Legutóbb a családdal kapcsolatos dolgokról beszélgettünk az emberek törekvései, eszményei és vágyai elengedésének tágabb témakörén belül. A család témakörében melyik részről szólt a beszélgetésünk? (Isten legutóbb a család kondicionálásából eredő néhány szólásról beszélt velünk, mint például: „Bármelyik együtt sétáló három ember között van legalább egy, aki a tanítóm lehet”, „Ha méltóságteljesnek akarsz tűnni, amikor az emberek néznek, akkor kell szenvedned, amikor nem látnak”, „Ahogy egy kerítést is három karóval kell megtámasztani, egy ügyes embernek is szüksége van három másik támogatására”, „Egy hölgy szépíti magát azoknak, akik csodálják, míg egy úriember az életét áldozza azokért, akik megértik őt”, „A lányokat gazdag gyermekként, a fiúkat pedig szegény gyermekként kell nevelni”, „Az embereknek nem kell magas IQ-val, csak magas EQ-val rendelkezniük”, „Amikor valaki megkongat egy gongot, hallgass a zengésére; amikor valaki beszél, hallgass a hangjára” és „A szülőnek mindig igaza van”. Összesen ezt a nyolc szólást vitattuk meg.) Beszéltünk a családi kondicionálás elengedéséről, amely témakör lefedte a családi kondicionálást és az ember gondolataira irányuló nevelést. Bizonyos szólásokról részletekbe menően beszélgettünk, míg másokról csak rövid említést tettünk, és nem beszéltünk konkrétan róluk. A család minden egyén életében nagy jelentőséggel bír. Az a hely, ahol az emberek emlékeket teremtenek, növekednek és ahol a különféle gondolataik formálódni kezdenek. Hogy az embereknek milyen a magatartása, hogyan viselkednek, hogyan foglalkoznak dolgokkal, hogyan érintkeznek másokkal, hogyan néznek szembe különféle helyzetekkel, és amikor ezekkel a helyzetekkel szemben találják magukat, hogyan hoznak ítéletet, és mely szempontból, illetve álláspontból kell kezelniük ezeket a dolgokat és így tovább – ezek mindegyike nagyrészt a családi kondicionáláson alapszik, függetlenül attól, hogy a gondolataik és a nézőpontjaik előzetesek vagy konkrétabbak-e. Vagyis mielőtt az emberek formálisan belépnének a társadalomba és társadalmi csoportokhoz csatlakoznának, a gondolatiak és a nézőpontjaik embrionális fázisai mind a családjuktól származnak. A család ezért mindenki számára rendkívül fontos. A jelentősége túlmutat a fizikai növekedésen; ennél fontosabb az, hogy mielőtt az emberek belépnek a társadalomba, otthon sok gondolatot és nézőpontot megtanulnak, amelyeket arra vonatkozóan kell alkalmazniuk, hogy hogyan közelítik meg a társadalmat, a társadalmi csoportokat és a jövőbeli életüket. Bár ezeket a gondolatokat és nézőpontokat az ember érése során konkrétan és pontosan nem határozzák meg, ezeket a különféle gondolatokat és nézőpontokat, valamint ezeket a világ kezelésére vonatkozó különféle módszereket, szabályokat, sőt akár eszközöket a szüleik, az idősebbek vagy más családtagok már alapvetően és elsődlegesen belenevelik és beleültetik az emberekbe, valamint befolyásolják őket velük, mielőtt ők a társadalomba lépnek. A belenevelés, befolyásolás és kondicionálás e gyakorlata az idő alatt valósul meg, amikor az emberek felnőnek a családjuk körében; ezért oly fontos a család minden ember számára. Ez a jelentőség természetesen csupán arra a szintre irányul, ahol az egyének belépnek a társadalomba és társadalmi csoportokhoz csatlakoznak, valamint belépnek a felnőtt életbe és létbe – a fizikai lét szintjére korlátozódik. Ez megmutatja, mennyire kulcsfontosságú a család kondicionálása a társadalomba és a felnőtt életbe belépő ember számára. Vagyis amikor az emberek elérik a felnőttkort és belépnek a társadalomba, a világi ügyekre vonatkozó filozófiájuk java része a szüleik örökségéből és a családjuk befolyásából ered. Ebből a szempontból azt is elmondhatjuk, hogy a család a legkisebb társadalmi egységként mindenekelőtt formáló szerepet játszik az ember gondolatainak, valamint a világ kezelésére vonatkozó különféle módszereinek és alapelveinek, sőt még az életszemléletének az alakításában is. Tekintve, hogy ezek a különféle gondolatok, nézőpontok, a világ kezelésére vonatkozó módszerek és létszemlélet negatívak, nem igazodnak az igazsághoz, nincs közük az igazsághoz, sőt, akár azt is mondhatjuk, hogy ellentétesek az igazsággal, és nem Istentől származnak, ezért szükségessé válik, hogy az emberek elengedjék a családjuk kondicionálását. Ha fontolóra vesszük a családi kondicionálás következményeit, látjuk, hogy az ellentmond az igazságnak és nincs összhangban vele, szembehelyezkedik Istennel, és lényegében elmondható, hogy a család az a hely, ahol a Sátán megrontja az emberiséget, és arra vezeti az embereket, hogy megtagadják Istent, ellenálljanak Neki és a rossz utat kövessék az életben. Ebből a nézőpontból vajon mondhatjuk-e azt, hogy a család a legkisebb társadalmi egységként az a hely, ahol az embereket eredetileg megrontják? Noha azt mondani, hogy a Sátán és a társadalmi irányzatok rontják meg az embereket egy tág perspektíva, amikor konkrétumokról van szó, a családot kell annak a helynek tekinteni, ahol az emberek eredetileg elfogadják a megrontást és a negatív gondolatokat, a gonosz irányzatokat és a Sátán nézőpontjait. Pontosabban az egyének által elfogadott megrontás a szüleiktől, az idősebbektől, más családtagoktól, valamint az egész családjuk szokásaitól, értékeitől, hagyományaitól stb. származik. Mindenesetre, a család az a kiindulópont, ahol az emberek találkoznak a megrontással, elfogadják a Sátán gonosz gondolatait és irányzatait, és az emberek ott kezdenek elfogadni különféle romlott és gonosz gondolatokat a formálódásuk évei alatt. A család olyan szerepet játszik, amelyet sem a társadalom egésze, sem a társadalmi irányzatok, sem pedig a Sátán nem tud játszani az emberek megrontásában. Ez pedig az, hogy megismerteti az egyéneket a Sátán gonosz irányzataiból eredő különféle gondolatokkal és nézőpontokkal, mielőtt belépnek a társadalomba és társadalmi csoportokhoz csatlakoznak. Függetlenül attól, hogyan fogalmazzuk meg, a Sátánhoz tartozó gondolataid és nézőpontjaid elsődleges forrása a család. Ezért, hogy segítsünk az embereknek elengedni a különféle téves gondolatokat és nézőpontokat, nem csupán a társadalomból származó széles körben elterjedt téves gondolatokat és nézőpontokat, hanem a családi kondicionálásból eredő különféle gondolatokat és nézőpontokat, valamint a világ kezelésére vonatkozó alapelveket is fel kell ismerni és boncolgatni kell. A család maga az emberi társadalom egészének része, nem pedig a gyülekezet és nem Isten háza, és bizonyosan nem a mennyek országa. Mindössze a legkisebb egység a társadalomban, amely a romlott emberiség körében jött létre, és ezt a legkisebb egységet is a romlott emberiség alkotja. Ezért, ha valaki meg akar szabadulni a különféle téves gondolatok és nézőpontok korlátaitól, kötelékeitől és problémáitól, először el kell gondolkodnia a családi kondicionálástól kapott különféle gondolatokon és nézőpontokon, meg kell értenie és boncolgatnia kell azokat, amíg eljut odáig, hogy el tudja engedni őket. Ez egy pontos gyakorlati alapelv az emberek családi kondicionálásának elengedéséhez.

Korábban az emberek családi kondicionáltságáról beszélgettünk, ami olyasmikkel kapcsolatos, mint az életszemléletük, a túlélési szabályaik, a viselkedést és a világ kezelését illető alapelveik és módszereik, valamint egyes íratlan játékszabályok a társadalomba való belépéskor. Melyek az e témakörbe tartozó egyes életszemléletek? Például: „Ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja a nevét” és „Az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kérge”. Mely alapelveket nevelik a családok az emberekbe a világ kezelését illetően? Többek között: „A harmónia kincs; a türelem drágakő”, és „Kompromisszummal sokkal könnyebb megoldani egy konfliktust”. Mi más? („Ahogy egy kerítést is három karóval kell megtámasztani, egy ügyes embernek is szüksége van három másik támogatására” és „Amikor valaki megkongat egy gongot, hallgass a zengésére; amikor valaki beszél, hallgass a hangjára”. Ezek szintén a világ kezelésére vonatkozó módszerek és alapelvek.) Vannak valamiféle társadalmi játékszabályok? Például: „Azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét”? (Igen.) „Sok beszédnek sok az alja”. Még valami? (Néha a hóhért akasztják.) Ez is egy, de legutóbb erről nem beszéltünk. Ezenkívül a szüleid gyakran mondták neked, hogy „Odakinn a világban legyen metsző az ítéleted, finom a beszéded és éles a szemed. »Tartsd nyitva a szemed minden útra, a füled pedig minden irányba.« Ne légy annyira megrögzött a szokásaidban.” Aztán ott van az, hogy „Soha nem árt, ha bókolsz valakinek”, és hogy „Az árral kell menned, bárhol is vagy. A törvény nem érvényesíthető, ha mindenki jogsértő. Ha kétségeid vannak, kövesd a tömeget.” Ezek mind a játékszabályok típusai. Aztán vannak afféle szólások, hogy „Egy hölgy szépíti magát azoknak, akik csodálják, míg egy úriember az életét áldozza azokért, akik megértik őt” és hogy „Csúnya nők nincsenek, csak lusták”. Melyik csoportba tartoznak ezek? Ezek a mindennapi élet csoportjába tartoznak; megmondják neked, hogyan élj és hogyan bánj a fizikai testeddel. Aztán vannak afféle szólások, mint: „A szülőnek mindig igaza van”, „Anya a legjobb a világon”, „Az alma nem esik messze a fájától” és „Tanítás nélkül etetni az apa hibája.” Ezek a családi ragaszkodás és érzés gondolataira és nézőpontjaira vonatkoznak. Az emberek azt is gyakran mondják, hogy „A holtak az élők szemében nagyszerűek” – miután valaki meghal, naggyá lesz. Ha magasabb státuszt akarsz, ha azt akarod, hogy az emberek jókat mondjanak rólad és tiszteljenek, meg kell halnod. Amint meghalsz, naggyá leszel. „A holtak az élők szemében nagyszerűek” – ez valamiféle neveséges logika? Azt mondják, hogy „Halottakról jót, vagy semmit. A holtak az élők szemében nagyszerűek. Tisztelni kell őket!” Függetlenül attól, hogy mennyi rossz dolgot tett az illető, a halála után naggyá lesz. Hát nem a jó és a rossz közötti különbségtétel teljes hiányát, valamint az alapelvek hiányát mutatja ez abban, ahogyan az emberek viselkednek? (De igen.) „A szülőnek mindig igaza van.” Legutóbb részletesen beszélgettünk erről. Ezek az egyéb szólások, mint például „Tanítás nélkül etetni az apa hibája” és „Az alma nem esik messze a fájától” nem képezték a beszélgetés részét, de vajon nem könnyű felismerni őket? Vajon helyes az a szólás, hogy „Tanítás nélkül etetni az apa hibája”? Úgy tűnik, hogy az apa nevelése nagyon fontos. Milyen útra terelheti egy apa az embereket? Vajon a helyes útra terelhet téged? Arra vezethet, hogy imádd Istent és tényleg jó emberré válj? (Nem.) Apád azt mondja neked: „A férfiak nem könnyen ejtenek könnyeket”, te azonban fiatal vagy, és sírsz, amikor sértve érzed magad. Apád megszid, mondván: „Tartsd vissza! Légy igazi férfi. Minden apróságon sírsz, te semmirekellő!” Miután ez történik, erre gondolsz: „Nem ejthetek könnyet; ha sírok, semmirekellő vagyok.” Visszatartod a könnyeidet, nem mersz sírni, és titokban sírsz a takaród alatt éjjelente. Férfiként még ahhoz sincs jogod, hogy természetesen kifejezd vagy közvetítsd az érzelmeidet; nincs jogod a sírást választani, vissza kell tartanod, bármikor is sértve érzed magad. Ezt a nevelést kaptad az apádtól, és ez a valódi jelentése annak, hogy „Tanítás nélkül etetni az apa hibája”. Az apád, az anyád és az idősebb nemzedék mind ragaszkodik ehhez a neveléshez, mondván: „Te fiúként mindenen sírsz: sírsz, amikor sértve érzed magad és amikor odakinn megvertek. Te semmirekellő! Megütöttek, miért nem ütöttél vissza nekik? Megütöttek, hát ne játssz velük többet. Amikor újra találkozol velük, és úgy látod, hogy el tudod verni őket, akkor tedd meg; ha nem, akkor fuss el. Nézd, hogyan viselte Han Xin^[a] a megaláztatást, amikor arra kényszerítették, hogy mások lába között kússzon. Nem sírt; ilyen egy igazi férfi!” Így nevelik az apák a fiaikat, és így ültetik el bennük az igazi férfiasság gondolatát. A férfiak nem beszélhetnek a bajaikról és nem ejthetnek könnyeket; magukban kell tartaniuk. Mondd meg Nekem, mennyi igazságtalanságot kell elviselniük a férfiaknak? Ebben a társadalomban a férfiaknak el kell tartaniuk a családjukat, gyermeki jámborságot kell tanúsítaniuk az őseikkel szemben, és nem mernek panaszkodni, bármennyire fáradtak is. Nem számít, mennyi igazságtalanságot viseltek el, nem ereszthetik ki a gőzt. Hát nem méltánytalan ez a férfiakkal szemben? (De igen.) Hogyan éreztétek magatokat, amikor az apátok így nevelt titeket? Ha alkalmanként sírni akartál, mit mondott az apád? „Én, xy egész életemben bölcs voltam, és arra törekedtem, hogy kitűnjek. Hogyan nevelhettem egy ilyen nyomoroncot, mint te vagy? Amikor annyi idős voltam, mint te most, már magam tartottam el a családot. Nézz magadra, te dédelgetett, elkényeztetett semmirekellő!” Hogy éreztétek magatokat? A szüleid és a nagyszüleid neveltek, mondván: „A család pillére a férfi. Miért támogatunk téged? Miért küldünk főiskolára? Azért, hogy segítsünk eltartanod a családot, nem pedig azért, hogy sírj és megbántva érezd magad, amikor csak valami felmerül.” Hogy éreztétek magatokat, amikor apátok és a vének ezeket mondták? Úgy érezted, hogy megbántottak, vagy nem vetted zokon? (Lesújtva éreztem magam és megbántottak.) Nem volt más választásod, mint hogy elfogadd, vagy nehezteltél a szívedben? (Nehezteltem, de el kellett fogadnom.) Miért tettél így? (Mert úgy éreztem, hogy ilyen körülmények között és társadalmi rendszerben nincs más választásom.) A társadalom így pozicionálja az embereket. Efféle társadalmi körülmények közé születnek, és senkinek nincs választása. Az apádtól és az idősebbektől kapott nevelés a társadalomtól származott; miután ők is ebben az ideológiai nevelésben részesültek, beléd oltották ezeket a társadalomtól származó gondolatokat. Valójában amikor a formálódásuk évei alatt elfogadták ezeket a gondolatokat és nézőpontokat, ők is vonakodva tették. Ahogyan idősödtek, továbbadták ezeket a gondolatokat a következő nemzedéknek. Nem vették fontolóra, hogy a következő nemzedéknek el kellene-e fogadnia ezeket a gondolatokat és nézőpontokat, vagy hogy azok helyesek-e, ugyanis így nőttek fel. Úgy vélték, az embereknek így kell élniük; mit számít, ha megbántanak, a lényeg az, hogy ha elfogadod ezeket a gondolatokat, az segíteni fog abban, hogy megvesd a lábad a társadalomban, és mások ne félemlítsenek meg. Miért van az, hogy ők is elviselték ezeket a sérelmeket, és hozzád hasonlóan lesújtva és bosszúsnak érezték magukat, ám mégis továbbadják neked ezeket a gondolatokat és nézőpontokat? Az egyik ok az, hogy természetszerűleg elfogadtak különféle gondolatokat és nézőpontokat a társadalomtól, amelyek lehetővé tették számukra a társadalmi irányzatokba való beolvadást és segítettek megvetni a lábukat a társadalomban. Mindenki ezeket a gondolatokat és nézőpontokat követi az élet irányelveiként és mércéiként, anélkül, hogy bárki megkérdőjelezné őket, illetve szakítani akarna velük vagy fel akarna lázadni ellenük. Ez az egyik szempont – a túlélés érdekében. A másik, a fő szempont az, hogy az emberekből hiányzik a pozitív és a negatív dolgok közötti különbségtétel képessége. Miért van ez? Azért, mert az emberek nem értik az igazságot, és nincsenek meg a helyes gondolataik és nézőpontjaik a túlélést, a világ kezelését, illetve a követendő utat illetően. A társadalomhoz való alkalmazkodás, a beilleszkedés, és a társadalomban, valamint a társadalmi csoportokban való túlélés érdekében az embereknek aktívan vagy passzívan el kell fogadniuk a világ kezelésére vonatkozó különféle alapelveket és a társadalom alkotta játékszabályokat. Az alkalmazkodás célja az, hogy az emberek beilleszkedjenek a társadalomba és életben maradjanak. Azonban mivel az emberek nem értik az igazságot, nincs más választásuk, mint hogy ezeket az alapelveket válasszák a világ kezelésére vonatkozóan, a társadalom alkotta játékszabályok mellett. Ezért férfiként, amikor apád azt tanította neked, hogy „A férfiak nem könnyen ejtenek könnyeket”, bár megbántva érezted magad, és le akartad vezetni a frusztrációdat, nem volt módod megcáfolni, és nem is láthattad tisztán, amit mond. Végül amiért elfogadtad a szívedben, az az volt, hogy „Bár az apám szavai kissé durvák és nehéz hallani őket, és bár ezeknek a szavaknak az elfogadása ellenkezik az akaratommal, az én érdekemben teszi ezt, úgyhogy el kell fogadnom őket.” Gyermekként a lelkiismeretük és a gyermeki jámborságuk miatt az embereknek engedményeket kell tenniük, és el kell fogadniuk ezeket a gondolatokat és nézőpontokat. Függetlenül attól, hogy az emberek családi kondicionálásának melyik aspektusáról van szó, folyamatosan ilyen állapotban vannak, és folyamatosan nevelik őket ezeken a módszereken keresztül, amíg végül saját maguk ellenére el nem fogadják őket. A folyamatos elfogadás eme folyamatán keresztül ezek a helytelen és negatív gondolatok és nézőpontok fokozatosan az ember megbensőbb lényébe ivódnak, avagy lassan és egyre inkább beszivárognak a gondolataikba és a nézőpontjaikba, majd a különféle alapjaivá válnak annak, ahogyan viselkednek és a világot kezelik. Ezt a folyamatot találóan úgy jellemezhetjük, mint amikor valaki romláson esik át, mivel a téves gondolatok és nézőpontok elfogadásának folyamata egyben a romlás folyamata. Ki rontotta meg tehát az embereket? Elvont értelemben a Sátán, a gonosz irányzatok rontották meg őket; pontosabban a családjuk, még pontosabban pedig a szüleik rontották meg őket. Ha ezt tíz évvel ezelőtt mondtam volna, talán egyikőtök sem lett volna képes elfogadni, és talán mind ellenséges érzéseket tápláltatok volna Irányomban. Most azonban a többségetek racionálisan helyesként tudja elfogadni ezt az állítást, és „áment” tud rá mondani, nem igaz? (De.) Miért helyes ez az állítás? Hogy ezt megértsék, az embereknek fokozatosan el kell jutniuk oda, hogy méltányolják a tapasztalásuk során. Minél konkrétabb és mélyebb a méltánylásod, és a tapasztalataid minél jobban tükrözik ezt, annál inkább egyet tudsz érteni ezzel az állítással.

