Az igazságra való törekvés első gyakorlata: elengedés

II. Az emberek törekvéseinek, célkitűzéseinek és vágyainak elengedése

B. A házasságból fakadó törekvések, célkitűzések és vágyak elengedése

Hová jutottunk a beszélgetésünkben a legutóbbi összejövetelen? Az „elengedés” témaköréről beszélgettünk a házasság vonatkozásában a „Hogyan kell törekedni az igazságra” részeként. Már több ízben beszélgettünk a házasság témájáról – a legutóbbi alkalommal főként miről beszéltünk? (A házasságról alkotott különféle ábrándok elengedéséről, a házas emberek házasságról alkotott egyes eltorzult elgondolásainak és felfogásainak helyesbítéséről, valamint a szexuális vágy helyes megközelítéséről beszélgettünk. A végén pedig közöltük, hogy a házasság boldogságára való törekvés nem küldetésünk.) „A házasságról alkotott különféle ábrándok elengedésének” témájáról beszélgettünk – nos, mennyit értettetek meg és mennyire emlékeztek? Vajon elsősorban nem az emberek házassággal kapcsolatos különféle irreális, gyakorlatiatlan, gyerekes és irracionális véleményeiről és vágyairól beszélgettünk? (De igen.) A házasság helyes módon való felfogása és megértése, valamint a házasság helyes megközelítése – az embereknek ezzel a hozzáállással kell rendelkezniük a házasságot illetően. A házasságot nem szabad játéknak, sem olyasvalaminek tekinteni, ami az ember összes ábrándját és irreális törekvését kielégíti. Mit foglalnak magukban a házasságról alkotott különféle ábrándok? Van egy bizonyos kapcsolat eme ábrándok és az emberek élethez való különféle hozzállásai között, és ami a legfontosabb, ezek azokhoz a házasságot illető különböző szólásokhoz, értelmezésekhez és hozzáállásokhoz kapcsolódnak, amelyeket az emberek a világtól és a társadalomtól kapnak. Ezek a szólások, értelmezések és hozzáállások a társadalomtól és az emberiség összes népétől származó miriádnyi irreális és hamis szólás és nézet. Miért kell az embereknek elengedniük ezeket? Azért, mert ezek a dolgok a romlott emberiségtől származnak, mert ezek mindenféle olyan nézet és hozzáállás a házasságot illetően, amely az elvetemült világtól ered, és ezek a nézetek és hozzáállások teljességgel eltérnek a házasság helyes definíciójától és fogalmától, amelyet Isten rendelt az emberiség számára. A házasság ama fogalma és meghatározása, amelyet Isten rendelt az emberiség számára, inkább az emberi felelősségekre és kötelezettségekre, valamint arra az emberi mivoltra, lelkiismeretre és értelemre fókuszál, amelyet az embereknek meg kell testesíteniük az életben. Isten definíciója a házasságról főként arra figyelmezteti az embereket, hogy hogyan vállalják helyesen a felelősségeiket a házasság keretein belül. Ha egyedülálló vagy, és nem köt le az, hogy eleget tegyél a házassággal járó felelősségeknek, akkor is helyes megértésed kell legyen Isten házasságról alkotott definíciójáról – ez egy aspektus. A másik aspektus az, hogy Isten inti az embereket, hogy készüljenek fel a házasság keretei között viselendő felelősségeik vállalására. A házasság nem játék, és nem is olyan, mint amikor a gyerekek „felnőttesdit” játszanak. Az első dolog, amit az embernek tudatosítania kell és amiről fogalma kell legyen, hogy a házasság a felelősség jele. Még ennél is fontosabb, hogy az ember felkészüljön és készen álljon azokra a feladatokra, amelyeket az ember normális emberi mivoltán belül teljesítenie kell. És mire összpontosítanak még inkább a Sátántól és az elvetemült világtól származó házasságot illető fogalmak, felfogások és szólások? Inkább az érzelmekkel való játékra és a szexuális vágyakra, a fizikai vágyak kielégítésére, valamint az ellenkező nem iránti testi kíváncsiság kielégítésére, és persze az emberi hiúság kielégítésére összpontosítanak. A felelősséget és az emberi mivoltot sohasem említik, azt pedig még kevésbé, hogy az Isten által elrendelt házasságban részt vevő két fél, vagyis a férfi és a nő, hogyan vállalja a felelősségeit, teljesítse kötelezettségeit és tegye meg jól mindazt, amit egy férfinek és nőnek tennie kell a házasság keretei között. A világ által a házasságot illetően az emberekbe nevelt különféle értelmezések, szólások és hozzáállások inkább az emberi érzelem és vágy kielégítését, az érzelem és a vágy felfedezését, valamint az érzelem és a vágy hajszolását helyezik a középpontba. Ezért, ha elfogadod ezeket a társadalomtól származó különféle szólásokat, értelmezéseket és hozzáállásokat a házassággal kapcsolatban, akkor képtelen leszel elkerülni, hogy ezek az elvetemült elgondolások hatással legyenek rád. Pontosabban fogalmazva, képtelen leszel elkerülni, hogy megrontsanak ezek a világtól származó nézetek a házasságról. Ha egyszer megrontottak és hatással voltak rád ezek az elgondolások és nézetek, utána képtelen vagy megúszni, hogy ezek az elgondolások irányítsanak, és egyúttal azt is elfogadod, hogy ezek a nézetek bolonddá tegyenek és manipuláljanak, épp úgy, ahogyan a nem hívők. Amikor a nem hívők elfogadják ezeket az elgondolásokat és nézeteket a házasságról, szerelemről és a szexuális vágyaik kielégítéséről beszélnek. Hasonlóképp, miután fenntartás nélkül elfogadtad ezeket az elgondolásokat és nézeteket, te is szerelemről és a szexuális vágyaid kielégítéséről fogsz beszélni. Ez elkerülhetetlen, és nem tudod megúszni. Amíg nincs meg a helyes definíciód, sem a helyes felfogásod és hozzáállásod a házasságot illetően, ösztönösen elfogadod majd a házasságot illető összes különféle nézetet és szólást, amely a világtól, a társadalomtól és az emberiségtől származik. Amíg hallod őket, amíg látod őket, amíg ismered őket és amíg nincs meg benned az ellenállás, hogy visszautasítsd ezeket az elgondolásokat, addig tudtodon kívül befolyásolni fog ez a fajta társadalmi légkör, és tudtodon kívül elfogadod ezeket a nézeteket és szólásokat a házasságról. Amikor magadban elfogadod ezeket a dolgokat, nem tudod elkerülni, hogy ezek az elgondolások és nézetek befolyásolják a házassághoz való hozzáállásodat. Mivel nem egy légüres térben élsz, igen hajlamos vagy arra, hogy a világtól, a társadalomtól és az emberiségtől származó, házasságot illető különféle szólások befolyásoljanak, sőt irányítsanak. Amint megszerezték az irányítást feletted, nagyon nehéznek találod majd, hogy megszabadulj tőlük, és nem tehetsz mást, mint hogy arról képzelegsz, a te házasságodnak milyennek is kellene lennie.

Legutóbb a házasságról alkotott különféle ábrándokról beszélgettünk, és ezek az ábrándok az elvetemült emberiség házasságot illető sokféle helytelen felfogásából és nézetéből erednek. Ezek a felfogások és nézetek, akár konkrétak, akár általánosak, mind olyasmik, amiket az igazságra törekvő embernek el kell engednie. Először is, el kell engednie a házasság sokféle helytelen definícióját és értelmezését; másodszor, helyesen kell megválasztania a partnerét; harmadszor pedig azoknak, akik már házasok, a helyesen kell megközelíteniük a házasságukat. A „helyes” szó itt arra a hozzáállásra és felelősségre vonatkozik, amelyet az embereknek a házasságra vonatkozóan tanúsítaniuk kell, amelyet Isten előír nekik és amelyre utasítja őket. Az embereknek meg kell érteniük, hogy a házasság nem a szerelem szimbóluma, és hogy a házasságra lépés nem a házasság palotájába való belépés, sem pedig sírba lépés, még kevésbé menyasszonyi ruha, gyémántgyűrű, templom, örök szerelemről szóló eskütétel, gyertyafényes vacsorák, romantika vagy két ember világa – ezek egyike sem jelenti a házasságot. Amikor tehát házasságról beszélünk, az első dolog, amit tenned kell, hogy eltünteted a szívedbe ültetett ábrándokat a házasságról, a házasságról alkotott ábrándjaidból születő szimbolikus dolgokkal együtt. Azáltal, hogy a házasság helyes értelmezéséről beszélgetünk, valamint boncolgatjuk a Sátán elvetemült világából származó különféle eltorzult elgondolásokat a házasságról, vajon nem szereztek-e pontosabb megértést a házasság definíciójáról? (De igen.) Ami a nem házasokat illeti, vajon nem érzitek-e magatokat valamelyest szilárdabbnak a házasság kérdését illetően azáltal, hogy elmondjuk ezeket a dolgokat? És ez nem segít-e abban, hogy növekedjetek az éleslátásban? (De igen.) Milyen szempontból növekedtek az éleslátásban? (A korábbi ábrándjaim a házasságról csupa homályos dolgot foglaltak magukban, mint például virágok, gyémántgyűrűk, menyasszonyi ruhák és örök szerelemről szóló eskütételek. Most, miután meghallgattam Isten közlését, értem, hogy a házasságot valójában Isten rendeli el, és arról szól, hogy két ember együtt képes figyelmet tanúsítani egymás iránt, gondoskodni egymásról, valamint felelősséget vállalni egymásért. Ez felelősségérzet, ez a nézet pedig a házasságról gyakorlatiasabb, és nem foglalja magában azokat a homályos dolgokat.) Növekedtél éleslátásban, nem igaz? Általánosan elmondható, hogy növekedtél éleslátásban. Ami az apró részleteket illeti, változott-e valamelyest a mérce azokat a tárgyakat illetően, amelyeket korábban csodáltál és amelyek elbűvöltek? (Igen, változott.) Korábban mindig arról beszéltél, hogy egy magas, gazdag, jóképű férfit, illetve egy világos bőrű, gazdag, gyönyörű nőt akarsz találni; most mire helyezed a hangsúlyt? Az a lehető legkevesebb, hogy valakinek az emberi mivoltára, illetve arra összpontosítasz, hogy az illető megbízható-e és van-e felelősségérzete. Mondd meg Nekem, ha valaki ezzel az iránymutatással, ezzel a céllal és ezzel a módszerrel összhangban választ partnert, vajon az a valószínűbb, hogy boldog lesz a házasságuk, vagy az, hogy boldogtalanok lesznek és elválnak? (Valószínűbb, hogy boldogok lesznek.) Valamelyest valószínűbb, hogy boldogok lesznek. Miért nem mondjuk azt, hogy száz százalékosan garantált, hogy egy ilyen házasság boldog lesz? Hány érv szól emellett? Egy érv legalábbis az, hogy az emberek hibázhatnak, és nem látnak tisztán valakit, mielőtt összeházasodnak vele. Egy másik érv az, hogy mielőtt megházasodik, valakinek talán csodálatos képzetei vannak a házasságról, és ezt gondolja: „Összeillő a személyiségünk, azonos módon gondolkodunk és ugyanazt az utat követjük. És azt is megígérte nekem, hogy hajlandó felelősséget vállalni és teljesíteni a kötelezettségeit velem szemben miután összeházasodunk, és hogy soha nem fog cserbenhagyni engem.” Miután azonban összeházasodnak, a házaséletben nem minden a kívánságaik szerint alakul, nem megy minden simán. Aztán egyes emberek szeretik az igazságot és szeretik a pozitív dolgokat, míg mások emberi mivolta talán nem tűnik rossznak vagy gonosznak, de nincs bennük szeretet a pozitív dolgok iránt és nem törekednek az igazságra. Amikor házasok és együtt élnek, a férfi emberi mivoltában meglévő kevés felelősségérzet és kötelességtudat fokozatosan megkopik, ő idővel megváltozik, és kimutatja a foga fehérjét. Mondd meg Nekem, ha egy házaspár egyik tagja törekszik az igazságra, a másik pedig nem, ha te egyoldalúan törekedsz az igazságra, ő pedig egyáltalán nem fogadja el az igazságot, mennyi ideig leszel képes elviselni őt? (Nem sokáig.) Vonakodva eltűrheted és elviselheted egyes életviteli szokásait vagy az emberi mivoltának kisebb hibáit és hiányosságait, ám ahogy az idő telik, ti ketten nem fogtok azonos nyelvet beszélni, és a törekvésetekben sem osztoztok. Ő nem törekszik az igazságra, a pozitív dolgokat sem szereti, és folyton a világ elvetemült irányzatainak a dolgait kedveli. Ti ketten fokozatosan egyre kevesebbet beszéltek, a ambícióitok távolodnak egymástól, az ő abbéli vágya pedig, hogy eleget tegyen a felelősségeinek, hamar megkopik. Boldog egy ilyen házasság? (Nem.) Mit kellene tenned, ha nem vagy boldog? (Ha két ember nem tud kijönni egymással, akkor az első adandó alkalommal külön kell válniuk.) Helyes. Mennyi idő telik el attól fogva, hogy ez az ötlet először megszületik, addig, amíg különválnak? A két ember először jól kijön egymással, majd miután egy ideig jól kijöttek egymással, ütközni kezdenek. Miután ütköznek, kibékülnek, és miután kibékültek, a nő azt látja, hogy a férfi nem változott, úgyhogy tűr. Miután egy ideig tűrte ezt, ismét veszekedni kezdenek. Miután ez a konfliktus a tetőpontjára hág, a dolgok ismét lecsillapodnak, és a nő erre gondol: „Nem illünk össze, és kezdetben nem ilyennek képzeltem ezt. Az együttélés fájdalmas. El kellene válnunk? De hát olyan nehéz volt eljutnunk idáig, és oly sokszor szakítottunk és jöttünk újra össze. Nem szabad ilyen könnyen elválnom tőle. Egyszerűen el kell viselnem. Egyedül élni sosem olyan jó, mintha ketten élnek együtt.” Így hát tűr egy-két éven át; minél többet nézi a férfit, annál elégedetlenebbnek érzi magát, és minél tovább megy ez így, annál frusztráltabbá válik. Nem teszi boldoggá az együttélés, és egyre kevesebbet beszélgetnek azonos hullámhosszon. A nő azt látja, hogy a férfi hibái egyre sokasodnak, és egyre kevésbé érzi úgy, hogy el akarja viselni és tűrni akarja őt. Öt-hat év elteltével nem bírja tovább, szétfeszíti a düh, és teljesen el akar szakadni a férfitől. Mielőtt úgy dönt, hogy teljesen szakít vele, át kell gondolnia ezt az egész dolgot elejétől a végéig, és világosan és alaposan el kell gondolkodnia arról, hogyan fog élni, miután elválnak. Miután az egészet átgondolta, nem tud elhatározásra jutni, ám miután még többször átgondolja a dolgot, vonakodva úgy dönt, hogy elhagyja a férjét, és erre gondol: „Elválok tőle. Egy békés élet egyedül jobb ennél.” Ők ketten folyton veszekednek, és nem tudnak kijönni egymással. Amit a nő korábban képes volt tolerálni, most elviselhetetlen. Ha látja a férfit, az kiborítja, ha beszélni hallja, az feldühíti, és már attól is felfordul a gyomra és hányingere lesz, ha a hangját hallja, ha látja a külsőjét, a ruháit, és az általa használt dolgokat. A dolog az elviselhetetlenségig fajult, ahol a két ember idegenné vált egymás számára, és a nőnek el kell válnia a férfitől. Mi volt az előfeltétele annak, hogy el kell válnia tőle? A kettőjük együttélése túlságosan fájdalmas volt, és a nőnek jobb, ha egyedül él. Amikor a dolgok idáig jutnak, a nő már nem kötődik a férfihez. Többé nincs érzés, a nő átgondolta és rájött: jobb egyedül élni, pont ahogy a nem hívők gyakran mondják: „Ha egyedül élsz, senki más miatt nem kell aggódnod.” Különben folyton gondolnia kellene a férfire, ekképp tűnődve: „Vajon evett? Jól öltözik? Jól alszik? Vajon kimerítő számára, hogy itthontól távol dolgozik? Vajon zaklatják őt? Hogy érzi magát?” Folyton aggódnia kellene miatta. Most azonban látja, hogy békésebb egyedül élni, amikor senki másra nem kell gondolni, és nem kell törődni vele. Egy ilyen férfiért nem érdemes így élni. Nem érdemli meg az aggódását, nem érdemli meg a szeretetét, nem érdemli meg, hogy a nő bármilyen felelősséget vállaljon érte, és egyáltalán nincs benne semmi szeretnivaló. Végül a nő beadja a válókeresetet, a házasságuk véget ér, a nő pedig soha nem néz vissza és soha nem bánja meg a döntését. Vannak ilyen házasságok, ugye? (Igen.) Vannak olyan házasságok is, amelyek különféle okok miatt jönnek létre, mint például a múltbeli kedvességek és az ember előző életéből származó neheztelések. Amint korábban megvitattuk, egyesek azért kerülnek össze, mert az egyik ember tartozik a másiknak. A páron belül vagy a nő tartozik a férfinek, vagy a férfi tartozik a nőnek. Az előző életben talán az egyik túlságosan kihasználta a másikat, túl sokkal tartozott, ezért ebben az életben összekerülnek, hogy az illető leróhassa a tartozását. Sok efféle házasság boldogtalan, ám nem válhatnak el. Akár azért kényszerülnek együtt maradni, mert családjuk van, akár a gyermekeik miatt vagy valami más okból, mindenesetre a pár nem tud kijönni egymással, folyton harcolnak, folyton veszekednek, a személyiségük, az érdeklődésük, a törekvéseik és a hobbijaik pedig egyáltalán nem illenek össze. Nem kedvelik egymást, és az együttélés egyikük számára sem hoz boldogságot, ám nem válhatnak el, úgyhogy halálukig együtt maradnak. Amikor közeledik a halál, még mindig gúnyolódniuk kell a társukkal, és ezt mondják: „Nem akarok találkozni veled a következő életben!” Annyira gyűlölik egymást, nem igaz? Ebben az életben azonban nem válhatnak el, és ezt Isten rendeli el. Ami mindezeket a különféle házasságokat illeti – függetlenül a szerkezetük vagy az eredetük milyenségétől, attól, hogy házas vagy-e vagy sem – mindenesetre mindig el kell engedned a különféle irreális és naiv ábrándjaidat a házasságról; helyesen kell szembenézned a házassággal, és nem szabad játszanod az emberek érzelmeivel és vágyaival, és még kevésbé szabad, hogy a házasságot illetően a társadalom által beléd nevelt helytelen nézetek csapdájába ess, folyton azon tépelődve, hogy hogy érzed magad a házassággal kapcsolatban: Szeret a társad? Érzed, hogy szeret a társad? Még mindig szereted a társadat? Mennyi szeretet maradt még benned a társad iránt? Érez még bármit irántad a társad? Te érzel még bármit a társad iránt? Nem szükséges ezeket érezni, sem tépelődni ezeken a dolgokon – ez mind abszurd és értelmetlen elgondolás. Minél többet tépelődsz ezeken a dolgokon, annál inkább úgy érzed, hogy a házasságod válságban van, és minél inkább elmerülsz ezekben a gondolatokban, az annál inkább azt bizonyítja, hogy a házasság kelepcéjébe estél, és biztosan nem leszel boldog, sem biztonságérzeted nem lesz. Ez azért van, mert ha belemerülsz ezekbe az elgondolásokba, nézetekbe és gondolatokba, a házasságod torzzá válik, az emberi mivoltod eltorzul, és téged is teljességgel irányítanak és rabul ejtenek majd a társadalomtól származó különféle elgondolások és nézetek a házasságot illetően. Ezért, ami a társadalomtól és az elvetemült emberiségtől származó, a házasságra vonatkozó különféle nézeteket és szólásokat illeti, képesnek kell lenned helyesen felismerni őket, és el is kell utasítanod ezeket a nézeteket és szólásokat. Nem számít, hogy mások mit mondanak, illetve, hogy a házassággal kapcsolatos szólásaik hogyan változnak, az embereknek végső soron nem szabad lemondaniuk Isten házasság-definíciójáról, és nem szabad, hogy az elvetemült világ házasságról alkotott nézetei befolyásolják őket és elhomályosítsák a szemüket. Magyarán szólva, a házasság egy másik szakasz kezdete egy ember életében a serdülőkortól a felnőttkorig. Vagyis, miután felnőtté válsz, egy másik életszakaszba lépsz, ebben az életszakaszban házasságra lépsz, és olyasvalakivel élsz, akivel nincs vérségi kapcsolatod. Attól a naptól kezdve, hogy elkezdesz ezzel az emberrel élni, az azt jelenti, hogy feleségként vagy férjként vállalnod kell a házasélet összes dolgának felelősségeit és kötelezettségeit, sőt, mi több, kettőtöknek együtt kell a házasélet összes dolgával szembenéznetek. Vagyis a házasság azt jelenti, hogy valaki elhagyta a szüleit, búcsút mondott az egyedülálló életnek, és valaki mással együtt belépett két ember közös életébe. Ez az a szakasz, amelyben két ember együtt néz szembe az élettel. Ez a szakasz azt jelképezi, hogy egy másik életszakaszba lépsz majd, valamint természetesen azt, hogy az élet mindenféle próbatételével szembe fogsz nézni. Az, hogy hogyan kezeled majd az életet a házasság keretei között, illetve, hogy a társaddal együtt hogyan néztek majd szembe minden dologgal, amelyekkel a házasság keretei között találkoztok, lehetnek próbatételek számodra, illetve szolgálhatják ezek a dolgok a tökéletesedésedet, vagy lehetnek akár csapások is. Lehetnek persze több tapasztalat forrásai is az életben; lehetnek olyan források, amelyek az élet mélyebb megértését és megbecsülését biztosítják számodra, nem így van? (De így van.) Itt most befejezzük az összefoglalónkat a házasságot és a házasságról alkotott különféle ábrándokat illető helyes felfogás témájáról.

