Ma folytatjuk a beszélgetést a legutóbbi összejövetelünk tartalmáról. Miről szólt a legutóbbi találkozónk beszélgetése? (Isten legutóbb főként két témáról beszélt a közösségben. Isten elsőként arról a kérdésről beszélt, amelyet az emberek feltesznek: „Ha az emberiség nem az eszményeire és a vágyaira törekedett volna, vajon ide fejlődött volna a világ?” Ezután Isten az emberek házasságot illető egyes téves szempontjairól és nézőpontjairól, majd pedig a házasság helyes fogalmáról és definíciójáról beszélt.) Legutóbb egy igen átfogó témakörről, a házasságról beszéltem. A házasság egy átfogó téma, amely az egész emberiséget érinti és áthatja az emberi fejlődéstörténetet. Ez a téma az emberek mindennapi életét érinti, és mindenki számára fontos. Legutóbb a témát érintő néhány tartalomról beszélgettünk, főleg a házasság eredetéről és alakulásáról, Isten utasításairól és rendeléséről a házasságban részt vevő felek számára, valamint azokról a felelősségekről és kötelezettségekről, amelyeket a házasságban részt vevő mindkét félnek magára kell vállalnia. Főként min alapult ez a tartalom? (A bibliai feljegyzésen.) Ez a közlés a Bibliában feljegyzett szavakon és verseken alapult, amelyben – miután Isten megteremtette az emberiséget, házasságot rendelt számukra, így van? (Így van.) A legutóbbi beszélgetésünk révén, valamint Isten néhány, a Bibliában feljegyzett, emberi házasságot illető mondását és cselekedetét olvasva van-e már pontos definíciótok a házasságról? Egyesek ezt mondják: „Fiatalok vagyunk, nincs fogalmunk a házasságról, sem tapasztalataink nincsenek. Nehéz számunkra meghatározni a házasságot.” Nehéz? (Nem.) Nem nehéz. Hogyan kellene tehát meghatároznunk a házasságot? Istennek az emberi házasságot illető mondásai és cselekedetei alapján vajon nem kellene pontos meghatározásotoknak lennie a házasságról? (De igen.) Mostanra pontosan kell ismerned a közlésem szavait a házasság tekintetében – te magad akár házas vagy, akár nem. Ez az igazság egy olyan aspektusa, amelyet meg kell értened. Ebből a szemszögből szólva – akár van bármilyen tapasztalatod a házassággal, akár nincs, és akár érdeklődsz a házasság iránt, akár sem, illetve bármilyen számításod és terved volt is esetleg a múltban a házassággal kapcsolatban – amíg ez a kérdés érinti az igazságra való törekvésedet, tudnod kell róla. Ez is olyan kérdés, amelyet tisztán kell látnod, mivel érinti az igazságot, az emberi elgondolásokat és nézőpontokat, az emberek igazságra való törekvését, valamint az alapelveidet és a gyakorlásod ösvényét az igazságra való törekvésed útján. Tehát akár megtapasztaltad korábban a házasságot, akár nem, akár érdekel a házasság, akár nem, illetve bármilyen is a házassági helyzeted – ha az igazságra akarsz törekedni és el akarod érni az üdvösséget, akkor pontos ismeretednek, valamint helyes elgondolásaidnak és nézőpontjaidnak kell lennie a házassággal kapcsolatban, épp úgy, ahogyan bármilyen, az igazságot érintő dologgal kapcsolatban. Nem szabad ellenállnod neki a szívedben, sem színes szemüveget viselned és elképzeléseket alkotnod róla, sem pedig a saját háttered és a körülményeid alapján kezelned, sem döntéseket hoznod vele kapcsolatban. Ezek mind helytelen nézőpontok. A házasság, mint bármely más kérdés, érinti az emberek nézőpontjait, álláspontjait és szempontjait. Ha azt akarod, hogy helyes, az igazsághoz igazodó elgondolásaid, nézőpontjaid, szempontjaid és álláspontjaid legyenek a házasság kérdését illetően, akkor pontos ismereted és meghatározásod kell legyen a dologról, ami mind érinti az igazságot. Amikor tehát a házasságról van szó, helyes ismeretednek kell lennie, és értened kell azt az igazságot, amelyet Isten meg akar értetni az emberekkel ebben a kérdésben. Csak akkor lehetnek meg a helyes elgondolásaid és nézőpontjaid, hogy szembenézz a házassággal, amikor házasságot kötsz, illetve amikor a házasság kérdését érintő dolgok merülnek fel az életedben, ha megérted a szóban forgó igazságot. Csak ekkor lehetnek helyes álláspontjaid és szempontjaid azt illetően, és persze csak akkor lehet helyes utad a házassággal kapcsolatos problémák megoldására. Egyesek ezt mondják: „Én soha nem fogok házasságra lépni.” És lehet, hogy soha nem fogsz házasságra lépni, ám elkerülhetetlenül lesz néhány elgondolásod és nézőpontod a házasságról – kicsi vagy nagy, helyes vagy helytelen. Továbbá az életedben szükségszerűen találkozni fogsz néhány emberrel vagy dologgal, amelyek a házasság kérdését magukban foglaló problémákat jelentenek – nos, hogyan tekintesz majd ezekre a problémákra és hogyan oldod meg őket? Amikor ezek a házasságot érintő problémák megjelennek, mit kell tenned, hogy helyes elgondolásaid, nézőpontjaid, álláspontjaid és gyakorlati alapelveid legyenek? Hogyan kell cselekedned, hogy összhangban légy Isten szándékaival? Ez olyasmi, amit meg kell értened, olyasmi, amire ezután törekedned kell. Mire gondolok, amikor ezt mondom? Arra gondolok, hogy vannak néhányan, akik talán azt gondolják, hogy a házasságnak semmi köze nincs hozzájuk, ezért figyelmetlenül hallgatnak. Vajon ez a helyes nézőpont? (Nem.) Nem. Bármilyen témáról beszélek is, amennyiben az érinti az igazságot, érinti az igazságra való törekvést, valamint érinti az emberek és a dolgok szemlélésének, valamint a viselkedés és a cselekvés alapját és mércéit, el kell fogadnod azt, és buzgón, figyelmesen kell hallgatnod. Ez ugyanis nem józan ész, nem is tudás, még kevésbé szakértelem – ez az igazság.

Térjünk vissza és folytassuk a beszélgetést a házasság témájáról. Mi legyen a házasság definíciója? Isten házassággal kapcsolatos elrendelése és intézkedései alapján, valamint a két házas félnek szóló intelmei és utasításai alapján – amelyekről legutóbb beszéltem – a házasságról alkotott fogalmatoknak és definíciótoknak nem kellene zavarosnak lennie, hanem tisztának és egyértelműnek kellene lennie. A házasságnak egy férfi és egy nő egyesülésének kell lennie Isten rendelése és intézkedései szerint. Ez a házasság összetétele, aminek vannak előfeltételei. Isten rendelése és intézkedései szerint egy férfi és egy nő egyesülése házasságot alkot. Nem erről van szó? (De igen.) Elméletileg vajon nem pontos a házasság efféle definíciója? (De az.) Miért mondjuk, hogy pontos? Hogyan lehettek biztosak abban, hogy pontos? Azért, mert a bibliai feljegyzésen alapszik, és követhető mutatókat tartalmaz. A bibliai feljegyzés világosan megmagyarázza a házasság eredetét. Ez a házasság definíciója. A házasság e világos meghatározása alapján nézzük meg, melyek azok a kötelességek, amelyeket a házasságban részt vevő egyeses felek magukra vállalnak. A legutóbbi találkozón olvasott bibliai idézetek vajon nem rögzítették ezt egyértelműen? (De igen.) A házasságban részt vevő felek által felvállalt kötelességek legegyszerűbbje az, hogy elkísérjék és segítsék egymást. Aztán mi volt Isten utasítása a nőnek? (Isten azt mondta a nőnek: „Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad” (1Mózes 3:16).) Ez az eredeti beszédmód a Bibliában. Modern szavainkkal élve, Isten nőnek adott utasítása a kötelessége volt. Mi volt ez a kötelesség? Hogy szüljön gyermekeket, nevelje fel őket, valamint gondoskodjon a férjéről és rajongjon érte. Ez volt Isten utasítása a nő számára. És a férfit milyen kötelesség megtételére utasította Isten? A ház fejeként a férfinek kell viselnie a családi élet terhét, és verejtékével gondoskodnia kell a családról. A családtagok, a felesége és a saját élete irányításának terhét is viselnie kell. Isten így osztotta fel a kötelességeket a nők és a férfiak között. Tisztán és világosan kell látnotok a férfiak és a nők kötelességeit. Ez a házasság definíciója és alakulása, valamint azok a felelősségek, amelyeket mindkét félnek magára kell vállalnia, és a kötelezettségek, amelyeket teljesíteniük kell. Ez maga a házasság és annak valódi tartalma. Van-e bármilyen negatív dolog a házasságot illetően megvitatott tartalomban? (Nincs.) Nincsenek benne negatív dolgok. Teljes mértékben tiszta, összhangban áll az igazsággal és a tényekkel, és megfelel Isten szavai alapjának. A bibliai feljegyzéseket alapul véve a házasság kérdése igen világossá és egyértelművé válik a modern emberek számára; nem kell túl sok előfeltételt lefektetnünk, illetve túl sok szót használnunk ahhoz, hogy a házasság eredetéről beszéljünk. Ez nem szükséges. A házasság meghatározása világos, ahogyan azok a kötelességek is, amelyeket a házasságban részt vevő két félnek magára kell vállalnia, és az általuk teljesítendő kötelezettségek is tiszták és világosak. Amint az ember tisztán és világosan látja ezeket a dolgokat, milyen hatása van annak az igazságra való törekvésére? Milyen jelentés húzódik meg a házasság definíciójának és összetételének, valamint a két fél kötelességeinek a megértése mögött? Vagyis milyen eredményeket ér el az erről a tartalomról való beszélgetés az emberekben, illetve milyen hatásokat okoz? Köznyelven szólva, mit nyertek azzal, ha meghallgatjátok ezt a tartalmat? (Lehetővé teszi számunkra, hogy helyes és az igazsághoz igazodó nézőpontból szemléljük a dolgokat, amikor a házassággal szembesülünk vagy amikor a házasságot nézzük; nem fognak befolyásolni és félrevezetni elvetemült irányzatok, illetve a Sátán által elültetett elgondolások.) Ez az egyik pozitív hatás. Vajon a házasság definíciójáról és alakulásáról, illetve a két fél kötelességeiről való beszélgetés lehetővé teszi az emberek számára, hogy helyes elgondolásaik és nézőpontjaik legyenek a házasságot illetően? (Igen.) Ha valakinek helyes elgondolásai és nézőpontjai vannak, vajon az ezzel járó előnyök és pozitív hatások lehetővé teszik számára, hogy a tudatában helyes nézetet alakítson ki a házasságról? Amint valaki helyesen látja a házasságot, valamint helyes elgondolásai és nézőpontjai vannak, vajon van bizonyos ellenállása és védettsége az elvetemült irányzatokhoz tartozó ellenkező, negatív elgondolásokkal és nézőpontokkal szemben? (Igen, van.) Mire vonatkozik ez az ellenállás és védettség? Azt jelenti, hogy legalábbis felismered, amikor a házasságot illető, a világból és a társadalomtól eredő egyes elvetemült elgondolásokról és nézőpontokról van szó. Amint van tisztánlátásod, többé nem a világ elvetemült irányzataiból eredő elgondolások és nézőpontok alapján tekintesz a házasságra, és nem is fogadod el ezeket az elgondolásokat és nézőpontokat. Mi tehát a hasznod abból, ha nem fogadod el ezeket az elgondolásokat és nézőpontokat? Az, hogy ezek az elgondolások és nézőpontok nem fogják irányítani a házasságot illető terveidet és tetteidet, nem rontanak meg többé, és nem is ültetik el benned azokat az elvetemült elgondolásokat és nézőpontokat. Ezért nem a világ elvetemült irányzatainak követésével tekintesz majd a házasságra, és nem is ragadnak magukkal ezek az elvetemült irányzatok, így képes leszel szilárdan állni a bizonyságtételedben a házasság kérdését illetően. Bizonyos értelemben tehát feladtál-e már eddigre néhányat a házassággal kapcsolatos sátáni, világi elgondolások, nézőpontok és szempontok közül? (Igen.) Miután az emberek helyes definíciót alkotnak a házasságról, képesek elengedni a házassággal kapcsolatos egyes törekvéseiket, eszményeiket és vágyaikat, de vajon elegendő itt megállni? Képesek-e teljességgel elengedni a házassággal kapcsolatos törekvéseiket, eszményeiket és vágyaikat? Ez közel sem elegendő. Nincs többjük, mint a házasság helyes definíciója és fogalma, csupán egy kezdeti, alapvető fogalom és ismeret a házasságról a gondolataikban. Azonban a világ és a társadalom által a házasságot illetően terjesztett különféle elgondolások, nézőpontok és témák továbbra is befolyásolni fogják az elgondolásaidat és a nézőpontjaidat, valamint hatással lesznek a házassággal kapcsolatos terveidre, sőt tetteidre is. Tehát az emberek mind a mai napig – miután pontos meghatározásuk van a házasságról – képtelenek egészen és teljességgel elengedni a házassággal kapcsolatos törekvéseiket, eszményeiket és vágyaikat. A továbbiakban tehát nem kellene-e beszélgetnünk az emberekben a házassággal kapcsolatosan felmerülő különféle törekvésekről, eszményekről és vágyakról? (De igen.)

