Hová jutottunk a beszélgetésünkben a legutóbbi összejövetelen? Az „elengedés” témaköréről beszélgettünk a házasság vonatkozásában a „Hogyan kell törekedni az igazságra” részeként. Már több ízben beszélgettünk a házasság témájáról – a legutóbbi alkalommal főként miről beszéltünk? (A házasságról alkotott különféle ábrándok elengedéséről, a házas emberek házasságról alkotott egyes eltorzult elgondolásainak és felfogásainak helyesbítéséről, valamint a szexuális vágy helyes megközelítéséről beszélgettünk. A végén pedig közöltük, hogy a házasság boldogságára való törekvés nem küldetésünk.) „A házasságról alkotott különféle ábrándok elengedésének” témájáról beszélgettünk – nos, mennyit értettetek meg és mennyire emlékeztek? Vajon elsősorban nem az emberek házassággal kapcsolatos különféle irreális, gyakorlatiatlan, gyerekes és irracionális véleményeiről és vágyairól beszélgettünk? (De igen.) A házasság helyes módon való felfogása és megértése, valamint a házasság helyes megközelítése – az embereknek ezzel a hozzáállással kell rendelkezniük a házasságot illetően. A házasságot nem szabad játéknak, sem olyasvalaminek tekinteni, ami az ember összes ábrándját és irreális törekvését kielégíti. Mit foglalnak magukban a házasságról alkotott különféle ábrándok? Van egy bizonyos kapcsolat eme ábrándok és az emberek élethez való különféle hozzállásai között, és ami a legfontosabb, ezek azokhoz a házasságot illető különböző szólásokhoz, értelmezésekhez és hozzáállásokhoz kapcsolódnak, amelyeket az emberek a világtól és a társadalomtól kapnak. Ezek a szólások, értelmezések és hozzáállások a társadalomtól és az emberiség összes népétől származó miriádnyi irreális és hamis szólás és nézet. Miért kell az embereknek elengedniük ezeket? Azért, mert ezek a dolgok a romlott emberiségtől származnak, mert ezek mindenféle olyan nézet és hozzáállás a házasságot illetően, amely az elvetemült világtól ered, és ezek a nézetek és hozzáállások teljességgel eltérnek a házasság helyes definíciójától és fogalmától, amelyet Isten rendelt az emberiség számára. A házasság ama fogalma és meghatározása, amelyet Isten rendelt az emberiség számára, inkább az emberi felelősségekre és kötelezettségekre, valamint arra az emberi mivoltra, lelkiismeretre és értelemre fókuszál, amelyet az embereknek meg kell testesíteniük az életben. Isten definíciója a házasságról főként arra figyelmezteti az embereket, hogy hogyan vállalják helyesen a felelősségeiket a házasság keretein belül. Ha egyedülálló vagy, és nem köt le az, hogy eleget tegyél a házassággal járó felelősségeknek, akkor is helyes megértésed kell legyen Isten házasságról alkotott definíciójáról – ez egy aspektus. A másik aspektus az, hogy Isten inti az embereket, hogy készüljenek fel a házasság keretei között viselendő felelősségeik vállalására. A házasság nem játék, és nem is olyan, mint amikor a gyerekek „felnőttesdit” játszanak. Az első dolog, amit az embernek tudatosítania kell és amiről fogalma kell legyen, hogy a házasság a felelősség jele. Még ennél is fontosabb, hogy az ember felkészüljön és készen álljon azokra a feladatokra, amelyeket az ember normális emberi mivoltán belül teljesítenie kell. És mire összpontosítanak még inkább a Sátántól és az elvetemült világtól származó házasságot illető fogalmak, felfogások és szólások? Inkább az érzelmekkel való játékra és a szexuális vágyakra, a fizikai vágyak kielégítésére, valamint az ellenkező nem iránti testi kíváncsiság kielégítésére, és persze az emberi hiúság kielégítésére összpontosítanak. A felelősséget és az emberi mivoltot sohasem említik, azt pedig még kevésbé, hogy az Isten által elrendelt házasságban részt vevő két fél, vagyis a férfi és a nő, hogyan vállalja a felelősségeit, teljesítse kötelezettségeit és tegye meg jól mindazt, amit egy férfinek és nőnek tennie kell a házasság keretei között. A világ által a házasságot illetően az emberekbe nevelt különféle értelmezések, szólások és hozzáállások inkább az emberi érzelem és vágy kielégítését, az érzelem és a vágy felfedezését, valamint az érzelem és a vágy hajszolását helyezik a középpontba. Ezért, ha elfogadod ezeket a társadalomtól származó különféle szólásokat, értelmezéseket és hozzáállásokat a házassággal kapcsolatban, akkor képtelen leszel elkerülni, hogy ezek az elvetemült elgondolások hatással legyenek rád. Pontosabban fogalmazva, képtelen leszel elkerülni, hogy megrontsanak ezek a világtól származó nézetek a házasságról. Ha egyszer megrontottak és hatással voltak rád ezek az elgondolások és nézetek, utána képtelen vagy megúszni, hogy ezek az elgondolások irányítsanak, és egyúttal azt is elfogadod, hogy ezek a nézetek bolonddá tegyenek és manipuláljanak, épp úgy, ahogyan a nem hívők. Amikor a nem hívők elfogadják ezeket az elgondolásokat és nézeteket a házasságról, szerelemről és a szexuális vágyaik kielégítéséről beszélnek. Hasonlóképp, miután fenntartás nélkül elfogadtad ezeket az elgondolásokat és nézeteket, te is szerelemről és a szexuális vágyaid kielégítéséről fogsz beszélni. Ez elkerülhetetlen, és nem tudod megúszni. Amíg nincs meg a helyes definíciód, sem a helyes felfogásod és hozzáállásod a házasságot illetően, ösztönösen elfogadod majd a házasságot illető összes különféle nézetet és szólást, amely a világtól, a társadalomtól és az emberiségtől származik. Amíg hallod őket, amíg látod őket, amíg ismered őket és amíg nincs meg benned az ellenállás, hogy visszautasítsd ezeket az elgondolásokat, addig tudtodon kívül befolyásolni fog ez a fajta társadalmi légkör, és tudtodon kívül elfogadod ezeket a nézeteket és szólásokat a házasságról. Amikor magadban elfogadod ezeket a dolgokat, nem tudod elkerülni, hogy ezek az elgondolások és nézetek befolyásolják a házassághoz való hozzáállásodat. Mivel nem egy légüres térben élsz, igen hajlamos vagy arra, hogy a világtól, a társadalomtól és az emberiségtől származó, házasságot illető különféle szólások befolyásoljanak, sőt irányítsanak. Amint megszerezték az irányítást feletted, nagyon nehéznek találod majd, hogy megszabadulj tőlük, és nem tehetsz mást, mint hogy arról képzelegsz, a te házasságodnak milyennek is kellene lennie.

Legutóbb a házasságról alkotott különféle ábrándokról beszélgettünk, és ezek az ábrándok az elvetemült emberiség házasságot illető sokféle helytelen felfogásából és nézetéből erednek. Ezek a felfogások és nézetek, akár konkrétak, akár általánosak, mind olyasmik, amiket az igazságra törekvő embernek el kell engednie. Először is, el kell engednie a házasság sokféle helytelen definícióját és értelmezését; másodszor, helyesen kell megválasztania a partnerét; harmadszor pedig azoknak, akik már házasok, a helyesen kell megközelíteniük a házasságukat. A „helyes” szó itt arra a hozzáállásra és felelősségre vonatkozik, amelyet az embereknek a házasságra vonatkozóan tanúsítaniuk kell, amelyet Isten előír nekik és amelyre utasítja őket. Az embereknek meg kell érteniük, hogy a házasság nem a szerelem szimbóluma, és hogy a házasságra lépés nem a házasság palotájába való belépés, sem pedig sírba lépés, még kevésbé menyasszonyi ruha, gyémántgyűrű, templom, örök szerelemről szóló eskütétel, gyertyafényes vacsorák, romantika vagy két ember világa – ezek egyike sem jelenti a házasságot. Amikor tehát házasságról beszélünk, az első dolog, amit tenned kell, hogy eltünteted a szívedbe ültetett ábrándokat a házasságról, a házasságról alkotott ábrándjaidból születő szimbolikus dolgokkal együtt. Azáltal, hogy a házasság helyes értelmezéséről beszélgetünk, valamint boncolgatjuk a Sátán elvetemült világából származó különféle eltorzult elgondolásokat a házasságról, vajon nem szereztek-e pontosabb megértést a házasság definíciójáról? (De igen.) Ami a nem házasokat illeti, vajon nem érzitek-e magatokat valamelyest szilárdabbnak a házasság kérdését illetően azáltal, hogy elmondjuk ezeket a dolgokat? És ez nem segít-e abban, hogy növekedjetek az éleslátásban? (De igen.) Milyen szempontból növekedtek az éleslátásban? (A korábbi ábrándjaim a házasságról csupa homályos dolgot foglaltak magukban, mint például virágok, gyémántgyűrűk, menyasszonyi ruhák és örök szerelemről szóló eskütételek. Most, miután meghallgattam Isten közlését, értem, hogy a házasságot valójában Isten rendeli el, és arról szól, hogy két ember együtt képes figyelmet tanúsítani egymás iránt, gondoskodni egymásról, valamint felelősséget vállalni egymásért. Ez felelősségérzet, ez a nézet pedig a házasságról gyakorlatiasabb, és nem foglalja magában azokat a homályos dolgokat.) Növekedtél éleslátásban, nem igaz? Általánosan elmondható, hogy növekedtél éleslátásban. Ami az apró részleteket illeti, változott-e valamelyest a mérce azokat a tárgyakat illetően, amelyeket korábban csodáltál és amelyek elbűvöltek? (Igen, változott.) Korábban mindig arról beszéltél, hogy egy magas, gazdag, jóképű férfit, illetve egy világos bőrű, gazdag, gyönyörű nőt akarsz találni; most mire helyezed a hangsúlyt? Az a lehető legkevesebb, hogy valakinek az emberi mivoltára, illetve arra összpontosítasz, hogy az illető megbízható-e és van-e felelősségérzete. Mondd meg Nekem, ha valaki ezzel az iránymutatással, ezzel a céllal és ezzel a módszerrel összhangban választ partnert, vajon az a valószínűbb, hogy boldog lesz a házasságuk, vagy az, hogy boldogtalanok lesznek és elválnak? (Valószínűbb, hogy boldogok lesznek.) Valamelyest valószínűbb, hogy boldogok lesznek. Miért nem mondjuk azt, hogy száz százalékosan garantált, hogy egy ilyen házasság boldog lesz? Hány érv szól emellett? Egy érv legalábbis az, hogy az emberek hibázhatnak, és nem látnak tisztán valakit, mielőtt összeházasodnak vele. Egy másik érv az, hogy mielőtt megházasodik, valakinek talán csodálatos képzetei vannak a házasságról, és ezt gondolja: „Összeillő a személyiségünk és azonosak a törekvéseink. És azt is megígérte nekem, hogy hajlandó felelősséget vállalni és teljesíteni a kötelezettségeit velem szemben miután összeházasodunk, és hogy soha nem fog cserbenhagyni engem.” Miután azonban összeházasodnak, a házaséletben nem minden a kívánságaik szerint alakul, nem megy minden simán. Aztán egyes emberek szeretik az igazságot és szeretik a pozitív dolgokat, míg mások emberi mivolta talán nem tűnik rossznak vagy gonosznak, de nincs bennük szeretet a pozitív dolgok iránt és nem törekednek az igazságra. Amikor házasok és együtt élnek, a férfi emberi mivoltában meglévő kevés felelősségérzet és kötelességtudat fokozatosan megkopik, ő idővel megváltozik, és kimutatja a foga fehérjét. Mondd meg Nekem, ha egy házaspár egyik tagja törekszik az igazságra, a másik pedig nem, ha te egyoldalúan törekedsz az igazságra, ő pedig egyáltalán nem fogadja el az igazságot, mennyi ideig leszel képes elviselni őt? (Nem sokáig.) Vonakodva eltűrheted és elviselheted egyes életviteli szokásait vagy az emberi mivoltának kisebb hibáit és hiányosságait, ám ahogy az idő telik, ti ketten nem fogtok azonos nyelvet beszélni, és a törekvésetekben sem osztoztok. Ő nem törekszik az igazságra, a pozitív dolgokat sem szereti, és folyton a világ elvetemült irányzatainak a dolgait kedveli. Ti ketten fokozatosan egyre kevesebbet beszéltek, a törekvéseitek távolodnak egymástól, az ő abbéli vágya pedig, hogy eleget tegyen a felelősségeinek, hamar megkopik. Boldog egy ilyen házasság? (Nem.) Mit kellene tenned, ha nem vagy boldog? (Ha két ember nem tud kijönni egymással, akkor az első adandó alkalommal külön kell válniuk.) Helyes. Mennyi idő telik el attól fogva, hogy ez az ötlet először megszületik, addig, amíg különválnak? A két ember először jól kijön egymással, majd miután egy ideig jól kijöttek egymással, ütközni kezdenek. Miután ütköznek, kibékülnek, és miután kibékültek, a nő azt látja, hogy a férfi nem változott, úgyhogy tűr. Miután egy ideig tűrte ezt, ismét veszekedni kezdenek. Miután ez a konfliktus a tetőpontjára hág, a dolgok ismét lecsillapodnak, és a nő erre gondol: „Nem illünk össze, és kezdetben nem ilyennek képzeltem ezt. Az együttélés fájdalmas. El kellene válnunk? De hát olyan nehéz volt eljutnunk idáig, és oly sokszor szakítottunk és jöttünk újra össze. Nem szabad ilyen könnyen elválnom tőle. Egyszerűen el kell viselnem. Egyedül élni sosem olyan jó, mintha ketten élnek együtt.” Így hát tűr egy-két éven át; minél többet nézi a férfit, annál elégedetlenebbnek érzi magát, és minél tovább megy ez így, annál frusztráltabbá válik. Nem teszi boldoggá az együttélés, és egyre kevesebbet beszélgetnek azonos hullámhosszon. A nő azt látja, hogy a férfi hibái egyre sokasodnak, és egyre kevésbé érzi úgy, hogy el akarja viselni és tűrni akarja őt. Öt-hat év elteltével nem bírja tovább, szétfeszíti a düh, és teljesen el akar szakadni a férfitől. Mielőtt úgy dönt, hogy teljesen szakít vele, át kell gondolnia ezt az egész dolgot elejétől a végéig, és világosan és alaposan el kell gondolkodnia arról, hogyan fog élni, miután elválnak. Miután az egészet átgondolta, nem tud elhatározásra jutni, ám miután még többször átgondolja a dolgot, vonakodva úgy dönt, hogy elhagyja a férjét, és erre gondol: „Elválok tőle. Egy békés élet egyedül jobb ennél.” Ők ketten folyton veszekednek, és nem tudnak kijönni egymással. Amit a nő korábban képes volt tolerálni, most elviselhetetlen. Ha látja a férfit, az kiborítja, ha beszélni hallja, az feldühíti, és már attól is felfordul a gyomra és hányingere lesz, ha a hangját hallja, ha látja a külsőjét, a ruháit, és az általa használt dolgokat. A dolog az elviselhetetlenségig fajult, ahol a két ember idegenné vált egymás számára, és a nőnek el kell válnia a férfitől. Mi volt az előfeltétele annak, hogy el kell válnia tőle? A kettőjük együttélése túlságosan fájdalmas volt, és a nőnek jobb, ha egyedül él. Amikor a dolgok idáig jutnak, a nő már nem kötődik a férfihez. Többé nincs érzés, a nő átgondolta és rájött: jobb egyedül élni, pont ahogy a nem hívők gyakran mondják: „Ha egyedül élsz, senki más miatt nem kell aggódnod.” Különben folyton gondolnia kellene a férfire, ekképp tűnődve: „Vajon evett? Jól öltözik? Jól alszik? Vajon kimerítő számára, hogy itthontól távol dolgozik? Vajon zaklatják őt? Hogy érzi magát?” Folyton aggódnia kellene miatta. Most azonban látja, hogy békésebb egyedül élni, amikor senki másra nem kell gondolni, és nem kell törődni vele. Egy ilyen férfiért nem érdemes így élni. Nem érdemli meg az aggódását, nem érdemli meg a szeretetét, nem érdemli meg, hogy a nő bármilyen felelősséget vállaljon érte, és egyáltalán nincs benne semmi szeretnivaló. Végül a nő beadja a válókeresetet, a házasságuk véget ér, a nő pedig soha nem néz vissza és soha nem bánja meg a döntését. Vannak ilyen házasságok, ugye? (Igen.) Vannak olyan házasságok is, amelyek különféle okok miatt jönnek létre, mint például a múltbeli kedvességek és az ember előző életéből származó neheztelések. Amint korábban megvitattuk, egyesek azért kerülnek össze, mert az egyik ember tartozik a másiknak. A páron belül vagy a nő tartozik a férfinek, vagy a férfi tartozik a nőnek. Az előző életben talán az egyik túlságosan kihasználta a másikat, túl sokkal tartozott, ezért ebben az életben összekerülnek, hogy az illető leróhassa a tartozását. Sok efféle házasság boldogtalan, ám nem válhatnak el. Akár azért kényszerülnek együtt maradni, mert családjuk van, akár a gyermekeik miatt vagy valami más okból, mindenesetre a pár nem tud kijönni egymással, folyton harcolnak, folyton veszekednek, a személyiségük, az érdeklődésük, a törekvéseik és a hobbijaik pedig egyáltalán nem illenek össze. Nem kedvelik egymást, és az együttélés egyikük számára sem hoz boldogságot, ám nem válhatnak el, úgyhogy halálukig együtt maradnak. Amikor közeledik a halál, még mindig gúnyolódniuk kell a társukkal, és ezt mondják: „Nem akarok találkozni veled a következő életben!” Annyira gyűlölik egymást, nem igaz? Ebben az életben azonban nem válhatnak el, és ezt Isten rendeli el. Ami mindezeket a különféle házasságokat illeti – függetlenül a szerkezetük vagy az eredetük milyenségétől, attól, hogy házas vagy-e vagy sem – mindenesetre mindig el kell engedned a különféle irreális és naiv ábrándjaidat a házasságról; helyesen kell szembenézned a házassággal, és nem szabad játszanod az emberek érzelmeivel és vágyaival, és még kevésbé szabad, hogy a házasságot illetően a társadalom által beléd nevelt helytelen nézetek csapdájába ess, folyton azon tépelődve, hogy hogy érzed magad a házassággal kapcsolatban: Szeret a társad? Érzed, hogy szeret a társad? Még mindig szereted a társadat? Mennyi szeretet maradt még benned a társad iránt? Érez még bármit irántad a társad? Te érzel még bármit a társad iránt? Nem szükséges ezeket érezni, sem tépelődni ezeken a dolgokon – ez mind abszurd és értelmetlen elgondolás. Minél többet tépelődsz ezeken a dolgokon, annál inkább úgy érzed, hogy a házasságod válságban van, és minél inkább elmerülsz ezekben a gondolatokban, az annál inkább azt bizonyítja, hogy a házasság kelepcéjébe estél, és biztosan nem leszel boldog, sem biztonságérzeted nem lesz. Ez azért van, mert ha belemerülsz ezekbe az elgondolásokba, nézetekbe és gondolatokba, a házasságod torzzá válik, az emberi mivoltod eltorzul, és téged is teljességgel irányítanak és rabul ejtenek majd a társadalomtól származó különféle elgondolások és nézetek a házasságot illetően. Ezért, ami a társadalomtól és az elvetemült emberiségtől származó, a házasságra vonatkozó különféle nézeteket és szólásokat illeti, képesnek kell lenned helyesen felismerni őket, és el is kell utasítanod ezeket a nézeteket és szólásokat. Nem számít, hogy mások mit mondanak, illetve, hogy a házassággal kapcsolatos szólásaik hogyan változnak, az embereknek végső soron nem szabad lemondaniuk Isten házasság-definíciójáról, és nem szabad, hogy az elvetemült világ házasságról alkotott nézetei befolyásolják őket és elhomályosítsák a szemüket. Magyarán szólva, a házasság egy másik szakasz kezdete egy ember életében a serdülőkortól a felnőttkorig. Vagyis, miután felnőtté válsz, egy másik életszakaszba lépsz, ebben az életszakaszban házasságra lépsz, és olyasvalakivel élsz, akivel nincs vérségi kapcsolatod. Attól a naptól kezdve, hogy elkezdesz ezzel az emberrel élni, az azt jelenti, hogy feleségként vagy férjként vállalnod kell a házasélet összes dolgának felelősségeit és kötelezettségeit, sőt, mi több, kettőtöknek együtt kell a házasélet összes dolgával szembenéznetek. Vagyis a házasság azt jelenti, hogy valaki elhagyta a szüleit, búcsút mondott az egyedülálló életnek, és valaki mással együtt belépett két ember közös életébe. Ez az a szakasz, amelyben két ember együtt néz szembe az élettel. Ez a szakasz azt jelképezi, hogy egy másik életszakaszba lépsz majd, valamint természetesen azt, hogy az élet mindenféle próbatételével szembe fogsz nézni. Az, hogy hogyan kezeled majd az életet a házasság keretei között, illetve, hogy a társaddal együtt hogyan néztek majd szembe minden dologgal, amelyekkel a házasság keretei között találkoztok, lehetnek próbatételek számodra, illetve szolgálhatják ezek a dolgok a tökéletesedésedet, vagy lehetnek akár csapások is. Lehetnek persze több tapasztalat forrásai is az életben; lehetnek olyan források, amelyek az élet mélyebb megértését és megbecsülését biztosítják számodra, nem így van? (De így van.) Itt most befejezzük az összefoglalónkat a házasságot és a házasságról alkotott különféle ábrándokat illető helyes felfogás témájáról.

