Miről beszéltem a legutóbbi összejövetelen? (A legutóbbi összejövetelen főként a hagyománnyal, a babonával és a vallással kapcsolatos családi kondicionálás elengedéséről beszélt Isten. Isten részletesen beszélt néhány babonás mondásról, például arról, hogy „elutazáshoz batyu, visszatéréshez tészta jár”, és hogy „a bal szem rángása szerencsét jelez, míg a jobb szemé katasztrófát”, valamint arról is, hogy milyen hatást gyakorol az emberekre néhány, a Kínai Újévvel és más ünnepekkel kapcsolatos tradicionális szokás. Ugyanakkor arról is beszélt Isten, hogy milyen módon közelíthetjük meg helyesen ezeket a hagyományos és babonás mondásokat és gyakorlatokat, ami pedig nem más, mint hogy elhisszük, hogy bizonyos események valóban bekövetkeznek, miközben abban is hiszünk, hogy minden Isten kezében van. Függetlenül attól, hogy mit jelezhetnek ezek a mondások, vagy hogy milyen események következhetnek be, mindnyájunknak elfogadó és alávetett hozzáállást kell a magunkévá tennünk, és rá kell tudnunk bízni magunkat Isten vezénylésére és rendezésére.) Ezek voltak a legutóbbi összejövetelen elhangzott beszélgetésünk alapelemei. Ami a családi kondicionálás tárgyát képező hagyományokkal, babonákkal és vallásokkal kapcsolatos tartalmat illeti, részletesen beszélgettünk bizonyos dolgokról, amelyekkel a hétköznapjaik során találkoznak az emberek. Noha a beszélgetésünk tartalma mindössze a kínai emberek mindennapi életében megjelenő, számunkra ismerős hagyományokat, babonákat és vallásokat fedte le, és nem tért ki minden nemzetre és fajra, azok a hagyományok, babonák és vallások, amelyekhez a különböző régiókban élő és különböző etnikumú emberek ragaszkodnak, természetüket illetően ugyanolyanok, mint ezek: mindannyian valamiféle, az őseiktől örökölt hagyományokat, élő szokásokat és babonás mondásokat tartanak és követnek. Ami a hozzáállásotokat illeti, függetlenül attól, hogy az emberi elme pszichológiai hatásának tekinthetők-e ezek a babonás dolgok, vagy pedig objektív valóságnak, világosan fel kell ismernetek, hogy milyen elsődleges elgondolás vagy lényeg rejlik e babonák hátterében. Ugyanakkor nem szabad, hogy ezek befolyásoljanak vagy megzavarjanak benneteket, hanem hinnetek kell, hogy az emberekkel kapcsolatos minden dolog Isten kezében van, hogy nem babonák manipulálják az embereket, és hogy bizonyosan nem babonák határozzák meg a sorsukat vagy a mindennapi életüket. Függetlenül attól, hogy valóságosak-e a babonák vagy sem, függetlenül attól, hogy hatásosak vagy igaziak-e, tehát akárhogy legyen is, az igazsággal egyező alapelvekre van szükségük az embereknek, amikor ilyen dolgokkal foglalkoznak. Nem szabad, hogy elbűvöljék vagy irányítsák őket ezek a babonák, és semmiképpen sem szabad hagyniuk, hogy azok megzavarják őket a törekvésük normális céljai vagy az alapelvek gyakorlása terén. A hagyomány, a babona és a vallás témái közül a babona okozza a legnagyobb zavarást és gyakorolja a legnagyobb befolyást az emberek életére, gondolataira, valamint a különböző dolgokkal kapcsolatos nézőpontjaikra. Az emberek általában nem merik feladni ezeket a babonás mondásokat és meghatározásokat, és soha nem kerülnek megoldásra azok a problémák, amelyeket ezek a babonák okoznak az életben. Az a tény, hogy az emberek nem merik lerázni magukról e babonás kijelentések béklyóit a hétköznapjaikban, azt bizonyítja, hogy nincs még elég hitük Istenben. Még mindig nem látták át igazán vagy nem értették meg pontosan Isten mindenek fölött való és az emberiség sorsa fölötti szuverenitásának a tényét. Éppen ezért, amikor babonás mondásokkal vagy babonával kapcsolatos érzésekkel találkoznak, meg van kötözve a kezük-lábuk. Ha élettel és halállal vagy a szerencséjükkel kapcsolatos, jelentős eseményekről, esetleg a szeretteik életét és halálát érintő dologról van szó, csak még inkább megbéklyózzák az embereket ezek az úgynevezett babonás tabuk és kijelentések, és nem vagy nagyon nehezen tudják csak felszabadítani magukat. Folyton attól félnek, hogy megszegnek egy tabut, és az valóra válik, hogy valamiféle szerencsétlenség éri utol őket, és hogy valami rossz történhet velük. Az emberek a babonákat illetően sohasem képesek a dolgok lényegéig látni, és még kevésbé képesek szabadulni a különféle babonás kijelentések láncaitól. Természtesen arra is képtelenek, hogy átlássák azt a befolyást, amelyet a babona gyakorol az emberek életére. Az emberi viselkedés szempontjából, valamint az emberek babonákkal kapcsolatos gondolatai és nézetei alapján elmondható, hogy a tudatosságukat és a gondolataik perspektíváit még mindig nagyban megmételyezi a Sátán, és egyfajta, az anyagi világon kívüli, láthatatlan erő irányítja azokat. Éppen ezért, miközben az emberek követik Istent és elfogadják a szavait, még mindig a szerencséjükkel, élettel és halállal, valamint a létezésükkel kapcsolatos, babonás mondások irányítása alatt állnak. Ez azt jelenti, hogy a gondolataik mélyén még mindig úgy hiszik, hogy igazán valóságosak ezek a babonás kijelentések. Mit jelent az, hogy így hiszik? Azt jelenti, hogy még mindig az ilyen babonák mögött rejlő, láthatatlan karmok irányítják az embereket ahelyett, hogy igazán felismernék, hogy Isten keze kormányozza és vezényli a sorsukat. Azt is jelenti, hogy nem tudják tökéletesen boldogan vagy könnyedén letenni a sorsukat Isten kezébe, hanem önkéntelenül is a Sátán irányítása alatt állnak. Mélyen befolyásolják, irányítják és manipulálják ezek a babonák például azoknak az embereknek a hétköznapi életét, túlélési szokásait, elképzeléseit, és így tovább, akik rendszeresen üzletelnek, gyakran utaznak, és akik egykor hittek valamennyire babonás tevékenységekben és mondásokban, például az arcról olvasásban, a nyolc trigramban és a Ji Csingben, a jin-jang tanulmányozásában, és más hasonlókban. Ezzel azt akarom mondani, hogy bármit tesznek is, annak babonából eredő elméleti alapja kell, hogy legyen. Amikor például elmennek hazulról, látniuk kell, hogy mit mond a naptár, és hogy van-e valamilyen tilalom. Üzletkötéskor, szerződés aláírásakor, házvásárláskor vagy -eladáskor, és így tovább, feltétlenül meg kell nézniük az aznapi naptárat. Enélkül bizonytalanul érzik magukat, és nem tudják, mire számíthatnak. Csak akkor van bizonyosságuk és lelki békéjük, ha a naptár ellenőrzése után cselekszenek és hoznak döntéseket. Azonkívül, mivel csakugyan történik néhány rossz dolog amiatt, hogy megszegnek néhány tilalmat, később még meghatározóbbá válik számukra az a tudás és hit, hogy e babonák valóságosak, mígnem megkötözik őket ezek a babonák. Még erősebben hiszik, hogy babonás mondások irányítják az emberek sorsát, szerencséjét, életét és halálát, és hogy van egy láthatatlan nagy kéz a szemmel nem látható, misztikus világban, s az irányítja a szerencséjüket, valamint életüket és halálukat is. Ezért buzgón hisznek minden babonás mondásban, különösen azokban, amelyek szorosan összefüggenek az életükkel és a túlélésükkel – olyannyira, hogy a szívük mélyén, akaratlanul, gyakran még azután is különféle babonás kijelentések zavarják és irányítják őket, miután hinni kezdtek Istenben, noha a szavaikkal elismerik és elhiszik, hogy az emberek sorsa Isten kezében van. Egyesek még össze is keverik az igazságalapelvekkel ezeket az életre vonatkozó tabukat és tilalmakat – vagyis azt, hogy mi mivel nem fér össze, mi fog elkerülhetetlenül bekövetkezni valakinek a sorsában, és más efféle babonás kijelentéseket –, majd ezeket követik. Ez a fajta hozzáállás a babonákhoz súlyos kihatással van arra, ahogyan az igazsághoz és Isten szavaihoz állnak az emberek Isten jelenlétében. Súlyosan befolyásolják azt is, hogy teremtett lényként miként viszonyulnak az emberek a Teremtőhöz, és természetesen arra is hatással van, ahogy Isten áll ezekhez az emberekhez. Azért van így, mert miközben Istent követik az emberek, akarva és akaratlanul is még mindig babonás gondolatok és mondások irányítják és zavarják őket, amelyeket a Sátán ültetett el bennük. Ugyanakkor az is nehezükre esik az embereknek, hogy elengedjék ezeket a babonával kapcsolatos különböző gondolatokat és mondásokat.

Azok közül a dolgok közül, amelyekre a családok kondicionálják az embereket, valójában a babonák azok, amelyek a legsúlyosabb mértékben zavarják az embereket, és a legmélyrehatóbb és legmaradandóbb hatást gyakorolják rájuk. Éppen ezért az embereknek egyenként kell megvizsgálniuk és meg ismerniük a babonákat a valóságos életükben, és látniuk kell, hogy volt-e részük a babonákat illetően bármiféle kondicionálásában vagy befolyásban a közeli családtagjaik, a távoli családtagjaik vagy a klánjaik részéről. Ha igen, akkor egyen-egyenként el kell engedniük ezeket a babonákat ahelyett, hogy ragaszkodnának hozzájuk, mivel ezeknek a dolgoknak semmi kapcsolatuk nincs az igazsággal. Amikor gyakran megmutatkozik valakinek a mindennapi életében valamilyen hagyományos életmód gyakorlása, akkor amiatt engedelmesen és önkéntelenül a Sátán irányítása alá kerülhet. Mi több: az emberek gondolatait befolyásoló babonás mondások még inkább képesek a Sátán erős hatalma alatt tartani az embereket. Éppen ezért a hagyományok és vallások mellett minden babonával kapcsolatos gondolatot, nézetet, mondást és szabályt is haladéktalanul el kell engedni, és nem szabad azokhoz ragaszkodni. Istennél nincsenek tabuk. Isten szavai, az emberiséggel szemben támasztott követelményei és szándékai világosan kifejeződtek Isten szavában. Azonkívül mindaz, amit Isten a szavaiban mond az embereknek vagy követel tőlük, az igazsághoz tartozik, és nincsenek benne furcsa elemek. Isten mindössze világosan és egyenesen megmondja az embereknek, hogy mely dolgokban hogyan cselekedjenek és milyen alapelveket kövessenek. Nincsenek tabuk, és nincsenek aprólékos részletek vagy mondások sem. Azt kell az embereknek betartaniuk, hogy a saját, tényleges körülményeik szerint az igazságalapelvek alapján cselekedjenek. Ahhoz, hogy gyakorolni tudd Isten szavait és betartsd az igazságalapelveket, nem szükséges a dátumot vagy az időt figyelned; nincsenek tabuk. A naptárat sem kell megnézned, horoszkópokat pedig még annyira sem, miképpen az sem fontos, hogy telihold vagy újhold van-e aznap; nem kell aggódnod ezek miatt. Isten uralma alatt és Isten szuverenitásán belül szabadok és felszabadultak az emberek. Nyugodt, örömteli és békés a szívük, nem pedig riadt vagy félelemmel teljes, és bizonyosan nincs elnyomás alatt. A riadalom, a félelem és az elnyomás olyan érzések csupán, amelyeket a különféle babonás mondások idéznek elő. Az igazság, Isten szavai, Isten követelményei és a Szentlélek munkája békességet és örömöt, szabadságot és felszabadultságot, megnyugvást és boldogságot hoz az embereknek, a babona viszont ennek a szöges ellentétét. Kezed-lábad megkötözi, akadályoz bizonyos dolgok megtételében, nem engedi, hogy ezt vagy azt egyél. Bármit teszel is, az rossz, bármi teszel is, tabu van benne, és mindennek egyeznie kell azzal, amit a régi kalendárium mond. Mi a holdnaptár szerinti idő, melyik napon mit lehet tenni, elmehetsz-e hazulról – a hajvágásra, fürdésre, átöltözésre és az emberekkel való találkozásra is sajátos tabuk vonatkoznak. Az esküvők és a temetések, a költözés, az ügyintézés és a munkakeresés még inkább függ a kalendáriumtól. A Sátán mindenféle babonás és bizarr mondást bevet azért, hogy szorosan megkötözze az emberek kezét és lábát. Mi célból teszi ezt? (Azért, hogy irányítsa az embereket.) Modern kifejezéssel élve: hogy éreztesse a jelenlétét. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a Sátán tudatni akarja az emberekkel, hogy ő jelenvaló, hogy valóságosak ezek a tabukkal kapcsolatban eléjük tárt állításai, hogy az övé az utolsó szó, hogy ő megteheti ezeket a dolgokat, és hogy ha nem hallgatsz rá, akkor majd megnézheted magad. Hogy is szól az az allegória? Így szól: „Egy idős hölgy kirúzsozza magát, hogy legyen mit nézned.” Ez azt jelenti, hogy ha nem hallgatsz erre a tabura, vagy megszeged, akkor csak várd ki a végét, meglátod, viselheted majd a következményeit. Ha az emberek nem hisznek Istenben, akkor félnek ezektől a tabuktól, mivel végtére is hústestből valók, és nem tudnak harcolni a szellemi birodalomban az ördögök mindenféle formái és a Sátán ellen. Most azonban, hogy visszatértél Isten elé, minden dolgod Isten irányítása alatt áll – a gondolataidat és az életed minden napját is beleértve. Isten vigyáz rád és megóv téged. Isten uralma alatt élsz és létezel, és nem vagy a Sátán markában, ezért nem kell többé betartanod ezeket a tabukat. Éppen ellenkezőleg: ha még mindig attól félsz, hogy árthat neked a Sátán, vagy hogy ha nem hallgatsz a Sátánra, akkor rossz dolgok történhetnek veled, vagy ha hiszel a babonás tilalmakban, akkor az azt bizonyítja, hogy még mindig azt hiszed, hogy a Sátán képes irányítani a sorsodat. Ugyanakkor azt is bizonyítja, hogy hajlandó vagy alávetni magad a Sátán manipulációjának, és nem vagy hajlandó elfogadni Isten szuverenitását. A Sátán azért teszi mindezt, hogy tudassa az emberekkel azt, hogy ő valóban létezik. Mágikus erőt bevetve akarja irányítani az emberiséget és mindenkit, aki csak él és mozog. Azért akarja irányítani ezeket az élőlényeket, hogy tönkretegye őket, a tönkretételük célja és végeredménye pedig az, hogy feleméssze őket. Természtesen az is célja az irányításukkal, hogy imádják őt az emberek. Ha az ördögi Sátán éreztetni akarja a jelenlétét, meg kell mutatnia, hogy mire képes, például, hogy ürülékké tud változtatni egy tojást. Ha egy gonosz szellem oltárára helyezik ezt a tojást, te pedig éhes vagy és meg akarod enni, ezért megpróbálod elorozni az ördögtől, az ördög ürülékké változtatja a tojást, csak hogy megismerd az erejét. Akkor aztán félni fogsz tőle, és nem mersz majd versengeni vele az ételért. Ha valami miatt félni kezdesz tőle, és azután egy másik dolog miatt is, idővel elkezdesz majd vakon hinni benne. Ha már elég régóta vakon hiszel benne, akkor a szíved mélyéből imádni kezded őt. Nem ezek vajon a céljai a Sátán cselekedeteinek? A Sátán pontosan e célokért cselekszik. Legyen bár szó déli vagy északi területekről és az emberiség bármely fajáról, mindannyian térdet hajtva imádnak gonosz és tisztátalan szellemeket. Miért imádják őket térdet hajtva? Hogyan érik el azok a gonosz és tisztátalan szellemek, hogy nemzedékről-nemzedékre folyamatosan térdet hajtva tömjénezzenek nekik az emberek? Ha egyszer azt mondják róluk az emberek, hogy nem is valóságosak, akkor miért hisznek bennük, tömjéneznek nekik, tudakozódnak tőlük, tesznek esküket nekik, majd teljesítik esküjeiket olyan sokan nemzedékről-nemzedékre? Nem azért vajon, mert tettek valamit azok a gonosz és tisztátalan szellemek? Ha nem hallgatsz a gonosz szellemek szavára, megbetegítenek, elintézik, hogy rosszul alakuljanak a dolgaid, katasztrófákkal sújtanak, megbetegítik a családod tehenét, hogy ne tudjátok felszántani a földeket, sőt akár autóbalesetbe is sodorhatják a családtagjaidat. Keresni fogják a módját, hogy miként sodorjanak bajba, és minél inkább így tesznek, annál több bajod adódik. Nem tudsz nem engedni nekik, végül pedig nem marad más választásod, mint térdet hajtva imádni őket, majd készségesen fejet hajtva alávetni magad nekik – ekkor aztán boldogok lesznek, te pedig attól fogva hozzájuk tartozol. Nézd meg a társadalomban azokat, akiket rókaszellemek vagy a szellemi birodalom különböző, oltárokon megjelenő alakjai irányítanak. Mit mondunk az ilyen emberekre? Azt, hogy gonosz szellemek szállták meg őket, és hogy gonosz szellemek vettek lakozást bennük. Az átlagemberek körében azt mondják erre, hogy szellem irányítja az illetőt, vagy hogy valami átvette az irányítást a teste fölött. Amikor a gonosz szellemek testek után kutatnak, amelyek fölött átvehetnék az irányítást, a célpontjaik nem akarják ezt hagyni nekik, így a gonosz szellemek zavarni és zaklatni kezdik őket, és baleseteket, bajokat okoznak a családjaikban. A vállalkozókat veszteségekkel sújtják és elintézik, hogy ne legyenek vevőik; egészen addig akadályozzák őket, amíg már nem tudnak boldogulni, és bármiféle előrelépés nagyon nehéz a számukra. Végül aztán a vállalkozók alávetik és megadják magukat. Miután megadták magukat, a gonosz szellemek az ő fizikai testüket felhasználva tesznek dolgokat, például jeleket és csodákat mutatnak, más embereket is bevonzanak, betegségeket gyógyítanak, jövendőt mondanak, vagy akár segítenek az elhunytak szellemeinek megidézésében, és így tovább. Nem azért vetik be vajon a gonosz szellemek ezeket az eszközöket, hogy félrevezessék, megrontsák és irányítsák az embereket?

