálni. Luxus hajóutakra akarnak menni és a világ összes országába el akarnak utazni. Ha felemelkednél a világban, ha hírnévre és pénzre tennél szert ebben a világban, és lehetővé tennéd, hogy a fényben sütkérezhessenek veled együtt, akkor mindenhol a nevedet emlegetnék, ahová csak mennek, mondván: „Az én fiam, az én lányom ilyen és olyan...” Most vajon emlegetik a nevedet? (Nem.) A helyes úton jársz, de nem említik a nevedet. Úgy gondolják, hogy nincstelen, szűkölködő, és egy szégyen vagy, és ha emlegetnének, az egyenlő lenne azzal, hogy szégyent hoznak magukra, ezért nem említenek téged. Ezért hát mi a célja a szüleid elvárásainak? Az, hogy veled együtt sütkérezzenek a fényben, nem pusztán a saját javad. Csak akkor lesznek boldogok, ha a fényedben sütkérezhetnek. Most, hogy visszatértél a teremtés Ura elé és elfogadtad Istent, az Ő üdvösségét és az Ő szavait, most, hogy felvetted a teremtett lény kötelességét, és a helyes útra léptél az életben, ők nem profitálnak, illetve nem húznak hasznot belőled, és úgy érzik, hogy vesztettek azzal, hogy felneveltek téged. Olyan, mintha üzletelnének, és veszteséget termeltek volna. Ennek következtében tele vannak sajnálkozással. Egyes szülők gyakran mondogatják: „Téged nevelni rosszabb, mint kutyát nevelni. Amikor kutyát nevelsz, az nagyon barátságos, és csóválja a farkát, amikor meglátja a gazdáját. Mit várhatok attól, hogy téged nevellek? Az egész napot azzal töltöd, hogy Istenben hiszel és végzed a kötelességedet, nem üzletelsz, nem mész dolgozni, még csak biztonságos megélhetést sem akarsz, végül pedig az összes szomszédunk elkezdett rajtunk nevetni. Mi hasznom származott belőled? Egyetlen jó dolgot sem kaptam tőled, sem a fényben nem sütkérezhettem egyáltalán.” Ha a szekuláris világ gonosz irányzatait követnéd és arra törekednél, hogy ott legyél sikeres, akkor a szüleid valószínűleg támogatnának, bátorítanának és vigasztalnának, ha szenvednél, megbetegednél vagy szomorú lennél. Amiatt azonban nem érzik magukat boldognak, illetve nem örvendeznek a tény miatt, hogy hiszel Istenben és van esélyed az üdvösségre. Ellenkezőleg, gyűlölnek és átkoznak téged. Lényegük alapján ezek a szülők az ellenfeleid és az esküdt ellenségeid, nem ugyanolyan emberek, mint te vagy, és nem ugyanazon az úton járnak, mint te. Habár a felszínen családnak tűntök, a lényegetek, törekvéseitek, preferenciáitok, az általatok követett utak, valamint a különféle hozzáállások alapján, amelyekkel a pozitív dolgokat, Istent és az igazságot közelítitek meg, ők nem ugyanolyan emberek, mint te. Ezért bármennyire mondod is: „Van reményem az üdvösségre, a helyes útra léptem az életben” – nem fogja meghatni őket, és nem fognak örülni neked vagy örvendezni miattad. Inkább szégyenkezni fognak. Érzelmi szinten ezek a szülők a családod, de a természetlényeitek alapján ők nem a családod, hanem az ellenségeid. Gondolj bele, ha a gyerekek pénzt és ajándékokat hoznak, amikor hazamennek, és lehetővé teszik, hogy szüleik jókat egyenek, és szép helyen lakjanak, akkor a szüleik végtelenül boldogok lesznek majd, annyira örülni fognak, hogy nem tudják majd, mit mondjanak. A szívükben folyamatosan ezt mondogatják majd: „A fiam olyan nagyszerű, a lányom olyan nagyszerű. Nem hiába neveltem és szerettem őt. Értelmes, képes gyermeki jámborságot tanúsítani irántunk, és van helyünk a szívében. Jó gyerek.” Tegyük fel, hogy üres kézzel mész haza, anélkül, hogy bármit is vásároltál volna, mivel hiszel Istenben és végzed a kötelességedet. Tegyük fel, hogy beszélgetsz az igazságról a szüleiddel, beszélsz Isten szaváról és elmondod, hogy az igazságra való törekvés útjára léptél. A szüleid azonnal azt fogják gondolni: „Miről beszélsz? Nem értelek. Ennyi éven át neveltelek, és egyetlen elvárásomnak sem tettél eleget. Végül visszajöttél meglátogatni minket, legalább egy pár zoknit vagy valami gyümölcsöt vehettél volna nekünk. Nem hoztál semmit, csak üres kézzel jöttél haza.” A szüleid nem fogják azt mondani: „Hallva, ahogy ezeket mondod, látom, hogy sokat változtál. Korábban fiatal és arrogáns voltál, de mostanra tényleg megváltoztál. Látom, hogy mindaz, amiről beszélsz, helyes dolog. Fejlődtél. Van ígéreted és van remény a számodra – képes vagy a helyes úton járni, Istent követni és üdvösséget nyeri. Jó gyerek vagy. Szenvedtél odakint, készítenem kellene neked valami finom ennivalót. Tartunk néhány csirkét, és általában nem akarjuk levágni őket, megvárjuk, hogy inkább a tojásaikat ehessük meg. De most, hogy itthon vagy, levágok egy csirkét és főzök egy kis húslevest neked. Jól tetted, hogy ezt az utat választottad, képes leszel elérni az üdvösséget. Annyira örülök neked! Az elmúlt néhány évben nagyon hiányoztál! Habár nem tartottuk a kapcsolatot, most visszajöttél meglátogatni bennünket, és megnyugodtam. Felnőttél. Érettebb és értelmesebb vagy, mint azelőtt. Minden dolog, amit mondasz és teszel, helyes.” Azáltal, hogy látják, hogy gyermekük a helyes úton jár, és helyes gondolatokkal és nézetekkel rendelkezik, a szülők is profitálhatnak és bővíthetik tudásukat. Mivel a gyerekük képes kötelességet végezni és az igazságra törekedni, ezeknek a szülőknek támogatniuk kellene őt. Ha a jövőben a gyermekük üdvösségre jutna és bemenne a királyságba, és többé nem ártanának neki a sátáni, romlott beállítottságai, az csodálatos dolog lenne. Habár ezek a szülők idősek, lassan fogják fel az igazságot, és nem igazán értik ezeket a dolgokat, úgy érzik: „A gyerekem képes a helyes úton járni, ez nagyszerű. Jó gyerek. Semmilyen magas rangú kormányzati pozíció és semekkora vagyon nem olyan jó és értékes, mint ez!” Mondd meg Nekem, ezek jó szülők? (Igen.) Érdemesek a tiszteletre? (Igen.) Méltók a tiszteletedre. Akkor tehát hogyan kellene kimutatnod a tiszteletet irántuk? A szívedben imádkoznod kellene értük. Ha hisznek Istenben, imádkozz Istenhez, hogy vezesse és tartsa meg őket, hogy a megpróbáltatások és kísértések közepette szilárdan állhassanak a bizonyságtételükben. Ha nem hisznek Istenben, akkor is tisztelned kell a döntésüket és remélned kell, hogy az életük stabil lesz, hogy nem tesznek majd semmi rosszat, és hogy kevesebb gonosz tettet követnek majd el. Akkor a legjobb esetben kevesebb büntetést szenvednek majd el a haláluk után; továbbá, mindent meg kell tenned, hogy beszélgess velük néhány pozitív dologról, gondolatról és nézetről. Ezt nevezik tiszteletnek és a gyermeki jámborság legjobb fajtájának, valamint a felelősségeid legjobb teljesítésének is nevezhető. El tudod ezt érni? (Igen.) Szellemi és lelki szinten bátorítsd és támogasd őket. Fizikai szinten, amíg otthon vagy velük, tegyél meg mindent, hogy segíts nekik néhány munka elvégzésében, és beszélj néhány olyan dologról, amelyet megértesz, és amit a szüleid fel tudnak fogni. Segíts nekik, hogy könnyedén vegyék, ne fárasszák ki túlságosan magukat, ne csapjanak túl nagy hűhót az anyagiak és mindenféle más dolog miatt, valamint hogy hagyják, hadd menjenek a dolgok a maguk útján. Ezt nevezik tiszteletnek. Bánj úgy a szüleiddel, mint jó, tisztességes emberekkel, tegyél eleget némi felelősségednek velük szemben, tanúsíts egy kis gyermeki jámborságot irántuk és végezd el néhány kötelezettséged velük szemben. Ezt nevezik tiszteletnek. Csak az ilyen szülők méltók a tiszteletre, akik megértik és támogatják az Istenbe vetett hitedet. Rajtuk kívül semmilyen más szülő nem méltó tiszteletre. Amellett, hogy rávesznek arra, hogy pénzt keress, azt akarják, hogy felemelkedj a világban, hogy nevet szerezz magadnak és csináld ezt vagy azt. Ezek olyan szülők, akik nem a saját dolgaikkal foglalkoznak, és méltatlanok a tiszteletre.