Legutóbb egy másik témáról beszélgettünk, mégpedig arról, hogy a házastársi boldogságra való törekvés nem a küldetésed. Mire helyeztük a hangsúlyt, amikor erről a témáról beszéltünk? (Arra, hogy az életünk boldogságát nem szabad a társunkra bíznunk, és nem szabad a társunknak tetsző dolgokat tennünk csak azért, hogy vonzzuk őt vagy megóvjuk az úgynevezett szerelmünket. Nem szabad elfelejtenünk, hogy teremtett lények vagyunk, és hogy a házasságban teljesítendő felelősségeink és kötelezettségeink nem ütköznek a teremtett lényként teljesítendő kötelességeinkkel és felelősségeinkkel.) Sokan a házasságuktól teszik függővé az életük boldogságát, a céljuk a boldogságra való törekvésben pedig a házasság boldogságára és tökéletességére való törekvés. Azt hiszik, hogy ha boldog a házasságuk és boldogok a társukkal, akkor boldog életük lesz, és ezért a házasságuk boldogságát élethosszig tartó küldetésnek tekintik, amelyet lankadatlan erőfeszítéssel kell elérni. Ebből kifolyólag, amikor házasságra lépnek, sokan törik a fejüket, hogy mi mindent tehetnek azért, hogy „frissen” tartsák a házasságukat. Mit jelent az, hogy „frissen”? Azt jelenti – ahogy a mondás tartja –, hogy nem számít, mennyi ideje házasok, a két ember mindig úgy érzi, hogy össze vannak nőve és sosem tudják elhagyni egymást, épp úgy, mint amikor randizni kezdtek, és mindig szorosan együtt akarnak maradni, és soha nem akarnak elválni. Továbbá, bárhol is vannak, és minden alkalommal folyton a társukra gondolnak és hiányzik nekik, a szívük pedig tele van a másik hangjával, mosolyával, beszédével és viselkedésével. Ha egyetlen napig nem hallják a társuk hangját, a szívük elhagyatottnak érzi magát, ha pedig egyetlen napig nem látják a társukat, úgy érzik, mintha a lelküket veszítették volna el. Azt gondolják, hogy ezek a házastársi boldogság jelképei és jelei. Így hát egyes úgynevezett főállású háziasszonyok otthon maradnak és úgy érzik: azt várni, hogy a férjük hazaérjen, a legboldogabb dolog. Ha a férjük nem ér haza időben, felhívják, és vajon mi az első kérdés, ami elhagyja a szájukat? (Mikor érsz haza?) Úgy tűnik, gyakran halljátok ezt – sokak szívében mélyen gyökerezik ez a kérdés. Az az első kérdés, hogy „Mikor érsz haza?” Miután ezt megkérdezte – függetlenül attól, hogy kap-e pontos választ vagy sem –, mindenesetre feltárul a boldog házasságban élő nő szerelmi bánata. Ez normális állapot azok életében, akik a házasság boldogságára törekednek. Csendesen várják otthon a másik felüket, hogy hazaérjen a munkából. Ha elmennek otthonról, nem mernek túl messzire menni, sem sokáig elmaradni, attól tartva, hogy a társuk hazajőve üres házat talál, és igen megbántva érzi majd magát, csalódott és feldúlt lesz. Ezeket az embereket remény és hit tölti el a házastársi boldogságra való törekvésükben, és nem haboznak bármilyen árat megfizetni vagy bármin változtatni. Még olyanok is vannak, akik éppúgy, mint annak előtte, azután is a házastársi boldogságra törekednek, miután hinni kezdtek Istenben, azon igyekezve, hogy szeressék a társukat, és folyton azt kérdezgetve tőle, hogy ő szereti-e őket. Ezért aztán az összejövetelek során egy nő talán ezen gondolkodik: „Vajon hazaért már a férjem? Ha igen, vajon evett valamit? Fáradt vajon? Én még mindig itt vagyok ezen az összejövetelen, és egy kissé nyugtalankodom. Kicsit úgy érzem, mintha cserbenhagytam volna.” Amikor a következő összejövetelre megy, megkérdezi a férjét: „Mit gondolsz, mikor jössz meg? Ha megjössz, amíg én az összejövetelen vagyok, nem fogod magányosnak érezni magad?” A férje így válaszol: „Hogyne érezném magányosnak magam? A ház üres, és egyedül vagyok. Általában mindig együtt vagyunk itt, most pedig hirtelen egyedül vagyok. Miért kell folyton összejövetelekre járnod? Elmehetsz, de remek lenne, ha már előttem hazaérnél!” A nő tudja a szívében: „Ó, hiszen nem kér sokat tőlem, csak azelőtt haza kell érnem, mielőtt ő megjön.” A következő összejövetelen folyton az órát nézi, és amikor látja, hogy lassan itt az ideje, hogy a férje végezzen a munkával, nem tud tovább nyugton ülni, és ezt mondja: „Srácok, ti csak folytassátok, nekem el kell intéznem otthon valamit, úgyhogy mennem kell.” Siet haza és erre gondol: „Remek, a férjem még nem jött meg! Sietek, készítek ennivalót és kitakarítom a házat, hogy amikor megjön, azt lássa, hogy tisztaság van, érezze az étel illatát, és tudja, hogy van itt valaki. Csodás, hogy együtt lehetünk, amikor eljön az étkezés ideje! Bár veszítettem egy kis időt az összejövetelen, és kevesebbet hallottam és kevesebbet nyertem, igen jó, hogy a férjem előtt hazaérhetek és meleg ételt adhatok neki – ez pedig alapvető a boldog házasság fenntartásához.” Ezek után gyakran tesz így az összejöveteleken, és időnként egy-egy összejövetel tovább tart, amikor pedig hazasiet, a férjét már otthon találja. Ő egy kicsit elégedetlen és szomorú a felesége miatt, és morog: „Nem hagyhatsz ki legalább egy összejövetelt? Tudod te, milyen érzés, amikor nem vagy itthon, én pedig hazaérek, és nem látlak itt? Kiborulok!” Ezt hallva a nő igen meghatódik, és erre gondol: „Ez alatt azt érti, hogy igazán szeret engem és nem tud nélkülem élni. Kiborul, amikor azt látja, hogy nem vagyok itt. Olyan boldog vagyok! Bár egy kicsit mérgesnek tűnik, akkor is érzem a szeretetét irántam. Legközelebb figyelnem kell, és nem számít, hány órán át tart az összejövetel, korán haza kell jönnöm. Nem okozhatok csalódást az irántam érzett szerelmét illetően. Nem fontos, hogy egy kicsit kevesebbet nyerek és egy kicsit kevesebbet hallgatom Isten szavait az összejöveteleken.” Ettől kezdve, amikor az összejövetelekre jár, semmi másra nem tud gondolni, mint hogy hazaérjen és méltó legyen a férje szeretetére, valamint, hogy fenntartsa a boldogságot, amelyre a házasságában törekszik. Van egy halvány érzése, hogy ha nem ér korán haza, csalódást okoz a férje iránta érzett szerelmének, és azon tűnődik, hogy ha továbbra is ilyen csalódást okoz neki, a férje vajon nem megy-e el és talál valaki mást, és nem szereti majd úgy őt, ahogy korábban. Úgy hiszi, hogy szeretni és szeretve lenni mindig boldogság, és az életének törekvése ennek a szerető és szeretett kapcsolatnak a fenntartása; olyasmi, amire eltökélten törekszik, és ezért fenntartás és habozás nélkül teszi. Még olyanok is vannak, akik – amikor elmennek és az otthonuktól távol végzik a kötelességüket – gyakran mondják a vezetőjüknek: „Éjszakára nem maradhatok távol az otthonomtól. Férjnél vagyok, úgyhogy, ha nem megyek haza, a férjem magányos lesz. Nem leszek ott, amikor éjszaka felébred és ki fog borulni. Nem leszek ott, amikor reggel kinyitja a szemét, és zokon veszi. Ha gyakran nem megyek haza, vajon a férjem nem kételkedik majd a hűségemben és az ártatlanságomban? Amikor összeházasodtunk, megegyeztünk, hogy hűségesek leszünk egymáshoz. Bármi is történik, meg kell tartanom az ígéretemet. Méltó akarok lenni a férjemre, hiszen nincs más ezen a világon, aki úgy szeret, mint ő. Azért tehát, hogy bizonyítsam az ártatlanságomat és azt, hogy egészen hűséges vagyok hozzá, éjszakára egyáltalán nem maradhatok távol az otthonomtól. Nem számít, mennyire sűrű a gyülekezeti munka vagy hogy mennyire sürgető a kötelességem, éjszaka haza kell mennem, akármilyen késő is van.” Azt mondja, hogy ez az ártatlanságának és a hűségének a fenntartását szolgálja, ez azonban csak formalitás, csak szavak, miközben valójában attól tart, hogy a házassága boldogtalanná válik és felbomlik. Inkább elveszíti a kötelességét és elhagyja azt a kötelességet, amelyet végeznie kellene, hogy fenntartsa a házastársi boldogságát, mintha a házastársi boldogság lenne az ösztönzője és a forrása mindannak, amit tesz. Boldog házasság nélkül nem tudja egy teremtett lény kötelességét végezni; boldog házasság nélkül nem tud jó teremtett lény lenni. Azt tekinti a házastársi boldogság jelének, valamint az élete követendő céljának, ha nem okoz csalódást a férje iránta érzett szeretetének, és szeretve marad. Ha egy napon úgy érzi, hogy már nem szeretik őt annyira, vagy valami rosszat tesz és csalódást okoz a férje iránta érzett szeretetének, és a férje csalódik benne és elégedetlen lesz vele emiatt, ő úgy fogja érezni, hogy majd’ megőrül, többé nem vesz részt az összejöveteleken és nem olvassa Isten szavait, és még amikor a gyülekezetnek szüksége is van arra, hogy valamilyen kötelességet végezzen, mindenféle kifogással áll elő, hogy megtagadja azt. Azt mondja például, hogy nem érzi jól magát, vagy hogy valami sürgős probléma akadt otthon, sőt még néhány képtelen és szeszélyes kifogást is kitalál, hogy kibújjon a kötelesség végzése alól. Ezek az emberek kulcsfontosságúnak tekintik a házastársi boldogságot az életben. Egyesek akár minden tőlük telhetőt beleadnak, hogy megőrizzék a házasságuk boldogságát, és nem haboznak bármi árat megfizetni azért, hogy béklyóba kössék és megtartsák a házastársuk szívét, hogy a házastársuk mindig szeresse őket, soha ne veszítsék el azt a szerelem-érzést, amelyet akkor éreztek, amikor annak idején összeházasodtak, és soha ne vesszen ki belőlük az az érzés, ami a házassággal kapcsolatban kezdetben bennük volt. Még olyan nők is akadnak, akik ennél nagyobb áldozatokat hoznak: egyesek megemeltetik az orrnyergüket, néhányan átformáltatják az állukat, és vannak, akik mellnagyobbító műtétet és zsírleszívást végeztetnek, bármilyen fájdalmat elviselve. Egyes nők odáig mennek, hogy azt gondolják, túl vastag a vádlijuk, ezért műtétre mennek, hogy karcsúbbá tegyék a lábukat, végül pedig idegsérülést szenvednek és nem tudnak többé felállni. Amikor egy ilyen nőnek a férje ezt látja, így szól: „Azelőtt vastag volt a vádlid, de attól még normális ember voltál. Most nem tudsz felállni, és nem vagy jó semmire. El akarok válni!” Látod, ilyen nagy árat fizetett, és végül ezt kapta. Olyan nők is vannak, akik mindennap szépen öltöznek, akik parfümöt használnak és púderezik az arcukat. Mindenféle kozmetikumot az arcukra kennek, mint például rúzst, arcpirosítót és szemfestéket, hogy továbbra is fiatalnak és szépnek látsszanak, hogy vonzóak legyenek a társuk számára, és a társuk úgy szeresse őket, ahogyan kezdetben. Hasonlóképpen a férfiak is sok áldozatot hoznak a házastársi boldogság érdekében. Valakinek azt mondják: „Te egy jól ismert istenhívő vagy. Túl sokan ismernek téged a környéken, és ezért sebezhetőbb vagy, ami a feljelentést és a letartóztatást illeti, ezért el kell menned innen, és valahol máshol kell végezned a kötelességedet.” Ezután nyugtalankodik, és erre gondol: „De ha elmegyek, az vajon azt jelenti, hogy annyi a házasságomnak? Most elkezd széthullani az egész? Ha elmegyek itthonról, a feleségem vajon majd összejön valaki mással? Mostantól akkor külön utakon járunk? Soha többé nem leszünk együtt?” Ezek gondolatára zaklatott lesz, így alkudozni kezd, és ezt kérdezi: „Maradhatnék? Még az is rendben lenne, ha csak hetente egyszer mennék haza – gondoskodnom kell a családomról!” Valójában nem igazán a családjáról való gondoskodásra gondol. Attól tart, hogy a felesége lelép valaki mással, és hogy soha többé nem lesz meg a házastársi boldogsága. A szíve aggodalommal és félelemmel teli, nem akarja, hogy így a semmibe vesszen és eltűnjön a házasságának a boldogsága. Az ilyen emberek szívében a házastársi boldogság minden másnál fontosabb, és nélküle teljesen lélektelennek érzik magukat. Úgy hiszik, hogy „a szerelem a legfontosabb dolog egy boldog házassághoz. Csak azért boldog a házasságunk, és azért tudtuk ilyen hosszan fenntartani, mert szeretem a feleségemet, ő pedig szeret engem. Ha az Istenbe vetett hitem és amiatt, mert a kötelességemet végzem, elveszíteném ezt a szerelmet, és ez a szerelem véget érne, akkor az vajon nem azt jelentené, hogy befellegzett a házastársi boldogságomnak, és nem élvezhetném többé újra ezt a házastársi boldogságot? A házastársi boldogság nélkül mi lesz velünk? Milyen lenne a feleségem élete az én szeretetem nélkül? Mi lesz velem, ha elveszítem a feleségem szeretetét? Vajon pótolhatja ezt a veszteséget egy teremtett lény kötelességének végzése és az ember küldetésének teljesítése Isten színe előtt?” Nem tudják, nincs válaszuk, és nem értik az igazság ezen aspektusát. Ezért, amikor Isten háza arra kéri a házasság boldogságát mindenek felett hajszoló embereket, hogy hagyják el az otthonukat és menjenek egy távoli helyre terjeszteni az evangéliumot és végezni a kötelességüket, ők gyakran frusztráltak, tehetetlenek, sőt még nyugtalanok is amiatt, hogy esetleg hamarosan elveszítik a házastársi boldogságukat. Vannak, akik elhagyják a kötelességeiket, illetve megtagadják azok végzését a házastársi boldogságuk fenntartása érdekében, sőt egyesek még Isten házának fontos intézkedéseit is visszautasítják. Olyanok is vannak, akik a házastársi boldogságuk fenntartása érdekében gyakran megpróbálják megismerni a házastársuk érzéseit. Ha a házastársuk egy kicsit is neheztel, vagy akár egy cseppnyi nemtetszést vagy elégedetlenséget fejez ki a hitük, illetve amiatt, hogy az Istenbe vetett hit útját választották és a kötelességüket végzik, azonnal irányt változtatnak és engedményeket tesznek. Gyakran tesznek engedményeket a házastársuknak a házastársi boldogság fenntartása érdekében – még akkor is, ha az a kötelességük végzésére való lehetőségeik, valamint az összejövetelekre szánt idő, Isten szavai olvasásának és a lelki áhítatok végzésének feladását jelenti –, hogy megmutassák a házastársuknak, hogy ott vannak, hogy a házastársuk ne érezze magát egyedül és magányosnak, és hogy éreztessék a szeretetüket a házastársukkal; inkább ezt teszik, minthogy elveszítsék vagy nélkülözzék a házastársuk szeretetét. Ez azért van, mert úgy érzik, hogy ha feladják a házastársuk szeretetét a hitük vagy az Istenbe vetett hit útja kedvéért, amelyen elindultak, az azt jelenti, hogy feladták a házastársi boldogságukat, és soha többé nem fogják tudni érezni azt a házastársi boldogságot, és majd magányos, szánalmas és nyomorúságos emberek lesznek. Mit jelent az, hogy valaki nyomorúságos és szánalmas? Azt jelenti, hogy az illetőt nem szereti és nem imádja egy másik ember. Még ha ezek az emberek értenek is némi doktrínát és értik annak jelentőségét, hogy Isten az Ő üdvözítő munkáját végzi, és persze értik, hogy teremtett lényként a teremtett lény kötelességét kell végezniük, mivel a házastársukra bízzák a saját boldogságukat, és persze a saját boldogságukat is a házastársi boldogságuktól teszik függővé, még ha értik és tudják is, hogy mit kellene tenniük, akkor sem tudják elengedni a házastársi boldogságra való törekvésüket. Tévesen annak a küldetésnek tekintik a házastársi boldogság hajszolását, amelyre ebben az életben törekedniük kell, és tévesen annak a küldetésnek tekintik a házastársi boldogság hajszolását, amelyre egy teremtett lénynek törekednie kell és amit meg kell valósítania. Hát nem hiba ez? (De az.)

