Egy ideje most már az „elengedés” témájáról beszélgetünk a „Hogyan törekedjünk az igazságra” fejezetben. Gondolkodtatok valamennyit az e témához tartozó különféle aspektusokról? Ami azokat a dolgokat illeti, amelyekről beszélgettünk, s amelyeket az embereknek el kell engedniük, vajon könnyű az embereknek elengedniük őket? A közlések meghallgatását követően elmélkedtetek és tartottatok önvizsgálatot azok tartalma alapján? Tettetek bármilyen összehasonlítást e tartalom, valamint a kiáramlásaitok és megnyilvánulásaitok között a mindennapi életben? (Általában átgondolom valamelyest. Amikor Isten legutóbb a család által ránk gyakorolt kondicionáló hatásoknak az elengedéséről beszélt, rájöttem, hogy az életemben általában a világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiákhoz tartom magam, például ahhoz a szóláshoz, hogy „Az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg” – amelyet a családom oltott belém. Ezen eszmék elfogadása után mindenben, amit tettem, jelentőséget tulajdonítottam a méltóságnak és a státusznak, féltem, hogy szégyenben maradok, és képtelen voltam becsületes embernek lenni.) Mindaz a tartalom, amelyről a különféle dolgok elengedését illetően beszélgettünk, főként az emberek különféle kérdésekről alkotott gondolatait és nézeteit taglalja. Az e kérdéseket illető helytelen gondolataik és nézeteik leleplezése lehetővé teszi az emberek számára, hogy felismerjék azokat, és világos tudásuk legyen róluk, majd pozitív módon elengedhessék azokat, és azok ne korlátozzák őket. A legfontosabb dolog az, hogy ezek a gondolatok és nézetek ne kössenek meg, hanem képesek legyünk Isten szavainak és az igazságnak mércénkként való helyes elfogadásával élni és létezni. Ha az emberek be akarnak lépni a különféle igazságok valóságába, minden szempontból rendelkezniük kell ismerettel és tapasztalattal. Különösképp világosan kell érteniük a különféle dolgokról alkotott passzív és negatív eszméket és nézeteket. Csak ha felismerik ezeket, akkor tudják proaktív módon elengedni, és akkor nem vezetik félre és nem kötik meg többé őket. Ezért a különféle igazságok valóságába való belépés és az igazságra való törekvés eredményének elérése érdekében az embereknek gyakran kell önvizsgálatot tartaniuk, és el kell gondolkodniuk azon, hogy a különféle eszmék és nézetek hogyan kötik meg és irányítják őket a mindennapi életben, illetve gyakran próbálkozniuk kell annak megfejtésével, hogy milyen gondolatokat és nézeteket vallanak a mindennapi életben előforduló különféle dolgokról, valamint fel kell ismerniük, hogy ezek a gondolatok és nézetek helyesek és az igazsággal egyezőek-e vagy sem, hogy pozitívok és Istentől származnak-e, illetve, hogy emberi szándékok vagy a Sátán-e az eredőjük. Ez egy nagyon fontos lecke, és a valóság egy olyan aspektusa, amelybe az embereknek a mindennapi életükben mindennap be kell lépniük. Vagyis, a mindennapi életben, függetlenül attól, hogy találkozol-e különféle emberekkel, ügyekkel és dolgokkal, vagy sem, mindig meg kell vizsgálnod, milyen gondolatokat és nézeteket vallasz, illetve, hogy ezek a gondolatok és nézetek helyesek-e és egyezőek-e az igazsággal – ez egy nagyon fontos lecke. A mindennapi életedben, a kötelességeid teljesítésével töltött szokásos időn kívül, a belépésednek e szempontból az életed 80-90 százalékát kell elfoglalnia. Csak így lehet reményed arra, hogy megszabadulsz a negatív dolgokról alkotott mindenféle gondolatodtól és nézetedtől, és belépsz az igazságvalóságba. Azt is mondhatjuk, hogy csak akkor lehet reményed, ha Isten szavai szerint szemléled az embereket és a dolgokat, és azok szerint viselkedsz és cselekedsz, az igazságot tekintve mércédnek; csak akkor remélheted, hogy végül eléred az üdvösséget. Ha a mindennapi életedben a kötelességeid teljesítésével töltött szokásos időn kívül az idő fennmaradó 80-90 százalékában az elméd üres, vagy csak a fizikai életedről, a státuszodról és a hírnevedről gondolkodsz és elmélkedsz, akkor nem lesz könnyű belépned az igazságvalóságba, sem pedig az igazságra való törekvés eredményét nem lesz könnyű elérned. Ha ezek egyikét sem könnyű megvalósítanod, igen soványak lesznek az esélyeid arra, hogy elérd az üdvösséget. Akkor hát mitől függ az üdvösség elérése? Egyfelől attól függ, hogyan munkálkodik Isten, és hogy a Szentlélek munkálkodik-e benned; másfelől pedig a szubjektív szorgalmadtól függ, hogy mennyi árat fizetsz, és mennyi energiát és időt fordítasz az igazságra való törekvésre és az üdvösség elérésére. Ha annak, amire gondolsz és amit teszel az idő nagy részében, semmi köze nincs az igazságra való törekvéshez, akkor annak, amit teszel, semmi köze nincs a megmeneküléshez – ez szükségszerű tény és szükségszerű eredmény. Nos, akkor mit kellene tennetek a továbblépéshez? Az egyik aspektus az, hogy figyelmesen követnetek kell minden témát, amelyről beszélgetünk, majd azután proaktív módon meg kell próbálnotok elmélkedni a témáról és megérteni azt, vagyis, amikor befejezünk egy témát, addig kell ütnöd a vasat, amíg forró, elgondolkodva önmagadról, hogy igaz és helyes tudást és valódi bűnbánatot érj el. Annak a célja, hogy képes legyél a lehető leghamarabb megismerni az igazság eme aspektusát, miután a róla való beszélgetést befejeztük, vagy miután egy részét megértetted annak, amiről beszélgettünk, az, hogy lehetővé tegye számodra, hogy a saját gondolataidban és nézeteidben rendelkezz a legalapvetőbb tudatossággal, hogy aztán, amikor később a mindennapi életben ehhez kapcsolódó kérdésekkel találkozol, az igazságalapelvekről való korábbi tudásod és megértésed legyen az az alapeszme és személet, amely ezügyben a tapasztalatodat vezeti. Legalábbis, amint tudatosságot nyersz, valamint pontos és helyes tudásod van, a hozzáállásod és a megértésed pozitív és proaktív lesz ezügyben. Vagyis, mielőtt ez az esemény bekövetkezik, már megkaptad az oltást, és lesz bizonyos fokú védettséged, úgyhogy amikor ez ténylegesen megtörténik, csökken az esélye, hogy kudarcot vallsz, ahogyan annak valószínűsége is, hogy elárulod Istent, annak valószínűsége pedig, hogy belépsz az igazságvalóságba, igen megnövekszik. Épp olyan ez, mint amikor egy világjárvány felüti a fejét: ha nem kapsz oltást, csak annyit tehetsz, hogy bezárkózol és nem mész ki, ami nullára csökkenti a fertőzés esélyét. Ha azonban kimész és körbejársz, valamint kapcsolatba kerülsz a külvilággal, be kell oltsanak. Vajon ez az oltás kiküszöböli a fertőzés lehetőségét? Azt nem, de igenis csökkenti a fertőzés valószínűségét. Elegendő annyit mondani, hogy lesznek antitestjeid. Az igazságra való törekvés folyamata a különféle igazságok ismeretével kezdődik. Ha a különféle igazságokból ismersz helyes és pozitív állításokat és alapelveket, és ugyanakkor van bizonyos tudásod az egyes igazságok által feltárt különféle negatív és rossz gondolatokról és nézetekről, akkor, valahányszor egy hasonló esemény megismétlődik, a döntéseid többé nem a Sátán által beléd oltott negatív és rossz eszmék és vélemények mércéin alapulnak majd, és többé nem az efféle eszmékhez és nézetekhez ragaszkodó hozzáállásod lesz. Bár ebben a szakaszban még nem léptél be az igazságvalóság eme aspektusába, és a nézeteid talán semlegesek, mindazonáltal, miután elfogadod ezeket a pozitív eszméket és nézeteket, lesz bizonyos ismereted a negatív eszmékről és nézetekről, hogy aztán amikor a jövőben hasonló üggyel szembesülsz, legalább képes legyél különbséget tenni az ilyen típusú ügyhöz kapcsolódó pozitív és negatív eszmék és nézetek között, és legyenek bizonyos mércéid annak kezeléséhez. E kritériumok alapján azok az emberek, akik szeretik az igazságot és van emberi mivoltuk, általában hajlamosabbak az igazságot gyakorolni, valamint az embereket és a dolgokat az igazság mércéjével összhangban szemlélni, illetve azzal összhangban viselkedni és cselekedni. Bizonyos mértékig ez nagyban segíteni fog abban, hogy belépj az igazságvalóságba és az igazságalapelvek szerint gyakorolj, alávesd magad Istennek az Ő követelményei szerint, és elfogadd azokat az embereket, ügyeket és dolgokat, amelyeket Isten elrendez számodra. Ebből a szempontból vajon elmondható, hogy minél több igazságot ért valaki, annál nagyobb a valószínűsége, hogy be fog lépni az igazságvalóságba, és hogy minél alaposabban érti a negatív dolgokat, annál nagyobb a valószínűsége, hogy fel fog lázadni e negatív dolgok ellen? (Igen, elmondható.) Ezért aztán mindegy, hogy hajlandó vagy-e az igazságra törekedni vagy sem, vagy hogy elhatároztad-e, hogy az igazságra törekszel vagy sem, illetve, hogy az igazságra való törekvés útján vagy-e vagy sem, és nem számít a képességed, illetve az sem, hogy miként fogod fel az igazságot. Röviden, ha az emberek akarnak törekedni az igazságra, ha érteni akarják az igazság mércéit, és gyakorolni akarják az igazságot, valamint be akarnak lépni az igazságba, mindenféle negatív dolgot szükséges felismerni és megérteni. Ezek az igazságra való törekvés és az igazságvalóságba való belépés előfeltételei.

Vannak, akik nem értik az igazságot, és amikor azokról a különféle témákról van szó, amelyekről most beszélgetünk, folyton úgy érzik: „Én sosem gondoltam ezekre a témákra és nem is tapasztaltam meg őket. Képtelen vagyok meglátni az összefüggést a saját különféle problémáim, romlott beállítottságaim, valamint a romlottság kiáramlásai és aközött, amit Te mondasz ezekről a témákról. Mi köze tehát a Te e témákról szóló beszédednek az én igazságra való törekvésemhez? Úgy tűnik, ennek nem sok köze van ahhoz, hogy belépjek az igazságvalóságba, ugye? Miért nem beszélsz az emberek belépését érintő néhány magasztos és mélyreható témáról? Miért folyton a mindennapi élet e negatív jelentéktelen dolgait leplezed le?” Helyes vagy helytelen ez a vélemény? (Helytelen.) Amikor az ilyen elképzelésekkel rendelkező emberek a mindennapi élet efféle jelentéktelen dolgairól hallanak, különösen, amikor néhány példa hangzik el ezekre a dolgokra vonatkozóan, elborzadnak, és nem akarják meghallgatni. Azt gondolják: „Ez a tartalom túlságosan közhelyes és sekélyes. Semmi nagyszerű nincs benne, túl egyszerű. Amint meghallgatom, azonnal értem. Az egész túl könnyű. Az igazságnak nem ilyennek kellene lennie, ennél mélyrehatóbb kellene legyen, és az embereknek többször meg kell hallgatniuk, mielőtt képesek megérteni, és emlékezni egy-két mondatra. Amiről Te most beszélsz, azok a mindennapi élet jelentéktelen dolgai, valamint a normális emberi mivolt egyes megnyilvánulásai a mindennapi életben. Nem egy kissé túl sekélyes ez számunkra?” Úgy gondolod, hogy helyesen gondolkodnak azok, akiknek ilyen nézeteik vannak? (Nem, nincs igazuk.) Miért nincs igazuk? Mi a baj velük? Mindenekelőtt, az emberek gondolatai és nézetei vajon elkülönülnek a mindennapi életüktől? (Nem.) A különféle megnyilvánulásaik és hozzáállásaik vajon elkülönülnek a mindennapi életüktől? (Nem.) Nem, ezek egyike sem különül el. Az emberek romlott beállítottságai, gondolatai és nézetei, a különféle dolgokkal kapcsolatos eszméik és szándékaik, a sajátos cselekvési módszereik, valamint az elméjükből születő gondolatok és eszmék mind elválaszthatatlanok a különféle megnyilvánulásaiktól és kiáramlásaiktól a mindennapi életben. Továbbá, ezek a különféle megnyilvánulások és kiáramlások a mindennapi életben, valamint az emberek gondolatai, nézetei és hozzáállása a velük történő különféle ügyekhez konkrétabb dolgok, amelyek az emberek romlott beállítottságait érintik. Az igazságra való törekvés célja az emberek téves gondolatainak és nézeteinek megváltoztatása, és – az emberek gondolatainak és nézeteinek megváltoztatásával, valamint a mindenféle emberhez, ügyhöz és dologhoz való hozzáállásuk megváltoztatásával – az emberek romlott beállítottságainak levetése, valamint az igazsággal és Istennel szembeni lázadásuk és árulásuk, továbbá az Istennel szembenálló természetlényegük levetése. Vagyis, ha törekedni akarsz az igazságra, vajon nem feltétlenül szükséges levetni és megváltoztatni a különféle téves gondolataidat és nézeteidet a mindennapi életben? Hát nem ez a legfontosabb dolog? (De igen.) Ezért aztán tűnjenek bármilyen sekélyesek vagy hétköznapiak azok a dolgok, amelyekről beszélek, ne legyen lázadó a gondolkodásmódod velük kapcsolatban. Ezek a dolgok határozottan nem kis jelentőségűek. Elfoglalják a szívedet és az elmédet, irányítják a gondolataidat és a nézeteidet minden emberről, ügyről és dologról, amivel szembekerülsz. Ha nem változtatod meg és nem veted le ezeket a téves gondolatokat és nézeteket a mindennapi életben, akkor az állításod, miszerint elfogadod az igazságot és rendelkezel az igazságvalósággal, csak üres szavak lesznek. Olyan, mint amikor rákos vagy – proaktív módon kell kezelni. Mindegy, melyik szervben vannak jelen a rákos sejtek: hogy a véredben vagy a bőrödön, vagy hogy a felszínen vagy mélyen elrejtve, legyen elég annyi, hogy az első dolog, amivel foglalkozni kell, a rákos sejtek a testedben. Az általad szedett különféle tápanyagok csak a rákos sejtek eltávolítása után tudnak felszívódni és dolgozni benned. Ily módon ezután minden szerv normálisan tud működni a testedben. Amint a betegség megszűnik, a tested egészségesebbé és normálisabbá válik. Az ilyen emberek pedig teljesen kigyógyulnak a betegségből. Az emberek igazságra való törekvése a romlott beállítottságok levetésének folyamata, és az igazságvalóságba való belépés folyamata is. A romlott beállítottságok levetésének folyamata az a folyamat, amely során az emberek megváltoznak, és megszabadulnak a különféle téves és negatív gondolatoktól és nézetektől. Ez az a folyamat is, amely során az emberek felszerelkeznek különféle helyes és pozitív eszmékkel és nézetekkel. Mik a pozitív eszmék és nézetek? Olyan dolgok, amelyek magukban foglalják az igazság valóságát, alapelveit és mércéit. Az igazságvalóságba való belépéshez az embereknek az igazság keresése révén egyesével boncolgatniuk kell és meg kell érteniük az életről, a túlélésről és a másokkal való bánásmódról szóló különféle téves eszméiket és nézeteiket, majd egyesével el kell oszlatniuk és le kell vetniük őket. Röviden, az igazságra való törekvés arról szól, hogy az embereket valamennyi téves és helytelen gondolatuk és nézetük levetésére, illetve arra késztesse, hogy mindenféle dolgot illetően helyes gondolataik és eszméik legyenek – olyan gondolatok és eszmék, amelyek összhangban állnak az igazságalapelvekkel. Az emberek csak ily módon érhetik el azt a célt, hogy teljességgel Isten szavai szerint szemléljék az embereket és a dolgokat, és azok szerint viselkedjenek és cselekedjenek, az igazságot tekintve mércéjüknek. Ezt a végeredményt érik el az emberek az igazságra való törekvéssel, és ez az igazságvalóság is, amelyet az emberek végül megélhetnek az üdvösség elérését követően. Értitek ezt? (Igen.)