Befejezem ezt a házasság meghatározásáról szóló közlést. A továbbiakban arról beszélgetünk, hogyan kell elengedni a házasság miatt felmerülő különféle törekvéseket, eszményeket és vágyakat. Először is, beszéljünk az emberek házasságról alkotott különféle ábrándjairól. Amikor az ábrándokat említem, azokra a képekre gondolok, amelyeket az emberek elképzelnek a fejükben. Ezek a képek még nem váltak konkréttá; csak az emberek hétköznapi élete, illetve azon körülmények kiváltotta képzelődések, amelyekkel találkoznak. Ezek a képzelődések képeket és illúziókat formálnak az emberek fejében, olyannyira, hogy a házasságot illető törekvéseikké, eszményeikké és vágyaikká válnak. Annak érdekében tehát, hogy elengedd a házassággal kapcsolatos törekvéseidet, eszményeidet és vágyaidat, először azokat a különféle ábrándokat kell elengedned, amelyek egykor ott voltak, vagy amelyeket elültettek az elmédben és a szíved mélyén. Ez az első teendőtök, hogy elengedjétek a házassággal kapcsolatos törekvéseiteket, eszményeiteket és vágyaitokat – vagyis elengedjétek a különféle házasságról alkotott ábrándjaitokat. Beszéljünk tehát először arról, hogy milyen ábrándjaik vannak az embereknek a házasságról. Az ókori népek több száz vagy ezer évvel ezelőtti különféle, házasságról alkotott nézetei túlságosan távol állnak a jelentől, ezért ezekbe most nem megyünk bele. Ehelyett a modern emberek házasságot illető friss, népszerű, divatos és fő irányzatot követő nézeteiről és tetteiről fogunk beszélni; ezek a dolgok befolyásolnak titeket, és arra késztetnek, hogy a szívetek mélyén vagy az elmétekben folyamatosan különféle ábrándok ébredjenek a házassággal kapcsolatban. Először is, a házasságot illető egyes vélemények népszerűvé válnak a társadalomban, majd különféle irodalmi művek hordozzák a szerzők házassággal kapcsolatos elgondolásait és nézeteit; ahogy ezekből az irodalmi művekből tévéműsorok és filmek készülnek a képernyőre, azok még élénkebben fejtik ki az emberek házasságról alkotott különféle nézeteit, a különféle törekvéseiket, eszményeiket és vágyaikat vele kapcsolatban. Akár jobban, akár kevésbé, láthatóan vagy láthatatlanul, ezek a dolgok folyamatosan belétek ivódnak. Mielőtt bármiféle pontos fogalmatok lenne a házasságról, ezek a házasságról szóló társadalmi vélemények és üzenetek előítéleteket formálnak bennetek, és elfogadjátok őket; aztán elkezdtek arról ábándozni, hogy milyen lesz a saját házasságotok, és milyen lesz a másik feletek. Akár a tévéműsorok, filmek és regények révén, akár a társadalmi köreid és az életedben jelen lévő emberek közvetítésével fogadod el ezeket az üzeneteket – a forrástól függetlenül ezek az üzenetek mind emberektől, a társadalomtól és a világtól származnak, vagyis pontosan szólva, elvetemült irányzatokból bontakoznak ki és fejlődnek. Persze, hogy még pontosabban szóljunk, a Sátántól származnak. Hát nem erről van szó? (De igen.) Függetlenül attól, hogy a házassággal kapcsolatosan milyen elgondolásokat és nézőpontokat fogadtatok el, ebben a folyamatban az a helyzet, hogy miközben elfogadtok különféle elgondolásokat és nézőpontokat a házasságról, állandóan a házasságról ábándoztok a gondolataitokban. Ezek az ábrándok mind egy dolog körül forognak. Tudjátok-e, mi az? (A romantikus szerelem.) A társadalomban jelenleg a népszerűbb és fő irányvonalat követő üzenet akörül forog, hogy a romantikus szerelem szemszögéből beszélnek a házasságról; egy házasság boldogsága a romantikus szerelem meglététől, illetve attól függ, hogy a férj és a feleség szerelmes-e egymásba. A társadalom házasságot illető fenti véleményei – ezek a dolgok, amelyek átjárják az emberek gondolatait és a lelkük mélyét – elsősorban a romantikus szerelemről szólnak. Ezek a vélemények beleivódnak az emberekbe, ami miatt mindenféle ábrándok alakulnak ki bennük a házasságról. Ábrándoznak például arról, hogy ki lesz az, akit szeretnek, milyen személyiség lesz, és milyen elvárásaik vannak a házastársukkal szemben. Különösképpen ott vannak a társadalomtól érkező sokrétű üzenetek, amelyek azt mondják, hogy okvetlenül szeretniük kell az illetőt, és az illetőnek is viszont kell szeretnie őket, hogy csak ez az igaz romantikus szerelem, hogy csak az igaz romantikus szerelem vezethet házassághoz, hogy csak a romantikus szerelemre alapuló házasság jó és boldog, és hogy a romantikus szerelmet nélkülöző házasság erkölcstelen. Mielőtt tehát megtalálja azt, akit szeretni fog, mindenki arra készül, hogy megtalálja a romantikus szerelmet, előre egyeztet a házasságot illetően, készül a napra, amelyen találkozik a szeretett személlyel, hogy vakmerően hajszolja a szerelmét és valóra váltsa azt. Így van? (Így.) Az emberek a múltban nem beszéltek romantikus szerelemről, sem a házasság úgynevezett szabadságáról, vagy arról, hogy a szerelem ártatlan, hogy a szerelem mindenek feletti. Az emberek akkoriban szégyenlősek voltak ahhoz, hogy házasságról, szerelemről és romantikáról beszéljenek. Különösen amikor az ellenkező nemről volt szó, az emberek zavarban voltak, elpirultak, a szívük hevesen vert és nehezükre esett beszélni. Az emberek hozzáállása mára megváltozott. Amikor azt látják, hogy mások milyen nyugodtan és magabiztosan beszélgetnek a romantikáról és a házasságról, ők is ilyenek akarnak lenni, szabadon és nyíltan megvitatni a romantikát és a házasságot, piruló arc és zakatoló szív nélkül. Mi több, azt akarják, hogy nyíltan megvallhassák az érzéseiket, amikor olyan emberrel találkoznak, aki után törekedni akarnak, hogy kiönthessék a szívüket; sőt, mindenféle olyan jelenetről ábándoznak, ahol ők udvarolnak, illetve nekik udvarolnak, és még arról is képzelegnek, hogy milyen ember lesz az, akit szeretni, és akinek az elérésére törekedni fognak. A nők arról ábándoznak, hogy az, aki után törekedni fognak, egy szőke herceg lesz, legalább 180 cm magas, szellemes beszélgetőtárs, kifinomult, művelt, jó családi háttérrel, sőt, még jobb, ha autója és háza, társadalmi rangja, bizonyos mennyiségű vagyona és hasonlói is vannak. Ami a férfiakat illeti, ők arról ábándoznak, hogy a másik felük egy világos bőrű szépség lesz, egy szupernő, aki a társas összejöveteleken és a konyhában egyaránt ragyog. Azt is elképzelik, hogy a másik felük egy gyönyörű és gazdag nő lesz, és még annál is jobb, ha szilárd családi háttérrel rendelkezik. Az emberek akkor azt mondják majd, hogy kettejük összekapcsolódása olyan, mint Rómeó és Júlia, mint egy tökéletes pár, vagy mint akiket egymásnak teremtettek, olyan pár, akiket irigyel, aki látja őket, akik soha nem veszekednek és nem haragszanak meg egymásra, akik soha semmilyen okból nem civakodnak, akik mélyen szeretik egymást – mint a filmekben szereplő párok, akik megesküsznek, hogy mindaddig szeretik egymást, amíg a tengerek ki nem száradnak és a sziklák el nem porladnak, hogy együtt öregszenek meg, hogy soha nem utálják meg és nem kerülik egymást, hogy soha nem mondanak le egymásról és soha nem hagyják el egymást. A nők arról ábándoznak, hogy egy napon majd belépnek a házasságkötő terembe a szerelmükkel, majd a lelkész áldásával gyűrűt cserélnek, fogadalmat tesznek egymásnak, ünnepélyes szerelmi esküt ígérnek, elkötelezik magukat, hogy egymással élik le ezt az életet, és nem hagyják el, illetve nem hagyják cserben egymást – betegségtől vagy szegénységtől függetlenül. A férfiak is elábrándoznak, hogy egy nap belépnek a házasságkötő terembe a szeretett nővel, majd a lelkész áldásával gyűrűt cserélnek és megteszik ígéretüket, megesküdve, hogy bármilyen öreggé vagy csúnyává lesz is az újdonsült menyasszonyuk, nem fogják sem elhagyni, sem cserben hagyni őt, valamint, hogy a legcsodálatosabb, boldog házassággal ajándékozzák meg, és a világ legboldogabb asszonyává teszik őt. A férfiak és a nők mind így ábándoznak, így törekednek, és a való életükben folyamatosan mindenféle törekvést, eszményt és vágyat tanulnak a házasságról. A szívük mélyén ugyanakkor végtelenül ismételgetik is ezeket az ábrándokat, abban a reményben, hogy az ábrándképeik egy napon a való életükben is megvalósulnak, és így már nemcsak valamiféle eszmény és vágy, hanem valami valóságos lesz belőlük. A modern élet hatása és a mindenféle társadalmi üzenet és információ kondicionálása mellett minden nő abban reménykedik, hogy fehér menyasszonyi ruhát visel majd és a világ legszebb menyasszonya, a világ legboldogabb asszonya lesz; és azt is reméli, hogy a saját gyémántgyűrűjét viseli majd, amelynek mindenképp többnek kell lennie egy karátosnál, és a lehető legnagyobb tisztaságúnak kell lennie. Nem lehetnek hibái, és a neki legkedvesebb férfinek kell az ujjára húznia. Ez egy nő ábrándképe a házasságról. Egyrészt vannak ábrándjai a házasságkötés formáját illetően, másrészt a házaséletről is mindenféle ábrándképe van, és reméli, hogy az általa szeretett férfi nem fog majd kudarcot vallani az elvárásainak való megfelelésben, hogy a házasságban is ugyanolyan mélyen fogja majd szeretni őt, mint amikor először szerelmesek lettek, hogy nem fog másik nőt szeretni, hogy boldog élettel ajándékozza meg őt, teljesíti az ígéretét, és együtt maradnak ebben az életben és a következőben is, amíg a tengerek ki nem száradnak és a sziklák porrá nem hamvadnak. És még valami: mindenféle ábrándjai és követelményei is vannak azzal az illetővel kapcsolatban, akibe szerelmes lesz. Legalábbis a szőke hercegnek kell lennie, még ha nem is fehér lovon, akkor feketén. Minden bizonnyal ez az a hercegi minőség, amelyre egy nő a számára ideális férfivel kapcsolatban gondol – milyen romantikus és nagyszerű is lenne, milyen boldoggá válna az élete! Ezeknek az emberek által a házassággal kapcsolatban felépített ábrándoknak az alapja a társadalomtól, a társadalmi csoportjaiktól, mindenféle üzenetektől, mindenféle könyvektől, irodalmi művektől és filmektől ered; ehhez adjuk hozzá a saját preferenciáikhoz illeszkedő néhány kissé polgári elemet a szívükben, és így ábándoznak mindenféle emberről, akibe beleszerethetnek, mindenféle szeretőről, mindenféle házassági formáról és életről. Röviden, az emberek különféle ábrándjai mind a társadalom házasságról alkotott megértésén, értelmezésén és különféle véleményein alapulnak. A nők ilyenek, és a férfiak sem mások. A férfiak különféle házassági törekvései nem csekélyebbek, mint a nőké. A férfi is abban reménykedik, hogy talál egy neki tetsző lányt, aki erényes, gyengéd, jó és figyelmes, aki törődéssel és ragaszkodással bánik vele, és aki kismadárként függ tőle, aki csalhatatlanul odaadó iránta, aki egyetlen hibáját vagy hiányosságát sem veti meg, aki még el is fogadná az összes hiányosságát és hibáját, aki segítő kezet nyújtana neki és támogatná őt, amikor csüggedtnek és csalódottnak érzi magát vagy amikor elbukik, és így szólna hozzá: „Drágám, nem számít, én itt vagyok. Nincs olyasmi, amin együtt ne tudnánk keresztülmenni. Ne félj. Nem számít, mikor, én mindig melletted leszek.” A nők mindenféle követelményeket támasztanak a férfiakkal szemben, és ugyanúgy a férfiaknak is mindenféle követelményeik vannak a nőkkel szemben. Így aztán legyen szó férfiakról vagy nőkről, a saját másik felüket keresik a tömegben, a másik felük keresésének alapját pedig a házassággal kapcsolatos különféle ábrándjaik képezik. Egy férfi persze gyakrabban képzeleg arról, hogy szilárdan megveti a lábát a társadalomban, karriert épít, bizonyos mennyiségű vagyont halmoz fel és bizonyos szintű tőkét gyűjt össze, miután egy jobb másik felet kereshet magának, aki státuszát, identitását, ízlését és preferenciáit tekintve egyenlő vele. Ha tetszik neki a nő, és megfelel a követelményeinek, hajlandó lesz bármit megtenni érte, akár égő parázson is átmegy érte. Egy kicsit valósághűbben szólva persze vesz neki néhány szép dolgot, kielégíti az anyagi igényeit, vesz neki autót, házat, gyémántgyűrűt, márkás retikült és ruhákat. Ha van rá módja, magánjachtot és magánrepülőgépet is vesz, és kettesben elviszi a szeretett nőt a tengerre vagy világot látni, elutaznak a világ leghíresebb hegyeihez, tájaira és festői helyeire. Milyen csodálatos lenne egy ilyen élet! A nők mindenféle árat megfizetnek a különféle házassági ábrándjaikért, és a férfiak is hasonlóképp küzdenek és dolgoznak a különféle házassági ábándjaikért. Függetlenül attól, hogy milyen ábrándképed van a házasságot illetően, amennyiben az a világtól, a romlott emberiség házassággal kapcsolatos felfogásából és nézeteiből, vagy a világ és a romlott emberiség által beléd oltott házassággal kapcsolatos információkból származik, akkor ezek az elgondolások és nézőpontok bizonyos mértékig és bizonyos fokig befolyásolni fogják az életedet és a hitedet, és hatással lesznek az életszemléletedre és az életben járt utadra. Ez azért van, mert a házasság olyasmi, amit semelyik felnőtt nem tud kikerülni, és egyúttal megkerülhetetlen téma is. Még ha azt is választod, hogy egész életedben egyedülálló maradsz, soha nem házasodsz meg, akkor is lesznek ábrándjaid a házasságról. Lehet, hogy az egyedülállóságot választod, ám attól a pillanattól kezdve, hogy megvolt a házassággal kapcsolatos legalapvetőbb fogalmad illetve gondolataid, mindenféle ábrándod van róla. Ezek az ábrándok nemcsak a gondolataidat kötik le, hanem a mindennapi életedet is elárasztják, és befolyásolják az elgondolásaidat, nézőpontjaidat és választásaidat a különféle dolgokkal való foglalkozás során. Egyszerűen fogalmazva, ha egy nőnek van arra vonatkozó mércéje, hogy kibe lesz szerelmes, akkor a mérce érettségétől és helytállóságától függetlenül annak segítségével fogja mérni az ellenkező nem tagjai emberi mivoltának és jellemének jóságát és rosszaságát, valamint azt, hogy ezek a tagok olyanok-e vagy sem, akikkel időt szeretne tölteni. Ez a mérce elválaszthatatlan attól a mércétől, amely szerint házastársat választ. Tegyük fel például, hogy a férfinek, aki neki tetszik, markáns vonásai vannak, nagy, szögletes arca és tiszta bőre; elegánsan beszél, kissé könyvízűen és egészen udvarias. A szerelemről alkotott nézete szerint jó érzéssel tölti el egy ilyen férfi, és jobban hajlik egy ilyen férfi felé. Akár ilyen emberbe lesz szerelmes, akár nem az életében, biztosan jó érzéssel fogja eltölteni. Arra gondolok, hogy amikor ilyen emberrel kerül kapcsolatba, annak akár jó az emberi mivolta, akár rossz, bármilyen is a jelleme, akár alattomos, akár gonosz ember, ez mind másodlagos; a nő nem e mérce szerint szemléli az ellenkező nem tagjait. Mi az ő mércéje? Az a mérce, amely szerint férjet választ. Ha a partnere megfelel annak a mércének, amely alapján férjet választ, akkor még ha ténylegesen nem is őt választja férjének, akkor is olyasvalaki, akivel szeretne időt tölteni. Mit szemléltet ez a dolog? Az, ahogyan valaki a szerelemre tekint – pontosabban egy ember szerelmi partnerét vagy a házastársát illető mércéje – nagy mértékben befolyásolja az ellenkező nem összes tagjáról alkotott nézetét. Amikor olyan férfivel találkozik, aki megfelel a férj megválasztására vonatkozó mércéjének, mindent szemet gyönyörködtetőnek talál benne, öröm a hangját hallani, a szavait és a tetteit pedig kellemes figyelemmel kísérni. Még ha az illető nem is az, akibe szerelmes akar lenni és aki után törekedni akar, akkor is szemet gyönyörködtetőnek találja. Ez a tetszetősség az, ahol a bajok kezdődnek. Bármit is mond a férfi, nem ismered fel, hogy az helyes-e vagy helytelen; mindent jónak és helyesnek tartasz vele kapcsolatban, és úgy gondolod, mindent jól csinál. Ezekből a vele kapcsolatos jó érzéseidből fakadóan fokozatosan csodálni és imádni kezded őt. Honnan ered ez a csodálat és imádat? A forrása az a mérce, amelyet a szerelmi partnered és a házastársad megválasztásához használsz. Ez a mérce egy bizonyos szinten félrevezet téged azt illetően, ahogyan másokat szemlélsz; pontosabban elhomályosítja azokat a kritériumokat és indokokat, amelyek szerint az ellenkező nem tagjait szemléled. A külső megjelenése megfelel az esztétikai mércédnek, ezért aztán nem számít, hogy milyen a jelleme, hogy a tettei összhangban állnak-e az elvekkel, hogy az igazságalapelvek birtokában van-e, hogy törekszik-e az igazságra vagy sem, hogy igaz hite van-e Istenben és aláveti-e magát Neki – ezek a dolgok igen homályossá válnak számodra, és valószínűleg érzelmileg megingatnak abban, hogy hogyan látod az illetőt. Mivel jó érzéseket táplálsz az illető iránt, és mivel érzelmi szinten megfelel a mércédnek, mindent, amit tesz, jónak és egészen rendben lévőnek látsz; védelmezed és imádod őt egészen odáig, hogy nem ismered fel, amikor valami gonoszságot tesz, és nem is feded fel, illetve nem hagyod cserben őt. Mi ennek az oka? Az, hogy az érzéseid megtréfálnak, elragadják a szívedet. Amint az érzéseid rendetlenkednek, vajon könnyű elvszerűen cselekedned? Az érzéseidé az elsőbbség, úgyhogy nincsenek elveid. Nagyon súlyosak azok a következmények, amelyeket ez a dolog magával hoz. Még ha nem is az a valaki az illető, akibe szerelmes vagy, illetve nem az a valaki, akihez hozzá akarsz menni, akkor is megfelel az ízlésednek és az érzelmi szükségleteidnek; ilyen előfeltétel mellett elkerülhetetlenül az érzéseid befolyásolnak és irányítanak, és igen nehéz számodra Isten szavai alapján szemlélni az illetőt, kezelni a vele kapcsolatban felmerülő problémákat, valamint kezelni a saját problémáidat. Amint az érzések irányítanak és azok válnak benned az uralkodó erővé, nagyon nehéz kiszabadulni a téged gúzsba kötő érzelmi béklyóktól, belépni az igazság gyakorlásának valóságába. Szóval mire gondolok mindezekkel? Arra, hogy mindenkinek mindenféle ábrándja van a házasságról. Ez azért van, mert nem légüres térben vagy egy másik bolygón élsz, és természetesen nem vagy kiskorú, sem pedig szellemi fogyatékos vagy idióta. Felnőtt vagy, és felnőtt elgondolásaid vannak. Ezzel egyidejűleg önkéntelenül is elfogadtad a társadalom különféle véleményeit a házasságról, és elfogadtad a társadalomtól és az elvetemült emberiségtől származó információkat a házasságról. Miután elfogadtad ezeket a dolgokat, önkéntelenül ábándozol arról, hogy ki lesz a romantikus társad. Mire utal a ábándozás? Irreális, üres gondolatok táplálását jelenti. Annak alapján, amiről most beszélgettünk és amit feltártunk, ez főként azokra a házassággal kapcsolatos különféle véleményekre irányul, amelyek a társadalomtól és az elvetemült emberiségtől származnak. Mivel nincs helyes, az igazsághoz igazodó nézeted a házasságról, kikerülhetetlenül befolyásolnak, rothasztanak és megrontanak a társadalomtól és az elvetemült emberiségtől származó különféle vélemények a házasságról, de te nem tudod és nem vagy tudatában. Nem érzed, hogy ez rothasztás, megrontás. Öntudatlanul befogadod ezt a hatást és öntudatlanul úgy kezded gondolni, hogy ez az egész teljesen igazságos és észszerű, és magától értetődőnek tekinted, úgy vélve, hogy ezek mind olyan elgondolások, amelyekkel a felnőtteknek rendelkezniük kell. Mindezeket teljes természetességgel a saját helyénvaló követelményeiddé és helyénvaló igényeiddé alakítod majd – azokká a megfelelő elgondolásokká, amelyekkel egy felnőttnek rendelkeznie kell. Attól kezdve tehát, hogy elkezded befogadni ezeket az üzeneteket, a házasságról alkotott ábrándjaid egyre csak erősödnek és egyre mélyebbekké válnak. A házasságot illető szégyenérzeted ezzel egyidejűleg folyamatosan csökkenni fog, vagy mondhatjuk úgy is, hogy egyre kevésbé fogod magad hajlandónak érezni arra, hogy proaktívan elutasítsd ezeket a házasságról szóló ábrándokat. Más szóval élve, a szerelmi partneredet, illetve a házassággal összefüggő különféle jeleneteket és dolgokat illető ábrándjaid egyre önkéntelenebbek és szemtelenebbek lesznek. Nem erről van szó? (De igen.) Minél inkább elfogadják az emberek a társadalomtól és az elvetemült emberiségtől származó véleményeket és információkat a házasságról, annál merészebbé és zabolátlanabbá válnak abban, ahogyan a saját házasságukat elképzelik, szerelmi partnert keresnek és törekednek ez után a partner után. Ugyanakkor remélik, hogy a szeretőjük épp olyan lehet, mint egy romantikus regényben, tévéjátékban és romantikus filmben leírt szereplő – hogy feltétel nélkül fogja szeretni őket, amíg a tengerek ki nem száradnak és a sziklák porrá nem hamvadnak, és mindhalálig hűséges marad. Ami őket magukat illeti, ők is mélyen szeretik a társukat, pontosan ahogy a tévéjátékok és a romantikus regények ábrázolják, amíg a tengerek ki nem száradnak és a sziklák porrá nem hamvadnak, és mindhalálig hűségesek maradnak. Röviden, ezek az ábrándok elszakadnak az emberi mivolt és az élet való világbeli szükségleteitől. Természetesen az emberi mivolt lényegétől is elszakadnak; teljességgel összeegyeztethetetlenek a való élettel. Épp mint minden, amit az emberek jónak tartanak, ezek is csak ez emberek képzelete szülte tetszetős gondolatok. Látva, hogy ezek a gondolatok nem állnak összhangban Isten házasságra vonatkozó definíciójával és azt illető intézkedéseivel, az embereknek el kellene engedniük ezeket az elgondolásokat és nézőpontokat, amelyek teljességgel eltérnek a tényektől, amelyekre eleve nem kellene törekedniük.