2. A házastársi boldogságra való törekvés nem az ember küldetése

Legutóbb egy másik témáról beszélgettünk, mégpedig arról, hogy a házastársi boldogságra való törekvés nem a küldetésed. Mire helyeztük a hangsúlyt, amikor erről a témáról beszéltünk? (Arra, hogy az életünk boldogságát nem szabad a társunkra bíznunk, és nem szabad a társunknak tetsző dolgokat tennünk csak azért, hogy vonzzuk őt vagy megóvjuk az úgynevezett szerelmünket. Nem szabad elfelejtenünk, hogy teremtett lények vagyunk, és hogy a házasságban teljesítendő felelősségeink és kötelezettségeink nem ütköznek a teremtett lényként teljesítendő kötelességeinkkel és felelősségeinkkel.) Sokan a házasságuktól teszik függővé az életük boldogságát, a céljuk a boldogságra való törekvésben pedig a házasság boldogságára és tökéletességére való törekvés. Azt hiszik, hogy ha boldog a házasságuk és boldogok a társukkal, akkor boldog életük lesz, és ezért a házasságuk boldogságát élethosszig tartó küldetésnek tekintik, amelyet lankadatlan erőfeszítéssel kell elérni. Ebből kifolyólag, amikor házasságra lépnek, sokan törik a fejüket, hogy mi mindent tehetnek azért, hogy „frissen” tartsák a házasságukat. Mit jelent az, hogy „frissen”? Azt jelenti – ahogy a mondás tartja –, hogy nem számít, mennyi ideje házasok, a két ember mindig úgy érzi, hogy össze vannak nőve és sosem tudják elhagyni egymást, épp úgy, mint amikor randizni kezdtek, és mindig szorosan együtt akarnak maradni, és soha nem akarnak elválni. Továbbá, bárhol is vannak, és minden alkalommal folyton a társukra gondolnak és hiányzik nekik, a szívük pedig tele van a másik hangjával, mosolyával, beszédével és viselkedésével. Ha egyetlen napig nem hallják a társuk hangját, a szívük elhagyatottnak érzi magát, ha pedig egyetlen napig nem látják a társukat, úgy érzik, mintha a lelküket veszítették volna el. Azt gondolják, hogy ezek a házastársi boldogság jelképei és jelei. Így hát egyes úgynevezett főállású háziasszonyok otthon maradnak és úgy érzik: azt várni, hogy a férjük hazaérjen, a legboldogabb dolog. Ha a férjük nem ér haza időben, felhívják, és vajon mi az első kérdés, ami elhagyja a szájukat? (Mikor érsz haza?) Úgy tűnik, gyakran halljátok ezt – sokak szívében mélyen gyökerezik ez a kérdés. Az az első kérdés, hogy „Mikor érsz haza?” Miután ezt megkérdezte – függetlenül attól, hogy kap-e pontos választ vagy sem –, mindenesetre feltárul a boldog házasságban élő nő szerelmi bánata. Ez normális állapot azok életében, akik a házasság boldogságára törekednek. Csendesen várják otthon a másik felüket, hogy hazaérjen a munkából. Ha elmennek otthonról, nem mernek túl messzire menni, sem sokáig elmaradni, attól tartva, hogy a társuk hazajőve üres házat talál, és igen megbántva érzi majd magát, csalódott és feldúlt lesz. Ezeket az embereket remény és hit tölti el a házastársi boldogságra való törekvésükben, és nem haboznak bármilyen árat megfizetni vagy bármin változtatni. Még olyanok is vannak, akik éppúgy, mint annak előtte, azután is a házastársi boldogságra törekednek, miután hinni kezdtek Istenben, azon igyekezve, hogy szeressék a társukat, és folyton azt kérdezgetve tőle, hogy ő szereti-e őket. Ezért aztán az összejövetelek során egy nő talán ezen gondolkodik: „Vajon hazaért már a férjem? Ha igen, vajon evett valamit? Fáradt vajon? Én még mindig itt vagyok ezen az összejövetelen, és egy kissé nyugtalankodom. Kicsit úgy érzem, mintha cserbenhagytam volna.” Amikor a következő összejövetelre megy, megkérdezi a férjét: „Mit gondolsz, mikor jössz meg? Ha megjössz, amíg én az összejövetelen vagyok, nem fogod magányosnak érezni magad?” A férje így válaszol: „Hogyne érezném magányosnak magam? A ház üres, és egyedül vagyok. Általában mindig együtt vagyunk itt, most pedig hirtelen egyedül vagyok. Miért kell folyton összejövetelekre járnod? Elmehetsz, de remek lenne, ha már előttem hazaérnél!” A nő tudja a szívében: „Ó, hiszen nem kér sokat tőlem, csak azelőtt haza kell érnem, mielőtt ő megjön.” A következő összejövetelen folyton az órát nézi, és amikor látja, hogy lassan itt az ideje, hogy a férje végezzen a munkával, nem tud tovább nyugton ülni, és ezt mondja: „Srácok, ti csak folytassátok, nekem el kell intéznem otthon valamit, úgyhogy mennem kell.” Siet haza és erre gondol: „Remek, a férjem még nem jött meg! Sietek, készítek ennivalót és kitakarítom a házat, hogy amikor megjön, azt lássa, hogy tisztaság van, érezze az étel illatát, és tudja, hogy van itt valaki. Csodás, hogy együtt lehetünk, amikor eljön az étkezés ideje! Bár veszítettem egy kis időt az összejövetelen, és kevesebbet hallottam és kevesebbet nyertem, igen jó, hogy a férjem előtt hazaérhetek és meleg ételt adhatok neki – ez pedig alapvető a boldog házasság fenntartásához.” Ezek után gyakran tesz így az összejöveteleken, és időnként egy-egy összejövetel tovább tart, amikor pedig hazasiet, a férjét már otthon találja. Ő egy kicsit elégedetlen és szomorú a felesége miatt, és morog: „Nem hagyhatsz ki legalább egy összejövetelt? Tudod te, milyen érzés, amikor nem vagy itthon, én pedig hazaérek, és nem látlak itt? Kiborulok!” Ezt hallva a nő igen meghatódik, és erre gondol: „Ez alatt azt érti, hogy igazán szeret engem és nem tud nélkülem élni. Kiborul, amikor azt látja, hogy nem vagyok itt. Olyan boldog vagyok! Bár egy kicsit mérgesnek tűnik, akkor is érzem a szeretetét irántam. Legközelebb figyelnem kell, és nem számít, hány órán át tart az összejövetel, korán haza kell jönnöm. Nem okozhatok csalódást az irántam érzett szerelmét illetően. Nem fontos, hogy egy kicsit kevesebbet nyerek és egy kicsit kevesebbet hallgatom Isten szavait az összejöveteleken.” Ettől kezdve, amikor az összejövetelekre jár, semmi másra nem tud gondolni, mint hogy hazaérjen és méltó legyen a férje szeretetére, valamint, hogy fenntartsa a boldogságot, amelyre a házasságában törekszik. Van egy halvány érzése, hogy ha nem ér korán haza, csalódást okoz a férje iránta érzett szerelmének, és azon tűnődik, hogy ha továbbra is ilyen csalódást okoz neki, a férje vajon nem megy-e el és talál valaki mást, és nem szereti majd úgy őt, ahogy korábban. Úgy hiszi, hogy szeretni és szeretve lenni mindig boldogság, és az életének törekvése ennek a szerető és szeretett kapcsolatnak a fenntartása; olyasmi, amire eltökélten törekszik, és ezért fenntartás és habozás nélkül teszi. Még olyanok is vannak, akik – amikor elmennek és az otthonuktól távol végzik a kötelességüket – gyakran mondják a vezetőjüknek: „Éjszakára nem maradhatok távol az otthonomtól. Férjnél vagyok, úgyhogy, ha nem megyek haza, a férjem magányos lesz. Nem leszek ott, amikor éjszaka felébred és ki fog borulni. Nem leszek ott, amikor reggel kinyitja a szemét, és zokon veszi. Ha gyakran nem megyek haza, vajon a férjem nem kételkedik majd a hűségemben és az ártatlanságomban? Amikor összeházasodtunk, megegyeztünk, hogy hűségesek leszünk egymáshoz. Bármi is történik, meg kell tartanom az ígéretemet. Méltó akarok lenni a férjemre, hiszen nincs más ezen a világon, aki úgy szeret, mint ő. Azért tehát, hogy bizonyítsam az ártatlanságomat és azt, hogy egészen hűséges vagyok hozzá, éjszakára egyáltalán nem maradhatok távol az otthonomtól. Nem számít, mennyire sűrű a gyülekezeti munka vagy hogy mennyire sürgető a kötelességem, éjszaka haza kell mennem, akármilyen késő is van.” Azt mondja, hogy ez az ártatlanságának és a hűségének a fenntartását szolgálja, ez azonban csak formalitás, csak szavak, miközben valójában attól tart, hogy a házassága boldogtalanná válik és felbomlik. Inkább elveszíti a kötelességét és elhagyja azt a kötelességet, amelyet végeznie kellene, hogy fenntartsa a házastársi boldogságát, mintha a házastársi boldogság lenne az ösztönzője és a forrása mindannak, amit tesz. Boldog házasság nélkül nem tudja egy teremtett lény kötelességét végezni; boldog házasság nélkül nem tud jó teremtett lény lenni. Azt tekinti a házastársi boldogság jelének, valamint az élete követendő céljának, ha nem okoz csalódást a férje iránta érzett szeretetének, és szeretve marad. Ha egy napon úgy érzi, hogy már nem szeretik őt annyira, vagy valami rosszat tesz és csalódást okoz a férje iránta érzett szeretetének, és a férje csalódik benne és elégedetlen lesz vele emiatt, ő úgy fogja érezni, hogy majd’ megőrül, többé nem vesz részt az összejöveteleken és nem olvassa Isten szavait, és még amikor a gyülekezetnek szüksége is van arra, hogy valamilyen kötelességet végezzen, mindenféle kifogással áll elő, hogy megtagadja azt. Azt mondja például, hogy nem érzi jól magát, vagy hogy valami sürgős probléma akadt otthon, sőt még néhány képtelen és szeszélyes kifogást is kitalál, hogy kibújjon a kötelesség végzése alól. Ezek az emberek kulcsfontosságúnak tekintik a házastársi boldogságot az életben. Egyesek akár minden tőlük telhetőt beleadnak, hogy megőrizzék a házasságuk boldogságát, és nem haboznak bármi árat megfizetni azért, hogy béklyóba kössék és megtartsák a házastársuk szívét, hogy a házastársuk mindig szeresse őket, soha ne veszítsék el azt a szerelem-érzést, amelyet akkor éreztek, amikor annak idején összeházasodtak, és soha ne vesszen ki belőlük az az érzés, ami a házassággal kapcsolatban kezdetben bennük volt. Még olyan nők is akadnak, akik ennél nagyobb áldozatokat hoznak: egyesek megemeltetik az orrnyergüket, néhányan átformáltatják az állukat, és vannak, akik mellnagyobbító műtétet és zsírleszívást végeztetnek, bármilyen fájdalmat elviselve. Egyes nők odáig mennek, hogy azt gondolják, túl vastag a vádlijuk, ezért műtétre mennek, hogy karcsúbbá tegyék a lábukat, végül pedig idegsérülést szenvednek és nem tudnak többé felállni. Amikor egy ilyen nőnek a férje ezt látja, így szól: „Azelőtt vastag volt a vádlid, de attól még normális ember voltál. Most nem tudsz felállni, és nem vagy jó semmire. El akarok válni!” Látod, ilyen nagy árat fizetett, és végül ezt kapta. Olyan nők is vannak, akik mindennap szépen öltöznek, akik parfümöt használnak és púderezik az arcukat. Mindenféle kozmetikumot az arcukra kennek, mint például rúzst, arcpirosítót és szemfestéket, hogy továbbra is fiatalnak és szépnek látsszanak, hogy vonzóak legyenek a társuk számára, és a társuk úgy szeresse őket, ahogyan kezdetben. Hasonlóképpen a férfiak is sok áldozatot hoznak a házastársi boldogság érdekében. Valakinek azt mondják: „Te egy jól ismert istenhívő vagy. Túl sokan ismernek téged a környéken, és ezért sebezhetőbb vagy, ami a feljelentést és a letartóztatást illeti, ezért el kell menned innen, és valahol máshol kell végezned a kötelességedet.” Ezután nyugtalankodik, és erre gondol: „De ha elmegyek, az vajon azt jelenti, hogy annyi a házasságomnak? Most elkezd széthullani az egész? Ha elmegyek itthonról, a feleségem vajon majd összejön valaki mással? Mostantól akkor külön utakon járunk? Soha többé nem leszünk együtt?” Ezek gondolatára zaklatott lesz, így alkudozni kezd, és ezt kérdezi: „Maradhatnék? Még az is rendben lenne, ha csak hetente egyszer mennék haza – gondoskodnom kell a családomról!” Valójában nem igazán a családjáról való gondoskodásra gondol. Attól tart, hogy a felesége lelép valaki mással, és hogy soha többé nem lesz meg a házastársi boldogsága. A szíve aggodalommal és félelemmel teli, nem akarja, hogy így a semmibe vesszen és eltűnjön a házasságának a boldogsága. Az ilyen emberek szívében a házastársi boldogság minden másnál fontosabb, és nélküle teljesen lélektelennek érzik magukat. Úgy hiszik, hogy „a szerelem a legfontosabb dolog egy boldog házassághoz. Csak azért boldog a házasságunk, és azért tudtuk ilyen hosszan fenntartani, mert szeretem a társamat, a társam pedig szeret engem. Ha az Istenbe vetett hitem és amiatt, mert a kötelességemet végzem, elveszíteném ezt a szerelmet, és ez a szerelem véget érne, akkor az vajon nem azt jelentené, hogy befellegzett a házastársi boldogságomnak, és nem élvezhetném többé újra ezt a házastársi boldogságot? A házastársi boldogság nélkül mi lesz velünk? Milyen lenne a társam élete az én szeretetem nélkül? Mi lesz velem, ha elveszítem a társam szeretetét? Vajon pótolhatja ezt a veszteséget egy teremtett lény kötelességének végzése és az ember küldetésének teljesítése a Teremtő színe előtt?” Nem tudják, nincs válaszuk, és nem értik az igazság ezen aspektusát. Ezért, amikor Isten házának munkája megköveteli a házasság boldogságát mindenek felett hajszoló emberektől, hogy hagyják el az otthonukat és menjenek egy távoli helyre terjeszteni az evangéliumot és végezni a kötelességüket, ők gyakran frusztráltak, tehetetlenek, sőt még nyugtalanok is amiatt, hogy esetleg hamarosan elveszítik a házastársi boldogságukat. Vannak, akik elhagyják a kötelességeiket, illetve megtagadják azok végzését a házastársi boldogságuk fenntartása érdekében, sőt egyesek még Isten házának fontos intézkedéseit is visszautasítják. Olyanok is vannak, akik a házastársi boldogságuk fenntartása érdekében gyakran megpróbálják megismerni a házastársuk érzéseit. Ha a házastársuk egy kicsit is neheztel, vagy akár egy cseppnyi nemtetszést vagy elégedetlenséget fejez ki a hitük, illetve amiatt, hogy az Istenbe vetett hit útját választották és a kötelességüket végzik, azonnal irányt változtatnak és engedményeket tesznek. Gyakran tesznek engedményeket a házastársuknak a házastársi boldogság fenntartása érdekében – még akkor is, ha az a kötelességük végzésére való lehetőségeik, valamint az összejövetelekre szánt idő, Isten szavai olvasásának és a lelki áhítatok végzésének feladását jelenti –, hogy megmutassák a házastársuknak, hogy ott vannak, hogy a házastársuk ne érezze magát egyedül és magányosnak, és hogy éreztessék a szeretetüket a házastársukkal; inkább ezt teszik, minthogy elveszítsék vagy nélkülözzék a házastársuk szeretetét. Ez azért van, mert úgy érzik, hogy ha feladják a házastársuk szeretetét a hitük vagy az Istenbe vetett hit útja kedvéért, amelyen elindultak, az azt jelenti, hogy feladták a házastársi boldogságukat, és soha többé nem fogják tudni érezni azt a házastársi boldogságot, és majd magányos, szánalmas és nyomorúságos emberek lesznek. Mit jelent az, hogy valaki nyomorúságos és szánalmas? Azt jelenti, hogy az illetőt nem szereti és nem imádja egy másik ember. Még ha ezek az emberek értenek is némi doktrínát és értik annak jelentőségét, hogy Isten az Ő üdvözítő munkáját végzi, és persze értik, hogy teremtett lényként a teremtett lény kötelességét kell végezniük, mivel a házastársukra bízzák a saját boldogságukat, és persze a saját boldogságukat is a házastársi boldogságuktól teszik függővé, még ha értik és tudják is, hogy mit kellene tenniük, akkor sem tudják elengedni a házastársi boldogságra való törekvésüket. Tévesen annak a küldetésnek tekintik a házastársi boldogság hajszolását, amelyre ebben az életben törekedniük kell, és tévesen annak a küldetésnek tekintik a házastársi boldogság hajszolását, amelyre egy teremtett lénynek törekednie kell és amit meg kell valósítania. Hát nem hiba ez? (De az.)

