Melléklet: Taming és Hsziaoming története

Mielőtt rátérnénk közlésünk fő témájára, kezdjük egy történet elmesélésével. Miért hasznosak a történetek? (Könnyen megjegyezhetők.) Eddig hány könnyen megjegyezhető történetet meséltem el? (Tapao és Hsziaopao történetét.) „Tapao és Hsziaopao története” volt az, amelyet legutóbb elmeséltem. (Volt még a „Patkányvadászat” és a női vezetők története is.) Már elég sok történetet elmeséltem. Miért mesélek történeteket? Valójában az a cél, hogy átálljunk egy lazább, könnyebben érthető közlésre olyan igazságokról, amelyeket az embereknek meg kell érteniük. Ha megértitek az általam elmondott történetekből az igazságokat, és ezek az igazságok segítenek a belépésetek különböző területein a mindennapi életben, akkor nem volt hiábavaló a történetek elmesélése. Ez azt mutatja, hogy valóban megértitek a történetekhez kapcsolódó igazságokat és ezen igazságok gyakorlati oldalát, és nem csak egyszerű történetekként hallgatjátok őket. Legutóbb Tapao és Hsziaopao történetét meséltem el. Ma Taming és Hsziaoming történetét fogom elmesélni. Ahogy hallgatjátok, gondolkozzatok el azon, hogy mit is próbál valójában megértetni veletek ez a történet, és az igazság melyik aspektusára vonatkozik.

Taming és Hsziaoming apa és fia. Nemrégiben Taming és fia, Hsziaoming elfogadták Isten új munkáját. Ez jó dolog? (Igen.) Ez valóban jó dolog. Hsziaoming fiatal, és csak egy kicsit tud olvasni, ezért Taming mindennap felolvassa neki Isten szavait, és türelmesen elmagyarázza azokat a szavakat, amelyeket Hsziaoming nem ért. Egy idő után Hsziaoming meglehetősen sok doktrínát ért meg arról, hogy miként kell emberként viselkednie, és néhány olyan szót is, amellyel korábban, mikor még nem hitt Istenben, nem találkozott. Ilyenek például az alávetettség, a hit, a becsületesség, a csalárdság és így tovább. Taming, látva fia fejlődését, nagyon elégedett. Azonban mostanában Taming észrevette, hogy bármennyit is olvassa fel Isten szavait Hsziaomingnek, fia viselkedésében és beszédében nem sok előrelépést lát. Taming nyugtalanná válik, és a vállára nehezedő teher miatt a következőket gondolja: „Hogyan érhetném el, hogy a fiam megértsen néhány igazságot Isten szavainak olvasása által, és történjen benne némi változás, hogy mások helyeseljék, elismerjék őt, és mindenki dicsérje, hogy milyen jó gyerek? És akkor Hsziaoming teljesítménye láttán mások is elismernék, hogy Istenben hinni jó dolog, és fiam fejlődése által az evangélium másokhoz is eljutna. Milyen nagyszerű lenne ez!” A vállára nehezedő teher súlya alatt Taming tovább töpreng: „Hogyan nevelhetném Hsziaominget úgy, hogy többet értsen meg az önkontrollal kapcsolatban, ezáltal jobban teljesítsen, és megfeleljen Isten szándékainak? Végül, amikor Hsziaoming jó gyermekké válik, és mindenki dicséri őt, a teljes dicsőség Istent illetné. Milyen csodálatos lenne ez! Akkor végre nagy kő esne le a szívemről.” Észszerű-e a teher, amelyet Taming érez? Tekinthető-e ez számára megfelelő feladatnak? (Igen.) Ebből a szempontból nézve a kiindulópontja helyes, észszerű és megfelelő a rá háruló feladat. Az út, amelyet Taming Hsziaoming számára választott, helyes vagy helytelen? Jó vagy rossz? Meglátjuk, ahogy előrehaladunk. Taming gyakran imádkozik, és kéri Istent ezzel kapcsolatban, míg végül egy nap „ihletet” kap. Milyen „ihletet”? Az úgynevezett „ihletet” idézőjelben. Mivel ez az „ihlet” idézőjelben van, milyen útra utalhat Taming? El tudjátok képzelni, mi fog történni a történet következő részében? Nem túl világos, igaz? Ez valamennyire ismeretlen.

Egy nap, miután felolvasta Isten szavait a fiának, Ta-ming nagyon komolyan megkérdezi Hsziao-minget, hogy vajon jó dolog-e hinni Istenben. Hsziao-ming ünnepélyesen válaszol: „Jó dolog hinni Istenben. Azok az emberek, akik hisznek Istenben, nem bántanak másokat, nem éri őket szerencsétlenség, a mennybe juthatnak, és haláluk után nem kerülnek a pokolba.” Igaza van Hsziao-mingnek? Az máris elég jó dolog, hogy fiatal korához képest Hsziao-ming ezt így meg tudta fogalmazni. Hsziao-ming istenhitről alkotott megértése nagyon egyszerű, kezdetleges és rendkívül felszínes, de az ő esetében ez már mélynek számít. Ezt hallva Ta-ming örül és megnyugszik, majd így folytatja: „Ez remek, Hsziao-ming, szépen fejlődsz! Úgy tűnik, hogy istenhitednek van némi alapja. Apu ennek nagyon örül, és meg van nyugodva. De vajon tényleg ilyen egyszerű hinni Istenben?” Hsziao-ming egy pillanatra elgondolkodik, majd azt mondja: „Hát nem csak ezt mondják Isten szavai? Mi más van még?” Ta-ming mindjárt válaszol: „Isten nem csak ezeket várja el tőlünk. Te régóta hiszel Istenben, és mégis, amikor testvérek jönnek látogatóba, azt sem tudod, hogy miként kell köszönteni őket. Mostantól, ha idősebb emberekkel találkozol, szólítsd őket nagypapának és nagymamának; és ha fiatalabb felnőttekkel találkozol, hívd őket bácsinak, néninek vagy bátyámnak és nénémnek! Így majd olyan gyermek leszel, akit mindenki szeret – és Isten csak azokat a gyermekeket szereti, akiket mindenki szeret. Mostantól hallgass rám, és tedd azt, amit mondok! Ha azt mondom, hogy hívj valakit így vagy úgy, akkor szólítsd aszerint!” Hsziao-ming a fejébe vési apja szavait, mert úgy érzi, hogy amit apja mond, az helyes. Fiatal eszével úgy gondolja, hogy apja idősebb, többet olvasta Isten szavait, és többet tud, mint ő. Ráadásul apja a legjobbat akarja neki, és biztosan nem vezeti rossz útra, így bármit mond apja, az biztosan helyes. Hsziao-ming nem érti, hogy mi az igazság és mi a doktrína, de azt legalább tudja, hogy mi a jó és a rossz, mi a helyes és mi a helytelen. Apja szavai után Hsziao-ming egy kis terhet is érez ezzel kapcsolatban. Ezentúl, amikor Hsziao-ming elmegy otthonról apjával és találkoznak valakivel, ha az apja azt mondja, hogy szólítsa az illetőt néninek, Hsziao-ming máris rávágja: „Jó napot, néni!”. Ha az apja azt mondja neki, hogy az illetőt szólítsa bácsinak, Hsziao-ming egyből rávágja: „Jó napot, bácsi!”. Mindenki dicséri Hsziao-minget, hogy jó gyermek, udvarias, és Ta-minget is dicsérik a kiváló nevelésért. Hsziao-ming nagyon elégedett, és azt gondolja magában: „Apa útmutatása jó; mindenki, akivel találkozom, szeret engem.” Hsziao-ming legbelül boldognak érzi magát, és különösen büszke, mert úgy gondolja, hogy apja tanítása valóban jó és helyes.

Egy nap, amint Hsziao-ming hazaér az iskolából, rohan az apjához, és így szól: „Apa, találd ki, mi történt! Az öreg Csang a szomszédból fogott egy ekkora...” – Mielőtt befejezné, Ta-ming közbevág: „Az öreg Csang? Hogy mondhatsz ilyet, Hsziao-ming? Még mindig hívő vagy, nem igaz? Hogyan hívhatod őt öreg Csangnak? Elfelejtetted, mit mondtam neked? Nem is hiszel igazán Istenben, nem vagy igazi hívő. Nézd, én emlékszem erre; tudok segíteni és emlékeztetni téged. Úgy kell hívnod őt, hogy Csang nagypapa, érted?” Hsziao-ming átgondolja a dolgot: „Hívhatom őt Csang nagypapának is.” Majd így folytatja: „Szóval a szomszéd Csang nagypapa fogott egy ekkora nagy halat! Az öregasszony pedig nagyon örült!” „Megint elfelejtetted?” – méltatlankodik Ta-ming. „Még mindig nem érted, fiam. Épp most mondtam neked, hogy a férfit Csang nagypapának kell hívnod, a feleségét pedig, aki ugyanabba a korosztályba tartozik, hogyan kellene akkor hívnod? Csang nagymamának! Emlékezz erre, többé ne mondd, hogy az öreg Csang vagy hogy az öregasszony, különben az emberek ki fognak nevetni minket! Vajon nem lenne ez szégyen számunkra, hívők számára? Azt mondanák, hogy nem vagyunk udvariasak és illedelmesek, ahogy a hívőknek lenniük kell. Ez nem hozna dicsőséget Istennek.” Hsziao-ming kezdetben izgatottan akarta elmondani apjának, hogy milyen nagy halat fogott Csang bácsi, de miután apja kijavította, elveszti az érdeklődését, és már nem akar beszélni erről. Megfordul, felveszi a hátizsákját, és motyogva elsétál: „Azt hiszed, te mindent tudsz ezzel a Csang nagypapa, Csang nagymama dologgal. Mi közünk van nekünk ehhez? Mintha csak te lennél az egyetlen szellemi ember!” Ta-ming így válaszol: „Nos, én valóban szellemi ember vagyok! A legtöbb embernél, kortól függetlenül, ránézésre meg tudom állapítani a rangidősségüket, és tudom, hogyan kell őket szólítani. Az idősebbeket bátyámnak és nénémnek hívom – miért nem tudod te is helyesen megszólítani őket? Hívőként nem feledkezhetünk meg erről; nem keverhetjük össze a különböző korosztályok megszólításait.” A kioktatás után Hsziao-ming nem érzi jól magát, de legbelül mégis úgy gondolja, hogy apjának igaza van; amit az apja tesz, az mindig helyes, és ha nem szívesen is, de beismeri, hogy tévedett. Ettől kezdve, valahányszor találkozik Csangékkal, úgy szólítja őket, hogy Csang nagypapa és Csang nagymama. Apja minden tanítását és többször elismételt elveit a fejébe vési Hsziao-ming. Ez vajon jó vagy rossz dolog? Eddig jónak tűnik, nem igaz?

Egy nap Hsziao-ming és az apja sétálni mennek, és látnak egy öreg kocát, aki egy csapat malacot vezet. A koca és a malacai közti kötelék nagyon szoros. Hsziao-ming arra gondol, hogy Isten minden teremtett dolga jó; legyen az disznó vagy kutya, mindegyikben ott van az anyai ösztön, és tisztelni kell őket. Ezúttal Hsziao-ming nem beszél tiszteletlenül, és nem mondja elhamarkodottan azt, hogy „öreg koca”. Félve attól, hogy hibát követ el, és megharagítja apját, halkan megkérdezi: „Apa, hány éves ez az anyakoca? Olyan sok malacot szült már, hogyan kellene hívnom őt?” Ta-ming egy pillanatra elgondolkodik: „Hogyan kellene megszólítani őt? Ez egy nehéz kérdés.” Mivel látja, hogy apja elgondolkodott, de nem jutott eredményre, Hsziao-ming így méltatlankodik: „Nem olvastad elég sokat Isten szavait? Te idősebb is vagy nálam; hogy lehet, hogy még ezt sem tudod?” Hsziao-ming provokációjára Ta-ming kicsit ideges lesz, és így szól: „Mi lenne, ha nagymamának hívnánk őt?” Mielőtt Hsziao-ming megszólítaná a disznót, Ta-ming meggondolja magát, és azt mondja: „Nem hívhatjuk őt nagymamának; ez azt jelentené, hogy ugyanarra a szintre helyezzük, mint az anyai nagymamádat, nem igaz? Még rosszabb lenne, ha Disznó nagyinak hívnánk, mert azzal ugyanarra a szintre helyeznénk, mint az én anyámat. Mivel ennyi malacot szült, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a rangját és státuszát, és nem sorolhatjuk be rossz szintre. Úgy kellene hívnunk, hogy »Koca néni«.” Ezt hallva Hsziao-ming tisztelettudóan meghajol a disznó előtt, és így szól: „Üdvözöllek, Koca néni!” A koca megijed, és ijedtében az összes malacával együtt elszalad. Ezt látva Hsziao-ming azon tűnődik, vajon rossz megszólítást használt-e a kocára. Ta-ming így szól: „Biztosan boldog és izgatott volt a disznó, hogy így reagált. A jövőben, amikor ilyen helyzetekkel találkozunk, függetlenül attól, hogy mások mit mondanak vagy tesznek, nekünk továbbra is így kell viselkednünk. Legyünk udvariasak, és kövessük a társadalmi normákat; és akkor még a disznók is elégedettek lesznek, ha ezt tapasztalják.” Ebből az esetből Hsziao-ming valami újat tanul. Mi a tanulság? Azt mondja: „Isten teremtett minden dolgot; és amíg minden lény tiszteletben tartja egymást, udvarias, felismeri a rangidősöket, tiszteli az időseket, és szereti a fiatalokat, addig minden lény harmóniában tud együttélni.” Hsziao-ming most már megértette ezt a doktrínát. Ezt hallva, apja megdicséri Hsziao-minget, nagyon tanulékony kisfiúnak nevezve őt. Ettől kezdve Hsziao-ming még jólneveltebb és udvariasabb lesz. Bárhol jár, jól viselkedik, és kitűnik a tömegből. Ő egy „jó fiú”, nemde? Igen, ő egy „jó fiú”, idézőjelek között. És ezzel a történet véget is ért.

Mit gondoltok erről a történetről? Ugye, eléggé szórakoztató? Honnan ered ez a történet? Az emberek való életben elhangzott szavaiból, tetteiből, viselkedéséből, gondolataiból és nézeteiből – ezek lettek ebben a kis történetben összesűrítve. Milyen problémáról szól ez a történet? Milyen problémákat láthattok ebben a történetben Ta-ming kapcsán? Mi a helyzet Hsziao-minggel? Mi a lényege Ta-ming problémáinak? Először is, gondolkodjatok el a következőkön: abban, amit Ta-ming összefoglalt és gyakorolt, van-e bármi olyasmi, ami összhangban van az igazsággal? (Nincs.) Mit gyakorolt akkor Ta-ming? (Az elképzeléseit és képzelődéseit.) Honnan származnak ezek az elképzelések és képzelődések? (A hagyományos kultúrából.) Gyökerük a hagyományos kultúra. Ta-ming elképzelései és képzelődései a hagyományos kultúra fertőzésének, kondicionálásának és a nevelésnek a termékei voltak. Azt sajátította el, amiről úgy gondolta, hogy a legjobb, a legpozitívabb, a hagyományos kultúra lényege. Az elsajátított dolgokat újracsomagolta, és átalakította azzá, amit ő igazságnak hitt, hogy a fia ezt gyakorolja. Ez a történet nyilvánvalónak és könnyen érthetőnek tekinthető? (Igen.) Osszátok meg, hogy mit értettetek meg, mit sikerült felfogni ebből a történetből! (A történet meghallgatása után úgy éreztem, hogy Ta-ming problémája az volt, hogy bár hitt Istenben, soha nem fektetett energiát Isten szavainak megértésébe. A hagyományos emberi elképzelések alapján hitt Istenben, és úgy gondolta, hogy ha ezekhez a felszínes normákhoz ragaszkodik, Isten elégedett lesz. Nem kutatta Isten szavaiban, és nem elmélkedett azokból kiindulva arról, hogy Isten valójában mit vár el az emberektől, és hogyan kellene megélni egy normális emberi létet.) Mi szerint élt Ta-ming? (Az elképzelései és képzelődései szerint.) Elképzelések és képzelődések szerint élni egy üres kifejezés; valójában a hagyományos kultúra szerint élt, és a hagyományos kultúrát tekintette igazságnak. A hagyományos kultúra szerint élt. Mit jelent ez részletesen? Miért akarta, hogy Hsziao-ming bizonyos címekkel szólítsa meg az embereket? (A felszínen azt mondta, hogy ezekkel a jó tettekkel kell dicsőíteni Istent, de valójában saját hiúságát akarta kielégíteni, hogy dicsérjék őt azért, hogy jól neveli gyermekét.) Igen, ez volt a szándéka. Nevelési módszerének célja nem az volt, hogy gyermekével megértesse Isten szavait és az igazságot, hanem hogy gyermekét olyan dolgokra vegye rá, amelyek rá, Ta-mingre dicsőséget hoznak, és kielégítik személyes hiúságát. Ez is egy probléma. Van-e probléma azzal, ha valaki mindig a viselkedése révén fényezi és megjátssza magát? (Igen.) Ez jelzi, hogy téves úton jár, és ez a legkomolyabb probléma. Mi a célja annak, ha valaki mindig arra koncentrál, hogy megjátssza magát? Mindezt azért teszi, hogy az emberek csodálják őt, hízelegjenek neki, és bókokkal illessék. Mi ennek a természete? Ez képmutatás, a farizeusok módszere. Azok, akik a külsőleg jó magatartásformákra koncentrálnak, megjátsszák magukat, rengeteg energiát fektetnek a viselkedésükbe – vajon értik az igazságot? (Nem.) Sokat olvassák Isten szavait, és sok erőfeszítést tesznek. Akkor miért nem értik meg az igazságot? Nem értik, hogy az emberiség Isten általi irányítása és megmentése arra irányul, hogy az emberekkel megértesse az igazságot, tökéletesítse őket, és megváltozzon a beállítottságuk – nem értik ezt. Azt gondolják: „Akárhogy is olvasom Isten szavait, összefoglalok néhány olyan beszédet, cselekedetet és viselkedést, amit az emberek könnyebben elfogadnak, amelyeket értékelnek, és amelyekre rábólintanak, majd ezeket fogom megélni, és ezekhez ragaszkodom a való életben. Ezt tenné egy igazi hívő.”

Vannak nektek is hasonló problémáitok, mint Tamingnak? Vannak más hasonló viselkedésformák, gondolatok, nézetek vagy megértések az előzőekben megbeszélt olyan nyilvánvaló szempontokon túl, mint a társadalmi normák betartása, az odafigyelés arra, ki a rangidős, az idősek tisztelete és a fiatalokról való gondoskodás, valamint a megfelelő rend fenntartása az idősek és fiatalok között? Képesek vagytok mélyebbre ásni, és boncolgatni ezeket a problémákat? Például a gyülekezetben, ha valaki idősebb vagy már hosszú évek óta hisz Istenben, mindig teret akarsz engedni neki. Engeded, hogy befejezze a beszédét, még akkor sem szakítod őt félbe, ha értelmetlenségeket mond, vagy hibázik, és meg kellene metszeni, te mégis igyekszel teret adni neki, és kerülni, hogy mások előtt kritizáld, mert úgy gondolod, hogy bármennyire is indokolatlan vagy borzasztó a viselkedése, mindenkinek meg kell bocsátania neki, és el kell fogadnia őt. Gyakran oktatsz másokat a következőképpen: „Teret kell engednünk az időseknek, és nem szabad megsértenünk a méltóságukat. Mi vagyunk az ifjak.” Honnan ered ez az „ifjak” kifejezés? (A hagyományos kultúrából.) Ez a hagyományos kultúrához kötődő gondolkodásból származik. Emellett, az egyházban kialakult egy bizonyos légkör, amelyben az emberek, amikor az idősebb testvérekkel találkoznak, szívélyesen „bátyámnak”, „nővéremnek,” „néninek” vagy „bácsinak” szólítják őket, mintha mindenki egy nagy család része lenne. Ezek az idősebb emberek különös tiszteletet kapnak, ami tudat alatt jó benyomást alakít ki a fiatalokról mások szemében. A hagyományos kultúra ezen elemei mélyen gyökereznek a kínai emberek gondolkodásában és vérében, olyannyira, hogy folyamatosan terjednek, és alakítják a gyülekezeti élet légkörét. Mivel ezek a fogalmak gyakran korlátozzák, és irányítják az embereket, ők nemcsak személyesen állnak ki mellettük, és dolgoznak keményen, hogy ilyen szellemben éljenek, és cselekedjenek, hanem másoknál is helyeslik őket, sőt, arra biztatják az embereket, hogy ők is ilyen szellemben éljenek. A hagyományos kultúra nem az igazság – ez biztos. De elegendő-e, ha az emberek egyszerűen tudják, hogy ez nem az igazság? Az, hogy nem igazság, az egy dolog, de miért kell ezt boncolgatnunk? Mi az eredete? Hol rejlik a probléma lényege? Hogyan lehet elengedni ezeket a dolgokat? A hagyományos kultúra boncolgatására azért van szükség, hogy teljesen új megértést szerezz ezekről a szíved mélyén rejlő elméletekről, gondolatokról és nézetekről. Hogyan érhető el ez a teljesen új megértés? Először is, tudnotok kell, hogy a hagyományos kultúra a Sátántól származik. És hogyan ülteti bele a Sátán ezeket a hagyományos kulturális elemeket az emberekbe? A Sátán minden korban híres személyiségeket és nagy embereket használ arra, hogy terjessze ezeket a gondolatokat, ezeket az úgynevezett mondásokat és elméleteket. Később ezek az eszmék fokozatosan rendszerré állnak össze, és konkretizálódnak, egyre közelebb kerülnek az emberek életéhez, végül elterjednek közöttük. A sátáni gondolatok, mondások és elméletek apránként beépülnek az emberek gondolkodásába. Átnevelésüket követően az emberek a Sátántól származó gondolatokat és elméleteket a legpozitívabb dolgoknak tartják, amelyeket gyakorolniuk kell, és amelyekhez ragaszkodniuk kell. A Sátán ezeket a dolgokat használja fel, hogy rabul ejtse és irányítsa az emberek elméjét. Nemzedékről nemzedékre így nevelték, formálták, és irányították az embereket, egészen a jelenig. Mindezek a generációk azt hitték, hogy a hagyományos kultúra helyes és jó. Senki nem boncolgatja a forrását vagy eredetét az úgynevezett jó és helyes dolgoknak – ez adja a probléma súlyosságát. Néhány olyan hívő is, aki már évek óta olvassa Isten szavait, még mindig úgy gondolja, hogy ezek helyesek és pozitívak, olyannyira, hogy azt hiszi, helyettesíthetik az igazságot, helyettesíthetik Isten szavait. Sőt, néhányan úgy gondolják: „Bármennyit is olvassuk Isten szavait, az emberek között élve az úgynevezett hagyományos eszmék és a hagyományos kulturális elemek – mint például a Három Engedelmesség és a Négy Erény, valamint az olyan fogalmak, mint a jóság, az igazság, az illendőség, a bölcsesség és a megbízhatóság – nem hagyhatók figyelmen kívül. Ez azért van, mert őseinktől, a bölcsektől származnak. Nem mehetünk szembe őseink tanításaival csak azért, mert Istenben hiszünk, és nem változtathatjuk meg, vagy hagyhatjuk el őseink és az ősi bölcsek tanításait.” Az ilyen gondolatok és tudatosság minden ember szívében jelen vannak. Öntudatlanul is mindannyiukat a hagyományos kultúrának ezek az elemei irányítják és tartják fogva. Például, ha egy gyermek látja, hogy a húszas éveidben jársz, és „bácsinak” szólít, kellemes érzés és elégedettség tölt el. Ha közvetlenül a neveden szólítana, kényelmetlenül éreznéd magad, és azt gondolnád, hogy a gyermek udvariatlan, ezért meg kellene dorgálni őt, és megváltozna a hozzáállásod. Valójában, akár „bácsinak” szólítanak, akár a neveden, ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy tisztességes vagy-e. Akkor miért vagy elégedetlen, ha nem „bácsinak” szólítanak? Azért, mert a hagyományos kultúra uralja és befolyásolja gondolkodásodat. Ez előre beágyazódott az elmédbe, és a legalapvetőbb mércéd lett az emberek, események és dolgok kezelésében, valamint minden dolog értékelésében és megítélésében. Ha a mércéd helytelen, akkor lehet-e helyes a tetteid természete? Határozottan nem. Ha az igazság mércéjével mérnél, hogyan kezelnéd ezt az ügyet? Érdekelne, hogy mások minek szólítanak? (Nem.) Kivéve, ha megaláznának vagy megsértenének – ebben az esetben nyilvánvalóan kényelmetlenül éreznéd magad; ez az emberi mivolt normális kifejeződése. Azonban ha a mércéd Isten szavai, az igazság vagy az Istentől származó kultúra lenne, akkor függetlenül attól, hogy valaki a neveden, „bácsinak” vagy „bátyámnak” szólít, egyáltalán nem lenne semmilyen reakciód. Ebben a kérdésben követheted a helyi szokásokat. Például, Kínában, ha valaki „bácsinak” szólít, azt érzed, hogy tisztelettel viseltetnek irántad. De ha egy nyugati országba mennél, és valaki „bácsinak” szólítana, kényelmetlenül éreznéd magad; inkább azt szeretnéd, ha a neveden szólítanának, mert ezt a tisztelet jeleként értelmeznéd. Kínában, ha valaki, aki sokkal fiatalabb nálad, a neveden szólítana, nagyon elégedetlen lennél, és úgy éreznéd, hogy figyelmen kívül hagyta, ki a rangidős; nagy megaláztatásként élnéd meg, és haragra gerjednél, talán még el is ítélnéd az ilyen személyt. Nem azt mutatja ez, hogy gond van ezzel a gondolkodásmóddal? Ez az a probléma, amelyet szeretnék körüljárni.

Minden országnak és minden etnikumnak megvan a maga hagyományos kultúrája. Az összes hagyományos kultúrát kritizáljuk? Van egy kultúra, amelyet nem szabad kritizálni. Meg tudjátok mondani, hogy melyik kultúráról van szó? Mondok egy példát. Isten megteremtette Ádámot; ki volt az, aki Ádámnak nevet adott? (Isten.) Isten tehát megteremtette az emberiséget, és hogyan szólítja meg az embereket, amikor kapcsolatba lép velük? (Nevükön szólítva őket.) Igen, a nevükön szólítja őket. Isten nevet ad neked, és ennek a névnek Isten szemében jelentősége van; megnevezésként, elnevezésként szolgál. Amikor Isten megnevezést ad neked, akkor e megnevezéssel szólít meg téged. Vajon ez nem a tisztelet egy formája? (De, igen.) Ez a tisztelet legjobb formája, olyan tisztelet, amely a leginkább megfelel az igazságnak, és a legpozitívabb. Ez az emberek tiszteletének mércéje, és Istentől ered. Ez talán nem a kultúra egy formája? (De, az.) Pártolnunk kell-e ezt a kultúrát? (Igen.) Ez Istentől ered; Isten közvetlenül a nevén szólítja az embert. Isten ad neked egy nevet, ad neked egy megnevezést, és e megnevezést használja arra, hogy jelképezzen téged és megszólítson téged. Így bánik Isten az emberekkel. Amikor Isten teremtett egy második embert, hogyan bánt vele? Isten hagyta, hogy Ádám adjon neki nevet. Ádám Évának nevezte el. Ezen a néven szólította őt Isten? Igen. Tehát ez a kultúra Istentől ered. Isten minden teremtett lénynek ad egy megnevezést, és amikor ezt a megnevezést kimondja, mind az emberek, mind Isten tudja, hogy kire utal. Ezt hívják tiszteletnek, ezt hívják egyenlőségnek, ez egy olyan mérce, amellyel mérni lehet, hogy valaki udvarias-e, hogy van-e illemtudás az emberi mivoltában. Ez pontos így? (Igen.) Ez valóban pontos. A Bibliában, akár egy bizonyos eseményt, akár egy család leszármazását írja le, minden szereplőnek van neve, van megnevezése. Van azonban egy dolog, amit nem biztos, hogy észrevettetek: A Biblia nem használ olyan elnevezéseket, mint a nagyapa, nagymama, nagybácsi, nagynéni, idősebb nagybácsi, idősebb nagynéni stb.; egyszerűen az emberek nevét használja. Mit tudtok ebből leszűrni? Amit az emberek számára Isten megszabott, akár előírásokról, akár törvényekről van szó, az emberi értelemben egyfajta hagyomány, amely az emberek között öröklődik. És mi ez az Istentől eredő hagyomány? Ez egy olyan dolog, amit az embereknek be kellene tartaniuk: nincs szükség hierarchikus titulusokra. Isten szemében nincsenek ilyen bonyolult családi titulusok, mint a nagyapa, nagymama, idősebb nagybácsi, fiatalabb nagybácsi, idősebb nagynéni, fiatalabb nagynéni és így tovább. Miért annyira fontosak ezek a hierarchikus titulusok és elnevezések az emberek számára? Mit jelent ez? Ezeket a dolgokat utálja Isten a legjobban. Mindig a Sátán fajtája az, amelyik ezeken lovagol. E hagyományos kultúra szempontjából van egy nagyon lényeges tény Istennel kapcsolatban: Isten teremtette az egész emberiséget, és Ő világosan tudja, hogy egy embernek hány családtagja és leszármazottja lehet; nincs szükség semmiféle hierarchiára. Isten egyszerűen azt mondja, hogy szaporodj és sokasodj, gazdagítsd a családodat – ez minden, amit észben kell tartanod. Hány leszármazottja van egy-egy nemzedéknek, és azoknak a leszármazottaknak hány leszármazottja van – ennyi a lényeg, nincs szükség hierarchiára. A későbbi nemzedékeknek nem kell tudniuk, hogy kik voltak az őseik, és nem kell tiszteletükre csarnokokat vagy templomokat építeniük, és még kevésbé kell áldozatokat bemutatniuk számukra, vagy imádniuk őket. A Biblia feljegyzi, hogy mindazok, akik hisznek Istenben és követik Őt, azok, akik hisznek Jahvében, mind felajánlásokat tesznek az oltár előtt. A családban mindenki Isten színe elé járul és felajánlásokat tesz. Ez nem úgy van, mint a kínaiaknál, ahol minden családnak van egy ősökről megemlékező csarnoka, tele az ükapák, dédapák, dédanyák emléktábláival. Arrafelé, ahol Isten először kezdte munkáját, ezek a dolgok nem léteznek. Más, Isten munkájától távol eső helyeket azonban a Sátán és a gonosz szellemek irányítanak. Ezekben a buddhista országokban virágoznak ezek a sátáni gyakorlatok. Ott az embereknek imádniuk kell az őseiket, és mindent jelenteniük kell a családnak, mindent továbbítaniuk kell a család őseinek; még ha az ősök hamvai már nincsenek is meg, a későbbi nemzedékeknek akkor is füstölőt kell felajánlaniuk és fejet kell hajtaniuk. A modern korban egyesek, akik több nyugati és újabb eszmével ismerkedtek meg, és felszabadultak a hagyományos családi kötelékek alól, nem hajlandóak ilyen családokban maradni. Úgy érzik, hogy az ilyen családok szorosan és szigorúan irányítják őket, és a családban az idősebbek szinte mindenbe beleszólnak, különösen a házasság terén. Kínában az ilyen dolgok nem ritkák. A Sátán arra készteti az embereket, hogy a rangidősségre összpontosítsanak, és úgy tűnik, hogy ezt a koncepciót könnyedén elfogadják azok, akik ezt hiszik: „Minden nemzedéknek megvan a maga rangja; a csúcson állnak az őseink. Amint elhangzik az »ősök« szó, az embereknek térdre kell borulniuk, és istenként kell imádniuk őket.” Családja az embert gyermekkorától kezdve ilyen módon befolyásolja, kondicionálja és neveli; fiatal elméjébe egyetlen dolgot ültetnek bele: azt, hogy család nélkül nem lehet élni ezen a világon, és hogy a család elhagyása vagy a családi kötelékekből való kiszakadás erkölcsileg elítélendő vétség. Mire utal az, hogy erkölcsileg elítélendő vétség? Arra utal, hogy ha nem hallgatsz a családodra, akkor hálátlan gyerek vagy, és hálátlannak lenni azt jelenti, hogy nem vagy ember. Ezért a legtöbb ember nem meri szétszakítani ezeket a családi béklyókat. A kínai embereket erősen kondicionálja, befolyásolja és irányítja a hierarchia, valamint az olyan fogalmak, mint a Három Engedelmesség és a Négy Erény, és a Három Alapvető Kötelék és az Öt Állandó Erény. Azokat a fiatalokat, akik nem szólítják az idősebbeket megfelelően nagybácsinak, nagynéninek, nagypapának vagy nagymamának, gyakran vádolják azzal, hogy udvariatlanok és kulturálatlanok. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy ebben az etnikai csoportban, ebben a társadalomban alsóbbrendűnek tartanak, mert nem követed a társadalmi normákat, nem vagy kulturált, és értéktelen vagy. Mások jól öltözöttek, ügyesek a színlelésben, illedelmesen és méltósággal beszélnek; mézesmázosak, te pedig még arra sem vagy képes, hogy bácsinak vagy néninek szólíts valakit. Az emberek kulturálatlannak fognak tartani, és lenéznek, bárhol is jársz. Ez az a fajta ideológia, amelyet a kínai emberbe sulykolnak. Egyes gyermekeket, akik nem tudják, hogyan kell megszólítani az embereket, a szüleik keményen leszidnak, sőt akár meg is vernek. Miközben verik őket, egyes szülők azt mondják: „Te faragatlan, semmirekellő és kulturálatlan vagy, akár agyon is verhetnélek! Mindig csak szégyenbe hozol, elveszítem miattad a tekintélyemet az emberek előtt!” Csak azért, mert a gyermek nem tudja, hogyan kell megszólítani másokat, a szülők, hogy mentsék saját hírnevüket, felfújják a dolgot, és durván elverik a gyermeket. Miféle viselkedés ez? Ez teljes képtelenség! Tisztában lennétek ezekkel a dolgokkal, ha nem beszélgetnék így ezekről? Képes vagy-e a való életben megfigyelt jelenségeken keresztül, vagy Isten szavait olvasva, vagy saját tapasztalataidon keresztül fokozatosan és apránként átlátni ezeket a dolgokat, és aztán megváltoztatni az életed irányát, megváltoztatni az általad járt út irányát? Ha nem vagytok képesek erre, akkor hiányos a belátásotok. A leghelyesebb megközelítés minden kérdésben Isten szavait, Isten munkáját és Isten követeléseit használni mérceként, amely egyetlen hibát sem tartalmaz – ez kétségtelen. Bármi, ami a Sátántól származik, bármennyire is igazodik az emberi elképzelésekhez vagy ízlésekhez, bármennyire is tisztességesnek tűnik, nem az igazság, hanem hamisítvány.