Hogyan kellene az embereknek elengedniük ezeket az irreális ábrándokat a házasságról? Helyesbíteniük kell a romantikával és a házassággal kapcsolatos gondolataikat és nézeteiket. Az embereknek először is el kell engedniük az úgynevezett szerelemképüket, el kell engedniük az afféle illuzórikus dolgokat és szólásokat, mint hogy „addig szeretni valakit, amíg a tengerek ki nem száradnak és a sziklák porrá nem hamvadnak”, a „sírig tartó rendíthetetlen szerelem”, és az „életről életre szóló szerelem”. Az emberek nem tudják, hogy egész életükben, nemhogy a következő életeikben, vagy egészen addig meglesz-e ez a szerelem, amíg a tengerek ki nem száradnak és a sziklák porrá nem hamvadnak. Hány évbe telik az, amíg a tengerek kiszáradnak és a sziklák porrá hamvadnak? Hát nem lennének szörnyek az emberek, ha ilyen sokáig élhetnének? Elegendő, ha csak ezt az életet jól élik, valamint tudatosan és tisztán élik azt. Elegendő, ha csak jól játsszátok a szerepeteket a házasságban, megteszitek, amit egy férfinek vagy egy nőnek meg kell tennie, elvégzitek azokat a kötelezettségeket és feladatokat, amelyeket egy férfinek vagy egy nőnek el kell végeznie, eleget tesztek a kölcsönös felelősségeiteknek, támogatjátok egymást, segítitek egymást és egy életen át együtt vagytok. Ez tökéletes és helyénvaló házasság, az összes többi dolog pedig, az úgynevezett szerelem, azok az úgynevezett ünnepélyes szerelmi eskük, az életről életre szóló szerelem – ezek mind haszontalanok, semmi közük az Isten által elrendelt házassághoz, és semmi közük Isten férfiaknak és nőknek szóló utasításaihoz és intelmeihez. Ez azért van, mert nem számít, mi bármely házasság előfeltétele, illetve melyek a férj és a feleség egyéni körülményei, akár szegények, akár gazdagok, illetve akármilyen adottságaik, társadalmi státuszuk, társadalmi hátterük is van, valamint nem számít, hogy tökéletesen illenek-e egymáshoz vagy a tökéletes pár-e; nem számít, hogy a házasság azért jött össze, mert szerelem volt első látásra vagy mert a szülők rendezték el, hogy esetlegesen történt-e vagy hosszú társulás szeretete révén alakult – nem számít, miféle házasságról van szó –, amennyiben két ember összeházasodik és házasságra lép, akkor ennek a házasságnak szükségképpen vissza kell térnie a földre, vissza a napi szükségletek való életébe. A való élet elől senki sem menekülhet, és végül minden házasságnak vissza kell térnie a mindennapi élethez – akár van benne szerelem, akár nincs. Például ki kell fizetni a közüzemi számlákat, és a feleség panaszkodik: „Ó, Istenem, a számlák már megint emelkedtek. Minden emelkedik, minden, a fizetést kivéve. Hogyan élhetnek az emberek, ha a dolgok ára így emelkedik?” A panaszai ellenére azonban továbbra is használnia kell vizet és áramot, nincs választása. Tehát kifizeti a számlákat, és miután kifizette, az élelmiszeren és a kiadásokon kell spórolnia, és megpróbálni megtakarítani azt a pénzt, amelyet a magasabb számlák miatt pluszban ki kellett fizetnie. Látván, hogy a piacon leárazott zöldségek vannak, a férje így szól: „Ma akciós a bab. Vegyél többet, vegyél két hétre elegendőt.” A feleség megkérdezi, hogy mennyit vegyenek. Ha túl sokat vesznek és nem tudják mind megenni, meg fog romlani. Ha pedig olyan sokat vesznek, az összeset a fagyasztóba sem tudják majd berakni. A férj válasza: „Ha nem tudjuk mindet betenni, akkor egyszerűen nem ehetnénk-e többet? Akár naponta kétszer is ehetünk babot. Ne légy folyton annyira elfoglalva azzal, hogy drága ennivalót vegyél!” A férj megkapja a bérét, és így szól: „Ebben a hónapban újra kaptam prémiumot. Ha kapok nagy évvégi prémiumot, elmehetünk nyaralni. Mindenki a Maldív-szigetekre vagy Balira jár nyaralni. Én is elviszlek oda kirándulni, hogy jól érezd magad.” A házuk körüli gyümölcsfák bőséges termést hoznak, a férj és a feleség pedig így beszélget: „Tavaly nem volt jó termés. Idén hatalmasak a gyümölcsök, úgyhogy eladhatunk valamennyit, és kereshetünk egy kis pénzt. Ha kerestünk egy kis pénzt, talán felújíthatnánk a házunkat? Nagyobb, alumínium-ötvözetből készült ablakokat építhetnénk be, és lehetne egy nagy új vasajtónk.” Amikor eljön a hideg téli időjárás, a feleség így szól: „Már hét-nyolc éve viselem ezt a pamutkabátot, és egyre vékonyabb lesz. Amikor megkapod a fizetésed, költhetsz egy kicsit kevesebbet, és félretehetsz nekem pénzt, hogy vegyek egy télikabátot. Egy tollkabát legalább három-négyszáz vagy talán öt-hatszáz jüanba is kerül.” „Rendben” – mondja a férj. „Félreteszek némi pénzt, és veszek neked egy jó meleg kacsatoll kabátot.” A feleség így szól: „Venni akarsz nekem egyet, de neked sincs. Magadnak is vegyél egyet.” A férj azt válaszolja, hogy ha lesz elég pénze, akkor vesz, ha nem, akkor még egy évet kihúz a kabátjával. Egy másik férj azt mondja a feleségének: „Hallom, nyílt egy nagy étterem a közelben, ahol mindenféle tengeri herkentyűket szolgálnak fel. Elmegyünk?” A feleség így szól: „Menjünk. Van elég pénzünk, megengedhetjük magunknak.” Elmennek tengeri herkentyűket enni, és örvendezve jönnek haza, nagyon boldogok. A feleség erre gondol: „Nézd meg, milyen kényelmes most az életem. A megfelelő fickóhoz mentem férjhez. Friss tengeri herkentyűket ehetek. A szomszédaink nem engedhetik meg maguknak, hogy friss tengeri ételeket fogyasszanak. Nagyszerű életem van!” Hát nem ilyen a házasélet? (De igen.) Az életüket számolgatással és vitatkozással töltik. Mindennap hajnaltól napestig dolgoznak, nyolckor mennek munkába, úgyhogy hajnali ötkor kell kelniük. Amikor megszólal az ébresztőóra, erre gondolnak: „Ó, igazán nem akarok felkelni, de nincs választásom. Fel kell kelnem, hogy ételt tegyek az asztalra, és hogy megéljünk” – úgyhogy nagy nehezen kikelnek az ágyból. „Ma szerencsére nem késtem el, úgyhogy nem csökkentik a prémiumomat.” Végeznek a munkával, majd hazatérnek és így szólnak: „Micsoda nehéz nap volt, olyan bonyolult! Mikor lesz már az, hogy nem kell dolgoznom?” Így kell szorgoskodniuk, hogy pénzt keressenek és ételt tegyenek az asztalra; így kell élniük azért, hogy jól éljenek, hogy fenntartsák két ember életét a házasság keretei között, vagy hogy stabil életük lehessen. Így töltik az életüket, mígnem megöregszenek és elérik az előrehaladott kort, az idős feleség pedig így szól: „Jaj, férjem, nézd, a hajam megőszült! Szarkalábak vannak a szemem körül, és barázdák jelennek meg a szám körül. Öreg vagyok? Vajon nem fog tetszeni neked, hogy ilyen öregnek látszom, és elmész keresni egy másik nőt?” A férje így válaszol: „Kizárt dolog, te bolond vén drágám. Az egész életemet veled töltöttem, és még mindig nem ismersz engem. Tényleg úgy gondolod, hogy efféle férfi vagyok?” A felesége folyamatosan aggódik, hogy nem fog tetszeni a férjének ahogyan öregszik, és attól tart, hogy többé nem fogja akarni őt. Egyre többet zsémbeskedik, a férje egyre kevesebbet beszél, egyre kevesebbet beszélnek egymással, és mindegyik a maga műsorát nézi a tévében, egymással mit sem törődve. Egy napon a feleség így szól: „Férjem, sokat vitatkoztunk az életünkben. Olyan nehéz volt veled élnem ennyi éven át. A következő életemet nem olyan férfivel fogom tölteni, mint amilyen te vagy. Étkezés után sosem ajánlod fel, hogy segítesz rendet rakni nekem, csak ülsz ott, és nem csinálsz semmit. Egész életedben nem orvosoltad ezt a hibádat. Amikor ruhát váltasz, soha nem mosod ki magadnak a ruháidat, mindig nekem kell kimosnom és elpakolnom őket neked. Ha meghalnék, akkor ki segítene neked?” A férje így szól: „Szóval képtelen lennék nélküled élni? Olyan sok fiatal nő ácsingózik utánam, hogy nem tudom lerázni őket.” A felesége így válaszol: „Micsoda nagy szavak! Nézd meg, milyen ápolatlanul festesz. Rajtam kívül senkivel nem tudnál lenni.” A férje ezt mondja: „Mérgeskedj, ha akarsz, de igen sokan vannak, akik kedvelnek engem. Csak te vagy az, aki lenéz és nem vesz komolyan.” Miféle házasság az övék? A feleség ezt mondja: „Ó, bár nincs semmi, aminek örülhetnék, és nincsenek kellemes emlékeim a veled eltöltött élet után, most, hogy idős vagyok, ezen gondolkodom: Ha nem vagy nekem, úgy érzem, mintha valami hiányozna. Ha előttem mész el, bánatos leszek, és még az sem lesz, akivel zsörtölődhetnék. Nem akarok egyedül lenni. Előtted kell távoznom az életből, hogy egyedül kelljen élned – amikor nincs senki, aki kimossa a ruháidat vagy megfőzi az ételedet, senki, aki gondoskodik a mindennapi életedről – mégpedig azért, hogy emlékezz a kedvességemre. Nem azt mondtad, hogy sok fiatal nő ácsingózik utánad? Ha meghalok, mehetsz, és azonnal szerezhetsz egyet.” A férje így szól: „Nyugi, gondoskodni fogok róla, hogy előbb menj el, mint én. Miután meghalsz, biztosan találni fogok egy nálad jobb társat magamnak.” De mit gondol valójában a szívében? „Te mész el előbb, és miután elmentél, én el fogom viselni a magányt. Inkább én viselem el ezt a nehézséget és szenvedek így, minthogy hagyjalak szenvedni.” Az idős feleség azonban állandóan panaszkodik a férjéről, hogy ezt is rosszul csinálja, meg azt is, hogy ez meg az a hibája, és bár a férje nem orvosolja a hibáit, így élnek tovább, ahogyan pedig az idő telik, a nő hozzászokik. A nő végül beletörődik, a férfi elviseli, és így élnek együtt egész életükben. Ez a házasélet.

Bár a házasságban sok olyan dolog van, ami nincs az ember kedvére, és sok a vita, valamint a pár megtapasztal betegséget, szegénységet, pénzügyi nehézségeket az életben, sőt, rendkívül örömteli és szomorú eseményekkel, valamint más hasonló eseményekkel is találkoznak, mégis mindenféle akadályon átmennek együtt, és a társuk olyasvalaki, akit sosem tudnának elhagyni, akit sosem tudnának elengedni, mielőtt ők maguk utoljára lehunyják a szemüket. Mi az a társ? Házastárs. A férfi egy életen át tartó felelősségnek tesz eleget a nővel szemben, és hasonlóképp a nő is egy életen át tartó felelősségnek tesz eleget a férfivel szemben; a nő társaságot nyújt a férfinek az életben, a férfi pedig társaságot nyújt a nőnek az életben. Egyik sem tudja egyértelműen megmondani, hogy melyikük kíséri el inkább a másikat; és azt sem tudják egyértelműen megmondani, hogy ki járult hozzá nagyobb mértékben, ki vétett több hibát vagy kinek van több hibája; és azt sem tudják egyértelműen megmondani, hogy melyikük az elsődleges támasz vagy a fő kenyérkereső a közös életükben; azt sem tudják egyértelműen megmondani, ki a háztartás feje, illetve, hogy ki a felelős és ki a segítő; azt sem tudják egyértelműen megmondani, hogy melyikük képtelen elhagyni a másikat, hogy a férfi az, aki nem tudja elhagyni a nőt, vagy a nő az, aki nem tudja elhagyni a férfit; és azt sem tudják egyértelműen megmondani, hogy kinek van igaza és kinek nincs, amikor vitatkoznak: ez az élet, a férfi és a nő normális élete a házasság keretei között, és ez az emberi lények számára legnormálisabb és legáltalánosabb életkörülmény. Ilyen az élet, elválaszthatatlan ez emberi mivolt mindenféle hibájától és elfogultságától, és még inkább az emberi mivolt mindenféle szükségletétől és persze az emberi mivolt minden helyes és helytelen, racionális és irracionális döntésétől, amelyet az ember a lelkiismerete és értelme uralma alatt hoz meg. Ez az élet, ez a teljesen normális élet. Jó és rossz nem játszik szerepet benne, ez csak egy viszonylag megfelelő és konvencionális életkörülmény és az élet aktualitása. Nos, milyen tényt mond el az embereknek az életnek ez az aktualitása és ez az életkörülmény a házasság keretei között? Azt, hogy az embereknek el kellene engedniük az összes különféle irreális ábrándjukat a házasságról, el kellene engedniük az összes olyan eszmét, amelyeknek semmi közük a házasság helyes definíciójához, valamint Isten elrendeléséhez és intézkedéseihez. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket az embereknek el kell engedniük, ugyanis semmi közük nincs a normális emberi mivolthoz tartozó élethez, sem az életben a normális ember által teljesített kötelezettségekhez és feladatokhoz. Az embereknek ezért el kell engedniük a társadalomtól és az elvetemült emberiségtől származó különféle definíciókat és szólásokat a házasságról, különösen azt az úgynevezett szerelmet, amelynek egyáltalán semmi köze sincs a valós házasélethez. A házasság nem élethosszig tartó elkötelezettség, nem is élethosszig tartó ünnepélyes szerelmi eskü, még kevésbé élethosszig tartó fogadalom-teljesítés. Sokkal inkább egy férfi és egy nő való élete a házasságban, az, amire a való életben szükségük van, és a való életbeli kifejeződésük. Egyesek ezt mondják: „Ha a házasság témájáról beszélsz, és nem beszélsz a szerelemről, nem beszélsz ünnepélyes szerelmi eskükről, illetve arról a szerelemről, amely addig tart, amíg a tengerek ki nem száradnak és a sziklák porrá nem hamvadnak, illetve a házaspárok által egymásnak tett fogadalmakról, akkor miről beszélsz?” Emberi mivoltról, felelősségről és arról beszélek, amit a férfinek és a nőnek tennie kell Isten intelmeivel és utasításaival összhangban, a férfi és a nő által teljesítendő kötelezettségek és feladatok teljesítéséről, a férfi és a nő által felvállalandó kötelezettségek és felelősségek felvállalásáról – ily módon a kötelezettségeid, a feladataid, illetve a küldetésed teljesülni fog. Mindenesetre mi a helyes gyakorlási mód a házassággal kapcsolatos különféle ábrándok elengedését illetően, amiről beszélgetnünk kell? Az, hogy a gondolataidat és a cselekedeteidet nem szabad az elvetemült emberiségtől és az elvetemült irányzatoktól származó különféle elgondolásokra alapoznod, hanem Isten szavaira kell alapoznod azokat. Akárhogyan is beszél Isten a házasság kérdéséről, az Ő szavaira kell alapoznod a gondolataidat és a cselekedeteidet. Ez az alapelv helyes, ugye? (Igen.) Nagyjából befejeztük most már a házassággal kapcsolatos különféle ábrándok elengedése témájáról szóló beszélgetést? Most már alapvetően világos számotokra? (Igen, most már világos.)

