Melléklet: Dabao és Xiaobao története

Mielőtt hivatalosan is elkezdenénk a mai beszélgetésünket, hadd indítsak egy történettel. Mindannyian szerettek történeteket hallgatni? (Igen.) Nos, van-e alapelv a történetek hallgatásában? Képesnek kellene lenned arra, hogy az elmesélt történetekben felfogd az igazság egy aspektusát, megértsd Isten szándékainak egy aspektusát, felismerd az emberi természetlényeg egy aspektusát, és felfedezd a történetben azt az igazságvalóságot, amelyet az embereknek gyakorolniuk kellene, és amelybe be kellene menniük. Ez a történetmesélés értelme; ez nem üres fecsegés, és semmiképpen sem pletyka. Egyesek, amikor történeteket hallgatnak, csak az eseményeket fogják fel – miféle emberek ezek? (Gyenge képességű emberek.) A gyenge képesség azt jelenti, hogy meggondolatlanok; főként pedig nincs lelki megértésük. Függetlenül attól, hogy milyen történetet hallgatnak, csak az eseményekre tudnak emlékezni, vagy csak néhány előírásra tudnak felfigyelni a történetben. Amikor azonban a különböző igazságokról van szó, amelyeket az embereknek meg kellene érteniük a történetből, akkor nem fogják fel és nem értik meg azokat. Vajon nem a legcsekélyebb lelki megértésre utal ez a viselkedés? (De igen.) Van-e köztetek olyasvalaki, aki egy történet meghallgatása után ilyen viselkedést tanúsított? Miután meghallgatta, nem sokat értett belőle, úgy érezte, hogy a történet értelmetlen, és mindegy, hogy elmesélték-e vagy sem. Van-e felfogóképességük az ilyen embereknek? Ha egy történetet hallgattok, képesek vagytok-e-valamilyen hasznot húzni a benne lévő eseményekből? Függetlenül attól, hogy meg tudjátok-e érteni belőle az igazságot, meg kell értenetek a történetek meghallgatásával kapcsolatos alapelvet, amelyet az imént említettem. Nos, kezdjük el a történetet.

Volt egyszer egy Xiaobao nevű kisfiú. Az utóbbi időben egy bizonyos férfi járogatott a házukhoz, és ez a férfi gyakran ment el Xiaobao szüleivel, hogy hirdessék az evangéliumot. Egy napon Xiaobao szülei elmentek elintézni néhány megbízást, csak a férfi és Xiaobao maradtak otthon. Ami ezután következett, az egy érdekes történet. Mivel Xiaobao nem nagyon ismerte a férfit, az úgy döntött, hogy odamegy hozzá, és barátkozik vele, miközben ő játszik. Azt mondta Xiaobaónak, hogy ismeri őt, sőt, még a nevét is tudja. Xiaobao boldognak érezte magát, és úgy gondolta, hogy a férfi nem lehet rossz ember. Aztán a férfi megkérdezte Xiaobaót: „Xiaobao, említettek engem valaha a szüleid, miközben beszélgettek?” Xiaobao egy pillanatig gondolkodott, majd azt mondta: „Nem tudom.” A férfi azt mondta: „Te becsületes gyerek vagy. A jó gyerekek elmondják, amit tudnak.” Újra megkérdezte Xiaobaót: „Említettek engem valaha a szüleid?” Xiaobao még mindig azt mondta, hogy nem tudja. A férfi folytatta: „Xiaobao, légy jó, ha elmondod az igazat, adok neked egy kis cukorkát.” Xiaobao egy pillanatig gondolkodott, de még mindig azt mondta, hogy nem tudja. A férfi elmélkedett: „Hogyan vehetném rá, hogy elmondja nekem az igazat?” Egy pillanatig gondolkodott, majd így szólt Xiaobaóhoz: „Xiaobao, a szüleid hisznek Istenben, és én is hiszek. Én vagyok a szüleid legjobb barátja. Mindhárman hiszünk Istenben, és te is hiszel Istenben. Tudod-e, hogy Isten milyen gyerekeket szeret?” Xiaobao elgondolkodott ezen, majd azt mondta: „Nem tudom.” A férfi azt mondta: „Isten a becsületes gyerekeket szereti, azokat, akik nem hazudnak. Ha tudnak valamit, azt mondják, hogy tudják, ha pedig nem tudnak valamit, azt mondják, hogy nem tudják. Az ilyent hívhatnánk becsületes gyereknek, Isten pedig az ilyen gyerekeket szereti.” Xiaobao elgondolkodott ezen, és azt mondta: „Rendben.” Aztán már nem mondta többé, hogy nem tudja. A férfi így folytatta: „Ha elmondod nekem az igazat, akkor becsületes gyerek leszel, olyan gyerek, akit Isten szeret.” Xiaobao elgondolkodott ezen, és azt mondta: „Akkor rendben.” A férfi megkérdezte: „Mit jelent az, hogy »akkor rendben«?” Xiaobao azt mondta: „Azt jelenti, hogy a szüleim már mondtak rólad valamit.” Ezután a férfi tovább kérdezősködött, hogy mit mondtak, és többször is elmondta Xiaobaónak, hogy legyen becsületes gyerek, és ne hazudjon. Xiaobao azt mondta: „Anyukám és apukám azt mondta, hogy nem vagy jó ember. Azt mondták, hogy nem vagy túl becsületes, és óvatosnak kell lenniük, amikor veled beszélnek.” A férfi újra megkérdezte: „Mit mondott még anyukád és apukád?” Xiaobao azt válaszolta: „Nem emlékszem.” „Légy jó fiú!” – mondta a férfi. Xiaobao ekkor így válaszolt: „Anyukám és apukám azt mondta, hogy nem szabad mindent elmondaniuk neked.” Ezután a férfi tovább faggatta, Xiaobao pedig sokat mesélt neki. A férfi egyre nyugtalanabbnak érezte magát, és így szólt Xiaobaóhoz: „Xiaobao, te olyan jó gyerek vagy, olyan gyerek, akit Isten szeret, mert becsületes ember vagy, és mindent elmondasz nekem, amit tudsz.” Ekkorra Xiaobao már nem volt olyan elővigyázatos ezzel a férfival, mint kezdetben, és már nem válaszolt minden kérdésére azzal, hogy „nem tudom”. Mindent el akart mondani a férfinak, mindent el akart mondani neki, amit az nem tudott – csak kérdeznie kellett Xiaobaót. A férfi azt is elárulta Xiaobaónak: „Az én becenevem Dabao, nos, látod, téged Xiaobaónak hívnak, engem pedig Dabaónak. Nem kellene a legjobb barátokká válnunk?” Xiaobao így válaszolt: „De igen.” A párbeszéd előrehaladtával sok mindenről beszélgettek, és minél többet beszélgettek, annál boldogabbnak érezték magukat. Xiaobao egy kis cukorkát is kapott, és már nem volt elővigyázatos a férfival. Ezután az a következő követelményt támasztotta Xiaobaóval szemben: „A jövőben, ha anyukád és apukád megint mondana rólam valamit, elmondanád nekem?” Xiaobao azt mondta: „Persze, hiszen jó barátok vagyunk.” Xiaobao már nem volt elővigyázatos ezzel a férfival, és az megkapta tőle a kívánt információt. Attól a naptól kezdve nagyon jó barátok lettek. Valahányszor Xiaobao anyukája és apukája mondott valamit a férfiról, Xiaobao sietve elmondta neki. A férfi azt is megígérte Xiaobaónak: „Egyáltalán nem fogom elmondani anyukádnak és apukádnak, hogy mi van köztünk – ez a mi titkunk. Ha a jövőben valaha is megkívánsz valami finomságot vagy játékot, egész biztosan megveszem neked. És ha van valami, amiről nem szeretnéd, hogy anyukád és apukád tudjon, akkor azt titokban tartom.” Így Xiaobao még nyugodtabb volt, és teljes szívéből megbízott a férfiban. Őszinte kapcsolatban állt vele, és „igazi jó barátok” lettek.

Ennyi az egész történet. Nincs sok szereplője; a főszereplők Dabao és Xiaobao. A konkrét téma a körül forog, hogy a férfi, Dabao hogyan próbálja félrevezetni, rábeszélni és behúzni a gyereket, Xiaobaót, hogy rávegye, mondjon el neki bizonyos információkat, amelyeket tudni akar. Ez egy ilyen történet és egy ilyen párbeszéd. Mit láthatunk ebből az egyszerű cselekményből és párbeszédből? Kinek a jellemvonásairól esik szó itt elsősorban? A gyerekéről vagy a felnőttéről? (A felnőttéről.) Tehát, mi van itt szemléltetve? Mi a történet elsődleges témája? Az elsődleges téma az, hogy ez a felnőtt hogyan használ különféle eszközöket a célja elérése érdekében. Megértettétek, hogy milyen eszközöket használt? (Behúzást és félrevezetést.) Ösztönzőket használt, hogy behúzza a gyereket, és megfelelő szavakat, hogy félrevezesse, sőt, még csábította is. Mivel csábította? Jutalmakkal – jutalmakkal csábította a gyereket. Behúzás, csábítás és félrevezetés – ez egyszerre jelent csábítást és félrevezetést, a megfelelő szavakat használva a csábításra, és egy kis fenyegető jellege is van. Lehet, hogy a szavak jól hangzanak, mire használta azonban ezeket a szavakat? (Hogy elérje a saját céljait.) Saját hátsó szándékainak megvalósítására használta azokat. Az általa használt eszközök alapvetően egyértelműek. Ez az a viselkedés, ami a normális emberi mivolthoz tartozik? (Nem.) Akkor a Sátán romlott beállítottságának melyik aspektusához tartozik ez a viselkedés? (Az elvetemültséghez.) Miért mondjuk, hogy az elvetemültséghez, nem pedig a csalárdsághoz? Az elvetemültség mélyebb szintre hatol, mint a csalárdság; alattomosabb, titokzatoskodóbb, félrevezetőbb, nehezebb kifürkészni, az elvetemültség magában hordozza a csábítást, a rábeszélést, a behúzást, a megnyerést, a megvesztegetést és a megkísértést is. Ezek a cselekedetek és viselkedésformák messze túlmutatnak a csalárdságon; kétségkívül elvetemültek. A férfi nem azt mondta: „Ha nem mondod el, megütlek, megrúglak, vagy megöllek!” Nem alkalmazott ilyen módszereket, és látszólag nem tűnt rosszindulatúnak. Ez azonban még a rosszindulatnál is félelmetesebb – ez elvetemültség. Miért mondom, hogy elvetemültség? Az emberek többsége általában felismeri a csalárdságot, az ő módszere azonban sokkal fondorlatosabb. Látszólag az emberi gyengédségnek megfelelően, udvariasan beszél, de valójában, mélyen legbelül, vannak dolgok, amelyek sokkal rejtettebbek. Tettei és módszerei sokkal leplezettebbek, alattomosabbak, mint a csalárdság, amelyet az emberek általában látnak és amellyel szembesülnek. A taktikája sokkal kifinomultabb, kétszínűbb és félrevezetőbb. Ez elvetemültség.

A mindennapi életben meg tudjátok-e különböztetni, és fel tudjátok-e ismerni mások elvetemült beállítottságának és elvetemült viselkedésének feltárulását? Bár a csalárd emberek meglehetősen tapintatosak lehetnek, az emberek többsége mégis átlát rajtuk, miután egy ideig kapcsolatba került velük. Az elvetemült beállítottságúakon azonban nem olyan könnyű átlátni. Ha nem vagy képes meglátni a lényeget és a következményeket, akkor nem áll módodban átlátni rajtuk. Az elvetemült emberek még alattomosabbak, mint a csalárdak. Egy-két mondat alapján nem áll módodban átlátni rajtuk. Egy elvetemült beállítottságú ember esetében lehetséges, hogy bizonyos ideig vagy ideig-óráig nem látod át, illetve nem ismered fel, hogy miért teszi azt a bizonyos dolgot, miért beszél vagy cselekszik így. Egy napon, amikor teljesen feltárul, és egészen lelepleződik, akkor végül mindenki rájön, hogy milyen ember az illető. Ez több mint csalárdság – ez elvetemültség. Ezért az elvetemült beállítottság felismeréséhez időre van szükség, és olykor az embernek először látnia kell a következményeket, mielőtt képes lenne felismerni azt – ez nem olyasmi, amit gyorsan fel lehet ismerni. A nagy vörös sárkány például évtizedeken keresztül vezette félre az embereket, és csak mostanra sikerült néhány embernek valamelyest felismernie. A nagy vörös sárkány gyakran mond olyasmiket, amik a legjobban hangzanak, és a leginkább összhangban vannak az emberi elképzelésekkel, a nép szolgálatának zászlaját lobogtatja, hogy félrevezesse az embereket, és az igazságosság zászlaját, hogy kiűzze a másként gondolkodókat, számtalan jó embert lemészárolva. Kevesen tudják azonban ezt felismerni, mert az, amit mond és tesz, az emberek számára helyesnek tűnik. Valamennyien azt gondolják, hogy minden, amit tesz, az igazságos és helyénvaló, jogos és ésszerű, valamint összhangban van az emberiességgel. Ennek következtében évtizedeken keresztül félrevezette az embereket. Amikor végül lelepleződik és összeomlik, az emberek meglátják majd, hogy az igazi arca az ördögé, a természetlényege pedig elvetemült. A nagy vörös sárkány oly sok éven át vezette félre az embereket, és a nagy vörös sárkány mérge mindenkiben ott van – az ivadékaivá váltak. Képes-e bármelyikőtök is olyan típusú dolgok megtételére, amilyeneket a nagy vörös sárkány tett? Vannak, akik úgy beszélnek, mint a nagy vörös sárkány, nagyon tetszetős szavakat használnak, valós munkát azonban nem végeznek. Minden szavuk tetszetős, valós munkát azonban nem végeznek. Különösen alattomosak és elvetemültek is. Az ilyen emberek, ha valaki megsérti őket, nem hagyják annyiban. Előbb-utóbb megtalálják a megfelelő alkalmat arra, hogy elérjék céljukat, a bosszúállást, de semmiképpen sem engedik át a hatalmat. Még az is előfordulhat, hogy úgy intézik a dolgot, hogy nem lépnek elő, és nem mutatkoznak. Hát nem elvetemültség ez? Az elvetemült emberek olyan alapelvekkel, módszerekkel, szándékokkal, indítékokkal és célokkal működnek, amelyek különösen titokzatoskodók és rejtettek. Az elvetemült emberek cselszövéseket használnak arra, hogy kárt okozzanak másoknak, időnként másokat használnak fel, hogy helyettük öljenek, olykor azzal gyötörnek másokat, hogy bűnök elkövetésére csábítják őket, néha pedig törvényeket alkalmaznak, vagy mindenféle aljas eszközhöz folyamodnak, hogy másokat gyötörjenek. Ezek mind-mind az elvetemültség megnyilvánulásai, és egyik sem igazságos vagy becsületes módszer. Valakinek közületek vannak-e ilyen viselkedésformái vagy megnyilvánulásai? Fel tudjátok-e ismerni azokat? Tudatában vagytok-e annak, hogy ezek elvetemült beállítottságot jelentenek? A csalárdság általában kívülről észrevehető: valaki kerülgeti a forró kását, vagy virágnyelven fogalmaz, és senki sem tudja kiolvasni belőle, hogy mire gondol. Ez csalárdság. Mi az elvetemültség elsődleges jellemzője? Az, hogy a szavai különösen tetszetősen hangzanak, és a felszínen minden rendben lévőnek tűnik. Látszatra nincs semmi probléma, és a dolgok minden szemszögből elég jól néznek ki. Amikor valamit tesz, nem látszik, hogy különösebb eszközöket használna, és látszólag nyoma sincs gyenge pontoknak vagy hibáknak, sőt, eléri a célját. Rendkívül titokzatoskodó módon intézi a dolgokat. Az antikrisztusok így vezetik félre az embereket. Az ilyen embereket és ügyeket a legnehezebb felismerni. Egyesek gyakran mondanak helyes dolgokat, jól hangzó kifogásokat használnak, és bizonyos doktrínákat, mondásokat vagy intézkedéseket alkalmaznak, amelyek megfelelnek az emberi gyengédségnek, hogy megtévesszék az embereket. Egyvalamit színlelnek, miközben mást tesznek, hogy megvalósítsák hátsó szándékukat. Ez elvetemültség, az emberek többsége azonban csalárdságnak tartja ezeket a viselkedésformákat. Az embereknek viszonylag korlátozott megértésük van az elvetemültségről, és kevésbé boncolgatják azt. Valójában az elvetemültséget nehezebb felismerni, mint a csalárdságot, mivel sokkal titokzatoskodóbb, a módszerei és gyakorlatai pedig kifinomultabbak. Ha valakiben csalárd beállítottság van, akkor mások, miután kapcsolatba kerültek vele, általában két-három napon belül észreveszik a csalárdságát, illetve a cselekedeteiből és szavaiból érzékelni tudják a csalárd beállítottsága feltárulását. Tegyük fel azonban, hogy ez az ember elvetemült. Ez nem olyasmi, amit néhány nap alatt fel lehet ismerni, mert ha rövid időn belül nem történik semmi jelentős esemény vagy különleges körülmény, akkor nem könnyű bármit is felismerni abból, hogy csak hallgatjuk, amint beszél. Mindig a helyes dolgokat mondja és teszi, egyik helyes doktrínát a másik után mutatja be. Miután néhány napig kapcsolatba kerültél vele, úgy gondolhatod, hogy ez az ember elég jó, képes lemondani dolgokról, illetve feláldozni önmagát, van lelki megértése, Istent szerető szíve van, valamint van lelkiismeret és értelem is abban, ahogyan cselekszik. Miután azonban elintéz néhány ügyet, látod, hogy a beszéde és a tettei túl sok mindennel, túl sok ördögi szándékkal keverednek. Ráébredsz, hogy ez az ember nem becsületes, hanem csalárd – egy elvetemült dolog. Gyakran használja a megfelelő szavakat és megnyerő kifejezéseket, amelyek összhangban vannak az igazsággal, és emberi gyengédséggel rendelkezik, amikor kapcsolatba lép az emberekkel. Egyrészt megalapozza önmagát, másrészt félrevezet másokat, presztízst és státuszt szerezve az emberek között. Az ilyen emberek hihetetlenül félrevezetőek, és amint hatalomra és státuszra tesznek szert, sok embert félrevezethetnek és árthatnak nekik. Az elvetemült beállítottságú emberek rendkívül veszélyesek. Vannak-e ilyen emberek a környezetetekben? Ti magatok is ilyenek vagytok? (Igen.) Akkor mennyire súlyos a helyzet? Bármilyen igazságalapelv nélkül beszélni és cselekedni, teljes mértékben az elvetemült természetetekre hagyatkozva cselekedni, mindig mások félrevezetésére és arra áhítozva, hogy álarc mögött éljetek, hogy mások ne tudjanak átlátni rajtatok, avagy felismerni benneteket, illetve megbecsüléssel és csodálattal tekintsenek az emberi mivoltotokra és a helyzetetekre – ez elvetemültség. Csak alkalmanként mutatjátok ki ezeket az elvetemült viselkedésformákat, vagy legtöbbször ilyenek vagytok? Ti már csak ilyenek vagytok, és kihívást jelent számotokra, hogy kitörjetek? Ha csak időnként alkalmaztok ilyen módszereket, az még megváltoztatható. Ha azonban ti már csak ilyenek vagytok, következetesen tapintatosan és csalárdul cselekedtek, és állandóan cselszövésekre támaszkodtok, akkor ti vagytok a legravaszabb ördög. Elmondom nektek az igazságot: az ilyen emberek soha nem fognak megváltozni.