Hol a hiba a házastársi boldogságra való törekvésben? Megfelel az Isten házasságról alkotott definíciójának, illetve annak, amivel a házaspárokat megbízza? (Nem, nem felel meg.) Mi a baj vele? Egyesek azt mondják: „Isten azt mondta, nem jó, ha a férfi egyedül él, ezért teremtett neki egy házastársat, és ez a házastárs társaságot nyújt neki. Vajon nem ez Isten meghatározása a házasságról? Nem része ez a házastársi boldogságra való törekvésnek? Két ember, aki együtt jár és kölcsönösen eleget tesz a felelősségeinek – mi a baj ezzel?” Vajon van különbség aközött, hogy az ember a házasság keretei között végzi a feladatait, illetve aközött, hogy megalkuvás nélkül a házastársi boldogságra való törekvést tekinti küldetésének? (Igen, van.) Mi itt a probléma? (Az emberek a házastársi boldogságra való törekvést tekintik a legfontosabb küldetésüknek, holott egy élő ember legnagyobb feladata valójában az, hogy egy teremtett lény kötelességét végezze a Teremtő színe előtt. Félreértették az életben követendő célt.) Van még valaki, aki hozzá akar szólni ehhez? (Amikor valaki nem tudja helyesen megközelíteni a házasságban teljesítendő feladatait és kötelezettségeit, az idejét és az energiáját a házassága fenntartására fogja fordítani. Holott a házassággal járó felelősségek helyes megközelítése mindenekelőtt az, hogy az ember nem feledkezik meg teremtett lényi voltáról, és arról, hogy az ideje nagy részét a kötelessége végzésével, valamint az Isten által rábízott dolgok és az Istentől kapott küldetése megvalósításával kell töltenie. Aztán kell eleget tennie a felelősségeinek és a kötelezettségeinek a házasság keretei között. Ez a két dolog különböző.) A házastársi boldogság hajszolása vajon az a cél, amelyre az embereknek a megházasodást követően törekedniük kell? Van ennek bármi köze az Isten által elrendelt házassághoz? (Nincs.) Isten házasságot adott az embernek, és egy olyan környezetet adott neked, amelyben eleget tehetsz a férfi vagy a nő felelősségeinek és kötelezettségeinek a házasság keretei között. Isten házasságot adott neked, ami azt jelenti, hogy társat adott neked. Ez a társ elkísér téged ennek az életnek a végéig, és az élet mindegyik szakaszában melletted lesz. Mit értek az alatt, hogy „elkísér”? Úgy értem, a társad segíteni fog és gondoskodni fog rólad, minden dologban osztozik veled, amivel az életben találkozol. Vagyis, nem számít, hány dologgal találkozol, többé nem egyedül nézel szembe velük, hanem ketten együtt néztek szembe velük. Ha így élsz, az valamivel könnyebbé és nyugodtabbá teszi az életet, ahol mindkét ember megteszi, amit tennie kell, mindegyikük beveti a képességeit és az erősségeit, és elkezdik a közös életüket. Ennyire egyszerű ez. Isten azonban soha nem támasztott követelést az emberekkel szemben, ezt mondván: „Adtam neked házasságot. Most már házas vagy, úgyhogy feltétlenül szeretned kell a társadat a végsőkig, és állandóan hízelegned kell neki – ez a küldetésed.” Isten adott neked házasságot, adott társat és másféle életkörülményeket. Eme életkörülményeken és helyzeten belül ráveszi a társadat, hogy mindenben osztozzon és mindennel együtt nézzen szembe veled, hogy te szabadabban és könnyebben élhess, miközben megengedi neked, hogy értékelj egy másik életszakaszt. Isten azonban nem adott el téged a házasságnak. Hogy értem ezt? Úgy értem, hogy Isten nem vette el az életedet, a sorsodat, a küldetésedet, az életben követett utadat, az általad választott irányt az életben, sem azt a fajta hitet, amid van, és nem adta mindezeket a társadnak, hogy döntsön helyetted. Nem mondta azt, hogy egy nő sorsának, törekvéseinek, életútjának és életszemléletének milyenségéről, a férjének kell határoznia, illetve, hogy egy férfi sorsának, törekvéseinek, életszemléletének és életének milyenségéről a feleségének kell határoznia. Isten sosem mondott ilyesmiket, és nem így rendelte el a dolgokat. Látod: mondott Isten bármi ilyesmit, amikor az emberiség számára megalkotta a házasságot? (Nem.) Isten soha nem mondta, hogy a nő vagy a férfi küldetése az életben a házastársi boldogságra való törekvés, és hogy jól kell őrizned a házasságod boldogságát az életed küldetésének beteljesítéséhez, valamint ahhoz, hogy sikerüljön teremtett lényként viselkedned – Isten sosem mondott semmi ilyesmit. Isten azt sem mondta, hogy: „Az életutadat a házasság keretei között kell megválasztanod. A házasságod és a házastársad fogja eldönteni, hogy eléred-e az üdvösséget vagy sem. A házastársad határoz majd az életszemléletedről és a sorsodról.” Mondott Isten valaha ilyesmit? (Nem.) Isten házasságot rendelt számodra és adott egy társat neked. Házasságra lépsz, ám az Isten előtti identitásod és státuszod nem változik – te továbbra is te vagy. Ha nő vagy, akkor továbbra is nő vagy Isten előtt; ha férfi vagy, akkor továbbra is férfi vagy Isten előtt. Egy dolog azonban mindkettőtökben közös, mégpedig az, hogy akár férfi vagy, akár nő, a Teremtő előtt mind teremtett lények vagytok. A házasság keretei között elviselitek és szeretitek egymást, segítitek és támogatjátok egymást, ez pedig a felelősségeiteknek való eleget tevés. Isten előtt azonban a teljesítendő feladataid és a megvalósítandó küldetésed nem helyettesíthetők a társaddal szemben teljesített feladataiddal. Ezért, ha a társadat illető feladataid összeütközésbe kerülnek azzal a kötelességgel, amelyet egy teremtett lénynek kell végrehajtania Isten előtt, a teremtett lény kötelességének végrehajtását kell választanod, nem pedig a társadat illető feladatok teljesítését. Ez az az irány és cél, amelyeket választanod kell, és persze ez az a küldetés is, amelyet teljesítened kell. Egyesek azonban tévesen a házastársi boldogág hajszolását, vagy a társukat illető feladataik teljesítését, a társukkal való törődést, a róla való gondoskodást és azt teszik életük küldetésévé, hogy szeretik őt, és a társukat tekintik a mennyországuknak, a sorsuknak – ez helytelen. A te sorsod Isten szuverenitása alá tartozik, és nem a társad irányítja. A házasság nem változtathat a sorsodon, sem azon a tényen, hogy a sorsodat Isten irányítja. Ami azt a fajta életszemléletet illeti, amellyel rendelkezned kell, és azt az utat, amelyet követned kell, ezeket Isten tanításainak és követelményeinek szavaiban kell keresned. Ezek a dolgok nem a társadtól függenek, és nem ő dönt róluk. Amellett, hogy teljesíti a téged illető feladatait, nem szabad irányítania a sorsodat, és azt sem szabad követelnie, hogy változtass az irányodon az életben, arról sem dönthet, milyen utat követsz, illetve milyen életszemléleted kell legyen, az üdvösségre való törekvésedben pedig még kevésbé korlátozhat vagy akadályozhat. Ami a házasságot illeti, az emberek csak annyit tehetnek, hogy elfogadják azt Istentől, és tartják magukat a házasságnak ahhoz a meghatározásához, amelyet Isten rendelt az ember számára, amelyben férj és feleség egyaránt eleget tesz az egymás iránti felelősségeinek és kötelezettségeinek. Amit nem tehetnek, az az, hogy a társuk sorsáról, előző életéről, jelen életéről vagy következő életéről, és még kevésbé, hogy az örökkévalóságról döntsenek. A rendeltetési helyedről, a sorsodról és az általad követett útról csak a Teremtő dönthet. Teremtett lényként ezért akár a feleség, akár a férj szerepe a tiéd, az a boldogság, amelyre ebben az életben törekedned kell, abból fakad, hogy a teremtett lény kötelességét végzed és a teremtett lény küldetését teljesíted. Nem magából a házasságból fakad, abból pedig még kevésbé, hogy a feleség vagy a férj feladatait teljesíted a házasság keretei között. Az út, amelynek követését választod, valamint az életszemlélet, amelyet magadévá teszel, természetesen nem épülhet a házastársi boldogságra, és még kevésbé határozhatja meg azt a házastársak valamelyike – ez olyasmi, amit meg kell értened. Azoknak a házasságra lépő embereknek tehát, akik csak a házastársi boldogságra törekszenek és ezt a törekvést tekintik a küldetésüknek, el kell engedniük az efféle gondolatokat és nézeteket, változtatniuk kell a gyakorlásuk módján, valamint azon, hogy merre tartanak az életben. Isten elrendelése szerint lépsz házasságra és élsz együtt a társaddal – ennyi az egész, és elegendő a feleség vagy a férj feladatait teljesíteni, amíg együtt éltek. Ami az általad követett utat és a magadévá tett életszemléletet illeti, a társad nem köteles, és nincs joga ezekről a dolgokról dönteni. Még akkor is, ha már házas vagy és van házastársad, az úgynevezett házastársad csak a házastárs Isten által elrendelt jelentését hordozhatja. Ő csak a házastárs feladatait teljesítheti, és minden más, a házastársadtól független dolgot te választhatsz meg és dönthetsz róla. Ami persze még fontosabb, hogy a választásaid és a döntéseid nem alapulhatnak a saját preferenciáidon és megértéseden, hanem Isten szavain kell alapulniuk. Értitek a közlést erről a kérdésről? (Igen.) Ezért a házasság keretei között mindenáron a házastársi boldogságra törekvő vagy bármilyen áldozatot hozó társ tetteiről Isten nem fog megemlékezni. Nem számít, milyen jól vagy milyen tökéletesen teszel eleget a kötelezettségeidnek és a feladataidnak a társaddal szemben, vagy mennyire felelsz meg a társad elvárásainak – más szóval nem számít, milyen jól vagy milyen tökéletesen tartod fenn a házastársi boldogságodat, vagy az mennyire irigylésre méltó –, ez nem jelenti azt, hogy teljesítetted a teremtett lény küldetését, sem azt nem bizonyítja, hogy megfelelő teremtett lény vagy. Lehet, hogy tökéletes feleség vagy tökéletes férj vagy, ez azonban a házasság kereteire korlátozódik. A Teremtő az alapján méri le, hogy miféle ember vagy, hogy hogyan végzed a teremtett lény kötelességét Előtte, milyen utat követsz, milyen az életszemléleted, mire törekszel az életben és hogyan teljesíted a teremtett lény küldetését. Isten ezekkel a dolgokkal méri az általad teremtett lényként követett utat és a jövőbeli rendeltetési helyedet. Nem az alapján méri ezeket a dolgokat, hogy feleségként vagy férjként hogyan teljesíted a feladataidat és a kötelezettségeidet, sem az alapján, hogy a társad iránti szereteted tetszik-e a társadnak. Ami azt illeti, hogy a házastársi boldogságra való törekvés nem a küldetésed, ma ezekkel a részletekkel szolgáltam, hogy befejezzük ezt a témát. Látod, ha nem beszélnék ezekről a kérdésekről, az emberek azt gondolhatnák, hogy értenek és tudnak egy keveset róluk, amikor azonban ténylegesen történik velük valami, továbbra is elakadnának és számos megtévesztő kérdés akadályozná őket, teljesíteni akarnák a feleség vagy a férj kötelezettségeit, miközben azokat is dolgokat is jól akarnák csinálni, amelyeket egy emberi lénynek, egy teremtett lénynek kell tennie. Idáig azonban nem volt teljesen világos, hogy hogyan kelleni kezelni azt, amikor ez a két dolog ellentétbe vagy ellentmondásba kerül és akadályozza egymást. Most már világos, miután így beszélgettünk róla? (Igen.) Különbség van egyrészt azok között a dolgok között, amelyeket az emberek az elképzeléseik szerint jónak és helyesnek vélnek, másrészt azok között a dolgok között, amelyek az igazság szerint pozitívok, helyesek és jók. Amikor ezt tisztázzuk, világossá válik. Az emberek által pozitívnak és jónak vélt dolgok gyakran tele vannak az ember elképzeléseivel, képzelődéseivel és érzéseivel, és nincs közük az igazsághoz. Hogy értem azt, hogy „nincs közük”? Úgy értem, hogy ezek nem az igazság. Ha pozitív dolgokként és az igazságként tekintesz megtévesztő és olyan dolgokra, amelyek nem az igazság, valamint követed őket és mereven ragaszkodsz hozzájuk, és azt hiszed, hogy azok az igazság, akkor képtelen leszel az igazságra való törekvés útját járni, és igen távol végzed majd az igazságtól. És vajon ki a felelős ezért?