Azért mesélem el ezt a történetet, hogy rendbe tegyem a gondolkodásotokat, hogy megértessem veletek, mi az igazság, mit nyernek az emberek az Istenbe vetett hit által, mit jelent Isten számára, hogy ráveszi az embereket, hogy változtassák meg a beállítottságaikat és szerezzék meg az igazságot, és hogy az Isten által kimondott igazság és az Ő követelései bármilyen kapcsolatban vannak-e azzal, amit az ember elgondolhat, vagy azokkal a gondolatokkal, nézőpontokkal és különböző megértésekkel, amelyeket az oktatás és a nemzeti és társadalmi környezetből származó kondicionálás hoz létre. Ezeket a kérdéseket mindannyiótoknak magatoknak is boncolgatnotok kellene. A mai példánk csak egy szempontra terjedt ki. Valójában egyetlen ember szívéből sem hiányoznak a hagyományos kultúrából származó dolgok. Egyesek azt mondják: „Mivel a hierarchiát el kell utasítanunk, ez azt jelenti, hogy a szüleimet a nevükön szólíthatom?” Rendben van ez? Ha a szüleidet anyának és apának szólítod, az vajon azt jelenti, hogy még mindig betartod a hierarchiát, és visszasüllyedtél a hagyományos kultúrába? Nem. A szülőket továbbra is úgy kell szólítani, ahogyan szokás; Isten azt akarja, hogy az emberek anyának és apának szólítsák őket. Így kell szólítani őket; ez éppen olyan, mint ahogy a szüleid „kölyöknek”, „fiamnak” vagy „lányomnak” hívnak téged. Tehát mit kell elsősorban megértenetek abból, hogy elmeséltem ezt a történetet? Milyen kérdéssel foglalkozik elsősorban? (Meg kell változnia a dolgok megítélésére szolgáló mércénknek; mindent Isten szavai és követelményei szerint kell megítélni.) Így van. Ne magatok találjatok ki vakon dolgokat. Az emberek mindig a saját „igazságukat” akarják megalkotni. Amikor valamit tenni akarnak, mindig előállnak egy sor érvvel és elmélettel, majd egy sor módszerrel, és végrehajtják azokat, függetlenül attól, hogy helyesek-e. Éveken át gyakorolják ezt, kitartóan ragaszkodva hozzá, függetlenül attól, hogy van-e eredménye, és mégis jóindulatúnak, igaznak és kedvesnek érzik magukat. Azt hiszik, hogy az általuk megélt dolgok jók, és hogy ez elismerést és csodálatot vív ki számukra, míg végül egyre inkább azt gondolják magukról, hogy nagyszerűek. Az emberek soha nem gondolkodnak el azon, nem próbálják megérteni, és nem keresik azt, hogy mik Isten követelményei az egyes ügyekben, mik a cselekvés alapelvei az egyes dolgok elvégzéséhez, és hogy kötelességük végzése során bizonyították-e Isten megbízatásához való hűségüket. Nem gondolkodnak el ezeken a dolgokon; csak azokon a torz és elvetemült dolgokon töprengenek – ez vajon nem az elvetemültség megvalósulása? (De, igen.) Aki kívülről szelíd, jól viselkedik, művelt és betartja a társadalmi normákat, tele van jóindulatról, igazságról, illendőségről, bölcsességről és megbízhatóságról szóló beszéddel, és aki kifinomult eleganciával beszél és kellemesen hangzó dolgokat mond – figyeljük meg, hogy az ilyen ember gyakorolja-e az igazságot vagy sem. Ha soha nem gyakorolja az igazságot, akkor nem más, mint képmutató, aki színleli a jóságot; éppen olyan, mint Ta-ming, és cseppet sem különbözik tőle. Miféle emberek azok, akik kizárólag a jó viselkedésre összpontosítanak, és ezt arra használják, hogy megtévesszenek másokat, hogy azok dicsérjék és csodálják őket? (Képmutatók.) Értik-e ezek az emberek a lelki dolgokat? (Nem.) Gyakorolhatják-e az igazságot azok, akik nem értik a lelki dolgokat? (Nem.) Miért nem? (Nem értik, hogy mi az igazság, ezért igazság gyanánt csak fognak néhány látszólag jó viselkedést és olyan dolgokat, amelyeket az emberek jónak tartanak, majd ezeket gyakorolják.) Nem ez a lényeg. Bármennyire nem értik az igazságot, vajon nem ismernek-e még így is néhány, a dolgok elvégzésére vonatkozó, nyilvánvaló alapelvet? Amikor megmondod nekik, hogyan végezzék a kötelességüket, nem képesek megérteni? Az ilyen embereknek egy jellemzőjük van: nem áll szándékukban gyakorolni az igazságot. Nem számít, mit mondasz, nem hallgatnak rád; azt tesznek és mondanak, amit akarnak. Mostanában gyakran beszéltünk az antikrisztusok különböző megnyilvánulásairól. Nézd meg azokat, akik körülvesznek: nézd meg, hogy kik mutattak némi változást, és kiknek nem változott egyáltalán a viselkedése és a cselekvési alapelvei, kik azok, akiknek nem mozdul meg a szíve, bárhogyan is beszélgetsz velük, és kik azok, akik még mindig nem változnak, vagy nem szándékoznak megváltozni, és továbbra is úgy cselekszenek, ahogy nekik tetszik, noha képesek a közlésed tartalmát magukra vonatkoztatni. Találkoztatok már ilyen emberekkel? Találkoztatok, ugye? Miért távolítanak el egyes vezetőket és dolgozókat a szerepükből? Azért, mert nem gyakorolják az igazságot, nem végeznek valódi munkát. Megértenek mindenféle doktrínákat, és kitartanak a saját módszereik mellett. Akárhogy is beszélgetsz velük az igazság alapelveiről, nekik akkor is megvannak a saját szabályaik, ragaszkodnak a saját nézeteikhez, és nem hallgatnak senkire. Egyszerűen azt teszik, amit szeretnének – mondasz nekik egyvalamit, ők pedig valami mást tesznek. Az ilyen vezetőket és dolgozókat el kell távolítani, igaz? (Igaz.) Valóban el kell. Milyen utat járnak ezek az emberek? (Az antikrisztus útját.) Az antikrisztus útját járva, ha elég időt kapnak, maguk is antikrisztussá válnak. Csak az a kérdés, hogy ez mennyi időbe telik. Ha bárhogyan is beszélgetsz velük az igazságról, ők akkor sem fogadják el, és egyáltalán nem változnak, akkor ez igazán nehéz, ők pedig már antikrisztussá váltak.

Mi a legnagyobb inspiráció, amit a ma elmesélt történetből merítettetek? Annak kellene lennie, hogy az emberek könnyen eltévelyedhetnek. Miért könnyű az embereknek eltévelyedni? Először is, az embereknek romlott beállítottságaik vannak; másodszor, a gondolataikban és a szívük mélyén nem üres lapok az emberek, függetlenül a koruktól. Akkor milyen tippeket is ad számotokra ez a történet? Az emberek könnyen eltévelyedhetnek – ez az első. Másodszor, az emberek hajlamosak úgy ragaszkodni ahhoz, amit jónak és helyesnek tartanak, mintha az volna az igazság, úgy kezelve a bibliai ismereteket és a lelki doktrínákat, mint Isten szavait, amelyeket gyakorolni kell. Miután megértettétek ezt a két problémát, milyen új megértéssel, ötletekkel vagy tervekkel rendelkeztek a jövőben követendő útra és a jövőben elvégzendő minden egyes feladatra vonatkozóan? (Amikor a jövőben valamit teszünk, nem az alapján kell cselekednünk, amit helyesnek hiszünk. Először is meg kell fontolnunk, hogy gondolataink összhangban vannak-e azzal, amit Isten kíván, és hogy megfelelnek-e Isten követelményeinek. A gyakorláshoz Isten szavaiban kell megtalálnunk az alapelveket, és azután kell nekifogni. Csak így tudjuk biztosítani, hogy az igazságot gyakoroljuk, és hogy helyes az út, amelyen Istenbe vetett hitünkben járunk.) Erőfeszítéseket kell tennetek Isten szavainak tekintetében. Fejezzétek be a saját feltételezések gyártását. Nem érted a lelki dolgokat; gyenge a képességed; és bármennyire is nagyszerűek az ötleteid, azok nem az igazság. Még ha biztos is vagy abban, hogy amit tettél, az hibátlan és helyes, akkor is a testvérek elé kell tárnod azt megbeszélés és ellenőrzés céljából, vagy össze kell vetned Isten vonatkozó szavaival. El lehet így érni a százszázalékos hibamentességet? Nem feltétlenül; még mindig eltévelyedhetsz a gyakorlásodban, hacsak nem értetted meg teljesen az igazság alapelveit és az Isten által mondottak forrását. Ez az egyik vonatkozás. Mi a második? Ha az emberek eltérnek Isten szavaitól, bármennyire is észszerűnek vagy elfogadhatónak tűnhetnek cselekedeteik, ezek nem helyettesíthetik az igazságot. Bármi, ami nem helyettesítheti az igazságot, az nem az igazság, és nem is pozitív dolog. Ha nem pozitív dolog, akkor micsoda? Határozottan nem olyasmi, ami Istennek tetsző, és nem is felel meg az igazságnak; olyasmi, amit Isten elítél. Mi lesz a következménye annak, ha olyasmit teszel, amit Isten elítél? Megutáltatod magad Istennel. Minden dolog, ami nem Istentől ered, negatív dolog, ezek a Sátántól erednek. Egyesek talán nem értik ezt; hagyjátok fokozatosan kialakulni, ahogy gyűlik a tapasztalatotok.

Ma komolyan kritizáltunk egy dolgot; mit is kritizálunk? Azt, amikor egy öreg kocát Koca néniként emlegetnek, igaz? Szégyenletes dolog „Koca néninek” nevezni egy disznót? (Igen.) Szégyenletes dolog. Az emberek mindigmegtisztelő címre vágynak. Honnan ered ez a „tisztelet”? Mire utal az, hogy „tisztelet”? Rangidősséggel kapcsolatos? (Igen.) Ha valaki mindig azt akarja, hogy rangidősként tekintsenek rá, mindig a rangidősségre összpontosít – jó ez? (Nem.) Miért nem jó a rangidősségre való összpontosítás? Elemeznetek kell, hogy mi a jelentősége a rangidősségre való összpontosításnak. Olyan egyszerű ezt így kimondani: „Isten nem engedi az embereket a rangidősségre összpontosítani, akkor miért taglalod ezt értelmetlenül? Zagyvaságokat hordasz össze, miközben kulturáltnak tetteted magad. Kötelességed végrehajtása közben soha nem veszed figyelembe Isten házának érdekeit, mindig elárulod azokat a saját érdeked kedvéért. Amikor a saját érdekeidet érinti valami, nem habozol elárulni Isten házának érdekeit. Kit akarsz becsapni azzal, hogy jó embernek mutatod magad? Talán méltó vagy arra, hogy jónak tartsanak?” Elfogadható lenne így mondani? (Igen.) Mit kellene mondani, hogy még durvábban hangozzon? „Mit hablatyolsz össze? Egy ostoba disznó vagy csupán, egy tökkelütött, aki egyáltalán nem érti az igazságot. Minek próbálod kiadni magad? Tanult és művelt vagy, és hiszel Istenben. Olyan sokat olvastál már Isten szavaiból, és még mindig azt gondolod, hogy elég jól hiszel Istenben. De végeredményben még azt sem tudod, mit jelent az igazság gyakorlása. Hát nem csak egy ostoba disznó vagy te, egy komplett idióta?” Ennyit erről a történetről. Most térjünk vissza a beszélgetés fő témájához.

Az antikrisztusok ravasz, szeszélyes és zsarnoki viselkedésének és annak a boncolgatása, hogy miként kényszerítik arra az embereket, hogy engedelmeskedjenek nekik

I. Az antikrisztusok ravasz viselkedésének boncolgatása

A legutóbb az antikrisztusok megnyilvánulásainak ötödik eleméről beszélgettünk – az antikrisztusok félrevezetik, behúzzák, fenyegetik és irányítják az embereket. Ma a hatodik elemről fogunk beszélgetni – az antikrisztusok ravasz módokon viselkednek, szeszélyesek és zsarnokiak, sohasem kommunikálnak másokkal, és kényszerítenek másokat, hogy engedelmeskedjenek nekik. Van különbség e között és az ötödik elem között? A beállítottság tekintetében nincs nagy különbség; mindkettő cselekedetei a hatalom megragadásáról, valamint a szeszélyes és zsarnoki viselkedésről szólnak. Mindkettőnek elvetemült, arrogáns, hajthatatlan és ádáz a beállítottsága; a beállítottságok ugyanazok. Ugyanakkor a hatodik elem az antikrisztusok egy másik szembetűnő megnyilvánulására világít rá, amely nem más, mint hogy ravaszok a cselekedeteik – ez az antikrisztusok cselekedeteinek a természetére vonatkozik. Beszéljünk most először a „ravasz” szóról. A felszínen becsmérlő vagy dicsérő szó az, hogy „ravasz”? Ha valaki valami ravasz dolgot tesz, az jó vagy rossz dolog? (Rossz.) Ha valakiről azt mondják, hogy ravaszul cselekszik, az jó vagy rossz ember? Az embereknek nyilvánvalóan az a benyomásuk és az érzésük, hogy aki ravaszul cselekszik, az egy semmirekellő barom. Ha valaki valami ravasz dologgal találkozik, az örömre ad neki okot, vagy a frászt hozza rá? (A frászt hozza rá.) Ez egyszerűen nem jó dolog. Röviden: a „ravasz” a felszínen egy becsmérlő kifejezés, akár egy cselekvést ír le, akár egy illető cselekvésének a módját, egyik sem pozitív; ez egyértelműen egy negatív szó. Magyarázzuk most meg először azt, hogy mik a ravaszság megnyilvánulásai. Miért nevezik ravasznak, nem pedig csalárdnak? Milyen sajátos jelentést sugall itt a „ravasz” szó? A ravaszság mélyebb, mint a csalárdság. Nem tart tovább és nem nehezebb az emberek számára olyasvalakin átlátni, aki ravaszul cselekszik? (De igen.) Ennyi nyilvánvaló. Használjatok akkor olyan szavakat a „ravasz” kifejezés megmagyarázására, amelyeket mindannyian meg tudtok érteni! A „ravasz” itt alattomosat és fortélyosat jelent, és abnormális viselkedésre utal. Ez az abnormalitás arra utal, hogy mélyen elrejtett és átláthatatlan az átlagember számára, aki így nem képes látni, hogy mit gondolnak vagy tesznek az ilyen emberek. Más szóval: az ilyen típusú ember cselekedeteinek módszereit, indítékait és kiindulópontjait különösen nehéz kifürkészni, és néha a viselkedésük is sunyi és titokzatos. Röviden: van egy kifejezés, amellyel leírható egy ember ravaszságának a tényleges megnyilvánulása és állapota, ez pedig „az átláthatóság hiánya”, ami kifürkészhetetlenné és megérthetetlenné teszi őt mások számára. Az antikrisztusok cselekedetei ilyen természetűek – vagyis amikor azt veszed észre és azt érzékeled, hogy nem egyenes szándékkal tesznek valamit, azt elég rémisztőnek találod, de rövid távon vagy valamely oknál fogva mégsem tudod átlátni a motivációikat és a szándékaikat, és mindössze tudat alatt érzed, hogy ravaszok a cselekedeteik. Miért keltenek ilyesfajta érzést benned? Egyfelől azért, mert senki sem képes ráérezni arra, amit mondanak vagy tesznek. Egy másik ok az, hogy gyakran hímeznek-hámoznak, félrevezetnek téged, mígnem végül már nem vagy biztos abban, hogy mely kijelentéseik igazak és melyek hamisak, és hogy mit is jelentenek valójában a szavaik. Amikor hazudnak, azt gondolod, hogy az az igazság; nem tudod, hogy melyik kijelentés igaz vagy hamis, és gyakran azt érzed, hogy bolondot csináltak belőled és rászedtek. Miért merül fel ez az érzés? Azért, mert az ilyen emberek soha nem cselekszenek átláthatóan; nem láthatod világosan, hogy mit is csinálnak vagy hogy mivel foglalatoskodnak, amitől óhatatlanul gyanakodni kezdesz rájuk. Végül meglátod, hogy csalárd, alattomos és elvetemült is a beállítottságuk. A „ravasz” szó homályos és elég szokatlanul hangzik az emberek számára, de miért magyarázzuk meg egy olyan egyszerű kifejezéssel, mint „az átláthatóság hiánya”? Van egy burkolt jelentés ebben a kifejezésben. Mi ez a burkolt jelentés? Az, hogy az antikrisztusok gyakran hamis képet mutatnak neked, amikor tenni akarnak valamit, megnehezítve ezzel, hogy átláss rajtuk. Ha például egy antikrisztus meg akarja ütni a bal orcádat, a jobb orcádat fogja megcélozni az ütéssel. Amikor kitérsz előle, hogy megvédd a jobb orcádat, sikeresen arcul csap balról, és ezzel eléri a célját. Ez ravaszság és cselszövésekkel teli viselkedés – aki csak érintkezik, és akinek csak dolga van egy antikrisztussal, az a számítgatásaik tárgya lesz. Miért számítgatnak folyton? Amellett, hogy irányítani akarják az embereket és helyet akarnak elfoglalni a szívükben, előnyöket is be akarnak zsebelni mindenkitől. Azonkívül egyfajta elvetemült beállítottságot is felfedezhetsz az ilyen emberekben: különösen élvezik, amikor kihasználnak másokat, vagy amikor a saját erősségeiket kamatoztatva mások gyengeségein élcelődnek, és örömüket lelik az emberekkel való játszadozásban. Ez az elvetemültségük megnyilvánulása. Világi szavakkal élve: az ilyen emberek agyafúrtnak számítanak. A hétköznapi emberek ezt gondolják: „Csak idősebb emberek lehetnek agyafúrtak. A fiataloknak nincs még tapasztalatuk, sem világi bölcsességük, hogyan lehetnének akkor agyafúrtak?” Helyes ez a kijelentés? Nem, nem az. Az antikrisztusok elvetemült beállítottsága nem függ az életkortól; ők ezzel a beállítottsággal születnek. Arról van szó csupán, hogy amikor fiatalabbak és kevésbé tapasztaltak, meglehet, hogy kezdetlegesebb és kevésbé kifinomult módon elegyednek ilyen intrikákba. Ahogy idősödnek, „vízhatlanná” válnak, mint azok az öreg ördögkirályok, akiknek a cselekedetei szigorúan le vannak pecsételve és a legtöbb ember számára teljességgel kifürkészhetetlenek.

Az imént mindössze egy hozzávetőleges magyarázatot adtam a „ravasz” szóra, úgyhogy most beszélgessünk a ravaszság konkrét állapotairól és megnyilvánulásairól. Avagy nem érdemes talán beszélgetni erről? Ha nem beszélgetünk erről, képesek lesztek vajon felismerni őket? Át tudtok látni rajtuk? (Nem.) Nem arról van szó, hogy egyáltalán nem tudod felismerni őket vagy átlátni rajtuk; néha azt is fogod érezni, hogy valamelyik konkrét személy igazán fortélyos – olyannyira fortélyos, hogy még azután is teljesíted a parancsát, hogy elárult téged –, és hogy óvakodnod kell tőle. Milyen dolgokat tesznek hát az antikrisztusok, és mely olyan beszédet és cselekedeteket fednek fel a testvéreikkel és a körülöttük lévőkkel való bánásmódjukon keresztül, amelyek azt mutatják, hogy ravasz módon és elvetemült beállítottsággal teszik a dolgokat? Érdemes erről beszélgetni. Amikor csak a „ravasz” szót magyarázzuk meg, az emberek általában elég egyszerűnek találják; valószínűleg elég fellapozni a szótárt a jelentése megértéséhez. Amikor azonban arról van szó, hogy az emberek mely cselekedetei, viselkedésformái és beállítottságai állnak összefüggésben ezzel a szóval és tekinthetők e szó konkrét megnyilvánulásainak és állapotainak, akkor már fárasztóbbá és nehezebbé válik a megértése, nem igaz? Először is, gondoljatok azokra az emberekre vagy konkrét antikrisztusokra, akikkel eddig találkoztatok. Mely cselekedeteik miatt éreztétek úgy, hogy ennek a cselekedetnek a természete összefügg a ravaszsággal, illetve mely hétköznapi szavaik, cselekedeteik és viselkedésformáik függtek össze vele? (Egyszer találkoztam egy antikrisztussal, aki nyilvánvalóan a státuszért akart versengeni és vezető akart lenni, de ezt mondta a testvéreknek: „Jelentenünk kell a hamis vezetőkről és a hamis dolgozókról. Csakis így lehet a mienk a szentlélek munkája. Ha nem jelentünk a hamis vezetőkről és nem leplezzük le őket, akkor nem nyerhetjük el a szentlélek munkáját. Ki kell állnunk és közösen meg kell óvnunk a gyülekezet munkáját.” A gyülekezeti munka megóvásának zászlaját lobogtatva arra kereste a módot, hogy miként szerezhetne befolyást a vezetők és a dolgozók fölött, és ezért felfújta az apróságokat és arra biztatta a testvéreket, hogy jelentsenek a vezetőkről és a dolgozókról. Az volt a célja, hogy lejárassa a vezetőket és a dolgozókat, és így lehetősége legyen vezetővé válni. Sok testvér nem ismerte fel ezt, és félrevezette őket ez az illető. Ahelyett, hogy az alapelvek alapján felismerték volna a problémát, apróságokba kötöttek bele és feltárták a vezetők és dolgozók romlottságait azért, hogy azután elítéljék és minősítsék őket, hogy aránytalanul felfújjanak dolgokat, káoszba taszítva ezzel a gyülekezetet.) Mondjátok meg Nekem, ez vajon ravaszság? (Igen, az.) Pontosan az. Miért ravasz dolog ez? Ez az illető a maga titkos céljait próbálta elérni az igazságosság zászlaját lobogtatva, cselekvésre biztatott másokat, miközben ő maga nem mutatkozott, hanem rejtve maradt, hogy megfigyelje a dolgok kimenetelét. Úgy volt vele, hogy ha jól alakulnak a dolgok, annál jobb, ha pedig nem, senki sem fog átlátni rajta, mivel mélyen el volt rejtve. Ez ravaszság – ez az egyik formája a megnyilvánulásainak. Ez az ember nem hozta mások tudomására az igazi, legmélyebb gondolatait, és ha akárcsak egy kicsit is kitaláltál belőlük, gyorsan előállt különféle kifogásokkal és érvekkel, hogy mindenáron elleplezze azokat és megvédje magát, attól tartva, hogy az emberek meglátják az igazságot. Szándékosan bonyolította a dolgokat; ez ravaszság. Még valaki? (Néhány évvel ezelőtt egy antikrisztusokból álló banda lépett színre a gyülekezetünkben és átvették az irányítást, zűrzavarba taszítva ezzel a gyülekezet munkáját. A Fennvaló küldött valakit, hogy vegye át a munkát, de ez az antikrisztusbanda színlelni kezdett, és ezt mondták: „Megvannak a vezetőink, és nem fogadunk el máshonnan áthelyezett vezetőket; magunk is képesek vagyunk kezelni a munkát.” Ennek eredményeképpen sokan félre lettek vezetve és hallgattak az antikrisztusokra, és nem fogadták el a Fennvaló által kirendelt vezetőt. Ezek az antikrisztusok ráadásul elszigetelték valahová a Fennvaló által küldött vezetőt, megtiltva neki, hogy érintkezzen a testvérekkel és lehetetlenné téve számára, hogy segítsen a gyülekezet munkájában, vagy hogy bármilyen munkát végezzen.) Ez szörnyen ravasz dolog volt az antikrisztusok részéről – mi volt a rejtett indítékuk? Ők akarták irányítani a gyülekezetet, és fel akarták állítani a maguk független királyságát. Ez ravasz dolog; ez az a fajta dolog, amelyet az antikrisztusok tesznek.

