Csak, amikor levetetted romlott beállítottságodat, és elérted a normális emberi mivolt megélését, majd akkor tesznek téged tökéletessé. Bár nem fogsz tudni prófétálni, sem misztériumokról beszélni, az emberi képmást fogod megélni és felfedni. Isten megteremtette az embert, de azután a Sátán megrontotta őt, így az emberek „holtakká” váltak. Tehát, miután megváltoztál, nem leszel többé olyan, mint ezek a „holtak”. Isten igéi azok, amelyek lángra lobbantják az emberek lelkét, és újjászületésre késztetik, és amikor az emberek lelke újjászületik, akkor életre kelnek. Amikor „holtakról” beszélek, akkor lélek nélküli holttestekre gondolok, olyan emberekre, akik lelke meghalt bennük. Amikor az élet szikrája lángra lobban az emberek lelkében, akkor az emberek életre kelnek. A korábban említett szentek olyan emberekre utalnak, akik életre keltek, akik a Sátán befolyása alatt álltak, de legyőzték a Sátánt. Kína választott népe elszenvedte a nagy vörös sárkány kegyetlen és embertelen üldözését és ármánykodását, amely lelkileg tönkretette, és a legcsekélyebb életbátorság nélkül hagyta őket. Ezért a lelkük felébresztését a lényegükkel kell kezdeni, apránként kell felébreszteni a lelküket a lényegükben. Amikor egy napon életre kelnek, nem lesz több akadály, és minden gördülékenyen halad majd előre. Jelenleg ez továbbra is megvalósíthatatlan. Az emberek többsége úgy él, hogy rengeteg halálos áramlatot kelt; a halál burka öleli körbe őket, és annyi minden hiányzik belőlük. Egyes emberek szavai halált hordoznak, tetteik halált hordoznak, és szinte mindenben, amit az életmódjukkal előidéznek, ott a halál. Ha ma az emberek nyilvánosan bizonyságot tesznek Isten mellett, akkor kudarcot vallanak ebben a feladatban, mivel még nem keltek teljesen életre, és túl sok halott van köztetek. Ma egyesek azt kérdezik, hogy Isten miért nem mutat jeleket és csodákat azért, hogy gyorsan terjeszthesse munkáját a pogányok között. A holtak nem tehetnek bizonyságot Isten mellett; erre csak az élők képesek, de ma az emberek többsége „halott”; túl sokan élnek a halál leple alatt, a Sátán befolyása alatt, és képtelenek győzelmet aratni. Mivel ez így van, hogyan tudnának bizonyságot tenni Isten mellett? Hogyan tudnák terjeszteni az evangélium munkáját?

Mindazok, akik a sötétség hatása alatt élnek azok, akik a halál közepette élnek, azok, akiket a Sátán megszállt. Ha Isten nem menti meg, nem ítéli és fenyíti meg őket, az emberek nem tudnak menekülni a halál befolyásából; nem tudnak élőkké válni. Ezek a „holtak” nem tehetnek bizonyságot Isten mellett, és Isten sem használhatja őket; még kevésbé léphetnek be a királyságba. Isten az élők bizonyságtételét akarja, nem a holtakét, és azt kéri, hogy az élők munkálkodjanak Érte, nem pedig a holtak. „A holtak” azok, akik szembeszegülnek Istennel, és lázadnak ellene; ők azok, akik lélekben érzéketlenek, és nem értik Isten igéit; ők azok, akik nem ültetik gyakorlatba az igazságot, és a legcsekélyebb hűséget sem tanúsítják Isten iránt, és ők azok, akik a Sátán hatalma alatt élnek, és akiket a Sátán kihasznál. A holtak úgy nyilvánulnak meg, hogy szemben állnak az igazsággal, lázadnak Isten ellen, igénytelenek, hitványak, rosszindulatúak, kegyetlenek, csalárdok és alattomosak. Még ha Isten szavait eszik és isszák is, az ilyen emberek képtelenek megélni Isten szavait; bár élnek, mégsem többek ők két lábon járó, lélegző holttesteknél. A holtak teljességgel képtelenek eleget tenni Istennek, még kevésbé képesek teljes mértékben alávetni magukat Neki. Csak megtéveszteni, káromolni és elárulni tudják Őt, és mindaz, amit életmódjukkal előidéznek, a sátáni természetet tárja fel. Amennyiben az emberek élő lényekké akarnak válni, és bizonyságot akarnak tenni Isten mellett, továbbá azt szeretnék, hogy Isten elismerje őket, akkor el kell fogadniuk Isten üdvösségét; örömmel kell alávetniük magukat az Ő ítéletének és fenyítésének, és örömmel kell elfogadniuk, amikor Isten megmetszi őket. Csak így lesznek képesek gyakorlatba ültetni mindazokat az igazságokat, amelyeket Isten megkövetel, és csak így nyerhetik el Isten üdvösségét, és válhatnak valóban élő lényekké. Az élőket Isten megmentette; Isten megítélte és megfenyítette őket, hajlandóak elköteleződni, örömmel adják életüket Istenért, és szívesen szentelnék egész életüket Istennek. Csak akkor szégyenülhet meg a Sátán, ha az élők bizonyságot tesznek Isten mellett; csak az élők tudják terjeszteni Isten evangéliumi munkáját, csak az élők igazodnak Isten szándékaihoz, és csak az élők valóságos emberek. Az Isten által teremtett ember eredetileg élő volt, de a Sátán megrontása miatt az ember a halál közepette és a Sátán befolyása alatt él, és így az emberek lélektelen holtakká váltak, ellenségekké váltak, akik