A téma, amiről az imént beszélgettünk, az volt, hogy az embereknek el kell engedniük a házastársi boldogságra való törekvést, és hogy elegendő, ha csak a házasság keretein belüli felelősségeiknek tesznek eleget. Befejeztük a beszélgetést a házastársi boldogságra való törekvés elengedéséről, úgyhogy most egy másik kérdésről fogunk beszélgetni: nem vagy a házasságod rabszolgája. Ez egy olyan kérdés, amelyről beszélnünk kell. Mit hisznek egyesek, miután megházasodnak? „Az életem most már így áll. Az a sorsom, hogy az életem hátralévő részében ezzel az emberrel éljek. A szüleim és a családom idősebb tagjai nem élethosszig tartó támaszaim, ahogyan a barátaim sem. Ki tehát az élethosszig tartó támaszom? Egész életemben arra az emberre fogok támaszkodni, akivel házasságot kötök.” Az efféle gondolatok sugalmazására sokan nagyon fontosnak tekintik a házasságot, és úgy hiszik, hogy ha egyszer megházasodnak, stabil életük, védett menedékük lesz, és lesz valaki, akiben megbízhatnak. A nők azt mondják: „A házassággal erős karokra támaszkodhatok.” A férfiak pedig ezt: „A házassággal van egy békés otthonom és többé nem sodródom; már ennek gondolata is boldoggá tesz. Nézd csak meg azokat az egyedülálló embereket körülöttem. A nők egész nap lődörögnek, nincs kire támaszkodjanak, nincs stabil otthonuk, nincs egy váll, amelyen kisírhatnák magukat, a férfiaknak pedig nincs meleg otthonuk. Milyen szánalmasak!” Amikor tehát fontolóra veszik a saját házastársi boldogságukat, úgy gondolják, hogy az igen kiteljesítő és kielégítő. Az elégedettség érzése mellett úgy érzik, hogy tenniük kell valamit a házasságukért és az otthonukért. Ezért aztán miután megházasodnak, egyesek készek minden tőlük telhetőt a házaséletüknek szentelni, és felkészülnek arra, hogy küzdjenek, erőlködjenek és szorgalmasan dolgozzanak a házasságukért. Egyesek kétségbeesetten pénzt keresnek és szenvednek, és persze még inkább a társukra bízzák a saját életük boldogságát. Úgy hiszik, az, hogy boldogok és vidámak lesznek-e az életben, attól függ, hogy milyen a társuk, hogy jó ember-e; hogy a személyisége és az érdeklődési köre egyezik-e az övékkel; hogy olyasvalaki-e, aki meg tudja szerezni a betevőt és képes vezetni a családot; hogy olyasvalaki-e, aki gondoskodni tud az alapvető szükségleteikről a jövőben, és boldog, stabil, csodálatos családot biztosít nekik; illetve olyasvalaki-e, aki meg tudja vigasztalni őket, amikor fájdalommal, megpróbáltatással, bukással vagy hátráltatással találkoznak. Hogy ezeket megerősítsék, különös figyelmet szentelnek a társuknak, mialatt együtt élnek. Nagy gondossággal és figyelemmel figyelik és jegyzik a társuk gondolatait, nézeteit, beszédét és viselkedését, minden mozdulatát, valamint az erősségei és gyengeségei bármelyikét. Részletesen emlékeznek a társuk által az életben feltárt összes gondolatra, nézetre, szóra és viselkedésre, hogy jobban megérthessék őt. Ezzel egyidejűleg abban is reménykednek, hogy a társuk jobban megérti őket, beengedik a társukat a szívükbe, önmagukat pedig beengedik a társuk szívébe, hogy jobban fékezhessék egymást, vagy hogy az elsők legyenek, akik megjelennek a társuk előtt, amikor valami történik, az elsők, akik segítenek neki, az elsők, akik kiállnak mellette és támogatják, bátorítják és szilárd támaszai lesznek. Ilyen életkörülmények között a férj és a feleség ritkán próbálja meg tisztán látni, hogy miféle ember a társa, teljes egészében a társa iránti érzéseiben él, és arra használja az érzéseit, hogy törődjön a társával, elviselje őt, kezelje az összes hibáját, hiányosságát és törekvését, olyannyira, hogy minden kívánságát teljesíti. Egy nő férje például ezt mondja: „Túl sokáig tartanak az összejöveteleid. Menj csak fél órára, majd gyere haza.” A nő így válaszol: „Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.” Persze legközelebb fél órára megy el az összejövetelre, majd hazatér, a férje pedig most ezt mondja: „Így már jobb. Legközelebb csak menj el, mutasd meg magad, majd gyere haza.” A nő ezt mondja: „Ó, hát ennyire hiányzom neked! Jól van, megteszem, ami tőlem telik.” Persze legközelebb, amikor összejövetelre megy, nem okoz neki csalódást, és nagyjából tíz perc elteltével hazajön. A férje nagyon örül és boldog, majd így szól: „Így már jobb!” Ha azt akarja, hogy a felesége keletre menjen, ő nem mer nyugatra menni; ha azt akarja, hogy nevessen, nem mer sírni. A férj látja, amint a feleség Isten szavait olvassa és himnuszokat hallgat, ő pedig gyűlöli ezt és undorodik, s ezt mondja: „Mi értelme állandóan azokat a szavakat olvasni és azokat az énekeket énekelni? Nem lehetne, hogy amikor itthon vagyok, egyszerűen nem olvasod azokat a szavakat és nem énekled azokat az énekeket?” A nő így válaszol: „Rendben, rendben, nem olvasom őket többé.” Többé nem meri olvasni Isten szavait, sem a himnuszokat hallgatni. A férje követelései révén végül megérti, hogy annak nem tetszik, ha ő hisz Istenben és Isten szavait olvassa, ezért, amikor otthon van, vele tölti az időt, tévét néznek, esznek együtt, beszélgetnek, sőt azt is meghallgatja, ahogy a férje kibeszéli a sérelmeit. Bármit megtesz a férjéért, ha az boldoggá teszi. Úgy hiszi, hogy egy házastársnak ezeket a feladatokat kell teljesítenie. Mikor olvassa tehát Isten szavait? Megvárja, hogy a férje elmenjen, majd bezárja mögötte az ajtót, és sietve olvasni kezd. Amikor hall valakit az ajtónál, gyorsan elteszi a könyvet, és annyira rémült, hogy nem meri tovább olvasni. Amikor pedig kinyitja az ajtót, látja, hogy nem a férje jött vissza – téves riasztás volt, úgyhogy tovább olvas. Ahogy folytatja az olvasást, tűkön ül, ideges és rémült, és ezt gondolja: „Mi van, ha tényleg hazajön? Jobb, ha egyelőre nem olvasok többet. Felhívom és megkérdezem, hol van és mikor ér haza.” Úgyhogy felhívja, a férje pedig ezt mondja: „Ma kicsit sűrű a munka, úgyhogy lehet, három-négy óra előtt nem érek haza.” Ez megnyugtatja a nőt, de az elméje vajon le tud-e csendesedni, hogy Isten szavait olvassa? Nem tud; az elméjét megzavarták. Siet Isten színe elé, hogy imádkozzon, és mit mond? Azt mondja vajon, hogy az Istenbe vetett bizodalmából hiányzik a hit, hogy fél a férjétől és nem tudja lecsendesíteni az elméjét, hogy Isten szavait olvassa? Úgy érzi, nem mondhatja ezeket a dolgokat, így nincs mit mondania Istennek. Aztán behunyja a szemét és összekulcsolja a kezeit. Lenyugszik és nem érzi magát annyira idegesnek, úgyhogy olvasni kezdi Isten szavait, a szavak azonban nem jutnak el hozzá. Erre gondol: „Hol is tartottam az olvasásban? Hová jutottam az elmélkedéseimben? Teljesen elvesztettem a fonalat.” Minél többet gondol erre, annál bosszúsabb és nyugtalanabb: „Ma nem fogok olvasni. Nem nagy ügy, ha most az egyszer kihagyom a lelki áhítatomat.” Mit gondoltok? Jól megy sora? (Nem.) Házastársi gyötrelem vagy házastársi boldogság ez? (Gyötrelem.) Ezen a ponton néhány egyedülálló ember talán ezt mondja: „Nos, hát jól beleugrottál a mély vízbe, ugye? A házasságban nincs semmi nagyszerű, igaz? Nézd meg, milyen remek az életem, senki más miatt nem kell aggódnom, és senki sem akadályoz abban, hogy összejövetelekre járjak és végezzem a kötelességemet, amikor csak akarom.” Azért, hogy a társad elégedett legyen veled és beleegyezzen, hogy alkalmanként olvasd Isten szavait és összejövetelre menj, mindennap nagyon korán kelsz, hogy reggelit készíts, rendbe tedd a házat, kitakaríts, megetesd a csirkéket, a kutyát és mindenféle kimerítő feladatot végezz – még olyanokat is, amelyeket általában férfiak végeznek. Mint egy vén cselédlány, fáradhatatlanul dolgozol, hogy eleget tegyél a férjednek. Mielőtt hazajön, kifényesíted a bőrcipőjét és elrendezed a papucsát, majd miután hazaér, sietsz, hogy lekeféld róla a port és segíts levenni és felakasztani a kabátját, ezt kérdezve: „Olyan meleg van ma. Meleged van? Szomjas vagy? Mit szeretnél enni ma? Valami savanyút vagy valami fűszereset? Át kell öltöznöd? Vedd le ezeket a ruhákat, és majd kimosom őket neked.” Olyan vagy, mint egy vén cselédlány vagy rabszolga, és már túlléptél a házasság keretei között teljesítendő felelősségi körödön. A férjed kénye-kedve szerint ugrálsz és az uradnak tekinted őt. Egy ilyen családban nyilvánvaló státuszbeli különbség van a két házastárs között: az egyik rabszolga, a másik az úr; az egyik szolgalelkű és alázatos, a másik hevesnek és parancsolónak tűnik; az egyik hajbókol és meghunyászkodik, a másik arroganciától duzzad. Egyértelműen egyenlőtlen a két ember státusza a házasság keretei között. Miért van ez? Nem arról van szó, hogy ez a rabszolga lealacsonyítja önmagát? (De igen.) A rabszolga lealacsonyítja önmagát. Nem tartottad fenn azt a házasság iránti felelősséget, amelyet Isten rendelt az emberiség számára, és túl messzire mentél. A férjed semmilyen felelősségnek nem tesz eleget és nem csinál semmit, és te mégis lesed egy ilyen házastárs kénye-kedvét és aláveted magad a tekintélyének, készségesen a rabszolgájává és a vén cselédlányává leszel, hogy szolgáld őt és mindent megtegyél érte – miféle ember vagy te? Pontosan ki is a te Urad? Miért nem gyakorolsz ilyen módon Istenért? Isten azt rendelte el, hogy a társad gondoskodjon az életedről; neki ezt meg kell tennie, semmivel nem tartozol neki. Te azt teszed, amit tenned kell, és eleget teszel azoknak a felelősségeknek és kötelezettségeknek, amelyeket teljesítened kell – ő vajon megteszi? Ő megteszi, amit tennie kell? Egy házasságban nem úgy van, hogy aki a félelmetesebb, az az úr, aki pedig keményen tud dolgozni és a legtöbbet tenni, az legyen a rabszolga. Egy házasságban mindkét embernek teljesítenie kell a feladatait egymással szemben, és egymás társának kell lenniük. Mindkét ember felelősséggel tartozik a másik iránt, és mindkettőnek vannak teljesítendő kötelezettségei, illetve teendői a házasság keretei között. A szerepednek megfelelően kell cselekedned; bármelyik is a szereped, azt kell tenned, ami abban a szerepben a teendőd. Ha nem teszed, akkor nincs normális emberi mivoltod. Köznyelvi kifejezéssel élve, fabatkát sem érsz. Ha pedig valaki egy fabatkát sem ér, és te mégis a kénye-kedve szerint ugrálsz és készségesen a rabszolgája vagy, az teljes ostobaság, és értéktelenné tesz téged. Mi a baj azzal, ha valaki hisz Istenben? Az Istenbe vetett hited talán gonosztett? Van valami gond Isten szavainak olvasásával? Ezek mind becsületes és tiszteletreméltó dolgok. Mit bizonyít az, ha a kormány üldözi azokat, akik hisznek Istenben? Azt bizonyítja, hogy az emberiség annyira gonosz, és a gonosz erőket és a Sátánt képviseli. Nem az igazságot vagy Istent képviseli. Istenben hinni ezért nem jelenti azt, hogy mások alatt állsz vagy alacsonyabb rendű vagy másoknál. Ellenkezőleg: az Istenbe vetett hited nemesebbé tesz a világi embereknél, az igazságra való törekvésed tiszteletreméltóvá tesz Isten szemében, és Ő a szeme fényeként tekint rád. Te mégis lealacsonyítod magad, és nagylelkűen a házastársad rabszolgájává leszel, csak azért, hogy hízelegj a másik embernek a házasságodban. Amikor egy teremtett lény kötelességét végzed, vajon miért nem így viselkedsz? Miért nem sikerül? Vajon nem az emberi alantasság kifejezése ez? (De igen.)