Az imént a házassággal kapcsolatos különféle ábrándok elengedéséről beszélgettünk, és egyesek ezt mondták: „Ha nem akarok egyedülálló lenni, és azt tervezem, hogy randizom valakivel, és találok valakit, akivel összeházasodhatok, akkor hogyan kellene gyakorolnom Isten szavait, hogy el tudjam engedni a házassággal kapcsolatos különféle ábrándjaimat? Hogyan kellene gyakorolnom ezt az alapelvet?” Ez nincs összefüggésben a párválasztást, a házastárs választását illető alapelvekkel? A világ mely alapelveket nevelte beléd a párválasztást illetően? Egy szőke herceg, egy hamvas bőrű szépség, egy jóképű és gazdag férfi, egy gyönyörű és gazdag nő – lehetőleg legyen egy gazdag család második nemzedéke. Azzal, hogy ilyen emberrel kötsz házasságot, 20 évnyi szenvedést kivágsz az életedből. A férfi legyen olyasvalaki, aki megengedheti, hogy gyémántgyűrűt, menyasszonyi ruhát és fényűző esküvőt biztosítson neked. Legyen olyasvalaki, akinek van ambíciója a karriert illetően, aki meg tud gazdagodni vagy aki már rendelkezik bizonyos mennyiségű vagyonnal. Hát nem a világ ültette el benned ezeket a gondolatokat és nézeteket? (De igen.) Aztán vannak, akik ezt mondják: „A társamnak olyannak kell lennie, akit szeretek.” Más valaki így szól: „Ez nem helyes. Az, akit te szeretsz, nem fog szükségképpen szeretni téged. A szerelemnek kölcsönösnek kell lennie; akit szeretsz, annak is szeretnie kell téged. Ha szeret téged, soha nem dönt majd úgy, hogy elhagy vagy lemond rólad. Ha az, akit szeretsz, nem szeret téged, egy napon egyszerűen fogja magát, és elhagy téged.” Helyesek ezek a nézetek? (Nem.) Akkor mondjátok meg Nekem, amikor házastársat választotok, milyen alapelvet kell követnetek, amely Isten szavain alapszik és az igazságot tekinti mércéjének? Beszéljetek erről a témáról azoknak a helyes gondolatoknak és nézeteknek megfelelően, amelyekkel most rendelkeztek. (Ha társat akarnék találni, legalábbis legyen olyasvalaki, aki hisz Istenben, olyasvalaki, aki tud törekedni az igazságra, akinek velem azonosak az életcéljai, és velem azonos utat követ.) Olyasvalaki, akinek veled azonosak a törekvései és veled azonos utat követ, és aki hisz Istenben – néhány konkrét kritériumot említesz a házastárs kiválasztását illetően. Ki más szeretne még szólni? (Azt is meg kell néznünk, hogy az illetőnek van-e emberi mivolta, illetve, hogy eleget tud-e tenni a felelősségeinek és a kötelezettségeinek a házaséletben. És van még valami más is: nem arról van szó, hogy valaki biztosan találni fog egy házastársat csak azért, mert most találni akar. Isten dolga, hogy elrendezze ezt, és az embernek alá kell vetnie magát és várnia kell.) Van egy sajátos gyakorlat, van egy sajátos gondolati és elméleti alap is. Alá kell vetned magad és várni, Istenre bízni ezt a dolgot, és hagyni, hogy Ő elrendezze számodra, ugyanakkor neked is alapelvek mentén kell megközelítened ezt az ügyet. Ki más szeretne még szólni? (Istenem, az én véleményem megegyezik az övékkel, vagyis, az embernek olyasvalakit kell találnia, akinek azonosak a törekvései és ugyanazt az utat követi, olyasvalakit, akinek van emberi mivolta és tud felelősséget vállalni. Az embernek el kell engednie a Sátán által belé oltott helytelen nézeteket a házasságról, bele kell tennie a szívét a kötelességébe, alá kell vetnie magát Isten szuverenitásának, és várnia Isten intézkedéseire.) Ha a férfi nem engedhetné meg magának, hogy gyémántgyűrűt adjon neked, akkor is hozzámennél? (Ha emberi mivolttal bíró férfi, akkor elfogadnám őt, akkor is, ha nem engedhetné meg magának, hogy gyémántgyűrűt vegyen nekem.) Tegyük fel, hogy van valamennyi pénze, és megengedhetné magának, hogy egykarátos gyémántgyűrűt vegyen neked, de helyette csak egy 0,3 karátosat vesz – akkor is hajlandó lennél hozzámenni? (Nem követelnék tőle ilyesmit.) Az jó, ha nem követelsz ilyesmit. Ha pénzt spórol, idővel elkölthetitek azt, és ez hosszú távú szemlélet. Még mielőtt társat találnál, már megvan a jó életre vonatkozó gondolkodásmódod – ez eléggé józan! Ki más? (Istenem, én úgy gondolom, hogy először is el kell engednem a világi kritériumokat a házastárs kiválasztását illetően. Vagyis nem szabad folyton arról ábrándoznom, hogy megtalálom a Szőke herceget vagy egy jóképű és gazdag férfit, vagy valami romantikus embert. Amint elengedtem ezeket a dolgokat, a helyes szemlélettel kell megközelítenem a házasságot, majd alávetnem magam és megvárni Isten idejét. Még ha fel is tűnik valaki ilyesmi, olyannak kell lennie, aki velem azonos törekvésekkel rendelkezik és velem azonos utat követ. Nem szabad a világi nézeteimre hagyatkoznom, hogy azt követeljem, hogy a férfi legyen figyelmes velem. Az a legfontosabb, hogy tudjon törekedni az igazságra és vegye figyelembe Isten szándékait.) Ha törekszik az igazságra, figyelembe veszi Isten szándékait, elmegy végezni a kötelességét, úgy, hogy soha nincs otthon, és egyedül kell viselned a családi élet terhét, és kifogy a gáztartály, majd magadnak kell felcipelned azt az emeletre – akkor mit fogsz csinálni? (Egyszerűen felcipelem egyedül.) És ha nem bírod cipelni, felbérelhetsz valakit, hogy segítsen. (Vagy kereshetek egy testvért, aki segít.) Igen, ezek mind a helyzet kezelésének módjai. Dühös lennél hát, ha egy-két éven, illetve három vagy -öt éven át távol volna? „Nem olyan ez, mintha özvegyként élne az ember? Mi értelme volt feleségül menni hozzá? Nem épp olyan ez, mint mielőtt házas voltam és egyedül éltem? Mindent egyedül kell kezelnem. Micsoda szerencsétlenség, hogy hozzámentem feleségül!” Vajon nem így gondolkodnál? (Nem, nem lenne szabad így gondolkodnom, mert ő a kötelességét végezné, és jogos ügyért dolgozna. Nem kellene rosszkedvűnek lennem emiatt.) Ezek remek gondolatok, de vajon a való életben képes lennél-e úrrá lenni mindezen? Ha ez az általad talált férfi kivételesen becsületes lenne, a beszédében és a modorában általában visszafogott, nem romantikus, és sosem venne neked rendes ruhákat, sosem adna virágot neked, és különösen, sosem mondaná, hogy szeret vagy más hasonló dolgot – hogy a szívedben fogalmad sem lenne, vajon szeret-e téged vagy sem –, mégis igazán jó ember lenne, aki nagyon figyelmes lenne hozzád és gondoskodna rólad az életben, aki egyszerűen nem mondana ilyesmiket és semmi romantikusat nem tenne, aki még csak meg sem próbálna hízelegni neked vagy engesztelni téged, amikor bosszankodsz – vajon semmiféle haragot nem táplálnál iránta a szívedben? (Valószínűleg éreznék haragot, ha nem hinnék Istenben és nem érteném az igazságot, de miután meghallgattam Isten közlését, tudom, hogy nem számítana, hogy mondana-e ilyesmiket és tenne-e ilyen romantikus dolgokat vagy sem. Ezek a világi emberek nézetei, és nem olyasmik, amire a normális emberi mivoltú embereknek törekedniük kell. El kell engednem ezeket a dolgokat, és aztán nem panaszkodnék.) Nem kellene panaszkodnod, igaz? (Igaz.) Jelenleg nem vagy ebben a helyzetben, és nem tudod, mit éreznél ilyen körülmények között, illetve, hogy miként hullámoznának és változnának a hangulataid. Ugyanakkor elméletben most mindannyian tudjátok, hogy mivel hisztek Istenben, nem lenne szabad ilyen észszerűtlen követelményeket támasztanotok a társatokkal szemben, és nem lenne szabad panaszkodnotok a társatokra, amikor ezek a dolgok megtörténnek, azért, mert épp nem ezeket a dolgokat akarjátok. Most megvannak ezek az eszméitek, de vajon képesek vagytok-e elérni őket? Könnyű-e elérni őket? (Fel kell lázadnunk a preferenciáink és a világi nézeteink ellen, aztán viszonylag könnyen el lehet engedni ezeket a dolgokat.) Elmondom neked, hogyan kell kezelni ezt a dolgot. A férfiak és a nők mind szembe fognak kerülni ezekkel a problémákkal, és lesznek ilyen gondolataik és hangulataik a házaséletben, és mindannyiuknak lesznek ilyen szükségleteik. A legalapvetőbb dolog, amit meg kell értened azonban az, hogy ha a választott társad a szíved vágya – eltekintve attól, hogy ezt Isten rendezte el –, akkor te magad választottad őt, és minden vele kapcsolatos dologgal elégedett vagy, és különösen, veled azonosak a törekvései és veled azonos utat követ, képes végrehajtani a kötelességét Isten házában, és mindaz, amit tesz, jogos, akkor racionális megközelítést kell választanod, és engedned kell, hogy ezt tegye, engedned kell, hogy figyelmen kívül hagyja az érzéseidet, sőt, akár azt is, hogy a létezésedet figyelmen kívül hagyja – elméletben ez az, mit el kell érned. Sőt, ha egy különleges helyzet vagy bizonyos esemény miatt efféle szükséglet vagy hangulat támad benned, akkor Isten elé kell járulnod, hogy imádkozz. Vajon az imádkozást követően képes leszel teljességgel elengedni ezeket a dolgokat? Kizárt. Az emberek végül is a normális emberi mivoltuk közepette élnek, van elméjük, és az elméjük hatására mindenféle hangulat támad bennük. Most nem vitatjuk meg azt, hogy ezek a hangulatok helyesek vagy helytelenek-e. Egyelőre az a leggyakorlatibb probléma, hogy nehezen engeded el ezeket a hangulatokat. Még ha ezegyszer el is engeded őket, valamilyen objektív helyzetben újra felbukkanhatnak. Mit kellene hát tenned? Nem szükséges vesződnöd velük, ugyanis elméletben, valamint forma és racionalitás tekintetében már lemondtál erről a törekvésről és szükségletről. Csupán arról van szó, hogy az emberi mivoltuk miatt a különböző életkorú embereknek különböző fokig, illetve kisebb-nagyobb mértékben lesznek ilyen szükségleteik és megtapasztalják ezeket a hangulatokat. Tisztában vagy ezekkel a valós helyzetekkel és imádkoztál Istenhez, ezúttal elengeded a hangulatot, illetve az általad átélt hangulat nem olyan súlyos, és nem veszed túl komolyan. Ugyanakkor legközelebb biztosan újra meg fogod tapasztalni ezt a hangulatot. Akkor tehát mi a konkrét gyakorlatod? Az, hogy egyáltalán nem kell törődnöd vele és nem kell komolyan venned, mondván: „Ó, a beállítottságom ezen aspektusa még nem változott meg.” Ez nem valamiféle beállítottság; ez csak egy átmeneti hangulat, amelynek semmi köze a beállítottságaidhoz. Elefántot sem kell csinálnod a bolhából, mondván: „Ó, miért vagyok még mindig ilyen? Hát nem törekszem az igazságra? Hogyhogy így viselkedem? Ez szörnyű!” Nem kell bolhából elefántot csinálni; ez csupán a normális emberi mivoltod különféle érzelmeihez társuló hangulat kifejezése. Ne foglalkozz vele. Ez a hangulatok kezelését illető hozzáállás. Továbbá, amennyiben nincs hatással a normális életed rendjére és rendszerességére, a lelki életedre vagy a kötelességed végzésére, akkor rendben van. Például, mivel a férjed (vagy a feleséged) elfoglalt a kötelessége végzésével, rég nem találkoztatok, és nincs időtök beszélgetni. Egy nap hirtelen meglátsz egy nővért, amint a férjével beszélget, és egy hangulat támad a szívedben s erre gondolsz: „Látod, ő a férjével együtt tudja végezni a kötelességét. Olyan boldogok és vidámak. Az én férjem miért olyan érzéketlen? Miért nem kérdezi meg tőlem, hogy hogy vagyok mostanában, hogy jól vagyok-e? Miért nem foglalkozik velem? Miért nem dédelget és szeret engem?” Ezt a hangulatot éled át, majd kisvártatva ezt gondolod: „Ó, nem jó durcásnak lenni.” Tudod, hogy nem jó így érezni, de mégis egy kicsit mérges vagy és vitatkozol magaddal, mondván: „Nem fogok vele foglalkozni, egyszerűen megvárom, hogy ő kezdeményezze, hogy odafigyel rám. Ha nem teszi, akkor mérges leszek rá. Annyi éve házasok vagyunk és annyi ideje nem találkoztunk, mégsem mondja, hogy hiányzom neki. Vajon hiányzom neki vagy sem? Nem foglalkozik velem, úgyhogy én sem fogok foglalkozni vele!” Vitatkozol magaddal és ebben a hangulatban élsz. Csak egy pillanatnyi harag tör fel és hangulat támad. Amennyiben tudsz normálisan aludni és enni, olvasni Isten szavait, összejövetelekre járni, normálisan tudod végezni a kötelességed és normálisan kijössz a testvéreiddel, nem kell aggódnod az ilyen hangulatok miatt, és a szívedben azt gondolsz, amit csak akarsz. Bármit is gondolsz: amíg a józan eszed normális és normálisan végzed a kötelességed, addig rendben van. Nem kell erőszakkal elnyomnod, sem erőltetve imádkoznod Istenhez és arra kérned Őt, hogy fegyelmezzen vagy fenyítsen meg, sem úgy érezned, mintha bűnös lennél. Nem kell bolhából elefántot csinálni, ugyanis ez a hangulat hamarosan elmúlik majd. Ha valóban ennyire hiányzik a férjed, akkor felhívhatod és megkérdezheted, hogy van, megnyithatjátok a szíveteket egymásnak és beszélgethettek, és akkor vajon nem múlnak-e majd el ezek az átmeneti hangulatok és félreértések? Valójában nincs rá szükséged, hogy bármit is tegyen. Időnként csak egy pillanatnyi érzésed lesz és hallani akarod a hangját, vagy talán átmeneti magányt érzel, illetve egy rövid ideig elégedetlenkedsz vagy talán boldogtalannak érzed magad, és aztán felhívhatod őt, és hallhatod beszélni. Aztán látod, hogy jól van, hogy hőn szeret téged, épp, mint korábban, és hogy benne vagy a gondolataiban. Csak arról van szó, hogy leköti a munka, vagy mivel a férfiak tudnak némileg hanyagok lenni a finomabb részleteket illetően, elfoglalta őt a kötelessége és nem gondolja, hogy már annyi idő eltelt, ezért nem keresett téged. Hát nem jó dolog az, hogy elfoglalt és normálisan végzi a kötelességét? Nem épp ezt akartad? Ha gonoszságot követne el, zavarásokat és félbeszakításokat okozva, és kitakarítanák őt, vajon nem aggódnál miatta? Most minden normális vele kapcsolatban, és minden épp olyan, mint korábban – hát nem nyugodt ettől az elméd? Mit akarsz még? Hát nem így van ez? (De igen.) Ha így felhívod és pár szót mondotok egymásnak, az enyhíti a magányt a szívben és a vágyakozó érzéseket – épp, ahogy a nem hívők mondják –, és vajon ezzel nem oldódik meg ez a probléma? Van bármilyen nehézség? Ha felhívod a férjed és törődést mutattok egymás iránt – mondd meg Nekem, elítéli Isten az ilyesmit? (Nem.) Törvényesen férj és feleség vagytok, és az, ha felhívod, beszélgettek és bevalljátok, hogy vágyakoztok egymás iránt, mind teljesen helyénvaló, normális emberi érzés és olyasmi, amit az emberi mivolt körén belül tenned kell. Mi több, ez benne van abban, ahogyan Isten az emberiség számára elrendelte a házasságot – kísérni egymást, vigasztalni egymást és támogatni egymást. Ha ő nem teljesíti ezeket a feladatokat, nem segíthetsz neki egyszerűen, hogy teljesítse őket? Ez nagyon egyszerű dolog, amelyet nagyon egyszerű kezelni. Vajon nem oldódik meg ez a probléma azzal, ha így gyakorolsz? Vajon szükséges az, hogy mindenféle hangulatok törjenek fel a szívedben? Nem, nem az. Ezt egyszerű a gyakorlatba ültetni.