Most mindannyian értitek a szülői elvárások elengedését, és képesek vagytok elengedni a szüleitek elvárásait. Milyen más dolgokat vagytok még képtelenek elengedni? Amikor a szüleid életéről vagy magukról a szüleidről van szó, milyen dolgokkal törődsz a leginkább? Vagyis érzelmi szinten mely dolgokról a legnehezebb lemondanod, vagy melyeket a legnehezebb elengedned? „A szüleid nem a hitelezőid; a szüleid nem az életed és a sorsod urai” – nem fejeztük be alapvetően a beszélgetést erről a témáról? Érted ezt? (Igen.) A szüleid nem a hitelezőid – azaz nem kellene folyton azon tűnődnöd, hogyan kell viszonoznod nekik, csak azért, mert olyan sok időt töltöttek a felneveléseddel. Ha nem vagy képes viszonozni nekik, ha nincs lehetőséged vagy nincsenek megfelelő körülményeid arra, hogy viszonozd nekik, akkor mindig szomorúnak fogod érezni magad és bűntudatod lesz, olyannyira, hogy még akkor is szomorú leszel, ha azt látod, hogy valaki a szüleivel van, törődik velük, vagy olyasmit tesz, amivel gyermeki jámborságot tanúsít irántuk. Isten azért rendelte el, hogy a szüleid neveljenek fel téged, hogy lehetővé tegye számodra, hogy felnőtté válj, nem pedig azért, hogy azzal töltsd az életedet, hogy törlessz nekik. Vannak felelősségeid és kötelezettségeid, amelyeket ebben az életben teljesítened kell, van egy út, amelyen járnod kell, és megvan a saját életed. Ebben az életben nem szabad minden energiádat abba fektetned, hogy visszafizesd a szüleid kedvességét. Ez egyszerűen olyasvalami, ami végigkísér az életeden és az életutadon. Az emberi mivolt és az érzelmi kapcsolatok vonatkozásában ez olyasvalami, ami elkerülhetetlen. De az, hogy miféle kapcsolatra rendeltettél te és a szüleid, hogy vajon képesek lesztek-e együtt élni az életetek hátralevő részében vagy pedig különváltok, és a sors nem köt össze benneteket, Isten vezénylésén és intézkedésein múlik. Ha Isten úgy vezényelte és rendezte, hogy ebben az életben más helyen leszel, mint a szüleid, hogy nagyon távol leszel tőlük, és gyakran nem tudtok majd együtt élni, akkor az, hogy eleget tegyél a felelősségeidnek velük szemben, számodra csupán egyfajta törekvés. Ha Isten úgy rendezte számodra, hogy ebben az életben nagyon közel élj a szüleidhez, és mellettük tudj maradni, akkor a szüleid iránti felelősséged egy részének teljesítése és némi gyermeki jámborság tanúsítása irántuk az, amit ebben az életben tenned kell – nincs ebben semmi kritizálni való. De ha más helyen vagy, mint a szüleid, és nincs lehetőséged vagy nincsenek megfelelő körülményeid arra, hogy gyermeki jámborságot tanúsíts irántuk, akkor ezt nem kell szégyenletes dolognak tartanod. Nem szabad szégyellned a szüleid szemébe nézni azért, mert képtelen vagy gyermeki jámborságot tanúsítani irántuk; csak arról van szó, hogy a körülményeid nem teszik ezt lehetővé. Gyermekként meg kellene értened, hogy a szüleid nem a hitelezőid. Sok dolog van, amit meg kell tenned ebben az életben, és ezek mind olyan dolgok, amelyeket egy teremtett lénynek meg kell tennie, amelyekkel a teremtés Ura bízott meg téged, és semmi közük a szüleid kedvességének viszonzásához. A gyermeki jámborság kimutatása szüleid iránt, törleszteni nekik, viszonozni a kedvességüket – ezeknek a dolgoknak semmi közük az életben való küldetésedhez. Azt is lehet mondani, hogy nem szükséges gyermeki jámborságot tanúsítanod a szüleid iránt, törlesztened nekik, vagy eleget tenni bármely felelősségednek velük szemben. Egyszerűen szólva, megtehetsz ebből egy kicsit és eleget tehetsz a felelősségeid egy részének, amikor a körülményeid lehetővé teszik; amikor pedig nem, akkor nem kell ragaszkodnod ahhoz, hogy így cselekedj. Ha nem tudsz eleget tenni a felelősségednek, hogy gyermeki jámborságot tanúsíts a szüleid iránt, ez nem valami rettenetes dolog, csupán egy kissé ellenkezik a lelkiismereteddel, emberi erkölcsöddel és emberi elképzeléseiddel. De legalábbis nem ellenkezik az igazsággal, és Isten nem fog érte elítélni. Ha megérted az igazságot, akkor nem lesz lelkiismeret-furdalásod emiatt. Hát nem érzi a szívetek szilárdnak magát most, hogy megértettétek az igazságnak ezt az aspektusát? (De igen.) Egyesek azt mondják: „Habár Isten nem fog elítélni engem, a lelkiismeretemben még mindig nem tudok ezen túllépni, és bizonytalannak érzem magam.” Ha ez a helyzet veled, akkor az érettséged túl kicsi, és nem értetted meg, illetve nem láttad át ennek a kérdésnek a lényegét. Nem érted az ember sorsát, nem érted Isten szuverenitását, és nem vagy hajlandó elfogadni Isten szuverenitását és intézkedéseit. Mindig van emberi akaratod, és megvannak a saját érzéseid, és ezek a dolgok irányítanak és uralnak téged; az életeddé váltak. Ha az emberi akaratot és az érzéseidet választod, akkor nem az igazságot választottad, és nem az igazságot gyakorlod, illetve nem veted magad alá annak. Ha az emberi akaratot és az érzéseidet választod, akkor elárulod az igazságot. A körülményeid és a környezeted nyilvánvalóan nem teszik lehetővé, hogy gyermeki jámborságot tanúsíts a szüleid iránt, de mindig ezt gondolod: „Tartozom a szüleimnek. Nem tanúsítottam gyermeki jámborságot irántuk. Oly sok éve nem láttak engem. A semmiért neveltek fel.” A szíved mélyén soha nem vagy képes elengedni ezeket a dolgokat. Ez egy dolgot bizonyít: Nem fogadod el az igazságot. A doktrína tekintetében elismered, hogy Isten szavai helyesek, de nem fogadod el őket az igazságként, illetve nem teszed a cselekedeteid alapelveivé azokat. Tehát legalábbis abban a kérdésben, hogy miként bánsz a szüleiddel, nem olyan ember vagy, aki az igazságra törekszik. Ez azért van, mert ebben a kérdésben nem az igazság alapján cselekszel, nem Isten szavai szerint gyakorolsz, hanem csak a saját érzelmi szükségleteidnek, valamint a lelkiismereted szükségleteinek teszel eleget, és gyermeki jámborságot akarsz tanúsítani a szüleid iránt, valamint viszonozni akarod nekik a kedvességüket. Bár Isten nem ítél el téged azért, mert ezt választod, és ez a te választásod, a végén te leszel az, aki veszíteni fog, különösen az élet tekintetében. Ez a kérdés mindig korlátoz téged, mindig úgy gondolod, hogy túlságosan szégyelled magad ahhoz, hogy a szüleid szemébe nézz, hogy nem viszonoztad a kedvességüket. Egy napon, amikor Isten azt látja, hogy túlságosan nagy a vágyad a szüleid kedvességének viszonzására, akkor Ő rögtön cselekszik, és vezényel számodra egy környezetet, te pedig egyszerűen hazamehetsz majd. Nem azt gondolod, hogy a szüleid magasabb rendűek mindennél, magasabb rendűek, mint az igazság? Azért, hogy gyermeki jámborságot tanúsíts velük szemben és eleget tegyél a lelkiismereted és érzéseid szükségleteinek, inkább elveszítenéd Istent, elhagynád az igazságot és elhagynád az üdvösségre jutás lehetőségét. Nos, rendben, ez a te választásod. Isten nem fog elítélni ezért. Isten levezényel majd számodra egy környezetet, kihúz téged a listájáról és lemond rólad. Ha azt választod, hogy hazamész és gyermeki jámborságot tanúsítasz a szüleid iránt, nem pedig azt, hogy végzed a kötelességedet, akkor elmenekülsz és elsétálsz az elől a kötelesség elől, amellyel Isten megbízott téged, megtagadod Isten megbízatását és veled szembeni elvárásait, megtagadod azt a kötelességet, amelyet Isten adott neked, és elhagyod a lehetőségedet a kötelesség végrehajtására. Ha hazamész, hogy újraegyesülj a szüleiddel, hogy eleget tegyél a lelkiismereted szükségleteinek, valamint eleget tegyél a szüleid elvárásainak, az rendben van, választhatod azt, hogy hazamész. Ha tényleg nem tudod elengedni a szüleidet, akkor kezdeményezheted, hogy felteszed a kezedet és azt mondod: „Túlságosan hiányoznak a szüleim. Minden nap lelkiismeretfurdalásom van, képtelen