A családi kondicionálás valószínűleg még sok játékszabályt foglal magában a viselkedésre és a világ kezelésére vonatkozóan. A szülők például gyakran mondják, hogy „Az ember soha ne szándékozzon ártani másoknak, ám mindig óvakodjon a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neki; túlságosan ostoba és hiszékeny vagy.” A szülők gyakran ismételgetnek efféle szavakat, és még a vének is gyakran zsémbeskednek veled, mondván: „Légy jó ember, ne árts másoknak, de mindig óvakodj a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neked. Minden ember rossz. Talán úgy látod, hogy valaki külsőleg szép dolgokat mond neked, de nem tudod, mit gondol. Az emberek szíve a bőrük alatt rejtőzik, és amikor tigrist rajzolsz, a bőrét megmutatod, de a csontját nem; amikor ismersz egy embert, az arcát ismerheted, de a szívét nem.” Van helyes oldala ezeknek a mondatoknak? Ha szó szerint vesszük mindegyiket, nincs semmi baj az ilyen mondatokkal. Hogy valaki mit gondol valójában mélyen legbelül, hogy a szíve gonosz vagy kedves-e, azt nem lehet tudni. Lehetetlen belelátni az ember lelkébe. Az e mondatok mögötti jelentés látszólag helyes, ám azok csak egyfajta doktrínák. Melyik az az alapelv, amelyet az emberek végső soron ebből a két mondatból levezetnek a világ kezelésére vonatkozóan? Az, hogy „Az ember soha ne szándékozzon ártani másoknak, ám mindig óvakodjon a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neki”. Ezt mondja az idősebb nemzedék. A szülők és a vének gyakran mondják ezt, és folyamatosan tanáccsal látnak el, mondván: „Légy óvatos, ne légy ostoba, és ne fedj fel mindent, ami a szívedben van. Tanulj meg elővigyázatosnak lenni, és légy éber. Még a jó barátoknak se tárd fel a valódi éned, és ne fedd fel a szíved. Ne kockáztasd értük az életedet.” Vajon helyes a vének ezen intése? (Nem, ez csalárd módokat tanít az embereknek.) Elméletben az elsődleges célja jó: hogy megvédjen, hogy megóvjon attól, hogy veszélyes helyzetekbe kerülj, hogy megóvjon attól, hogy mások ártsanak neked vagy becsapjanak, hogy védje a fizikai érdekeidet, a személyes biztonságodat és az életedet. Arra való, hogy távol tartson a bajtól, a perektől és a kísértésektől, és lehetővé tegye, hogy minden egyes nap békében, zökkenőmentesen és boldogan élj. A szülők és a vének elsődleges célja egyszerűen az, hogy megvédjenek. A mód, ahogyan védelmeznek, az alapelvek, amelyek követését javasolják számodra, és a gondolatok, amelyeket beléd nevelnek, azonban egyáltalán nem helyesek. Bár az elsődleges céljuk helyes, a gondolatok, amelyeket beléd nevelnek, öntudatlanul szélsőséghez vezetnek téged. Az általuk beléd nevelt gondolatok válnak annak alapelvévé és alapjává, ahogyan a világot kezeled. Amikor az osztálytársaiddal, kollégáiddal, munkatársaiddal, feletteseiddel és a társadalomban mindenféle emberrel, mindenféle rendű és rangú emberrel érintkezel, öntudatlanul ezek a szüleid által elültetett védelmező gondolatok válnak a legalapvetőbb talizmánoddá és alapelveddé, amikor emberi kapcsolatokkal járó dolgokkal foglalkozol. Mi ez az alapelv? Az, hogy Nem fogok ártani neked, de mindenkor óvakodnom kell tőled, nehogy megtévessz vagy becsapj, hogy elkerüljem, hogy bajba vagy peres ügybe keveredjek, hogy megakadályozzam, hogy a családi vagyonom elússzon, illetve a családom tagjait elérje a vég, valamint, hogy elkerüljem, hogy börtönben végezzem. Ha ilyen gondolatok és nézőpontok vezérlete alatt, ebben a társadalmi csoportban élsz, ilyen hozzáállással kezelve a világot, csak még levertebbé, még kimerültebbé és még fáradtabbá válhatsz testileg, lelkileg egyaránt. Ezt követően még ellenállóbbá válsz ezzel a világgal és emberiséggel szemben, és még inkább idegenkedsz tőlük, még inkább megvetve őket. Miközben megvetsz másokat, elkezded kevesebbre tartani magad, és úgy érzed, nem emberhez hasonlatos módon élsz, hanem fáradt és lehangolt életet folytatsz. Annak érdekében, hogy elkerüld mások bántását, folyamatosan résen kell lenned, az akaratoddal szembenálló dolgokat cselekedve és mondva. A saját érdekeid és a személyes biztonságod védelmére törekedve az életed minden aspektusában hamis álarcot viselsz és leplezed magad, és soha nem mersz egy igaz szót sem szólni. Ebben a helyzetben, ezek mellett a túlélési feltételek mellett a belső éned nem talál feloldozást és szabadságot. Gyakran szükséged van valakire, aki nem árt neked és soha nem fogja fenyegetni az érdekeidet, valakire, akivel megoszthatod a legbensőbb gondolataidat és akinek kibeszélheted a frusztrációidat, anélkül, hogy bármilyen felelősséget viselnél a szavaidért, nevetség, csípős megjegyzések, gúnyolódás tárgyává válnál, illetve bármilyen következményt kellene vállalnod. Egy olyan helyzetben, ahol a világ kezelésére vonatkozó alapelved az a gondolat és nézőpont, miszerint „Az ember soha ne szándékozzon ártani másoknak, ám mindig óvakodjon a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neki”, a belső énedet félelem és bizonytalanság tölti el. Természetes, hogy levertnek érzed magad, képtelen vagy a felszabadulásra, és szükséged van valakire, aki vigasztal, akit a bizalmadba avathatsz. Ezért, ezekből az aspektusokból ítélve, bár a szüleid által a világ kezelését illetően tanított alapelvnek – „Az ember soha ne szándékozzon ártani másoknak, ám mindig óvakodjon a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neki” – sikerülhet megóvnia téged, ez egy kétélű kard. Miközben bizonyos mértékig védi a fizikai érdekeidet és a személyes biztonságodat, lehangolttá és nyomorulttá is tesz, olyanná, aki képtelen feloldozást találni, sőt, még inkább kiábrándulsz ebből a világból és az emberiségből. Ezzel egyidőben mélyen legbelül kezd halványan eleged lenni abból, hogy ilyen gonosz korszakba születtél, ilyen gonosz emberek csoportja közé. Nem érted, miért kell élniük az embereknek, miért olyan kimerítő az élet, miért kell álarcot viselniük és álcázniuk magukat mindenütt, ahová csak mennek, és miért kell neked állandóan óvakodnod másoktól a saját érdekeid kedvéért. Vágysz rá, hogy igazat mondhass, ám a következmények miatt nem teheted. Valódi ember akarsz lenni, nyíltan beszélni és viselkedni, és elkerülni, hogy hitvány ember legyél, illetve titokban aljas és szégyenteljes tetteket hajts végre, kizárólag a sötétségben élve, ám ezek egyikét sem tudod megtenni. Miért nem tudsz egyenes gerinccel élni? Amint a múltbéli tetteiden gondolkodsz, halvány megvetést érzel. Gyűlölöd ezt a gonosz irányzatot és ezt a gonosz világot és irtózol tőlük, ugyanakkor mélyen utálod magad, és megveted azt, akivé lettél. Mégis, semmit sem tehetsz. Bár a szüleid a szavaik és a tetteik révén továbbadták neked ezt a talizmánt, akkor is azt az érzést kelti benned, mintha az életedből hiányozna a boldogság és a biztonságérzet. Amikor a boldogság, biztonság, tisztesség és méltóság e hiányát érzed, egyrészt hálás vagy a szüleidnek, hogy neked adták ezt a talizmánt, másrészt bosszús vagy, amiért rád helyezték ezeket a láncokat. Nem érted, miért mondták a szüleid, hogy így viselkedj, miért kell így viselkedned azért, hogy megvesd a lábad a társadalomban, hogy beilleszkedj ebbe a társadalmi csoportba és hogy megvédd magad. Bár ez egy talizmán, egyfajta béklyó is, ami miatt szeretetet és gyűlöletet is érzel a szívedben. De mit tehetsz? Nincs meg a helyes utad az életben, senki sem mondja meg, hogyan élj vagy hogyan kezeld a dolgokat, amelyek az utadba kerülnek, és senki sem mondja meg, hogy amit teszel, az helyes vagy helytelen-e, illetve hogyan kellene az előtted álló úton járnod. Csak zavartságon, tétovázáson, fájdalmon és nyugtalanságon keresztül tudsz menni. Ezek azoknak a világi ügyekre vonatkozó filozófiáknak a következményei, amelyeket a szüleid és a családod beléd neveltek, ami miatt az a legegyszerűbb kívánságod, hogy egyszerű ember legyél, nevezetesen, az a vágyad, hogy képes legyél tisztességesen viselkedni, anélkül, hogy a világ kezelését illető eme eszközökhöz folyamodnál, nem valósulhat meg. Csak egy lealjasult módon tudsz élni, kompromisszumokat kötve és a saját hírneved kedvéért élve, különösen megkeményítve magad, hogy óvakodj másoktól, úgy téve, mintha vad, nagy és hatalmas, valamint erős és rendkívüli lennél, elkerülendő, hogy megfélemlítsenek. Csak így tudsz élni, akaratod ellenére, ami miatt utálod magad, de nincs választásod. Mivel sem a képességed, sem az utad nincs meg ahhoz, hogy elkerüld a világ kezelésének eme módjait és stratégiáit, csak hagyhatod, hogy ezek a családod és szüleid által beléd ültetett gondolatok manipuláljanak. Eme öntudatlan folyamat során az embereket a családjuk és a szüleik által beléjük nevelt gondolatok bolonddá teszik és irányítják, mivel nem értik az igazságot, sem azt, hogy miként éljene, így hát csak a sorsra bízhatják ezt. Még ha a lelkiismeretükben még mindig van is egy kis érzés, vagy egy kicsit is vágynak arra, hogy emberi hasonlatossággal éljenek, hogy tisztességesen boldoguljanak és versenyezzenek másokkal, bármi is legyen a kívánságuk, nem tudnak elmenekülni a családjuktól származó különféle gondolatok és nézőpontok kondicionálásától és irányításától, és végül csak ahhoz a családjuk által beléjük ültetett gondolathoz és nézőponthoz tudnak visszatérni, miszerint „Az ember soha ne szándékozzon ártani másoknak, ám mindig óvakodjon a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neki”, ugyanis nincs más útjuk, amelyen mehetnének – nincs választásuk. Mindezt az okozza, hogy az emberek nem értik az igazságot, és nem sikerül megszerezniük az igazságot. A szülők persze azt is mondják neked, hogy „amikor tigrist rajzolsz, a bőrét megmutatod, de a csontját nem; amikor ismersz egy embert, az arcát ismerheted, de a szívét nem”; mesélnek neked a másokkal szembeni védekezés művészetéről, és azt mondják, hogy tedd ezt, hiszen mindenki ravasz; könnyen részednek, ha nem látsz át az embereken, a belső gondolataik nem feltétlenül ugyanazok, mint a külső megjelenésük, valaki talán a felszínen igaznak és kedvesnek tűnik, a szíve azonban kígyóhoz vagy skorpióhoz hasonlóan mérges; vagy valaki látszólag beszélhet jóindulatról, igazságról, illendőségről, bölcsességről és megbízhatóságról, csupa helyes dolgot szólva, a beszéde tele lehet igazságossággal és erkölcsiséggel, de mélyen a szívében és a lelkében rendkívül mocskos, megvetendő, alantas és elvetemült. Ezért csak a szüleid által beléd nevelt gondolatok és nézőpontok alapján közelíthetsz másokhoz és léphetsz kapcsolatba velük.

„Az ember soha ne szándékozzon ártani másoknak, ám mindig óvakodjon a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neki”, és „amikor tigrist rajzolsz, a bőrét megmutatod, de a csontját nem; amikor ismersz egy embert, az arcát ismerheted, de a szívét nem” – ezek a szüleid által beléd nevelt legalapvetőbb alapelvek a világ kezelésére vonatkozóan, valamint az emberek szemlélésének és a tőlük való óvakodás legalapvetőbb kritériumai. A szülők elsődleges célja, hogy megvédjenek és segítsenek téged a védekezésben. Egy másik szemszögből azonban ezek miatt a szavak, gondolatok és nézőpontok miatt még inkább úgy érzed, hogy a világ veszélyes és az emberek megbízhatatlanok, ami oda vezet, hogy teljességgel hiányoznak belőled a pozitív érzések mások iránt. De valójában hogyan különböztetheted meg az embereket és tekinthetsz másokra? Milyen emberekkel tudsz kijönni, és mi lenne a helyes viszony az emberek között? Hogyan kellene az embernek alapelvek szerint érintkeznie másikkal, és hogyan teremthet az ember tisztességes és harmonikus kapcsolatot másokkal? A szülők semmit sem tudnak ezekről a dolgokról. Ők csak azt tudják, hogyan kell trükköket alkalmazni, mesterkedni és különféle játékszabályokat, valamint stratégiákat használni a világ kezelésére, hogy óvakodjanak az emberektől, és hogy kihasználjanak és irányítsanak másokat, hogy megóvják magukat mások ártásától, függetlenül attól, hogy ők mennyire ártanak másoknak. Miközben ezeket a gondolatokat és nézőpontokat tanítják a gyermekeiknek, a dolgok, amelyeket a szüleik beléjük nevelnek, csupán bizonyos stratégiák a világ kezelését illetően. Nem többek stratégiáknál. Mit foglalnak magukban ezek a stratégiák? Mindenféle trükköt, játékszabályt, hogy miként tegyenek mások kedvére, hogyan védjék a saját érdekeiket és hogyan érjék el a legnagyobb személyes hasznot. Vajon az igazságot jelentik ezek az alapelvek? (Nem.) A helyes utat, amelyet az emberek követhetnek? (Nem.) Egyik sem a helyes út. Akkor tehát mi a lényege ezeknek a szülők által beléd nevelt gondolatoknak? Nem felelnek meg az igazságnak, nem a helyes út és nem pozitív dolgok. Akkor micsodák? (Teljes egészében a Sátán filozófiája, amely megront minket.) Az eredményeket nézve, megrontják az embereket. Akkor tehát mi a lényege ezeknek a gondolatoknak? Például „az ember soha ne szándékozzon ártani másoknak, ám mindig óvakodjon a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neki” – vajon ez a másokkal való érintkezés helyes alapelve? (Nem, ezek teljes egészében negatív dolgok, amelyek a Sátántól származnak.) Negatív dolgok, amelyek a Sátántól származnak – mi tehát a lényegük és a természetük? Vajon nem trükkök? Nem stratégiák? Nem taktikák mások megnyerésére? (De igen.) Nem az igazságba való belépés gyakorlati alapelvei, sem pozitív alapelvek és irányok, amelyekkel Isten viselkedni tanítja az embereket; a világ kezelésére vonatkozó stratégiák, trükkök. Emellett, vajon ugyanez a természete az afféle mondatoknak, hogy „amikor tigrist rajzolsz, a bőrét megmutatod, de a csontját nem; amikor ismersz egy embert, az arcát ismerheted, de a szívét nem”? (Igen.) Vajon ezek a mondatok nem azt mondják neked, hogy válj ravasszá, ne légy egyszerű, egyenes és tisztességes, hogy nehéz legyen olvasni a gondolataidban, és nehezítsd meg mások számára, hogy átlássanak rajtad? Az eme gondolatok és nézőpontok közvetítette, a világ kezelésére vonatkozó konkrét alapelvek vajon nem azt mondják neked, hogy használj stratégiákat a másokkal való érintkezéskor, hogy tanulj meg megnyerni másokat, valamint tanuld meg az emberek között minden korban keringő játékszabályokat? (De igen.) Egyesek azt mondják: „A szülők azért mondják az embereknek ezeket a mondatokat, hogy megtanítsák őket arra, hogyan óvakodjanak másoktól, és megtanulják, hogyan szemléljék az embereket.” Megmondták neked, hogyan szemlélj másokat? Nem mondták meg, hogyan szemlélj másokat, nem mondták meg, hogy a helyes alapelvek szerint közelíts a különböző emberekhez, hanem inkább azt mondták, hogy használd a megfelelő trükköket és mesterkedéseket, hogy kiszolgáld a különböző emberek szükségleteit és stratégiáit. Például a főnököd vagy a felettesed aljas és szoknyavadász. Arra gondolsz: „A főnök a felszínen tiszteletreméltónak tűnik, becsületesnek látszik, ám mindezek színe alatt valójában szoknyavadász. A lelke mélyén ilyen hitvány alak. Jól van, majd a kedvében járok, megnézem, melyik nő csinos, odamegyek hozzá, és bemutatom a főnöknek, hogy örömöt szerezzek neki.” A világ kezelésére vonatkozó stratégia ez? (Igen.) Például amikor látsz valakit, akit érdemes kihasználni és megéri kapcsolatba lépni vele, ám nem könnyű ujjat húzni vele, erre gondolsz: „Hízelgő szavakat kell mondanom neki, amit csak hallani akar.” Az illető azt mondja: „Szép idő van ma.” Te így válaszolsz: „Igazán szép idő van ma, és holnap is szép lesz.” Ő azt mondja: „Ma igazán hideg van.” Te azt mondod: „Igen, hideg van. Miért nem veszel fel valami melegebbet? Az én kabátom meleg, rajta, vedd fel.” Amint ásít, sietve párnát nyújtasz neki; amikor előveszi az orvosságos üveget, gyorsan vizet töltesz neki; amikor evés után leül, gyorsan teát főzöl neki. Vajon nem a világ kezelésére vonatkozó stratégiák ezek? (De igen.) Ezek a világ kezelésére vonatkozó stratégiák. Miért vagy képes használni ezeket a stratégiákat? Miért akarsz hízelegni neki? Ha nem lenne szükséged rá, és nem jelentene hasznot számodra, így kezelnéd? (Nem.) Nem. Ahogyan az emberek szokták mondani: „Jutalom nélkül soha ne mozdítsd az ujjad sem”. Olyan, mint ha locsolót viszel a zöldségeskertbe, csak a hasznosakat öntözd meg. Tevékenyen mész, és hízelegsz azoknak, akik hasznosak számodra. Amint lemondanak vagy eltávolítják őket a pozíciójukból, azonnal kihűl a lelkesedésed irántuk, és nem veszel róluk tudomást. Amikor hívnak, vagy kikapcsolod a telefonod, vagy pedig úgy teszel, mintha foglalt lenne a vonal, és nem veszed fel. Amikor találkozol velük, üdvözölnek, és azt mondják: „Szép idő van ma”, te lerázod őket, mondván: „Ó igen. Viszlát, majd beszélünk később, ha valami felmerül, egyszer majd meghívlak enni egyet.” Üres ígéretek, aztán pedig nem veszel tudomást róluk, nem keresed őket, sőt, le is tiltod őket. A szüleik által az emberekbe nevelt különféle gondolatok és nézőpontok láthatatlan védőfalat emelnek a szívük fölé. Ezzel egyidőben a világ kezelését, illetve a túlélést illető néhány alapvető módot is beléjük nevelnek, megtanítva az embereknek, hogyan játsszanak két kapura és hogyan olvadjanak be egy társadalmi csoportba, hogyan vessék meg a lábukat a társadalomban, és hogyan ne félemlítsék meg őket egy embercsoportban. Bár mielőtt beléptél a társadalomba, a szüleid nem mutattak pontos utat ahhoz, hogyan kezelj bizonyos helyzeteket, a szülők, illetve a család kondicionálása a világ kezelését illető ezen módok és alapelvek tekintetében megadta neked a világ kezelésére vonatkozó alapvető nézeteket és alapelveket. Melyek ezek a világ kezelésére vonatkozó alapvető nézetek és alapelvek? Megtanítanak, hogyan viselj álarcot, amikor az emberekkel érintkezel, hogyan élj álarccal minden társadalmi csoportban, és végül elérd a célod, hogy megóvd a hírneved és a hasznod attól, hogy veszteséget szenvedjen, és ezzel egyidőben megszerezd a hírnevet és a hasznot, amire vágysz, illetve elérd a személyes biztonság alapvető biztosítékát. A szüleid által beléd nevelt gondolatokból és nézőpontokból, valamint a világ kezelésére vonatkozó különféle stratégiákból látható, hogy a szülők nem tanítottak meg arra, hogyan légy méltóságteljesebb ember, hogyan légy valódi ember, hogyan légy jó teremtett lény, illetve hogyan légy olyan ember, akinek birtokában van az igazság. Ellenkezőleg, azt mondták meg, hogyan tévessz meg másokat, hogyan óvakodj másoktól, hogyan használj stratégiákat a különböző emberekkel való érintkezésben, illetve milyen az emberek szíve és milyen az emberiség. A szüleidtől származó eme gondolatok és nézőpontok kondicionálása alatt a belső éned folyamatosan egyre sötétebbé válik, és ellenszenvet alakítasz ki az emberek iránt. A fiatal szívedben – még mielőtt bármiféle stratégiád lenne is a világ kezelésére vonatkozóan – már van egy kezdetleges és alap meghatározásod az emberiségről, illetve egy kezdetleges és alapvető alapelved arra vonatkozóan, hogyan kezeld a világot. Milyen szerepet játszanak tehát a szülők abban, ahogyan a világot kezeled? Kétségkívül azt a szerepet töltik be, hogy rossz útra terelnek; nem arra vezetnek, hogy a jó úton járj, és nem terelnek az emberi élet helyes útja felé pozitív és proaktív módon, hanem tévútra vezetnek.