A történetben Dabao ezeket a módszereket alkalmazza, hogy félrevezesse Xiaobaót, és rávegye a kisfiút, hogy mondja el neki az igazságot. Mondjátok csak, ki tanította őt arra, hogy így tegyen? Senki sem tanította. Akkor honnan származtak ezek a trükkök? (A természetéből.) A természetéből, a romlott lényegéből származtak. Ő már csak ilyen ember. Még egy gyereket sem kímél – milyen aljas! Ha tudni akarja az igazságot, közvetlenül megkérdezheti a gyerek szüleit, vagy aktívan megismerheti önmagát, és felfedheti a szívét előttük; talán akkor elmondják neki az igazságot. Nincs szükség ilyen módszerekre, hogy mások háta mögött ilyen szégyenletes és otromba dolgokat műveljen. Ezt teszik az elvetemült beállítottságú emberek. Mondjátok csak, nem undorító ez? (Undorító.) Még egy gyereket sem kímél; úgy látja, hogy a gyereket könnyű megfélemlíteni, átverni és becsapni, ezért cselt sző ellene. Nos, ha meglát egy felnőttet, aki becsületes és kedves, vajon hogyan fog bánni vele? Képes-e békén hagyni őt? Semmiképpen sem. Ha meglát valaki magához hasonlót, aki szeret stratégiákat alkalmazni a szavaiban és a tetteiben, vajon mit fog tenni? (Tudja, hogy az illető ugyanolyan elvetemült, mint ő maga, és lehet, hogy elővigyázatos vele szemben, és nem fed fel egykönnyen semmit.) Az elővigyázatosságon kívül esetleg mi mást tesz meg? (Versengeni fog.) Nyíltan és titokban is versengeni fog – ennyi. Ez az elvetemült beállítottságú emberek viselkedése. Az ilyen emberek szeretnek nyíltan és titokban is versengeni másokkal, és minden lehetőséget megragadnak. Van egy híres mondásuk. Ha ilyen emberekkel találkozol, és hallod, hogy ezt mondják, biztos lehetsz abban, hogy elvetemült beállítottságúak. Mit mondanak? Például, amikor azt javasolod, hogy a kötelességük végzése érdekében működjenek együtt valakivel, azt mondják: „Ó, én nem tudok versengeni vele!” Az első gondolatuk mindig a „versengés”. Az első gondolatuk nem az, hogy hogyan működjenek együtt másokkal, hogy jól elvégezzék a munkát, hanem az, hogy versengjenek velük. Ez a híres mondásuk. Függetlenül attól, hogy milyen társadalmi csoportban vannak, akár nem hívők, akár testvérek, akár családtagok között, vajon mi az egyetlen szabályuk? A versengés, és ha nem tudnak másoknál jobban teljesíteni a nyilvánosság előtt, akkor majd titokban teszik azt. Ez a fajta beállítottság elvetemült. Látszólag úgy tűnhet, hogy egyesek lazán csevegnek másokkal, a szívükben azonban titokban versengenek, különböző eszközöket és technikákat alkalmaznak, hogy közvetett módon támadják és lekicsinyeljék a másikat. Azok, akik ezt nem képesek felismerni, nem fogják átlátni a mesterkedésüket, és mire átlátják, a versengésük már eredményre jutott. Ez elvetemültség. Ha az elvetemült emberek kapcsolatba lépnek másokkal, minden arról szól, hogy nyíltan és titokban is versengenek, különböző terveket, cselszövéseket vagy bizonyos módszereket alkalmaznak, hogy másokat legyőzzenek, megadásra késztessék őket, és végül mindenkit rávegyenek arra, hogy behódoljanak nekik. Az emberiség létezése óta egészen napjainkig az emberiség egész történelme tele volt „versengéssel”. Akár nagy léptékben nemzetek között, akár kisebb léptékben családok között, akár egyéni szinten emberek között, nincs olyan csoport, amelyik ne lenne tele konfliktussal; ha nem nyíltan versengenek, akkor titokban, ha nem verbális a konfrontáció, akkor fizikai. A kínai történelemben a különböző etnikai csoportok közötti leggyakoribb háborúk időszaka a Tavasz és ősz korszak és a Hadakozó fejedelemségek kora volt. A katonai stratégiáról szóló híres könyvek többsége ebben a két korszakban íródott, mint például Sun Tzu A háború művészete című könyvében szereplő taktikák – ezek mind ebben az időszakban születtek. Van még a Harminchat stratégia című könyv is, amely a hadviselésben alkalmazható különböző taktikákat dokumentálja. E katonai stratégiák és taktikák közül néhányat még napjainkban is használnak. Mondjatok párat ezekből a stratégiákból! (A „Beetetés” stratégiája.) (Az „Elterelő” stratégia.) (A „Kettős ügynök” stratégia, az „Üres város” stratégia és a „Mézesmadzag” stratégia.) Mindezek a híres stratégiák, akár a „Mézesmadzag”, akár az „Üres város”, akár az „Elterelő” szavakkal kezdődnek, a „stratégia” szóval végződnek. Mit jelent a „stratégia”? („Taktika” vagy „terv”.) Bizonyos alattomos, áruló, rejtett vagy titkos taktikákat jelent. Ezeknek a „taktikáknak” semmi közük a tervezéshez – a cselszövésről szólnak. Mit látunk e taktikák mögött? Vajon a tetteik, a viselkedésük, valamint ezek az általuk a hadviselésben alkalmazott taktikák és gyakorlatok összhangban vannak az emberi mivolttal és az igazsággal? (Nem.) Vajon Isten így munkálkodik? (Nem.) Egyáltalán nem. Akkor kit képviselnek ezek a gyakorlatok? Sátánt és ezt az elvetemült emberiséget képviselik. Honnan származnak az elvetemült emberiségnek ezek a stratégiái? (A Sátántól.) A Sátántól kapják azokat. Egyesek talán nehezen értik ezt meg, így azt kellene mondanom, hogy az ördögkirályoktól kapják – akkor az emberek megértik majd. Kik az ördögkirályok? A démonok és a Sátán, akik azért reinkarnálódtak a világba, hogy viszályt szítsanak és pusztítást végezzenek az emberiség körében – ők alakították ki ezeket a stratégiákat. Isten munkájának feljegyzéseiben láttad-e valaha is, hogy Üres város stratégiát vagy Elterelő stratégiát használt volna? Isten irányítási terve tartalmazza-e ezeket a stratégiákat? Isten soha nem használt ilyen stratégiákat az Ő munkájának irányítására. Ezeket a stratégiákat az egész elvetemült emberiség használja. Egy nemzet vagy dinasztia nagyobb léptékben, egy törzs vagy egy család kisebb léptékben, sőt el egészen az egyének közötti kapcsolatokig, bárhol, ahol romlott emberiségre lelsz, konfliktusra lelsz. Mi miatt harcolnak? Mi miatt versengenek? Mi a céljuk? Mindez a hatalom, a státusz és a haszon érdekében történik – hogy ezeket megszerezzék. Nemzet nemzet ellen harcol, hogy minél több ember fölött gyakorolhassa a hatalmat. Törzsek harcolnak egymás ellen területért, emberekért és szuverenitásért. Az egyének a felsőbbrendűségért és a haszonért harcolnak. Mindenütt, ahol emberek vannak, konfliktus van, mert mindenütt, ahol emberek vannak, ott van a Sátán romlottsága. A Sátán az emberiség egészét megrontotta, ezért a világ tele van konfliktussal és vérontással. A romlott emberiség bármit is tesz, nem tud megszabadulni a Sátán beállítottságának kötelékeiből. Ezért az emberiség egész történelme, akár nyugaton, akár keleten, történelmének minden része az emberiség elvetemült küzdelmének szánalmas beszámolója. Sőt, az emberiség még dicsőségesnek is tekinti ezeket a dolgokat. Vannak, akik még mindig tanulmányozzák Kína Harminchat stratégiáját. Ti tanulmányozzátok-e őket? (Nem.) Ha szándékosan tanulmányozod azokat, és a bennük foglalt tapasztalatokat, tanulságokat, eszközöket, módszereket és technikákat, hogy gazdagítsd velük az elmédet, és a túlélési készségeid részévé tedd őket, az határozottan rossz. Elkerülhetetlenül közelebb kerülsz a Sátánhoz, egyre elvetemültebbé, egyre gonoszabbá válsz. Ha azonban képes vagy megváltoztatni a nézőpontodat, és Isten szavai szerint boncolgatni, megkülönböztetni és leleplezni őket, vajon milyen eredményt fogsz elérni? Még jobban fogod gyűlölni a Sátánt, és még jobban megérted és gyűlölöd önmagad. Vajon mi a még jobb kimenetel? Az, hogy elutasítod a Sátánt, és tántoríthatatlanul követed Istent. A Sátán arra használja ezeket az úgynevezett hagyományos kultúrákat, valamint mindenféle tudást és elméletet, amit az emberiség évezredek alatt felhalmozott, hogy az embereket oktassa és beléjük oltsa azokat, azzal a céllal, hogy mélyebben megrontsa és irányítsa őket. Ha elsajátítod ezeket a dolgokat, és tudod, hogyan használd azokat, akkor élő Sátánná válsz, Isten pedig teljesen kiiktat majd téged.

Amikor az elmúlt összejövetelek során az önmegértésről beszélgettünk, az emberek többsége gyakran felhozta az arrogáns beállítottság kérdését, amely a leggyakoribb és széles körben elterjedt romlott beállítottság. Milyen más, viszonylag gyakori romlott beállítottságok vannak? (Csalárdság és hajthatatlanság.) Csalárdság, hajthatatlanság, az igazságtól való idegenkedés és ádázság – ezekkel gyakran találkoznak az emberek. Az elvetemültséget ritkábban látják, és nem ismerik fel annyira. Azt lehet mondani, hogy az elvetemült beállítottságot a legnehezebb felismerni, ez egy mélyen rejtett és viszonylag titokzatoskodó romlott beállítottság, nem igaz? Tegyük fel például, hogy két ember együtt él, és egyikük sem szereti az igazságot, nem törekszik rá, és nem is hűséges a kötelességei végzésében. Kívülről úgy tűnhet, hogy ők ketten harmóniában élnek együtt, és nincs semmi probléma. Azonban mélyen legbelül egyikük sem törekszik az igazságra, és még mindig léteznek különböző romlott beállítottságok, bár nem láthatod őket. Vajon miért nem láthatod őket? Azért, mert mindketten különösen csalárdak és sunyik a tetteikben. Mivel nem érted meg az igazságot, és hiányzik belőled mindenféle ítélőképesség, nem látod át a problémáik lényegét. Kevés igazságot értesz meg, túlságosan csekély az érettséged, így sok bonyolult kérdés van, amelyet nem áll módodban felfogni, és képtelen vagy segíteni másoknak a problémáik megoldásában. Mit kellene tenned vezetőként, ha ilyen emberekkel találkozol? Vajon készségesen elfogadják, ha leleplezed és megkülönbözteted őket? Nem, nem fogadják el. Akkor hogyan kellene bánnod az ilyen emberekkel? Van-e erre mód? Mi az alapelv az ilyen emberekkel való bánásmódban? Ha rendelkeznek bizonyos technikai vagy szakmai képességekkel, hogy Isten házának érdekében munkát végezzenek, akkor testvérekként kellene bánnod velük, és akként kellene követeléseket támasztanod velük szemben. Mivel azonban az ilyen emberek nem törekednek az igazságra, vajon tudnak hűségesek lenni a kötelességük végzésében? (Nem.) Milyen viselkedés jelzi, hogy hiányzik belőlük a hűség? Az ilyen emberek nem jeleskednek-e abban, hogy csak a látszat kedvéért teszik a dolgokat? Amikor senki sincs a közelükben, akkor játszadoznak, és pocsékolják az idejüket. Amint meglátják, hogy valaki közeledik, felgyorsítják a tempót. Még az is előfordulhat, hogy feltesznek egy csomó kérdést, rákérdeznek, hogy ez vagy az elfogadható-e. Amint az illető elmegy, abbahagyják a munkát, nem csinálnak semmit, egyáltalán nincs kérdésük, sőt, a szívük mélyén azt mondják: „Csak játszadoztam veled; nem vagyok én olyan ostoba!” Az ilyen emberek mindent a látszat kedvéért tesznek; különösen ügyesek a látszat megteremtésében, és kiválóan értenek a színleléshez, hamis benyomást keltve az emberekben. Sokan, akik évek óta kapcsolatban állnak velük, még mindig nem látnak át alattomos és csalárd lényegükön. Amikor mások érdeklődnek felőlük, egyenesen azt mondják: „Ez az ember egész jó, mindenkivel kedvesen bánik, soha nem árt senkinek, csak meg akar felelni az embereknek. Még ha valaki rosszat is tesz, nem metszi meg, hanem folyamatosan buzdít és vigasztal másokat.” Milyen eszközöket és módszereket alkalmaznak ezek az emberek a másokkal való interakcióik során? Az alkalomhoz illő szerepet játszanak, mézes-mázasak és simulékonyak, és a legtöbb ember azt mondja róluk, hogy jó emberek. Vannak ilyen emberek körülöttetek? (Igen.) Mindenki hajlamos felfedni a saját romlott beállítottságát, ezek az emberek azonban szorosan beburkolják magukat, lehetetlenné téve, hogy bárki is felfedezze a gondjaikat. Hát nem probléma ez? A történelem folyamán voltak olyan császárok, akik számos gaztettet követtek el, a későbbi nemzedékek mégis bölcs uralkodóknak nevezik őket. Vajon miért van az embereknek ilyen véleménye róluk? Vajon nem tettek meg némi erőfeszítést és pár dolgot a saját hírnevük megőrzéséért? Egyrészt tettek néhány jó dolgot a saját politikai eredményeik érdekében, másrészt pedig, hogy gaztetteiket elfedjék, elferdítették a történelmet, és megölték azokat, akik megírták róluk az igazságot és a tényeket. Azonban bárhogyan is próbálták eltussolni azokat, kétségkívül vannak feljegyzések a tetteikről. Nem tudtak kiiktatni mindenkit, aki ismerte az igazságot. Végül a későbbi generációk apránként feltárták ezeket az ügyeket. Amikor az emberek rájöttek, úgy érezték, hogy becsapták őket. Ezeknek a történelmi tényeknek a feltárásával az embereknek új megértésre kellene jutniuk az egész emberiségre vonatkozó igazságot illetően. Miféle megértésre? Az uralkodóktól kezdve az egyszerű emberekig az egész emberiség az elvetemültek kezében van, a Sátán által megrontva, így egyik ember elvetemültebb, mint a másik. Nincs olyan, aki ne lenne gonosz, nincs olyan, aki ne lenne rossz. Mindannyian sok gaztettet követtek el; mindannyian nagyon elvetemültek, senki sincs közöttük, aki jó lenne. Egyesek azt mondják: „Minden dinasztiában van néhány derék hivatalnok. Elvetemülteknek számítanak-e ezek a derék hivatalnokok?” Ha ezeknek a derék hivatalnokoknak a fennhatósága alatt hiszel Istenben, nézd meg, hogy letartóztatnak-e vagy sem. Ha tanúságot teszel nekik Istenről, figyeld meg a hozzáállásukat. Azonnal tudni fogod, hogy elvetemültek-e vagy sem. Isten megjelenése és munkája, valamint az Őáltala kifejezett igazság mindennél jobban felfedi az embereket, hogy kik is ők valójában. Lehet, hogy egyes uralkodók és hivatalnokok elértek bizonyos politikai eredményeket, és véghezvittek néhány jó cselekedetet, de vajon milyen természetűek ezek a jó cselekedetek? Kinek a javát szolgálják? Ezek az uralkodó osztály által megkövetelt jó cselekedetek. Vajon az általuk véghezvitt jó cselekedetek összhangban vannak azokkal a jótettekkel, amelyeket Isten jóváhagy? Vajon ezek a „politikai eredmények” gyakorolják-e az igazságot, és alávetik-e magukat Istennek? Semmiképpen sem. A politikai sikereiknek és a jó cselekedeteiknek egyáltalán nincs közük az igazsághoz és az Istennek való alávetettséghez. A jó cselekedeteiket és a politikai eredményeiket mind-mind a szándékaik és az indítékaik vezérlik; mindezt azért teszik, hogy halhatatlanná tegyék magukat, és hogy mások dicsérjék őket. Ezért nem számít, hogy mennyi jó cselekedetet hajtanak végre, vagy mennyi politikai eredményt halmoznak fel, ez nem bizonyíthatja, hogy jószívű, jó emberek, és azt még annyira sem, hogy soha nem követtek el gonoszságot, vagy hogy nincs elvetemült természetük. Tisztában vagy-e azzal, hogy ezek az emberek milyen emberek Isten szemében? Fel tudod-e használni ezeket a dolgokat arra, hogy megértsd önmagad? Részt veszel-e olyan gyakorlatokban, ahol amint valami jót tettél, azonnal hencegni akarsz, gondoskodva arról, hogy mindenki tudja, majd kifelé azt mondod, hogy az embernek nem kellene dicsekednie, és arrogánsnak lennie, hogy alázatosan kellene viselkednie? Például egy új gyülekezetbe mész dolgozni, és az emberek nem tudják, hogy vezető pozícióban vagy, ezért mindenáron meg kell próbálnod tudtukra adni, hogy vezető vagy, és egész éjjel töröd a fejed, míg végül előállsz egy jó megoldással. Vajon mi a megoldás? Összehívsz mindenkit egy megbeszélésre, és azt mondod: „A mai összejövetelen beszélgessünk arról, hogy én, mint vezető, alkalmas vagyok-e vagy sem. Ha nem vagyok alkalmas, akkor leleplezhettek és eltávolíthattok. Ha igen, akkor ebben a szerepben folytatom.” Amint ezt mindenki meghallja, azonnal tudják, hogy vezető vagy. Nem érted-e el ezzel a célodat? Vajon honnan jön ez a cél? Az elvetemült természetedből fakad. Az ambíció általános emberi tulajdonság, de bár mindenkinek vannak ambíciói, némelyek különböző nyelveket, módszereket és stratégiákat használnak különböző időpontokban és különböző helyeken, hogy kívánt céljaikat elérjék. Ez elvetemültség.