A legutóbbi összejövetelen a családdal kapcsolatos „elengedés” témájáról beszélgettünk. Miről vállaltunk közösséget legutóbb a család témájában? (Azokról a kényelmetlenségekről és akadályokról beszélgettünk, amelyeket a család állít az igazságra való törekvésünk útjába, valamint azokról a törekvésekről, eszmékről és vágyakról, amelyeket el kell engednünk, amikor a család kérdéséről van szó. Isten két dolgot említett: az egyik, hogy engedjük el a családunktól örökölt identitást, a másik pedig, hogy engedjük el a családunk által ránk gyakorolt kondicionáló hatásokat.) Csakugyan ez a két dolog volt. Az első, hogy engedjük el a családunktól örökölt identitást. Tudjátok, hogy mely igazságalapelveket kell az embereknek e tekintetben megérteniük? Miután meghallgattátok a közléseimet, ha nem szolgálok konkrét összefoglalóval, ti tudjátok, hogyan kell magatoknak összefoglalni a dolgokat? Miután beszéltem ezekről a dolgokról és az azokat illető konkrét részletekről, összefoglaltátok a kapcsolódó alapelveket, amelyeket az embereknek be kell tartaniuk, amikor az igazság ezen aspektusáról van szó? Ha tudod, hogyan foglald össze, akkor képes leszel a gyakorlatba ültetni őket; ha nem tudod, hogyan foglald össze, és elidőzöl néhány elszórt világos területen, és nem tudod, melyek a kapcsolódó igazságalapelvek, akkor nem leszel képes a gyakorlatba ültetni őket. Ha nem tudod, hogyan ültesd őket a gyakorlatba, akkor sosem fogsz belépni az igazságvalóság ezen aspektusába. Még ha fel is fedezed, mik a saját problémáid, akkor sem leszel képes az Én szavaimhoz viszonyítani azokat, és nem leszel képes megtalálni a megfelelő alapelveket, hogy a gyakorlatba ültesd őket. Annak a fő célja, hogy a családodtól örökölt identitás elengedésének kérdéséről beszélgetünk, az, hogy az ehhez az identitáshoz kapcsolódó különféle hatások befolyása nélkül szemlélhesd az embereket és a dolgokat, valamint viselkedj és cselekedj. Ha felismered a családodtól örökölt identitást, helyesen kell megközelítened azt. Nem szabad úgy érezned, hogy előkelő vagy, vagy érdemesebb másoknál, illetve, hogy különleges az identitásod. Amikor mások körében vagy, képesnek kell lenned helyesen együttműködni velük, azokkal az alapelvekkel összhangban, amelyekkel Isten inti az embereket, és mindenkit tudnod kell helyesen kezelni, ahelyett, hogy az előkelő családi hátteredet használnád tőkeként, hogy minden körülmények között dicsekedj, és minden helyzetben elérd, hogy mások nagyra tartsanak téged. Tegyük fel, hogy nem tudod elengedni a családodtól örökölt identitást, és mindig a családi hátteredet használod tőkeként, és úgy viselkedsz, mint aki rendkívül önhitt, akaratos és fellengzős. És tegyük fel, hogy folyton dicsekedsz és mutogatod magad mások körében, és állandóan a családi háttereddel és a családodtól örökölt különleges identitással kérkedsz. És emellett, tegyük fel, hogy mélyen legbelül különösen dölyfös és basáskodó vagy, valamint rendkívül fennhéjázó és arcátlan, amikor másokkal beszélsz, és gyakran tőkeként használod az identitásodat, hogy másokat korholj és elnyomj – más szóval, az emberek úgy gondolják, hiányzik belőled a normális értelem –, és mindenkit átlagembernek tekintesz. És különösen, amikor kapcsolatba kerülsz az emberekkel és foglalkozol velük, semmire sem tartod azokat, akik egyszerűbbek és alacsonyabb rendűek nálad, valamint amikor velük beszélsz, kiváltképp agresszív, fölényes vagy, és valóban kimutatod a fogad fehérjét. És tegyük fel, hogy állandóan szidni akarsz másokat, és folyton szolgaként kezelsz másokat, akiket ugráltatsz és akikkel kiabálsz, és mindig úgy hiszed, hogy a te identitásod előkelő, és képtelen vagy harmonikusan kijönni másokkal, valamint képtelen vagy a nálad alacsonyabb státuszú embereket megfelelő módon kezelni. Ezek mind romlott beállítottságok, és olyasmik, amiket az embereknek le kell vetniük. Az efféle romlott beállítottságok olyankor jelentkeznek, és az okozza, amikor az embernek előkelő a családi háttere és a társadalmi státusza. Ezért az efféle embernek el kell gondolkodnia a szavain és a tettein, valamint a gondolatain és a nézetein, különösen azokon, amelyek a családi identitást illetik. El kell engednie az efféle gondolatokat és nézeteket, és visszakoznia az általa a különleges társadalmi státusza eredményeként megélt különféle emberi mivoltokban. Más szóval, az ilyen típusú személynek el kell engednie a családjától örökölt identitást. A legtöbb ember úgy gondolja, hogy a saját társadalmi státusza alsóbbrendű. Különösen az olyan típusú emberek érzik gyakran úgy, hogy alacsonyrendű az identitásuk, akiket lenéznek, hátrányos megkülönböztetés ér, és megfélemlítenek a társadalomban, és a különleges családi környezetük okozta szégyen miatt kiváltképp alázatosnak érzik magukat. Ezen érzés miatt gyakran alacsonyabb rendűnek érzik magukat, és képtelennek arra, hogy harmonikus és méltányos módon kijöjjenek másokkal. Természetesen az ilyen típusú emberek különféle módokon is nyilvánulnak meg. Egyesek kiváltképp felnéznek azokra, akik státusza és identitása előkelő, körbeudvarolják őket, hízelegnek nekik, bájolognak velük és nyalják a talpukat. Folyton vakon visszhangozzák ezeket az embereket, és nincsenek elveik és méltóságuk, és hajlandóak ezeknek az embereknek a sleppje lenni, ahogyan arra is, hogy szolgaként parancsolgassanak nekik és manipulálják őket. Az ilyen emberek cselekvési alapelvei sem egyeznek az igazsággal, mivel az elméjük mélyén úgy hiszik, hogy alacsonyrendű az identitásuk, és nyomorultaknak születtek, valamint nem méltók arra, hogy a gazdagokkal és a nemes társadalmi identitással rendelkezőkkel egyenrangúak legyenek, hanem arra születtek, hogy ezeknek az embereknek a szolgáiként kezeljék őket, és ezeket az embereket kell követniük, és nekik kell ugráltatniuk őket. Nem érzik szolgalelkűnek magukat, hanem úgy gondolják, hogy ez normális, és így kell csinálni a dolgokat. Miféle eszmék és nézetek ezek? Vajon nem egyfajta önbecsmérlést jelentenek ezek a gondolatok és nézetek? (De igen.) Aztán van az az embertípus, aki látja a gazdag embereket önhitt, akaratos, pimasz és hatalmaskodó módon élni, és aki még nagyon irigyli is az ilyen embereket és koslat utánuk, valamint, aki abban reménykedik, hogy ha lenne esélye fordítani a dolgokon, épp olyan akaratos és önhitt módon élhetne, ahogyan ezek a gazdag emberek. Úgy gondolja, hogy nincs semmi baj az akaratossággal és az önhittséggel; ellenkezőleg, elbűvölő és romantikus vonásoknak tartja ezeket. Az ilyen emberek gondolatai és nézetei is helytelenek, és el kell engedni őket. Nem számít, milyen az identitásod és a státuszod – mindezt Isten eleve elrendelte. Nem számít, milyen családot vagy családi hátteret rendelt el neked eleve Isten, az ettől örökölt identitásod se nem szégyenteljes, se nem tiszteletreméltó. Annak alapelve, hogy hogyan kezeled az identitásodat, nem alapulhat a tisztelet és a szégyen elvén. Nem számít, Isten milyen családba helyez téged, nem számít, milyen családból származhatsz Általa, Isten előtt csak egyetlen identitásod van, az pedig a teremtett lény identitása. Isten előtt teremtett lény vagy, Isten szemében tehát bárki mással egyenlő vagy a társadalomban, aki más identitással és társadalmi státusszal rendelkezik. Mindannyian a romlott emberiség tagjai vagytok, és mindannyian olyan emberek, akiket Isten meg akar menteni. És persze Isten előtt mindannyiótoknak ugyanolyan lehetősége van, hogy teljesítse teremtett lényi kötelességét, és mindannyiótoknak ugyanolyan lehetősége van az igazságra való törekvésre és az üdvösség elérésére. Ezen a szinten, az Isten által neked adott teremtett lényi identitás alapján nem szabad sem nagyra tartanod, sem lenézned a saját identitásodat. Ehelyett helyesen kell kezelned az Istentől kapott identitásodat – amely az, hogy teremtett lény vagy, és képesnek kell lenned harmonikusan kijönni bárkivel – egyenlő alapon, és azon alapelvek szerint, amelyeket Isten tanít az embereknek, és amelyekre inti őket. Nem számít, hogy mások társadalmi státusza és identitása milyen, és az sem, hogy milyen a saját társadalmi státuszod és identitásod – aki Isten házába jön és Isten elé járul, annak csak egy identitása van, ami a teremtett lényé. Ezért az alacsony társadalmi státusszal és identitással rendelkezőknek nem szabad alacsonyabb rendűnek érezniük magukat. Nem számít, van-e tehetséged vagy nincs, nem számít, milyen nagy a képességed, és az sem számít, hogy van-e képességed, el kell engedned a társadalmi státuszodat. Az emberek rangsorolásáról és besorolásáról, illetve arról szóló eszméket és nézeteket is el kell engedned, hogy a családi hátterük és családtörténetük alapján előkelőnek vagy alacsonyrendűnek minősítik őket. Nem szabad alacsonyabb rendűnek érezned magad az alacsony társadalmi identitásod és státuszod miatt. Örülnöd kell, hogy bár a családi háttered nem oly erős és látványos, valamint az örökölt státuszod alacsony, Isten nem hagyott el téged. Isten felemeli az alázatos embereket a trágyadombról és a porból, és ugyanazt az identitást adja neked, mint másoknak: a teremtett lényét. Isten házában és Isten előtt az identitásod és a státuszod egyenlő az Isten által kiválasztott összes többi emberével. Amint rájössz erre, el kell engedned a kisebbségi komplexusodat, és nem szabad többé ragaszkodnod hozzá. Amikor azokkal szembesülsz, akik társadalmi státusza előkelő és nagyszerű, vagy akik társadalmi státusza a tiédnél magasabb, nem kell meghajolnod előttük, sem csupa mosolynak lenned körülöttük, nemhogy csodálnod őket. Ehelyett egyenlőnek kell tekintened őket, egyenesen a szemükbe nézni, és helyesen kezelni őket. Még ha gyakran hatalmaskodók is vagy dagadnak a büszkeségtől, és magas társadalmi státuszúként tekintenek magukra, akkor is helyesen kell kezelned őket, és vissza kell utasítanod, hogy kényszerítsenek vagy megfélemlítsenek a nagyságukkal. Bárhogyan is viselkednek vagy kezelnek téged, tudnod kell, hogy Isten előtt te és ők egyformák vagytok, mivel mind teremtett lények vagytok, mind emberi lények, akiket Isten kiválasztott, hogy megmentsen. Veled összevetve semmi különös nincs bennük. Az úgynevezett különleges identitásuk és státuszuk Isten szemében nem létezik, és nem ismeri el ezeket. Ezért nem kell a családodtól örökölt identitás kérdésének korlátoznia, és arra sincs semmi szükség, hogy emiatt alsóbbrendűnek érezd magad. Még kevésbé szükséges, hogy az alacsony társadalmi státuszod miatt bármely lehetőséget feladj arra, hogy másokkal egyenrangú kapcsolatba lépj, vagy hogy az Isten által neked adományozott jogok, felelősségek és kötelezettségek bármelyikéről lemondj Isten házában és Isten előtt. És természetesen semmiképp sem szabad lemondanod abbéli jogodról, hogy megmentsenek, ahogy az üdvösség elérésének reményéről sem. Isten házában, Isten előtt nincs különbség a gazdag és a szegény között, nincs különbség a magas és az alacsony társadalmi státusz között, és egyetlen különleges családi háttérrel rendelkező sem érdemel különleges bánásmódot vagy bizonyos előjogokat. Isten előtt minden embernek csupán egyetlen identitása van, ami a teremtett lényé. Ezenkívül Isten előtt minden ember természetlényege azonos. Csak egyféle emberi lény van, akit Isten meg akar menteni: a romlott emberi lények. Ezért nem számít, hogy nemes vagy alacsonyrendű az identitásod és társadalmi státuszod, mind emberi lények vagytok, akiket Isten meg akar menteni.

Képzeld el, hogy valaki azt mondja neked: „Nézd meg a családodat, olyan szegények, hogy még rendes ruhád sincs; a családod olyan szegény, hogy csak általános iskolába jártál, középiskolába sosem; a családod olyan szegény, hogy mindig csak levest és zöldségeket ehetsz, és még a csokoládét, a pizzát és a kólát sem kóstoltad.” Hogyan kell kezelned ezt a helyzetet? Alacsonyabb rendűnek éreznéd magad vagy csüggednél? Belül panaszkodnál Istenre? Megrettennél attól, amit az illető mondott? (Most már nem.) Most már nem, de korábban igen, ugye? A múltban, amikor észrevetted, hogy kinek a családja gazdag vagy ki gazdag és előkelő, így szóltál volna: „Hűha, ők villában élnek, és van autójuk. Számtalanszor voltak külföldön. Én sosem jártam a falumon kívül, és sosem láttam még vonatot. Ők nagysebességű vonatokkal kirándulnak, első osztályon utaznak, luxus hajóutakra járnak, valamint francia dizájner márkákat és olasz ékszereket viselnek. Hogyhogy én még csak nem is hallottam ezekről a dolgokról?” Amikor ilyen emberek körében vagy, kisebbnek érzed magad náluk. Valamelyest magabiztos vagy, amikor az igazságról vállalsz közösséget és hiszel Istenben. Amikor azonban ezekkel az emberekkel beszélsz a családodról és a családi életről, el akarsz futni és menekülni, úgy érzed, nem vagy olyan jó, mint ők, és jobb lenne meghalni, mint élni. Erre gondolsz: „Miért élek én ilyen családban? Semmit sem láttam a világból. Mások kézkrémet kennek a kezükre, miközben én még mindig vazelint használok az enyémre; mások még csak krémet sem kennek az arcukra, hanem egyenesen a szépségszalonba járnak, miközben én még azt sem tudom, hol a szépségszalon; a többiek szedánnal kocsikáznak, de az nekem túl jó, szerencsés vagyok, ha biciklizhetek, sőt néha ökör vagy szamár húzta kocsival kell utaznom.” Így minden alkalommal, amikor ilyen emberekkel beszélsz, bizonytalan vagy önmagadban, és szégyelled felhozni az identitásodat, nem mersz említést tenni róla. A szívedben némileg bosszúsnak érzed magad, és kicsit haragszol Istenre. „Ők is mind teremtett lények, mint én” – gondolod. „Akkor miért engedi Isten, hogy ennyire élvezzék az életet? Miért ilyen családot és társadalmi státuszt rendelt el eleve számukra? Az én családom miért oly nyomorúságosan szegény? A szüleim miért vannak a társadalom alján, képességek és készségek nélkül? Ha csak rágondolok, dühös leszek. Amikor erről a dologról beszélek, nem akarom említeni a szüleimet – annyira tehetetlenek és alkalmatlanok! Arról ne is beszéljünk, hogy szedánban kocsikázom és villában élek, megelégednék azzal, ha elvinnének a városba, hogy buszon vagy nagysebességű vonaton utazzak, vagy játszhassak a városi parkban, de még oda sem vittek el, egyszer sem! Nincs semmiféle élettapasztalatom. Nem ettem finom ételeket és nem utaztam szép autókban, a repülésről pedig csak álmodhatok.” Ha mindezekre gondolsz, alsóbbrendűnek érzed magad, és gyakran korlátoz ez a dolog, ezért rendszerint olyan testvérekkel töltöd az időt, akik identitása és státusza nem különbözik jelentősen a sajátodtól. Magadban erre gondolsz: „Igaz, amit mondanak: madarat tolláról, embert barátjáról. Nézd azt a csomó embert, mind gazdagok, vannak közöttük vezető kormányzati tisztviselők, milliomosok, dúsgazdag szülők gyermekei, iparmágnások, külföldi tanulmányaikból hazatérők és posztgraduális tanulmányokat folytatók, valamint cégvezetők és szállodaigazgatók. Hasonlítsd össze őket mivelünk, ezzel a csőcselékkel. A családjaink vidéki porfészkekben élnek, csak általános iskolát végeztünk, és semmit sem láttunk a világból. Marhát tereltünk, utcai bódékat állítottunk fel és cipőt javítottunk. Miféle emberek vagyunk mi? Nem csak egy szedett-vedett horda? Nézd meg azt az embercsoportot, mind előkelőek és elegánsak. Amikor arra a csőcselékre gondolok, akik mi vagyunk, haszontalannak és sértettnek érzem magam.” Még azután is, hogy oly sok éve hiszel Istenben, sosem engedted el ezt a dolgot, és gyakran érzed magad különösen alsóbbrendűnek és lehangoltnak. Az emberek ezen eszméi és nézetei a dolgokról nyilvánvalóan helytelenek, és komoly hatást gyakorolnak az embereket és a dolgokat illető nézeteik, valamint viselkedés- és cselekvésmódjaik helyességére. Ezeket az eszméket és nézeteket a társadalmi irányzatok és társadalmi erkölcsök befolyásolják. Persze, hogy pontosabbak legyünk, ezek a gonosz emberek és a hagyományos kultúra kondicionáló hatásai eredményezte eszmék és nézetek. Mivel ezek romlottak és a gonosz irányzatokhoz tartoznak, el kell engedned őket, és nem szabad, hogy ilyen eszmék és nézetek nyugtalanítsanak és korlátozzanak. Egyesek azt mondják: „Ilyen családba születem, és ezen a tényen nem lehet változtatni. Az efféle eszmék és nézetek folyamatosan nyomasztják a lelkem, és nehéz elengedni őket.” Valóban tény, hogy nehéz elengedni őket, de ha állandóan egy téves eszmén és nézeten rágódsz, sosem fogod elengedni. Ha helyes eszméket és nézeteket fogadsz el, fokozatosan el fogod engedni a téveseket. Mit értek ez alatt? Azt értem, hogy nem lehetséges, hogy egyszerre engedd el ezeket, hogy egyenrangú és normális alapon kapcsolatot teremthess a gazdag, valamint a magas rangú és értékes emberekkel. Ezt lehetetlen egy csapásra megtenni, de legalább megszabadulhatsz ettől a kérdéstől. Még ha továbbra is kisebbségi komplexusod van, még ha a szíved mélyén továbbra is zavar valamelyest, egy bizonyos mértékig megszabadultál tőle. Természetesen az igazságra való későbbi törekvésed során fokozatosan még több szabadságot és felszabadulást nyersz majd. Amikor a különféle tények mind lelepleződnek, egyre világosabban fogod látni a különféle emberek, ügyek és dolgok lényegét, az igazságot pedig egyre mélyrehatóbban fogod érteni. Amikor behatóbb rálátást nyersz az efféle kérdésekre, az élettapasztalatod és az ilyen kérdésekkel kapcsolatos ismereteid növekedni fognak. Ezzel egyidejűleg proaktívabbá és pozitívabbá válik az igazsághoz való hozzáállásod, és egyre kevésbé korlátoznak majd a negatív dolgok. Hát nem fogsz akkor megváltozni? Amikor legközelebb találkozol valakivel, akinek az identitása és a státusza teljesen eltérő a tiédtől, és beszélsz, valamint kapcsolatot létesítesz vele, az a legkevesebb, hogy többé nem leszel teli belső félelemmel, nem futsz el, hanem képes leszel helyesen kezelni az illetőt, és nem leszel többé alávetve a korlátozásainak, illetve nem fogod azt gondolni, hogy mennyire nagyszerű és előkelő. Amint megérted az emberek romlott lényegét, képes leszel helyesen kezelni mindenféle embert, és mindenféle emberrel alapelvek szerint kijönni, kapcsolatot létesíteni és társulni, anélkül, hogy felnéznél rájuk vagy lekicsinyelnéd őket, valamint anélkül, hogy hátrányosan megkülönböztetnéd vagy nagyra tartanád őket. Ily módon vajon fokozatosan eléred majd azt az eredményt, amely az igazságra való törekvésből ered? (Igen.) Azáltal, hogy eléred ezt az eredményt, jobban fogod szeretni az igazságot, jobban hajlasz majd a pozitív dolgok felé, jobban hajlasz majd az igazság felé, és jobban hajlasz arra, hogy csodáld Istent és az igazságot, ahelyett, hogy a társadalomban vagy a világban csodálnál valakit az előkelő identitása és státusza miatt. Mások lesznek a csodálatod tárgyai és azok, amikre felnézel, valamint azok, amiket követsz és imádsz, és negatív dolgokból fokozatosan pozitív dolgokká, valamint az igazsággá – vagy, hogy pontosabban fogalmazzunk – Istenné, Isten szavaivá, valamint Isten identitásává és státuszává válnak. Ily módon ebben a tekintetben fokozatosan belépsz majd az igazságvalóságba. Vagyis ebben a vonatkozásban fokozatosan leveted a romlott beállítottságodat és a Sátán kötelékeit, és fokozatosan eléred az üdvösséget – a folyamat ezt foglalja magában. Nem bonyolult; az út ki van kövezve előtted. Amennyiben törekszel az igazságra, beléphetsz az igazságvalóságba. És végül mely valóságba fogsz belépni? Nem számít, miféle státuszt örökölsz a családodtól, többé nem foglalkoztat és nem nyugtalanít majd, hogy az nemes vagy alantas. Ehelyett képes leszel teremtett lényként jól végezni a kötelességedet, teremtett lényként szemlélni az embereket és a dolgokat, valamint viselkedni és cselekedni, teremtett lényként élni Isten előtt, és mindennap a jelenben élni – mindezt egy teremtett lény identitásával. Erre az eredményre fogsz törekedni. Vajon ez egy jó eredmény? (Igen, az.) Amikor az emberek belépnek a valóság eme aspektusába, a szívük felszabadul és szabaddá válik. Legalábbis többé nem nyugtalanít a családodtól örökölt identitás kérdése, és nem törődsz azzal, hogy magas vagy alacsony-e a státuszod. Ha előkelő az identitásod és egyesek felnéznek rád, undorodni fogsz; ha alacsonyrendű az identitásod és egyesek hátrányos megkülönböztetésben részesítenek, az nem fog korlátozni és nyugtalanítani, sem szomorú, sem negatív nem leszel miatta. Nem kell többé aggódnod, gyötrődnöd vagy alacsonyabb rendűnek érezned magad annak alapján, hogy utaztál-e valaha nagysebességű vonaton, jártál-e szépségszalonban, utaztál-e külföldre, ettél-e nyugati ételeket, illetve élveztél-e olyan exkluzív anyagi kényelmet, mint a gazdag emberek. Az ilyen dolgok nem korlátoznak és nem nyugtalanítanak többé, és képes leszel mindenféle embert, dolgot és ügyet helyesen kezelni, valamint normálisan teljesíteni a kötelességeidet. Hát nem leszel akkor szabad és felszabadult? (De igen.) A szíved ily módon felszabadul. Amikor belépsz az igazság ezen aspektusának valóságába és kiszabadulsz a Sátán kötelékeiből, igazán teremtett lénnyé válsz, aki Isten előtt él, valamint olyan teremtett lénnyé, akit Isten akar. Mostanra már tisztábban kell látnotok, ami a családtól örökölt identitásotok és státuszotok elengedésének útját illeti.