Melyek az antikrisztusok ravasz cselekvésének az elsődleges megnyilvánulásai? Az egyik az átláthatóság hiánya, egy másik pedig az, hogy titokban kimondhatatlan cselszövéseket folytatnak. Ha mindenkivel közölnék a terveiket és a szándékaikat, képesek lennének vajon megvalósítani azokat? Biztosan nem. Miért teszik így a dolgokat azok az emberek, akik ravasz módszereket alkalmaznak? Milyen cél van e cselekedetek mögött? Eddig csak a gyülekezet feletti irányításról gondolkodtatok, de bizonyos dolgokba nem tartozik bele a gyülekezet vagy mindenki irányítása. Egy gyülekezet vagy egy régió embereinek a félrevezetése viszonylag nagy dolog, milyen cél rejlik hát az antikrisztusok ennél kisebb horderejű viselkedései és cselekedetei mögött átlagos időkben? Az, hogy kihasználják az embereket, és hogy rávegyék őket arra, hogy tegyenek erőfeszítéseket az érdekeik kielégítése és a saját céljaik végett. Miközben Isten vezényli az embereket és uralkodik a sorsuk felett, az antikrisztusok is szeretnék megszabni az emberek sorsát és manipulálni őket. Ha azonban direktben megmondanák, hogy manipulálni szeretnének téged, vajon beleegyeznél? Ha azt mondanák, hogy rabszolgaként ugráltatni szeretnének téged, beleegyeznél? Ha azt mondanák, hogy ők a vezetők, neked pedig hallgatnod kell rájuk, beleegyeznél? Biztosan nem egyeznél bele. Éppen ezért kevésbé szokványos módszerekhez kell folyamodniuk, hogy a tudtodon kívül kihasználhassanak; ezt nevezzük ravaszságnak. A nagy vörös sárkány például ravasz módon tevékenykedik, és látszólag jogszerű ürügyeket használva vezeti félre az embereket. Hogyan járt el a földbirtokosok és a tőkések vagyonának az elkobzásakor? Vajon írásban rögzített egy szabályzatot, amely előírta, hogy egy bizonyos összeg felett mindent át kell adni az államnak? Működött volna a dolog, ha nyíltan kihirdeti ezt? (Nem működött volna.) Mivel ez nem működött volna, mit tett? Találnia kellett egy mindenki által helyesnek hitt módot arra, hogy igazolható módon elkobozhassa és lefoglalhassa a földbirtokosok és a tőkések vagyonát. Ez megfosztotta hatalmuktól a földbirtokosokat és a tőkéseket, gazdaggá tette az államot, és megszilárdította az uralmát. Hogyan tette meg ezt a nagy vörös sárkány? (A földbirtokosok megtámadásával és a föld újraelosztásával.) A „földbirtokosok megtámadása és a föld újraelosztása”, valamint az „egyenlőséget mindenkinek” zászlaját lobogtatta, azután pedig „A fehérhajú lány”-hoz hasonló történeteket talált ki, hogy beskatulyázzon és elítéljen minden földbirtokost és tőkést. A közvélemény és a propaganda hatalmát felhasználva sulykolta bele az emberekbe ezeket a téveszméket, minek következtében, akik csak tájékozatlanok voltak, mind azt gondolták, hogy a földbirtokosok és a tőkések rosszak és nem egyenlők a dolgozó tömegekkel, hogy immár a nép az ura a saját országának, hogy az állam az embereké, hogy ennek a néhány embernek nem kellene olyan nagy vagyonnal rendelkeznie, és hogy azt el kellene kobozni és szét kellene osztani mindenki között. Az ilyen úgynevezett jó, helyes és szegénypárti ideológiáktól és elméletektől felbujtva félre lettek vezetve, el lettek vakítva az emberek, és elkezdtek harcolni a helyi mágnások ellen, valamit támadni kezdték a földbirtokosokat és a tőkéseket. S hogy mi volt a végeredmény? E földbirtokosok és tőkések némelyikét halálra verték, másokat megnyomorítottak, megint mások pedig messzire menekültek. Röviden: az volt a végeredmény, hogy a nagy vörös sárkány elérte, amit akart. Ezek az ostoba és tudatlan tömegek fokozatosan az ilyen átverésektől irányítva kezdtek cselekedni, hogy elérjék azokat a célokat, amelyeket ezek az ördögök akartak. Hasonlóképpen az antikrisztusok is ilyen ravasz módszereket vetnek be, amikor különféle dolgokat tesznek. Amikor például valakivel párban kerül vezető szerepbe egy antikrisztus, és azt látja, hogy az illetőnek van igazságérzete, hogy érti az igazságot és átlát rajta, az antikrisztus elkezdi bizonytalanul érezni magát: „Lehetséges, hogy a hátam mögött aláás engem ez a srác? Lehet, hogy valamire készül a színfalak mögött? Vajon miért nem tudom rábírni, hogy valljon színt? Vajon az én oldalamon áll vagy sem? Képes lenne jelenteni engem a fennvalónak?” Ezekkel a gondolatokkal a fejében elkezd aggódni amiatt, hogy nincs biztonságban a státusza, nem igaz? Mit tesz hát ezután? Direkt módon megbünteti az illetőt? Némely antikrisztusok nyíltan fellépnének egy efféle személlyel szemben, de a ravaszabb fajtából valók nem direkt módon tennék meg. Helyette azzal kezdenék, hogy beszélnének néhány viszonylag gyengébb, zavarosabb fejű és a tisztánlátásra képtelen testvérrel, és óvatosan kikérdeznék és tesztelnék őket: „Ez és ez az illető már több mint egy évtizede hívő, akkor hát valamelyest megalapozott hitének kellene lennie, igaz?” Valaki talán így felelne: „De hiszen elég jó alapokkal rendelkezik. Mindazon évek során, amióta hisz Istenben, lemondott a családjáról és a karrierjéről; nagyobb a hite, mint a mienk. Bizonyára elég jó lenne számodra, ha egy párban lennél vele.” Az antikrisztus ezt mondaná: „Igen, elég jó lenne, de ő sosem elegyedik a többi testvérrel. Nem tűnik igazán társasági embernek.” Valaki más talán hozzátenné: „Nem ez a helyzet – sokkal inkább törekszik az igazságra, mint mi. Gyakran szoktunk beszélgetni egymással, de leginkább Isten szavainak az olvasásával, prédikációk hallgatásával és himnuszok tanulásával tölti az idejét, és amikor velünk van, akkor Isten szavait közli.” E kedvező és elismerő megjegyzések hallatán úgy érzi az antikrisztus, hogy sokkal többet nem tud mondani, úgyhogy témát vált és így szól: „Ő sok éve hisz már istenben, és nagyobb tapasztalata van nálunk. Többet kellene érintkeznünk vele a jövőben, és nem kellene elszigetelnünk őt.” A többiek ennek hallatán még mindig nem ismernek fel semmit. Látva, hogy az emberek többsége elismerően szól az illetőről, az antikrisztus nem mond többet a témáról, mivel képtelen elérni a céljait. Később talál egy másik embercsoportot és megkérdezi őket: „Szoktátok valamikor is látni, hogy ez és ez az illető isten szavait olvassa? Az a benyomásom, hogy folyton másokkal beszélget és hogy a felszínen elfoglaltnak látszik; miért nem olvassa soha isten szavait?” Ez a csoport jobb megfigyelő, olvasnak a sorok között, és ezt gondolják: „Úgy tűnik, mintha valami viszály lenne kettejük között; ez arra próbál rávenni bennünket, hogy ássuk alá az illetőt és rekesszük ki őt.” Így hát ezt feleli: „Hát igen, ő mindig jelentéktelen feladatokkal foglalja le magát, mindig túlgondolja az embereket és a dolgokat. Ritkán olvassa isten szavait, és amikor mégis, a végén egyszerűen elalszik; jó néhányszor észrevettem már ezt.” Az első és a második embercsoporttal folytatott beszélgetéséből ítélve milyen beállítottság van jelen az antikrisztus szavaiban? Nem elvetemült? (De igen.) Milyen a cselekedeteinek a természete és eszköztára? Ravasz. Míg az első embercsoport nem jött rá, hogy mit is próbál csinálni az antikrisztus, a másodiknak volt némi rálátása arra, hogy mi is történik, aztán viszont egyetértett azzal, amit az antikrisztus mondott. Az antikrisztus, látván, hogy a második csoport egyetértett azzal, amit mondott, és hogy behúzhatóak, ezt a csoportot felhasználva akar megszabadulni a párjától. Ez a gondolatmenet ravasz. Mindenféle győzködést követően a második csoport félre lesz vezetve és be lesz húzva, majd ezt mondja: „Mivel az az illető nem felel meg a gyülekezetvezetőkre vonatkozó alapelveknek és feltételeknek, szerintem nem kellene őt legközelebb megszavaznunk vezetőnek, igaz?” Ez a csoport meglehetősen alattomos, és miután beszéltek, megfigyelik az antikrisztus hozzáállását. Az antikrisztus ezt mondja: „Ez nem lesz jó így; igazságtalan lenne. Ez isten háza, nem pedig a társadalom!” Ennek hallatán ezt kérdezik: „Ez tényleg nem fog működni? Akkor hát mit tegyünk? Jó, akkor rá szavazunk legközelebb.” Az antikrisztus azonnal ezt mondja: „Az sem fog működni, ha rá szavaztok.” Látjátok? Akármit mondjanak is, az nem helyes; ez egy probléma. Az antikrisztus valójában csupán a maga útjára akarja rávezetni ezeket az embereket, vermet ásva nekik, amelybe beleeshetnek. Végül, miután meghallgattak ezt és azt, ezek az emberek rájönnek az antikrisztus szándékaira: „Tartsunk tisztességes választást. Nem sok minden szól mellette, úgyhogy lehet, hogy amúgy sem választják meg.” Az antikrisztus elégedett. Nézd csak meg: Itt egy farkas és néhány róka, akik összeállnak, hogy kéz a kézben cselekedjenek. Ez az alapelve és természete az antikrisztusok és mindazon erők cselekedeteinek, akik követik őket az egyházban; ez a megnyilvánulásuk. Az antikrisztusokat követő emberek ezt mondják: „Akkor hát szavazzunk! Egyébként meg, ő nem olyan nagyszerű; ha szavazunk, lehet, hogy nem is lesz megválasztva.” Van itt valami gyanús? Terveznek ezek valamit? Már észrevették az utalásokat egymás szavaiban, de senki sem mondja ki direkt módon, hogy mit kéne csinálni; hallgatólagos megállapodás van közöttük, és ezt mindenki felfogja. A felszínen az antikrisztus senkit sem utasít közvetlenül arra, hogy ne a párját válassza, és az alatta lévők sem mondják ezt: „Nem őt fogjuk választani, hanem téged.” Miért nem mondják meg ezt kereken? Azért nem, mert egyik sem akarja előnyhöz juttatni a másikat. Hát nem ravasz ez? Ez színtiszta elvetemültség. Meghallgatják egymás beszédének a hangvételét, de senki sem direkt módon beszél, és a végén egyetértésre jutnak. Ezt sátáni párbeszédnek nevezik. Egy „ostoba” van közöttük, aki figyel, de még ezután sem ért semmit, és megkérdezi a többiektől, hogy arra az illetőre fognak-e szavazni vagy nem. Hogyan válaszol az antikrisztus? Ha ezt mondaná: „Tégy, ahogy jónak látod”, az túl nyilvánvaló lenne. Egy efféle válasz a fenyegetés és a rábeszélés természetét hordozza magában; az elvetemült emberek nem így beszélnek. Helyette ezt mondják: „Hát nincsenek isten házának munkarendelései? Szavazz arra, akire szavaznod kell; ha valakit nem kell megválasztani, ne szavazz rá.” Hát nem kétértelmű beszéd ez? Az antikrisztusok egy látszólag jogszerű ürüggyel állnak elő, ezt mondván: „Az alapelvek szerint kell cselekedned; nem hallgathatsz rám. Nem számít, hogy én mit mondok. Nem én jelentem az alapelveket; isten szavai az alapelvek.” Az „ostoba” hallja ezt és ezt gondolja: „Ha az alapelvek szerint kell cselekednünk, akkor rá fogok szavazni erre az illetőre.” A csoport látva, hogy ez az ember ostoba és tönkreteheti a terveiket, kollektíven kiveti őt, nem engedve, hogy köztük maradjon az „ostoba”. Végül, amikor az „ostoba” egyre csak azt kérdezgeti, hogy rá szavazzon-e arra az illetőre vagy sem, valaki így szól: „Beszéljünk róla később. Majd a teljesítménye alapján eldöntjük.” Van bármi határozottság ezekben a szavakban? Van bennük egy szemernyi becsületesség is? (Nincs.) Akkor mi van valójában ezekben a szavakban? Ezek a szavak az antikrisztus elvetemült beállítottságát, valamint a titkos motivációit, szándékait és céljait hordozzák magukban. Bennük rejlik a közöttük – a farkas és a rókák között – fennálló titkos összeesküvés, hogy megszabaduljanak attól a személytől, aki szúrja az antikrisztus szemét. Miért képes így cselekedni ez az embercsoport? Amellett, hogy az elvetemült beállítottságuk vezérli őket, azért is képesek így cselekedni, mert feljebbvalójuk, az antikrisztus nem szereti azt a személyt. Ha rá szavaznak, és az antikrisztus megtudja ezt, annak nem lesz jó eredménye. Így az a legsürgősebb és legfontosabb teendőjük, valamint az számukra a legelőnyösebb, ha nem szavaznak arra a személyre. Mindannyian hallgatnak az antikrisztusra; bármit mond is az antikrisztus, bármely irányba hajlanak is a szavai, ezek az emberek az igazságalapelveket és Isten szavait félretéve követik. Látod, ha megjelenik egy antikrisztus, óhatatlanul lesznek, akik engedelmeskednek neki. Amennyiben egy antikrisztus cselekszik, egyesek mellé szegődnek és követni fogják – nincs olyan antikrisztus, aki egyszál magában és elkülönülve cselekedne.

Amit az imént megbeszéltünk, az az antikrisztusok ravasz cselekvésének az egyik megnyilvánulása volt. Az itt említett ravaszság arra utal, hogy az antikrisztusoknak megvannak a maguk céljaik és motivációik, amikor cselekszenek, de nem fogják elmondani neked, és meglátnod sem engedik. Amikor rájössz, minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy elleplezzék azt, és különféle eszközökhöz folyamodnak azért, hogy félrevezessenek téged és megváltoztassák a róluk alkotott nézetedet. Ez az antikrisztusok ravasz aspektusa. Ha könnyen felfednék, széles körben ismertetnék és mindenkivel megosztanák az indítékaikat, hadd tudják meg az emberek, az vajon ravaszság lenne? Ez nem lenne ravaszság; hanem mi lenne? (Ostobaság.) Nem ostobaság lenne, hanem az értelem feladásáig elmenő arrogancia. Az antikrisztusok fondorlatosan viselkednek. Milyen tekintetben fondorlatosak? A viselkedésük állandó trükközésen alapul, a szavaik pedig semmit sem árulnak el, így az emberek nehezen tudják kifürkészni a szándékaikat és céljaikat. Ez a fondorlatosság. Bármit tesznek vagy mondanak, soha nem vonnak le következtetéseket könnyedén; úgy alakítják a dolgokat, hogy a hallgatóságuk, és akik alájuk vannak rendelve, érzékelhessék a szándékukat, és ezek az emberek, miután megértették az antikrisztust, az ő programjának és motivációinak megfelelően cselekedjenek és végrehajtsák a parancsait. Ha teljesül egy feladat, az antikrisztus boldog. Ha nem teljesül, senki nem talál semmit, amit felróhatna az antikrisztusnak, és nem fürkészheti ki a cselekedetei hátterében húzódó motivációkat, szándékokat vagy célokat. A titkos cselszövések és célok teszik fondorlatossá az antikrisztusok cselekedeteit, amivel az a szándékuk, hogy mindenki mást megtévesszenek, kijátsszanak és irányítsanak. Ez a fondorlatos viselkedésük lényege. A fondorlatosság nem annyit jelent csupán, hogy hazudik vagy rosszat csinál valaki; nagyobb szándékok és célok járnak vele, amelyek az átlagember számára kifürkészhetetlenek. Ha olyasvalamit tettél, amiről nem szeretnéd, hogy bárki is tudjon, majd mondasz egy hazugságot, az vajon fondorlatosságnak számít? (Nem.) Ez csupán csalárdság, és nem üti meg a fondorlatosság szintjét. Mitől mélyebb a fondorlatosság, mint a csalárdság? (Attól, hogy az emberek nem tudják kifürkészni.) Nehezen tudják kifürkészni az emberek. Ez is hozzátartozik. És még mi? (Semmit sem tudnak felróni egy fondorlatos embernek.) Így van. Az a lényeg, hogy nehezen találnak bármit is az emberek, amit felróhatnának az illetőnek. Még ha tudják is némelyek róla, hogy rossz dolgokat követett el, nem tudják eldönteni, hogy jó vagy rossz ember, hogy gonosz ember vagy hogy antikrisztus-e. Az emberek nem látnak át az antikrisztusokon, hanem azt hiszik róluk, hogy jók, és az antikrisztusok félre tudják vezetni őket. Ez a fondorlatosság. Az emberek úgy általában hajlamosak a hazugságra és az apró cselszövésekre. Ez csupán csalárdság. Az antikrisztusok azonban sokkal alattomosabbak a közönséges, csalárd embereknél. Olyanok, mint az ördögkirályok; senki sem tudja kifürkészni, mit csinálnak. Számtalan gonoszságra képesek az igazság nevében, és ártanak az embereknek, ám az emberek mégis ódákat zengenek róluk. Ezt nevezik fondorlatosságnak.

Történt a múltban egy eset, ahol egy vezető a Fennvalóval való érintkezése és beszélgetése során tájékoztatva lett Isten házának néhány munkatervéről. Akkor még nem lett hivatalosan kiadva a munkarendelés. Miután hazament, elkezdett felvágni, de nem lehetett megmondani róla, hogy ez felvágás. Nagyon komolyan beszélt az egyik összejövetelen, és hirtelen, a közlése kellős közepén, olyasvalamit mondott, amit senki sem hallott még azelőtt: „Mostanáig isten munkájának minden egyes lépése be lett fejezve, és az emberek alapvetően stabilizálódtak. A következő hónaptól fogva ki fogjuk terjeszteni az evangélium prédikálását, úgyhogy evangelizációs csoportokat kell alakítanunk. Hogy miként kellene megalakítani az evangelizációs csoportokat? Van néhány részlet ebben a…” A többiek ezt gondolták ennek hallatán: „Honnan jöttek ezek a szavak? A Fennvaló még semmilyen munkarendelést nem adott ki. Ő honnan tudja akkor? Biztosan előre látja a dolgokat!” Ezzel imádták őt, nem igaz? Azonnal megváltozott az emberek hozzá való viszonyulása. Mindössze megemlítette az evangelizációs csoportok alakítását, de utána semmilyen konkrét munkát nem végzett – üres szlogeneket pufogtatott csupán. Persze megvolt a célja az üres szlogenek pufogtatásával; felvágott, azt akarta, hogy nagyra tartsák és hogy imádják őt az emberek. Nem sokkal később a Fennvaló kiadta a munkarendelést. Amikor a testvérek meglátták ezt, elámultak és ezt mondták: „Hihetetlen! Hát nem profetikus ez? Honnan tudtál erről? Te jobban érted az igazságot, mint mi; nagyobb fokú érettséggel rendelkezel. A mi érettségünk túlságosan alacsony fokú. Mire eljön az ideje az evangélium kiterjesztésének, addigra te már elmondtad ezt nekünk, miközben mi ostobák és tudatlanok voltunk. Nézd meg, nincs talán összhangban az, amit közöltél, a Fennvalótól származó munkarendeléssel? Véletlen egybeesés, és most igazolást nyert.” Ezen az eseten keresztül mindenki még jobban imádta őt, és nem szokványos módon, hanem teljes alávetettséggel, majdnem egészen az előtte való letérdelésig és leborulásig elmenve. Az emberek többsége nem tudott erről a dologról; ha ő maga nem beszélt volna róla, akkor senki sem tudott volna róla, csak egyedül Isten. Olyan nyilvánvaló dolog volt, és ő senkinek sem fedte fel, hanem azt választotta helyette, hogy ilyen pimaszul becsapja őket. Ravasznak számít ez a viselkedés? (Igen.) Miért csapott be így másokat? Miért tudott így viselkedni és cselekedni? Mit gondolt valójában a szívében? Azt akarta, hogy másnak lássák őt az emberek, hogy azt gondolják róla, hogy ő nem egy hétköznapi ember. Olyasvalami ez, aminek megtalálhatónak kell lennie a normális emberi mivolton belül? (Nem.) Az ilyen embernek undorítóak és szégyentelenek a cselekedetei. Ravasznak tekintenéd ezt? (Igen.) Amellett, hogy ravasz, némileg még undorító is.

Van egy embertípus az antikrisztusok között, akit soha nem hallottak semmi rosszat mondani, és soha nem láttak semmi rosszat tenni; általánosságban mindenki jónak tartja és helyesli azt, amit tesz és ahogyan viselkedik. Gyakran mosolyog, olyan arcot vág, akár egy irgalmas szent, és soha nem metsz meg senkit. Nem számít, milyen hibákat vétenek az emberek, ő mindig annyira megbocsátó szívvel tolerálja, akár egy szerető anya. Sohasem kezeli a gyülekezetben azokat, akik megsértik az adminisztratív rendeleteket, bomlasztásokat és zavarásokat okoznak, vagy gonosz tetteket követnek el. Vajon az ennek az oka, hogy nem képes meglátni vagy felismerni ezeket a dolgokat? Nem, egyik sem; képes meglátni és felismerni őket, de a szívében úgy hiszi, hogy ha ki lennének tisztítva ezek az emberek, és a gyülekezet békéssé válna és csakis becsületes emberekkel lenne tele, akik törekednek az igazságra és őszintén feláldozzák magukat Istenért, akkor őt magát könnyen fel lehetne ismerni, és talán nem tudná többé megvetni a lábát a gyülekezetben. Így maga körül tartja ezeket az embereket, hagyja, hogy a gonosztevők továbbra is gonoszságot műveljenek, a hazugok tovább hazudozzanak, a zavarók folytassák a zavarást, biztosítva ezeken a zavarásokon keresztül, hogy soha ne legyen nyugta a gyülekezetnek, és megerősítve ezáltal a saját státuszát. Mint mond tehát, amint arra kerül a sor, hogy valakit kiközösítenek, valakivel foglalkoznak, valakit elkülönítenek vagy eltávolítanak a pozíciójából? „Esélyt kell adnunk az embereknek a megtérésre. Kinek nincs hiányossága vagy romlottsága? Ki nem követett el még hibákat? Toleranciát kell tanulnunk.” A testvérek átgondolják ezt és így szólnak: „Toleránsak vagyunk azok iránt, akik igazán hisznek Istenben és akiknek vétkeik vannak, vagy akik ostobák és tudatlanok, de a gonosz embereket nem toleráljuk. Ő egy gonosz ember.” Az antikrisztus így válaszol: „Hogy lenne ő gonosz ember? Csupán nyers szavakat mond alkalmanként; ez nem gonoszság. Azok az igazán gonosz emberek, akik gyilkosságot követnek el és gyújtogatnak el a világban.” De mit gondol valójában az antikrisztus? „Ő egy gonosz ember? Annyira gonosz, mint én? Nem láttad, hogy én mit tettem, nem tudod, hogy mit gondolok belül. Máskülönben vajon nem tisztítanátok ki engem? A kitisztításán gondolkozol? Szó sem lehet róla! Nem fogom engedni, hogy kezeld őt. Ha bárki is megpróbálja, dühös leszek rá és nagyon meg fogom nehezíteni számára a dolgokat! Aki csak megpróbálja kezelni őt, azt kiközösítem!” De vajon kimondaná ezt hangosan az antikrisztus? Nem, nem mondaná ki. Mit tesz hát ezután? Először is lenyugtatja a helyzetet, stabilizálja a dolgok állását, és olyannak tűnik, aki képes vezetni a gyülekezetet és egyensúlyt teremteni a különböző erők között, és aki nélkül így nem boldogul a gyülekezet. Ily módon nincs vajon biztosítva a pozíciója? Ha biztosított a pozíciója, akkor nem marad meg vajon a megélhetése? Ezt nevezik ravaszságnak. Ezért nem tud átlátni az ilyen egyéneken a legtöbb ember. Miért nem? Sosem az igazságot szólják, és könnyelműen sem cselekednek. Bármire kéri is meg őket a Fennvaló, motorikusan megteszik, amit kell bármilyen könyveket kell is kiosztani, kiküldik azokat; megtartják azt a néhány összejövetelt egy héten, és nem sajátítják ki maguknak a közlést az összejöveteleken. A felszínen minden tökéletesnek és hibátlannak tűnik, és semmi sem ad okot a kritikára. Van azonban egy dolog, amit felismerhettek náluk: sohasem kezelik a gonosz embereket. Éppen ellenkezőleg: megóvják, folyamatosan fedezik és védelmezik őket. Hát nem ravasz dolog ez? Mi itt a viselkedésük ravasz aspektusa, mire összpontosít? Muszáj tisztázni ezeket a dolgokat. Sosem az igazságot szólják, mindig hazugságokat mondanak, hogy becsapják Isten házát. Látják, ahogy a gonosz emberek gonoszságot művelnek, de nem kezelik őket, folyton elsimítják a dolgokat, valamint türelmet és toleranciát gyakorolnak. Mi a motivációjuk arra, hogy ezeket a dolgokat tegyék? Igazán az, hogy segítsenek az embereknek kiegészíteni egymás erősségeit és toleránsnak lenni egymás iránt? (Nem.) Akkor mi a céljuk? A saját befolyásukat akarják megszilárdítani, és a státuszukat stabilizálni. Tudják, hogy ha a gonosz emberek kitisztíttatnak, akkor ők lesznek a következők, akiknek menniük kell; ez az, amitől félnek. Éppen ezért maguk körül tartják a gonosz embereket; amíg azok ott vannak, biztonságban van az antikrisztus státusza. Ha a gonosz embereket kitisztítanák, az antikrisztusnak befellegezne. A gonosz emberek jelentik az antikrisztusok védőernyőjét és pajzsát. Így aztán mindegy, hogy ki leplezi le a gonosz embereket vagy javasolja a kitisztításukat, az antikrisztusok nem értenek egyet vele, ezt mondván: „Még mindig végezni tudják a kötelességeiket, még mindig tudnak pénzt felajánlani; az a legkevesebb, hogy még mindig tudnak munkát végezni!” Okokat és kifogásokat keresnek, hogy megvédjék a gonosz embereket, és – jellemző módon – a felismerés nélkül való emberek nem tudják meglátni a bennük rejlő rossz szándékot, nem képesek felismerni azt.

Vannak-e más esetek, amikor mély benyomást gyakoroltak rátok egy antikrisztus ravasz cselekedetei? Ossza meg valaki! (Van egy nővér, aki egy evangelizációs csapat vezetője volt, és minden hónapban sikerült megnyernie néhány embert, akik közül néhányan nem hívők voltak. Az antikrisztus a kontextusából kiemelve értelmezett egy munkarendelést, azt mondván, hogy az evangélium prédikálásának főként felekezeti embereket kellene megcéloznia, míg a nem hívők másodlagosak, és ha a nem hívőkön van a fő hangsúly, akkor az a munkarendelés súlyos megsértése. Még Isten szavait is felhasználta a „Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot” című közlésből ennek a viselkedésnek a boncolgatása végett. Aztán mindenkit szavazásra hívott fel, ezt kérdezve: „Lehet az, hogy egy ilyen ember még mindig irányítson?” Akkoriban a gyülekezetben sokan új, mindössze egy-két éves hívők voltak és nem tudtak tisztán látni, ezért úgy érezték, hogy a munkarendelés megsértése súlyos dolog, és megegyeztek a nővér leváltásában. A nővér akkor nagyon negatív lett; miután ízekre szedte és elítélte őt ez az antikrisztus, úgy érezte, hogy ő maga antikrisztus, hogy Isten egész biztosan ki fogja rekeszteni, és rendkívül negatív lett, nem akart élni. Azonkívül ez az antikrisztus a Fennvalótól származó néhány prédikációt és közlést is visszatartott, nem engedve, hogy meghallgassuk azokat. Azt állította, hogy a Fennvalótól származó közlés túl szigorú, és hogy mi csekély érettségű új hívőkként elképzeléseket fogunk kialakítani a meghallgatása után. A felszínen úgy tűnt, mintha velünk törődne, de valójában attól félt, hogy ha meghallgatnánk a Fennvalótól származó prédikációkat, akkor képesek lennénk felismerni őt, és akkor ő nem lenne képes irányítani bennünket. Ezeket a látszólag észszerű módszereket alkalmazta azért, hogy manipulálja és rászedje az embereket, és hogy úgy tűnjön, hogy logikus és Isten háza munkarendelései szerint való volt, amit tett.) Ez az eset egész bizonyosan ravasznak nevezhető. Annak, aki antikrisztusnak tekinthető, mindig ugyanazok az állandó gyakorlatai vannak, azok a legkevésbé sem változnak, és bármit tesznek is, ugyanazokkal a szándékokkal és ugyanazokra a célokra irányulóan teszik. Nem azt bizonyítja ez vajon, hogy az antikrisztusok csakugyan démonok és gonosz szellemek? (De igen.) Teljes mértékig. Tökéletesen helyénvaló és egyáltalán nem túlzás ravaszként jellemezni az antikrisztusoknak – ezeknek a démonoknak és gonosz szellemeknek – a cselekedeteit.

E példák után némi rálátást kellett, hogy nyerjetek; elkezdett kialakulni bennetek valamilyen tisztánlátás az antikrisztusok ravasz cselekedeteivel kapcsolatban? Ha valamihez ravasz viselkedés tartozik, rejtett szándékokkal és indítékokkal, az nem egy normális ember cselekedete, nem egy becsületes ember cselekedete, és egész biztosan nem olyasvalakinek a cselekedete, aki az igazságra törekszik. Vajon az igazságot gyakorolják azzal, amit tesznek? Vajon Isten háza érdekeit támogatják? (Nem.) Akkor hát mit csinálnak? Akadályozzák és lerombolják a gyülekezet munkáját, gonoszságot művelnek; nem követik Isten útját és nem támogatják Isten házának a munkáját. Amit ők tesznek, az nem a gyülekezet munkája; mindössze álcaként használják a gyülekezet munkájának végzését azért, hogy a maguk programját kövessék, különös tekintettel a személyes érdekeik és a Sátán érdekeinek a megvédésére. Vannak más példák is? (2015-ben a Fennvaló kiadott egy munkarendelést, arra utasítva bennünket, hogy „a Felébredt”-től származó cikket használjuk a hamis vezetők felismeréséről, valamint az igaz és a hamis gyülekezetek megkülönböztetéséről szóló beszélgetéshez. Volt egy vezető a gyülekezetben, akit éppen azelőtt váltottak le, és aki azt mondta, hogy mi újak vagyunk az Istenben való hit terén és csekély az érettségünk, és hogy túlságosan felületesen fogtuk fel a Fennvaló munkarendelését – Isten cselekedetei kifürkészhetetlenek, és a Fennvaló mélyebb tartalommal adta ki ezt a rendelést. Ezt is mondta: „A hamis vezetők és antikrisztusok felismerésével kapcsolatos igazságokat illetően már sok közlése volt korábban a fennvalónak és nagyon világosan megmagyarázta azt. Ha egyszerűen csak a hamis vezetők és az antikrisztusok felismeréséről lenne szó, akkor szükség lenne vajon másik munkarendelés kiadására?” Ezt követően kiemelt a kontextusból részeket a Fennvaló korábbi munkarendeléseiből, prédikációiból és közléseiből, több tízezer szó terjedelmű anyagot állítva össze azért, hogy félrevezesse a testvéreket, arra vezetve bennünket, hogy helyette „a Felébredtet” ismerjük fel. Abban az időben félre voltunk vezetve és nem a hamis vezetők és antikrisztusok felismerésére összpontosítottunk. Később antikrisztusként fel lett fedve az illető. Attól tartott, hogy ha mindenki elkezdi felismerni a hamis vezetőket és az antikrisztusokat, akkor felfedik a gonosz tetteit és felismerik őt, így hát szándékosan félrevezetett bennünket, hogy inkább „a Felébredtet” ismerjük fel.) Ez egy bűvészmutatvány volt, egy félrevezető taktika, azzal a céllal történő elterelés, hogy másra összpontosítsatok, és így senki se figyeljen őrá. Nem hangzik ismerősen ez a módszer? Amikor a nagy vörös sárkány válsággal áll szemben, amilyen például a politikai rendszerén belüli zavargás, vagy ha a nép sztrájkokat vagy lázadásokat tervez, akkor ő ugyanezt a taktikát használja: a figyelemelterelést. Gyakran alkalmazza ezt a módszert. Valahányszor válság áll elő, háború miatti pánikot szít, a hazafiságot előmozdítva, azután szüntelenül az ellenállás háborúiról és a hazafiságról szóló filmeket játszik vagy álhíreket terjeszt a nemezti érzelmek felébresztése végett, hogy elterelje a figyelmet. A nagy vörös sárkány hátsó szándékkal teszi ezeket a dolgokat, ki nem mondott célokat rejtegetve – ezt nevezik ravasz viselkedésnek. Ki az antikrisztusok őse? A nagy vörös sárkány, az ördög. Pontosan ugyanolyan a cselekedeteik természete, mintha csak összejátszanának egymással. Honnan erednek az antikrisztusok cselszövései és módszerei? Őseik: az ördögök és a Sátán tanították nekik azokat. A Sátán bennük lakozik, így meglehetősen normális számukra az, hogy ravasz módon működjenek; ez teljességgel felfedi azt, hogy antikrisztusi természetük van.