Ami az elvetemült természet témáját illeti, továbbra is gyakran fogjuk megvitatni. Így alaposabb megértésre tesztek majd szert az igazságnak és a romlott beállítottságnak ezen aspektusáról. Egyrészt képesek lesztek megérteni önmagatokat, másrészt pedig képesek lesztek megkülönböztetni a különböző típusú embereket. Ugyanakkor mélyebb belépésetek lesz az igazságba. Ha csak egy általános koncepcióról vagy a definíció egyik aspektusáról beszélek, akkor a megértésetek meglehetősen felszínes lesz. Azonban a beszélgetésünk során bizonyos tényeket felhasználva és példákat bemutatva, a megértésetek elmélyülhet. Tegyük fel például, hogy két gyerek beszélget. Egyikük megkérdezi: „Megcsináltad ma a házi feladatodat?” A másik azt válaszolja: „Nem, nem csináltam meg.” Erre az első azt mondja: „Én sem.” Vajon mindketten igazat mondanak? (Igen.) Tévedsz; az egyikük hazudik. Vajon mit gondol a szíve mélyén? „Te bolond, azt hiszed, hogy tényleg nem csináltam meg? Nem vagyok annyira hülye! Ha nem csinálom meg a házi feladatomat, megbüntetnek. Hogyne csináltam volna meg? Szándékosan elhitettem veled, hogy nem csináltam meg, hogy te se csináld meg. Végül téged megbüntetnek, én pedig jót nevethetek.” Vajon rossz ez a gyerek? (Rossz.) Tett-e már valamelyikőtök is ilyesmit? Íme, egy másik példa. Hétfőn az osztályban az egyik diák azt mondja, hogy vasárnap vásárolni volt, míg egy másik azt állítja, hogy meglátogatta a barátait. Valójában mindketten otthon ültek, és tanultak. Különösen egy olyan erős versenykörnyezetben, mint Kína, ezek a dolgok állítólag arra szolgálnak, hogy a versenytársaidat rávedd, hogy engedjenek az éberségükből, hogy te lekörözhesd őket. Ezt hívják stratégiának. Az ilyesmik megszokottak a mindennapi életben. Néha a szülők és a gyerekek is hasonló párbeszédet folytatnak, és hasonló beállítottságokat tárnak fel, amelyeket a barátok egymás között is feltárhatnak. Ennek a beállítottságnak a megnyilvánulásai mindenütt megfigyelhetőek, csupán éberen rajtuk kell tartanod a szemed. Miért tartsd szemmel? Nem azért, hogy anyagot gyűjts, üresen fecsegj, pletykálkodj vagy történeteket alkoss. Hanem inkább azért, hogy fejlődjön az ítélőképességed, lehetővé téve számodra, hogy összehasonlítsd magadat azzal, amit mások tesznek, amit felfednek és kimutatnak, hogy láthasd, te is hasonló viselkedésformákat mutatsz-e. Ha látod, hogy valaki ilyen viselkedést mutat, akkor meg fogod érteni, hogy ilyen beállítottsága van. Amikor azonban te is ilyen viselkedésformákat mutatsz, vajon képes leszel felismerni, hogy neked is ilyen beállítottságod van? Ha nem tudod felismerni, akkor az ő beállítottságáról való megértésed hamis. Nem értetted meg igazán, vagy más szóval, nincs lelki megértésed, és nem értetted meg pontosan. Ezeket a témákat nem lehet néhány nap alatt teljes mértékben átvenni. Ha egy kicsit megbeszéljük, az segíteni fog abban, hogy egy keveset gyarapodjatok, a megértésetek az igazságról pedig némileg elmélyül majd. Ha valóban szereted az igazságot, akkor mélyebb szintű belépésed lesz. A tapasztalatod és belépésed mélysége elválaszthatatlan a megértésedtől. A tapasztalatod és a belépésed mélysége egészen biztosan meg fogja határozni a megértésed mélységét. Hasonlóképpen, a megértésed mélysége is megmutathatja, hogy milyen mélyen tapasztaltad meg, és mentél be. Ez a kettő összefügg egymással. Ez az út vezet az igazságba való belépéshez, és csak az igazságba való belépés által birtokolhatod a valóságot. Itt lezárjuk ezt a témát, és áttérünk a mai beszélgetés fő témájára.

Annak boncolgatása, hogy az antikrisztusok hogyan vezetik félre, húzzák be, fenyegetik és irányítják az embereket

I. Annak boncolgatása, hogy az antikrisztusok hogyan vezetik félre az embereket

A legutóbbi összejövetelen befejeztük az antikrisztusok különböző megnyilvánulásairól szóló negyedik tételről való beszélgetésünket. Ma elkezdünk beszélgetni az ötödik tételről: az antikrisztusok hogyan vezetik félre, húzzák be, fenyegetik és irányítják az embereket. Az antikrisztusok megnyilvánulásainak ezen aspektusában négy ige szerepel, és ebből a négy igéből, valamint az antikrisztusok viselkedéséből láthatjuk a beállítottságukat. Az első ige a „félrevezet”. Vajon milyen beállítottság rejlik ebben? Elvetemültség. Nos, mi a helyzet a „behúzzal”? A behúzáshoz általában kellemes vagy kellemetlen szavakat használnak? (Kellemes szavakat.) Milyen beállítottság irányítja tehát ezt a viselkedést? Az elvetemültség. Mi a helyzet a „fenyegettel” és az „irányíttal” – milyen beállítottság irányítja ezeket? (Az ádázság.) Így van, az ádázság. Az ötödik tételből láthatjuk az antikrisztusok beállítottságát. Melyek az antikrisztusok elsődleges megnyilvánulásai ebben a tételben? (Az elvetemültség és az ádázság.) Mindkét beállítottság, az elvetemültség és az ádázság is nagyon szembetűnő és nyilvánvaló. Beszéljük meg egyenként ezeket a viselkedési formákat, kezdjük a „félrevezettel”. Mit jelent általában a „félrevezet” kifejezés? Magában foglalja-e a becsületesség bármilyen megnyilvánulását? Vannak-e benne becsületes szavak? (Nincsenek.) Nincsenek benne becsületes szavak – az egész hamis, hamis benyomásokat, hamis állításokat és megtévesztő szavakat használ, hogy elhitesse másokkal, hogy amit mond, az helyes, és ezzel elérje, hogy azok elismerjék és bízzanak benne. Ezt jelenti a „félrevezet”. Vajon azok, akiket félrevezetnek, elnyerik az igazságot, és elindulnak a helyes úton? Egyiket sem valósítják meg ezek közül. Az emberek félrevezetésére irányuló viselkedés és gyakorlat egyértelműen inkább negatív, mintsem pozitív. Lényegében becsapják azokat, akiket félrevezetnek; nem értik a valós tényeket, a valós helyzetet, illetve a valódi összefüggéseket, ezért rossz utat és irányt választanak, és rossz embert követnek. A félrevezetés ilyen hatással van azokra, akik bedőlnek neki. Olyan ez, mint a bevásárlóközpontban lévő reklámok. Nagyon jól meg vannak fogalmazva, és amikor az emberek meglátják, készpénznek veszik, miután azonban megvásárolták a termékeket, használhatatlannak találják azokat. Ez a becsapás. Mi tehát a célja annak, hogy az antikrisztusok úgy viselkednek, hogy félrevezetik az embereket? Milyen módszereket használnak, milyen szavakat mondanak, és milyen dolgokat tesznek, hogy félrevezessék az embereket? Először is beszéljünk a céljukról. Ha egyáltalán nem lenne céljuk, akkor miért kellene erőfeszítéseket tenniük és kellemes dolgokat mondaniuk, hogy behúzzák és félrevezessék az embereket? A nem hívők körében van egy mondás: „Nincs olyan, hogy ingyenebéd.” Ha ezt nem látod át, akkor be fognak csapni. A világ egyszerűen ilyen elvetemült, az emberek egymás ellen áskálódnak, és bántalmazzák egymást. Ez a romlott emberiség élete. Vajon miért fáradoznak az antikrisztusok azon, hogy köntörfalazva beszéljenek, hogy félrevezessék az embereket? Nyilvánvaló céllal beszélnek és cselekszenek, ami nem más, mint a hatalomért és az emberek irányításáért való versengés – ez kétségtelen. Céljaik nem különböznek a politikusok céljaitól. Milyen stratégiákat használnak tehát az antikrisztusok, hogy félrevezessék az embereket? Hogyan teszik azt? Először is, elérik, hogy megkedveld őket. Amint kedvező benyomásod van róluk, már nem fogsz többé elővigyázatos lenni velük. Bízni fogsz bennük, majd pedig elfogadod a vezetésüket, és készségesen engedelmeskedsz nekik. Hajlandó leszel hallgatni bármire, amit mondanak, és amit kérnek, hogy megtegyél. Vajon mit jelent ez a hallgatásra való hajlandóság? Azt jelenti, hogy nem használsz ítélőképességet, valamint alapelvek nélkül meghallgatod és engedelmeskedsz. Elítélő szavakkal és módszerekkel elérhetik-e az antikrisztusok azt a hatást, hogy félrevezessék az embereket? Semmiképpen sem. Akkor általában milyen módszereket alkalmaznak ennek a hatásnak az eléréséhez? Legtöbbször olyan szavakat használnak, amelyek összhangban vannak az emberi elképzelésekkel, és az emberi érzelmek doktrínáival is. Néha olyan szavakat és doktrínákat is mondanak, amelyek összhangban vannak az igazsággal. Ez megkönnyíti számukra, hogy elérjék céljukat, az emberek félrevezetését, és az emberek valószínűleg el is fogadják őket. Ha például a testvérek valami rosszat tesznek, ami veszteséget okoz a gyülekezet munkájában, és negatívnak meg gyengének érzik magukat, akkor az antikrisztusok nem közlik az igazságot, hogy támogassák és segítsék őket. Ehelyett azt mondják: „Gyakran előfordul az, hogy az emberek gyengék – ez normális. Én is gyakran vagyok gyenge. Isten nem emlékszik ezekre a dolgokra.” Valójában tudják-e vajon, hogy Isten emlékszik-e ezekre a dolgokra vagy sem? Nem, nem tudják. Azt mondják: „Nem számít, hogy ezt az ügyet nem megfelelően kezeltétek. Csak legközelebb javítsátok ki. Isten háza nem tudja, és senki sem érdeklődik róla. Amíg nem jelentem ezt feljebb, addig a felsőbb vezetőség nem fog tudni róla, a Fennvaló biztosan nem fogja tudni, és akkor Isten sem fogja tudni – ezért Isten nem fog figyelmet szentelni erre az ügyre. Mindannyian romlott emberek vagyunk; bennetek is van romlottság, és bennem is. Vezetőként olyan vagyok, mint egy szülő. Bármilyen hibát is követtek el, az az én felelősségem. Az én hibám, hogy csekély érettségű vagyok, és nem vagyok képes támogatni és segíteni benneteket, ezért csináltátok rosszul a dolgokat. Ha nagyobb lett volna az érettségem, segíthettem volna nektek, és nem követtetek volna el hibát. Ezért engem terhel a felelősség. Bár ez okozhatott némi veszteséget a gyülekezet munkájában, mi magunk is fel tudjuk dolgozni, és ezzel az ügy le is zárul. Senkinek sem kellene érdeklődnie erről az ügyről, és senkinek sem kellene feljebb jelentenie azt; maradjon csak köztünk. Ha nem említem meg a többi testvérnek, senki sem fogja jelenteni azt a vezetőségnek, és az ügyet ejteni fogják. Csak imádkoznunk kell, és megesküdnünk Isten előtt, hogy soha többé nem teszünk ilyesmit, és nem követünk el újból ilyen hibát. Vezetőként az a felelősségem, hogy megóvjalak benneteket. Isten olyan magasztos – valószerű-e részünkről az, hogy az Ő oltalmát kérjük? Különben is, Isten nem foglalkozik ilyen jelentéktelen dolgokkal az emberek életében, így a ti védelmetek felelőssége értelemszerűen rám hárul, mint vezetőre. Csekély az érettségetek, ezért én viszem el a balhét, ha hibáztok. Ne aggódjatok, ha eljön az idő, hogy valami nagyon rosszul sül el, és a Fennvaló rájön vagy megtudja, kiállok értetek.” Amikor az emberek ezt hallják, azt gondolják: „Ez nagyszerű! Annyira aggódtam a felelősségvállalás miatt – ez a vezető olyan csodálatos!” Hát nem félrevezette őket? Abban, amit az antikrisztusok mondtak, van-e valami, ami összhangban van az igazsággal? Van-e valami, ami hasznos vagy építő jellegű az emberek számára? Van-e valami, ami az alapelvek szerint kezeli a dolgokat? (Nincs.) Akkor miféle szavak ezek? Olyan szavak, amelyek az emberi érzelmeket, az empátiát és a megbocsátást használják a kapcsolatok kiépítésére, az érzésekre és a barátságra helyezik a hangsúlyt, hogy a kapcsolatot egy bizonyos szintre emeljék, és az emberek úgy érezzék, hogy az antikrisztusok különösen megértőek, különösen megbocsátóak és toleránsak velük szemben. Ebben azonban nincsenek alapelvek vagy igazságok. Vajon mi ez a felszínes megértés? Ez csupán a dolgok szépítgetése, olyan, mintha egy gyereknek hízelegnénk. Milyen stratégiákat alkalmaznak itt? Hízelgést, trükközést, kapcsolatok kiépítését, a dolgok szépítgetését és annak színlelését, hogy jó emberek, mindezt a testvérek érdekeinek rovására. Kiárusítják Isten háza érdekeit, hogy elérjék céljukat, az emberek becsapását és félrevezetését. Vajon mi ennek a végső következménye? Arra készteti az embereket, hogy eltávolodjanak Istentől, óvakodjanak Istentől, és közelebb kerüljenek az antikrisztusokhoz. Sőt, miután félrevezették őket, még azt is mondják: „Miután elkövettem azt a hibát, annyira aggódtam. Sokszor imádkoztam Istenhez, de Ő nem vigasztalt meg engem. A szívem mélyén bizonytalannak és nyugtalannak éreztem magam, Istennél pedig nem találtam megoldást. De most már rendben van; ha a vezetőhöz megyek, minden problémám megoldódik. Igazán szerencsés vagyok, hogy ilyen vezetőm van. A mi vezetőnk jobb, mint bárki más!” Ekkor a szívük és a nézőpontjuk már az antikrisztusok felé fordult, és azok irányítják őket. Miért irányíthatják őket az antikrisztusok? Mert biztonságérzetet találnak ezekben az antikrisztusokban. Empátiát kapnak, szívük mélyén pedig megnyugvást és vigaszt nyernek. Ez azt jelzi, hogy félrevezették őket.