Ha az Istenben hívők ugyanazokat a nézeteket és véleményeket vallják e babonás mondásokkal kapcsolatban, mint a nem hívők, akkor mi ez valójában? (Ellenszegülés Istennek és Isten káromlása.) Így van, ez egy nagyon pontos válasz; ez súlyos istenkáromlás! Követed Istent és azt mondod, hogy hiszel Benne, de ugyanakkor babonák irányítanak és zavarnak. Akár olyan gondolatokat is képesek vagytok követni, amelyeket a babonák ültetnek el az emberekben, vagy ami még súlyosabb: némelyikőtök fél ezektől a babonás gondolatoktól és tényektől. Ez a legnagyobb káromlás Istennel szemben. Nem csak hogy nem vagy képes Isten mellett tanúságot tenni, hanem még követed is a Sátánt az Isten szuverenitásának való ellenállásban – ez káromlás Istennel szemben. Érted? (Igen.) Amikor babonákban hisznek vagy babonákat követnek az emberek, az a lényegét tekintve istenkáromlás: akkor hát nem kellene vajon elengedned a kondicionálás különféle formáit, amelyeket a babonák végeznek benned? (De igen.) Úgy gyakorolhatod a legegyszerűbben az elengedésüket, ha nem hagyod, hogy zavarjanak, függetlenül attól, hogy valóságosak-e ezek a babonák vagy sem, vagy hogy mit fognak előidézni. Még ha objektíven nézve valóságosak is a babonás kijelentések egy bizonyos dologgal kapcsolatban, nem szabad, hogy megzavarjanak vagy irányítsanak téged. Miért nem? Azért nem, mert mindent Isten vezényel. Ha véghez is tud vinni valamit a Sátán, Isten engedélyével teszi. Isten engedélye nélkül – amint azt Isten megmondta – a fejed egyetlen hajszála sem görbülhet. Ez tény, és egy olyan igazság, amelyben hinniük kellene az embereknek. Éppen ezért nem számít, hogy melyik szemhéjad rángatózik, vagy hogy kiesik-e a fogad, kihullik-e a hajad, meghalsz-e vagy egyéb rémségeket látsz-e álmodban: hinned kell, hogy Isten kezében vannak ezek a dolgok, és nem szabad, hogy befolyásoljanak vagy megzavarjanak. Senki sem változtathat azokon a dolgokon, amelyeket Isten véghez akar vinni, és senki sem változtathat azokon a dolgokon, amelyeket Isten elrendelt. Az Istentől elrendelt és tervezett dolgok már megvalósult tények. Függetlenül attól, hogy van-e előérzeted, vagy hogy kaptál-e bármiféle óment ezektől az ördögöktől és a Sátántól a szellemi birodalomból, nem szabad, hogy megzavarjanak. Csak hidd el, hogy mindez Isten kezében van, és hogy az embereknek alá kell vetniük magukat Isten vezénylésének és rendezésének. Az, hogy minek kell majd megtörténnie, és hogy mi nem történhet meg, mind Isten irányítása alatt áll és az Ő rendelésébe tartozik. Senki sem változtathat ezeken, és még kevésbé avatkozhat beléjük bárki is. Ez tény. A Teremtőt kell térdet hajtva imádniuk az embereknek, nem pedig valamilyen szellemi birodalomból való erőt, amely babonák beteljesítésére vagy meghiúsítására képes. Nem számít, milyen hatalmas az ördögök és a Sátán varázsereje, nem számít, milyen csodákat tudnak tenni, milyen dolgokat képesek beteljesíteni, vagy kinek az előérzeteit vagy milyen babonás mondásokat képesek valóra váltani: ezek egyike sem azt jelenti, hogy a kezükben tartanák az emberek sorsát. Amit az embereknek térdre ereszkedve kell imádniuk és amiben hinniük kell, azok nem az ördögök és a Sátán, hanem a Teremtő. Ezek azok a dolgok, amelyeket meg kell érteniük az embereknek a hagyományokkal, babonákkal és vallásokkal kapcsolatos családi kondicionálást illetően. Röviden: akár hagyománnyal, akár babonával, akár vallással kapcsolatos dologról van szó, ha semmi köze Isten szavaihoz, az igazsághoz és Istennek az emberekre vonatkozó követelményeihez, akkor azt el kell hagyniuk és el kell engedniük az embereknek. Legyen bár szó egy életstílusról, egy gondolkodásmódról, egy szabályról vagy egy elméletről, ha nincs benne az igazság, akkor az olyasvalami, amit el kell vetniük az embereknek. Az emberi elképzelések terén például a vallással, így a keresztyénséggel, a katolicizmussal, a judaizmussal stb. kapcsolatos dolgokat viszonylag nemesnek és szentnek szokás tekinteni a babonához, hagyományhoz vagy bálványimádáshoz képest. Az emberek valamiféle csodálatot vagy jóindulatot táplálnak irántuk az elképzeléseikben és az elméjük mélyén, de még így is el kell engedniük a vallással kapcsolatos jelképeket, ünnepeket és szimbólumokat, és nem szabad azokat túlságosan nagy becsben tartaniuk vagy az igazsággal egyenlően kezelniük, térdet hajtva imádniuk, vagy akár helyet fenntartaniuk azoknak a szívükben. Nem szabad ilyet tenni. A vallási szimbólumok, vallásos tevékenységek, vallási ünnepek, bizonyos ikonikus vallásos dolgok, valamint bizonyos viszonylag nemes vallásos mondások, és így tovább, mind az imént tárgyalt vallás témájának körébe esnek. Röviden: azzal a céllal mondom mindezeket, hogy megérts egy tényt. Amikor babonával, hagyománnyal és vallással kapcsolatos dolgokról van szó, nem számít, hogy nemes vagy viszonylag furcsa az adott dolog: ha nincs benne az igazság, ha semmi köze az igazsághoz, akkor el kell engedni, és nem szabad ragaszkodni hozzá. Az igazságalapelveket sértő témákat természetesen különösképp el kell hagyni, és semmiképpen sem szabad megtartani. Az embereknek egyen-egyenként, kategorikusan el kell engedniük mindezeket a családi kondicionálásból és befolyásolásból eredő dolgokat, és nem szabad hagyniuk, hogy hatást gyakoroljanak rájuk. Amikor például karácsony idején testvérekkel találkozol, amint meglátod őket, ezt mondod: „Boldog karácsonyt!” Jó dolog vajon azt mondani, hogy „Boldog karácsonyt!”? (Nem, nem az.) Helyes vajon ezt mondani: „Mivel a karácsony Jézus születése napjáról emlékezik meg, nem kellene kivennünk egy szabadnapot és semmit sem csinálni, és akármilyen elfoglaltak vagyunk is a munkánk vagy a kötelességeink miatt, nem kellene vajon megállnunk és arra összpontosítanunk, hogy megemlékezzünk arról a napról, amelyik a legemlékezetesebb volt Isten munkájának abban a bizonyos múltbeli időszakában?” (Nem, nem helyes.) Miért nem helyes? (Azért nem, mert ez Isten múltbeli munkája, és olyasvalami, aminek semmi köze az igazsághoz.) Doktrinálisan így van. Elméletben megértettétek a dolog gyökerét, de mi van a valóságban? Ez a legegyszerűbb dolog, és mégsem tudtok választ adni Nekem. Isten nem szereti, amikor ilyen dolgokat tesznek az emberek; Isten látni is gyűlöli az ilyesmit. Ilyen egyszerű a dolog. Ünnepek idején ilyeneket mondanak a nem hívők: „Boldog új évet! Boldog karácsonyt!” Amikor így üdvözölnek, én csak bólintok és ezt mondom: „Neked is!”, ami alatt azt értem, hogy „Boldog karácsonyt neked is.” Gépiesen reagálok a köszöntésre, ahogy szokás, de ez minden. Én magam azonban sosem mondom ezt, amikor testvérekkel találkozom. Vajon miért? Azért, mert ez a nem hívők ünnepe, egy elüzletiesedett ünnep. Nyugaton valójában szinte minden ünnep a kereskedelemhez és a gazdasághoz kapcsolódik – legyen bár hagyományos vagy ember-alkotta ünnep. Még némely nagy múltú nemzetnek is pusztán kapcsolódnak a hagyományhoz az ünnepei, de a XX. század óta különböző kereskedelmi tevékenységekké alakultak át, ami nagyszerű üzleti lehetőséget kínál a kereskedőknek. Akár elüzletiesedtek, akár hagyományosak ezek az ünnepek, egyik esetben sincs semmi közük az Istenben hívő emberekhez. Akármennyire lelkesednek is a nem hívők vagy akár a vallásos emberek is ezekért az ünnepekért, és akármilyen grandiózusok vagy fenségesek is ezek az ünnepek valamelyik országban vagy nemzet körében, semmi közük hozzánk, akik Istent követjük, és nem olyan ünnepek, amelyeket meg kellene tartanunk, a megünneplésükről vagy a róluk való megemlékezésről nem is beszélve. Végképp nem beszélve a nem hívők hagyományos ünnepeiről – származzanak bármely fajtól, etnikai csoporttól vagy időszakból –, ezeknek semmi közük hozzánk. Még azoknak az évfordulóknak sincs közük hozzánk, amelyek Isten munkája három szakaszának az egyes időszakaihoz és részeihez kapcsolódnak. Semmi közük például hozzánk a Törvény Korából származó ünnepeknek, és természetesen a Kegyelem Korából származó húsvétnak, karácsonynak stb. sincs semmi köze hozzánk. Mit akarok vajon megértetni az emberekkel azáltal, hogy ezekről a dolgokról beszélek? Azt, hogy Isten nem ünnepeket és nem előírásokat követve cselekszik. Szabadon és felszabadultan cselekszik, tabuk nélkül, és soha semmilyen ünnepet nem tart meg. Legyen bár szó Isten múltbeli munkájának a kezdetéről, a végéről vagy egy különleges napjáról: Isten soha nem emlékezik meg róla. Isten nem emlékezik meg ezekről a dátumokról, napokról vagy időpontokról, és nem hívja fel azokra kifejezetten az emberek figyelmét. Ez egyfelől azt tudatja az emberekkel, hogy Isten nem emlékezik meg ezekről a napokról, hogy Isten nem törődik ezekkel a napokkal. Másrészt azt is tudatja velük, hogy nekik sem szükséges megemlékezniük ezekről a napokról vagy megünnepelniük, illetve megtartaniuk azokat. Semmilyen napról vagy időpontról sem szükséges megemlékezniük az embereknek, amely Isten munkájával kapcsolatos, a megünneplésükről nem is beszélve. Mi az, amit viszont szükséges megtenniük? Az, hogy alávessék magukat Isten vezénylésének, és elfogadják Isten szuverenitását az Ő vezetése alatt. El kell fogadniuk az igazságot, és alá kell vetniük magukat az igazságnak a mindennapjaik során. Ilyen egyszerű a dolog. Hát nem könnyebb és kellemesebb lesz ettől az emberek élete? (De igen.) Éppen ezért, amikor ezekről a dolgokról beszélgetünk, az felszabadulást és szabadságot hoz mindenkinek, nem pedig köteléket. Egyfelől ugyanis ezek a témák objektív tények és igaz dolgok, amelyeket meg kell érteniük az embereknek, másfelől pedig fel is szabadítják az embereket és lehetővé teszik a számukra, hogy elengedjék ezeket a dolgokat, amelyeket nem kell betartaniuk. Ugyanakkor azt is tudatják az emberekkel, hogy ezek a dolgok nem az igazságot jelentik, és hogy Isten egyetlen útjához kell csupán tartaniuk magukat az embereknek, ez pedig az igazság. Érted? (Igen.)

Ami a család témáját illeti, a családi kondicionálás elengedése mellett más aspektusok is vannak, amelyeket el kell engedniük az embereknek. Korábban beszélgettünk már arról, hogy miként kondicionálja a család az ember gondolkodását, azután pedig azokról az élettel kapcsolatos különböző mondásokról is beszélgettünk, amelyekre a családjaik kondicionálják az embereket. A családok mind stabil életet és a növekedéshez szükséges teret biztosítanak az emberek számára. Biztonságérzetet is adnak az embereknek, valamit, amire támaszkodni lehet, és a növekedésük folyamán szükséges alapvető dolgok forrásául szolgál. Az érzelmi szükségletek mellett az emberek anyagi szükségleteit is a családjuk tölti be. Amíg felnőnek, természetesen az alapvetően szükséges létfeltételeket és az élettel kapcsolatos alapvető ismereteket is a családjuktól kapják az emberek. Sok mindent a családjától kap az ember, ezért a család mindenki számára az élet olyan része, amelytől nehéz elszakadni. Számtalan előnnyel jár a család az ember számára, de ha a beszélgetésünk témájának a szemszögéből nézzük, számtalan negatív befolyást, és az élettel kapcsolatos negatív hozzáállást és látásmódot is kap az ember a családjától. Azt akarom ezzel mondani, hogy miközben a fizikai élethez szükséges sok nélkülözhetetlen dolgot a családod biztosít a számodra, betöltve az alapvető szükségeidet, valamint érzelmi horgonyként és támogatással szolgálva a számodra, néhány szükségtelen gondod is származik belőle. Természetesen az emberek nehezen tudnak megmenekülni e gondoktól és elengedni azokat, amikor még nem értik az igazságot. A családod bizonyos mértékig nagy és kis zavarásokat is hoz a mindennapi életedbe és létezésedbe, ami gyakran bonyolult és ellentmondásos érzéseket ébreszt benned irántuk. Mivel a család kielégíti az érzelmi szükségeket, miközben zavarja is az ember életét érzelmi szinten, a legtöbbekben bonyolult és nehezen szavakba önthető gondolatokat vet fel a „család” fogalma. Úgy érzed, tele vagy nosztalgiával, kötődéssel és persze hálával is a családod iránt, ugyanakkor az általuk rád helyezett kötelékek miatt nagy problémaforrásnak is érzed őket. Azt akarom ezzel mondani, hogy miután felnőtt az ember, viszonylag összetett fogalma, gondolatai és nézőpontjai lesznek a családdal kapcsolatban. Ha nem tudja egészen elengedni és elhagyni a családját, vagy felhagyni azzal, hogy folyton róluk gondolkodjon, azt nem lesz képes elviselni a lelkiismerete. Ha a családján gondolkodik, visszaemlékezik, és teljes szívéből beleveti magát ebbe, mintha még gyermek volna, akkor nem is akar majd így tenni. Az emberek gyakran tapasztalják ezt a fajta állapotot, gondolkodást, nézetet és körülményt, amikor a családjaikkal foglalkoznak, és ezek a gondolatok, nézetek és állapotok is a családjuk kondicionálásából erednek. Erről a témáról fogunk ma beszélgetni: arról a teherről, amelyet a család ró az emberekre.