Térjünk vissza az imént feltett kérdésemhez: „Hogyan kellene az embereknek elengedniük a házassággal kapcsolatos különféle ábrándjaikat?” Mindannyian mondtatok néhány elképzelést válaszul a kérdésre. Ha az emberek el akarják engedni a házassággal kapcsolatos különféle ábrándjaikat, akkor először lennie kell hitüknek, és alá kell vetniük magukat Isten intézkedéseinek és elrendelésének. Semmilyen szubjektív vagy irreális ábrándodnak nem szabad lennie a házasságról, arról, hogy ki a társad, illetve, hogy milyen ember a társad. Az Istennek való alávetettség hozzáállásával kell rendelkezned, alá kell vetned magad Isten intézkedéseinek és elrendelésének, és bíznod kell benne, hogy Isten a számodra legmegfelelőbb embert készíti elő neked. Vajon nem szükséges az alávetett hozzáállás? (De igen.) Másodsorban el kell engedned a társadalom elvetemült irányzatai által beléd ültetett kritériumokat a partnerválasztást illetően, majd ki kell alakítanod a helyes partnerválasztási kritériumokat. Vagyis, az a legkevesebb, hogy a társad olyan ember legyen, aki hozzád hasonlóan hisz Istenben, és aki veled azonos úton jár – általános szempontból ennyi. A társadnak továbbá képesnek kell lennie a férfi, illetve a nő feladatait teljesíteni a házasságban; képesnek kell lennie teljesíteni egy társ feladatait. Hogyan tudod megítélni ezt a szempontot? Meg kell nézned az illető emberi mivoltának minőségét, azt, hogy van-e felelősségérzete és hogy van-e lelkiismerete. És hogyan ítéled meg, hogy valakinek van-e lelkiismerete és emberi mivolta? Ha nem vagy kapcsolatban vele, akkor nem áll módodban megismerni az emberi mivolta milyenségét, és még ha kapcsolatban is vagy vele, ám az csak rövid ideig tart, akkor nem biztos, hogy képes leszel felfedezni, hogy milyen. Akkor hát hogyan ítéled meg, hogy valakinek van-e emberi mivolta? Megnézed, hogy felelősséget vállal-e a kötelességéért, Isten megbízatásáért, valamint Isten házának munkájáért, és megnézed, hogy képes-e védelmezni Isten házának érdekeit és hogy hű-e a kötelességéhez – ez a legjobb módja annak, hogy valaki emberi mivoltának minőségét megítéljük. Tegyük fel, hogy az illetőnek igen egyenes a jelleme, és amikor az Isten háza által rábízott munkáról van szó, az illető rendkívül elhivatott, felelősségteljes, komoly és buzgó, nagyon aprólékos, egyáltalán nem gondatlan és nemtörődöm, valamint törekszik az igazságra, és figyelmesen és lelkiismeretesen odafigyel mindenre, amit Isten mond. Amint világos számára és megérti, azonnal gyakorlatba ülteti azt. Bár lehet, hogy egy ilyen embernek nincs nagy képessége, de legalább olyasvalaki, aki nem felületes a kötelességét és a gyülekezet munkáját illetően, és aki komolyan felelősséget tud vállalni. Ha a kötelessége irányában lelkiismeretes és felelősségteljes, akkor bizonyára teljes szívből éli majd az életét veled, és a végsőkig felelősséget vállal érted – egy ilyen ember jelleme kiállja a próbákat. Még amikor megbetegszel, megöregedsz, elcsúnyulsz, illetve hibáid és hiányosságaid vannak is, ez az ember mindig helyesen fog bánni veled és elvisel, és mindig minden tőle telhetőt megtesz majd, hogy védelmezzen téged és a családodat, valamint óvjon téged, stabil életet biztosítson számodra, hogy nyugalomban élhess. Egy férfi vagy egy nő számára ez a legboldogabb dolog a házaséletben. Az illető nem feltétlenül lesz képes jómódú, fényűző vagy romantikus életet adni neked, és nem feltétlenül tud majd bármi különbet nyújtani neked a ragaszkodás vagy bármely más szempont tekintetében, de legalább megnyugvást, és azt biztosítja számodra, hogy az életed rendezett lesz vele, és nem lesz veszély, illetve a nyugtalanság érzése. Amikor ránézel az illetőre, láthatod, hogy 20-30 év múlva, sőt akár idős korában milyen lesz az élete. A társválasztáskor efféle ember kell legyen a mércéd. A társválasztásnak ez a mércéje persze egy kicsit magas, és a modern emberiség körében nem könnyű ilyen embert találni, ugye? Annak megítéléséhez, hogy valakinek milyen a jelleme, illetve, hogy képes lesz-e teljesíteni a feladatait a házasságban, meg kell nézned a kötelességéhez való hozzáállását – ez egy szempont. Egy másik megvizsgálandó szempont az, hogy Istent félő szíve van-e. Ha igen, akkor az a legkevesebb, hogy semmi embertelen, illetve erkölcstelen vagy etikátlan dolgot nem fog tenni, és így biztosan jól fog bánni veled. Ha nincs Istent félő szíve, és pimasz, akaratos, vagy az emberi mivolta ádáz, csalárd és arrogáns; ha a szívében nincs ott Isten és felsőbbrendűnek tartja magát másoknál; ha hanyagul, a saját akarata szerint kezeli a munkát, a kötelességeket, sőt még Isten megbízatását és Isten házának bármely fontos ügyét is, önkényesen cselekszik, sosem óvatos, nem keresi az alapelveket, és különösképp, amikor a felajánlásokkal foglalkozik, vakmerően elviszi és eltulajdonítja azokat, semmitől sem félve – nos, ilyen embert semmiképp sem kereshetsz. Istent félő szív nélkül az illető bármire képes. Egy ilyen férfi most talán még mézesmázos szavakat mond és a halhatatlan szerelmét ígéri neked, ám ha eljön a nap, amikor nem boldog, amikor nem tudod kielégíteni az igényeit és nem vagy többé a kedvese, akkor azt mondja majd, hogy nem szeret, többé semmit sem érez irántad, és egyszerűen fogja magát, és elhagy téged, amikor csak akar. Még ha egyelőre nem is váltatok el, ő akkor is megy, és keres valaki mást – ez mind lehetséges. Bármikor, bárhol elhagyhat téged, és bármire képes. Az ilyen férfiak nagyon veszélyesek, és nem érdemes rájuk bíznod az egész életedet. Ha ilyen férfit találsz szeretődül, a kedvesedül, a választott társadul, akkor bajban leszel. Még ha magas, gazdag és jóképű, hihetetlenül tehetséges, és gondoskodik is rólad és figyelmes is veled szemben, és felületesen szólva különösképp megállja a helyét akár a barátod, akár a férjed, ám nincs Istent félő szíve, akkor ez az ember nem lehet a választott társad. Ha belehabarodsz és randizni kezdesz vele, majd összeházasodtok, akkor egész életedben egy rémálom és egy csapás lesz számodra. Azt mondod: „Nem félek, én az igazságra törekszem.” Egy ördög karjaiba estél, és ő gyűlöli Istent, dacol Istennel és mindenféle módot bevet, hogy megzavarja a hitedet Istenben – vajon képes vagy felülkerekedni ezen? A kicsike érettséged és hited képtelen állni a kínzását, és néhány nap elteltével olyannyira gyötrődsz, hogy irgalomért könyörögsz, és képtelen vagy továbbra is hinni Istenben. Elveszíted a bizalmadat, az elméd pedig megtelik ezzel a huzavonával. Olyan, mintha egy húsdarálóba dobtak, majd darabokra szaggattak volna, emberi hasonlatosság nélkül, teljességgel elmerülsz benne, amíg végül ugyanarra a sorsra leszel kárhoztatva, mint az az ördög, akihez hozzámentél, és annyi lesz az életednek.

Az imént két olyan kritériumról beszélgettünk, amelyek annak megítélésére vonatkoznak, hogy valaki képes-e teljesíteni a feladatait a házasságban. Emlékeztek, melyek ezek? (Igen.) Ez a két kritérium az emberek emberi mivoltának minőségére utal. Az egyik kritérium az, hogy megnézzük, hogy az illető lelkiismeretesen és felelősségteljesen végzi-e a kötelességét, illetve, hogy képes-e védelmezni a gyülekezeti munkát és Isten házának érdekeit. Azzal, hogy csupán nézed őket, nem biztos, hogy világosan meg tudsz ítélni egyes embereket; lehet, hogy képesek végezni a kötelességüket és védelmezni a gyülekezeti munkát a státuszra való törekvés érdekében, vagy ha van státuszuk; de milyenek lesznek, ha többé nincs – ez olyasmi, amit még nem láttál tisztán. Ekkor nincs mód arra, hogy pontos ítéletet alkoss valakiről. Ám amikor azt látod, hogy az illető jelenetet rendez, átkozza és káromolja Istent, amikor elveszíti a státuszát, mondván, hogy Isten nem igazságos – ekkor tisztán fogod látni őt, és erre gondolsz majd: „Ennek a fickónak egyáltalán nincs Istent félő szíve. Szerencsére időben megmutatta az igazi arcát. Ha nem tette volna, házastársamul választottam volna őt.” Látod, a párválasztás másik kritériuma – hogy Istent félő szíve van-e az illetőnek – szintén kulcsfontosságú. Ha ennek a kritériumnak a segítségével ítéled meg és méred az embereket, az meg fog menteni a házasság rémálmától. Vajon fontos ez a két kritérium a párválasztáshoz? (Igen.) Érted őket? (Igen.) Látod, egyes nők nagyon szeretik a pénzt. Amikor randizni kezdenek egy férfivel, igen gyengédnek és értelmesnek tűnnek, a férfi pedig ezt gondolja: „Ez a nő imádnivaló! Olyan, mint egy kismadár, egész nap bújik hozzám, és ragasztóként tapad rám. Pontosan az a fajta nő, akiről egy férfi álmodik és aki után törekszik. A férfinek ilyen nőre van szüksége, olyasvalakire, aki szelíden beszél, aki függ a férfitől, és aki valóban azt érezteti a férfivel, hogy szükség van rá. Egy ilyen nővel, aki kötődik hozzám és mellettem van, olyan boldog lesz az élet!” Így hát összeházasodnak, ám aztán a férfi látja, hogy a nő hisz Istenben, de nem nagyon igyekszik az igazságra törekedni. Amikor csak a kötelessége végzését említi, a nő azt mondja, hogy nincs ideje, folyton kifogásokat keres és azt mondja, hogy fáradt, és nem hajlandó bármit is elszenvedni. Otthon nem főz és nem takarít, hanem csak állandóan tévét néz; amikor azt látja, hogy valaki egy designer táskát vett, vagy hogy valakinek a családja fényűző villában él és drága autót vásároltak, megjegyzi, hogy biztos milyen ügyes a férfi abban a családban; általában túlzóan költ, és amikor csak aranyműveshez, ékszerboltba vagy luxuscikkeket árusító boltba megy, folyton pénzt akar költeni és szép dolgokat vásárolni. Nem érted, és erre gondolsz: „Valaha olyan imádnivaló volt. Hogy válhatott ilyen asszonnyá?” Látod? Megváltozott, ugye? Amikor korábban randiztatok, képes volt a kötelességét végezni és szenvedni egy keveset, de ez mind csak a felszín volt. Most, hogy házasok vagytok, többé nem olyan. Látja, hogy képtelen vagy megfelelni az anyagi követelményeinek, és elkezd hibáztatni, mondván: „Miért nem mész pénzt keresni? Mi haszna Istenben hinni és a kötelességed végezni? Talán ételt tud tenni az asztalra az, ha hiszel Istenben? Gazdaggá tud tenni, ha hiszel Istenben?” Még afféle dolgokat is mond, amiket egy nem hívő mondana – vajon igazán hisz Istenben ez a nő? (Nem.) Soha nem akarja a kötelességét végezni, az Istenbe vetett hitet, az igazságra való törekvést vagy az üdvösség elérését célzó igyekezetet semmire sem tartja, amíg végül már rendkívül lázadó dolgokat is mond, és egyáltalán nincs Istent félő szíve. Szóval, mire gondol ez a nő állandóan? (Ételre, ruhára és szórakozásra.) Csak a pénzre és a fizikai örömökre gondol, ez minden. A világ pénzimádó lénye. Ha elveszed feleségül és akadályozza az Istenben való hitedet, és arra ösztönöz, hogy add fel a kötelességed és világi dolgokra törekedj, akkor mit teszel majd? Továbbra is az igazságra akarsz törekedni és el akarod érni az üdvösséget, ám ha őt követed, akkor képtelen leszel elérni az üdvösséget. Ha nem követed őt, akkor veszekedni fog veled és elválik tőled. És miután elválsz, egyedül élsz majd, társ nélkül – képes leszel felülkerekedni ezen? Ha sosem lett volna társad, akkor rendben lenne, de immár sok éve vagy a társaddal és megszoktad, hogy vele élsz. Hirtelen azon kapod magad, hogy elváltál és nincs többé társad – vajon úrrá tudsz lenni ezen? Nem könnyű úrrá lenni, nem igaz? Függetlenül attól, hogy a létszükségleteidről, az érzelmi szükségleteidről vagy a belső lelki világodról van szó, nem tudsz úrrá lenni ezen. Az életmódod másfélére változott a korábbiakhoz képest, a korábbi mintáid, ritmusod és életmódod pedig teljes káoszba süllyedtek. Miféle házasságod volt neked? Mit hozott neked ez a házasság? Boldogságot vagy katasztrófát? (Katasztrófát.) Katasztrófát hozott. Ezért ha nem tudod, hogyan ítéld meg az embereket, és úgy méred őket, hogy nem helyes alapelvekre és Isten szavaira alapozod azt, akkor minden tőled telhetőt meg kell tenned azért, hogy ne járj alkalmi randevúkra, illetve ne táplálj semmilyen elképzelést és ne legyenek terveid a randizást, a házasságot vagy a házasságkötést illetően. Ez azért van, mert manapság e világ elvetemült irányzatainak túl nagy a csábítása az emberek számára, és minden egyes ember sok és mindenféle kísértéssel szembesül az életben; senki sem képes úrrá lenni ezeken, és még ha az igazságra törekszel is, akkor is nehéznek fogod találni, hogy legyőzd ezeket. Ha az igazságra törekszel, és eléred az igazság megértését és elnyered az igazságot, akkor képes leszel úrrá lenni ezeken. Azonban mielőtt megérted és elnyered az igazságot, a kísértés mindig csábító lesz, és mindig veszélyt fog jelenteni számodra. Ráadásul van egy kritikus problémátok, mégpedig az, hogy nem tudjátok, hogyan ítéljétek meg az embereket, és képtelenek vagytok tisztán látni az emberek lényegét – ez a legkritikusabb probléma. Csak mit tudtok a megítélés módjáról? A férfiak csak abból tudnak ítélni, hogy a nő csinos-e, hogy járt-e főiskolára, hogy gazdag-e a családja, hogy szépen fel tud-e öltözni, hogy tudja-e, hogyan legyen romantikus, és hogy tud-e gyengéd lenni. Részletesebben, a férfiak azt tudják felismerni, hogy a nő jó feleség és jó anya lesz-e, hogy jól tudja-e majd tanítani a gyermekeiket a jövőben, és hogy tudja-e majd a háztartást vezetni. A férfiak legfeljebb ezeket tudják megítélni. És a nők mit tudnak megítélni a férfiakkal kapcsolatban? Meg tudják ítélni, hogy a férfi tudja-e, hogyan legyen romantikus, hogy ügyes-e, hogy megtölti-e a családi kasszát, hogy arra rendeltetett-e, hogy gazdag, illetve hogy szegény legyen, és hogy vannak-e trükkjei a világban való boldoguláshoz. Egy jobb szinten a nők meg tudják ítélni, hogy a férfi képes-e szenvedni, hogy jól tudja-e irányítani a családot, hogy a nő jól tud-e majd étkezni és öltözködni, ha vele van, milyen a férfi családi háttere, tehetős-e a családja, van-e házuk, autójuk és vállalkozásuk, hogy üzletelnek-e vagy földművesek, illetve munkások, milyenek a férfi családjának jelenlegi gazdasági körülményei, valamint, hogy a szülei tettek-e félre pénzt, hogy megházasodjon. A nők leginkább ezeket a dolgokat ismerik fel. Ami a potenciális udvarló emberi mivoltának lényegét, illetve azt illeti, hogy milyen döntést hoz az Istenbe vetett hit útjával kapcsolatban, vajon képesek vagytok tisztán látni ezeket a dolgokat? (Nem.) Hogy pontosabban fogalmazzunk, vajon képes ez az illető egy antikrisztus útját követni? Gonosz vajon? Az emberi minősége kiáramlásainak és kifejeződéseinek összefoglalásából ítélve olyasvalaki az illető, aki az igazságra törekszik, vagy olyasvalaki, aki idegenkedik az igazságtól? Képes vajon az igazságra való törekvés útját követni? Képes elérni az üdvösséget? És ha összeházasodsz vele, férj és feleségként vajon mindketten be tudtok majd lépni a királyságba? Nem láthatod tisztán ezeket a dolgokat, ugye? Egyesek megkérdezik: „Miért kell nekünk tisztán látni ezeket a dolgokat? Olyan sok házas ember van a világon. Ők sem látják tisztán ezeket a dolgokat, mégis élik az életüket, nem igaz?” Sokan nem látják tisztán a házasságot. Ha egy jó emberrel találkozol, aki tisztességesen él, és akivel nagy bosszúságok vagy hullámvölgyek nélkül eltöltheted az életedet, és akivel nem ér nagy szenvedés, akkor az jó életnek és jó házasságnak tekinthető. Egyesek azonban nem látnak tisztán másokat, és csak arra összpontosítanak, hogy hogy néz ki a másik, és milyen státusza van. Behízeleg nekik, és csak azután fedezik fel, hogy a társuk egy gonosz ember, egy ördög, és hogy egy ilyen emberrel eltöltött minden egyes nap egy évnek tűnik, miután összeházasodtak. A nők gyakran könnyeket hullatnak, míg a férfiakat igencsak becsapják és áldozattá válnak, ami pár év elteltével válást eredményez. Egyes házaspárok akkor válnak el, amikor a gyermekeik három-négy évesek vagy tinédzserek, másoknak pedig már unokáik is vannak, amikor rájönnek, hogy többé nem bírnak együtt élni, úgyhogy elválnak. Végül mit mondanak ezek az emberek? „A házasság egy sír” és a „házasság egy krematórium”. Nos, a nők vagy a férfiak hibája hozta vajon ezt az eredményt? Mindkettő hibázott, és egyik sem volt jó. Nem tudják, mi a házasság vagy a házasélet természete. A házasságnak az a természete, hogy felelősséget vállalnak egymásért, belépnek a valós életbe és támogatják egymást. Ez mindkét partner normális^[a] emberi mivoltán múlik, hogy boldogan és stabilan el tudjanak jutni az idős korig és mindvégig együtt maradjanak. És mi a házasélet természete? Az is mindkét partner normális^[b] emberi mivoltán múlik, és csak így élhetnek békében, nyugalomban és boldogan. Mindkét partnernek felelősséget kell vállalnia egymásért, és csak ekkor tudják végül kéz a kézben átélni az idős kort a végéig. Ez azonban nem a királyságba való belépés; nem könnyű egy házaspárnak együtt belépni a királyságba. Még ha nem is tudnak belépni a királyságba, ahhoz, hogy egy házaspár végül kéz a kézben éljen idős koráig, legalább az szükséges, hogy legyen lelkiismeretük és értelmük, a mércének megfelelő emberi mivolttal együtt. Hát nem így van ez? (Így van.) Annak eredményeképp, hogy így beszélgetünk, vajon több vagy kevesebb bizodalmatok lesz a házasságban, illetve meglesz-e a helyes hozzáállásotok és szemléletetek? (Ennek köszönhetően meglesz a helyes hozzáállásunk és szemléletünk.) Ha így beszélgetünk, annak semmi köze ahhoz, hogy több vagy kevesebb a bizodalmatok, ugye? Nem azért beszélek a házassággal kapcsolatos különféle ábrándok elengedéséről, hogy arra késztesselek, hogy lemondjatok a házasságról vagy elutasítsátok azt, hanem azért, hogy a helyes és racionális megközelítést válasszátok ebben az ügyben. Pontosabban azért, hogy Isten szavai szerint vegyétek fontolóra, közelítsétek meg és oldjátok meg ezt a kérdést. Nem arról van szó, hogy teljességgel felhagyjatok a házasságról való gondolkodással – a nem gondolkodás nem ugyanaz, mint az elengedés. A valódi elengedés azt jelenti, hogy az ember a helyes és pontos gondolatokkal és nézetekkel rendelkezik. Most, hogy így beszélgettünk, vajon nem engedtétek máris el a házassággal kapcsolatos különféle ábrándjaitok némelyikét? (De igen.) Jobban féltek most a házasságtól vagy jobban vágyakoztok rá? Valójában egyikről sincs szó. Sem félni tőle, sem vágyakozni rá nem szükséges annyira. Ha most egyedülálló vagy és azt mondod: „Az igazságra akarok törekedni és fel akarom áldozni magam Istenért. Egyelőre nem gondolkodom a házasságon és nem tervezek megházasodni, úgyhogy hagyom, hogy a házasság egy üres tér legyen a szívemben, hagyom, hogy egy üres lap legyen” – ez a nézet helyes vajon? (Nem. Isten azért közli velünk ezt az igazságot, mert fel kell szerelkeznünk vele, meg kell értenünk és gyakorlatba kell ültetnünk. Cselekednünk is aszerint kell, amit Isten mond, teljességgel Isten szavai szerint szemlélni az embereket és a dolgokat és azok szerint viselkedni és cselekedni, az igazságot tekintve mércénknek. Akár fontolgatjuk épp most a házasságot, akár nem, akkor is meg kell értenünk ezt az igazságot, és csak ekkor fogjuk elkerülni azt, hogy hibát kövessünk el.) Helyes ez a megértés? (Igen.)