(Isten, meg akarok osztani egy példát. Ez az antikrisztussal kapcsolatos eset a Csilin lelkészi területen esett meg úgy 2012 tavaszának környékén. Egy An nevű antikrisztus sok téveszmét terjesztett különböző gyülekezetekben és még egy könyvecskét is írt „Mi foglalkoztatja leginkább Istent a Földről való távozás előtt?” címmel, amelyet titokban minden gyülekezethez eljuttatott. Azt állította, hogy Istent az foglalkoztatja a leginkább a távozása előtt, hogy az Ő távozását követően hallgat-e majd Isten választott népe a Szentlélek által használt férfira, ezért meg kell értenünk Isten szándékait; és hogy most elég mindössze a Szentlélek által használt férfi prédikációit, közléseit és munkarendeléseit olvasni, és ez lép az Isten szavai evésének és ivásának a szükségessége helyébe. Ennek eredményeképpen sok testvér félre lett vezetve; felhagytak Isten szavainak az evésével és ivásával, és éppen ez volt az a cél, amelyet az antikrisztus el kívánt érni. Az antikrisztus alattomossága abban rejlett, hogy a Szentlélek által használt férfi mellett való tanúságtétel leple alatt elterelte az embereket Isten szavaitól, akik így elhagyták Isten szavainak az evését és ivását, azonkívül eközben azt az érzést keltette az emberekben, hogy mélyen megérti Isten szívét. Mivel ő elgondolkodott azon, hogy mi foglalkoztatja Istent a távozása előtt, ezért nagyra becsülték és imádták őt az emberek.) Vajon miért magasztalta fel a Szentlélek által használt férfit? A Szentlélek által használt férfi egy ember, akárcsak ő. Azzal, hogy felmagasztalta a Szentlélek által használt férfit, valójában arra vette rá az embereket, hogy őt imádják és magasztalják; ez volt a célja. Nem tudjuk egyszerűen csak azt megítélni, hogy igaz volt-e vagy hamis, amit mondott; a szavai által elért következményeket és a célokat is meg kell néznünk; ez kulcsfontosságú. A Szentlélek által használt férfi felmagasztalásával tehát valójában önmagát akarta felmagasztalni; ez volt a célja. Tudta, hogy a Szentlélek által használt férfi felmagasztalását biztosan nem ellenzi majd senki sem, és az emberek egyet fognak érteni vele és magasztalni fogják őt. Ám ha közvetlenül magasztalta volna fel önmagát és tett volna tanúságot önmaga mellett, akkor az emberek leleplezhették, felismerhették és elutasíthatták volna őt. Éppen ezért az antikrisztus a Szentlélek által használt férfi felmagasztalásának a taktikáját alkalmazta önmaga felmagasztalásának és az önmaga mellett történő tanúságtételnek az elérése végett; ez volt az antikrisztus alattomossága. Az An nevű antikrisztus cselekedetei nagyon ravaszak voltak és könnyen félrevezették az embereket – ez egy tipikus antikrisztusi eset. Isten választott népének felismerést kell tanulnia ebből az antikrisztusi esetből, s meg kell értenie az antikrisztusok ravasz aspektusait, valamint azokat a gyakori módszereket és eszközöket, amelyeket azért használnak, hogy elérjék az emberek félrevezetésének a következményét. Ezek megértése nagyon hasznos az emberek számára az antikrisztusok felismerése terén. Kinek van még megosztható példája?

(Isten, nekem is van egy antikrisztussal kapcsolatos esetem, amelyet meg tudok osztani. Ez az eset a honani lelkészi területen esett meg. 2011 körül a Jü nevű antikrisztust, egy hamis vezetőt, akit előtte váltottak le, azzal bízott meg a gyülekezet, hogy ő felügyelje a megtisztítás munkáját, mivel volt némi ajándéka és munkatapasztalata. Akkoriban a Fennvaló kiadott egy munkarendelést a hamis vezetők és az antikrisztusok alapos leleplezése és kiiktatása céljából. Jü, aki odavolt a státuszért, lehetőséget látott ebben a visszatérésre. A munkarendelés megvalósításának a leple alatt folyamatosan arról beszélgetett a testvérekkel, hogy kövessék a Szentlélek munkájának folyamát és összpontosítsanak a hamis vezetők és az antikrisztusok felismerésére. Azonban nem a felismerésükre vonatkozó alapelvekről beszélt, hanem inkább arra vezetett bennünket, hogy a vezetőkre és a dolgozókra összpontosítsuk a figyelmünket. Minden összejövetelen megkérte a testvéreket, hogy beszéljenek a vezetők és a dolgozók teljesítményéről. Miután beszéltünk, kiragadott néhány eltérést, romlott beállítottságokat tárt fel a munkájukban, felnagyította ezeknek az ügyeknek a természetét és közvetlenül hamis vezetőknek titulálta, valamint leváltotta őket. Utána folyamatosan arról tett tanúságot a testvéreknek, hogy miként iktatta ki ezeket a hamis vezetőket és dolgozókat, amitől úgy érezték, hogy jó felismerő képességgel rendelkezik és rátermett a munkájában. Valójában az volt a célja, hogy ezeknek a vezetőknek és dolgozóknak az elbocsátásával lehetőséget teremtsen magának a visszatérésre és vezetőként folytassa. Amikor a testvérek, akiket Jü félrevezetett, meglátták a vezetők és a dolgozók romlottságát és eltéréseit, amelyek a munkájuk terén fel lettek tárva, elkezdtek elgondolkodni azon, hogy vajon nem hamis vezetők-e, sőt még gyülekezet vezetőit is megkérdőjelezték minden szinten, így nem tudtak normálisan együttműködni a vezetők és a dolgozók munkájával. Sok csekély érettségű vezető és dolgozó is nagy mértékben korlátozva lett, a passzivitás és az óvatosság állapotában éltek, és nem voltak képesek normálisan végezni a kötelességeiket, ami káoszhoz vezetett a gyülekezetben. Akkoriban sokan imádták ezt az antikrisztust, aki mintegy tucatnyi gyülekezetet vezetett félre és irányított. Egyesek még azután sem tudták felismerni ezt az antikrisztust, hogy fel lett fedve; azt hitték róla, hogy támogatja a gyülekezet munkáját, és némelyek még ki is álltak mellette.) Mi történt később azokkal a testvérekkel, akik félre lettek vezetve? (Némelyek beszélgetéssel és segítséggel felismerést nyertek az antikrisztust illetően és meg lettek mentve, míg mások makacsul és elszántan kitartottak az antikrisztus követése mellett, akárhogy beszélgettek is velük mások, és ezek az emberek végül ki lettek rekesztve.) Most már felismeri az emberek többsége ezt az antikrisztust? (Most már rendelkeznek némi felismeréssel.) Azok, akik makacsok és megváltoztathatatlanok maradnak, megérdemlik, hogy elvesszenek; ez a kimenetele egy antikrisztus követésének.

Az imént az antikrisztusok ravasz cselekedeteinek a különféle megnyilvánulásairól beszélgettünk. Végezzünk most egy összefoglalást: Milyen lényeget és beállítottságot fejez ki az antikrisztusok ezen viselkedése? (Elvetemültséget.) Olyan beállítottság ez, amelyet elsősorban az elvetemültség jellemez. Mondhatjuk akkor azt, hogy az elvetemült beállítottságú emberek általában ravaszul cselekednek, és hogy akik ravaszul cselekednek, azoknak nagyon elvetemült beállítottságuk van? (Igen.) Logikus érvelés ez? Miközben a felszínen valamelyest olyannak tűnik, mint egy érvelés, valójában pontosan így állnak a dolgok – az elvetemült beállítottságú emberek gyakran ravasz módokon működnek. A ravaszul cselekvő antikrisztusok természetlényege a Sátántól ered; elég világos, hogy hasonlóak az ördögökhöz és a Sátánhoz. Ha megfigyeled, hogy miként cselekednek az antikrisztusok, megértheted az ördögök és a Sátán működésének a mikéntjét. A valódi ördögök és a Sátán, a nagy vörös sárkány, még ennél is súlyosabb módon cselekednek. Még egy puszta antikrisztus is képes olyan ravaszul és olyan okos taktikákkal cselekedni és kiskapukat nem hagyva beszélni, hogy senki sem képes hibát találni benne vagy rajtakapni őt. Mennyivel inkább így van ez akkor a régi ördögök és a Sátán esetében! Ha az antikrisztusok ravasz viselkedésének a szemszögéből nézzük, a státusz nélküli, hétköznapi emberek, akik ritkán kommunikálnak vagy nyílnak meg másoknak, akik átláthatóság nélkül cselekednek és nem akarják, hogy mások megtudják, miről gondolkodnak vagy minek a megtételét fontolgatják legbelül, illetőleg hogy milyen szándékokkal cselekednek, akik mélyen elrejtik és szorosan becsomagolják magukat – nem utal vajon valami a az ő beszédükben és a cselekedeteikben is a ravaszságra? Ha az ilyen emberek nem sorolhatók az antikrisztusok közé, akkor bizonyosan egy antikrisztus útján járnak. Ez bizonyos. Azok, akik egy antikrisztus útján járnak, ha nem fogadják el a metszést, és mások javaslatait sem fogadják meg, és még kevésbé fogadják el az igazságot, akkor ha egyszer státuszt nyernek, óhatatlanul antikrisztusokká fognak válni; ez csak idő kérdése. Ha egyeseknek ilyen elvetemült beállítottságuk van, és valaha egy antikrisztus útján jártak, bizonyos hasonlóságokat mutatva egy antikrisztussal, de miután elfogadták a metszést, megtérnek, el tudják fogadni az igazságot, elhagyják a korábbi útjukat, meg tudnak fordulni és képesek az igazságot gyakorolni, annak mi lesz az eredménye? Egy ilyen átalakulás még inkább eltávolítja őket az antikrisztusi úttól, és megkönnyíti számukra, hogy rálépjenek az Istenben való hit helyes útjára, és akkor lesz reményük arra, hogy meg legyenek mentve. Ez minden, amit közölni akarok annak a megnyilvánulásairól, hogy miként cselekednek ravaszul az antikrisztusok; a következő megnyilvánulás, amelyről beszélgetni fogunk, az lesz, hogy miként szeszélyesek és zsarnokiak az antikrisztusok.

II. Az antikrisztusok szeszélyes és zsarnoki viselkedésének és annak boncolgatása, hogyan kényszerítik az embereket, hogy engedelmeskedjenek nekik

Az antikrisztusok szeszélyes és zsarnoki módon cselekednek, sosem beszélgetnek vagy tanácskoznak másokkal, úgy cselekednek, ahogy kedvük tartja, és kényszerítik az embereket, hogy engedelmeskedjenek nekik. Elmondható, hogy bármit tegyenek is az antikrisztusok, bármit rendezzenek el vagy bármilyen döntést hozzanak is, nem beszélgetnek másokkal, nem jutnak egyetértésre, nem keresik az igazságot a problémák megoldása végett, és nem keresik az alapelveket, amelyeket a kötelességeik végzése során alkalmazniuk kellene. Azonkívül nem engedik, hogy az emberek megértsék, miért teszik a dolgokat egy bizonyos módon, így az emberek össze lesznek zavarodva és kötelesek lesznek hallgatni rájuk. Ha valaki nem ért valamit és megkérdezi róla az antikrisztust, az nem hajlandó beszélgetni vagy elmagyarázni. Milyen státuszt akar fenntartani az antikrisztus ily módon? Senkinek nincs megengedve a részletek megismerése; senkinek sincs joga a tájékoztatáshoz. Az antikrisztus azt teszi, amit csak akar, és amit ő helyesnek gondol, azt kell alaposan végrehajtani. Másoknak nincs joguk kérdezni, és még kevésbé jogosultak arra, hogy vele együttműködve dolgozzanak; csupán az engedelmeskedés és az alávetettség szerepe az övék. Hogyan látja ezt az antikrisztus? „Mivel vezetőnek választottatok meg, az én irányításom alatt álltok, és hallgatnotok kell rám. Ha nem akartok hallgatni rám, akkor nem kellett volna megválasztanotok engem. Ha megválasztotok, hallgatnotok kell rám. Mindenben az enyém az utolsó szó!” Az ő szemében milyen kapcsolat van közte és a testvérek között? Ő az, aki parancsokat ad. A testvérek nem tudják megkülönböztetni a jót a rossztól, nem érdeklődhetnek, és nincs megengedve a számukra, hogy megvádolják, felismerjék, megkérdőjelezzék vagy kétségbe vonják az antikrisztust; ezek mindegyike tilos. Az antikrisztusnak nem kell mást tennie, mint terveket, kijelentéseket és módszereket előterjeszteni, és mindenkinek meg kell tapsolnia és egyet kell vele értenie anélkül, hogy megkérdőjelezné. Nem kényszerítés ez kissé? Miféle taktika ez? Szeszélyes és zsarnoki. Miféle beállítottság ez? (Ádáz.) A felszínen a „szeszélyes” arra utal, hogy az antikrisztus egyedül hoz döntéseket, hogy övé az utolsó szó, a „zsarnoki” pedig azt jelenti, hogy miután saját maga ítéletet vagy döntést hozott, mindenki másnak anélkül kell azt végrehajtania, hogy joga lenne eltérő véleményen lenni, eltérő kijelentést tenni, vagy akár csak kérdéseket feltenni. A szeszélyesség és a zsarnokiság azt jelenti, hogy amikor egy adott helyzettel néz szembe az antikrisztus, akkor azt saját maga latolgatja és veszi fontolóra, mielőtt döntene arról, hogy mit tegyen. Önállóan, mindenki más közreműködése nélkül hoznak döntéseket a színfalak mögött arról, hogy mit miként kell tenni; még a saját munkatársaik, közreműködőik és a magasabb szintű vezetőik sem avatkozhatnak közbe – ezt jelenti szeszélyesnek és zsarnokinak lenni. Bármilyen helyzettel nézzenek is szembe, akik ily módon cselekednek, következetesen úgy járnak el, hogy magukban meghányják-vetik a dolgokat és megfontoltan törik a fejüket, sosem tanácskozva másokkal. Mindenféle dolgok járnak a fejükben, de hogy ténylegesen mit gondolnak, azt senki sem tudja. Miért nem tudja senki? Azért, mert nem mondják meg. Némelyek azt gondolhatják, hogy ez csak azért van, mert nem beszédesek, de valóban ez lenne a helyzet? Ez nem személyiség kérdése; szándékos döntés, hogy sötétségben akarnak tartani másokat. Maguk akarják megtenni a dolgokat, megvannak a maguk számításai. Mit számítgatnak? A saját érdekeik, státuszuk, hírnevük, nyereségük és presztízsük körül forognak a számításaik. Azt latolgatják, hogy miként cselekedjenek a saját javukra, miként védjék meg a státuszukat és hírnevüket attól, hogy kár történjék benne, hogyan cselekedjenek anélkül, hogy hagynák másoknak, hogy átlássanak rajtuk, és – ami kulcsfontosságú – hogyan rejtsék el a cselekedeteiket a Fennvaló elől, abban a reményben, hogy végül anélkül részesülnek majd előnyökben hogy bárki előtt feltárnák bármilyen hibájukat. Ezt gondolják: „Ha egy pillanatra megbotlom és valami rosszat mondok, mindenki át fog látni rajtam. Ha valaki egyszer csak megszólal és jelent engem a fennvalónak, lehet, hogy a fennvaló levált engem, és én elveszítem a státuszomat. Azonkívül, ha folyton másokkal beszélgetek, nem válnak vajon nyilvánvalóvá a korlátozott képességeim mindenki számára? Nem lehet, hogy akkor lenéznek majd a többiek?” Mondjátok meg most Nekem: ha csakugyan átlátnának rajtuk, az jó vagy rossz lenne? Valójában azoknak, akik az igazságra törekednek, vagyis a becsületes embereknek nem sokat számít, ha átlátnak rajtuk, és ha veszítenek valamennyit a presztízsükből vagy a hírnevükből. Nem úgy tűnik, mintha nagyon érdekelnék őket ezek a dolgok; úgy tűnik, mintha kevésbé lennének nyilvánvalóan a tudatában ezeknek, és nem tulajdonítanak túl nagy értéket nekik. Az antikrisztusok azonban a szöges ellentéteik; nem törekednek az igazságra, és magánál az életnél is fontosabbnak tartják a státuszukat, valamint azt, hogy mások miként ítélik meg őket és hogyan viszonyulnak hozzájuk. Rendkívül nehéz arra kérni őket, hogy mondják meg a véleményüket vagy az igazságot; még az sem biztos, hogy elegendő, ha sok előnyt ajánlanak fel nekik. Ha arra kérnék őket, hogy tárják fel a titkaikat vagy a magánügyeiket, az még nehezebb lenne – talán az életük árán sem tennék meg ezt. Miféle természet ez? Képes az ilyen ember elfogadni az igazságot? Meg lehet vajon menteni? Egész biztosan nem. Végtére is „a párduc nem rejtheti el a foltjait”.

Az antikrisztusok különös fontosságot tulajdonítanak az önértékelésnek, a státusznak, a presztízsnek és mindennek, ami fenntarthatja a hatalmukat. Beszélgetsz velük, ezt mondván: „A gyülekezet munkájának végzése során, legyen bár szó külső ügyekről vagy belső adminisztrációról, személyi változásokról vagy bármi másról, beszélgetned kell a testvérekkel. A beszélgetés megtanulása a másokkal való együttműködés megtanulásának első lépése. A beszélgetés nem hiábavaló beszéd, és nem is pusztán a saját negativitásod vagy Istennel szembeni lázadásod kifejezése. Nem szabad kiadnod magadból a negatív vagy lázadó állapotaidat azért, hogy másokat befolyásolj. A lényeg az, hogy arról beszélgess, hogy miként lehet alapelveket találni Isten szavaiban és megérteni az igazságot.” Mindegy azonban, hogy miként beszélsz az igazságról, az nem tudja meghatni őket vagy elérni náluk, hogy változtassanak az alapelveiken és az irányukon azon a téren, ahogyan tevékenykednek és viselik magukat. Miféle beállítottság ez? Finoman fogalmazva hajthatatlanság; erősen fogalmazva ádázság. Valójában helyénvaló ezt ádáznak nevezni. Képzeld el, hogy egy farkas egy bárányt tart a szájában és örül a prédájának; ha tárgyalni kezdesz vele, ezt mondván: „Adok neked helyette egy nyulat, csak engedd el a bárányt, rendben?”, nem fog belemenni. Ezt mondod: „Adok neked egy tehenet! Ez hogy hangzik?” Egyáltalán nem fog belemenni. Inkább megeszi először a bárányt, és aztán folytatja a tehénnel. Nem elégszik meg eggyel; mindkettőt akarja. Miféle beállítottság ez? (Telhetetlenül mohó és rendkívül ádáz.) Nagyon is ádáz! Hasonlóképp van az antikrisztusok rendkívül ádáz beállítottságával is: nem fog működni, ha az igazságról beszélnek nekik, ha megmetszik őket vagy tanácsot adnak nekik. Egyik sem tudja megváltoztatni a státusz utáni, mélyen gyökerező törekvésüket, sem a mások irányítására való vágyukat, kivéve, ha magasabb státusszal vagy nagyobb előnyökkel kecsegteted őket. Máskülönben: már a szájukban a préda, és egyáltalán nem fogják elereszteni. Mit jelent az elengedésnek ez a teljes megtagadása? Azt jelenti, hogy ha már van egy bizonyos státuszuk, arra fogják használni ezt a lehetőséget, hogy erőteljesen fellépjenek és mutogassák magukat. Mit akarnak mutogatni? A különféle talentumaikat és ajándékaikat, a hátterüket, a képzettségüket, az értékességüket és a társadalmon belüli státuszukat, azzal dicsekedve és hencegve, hogy mennyire ügyesek és képzettek, hogy miként tudnak játszadozni az emberekkel és manipulálni őket, és hogy miként tudják ösztönözni az embereket. Az igazság vagy ítélőképesség híján lévő emberek úgy érzik ennek hallatán, hogy az ilyen antikrisztusok egészen lenyűgözőek, önmagukat kisebbrendűnek érzik, és készségesen alávetik magukat az antikrisztus irányításának.

Egyes antikrisztusok különösen ravaszak és mélyen elmerülnek a cselszövésben. Egy mindenek felett való sátáni filozófiát követnek, ami nem más, mint hogy bármilyen helyzetben ritkán szólaljanak fel, ne mondják ki készségesen az álláspontjukat semmilyen helyzetben, amellyel szembenéznek, és csak akkor beszéljenek, ha mindenképpen muszáj. Egyszerűen mindenkinek alaposan megfigyelik a cselekedeteit, mintha az lenne a céljuk, hogy mielőtt szólnának vagy cselekednének, alaposan megértsék a körülöttük lévőket és átlássanak rajtuk. Először beazonosítják, hogy ki lehet a prédájuk és válhat a segítőjükké, és kitől kell óvakodniuk, mert az a „politikai ellenségük”. Néha nem beszélnek és nem foglalnak állást, csendben maradnak, de belül latolgatnak és kalkulálnak; ezek az egyének ravaszak a szívükben és ritkán szólalnak meg. Mondanátok-e azt, hogy meglehetősen baljóslatúak az ilyen emberek? Ha nem gyakran szólalnak meg, hogyan tudod felismerni őket? Könnyű átlátni rajtuk? Nagyon nehéz. Az ilyen emberek szíve teljességgel sátáni filozófiával van telve. Hát nem ravasz dolog ez? Az antikrisztusok úgy hiszik, hogy ha túl sokat beszélnek, folyamatosan kimondva a nézeteiket és beszélgetve másokkal, akkor mindenki át fog látni rajtuk; azt fogják gondolni róluk, hogy felszínesek hogy csak hétköznapi emberek, és nem fogják tisztelni őket. Mit jelent a tisztelet elvesztése az antikrisztusok számára? A megbecsült státuszuk elvesztését jelenti mások szívében és azt, hogy középszerűnek, tudatlannak és hétköznapinak tűnnek. Ez az, amit el szeretnének kerülni az antikrisztusok. Éppen ezért, amikor azt látják a gyülekezetben, hogy mások folyton megnyílnak és beismerik a negativitásukat, az Isten elleni lázadásukat, az előző nap elkövetett hibákat vagy azt az elviselhetetlen fájdalmat, amelyet amiatt éreznek, hogy az adott napon nem voltak becsületesek, az antikrisztusok ostobának és naivnak tartják ezeket az embereket, mivel ők maguk sosem ismernek be ilyen dolgokat, hanem rejtve tartják a gondolataikat. Egyesek ritkán szólalnak meg, mivel gyenge képességűek vagy egyszerű gondolkodásúak, és nincsenek bonyolult gondolataik, de amikor az antikrisztusok szólalnak meg ritkán, az nem ugyanezen okból történik; az beállítottságbeli probléma. Ritkán beszélnek, amikor másokkal találkoznak, és nem szívesen mondják ki a nézeteiket a dolgokról. Miért nem mondják ki a nézeteiket? Először is, az biztos, hogy híján vannak az igazságnak, és nem képesek átlátni a dolgokat. Ha beszélnek, hibákat véthetnek, és éppen őrajtuk fognak átlátni; félnek attól, hogy lenézik majd őket, ezért csendesnek tettetik magukat és mély gondolkodást színlelnek, amitől aztán mások nehezen tudják felmérni őket, ők pedig bölcsnek és kiválónak tűnnek. E látszat miatt az emberek nem merik alábecsülni az antikrisztusokat, és a látszólag nyugodt és összeszedett külsejük láttán csak még többre fogják tartani és nem merik nem komolyan venni őket. Ez az antikrisztusok ravasz és elvetemült aspektusa. Azért nem mondják ki készségesen a nézeteiket, mivel a nézeteik többsége nincs összhangban az igazsággal, hanem emberi elképzelések és képzelődések csupán, amelyek nem érdemesek arra, hogy előálljanak velük. Így aztán inkább csendben maradnak. Belül azt remélik, hogy nyernek némi világosságot, amelyet megmutathatnak, hogy általa elismerésre tegyenek szert, de mivel nincs világosságuk, inkább csendben és rejtve maradnak az igazságról történő beszélgetés során, az árnyékban ólálkodva, akár egy szellem, amely csak az alkalomra vár. Amikor azt tapasztalják, hogy mások a világosságot szólják, keresik a módját, hogy miként tegyék azt a magukévá, és más módon fejezik ki ugyanazt, hogy felvágjanak. Ennyire ravaszok az antikrisztusok. Nem számít, mit tesznek, igyekeznek kitűnni és felsőbbrendűnek lenni, mivel csak ekkor éreznek elégedettséget. Ha nem adódik alkalmuk, akkor először meglapulnak, és megtartják maguknak a nézeteiket. Ez az antikrisztusok fondorlatossága. Amikor például egy prédikációt ad ki Isten háza, egyesek azt mondják róla, hogy Isten szavainak tűnik, míg mások azt gondolják, hogy inkább a Fennvalótól származó közlésnek. A viszonylag nyíltszívű emberek kimondják, amit gondolnak, de az antikrisztusok, ha van is erről véleményük, titokban tartják. Megfigyelik és készek követni a többség véleményét, de valójában ők maguk nem tudják azt alaposan felfogni. Megérthetik vajon az ilyen dörzsölt és fortélyos emberek az igazságot, vagy lehet valóságos ítélőképességük? Mit képes átlátni valaki, aki nem érti az igazságot? Semmit sem képes átlátni. Némelyek nem képesek átlátni a dolgokat, mégis úgy tesznek, mintha mély megértéssel rendelkeznének; valójában híján vannak az ítélőképességnek, és félnek attól, hogy mások átlátnak majd rajtuk. Az ilyen helyzetekben ez a helyes hozzáállás: „Nem tudjuk átlátni ezt a dolgot. Mivel nem tudjuk nem szabad gondatlanul beszélnünk. Ha helytelenül beszélünk, annak negatív kihatása lehet. Várni fogok és majd meglátom, mint mond a Fennvaló.” Hát nem ez a becsületes beszéd? Annyira egyszerűen van megfogalmazva, de akkor mégis miért nem ezt mondják az antikrisztusok? Nem akarják, hogy átlássanak rajtuk, mivel ismerik a saját korlátaikat; ugyanakkor egy megvetendő szándék is van e mögött: az, hogy csodálják őket. Nem ez vajon az, ami a legundorítóbb? Miután mindenki beszélt, az antikrisztus látja, hogy a többség azt mondja a prédikációról, hogy Isten szava, néhányan pedig azt mondják, hogy nem az; az antikrisztus is úgy érzi, hogy talán nem Isten szava a prédikáció, de nem mondja ki kereken. Így szól: „Nem hamarkodhatom el az ítéletet ebben a kérdésben; a többséggel tartok.” Nem ismeri be, hogy nincs rálátása inkább ezt a megközelítést alkalmazza az álcázás és rejtegetés végett, miközben végig azt gondolja magáról, hogy nagyon bölcs, és hogy briliánsak a módszerei. Két nappal később aztán, amikor Isten háza kihirdeti, hogy a prédikáció Isten szava volt, az antikrisztus rögtön ezt mondja: „Látod, mit mondtam neked? Mindvégig tudtam, hogy Isten szava, de aggódtam azoknak a gyengesége miatt, akik nem ismerték fel ezt közületek, úgyhogy nem mondhattam ki. Ha azt mondtam volna róla, hogy Isten szava, azzal vajon nem ítéltelek volna el benneteket? Milyen szomorúak lettetek volna akkor! Vajon nyugodt lehetnék, miközben tudom, hogy ti mennyire gyengék vagytok? Miféle vezető lennék akkor?” Ez ám az álcázás mestere! Szándékok és célok rejlenek minden mögött, amit az antikrisztusok mondanak; valahányszor kinyitják a szájukat, azért teszik, hogy dicsekedjenek magukkal, hogy fitogtassák az eredményeiket, a múltbeli jó cselekedeteiket és a korábbi dicsőségeiket. Valahányszor beszélnek, az ezekről a dolgokról szól. Azok, akik nem képesek átlátni rajtuk, bálványozzák, míg azok, akik képesek átlátni rajtuk, rendkívül alattomosnak és csalárdnak találják őket – az antikrisztus soha nem ismeri el a hiányosságait. Az antikrisztusok titokban tevékenykednek és kétértelműen beszélnek; többségében nonszensz, amit mondanak, semmin sem képesek átlátni, és semmilyen igazságot nem tudnak megérteni. Ami ennél is rosszabb: úgy tesznek, mintha értenék az igazságot, annak ellenére, hogy semmit sem értenek belőle, azt akarják, hogy mindenbe vonják be őket, döntéseket akarnak hozni és azt akarják, hogy minden dologban az övéké legyen az utolsó szó, miközben az őket körülvevőknek semmilyen jogot nem hagynak arra, hogy bármiről is tudjanak. Milyen helyzethez vezet ez végsősoron? Aki csak együttműködik vagy kötelességet végez velük, úgy érzi, hogy miközben a felszínen úgy tűnik, hogy hűségesek és hajlandóak megfizetni az árat, valójában nem ez a helyzet. Még akik évek óta közel vannak az antikrisztusokhoz, azok sem tudnak átlátni rajtuk, illetve nem tudják, mire képesek valójában – a legtöbb ember nem tud átlátni rajtuk. Csupa hamisság és üres szó, kétszínű és csalárd szó, amit mondanak. Azt akarják, hogy mindenbe be legyenek vonva, és ők akarják meghozni az összes döntést, de miután döntöttek, semmilyen felelősséget nem vállalnak a lehetséges utóhatásokért, és érvekkel állnak elő e viselkedés mentegetése végett. A döntést követően másokkal végeztetik el a munkát, miközben ők továbblépnek, hogy más ügyekbe is beavatkozzanak. Azzal nem törődnek, hogy az eredeti ügy nyomon van-e követve, hogy véghez viszik-e azt, hogy mennyire hatékony a végrehajtás, hogy a többiek többségének van-e bármilyen véleménye a megközelítésről, hogy az árt-e Isten háza érdekeinek, vagy hogy van-e felismerésük a testvéreknek vele kapcsolatban; úgy tesznek, mintha ez nem az ő gondjuk lenne, mintha semmi köze nem lenne hozzájuk – a legcsekélyebb törődést sem tanúsítják. Mi az egyedüli dolog, amivel törődnek? Csakis azokkal a dolgokkal törődnek, amelyekkel felvághatnak és elnyerhetik mások csodálatát; soha nem szalasztják el az alkalmakat, amikor így tehetnek. A munkájuk során semmi mást nem tesznek, csak parancsolgatnak és előírásokat tartatnak be. Csakis arra képesek, hogy hatalmi játszmákat játszanak és manipulálják az embereket, miközben önelégültek és azt gondolják, hogy kiválóak a munkájukban. Egyáltalán nincsenek tudatában annak, hogy milyen következményekkel jár, ahogyan a munkájukat végzik – ártanak Isten választott népének, bomlasztásokat és zavarásokat okoznak a gyülekezet munkájában. Akadályozzák Isten akaratának a végrehajtását, és a saját, független királyságukat próbálják felállítani.