Régebben a Fennvaló megtudta, hogy egy bizonyos gyülekezetben van valaki, akinek rossz az emberi mivolta, aki állandóan zavaró és bomlasztó dolgokat tesz, a bűnbánat bármely jele nélkül, ezért azt mondta a helyi gyülekezet vezetőjének, hogy tisztítsa ki ezt az embert. Amikor a helyi gyülekezet vezetője ezt meghallotta, arra gondolt: „Kitisztítani őt? Ezt meg kell gondolnom. Ő az én emberem – nem tisztíthatjátok ki csak úgy. Ki kell állnom érte. A Fennvaló nem érti a dolgok valós állapotát. Megpróbálni csak úgy kitisztítani őt, az tényleg túlzás. Annyira összetörne a szíve!” Szóban bele is egyezett, hogy kitisztítja az illetőt, de a szíve mélyén nem állt szándékában megtenni. Ki tudod-e találni, hogyan kezelte ezt? Elgondolkodott rajta: „Hogyan kezelhetem ezt a helyzetet úgy, hogy a beosztottjaim elégedettek legyenek velem, mint vezetőjükkel, és a Fennvaló se vessen meg engem?” Miután átgondolta a dolgot, előállt egy tervvel. Mindenkit meghívott egy összejövetelre, és azt mondta: „Ma egy különleges üggyel kell foglalkoznunk. Miről is van szó? Van valaki, akivel a Fennvaló nem túlságosan elégedett, és ki akarja tisztítani. Nos, mit kellene tennünk ez ügyben? Döntsük el együtt szavazással, hogy kitisztítsuk-e őt vagy sem.” Összeszámolták a szavazatokat, és az emberek 80-90%-a egyetértett azzal, hogy az illetőt ki kell tisztítani, de volt néhány ellenszavazat. Nem fogunk beszélni arról, hogy ezek a másként gondolkodók a gonosz ember megrögzött hívei voltak-e, vagy más okokból tettek így, mindenesetre néhányan nem értettek egyet, és a vélemény nem volt egyhangú. Majd a vezető így szólt: „A szavazás során észrevettem, hogy vannak különvélemények. Ez egy jelentős ügy, és tiszteletben kell tartanunk ezeket a véleményeket. Gyakorolnunk kell a demokráciát. Nézzétek, milyen nagyszerű a nyugati demokratikus rendszer. Nekünk is így kell gyakorolnunk a gyülekezetben, a legjobb tudásunk szerint kell törekednünk a demokrácia és az emberi jogok megvalósítására. Most, hogy van néhány ellenszavazat, nem tisztíthatjuk ki ezt az embert. Tiszteletben kell tartanunk a testvéreink véleményét. Kik is a testvérek? Ők Isten választott népe! Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a véleményüket. Ha Isten választott népe közül csak egyvalaki is nem ért egyet, akkor nem kezdhetjük el a kitisztítást.” Valójában semmi alapja nem volt annak, amit mondott, Isten soha nem mondott ilyesmit. Csak ostobaságot beszélt. Később, amikor a Fennvaló megtudta, hogy a gonosz embert még mindig nem tisztították ki, megkérte a helyi vezetőt, hogy siessen vele. Az megígérte, mondván: „Rendben, hamarosan meglesz.” Vajon mit jelentett az ígérete? Azt jelentette, hogy halogatni fogja. Azt gondolta: „Arra kértek, hogy tisztítsam ki őt, de nem tudom azonnal megtenni. Ki tudja, ha elég idő telik el, talán megfeledkeztek róla, és nem kell őt kitisztítanom.” Később mindenkit meghívott egy újabb összejövetelre és egy újabb szavazásra. A beszélgetés és a mérlegelés során mindenki számára világossá vált, hogy az illetőt valóban ki kell tisztítani. Az ellenszavazatok száma csökkent, de még mindig volt egy szavazat a kitisztítás ellen. A vezető újból nem tisztította ki, mondván: „Amíg egy ellenszavazat is van, addig nem tisztíthatjuk ki.” Az emberek többsége azt gondolta: „Ha a Fennvaló elrendelte a kitisztítást, akkor tisztítsuk ki. A Fennvaló bizonyára át tudja látni ezt az ügyet, nemde? Bizonyára nem hibázik, ugye?” Alapelv-e az, hogy alávessük magunkat a Fennvaló intézkedéseinek? Ez-e az igazság? (Igen.) Ez a vezető nem tudta, hogy ez az igazság. Vajon mit tett? Azt mondta: „Még mindig van egy ellenszavazat, így nem tudjuk kitisztítani. Feltétlenül tiszteletben kell tartanunk a testvéreink véleményét. Ezt hívják a legfőbb emberi jognak.” Később, amikor a Fennvaló újból érdeklődött az ügyről, a vezető továbbra is felületesen foglalkozott vele, és tovább húzta az időt. Végül, amikor a Fennvaló látta, hogy nem tisztítja ki a gonosz embert, elbocsátotta és kitisztította őt is. A Fennvaló tette őt vezetővé, ő pedig nem hallgatott rá; a Fennvalónak megvan a hatalma arra, hogy használja, illetve elbocsássa őt – ez egy adminisztratív rendelet. Ezt követően a szövetségeseit is kitisztította. Vajon a Fennvaló intézkedéseit mindenkinek meg kell szavaznia? (Nem.) Miért nem? Nem tudjátok megmagyarázni, hogy miért; úgy tűnik, hogy eléggé hasonlítotok arra a zavarodott vezetőre, nem így van? Mondjátok csak, ezek a szavak, amelyeket nektek mondok, doktrínák vagy valóságok? (Valóságok.) Ha az emberek gyakorolják és gyakorlatba ültetik azokat, az helyes lesz? (Igen.) Ha helyes, akkor szükséges-e, hogy mindenki leadja a szavazatát, és szavazzon arról? (Nem.) Vajon a Fennvaló bánhat valakivel méltatlanul annak elrendelésével, hogy tisztítsák ki? Semmiképpen sem. Amikor tehát a Fennvaló elrendelte ennek a gonosz embernek a kitisztítását, és ez a vezető megtagadta annak végrehajtását, mi volt itt a probléma? (A nyílt ellenszegülés.) Ez több mint nyílt ellenszegülés, ez egy független királyság létrehozása. Amikor a Fennvaló elrendelte a gonosz ember kitisztítását, ez a hamis vezető húzta az időt, és nem hajtotta végre, sőt, még szavazást is tartott, és felmérte a közvéleményt. Milyen közvéleményt mért fel? Mi a közvélemény? Mi a többség? Vajon az emberek többsége megérti és birtokolja az igazságot? (Nem.) Az emberek többsége még csak ítélőképességgel sem rendelkezik, vagyis lehetnek-e ők olyanok, akik megértik az igazságot? Ez a vezető még a közvéleményt is felmérte – valóban megoldhat ez bármilyen problémát is? Szükség van erre? Az emberek többségének nincs ítélőképessége, a Fennvaló pedig személyesen irányította és rendelte el a gonosz ember kitisztítását, ez az antikrisztus azonban húzta az időt, és nem tisztította ki őt, menedéket és védelmet nyújtott egy gonosz embernek, megengedve neki, hogy a gyülekezetben maradjon, és zavarásokat okozzon. Ahol gonosz emberek vannak, ott káosz és rendetlenség van. Isten választott népe nem tudja normálisan végezni a kötelességeit, és a gyülekezet munkája sem tud normálisan haladni. Csak a gonosz emberek azonnali kitisztítása biztosíthatja, hogy a gyülekezet munkája normálisan haladjon. Ahol azonban antikrisztusok vannak hatalmon, ott nem lehet kitisztítani azokat, akik ártanak Isten háza érdekeinek, zavarásokat okoznak, észszerűtlenül cselekszenek, és a legcsekélyebb őszinteség nélkül végzik kötelességeiket. Az antikrisztusok ámokfutást folytatnak, rossz dolgokat művelve a gyülekezetben, menedéket és védelmet nyújtanak ezeknek a gonosz embereknek és álhívőknek. Vajon milyen ürüggyel teszik ezt? Azzal az ürüggyel, hogy ők tisztségviselők, tehát mások urai kell, hogy legyenek. Isten házában tisztségviselőknek adják ki magukat, és mások urai akarnak lenni. Mondjátok csak, ki az ember ura? (Isten.) Isten és az igazság az ember Ura. Ezek az antikrisztusok semmik! Az urai akarnak lenni ezeknek az embereknek, de még azt sem tudják, hogy ki az ő uruk! Hát nem gazemberek? Az antikrisztusok így mondják el az embereknek: „Én lehetek a ti uratok. Ha bármilyen panaszotok, elégedetlenségetek van, vagy ha bármilyen igazságtalanságot vagy nehézséget szenvedtetek el, én, mint a ti vezetőtök, el tudom rendezni nektek.” Ezek az antikrisztusok félrevezetik azokat, akik nem értik meg az igazságot és a valós tényeket. Azok úgy bánnak velük, mint ősökkel és Istennel, akit követni és imádni kell. Vajon mit éreznek azok, akik megértik az igazságot, amikor ilyen antikrisztusokkal találkoznak? Undorodnak tőlük, és visszataszítónak találják őket, mondván: „Szóval, te akarsz a mi urunk lenni és irányítani bennünket? Azt már nem! Azért választottunk vezetőnkké, hogy Isten elé vezess bennünket, ne pedig magad elé.” Ez azt jelenti, hogy átlátnak az antikrisztusok cselszövésein. Az antikrisztusok azzal az ürüggyel vezetik félre az embereket, hogy ők az uraik, és elhitetik velük, hogy ez megfelel a szükségleteiknek, legyenek azok érzelmi, pszichológiai, szellemi vagy egyéb szükségletek. Akik nem értik meg az igazságot és a valós tényeket, gyakran esnek áldozatául az antikrisztusok félrevezetésének, olyannyira, hogy miután félrevezették őket, nemcsak hogy képtelenek visszafordulni és elgondolkodni, de még az is előfordulhat, hogy kiállnak ezen antikrisztusok mellett, és védelmezik őket. Az a tény, hogy képesek kiállni az antikrisztusok mellett és védelmezni őket, kellőképpen bizonyítja, hogy valóban félre lettek vezetve – nem így van? (De igen.) Vajon miért hisznek az emberek Istenben? Nem azért, hogy elnyerjék az üdvösséget? Ha antikrisztusokat követsz, akkor vajon nem állsz-e ellen Istennek, és nem árulod-e el Őt? Nem az Istennel szemben ellenséges erők oldalán állsz-e? Vajon Isten ekkor is még mindig akar téged? Ha névlegesen Istent követed, azonban embert követsz, hogyan fog Isten tekinteni rád, és hogyan fog viszonyulni hozzád? Ha elutasítod Istent, vajon Ő nem fog-e visszautasítani téged? Ha az emberek még ezt a kis doktrínát sem értik meg, akkor meg tudják érteni az igazságot? Hát nem zavaros fejűek ezek az emberek?

Az antikrisztusoknak nem alkalmi megnyilvánulása az, hogy félrevezetik az embereket; gyakran teszik ezt, következetes cselekvési alapelvük, vagy mondhatnánk, hogy az alapjuk, módszerük és cselekvési módjuk – ez a cselekedeteik következetes stílusa. Különben ki nézne fel rájuk? Először is, nem értik meg az igazságot. Másodszor, rossz az emberi mivoltuk. Harmadszor, hiányzik belőlük az Istent félő szív is. Hogyan képesek tehát elérni, hogy az emberek teljes mértékben elfogadják őket, felnézzenek rájuk, és csodálják őket? Különböző eszközökre és módszerekre támaszkodnak, hogy kérkedjenek, az emberek pedig felnézzenek rájuk, és imádják őket. Ezeket a módszereket arra használják, hogy félrevezessék az embereket, bizonyos hamis benyomásokat keltve bennük, elhitetve velük, hogy szellemi emberek, szeretik Istent, megfizetik az árat, gyakran mondanak helyes szavakat, és adnak elő helyes elméleteket, valamint védik a testvérek érdekeit. Majd ezeket a hamis benyomásokat arra használják, hogy tiszteletet és csodálatot keltsenek az emberekben, elérve céljukat, hogy képesek legyenek félrevezetni az embereket, és rávenni arra, hogy kövessék őket. Amikor így félrevezetik az embereket, vajon az, amit tesznek, összhangban van az igazsággal? Bár mindent helyesen mondanak, amit tesznek, az semmiképpen sincs összhangban az igazsággal. Akiknek nincs ítélőképességük, nem képesek meglátni a problémát. Ami az emberek félrevezetésének lényegét illeti, a cselekedeteik megnehezítik az emberek számára azt, hogy meglássák, hogy nincsenek összhangban az igazsággal. Ha ez látható lenne, vajon az emberek nem vennék észre a csalást? Valójában, amit tesznek, és amit felfednek, az hamis szellemiség. Mi tehát a hamis szellemiség megnyilvánulása? A hamis szellemiséghez tartozó viselkedési formák, cselekedetek és mondások közül sok helyesnek tűnik, valójában azonban csak külsődleges cselekedetek, és semmi közük az igazság gyakorlásához. Akárcsak a farizeusok, akik ellenálltak az Úr Jézusnak. A Szentírással a kezükben hangosan imádkoztak az utcasarkokon, mondván: „Ó, Uram...”, mutogatva az embereknek a jámborságukat. Ennek következtében napjainkban a „farizeus” a képmutató emberekre vonatkozó alternatív kifejezéssé vált. Milyen jelző áll a farizeus előtt? Képmutató. Valójában anélkül, hogy kimondanánk azt, hogy „képmutató”, már a „farizeus” szó említéséből is tudható, hogy ez nem egy pozitív szó – ugyanolyan, mint a „gazember” vagy az „ördög”, és ugyanazt a jelentést hordozza. Ha már a hamis szellemiségről beszélünk, manapság nem sokan beszélnek szellemiségről, amikor pedig valaki megemlíti a szellemiséget, vajon mit tesz eléje? (Hamis.) Így van, hamis. A legtöbb esetben az antikrisztusok azon megnyilvánulásai, hogy félrevezetik az embereket, valójában a hamis szellemiség megnyilvánulásai. A hamis szellemiséghez kapcsolódó szavak, cselekedetek és viselkedési formák elég jónak, elég ájtatosnak és az igazsággal összhangban lévőnek tűnnek. Ha látják, hogy valaki gyenge, otthagynak csapot-papot, és rohannak, hogy támogassák. Ha látják, hogy valakinek gond van a családjában, mellőzik a saját dolgaikat, és a segítségére sietnek. A segítségük azonban annyiból áll, hogy bizonyos helyes szavakat vagy kellemesen hangzó és együttérző szavakat mondanak, de a sok beszéd nyomán egyáltalán nem oldódnak meg a másik ember tényleges problémái. Mi a célja akkor annak, hogy így viselkedjenek? Az embereket különösen meghatja a viselkedésük, és úgy érzik, hogy csodálatos dolog, hogy egy ilyen vezetőjük van, akire szükség esetén támaszkodhatnak – igazán boldogok. Ezért azt mondhatjuk, hogy az antikrisztusok nemcsak szavakat használnak az emberek félrevezetésére, hanem ugyanakkor különböző viselkedési formákat is alkalmaznak, hogy félrevezessék őket, hogy elhitessék az emberekkel, hogy ők rendkívül szellemiek, figyelemre méltóak, valamint méltók a bizalmukra és arra, hogy rájuk támaszkodjanak. Némelyek talán még azt is gondolják: „Az Istenben való hit egy kicsit túl elvontnak tűnik, a vezetőnkben való hit azonban gyakorlati. Annyira valóságos és igaz. Megérintheted őt, láthatod, amikor pedig valami foglalkoztat, közvetlenül megkérdezheted és beszélhetsz vele. Milyen csodálatos ez!” Ilyen eredményeket megvalósítva az antikrisztusok elérték céljaikat, de akiket félrevezettek, azok nyomorultul végzik. Miután az antikrisztusok egy ideig félrevezették őket, amikor ezek az emberek újra Isten elé járulnak, már nem tudják, hogyan imádkozzanak, és hogyan tárják ki a szívüket Előtte. Sőt, amikor összegyűlnek, hízelegnek egymásnak, úgy tesznek, mintha szellemiek lennének, félrevezetik és becsapják egymást. Végül az antikrisztusok még azt is állítják: „A gyülekezetünkben minden egyes testvér szereti Istent. Ha problémákkal szembesülnek, mindegyikük felnő a feladathoz – még ha a nagy vörös sárkány le is tartóztatná őket, mindannyian képesek lennének bizonyságtételükben szilárdan megállni. Egyetlen Júdás sem lenne közöttünk – ezt garantálom!” Mint kiderült, amikor letartóztatták őket, legtöbbjük Júdássá vált. Hát nem egy rakás gazember? Az antikrisztusok ezeket az üres szavakat és szlogeneket használják, hogy megtévesszék, félrevezessék és becsapják a testvéreket. Az emberek többsége ostoba és tudatlan, nincs ítélőképességük, és hagyják, hogy az antikrisztusok önkényesen viselkedjenek. A Fennvaló munkára vonatkozó rendelkezései már régóta hangsúlyozzák, hogyan kell kezelni a felmerülő körülményeket, és milyen munkát kell végezni, azzal a céllal, hogy Isten választott népének egésze biztonságos környezetben végezhesse a kötelességeit. Letartóztatások és üldöztetés esetén a veszteségeket a lehető legkisebbre kellene csökkenteni. Ha Isten választott népéből mindenkit letartóztatnak és börtönbe kerülnek, teljesen elveszítve a gyülekezeti életüket, vajon nem vezet-e ez veszteséghez az életbe való belépésükben? Éretté válhat-e az ember élete anélkül, hogy a börtönben képes lenne enni és inni Isten szavait? A himnuszokból csupán néhány szóra emlékszik, és az élete minden nap ettől a néhány szótól függ. Amikor éjszakánként imádkozik, csak csendben, a szívében teheti azt, és nem meri mozgatni az ajkát. Csupán ilyen gondolatok maradnak a szívében: „Ne add el magad, ne légy Júdás, állj meg szilárdan az Isten melletti bizonyságtételedben, és dicsőítsd Őt, ne szégyenítsd meg Őt”, nincs semmi más – az embereknek csak ez a csekély kis érettségük van. Az antikrisztusok nem veszik figyelembe ezeket a dolgokat. Vajon miért hívják őket antikrisztusoknak? Szemrebbenés nélkül bántalmaznak másokat, és ártanak a testvéreknek! A Fennvaló munkára vonatkozó rendelkezései megkövetelik, hogy az emberek biztonságos keretek között végezzék a kötelességeiket, és a lehető legnagyobb mértékben kerüljék a baleseteket, az antikrisztusok azonban nem követik ezeket a munkára vonatkozó rendelkezéseket, amikor a munkájukat végzik. Kiabálnak és vakon, a saját akaratuk szerint cselekednek, figyelmen kívül hagyva a biztonságot. Néhány ostoba embernek nincs ítélőképessége, és azt gondolják: „Miért hozza mindig elő a Fennvaló a biztonságot? Miért fél annyira a balesetektől? Mitől kell félni? Minden Isten kezében van!” Hát nem ostobaság ilyesmit mondani? Lehet, hogy csekély az érettséged, lehet, hogy nincs megértésed, és lehet, hogy nem látod át a dolgokat, de nem cselekedhetsz ostobán! A Fennvaló elrendelte, hogy az embereknek bizonyos körülmények között hogyan kell összegyűlniük, és milyen alapelveket kell követniük – mire valók ezek a részletes rendelkezések? Pontosan azért vannak, hogy megóvják Isten választott népét, hogy normális és biztonságos módon gyülekezhessenek és végezhessék a kötelességeiket. A biztonság lehetővé teszi, hogy továbbra is higgyél Istenben, hogy normálisan éld a gyülekezeti életedet, és normálisan edd és idd Isten szavait. Ha még a biztonságod is elveszett, ha a nagy vörös sárkány letartóztat, és a börtönben nem hallhatod vagy olvashatod Isten szavait, nem énekelhetsz himnuszokat, és nem vehetsz részt összejöveteleken – hogyan hihetsz még mindig Istenben? Lehet, hogy csak névleges hívővé válsz. Az antikrisztusok nem törődnek ezekkel a dolgokkal; nem érdekli őket, hogy az emberek élnek-e vagy halnak. A saját ambícióik és vágyaik kielégítése érdekében mindenkit arra bátorítanak, hogy fellázadjanak és vakon kiáltsák: „Nem félünk a körülményektől – nekünk van Istenünk!” Akik ostobák, semmit sem értenek, és félrevezetik őket ezek a szavak. Mindenkinek homályos és üres gondolatai vannak, és azt gondolják: „Hiszünk Istenben, Isten pedig megóv minket; ha valami történik velünk, az Isten engedélyével történik.” Vajon nem üres szavak ezek? Így tesznek az antikrisztusok és azok, akik nem értik meg az igazságot. Bár lehet, hogy a testvérek nem értik meg, de neked, mint vezetőnek, aki gyakran beszélsz a munkára vonatkozó rendelkezésekről, nem szabadna tájékozatlannak lenned ezekben a kérdésekben. A munkára vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően kell végrehajtanod a munkát, és nem szabad mindig olyan sokat beszélned, hogy kielégítsd a saját ambícióid és vágyaid, még azt is gondolva, hogy minél többen hallgatják, annál jobb, és minél többen vannak, annál lelkesebb lesz a szónoklatod. Azért, hogy megnyerjék az alattuk lévőket, és rávegyék őket, hogy hallgassanak az utasításaikra, az antikrisztusok a szabadidejükben összegyűjtik ezeket az embereket, egyáltalán nem törődve a környezet biztonságával, és végül a bukásukba vezetik őket.