Legutóbb egy másik témát is megvitattunk – a család által rád gyakorolt kondicionáló hatások elengedését. Egy illető családjának kondicionáló hatásai közvetlenül az illető fiatal korától kezdődnek. Amint eléri a felnőttkort, fokozatosan elkezdi alkalmazni ezeket a kondicionált gondolatokat és nézeteket az életében. Mire egy bizonyos mennyiségű élettapasztalatot gyűjt, gond nélkül a gyakorlatba ülteti ezeket a családja által belé oltott különféle gondolatokat és nézeteket, és ezen az alapon különféle alapelveket, módszereket és trükköket gyűjt össze a dolgok kezeléséhez, amelyek még kifinomultabbak, konkrétabbak és előnyösebbek a maga számára. Azt mondhatjuk, hogy a család által gyakorolt kondicionáló hatások alapelemként szolgálnak az ember számára a társadalomba és a közösségi csoportjaiba való átmenet során, valamint lehetővé teszik számára, hogy gond nélkül használjon különféle módokat és trükköket a dolgok kezelésére, amikor mások körében él. Mivel ezek a család által gyakorolt kondicionáló hatások jelentik az alapot, minden egyes ember szívébe beágyazódtak és mély gyökeret vertek benne. Ezek a dolgok befolyásolják az emberek életét, azt, ahogyan viselkednek és cselekszenek, valamint az életszemléletüket is. De mivel ezek a kondicionáló hatások nem pozitívok, egyúttal olyan dolgok is, amelyeket az embereknek el kell engedniük az igazságra való törekvés folyamatában. Nem számít, hogy az ilyen kondicionálás által beléd oltott gondolatok és nézetek a szíved legbensőbb mélységeiben alakulnak-e ki vagy sem, vagy hogy uralkodó helyet foglalnak-e el mélyen belül vagy sem, és természetesen nem számít, hogy az efféle gondolatok és nézetek igaznak bizonyultak-e már vagy gyakoroltad-e őket a létezésed során. Ezek a kondicionáló hatások különböző mértékben hatással lesznek az életedre, most és a jövőben egyaránt. Befolyásolnak az életutad kiválasztásában, és hatással lesznek arra a hozzáállásra és azokra az alapelvekre, amelyek szerint a dolgokkal foglalkozol. Elmondható, hogy a családok túlnyomó többsége ellátja az embereket a világi ügyekre vonatkozó legalapvetőbb trükkökkel és filozófiákkal, hogy élhessenek és túlélhessenek a társadalomban. Legutóbb például a szülők által folyton mondogatott dolgokról beszélgettünk, mint például, hogy „Az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kérge” és „Ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja a nevét”, valamint „Nagy szenvedést kell elviselned azért, hogy a csúcsra juss” és a „Azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét”. Mi volt még? „A harmónia kincs; a türelem drágakő”, és „Sok beszédnek sok az alja”. A családod által beléd ültetett eme különféle eszmék és nézetek – akár kifejezetten alkalmazod vagy gyakorlod azokat az életedben, akár nem – jelentik az alapelemedet. Mit értek „alapelem” alatt? Olyasmit, ami arra ösztönöz és szorít, hogy a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiáit fogadd el. A családodtól származó e szólások egy legalapvetőbb módját oltották beléd annak, ahogy a világot kezeled és túlélsz, hogy miután belépsz ebbe a társadalomba, szorgalmasan dolgozz majd a hírnév, a nyereség és a státusz elérésén, igyekezz jobban álcázni magad, rejtőzködni és megvédeni magad, valamint igyekezz kitűnni az emberek közül, a csúcsra jutni, és a tömeg tetején maradni. A családod által beléd ültetett dolgok szabályok és trükkök számodra, amelyekkel a világot kezeled, amelyek afelé tolnak, hogy belépj a társadalomba és beolvadj a gonosz irányzatokba.

Legutóbb a család által az emberekre gyakorolt kondicionáló hatásokról beszélgettünk. Ezeknél sokkal több kondicionáló hatás van, úgyhogy folytassuk a beszélgetést róluk. Egyes szülők például azt mondják a gyermekeiknek: „Bármelyik együtt sétáló három ember között van legalább egy, aki a tanítóm lehet.” Ki mondta ezt? (Konfuciusz.) Csakugyan ezt mondta Konfuciusz. Egyes szülők ezt mondják a gyermekeiknek: „Készségeket kell tanulnod, bárhová mész. Amint megtanulod őket, lesz készséged egy szakterületen, és sosem kell amiatt aggódnod, hogy nem lesz munkád, és bármely helyzetben te leszel a tekintély, akihez fordulnak. Jól mondta az egyik ókori bölcs: »Bármelyik együtt sétáló három ember között van legalább egy, aki a tanítóm lehet.« Amikor mások körében vagy, nézz körül, kinek van szaktudása egy szakterületen. Tanuld meg titokban, anélkül, hogy rájönne, aztán amint elsajátítottad, az a te szaktudásod lesz és képes leszel pénzt keresni, hogy eltartsd magad, és sosem fogsz hiányt szenvedni az alapvető létszükségletekben.” Mi a szüleid célja azzal, hogy készségek tanulására ösztönöznek mások körében? (Az, hogy boldogulj a világban.) A készségek tanulásának célja az, hogy erősítsd önmagad, juss a csúcsra, megtanulj titokban szaktudást elsajátítani másoktól, és fokozatosan megerősödj. Ha nagy erőd van mások között, lesz megélhetésed, valamint hírneved és vagyonod is. Ha pedig hírneved és vagyonod is van, az emberek nagyra fognak tartani. Ha nincsenek valódi készségeid, senki sem fog nagyra tartani, úgyhogy meg kell tanulnod titokban szert tenni a készségekre másoktól, megismerni mások erősségeit és képességeit, és fokozatosan erősebbé válni náluk – csak akkor tudsz a csúcsra jutni. Egyes szülők azt mondják a gyermekeiknek: „Ha méltóságteljesnek akarsz tűnni, amikor az emberek néznek, akkor kell szenvedned, amikor nem látnak”. Ezzel is az a céljuk, hogy gyermekeik elnyerjék mások elismerését és megbecsülését. Ha keményen és szorgalmasan dolgozol, és nagy nehézségeket viselsz a készségek megtanulása érdekében, amikor mások nem figyelnek, akkor, amint elsajátítottad őket, mindenkit lenyűgözhetsz a zsenialitásoddal, és amikor az emberek lenéznek vagy zaklatnak, eldicsekedhetsz az adottságaiddal, és többé senki sem mer majd zaklatni. Annak ellenére, hogy esetleg hétköznapinak és jelentéktelennek látszol és nem beszélsz sokat, lesz néhány készséged, az átlagemberek képességeit meghaladó műszaki hozzáértés formájában, így mások csodálni fognak ezért, kisebbnek érzik magukat a jelenlétedben, és olyasvalakiként tekintenek rád, aki segíteni tud nekik. Vajon ily módon nem növekszik-e az értéked az emberek között? Ahogyan pedig növekszik az értéked, vajon nem tűnsz-e méltóságteljesebbnek? Ha kitüntetett státusz elérésére akarsz törekedni mások körében, nehézséget és szenvedést kell elviselned, amikor nem látnak. Nem számít, mennyi nehézséget viselsz el, csak szedd össze magad és haladj tovább, és minden szenvedésed meg fogja érni, amint az emberek meglátják, mennyire ügyes vagy. Mi a szüleid célja azzal, hogy ezt a szólást mondják neked? „Ha méltóságteljesnek akarsz tűnni, amikor az emberek néznek, akkor kell szenvedned, amikor nem látnak.” A cél az, hogy előkelő státuszt érj el mások körében és elnyerd a nagyrabecsülésüket, ahelyett, hogy hátrányosan megkülönböztetnének vagy zaklatnának. Hogy ne csak a szép dolgokat élvezhesd az életben, hanem elnyerd mások tiszteletét és támogatását. Nemcsak arról van szó, hogy az ilyen társadalmi státuszú embereket nem zaklatják mások, hanem számukra minden zökkenőmentesen működik, bárhová is mennek. Amikor az emberek közeledni látnak téged, azt mondják majd: „Ó, te vagy az, minek köszönhetjük a látogatásod örömét? Micsoda megtiszteltetés látni téged! Van valami elintéznivalód? Elrendezem neked. Ó, jegyet venni jöttél? Nos, akkor nem kell sorba állnod. Majd én megszerzem neked a legjobb helyet. Végül is haverok vagyunk!” Fontolóra veszed ezt, és erre gondolsz: „Hűha! Ez a sztárság valóban csodát tesz. Az öregeknek igazuk van, amikor azt mondják, hogy »ha méltóságteljesnek akarsz tűnni, amikor az emberek néznek, akkor kell szenvedned, amikor nem látnak.« A társadalom valóban ilyen, annyira valóságközpontú! Ha nem lenne ez a hírnevem, ki figyelne egyáltalán rám? Ha átlagemberként sorba állsz, a többiek lenézhetnek és beléd rúghatnak, és talán még akkor sem szolgálnak ki, amikor a sor elejére érsz.” Ha sorban állsz az orvoshoz a kórházban, valaki észrevesz a folyosó túloldaláról, és így szól: „Te nem ez és ez vagy? Mire vársz a sorban? Rögtön keresek neked egy szakorvost, hogy ne kelljen sorban állnod.” Te így válaszolsz: „Még nem fizettem.” Ő pedig ezt mondja: „Nem kell, majd én állom a számlát.” Eltöprengsz ezen, és erre gondolsz: „Jó dolog sztárnak lenni. Egyáltalán nem volt hiábavaló elviselni azt a sok szenvedést, amikor senki sem látott. Valóban különleges bánásmódot élvezhetek a társadalomban. Ez a társadalom annyira valóságközpontú, csak híresnek kell lenned, hogy kedvező fogadtatásban részesülj. Ez nagyszerű!” Ismét örülsz, hogy nem volt teljesen hiábavaló a szenvedésed, és arra gondolsz, hogy megérte átélni azt a sok nehézséget és szenvedést, amikor mások nem látták. Folyamatosan rácsodálkozol: „Nem kell sorban állnom az orvoshoz a kórházban” – gondolod. „Bármikor, amikor repülőjegyet vásárlok, jó helyet kaphatok, és különleges bánásmódban részesülök, akárhová megyek. A befolyásom még akár a hátsó ajtón is bevisz. Ez remek! Ilyennek kell lennie a társadalomnak, nincs szükség egyenlőségre. Az embereknek annyit kellene visszakapniuk, amennyit beletesznek. Ha nem szenvedsz, amikor mások nem látnak, vajon méltóságteljesnek tűnhetsz, amikor igen? Nézz meg például engem. Szenvedtem, amikor mások nem láttak, hogy amikor majd látnak, ilyen különleges bánásmódban részesüljek, mert megérdemlem.” Ha ez a helyzet, mire támaszkodnak az emberek, ha kapcsolatba akarnak lépni másokkal és el akarnak intézni dolgokat a társadalomban? A tehetségükre és a készségeikre támaszkodnak, hogy támogassák a dolgok elvégzésére való képességüket. Az, hogy valaki sikerrel jár-e a törekvéseiben vagy hogy mennyire ügyesen intézi a dolgait a társadalomban, nem az illető tehetségén vagy emberi mivoltán alapszik, és azon sem, hogy rendelkezik-e az igazsággal. A társadalomban nincs méltányosság és egyenlőség. És mindaddig, amíg elég szorgalmas vagy, el tudod viselni a szenvedést, amikor mások nem látnak, és kellőképpen zsarnoki és ádáz vagy, magas státuszra tudsz szert tenni mások körében. Épp ahogy a múltban, amikor az emberek azért versenyeztek, hogy a harcművészeti világ mesterévé váljanak, nagy szenvedést viseltek el és éjt nappallá téve gyakoroltak, míg végül a különféle harcművészeti iskolák összes stílusát elsajátították, és előálltak a saját egyedi stílusukkal, amelyet a tökéletességig gyakoroltak, amíg sebezhetetlenné nem váltak. És végül mi történt? A harcművészeti tornán az összes nagyobb iskola harcosait legyőzték, és megszerezték a harcművészeti világ mesterének státuszát. Annak érdekében, hogy méltóságteljesnek tűnjenek mások előtt, bármilyen szenvedést készek voltak elviselni, és zárt ajtók mögött akár egyes sötét művészeteket is gyakoroltak. Nyolc-tíz évnyi gyakorlást követően annyira jártassá váltak, hogy a harcművészi világban senki sem tudta legyőzni őket a ringben, sem azon kívül nem tudta megölni őket. Sőt, még ha mérget ittak is, képesek voltak kihajtani azt a testükből. Ily módon bebetonozták a harcművészi világban elfoglalt mesteri pozíciójukat, és senki sem fenyegethette azt – erről szól méltóságteljesnek tűnni mások számára. Annak érdekében, hogy mások előtt méltóságteljesnek tűnjenek, az ókori emberek birodalmi vizsgákat tettek és tudós címeket szereztek. Manapság az emberek főiskolára járnak, posztgraduális felvételi vizsgákat tesznek és doktori iskolába járnak. Ők is kitartanak a tanulmányaikban a nehézségek ellenére, és hajnaltól késő éjjelig, évről évre a haszontalan ismeretek tanulásáért gályáznak. Időnként olyan fáradtak, hogy már nem akarnak tanulni, és vágynak rá, hogy szünetet tartsanak, de a szüleik korholják őket, mondván: „Mikor fogsz már egy cseppnyi ígéretességet mutatni? Még mindig méltóságteljesnek akarsz tűnni mások előtt? Ha ez a helyzet, hogyan teheted ezt meg anélkül, hogy szenvednél, amikor nem látnak? Csak nem fogsz holtan összerogyni, ha kihagysz egy kis szünetet, ugye? Menj tanulni! Menj, csináld meg a házi feladatot!” Ők azt mondják: „Kész a házi feladatom és átnéztem a mai leckéket. Hagynátok pihenni egy kicsit?” A szüleik azonban így válaszolnak: „Egyáltalán nem! Ha méltóságteljesnek akarsz tűnni, amikor az emberek néznek, akkor kell szenvedned, amikor nem látnak.” Ezen eltöprengenek és ezt gondolják: „A szüleim az én érdekemben teszik mindezt, miért vagyok hát ennyire önfejű, és miért csak a szórakozással vagyok elfoglalva? Azt kell tennem, amit mondtak. Azt mondják, hogy a saját károdon tanulod meg, ha semmibe veszed az őseidet, úgyhogy hallgatnom kell a szüleimre. Egész életükben ilyenek lesznek. Ha nem válok a becsületükre, akkor cserben hagyom őket. Emellett még hosszú út áll előttem az életben, úgyhogy hosszú távon mi egy kis szenvedés?” Erre a gondolatra minden energiájukat beleteszik a tanulásba, abba, hogy átnézzék a leckéiket és megcsinálják a házi feladatukat. Éjfél után is fennmaradnak, hogy tanuljanak, és bármennyire fáradtnak is érzik magukat, sikerül úrrá lenniük rajta. Életútjuk során az emberek agyát folyamatosan mossák a családjuk kondicionáló hatásai, afféle eszmék és kijelentések formájában, mint hogy „ha méltóságteljesnek akarsz tűnni, amikor az emberek néznek, akkor kell szenvedned, amikor nem látnak”. Folyamatosan ezek bátorítják és ösztönzik őket. Jövőjük és kilátásaik, valamint annak érdekében, hogy méltóságteljesnek tűnjenek fel mások körében, állandóan készségeket és ismereteket tanulnak, amikor az emberek nem látják. Tudással és különféle készségekkel vértezik fel magukat, hogy megerősödjenek. Különböző ókori alakok vagy sikeres emberek hőstetteire is hagyatkoznak, hogy lendületet adjanak maguknak, és felébresszék harcos szellemüket. Mindezt annak céljával teszik, hogy levessék a szegénységet, a középszerűséget és az alacsonyrendűséget a jövőjükben, és változtassanak a hátrányos megkülönböztetéssel járó sorsukon, hogy felsőbbrendű személlyé, az elit tagjává és olyasvalakivé váljanak, akire mások felnéznek. A családjuktól származó kondicionáló hatások újra és újra átfutnak a fejükön, amíg ezek a megjegyzések és szólások fokozatosan nem válnak a megrögzött eszméikké és nézeteikké, annak rögzült módjaivá, ahogyan a világot kezelik, valamint nem válnak a létezésre, valamint az általuk hajszolt célra vonatkozó belső szemléletté.