vagyok eleget tenni az érzéseimnek és fáj a szívem. Vágyakozom a szüleim után, és folyton rájuk gondolok. Ha nem megyek vissza, hogy ebben az életben gyermeki jámborságot tanúsítsak a szüleim iránt, akkor félek, hogy soha nem lesz másik lehetőségem, attól félek, hogy bánni fogom.” Ekkor hazamehetsz. Ha a szüleid jelentik számodra az eget és a földet, ha nagyszerűbbek számodra a saját életednél, ha ők a mindened, akkor választhatod, hogy nem engeded el őket. Senki sem fog erre kényszeríteni téged. Választhatod, hogy hazamész és gyermeki jámborságot tanúsítasz irántuk és kísérgeted őket, hogy lehetővé teszed számukra, hogy jó életet éljenek, és meghálálod a kedvességüket. Ezt azonban alaposan át kell gondolnod. Ha ma ezt a döntést hozod, végül pedig elveszted az esélyedet az üdvösség elérésére, akkor ezt a sorsot csak neked kell majd viselned. Ezt a fajta következményt senki más nem viselheti helyetted, magadnak kell viselned. Érted? (Igen.) Ha inkább elhagynád a lehetőségedet, hogy kötelességet végezz és elérd az üdvösséget, csak azért, hogy a szüleid a hitelezőid lehessenek, és hogy visszafizesd nekik a tartozásodat, ez a te választásod. Senki sem kényszerít. Tegyük fel, hogy a gyülekezetben valaki egy kéréssel áll elő, mondván: „Túl nehéz távol élni otthontól. Túlságosan hiányoznak a szüleim. A szívemben képtelen vagyok őket elengedni. Gyakran álmodom róluk. Az elmémben és a szívemben csak az ő árnyékaikra tudok gondolni, és egyre inkább bűntudatom van mindenért, amit értem tettek. Most, hogy öregszenek, még jobban érzem, hogy milyen nehéz a szülőknek gyereket nevelni, és hogy meg kellene hálálnom nekik, egy kis örömet kellene szereznem nekik, és a jelenlétemmel kellene vigasztalnom őket életük hátralevő részében. Inkább lemondanék az üdvösségre való esélyemről, csak hogy hazamehessek, és gyermeki jámborságot tanúsíthassak irántuk.” Ebben az esetben benyújthat egy kérelmet, mondván: „Jelentkezem! Haza akarok menni, hogy gyermeki jámborságot tanúsítsak a szüleim iránt, nem akarom végrehajtani a kötelességemet.” A gyülekezetnek ekkor jóvá kell hagynia, és senkinek nem kell munkálkodnia rajta vagy beszélgetnie vele. Bármi többet mondani neki ostobaság lenne. Amikor az emberek egyáltalán nem értenek semmit, akkor egy kicsit többet beszélhetsz nekik és közölhetsz az igazságról, amíg világossá nem válik. Ha még nem beszéltél róla világosan, és ennek eredményeképp rossz döntést hoz, akkor ezért te vagy a felelős. Ha azonban a doktrína vonatkozásában mindent megért, akkor senkinek sem kell rajta munkálkodnia. Úgy van ez, mint ahogy egyesek mondják: „Mindent értek, nem szükséges bármit is mondanod.” Ez tökéletes, nem szükséges szaporítanod a szót miattuk, megspórolsz magadnak egy kis gondot. Az ilyen embereket azonnal haza kell engedned. Először is, ne állítsd meg őket; másodszor, támogasd őket; harmadszor pedig adj nekik egy kis vigasztalást és bátorítást, mondván: „Menj haza, és tanúsíts némi helyénvaló gyermeki jámborságot a szüleid iránt. Ne bosszantsd vagy dühítsd fel őket. Ha gyermeki jámborságot akarsz tanúsítani irántuk és törleszteni akarsz nekik, akkor bizonyára odaadó gyerek vagy. Ne legyél tele azonban sajnálkozással, amikor végül nem tudod elérni az üdvösséget. Jó utat, remélem minden jól alakul!” Rendben? (Igen.) Ha valaki haza akar menni, hogy gyermeki jámborságot tanúsítson a szülei iránt, az rendben van, nem szabad elfojtania. A kötelesség végrehajtása önkéntes, és senki sem fog ragaszkodni ahhoz, hogy végezd. Nem leszel elítélve, ha nem hajtasz végre kötelességet. Ha kötelességet végzel, akkor vajon szükségszerű, hogy eléred majd az üdvösséget? Nem feltétlenül. Ez csak azon múlik, hogy milyen a kötelesség végrehajtásához való hozzáállásod. Vajon, ha nem végzel kötelességet, akkor elpusztítanak? Ezt senki sem mondta. Mindenesetre a reményed az üdvösségre alighanem odalesz. Egyesek azt kérdik: „Jó vagy rossz dolog gyermeki jámborságot tanúsítani a szülők iránt?” Nem tudom. Ha gyermeki jámborságot akarsz tanúsítani a szüleid iránt, tedd azt. Nem fogjuk ezt előírni, értelmetlen lenne ezt tenni. Ez emberi mivolt és érzések kérdése. Ez a létezési módszered megválasztásának a kérdése. Ennek semmi köze az igazsághoz. Aki haza akar menni és gyermeki jámborságot akar tanúsítani a szülei iránt, az szabadon választhatja ezt. Isten háza nem fog ragaszkodni ahhoz, hogy maradjanak, és Isten háza nem fog közbelépni. A gyülekezetvezetők és a körülöttük lévő emberek nem gátolhatják meg őket abban, hogy hazamenjenek. Az efféle emberen nem kell munkálkodniuk, vagy az igazságról beszélgetniük vele. Ha haza akarsz menni, hát menj. Mindenki el fog búcsúzni tőled, eszik veled egy kis gombócot és biztonságos utat kíván majd neked.

A szülők legnagyobb elvárása a gyerekeikkel szemben egyfelől az, hogy azt remélik, gyerekeik jó életet élhetnek, másfelől pedig az, hogy azt remélik, hogy gyerekeik mellettük lesznek és vigyáznak rájuk, amikor megöregszenek. Ha például egy szülő megbetegszik, vagy valamilyen nehézséggel találkozik az életében, azt reméli, hogy a gyerekei segíthetnek eloszlatni az aggodalmait és nehézségeit, és osztozni ezen a terhen. Reméli, hogy a gyerekei mellette lesznek, amikor elhagyja ezt a világot, hogy még egyszer, utoljára láthatja őket. Általában ez a két legnagyobb elvárás, amelyet a szülők a gyerekeikkel szemben támasztanak, és ezeket nehéz elengedni. Ha valakinek a szülei megbetegszenek vagy nehézségekkel találják szembe magukat, és az illető nem hall híreket erről, akkor lehetséges, hogy ezek a dolgok az ő beavatkozása nélkül is megoldódnak. De ha tudomást szerez ezekről a dolgokról, akkor általában nagyon nehéznek találja legyőzni ezeket, különösen akkor, ha a szülei súlyos és halálos betegek lesznek. Ilyenkor még nehezebb az embereknek az elengedés. Ha a szíved mélyén úgy érzed, hogy a szüleid még mindig olyan fizikai, élet- és munkaképes állapotban vannak, mint amelyben 10-20 éve voltak, hogy gondoskodni tudnak magukról és normálisan tudnak élni, hogy még mindig egészségesek, fiatalok, erőteljesek, és ha az a benyomásod, hogy nincs szükségük rád, akkor nem fogsz olyan nagy aggodalmat táplálni irántuk a szívedben. De amikor megtudod, hogy a szüleid öregkorba léptek, hogy a testük elgyengült és szükségük van olyan emberekre, akik törődnek velük és kísérgetik őket, ha te máshol vagy, akkor valószínűleg zaklatottnak fogod érezni magad, és ez hatással lesz rád. Egyesek még a kötelességeiket is elhagyják és haza akarnak menni, meglátogatni a szüleiket. Néhány érzelgős ember még irracionálisabb döntéseket is hoz, mondván: „Ha tehetném, 10 évet odaadnék az életemből a szüleimnek.” Olyanok is vannak, akik elszántak, hogy áldásokat keressenek a szüleik számára. Mindenféle egészségügyi terméket és táplálékkiegészítőket megvesznek a szüleiknek, amikor pedig megtudják, hogy szüleik súlyos betegek, nem tehetnek róla, de az érzéseik csapdájába esnek, és azonnal a szüleik mellé kívánnak rohanni. Néhányan azt mondják: „Arra is hajlandó lennék, hogy átvállaljam ezt a betegséget a szüleimtől”, nem gondolva arra, hogy milyen kötelességet kellene végrehajtaniuk, és figyelmen kívül hagyva Isten megbízatását. Ezért ilyen körülmények között nagyon valószínű, hogy az emberek elgyengülnek és kísértésbe esnek. Sírnátok-e, ha azt a hírt hallanátok, hogy a szüleitek súlyosan megbetegedtek? Különösen, ha egyesek leveleket kapnak otthonról, amelyekben az áll, hogy az orvos már kiadta a végső zárójelentést. Mit jelent az, hogy „kiadta a végső zárójelentést”? Ezt a kifejezést könnyű értelmezni. Azt jelenti, hogy ezeknek az embereknek a szülei pár napon belül meg fognak halni. Ilyenkor azt