A legutóbbi néhány összejövetelen a házasságot illető témákról beszélgettünk „az emberek törekvései, eszményei és vágyai elengedésében”, ugye? (Igen.) Lényegében befejeztük a házasságot illető témákról szóló beszélgetést. Ezúttal a családdal kapcsolatos témákról kell közösséget vállalnunk. Először is nézzük meg, hogy a család mely aspektusai foglalják magukban az emberek törekvéseit, eszményeit és vágyait. Az emberek számára feltehetően nem idegen a család fogalma. Amikor ez a téma előkerül, az embereknek elsőként eszébe ötlő dolgok a család összetétele és tagjai, valamint egyes, a családot érintő ügyek és emberek. Sok olyan téma van, amelynek köze van a családhoz. Attól függetlenül, hogy hány kép és gondolat létezik a fejedben, vajon azok összefüggenek „az emberek törekvései, eszményei és vágyai elengedésével”, amiről ma fogunk beszélgetni? Mielőtt hozzákezdünk a beszélgetéshez, még azt sem tudjátok, hogy ezek a dolgok összefüggenek-e. Mielőtt tehát eljutunk a beszélgetésig, meg tudjátok mondani Nekem, hogy mi a család az emberek fejében, illetve eszetekbe jut-e bármi, amit el kellene engedni, amikor a családról van szó? Korábban beszéltünk az emberek törekvéseihez, eszményeihez és vágyaihoz kapcsolódó több aspektusról. Felismertétek, hogy e téma – amelyről beszélgettünk – egyes aspektusai mit foglalnak magukban? Függetlenül attól, hogy mely aspektusokról van szó, az, amit az embereknek el kell engedniük, nem maga a dolog, hanem azok a helytelen eszmék és nézetek, amelyekkel azt megközelítik, valamint az emberek e dologhoz kapcsolódó különféle problémái. Ezek a különféle problémák jelentik a bökkenőjét annak, amiről beszélgetnünk kell az ilyen aspektusokat illetően. Ezek a különféle problémák olyan ügyek, amelyek befolyásolják az emberek igazságra való törekvését, vagy inkább, pontosabban, ezek mind olyan ügyek, amelyek akadályozzák az embereket az igazságra való törekvésben és az abba való belépésben. Vagyis, ha egy dologról való tudásodban eltérések vagy problémák akadnak, akkor ennek megfelelő problémák jelentkeznek az ehhez a dologhoz kapcsolódó hozzáállásodban, megközelítésedben, illetve abban, ahogy ezt kezeled, és ezek a kapcsolódó problémák azok a témák, amelyekről beszélgetnünk kell. Miért kell beszélgetnünk róluk? Azért, mert ezek a problémák jelentős és elsöprő hatást gyakorolnak az igazságra való törekvésedre és egy dolgot illető helyes, elvszerű szemléletedre, és természetszerűleg befolyásolják a dolgot illető gyakorlási módszered tisztaságát is, valamint az annak kezelésére vonatkozó alapelveidet is. Ahogyan a személyes érdeklődés, hobbik és a házasság témáiról beszélgettünk, úgy beszélgetünk a család témájáról is, mert az emberek sok helytelen eszmével, szemlélettel és hozzáállással bírnak a családra vonatkozóan, vagy mert maga a család gyakorol sok negatív hatást az emberekre, és ezek a negatív hatások természetszerűleg arra vezetik őket, hogy helytelen eszméket és nézeteket tegyenek magukévá. Ezek a helytelen eszmék és nézetek hatással lesznek az igazságra való törekvésedre, és szélsőségekre vezetnek, így aztán amikor a családdal kapcsolatos dolgokkal találkozol vagy családdal kapcsolatos problémákkal nézel szembe, nem lesz meg a helyes szemléleted és utad e dolgok és problémák megközelítéséhez és kezeléséhez, illetve az általuk előidézett különféle problémák megoldásához. Ez minden egyes témáról való beszélgetésünk alapelve, és egyúttal a legfőbb megoldandó probléma is. Nos tehát, ami a család témáját illeti, mit gondoltok, milyen negatív hatásokat gyakorol rátok a család, és milyen módokon akadályozza a család az igazságra való törekvéseteket? A hited és a kötelességed teljesítése során, valamint mialatt az igazságra törekszel, az igazságalapelveket keresed, és gyakorlod az igazságot, milyen módokon befolyásolja és akadályozza a család a gondolkodásodat, a magatartásod alapelveit, valamint az értékeidet és az életszemléletedet? Más szóval, beleszülettél egy családba, tehát milyen hatásokat, milyen helytelen eszméket és nézeteket, valamint milyen akadályokat és megszakításokat hoz ez a család a mindennapi életedbe hívőként, valamint az igazságra való törekvésedet és annak megismerését illetően? Ahogyan a házasság témájáról szóló közösségvállalás, úgy a család témájáról szóló közösségvállalás is követ egy alapelvet. Nem azt követeli meg, hogy formális értelemben, illetve gondolkodásod vagy nézeteid tekintetében engedd el a család fogalmát, és azt sem, hogy engedd el a tényleges, fizikai családodat vagy a fizikai családod bármely tagját. Inkább azt követeli, hogy azokat a különféle negatív hatásokat engedd el, amelyeket maga a család gyakorol rád, valamint engedd el azokat az akadályokat és megszakításokat, amelyeket maga a család okoz az igazságra való törekvésedben. Pontosabban, azt mondhatjuk, hogy a családod konkrét és határozott bonyodalmakat és gondokat okoz, amelyeket az igazságra való törekvésed és a kötelességed teljesítése során érezhetsz és tapasztalhatsz, illetve, amelyek oly módon korlátoznak, hogy képtelen vagy feloldást találni, illetve hatékonyan teljesíteni a kötelességeidet és törekedni az igazságra. Ezek a bonyodalmak és gondok megnehezítik számodra a „család” szó, illetve a hozzá tartozó emberek és ügyek által okozott korlátok és befolyások levetését, és ezek miatt elnyomva érzed magad a hited, valamint a kötelességed teljesítése folyamán a család léte, illetve a család által rád gyakorolt negatív hatások miatt. Ezek a bonyodalmak és gondok a lelkiismeretedet is gyakorta kínozzák, és a testedet, elmédet akadályozzák abban, hogy megkönnyebbülést találjon. Emellett gyakorta azt éreztetik veled, hogy ha szembemennél a családodtól tanult eszmékkel és nézetekkel, akkor nem lenne emberi mivoltod, és elveszítenéd az erkölcsiségedet, valamint a minimális viselkedési normákat és alapelveket. Amikor családi ügyekről van szó, gyakorta az erkölcsiség tiltó határvonala és az igazság gyakorlása között téblábolsz, képtelenül arra, hogy feloldást találj és kimentsd magad. Milyen konkrét problémákról van itt szó? Van ötletetek? A mindennapi életetekben érzitek-e valaha az Általam imént említett dolgok némelyikét? (Isten közlése révén eszembe jut, hogy – mivel volt néhány helytelen nézetem a családomról – nem tudtam gyakorolni az igazságot, és lelkiismeret-furdalásom volt emiatt. Korábban, amikor épp befejeztem a tanulmányaimat és a kötelességem teljesítésének akartam szentelődni, belső ellentmondásba keveredtem. Úgy éreztem, hogy mivel a családom felnevelt és végig támogatta a tanulmányaimat, most, hogy végeztem az egyetemen, ha nem keresnék pénzt és nem gondoskodnék a családomról, hálátlan lennék, akiből hiányzik az emberi mivolt. Ez nagy súllyal nehezedett a lelkiismeretemre. Akkoriban több hónapon át küzdöttem ezzel a dologgal, míg végül Isten szavaiban kiutat találtam, és eldöntöttem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a kötelességem teljesítéséért. Úgy érzem, hogy ezek a családról alkotott téves nézetek tényleg hatással vannak az emberekre.) Ez egy jellemző példa. Ezek a család által az emberekre helyezett láthatatlan béklyók, valamint olyan gondok, amelyeket az emberek családjukkal kapcsolatos érzései, elképzelései és nézetei okoznak az életüket, törekvéseiket és hitüket illetően. Ezek a gondok bizonyos mértékig nyomást és terhet képeznek a szíved mélyén, ami mélyen legbelül időről időre rossz érzéseket kelt. Ki tud még hozzátenni valamit? (Istenem, én azt a nézetet dédelgetem, miszerint gyermekként, aki immár felnőtt, gyermeki kötelességtudatot kell mutatnom, és a szüleim minden aggodalmával és problémájával törődnöm kell. Ám mivel teljes időben a kötelességemet végzem, képtelen vagyok gyermeki kötelességtudattal lenni a szüleimhez, és megtenni nekik bizonyos dolgokat. Látván a szüleimet, amint még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy megéljenek, a szívemben úgy érzem, hogy tartozom nekik. Amikor először hinni kezdtem Istenben, kishíján elárultam Őt emiatt.) Ez is egy olyan negatív hatás, amit az ember családjának szocializációja hagy az ember gondolkodásán és eszméin. Te kishíján elárultad Istent, egyesek azonban valóban elárulták Istent. Egyesek nem tudták elengedni a családjukat a családot illető erős elképzeléseik miatt. Végül amellett döntöttek, hogy továbbra is a családjuk kedvéért élnek, és felhagytak kötelességeik teljesítésével.

Mindenkinek van családja, mindenki különböző családban nő fel és különböző családi környezetből érkezik. A család mindenki számára nagyon fontos, és olyasvalami, ami a legnagyobb hatást gyakorolja az ember életére, valami mélyen belülről, amiről nehéz lemondani, és amit nehéz elengedni. Amit az emberek nem tudnak elengedni, és amit nehéznek találnak feladni, az nem a családi ház és a benne található készülékek, eszközök és tárgyak, hanem az adott családot alkotó tagok, illetve az ott uralkodó hangulat és érzelmek. Az emberek agyában ez a család fogalma. Például a család idősebb tagjai (a nagyszülők és a szülők), a veled hasonló korúak (a testvérek és a házastárs) és a fiatalabb generáció (a saját gyermekeid): az emberek családról alkotott fogalmában ezek a fontos családtagok, és minden család fontos elemei is. Mit jelent a család az emberek számára? Az emberek számára érzelmi táplálékot és lelki horgonyt jelent. Mi mást jelent a család? Olyan helyet, ahol az ember melegségre lelhet, ahol kiöntheti a szívét, illetve engedékeny és szeszélyes lehet. Egyesek azt mondják, hogy a család egy biztonságos menedék, egy hely, ahol az ember érzelmi táplálékot meríthet, egy hely, ahol az ember élete kezdődik. Mi más? Írjátok le Nekem. (Istenem, azt gondolom, hogy a családi otthon az, ahol az emberek felnőnek, ahol a családtagok társaságot nyújtanak egymásnak és egymástól függenek.) Nagyon szép. Mi más? (Régen úgy gondoltam, hogy a család egy otthonos menedék. Nem számít, mennyi igazságtalanságot szenvedtem el odakinn a világban, amikor hazatérek, a családom támogatásának és megértésének köszönhetően minden tekintetben megnyugszik a hangulatom és a lelkem, így úgy éreztem, hogy a család ebben az értelemben egy biztonságos menedék.) A családi otthon kényelemmel és melegséggel teli hely, nemde? A család fontos az emberek számára. Amikor valaki boldog, reméli, hogy megoszthatja az örömét a családjával; amikor valaki aggódik és szomorú, hasonlóképp azt reméli, hogy a gondjait a családjára bízhatja. Amikor az emberek örülnek, dühösek, bánatosak és boldogok, mindenféle nyomás vagy teher nélkül hajlamosak azt megosztani a családjukkal. A család mindenki számára meleg és gyönyörű dolog, afféle táplálék a lélek számára, amiről az emberek életük egyetlen pontján sem tudnak lemondani, illetve ami nélkül nem tudnak meglenni, a családi otthon pedig az a hely, amely óriási támogatást nyújt az emberek elméje, teste és lelke számára. A család ezért minden ember életének nélkülözhetetlen része. De vajon milyen negatív hatásai vannak ennek az emberek létében és életében oly fontos helynek az igazságra való törekvésükre? Mindenekelőtt bizonyosan elmondhatjuk, hogy függetlenül attól, hogy mennyire fontos a család az emberek létében és életében, illetve milyen szerepet játszik és milyen funkciót tölt be a létükben és az életükben, akkor is teremt néhány problémát – nagyot és kicsit egyaránt – az emberek számára az igazságra való törekvésük útján. Miközben fontos szerepet játszik az emberek igazságra való törekvése folyamán, mindenféle nyugtalanságot és problémát is teremt, amelyeket nehéz elkerülni. Azaz, az emberek igazságra való törekvése és az igazság gyakorlása során a család által teremtett különféle pszichológiai és ideológiai problémák, ahogyan a formális aspektusokkal kapcsolatos problémák is, igen sok bajt okoznak az embereknek. Nos, pontosan mit is vonnak maguk után ezek a problémák? Az igazságra való törekvés folyamatában az emberek természetesen már különböző számban és mértékben megtapasztalták ezeket a problémákat, csupán arról van szó, hogy nem vették őket alaposan fontolóra és nem elmélkedtek róluk, hogy rájöjjenek, melyek is pontosan az eredendő gondok. Mi több, nem ismerték fel e problémák lényegét, nem is beszélve az igazságalapelvekről, amelyeket az embereknek meg kell érteniük, és amelyekhez tartaniuk kell magukat. Ma tehát beszéljünk a család témájáról, és arról, hogy milyen bajokat és akadályokat állít a család az emberek igazságra való törekvése útjába, valamint arról, hogy az embereknek mely törekvéseket, eszményeket és vágyakat kell elengedniük, amikor a család ügyéről van szó. Ez egy igen valóságos probléma.

Bár a család egy nagy téma, mindazonáltal konkrét problémákat vet fel. A probléma, amelyről ma beszélgetni fogunk, az a negatív hatás, zavarás és akadályoztatás, amellyel az emberek az igazságra való törekvés útján a család miatt szembesülnek. Mi az első probléma, amelyet az embernek a család tekintetében el kell engednie? Az identitás, amelyet az ember a családtól örököl. Ez egy fontos dolog. Beszéljünk konkrétan arról, hogy mennyire fontos ez a dolog. Mindenki másféle családból származik, mindegyiknek megvan a saját különböző háttere és életkörnyezete, saját életminősége, valamint a maga különleges életmódja és szokásai. Családja életkörnyezetétől és hátterétől minden ember különböző identitást örököl. Ez a különböző identitás nem csupán az egyes személyek konkrét értékét képviseli a társadalomban és mások körében, hanem egyúttal egy megkülönböztető jelkép és jelző. Nos, mit fejez ki ez a jelző? Azt fejezi ki, hogy egy személyt előkelőnek vagy alacsonyrendűnek tekintenek abban a csoportban, amelybe tartozik. Ez az eltérő identitás határozza meg az egyén státuszát a társadalomban és a többi ember körében, és ezt a státuszt attól a családtól örökölte, amelybe beleszületett. Ennélfogva a családi háttered és az a fajta család, amelyben élsz, nagyon fontos, mivel hatással van az identitásodra és a státuszodra a többi ember körében és a társadalomban. Tehát, az identitásod és a státuszod határozza meg, hogy a társadalomban elfoglalt helyed előkelő vagy alacsonyrendű, hogy mások tisztelnek, nagyra tartanak és felnéznek-e rád, illetve, hogy megvetnek, megkülönböztetnek és eltipornak-e. Ez az örökölt identitás igen kritikus és fontos minden ember számára, pontosan azért, mert az emberek által a családjuktól örökölt identitás befolyásolja a helyzetüket és a jövőjüket a társadalomban. Pontosan azért, mert hatással van a hírnevedre, státuszodra és értékedre a társadalomban, valamint arra, hogy megbecsülve vagy megalázva érzed magad ebben az életben, te magad is hajlamos vagy nagy jelentőséget tulajdonítani a családi hátterednek és a családodtól örökölt identitásnak. Mivel ez a dolog elsöprő erejű hatást gyakorol rád, ez egy igen fontos és jelentős dolog számodra a létezésed útján. Mivel ez egy ennyire fontos és jelentős dolog, kulcsfontosságú helyet foglal el mélyen a lelkedben, a szemléletedben pedig sokat számít. A családodtól örökölt identitás nem csupán sokat számít neked, hanem minden általad ismert és nem ismert ember identitását is ugyanebből a szempontból nézed, ugyanazzal a szemmel és ugyanoly módon, és ezt a szempontot használod mindenki identitásának mérlegelésére, akivel kapcsolatba kerülsz. Az identitásukat használod a jellemük megítélésére, és ez alapján döntöd el, hogyan közelíts hozzájuk és hogyan lépj kapcsolatba velük – hogy barátságos, egyenlő alapon lépj velük kapcsolatba, vagy alázatos légy velük és kövesd minden szavukat, illetve egyszerűen lenéző és megkülönböztető szemmel kezeld és tekintsd őket, sőt, akár, embertelen módon és egyenlőtlen alapon társulj és lépj velük kapcsolatba. Mások szemlélésének és a dolgokkal való foglalkozásnak eme módjait nagyban az az identitás határozza meg, amit egy ember a családjától kap. A családod háttere és helyzete dönti el, hogy milyen lesz a te társadalmi státuszod, és a társadalmi státuszod milyensége határozza meg azokat a módokat és alapelveket, amelyek szerint szemléled és kezeled az embereket és a dolgokat. Ezért az a hozzáállás és mód, amelyet egy ember magáévá tesz a dolgok kezelését illetően, nagy mértékben attól az identitástól függ, amelyet a családjától örökölt. Miért mondom, hogy „nagy mértékben”? Vannak bizonyos különleges esetek, amelyekről nem fogunk beszélni. Az emberek nagy többsége esetében az a helyzet, amit az imént leírtam. Mindenki hajlamos arra, hogy befolyásolja a családjától kapott identitás és társadalmi státusz, és hasonlóképp hajlamos arra is, hogy ennek az identitásnak és társadalmi státusznak megfelelő módokon szemlélje és kezelje az embereket és a dolgokat – ez igen természetes. Pontosan azért, mert ez elkerülhetetlen, és az ember családja által természetszerűleg előidézett létszemlélet, egy ember létszemlélete és életmódja a családjától örökölt identitástól függ. Az ember családjától örökölt identitása határozza meg annak módjait és alapelveit, ahogyan az embereket és a dolgokat szemléli és kezeli, valamint a hozzáállását, amikor választ és döntéseket hoz az emberek és dolgok szemlélésének és kezelésének folyamán. Ez óhatatlanul egy nagyon súlyos problémát okoz az emberekben. Az emberek eszméinek és nézőpontjainak eredetét az emberek és a dolgok szemlélésében és kezelésében bizonyos értelemben kikerülhetetlenül a család befolyásolja, egy másik értelemben pedig az egyén családjától örökölt identitása – az emberek számára igen nehéz eltávolodni ettől a befolyástól. Következésképp az emberek képtelenek helyesen, racionálisan és igazságosan kezelni magukat, illetve igazságosan kezelni másokat, és arra is képtelenek, hogy az embereket és mindent az Isten által tanított igazságalapelvekkel összhangban álló módon kezeljenek. Ehelyett rugalmasak módon foglalkoznak a dolgokkal, az alapelveket alkalmazzák és döntéseket hoznak, a saját identitásuk és a másokéi közötti különbségek alapján. Mivel a családjuk helyzete befolyásolja annak módjait, ahogyan az emberek a dolgokat szemlélik és kezelik a társadalomban és más emberek között, ezek a módok biztosan ellentétben állnak az alapelvekkel és a dolgok kezelésének azon módjaival, amelyeket Isten közölt az emberekkel. Pontosabban szólva, ezek a módok biztosan szemben és ellentétben állnak az Isten által tanított alapelvekkel és módokkal, és sértik azokat. Ha az emberek a családjuktól örökölt identitás és társadalmi státusz alapján teszik a dolgokat, akkor – a saját eltérő és egyedi identitásuk, illetve másoké miatt – szükségszerűen a dolgok végzésének különböző és különleges módjait és alapelveit teszik magukévá. Ezek az általuk elfogadott alapelvek nem az igazság, és nem is állnak összhangban az igazsággal. Nemcsak az emberi mivoltot, a lelkiismeretet és az értelmet sértik, hanem ami még súlyosabb, az igazságot sértik, mivel meghatározzák, hogy preferenciái és érdekei alapján az embernek mit kell elfogadnia és elutasítania, valamint azt, hogy az emberek milyen mértékben támasztanak követeléseket egymással szemben. Ezért ebben a kontextusban azok az alapelvek, amelyek szerint az emberek a dolgokat szemlélik és kezelik, tisztességtelenek és nem állnak összhangban az igazsággal, valamint teljességgel az emberek érzelmi szükségletein és nyereségigényén alapulnak. Attól függetlenül, hogy előkelő vagy alacsonyrendű identitást örököltél a családodtól, ez az identitás helyet foglal a szívedben, sőt egyes emberek esetében egy igen fontos helyet. Ha tehát törekedni akarsz az igazságra, ez az identitás elkerülhetetlenül befolyásolni és akadályozni fogja az igazságra való törekvésedet. Vagyis, az igazságra való törekvés folyamatában óhatatlanul találkozol majd afféle problémákkal, mint hogy hogyan kezeld a problémákat és hogyan intézd a dolgokat. Amikor ezekre a problémákra és fontos dolgokra kerül a sor, akkor szükségszerűen a családodtól örökölt identitásodhoz kapcsolódó szempontok és nézetek elfogadásával fogod szemlélni az embereket és a dolgokat, és nem tehetsz mást, mint hogy az emberek szemlélésének és a dolgok kezelésének ezt az igen primitív és társadalmasított módját használod. Akár alacsonyrendűnek, akár előkelőnek érzed a társadalmi státuszod a családtól kapott identitásod miatt, ez az identitás mindenképp hatással lesz az igazságra való törekvésedre, a helyes életszemléletedre és a helyes utadra az igazságra való törekvésben. Pontosabban, befolyásolni fogja a dolgok kezelésére vonatkozó alapelveidet. Érted?