Hol a hiba a házastársi boldogságra való törekvésben? Megfelel az Isten házasságról alkotott definíciójának, illetve annak, amivel a házaspárokat megbízza? (Nem, nem felel meg.) Mi a baj vele? Egyesek azt mondják: „Isten azt mondta, nem jó, ha a férfi egyedül él, ezért teremtett neki egy házastársat, és ez a házastárs társaságot nyújt neki. Vajon nem ez Isten meghatározása a házasságról? Nem része ez a házastársi boldogságra való törekvésnek? Két ember, aki együtt jár és kölcsönösen eleget tesz a felelősségeinek – mi a baj ezzel?” Vajon van különbség aközött, hogy az ember a házasság keretei között végzi a feladatait, illetve aközött, hogy megalkuvás nélkül a házastársi boldogságra való törekvést tekinti küldetésének? (Igen, van.) Mi itt a probléma? (Az emberek a házastársi boldogságra való törekvést tekintik a legfontosabb küldetésüknek, holott egy élő ember legnagyobb feladata valójában az, hogy egy teremtett lény kötelességét végezze a Teremtő színe előtt. Félreértették az életben követendő célt.) Van még valaki, aki hozzá akar szólni ehhez? (Amikor valaki nem tudja helyesen megközelíteni a házasságban teljesítendő feladatait és kötelezettségeit, az idejét és az energiáját a házassága fenntartására fogja fordítani. Holott a házassággal járó felelősségek helyes megközelítése mindenekelőtt az, hogy az ember nem feledkezik meg teremtett lényi voltáról, és arról, hogy az ideje nagy részét a kötelessége végzésével, valamint az Isten által rábízott dolgok és az Istentől kapott küldetése megvalósításával kell töltenie. Aztán kell eleget tennie a felelősségeinek és a kötelezettségeinek a házasság keretei között. Ez a két dolog különböző.) A házastársi boldogság vajon olyan életcél, amelyre az embereknek törekedniük kell? Van ennek bármi köze az Isten által elrendelt házassághoz? (Nincs.) Isten házasságot adott neked – egy olyan környezetet adott neked, amelyben eleget tehetsz a férfi vagy a nő felelősségeinek és kötelezettségeinek a házasság keretei között. Isten házasságot adott neked, ami azt jelenti, hogy társat adott neked. Ez a társ elkísér téged ennek az életnek a végéig, és az élet mindegyik szakaszában melletted lesz. Mit értek az alatt, hogy „elkísér”? Úgy értem, a társad segíteni fog és gondoskodni fog rólad, minden dologban osztozik veled, amivel az életben találkozol. Vagyis, nem számít, hány dologgal találkozol, többé nem egyedül nézel szembe velük, hanem ketten együtt néztek szembe velük. Ha így élsz, az valamivel könnyebbé és nyugodtabbá teszi az életet, ahol mindkét ember megteszi, amit tennie kell, mindegyikük beveti az erős pontjait és az erősségeit, és elkezdik a közös életüket. Ennyire egyszerű ez. Isten azonban nem követelte meg tőled, hogy a legvégéig szeresd a társadat, vagy hogy állandóan a kedvében járj; Ő nem adta neked ezt a küldetést. Isten házasságot adott neked, társat adott neked, és egy új életkörnyezetet adott neked. Ebben az életkörnyezetben és kontextusban az a szándéka, hogy a társad mindenben osztozzon veled, és veled együtt nézzen szembe mindennel, hogy könnyebben és szabadabban élhess, miközben azt is lehetővé teszi számodra, hogy megtapasztald az élet egy másik szakaszát. Isten azonban nem adott el téged a házasságnak. Mit értek ez alatt? Úgy értem, hogy Isten nem vette el az életedet, a sorsodat, a küldetésedet, az általad követett életutat, az életben választott irányodat és a hited fajtáját, hogy mindezt a társadnak adja, hogy ő döntsön róluk helyetted. Látod, amikor Isten kezdetben létrehozta a házasságot az emberiség számára, nem azt mondta: „Azt, hogy egy nőnek (vagy férfinak) milyen sorsa, törekvése, életszemlélete és életútja van, a férjének (vagy feleségének) kell eldöntenie.” Isten nem mondta ezt, és nem is így rendelte el. Isten azt sem mondta: „A házastársi boldogságra való törekvés a férfiak és nők élethosszig tartó küldetése. Csak akkor teljesíted az életküldetésedet és viseled magad megfelelően teremtett lényként, ha fenntartod a házasságod boldogságát.” Isten soha nem mondott ilyesmit. Isten azt sem mondta: „A házasság keretei között kell megválasztanod az életutadat, és arról, hogy eléred-e az üdvösséget, a társadnak kell döntenie.” Mondott Isten valaha ilyesmit? (Nem.) Isten házasságot rendelt számodra és adott egy társat neked. Házasságra lépsz, ám az Isten előtti identitásod és státuszod nem változik. Akár férfi vagy, akár nő, egy dolog mindkettőtökben közös, mégpedig az, hogy a Teremtő előtt mindketten teremtett lények vagytok. A házasság keretei között elviselitek és becsülitek és óvjátok egymást, segítitek és támogatjátok egymást, ez pedig a felelősségeiteknek való eleget tevés. Isten előtt azonban a felelősségeid, amelyeknek eleget kell tenned, és a megvalósítandó küldetésed nem helyettesíthetők azokkal a felelősségekkel, amelyeknek a társaddal szemben eleget teszel. Ezért, ha a társadat illető felelősségeid összeütközésbe kerülnek azzal a kötelességgel, amelyet egy teremtett lénynek kell végeznie Isten előtt, a teremtett lény kötelességének végzését kell választanod, ahelyett, hogy a társadat illető felelősségeknek tennél eleget. Ez az az irány és cél, amelyeket választanod kell, és persze ez az a küldetés is, amelyet teljesítened kell. Egyesek azonban tévesen azt teszik életük küldetésévé, hogy a házastársi boldogságra törekedjenek, a társukkal szembeni felelősségeiknek tegyenek eleget, valamint hogy a társukkal törődjenek, róla gondoskodjanak, őt dédelgessék és óvják meg, és a társukat az egész világuknak, az életüknek tekintik – ez helytelen. A te sorsod Isten szuverenitása alá tartozik, és nem a társad irányítja. A házasság nem változtathat a sorsodon, sem azon a tényen, hogy Isten szuverenitást gyakorol a sorsod felett. Ami azt a fajta életszemléletet illeti, amellyel rendelkezned kell, és azt az utat, amelyet követned kell, ezeket Isten tanításainak és követelményeinek szavaiban kell keresned, nem pedig a társadtól függeni ezeket illetően és rábízni a döntést. Azon kívül, hogy eleget tesz a téged illető felelősségeinek, nem szabad irányítania a sorsodat, és azt sem szabad követelnie, hogy változtass az irányodon az életben, arról sem dönthet, milyen utat követsz, illetve milyen életszemléleted kell legyen, az üdvösségre való törekvésedben pedig még kevésbé korlátozhat vagy akadályozhat. Ami a házasságot illeti, az emberek csak annyit tehetnek, hogy elfogadják azt Istentől, és tartják magukat a házasságnak ahhoz a meghatározásához, amelyet Isten rendelt az ember számára, amelyben férj és feleség egyaránt eleget tesz az egymás iránti felelősségeinek és kötelezettségeinek. Amit nem tehetnek, az az, hogy a társuk sorsáról, előző életéről, jelen életéről vagy következő életéről, és még kevésbé, hogy az örökkévalóságról döntsenek. A rendeltetési helyedről, a sorsodról és az általad követett útról csak a Teremtő dönthet. Teremtett lényként ezért akár a feleség, akár a férj szerepe a tiéd, az a boldogság, amelyre ebben az életben törekedned kell, abból fakad, hogy a teremtett lény kötelességét végzed és a teremtett lény küldetését teljesíted. Nem magából a házasságból fakad, abból pedig még kevésbé, hogy a feleség vagy a férj felelősségeinek teszel eleget a házasság keretei között. Az út, amelynek követését választod, valamint az életszemlélet, amelyet magadévá teszel, természetesen nem épülhet a házastársi boldogságra, és még kevésbé határozhatja meg azt valamelyik házastárs – ez olyasmi, amit meg kell értened. Azoknak a házasságra lépő embereknek tehát, akik csak a házastársi boldogságra törekszenek és csak ezt a törekvést tekintik a küldetésüknek, el kell engedniük az efféle gondolatokat és nézeteket, változtatniuk kell a gyakorlásuk módján, valamint azon, hogy merre tartanak az életben. Isten elrendelése szerint lépsz házasságra és élsz együtt a társaddal – ennyi az egész, és elegendő a feleség vagy a férj feladatait teljesíteni, amíg együtt éltek. Ami az általad követett utat és a magadévá tett életszemléletet illeti, a társad nem köteles, és nincs joga ezekről a dolgokról dönteni. Még ha már házas is vagy és van társad, ha ezt az úgynevezett társat Isten rendelte el, ő csak annyit tehet, hogy eleget tesz egy társ felelősségeinek; minden mással kapcsolatban, ami nem tartozik rá, neked kell választanod és döntened. Ami persze még fontosabb, hogy a választásaid és a döntéseid nem alapulhatnak a saját preferenciáidon és megértéseden, hanem Isten szavain kell alapulniuk. Világosan beszéltem erről a kérdésről? (Igen.) Ezért Isten arra nem emlékszik, amikor a házasság keretei között bármelyik társ mindent megtesz vagy bármilyen áldozatot meghoz a házastársi boldogságra való törekvésben. Nem számít, milyen jól vagy milyen tökéletesen teszel eleget a kötelezettségeidnek és a felelősségeidnek a társaddal szemben, vagy mennyire teszel jót a társadnak – más szóval nem számít, milyen jól vagy milyen tökéletesen tartod fenn a házastársi boldogságodat, vagy az mennyire irigylésre méltó –, ez nem jelenti azt, hogy teljesítetted a teremtett lény küldetését, sem azt nem bizonyítja, hogy megfelelő színvonalon álló teremtett lény vagy. Lehet, hogy tökéletes feleség vagy tökéletes férj vagy, ez azonban a házasság kereteire korlátozódik. A Teremtő az alapján méri le, hogy miféle ember vagy, hogy hogyan végzed a teremtett lény kötelességét Előtte, milyen utat követsz, milyen az életszemléleted, mire törekszel az életben és milyen jól teljesíted a teremtett lény küldetését. Isten ezekkel a dolgokkal méri az általad, mint teremtett lény által követett utat és a jövőbeli rendeltetési helyedet, nem pedig az alapján, hogy feleségként vagy férjként milyen jól teszel eleget a felelősségeidnek és a kötelezettségeidnek, vagy hogy a társad iránti szereteted tetszik-e a társadnak. Ami azt illeti, hogy a házastársi boldogságra való törekvés nem a küldetésed, ma ezekkel a részletekkel szolgáltam, hogy befejezzük ezt a témát. Látod, ha nem beszélnék ezekről a kérdésekről, az emberek azt gondolhatnák, hogy értenek és tudnak egy keveset róluk, amikor azonban ténylegesen történik velük valami, továbbra is elakadnának és számos megtévesztő kérdés akadályozná őket, teljesíteni akarnák a feleség vagy a férj kötelezettségeit, miközben azokat is dolgokat is jól akarnák csinálni, amelyeket egy emberi lénynek, egy teremtett lénynek kell tennie. Idáig azonban nem volt teljesen világos, hogy hogyan kelleni kezelni azt, amikor ez a két dolog ellentétbe vagy ellentmondásba kerül és akadályozza egymást. Most már világos, miután így beszélgettünk róla? (Igen.) Különbség van egyrészt azok között a dolgok között, amelyeket az emberek az elképzeléseik szerint jónak és helyesnek vélnek, másrészt azok között a dolgok között, amelyek az igazság szerint pozitívok, helyesek és jók. Amikor ezt tisztázzuk, világossá válik. Az emberek által pozitívnak és jónak vélt dolgok gyakran tele vannak az ember elképzeléseivel, képzelődéseivel és érzéseivel, és nincs közük az igazsághoz. Hogy értem azt, hogy „nincs közük”? Úgy értem, hogy ezek nem az igazság. Ha pozitív dolgokként és az igazságként tekintesz megtévesztő és olyan dolgokra, amelyek nem az igazság, valamint követed őket és mereven ragaszkodsz hozzájuk, és azt hiszed, hogy azok az igazság, akkor képtelen leszel az igazságra való törekvés útját járni, és igen távol végzed majd az igazságtól. És vajon ki a felelős ezért?