gondolnád: „A szüleim még csak az 50-es éveikben járnak. Ez nem történhet meg. Miben betegedtek meg?” Amikor pedig a válasz „rák”, azonnal arra gondolnál: „Hogyan alakult ki? Ennyi éven át távol voltam, hiányoztam nekik, és annyira nehéz az életük – vajon ezért alakult ki náluk ez a betegség?” Majd sietve minden felelősséget magadra vállalnál: „A szüleim élete annyira nehéz, és én nem segítettem nekik osztozni a terheiken. Hiányzom nekik és aggódnak értem, én pedig nem maradtam mellettük. Cserben hagytam őket és hagytam, hogy mindvégig a hiányomtól szenvedjenek. A szüleim oly sok időt töltöttek a felnevelésemmel, de mi végre? Nem tettem mást, mint hogy szenvedést okoztam nekik!” Minél többet gondolkodnál ezen, annál inkább elhinnéd, hogy cserben hagytad őket és tartozol nekik. Majd ezt gondolnád: „Nem, ez nem helyes. Hiszek Istenben, a teremtett lény kötelességét végzem, és Isten megbízatását teljesítem. Senkit nem hagytam cserben.” De aztán ezt gondolnád: „A szüleim annyira öregek, és nincs mellettük egy gyerek sem, aki gondjukat viselné. Akkor hát mi értelme volt felnevelniük engem?” Fel-alá járkálnál, képtelen lennél felülkerekedni ezen, bárhogy is gondolkodnál rajta. Nemcsak sírnál, hanem mélyen belegabalyodnál a szüleid iránti érzéseid hálójába. Könnyű vajon az elengedés ilyen körülmények között? Azt mondanád: „A szüleim életet adtak, és felneveltek engem. Nem várták el tőlem, hogy nagyon gazdag legyek, és soha semmi túlzó dolgot nem kértek tőlem. Csupán azt remélték, hogy mellettük leszek, amikor megbetegszenek és szükségük van rám, hogy kísérgetem őket és enyhítem a szenvedésüket. Még ezt sem tettem meg!” Sírnál attól a naptól fogva, amikor hírét hallottad, hogy a szüleid súlyos betegek, addig a napig, amíg meg nem halnak. Vajon szomorúak lennétek, ha ilyen helyzettel találkoznátok? Sírnátok? Hullatnátok-e könnyeket? (Igen.) Abban a pillanatban meginogna-e az elszántságod és a törekvésed? Éreznél-e késztetést arra, hogy elhamarkodottan és meggondolatlanul visszasiess a szüleid mellé? A szíved mélyén gondolnád-e, hogy nemtörődöm és hálátlan voltál, és hogy a szüleid a semmiért neveltek fel téged? Továbbra is szégyellnél a szüleid szemébe nézni? Továbbra is felidéznéd azt a kedvességet, amelyet a szüleid irántad tanúsítottak, amikor felneveltek, és azt, hogy milyen jók voltak hozzád? (Igen.) Feladnád-e a kötelességedet? Megpróbálnál-e megtenni mindent, hogy a barátaidtól vagy a testvérektől megkapd a legfrissebb híreket a szüleidről? Minden embernek lennének ilyen megnyilvánulásai, nem igaz? Akkor vajon könnyű megoldani ezt a kérdést? Hogyan kellene megértened az ilyen ügyeket? Hogyan kellene a szüleidet érő betegség vagy valamiféle nagy szerencsétlenség kérdésére tekintened? Ha átlátod ezt, képes leszel elengedni. Ha nem, akkor viszont nem leszel képes elengedni. Mindig azt gondolod, hogy minden, amit a szüleid elviseltek, és amivel szembenéztek, az veled kapcsolatos, és hogy osztoznod kellene ezeken a terheken; mindig magadat hibáztatod, mindig azt gondolod, hogy ezeknek a dolgoknak köze van hozzád, mindig bele akarsz keveredni. Ez jó ötlet? (Nem.) Miért? Hogyan kellene ezekre a dolgokra tekintened? Mely megnyilvánulások normálisak? Mely megnyilvánulások abnormálisak, irracionálisak, és melyek nincsenek összhangban az igazsággal? Először a normális megnyilvánulásokról fogunk beszélni. Minden embert a szülei hoznak világra; testből valók és érzésekkel rendelkeznek. Az érzések az emberi mivolt részei, és senki sem tudja elkerülni azokat. Mindenkinek vannak érzései – még az apró állatoknak is, az emberekről nem is beszélve. Néhány ember érzései egy kicsit erősebbek, néhány ember érzései viszont egy kicsit gyengébbek. Nem számít azonban, hogy milyenek a körülmények, minden embernek vannak érzései. Akár az érzéseiből, akár az emberi mivoltából, akár a racionalitásából eredően, minden ember zaklatott lenne, ha azt hallaná, hogy a szülei megbetegedtek, hogy valamiféle nagy szerencsétlenséggel szembesültek, vagy szenvedéssel találkoztak. Minden ember zaklatott lenne. Nagyon is normális zaklatottságot érezni, ez egy emberei ösztön, olyasvalami, ami az emberek emberi mivoltában és érzéseiben rejlik. Nagyon is normális, hogy ez megnyilvánul az emberekben. Ha a szüleik súlyosan megbetegednek, vagy nagy szerencsétlenséggel találkoznak, nagyon is normális, ha az emberek szomorúak, sírnak vagy levertnek érzik magukat, valamint azon gondolkodnak, mi módon oldják meg a problémákat és osztozzanak a szüleik terhén. Egyes embereknél ez még a testükre is kihat majd – nem lesznek képesek enni, a mellkasukban csomót éreznek, és egész nap rossz hangulatban lesznek. Ezek mind az érzelmek megnyilvánulásai, és mind nagyon is normális. Az embereknek nem szabadna ezekért a normális megnyilvánulásokért kritizálniuk téged; neked nem szabadna megpróbálnod elkerülni ezeket a megnyilvánulásokat, és természetesen nem kell elfogadod senki más kritákáját ezek miatt. Ha vannak ilyen megnyilvánulásaid, az azt bizonyítja, hogy őszinték az érzéseid a szüleid iránt, és hogy olyan ember vagy, aki rendelkezik a lelkiismeret tudatosságával, és normális, hétköznapi ember. Senkinek sem szabadna ezekért az érzelmi kiáradásokért kritizálnia téged, vagy azért, mert ilyen érzelmi szükségleteid vannak. Ezek a megnyilvánulások mind a racionalitás és lelkiismeret körén belülre esnek. Akkor tehát mely megnyilvánulások nem normálisak? Azok az abnormális megnyilvánulások, amelyek átlépik a racionalitás határát. Azok, amikor az emberek impulzívvá válnak, amint ezek a dolgok érik őket, és azonnal el akarnak hagyni mindent, hogy visszatérhessenek a szüleik mellé, akik azonnal mindenért magukat okolják, és elhagyják egykori ideáljaikat, törekvéseiket és elhatározásaikat, sőt azokat az esküket is, amelyeket Isten előtt tettek. Ezek a megnyilvánulások abnormálisak, és túllépik a racionalitás határát, túlságosan impulzívak! Amikor az emberek utat választanak, az nem úgy van, hogy egy forrófejű kirohanásban képesek kiválasztani a helyes és jó utat. Nem egyszerű dolog a kötelességtevés útjának járását, valamint a teremtett lény kötelességének végrehajtását választanod, és ez olyasmi, amit semmi más nem helyettesíthet. Ez biztosan nem egy olyan választás, amelyet egy forrófejű kirohanásban meg lehet hozni. Továbbá, ez a helyes út – nem szabad a környezetek, az emberek, az események és a téged körülvevő dolgok miatt megváltoztatnod azt a döntésedet, hogy a helyes úton jársz az életben. Ez az a racionalitás, amellyel rendelkezned kell. Legyen szó akár a szüleidről, akár bármilyen nagy változásról, nem szabad, hogy befolyásolják a legfontosabb dolgot, mégpedig azt, hogy a teremtett lény kötelességét végzed. Ez az egyik oldala ennek. A másik oldal pedig az, amikor arról van szó, hogy miként betegszenek meg a szüleid, mikor kezdenek szenvedni tőle és milyen következményekkel járhat; vajon ezek olyan dolgok, amelyekről te dönthetsz? Talán azt mondod: „Lehet, hogy ez azért történt, mert nem voltam odaadó gyerek. Ha ezeket az éveket szorgalmasan pénzkereséssel és munkával töltöttem volna, és jól állnék anyagilag, akkor hamarabb kezelhették volna ezt a betegséget, és nem romlott volna ennyire. Ez azért történt, mert hálátlan voltam.” Helyes ez a gondolat? (Nem.) Ha valakinek van pénze, az szükségszerűen azt jelenti, hogy képes jó egészséget vásárolni és elkerülni a megbetegedést? (Nem.) A gazdag emberek soha nem betegszenek meg ebben a világban? Attól a pillanattól fogva, hogy valaki úgy érzi, megbetegszik, egészen addig, amíg beteg nem lesz, valamint addig, míg végül meg nem hal, ez mind Isten eleve elrendelése. Hogy dönthetné el ezt bárki