Egyes szülők azt mondják a gyermekeiknek: „Meg kell tanulnod barátkozni másokkal. Ahogyan a szólás mondja: »Ahogy egy kerítést is három karóval kell megtámasztani, egy ügyes embernek is szüksége van három másik támogatására.« Még a Szung-dinasztia becsmérelt politikusának^[a], Qin Huinak is volt három barátja. Bárhová is mész, tanulj meg kijönni másokkal és jó kapcsolatokat fenntartani az emberekkel. Legalábbis szerezned kell néhány közeli barátot. Amint belépsz a társadalomba, mindenféle nehézséggel találkozol majd az életben, a munkában, és amikor az ügyeidet intézed. Ha nincsenek barátaid, hogy segítsenek, egyedül kell szembenézned mindenféle nehézséggel és kínos helyzettel. Ha ismersz néhány trükköt, hogyan szerezz pár közeli barátot, akkor, amikor szembe találod magad ezekkel a kínos helyzetekkel és nehézségekkel, ezek a barátok majd előlépnek, hogy kihúzzanak a bajból és segítsenek sikerrel járnod a törekvéseidben. Ha nagy dolgokat akarsz elérni, le kell szállnod a magas lóról, és barátkoznod kell. Képesnek kell lenned mindenféle befolyásos embert magad mellett tartani, hogy támogassák a törekvéseidet, valamint a jövőbeli életedet és egzisztenciádat. Képesnek kell lenned kihasználni különböző embereket, hogy segítsenek a dolgok véghezvitelében és szolgáljanak téged.” A szülők általában nem egyértelműen közlik ezt a fajta eszmét vagy nézetet, illetve nem mondják egyenesen azt a gyermekeiknek, hogy meg kell tanulniuk barátokat szerezni, ki kell használniuk az embereket, és tudniuk kell barátokat találni, akik segítik őket a törekvéseik sikerre vitelében. Ugyanakkor van néhány szülő, aki státusszal és pozícióval rendelkezik a társadalomban, illetve aki különösen agyafúrt és cselszövő, és aki a szavai és a magatartása révén egyaránt befolyásolja a gyermekeit. Ezenkívül, amikor csak a gyermekei látják és hallják az eszméit, nézeteit és azokat a módokat, ahogyan a világot kezeli a mindennapi életben mondott és tett dolgain keresztül, az kondicionáló hatást gyakorol a gyermekekre. Feltéve, hogy nem helyesen ítélsz és nem teszel különbséget a pozitív és a negatív dolgok között, akaratlanul is befolyásolnak a szüleid szavai és tettei, valamint elfogadod az eszméiket és a nézeteiket, illetve ezek az eszmék és nézetek akaratlanul is mélyre ültetődnek a szívedbe, és a legalapvetőbb alappá és elvvé válnak, amelyek szerint teszed a dolgokat. Lehet, hogy a szüleid nem mondják közvetlenül azt neked, hogy „szerezz több barátot, tanulj meg az emberekkel megcsináltatni dolgokat magadnak, és használd ki az emberek erősségeit, valamint tanuld meg kihasználni a körülötted lévőket.” Mindazonáltal megfertőznek és kondicionálnak azzal, hogy a cselekedeteiken keresztül az általuk hirdetett eszméket és nézeteket gyakorolják. A szüleid így az első tanítóiddá válnak ebben az ügyben, beavatva téged abba, hogy hogyan kezeld a dolgokat, hogyan légy jóban az emberekkel, és hogyan szerezz barátokat ebben a társadalomban, valamint abba is beavatnak, hogy milyen cél húzódik a barátkozás mögött, miért kell barátokat szerezned, milyen barátokat kell szerezned, hogyan vesd meg a lábad a társadalomban, melyek a lábad megvetésének alapjai és módjai, és így tovább. A szüleid így kondicionálnak annak gyakorlásával, amit hirdetnek. Tudtodon kívül, ahogy a gyermekkorból a felnőttkorba növekedsz, ezek az eszmék és nézetek fokozatosan alakot öltenek, egyszerű tudatosságból konkrét gondolatokká, nézetekké és cselekedetekké válnak, hogy lépésről lépésre mélyen a szívedbe és a lelkedbe ültetődjenek, és a világi ügyekre vonatkozó módszereiddé és filozófiáddá váljanak. Mit gondolsz a szólásról – „ahogy egy kerítést is három karóval kell megtámasztani, egy ügyes embernek is szüksége van három másik támogatására” – mint a világ kezelésének módjáról? (Rossz.) Van ebben a világban olyasmi, hogy igaz barát? (Nincs.) Akkor miért kell egy kerítésnek három karónyi támasz? Mi értelme három karónak? Csak annyi, hogy stabilabbá tegye. Két karóval nem lenne stabil, egy karó pedig semmire sem lenne elég. Nos, mit tehát a világ kezelésére vonatkozó alapelv, amiről itt szó van? Függetlenül attól, hogy mennyire jó képességű, még egy ügyes ember sem tud egy kézzel tapsolni, és nem fog sehová eljutni. Ha el akarsz érni valamit, szükséged van emberekre, akik segítenek. És ha azt akarod, hogy az emberek segítsenek, meg kell tanulnod, hogyan viselkedj és kezeld a világot, valamint, hogy széles körben barátokat szerezz, és összeszedd az erőt a dolgok elvégzése érdekében. Bármi elérése érdekében, legyen az nagy vagy kis dolog, legyen az karrierépítés, a lábad megvetése a társadalomban vagy még valami ennél is nagyobb megvalósítása, olyan embereknek kell körbevenniük, akikben megbízol vagy akiket nagyra tartasz, és akiket felhasználhatsz, hogy segítsenek elérni az általad felvállalni akart törekvéseket, különben olyan lesz, mintha egy kézzel próbálnál tapsolni. Természetesen ezek a szabályok mindenre vonatkoznak ezen a világon, amit teszünk, mivel a társadalomban nincs igazságosság, csak cselszövés és küzdelem. Ha a helyes úton jársz, és igaz ügyeket vállalsz fel, senki sem fog elismerni – ez nem fog működni ebben a társadalomban. Nem számít, miféle törekvést vállalsz fel, kell lennie néhány emberednek, akik segítenek, és erőt összesítenek a társadalomban. Bárhová is mész, ha vannak emberek, akik engednek neked és félnek tőled, akkor szilárdan megveted a lábad a társadalomban, sokkal könnyebb lesz számodra felvállalni a törekvéseidet, és lesznek emberek, akik zöld utat adnak neked. Ez egy hozzáállás és a világ kezelésének egy módja. Mindegy, mit akarsz tenni, a szüleid mindig mondani fogják neked, hogy „ahogy egy kerítést is három karóval kell megtámasztani, egy ügyes embernek is szüksége van három másik támogatására”. Nos, vajon helyes vagy helytelen ez a világ kezelésére vonatkozó alapelv? (Helytelen.) Mi a baj vele? (Az, hogy az ember meg tud-e valósítani dolgokat, nem az erejétől vagy a tehetségétől, hanem Isten szuverenitásától és intézkedéseitől függ.) Isten szuverenitásától és intézkedéseitől függ, ez egy aspektus. Emellett mi az emberek célja azzal, hogy azt akarják, hogy mások segítsék őket a társadalomban? (Hogy a többiek fölé emelkedhessenek.) Így van. A cél amögött, hogy legyen ez a három karó, amely támogat, az, hogy helyet szerezz magadnak és szilárdan megvesd a lábad. Ily módon senki sem tud lerúgni, és még ha egy karót ki is döntenek, ott lesz a másik kettő, hogy megtartson. Bizonyos fokú hatalommal rendelkező emberek könnyedén tehetnek dolgokat ebben a társadalomban, anélkül, hogy aggódniuk kellene a törvény, az emberek érzései vagy a közvélemény miatt. Hát nem ez az emberek célja? (De.) Ily módon olyasvalakivé válhatsz, aki a szálakat mozgatja és hangja van a társadalomban, és sem a törvény, sem semmilyen közvélemény nem ingathatja meg a lábad, és nem zavarhat meg. A tiéd lesz az utolsó szó ennek a társadalomnak az irányzataiban és bármely társadalmi csoportban. Te leszel az a tekintély, akihez fordulnak. Ekkor tehát nem teheted-e azt, amihez kedved van? A törvény fölé emelkedhetsz, az emberek érzései, a közvélemény, az erkölcs és a lelkiismeret ítélete fölé emelkedhetsz. Vajon ezt a célt akarják elérni az emberek? (Igen.) Ez az a cél, amelyet az emberek el akarnak érni. Ez az emberek tetteinek alapvető alapzata, amely lehetővé teszi számukra, hogy elérjék ambícióikat és vágyaikat. Látod, egyesek esküdt testvérek lesznek a társadalomban. Köztük egy idősebb testvér valamely vállalat vezérigazgatója, egy fiatalabb valamelyik csoport elnöke, míg mások politikusok vagy alvilági főnökök. Egyeseknek kórházigazgatók, sebész főorvosok vagy főnővérek a barátaik, némelyek pedig a saját munkakörükben tesznek szert jó barátokra. Valóban azért kötik az emberek ezeket a barátságokat, mert azonos nézeteik és érdeklődési köreik vannak? Vagy azért, mert tényleg közösen akarnak kiállni az igaz ügyek mellett? (Nem.) Akkor miért teszik? Azért, mert egyfajta erőt akarnak összegyűjteni, valamint kiterjeszteni és fokozni ezt az erőt, és végül erre támaszkodni, hogy megvessék a lábukat és túléljenek a társadalomban, a tömeg csúcsán éljenek, valamint fényűző és kényelmes életet élvezzenek. Senki sem merészeli majd zaklatni őket, és még ha bűncselekményt követtek is el, a törvény nem meri megbüntetni őket. Ha pedig valóban bűncselekményt követnek el, a barátaik előlépnek majd, hogy segítsenek nekik. Az egyik barát szól az érdekükben, egy másik barát segít elsimítani a dolgokat a bíróságon és lobbizik a vezető politikusoknál a kegyelemért, így aztán kevesebb, mint 24 órán belül kijutnak a rendőrségről. Nem számít, milyen súlyos bűncselekményt követtek el, semmi sem lesz belőle, és még pénzbírságot sem kell fizetniük. A köznép végeredményben azt mondja majd: „Édes istenem, az az illető aztán nem semmi. Hogyan tudott ilyen gyorsan kikerülni a slamasztikából, miután olyan súlyos bűntettet követett el? Ha velünk történt volna, nekünk annyi lenne, nem igaz? Börtönben végeznénk, nem igaz? Nézzétek meg a barátait. Mi miért nem tudunk ilyen barátokat szerezni? Hogy lehet, hogy az ilyen emberek elérhetetlenek számunkra?” És az emberek irigyek lesznek. Ezeket az ügyeket mind a társadalmi igazságtalanság, és a gonosz irányzatok folyamatos feltűnése okozza a társadalomban. Az embereknek semmi biztonságérzete nincs ebben a társadalomban. Állandóan be akarják hízelegni magukat bizonyos erőknél, és méregetik egymás erőit. Különösen azok, akik a társadalom alján élnek – még ha van is valamilyen eszközük a megélhetéshez – nem tudják, mikor éri őket veszély vagy nehézség, és nagyon félnek attól, hogy valamilyen váratlan katasztrófával találkoznak vagy valamilyen baleset éri őket, különösen, ha olyasmiről van szó, ami a törvénnyel kapcsolatos, így aztán úgy élik le az életüket, hogy soha nem akarják, hogy közük legyen a rendőrséghez vagy a bírósághoz. Mivel az emberek nem érzik biztonságban magukat ebben a társadalomban, folyamatosan barátkozniuk kell, és erős szövetségeseket találniuk, akikre számíthatnak. Látod, amikor a kisgyermekek iskolában vannak, kell két-három barátot szerezniük, akivel játszhatnak. Különben a végén folyton zaklatják őket, amikor egyedül vannak. A tanárnak pedig nem mernek szólni a zaklatásról, mert ha egyszer megteszik, biztos, hogy megverik őket az iskolából hazafelé menet. Még ha a tanárok kedvesek is veled, és a tanulmányi eredményeid egészen jók, de nem tudod, hogyan kell barátkozni vagy összeállni a körülötted lévő bandákkal, meg fogod égetni a kezed, ha magadra haragítod őket. És időnként, még ha nem is haragítod magadra őket, megpróbálnak majd tévútra terelni, amikor látják, hogy jól tanulsz, és ha nem hallgatsz rájuk, megvernek vagy zaklatnak majd. Még az iskolai környezetek is bizonytalansággal töltik el az embereket, úgyhogy ez a világ igen ijesztő, nem gondolod? A család rád gyakorolt kondicionáló hatásai e tekintetben egyrészt a szüleid példamutatásának hatásából erednek, másrészt pedig az emberek társadalommal kapcsolatos bizonytalanságából. Mivel ebben a társadalomban nincs igazságosság, sem pedig olyan erő vagy fölény, amely megvédheti az emberi jogaidat és az érdekeidet, az emberek gyakran rettegnek és félnek ettől a társadalomtól. Ennek eredményeképp természetesen elfogadják annak az eszmének a kondicionáló hatásait, mely szerint „ahogy egy kerítést is három karóval kell megtámasztani, egy ügyes embernek is szüksége van három másik támogatására”. Ugyanis a valós környezetekben, ahol az emberek élnek, efféle eszmékre és nézetekre van szükség a túlélésük támogatásához, lehetővé téve számukra, hogy a magányos és egyedül töltött életről a bizalom és a biztonságérzet övezte életre váltsanak. Az emberek ezért tartják nagyon fontosnak az erőre és a barátokra való támaszkodást ebben a világban.

Azokat a módokat tekintve, ahogyan a családjuk kondicionálja az embereket, az imént említett szólás – „ahogy egy kerítést is három karóval kell megtámasztani, egy ügyes embernek is szüksége van három másik támogatására” – mellett van néhány még konkrétabb módja is annak, ahogyan a családjuk neveli az embereket. A szülők például hajlamosak efféle dolgok mondásával nevelni a lányaikat: „»Egy hölgy szépíti magát azoknak, akik csodálják, míg egy úriember az életét áldozza azokért, akik megértik őt.« És: »A világon nincsenek csúnya, csak lusta nők.« A nőknek meg kell tanulniuk szeretni magukat, kiöltözni és kicsinosítani magukat. Így bárhová mész, az emberek kedvelni fognak, és többen megtesznek neked dolgokat, valamint zöld utat adnak neked. Ha az emberek kedvelnek, akkor természetszerűleg nem fognak nehéz perceket okozni és nem nehezítik meg a dolgodat.” Egyes szülők azt mondják a lányaiknak: „A lányoknak meg kell tanulniuk szépen felöltözni, sminkelni, sőt, ami még fontosabb, meg kell tanulniuk gyengédnek lenni.” Amit valójában mondanak, az az, hogy meg kell tanulnod dicsekedni. Efféle dolgokat is mondanak: „Ne légy erős nő. Mi haszna van abból egy nőnek, ha erős és független? Az ilyen nők sosem öltöznek ki, hanem úgy élnek, mint a férfiak, és egész nap sietve nyüzsögnek, és nem is gyengédek. A nők arra születtek, hogy a férfiak kényeztessék őket. Nem szükséges függetlennek lenniük, sem készségeket tanulniuk. Csak azt kell megtanulniuk, hogy kiöltöznek, hogy hogyan kedveskedjenek a férfiaknak, és azt tenniük, amit egy nőnek jól kell csinálnia. Az a nő, akit a férfiak kedvelnek és dédelgetnek, egész életében boldog lesz.” Egyes nőket ezzel kapcsolatosan kondicionálnak a szüleik. Egyrészt megnézik, az anyjuk hogyan viselkedik nőként. Másrészt, a szüleik kondicionálását követően igazán szemet gyönyörködtető nővé formálják magukat azzal, hogy állandóan kiöltöznek és szépítkeznek. Léteznek ilyen emberek? (Igen.) Azok a nők, akik ilyen családi környezetben nőnek fel, nagy jelentőséget tulajdonítanak a külsőjüknek, az öltözködésüknek és a nőiességüknek. El sem hagyják a házat anélkül, hogy előbb ne sminkelnének és ruhát ne cserélnének. Egyes nőknek, legyenek bármennyire elfoglaltak a munkával, mindenképp meg kell mosniuk a hajukat, le kell zuhanyozniuk és parfümöt kell fújniuk magukra, mielőtt elmennek otthonról, különben egyszerűen nem mozdulnak ki; amikor pedig nincs dolguk, csak a tükörben nézegetik magukat és a hajukat igazgatják. Ki tudja, egy nap hányszor néznek tükörbe ezek a nők! Mélyen kondicionálják őket az afféle eszmék és nézetek, hogy „Egy hölgy szépíti magát azoknak, akik csodálják, míg egy úriember az életét áldozza azokért, akik megértik őt.” Ezért aztán nagy figyelmet fordítanak az alakjukra és az arcuk kinézetére. Nem mennek el otthonról, ha az arcszínük egy kicsit is rosszabbnak látszik, és nem mutatják az arcukat a nyilvánosság előtt, ha aknés. Ha egy napon nincs kedvük sminkelni, nem mennek el otthonról. Ha pedig levágatták a hajukat, de az nem olyan szép, és nem nyújtanak oly kellemes látványt a szemnek, nem mennek el dolgozni, nehogy az emberek kevesebbre tartsák őket. Az ilyen nők az egész napot azzal töltik, hogy ezekért a dolgokért élnek. Ha szúnyogcsípés van a kezükön, elrejtik azt, ha pedig a lábukon van, eltakarják, mert nem lesznek csinosak szoknyában. Otthonról sem mennek el, és nem tudják teljesíteni a kötelességüket. Minden apró dolog kizökkentheti és megállíthatja őket, ezért az élet aztán rendkívül nehézzé és fárasztóvá válik számukra. A női méltóság fenntartása, valamint a csúnya nővé válás elkerülése érdekében nagy fájdalmat és erőfeszítést vállalnak, hogy törődjenek az arcukkal, az alakjukkal és a frizurájukkal. És elkerülendő, hogy csúnya nő legyen belőlük, levetik a korábbi rossz szokásaikat és lustaságukat. Mindegy, mennyire elfoglaltak a munkában, ki kell öltözniük, valamint aprólékosan és pazarul fel kell ékesíteniük magukat. Ha nem jól rajzolták meg a szemöldöküket, újra csinálják. Ha nem egyenletesen vitték fel az arcpirosítójukat, újra felkenik. Ha nem töltöttek legalább egy-két órát sminkeléssel, nem lépnek ki a bejárati ajtón. Egyes nők, amint reggel felkelnek, hozzákezdenek a zuhanyzás, öltözködés és a ruhacsere e cirkuszához. Kigondolják és átgondolják, felpróbálnak ezt-azt, amíg délre nem jár, és még mindig nem mentek el otthonról. Igen nehéz lehet nekik, hogy ilyen értelmetlen dolgok veszik el a véges idejüket és energiájukat. Semmi komoly dolog elvégzésére nem kerítenek sort, és amint kinyitják a szemüket, csak a kiöltözésre és arra gondolnak, hogyan csinosítsák magukat. Ezek közül az emberek közül egyeseket az anyjuk elképzelései és nézetei befolyásolnak, míg másoknak egyértelműen megmondja az anyjuk, hogy mit tegyenek, megint mások az anyjuk tetteivel mutatott példából tanulnak. Röviden, ezek mind olyan módok, ahogyan az embereket a családjuk kondicionálja.