Isten csak azért rendelt házasságot számodra, hogy megtanulj eleget tenni a felelősségeidnek, megtanulj békésen együtt élni egy másik emberrel és osztozni az életen, és megtapasztald, milyen a társaddal közös élet, valamint hogyan kell kezelni mindazokat a dolgokat, amelyekkel együtt találkoztok, ezzel gazdagabbá és másabbá téve az életedet. Ő azonban nem ad téged el a házasságnak, és természetesen nem ad el a társadnak, hogy a rabszolgája légy. Nem vagy a rabszolgája, ő pedig nem a rabszolgatartód. Egyenlőek vagytok. A társaddal szemben csak feleségként vagy a férjként vannak felelősségeid, és ha ezeknek a felelősségeknek eleget teszel, Isten megfelelő feleségnek vagy férjnek tart. Nincs semmi, ami a társadnak van, neked pedig nincs, és nem vagy rosszabb, mint a társad. Ha hiszel Istenben és az igazságra törekszel, végezni tudod a kötelességed, gyakran jársz összejövetelekre, imádkozva olvasod Isten szavait és Isten színe elé járulsz, akkor ezek olyasmik, amiket Isten elfogad, és ezek azok a dolgok, amelyeket egy teremtett lénynek tennie kell, valamint az a normális élet, amelyet egy teremtett lénynek élnie kell. Ebben semmi szégyenletes nincs, nem szabad úgy érezned, hogy bármivel is tartozol a társadnak azért, mert ilyen életet élsz – semmivel sem tartozol neki. Ha szeretnéd, kötelességed bizonyságot tenni a társadnak Isten munkájáról. Ha azonban ő nem hisz Istenben és nem ugyanazt az utat követi, amelyiket te, akkor nem szükséges és nem is kötelességed, hogy bármit vagy bármilyen információt elmondj vagy elmagyarázz neki a hitedről, illetve az általad követett útról, és nincs is joga tudni róla. Az ő felelőssége és kötelezettsége az, hogy támogasson, bátorítson és védjen téged. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor nincs emberi mivolta. Miért? Mert te a helyes utat követed, a családod és a társad pedig azért áldott és élvezi veled együtt Isten kegyelmét, mert te a helyes utat követed. Csak az a helyes, ha a társad hálás ezért, ahelyett, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesítene vagy megfélemlítene téged a hited miatt, illetve amiatt, mert üldöznek, vagy azt hinné, hogy több házimunkát és egyéb dolgokat kell végezned, illetve, hogy valamivel tartozol neki. Sem érzelmileg, sem szellemileg, sem pedig más módon nem tartozol neki – ő tartozik neked. A te Istenbe vetett hited miatt élvez ő különleges kegyelmet és áldásokat Istentől, és kivételes módon nyeri el ezeket a dolgokat. Hogy értem azt, hogy „kivételes módon nyeri el ezeket a dolgokat”? Úgy értem, hogy egy ilyen ember nem érdemli meg, hogy elnyerje ezeket a dolgokat és nem kellene elnyernie ezeket a dolgokat. Miért nem kellene elnyernie? Mert nem követi Istent és nem ismeri el Istent, ezért a te Istenbe vetett hited miatt részesül abban a kegyelemben, amelyet élvez. Veled együtt profitál és élvezi az áldásokat, és csak hálás lehet neked. Más szóval – mivel élvezi ezeket a különleges áldásokat és ezt a kegyelmet – jobban eleget kell tennie a felelősségeinek, és jobban támogatnia kell az istenhitedet. Mivel a házban van egy ember, aki hisz Istenben, egyeseknek jól megy a családi vállalkozása és igen sikeresek lesznek. Sok pénzt keresnek, a családjuk jól él, anyagilag gazdagodnak és javul az életminőségük. Hogyan jöttek létre mindezek a dolgok? Képes lenne a családod megszerezni mindezeket, ha egyikőtök sem hinne Istenben? Egyesek azt mondják: „Isten gazdag sorsot rendelt nekik.” Így igaz, hogy Isten rendelte el ezt, ám ha a családjukban nem lenne az az egy valaki, aki hisz Istenben, a vállalkozásuk nem részesülne ilyen kegyelemben és nem lenne ilyen áldott. Mivel velük van az az egy ember, aki hisz Istenben, mivel annak, aki hisz Istenben, igaz hite van, őszintén törekszik és hajlandó Istennek szentelni és feláldozni magát Istenért, a nem hívő házastársa kivételesen kapja a kegyelmet és az áldásokat. Istennek igen könnyű megtennie ezt az apró dolgot. Akik nem hisznek, mégsem elégedettek, sőt még el is nyomják és zaklatják azokat, akik hisznek Istenben. Már így is csapás a hívők számára az üldöztetés, amelynek az ország és a társadalom kiteszi őket, ám a családtagjaik még messzebb mennek, és tetézik a nyomást. Ha ilyen körülmények között te még mindig úgy gondolod, hogy cserben hagyod őket és a házasságod rabszolgájává akarsz válni – ezt aztán valóban nem kellene tenned. Ők tehát nem támogatják az istenhitedet, rendben; nem védelmezik az istenhitedet, az is rendben. Szabadságukban áll nem megtenni ezeket a dolgokat, azonban nem szabad rabszolgaként bánniuk veled azért, mert hiszel Istenben. Nem vagy rabszolga, emberi lény vagy, méltóságteljes és egyenes ember. Az a legkevesebb, hogy egy teremtett lény vagy Isten előtt, nem pedig valakinek a rabszolgája. Ha rabszolgának kell lenned, akkor csakis az igazság rabszolgája, Isten rabszolgája lehetsz, nem pedig bármely ember rabszolgája, a házastársad pedig még kevésbé lehet a rabszolgatartód. A testi kapcsolatok tekintetében a szüleiden kívül a házastársad az, aki a legközelebb áll hozzád ezen a világon. Mivel azonban hiszel Istenben, a társad ellenségként kezel, támad és üldöz téged. Ellenzi, hogy összejövetelekre járj, ha hall valami pletykát, hazajön, hogy leszidjon és rosszul bánjon veled. Még akkor is, amikor otthon imádkozol vagy olvasod Isten szavait, és egyáltalán nem befolyásolod az élete normális működését, akkor is leszid és szembeszegül veled, sőt meg is ver. Mondd meg Nekem, miféle dolog ez? Hát nem egy démon ez a másik? Ez az az ember, aki a legközelebb áll hozzád? Megérdemli egy ilyen ember, hogy bármilyen felelősségednek is eleget tegyél vele szemben? (Nem.) Nem, nem érdemli meg! És így, egyesek, akik ilyen házasságban élnek, még mindig a társuk kénye-kedve szerint ugrálnak, hajlandóak mindent feláldozni, feláldozzák az időt, amelyet a kötelességük végzésével kellene tölteniük, a lehetőséget, hogy végezzék a kötelességüket, sőt, még azt a lehetőségüket is, hogy elérjék az üdvösséget. Nem szabadna ezeket tenniük, és az lenne a legkevesebb, hogy feladják az efféle elgondolásokat. Azon kívül, hogy Istennek tartoznak, az emberek senkinek semmivel nem tartoznak. Nem tartozol a szüleidnek, a férjednek a feleségednek, a gyerekeidnek, még kevésbé a barátaidnak – senkinek nem tartozol semmivel. Mindannak a forrása, ami az embereké, Istenben van, a házasságukat is beleértve. Ha tartozásról kell beszélnünk, az emberek csak Istennek tartoznak. Isten természetesen nem követeli meg, hogy fizesd vissza Neki, ő csak annyit kér, hogy a helyes utat kövesd az életben. A házasságot illetően Isten legnagyobb szándéka az, hogy ne veszítsd el a méltóságodat és a tisztességedet a házasságod miatt, ne válj olyanná, akinek nincs helyes útja, amelyre törekszik, akinek nincs saját életszemlélete vagy saját törekvési iránya, és ne válj olyanná, aki még az igazságra való törekvést is feladja, aki feladja az esélyét az üdvösség elérésére, és feladja az Isten által neki adott megbízatást és küldetést, hogy ezek helyett a házasság készséges rabszolgájává váljon. Ha így kezeled a házasságodat, jobb lett volna, ha egyáltalán meg sem házasodsz, és az egyedülálló élet jobban illene hozzád. Ha nem tudsz megszabadulni ettől a fajta házastársi helyzettől, illetve szerkezettől, bármit is teszel, akkor az lenne a legjobb, ha teljességgel kiszabadítanád magad a házasságból, és jobb lenne, ha szabad emberként élnél. Amint mondtam, Isten célja a házasság elrendelésével az, hogy legyen társad, hogy a partnered társaságában menj át az élet hullámvölgyein és haladj keresztül minden életszakaszon, hogy ne légy egyedül és ne légy magányos az élet minden egyes szakaszában, hogy legyen melletted valaki, valaki, akire rábízhatod a legbensőbb gondolataidat, és valaki, aki vigasztal és gondoskodik rólad. Ugyanakkor Isten nem használja arra a házasságot, hogy megkössön téged, vagy gúzsba kösse kezed-lábad, hogy ne legyen jogod megválasztani a saját utadat, és a házasság rabszolgájává válj. Isten házasságot rendelt és egy társat intézett számodra; nem egy rabszolgatartót talált neked, és azt sem akarja, hogy korlátok közé legyél szorítva a házasságodban a saját törekvéseid, saját életcéljaid, a törekvéseid helyes iránya, illetve az üdvösség kereséséhez való jog nélkül. Ellenkezőleg; függetlenül attól, hogy házas vagy-e vagy sem, az Isten által neked ajándékozott legnagyszerűbb jog az ahhoz való jog, hogy a saját életcéljaidra törekedj, hogy megalkosd a helyes életszemléletet és hogy keresd az üdvösséget. Ezt a jogot senki sem veheti el tőled, és senki sem avatkozhat bele, a házastársadat is beleértve. Közületek azoknak tehát, akik rabszolgai szerepet játszotok a házasságotokban, fel kell adnotok ezt az életmódot, fel kell adnotok az azt illető elgondolásaitokat, illetve gyakorlataitokat, hogy a házasságotok rabszolgái akartok lenni, és magatok mögött kell hagynotok ezt a helyzetet. A társad ne kényszerítsen, és ne befolyásoljanak, ne szorítsanak határok közé, ne korlátozzanak és ne kössenek a társad érzelmei, nézetei, szavai, hozzáállása vagy akár tettei. Hagyd magad mögött mindezt, és bátran, bizodalommal hagyatkozz Istenre. Amikor olvasni akarod Isten szavait, olvasd Isten szavait, amikor összejöveteleken kell részt venned, vegyél részt összejöveteleken, hiszen emberi lény vagy, nem pedig kutya, és nincs szükséged senkire, hogy szabályozza a viselkedésedet, vagy korlátozza, illetve irányítsa az életedet. Jogod van megválasztani a saját céljaidat és irányodat az életben – Isten megajándékozott ezzel a joggal, és főképp, a helyes úton jársz. A legfontosabb dolog az, hogy amikor Isten házának szüksége van arra, hogy elvégezz egy bizonyos munkát, amikor Isten háza kötelességet ad neked, választás vagy fenntartás nélkül kötelességtudóan fel kell adnod mindent, és elvégezni az elvégzendő kötelességet, és teljesíteni az Istentől kapott küldetésedet. Ha ez a munka azt kívánja meg, hogy tíz napra vagy egy hónapra elhagyd az otthonod, akkor azt kell választanod, hogy jól végzed a kötelességedet, teljesíted a megbízatást, amelyet Isten rád bízott, és megelégíted Isten szívét – az igazságra törekvőknek ezzel a hozzáállással, eltökéltséggel és vággyal kell rendelkezniük. Ha ez a munka azt követeli meg tőled, hogy hat hónapig, egy évig vagy ismeretlen ideig távol legyél, akkor kötelességtudóan le kell mondanod a családodról és a házastársadról, és menned kell, hogy elvégezd az Istentől kapott küldetésed. Ez azért van, mert ez az az idő, amikor Isten háza munkájának és a kötelességednek van a legnagyobb szüksége rád, nem pedig az az idő, amikor a házasságodnak és a társadnak van a legnagyobb szüksége rád. Ezért nem szabad azt gondolnod, hogy ha házas vagy, akkor a házasságod rabszolgája kell legyél, vagy hogy szégyen, ha a házasságod véget ér vagy felbomlik. Valójában nem szégyen, és látnod kell a házasság megszűnésének körülményeit, illetve azt, hogy mi volt Isten intézkedése. Ha Isten rendelte el és irányította, nem pedig ember okozta, akkor az dicsőséges, megtiszteltetés, mivel egy igazságos ügyért adtad fel a házasságodat és vetettél véget neki, azt keresve, hogy eleget tegyél Istennek és teljesítsd teremtett lényi küldetésedet. Ez olyasmi, amire Isten emlékezni fog és amit elfogad, és ezért mondom, hogy dicsőséges dolog, nem pedig szégyen! Még ha egyesek házassága azért is ér véget, mert a társuk elhagyja és elárulja – köznyelven szólva lapátra teszi és kirúgja őket –, ez egyáltalán nem szégyenteljes. Inkább azt kell mondanod: „Enyém a megtiszteltetés. Miért? Azt, hogy a házasságom ide jutott és így ért véget, Isten rendelte el és irányította. Isten útmutatása volt, ami elvezetett ehhez a lépéshez. Ha Isten nem tette volna ezt, és nem rúgatott volna ki a férjemmel az utcára, nem lett volna meg a hitem és a bátorságom, hogy meglépjem ezt. Hála Isten szuverenitásának és vezetésének! Minden dicsőség Istennek!” Ez megtiszteltetés. Mindenféle házasságban lehet ilyen tapasztalatod, választhatod a helyes út követését Isten útmutatása mellett, teljesítheted az Istentől kapott küldetésedet, ilyen előfeltétel mellett és ezzel az indítékkal elhagyhatod a házastársadat és véget vethetsz a házasságodnak, és ehhez gratulálni kell. Legalább egy dolognak érdemes örülni, mégpedig, hogy többé nem vagy a házasságod rabszolgája. Megmenekültél a házasságod rabszolgaságából, és nem kell többé aggódnod, bánkódnod és küzdened amiatt, hogy a házasságod rabszolgája vagy, és ki akarsz szabadulni, de képtelen vagy rá. Ettől a pillanattól kezdve megmenekültél, szabad vagy, és ez jó dolog. Ezek után remélem, hogy azok, akiknek a házassága korábban fájdalommal végződött, és akikre még mindig ennek a dolognak az árnya vetül, valóban el tudják engedni a házasságukat, el tudod engedni az árnyakat, amelyek emiatt ott maradtak veled, el tudod engedni a gyűlöletet, a dühöt, sőt a gyötrelmet is, amelyet ez benned hagyott, és nem érzel többé fájdalmat és haragot amiatt, hogy a társadért vállalt összes áldozatodat és erőfeszítésedet az hűtlenséggel, árulással és gúnyolódással viszonozta. Remélem, hogy magad mögött hagyod mindezt, örvendezel, hogy nem vagy többé a házasságod rabszolgája, örvendezel, hogy többé semmit nem kell tenned, és nem kell szükségtelen áldozatokat hoznod a házasságod rabszolgatartójáért, hanem ehelyett Isten útmutatása és szuverenitása alatt a helyes utat követed az életben, végzed a teremtett lényi kötelességedet, és többé nem vagy zaklatott, és semmi más miatt nem kell aggódnod. Természetesen nincs többé szükség arra, hogy a házastársaddal törődj, aggódj vagy nyugtalankodj miatta, vagy hogy a róla szóló gondolatok foglalják le az elmédet; mostantól minden jó lesz, és nem kell többé a házastársaddal megbeszélned a személyes ügyeidet, többé nem kell, hogy korlátozzon téged. Csak az igazságot kell kutatnod, valamint az alapelveket és az alapot keresned Isten szavaiban. Már szabad vagy, és nem vagy többé a házasságod rabszolgája. Szerencse, hogy magad mögött hagytad a házasság e rémálmát, hogy őszintén Isten elé járultál, nem korlátoz többé a házasságod, és több időd van Isten szavait olvasni, összejöveteleken részt venni és lelki áhítatokat végezni. Teljesen szabad vagy, nem kell többé senki más hangulataitól függően bizonyos módon viselkedned, nem kell többé senki csúfos gúnyolódását hallgatnod, nem kell többé senki más hangulataival és érzéseivel törődnöd – az egyedülállóak életét éled, nagyszerű! Nem vagy többé rabszolga, kikerülhetsz abból a környezetből, ahol különféle felelősségeknek kellett eleget tenned az emberekkel szemben, igazi teremtett lény lehetsz, teremtett lény lehetsz a Teremtő uralma alatt és végezheted a teremtett lény kötelességét – milyen csodálatos is tisztán tenni ezt! Soha többé nem kell vitatkoznod, aggódnod, bajlódnod, tűrnöd, elviselned, szenvedned vagy dühösnek lenned a házasságod miatt, soha többé nem kell abban a gyűlöletes környezetben és bonyolult helyzetben élned. Ez nagyszerű, ezek mind jó dolgok, és minden jól megy. Amikor valaki a Teremtő elé járul, Isten szavai szerint és az igazságalapelvekkel összhangban cselekszik és beszél. Minden simán megy, nincs több zűrös vita, és a szíved elcsendesedhet. Ezek mind jó dolgok, az azonban szégyen, hogy egyes emberek továbbra is készek rabszolgák lenni egy ilyen gyűlöletes házastársi környezetben, és nem menekülnek el, illetve nem hagyják azt maguk mögött. Mindenesetre Én még mindig remélem, hogy ha ezek az emberek nem is vetnek véget a házasságuknak és nem élnek úgy, hogy maguk mögött hagyják a tönkrement házasságukat, legalább nem lesznek a házasságuk rabszolgái. Nem számít, ki a házastársad, nem számít, milyen tehetsége és emberi mivolta van, milyen magas a státusza, milyen képzett és alkalmas, ő akkor sem az urad. Ő a házastársad, az egyenrangú társad. Nem nemesebb nálad, és te sem vagy alantasabb nála. Ha nem képes eleget tenni a házastársi felelősségeinek, akkor jogodban áll megfeddeni, és kötelességed irányítani és kioktatni. Ne alacsonyítsd le magad, és ne engedd, hogy kihasználjanak azért, mert azt gondolod, hogy a másik túlságosan veszélyes, vagy mert félsz, hogy megun, elutasít vagy elhagy téged, vagy mert fenn akarod tartani a házastársi kapcsolatotok folytonosságát, készségesen megalkudva önmagaddal, hogy a férjed rabszolgája és a házasságod rabszolgája legyél – ez nem helyénvaló. Az embernek nem így kell viselkednie, és nem is ez az a felelősség, amelynek a házasság keretei között eleget kell tennie. Isten nem kéri azt, hogy rabszolga legyél, és azt sem kéri, hogy úr legyél. Csak azt kéri, hogy tegyél eleget a felelősségeidnek, és ezért kell helyesen megértened a házasságban teljesítendő feladataidat, valamint a házasságban játszott szerepedet is helyesen kell értened és világosan kell látnod. Ha az általad játszott szerep eltorzult és nem áll összhangban az emberi mivolttal, illetve azzal, amit Isten elrendelt, akkor meg kell vizsgálnod magad, és el kell gondolkodnod azon, hogyan kerülj ki ebből az állapotból. Ha meg lehet feddeni a házastársadat, akkor fedd meg; ha a házastársad megfeddése révén kellemetlen következményeket szenvedsz el, akkor hozz egy bölcsebb, megfelelőbb döntést. Mindenesetre, ha az igazságra akarsz törekedni és el akarod érni az üdvösséget, akkor fel kell adnod az elgondolásaidat és gyakorlataidat arra vonatkozóan, hogy a házasságod rabszolgája legyél. Nem lehetsz a házasságod rabszolgája, hanem magad mögött kell hagynod ezt a szerepet, valódi emberi lénynek, valódi teremtett lénynek kell lenned, és egyúttal végezned kell a kötelességedet. Érted? (Igen.)