3. Az ember nem lehet a házasság rabszolgája

A téma, amiről az imént beszélgettünk, az volt, hogy az embereknek el kell engedniük a házastársi boldogságra való törekvést, és hogy elegendő, ha csak a házasság keretein belüli felelősségeiknek tesznek eleget. Befejeztük a beszélgetést a házastársi boldogságra való törekvés elengedéséről, úgyhogy most egy másik kérdésről fogunk beszélgetni: nem vagy a házasságod rabszolgája. Ez egy olyan kérdés, amelyről beszélnünk kell. Mit hisznek egyesek, miután megházasodnak? „Az életem most már így áll. Az a sorsom, hogy az életem hátralévő részében ezzel az emberrel éljek. A szüleim és a családom idősebb tagjai nem élethosszig tartó támaszaim, ahogyan a barátaim sem. Ki tehát az élethosszig tartó támaszom? Egész életemben arra az emberre fogok támaszkodni, akivel házasságot kötök.” Az efféle gondolatok sugalmazására sokan nagyon fontosnak tekintik a házasságot, és úgy hiszik, hogy ha egyszer megházasodnak, stabil életük, védett menedékük lesz, és lesz valaki, akiben megbízhatnak. A nők azt mondják: „A házassággal erős karokra támaszkodhatok.” A férfiak pedig ezt: „A házassággal van egy békés otthonom és többé nem sodródom; már ennek gondolata is boldoggá tesz. Nézd csak meg azokat az egyedülálló embereket körülöttem. A nők egész nap lődörögnek, nincs kire támaszkodjanak, nincs stabil otthonuk, nincs egy váll, amelyen kisírhatnák magukat, a férfiaknak pedig nincs meleg otthonuk. Milyen szánalmasak!” Amikor tehát fontolóra veszik a saját házastársi boldogságukat, úgy gondolják, hogy az igen kiteljesítő és kielégítő. Az elégedettség érzése mellett úgy érzik, hogy tenniük kell valamit a házasságukért és az otthonukért. Ezért, miután egyesek házasságra lépnek, készen állnak arra, hogy minden erejüket latba vetve küzdjenek, harcoljanak és fáradozzanak a házastársi boldogságért. Egyesek a körmük szakadtáig dolgoznak, hogy pénzt keressenek a családjuk eltartására, és fáradhatatlanul tűrik a nehézségeket, és persze még többen vannak, akik a társukra bízzák az életük boldogságát. Úgy hiszik, az, hogy boldogok és vidámak lesznek-e az életben, attól függ, hogy milyen a társuk, hogy jó ember-e; hogy a személyisége és az érdeklődési köre egyezik-e az övékkel; hogy olyasvalaki-e, aki meg tudja szerezni a betevőt és képes vezetni a családot; hogy olyasvalaki-e, aki gondoskodni tud az alapvető szükségleteikről a jövőben, és boldog, stabil, csodálatos családot biztosít nekik; illetve olyasvalaki-e, aki meg tudja vigasztalni őket, amikor fájdalommal, megpróbáltatással, bukással vagy hátráltatással találkoznak. Hogy ezeket megerősítsék, különös figyelmet szentelnek a társuknak, mialatt együtt élnek. Nagy gondossággal és figyelemmel figyelik és jegyzik a társuk gondolatait, nézeteit, beszédét és viselkedését, minden mozdulatát, valamint az erősségei és gyengeségei bármelyikét. Részletesen emlékeznek a társuk által az életben feltárt összes gondolatra, nézetre, szóra és viselkedésre, hogy jobban megérthessék őt. Ezzel egyidejűleg abban is reménykednek, hogy a társuk jobban megérti őket, beengedik a társukat a szívükbe, önmagukat pedig beengedik a társuk szívébe, hogy jobban fékezhessék egymást, vagy hogy az elsők legyenek, akik megjelennek a társuk előtt, amikor valami történik, az elsők, akik segítenek neki, az elsők, akik kiállnak mellette és támogatják, bátorítják és szilárd támaszai lesznek. Egy ilyen életkörülmény mellett a férj és a feleség ritkán próbálja meg tisztán látni, hogy miféle ember a társa, teljes egészében a társa iránti érzéseiben él, és arra használja az érzéseit, hogy törődjön a társával, elviselje őt, kezelje az összes hibáját, hiányosságát és törekvését, olyannyira, hogy minden kívánságát teljesíti. Egy nővér például hazamegy az összejövetelről, és a férje ezt mondja: „Túl sokáig tartanak az összejöveteleid. Menj csak fél órára, majd gyere haza!” A nő így válaszol: „Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.” Persze legközelebb fél órára megy el az összejövetelre, majd hazatér. A férje most ezt mondja: „Így már jobb. Legközelebb csak menj el, mutasd meg magad, majd gyere haza.” A nő ezt mondja: „Ó, hát ennyire hiányzom neked! Jól van, megteszem, ami tőlem telik!” Persze legközelebb, amikor összejövetelre megy, nem okoz neki csalódást, és nagyjából tíz perc elteltével hazajön. A férje nagyon elégedett és boldog. Ha azt akarja, hogy a felesége keletre menjen, ő nem mer nyugatra menni; ha azt akarja, hogy nevessen, nem mer sírni. A férj látja, amint a feleség Isten szavait olvassa és himnuszokat hallgat, ő pedig gyűlöli ezt és undorodik, s ezt mondja: „Mi értelme állandóan azokat a szavakat olvasni és azokat az énekeket énekelni? Nem lehetne, hogy amikor itthon vagyok, egyszerűen nem olvasod azokat a szavakat és nem énekled azokat az énekeket?” A nő gyorsan beleegyezik, és utána soha nem meri olvasni Isten szavait, illetve nem mer énekeket hallgatni. A férje követelései megértetik vele, hogy nem tetszik neki, hogy ő hisz Istenben, és még kevésbé tetszik neki, hogy Isten szavait olvassa, ezért, amikor otthon van, vele tölti az időt, tévét néz vele, eszik és cseveg vele, sőt azt is meghallgatja, ahogy a férje kibeszéli a sérelmeit: bármit megtesz a férjéért, ha az boldoggá teszi. Úgy hiszi, hogy egy házastársnak ezeket a feladatokat kell teljesítenie. Mikor olvassa tehát Isten szavait? Csak akkor mer egy kicsit Isten szavaiból olvasni, amikor a férje elment hazulról, de amint zajt hall az ajtónál, túlságosan megrémül ahhoz, hogy folytassa az olvasást. Állandóan feszült, attól tartva, hogy a férje hirtelen visszatér, a szíve pedig annyira zaklatott, hogy sehogy sem tudja lecsendesíteni. Azt sem tudja, mit mondjon, amikor Istenhez imádkozik. Hogy bevallja, nincs elég hite Istenben, hogy fél a férjétől, és nem tudja lecsendesíteni a szívét, hogy Isten szavait olvassa – úgy érzi, képtelen rávenni magát, hogy ezeket kimondja: Nincs mit mondania Neki. Amikor Isten szavait olvassa, nem tudja befogadni őket, nem tudja lecsendesíteni a szívét, hogy elmélkedjen rajtuk – az elméje zaklatott és nyugtalan. Így végül egyszerűen abbahagyja Isten szavainak olvasását, arra gondolva, hogy nem nagy ügy, ha ez egyszer kihagyja a lelki áhítatát. Mit gondoltok? Jól megy sora? (Nem.) Házastársi gyötrelem vagy házastársi boldogság ez? (Gyötrelem.) Ezen a ponton néhány egyedülálló ember talán ezt mondja: „Nos, hát jól beleugrottál a mély vízbe, ugye? A házasságban nincs semmi nagyszerű, igaz? Nézd meg, milyen remek az életem, senki más miatt nem kell aggódnom, és senki sem akadályoz abban, hogy összejövetelekre járjak és végezzem a kötelességemet, amikor csak akarom.” Azért, hogy a társad elégedett legyen veled és beleegyezzen, hogy alkalmanként olvasd Isten szavait és összejövetelre menj, mindennap nagyon korán kelsz, hogy reggelit készíts, rendbe tedd a házat, kitakaríts, megetesd a csirkéket, a kutyát és mindenféle kimerítő feladatot végezz – még olyanokat is, amelyeket általában férfiak végeznek. Mint egy vén cselédlány, fáradhatatlanul dolgozol, hogy eleget tegyél a férjednek. Mielőtt hazajön, kifényesíted a bőrcipőjét és elrendezed a papucsát, majd miután hazaér, sietsz, hogy lekeféld róla a port és segíts levenni és felakasztani a kabátját, ezt kérdezve: „Olyan meleg van ma. Meleged van? Szomjas vagy? Mit szeretnél enni ma? Valami savanyút vagy valami fűszereset? Át kell öltöznöd? Vedd le ezeket a ruhákat, és majd kimosom őket neked.” Olyan vagy, mint egy vén cselédlány vagy rabszolga, és már túlléptél a házasság keretei között teljesítendő felelősségi körödön. A férjed kénye-kedve szerint ugrálsz és az uradnak tekinted őt. Egy ilyen családban nyilvánvaló státuszbeli különbség van a két házastárs között: az egyik rabszolga, a másik az úr; az egyik szolgalelkű és alázatos, a másik hevesnek és parancsolónak tűnik; az egyik hajbókol és meghunyászkodik, a másik arroganciától duzzad. Egyértelműen egyenlőtlen a két ember státusza a házasság keretei között. Miért van ez? Nem arról van szó, hogy ez a rabszolga lealacsonyítja önmagát? (De igen.) A rabszolga lealacsonyítja önmagát. Nem tartottad fenn azt a házasság iránti felelősséget, amelyet Isten rendelt az emberiség számára, és túl messzire mentél. A férjed semmilyen felelősségnek nem tesz eleget és nem csinál semmit, és te mégis lesed egy ilyen házastárs kényét-kedvét és aláveted magad a tekintélyének, készségesen a rabszolgájává és a vén cselédlányává leszel, hogy szolgáld őt és mindent megtegyél érte – miféle ember vagy te? Pontosan ki is a te Urad? Miért nem gyakorolsz ilyen módon Istenért? Isten azt rendelte el, hogy a társad gondoskodjon az életedről; neki ezt meg kell tennie, semmivel nem tartozol neki. Te azt teszed, amit tenned kell, és eleget teszel azoknak a felelősségeknek és kötelezettségeknek, amelyeket teljesítened kell – ő vajon megteszi? Ő megteszi, amit tennie kell? Egy házasságban nem úgy van, hogy aki a félelmetesebb, az az úr, aki pedig keményen tud dolgozni és a legtöbbet tenni, az legyen a rabszolga. Egy házasságban mindkét embernek teljesítenie kell a feladatait egymással szemben, és egymás társának kell lenniük. Mindkét ember felelősséggel tartozik a másik iránt, és mindkettőnek vannak teljesítendő kötelezettségei, illetve teendői a házasság keretei között. A szerepednek megfelelően kell cselekedned; bármelyik is a szereped, azt kell tenned, ami abban a szerepben a teendőd. Ha nem teszed, akkor nincs normális emberi mivoltod. Köznyelvi kifejezéssel élve, fabatkát sem érsz. Ha pedig valaki egy fabatkát sem ér, és te mégis a kénye-kedve szerint ugrálsz és készségesen a rabszolgája vagy, az teljes ostobaság, és értéktelenné tesz téged. Mi a baj azzal, ha valaki hisz Istenben? Az Istenbe vetett hited talán gonosztett? Van valami gond Isten szavainak olvasásával? Ezek mind becsületes és tiszteletreméltó dolgok. Mit bizonyít az, ha a kormány üldözi azokat, akik hisznek Istenben? Azt bizonyítja, hogy az emberiség annyira gonosz, és a gonosz erőket és a Sátánt képviseli. Nem az igazságot vagy Istent képviseli. Istenben hinni ezért nem jelenti azt, hogy mások alatt állsz vagy alacsonyabb rendű vagy másoknál. Ellenkezőleg: az Istenbe vetett hited nemesebbé tesz a világi embereknél, az igazságra való törekvésed tiszteletreméltóvá tesz Isten szemében, és Ő a szeme fényeként tekint rád. Te mégis lealacsonyítod magad, és nagylelkűen a házastársad rabszolgájává leszel, csak azért, hogy hízelegj a másik embernek a házasságodban. Amikor egy teremtett lény kötelességét végzed, vajon miért nem így viselkedsz? Miért nem sikerül? Vajon nem az emberi alantasság kifejezése ez? (De igen.)