Egyes családok azt a nézetet vallják, hogy „A lányokat gazdag gyermekként, a fiúkat pedig szegény gyermekként kell nevelni.” Hallottad már ezt a szólást? (Igen.) Mit jelent ez a szólás? Mindannyian gyermekek, miért kellene hát a lányokat úgy nevelni, mint a gazdag, a fiúkat pedig úgy, mint a szegény gyerekeket? A hagyományos kultúra általában a férfiakat becsüli, és kevesebb jelentőséget tulajdonít a nőknek. Miért tűnik tehát úgy, hogy ez a szólás nagyobbra becsüli a lányokat a fiúknál? Ha egy lányt úgy nevelnek, mint egy gazdag gyereket, miféle lány lesz belőle? Miféle dologgá válik? (Olyasvalakivé, aki meglehetősen elkényeztetett, önhitt és uralkodó.) Olyanná, aki akaratos, törékeny, képtelen bármiféle nehézséget elviselni, képtelen gondoskodni, irracionális, oktalan, és nem tud különbséget tenni jó és rossz között – mit érhet egy ilyen ember? Ez a helyes módja valaki nevelésének? (Nem.) Ha valakit így nevelnek, az tönkre fogja tenni az illetőt. Ha gazdag gyermekként neveled a lányodat, bár olyan családi környezetben fog felnőni, amely minden alapvető szükségletét kielégíti, és lesz benne némi kifinomultság, vajon érteni fogja a viselkedés valódi alapelveit? Ha nem érti, akkor ez a fajta gyermeknevelési megközelítés bántja és árt neki, ahelyett, hogy megvédené. Mi ösztönzi arra a szülőket, hogy ezen alapelv szerint neveljék a lányaikat? Egy így nevelt lány kifinomult lesz, és nem dől be egykönnyen a férfiaknak, akik szép ruhákat vesznek neki, adnak neki egy kevés költőpénzt, vagy jelentéktelen ajándékokkal és szívességekkel etetik. Az átlagos férfi ezért nem fogja levenni a lábáról. Rendkívül gazdagnak és tökéletes úriembernek, valamint rendkívül kifinomultnak, taktikusnak, számítónak, és különösen agyafúrtnak kellene lennie, hogy elnyerje a szívét és levegye a lábáról, valamint, hogy elnyerje a kezét és összeházasodjanak. Mit gondolsz, jó vagy rossz, ha valaki ilyenhez adod feleségül a lányodat? Biztosan nem jó dolog, ugye? Ezenfelül, ha gazdag gyermekként neveled a lányodat, akkor amellett, hogy tudja, hogyan érezze jól magát, hogyan öltözzön ki és egyen finom ételeket, vajon képes lesz aszerint megkülönböztetni az embereket, hogy kik is valójában? Lesznek-e túlélési képességei? Képes lesz-e hosszú időn át együtt élni másokkal? Nem feltétlenül. Lehetséges, hogy az is gondot fog okozni neki, hogy a saját életét rendben tartsa, és ha ez a helyzet, az ilyen emberek haszontalanok. Elkényeztetettek, parancsolgatnak és uralkodók, akaratosak és pimaszok, csak magukkal foglalkoznak, és basáskodók, hajthatatlanok és követelőzők, csak az evéshez, iváshoz és a szórakozáshoz értenek. Ezenfelül az életben való boldoguláshoz szükséges alapvető józan eszük sem lesz meg, ami észrevétlenül problémát okoz a jövőbeli túlélésüket és a családi életüket illetően. Nem jó dolog, ha a szülők így nevelik a lányukat. A viselkedési alapelveket nem tanították meg neki, csak azt, hogy hogyan élvezze az életet. Ha tehát nem tud elegendő pénzt keresni a jövőben, vajon nem kell majd nehézséget elviselnie? Nem fogja vajon nehéznek találni a boldogulást? Vajon képes lesz elviselni ezt? Nem lesz-e törékeny, amikor a jövőben nehézségekkel találkozik? Meglesz-e benne a mindezen nehézségekkel való szembenézéshez szükséges kitartás? Ne fogadj rá. Amikor olyan emberekről van szó, akik túlságosan élvezik az anyagi életet, és akik túlságosan hozzászoktak a könnyed és fényűző élethez, valamint még egyáltalán nem szenvedtek, mi a legnagyobb probléma az emberi mivoltukkal? Az, hogy törékenyek, és nincs meg bennük az akarat, hogy elviseljék a nehézséget. Az ilyen emberek pedig tönkre fognak menni. Az a nevelés tehát, amelyet a gyermekek a családjuktól kapnak – akár a szüleik vagy a társadalmi irányzatok révén –, lényegében az emberi lények köréből származik. Akár eszmévé vagy nézőponttá formálódik ez a sokféle szólás, akár életmóddá vagy túlélési módszerré válik az emberek számára, arra készteti őket, hogy szélsőséges, előítéletes és eltorzult nézőpontból tekintsenek ezekre a kérdésekre. Röviden, ezek a családi szólások kisebb-nagyobb mértékben befolyásolják annak módját, ahogyan az emberek az embereket és a dolgokat szemlélik, valamint azt, ahogyan viselkednek és cselekednek. És mivel ezek a dolgok befolyásolnak téged, az igazságra való törekvésedet is befolyásolni fogják. Ezért függetlenül attól, hogy ezek a szülőktől származó szólások, eszmék és nézetek nemesek, emelkedettek, vagy épp közönségesek és ostobák, mindenkinek felül kell vizsgálnia és újra kell értékelnie őket, valamint meg kell tanulnia aszerint megkülönböztetni őket, amik valójában. Ha bizonyos hatást gyakorolnak rád, vagy zavart okoznak az életedben és az igazságra való törekvésedben, illetve teljesen felborítják az életedet, vagy akadályoznak az igazság keresésében és az igazság elfogadásában, amikor emberekkel, eseményekkel és dolgokkal nézel szembe, akkor egyszerűen el kell engedned őket.

A társadalomban az érzelmi intelligenciahányados (EQ) és az intelligenciahányados (IQ) fogalmával kapcsolatban is keringenek állítások. Ezek az állítások azt sugallják, hogy az embereknek nem kell magas IQ-val, csak magas EQ-val rendelkezniük. Az IQ-nak inkább köze van az ember képességéhez, míg az EQ-nak azokhoz a trükkökhöz van köze, amelyekkel az ember a világot kezeli. Én alapvetően így értem ezt a két fogalmat. Lehetséges, hogy elég magas az intelligenciahányadosod, és igazán tudós, igazán jártas vagy, remekül kommunikálsz, és elég erős a túlélési képességed, ám az érzelmi intelligenciád nem magas, és nincsenek trükkjeid a világ kezeléséhez, vagy még ha egy kicsit furfangos is vagy, az eszközeid nem túl kifinomultak. Az ilyen esetekben a tudásod, a képességeid és egy adott területen meglévő szakértelmed csak azt teszik lehetővé, hogy tengődj a társadalomban és alapvető megélhetést szerezz. A magas érzelmi intelligenciával bíró emberek különösen jók a ravaszkodásban. Kihasználják a társadalom különféle erőit, az előnyös földrajzi környezeteket vagy a kedvező lehetőségeket, valamint a hasznos információkat, hogy felhajtást csináljanak és manipulálják a dolgokat, eltúlozva valami jelentéktelen dolgot, hogy az bizonyos hatást gyakoroljon a társadalomban vagy egy közösségen belül, hogy ők maguk híresek legyenek, és végül kitűnjenek a tömegből, és hírnévvel és státusszal rendelkező emberré váljanak. Az ilyen típusú embernek magas az érzelmi intelligenciája, és vannak trükkjei. A ravasz emberek lényegében dörzsölt démon királyok. A mai társadalom a magas érzelmi intelligenciát pártolja, és egyes családok gyakran kondicionálhatják a gyermekeiket ez irányba, mondván: „Jó dolog, hogy magas az IQ-d, de magas érzelmi intelligenciádnak is kell lennie. Szükséged van rá az osztálytársaiddal, a kollégáiddal, a rokonaiddal és a barátaiddal való kapcsolataidban. Az, amit ez a társadalom a leginkább pártol, nem az erőd, hanem az, hogy ravasz legyél, tudd leplezni magad, tudd népszerűsíteni magad, és tudd, hogyan használd ki a tárdadalom különféle erőit és előnyös feltételeit, és fordítsd őket a saját javadra és szolgálatodra – akár azért teszed, hogy megragadd a lehetőséget a vagyonszerzésre, akár azért, hogy híressé válj. Az ilyen emberek mind magas érzelmi intelligenciával bíró emberek.” Bizonyos, a társadalomban hírnévvel és tekintéllyel rendelkező családok vagy szülők gyakran így nevelik a gyermekeiket, és azt mondják: „Egy érzelmi intelligenciával bíró férfit a férfiak és a nők is kedvelnek, míg egy érzelmi intelligencia híján lévő férfit senki sem kedvel. Egy érzelmi intelligenciával rendelkező nőt férfiak és nők egész hada kedvelni fog, és sok férfi keresi majd a kegyeit. Ám ha egy nőnek nincs érzelmi intelligenciája, kevesen fogják keresni a kegyeit, legyen bármennyire szép.” A mai társadalomban élve, ha az emberek nem látják tisztán ezeket a családjuktól származó állításokat, akaratlanul is befolyásolni fogják őket ezek az eszmék és nézetek, és gyakran méregetni fogják a saját IQ-jukat, és még inkább, gyakran vizsgálják magukat bizonyos normák fényében, hogy meghatározzák, van-e érzelmi intelligenciájuk, illetve, hogy ténylegesen milyen magas az EQ-juk. Függetlenül attól, hogy erősen vagy egyértelműen tudatában vagy-e ezeknek a dolgoknak, elegendő annyit mondanunk, hogy a családodtól származó kondicionáló hatások ebben a tekintetben már elkezdtek befolyásolni téged. Lehet, hogy nem veszed észre, és lehet, hogy nem foglalnak el kiemelkedő helyet a gondolataidban. Amikor azonban hallod ezeket a dolgokat, és nem látod tisztán őket, azok bizonyos mértékig már el is kezdtek kondicionálni téged.

Vannak az ember családjától eredő más kondicionáló hatások is. A szülők például gyakran mondják a gyermekeiknek: „Amikor mások körében vagy, nem tudod, hogyan légy észnél, és folyton buta és tanácstalan vagy. Ahogyan a szólás mondja: »Amikor valaki megkongat egy gongot, hallgass a zengésére; amikor valaki beszél, hallgass a hangjára.« Tehát, amikor az emberek beszélnek hozzád, meg kell tanulnod odafigyelni arra, amit mondanak, különben végül elárulnak, és megjárod!” Egyes szülők gyakran mondják ezt? Mit próbálnak mondani valójában? Ne légy becsületes ember, légy inkább számító. Vagyis, mindig olvass a sorai között annak, amit a másik mond, és mindig halld ki a szavaiból a plusz jelentésréteget, amelyet nem mond ki, tanuld meg kitalálni, hogy mások ténylegesen mire gondolnak, és aztán ez alapján a kimondatlan jelentés alapján alkalmazd a megfelelő intézkedéseket vagy trükköket. Ne légy passzív, különben végül elárulnak, és megjárod. A szüleid szemszögéből ezek a szavak mind jó szándékúak, és azt célozzák, hogy megóvjanak attól, hogy ostobaságokat tegyél, vagy hogy mások kijátsszanak ebben a gonosz közösségben, és hogy megvédjenek attól, hogy felültessenek, vagy valami ostobaságot csinálj. De vajon egybecseng ez a szólás az igazsággal? (Nem.) Nem. Az emberek néha képesek odafigyelni mások mondandójának rejtett jelentésére. Még ha nem is figyelsz oda, akkor is meg tudod hallani a rejtett jelentéseket. Mit kellene tehát tenned? A szüleid által mondott szólás szerint – hogy „amikor valaki megkongat egy gongot, hallgass a zengésére; amikor valaki beszél, hallgass a hangjára” – óvakodnod kell másoktól, és mindig ébernek kell lenned velük szemben. Azzal egyidejűleg pedig, hogy óvakodsz tőlük, óvintézkedéseket kell tenned, mielőtt ártanak neked vagy átvernek. Sőt, ami még fontosabb, neked kell lecsapnod először, és nem szabad passzív helyzetbe vagy kutyaszorítóba hoznod magad. Vajon ez az a végső cél, amelyet a szülők el akarnak érni azzal, hogy elmondják neked ezt a szólást? (Igen.) Arról van szó, hogy bármikor kapcsolatba kerülsz másokkal, mindegy, hogy ártanak-e neked vagy sem, nem szabad passzívnak lenned. A saját kezedbe kell venned a kezdeményezést, és a saját kezedbe kell ragadnod a kés nyelét, hogy amikor valaki ártani akar neked, ne csak meg tudd védeni magad, hanem tudj kezdeményezni is azzal, hogy lecsapsz rá és ártasz neki, valamint félelmetesebb és könyörtelenebb vagy nála. Valójában ez a célja és az alapjelentése a szüleid szavainak. Ha így elemezzük, nyilvánvaló, hogy ez a szólás nem áll összhangban az igazsággal, és hogy teljességgel összeférhetetlen azzal, amire Isten gondolt, amikor azt mondta az embereknek, hogy „legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.” Az alapelvek és a bölcs módszerek, amelyeket Isten az embereknek mond, a segítségükre szolgálnak abban, hogy felismerjék mások ravasz mesterkedéseit, valamint, hogy megóvják magukat a kísértésbe eséstől és a gonosz emberekkel való társulástól, valamint, hogy tartózkodjanak a gonosz módszerek használatától a gonosz kezelésekor, és ehelyett az igazságalapelveket alkalmazzák a gonosztettekkel és a gonosz emberekkel való bánás során. Az a módszer viszont, amelyet a szüleik mondanak a gyermekeiknek – hogy „amikor valaki megkongat egy gongot, hallgass a zengésére; amikor valaki beszél, hallgass a hangjára” – arról szól, hogy a gonoszt gonosszal kell viszonozni. Ha tehát a másik ember gonosz, neked még nála is gonoszabbnak kell lenned. Ha a szavaiban rejtett jelentés bujkál, te különb vagy nála, és felismered, valamint erre a rejtett jelentésre alapozva, ezzel egyidejűleg megfelelő módszereket és trükköket tudsz használni, hogy elbánj vele, ellensúlyozd, legyőzd és elérd, hogy féljen tőled, alávesse magát neked, a tudtára add, hogy nem zaklathat és nem packázhat veled. Ezt jelenti az, hogy gonosszal vágsz vissza a gonosznak. Nyilvánvaló, hogy a gyakorlásnak ez az útja és mércéje, amelyeket veled közölnek, valamint az eredmény, amelyet e szólás révén elérsz, arra fog vezetni, hogy gonoszságot művelj, és letérj az igaz útról. Amikor a szüleid azt mondják, hogy így viselkedj, nem arra kérnek, hogy olyasvalaki legyél, akinél ott az igazság és aki aláveti magát az igazságnak, sem arra nem kérnek, hogy valódi teremtett lény legyél. Arra kérnek, hogy a veled szembenálló gonosz emberénél is gonoszabb módszerek segítségével ellensúlyozd és győzd le a gonoszt. A szüleid ezt akarják mondani. Van olyan szülő, aki a következőt mondja? „Ha egy gonosz ember rád támad, gyakorolj önuralmat. Figyelmen kívül kell hagynod, és felismerned, hogy kicsoda is valójában. Először azonosítsd benne a gonosz ember lényegét, és ismerd fel, mi is ő valójában. Másodszor, ismerd fel magadban azokat a gonosztetteket és romlott beállítottságokat, amelyek hasonlóak az övéihez vagy azonosak azokkal, majd keresd az igazságot ezek eloszlatására.” Vajon mondja ezt bármelyik szülő a gyermekének? (Nem.) Amikor a szüleid azt mondják neked, hogy „amikor valaki megkongat egy gongot, hallgass a zengésére; amikor valaki beszél, hallgass a hangjára, óvakodnod kell, különben végül mások elárulnak, és megjárod, és meg kell tanulnod először lecsapni”, függetlenül a szüleid eredeti szándékától, amiért ezt mondják, és az elért végeredménytől, ez még inkább félelmetesebbé, erősebbé, parancsolóvá, uralkodóvá és gonoszabbá tesz, hogy a gonosz emberek féljenek tőled, és még kerüljenek is, amikor meglátnak, és ne merészeljenek beléd kötni. Hát nem ez a helyzet? (De.) Mondhatjuk tehát azt, hogy a szüleid célja azzal, hogy ezt a szólást mondják neked, nem az, hogy igazságérzettel rendelkező emberré, illetve olyasvalakivé tegyenek, aki bírja az igazságot, sem pedig az, hogy bölcs embert faragjanak belőled, aki oly „okos, mint a kígyók, és szelíd, mint a galambok”? Az ő céljuk elmondani neked, hogy erős személynek kell lenned a társadalomban, másoknál is gonoszabbnak kell lenned, és olyasvalakinek, aki gonoszság segítségével védi meg önmagát, nem igaz? (De igen.) Amikor a szüleid azt mondják neked, hogy „amikor valaki megkongat egy gongot, hallgass a zengésére; amikor valaki beszél, hallgass a hangjára”, legyen az akár az eredeti szándékuk vagy az elért végeredmény, és legyen szó akár arról, hogy a szüleid elmondják neked az ilyen dolgok megtételére vonatkozó gyakorlat alapelveit és módszereit, vagy ehelyett a saját gondolataikat és nézeteiket mondják el ezekről a dolgokról, nyilvánvalóan ezek egyike sincs összhangban az igazsággal, és Isten szavaival ellentétes. A szüleid gonosz emberré tesznek, nem pedig egyenes és bölcs emberré, aki féli Istent és kerüli a rosszat. Nyilvánvaló, hogy a szüleid által neked adott tanítás és kondicionálás nem pozitív dolog, és nem is helyes út. Bár a szüleid szándéka az, hogy megvédjenek téged, és a legjobb szándék vezérelte őket ebben, az általuk elért hatás rosszindulatú. Nemcsak hogy nem sikerült megvédeniük téged, hanem egy helytelen út felé vezettek, aminek következtében gonoszságot teszel és gonosz emberré válsz. Nemcsak hogy nem sikerült megvédeniük téged, hanem valójában ártottak neked azzal, hogy emiatt kísértésbe és hamislelkűségbe estél, valamint eltávolodtál Isten gondviselésétől és oltalmától. Ebből a nézőpontból a családod által rád gyakorolt kondicionáló hatások nagyobb valószínűséggel tesznek önzővé, álszentté, és mohóvá a hírnévre, nyereségre és társadalmi státuszra, és ezek révén könnyebben hasonulsz a gonosz irányzatokhoz, kifinomultabb trükkökre teszel szert a másokkal való érintkezéshez, valamint minden hájjal megkentté, gonosszá, parancsolóvá és uralkodóvá válsz mások körében, hogy aztán senki ne merjen beléd kötni vagy kezet emelni rád. A szüleid szemszögéből tekintve, ezeket a módszereket a kondicionálásodra használták, hogy védve legyél a társadalomban, vagy bizonyos mértékig azért, hogy méltóságteljes emberré válj. Az igazság szemszögéből nézve azonban nem engedik, hogy igazi teremtett lény legyél. Arra késztetnek, hogy eltávolodj Isten tanításaitól és azoktól a módszerektől, amelyekkel Isten arra int, hogy viselkedj, és attól a céltól is egyre távolabb tévelyedsz miattuk, amelyre Isten szerint törekedned kell. Függetlenül a szüleid eredeti szándékaitól azt illetően, hogy kondicionálnak és nevelnek, ezek a beléd ültetett eszmék végül csak hírnevet, nyereséget és ürességet hoztak neked, az általad megélt és kimutatott gonosztettek mellett, valamint tovább erősítették benned e kondicionáló hatások gyakorlatiasságát a társadalomban. Semmi egyéb.