Az antikrisztusok értenek ahhoz, hogy nagy dolgokat mondjanak, és bizonyos üres, hamisan szellemi és elméleti alapokat használjanak fel az emberek félrevezetésére. Sokan, akiknek nincs ítélőképességük, csak hallgatnak rájuk, és engedelmeskednek nekik, bárhogyan is manipulálják őket, ami bajhoz és letartóztatáshoz vezet. Hogyan merülnek fel ezek a bajok? Talán egyesek azt mondják, hogy azért, mert Isten nem óvta meg őket. De ez vajon nem panaszkodás Istenre? Ebben a kérdésben nem lehet Istenre hárítani a felelősséget. Isten megengedi az embereknek, hogy különböző körülmények között megtapasztalják az Ő munkáját. Ha a munkára vonatkozó rendelkezések szerinti alapelveknek megfelelően végzed a gyakorlásodat, és amikor a környezet megengedi, függetlenül attól, hogy hányan gyűlnek össze, képes vagy normálisan enni és inni Isten szavait, megtapasztalni Isten munkáját, és végezni a kötelességedet, akkor Isten vezetni fog, és megvalósítja benned az Ő munkáját. Ha szembeszállsz a Fennvaló követelményeivel, és vakon, a saját akaratod szerint cselekszel, és valami történik, az csak ostobaság és tudatlanság. Isten nem szándékozik mindenkit börtönbe zárni, hogy finomítsa őket. Az a szándéka, hogy minden ember megfelelően egye és igya az Ő szavait, és megtapasztalja az Ő munkáját. Az antikrisztusok azonban ezt nem értik meg. A saját logikájukban hisznek, azt gondolják, hogy Isten oltalma alatt nincs mitől félni. Nem értik meg Isten oltalmának az alapelveit, és vakon követik az előírásokat, állandóan értelmezve Istent. Sok embert félrevezetnek, és azok vakon velük együtt cselekednek, figyelmen kívül hagyva a Fennvaló rendelkezéseit, ennek következtében pedig történik valami – letartóztatják és megkínozzák őket a börtönben. Vajon milyen érettségük van ezeknek az embereknek, ha gond merül fel? Csak egy kis lelkesedésük van, értenek egy keveset a doktrínából, és kiabálni tudnak néhány szlogent, de egyáltalán nincs tudásuk Istenről, nincs valódi megértésük, tudásuk vagy tapasztalatuk az igazságról, valamint nincs megértésük arról sem, hogy hogyan munkálkodik Isten az emberek megmentésén. Egyszerűen csak a lelkesedésükre támaszkodnak, hogy kövessék Istent, és van bennük egy kis elszántság. Vajon képesek-e tanúskodni az ilyen érettséggel rendelkező emberek, ha letartóztatják és börtönbe vetik őket? Semmiképpen sem. Milyen következményekkel jár az, ha eladják magukat? Elkezdenek gondolkodni: „Hát isten nem mindenható? Minden az ő kezében van, akkor miért nem ment meg engem? Miért hagyja, hogy így szenvedjek? Vajon van egyáltalán isten? Lehetséges, hogy tévedtünk, hogy ennyire lelkesek voltunk? Ha a vezetőink tévútra vezetnek minket, akkor isten miért nem fegyelmezi őket? Miért hozott ide minket isten? Miért hagyta, hogy ilyen körülménnyel szembesüljünk?” Kezd felszínre törni a vádaskodás, rögtön utána pedig következik Isten tagadása: „Isten cselekedetei nincsenek összhangban az emberi akarattal. Lehet, hogy az ő tettei nem mindig helyesek, és lehet, hogy ő nem feltétlenül az igazság.” Végül, miután sokat szenvedtek, és egy ideig tűrték azt, eltűnik még az a kevés doktrína is, amelyet ismertek, és az a kis buzgalom is, amely bennük volt. Megtagadják Istent, és elveszítik a hitüket, sőt Júdássá válnak. Miután kiszabadulnak a börtönből még azt is gondolják: „Most már soha többé nem kell aggódnom a körülmények miatt. Nézd, milyen jó dolguk van azoknak, akik nem hisznek istenben. Annyira szabadok odakint. Mit teszünk mi, akik titokban hiszünk? Ha az ország megtiltja a hitet, akkor ne higgyünk.” Vajon később még tudnak hinni Istenben az ilyen emberek? (Nem, nem tudnak.) Miért nem tudnak? Istennek nem kellenek többé. Isten csak egyszer választ ki, te pedig már elvesztetted az esélyed, ezért Isten másodszor nem akar téged. Milyen reményük van az ilyen embereknek arra, hogy elnyerjék az üdvösséget? Nulla, nincs többé remény. Ez az a következmény, amelyet az antikrisztusok végső soron azzal idéznek elő, hogy önkényesen viselkednek, és bizonyos hamis szellemi elméleteket használnak fel az emberek félrevezetésére, ami arra készteti őket, hogy külső szellemiségre és buzgóságra törekedjenek. Mi ez a következmény? (Tönkremennek.) Hogy Isten megmenti-e őket vagy sem, az Isten dolga, de legalábbis egyelőre úgy tűnik, hogy amikor az emberek Istenbe vetett hitének útja eléri ezt a pontot, akkor a kilátásaik és rendeltetési helyük alapvetően tönkremennek. Végső soron ki okozta ezt? Az antikrisztusok okozták. Ha nem cselekedtek volna ilyen vakon, hanem a munkára vonatkozó rendelkezésekkel összhangban cselekedtek volna, a Fennvaló követelményei szerint vezetve a testvéreket, és mindenkit Isten elé vittek volna, akkor ezek a dolgok nem történtek volna meg. Vajon lett volna még remény arra, hogy ezek az emberek üdvözüljenek? (Igen.) Még mindig meglenne a reményük az üdvösségre. Mivel az antikrisztusok ambíciói és vágyai nagyon megnövekedtek, ha nincs senki, aki megvédje őket és aki meghallgassa őket, úgy érzik, hogy az élet unalmas és egyhangú. Az őket követő zavaros fejűeket ágyútöltelékként és manipulálandó játékszerként kezelik, mindannyiukat ráveszik, hogy kövessék őket. Úgy érzik, hogy rátermettek, vannak örömeik, és érdemes élni ezt az életet. Az ambícióik és a vágyaik kielégítése érdekében ezeket az úgynevezett szellemi és kellemesen hangzó szavakat arra használják, hogy félrevezessék azokat, akik követik őket, miután pedig félrevezették, eltérítik őket az igaz úttól és Isten szavaitól, eltávolodnak Istentől, hogy őket kövessék, és az antikrisztusok útjára lépjenek. Vajon mi a végeredmény? Ezeknek az embereknek a kilátásai és rendeltetési helye tönkremegy, és elveszítik esélyüket az üdvösségre. Milyen következményekkel jár az, ha az emberek nem hisznek helyesen Istenben, hanem másokat követnek? Még mindig irigyeltek-e bárkit, aki szelleminek tűnik? (Nem, nem irigylünk.) Mi a helyzet a „szellemi” kifejezéssel? Üres. Az emberek hús-vér testből valók – teremtett lények. Ha valóban szellemi lennél, akkor a tested nem létezne többé, és milyen szellemi lennél akkor? Ez nem csak üres beszéd? Látod tehát, hogy maga a „szellemi” kifejezés nem állja meg a helyét; csak üres beszéd. A jövőben, ha hallod, hogy valaki azt mondja, hogy szellemiségre törekszik, mondd ezt neki: „Arra kellene törekedned, hogy becsületes ember legyél, és Isten színe előtt élj – ez sokkal reálisabb. Ha szellemiségre törekszel, az zsákutca! Soha ne törekedj szellemiségre; ez nem olyasmi, amire az emberek törekednek – egyszerűen nem állja meg a helyét.” Mondd csak, ki az, aki szellemi emberré vált, miután sok éven át hitt Istenben? Azok a híres vallási személyiségek és bibliamagyarázók, vajon szellemiek? Mindannyian képmutatók, egyikük sem szellemi ember. Akik kitalálták a „szellemi” kifejezést, arra használják ezt az üres szót, hogy félrevezessenek másokat. Gazemberek és ördögök. Miféle ember képes ilyen üres dolgokat mondani? Vajon van lelki megértése? (Nem, nincs.) Ha még azt sem tudod megérteni, hogy mire kellene törekedniük az embereknek, ha hisznek Istenben, vagy hogy mihez kellene tartozniuk, akkor vajon képes vagy megérteni az igazságot? Eredendően teremtett lény vagy, a Sátán által megrontott emberiség tagja. A valamihez való tartozást illetően a hús-vér testhez tartozol – ez az emberek jellemzője. Természetesen, ha a hús-vér testhez akarsz tartozni, akkor a Sátánhoz tartozol. Ez a világ útján való járás. Azoknak, akik hisznek Istenben, az igazságra kellene törekedniük – ez így helyes. Ha az emberek azon igyekeznek, hogy szellemiek és Istentől valók legyenek, akkor ez olyasmi-e, aminek meg tudnak felelni? Akárhogyan is törekszenek arra, hasztalan. Ez nem az Istenben való hit helyes útja. Ezért azon igyekezni, hogy szellemiek és Istentől valók legyenek, csak egy szlogen, egy hamis szellemi elmélet, ami nem kapcsolódik az igazsághoz. Ha hiszel Istenben és követed Őt, akkor megfelelően kell végezned a teremtett lényi kötelességedet, valamint képesnek kell lenned arra, hogy alávesd magad Istennek, és eleget tegyél Neki. Ez az igazságvalóság.

Bármennyi prédikációt is hallgatnak az antikrisztusok, nem tudják megérteni az igazságot. Amit megértenek, és meg tudnak fogalmazni, az mind doktrína. Veszik azokat a szavakat, amelyeket fel tudnak fogni, és amelyekre emlékeznek, gondolataikban feldolgozzák, hogy az emberi elképzeléseknek és képzelődéseknek megfelelő szellemi doktrínákká alakítsák őket, majd önkényesen terjesztik, elmagyarázva azokat másoknak. Amikor hallják ezt azok, akiknek nincs lelki megértésük, és nem értik meg az igazságot, úgy érzik, hogy tökéletes értelmük van, és hajlandóak elfogadni azokat. Ennek következtében félrevezetik őket, és elkezdik imádni az antikrisztusokat. Ilyenkor jön a baj. Valójában az antikrisztusok egyáltalán nem értik meg az igazságot. Ha figyelmesen hallgatod, és felismered az úgynevezett helyes szavaikat, akkor rájössz, hogy ezek üres elméletek, amelyek összhangban vannak az emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel. Természetesen azok, akik nem értik meg az igazságot, azt hiszik, hogy ezek a szavak helyesek, és könnyen bedőlnek nekik. Tapasztaltatok már meg ilyen helyzeteket? Tudnátok-e példákat felhozni? Ha példákat tudtok felhozni, és világosan látjátok, hogy azok, akik értenek a szavak és doktrínák kimondásához, félrevezetnek másokat, ez azt bizonyítja, hogy megértitek és alkalmazni tudjátok azokat. Ha nem tudtok példákat felhozni, az azt jelzi, hogy még nem értettétek meg, és nem tudjátok alkalmazni azokat. Ha olyanokkal találkoztok, akik értenek a szavak és doktrínák kimondásához, biztosan nem lesztek képesek felismerni őket. (Voltam már ilyen állapotban. Amikor a testvérek metszéssel, fenyítéssel, valamint fegyelmezéssel szembesülnek, és nem értik Isten szándékát, akkor eljönnek hozzám, hogy együtt keressük. Valójában én sem értem Isten szándékát, sem ezeknek a kérdéseknek a lényegét. De mondok nekik néhány üres szót, például: „A metszés, a fenyítés és a fegyelmezés mind-mind Isten szeretete és Isten üdvössége. Így hat Isten a mi romlott beállítottságainkra.” Miközben ezt mondom, magam is érzékelem, hogy nem magyaráztam el nekik teljesen a problémájuk lényegét, például azt, hogy miért szembesülnek ezzel a körülménnyel, milyen típusú romlott beállítottsághoz tartoznak a tetteik és megnyilvánulásaik, vagy milyen természetűek lehetnek azok, és mi Isten szándéka – ezeket a dolgokat és még sok mást nem voltam képes közölni velük. Csupán néhány helyes doktrínát és szépen hangzó szlogent mondtam, amelyek valójában senkin sem segítenek.) Ez azért van, mert neked magadnak sincs világos megértésed az igazságról, így nem tudod megoldani a testvéreid valós problémáit. Van-e tehát különbség aközött, hogy az antikrisztusok félrevezetik az embereket, és eközött? Az antikrisztusok nem jószándékból segítenek az embereken; indítékuk és céljuk az, hogy félrevezessék és irányítsák őket. Amikor ilyesmiket tesznek, és amikor szlogeneket kiabálnak, nézd csak meg a viselkedésüket, és azt, hogy milyen beállítottságot fednek fel – ez a kulcs az antikrisztusok felismeréséhez. Vannak, akik csekély érettségűek, és nincs világos megértésük az igazságról. Lehet, hogy munkájuk intenzitása nem éri el a szükséges eredményeket, nincs azonban olyan indítékuk és céljuk, hogy félrevezessék vagy irányítsák az embereket. Szeretnék Isten elé vezetni őket – csakhogy a képességük elmarad a vágyuktól. Bár nem értek el nyilvánvaló eredményeket, az emberek láthatják, hogy a szándékaik jók, hogy Isten elé akarják vezetni őket. De vajon mi az antikrisztusok célja? (Az, hogy elnyerjék az emberek elismerését, hogy hallgassanak rájuk, és kövessék őket.) Akkor mi a különbség aközött, amit ők mondanak, és aközött, amit az az ember mond, akinek a képessége elmarad a vágyától? Az elégtelen képességű ember a szívéből szól, de nem látja át a probléma lényegét és gyökerét; nem tud világosan beszélni arról, és végül nem tudja megoldani a problémát, illetve nem tud gondoskodni másokról. Nos, melyek az antikrisztus szavai? A szívéből jönnek-e? (Nem.) Nyilvánvalóan nem. Amit mond, az mind hazugság. Miért kell hazugságokat mondania? Be akar csapni és félre akar vezetni téged. Azt juttatja kifejezésre, hogy „Már elvégeztem azt a munkát, amelyet vezetőként végeznem kell, közöltem, amit közölnöm kell, és mindaz, amit mondtam, helyes. Ha nem fogadod el, és a probléma megoldatlan marad, az a te hibád – ne engem hibáztass.” Nem akarja őszintén megoldani a problémáidat, hanem csak úgy tesz, mintha azt tenné. Nincs más választása, mint ezeket a helyes dolgokat mondani, hogy a státuszát fenntartsa. Akarata ellenére mondja ezeket a dolgokat, és még ha ezt mondja is, nem önszántából teszi – valójában a szíve mélyén nem ezt gondolja. Ezért egyes antikrisztusok általában meg tudják tanulni, hogy néhány helyes szót mondjanak, segítve ezzel másokat a negativitásuk leküzdésében, amikor azonban ők maguk szembesülnek metszéssel, vagy leváltják őket, akkor rendkívül negatívvá válnak, képtelenek kiismerni magukat, és a testvérekre kell hagyatkozniuk, hogy segítsenek nekik. Történt már ilyen? (Igen.) Túl gyakran történik ilyesmi. Azok a szavak és doktrínák, amelyeket az antikrisztus másoknak folyamatosan hirdet, még rajta sem tudnak segíteni. A mélyéről fakadnak-e tehát ezek a szavak? Vajon a tényleges tapasztalatainak az eredményei? (Nem.) Akkor amit mond, azok csupán szavak és doktrínák, nem tükrözik a valódi érettségét. A mások megsegítésére irányuló munkája pusztán abból áll, hogy hamis benyomásokat, tetteket és jó magatartást használ, hogy megjátssza magát, hogy az emberek elismerjék, elfogadják és jóváhagyják őt, mint vezetőt. Amint az emberek elismerik őt a vezetőjükként, vajon nem engednek-e neki? Ha engednek neki, nem nyer-e státuszt az antikrisztus? Hát nem biztos-e akkor a státusza? Pontosan ez az ő célja. Egyes vezetők és dolgozók nem értik meg az igazságot, a képességeik pedig elmaradnak a vágyuktól, miközben a munkájukat végzik. Ez legfeljebb annak a jele, hogy csekély érettségűek, és hogy nem alkalmas vezetők. Amikor azonban egy antikrisztus munkálkodik, nem gondolkodik azon, hogy tud-e segíteni a testvéreken, vagy hogy tudja-e támogatni őket. Csak a saját státuszára és érdekeire gondol. Ez a különbség kettejük között: eltérő a beállítottságuk. Ezért, még ha az antikrisztus sok kellemesen hangzó szót is mond, azok nem tükrözik a valóságot. Akarata ellenére mondja azokat; csak bizonyos látszólag helyes doktrínákat és szlogeneket, valamint az emberi érzelmeknek megfelelő szavakat használ, hogy tanácsot adjon az embereknek, és megjátssza magát. Miért kell megjátszania magát? Azért, mert ha meglát valakit, aki negatív vagy gyenge, és elmulasztja, hogy segítsen neki, mások azt fogják mondani, hogy nem végez tényleges munkát, és nem teljesíti a vezetői kötelezettségeit. Mivel fél az ilyen vádaktól, nincs más választása, mint cselekedni. Ezért nem csupán az a célja, hogy végezze a kötelességét; attól fél, hogy ha nem jelenik meg azonnal, amikor a testvérek nehézségekkel szembesülnek, hogy segítsen és gondoskodjon róluk, teljesítve a kötelezettségeit, akkor azok nem fogják többé támogatni. Lehet, hogy a következő választáskor nem választják meg, és nem lesz valódi vezető, hanem csak egy üres címe lesz. Vajon pusztán egy üres cím az, amire a szíve mélyén vágyik? (Nem.) Akkor mit akar? Valódi hatalmat és státuszt akar, azt akarja, hogy a testvérek belül imádják, támogassák és kövessék őt. Ezért arra törekszik, hogy minden választáskor megválasszák vezetőnek – ez a célja.