Van most valaki, aki azt mondja: „Egyedülállóak vagyunk, és a nem hívők világa azt mondja, hogy nemes dolog egyedülállónak lenni. Nem mondhatjuk-e tehát, hogy az egyedülálló emberek szentek, a házas emberek pedig tisztátalanok Isten házában?” Van bárki, aki ilyesmiket mond? Van néhány házas ember, akinek folyton tévképzete van a házasságról való megértését illetően. Azt hiszik, hogy miután megházasodnak, a gondolataik nem olyan hamisítatlanok vagy egyszerűek vagy tiszták, mint korábban, hogy a házasságkötés után bonyolulttá válnak a gondolataik, és különösen, hogy a házas embereknek kapcsolatuk van az ellenkező nemmel, és többé nem szentek. És így – miután elfogadják Isten munkáját – elszántan így szólnak a társukhoz: „Elfogadtam Isten munkáját, és ettől a naptól fogva a szentségre kell törekednem. Többé nem hálhatok veled. Egyedül kell aludnod, nekem pedig egy másik szobában kell lefeküdnöm.” Ettől kezdve külön alszanak és a társuk egyedül alszik, de továbbra is együtt élnek. Mire törekednek az ilyen emberek? A test egyfajta szentségére törekednek. Vajon nem a házasság félreértelmezése ez? (De igen.) Könnyű eloszlatni ezt a félreértést? Egyes házas emberek úgy hiszik, többé nem szentek, miután kapcsolatuk volt az ellenkező nemmel. Ennek az a mögöttes jelentése, hogy ha nincs kapcsolatuk az ellenkező nemmel, ha otthagyják a házasságukat és elválnak, akkor szentté válnak. Ha valaki így válik szentté, akkor az nem azt jelentené, hogy az egyedülálló emberek még szentebbek? Ilyen eltorzult értelmezések mellett az emberek döntései és cselekedetei értetlenkedő és haragos érzéseket váltanak ki a társukból. Egyes nem hívő férjek vagy feleségek félreértik a hitet és idegenkedni kezdenek tőle, és olyanok is akadnak, akik akár káromlóan beszélnek Istenről. Mondjátok meg Nekem, vajon helyes az, amit ezek az emberek a „szentségre” törekedve tesznek? (Nem, nem az.) Miért nem? Mindenekelőtt gond van a gondolkodásukkal. Milyen gond? (Félreértik Isten szavait.) Először is: eltorzultak a házassággal kapcsolatos nézeteik; másodszor: eltorzult a megértésük a szentségről és a tisztátalanságról. Azt hiszik, hogy ha az embernek nincs kapcsolata az ellenkező nemmel, attól szent lesz. A tisztátalanság akkor micsoda? Mi a szentség? A szentség a romlott beállítottságoktól való mentességet jelenti vajon? Amikor valaki elnyeri az igazságot és megváltozik a beállítottsága, akkor többé nincsenek romlott beállítottságai. Vajon az olyan embernek, akinek még nem volt kapcsolata az ellenkező nemmel, nincsenek romlott beállítottságai? Vajon az emberek romlott beállítottságai csak akkor bukkannak fel, amikor kapcsolatot létesítenek az ellenkező nemmel? (Nem.) Ez a megértés nyilvánvalóan téves. Ha már házas vagy és kapcsolatod van az ellenkező nemmel, a romlott beállítottságaid semmit sem romlanak, hanem épp olyanok maradnak, amilyenek voltak. Ha nem vagy házas és még nem volt kapcsolatod az ellenkező neműekkel, akkor vannak romlott beállítottságaid? Sok van. Ezért akár férfiről, akár nőről van szó, azt, hogy az illetőnek vannak-e romlott beállítottságai, nem a családi állapota alapján mérjük, és nem is az alapján, hogy házas-e vagy van-e kapcsolata az ellenkező neműekkel. Miért van ilyen tévképzete a házasságról azoknak, akik ily módon gondolkodnak és cselekednek? Miért viselkednek így? Vajon nem megoldandó probléma ez? (De az.) Meg tudjátok oldani? Valakinek csak kapcsolatba kell kerülnie az ellenkező neműekkel, majd viszonyának kell lennie velük, és máris tisztátalan és velejéig romlott – így van? (Nem.) Ha így lenne, akkor Isten elrendelése férfi és nő egyesüléséről tévedés lenne. Hogyan tudjuk tehát megoldani ezt a problémát? Mi ennek a problémának a forrása? Ezt a problémát a forrásának boncolgatásával és megértésével lehet megoldani. Nem ez a ti véleményetek is? Akár házas, akár egyedülálló – vajon nem mindenki így vélekedik a házasságról? (De igen.) Tudom, hogy nem tudjátok kikerülni ezt a problémát. Mi tehát a forrása ennek a nézetnek? (Az emberek számára nem világos, hogy mi a szentség és mi a tisztátalanság.) És mi a forrása annak, hogy ez emberek nem tudják, mi a szentség és mi a tisztátalanság? (Az emberek nem képesek tisztán felfogni Isten szavait, illetve megérteni az igazságot.) Isten szavainak mely aspektusát nem képesek tisztán felfogni? (A házasság olyasmi, amit az embereknek normális esetben meg kell tapasztalniuk az életükben, és Isten is rendeli azt el, az emberek mégis azzal hozzák összefüggésbe a házasságkötést és az ellenkező nemmel való kapcsolatot, hogy szentek-e vagy sem. Holott a valódi szentség azt jelenti, hogy valakinek nincsenek romlott beállítottságai, és semmi köze ahhoz, hogy az illető házas-e vagy sem. Vegyük például az apácákat a katolikus egyházban. Ha nem fogadják el Isten utolsó napokbeli munkáját és nem értik az igazságot, akkor, bár az egész életüket egyedülállóként töltik, akkor sem mondható el róluk, hogy szentek, mivel nem szűntek meg a romlott beállítottságaik.) Ez világosan megmagyarázza a kérdést? A szentség és a tisztátalanság közötti különbség vajon abban áll, hogy valaki házas-e vagy sem? (Nem.) Nem, nem abban, és ez lényegi bizonyítékokkal igazolható. Például az értelmi fogyatékosok, a kretének, az elmebetegek, a katolikus apácák, a buddhista szerzetesnők és szerzetesek egyike sem házas, de szent vajon? (Nem.) Az értelmi fogyatékosoknak, az idiótáknak és az elmebetegeknek nincs normális eszük; nem tudnak megházasodni, közülük egyetlen férfi sem talál feleséget, és közülük egyetlen nő sem talál férjet – és nem szentek. A katolikus apácák, a buddhista szerzetesnők és szerzetesek más egyéb különleges csoportokkal együtt nem házasodnak meg, mégsem szentek. Mit jelent az, hogy „nem szentek”? Úgy értem, tisztátalanok. Mit jelent az, hogy „tisztátalanok”? (Vannak romlott beállítottságaik.) Helyes. Azt jelenti, hogy vannak romlott beállítottságaik. Mindezeknek az egyedülálló embereknek vannak romlott beállítottságai, és egyikük sem szent. Nos, mi a helyzet a házas emberekkel? Van-e bármilyen lényegi különbség a házasok és ezek között a nem házasok között? (Nincs.) Lényegüket tekintve nincs különbség közöttük. Mit értek az alatt, hogy azt mondom, nincs különbség közöttük? (A Sátán mindegyiküket megrontotta és mindegyiküknek vannak romlott beállítottságai.) Így van, a Sátán mindegyiküket megrontotta és mindegyiküknek vannak romlott beállítottságai. Nem képesek alávetni magukat Istennek, illetve az igazságnak, és nem képesek azon az úton járni, hogy féljék Istent és kerüljék a rosszat. Isten nem dicséri őket, nem üdvözülnek és mind tisztátalanok. Az tehát, hogy valaki szent vagy tisztátalan-e, nem mérhető azzal, hogy házas-e vagy sem. Akkor az embereknek miért van ez a tévképzetük a házasságról, és miért hiszik azt, hogy azok, akik megházasodnak, nem szentek, hogy tisztátalanok? Mi áll ennek a tévképzetnek a fókuszában? (Eltorzultak a házassággal kapcsolatos nézeteik.) Arról van szó, hogy a házasságról és a házaséletről alkotott nézeteik eltorzultak, vagy arról, hogy a valami másról alkotott nézeteik eltorzultak? Valaki meg tudja ezt világosan magyarázni? Ahogyan korábban mondtuk, végül minden házasság visszatér a való életbe. Ez a házasélet tehát annak a forrása, amit az emberek tisztátalannak vélnek? (Nem.) Nem ez a forrása annak, amit az emberek tisztátalannak vélnek. Annak a forrása, amit az emberek tisztátalannak vélnek a gondolataikban, valójában ez elméjükben és a szívük legmélyén ismert számukra: a szexuális vágyuk az, és ez az, amiben a tévképzet rejlik. Egy ember szentként vagy tisztátalanként való meghatározása az alapján, hogy házas-e vagy sem, egy félreértés és egy tévképzet, ennek forrása pedig az emberek megtévesztő és helytelen megértése a testük szexuális vágyát illetően. Miért mondom, hogy megtévesztő ez a megértés? Az emberek azt hiszik, hogy ha egyszer szexuális vágyat éreznek és megházasodnak, akkor kapcsolatuk van az ellenkező neműekkel, és hogy ha egyszer kapcsolatuk van az ellenkező neműekkel, akkor elkezdik az úgynevezett testi szexuális vágy életét élni, és akkor tisztátalanok. Hát nem ezt hiszik? (De igen.)

Nos, vitassuk meg, pontosan miféle dolog is a szexuális vágy. Ha helyesen fogjátok fel és pontos, helyes és objektív felfogásotok és megértésetek van róla, akkor meg fogjátok fejteni a tisztátalanság és a szentség e problémáját és tévképzetét. Nem így van? Amint az emberek megházasodnak, a szexuális vágyuk kielégül és kifejezésre juttatják a szexuális és fizikai vágyaikat, ezért így gondolják: „Mi házas emberek nem vagyunk szentek, mi tisztátalanok vagyunk. A fiatal, egyedülálló férfiak és nők a szentek.” Ez nyilvánvalóan eltorzult megértés, ami abból ered, hogy az emberek nem tudják pontosan, mi a szexuális vágy. Nézzük meg most a legelső emberi lényt: volt Ádámnak szexuális vágya? Az Isten által teremtett emberiség rendelkezik gondolattal, nyelvvel, érzékeléssel, valamint szabad akarattal és érzelmi szükségletekkel. Mit jelent az, hogy „érzelmi szükségletek”? Azt jelenti, hogy az embereknek szükségük van egy társra, aki társaságot nyújt nekik és támogatja őket, egy társra, akivel beszélhetnek, akivel törődhetnek, akiről gondoskodhatnak és akit dédelgethetnek – ezek érzelmi szükségletek. Egy másik szempont az, hogy az embereknek szexuális vágyuk is van. Mi alapján mondom ezt? Annak alapján, hogy miután Isten megteremtette Ádámot, Isten azt mondta, hogy Ádámnak társra van szüksége, egy társra csak a létszükségletei és az érzelmi szükségletei számára. Isten azonban egy másik szükségletről is beszélt. Mit mondott Isten? Mózes első könyve, 2. fejezet, 24. vers: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté.” E szavak jelentése igen világos; nem kell oly nyersen fogalmaznunk. Értitek ezeket a szavakat, ugye? Amikor Isten megteremtette Ádámot, az emberiség ősét, Ádámnak nyilvánvalóan volt ilyen szükséglete. Természetesen ez egy objektív értelmezés. Még fontosabb, hogy amikor Isten megteremtette őt, Ádámnak volt ez az érzékszerve és megvoltak ezek a fiziológiai állapotai és jellemzői – ez volt a tényleges helyzete Ádámnak, az emberiség Isten által teremtett első ősének, aki az első testből való emberi lény volt. Birtokában volt a nyelvnek, hallott, látott, ízlelt és voltak érzékszervei, érzelmi szükségletei, szexuális vágya, fiziológiai szükségletei, és persze volt szabad akarata, ahogyan az imént mondtuk. Ezek a dolgok alkotnak együttesen egy emberi lényt, akit Isten teremtett. Nem ez a tényleges helyzet? (De igen.) Ez a férfiak testfelépítése. Mi a helyzet a nőkkel? Isten a férfiakétól eltérő testfelépítést teremtett a nők számára, és persze a férfiakéval azonos szexuális vágyat teremtett nekik. Mi alapján mondom ezt? Mózes 1. könyvének 3. fejezetében így szól a 16. vers: Isten azt mondta: „Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked.” Honnan jönnek az itt említett gyermekek? Tegyük fel, hogy van egy nő, akiben nincs meg ez a fiziológiai szükséglet, vagyis pontosabban nincsenek meg benne a női szexuális vágy igényei – teherbe tudna esni vajon? Nem, és ez igen világos. Most tehát, ha megnézzük ezt az Istentől származó két sort, az Isten által teremtett férfiak és nők eltérő testfelépítéssel rendelkeznek, ugyanakkor mindkettőben megvan a szexuális vágy közös fiziológiai jellemzője. Ezt Istennek ezek a tettei, valamint az emberi lényeknek adott utasítások sorai között rejlő üzenet bizonyítja. Az Isten által teremtett emberi lényeknek van testfelépítése, és a testfelépítésükhöz tartozó szükségletekkel is rendelkeznek. Hogyan kellene tehát most erre a kérdésre tekintenünk? Ez a szexuális vágynak nevezett dolog a hústest része, mint egy emberi szerv. Például reggel hatkor megreggelizel, és délre többé-kevésbé az összes ételt megemészted, a gyomrod pedig üres. A gyomor továbbítja ezt az információt az agynak, az agy pedig ezt mondja neked: „Üres a gyomrod; ideje enni.” Mi ez az érzés a gyomorban? Kicsit üresnek és kényelmetlennek érzed, és enni akarsz valamit. És hogyan keletkezik ez az érzés, hogy enni akarsz valamit? A teljes idegrendszered és a szerveid működésének és metabolizmusának eredménye – ilyen egyszerű. A szexuális vágy bármely más szervvel azonos természetű; minden egyes szerv az idegrendszerhez kapcsolódik, amely parancsokat küld a különböző szerveidnek. Az orrod például szagokat érez, és amikor büdös szagot érez, ez a szag belép az idegrendszeredbe, az idegrendszered pedig ezt mondja az agyadnak: „Ez a szag büdös, nem egy kellemes illat.” Továbbítja neked ezt az információt, te pedig aztán azonnal eltakarod az orrodat vagy legyezel a kezeddel az orrod előtt – ez a mozgássor zajlik le. Látod, ezt a mozgás- és cselekvéssort, valamint ezt a fajta érzést és tudatosságot mind bizonyos szervek és az idegrendszer irányítja a testedben. Például hallasz egy hihetetlenül hangos, fülsértő hangot, majd miután ez az információ eljutott a füleidhez, felháborodsz vagy taszítónak érzed, és eltakarod a füleidet. A füleid valójában mindössze egy hangot, egy darabnyi információt fogadtak, az agy azonban különbséget tesz, hogy ez a hang jótékony-e számodra vagy sem. Ha nincs jelentős hatása rád, akkor csak hallod és felismered, majd anélkül elmúlik, hogy különösebb figyelmet fordítanál rá; ha negatív hatással van a szívedre vagy a testedre, akkor azt az agyad felismeri, majd azt mondja neked, hogy takard el a füleidet vagy tárd szélesre a szádat – efféle cselekvés- és gondolatsorok következnek. Az emberi szexuális vágy pontosan ugyanilyen – a megfelelő szervekkel, amelyek a megfelelő idegek irányítása alatt különféle ítéletekkel és értelmezésekkel rendelkeznek. Az emberi szexuális vágy épp ennyire egyszerű dolog, mint ez. Ez a dolog az emberi test bármely más szervével azonos szinten van és egyenértékű vele, de megvan a maga sajátossága, és ez az, amiért az embereknek mindig különféle eltérő elképzelései, nézetei és gondolatai lesznek róla. Nos, azzal, hogy így beszélgetünk, nem kellene már meglennie a helyes megértéseteknek? (De igen.) Az emberi szexuális vágyban nincs semmi misztikus; Isten teremtette, és azóta létezik, amióta csak emberek léteznek. Mivel Isten rendelte el és Isten alkotta, nem válhat negatív vagy tisztátalan dologgá csak azért, mert az embereknek mindenféle félreértésük és elképzelésük van róla. Ugyanolyan, mint minden más emberi érzékszerv; az emberi testben létezik, és ha egy Isten által elrendezett és elrendelt megfelelő házasságon belül létezik, akkor az észszerű dolog. Ha azonban az emberek élvezkednek benne vagy visszaélnek vele, akkor negatív dologgá válik. Persze önmagában a szexuális vágy nem negatív, hanem az emberek, akik élnek vele, illetve azok a gondolatok negatívak. Például a szerelmi háromszögek, a promiszkuitás, a vérfertőzés, valamint a nemi erőszak, a szexuális zaklatás és a többi – ezek a szexuális vágyhoz kapcsolódó dolgok negatívvá válnak, és semmi közük az emberi test eredeti szexuális vágyához. A test szexuális vágya ugyanaz, mint egy fizikai szerv: Isten alkotta. Az emberiség elvetemültsége és romlottsága miatt azonban a szexuális vágyhoz kapcsolódó mindenféle elvetemült dolog megjelenik, és ennek aztán semmi köze a helyénvaló és normális szexuális vágyhoz – ez két különböző természetű dolog. Vajon nem így van? (De igen.) A szerelmi háromszögek, a házasságon kívüli viszonyok, valamint a vérfertőzés és a szexuális zaklatás – ezek mind a romlott emberiség körében jelentkező, szexuális vágyhoz kapcsolódó elvetemült dolgok. Ezeknek a dolgoknak semmi közük a helyénvaló szexuális vágyhoz és a házassághoz; ezek tisztátalanok, helytelenek és nem pozitív dolgok. Most már világosan látjátok ezt? (Igen.)