Isten csak azért rendelt el házasságot számodra, hogy megtanulj eleget tenni a felelősségeidnek, megtanulj békésen együtt élni egy másik emberrel és megosztani vele az életedet, megtapasztald, milyen megosztani az életedet a társaddal, és első kézből megtanuld, hogyan kell csapatként kezelnetek mindazokat a dolgokat, amelyekkel találkoztok, ezáltal gazdagabbá és másmilyenné téve az életedet. Ő azonban nem adott el téged a házasságnak, és természetesen nem adott el a társadnak sem, hogy a rabszolgája légy. Nem vagy a rabszolgája, ő pedig nem a gazdád. Egyenlőek vagytok. A társaddal szemben csak feleségként (vagy férjként) vannak felelősségeid, és ha ezeknek a felelősségeknek eleget teszel, Isten olyan feleségnek (vagy férjnek) tart, aki megfelelő színvonalú. Ha hiszel Istenben és az igazságra törekszel, tudod végezni a kötelességedet, és gyakran részt veszel az összejöveteleken, imádkozva olvasod Isten szavait, és Isten elé járulsz, ezek olyan dolgok, amelyeket Isten elfogad; ezeket kell tennie egy teremtett lénynek, és ez az a szokásos állapot, amelyben egy teremtett lénynek élnie kell. Nincs ebben semmi szégyenletes, és nem kell úgy érezned, hogy tartozol bármivel is a társadnak azért, mert ilyen életet élsz – semmivel sem tartozol neki. Ha elismeri, hogy Isten létezik, akkor kötelességed bizonyságot tenni neki Isten munkájáról. Ha azonban nem hisz Istenben, és nem osztja a te értékeidet és utadat, akkor nem kell, és nem is vagy köteles semmilyen információt megosztani vele a hitedről vagy az általad járt útról, és neki sincs joga tudni ezekről a dolgokról. Te hiszel Istenben, és ha ő támogat, bátorít és megvéd téged, akkor eleget tesz a felelősségének és kötelezettségének. Ha erre nem képes, akkor nem emberi mivolttal bíró személy. Miért mondom ezt? Azért, mert az út, amelyen jársz, a helyes út; és mivel a helyes úton jársz, a családod és a társad áldott, és veled együtt élvezik Isten kegyelmét. Csak az a helyes, ha hálás neked ezért, ahelyett, hogy diszkriminálna vagy zaklatna téged, vagy azt hinné, hogy több házimunkát és egyéb dolgot kellene végezned, vagy hogy tartozol neki valamivel, amiért hiszel Istenben és üldöztetést szenvedsz. Nem tartozol neki sem érzelmileg, sem lelkileg, sem semmilyen más módon. Ellenkezőleg, mivel te hiszel Istenben, ő még több extra kegyelmet és áldást élvez Istentől – nagyon is jól járt. Mit értek az alatt, hogy „nagyon is jól járt”? Úgy értem, hogy egy ilyen ember nem érdemli meg, hogy megkapja ezeket a dolgokat, és nem is kellene megkapnia őket. Miért nem kellene megkapnia őket? Azért, mert nem ismeri el Istent, és nem követi Istent. Kizárólag azért élvezi mindezt a kegyelmet, mert te hiszel Istenben. A te farvizeden evez, veled együtt élvezi az áldásokat, és csak az a helyes, ha hálás neked. Más szóval, mivel élvezi ezeket az extra áldásokat és ezt az extra kegyelmet, több felelősséget kellene vállalnia és még inkább támogatnia kellene az Istenbe vetett hitedet. Egyesek azért élvezik Isten kegyelmét, mert a háztartásukban egy ember hisz Istenben – a családi vállalkozás egyre nagyobbra nő, több pénzt keresnek, az anyagi életük gazdagabbá válik, és javul az életminőségük. Hogyan jönnek létre ezek a dolgok? Egyesek azt mondják: „Isten úgy rendelte, hogy gazdagok legyenek.” Igaz, hogy Isten rendelte így, de ha a családjukban senki sem hinne Istenben, akkor a vállalkozásuk nem kapott volna ennyi kegyelmet és ennyi áldást Istentől. Azért van az, hogy a nem hívő családtagok érdemtelenül kapják meg ezt a kegyelmet és ezeket az áldásokat, mert valaki a családban őszintén hisz Istenben, az igazságra törekszik, és készségesen felajánlja és feláldozza magát. Isten számára ezt nagyon könnyű megtenni. Akik nem hisznek, mégsem elégedettek, sőt még el is nyomják és zaklatják azokat, akik hisznek Istenben. Már így is csapás a hívők számára az üldöztetés, amelynek az ország és a társadalom kiteszi őket, ám a családtagjaik még messzebb mennek, és tetézik a nyomást. Ha ilyen körülmények között te még mindig úgy érzed, hogy tartozol nekik valamivel és hajlandó vagy a házasságod rabszolgájává válni – ezt aztán valóban nem kellene tenned. Ők tehát nem támogatják az istenhitedet, rendben; nem védelmezik az istenhitedet, az is rendben. Szabadságukban áll nem megtenni ezeket a dolgokat, azonban nem szabad rabszolgaként bánniuk veled azért, mert hiszel Istenben. Nem vagy rabszolga, emberi lény vagy, méltóságteljes és egyenes ember. Az a legkevesebb, hogy egy teremtett lény vagy Isten előtt, nem pedig valakinek a rabszolgája. Ha rabszolgának kell lenned, akkor csakis az igazság rabszolgája, Isten rabszolgája lehetsz, nem pedig bármely ember rabszolgája, a házastársad pedig még kevésbé lehet a rabszolgatartód. A testi kapcsolatok tekintetében a szüleiden kívül a házastársad az, aki a legközelebb áll hozzád ezen a világon. Mégis, csak azért mert hiszel Istenben, a társad támad és üldöz téged, mintha az ellensége lennél. Ellenzi, hogy összejövetelekre járj; ha hall valami pletykát, hazajön, és azonnal leszid és megver téged. Még amikor otthon imádkozol vagy olvasod Isten szavait, és egyáltalán nem befolyásolod a normális életét, akkor is leszid és szembeszegül veled, sőt el is ver. Mondd meg Nekem, miféle alak az ilyen? Hát nem egy démon ez a másik? Ez az az ember, aki a legközelebb áll hozzád? Megérdemli egy ilyen ember, hogy bármilyen felelősségednek is eleget tegyél vele szemben? (Nem.) Egyesek, akik ilyen házasságban élnek, megteszik mindazt, amit a társuk mond, és hajlandóak mindent feláldozni érte – feláldozni az időt, amelyet a kötelességük végzésével kellene tölteniük, a lehetőséget, hogy végezzék a kötelességüket, sőt, még azt a lehetőségüket is, hogy elérjék az üdvösséget. Ezek közül semmi sem helyénvaló, és az lenne a legkevesebb, hogy feladják az efféle elgondolásokat. Azon kívül, hogy Istennek tartoznak, az emberek senkinek semmivel nem tartoznak. Nem tartozol a szüleidnek, a férjednek (vagy a feleségednek), a gyermekeidnek, a barátaidnak pedig még kevésbé – senkinek semmivel nem tartozol. Minden, amije az embereknek van, Istentől származik, és a házasságukat is Isten rendelte el. Ha már tartozásról kell beszélnünk, az emberek csak Istennek tartoznak. Természetesen Isten nem követeli meg, hogy visszafizesd Neki; Ő csak azt kéri, hogy a helyes úton járj az életben. A házasságot illetően Isten legnagyobb szándéka az, hogy képes legyél helyesen kezelni azt – különösen amikor az Istenbe vetett hit kérdéséről van szó, nem szabad, hogy a férjed (vagy a feleséged) korlátozzon, és nem szabad, hogy a házasságod eredményeként elveszítsd a méltóságodat és az integritásodat, illetve feladd a helyes életszemléletedet és a törekvésed irányát, vagy akár feladd az igazságra való törekvést, az üdvösségre való esélyedet, illetve bármilyen megbízatást vagy küldetést, amelyet Isten adott neked, és ehelyett a házasságod készséges rabszolgájává válj. Ha így kezeled a házasságodat, jobb lett volna, ha egyáltalán meg sem házasodsz, és az egyedülálló élet jobban illene hozzád. Ha nem tudsz megszabadulni ettől a fajta házastársi helyzettől, illetve szerkezettől, bármit is teszel, akkor az lenne a legjobb, ha teljességgel kiszabadítanád magad a házasságból, és jobb lenne, ha szabad emberként élnél. Amint mondtam, Isten célja a házasság elrendelésével az, hogy legyen társad, aki átmegy majd veled az élet hullámvölgyein és keresztülhalad veled minden életszakaszon, hogy ne légy egyedül és ne légy magányos az élet minden egyes szakaszában, és legyen melletted valaki, valaki, akire rábízhatod a legbensőbb gondolataidat, és valaki, aki vigasztal és gondoskodik rólad. Ugyanakkor Isten nem használja arra a házasságot, hogy megkössön téged – nem arra használja, hogy gúzsba kösse kezed-lábad, hogy ne legyen jogod megválasztani a saját utadat, és a házasság rabszolgájává válj. Isten házasságot rendelt és egy társat intézett számodra; nem egy gazdát talált neked, és azt sem akarja, hogy korlátok közé legyél szorítva a házasságodban a saját törekvéseid, saját életcéljaid, a törekvéseid helyes iránya, illetve az üdvösségre való törekvéshez való jog nélkül. Ellenkezőleg; függetlenül attól, hogy házas vagy-e vagy sem, az Isten által neked ajándékozott legnagyszerűbb jog az ahhoz való jog, hogy a saját életcéljaidra törekedj, hogy megalkosd a helyes életszemléletet és hogy törekedj az üdvösségre. Ezt a jogot senki sem veheti el tőled, és senki sem avatkozhat bele, a házastársadat is beleértve. Tehát azoknak közületek, akik a rabszolga szerepét játsszák a házaséletükben, fel kell adniuk a rabszolga életmódot, fel kell adniuk azokat az elgondolásokat és gyakorlatokat, hogy a házasságukért és a gyermekeikért élnek, és maguk mögött kell hagyniuk ezt az állapotot. Ne korlátozzon a társad, és ne befolyásoljanak, ne határoljanak be, ne korlátozzanak és ne kössenek gúzsba a társad érzelmei, nézetei, szavai, hozzáállásai vagy akár a cselekedetei. Hagyd mindezt magad mögött, és támaszkodj Istenre bátran és hősiesen. Amikor Isten szavait akarod olvasni, olvasd őket; amikor eljön az összejövetel ideje, vegyél részt rajta. Ennek az az oka, hogy te emberi lény vagy, nem pedig állat, és nincs szükséged arra, hogy bárki szabályozza a cselekedeteidet, vagy korlátozza és irányítsa az életedet; jogod van megválasztani, hogyan élsz, és törekedni a saját életcéljaidra, és ez egy olyan jog, amelyet Isten adott neked – különösen azért, mert a helyes úton jársz azáltal, hogy hiszel Istenben, még kevésbé szabadna, hogy bárki is korlátozzon. A legfontosabb az, hogy amikor Isten háza egy kötelességet ad neked, akkor – azt elengedhetetlen kötelességednek tekintve, minden más választási lehetőséget figyelmen kívül hagyva, és fenntartások nélkül – mindent félre kell tenned, és el kell végezned azt a kötelességet, amelyet el kell végezned, teljesítve az Istentől kapott küldetésedet, hogy elégedettséget szerezz Isten szívének. Ez az a hozzáállás, elszántság és vágy, amellyel az igazságra törekvőknek rendelkezniük kell. Függetlenül attól, hogy a munka megköveteli-e tőled, hogy több hónapra, fél évre, egy évre, vagy akár még hosszabb időre elhagyd az otthonodat, elengedhetetlen kötelességednek kell tekintened, hogy feladd a családodat és lemondj mindenedről, amid van, annak érdekében, hogy teljesítsd az Istentől kapott küldetésedet. Ennek az az oka, hogy most van a kritikus pillanata annak, hogy Isten az emberiség megmentésén munkálkodik; a királyság evangéliumának terjesztése megköveteli, hogy több ember járuljon hozzá az erejével – ez a te kötelességed és felelősséged. Így hát ne gondold, hogy a házasnak lenni azt jelenti, hogy a házasságod rabszolgájának kell lenned, vagy hogy a házasság felbomlása szégyen. Valójában ez nem szégyen; attól függ, milyen körülmények között ér véget a házasságod, és mik Isten intézkedései. Ha Isten elrendeli és szuverenitást gyakorol felette, és Istennek megbízatása van a számodra, te pedig feladod és befejezed a házasságodat egy igazságos vállalásért, azért, hogy Isten kielégítésére törekedj és teljesítsd a teremtett lényként kapott küldetésedet, akkor ez olyasmi, amire Isten emlékszik és amit elfogad. Ez nem szégyen; ez dicsőséges dolog. Még ha a házasságod azért is bomlik fel, mert a társad elhagy és elárul téged – hétköznapi nyelven szólva, dobnak és kiadják az utad –, ebben nincs semmi szégyenletes. Ezt kellene mondanod: „Ez megtiszteltetés számomra, mert Isten elrendelésének és szuverenitásának köszönhető, hogy a házasságom eljutott idáig, és így ért véget. Isten útmutatása vezetett arra, hogy megtegyem ezt a lépést. Ha Isten nem tette volna ezt, és nem engedte volna, hogy a társam kirúgjon, nem lett volna meg a hitem és a bátorságom, hogy meglépjem ezt. Hála Isten szuverenitásának és vezetésének! Minden dicsőség Istennek!” Ez megtiszteltetés. Mindenféle házasságban lehet ilyen tapasztalatod: Isten útmutatása mellett választhatod a helyes út követését és teljesítheted a Tőle kapott küldetésedet, és ilyen előfeltétel mellett és ezzel az indítékkal elhagyhatod a házastársadat, és véget vethetsz a házasságodnak. Ez olyan dolog, amihez gratulálni kell. Legalább egy dolognak érdemes örülni, mégpedig, hogy többé nem vagy a házasságod rabszolgája. Megmenekültél a házasságod rabszolgaságából, és nem kell többé aggódnod, bánkódnod és küzdened amiatt, hogy a házasságod rabszolgája vagy, és ki akarsz szabadulni, de képtelen vagy rá. Ettől a pillanattól kezdve megmenekültél, szabad vagy, és ez jó dolog. Ezek után remélem, hogy közületek azok, akiknek a házassága korábban fájdalommal végződött, és akikre még mindig ennek a dolognak az árnya vetül, valóban el tudjátok engedni a házasságotokat, el tudod engedni az árnyakat, amelyek emiatt ott maradtak veled, el tudod engedni a gyűlöletet, a dühöt, sőt a gyötrelmet is, amelyet ez benned hagyott, és nem érzel többé fájdalmat és haragot amiatt, hogy a társadért vállalt összes áldozatodat és erőfeszítésedet ő hűtlenséggel, árulással és gúnyolódással viszonozta. Remélem, hogy magad mögött hagyod mindezt, szerencsésnek érzed magad, hogy nem vagy többé a házasságod rabszolgája, szerencsésnek érzed magad, hogy többé nem teszel semmit, és nem hozol szükségtelen áldozatokat a házasságod rabszolgatartójáért, hanem ehelyett Isten útmutatása és szuverenitása alatt a helyes utat követed az életben és végzed azt a kötelességet, amelyet egy teremtett lénynek végeznie kell, és többé nem vagy zaklatott, és semmi más miatt nem kell aggódnod. Természetesen nincs többé szükség arra, hogy a házastársaddal törődj, aggódj vagy nyugtalankodj miatta, vagy hogy a róla szóló gondolatok foglalják le az elmédet. Nem kell többé a házastársaddal megbeszélned a személyes ügyeidet, többé nem kell, hogy korlátozzon téged. Csak az igazságot kell kutatnod, és alapként az alapelveket keresned Isten szavaiban. Már szabad vagy, és nem vagy többé a házasságod rabszolgája. Megkönnyebbülsz, hogy magad mögött hagytad a házasság e rémálmát, hogy őszintén Isten elé járultál, nem korlátoz többé a házasságod, és több időd van Isten szavait olvasni, összejöveteleken részt venni és lelki áhítatokat végezni. Teljesen szabad vagy, nem kell többé senki más hangulataitól függően bizonyos módon viselkedned, nem kell többé senki csúfos gúnyolódását hallgatnod, nem kell többé senki más hangulataival és érzéseivel törődnöd – nagyszerű az egyedülállók életét élni! Többé nem vagy a házasságod rabszolgája; kikerülhetsz abból a környezetből, ahol mások a rabszolgájukká tesznek, és ahol mindenféle felelősségnek kell eleget tenned velük szemben, és valódi teremtett lénnyé válhatsz, a Teremtő uralma alatt álló teremtett lénnyé, és végezheted egy teremtett lény kötelességét, egyszerűen csak ezt az egy dolgot téve. Milyen csodálatos ez! Soha többé nem kell vitatkoznod, bosszankodnod, nyugtalankodnod, tűrnöd, sérelmeket elszenvedned vagy dühösnek lenned házastársi ügyek miatt; nem kell többé abban a szörnyű környezetben és azokban a bonyolult helyzetekben élned. Nézd, milyen nagyszerű ez – ezek mind jó dolgok, és minden más a helyére kerül, amint ezt rendbe teszed. Amikor az ember a Teremtő elé járul, Isten szavai szerint és az igazság alapelveivel összhangban beszél és cselekszik. Nincsenek többé azok a zűrzavaros viták és bonyodalmak, és a szívében csendesség lehet. Ezek mind jó dolgok. Sajnálatos azonban, hogy egyesek még mindig hajlandóak rabszolgák lenni egy ilyen szörnyű házastársi környezetben, és nem szabadultak ki. Mindenesetre továbbra is remélem, hogy még ha ezek az emberek nem is vetnek véget a házasságuknak, legalább nem lesznek a házasságuk rabszolgái. Nem számít, ki a házastársad, nem számít, milyen emberi mivolttal rendelkezik, milyen magas a státusza, vagy mennyire rátermett, ő akkor sem a gazdád – ő a társad, a veled egyenrangú fél. Nem nemesebb nálad, és te sem vagy alantasabb nála. Ha nem képes eleget tenni a házastársi felelősségeinek, akkor jogodban áll megdorgálni, és köteles vagy megfékezni őt. Ne gondold, hogy túl félelmetes, és ne félj attól, hogy megun téged és elhagy, és emiatt ne alázkodj meg, ne hagyd, hogy átgázoljon rajtad, és ne köss készségesen kompromisszumot azáltal, hogy a rabszolgájává és a házasságod rabszolgájává válsz annak érdekében, hogy fenntartsd a házasságot. Ez nem helyénvaló. Nem így kellene viselkedni, és nem ezek azok a felelősségek, amelyeknek a házasság keretei között eleget kellene tenni. Isten nem kéri tőled, hogy rabszolga légy, és azt sem kéri, hogy gazda légy. Csak azt kéri, hogy tégy eleget a felelősségeidnek, és ezért kell helyesen megértened azokat a felelősségeket, amelyeket a házasságban teljesítened kell, és helyesen kell megértened és tisztán kell látnod azt a szerepet is, amelyet a házasságban játszol. Ha az általad játszott szerep eltorzult és nem egyeztethető össze az emberi mivolttal vagy azzal, amit Isten elrendelt, akkor el kell gondolkodnod önmagadon és meg kell vizsgálnod magad, és keresned kell, hogyan kerülhetsz ki ebből az állapotból. Ha a társad nem tesz eleget a házastársi felelősségeinek, és rabszolgaként bánik veled, megdorgálhatod; ha a házastársad megdorgálása nemkívánatos következményekkel járna, akkor bölcsebb, helyénvalóbb döntést kell hoznod. Mindenesetre, ha az igazságra akarsz törekedni és el akarod érni az üdvösséget, akkor fel kell adnod az elgondolásaidat és gyakorlataidat arra vonatkozóan, hogy a házasságod rabszolgája legyél. Nem lehetsz a házasságod rabszolgája, hanem magad mögött kell hagynod ezt a szerepet, valódi emberi lénynek, valódi teremtett lénynek kell lenned, és egyúttal végezned kell a kötelességedet. Érted? (Igen.)