Az imént arról beszélgettünk, hogy miként támadnak gyakran ellentmondásos és kényelmetlen érzéseik az embereknek a család miatt. Szeretnék egészen elengedni a családjukat, de lelkiismeretfurdalást éreznek, ezért nem veszik hozzá a bátorságot. Ha nem engedik el, hanem inkább teljes szívvel befektetnek a családjukba és közösséget vállalnak velük, gyakran fogalmuk sincs, mit tegyenek, mivel egyes nézeteik ütköznek a családjuk nézeteivel. Emiatt aztán különösen nehéznek találják az emberek a családjuk kezelését; nem tudnak teljesen összeférhetővé válni velük, de teljesen kizárni sem tudják őket. Ma akkor beszéljünk arról, hogy miként kellene az embernek kezelnie a családjához fűződő kapcsolatát. Ebbe a témába a családból eredő terhek is beletartoznak, amely a harmadik téma a család elengedésén belül – hogyan engedjük el a családból eredő terheket. Ez egy fontos téma. Milyen dolgokat értetek a családból eredő terhekkel kapcsolatban? Az ember feladataival, kötelezettségeivel, a gyermeki hűséggel stb. kapcsolatosak? (Igen.) A család irányában teljesítendő feladatokat, kötelezettségeket és gyermeki hűséget is a családból eredő terhek közé sorolhatjuk. Ezek egyfelől olyan feladatok és kötelezettségek, amelyeket teljesítenie kell az embernek, másfelől azonban – egyeseknél és bizonyos körülmények között – zavarássá válnak az ember életében, és ezeket a zavarásokat nevezzük terheknek. A családból eredő terhekről két szempontból beszélhetünk. Az egyik a szülői elvárások szempontja. Minden szülőnek vagy felmenőnek más-más – kisebb és nagyobb – elvárásai vannak a gyermekei felé. Azt reméli, hogy a gyermekei keményen tanulnak majd, jól viselik magukat, kitűnők lesznek az iskolában, csupa ötös tanulók, és nem fognak lazsálni. Azt akarja, hogy a tanárok és az osztálytársak tiszteljék a gyermekeit, valamint, hogy általában mindenre legalább 4-est kapjanak. Ha gyenge 2-est kap a gyerek, verés jár érte, ha pedig 1-est, szembeállítja a szülő a fallal, hogy elgondolkodjon a hibáin, vagy büntetésből mozdulatlanul kell állnia. Nem engedi enni, aludni, tévét nézi, számítógépes játékot játszani, és nem veszi meg neki a korábban megígért szép ruhákat és játékokat. Minden szülőpár különböző elvárásokat támaszt a gyermekeivel szemben és nagy reményeket táplál velük kapcsolatban. Remélik, hogy a gyermekeik sikeresek lesznek az életben, gyorsan haladnak előre a karrierjükben, és megbecsülést és dicsőséget szereznek az őseiknek és a családjuknak. Egyetlen szülő sem akarja, hogy koldus, földműves vagy akár rabló vagy bandita legyen a gyerekeiből. Azt sem akarják a szülők, hogy a társadalomba való belépésük után másodrangú polgárokká váljanak, kukában turkáljanak, a járdán áruljanak, árukkal házaljanak vagy mások által lenézettek legyenek a gyermekeik. Függetlenül attól, hogy képesek-e a gyermekek teljesíteni ezeket a szülői elvárásokat, a szülők akkor is mindenféle elvárásokat támasztanak a gyermekeikkel szemben. Az elvárásaikkal kivetítik a gyermekeikre, amit ők maguk jó és nemes dolognak vagy törekvésnek tartanak, reményt fűznek hozzájuk, és bíznak abban, hogy a gyermekek képesek lesznek teljesíteni ezeket a szülői kívánságokat. Mit helyeznek ezek a szülői vágyak akaratlanul is a gyermekekre? (Nyomást.) Nyomást helyeznek rájuk, és még mit? (Terheket.) Nyomássá és béklyókká válnak. Mivel a szülőknek elvárásaik vannak a gyermekeikkel szemben, ezek szerint az elvárások szerint fogják fegyelmezni, igazgatni és nevelni őket; be is fektetnek a gyermekeikbe azért, hogy azok teljesítsék az elvárásaikat, és bármilyen árat megfizetnek ezért. A szülők azt remélik például, hogy a gyermekeik kitűnő tanulók, osztályelsők lesznek, minden tesztet ötösre írnak, és mindig ők lesznek a legjobbak – vagy legalább az első 5-ben mindig benne lesznek. Miután megfogalmazták ezeket az elvárásokat, nem hoznak-e vajon áldozatot is a szülők azért, hogy segítség a gyermekeiket e célok elérésében? (De igen.) A gyermekek e célok elérése érdekében korán kelnek reggelente, hogy átnézzék az órák anyagát és megtanulják a memoritereket, a szüleik pedig ugyancsak korán kelnek, hogy ott legyenek a gyermekeik mellett. Forró napokon legyezik a gyermekeiket, hideg italt készítenek vagy fagylaltot vesznek nekik. Reggel, miután felkeltek, első dolguk, hogy szójatejet, sült tésztarudat és tojást készítsenek a gyermekeiknek. Vizsgák idején különösen jellemző, hogy sült tésztarudat és két tojást etetnek a gyermekeikkel azt remélve, hogy ez segít nekik maximum pontot elérni. Ha a gyerek ezt mondja: „Nem tudom mindet megenni, egy tojás is elég”, a szülők így felelnek: „Buta gyerek, ha egy tojást eszel, tíz pontot fogsz csak kapni. Egyél meg még egyet anyuka kedvéért. Próbálj megtenni minden tőled telhetőt; ha ezt sikerül megenned, száz pontos lesz a teszt.” A gyermek ezt mondja: „Még csak most keltem fel, nem bírok még enni.” „Nem, muszáj enned! Légy jó, és hallgass édesanyádra! Anyuka a te érdekedben csinálja ezt, úgyhogy gyerünk, edd meg szépen édesanyád kedvéért!” A gyermek így gondolkodik: „Anya annyira törődik velem. Mindent az én érdekeben tesz, úgyhogy megeszem.” Tojást eszik, de mit nyel le valójában? A nyomást, a vonakodást és a nemakarást. Az ennivaló jó, az anyja elvárásai magasak, és az emberi mivolt, valamint a lelkiismeret szempontjából el kellene fogadni ezeket, ám az értelem alapján ellene kellene állni az efféle szeretetnek, és nem kellene elfogadni ezt a fajta viselkedést. De sajnos semmit sem tehet a gyermek. Ha nem eszik, az anyja mérges lesz, megveri, leszidja, akár még meg is átkozza érte. Némely szülők ezt mondják: „Most nézz magadra! Annyira haszontalan vagy, hogy még egy tojást is ilyen nehezedre esik megenni. Egy sült tésztarúd és két tojás – nem száz pont lesz ebből? Hát nem a saját érdekedet szolgálja mindez? De te mégsem tudod megenni – ha nem tudod megenni, később majd koldulni fogsz, hogy legyen mit enned. Akkor tégy, ahogy tetszik!” Olyan gyerekek is vannak, akik tényleg nem tudnak enni, de a szüleik beléjük erőltetik az ételt, utána pedig kihányják az egészet. A hányás önmagában nem nagy ügy, de a szüleik csak még mérgesebbek lesznek, a gyerekek pedig nem csak hogy együttérzésben és megértésben nem részesülnek, hanem még szemrehányást is kapnak. A szemrehányás mellett még inkább úgy érzik, hogy cserben hagyják a szüleiket, és még inkább hibáztatják magukat. Nem könnyű ezeknek a gyerekeknek az élete, igaz? (Nem könnyű.) Miután hánytál, titokban sírsz a fürdőszobában, és úgy teszel, mintha még mindig hánynál. Amikor kijössz a fürdőszobából, gyorsan letörlöd a könnyeidet, hogy anyukád nehogy meglássa. Miért? Azért, mert ha meglátja, le fog szidni, sőt átkozódni is fog: „Most nézd meg magad, milyen haszontalan vagy! Miért sírsz? Semmirekellő vagy, még egy ilyen finom ételt sem tudsz megenni. Mit akarsz enni? Ha a következő étkezés kimaradna, akkor aztán meg tudnád ezt enni, nem igaz? Arra születtél, hogy szenvedj! Ha nem tanulsz keményen, ha nem sikerülnek jól a vizsgáid, végül majd koldulnod kell, hogy legyen mit enned!” Minden szó, amit kimondott az anyád, olyan, mintha nevelni akart volna vele, ám ugyanakkor szemrehányásnak is tűnik – de te mit érzel? A szüleid elvárásait és szeretetét érzed. Így hát ebben a helyzetben nem számít, hogy milyen durván beszél az anyád, könnyes szemmel el kell fogadnod és le kell nyelned a szavait. Még ha nem is tudsz enni, ki kell bírnod az evést, és még ha hányingered lesz is, akkor is enned kell. Vajon könnyű elviselni az ilyen életet? (Nem, nem az.) Miért nem az? Mit nevelnek beléd a szüleid elvárásai? (Azt, hogy jól kell teljesíteni a vizsgákon, és hogy sikeres jövőmnek kell lennie.) Ígéretesnek kell mutatkoznod, azt kell nyújtanod, ami édesanyád szeretete, kemény munkája és áldozatai alapján elvárható tőled, teljesítened kell a szüleid elvárásait, és nem okozhatsz csalódást nekik. Annyira szeretnek téged, olyan sok mindent feladtak érted, és annyi mindent megtesznek érted, az életüket sem kímélve. Mivé lett hát a sok áldozatuk, nevelésük, sőt a szeretetük is? Olyasvalamivé, amit vissza kell fizetned, és ugyanakkor teherré is lettek a számodra. Így alakul ki a teher. Függetlenül attól, hogy ösztönösen, szeretetből vagy társadalmi követelményektől vezérelve tesznek így a szülők, ha ezekkel a módszerekkel nevelnek téged és bánnak veled, sőt különféle elképzeléseket is elültetnek benned, ez végül nem szabadságot, felszabadulást, megnyugvást vagy örömöt hoz a lelkednek. Hanem mit hoz? Nyomást, félelmet, kárhoztatást és rossz lelkiismeretet. És még mit? (Béklyókat és korlátozásokat.) Béklyókat és korlátozásokat. Sőt mi több: ilyen szülői elvárások mellett óhatatlanul is azért fogsz élni, hogy valóra váltsd a reményeiket. Minden tantárgyat szorgalmasan és lelkiismeretesen tanulsz nap mint nap, és mindent megteszel, amire megkérnek, csak hogy megfelelj az elvárásaiknak, hogy ne maradj el azoktól, és hogy ne veszítsék el benned a reményt. Nem engednek tévézni, úgyhogy engedelmesen ellene is állsz a késztetésnek, pedig nagyon szeretnél tévét nézni. Miért vagy képes ellenállni? (Azért, mert félek, hogy csalódást okozok a szüleimnek.) Attól félsz, hogy ha nem hallgatsz a szüleidre, valóban romlani fog az iskolai teljesítményed, és nem tudsz majd bekerülni egy nagynevű egyetemre. Bizonytalan vagy a saját jövőddel kapcsolatban. Olyan, mintha a szüleid irányítása, szemrehányása és elnyomása nélkül nem tudnád, mi van előtted az utadon. Nem mersz megszabadulni a korlátozásaiktól, és nem mered lerázni magadról a béklyóikat. Nem tudsz mást tenni, mint hagyni, hogy mindenféle szabályokat fektessenek le a számodra, hagyni, hogy manipuláljanak, és nem mersz szembeszállni velük. Egyfelől nincs semmi bizonyosságod a jövődet illetően; másfelől lelkiismeretből és emberi mivoltodból adódóan nem vagy hajlandó szembeszállni velük, és nem vagy hajlandó megbántani őket. Gyermekükként úgy érzed, hallgatnod kell rájuk, mivel mindent a te érdekedben, a te jövődért és a te kilátásaidért tesznek. Amikor tehát mindenféle szabályokat szabnak neked, te csak csöndben engedelmeskedsz nekik. Még ha százszor is ellenkezik a szíved, akkor sem tudsz mást tenni, mint elfogadni a parancsaikat. Nem engedik, hogy tévét nézz vagy hogy szórakoztató könyveket olvass, így aztán nem nézel tévét és nem olvasol ilyen könyveket. Nem engedik, hogy barátkozz ezzel vagy azzal az osztálytárssal, így aztán nem barátkozol velük. Megmondják, hánykor kelj fel, úgyhogy akkor kelsz fel. Megmondják, hánykor pihenj le, úgyhogy akkor pihensz le. Megmondják, meddig tanulj, úgyhogy addig tanulsz. Megmondják, hány könyvet olvass el, hány készséget tanulj az iskolán kívül, és ha biztosítják az anyagiakat ezeknek a megtanulásához, hagyod, hogy ők diktáljanak neked és irányítsanak téged. Különösen azok a szülők, akik sajátos elvárásokat támasztanak a gyermekeikkel szemben, azt remélik, hogy a gyermekeik képesek lesznek majd felülmúlni őket, és még inkább, hogy teljesíteni tudnak egy vágyat, amelyet nekik nem sikerült valóra váltaniuk. Elképzelhető például, hogy táncosok szerettek volna lenni a szüleid, de különböző okok miatt – például mert olyan korban vagy olyan családi körülmények között nőttek fel – végül nem tudták valóra váltani ezt a vágyat, így aztán kivetítik rád. Eleve elvárják, hogy a legjobb tanulók között légy és bekerülj egy nagynevű egyetemre, és a tetejébe még táncórákra is beíratnak. Azt akarják, hogy az iskolán kívül megtanulj különböző táncstílusokat, hogy többet tanulj a táncórán, többet gyakorolj otthon, és a legeslegjobb légy az osztályodban. Végül nemcsak azt követelik meg, hogy felvegyenek egy nagynevű egyetemre, hanem azt is, hogy táncossá válj. Választhatsz: vagy táncos lesz belőled, vagy egy nagynevű egyetemre mész, azután mesterképzésre jársz, majd doktorit szerzel. Csak e két út közül választhatsz. Ami a várakozásaikat illeti: egyfelől azt remélik, hogy keményen fogsz tanulni az iskolában, nagynevű egyetemre mész, kiemelkedsz a társaid közül, és sikeres, dicsőséges jövő vár rád. Másfelől kivetítik rád a beteljesületlen vágyaikat, remélve, hogy te majd beteljesíted azokat helyettük. Így aztán két terhet cipelsz egyszerre a tanulmányaidat és a jövőbeli karrieredet illetően. Egyrészről meg kell felelned a szüleid elvárásainak és viszonoznod kell mindent, amit érted tettek, arra törekedve, hogy végül kiemelkedj a társaid közül, hogy a szüleidnek jó élete lehessen. Másrészről be kell teljesítened azokat az álmokat, amelyeket nekik fiatalon nem sikerült elérniük, és segítened kell nekik a vágyaik valóra váltásában. Ez kimerítő, nem igaz? (De igen.) Már e terhek egyikét is több mint elég hordozni; bármelyik úgy rád nehezedne, hogy csak kapkodnál a levegő után. Különösen ebben a mai korban, amikor olyan rendkívül éles a verseny, egyszerűen elviselhetetlen, embertelen, és egyenesen észszerűtlen az a sokféle elvárás, amelyet a szülők helyeznek a gyermekeikre. Minek nevezik ezt a nem hívők? Érzelmi zsarolásnak. Bárminek nevezik is a nem hívők, megoldani nem tudják ezt a problémát, és nem tudják világosan elmagyarázni a lényegét. Ők érzelmi zsarolásnak nevezik ezt, de mi minek nevezzük? (Béklyóknak és terheknek.) Terheknek nevezzük. Ha már terhekről beszélünk: olyasvalami ez, amit cipelnie kell az embernek? (Nem.) Ez valami többlet, valami plusz, amit magadra veszel. Nem képezi a részedet. Nem olyasvalami, amire szüksége van a testednek, a szívednek és a lelkednek, hanem hozzáadott dolog. Kívülről jön, nem pedig belőled.

A szüleidnek mindenféle elvárásai vannak a tanulmányaidat és a karrierrel kapcsolatos döntéseidet illetően. Közben különféle áldozatokat hoztak, és rengeteg időt és energiát fektettek be annak érdekében, hogy teljesíthesd az elvárásaikat. Egyfelől azért tették ezt, hogy segítsenek neked teljesíteni a vágyaikat; másfelől azért is, hogy kielégítsék a saját elvárásaikat. Függetlenül attól, hogy észszerűek-e a szüleid elvárásai vagy sem, röviden elmondható, hogy ezek a szülői viselkedések – a szülők nézeteivel, hozzáállásaival és módszereivel egyetemben – mindenki számára láthatatlan béklyókként szolgálnak. Nem számít, hogy azzal vezetik-e fel, hogy mindez az irántad való szeretetből, a jövőbeli kilátásaid érdekében vagy azért van, hogy szép életed lehessen a jövőben, nem számít, hogy mi a felvezetés, röviden elmondható, hogy ezeknek a követelményeknek a célja, ezeknek a követelményeknek a módszerei, és a gondolkodásuk kiindulópontja bárki számára egyfajta terhet jelent. Ezek nem az emberi mivoltból eredő szükségletek. Mivel ezek a terhek nem az emberi mivoltból eredő szükségletek, nem lehet más a következményük, mint az emberi mivolt torzulása, elferdülése és darabokra hullása; ezek a következmények üldözik, károsítják és elnyomják az ember emberi mivoltját. Ezek a következmények nem jóindulatúak, hanem kártékonyak, és az ember életére is kihatással vannak. A szülők szülői szerepükben elvárják a gyermekeiktől, hogy olyan dolgokat tegyenek, amelyek szembemennek az emberi mivoltból eredő szükségletekkel, vagy amelyek ellentétesek az emberi ösztönökkel vagy meghaladják azokat. Lehetséges például, hogy éjjelente öt-hat órát hagyják csak aludni őket, miközben növésben vannak. Este 11 előtt nem pihenhetnek le a gyerekek, és reggel 5-kor már fel kell kelniük. Nem folytathatnak semmilyen szabadidős tevékenységet, és vasárnaponként sem pihenhetnek. Végezniük kell egy bizonyos mennyiségű házi feladattal, és a tananyagon felül el kell olvasniuk bizonyos mennyiségű olvasmányt, sőt egyes szülők még ahhoz is ragaszkodnak, hogy idegen nyelvet tanuljanak a gyermekeik. Röviden: az iskolában tanított tantárgyak mellett számos további készséget és ismeretet is el kell sajátítaniuk. Ha nem tanulsz, nem vagy jó, engedelmes, szorgalmas és értelmes gyermek, hanem értéktelen, semmirekellő és ostoba vagy. A szüleid annak a leple alatt, hogy a legjobbat akarják a gyermekeiknek, megfosztanak téged az alvás szabadságától, a gyermekkor szabadságától, valamint a gyermekkor boldog pillanataitól is, miközben mindenféle jogtól is megfosztanak, amelyek kiskorúként megilletnének. Legalábbis amikor pihenésre van szüksége a testednek – például hét-nyolc óra alvásra van szükséged ahhoz, hogy feltöltődjék a tested –, csak öt-hat órát engednek aludni, vagy néha valóban alszol hét-nyolc órát, de van valami, amit ki nem állhatsz, éspedig az, hogy állandóan nyaggatni fognak a szüleid, vagy efféléket mondanak neked: „Mostantól nem kell iskolába járnod. Maradj csak itthon és aludj! Mivel annyira szeretsz aludni, aludd csak át ezentúl itthon az egész életedet! Mivel nem akarsz iskolába járni, a jövőben koldulnod kell majd, hogy legyen mit enned!” Most az egyszer nem keltél fel korán, és így bánnak veled; hát nem embertelen bánásmód ez? (De igen.) Ha tehát el akarod kerülni az efféle kellemetlen helyzeteket, nem tehetsz mást, mint hogy megalkuszol és türtőzteted magad; mindenképpen felkelsz 5-kor, és csak este 11 után fekszel le. Készségesen türtőzteted magad ilyenkor? Elégedetten teszed? Nem, csak nincs más választásod. Ha nem teszed meg, amit a szüleid kérnek, csúnyán nézhetnek rád vagy megszidhatnak. Megverni nem fognak, hanem csak ezt mondják: „Kidobtuk a kukába az iskolatáskádat. Nem kell többé iskolába járnod. Maradj csak így! Ha majd 18 leszel, elmehetsz szemétszedőnek!” Ezzel a kritikaáradattal nem vernek meg és nem is szidnak le téged, hanem csak provokálnak, és ezt nem tudod elviselni. Mit nem tudsz elviselni? Nem tudod elviselni, amikor ezt mondják a szüleid: „Ha egy vagy két órával többet alszol, a jövőben koldulnod kell majd, hogy legyen mit enned, akár egy csövesnek.” Mélyen legbelül különösen kényelmetlenül érzed magad és szomorú vagy amiatt, hogy plusz két órát aludtál. Úgy érzed, hogy tartozol a szüleidnek amiatt a plusz két óra alvás miatt, és hogy cserben hagytad őket, miután ők annyi éven át olyan kemény munkát fektettek beléd, és olyan komolyan aggódtak érted. Gyűlölöd magad és ezt gondolod: „Miért vagyok ilyen értéktelen? Mit érek el azzal a plusz két óra alvással? Vajon javítani fog a jegyeimen, vagy segít nagynevű egyetemre bekerülnöm? Hogy lehetek ilyen nemtörődöm? Amikor csörög az óra, egyszerűen fel kellene kelnem. Miért szundítottam tovább egy darabig?” Átgondolod a dolgot: „Valóban fáradt vagyok. Igazán szükségem van pihenésre!” Aztán még tovább töprengsz: „Nem gondolkodhatok így. Vajon nem szembeszegülés a szüleimmel ez a fajta gondolkodás? Ha így gondolkodom, nem jutok vajon csakugyan koldusbotra a jövőben? Ha így gondolkodom, azzal cserben hagyom a szüleimet. Hallgatnom kellene rájuk, és nem kéne ilyen akaratosnak lennem.” A szüleid által megszabott különféle büntetések és szabályok, valamit a különféle – akár észszerű, akár észszerűtlen – követelményeik mellett egyre inkább igazodni kezdesz az elvárásokhoz, ám ugyanakkor tudtodon kívül is béklyóvá és teherré válik számodra minden, amit a szüleid érted tesznek. Akárhogy próbálkozol, nem tudod lerázni magadról vagy kibújni alóla; nem tudsz mást tenni, mint cipelni ezt a terhet mindenhová, ahová mész. Miféle teher ez? „Minden a jövőm érdekében történik, amit a szüleim tesznek. Fiatal vagyok és tudatlan, úgyhogy hallgatnom kell a szüleimre. Minden helyes és jó, amit tesznek. Túl sokat szenvedtek, és túl sokat fektettek be miattam. Keményen kell dolgoznom értük, keményen kell tanulnom, jó munkát kell találnom a jövőben, és pénzt kell keresnem, hogy támogathassam őket, jó életet biztosíthassak nekik és viszonozhassam, amit tőlük kaptam. Ezt kell tennem, és így kell gondolkodnom.” Ám amikor azon gondolkozol, hogy miként bántak veled a szüleid, amikor eszedbe jutnak a nehéz évek, amelyekben részed volt, a boldog gyermekkor, amelyet elvesztettél, és különösen a szüleid érzelmi zsarolása, ott mélyen legbelül még mindig úgy érzed, hogy nem a te emberi mivoltod, és nem is a lelked szükségletei végett tették, amit tettek, hanem teher volt az egész. Noha így gondolkozol, soha nem vetted hozzá a bátorságot, hogy gyűlöld ezt a terhet, hogy megfelelően és egyenesen szembenézz vele, és soha nem merted olyan racionálisan megvizsgálni mindazt, amit a szüleid tettek, sem az irántad való hozzáállásukat, ahogy azt Isten mondta neked. Soha nem merted a legmegfelelőbben kezelni a szüleidet; vagy talán nem így van? (De igen.) Egészen mostanáig tisztán láttatok vajon azzal az erőfeszítéssel és árral kapcsolatban, amelyet a szüleitek vállaltak és fizettek értetek, valamint azzal kapcsolatban, aminek a megtételére kérnek, és amire szerintük törekednetek kellene a tanulmányok és a karrierválasztás terén? (Én nem láttam tisztán ezeket a dolgokat, és azt gondoltam, hogy a szüleim szeretetből és a jobb jövőm érdekében tették, amit tettek. Most, Isten közlése után már rendelkezem némi tisztánlátással, úgyhogy már nem így látom ezt.) Mi van tehát e szeretet mögött? (Béklyók, kötelék és teher.) Valójában az emberi szabadságtól és a gyermekkori boldogságtól való megfosztás; embertelen elnyomás. Ha bántalmazásnak neveznénk, lelkiismereti okokból talán nem tudnátok elfogadni ezt a szót, úgyhogy csak az emberi szabadságtól és a gyermekkori boldogságtól való megfosztásnak, valamint a kiskorúak elnyomása egyik formájának nevezhető. Ha megfélemlítésnek neveznénk, az nem lenne elég találó. Arról van csak szó, hogy te fiatal és tudatlan vagy, és mindenben a szüleidé az utolsó szó. Az egész világod az irányításuk alatt áll, és akaratlanul is a bábujukká leszel. Megmondják, mit csinálj, úgyhogy megcsinálod. Ha azt akarják, hogy táncolni tanulj, táncolni kell tanulnod. Ha ezt mondod: „Nem szeretek táncolni tanulni; nem élvezem, nem tudom követni a ritmust, és rossz az egyensúlyérzékem”, ők ezt mondják: „Sajnálom. Tanulnod kell, mert nekem tetszik. Értem kell megtenned!” Akkor is tanulnod kell, ha hullanak közben a könnyeid. Néha még ezt is mondja édesanyád: „Tanulj táncolni anyuka kedvéért! Hallgass anyukád szavára! Most még fiatal vagy és nem érted, de ha majd felnősz, rájössz. A te érdekedben teszem; tudod, nekem nem volt pénzem rá fiatalkoromban, nekem senki sem fizette ki a táncórákat. Anyukának nem volt boldog gyermekkora, de neked most annyira jó! Apukád és én keresünk és spórolunk rá, hogy táncolni tanulhass. Olyan vagy, akár egy kis herceg/hercegnő. Olyan szerencsés vagy! Anya és apa azért teszi ezt, mert szeretnek téged.” Hogyan válaszolsz, amikor ezt hallod? Egy szót sem szólsz, igaz? (Igaz.) A szülők gyakran azt hiszik, hogy a gyermekeik semmit sem értenek, és hogy amit a felnőttek mondanak, az mind igaz; azt gondolják, hogy a gyermekek nem képesek megkülönböztetni a jót a rossztól, és nem tudják önállóan megítélni, hogy mi a helyes. Mielőtt tehát nagykorúvá válnak a gyermekeik, a szülők gyakran mondanak olyan dolgokat, amelyekben még ők maguk sem biztosak igazán, azért, hogy félrevezessék a gyermekeiket és megbénítsák fiatal szívüket, akarva vagy akaratlanul ráerőltetve a gyermekeikre, hogy választási lehetőség nélkül annak tegyenek eleget, amit a szüleik elrendeztek a számukra. Még több szülő van, aki, amikor nevelésről, elképzelések elültetéséről és olyan dolgokról van szó, amelyek megtételét megköveteli a gyermekeitől, gyakran igazolja magát, és azt mond, amit akar. Azonkívül, alapvetően a szülők 99,9%-a nem helyes és pozitív módszereket alkalmazva mutat utat a gyermekeinek azzal kapcsolatban, hogy mit hogyan kell csinálniuk és érteniük, hanem helyette erőszakosan ülteti el gyermekeiben a maga egyoldalú preferenciáit és az általa jónak gondolt dolgokat, és rákényszeríti őket azok elfogadására. Persze a gyermekek által így elfogadott dolgok 99,9%-a nem csak hogy az igazsággal nincs összhangban, hanem nem is olyan gondolat és nézet, amellyel rendelkezniük kellene az embereknek, és ráadásul az ilyen korú gyermekek emberi mivoltból fakadó szükségleteivel sincs összhangban. Némely öt-hatéves gyerekek például babákkal játszanak, ugrálóköteleznek vagy rajzfilmeket néznek. Hát nem így normális? Melyek a szülők kizárólagos feladatai ebben a helyzetben? Az, hogy felügyeljék, szabályozzák, pozitív útmutatással lássák el és segítsék a gyermekeiket abban, hogy ne fogadjanak el negatív dolgokat ebben az időszakban, valamint, hogy lehetővé tegyék a számukra azoknak a pozitív dolgoknak az elfogadását, amelyeket ennek a korcsoportnak el kell fogadnia. Ebben a korban kell például megtanulniuk kijönni más gyerekekkel, szeretni a családjukat és szeretni az édesanyjukat és az édesapjukat. A szülőknek jobb emberré kell nevelniük őket, megértetve velük, hogy az ember Istentől származik, hogy nekik jó gyermekeknek kell lenniük, akik megtanulnak hallgatni Isten szavára, valamint imádkozni, amikor gondjaik vannak vagy amikor nem akaródzik engedelmeskedniük, valamint a nevelés más hasonló, pozitív aspektusait is – a szülők többi feladata a gyermeki igényeik kielégítéséről szól. A gyermekeket nem szabad például hibáztatni azért, mert rajzfilmet akarnak nézni vagy babázni akarnak. Némely szülők látják, amint az öt-hatéves gyermekük rajzfilmet néz vagy babázik, és megfeddik: „Te haszontalan! Nem arra figyelsz, hogy tanulj vagy a korodnak megfelelő munkát végezz. Mi haszna a rajzfilmnézésnek? Egerekről és macskákról szól az egész! Nem találsz jobb elfoglaltságot? Azok a rajzfilmek mind csak állatokról szólnak, nem tudsz valami olyat nézni, amiben emberek vannak? Mikor nősz fel végre? Dobd el azt a babát! Túl nagy vagy már ahhoz, hogy babákkal játssz. Olyan haszontalan vagy!” Azt gondolod, hogy a gyerekek meg tudják érteni ebből, hogy mire céloznak a felnőttek? Mit csinálhatna egy ilyen korú gyerek a babázás és a sarazás helyett? Talán atombombát kellene építenie? Vagy szoftvert kellene írnia? Képes erre? Ebben az életkorban építőkockákkal, játékautókkal, babákkal és más hasonló dolgokkal kell játszaniuk a gyerekeknek; ez a normális. Amikor elfáradnak a játékban, le kell pihenniük, és egészségeseknek és boldogoknak kell lenniük. Amikor akaratosan viselkednek és nem hallgatnak a szép szóra, vagy amikor szándékosan bajt okoznak, a felnőtteknek nevelniük kell őket: „Meggondolatlan vagy. Nem így kell cselekednie egy jó gyereknek. Ez nem tetszik Istennek, és anyukának meg apukának sem tetszik.” A szülőknek az a feladatuk, hogy tanácsolják a gyermekeiket, nem pedig az, hogy a maguk felnőttes módszereit és meglátásait, valamint a felnőtt vágyaikat és ambícióikat használva ültessenek el bennük vagy erőltessenek rájuk valamit. Függetlenül a gyermekek korától, a szülőknek egyszerűen csak a pozitív útmutatás, a nevelés, a felügyelet, majd a tanácsolás feladatát kell ellátniuk a gyermekeik irányában. Amikor a szülők azt látják, hogy a gyermekeik valamilyen szélsőséges gondolatnak, gyakorlatnak és viselkedésnek adják jelét, pozitív tanáccsal és iránymutatással kell szolgálniuk számukra a helyreigazításuk végett, és tudatniuk kell velük, hogy mi jó, és mi rossz, hogy mi pozitív, és mi negatív. Ez az a feladat, amelyet teljesíteniük kell a szülőknek. Ily módon, a szülők megfelelő nevelési módszerei és iránymutatása mellett tudattalanul is sok mindent meg fognak tanulni a gyermekek, amit azelőtt nem tudtak. Így amikor fiatal koruktól fogva sok pozitív dolgot elfogadnak, valamint a jóról és a rosszról is tanulnak egy keveset az emberek, normális és szabad lesz a lelkük és az emberi mivoltuk – semmilyen kár vagy elnyomás nem lesz úrrá a lelkük felett. Az értelmük – fizikai egészségüktől függetlenül – bizonyosan egészséges lesz, nem pedig eltorzult, mivel jóindulatú környezetben nevelkedtek, nem pedig egy kártékony környezetben elnyomva. Ahogy cseperednek a gyermekeik, a szülők által teljesítendő feladat és kötelezettség az irányukban az, hogy ne gyakoroljanak nyomást rájuk, ne kössék meg őket, és ne szóljanak bele a döntéseikbe, terhet teherrel tetézve. Ehelyett az ilyenkor a szülők feladata, hogy pozitív és jóindulatú irányba terelgessék felnövekvő gyermekeiket – függetlenül a gyermekek személyiségtől és képességétől. Amikor furcsa és illetlen beszéd, viselkedés vagy gondolat jön elő a gyermekeikből, a szülőknek kellő időben lelki tanácsadásban, a viselkedésre vonatkozó iránymutatásban és helyreigazításban kell részesíteniük őket. Azzal kapcsolatban, hogy hajlandóak-e tanulni a gyermekeik, hogy mennyire tanulnak jól, hogy mennyire érdekli őket az ismeretek és a készségek elsajátítása, és hogy mivel foglalkozhatnak majd, ha felnőnek – ezeket a dolgokat a gyermekek természetes adottságaihoz és preferenciáihoz, valamint az érdeklődésük irányához kell szabni, ily módon lehetővé téve számukra, hogy egészségesen, szabadon és jó erőben nevelkedhessenek – ez az a feladat, amelyet a szülőknek teljesíteniük kell. Ez továbbá az a hozzáállás is, amelyet a szülőknek a gyermekeik növekedése, tanulmányai és karrierje iránt tanúsítaniuk kell ahelyett, hogy a saját kívánságaik, törekvéseik, preferenciáik, sőt vágyaik valóra váltását kényszerítenék rájuk. Ily módon a szülőknek egyrészről nem kell további áldozatokat hozniuk, másrészről pedig a gyermekek szabadon nőhetnek fel, és elsajátíthatják mindazt, amit a szüleiktől kapott helyes és megfelelő nevelés révén meg kell tanulniuk. A szülők számára az a legfontosabb, hogy az adottságaik, érdeklődéseik és emberi mivoltuk szerint megfelelően kezeljék a gyermekeiket; ha a szerint az alapelv szerint kezelik a gyermekeket, miszerint „Isten kezében van az emberek sorsa”, akkor kétségkívül jó lesz a végeredmény. Ha a szerint az alapelv szerint kezeled a gyermekeidet, miszerint „Isten kezében van az emberek sorsa”, az nem akadályoz meg abban, hogy irányítsd a gyermekeidet; meg kell fegyelmezned őket, amikor fegyelmezésre van szükségük, és szükség szerint szigorúnak kell lenned. Akár szigorú, akár engedékeny vagy, a gyermekek kezelésére vonatkozó alapelv – amint azt az imént mondtuk –, lehetővé teszi a számukra, hogy a természetes útjukon haladhassanak, pozitív útmutatással és segítséggel szolgál a számukra, azután pedig – az aktuális körülményeik szerint – segítséget és támogatást nyújt nekik a készségeik, ismereteik vagy forrásaik tekintetében a legjobb tudásod szerint. Ezt a feladatot kell teljesíteniük a szülőknek ahelyett, hogy ráerőltetnék a gyermekeikre azt, amit azok nem hajlandóak megtenni, vagy bármit, ami szembemegy az emberi mivolttal. Röviden: a gyermekekkel szemben támasztott elvárások nem alapulhatnak az aktuális szociális versengésen és szükségleteken, a társadalmi trendeken és igényeken, sem az azzal kapcsolatos különféle elképzeléseken, hogy miként kezelik az emberek a gyermekeiket a társadalomban. Minden egyéb felett Isten szavain és azon az alapelven kell nyugodniuk ezeknek az elvárásoknak, miszerint „minden Isten kezében van”. Ezt kellene a leginkább tenniük az embereknek. Azt illetően, hogy miféle emberekké válnak az ember gyermekei a jövőben, hogy milyen munkát fognak választani, és hogy milyen lesz az anyagi életük: kinek a kezében vannak ezek a dolgok? (Isten kezében.) Isten kezében vannak, nem pedig a szülők, vagy bárki más kezében. Ha a maguk sorsát nem tudják kézben tartani a szülők, akkor vajon a gyermekeik sorsát kézben tudják tartani? Ha a maguk sorsát nem tudják kézben tartani az emberek, akkor vajon a szüleik kézben tarthatják azt? Szülőként tehát nem szabad ostobaságokat művelniük az embereknek, amikor arról van szó, hogy miként kezeljék a gyermekeik tanulmányait vagy karrierjét. Értelmesen kell bánniuk a gyermekeikkel, nem szabad, hogy a saját elvárásaikat terhekké formálják a gyermekeik számára; nem szabad, hogy a saját áldozataik, költségeik és nehézségeik terhekké váljanak a gyermekeik számára; és nem szabad, hogy a család purgatóriummá váljon a gyermekeik számára. Olyan tény ez, amelyet meg kell érteniük a szülőknek. Némelyek közületek ezt kérdezhetik: „Akkor hát miféle kapcsolatban kell lenniük a gyermekeknek a szüleikkel? Barátként kell kezelniük őket, vagy mintha a munkatársaik lennének, esetleg idős-fiatal viszonyt kell ápolniuk velük?” Úgy kezelheted ezt a dolgot, ahogy jónak látod. Hadd válasszák meg a gyerekek, hogy nekik mi tetszik, és tégy, ahogy a legjobbnak gondolod. Ezek mind triviális dolgok.