A különféle családok különféle identitásokat és társadalmi státuszokat kölcsönöznek az embereknek. Egy jó társadalmi státuszt és előkelő identitást élveznek az emberek, és örülnek neki, míg azok, akik szerény és alacsonyrendű családból öröklik az identitásukat, alacsonyabb rendűnek érzik magukat és szégyenkeznek szembenézni másokkal, emellett úgy érzik, hogy nem veszik komolyan és nem becsülik nagyra őket. Az ilyen embereket gyakran meg is különböztetik, ami miatt a szívük mélyén gyötrődnek és alacsony az önbecsülésük. Például lehet, hogy valakinek a szülei kisgazdák, akik földet művelnek és zöldséget árulnak; mások szülei talán kereskedők egy kis vállalkozással – például egy utcai standot vagy árudát üzemeltetnek; egyesek szülei esetleg a kézművesiparban dolgoznak, ruhákat készítenek és javítanak, vagy kézművességből keresik a kenyerüket és tartják el az egész családjukat. Lehet, hogy egyesek szülei a szolgáltatóiparban dolgoznak takarítóként vagy dajkaként; egyes szülők dolgozhatnak költöztetőként vagy a szállításban; lehet, vannak, akik masszőrök, kozmetikusok vagy borbélyok, egyes szülők talán tárgyakat, például cipőt, kerékpárt, szemüveget javítanak az emberek számára, és így tovább. Egyes szülők lehetnek jártasabbak a kézművességben, és például ékszereket vagy órát javíthatnak, míg mások még alacsonyabb helyet foglalhatnak el a társadalomban, és szemétgyűjtésből és -értékesítésből élhetnek, hogy támogassák gyermekeiket és eltartsák családjukat. Mindezek a szülők viszonylag alacsony szakmai státusszal rendelkeznek a társadalomban, és ennek nyilvánvaló következménye, hogy a családjukban mindenki társadalmi státusza szintén alacsony lesz. A világ szemében tehát az ezekből a családokból származó emberek státusza és identitása alacsonyrendű. Ha a szüleid kisgazdák, és valaki megkérdezi, hogy mivel foglalkoznak a szüleid és milyen a családod, pontosan azért, mert a társadalom ily módon tekint egy ember identitására és méri az értékét, így válaszolsz majd: „A szüleim… nos, ők afféle… szóra sem érdemes”, és nem mered elmondani, mivel foglalkoznak, mert túlságosan szégyenkezel. Amikor osztálytársakkal és barátokkal találkozol vagy elmész vacsorázni, az emberek bemutatkoznak, és a szép családi hátterükről, illetve magas társadalmi státuszukról beszélnek. Ha azonban te kisgazda, kiskereskedő vagy árus családból származol, nem akarod majd elmondani és szégyenkezel. Van egy népszerű szólás a társadalomban, miszerint „egy hőstől ne kérdezd, honnan jött”. Ez a szólás igen nemesen cseng, és cseppnyi reményt és fénysugarat nyújt az alacsony társadalmi státuszú emberek számára, némi vigasz mellett. De miért népszerű egy ilyen mondat a társadalomban? Azért, mert az emberek a társadalomban túl nagy figyelmet szentelnek az identitásuknak, értéküknek és társadalmi státuszuknak? (Igen.) Azokból, akik szerény háttérből érkeznek, állandóan hiányzik az önbizalom, így hát ezzel a szólással vigasztalják magukat és nyugtatnak meg másokat, gondolván, hogy bár a státuszuk és az identitásuk alacsonyrendű, magasabb rendű elmeállapotuk van, ami olyasmi, amit nem lehet tanulni. Mindegy, mennyire szerény az identitásod, ha az elmeállapotod magasabb rendű, az azt bizonyítja, hogy tiszteletreméltó személy vagy, még az előkelő identitású és státuszú embereknél is inkább. Milyen problémára utal ez? Minél inkább mondogatják az emberek, hogy „egy hőstől ne kérdezd, honnan jött”, az annál inkább azt bizonyítja, hogy foglalkoznak az identitásukkal és a társadalmi státuszukkal. Az ember különösen akkor vigasztalja ezzel a szólással magát és tölti ki vele az ürességet és az elégedetlenséget a szívében, ha identitása és társadalmi státusza igen szerény és alacsonyrendű. Egyesek szülei még a kiskereskedőknél és árusoknál, a kisgazdáknál és a kézműveseknél is rosszabbul állnak, vagy azoknál a szülőknél is rosszabbul, akik azokat a jelentéktelen, alantas és különösen gyengén jövedelmező munkákat végzik a társadalomban. Az ő szüleiktől örökölt identitásuk és társadalmi státuszuk tehát még alacsonyabb rendű. Például egyesek szüleinek elég rossz híre van a társadalomban, nem igazán teszik azt, amit tenniük kellene, és nincs társadalmilag elfogadott foglalkozásuk vagy rendszeres jövedelmük, így nehezen fedezik a családjuk megélhetési költségeit. Egyes szülők gyakran játszanak szerencsejátékokat, és minden egyes fogadással pénz veszítenek. Végül a család tönkremegy és nincstelenné válik, és képtelen megengedni magának a mindennapi kiadásokat. Az ilyen családba született gyermekek rongyos ruhában járnak, éheznek és szegénységben élnek. Amikor az iskolában szülői értekezlet van, az ő szüleik soha nem jelennek meg, a tanárok pedig tudják, hogy szerencsejátékozni mentek. Magától értetődik, hogy ezek a gyermekek milyen identitással és státusszal rendelkeznek a tanárok szemében és az osztálytársaik körében. Az efféle családba született gyermekek bizonyosan úgy érzik, hogy nem járhatnak emelt fővel mások körében. Még ha jól tanulnak és szorgalmasan dolgoznak is, még ha erős-lelkűek és kiemelkednek is a tömegből, a családjuktól örökölt identitás már meghatározta a státuszukat és értéküket mások szemében – ez nagyon lehangolttá és szorongóvá teheti az embert. Honnan ered ez a szorongás és lehangoltság? Az iskolából, a tanároktól, a társadalomtól, és különösen az emberiség helytelen szemléletéből azt illetően, ahogyan ez embereket kezelik. Vajon nem így van ez? (De igen.) Egyes szülőknek nincs különösebben rossz híre a társadalomban, de tettek néhány ízléstelen dolgot. Vegyük például azoknak a szülőknek az esetét, akiket bebörtönöztek és elítéltek sikkasztásért és azért, mert kenőpénzt fogadtak el, vagy azért, mert megszegték a törvényt azzal, hogy valami illegális dolgot tettek, illetve spekulációval és nyerészkedéssel foglalkoztak. Ennek eredményeképp negatív és kedvezőtlen hatást gyakorolnak a családjukra, arra kényszerítve családtagjaikat, hogy velük karöltve szenvedjék el ezt a szégyent. Az ilyen családhoz tartozás tehát ténylegesen nagyobb hatással van egy egyén identitására. Nemcsak az identitása és a társadalmi státusza alacsonyrendű, hanem le is nézik őt, sőt afféle címkéket ragasztanak rá, hogy „sikkasztó” és egy „enyveskezű család tagja”. Ha valakit egyszer ilyen címkékkel illetnek, annak még nagyobb hatása lesz az identitására és a társadalmi státuszára, és tovább súlyosbítja szorult helyzetét a társadalomban, ami miatt még inkább képtelennek érzi magát arra, hogy emelt fővel járjon. Mindegy, mennyire igyekszel vagy mennyire barátságos vagy, az identitásodat és a társadalmi státuszodat akkor sem tudod megváltoztatni. Ezek a következmények persze szintén a család egyén identitására gyakorolt hatásai. Aztán vannak viszonylag összetett családszerkezetek. Egyeseknek például nincs vér szerinti anyjuk, csak mostohaanyjuk, aki nem túl kedves és figyelmes velük, és akitől nem kaptak sok gondoskodást és anyai szeretetet mialatt felnőttek. Számukra tehát egy ilyen családhoz való tartozás tényleg egy sajátos identitást kölcsönöz, mégpedig azt, hogy nem akarják őket. E sajátos identitás összefüggésében a szívükben több árnyék keletkezik, és úgy érzik, hogy az ő státuszuk mások körében mindenki másénál alacsonyabb. Nem éreznek boldogságot, nincs értelme a létezésüknek, arról nem is beszélve, hogy nincs céljuk, amiért élhetnek, és különösen alsóbbrendűnek és szerencsétlennek érzik magukat. Vannak mások, akik családszerkezete azért összetett, mert az anyjuk bizonyos körülmények miatt több egymást követő házasságot is megélt, így nekik több mostohaapjuk van, azt pedig nem tudják, hogy ki az igazi apjuk. Magától értetődik, hogy miféle identitást kölcsönözne az illetőnek a szóban forgó családhoz való tartozás. Mások szemében alacsony lenne a társadalmi státusza, és időről időre lennének olyanok, akik ezeket a problémákat vagy a családról alkotott véleményeket arra használják fel, hogy megalázzák az illetőt, valamint rágalmazzák és provokálják őt. Ez nem csupán az illető identitását és társadalmi státuszát gyengítené, hanem szégyenkezne is miatta, és képtelen lenne mások körében mutatkozni. Összegezve, az adott identitás és társadalmi státusz, amelyet az emberek abból eredően örökölnek, hogy egy bizonyos család részei – mint amelyeket említettem –, illetve az egyszerű, átlagos identitás és társadalmi státusz, amelyeket az emberek egy egyszerű, átlagos családhoz való tartozás révén örökölnek, egyfajta gyenge fájdalom a szívük mélyén. Ez béklyó és teher is egyben, ám az emberek nem tudják elviselni, hogy lerázzák, és nem hajlandóak maguk mögött hagyni. A családi otthon ugyanis mindenki számára az a hely, ahol született és felnőtt, és táplálékkal teli hely is egyben. Azok számára, akiket a családjuk szerény és alacsonyrendű társadalmi státusszal és identitással terhel, a család jó és rossz is egyben, mivel pszichológiai értelemben az emberek nem tudnak család nélkül élni; tényleges és objektív szükségleteiket tekintve azonban a család különböző mértékű szégyent hozott rájuk, akadályozva őket abban, hogy megkapják az általuk megérdemelt tiszteletet és megértést mások között és a társadalomban. A lakosság e része számára tehát a családi otthon az a hely, amelyet egyaránt szeret és gyűlöl. Az efféle családot senki sem értékeli és becsüli nagyra a társadalomban, hanem inkább megkülönböztetik és lenézik. Az efféle családba született emberek pontosan ezért ugyanazt az identitást, státuszt és értéket is öröklik. A szégyen, amelyet az e családhoz való tartozásból eredően éreznek, gyakorta befolyásolja a legmélyebb érzelmeiket, a dolgokról alkotott szemléletüket, és azokat a módokat is, ahogyan a dolgokat kezelik. Ez szükségszerűen nagymértékben befolyásolja az igazságra való törekvésüket, és az igazság gyakorlását is, miközben arra törekednek. Pontosan azért, mert ezek a dolgok hatással lehetnek az emberek igazságra való törekvésére és arra, hogy az igazságot gyakorolják, mindegy, milyen identitást örököltél a családodtól, el kell engedned azt.