„Szeszélyesek és zsarnokiak, sosem beszélgetnek másokkal és kényszerítenek másokat, hogy engedelmeskedjenek nekik” – elsősorban mit jelez az antikrisztusoknak ez a viselkedése? Elvetemült és ádáz a beállítottságuk, és kivételesen erős vágy van bennük mások irányítására, ami túlmegy a normális emberi racionalitás határain. Azonkívül mi a megértésük és nézetük az általuk végzett kötelességet illetően, és hogyan állnak hozzá? Miben különbözik ez azoktól, akik őszintén végzik a kötelességüket? Azok, akik őszintén végzik a kötelességüket, alapelveket keresnek ahhoz, amit tesznek, ami egy alapvető követelmény. De hogyan fogják fel az antikrisztusok az általuk végzett kötelességet? Milyen beállítottság és lényeg tárul fel a kötelességvégzésükön keresztül? Magas pozícióban vannak és leereszkednek az alattuk lévőkhöz. Ha vezetésre választják ki őket, státusszal és identitással bíró egyénekként kezdik látni magukat. Nem Istentől fogadják el a kötelességüket. Ha megkapnak egy bizonyos pozíciót, úgy érzik, hogy fontos a státuszuk, nagy a hatalmuk és egyedi az identitásuk, ami lehetővé teszi számukra, hogy a magas pozíciójukból lenézzenek másokat. Ugyanakkor azt is gondolják, hogy parancsokat adhatnak ki és a saját gondolataik szerint cselekedhetnek, és hogy nem is szükséges, hogy bármiféle kétségeik legyenek ezzel kapcsolatban. Azt gondolják, hogy alkalomként használhatják a kötelességük végzését arra, hogy kielégítsék a hatalom utáni sóvárgásukat, valamint azt a vágyukat és ambíciójukat, hogy erővel irányítsanak és vezessenek másokat. Azt lehet mondani, hogy úgy érzik, végre van esélyük arra, hogy senki ne kérdőjelezze meg a hatalmukat. Egyesek ezt mondják: „Az antikrisztusok megnyilvánulásai közé tartozik, hogy szeszélyesek és zsarnokiak, és hogy sosem beszélgetnek másokkal. Habár a vezetőnk is rendelkezik antikrisztusi beállítottsággal és megnyilatkozásokkal, ő gyakran beszélget velünk!” Azt jelenti vajon ez, hogy ő nem antikrisztus? Az antikrisztusok néha képesek színlelni; miután egy körben mindenkivel beszélgettek és mindenki gondolatait megértették és felfogták – és beazonosították, hogy ki igazodik hozzájuk és ki nem –, kategorizálják az embereket. A jövőbeni dolgokat illetően csak azokkal kommunikálnak, akik jó kapcsolatban vannak és összeillenek velük. Azokat, akik nincsenek velük összhangban, gyakran sötétségben tartják a legtöbb dologgal kapcsolatban, és még Isten szavait tartalmazó könyveket is visszatarthatnak tőlük. Cselekedtetek így valaha is, szeszélyesen és zsarnokian, sosem beszélgetve másokkal? A szeszélyesség és a zsarnokiság biztosan előfordul, de az, hogy soha nem beszélgetnétek másokkal, nem feltétlenül áll fenn; alkalmanként talán beszélgettek. Miután azonban beszélgettetek, még mindig úgy mennek tovább a dolgok, ahogy mondtad. Némelyek ezt gondolják: „A beszélgetésünk ellenére valójában régen létrehoztam már egy fix tervet. Csak formalitásból beszélgetek veled, csak azért, hogy tudassam veled, hogy megvannak az alapelveim abban, amit teszek. Azt hiszed, nem tudom, hogy bánhatok el veled? Végül mégiscsak hallgatnod kell majd rám és az én utamat kell követned.” Valójában már régen döntöttek a szívükben. Így hiszik: „Aranyszájú vagyok, és bármilyen érvelést a magam javára tudok fordítani; senki sem képes túlbeszélni engem, így természetszerűleg én fogom diktálni az irányvonalat” Jóval előre elvégezték már a számításaikat. Létezik ez a fajta helyzet? A szeszélyesség és a zsarnokiság nem olyan viselkedés, amely véletlenszerűen tárul fel alkalmanként, hanem egy bizonyos beállítottság irányítja. Abból, ahogy beszélnek és cselekednek, talán nem tűnnek szeszélyesnek és zsarnokinak, de a beállítottságukból és a cselekedeteik természetéből látszik, hogy igenis azok. Elvégzik a formalitásokat és „hallgatnak” mások véleményére, hagyják, hogy mások beszéljenek, ismertetik velük egy adott szituáció részleteit, megbeszélik, hogy mit követel meg Isten szava – ám egy bizonyos retorikát vagy megfogalmazást használva arra vezetnek másokat, hogy egyetértésre jussanak velük. És mi a végeredmény? Minden az ő tervük szerint alakul. Ez az ő alattomos aspektusuk; úgy is nevezik ezt, hogy kényszerítenek másokat, hogy engedelmeskedjenek nekik; ez egyfajta „finom” erőszak. Ezt gondolják: „Nem figyelsz, igaz? Nem érted, igaz? Hadd magyarázzam el!” A magyarázat során csűrik-csavarják a szavaikat, amivel a saját logikájukra vezetik rá a többieket. Miután az antikrisztus a maga oldalára állította őket, az emberek meghallgatják és ezt gondolják: „Helyes, amit mondasz; úgy fogunk gyakorolni, ahogy mondod, nem szükséges többé ilyen buzgónak lenni” – az antikrisztus pedig elégedett. Az emberek többsége nem tudja felismerni a szavait. Nektek van ítélőképességetek? Mit kell tennetek, amikor ilyen helyzetekkel néztek szembe? Amikor például szembesülsz egy dologgal, érzed, hogy probléma van; abban a pillanatban nem tudsz rámutatni a pontos problémára, de érzed, hogy engedelmességre kényszerítenek. Mit kell akkor tenned? Releváns alapelveket kell keresned, útmutatást kell kérned a Fennvalótól, vagy beszélgetned kell a szóban forgó illetővel. Azonkívül, akik értik az igazságot, közösen is értekezhetnek és beszélgethetnek erről a dologról. Olykor a Szentlélek munkája és útmutatása lehetővé teszi számodra, hogy megértsd az antikrisztusok vagy az antikrisztusok útján járók által felvetett javaslatokban vagy elméletekben rejlő problémákat és a hátsó szándékaikat. A közös beszélgetésen keresztül megértésre juthatsz. De talán nem beszélgetsz, hanem így gondolkodsz: „Ez nem nagy ügy, tegyen csak, ahogy kedve tartja. Végtére is, nem én vagyok elsődlegesen felelős, és nem szükséges ezekkel a dolgokkal bajlódnom. Nem leszek elszámoltatható, ha valami rosszul sül el; ő fogja viselni a felelősséget.” Miféle viselkedés ez? Ez a kötelességed iránti hűtlenség. A kötelességed iránti hűtlenség vajon nem Isten háza érdekeinek az elárulása? Olyan ez, mint Júdás! Sokan vannak, akik elnyomó hatalommal szembesülve végül megalkusznak és követni kezdik azokat, akik ezzel a hatalommal vagdalkoznak, ami a kötelességük iránti hűtlenség egyik megnyilvánulása. Akár egy antikrisztussal állsz szemben, akár olyasvalakivel, aki vakmerőn cselekszik és arra kényszerít, hogy engedelmeskedj neki: mely alapelvek támogatása mellett kell döntened? Melyik utat kell követned? Ha úgy érzed, hogy amit teszel, nem ütközik Isten szavaiba és a munkarendelésekbe, illetve nem tér el azoktól, akkor szilárdan meg kell állnod. Az igazsághoz való ragaszkodás helyes és Isten által elismert dolog, de a Sátán, az elvetemült erők és a gonosz emberek előtti meghajlás és megalkuvás Istentől gyűlölt és átkozott, áruló viselkedés és gonosz cselekedet. Amikor az antikrisztusok találkoznak valakivel, aki vitába száll velük, gyakran ezt mondják: „Az enyém az utolsó szó ebben a dologban, és a magam módján kell azt elvégezni. Ha valami rosszul alakul, én viselem a felelősséget!” Milyen beállítottságot képvisel ez a kijelentés? Lehet valakinek, aki ily módon beszél és gyakorol, normális emberi mivolta? Miért kényszerítenek másokat arra, hogy engedelmeskedjenek nekik? Miért nem keresik az igazságot a problémák megoldása végett, amikor azok felmerülnek? Miért nem tudják meghatározni az igazság gyakorlásának alapelveit? Ez azt bizonyítja, hogy híján vannak az igazságnak. Fel tudjátok ismerni, hogy mi a probléma ezzel a kijelentéssel? Ilyen dolgokat mondani nem elég annak a bizonyításához, hogy egy antikrisztus beállítottságával rendelkeznek; ez egy antikrisztus viselkedése. Egy ravaszabb antikrisztusnak azonban, attól való félelmében, hogy mások felismerik, muszáj néhány olyan dolgot mondania, amelyekkel mindenki egyetért, és amelyek alkalmasnak tűnnek céljuk: az emberek félrevezetésének az elérésére, valamint arra, hogy megvessék a lábukat. Ezek után azt latolgatják, hogy miként irányítsák Isten választott népét.

Az antikrisztusokra jellemző szeszélyességnek és zsarnokiságnak számtalan megnyilvánulása van, mivel ez a fajta magatartás, beállítottság és tulajdonság minden romlott emberben meglátható, az antikrisztusokról nem is beszélve. Eszetekbe jut néhány olyan példa, amikor szeszélyesek és zsarnokiak voltatok? Ha például valaki azt mondja, hogy jól nézel ki rövid hajjal, te pedig így felelsz: „Mi olyan jó a rövid hajban? Én a hosszú hajat szeretem jobban, és úgy fogok tenni, ahogy nekem tetszik”, az vajon szeszélyes és zsarnoki? (Nem.) Ez mindössze személyes preferencia, a normális emberi mivolt része. Egyesek szeretnek szemüveget hordani akkor is, ha nem rövidlátók. Ha némelyek megítélik őket, ezt mondván: „Csak jól próbálsz kinézi, valójában nincs is szükséged szemüvegre!”, azok így felelnek: „No és akkor mi van? Úgyis hordani fogom!” – ez vajon szeszélyes és zsarnoki? Nem, ez személyes preferencia, legfeljebb akaratosság, és nincs benne semmilyen, a beállítottságukkal kapcsolatos probléma. Lehet, hogy néhány nap múlva felhagynak a szemüvegviseléssel, ha úgy tartja kedvük. Akkor hát főként miben áll a szeszélyesség és a zsarnokiság? Főként az tartozik bele, hogy melyik utat választja az illető, valamint a beállítottsága és a cselekedetei hátterében meghúzódó alapelvek és indítékok. Egy házasságban például, ahol a férj szereti az autókat, és mindössze 20000 jüanja van a családnak, a férj pedig mindenhonnan kölcsönt vesz fel, ahonnan csak tud, hogy – feleslegesen – megvegyen egy autót 200000 jüanért, minek következtében ételre sem jut pénze a családnak, a feleség pedig nem is tud az autóvásárlásról, ott vajon szeszélyes és zsarnoki ez a férj? Ez bizony szeszélyes és zsarnoki viselkedés. Szeszélyesnek és zsarnokinak lenni azt jelenti, hogy az illető nem veszi figyelembe mások érzéseit, gondolatait, véleményeit, hozzáállásait vagy nézőpontjait, hanem csak magára összpontosít. Egyszerűen fogalmazva: a mindennapi életben az ember saját testi gyönyöreinek és vágyainak a kielégítését, az ember saját önzőségének a kielégítését jelenti, ha pedig kötelességet is érint, akkor a státuszra és hatalomra való törekvés ambíciójának és vágyának a kielégítésére utal. Íme egy példa. A gyülekezetnek volt egy háza, és járdát kellett építeni mellé. A járda megfelelő szélességét – az esztétikára és a funkcionalitásra egyaránt törekedve – a ház és az udvar mérete alapján kellett meghatározni. Ennek a háznak és udvarnak a nagy alapterületére tekintettel legalább két méter szélesnek kellett lennie a járdának. Az illetékes személy ezt mondta: „Döntöttem, egy méter szélesre fogjuk csinálni.” Mások ezt mondták: „Sokan járnak ki-be mindennap, és néha cipelnünk kell dolgokat; az egy méter egyszerűen nem fog működni, túl keskeny”. De az illetékes személy ragaszkodott a saját nézetéhez, és nem volt nyitott a vitára. Miután elkészült a járda, mindenki látta, hogy túlságosan keskeny; nem illett a házhoz és az udvarhoz, és nem volt praktikus – újra kellett csinálni, ami plusz munkát eredményezett. Utána mindenki panaszkodott erre az illetőre. Némelyek valójában már akkor kifogásokkal éltek, hogy elkezdődött volna a járdaépítés, de ez a személy nem értett velük egyet és ragaszkodott a saját nézetéhez, arra kényszerítve másokat, hogy az ő kívánságai szerint hajtsák végre a kivitelezést, ami pedig ilyen következményekhez vezetett. Miért nem tudta ez az illető elfogadni mások javaslatait? Amikor eltérő vélemények merültek fel, miért nem tudta átgondolni az összes aspektust és megtalálni a helyes megközelítést? Ha nem lett volna kivel tanácskoznia, rendben lett volna, hogy saját döntéseket hoz, de így, hogy volt kikkel tanácskoznia, sőt jobb javaslatok is rendelkezésre álltak, miért nem tudta elfogadni azokat? Miféle beállítottság ez? Legalább két lehetőség van: az egyik az, hogy az illető meggondolatlan, zavaros fejű egyén; a másik az, hogy túlságosan arrogáns és önigaz a beállítottsága, folyton úgy érzi, hogy neki van igaza, nem képes elfogadni, amit mások mondanak, bármennyire helytálló is az – ez annyira arrogáns, hogy a józan ész elvesztését okozza. Egy ilyen egyszerű dolog felfedte a beállítottságát. A túlzott arrogancia a racionalitás elvesztéséhez vezet. Mit jelent híján lenni a racionalitásnak? Miféle szerzetek vannak híján a racionalitásnak? A vadállatok vannak híján a racionalitásnak. Ha egy ember híján van a racionalitásnak, semmiben sem különbözik egy vadállattól; hiányzik az értelméből az ítélőképesség, és nincs racionalitása. Ha egy ember annyira arrogánssá válik, hogy elveszti a józan eszét, és híján van a racionalitásnak, akkor nem hasonló vajon a vadállatokhoz? (De igen.) Pontosan olyan; ha valaki híján van az emberi racionalitásnak, az azt jelenti, hogy nem ember. Az antikrisztusok birtokában vannak ilyen racionalitásnak? (Nincsenek.) Az antikrisztusok még inkább híján vannak; ők rosszabbak a vadállatoknál, ördögök. Mint amikor Isten megkérdezte a Sátántól, hogy „Honnan jössz?” Valójában nagyon világos volt Isten kérdése; mit üzent ezzel Isten? (Azt kérdezte a Sátántól, hogy honnan jön.) Ez a mondat nyilvánvalóan kérdőjellel végződik; egy kérdés, amely a Sátánnak szól: „Honnan jössz?” A nyelvtan helyes, Isten kérdése pedig könnyen érthető. Hogyan felelt a Sátán? („A földön barangoltam, ott jártam-keltem” (Jób 1:7).) Ez híres idézet a Sátántól. Mutat bármi racionalitást a Sátán válasza? (Nem.) Nincs benne racionalitás. Amikor Isten újra megkérdezte, honnan jön, ő megismételte ugyanazt a választ, mintha nem lett volna képes megérteni Isten szavait. Az emberek képesek vajon megérteni, amit a Sátán mondott? Van bármi racionalitás a beszédében? (Nincs.) Híján van a racionalitásnak – akkor az igazságot vajon meg tudja érteni? Még Istennek egy ilyen egyszerű kérdésére is így válaszolt; az Isten által kimondott igazságokat még kevésbé képes megérteni. Elmondható, hogy az antikrisztusok is híján vannak a racionalitásnak; azok, akik ravaszul cselekednek, akik nem képesek megérteni Isten szavait, illetve az igazságot, mind irracionálisak. Nem számít, mennyit beszélsz az igazság gyakorlásáról, az alapelvek szerinti cselekvésről, valamint az alapelvek kereséséről és a másokkal való beszélgetésről az ember kötelességének a végzése során – amire azt mondják, hogy tudják és értik –, amikor cselekvésre került sor, nem szívlelik meg a szavaidat és azt teszik, amit csak akarnak. Ez démoni természet! Akiknek ilyen démoni természetük van, nem értik az igazságot és híján vannak a racionalitásnak. Mi a legértelmetlenebb és legszégyenletesebb aspektusuk? Az embereket Isten teremtette, és Isten mi célból választ ki és hoz Maga elé embereket? Azért, hogy az emberek fogadják meg Isten szavait és értsék meg azokat, hogy a helyes úton járjanak az életben, ahogyan Isten vezeti őket, és végül legyenek képesek megkülönböztetni a jót a rossztól, a pozitív dolgokat a negatívaktól. Ez Isten szándéka; ily módon azok, akik Istent követik, egyre jobbá válnak. Mennyire értelem nélkül valók az antikrisztusok? Ezt gondolják: „Isten, te magad elé hozod az embereket, úgyhogy én is ugyanezt fogom tenni; te képes vagy kiválasztani embereket, valamint vezényelni őket és uralkodni felettük, úgyhogy én is ugyanezt fogom tenni; te rá tudod venni az embereket, hogy vessék alá magukat neked és hallgassanak rád, közvetlen parancsokat adsz nekik és eléred, hogy azt tegyék, amit te mondasz, úgyhogy én is ugyanezt fogom tenni.” Hát nem irracionális ez? (De igen.) Az, hogy irracionálisak, nem azt jelenti vajon, hogy nincs semmi szégyenérzetük? (De igen.) A tiéid az emberek? Téged kell, hogy kövessenek? Miért kellene rád hallgatniuk? Te egy vagy csupán az apró teremtett lények közül, akkor hogyan pályázhatnál arra, hogy mindenek fölött állj? Hát nem irracionális ez? (De igen.)

Némelyek elég szerencsések ahhoz, hogy vezetőkké válasszák őket a gyülekezetben, de az érettségük és a képességeik valójában nem felelnek meg a követelményeknek. Vezetőnek lenni nagy megtiszteltetés Istentől, ők azonban nem így érzékelik ezt. Helyette így gondolkodnak: „Vezetőként jobb és előkelőbb vagyok másoknál; nem vagyok többé hétköznapi ember. Míg nektek mindannyiótoknak engedelmesen meg kell hajolnotok isten előtt és imádnotok kell őt, nekem nem kell, mivel én különbözöm tőletek; ti teremtett lények vagytok, én viszont nem.” Akkor mi vagy? Talán nem test és vér vagy te is? Miben különbözöl másoktól? A szégyentelenségedben rejlik a különbség; híján vagy a becsületérzésnek és a racionalitásnak, még egy kutyához sem vagy fogható. Szeszélyes és zsarnoki módon cselekszel, figyelmen kívül hagyva minden mások által adott tanácsot – ez a különbség. Nem számít, mennyire gyengék a saját képességeik, vagy hogy milyen alacsony hatékonysággal végzik a dolgokat, akkor is azt gondolják, hogy felette állnak az átlagembernek, abban a hitben, hogy van képességük és talentumuk. Így aztán bármit tesznek is, nem tanácskoznak másokkal azért, hogy megegyezésre jussanak, azt gondolván, hogy tehetségesek, vagy hogy teljes mértékben képesek irányítani mindent. Nem vezet vajon a józan ész elvesztéséhez ez az arrogancia? Nem szégyentelenül arcátlan dolog ez? (De igen.) Mielőtt vezetővé lettek volna, fülüket-farkukat behúzva viselkedtek; hitték, hogy van talentumuk és képességük, és rejlett némi ambíció a cselekedeteikben, csak éppen nem adódott lehetőségük. Amint vezetővé lettek, elkülönültek a testvérektől, és felsőbbrendű pozíciót vettek fel. Felsőbbrendűként kezdtek viselkedni, kimutatták a foguk fehérjét; kezdték azt gondolni, hogy hatalmas dolgokat érhetnek el, és ezt hitték: „Isten háza a megfelelő személyt választotta ki; én csakugyan tehetséges vagyok – az arany arra rendeltetett, hogy előbb-utóbb ragyogjon. Nézzetek most rám: isten elismert engem, nem igaz?” Hát nem undorító ez? (De igen.) Egy vagy csupán a hétköznapi teremtett lények közül; függetlenül attól, hogy milyen hatalmas ajándékokkal vagy talentummal bírsz, ugyanolyan romlott beállítottságod van, mint mindenki másnak. Ha azt gondolod, hogy egyedülállóan rendkívüli vagy, és felsőbbrendűnek gondolod magad, s ezért mindenki más fölébe akarsz emelkedni és mindennél felsőbbrendűbb akarsz lenni, akkor tévedésben vagy. E tévhit miatt szeszélyes és zsarnoki módon cselekszel, anélkül, hogy másokkal beszélgetnél vagy tanácskoznál, sőt, mások irántad való engedelmességében és neked való megfelelésében is sütkérezni szeretnél, ami helytelen. Miben rejlik a tévedés? (A rossz pozícióba helyezkedésben.) Miért vannak mindig rossz pozícióban az antikrisztusok? Egy dolog biztos, amelyre talán még nem jöttetek rá: van valami plusz az emberi mivoltukban másokhoz képest, éspedig az, hogy mindig egyfajta tévhitben vannak. Hogyan alakul ki ez a tévhit? Nem Isten adja, hanem a Sátán. Amit tesznek és amit felfednek és kifejeznek, az mind nem az emberi mivolt normális körébe tartozó ösztön, hanem külső erő hajtja. Miért mondható, hogy fondorlatosak a cselekedeteik, és hogy kontrollálhatatlanok az ambícióik és a vágyaik? Az emberek irányítása utáni vágyuk túlment minden határon. Mit jelent túlmenni minden határon? Bármilyen eszközhöz folyamodást, a racionalitáson és a szégyenérzeten való felülemelkedést jelent; ez elnyomhatatlan, akár egy rugó: ideiglenesen lent maradhat, amikor lenyomod, de amint elengeded, felugrik. Vajon nem a vágyakozás által felemésztett és megszállottságba hajszolt állapot ez? Ez egyáltalán nem túlzás.

Ahol az antikrisztusoknál van a hatalom egy gyülekezetben, az a gyülekezet nem nevezhető többé gyülekezetnek. Akik már megtapasztalták, azoknak érzékelniük kell ezt. Ezt a légkört nem a nyugalom, az öröm és a közös felemelkedés jellemzi, hanem inkább a viharos diszharmónia. Mindenki különös nyugtalanságot és aggodalmat érez, képtelen békét érezni a szívében, mintha valami nagy katasztrófa lenne készülőben. Az antikrisztusok szavai és cselekedetei olyan atmoszférát teremtenek, ahol elhomályosul az emberek szíve, és elveszítik azt a képességüket, hogy megkülönböztessék a pozitív dolgokat a negatívaktól. Azonkívül, az emberek szíve eltávolodik Istentől, amikor már hosszú ideje félrevezetik őket az antikrisztusok, ami abnormális kapcsolatot eredményez Istennel, akárcsak a vallásos emberek esetében, akik névleg hisznek ugyan Istenben, de nincs hely Számára a szívükben. Van egy valós probléma is, éspedig az, hogy amikor az antikrisztusok hatalommal bírnak, az megosztottságot és káoszt okoz a gyülekezeten belül. Azok, akik szeretik az igazságot, nem éreznek örömöt és felszabadulást az összejöveteleken, és ezért el akarják hagyni a gyülekezetet, hogy otthon higgyenek Istenben. Amikor a Szentlélek munkálkodik a gyülekezetben, függetlenül attól, hogy értik-e az igazságot az emberek vagy sem, mindenki eggyé válik a szívében és erőfeszítéseiben, ami békésebb és stabilabb, az agitálástól mentes légkört teremt. Amikor azonban az antikrisztusok cselekednek, azzal mindig nyugtalan és hátborzongató légkört idéznek elő. A közbeavatkozásuk klikkek kialakulásához vezet, és az emberek védekezővé és ítélkezővé válnak egymás irányában, valamint támadni kezdik egymást és aláássák a másikat a háta mögött. Világos, hogy milyen szerepet játszanak az antikrisztusok? Ők a Sátán talpnyalói. Az antikrisztusok cselekedeteinek ezek a következményei: először is, a kölcsönös ítélkezés, gyanakvás és óvatoskodás a testvérek között; másodszor, a férfiak és nők közötti határok feloldódása, ami fokozatosan helytelen interakciókhoz vezet; harmadszor pedig az, hogy az emberek bizonytalanná válnak a szívükben a látomásokat illetően, és felhagynak azzal, hogy az igazság gyakorlására összpontosítsanak. Nem tudják többé, miként cselekedjenek az igazságalapelvekkel összhangban. Elveszett a doktrínáknak az a csekély megértése, amellyel egykor rendelkeztek, elhomályosult az elméjük, és vakon követik az antikrisztusokat, csakis arra összpontosítva, hogy felületes feladatok végzésével foglalatoskodjanak. Némelyek úgy érezhetik, hogy az antikrisztusok követése sehová sem vezet; bárcsak összegyűlhetnének és együtt végezhetnék a köteleségeiket azok, akik törekednek az igazságra, micsoda öröm származna abból! Amikor antikrisztusok vannak hatalmon egy gyülekezetben, a Szentlélek megszűnik munkálkodni, és sötétség borul a testvérekre. Megfakul az Istenben való hit és a kötelességek végzése. Ha ez hosszú időn át folytatódik, vajon nem fogja akkor Isten kirekeszteni a testvérek többségét?

Ma egyfelől az antikrisztusok szeszélyes és zsarnoki viselkedésének a megnyilvánulásait boncolgattuk. Másfelől, ezeknek a megnyilvánulásoknak a boncolgatásán keresztül mindenkiben tudatosult, hogy még ha nem is vagy antikrisztus, az ilyen megnyilvánulások az antikrisztusok jellegéhez kapcsolnak téged. Vajon a szeszélyes és zsarnoki módon való cselekvés a normális emberi mivolt megnyilvánulása? Egyáltalán nem; világos, hogy ez egy romlott beállítottság megmutatkozása. Nem számít, mennyire magas a státuszod, vagy hány kötelességet tudsz végrehajtani: ha meg tudsz tanulni másokkal beszélgetni, akkor betartod az igazság alapelveit, ami egy minimumkövetelmény. Miért mondjuk, hogy a másokkal való beszélgetés megtanulása egyenlő az alapelvek betartásával? Ha meg tudsz tanulni beszélgetni, az azt bizonyítja, hogy nem kezeled arany tojást tojó tyúkként a státuszodat, és nem is veszed túl komolyan. Bármennyire magas is a státuszod, a kötelességedet hajtod végre. A kötelességed végrehajtása érdekében viszed véghez a cselekedeteidet, nem pedig a státuszért. Ugyanakkor mit bizonyít az, ha meg tudsz tanulni beszélgetni, amikor problémákkal találkozol, és – akár hétköznapi testvérekről, akár azokról van szó, akikkel együttműködsz – képes vagy keresni és beszélgetni velük? Ez azt mutatja, hogy az igazságot kereső és az igazságnak alávetett hozzáállásod van, ami először is az Istenhez és az igazsághoz való hozzáállásodat tükrözi. Azonkívül, a kötelességed végrehajtása a te felelősséged, és az igazság keresése a munkád során az az út, amelyet követned kell. Az, hogy mások miként reagálnak a döntéseidre, hogy képesek-e alávetni vagy hogy miként vetik alá magukat, az ő dolguk; az viszont, hogy te képes vagy-e megfelelően végrehajtani a kötelességedet és eleget tenni a normáknak, a tiéd. Meg kell értened a kötelességvégrehajtás alapelveit, hogy az nem valamiféle személynek, hanem az igazságalapelveknek való alávetettséget jelent. Ha úgy érzed, hogy érted az igazságalapelveket, és hogy azáltal, hogy mindenkivel beszélgetsz, olyan megegyezésre jutsz, amelynek helyénvalóságával mindenki egyetért, de vannak néhányan, akik hajthatatlanok és bajt akarnak okozni, vajon mit kell tenni egy ilyen helyzetben? Ebben az esetben a kisebbségnek követnie kell a többséget. Mivel a legtöbben megegyezésre jutottak, ők miért állnak elő, hogy gondot okozzanak? Vajon szándékosan próbálnak pusztítást okozni? Ki tudják mondani a véleményüket és engedik, hogy mindenki felismerje őket, és ha mindenki azt mondja, hogy a véleményük nem felel meg az alapelveknek és nem állja meg a helyét, akkor nekik fel kell adniuk a nézőpontjukat, és nem ragaszkodhatnak tovább hozzá. Milyen alapelv szerint kezelendő ez a dolog? Az embernek támogatnia kell azt, ami helyes, és nem kényszeríthet másokat arra, hogy olyasvalaminek engedelmeskedjenek, ami helytelen. Megértetted? Az antikrisztusoknak valójában már az ilyen viselkedés tanúsítása, valamint a szeszélyesség és zsarnokiság gyakorlása előtt ott vannak a fejükben a maguk tervei. A szeszélyesség és a zsarnokiság semmiképpen sem a helyes dolog megtételére, és nem is az igazság gyakorlására utal. Egész bizonyosan arra utal, hogy valaki azt teszi, ami helytelen és ami sérti az igazságot, hogy a rossz utat követi és rossz döntéseket hoz, miközben még mindig azt várja el, hogy mások hallgassanak rá. Ezt nevezik szeszélyességnek és zsarnokiságnak. Ha valami helyes és összhangban van az igazsággal, akkor ahhoz tartania kell magát az embernek. Ez nem szeszélyes vagy zsarnoki viselkedés; ez az alapelvek betartása. Meg kell különböztetni egymástól e kettőt. Elsősorban mit jelent az antikrisztusok szeszélyessége és zsarnokisága? (Azt, hogy olyan dolgokat tesznek, amelyek sem az alapelvekkel, sem az igazsággal nincsenek összhangban, de mégis rábírnak másokat a követésükre.) Így van. Nem számít, milyen helyzet merül fel, vagy milyen problémákat kezelnek éppen, ők nem az igazságalapelveket keresik, hanem a saját elképzeléseik és képzelődéseik alapján hoznak döntéseket. Tudják a szívükben, hogy ha így cselekednek, az szembemegy az alapelvekkel, de akkor is azt akarják, hogy mások hallgassanak rájuk és vessék alá magukat. Ez az antikrisztusok következetes megközelítése.