4. A házasság nem az ember rendeltetési helye

Az imént arról a kérdésről beszélgettünk, hogy „az emberek ne legyenek a házasságuk rabszolgái” – és azt mondtuk nekik, hogy adják fel a házassággal kapcsolatos téves nézeteiket. Vagyis, egyesek úgy gondolják, hogy fenn kell tartaniuk a házasságukat, és minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a házasságuk ne bomoljon fel és ne érjen véget. E cél elérése érdekében kompromisszumokat kötnek. Inkább feláldozzák számos saját pozitív törekvésüket a házasságuk fenntartása érdekében, és a házasságuk készséges rabszolgáivá válnak. Ezek az emberek tévesen értelmezik a házasság létét és definícióját, helytelenül állnak a házassághoz, ezért fel kell adniuk az efféle helytelen gondolatokat és nézeteket, el kell távolodniuk ettől az eltorzult házastársi állapottól, helyesen kell megközelíteniük a házasságot és helyesen kell kezelniük a házasságban felmerülő ügyeket – ez a harmadik dolog, amelyet az embereknek a házasságot illetően fel kell adniuk. A továbbiakban a házassággal kapcsolatos negyedik kérdésről fogunk beszélgetni: a házasság nem a rendeltetési helyed. Ez is egy probléma. Mivel ez egy olyan téma, amelyről beszélgetünk, ez egy szemléletes kérdés az emberek házasságában jelenleg fennálló helyzetekben. Mindenféle házastársi körülmények között létezik. Egyfajta hozzáállás is ez, amelyet az emberek a házassággal szemben tanúsítanak, illetve egyfajta létállapot, úgyhogy beszélgetnünk kell erről a kérdésről és világossá kell tennünk. Miután férjhez mennek, egyes nők úgy gondolják, hogy megtalálták az igazit. Azt hiszik, hogy számíthatnak erre az emberre és megbízhatnak benne, hogy szilárd támaszuk lehet az életútjukon, és hogy szilárd és megbízható lesz, amikor rá kell hagyatkozniuk. Egyes férfiak azt gondolják, hogy megtalálták az igazi nőt. Gyönyörű és nagylelkű, gyengéd és figyelmes, erényes és megértő. Úgy hiszik, hogy ezzel a nővel stabil életük, valamint békés és meleg otthonuk lesz. Amikor az emberek megházasodnak, mindannyian szerencsésnek és boldognak érzik magukat. Ugyanakkor a legtöbb ember úgy hiszi, hogy a házasság a jövőbeli életük boldogságának szimbóluma, és természetesen úgy is tekintenek a házasságra, mint a rendeltetési helyre, amelyre ebben az életben törekszenek. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a legtöbb ember a házasságkötés után úgy hiszi, hogy a házassága a rendeltetési helye, ahol megpihenhet. A kilátásaikat, a jövőjüket és a boldogságukat a házasságukhoz és a házastársukhoz kötik. Így a házasságkötés után azt gondolják, hogy nincs semmi más, amire törekedhetnének, és nincs miért aggódniuk. Ez azért van, mert úgy érzik, már megtalálták a rendeltetési helyüket, ez a rendeltetési hely pedig a társuk és az otthon, amelyet ezzel az emberrel együtt építenek. Mivel megtalálták a rendeltetési helyüket, többé nem kell törekedniük semmire, illetve nem kell reménykedniük semmiben. Az emberek házasságot illető hozzáállása és nézetei alapján ez természetesen előnyös a házassági szerkezet stabilitására nézve. Az a legkevesebb, hogy ha egy férfinek vagy egy nőnek egy állandó ellenkező nemű partnere van a házastársa személyében, akkor nem fog többé flörtölni vagy nem lesznek további szerelmi kapcsolatai az ellenkező nemmel. Ez a legtöbb házastárs számára előnyös. Legalább a szívük megnyugszik a kapcsolatokat illetően, egy állandó ellenkező nemű partnerhez vonzódnak, és az ellenkező nemű állandó házastárs révén stabil alapvető életkörülményeik lesznek – ez jó dolog. Amikor azonban valaki házasságra lép, és ezt a házasságot tekinti a rendeltetési helyének, miközben a helyes életszemlélet kialakítását, a helyes életúton való járást és a kötelességének az Isten követelményeinek való megfelelés érdekében jól történő elvégzését valami extra és járulékos dolognak tekinti, akkor az a nézet, miszerint „a házasság az ember rendeltetési helye”, akaratlanul is botláskővé és akadállyá válik az üdvösségre való törekvésében, és akadályozza őt abban, hogy a helyes úton járjon az életben. Ez azért van, mert amikor az emberek a társukat tekintik a rendeltetési helyüknek és a sorsuknak ebben az életben, úgy hiszik, hogy a társuk örömei és bánatai, szerencséje és szerencsétlensége összefügg velük, és a saját szerencséjüket és szerencsétlenségüket, a saját örömeiket és bánataikat a társukhoz kötöttnek tekintik, így arra a hitre jutnak, hogy az életük és a haláluk, a boldogságuk és az örömük mind össze van kötve. Ezért ezeknél az embereknél az az elképzelés, amelyben hisznek, miszerint „a házasság az ember rendeltetési helye”, nagyon lassúvá és passzívvá teszi őket a helyes életútra, a pozitív dolgokra és az üdvözülésre való törekvésükben. Vagyis, bár egyesek eljutottak odáig, hogy hisznek Istenben és követik Őt, ha a társuk a világra törekszik, akkor elkerülhetetlenül befolyásolni fogja őket a társuk, és nem lesz könnyű rálépniük az igazságra való törekvés útjára. A feleség például úgy véli, hogy hinnie kell Istenben és az igazságra kell törekednie, valamint, hogy fel kell adnia az állását és a kötelességét kell végeznie, fel kell áldoznia és oda kell szánnia magát Isten házában, miközben a férje ezt gondolja: „Az Istenbe vetett hit jó dolog, de attól nekünk még élnünk kell. Ha mindketten a kötelességünket végezzük, ki fog pénzt keresni? Ki fogja fenntartani a háztartást? Ki fogja fenntartani a családunk életét?” Ezzel a nézettel úgy dönt, hogy tovább dolgozik és továbbra is a világi dolgokra törekszik; nem mondja, hogy nem hisz Istenben, és azt sem mondja, hogy ellenzi azt. A feleség, aki hisz Istenben, folyton erre gondol: „Az én rendeltetési helyem a férjem. Csak akkor vagyok jól, ha ő is jól van. Ha ő nincs jól, akkor én sem lehetek jól. Össze vagyunk kötve. Ugyanabban az örömben és bánatban osztozunk, és együtt élünk és halunk. Bárhová megy ő, én is megyek. Most nézeteltéréseink vannak az utunk megválasztásában, és repedések tűntek fel – hogyan békülhetnénk hát meg? Én követni akarom Istent, őt azonban nem érdekli az istenhit. Ha ő nem hisz Istenben, akkor nem fogok tudni fejlődni a saját hitemben, és többé nem lesz kedvem követni Istent. Ez azért van, mert a kezdetektől fogva úgy gondoltam a férjemre, mint a mennyországomra, a sorsomra. Nem hagyhatom el. Ha ő nem hisz Istenben, akkor egyikünk sem fog, ha pedig ő hisz Istenben, akkor mindketten fogunk. Ha ő nem hisz Istenben, úgy fogom érezni, hogy hiányzik valami, mintha elvették volna a lelkemet.” Állandóan nyugtalankodik és aggódik emiatt. Gyakran imádkozik, reménykedve, hogy a férje tud hinni Istenben. Ám bárhogyan is imádkozik, a férje nem hatódik meg, és nem hisz Istenben. A nő szorong – mit is tehetne? Nem tehet semmit, úgyhogy minden erőfeszítését beleadja, és amíg a férje otthon van, viszi őt, hogy olvassa Isten szavait. A férje idegenkedés nélkül olvassa Isten szavait és hallgatja, miközben a nő olvassa őket, ám aktívan nem vesz részt a közösségben. Mivel ők férj és feleség, egyszerűen csak nem vitatkozik a nővel. Amikor a nő arra kéri, hogy tanuljon meg himnuszokat énekelni, belemegy, és megtanulja énekelni őket, majd miután megtanulta őket, nem mondja el, hogy teljesen megtanulta-e és hogy szereti-e őket. Amikor arra kérik, hogy vegyen részt az összejöveteleken, alkalmanként, amikor van egy kis szabadideje, elmegy a feleségével az összejövetelre, ám általában lefoglalja a munka és a pénzkeresés. Soha nem említ semmit, aminek köze lenne az Istenben való hithez, soha nem kezdeményezi, hogy részt vehessen egy összejövetelen vagy kötelességet végezzen. Röviden, langyosan áll az egészhez. Nem ellenzi az istenhitet, ám nem is támogatja azt, és nem mutatja meg, hogyan áll hozzá. A feleség, aki hisz Istenben, a szívére veszi mindezt és emlékszik rá, s azt mondja: „Mivel házaspár vagyunk, és ketten egy családot alkotunk, ha én belépek a királyságba, neki is be kell. Ha nem követ engem a hitemben, akkor nem fog tudni belépni a királyságba és elérni az üdvösséget, és akkor én sem akarok majd élni, meg akarok majd halni.” Bár még nem halott, a szívében folyton aggasztja, fájdalmat okoz neki és gyötri ez a dolog, és erre gondol: „Ha egy napon eljönnek a csapások és ő meghal a csapásokban, mit fogok csinálni? Most olyan nagy járvány van. Ha elkapja ezt a járványt, akkor nem fogok tovább élni. Nem mondja, hogy ellenzi az istenhitemet, de mit fogok tenni, ha egy nap tényleg azt mondja, hogy nem akarja, hogy többé higgyek Istenben?” Aggódik, hogy ha eljön ez az idő, a férjét fogja követni, és úgy dönt majd, hogy nem hisz Istenben és elárulja Istent. Ez azért van, mert a szívében a férje a lelke, ő az élete, sőt, mi több, ő az egész világ számára, a mindene. A szívében élő férje szereti őt a legjobban, és ő az, aki a férjét a legjobban szereti. Aggódik, hogy a férje ellenezni fogja az Istenbe vetett hitét, és gyakran nyugtalankodik emiatt. Bár a kötelességét is szeretné végezni Isten házában, amikor arra van szükség, hogy az otthonától távol végezze a kötelességét, fájdalmat érez annak gondolatától, hogy hosszú ideig távol legyen otthonról. Aggódik, hogy ha elmegy, a férjének nem lesz senkije, aki gondoskodna róla, ő pedig a férjére fog gondolni, és hiányozni fog neki a férje. Még azt is érzi, hogy nem tud élni anélkül, hogy a férje mellette lenne, hogy el fogja veszíteni a reményt és az irányt az életben, és hogy nem lesz képes teljes szívvel végezni a kötelességét. Már csak a gondolata is fájdalmat okoz a szívének, nem is beszélve arról, ha ez ténylegesen megtörténne. Így hát soha nem meri felvetni annak az ötletét, hogy máshová menjen a kötelességét végezni, és soha nem mer igent mondani, amikor a gyülekezet munkája megköveteli tőle, hogy utazzon. Csak olyan dolgokat tesz, mint például üzeneteket kézbesít a testvéreknek, vagy alkalmanként vendégül látja őket összejövetelekre, de soha nem mer akár csak néhány napra is távol lenni a férjétől. Ha valóban valami különleges körülmény adódik, és a férjének üzleti útra kell mennie vagy pár napig távol van, két-három napon át otthon fog sírni, mielőtt a férje elmegy, egészen addig ontva a könnyeket, amíg fel nem dagad a szeme, mint a paradicsom. Miért sír? Aggódik, hogy a férje meghal egy repülőgépszerencsétlenségben, és még a testét sem találják majd meg, akkor aztán mit fog csinálni? Hogyan fog élni, és hogyan vészeli át a napokat? A mennyországa odalesz, és olyan érzés fogja majd el, mintha a szívét lopták volna el. Már ennek gondolata is megrémíti, és ezért sír, amikor erre gondol. A férje még el sem ment, ő pedig már két-három napja sír, és egészen addig sír folyamatosan, amíg haza nem jön. Olyan sokat sír, hogy a férje kijön a sodrából és így szól: „Mi a franc baja van? Még csak meg sem haltam, és sír. Halálra átkoz engem?” Nem tehet semmit, a nő csak sír tovább, és ezt mondja: „Egyszerűen nem akarom, hogy elmenj, nem akarlak szem elől veszíteni.” A sorsát és a rendeltetési helyét a férjére teszi fel, akivel házasságra lépett, és függetlenül attól, hogy ostoba vagy gyerekes így intézni a dolgokat, mindenesetre vannak ilyen emberek. Több férfi vagy több nő van, aki ilyen? (Nő.) Úgy tűnik, több az ilyen nő, a nők egy kissé erőtlenek tudnak lenni. Mindegy, hogy a férfi és a nő közül melyik hagyja el a másikat, vajon tovább élhetnek akkor is? (Igen.) Mindegy, ki hagy el kit, olyasvalami ez, amit megválaszthatsz? Olyasvalami ez, amit irányíthatsz? (Nem.) Nem, ez nem olyasmi, amit irányíthatsz, ezért aztán elveszel az ostoba képzelgésekben és sírsz, és bosszankodsz és aggódsz és fájdalmat érzel – van ennek bármi értelme? (Nincs.) Ezek az emberek a szívükben mindig úgy érzik, hogy amíg láthatják a társukat, foghatják a kezét, és együtt élhetnek vele, addig egész életükben lesz kire támaszkodniuk, mintha bevettek volna egy tablettát, amely megnyugtatja az elméjüket. Azt gondolják, hogy soha nem kell aggódniuk az étel vagy a ruházat miatt, és egész életükben gondtalanok lesznek; úgy érzik, a társuk a rendeltetési helyük. A nem hívőknek van egy mondásuk, amely így hangzik: „Ha itt vagy nekem ebben az életben, akkor semmi másra nincs szükségem.” Így éreznek ezek az emberek a házasságuk és a társuk iránt a szívük legmélyén; boldognak érzik magukat, amikor a társuk boldog, szomorúak, amikor a társuk szomorú, és szenvednek, amikor a társuk szenved. Ha a társuk meghal, ők sem akarnak tovább élni. Ha pedig a társuk másba szeret bele, mit tesznek? (Nem tudnak tovább élni.) Egyesek öngyilkosságot követnek el, mások pedig megzavarodnak – elmegy az eszük. Egyes nők úgy hiszik, hogy a férjük a rendeltetési helyük ebben az életben, és hogy ha egyszer megtaláltak egy ilyen férfit, soha többé nem fognak mást szeretni – „Ha ő itt van nekem ebben az életben, akkor semmi másra nincs szükségem.” A férje azonban másra irányítja az érzelmeit és elhagyja őt, ő pedig ekkor elkezd gyűlölni minden férfit. Amikor meglát egy férfit, leköpi, sértegeti, sőt még meg is akarja ütni. Erőszakos hajlamai alakulnak ki, és elveszíti a józan eszét. És vannak ilyen emberek, akik megzavarodnak. Ezek a következményei annak, ha az emberek nem helyesen értelmezik a házasságot.