Egyesek talán azt mondják: „Az Általad imént említett szülők mind kisgazdák, kiskereskedők, árusok, takarítók és olyanok, akik alkalmi munkákat végeznek. Ezek a társadalmi státuszok nagyon alacsonyak, és helyes, hogy az embereknek el kellene engedniük őket. Amint a szólás mondja: »az ember felfelé törekszik, a víz lefelé folyik« – az embereknek felfelé kell tekinteniük és magasra törekedniük, és nem kellene ezekre az alacsony státuszhoz kapcsolódó dolgokra tekinteniük. Ki akar például kisgazda lenni? Ki akar kiskereskedő lenni? Mindenki sok pénzt akar keresni, magasrangú hivatalnokká válni, státuszt szerezni a társadalomban, és felívelő sikert elérni. Senki sem törekszik fiatal korától arra, hogy kisgazda legyen, és megelégedjen azzal, hogy a földet műveli és elegendő étele és itala van. Senki sem tekinti ezt nagy dolognak, nincsenek ilyen emberek. Pontosan azért kellene az embereknek elengedniük a családjuktól örökölt identitást, mert az ilyen családok szégyent hoznak az emberekre, és azt okozzák, hogy igazságtalanul bánnak velük az identitásuk miatt.” Erről van szó? (Nem, nem erről.) Nem, nem erről. Ha egy másféle aspektusból tárgyaljuk, egyesek kiváltságos, illetve olyan családokba születnek, amelyek szép környezetben élnek és magas a társadalmi státuszuk, így előkelő identitást és társadalmi státuszt örökölnek, mindenütt nagyra tartják őket. Miközben felnőnek, a szüleik és a család idősebb tagjai kesztyűs kézzel bánnak velük, arról nem is beszélve, hogy a társadalom hogyan kezeli őket. Különleges és nemes családi hátterük miatt az iskolában a tanáraik és az osztálytársaik mind felnéznek rájuk, és senki sem meri zaklatni őket. A tanárok szelíden és udvariasan beszélnek velük, az osztálytársaik pedig különös tisztelettel viseltetnek irántuk. Mivel kiváltságos családból származnak, előkelő háttérrel – ami nemes identitást kölcsönöz nekik a társadalomban, és arra késztet másokat, hogy nagyra tartsák őket – felsőbbrendűnek érzik magukat, valamint úgy érzik, hogy identitásuk és társadalmi státuszuk tiszteletre méltó. Következésképp minden csoportban túlságosan magabiztosnak mutatkoznak, azt mondanak, amit kedvük tartja, tekintet nélkül mások érzéseire, és mindenben, amit tesznek, teljességgel féktelenek. Mások számára kifinomultak és elegánsak, akik nem félnek nagyban gondolkodni, felszólalni és cselekedni, és mindegy, mint mondanak vagy tesznek, mert az erős családi háttér mögöttük áll, mindig kéznél van néhány elismert ember, aki segít nekik, és minden simán megy, amit tesznek. Minél simábban mennek a dolgok, annál felsőbbrendűnek érzik magukat. Bárhová mennek, azon vannak, hogy fölényeskedjenek, kiemelkedjenek a tömegből és különbözzenek másoktól. Amikor másokkal étkeznek, a nagy adagokat választják, ha pedig nem kapják meg, dühössé válnak. Ha testvérekkel élnek, ragaszkodnak hozzá, hogy a legjobb ágyon aludjanak – amelyik a legnaposabb helyen vagy a fűtés közelében található, illetve ahol friss a levegő –, és az csak az övék. Nem a felsőbbrendűség érzete ez? (De.) Egyesek szülei jól keresnek, vagy köztisztviselők vagy tehetséges szakemberek magas fizetéssel, így a családjuk különös kényelemben és jómódban él, s nem kell aggódniuk azon, hogy megengedjenek maguknak az élelemhez és a ruházathoz hasonló dolgokat. Ennek következtében az ilyen emberek rendkívül felsőbbrendűnek érzik magukat. Azt viselnek, amit csak akarnak, megvásárolva a legdivatosabb ruhákat, majd eldobva őket, amint kimennek a divatból. Azt is ehetnek, amit csak akarnak – egyetlen szavukba kerül, és valaki már hozza is. Egyáltalán semmi miatt nem kell aggódniuk, és rendkívül felsőbbrendűnek érzik magukat. Az efféle kiváltságos családtól örökölt identitás azt jelenti, hogy mások szemében ők tényleg hercegnők, ha nők, illetve aranyifjúk, ha férfiak. Mit örököltek az efféle családtól? Egy nemes identitást és társadalmi státuszt. Amit ettől a fajta családtól örököltek, az nem szégyen, hanem dicsőség. Nem számít, milyen környezetben vagy embercsoportban vannak, mindig úgy érzik, hogy mindenki más felett állnak. Afféle dolgokat mondanak, hogy: „Az én szüleim gazdag üzletemberek. A családomnak sok pénze van. Költöm, amikor csak akarom, és sosem kell beosztanom”. Vagy: „A szüleim magasrangú hivatalnokok. Bárhol is van dolgom, egyetlen szóval el tudok intézni dolgokat, és nem kell végigmennem a szokásos procedúrán. Látod, hogy nektek mennyi erőfeszítésbe kerül elintéznetek dolgokat, végig kell mennetek a megfelelő eljárásokon, ki kell várnotok a sorotokat, majd meg kell alázkodnotok az emberek előtt. Nézz meg engem, én csak megmondom a szüleim egyik segédjének, hogy mit kell csinálni, és el van intézve. Na, ez micsoda identitás és társadalmi státusz!” Vajon felsőbbrendűnek érzik magukat? (Igen.) Egyesek azt mondják: „Az én szüleim közismert hírességek, rákereshetsz a nevükre az interneten, és meglátod, hogy megjelennek-e.” Ha valaki ellenőrzi a hírességek listáját, és a szülők neve valóban ott szerepel, az a felsőbbrendűség érzésével tölti el ezeket az embereket. Akárhová mennek, ha valaki a nevüket kérdezi, így válaszolnak: „Nem az számít, hogy engem hogy hívnak, a szüleim neve ez és ez.” Az első dolog, amit az emberekkel közölnek, az a szüleik neve, hogy tudassák másokkal identitásukat és társadalmi státuszukat. Egyesek azt gondolják magukban: „A családodnak státusza van, a szüleid mindketten tisztviselők, hírességek vagy gazdag üzletemberek, ami magas rangú tisztviselők vagy dúsgazdag szülők kivételezett gyermekévé tesz. Mi vagyok én?” Miután átgondolják, így válaszolnak: „Az én szüleimben nincs semmi különös, egyszerű munkások, akik átlagbért keresnek, úgyhogy nincs mivel dicsekedni – az egyik ősöm azonban miniszterelnök volt valamelyik dinasztiában.” Mások azt mondják: „Az elődöd miniszterelnök volt. Hűha, te különleges helyzetben vagy. Egy miniszterelnök leszármazottja vagy. Aki egy miniszterelnöktől származik, az nem hétköznapi ember – ez azt jelenti, hogy te is hírességek leszármazottja vagy!” Látod, amint valaki kapcsolatba hozza magát egy hírességgel, az identitása megváltozik, a társadalmi státusza azonnal megemelkedik, és tiszteletnek örvendő ember lesz. Vannak mások, akik ezt mondják: „Az őseim jómódú üzletemberek nemzedékét alkották. Rendkívül gazdagok voltak. A társadalmi változások és a társadalmi rendszer változásai miatt később elkobozták a vagyonukat. Innen több tíz mérföldes körzetben sok ház, amelyben most emberek élnek, az én őseim háza volt. A múltban az én családi otthonomban négy-ötszáz, de legalább két-háromszáz szoba volt, több mint száz szolgával mindben. A nagyapám volt a vállalkozás tulajdonosa. Soha nem végzett semmilyen munkát, csak másokat utasított. A nagyanyám elkényeztetve élt, és mindkettőjüknek volt szolgálója, aki öltöztette őket és mosta a ruháikat. Később a társadalmi környezet változása miatt a család tönkrement, és nem tartoztunk többé a nemességhez, hanem közemberekké váltunk. A családom a múltban nagy és tekintélyes volt. Ha a falu egyik végén toppantottak egyet, a rengést a falu másik végén is lehetett érezni. Mindenki tudta, kik ők. Ilyen családból származom; nos, mit gondolsz erről? Igen kivételes, nem igaz? Fel kellene nézned rám, ugye?” Mások pedig ezt mondják: „A te őseid vagyonában semmi lenyűgöző nincs. Az én ősöm császár volt, méghozzá alapító császár. Azt mondják, tőle örököltem a vezetéknevem. A családom mind az ő közvetlen rokona, nem távoli rokon. Erről mit gondolsz? Most, hogy ismered az ősöm hátterét, nem kellene megújult csodálattal tekintened rám, és egy kis tiszteletet mutatnod irántam? Nem kellene felnézned rám?” Egyesek azt mondják: „Bár egyik ősöm sem volt uralkodó, az egyikük generális volt, aki számtalan ellenséget ölt meg, számtalan katonai hőstettet hajtott végre, és jelentős miniszterré lett a császári udvarban. A családom mind az ő közvetlen leszármazottja. A családom mindmáig az őseim által ránk hagyott harcművészeti mozdulatokat tanulja, amit titokban tartunk a kívülállók előtt. Erről mit gondolsz? Hát nem különleges az identitásom? Nem előkelő a státuszom?” Ezeket az úgynevezett távoli ősi családjaiktól, valamint modern családjaiktól örökölt különleges identitásokat az emberek tiszteletreméltónak és dicsőségesnek tekintik, és időről időre felvágnak és dicsekednek velük, mint az identitásuk és a társadalmi státuszuk jelképével. Egyrészt azért teszik, hogy identitásuk és státuszuk különlegességét bizonyítsák. Másrészt, amikor az emberek ezeket a történeteket mesélik, egyúttal egy magasabb pozíciót és társadalmi státuszt igyekeznek kihasítani maguknak, hogy növeljék érdemüket mások körében, és kivételesnek, valamint különlegesnek tűnjenek. Mi a kivételessé és különlegessé válás célja? A magasabb fokú tisztelet, csodálat és megbecsülés elnyerése másoktól, hogy kényelmesebb, könnyebb és méltóságteljesebb életet élhessenek. Például, különösen egyes különleges környezetekben, vannak olyanok, akik folyamatosan képtelenek érvényesíteni a jelenlétüket egy csoporton belül, illetve elnyerni mások tiszteletét és megbecsülését. Így hát keresik a lehetőséget, és időről időre a különleges identitásukat vagy családi hátterüket használják a jelenlétük megerősítésére, és arra, hogy az emberek tudtára adják kivételességüket, valamint annak elérésére, hogy az emberek értékeljék és tiszteljék őket, hogy tekintélyt szerezzenek az emberek körében. Azt mondják: „Bár a saját identitásom, státuszom és képességem hétköznapi, az egyik ősöm egy hercegi család tanácsadója volt a Ming-dinasztiában. Hallottál már erről és erről? Ő az én ősöm, a dédnagyapám nagyapja, a hercegi család fontos tanácsadója volt. Úgy ismerték, hogy a »Lángelme«. A csillagászattól kezdve a földrajzig, az ókori és modern történelemig, valamint a kínai és a külügyekig mindenhez értett. Előrejelzéseket is tudott tenni. A családunkban még mindig megvan az általa használt geomantikus feng shui iránytű.” Habár lehet, hogy nem beszélnek róla gyakran, akkor is időről időre traktálnak másokat az őseik lenyűgöző történelméről szóló történetekkel. Senki sem tudja, hogy igaz-e vagy sem, amit mondanak, és egy részük talán képtelen történet, miközben némelyik lehet, hogy igaz. Mindenesetre az emberek fejében igen fontos a családtól örökölt identitásuk. Meghatározza a helyüket és a státuszukat mások körében, a bánásmódot, amit az emberek körében kapnak, valamint a helyzetüket és rangjukat az emberek között. Pontosan azért tekintik ezeket nagyon fontosnak, mert amikor mások körében vannak, az emberek észlelik ezeket az öröklött identitásukból eredő dolgokat. Következésképp időről időre dicsekednek családjuk történetének ezekkel a „dicső” és „ragyogó” fejezeteivel, miközben ismételten kerülik családi hátterük azon aspektusainak, illetve történéseinek említését, amelyek szégyenteljesek, valamint amelyeket lenézhetnek vagy hátrányosan megkülönböztethetnek. Röviden, az emberek szívében nagyon fontos a családjuktól örökölt identitásuk. Amikor bizonyos eseményeket tapasztalnak, gyakorta tőkeként és a dicsekvés indokaként használják különleges családi identitásukat, hogy elnyerjék az emberek elismerését és státuszt szerezzenek mások körében. Mindegy, hogy a családod dicsőséget vagy szégyent hoz rád, vagy az, hogy a családodtól örökölt identitásod és társadalmi státuszod nemes vagy alantas-e, ami téged illet, ez a család semmivel sem több ennél. Nem dönti el, hogy meg tudod-e érteni az igazságot, hogy tudsz-e törekedni az igazságra, vagy azt, hogy rá tudsz-e lépni az igazságra való törekvés útjára. Az embereknek ezért nem kellene nagyon fontos dolognak tekinteniük, mivel nem határozza meg az ember sorsát, sem a jövőjét, és még kevésbé határozza meg az ember által választott utat. A családodtól örökölt identitás csak a saját érzéseidet és észleléseidet tudja meghatározni, amikor mások között vagy. Függetlenül attól, hogy a családodtól örökölt identitás olyasmi, amit megvetsz, vagy dicsekvésre érdemes, azt nem döntheti el, hogy képes leszel-e elindulni az igazságra való törekvés útján. Amikor tehát az igazságra való törekvésről van szó, nem számít, miféle identitást vagy társadalmi státuszt örökölsz a családodtól. Még ha az örökölt identitásod miatt felsőbbrendűnek és megbecsültnek is érzed magad, az szóra sem érdemes. Vagy ha szégyenérzettel, a kisebbrendűség érzésével és alacsony önbecsüléssel tölt is el, az nem fogja befolyásolni az igazságra való törekvésedet. Vajon nem így van? (De.) A legkevésbé sem fogja befolyásolni az igazságra való törekvésedet, és a teremtett lényi identitásodra sem lesz hatással Isten előtt. Épp ellenkezőleg: mindegy milyen identitást és társadalmi státuszt örökölsz a családodtól – Isten szempontjából mindenkinek ugyanolyan lehetősége van a megmenekülésre, és mindenki azonos státusszal és identitással teljesíti a kötelességét és törekszik az igazságra. A családodtól örökölt identitásod – akár tiszteletreméltó, akár szégyenletes – nem határozza meg az emberi mivoltodat, sem az utat, amelyen jársz. Ha azonban túl nagy jelentőséget tulajdonítasz neki, valamint életed és léted lényeges részének tekinted, akkor szorosan ragaszkodni fogsz hozzá, sosem engeded el, és büszkélkedsz vele. Ha a családodtól örökölt identitásod nemes, akkor egyfajta tőkének fogod tekinteni, míg, ha a családodtól örökölt identitás alacsonyrendű, szégyenteljes dolognak tekinted majd. Nem számít, hogy a családodtól örökölt identitás nemes, dicső vagy szégyenletes, az csak a te személyes felfogásod, és mindössze annak eredménye, hogy romlott emberi mivoltod szemszögéből nézed a kérdést. Ez csak a te saját érzésed, észlelésed és felfogásod, ami nem áll összhangban az igazsággal és semmi köze az igazsághoz. Nem jelent tőkét az igazságra való törekvésedhez, és természetesen nem is akadályozza az igazságra való törekvésedet. Ha nemes és magas a társadalmi státuszod, az nem jelent tőkét az üdvösségedhez. Ha a társadalmi státuszod alacsony és szerény, az nem jelenti azt, hogy akadály az igazságra való törekvésedben, arról nem is beszélve, hogy az üdvösségre való törekvésed akadálya lenne. Bár egy család környezete és háttere, életminősége és létfeltételei mind Isten elrendeléséből erednek, ezeknek semmi közük egy ember valódi identitásához Isten előtt. Függetlenül attól, hogy milyen családból származik, illetve, hogy a családi háttere illusztris vagy alsóbbrendű, Isten szemében mindenki teremtett lény. Még ha a családod háttere illusztris, a te identitásod és státuszod pedig nemes, akkor is egy teremtett lény vagy. Hasonlóképp, ha a családod alacsony státuszú és mások lenéznek téged, Isten szemében akkor is egy hétköznapi teremtett lény vagy, nincs benned semmi különös. A különböző családi hátterek különböző környezeteket biztosítanak az emberek számára, amelyben felnőnek, a különböző családi létkörnyezetek pedig különböző nézőpontokat adnak az emberek számára az anyagi dolgok, a világ és az élet kezeléséhez. Az ember akár jómódú, akár nélkülöz az életben, illetve akár előnyösek, akár nem a családi körülményei, az csak különböző tapasztalat különböző emberek számára. Mindent összevetve, azoknak, akik szegények, és akik családjának szerény az életszínvonala, mélyebb tapasztalatuk van az életről, miközben a gazdagok és azok számára, akik családja különösen kiváltságos, nehezebb elérni ezt, igaz? (Igen.) Nem számít, milyen családi környezetben nőttél fel, és nem számít, milyen identitást és társadalmi státuszt szereztél abból a családi környezetből: amikor Isten elé járulsz, amikor Isten teremtett lényként elismer és elfogad, Isten szemében ugyanolyan vagy, mint más emberek, egyenlő vagy más emberekkel, nincs benned semmi különös, Isten pedig ugyanazokat a módszereket és ugyanazokat a normákat alkalmazza a veled szemben támasztott követelményeiben. Ha azt mondod, hogy különleges társadalmi státusszal bírsz, akkor Isten előtt figyelmen kívül kell hagynod ezt a „különlegességet”; ha azt mondod, alacsonyrendű a társadalmi státuszod, akkor ezt az „alacsonyrendűséget” is figyelmen kívül kell hagynod. Isten előtt mindegyikőtöknek el kell szakadnia a családjától örökölt identitástól, el kell engednie azt, el kell fogadnia az Isten által neki adott identitást teremtett lényként, és magáévá kell tennie ezt az identitást a teremtett lényi kötelessége teljesítése során. Ha jó családból származol és nemes a státuszod, nincs mivel dicsekedj, és semmivel sem vagy nemesebb bárki másnál. Miért van ez? Amíg teremtett emberi lény vagy, Isten szemében tele vagy romlott beállítottságokkal, és egyike vagy azoknak, akiket Isten meg akar menteni. Hasonlóképp, ha a családodtól örökölt identitás alacsony és szerény, akkor is el kell fogadnod az Isten által neked adott teremtett lényi identitást, és teremtett lényként kell Isten elé járulnod, hogy elfogadd az Ő üdvösségét. Talán azt mondod, hogy a családod társadalmi státusza alacsony és a te identitásod is alacsonyrendű; az emberek lenéznek. Isten azt mondja, hogy ez nem számít. Isten előtt ma többé nem olyan személyként jelensz meg, akinek az identitását a családja adta. Az aktuális identitásod egy teremtett lényé, és amit el kell fogadnod, azok Isten követelményei veled szemben. Isten senkivel szemben nem mutat részrehajlást. Nem nézi a családi hátteredet, sem az identitásodat, ugyanis az Ő szemében ugyanolyan vagy, mint mindenki más. A Sátán megrontott, a romlott emberi faj tagja vagy, és Isten előtt teremtett lény vagy, így hát egyike vagy azoknak, akiket Isten meg akar menteni. Nem számít, hogy magasrangú tisztviselők vagy dúsgazdag szülők leszármazottja vagy-e, hogy kiváltságos fiatalember vagy hercegnő vagy-e, illetve, hogy kisgazdák vagy valamilyen hétköznapi ember gyermeke vagy-e. Ezek a dolgok nem fontosak, és Isten egyiket sem nézi. Amit ugyanis Isten meg akar menteni, az te – mint ember – vagy. A romlott beállítottságodat akarja megváltoztatni, nem az identitásodat. A romlott beállítottságodat nem az identitásod határozza meg, az értékedet sem az identitásod határozza meg, és a romlott beállítottságod nem a családodból ered. Isten nem azért akar megmenteni, mert a te státuszod alacsony, és különösen nem azért, mert a státuszod előkelő. Ehelyett Isten az Ő terve és irányítása miatt választott ki téged, azért, mert a Sátán megrontott és a romlott emberi faj tagja vagy. Isten előtt nem számít, milyen identitást örökölsz a családodtól, épp olyan vagy, mint mindenki más. Mind az emberi faj tagjai vagytok, akiket a Sátán megrontott, és romlott a beállítottságotok. Nincs bennetek semmi különleges. Hát nem így van? (De.) Ezért aztán, amikor legközelebb azt mondja valaki a közeledben, hogy egykor megyei elöljáró vagy tartományi kormányzó volt, illetve valaki azt mondja, hogy az ősei uralkodók voltak, vagy azt, hogy a kongresszus tagja volt, esetleg indult az elnökválasztáson, illetve valaki azt mondja, hogy egy nagyvállalat elnöke, illetve egy állami tulajdonú vállalat főnöke volt – mi olyan csodálatos ebben? Vajon fontos az, hogy egykor felsővezető vagy parancsnok voltál? Ez a világ és ez a társadalom nagy jelentőséget tulajdonít az emberek identitásának és társadalmi státuszának, és eldönti, hogyan kell kezelni téged az identitásod és a társadalmi státuszod alapján. Most azonban Isten házában vagy, és Isten nem fog máshogyan nézni rád azért, mert annyira ragyogó voltál a múltban, vagy azért, mert egykor annyira ragyogó és dicső identitással bírtál. Különösen most, hogy az igazságra való törekvést követeli tőled, van bármi értelme a képesítéseddel, társadalmi státuszoddal és érdemeiddel dicsekedni? (Nem, nincs.) Ostobaság lenne ezt tenni? (Igen.) Az ostoba emberek szokták ezeket a dolgokat arra használni, hogy másokkal összemérjék magukat. Van néhány új hívő is, akiknek kicsi az érettsége és nem értik az igazságot, és akik gyakran használják ezeket a társadalomból és családból eredő dolgokat arra, hogy összehasonlítsák magukat másokkal. Azok, akiknek van némi alapja és értettsége az Istenbe vetett hitükben, általában nem tennék ezt és nem is beszélnének efféle dolgokról. Az ember családi identitásának és társadalmi helyzetének tőkeként való használata nem áll összhangban az igazsággal.