Azonkívül, hogy afféle szólásokkal kondicionálják a gyermekeiket, hogy „A férfiak nem könnyen ejtenek könnyeket”, a szülők gyakorta mondják a fiúknak: „»Egy jó kakas nem harcol kutyákkal; egy rendes férfi nem harcol nőkkel«; ne ugrass lányokat és ne harcolj velük; ne ereszkedj le a szintjükre; ők lányok, neked pedig csínján kell bánnod velük.” Miért kell csínján bánnod velük? Ha valami rosszat tettek, ne bánj csínján velük és ne kényeztesd el őket. A férfiak és a nők egyenlők. Anya és apa hozta világra és nevelte őket, épp, ahogyan téged, miért kellene hát csínján bánnod velük? Csak mert nők? Amikor rosszat tesznek, meg kell büntetni őket, fel kell világosítani őket erről, el kell ismerniük a hibájukat, bocsánatot kérniük, megérteniük, hogy mit tettek rosszul, és azt, hogy legközelebb, amikor ilyen dolgokkal találkoznak, nem szabad megismételniük ugyanazt a hibát. Meg kell tanulnod, hogyan segítsd őket, ahelyett, hogy azt a szüleid által a helyzet megközelítését illetően tanított alapelvet követnéd, miszerint: „egy rendes férfi nem harcol nőkkel”. Időnként minden ember hibázik, férfiak és nők egyaránt. Amikor megteszik, el kell ismerniük a hibáikat, és meg kell bánniuk azokat. A férfiaknak és a nőknek is a helyes úton kell járniuk és méltósággal élni, ahelyett, hogy a szüleik által mondottakhoz tartanák magukat: „Egy jó kakas nem harcol kutyákkal; egy rendes férfi nem harcol nőkkel”. Egy rendes férfi nem arról ismerszik meg, hogy nem harcol nőkkel, és nem is arról, hogy nem ereszkedik le a szintjükre. Látod, a szülők gyakran mondják: „A nőknek a haja hosszú, a belátásuk azonban kevés. Nincsenek kilátásaik, ne légy olyan, mint ők, ne alakíts ki komoly kapcsolatot velük, és ne figyelj rájuk.” Hogy érted, hogy „ne figyelj rájuk”? Tisztázni kell és meg kell magyarázni az alapelvek kérdését. Ki vétette a hibát, ki mondta a pozitív vagy a negatív dolgot, ki említett helyes utat – tisztázni kell az alapelveket, utakat és magatartást illető kérdéseket. Ne mosd el a helyes és a helytelen közötti vonalat; még egy nő számára is világossá kell tenned a dolgokat. Ha valóban figyelembe veszed őt, akkor el kell mondanod neki az igazságot, amelyet az embereknek meg kell érteniük, segítened kell a helyes úton járnia, ne kényeztesd őt, és ne kerüld a komoly kapcsolat kialakítását, illetve a dolgok tisztázását csak azért, mert ő nő. A nőknek is méltósággal kell élniük, és nem szabad mindent megengedniük maguknak, illetve visszautasítaniuk az észszerűséget csak azért, mert a férfiak megalkudnak velük. A férfiak és a nők csak fiziológiájuk tekintetében különböznek, Isten szemében azonban azonos az identitásuk és a státuszuk. Mindkettő teremtett lény, és a nemi különbségeiktől eltekintve nem sok minden különbözteti meg őket. Mindkettő megtapasztalja a romlottságot, és a magatartásuk alapelvei ugyanazok. Isten ugyanazokat mércéket követeli meg a férfiaktól és a nőktől, megkülönböztetés nélkül. Megállja tehát a helyét az a szülői tanítás, hogy „egy rendes férfi nem harcol nőkkel”? (Nem.) Akkor mi a helyes megközelítés? Nem arról szól, hogy csatákba bocsátkozz, hanem arról, hogy a gyakorlatodat alapelvekhez igazítod. Mit értenek a szülők ilyen megjegyzések alatt? Vajon nem arról van szó, hogy előnyben részesítik a fiúkat a lányokkal szemben? Lényegében azt mondják: „A nőknek a haja hosszú, a belátásuk azonban kevés. Naivak, az intellektusuk elhanyagolható. Minek egyáltalán érvelni nekik? Nem fogják érteni. Ahogy a szólás mondja: »A nagy mellű nőknek nincs esze, a hajuk hosszú, a belátásuk azonban kevés«. Minek törődnél a nőkkel, vagy minek alakítanál ki velük komoly kapcsolatot?” A nők nem emberek? A nőket nem menti meg Isten? Nem osztja meg velük az igazságot, és nem ad nekik életet? Erről van szó? (Nem, nem erről.) Ha Isten nem teszi ezt, ha nem bánik igazságtalanul a nőkkel, akkor neked hogyan kellene viselkedned? Bánj a nőkkel azok szerint az alapelvek szerint, amelyeket Isten tanít neked; ne fogadd el a szüleid gondolatait, és ne támogass soviniszta irányzatokat. Bár a csontjaid és az izmaid talán kissé masszívabbak, mint a nőké, talán robusztusabb vagy és a fizikai erőd is nagyobb, talán több ételt fogyasztasz, a romlott beállítottságod, a lázadó mivoltod és annak mértéke, amennyire nem érted az igazságot azonban nem különbözik a nőktől. Azok az életkészségek, amelyekben jeleskedsz, különbözhetnek a nőkétől: az elektronikában és a gépészetben vagy jártas, míg a nők ügyesen hímeznek, szabnak és foltoznak. Te meg tudod csinálni ezeket a dolgokat? Míg a férfiak hozzáértő építők, a nők a szépségápolásban tűnnek ki. Bár a férfiak tudnak különféle gépeket és berendezéseket működtetni, a nőknek sincsenek hiányosságaik. Pontosan hol maradnak alul a nők? Minden efféle összehasonlítás értelmetlen. Ami itt a lényeg, az az, hogy elengedd a sovinizmusodat. Ne fogadj el afféle gondolatokat, hogy „egy rendes férfi nem harcol nőkkel”. A szülők mondotta dolgok nem az igazság, ártalmasak számodra. Soha ne mondj olyasmiket, amik lealacsonyítóak a nők számára – ez nyilvánvalóan szembemegy az értelemmel és az illendőséggel. Miféle probléma a nőkkel szembeni tiszteletlenség? Van egyáltalán emberi mivoltuk azoknak, akik ilyesmit tesznek? (Nincs.) Nélkülözik az emberi mivoltot. Ha nem tiszteled a nőket, emlékezz, hogy az anyukád, mindkét nagymamád és a nővéreid, a húgaid mind nők. Vajon hajlandók elfogadni efféle tiszteletlenséget? Egyes anyák még mondják is a fiaiknak, hogy „egy rendes férfi nem harcol nőkkel”. Hát nem bolondok ezek az anyák? Az efféle anyák együgyűek, és lévén maguk is nők, a saját értéküket kisebbítik; egyértelműen zavarodottak, akiknek fogalmuk sincs, mit beszélnek. Az állítás, miszerint „egy rendes férfi nem harcol nőkkel” nyilvánvalóan szembemegy az értelemmel és az illendőséggel. Isten soha nem határozta meg így a nőket, és a férfiakat sem intette azt mondván, hogy „a nők törékenyek, a hajuk hosszú, a belátásuk azonban kevés, és híján vannak a józan észnek. Ne harcolj velük. Még ha meg is teszed, képtelen leszel tisztázni a dolgokat. Légy mindenben megbocsátó és alkalmazkodó, ne alakíts ki velük komoly kapcsolatott; a férfiak legyenek megértőek és mindent befogadók.” Mondott Isten valaha ilyesmit? (Nem mondott.) Mivel Isten sosem mondott ilyesmit, ne tedd ezeket, és ne nézz a nőkre efféle szempontokból. Ez diszkrimináció és tiszteletlenség a nőkkel szemben. Kiegészítheted azt, ahol a nőkből hiányoznak a szükséges készségek, de neked is szükséged van arra, hogy ugyanezt tegyék, ahol a te készségeid hiányosak. A helyes nézőpont a kölcsönös függőség és egymás kiegészítése. Miért ez a helyes nézőpont? Azért, mert a férfiak és a nők erősségeit egyaránt Isten rendeli el. Milyen gondolatokat és nézőpontokat kell elfogadnod annak a ténynek a megközelítéséhez, hogy a férfiak és a nők erősségeit egyaránt Isten rendeli el? Azt, hogy egészítsék ki egymást – ez a gyakorlat alapelve. A férfiaknak nem szabad hátrányos megkülönböztetésben részesíteniük a nőket, a nőknek pedig nem szabad túlságosan hódolatteljesnek lenniük a férfiakkal, azt gondolva: „Végre van egy férfitestvér a gyülekezetünkben, az erő pillére. Most teljes a gyülekezetünk, van valaki, aki támogat minket és kezeli a dolgokat a nevünkben, aki átveszi a vezetést helyettünk.” Te vajon alacsonyabb rendű vagy? A férfiakba veted a hitedet? Ha a gyülekezet csak nővérekből állna, az azt jelentené, hogy többé nem hiszel Istenben? Hogy téged nem lehet megmenteni vagy nem értheted az igazságot? Amikor valaki elejti azt a megjegyzést, hogy „miért nincsenek férfitestvérek a gyülekezetetekben?”, úgy érzed, mintha szíven szúrtak volna, és így szólsz: „Ne hozd fel ezt, ez a gyülekezetünk egyetlen hiányossága. Nem akarjuk hangsúlyozni; rátapintottál az egyetlen dologra, amin bánkódunk”, és imádkozol: „Istenem, mikor készítesz már elő egy férfitestvért a gyülekezetünknek?” Hát férfiak tartják fenn a gyülekezetet? Hát nem tud az megállni férfitestvérek nélkül? Mondta ezt valaha Isten? (Nem, nem mondta.) Isten soha nem mondta ezt, és azt sem mondta soha, hogy egy gyülekezet alapításához mindkét nemnek szerepelnie kell benne, illetve, hogy csak egy nemmel nem alapítható meg. Mondta Ő valaha ezt? (Nem.) Ezek mind a család által kondicionált sovinizmus következményei. Mindenben a férfiakra támaszkodsz, és amint valami felmerül, így szólsz: „meg kell várnom, hogy megbeszéljük, amikor a férjem visszatér”, vagy „a gyülekezet férfitestvérei elfoglaltak mostanában, úgyhogy senki sem veszi át az irányítást ennek az ügynek a kezelésében”. Mire valók akkor a nők? Te képtelen vagy kezelni ezeket a feladatokat? Nincs szád, vagy nincsenek lábaid? Semmi sem hiányzik belőled: érted az igazságalapelveket, és azok szerint kell cselekedned. A férfiak nem a fejed és nem is az uraid; csak hétköznapi emberek, a romlott emberiség tagjai. Tanulj meg Istenre és az Ő szavaira hagyatkozni mindenben, amit teszel. Ez az alapelv és az út, amelyet követned kell, ahelyett, hogy bárkitől is függenél. Bár nem támogatom a sovinizmust, természetesen ezt nem azért teszem, hogy magasztaljam vagy védjem a nők jogait, hanem inkább azért, hogy segítsek az embereknek megérteni az igazság egy oldalát. Az igazság mely oldalát? Azt, hogy a szüleid által beléd nevelt szólás – miszerint „egy rendes férfi nem harcol nőkkel” – helytelen; ez helytelen gondolat beplántálása és vezérlése. Nem szabad, hogy ez a gondolat és nézőpont vezessen a férfiszerepedben, illetve abban, ahogyan a nőkkel bánsz. Ez az igazság egy olyan aspektusa, amelyet meg kell értened. Ne gondold mindig, hogy „férfi vagyok, egy férfi szemszögéből kell fontolóra vennem az ügyeket, törődnöm kell ezekkel a nővérekkel, és egy férfi álláspontjából kell védelmeznem őket, elviselnem őket és megbocsátanom nekik, egyikükkel sem szabad komoly kapcsolatot kialakítanom. Ha egy nővér indulni akar a választáson, hogy vezető legyen a gyülekezetben, udvariasan bánok vele, és engedem vezetni.” Milyen alapon? Csak azért, mert férfi vagy, úgy gondolod, hogy mindent átfogsz? El tudod viselni őket? Még magadat sem tudod elviselni. A gyülekezetvezetőséget annak kell meghatároznia, hogy ki alkalmas a szerepre. Ha a testvérek téged választanak, vállalnod kell ezt a terhet. Ez a felelősséged és a kötelességed is. Miért utasítod el ilyen lazán? Azért, hogy megmutasd, milyen nemes vagy? Ez a gyakorlás alapelve? Összhangban áll ez az igazsággal? (Nem.) Helytelen elutasítani és helytelen harcolni érte; akkor mi hát a helyes cselekvési mód? A helyes mód az, hogy Isten szavaira alapozd a tetteidet, és az igazságot vedd mércédül. A szüleitek azt tanították nektek, hogy „egy rendes férfi nem harcol nőkkel”. Hány éve élsz együtt ezzel a soviniszta gondolattal és nézőponttal? Sokan azt gondolják, hogy „a mosás és a foltozás mind női munka. Hadd kezeljék a nők ezeket. Bosszús vagyok, amikor nekem kell végeznem ezeket a feladatokat; úgy érzem, kevésbé vagyok férfi.” Nos, mi történik, ha te végzed ezt a munkát? Többé nem vagy férfi? Egyesek azt mondják: „az én ruháimat mindig az anyám, a nővérem vagy a nagyanyám mosta. Én soha nem végeztem női munkát.” Most a kötelességedet végzed, és függetlennek kell lenned. Ezt kell tenned; Isten ezt követeli az emberektől. Megteszed? (Igen.) Ha a szíved ellenálló, vonakodsz és folyton az anyádra gondolsz emiatt, akkor valóban semmirekellő vagy. A férfiaknak ilyen soviniszta gondolataik vannak és lenéznek bizonyos feladatokat, mint például a gyermekekről való gondoskodás, a ház rendbetétele, a mosás és a takarítás. Egyesek erősen soviniszta irányultságúak és megvetik ezeket a házimunkákat, nem hajlandóak elvégezni őket, vagy ha el is végzik, húzódozva teszik azt, attól tartva, hogy mások esetleg kevesebbre tartják őket. Azt gondolják: „Ha folyton ezeket a házimunkákat végzem, nem fogok-e majd elnőiesedni?” Milyen gondolat és nézőpont uralja ezt? Nincs itt probléma a gondolkodásukkal? (De igen, van.) Problematikus a gondolkodásuk. Nézzünk meg bizonyos vidékeket, ahol a férfiak folyton kötényt viselnek és főznek. Amikor a nő hazaér a munkából, a férfi ételt szolgál fel neki, mondván: „Tessék, egyél egy keveset. Nagyon finom; ma a kedvenceidet készítettem.” A nő jogosan eszi a kész ételt, a férfi pedig jogosan készíti el, és sosem érzi magát háziasszonynak. Amint kilép a házból és leveszi a kötényét, vajon nem férfi még mindig? Bizonyos vidékeken, ahol a sovinizmus különösen erős, a családi kondicionálás és befolyás tagadhatatlanul elrontja a férfiakat. Vajon megmentette őket, vagy ártott nekik ez a kondicionálás? (Ártott nekik.) Ártalmas volt számukra. Néhány harmincas, negyvenes vagy akár ötvenes éveiben járó férfi még a saját zokniját sem tudja kimosni. Fél hónapig viselnek egy trikót, már piszkos, de nem akarják kimosni; fogalmuk sincs, hogyan kell kimosni, hogy mennyi vizet és mosószert használjanak, és hogyan varázsolják tisztává. Csak hordják így, és magukban arra gondolnak: „A jövőben majd több inget és zoknit vetetek az anyámmal vagy a feleségemmel, hogy kéthavonta moshassam őket. Remek lenne, ha lenne rá lehetőség, hogy anyukám vagy a feleségem eljöjjön, és kimossa őket nekem!” Az e feladatok végzésétől való idegenkedésük gyökerének van bizonyos köze a családjuktól és a szüleiktől kapott neveléshez. A szülők által elültetett gondolatok és nézőpontok érintik az élet legalapvetőbb és legegyszerűbb szabályait, valamint az embereket illető bizonyos helytelen nézeteket is. Összegezve, ezek mind az emberek gondolatainak családi kondicionálását alkotják. Függetlenül attól, hogy mekkora hatást gyakorolnak egy ember életére az Istenbe vetett hite és a léte folyamán, vagy hogy mennyi bajjal és kényelmetlenséggel járnak, eredendően bizonyos kapcsolatban állnak a szülők ideológiai nevelésével. Ha most felnőtt vagy, és sok éve ezek szerint a gondolatok és nézőpontok szerint élsz, akkor azok nem fognak egyik napról a másikra megváltozni – ez időbe telik. Ha ezek a gondolatok és nézőpontok az ember kötelességének végzésére, illetve a viselkedés és a világ kezelésének alapelveire vonatkoznak, és ha törekszel az igazságra, akkor igyekezned kell mihamarabb változtatni ezeken a dolgokon, valamint belépned az igazságvalóságba. Ha ezek csak az ember személyes életének aspektusaival kapcsolatosak, jobb lenne, ha hajlandó lennél változtatni. Ha ezt nem tudod elérni, ha ez túlságosan megterhelőnek vagy bonyolultnak tűnik, vagy akár már hozzászoktál ehhez az életmódhoz és nem tudsz változtatni, akkor senki sem kényszerít téged. Csak azért mutatok rá ezekre, hogy tudd, mi helyes és mi helytelen. Ami ezeket a személyes életmóddal kapcsolatos kérdéseket illeti, mérlegeld őket saját magad – mi nem fogjuk kényszeríteni a dolgot. Ami azt illeti, hogy milyen gyakran mosod a zoknidat és hogy megfoltozod-e vagy eldobod, amikor kiszakad, a te dolgod. Alapozd a körülményeidre – mi nem állítunk fel semmiféle konkrét szabályt.