Hogyan kell kezelniük a gyermekeknek a szüleik elvárásait? Ha olyan szülőkkel találkoznál, akik érzelmileg zsarolják a gyermekeiket, ha ilyen észszerűtlen és démoni szülőkkel találkoznál, mit tennél? (Nem hallgatnék többé a tanításaikra; Isten szava szerint nézném a dolgokat.) Egyfelől fel kell ismerned, hogy az alapelvek tekintetében tévesek az oktatási módszereik, az pedig, ahogy veled bánnak, káros az emberi mivoltodra nézve, és az emberi jogaidtól is megfoszt. Másfelől neked magadnak hinned kell, hogy Isten kezében van az emberek sorsa. Az, hogy mit szeretsz tanulni, hogy miben vagy kiemelkedő, vagy hogy mit érhetsz el az emberi képességeddel – mind eleve elrendeltetett Istentől, és senki sem változtathat rajta. Noha a szüleid hoztak a világra, ők sem változtathatnak ezeken a dolgokon. Éppen ezért nem számít, mit követelnek tőled a szüleid: ha az olyasvalami, amire nem vagy képes, amit nem tudsz elérni vagy amit nem akarsz megtenni, nemet mondhatsz nekik. Érvelhetsz is nekik és cserébe felkínálhatsz más szempontokat, hogy eloszlasd a veled kapcsolatos aggodalmaikat. Ezt mondhatod: „Nyugodjatok meg, az emberek sorsa Isten kezében van. Egyáltalán nem a rossz úton fogok járni; bizonyosan a jó úton fogok járni. Isten vezetésével egész biztosan őszinte és jó ember leszek. Ami a velem kapcsolatos elvárásaitokat illeti: nem fogok csalódást okozni nektek, és nem felejtem el a kedvességeteket sem, hogy felneveltetek.” Hogyan reagálnának a szülők e szavak hallatán? Ha a szülők nem hívők vagy az ördögök közé tartoznak, akkor haragudni fognak. Amikor ugyanis azt mondod, hogy „nem felejtem el, hogy milyen szeretettel neveltetek” és hogy „nem fogok csalódást okozni nektek”, ezek üres szavak csupán. Elérted már ezt? Megtetted, amit kértek? Ki tudsz emelkedni a társaid közül? Lehet belőled magasrangú tisztviselő, vagy képes vagy nagy vagyont keresni, hogy jó életük lehessen a szüleidnek? Kézzelfogható előnyökhöz tudod juttatni őket? (Nem.) Nem tudni; bizonytalan dolgok ezek mind. Akár dühösek, akár boldogok, akár csak csöndben elviselik – milyen hozzáállást kell tanúsítanod? Az emberek azért érkeznek erre a világra, hogy teljesítsék a küldetést, amellyel Isten megbízta őket. Az embereknek nem azért kell élniük, hogy eleget tegyenek a szüleik elvárásainak, hogy boldoggá tegyék őket, hogy dicsőséget szerezzenek nekik, vagy hogy a szüleik – nekik köszönhetően – előkelő életet éljenek mások előtt. Nem ez a feladatod. Felneveltek téged; bármibe került is, vállalták. Az ő feladatuk és kötelességük az volt, hogy felneveljenek téged. Hogy hány elvárást támasztottak veled szemben, mennyit szenvedtek ezek miatt, mennyi pénzt költöttek rád, hányan utasították el vagy nézték le őket, és mennyi áldozatot hoztak? Mindezt önként tették. Nem kérted tőlük, nem kényszerítetted rá őket, ahogyan Isten sem. A saját indítékaik miatt tettek így. Az ő szemszögükből nézve, mindezt csakis magukért tették. Kívülről nézve azért, hogy neked jó életed és jó kilátásaid legyenek, valójában viszont azért, hogy dicsőséget szerezz nekik, ne pedig szégyent hozz rájuk. Éppen ezért nem vagy köteles viszonozni nekik, és arra sem vagy köteles, hogy teljesítsd a veled kapcsolatos kívánságaikat és várakozásaikat. Miért nem vagy erre köteles? Azért nem, mert Isten nem ezt kéri tőled; Ő nem adott neked ilyen kötelességet. Az a feladatod a szüleid irányában, hogy ha szükségük van rád, megtedd, amit a gyermekeknek meg kell tenniük, és hogy a tőled telhető legjobb módon teljesítsd gyermeki feladataidat. Noha ők hoztak a világra és neveltek fel, annyi csupán a velük kapcsolatos feladatod, hogy elintézd a főzést, a mosást és a takarítást, amikor szükségük van rá, hogy kiszolgáld őket, valamint, hogy ott légy a betegágyuk mellett. Ez minden. Nem vagy köteles megtenni, amit csak mondanak neked, és nem vagy köteles a rabszolgájuknak lenni. A még beteljesületlen kívánságaik teljesítésére sem kell vállalkoznod, igaz? (Igaz.)