Azáltal, hogy így beszélgetünk, most már világosan fel tudjátok fogni a házas emberek eltorzult megértéseit és cselekedeteit, és meg tudjátok különböztetni, hogy melyik jó és melyik rossz? (Igen.) Amikor találkozol valakivel, aki új a hitben és ezt mondja: „Elfogadtuk Isten munkáját. Házaspárként tehát külön kell élnünk?” – mit fogsz szólni? (Azt fogjuk mondani, hogy nem.) Megkérdezheted tőle: „Miért kell külön élnetek? Összevesztetek? Az egyikőtök olyan hangosan horkol, hogy a másik nem tud aludni? Ha így van, akkor az a te bajod, és élhettek külön. Ha valami más az oka, akkor nem, nem szükséges.” Valaki más ezt mondja: „Nos, mi majd’ negyven éve együtt élünk házaspárként. Megöregedtünk, a gyermekeink mind felnőttek, szóval külön ágyban kellene aludnunk? Többé nem kellene együtt aludnunk, a gyermekeink ki fognak nevetni. Meg kell őriznünk a tisztességünket az idős korban.” Vajon tartható az, ha az ember ilyet mond? (Nem.) Nem, nem az. Meg akarják őrizni a tisztességüket idős korban; miféle dolog ez a tisztesség? Mit csináltak, amikor fiatalok voltak? Hát nem csak színlelnek? Vajon nem undorítóak az ilyen emberek? (De igen.) Amikor ilyen emberekkel találkozol, mondd ezt nekik: „Mi nem mondunk ilyesmiket az istenhitünkben, és Isten házának sincsenek efféle követelményei és szabályai. Ezt időben meg fogod tudni. Úgy élhetsz, ahogyan csak akarsz; a te dolgod, és semmi köze az Istenbe vetett hithez vagy az igazságra való törekvéshez, ahogyan az üdvösség eléréséhez sincs semmi köze. Nem kell ezekről a dolgokról kérdezősködnöd, és nem is kell semmit feláldoznod értük.” Hát nincs ezzel megoldva a kérdés? (De.) Az emberi szexuális vágy kérdése a házasságban ezzel megoldódott – legyőztük a legnagyobb nehézséget. Mindannyian tisztában vagytok ezzel azáltal, hogy így beszélgetünk? Továbbra is azt gondoljátok, hogy a szexuális vágy misztikus? (Nem.) Továbbra is úgy gondoljátok, hogy a szexuális vágy tisztátalan vagy piszkos? (Nem.) Ami a szexuális vágyat illeti, az nem tisztátalan és nem piszkos; helyénvaló dolog. Ha azonban az emberek játszanak vele, akkor nem helyénvaló többé, és teljesen más dolog lesz belőle. Mindenesetre, miután így beszélgettünk, vajon nem oszlottak el az emberek különféle valós és valószerűtlen ábándjai a házasságról? (De igen.) Miután beszélgettünk a házasság meghatározásairól és fogalmairól, alapvetően bizonyos mértékig elengedtétek a házasságot illető hibás és eltorzult törekvéseiteket, eszményeiteket és vágyaitokat az elmétekben. Azok, amelyek megmaradtak, azt kívánják majd, hogy fokozatosan ismerjétek fel őket magatokban, majd fokozatosan tapasztaljatok és tanuljatok a személyes gyakorlatotokon keresztül a való életben. A legfontosabb dolog természetesen az, hogy az emberek a helyes megértéssel és látásmóddal rendelkezzenek a házasságról magáról – ez nagyon fontos. Akár tervezel házasságkötést a jövőben, akár sem, a házassághoz való viszonyod és a vele kapcsolatos látásmódod befolyásolni fogja az igazságra való törekvésedet, és ezért kell részletekbe menően olvasnod Isten szavait a témában, és végül eljutnod a helyes látásmódhoz és megértéshez a házasságot illetően, aminek – az a minimum, hogy összhangban kell lennie az igazsággal. Miután befejeztük a beszélgetést erről a kérdésről, vajon nem bővül majd a tudásod? (De igen.) Többé nem leszel oly gyerekes és szűklátókörű, ugye? Amikor a jövőben beszélgetsz erről a kérdésről az emberekkel, azt fogják látni, hogy fiatalnak látszol, mégis érted a dolgot, és megkérdezik majd, hogy mióta vagy házas. Te pedig azt válaszolod, hogy még nem vagy házas. Erre ők megkérdezik: „Akkor hogy lehet, hogy ilyen felnőttes megértésed van a házasságról, mintha még a felnőttekénél is érettebb lenne a megértésed?” Te ezt válaszolod: „Értem az igazságot, és van alapja azoknak az igazságoknak, amelyeket értek. Ha nem hisztek nekem, hozom a Bibliámat, és megmutatom, mi volt a helyzet, amikor Isten megteremtette Ádámot, és látni fogod, hogy pontos-e, amit mondok, vagy sem.” Végül szívből meggyőzöd őket, és ez azért van, mert minden, amit mondasz, a tiszta megértésedből és felfogásodból fakad, amelyet nem hamisítanak emberi képzelődések és elképzelések, sem eltorzult emberi nézetek. Minden, amit mondasz, összhangban áll az igazsággal és Isten szavaival.

Most, hogy befejeztük a beszélgetést a házas emberek eltorzult felfogásainak és gyakorlatainak problémájáról, beszélgessünk arról a témáról, hogy „a házastársi boldogságra való törekvés nem a küldetésed”. Az, hogy az emberek elengedik a házassággal kapcsolatos különféle ábrándokat, csupán azt jelenti, hogy lesz valamennyi helyes értelmezésük és elgondolásuk, amelyek aránylag összhangban állnak az igazsággal a házasság fogalma és definíciója tekintetében, ugyanakkor azt nem jelenti, hogy teljességgel el tudják engedni a házasságot illető törekvéseiket, eszményeiket és vágyaikat. Ami azokat illeti, akik házasságra léptek – hogyan tartják fenn a házastársi boldogságukat? Elmondható, hogy sokan képtelenek helyesen közelíteni a házastársi boldogsághoz, illetve képtelenek helyesen megközelíteni a házastársi boldogság és az ember küldetése közötti viszonyt. Vajon nem egy probléma ez is? (De az.) A házas emberek mindig egy fő életeseménynek tekintik az házasságot, és nagy hangsúlyt fektetnek a házasságra. Ezért aztán életük összes boldogságát a házaséletükre és a társukra bízzák, úgy vélve, hogy a házastársi boldogságra való törekvés az egyetlen cél, amelyre törekedni kell ebben az életben. Ezért van az, hogy sokan nagy erőfeszítést tesznek, nagy árat fizetnek és nagy áldozatokat hoznak a házastársi boldogság kedvéért. Például valaki megházasodik, és sok mindent meg fog tenni, hogy vonzza a partnerét, valamint „frissen” tartsa a házasságukat és a szerelmüket. Van olyan nő, aki ezt mondja: „A férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út” – ezért az édesanyjától vagy az öregektől megtanul főzni, megtanulja, hogyan készítsen finom ételeket és süteményeket, mindenféle olyasmit készít, amit a férje szeret enni, és igyekszik ízletes és jóleső ételekkel ellátni őt. Amikor a férje éhes, az ő finom ételeire gondol, az otthonra gondol, majd őrá gondol, és aztán siet haza. Így aztán a nő nem sűrűn marad egyedül otthon, hanem a férje gyakran mellette van, és így aztán úgy érzi, hogy igen fontos megtanulni néhány ízletes étel készítését, hogy a gyomrán keresztül eljusson a férjéhez. Mivel ez a házastársi boldogság fenntartásának egy módja, és mivel ez az az ár, amelyet egy nőnek meg kell fizetnie, valamint a feladat, amelyet teljesítenie kell a házastársi boldogsága érdekében, szorgosan dolgozik azon, hogy ily módon fenntartsa a házasságát. Olyan nők is vannak, akik bizonytalanok a házasságukkal kapcsolatban, és gyakran különféle módszereket alkalmaznak, hogy örömöt szerezzenek a férjüknek, vonzzák és buzdítsák a férjüket. Az ilyen nő például gyakran megkérdezi a férjétől, hogy emlékszik-e, mikor volt az első randijuk, mikor találkoztak először, mikor van a házassági évfordulójuk és egyéb dátumok. Ha a férje emlékszik, akkor a nő úgy érzi, hogy szereti őt, hogy benne van a szívében. Ha nem emlékszik, akkor a nő zaklatott lesz és panaszkodik: „Még egy ilyen fontos dátumra sem vagy képes emlékezni! Már nem szeretsz engem?” Látod, mind a férfiak, mind a nők világi módszereket használnak a partnerük ösztönzésére, a társuk vonzására, figyelmének felkeltésére, valamint a házastársi boldogságuk fenntartására tett folyamatos próbálkozásuk során, és mindannyian értelmetlen és gyerekes dolgokat tesznek. Olyan nők is vannak, akik bármilyen árat megfizetnek, hogy a saját egészségükre ártalmas dolgokat tegyenek. Például néhány harminc év feletti nő, látván, hogy a bőre már nem olyan szép és világos, és az arca már nem olyan ragyogó és gyönyörű, arcfelvarrásra vagy hialuronsavas injekciózásra megy. Olyan nők is vannak, akik a szebb külső érdekében dupla szemhéjműtétet végeztetnek és tetováltatják a szemöldöküket, gyakran különlegesen szép és szexi módon öltözködnek, hogy vonzzák a férjüket, és még azokat a romantikus dolgokat is megtanulják csinálni, amelyeket mások végeznek a saját házastársi boldogságuk érdekében. Egy különleges napon például egy ilyen nő pazar vacsorát tálalhat gyertyákkal és vörösborral. Aztán leoltja a lámpákat, majd, amikor a férje hazaér, azt mondja neki, hogy csukja be a szemét, és megkérdezi: „Milyen nap van ma?” A férje sokáig próbál találgatni, de nem jön rá, hogy milyen nap van. A nő meggyújtja a gyertyákat, és amikor a férje kinyitja a szemét és látja, kiderül, hogy ez a saját születésnapja. Így szól: „Ó, de csodálatos! Annyira szeretlek! Még a saját születésnapomra sem emlékeztem. Te megemlékeztél a születésnapomról, annyira imádnivaló vagy!” A nő ekkor boldog és örül. Mindössze ez a pár szó a férjétől elégedetté és nyugodttá teszi. A férfiak és a nők egyaránt törik a fejüket, hogy miként tarthatják fenn a házastársi boldogságukat. A feleség nagy változásokat eszközöl és áldozatokat hoz, sok időt és erőfeszítést ráfordítva, és a férj is ugyanezt teszi, fáradhatatlanul szorgalmasan dolgozik és pénzt keres a világban, megtölti a pénztárcáját, egyre több pénzt hoz haza, egyre jobb életet biztosítva a felesége számára, hogy élvezze azt. A házastársi boldogsága fenntartása érdekében abból is tanulnia kell, amit mások tesznek, és rózsát, születésnapi ajándékokat, karácsonyi ajándékokat, Bálint-napon csokoládét vásárol és így tovább, töri a fejét, hogy kitalálja, hogyan próbálja boldoggá tenni a feleségét. Minden tőle telhetőt megtesz ezeknek az értelmetlen dolgoknak az érdekében. Aztán egy napon elveszíti a munkáját és nem meri elmondani a feleségének, attól való félelmében, hogy a nő elválik tőle vagy hogy a házasságuk nem lesz olyan boldog, mint egykor. Ezért továbbra is fenntartja a látszatot, hogy mindennap időben munkába megy és végez, miközben mindenhová elmegy állásra jelentkezni és munkát keresni. Mit tesz, amikor eljön a fizetés napja, és nem kap pénzt? Boldog-boldogtalantól kölcsönkér, hogy boldoggá tegye a feleségét, és ezt mondja: „Nézd, ebben a hónapban 2000 jüan prémiumot kaptam. Vegyél magadnak valami szépet.” A feleségének fogalma sincs, mi folyik valójában, és tényleg elmegy és vesz pár luxus terméket. A férfi elméjét aggodalom tölti el, úgy érzi, nincs hová fordulnia, és egyre nő a szorongása. Akár férfiről, akár nőről van szó, mind sok mindent megtesznek és sok időt és erőfeszítést fektetnek abba, hogy fenntartsák a házastársi boldogságukat akár odáig is elmenve, hogy a saját jobb belátásuk ellenére tegyenek dolgokat. Annak ellenére, hogy ilyen sok időt és energiát vesztegetnek el, az érintett embereknek még mindig fogalmuk sincs arról, hogy hogyan kell helyesen szembenézni ezekkel a dolgokkal, illetve kezelni őket, sőt törik a fejüket, hogy másoktól tanuljanak, tanulmányozzák őket és tanácsot kérjenek tőlük a házastársi boldogságuk fenntartása érdekében. Még olyanok is vannak, akik, miután hinni kezdtek Istenben, elfogadják az Isten házától kapott kötelességet és megbízatást, ám a házasságuk boldogságának és kielégítő voltának fenntartása érdekében messze elmaradnak, amikor a kötelességük végzéséről van szó. Eredetileg egy távoli helyre kellett volna menniük, hogy hirdessék az evangéliumot, és hetente egyszer vagy nagyon ritkán térjenek haza, vagy teljes időben elhagyhatnák az otthonukat és végezhetnék a kötelességüket a különféle képességeiknek és körülményeiknek megfelelően, ám attól tartanak, hogy a társuk neheztelni fog rájuk, hogy a házasságuk nem lesz boldog, vagy hogy teljesen elveszítik a házasságukat, és a házastársi boldogságuk fenntartása kedvéért sok, a kötelességük végzésével töltendő időről lemondanak. Különösképp amikor azt hallják, hogy a társuk panaszkodik vagy nemtetszésének ad hangot, illetve siránkozik, még elővigyázatosabbá válnak a házasságuk fenntartását illetően. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy kielégítsék a társukat, és szorgalmasan dolgoznak azon, hogy boldoggá tegyék a házasságukat, hogy ne bomoljon fel. Ennél persze még súlyosabb az, hogy egyesek visszautasítják Isten házának hívását és megtagadják a kötelességük végzését a házastársi boldogságuk fenntartása érdekében. Amikor el kellene menniük otthonról, hogy végezzék a kötelességüket – mivel nem bírják elviselni, hogy elváljanak a házastársuktól, vagy mert a házastársuk szülei ellenzik az Istenben való hitüket, és ellenükre van, hogy elhagyják a munkájukat és elmenjenek otthonról a kötelességüket végezni – kompromisszumokat kötnek és elhagyják a kötelességüket, helyette a házastársi boldogságuk és a házasságuk épségének fenntartását választva. A házastársi boldogságuk és a házasságuk épségének fenntartása, valamint annak érdekében, hogy megakadályozzák a házasságuk felbomlását és véget érését, csak a házaséletben fennálló feladataik és kötelezettségeik teljesítése mellett döntenek, és elhagyják a teremtett lény küldetését. Nem ismered fel, hogy a családban vagy a társadalomban betöltött szerepedtől függetlenül – legyen az a feleség, férj, gyermek, szülő, alkalmazott vagy bármi más – és attól függetlenül, hogy fontos-e a szereped a házaséletben, Isten előtt csak egyetlen identitásod van, az pedig a teremtett lényé. Isten előtt nincs második identitásod. Ezért amikor Isten háza felszólít, itt az ideje, hogy teljesítsd a küldetésed. Vagyis, teremtett lényként nem arról van szó, hogy csak akkor kell teljesítened a küldetésedet, amikor a házastársi boldogságod és a házasságod épsége fenntartásának feltétele teljesül, hanem arról, hogy feltéve, hogy teremtett lény vagy, az Isten által rád ruházott és rád bízott küldetést feltétel nélkül teljesítened kell. A körülményektől függetlenül mindig a te feladatod, hogy előtérbe helyezd az Isten által rád bízott küldetést, míg a házasság által rád osztott küldetés és feladatok másodlagosak. Mindig, minden feltételek és minden körülmények között az Isten által rád ruházott, teremtett lényként teljesítendő küldetés kell legyen számodra az elsődleges. Ezért nem számít, mennyire kívánod fenntartani a házasságod boldogságát, illetve, hogy milyen a családi állapotod, vagy hogy a társad mekkora árat fizet a házasságotokért – ezek egyike sem ok arra, hogy megtagadd az Isten által rád bízott küldetést. Vagyis nem számít, mennyire boldog a házasságod vagy mennyire maradandó az épsége, a teremtett lényi identitásod nem változik, és így az Isten által rád bízott küldetés az, amelyet mindenekelőtt köteles vagy teljesíteni, és ez nem feltételes. Amikor tehát Isten megbíz a küldetéseddel, amikor megkapod a teremtett lény kötelességét és küldetését, el kell engedned a boldog házasságra való törekvésedet, el kell hagynod abbéli törekvésedet, hogy fenntarts egy ép házasságot, az első számú prioritásoddá kell tenned Istent és az Isten háza által rád bízott küldetést, és nem szabad ostobán cselekedned. A házastársi boldogság fenntartása csak a házasság keretei között férjként vagy feleségként viselt felelősséged, nem pedig a teremtett lény felelőssége és küldetése a Teremtő színe előtt, ezért aztán nem szabad elhagynod a Teremtő által rád bízott küldetést azért, hogy fenntartsd a házastársi boldogságod, sem annyi ostoba, infantilis és gyerekes dolgot nem szabad tenned, amelyeknek semmi közük azokhoz a felelősségekhez, amelyek a férj, illetve a feleség mivoltával járnak. Mindössze annyit kell tenned, hogy feleségként vagy férjként eleget teszel a felelősségeidnek és a kötelezettségeidnek Isten szavaival és Isten követelményeivel – vagyis Isten legkorábbi utasításaival összhangban. Legalábbis teljesítsd a feleség, illetve a férj feladatait a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismerettel és értelemmel, és ez elegendő. Ami pedig azt illeti, hogy „a férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út”, vagy a romantikát, illetve mindenféle évfordulók, vagy a két ember világának állandó ünneplését, illetve a „kéz a kézben együtt megöregedni”, illetve „örökké úgy foglak szeretni, ahogyan most” törekvését, és más hasonló értelmetlen dolgokat illet – ezek nem egy normális férfi és nő feladatai. Persze, hogy pontosabbak legyünk, ezek nem egy olyan ember felelősségei és kötelezettségei a házasság keretei között, aki az igazságra törekszik. Ezek az életmódok és életcélok nem azok, amelyekkel egy igazságra törekvő embernek foglalkoznia kell, úgyhogy mindenekelőtt ezeket az infantilis, ostoba, gyerekes, felszínes, undorító és gusztustalan szólásokat, nézőpontokat és gyakorlatokat kell elengedned az elméd mélyéről. Ne engedd, hogy a házasságod elkorcsosuljon, és ne engedd, hogy a házastársi boldogságra való törekvésed megkösse a kezed, lábad, a gondolataid és a lépéseid, gyerekessé, ostobává, vulgárissá, sőt elvetemültté téve téged. Ezek a világi törekvések a boldog házasságra nem azok a kötelezettségek és feladatok, amelyeket egy normális eszű embernek teljesítenie kell, hanem ezek pusztán ebből az elvetemült világból és romlott emberiségből bontakoztak ki, és mindenki emberi mivoltára és gondolatára bomlasztó hatással vannak. Azt érik el, hogy az elméd leépüljön, kiforgatják az emberi mivoltodat, a gondolataid pedig elvetemültté, bonyolulttá, kaotikussá, sőt szélsőségessé válnak tőlük. Egyes nők például azt látják, hogy más férfiak romantikusak, rózsát adnak a feleségüknek a házassági évfordulójukon, vagy elviszik a feleségüket vásárolni, illetve megölelik őket és különleges ajándékokat adnak nekik, amikor azok haragosak vagy boldogtalanok, sőt, még meglepetést is szereznek, hogy megpróbálják boldoggá tenni őket, és így tovább. Amint magadévá teszed ezeket a szólásokat és gyakorlatokat, te is azt akarod majd, hogy a társad megtegye ezeket a dolgokat, efféle életet és efféle bánásmódot akarsz majd, és ezzel a józan eszed abnormálissá válik, ezek a szólások, eszmék és gyakorlatok pedig megzavarják és bomlasztják azt. Ha a társad nem vesz neked rózsát, nem próbál boldoggá tenni vagy semmi romantikusat nem tesz neked, akkor dühös, bosszús és elégedetlen vagy – mindenféle különböző dolgot érzel. Amikor az életedet ezek a dolgok töltik ki, akkor a nőként teljesítendő kötelezettségeid, valamint az Isten házában teremtett lényként teljesítendő kötelességed és feladataid mind zűrzavarba fulladnak. Az elégedetlenség állapotában fogsz élni, az elégedetlenség eme érzései és gondolatai pedig megzavarják a normális életedet és szokásaidat. A törekvéseid ezért hatással lesznek a normális emberi mivoltodhoz társuló logikus gondolkodásodra, a normális ítéletedre és persze a normális emberként teljesítendő feladataidra és kötelezettségeidre. Ha világi dolgokra és a házastársi boldogságra törekedsz, akkor kikerülhetetlenül „elvilágiasodsz”. Ha csak a házastársi boldogságra törekedsz, akkor biztosan mindig szükséged lesz arra, hogy a házastársad efféle dolgokat mondjon: „Szeretlek”. Ha pedig a házastársad soha nem mondta, hogy szeret, azt fogod gondolni: „Ó, az én házasságom olyan boldogtalan. A férjem egy érzéketlen tuskó, mint egy idióta. Legfeljebb egy kis pénzt hoz haza, tesz némi erőfeszítést és végez valamennyi kétkezi munkát. Amikor eljön az étkezés ideje, annyit mond, hogy »együnk«, amikor pedig a lefekvésé, annyit, hogy »ideje aludni, szép álmokat, jó éjt«, és ez minden. Miért nem tudja soha azt mondani, hogy szeret? Még ezt az egyetlen romantikus dolgot sem bírja mondani?” Vajon normális ember lehetsz-e, ha a szíved efféle dolgokkal van teli? Vajon nem folyton egy abnormális és érzelmi állapotban vagy? (De igen.) Egyesek nem ismerik fel a világnak ezeket az elvetemült irányzatait, nincs ellenállásuk, sem védekezőképességük. Egy efféle nő a házastársi boldogság jelének tekinti ezt a dolgot, a romantikus dolgok mondogatásának jelenségét, és törekedni akar rá, utánozni akarja, el akarja érni, amikor pedig nem tudja elérni, dühös lesz, és gyakran kérdezgeti a férjét: „Mondd meg nekem, szeretsz engem vagy sem?” Miután oly sokszor kérdezgeti, a férje dühbe jön és elvörösödve kifakad: „Szeretlek, bébi.” A nő pedig így szól: „Ó, mondd újra.” A férje annyira uralkodik magán, hogy az arca és a nyaka is kivörösödik, és elgondolkodva így szól: „Bébi, szeretlek.” Látod, ez a rendes ember kimondja ezt a gyomorforgató dolgot, de nem szívéből jön, és ezért kényelmetlenül érzi magát. Amikor a felesége hallja, amint ezt mondja, el van ragadtatva, és így szól: „Ez megteszi!” És mit mond a férje? „Most nézz magadra. Most boldog vagy? Csak a bajt keresed.” Mondd meg Nekem: amikor egy nő és egy férfi efféle házaséletet él, az boldogság? (Nem.) Boldog vagy, amikor azt hallod, hogy „szeretlek”? Megmagyarázza vajon ez a házastársi boldogságot? Egyszerű ez? (Nem.) Egy nő állandóan azt kérdezgeti a férjétől: „Figyelj, szerinted öregnek látszom?” A férje becsületes, úgyhogy őszintén megmondja, hogy egy kicsit igen, de ki ne látszana annak negyven felett. A nő így válaszol: „Ó, nem szeretsz engem? Miért nem mondod azt, hogy fiatalnak látszom? Nem tetszik neked, hogy öregszem? Keresni akarsz egy szeretőt?” A férje így szól: „Milyen kellemetlen! Nem mondhatok semmit őszintén neked. Mi a bajod? Egyszerűen őszinte voltam. Ki nem öregszik meg? Valamiféle szörny akarsz lenni?” Az efféle nők irracionálisak. Minek nevezzük azokat az embereket, akik efféle úgynevezett házastársi boldogságra törekszenek? Vulgárisan szólva, söpredéknek. És minek nevezhetjük őket, ha nem vagyunk vulgárisak? Elmebetegeknek. Hogy értem azt, hogy „elmebetegek”? Úgy értem, hogy a normális emberi mivolthoz tartozó gondolkodás híján vannak. Negyven-ötven éves korban közelednek az idős korhoz, és még mindig nem látják tisztán, hogy mi az élet, mi a házasság, és folyton értelmetlen és gyomorforgató dolgokat szeretnek csinálni. Azt hiszik, hogy ez a házastársi boldogság, hogy ez az ő szabadságuk és joguk, és hogy ebbe az irányba kell törekedniük, így kell élniük és így kell megközelíteniük a házasságot. Vajon nem arról van szó, hogy nem viselkednek helyénvalóan? (De igen.) Sokan vannak, akik nem cselekednek helyénvalóan? (Igen.) A nem hívők világában sokan vannak, de vajon Isten házában vannak-e? Sokan vannak? A romantika, az ajándékok, az ölelések, a meglepetések, az afféle szavak, hogy „szeretlek” és a többi mind annak a házastársi boldogságnak a jelei, amelyre törekednek, és ezek a házastársi boldogságra való törekvésük céljai. Ilyenek azok, akik nem hisznek Istenben, és óhatatlanul sokan vannak, akik igenis hisznek Istenben, és most ilyen törekvés köti le őket és ilyen nézeteik vannak. Sokan vannak tehát, akik tíz vagy még több éve hisznek Istenben, akik meghallgattak néhány prédikációt és megértettek néhány igazságot, ám akik a házastársi boldogságuk fenntartása, a házastársuk kísérése, valamint a házasságukkal és a házastársi boldogság céljával – amelyet illetően megfogadták, hogy törekedni fognak rá – kapcsolatban tett ígéreteik megtartása kedvéért sosem tettek eleget a felelősségeiknek és a kötelességeiknek a Teremtő előtt. Inkább nem fogják kitenni a lábukat otthonról, nem mennek el hazulról, bármennyire sűrűvé válik is Isten házának munkája, és nem fognak lemondani a házastársukról azért, hogy a kötelességüket végezzék, hanem inkább a házastársi boldogság hajszolását és fenntartását tekintik életcéljuknak, amelyért küzdenek és szüntelen erőfeszítéseket tesznek. Azzal, hogy efféle törekvésbe bocsátkoznak, vajon törekednek-e az igazságra? Egyértelműen nem. Mivel ugyanis az elméjükben, a szívük legmélyén, sőt még a tetteikben sem engedték el a házastársi boldogság hajszolását, sem pedig azt az eszmét, nézetet és életszemléletet, miszerint „a házastársi boldogságra való törekvés az ember küldetése az életben”, ezért teljességgel képtelenek elnyerni az igazságot. Ti még nem vagytok házasok és nem léptetek házasságra. Ha akkor is fenntartjátok ezt a nézetet, amikor majd házasságot köttök, akkor ti sem lesztek képesek elnyerni az igazságot. Ha egyszer elnyerted a házastársi boldogságot, akkor már nem tudod majd elnyerni az igazságot. Mivel a házastársi boldogságra való törekvést tekinted a küldetésednek az életben, óhatatlanul lemondasz arról a lehetőségről, hogy teljesítsd a küldetésedet a Teremtő előtt, és feladod azt. Ha feladod az abbéli lehetőséget és jogot, hogy teljesítsd a teremtett lény küldetését a Teremtő előtt, akkor feladod az igazságra való törekvést, és persze az üdvösség elérését is feladod – ez a te döntésed.