is? Hogyan határozhatná meg ezt a pénz megléte vagy hiánya? Hogyan határozhatná meg ezt az ember környezete? Mindezt Isten szuverenitása és intézkedései határozzák meg. Ezért nem szükséges túlanalizálnod vagy kutatnod a szüleid súlyos megbetegedésének, illetve nagy szerencsétlenségének kérdését, és biztosan nem kellene energiát fektetned ebbe – ha így teszel, annak semmi haszna nem lesz. Az, hogy az emberek megszületnek, megöregszenek, megbetegszenek, meghalnak, valamint, hogy az életben különféle kisebb-nagyobb problémákkal találkoznak, nagyon is normális jelenség. Ha felnőtt vagy, akkor érett gondolkodásmóddal kell rendelkezned, és higgadtan és helyesen kell megközelítened ezt a kérdést: „A szüleim betegek. Egyesek azt mondják, hogy ez azért van, mert annyira hiányoztam nekik; lehetséges ez? Minden bizonnyal hiányoztam nekik – hogy ne hiányozna az embernek a saját gyereke? Ők is hiányoztak nekem, akkor én miért nem betegedtem meg?” Megbetegszik-e bárki is azért, mert hiányoznak a gyerekei? Nem erről van szó. Mi történik tehát akkor, amikor a szüleid ezekkel a jelentős dolgokkal találkoznak? Csak azt lehet mondani, hogy Isten vezényelte le ezt a fajta dolgot az életükben. Ezt Isten keze vezényelte – nem összpontosíthatsz objektív érvekre és okokra – a szüleidnek találkozniuk kellett ezzel a problémával, amikor elérték ezt a kort, ennek a betegségnek kellett sújtania őket. Vajon elkerülhették volna, ha ott lettél volna? Ha Isten nem úgy rendezte volna, hogy a sorsuk része legyen a megbetegedés, akkor semmi sem történt volna velük, még akkor sem, ha nem lettél volna velük. Ha az volt a sorsuk, hogy ilyen nagy balszerencsével találkozzanak az életükben, milyen hatásod lehetett volna, ha ott lettél volna mellettük? Akkor sem lettek volna képesek elkerülni azt, igaz? (Igaz.) Gondolj azokra az emberekre, akik nem hisznek Istenben – vajon az ő családjaik nincsenek mind együtt, évről évre? Amikor azok a szülők nagy szerencsétlenséggel találkoznak, akkor a távolibb családtagjaik és a gyerekeik is mind velük vannak, igaz? Amikor a szülők megbetegednek, vagy amikor a betegségük romlik, vajon azért van, mert a gyerekeik elhagyták őket? Nem ez a helyzet, sorsszerű, hogy ez megtörténjen. Csak arról van szó, hogy gyerekükként, mivel vérkötelék van közted és szüleid között, zaklatott leszel, ha azt hallod, hogy betegek, míg mások semmit sem fognak érezni. Ez nagyon is normális. Azonban az, hogy a szüleidet efféle nagy szerencsétlenség érte, nem jelenti azt, hogy neked elemezned és kutatnod kell, vagy azon kell tűnődnöd, hogy miként szabadulj meg tőle, vagy oldd meg azt. A szüleid felnőttek; a társadalomban többször találkoztak már ezzel. Ha Isten olyan környezetet rendez el, hogy megszabadulhassanak ettől a problémától, akkor az előbb vagy utóbb teljesen el fog tűnni. Ha ez a dolog egy életakadály számukra és meg kell tapasztalniuk, akkor Istenen múlik, hogy meddig kell megtapasztalniuk azt. Olyasvalami ez, amit meg kell tapasztalniuk, és nem kerülhetik el. Ha segítség nélkül kívánod megoldani ezt a gondot, elemezni akarod és feltárni ennek a dolognak a forrását, okait és következményeit, akkor ez egy ostoba gondolat. Semmi haszna, és fölösleges. Nem kellene így tenned, elemezni, kutatgatni, az osztálytársaidhoz és a barátaidhoz folyamodni segítségért, kapcsolatba lépni a kórházzal a szüleid miatt, felkeresni a legjobb orvosokat, a legjobb kórházi ágyat intézni nekik – nem szükséges azon törni a fejed, hogy mindezt megtedd. Ha tényleg van némi fölösleges energiád, akkor jól kellene végezned azt a kötelességet, amelyet most végre kell hajtanod. A szüleidnek megvan a maguk sorsa. Senki sem kerülheti el azt a kort, amikor meg kell halnia. A szüleid nem a sorsod urai, és ugyanígy, te sem vagy a szüleid sorsának ura. Ha valami sorsszerű, hogy megtörténjen velük, mit tudsz kezdeni vele? Milyen eredményt érhet el az, ha ideges vagy és megoldásokat keresel? Semmit nem érhet el; ez Isten szándékain múlik. Ha Isten el akarja venni őket, és lehetővé akarja tenni számodra, hogy zavartalanul végezhesd a kötelességedet, bele tudsz avatkozni ebbe? Megvitathatod Istennel a feltételeket? Mit kellene tenned ilyenkor? Vajon megoldásokon törni a fejedet, kutatni, elemezni, önmagadat okolni, és szégyellni a szüleid szemébe nézni – ezek azok a gondolatok és cselekedetek, amelyekkel egy embernek rendelkeznie kellene? Ezek mind az Istennek és az igazságnak való alávetettség hiányának megnyilvánulásai; irracionálisak, esztelenek és Isten ellen lázadóak. Nem szabadna, hogy az embereknek ilyen megnyilvánulásai legyenek. Érted ezt? (Igen.)

Egyesek azt mondják: „Tudom, hogy nem kellene elemeznem vagy vizsgálnom a szüleim megbetegedésének, illetve az őket ért nagy szerencsétlenség kérdését, hogy értelmetlen ezt tenni, valamint, hogy az igazságalapelvek alapján kellene megközelítenem ezt, de nem bírom türtőztetni magam, hogy ne elemezzem és ne vizsgáljam.” Oldjuk hát meg az önuralom problémáját, hogy többé ne kelljen visszafognod magad. Hogyan lehet ezt elérni? Ebben az életben az egészséges testű emberek az öregkor tüneteit az 50. vagy 60. életévük betöltése után kezdik megtapasztalni – az izmaik és a csontjaik elhasználódnak, veszítenek az erejükből, nem tudnak jól aludni és sokat enni, és nincs elég energiájuk dolgozni, olvasni vagy bármilyen munkát végezni. Különféle betegségek alakulnak ki bennük, például magas vérnyomás, cukorbetegség, szívbetegség, szív- és érrendszeri betegségek, agyi- érrendszeri betegségek, és így tovább. Azok, akik egy kicsit egészségesebbek, habár megvannak ezek az időskori tüneteik, bármit meg tudnak tenni, amit szükséges, és ezek a tünetek nem befolyásolják őket abban, hogy normálisan éljenek és dolgozzanak. Ez elég jó. A kevésbé egészségeseket ezek a tünetek befolyásolják a normális munkában és életvitelben, és időnként kórházba kell menniük, hogy orvoshoz forduljanak. Néhányan közülük megfáznak, vagy a fejük fáj; másoknak bélhurutja vagy hasmenése lesz, és minden alkalommal, amikor hasmenéssel küzdenek, két napig ágyban kell maradniuk. Egyeseknek magas a vérnyomása, és annyira megszédülnek, hogy nem bírnak járni, autót vezetni, vagy messzire menni az otthonuktól. Olyanok is vannak, akiknek vizeletvisszatartási problémája van, kényelmetlen számukra kimenni a szabadba, ezért ritkán mozdulnak ki és utaznak a rokonaikkal és a barátaikkal. Másoknál mindig allergiás reakciók lépnek fel, amikor esznek. Némelyek nem alszanak jól, és nem tudnak zajos helyen aludni; amint másik helyre költöznek, még nehezebb számukra az alvás. Mindezek a dolgok komoly hatással vannak az emberek életére és munkájára. Még olyan emberek is vannak, akik nem tudnak 3-4 egymást követő óránál tovább dolgozni. És vannak még súlyosabb esetek is, ahol az emberek 50-60 éves korukban halálos betegek lesznek, például ráktól, cukorbetegségtől, reumás szívbetegségtől, demenciától vagy Parkinson-kórtól, és így tovább. Akár azok a dolgok okozzák ezeket a betegségeket, amiket ettek, akár a szennyezett környezet, levegő vagy víz, az ember testének törvénye az, hogy miután a nők elérik a 45 éves kort, a férfiak pedig az 50 éves kort, a testük fokozatosan elhasználódik. Mindennap mondogatják, hogy ez a részük kényelmetlen, az a részük meg fáj, elmennek az orvoshoz megvizsgáltatni, és végstádiumú rák. Végül az orvos azt mondja: „Menjen haza, ez nem gyógyítható.” Minden ember találkozni fog ezekkel a testi betegségekkel. Ma ők, holnap pedig ti és mi. Életkor szerint és egymás utáni sorrendben az emberek mind megszületnek, megöregszenek, megbetegszenek és meghalnak – a fiatalságból az öregkorba lépnek, az öregkorban megbetegszenek, a betegségben