Van egy másik aspektusa is a szülők gyermekeikkel szemben támasztott elvárásainak, éspedig az, hogy vegyék át a családi vállalkozást, vagy vigyék tovább az ősök szakmáját. Vannak például festőcsaládok – azt a szabályt örökölték az őseiktől, hogy minden generációban lennie kell valakinek, aki átveszi a családi vállalkozást és folytatja a családi hagyományt. Tegyük fel, hogy a te generációdban rád hárul ez a szerep, de te nem szeretsz festeni, és egyáltalán nem érdekel a dolog; jobban szeretsz egyszerűbb tárgyakat tanulni. Ilyen helyzetben jogod van nemet mondani. Nem vagy köteles átvenni a családi hagyományokat, és nem vagy köteles megörökölni a családi vállalkozást vagy az ősök szakmáját – sem a harcművészetet, sem egy bizonyos kézművességet, készséget, sem semmi egyebet. Nem vagy köteles folytatni, aminek az átvételére kérnek. Más családokban minden nemzedék operát énekel. A te nemzedékedben téged taníttatnak operaéneklésre a szüleid kicsi korodtól fogva. Megtanulod, de a szíved mélyén nem szereted. Így aztán, ha szakmaválasztásra kérnének, semmi olyat nem választanál, aminek bármi köze van az operához. A szíved mélyéből utálod ezt a foglalkozást; ilyen helyzetben jogod van nemet mondani. Nem a szüleid kezében van ugyanis a sorsod, a karrierválasztásod, az érdeklődési köröd alakítása, vagy az, hogy mit akarsz csinálni és milyen úton akarsz járni, mind Isten kezében van. Ezt mindet Isten vezényli, nem pedig a családod valamely tagja, és biztosan nem a szüleid. A szülők annyi szerepet játszanak csupán egy gyermek életében, hogy őrzik, vigyázzák és mellette vannak, amíg felnő. Jobb esetben a szülők pozitív vezetéssel, neveléssel és útmutatással tudnak szolgálni a gyermekeiknek. Egyedül ezt a szerepet tölthetik be. Amikor felnősz és függetlenné válsz, annyi csupán a szülők szerepe, hogy érzelmi pillért és érzelmi támaszt nyújtsanak neked. Azzal a nappal, amikor gondolatban és életviteledben is függetlenné válsz, a szüleid valamennyi feladata és kötelessége teljesült irányodban; ekkor megszűnik velük az addigi nevelő-tanítvány, gyám-gyámolt kapcsolatod. Vagy nem így van talán ténylegesen? (De igen.) Vannak emberek, akiknek a szülei, rokonai és barátai nem hisznek Istenben, hanem csak ők maguk. Mi történik ilyenkor? Ennek Isten rendeléséhez van köze. Isten téged választott, nem pedig őket; Isten hasznukat veszi abból a szempontból, hogy felnőtté nevelnek téged, azután pedig bevisz téged Isten családjába. Gyermekként olyan hozzáállást kell tanúsítanod a szüleid elvárásai iránt, amely megkülönbözteti egymástól a jót és a rosszat. Ha az, ahogyan veled bánnak, nincs összhangban Isten szavaival vagy azzal a ténnyel, hogy „Isten kezében van az emberek sorsa”, nemet mondhatsz az elvárásaikra és elmagyarázhatod a szüleidnek, miért teszel így, hogy megértsék. Ha még kiskorú vagy, ők pedig erőszakosan elnyomnak téged, és azt kell csinálnod, amit megkövetelned tőled, akkor nem tudsz mást tenni, csak csendben imádkozhatsz Istenhez és engedheted, hogy utat nyisson neked. Ám ha felnőtt vagy, nyugodtan mondhatod nekik: „Nem, nem kell aszerint élnem, amit ti találtatok ki nekem. Nem kell aszerint megválasztanom az életutamat, a létezésem módját és a törekvésem célját, ahogyan előírtátok a számomra. A felnevelésemre vonatkozó kötelességeteket már teljesítettétek. Ha jól ki tudunk jönni egymással, és közösek lesznek a törekvéseink és a céljaink, akkor maradhat a régiben a kapcsolatunk, de ha már nem ugyanazok a törekvéseink és a céljaink, akkor egyelőre egyszerűen elbúcsúzhatunk egymástól.” Hogy hangzik ez? Mernél ilyet mondani? Természetesen semmi szükség ilyen hivatalosan megszakítani a kapcsolatot a szüleiddel, de legalább ennyit tisztán kell látnod a szíved mélyén: Noha a szüleid a hozzád legközelebb álló emberek, valójában nem ők azok, akik életet adtak neked, akik képessé tettek arra, hogy az élet helyes útján járj, és akik megértették veled a magaviseletedre vonatkozó összes alapelvet, hanem Isten volt az. A szüleid nem tudnak ellátni az igazsággal, sem olyan helyes tanácsot adni neked, amiben ott az igazság. Ami tehát a szüleiddel való kapcsolatodat illeti: nem számít, mennyit fektettek beléd, vagy hogy mennyi pénzt és energiát fordítottak rád, nem kell, hogy nyomasszon a bűntudat. Miért nem? (Azért nem, mert ez a szülők feladata és kötelessége. Ha mindezt azért teszik meg a szülők, hogy a gyermekeik kiemelkedjenek a társaik közül, valamint a saját kívánságaik teljesülése végett, akkor ezek a saját szándékaik és indítékaik; Isten nem erre rendelte őket. Éppen ezért szükségtelen bármiféle bűntudatot éreznem.) Ez csak az egyik aspektus. A másik aspektus az, hogy te jelenleg a helyes úton jársz, az igazságra törekszel, és a Teremtő elé járulsz, hogy teljesítsd egy teremtett lény kötelességeit; éppen ezért nem kell, hogy bármiféle bűntudatot érezz irányukban. Az a feladat, amelyet feltehetően teljesítettek irányodban, egyszerűen csak Isten rendezéseinek a része volt. Ha boldog voltál abban az időben, amíg neveltek, akkor az különös kegy volt a számodra. Ha boldogtalan voltál, természetesen az is Isten rendezése volt. Hálásnak kell lenned, hogy Isten ma lehetővé tette számodra, hogy elhagyd a szüleidet, s hogy tisztán lásd az esszenciájukat, és hogy miféle emberek is ők. Pontos megértéssel kell rendelkezned a szíved mélyén minderről, a megfelelő megoldás és a kezelésük megfelelő módja mellett. Nem érzed így nyugodtabbnak magad ott mélyenbelül? (De igen.) Ha nyugodtabb vagy, az csodálatos. Akárhogy is: függetlenül attól, hogy korábban milyen követeléseket támasztottak, vagy hogy most milyen követeléseket támasztanak veled szemben a szüleid ezekben a dolgokban, mivel érted az igazságot és Isten szándékait, és mivel érted, hogy mit követel meg Isten az emberektől – és azt is, hogy milyen következményekkel járnak rád nézve a szülői elvárások –, nem szabad, hogy a továbbiakban bármiféle terhet is érezz ezzel a dologgal kapcsolatban. Nem kell úgy érezned, hogy csalódást okoztál a szüleidnek, vagy hogy mivel az Istenben való hit és a kötelességeid teljesítése mellett döntöttél, nem tudtál jobb életet biztosítani a szüleidnek, nem tudtál mellettük lenni, és nem tudtál eleget tenni a gyermeki felelősségednek irántuk, amitől érzelmileg üresen érzik magukat. Nem szükséges bűntudatot érezned emiatt. Ezeket a terheket a szülők helyezik a gyermekeikre, és ez mind olyan dolog, amit el kell engedned. Ha igazán elhiszed, hogy minden Isten kezében van, akkor abban is hinned kell, hogy az a kérdés is Isten kezében van, hogy mennyi nehézséget szenvednek el a szüleid, és hogy mennyi boldogságban lesz részük életük során. Az, hogy hűséges gyermek vagy-e vagy sem, nem fog változtatni semmin – a szüleid nem fognak kevesebbet szenvedni, ha hűséges gyermek vagy, sem pedig többet, csak mert nem vagy az. Isten régen előre elrendelte már a sorsukat, és az nem fog megváltozni az irántuk való hozzáállásod vagy a köztetek lévő érzések mélysége miatt. A szüleidnek megvan a maguk sorsa. Nem számít, hogy szegényen vagy gazdagon élik le az egész életüket, hogy könnyen mennek-e a dolgaik, és hogy milyen életminőséget, anyagi előnyöket, társadalmi státuszt vagy életkörülményeket élveznek – ezek egyikének sincs sok köze hozzád. Ha bűntudatot érzel irányukban, ha úgy érzed, hogy tartozol nekik valamivel, és hogy mellettük kellene lenned, ugyan mi változna attól, még ha mellettük is lennél? (Semmi sem változna.) Talán tiszta lenne a lelkiismereted, és nem lenne bűntudatod. Ám ha mellettük lennél minden nap, és azt látnád, hogy nem hisznek Istenben, világi dolgokra törekszenek, valamint triviális beszélgetéseket folytatnak és pletykálkodnak, hogyan éreznél? Nyugodt lenne a szíved? (Nem.) Meg tudod változtatni őket? Meg tudod menteni őket? (Nem.) Ha megbetegednek, és van rá módod, hogy ápold őket a betegágyuknál és egy kicsit könnyíts a szenvedésükön, gyermekükként némi vigaszt nyújtva nekik, akkor amint felépülnek, testileg is megkönnyebbülve érzik majd magukat. Ám ha csak egy dolgot is említesz az Istenben való hitről, képesek mindjárt nyolc-tíz ellenérvvel szembeszállni veled, és olyan visszataszító megtévesztéseket mondani, amitől egy életre megbetegedhetsz. Látszólag nyugodt lehet a lelkiismerted, és úgy érezheted, hogy nem neveltek fel hiába, hogy nem lett belőled nemtörődöm hálátlan alak, és hogy a szomszédaidnak nincs okuk nevetni rajtad. De csak mert nyugodt a lelkiismereted, az vajon azt jelenti, hogy a szíved mélyén igazán elfogadod a különféle elgondolásaikat, nézeteiket, életszemléletüket és életmódjukat? Igazán összeegyeztethetőek vagytok? (Nem.) Két különböző ember, akik különböző utakon járnak és különböző nézeteket vallanak, nem tudja megváltoztatni a másik nézőpontját, bármilyen testi vagy érzelmi kapcsolat legyen is közöttük. Addig minden rendben, amíg semmit sem beszél meg egymással a két fél, de amint elkezdenek megbeszélni dolgokat, mindjárt vitába szállnak, konfliktus alakul ki köztük, meggyűlölik egymást, és elegük lesz egymásból. Noha kívülről vér szerinti kapcsolat fűzi össze őket, belülről ellenségek – két különböző embertípus, akik annyira összeegyeztethetetlenek, mint a tűz és a víz. Ebben az esetben, ha még mindig ott vagy a szüleid mellett, ugyan mi a csudáért teszed? Mindenáron találni akarsz valamit, amin felhúzhatod magad, vagy valami más oka van? Megbánod, valahányszor meglátogatod őket – erre mondják, hogy magadnak kerested a bajt. Némelyek ezt gondolják: „Oly sok éve nem láttam már a szüleimet. Régen elkövettek néhány utálatos dolgot, káromolták Istent, és ellenezték az istenhitemet. De most már annyival idősebbek; mostanra biztosan megváltoztak. Nem kellene hát azon rágódnom, hogy milyen rossz dolgokat tettek; szinte már el is felejtettem az egészet. Meg aztán érzelmileg és lelkiismereti szempontból is hiányoznak, és érdekel, mi van velük. Úgyhogy azt hiszem, hazamegyek, és megnézem őket.” De egyetlen nap sem telik el a hazatérés után, máris visszatér az irántuk egykor érzett undor, és már bánod az egészet: „Ezt nevezik családnak? Ezek a szüleim? Nem ellenségek inkább? Pont olyanok, mint régen, és még mindig ugyanolyan a jellemük; egy szemernyit sem változtak!” Hogy is változhattak volna meg? Azok maradnak mindig is, akik eredetileg voltak. Azt hitted, az öregedéssel megváltoztak, és jól ki tudtok majd jönni egymással? Velük nem lehet jól kijönni. Amint hazaérsz és belépsz a házba, azt nézik, hogy mit hoztál, mi van a kezedben, hátha valami drága dolgot, mondjuk abalont, tengeri uborkát, cápauszonyt vagy halbendőt, vagy legalább dizájner táskát és ruhákat, esetleg arany- vagy ezüstékszert. Amint meglátják, hogy két nylonszatyrot cipelsz, és az egyikben gőzbuci van, a másikban meg néhány banán, látni fogják, hogy még mindig szegény vagy, és nyaggatni kezdenek: „Ennek és ennek a lánya kiment külföldre és egy külföldihez ment férjhez. Színarany karkötőket vesz nekik, és folyton mutogatják, amikor csak alkalmuk adódik. Ennek és ennek a fia autót vett, és amikor ráér, utaztatja a szüleit, meg tengerentúli utakra viszi őket. Mindnyájan a gyermekeik dicsőségében sütkéreznek! Ennek és ennek a lánya soha nem tér haza üres kézzel. Lábfürdőt és masszázsszéket vesz a szüleinek, és selyemből meg gyapjúból készült ruhákat vásárol. Hűséges gyermekeik vannak; nem volt hiábavaló az a sok gondoskodás! Mi viszont csak nemtörődöm hálátlan alakokat tudtunk kinevelni ebben a családban!” Hát nem arculcsapás ez? (De igen.) Számba sem veszik a gőzbucijaidat és a banánjaidat, te meg még mindig a gyermeki feladataid teljesítésén és a gyermeki kötelességtudaton gondolkodsz. A szüleid szeretik a gőzbucit és a banánt, te pedig olyan sok éve nem látogattad már meg őket, így hát megveszed ezeket a dolgokat, hogy meghasd őket és könnyíts a bűnös lelkiismereteden. Ám amikor visszatérsz, nem csupán a lelkiismereted nem lesz könnyebb, hanem még meg is kritizálnak; úrrá lesz rajtad a csüggedtség, és kirohansz a házból. Volt bármi értelme annak, hogy hazamentél meglátogatni a szüleidet? (Nem.) Olyan régóta nem jártál már otthon, de nem hiányzol nekik; nem mondják ezt: „Elég nekünk, hogy hazajöttél. Nem kell venned semmit. Jó látni, hogy a helyes úton jársz, egészséges életet élsz, és minden szempontból biztonságban vagy. Megelégszünk azzal, hogy láthatjuk egymást és őszintén elbeszélgethetünk egymással.” Nem érdekli őket, hogy jól ment-e a sorod az elmúlt évek alatt, vagy hogy adódott-e bármilyen nehézséged vagy gondod, amiben a szüleid segítségére lenne szükséged. Egyetlen vigasztaló szót sem szólnak. Vajon akkor sem tudnál elmenni, ha valóban ilyen dolgokat mondanának? Miután leszidnak, kihúzod és maximálisan igazolva érzed magad, nincs többé bűntudatod, és ezt gondolod: „Ki kell jutnom innen, ez maga a purgatórium! Ezek megnyúznak, megeszik a húsomat, és még a véremet is ki akarják szívni!” Érzelmileg a szülői kapcsolatot a legnehezebb kezelni valakinek, de valójában nem teljesen kezelhetetlen. Csakis az igazság megértése szolgálhat alapul az embereknek e kérdés helyes és racionális kezeléséhez. Ne az érzések felől közelítsd meg, és ne is a világi emberek meglátásaiból vagy perspektívájából indulj ki. Ehelyett kezeld megfelelően a szüleidet Isten szavai szerint. Milyen szerepet játszanak valójában a szülők, mit jelentenek valójában a gyermekek a szüleiknek, milyen magatartást kell tanúsítaniuk a gyermekeknek a szüleikkel szemben, és hogyan kell kezelni és megoldani a szülők és a gyermekek közti kapcsolatot? Nem az érzések alapján kellene szemlélniük az embereknek ezeket a dolgokat, és nem szabad, hogy téves elgondolások vagy az uralkodó vélekedések befolyásolják őket; Isten szavai alapján kell helyesen közelíteniük hozzájuk. Ha az Istentől rendelt környezetben nem sikerül teljesítened a feladataidat a szüleid irányában, vagy ha semmilyen szerepet nem játszol az életükben, az vajon hűtlenség? Vádolni fog a lelkiismereted? A szomszédaid, osztálytársaid és rokonaid mind szidalmazni és kritizálni fognak téged a hátad mögött. Hűtlen gyermeknek neveznek, és ezt mondják: „Annyi mindent feláldoztak érted a szüleid, annyit fáradságot és energiát fektettek beléd, és olyan sokat tettek érted kiskorod óta, te pedig, amilyen hálátlan gyermek vagy, csak úgy nyom nélkül eltűnsz, és még csak nem is üzensz haza, hogy jól vagy. Nemcsak Újévre nem jössz haza, de még csak nem is telefonálsz, és üdvözleted sem küldöd a szüleidnek.” Valahányszor efféle szavakat hallasz, vérzik és zokog a lelkiismereted, és kárhoztatva érzed magad. „Ó, igazuk van!” Elvörösödsz, a szíved pedig úgy reszket, mintha tűvel szurkálnák. Voltak már efféle érzéseid? (Régebben igen.) Igazuk van a szomszédaidnak és a rokonaidnak, amikor azt mondják, hogy hűtlen vagy? (Nem. Nem vagyok hűtlen.) Indokold meg, hogy miért nem. (Igaz, hogy évek óta nem vagyok ott a szüleim mellett, és az is, hogy nem tudtam úgy teljesíteni a kívánságaikat, ahogy a világi emberek, Isten rendelte el eleve, hogy a Benne való hit útján járjunk. Ez a helyes út az életben, és ez jogos dolog. Ezért mondom, hogy nem voltam hűtlen.) Még mindig azokon a doktrínákon nyugszik az érvelésetek, amelyeket a múltban megértettek az emberek; híján vagytok a tényleges magyarázatnak és a tényleges megértésnek. Ki szeretné még megosztani a gondolatait? (Emlékszem, amikor először mentem külföldre, valahányszor belegondoltam, hogy a családom nem tudja, mit csinálok külföldön, hogy valószínűleg kritizálnak és hűtlennek mondanak engem, és azt mondják, hogy hűtlen lány vagyok, amiért nem vagyok ott, hogy gondját viseljem a szüleimnek – tehát valahányszor belegondoltam ebbe, úgy éreztem, hogy megkötöznek és korlátoznak ezek a gondolatok. Valahányszor ezen gondolkodtam, úgy éreztem, hogy tartozom a szüleimnek. De Isten mai közlése alapján úgy érzem, hogy amikor régen gondomat viselték a szüleim, azzal a szülői feladataikat teljesítették, hogy az irántam való kedvességük Istentől lett eleve elrendelve, és hogy Istennek kell hálásnak lennem és Neki kell viszonoznom a szeretetét. Most, hogy hiszek Istenben és a helyes úton járok az életben, ami egy jogos dolog, nem kell úgy éreznem, hogy le vagyok kötelezve a szüleimnek. Azonkívül, az is Isten eleve elrendelése, hogy részük lehet-e a szüleimnek a gyermekeik gondoskodásában, és hogy azok ott vannak-e mellettük vagy sem. Miután megértettem ezeket a dolgokat, valamennyire már el tudom engedni a szívemben a lekötelezettség érzését.) Nagyon jó. Először is, az emberek többsége részben olyan átfogó, objektív körülmények miatt dönt a hazulról való elköltözés mellett a kötelességei teljesítése végett, amelyek miatt szükség van arra, hogy elhagyják a szüleiket; nem tudnak a szüleik mellett maradni, hogy gondjukat viseljék és kísérgessék őket. Nem szándékosan döntenek a szüleik elhagyása mellett; ez az objektív ok. Másfelől – szubjektíven szólva – nem azért mész el végezni a kötelességeidet, mert el akartad hagyni a szüleidet és mert menekülsz a feladataid elől, hanem Isten hívása miatt. Ahhoz, hogy együttműködj Isten munkájával, elfogadd az Ő hívását és végezd egy teremtett lény kötelességeit, el kellett hagynod a szüleidet, nem volt más választásod; nem maradhattál mellettük, hogy kísérgesd őket és a gondjukat viseld. Nem azért hagytad el őket, hogy kibújj a feladataid alól, igaz? Azért hagyni el őket, hogy kibújj a feladataid alól vagy azért hagyni el őket, hogy válaszolj Isten hívására és végezd a kötelességeidet, két különböző természetű dolog, nem igaz? (De igen.) A szívedben érzelmi kötelékek és gondolatok fűznek a szüleidhez; az érzéseid nem üresek. Ha az objektív körülmények megengedik, és mellettük tudsz maradni, miközben a kötelességeidet is végzed, akkor hajlandó lennél mellettük maradni, rendszeresen gondoskodni róluk és teljesíteni a feladataidat. Ám objektív körülményekből adódóan el kell hagynod őket; nem maradhatsz mellettük. Nem arról van szó, hogy ne akarnád teljesíteni gyermeki feladataidat, hanem hogy nem tudod. Hát nem más természetű dolog ez? (De igen.) Ha azért költöztél el hazulról, hogy ne kelljen hűségesnek lenned és teljesíteni a feladataidat, akkor az hűtlen és emberi mivolt nélkül való dolog. A szüleid felneveltek, te pedig alig várod, hogy kitárhasd a szárnyaid, és mielőbb kirepülhess. Nem akarsz találkozni a szüleiddel, a legkevésbé sem érdekel, ha azt hallod, hogy valamilyen nehézséggel találkoztak. Még ha van is módod rá, nem segítesz rajtuk; úgy teszel, mintha nem is hallottál volna róla, és nem érdekel, mit mondanak rólad mások – egyszerűen nem akarod teljesíteni a feladataidat. Ez hűtlenség. De vajon ez most a helyzet? (Nem.) Sokan elköltöztek a megyéjükből, a városukból, a tartományukból, de akár még az országukból is azért, hogy végezzék a kötelességeiket; immár a szülővárosuktól messze élnek. Azonkívül, különböző okokból nem is kényelmes a számukra kapcsolatban maradni a családjaikkal. Alkalmanként, ha a szülővárosukból származó emberekkel találkoznak, érdeklődnek náluk a szüleik hogyléte felől, és megnyugvással hallják, hogy még mindig egészségesek és elboldogulnak. Valójában nem vagy hűtlen; nem jutottál még el arra a pontra, hogy ne lenne emberi mivoltod, azaz hogy ne is akarnál törődni a szüleiddel vagy teljesíteni a feladataidat irányukban. Különféle objektív okok miatt kell ilyen döntést hoznod, úgyhogy nem vagy hűtlen. Ez két ok, és van még egy harmadik is: ha nem olyasfajta emberek a szüleid, akik kifejezetten üldöznek téged vagy akadályozzák az Istenben való hitedet, ha támogatnak az Istenben való hitben, vagy ha ők is testvérek, akik hozzád hasonlóan hisznek Istenben, ha ők maguk is tagjai Isten házának, akkor legbelül melyikőtök ne imádkozna csendesen Istenhez, amikor a szüleire gondol? Melyikőtök ne bízná Isten kezére a szüleit – az egészségükkel, a biztonságukkal és az életben adódó összes szükségükkel együtt? Ha Isten kezére bízod a szüleidet, az a legjobb módja az irántuk való gyermeki tisztelet kimutatásának. Nem azt reméled, hogy mindenféle nehézséggel fognak szembesülni az életben, és nem is azt, hogy rossz életük lesz, szegényesen étkeznek vagy rossz az egészségük. Bizonyosan abban reménykedsz a szíved mélyén, hogy Isten meg fogja óvni és biztonságban tartja őket. Ha istenhívők, reméled, hogy képesek végezni a maguk kötelességeit, és azt is, hogy szilárdan meg tudnak állni a bizonyságtételükben. Ez az emberi feladatok teljesítése; az emberek csak a saját emberi mivoltukkal képesek eljutni ide. Azonkívül, ami a legfontosabb: amikor évek óta hisznek Istenben és oly sok igazságot hallgattak már az emberek, legalább ezt a keveset meg kell érteniük és fel kell fogniuk: A Menny határozza meg az ember sorsát, az ember Isten kezében él, és Isten gondviselése és oltalma sokkal fontosabb, mint az a törődés, gyermeki kötelességtudat és társaság, amit a gyermekeitől kaphat az ember. Hát nem felszabadító a tudat, hogy a szüleid Isten gondviselését és oltalmát élvezik? Nem kell aggódnod miattuk. Ha aggódsz, az azt jelenti, hogy nem bízol Istenben; hogy túl kicsiny hited van Benne. Ha őszintén aggódsz és nyugtalankodsz a szüleid miatt, akkor imádkozz gyakran Istenhez, bízd rá őket Isten kezére, és hagyd, hogy mindent Isten vezényeljen és rendezzen. Az emberiség sorsa, az emberek minden egyes napja és minden velük történő dolog Isten uralma alatt áll, akkor hát mit aggódsz még mindig? Még a saját életedet sem tudod kézben tartani^[a], neked magadnak is tömérdek nehézséged van; mit tudnál tenni azért, hogy a szüleid boldogan élhessenek mindennap? Nem tehetsz mást, mint hogy mindent Isten kezébe helyezel. Ha hívők a szüleid, kérd Istent, hogy vezesse őket a helyes útra, hogy végül megmenekülhessenek. Ha nem hívők, hagyd, hogy azon az úton járjanak, amelyiken csak akarnak. A kedvesebb és némi emberi mivolttal bíró szülőkért imádkozhatsz, hogy Isten áldja meg őket, hogy boldogságban tölthessék a hátralévő éveiket. Ami Isten munkáját illeti, Neki megvannak a maga rendezései, és az emberek alá kell, hogy vessék magukat azoknak. Összességében tehát van az emberek lelkiismeretében egyfajta tudatosság a szüleik irányában teljesítendő feladatokat illetően. Függetlenül attól, hogy ez a tudatosság milyen hozzáállást alakít ki az emberben a szülei iránt, akár aggodalmat, akár azt, hogy úgy dönt, mellettük marad, nem kell, hogy bűntudata legyen vagy furdalja a lelkiismeret, csak mert objektív körülmények miatt nem tudja teljesíteni a feladatait a szülei felé. Ezeknek a kérdéseknek – akárcsak más hasonlóknak – nem kell gonddá válniuk az emberek istenhívő életében; el kell engedniük azokat. Ilyen helyes megértésekkel kellene bírniuk az embereknek ezeket a szülők irányában teljesítendő feladatokkal kapcsolatos témákat illetően, és nem kellene többé korlátozva érezniük magukat. Egyfelől, tudod a szíved mélyén, hogy nem vagy hűtlen, és hogy nem rázod le magadról a feladataidat, és nem akarsz kibújni alóluk. Másfelől Isten kezében vannak a szüleid, úgyhogy miért is aggódnál még mindig? Minden aggódás fölösleges. Minden ember simán leéli az életét Isten szuverenitása és rendezései szerint egészen a végéig, és elhajlás nélkül eljut az útja végére. Az embereknek nem kell tehát aggódniuk többé e dolog miatt. Függetlenül attól, hogy hűséges gyermek vagy-e, hogy teljesítetted-e a feladataidat a szüleid irányában, vagy hogy viszonoznod kell-e a szüleid jóságát: nem olyan dolgok ezek, amiken gondolkodnod kellene, hanem olyanok, amiket el kell engedned. Vagy talán nem így van? (De igen.)