Nem azért beszélgetünk a házastársi boldogságra való törekvés elengedéséről, hogy lemondj a házasságról, mint formalitásról, nem is azért, hogy válásra ösztönözzünk, hanem inkább azért, hogy feladd a házastársi boldogságot illető törekvéseket. Mindenekelőtt azokat a nézeteket kell elengedned, amelyek a házastársi boldogságra való törekvésedben uralnak, majd pedig a házastársi boldogságra való törekvés gyakorlását kell elengedned, és az időd és az energiád nagy részét a teremtett lény kötelessége végzésének és az igazságra való törekvésnek kell szentelned. Ami a házasságot illeti – amíg az nem ütközik és nem áll ellentétben az igazságra való törekvéseddel, addig nem fognak változni azok a kötelezettségek, amelyeket teljesítened kell, az a küldetés, amelyet meg kell valósítanod, sem az a szerep, amelyet játszanod kell a házasság keretei között. Ezért, amikor arra kérlek, hogy engedd el a házastársi boldogságra való törekvést, az nem azt jelenti, hogy arra kérlek, hogy hagyd el a házasságot vagy válj el a formalitás miatt, hanem azt jelenti, hogy arra kérlek, teljesítsd a küldetésed teremtett lényként, valamint végezd megfelelően az általad végzendő kötelességet azzal a feltétellel együtt, hogy teljesíted a házasságban teljesítendő feladataidat. Természetesen, ha a házastársi boldogságra való törekvésed befolyásolja, akadályozza, sőt akár rombolja a teremtett lényi kötelességed végzését, akkor nemcsak a házastársi boldogságra való törekvésedet, hanem az egész házasságodat el kell hagynod. Mi a végső célja és értelme annak, hogy ezekről a kérdésekről beszélgetünk? Az, hogy a házastársi boldogság ne akadályozza a lépéseidet, ne kösse meg a kezed, ne vakítsa el a szemed, ne torzítsa el a látásodat, ne zavarja meg és ne foglalja le az elmédet; hogy a házastársi boldogságra való törekvés ne töltse ki az életutadat és az életedet, hogy helyesen közelíts a házasságban teljesítendő feladataidhoz és kötelezettségeidhez, és a helyes döntéseket hozd meg az általad teljesítendő feladatok és kötelezettségek vonatkozásában. Még jobb gyakorlási mód az, ha több időt és energiát szentelsz a kötelességednek, elvégzed a kötelességet, amelyet el kell végezned, és teljesíted az Isten által rád bízott küldetést. Soha nem szabad megfeledkezned arról, hogy teremtett lény vagy, hogy Isten az, aki eddig a pillanatig elvezetett az életen át, és Isten az, aki házasságot adott neked, aki családot adott neked, és Isten az, aki rád ruházta a házasság keretei között teljesítendő feladatokat, és nem te vagy az, aki a házasságot választotta, nem arról van szó, hogy egyszer csak varázsütésre megházasodtál, illetve, hogy a saját képességeidre és erődre hagyatkozva megőrizheted a házastársi boldogságodat. Most már világosan elmagyaráztam ezt? (Igen.) Érted, mit kell tenned? Most már világos számodra az út? (Igen.) Ha nincs ellentét és ellentmondás a házasságban teljesítendő feladataid és kötelezettségeid, valamint a teremtett lényi kötelességed és küldetésed között, akkor ilyen körülmények között teljesítened kell a házaság keretei között fennálló feladataidat, bárhogyan is kell teljesíteni őket, és jól kell teljesítened a feladataidat, vállalnod kell a felelősségeket, amelyeket vállalnod kell, és nem szabad megpróbálnod kibújni alóluk. Felelősséget kell vállalnod a társadért, és felelősséget kell vállalnod a társad életéért, az érzéseiért, és mindenért vele kapcsolatban. Ha azonban a házasság keretei között vállalt felelősségeid és kötelezettségeid ütköznek a teremtett lényi küldetéseddel és kötelességeddel, akkor nem a kötelességedet és a küldetésedet kell elengedned, hanem a házasság keretei között fennálló felelősségeidet. Isten ezt várja el tőled, ez Isten megbízatása a számodra és persze ez az, amit Isten minden férfitől és nőtől megkövetel. Csak akkor fogsz törekedni az igazságra és akkor fogod követni Istent, ha képes vagy erre. Ha nem vagy rá képes és nem tudsz így gyakorolni, akkor csupán névleges hívő vagy, nem követed igaz szívvel Istent, és nem vagy az, aki az igazságra törekszik. Most megvan a lehetőséged és a feltételeid, hogy elhagyd Kínát a kötelességed végzése érdekében, és egyesek ezt mondják: „Ha elmegyek Kínából, hogy a kötelességemet végezzem, akkor itthon kell hagynom a házastársamat. Soha többé nem látjuk egymást? Vajon nem külön kell élnünk? Nem lesz többé házasságunk?” Egyesek ezt gondolják: „Ó, hogy fog az én társam élni nélkülem? Hát nem fog szétesni a házasságunk, ha nem vagyok ott? Annyi lesz a házasságunknak? Mit fogok csinálni a jövőben?” Vajon a jövőről kellene gondolkodnod? Miről kellene leginkább gondolkodnod? Ha olyasvalaki akarsz lenni, aki az igazságra törekszik, akkor a leginkább azon kellene gondolkodnod, hogy hogyan engedd el azt, amit Isten kér, hogy elengedj, és hogyan valósítsd meg azt, amire Isten kér. Ha a jövőben, az elkövetkező napokban házasság és a melletted lévő társad nélkül kell lenned, attól még idős korodig élhetsz, és ugyanúgy jól élhetsz. Ha azonban lemondasz erről a lehetőségről, az egyenlő azzal, hogy elhagyod a kötelességed és a küldetést, amellyel Isten megbízott téged. Isten számára ekkor nem olyasvalaki lennél, aki az igazságra törekszik, aki igazán akarja Istent és aki törekszik az üdvösségre. Ha aktívan le akarsz mondani az üdvösség elérésének lehetőségéről és jogáról, valamint a küldetésedről, és ehelyett a házasságot választod, azt választod, hogy férj és feleség egységében maradsz, azt választod, hogy a házastársaddal leszel és neki teszel eleget, és azt választod, hogy megőrzöd a házasságod épségét, akkor a végén majd nyersz néhány dolgot, néhány dolgot pedig elveszítesz. Azt érted, hogy mit fogsz elveszíteni, igaz? Sem a házasság, sem a házastársi boldogság nem a mindened – az nem dönthet a sorsodról, nem dönthet a jövődről és még kevésbé dönthet a rendeltetési helyedről. Annak eldöntése tehát, hogy az embereknek mit kell választaniuk, hogy el kell-e engedniük a házastársi boldogságra való törekvést és végezniük a teremtett lény kötelességét vagy sem, az embereken múlik. Világosan beszélgettünk most már arról a témáról, hogy „a házastársi boldogságra való törekvés nem a küldetésed”? (Igen.) Van olyan kérdés, amelyet nehéznek találtok, és amelyet illetően – miután meghallgattátok a közlésemet – nem tudjátok, hogyan gyakoroljatok? (Nincs.) Miután meghallgattátok ezt a közlést, most már világosabban érzitek, hogy van egy pontos gyakorlási utatok, valamint egy helyes célotok, amelynek irányában gyakorolhattok? Tudjátok most már, hogy ezentúl hogyan kell gyakorolnotok? (Igen.) Akkor fejezzük itt be a beszélgetést. Viszlát!

2023. január 14.

Lábjegyzetek:

a. Az eredeti szöveg nem tartalmazza a „normális” szót.

b. Az eredeti szöveg nem tartalmazza a „normális” szót.