Amikor épp csak elkezdődött az evangélium terjesztésének a munkája, az emberek elvitték „Az Ige testet ölt” című írást vallásos körökhöz az evangélium prédikálása végett. A vallásos emberek elolvasták Isten misztériumokat feltáró, látomásokról beszélő és az életbe való belépést taglaló szavait, majd mind azt mondták rájuk, hogy igen jók. Ugyanakkor bizonyos, az emberekről szóló megítélő és leleplező szavakat túlságosan keménynek találtak a maguk szóhasználata szerint. Úgy érezték, mintha megfeddték volna őket, amit nem tudtak elfogadni, és ezt mondták: „Beszélhet vajon isten feddő módon az emberekkel? Ezek a szavak legfeljebb egy bölcs ember által leírt szavaknak tűnnek.” Az evangélium terjesztéséért felelős személy azt mondta, hogy van egy megoldása, azután pedig minden olyan részt megváltoztatott Isten szavaiban, amelyek nem feleltek meg az emberek elképzeléseinek, képzelődéseinek és ízléseinek, valamint azokat a szavakat is, amelyek esetében attól tartott, hogy az elolvasásukat követően elképzelések alakulnak ki miattuk az emberekben. Az Isten által az emberi természet leleplezésére használt olyan szavak például, mint a „szajha”, a „prostituált” vagy a „gazember”, illetve az olyan kifejezések, mint a „levettetni a pokolba” és „levettetni a tűz és kénkő tavába” mind ki lettek törölve. Röviden: minden olyan szó teljes mértékben el lett távolítva, amely könnyedén vezethetett volna elképzelésekhez vagy félreértésekhez. Mondjátok meg Nekem: miután eltávolították ezeket az ítélő, kárhoztató és átkozó szavakat Isten szavaiból, azok vajon továbbra is Isten eredeti szavai maradnak? (Nem.) Vajon még mindig azok a szavak, amelyeket Isten az Ő ítéletének munkája során kimondott? Ez az „öregúr” senkivel sem tárgyalt, és Isten sok olyan szavát törölte, amelyik különösen keményen szólt a finomításról, illetve leleplezte az emberek romlott beállítottságait, különös tekintettel azokra, amelyek a szolgálattevők próbájának idejére vonatkoztak. Később, amikor a vallásos emberek elolvasták a revideált változatot, ezt mondták: „Nem rossz, tudunk hinni egy ilyen istenben”, és elfogadták azt. Ez az öregúr ezt gondolta magában: „Lám csak, milyen okos vagyok! Nem bölcs dolog, ha túl kemények isten szavai. Ezeknél az embereknél minden a rábeszélésen múlik – hogyan lehetne olyan dolgokat mondani nekik, amelyeket feddésnek vehetnek? Ez nem bölcs! Elvégeztem néhány változtatást, és nézzétek, mi történt: még a vallásos lelkészek is hajlandóak hinni, és egyre több ember fogadja el. Na, ehhez mit szóltok? Hát nem vagyok bölcs? Nem vagyok okos? Hát nem egészen lenyűgöző ez?” Rendkívül büszke lett magára az általa eszközölt változtatások eredményei miatt. Egyes vallásos emberek azonban, akik bejöttek a gyülekezetbe, észrevették, hogy változások történtek Isten általuk korábban olvasott szavaiban, és hogy azok különböznek a gyülekezetben használt eredeti szövegektől, majd felvetették ezt a problémát. Később kiderült, hogy ez az öregúr megváltoztatta Isten szavainak a tartalmát. Mit gondoltok arról, amit ez az öregúr tett? Most ne említsünk semmi mást, és mondjuk csak ezt: azok a szavak nem a tiéid, nem volt jogod hozzá, hogy megváltoztasd őket. Még ha egy ember által írt cikkről vagy könyvről lenne is szó, ha változtatásokat akarnál végezni benne, először meg kellene szerezned az eredeti szerző hozzájárulását. Ha ő hozzájárul, akkor elvégezheted a változtatásokat. Ha nem járul hozzá, akkor egyetlenegy szón sem változtathatsz. Ezt a szerző és az olvasók tiszteletben tartásának nevezik. Ha a szerzőnek nincs energiája a módosítások elvégzésére és téged hatalmaz fel rá, azt mondván, hogy bármit megváltoztathatsz mindaddig, amíg az hű marad az eredeti jelentéshez és eléri a kívánt hatást, akkor vajon elvégezheted a változtatásokat? (Igen.) Ha a szerző a hozzájárulását vagy a felhatalmazását adta, akkor elvégezhetők a változtatások. Milyennek nevezzük ezt a fajta viselkedést? Igazolható, jogszerű és helyes viselkedésnek, igaz? De mi van akkor, ha a szerző nem egyezett bele, és te a felhatalmazása nélkül változtatsz rajta? Azt minek nevezzük? (Vakmerőségnek és akaratosságnak.) Ezt vakmerő, akaratos, szeszélyes és zsarnoki viselkedésnek nevezzük. És mit változtatott meg ez az öregúr? (Isten szavait.) Isten eredeti szavait, amelyek Istennek az emberiség irányában tanúsított hangulatát, természetét és szándékait hordozzák. Isten szavainak úgy van jelentőségük, ahogy elhangoznak. Ismered talán a hangulatot, célt és kívánt hatást, amely minden egyes Isten által kimondott szó mögött rejlik? Ha nem tudod kifürkészni, akkor miért végeznél vakon változtatásokat? Minden egyes Isten által elmondott mondat, a szóválasztás, a hangvétel, valamint az a légkör, hangulat és mindaz az érzelem, amelyet az emberekből kivált, mind gondosan lett megfogalmazva és átgondolva. Isten megfontolt és bölcs. Mit gondolt ez az öregúr? Esztelennek tekintette azt, ahogy Isten beszél. Így tekintett Isten munkájára. Ezt hitte: „Azoknak a vallásos embereknek, akik csak kenyérrel akarnak jóllakni, rábeszélés kell, valamint szeretettel és irgalommal kell velük bánni. Nem lehetnek ennyire kemények a szavak. Ha túlságosan kemények, hogyan lehet terjeszteni az evangéliumot? Vajon akkor is terjedhet még az evangélium?” Isten nem tud vajon erről? (De igen.) Isten nagyon is jól tudja. Akkor miért beszél mégis így? Ez Isten természete. Mi Isten természete? Az, hogy a Maga módján beszéljen, akár hiszel, akár nem. Ha hiszel, egyike vagy Isten juhainak; ha nem hiszel, akkor farkas vagy. Isten szavai egy kissé lelepleznek és megfeddenek téged, és akkor már nem is vagy hajlandó elismerni, hogy Istenben hívő ember vagy? Miért, talán akkor nem vagy már többé Isten teremtett lénye? Isten vajon megszűnt Isten lenni? Ha képes vagy megtagadni Istent emiatt, akkor te egy gonosz ember, egy ördög vagy. Isten nem menti meg az ilyen embereket, így a gyülekezetnek nem kell erővel vagy rábeszéléssel elfogadnia őket. Némelyek ezt mondják: „Még ha meg is fedd engem Isten, azt is boldogan vállalom. Ha Ő Isten, akkor meg tud menteni engem. Ha csapást mér rám, az megérdemelten történik. Ha zavaros fejű embernek nevez, akkor az vagyok, sőt, még annál is zavarosabb fejű; ha szajhának nevez, akkor, még ha látszólag nem is tettem olyasmit, amit egy szajha szokott, elismerem és elfogadom, mivel Isten mondja.” A legegyszerűbb hit, elismerés és elfogadás, és a legegyszerűbb Istenfélő szív az övéké. Isten ilyen embereket akar megnyerni. Némelyek túlságosan keménynek és metszőnek találják Isten szavait, és úgy érzik, hogy nem fognak áldásokban részesülni, ezért nem akarnak hinni többé. Ezt gondolják: „Még ha isten vagy is, nem fogok hinni benned. Ha így beszélsz, nem foglak követni téged.” Akkor tűnj el! Ha még csak el sem ismered Istent, Ő hogyan ismerhetne el téged teremtett lényeként? Ez lehetetlen! Isten szavai vannak itt lefektetve; rajtad áll, hogy elhiszed-e őket. Ha nem hiszel, szedd a sátorfádat! Le fogsz maradni. Ha hiszel, lesz egy szemernyi reményed az üdvösségre. Hát nem így igazságos? (De igen.) De ezt gondolta vajon ez az öregúr is? Képes volt átlátni Isten gondolatait? (Nem.) Hát nem ostoba volt? Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, ilyen ostoba cselekedeteket követnek el. Ez az öregúr roppant jelentéktelennek és egyszerűnek látta Istent, és úgy vélte, hogy Isten gondolatai nem sokkal magasabbak az emberi gondolkodásnál. Gyakran beszélt arról, hogy Isten gondolatai magasabbak az emberénél, és a hétköznapokban ezeket a nagyszabású doktrínákat prédikálta, de amikor valóban szembesült egy helyzettel, az elméje hátsó zugába száműzte ezeket a szavakat, mert úgy érezte, hogy Istennek ezek a szavai nem olyannak tűnnek, amit Isten mondana. A szívében nem ismerte el Istennek ezeket a szavait, így egyszerűen nem tudta elfogadni azokat. Az evangélium terjesztése közben megragadta az alkalmat arra, hogy változtasson Isten szavain, mi több, „az evangélium hatékony terjesztésének és több ember megnyerésének” a leple alatt tett így. Minek neveztem végül a viselkedését? Isten szavai meghamisításának. Mit jelent a meghamisítás? Azt, amikor valaki szeszélyesen hozzátesz az eredeti jelentéshez, elvesz abból vagy megváltoztatja azt, amikor módosít a szerző által szándékolt jelentésen, nem veszi tekintetbe a szerző közlésének eredeti szándékait és célját, majd tetszőlegesen megváltoztatja azokat. Ezt nevezik meghamisításnak. Istent félő szíve volt vajon ennek az embernek? (Nem.) Micsoda arcátlanság! Emberi lény képes lenne ilyesmire? (Nem.) Ez egy ördög műve, nem pedig emberé. Még egy hétköznapi személy szavait sem változtathatod meg csak úgy; tiszteletben kell tartanod a szerző véleményét. Ha változtatásokat akarsz eszközölni, előre szólnod kell neki és a beleegyezését kell kérned, és csak azután hajthatsz végre módosításokat – az eredeti jelentéseknek megfelelően –, hogy megkaptad az engedélyét. Ezt nevezik tiszteletnek. Isten esetében pedig sokkal több váratik el puszta tiszteletnél! Ha csak egyetlen mondat is helytelenül lesz kinyomtatva Isten szavaiban, ha csak egyetlen névelő is hiányzik belőle, meg kell kérdezned, hogy ez elfogadható-e; ha pedig nem elfogadható, akkor újra kell nyomtatnod az adott oldalt. Ez ilyen komoly és felelősségteljes hozzáállást követel; ezt nevezik úgy, hogy Istent félő szíve van valakinek. Ennek az öregúrnak ilyen szíve volt vajon? (Nem.) Nem volt Istent félő szíve. Magánál alacsonyabb rendűnek tartotta Istent; végtelenül arcátlan volt. Az ilyen embert ki kell közösíteni.

Nemrégiben történt egy hasonló eset. Egyesek már megint az evangélium terjesztésére és az emberek nagy számban történő megnyerésére hivatkoztak kifogásként, hogy megmagyarázzák Isten szavainak a vakmerő megváltoztatását. Ezúttal egy kicsit jobb volt a helyzet, mint az utóbbi esetben; az utóbbi esetben szeszélyes és zsarnoki viselkedés, a másokkal való beszélgetés hiánya, véletlenszerű cselekvés és Isten szavainak a meggondolatlan meghamisítása állt fenn. Ezúttal az érintettek megkérdezték először a Fennvalót, ezt mondván: „Egy bizonyos etnikai csoporthoz tartozó emberek nem tudnak elfogadni bizonyos kifejezéseket isten szavaiban. Kitaláltunk egy stratégiát arra vonatkozóan, hogy miként távolítsuk el vagy változtassuk meg a szóban forgó kifejezéseket, illetőleg az isten szavaiban olvasható mondások vagy szakaszok azon részeit, amelyeket nem tudnak elfogadni, és hogy azután miként prédikáljunk nekik isten szavainak egy speciálisan rájuk szabott verziójából. Így majd hinni fognak, nem igaz?” Most mondd meg! Ezek aztán tényleg arcátlanok! Miféle viselkedés ez? Ha elnézőn bánnánk ezekkel az emberekkel, egyszerűen csak ostobának, tudatlannak és túlságosan fiatalnak lehetne tekinteni őket; egyszerűen csak meg lehetne mondani nekik, hogy ne tegyenek így többé. De ha a természetét ítéljük meg annak, amit tettek, akkor elmondhatjuk, hogy lazán megváltoztatták Isten szavait azért, hogy a Sátán kedvében járjanak. Minek nevezzük ezt? Ez Júdás, az árulók és a lázadók viselkedése, akik áruba bocsátották az Urat a dicsőségért cserébe. Meghamisították Isten szavait, kellemesebbé és elfogadhatóbbá téve azokat az emberek számára, hogy a kedvükben járjanak és rávegyék őket az evangélium elfogadására – minek minősül ez? Ha egyetlenegy személy sem hisz a földön, akkor Isten szavai megszűnnek vajon Isten szavai lenni? Megváltozik Isten szavainak a természete? (Nem.) Vajon csak akkor számítanak igazságnak Isten szavai, ha elfogadják őket az emberek, míg ha nem fogadják el őket, akkor többé nem számítanak igazságnak? Megváltozhat emiatt Isten szavainak a természete? Egyáltalán nem. Az igazság igazság; ha nem fogadod el, elveszel! Némelyek, akik az evangéliumot terjesztik, ezt gondolják: „Milyen sajnálatra méltók ezek az emberek amiatt, hogy nem fogadják el! Milyen nagyszerű és nemes emberek pedig! Isten annyira szereti őket és olyan irgalmas hozzájuk, akkor mi hogyan tehetnénk meg, hogy ne mutassunk némi szeretetet irántuk? Változtassunk hát isten szavain, hogy el tudják fogadni! Milyen csodálatosak ezek az emberek, és milyen jó és irgalmas hozzájuk isten! Tekintettel kell lennünk isten szándékaira!” Hát nem pózolás ez? (De igen.) Egy újabb imposztor; aki nem érti az igazságot, csak ostoba dolgokat képes tenni! Már elhangzott, hogy valaki, aki meghamisította Isten szavait, kezelve lett és ki lett közösítve, és most itt vannak egyesek, akik ismét meg akarják hamisítani azokat. Mit próbálnak elérni? Nem áruba bocsátják éppen az Urat a dicsőségért cserébe? (De igen.) Ez az Úr áruba bocsátása a dicsőségért cserébe, és a Sátán kedvében járás. Hát nem gyakorlatiak Isten szavai? Nem lehet azokat nyíltan előadni? Nem ismered el igazságként azokat? Ha nem ismered el őket, akkor miért hiszel még mindig? Ha nem tudod elfogadni az igazságot, akkor mi értelme van Istenben hinned? Így lehetetlen üdvösségre jutni. Akárhogyan beszél is Isten, akármilyen szavakat használ is, amelyek nem felelnek meg az elképzeléseidnek, Ő akkor is Isten marad, és az Ő lényege nem változik. Nem számít, mennyire kellemes a beszéded, nem számít, mit teszel, nem számít, szerinted mennyire vagy kedves, jóindulatú vagy szeretetteljes, akkor is csak ember vagy, egy romlott ember. Nem vagy hajlandó igazságként elismerni Isten szavait, és megpróbálsz változtatni Isten szavain azért, hogy a Sátán kedvében járj. Miféle viselkedés ez? Megvetendő! Azt gondoltam, hogy miután korábban történtek már beszélgetések Isten szavai meghamisításának a természetéről, nem fog újra felmerülni ilyen probléma az evangélium terjesztése során. Hihetetlen módon mégis vannak, akik veszik a bátorságot, hogy meghamisítsanak és ilyen gondolatokat dédelgetnek. Mi az ilyen emberek hozzáállása Isten szavaihoz? (Tiszteletlenség.) Végtelenül vakmerők! Akkora súlya van a szívükben Isten szavainak, akár a tollpihéknek; semmilyen következménnyel nem járnak. Ezt gondolják: „Isten szavait bárhogyan meg lehet fogalmazni; úgy változtatom meg a szavait, ahogy tetszik. Jobb hozzáigazítani őket az emberi elképzelésekhez és ízlésekhez. Ilyennek kell lenniük isten szavainak!” Azokat, akik olyan dolgokat művelnek, amilyen Isten szavainak a meghamisítása, antikrisztusoknak lehet titulálni. Vakmerőn és meggondolatlanul cselekednek, tetszőlegesen meghamisítanak; szeszélyesek és zsarnokiak, és ugyanolyan a beállítottságuk és a jellegük, mint a többi antikrisztusnak. És van egy másik pont is: mi az első gondolatuk és cselekedetük, amikor veszéllyel szembesülnek, vagy amikor sérülnek a saját érdekeik? Mit választanak? Isten érdekeinek és Isten háza érdekeinek az elárulását választják, hogy magukat megóvják. Azok, akik meghamisítják Isten szavait, vajon csakugyan az evangélium hatékony terjesztése végett tesznek így? Milyen hátsó indíték rejlik az úgynevezett hatékonyságuk mögött? Fel akarnak vágni a talentumaikkal és a képességeikkel, és meg akarják láttatni azokat az emberekkel: „Nézzétek, milyen tehetséges vagyok! Látjátok, milyen hatékonyan terjed az evangélium a változtatásaimat követően? Nektek nincsenek meg ugyanezek a készségeitek, ti még csak nem is merészelnétek így gondolkodni. Figyeljetek ide! Látjátok az eredményeket, amelyeket a gondolataimmal és a cselekedeteimmel elértem?” Ezek az emberek nem veszik tekintetbe Isten szavait és meghamisítják azokat, hogy kielégítsék a saját, hírnévre és státuszra törekvő ambíciójukat és vágyukat. Hát nem egy antikrisztus jellemével bírnak? Egyáltalán nem igazságtalan antikrisztusoknak titulálni őket.

Mi az antikrisztusok szeszélyességének és zsarnokiságának egy másik megnyilvánulása? Sohasem beszélnek az igazságról a testvérekkel, és az emberek valós problémáit sem oldják meg. Helyette csupán szavakat és doktrínákat prédikálnak mások okítása végett, sőt, arra kényszerítenek másokat, hogy engedelmeskedjenek nekik. Mi a helyzet a Fennvalóhoz és Istenhez való hozzáállásukkal és viszonyulásukkal? Csalárdság és kétszínűség az egész, semmi más. Függetlenül a gyülekezeten belüli problémáktól, soha nem jelentenek semmit a Fennvalónak. Bármit tesznek is, sosem érdeklődnek a Fennvalónál. Úgy tűnik, mintha semmilyen problémájuk nem lenne, amelyben a Fennvaló közlésére vagy útmutatására van szükség – minden, amit tesznek, rejtett, titokzatos és a színfalak mögött zajlik. Ezt alattomos manipulációnak nevezik, amikor arra vágynak, hogy az övék legyen az utolsó szó, és hogy ők legyenek a döntéshozók. Néha azonban álcázzák is magukat és triviális kérdéseket vetnek fel, hogy azokról a Fennvalónál érdeklődjenek; az igazságra törekvő embereknek mutatják magukat, minek következtében a Fennvaló tévesen azt hiszi róluk, hogy mindenben a legnagyobb gondossággal keresik az igazságot. Valójában soha nem keresnek útmutatást semmilyen jelentős dologban, hanem egyoldalú döntéseket hoznak és sötétségben tartják a Fennvalót. Ha bármilyen probléma merül fel, még kisebb valószínűséggel jelentik, attól félve, hogy az kihathat a hatalmukra, státuszukra vagy hírnevükre. Az antikrisztusok szeszélyes és zsarnoki módon cselekednek; sosem beszélgetnek másokkal, és kényszerítenek másokat, hogy azok engedelmeskedjenek nekik. Nyíltan fogalmazva a következők ennek a magatartásnak az elsődleges megnyilvánulásai: személyes irányításban való részvétel; a befolyásuk, személyes klikkjük és kapcsolataik ápolása; a saját vállalkozásaikra törekvés. Azután pedig azt teszik, amit éppen akarnak, olyan dolgokat, amelyek a saját javukat szolgálja, és átláthatatlanul cselekednek. Az antikrisztusokban különösen erős az a kívánság és vágy, hogy mások alávessék magukat nekik; elvárják, hogy engedelmeskedjenek nekik az emberek, ahogyan egy vadász is engedelmességre készteti a kutyáját; nem hagyják nekik, hogy ők ítéljék meg, mi a jó és a rossz, és ragaszkodnak az abszolút megfeleléshez és alávetettséghez.

A következő élethelyzetben az antikrisztusok szeszélyességének és zsarnokiságának egy másik megnyilvánulása figyelhető meg. Ha például egy bizonyos gyülekezet vezetője antikrisztus, és ha magasabb szintű vezetők és dolgozók meg szándékoznak ismerni annak a gyülekezetnek a munkáját és bele akarnak avatkozni, vajon beleegyezne ez az antikrisztus? Egyáltalán nem. Milyen mértékig irányítja a gyülekezetet? Akár csak egy áthatolhatatlan erődnél, amelybe egy tűt sem lehet beleszúrni és víz sem szivároghat be, senki másnak nem engedi, hogy bekapcsolódjon vagy érdeklődjön. Amikor megtudja, hogy vezetők és dolgozók jönnek, hogy megismerjék a munkát, ezt mondja a testvéreknek: „Nem tudom, milyen céllal jönnek ezek az emberek. Nem értik a gyülekezetünk tényleges helyzetét. Ha közbeavatkoznak, azzal megzavarhatják a gyülekezetünk munkáját.” Így vezeti félre a testvéreket. Amikor megérkeznek a vezetők és a dolgozók, különféle okokat és kifogásokat talál annak megelőzése végett, hogy kapcsolatba lépjenek velük a testvérek, miközben képmutató módon vendégül látja a vezetőket és a dolgozókat, a biztonságuk garantálásának leple alatt elzárt helyen tartva őket, valójában azonban azért teszi ezt, nehogy találkozzanak a testvérekkel és megtudjanak tőlük valamit a helyzetről. Amikor a vezetők és dolgozók a munka helyzetéről érdeklődnek, az antikrisztus hamis képet mutatva megtévesztésbe kezd: becsapja a fölötte állókat és elrejti az igazságot az alatta levők elől, terjengős kijelentéseket tesz és eltúlozza a munka hatékonyságát, hogy becsapja őket. Amikor a vezetők és a dolgozók felvetik a gyülekezeti testvérekkel való találkozást, ő így felel: „Még nem szerveztem le semmit! Nem értesítettetek az érkezésetek előtt. Ha szóltatok volna, megszerveztem volna, hogy találkozzon veletek néhány testvér. A jelenlegi ellenséges környezetben azonban biztonsági okokból jobb, ha nem találkoztok a testvérekkel.” Noha észszerűen hangoznak a szavai, aki tisztán lát, az észre tudja venni a problémát: „Nem akarja, hogy a vezetők és a dolgozók találkozzanak a testvérekkel, mert attól fél, hogy le lesz leplezve, fél, hogy fel lesznek fedve a munkáján belüli hibák és elhajlások.” Az antikrisztus szoros irányítása alatt tartja a gyülekezeti testvéreket. Ha a vezetők és a dolgozók nem felelősségteljesek, könnyen becsaphatja és rászedheti őket az antikrisztus. A gyülekezeti testvérek tényleges helyzete, a megoldatlanul maradó nehézségeik, az, hogy a Fennvaló közlései és prédikációi, valamint az Isten szavait tartalmazó könyvek időben eljutnak-e a testvérekhez, hogy haladnak-e előre a gyülekezet különféle munkaprojektjei, hogy vannak-e elhajlások vagy problémák – a vezetők és a dolgozók nem fognak tudni mindezekről. A testvérek sem tudnak Isten házának semmilyen új munkarendeléséről; így teljes mértékben az antikrisztus irányítja a gyülekezetet, kizárólagosan magához ragadja a hatalmat, és az övé az utolsó szó minden kérdésben. A gyülekezeti testvéreknek nincs lehetőségük kapcsolatba lépni a felső szintű vezetőkkel és dolgozókkal, és mivel nem ismerik a tényszerű igazságot, félrevezeti és irányítja őket az antikrisztus. Ezek a vizsgálattal megbízott vezetők és dolgozók, bárhogy beszéljen is az antikrisztus, híján vannak az ítélőképességnek, még mindig azt gondolják, hogy az antikrisztus jó munkát végez, és teljesen belé vetik a bizalmukat. Ez egyenértékű azzal, mintha az antikrisztus gondjára bíznák Isten választott népét. Ha a vezetők és a dolgozók nem képesek tisztán látni az antikrisztus megtévesztése közben, ha felelőtlenek és nem tudják, miként kezeljék, az vajon nem akadályozza a gyülekezet munkáját és nem árt Isten választott népének? Az ilyen vezetők és dolgozók nem hamis vezetők és dolgozók vajon? Egy antikrisztus által irányított gyülekezet esetében a vezetőknek és a dolgozóknak be kell avatkozniuk és érdeklődniük kell, valamint haladéktalanul kezelniük kell az antikrisztust és meg kell szabadulniuk tőle – ez nem is lehet kérdés. Ha vannak hamis vezetők, akik nem végeznek valóságos munkát és figyelmen kívül hagyják, hogy az antikrisztus félrevezeti Isten választott népét, a választott népnek le kell lepleznie, jelentenie kell, el kell távolítania a pozícióikból és jó vezetőkre kell cserélnie ezeket a hamis vezetőket. Egyedül így lehet alaposan megoldani az embereket félrevezető antikrisztus ügyét. Némelyek talán ezt mondják: „Lehetséges, hogy az ilyen vezetők és dolgozók gyenge képességűek és híján vannak az ítélőképességnek – ezért nem kezelték és oldották meg az antikrisztus ügyét. Nem szándékosan csinálják; nem kellene még egy esélyt adni nekik?” Az ilyen zavaros fejű vezetőknek nem kell több esélyt adni. Ha még egy esélyt kapnak, akkor csak tovább ártanak Isten választott népének. Azért van ez, mivel nem az igazságra törekvő emberek; híján vannak a lelkiismeretnek és az értelemnek, és elvek nélkül cselekszenek – megvetendő emberek, akiket ki kell rekeszteni! Az elmúlt két évben egyes testvérek bizonyos gyülekezetekben összefogtak, hogy elbocsássák, leváltsák és kirekesszék az ilyen hamis vezetőket és antikrisztusokat, akik nem végeznek valóságos munkát. Hát nem jó dolog ez? (De igen.) Örülök, amikor ilyen jó híreket hallok; ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy Isten választott népe növekszik az életben és az Istenben való hit helyes útjára lép. Ez azt mutatja, hogy az emberek szert tettek némi tisztánlátásra és érettségre, és hogy többé már nem hamis vezetők és antikrisztusi démonok irányítják őket. A közönséges hamis vezetők és antikrisztusok nem tudják már félrevezetni vagy irányítani Isten választott népét, akiket nem korlátoz többé sem státusz, sem hatalom. Megvan bennük a bátorság ahhoz, hogy felismerjék és leleplezzék a hamis vezetőket és antikrisztusokat, és el merészelik űzni és bocsátani őket. Függetlenül attól, hogy vezetőkről és dolgozókról vagy az átlagemberekről van-e szó Isten választottai között, mindannyiuknak egyenlő státuszuk van Isten előtt, és csak a kötelezettségeik tekintetében különböznek. Isten házában nincs különbségtétel státusz vonatkozásában, hanem csak a kötelesség és felelősség terén vannak különbségek. A gyülekezet munkáját megzavaró hamis vezetőket és antikrisztusokat mind a vezetőknek és dolgozóknak, mind Isten választott népének fel kellene fedniük és jelenteniük kellene, amikor szembesülnek velük, haladéktalanul kezelve és kizárva az antikrisztusokat a gyülekezetből. Ez a felelősség mindenkire egyformán vonatkozik.