Egyes úgynevezett vezetők és dolgozók a választások közeledtével különösen fellelkesülnek, mindenhol mutogatják magukat, és abnormálisan viselkednek. Az ilyen emberek az antikrisztusok fajtájába tartozhatnak. Ha tényleg képesek így viselkedni, az megvetendő! Aki valóban rendelkezik lelkiismerettel és értelemmel, az természetesen bűntudatot fog érezni a szívében, amikor indítékok és célok szerint cselekszik. A lelkiismeret és az értelem által visszafogva ráébred, hogy korábban nem volt ennyire lelkes, és az emberek egyértelműen észreveszik majd hirtelen lelkesedését. Még ő is undorodik önmagától, és inkább nem indul a választásokon, minthogy így viselkedjen. Mivel annyi éve hisz Istenben, és kialakult benne egy kis érettség és némi szégyenérzet, végül képes visszafogni magát. Az antikrisztusok azonban nem fogják vissza magukat; azt teszik, ami nekik tetszik, és úgy cselekednek, ahogyan csak szeretnének. Ambícióik vannak, és különféle indítékaik, céljaik és cselszövéseik. A szívük mélyén mindezt tudják, de mégis ragaszkodnak ahhoz, hogy így tegyék a dolgokat, mindig a saját hírnevükre és státuszukra gondolva. Úgy érzik, hogy ha a gyülekezetért és a testvéreikért tesznek valamit, az túl nagy veszteség, és nem éri meg. Ezért önmagukat helyezik előtérbe mindenben, amit tesznek, és mindig csak a saját érdekeikkel törődnek. Amikor eljön a választások ideje, mindenhol lobbiznak, ahogy csak tudnak, félrevezetve és behúzva az embereket, hogy őket válasszák, sőt, a szavazás során titokban még néhány plusz szavazatot is adnak maguknak. Hát nem undorító, hogy így viselkednek az antikrisztusok? Ha nem lennének ambícióik, vajon miért mennének ilyen messzire? Hát nem egyértelmű, hogy az ambíció van a dologban? Amint valaki megemlíti, hogy valaki ambiciózus, az nem jelent semmi pozitívumot; kétségtelenül undorító és kimondhatatlanul rossz mindaz, amit az ilyen emberek tesznek. Mindaz, amit az antikrisztusok tesznek, hamis és megtévesztő; mindig hamis látszatot használnak, hogy félrevezessék az embereket. Azok, akik nem ismerik az igazságot, látják ezt, és azt gondolják: „A vezető annyi erőfeszítést tett ez alatt a pár nap alatt, nem aludt, nem evett, éjjel-nappal dolgozott, vezető szerepet vállalt mindenben. Elég sokat szenvedett, és annyira kimerült, hogy nagyon lefogyott – sőt, a haja is még őszebb lett.” Egyes testvérek látják ezt, és sajnálják az antikrisztust, végül pedig a választások során rá szavaznak. Nem érte-e el a célját az antikrisztus? (De igen.) Ezt jelenti a cselszövés és a taktikázás, ezt jelenti az elvetemültség. Az antikrisztusok tehát nemcsak szavakkal, hanem gyakran olyan tettekkel és viselkedéssel is félrevezetik az embereket, amelyek alattomban azt sugallják, hogy mennyire lelkesek, mennyire alávetettek és mennyire figyelmesek a testvérekkel. Ezeket a látszólag jó és helyes kifejezéseket és kívülről hamis látszatot arra használják, hogy újra meg újra elmondják az embereknek, ismételten hangsúlyozzák és tudassák velük, hogy ők alkalmas vezetők, jó vezetők, akiket el kell fogadniuk. Ez pontosan olyan, mint a demokratikus országokban a választások, ahol a jelöltek körbejárnak, beszédeket tartanak, lobbiznak és kampányolnak. Sőt, még csalnak is az urnáknál. Ezek az emberek azonban nem szégyellik magukat; azt vallják, hogy „A valódi férfinek könyörtelennek kell lennie.” Bármilyen szükséges eszközt felhasználnak a választás megnyeréséhez – ez a nem hívők gondolkodása és álláspontja. Vajon ezek az antikrisztusok is ezt teszik? Teljes mértékben! Ezek az emberek a szívük mélyén a hatalom és a státusz kedvéért mindenben lelkesen és buzgón tevékenykednek, és törik a fejüket, hogy véghez vigyék azokat. Egyáltalán nem elégedettek a sorsukkal. Ha tehát végül megválasztják vezetőnek azokat, akiket nagymértékben lelkesít a hatalom és a státusz, vagyis akik képtelenek uralkodni az ambícióikon, akkor ők nem csak hogy követik az antikrisztusok útját, hanem akár maguk is antikrisztussá válhatnak. Nektek vannak-e ambícióitok? Képesek vagytok-e az emberi mivolt és az értelem határain belül kordában tartani az ambícióitokat? Ha képesek vagytok kordában tartani, akkor elkerülhetitek azt a veszélyt, hogy az antikrisztusok útját kövessétek, nem váltok antikrisztussá, és nem lesztek kiiktatva. Ha úgy érzitek, hogy túl nagyok az ambícióitok, hogy gyakran bármire képesek vagytok a státusz kedvéért, még az evésről és ivásról is hajlandóak vagytok lemondani, szenvedést elviselni, sőt készen álltok bármilyen aljas módszert bevetni, ha már eljutottatok arra a pontra, hogy szégyentelenek vagytok, és nehéz kordában tartani az ambícióitokat, akkor baj van – kétségtelenül antikrisztusok vagytok. Ha csak az antikrisztus megnyilvánulásait mutatjátok, akkor még van remény az üdvösségre. De vajon túl vagytok-e a veszélyen? Még nem. Ha az antikrisztus ezen megnyilvánulásait mutatod, az azt jelenti, hogy még mindig szemben állsz Istennel, készen arra, hogy bármikor ellenállj Neki és elutasítsd Őt. Vagy lehet, hogy azért, mert valami, amit Isten tett, nincs összhangban az elképzeléseiddel, tanulmányozod Istent, félreérted Őt, ítélkezel Fölötte, és még elképzeléseket is terjesztesz róla. Akkor előfordulhat, hogy elutasítod Istent, és a saját utadat járod, végül pedig Isten kiiktat téged. Azok a dolgok, amelyeket bármikor és bárhol felfedsz, képviselhetik a beállítottságodat. Ezért azok a dolgok, amelyeket minden időben és minden helyen felfedsz, a beállítottságod feltárulását jelentik. Miért beszélünk mindig a beállítottságbeli változásokról? Azért, mert az az ember, akinek a beállítottsága nem változik, Isten ellensége. Az antikrisztusok mind ádázul bűnbánatot nem tanúsító emberek, akik arra teszik fel az életüket, hogy szembeszegüljenek Istennel, és a végsőkig ellenálljanak Neki. Még ha magukban el is ismerik Isten létezését, azt, hogy Isten teremtette az emberiséget, és hogy Isten képes megmenteni az emberiséget, természetükből adódóan nem tudják megváltoztatni azt az utat, amelyen járnak, és nem tudják megváltoztatni az Istennel szembeni ellenállás és a Vele való ellenségeskedés lényegét sem.

Az antikrisztusok viselkedésének lényege az, hogy folyamatosan különböző eszközöket és módszereket használnak törekvéseik és vágyaik kielégítésére, az emberek félrevezetésére és behálózására, valamint a magas státusz megszerzésére, hogy az emberek kövessék és imádják őket. Lehetséges, hogy a szívük mélyén nem szándékosan kelnek versenyre Istennel az emberiségért, de egy dolog biztos: még ha nem is versengenek Istennel az emberekért, akkor is szeretnének státuszt és hatalmat szerezni a körükben. Még ha el is jön a nap, amikor rájönnek, hogy Istennel versengenek a státuszért, és egy kicsit visszafogják magukat, akkor is különböző módszereket alkalmaznak a státusz és a hírnév megszerzésére; a szívükben egyértelmű számukra, hogy úgy fognak törvényes státuszt biztosítani maguknak, hogy kivívják bizonyos emberek elismerését és csodálatát. Röviden, noha minden, amit az antikrisztusok tesznek, úgy tűnik, hogy a kötelességük teljesítését szolgálja, annak következménye az emberek félrevezetése, hogy imádják és kövessék őket – vagyis ez esetben a kötelességük ily módon való teljesítése önmaguk felmagasztalása és az önmagukról való tanúságtétel. Az emberek irányítására, illetve az egyházbeli státusz és hatalom megszerzésére irányuló törekvésük soha nem fog változni. Javíthatatlan antikrisztusok. Nem számít, mit mond vagy tesz Isten, és nem számít, mit kér az emberektől, az antikrisztusok nem teszik azt, amit tenniük kellene, illetve nem teljesítik a kötelességeiket az Ő szavaihoz és követelményeihez illő módon, és nem mondanak le a hatalomra és státuszra való törekvésükről sem az igazság bármely részének megértése miatt. Törekvéseik és vágyaik mindenkor megmaradnak, továbbra is ezek töltik be a szívüket és irányítják az egész lényüket, ezek irányítják a viselkedésüket és a gondolataikat, és ezek határozzák meg az utat, amelyen járnak. Ők jóhiszemű antikrisztusok. Mi látszik leginkább az antikrisztusokon? Egyesek azt mondják: „Az antikrisztusok versenyre kelnek Istennel, hogy megnyerjék az embereket, nem ismerik el Istent.” Nem arról van szó, hogy nem ismerik el Istent; a szívükben őszintén elismerik az Ő létezését, és hisznek Benne. Hajlandóak Őt követni, és az igazságra akarnak törekedni, de nem tudnak uralkodni magukon, és ezért képesek arra, hogy gonosz dolgokat tegyenek. Bár sok mindent mondhatnak, ami jól hangzik, van valami, ami soha nem fog változni: A hatalom és a státusz iránti ambíciójuk és vágyuk soha nem fog megváltozni. Soha nem fognak lemondani a hatalomra és státuszra való törekvésről sikertelenségek vagy kudarcok miatt, vagy azért, mert Isten félredobta vagy elhagyta őket. Ilyen az antikrisztusok természete. Nos, mit szóltok, volt-e valaha olyan antikrisztus, aki megváltoztatta az útját, és elkezdett törekedni az igazságra, mert nehézséget szenvedett el, vagy megértett egy keveset az igazságból, és szerzett egy kis ismeretet Istenről – vajon léteznek ilyen emberek? Ilyet még soha nem láttunk. Az antikrisztusok státuszra és hatalomra irányuló ambíciója és törekvése soha nem fog változni, és ha egyszer megkaparintják a hatalmat, soha nem fogják elengedni azt; ez pontosan meghatározza a természetlényegüket. A legkisebb pontatlanság sincs abban, hogy Isten az ilyen embereket antikrisztusokként definiálja; ezt a természetlényegük határozta meg. Egyesek talán azt hiszik, hogy az antikrisztusok megpróbálnak versengeni Istennel az emberiségért. Néha azonban az antikrisztusoknak nem kell feltétlenül versengeniük Vele; tudásuk, megértésük, valamint a státusz és hatalom iránti igényük eltér a normális emberekétől. A normális emberek időnként dicsekvőek lehetnek; megpróbálhatják megnyerni mások bizalmát, jó benyomást kelteni bennük, és megpróbálhatnak versengeni a jó helyezésért. Ez a normális emberek ambíciója. Ha vezetőként leváltják őket, elveszítve a státuszukat, az nehéz lesz számukra, de környezetváltozással, az érettségük némi növekedésével, az igazságba való valamiféle belépés elérésével, valamint az igazság mélyebb megértésének elnyerésével az ambíciójuk fokozatosan csökken. Megváltozik az út, amelyen járnak, és az irány, amerre haladnak, a státuszra és hatalomra való törekvésük pedig elhalványul. Fokozatosan fogynak a vágyaik is. Az antikrisztusok azonban másak. Soha nem tudtak lemondani a státuszra és hatalomra való törekvésükről. Bármikor, bármilyen környezetben, és függetlenül attól, hogy milyen emberek veszik körül őket, bármilyen idősek is legyenek, az ambíciójuk és a vágyuk soha nem fog megváltozni. Mi jelzi, hogy az ambíciójuk soha nem fog megváltozni? Tegyük fel például, hogy gyülekezeti vezetők. A szívük mélyén mindig azon gondolkodnak, hogyan tudnának a gyülekezetből mindenkit irányítani. Ha áthelyezik őket egy másik gyülekezetbe, ahol nem ők a vezetők, akkor vajon örömmel lesznek normális követők? Semmiképpen sem. Továbbra is azon fognak gondolkodni, hogyan szerezzenek státuszt, és hogyan irányítsanak mindenkit. Bárhová is mennek, uralkodni akarnak, akár egy király. Még ha olyan helyre kerülnének is, ahol nincsenek emberek, egy birkanyájba, akkor is vezetni akarnák a nyájat. Ha macskák és kutyák közé kerülnének, akkor a macskák és kutyák királya akarnának lenni, és uralkodni az állatok felett. Felemészti őket az ambíció, nem igaz? Hát nem démoniak a beállítottságai az ilyen embereknek? Ezek nem a Sátán beállítottságai? A Sátán pontosan ilyen. A Sátán a mennyben egyenrangú akart lenni Istennel, és miután levettetett a földre, mindig megpróbálta irányítani az embert, hogy az imádja őt, és Istenként bánjon vele. Az antikrisztusok mindig irányítani akarják az embereket, mivel sátáni természetük van; sátáni beállítottságuk szerint élnek, amely már meghaladta a normális emberek értelmének határait. Nem kissé abnormális ez? Vajon mit is jelent ez az abnormalitás? Azt jelenti, hogy a viselkedésük nem a normális emberi mivoltban keresendő. Akkor mi ez a viselkedés? Mi irányítja? A természetük irányítja. A gonosz szellem lényege van bennük, és eltérnek a normális romlott emberiségtől. Ez a különbség. Az, hogy az antikrisztusok a hatalomra és státuszra irányuló törekvésük során semmitől sem riadnak vissza, nemcsak a természetlényegüket tárja fel, hanem azt is megmutatja az embereknek, hogy förtelmes ábrázatuk pontosan olyan, mint a Sátán és a démonok arca. Nemcsak az emberekkel versengenek a státuszért, hanem még Istennel is versengeni merészelnek a státuszért. Csak akkor lesznek elégedettek, amikor magukhoz ragadják Isten választottjait, és azok teljesen az irányításuk alá kerülnek. Bármelyik gyülekezetben vagy csoportban is legyenek az antikrisztusok, státuszt akarnak szerezni, hatalmat birtokolni, és rávenni az embereket, hogy rájuk hallgassanak. Függetlenül attól, hogy azok hajlandóak-e vagy egyetértenek-e, az antikrisztusok azt akarják, hogy az övék legyen a végső szó, és hogy az emberek engedelmeskedjenek nekik, és elfogadják őket. Nem ez-e az antikrisztus természete? Hajlandóak-e az emberek hallgatni rájuk? Megválasztják-e és ajánlják-e őket? Nem. De az antikrisztusok mégis azt akarják, hogy az övék legyen a végső szó. Függetlenül attól, hogy az emberek egyetértenek vagy sem, az antikrisztusok az ő nevükben akarnak beszélni és cselekedni, azt akarják, hogy észrevegyék őket. Sőt, még az elgondolásaikat is megpróbálják ráerőltetni másokra, ha pedig azok nem fogadják el, az antikrisztusok törik a fejüket, megpróbálva elfogadtatni velük. Vajon milyen probléma ez? Szégyentelenség és szemtelenség. Az ilyen emberek igazi antikrisztusok, és függetlenül attól, hogy vezetők-e vagy sem, mindenképpen antikrisztusok. Az antikrisztus természetlényegével rendelkeznek.