Most, hogy már sokat beszéltem róla, érted, amit a családodtól örökölt identitásról mondtam? (Igen.) Mondj Nekem valamit róla. (Istenem, mondok róla valamit. Az emberek gyakorta különös jelentőséget tulajdonítanak a családnak, amelybe születtek, valamint családjuk identitásának és társadalmi státuszának. Az alacsony társadalmi státuszú családba született emberek hajlamosak azt gondolni, hogy valamilyen módon alacsonyabb rendűek másoknál. Úgy érzik, hogy nagyon szerény származásúak, és nem járhatnak emelt fővel a társadalomban, ezért azon akarnak igyekezni, hogy javítsanak társadalmi státuszukon; azok, akik viszonylag magas rangú és státuszú családba születnek, általában meglehetősen arrogánsak és önhittek, szeretnek felvágni, és velük született felsőbbrendűségi érzésük van. Valójában azonban az emberek társadalmi státusza nem a legfontosabb dolog, mivel Isten előtt az emberek identitása és státusza azonos – mindannyian teremtett lények. Egy ember identitása és státusza nem határozhatja meg, hogy tud-e törekedni az igazságra, tudja-e gyakorolni az igazságot vagy megmenthető-e, ezért az ember nem korlátozhatja magát az identitása és a státusza miatt.) Nagyon jó. Azok, akik nem törekednek az igazságra, sokat foglalkoznak az emberek identitásával és társadalmi státuszával, így hát bizonyos különleges körülmények között efféle dolgokat mondanak: „Ismered ezt meg ezt a gyülekezetünkben – a családja jómódú!” A szemük felragyog, amikor a „jómódú” szót kimondják, jelezve szélsőségesen irigy és féltékeny mentalitásukat. Oly régóta nő bennük az irigység, hogy eléri azt a pontot, ahol a nyálukat csorgatják az ilyen emberek után, és ezt mondják: „Ó, ismered őket ott, az ő apja magasrangú tisztviselő, az övé pedig megyei bíró, az övé polgármester, annak az apja pedig titkár az egyik kormányhivatalban!” Amikor azt látják, hogy valaki szép ruhákat visel, vagy valakit, aki jól öltözik, illetve akiben van egy kis elegancia vagy éleslátás, vagy aki különösen jó minőségű dolgokat használ, irigykednek, és ezt gondolják: „gazdag a családja, biztosan felveti őket a pénz”, és a csodálat meg az irigység emészti őket. Amikor erről vagy arról beszélnek, aki valamelyik vállalat főnöke, őket jobban érdekli az illető identitása, mint magát az illetőt. Folyton az illető munkájáról beszélnek, akkor is, ha az illető maga sosem hozza fel, és még erre az illetőre is szavaznak, amikor a gyülekezetvezető választására kerül sor. Különös érzéseket táplálnak azok iránt, akik társadalmi státusza magasabb az övékénél, és különös figyelmet tartanak fenn számukra. Folyton megpróbálnak dörgölőzni ezekhez az emberekhez, közel kerülni hozzájuk és hízelegni nekik, miközben önmagukat gyűlölik, és ezt gondolják: „Az én apám miért nem tisztviselő? Miért ebbe a családba születtem? Miért nem tudok semmi jót mondani a családomról? Azok a családok, amelyekbe ők születtek, mind tisztviselők vagy tehetős üzletemberek családjai, miközben az én családomnak semmije sincs. A testvéreim mind hétköznapi emberek, kisgazdák, akik földet művelnek és mind a társadalom alacsonyabb rétegéhez tartoznak. A szüleimről pedig minél kevesebbet beszélünk, annál jobb– ők még csak nem is tanultak. Micsoda szégyen!” Amint valaki a szüleit említi, kitérnek, és azt mondják: „Ne hozzuk fel ezt a témát, beszéljünk valami másról. Beszéljünk erről meg erről a gyülekezetünkben. Nézzük meg a vezetői pozíciót, amelyet betölt, ő tudja, hogyan kell vezetőnek lenni. Évtizedek óta ezt csinálja, senki sem léphetne a helyébe. Az a fickó vezetésre született. Bárcsak rólunk is ugyanezt lehetne elmondani. Az pedig, hogy most hisz Istenben, áldás az áldásra. Igazán áldott ember, mert már megvan mindene, amit csak akarhat az ember a társadalomban, és most, hogy eljött Isten házába, a királyságba is beléphet, és gyönyörű rendeltetési helye lehet.” Azt hiszik, hogy ha egy tisztviselő jön Isten házába, neki kell lennie a gyülekezet vezetőjének, és gyönyörű rendeltetési helye kell legyen. Ki dönt erről? Övék az utolsó szó? (Nem.) Ez nyilvánvalóan olyasmi, amit a nem hívők mondanak. Ha látnak valakit, akinek van egy kis képessége és veleszületett tehetsége, aki jól öltözik és élvezi a jó dolgokat az életben, aki szép autót vezet és nagy házban él, akkor folyamatosan ahhoz az illetőhöz társulnak, hízelegnek neki és keresik a kegyeit. Aztán vannak mások, akik úgy érzik, hogy magas a társadalmi státuszuk és pozíciójuk. Amikor ők Isten házába jönnek, mindig különleges privilégiumokat követelnek, parancsokat kiáltanak a testvéreiknek, szolgaként kezelik őket, mert annyira hozzászoktak a tisztviselők életviteléhez. Az ilyen emberek vajon azt gondolják, hogy a testvéreik az alárendeltjeik? Amikor eljön a gyülekezetvezető választásának ideje, majd nem őket választják, dühösek lesznek és ezt mondják: „Én többé nem hiszek, Isten háza nem igazságos, nem ad esélyt az embereknek, Isten háza lenézi az embereket!” Hozzászoktak, hogy odakinn a világban tisztviselők, és azt gondolják, hogy igazi főnyeremények, így hát amikor Isten házába jönnek, mindig megpróbálnak dirigálni, mindenben átvenni a vezetést, különleges privilégiumokat követelnek, és úgy kezelik Isten házát, ahogyan a világot és a társadalmat. Talán valaki egy tisztviselő felesége a világban, de akkor is azt akarja, hogy egy tisztviselő feleségeként kezeljék, amikor Isten házába jön, és azt akarja, hogy az emberek hízelegjenek neki és kövessék őt, amerre csak jár. Ha az összejövetelek során a testvérek elhanyagolják az üdvözlését, dühös lesz és nem jön többé az összejövetelekre, mivel úgy érzi, az emberek nem veszik komolyan őt, és értelmetlen hinni Istenben. Hát nem észszerűtlen ez? (De igen.) Nem számít, miféle különleges identitásod van a társadalomban, amikor Isten házába jössz, elveszíted a különleges identitásodat. Isten és az igazság előtt az emberek csak egyetlen identitással rendelkeznek, ami a teremtett lény identitása. Odakinn a világban lehetsz akár kormányhivatalnok vagy hivatalnokfeleség, lehetsz a társadalmi elit tagja vagy aktakukac, lehetsz tábornok vagy katona, Isten házában csak egyetlen identitásod van, ami a teremtett lény identitása. Nincs benned semmi különleges, úgyhogy ne keress különleges kiváltságokat, és ne kényszerítsd az embereket, hogy imádjanak. Aztán vannak mások, akik különleges keresztény családból származnak, vagy olyanból, amely nemzedékek óta hisz az Úrban. Az anyjukat talán szemináriumban képezték, az apjuk pedig lelkész. A vallásos közösség különösen jól fogadja őket, és a hívők köréjük gyűlnek. Miután elfogadják Isten munkájának e szakaszát, még mindig úgy érzik, hogy ugyanazzal az identitással bírnak, mint korábban, de álomvilágban élnek! Ideje, hogy abbahagyják az álmodozást és felébredjenek. Nem számít, hogy lelkész vagy vezető vagy-e, amikor Isten házába jössz, meg kell értened Isten házának szabályait, és meg kell tanulnod változtatni az identitásodon. Ez az első dolog, amit tenned kell. Nem valami magas rangú hivatalnok vagy, sem valami aktakukac, nem vagy gazdag üzletember, sem szegény és nincstelen. Amikor Isten házába jössz, csak egy identitással rendelkezel, mégpedig azzal, amit Isten adott neked – a teremtett lény identitásával. Mit kell tenniük a teremtett lényeknek? Nem szabad a családod történetével kérkedned, sem a családodtól örökölt társadalmi státusszal, sem pedig a felsőbbrendű társadalmi státuszodat arra használni, hogy ámokfutást rendezz Isten házában és különleges privilégiumokat hajhássz, és biztosan nem szabad a társadalomban felhalmozott tapasztalatodat, illetve a társadalmi státuszod adta felsőbbrendűségi érzést arra használni, hogy szuverén uralkodóként viselkedj Isten házában és dirigálj. Ehelyett jól kell végezned a teremtett lényi kötelességedet Isten házában, megfelelő módon kell viselkedned, nem szabad emlegetned a családi hátteredet, nem szabad bármiféle felsőbbrendűségi érzést hordoznod magadban, ahogyan kisebbrendűségi komplexusod sem kell legyen; nem kell sem kisebbrendűnek, sem felsőbbrendűnek érezned magad. Röviden, engedelmesen jól kell tenned azt, amit egy teremtett lénynek tennie kell, és jól kell végezned a kötelességet, amelyet egy teremtett lénynek végeznie kell. Egyesek azt kérdik: „Tehát ez azt jelenti, hogy fékeznem kell magam, és ne keltsek feltűnést?” Nem, nem kell fékezned magad, és a feltűnést sem kell kerülnöd, nem kell szolgalelkűnek lenned, és semmiképpen nem kell fellengzősen viselkedned. Nem kell próbálnod kitűnni, nem kell megjátszanod magad, és nem kell engedményeket tenned, csak hogy mindenkit boldoggá tegyél. Isten méltányosan bánik az emberekkel és igazságos módon, mert Isten az igazság. Isten sok szót mondott az embereknek és sok követelést támasztott, és végső soron azt kívánja tőled, hogy megfelelően végezd teremtett lényi kötelességedet, és rendesen tegyél meg mindent, amit egy teremtett lénynek meg kell tennie. Ami azt illeti, hogyan kezeled az emberek családjuktól örökölt identitásának kérdését, ebben is kötelességed az embereket és a dolgokat Isten szavai alapján szemlélni, valamint azok alapján viselkedni és cselekedni, az igazságot tekintve mércédnek, ahelyett, hogy a családodtól kapott felsőbbrendűséggel kérkednél. És természetesen, ha hátrányos helyzetű családból érkezel, nem kell szókimondónak lenned és mindenkinek megnyílnod arról, hogy milyen rossz is az. Mások talán azt kérdik: „Vajon Isten háza megköveteli, hogy »ne kérdezzük egy hőstől, honnan jött«?” Ez a szólás vajon az igazság? (Nem.) Ez a szólás nem az igazság, úgyhogy semmit sem kell e szólás alapján mérlegelned, és az Isten által veled szemben támasztott követelmények betartására vonatkozó mérceként sem kell használnod. Ami a családodtól örökölt identitást illeti, Isten azt kívánja tőled, hogy végezd a kötelességedet. Isten előtt az egyetlen identitásod a teremtett lény identitása, tehát el kell engedned azokat a dolgokat, amelyek hatással lehetnek arra, hogy jó teremtett lény legyél, illetve akadályozhatnak abban. A szívedben nem szabad teret engedned ezeknek a dolgoknak, sem túlzott jelentőséget nem szabad tulajdonítanod nekik. Akár a külsőségek, akár a hozzáállás tekintetében, el kell engedned a családodtól örökölt sajátos identitást. Mit gondolsz erről? Megvalósítható? (Igen.) Talán tiszteletreméltó identitást örököltél a családodtól, vagy az is lehet, hogy a családi háttered árnyékot vet az identitásodra. Bárhogyan is van, remélem, hogy megszabadulsz ettől, komolyan veszed ezt a dolgot, majd ezután, amikor sajátos helyzetekkel találkozol, és ezek a dolgok hatással lesznek a kötelességed teljesítésére, befolyásolják azt, hogy miként bánsz az emberekkel, valamint hatással lesznek a dolgok kezelését illető helyes alapelveidre és azon alapelveidre, amelyek szerint másokkal kijössz, remélem, hogy nem fog befolyásolni a családodtól örökölt identitás, és mindenkit és mindent helyesen kezelsz. Mondjuk például, hogy van a gyülekezetben valaki, aki folyton felületes a kötelességében, és állandóan bomlaszt. Hogyan kellene bánnod vele? Töprengsz ezen, arra gondolva: „Meg kell metszenem őt, mert ha nem metszem meg, az hatással lesz a gyülekezet munkájára.” Így aztán nekilátsz, hogy megmetszd. Ő azonban nem adja be a derekát, és kifogások tömkelegével áll elő. Nem tartasz tőle, ezért folytatod a közösségvállalást és a megmetszését. Ő így szól: „Tudod te, hogy ki vagyok?” Te így válaszolsz: „Mit számít az nekem, hogy te ki vagy?” Ő ezt mondja: „Az én férjem a te férjed főnöke. Ha most megnehezíted a dolgomat, a férjed bajban lesz.” Te így válaszolsz: „Ez Isten házának munkája. Ha nem végzed jól, és továbbra is bomlasztó leszel, felmentelek a kötelességed alól.” Erre ő így szól: „Mindenesetre elmondtam neked, mi lesz. Döntsd el magad, mit kell tenni!” Mit ért az alatt, hogy „döntsd el magad”? Azt mondja neked, hogy ha el merészeled küldeni őt, kirúgatja a férjedet. Ezen a ponton így gondolkodsz: „Ez a nő erős támogatást élvez, nem csoda, hogy folyton ilyen arrogánsan beszél.” Így aztán hangvételt váltasz, és ezt mondod: „Nos, ezúttal elengedem, de legközelebb nem fogom! Nem akartam semmit azzal, amit mondtam, mindez a gyülekezet munkáját szolgálja. Mindannyian testvérek vagyunk, akik hiszünk Istenben, mindannyian egy család vagyunk. Gondolj bele, én vagyok a gyülekezetvezető, hogy tehetném meg, hogy ne vállaljak felelősséget érte? Ha nem vállalnék felelősséget, nem választottatok volna meg, nemde?” Megpróbálod elsimítani a dolgokat. Vannak e mögött bármilyen alapelvek? A szíved mélyén lévő védőfal összeomlott, nem mersz ragaszkodni az alapelvekhez, és megadod magad. Hát nem erről van szó? (De igen.) Így végül hagyod, hogy megússza. Szégyelled, hogy az identitásod nem oly nemes, mint az övé, és hogy az ő társadalmi státusza magasabb a tiédnél, ezért úgy érzed, hogy kötelességed hagyni, hogy irányítson, és engedelmeskedsz neki. Bár mindketten hisztek Istenben, mégis hagyod, hogy megzsaroljon. Ha nem tudsz megszabadulni a társadalmi státusz rád gyakorolt befolyásától, nem leszel képes fenntartani az alapelveket, nem leszel képes gyakorolni az igazságot, és nem leszel hű Isten előtt. Ha nem vagy hűséges Istenhez, vajon Isten elfogad téged? Bízik majd benned Isten? Továbbra is fontos munkát bíz majd rád? Az Ő számára megbízhatatlan személy leszel, mert a kritikus ponton elárultad Isten házának érdekeit a saját érdekeid védelme érdekében. A kritikus pillanatban megijedtél a társadalomtól és a Sátántól érkező gonosz erőktől, ami miatt elárultad Isten házának érdekeit, és nem tudtál szilárdam megállni a bizonyságtételedben. Ez súlyos vétek, és annak jele, hogy szégyent hoztál Istenre. Miért van ez? Azért, mert amikor ezt tetted, elárultad teremtett lényi identitásodat, és megszegted azt az alapelvet, miszerint tedd, amit egy teremtett lénynek tennie kell. Az ügy kezelésében megengedted magadnak, hogy a társadalmi státuszod és a társadalmi identitásod befolyásoljon. Ha bármely problémával szembesülve nem tudod elengedni a családodtól örökölt identitás teremtette negatív hatásokat, akkor előfordulhat, hogy váratlan tettekkel reagálsz ezekre a problémákra. Ezek a dolgok egyfelől arra késztetnek majd, hogy megsértsd az igazságot, másfelől pedig teljes tanácstalanságba sodornak, és nem tudod, milyen döntéseket hozz. Ez könnyedén vétkezéshez és megbánáshoz vezet, így aztán Isten előtt szennyes leszel, és megbízhatatlan embernek tekintenek, aki megsértette az alapelvet, amelyet Isten az emberiség tudtára ad – vagyis, hogy jól végezd a kötelességedet teremtett lényként, és tegyél úgy, ahogyan egy teremtett lénynek tennie kell. Gondolj bele: ez a dolog kissé triviális, de a maga súlyosságában nagyon is jelentős, nem igaz? (De igen.)

Az imént a családodtól örökölt identitás elengedéséről beszéltem. Könnyű ezt megtenni? (Igen, könnyű megtenni.) Könnyű megtenni? Milyen körülmények között lesz hatással rád és zavar meg téged ez a dolog? Ha nincs helyes és tiszta megértésed erről a kérdésről, egy bizonyos típusú környezetben befolyásolni fog, és hatással lesz arra a képességedre, hogy jól végezd a kötelességedet, valamint befolyásolni fogja a dolgok kezelésére vonatkozó módszereidet és a kimeneteleket. Ezért, amikor a családtól örökölt identitásról van szó, helyesen kell kezelned azt, és nem szabad, hogy befolyásoljon vagy irányítson, hanem rendszerint az Isten által az embereknek adott módszerek szerint kell szemlélned az embereket és a dolgokat, valamint viselkedned és cselekedned. Ily módon azzal a hozzáállással és azokkal az alapelvekkel fogsz rendelkezni, amelyekkel egy elfogadható teremtett lénynek rendelkeznie kell ebben a tekintetben. A továbbiakban a család által rád gyakorolt kondicionáló hatások elengedéséről fogunk beszélgetni. Ebben a társadalomban az emberek alapelveit a világ kezeléséhez, élet- és létmódjaikat, sőt a vallást és a hitet illető hozzáállásaikat és elképzeléseiket, valamint az emberekre és a dolgokra irányuló különféle elképzeléseiket és nézeteiket – ezeket mind – szükségszerűen a család kondicionálja. Mielőtt az emberek eljutnak az igazság megértéséig – nem számít, hány évesek, milyen neműek, illetve milyen foglalkozást űznek vagy milyen a hozzáállásuk mindenhez (legyen az szélsőséges vagy racionális) – röviden, az emberek gondolatait és nézeteit, valamint a dolgokhoz való hozzáállásukat mindenféle dologban nagyban befolyásolja a család. Vagyis a család egyénre gyakorolt különféle kondicionáló hatásai nagymértékben meghatározzák az illető hozzáállását a dolgokhoz, valamint azt a módszert, ahogyan azokat kezeli, ahogyan a létszemléletét is, sőt, még a hitére is hatással vannak. Mivel a család ily jelentősen kondicionálja és befolyásolja az embereket, a család elkerülhetetlenül gyökerét képezi azoknak a módszereknek és alapelveknek, amelyek szerint az emberek a dolgokat kezelik, a létszemléletük és a hitről alkotott nézeteik mellett. Mivel a családi otthon maga nem az a hely, ahol az igazság fakad, és nem is az igazság forrása, gyakorlatilag egyetlen motiváló erő, illetve cél létezik, amely arra készteti a családodat, hogy bármilyen eszmét, nézőpontot vagy létmódot beléd ültessen – mégpedig, hogy a te érdekeidet szolgálja. Ezek a te érdekeidet szolgáló dolgok, bárhonnan származnak is – legyenek azok a szüleid, a nagyszüleid vagy az őseid –, röviden fogalmazva mind azt célozzák, hogy képessé tegyenek arra, hogy megvédd a saját érdekeidet a társadalomban és mások körében, hogy megakadályozzák, hogy megfélemlítsenek, és képessé tegyenek kötetlenebb és diplomatikusabb módon élni az emberek között, úgy, hogy az a lehető legnagyobb mértékben óvja a saját érdekeidet. A családodtól kapott kondicionálás célja, hogy megvédjen téged, hogy elkerüld, hogy megfélemlítsenek vagy megaláztatást szenvedj, és hogy olyasvalakivé tegyen, aki felsőbbrendű, még ha ez mások megfélemlítésével vagy bántásával jár is, mindaddig, amíg neked nem esik bántódásod. Ez néhány ama legfontosabb dolgok közül, amelyeket a családod ültet beléd, és egyúttal a beléd ültetett összes eszme mögött rejlő lényeg és fő cél. Vajon nem ez a helyzet? (De igen.) Ha belegondolsz a családod által beléd ültetett összes dolog céljába és lényegébe, van ott bármi, ami összhangban áll az igazsággal? Még ha ezek a dolgok egyeznek is az erkölccsel vagy az emberiség legitim jogaival és érdekeivel, van-e bármi közük az igazsághoz? Ezek vajon az igazság? (Nem.) Teljes bizonyossággal elmondható, hogy ezek határozottan nem az igazság. Mindegy mennyire pozitívak, jogszerűek, humánusak és erkölcsösek a családod által beléd ültetett dolgok, ezek nem az igazság, nem is tudják képviselni az igazságot, és természetesen nem léphetnek az igazság helyébe. Ezért amikor a család témájára kerül sor, ezek a dolgok egy másik olyan aspekust jelentenek, amelyeket az embereknek el kell engedniük. Pontosan mi ez az aspektus? A család által rád gyakorolt kondicionáló hatások – ez a második aspektus, amelyet el kell engedned, amikor a család témájáról van szó. Mivel a család által rád gyakorolt kondicionáló hatásokat tárgyaljuk, elsőként beszéljünk arról, hogy pontosan mik ezek a kondicionáló hatások. Ha az emberek jóról és rosszról alkotott fogalma szerint különböztetjük meg őket, akkor némelyek viszonylag helyesek, pozitívak, szalonképesek és nyíltan lehet beszélni róluk, míg némelyek viszonylag önzők, megvetendők, aljasak, viszonylag negatívak, és semmi több. Mindenesetre ezek a családtól eredő kondicionáló hatások olyanok, mint egy védőruha-réteg, amely együttesen védi az ember testi érdekeit, megőrzi a méltóságát mások körében és megakadályozza, hogy megfélemlítsék. Talán nem így van? (De igen.) Beszéljünk hát arról, hogy milyen kondicionáló hatásokat gyakorol rád a családod. Például, amikor a család vénjei gyakran mondják neked, hogy „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”, azzal azt akarják elérni, hogy jelentőséget tulajdoníts annak, hogy jó hírneved legyen, büszke életet élj, és ne tegyél olyasmit, ami szégyent hoz rád. Nos, vajon pozitív vagy negatív irányba tereli az embereket ez a szólás? El tud vezetni az igazsághoz? El tud vezetni az igazság megértéséhez? (Nem, nem tud.) Teljes bizonyossággal mondhatod: „Nem, nem tud!” Gondolj bele: Isten azt mondja, hogy az emberek viselkedjenek becsületes emberekként. Amikor vétkeztél vagy valami rosszat, illetve olyasmit tettél, ami lázad Isten ellen és szembemegy az igazsággal, be kell ismerned a hibádat, megértést kell nyerned önmagadról, és folyamatosan boncolgatnod kell magad, hogy valódi bűnbánatot érj el, és ezek után Isten szavaival összhangban cselekedj. Ha tehát az emberek becsületes emberekként viselkednek, az vajon ütközik azzal a szólással, miszerint „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”? (Igen.) Hogyan ütközik? A szólásnak, hogy „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”, az a célja, hogy arra késztesse az embereket, hogy jelentőséget tulajdonítsanak a ragyogó és színes oldaluk megélésének és annak, hogy több olyan dolgot tegyenek, amitől jól festenek – ahelyett, hogy rossz vagy becstelen dolgokat tennének vagy lelepleznék a rút oldalukat –, illetve, hogy megakadályozza őket abban, hogy büszkeség és méltóság nélkül éljenek. Az ember a jó hírneve, a büszkeség és a becsület kedvéért nem hordhat össze mindenfélét magáról, arról nem is beszélve, hogy a sötét oldaláról és a szégyenteljes aspektusairól beszéljen másoknak, hiszen az embernek büszkeséggel és méltósággal kell élnie. Ahhoz, hogy méltósága legyen, az embernek jó hírnévre van szüksége, a jó hírnévhez pedig színlelnie kell, és jelmezt kell öltenie. Vajon ez nem áll ellentétben a becsületes emberként való viselkedéssel? (De igen.) Amikor becsületes emberként viselkedsz, az, amit teszel, szöges ellentétben áll a szólással, miszerint „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”. Ha becsületes emberként akarsz viselkedni, ne tulajdoníts jelentőséget a büszkeségnek; az ember büszkesége fabatkát sem ér. Az igazsággal szembesülve az embernek le kell lepleznie magát, nem pedig színlelnie vagy hamis képet festenie. Az ember fel kell tárja Istennek a valódi gondolatait, az általa elkövetett hibákat, az igazságalapelveket sértő aspektusokat és így tovább, és a testvéreinek is fel kell fednie ezeket a dolgokat. Nem arról van szó, hogy az ember a hírneve kedvéért éljen, hanem inkább azért, hogy becsületes emberként viselkedjen, az igazságra való törekvés kedvéért éljen, azért éljen, hogy valódi teremtett lény legyen, valamint azért, hogy eleget tegyen Istennek és megmeneküljön. Ha azonban nem érted ezt az igazságot és nem érted Isten szándékait, jellemzően a családod által beléd ültetett dolgok dominálnak. Tehát, amikor valami rosszat teszel, leplezed azt és színlelsz, arra gondolván: „Nem beszélhetek erről, és azt sem engedem, hogy bárki más, aki tud róla, bármit is mondjon. Ha bármelyikőtök mond bármit, nem hagyom, hogy egykönnyen megússza. A hírnevem az első. Az élet mit sem ér, ha nem a hírnévért élünk, az ugyanis minden másnál fontosabb. Ha az ember elveszíti a jó hírnevét, az összes méltóságát elveszíti. Tehát nem mondhatod el úgy, ahogy van, színlelned kell, el kell fedned a dolgokat, különben elveszíted a jó hírnevedet és a méltóságodat, az életed pedig értéktelenné válik. Ha senki sem tisztel, akkor csak értéktelen, olcsó szemét vagy.” Azzal, hogy így gyakorolsz, vajon lehetséges becsületes emberként viselkedned? Lehetséges, hogy teljesen nyílt légy és boncolgasd magad? (Nem, nem az.) Azzal, hogy így teszel, nyilvánvalóan ahhoz a szóláshoz tartod magad, miszerint „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg” – amit a családod ültetett beléd. Ha azonban elengeded ezt a szólást annak érdekében, hogy az igazságra törekedj és gyakorold az igazságot, akkor az megszűnik hatással lenni rád, és nem lesz többé a mottód, sem az alapelved a dolgok végzéséhez, hanem amit teszel, az pontosan az ellentéte lesz annak a szólásnak, hogy „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”. Nem a hírnevedért, és nem is a méltóságodért fogsz élni, hanem az igazságra való törekvés és annak kedvéért, hogy becsületes emberként viselkedj, valamint, hogy igyekezz eleget tenni Istennek és valódi teremtett lényként élni. Ha ehhez az alapelvhez tartod magad, akkor elengedted a családod által rád gyakorolt kondicionáló hatásokat.