pedig meghalnak – ez a törvény. Csak arról van szó, hogy amikor hírét hallod, hogy a szüleid megbetegedtek – mivel ők a hozzád legközelebb álló emberek, akik miatt a legjobban aggódsz, és akik felneveltek téged –, képtelen leszel túllépni az érzéseid ezen akadályán, és azt fogod gondolni: „Nem érzek semmit, amikor más emberek szülei halnak meg, de az én szüleim nem betegedhetnek meg, mert ez szomorúvá tenne. Nem tudom elviselni, fáj a szívem, nem tudok az érzéseimen túllépni!” Csak azért, mert ők a te szüleid, úgy gondolod, hogy nekik nem szabadna megöregedniük, megbetegedniük, és persze hogy nem szabadna meghalniuk – van ennek értelme? Nincs értelme, és ez nem egy igazság. Érted? (Igen.) Minden ember szembesülni fog a szülei öregedésével, megbetegedésével, sőt bizonyos súlyos esetekben a szülők még bénultan is fekszenek az ágyban, néhányan pedig vegetatív állapotba kerülnek. Egyes szülőknek magas vérnyomása, részleges bénulása, agyvérzése van, sőt akár súlyos betegséget kapnak és meghalnak. Minden ember személyesen lesz tanúja, látja vagy hallja majd a szülei öregedésének, megbetegedésének majd halálának folyamatát. Csupán arról van szó, hogy egyesek hamarabb hallanak erről, amikor a szüleik az 50-es éveikben járnak; mások akkor hallják ezt a hírt, amikor a szüleik a 60-as éveikben járnak; mások pedig csak akkor hallják, amikor a szüleik 80, 90, vagy száz évesek. De mindegy, hogy mikor hallod ezt a hírt, valakinek a fiaként vagy lányaként előbb-utóbb egy napon elfogadod majd ezt a tényt. Ha felnőtt vagy, akkor érett gondolkodásmóddal és helyes hozzáállással kell rendelkezned ahhoz, hogy az emberek megszületnek, megöregszenek, megbetegszenek és meghalnak, és nem szabad impulzívnak lenned; nem lehetsz képtelen elviselni, amikor annak hírét hallod, hogy a szüleid betegek, vagy azt, hogy értesítették őket a kórházból, hogy súlyos betegek. A születés, az öregedés, a betegség és a halál olyan dolgok, amelyeket minden embernek el kell fogadnia, te milyen alapon vagy képtelen elviselni ezt? Ez az a törvény, amelyet Isten az ember születésére és halálára vonatkozóan rendelt el, miért akarod megszegni ezt? Miért nem fogadod el? Mi a szándékod? Nem akarod hagyni, hogy a szüleid meghaljanak, nem akarod, hogy a születés, öregedés, megbetegedés és a halál törvénye szerint éljenek, amit Isten alkotott, meg akarod akadályozni, hogy megbetegedjenek és meghaljanak – mivé tenné ez őket? Vajon nem műanyagemberekké tenné őket? Akkor még mindig emberek lennének? Ezért el kell fogadnod ezt a tényt. Mielőtt hírét hallanád, hogy a szüleid öregszenek, hogy megbetegedtek és meghaltak, a szívedben fel kell készülnöd erre. Egy napon, előbb-utóbb, minden ember megöregszik, legyengül és meghal. Mivel a szüleid normális emberek, miért ne tapasztalhatnák meg ezt az akadályt? Meg kell tapasztalniuk ezt az akadályt, neked pedig helyesen kell hozzá viszonyulnod. Megoldódott ez a kérdés? Most már racionálisan tudsz bánni az ilyen dolgokkal? (Igen.) Akkor, ha a jövőben a szüleid súlyosan megbetegszenek vagy valami nagy szerencsétlenség éri őket, hogyan fogod megközelíteni azt? Figyelmen kívül hagyni is helytelen, és az emberek azt fogják mondani: „Talán varangy vagy kígyó vagy? Hogyan lehetsz ennyire hidegvérű?” Normális ember vagy, ezért kell, hogy legyen reakciód. El kellene gondolkodnod: „A szüleimnek nehéz élete volt, és fiatalon kapták meg ezt a betegséget. Semmilyen áldást nem élveztek, és nem voltak szorgalmasak az Istenbe vetett hitükben. Ilyen volt az életük. Semmit sem értettek meg, nem jártak a helyes úton, és nem törekedtek az igazságra. Csak tengették a napjaikat. Nincs különbség köztük és az állatok között – nincs különbség köztük és az öreg tehenek vagy az öreg lovak között. Most, hogy súlyosan megbetegedtek, csak önmagukról kell gondoskodniuk, de remélem, hogy Isten csökkentheti valamennyire a szenvedésüket.” Imádkozz értük a szívedben, és ez elég. Mit tehet bárki is? Ha nem vagy a szüleiddel, akkor nem tehetsz semmit; még ha mellettük vagy is, mit tudsz tenni? Hány ember látta személyesen azt, hogy a szülei a fiatalságból az öregkorba lépnek, öreg korukban különféle betegségeket kapnak, a különféle betegségek kialakulásától eljutnak az orvosi kezelésük kudarcáig, halottá nyilvánításukig, és a halottasházba tolásukig? Nincs belőlük hiány. Ezek a gyerekek mind a szüleikkel maradnak, de mit tudnak tenni? Nem tehetnek semmit; csak nézhetik. Ha most nem figyeled ezt a folyamatot, azzal megkíméled magad némi bajtól; jobb nem figyelni, ha végignéznéd, ahogy végbemegy, az nem lenne jó dolog számodra. Nem ez a helyzet? (De igen.) Amikor erre a dologra kerül sor, egyrészt át kell látnod azt a tényt, hogy az emberek születése, megöregedése, megbetegedése és halála egy Isten által hozott törvény; másrészt tisztán kell látnod az emberek teljesítendő felelősségeit, valamint a sorsukat, nem szabad irracionálisnak lenned, és nem szabad impulzív vagy ostoba dolgokat tenned. Miért nem szabad impulzív vagy ostoba dolgokat tenned? Mert ha meg is teszed azokat, semmi hasznuk nem lesz, inkább az ostobaságodat fogják felfedni. Komolyabban, miközben ostoba dolgokat teszel, Isten ellen lázadsz, Isten pedig nem szereti ezt, Ő ki nem állhatja ezt. A doktrína vonatkozásában tisztában vagy mindezekkel az igazságokkal és megérted őket, de még mindig a saját utadhoz ragaszkodsz, és néhány dolgot konokul és mesterkélten teszel, ezért nem tetszel Istennek, irtózik tőled. Mitől irtózik veled kapcsolatban? A makacs ostobaságodtól és lázadó mivoltodtól irtózik. Úgy gondolod, hogy vannak emberi érzéseid, de Isten azt mondja, hogy makacs és ostoba vagy – makacs, ostoba, buta és hajthatatlan vagy, és nem fogadod el az igazságot, illetve nem veted alá magad Isten vezénylésének és intézkedéseinek. Isten világosan elmondta neked azt a lényeget, azt a forrást és azokat a meghatározott gyakorlási alapelveket, amelyeket ez a kérdés magába foglal, de még mindig az érzéseiddel akarod kezelni mindezt, ezért nem tetszel Istennek. Végül, ha Isten nem veszi el a szüleid betegségét, akkor súlyosan megbetegszenek és meghalnak, ha ez az, aminek történnie kell velük. Ezt a tényt egy ember sem változtathatja meg. Ha változtatni szeretnél rajta, az csak azt bizonyítja, hogy a saját kezeddel és módszereiddel akarsz változtatni Isten szuverenitásán. Ez a legnagyobb lázadó mivolt, és szembeszegülsz Istennel. Ha nem akarsz szembeszegülni Istennel, amikor azt hallod, hogy ezek a dolgok történtek a szüleiddel, akkor légy higgadt, és keress egy helyet, ahol egyedül lehetsz és sírhatsz, gondolkodhatsz, imádkozhatsz, vagy kifejezheted a körülötted lévő testvéreknek a vágyakozó érzéseidet. Ez minden, amit tenned kell. Nem szabad azon gondolkodnod, hogy megváltoztass valamit, és biztosan nem szabad ostoba dolgokat tenned. Ne imádkozz Istenhez, hogy arra kérd, vegye el a szüleid betegségét, és engedje meg nekik, hogy még egy pár évig éljenek, illetve vegyen el két évet a saját életedből és adja nekik, csak azért, mert hiszel Istenben, vagy olyan alapon, hogy lemondtál a családodról és elhagytad a karrieredet, hogy ennyi éven át a kötelességedet végezd. Ne csinálj ilyen dolgokat. Isten nem fogja meghallgatni az efféle imákat, és irtózik az efféle gondolatoktól és imádságoktól. Ne dühítsd fel vagy haragítsd meg Istent. Isten leginkább az olyan emberektől idegenkedik, akik manipulálni szeretnék valakinek a sorsát, meg akarják változtatni Isten ember sorsa feletti szuverenitásának tényét, vagy meg akarnak változtatni néhány olyan tényt, amelyeket Isten már rég megalapozott, illetve változtatni akarnak az emberek sorsának pályáján. Isten ezt gyűlöli a legjobban.