Ami ezeket a családod rád gyakorolt kondicionálásából eredő szólásokat illeti – mint például, hogy „amikor valaki megkongat egy gongot, hallgass a zengésére; amikor valaki beszél, hallgass a hangjára” – ha önmagukban nézed, semmit sem gondolnál róluk. Úgy éreznéd, hogy ezek a szólások bevettek és széles körben elterjedtek, és nincsenek komolyabb gondok az ilyen szólásokkal, eszmékkel és nézetekkel. Ám ha összeveted őket az igazsággal, és az igazságot használod a részletes boncolgatásukhoz, nyilvánvalóvá válik, hogy ezekkel a szólásokkal bizony komoly gondok vannak. Például, ha a szüleid folyton azt mondják neked, hogy „amikor valaki megkongat egy gongot, hallgass a zengésére; amikor valaki beszél, hallgass a hangjára” – és te ügyesen használod ezt a létmódot, akkor, amikor emberekkel találkozol, állandóan és tudat alatt efféle dolgokon fogsz tűnődni, anélkül, hogy észrevennéd: „Mit ért ez alatt? Miért mondta azt?” És természetszerűleg tűnődni fogsz mások gondolatain, folyamatosan figyelve, hogy mit mondanak, és ezzel a megszokott gondolkodásmóddal fogsz érintkezni velük. Tehát nem az igazságról fogsz elmélkedni, sem arról, hogy hogyan jöjj ki másokkal, illetve melyek a másokkal való érintkezés alapelvei, valamint melyek a másokkal való kommunikáció alapelvei, illetve, hogy hogyan kezeld a mások szavaiban felismert közvetett jelentéseket, vagy hogy Isten milyen utat tanít, hogyan ismerd fel az ilyenfajta embereket, illetve hogyan kezeld őket, sem más hasonló gyakorlási alapelvekről, amelyeket a szüleid soha nem közöltek veled. A szüleid azt mondták neked, hogy tanuld meg kitalálni mások gondolatait, és te igen jól végezted a gyakorlás e módját; már eljutottál arra a pontra, ahol elsajátítottad, és többé nem tudod megállni, hogy ne csináld. Ezek a kérdések ezért megkívánják az emberektől, hogy rendszeresen elcsendesedjenek, alaposan elgondolkodjanak, és erőfeszítést tegyenek a dolgok megfejtésére. Bizonyos értelemben boncolgatnod kell ezeket a kérdéseket, és világosan felismerned őket. Másrészt, amikor ezek a dolgok előfordulnak, erőfeszítést kell tenned, hogy változtass a gondolkodásmódodon, valamint azon, ahogyan az embereket és a dolgokat szemléled. Vagyis változtatnod kell az ilyen kérdések kezelését illető gondolataidon és nézeteiden. Amikor legközelebb hallgatod valaki beszédét, és megpróbálod kitalálni, hogy valójában mit akar mondani, engedd el ezt a gondolkodásmódot és az emberek kezelésének e módját, és gondold át: „Mit ért ez alatt? Nem beszél egyenesen, és mindig kerülgeti a forró kását. Ez az ember csalárd. Mi a fenéről beszélt? Mi a lényege ennek a dolognak? Világosan felfoghatom? Ha világosan fel tudom fogni, az igazsággal egyező érveket és nézeteket felhasználva fogok beszélgetni vele, világosan elmagyarázom a dolgot, és megértetem vele ennek az aspektusnak az igazságát. Segítek neki, és helyesbítem a hibás gondolatait és nézeteit. Emellett csalárd a beszédmódja. Nem akarom tudni, mit ért ez alatt, vagy hogy miért beszél ilyen köntörfalazó módon. Nem akarok erőfeszítést és energiát fordítani arra, hogy megpróbáljam kitalálni, mire gondol valójában. Nem akarom megfizetni ezt az árat, és semmit sem akarok tenni ezzel kapcsolatban. Csak fel kell ismernem, hogy ő egy csalárd ember. Bár ő csalárd, én nem fogok részt venni vele a csalárdságban. Nem számít, mennyire kerülgeti a forró kását, én egyenes leszek vele, megmondom, amit kell, és elmondom úgy, ahogy van. Ahogyan az Úr Jézus mondta: »Ellenben ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem […]« (Máté 5:37). Becsületességgel válaszolni a csalárdságra az igazság gyakorlásának legfelsőbb mércéje.” Ha így gyakorolsz, el fogod engedni a szüleid által kondicionált és tanított utakat-módokat, és a gyakorlásod alapelvei is megváltoznak. Akkor olyan ember leszel, aki az igazságra törekszik. A szüleid kondicionálásának bármelyik aspektusát is engeded el, amikor ismét azzal kapcsolatos dolgok történnek, változtatni fogsz az őket illető hibás gondolataidon és nézeteiden, Isten szavait véve alapul és az igazságot használva mérceként, és olyan gondolatokká és nézetekké formálva őket, amelyek teljességgel helyesek és pozitívok. Vagyis, ha Isten szavait és az igazságot alapodul, valamint a gyakorlásod mércéjéül véve ítéled meg, szemléled és kezeled ezt a dolgot, akkor az igazságot gyakorlod. Ezzel szemben, ha továbbra is a szüleid által tanított utakat-módokat – vagy az általuk beléd oltott eszméket és nézeteket – fogadod el mérceként, alapként és gyakorlási alapelvként ennek a dolognak a kezeléséhez, akkor a gyakorlás ezen módja nem az igazság gyakorlása, és nem is az igazságra való törekvés. Az emberek végül az igazság megbecsülését és megtapasztalását nyerik az igazságra való törekvésből. Ha nem törekszel az igazságra, akkor nem fogod megbecsülni és megtapasztalni az igazságot. Amit nyerni fogsz, az csupán annak megbecsülése és megtapasztalása, hogy gyakorlatba ülteted a szüleid által beléd ültetett szólást. Miközben tehát mások arról beszélnek, hogy megtapasztalják és megbecsülik Isten szavait, te képtelen vagy bármit is mondani, mert nincs mit mondanod. Nincs másod, mint a családod által beléd ültetett eszmék és nézetek gyakorlati megbecsülése és megtapasztalása. Csak arról van szó, hogy képtelen vagy bármit is mondani róluk, és nincs módod megosztani őket. Ezért bármit is ültetsz a gyakorlatba, végül azt fogod megbecsülni. Ha az igazságot gyakorlod, akkor Isten szavainak és az igazságnak a megbecsülését és megtapasztalását fogod nyerni. Ha a szüleidtől kapott nevelést és útmutatásokat ülteted a gyakorlatba, akkor a családod kondicionálásának és a hagyományos nevelésnek a tapasztalatát fogod megbecsülni, és amit nyersz, azok csak a Sátán által beléd oltott eszmék lesznek, valamint az, hogy a Sátán megront téged. Minél mélyebben becsülöd ezeket a dolgokat, annál inkább úgy fogod érezni, hogy a Sátán rontó eszméi és nézetei hasznosak és gyakorlatiak, és a Sátán annál mélyebben megront téged. Mi van akkor, ha az igazságot gyakorlod? Egyre jobban megbecsülöd és megtapasztalod az igazságot, valamint az Isten által neked mondott szavakat és alapelveket, és érezni fogod, hogy az igazság a legértékesebb dolog, hogy Isten az emberi élet forrása, és hogy Isten szavai az emberek életét jelentik.