Az antikrisztusok szeszélyesek és zsarnokiak, sosem beszélgetnek másokkal, és minden dologban az övéké kell, hogy legyen az utolsó szó – hát nem világosan láthatóak mindezek a problémák? A másokkal való beszélgetés és az alapelvek keresése nem formalitás vagy felszínes folyamat; mi a cél? (Az, hogy az ember elvek szerint végezze a kötelességét, és hogy legyen útja, miközben végzi azokat.) Így van; az, hogy legyenek az embernek elvei, valamint legyen útja a kötelességei végzése közben. Melyek Isten követelményei, és melyek Isten házának az előírásai? Az ember egyedül az Isten szavaiban rejlő igazságot keresve és az alapelveket megértve végezheti hatékonyan a kötelességét. Ha az igazságról beszélsz a problémák megoldása végett, milyen megközelítést kell alkalmaznod? Mely embereket szükséges bevonni? A megfelelő személyeket kell kiválasztani; főként néhány jó képességű emberrel kell beszélgetned, akik meg tudják érteni az igazságot, mivel ez vezet hatékony eredményekhez. Ez alapvető fontosságú. Ha zavaros fejű, gyenge képességű embereket választasz, akik híján vannak az értelemnek, akik esetében nincs az a mennyiségű beszélgetés, aminek köszönhetően megérthetnék vagy elérhetnék az igazságot, akkor az sem fog semmi eredményt hozni, ha tömérdek igazságról beszélsz. Bármilyen problémák merüljenek is fel a gyülekezetben, Isten választott népének joga van a tájékoztatáshoz és tudnia kell a gyülekezeti munka helyzetéről, valamint a fennálló problémákról. Ha a vezetők és a dolgozók becsapják a felettük lévőket és elrejtik az igazságot az alattuk levők elől, mások összezavarását célzó módszereket alkalmazva, akkor Isten választott népének joga van felfedni és jelenteni őket, vagy pedig a feljebbvalók elé vinni a helyzetet. Ez kötelessége és kötelezettsége is Isten választott népének. Némely hamis vezetők szeszélyesen és zsarnoki módon viselkednek, irányítva Isten választott népét a gyülekezeten belül. Ez ellenállás Istennek és szembeszegülés Istennel, és ez az antikrisztusok egyik állandó gyakorlata. Ha Isten választott népe nem fedi fel és jelenti ezt, és a gyülekezet munkája hátráltatva lesz vagy megakad, azért nem csupán a vezetők és a dolgozók tartoznak felelősséggel, hanem Isten választott népe is, mivel Isten választott népe az, aki szenved, amikor hamis vezetők és antikrisztusok gyakorolják a hatalmat a gyülekezetben, esetlegesen veszélyeztetve az üdvösség elnyerésére való esélyüket. Éppen ezért Isten választott népének joga és felelőssége jelenteni és felfedni a hamis vezetőket és antikrisztusokat, ami előnyös a gyülekezet munkája és Isten választott népének az életbe való belépése szempontjából. Némely vezetők és dolgozók ezt mondják: „Ti mind azt mondjátok, hogy szeszélyes és zsarnoki vagyok, igaz? Ezúttal nem leszek ilyen. Hagyni fogom, hogy mindenki kimondja a véleményét. Egy nap, két nap – addig várok, ameddig szükséges a véleményetek megosztásához.” Néha, amikor bizonyos különleges problémákkal szembesülnek, napokig folynak a viták anélkül, hogy megoldás születne, ők pedig egyre csak várnak. Mielőtt folytatnák a munkát, kivárják, amíg mindenki egyetértésre jut, ami jelentős késedelmeket okozhat. Ez nagyban akadályozza a munkát, és egyértelműen a felelőtlenség egyik megnyilvánulása. Hogyan tudja egy vezető vagy dolgozó hatékonyan irányítani a gyülekezet munkáját, ha nem tud döntéseket hozni? A gyülekezeti munka során a vezetőknek és a dolgozóknak hatalmukban áll döntéseket hozni, a testvéreknek pedig eközben joguk van a tájékoztatáshoz. Végső soron azonban a vezetőknek és a dolgozóknak kell meghozniuk a döntéseket. Ha egy vezető vagy dolgozó nem képes döntéseket hozni, akkor túlságosan gyenge képességű és nem alkalmas vezetői szerep betöltésére. Még ha vezető is, nem képes valóságos munkát végezni, sem a kötelességeit megfelelően elvégezni. Némely vezetők és dolgozók egyetlen kérdésről is hosszasan vitatkoznak, nem képesek döntést hozni, végül pedig egyszerűen annak engednek, akit erélyesebbnek látnak. Elvszerű ez a hozzáállás? (Nem.) Milyen az efféle vezető? Egyszerűen zavaros fejű. Elfogadható vajon, ha ezt mondod: „Az antikrisztusok szeszélyesek és zsarnokiak, és félek, hogy én is azzá válok; nem szeretnék antikrisztusi úton járni. Meg fogom várni, amíg mindenki kimondja a véleményét, és azután levonok és összefoglalok egy mérsékelt megközelítést a döntés érdekében”? (Nem.) Miért nem? Ha az eredmény nincs összhangban az igazságalapelvekkel, akkor még ha így lépsz is tovább, vajon lehet az hatékony? Eleget fog tenni Istennek? Ha nem hatékony és nem tesz eleget Istennek, akkor súlyos a probléma. Ha nem az igazságalapelvek szerint cselekszel, felelőtlenül végzed a kötelességedet, felületes vagy és a Sátán filozófiája szerint teszed a dolgokat, akkor hűtlen vagy Istenhez. Ez Isten becsapása! Hogy ne merüljön fel veled kapcsolatban az a gyanú, hogy antikrisztus vagy, illetve hogy ne légy antikrisztusként megítélve, kibújsz a feladatok alól, amelyeket teljesítened kellene, és a Sátán filozófiája szerinti „kompromisszumos” hozzáállást teszed magadévá. Ennek eredményeképpen ártasz Isten választott népének és kihatással leszel a gyülekezet munkájára. Hát nem elvtelen dolog ez? Nem önző és megvetendő? Vezetőként vagy dolgozóként elvszerűen kell beszélned és cselekedned, valamint eredményesen és hatékonyan kell teljesítened a kötelességeidet. Úgy kell cselekedned, amint az Isten háza munkájának a javát szolgálja és összhangban van az igazságalapelvekkel. Így például a gyakorlati eredményt észben tartva kell dolgokat vásárolni a gyülekezet részére, és azoknak reális árú és használható dolgoknak kell lenniük. Ha vakmerőn és elvtelenül költöd a pénzt, az veszteséget okozhat Isten háza érdekei és az Istennek szánt felajánlások terén. Hogyan kezelnétek egy ilyen helyzetet? (A Fennvaló útmutatását keresve.) A Fennvaló útmutatásának keresése az egyik mód. Azonkívül, ne legyetek lusták! Kutassatok mélyrehatóan, érdeklődjetek alaposan, kérdezzetek körbe többet, értsétek meg a részleteket és készüljetek fel megfelelően; akkor talán sikerül viszonylag megfelelő megoldást találni. Ha nem végzitek el ezt az alapozó munkát és gondatlanul cselekedtek, anélkül, hogy a részleteket megértenétek, ami pedig sok pénz elpazarlásához vezet, azt minek nevezik? Úgy hívják, hogy felületesség. Némelyek így végzik a kötelességüket, és hiányzik az átláthatóság abból, amit tesznek. Csak a felét jelentik annak, amit kellene, a többit elrejtik, mivel úgy érzik, hogy a teljes átláthatóság bajt hoz rájuk, és akkor elvárják majd tőlük, hogy további kutatásokat és javításokat végezzenek. Így egyszerűen eltitkolják a valóságos helyzetet és részleteket a többiek elől, gyorsan befejezik a feladatot, majd arra kérik Isten házát, hogy fizessen. A vizsgálatkor azonban kiderül, hogy a feladat nem felel meg a normának, újra el kell végezni, és még több pénz vész kárba. Hát nem Isten házának a megkárosítása ez? Nem Júdás-féle viselkedés? (De igen.) A Júdás-féle viselkedésbe különösen Isten háza érdekeinek az elárulása tartozik bele. Amikor helyzetekkel szembesítik az ilyen embereket, akkor azok a gyülekezeten kívül lévők mellé állnak, és csak a saját testüket veszik figyelembe, Isten házának az érdekeire pedig egyáltalán nem gondolnak. Van bennük bármennyi hűség Isten iránt? (Nincs.) Egy szemernyi hűség sincs bennük. Isten háza érdekeinek az elárulásában és a gyülekezet munkájának a megkárosításában lelik gyönyörűségüket – ez a Júdás-féle viselkedés. Van egy másik helyzet is: egyes kötelezettségek olyan speciális tudást vagy szakértelmet igényelnek más területeken, amelyek talán mindenki számára ismeretlenek. Ilyen esetekben nem szabad visszarettenned a nehézségtől. Ebben a korban, amikor tömérdek információ áll rendelkezésre, nem lehetsz lusta, hanem tevékenyen keresned kell a releváns adatokat és információkat. A legalapvetőbb ismeretek megszerzésével elkezdve fokozatosan eljutsz az adott szakma vagy terület alapvető megértésére, azután pedig mind több és több aspektusról tanulsz az adott területen belül, legyen bár szó adatokról vagy különböző szakkifejezésekről, így alapvetően megismerkedsz azzal a szakterülettel. Ha elérted ezt a szintet, az nem válik vajon jobban a kötelességeid megfelelő és hűséges teljesítésének javára? (De igen.) Mi hát a célja annak, hogy elvégezd mindezt az előkészítő munkát a kötelességed végzésekor? Kutatni, megérteni a részleteket, majd kivitelezhető megoldásokat találni beszélgetésen és megvitatáson keresztül – ezek mind részei a kötelességed megfelelő teljesítésére való felkészülésnek. Ezeknek az előkészületeknek az elvégzése jól megmutatja, hogy az illető hűségesen végzi a kötelességét, és azokat is felfedi, akik felületesek. Mi a helyzet az álhívők és azok hozzáállásával, akik nem áldozzák fel magukat őszintén Istenért, amikor a kötelességüket végzik? Ők teljes mértékben felületesek; bármit vásárolnak is a gyülekezetnek, vakmerőn, a saját szeszélyeik szerint költik a pénzt, anélkül, hogy útmutatást kérnének a Fennvalótól, azt gondolva, hogy mindent értenek. Ennek eredményeképpen elpazarolják Isten házának a pénzét. Hát nem pazarlók és a katasztrófa előhírnökei ezek? Veszteségeket okoznak az Istennek szánt felajánlások terén, és még csak észre sem veszik, hogy gonoszságot művelnek és ellenállnak Istennek; semmiféle bűntudatot nem éreznek a szívükben. Csak akkor tudatosul bennük valamennyire és kezdik bánni, amit tettek, amikor Isten választott népe leleplezi és felismeri őket, valamint a kitakarításukra és a kizárásukra szavaz. Nem veszik észre, hogy ilyen súlyos következményekkel járnak majd a cselekedeteik – bizony egyetlen könnycseppet sem hullatnak addig, amíg meg nem látják a saját koporsójukat! Az ilyen emberek többnyire tökfilkók, akiknek nincs ki mind a négy kerekük, mégis vezetők és dolgozók szeretnének lenni, valamint feladatokat akarnak végezni Isten háza számára. Olyanok, akár a magukat rúzsozó malacok – teljességgel szégyentelenek. Ezek az emberek álhívők; nem számít, hány éve hisznek, semmilyen igazságot nem értenek. Ennek ellenére még mindig vezetők és dolgozók akarnak lenni Isten házában, folyton azt akarják, hogy hatalmat gyakorolhassanak, és az övék lehessen az utolsó szó – hát nem arcátlanul szégyentelenek? Miért számítanak álhívőknek az ilyen emberek? Azért, mert bár sok éve hisznek istenben és sok prédikációt hallottak már, semmilyen igazságot nem értenek és egyetlen igazságot sem tudnak a gyakorlatba ültetni, ettől pedig álhívők lesznek. Megjelennek-e ezek a viselkedésformák közületek bárkinél is? Akiknél igen, emeljék fel a kezüket. Mindannyiótoknál? Akkor ti mind álhívők vagytok, és ez súlyos probléma. Ha azok, akik őszintén hisznek Istenben, következetesen hallgatnak prédikációkat, akkor meg fognak érteni néhány igazságot és haladnak előre valamelyest, minek folytán megbízhatóbbá válnak a beszédük és cselekedeteik terén. Ha valaki éveken át anélül hallgat prédikációkat, hogy bármennyit is haladna előre, az zavaros fejű, vadállat és álhívő. Némelyek, akik úgy három, vagy akár öt éve hisznek Istenben, elég sokat értenek és képesek az igazságot keresni a beszédükben és a cselekedeteikben. Ha hibát vesznek észre a kötelességük teljesítésében vagy veszteséget okoznak Isten házának, akkor szorongást és önvádat éreznek, valamint gyűlölik magukat; úgy érzik, hogy a pillanatnyi hibáik, a hűségük hiánya, a lustaságuk vagy a testi kényelemben való elmerülésük vezetett ilyen jelentős hibákhoz vagy okozott ilyen nagy veszteségeket, és gyűlölik magukat emiatt. Az ilyen bűnbánó szívű embereknek van némi emberi mivoltuk, és el tudnak jutni addig a pontig, hogy üdvösséget nyerjenek. Ha valaki azután, hogy sok éve hallgatott már prédikációkat, semmilyen igazságot nem ért meg, egyre csak hibákat követ el a kötelessége teljesítése során, folyton gondot okoz Isten házának és veszteségeket a gyülekezeti munkának, továbbá nincs bűnbánó szíve, akkor annak emberi mivolta sincsen, és rosszabb a disznóknál és a kutyáknál. Az ilyen emberek vajon képesek ennek ellenére megfelelően teljesíteni a kötelességüket? Még ha teljesítenek is valamilyen kötelességet, az felületes lesz, nekik pedig nem lesz részük Isten elismerésében.

Némelyek folyton a „mi családunk” kifejezéssel utalnak Isten házára, amikor beszélnek, és folyton felemlegetik beszélgetés közben „a mi családunk”-at. Milyen édesdeden mondják! Mi ez „a mi családunk”, amiről beszélnek? Nem létezik más, csak Isten háza, Isten családja, a gyülekezet. Helyénvaló folyton azt mondani, hogy a „mi családunk”? Én nem érzem helyénvalónak. Lehet használni „a mi családunk” kifejezést, de csak akkor helyénvaló, ha az elmondottak megfelelnek a valóságnak. Ha nem olyasvalaki vagy, aki törekszik az igazságra, ha gyakran felületesen végzed a kötelességeidet, azaz nem támogatod a gyülekezet munkáját és egyáltalán nem veszed azt komolyan, de mégis folyton azt mondogatod, hogy a „mi családunk”, akkor az nem helyénvaló. Hamisságot és színlelést sejtet, undort és visszatetszést kelt; ha azonban olyasvalaki vagy, aki igazán birtokában van az igazágvalóságnak és támogatja a gyülekezet munkáját, akkor elfogadható „a mi családunk” kifejezéssel utalni Isten házára. Őszintének, hamisság nélkül valónak hangzik mások számára, akik így testvérként tekintenek majd rád, s kedvelni és becsülni fognak téged. Ha nem szereted az igazságot a szívedben, ha nem fogadod el az igazságot és felelőtlenül végzed a kötelességeidet, akkor ne utalj „a mi családunk” megnevezéssel Isten házára. Komolyan törekedned kell az igazságra, jól kell teljesítened a kötelességeidet, és képesnek kell lenned a gyülekezet munkájának a támogatására ahhoz, hogy Isten választott népe úgy érezze, hogy része vagy Isten házának. Ha ekkor mondod, hogy „a mi családunk”, akkor az közelségérzetet fog ébreszteni másokban, és nem kelt visszatetszést, mivel a szívedben igazán a saját otthonodnak tartod Isten házát, és a kötelességeid végzése közben valóban felelősségteljes vagy és támogatod a gyülekezet munkáját. Amikor azt mondod, hogy „a mi családunk”, akkor az úgy hangzik, mint amit teljes mértékben megérdemelten mondasz, a hamisság minden nyoma nélkül. Ha valaki semmilyen felelősséget nem tanúsít a gyülekezet munkája iránt, ha felszínesen végzi a kötelességét, bármi legyen is az, ha még ahhoz sem veszi a fáradságot, hogy felvegyen valamit a földről, hogy kitakarítson egy piszkos szobát vagy hogy télen elhányja a havat vagy rendbe tegye az udvart, s ezáltal nem is Isten háza tagjának, hanem inkább kívülállónak tűnik, az az ember vajon jogosult arra, hogy „a mi családunk”-nak nevezze Isten házát? Az ilyen emberek mindössze szolgálattevők, ideiglenes dolgozók, élet nélkül való és a Sátánhoz tartozó emberek, akik egyáltalán nem tartoznak Isten házához. És szégyentelen módon gyakran még mindig „a mi családunk”-ként utalnak Isten házára, valahányszor kinyitják a szájukat, és olyan bensőségesen mondják, igen szívélyesen szólítva meg a testvéreket – ugyanakkor semmilyen valóságos feladatot nem kezelnek. Amikor feladatokat vállalnak, hibákat követnek el, kárt okozva Isten házának. Hát nem puszta képmutatók ezek? Az ilyen emberek teljességgel erkölcstelenek, és nincs semmi lelkiismeretük vagy értelmük. A lelkiismeret és az értelem a legalapvetőbb jellemzők, amelyekkel az Istenben hívőknek rendelkezniük kell, azonkívül az igazság elfogadására is képeseknek kell lenniük. Ha még lelkiismeretük és értelmük sincs, és egyáltalán nem fogadják el az igazságot, akkor attól még megérdemlik vajon, hogy „a mi családunk”-nak nevezzék Isten házát? Átmeneti dolgozók, szolgálattevők csupán; a Sátánhoz tartoznak, és kevés közük van Isten házához. Isten nem ismeri el az ilyen embereket; az Ő szemében ők gonosz emberek. Sok ember hisz Istenben, de egyáltalán nem törekszik az igazságra, és közömbösséget tanúsít Isten házának az ügyei iránt. Figyelmen kívül hagyják a problémákat, amelyekkel találkoznak, elhanyagolják a feladataikat, távol maradnak a testvérektől a nehézség idején és nem tanúsítanak gyűlöletet azok iránt, akik rossz dolgokat tesznek és ártanak Isten háza érdekeinek, vagy rombolják a gyülekezet munkáját. Nincsenek tudatában a nagyon jó és nagyon rossz dolgoknak bármi történjék is Isten házában, őket nem érdekli. Vajon a saját házukként bánnak Isten házával? Nyilvánvalóan nem. Ezek az emberek nem jogosultak arra, hogy „a mi családunk”-nak nevezzék Isten házát; akik így tesznek, képmutatók csupán. Mely emberek jogosultak azt mondani, hogy „a mi családunk”? Nemrégiben azt vettem észre, hogy egyes emberek valóban nem rosszak, noha természetesen ők vannak kisebbségben. Ezek az emberek – függetlenül attól, hogy mennyi igazságot értenek, illetve hogy mekkora az érettségük vagy a hitük – igazán hisznek Istenben, képesek valóságos feladatokat vállalni és igazán felelősségteljesen végzi a kötelességeiket, bármiről legyen is szó; van bennük valami emberi mivolthoz hasonló. Csakis az ilyen embereket lehet igazán Isten háza részének tekinteni. Amikor azt mondják, hogy „a mi családunk”, az szívélyesnek és igazán szívből jövőnek érződik. A gyülekezetnek szüksége volt például egy asztalra, ami megvásárolva hat- vagy hétszáz dollárba kerülne. Egyes testvérek ezt mondták: „Ez túl drága. Sok pénzt spórolhatunk, ha a fát vesszük meg és az asztalt megcsináljuk magunk. Az is éppolyan jó szolgálatot tenne, semmiben sem különbözne.” Vajon hogyan éreztem a szívemben ennek hallatán? Megérintett a dolog: „Ezek az emberek nem rosszak; tudják, hogyan spóroljanak Isten házának.” Az ilyen emberek sokkal jobbak azokhoz képest, akik elpazarolják a felajánlásokat; nekik van legalább némi lelkiismeretük és értelmük, és egy kis emberi érzésük. Egyesek többszázezer dolláros veszteséget okoznak Isten házának anélkül, hogy tudatában lennének, sőt, még azt is mondják, hogy ez nem az ő gondjuk, és egyáltalán semmi szégyent nem éreznek a szívükben. Másfelől ott vannak azok, akik ezt mondják: „Akárcsak nyolc-tíz dollárt is megéri spórolni. Nem szabad feleslegesen költenünk a pénzt olyan dolgokra, amelyeket magunk is meg tudunk oldani. Spórolnunk kell, ahol lehet. Felesleges olyan pénzt elkölteni, amit nem muszáj. Jó, ha elviselünk némi nehézséget és fáradságot.” Csak azoknak az embereknek van lelkiismeretük és értelmük, akik képesek efféléket mondani; csakis nekik van normális emberi mivoltuk, és ők vannak igazán összhangban Isten házával. Ezek az emberek jogosan nevezhetik „a mi családunk”-nak Isten házát, mivel figyelembe veszik Isten háza érdekeit. Némelyek egyáltalán nem gondolnak Isten háza érdekeire. Talán azért nem, mert nem képesek efféle megfontolásokra? Amikor a saját életükről van szó, rendkívül takarékosak, a fogukhoz verik a garast, mindig a legolcsóbb és legpraktikusabb dolgokat akarják megvenni, ott spórolnak, ahol csak tudnak, még alkudnak is az árból és pontos számításokat végeznek, vagyis nyilvánvalóan ügyesen tudják irányítani az életüket. Amikor azonban Isten házáért kell tenni dolgokat, nem így cselekszenek. Isten házának a pénzét használva tékozlóan költekeznek, úgy költik el, ahogy nekik tetszik, mintha az lenne a pazarlás, ha nem költenék el. Hát nem egy borzasztó jellem jele ez? Az ilyen emberek rendkívül önzők, egyáltalán nem veszik figyelembe Isten házát, és csak magukat igyekeznek megelégíteni. Azt remélik, hogy a lehető legkisebb áron befurakodhatnak a mennyek országába és nagy áldásokat nyerhetnek. Az efféle önző és megvetendő emberek még mindig hatalmas ambíciókat és vágyakat táplálnak magukban; ez az erkölcsi jellemük súlyos hiányosságát mutatja!

A beszélgetésünk során alapvetően teljes mértékben kitárgyaltuk az antikrisztusoknak ezt a megnyilvánulását, vagyis azt, hogy fondorlatosan viselkednek, valamint hogy szeszélyesek és zsarnokiak, nem igaz? (De igen.) Foglaljuk akkor össze! Az, hogy az antikrisztusok ravaszul tesznek dolgokat, valamint az, hogy szeszélyesek és zsarnokiak, két különböző, de egyformán jelentős és egyidejű viselkedésforma, amely gyakori közöttük. Ez a megnyilvánulás kettőt fed fel az antikrisztusok elsődleges beállítottságai közül: az elvetemültséget és az ádázságot; ők elvetemültek és ádázak is. Olykor talán nem látni az ádáz oldalukat, de az elvetemült oldaluk látható. Lehet, hogy gyengéden cselekszenek, és emiatt nehéz meglátni bármit is a kényszerítő vagy barbár viselkedésükből. Külsőleg nem tűnnek erőszakosnak, és senkit sem kényszerítenek rá semmire, de más elvetemült eszközökön keresztül tőrbe csalnak, az irányításuk alá vonnak és a céljaik szolgálatába állítanak – ily módon pedig kihasználnak téged. Te nem veszed ezt észre, a csapdájukba esel, és önként aláveted magad a manipulációjuknak és a játszadozásuknak. Vajon miért képesek ilyen következményeket előidézni? Az antikrisztusok gyakran helytálló kijelentésekkel és mondásokkal utasítanak és befolyásolnak, bizonyos dolgok megtételére ösztönözve téged és azt éreztetve veled, hogy minden szavuk igaz, hogy végre kell azokat hajtanod és ily módon kell tenned a dolgokat, máskülönben azt fogod érezni, hogy szembemész az igazsággal, és hogy az irántuk való engedetlenség Isten elleni lázadást jelent. Ezt téve készségesen engedelmeskedsz nekik. Mi ennek a végeredménye? Még ha követik is az emberek az antikrisztusok szavait és gyakorolják is, amit mondanak, megértik vajon az igazságot? Egyre közelebbi vagy egyre távolabbi kapcsolatban lesznek Istennel? Amikor különféle helyzetekkel találkoznak, nem csupán nem járulnak Isten elé és nem imádkoznak Hozzá az emberek, hanem azt sem tudják, hogy miként keressék az igazságalapelveket Isten szavaiban, vagy hogy miként fogják fel Isten szándékait és követelményeit. Ehelyett hihetetlen kijelentést tesznek: „Olyan sok éve hiszek már Istenben, és közben főként a vezetők támogatására és megtartó erejére hagyatkoztam. Bármi történjék is, amíg történik közlés a vezetők részéről, addig van út előre. A vezetők nélkül ez egyszerűen nem működik.” Sok éve hisznek Istenben és mégis ilyen az érettségük, még mindig nem képesek a vezetők nélkül működni. Hát nem szánalmas ez? Milyen rejtett jelentése van ennek? Azt sugallja, hogy nem tudják, hogyan imádkozzanak Istenhez, hogyan hagyatkozzanak Istenre, hogyan nézzenek fel Istenre, és miként egyék és igyák Isten szavait. A vezetőknek kell megtámogatniuk mindezeket a dolgokat ahhoz, hogy ők megértsék azokat; a vezető a helyébe léphet annak az Istennek, akiben hisznek. Elmondható, hogy az ilyen emberek Istenben való hite valójában a vezetőikbe vetett hit. Mindenre figyelnek, amit a vezetők mondanak, és mindent elhisznek nekik, bármit mondjanak is. Ki az igazából, akiben hisznek, akit követnek és akinek engedelmeskednek: Isten vagy a vezetők? Nem olyanok csupán, mint a vallásos emberek, akik névlegesen az Úrban hisznek, valójában azonban a lelkészeikben hisznek, őket követik és bennük bíznak? Nem azt jelenti ez, hogy emberek irányítják őket? A vezetőket imádod, és minden dologban rájuk hallgatsz. Ez emberekben való hit, emberek követése, és emberek által való korlátozottság és irányítottság. Isten annyira világosan beszélt, és te mégsem vagy képes megérteni a szavait, és azt sem tudod, miként gyakorold azokat, az ördögöket és a Sátánokat ellenben akkor is érted, ha mindössze néhány szót szóltak? Mi az, amit valójában értesz? Néha egy előírást vagy doktrínát értesz – ez vajon az igazság megértésének számít? (Nem.) Ez nem az igazság megértése; ez félrevezetés. Ez bizony pontosan ez.

Az antikrisztusok azon megnyilvánulásán belül, hogy ravaszul viselkednek, valamint szeszélyesek és zsarnokiak, az elvetemültség és az ádázság beállítottsága az elsődleges. Miben nyilvánul meg az elvetemültségük? A ravasz viselkedésükben nyilvánul meg. És miben nyilvánul meg az ádázságuk? (Abban, hogy szeszélyesek és zsarnokiak.) Elsősorban abban nyilvánul meg, hogy szeszélyesek és zsarnokiak, és hogy nekik történő engedelmességre kényszerítenek másokat; a kényszerítésük ádáz beállítottságot rejt magában. Isten azt követeli az emberektől, hogy vessék alá magukat Neki és az igazságnak. Mi Isten munkamódja? Isten, miután kimondja a szavait, azt mondja az embereknek, hogy az a legfontosabb dolog az Istenben való hitben, hogy vessék alá magukat az igazságnak és Isten szavainak. Te ismered ezt az igazságot, tudod, hogy ez a mondás helytálló, de vajon miként áll hozzá Isten ahhoz, hogy aláveted-e magad és hogy miként veted alá magad? Szabad akaratod van, jogod van választani. Ha akarod, aláveted magad; ha nem akarod alávetni magad, nem muszáj. Ugyanakkor milyen következményekkel járhat, ha nem veted alá magad? Mit vizsgál Isten az emberekben, és milyen következtetéseket von le velük kapcsolatban? Isten semmi különlegeset nem tesz ezeket a dolgokat illetően. Nem figyelmeztet, nem fenyeget, nem kényszerít, megfizettetve veled az árat, és nem is büntet meg miatta. Isten nem így cselekszik. Az emberek megmentésének időszakában, amikor Isten azért mond ki szavakat, hogy gondoskodjon az emberekről, megengedi az embereknek, hogy hibázzanak, hogy a rossz utat válasszák, hogy fellázadjanak ellene és ostoba dolgokat tegyenek. Szavain és néhány munkamódszerén keresztül azonban fokozatosan megérteti az emberekkel, hogy melyek az Ő követelményei, hogy mi az igazság, és hogy mi helyes és mi helytelen – például metszéssel, fenyítéssel, fegyelmezéssel, valamint intelmeken keresztül is. Néha valamilyen kegyelmet ad, megindít belülről vagy valamilyen megvilágításban és megvilágosodásban részesít, tudatva veled, hogy mi helyes és mi helytelen, hogy valójában melyek Isten követelményei, hogy milyen pozícióba kell helyezkedniük az embereknek, és hogy mit kell gyakorolniuk. Miközben megértet veled dolgokat, választási lehetőséget is ad neked. Ha ezt mondod: „Lázadó leszek, akaratos leszek, nem akarom azt választani, ami helyes, nem akarok hűséges lenni, hanem egyszerűen így akarok cselekedni!”, akkor végső soron te felelsz a saját rendeltetési helyedért és sorsodért. Felelősséget kell vállalnod a cselekedeteidért és meg kell fizetned az árat; Isten semmit sem tesz e tekintetben. Isten méltányos és igazságos. Ha a követelményeinek megfelelően cselekszel és olyan ember vagy, aki aláveti magát Istennek, vagy – éppen ellenkezőleg – nem cselekszel Isten követelményei szerint, és nem olyan ember vagy, aki aláveti magát Istennek, akkor mindkét esetben igaz, hogy bármi lesz is a rendeltetési helyed, Isten azt már jóval korábban, előre elhatározta. Istennek semmi többet nem kell tennie. Nem úgy van, hogy ha ma nem a követelményei szerint cselekszel, akkor megfegyelmez, megfenyít vagy megbüntet majd téged, katasztrófát hozva a fejedre – Isten nem így munkálkodik. Isten egyszerűen csak azért követel alávetettséget az emberektől, hogy megértesse velük az alávetettséggel kapcsolatos igazságot; nincs benne semmi kényszerítés. Isten nem kényszeríti rá az embereket, hogy vessék alá magukat, vagy hogy gyakorolják az igazságnak ezt az aspektusát. Istennél éppen ezért úgy van, hogy akár vezényli az embereket, akár uralkodik a sorsuk felett, akár vezeti őket vagy ellátja őket az igazsággal, e cselekedetek nem kényszerítésen alapulnak, és nem is szükségszerűségen. Ha Isten szavai szerint cselekszel, akkor fokozatosan egyre inkább meg fogod érteni az igazságot, és az Isten előtti állapotod mind inkább javulni fog – jó állapotot fogsz fenntartani, Isten pedig a mindennapi élet olyan aspektusait illetően is megvilágosít majd téged, amelyeket nem értesz. Ha azonban nem gyakorlod az igazságot, nem veted alá magad Istennek és nem vagy hajlandó törekedni az igazságra, akkor nagyon korlátozott lesz az, amit elnyersz. Ez a szembetűnő különbség a kettő között. Isten nem mutat részrehajlást; Ő mindenkivel méltányos. Némelyek ezt mondják: „Nem gyakorolnék vajon, ha rákényszerítene Isten?” Isten nem kényszeríti az embereket, ezt a Sátán műveli. Isten nem így munkálkodik. Ha csak akkor tudod alávetni magad Istennek, ha kényszerítenek, mivé leszel? Akkor vajon valóban aláveted magad Istennek? Ez nem az a fajta alávetettség, amelyre Isten vágyik. Isten arról a fajta alávetettségről beszél, amikor valaki az igazság megértése alapján készségesen, a lelkiismerettől és értelemtől vezérelve gyakorolja Isten szavait. Ez a jelentés rejlik az alávetettségben. Nincs benne erőltetés, korlátozás, fenyegetés vagy bármiféle kötelezés vagy irányítás. Éppen ezért, ha különösen megkötözve vagy korlátozva érzed magad ezen a téren, az biztosan nem Isten munkája. Egyfelől eredhet emberi gondolatokból vagy eltorzult megértésből és magadra erőltetett korlátozásokból. Másfelől az is lehet, hogy valaki más próbál korlátozni téged előírásokkal vagy valamiféle helyesnek hangzó érvvel vagy elmélettel, ami oda vezet, hogy torzulások alakulnak ki a gondolkodásodban. Ez azt sugallja, hogy probléma van a megértéseddel. Ha úgy érzed, hogy készségesen és boldogan engedelmeskedsz Istennek, az a Szentlélek munkájából és a valódi emberi mivoltból, a lelkiismeretből és az értelemből fakad.

Vannak emberek Isten házában, akik nem vetik alá magukat az igazságnak, nem vetik alá magukat Isten háza munkarendeléseinek, és nem vetik alá magukat a gyülekezet rendeléseinek. Hogyan kezeli ezt Isten háza? Alkalmaz bármilyen erőltetett megvalósítási módszereket ennek a megoldására? Ha például egy vezető nem végez valóságos munkát, nem a munkarendelések szerint dolgozik, és nem gyakorolja az igazságot, vagy nem képes valóságos munkát végezni, hogyan kezeli ezt Isten háza? (Isten háza leváltja az illetőt.) Közvetlenül le lesz váltva, de ki lesz-e vajon közösítve? (Nem.) Azok, akik nem követtek el gonoszságot, nem lesznek kiközösítve. Ami azonban a hétköznapi testvéreket illeti: ha egy bizonyos kötelesség elvégzésére rendelik ki őket, és ők azt megtagadják, az vajon az alávetettség hiányának számít? Ha ők nem mennek el, lehet találni valaki mást; kényszerítve lenne bárki is egy kötelesség elvégzésére? (Nem.) Nincs semmiféle kényszerítés. Ha az igazságról történő beszélgetésnek köszönhetően hajlandóak elfogadni a kötelességet és alávetni magukat, az nagyszerű. Ez nem számít kényszerítésnek; ilyenkor a személyes beleegyezésük és hajlandóságuk alapján kerülnek kirendelésre ennek a kötelességnek az elvégzésére. Egyesek például szeretnek főzni, de takarításra rendelik ki őket, mire ezt mondják: „Ha takarításra kérnek fel, akkor takarítani fogok. Alávetem magam Isten háza rendeléseinek.” Van itt bármiféle kényszerítés? Rákényszerítenek bármit is valakire az akarata ellenére? (Nem.) A hajlandóságuk és önmaguk alávetése mellett történik ez a kirendelés, anélkül, hogy bárki is nehéz helyzetbe lenne hozva, vagy rá lenne kényszerítve valaminek a végrehajtására. Olyan esetek is lehetnek, ahol átmenetileg senkit sem találni egy bizonyos kötelesség elvégzésére, és ideiglenesen téged rendelnek ki a betöltésére; személy szerint talán nem vagy rá hajlandó, de szükséges a munkához; ez egy különleges eset. Isten házának a tagja vagy, részesülsz az Isten házától származó eledelben, és ott végzed a kötelességeidet – ha egyszer Istenben hívő és Istent követő emberként tekintesz magadra, nem tudsz egy ilyen kis dologban fellázadni a tested ellen? Ez még csak nem is igazán számít alávetettségnek vagy nehézségnek; ez átmeneti csupán, nem arra kérnek, hogy hosszú távon végezd ezt a kötelességet. Egyesek panaszkodnak, hogy túlságosan piszkos és fárasztó munkára kérik őket, és nem hajlandók azt elvégezni. Ha felhozzák a témát, haladéktalanul máshová kell kirendelni őket. Ám ha csupán verbálisan fejezik ezt ki, valójában azonban hajlandóak alávetni magukat és hajlandóak szenvedni, akkor folytassák a kötelességük végzését. Helyénvaló ez a megközelítés? (Igen.) Helytálló ez az alapelv? (Igen.) Isten háza egyáltalán nem kényszeríti semmire az embereket az akaratuk ellenére. Van egy másik helyzet is, amikor egyesek – bármilyen kötelességet végezzenek is – lusták, felelőtlenek, és hiányzik belőlük a hűség. Néha titokban még rossz dolgokat is tesznek. Ha ők nem végzik el jól a kötelességüket, kifogásokat keresnek, azt állítva, hogy az adott kötelesség nem megfelelő a számukra, nem az erősségük, vagy nem értenek az érintett területhez. Valójában azonban mindenki világosan látja, hogy nem ezen okok miatt nem tudják teljesíteni. Hogyan kell vajon kezelni az ilyen embereket? Ha azt kérik, hogy hadd végezzenek máshol egy kötelességet, bele kell egyezni? (Nem.) Akkor hát mit kell tenni? Az ilyen emberek nem alkalmasak kötelességek teljesítésére; vonakodva és helyes hozzáállás nélkül végzik azokat, így el kell küldeni őket. Van egy másik fajta ember is, aki azonnal nehézkes és ellenálló lesz, amint azt mondják neki, hogy végezzen el egy kötelességet. Semmi hajlandóságot nem mutat, vonakodik, alig tudja elnyomni magában az elégedetlenségét, ezt gondolván: „Egyszerűen meghúzom itt magam és ellébecolok egy ideig; ki tudja, hová kerülök azután!” Az ilyen szándékú embereknek nem kellene engedni, hogy kötelességeket végezzenek, és ha más kötelességeket el akarnak végezni, az sem megengedhető. Az ilyen eseteket erélyesen kell kezelni. Miért van ez? Azért, mert átlátni a lényegükön: akik értik őket, azt mondják rájuk, hogy álhívők; a körülöttük lévők is azt mondják, hogy nem alkalmasak kötelességek végzésére. Az ilyen emberek nem hívők, és ki kell takarítani őket. Ha nem így történik, nem tudnak más tenni, mint zavarásokat okozni, gaztetteket elkövetni és ártani Isten választott népének a gyülekezeten belül, ami teljességgel elfogadhatatlan. Az ilyen eseteket a gyülekezetben kötelességeket végzőkkel történő bánásmódra vonatkozó alapelvek szerint kell kezelni; a hajlandóságuk hiánya nem vehető számításba. Ez kényszerítés vajon? Ez nem kényszerítés; ez az alapelvek szerint történő cselekvés, Isten háza érdekeinek és munkájának a megóvása. Ez az álhívők és mindazok kitakarításáról szól, akik azért vannak csak ott, hogy ingyenélők legyenek Isten házában. Ha ingyenélő akarsz lenni, valahol máshol tedd, ne itt! Isten háza nem nyugdíjasotthon; nem támogatja a léhűtőket. Megértetted?