Befejeztem a közlést arról a hozzáállásról, azokról a gondolatokról és arról a felfogásról, amelyekkel az embereknek rendelkezniük kell a szüleik megbetegedésének dolgával kapcsolatban. Ugyanígy, amikor a szüleik elhalálozására kerül sor, az embereknek akkor is helyes és racionális hozzáállással kellene rendelkezniük. Egyesek sok éve távol vannak a szüleiktől, nincsenek a szüleik mellett és nem élnek velük, amikor pedig meghallják, hogy a szüleik hirtelen elhunytak, az nagy csapást mér rájuk, és mindezt hihetetlenül váratlannak érzik. Mivel ezek az emberek annyi éven át nem voltak a szüleikkel, illetve nem éltek velük, a gondolataikban és az elképzeléseikben mindig egyfajta tévhitet táplálnak. Miféle tévhitet? Amikor elhagytad a szüleidet, akkor még éltek és jól voltak. Miután annyi éven át távol voltál tőlük, az emlékezetedben a szüleid ugyanannyi idősek maradnak, és ugyanolyan fizikai állapotban és életkörülmények közt maradnak, mint amire emlékszel. Ez összekuszálja a dolgokat. Ekkor úgy hiszed, hogy a szüleid soha nem fognak megöregedni, és rengeteg születésnapot fognak még megünnepelni. Vagyis, ahogy az arcukat őrzi a szíved, ahogy az életük, szavaik és viselkedésük benyomást és lenyomatot hagy az elmédben és az emlékezetedben, úgy gondolod, hogy a szüleid örökké olyanok lesznek, hogy nem fognak megváltozni, megöregedni, és biztosan nem halnak meg. Mire utal itt az, hogy „nem halnak meg”? Egyrészt azt jelenti, hogy a fizikai testük nem fog eltűnni. Másrészt pedig azt jelenti, hogy az arcuk, az érzéseik irántad és a többi, nem fog eltűnni. Ez egy tévhit, és ez nagyon sok gondot fog okozni neked. Ezért nem számít, mennyi idősek a szüleid, hogy idős korban halnak-e meg, vagy betegség miatt, vagy valamilyen véletlen esemény miatt, ez csapást fog rád mérni, és nagyon váratlannak fogod érezni. Mivel az elmédben a szüleid még mindig élnek és jól vannak, aztán pedig hirtelen eltávoznak, ezt fogod gondolni: „Hogyan mehettek el? Hogyan válhatnak élő emberek csak úgy porrá? A szívemben mindig úgy érzem, hogy a szüleim még élnek, hogy édesanyám még mindig a konyhában főz, nagyon elfoglalt, az édesapám pedig mindennap odakint dolgozik, csak este jön haza.” Ezek a jelenetek az életükből bizonyos lenyomatokat hagytak az elméden. Ezért az érzéseid miatt valami olyasmit dédelget a lelkiismereted, amit nem kellene, vagyis azt a hiedelmet, hogy a szívedben a szüleid örökké fognak élni. Így azt hiszed, hogy nem szabadna meghalniuk, és bármilyen körülmények között halnak is meg a szüleid, úgy fogod érezni, hogy ez hatalmas csapás számodra, és nem leszel képes elfogadni. Időbe fog telni, hogy felülkerekedj ezen a tényen, igaz? Már a szüleid megbetegedése is nagy megrázkódtatás lenne számodra, a szüleid elhalálozása pedig még ennél is nagyobb megrázkódtatás lenne. Akkor, mielőtt ez megtörténne, hogyan kellene elhárítanod azt a váratlan csapást, amelyet ez rád mér, hogy az ne befolyásolja, ne zavarja, illetve ne érintse a kötelességed végrehajtását, illetve az általad járt utat? Először is nézzük meg, pontosan miről is szól a halál, és pontosan miről is szól az elmúlás – vajon nem azt jelenti, hogy az ember elhagyja ezt a világot? (De igen.) Azt jelenti, hogy az az élet, amelyet az ember birtokol, amelynek fizikai jelenléte van, kitörlődik az emberek által látható anyagi világból, és eltűnik. Ez az ember ezután egy másik világban, egy másik formában él tovább. A szüleid életének távozása azt jelenti, hogy az a kapcsolat, amely ebben a világban köztetek van, feloldódott, eltűnt és véget ért. Ők egy másik világban, más formákban élnek. Azt, hogy miként folytatódik az életük abban a másik világban, hogy visszatérnek-e ebbe a világba, találkoztok-e újra, vagy lesz-e bármilyen testi kapcsolat vagy érzelmi összefonódás köztetek, Isten rendelte el, és semmi köze hozzád. Összegezve, az elmúlásuk azt jelenti, hogy a küldetésük ebben a világban véget ért, és pontot tettek utánuk. A küldetésük ebben az életben és ebben a világban véget ért, ezért a velük való kapcsolatod szintén véget ért. Van bármi köze is hozzád annak, hogy a jövőben reinkarnálódnak-e, illetve szembesülnek-e bármiféle büntetéssel vagy megszorítással, vagy bármiféle kezeléssel és intézkedéssel abban a másik világban? Dönthetsz te erről? Semmi köze hozzád, nem dönthetsz efelől, és nem fogsz tudni hírt szerezni erről. A velük való kapcsolatod ebben az életben akkor véget ér. Vagyis akkor az a sors, ami összekötött benneteket, míg 10, 20, 30 vagy 40 évig egymás mellett éltetek, a végére ér. Ezután ők ők, te pedig te vagy, és egyáltalán semmiféle kapcsolat nem létezik köztetek. Még ha mindannyian hisztek is Istenben, ők végrehajtották a saját kötelességeiket, te pedig a tiédet végzed; amikor már nem élnek többé ugyanabban a térbeli környezetben, nincs többé közöttetek semmiféle kapcsolat. Egyszerűen már teljesítették azokat a küldetéseket, amelyeket Isten rájuk bízott. Amikor tehát az érted teljesített felelősségeikről van szó, azok aznap érnek véget, amikor elkezdesz tőlük függetlenül létezni – többé semmi dolgod a szüleiddel. Ha ma elhunynak, akkor csupán érzelmi szinten fogsz hiányolni valamit, és kettővel kevesebb szeretted lesz, akik után vágyakozhatsz. Soha többé nem látod őket viszont, és soha többé nem hallhatsz majd újra híreket felőlük. Ahhoz, ami ezután velük történik, valamint a jövőjükhöz, semmi közöd, nem lesz köztetek vérségi kötelék, még csak nem is lesztek ugyanolyan fajta lények többé. Ez már csak így van. A szüleid eltávozása egyszerűen csak az utolsó hír lesz, amelyet ebben a világban felőlük hallasz, és az utolsó azon akadályok közül, amelyeket akkor látsz vagy hallasz, amikor a megszületésük, megöregedésük, megbetegedésük és haláluk élettapasztalatairól van szó, ennyi az egész. A haláluk semmit nem fog elvenni tőled, illetve semmit sem fog adni neked, egyszerűen csak meghaltak, az emberként való utazásuk véget ért. Ezért amikor sor kerül az eltávozásukra, nem számít, hogy ez véletlen halál, normális halál, betegség miatti halál és így tovább, mindenesetre, ha ezek nem Isten szuverenitása és az Ő intézkedései lennének, akkor egyetlen ember vagy erő sem vehetné el az életüket. Az elhalálozásuk csupán a fizikai életük végét jelenti. Ha hiányoznak neked és vágyakozol utánuk, vagy szégyelled magad az érzéseid miatt, nem kellene ezeket érezned, és nem is szükséges, hogy érezd őket. Ők már eltávoztak ebből a világból, ezért fölösleges hiányolni őket, nem igaz? Ha azt gondolod: „Hiányoztam a szüleimnek ennyi év alatt? Mennyivel többet szenvedtek, amiért nem voltam mellettük, hogy gyermeki jámborságot tanúsítsak irántuk oly sok éven át? Ezek alatt az évek alatt mindig azt kívántam, hogy bárcsak eltölthetnék velük egy pár napot, soha nem számítottam arra, hogy ilyen hamar meghalnak. Szomorú vagyok és bűntudatom van.” Nem szükséges, hogy így gondolkodj, a haláluknak semmi köze hozzád. Miért nincs semmi köze hozzád? Azért, mert még ha gyermeki jámborságot tanúsítottál is irántuk, vagy kísérgetted is őket, ez nem az a kötelezettség vagy feladat, amelyet Isten adott neked. Isten rendelte el, hogy a szüleid mennyi szerencsével és mennyi szenvedéssel találkoznak majd a részedről – ennek egyáltalán semmi köze hozzád. Nem fognak tovább élni azért, mert velük vagy, és nem fognak rövidebb életet élni azért, mert távol vagy tőlük és nem tudtál gyakran velük lenni. Isten rendelte el, hogy meddig fognak élni, és ennek semmi köze hozzád. Ezért ha az életed során a szüleid halálhírét hallod, nem kell bűntudatot érezned. Helyesen kell megközelítened ezt a dolgot, és el kell fogadnod. Ha már rengeteg könnyet hullattál, míg súlyos betegek voltak, akkor boldognak és szabadnak kellene érezned magad, amikor meghalnak; miután elbúcsúztattad őket, nincs szükség sírásra. Gyermekükként már eleget tettél a felelősségeidnek, imádkoztál értük, szomorkodtál miattuk, és számtalan könnyet hullajtottál értük, és természetesen gondolkodtál a betegségük kezelésének sok lehetséges megoldásán, és mindent megtettél, hogy enyhítsd a szenvedésüket. Ekkor már mindent megtettél, amit gyermekükként meg tudsz tenni. Amikor elhunynak, csak ennyit mondhatsz: „Igen kemény életetek volt. Gyermeketekként remélem, hogy békében nyugszotok. Ha ebben az életben sok olyan dolgot tettetek, amivel megsértettétek Istent, akkor a következő világban büntetést kell majd kapnotok. Ha, miután megkaptátok a büntetéseteket, Isten lehetőséget ad arra, hogy emberként szülessetek újra erre a világra, remélem, hogy minden tőletek telhetőt meg fogtok tenni, hogy jól viselkedjetek, és a helyes úton járjatok. Ne tegyetek több Istent sértő dolgot, és törekedjetek arra, hogy a következő