A gyermekekkel szemben támasztott szülői elvárásokat illetően a tanulmányok és a munka aspektusairól beszélgettünk. Mely tényeket kell megérteniük az embereknek e tekintetben? Ha hallgatsz a szüleidre és az elvárásaiknak megfelelően rendkívül keményen tanulsz, az vajon azt jelenti, hogy biztosan nagy sikert fogsz elérni? Valóban megváltoztathatja a sorsodat, ha ezt teszed? (Nem.) Akkor hát mi vár rád a jövőben? Az, amit Isten elrendezett számodra – hogy mi legyen a sorsod, milyen pozíciód legyen az emberek között, milyen úton járj, és milyen legyen a lakókörnyezeted. Isten már mindezeket régen elrendezte számodra. Ami a szüleid elvárásait illeti: nem kell terheket cipelned. Akkor is ugyanaz marad a sorsod, ha azt teszed, amit a szüleid kérnek; ha nem teszel eleget a szüleid elvárásainak és csalódást okozol nekik, akkor is ugyanaz marad a sorsod. Akármilyennek kell is lennie az előtted lévő útnak, pontosan olyan lesz; Isten már elrendelte ezt. Hasonlóképpen: ha teljesíted a szüleid elvárásait, eleget teszel nekik és nem hagyod cserben őket, az vajon azt jelenti, hogy jobb életük lesz? Vajon változtathat ez a szenvedéssel és rossz bánásmóddal teli sorsukon? (Nem.) Némelyek azt gondolják, hogy túl nagy kedvességgel nevelték fel őket a szüleik, és hogy nagyon sokat szenvedtek közben. Ezért aztán jó munkát akarnak találni, azután pedig elviselni a nehézségeket, fáradozni, szorgalmasan munkálkodni és keményen dolgozni, hogy sok pénzt keressenek és vagyont szerezzenek. Az a céljuk, hogy a jövőben előkelő életet biztosítsanak a szüleiknek, hogy azok villában élhessenek, szép autóval járhassanak, s jókat ehessenek és ihassanak. És bár többévnyi igyekvés után csakugyan javul az életszínvonaluk és a körülményeik, a szüleik még azelőtt meghalnak, hogy egyetlen napig is élvezhették volna ezt a jómódot. Ki hibáztatható ezért? Ha hagyod, hogy hadd menjenek a dolgok a maguk útján, engeded, hogy Isten vezényeljen, és nem cipeled ezt a terhet, akkor nem fogsz bűntudatot érezni, amikor meghalnak a szüleid. Ám ha halára dolgozod magad, hogy pénzt keress, amiből törleszthetsz a szüleidnek és jobb élethez segítheted őket, ők azonban meghalnak, akkor hogy éreznéd magad? Ha halogattad a kötelességed teljesítését és az igazság elnyerését, vajon akkor is kényelmesen élhetsz majd életed hátralévő részében? (Nem.) Ez kihatással lesz az életedre, és egész életedben, mindig cipelni fogod annak a terhét, hogy „cserben hagytad a szüleidet”. Egyesek nagy erőfeszítésekkel dolgoznak, igyekeznek és keresik a pénzt, csak hogy ne okozzanak csalódást a szüleiknek, és hogy viszonozzák nekik a kedvességüket, hogy felnevelték őket. Később, amikor meggazdagszanak és megengedhetik maguknak a jó ételeket, meghívják a szüleiket enni és finom étkekkel teli asztalt rendelnek, ezt mondván: „Szolgáljátok ki magatokat! Emlékszem, hogy ezek voltak a kedvenceitek, amikor kicsi voltam; hát csak rajta, szedjetek bátran!” Ám azóta megöregedtek a szüleik, és csaknem az összes foguk kihullott, az étvágyuk is kevés már, így aztán puha és könnyen emészthető ételeket választanak, mint a zöldségek és a tészta, és néhány harapás után jóllaknak. Te szomorú vagy egy ilyen hatalmas asztal láttán, amelyről alig fogyott étel, a szüleid viszont igen jól érzik magukat. Ilyen előrehaladott korban ennyit kell enniük; az a normális, hogy kevéssel is beérik. Boldogtalan vagy belül, de ugyan mi miatt? Felesleges volt ilyen dolgokat tenned. Az már régóta eldőlt, hogy mennyi boldogságban és nehézségben lesz részük a szüleidnek életük folyamán. Ezen nem lehet változtatni a kívánságod miatt, sem azért, hogy elégedettnek érezd magad. Isten régóta elrendelte ezt, úgyhogy bármit tesznek is az emberek, az mind felesleges. Mit üzennek az embereknek ezek a tények? A szüleidnek az volt a feladatuk, hogy felneveljenek téged és lehetővé tegyék, hogy egészségesen és gond nélkül felnőj, elindulj a helyes úton, és teljesítsd azokat a feladatokat és kötelezettségeket, amelyeket teremtett lényként teljesítened kell. Mindezeknek nem az a célja, hogy változtassanak a sorsodon, és ezek nem is változtathatnak a sorsodon; kiegészítő és útbaigazító szerepük van csupán, hogy felnőtté neveljenek és rávezessenek az élet helyes útjára. Ne akarj a saját erődből boldogságot teremteni a szüleid számára, megváltoztatni a sorsukat, vagy nagy gazdagsággal és jó ételekkel-italokkal kényeztetni őket. Ezek ostoba gondolatok. Ezt a terhet nem hordoznod kell, hanem elengedned. Ne hozz értelmetlen áldozatokat és ne tény értelmetlen dolgokat azért, hogy megfizess a szüleidnek, hogy változtass a sorsukon, és hogy több áldásban és kevesebb szenvedésben lehessen részük, azért, hogy ezáltal kielégítsd a lelkiismeretedből és az érzéseidből fakadó saját szükségleteidet, és hogy ne okozz csalódást nekik. Ez nem feladatod, és nem olyasvalami, amin gondolkodnod kellene. A szülőknek a saját feltételeik, valamint az Isten által elkészített feltételek és körülmények szerint kell teljesíteniük a feladataikat gyermekeik irányában. Az, hogy a gyermekeknek mit kell megtenniük a szüleikért, ugyancsak azon alapul, hogy milyen feltételekre képesek eljutni, és hogy milyen körülmények között élnek; ez minden. Mindazt, amit a szülőknek vagy a gyermekeknek meg kell tenniük, azt nem a másik sorsának a saját erejükből vagy önző vágyaikból történő megváltoztatása végett kell megtenniük – nem azzal a céllal, hogy erőfeszítéseik révén jobb, boldogabb és ideálisabb élete lehessen a másiknak. Akár szülőkről, akár gyermekekről van szó, mindenkinek hagynia kell, hogy hadd menjenek a dolgok a maguk útján, az Isten által elrendezett környezetekben, ahelyett, hogy a maga erőfeszítéseivel vagy személyes elhatározásából változtatni próbálna a dolgokon. Nem fog megváltozni a szüleid sorsa attól, hogy ilyen gondolataid vannak velük kapcsolatban – Isten régen elrendelte már a sorsukat. Isten úgy rendelte, hogy te is az életük része légy, hogy az ő családjukba szüless, hogy ők neveljenek fel téged, és hogy ilyen kapcsolatban állj velük. Ezért csak annyi a feladatod feléjük, hogy a saját állapotaid szerint kísérd őket, és teljesíts néhány kötelezettséget. Ha azonban változtatni akarnál a szüleid jelenlegi helyzetén, vagy azt akarnád, hogy jobb életük legyen, az mind felesleges. Arra igyekezni pedig még ennél is feleslegesebb, hogy felnézzenek rád a szomszédaid és a rokonaid, vagy hogy megbecsülést szerezz a szüleidnek vagy presztízst biztosíts nekik a családban. Az is lehet, hogy egyedülálló az édesanyád vagy az édesapád, mert elhagyta a házastársa, ezért egyedül nevelt fel téged. Emiatt még inkább úgy érzed, hogy nagyon nehéz volt neki, és az egész életedet annak akarod szentelni, hogy törlessz neki és kárpótold őt, egészen odáig, hogy mindent megteszel, amit csak mond. Amit kér tőled, amit elvár, plusz amire te magad hajlandó vagy, mind teherré válik számodra ebben az életben – nem kellene ennek így lennie. A Teremtő jelenlétében te egy teremtett lény vagy. Nem annyi csupán a dolgod ebben az életben, hogy teljesítsd a feladataidat a szüleid felé, hanem hogy teremtett lényként teljesítsd a feladataidat és kötelességeidet. Csakis Isten szava és az igazságalapelvek alapján teljesítheted a feladataidat a szüleid felé, nem pedig úgy, ha az érzelmi szükségleteid vagy a lelkiismereted szükségletei alapján teszel értük bármit is. Természetesen abba, ami teremtett lényként a kötelességed, az is beletartozik, hogy Isten szava és az igazságalapelvek alapján teljesítsd feléjük a feladataidat és a kötelezettségeidet; ezt a feladatot adta Isten az embernek. E feladat teljesítése nem emberi szükségleteken, hanem Isten szavain nyugszik. Tehát könnyedén Isten szavai szerint bánhatsz a szüleiddel, teljesítve irányukban a feladataidat és kötelezettségeidet. Ilyen egyszerű a dolog. Vajon könnyű ezt megtenni? (Igen.) Miért könnyű megtenni? Nagyon világos itt a lényeg, valamint az igazságalapelvek is azok, amelyekhez tartaniuk kell magukat az embereknek. A lényeg az, hogy sem a szülők, sem a gyermekek nem változtathatnak egymás sorsán. Nem számít, hogy keményen próbálkozol-e, vagy sem, vagy hogy kész vagy-e teljesíteni a feladataidat vagy sem – egyik sem képes változtatni a másik sorsán. Mindössze az érzelmi szükségletben jelent különbséget, hogy a szíveden viseled-e őket, vagy sem; a tényeken nem változtat. Az tehát a legegyszerűbb az emberek számára, ha elengedik a szüleik elvárásaiból fakadó különböző terheket. Először is: Isten szavai szerint kell nézned mindezeket a dolgokat, másodszor pedig: Isten szavai szerint kell kezelned és intézned a szüleidhez fűződő kapcsolatodat. Ilyen egyszerű a dolog. Könnyű, ugye? (Igen.) Ha elfogadod az igazságot, ezek a dolgok mind könnyűek lesznek, és a tapasztalásod közben egyre inkább érezni fogod, hogy valóban így van. Senki sem változtathatja meg valakinek a sorsát; az ember sorsa egyedül Isten kezében van. Akármilyen keményen próbálkozol is, nem fog működni. Egyesek persze ezt fogják mondani: „Minden, amit mondtál, tény, de én úgy érzem, hogy túlságosan személytelen így cselekedni. Folyton vádol a lelkiismeretem, nem bírom elviselni.” Ha nem bírod elviselni, akkor csak elégítsd ki az érzéseidet; kísérd a szüleidet, maradj közel hozzájuk, szolgáld őket, légy hűséges gyermek, és tedd meg, amit mondanak, legyen az jó vagy rossz – táncolj csak úgy, ahogy ők fütyülnek nyugodtan. Így nem fognak pusmogni rólad a hátad mögött, és a tágabb családodban is arról beszélnek majd, hogy milyen hűséges gyermek vagy. Végül azonban te magad leszel az egyedüli, aki a kárát látja mindennek. Sikerült hűséges gyermek hírében maradnod, kielégítetted az érzelmi szükségleteidet, soha nem vádol a lelkiismereted, és viszonoztad a szüleid jóságát, van azonban egy dolog, amit elhanyagoltál és elvesztettél: nem Isten szavai szerint kezelted és intézted mindezeket a dolgokat, és elveszítetted a lehetőséget, hogy teremtett lényként teljesítsd a kötelességedet. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a szüleidhez hűséges voltál, Istent viszont elárultad. Gyermeki kötelességtudatról tettél tanúságot, és kielégítetted a szüleid testének érzelmi igényeit, de fellázadtál Isten ellen. Inkább hűséges gyermek akartál lenni, mint hogy a teremtett lényként neked adatott kötelességeidet teljesítsd. Ez a legnagyobb tiszteletlenség Istennel szemben. Isten nem fog olyan embernek mondani téged, aki aláveti magát Neki vagy emberi mivolttal rendelkezik, csak azért, mert hűséges gyermek vagy, mert nem okoztál csalódást a szüleidnek, mert van lelkiismereted, és mert teljesíted gyermeki feladataidat. Ha csak a lelkiismereted szükségleteit és a tested érzelmi szükségleteit elégíted ki, de nem Isten szavait és az igazságot fogadod el alapként és alapelvként e dolog kezeléséhez és intézéséhez, akkor a legnagyobb lázadó mivoltot tanúsítod Istennel szemben. Ha alkalmas teremtett lény akarsz lenni, akkor először is mindent Isten szavai szerint kell látnod és tenned. Ezt nevezik úgy, hogy alkalmas vagy, van emberi mivoltod, és van lelkiismereted. Ezzel szemben, ha nem Isten szavait fogadod el alapelvekként és alapként és e dolog kezeléséhez és intézéséhez, és Isten arra vonatkozó elhívását sem fogadod el, hogy elmenj és tedd a kötelességeidet, vagy ha inkább halogatod vagy elszalasztod a kötelességeid teljesítésének lehetőségét azért, hogy a szüleid mellett maradj, kísérd őket, örömöt szerezz nekik, lehetővé tedd számukra, hogy élvezhessék az alkonyat éveit, és hogy viszonozd a jóságukat, akkor Isten azt fogja mondani, hogy nincs emberi mivoltod és lelkiismereted. Nem vagy teremtett lény, és Ő nem fog elismerni téged.