Vannak, akik mindig nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy megtudják, kik a gyülekezet vezetői, kik vesznek részt az evangélium terjesztésében, hol laknak, kikkel állnak szoros kapcsolatban, és így tovább. A Sátán kémeihez hasonlóan állandóan kíváncsiskodnak, és kiderítik ezeket a dolgokat. Miért foglalkoznak mindig ezekkel a dolgokkal? Sokan nem tudják felfogni az indítékaikat, egyszerűen csak úgy érzik, hogy ezek az emberek kissé furcsák. Az emberek többségét nem érdeklik ezek a dolgok; eléggé lefoglalják őket a saját kötelességeik, és nincs idejük alkalmatlankodni. A saját kötelességeik végzésére koncentrálnak, az igazság gyakorlására összpontosítanak, és anélkül, hogy észrevennék, megváltozik a beállítottságuk – ez Isten kegyelme. Van azonban olyan típusú ember, aki különösen lelkesen kíváncsiskodik, és mindenféle gyülekezettel kapcsolatos dolgot kiderít. Ha találkozik egy vezetővel, megkérdezi: „Hogyan bántatok ezzel és ezzel a gonosz emberrel a gyülekezetben?” A vezető így válaszol: „Mi közöd hozzá, hogy hogyan bántunk vele? Miért kíváncsiskodsz? Ismered azt az embert?” Az illető azt mondja: „Csak érdekel, tudod? Ez isten házának ügye. Isten házának tagjaként buzgólkodnunk kell, és nagy figyelmet kell fordítanunk az ő házának ügyeire. Hogyan lehetnénk közömbösek ezek iránt?” A vezető azt mondja: „Nem kellene firtatnod ezt az ügyet. Összpontosíts a prédikációk meghallgatására és az összejöveteleken való részvételre. A te dolgod Isten szavainak evése és ivása. Elegendő neked, ha megfelelően hiszel Istenben.” Az illető kitart: „Ez nincs rendjén, nekem törődnöm kell.” Mivel senki sem mondja el neki, kitalálja, hová menjen kíváncsiskodni. Amikor a felsővezetők az ő házánál tartanak munkatársi összejövetelt, érzi, hogy a belépés és a csatlakozás kissé indokolatlannak tűnne, ezért úgy tesz, mintha vizet hozna, és arról érdeklődik, hogy azt a gonosz embert kizárták-e, vagy megengedték, hogy maradjon. Amikor senki sem mondja el neki, kimegy, résnyire nyitva hagyja az ajtót, ott áll, és hallgatózik. Hát nem elmebeteg ez az ember? Igen, elmebeteg; a köznyelvben ezt úgy mondjuk, hogy „minden lében kanál”. Az ilyen embernek kétségtelenül vannak ambíciói. Vezetővé akar válni, de nem tud, ezért beleüti az orrát mások ügyeibe, hogy vigasztalja magát, és egyúttal biztosítsa, hogy az emberek lássák, hogy sokat tud, és rendkívüli éleslátással rendelkezik. Így lehet, hogy a jövőben megválasztják vezetőnek. Ahhoz, hogy vezetővé váljon, mindenben részt akar venni, mindenről érdeklődik, és mindent tudni akar. Azt hiszi, azzal, hogy nap mint nap részt vesz ezekben az ügyekben, még ha nem is válik vezetővé, akkor is irányítani fogja a dolgokat, és elérheti, hogy az emberek felnézzenek rá. A legkevésbé sem érdekli az igazság; csak az érdekli, hogy beleüsse az orrát mások ügyeibe – szakértő abban, hogy olyasmiket firtasson, amikről tudni akar. Bárhol is legyen probléma, ő ott terem, ott repdes, mint egy bosszantó légy. Hát nem undorítóak az ilyen emberek? Annyira zavarodottak, mégis eléggé tele vannak élettel – csak azon nem gondolkodnak, hogy rendes munkát végezzenek. Teszik a kötelességüket, hogy vendégül látnak másokat az otthonukban, de azért nem hajlandóak felmosni a konyhapadlót, még akkor sem, ha az piszkos. Úgy gondolják, hogy ők fontos ügyeket intéznek, a padló felmosása pedig olyasmi, amit a hétköznapi emberek csinálnak. Az ők képességükkel nem végezhetnek ilyen alantas feladatokat. Semmilyen igazi munkát nem végeznek, nem képesek intézni a saját kötelességükhöz tartozó munkát, nem tudnak jól végezni semmilyen kötelességet, nem őszintén és megalapozottan teszik a dolgokat; ehelyett égnek a vágytól, hogy a gyülekezeti munkát, valamint a gyülekezet vezetőit, dolgozóit és testvéreit érintő jelentős ügyeket firtassák. Mindenről véleményt akarnak mondani, és ha az emberek nem hajlandóak hallgatni rájuk, azt mondják: „Ha nem szívleled meg a szavaimat, akkor veszteség fog érni!” Hát nem ostobaság ez? (De igen.) Egyes antikrisztusok tehát rejtettek; nem kell feltétlenül státusszal rendelkezniük. Még anélkül is egyfolytában ugrálnak. Ha státuszt kapnának, mennyivel lenne rosszabb a helyzet? Mennyivel magasabbra ugranának? Még azt sem bánnák, ha a halálba zuhannának. Mondd csak, ha ilyen embereket választanának vezetőnek, boldogan élhetne-e Isten választott népe? Egyes antikrisztusok rejtettek – vajon mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az antikrisztusok nem akkor válnak antikrisztussá, amikor státuszt szereznek; kezdettől fogva antikrisztusok voltak. Csak azért, mert az emberek csekély érettségűek voltak, és nem tudták felismerni őket, vagy talán egyes gyülekezetek nem találtak olyanokat, akik törekedtek az igazságra, ezért választották meg vezetőnek ezeket a lelkes embereket, akik tudtak tervezni és ügyeket intézni. Egyelőre ne vitassuk azt, hogy helyes vagy helytelen volt-e őket vezetőnek választani; összpontosítsunk arra, hogy mit kellene tenni, ha kiderül, hogy antikrisztusok. Le kellene leplezni, és el kellene utasítani őket. Ha valakit antikrisztusként azonosítottak, és eltávolítottak a pozíciójából, vajon kellene-e a jövőben ismét vezetőnek választani? (Nem, nem kellene.) Miért? (A természete nem fog megváltozni.) Nem kellene senkit, akit antikrisztusként azonosítottak, újra vezetőnek választani, mert a természetlényege nem tud megváltozni. Az antikrisztusok csak a Sátánnak dolgoznak; ők csupán a Sátán rabszolgái. Soha semmit nem fognak tenni vagy mondani az igazságért. Az antikrisztus lényege, hogy ellenséges Istennel szemben, idegenkedik az igazságtól, elutasítja azt, és megvetéssel bánik vele. A természete nem fog megváltozni. Ha az ilyen emberek korábban nem voltak vezetők, akkor nem kellene őket megválasztani, ha pedig előzőleg vezetők voltak, de eltávolították őket, vajon meg fognak-e változni, ha a jövőben újból vezetők lesznek? (Nem, nem fognak.) Ők még mindig antikrisztusok. A természetlényegük határozza meg ezt.

II. Annak boncolgatása, hogy az antikrisztusok hogyan húzzák be az embereket

Az imént beszéltünk az antikrisztusok azon megnyilvánulásairól, amelyek félrevezetik az embereket. A félrevezetés és a behúzás nagyjából ugyanazt jelenti, de mind természetükben, mind módszerükben különböznek. A félrevezetés hamis látszat felhasználása az emberek megtévesztésére, elhitetve velük, hogy azok igazak. A behúzás bizonyos módszerek tudatos felhasználása arra, hogy az emberek figyeljenek egy bizonyos személyre, és kövessék az ő útját – a szándéka teljesen világos. A félrevezetés és a behúzás azt jelenti, hogy az emberek félrevezetésére látszólag helyes szavakat használ, a félrevezetésük érdekében olyasmiket mond, amik összhangban vannak az emberi elképzelésekkel, és amit azok készségesen elfogadnak. Akaratlanul is elkezdenek hinni benne, követni őt, melléállnak, és csatlakoznak a bandájához. Az antikrisztusok így vonzzák el az embereket a helyes csoporttól a saját táborukba. Egyszóval, ha azok elfogadják az antikrisztusok ilyen ténykedéseit, akkor lehet, hogy hisznek bennük és imádják őket, majd pedig elfogadják mindazt, amit az antikrisztusok mondanak, engedelmeskednek azoknak, és öntudatlanul is követni kezdik. Hát nem átverték és megtévesztették őket? Egyes antikrisztusok, amikor kapcsolatba lépnek másokkal és beszélgetnek velük, gyakran alkalmaznak bizonyos taktikákat, hogy elérjék céljukat, az emberek félrevezetését és behúzását, ennek következtében pedig a gyülekezet frakciókra és klikkekre bomlik. Ha egy antikrisztus például délről jött, és találkozik egy másik délivel, lehet, hogy azt mondja: „Mindketten déliek vagyunk, ugyanannak a folyónak a vizén nőttünk fel, és ugyanazt a nyelvet beszéljük. Az északiak nem beszélik a nyelvünket – lehetetlen közel kerülni hozzájuk! Bár mindannyian ugyanabban az istenben hiszünk, az északiaknak más az életmódjuk, mint a miénk, és a személyiségünk sem összeegyeztethető. Nincs miről beszélgetnünk. Szóval, te meg én olyanok vagyunk, mint egy család, és össze kell tartanunk.” Ez észszerűnek hangozhat, mintha csak egy bizonyos nézőpontot fejezne ki, ő azonban indítékkal és céllal mondja, az embereknek pedig fel kellene ismerniük ezt. Valójában az antikrisztus nem azt mondja, ami a szívében van; ő egy kaméleon, aki annak függvényében változtatja a szavait, hogy kihez beszél. Ha az antikrisztus északiakkal találkozik, lehet, hogy azt mondja: „Észak nagyszerű, ott friss a levegő. Habár én délen születtem, északi vízen nőttem fel. Ha egyéb nem is, ez közel hoz bennünket egymáshoz.” Amikor az északiak ezt hallják, úgy érezhetik, hogy az antikrisztus elég jó ember, és elkezdenek barátkozni vele. Az antikrisztus hihetetlenül ügyesen félre tudja vezetni és behúzni az embereket, különböző taktikákat alkalmazva, hogy megossza a gyülekezetet, arra késztetve a délieket és az északiakat, hogy külön csoportokat alkossanak, mindezt a saját hasznára, hogy elérje célját, hogy szövetkezzen, és saját frakciót alakítson. Különösen a gyülekezeti választások során, ha az antikrisztus látja, hogy egy északi testvér kerülhet megválasztásra, háttérintézkedésekbe bocsátkozhat, titokban kicserélve a szavazatokat, és végül az összes megválasztott gyülekezeti vezető és diakónus déli lesz. Az antikrisztusok semmitől sem riadnak vissza, hogy félrevezessék és behúzzák az embereket, bomlasztást és frakciókat idézve elő, illetve ilyen módszereket alkalmazva a gyülekezet megosztására és irányítására. Vajon mi a céljuk ezzel? (A saját független királyságuk létrehozása.) Mi a független királyság létrehozásának a természete? Azt jelenti, hogy összeegyeztethetetlenek Krisztussal, igényt tartanak Isten választott népére, és egyenrangúként szállnak szembe Istennel. Nem olyan ez, mintha vetélkedőt rendeznének Istennel? (De igen.) Pontosan erről van szó. Nos, vajon milyen következményekkel jár az, ha az antikrisztusok így viselkednek? A tetteik súlyosan félbeszakítják és megzavarják a gyülekezet munkáját, és olyasvalamik, amik közvetlenül megsértik Isten természetét. Isten haraggal fog reagálni rájuk, és biztos, hogy minden ilyen antikrisztusnak büntetéssel és pusztulással kell szembenéznie – ez kétségtelen. A Törvény Korában a Mózes felett ítélkező kétszázötven vezető azonnali büntetést kapott. A Kegyelem Korában azok, akik keresztre feszítették az Úr Jézust, szintén közvetlen büntetéssel szembesültek; átok sújtotta őket, és rossz véget értek. Ez a sorsa az Istennel szembeszegülő antikrisztusoknak, és ez az elkerülhetetlen vége azoknak, akik ellenállnak Istennek.

Hogyan használnak az antikrisztusok különböző módszereket az emberek behúzására, hogy megosszák a gyülekezetet? Először is, az antikrisztus azokat fogja behúzni, akik tehetségesek, és ékesszólóan tudnak beszélni, előbb jó benyomást keltve bennük, saját hatáskörét kiterjesztve azáltal, hogy barátságot köt velük. Nem fog odafigyelni a szegényekre vagy a gyengébb képességűekre, illetve azokra, akik viszonylag jámborak, sőt, akár ki is rekesztheti őket. Kitalálja, hogyan nyerje meg a társadalmi státusszal és vagyonnal rendelkezőket, míg azokat a testvéreket, akik őszintén feláldozzák magukat, de kevés pénzük van, illetve azokat, akiknek alacsony a társadalmi státuszuk, nincs említésre méltó hatalmuk, és könnyen megfélemlíthetőek, másodrangú állampolgárokká nyilvánítja a gyülekezetben. Így a pár tucat tagot számláló gyülekezet észrevétlenül két osztályra bomlik. Vajon ki a felelős ezért? (Az antikrisztusok.) Az antikrisztusok fognak ilyesmiket tenni. Ha egy jó vezető, aki valóban megérti az igazságot, észrevesz a gyülekezeten belül egy ilyen helyzetet, akkor azt az igazság segítségével fogja megoldani. Nem fogja megengedni, hogy a gyülekezet tagjait rang szerint elkülönítsék, vagy a társadalmi státuszuk alapján osztályozzák, és megosztani sem fogja a gyülekezetet. Biztosítani fogja, hogy minden testvér, függetlenül attól, hogy honnan származik, vagy milyen társadalmi státusza van, egy legyen Isten szavaiban és Isten előtt. Az antikrisztusok viszont nemhogy nem oldják meg az ilyen problémákat, hanem felhasználják az emberek romlott beállítottságait, hogy saját céljaikat elérjék. Megkeresik a társadalmi státusszal és vagyonnal rendelkezőket, és behúzzák őket. Vajon hogyan húzzák be őket? Lehet, hogy azt mondják: „A társadalmi státuszod isten áldása, amelyet isten rendelt el. Arra kellene használnod a körülményeidet, hogy teljesítsd a kötelességedet isten házában. Most már vezető lettem, és a környéken eléggé ismert vagyok a hitemről. A családom nagyon sokat üldöz engem, és a vezetői szerepemmel is jár némi kockázat. Ilyen emberekre van szükségem, mint te, hogy megvédjenek engem. Ha ezt meg tudod tenni értem, akkor a jövőben nagy áldásokat fogsz kapni, és gyors fejlődést érsz el az életben!” Az antikrisztusok így húzzák be és csábítják el az embereket, hogy kövessék őket. Ha az antikrisztus megkedvel valakit, vagy hasznosnak találja, akkor elintézi, hogy könnyű kötelességeket kapjon, vagy olyan kötelességeket, ahol reflektorfényben lehet, és mindent megtesz, hogy előléptesse őt. Nem érdekli, hogy az illető megfelel-e az emberek Isten házában való felhasználása alapelveinek. Ha társadalmi státusszal rendelkezik, és hasznos lehet számára, akkor behúzza őt. Az antikrisztusok a saját céljaik elérése érdekében közel kerülnek és hízelegnek azoknak, akiknek vagyonuk és társadalmi státuszuk van, behúzzák őket, miközben hasznot húznak belőlük. Van egy másik módszerük is, amellyel behúzzák a pénzzel, hatalommal és státusszal rendelkező embereket, éspedig az, hogy kényeztetik őket. Az ilyen emberek gyakran követnek el helytelen cselekedeteket a gyülekezetben, ami elfojtja a testvérek lelkesedését, és megzavarja a gyülekezeti életet. Az antikrisztusok boldogan végignézik, és hagyják, hogy bármilyen gaztettet elkövessenek, amit csak szeretnének. Vajon mi a célja az antikrisztus kényeztetésének? Még mindig az, hogy behúzza őket, és ha az már megtörtént, akkor hasznot húzzon belőlük. Az antikrisztusok még úgy is tesznek, mintha azt mondanák nekik: „Bár engem választottatok vezetőnek, és az a felelősségem, hogy vezesselek benneteket, ez a gyülekezet nem egyedül az enyém. Nem hozhatok egymagam döntéseket a gyülekezetben. Nektek is segítenetek kell; ha bármi felmerül, ti is beleszólhattok – ezt jelenti az együttműködés.” Ezt azoknak mondják, akik gazdagok, befolyásosak és előnyösek számukra, mindent megtesznek, hogy behúzzák ezeket az embereket, amíg el nem jutnak arra a pontra, hogy irányítani tudják őket. Azokat azonban, akik valóban hisznek Istenben, de nincs pénzük, társadalmi státuszuk vagy bármilyen nyilvánvaló hasznuk, mindent megtesznek, hogy kirekesszék, támadják vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyják. Vajon mit jelent az ő semmibevételük? „Ha mi néhányan összefogunk, és vasbástyájává válunk, úgy vélem, hogy ti egyszerű emberek nem tudtok semmilyen jelentős hatást gyakorolni. Ha jámborul viselkedsz, és hallgatsz a szavaimra, akkor megengedem, hogy továbbra is higgy. De ha folytatod a szőrszálhasogatást, véleményt nyilvánítasz rólam, vagy jelentesz a fejeseknek, akkor megbüntetlek, és kizárlak!” Ez a tervük. Vannak, akiknek nincs ítélőképességük, és félni kezdenek, mondván: „Nem szabad megbántanunk őket. Megalakították a saját frakciójukat, és nem engedhetjük meg magunknak. A szavainknak kevés súlya van, és ha véletlenül olyat mondunk, amivel felbosszantjuk őket, és a vezető valóban kizár bennünket, akkor elveszítjük az esélyünket arra, hogy higgyünk Istenben.” Ezek az emberek halálra vannak rémülve. Ahogy az antikrisztusok behúzzák az embereket, ebben a viselkedésben elvetemült, ádáz és rosszindulatú beállítottság rejlik. Vajon mi a céljuk az emberek behúzásával? Az is, hogy megszilárdítsák a pozíciójukat. Mi a céljuk a klikkek vagy bandák kialakításával? Az, hogy kiterjesszék a saját hatáskörüket, hogy az emberek támogassák őket, még inkább biztosítva ezzel a hatalmukat és státuszukat. Találkozott-e már valamelyikőtök ilyesmivel? Ha egy antikrisztus irányít egy gyülekezetet, akkor mindenki, akinek pénze, státusza van, vagy uralkodó, köréje gyűl, és együtt veszik át az irányítást, frakcióvá, négy, öt vagy hat emberből álló bandává válnak. Senkinek sem engedik meg, hogy felfedje a problémáikat. Az antikrisztus azért húzza be ezeket az embereket, mert kihívást jelent számára, hogy irányítsa őket. Közel kell húznia őket magához, a segítőivé kell tennie őket, ezzel biztosítva a pozícióját. Ráadásul ezeknek az embereknek olyan értékük van, amelyet az antikrisztus kihasználhat. A módszere, amellyel behúzza őket, bizonyos értelemben egyfajta mód arra, hogy higgadttá tegye őket, és megakadályozza, hogy veszélyt jelentsenek a pozíciójára.