A család nem csupán egy-két szólással kondicionálja az embereket, hanem egy egész sereg jól ismert idézettel és aforizmával. Gyakran emlegetik például a családod idősebb tagjai és a szüleid azt a szólást, hogy „Ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”? (Igen.) Azt mondják neked, hogy: „Az embereknek a hírnevükért kell élniük. Az emberek semmi másra nem törekszenek az életük során, csak hogy jó hírnevet szerezzenek mások körében és jó benyomást keltsenek. Bárhová is mész, légy nagylelkűbb a köszöntésekben, a kedveskedésben és a dicséretekben, és mondj több kedves szót. Ne sértsd meg az embereket, hanem tegyél több jót és kedves cselekedetet.” Ez a család által gyakorolt konkrét kondicionáló hatás bizonyos befolyással van az emberek viselkedésére és magatartásuk alapelveire, azzal az szükségszerű következménnyel, hogy nagy jelentőséget tulajdonítanak a hírnévnek és a nyereségnek. Vagyis, nagy jelentőséget tulajdonítanak a saját hírnevüknek, tekintélyüknek, az általuk az emberek elméjében keltett benyomásnak, valamint annak, hogy mások megbecsüljenek mindent, amit tesznek, illetve minden általuk kifejezett véleményt. Azzal, hogy nagy jelentőséget tulajdonítasz a hírnévnek és a nyereségnek, akaratlanul is kevés jelentőséget tulajdonítasz annak, hogy az általad végrehajtott kötelesség vajon összhangban áll-e az igazsággal és az alapelvekkel, hogy eleget teszel-e Istennek vagy sem, valamint, hogy megfelelően végzed-e a kötelességedet. Kevésbé fontosként és alacsonyabb prioritásúként tekintesz ezekre a dolgokra, miközben a családod által beléd ültetett szólás, miszerint „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”, rendkívül fontossá válik számodra. Arra késztet, hogy szentelj nagy figyelmet annak, hogy az éned minden egyes részlete milyennek tűnik az emberek fejében. Egyesek különösen odafigyelnek arra, hogy mások valójában mit gondolnak róluk a hátuk mögött, olyannyira, hogy falakon keresztül hallgatóznak, félig nyitott ajtókon keresztül figyelnek, sőt, még arra is vetnek egy lopott pillantást, hogy mások mit írnak róluk. Amint valaki a nevüket említi, erre gondolnak: „Sietnem kell, és meg kell hallgatnom, mit mondanak rólam, és hogy vajon jó véleménnyel vannak-e rólam. Ó, jaj, azt mondták, hogy lusta vagyok és szeretek finom ételeket enni. Így hát meg kell változnom, a jövőben nem lehetek lusta, szorgalmasnak kell lennem.” Miután egy ideig szorgosak voltak, ezt gondolják magukban: „Figyeltem, hogy vajon mindenki azt mondja-e, hogy lusta vagyok, és úgy tűnik, hogy mostanában senki sem mondta ezt.” Ennek ellenére továbbra is nyugtalanok, így aztán az őket körülvevőkkel folytatott beszélgetésekben lazán megemlítik, mondván: „Kicsit lusta vagyok.” Mások pedig így válaszolnak: „Nem vagy lusta, most sokkal szorgalmasabb vagy, mint amilyen egykor voltál.” Ekkor azonnal megnyugszanak, nagyon örülnek és megvigasztalódnak. „Látod, mindenkinek megváltozott a véleménye rólam. Úgy tűnik, mindenki észrevette a fejlődést a viselkedésemben.” Mindaz, amit teszel, nem az igazság gyakorlásáért történik, nem annak érdekében, hogy eleget tegyél Istennek, hanem a saját hírneved miatt. Ily módon ténylegesen mivé lett minden, amit teszel? Ténylegesen vallásos cselekedetté lett. Mivé lett a lényeged? Egy farizeus archetípusává váltál. Mivé lett az utad? Az antikrisztusok útjává lett. Isten így definiálja ezt. Tehát mindannak a lényege, amit teszel, szennyezetté vált, többé nem ugyanaz; nem gyakorlod az igazságot és nem törekszel rá, hanem helyette hírnévre és nyereségre törekszel. Végső soron, ami Istent illeti, a kötelességed végrehajtása – egyszóval – elégtelen. Miért van ez? Azért, mert csak a saját hírnevednek szenteled magad, nem pedig annak, amit Isten rád bízott, sem pedig a teremtett lényi kötelességednek. Mit érzel a szívedben, amikor Isten ilyen meghatározással áll elő? Hogy az Istenbe vetett hited ennyi éven át hiábavaló volt? Azt jelenti ez tehát, hogy egyáltalán nem törekedtél az igazságra? Nem törekedtél az igazságra, hanem helyette a saját hírnevednek szenteltél különös figyelmet, ennek a gyökerében pedig a családodtól eredő kondicionáló hatások állnak. Melyik a legdominánsabb szólás, amellyel kondicionáltak? A szólás, miszerint „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”, mély gyökeret vert a szívedben és a mottóddá vált. Fiatal korod óta befolyásol és kondicionál ez a szólás, és még miután felnőttél, akkor is gyakran ismételgeted ezt a szólást, hogy befolyásold családod következő nemzedékét és a körülötted lévő embereket. Ami pedig természetesen még súlyosabb, az az, hogy a viselkedésed, valamint a dolgok kezelésének módszereként és alapelveként, sőt azon célként és irányként fogadtad el, amelyre az életben törekszel. A célod és az irányod hibás, így aztán a végeredmény is bizonyosan negatív lesz. Mert mindannak a lényege, amit teszel, kizárólag a hírnevedet és kizárólag azt szolgálja, hogy a gyakorlatba ültesd a szólást, miszerint „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”. Nem törekszel az igazságra, és ezt még te magad sem tudod. Szerinted nincs semmi baj ezzel a szólással, mert hát nem a hírnevükért kellene élniük az embereknek? Ahogy a közismert szólás mondja: „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”. Ez a szólás igen pozitívnak és helyénvalónak tűnik, így öntudatlanul elfogadod annak kondicionáló hatását, és pozitív dolognak tekinted. Ha egyszer pozitív dolognak tekinted ezt a szólást, akkor tudtodon kívül törekszel rá és a gyakorlatba ülteted. Ugyanakkor tudtodon kívül és zavarodottan félreértelmezed, mintha az igazság és az igazság kritériuma lenne. Ha az igazság kritériumaként tekinted, többé nem figyelsz oda arra, amit Isten mond, és nem is érted azt. Vakon ezt a mottót ülteted a gyakorlatba, hogy „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”, és azzal összhangban cselekszel; amit pedig végül ebből nyersz, az a jó hírnév. Elnyerted, amit el akartál nyerni, ezzel azonban megsértetted és elhagytad az igazságot, és elveszítetted az esélyt, hogy megmenekülj. Tekintve, hogy ez a végeredmény, el kell engedned és el kell hagynod azt az eszmét, mely szerint „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét” – amit a családod ültetett beléd. Ez nem olyasmi, amihez ragaszkodnod kellene, és nem is olyan szólás vagy eszme, amelynek a gyakorlatba ültetésére egy életen át tartó erőfeszítést és energiát kellene fordítanod. Ez az eszme és nézet, amelyet beléd nevelnek és amivel kondicionálnak, téves, ezért el kell engedned. Nemcsak azért kell elengedned, mert ez nem az igazság, hanem azért is, mert tévútra, majd végül a pusztulásodhoz vezet – a következmények tehát igen súlyosak. Számodra ez nem csupán egy egyszerű szólás, hanem rák – az embereket megrontó eszköz és módszer. Mivel Isten szavaiban, az emberekkel szemben támasztott összes követelménye között Isten sohasem kérte arra az embereket, hogy a jó hírnevet hajszolják, vagy hogy tekintélyre törekedjenek, illetve, hogy jó benyomást tegyenek az emberekre, hogy elnyerjék az emberek elismerését, vagy hogy helyeseljenek nekik az emberek, és arra sem kényszerítette az embereket soha, hogy a hírnévért, vagy azért éljenek, hogy jó hírnevet hagyjanak hátra. Isten csak azt akarja az emberektől, hogy jól végezzék a kötelességüket, alávessék magukat Neki és az igazságnak. Ezért aztán ami téged illet, ez a szólás egyfajta kondicionálás a családodtól, amelyet el kell engedned.

Van egy másik kondicionáló hatás, amelyet a családod gyakorol rád. Például, amikor a szülők vagy az öregek bátorítanak, gyakran mondják, hogy „nagy szenvedést kell elviselned azért, hogy a csúcsra juss”. Azzal, hogy ezt mondják, az a céljuk, hogy megtanítsanak arra, hogy elviseld a szenvedést, hogy szorgalmas és kitartó legyél, és ne félj a szenvedéstől, bármit is csinálsz, mert csak azok juthatnak a csúcsra, akik elviselik a szenvedést, ellenállnak a nehézségeknek, keményen dolgoznak és harcos szellemmel bírnak. Mit jelent a „csúcsra jutni”? Azt jelenti, hogy nem félemlítenek meg, nem néznek le és nem különböztetnek meg; azt jelenti, hogy nagy tekintéllyel és magas státusszal rendelkezel az emberek között, hatalmadban áll beszélni és meghallgatást nyerni, valamint döntéseket hozni; azt jelenti, hogy jobban és magasabb életszínvonalon élhetsz mások között, valamint az emberek felnéznek rád, csodálnak és irigyelnek. Lényegében azt jelenti, hogy a teljes emberi faj felsőbb körébe tartozol. Mit jelent a „felsőbb kör”? Azt jelenti, hogy sokan hevernek a lábaidnál, és semmiféle rossz bánásmódot nem kell elviselned tőlük – ezt jelenti a „csúcsra jutni”. Annak érdekében, hogy a csúcsra juss, „nagy szenvedést kell elviselned”, ami azt jelenti, hogy képesnek kell lenned elviselni olyan szenvedést, amelyet mások nem tudnak. Mielőtt tehát a csúcsra juthatsz, képesnek kell lenned elviselni az emberek lenéző pillantásait, gúnyos mosolyát, szarkazmusát, rágalmazását, valamint mások meg nem értését, sőt akár megvetését is, és így tovább. A fizikai szenvedés mellett képesnek kell lenned elviselni a közvélemény szarkazmusát és gúnyolódását. Csak akkor emelkedhetsz ki az emberek közül, és szerezhetsz helyet magadnak a társadalomban, ha megtanulsz ilyen ember lenni. E szólás célja alárendelt helyett győztessé tenni az embereket, mert alárendeltnek lenni igen nehéz – el kell viselned a rossz bánásmódot, haszontalannak érzed magad, és sem méltóságod, sem tekintélyed nincs. Ez szintén a családod által rád gyakorolt kondicionáló hatás, azzal a céllal, hogy az érdekeidet szolgálja. A családod azért teszi ezt, hogy neked ne kelljen elviselned, hogy mások rosszul bánjanak veled, és hogy legyen hírneved és hatalmad, jókat egyél és érezd jól magad, és hogy bárhová is mész, senki ne merjen megfélemlíteni, te pedig zsarnokként viselkedhess és dirigálhass, és mindenki hajbókoljon neked. Egyfelől a saját hasznodért teszed, hogy igyekszel mások fölé emelkedni, másfelől pedig azért, hogy emeld a család társadalmi státuszát, és tisztelettel adózz az őseidnek, hogy a szüleid és a családtagjaid szintén profitáljanak abból, hogy kapcsolatban állnak veled, és ne szenvedjenek el rossz bánásmódot. Ha nagy szenvedést viseltél, majd a csúcsra jutottál azzal, hogy magasrangú tisztviselő lettél, akinek szép autója és fényűző háza van, és emberek hada zsong körülötte, a családod hasonlóképp élvezi majd annak hasznát, hogy kapcsolatban áll veled, és a családtagjaid is szép autókat vezethetnek, finomakat ehetnek, és nagyvilági életet élhetnek. Ha akarod, a legdrágább csemegéket eheted, és oda mehetsz, ahová csak tetszik, és mindenki a rendelkezésedre áll, és azt tehetsz, amit akarsz, és makacsul és arrogánsan élhetsz, anélkül, hogy tartózkodnod kellene a feltűnéstől, vagy szégyenkezve kellene élned, és azt tehetsz, amit csak akarsz, még ha az a törvény felett áll is, és merészen és vakmerően élhetsz – ez a családod célja azzal, hogy így kondicionál: meg akarja akadályozni, hogy sérelem érjen, és el akarja érni, hogy a csúcsra juss. Magyarán fogalmazva, az a célja, hogy olyasvalakivé tegyen, aki másokat vezet, irányít másokat és parancsol másoknak, és olyasvalakivé alakítson, aki csak megfélemlíteni képes másokat, de ő maga soha nem áll a másik oldalon, valamint olyasvalakivé tegyen, aki a csúcsra jut, nem pedig olyan ember, akit vezetnek. Vajon nem erről van szó? (De igen.) Vajon a hasznodra válik ez a családodtól érkező kondicionáló hatás? (Nem.) Miért mondod, hogy nem válik a hasznodra? Ha minden család így nevelné a következő nemzedéket, az vajon növelné a társadalmi konfliktust, és még versengőbbé és igazságtalanabbá tenné a társadalmat? Mindenki mások felett akarna állni, és senki nem akarna a társadalom alján helyet foglalni, sem hétköznapi ember lenni. Mindegyikük az az ember akarna lenni, aki irányít és megfélemlít másokat. Úgy gondolod, hogy a társadalom akkor is jó lenne, ha ez lenne a helyzet? A társadalom nyilvánvalóan nem pozitív irányba fordulna, és ez csak erősítené a társadalmi konfliktusokat, növelné a versengést az emberek között, és súlyosbítaná az emberek közötti vitákat. Vegyük például az iskolát. A diákok megpróbálnak egymás fölébe kerekedni azzal, hogy nagy erőfeszítést fordítanak a tanulásra, amikor senki sincs a közelükben, amikor azonban találkoznak, azt mondják: „Ó, megint nem tanultam a múlt hétvégén. Helyette elmentem egy remek helyre, és egész nap szórakoztam. Te hová mentél?” Más valaki pedig beleszól: „Átaludtam az egész hétvégét, és én sem tanultam.” Valójában pedig mindketten igen jól tudják, hogy a másik az egész hétvégén kimerülésig tanult, de egyik sem vallja be, hogy tanult és nagy erőfeszítést tett bele, amikor senki sem látta, mert mindenki a csúcsra akar jutni, és nem akarja, hogy bárki más fölébe kerekedjen. Azt mondják, nem tanultak, mert nem akarják, hogy mások tudják, hogy valójában tanultak. Mi haszna az efféle hazugságnak? A saját érdekedben tanulsz, nem másokért. Ha már ilyen fiatal korban tudsz hazudni, vajon képes vagy a helyes úton járni, miután belépsz a társadalomba? (Nem.) A társadalomba való belépés maga után vonja a személyes érdekeket, a pénzt és a státuszt, így aztán a verseny csak hevesebbé válik. Az embereket semmi sem állítaná meg, és minden rendelkezésükre álló eszközt felhasználnának céljaik elérése érdekében. Bármit hajlandóak és képesek lennének megtenni céljuk eléréséért, minden áron, még akkor is, ha megaláztatást kell elviselniük, hogy eljussanak odáig. Ha a dolgok így folytatódnának, vajon hogyan alakulhatna jól a társadalom? Ha mindenki ezt tenné, hogyan alakulhatna jól az emberi faj (sorsa)? (Sehogyan.) A mindenféle helytelen társadalmi szokás és gonosz irányzatok gyökere a család által az emberekre gyakorolt kondicionálásból ered. Mit követel tehát Isten ebben a tekintetben? Vajon azt követeli Isten az emberektől, hogy jussanak a csúcsra, és ne legyenek középszerűek, evilágiak, jelentéktelenek és hétköznapiak, hanem legyenek nagyszerűek, híresek és magasztosak? Vajon ezt követeli Isten az emberektől? (Nem.) Igen világos, hogy a családod által beléd ültetett szólás – „nagy szenvedést kell elviselned azért, hogy a csúcsra juss” – nem pozitív irányba vezet, és persze az igazághoz sincs semmi köze. A családod célja azzal, hogy a szenvedés elviselésére késztessen, a legkevésbé sem ártatlan, cselszövésen alapszik, és így megvetendő és alattomos. Isten azért kényszeríti szenvedés elviselésére az embereket, mert korrupt a beállítottságuk. Ha az emberek meg akarnak tisztulni romlott beállítottságaiktól, szenvedést kell átélniük – ez objektív tény. Ezenfelül Isten azt követeli az emberektől, hogy viseljenek szenvedést: ez az, amit egy teremtett lénynek tennie kell, és az is, amit egy normális személynek el kell viselnie, valamint az a hozzáállás, amellyel egy normális embernek rendelkeznie kell. Isten ugyanakkor nem követeli meg, hogy a csúcsra juss. Csak annyit követel, hogy légy hétköznapi, normális ember, aki érti az igazságot, meghallgatja az Ő szavait, aláveti magát Neki, és ez minden. Isten soha nem követeli, hogy lepd meg Őt, vagy bármi világrengetőt tegyél, és arra sincs szüksége, hogy híresség vagy nagyság legyél. Csak azt igényli, hogy hétköznapi, normális és valós ember legyél, és nem számít, mennyi szenvedést tudsz elviselni, vagy hogy egyáltalán el tudod-e viselni a szenvedést, ha végül képes vagy félni Istent és kerülni a rosszat, akkor ez a legjobb ember, aki lehetsz. Isten nem azt akarja, hogy a csúcsra juss, hanem hogy igazi teremtett lény legyél, olyan ember, aki képes végrehajtani egy teremtett lény kötelességét. Ez az ember jelentéktelen és hétköznapi valaki, akinek normális az emberi mivolta, van lelkiismerete és értelme, nem pedig olyasvalaki, aki magasztos vagy nagyszerű a hitetlenek és a romlott emberek szemében. Korábban sokat beszélgettünk erről az aspektusról, most tehát nem vitatjuk tovább. Ez a szólás, mely szerint „nagy szenvedést kell elviselned azért, hogy a csúcsra juss”, egyértelműen olyasmi, amit el kell engedned. Pontosan mi az, amit el kell engedned? Az az irány, amelynek követésére a családod kondicionált. Vagyis, a törekvésed irányán kell változtatnod. Ne tegyél semmit csak azért, hogy a csúcsra juss, kiemelkedj a tömegből és nevezetes legyél, vagy mások csodáljanak. Ehelyett el kell engedned ezeket a szándékokat, célokat és indítékokat, és mindent gyakorlatias módon kell tenned, hogy igazi teremtett lény legyél. Mit értek „gyakorlatias mód” alatt? A legelemibb alapelv az, hogy mindent az Isten által az embereknek tanított módokkal és alapelvekkel összhangban tegyél. Tegyük fel, hogy az, amit teszel, nem bűvöl el és nem nyűgöz le mindenkit, sőt, még csak nem is dicséri és értékeli senki. Ha ez azonban olyasmi, amit tenned kell, akkor ki kell tartanod és folytatnod kell, úgy kezelve azt, mint a kötelességet, amelyet egy teremtett lénynek végre kell hajtania. Ha ezt megteszed, elfogadható teremtett lény leszel Isten szemében – ez ilyen egyszerű. Amin változtatnod kell, az a viselkedésedet és az életszemléletedet illető törekvésed.