Az imént arról a kérdésről beszélgettünk, hogy „az emberek ne legyenek a házasságuk rabszolgái” – és azt mondtuk nekik, hogy adják fel a házassággal kapcsolatos téves nézeteiket. Vagyis, egyesek úgy gondolják, hogy fenn kell tartaniuk a házasságukat, és minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a házasságuk ne bomoljon fel és ne érjen véget. E cél elérése érdekében kompromisszumokat kötnek. Inkább feláldozzák számos saját pozitív törekvésüket a házasságuk fenntartása érdekében, és a házasságuk készséges rabszolgáivá válnak. Ezek az emberek tévesen értelmezik a házasság létét és definícióját, helytelenül állnak a házassághoz, ezért fel kell adniuk az efféle helytelen gondolatokat és nézeteket, el kell távolodniuk ettől az eltorzult házastársi állapottól, helyesen kell megközelíteniük a házasságot és helyesen kell kezelniük a házasságban felmerülő ügyeket – ez a harmadik dolog, amelyet az embereknek a házasságot illetően fel kell adniuk. A továbbiakban a házassággal kapcsolatos negyedik kérdésről fogunk beszélgetni: a házasság nem a rendeltetési helyed. Ez is egy probléma. Mivel ez egy olyan téma, amelyről beszélgetünk, ez egy szemléletes kérdés az emberek házasságában jelenleg fennálló helyzetekben. Mindenféle házastársi körülmények között létezik. Egyfajta hozzáállás is ez, amelyet az emberek a házassággal szemben tanúsítanak, illetve egyfajta létállapot, úgyhogy beszélgetnünk kell erről a kérdésről és világossá kell tennünk. Miután férjhez mennek, egyes nők úgy gondolják, hogy megtalálták az igazit. Azt hiszik, hogy számíthatnak erre az emberre és megbízhatnak benne, hogy szilárd támaszuk lehet az életútjukon, és hogy szilárd és megbízható lesz, amikor rá kell hagyatkozniuk. Egyes férfiak azt gondolják, hogy megtalálták az igazi nőt. Gyönyörű és nagylelkű, gyengéd és figyelmes, erényes és megértő. Úgy hiszik, hogy ezzel a nővel stabil életük, valamint békés és meleg otthonuk lesz. Amikor az emberek megházasodnak, mind szerencsésnek és boldognak gondolják magukat. A legtöbb ember azt hiszi, hogy amikor megházasodik, a társa a választott jövőbeli életének jelképe, a házassága pedig természetesen az a rendeltetési hely, amelyet ebben az életben keres. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy mindenki, aki házasságot köt, azt hiszi, hogy a házasság a rendeltetési helye, és ha egyszer ilyen házasságot kötött, az a házasság a rendeltetési helye. Mit jelent a „rendeltetési hely”? Támpontot jelent. Az emberek a házasságra, valamint arra a társra bízzák a kilátásaikat, a jövőjüket és a boldogságukat, akivel házasságra léptek, így aztán miután megházasodnak, úgy gondolják, hogy soha többé nem nélkülöznek majd semmit, és nem fognak többé aggódni. Ez azért van, mert úgy érzik, már megtalálták a rendeltetési helyüket, ez a rendeltetési hely pedig a társuk és az otthon, amelyet ezzel az emberrel együtt építenek. Mivel megtalálták a rendeltetési helyüket, többé nem kell törekedniük semmire, illetve nem kell reménykedniük semmiben. Az emberek házasságot illető hozzáállása és nézetei alapján ez természetesen előnyös a házassági szerkezet stabilitására nézve. Az a legkevesebb, hogy ha egy férfinek vagy egy nőnek egy állandó ellenkező nemű partnere van a házastársa személyében, akkor nem fog többé flörtölni vagy nem lesznek további szerelmi kapcsolatai az ellenkező nemmel. Ez a legtöbb házastárs számára előnyös. Legalább a szívük megnyugszik a kapcsolatokat illetően, egy állandó ellenkező nemű partnerhez vonzódnak, és az ellenkező nemű állandó házastárs révén stabil alapvető életkörülményeik lesznek – ez jó dolog. Ha azonban valaki, amikor házasságra lép, a házasságát tekinti a rendeltetési helyének, miközben valamennyi törekvését, az életszemléletét, az életben követett útját, valamint az Isten által tőle megkövetelt dolgokat felesleges szabadidős dolognak tekinti, akkor nem jó dolog az, hogy észrevétlenül a házassága lett a rendeltetési helye. Az ugyanis épp ellenkezőleg akadállyá, botláskővé és gátló tényezővé válik a helyes életcélokra való törekvésében, a helyes életszemlélete kialakításában, sőt az üdvösségre való törekvésében is. Ez azért van, mert amikor az, aki megházasodik, a társát tekinti a rendeltetési helyének és a sorsának ebben az életben, úgy hiszi, hogy a társa különféle érzelmei, boldogsága és boldogtalansága saját magához kötődik, a saját boldogsága és boldogtalansága és különféle érzelmei pedig a társához kötődnek, és így a társa élete, halála, boldogsága és öröme összekapcsolódik az ő saját életével, halálával, boldogságával és örömével. Ezért aztán ezeknek az embereknek az elgondolása – miszerint a házasságuk a rendeltetési céljuk az életben – igen lomhává és passzívvá teszi az életútjukra, a pozitív dolgokra és az üdvösségre való törekvésüket. Ha egy Istent követő ember társa a házasságban úgy dönt, hogy nem követi Istent, hanem helyette világi dolgok hajszolását választja, akkor a társa súlyos hatást gyakorol arra, aki igenis Istent követi. A feleség például úgy véli, hogy hinnie kell Istenben és az igazságra kell törekednie, valamint, hogy fel kell adnia az állását és a kötelességét kell végeznie, fel kell áldoznia és oda kell szánnia magát Isten házában, miközben a férje ezt gondolja: „Az Istenbe vetett hit jó dolog, de attól nekünk még élnünk kell. Ha mindketten a kötelességünket végezzük, ki fog pénzt keresni? Ki fogja fenntartani a háztartást? Ki fogja fenntartani a családunk életét?” Ezzel a nézettel úgy dönt, hogy tovább dolgozik és továbbra is a világi dolgokra törekszik; nem mondja, hogy nem hisz Istenben, és azt sem mondja, hogy ellenzi azt. A feleség, aki hisz Istenben, folyton erre gondol: „Az én rendeltetési helyem a férjem. Csak akkor vagyok jól, ha ő is jól van. Ha ő nincs jól, akkor én sem lehetek jól. Össze vagyunk kötve. Ugyanabban az örömben és bánatban osztozunk, és együtt élünk és halunk. Bárhová megy ő, én is megyek. Most nézeteltéréseink vannak az utunk megválasztásában, és repedések tűntek fel – hogyan békülhetnénk hát meg? Én követni akarom Istent, őt azonban nem érdekli az istenhit. Ha ő nem hisz Istenben, akkor nem fogok tudni fejlődni a saját hitemben, és többé nem lesz kedvem követni Istent. Ez azért van, mert a kezdetektől fogva úgy gondoltam a férjemre, mint a mennyországomra, a sorsomra. Nem hagyhatom el. Ha ő nem hisz Istenben, akkor egyikünk sem fog, ha pedig ő hisz Istenben, akkor mindketten fogunk. Ha ő nem hisz Istenben, úgy fogom érezni, hogy hiányzik valami, mintha elvették volna a lelkemet.” Állandóan nyugtalankodik és aggódik emiatt. Gyakran imádkozik, reménykedve, hogy a férje tud hinni Istenben. Ám bárhogyan is imádkozik, a férje nem hatódik meg, és nem hisz Istenben. A nő szorong – mit is tehetne? Nem tehet semmit, úgyhogy minden erőfeszítését beleadja, és amíg a férje otthon van, viszi őt, hogy olvassa Isten szavait. A férje idegenkedés nélkül olvassa Isten szavait és hallgatja, miközben a nő olvassa őket, ám aktívan nem vesz részt a közösségben. Mivel ők férj és feleség, egyszerűen csak nem vitatkozik a nővel. Amikor a nő arra kéri, hogy tanuljon meg himnuszokat énekelni, belemegy, és megtanulja énekelni őket, majd miután megtanulta őket, nem mondja el, hogy teljesen megtanulta-e és hogy szereti-e őket. Amikor arra kérik, hogy vegyen részt az összejöveteleken, alkalmanként, amikor van egy kis szabadideje, elmegy a feleségével az összejövetelre, ám általában lefoglalja a munka és a pénzkeresés. Soha nem említ semmit, aminek köze lenne az Istenben való hithez, soha nem kezdeményezi, hogy részt vehessen egy összejövetelen vagy kötelességet végezzen. Röviden, langyosan áll az egészhez. Nem ellenzi az istenhitet, ám nem is támogatja azt, és nem mutatja meg, hogyan áll hozzá. A feleség, aki hisz Istenben, a szívére veszi mindezt és emlékszik rá, s azt mondja: „Mivel házaspár vagyunk, és ketten egy családot alkotunk, ha én belépek a királyságba, neki is be kell. Ha nem követ engem a hitemben, akkor nem fog tudni belépni a királyságba és elérni az üdvösséget, és akkor én sem akarok majd élni, meg akarok majd halni.” Bár még nem halott, a szívében folyton aggasztja, fájdalmat okoz neki és gyötri ez a dolog, és erre gondol: „Ha egy napon eljönnek a csapások és ő meghal a csapásokban, mit fogok csinálni? Most olyan nagy járvány van. Ha elkapja ezt a járványt, akkor nem fogok tovább élni. Nem mondja, hogy ellenzi az istenhitemet, de mit fogok tenni, ha egy nap tényleg azt mondja, hogy nem akarja, hogy többé higgyek Istenben?” Aggódik, hogy ha eljön ez az idő, a férjét fogja követni, és úgy dönt majd, hogy nem hisz Istenben és elárulja Istent. Ez azért van, mert a szívében a férje a lelke, ő az élete, sőt, mi több, ő a mennyországa, a mindene. A szívében élő férje szereti őt a legjobban, és ő az, aki a férjét a legjobban szereti. Most azonban egy problémába ütközött: ha a férje ellenzi az istenhitét, és az imádságai hasztalanok, mi lesz akkor? Sokat aggódik emiatt. Amikor el kell mennie, hogy az otthonától távol végezze a kötelességét – bár Isten házában is szeretné végezni a kötelességét –, amikor meghallja, hogy a kötelessége végzéséhez el kell mennie otthonról és messzire kell utaznia, és hogy hosszú időn át távol kell maradnia hazulról, hihetetlen gyötrődés fogja el. Miért van ez? Aggódik, hogy ha elmegy otthonról, a férjének nem lesz senkije, aki gondoskodjon róla, neki hiányozni fog a férje, és képtelen lesz felhagyni az érte való aggódással. Aggódni fog érte és vágyakozni fog utána, sőt úgy fogja érezni, hogy nem tud nélküle élni, hogy elveszíti a reményt és az irányt az életben, és a kötelességét sem lesz képes teljes szívéből végezni. Most már elég, ha csak rágondol, és fáj a szíve, függetlenül attól, hogy ez tényleg megtörténik-e. A gyülekezetben tehát sosem meri azt kérni, hogy máshová menjen a kötelességét tenni, illetve, ha van olyan feladat, amely azt követeli, hogy valaki hosszú időn át távol maradjon, és az otthonától távol éjszakázzon, soha nem mer ilyen feladatra jelentkezni, illetve nem mer igent mondani egy ilyen kérésre. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy leveleket kézbesítsen a testvéreinek, vagy néha vendégül látja őket egy-egy összejövetelre az otthonában, de soha nem mer egy egész napra elválni a férjétől. Ha valóban valami különleges körülmény adódik, és a férjének üzleti útra kell mennie vagy pár napig távol van, két-három napon át otthon fog sírni, mielőtt a férje elmegy, egészen addig ontva a könnyeket, amíg fel nem dagad a szeme, mint a paradicsom. Miért sír? Aggódik, hogy a férje meghal egy repülőgépszerencsétlenségben, és még a testét sem találják majd meg, akkor aztán mit fog csinálni? Hogyan fog élni, és hogyan vészeli át a napokat? A mennyországa odalesz, és olyan érzés fogja majd el, mintha a szívét lopták volna el. Már ennek gondolata is megrémíti, és ezért sír, amikor erre gondol. A férje még el sem ment, ő pedig már két-három napja sír, és egészen addig sír folyamatosan, amíg haza nem jön. Olyan sokat sír, hogy a férje kijön a sodrából és így szól: „Mi a franc baja van? Még csak meg sem haltam, és sír. Halálra átkoz engem?” Nem tehet semmit, a nő csak sír tovább, és ezt mondja: „Egyszerűen nem akarom, hogy elmenj, nem akarlak szem elől veszíteni.” A sorsát és a rendeltetési helyét a férjére teszi fel, akivel házasságra lépett, és függetlenül attól, hogy ostoba vagy gyerekes így intézni a dolgokat, mindenesetre vannak ilyen emberek. Több férfi vagy több nő van, aki ilyen? (Nő.) Úgy tűnik, több az ilyen nő, a nők egy kissé erőtlenek tudnak lenni. Mindegy, hogy a férfi és a nő közül melyik hagyja el a másikat, vajon tovább élhetnek akkor is? (Igen.) Mindegy, ki hagy el kit, olyasvalami ez, amit megválaszthatsz? Olyasvalami ez, amit irányíthatsz? (Nem.) Nem, ez nem olyasmi, amit irányíthatsz, ezért aztán elveszel az ostoba képzelgésekben és sírsz, és bosszankodsz és aggódsz és fájdalmat érzel – van ennek bármi értelme? (Nincs.) Ezek az emberek úgy érzik, hogy ha nézhetik a társukat, foghatják a kezét és vele élhetnek, az azt jelenti, hogy életre szóló támaszuk van, mintha megnyugtatnák és megvigasztalnák őket. Úgy gondolják, hogy nem aggódnak majd az élelem és a ruházat miatt, nem lesznek gondjaik, és hogy a társuk a rendeltetési helyük. A nem hívőknek van egy szólása, miszerint: „Ha itt vagy nekem ebben életben, akkor semmi másra nincs szükségem.” Ezek az emberek így éreznek a házasságuk és a társuk iránt a szívük legmélyén; boldogok, amikor a társuk boldog, nyugtalanok, amikor a társuk nyugtalan, és szenvednek, amikor a társuk szenved. Ha a társuk meghal, ők sem akarnak élni többé. Ha pedig a társuk lelép és szerelmes lesz valaki másba, mit tesznek? (Nem akarnak élni.) Egyesek nem akarnak tovább élni, ezért öngyilkosságot követnek el, és vannak, akik elvesztik az eszüket. Mondd meg Nekem, miről szól ez az egész? Miféle ember veszíti el az eszét? Ha valaki elveszíti az eszét, az azt jelenti, hogy megszállott. Egyes nők azt hiszik, hogy a férjük a rendeltetési helyük az életben, és hogy ha egyszer találtak egy ilyen embert, soha többé nem fognak más férfit szeretni – ez a helyzet azzal, hogy „ha itt van nekem ő ebben életben, akkor semmi másra nincs szükségem”. A nő férje azonban csalódást okoz neki, lelép, hogy mást szeressen, és nem akarja őt többé. És mi történik a végén? A nő ezután teljességgel gyűlöli az ellenkező nem minden tagját. Amikor egy másik férfit lát, le akarja köpni, meg akarja átkozni és meg akarja ütni. Erőszakos hajlamokat alakít ki, és eltorzul a józan esze. Vannak, akik tényleg elveszítik az eszüket. Ezek a következményei annak, ha az emberek nem helyesen értelmezik a házasságot.