Ezek az emberek a házasságot a boldogságra való sikeres törekvésük jelképének tekintik, valamint olyan rendeltetési helynek és célnak az életben, amelyről régóra álmodtak és most elérték. A házasság az utolsó életcéljuk, a házasságot illető törekvésük pedig az, hogy a társukkal osztozzanak ezen az életen, együtt öregedjenek meg, és együtt éljenek és haljanak meg. Annak érdekében, hogy igazolják azt a gondolatot és elképzelést, hogy a házasságuk a rendeltetési helyük, sok mindent megtesznek a házaséletben, ami túlmegy a racionalitáson és egy ember felelősségi körén. Ezek között az ember felelősségi körét meghaladó dolgok között szerepelnek azok a szélsőségek, amelyek révén az illető elveszíti a tisztességét, méltóságát és a célokat, amelyekre törekszik. Például az emberek gyakran szemmel tartják, kivel van a társuk mindennap, mit csinál, amikor elmegy otthonról, hogy kapcsolatba került-e az ellenkező nem tagjaival, és hogy érintkezett-e, vagy volt-e baráti viszonya az ellenkező nem más tagjaival, ami túlmegy a barátság keretein. Olyanok is vannak, akik sok időt töltenek azzal, hogy megfigyeljék és vizsgálják azt, hogy a társuk hogyan áll hozzájuk, hogy lássák, vajon a társuk gondol-e rájuk, és hogy még mindig szereti-e őket. Olyan nők is akadnak, akik megszagolják a férjük ruháit, amikor az hazaér, ellenőrzik, hogy nincs-e rajtuk női hajszál, illetve más nő rúzsának nyomait keresik az ingén. A férjük telefonját is ellenőrzik, hogy lássák, van-e benne számukra ismeretlen női telefonszám, sőt még azt is ellenőrzik, hány telefonja van a férjüknek, kivel áll kapcsolatban, illetve, hogy igaz-e, amit mond, amikor mindennap telefonál. A nő például felhívja a férjét és megkérdezi: „Hol vagy? Mit csinálsz?” A férje válaszol: „Munkában vagyok, dokumentumokat vizsgálok felül.” A nő így szól: „Fotózd le a dokumentumokat, amelyeket felülvizsgálsz, és küldd el nekem.” A férje úgy tesz, ahogyan mondja, majd a nő megkérdezi: „Ki van veled az irodában?” A férfi azt válaszolja, hogy csak ő van egyedül. A nő megkérdezi: „Felhívnál videóhívásban, hogy lássam, ki más van még az irodában?” A férfi videóhívást indít, és a nő úgy látja, mintha egy női alak sétálna el, úgyhogy így szól: „Nem igaz. Ki az a nő?” A férfi az válaszolja, hogy csak a takarítónő. A nő így szól: „Ja, rendben.” Csak ezután nyugszik meg. Az ilyen emberek ellenőrzik a férjük telefonját, azt, hogy épp hol van, mit csinál a nap minden órájában. Igen nagy elvárásaik vannak a házasságukkal szemben, és ennél csak a bizonytalanságérzésük nagyobb. Természetesen óriási az a vágyuk, hogy birtokolják és irányítsák a házastársukat. Mivel biztosak abban, hogy a házastársuk a rendeltetési helyük, és hogy a hátastársuk az, akivel egész életükben lenniük kell és kellene, ezért nem engedhetik meg, hogy bármilyen baki történjen, vagy bármilyen törés, sőt akár hiányosság vagy kisebb probléma jelenjen meg a házasságban – nem engedhetik meg mindezeket. Így aztán az energiájuk túlnyomó részét abba fektetik, hogy megfigyeljék a házastársukat, kipuhatolják a házastársuk véleményét, kérdezősködjenek a lépéseiről és a hollétéről, valamint abba, hogy irányítsák őt. Különösen, ha a házastársuknak viszonya van, az olyasmi, amit nem tudnak elviselni. Jelenetet rendeznek, pörögnek, sírnak, bajt okoznak és öngyilkossággal fenyegetnek. Egyesek még az összejövetelekre is magukkal viszik a gondjaikat, és stratégiákat vitatnak meg a testvéreikkel, s ezt mondják: „Ő az első szerelmem, a férfi, akit a legjobban szeretek. Egész életemben soha még csak meg sem fogtam egy másik férfi kezét és nem érintettem meg másik férfi bőrét. Számomra ő az egyetlen férfi, ő a mennyországom, és ő az igazi nekem ebben az életben. Lelépett valaki mással, és egyszerűen nem tudom lenyelni, amit velem tett.” Valaki ezt mondja neki: „Mi értelme annak, ha nem vagy képes lenyelni? Változtathatsz azon, ami történt? Mások már régóta látták, hogy a férjednek van ilyen hajlama.” A nő így válaszol: „Akár van ilyen hajlama, akár nincs, egyszerűen nem tudom elfogadni, ami történt. Ki fog segíteni nekem kitalálni valamit, hogy megbüntessem őt és megpróbáljam megakadályozni, hogy a szeretője átvegye a helyemet?” Látod, annyira feldúlt, hogy az összejövetelre is elhozza a gondjait, hogy arról beszélgessenek. Hát beszélgetés ez? Ez nem helyénvaló megjegyzések és negatív üzenetek kibeszélése, és negatív információ terjesztése. Ez a te saját dolgod, és ha hazamész, bezárod az ajtót, majd megvered őt és veszekszel, az szintén a te dolgod, de nem szabad elhoznod a gondjaidat és azokról beszélned az összejöveteleken. Ha egy összejövetelen az igazságot szeretnéd keresni, azt mondhatod: „Ez történt velem, nos, hogyan szabadulhatnék meg ebből a helyzetből, és hogyan ne korlátozzon engem a férjem? Hogyan ne engedjem, hogy ez a dolog befolyásolja az Istenben való hitemet és a kötelességem végzését?” Az rendben van, ha az igazságot keresed, ha azonban elmész egy összejövetelre és a vitáidról beszélsz, az olyasmi, amit nem szabadna tenned. Miért nem szabadna ezt tenned? Azért találkoztál ezzel a problémával és azért találod most magad a jelen élethelyzetedben, mert nem helyesen értelmezted a házasságot. Azután ezeket a vitákat és következményeket a testvéreid elé akarod hozni megbeszélés céljából, ez pedig nem csupán másokra van hatással, de a te javadat sem szolgálja. A vitáidról beszélsz, a legtöbb ember azonban nem érti az igazságot és nincs érettsége, és csak annyit tehet, hogy segít neked ötletekkel előállni és megvizsgálja a vitáidat. Nemcsak abban nem tud segíteni, hogy pozitív belépést érj el, hanem épp ellenkezőleg, csak ront a dolgokon, és súlyosabbá és bonyolultabbá teszi a problémát. A legtöbb ember zavaros fejű, és nem érti az igazságot, sem Isten szándékait – vajon hasznos és értékes segítséget nyújthatnak neked az ilyen emberek? Valaki így szól: „Mindig te leszel a törvényes felesége. A gonosz soha nem tudja legyőzni az igazságot.” Ez vajon az igazság? (Nem.) Másvalaki ezt mondja: „Ne engedj utat a szeretőjének, aztán majd meglátjuk, tud-e pótolni téged!” Ez vajon az igazság? (Nem.) Boldoggá tesz, amikor hallod, amint az emberek ezeket mondják, vagy feldühít? Azért mondják vajon ezeket, hogy forrófejűvé tegyenek, vagy azért, hogy megértsd az igazságot és legyen utad a gyakorláshoz? Valaki más így szól: „Teljesen megértem. Manapság nincsenek rendes férfiak. A pénzes férfiből rossz ember válik.” Ez vajon az igazság? (Nem.) Aztán valaki ezt mondja: „Nem szabad eltűrnöd ezt. A szeretője tudtára kell adnod, hogy veled nem lehet ilyen könnyedén packázni. Mutasd meg neki, ki a főnök. Menj oda, ahol dolgozik, és mondd el mindenkinek, rendezz jelenetet, és közöld, hogy ő a férjed szeretője. Te vagy a törvényes felesége, és biztosan mindenki a te oldaladra áll majd, nem pedig az övére. Vedd rá, hogy álljon félre, és hátráljon meg.” Ez vajon az igazság? (Nem.) Ezek a mondások vajon nem az emberek többségének téves értelmezései? (De azok.) Valaki más egy kicsit visszafogottabban beszél, és így szól: „Egy életen át veled volt, hát nincs még eleged belőle? Ha valaki mással akar lenni, akkor hagyd. Amíg hazahozza a pénzt, és van enni- és innivalód, nem elég? Boldognak kellene lenned, és akkor nem fog állandóan zavarni téged. Amíg hazajön és ezt tekinti az otthonának, nem elég? Miért vagy dühös? Valójában hasznát veszed ennek.” Ez vigasztalóan hangzik, de vajon ez az igazság? (Nem.) Mondana egy tisztességes ember bármit is ezek közül? (Nem.) Ha nem az a szándéka, hogy viszályt szítson vagy összetűzést gerjesszen, akkor az a célja, hogy lecsillapítsa a kedélyeket és elvtelen kompromisszumot kössön. Van itt egyetlen olyan szó, amely azt a nézőpontot tükrözi, amellyel a feleségnek rendelkeznie kellene a dolgot illetően, egy olyan nézőpontot, amely egyszerre helyes és összhangban áll az igazsággal? (Nincs.) Vajon nem efféle dolgokat mond a legtöbb ember? (De igen.) Mit bizonyít ez? (A legtöbb ember meglehetősen zavaros fejű, az ötleteik pedig nem segítenek.) A legtöbb ember zavaros fejű, nem törekszik az igazságra, és nem is érti az igazságot. Mindenesetre nem érti, mi az igazság, és azt sem, hogy melyek Isten követelményei az emberrel szemben. Pontosabban fogalmazva, a házasságot illetően az emberek egyszerűen nem értik, hogy Isten házasságra vonatkozó szavai és házasságról szóló definíciója alapján hogyan kellene megbirkózniuk a házasságban felmerülő problémákkal úgy, hogy az összhangban legyen Isten szándékaival, ők pedig ne váljanak forrófejűvé.