A család más módokon is kondicionál és befolyásol téged, például azzal a szólással, hogy „a harmónia kincs; a türelem drágakő”. A családtagok gyakran tanítanak arra, hogy „légy kedves és ne vitatkozz másokkal és ne szerezz ellenségeket, mert ha túl sok ellenséget szerzel, képtelen leszel megvetni a lábad a társadalomban, ha pedig túl sokan vannak, akik gyűlölnek és vadásznak rád, akkor nem leszel biztonságban a társadalomban. Mindig fenyegetett leszel, és az aljas emberek mindig veszélyeztetni és akadályozni fogják a túlélésedet, a státuszodat, a családodat, a személyes biztonságodat, sőt, még a szakmabeli előléptetésed kilátásait is. Tehát meg kell tanulnod, hogy »a harmónia kincs; a türelem drágakő«. Légy kedves mindenkihez, ne tedd tönkre a jó kapcsolatokat, ne mondj semmit, amit később nem tudsz visszavonni, kerüld az emberek büszkeségének megsértését, és ne leplezd le a hiányosságaikat. Kerüld, illetve ne mondj többé olyasmiket, amit az emberek nem akarnak hallani. Csak bókolj, mert sosem árt bókolni valakinek. Meg kell tanulnod türelmet mutatni és kompromisszumot kötni nagy és kis ügyekben egyaránt, mert »kompromisszummal könnyebb megoldani a konfliktusokat«.” Gondolj bele, a családod egyszerre két eszmét és szemléletet olt beléd. Egyrészről azt mondja, hogy kedvesnek kell lenned másokhoz; másrészről azt igényli, hogy légy türelmes, ne szólj közbe, és ha mondanivalód van, akkor tégy lakatot a szádra, amíg haza nem érsz, és aztán mondd el a családodnak. Vagy, ennél is jobb, ha még a családodnak sem mondod el, mert a falnak is füle van – ha a titok egyszer kiszivárog, a dolgok nem alakulnak majd jól számodra. Ahhoz, hogy megvessék a lábukat és túléljenek ebben a társadalomban, az embereknek meg kell tanulniuk egy dolgot, nevezetesen: legyenek köntörfalazók. Köznyelvi kifejezéssel élve, simlisnek és ravasznak kell lenned. Nem mondhatod ki csak úgy, amit gondolsz. Ha belevágsz, és kimondod, amit gondolsz, azt buta viselkedésnek nevezik, nem pedig okosnak. Egyesek vakmerők, akik kimondják, amit csak akarnak. Képzelj el egy fickót, aki ezt teszi, és végül megsérti a főnökét. A főnök ezután megnehezíti az életét, visszavonja a prémiumát, és folyton azt keresi, hol köthet bele. Végül nem bír tovább megmaradni a munkahelyén. Ha otthagyja az állását, nem lesz más módja, hogy megéljen. Ha azonban nem mond fel, nem tehet mást, mint hogy elvisel egy olyan munkahelyet, amelyet nem bír tovább. Minek nevezzük azt, amikor két tűz közé kerülsz? „Megrekedésnek”, szorult helyzetnek. A családja azután leszidja az illetőt, mondván: „Megérdemled, hogy rosszul bánjanak veled, emlékezned kellett volna rá, hogy »a harmónia kincs; a türelem drágakő«! Megérdemled, amiért vakmerő voltál, és jártattad a szádat! Mondtuk, hogy légy diplomatikus, és alaposan gondold át, mit mondasz, de te nem akartad, neked menni kellett, és egyenesnek lenni. Azt hitted, ilyen könnyű kekeckedni a főnököddel? Azt hitted, ilyen könnyű túlélni a társadalomban? Te mindig úgy tartod, hogy egyszerűen csak egyenes vagy. Nos, most le kell aratnod a fájdalmas következményeket. Legyen ez egy lecke számodra! A jövőben jól teszed, ha emlékszel a szólásra, miszerint a »a harmónia kincs; a türelem drágakő«”! Miután megtanulta a leckét, emlékszik rá, gondolván: „A szüleimnek igazuk volt, hogy neveltek. Ez egy éleslátó kis élettapasztalat, valódi bölcsesség – többé nem hagyhatom figyelmen kívül. Magamat sodrom veszélybe, ha semmibe veszem az idősebbeket, úgyhogy a jövőben emlékezni fogok rá.” Miután hinni kezd Istenben és csatlakozik Isten házához, még mindig emlékszik erre a szólásra, hogy „a harmónia kincs; a türelem drágakő”, így aztán mindig üdvözli a testvéreket, amikor találkozik velük, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy szépen beszéljen velük. A vezető így szól: „Már egy ideje vezető vagyok, de nincs elegendő munkatapasztalatom.” Így ő egy bókot vet közbe: „Remek munkát végzel. Ha nem vezetnél minket, úgy éreznénk, nincs hová fordulnunk.” Valaki más ezt mondja: „Megértettem önmagam, és azt hiszem, elég csalárd vagyok.” Ezért ő így felel: „Nem vagy csalárd, igazán becsületes vagy, én vagyok az, aki csalárd.” Valaki más egy csúnya megjegyzést tesz neki, ő pedig ezt gondolja magában: „Nem kell félni az efféle csúnya megjegyzésektől, sokkal rosszabbat is el tudok viselni. Nem számít, mennyire csúffá válnak a megjegyzéseid, majd egyszerűen úgy teszek, mintha nem hallottam volna őket, és továbbra is bókolok neked, megpróbálok mindent megtenni, hogy a kegyeidbe férkőzzek, mert sosem árt bókolni neked.” Amikor valaki arra kéri a beszélgetés során, hogy mondja el a véleményét vagy nyíljon meg, nem beszél őszintén, és mindenki előtt fenntartja ezt a vidám és derűs látszatot. Valaki megkérdezi: „Hogy lehet, hogy te mindig ilyen vidám és derűs vagy? Te tényleg egy mosolygó tigris vagy?” Ő pedig ezt gondolja magában: „Évek óta mosolygó tigris vagyok, és mindez idő alatt sosem használtak ki, így ez lett az elsődleges alapelvem, mely szerint a világot kezelem.” Vajon nem olyan ő, mint egy síkos kő? (De igen.) Egyesek sok éve sodródnak így a társadalomban, és azután is így folytatják, hogy Isten házába jönnek. Soha nem szólnak egyetlen őszinte szót sem, sosem beszélnek szívből, és nem beszélnek az önmagukról alkotott megértésükről. Még akkor sem beszélnek nyíltan, amikor egy testvér kitárja a szívét előttük, és senki sem tudja megfejteni, mi jár valójában a fejükben. Soha nem fedik fel, mit gondolnak és milyen nézeteik vannak, igen jó viszonyt tartanak fenn mindenkivel, és nem tudod, miféle emberek vagy milyen személyiségtípusok valójában, illetve, hogy ténylegesen mit gondolnak másokról. Ha valaki megkérdezi tőlük, hogy milyen ember ez és ez, azt válaszolják, hogy az illető több mint tíz éve hívő, és rendben van. Bárkiről is kérdezed őket, azt fogják válaszolni, hogy az illető rendben van vagy egész jó. Ha valaki megkérdezi tőlük, hogy észrevettek-e bármi hiányosságot vagy hibát az illetőben, így válaszolnak: „Még egyet sem találtam, a jövőben majd jobban figyelek.” Mélyen belül azonban erre gondolnak: „Arra kérsz, hogy sértsem meg azt az embert, amit egész biztosan nem fogok megtenni! Ha elmondom neked az igazat, ő pedig megtudja, hát nem válik majd az ellenségemmé? A családom régóta mondja, hogy ne szerezzek ellenségeket, és én nem feledkeztem meg a szavaikról. Azt hiszed, ostoba vagyok? Azt hiszed, megfeledkeznék a családomtól kapott nevelésről és kondicionálásról csak azért, mert te közöltél két mondatot az igazságból? Ez nem fog megtörténni! Ez a két szólás – »a harmónia kincs; a türelem drágakő« és »kompromisszummal könnyebb megoldani a konfliktusokat« – még sosem hagyott cserben, és ezek az én talizmánjaim. Senki hibáiról nem beszélek, és ha valaki provokál, türelmet tanúsítok iránta. Nem láttad a homlokomra írva ezt a jelet? Ez a »türelem« kínai írásjele, amelyet a szív írásjele feletti kés írásjegye alkot. Aki csúf megjegyzéseket tesz, annak türelmet mutatok. Aki megmetsz engem, annak türelmet mutatok. A célom az, hogy mindenkivel jó viszonyban maradjak, hogy ezen a szinten tartsam a kapcsolatokat. Ne ragaszkodj elvekhez, ne légy oly ostoba, ne légy rugalmatlan, meg kell tanulnod a körülmények szerint engedni! Mit gondolsz, miért élnek oly sokáig a teknősök? Azért, mert valahányszor nehezen mennek a dolgok, elbújnak a páncéljuk alatt, nem így van? Ily módon meg tudják védeni magukat és évezredekig élhetnek. Így kell hosszú életet élni, és így kell kezelni a világot.” Az ilyen emberektől nem hallasz semmi igazat és eredetit, a valódi nézőpontjaik és a viselkedésük alapja pedig sosem tárul fel. Csak a szívükben gondolkodnak és elmélkednek ezekről a dolgokról, de senki más nem tud róluk. Az ilyen ember látszólag mindenkivel kedves, jóindulatúnak tűnik, senkit sem bánt meg és senkinek sem árt. Valójában azonban köntörfalazó és síkos kő. Az efféle embert mindig szeretik néhányan a gyülekezetben, mert sosem vét nagy hibát, sosem árulja el magát, és a gyülekezetvezetők, valamint a testvérek értékelése szerint mindenkivel jól kijön. A kötelességét illetően langyos, csak azt teszi, amit kérnek tőle. Különösen engedelmes és jólnevelt, sosem bánt meg másokat a beszélgetés során, vagy amikor ügyeket intéz, és sosem használ ki senkit tisztességtelenül. Soha nem mond rosszat másokról, és sosem ítélkezik az emberek háta mögött. Ugyanakkor senki sem tudja, hogy vajon őszinte-e a kötelessége végzésében, és senki sem tudja, mit gondol másokról, vagy milyen véleménnyel van róluk. Alapos gondolkodás után még érzed is, hogy az ilyen ember tényleg egy kicsit furcsa, és nehéz kifürkészni, valamint, hogy ha megtartod őt, az bajhoz vezethet. Mit kellene tenned? Nehéz döntés, nem igaz? Amikor a kötelességét teszi, láthatod, amint végzi a dolgát, ám sosem törődik azokkal az alapelvekkel, amelyeket Isten háza közölt vele. Úgy csinálja a dolgokat, ahogyan neki tetszik, rutinszerűen, majd annyiban hagyva, és csupán azon igyekszik, hogy semmilyen nagy hibát ne kövessen el. Következésképp nem tudsz hibát találni benne, sem hiányosságokat nem fedezhetsz fel. Tökéletesen végzi a dolgokat, de vajon belül mit gondol? Vajon akarja végezni a kötelességét? Ha nem lennének a gyülekezet adminisztratív rendeletei, illetve a gyülekezetvezető vagy a testvérek nem felügyelnék, vajon társulna ez az ember gonosz emberekkel? Tenne rossz dolgokat és elkövetne gonoszságokat a gonosz emberekkel együtt? Nagyon is lehetséges és képes rá, de még nem tette meg. Az ilyen ember a legbajosabb fajta, és a síkos kő, valamint a ravasz vén róka archetípusa. Senkire sem neheztel. Ha valaki olyasmit mond, ami megbántja, vagy feltár egy romlott beállítottságot, ami sérti a méltóságát, mire gondol? „Türelmet fogok mutatni, nem veszem rossz néven, de eljön a nap, amikor bolondot csinálsz majd magadból!” Amikor pedig tényleg foglalkoznak ezzel az emberrel, vagy bolondot csinál magából, titokban kineveti. Könnyedén kigúnyol másokat, vezetőket és Isten házát, de önmagát nem csúfolja. Egyszerűen nem tudja, hogy neki magának milyen problémái vagy hibái vannak. Az ilyen emberek óvatosak, nehogy feltárjanak bármi olyasmit, ami megbánthat másokat, vagy olyasmit, ami lehetővé teszi mások számára, hogy átlássanak rajtuk, noha a szívükben ezekre a dolgokra gondolnak. Míg, ha olyan dolgokról van szó, amelyek elkábíthatnak vagy megtéveszthetnek félrevezethetnek másokat, szabadon kifejezik őket, és hagyják, hogy az emberek lássák. Az ilyen emberek a legalattomosabbak és nehéz foglalkozni velük. Hogyan viszonyul tehát Isten háza az ilyen emberekhez? Használd őket, ha használhatók, és takarítsd el őket, ha nem azok – ez az alapelv. Miért van ez? Azért, mert az ilyen embereknek nem az a sorsa, hogy az igazságra törekedjenek. Ők nem hívők, akik kigúnyolják Isten házát, a testvéreket és a vezetőket, amikor a dolgok rosszra fordulnak. Milyen szerepet játszanak? A Sátán és az ördögök szerepét? (Igen.) Amikor türelmet mutatnak a testvéreik iránt, az sem valódi toleranciát, sem valódi szeretetet nem jelent. Azért teszik, hogy magukat védjék, és elkerüljék, hogy ellenséget vagy veszélyt vonzzanak az útjukba. Nem azért viselik el a testvéreiket, hogy megvédjék őket, és nem is szeretetből teszik, és még kevésbé azért, mert az igazságra törekszenek és az igazságalapelvekkel összhangban gyakorolnak. Az ő hozzáállásuk teljes egészében a sodródásra és mások félrevezetésére összpontosít. Az ilyen emberek köntörfalazók és síkos kövek. Nem szeretik az igazságot és nem törekszenek rá, hanem csak sodródnak. Világos, hogy a kondicionálás, amelyet az ilyen emberek a családjuktól kapnak, nagyban befolyásolja azokat a módszereket, amelyek szerint viselkednek és kezelik a dolgokat. Természetesen azt is el kell mondanunk, hogy a világ kezelésének e módszerei és alapelvei elválaszthatatlanok az emberi mivoltuk lényegétől. Ezenfelül a családjuktól származó kondicionáló hatások csak arra szolgálnak, hogy tetteiket még hangsúlyosabbá és konkrétabbá tegyék, és még teljesebben feltárják természetlényegüket. Ezért amikor a jó és rossz sarkalatos kérdéseivel szembesülnek, valamint olyan ügyekben, amelyek hatással vannak Isten házának érdekeire, ha az ilyen emberek képesek néhány megfelelő döntést hozni, és elengedni a szívükben dédelgetett, világi ügyekre vonatkozó filozófiákat, mint hogy „a harmónia kincs; a türelem drágakő” – azért, hogy fenntartsák Isten házának érdekeit, csökkentsék vétkeiket és enyhítsék gonosz tetteiket Isten előtt –, az vajon hogyan válik a javukra? Az a legkevesebb, hogy amikor a jövőben Isten meghatározza az egyes emberek sorsát, ez enyhíti a büntetésüket és mérsékli Isten fenyítését. Az ilyen embereknek nincs vesztenivalójuk, ha így gyakorolnak, nem igaz? Ha arra kényszerítik őket, hogy teljességgel engedjék el a világi ügyekre vonatkozó filozófiáikat, az nem lesz könnyű számukra, mert ez magában foglalja az emberi mivoltuk lényegét, és ezek a síkos kövek és köntörfalazók egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Nem oly egyszerű és könnyű számukra elengedni a családjuk által beléjük ültetett sátáni filozófiákat, mert – még ha félre is tesszük ezeket a családjuktól érkező kondicionáló hatásokat – ők maguk megszállott hívői a sátáni filozófiáknak, és kedvelik a világ kezelésére vonatkozó eme megközelítést, amely egy nagyon individuális, szubjektív megközelítés. Ha azonban az ilyen emberek okosak – ha elengednek néhány ilyen gyakorlatot, hogy megfelelően védelmezzék Isten házának érdekeit, mindaddig, amíg a saját érdekeik nem kerülnek veszélybe és nem sérülnek –, akkor az valójában jó dolog számukra, ugyanis legalább könnyíthet a bűntudatukon, enyhítheti Isten fenyítését, sőt akár fordíthat is a kockán, úgy, hogy a fenyítés helyett Isten megjutalmazza őket és emlékezik rájuk. Milyen csodálatos lenne ez! Hát nem lenne jó dolog? (De igen.) Ezzel zárjuk a beszélgetésünket erről az aspektusról.