Ezek az emberek a házasságot a boldogságra való sikeres törekvésük jelképének tekintik, valamint olyan rendeltetési helynek és célnak az életben, amelyről régóra álmodtak és most elérték. A házasság az utolsó életcéljuk, a házasságot illető törekvésük pedig az, hogy a társukkal osztozzanak ezen az életen, együtt öregedjenek meg, és együtt éljenek és haljanak meg. Annak érdekében, hogy igazolják azt a gondolatot és elképzelést, hogy a házasságuk a rendeltetési helyük, sok mindent megtesznek a házaséletben, ami túlmegy a racionalitáson és egy ember felelősségi körén. Ezek között az ember felelősségi körét meghaladó dolgok között szerepelnek azok a szélsőségek, amelyek révén az illető elveszíti a tisztességét, méltóságát és a célokat, amelyekre törekszik. Például az emberek gyakran szemmel tartják, kivel van a társuk mindennap, mit csinál, amikor elmegy otthonról, hogy kapcsolatba került-e az ellenkező nem tagjaival, és hogy érintkezett-e, vagy volt-e baráti viszonya az ellenkező nem más tagjaival, ami túlmegy a barátság keretein. Olyanok is vannak, akik sok időt töltenek azzal, hogy megfigyeljék és vizsgálják azt, hogy a társuk hogyan áll hozzájuk, hogy lássák, vajon a társuk gondol-e rájuk, és hogy még mindig szereti-e őket. Olyan nők is akadnak, akik megszagolják a férjük ruháit, amikor az hazaér, ellenőrzik, hogy nincs-e rajtuk női hajszál, illetve más nő rúzsának nyomait keresik az ingén. A férjük telefonját is ellenőrzik, hogy lássák, van-e benne számukra ismeretlen női telefonszám, sőt még azt is ellenőrzik, hány telefonja van a férjüknek, kivel áll kapcsolatban, illetve, hogy igaz-e, amit mond, amikor mindennap telefonál. A nő például felhívja a férjét és megkérdezi: „Hol vagy? Mit csinálsz?” A férje válaszol: „Munkában vagyok, dokumentumokat vizsgálok felül.” A nő így szól: „Fotózd le a dokumentumokat, amelyeket felülvizsgálsz, és küldd el nekem.” A férje úgy tesz, ahogyan mondja, majd a nő megkérdezi: „Ki van veled az irodában?” A férfi azt válaszolja, hogy csak ő van egyedül. A nő megkérdezi: „Felhívnál videóhívásban, hogy lássam, ki más van még az irodában?” A férfi videóhívást indít, és a nő úgy látja, mintha egy női alak sétálna el, úgyhogy így szól: „Nem igaz. Ki az a nő?” A férfi az válaszolja, hogy csak a takarítónő. A nő így szól: „Ja, rendben.” Csak ezután nyugszik meg. Az ilyen emberek ellenőrzik a férjük telefonját, azt, hogy épp hol van, mit csinál a nap minden órájában. Igen nagy elvárásaik vannak a házasságukkal szemben, és ennél csak a bizonytalanságérzésük nagyobb. Természetesen óriási az a vágyuk, hogy birtokolják és irányítsák a házastársukat. Mivel biztosak abban, hogy a házastársuk a rendeltetési helyük, és hogy a hátastársuk az, akivel egész életükben lenniük kell és kellene, ezért nem engedhetik meg, hogy bármilyen baki történjen, vagy bármilyen törés, sőt akár hiányosság vagy kisebb probléma jelenjen meg a házasságban – nem engedhetik meg mindezeket. Így aztán az energiájuk túlnyomó részét abba fektetik, hogy megfigyeljék a házastársukat, kipuhatolják a házastársuk véleményét, kérdezősködjenek a lépéseiről és a hollétéről, valamint abba, hogy irányítsák őt. Különösen, ha a házastársuknak viszonya van, az olyasmi, amit nem tudnak elviselni. Jelenetet rendeznek, pörögnek, sírnak, bajt okoznak és öngyilkossággal fenyegetnek. Egyesek még az összejövetelekre is magukkal viszik a gondjaikat, és stratégiákat vitatnak meg a testvéreikkel, s ezt mondják: „Ő az első szerelmem, a férfi, akit a legjobban szeretek. Egész életemben soha még csak meg sem fogtam egy másik férfi kezét és nem érintettem meg másik férfi bőrét. Számomra ő az egyetlen férfi, ő a mennyországom, és ő az igazi nekem ebben az életben. Lelépett valaki mással, és egyszerűen nem tudom lenyelni, amit velem tett.” Valaki ezt mondja neki: „Mi értelme annak, ha nem vagy képes lenyelni? Változtathatsz azon, ami történt? Mások már régóta látták, hogy a férjednek van ilyen hajlama.” A nő így válaszol: „Akár van ilyen hajlama, akár nincs, egyszerűen nem tudom elfogadni, ami történt. Ki fog segíteni nekem kitalálni valamit, hogy megbüntessem őt és megpróbáljam megakadályozni, hogy a szeretője átvegye a helyemet?” Látod, annyira feldúlt, hogy az összejövetelre is elhozza a gondjait, hogy arról beszélgessenek. Hát beszélgetés ez? Ez nem helyénvaló megjegyzések és negatív üzenetek kibeszélése, és negatív információ terjesztése. Ez a te saját dolgod, és ha hazamész, bezárod az ajtót, majd megvered őt és veszekszel, az szintén a te dolgod, de nem szabad elhoznod a gondjaidat és azokról beszélned az összejöveteleken. Ha egy összejövetelen az igazságot szeretnéd keresni, azt mondhatod: „Ez történt velem, nos, hogyan szabadulhatnék meg ebből a helyzetből, és hogyan ne korlátozzon engem a férjem? Hogyan ne engedjem, hogy ez a dolog befolyásolja az Istenben való hitemet és a kötelességem végzését?” Az rendben van, ha az igazságot keresed, ha azonban elmész egy összejövetelre és a vitáidról beszélsz, az olyasmi, amit nem szabadna tenned. Miért nem szabadna ezt tenned? Azért találkoztál ezzel a problémával és azért találod most magad a jelen élethelyzetedben, mert nem helyesen értelmezted a házasságot. Azután ezeket a vitákat és következményeket a testvéreid elé akarod hozni megbeszélés céljából, ez pedig nem csupán másokra van hatással, de a te javadat sem szolgálja. A vitáidról beszélsz, a legtöbb ember azonban nem érti az igazságot és nincs érettsége, és csak annyit tehet, hogy segít neked ötletekkel előállni és megvizsgálja a vitáidat. Nemcsak abban nem tud segíteni, hogy pozitív belépést érj el, hanem épp ellenkezőleg, csak ront a dolgokon, és súlyosabbá és bonyolultabbá teszi a problémát. A legtöbb ember zavaros fejű, és nem érti az igazságot, sem Isten szándékait – vajon hasznos és értékes segítséget nyújthatnak neked az ilyen emberek? Valaki így szól: „Mindig te leszel a törvényes felesége. A gonosz soha nem tudja legyőzni az igazságot.” Ez vajon az igazság? (Nem.) Másvalaki ezt mondja: „Ne engedj utat a szeretőjének, aztán majd meglátjuk, tud-e pótolni téged!” Ez vajon az igazság? (Nem.) Boldoggá tesz, amikor hallod, amint az emberek ezeket mondják, vagy feldühít? Azért mondják vajon ezeket, hogy forrófejűvé tegyenek, vagy azért, hogy megértsd az igazságot és legyen utad a gyakorláshoz? Valaki más így szól: „Teljesen megértem. Manapság nincsenek rendes férfiak. A pénzes férfiből rossz ember válik.” Ez vajon az igazság? (Nem.) Aztán valaki ezt mondja: „Nem szabad eltűrnöd ezt. A szeretője tudtára kell adnod, hogy veled nem lehet ilyen könnyedén packázni. Mutasd meg neki, ki a főnök. Menj oda, ahol dolgozik, és mondd el mindenkinek, rendezz jelenetet, és közöld, hogy ő a férjed szeretője. Te vagy a törvényes felesége, és biztosan mindenki a te oldaladra áll majd, nem pedig az övére. Vedd rá, hogy álljon félre, és hátráljon meg.” Ez vajon az igazság? (Nem.) Ezek a mondások vajon nem az emberek többségének téves értelmezései? (De azok.) Valaki más egy kicsit visszafogottabban beszél, és így szól: „Egy életen át veled volt, hát nincs még eleged belőle? Ha valaki mással akar lenni, akkor hagyd. Amíg hazahozza a pénzt, és van enni- és innivalód, nem elég? Boldognak kellene lenned, és akkor nem fog állandóan zavarni téged. Amíg hazajön és ezt tekinti az otthonának, nem elég? Miért vagy dühös? Valójában hasznát veszed ennek.” Ez vigasztalóan hangzik, de vajon ez az igazság? (Nem.) Mondana egy tisztességes ember bármit is ezek közül? (Nem.) Ha nem az a szándéka, hogy viszályt szítson vagy összetűzést gerjesszen, akkor az a célja, hogy lecsillapítsa a kedélyeket és elvtelen kompromisszumot kössön. Van itt egyetlen olyan szó, amely azt a nézőpontot tükrözi, amellyel a feleségnek rendelkeznie kellene a dolgot illetően, egy olyan nézőpontot, amely egyszerre helyes és összhangban áll az igazsággal? (Nincs.) Vajon nem efféle dolgokat mond a legtöbb ember? (De igen.) Mit bizonyít ez? (A legtöbb ember meglehetősen zavaros fejű, az ötleteik pedig nem segítenek.) A legtöbb ember zavaros fejű, nem törekszik az igazságra, és nem is érti az igazságot. Mindenesetre nem érti, mi az igazság, és azt sem, hogy melyek Isten követelményei az emberrel szemben. Pontosabban fogalmazva, a házasságot illetően az emberek egyszerűen nem értik, hogy Isten házasságra vonatkozó szavai és házasságról szóló definíciója alapján hogyan kellene megbirkózniuk a házasságban felmerülő problémákkal úgy, hogy az összhangban legyen Isten szándékaival, ők pedig ne váljanak forrófejűvé.

Bármilyen problémával is találkozol, legyen az nagy vagy kicsi, mindig Isten szavait alapul véve és az igazságot mércédnek tekintve kell megközelítened azt. Mi tehát az alap Isten szavaiban, amely ezekre a házasságban felmerülő problémákra vonatkozik? Mi az igazság mércéje? A házastársad nem hűséges a házasságotokhoz, és ez az ő problémája. Te azonban nem engedheted, hogy az ő problémája befolyásolja a te helyes hozzáállásodat és felelősségérzetedet a házassággal szemben. Ő a vétkes, te azonban nem engedheted, hogy az ő vétkei hatással legyenek arra a hozzáállásra, amelyet a házasságot illetően tanúsítanod kell. Úgy hiszed, hogy ő a rendeltetési helyed, de ezt csupán te gondolod, és valójában nem így van. Isten sem követelte és rendelte soha azt, hogy így legyen. Csak arról van szó, hogy ragaszkodásból, emberi vágyból, illetve pontosabban emberi forrófejűségből fakadóan kitartóan hiszed, hogy ő a rendeltetési helyed, a lelki társad. Nem helyes ragaszkodnod ahhoz, hogy ezt hidd. Nem számít, korábban mit hittél, mindenesetre most irányt kell váltanod, és megnézni, melyek azok a helyes gondolatok és hozzáállások, amelyeket Isten megkövetel az emberektől. Hogyan kell kezelned azt, ha hűtlen a házastársad? Nem szabad veszekedned és balhéznod, sem jelenetet rendezned és a földön fetrengened. Meg kell értened, hogy ha ez megtörténik, az ég nem omlik össze, sem a rendeltetési helyedről szóló álmod nem foszlik szerte, és természetesen azt sem jelenti, hogy a házasságodnak véget kell érnie és fel kell bomlania, azt pedig még kevésbé jelenti, hogy a házasságod zátonyra futott, vagy zsákutcába jutott. Csupán arról van szó, hogy mivel mindenkinek vannak romlott beállítottságai, és mivel az embereket befolyásolják a világ elvetemült irányzatai és bevett gyakorlatai, és nincs védettségük, hogy megvédjék magukat az elvetemült irányzatokkal szemben, nem kerülhetik el, hogy hibázzanak, hűtlenek legyenek, eltévelyedjenek a házasságukban és cserben hagyják a társukat. Ha ebből a szemszögből nézed a problémát, akkor nem olyan nagy ügy. Minden házasságban élő családra hatással van a világ általános környezete, valamint a társadalom elvetemült irányzatai és bevett gyakorlatai. Az egyén szemszögéből nézve pedig az embereknek vannak szexuális vágyaik, és emellett afféle jelenségek befolyásolják őket, mint a férfiak és nők közötti szerelmi viszonyok a filmekben és a tévéjátékokban, valamint a pornográfia irányzata a társadalomban. Az emberek számára nehéz ragaszkodni azokhoz az alapelvekhez, amelyeket be kellene tartaniuk. Más szóval, az embereknek nehéz fenntartaniuk egy erkölcsi alapot. A szexuális vágy határai könnyedén áttörnek; a szexuális vágy maga nem romlott, ám mivel az embereknek romlott beállítottságai vannak, kiegészülve azzal a ténnyel, hogy az emberek ilyen általános környezetben élnek, könnyedén hibáznak, amikor a férfiak és nők közötti viszonyokról van szó, és ez olyasmi, amit világosan meg kell értened. Egyetlen romlott beállítottságú ember sem képes ellenállni a kísértésnek és a csábításnak egy ilyen általános környezetben. Az emberi szexuális vágy bármikor és bárhol túlcsordulhat, az emberek pedig bármikor és bárhol hűtlenségbe esnek. Ez nem azért van, mert gond van magával a szexuális vággyal, hanem mert magukkal az emberekkel nincs rendben valami. Az emberek arra fogják használni a szexuális vágyaikat, hogy olyasmiket tegyenek, ami miatt elveszítik az erényességüket, az erkölcsiségüket és a tisztességüket – például hűtlenkednek, viszonyaik vannak, szeretőik vannak és így tovább. Tehát ha Istenben hívőként helyesen tudod szemlélni ezeket a dolgokat, akkor racionálisan kell kezelned őket. Romlott emberi lény vagy, és ő is egy romlott emberi lény, ezért nem követelheted azt, hogy olyan legyen mint te, és maradjon hűséges csak azért, mert te képes vagy hűnek maradni a házasságodhoz, azt követelve, hogy soha nem szabad hűtlennek lennie. Amikor ilyesmi történik, helyesen kell szembenézned vele. Miért van ez? Mindenkinek adódik lehetősége, hogy ilyen környezettel vagy kísértéssel találkozzon. Sólyomként figyelheted a házastársadat, de nem fog számítani, és minél szorosabb megfigyelés alatt tartod, annál gyorsabban és hamarabb megtörténik. Ez azért van, mert mindenkinek vannak romlott beállítottságai, mindenki az elvetemült társadalomnak ebben az általános környezetében él, és igen kevesen nem könnyűvérűek. Csak a helyzetük vagy a feltételeik tartják vissza őket. Az emberek nem sok dologban állnak a vadállatok felett. Az a legkevesebb, hogy egy vadállat természetesen reagál a szexuális ösztöneire, az emberekkel azonban nem így áll a dolog. Az emberek tudatosan képesek szabados nemi életet élni és vérfertőzést elkövetni – csak az emberek élnek szabados nemi életet. Ezért ennek az elvetemült társadalomnak az általános környezetében nemcsak azok képesek efféle dolgokra, akik nem hisznek Istenben, hanem szinte minden ember. Ez vitathatatlan tény, és az ember nem tud megmenekülni ettől a problémától. Mivel tehát bárkivel megtörténhet efféle dolog, miért nem engeded, hogy a férjeddel megtörténjen? Ez valójában egy nagyon is normális dolog. Csak azért nem tudsz erőt venni magadon és elviselni azt, amikor elhagy és kidob, mer érzelmileg össze vagy gabalyodva vele. Ha valaki mással történne ilyesmi, egyszerűen egy fanyar mosollyal ennyit gondolnál: „Ez teljesen normális. Hát nem mindenki ilyen a társadalomban?” Hogy is szól az a mondás? Az a káposztával kapcsolatos? (A kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon.) Ezek mind a világ elvetemült irányzatainak népszerű szavai és dolgai. Olyasmi, ami egy férfi számára dicséretes. Ha egy férfi nem tuja megtartani a káposztát, és közben a kecske nem tud jóllakni, az azt mutatja, hogy a férfi képességek híján van, az emberek pedig kinevetik. Amikor tehát efféle dolog történik egy nővel, lehet, hogy jelenetet rendez, fetreng földön, és kiengedi a gőzt, sír, balhézik, és nem eszik, amiért ez történt, és keresni akarja a halált, felakasztani magát és öngyilkosságot elkövetni. Egyes nők annyira dühösek lesznek, hogy elveszítik az eszüket. Ez észrevétlenül összefüggésben áll a házassághoz való viszonyukkal, és természetesen azzal az elgondolásukkal is közvetlen