szembeszegülnek Istennel, a Sátán eszközeivé és a Sátán foglyaivá váltak. Az összes élő ember, akit Isten teremtett, holttá vált, így Isten elvesztette a bizonyságtételét, és elvesztette az általa teremtett emberiséget, az egyetlen dolgot, amely az Ő lélegzetével rendelkezik. Ha Isten vissza akarja szerezni bizonyságtételét, és vissza akarja venni azokat, akiket saját kezével teremtett, ám a Sátán foglyul ejtett, akkor fel kell támasztania őket, hogy élő lényekké váljanak, és vissza kell nyernie őket, hogy az Ő világosságában éljenek. A holtak azok, akiknek nincs lelkük, akik teljesen érzéketlenek, és akik szembeszegülnek Istennel. Ők elsősorban azok, akik nem ismerik Istent. Ezeknek az embereknek egyáltalán nem áll szándékában alávetni magukat Istennek; csak lázadnak ellene, és szembeszegülnek Vele, és a legcsekélyebb mértékben sem hűségesek. Az élők azok, akiknek a lelke újjászületett, akik alá tudják vetni magukat Istennek, és akik hűségesek Istenhez. Az igazság és a bizonyságtétel birtokosai, és csak ezek az emberek kedvesek Istennek az Ő házában. Isten megmenti azokat, akik képesek életre kelni, akik látják Isten üdvösségét, akik hűségesek tudnak lenni Istenhez, és hajlandóak keresni Istent. Megmenti azokat, akik hisznek Isten megtestesülésében és megjelenésében. Vannak, akik életre kelhetnek, és vannak, akik nem; ez attól függ, hogy a természetük megmenthető-e vagy sem. Sokan hallották már Isten sok igéjét, mégsem értik Isten szándékait, és még mindig képtelenek arra, hogy azokat a gyakorlatba ültessék. Az ilyen emberek képtelenek megélni bármilyen igazságot, és szándékosan megzavarják Isten munkáját is. Képtelenek bármilyen munkát végezni Istenért, semmit sem tudnak neki szentelni, és titokban az egyház pénzét is költik, és ingyen esznek Isten házában. Ezek az emberek halottak, és nem menekülnek meg. Isten megmenti mindazokat, akik az Ő munkája közepette vannak, de az emberek egy része nem részesülhet az Ő üdvösségében; csak kevesen részesülhetnek az Ő üdvösségében. Ez azért van, mert a legtöbb ember túlságosan megromlott, halottá vált, és túl van a megmenthetőség határán; a Sátán teljesen kizsigerelte őket, és túlságosan gonosz a természetük. Ezek a kevesek sem képesek teljes mértékben alávetni magukatIstennek. Ők nem azok, akik kezdettől fogva tökéletesen hűségesek voltak Istenhez, vagy kezdettől fogva a legnagyobb szeretettel viseltetnek Isten iránt; sokkal inkább az Ő hódító munkája által váltak engedelmessé Istennel szemben, az Ő páratlan szeretete által látják Istent, Isten igaz természete által változik a beállítottságuk, és az Ő munkája által ismerik meg Istent, az Ő munkája által, amely egyszerre gyakorlatias és normális. Isten e munkája nélkül, bármennyire is jók ezek az emberek, még mindig a Sátánéi lennének, még mindig a haláléi lennének, és még mindig halottak lennének. Az, hogy ezek az emberek ma el tudják fogadni Isten üdvösségét, pusztán annak köszönhető, hogy hajlandóak együttműködni Istennel.

Isten iránti hűségüknek köszönhetően az élőket Isten megnyeri, és az Ő ígéretei közepette élnek, Istennel való szembeszegülésük miatt pedig a holtakat Isten visszautasítja, és az Ő büntetése és átkai közepette élnek. Ilyen Isten igaz természete, amelyet senki sem változtathat meg. Saját keresésük által az emberek megkapják Isten jóváhagyását, és a világosságban élnek; ravasz cselszövéseik miatt az embereket Isten megátkozza, és büntetésbe süllyednek; gonosz cselekedeteik miatt az embereket Isten megbünteti, míg vágyakozásuknak és hűségüknek köszönhetően az emberek megkapják Isten áldását. Isten igazságos: megáldja az élőket, és megátkozza a holtakat, hogy azok mindig a halál közepette legyenek, és soha ne éljenek Isten világosságában. Isten beviszi az élőket az Ő országába és az Ő áldásába, hogy örökké Vele legyenek. A holtakra azonban lesújt, és örök halálba küldi őket; ők az Ő pusztításának tárgyai, és örökre a Sátánéi maradnak. Isten senkivel sem bánik igazságtalanul. Mindazok, akik Istent őszintén keresik, bizonyosan Isten házában fognak maradni, míg mindazok, akik lázadoznak Isten ellen, és nincsenek összhangban Vele, bizonyosan az Ő büntetése közepette fognak élni. Talán bizonytalan vagy Isten testben végzett munkáját illetően – de egy napon Isten teste nem közvetlenül fogja elrendezni az ember végét; ehelyett az Ő Lelke fogja elrendezni az ember rendeltetési helyét, és akkor az emberek tudni fogják, hogy Isten teste és az Ő Lelke egy, hogy az Ő teste nem tévedhet, és hogy az Ő Lelke még inkább képtelen a tévedésre. Végül minden bizonnyal beviszi az Ő országába azokat, akik életre keltek; eggyel sem többet vagy kevesebbet. Ami pedig a holtakat illeti, akik nem keltek életre, azokat a Sátán barlangjába taszítja.