Ami a szülői elvárások kezelését illeti: világos, hogy mely alapelveket kell követni, és hogy milyen terheket kell elengedni? (Igen.) Melyek tehát pontosan azok a terhek, amelyeket ezen a téren cipelnek az emberek? Hallgatniuk kell a szüleikre, és lehetővé kell tenniük, hogy jó életük legyen a szüleiknek; a szüleik mindent az ő érdekükben tesznek, nekik pedig ahhoz, hogy hűséges gyermekek legyenek, azt kell tenniük, amit a szüleik mondanak. Azonkívül felnőttként meg kell tenniük dolgokat a szüleikért, viszonozniuk kell a szüleik jóságát, hűségesnek kell lenniük hozzájuk, kísérniük kell őket, nem szomoríthatják el őket, és nem okozhatnak nekik csalódást, nem hagyhatják cserben őket, és mindent meg kell tenniük azért, hogy minimálisra csökkentsék vagy akár teljességgel meg is szüntessék a szüleik szenvedését. Ha nem tudod ezt elérni, hálátlan és hűtlen vagy, megérdemled, hogy beléd csapjon a villám, és hogy megvessenek, és akkor rossz ember vagy. Vannak ilyen terheid? (Igen.) Mivel ezek a dolgok teherként nehezednek az emberekre, az embereknek el kell fogadniuk az igazságot, és megfelelően szembe kell nézniük ezekkel a dolgokkal. Csak az igazság elfogadásával lehet elengedni ezeket a terheket és helytelen gondolatokat, valamint változtatni rajtuk. Ha nem fogadod el az igazságot, van számodra másik út? (Nincs.) Így aztán akár a családból, akár a testből eredő terhek elengedéséről van szó, minden a helyes gondolatok és nézetek elfogadásával és az igazság elfogadásával kezdődik. Ahogy elkezded elfogadni az igazságot, fokozatosan ízekre fogod szedni, fel fogod ismerni és át fogod látni ezeket a helytelen gondolatokat és nézeteket, azután pedig fokozatosan el fogod utasítani őket. E helytelen gondolatok és nézetek ízekre szedése, felismerése, majd elengedése és elutasítása során fokozatosan meg fogod változtatni a hozzáállásodat és megközelítésedet ezekhez a dolgokhoz. Az emberi lelkiismeretedből vagy érzéseidből eredő gondolatok fokozatosan gyengülni fognak; nem fognak többé zaklatni vagy megkötözni téged az elméd mélyén, nem fogják uralni vagy befolyásolni az életedet, és nem fogják akadályozni a kötelességed teljesítését. Például, ha elfogadtad a helyes gondolatokat és nézeteket, és ha elfogadtad az igazságnak ezt az aspektusát, akkor a szüleid halálhírének hallatán mindössze könnyeket fogsz ontani értük, de nem fogsz azon gondolkozni, hogy az elmúlt évek során mennyire nem viszonoztad nekik, hogy jók voltak hozzád és felneveltek, hogy mennyi szenvedést okoztál nekik, hogy a legkevésbé sem kárpótoltad őket, vagy hogy nem biztosítottál jó életet a számukra. Nem fogod többé vádolni magad e dolgok miatt – helyette a normális emberi érzések szükségleteiből eredő, normális kifejeződéseket fogsz mutatni; könnyezni fogsz, azután pedig egy kicsit vágyódni fogsz utánuk. Ezek a dolgok hamarosan természetessé és normálissá válnak, és gyorsan elmerülsz a normális életben és a kötelességeid teljesítésében; nem fog bántani ez a dolog. Ám ha nem fogadod el ezeket az igazságokat, akkor a szüleid halálhírét hallva vég nélkül sírsz majd. Sajnálni fogod a szüleidet, azt, hogy egész életükben nehéz soruk volt, és hogy ilyen hűtlen gyermeket neveltek, mint te; amikor betegek voltak, nem szolgáltál feléjük az ágyuk mellett, és amikor meghaltak, nem sírtál a temetésükön, és nem gyászoltad őket; cserben hagytad őket, csalódást okoztál nekik, és nem biztosítottál jó életet a számukra. Hosszú időn át fogsz majd ezzel a bűntudattal élni, és valahányszor eszedbe jut, csak sírsz, és tompa fájdalom hasít a szívedbe. Valahányszor ezzel kapcsolatos körülményekkel, emberekkel, eseményekkel vagy dolgokkal találkozol, érzelmi reakciót mutatsz; lehet, hogy életed hátralévő részében végig elkísér majd ez a bűntudat. Mi ennek az oka? Az, hogy sohasem fogadtad el életedül az igazságot, sem a helyes gondolatokat és nézeteket; helyette mindmáig a régi gondolataid és nézeteid uralkodnak feletted és befolyásolják az életedet. Így aztán egész hátralévő életedet a szüleid halála miatt érzett fájdalomban fogod tölteni. Ez a folyamatos szenvedés a testi kényelmetlenséget jóval meghaladó következményekkel jár majd; kihatással lesz az életedre, a kötelességeid teljesítéséhez való hozzáállásodra, a gyülekezet munkájához való hozzáállásodra, az Istenhez való hozzáállásodra, valamint a lelkedet megérintő bármilyen emberhez vagy dologhoz való hozzáállásodra is. További dolgokkal kapcsolatban is elcsüggedhetsz és elkeseredhetsz, levertté és passzívvá válhatsz, elveszítheted az életbe vetett hitedet, bármi iránt elveszítheted a lelkesedésedet és a motivációdat, és így tovább. Idővel nem korlátozódik majd a hatás az egyszerű, hétköznapi életedre; a kötelességeid teljesítéséhez való hozzáállásodra és az életben választott utadra is ki fog hatni. Ez nagyon veszélyes. Az lehet e veszély következménye, hogy teremtett lényként nem tudod majd megfelelően teljesíteni a kötelességeidet, sőt, akár fel is hagyhatsz a kötelességeid teljesítésével félúton, vagy ellenálló kedélyállapotot és hozzáállást táplálhatsz magadban az általad teljesített kötelességek iránt. Röviden: idővel óhatatlanul rosszabbodni fog ez a fajta helyzet, és rossz irányba alakul majd miatta a hangulatod, az érzelmi állapotod és a mentalitásod. Érted? (Igen.) Az ezekről a témákról szóló mai beszélgetés egyik szempontból azt üzeni neked, hogy olyan helyes gondolatokat és nézeteket alakíts ki, amelyeknek a forrása maguknak e dolgoknak a lényegén alapul. A gyökér és a lényeg ugyanis egyszerűen ilyen: fel kell ismerniük őket az embereknek, és nem szabad, hogy megtévesszék őket ezek az elgondolások, vagy az érzésekből és a hevességből fakadó gondolatok és nézetek. Ez az egyik aspektus. A másik az, hogy akkor tudják csak elkerülni a kerülőutakat és elhajlásokat az emberek, ha így tesznek, és úgy élik inkább az életet, ahogy az egy Isten által uralt és vezényelt környezetben alakul. Összefoglalva: csak e helyes gondolatok és nézetek elfogadásával és azok útmutatását követve tudják levetni az emberek ezeket a szüleiktől származó terheket, valamint elengedni ezeket a terheket, és így válhatnak csak képessé, hogy alávessék magukat Isten vezényléseinek és rendezéseinek. Ezáltal szabadabban és korlátlanabbul, békességben és örömben élhetnek ahelyett, hogy állandóan a hevesség, az érzések vagy a lelkiismeret hatásai vezérelnék őket. Most, hogy már ennyit beszéltünk róla, van valamennyi megértésed a szülői elvárások okozta terhekkel kapcsolatban? (Igen.) Most, hogy már van némi pontos megértésed, nem érzed lélekben sokkal nyugodtabbnak és felszabadultabbnak magad? (De igen.) Amikor valóságos megértéssel és valóságos elfogadással és alávetettséggel rendelkezel, felszabadul a lelked. Ha folytatod az ellenállást és az elutasítást, vagy puszta elméletként kezeled ezeket az igazságokat ahelyett, hogy a tények alapján tekintenél ezekre a dolgokra, akkor nehezedre esik majd az elengedés. Csak a test gondolatainak és érzéseinek a vezénylései szerint tudsz majd cselekedni, amikor ezekkel a dolgokkal foglalkozol; végül azután ezeknek az érzéseknek a csapdájában fogsz élni, ahol csak fájdalom és bánat van, és senki sem fog tudni megmenteni téged. Amikor ebbe az érzelmi kelepcébe esve szembesülnek az emberek ezekkel a dolgokkal, akkor nincs kiút a számukra. Csakis az igazság elfogadásával szabadulhatsz meg az érzések kelepcéiből és kötelékeiből, nem igaz? (De igen.)

A gyermekeik tanulmányaival és karrierválasztásával kapcsolatos különböző elvárások és viszonyulások mellett a házassággal kapcsolatban is szoktak különféle elvárásaik lenni a szülőknek, ugye? Milyen elvárások tartoznak ide? Mondjatok ilyeneket. (A szülők jellemzően azt szokták mondani a lányuknak, hogy a leendő férje minimum gazdag legyen, legyen háza és autója, és tudjon gondoskodni róla. Vagyis legyen képes betölteni a lányuk anyagi szükségleteit, és legyen felelősségérzete is. Ezek a párválasztás kritériumai.) Azok közül a dolgok közül, amiket a szüleid mondanak, van, ami a saját tapasztalatukból ered, és bár a legjobb érdekedet tartják szem előtt, akkor is vannak ezzel gondok. A szülőknek is megvan a maguk véleménye és preferenciája a házasságoddal kapcsolatos elvárásaikat illetően. Elvárják, hogy olyan párt találjon a gyermekük, aki – legalábbis – pénzes, magas státuszú és tehetős, valamint termetes is, így mások nem fognak majd packázni a vele, amikor elmegy hazulról. Ha pedig mások megfélemlítenek, neki képesnek kell lennie arra, hogy kiálljon velük szemben és megvédjen téged. Ezt mondod talán: „Engem ez nem érdekel. Nem vagyok ilyen anyagias. Csak egy olyan embert akarok találni, aki szeret engem, és akit én is szeretek.” Erre ezt mondják a szüleid: „Miért vagy ilyen ostoba? Miért vagy ilyen egyszerű észjárású? Fiatal vagy és tapasztalatlan, és nem érted az élet nehézségeit. Hallottad valaha is azt a mondást, miszerint »a szegény embert az ág is húzza«? Az életben ehhez is, ahhoz is pénzre van szükség; azt hiszed, hogy jó életet élhetsz, ha nincs pénzed? Olyasvalakit kell találnod, aki gazdag és tehetős.” „De a gazdag és tehetős emberek sem megbízhatóak” – válaszolod, mire a szüleid így felelnek: „Ha nem is megbízhatóak, az alapvető szükségleteidet kell mindenekelőtt betölteni. Így azt ehetnél és azt vehetnél fel, amit csak akarsz, jól táplált és jól öltözött lennél, és mindenki irigyelne miatta.” „De a lelkem nem lenne boldog” – feleled, amire ezt mondják a szüleid: „Ugyan mi a lélek? Hol található? Ugyan mi van akkor, ha nem boldog a lelked? Ha testileg kényelemben vagy, addig csak ez számít!” Vannak némelyek, akik a jelenlegi életkörülményeik alapján egyedülállók szeretnének maradni. Noha már elég idősek, nem akarnak randevúzni, házasságkötésről nem is beszélve. Ez aggodalommal tölti el a szüleiket, úgyhogy egyre csak sürgetik a házasságot. Vakrandevúkat szerveznek és potenciális partnereket mutatnak be a gyermeküknek. Minden elképzelhetőt megtesznek azért, hogy gyorsan hozzáillő és tiszteletreméltó párt találjanak a számára; és még ha nem is illik hozzá annyira az illető, legalább jó képesítésekkel kell rendelkeznie, például főiskolai vagy egyetemi diplomával vagy PhD végzettséggel, vagy olyan embernek kell lennie, aki külföldön tanult. Egyesek képtelenek elviselni a szüleik nyaggatását. Először nagyszerűnek tartják, hogy egyedülállóak és csak magukról kell gondot viselniük. Különösen azután, hogy hinni kezdenek Istenben, nagyon szorgalmasan teljesítik a kötelességeiket mindennap, és nincs idejük ezeken a dolgokon gondolkozni, így aztán nem randevúznak, később pedig nem házasodnak meg. A szüleik szigorú vizsgálódásán azonban nem tudnak túllépni. A szülők vitatkoznak velük, és folyton sürgetik és presszionálják őket. Valahányszor találkoznak a gyermekükkel, nyaggatni kezdik: „Jársz valakivel? Tetszik valaki? Igyekezz és hozd haza mielőbb, hogy megnézhessük, jó lesz-e neked. Ha illik hozzád, akkor rajta, kösd össze vele az életedet mielőbb, hiszen nem leszel már fiatalabb! A nők nem szoktak férjhez menni harmincéves koruk után, a férfiak pedig nem szoktak párt keresni a harmincötödik évükön túl. Mit próbálsz elérni, talán a feje tetejére akarod állítani a világot? Ha nem házasodsz meg, ki fogja gondodat viselni, amikor öreg leszel?” A szülőket folyton ez aggasztja és foglalkoztatja; azt akarják, hogy találj egy ilyen vagy olyan embert, erőltetik, hogy házasodj meg és lelj párra. Miután pedig megházasodtál, tovább zaklatnak: „Igyekezz és vállalj gyereket, amíg fiatal vagyok. Majd én vigyázok rá helyetted.” Mire ezt mondod: „Nincs szükségem rá, hogy te vigyázz a gyerekeimre. Ne aggódj.” Ők ezt felelik: „Hogy érted azt, hogy ne aggódjak? Igyekezz, vállalj gyereket! Én majd vigyázok rá helyetted, ha megszületett. Amikor pedig már kicsit idősebb lesz, átveheted.” Bármilyen elvárásokat támasztanak is a szülők a gyermekeikkel szemben – függetlenül a szülők hozzáállásától vagy attól, hogy helyesek-e ezek az elvárások –, a gyermekeik mindig tehernek érzik azt. Ha hallgatnak a szüleikre, kényelmetlenül és boldogtannak fogják érezni magukat. Ha nem hallgatnak a szüleikre, lelkiismeretfurdalásuk lesz: „A szüleim nem tévednek. Nagyon öregek már, és nem láthatják meg, amint megházasodom és gyerekeim lesznek. Szomorúak, ezért sürgetnek, hogy házasodjam meg és legyenek gyerekeim. Ez is a feladataik közé tartozik.” Így aztán, amikor az ilyesfajta szülői elvárások kezeléséről van szó, legbelül mindig ott van az emberekben az a bizonytalan érzés, hogy ez egy teher. Az is helytelennek tűnik, ha nem hallgatnak a szüleikre, de az is, ha igen; így is, úgy is azt érzik, hogy gyalázatos és erkölcstelen dolog, ha nem engedelmeskednek a szüleik követeléseinek vagy kívánságainak. Ennek a súlya aztán ránehezedik a lelkiismeretükre. Egyes szülők még be is avatkoznak a gyermekeik életébe: „Igyekezz, házasodj meg és legyenek gyerekeid! Egy nagy, egészséges fiúunokával ajándékozz meg először.” Ily módon még a baba nemébe is megpróbálnak beleavatkozni. Egyes szülők ilyeneket is mondanak: „Már van egy lányod, igyekezz és adj nekem egy fiúunokát is, hadd legyen fiú- és lányunokám is! A pároddal buzgón hisztek Istenben és egész nap a kötelességeiteket teljesítitek. Nem rendes munkát végzel; nagy dolog, ha gyerekei vannak az embernek. Hát nem ismered a mondást, miszerint »a három gyermeki istentelenség legrosszabbika az örökös nélküliség«? Azt gondolod, hogy elég, ha van egy lányod? Jobban tennéd, ha igyekeznél, és egy fiúunokát is adnál nekem! Te egyedüli gyerek vagy a családunkban; ha nem adsz nekem fiúunokát, akkor nem szakad vajon vége vérvonalunknak?” Erre elgondolkodsz a dolgon: „Ez igaz, ha megszakadna velem a családi vérvonal, azzal nem hagynám vajon cserben az őseimet?” Helytelen dolog tehát, ha nem házasodom meg, és az is helytelen, ha megházasodom, de nem lesznek gyermekeim; ugyanakkor az sem elég jó, ha csak lánya van az embernek – kell egy fiú is. Vannak, akiknek fiuk születik először, de a szüleik ezt mondják: „Egy nem elég. Mi van, ha történik valami? Legyen még egy, hogy lekössék egymást.” Amikor a gyermekeikről van szó, a szülők szava törvény, és hiába teljességgel észszerűtlenek, hiába képesek a legferdébb logika megfogalmazására, a gyermekeik egyszerűen nem tudják, miként kezeljék őket. A szülők beavatkoznak és kritizálják a gyermekeik életét, munkáját, házasságát és a különböző dolgokhoz való hozzáállásukat. A gyermekek pedig tehetnek mást, mint hogy lenyelik a haragjukat. Nem tudnak elbújni a szüleik elől vagy lerázni őket. Nem szidhatják le és nevelhetik a saját szüleiket – akkor hát mit tehetnek? Elviselik a dolgot, megpróbálják minél ritkábban látni őket, és ha mindenképpen muszáj találkozniuk, nem hozzák fel ezeket a témákat. Ha pedig mégis szóba kerülnek, azonnal véget vetnek a beszélgetésnek és elbújnak valahová. Vannak azonban olyanok is, akik beleegyeznek a szüleik követeléseibe, csak hogy teljesítsék az elvárásaikat és ne okozzanak csalódást nekik. Lehet, hogy vonakodva bár, de gyorsan randevúzni kezdesz, megházasodsz és gyereket vállalsz. De nem elég, ha csak egy gyereked van; több gyereket kell vállalnod. Így is teszel, hogy eleget tégy a szüleid követeléseinek, hogy boldoggá tedd őket és örömet szerezz nekik. Függetlenül attól, hogy képes vagy-e kielégíteni a szüleid kívánságait, követeléseik bármely gyermek számára zavaróak lennének. Nem tesznek törvénybe ütköző dolgot a szüleid, és nem kritizálhatod őket, nem beszélhetsz senki mással a dologról, és nem vitatkozhatsz velük. Ahogy így jársz-kelsz, teherként kezd rád nehezedni a dolog. Folyton azt érzed, hogy amíg nem tudsz eleget tenni a szüleid házassággal és gyerekekkel kapcsolatos követeléseinek, addig nem leszel képes tiszta lelkiismerettel szembenézni a szüleiddel és az őseiddel. Ha még nem teljesítetted a szüleid követeléseit – vagyis, ha még nem randevúztál, nem házasodtál meg, és nem lettek gyermekeid, s ily módon nem vitted tovább a családi vérvonalat úgy, ahogy azt kérték – addig nyomást fogsz érezni belül. Csak akkor nyugodhatsz meg kissé, ha azt mondják a szüleid, hogy nem fognak beleavatkozni ezekbe a dolgokba, és szabadságot adnak neked arra, hogy úgy vedd a dolgokat, ahogy jönnek. Ám ha a tágabb rokonságodtól, a barátaidtól, az osztálytársaidtól, a munkatársaidtól és a társadalomban mindenki mástól elítélő visszajelzést kapsz, és kibeszélnek téged a hátad mögött, akkor az is teher lesz a számodra. Ha 25 éves vagy és még nem vagy házas, azt gondolod, hogy ez nem sokat számít, de ha betöltöd a 30-at, kezded úgy érezni, hogy nem igazán van ez így jól, így hát kerülöd ezeket a rokonokat és családtagokat, és nem hozod fel a dolgot. Ha pedig még 35 évesen is egyedülálló vagy, ezt fogják mondani az emberek: „Miért nem vagy házas? Talán valami baj van veled? Kicsit fura vagy, igaz?” Ha házas vagy, de nem akarsz gyereket, ezt fogják mondani: „Miért nem lettek gyerekeitek azután, hogy összeházasodtatok? Mások összeházasodnak, aztán születik egy lányuk és egy fiuk, vagy fordítva: előbb egy fiuk, aztán egy lányuk. Te miért nem akarsz gyerekeket? Mi a baj veled? Nincsenek emberi érzéseid? Normális ember vagy egyáltalán?” Akár a szüleid, akár a társadalom részéről érnek mindezek, teherré válnak a számodra különböző környezetekben és különböző háttér mellett. Úgy érzed, baj van veled, különösen a korodra tekintettel. Ha például 30 és 50 között vagy, és még mindig nem vagy házas, nem mersz emberekkel találkozni. Ezt mondják: „Az a nő soha életében nem volt férjnél, egy vénlány, senkinek sem kell, senki sem akarja elvenni.” „Annak a srácnak soha nem volt felesége egész életében.” „Miért nem házasodtak meg?” „Ki tudja, talán valami baj van velük.” Így töprengsz: „Nincs velem semmi baj. De akkor vajon miért nem házasodtam meg? Nem hallgattam a szüleimre, és cserben hagyom őket.” Az emberek ezt mondják: „Az a srác nem nős, az a lány nincs férjnél. Nézd meg, milyen szánalomra méltóak most a szüleik. Más szülőknek unokáik és dédunokáik vannak, de az ő gyerekük még mindig egyedülálló. Biztos valami szörnyűséget követtek el az őseik! Hát nem örökös nélkül marad így a család? Nem lesz leszármazottjuk, aki továbbvihetné a családi vérvonalat. Mi a baj ezzel a családdal?” Nem számít, mennyire hajthatatlan a jelenlegi hozzáállásod: amennyiben halandó, átlagos ember vagy, és nem vagy elég igazság birtokában ahhoz, hogy megértsd ezt a dolgot, előbb vagy utóbb bántani és zavarni fog. Manapság sok 34-35 éves van a társadalomban, akik még mindig nem házasok, ami nem nagy dolog. 35 vagy 36 fölött azonban már kevesebb az egyedülálló. Az egyedülállók jelenlegi korcsoportja alapján, ha 35 év alatt vagy, talán ezt gondolod: „Egyedülállónak lenni normális dolog, és senki nem szól miatta. Ha a szüleim szólni akarnak, csak rajta! Nem félek.” De amint betöltöd a 35-öt, más szemmel kezdenek nézni rád az emberek. Egyedülállónak, agglegénynek, maradéknak titulálnak, te pedig nem fogod tudni ezt elviselni. Teher lesz számodra ez a dolog. Ha nincs világos megértésed, vagy nincsenek határozott gyakorlási elveid e kérdést illetően, előbb vagy utóbb zavaróvá válik a számodra, vagy meg fogja szakítani az életedet egy bizonyos időszakban. Hát nem rejlenek ebben olyan igazságok, amiket meg kellene érteniük az embereknek? (De igen.)