Bármilyen problémával is találkozol, legyen az nagy vagy kicsi, mindig Isten szavait alapul véve és az igazságot mércédnek tekintve kell megközelítened azt. Mi tehát az alap Isten szavaiban, amely ezekre a házasságban felmerülő problémákra vonatkozik? Mi az igazság mércéje? A házastársad nem hűséges a házasságotokhoz, és ez az ő problémája. Te azonban nem engedheted, hogy az ő problémája befolyásolja a te helyes hozzáállásodat és felelősségérzetedet a házassággal szemben. Ő a vétkes, te azonban nem engedheted, hogy az ő vétkei hatással legyenek arra a hozzáállásra, amelyet a házasságot illetően tanúsítanod kell. Úgy hiszed, hogy ő a rendeltetési helyed, de ezt csupán te gondolod, és valójában nem így van. Isten sem követelte és rendelte soha azt, hogy így legyen. Csak arról van szó, hogy ragaszkodásból, emberi vágyból, illetve pontosabban emberi forrófejűségből fakadóan kitartóan hiszed, hogy ő a rendeltetési helyed, a lelki társad. Nem helyes ragaszkodnod ahhoz, hogy ezt hidd. Nem számít, korábban mit hittél, mindenesetre most irányt kell váltanod, és megnézni, melyek azok a helyes gondolatok és hozzáállások, amelyeket Isten megkövetel az emberektől. Hogyan kell kezelned azt, ha a házastársad hűtlen? Ne kiabálj és ne rendezz jelenetet, és ne is hisztériázz a földön fetrengve. Meg kell értened, hogy amikor ez történik, az nem azt jelenti, hogy leszakadt az ég, sem azt, hogy az áhított rendeltetési hely eléréséről szőtt álmod szertefoszlott, és természetesen nem jelenti azt sem, hogy a házasságod kudarcot vallott, vagy fel fog bomlani és véget ér. Csak arról van szó, hogy mivel mindenkinek vannak romlott beállítottságai, és mivel az embereket befolyásolják a világ gonosz irányzatai és társadalmi légköre, és teljességgel felkészületlenek arra, hogy védekezzenek ezen irányzatok ellen, az emberek elkerülhetetlenül hibáznak, megcsalják a másikat, és hűtlenek a házasságukban. Ha ebből a nézőpontból vizsgálod a problémát, akkor nem is olyan nagy ügy, mert minden házasságot befolyásol a világ tágabb környezete, valamint a társadalom gonosz irányzatai és légköre; az ilyen problémákat nehéz elkerülni. Továbbá, mivel az embereknek vannak a hús-vér testből eredő szexuális vágyaik – és különösen mivel a gonosz társadalom pornográf irányzatainak befolyása megnehezíti számukra, hogy ragaszkodjanak azokhoz az alapelvekhez és erkölcsi minimumhoz, amelyeket fenn kellene tartaniuk, a szexuális vágyakban való elmerülés olyasmi, amit nem képesek irányítani. A szexuális vágy önmagában nem romlott, de mivel az embereknek romlott beállítottságaik vannak, ráadásul a környezetük is kísérti őket, könnyen hibáznak a férfiak és nők közötti ügyekben; ez olyasmi, amit az embereknek világosan meg kell érteniük. Senki, akinek romlott beállítottságai vannak, nem tud ellenállni a kísértésnek és a csábításnak egy elvetemültséggel és pornográfiával teli társadalom tágabb környezetében. Az emberek szexuális vágya bárhol és bármikor fellángolhat, és az emberek bárhol és bármikor hűtlenséget követhetnek el. Ez nem azért van, mert magával a szexuális vággyal van probléma, hanem inkább azért, mert a romlott beállítottságokkal rendelkező emberek nem tudnak úrrá lenni a kísértésen, és akár arra is használhatják a szexuális vágyaikat, hogy olyan dolgokat tegyenek, amelyek sértik az erkölcsöt és az etikát, és amelyek miatt elveszítik az integritásukat, mint például a hűtlenség, a házasságon kívüli viszonyok, a szeretőtartás és más efféle szégyenletes dolgok. Így tehát istenhívő emberként, ha helyesen tudsz tekinteni ezekre a dolgokra, akkor racionálisan kell kezelned őket. Te egy romlott emberi lény vagy, és a férjed (vagy a feleséged) is egy romlott emberi lény, így hát nem követelheted meg, hogy csak azért, mert te hűséges tudsz maradni a házasságodhoz, neki is hűségesnek kell maradnia, és soha nem lehet másképp. Amikor ilyesmi történik, helyes módon kell szembenézned vele. Miért? Azért, mert ilyen körülmények és kísértések mindenkit érhetnek. Bármilyen szorosan is tartod szemmel a házastársadat, nem tudod megakadályozni, hogy ilyesmi megtörténjen, mert mindenkinek vannak romlott beállítottságai, és egy ilyen gonosz társadalmi környezetben élve nagyon kevesen vannak, akik nem vesznek részt kicsapongó cselekedetekben. Még ha egyesek nem is tették, az csak azért van, mert a helyzetük vagy a körülményeik nem engedték meg. Az emberek nem sokkal jobbak a fenevadaknál; a fenevadak reakciói puszta fizikai ösztönre vezethetők vissza, az emberek azonban nem ilyenek – ők szándékosan részt vehetnek kicsapongó cselekedetekben és tehetnek romlott dolgokat. Így a romlott emberiség a leghajlamosabb arra, hogy kicsapongó cselekedetekben vegyen részt. Tehát ennek a gonosz társadalomnak a tágabb környezetében szinte mindenki képes csúnya, vétkes dolgokat tenni. Ez vitathatatlan tény, és ez egy olyan probléma, amelyet nem lehet elkerülni. Tehát, mivel ilyesmi bárkivel megtörténhet, miért nem engeded meg, hogy ez megtörténjen a férjeddel (vagy a feleségeddel)? Ez valójában egy nagyon normális dolog. Csak azért van, mert érzelmileg össze vagy fonódva vele, hogy amikor elhagy téged, nem tudsz túllépni rajta, és nem tudod elviselni. Ha ilyesmi történne valaki mással, talán azt gondolnád, hogy ez normális, és hogy a társadalom manapság egyszerűen ilyen gonosz. Hogy is szól a nem hívők mondása? (A kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon.) Ez egy népszerű mondás, és egy gyakori helyzet, amely a világ gonosz irányzataiból fakad. Az emberek azt gondolják, hogy ez olyasmi, amivel egy férfi dicsekedhet, és hogy ha egy férfinak nincs szeretője az otthonán kívül, az azt jelenti, hogy nem megy neki, és nincs semmi képessége, és az emberek le fogják nézni. Ez a társadalom jelenlegi állapota. Amikor egyes nők rájönnek, hogy a férjüknek viszonya van, hisztériázni kezdenek, a földön fetrengenek, sírnak és jelenetet rendeznek, vagy akár fel is akarják akasztani magukat; egyesek még annyira dühösek is lesznek, hogy megzavarodnak. Ez összefügg azzal, ahogyan egy ilyen nő a házassághoz viszonyul, és természetesen közvetlenül kapcsolódik ahhoz a nézetéhez is, miszerint „a házastársa a rendeltetési helye”. Úgy gondolja, hogy az, hogy a férje tönkreteszi a házasságukat, egyenértékű azzal, hogy elpusztítja a reményeit és a szép kívánságait a rendeltetési helyével kapcsolatban ebben az életben. Mivel a férfi elhagyta őt és megszegte a házassági esküjüket, a gyönyörű álma rémálommá vált, ami ezekhez a szélsőséges viselkedésekhez vezetett. Ha elfogadod Istentől a házasság helyes megértését, akkor valamivel racionálisabban fogsz viselkedni. Bárki, aki ilyesmivel szembesül, megbántva fogja érezni magát, sír és szenved. Amikor azonban megnyugszol, és elgondolkodsz a tágabb társadalmi környezeten, majd olvasod Isten szavait és keresed az igazságot, látni fogod, hogy mindenkinek vannak romlott beállítottságai, és hajlamos hibázni a férfiak és nők közötti ügyekben. Ekkor nyugodtan, racionálisan és helyesen fogod kezelni a dolgot. Nem fogsz könyörtelenül ragaszkodni hozzá, hanem képes leszel lecsendesíteni a szívedet Isten előtt, és nem leszel többé követelőző a házasságoddal kapcsolatban – képes leszel elengedni azt. Mit jelent „elengedni”? Azt jelenti, hogy mivel a férjed már hűtlen volt a házasságotokhoz, el kell fogadnod ezt a tényt; ülj le vele és beszélgessetek, kérdezd meg, mik a tervei, és hogyan fogjátok élni az életeteket a továbbiakban – hogy továbbra is egyben tartjátok-e a házasságot, vagy véget vettek neki, és külön életet éltek. Kommunikálj nyugodtan; nincs szükség veszekedésre vagy jelenet rendezésére. Ha a férjed ragaszkodik a házasság befejezéséhez, akkor az nem nagy ügy. A nem hívők gyakran mondják: „Sok hal van még a tengerben”, és „Az egyszarvú ritka, de emberből tizenkettő egy tucat.” És mi az a másik mondás? „Ne add fel az egész erdőt egyetlen fáért.” Helyesek ezek a mondások? Ezek olyan mondások, amelyeket a nem hívők használnak önmaguk megvigasztalására. Van bármi közük az igazsághoz? (Nincs.) Mik tehát a helyes gondolatok és nézőpontok ezzel a kérdéssel kapcsolatban? Amikor ilyesmivel találkozol, először is nem szabad forrófejűnek lenned, és még ha dühös is leszel, tűrnöd kell. Nyugodj meg, és beszélj vele; kérdezd meg, mit tervez tenni. Ha továbbra is próbálkozni akar veled, akkor te ezt mondod: „Mivel továbbra is próbálkozni akarsz, akkor nincs több flörtölés; férjként tégy eleget a felelősségeidnek, és itt lezárjuk ezt az ügyet. Ha nem tudod megtenni ezt, akkor szakítunk és elválnak az útjaink. Lehet, Isten úgy rendelte, hogy a házasságunk itt véget érjen. Ha így van, én hajlandó vagyok alávetni magam az intézkedésének. Te követheted azt az utat, amelyik széles, én az Istenben való hit útját fogom követni, és nem befolyásoljuk egymást. Én nem foglak zavarni, te pedig ne korlátozz engem. A sorsom nem tőled függ, és nem te vagy a rendeltetési helyem. A sorsomról és a rendeltetési helyemről Isten dönt. Bármelyik állomás is lesz végül az utolsó számomra ebben az életben – a rendeltetési helyem megérkezése –, Isten tudja; ez mind Isten szuverenitásán belül van, és én hajlandó vagyok alávetni magam az Ő vezényléseinek és intézkedéseinek. Mindenesetre, ha nem akarod fenntartani ezt a házasságot velem, akkor váljunk el békében. Nélküled is tudok tovább élni, és jól fogok élni. Az ég madarai nem vetnek és nem aratnak, Isten mégsem hagyja őket éhezni – nemhogy engem, egy élő embert. Két karom és két lábam van, és tudok gondoskodni magamról, úgyhogy nem kell aggódnod. Ha Isten úgy rendelte, hogy életem hátralévő részében magányos legyek és ne legyél mellettem, akkor hajlandó vagyok alávetni magam és panasz nélkül hajlandó vagyok elfogadni ezt a tényt.” Hát nem jó dolog így tenni? (De igen.) Nagyszerű, nem igaz? Nem szükséges vitatkozni és veszekedni, még kevésbé nagy felhajtást csapni miatta, hogy végül mindenki tudjon róla – ezek közül egyikre sincs szükség. A házasságod közted és a férjed között van. Ha konfliktus merül fel a házasságban, akkor nektek kettőtöknek kell megoldani és viselni a következményeket. Istenhívő emberként alá kell vetned magad Isten vezényléseinek és intézkedéseinek a kimeneteltől függetlenül. Természetesen, amikor a házasságról van szó, nem számít, milyen repedések tűnnek fel vagy milyen következmények adódnak, hogy a házasság folytatódik-e vagy sem, hogy új életet kezdesz-e a házasságodon belül, vagy ott és akkor véget ér a házasságod, sem a házasságod nem a rendeltetési helyed, sem a házastársad nem az. Isten csak arra rendelte őt, hogy megjelenjen az életedben és a létedben, hogy eljátssza azt a szerepet, hogy elkísér az életutadon. Ha egészen az út végéig el tud kísérni, és eljut veled a legvégéig, akkor nincs annál jobb, és köszönetet kell mondanod Istennek a kegyelméért. Ha probléma adódik a házasság során, ha repedések tűnnek fel vagy valami olyasmi történik, ami nem tetszik neked, és végül a házasságod véget ér, az nem azt jelenti, hogy többé nincs rendeltetési helyed, hogy az életed most sötétségbe borult, vagy hogy nincs fény és nincs jövőd. Lehetséges, hogy a házasságod vége egy csodálatosabb élet kezdete. Ez mind Isten kezében van, és Istennek kell ezt vezényelnie és elrendeznie. Lehetséges, hogy a házasságod megszűnése a házasság mélyebb felfogását és megismerését adja számodra, egy mélyebb megértés mellett. Persze lehetséges, hogy a házasságod megszűnése egy fontos fordulópont az életcéljaidban és az irányodban, valamint az általad járt úton. Ahelyett, hogy szomorú emlékeket és fájdalmas visszaemlékezéseket, vagy negatív tapasztalatokat és eredményeket hagyna neked, inkább pozitív tapasztalatokat hoz neked, amelyeket nem szerezhettél volna meg, ha még mindig házas lennél. Ha a házasságod kitartana, talán mindig ezt az egyszerű, középszerű és unalmas életet élnéd a napjaid végéig. Ha azonban a házasságod véget ér és felbomlik, az nem feltétlenül rossz dolog számodra. Azelőtt korlátozott a házasságoddal járó boldogság és felelősség, valamint a házastársaddal való törődésed, a róla való gondoskodásod, az iránta tanúsított figyelmed, a vele való törődésed és a miatta való nyugtalankodásod, egyéb érzelmek vagy életmódok között. A házasságod megszűnésének napjától kezdve azonban az életedben jelen lévő összes körülmény, az életcéljaid és az élettörekvéseid egy alapos és teljes változáson esnek át, és meg kell mondani, hogy ezt a változást a házasságod megszűnése hozta el neked. Lehetséges, hogy Isten szándéka az, hogy ezt az eredményt, változást és átalakulást nyerd abból a házasságból, amelyet számodra elrendelt, és Isten szándéka az, hogy ezt nyerd azzal, hogy a házasságod felbontásához vezet téged. Bár megbántottak és tettél néhány kerülőt, és bár vállaltál néhány szükségtelen áldozatot és kompromisszumot a házasság keretei között, amit végül kapsz, az a házaséleten belül nem szerezhető meg. Ezért, bármi is legyen a helyzet, az a gondolat és nézet, miszerint „a házasság az ember rendeltetési helye”, olyasmi, amit az embereknek el kell engedniük. Akár folytatódik a házasságod, akár válsággal néz szembe, a felbomlás szélén áll, vagy már véget is ért – bármi is legyen a helyzet –, a házasság nem az ember rendeltetési helye. Ez olyasmi, amit az embereknek meg kell érteniük.

Az embereknek nem kellene azt a gondolatot és nézetet dédelgetniük, hogy a „a házasság az ember rendeltetési helye”. Ez a gondolat és nézet nagy fenyegetést jelent arra a szabadságodra és jogodra nézve, hogy megválaszd az életutadat. Hogyan értem azt, hogy „fenyegetés”? Miért ezt a szót használom? Úgy értem, hogy amikor csak döntést hozol, vagy amikor csak mondasz valamit vagy elfogadsz egy nézetet – ha az a házastársi boldogságoddal vagy a házasságod sértetlenségével, vagy akár azzal az elgondolással áll összefüggésben, miszerint a társad a rendeltetési helyed és a legfőbb támaszod –, akkor kezed-lábad meg lesz kötve, sőt rendkívül óvatos és körültekintő leszel. Ily módon ez a gondolat és nézet észrevétlenül megköti a szabad akaratod, a jogod, hogy megválaszd az életutadat, valamint az ahhoz való jogod, hogy pozitív dolgokra és az igazságra törekedj, sőt, meg is foszt tőle, így annak gyakorisága, hogy Isten színe elé járulsz, fokozatosan csökkenni fog. Mit jelez az, amikor csökken annak gyakorisága, hogy Isten színe elé járulsz? A reményeid az üdvösség elérésére fokozatosan apadni fognak, az életkörülményeid pedig nyomorulttá, szánalmassá, sötétté és hitvánnyá válnak majd. Miért van ez? Azért, mert az összes reményedet, elvárásodat, valamint életcélodat és irányodat arra a társra szegezted, akivel házasságra léptél, és a mindenednek tekinted őt. A társad pontosan azért foszt meg minden jogodtól, zavarja össze és akadályozza a látásodat, foszt meg a tisztességedtől és a méltóságodtól, a normális gondolkodásodtól és a racionalitásodtól, valamint foszt meg attól a jogodtól, hogy higgy Istenben és a helyes utat kövesd az életben, hogy a helyes szemléletet alakítsd ki, és hogy törekedj az üdvösségre, mert a őt tekinted a mindenednek. Egyúttal a házastársad irányítja és szabályozza az összes említett jogodat, és ezért mondom, hogy az ilyen emberek szánalmasan, hitványul és alantasan élnek. Abban a pillanatban, hogy egy ilyen ember házastársa egy kicsit szomorkodik valami miatt vagy valamilyen módon kényelmetlenül érzi magát, sőt még azt is mondja, hogy valami nincs rendben a szívével, az illető annyira megrémül, hogy napokig nem tud enni, sem aludni, és még Isten elé is járul, hogy könnyáradatban imádkozzon – az életében korábban soha semmi miatt nem érezte ennyire zaklatottnak és nyugtalannak magát; valóban aggódik –, abban a pillanatban, hogy ilyesmi történik, olyan, mintha halálán lenne. Miért? Úgy hiszi, hogy az ég mindjárt leomlik, hogy a kiütik alóla a fő támaszát, és hogy ez azt jelenti, hogy neki is vége lesz. Nem hiszi, hogy az ember élete és halála a Teremtő kezében van, és rettenetesen fél, hogy Isten elveszi tőle a házastársát, így elveszíti a társát, a támaszát, elveszíti a mennyországát és a lelkét – ez annyira lázadó létforma. Isten adott neked házasságot, és amint megvan a támaszod és a társad, teljesen megfeledkezel Istenről, többé nem akarod Őt. A társad lett az istened, az urad és a támaszod is. Ez hitszegés, és a leglázadóbb tett, amit valaki Isten ellen elkövethet. Még olyanok is vannak, akik – amikor a házastársuk kicsit megharagszik vagy beteg lesz – annyira megrettennek, hogy sok napon át nem látogatják az összejöveteleket. Nem szólnak senkinek, és nem is adják át a kötelességüket valaki másnak, egyszerűen eltűnnek, mintha elpárologtak volna. Az életben a házastársuk élete és halála foglalkoztatja őket a leginkább és az érdekli őket a legjobban, és ennél semmi sem lehet fontosabb – ez fontosabb számukra, mint Isten, Isten megbízatása, valamint a kötelességük. Az ilyen emberek elveszítik azt az identitást, értéket és jelentőséget, amellyel teremtett lényként rendelkezniük kellene Isten előtt, és Isten megveti őket. Isten csak azért adott neked rendezett életet és társat, hogy jobban élhess és legyen valaki, aki gondoskodik rólad, legyen melletted valaki, nem pedig azért, hogy ha már van házastársad, elfelejtsd Istent és elfelejtsd az Ő szavait, illetve feladd azon kötelezettségedet, hogy végezd a kötelességedet és teljesítsd az üdvösségre való törekvést illető életcélodat, majd a házastársadért élj. Ha valóban így cselekszel, ha valóban így élsz, akkor remélem, a lehető leghamarabb irányt fogsz változtatni. Bármennyire is fontos valaki a számodra, illetve az életed, a léted vagy akár az életutad számára, ő nem a rendeltetési helyed, mivel csak egy romlott emberi lény. A jelenlegi házastársadat Isten intézte számodra, és együtt élhetsz vele. Ha Isten valaki mást intézne neked, akkor is ugyanolyan jól élhetnél, így tehát a jelenlegi házastársad nem az egyetlened és nem is a rendeltetési helyed. Egyedül Isten az, akire a rendeltetési helyed bízva lehet, és egyedül Isten az, akire az emberiség rendeltetési helye bízva lehet. Akkor is túlélhetsz és élhetsz, ha elhagyod a szüleidet, és persze akkor is ugyanolyan jól élhetsz, ha elhagyod a társad. Sem a szüleid, sem a társad nem a rendeltetési helyed. Csak azért, mert van egy házasságod, egy társad, egy hely, ahol a szíved és a hús-vér tested megpihenhet, ne feledkezz meg a legfontosabb dologról az életben: arról, hogy Isten megbízott a kötelességed végzésével. Ha megfeledkezel Istenről, elfelejted, minek a megtételével bízott meg, megfeledkezel a kötelességről, amelyet egy teremtett lénynek végeznie kell, és megfeledkezel az identitásodról, akkor minden lelkiismeretet és józan észt el fogsz veszíteni. Függetlenül attól, hogy most milyen az életed, hogy házas vagy-e vagy sem, a Teremtő előtti identitásod soha nem fog megváltozni. Senki sem lehet a rendeltetési helyed, és senki nincs, akire rábízhatod magad. Csakis Isten adhat neked megfelelő rendeltetési helyet, csakis Isten az, akire az emberiség túlélése bízva van, és ez mindig is így lesz. Világos? (Igen.)

Itt befejezzük a házasságról szóló beszélgetésünket. Ha szeretnétek kifejezni a saját elgondolásaitokat, nézeteiteket vagy hangot adnátok az érzéseiteknek, kérlek tegyétek meg most. (Régebben olyan nézeteim és gondolataim voltak, hogy az ember rendeltetési helye a házasság. Ha a házastársamnak viszonya lenne, elkeseredett lennék és úgy érezném, hogy nem tudok tovább élni. Hallottam néhány testvértől, hogy nekik is voltak ilyen tapasztalataik, és nagyon fájdalmas volt ilyesmin keresztülmenni. Ma azonban, miután meghallgattam Isten közlését, helyesen tudom megközelíteni ezt a kérdést. Először is, Isten említette, hogy ebben az elvetemült társadalomban az embereket elcsábíthatják az emberek, események és a külső világ dolgai, és igen könnyen követnek el hibákat, úgyhogy most már értem ezt a dolgot. Másodszor, nekünk is helyesen kell hozzáállnunk a házastársunkhoz. A házastársunk nem a rendeltetési helyünk az életben. Csakis Isten a rendeltetési helyünk, és csak akkor tudunk igazán tovább élni, ha Istenre hagyatkozunk. Úgy érzem, hogy most van némi új megértésem erről a dologról.) Kitűnő. Valamennyi, az igazságot illető nézet és hozzáállás, amelyekről beszélgetünk, azt a célt szolgálja, hogy képessé tegye az embereket a mindenféle eltorzult, helytelen és negatív gondolatok és nézetek lerázására; aztán pedig azért beszélgetünk róluk, hogy amikor az emberek ilyen dologgal találkoznak, felvértezhessék magukat a helyes gondolatokkal és nézetekkel, a gyakorlás helyes útját járhassák, hogy ne tévelyedjenek el, és többé ne vezesse félre és ne irányítsa őket a Sátán; azért beszélgetünk róluk, hogy az emberek ne tegyenek szélsőséges dolgokat, hogy mindent el tudjanak fogadni Istentől, mindenben alávessék magukat Isten intézkedéseinek, és igazi teremtett lények legyenek. Ez a helyes létmód. Rendben, mára itt fejezzük be a közösségünket. Viszlát!

2023. február 4.