Kiváltságos hátterük miatt egyes családokban a szülők gyakran mondják azt a gyermekeiknek, hogy „Amikor elmész itthonról, emlékezz, kitől származol és kik az őseid. Úgy kell viselkedned a társadalmi csoportok között, hogy az dicsőséget és megbecsülést hozzon a családunk nevére. Soha ne szennyezd be az őseink jó hírnevét. Mindig emlékezz az őseink tanításaira, és ne hozz szégyent a felmenőinkre. Ha egy napon hibázol, az emberek azt fogják mondani: »Te nem egy előkelő és tisztes családból származol? Hogyan tehettél ilyesmit?« Kinevetnek, ám nemcsak téged fognak kinevetni, hanem az egész családunkat. Ezesetben foltot ejtenél a családunk nevén, és szégyent hoznál az őseinkre, ami elfogadhatatlan.” Egyes szülők azt is mondják a gyermekeiknek, hogy „a mi országunk egy nagy nemzet és ősi civilizáció. A jelenlegi életünk nem jött könnyen, úgyhogy becsüld meg. Különösen akkor, amikor külföldön jársz, dicsőséget és megbecsülést kell szerezned a kínai népnek. Semmi olyat ne tégy, ami szégyent hozhat a nemzetünkre, vagy megsértheti a kínai nép hírnevét.” A szüleid egyrészt azt akarják tőled, hogy szerezz dicsőséget és megbecsülést a családodnak és az őseidnek, másrészt pedig azt, hogy a nemzeted és az etnikumod számára is, arra sürgetve, hogy ne hozz szégyent az országodra. A gyermekeket fiatal koruktól fogva így nevelik a szüleik, amikor pedig iskolába mennek, a tanáraik nevelik ugyanígy őket, mondván: „Szerezz dicsőséget az osztályunknak, az iskolánknak, a városunknak és az országunknak. Ne engedd, hogy a külföldiek gúnyoljanak minket, mondván, hogy híján vagyunk a képességnek, illetve gyenge a jellemünk.” A gyülekezetben egyesek még azt is mondják, hogy: „Mi kínaiak hittünk először. Amikor külföldi testvérekkel kerülünk kapcsolatba, dicsőséget kell szereznünk a kínai népnek, és meg kell védenünk a hírnevét.” Mindezek a szólások közvetlen összefüggésben állnak azzal, amit a családok nevelnek az emberekbe. Vajon helyes ez a fajta beoltás? (Nem, nem az.) Miért nem? Milyen dicsőségre törekednek? Van bármi haszna az ilyen dicsőségre törekvésnek? (Nem, nincs.) Volt egy incidens, amely során egy északkelet-kínai fickó különböző gyülekezeteket látogatott meg; elvett 10000 jüant a gyülekezet felajánlásokból származó pénzéből, majd hazasietett, hogy ott töltse a napjait. Amikor az északkeleti testvérek rájöttek, egyesek azt mondták: „Ez a fickó utálatos! Még ahhoz is volt mersze, hogy elvegye a gyülekezet felajánlásokból származó pénzét. Teljesen aláásta az északkeleti emberek hírnevét! Ha valaha újra találkozunk vele, meg kell leckéztetnünk!” Az incidenst követően az északkeleti emberek úgy érezték, mintha elveszítették volna a becsületüket. Amikor csak más tartományokból származó testvérekkel beszélgettek, nem merték felhozni ezt az ügyet. Zavarban voltak, és féltek, hogy mások esetleg azt mondják: „Ez és ez a ti északkeleti vidéketekről lelépett a felajánlásokból származó pénzzel.” Féltek, hogy mások erről beszélnek, és maguk nem merték felhozni. Helyes ez a viselkedés? (Nem, nem az.) Miért helytelen? (Annak, aki elveszi a felajánlásokból származó pénzt, semmi köze másokhoz; mindenki saját magát képviseli.) Így van. Annak a személynek, aki elveszi a felajánlásokból származó pénzt, ez a saját dolga. Ha felfedted volna ezt és megállítottad volna őt, ezzel megmentve Isten házát a veszteségtől és megóvva annak érdekeit, akkor eleget tettél volna a felelősségednek. Ha nem volt lehetőséged megakadályozni, és nem tudtad menteni a veszteséget, akkor fel kellett volna ismerned, micsoda nyomorult az illető, intened magad, imádkoznod Istenhez, hogy óvjon meg egy ilyen incidenstől, és gondoskodjon róla, hogy ne ess hasonló kísértésbe. Helyesen kell kezelned ezt a problémát. Bár ő a te vidékedről származik, a tettei csak őt mint egyént képviselik. Nem arról van szó, hogy az arról a vidékről származó emberek tanították, illetve bátorították őt ilyen viselkedésre. Ennek senki máshoz nincs köze. Másokat legfeljebb a nem megfelelő felügyeletért vagy irányításért lehet felelőssé tenni, de senki sem köteles az ő gaztettének következményeit viselni. Isten ellen tett és megsértette az adminisztratív rendeleteket, senki más nem köteles a következményeket viselni helyette. A rossz híre a saját ügye. Továbbá ez a dolog nem a megszégyenülésről vagy a dicsőség szerzéséről szól; ez egy ember természetlényegére és az általa választott útra vonatkozik. Csak annyi mondható el, hogy az embereknek kezdetben nem sikerült felismerniük a valódi jellemét, ezen incidenst követően azonban feltárult az igazi arca. Ennek semmi köze az adott vidékről származó testvérek hírnevéhez vagy méltóságához. Ha úgy érzed, hogy amiatt, mert ugyanarról a vidékről való, mint te, szégyent hozott rád, akkor ez a nézet és felfogás teljességgel elhibázott. Isten háza soha nem büntet egy egész családot egyetlen ember bűneiért; Isten minden egyénre külön entitásként tekint. Nem számít, honnan származol, még ha ugyanabból a családból vagy ugyanazoktól a szülőktől is, Isten minden emberre egyedi entitásként tekint. Isten soha nem kever bele egyetlen vele kapcsolatban álló egyént sem egy ember hibái miatt. Ez az alapelv és ez áll összhangban az igazsággal. Ám ha azt gondolod, hogy valaki, aki a te vidékedről való, rosszat tesz, és az árt a hírnevednek és téged is belekever, az a te hibás felfogásod miatt van, és semmi köze az igazsághoz. Ennélfogva, vajon helyes az, amikor a szülők azt mondják neked, hogy „Szerezz dicsőséget az országunknak, családunknak és a nevünknek”? (Nem.) Miért nem? Melyik mondattal van ennek azonos természete? Vajon nem azzal a gondolattal van azonos természete, amelyet korábban vitattunk, nevezetesen, hogy „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja a nevét”? Egy ember életében a pozitív cselekedetek, a helyes úton járás, a pozitív dolgok és az igazság befogadása – ezek egyikét sem azért teszik, hogy elismerést szerezzenek önmaguknak. Az embereknek ehelyett így kellene viselkedniük: Ez az ő felelősségük, az út, amelyen járniuk kell és a kötelességük. A helyes úton járás, a pozitív dolgok és az igazság befogadása, valamint az Istennek való alávetés az emberek kötelezettsége és kötelessége. Ezek az üdvösség eléréséért is vannak, nem pedig azért, hogy az ember elismerést szerezzen magának vagy Istennek, és természetesen nem azért, hogy elismerést szerezz az országod népének, és biztosan nem egy bizonyos névnek, fajnak vagy klánnak. Nem azért válsz megmentetté, hogy dicsőséget szerezz az országod népének, és biztosan nem azért, hogy dicsőséget szerezz a családodnak. A „dicsőségszerzés” csak egy elmélet. A te üdvösségednek semmi köze ezekhez az emberekhez. Milyen előnyük származhat a te üdvösségedből? Ha üdvösséget kapsz, mit nyerhetnek ők ebből? Ők nem követik a helyes utat, Isten pedig az Ő igazságos természetével ennek megfelelően fog bánni velük. Úgy fog bánni velük, ahogyan velük bánni kell. Mit hoz nekik ez az úgynevezett „dicsőségszerzés”? Semmi köze hozzájuk. Te az általad választott úttal járó következményeket fogadod el, ők pedig a saját útjukkal járó következményeket. Isten minden egyént az Ő igazságos természete szerint kezel. Egyetlen embernek sem felelőssége, hogy dicsőséget szerezzen a nemzetének, családjának vagy nevének. Persze, hogy nem kell egyedül viselned ezt a felelősséget, és valójában nem is tudod. Egy család vagy klán felemelkedésének vagy hanyatlásának, haladásának és sorsának semmi köze ahhoz, hogy dicsőséget szerzel-e neki. És persze az általad választott úthoz sincs semmi köze. Ha jól viselkedsz és képes vagy alávetni magad Istennek, az nem azért történik, hogy dicsőséget vagy elismerést szerezz nekik, nem is azért, hogy jutalmat követelj a nevükben Istentől, vagy hogy mentességet biztosíts számukra a büntetés alól. A felemelkedésüknek, a bukásuknak és a sorsuknak semmi köze hozzád. Különösen ami azt illeti, hogy megbecsültnek érzik-e magukat vagy sem, illetve, hogy dicsőséget szerzel-e nekik vagy sem – ezeknek nincs közük hozzád. Nem viheted őket a válladon, és nem is felelősséged, illetve kötelességed így tenni. Ezért amikor a szüleid azt mondják neked, hogy „dicsőséget kell szerezned a nemzetünknek, családunknak vagy a nevünknek, és nem szabad beszennyezned őseink jó hírnevét, illetve hagynod, hogy mások becsméreljenek a hátunk mögött” – ezek a szavak csak arra szolgálnak, hogy negatív pszichológiai nyomást gyakoroljanak rád. Nem felelhetsz meg nekik, és egyáltalán nem is kötelességed így tenni. Miért? Mert Isten csak azt követeli meg tőled, hogy teremtett lényként teljesítsd a kötelességed Előtte. Nem kér arra, hogy bármit tegyél vagy bármilyen kötelezettséget viselj az országodért, családodért vagy a nevedért. Ezért nem kötelezettséged, hogy dicsőséget szerezz az országodnak vagy a családodnak, vagy hogy dicsőséget és megbecsülést szerezz a nevednek, illetve bármit tegyél érte. Semmi közöd hozzá. Az ő sorsuk kizárólag Isten kezében van, és neked egyáltalán semmilyen terhet nem kell felvállalnod. Ha hibázol, nem kell bűntudatot érezned velük szemben. Ha jót cselekszel, nem szabad úgy gondolkodnod, hogy szerencséd volt, illetve úgy vélned, hogy dicsőséget szereztél az országodnak, a családodnak vagy a nevednek. Ne örvendezz ezeknek a dolgoknak. Ha pedig elbuksz, ne ijedj meg és ne nyomasszon a bánat. Ne hibáztasd magad, ugyanis ennek egyáltalán nincs köze hozzád. Még csak ne is gondolj rá – ilyen egyszerű. Ami tehát a különböző nemzetiségű embereket illeti, a kínai népet Isten választotta; Isten elé járulnak és teremtett lények. A nyugatiak Isten elé járulnak, és ők is teremtett lények. Az ázsiaiak, európaiak, észak- és dél-amerikaiak, az óceániaiak és az afrikaiak Isten elé járulnak és elfogadják az Ő munkáját, és ők az Ő teremtett lényei. Bármilyen országból is származik valaki, az egyetlen dolog, amit tennie kell, hogy teljesítse kötelességét teremtett lényként, elfogadja Isten szavait, alávesse magát Isten szavainak és elérje az üdvösséget. Nem kell különféle klán-csoportokat formálniuk a nemzetiségük alapján, csoportokra vagy fajokra osztva magukat. Minden helytelen, ami a faji dicsőséget teszi küzdelme céljává, illetve alapvető elvévé. Az embereknek nem ezen az úton kell járniuk, és ez egy olyan jelenség, amelynek nem szabad megjelennie a gyülekezeten belül. Eljön majd a nap, amikor a különböző országokból származó emberek szélesebb körben érintkeznek egymással, és a földgolyó átfogóbb területéhez férnek hozzá, amikor egy ázsiai összefuthat egy európaival, egy európai találkozhat egy amerikaival, és egy amerikai kapcsolatba kerülhet egy ázsiaival vagy afrikaival stb. Ha faji alapon alakulnak csoportok, amikor különböző fajok gyűlnek össze, és mind a saját faji dicsőségéért küzd és a saját fajtájáért tesz dolgokat, akkor mivel kezd majd szembenézni a gyülekezet? Megosztottsággal néz majd szembe. Ez olyasmi, amit Isten utál és elítél. Aki ezt teszi, az átkozott, aki így cselekszik, az a Sátán szolgája, és aki ily módon viselkedik, az büntetést kap. Miért kap büntetést? Mert ez az adminisztratív rendeletek megsértése. Soha ne tedd ezt. Ha képes vagy így cselekedni, az azt bizonyítja, hogy nem engedted el a szüleid kondicionálásának eme aspektusát. Nem fogadtad el a teremtett lényi identitást, amelyet Isten adott neked, és még mindig kínai, fehér, fekete vagy színesbőrű emberként látod magad – olyasvalakinek, aki egy más fajból származik, más a neve és más a nemzetisége. Ha dicsőséget szeretnél szerezni a nemzetednek, a fajodnak vagy a családodnak, és ezzel a gondolattal a fejedben cselekszel, akkor végzetesek lesznek a következmények. Ma ünnepélyesen kinyilatkoztatjuk és komolyan tisztázzuk itt ezt a kérdést. Ha egy napon bárki ellenkezik az adminisztratív rendeletek eme aspektusával, viselni fogja a következményeket. Akkor ne panaszkodj, mondván: „Nem mondtad nekem, nem tudtam, nem értettem.” Régóta ismered a teremtett lényi identitásodat, mégis képes vagy így viselkedni: ez azt jelenti, hogy nem voltál tudatlan, hanem szándékosan tetted, tudatosan követve el a sértést. Büntetéssel kell szembenézned. Az adminisztratív rendeleteknek való ellenszegülés következményei elképzelhetetlenek. Értitek? (Igen, értjük.)

Egyes szülők ezt mondják a gyermekeiknek: „Bárhová megyünk is, nem szabad megfeledkeznünk a gyökereinkről. Nem felejthetjük el, hol születtünk és nevelkedtünk, illetve, hogy kik vagyunk. Bárhová mész, amikor földijeiddel találkozol, gondjukat kell viselned. Gyülekezetvezetők vagy felügyelők választásakor helyezd előtérbe a szülővárosodból való embereket. Amikor a gyülekezetnek valamilyen anyagi haszna van, hagyd, hogy a szülővárosodból valók élvezzék először. Ha egy csoportba válogatsz tagokat, először a szülővárosodból valókat válaszd. Amikor földik dolgoznak együtt, közös nyelvet beszéltek és ismeritek egymást.” Minek nevezzük ezt? „Amikor földik találkoznak, könnyek gyűlnek a szemükbe.” És ott van ez a szólás: „A nagybácsik és a nagynénik nemzedékről nemzedékre rokonok: a csontok eltörhetnek, az inak azonban továbbra is össze vannak kötve.” A szüleik és őseik útmutatásának köszönhetően egyesek amint meghallják, hogy valaki ugyanabból a tartományból vagy városból származik, vagy ha a szülővárosuk akcentusával hallják beszélni az illetőt, igen megkedvelik. Együtt esznek, együtt ülnek az összejöveteleken és mindent együtt csinálnak. Különösen közel állnak egymáshoz. Egyesek, amikor földijükkel találkoznak, azt mondhatják: „Tudod, azt mondják: »Amikor földik találkoznak, könnyek gyűlnek a szemükbe.« Amikor egy városombélivel találkozom, közelállónak érzem: Amikor veled találkoztam, olyan érzés volt, mintha a családomhoz tartoznál.” Különös gondot viselnek a földijükre. Ha a velük egy városból való nehézséggel találkozik az életben vagy a munkában, vagy beteg, különös gondoskodásban részesítik. Vajon jó ez? (Nem, nem jó.) Miért nem jó? (Ha így bánunk az emberekkel, abból hiányoznak az alapelvek.) Hiányoznak belőle az alapelvek, és ez az ember zavarodott. Ragaszkodik bárkihez, aki a földije, de mik a földik? Jó emberek? Igaz testvérek? Vajon összhangban áll az alapelvekkel, ha támogatod őket? Vajon megfelel az alapelveknek, ha ajánlod őket? Alkalmasak a feladatra? Igazságos a velük való törődésed és a közelséged hozzájuk? Vajon megfelel az az igazságnak és az alapelveknek? Ha nem, akkor az, amit értük teszel, nem helyénvaló, és megvetendő Isten számára. Érted? (Értem.) Ezért amikor a szüleid azt mondják neked, hogy „viseld gondját a földijeidnek, amikor találkozol velük”, az tévedés, ne foglalkozz vele és hagyd figyelmen kívül. Ha a jövőben a szüleid ezt kérdezik tőled: „Az a városunkbéli ugyanabban a gyülekezetben van, mint te. Gondját viselted?” – hogyan kell válaszolnod? (Isten házában mindenkivel egyenlően bánunk.) Ezt kell mondanod: „Nem vagyok köteles ezt tenni. Felejtsétek el a városunkbélit, még rólatok sem gondoskodnék, ha szemben álltok Istennel.” Vannak néhányan, akiket komolyan befolyásolnak az efféle hagyományos családi elképzelések. Amint olyasvalakivel találkoznak, akinek valami köze van hozzájuk, azonos a vezetékneve vagy ugyanahhoz a nemzetséghez tartozik, nem tudják megkerülni. Amint meghallják, hogy azonos a vezetéknevük, így szólnak: „Ó, Istenem, mind egy család vagyunk itt. A családban jelenleg elfoglalt helyem alapján a nagynénémnek kellene szólítanom. Felőle nézve az egyik unokaöccse/unokahúga vagyok.” Szívesen utalnak magukra unokákként, s amikor találkoznak vele, nem merik nővérnek vagy valami másnak szólítani, mindig „nagynéninek” hívják. Amikor egyesek velük azonos vezetéknevű valakivel találkoznak, igen közel érzik hozzá magukat, függetlenül attól, hogy miféle ember az illető. Helyes ez? (Nem.) Főképp egyes családokban él az a hagyomány, hogy különös gondját viselik a velük azonos nemzetségből valóknak, és gyakorta előzékenyek és közeli kapcsolatot ápolnak ezekkel az emberekkel. Így úgy tűnik, hogy az otthonuk folyton emberektől zsong és sok minden történik, és a család rendkívül élénk és virágzó. Amikor valami történik, a távoli rokonok mind eljönnek, hogy segítő kezet nyújtsanak, tanácsot és javaslatot adjanak. Az ilyen családi kultúra hatására egyesek úgy érzik, hogy jó dolog így viselkedniük; legalábbis nem elszigeteltek és magányosak, és vannak, akik segítenek, amikor felmerülnek dolgok. Másoknak milyen elképzeléseik vannak? „Ahhoz, hogy emberek között éljünk, szívélyesen kell cselekedni.” Bár nehéz megmagyarázni ezt a szólást, mindenki érti, mit jelent. „Az embernek emberi érzésekkel kell élnie. Lehet-e valakit embernek nevezni akkor is, ha nincsenek emberi érzései? Ha folyton komoly vagy és nem tréfálsz, ha folyton alapelvekkel és álláspontokkal törődsz, végül nem lesznek rokonaid, sem barátaid. Amíg társas csoportok között élsz, kell lenniük emberi érzéseidnek. Az egy más történet, ha valakinek semmi köze a vezetéknevünkhöz, de vajon nem mindenki közelálló-e az azonos vezetéknevűek és az azonos nemzetséghez tartozók között? Egyiküket sem hagyhatod el. Hát nincs szükséged valakire, hogy megbeszéld vele, amikor olyasmikkel nézel szembe, mint a betegség, házasság, temetés vagy más jelentős és kevésbé jelentős események? Amikor házat, autót vagy földet veszel, bárki segítő kezet nyújthat. Nem hagyhatod el ezeket az embereket; támaszkodnod kell rájuk az életben.” Mivel mélyen befolyásol ez a családi kultúra, amikor elmész, és különösen a gyülekezetben, ha olyasvalakit látsz, aki ugyanabból a nemzetségből való, tudat alatt vonzódsz hozzá, kivételesen kedveled, gyakran különleges gondoskodásban és bánásmódban részesíted, és különleges módon jössz ki vele. Még amikor hibázik, akkor is gyakran elnéző vagy vele. Azokat, akikkel nincs vérségi kapcsolatod, pártatlanul kezeled. A nemzetségedből származókat azonban hajlamos vagy védelmezni és előnyben részesíteni, amit egyszerűen szólva „a rokonokkal szembeni elfogultságnak” nevezünk. Egyeseket gyakran ezek a gondolatok vezérelnek, és nem az Isten tanította alapelvek szerint bánnak az emberekkel és kezelik az élet ügyeit, hanem a családi kultúra befolyása alapján. Hát nem helytelen ez? (De igen.) Például egy Zhang vezetéknevű ember egy nála pár évvel idősebb, azonos vezetéknevű személyt „nővéremnek” szólíthat. Mások azt gondolhatják, hogy tényleg nővérek, valójában azonban nem rokonok, csak a vezetéknevük ugyanaz, és semmilyen vérségi kapcsolat nincs közöttük. Miért szólítja vajon így őt? Ez a családi kultúra hatása. Akárhová mennek, ők ketten elválaszthatatlanok, az illető mindent az ő „nővérével” oszt meg, és nem a kívülállókkal. Miért? „Mert ő is egy Zhang, akárcsak én. Egy család vagyunk. Mindent el kell mondanom neki. Kinek, ha nem neki? Hát nem lenne ostobaság, ha a családom helyett idegenekben bíznék? Bárhogy is közelíted meg a dolgot, a kívülállók megbízhatatlanok; csak a családban lehet bízni.” Gyülekezetvezetők választásakor őt választja, és amikor az emberek megkérdezik, hogy miért őt választotta, így válaszol: „Mert ugyanaz a vezetékneve, mint nekem. Hát nem minden értelem és illendőség ellen való lenne, ha nem őt választanám? Ha nem őt választanám, ember lennék egyáltalán?” Amikor a gyülekezet anyagi előnyöket vagy jó dolgokat tud felajánlani, rá gondol elsőként. „Miért rá gondoltál elsőként?” „Mert ugyanaz a vezetékneve, mint nekem, a családom része. Ha én nem gondoskodnék róla, ki tenné? Ember lennék egyáltalán, ha nem lenne meg bennem ez az alapvető emberi érzés?” Attól függetlenül, hogy ezek a dolgok ragaszkodásból vagy önző indítékokból erednek-e, röviden: ha a családodtól származó efféle gondolatok befolyásolnak és kondicionálnak, azonnal meg kell fordulnod, és nem szabad többé e módszereket használva viselkedned, kezelned a dolgokat és bánnod az emberekkel. Legyenek ezek a módszerek akármilyen szűk- vagy széles körűek, ezek nem azok az alapelvek és módszerek, amelyeket Isten tanított neked. Legalábbis olyan gondolatok és nézőpontok, amelyeket el kell engedned. Röviden: minden olyan családi kondicionálást, amely nem egyezik az Isten által neked tanított alapelvekkel, el kell engedni. Nem szabad e módszerek szerint bánnod és érintkezned másokkal, és nem szabad a dolgokat így kezelned. Egyesek így érvelhetnek: „Ha nem így kezelem a dolgokat, egyáltalán nem fogom tudni, hogyan kezeljem őket.” Ez könnyedén megoldható. Isten szavai ellátnak alapelvekkel a különféle dolgok kezelését illetően. Ha nem találsz utat a gyakorláshoz Isten szavaiban, keress egy testvért, aki érti ezt az igazságot, és kérdezd meg. Ő elmagyarázza majd a dolgokat, hogy megértsd. Az embereknek ezeket a dolgokat kell elengedniük, amikor a nemzetséggel, vezetéknévvel és a világ működésével összefüggő kérdések kezeléséről van szó.