Hogyan máshogy kondicionált még a családod? A szüleid például gyakran mondják neked: „Ha nagy a szád és elhamarkodottan beszélsz, az előbb-utóbb bajba sodor! Emlékezned kell arra, hogy »Aki sokat beszél, sokat téved«! Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ha túl sokat beszélsz, a végén biztosan mondasz valami olyat, amivel megbántasz másokat. Bármi is legyen az alkalom, ne beszélj elhamarkodottan – előbb nézd meg, mások mit mondanak, mielőtt bármit szólnál. Ha a többséggel tartasz, rendben leszel. Ha azonban mindig megpróbálsz kitűnni, és állandóan elhamarkodottan szólsz, s anélkül tárod fel a nézőpontodat, hogy tudnád, mit gondol a főnököd, a vezetőd és körülötted mindenki, majd kiderül, hogy a főnököd vagy a vezetőd nem ugyanúgy gondolkodik, akkor megnehezítik majd a dolgodat. Származhat ebből bármi jó? Ostoba gyermek, a jövőben óvatosnak kell lenned. Aki sokat beszél, sokat téved. Csak emlékezz erre, és ne beszélj elhamarkodottan! A szánk evésre és légzésre szolgál, arra, hogy hízelegj a feletteseidnek és próbálj mások kedvére tenni, nem pedig arra, hogy megmondd az igazat. Bölcsen kell megválogatnod a szavaidat, trükköket és módszereket kell alkalmaznod, és használnod kell az eszedet. Még mielőtt a szavak kicsúsznának a szádon, nyeld vissza és gondold át őket újra meg újra, megvárva a megfelelő időt, mielőtt kimondod. Annak, amit ténylegesen mondasz, a helyzettől is függenie kell. Ha elkezded megosztani a véleményedet, de aztán észreveszed, hogy az emberek nem veszik jó néven, illetve a reakciójuk nem túl jó, állj meg azonnal és gondold végig, hogyan mondd úgy, hogy mindenki elégedett legyen, mielőtt folytatnád. Egy okos kölyök ezt tenné. Ha így teszel, elkerülöd a bajt, és mindenki kedvelni fog. Ha pedig mindenki kedvel, az vajon nem fog a javadra válni? Nem fog az több lehetőséget teremteni számodra a jövőben?” A családod nem csak azzal kondicionál, hogy megmondja neked, hogyan szerezz jó hírnevet, hogyan juss a csúcsra, és hogyan vesd meg szilárdan a lábad a többiek között, hanem azt is megmondja, hogy hogyan tévessz meg másokat a külsőségekkel, és ne mondd meg az igazat, és még kevésbé árassz ki mindent, ami a fejedben van. Egyesek, akik pórul jártak, miután megmondták az igazat, visszaemlékeznek arra, amikor a családjuk azt a szólást mondta nekik, hogy „aki sokat beszél, sokat téved”, és levonják a tanulságot. Aztán egyre inkább hajlandóvá válnak gyakorolni ezt a szólást, és a mottójukká teszik. Mások nem jártak pórul, de buzgón elfogadják családjuk kondicionálását e tekintetben, és folyamatosan a gyakorlatba ültetik ezt a szólást, bármely alkalomból. Minél inkább a gyakorlatba ültetik, annál inkább úgy érzik, hogy „a szüleim és a nagyszüleim olyan jók hozzám, teljesen őszinték irántam, és a legjobbat akarják nekem. Olyan szerencsés vagyok, hogy elmondták nekem ezt a szólást, miszerint »aki sokat beszél, sokat téved«. Különben oly sokszor pórul jártam volna a nagy szám miatt, és olyan sokan megnehezítették volna a dolgomat, megvető pillantásokat vetettek volna rám vagy kinevettek és gúnyoltak volna. Ez a szólás olyan hasznos és előnyös!” Igen sok kézzelfogható előnyre tesznek szert e szólás gyakorlatba ültetésével. Amikor aztán Isten elé jönnek, természetesen akkor is azt gondolják, hogy ez a szólás egy igen hasznos és előnyös dolog. Amikor egy testvér nyíltan közösséget vállal a személyes állapotáról, romlottságáról, illetve a tapasztalatáról és tudásáról, ők is közösséget akarnak vállalni, becsületes és nyílt emberként, és ők is őszintén akarnak beszélni arról, hogy mit gondolnak vagy tudnak a szívükben, hogy ideiglenesen könnyítsenek lelkiállapotukon, melyet oly sok éve elfojtottak, illetve, hogy bizonyos fokú szabadságot és feloldást nyerjenek. Amint azonban felidézik, hogy a szüleik mit sulykolnak folyamatosan beléjük, vagyis, hogy „»aki sokat beszél, sokat téved«, ne beszélj elhamarkodottan, inkább hallgass, mint beszélj, és tanulj meg odafigyelni másokra”, lenyelik, amit mondani akartak. Amikor mindenki más befejezi a beszédet, ők semmit sem mondanak, hanem ezt gondolják magukban: „Ez remek, még jó, hogy ezúttal nem szóltam semmit, hiszen ha egyszer elmondtam volna a véleményemet, talán mindenki véleményt formált volna rólam, és talán elveszítettem volna valamit. Nagyszerű nem mondani semmit – ily módon talán mindenki azt fogja gondolni, hogy becsületes vagyok, és nem vagyok oly csalárd, hanem csak egy természeténél fogva szűkszavú személy, és ezért nem olyasvalaki, aki mesterkedik, illetve aki oly romlott, és főleg nem olyasvalaki, akinek elképzelései vannak Istenről, hanem olyan ember, aki egyszerű és nyitott. Nem rossz dolog, ha az emberek így gondolnak rám, miért kellene hát mondanom bármit is? Valójában látom némi eredményét annak, hogy ehhez a szóláshoz tartom magam, miszerint »aki sokat beszél, sokat téved«, úgyhogy továbbra is így teszek.” Kellemes, kielégítő érzést kelt bennük az, hogy tartják magukat ehhez a szóláshoz, így aztán hallgatnak egyszer-kétszer, és így megy ez addig, amíg egy napon, amikor már annyi szó felgyülemlett bennük és meg akarnak nyílni a testvéreiknek, ám úgy érzik, hogy a szájukon pecsét van és lekötött zár, és egyetlen mondat sem jön ki belőlük. Mivel a testvéreiknek nem tudják elmondani, úgy döntenek, hogy helyette megpróbálnak Istenhez beszélni, ezért letérdelnek Elé, és így szólnak: „Istenem, mondanom kell valamit Neked. Én…” Ám, bár a szívükben átgondolták, nem tudják, hogyan mondják el, nem tudják kifejezni, olyan, mintha egészen megnémultak volna. Nem tudják, hogyan válasszák ki a megfelelő szavakat, sőt még azt sem, hogyan fűzzenek össze egy mondatot. A sok éven át felgyülemlett érzések miatt teljesen elfojtva érzik magukat, úgy érzik, hogy sötét és hitvány életet élnek, és amikor elhatározzák, hogy elmondják Istennek, mi van a szívükben és kipakolják az érzéseiket, nem találják a szavakat és nem tudják, hol kezdjék, illetve hogyan mondják. Hát nem nyomorultak? (De igen, azok.) Akkor miért nincs semmi mondanivalójuk Istennek? Csak bemutatkoznak. El akarják mondani Istennek, mi van a szívükben, de nincsenek hozzá szavaik, és végül csak ennyi jön ki: „Istenem, kérlek, add meg nekem a szavakat, amelyeket mondanom kellene!” Isten pedig így válaszol: „Oly sok mindent kellene mondanod, de nem akarod elmondani, és nem mondod el, amikor lehetőséget kapsz rá, úgyhogy visszaveszek mindent, amit adtam neked. Nem adom neked, nem érdemled meg.” Csak ekkor érzik, hogy milyen sokat is veszítettek az elmúlt években. Bár úgy érzik, hogy nagyon méltóságteljes életet éltek, és szorosan beburkolóztak és tökéletesen becsomagolták magukat, amikor azt látják, hogy testvéreik mindez idő alatt gyarapodtak, és amikor azt látják, hogy a testvéreik mindenféle kétely nélkül beszélnek a tapasztalataikról és megnyílnak a romlottságukról, ezek az emberek ráébrednek, hogy ők maguk egyetlen mondatot sem tudnak elmondani, és nem tudják, hogyan tegyék. Oly sok éve hisznek Istenben, és beszélni akarnak az önismeretükről, valamint meg akarják vitatni Isten szavaival kapcsolatos tapasztalatukat és az azoknak való kitettségüket, és akarnak némi megvilágosítást és egy kevés világosságot kapni Istentől, illetve nyerni valamit. Sajnos azonban, mivel mind túl gyakran ragaszkodnak ahhoz a véleményhez, hogy „aki sokat beszél, sokat téved”, ez az eszme pedig gyakran megköti és irányítja őket, oly sok éve élnek e szólásnak, semmiféle megvilágosítást és megvilágítást nem kaptak Istentől, és amikor az életbe való belépésre kerül a sor, még mindig szegények, szánalomra méltók és üres a kezük. A tökéletességig gyakorolták ezt a szólást és eszmét, és szó szerint engedelmeskedtek neki, ám annak ellenére, hogy oly sok éve hisznek Istenben, az igazságból semmit sem nyertek, és szegények és vakok maradnak. Isten adott nekik szájat, de egyáltalán semmiféle képességük nincs arra, hogy beszéljenek az igazságról, és az érzéseikről és a tudásukról sem tudnak beszélni, arról nem is szólva, hogy képesek lennének a testvéreikkel kommunikálni. Ami még szánalmasabb, hogy Istennel sem képesek beszélni, és el is veszítették eme képességüket. Hát nem nyomorultak? (De, igen.) Nyomorultak és szánalmasak. Nem az van, hogy nem szeretsz beszélni? Nem félsz mindig attól, hogy aki sokat beszél, sokat téved? Akkor soha nem kellene semmit mondanod. Beburkolod a legbensőbb gondolataidat és azt, amit Isten adott neked, elnyomod őket, elzárod őket, és megakadályozod, hogy kiszabaduljanak. Állandóan attól félsz, hogy megszégyenülsz, félsz a fenyegetettség érzésétől, félsz, hogy mások átlátnak rajtad, és folyton attól tartasz, hogy többé nem leszel tökéletes, becsületes és jó ember mások szemében, így hát beburkolózol, és semmit sem mondasz a valódi gondolataidról. És végül mi történik? Néma emberré válasz a szó valamennyi értelmében. Ki ártott ennyire neked? Alapvetően a családod általi kondicionálás ártott neked. A saját személyes szemszögedből azonban azért is van ez, mert szeretsz sátáni filozófiák szerint élni, ezért amellett teszel hitet, hogy a családod kondicionálása helyes, és nem hiszed, hogy Isten veled szemben támasztott követelményei pozitívak. Úgy döntesz, hogy a család rád gyakorolt kondicionáló hatását pozitív dolognak tekinted, Isten szavait, követelményeit, valamint az Ő ellátását, segítségét és tanítását pedig olyasmiknek, amelyekkel – mint negatív dolgokkal – szemben védekezni kell. Ezért nem számít, mennyit is ajándékozott neked Isten a kezdetekkor, az ennyi éven át tartó elővigyázatosságod és elutasításod miatt az a végeredmény, hogy Isten mindent visszavesz tőled és semmit sem ad neked, mivel nem vagy rá méltó. Mielőtt tehát ez bekövetkezik, el kellene engedned a családod által rád gyakorolt kondicionáló hatást ebben a tekintetben, és ne fogadd el azt a téveszmét, mely szerint, aki sokat beszél, sokat téved. Ez a szólás zárkózottabbá, alattomosabbá és képmutatóbbá tesz. Ez teljességgel ellentétes és ellenkező Isten abbéli követelményével, hogy az emberek legyenek becsületesek, illetve abbéli követelésével, hogy legyenek őszinték és nyíltak. Istenhívőként és Isten követőjeként teljes elszántsággal kellene törekedned az igazságra. Amikor pedig teljes elszántsággal törekszel az igazságra, teljes elszántsággal el kellene engedned azt, amit a családod által rád gyakorolt jó kondicionáló hatásnak képzelsz – nincs más választás. Nem számít, milyen kondicionáló hatásokat gyakorol rád a családod, nem számít, milyen jók vagy előnyösek azok a számodra, nem számít, mennyire védelmeznek: azok az emberektől és a Sátántól származnak, és el kell engedned őket. Még ha Isten szavai és az emberekkel szemben támasztott követelményei talán ellentétben állnak is a családod kondicionáló hatásaival, vagy akár sértik az érdekeidet és megfosztanak a jogaidtól, és még ha azt gondolod is, hogy nem védelmeznek téged, hanem arra szolgálnak, hogy megszégyenítsenek és bolondot csináljanak belőled, akkor is pozitív dolgoknak kell tekintened őket, hiszen Istentől erednek, ezek az igazság, és el kell fogadnod őket. Ha a családod által beléd ültetett dolgok hatással vannak a gondolkodásodra és a viselkedésedre, a létszemléletedre és az általad választott útra, akkor el kell engedned őket, és nem szabad ragaszkodnod hozzájuk. Ehelyett helyettesítsd őket az Istentől származó megfelelő igazságokkal, és ezáltal folyamatosan meg is kell látnod és fel kell ismerned ezeknek a családod által beléd ültetett dolgoknak az eredendő problémáit és lényegét, majd Isten szavainak pontosabb, gyakorlatiasabb és igazabb követésével kell cselekedned és gyakorolnod. Az Istentől származó eszmék, embereket és dolgokat illető szemléletek és gyakorlati alapelvek elfogadása – ez egy teremtett lény kötelező felelőssége, illetve az, amit egy teremtett lénynek tennie kell, és ez az az eszme és szemlélet is, amellyel egy teremtett lénynek rendelkeznie kell.

Egyes családokban a szülők az emberek által pozitívnak és a túlélésük, kilátásaik és jövőjük szempontjából hasznosnak vélt dolgok mellett néhány viszonylag szélsőséges és eltorzult eszmét és szemléletet is belenevelnek a gyermekeikbe. Az ilyen szülők például ezt mondják: „Jobb igazi gazembernek lenni, mint hamis úriembernek”. Ez egy olyan szólás, amely megmondja neked, hogyan viselkedj. Ez a szólás, hogy „jobb igazi gazembernek lenni, mint hamis úriembernek”, arra késztet, hogy válassz a kettő közül. Arra késztet, hogy válaszd, hogy igazi gazember leszel, vagyis légy nyíltan rossz, ahelyett, hogy az emberek háta mögött csinálnád. Ily módon, még ha az emberek azt is gondolják, hogy az általad tett dolgok nem olyan jók, mégis csodálni fognak és elismernek. Ez azt jelenti, hogy nem számít, milyen rossz dolgokat teszel, az emberek szeme előtt kell tenned, nyíltan és őszintén. Egyes családok így kondicionálják és nevelik a gyermekeiket. Nemcsak, hogy nem vetik meg azokat az embereket a társadalomban, akiknek megvetendő ás aljas eszméik és viselkedéseik vannak, még a gyermekeiket is erre nevelik, ezt mondván nekik: „Ne becsüld alá ezeket az embereket. Valójában nem feltétlenül rossz emberek – talán még jobbak is, mint a hamis úriemberek.” Egyrészről megmondják neked, miféle ember legyél, másrészről azt is megmondják, hogyan tégy különbséget az emberek között, milyen embereket tekints pozitívnak és milyen embereket tekints negatívnak, megtanítva arra, hogy megkülönböztesd a pozitív dolgokat a negatívaktól, és arra is, hogy hogyan viselkedj – ezt a fajta nevelést és kondicionálást adják neked. Milyen alig észrevehető hatást gyakorol tehát ez a kondicionálás az emberekre? (Azt, hogy nem tesz különbséget a jó és a rossz között.) Így van, nem tesz különbséget a jó és a rossz, a helyes és a helytelen között. Előbb nézzük meg azt, hogy az emberi lények hogyan látják az úgynevezett gazembereket és hamis úriembereket. Mindenekelőtt, az emberek úgy gondolják, hogy az igazi gazemberek nem rossz emberek, és hogy azok, akik igazán hamis úriemberek, rossz emberek. Az olyan típusú embereket nevezik hamis úriembereknek, akik rossz dolgokat cselekednek mások háta mögött, miközben kifelé úgy tesznek, mintha jók lennének. Az emberek előtt csak jóindulatról, igazságosságról és erkölcsről beszélnek, a hátuk mögött azonban mindenféle rossz dolgot művelnek. Csinálják ezt a sok rosszaságot, miközben mindenféle szépet mondanak – az ilyen emberek megvetés tárgyai. Ami az igazi gazembereket illeti, épp olyan rosszak az emberek szemében, mint a hátuk mögött, és mégis példaképekké váltak, akiket támogatni és tanulmányozni kell, ahelyett, hogy az emberek megvetésének tárgyává váltak volna. Az efféle szólás és nézet hajlamos összezavarni az emberek arról alkotott fogalmát, hogy pontosan mi is egy jó, illetve egy rossz ember. Az emberek így aztán nem biztosak és nem tudják, a fogalmaik pedig igen homályossá válnak. Amikor a család így kondicionálja az embereket, néhányan még azt is gondolják, hogy „Azáltal, hogy igazi gazember vagyok, becsületes vagyok. Nyíltan teszem a dolgokat. Ha van valami mondanivalóm, megmondom a szemedbe. Ha ártok neked, vagy nem kedvellek, illetve ki akarlak használni, azt is a szemed előtt kell tennem, és a tudtodra kell adnom.” Pontosan miféle logika ez? Miféle természetlényeg pontosan? Amikor a gonosz emberek rossz dolgokat tesznek és gonosztetteket követnek el, találniuk kell erre egy elméleti alapot, és ezzel a logikával állnak elő. Azt mondják: „Nézd: az, amit teszek, nem túl jó, de jobb, mint hamis úriembernek lenni. Az emberek szeme előtt teszem, és mindenki tud róla – ezt nevezik becsületességnek!” A gazemberek így becsületes emberekké teszik magukat. Az efféle gondolkodással az emberek elméjében észrevétlenül összemosódnak az igazi tisztességről és az igazi gonoszról alkotott fogalmaik. Nem tudják, mit jelent becsületesnek lenni, és azt gondolják: „Nem számít, hogy az, amit mondok, megbánt-e másokat, illetve, hogy helyes-e vagy sem, hogy észszerű-e vagy sem, illetve, hogy összhangban áll-e az alapelvekkel és az igazsággal vagy sem. Ez mindaddig helyénvaló, amíg merek beszélni és nem törődöm a következményekkel, amíg igaz a beállítottságom, becsületes a természetem és egyenes vagyok, mint a nyíl, és amíg semmiféle alattomos célt nem dédelgetek.” Hát nem a helyes és a helytelen felcserélésének esete ez? (De igen.) Ily módon a negatív dolgok pozitívokká válnak. Egyesek ezért ezt használják alapul, és e szólás szerint viselkednek, és még azt is feltételezik, hogy az igazság az ő oldalukon áll, a következőt gondolva: „Mindenesetre nem használlak ki, nem trükközöm a hátad mögött. Őszintén és nyíltan teszem a dolgokat. Azt gondolsz, amit szeretnél. Számomra ez a becsületesség! Ahogy a szólás mondja: »Az embernek nem kell aggódnia a szóbeszéd miatt, ha becsületes«, úgyhogy azt gondolsz, amit csak akarsz!” Hát nem a Sátán logikája ez? Nem a rablók logikája ez? (De igen.) Helyénvaló az, ha rossz dolgokat teszel, ok nélkül bajt keversz, zsarnokként viselkedsz és gonoszságot követsz el? A gonoszság elkövetése a gonoszság elkövetése: ha annak a lényege, amit teszel, a gonoszság elkövetése, akkor amit teszel, gonosz. Mivel mérik a tetteidet? Nem az alapján mérik, hogy megvoltak-e az indítékaid vagy hogy nyíltan tetted-e őket, illetve, hogy igaz-e a beállítottságod. Az igazság és Isten szavai alapján mérik. Mindennek a mércéje az igazság, és ez a mondat ebben az esetben tökéletesen érvényes. Az igazság mércéje szerint, ha valami gonosz, akkor az gonosz; ha valami pozitív, akkor az pozitív; ha valami nem pozitív, akkor az nem pozitív. És melyek ezek a dolgok, amelyekre az emberek úgy gondolnak, hogy becsületesek, igaz a beállítottságuk és egyenes a természetük? Ezt hívják a szavak kiforgatásának és a logika kényszerének, a fogalmak összezavarásának és ostoba beszédnek, és ezt hívják az emberek félrevezetésének. Ha pedig félrevezeted az embereket, akkor gonoszságot követsz el. Függetlenül attól, hogy az emberek háta mögött vagy a szemük láttára követik el, a gonosz az gonosz. A valaki háta mögött elkövetett gonosz elvetemültség, míg a valaki szeme előtt elkövetett gonosz igazán rosszindulatú és ördögi, de ezek mind a gonoszhoz kapcsolódnak. Mondjátok hát meg Nekem, hogy el kellene-e fogadniuk az embereknek ezt a szólást, mely szerint „jobb igazi gazembernek lenni, mint hamis úriembernek”? (Nem, nem kellene.) Melyik pozitív: a hamis úriember viselkedési alapelvei, vagy egy igazi gazember viselkedési alapelvei? (Egyik sem.) Így van, mindkettő negatív. Ne légy tehát hamis úriember, sem igazi gazember, és ne hallgass a szüleid ostobaságára. Miért szajkóznak a szülők folyton ostobaságokat? Azért, mert a szüleid épp így viselkednek. Állandóan úgy érzik, hogy „az én beállítottságom igaz, én igaz ember vagyok, becsületes vagyok, őszinte vagyok az érzéseimet illetően, lovagias ember vagyok, egyenes vagyok és nem kell aggódnom a szóbeszéd miatt, illően viselkedem és a helyes úton járok. Mitől kellene félnem? Semmi rosszat nem teszek, így hát nem félek attól, hogy démonok kopogtatnak az ajtómon!” A démonok épp most nem kopogtatnak az ajtódon, de nem kevés gonosztettet követtél el, és előbb-utóbb büntetést kapsz. Egyenes vagy és nem félsz a szóbeszédtől, de mit képvisel az egyenesség? Vajon az az igazság? Az egyenesség azt jelenti, hogy megfelelünk az igazságnak? Érted az igazságot? Ne találj ki kifogásokat és ürügyeket a saját gonosztetteidre – ez értelmetlen! Amennyiben nem felel meg az igazságnak, akkor gonosz! Még úgy is érzed, hogy igaz a beállítottságod. Csak azért, mert igaz a beállítottságod, az vajon azt jelenti, hogy kihasználhatsz másokat? Vagy hogy árthatsz másoknak? Miféle logika ez? (A Sátán logikája.) Ezt nevezik a rablók és az ördögök logikájának! Gonoszságot követsz el, és mégis azt állítod, hogy ez valami helyes és helyénvaló, valamint kifogásokat keresel rá és igyekszel megindokolni. Hát nem szégyentelen ez? (De az.) Ismét elmondom neked, hogy Isten szavaiban soha nincs említés arról, hogy az emberek igazi gazemberek vagy hamis úriemberek lehessenek, sem olyan követelmény nincs, hogy igazi gazemberek vagy hamis úriemberek legyenek. Ezek a szólások mind égbekiáltó hazugságok, amelyek becsapják és félrevezetik az embereket. Azokat az embereket tudják félrevezetni, akik nem értik az igazságot, ha te azonban ma megérted az igazságot, többé nem szabad efféle szólásokhoz ragaszkodod, és nem szabad, hogy ezek befolyásoljanak. Akár hamis úriemberek, akár igazi gazemberek az emberek, mind ördögök, fenevadak és csirkefogók, mind rosszak, mind elvetemültek, és mind a gonoszhoz kapcsolódnak. Ha nem elvetemültek, akkor ördögiek, az egyetlen különbség a hamis úriember és az igazi gazember között pedig az előadásmódjuk: az egyik nyilvánosan, a másik titokban ügyködik. Emellett a viselkedésmódjuk is eltérő. Az egyik nyíltan gonoszkodik, miközben a másik piszkos trükkökkel él az emberek háta mögött; az egyik alattomosabb és álnokabb, míg a másik arcátlanabb és hatalmaskodóbb, a fogait vicsorítja; az egyik hitványabb és orvabb, míg a másik megvetendőbb és arrogánsabb. A dolgok intézésének két sátáni módját jelentik: egy nyíltat és egy rejtettet. Ha nyíltan cselekszel, igazi gazember vagy, ha pedig titokban, akkor hamis úriember. Mi kérkednivaló van ebben? Ha a mottódnak tekinted ezt a szólást, vajon nem vagy ostoba? Ha tehát mélyen ártottak neked azok a dolgok, amelyeket a családod e tekinteteben kondicionált és beléd oltott, vagy ha erősen ragaszkodsz ezekhez a dolgokhoz, remélem, mielőbb el tudod engedni és felismered őket, és átlátsz rajtuk. Ne ragaszkodj többé ehhez a szóláshoz, és ne gondold, hogy az megóv téged, illetve hitelessé vagy olyasvalakivé tesz, aki jellemmel, emberi mivolttal és igaz beállítottsággal rendelkezik. Ez a szólás nem egy mérce, amely szerint viselkedni kell. A Magam részéről erősen elítélem ezt a szólást, amelytől mindennél jobban undorodom. Nem csupán a hamis úriemberektől undorodom, hanem az igazi gazemberektől is – mindkét féle ember az utálatom tárgya. Ha tehát hamis úriember vagy, akkor az Én szempontomból nem vagy jó, és helyrehozhatatlan vagy. Ha azonban igazi gazember vagy, akkor még rosszabbul áll a szénád. Teljesen tisztában vagy az igaz úttal, mégis szándékosan vétkezel, világosan ismered az igazságot, mégis nyilvánvalóan megsérted és nem gyakorlod, hanem nyíltan szembeszállsz az igazsággal, úgyhogy gyorsabban meghalsz. Ne gondold, hogy „becsületes a természetem, nem vagyok hamis úriember. Bár gazember vagyok, igaz gazember vagyok.” Hogy vagy te igaz? A te „igazságod” nem az igazság, és nem is pozitív dolog. A te „igazságod” az arrogáns és ördögi beállítottságaid lényegének megnyilvánulása. Úgy vagy „igaz”, mint az igazi Sátán, az igazi ördögök és az igazi gonoszság, nem pedig úgy, mint az igaz az igazságban vagy valami igazán valódiban. Ezért, amikor erről a családod által beléd ültetett szólásról van szó, hogy „jobb igazi gazembernek lenni, mint hamis úriembernek”, ezt is el kell engedned, mert ennek egyáltalán semmi köze azokhoz a viselkedési alapelvekhez, amelyeket Isten tanít az embereknek, és még csak a közelébe sem jut azoknak. Ezért aztán a lehető leghamarabb el kell engedned, ahelyett, hogy továbbra is ragaszkodnál hozzá.