A házasodást és gyermekvállalást illetően milyen igazságokat kell megérteniük az embereknek azoknak a terheknek az elengedéséhez, amelyek ezekkel a dolgokkal járnak? Először is, vajon az emberi akarat határozza meg a házastársválasztást? (Nem.) Az nem úgy van, hogy csak fogod magad és olyan típusú személlyel ismerkedsz meg, akire vágysz, és bizonyosan nem is úgy, hogy Isten pontosan azt a típusú személyt készíti elő neked, amilyet akarsz. Ehelyett Isten már elrendelte, hogy ki legyen a házastársad, és az lesz, akinek lennie kell. Nem kell, hogy hatással legyen rád bármiféle közbeavatkozás, amelyet a szüleid igényei vagy az általuk szorgalmazott feltételek okoznak. Azonkívül, meghatározhatja-e a jövőbeni gazdagságodat és státuszodat az, hogy a szüleid szerint milyen – egyszerre vagyonos és magas státuszú – házastársat kellene találnod? (Nem.) Nem határozhatja meg. Igen sok nő van, aki tehetős családba házasodott be, hogy azután elüldözzék onnan, és az utcai szemétben kelljen turkálnia. Miközben folyamatosan igyekeztek felfelé kapaszkodni a társadalmi ranglétrán a vagyon és presztízs reményében, végül romokban hever a hírnevük, és az átlagembereknél is sokkal rosszabb helyzetben találják magukat. Olcsó szennyestartó zsákkal járnak-kelnek egész nap, műanyag flakonokat és alumíniumdobozokat gyűjtenek, melyeket aztán egy kevés pénzért visszaváltanak, és végül vesznek egy csésze kávét egy kávézóban, hogy még mindig úgy érezhessék, mintha egy tehetős ember életét élnék. Milyen szánalmas! A házasságkötés jelentős esemény az ember életében. Ahogy az is, hogy milyen szülők rendeltettek valakinek, úgy a házasság sem a szüleid vagy a családod igényein, és nem is a te saját személyes ízléseden és preferenciáidon alapul; teljesen Isten elrendelésébe tartozik. A megfelelő időben találkozni fogsz a megfelelő személlyel; a kellő időben megismered majd azt, aki illik hozzád. Ezek a láthatatlan, misztikus világban elrendezett dolgok mind Isten irányítása és szuverenitása alá esnek. Ebben a kérdésben nincs szükség arra, hogy mások rendezéseinek engedelmeskedjenek az emberek, hogy mások irányítsák, vagy manipulálják és befolyásolják őket. A házasságot illetően tehát nem számít, hogy milyen elvárásaik vannak a szüleidnek, és az sem, hogy neked milyen terveid vannak, nem kell, hogy a szüleid befolyásoljanak, és a saját terveidnek sem szabad befolyásolniuk téged. Teljességgel Isten szaván kell alapulnia ennek a kérdésnek. Nem számít, hogy keresel-e éppen párt vagy sem – még ha keresel is, annak Isten szava szerint kell történnie, nem pedig a szüleid követelései vagy igényei, és nem az ő elvárásaik szerint. A házasság kérdésében tehát nem szabad, hogy teherré váljanak számodra a szüleid elvárásai. Házastársat találni arról szól, hogy felelősséget vállalsz a saját életed hátralévő részéért és a házastársadért; arról szól, hogy aláveted magad Isten vezényléseinek és rendezéseinek. Nem a szüleid követeléseinek való megfelelésről, és nem is az elvárásaik teljesítéséről szól. Nem szabad a szüleid elvárásain alapulnia annak, hogy keresel-e párt, és hogy milyen párt keresel. A szüleidnek nincs joguk irányítani téged ebben a dologban; Isten nem jogosította fel őket arra, hogy az elejétől a végéig elrendezzék a házasságodat. Ha házastársat keresel, azt Isten szavai szerint kell tenned; ha úgy döntesz, hogy nem keresel, az a te szabadságod. Ezt mondod: „Egész életemben szeretnék egyedülálló lenni – akár a kötelességeimet végzem, akár nem. Olyan felszabadító, hogy egyedül vagyok – egyetlen szárnycsapással felröppenhetek, akár egy madár. Nem terhel család, és akárhová megyek, magam vagyok. Ez nagyszerű! Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos. Ott van velem Isten, kísér engem; ritkán vagyok magányos. Alkalmanként kedvem támad teljesen kikapcsolni; erre van szüksége a testnek. Nem rossz dolog egy-egy pillanatra teljesen kikapcsolni. Időnként, amikor üresnek és magányosnak érzem magam, Isten elé jövök, hogy szívből-szívbe beszéljek és váltsak néhány szót Vele. Olvasom a szavait, himnuszokat tanulok, élettapasztalatokról szóló bizonyságtételeket nézek videón, valamint Isten háza által készített filmeket. Ez nagyszerű, és utána már nem érzem magam magányosnak. Nem érdekel, hogy később magányos leszek-e vagy sem. Most mindenesetre nem vagyok magányos; sok testvér vesz körül, akikkel szívbéli beszélgetéseket tudok folytatni. Házastársat keresni elég problematikus lehet. Nincs túl sok normális ember, akik igazán jó életet tudnak élni, úgyhogy én nem akarok házastársat keresni. Ha találnék valakit, de nem sikerülne a dolog, és elválnánk, mi értelme lenne az egész bajlódásnak? Most, hogy már átlátom ezt a dolgot, jobb, ha nem keresek párt. Ha csak a pillanatnyi boldogságért és örömért keres valaki házastársat, és aztán mégiscsak el kell válnia, akkor az csak bajlódás, és én nem vagyok hajlandó ezt elviselni. Ami pedig a gyermekvállalást illeti, emberi lényként – és nem csak az örökösről való gondoskodás eszközeként – nem felelősségem és nem is kötelességem továbbvinni a családi vérvonalat. Aki tovább akarja vinni, csak rajta! Egy adott vezetéknevet nem csak egy személy visel.” Mit számít, ha megszakad a családi vérvonal? Hát nem csak a hústest vezetékneveiről van szó? A lelkek nincsenek kapcsolatban egymással; nem beszélhetünk köztük öröklésről vagy folytatásról. Egyetlen őse van az emberiségnek; mindenki attól az őstől származik, ezért fel sem merülhet, hogy az emberiség leszármazási vonala véget érjen. Nem feladatod a vérvonal továbbvitele. Arra kell törekedniük az embereknek, hogy a helyes úton járjanak az életben, szabad és felszabadult életet éljenek és igazi teremtett lények legyenek. Nem kell annak terhét hordoznod, hogy az emberiség szaporodásáért felelős gép légy. Az sem felelősséged, hogy a családod kedvéért szaporodj vagy folytass egy családi vérvonalat. Isten nem adott neked ilyen felelősséget. Aki szaporodni akar, rajta, megteheti; aki folytatni akarja a családja vérvonalát, megteheti; aki magára akarja vállalni ezt felelősséget, magára vállalhatja, de ennek semmi köze hozzád. Ha te nem vagy hajlandó vállalni ezt a felelősséget, és nem vagy hajlandó teljesíteni ezt a kötelezettséget, rendben van, jogod van hozzá. Hát nem így helyes? (De igen.) Ha a szüleid folyton noszogatnak, megmondhatod nekik: „Ha nehezményezed, hogy nem születnek utódaim, és nem folytatom a családi vérvonalatokat, akkor találj rá módot, hogy legyen egy másik gyereked, és folytassa ő. Mindenesetre ez nem az én gondom; ruházd arra, akire csak akarod.” Ha ezt mondod, erre nem tudnak mit mondani a szüleid, nem igaz? A szülőknek – akár hisznek Istenben, akár nem – előrehaladottabb korukban tudniuk kell a gyermekeik házasságát és gyermekvállalását illetően, hogy a Mennyben dől el az ember gazdagsága vagy szegénysége, gyermekeinek száma és családi állapota; ez mind előre meg van határozva, és nem olyasmi, amiről bárki dönthet. Éppen ezért, ha a szülők ilyen módon erőszakkal megkövetelnek dolgokat a gyerekeiktől, akkor kétségkívül tudatlan szülők, ostobák és fogalmuk sincs semmiről. Ha ostoba szülőkkel van dolgod, akiknek fogalmuk sincs semmiről, ügyet se vess arra, amit mondanak, egyik füleden be, a másikon ki, és ennyi. Ha túl sokat nyaggatnak, ezt mondhatod: „Rendben, megígérem neked, hogy holnap megházasodom, holnapután gyerekem születik, a rá következő napon meg már a dédunokádat tarthatod a karodban. Ez hogy hangzik?” Csak rázd le őket, aztán fordulj meg és hagyd ott őket. Ugye milyen higgadtan kezelheted így az ügyet? Mindenesetre alaposan meg kell értened ezt a dolgot. Ami a házasságot illeti, tegyük először félre azt a tényt, hogy a házasság Istentől rendeltetik. Istennek az a hozzáállása ehhez a kérdéshez, hogy önálló döntési jogot ad az embereknek. Dönthetsz úgy, hogy egyedülálló leszel, vagy úgy, hogy házasságot kötsz; választhatod azt, hogy a házastársaddal kettesben éled az életed, vagy úgy is, hogy nagy családod lesz. Ez a te szabadságod. Akármilyen alapon hozod is e döntéseket, és akármilyen célt vagy eredményt is akarsz velük elérni, ez – röviden – Isten-adta jogod; jogod van választani. Ha ezt mondod: „Túlságosan lefoglal a kötelességeim végzése, még fiatal vagyok, és nem akarok megházasodni. Egyedülálló akarok lenni, teljes időben fel akarom áldozni magam Istenért, és jól akarom végezni a kötelességeimet. A házasság nagy kérdésével később foglalkozom majd: amikor ötvenéves leszek és magányosnak érzem magam, amikor sok mondanivalóm lesz, de senki nem lesz, aki meghallgasson, akkor majd találok valakit” – ez is rendben van, és Isten nem fog elítélni miatta. Ha ezt mondod: „Úgy érzem, elillan az ifjúságom, ki kell használnom a fiatalságomból hátralévő, utolsó időt. Amíg fiatal vagyok, elég jól nézek ki, és van egy kis vonzerőm, addig kell igyekeznem és párt találni, aki elkísér és akivel elbeszélgethetek; valakit, aki szeret engem és törődik velem, akivel eltölthetem a napjaimat és összeházasodhatok” – ehhez is jogod van. Van azonban egy fontos dolog: ha úgy döntesz, hogy megházasodsz, először alaposan fontolóra kell venned, hogy jelenleg milyen kötelességeket végzel a gyülekezetben, hogy vezető vagy dolgozó vagy-e, hogy kiválasztottak-e művelésre Isten házában, hogy fontos munkát vagy kötelességeket vállalsz-e, hogy jelenleg milyen feladatokat kaptál, és hogy milyenek a mostani körülményeid. Ha házasságot kötsz, az vajon befolyásolja-e majd a kötelességeid végzését? Vajon befolyásolja majd akkor az igazságra való törekvésedet is? A vezetőként vagy dolgozóként végzett munkádra kihatással lesz? És arra, hogy eléred-e az üdvösséget? Ezek mind olyan kérdések, amelyeket meg kell fontolnod. Noha Isten ilyen jogot adott neked, e jog gyakorlásakor alaposan át kell gondolnod, hogy milyen döntést készülsz hozni, és hogy az milyen következményekkel járhat. Az esetlegesen felmerülő következményektől függetlenül nem hibáztathatsz másokat, és Istent sem hibáztathatod. Neked kell felelősséget vállalnod a saját döntéseid következményeiért. Némelyek ezt mondják: „Nem csak hogy megházasodom, de egy csomó gyereket is akarok. Miután született egy fiam, születni fog egy lányom, és egész életünkben boldog családként élünk majd, örömben és harmóniában egymás társaságában. Ha majd öreg leszek, a gyermekeim körém gyűlnek, hogy gondomat viseljék, én pedig élvezem majd a családi élet boldogságát. Milyen csodálatos is lesz! Ami a kötelességeim végzését, az igazságra törekvést és az üdvösség elérését illeti – ezek mind másodlagosak. Jelenleg nem foglalkozom ezekkel a dolgokkal. Előbb a gyermekvállalás kérdését fogom elintézni.” Ehhez is jogod van. Ugyanakkor bármilyen következményekkel járjon is végül a döntésed, legyenek azok keserűek vagy édesek, savanyúak vagy fanyarok, neked magadnak kell viselned őket. Senki sem fogja állni a számlát a döntéseidért vagy vállalni értük a felelősséget – Isten sem. Megértetted? (Igen.) Világosan elmagyaráztam ezeket a dolgokat. A házasságot illetően: el kell engedned azokat a terheket, amelyeket el kell engedni. Szabadságodban áll az egyedüllétet választani, szabad vagy a házasságkötést választani, és arra is szabad vagy, hogy sok gyermek vállalása mellett dönts. Bármi legyen is a döntésed, szabadságodban áll. Egyfelől, ha a házasságkötés mellett döntesz, az nem azt jelenti, hogy ezzel viszonoztad a szüleid jóságát vagy teljesítetted gyermeki kötelességedet; természetesen, ha az egyedüllétet választod, az sem azt jelenti, hogy ellene szegülsz a szüleidnek. Másfelől, ha a házasságkötést vagy sok gyermek vállalását választod, az nem lázadás Istennel szemben és nem is ellenszegülés Neki. Nem leszel elítélve miatta. Az egyedülálló lét választása sem lesz ok arra, hogy Isten végül üdvösséget adjon neked. Röviden: akár egyedülálló, akár házas, akár sokgyermekes szülő vagy, Isten nem e tényezők alapján fogja meghatározni, hogy végül megmenthető vagy-e. Isten nem a családi állapotodat és hátteredet nézi, hanem csakis azt figyeli, hogy törekszel-e az igazságra, hogy miként állsz a kötelességeid végzéséhez, hogy mennyit fogadtál el és mennyinek vetetted alá magadat az igazságból, és hogy az igazságalapelvek szerint cselekszel-e. Isten a végén a családi állapotodat is félreteszi majd, hogy megvizsgálja, milyen úton jársz az életben, milyen alapelvek szerint élsz, és hogy milyen szabályokat követve élsz túl, és e döntéseid alapján határozza majd meg, hogy megment-e téged. Van természetesen egy tény, amelyről muszáj említést tennünk. Van egy dolog, amely az egyedülállók és az elváltak, vagyis azok mellett szól, akik sosem léptek házasságra vagy kiléptek a házasságból, éspedig az, hogy nekik senkiért és semmiért nem kell felelősséget vállalniuk a házasság keretében. Nem kell ilyen felelősséget és kötelezettségeket viselniük, így viszonylag szabadabbak. Nagyobb szabadságuk van az idő tekintetében, több energiájuk marad dolgokra, és bizonyos mértékig több személyes szabadságot élveznek. Amikor például felnőttként elmész otthonról, hogy a kötelességeidet végezd, senki sem korlátozhat – még a szüleidnek sincs joguk hozzá. Te magad imádkozol Istenhez, Ő elrendezi neked a dolgokat, te pedig bepakolhatsz és indulhatsz. Ám ha házas vagy, és családod van, nem vagy ennyire szabad. Felelősséget kell vállalnod értük. Először is, az életkörülmények és a pénzügyi források tekintetében legalább ételt és ruhát biztosítanod kell a számukra, és amikor kicsik a gyerekeid, iskolába kell vinned őket. Viselned kell ezt a felelősséget. A házas emberek nem annyira szabadok ezekben a helyzetekben, mivel társadalmi és családi kötelezettségeket kell teljesíteniük. Egyszerűbb azoknak, akik nem házasok, és nincsenek gyermekeik. Nem éheznek és nem fáznak, amikor Isten házában a kötelességeiket végzik; eledelük is lesz, és fedél is a fejük felett. Nem szükséges a családi életből eredő szükségek miatt pénz után futkosniuk és dolgozniuk. Ez a különbség. A házasságot illetően végül ugyanaz marad a lényeg: semmilyen terhet nem kell hordoznod. Legyen szó a szüleid elvárásairól, a társadalom hagyományos nézeteiről vagy a saját extravagáns vágyaidról: semmilyen terhet nem kell viselned. Jogod van eldönteni, hogy egyedül élsz vagy házasságot kötsz, és ahhoz is jogod van, hogy eldöntsd, mikor adod fel az egyedülállóságot és mikor lépsz házasságra. Isten nem hoz perdöntő ítéletet ebben a kérdésben. Azt, hogy hány gyermeked legyen, miután házasságot kötöttél, Isten eleve elrendelte, de magad is eldöntheted az aktuális körülményeid és a törekvéseid alapján. Isten nem ír elő neked szabályokat. Tegyük fel, hogy milliomos, multimilliomos vagy milliárdos vagy és ezt mondod: „Nekem nem jelent problémát, ha van nyolc-tíz gyerekem. Ha egy rakás gyereket nevelek is, az sem fogja elvonni az energiámat a kötelességeim végzésétől.” Ha nem tartasz a zűrzavartól, csak rajta, legyen ennyi gyermeked; Isten nem fog elítélni miatta. Isten nem fogja megváltoztatni az üdvösségedhez való viszonyulását amiatt, ahogyan te a házassághoz viszonyulsz. Így van ez. Világos? (Igen.) Van egy másik aspektus is, éspedig az, hogy ha jelenleg az egyedüllétet választod, nem szabad, hogy bármiféle felsőbbrendűségérzeted legyen, csak mert egyedülálló vagy, és nem mondhatod ezt: „Az egyedülállók elitklubjának tagja vagyok, és jogom van hozzá, hogy elsőbbséget élvezzek az üdvösség tekintetében Isten jelenlétében.” Isten nem adott neked ilyen előjogot, megértetted? Talán ezt mondod: „Házas vagyok. Alacsonyabb rendű leszek ettől?” Nem vagy alacsonyabb rendű. Még mindig a romlott emberiség tagja vagy; nem lettél leminősítve vagy eltiporva amiatt, hogy házasságra léptél, és nem lettél romlottabb, nehezebben üdvözíthető vagy másoknál bántóbb Isten, szíve számára, amiért Isten ne akarna megmenteni téged. Ezek mind téves emberi gondolatok és nézőpontok. Egy ember családi állapotának semmi köze ahhoz, hogy Isten miként viszonyul az illetőhöz, és ahhoz sincs köze az ember családi állapotának, hogy végül meg lehet-e őt menteni. Mivel függ össze akkor az üdvösség elérése? (Az embernek az igazság elfogadásához való hozzáállásán alapul.) Így van, azon alapul, hogy milyen az illető hozzáállása az igazság kezeléséhez és az igazság elfogadásához, és hogy képes-e Isten szavait alapul, az igazságot pedig mércéül véve szemlélni az embereket és a dolgokat, valamint viselkedni és cselekedni. Ezen az alapon mérhető egy ember végső kimenetele. Most, hogy eljutottunk eddig a pontig a beszélgetésünkben, alapvetően képes vagy elengedni a házasság kérdéséből eredő terheket? (Igen.) Ha képes vagy elengedni őket, az az igazságra való törekvésed javára fog válni. Ha nem hiszed el ezt, megkérdezheted azokat, akik már megházasodtak, hogy milyen reménységük van az üdvösség elnyerését illetően, és ezt fogják mondani: „Sok éven át voltam házas, és az Istenben való hitem miatt váltam el. Nem merném azt mondani, hogy üdvözülnek.” Megkérdezheted azokat a kicsit idősebb, harmincas éveikben járó fiatalokat, akik nem házasodtak meg, de az alatt a sok év alatt, amióta hisznek, nem törekedtek az igazságra, és olyanok, mint a nem hívők. Megkérdezheted tőlük: „Üdvözülhetsz vajon azáltal, hogy így hiszel Istenben?” Ők sem merik majd azt állítani, hogy üdvözülhetnek. Vagy talán nem így van? (De igen.)

Ezeket az igazságokat kell megérteniük az embereknek a házassággal kapcsolatban. Egyik témát sem lehet néhány szóban világosan megmagyarázni azok közül, amelyekről beszélgettünk. Sok különböző tényt kell boncolgatni, és hasonlóképpen a különféle emberek körülményeit is. E különféle körülmények miatt nem lehet mindössze néhány szóban világosan megmagyarázni azokat az igazságokat, amelyeket meg kell érteniük az embereknek. Minden problémát illetően vannak igazságok, amelyeket meg kell érteniük az embereknek, valamint tényszerű valóságok is, amelyeket meg kell érteniük, az emberekben rejlő megtévesztő gondolatokat és nézeteket pedig még inkább meg kell érteniük. Természetesen ezek a megtévesztő gondolatok és nézetek azok a dolgok, amelyeket el kell engedniük az embereknek. Amikor elengeded ezeket a dolgokat, viszonylag pozitív és viszonylag pontos gondolataid és nézeteid lesznek egy adott kérdésről. Ekkor, amennyiben újra szembesülsz ezzel a fajta témával, nem fog többé korlátozni; nem fognak többé holmi megtévesztő és abszurd gondolatok és nézetek korlátozni és befolyásolni. Nem fog megkötni vagy megzavarni, hanem helyette képes leszel megfelelően szembenézni ezzel a kérdéssel, és viszonylag pontos lesz a másokról és az önmagadról alkotott értékelésed. Ez a pozitív eredmény tud megtestesülni az emberekben, amikor Isten szavai és az igazságalapelvek szerint szemlélik az embereket és a dolgokat, valamint viselkednek és cselekszenek. Rendben, akkor itt fejezzük be a mai beszélgetésünket. Viszontlátásra!

2023. április 1.

Lábjegyzet:

a. Az eredeti szövegben ez áll: „Még önmagadat sem tudod irányítani.”