életeitekben ne kapjatok büntetést.” Ez minden. Hát nincs jól megfogalmazva? Ez minden, amit tehetsz; akár a szüleidért, akár egy másik szerettedért, ez minden, amit tenni tudsz. Természetesen, amikor a szüleid végül elhunynak, ha nem tudsz velük lenni, illetve nem tudsz nekik némi végső vigaszt nyújtani, nem szükséges, hogy szomorú legyél. Ugyanis valójában minden ember egyedül hagyja el ezt a világot. Még ha velük vannak is a gyermekeik, amikor egy hírnök érkezik, hogy elvigye őket, csak ők láthatják majd. Amikor eltávoznak, senki sem kíséri el őket, a gyermekeik sem kísérhetik el őket, és a házastársuk sem. Amikor az emberek elhagyják ezt a világot, mindig egyedül vannak. Az utolsó pillanataiban minden embernek szembe kell néznie ezzel a helyzettel, ezzel a folyamattal és ezzel a környezettel. Ezért, ha mellettük vagy, és egyenesen rád néznek, még ennek sem lesz semmi haszna. Amikor menniük kell, ha a nevedet akarják szólítani, nem lesznek rá képesek, te pedig nem leszel képes meghallani; ha előre akarnak nyúlni és megragadni téged, nem lesz hozzá erejük, és nem leszel képes érezni azt. Egyedül lesznek. Ez azért van, mert minden ember egyedül jön erre a világra, végül pedig egyedül is kell távoznia. Ezt Isten rendelte el. Az ilyen dolgok léte lehetővé teszi az emberek számára, hogy még világosabban lássák, hogy az életük és a sorsuk, valamint az, hogy megszületnek, megöregednek, megbetegednek és meghalnak, mind Isten kezében van, és hogy minden ember élete független. Habár minden embernek vannak szülei, testvérei és szerettei, Isten szemszögéből és az élet szemszögéből minden ember élete független, az életek nincsenek összecsoportosítva, és egyetlen életnek sincs társa. A teremtett emberek szemszögéből minden élet független, de Isten szemszögéből egyetlen élet sincs egyedül, amelyet Ő teremtett, mivel Isten mindegyiküket elkíséri és előre húzza. Csak arról van szó, hogy amikor ebben a világban vagy, a szüleidhez születsz, és azt gondolod, hogy a szüleid a hozzád legközelebb álló emberek, de valójában, amikor a szüleid elhagyják ezt a világot, rá fogsz jönni, hogy nem ők a hozzád legközelebb álló emberek. Amikor az életük véget ér, te még mindig élni fogsz, az ő életük vége nem fogja elvenni a te életedet, és biztosan nem fogja befolyásolni az életedet. Ennyi éven át távol voltál tőlük, és még mindig jó életet élsz. Miért van ez? Azért, mert Isten vigyáz rád és vezet téged; az Ő szuverenitása alatt élsz. Amikor a szüleid eltávoznak ebből a világból, az még inkább tudatosítani fogja benned, hogy anélkül, hogy a szüleid kísérgettek volna, gondoskodtak volna rólad, vigyáztak volna rád, vagy neveltek volna téged, az évek során eljutottál a felnövekedéstől a felnőtt korig, a középkorúságig, az idős korig, és Isten útmutatása alatt egyre több dolgot értettél meg az életedben, az előre mutató irányod és utad pedig egyre tisztábbá vált. Ezért az emberek képesek elhagyni a szüleiket. A szüleik léte csupán a gyerekkorukban szükséges, de miután felnőnek, a szüleik léte csupán formalitás. A szüleik csupán az érzelmi táplálékuk és támaszuk, és nem szükségesek. Természetesen, amikor a szüleid elhagyják ezt a világot, ezek a dolgok egyre világosabbá válnak majd a számodra, és még jobban érzed majd, hogy az emberek élete Istentől származik, és hogy az emberek nem élhetnek anélkül, hogy Istenre támaszkodnának, Isten nélkül, mint az ő szellemi és lelki táplálékuk, valamint az életük ellátója nélkül. Amikor a szüleid elhagynak, csupán érzelmi szinten hiányoznak majd neked, ugyanakkor azonban érzelmileg és más vonatkozásokban felszabadulsz majd. Miért válsz szabaddá? Amikor a szüleid körülötted vannak, akkor egyszerre jelentenek aggodalmat és terhet a számodra. Ők olyan emberek, akikkel lehetsz akaratos, és azt éreztetik veled, mintha nem szabadulhatnál meg az érzéseidtől. Amikor a szüleid elhunynak, mindez megoldódik. Azok az emberek, akiket a legközelebb éreztél magadhoz, eltűnnek, és nem kell majd aggódnod miattuk vagy vágyakoznod utánuk. Amikor áttörsz ezen a közted és a szüleid között lévő függőségi kapcsolaton, amikor elhagyják ezt a világot, amikor a szíved mélyén alaposan átérzed, hogy a szüleid már elmentek, és érzed, hogy már túlléptél a szüleiddel való vérségi kötelékeken, akkor igazán éretté és függetlenné válsz majd. Gondolj bele: Nem számít, mennyi idősek az emberek, ha a szüleik még mindig körülöttük vannak, ha problémájuk van, azt fogják gondolni: „Megkérdezem anyukámat. Megkérdezem apukámat.” Mindig van számukra érzelmi táplálék. Ha van érzelmi táplálékuk, akkor az emberek úgy érzik, hogy az ebben a világban való létezésük csordultig van melegséggel és boldogsággal. Amikor elveszted a boldogság ezen érzését és ezt a melegséget, ha nem érzed úgy, hogy egyedül vagy, illetve, hogy elvesztetted a boldogságot és melegséget, akkor érett vagy, és igazán független vagy a gondolataid és érzéseid tekintetében. A legtöbbetek valószínűleg még nem tapasztalta meg ezeket a dolgokat. Amikor megtapasztaljátok, meg fogjátok érteni. Gondold el: Nem számít, mennyi idősek az emberek, akár 40, 50 vagy 60 évesek, amikor a szüleik elhunynak, azonnal sokkal érettebbé válnak. Mintha naiv gyermekből egy pillanat alatt értelmes felnőtté válnának. Egyik napról a másikra megértenek dolgokat, és önállóvá válnak. Ezért minden ember számára nagy akadály a szülei elhalálozása. Ha helyesen tudod kezelni és megközelíteni a szüleiddel való kapcsolatodat, ugyanakkor pedig érzelmi és erkölcsi szinten helyesen tudod megközelíteni, kezelni és elengedni a szüleid veled szemben támasztott különféle elvárásait, illetve azokat a felelősségeket, amelyeknek a szüleiddel szemben eleget kellene tenned, akkor valóban éretté váltál, és legalábbis Isten előtt felnőtt leszel. Ilyen felnőtté válni nem egyszerű, a testi érzéseid tekintetében el kell szenvedned némi fájdalmat, különösen némi érzelmi pusztulást és gyötrelmet kell elviselned, valamint annak fájdalmát, hogy nem mennek jól a dolgok, nem úgy alakulnak, ahogy remélted, el kell viselned a szerencsétlenséged fájdalmát, és így tovább. Amikor mindezt a fájdalmat átélted, egy kicsivel több rálátást nyersz majd ezekre a dolgokra. Ha összekapcsolod ezeket azokkal az igazságokkal, amelyekről ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban beszélgettünk, akkor nagyon alapos módon valamivel több betekintést fogsz nyerni az emberek Isten által elrendelt életébe és sorsába, valamint az emberek között fennálló ragaszkodásba. Amikor betekintést nyersz ezekbe a dolgokba, könnyű lesz elengedned őket. Ha el tudod engedni ezeket a dolgokat, és helyesen tudod kezelni őket, akkor képes leszel helyesen viszonyulni hozzájuk. Nem az emberi doktrínák vagy az emberi lelkiismeret normái alapján fogsz hozzájuk viszonyulni; az igazságalapelvekkel összhangban fogod megközelíteni őket. Mit jelent összhangban lenni az igazságalapelvekkel? Azt jelenti, hogy alá tudod vetni magad Istennek. Ha alá tudod vetni magad Istennek és az Ő vezényléseinek, ez jó jel és jó előjel. Mit vetít ez előre? Azt, hogy van reményed az üdvösségre. Ezért, amikor a szüleid elvárásainak kérdésére kerül sor, nem számít, hogy éppen fiatal, középkorú, idősebb vagy-e, illetve a kései éveidben jársz-e, valamint függetlenül attól, hogy még nem tapasztaltad ezt, épp most tapasztalod, vagy már megtapasztaltad, akkor, amit tennetek kell, az nem egyszerűen az érzéseitek elengedése, vagy a szüleitekkel való kapcsolat megszakítása és a tőlük való elszakadás, hanem erőfeszítést kell tennetek az igazságba, és törekednetek kell az igazság ezen aspektusainak megértésére. Ez a legfontosabb dolog. Ha megérted ezeket a különböző, összetett kapcsolatokat, akkor szabaddá válhatsz tőlük, és többé már nem fognak korlátozni téged. Ha ezek többé már nem korlátoznak téged, sokkal könnyebb lesz alávetned magad Isten vezénylésének, és kevesebb akadállyal és kisebb gátakkal fogsz szembesülni eközben. Ekkor kevésbé valószínű, hogy lázadni fogsz Isten ellen, ugye?

Képesek vagytok most átlátni mindezeket a szülőkkel kapcsolatos főbb kérdéseket, és megoldani azokat? Ha van szabadidőtök, gondolkodjatok el az igazságon. Ha a jövőben, vagy a jelenleg tapasztalt dolgokban össze tudod kapcsolni ezeket a kérdéseket az igazsággal, és az igazság alapján tudod megoldani ezeket a problémákat, akkor jóval, kevesebb bajjal és nehézséggel nézel majd szembe, és nagyon nyugodt és örömteli életet fogsz élni. Ha nem az igazság alapján közelíted meg ezeket a dolgokat, akkor rengeteg bajjal fogsz találkozni, az életed pedig nagyon fájdalmas lesz. Ez az eredmény. Itt ma befejezem a közlést a szülői elvárásokról. Viszont látásra!

2023. április 29.