A család egy másféle kondicionáló hatást is gyakorol. Például, a családtagjaid folyton azt mondják neked: „Ne légy olyasvalaki, aki túlságosan kitűnik a tömegből, fékezned kell magad, és egy kis visszafogottságot kell gyakorolnod a szavaidban és a tetteidben, valamint a személyes tehetségedben, képességeidben, IQ-dban és így tovább. Ne légy az, aki kitűnik. Ahogyan a szólás mondja: »azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét« és »a kiálló szarufa korhad el először«. Ha meg akarod védeni magad, és egy hosszú távú és stabil helyet szeretnél abban a csoportban, amelyhez tartozol, ne légy az a madár, amelyik kidugja a fejét, fékezned kell magad, és nem szabad arra törekedned, hogy mindenki fölé emelkedj. Gondolj a villámhárítóra, amely az első dolog, amelyet csapás ér a viharban, ugyanis a villám a legmagasabb pontra csap; amikor pedig szélvihar tombol, a legmagasabb fa kapja először a lökést, és az dől ki; amikor pedig hideg az idő, elsőként a legmagasabb hegyen fagy. Ugyanez van az emberekkel – ha mindig kilógsz a többiek közül és magadra vonod a figyelmet, majd a Párt észrevesz, komolyan fontolóra fogja venni, hogy megbüntessen. Ne légy az a madár, amelyik kidugja a fejét, ne repülj egyedül. A rajban kell maradnod. Ellenkező esetben, ha bármilyen társadalmi tiltakozó mozgalom formálódik körülötted, te leszel az, akit először megbüntetnek, mivel te vagy az a madár, amelyik kidugja a fejét. Ne légy vezető, sem egy csoport vezetője a gyülekezetben. Ellenkező esetben, ha bármilyen munkával kapcsolatos veszteség vagy probléma merül fel Isten házában, akkor vezetőként vagy felügyelőként te leszel az első, akit kiszemelnek. Ne légy tehát az a madár, amelyik kidugja a fejét, mert azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét. Meg kell tanulnod behúzni a fejed, és megbújni, mint egy teknősbéka.” A szüleidtől emlékszel ezekre a szavakra, és amikor eljön a vezetőválasztás ideje, te visszautasítod a pozíciót, mondván: „Ó, én nem tudom csinálni! Családom van, és gyermekeim, túlságosan lekötnek. Nem lehetek vezető. Srácok, nektek kell csinálnotok, ne válasszatok engem.” Tegyük fel, hogy mégis megválasztanak vezetőnek, de te még mindig vonakodsz csinálni. „Attól tartok, le kell mondanom” – szólsz. „Srácok, legyetek ti a vezető, meghagyok nektek minden lehetőséget. Hagyom, hogy elfoglaljátok a pozíciót, én félreállok.” A szívedben így töprengsz: „Hűha! Azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét. Minél magasabbra mászol, annál nagyobbat esel, és magányos odafenn a csúcson. Hagyom, hogy te légy a vezető, majd miután megválasztanak, eljön a nap, amikor nevetségessé teszed magad. Én soha nem akarok vezető lenni, nem akarok felmászni a ranglétrán, ami azt jelenti, hogy nem fogok magasról leesni. Gondolj bele, ezt meg ezt nem bocsátották el a vezetői pozíciójából? Miután elbocsátották, kiutasították – még arra sem kapott esélyt, hogy átlagos hívő legyen. Ez tökéletes példa azokra a szólásokra, hogy »azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét« és »a kiálló szarufa korhad el először«. Hát nincs igazam? Vajon nem büntették meg? Az embereknek meg kell tanulniuk megvédeni magukat, különben mire való az emberek agya? Ha van agy a fejedben, használnod kell, hogy megvédd magad. Egyesek nem látják tisztán ezt a kérdést, de a társadalomban és bármely embercsoportban így van ez – »azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét«. Igen jól megbecsülnek, amíg kidugod a fejed, egészen addig a pillanatig, amíg lelőnek. Akkor rájössz, hogy azok, akik a tűzvonalba állnak, előbb-utóbb megkapják a büntetésüket.” Ezek a szüleid és a családod komoly tanításai, és egyúttal a tapasztalat hangja, életük lepárolt bölcsessége, amit fenntartás nélkül suttognak a füledbe. Mit értek az alatt, hogy a „füledbe suttogják”? Arra gondolok, hogy egy nap az anyád azt mondja a füledbe: „Hadd mondjam el neked, hogy ha van egyetlen dolog, amit megtanultam ebben az életben, az az, hogy »azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét«. Ez azt jelenti, hogy ha valaki túlságosan kilóg vagy túlságosan magára vonja a figyelmet, valószínűleg megbüntetik érte. Nézd meg, apád milyen visszafogott és jámbor most – ez azért van, mert valamilyen elnyomó mozgalomban megbüntették. Az apádnak írói tehetsége van, beszédeket tud írni és mondani, vezetői képességei vannak, ám túlságosan kilógott a tömegből, és végül megbüntették a mozgalomban. Hogyhogy apád azóta sosem beszél arról, hogy kormánytisztviselő és magas rangú személyiség? Emiatt. Szívből szólok hozzád, és az igazat mondom neked. Figyelned kell, és jól megjegyezned. Ne feledd, bárhová is mész, tartsd észben. Ez a legjobb dolog, amit anyádként adhatok neked.” Ezután emlékszel a szavaira, és amikor csak felidézed a szólást, miszerint „azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét”, az apádra emlékeztet, és amikor csak rá gondolsz, erre a szólásra gondolsz. Apád egykor az a madár volt, amelyik kidugta a fejét és lelőtték, most pedig a lehangolt és csüggedt tekintete mély benyomást hagyott az elmédben. Így hát, amikor csak ki akarod dugni a fejed, amikor csak nyíltan akarsz beszélni, amikor csak őszintén akarod teljesíteni a kötelességedet Isten házában, anyád füledbe csengő szívből jövő tanácsa – „azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét” – ismét eszedbe jut. Tehát ismét visszahúzódsz, gondolván: „Nem mutathatok semmiféle tehetséget vagy különleges képességet, vissza kell fognom magam, és el kell fojtanom őket. Ami pedig Isten arra való buzdítását illeti, hogy az emberek teljes szívükkel, lelkükkel és erejükkel végezzék kötelességüket, mértékkel kell gyakorolnom ezeket a szavakat, és nem szabad kitűnnöm azzal, hogy túl keményen próbálkozom. Ha a túl kemény próbálkozással kitűnök, és kidugom a fejem azzal, hogy vezetem a gyülekezet munkáját, mi van akkor, ha valami rosszul alakul Isten házának munkájával, és engem vonnak felelősségre? Hogy viseljem ezt a felelősséget? Eltávolítanak majd? Vajon én leszek a bűnbak, a madár, amelyik kidugta fejét? Isten házában nehéz megmondani, hogyan alakulnak ezek a dolgok. Úgyhogy függetlenül attól, mit teszek, mindenképp hagynom kell magamnak egy menekülési útvonalat, mindenképp meg kell tanulnom megvédeni magam, és gondoskodnom kell arról, hogy mindenre felkészüljek, mielőtt beszélek és cselekszem. Ez a legbölcsebb lépés, mivel, ahogy anyám mondta, »azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét«”. Ez a szólás mélyen a szívedbe ágyazódott, és a mindennapi életedre is nagy hatással van. Ami persze még súlyosabb, hogy ez a kötelességed végrehajtásához való hozzáállásodat is befolyásolja. Hát nincsenek itt súlyos problémák? Ezért aztán amikor a kötelességedet végzed, és őszintén fel akarod áldozni magad, valamint teljes szívvel hasznosítani az összes erődet, ez a szólás – „azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét” – mindig megállít a pályádon, és végül mindig azt választod, hogy hagysz magadnak némi mozgásteret, és csak kimérten teszed a kötelességedet, miután hagytál magadnak menekülési útvonalat. Hát nincs igazam? Vajon a családod kondicionálása e tekintetben a lehető legnagyobb mértékben megvéd attól, hogy leleplezzenek és foglalkozzanak veled? Ez egy másik talizmán számodra, nem igaz? (De igen.)

Azok alapján, amiről eddig beszélgettünk, hány talizmánjuk van az embereknek a családjuk kondicionálásának eredményeképp? (Hét.) Ily sok talizmánnal igaz-e, hogy közönséges ördögök és démonok nem mernek rád telepedni? Mindezeknek a talizmánoknak köszönhetően olyan biztonságban, olyan megnyugodva érzed magad, és oly boldogan élhetsz ebben az emberi világban. Ugyanakkor azt is éreztetik veled, hogy milyen fontos számodra a család, valamint milyen időszerű és fontos a család által neked nyújtott védelem és talizmánok. Amikor csak e talizmánok eredményeképp kézzelfogható előnyöket és védelmet szerzel, minden eddiginél jobban érzed a család fontosságát, és azt, hogy mindig függeni fogsz tőle. Amikor csak nehézségekkel találkozol, valamint határozatlanság és zavarodottság gyötör, egy pillanatra összeszeded magad, és erre gondolsz: „Mit mondott anyám és apám? Milyen képességeket tanítottak meg nekem az őseim? Milyen mottót hagyományoztak rám?” Gyorsan, ösztönösen és tudat alatt visszanyúlsz a családod által beléd oltott különféle eszmékhez és környezetekhez, a védelmüket keresve és követelve. Ilyenkor a családod lesz a biztonságos menedéked, egy horgony, támasz és hajtóerő, amely mindig erős, rendíthetetlen és változatlan, egy pszichológiai mankó, amely lehetővé teszi számodra, hogy tovább élj, és megakadályozza, hogy zavarodott és határozatlan légy. Ilyen alkalmakkor az a mély érzés tölt el, hogy „a család annyira fontos számomra, olyan mérhetetlen mentális erővel tölt el, és egyúttal szellemi támasz is.” Gyakran gratulálsz magadnak ezt gondolván: „Szerencse, hogy meghallgattam, amit a szüleim mondtak nekem, különben mostanra egy igen kínos helyzetbe kerültem volna, megfélemlítve vagy megbántva. Szerencsére van ez az ütőkártyám, van egy talizmánom. Tehát, még Isten házában és a gyülekezetben, még a kötelességeim végrehajtása közben sem fog megfélemlíteni senki, és nem fogom megkockáztatni, hogy a gyülekezet eltávolítson vagy kezelésbe vegyen. Ezek a dolgok sosem történhetnek meg velem, a családom által nekem nyújtott kondicionálás védelmének köszönhetően.” Valamit azonban elfelejtettél. Abban élsz, amit egy talizmánokkal teli környezetnek képzelsz, és amelyben meg tudod védeni magad, de azt nem tudod, hogy teljesítetted-e Isten megbízatását vagy sem. Figyelmen kívül hagytad Isten megbízatását, és semmibe vetted teremtett lényi identitásodat, valamint a kötelességet, amelyet teremtett lényként megfelelően kell végezned. Azt a hozzáállást is figyelmen kívül hagytad, amelyet magadévá kellene tenned, és mindazt, amit fel kellene ajánlanod a kötelességed végrehajtásakor, miközben az igaz életszemléletet és azokat az értékeket, amelyeket becsben kellene tartanod, felváltották a családod által beléd ültetett nézetek. A családod kondicionálása az üdvösségre való esélyeidet is befolyásolja, és arra is hatással van. Ezért igen fontos, hogy mindenki elengedje a családja különféle kondicionáló hatásait. Ez az igazság egyik aspektusa, amelyet gyakorolni kell, és egy olyan valóság is, amelybe késlekedés nélkül be kell lépned. Ugyanis, ha a társadalom mond neked valamit, valószínűleg racionális vagy tudat alatti döntést hozva elutasítod; ha egy idegen vagy egy olyan személy mond neked valamit, akihez nincs közöd, hajlamos vagy racionális vagy megfontolt döntést hozni arról, hogy elfogadod-e vagy sem; ha azonban a családod mond neked valamit, azt hajlamos vagy habozás vagy tisztánlátás nélkül teljesen elfogadni, és ez valójában egy veszélyes dolog rád nézve. Hiszen úgy gondolod, hogy a család sosem tud ártani az embernek, és hogy minden, amit a családod tesz érted, a saját javadat szolgálja, hogy megvédjen, és a saját érdekedben történik. Ezen állítólagos alapelv szerint az embereket könnyedén megzavarják és befolyásolják ezek a megfoghatatlan és kézzelfogható dolgok, amelyek az ember családját jelentik. A kézzelfogható dolgok a családtagok és a család ügyei, míg a megfoghatatlanok a családtól származó különféle eszmék és nevelés, valamint némi kondicionálás azt illetően, hogy hogyan viselkedj és hogyan intézd a saját ügyeidet. Hát nem így van? (De igen.)

Ami a család kondicionáló hatásait illeti, sok megbeszélnivaló van. Miután ma befejezzük az ezekről való beszélgetést, elmélkedjetek mindegyikről és foglaljátok össze őket, gondolkodjatok el, hogy – azokon kívül, amelyeket ma említettem – mely eszmék és nézetek kínozhatnak titeket a mindennapi életetekben. Annak a többsége, amiről az imént beszélgettünk, az emberek alapelveihez és azokhoz a módokhoz kapcsolódik, ahogyan a világot kezelik, és van egy kevés olyan téma, amely azzal kapcsolatos, hogy az emberek hogyan szemlélnek másokat és a dolgokat. A család emberekre gyakorolt kondicionáló hatásainak köre alapvetően ezeket a dolgokat foglalja magában. Van néhány olyan kérdés is, amely nem kapcsolódik az emberek életszemléletéhez, illetve azokhoz a módokhoz, ahogyan a világot kezelik, úgyhogy ezekről nem beszélünk többet. Így a mai beszélgetésünk itt véget ér. Viszlát!

2023. február 11.