Egyes szülők gyakran nyaggatják a lányukat, mondván: „Nőként követned kell azt a férfit, akihez feleségül mész, akár kakas, akár kutya. Ha egy kakas családjába mész férjhez, kakasként kell viselkedned; ha egy kutya családjába házasodsz, kutyaként kell viselkedned.” Ennek az a vonzata, hogy nem kell arra törekedned, hogy jó emberi lény legyél, hanem törődj bele abba, hogy olyan vagy, mint egy kakas vagy egy kutya. Ez vajon egy jó út? Ugye nyilvánvaló, hogy bárki, aki meghallja, felismerné, hogy nem jó? A mondat, miszerint „kövesd azt a férfit, akihez feleségül mész” határozottan nőknek szól – az ő sorsuk már csak ilyen tragikus. A család befolyása és kondicionálása alatt a nők átadják magukat a züllésnek: valóban kakast követnek, ha kakashoz mennek férjhez, illetve kutyát, ha ahhoz, anélkül, hogy a jó úton járásra törekednének, és azt csinálják, amit a szüleik mondanak nekik. Bár a szüleid elültetik ezt a gondolatot, fel kellene ismerned, hogy egy ilyen gondolat helyes vagy helytelen, illetve hasznos vagy ártalmas a viselkedésmódodra nézve. Persze beszélgettünk már erről az aspektusról a házasság elengedésének témáján belül, úgyhogy itt nem fogjuk kifejezetten boncolgatni és elemezni. Röviden: mindezeket a szüleidtől származó hibás, eltorzult, felszínes, ostoba, sőt elvetemült és elkorcsosult gondolatokat és nézőpontokat el kell engedned. Különösen az imént tárgyalt szóláshoz hasonlókat, hogy „kövesd azt a férfit, akihez feleségül mész, akár kakas, akár kutya”, és hogy „ruháért és ételért menj férjhez”. Tisztán kell látnod ezeket az állításokat, és nem szabad, hogy a szüleid által beléd oltott efféle gondolatok félrevezessenek, és azt hidd: „Eladnak annak a férfinek, akihez férjhez megyek. Ő az én uram, és annak kell lennem, akit ő akar, hogy legyek, mindent meg kell tennem, amit mond, és a sorsom hozzá kötődik. Amikor összeházasodunk, mindketten össze vagyunk kötve, mint két szöcske, amelyeket egy zsinórra kötöttek. Ha ő boldogul, akkor én is; ha ő nem boldogul, akkor én sem. Ezért a szüleim mondása, miszerint »kövesd azt a férfit, akihez feleségül mész, akár kakas, akár kutya«, mindig is igaz lesz. A nőknek nem kell függetlennek lenniük, és törekvéseik se kell legyenek, a helyes életszemlélet kialakításáról és a helyes úton járásról az életben pedig biztosan semmiféle elgondolásuk és kívánságuk nem kell legyen. Csak engedelmesen kövessék a szüleik szavait, miszerint »kövesd azt a férfit, akihez feleségül mész, akár kakas, akár kutya«.” Vajon ez a helyes gondolkodás? (Nem.) Miért helytelen? „Kövesd azt a férfit, akihez feleségül mész, akár kakas, akár kutya”, aztán van egy másik, hasonló jelentésű kifejezés, miszerint „össze vagytok kötve”, ami azt jelenti, hogy ha egyszer feleségül mész hozzá, a sorsod az övéhez kötődik. Ha ő boldogul, te is; ha ő nem boldogul, te sem. Vajon ez a helyzet? (Nem.) Előbb vitassuk meg azt a szólást, miszerint „ha ő boldogul, te is”. Tény vajon ez? (Nem.) Tud valaki ellenpéldát hozni ennek cáfolatára? Nem jut eszetekbe? Akkor hadd mondjak Én egy példát. Például amikor egy bizonyos nő feleségül megy egy férfihoz, elszántan kezdi követni őt. Olyan ez, mint amit a nők szoktak mondani: „e naptól fogva hozzád tartozom”, ami magában hordozza azt, hogy „engem eladtak neked, és a sorsom a tiédhez kötődik.” Mellőzzük a nőt, aki átadja magát a züllésnek, és most koncentráljunk arra, hogy helyes-e vagy sem az a mondat, hogy „ha ő boldogul, te is”. Igaz-e az, hogy ha ő boldogul, akkor automatikusan te is boldogulsz? Tegyük fel, hogy vállalkozásba kezd, és bajban találja magát, számos kihívással néz szembe, mindenütt nehézségekkel találkozik, nincs tőkéje, kapcsolatai, alkalmas helye, ahol boltot nyisson, piaca, ahol üzletelhet, sem emberek, akik segítenék. Te a feleségeként eltökélten követed őt; bármit is tesz, soha nem veted meg, hanem feltétel nélkül támogatod őt. Ahogy az idő telik, az üzlete virágzik, egyik boltot nyitja a másik után, amelyek egyre jobb gazdasági előnyöket és nagyobb bevételt hoznak. A férjed főnök lesz, főnökből pedig gazdag iparmágnássá válik. Boldogul, nemde? Ahogy a szólás mondja: „Akinek pénze van, rosszá válik” – ami persze tény ebben a társadalomban és ebben a gonosz világban. Amint a férjed főnökké, majd végül iparmágnássá válik, milyen könnyen lesz vajon romlottá? Pillanatok alatt megtörténik. Miután főnök lesz és kezd boldogulni, véget érnek a jó napjaid. Miért? Az aggodalmaid kezdenek utat találni maguknak: „Vajon van egy másik nője a külvilágban? Meg fog csalni engem? Valaki elcsábítja? Vajon rám un majd? Kiszeret majd belőlem?” Véget értek a jó napjaid? Miután annyi éven át osztoztál a nehézségeiben, nyomorultul és fáradtnak érzed magad. Az életkörülményeid rosszak, az egészséged megromlott és elveszítetted a mutatós külsődet. Sápadt öregasszonnyá lettél. A szemében talán már nincs meg annak a fiatal hölgynek a varázsa, akibe egykor belezúgott. Azt gondolhatja, hogy most már gazdag és befolyásos, találhat valaki jobbat. Amint eltávolodik, aktív gondolatai lesznek, változni kezd. Hát nem vagy ekkor veszélyben? Ő nagyfőnök lesz, míg te egy sápadt öregasszony vagy – nincs vajon egyfajta különbözőség és egyenlőtlenség közöttetek? Ezekben az időkben vajon nem vagy méltatlan hozzá? Nem érzi vajon úgy, hogy feletted áll? Nem vet meg egyre inkább? Ha így van, épp most kezdődnek a nehéz napjaid. Végül talán a kívánságai szerint cselekszik, és talál egy másik nőt, és egyre kevesebb időt tölt otthon. Ha haza is jön, többnyire azért, hogy veszekedjen veled, majd becsapja az ajtót és rögtön utána távozik, időnként napok telnek el mindenféle kapcsolat nélkül. A múltbéli kapcsolatotokra tekintettel a legjobb, amit remélhetsz, hogy talán ad neked pénzt és gondoskodik a mindennapos szükségleteidről. Ha igazán nagy felhajtást csinálsz, az is lehet, hogy még a megélhetési költségeidet is visszatartja. Nos, hogy is van ez? Csak azért, mert ő kezd boldogulni, a te sorsod javult egyáltalán? Boldogabb vagy boldogtalanabb vagy? (Boldogtalanabb.) Boldogtalanabb vagy. Elérkeztek a balsorsod napjai. Amikor ilyen helyzettel szembesülnek, a nők legtöbbször kisírják a szemüket, és viselik, mégpedig azért, amit a szüleik mondtak nekik: „Ne teregesd ki nyilvánosan a szennyesedet”. Erre gondolnak: „Kibírom, amíg a fiam felnő és tud támogatni. Aztán majd megszabadulok a férjemtől!” Néhány nő elég szerencsés ahhoz, hogy meglássa a napot, amikor a fia erős pillérévé válik, míg mások nem jutnak el idáig. Még amikor fiatal a fiuk, a férj úgy dönt, hogy magánál tartja a gyermeket, a feleségével pedig közli, hogy: „Lépj le, te sápadt vénasszony!” Az pedig lehet, koldussá lesz, és kidobják a saját otthonából. Nos, amikor a férfi boldogul, vajon te is szükségképpen boldogulsz? Valóban össze van kötve a sorsotok? (Nincs.) Ha a vállalkozása folyamatosan küzd vagy a kívánságaival ellentétesen alakul, akkor lehet, hogy becsben tart, amíg szüksége van a támogatásodra, a bátorításodra, a társaságodra és a gondoskodásodra, és nem alkalmas, illetve nincs lehetősége arra, hogy romlottá váljon. Amíg nem megy jól neki, nagyobb biztonságban érezheted magad, lehet valaki, aki kísér, és megtapasztalhatod a házasság melegségét és boldogságát. Mert amikor nem megy jól neki, odakinn senki nem figyel rá és nem értékeli őt, és te leszel az egyetlen ember, akire támaszkodhat, megbecsül téged. Ebben az esetben biztonságban, és viszonylag jobban és boldogabbnak fogod érezni magad. Ha azonban jól megy neki és kiterjeszti a szárnyait, akkor repülni fog, de vajon magával visz-e majd? Vajon helytálló-e az a szülőktől származó szólás, hogy „kövesd azt a férfit, akihez feleségül mész, akár kakas, akár kutya”? (Nem, nem az.) Egyértelműen a szenvedés szakadékába taszítja a nőket. És mit szóltok ahhoz az alapelvhez, miszerint „követem, ha a helyes úton jár, ha pedig nem, akkor elhagyom”? Ez az alapelv szintén téves. Az, hogy feleségül mész hozzá, nem jelenti azt, hogy eladtad magad neki, de kívülállóként sem szabad kezelned. Elegendő, ha teljesíted a feladataidat a házasságban. Ha a dolgok működnek, remek; ha nem, váljanak el az útjaitok. Tiszta lelkiismerettel eleget tettél a kötelezettségeidnek. Ha arra van szüksége, hogy teljesítsd abbéli feladatodat, hogy elkíséred őt, tedd meg; ha nem, váljanak el az útjaitok. Ez az alapelv. A mondat, miszerint „kövesd azt a férfit, akihez feleségül mész, akár kakas, akár kutya”, ostobaság – ártalmas. Miért ostobaság? Hiányoznak belőle az alapelvek: függetlenül attól, hogy egy férfi milyen ember, te válogatás nélkül követed őt. Ha egy jó embert követsz, az élet valamirevaló lehet, ha azonban egy rossz embert követsz, vajon nem kárhozatra ítéled-e magad? Bármilyen ember legyen is tehát, helyes állásponttal kell rendelkezz a házasságot illetően. Meg kell értened, hogy csak az igazság kínál valódi védelmet, és lát el egy méltóságteljes élethez szükséges úttal és alapelvekkel. Amit a szülők kínálnak, azok csak az érzelmeikre és az önös érdekeikre alapuló kis tapasztalatdarabkák és stratégiák. Egy ilyen tanács egyáltalán nem tud megóvni téged, és a gyakorlás helyes alapelveivel sem tud ellátni. Vegyük például azt a szólást, hogy „kövesd azt a férfit, akihez feleségül mész, akár kakas, akár kutya”. Ez csak a házasságot illető tudatlansághoz vezethet, és azt éri el, hogy elveszítsd a méltóságod, valamint a helyes életút megválasztásának lehetőségét. Ennél is fontosabb, hogy ezzel elveszítheted az esélyt az üdvösségre. A szüleid szavai mögötti szándék nem számít tehát – legyen az aggodalom, óvás, ragaszkodás, önös érdek vagy bármi más indíték – világosan kell látnod a különféle szólásaikat. Még ha az eredeti szándékuk a te jóllétedet és védelmedet célozza is, nem szabad óvatlanul és ostobán elfogadnod ezeket a szólásokat, hanem át kell látnod őket, majd Isten szavai alapján megtalálnod a helyes alapelveket a gyakorláshoz, nem pedig a szüleid szavai szerint gyakorolnod és viselkedned. Különösen ez az előző nemzedékek által gyakran mondogatott szólás még inkább téves: „Ruháért és ételért menj férjhez”. A nőknek talán hiányzik a keze vagy a lába? Talán nem tudják megkeresni a kenyerüket, vagy micsoda? Miért kell a férfiakra támaszkodniuk ruháért és ételért? A nők talán együgyűek? A férfiakkal összevetve mi hiányzik a nőkből? (Egyáltalán semmi.) Így van, semmijük sem hiányzik. A nőknek megvan a képességük, hogy önállóan létezzenek, és ezt Isten adta nekik. Mivel a nők képesek önállóan élni, miért kellene a férfiakra támaszkodniuk azért, hogy eltartsák őket? Hát nem téves gondolat ez? (De igen.) Ez egy téves gondolat elültetése. A nőknek nem szabadna leértékelniük és lealacsonyítaniuk magukat e szólás miatt, és a férfiaktól függeniük az alapvető szükségleteiket illetően. Természetesen a férfi kötelessége biztosítani a megélhetési költségeket a felesége és a családja számára, és gondoskodni róla, hogy a feleségének legyen elegendő étele és ruhája. A nőknek azonban nem szabad csak ételért és ruháért férjhez menniük, sem ilyen gondolatokat és nézőpontokat dédelgetniük. Mivel képes vagy önállóan élni, miért hagyatkoznál egy férfire az alapvető szükségleteidet illetően? Bizonyos mértékig nem a szülők befolyása és a családi gondolatok kondicionálása miatt van ez? Ha egy nő ezt a kondicionálást kapja a családi nevelésben, akkor vagy lusta, aki semmit sem akar csinálni, csak valaki másra hagyatkozni az ételt és a ruházatot illető ügyekben, vagy elfogadta a szülei gondolatait, és azt hiszi, hogy a nők értéktelenek, és nem tudják, illetve nem kell ezeket az ételt és ruházatot illető ügyeket maguknak megoldani, hanem egyszerűen a férfiakra kell hagyatkozniuk ebben. Hát ezzel nem a züllésnek adja át magát? (De igen.) Miért helytelen ilyen gondolatokat és nézőpontokat elfogadni? Mire vannak hatással? Miért kell az embernek elengednie az efféle elfajzott gondolatokat? Ha egy férfi biztosítja számodra az ételt és a ruházatot, és aztán az uradnak, a felettesednek tekinted, annak, aki mindent irányít, vajon nem fogod-e minden nagy és kis dologban kikérni a tanácsát? (De igen.) Például, ha hiszel Istenben, talán ezt gondolod: „Majd megkérdezem a főnököt, hogy hihetek-e Istenben; ha ő igent mond, hinni fogok, ha nemet, akkor nem.” Még amikor Isten háza kéri is a kötelességeik végzésére az embereket, neked akkor is a jóváhagyását kell kérned; ha ő boldog és egyetért, akkor teheted a kötelességed, ha azonban nem, akkor nem teheted. Istenhívőként a férjed hozzáállásán és a veled való bánásmódján múlik, hogy követheted-e Istent. Vajon a férjed képes felismerni, hogy ez az út igaz vagy hamis? Vajon biztosítani fogja az üdvösséget és a menny királyságába való belépést az, ha rá hallgatsz? Ha a férjed bölcs és meghallja Isten hangját, ha ő Isten juhainak egyike, akkor vele együtt élvezheted az előnyt, de csakis vele együtt gyarapodsz. Ha azonban gazfickó és antikrisztus, és nem tudja felfogni az igazságot, mit teszel? Akkor is hinni fogsz? Nincs neked füled, illetve eszed? Nem tudod hallgatni Isten szavait? Miután hallottad, nem tudod magad tisztán látni azokat? Határozhat a férjed a sorsod felől? Ő irányítja és vezényli a sorsodat? Eladtad magad neki? Mindenki tisztában van ezekkel a doktrínákkal, amikor azonban alapelveket magukban foglaló bizonyos problémákról van szó, az emberek hajlamosak arra, hogy a családjuk által beléjük ültetett e gondolatok és nézőpontok öntudatlanul befolyásolják őket. Amikor ezek a gondolatok és nézőpontok befolyásolnak, gyakran helytelenül ítélsz, és e téves ítéletek mögötti gondolatoktól vezérelve rossz döntéseket hozol, amelyek azután a helytelen útra, végül pedig romlásba vezetnek. Elszalasztottad a lehetőséget a kötelességed végzésére, az esélyt az igazság elnyerésére és az alkalmat az üdvösségre. Mi vezetett a bukásodhoz? A felszínen úgy tűnik, hogy egy férfi vezetett félre és befolyásolt, ő tett tönkre. A valóságban azonban a saját mélyen gyökerező gondolatod vezetett a bukásodhoz, vagyis ennek a kimenetelnek az eredendő oka az a gondolat, hogy „kövesd azt a férfit, akihez feleségül mész, akár kakas, akár kutya”. Ezért döntő fontosságú ennek a gondolatnak az elengedése.