Amellett, hogy felneveltek, és elláttak étellel, ruhával és oktatással, mit adott neked a családod? Csak gondot adott neked, nem igaz? (De igen.) Ha nem ilyen családba születtél volna, a családod rád gyakorolt különféle kondicionáló hatásai talán nem is léteztek volna. A családod kondicionálása nem létezett volna, a társadalom kondicionáló hatásai azonban akkor is meglennének – ezek elől nem menekülhetsz. Mindegy, melyik nézőpontból tekinted, hogy ezek a kondicionáló hatások a családtól vagy a társadalomtól származnak-e, ezek az eszmék és nézetek alapvetően a Sátántól erednek. Csak arról van szó, hogy az egyes családok eltérő fokú meggyőződéssel fogadják el ezeket a társadalomtól származó különféle szólásokat, és eltérő pontokra helyezik a hangsúlyt. Aztán ennek megfelelő módszereket használnak a családjuk következő nemzedékének neveléséhez és kondicionálásához. Különböző mértékben mindenki kap mindenféle kondicionálást, attól a családtól függően, amelyből származik. Ezek a kondicionáló hatások azonban valójában a társadalomtól és a Sátántól származnak. Csupán arról van szó, hogy ezek a kondicionáló hatások a szülők konkrét szavain és cselekedetein keresztül mélyebben az emberek elméjébe vésődnek, közvetlenebb módszerek segítségével, amelyek révén az emberek fogékonyabbak lesznek rájuk, így az emberek elfogadják ezt a kondicionálást, és ebből lesznek számukra a világ kezelésének alapelvei és módszerei, valamint annak alapja, ahogyan az embereket és a dolgokat szemlélik, és viselkednek és cselekednek. Például az az eszme és nézet, amelyről az imént beszéltünk, hogy „amikor valaki megkongat egy gongot, hallgass a zengésére; amikor valaki beszél, hallgass a hangjára” – szintén a családodtól származó kondicionáló hatás. Nem számít, milyen kondicionáló hatást gyakorol rájuk a család, az emberek a családtagok szemszögéből szemlélik azt, és emiatt pozitív dologként fogadják el, saját személyes talizmánjukként, amelyet a maguk védelmére használnak. Ez azért van, mert az emberek úgy vélik, hogy minden, ami a szüleiktől származik, az ő gyakorlatuk és tapasztalatuk eredménye. A világ összes embere közül csak a szüleik nem ártanának soha nekik, és csak a szüleik akarják, hogy jobb életük legyen, illetve ők akarják megóvni őket. Az emberek ezért mindenféle megkülönböztetés nélkül elfogadnak a szüleiktől származó különféle eszméket és nézeteket. Ily módon természetszerűleg elfogadják ezeknek a különféle eszméknek és nézeteknek a kondicionálását. Ha pedig ezek a különféle eszmék és nézetek egyszer már kondicionálták az embereket, soha nem vonják kétségbe őket, illetve nem ismerik fel, hogy mik is valójában, ugyanis gyakran hallják, amint a szüleik ezeket mondogatják. Például, hogy „a szülőnek mindig igaza van”. Mit is jelent ez a szólás? Azt jelenti, hogy nem számít, igazuk van-e a szüleidnek vagy tévednek, alapvetően azért, mert a szüleid életet adtak neked és felneveltek, ami téged illet, minden, amit a szüleid tesznek, helyes. Nem ítélheted meg, hogy igazuk van-e vagy tévednek, és nem is utasíthatod el őket, nemhogy ellenállj nekik. Ezt nevezik gyermeki jámborságnak. Még ha a szüleid hibáztak is, vagy még ha egyes eszméik és nézeteik elavultak vagy tévesek is, illetve, ha a nevelési módjuk, valamint a téged nevelő eszméik és nézeteik nem helyesek és nem pozitívok, nem szabad kétségbe vonnod és elutasítanod azokat, mert van erről egy szólás: „a szülőnek mindig igaza van”. Amikor a szülőkről van szó, soha nem szabad felismerned vagy bírálnod, hogy igazuk van-e vagy tévednek, ugyanis ami a gyermekeket illeti, az életük, és minden, amijük van, a szüleiktől származik. Senki sem áll a szüleid felett; ha tehát van lelkiismereted, nem szabad kritizálnod őket. Nem számít, mennyire tévednek, hibásak vagy tökéletlenek a szüleid, akkor is a szüleid. Ők azok az emberek, akik a legközelebb állnak hozzád, akik felneveltek, akik a legjobban bánnak veled, akik életet adtak neked. Vajon nem fogadja el mindenki ezt a szólást? És pontosan azért, mert ez a mentalitás áll fenn, a szüleid úgy gondolják, hogy gátlástalanul bánhatnak veled, különféle módszereket használhatnak, hogy mindenféle dolog megtétele felé tereljenek téged, és különféle eszméket ültessenek el benned. Az ő nézőpontjukból így gondolják: „Az én indítékaim helyesek, ez a saját javadat szolgálja. Mindent, amid van, én adtam neked. Én szültelek és én neveltelek, úgyhogy bárhogyan is bánok veled, nem tévedhetek, ugyanis, minden, amit teszek, a saját érdekedben történik; én nem bántanálak és nem ártanék neked.” A gyermekek szemszögéből vajon helyes-e, hogy a szüleikhez való hozzáállásuknak azon a szóláson kellene alapulnia, miszerint „a szülőnek mindig igaza van”? (Nem, ez tévedés.) Ez nyilvánvalóan téves. Hogyan kellene tehát tisztán látnod ezt a szólást? Hány aspektusból boncolgathatjuk ennek a szólásnak a helytelenségét? Ha a gyermekek szemszögéből tekintjük, azok élete és teste a szüleiktől származik, akik szintén vannak oly kedvesek, hogy felnevelik és oktatják őket, úgyhogy a gyermekek engedelmeskedjenek minden szavuknak, tegyenek eleget gyermeki kötelességüknek, és ne keressenek hibát a szüleikben. E szavak rejtett értelme az, hogy ne ismerd fel, hogy kik is valójában a szüleid. Ha ebből a szemszögből elemezzük, vajon helyes ez a nézet? (Nem, helytelen.) Hogyan kellene ezt a kérdést az igazsággal összhangban kezelnünk? Mi lenne a helyes megfogalmazása? A szüleik adják a gyermekeknek a testüket és az életüket? (Nem.) Az ember hústeste a szüleitől születik, de vajon honnan származik a szülők arra való képessége, hogy gyermekeik legyenek? (Ezt Isten adja és Istentől származik.) Mi a helyzet az ember lelkével? Az honnan származik? Az is Istentől származik. Tehát alapvetően az embereket Isten teremtette, és mindezt Ő rendelte el előre. Isten rendelte el előre, hogy ebbe a családba szüless. Isten küldött egy lelket ehhez a családhoz, és te aztán ebből a családból születtél, és ez az eleve elrendelt kapcsolatod van a szüleiddel – ezt Isten rendelte el előre. Annak oka, hogy a szüleidnek te lehettél, és te ebbe a családba születtél, Isten szuverenitása és eleve elrendelése. Ez van, ha az alapjaitól nézzük. De mi van akkor, ha Isten eleve nem így rendelte volna el a dolgokat? Akkor te sosem lettél volna a szüleidnek, és soha nem lett volna ez a szülő-gyermek viszonyod velük. Nem lett volna vérségi kapcsolat, családi szeretet és semmiféle kapcsolat. Ezért aztán tévedés azt mondani, hogy az ember a szüleitől kapja az életét. Egy másik aspektus az – ha a gyermek szemszögéből nézzük –, hogy a szülei egy nemzedékkel idősebbek nála. Ami azonban az összes emberi lényt illeti, a szülők olyanok, mint mindenki más, amennyiben mind a romlott emberi faj tagjai, és mindegyikükben ott vannak a Sátán romlott beállítottságai. Nem különböznek senkitől, és nem különböznek tőled. Bár fizikailag ők adtak életet neked, és a hús-vér kapcsolatotok vonatkozásában egy nemzedékkel idősebbek nálad, mégis, az emberi beállítottság-lényeg vonatkozásában mindannyian a Sátán hatalma alatt éltek, mindannyiótokat megrontotta a Sátán, és mind romlott, sátáni beállítottsággal rendelkeztek. Annak a ténynek a tükrében, hogy minden embernek romlott, sátáni a beállítottsága, minden ember lényege ugyanaz. A rangidősséget és az életkort illető különbségektől, illetve attól függetlenül, hogy valaki milyen korán vagy későn érkezett erre a világra, az emberek alapvetően ugyanazzal a romlott beállítottság-lényeggel bírnak, mind emberi lények, akiket a Sátán megrontott, és e tekintetben nincs különbség közöttük. Attól függetlenül, hogy az emberi mivoltuk jó vagy gonosz-e, mivel romlott a beállítottságuk, ugyanazokat a nézőpontokat és álláspontokat fogadják el, amikor az emberek és a dolgok szemléléséről, valamint az igazság megközelítéséről van szó. Ebben az értelemben nincs különbség közöttük. Emellett mindenki, akik ennek a gonosz emberi fajnak a körében él, elfogadja az ezt a gonosz világot elárasztó különféle eszméket és nézeteket, akár szavak vagy gondolatok, akár formaiság vagy ideológia tekintetében, és elfogad a Sátántól származó mindenféle eszmét, akár az állami oktatás, akár a társadalmi szokások kondicionálása révén. Ezek a dolgok egyáltalán nem állnak összhangban az igazsággal. Nincs bennük igazság, és az emberek biztosan nem értik, mi az igazság. Ebből a szempontból a szülők és a gyermekeik egyenlők, és azonos eszmékkel és nézetekkel rendelkeznek. Csupán arról van szó, hogy a szüleid 20-30 évvel korábban fogadták el ezeket az eszméket és nézeteket, míg te egy kicsivel később fogadtad el őket. Vagyis az azonos társadalmi háttérre tekintettel, amennyiben normális ember vagy, te és a szüleid egyaránt ugyanazt a sátáni rontást, a társadalmi szokások kondicionálását, valamint ugyanazokat az eszméket és nézeteket fogadtátok el, amelyek a társadalom különféle gonosz irányzataiban gyökereznek. Ebből a szempontból a gyermekek a szüleikkel azonos fajták. Isten szempontjából, eltekintve attól a feltevéstől, hogy Ő előre elrendel, eleve elrendel és válogat, Isten szemében a szülők és a gyermekeik hasonlók abban, hogy teremtett lények, és akár olyan teremtett lények, akik imádják Istent, akár nem, együttesen mind teremtett lényekként ismeretesek, és mind elfogadják Isten szuverenitását, vezényléseit és intézkedéseit. Ebből a szempontból a szülők és a gyermekeik Isten szemében valójában egyenrangúak, és mind azonos és egyenlő módon elfogadják Isten szuverenitását és intézkedéseit. Ez objektív tény. Ha Isten mindannyiójukat kiválasztotta, mindannyiuknak egyenlő esélye van arra, hogy az igazságra törekedjen. Természetesen arra is egyenlő esélyük van, hogy elfogadják Isten fenyítését és ítéletét, és egyenlő eséllyel lesznek megmentve. A fenti hasonlóságoktól eltekintve csupán egyetlen különbség van a szülők és gyermekeik között, mégpedig az, hogy a szülők a gyermekeiknél magasabb helyet foglalnak el az úgynevezett családi hierarchiában. Mit jelent a családi hierarchiában elfoglalt helyük? Azt jelenti, hogy csupán egy nemzedékkel, 20-30 évvel idősebbek – ez nem több egy nagy korkülönbségnél. A gyermekeknek pedig a szüleik különleges státusza miatt kell kötelességtudónak lenniük, és teljesíteniük a szüleikkel szembeni kötelezettségeiket. Az ember ezzel az egyetlen felelősséggel tartozik a szülei iránt. Ám mivel a gyermekek és a szülők mind ugyanannak a romlott emberi fajnak a részei, a szülők nem szolgálnak erkölcsi például a gyermekeik számára, sem mércét, sem példaképet nem jelentenek a gyermekeik igazságra való törekvésében, sem pedig Isten imádatát és a Neki való alávetettséget illetően nem példaképek a gyermekeik számára. Persze a szülők nem az igazság megtestesülései. Az embereknek nem kötelessége, sem felelőssége erkölcsi példának, illetve olyan alakoknak tekinteniük a szüleiket, akiknek feltétel nélkül engedelmeskedniük kell. A gyermekek ne féljenek tisztán látni a szüleik magatartását, cselekedeteit és a beállítottságuk lényegét. Vagyis amikor a saját szüleik kezeléséről van szó, az embereknek nem szabad afféle eszmékhez és nézetekhez tartaniuk magukat, mint hogy „a szülőnek mindig igaza van”. Ez a nézet azon a tényen alapul, hogy a szülők különleges státusszal bírnak, azzal, hogy Isten előre elrendelése szerint életet adtak neked, és 20, 30 vagy akár 40-50 évvel is idősebbek nálad. Csak ennek a hús-vér kapcsolatnak a szempontjából, a státuszuk és a családi hierarchiában elfoglalt helyük tekintetében különböznek a gyermekeiktől. E különbség miatt azonban az emberek úgy tekintenek a szüleikre, mint akiknek semmiféle hibájuk nincsen. Hát helyes ez? Ez helytelen, irracionális, és nem áll összhangban az igazsággal. Egyesek eltűnődnek, hogyan kellene az embernek kezelnie a szüleit, tekintve, hogy megvan ez a vérségi kapcsolat a szülők és gyermekek között. Ha a szülők hisznek Istenben, akkor ennek megfelelően, hívőkként kell bánni velük; ha nem hisznek Istenben, akkor annak megfelelően, hitetlenekként kell kezelni őket. Bármiféle emberek is a szülők, a megfelelő igazságalapelvek szerint kell bánni velük. Ha ördögök, meg kell mondanod, hogy ördögök. Ha nincs emberi mivoltuk, meg kell mondanod, hogy nincs emberi mivoltuk. Ha azok az eszmék és nézetek, amelyeket neked tanítanak, nem állnak összhangban az igazsággal, nem kell meghallgatnod ezeket a dolgokat, sem elfogadnod, és fel is ismerheted a valódi mivoltukat, és leleplezheted őket. Ha a szüleid azt mondják, hogy a te érdekedben tesznek valamit, és dührohamot kapnak, és cirkuszt csapnak, érdekelni fog? (Nem, nem fog érdekelni.) Ha a szüleid nem hisznek, egyszerűen ne törődj velük, és hagyd annyiban. Ha ekkora felhajtást csinálnak, meglátod, hogy ördögök és semmi más. Az Istenbe vetett hitet illető eme igazságok azok az eszmék és nézetek, amelyeket az embereknek leginkább el kell fogadniuk. Nem tudják elfogadni, és nem tudják figyelembe venni ezeket, akkor hát miféle dolgok ők? Nem értik Isten szavait, így hát nem érnek fel az emberhez, nem igaz? Így kell gondolkodnod: „Bár a szüleim vagytok, nincs emberi mivoltotok. Igazán szégyellem magam, amiért hozzád születtem! Most már tisztán látom, ki is vagy valójában. Nincs benned emberi lélek, nem érted az igazságot, még az ilyen nyilvánvaló és egyszerű doktrínákat sem tudod meghallgatni, viszont meggondolatlan megjegyzéseket teszel, és rágalmazó dolgokat mondasz. Most már értem, és teljesen szakítottam veled a szívemben. Külsőleg azonban még mindig a kedvedet kell keresnem, és továbbra is eleget kell tennem néhány gyermeki felelősségemnek és kötelezettségemnek. Ha módom van rá, vásárolok neked néhány egészségügyi terméket, ha azonban nincs módom rá, akkor visszajövök, hogy meglátogassalak, és ez minden. Nem fogom cáfolni a véleményeidet, bármit is mondasz. Esztelen vagy, és egyszerűen rád hagyom. Mit mondhatnék az olyan ördögöknek, mint te, akikhez nem jut el az értelem? Figyelembe véve a tényt, hogy megszültél, és annyi évet eltöltöttél azzal, hogy felnevelj, továbbra is látogatni foglak és gondoskodom rólad. Különben egyáltalán nem figyelnék rád, és nem akarnálak látni, amíg csak élek.” Miért nem akarod újra látni, illetve, hogy bármi közöd legyen hozzá? Mert te érted az igazságot, és átláttad a lényegét, és átláttál a különféle megtévesztő eszméin és nézetein, és ezekből a megtévesztő eszmékből és nézetekből érzékeled az ostobaságát, a hajthatatlanságát és az elvetemültségét, és világosan látod, hogy ördög. Így aztán idegenkedsz és irtózol tőle, és nem akarod látni. Csak a benned lévő kevéske lelkiismeret miatt érzel kényszert, hogy fiaként vagy lányaként eleget tegyél néhány felelősségednek és gyermeki kötelességednek, úgyhogy meglátogatod újévkor és az állami ünnepek alkalmával, és ennyiben is hagyod. Ha nem akadályoz abban, hogy higgy Istenben és végezd a kötelességed, menj, és látogasd meg, ha van időd. Ha tényleg nem akarod látni, csak hívd fel, hogy a hogylétéről kérdezz, időnként postán küldj neki pénzt, és vegyél neki pár hasznos dolgot. Akár arról van szó, hogy törődsz vele, meglátogatod, ruhát vásárolsz neki, kimutatod, hogy törődsz a jóllétével, vagy gondoskodsz róla, amikor beteg – mindez csak az ember gyermeki kötelezettségeinek teljesítése és saját szükségleteinek kielégítése az érzések és a lelkiismeret tekintetében. Ennyi az egész, és ez nem számít az igazság gyakorlásának. Nem számít, mennyire irtózol tőle, vagy mennyire látod át a lényegét, amíg életben van, teljesítened kell a szükséges fiú- illetve lánygyermeki kötelességeidet, és viselned kell a szükséges felelősséget. A szüleid gondoskodtak rólad, amikor fiatal voltál, és amikor megöregednek, neked kell gondoskodnod róluk, amennyiben van rá módod. Hagyd, hogy zsémbeskedjenek veled, ha akarnak. Ha nem figyelsz oda azokra az eszmékre és nézetekre, amelyeket beléd akarnak oltani, és nem fogadod el, amit mondanak, valamint nem hagyod, hogy megzavarjanak vagy korlátozzanak, akkor ez teljesen rendben van, és azt bizonyítja, hogy növekedett az érettséged, valamint, hogy már szilárdan megállsz a bizonyságtételedben Isten előtt. Ő nem fog elítélni téged azért, mert gondoskodsz róluk, és nem fogja azt mondani: „Miért vagy oly szentimentális? Elfogadtad az igazságot és törekszel rá, akkor hogy gondoskodhatsz még mindig róluk?” Ez a legalapvetőbb felelősség és kötelezettség, amelyekhez igazodnod kell, vagyis teljesítened kell a kötelezettségeidet, amíg a körülmények engedik. Ez nem jelenti azt, hogy szentimentális vagy, és Isten nem fog elítélni miatta. Ezen a világon természetesen a szüleiden kívül – akik azok az emberek, akikkel szemben eleget kell tenned a kötelezettségeidnek és a felelősségednek – senki mással szemben nincs felelősséged és kötelezettséged: sem a testvéreiddel, sem a haverjaiddal, sem a különféle nagynénéiddel és nagybátyáiddal szemben. Nem kötelességed és nem felelősséged bármit tenni a kedvükért, vagy hogy hízelegj, illetve segíts nekik. Hát nem így van? (De igen.)