Vannak antikrisztusok, akik nagyon jól rejtőzködnek, nem beszélnek, hanem egyszerűen csak mosolyognak, amikor látnak valamit, sok dologgal kapcsolatban csendben maradnak, mély gondolkodást színlelnek és nem foglalnak állást. Amikor először kapcsolatba kerülsz velük, nem könnyű átlátni rajtuk; még azt is hihetnéd, hogy jelentősek és figyelemre méltóak. Hogyan ismered fel az ilyen antikrisztusokat? Nagyon oda kell figyelned és meg kell figyelned, hogy milyenek is valójában, mire összpontosítanak, mi érdekli őket, és kikkel érintkeznek. Ezeknek az aspektusoknak a megfigyelésével megértheted őket. Azonkívül van egy dolog, amellyel mindannyiótoknak tisztában kell lennie: nem számít, hogy milyen szintű egy vezető vagy dolgozó, ha imádod azért, mert ért egy keveset az igazságból, és van néhány ajándéka, és azt hiszed, hogy birtokában van az igazságvalóságnak és segíthet neked, és ha minden dologban felnézel rá és rá hagyatkozol, és ezen keresztül próbálsz üdvösségre jutni, akkor ez ostobaság és tudatlanság a részedről. Végül nem lesz semmi az egészből, mivel eredendően téves a kiindulópontod. Nem számít, hány igazságot ért valaki, nem léphet Krisztus helyébe, és akármennyi ajándéka is van, az nem azt jelenti, hogy birtokában van az igazságnak – így bárki, aki más embereket imád, követ vagy másokra néz fel, az végül ki lesz rekesztve és el lesz ítélve. Az Istenben hívők egyedül Istenre nézhetnek fel és csak Őt követhetik. A vezetők és a dolgozók, legyenek bármilyen rangúak, akkor is csak közönséges emberek. Ha a közvetlen feletteseidként látod őket, ha úgy érzed, hogy feljebbvalók nálad, hogy kompetensebbek, mint te vagy, és hogy nekik kellene vezetniük téged, hogy minden tekintetben mindenki másnál különbek, akkor tévedsz – ez egy téveszme. És milyen következményekkel jár rád nézve ez a téveszme? Tudtodon kívül arra vezet téged, hogy a valóságnak nem megfelelő követelményekhez mérd a vezetőidet, és hogy ne légy képes helyesen kezelni a problémáikat és hiányosságaikat; ezzel egyidejűleg – anélkül, hogy tudnál róla – mélységesen vonzódni is kezdesz a tehetségükhöz, az ajándékaikhoz és a talentumaikhoz, olyannyira, hogy észre sem veszed, és máris imádod őket, és ők lesznek a te istened. Ez az út, attól kezdve, amikor elkezdenek a példaképeddé, az imádatod tárgyává válni, odáig, amikor te a követőjükké leszel, olyan út, amely tudtodon kívül eltávolít téged Istentől. Te pedig még akkor is azt fogod hinni, hogy Istent követed, hogy az Ő házában vagy, hogy az Ő jelenlétében vagy, amikor fokozatosan távolodsz Istentől, amikor valójában már elvontak onnan téged a Sátán talpnyalói, az antikrisztusok. Még csak nem is fogod ezt érzékelni. Ez egy nagyon veszélyes tényállás. Ennek a problémának a megoldásához részben azon képesség szükséges, hogy felismerd az antikrisztusok természetlényegét, és hogy elláss az antikrisztusok igazsággal szembeni gyűlöletének és Istennel szembeni ellenállásának a rút arcáig; ugyancsak szükséges hozzá az is, hogy ismerősek legyenek számodra az emberek félrevezetésének és csapdába csalásának az antikrisztusok által gyakran alkalmazott technikái, valamint az is, ahogyan a dolgokat teszik. A másik része az, hogy törekedned kell Isten természetének és lényegének az ismeretére. Világosnak kell lennie számodra, hogy egyedül Krisztus az igazság, az út és az élet, hogy bármely személy imádása katasztrófát és szerencsétlenséget hoz rád. Bíznod kell abban, hogy egyedül Krisztus képes megmenteni az embereket, és maradéktalan hittel kell követned Krisztust és alávetned magad Neki. Egyedül ez az emberi élet helyes útja. Némelyek talán ezt mondják: „Nos, megvan az okom arra, hogy vezetőket imádjak – a szívemben természetszerűleg imádok bárkit, aki tehetséges. Bármelyik vezetőt imádom, aki összhangban van az elképzeléseimmel.” Miért ragaszkodsz ahhoz, hogy embert imádj, noha Istenben hiszel? Mindent összevetve ki az, aki meg fog megmenteni téged? Ki az, aki igazán szeret és megóv téged – hát tényleg nem látod? Ha hiszel Istenben és Istent követed, ügyelned kellene a szavára, és ha valaki helyesen cselekszik és beszél, és az összhangban van az igazságalapelvekkel, akkor csak vesd alá magad az igazságnak – hát nem ilyen egyszerű ez? Miért vagy ilyen alantas? Miért akarsz mindenáron találni valakit, akit imádsz, hogy őt kövesd? Miért szeretsz a Sátán rabszolgája lenni? Miért nem vagy helyette az igazság szolgája? Ebből látszik, hogy van-e értelme és méltósága egy embernek. Magaddal kellene kezdened: vértezd fel magad mindenféle igazsággal; légy képes azonosítani annak a különféle módjait, ahogyan a különböző dolgok és emberek megnyilvánulnak; tudd, hogy mi a természete a különböző emberek viselkedésének, és hogy azokból milyen beállítottságok áradnak; tanuld meg megkülönböztetni egymástól a különféle emberek lényegét; legyen világos számodra, hogy miféle emberek vannak körülötted, hogy te miféle ember vagy, és hogy miféle ember a vezetőd. Ha mindezeket világosan látod, képes leszel a helyes módon, az igazságalapelvek szerint közeledni az emberekhez: ha testvérek, akkor szeretettel fogsz bánni velük; ha nem testvérek, hanem gonosz emberek, antikrisztusok vagy álhívők, akkor tartani fogod a 3 lépés távolságot és elhagyod őket. Ha pedig olyan emberek, akik birtokában vannak az igazságvalóságnak, akkor, ha nagyra is becsülöd, imádni nem fogod őket. Senki sem foglalhatja el Krisztus helyét; egyedül Krisztus a gyakorlati Isten. Egyedül Krisztus tudja megmenteni az embereket, és csakis Krisztust követve nyerheted el az igazságot és az életet. Ha képes vagy világosan látni ezeket a dolgokat, akkor rendelkezel érettséggel, és aligha fognak félrevezetni az antikrisztusok, valamint attól sem kell félned, hogy máris félrevezetnek.

Egyesek aggódni kezdenek, amikor azt látják, hogy bizonyos antikrisztusokat felfednek és kirekesztenek, és ezt mondják: „Habár az antikrisztusok a felszínen nem tűnnek gonosz embereknek, miért van az, hogy az általuk tett dolgok felismerése után kiderül, hogy igen gonoszak? Úgy tűnik, hogy az antikrisztusok bizony meglehetősen ravaszok. Én azonban gyenge képességű vagyok, és attól tartok, hogy ha ismét ilyen antikrisztusokkal találkozom, nem leszek képes felismerni őket. Hogyan védekezzek az antikrisztusok ellen?” Még ha gyenge képességű vagy is, nem szükséges folyton amiatt aggódnod, hogy félrevezetnek, vagy folyton azon gondolkodnod, hogy miként védekezz ellenük. Csupán az igazság megértésére kell összpontosítanod, többet kell olvasnod Isten szavaiból, és amikor van időd, komolyan el kell töprengened az antikrisztusok által elkövetett gonosz tetteken, ezt kérdezve magadtól: „Miben rejlik a gonoszságuk? Mi vezette őket ilyen gonoszság elkövetésére? Képesek vajon a hétköznapi emberek ilyen gonoszságot elkövetni? Hogyan ismerik fel őket azok, akik értik az igazságot? Én hogyan ismerjem fel őket?” Ha Isten szavai által már tisztán látod az emberek lényegét, mindent meg fogsz érteni. Ahogy állandóan ezeken a dolgokon gondolkodsz, tudtodon kívül felismerést tanulsz, és természetszerűleg képes leszel felismerni, amikor ismét az embereket félrevezetni próbáló antikrisztusokkal kerülsz szembe. Ehhez az szükséges, hogy sok tapasztaláson menj keresztül; nem olyasvalami, amit csupán azáltal megtanulhatsz, ha több prédikációt hallgatsz. Olyan ez, mint tapasztalatot szerezni a társadalomban azután, hogy túlságosan kihasználtak, vagy túl sok veszteséget szenvedtél – „ami nem öl meg, az végül megerősít”. Ugyanez az elgondolás. Az Istenben való hitünk legfőbb eleme az igazság megértése. Minél több igazságot értesz, annál több dolgot fogsz átlátni. Ha semennyi igazságot nem értesz, akkor még az is hasztalan, ha van ismereted. Az ismerettel egyedül semmit sem tudsz átlátni; ugyanazok a nézeteid, mint a világi embereknek, és bármire teszel is megjegyzést, az értelmetlenség és téveszme lesz. Ne aggódj, ha jelenleg nem látsz át bizonyos embereken. Ha majd megérted az igazságod, természetszerűleg tisztánlátást fogsz nyerni. Egyelőre összpontosíts csak arra, hogy jól végezd a kötelességed, többet egyél és igyál Isten szavaiból és többet töprengj az igazságon. Ha majd eljön a nap, amikor megérted az igazságot, akkor képes leszel felismerni az embereket. Elég lesz megfigyelned valakinek a viselkedését, és tudni fogod a szívedben, hogy mi van vele; elég lesz meghallgatnod, amint valaki beszámol egy ügyről, és át fogod tudni látni annak az ügynek a lényegét; illetve elég lesz meghallgatnod valakinek a gondolatait és nézőpontjait, és ismerni fogod az érettségét. Sok erőfeszítés nélkül bármilyen dologgal vagy személlyel kapcsolatban képes leszel megérteni mindent – ez az igazság megértésének az eredménye. Ha azonban nem törekszel az igazságra, hanem helyette a képzeletedre hagyatkozva méred fel az embereket, imádod őket, hagyatkozol rájuk és hízelegsz nekik vakon, és ha nem követed az igazságra törekvés útját, annak mi lesz a végeredménye? Bárki képes lesz félrevezetni téged; senkin sem leszel képes átlátni, még a legnyilvánvalóbb antikrisztuson sem. Bolondot fog csinálni belőled, te pedig még mindig nagyra fogod becsülni a képességéért, és körülötte keringsz minden nap. Akkor te igazán egy zavaros fejű ember vagy, és határozottan elmondható rólad, hogy egy homályos istenben hiszel, nem pedig a gyakorlati Istenben, és egész biztosan nem az igazságra törekvő ember vagy.

Egyesek még azután sem képesek felismerni az antikrisztusokat, hogy több prédikációt is meghallgattak az antikrisztusok felismeréséről. Mindössze néhány felismerési módszert értenek, de híján vannak a gyakorlati tapasztalatnak. Amikor ténylegesen szembesülnek az antikrisztusok gonosz tetteivel, ismét nem ismerik fel azokat. Habár nem tudják felismerni az antikrisztusokat, miután prédikációkat hallgattak, önmagukat összevetik a hallottakkal, és egyre inkább kezdik úgy érezni, hogy ők maguk olyanok, mint egy antikrisztus. Végül aztán antikrisztusnak kezdik hinni magukat. Nincs semmi baj az efféle felismeréssel. Az antikrisztusok felismerésével kapcsolatos részleteknek teljes tudatában vannak, csupán az ítélet alapelvei terén vannak hiányosságaik. Ez nem nagy ügy; azt mutatja, hogy hatékony volt a prédikációhallgatásuk. Habár nem ismerték fel a valóságos antikrisztusokat, önmagukkal kapcsolatban tisztán láttak, ami ugyancsak jó dolog. Először önmagukat mentik meg és elkerülik azt, hogy antikrisztussá váljanak, ami gyümölcsöző eredménye az antikrisztusokat leleplező prédikációk hallgatásának. Képesnek lenni arra, hogy antikrisztusként felismerje magát valaki, nem egyszerű; az ilyen felismerés alapos megfigyeléssel jár, és úgy hiszem, hogy ez már önmagában véve is tisztánlátásnak tekinthető. Jó dolog tehát, amikor valaki tisztán lát önmagával kapcsolatban; még most sem késő ezt megtenni. Ha gonoszságot követtél el vagy katasztrófákat okoztál volna, és azután antikrisztusként lettél volna azonosítva, akkor túl késő lett volna. Ha legfeljebb csak most vagy képes vagy a felismerésre, az azt jelenti, hogy az antikrisztusokéhoz hasonló jegyeket mutatsz, hogy az antikrisztusok útján jársz, és hogy a rossz utat választottad. Ez a jelenlegi ítéleted mértéke. Még mindig van idő pályát módosítani, de veszélyes, ha úgy döntesz, hogy nem teszed meg. Az antikrisztusok felismerésének témájáról sokszor beszélgettünk már, és némelyek mostanra már csakugyan képesek a felismerésre. Azonosítani tudják az általuk tanúsított antikrisztusi beállítottságokat, ami eredmény, és azt bizonyítja, hogy nyertek némi tisztánlátást. Ha a továbbiakban képesek lesznek különbséget tenni azok között, akik antikrisztusi természetlényeggel bírnak, valamint azok között, akik mindössze antikrisztusi beállítottságokkal rendelkeznek, akkor teljes mértékben elsajátították a tisztánlátás képességét. Olyasvalami ez, ami hamar elérhető, úgyhogy nem szükséges sietni. Ha az emberek fel tudják ismerni a saját antikrisztusi beállítottságaikat, rá tudnak jönni, hogy az antikrisztusok útján járnak-e, és megértik, hogy mi az antikrisztusok természetlényege, akkor máris megtanulták, hogy miként ismerjék fel az antikrisztusokat. Az antikrisztus felismerésének képessége nem arról szól, hogy hány éve hisz valaki Istenben, hanem hogy képes-e az illető törekedni az igazságra és megérteni azt. Némelyek sok éve hisznek már Istenben és számtalan prédikációt hallottak az antikrisztusok leleplezéséről, de egyáltalán nem változtak meg az antikrisztusi beállítottságaik és megnyilvánulásaik. Akárhogy beszélek is az igazságról, ők tudatlanok maradnak. Az adott pillanatban talán azonosulnak a közlés tartalmával, de amikor cselekvésre vagy a kötelességeik végzésére kerül sor, visszatérnek a régi módszereikhez. Hát nem problémás ez és veszélyes az ilyen emberek számára? Ez nagyon veszélyes! Akárhogy beszélek is, akármilyen önvádat vagy feldúltságot éreznek is, amikor Engem hallgatnak, utána egyáltalán nem változnak meg. Nem gondolkodnak el azon, hogy vajon miért támogatják és pártolják folyton a hízelgő és a talpnyaló embereket, és azon sem gondolkodnak el, hogy másokkal miért nem az alapelvek alapján, hanem a saját szeszélyeik szerint bánnak. Az általuk kedvelt emberektől akkor sem undorodnak meg, ha azok gonoszak vagy rosszak, és egyre csak támogatják és használják őket. Mi több, azon sem gondolkodnak el, hogy miért nem törekednek egyáltalán az igazságra, és miért léptek az antikrisztusok útjára. Veszélyes dolog bárminemű tényleges elgondolkodás vagy változás nélkül elkövetni ennyi gonoszságot. A legutóbbi összejöveteleken az antikrisztusok beállítottságainak és lényegének a leleplezéséről szólt a beszélgetés. Az antikrisztusok beállítottsága rejtettebb és elvetemültebb, mint a gyakorta látott romlott beállítottságok. Az antikrisztusok idegenkednek az igazságtól, gyűlölik az igazságot, és egyáltalán nem tudják elfogadni az igazságot, sem Isten ítéletét és fenyítését. Vajon mi akkor a kimenetel, mi az antikrisztusok vége? Egész biztosan ki lesznek rekesztve. Hogyan jellemzi Isten az antikrisztusokat? Úgy, mint akik gyűlölik az igazságot és szembeszegülnek Istennel – ők Isten ellenségei! Az igazsággal való szembeszegülés, Isten gyűlölete és minden pozitív dolog gyűlölete – ez nem a hétköznapi emberekben fellelhető pillanatnyi gyengeség vagy ostobaság, és nem is pillanatnyi eltorzult felfogásból eredő helytelen gondolatok és nézőpontok kinyilatkoztatása; nem ez a probléma. Az a probléma, hogy ők antikrisztusok, Isten ellenségei, akik gyűlölnek minden pozitív dolgot és minden igazságot; olyan alakok akik gyűlölik Istent és szembeszegülnek Vele. Hogyan tekint Isten az ilyen alakokra? Isten nem menti meg őket! Ezek az emberek megvetik és gyűlölik az igazságot, az antikrisztusok természetlényegével rendelkeznek. Értitek ezt? Elvetemültség, ádázság és az igazság gyűlölete az, ami itt lelepleződik. Ez a legsúlyosabb sátáni beállítottság a romlott beállítottságok között, a Sátán legjellemzőbb és leglényegesebb jellemvonásait jeleníti meg, nem pedig a hétköznapi, romlott emberiség által tanúsított romlott beállítottságokat. Az antikrisztusok Istennel ellenséges erőt képviselnek. Képesek megzavarni és irányítani a gyülekezetet, és megvan bennük a képesség Isten irányítási munkájának a lerombolására és akadályozására. Ez nem olyasvalami, amit a romlott beállítottságú hétköznapi emberek meg tudnak tenni; ilyen cselekedetekre csakis az antikrisztusok képesek. Ne becsüljétek alá ezt a dolgot!

A gonosz ember mindegyikének elvetemült beállítottságai vannak. Bizonyos elvetemültség ádáz beállítottságokon keresztül jut kifejeződésre – ilyen például a jámbor emberek gyakori megfélemlítése, a velük szemben tanúsított szatirikus vagy szarkasztikus bánásmód, az, amikor folyton viccek céltáblájává teszik és kihasználják őket. A gonosz emberek hajbókolnak és dörgölőznek, amikor egy másik gonosz embert látnak, de ha egy gyengét látnak, rátaposnak és latba vetik a befolyásukat. Ezek rendkívül ádáz és elvetemült emberek. Bárki, aki keresztényeket félemlít meg vagy nyom el, egy magát embernek álcázó ördög; lelketlen fenevad, és az ördög reinkarnációja. Ha vannak olyanok a gonosz emberek tömegében, akik nem félemlítenek meg jámbor embereket, nem kegyetlenkednek keresztényekkel, hanem csak azokon töltik ki a haragjukat, akik ártanak az érdekeiknek, akkor ezeket jó embereknek tekintik a nem hívők között. De miben tér el az antikrisztusok elvetemültsége? Az antikrisztusok elvetemültsége főként a versengésre való sajátos hajlamukban nyilvánul meg. A Mennyel, a földdel és más emberekkel is versenyre merészelnek kelni. Nem csupán nem engedik, hogy mások megfélemlítsék őket, hanem ők maguk is megfélemlítenek és megbüntetnek másokat. Mindennap azt fontolgatják, hogy miként büntessék meg az embereket. Ha féltékenyek valakire, vagy gyűlölnek valakit, azt sosem hagyják annyiban. Ilyen módokon elvetemültek az antikrisztusok. Miben nyilvánul még meg ez az elvetemültség? Meglátható abban, hogy ravasz módon teszik a dolgokat, ami nehezen észrevehető azok számára, akiknek van némi eszük, némi tudásuk és némi társadalmi tapasztalatuk. Különösen ravasz módon teszik a dolgokat, és ez elvetemültségig fajul; ez nem szokványos csalárdság. Kétes játszmákat tudnak űzni és trükközni, és az emberek többségénél magasabb szinten művelik ezt. A legtöbb ember nem tud versenyre kelni és nem tud bánni velük Ez egy antikrisztus. Miért mondom, hogy a hétköznapi emberek nem tudnak bánni velük? Azért, mert olyan szélsőséges méreteket ölt az elvetemültségük, hogy hatalmas erejük van az emberek félrevezetésére. Mindenféle módokat ki tudnak gondolni azért, hogy önmaguk imádatára és követésére vegyék rá az embereket. Azonkívül a gyülekezet munkájának megzavarása és megkárosítása végett is ki tudnak használni mindenféle embereket. Ilyen körülmények között Isten háza újra meg újra beszélget az antikrisztusok mindenféle megnyilvánulásáról, beállítottságáról és lényegéről, hogy fel tudják ismerni őket az emberek. Szükség van erre. Egyesek nem értik és ezt kérdezik: „Minek folyton arról beszélgetni, hogy miként lehet felismerni az antikrisztusokat?” Azért, mert az antikrisztusok mind túlságosan félre tudják vezetni az embereket. Sok embert félre tudnak vezetni, akár egy halálos pestis, amely fertőzőképessége révén egyetlen kitörése során sokaknak árthat, és sokakat megölhet; nagyon fertőz és széles körben terjed, és igen magas a fertőzési és halálozási rátája. Hát nem súlyos következmények ezek? Ha nem beszélgetek így veletek, akkor vajon megszabadulhattok attól, hogy félrevezessenek és korlátozzanak benneteket az antikrisztusok? Igazán képesek vagytok Istenhez fordulni és alávetni magatokat Neki? Ez nagyon nehéz. Amikor hétköznapi emberek arrogáns beállítottságot fednek fel, akkor a többiek legfeljebb az arroganciájuk rút állapotát látják meg. Néha dicsekednek, néha hivalkodnak és mutogatják magukat, néha pedig szeretik fitogtatni a státuszukat és kioktatni másokat. De az antikrisztusokkal vajon ez a helyzet? A felszínen talán nem tűnik úgy, mintha fitogtatnák a státuszukat és odalennének érte, talán soha nem tűnik úgy, mintha érdekelné őket a státusz, de mélyen, legbelül erősen vágyakoznak utána. Olyanok, mintha a nem hívők valamiféle császárai vagy rablóvezérei lennének: amikor az országukért harcolva a társaikkal együtt nehézségeket szenvednek el, alázatosnak és ambíció nélkülinek látszanak. De láttad a szívük mélyén rejlő vágyakat? Miért képesek ilyen nehézségek elviselésére? A vágyaik sarkallják őket. Hatalmas ambíció rejlik bennük, képesek bármilyen szenvedést elviselni vagy bármilyen rágalmazást, becsületsértést, támadást és sértegetést kiállni, csak hogy egy nap majd a trónra emelkedhessenek. Hát nem ravasz dolog ez? Hagyhatják-e, hogy bárki is tudjon erről az ambícióról? (Nem.) Elrejtik és titokban tartják. A felszínen egy olyan ember látszik, akik el tudja viselni, amit mások nem, aki kibírhatatlan nehézségeket képes kibírni, aki kitartónak, ambíció nélkülinek, földhözragadtnak és a körülötte lévőkhöz jónak tűnik. De amint eljön az a nap, amikor trónra emelkednek és valóságos hatalomhoz jutnak, mindenkit megölnek, aki mellettük szenvedett és harcolt, hogy megszilárdítsák a tekintélyüket és elejét vegyék a trónbitorlásnak. Az emberek az igazság feltárásakor veszik csak észre, hogy ők mélyen legbelül mennyire ravaszok. Ha visszatekintesz és meglátod, hogy minden cselekedetükben az ambíció vezérelte őket, rá fogsz jönni, hogy elvetemült volt a beállítottságuk. Milyen taktika volt ez? Ez ravaszság volt. Az antikrisztusok ezzel a beállítottsággal működnek. Az antikrisztusok és a hivatalos hatalmat gyakorló ördögkirályok ugyanabból a fajtából valók; egyáltalán nem fognak csak úgy a semmiért szenvedni és bármit is elviselni a gyülekezetben, ha nem kapnak hatalmat és státuszt. Más szóval: ezek az emberek egyáltalán nem elégedettek azzal, hogy hétköznapi követők legyenek, és nem egyeznek ki azzal, hogy Isten átlagos imádói legyenek Isten házában, vagy hogy csöndben és névtelenül végezzenek valamilyen kötelességet; egész biztosan nem lennének hajlandóak erre. Ha valakit, akinek státusza van, leváltanak, mert antikrisztusi úton járt, és ezt gondolja: „Most, státusz nélkül, egyszerűen csak egyenesen úgy fogok cselekedni, mint egy hétköznapi ember, és elvégzek bármilyen kötelességet, amit tudok; státusz nélkül is épp annyira hihetek Istenben”, akkor az vajon antikrisztus? Nem, az ilyen ember valaha antikrisztusi úton járt, valaha pillanatnyi ostobaság miatt a rossz utat választotta, de nem antikrisztus. Mit tenne egy igazi antikrisztus? Ha elveszíti a státuszát, nem hinne többé. Azonkívül különböző módokat gondolna ki arra, hogy félrevezessen másokat, rábírva őket, hogy őt imádják és kövessék, csak hogy teljesüljön az a vágya és ambíciója, hogy hatalommal rendelkezzen. Ez a különbség azok között, akik az antikrisztusok útján járnak és a tényleges antikrisztusok között. Azért elemezzük és boncolgatjuk az antikrisztusok ezen természetlényegeit és megnyilvánulásait, mert ez egy nagyon komoly természetű kérdés. Az emberek többsége nem tudja felismerni az antikrisztusokat. Nem is beszélve a hétköznapi testvérekről, sőt egyes vezetőkről és dolgozókról is, akik azt gondolják, hogy értenek némi igazságot, de nem sajátították el egészen az antikrisztusok felismerésének képességét. Nehéz megmondani, hogy mennyit sajátítottak el, ami azt mutatja, hogy túlságosan alacsony fokú az érettségük. Azok csupán az igazi érettséggel bíró emberek, akik pontosan fel tudják ismerni az antikrisztusokat.

Milyen lényeges kérdéssel álltok szemben most? A legtöbb embert könnyen félrevezetik a hamis vezetők és antikrisztusok, és nem képesek felismerni őket, ami nagyon veszélyes, ha megoldás nélkül marad. Éppen ezért elvárom, hogy tanuljátok meg megkülönböztetni egymástól a különféle embereket. Ismerjétek fel, hogy milyen beállítottságot képviselnek az emberek különféle viselkedései és kijelentései, és ezek alapján ismerjétek fel az illető lényegét. Azonkívül aközött is különbséget kell tudnotok tenni, hogy mi az igazságvalóság, és mik szavak és doktrínák csupán. Ha nem tudjátok felismerni ezeket, akkor nem lesztek képesek belépni az igazságvalóságba. Felismerőképesség hiányában hogyan lehetne utatok a valóságba történő belépéshez? Egyes vezetők és dolgozók csupán szavakat és doktrínákat ontanak magukból, azt gondolván, hogy a szavak és doktrínák megértése azt jelenti, hogy birtokában vannak a valóságnak. Így, miközben szavakat és doktrínákat ontanak magukból, elégedetten és igazolva érzik magukat, és egyre inkább fellelkesülnek. Amikor azonban kísértések érik őket, meginognak, és azt sem tudják, hogyan inogtak meg, de még mindig ezt mondják: „Miért nem óvott meg engem Isten?” Hát nem szégyenletes kudarc ez? Így aztán egyes vezetők és dolgozók folyton szavakról és doktrínákról beszélnek – fel tudjátok ezt ismerni? (Nem.) Néha azt hallom testvérektől, hogy némely vezetők csupán szavakról és doktrínákról beszélnek, és nem alkalmasak arra, hogy vezetők legyenek, a testvérek pedig a leváltásukat kérik. Ám amikor arra kérik őket, hogy válasszanak új vezetőt, a legtöbben híján vannak az ítélőképességnek, és a megválasztott vezetők és dolgozók is csak olyanok lesznek, akik mindössze szavakról és doktrínákról beszélnek, túl sok valóság nélkül. Ez egy nagyon súlyos és nagyon nehéz ügy. Amikor hallgatjátok a szavaimat, amint ezekről a dolgokról beszélek, fel tudtok ismerni bármi különbséget a szavaim és aközött, amit a hétköznapi vezetők mondanak? Ha fel tudod ismerni a különbséget, akkor tudod, hogy mi az igazságvalóság. Ha nem tudod felismerni, és azt gondolod, hogy ugyanolyanok, ezt gondolván: „Mi is megtanultuk Isten szavait szólni, és amit mi mondunk, ugyanaz, mint amit Isten mond”, akkor az problémás. Azt bizonyítja, hogy egyáltalán nem érted az igazságot, csupán azt tudod, hogy miként utánozd Isten szavait és idézz belőlük egy keveset, anélkül, hogy valóban értenéd az igazságot. Az antikrisztusok többsége rendelkezik bizonyos ajándékokkal és ékesszólással, aminek birtokában félre tudják vezetni az embereket. Ez az elvetemült beállítottságukkal és a manipulatív beszéd- és cselekvési módjukkal párosulva csakugyan képessé teszi őket az emberek félrevezetésére. Ha mindössze szavakat és doktrínákat tudtok ontani magatokból, és nem tudjátok felismerni, hogy mi az igazságvalóság, akkor csak félrevezethetnek benneteket az antikrisztusok. Ez olyasvalami, amit nem irányíthattok! Azok számára, akik nem értik az igazságot, lehetetlen, hogy ne vezessék félre őket az antikrisztusok, annak ellenére, hogy ők mit szeretnének. Nem egyszerű dolog megszabadulni a Sátán befolyásából, igaz?

2019. június 11.