Most, hogy visszatekintünk a szülőktől és a családoktól származó gondolatokra és nézőpontokra, amelyekről beszélgettünk, és amelyek között szerepelnek a világ kezelésére vonatkozó alapelvek és stratégiák, játékszabályok, a világ működése, faj, férfiak és nők, házasság és így tovább – van-e köztük egy is, amelyik pozitív? Van-e egy is, amely bizonyos mértékig az igazságra való törekvés útjára vezethet? (Nincs.) Egyetlenegy sem segít abban, hogy valódi és alkalmas teremtett lénnyé válj. Épp ellenkezőleg: mindegyik mélyen árt neked, és az efféle gondolatok és nézőpontok kondicionálása révén megront téged, ami ahhoz vezet, hogy ma az embereket különféle téves gondolatok és nézőpontok kötik meg, irányítják, befolyásolják és zaklatják a legbensőbb lényükben. Míg az emberek szíve mélyén a család a melegség helye, gyermekkori emlékekkel teli hely és menedék a léleknek, nem szabad alábecsülni azokat a különféle negatív hatásokat, amelyeket a család ad át az embereknek. A család melege nem tudja feloldani ezeket a helytelen gondolatokat. A család melege és az általa felhozott szép emlékek csupán némi vigaszt és elégedettséget nyújtanak a fizikai ragaszkodás szintjén. Ugyanakkor az ahhoz hasonlatos dolgokat tekintve, hogy hogyan viselkedj és kezeld a világot, mely úton indulj el, illetve milyen életszemléletet és értékeket alakíts ki, a családi kondicionálás teljes egészében ártalmas. Ebből a szempontból az embert már azelőtt megrontják a családjában uralkodó különféle gondolatok és nézőpontok, mielőtt még belépne a társadalomba – már át is esett a különféle téves gondolatok és nézőpontok kondicionálásán, irányításán és befolyásán. Azt mondhatni, hogy a család az a hely, ahol az ember elsőként megkapja az összes téves gondolatot és nézőpontot, valamint az a hely, ahol ezeket elkezdik bevezetni és szabadon alkalmazni. A családok mindenki életében és a mindennapi életükben ezt a fajta szerepet játsszák. A beszélgetésünk ebben a témában nem arról szól, hogy megkérjük az embereket, hogy engedjék el a családot a ragaszkodás tekintetében, vagy formálisan szakítsanak, illetve szakítsák meg a kapcsolatot a családjukkal. Csupán arról szól, hogy azt kívánjuk az emberektől, hogy konkrétan ismerjék fel, különböztessék meg, és persze még pontosabban és gyakorlatiasabban engedjék el a családjuk által elültetett különféle téves gondolatokat és nézőpontokat. A családdal kapcsolatos témák kezelésekor ezt a konkrét gyakorlatot kell magáévá tennie annak, aki az igazságra törekszik.

A családdal sok további téma is összefügg. Hát nem igaz, hogy elég elterjedtek ezek a család által az emberekbe ültetett szólások, amelyekről beszélgettünk? (De igaz.) Gyakran halljuk őket elhangozni a családok körében – ha nem az egyik családban, akkor egy másikban. Hát nem általánosak és jellemzőek ezek a szólások? A családok jelentős többsége különböző fokig elültette ezeket a gondolatokat és nézőpontokat. A családok többségében különféle módokon mindegyik általunk tárgyalt szólás megjelenik, és az ember nevelkedésének különböző szakaszaiban elültetik azt. Attól a naptól kezdve, hogy valakibe beoltják ezeket a gondolatokat, elkezdi elfogadni őket, bizonyos tudatosságra és elfogadásra tesz szert irántuk, majd – anélkül, hogy képes lenne védekezni – saját stratégiáiként és a világ kezelésének módjaiként fogadja el ezeket a gondolatokat és nézőpontokat, hogy a jövőben éljen és túléljen. Sokan természetesen kiindulópontjukként is veszik ezeket, hogy megvessék a lábukat a társadalomban. Ezek a gondolatok és nézőpontok így nem csupán az emberek hétköznapi életét, hanem a belső világukat, és azokat a problémákat is áthatják, amelyekkel a túlélésük útján találkoznak. Amikor különböző kérdések merülnek fel, az emberek szívében tárolt különféle gondolatok és nézőpontok vezérlik azt, ahogyan az emberek ezeket a dolgokat kezelik; amikor ezek a különböző kérdések felmerülnek, különböző gondolatok és nézőpontok, valamint a világ kezelésére vonatkozó alapelvek és stratégiák uralják és irányítják őket. Az emberek ügyesen tudják alkalmazni ezeket a téves gondolatokat és nézőpontokat a való életben. A különféle helytelen gondolatok és nézőpontok irányítása alatt természetszerűleg helytelen úton lépkednek. Mivel a cselekedeteiket, a viselkedésüket, az életüket és a létüket helytelen gondolatok diktálják, óhatatlan, hogy az általuk választott út az életben szintén félrevezető. Mivel a vezérlő gondolataik gyökere helytelen, az útjuk természetszerűleg helytelen. Az útjuk iránya ferde, ami teljesen világossá teszi a végső kimenetelt. A családjuk különféle gondolataitól kondicionált emberek a helytelen utat választják, majd ez a helytelen út félrevezeti őket. Következésképpen a pokol, a pusztulás felé tartanak. Végül a végzetük kiinduló oka a családjuk által kondicionált különféle helytelen gondolatokban rejlik. A súlyos következményekre tekintettel az embereknek el kell engedniük a családjuktól kapott különféle gondolatok kondicionálását. A különféle téves gondolatok kondicionálásának emberekre gyakorolt hatása jelenleg az, hogy megakadályozza őket az igazság elfogadásában. E helytelen gondolatoktól vezérelve és azok létezése miatt az emberek gyakran nem tudják felfogni az igazságot, sőt, a szívükben el is utasítják és ellenállnak neki. Ami persze még rosszabb, hogy egyesek esetleg még Isten elárulása mellett is döntenek. Most ez a helyzet, de hosszú távra tekintve – olyan körülmények között, amikor az emberek nem tudják elfogadni az igazságot vagy elárulják az igazságot – ezek a téves gondolatok arra vezetik őket, hogy tévúton járjanak, az igazság ellenében, elárulva és elutasítva Istent. Egy ilyen tévút irányítása mellett – még ha látszólag hallgatják is, amint Isten beszél és el is fogadják a munkáját – végső soron nem lehet igazán megmenteni őket a helytelen út miatt, amelyen járnak. Ez igazán sajnálatos. Ezért, tekintettel arra, hogy a családod befolyása ilyen súlyos következményekhez vezethet, nem szabad elbagatellizálni ezeket a gondolatokat. Amennyiben a családod részéről különböző kérdéseket illetően ennek megfelelő helytelen gondolatokkal kondicionáltak, akkor meg kell vizsgálnod és el kell engedned azokat – ne ragaszkodj többé hozzájuk. Bármilyen gondolatról van is szó, ha az helytelen és ellenkezik az igazsággal, akkor az egyetlen általad választandó helyes út az, hogy elengeded. Az elengedés helyes gyakorlata a következő: azok a mércék és az az alap, amely szerint szemléled, teszed vagy kezeled ezt a dolgot, többé ne legyenek a családod által elültetett téves gondolatok, hanem ezek helyett alapozzanak Isten szavaira. Bár ez a folyamat megkövetelheti, hogy fizess némi árat, és úgy érezheted miatta, mintha az akaratod ellenére cselekednél, hogy szégyenben maradsz, sőt még azt is eredményezheti, hogy a testi érdekeid veszteséget szenvednek, bármivel is nézel szembe, kitartóan Isten szavaihoz és az Általa mondott alapelvekhez kell igazítanod a gyakorlásodat, és nem szabad feladnod. Ennek az átalakulásnak a folyamata biztosan kihívást jelent majd, nem fog simán menni. Miért nem fog simán menni? A negatív és a pozitív dolgok, a Sátántól származó gonosz gondolatok és az igazság közötti küzdelem ez, valamint az igazság és a pozitív dolgok elfogadását célzó akaratod és vágyad küzdelme is a szívedben lévő téves gondolatok és nézőpontok ellen. Mivel küzdelem van, lehet, hogy az ember szenved és árat kell fizetnie – ezt kell tenned. Ha valaki az igazságra való törekvés útját akarja járni és el akarja érni az üdvösséget, el kell fogadnia ezeket a tényeket és meg kell tapasztalnia ezeket a küzdelmeket. E küzdelmek során természetesen biztosan fizetni fogsz valamennyi árat, szenvedni fogsz valamennyit, és fel fogsz adni bizonyos dolgokat. A folyamat milyenségétől függetlenül a végső cél az, hogy végül képes legyél elérni, hogy féled Istent és kerülöd a rosszat, elnyered az igazságot és eljutsz az üdvösséghez. Így bármilyen ár megéri, amelyet ezért a célért fizetsz, hiszen ez a leghelyesebb cél, és ez az, amire törekedned kell, hogy alkalmas teremtett lénnyé válj. Függetlenül attól, hogy mennyi erőfeszítést kell tenned vagy mekkora árat fizetned, ha el akarod érni ezt a célt, nem szabad kompromisszumot kötnöd, kitérned vagy félned, ugyanis amíg az igazságra törekedsz és az a célod, hogy féld Istent, kerüld a rosszat és megmentsenek, akkor amikor bármely küzdelemmel vagy harccal nézel szembe, nem vagy egyedül. Isten szavai kísérni fognak téged; Isten és az Ő szavai ott vannak támaszodul, úgyhogy nem kell félned, ugye? (Nem kell.) Ebből a néhány pontból kiindulva tehát – akár a családból, akár bármely más forrásból származó helytelen gondolati kondicionálásról van szó, az elengedése mellett kell dönteni. Ahogyan az imént beszéltünk róla, a családod gyakran mondja neked, hogy „az ember soha ne szándékozzon ártani másoknak, azonban mindig óvakodjon attól, hogy mások árthassanak neki”. E gondolat elengedésének gyakorlata egyszerű a valóságban: egyszerűen cselekedj azok szerint az alapelvek szerint, amelyeket Isten közöl az emberekkel. „Az alapelvek, amelyeket Isten közöl az emberekkel” – ez a kifejezés meglehetősen tág értelmű. Hogyan történik a konkrét gyakorlása? Nem szükséges boncolgatnod, hogy szándékodban áll-e ártani másoknak, és óvakodnod sem kell másoktól. Akkor tehát mit kell tenned? Egyrészt képesnek kell lenned megfelelően harmonikus kapcsolatokat fenntartani másokkal, másrészt pedig, amikor különféle emberekkel foglalkozol, Isten szavait kell alapul, az igazságot pedig mércéül használnod, hogy felismerd, milyen ember az illető, majd a megfelelő alapelvek szerint kell bánnod vele. Ilyen egyszerű. Ha az illető testvér, bánj vele akként; ha komoly a törekvésében, áldozatokat hoz és feláldozza magát, akkor bánj vele testvérként, aki őszintén végzi a kötelességét. Ha nem hívő, aki nem hajlandó tenni a kötelességét, csak élni akarja az életét, akkor nem testvérként, hanem hitetlenként kell bánnod vele. Amikor az embereket szemléled, meg kell nézned, miféle személyek, milyen a beállítottságuk, az emberi mivoltuk, valamint a hozzáállásuk Istenhez és az igazsághoz. Ha el tudják fogadni az igazságot és hajlandók gyakorolni azt, akkor bánj velük igaz testvérekként, családként. Ha rossz az emberi mivoltuk és csak szájhősködnek, hogy hajlandók gyakorolni az igazságot, a doktrína vitatásához van képességük, ám az igazságot sosem gyakorolják, akkor bánj velük puszta szolgálattevőként, nem pedig családként. Mit mondanak neked ezek az alapelvek? Megmondják, milyen alapelv szerint bánj a különféle típusú emberekkel – ezt az alapelvet, vagyis azt, hogy bölcsességgel bánjunk az emberekkel, gyakran vitattuk. A bölcsesség általános fogalom, konkrétan azonban azt jelenti, hogy megvannak a különböző módszerek és alapelvek a különféle embertípusokkal való bánásmódhoz – mind az igazságon alapszik, nem pedig személyes érzéseken, személyes preferenciákon, személyes nézeteken, azokon az előnyökön és hátrányokon, amelyet számodra jelentenek, sem az életkorukon; csakis kizárólag Isten szavain. Ezért amikor emberekkel bánsz, nem kell megvizsgálnod, hogy ártani szándékozol-e másoknak vagy óvakodni másoktól. Ha az Istentől kapott alapelvekkel és módszerekkel bánsz az emberekkel, akkor minden kísértést elkerülsz, és semmiféle kísértésbe és konfliktusba nem keveredsz. Ilyen egyszerű. Ez az alapelv akkor is megfelelő, amikor a hitetlenek világával foglalkozol. Amikor látsz valakit, erre gondolsz: „Ő gonosz, egy ördög, egy démon, egy gengszter, avagy egy gazfickó. Nem kell óvakodnom tőle; nem fogok figyelni rá és nem provokálom. Ha a munka megkívánja az érintkezést, akkor hivatalos és pártatlan módon fogom kezelni. Ha ez nem szükséges, kerülni fogom a kapcsolatot, illetve az érintkezést, és sem védeni nem fogom őt, sem körüludvarolni. Nem fog tudni hibát találni bennem. Ha meg akar félemlíteni, nekem ott van Isten. Istenre fogok támaszkodni. Ha Isten megengedi neki, hogy megfélemlítsen, elfogadom ezt és alávetem magam. Ha Isten nem engedi meg, egy hajam szála sem görbülhet miatta.” Hát nem ez a valódi hit? (De igen.) Ilyen valódi hited kell legyen, és nem szabad félned tőle. Ne mondd, hogy csak egy helyi gengszter vagy egy kishal: még akkor is ehhez az alapelvhez tartjuk magunkat, amikor a nagy vörös sárkánnyal nézünk szembe. Ha a nagy vörös sárkány megtiltja neked, hogy higgy Istenben, érvelsz neki? Prédikálsz neki? (Nem.) Miért nem? (Értelmetlen prédikálni neki.) Az egy ördög, nem méltó rá, hogy prédikációkat hallgasson. Gyöngyöt nem szokás a disznók elé dobni. Az igazság nem vadállatoknak és ördögöknek szól, hanem embereknek. Még ha meg is tudnák érteni az ördögök és a vadállatok, nem hirdetnék nekik. Nem érdemlik meg! Milyen ez az alapelv? (Jó.) Hogy bánsz azokkal, akinek rossz az emberi mivolta, a gonoszokkal, a zavarodottakkal és az oktalan zsarnokoskodókkal a gyülekezetben, illetve a némi hatalommal bírókkal a társadalomban, akik nagy családokból származnak vagy valamelyest kiemelkednek? Bánj velük úgy, ahogyan velük bánni kell. Ha testvérek, társulj velük. Ha nem, mellőzd őket és bánj velük nem hívőkként. Ha megfelelnek az evangélium megosztására vonatkozó alapelveknek, oszd meg velük. Ha az evangélium nem nekik szól, ebben az életben ne találkozz és ne társulj velük. Ilyen egyszerű. Ami az ördögöket és a Sátánokat illeti, nem szükséges óvakodnod tőlük, vádaskodnod ellenük, sem bosszút állnod. Egyszerűen mellőzd őket. Ne provokáld őket, és ne társulj velük. Ha valamiért elkerülhetetlen, hogy kapcsolatba kerülj vagy foglalkozz velük, akkor kezeld a dolgokat hivatalos és pártatlan módon és az alapelvek szerint. Ilyen egyszerű. Azok az alapelvek és módszerek, amelyeket Isten tanít az embereknek a cselekvést és a viselkedést illetően, segítenek méltósággal viselkedned, és lehetővé teszik, hogy gyarapodó emberi hasonlatossággal élj. Ezzel szemben az út, amelyet a szüleid tanítanak neked – miközben a felszínen úgy tűnik, hogy védelmeznek és törődnek veled – valójában félrevezet és a szenvedés szakadékába taszít. Amit ők tanítanak, az nem a magatartás helyes módja és annak bölcs megközelítése, hanem egy sunyi és hitvány mód, amely ellentétben áll az igazsággal és nincs köze hozzá. Ha tehát csak a szüleid által beléd ültetett gondolatokat fogadod el, nehéz és fáradságos lesz számodra az igazság elfogadása, az igazság gyakorlása pedig kihívást jelent majd. Ha azonban őszintén rajta van a szíved, hogy elengedd azokat a magaviseletet és a világ kezelésére vonatkozó alapelveket illető gondolatokat, amelyek a családodtól származnak, az igazság elfogadása könnyebbé válik, ahogyan a gyakorlása is.

Ami a családi kondicionálást illeti, van még valami más az általunk említett gondolatokon és nézőpontokon kívül? Kérem, foglaljátok össze. Sok dolog van, ami a családtól származik, és Kínában „étkezőasztal melletti kultúrának” nevezik ezt az emberek. Például egy gyermek a következőt mondhatja az étkezőasztalnál: „Az osztályfelelősünk, az a lány, akinek három csík van a ruhaujján, mindig ellenőrzi a házi feladatomat, és azt mondja, nem fejeztem be, holott befejeztem. Folyton piszkál engem.” A szülők esetleg ekképp válaszolnak: „Te fiú vagy, ő pedig lány. Miért törődsz vele? Összpontosíts a tanulmányaidra, és tedd büszkévé anyádat. Amikor te leszel az osztályfelelős, ellenőrizheted a házi feladatát, és az majd rendezi a dolgokat, nemde?” Ezt hallván a gyermek esetleg azt gondolja: „Logikus. Én fiú vagyok, és még ha ő is az osztályfelelős, akkor is egy lány. Nem kellene törődnöm vele. Ha ismét bosszantani kezd, egyszerűen figyelmen kívül hagyom, és ezzel vége is. Minél inkább bosszant, annál keményebben fogok tanulni. Túlteszek rajta, és a következő félévben én leszek az osztályfelelős, és az én gondjaimra lesz bízva. Ennek le kell rendeznie a dolgokat.” Ez az étkezőasztal melletti kultúra egy példája. Ha egy fiú sírni kezd az étkezőasztalnál, a szülők talán ezt mondják: „Tartsd vissza! Miért sírsz? Te semmirekellő!” A sírás vajon azt jelenti, hogy semmirekellő vagy? Azt jelenti, hogy azok, akik nem sírnak, ígéretesek? Vajon ígéretes egyéniség minden fiú, aki még soha nem sírt? Vessünk egy pillantást azokra a feltörekvő emberekre – vajon sírtak vagy sem, illetve hullattak könnyeket vagy sem, amikor fiatalok voltak? Voltak érzelmeik? Tapasztaltak örömöt, haragot, bánatot és boldogságot? Mindegyiket megtapasztalták. Függetlenül attól, hogy valaki kiemelkedő személyiség vagy átlagember, mindenkinek van egy olyan oldala, amelyet emberi törékenység és emberi ösztön jellemez. A szülői nevelésnek és a társadalmi háttérnek köszönhetően az emberek gyakran gyengének, gyávának, alkalmatlannak, illetve könnyen megfélemlíthetőnek tekintik ezt az oldalt. Sohasem merik nyíltan feltárni azt, hanem titokban, egy sarokban juttatják kifejezésre. Amikor egyes kiemelkedő személyiségek a pályafutásuk legnagyobb kihívást jelentő időszakával néznek szembe, és nincs senki, aki segítené vagy támogatná őket, talán megvárják, amíg minden katona, beosztott és szolgáló elvonul mellőlük. Aztán kieresztik az érzelmeiket, farkasként üvöltve a fürdőkádban. A kiabálást követően elgondolkodnak: „Vajon hallotta valaki? Túlságosan féktelen voltam? Jobb lenne, ha kicsit visszafognám magam!” Úgy tűnik azonban, hogy nem elég, ha visszafogja magát, úgyhogy törölközővel takarja a száját, és folytatja a farkasüvöltést. A normális emberi mivoltnak szüksége van arra, hogy kieresszen és kifejezzen különféle érzelmeket. A társadalom mérhetetlen nyomása és a különféle közvélemények elnyomása mellett azonban senki sem meri normálisan kifejezni az érzelmeit, ugyanis a családi tanítástól és kondicionálástól kezdve minden egyént beoltottak bizonyos tévhitekkel, például: „Egy férfi legyen önálló”, „Aki vasat akar kovácsolni, erősnek kell lennie”, „Az egyenes embernek nem kell a szóbeszéd miatt aggódnia”, és „Ha tiszta a lelkiismereted, nem kell félned, hogy szellemek kopogtatnak az ajtódon”. Aztán ott van még az, hogy „A kedves embert megfélemlítik, ahogyan a szelíd lovat is lovagolják”, ami azt az üzenetet közvetíti, hogy az ember lehetőleg ne legyen könnyű célpont, hanem inkább ő félemlítsen meg másokat. Mit jelent a „kedves” abban az összefüggésben, hogy „A kedves embert megfélemlítik, ahogyan a szelíd lovat is lovagolják”? Azt jelenti, hogy jámbor, egyszerű, hűséges, kedves és egyenes. Vagyis a szólás azt ajánlja, hogy lehetőleg ne légy ilyen típusú ember, mert az ilyen emberek könnyű célpontok. Mivé kellene hát válnod helyette? Banditává, szélhámossá, gazemberré, bitanggá, gonosz emberré, huligánná kellene válnod – aztán senki sem mer majd beléd kötni. Akárhová mész, ha az érvelés nem segít, gazemberként kell viselkedned, tudnod kell jelenetet rendezni, hisztizni, hajthatatlannak lenni és káoszt teremteni. Azok az emberek boldogulnak, akik így viselkednek. Bármely munkahelyen vagy társadalmi csoportban a legtöbb ember fél az ilyen egyénektől, és senki sem meri provokálni őket. Olyanok, mint a büdös kutyaürülék vagy a bosszantó rovarok, és ha egyszer rád szállnak, nehéz lerázni őket. Ilyesféle emberré kell válnod. Ne hagyd, hogy az emberek azt gondolják, hogy könnyű célpont vagy, illetve könnyű provokálni. Legyenek tövisek az egész testeden. Ha nincsenek töviseid, nem tudod megvetni a lábad ebben a társadalomban. Mindig lesz valaki, aki megfélemlít majd. A családi nevelés útmutatóul szolgál az életutadhoz, valamint konkrét tanítást ad és alapelveket olt beléd arra vonatkozóan, hogy hogyan viselkedj. Vagyis a szülők arra használják ezeket a gondolatokat és szólásokat, hogy megtanítsanak, milyen magatartást tanúsíts, hogyan viselkedj és hogyan kezeld a dolgokat. Mit mondanak, milyen ember legyél? Egyes szülők látszólag jól hangzó dolgokat mondhatnak, például: „Az én gyermekemnek nem kell kiemelkednie vagy hírességgé lennie, elég, ha jó ember.” Ugyanakkor efféle frázisokat is mondanak a gyermekeiknek: „Az ember soha ne szándékozzon ártani másoknak, azonban mindig óvakodjon attól, hogy mások árthassanak neki”, „A kedves embert megfélemlítik, ahogyan a szelíd lovat is lovagolják” és „Egy férfi legyen önálló”. Szóval, miután ennyit beszéltek, vajon azt mondják a gyermekeiknek, hogy legyenek jó emberek, vagy valami mást? (Arra bátorítják őket, hogy legyenek ádázak, vagy legalábbis legyenek képesek megvédeni magukat.) Mondjátok meg Nekem, vajon a legtöbb szülő azt látná szívesen, hogy a gyermekei megfélemlítenek másokat, vagy inkább azt látnák, hogy a gyermekeik rendkívül becsületesek és a helyes úton járnak, ám gyakorta megfélemlítik és valamelyest kirekesztik őket? Milyen emberré kellene válnia a gyermeküknek ahhoz, hogy a legboldogabbá, legbüszkébbé tegye a szüleit, akiknek az arca a legfényesebben ragyog? (A szülők akkor érzik büszkének magukat, amikor a gyermekeik meg tudnak félemlíteni másokat, és szégyenteljesnek tartják, ha a gyermekeikkel gyakorta rosszul bánnak, miközben ők a helyes úton járnak.) Ha a helyes úton jársz, de gyakran rosszul bánnak veled, a szüleid bánatosak, szomorúak lesznek, fáj a szívük és nem akarják hagyni, hogy ez megtörténjen. Mi leledzik ennek a gyökerénél? Az okoktól függetlenül, minden gondolat és nézőpont, amelyeket a szülők a gyermekeiknek tanítanak a magaviseletük és a cselekvésük mikéntjét illetően, helytelen és ellentétes az igazsággal. Röviden: ezek a szülők által beléd nevelt gondolatok és nézőpontok soha nem fognak elvezetni téged Isten jelenlétéhez, és az igazságra való törekvés útjára sem kalauzolnak. Természetes, hogy az emberek soha nem fogják elérni az üdvösséget efféle gondolatok és nézőpontok iránymutatása mellett. Ez tagadhatatlan tény. Nem számít tehát, hogy mik a szüleid szándékai és indítékai, nem számít, milyen hatást gyakorolnak rád, ha az, amit megélsz, ellentmond az igazságnak, ellenkezik az igazsággal és megakadályoz abban, hogy alávesd magad Istennek és az igazságnak, akkor el kell engedned.