Világos volt, amit arról az állításról mondtam, hogy „a szülőnek mindig igaza van”? (Igen.) Kik a szülők? (Romlott emberek.) Így van, a szülők romlott emberek. Ha néha hiányoznak a szüleid, és arra gondolsz: „Hogy ment a szüleim sora az elmúlt két évben? Vajon hiányoztam nekik? Vajon nyugdíjba mentek? Vannak nehézségeik az életben? Van bárki, aki gondoskodik róluk, amikor betegek?” Mondjuk, hogy ezeket a dolgokat gondolod, és el is töprengsz: „A szülőnek mindig igaza van. Az én szüleim vertek engem, és szidtak, mert bosszantotta őket, hogy nem tudtam megfelelni az elvárásaiknak, és mert oly buzgón szerettek. A szüleim mindenki másnál jobbak, ők szeretnek engem a legjobban a világon. Most, hogy a szüleim rossz tulajdonságaira gondolok, többé nem látom azokat rossz tulajdonságoknak, hiszen a szülőnek mindig igaza van.” És minél többet gondolsz erre, annál inkább akarod látni őket. Jó így gondolkodni? (Nem.) Nem. Hogyan kellene gondolkodnod? Eltöprengsz: „A szüleim vertek, szidtak, és megsértették az önérzetemet, amikor gyermek voltam. Soha nem mondtak egyetlen kedves szót sem, és nem bátorítottak. Kényszerítettek, hogy tanuljak, arra is kényszerítettek, hogy táncolni és énekelni, valamint a matematikai olimpiára tanuljak – csupa olyasmire, amit nem szeretek. A szüleim igazán idegesítőek voltak. Most hiszek Istenben, és szabad vagyok. Eljöttem otthonról, hogy végezzem a kötelességem, még mielőtt befejeztem volna a főiskolát. Isten az, aki jó. Nem hiányoznak a szüleim. Akadályoztak abban, hogy higgyek Istenben. A szüleim ördögök.” Aztán megint eltűnődsz: „Ez nem helyes. A szülőnek mindig igaza van. A szüleim azok, akik a legközelebb állnak hozzám, így csak helyes, hogy hiányoznak.” Helyes így gondolkodni? (Nem, ez helytelen.) Akkor mi a helyes gondolkodásmód? (Régebben úgy gondoltuk, hogy mindegy, mit tesznek a szüleink, azt a ránk való tekintettel teszik, és hogy minden cselekedetükben jók hozzánk, és soha nem fognak ártani nekünk. Isten közlése csak az imént ébresztett rá, hogy a szüleim is romlott emberek, akik elfogadták a Sátántól származó különféle eszméket és nézeteket. A szüleink akaratlanul is sok sátáni nézetet oltottak belénk, és emiatt túl messzire tértünk az igazságtól a viselkedésünkben és a cselekedeteinkben, illetve sátáni filozófiák szerint élünk. Most, hogy valamennyire tisztán látom, hogy mi van a szüleim szívében, sokkal kevésbé fognak hiányozni és sokkal kevesebbet fogok gondolni rájuk.) A szüleiddel való bánást illetően először racionálisan ki kell lépned ebből a vérségi kapcsolatból, és tisztán látnod a szüleidet az általad már elfogadott és megértett igazságok segítségével. Lásd tisztán a szüleidet a gondolataik, nézeteik és a viselkedést illető indítékaik, valamint a viselkedési alapelveik és módszereik alapján, ami meg fogja erősíteni, hogy ők is a Sátán által megrontott emberek. Szemléld és ismerd fel őket az igazság szemszögéből ahelyett, hogy folyton arra gondolnál, hogy a szüleid emelkedettek, önzetlenek és kedvesek veled, ha ugyanis így tekintesz rájuk, sosem fogod felfedezni a problémáikat. Ne a családi kötelékeid, sem a fiú- illetve lánygyermeki szereped szemszögéből tekints a szüleidre. Lépj ki ebből a szférából, és nézd meg, hogyan kezelik a világot, az igazságot, valamint az embereket, ügyeket és dolgokat. Továbbá konkrétabban, nézd meg azokat az eszméket és nézeteket, amelyeket a szüleid beléd ültettek arra vonatkozóan, hogy miként szemléld az embereket és a dolgokat, valamint hogyan viselkedj és cselekedj – így kell felismerned és tisztán látnod őket. Így apránként világossá válnak az emberi tulajdonságaik és az a tény, hogy a Sátán megrontotta őket. Miféle emberek ők? Ha nem hívők, akkor hogyan állnak azokhoz az emberekhez, akik hisznek Istenben? Ha hívők, akkor hogyan állnak az igazsághoz? Olyan emberek vajon, akik az igazságra törekednek? Szeretik az igazságot? Szeretik a pozitív dolgokat? Hogyan szemlélik az életet és a világot? És így tovább. Ha ezek alapján tisztán tudod látni a szüleidet, világos elképzelésed lesz. Amint ezek a dolgok világosak, a szüleid magasztos, nemes és rendíthetetlen státusza az elmédben meg fog változni. Amikor pedig megváltozik, a szüleid tanúsította anyai és apai szeretet – a konkrét szavaik és tetteik, valamint a róluk alkotott magasztos képed mellett – többé nem vésődik majd olyan mélyen az elmédbe. A szüleid irántad érzett szeretetének önzetlensége és nagysága, valamint az odaadásuk, hogy gondoskodjanak rólad, óvjanak, sőt akár majomszeretettel csüngjenek rajtad, észrevétlenül megszűnnek fontos helyet elfoglalni az elmédben. Az emberek gyakran mondják: „A szüleim annyira szeretnek engem. Amikor csak távol vagyok otthonról, az anyám mindig megkérdezi: »Ettél? Rendszeresen étkezel?« Az apám pedig azt: »Van elég pénzed? Ha nincs pénzed, küldök egy kicsit többet.« Én pedig azt mondom: »Van pénzem, nem kell.« Apán pedig így válaszol: »Nem, az nem lesz elég, még ha azt mondod is, hogy van pénzed, akkor is küldök valamennyit.«” A helyzet az, hogy a szüleid takarékosan élnek, és vonakodva költenek magukra. Arra használják a pénzüket, hogy téged támogassanak, hogy egy kicsit több költőpénzed legyen, amikor távol vagy hazulról. Anyád és apád mindig ezt mondja: „Légy takarékos otthon, de utazás közben vigyél magaddal egy kis plusz pénzt. Vigyél kicsivel többet magaddal, amikor úton vagy. Ha nincs elég pénzed, csak szólj nekem, majd küldök, vagy teszek a kártyádra.” A szüleid önzetlen aggodalma, figyelmessége, gondoskodása, sőt akár elhalmozása és kényeztetése mindig az önzetlen odaadásuk kitörölhetetlen jele lesz a szemedben. Ez az önzetlen odaadás egy erős, meleg érzéssé lett a szíved mélyén, amely összeköti a kapcsolatot közöttetek. Képtelenné tesz arra, hogy elengedd őket, és arra késztet, hogy aggódj miattuk, izgulj miattuk, állandóan hiányozzanak, sőt arra késztet, hogy hajlandó légy folyamatosan ennek az érzelemnek a csapdájába esni, és megzsaroljon a szeretetük. Miféle jelenség ez? A szüleid szeretete valóban önzetlen. Nem számít, mennyire törődnek veled a szüleid, és nem számít, hogy spórolnak és takarékoskodnak-e, csak hogy költőpénzt adhassanak neked vagy mindent megvegyenek, amire szükséged van; lehet, hogy ez most áldás számodra, ám hosszú távon nem szolgálja a javadat. Minél önzetlenebbek, minél jobban bánnak veled és minél inkább törődnek veled, annál kevésbé vagy képes elszakadni ettől a szeretettől, és elengedni vagy elfelejteni azt, és annál jobban hiányoznak neked. Ha nem sikerül megtenned a gyermeki kötelességedet vagy teljesítened valamely kötelezettségedet irántuk, még inkább sajnálni fogod őket. Ilyen körülmények között nem lesz szíved, hogy tisztán lásd őket, vagy hogy megfeledkezz a szeretetükről és az odaadásukról, valamint mindarról, amit érted tettek, illetve, hogy mindezt említésre méltatlannak ítéld – ez a lelkiismereted hatása. Vajon a lelkiismereted az igazságot képviseli? (Nem.) Miért ilyenek veled a szüleid? Mert szeretnek téged. Az irántad való kedvességük kifejezheti-e tehát az emberi mivoltuk lényegét? Megmutathatja-e az igazsághoz való hozzáállásukat? Nem. Olyan ez, mint az anyák, akik folyton ezt mondogatják: „A saját testem és vérem vagy, izzadtam és gürcöltem, hogy felneveljelek. Hogy ne tudnám, mit gondolsz a szívedben?” E szoros családi kötelékeknek és a vérségi kapcsolatnak köszönhetően jók hozzád, de vajon tényleg jók hozzád? Valóban ez az igazi arcuk? Ez az emberi mivoltuk lényegének valódi kifejeződése? Nem feltétlenül. Mivel vérségi kapcsolat van közöttetek, úgy vélik, hogy kötelességtudatból jónak kell lenniük hozzád. Te azonban a gyermekükként azt gondolod, hogy kedvességből jók hozzád, és úgy érzed, hogy sosem leszel képes törleszteni nekik. Ha nem tudod teljesen, vagy akár a legapróbb töredékét viszonozni a kedvességüknek, a lelkiismereted elítél majd. Vajon összhangban áll az igazsággal az az érzés, ami akkor tör fel, amikor a lelkiismereted elítél? Más szóval, ha ők nem a szüleid lennének, hanem hétköznapi emberek, akik normális módon érintkeznek veled egy csoporton belül, vajon így bánnának veled? (Nem.) Egészen bizonyosan nem. Ha nem a szüleid lennének és nem lenne vérségi kapcsolatuk veled, sokféleképp eltérő lenne a veled szemben tanúsított magatartásuk és hozzáállásuk. Biztosan nem törődnének veled, nem óvnának, nem halmoznának el, nem gondoskodnának rólad, és nem szentelnének bármit önzetlenül neked. Hogyan kezelnének hát? Talán megfélemlítenének, mert fiatal vagy és nincs társas tapasztalatod, vagy hátrányosan megkülönböztetnének az alacsony rangod és státuszod miatt, és folyton bürokratikus hangnemben beszélnének veled és oktatni próbálnának; vagy talán azt gondolnák, hogy átlagos a külsőd, és ha szólnál hozzájuk, egyáltalán nem figyelnének rád, és nem tudnál felérni hozzájuk; vagy talán úgy látnák, hogy semmi hasznodat nem veszik, és nem érintkeznének veled, illetve semmi közük nem lenne hozzád; illetve talán azt gondolnák, hogy jámbor vagy, így aztán ha tudni akarnának valamiről, mindig azzal kezdenék, hogy téged kérdeznek, és megpróbálnák kihúzni belőled a válaszokat; vagy talán valamilyen módon tisztességtelenül ki akarnának használni – például, ha veszel valamit jó áron, folyton azt akarnák, hogy oszd meg velük, vagy el akarnának venni belőle valamennyit; vagy talán amikor elesel az utcán és szükséged van rá, hogy felsegítsenek, még csak rád sem pillantanának, hanem beléd rúgnának; vagy esetleg, amikor felszállsz a buszra és nem adod át nekik a helyed, azt mondanák: „Olyan öreg vagyok, miért nem adod át nekem a helyed? Miért vagy ilyen figyelmetlen siheder? Hát nem tanítottak neked jó modort a szüleid?!” És még akár le is szidnának. Ha ez a helyzet, akkor meg kell vizsgálnod, hogy a szíved mélyére ható anyai és apai szeretet vajon az emberi mivoltuk valódi megnyilatkozása-e. Gyakran meghat az önzetlen odaadásuk irántad, és a nagy anyai és apai szeretetük, és erősen ragaszkodsz hozzájuk, hiányoznak neked, és állandóan a saját életeddel akarsz megfizetni nekik. Mi ennek az oka? Ha ezt csak a lelkiismeret szüli, akkor a probléma nem oly mély és orvosolható. Ha azonban az irántuk érzett szereteted szüleménye, akkor az igen bajos. Egyre mélyebben beleragadsz, és képtelen leszel kirángatni magad. Gyakran beleragadsz ebbe a szeretetbe, és hiányozni fognak a szüleid, sőt, időnként még Istent is elárulod majd, hogy viszonozd a szüleid kedvességét. Mit tennél például, ha hallanád, hogy a szüleid súlyos betegen fekszenek a kórházban, vagy hogy valami komoly dolog történt velük, és olyan nehézségbe kerültek, amelyből nem tudnak kilábalni, és meggyötörtek és megszakad a szívük, vagy ha azt a hírt hallanád, hogy a szüleid a halálukon vannak? Ilyenkor nem lehet tudni, hogy az érzelmeid uralnák-e a lelkiismeretedet, illetve, hogy az igazság és Isten neked tanított szavai afelé terelnék-e a lelkiismeretedet, hogy hozz valamiféle döntést. Ezen dolgok kimenetele attól függ, hogy általában hogyan tekintesz a szülők és a gyermekek közötti kapcsolatra, mennyire léptél be annak az igazságába, hogy hogyan kell bánni a szülőkkel, mennyire látsz át rajtuk, mennyi a megértésed az emberiség természetlényegét illetően, és mennyi a megértésed a szüleid emberi mivoltának minőségét és lényegét, valamint a romlott beállítottságaikat illetően. Ami a legfontosabb: ezeknek a dolgoknak a kimenetele attól függ, hogyan kezeled a családi szintű kapcsolatokat, illetve azoktól a helyes nézetektől, amelyeket vallanod kellene – ezek azok a különféle igazságok, amelyekkel fel kell szerelkezned, mielőtt az említett dolgok bármelyike megesik veled. Mindenki mást – rokonokat és barátokat, nagynéniket és nagybácsikat, nagyszülőket és más kívülállókat – könnyű elengedni, mivel nem foglalnak el fontos helyet az ember érzelmeiben. Ezeket az embereket könnyű elengedni, a szülők azonban kivételek. Egyedül a szülők a legközelebbi rokonok a világon. Ők azok az emberek, akik fontos szerepet játszanak az ember életében, és jelentős hatást gyakorolnak az ember élete során, úgyhogy nem könnyű elengedni őket. Ha ma sikerült némi világos megértést szerezned a családod kondicionálása által keltett különféle gondolatokról, az segíthet elengedned a szüleid iránti érzelmeidet, mivel a családod egészének rád gyakorolt kondicionáló hatásai csak megfoghatatlan állításokat jelentenek, míg a legkonkrétabb kondicionálás tulajdonképpen a szüleidtől ered. Egy mondat a szüleidtől, illetve a hozzáállásuk valamihez, amit csinálnak, illetve azok a módok és eszközök, amelyekkel valamit kezelnek – ezekkel írható le a legpontosabban, hogy hogyan kondicionálnak. Amint különféleképp megkülönböztetted és egy bizonyos módon felismerted a szüleid által beléd ültetett eszméket, cselekedeteket és szólásokat, akkor már pontos értékelésed és ismereted lesz a szüleid szerepének, jellemének, életszemléletének és cselekvésmódjainak lényegéről. Ha rendelkezel ezzel a pontos értékeléssel és tudással, az elmédben alig érzékelhetően fokozatosan pozitívról negatívra változik majd az, ahogyan a szüleid szerepére tekintesz. Amint a szüleid szerepét teljességgel negatívnak észleled, fokozatosan el tudod majd engedni a szentimentális mankóidat, a lelki kötődésedet, és az irántad érzett nagy szeretetük különféle fajtáit. Addigra úgy fogod érezni, hogy a szüleidről alkotott kép a szíved mélyén egykor oly magasztos volt, leginkább „Az apám háta” című esszében szereplőhöz hasonlatos, amelyről az iskolai olvasókönyvedben tanultál. Vagy olyan, mint a sok évvel ezelőtti „Anya a legjobb a világon” című népszerű dalban szereplő, amely egy tajvani film főcímdala volt, és az egész kínai nyelvű társadalomban felkapták – a társadalom és a világ így neveli az emberiséget. Ha nem ismered fel az e dolgok mögötti lényeget és igazi arcot, akkor úgy érzed, hogy ezek a nevelési módszerek pozitívok. A meglévő emberi mivoltod alapján jobban elismered a szüleid irántad táplált szeretetének nagyságát, és jobban hiszel abban, következésképpen az a benyomás keletkezik a szíved mélyén, hogy a szüleid szeretete önzetlen, nagyszerű, valamint szent és sérthetetlen. Ezért aztán legyenek bármilyen rosszak is a szüleid, a szeretetük akkor is önzetlen és nagy. Ez vitathatatlan tény a számodra, amelyet senki sem tagadhat, és senki sem szólhat egyetlen rossz szót sem a szüleidre. Következésképp nem akarod tisztán látni vagy leleplezni őket, és ezzel egyidejűleg fenn akarsz tartani számukra egy bizonyos helyet mélyen a szívedben, ugyanis úgy hiszed, hogy a szülői szeretet örökké mindenek felett áll, kikezdhetetlen, nagyszerű, valamint szent és sérthetetlen, és hogy ezt senki sem tagadhatja. Ez a lelkiismereted és a magatartásod kiindulópontja. Ha valaki azt mondja, hogy a szülői szeretet nem nagyszerű és kikezdhetetlen, akkor ádáz harcba kezdesz ellene – ez irracionális. Mielőtt az emberek megértik az igazságot, a lelkiismeretük befolyása arra készteti őket, hogy ragaszkodjanak egyes hagyományos eszmékhez és nézetekhez, illetve egyúttal néhány új eszmét és nézetet szül. Ha azonban az igazság szemszögéből nézzük, ezek az eszmék és nézetek gyakran irracionálisak. Amint megérted az igazságot, a normális racionalitás körén belül tudod kezelni ezeket a dolgokat. Az emberi mivolt ezért lelkiismerettel és értelemmel is bír. Ha a lelkiismeret nem tudja elérni ezeket a dolgokat, illetve nem ér fel hozzájuk, vagy azok a lelkiismeret hatásai alatt nem szabályozottak és nem pozitívok, akkor az emberek a racionalitást használhatják azok szabályozására és helyesbítésére. Hogyan érik tehát el az emberek a racionalitást? Az embereknek meg kell érteniük az igazságot. Amikor az emberek megértik az igazságot, mindent pontosabban és helyesebben fognak kezelni, kiválasztani és felismerni. Így valódi racionalitást érnek el, és eljutnak odáig, ahol az értelem meghaladja a lelkiismeretet. Ez annak megnyilvánulása, ami azután történik, hogy az ember belépett az igazságvalóságba. Lehetséges, hogy most nem igazán értitek ezeket a szavakat, de amint lesz valódi tapasztalatod és érted az igazságot, meg fogod érteni őket. Az a szólás, miszerint „a szülőnek mindig igaza van”, vajon a racionalitásból vagy a lelkiismeretből ered? Nem racionális, az ember érzelmeiből ered, a lelkiismeret hatása alatt. Racionális tehát ez a szólás? Nem. Ez irracionális. Miért irracionális? Azért, mert az ember érzelmeiből ered, és nem áll összhangban az igazsággal. Mely ponton vagy tehát képes racionálisan szemlélni és kezelni a szüleidet? Amikor érted az igazságot, és átláttad ennek a kérdésnek a lényegét és a gyökerét. Amint megtetted ezt, többé nem bánsz a szüleiddel a lelkiismeret befolyása szerint, sem az érzelmek, sem a lelkiismeret nem játszik szerepet többé, és képes leszel a szüleidet az igazságnak megfelelően szemlélni és kezelni – ezt jelenti a racionalitás.

Világos volt, amit a szülőkkel való bánásmód problémájáról közöltem? (Igen.) Ez egy fontos kérdés. A családtagok mind azt mondják, hogy „a szülőnek mindig igaza van”, te pedig nem tudod, hogy ez igaz-e vagy sem, úgyhogy egyszerűen elfogadod. Aztán amikor a szüleid olyasmit tesznek, ami túlmegy egy határon, eltöprengsz, és arra gondolsz: „Az emberek azt mondják, hogy »a szülőnek mindig igaza van«, hogyan mondhatnám hát én, hogy a szüleimnek nincs igazuk? Ami a családban történik, a családban is marad, ne beszélj róla másoknak, csak fogadd el.” E téves szólás – „a szülőnek mindig igaza van” – kondicionáló hatásai mellett van egy másik szólás: „ami a családban történik, a családban is marad.” Úgyhogy erre gondolsz: „Kit hibáztathatok a saját szüleimért? Erről a szégyenletes dologról nem beszélhetek a kívülállóknak. Titokban kell tartanom. Mi értelme komolyan beszélni a szüleimmel?” A családtól származó eme kondicionáló hatások folyamatosan jelen vannak az emberek mindennapi életében, az életútjukon, valamint a létük folyamán. Mielőtt az emberek megértik és elnyerik az igazságot, ezekre a családjuk által beléjük ültetett különféle eszmékre és nézetekre alapozva szemlélik az embereket és a dolgokat, valamint viselkednek és cselekednek. Ezek a gondolatok gyakran befolyásolják, zavarják, korlátozzák őket, és kezüket-lábukat gúzsba kötik. Ezek a gondolatok még vezetik is őket, és gyakran rosszul ítélik meg az embereket és helytelen dolgokat tesznek, valamint gyakorta megsértik Isten szavait és az igazságot. Még ha az emberek hallgatták is Isten sok szavát, és még ha gyakran imádkozva olvassák is Isten szavait és beszélgetnek róluk, mivel ezek a családjuk által beléjük ültetett nézetek mélyen gyökereznek a gondolataikban és a szívükben, nem látják tisztán ezeket a nézeteket, és egyáltalán nem képesek ellenállni nekik. Még miközben Isten szavainak tanításait és ellátását fogadják, ezek a gondolatok akkor is befolyásolják őket, és a szavaikat, tetteiket, valamint az életmódjukat is vezérlik. Ezért a családjuk által beléjük ültetett gondolatok öntudatlan vezetése mellett az emberek gyakorta képtelenek megállni, hogy ne sértsék meg Isten szavait és az igazságalapelveket. És mégis úgy gondolják, hogy az igazságot gyakorolják és törekednek az igazságra. Nem igazán tudják, hogy ezek a családjuk által beléjük ültetett különféle szólások egyszerűen nem egyeznek az igazsággal. Ami még súlyosabb, az az, hogy ezek a családjuk által az emberekbe ültetett szólások újra meg újra az igazság megsértésének útjára vezetik őket, és még csak nem is tudnak róla. Ezért, ha az igazságra akarsz törekedni, és be akarsz lépni az igazságvalóságba, először világosan meg kell különböztetned és fel kell ismerned a családodtól származó különféle kondicionáló hatásokat, majd igyekezned kell megszabadulni ezektől a családod által beléd ültetett különféle gondolatoktól. Persze határozottan kijelenthetjük, hogy szakítanod kell a családod kondicionálásával. Ne gondold, hogy azért, mert abból a családból származol, ezt kell tenned vagy úgy kell élned. Nem felelősséged és nem is kötelességed, hogy örököld a családod hagyományait, vagy azokat a különféle módszereket és eszközöket, amelyekkel dolgokat tesznek és cselekednek. A te életed Istentől származik. Isten ma kiválasztott, és a cél, amelyre törekedni akarsz, az üdvösség, így hát az emberekről és a dolgokról alkotott szemléleted, a viselkedésed és a cselekvésed alapjául nem használhatod a családod által beléd ültetett különféle eszméket. Ehelyett Isten szavai és az Ő különféle tanításai alapján kell szemlélned az embereket és a dolgokat, valamint viselkedned és cselekedned. Végül csak így érheted el az üdvösséget. A család által gyakorolt kondicionáló hatások természetesen nem korlátozódnak az itt felsoroltakra. Csak párat említettem közülük. Sokféle különböző családi nevelés létezik, amelyek különböző családoktól, klánoktól, társadalmaktól, fajoktól és vallásoktól erednek, és amelyek mindenféle módokon kondicionálják az emberi lények gondolatait. Bármelyik fajtól vagy vallási kultúrától ered is ez a különféle gondolati kondicionálás, amíg az nem egyezik az igazsággal, és amíg az nem Istentől, hanem az emberektől származik, el kell engedni. Olyasmi az, amitől az embereknek el kell szakadniuk. Nem ragaszkodhatnak hozzá, nemhogy örököljék. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket az embereknek el kell hagyniuk és le kell vetniük. Csak így tudnak az emberek valóban elindulni az igazságra való törekvés útján, és így léphetnek be az igazságvalóságba.

Ezek az ember családjának kondicionálásából eredő szólások, amelyekről beszélgettünk, egyfelől jellemzők, másfelől pedig gyakran beszélnek róluk az emberek körében. Ami egyes különleges és nem jellemző szólásokat illet, azokról most nem fogunk beszélni. Mit gondoltok a család témájáról szóló közlésünkről? Valamilyen módon hasznos volt? (Igen.) Szükséges beszélgetni erről a témáról? (Igen.) Mindenkinek van családja, és mindenkit kondicionál a családja. A családod által beléd oltott dolgok mind méreg és szellemi ópium, és elég keservesen szenvedsz tőlük. Amikor a szüleid beléd csepegtették ezeket a dolgokat, tényleg csodálatosan érezted magad, mintha ópiumot fogyasztanál. Mindenütt jól érezted magad, mintha egy boldog világba léptél volna. A hatások azonban egy idő után elmúltak, ezért tovább kell keresned ezt a fajta stimulációt. Ez a szellemi ópium vég nélküli bajt és zavart okoz neked. Mindmáig igen nehéz megszabadulnod tőle, és ez nem olyasmi, amit rövid idő alatt le lehet vetni. Ha az emberek el akarják engedni ezeket a kondicionált eszméket és nézeteket, akkor bizonyos időt és energiát kell fordítaniuk arra, hogy azonosítsák őket, visszafejtve a rétegeket, hogy világosan felismerjék és átlássák őket. Aztán valahányszor kapcsolódó kérdések merülnek fel, képesnek kell lenniük elengedni ezeket a dolgokat, fellázadni ellenük, és nem az efféle eszmék és nézetek alapelvei szerint cselekedni, hanem az Isten által az embereknek tanított módon gyakorolni és tenni a dolgokat. Ez a pár szó egyszerűen hangzik, ám 20-30 évbe vagy akár egy egész életbe is beletelhet az, hogy az emberek a gyakorlatba ültessék. Lehetséges, hogy az egész életedet azzal töltöd majd, hogy a családod által beléd oltott szólások keltette eszmék és nézetek ellen harcolsz, és elvágod magad ezektől az eszméktől és nézetektől, valamint szakítasz velük. Ehhez fel kell áldoznod az érzéseidet és az energiádat, és némi fizikai nehézségen is át kell menned. Emellett hatalmas vágyad kell legyen Isten után, és akaratod, amely szomjazza az igazságot és törekszik rá. Csak akkor érhetsz el fokozatosan változást és léphetsz be fokozatosan az igazságvalóságba, ha rendelkezel ezekkel a dolgokkal. Ilyen nehéz elnyerni az igazságot és az életet. Amikor az emberek sok prédikációt hallottak, akkor értenek néhány doktrínát az Istenbe vetett hitet illetően, ám nem könnyű számukra igazi megértést elérni az igazságról, és képesnek lenni felismerni a család kondicionáló hatásait, valamint a hitetlenek eszméit és nézeteit. Még ha a prédikációk hallgatását követően érted is az igazságot, az igazságvalóságba való belépés nem olyasmi, ami az egyik napról a másikra történik, nem igaz? (Igaz.) Rendben, itt befejezzük a közösségvállalásunkat mára. Viszlát!

2023. február 25.

Lábjegyzet:

a. Az eredeti szövegben nem szerepel „a Szung-dinasztia becsmérelt politikusának” szókapcsolat.