kapcsolatban áll, miszerint „a házastársuk az ő rendeltetési helyük”. A nő azt hiszi, hogy a házasságuk felbontásával a férje tönkretette az élete rendeltetési helyét illető megbízatást és csodálatos törekvést. Mivel a férje volt az első, aki tönkretette a házasságuk egyensúlyát, az első, aki megszegte a szabályokat, mivel kidobta őt, megsértette a házassági fogadalmakat, az ő csodálatos álmát pedig rémálommá változtatta, emiatt így fejezi ki magát, és ilyen szélsőséges viselkedésformákat tanúsít. Ha az emberek elfogadják Istentől a házasság helyes értelmezését, akkor valamivel racionálisabban fognak viselkedni. Amikor efféle dolog történik velük, a normális emberek megbántva érzik magukat, sírni és szenvedni fognak. Amikor azonban megnyugszanak és elgondolkodnak Isten szavain, elgondolkodnak az általános társadalmi környezeten, majd elgondolkodnak a fennálló helyzeten, hogy mindenkinek vannak romlott beállítottságai, racionálisan és helyesen fogják kezelni az ügyet, és inkább elengedik, mintsem ragaszkodnak hozzá, mint kutya a csonthoz. Hogy értem azt, hogy „elengedik”? Úgy értem, hogy mivel a férjed ezt tette és hűtlen volt a házasságotokhoz, el kell fogadnod ezt a tényt, le kell ülnöd vele beszélgetni, és megkérdezni: „Mik a terveid? Mit tegyünk most? Folytassuk és tartsuk fenn a házasságunkat, vagy vessünk véget neki, és válasszuk a különélést?” Csak ülj le és beszélj; nem kell harcolni és balhézni. Ha a férjed ragaszkodik a házasság megszüntetéséhez, akkor az nem nagy ügy. A nem hívők gyakran mondják: „Rengeteg hal van a tengerben”, „A férfiak olyanok, mint a busz – mindig hamarosan jön a következő”, és mi is az a másik szólás? „Ne add fel az egész erdőt egyetlen fa kedvéért.” És ez a fa nemcsak csúnya, hanem belülről rothadt is. Igazak ezek a szólások? A nem hívők ezek segítségével vigasztalják magukat, de van ezeknek bármi közük az igazsághoz? (Nincs.) Mi legyen tehát a helyes gondolkodás és nézet? Amikor ilyen eseménnyel találkozol, először is, nem szabad forrófejűvé válnod, és vissza kell tartanod a haragodat s így szólnod: „Nyugodjunk meg és beszéljünk. Mit tervezel?” Ő azt mondja, úgy tervezi, hogy tovább próbálkozik veled. Erre te azt mondod: „Ha így van, akkor próbálkozzunk. Ne legyen több viszonyod, férjként tegyél eleget a felelősségeidnek, és húzhatunk egy vonalat ebben az ügyben. Ha nem tudod megtenni ezt, akkor szakítunk és elválnak az útjaink. Lehet, Isten úgy rendelte, hogy a házasságunk itt véget érjen. Ha így van, én hajlandó vagyok alávetni magam az intézkedésének. Te követheted azt az utat, amelyik széles, én az Istenben való hit útját fogom követni, és nem befolyásoljuk egymást. Én nem foglak zavarni, te pedig ne korlátozz engem. A sorsom nem tőled függ, és nem te vagy a rendeltetési helyem. A sorsomról és a rendeltetési helyemről Isten dönt. Amelyik megállót ebben az életben elérem, az lesz a végállomásom, és a rendeltetési helyem megérkezése – Istent kell kérdeznem, Ő tudja, Ő gyakorol szuverenitást, én pedig alá szeretném vetni magam az Ő vezényléseinek és intézkedéseinek. Mindenesetre, ha nem akarod folytatni velem ezt a házasságot, akkor békében elválunk. Bár nincs különösebb képességem, és anyagilag tőled függ ez a család, akkor is képes vagyok tovább élni nélküled, és jól fogok élni. Isten egy verebet sem enged éhezni, hát mennyivel többet tesz majd értem, egy élő emberi lényért. Van kezem, lábam, tudok magamról gondoskodni. Nem kell aggódnod. Ha Isten úgy rendelte, hogy életem hátralévő részében magányos legyek és ne legyél mellettem, akkor hajlandó vagyok alávetni magam és panasz nélkül hajlandó vagyok elfogadni ezt a tényt.” Hát nem jó dolog így tenni? (De igen.) Nagyszerű, nem igaz? Nem szükséges vitatkozni és veszekedni, még kevésbé végtelen balhét csapni miatta, hogy végül mindenki tudjon róla – ezek közül egyikre sincs szükség. A házasság csak rád és a férjedre tartozik, senki másra. Ha konfliktus merül fel a házasságban, akkor nektek kettőtöknek kell megoldani és viselni a következményeket. Istenhívő emberként alá kell vetned magad Isten vezényléseinek és intézkedéseinek a kimeneteltől függetlenül. Természetesen, amikor a házasságról van szó, nem számít, milyen repedések tűnnek fel vagy milyen következmények adódnak, hogy a házasság folytatódik-e vagy sem, hogy új életet kezdesz-e a házasságodon belül, vagy ott és akkor véget ér a házasságod, sem a házasságod nem a rendeltetési helyed, sem a házastársad nem az. Isten csak arra rendelte őt, hogy megjelenjen az életedben és a létedben, hogy eljátssza azt a szerepet, hogy elkísér az életutadon. Ha egészen az út végéig el tud kísérni, és eljut veled a legvégéig, akkor nincs annál jobb, és köszönetet kell mondanod Istennek a kegyelméért. Ha probléma adódik a házasság során, ha repedések tűnnek fel vagy valami olyasmi történik, ami nem tetszik neked, és végül a házasságod véget ér, az nem azt jelenti, hogy többé nincs rendeltetési helyed, hogy az életed most sötétségbe borult, vagy hogy nincs fény és nincs jövőd. Lehetséges, hogy a házasságod vége egy csodálatosabb élet kezdete. Ez mind Isten kezében van, és Isten feladata, hogy vezényelje és elrendezze. Lehetséges, hogy a házasságod megszűnése a házasság mélyebb felfogását és megbecsülését adja számodra, egy mélyebb megértés mellett. Persze lehetséges, hogy a házasságod megszűnése egy fontos fordulópont az életcéljaidban és az irányodban, valamint az általad járt úton. Nem szomorú emlékeket, még kevésbé fájdalmas emlékeket hoz neked, sem csupa negatív tapasztalatot és eredményt, hanem inkább pozitív és aktív tapasztalatokat hoz neked, amelyeket nem szerezhettél volna meg, ha még mindig házas lennél. Ha a házasságod kitartana, talán mindig ezt az egyszerű, középszerű és unalmas életet élnéd a napjaid végéig. Ha azonban a házasságod véget ér és felbomlik, az nem feltétlenül rossz dolog. Azelőtt korlátozott a házasságoddal járó boldogság és felelősség, valamint a házastársadért való törődéssel járó érzelmek és életmód, a róla való gondoskodásod, az iránta tanúsított figyelmed, a vele való törődésed és a miatta való nyugtalankodásod. A házasságod megszűnésének napjától kezdve azonban az életed összes körülménye, az életcéljaid és az élettörekvéseid egy alapos és teljes változáson esnek át, és meg kell mondani, hogy ezt a változást a házasságod megszűnése hozta el neked. Lehetséges, hogy Isten szándéka az, hogy ezt az eredményt, változást és átalakulást nyerd abból a házasságból, amelyet számodra rendelt, és Isten szándéka az, hogy ezt nyerd azzal, hogy a házasságod felbontásához vezet téged. Bár megbántottak és gyötrelmes utat jártál, és bár vállaltál néhány szükségtelen áldozatot és kompromisszumot a házasság keretei között, amit végül kapsz, az a házaséleten belül nem szerezhető meg. Ezért aztán bárhogyan is álljon a helyzet, helyes elengedni azt a gondolatot és nézetet, miszerint „a házasságod a rendeltetési helyed”. Hogy a házasságod folytatódik-e vagy válsággal néz szembe, illetve, hogy a házasságod felbomlással áll-e szemben vagy már véget is ért – bármi is legyen a helyzet –, a házasság maga nem a rendeltetési helyed. Ez olyasmi, amit meg kell érteniük az embereknek.

Az embereknek nem kellene azt a gondolatot és nézetet dédelgetniük, hogy a „a házasság az ember rendeltetési helye”. Ez a gondolat és nézet nagy fenyegetést jelent arra a szabadságodra és jogodra nézve, hogy megválaszd az életutadat. Hogyan értem azt, hogy „fenyegetés”? Miért ezt a szót használom? Úgy értem, hogy amikor csak döntést hozol, vagy amikor csak mondasz valamit vagy elfogadsz egy nézetet – ha az a házastársi boldogságoddal vagy a házasságod sértetlenségével, vagy akár azzal az elgondolással áll összefüggésben, miszerint a társad a rendeltetési helyed és a legfőbb támaszod –, akkor kezed-lábad meg lesz kötve, sőt rendkívül óvatos és körültekintő leszel. Ily módon ez a gondolat és nézet észrevétlenül megköti a szabad akaratod, a jogod, hogy megválaszd az életutadat, valamint az ahhoz való jogod, hogy pozitív dolgokra és az igazságra törekedj, sőt, meg is foszt tőle, így annak gyakorisága, hogy Isten színe elé járulsz, fokozatosan csökkenni fog. Mit jelez az, amikor csökken annak gyakorisága, hogy Isten színe elé járulsz? A reményeid az üdvösség elérésére fokozatosan apadni fognak, az életkörülményeid pedig nyomorulttá, szánalmassá, sötétté és hitvánnyá válnak majd. Miért van ez? Azért, mert az összes reményedet, elvárásodat, valamint életcélodat és irányodat arra a társra szegezted, akivel házasságra léptél, és a mindenednek tekinted őt. A társad pontosan azért foszt meg minden jogodtól, zavarja össze és akadályozza a látásodat, foszt meg a tisztességedtől és a méltóságodtól, a normális gondolkodásodtól és a racionalitásodtól, valamint foszt meg attól a jogodtól, hogy higgy Istenben és a helyes utat kövesd az életben, hogy a helyes szemléletet alakítsd ki, és hogy törekedj az üdvösségre, mert a őt tekinted a mindenednek. Egyúttal a házastársad irányítja és szabályozza az összes említett jogodat, és ezért mondom, hogy az ilyen emberek szánalmasan, hitványul és alantasan élnek. Abban a pillanatban, hogy egy ilyen ember házastársa egy kicsit szomorkodik valami miatt vagy valamilyen módon kényelmetlenül érzi magát, sőt még azt is mondja, hogy valami nincs rendben a szívével, az illető annyira megrémül, hogy napokig nem tud enni, sem aludni, és még Isten elé is járul, hogy könnyáradatban imádkozzon – az életében korábban soha semmi miatt nem érezte ennyire zaklatottnak és nyugtalannak magát; valóban aggódik –, abban a pillanatban, hogy ilyesmi történik, olyan, mintha halálán lenne. Miért? Úgy hiszi, hogy az ég mindjárt leomlik, hogy a kiütik alóla a fő támaszát, és hogy ez azt jelenti, hogy neki is vége lesz. Nem hiszi, hogy az ember élete és halála a Teremtő kezében van, és rettenetesen fél, hogy Isten elveszi tőle a házastársát, így elveszíti a társát, a támaszát, elveszíti a mennyországát és a lelkét – ez annyira lázadó létforma. Isten adott neked házasságot, és amint megvan a támaszod és a társad, teljesen megfeledkezel Istenről, többé nem akarod Őt. A társad lett az istened, az urad és a támaszod is. Ez hitszegés, és a leglázadóbb tett, amit valaki Isten ellen elkövethet. Még olyanok is vannak, akik – amikor a házastársuk kicsit megharagszik vagy beteg lesz – annyira megrettennek, hogy sok napon át nem látogatják az összejöveteleket. Nem szólnak senkinek, és nem is adják át a kötelességüket valaki másnak, egyszerűen eltűnnek, mintha elpárologtak volna. Az életben a házastársuk élete és halála foglalkoztatja őket a leginkább és az érdekli őket a legjobban, és ennél semmi sem lehet fontosabb – ez fontosabb számukra, mint Isten, Isten megbízatása, valamint a kötelességük. Az ilyen emberek elveszítik azt az identitást, értéket és jelentőséget, amellyel teremtett lényként rendelkezniük kellene Isten előtt, és Isten megveti őket. Isten csak azért adott neked rendezett életet és társat, hogy jobban élhess és legyen valaki, aki gondoskodik rólad, legyen melletted valaki, nem pedig azért, hogy elfelejtsd Istent és elfelejtsd az Ő szavait, illetve feladd azon kötelezettségedet, hogy végezd a kötelességedet és teljesítsd az üdvösségre való törekvést illető életcélodat, ha már van házastársad, majd a házastársadért élj. Ha valóban így cselekszel, ha valóban így élsz, akkor remélem, a lehető leghamarabb irányt fogsz változtatni. Bármennyire is fontos valaki a számodra, illetve az életed, a megélhetésed vagy az életutad számára, ő nem a rendeltetési helyed, mivel csak egy romlott emberi lény. A jelenlegi házastársadat Isten intézte számodra, és együtt élhetsz vele. Ha Isten hangulata megváltozna és valaki mást intézne neked, akkor is ugyanolyan jól élhetnél, így tehát a jelenlegi házastársad nem az egyetlened és nem is a rendeltetési helyed. Egyedül Isten az, akire a rendeltetési helyed bízva van, és egyedül Isten az, akire az emberiség rendeltetési helye bízva van. Akkor is túlélhetsz és élhetsz, ha elhagyod a szüleidet, és persze akkor is ugyanolyan jól élhetsz, ha elhagyod a társad. Sem a szüleid, sem a társad nem a rendeltetési helyed. Csak azért, mert van társad, valaki, akire rábízhatod a szellemed, a lelked és a tested, ne feledkezz meg a legfontosabb dolgokról az életben. Ha megfeledkezel Istenről, elfelejted, mivel bízott meg, megfeledkezel a kötelességről, amelyet egy teremtett lénynek végeznie kell, és megfeledkezel az identitásodról, akkor minden lelkiismeretet és értelmet el fogsz veszíteni. Függetlenül attól, hogy most milyen az életed, hogy házas vagy-e vagy sem, a Teremtő előtti identitásod soha nem fog megváltozni. Senki sem lehet a rendeltetési helyed, és senkire sem bízhatod rá magad. Csakis Isten adhat neked megfelelő rendeltetési helyet, csakis Isten az, akire az emberiség túlélése bízva van, és ez mindig is így lesz. Világos? (Igen.)

Itt befejezzük a házasságról szóló beszélgetésünket. Ha szeretnétek kifejezni a saját elgondolásaitokat, nézeteiteket vagy hangot adnátok az érzéseiteknek, kérlek tegyétek meg most. (Régebben olyan nézeteim és gondolataim voltak, hogy az ember rendeltetési helye a házasság. Ha a házastársamnak viszonya lenne, elkeseredett lennék és úgy érezném, hogy nem tudok tovább élni. Hallottam néhány testvértől, hogy nekik is voltak ilyen tapasztalataik, és nagyon fájdalmas volt ilyesmin keresztülmenni. Ma azonban, miután meghallgattam Isten közlését, helyesen tudom megközelíteni ezt a kérdést. Először is, Isten említette, hogy ebben az elvetemült társadalomban az embereket elcsábíthatják az emberek, események és a külső világ dolgai, és igen könnyen követnek el hibákat, úgyhogy most már értem ezt a dolgot. Másodszor, nekünk is helyesen kell hozzáállnunk a házastársunkhoz. A házastársunk nem a rendeltetési helyünk az életben. Csakis Isten a rendeltetési helyünk, és csak akkor tudunk igazán tovább élni, ha Istenre hagyatkozunk. Úgy érzem, hogy most van némi új megértésem erről a dologról.) Kitűnő. Valamennyi, az igazságot illető nézet és hozzáállás, amelyekről beszélgetünk, azt a célt szolgálja, hogy képessé tegye az embereket a mindenféle eltorzult, helytelen és negatív gondolatok és nézetek lerázására; aztán pedig azért beszélgetünk róluk, hogy amikor az emberek ilyen dologgal találkoznak, felvértezhessék magukat a helyes gondolatokkal és nézetekkel, a gyakorlás helyes útját járhassák, hogy ne tévelyedjenek el, és többé ne vezesse félre és ne irányítsa őket a Sátán; azért beszélgetünk róluk, hogy az emberek ne tegyenek szélsőséges dolgokat, hogy mindent el tudjanak fogadni Istentől, mindenben alávessék magukat Isten intézkedéseinek, és igazi teremtett lények legyenek. Ez a helyes létmód. Rendben, mára itt fejezzük be a közösségünket. Viszlát!

2023. február 4.