Az utóbbi pár közösségben töltött beszélgetést kitevő, családi kondicionálásból származó különféle gondolatokat illetően – bár ezeket széles körben alkalmazzák és népszerűsítik az emberek körében, függetlenül attól, hogy mennyire általánosan elfogadottak vagy hány ember fogadja be őket, és bármennyien is hagyatkoznak rájuk – belegondolva a kárba, amelyet az egyéneknek okoznak, az embereknek kötelező elengedniük ezeket a gondolatokat és nézőpontokat. Újra meg kell vizsgálniuk az e gondolatoknak és nézőpontoknak megfelelő különféle dolgokat és szembe kell nézniük velük, keresve a gyakorlás helyes útjait és az igazságalapelveket Isten szavaiban, és – annak előfeltétele mellett, hogy elengedik ezt a gondolati kondicionálást – be kell menniük az igazságvalóságokba, ezáltal reményt szerezve az üdvösségre. Ezeken a közösségben töltött, a család által beléd ültetett gondolatokról és nézőpontokról, valamint különféle konkrét mondásokról szóló beszélgetéseken keresztül azon tűnődöm, hogy milyen mértékben ismertétek fel a lelketek mélyén létező különféle gondolatokat és nézőpontokat. Röviden: bárhogy is legyen, ezeknek a közösségben töltött beszélgetéseknek ébresztőként kell szolgálniuk, friss megértést nyújtva az embereknek a család fogalmáról, amellett, hogy egy teljesen új megértést és felfogást kínálnak a családtagok, a családi gondolatok, a családi kultúra kondicionálásáról, és ezzel teljesen új megközelítési módszert adnak nekik az arra való képesség mellett, hogy a helyes szempontot és álláspontot fogadják el a családjuk megközelítésének módját illetően. Az nem számít, hogy külsőleg hogyan közelítesz a családodhoz; röviden: azokat az emberek és dolgok szemlélésének módjára, a magatartás és a cselekvés módjára vonatkozó téves gondolatokat és nézőpontokat tekintve, amelyekkel a családod befolyásolt: mindegyiket fel kell ismerned, majd egyesével el kell engedned ezeket a gondolatokat, ahhoz, hogy tiszta megértéssel fogadd be azokat a nézőpontokat és módszereket, amelyeket Isten tanít az embereknek, és elfogadd azokat a különféle helyes nézőpontokat és módszereket, amelyeket Isten ad át az embereknek az emberek és dolgok szemlélésére, a magatartásukra és a cselekvésükre vonatkozóan. Azoknak, akik valóban törekednek az igazságra, ezt kell tenniük.

A családok által az emberekbe nevelt egyik jelentős gondolat és nézőpont az, hogy legyenek ádázak, és használjanak különféle eszközöket ahhoz, hogy megvédjék magukat. Fontolóra véve azt, hogy az emberek hogyan óvják az érdekeiket, a testüket és a személyes biztonságukat, miután a különféle gondolatok és nézőpontok kondicionálásából eszközöket és módszereket merítettek a világ kezeléséhez, mi az elsődleges cél amögött, hogy a családok elültetik ezeket a gondolatokat? Az, hogy megvédjék az egyéneket a megfélemlítéstől. Most vizsgáljuk meg a megfélemlítés lényegét. Jó dolog az, ha megfélemlítenek? Elkerülhető? Létezik egyáltalán olyan ember, akit soha nem félemlítettek meg? Mit von maga után a megfélemlítés? Azt leszámítva, hogy a szülők remélik, hogy a gyermekeik normálisan be tudnak illeszkedni a társadalomba és megvetik a lábukat, állandóan attól félnek, hogy megfélemlítik a gyermekeiket. A szüleid ezért gyakran megosztanak veled bizonyos trükköket és eszközöket a világ kezelésére vonatkozóan, arra használva ezeket a módszereket, hogy megvédjenek és megakadályozzák, hogy megfélemlítsenek. Mivel a szüleid nem tudnak állandóan kísérni és megvédeni, amikor kiterjeszted a szárnyaidat és egyedül kell repülnöd, bizonyos gondolatokkal és nézőpontokkal fegyvereznek fel, biztosítandó, hogy ne félemlítsenek meg. Helyesek vajon ezek a gondolatok és nézőpontok? Tartotok a megfélemlítéstől? Valljátok a következő gondolatot és nézőpontot: „Amikor a társadalomba és társadalmi csoportokba érkezem, és különösen, amikor hitetlenekkel kerülök kapcsolatba, attól tartok, hogy megfélemlítenek – ez aggaszt a leginkább. Ha valaki nagyjából hozzám hasonlóval találkozom, még mindig ki tudok állni magamért. Ha azonban olyasvalakivel találkozom, aki ádázabb nálam, nem merek ellenállni. Egyszerűen elfogadom, akármilyen megfélemlítés ér is. Semmit sem tehetek ellene. Vannak támogatói és emberei a színfalak mögött, úgyhogy el kell viselnem.” Vajon ez az uralkodó gondolat és nézőpont a legtöbb ember számára? (Régebben ilyen nézőpontjaim voltak. Miután Istenbe vetettem a hitemet, elkezdtem harmonikusan kijönni a testvéreimmel. Amikor hitetlenekkel kerülök kapcsolatba – még ha megfélemlítéssel és üldöztetéssel nézek is szembe – tudom, hogy Isten engedi ezt, és van egy tanulság, amelyet le kell vonnom. Így aztán kevésbé félek, inkább megtanultam Istenre hagyatkozni, hogy megtapasztaljam.) Melyik típusú ember különösen félénk? (Az, akinek nincs hite Istenben.) Ezeken az egyéneken kívül aztán többek között ott vannak azok, akik rendkívül bátortalanok, akik visszahúzódók és alacsony az önbecsülésük, akik gyengék és erőtlenek, akik fizikailag kevésbé vonzók vagy kisebb az érettségük, akik elszegényedett háttérből jönnek – különösen azok, akinek a családi hátterét gúnyolják vagy hátrányosan megkülönböztetik – akik alacsony társadalmi státuszúak, nincsenek képességeik és szakértelmük és kétkezi munkásként dolgoznak, valamint azok, akik testi fogyatékossággal élnek. Ezek mindegyike fogékonyabb arra, hogy megfélemlítsék, és félnek attól. Vajon a megfélemlítés közkeletű probléma a társadalomban? (Igen.) Ahol csak emberek vannak, megtörténnek ezek a dolgok. Hogyan alakul ki a megfélemlítés? (Ugyanis miután a Sátán megrontotta az emberiséget, az nagyon gonosszá vált, és arra vágyik, hogy megfélemlítsen másokat, miközben őt nem félemlítik meg. Így hát ennek az elnyomásnak a példái mindenütt ott vannak.) Ez egy aspektus. Egyesek nem akarják, hogy mások megfélemlítsék őket, így ők kezdeményeznek, és először ők félemlítenek meg és fenyegetnek másokat, hogy őket senki ne merészelje megfélemlíteni. Valójában mélyen legbelül nem akarnak így viselkedni, számukra is kimerítő ez. Amikor mindenki mást ledöntesz, vajon nem vagy te is fáradt? Van egy szólás: „Egy lépés előre, két lépés hátra”. Vegyünk például egy sündisznót: miután kitolja a tüskéit, vajon nem merül ki az idegrendszere? Az embereknek fáj, ha szúrja őket, ám az is elfárad. Akkor miért csinálod, ha annyira fárasztó? Az önfenntartásért történik – a sündisznónak némi erőfeszítésébe kerül, hogy megvédje magát. Mivel ez a gonosz világ híján van bármely pozitív és helyes alapelvnek a különféle emberekkel való bánásmódra vonatkozóan, és az embereket a világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiák és a társadalmi hierarchia szerint osztályozzák, az egyenlőtlen felosztás ezen alapelvei és kritériumai alapján eltérések és hierarchiák alakulnak ki az emberek között. Amikor ez történik, az emberek nem tudnak igazságosan és harmonikusan kapcsolódni egymáshoz. Versengenek, hogy a felsőbb körökhöz tartozzanak, hogy a legjobbak legyenek a legjobbak között. Azok, akik a csúcson vannak, uralkodhatnak mások felett, és tetszés szerint megfélemlíthetik és irányíthatják őket. Mivel ez a társadalom igazságtalan, az emberekkel való bánásmód alapelvei igazságtalanok. Az emberek közötti viszonyok tehát biztosan nem lesznek harmonikusak, valamint mindazok az alapelvek, módszerek és eszközök, amelyeket az emberek az egymással való érintkezésben használnak, igazságtalanná válnak. Ez az igazságtalanság kifejezetten az erőt, családi hátteret, készségeket, képességeket, fizikai megjelenést, magasságot, valamint taktikákat, mesterkedéseket és stratégiákat hasonlítgató embereket szólítja meg. Honnan származnak mindezek a dolgok? Nem az igazságtól és nem Istentől származnak – a Sátántól erednek. Ezeket a Sátántól származó dolgokat belenevelik az emberekbe, és ezek szerint élnek, tehát mit gondolsz, hogyan fognak az emberek egymáshoz viszonyulni? Mindenkivel igazságosan bánnak majd? (Nem.) Egyáltalán nem. Működhet-e a Sátán által uralt gonosz világban akár a legegyszerűbb választási alapelv Isten házában? (Nem működhet.) Mi a lényege annak, amiért nem működik? Az, hogy ezt a gonosz világot nem az igazság uralja; gonosz irányzatok irányítják a Sátán különféle gondolatai és filozófiái mellett. Tehát csak az történhet, hogy az emberek megfélemlítik és irányítják egymást – ez az egyetlen lehetséges tényállás. Lehetetlen elkerülni a megfélemlítést – ez teljesen normális. Mivel a világot nem az igazság uralja, amikor az emberek érintkeznek egymással ebben a gonosz világban, ha nem olyasvalaki vagy, aki megfélemlít másokat, akkor te vagy az, akit megfélemlítenek. A szereped csak ebből a két dologból állhat. A valóságban minden ember megfélemlít másokat és őt is megfélemlítik. Ez azért van, mert mindig vannak emberek alattad és feletted. Megfélemlítesz másokat, mert magasabb a státuszod az övéknél, ugyanakkor, míg te megfélemlíted őket, vannak még magasabb státuszú emberek, akik feletted állnak – ők pedig téged félemlítenek meg, és neked el kell viselned a megfélemlítésüket. Az emberek egyik osztálya megfélemlíti a másik osztályt: ilyen a viszony az emberek között – a megfélemlítés és a megfélemlítettség. Ez az egyetlen viszony. Nincs igazi családi ragaszkodás, nincs szeretet, nincs tolerancia, nincs türelem, és nincs lehetőség arra, hogy minden emberrel méltányosan és igazságosan bánjanak, alapelvek szerint. Mivel ezt a világot nem az igazság, hanem a Sátán uralja, az emberek között formálódó viszonyokat csak a megfélemlítés és a megfélemlítettség, a kihasználás és a kihasználtság jellemezheti. Ez elkerülhetetlen és senki sem menekülhet előle. Mondhatod, hogy főnök vagy az alvilágban, és sok csatlósod és inasod van, akik mindegyikét megfélemlíted és irányítod. De még egy alvilági főnöknek is vannak felettesei, és ott van a kormány is. Bár azt mondják, hogy a tisztviselők és a banditák egy család, a kormány időnként szándékosan keresi a bajt, nyomást gyakorol, és nem hagyja, hogy megúszd. Fizetned kell egy összeget a rendőrségnek, és hízelegned nekik. Látod, bár egy alvilági főnök nagy embernek tűnik, amikor a rendőrségre megy, neki is meg kell hajolnia és dörgölőznie kell – nem mer arrogáns lenni. Ahogyan a hitetlenek szólásai mondják: „Míg a pap felmászik egy oszlopra, az ördög felmászik tízre” és „Mindig van egy nagyobb hal”. Ez azt jelenti, hogy minden ember megfélemlít másokat és őt is megfélemlítik, és ez a megfélemlítés lényege és jelensége.

A megfélemlítés kérdését illetően – mivel az olyasmi, amit senki sem kerülhet el – hogyan kell az embernek kezelnie? Bár a gyülekezetben talán nem tartasz a megfélemlítéstől, vajon létezik efféle dolog? Megtörténhet? Amikor hitetlenekkel kerülsz kapcsolatba, lehetséges, hogy megfélemlítenek. Nem jelenik tehát meg a gyülekezeten belül? (De megjelenik.) Különböző fokig megjelenik, mivel a Sátán minden embert megrontott. Mielőtt az emberek elérik az üdvösséget, gyakran romlottságot tárnak fel, és a romlottság e megnyilvánulásainak egyik aspektusa az, hogy a saját akaratuk szerint bánnak másokkal, nem igazságosan kezelik őket. Amikor ez a másokkal való igazságtalan bánásmód felüti a fejét, a megfélemlítés és a megfélemlítettség egyaránt megjelenik. Ezek a dolgok alkalomadtán igenis megtörténnek, és az emberek nem tudják megúszni vagy elkerülni őket. Mi a helyes alapelv e dolog kezelését és a vele való bánásmódot illetően? (Isten szavai szerint, alapelvek szerint.) Elméletben így hangzik. Mi a helyzet a gyakorlás konkrét módjával? Hogyan értelmezed a megfélemlítés és a megfélemlítettség kérdését? Mondjuk például, hogy írsz egy levelet, hogy jelents egy hamis vezetővel kapcsolatos problémákat, és a hamis vezető meg akar félemlíteni, ezt mondván: „Ha nem viselkedsz, ha továbbra is jelented a problémáimat a vezetőségnek, szaglászol utánam vagy valami negatívat írsz az értékeléseimben, meg foglak ölni! Megvan a hatalmam, hogy kizárjalak. Nem félsz?” Hogyan kezelnéd ezt a helyzetet? Megfenyeget; konkrétan fogalmazva, megfélemlít. Megvan a hatalma, te pedig egy hétköznapi hívő vagy, úgyhogy önkényesen kínoz téged mindenféle alapelv vagy alap nélkül. Úgy bánik veled, ahogyan a Sátán bánik az emberekkel. Konkrétan fogalmazva, nem épp megfélemlít? Nem kínozni próbál? (De igen.) Nos, hogyan kezelnéd ezt? Kompromisszumot kötnél vagy kiállnál az alapelvek mellett? (Kiállnék az alapelvek mellett.) Elméletileg az embereknek ki kellene állniuk az alapelvek mellett, és nem szabadna félniük ettől a hamis vezetőtől. Mi ennek az alapja? Miért nem kellene félned tőle? Ha valóban kizár, félni fogsz? Mivel valóban ki tud zárni, lehetséges, hogy nem mersz kiállni az alapelvek mellett, és talán megijedsz. Hol akad el ez a dolog? Miért ijedhetsz meg? (Mert nem hiszem, hogy Isten háza az igazság uralma alatt áll.) Ez az egyik aspektusa. Meg kell lennie benned ennek a hitnek és ezt mondanod: „Gonosz ember vagy. Ne gondold, hogy csak azért, mert most vezető vagy, megvan a hatalmad, hogy kizárj. Helytelen lenne kizárni engem. Ezt a dolgot előbb-utóbb leleplezik. Isten háza nem a te kizárólagos fennhatóságod alatt áll. Ha ma kizársz, egyszer megbüntetnek majd. Ha nem hiszed, csak várj és meglátod. Isten házát az igazság, Isten uralja. Emberek nem büntethetnek meg téged, Isten azonban feltárhat és kivethet. Amikor a gaztetteid lelepleződnek, akkor majd szembenézel a büntetéseddel.” Megvan benned ez a hit? (Igen.) Valóban? Akkor miért nem tudjátok ezt mondani? Úgy tűnik, hogy veszélybe kerülsz, ha ilyen helyzetekkel találkozol; hiányzik belőled a bátorság és a valódi hit. Amikor ténylegesen szembesülsz ezekkel a dolgokkal, amikor gonosz emberekkel és antikrisztusokkal találkozol, akik ennyire ádázak, akiknek az emberek kínzását szolgáló módszereik a nagy vörös sárkányéhoz hasonlíthatók, mit fogsz akkor csinálni? Sírva fakadsz, és ezt mondod: „Ó, nekem kicsi az értettségem, bátortalan vagyok, mindig féltem a bajtól, még attól is félek, hogy egy lehulló falevél fejen talál. Igazán remélem, hogy nem kell ilyen emberekkel szembenéznem. Mit tennék, ha megfélemlítenének?” Megfélemlítenek? Nem félemlítenek meg, a Sátán gyötör téged. Emberi szemszögből tekintve azt mondanád: „Ez az ember ijesztő, státusza van és megfélemlíti a státusz nélküli jámbor embereket.” Ez történik? Az igazság szempontjából ez nem megfélemlítés; a Sátán készteti szenvedésre az embereket, kínozza, bolonddá teszi, megrontja és tiporja őket. Hogyan kell foglalkoznod a Sátán e ténykedéseivel és hogyan kell kezelned azokat? Félned kell? (Nem kell; jelentenem kell és le kell lepleznem őket.) A szívedben nem kell félned tőlük. Ha pillanatnyilag nem megfelelő jelenteni az illető problémáit és szembeszállni vele, akkor ideiglenesen viseld el, majd találj egy alkalmas időpontot a későbbi jelentésre. Ha vannak a testvéreid között hozzád hasonlóan tisztán látó egyének, fogjatok össze, hogy jelentsétek és leleplezzétek a gonosztetteit. Ha senki más nem lát tisztán, és amikor előállsz, hogy jelentést tégy róla, mindenki visszautasít, akkor egyelőre gyakorolj türelmet. Amikor a magasabb szintű vezetők eljönnek a gyülekezetetekbe, hogy ellenőrizzék és nyomon kövessék a munkát, találj egy alkalmas időpontot, hogy beszámolj ezeknek a vezetőknek a problémáiról, és világosan, teljes részletességgel fejtsd ki az illető gonosztetteit, és hagyd, hogy a vezetők eltávolítsák őt. Bölcs dolog ez? (Igen.) Egyrészt lennie kell hitednek, és nem szabad félned a gonosz emberektől, az antikrisztusoktól és a Sátántól. Másrészt a veled szembeni cselekedeteiket nem szabad úgy nézned, mintha az egyik ember megfélemlítené a másikat; a lényegét kell látnod, amint a Sátán bolonddá teszi, kínozza és tiporja az embereket. Ezután a helyzettől függően bölcsességet kell gyakorolnod, hogy kezeld a kínzását, meg kell találnod a megfelelő időpontot a leleplezésére és a jelentésére, és védelmezned kell Isten házának érdekeit és a gyülekezet munkáját. Ebben a bizonyságtételben kell szilárdan megállnod, valamint ez a kötelesség és kötelezettség, amelyet emberként teljesítened kell. Bárhogyan is megfélemlítenek vagy igazságtalanul bánnak veled, ne tekintsd azt megfélemlítésnek. Nem ők félemlítenek meg; a Sátán teszi bolonddá, tiporja és kínozza embereket. Azt mondanád, hogy a nagy vörös sárkány félemlít meg, amikor az istenhívőket üldözi? (Nem.) Nem félemlít meg. Miért üldöz téged? (Mert az a lényege, hogy ellenálljon Istennek.) Az a lényege, hogy ellenálljon Istennek. Ellenségnek tekinti Istent, és Isten egész munkája szálka a szemében és tüske az oldalában. Isten választott népét is ellenségnek tekinti. Ha követed Istent, gyűlölni fog, ahogyan a Biblia is mondja: „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket” (János 15:18). A nagy vörös sárkány gyűlöli az embereket, gyűlöli Istent, ellenségnek tekinti Istent, és még inkább ellenségnek tekinti azokat, akik Istent követik, különösképp azokat, akik az igazságot gyakorolják. Ezért akar üldözni, megölni, megakadályozni, hogy kövesd Istent, rávenni, hogy őt imádd és kövesd, és hogy átkozd Istent. Talán azt mondod: „Nem fogom átkozni Őt.” Aztán megfenyeget: „Ha nem átkozod Istent, meg fogsz halni!” Megpróbál rákényszeríteni, hogy azt mondd, hogy a kommunista párt jó, te pedig azt válaszolod, hogy nem fogod ezt mondani. Ekkor azt mondja: „Ha nem mondod, megnehezítem a dolgodat, kegyetlen kínzással fogok bánni veled és válaszolni neked!” A te megfélemlítésed ez? Nem, ez a Sátán, amint bántalmazza az embereket. Érted? (Értem.) Amikor a megfélemlítés kérdésével foglalkozol, helyes megértésednek kell lennie. Ha emberi szemszögből nézed, a társadalomban és az embercsoportok között mindenki felveszi a megfélemlítő és a megfélemlített szerepét is. Ha azonban az igazság szemszögéből nézed, akkor nem szabad így látnod. Bárki viselkedésének a lényege, aki meg akar félemlíteni és irányítani akar, nem minősül megfélemlítésnek, hanem az a Sátán bolondítása, bántalmazása, manipulációi, tiprása és rontása. Konkrétan azt jelenti, hogy nem racionális és emberi módszerek szerint bánnak veled, nem igazságosan bánnak veled, hanem a Sátán szempontját és álláspontját teszik magukévá, valamint a Sátán gondolatait használják útmutatóként abban, ahogyan veled bánnak, beszélnek és érintkeznek. Tegyük fel például, hogy egy gonosz emberrel osztozol egy szobán. Te érkezel elsőnek, úgyhogy neked kell először egy alkalmas helyet választanod, és te az alsó fekvőhelyet választod. Amint a másik megérkezik és meglátja ezt, azt mondja: „Helyesen tetted, hogy az alsó ágyat választottad? Én még nem is választottam, rajtad a sor? Hogy merészelsz az alsó fekhelyen aludni úgy, hogy itt vagyok? Micsoda arcátlanság! Még csak meg sem beszélted velem, hanem egyszerűen fogtad magad, és kiválasztottad az alsó fekhelyet. Menj a felsőre!” Te így válaszolsz: „Miért ne aludhatnál te a felső ágyon? Utánam érkeztél, ennek a sorrendnek megfelelően neked kell a felső ágyon aludnod.” Ő így szól: „Sorrend? Én soha nem követtem semmiféle sorrendet! Én sehol nem állok sorba; még ahhoz sem állnék sorba, hogy az elnökkel találkozzak! Vetted egyáltalán a fáradságot, hogy kiderítsd, ki vagyok én? Sorban állásról mersz beszélni nekem – micsoda arcátlanság! Meg akarsz halni? Húzz a felső ágyra!” Így hát engedelmesen fel kell menned, hogy a felső ágyon aludj. Ez azt jelenti, hogy megfélemlítenek? Emberi szemszögből megfélemlítésnek tűnik. A másik ember jámbornak, olyasvalakinek lát, akit manipulálhat. Először is egy félelmetes erődemonstrációt kapsz tőle, majd megleckéztet, hogy megértsd, ki is ő. Erről szól, ha emberi szemszögből, vagy az emberi érzések, illetve a test szemszögéből nézzük a dolgot. Ha azonban az igazság szemszögéből szemléled, vajon ugyanígy láthatod? Elsőként kiválasztottad az alsó fekhelyet, minden rendben volt, ő azonban ragaszkodott hozzá, hogy költözz át, zaklatott, hogy válts a felső ágyra. Hát nem észszerűtlen ez? Hát nem arról szól, hogy kínoz téged? Nem arról, hogy nem emberként bánik veled? Hát nem tiszteletlen veled? Vajon nem úgy viselkedik, mintha ő lenne a főnök, veled pedig szolgálóként, illetve rabszolgaként bánik? Mi a gondolatai logikája? Mindenki, aki nem olyan félelmetes, mint ő, a szolgája, olyasvalaki, akinek parancsolhat és akit kínozhat. Az igazság szemszögéből ezt nem nevezhetjük megfélemlítésnek; ez az emberek kínzásáról szól. Ki képes embereket kínozni? A gonosz emberek, a démonok, a banditák, a huligánok, a gazemberek, oktalan emberek, akikből hiányzik az emberi mivolt és senkit sem tisztelnek. Bárhová mennek, sehol sem követnek szabályokat. Úgy viselkednek, mintha ők lennének a főnökök, mintha minden jó, előnyös és hasznos dolog csak az övék lenne. A többieknek semmilyen részük nem lehet ezekből a dolgokból, arra meg aztán nem is gondolhatnak, hogy elvegyék azokat. Hát nem gazember az ilyen? (De igen.) A gazemberek és a démonok tesznek ilyet. Így kínoznak – hát nem félnél? Erre gondolnál: „Ó, Istenem, hát mégis vannak ilyen ijesztő emberek. Még azt is helytelennek tartják, ha az alsó fekhelyen alszom. Mi folyik itt?” Megijednél, és ettől kezdve, amikor beszélnél velük, meg kellene válogatnod a szavaidat. Töprengened kellene rajta, így gondolkodva: „Nem bosszanthatom fel őket és nem provokálhatom. Ha provokálom, meg fogják nehezíteni a dolgomat.” Ha efféle a gondolkodásmódod, akkor elérték a céljukat. Mi a céljuk? Meg akarnak ijeszteni, azt akarják, hogy félj tőlük, hierarchikus különbséget akarnak teremteni közted és köztük, ahol ők a főnökök és te vagy a szolga, és akárhová mész, rájuk kell hallgatnod és engedned kell nekik. Nem annak alapelve ez vajon, ahogyan a Sátán teszi a dolgokat? Nekik kell a főnöködnek lenniük, neked pedig a szolgálójuknak. Az kell, hogy önkényesen fegyelmezzenek, parancsolgassanak neked és játszadozzanak veled, mindenben engedned kell nekik. Nem lehetsz egyenlő velük; ha velük egyenlő akarsz lenni, az egyetlen helyzet, amikor azt megteheted, akkor lesz, amikor már halottak – te csak egy halott emberrel érdemelsz egyenlőséget. Mondd meg Nekem, milyen mértékig félemlítettek meg? A szíved mélyén megrémítettek a gonosz tetteik és a parancsoló stílusuk? (Igen.) Elfogadtad ezt a tényt, kiegyeztél ezzel, mondhatjuk tehát azt, hogy következésképpen megrontottak téged? Szorosan a markukban tartanak; amikor gonosz dolgokat tesznek és megsértik az alapelveket, nem mersz majd felszólalni, mert ott akkor egyetlen rúgással az alsóról a felső ágyra küldtek. Nem mered ismét provokálni őket; amikor találkoztok, kerülöd őket, és a puszta említésükre és hideg verejték önt el. Ez vajon nem azt jelenti, hogy megrémisztettek? Nem mersz alapelvek szerint igazságosan bánni velük; szorosan a markukban tartanak. Mi a lényege annak, hogy szorosan a markukban tartanak? Azt jelenti, hogy a birtokukban vagy és irányítanak. Nem erről van szó? (De igen.) Nos, hogyan kellene az embereknek megközelíteniük ezt a helyzetet, elkerülendő, hogy irányítsák őket? Azt az ügyet, amikor gonosz egyének megfélemlítik az embereket, úgy kell tekintened, mint azt a jelenséget, amikor a Sátán megrontja az embereket és bántalmazza őket. Miután átláttad ezt a lényeget, hogyan kell megközelítened? Mélyen a szívedben irtóznod kell a gonosz egyénektől és el kell utasítanod őket, nem pedig félned tőlük. Ezt kell gondolnod: „Ó, hát azt akarod, hogy a felső ágyon aludjak? Rendben, a felső ágyon alszom. Ma azonban láttam egy újabb gonosz ember cselekedeteit, felismertem még egy gonosz ember lényegét, és mostantól képes leszek ráismerni egy újabb viselkedésmódra, amelyet a gonosz emberek a mindennapi életükben és az emberek háta mögött folytatnak. Mától kezdve gondosan figyelni fogom, mit mondanak és tesznek, és hogy megtévesztésbe bocsátkoznak-e. Ha Isten háza használja őket, megnézem, hogy az alapelvekkel összhangban cselekednek-e, hogy fenntartják-e Isten házának érdekeit, hogy tékozolják-e a felajánlásokat, és hogy továbbra is gyötörnek-e másokat.” A szíved mélyén így kell imádkoznod: „Istenem, kérlek, leplezd le ezt a gonosz embert, tedd lehetővé számomra, hogy felismerjem a gonosztetteit és a lényegét. Segíts bizonyítékot gyűjtenem a gonosztetteiről, és adj nekem bátorságot, tégy képessé arra, hogy ne féljek a gonosz emberektől, hogy legyen hitem és erőm harcolni ellenük.” Bár továbbra is ugyanazon a szobán osztozol vele, és látszólag semmi sem változik meg, a szíved mélyén nem fogsz félni tőle, mert mindaz, amit veled tesz, nem megfélemlítés, hanem az ő sátáni természetének feltárulása és lelepleződése. Ha így tekintesz rá, vajon akkor is félni fogsz tőle? Minden általa felfedett gonosztettel és minden általa kimondott esztelen szóval elátkozod őt a szívedben, mondván: „Egy ördög vagy, Sátán vagy, gonoszságot teszel és ellenállsz Istennek, és előbb-utóbb átkozott leszel. Isten nem fogja hagyni, hogy elmenekülj, végül lelepleződsz!” Így kell bánnod a gonosz emberekkel. Meg kell lennie benned a hitnek és az erőnek, hogy harcolj velük, és imádkoznod kell Istenhez, aztán pedig meglesz az erő a szívedben, és nem fogsz félni tőlük. Mit szólsz ehhez? Hát nem hatékonyak ezek a taktikák? (Hatékonyak.) Amikor az igazság álláspontjából így felismered őket, nem gyakorlatiasabb megoldás ez, mint az, amire a szüleid tanítottak: „az ember soha ne szándékozzon ártani másoknak, azonban mindig óvakodjon attól, hogy mások árthassanak neki”? Mi haszna az óvakodásnak? Nem tudsz védekezni a Sátán ellen, aki bántalmaz és megront. A Sátán megrontása és bántalmazása nem olyasmi, amitől óvakodni lehet – mindenütt ott van. Az, hogy a Sátán megrontja az embereket, nem csupán látszólagos, nem csak külsődleges; a gondolataidban is megront. Védekezhetsz ez ellen? A legfontosabb számodra az, hogy felszerelkezz az igazsággal és Istenre hagyatkozz. Nemcsak a gonosz emberek tetteit kell tisztán látnod, hanem a gonosz emberek lényegét is. Ugyanakkor a gonosz emberek által kifejezett különféle gondolatokat és nézőpontokat is fel kell ismerned. Ezután szerelkezz fel az igazsággal, és Isten szavai és az igazság segítségével leplezd le és szedd ízekre őket, hogy a testvéreid is tisztánlátást nyerhessenek. Aztán mindenki felállhat, hogy együtt utasítsátok el őket. Milyen csodálatos ez? Ha mindig védekezel, mindig óvakodsz, mindig elutasítasz és elkerülsz, az gyávaság, nem pedig egy győztes megnyilvánulása.

Most, hogy minderről beszélgettünk, új nézőpontot szereztetek az emberek megfélemlítésének kérdéséről? Helyes dolog a megfélemlítés? (Nem, nem az.) Mi a megfélemlítés természete? (Gonosz emberek kínoznak másokat.) Lényegében arról van szó, hogy gonosz emberek és a Sátán gyötörnek és bolonddá tesznek másokat. Nos, mi a megfélemlítettség természete? (Gyengeség; az, hogy az ember nem gyakorolja az igazságot, nem mer felkelni és ellenállni.) Így van. Hát nem az a természete, hogy félsz a gonosz emberektől, a gonosz erőktől, nincs hited, hogy harcolj a Sátánnal, nincs hited, hogy felismerd, tisztán lásd a Sátán ronda arcát és átláss rajta, és nincs hited, hogy ellenállj a Sátán tiprásának és bántalmazásának? (De igen.) A hit nélkül valóknak folyton görcs van a szívében; folyton félnek, arra gondolva: „Nem szabad, hogy mások megfélemlítsenek. Én nem félemlítek meg másokat, és nem szabad, hogy mások megfélemlítsenek. Épp ahogyan anyukám mondta: »az ember soha ne szándékozzon ártani másoknak, azonban mindig óvakodjon attól, hogy mások árthassanak neki«.” Istenhez imádkoznak, ezt mondva: „Ó, Istenem, kérlek, ne engedd, hogy gonosz emberekkel találkozzak; félénk vagyok, mindig is jámbor és egyszerű voltam. Hiszek Benned és követlek Téged; meg kell óvnod engem!” Ez gerinctelenség. Oly sok igazságot hallottál, és oly sok igazságot értesz. Nem félsz az ördögöktől és a Sátántól, és közben félsz egy gonosz embertől? Féltek a nagy vörös sárkánytól? (Ha elkapnak, félni fogok, de imádkozhatok Istenhez és Rábízhatom magam.) Ez azt jelenti, hogy nem ijesztett meg a gonoszsága. Ez is egy olyan megnyilvánulás, amely csak bizonyos hitbéli alappal jár együtt. Egyesek azt mondják: „Azt mondod, félek a nagy vörös sárkánytól. Ha félnék a nagy vörös sárkánytól, eljuthattam volna idáig? Nem igaz? Ha azonban arra kérsz, hogy mondjam azt, hogy nem félek a nagy vörös sárkánytól, még mindig tartok egy kicsit tőle, hogy megtegyem. Mi van, ha a nagy vörös sárkány fülébe jut?” Itt még mindig van némi félelem. Az ilyen emberek egy kissé félnek nyilvánosan kimondani, hogy a nagy vörös sárkány elvetemült és kegyetlen; nincs meg bennük ezt a hit és még mindig túl kicsi az érettségük. Nem arra kérlek, hogy nyíltan vedd fel a harcot a nagy vörös sárkánnyal, vagy hogy provokáld. De legalább a szíved mélyén tudnod kell, hogy a nagy vörös sárkány, ez a démon bántalmazza, megrontja, bolonddá teszi és tiporja, majd felfalja az embereket. Ez nem megfélemlítés; nem arról van szó, hogy megfélemlíti és gyötri a hívőket, mert azok jámborak, szabálykövetők és törvénytisztelők. Ez badarság, olyan állítás, amelyből hiányzik a lelki megértés. A nagy vörös sárkány bántalmaz téged. Hogyan bántalmaz? Fenyeget, megfélemlít, üldöz és gyötör téged. Mi a célja azzal, hogy bántalmaz? El akarja érni, hogy feladd a hitedet, megtagadd Istent, elhagyd Istent, majd pedig kiegyezz vele és végül őt imádd, őt kövesd, hogy leigázzon, elfogadd a különféle gondolatait és imádattal térdelj le elé. Ebben leli örömét; ez a célja azzal, hogy üldöz. Mivel azt látja, hogy Istent követed és nem őt, féltékeny lesz, és nem ereszt majd. Persze, ha nem követed Istent, akkor elenged majd? (Nem, azokat is bántalmazza, akik nem hisznek Istenben.) Így van, köznyelven fogalmazva ez már csak ilyen; pontosabban: ez a természetlényege. Még azokat is bántalmazza, bolonddá teszi és tiporja, akik őt követik, akik a dicséretét zengik, és miután használta őket, eldobja, sőt néhányukat meg is öli, hogy befogja a szájukat, végezetül pedig teljesen felfalja őket. Semmi esetre sem végzik jól. Bárhogyan is legyen, az embereknek világosan kell látniuk, hogy a család kondicionálásának, valamint annak, hogy különféle gondolatokat és nézőpontokat nevel az emberekbe, a végső célja nem igazán az, hogy megóvja vagy a helyes útra vezesse őket, hanem az, hogy elterelje őket Istentől, rávegye őket, hogy a Sátán filozófiái szerint éljenek, valamint ismételten és ciklikusan elfogadtassa az emberekkel a társadalomtól és a Sátántól származó különféle gondolatok tiprását és a gonosz irányzatok kondicionálását. Függetlenül attól, hogy eredetileg milyen szándékkal és céllal teszik ezt a családok, ez végül nem tudja a helyes útra terelni az embereket, sem pedig elvezetni oda, hogy belépjenek az igazságvalóságba, majd végül elérjék az üdvösséget. A családoktól származó különféle gondolatok és nézőpontok ezért olyasmik, amiket az embereknek el kell engedniük, olyasmik, amiket el kell engedniük az igazságra való törekvés folyamatában és útján. Nos, mára itt fejezzük be a beszélgetésünket. Viszontlátásra!

2023. március 4.

Lábjegyzet:

a. Han Xin a Han-dinasztia híres tábornoka volt, akit egyszer arra kényszerítettek, hogy egy mészáros lábai között kússzon, aki gúnyolta őt a gyávasága miatt, mielőtt híressé lett.