Ami az antikrisztusnak ezt az aspektusát illeti, hogy behúzza az embereket, az imént két megnyilvánulásról beszélgettünk. Történnek-e ilyesmik a ti gyülekezetetekben? Mondjátok csak, létezik-e ilyesmi? (Igen.) Kétségtelenül létezik. Tehát, mindabból, ami az emberek behúzásával kapcsolatos, melyek az antikrisztus természetének egyéb megnyilvánulásai, amelyek behúzzák az embereket? Vajon milyen következményei vannak a behúzásuknak? Miért akarják az antikrisztusok behúzni az embereket? Ha nem húznak be embereket, vajon el tudják-e érni azt a céljukat, hogy irányítsák az embereket? (Nem tudják.) Olyanokat kell maguk mellé állítaniuk, akik hallgatnak rájuk, és igazodnak az akaratukhoz, hogy pozíciót foglalhassanak el, és legyen, ami felett hatalmat gyakoroljanak. Ha senki nincs körülöttük, aki hallgat rájuk, vajon nem lesznek-e képtelenek kielégíteni a státuszra és hatalomra irányuló ambícióikat? Ezért csak akkor nyernek pozíciót és hatalmat, ha mindenféle embert behúznak, akit csak be lehet húzni. Hogyan bánnak azokkal, akiket nem lehet behúzni? (Kirekesztik és támadják őket.) Elkezdik támadni és kirekeszteni őket. Nem voltak-e olyan antikrisztusok, akik a gyülekezetből azokat, akiket nem lehetett behúzni, úgynevezett „nézőkké” tették? A gyülekezet által kiadott prédikációkat, himnuszokat és Isten szavait tartalmazó könyveket egyszerűen nem adják oda ezeknek az embereknek, vagy hosszabb ideig nem értesítik őket az összejövetelekről. Bizonyára vannak ilyen dolgok, és ezek mind olyasmik, amit az antikrisztusok tesznek. Akiket az antikrisztusok támadnak és kirekesztenek, azoknak nem a gyülekezet törölte ki a nevét, nem önszántukból léptek ki, és nem önként hagyták abba az összejövetelek látogatását. Ők mindannyian őszintén hisznek Istenben, de mivel van némi tisztánlátásuk az antikrisztusokkal kapcsolatban, gyakran ki vannak rekesztve, és nem férhetnek hozzá azonnal az Isten szavait tartalmazó könyvekhez, prédikációkhoz, himnuszokhoz és a gyülekezet által kiadott különböző, munkára vonatkozó rendelkezésekhez, és nem is ehetik és ihatják Isten szavait. Másrészt, akik az antikrisztusok alatt állnak, vagyis akik képesek hallgatni rájuk, akiket behúztak, és akik megadták magukat nekik, azok elsőbbséget élveznek az Isten háza által terjesztett különböző könyvekhez és videókhoz való hozzáférésben, ilyen kedvező bánásmódban részesülnek. Így, az antikrisztusok viselkedése és tettei miatt, a gyülekezet káoszba sodródik, és megosztottá válik, az emberek szíve pedig nyugtalan.

Vajon vannak-e az antikrisztusoknak az emberek behúzására vonatkozó feltételei? Behúzzák-e azokat, akik szeretik az igazságot, és őszintén alávetik magukat Istennek? (Nem.) Azok, akik szeretik az igazságot, és alávetik magukat Istennek, rendelkeznek némi tisztánlátással, nem lehet őket behúzni, és nem fognak antikrisztusokat követni. Akkor kiket húznak be az antikrisztusok? Az antikrisztusok a szívük mélyén leginkább azokat kedvelik, akik jól tudnak hízelegni a státusszal rendelkezőknek, akik mások kegyeibe tudnak férkőzni, és mézesmázosan tudnak beszélni, valamint azok közül némelyeket, akik rossz dolgokat tettek, és félnek a kiközösítéstől, ezért mindent megtesznek, hogy az antikrisztusok kedvében járjanak. Az emberek oltalmazásának feltételét az antikrisztusok arra használják, hogy behúzzák őket, és megnyerjék a szívüket, közel engedve őket. Azon emberek többsége, akit az antikrisztusok behúznak olyan, aki nem szereti az igazságot, kivéve azokat, akik új hívők és nem értik az igazságot. Vajon mindazok, akik nem szeretik az igazságot, rendelkeznek-e lelkiismerettel és értelemmel? Egyikük sem jó, és Isten nem választ ilyen embereket. Az antikrisztusok behúzzák ezeket az embereket, és úgy vezetik őket, mint egy bohóc. Sőt, azok még azt is gondolják, hogy hivatalos pozíciót nyertek és státuszuk van, és a szívük mélyén különösen elégedettek. Hát nem szégyentelenség ez? Még milyen típusú embereket húznak be az antikrisztusok? (Azokat, akiknek viszonylag gonosz az emberi mivoltuk.) Pontosan, a gonosz embereket. Hogyan bánnak az antikrisztusok a gonosz emberekkel? Megóvják őket. Tegyük fel például, hogy van egy gonosz ember a gyülekezetben, és a testvérek mindannyian jelentik, hogy ez az ember különösen rossz, amikor csak jelen van, nyugtalanságot okoz a gyülekezetben, mindenkit megzavar a kötelessége végzésében, és megzavarja a gyülekezet munkáját. Mindaddig, amíg behívják kötelességvégzésre, a gyülekezet munkája veszteséget fog szenvedni. Az antikrisztusok azonban hasznosnak találják az ilyen gonosz embereket, és maguk mellé állítják őket, hogy nekik szolgáljanak. Az antikrisztusok nem űzik ki a gonosz embereket, hanem megóvják őket. Kivéve, ha bizonyos gonosz emberek nem támogatják az antikrisztust, vagy képesek felismerni őt – akkor elbánik velük. Amíg a gonosz ember hízeleg az antikrisztusnak, támogatja őt, és nem szegül szembe vele, addig behúzza és megnyeri őket, hogy a saját erejét fokozza. Nos, hogyan jönnek ki az antikrisztusok azokkal, akik nem törekednek az igazságra? Az érintkezésük módja lényegében a kölcsönös hízelgés és a mézesmázos beszéd. Bárhová is mennek az antikrisztusok, ezek a gonosz emberek hemzsegnek körülöttük, mint a legyek. Bizonyára nem azért gyűlnek össze, hogy az igazságról beszélgessenek, mivel mindannyian idegenkednek attól, és egyikük sem törekszik arra, hogy a problémákat az igazságról való beszélgetéssel oldja meg. Csupa olyasmit mondanak, amit a nem hívők szoktak, többnyire pletykával viszályt szítanak, másokat lekicsinyelnek, magukat pedig felmagasztalják, és arról tanácskoznak, hogyan lehetne megbüntetni az embereket. Továbbá azt tanulmányozzák, hogyan védekezzenek Isten háza ellen, megbeszélik, hogyan szálljanak szembe a Fennvalóval, honnan tudhatják előre, ha valaki jelenteni akarja a problémáikat, és hogyan reagáljanak, ha már tudnak róla. Ezeket a dolgokat beszéli meg ez a gonosz emberekből álló banda. Amikor együtt vannak, soha nem beszélgetnek olyasmiről, mint a kötelességeik végzése, és soha nem beszélgetnek az igazságról a problémák megoldása végett. Például soha nem tárgyalnak meg olyan helyénvaló dolgokat, mint azoknak a testvéreknek a támogatása és segítése, akik negatívvá és gyengévé váltak, akiknek nincs energiájuk a kötelességeik végzésére, vagy mint megoldások és utak keresése a gyülekezeti munka bizonyos aspektusai hatékonyságának a növelésére. Arról beszélnek, hogyan csapják be a Fennvalót, és hogyan csapják be Isten házát, biztosítva, hogy Isten háza ne tudja meg róluk a valóságot. Amint kiderül, hogy valaki kapcsolatban áll a Fennvalóval, és jelentette a helyzetüket, azt a pozíciójukra nézve fenyegetésnek, az ügyeikre nézve pedig veszedelmesnek tekintik. Könyörtelenül nyomoznak a felelős után, gyanúsítottakat keresnek, és amint megtalálják, elkülönítik az illetőt, áthelyezik máshová, majd elrendelik, hogy senki ne jelentse a helyzetüket a Fennvalónak. Ez biztosítja azt, hogy senki ne merjen jelentést tenni róluk. Így az antikrisztusok teljesen átveszik az irányítást a gyülekezet felett. A Fennvalónak fogalma sincs, hogy milyen gonosz tettet követnek el a színfalak mögött, amíg nem értesül a helyzetről, és ki nem szúrja a gyenge pontjukat, majd vizsgálatot rendel el ellenük, végül pedig leváltja és kizárja őket. Az antikrisztusok és gonosz emberek e csoportja csupán néhány hónap leforgása alatt képes összezavarni a gyülekezet munkáját, és képes arra késztetni a testvéreket, hogy gyanakodjanak egymásra, aláássák, leleplezzék és támadják egymást, megosztva a gyülekezetet. Ez a következménye annak, hogy az antikrisztusok félrevezetik az embereket, és átveszik a gyülekezet irányítását. Így az antikrisztusok félrevezetik mindazokat, akik nem törekednek az igazságra, és még néhány hasznos gonosz embert is behúznak, hogy irányítsák a gyülekezetet, megszilárdítva ezzel saját pozíciójukat és hatalmukat. Ha a gonosz emberek hallgatnak rájuk, megóvják őket. Ha nem, akkor először a gonosz emberekkel bánnak el. Ha a gonosz emberek követik őket, és meg lehet nyerni, illetve be lehet húzni azokat, akkor hagyják, hogy a csatlósaik legyenek, a karjuk és szemük a rossz dolgok elkövetésében, hogy beszivárogjanak a testvérek közé, kiderítsék, kinek van ellenük kifogása, ki látja át a tetteiket, mely rossz cselekedeteikre derült fény, és ki akar mindig kapcsolatba lépni a Fennvalóval, hogy jelentse a problémáikat. Az antikrisztusok és a gonosz emberek kifejezetten ezeket a dolgokat vizsgálják, amelyek miatt a leginkább aggódnak. Gyakran vitatnak meg közösen ellenintézkedéseket, és ellenségként kezelik azokat, akik felismerik vagy gyanúsítják őket. Ma ürügyeket keresnek arra, hogy megbüntessenek valakit, holnap pedig már megragadják az alkalmat, hogy megbüntessenek másvalakit; sőt, különböző okokat és ürügyeket is felhasználnak, hogy Isten választott népét arra uszítsák, hogy kitakarítsák és kizárják ezeket az egyéneket. Ilyen tevékenységekbe bocsátkoznak az antikrisztusok, amint vezetőkké vagy dolgozókká válnak. Csupán néhány hónap leforgása alatt káoszba sodorhatják a gyülekezetet, sőt, az új hívők gyülekezetének buzgó lelkesedését is kiolthatják, akár a víz a tüzet. Tehát az antikrisztusok valóban Isten ellenségei, és Isten választott népének ellenségei. Ez egyáltalán nem túlzás – ez hihetetlenül pontos! Ahol antikrisztusok és gonosz emberek birtokolják a hatalmat, ott ocsmány légkör alakul ki a gyülekezetben. Egyáltalán nincs gyülekezeti élet, nincs normális evés és ivás Isten szavából, és nincs meg az igazsághoz való kapcsolódás légköre. Ehelyett tele van intrikával és féktelen rosszasággal. Ezt jelenti az, ha az ördögé az irányítás. Vajon lehet-e bármilyen jó eredménye annak, ha az ördögé az irányítás? Ez csak katasztrófát hozhat Isten választott népére – ez kétségtelenül biztos.

Egyes antikrisztusok, amikor egy gyülekezetbe mennek, hogy vezető szerepet vállaljanak, először utánajárnak, hogy a gyülekezetből ki az, aki a múltban gyakran problémákat jelentett a Fennvalónak. Az ilyen embereket távol akarják tartani maguktól, és nem laknak náluk, még akkor sem, ha azok be tudják fogadni őket. Ha valaki jól tud hízelegni az embereknek, állandóan a vezető körül kering, és a kegyeibe férkőzik, akkor úgy tervezik, hogy az ő házában lakjanak. Valaki azt mondja: „Ő két nővért fogadott be.” Az antikrisztus így válaszol: „Az nem jó, költözzenek máshová.” Erre az illető azt mondja: „Nem lehet csak úgy tetszés szerint költöztetgetni az embereket; ez a két nővér eléggé talál oda – ha elköltöztetjük őket, az befolyásolhatja a kötelességeik végrehajtását.” Az antikrisztus így válaszol: „Vezetőként az van, amit mondok, és engedelmeskedned kell nekem!” Majd kényszeríti a két nővért, hogy költözzön el. Vajon miért ragaszkodik ahhoz, hogy ebben a házban lakjon? Azért, mert ez a család jámbor és gyenge, így nem jelent veszélyt az antikrisztusra nézve. Bármilyen gaztetteket is követ el, és bármennyire féktelenül is viselkedik az emberek háta mögött, a család nem fogja jelenteni őt. Ezért ilyen helyet keres, hogy ott lakjon. Egy idő után magával viszi a gonosz társait is, és ott hajtják végre a gaztetteiket, ellenintézkedéseket beszélve meg, és kitervelve, hogyan büntessék meg ezt vagy azt az embert. Amikor egy antikrisztus vagy egy gonosz ember megjelenik a gyülekezetben, először is olyanokat keres, akiket kedvel, és akiket kihasználhat, mindenekelőtt kiterjesztve és biztosítva az erejét. Egyelőre békén hagyja azokat, akik megértik az igazságot, hogy ne veszélyeztesse a saját pozícióját. Még nem szakítja meg a jelenlegi rendet. Miután megszilárdította a pozícióját, és megfelelő cinkosokat talált, elkezdik megvitatni az ellenintézkedéseket, hogy megbüntessék és elbánjanak azokkal a testvérekkel, akik törekednek az igazságra. Hogyan bünteti meg, és hogyan bánik el velük? Először is, behúzza azokat, akik elismerik őt, akik nem ismerik fel őt, és akiket fel tud használni. Ha vannak olyanok, akiket nem tud behúzni, vagy akik felismerik őt, akkor talál egy kifogást vagy okot arra, hogy elkülönítse és kitakarítsa őket. Vajon milyen beállítottságot tár fel az antikrisztusok ezen viselkedése? (Ádázságot.) Ahol vezetői szerepet vállalnak, azon a helyen ocsmány légkör alakul ki. Megszakad a gyülekezeti élet rendje. Ha nem hallgatsz rájuk, akkor elnyomnak, korlátoznak, sőt, akár ki is takarítanak vagy kizárnak. Vannak antikrisztusok, akik úgy viselkednek, mint a gengszterek, a banditák vagy a hárpiák. Miután már hisznek Istenben, még akkor is pozíciót akarnak szerezni, önkényesen akarnak cselekedni Isten házában, és irányítani akarják Isten választott népét. Így összezavarják a gyülekezetet. Ha az embereknek nincs ítélőképességük, akkor félre fogják vezetni és irányítani fogják őket, ami végül a saját vesztükhöz vezet.

Nagyjából befejeztük a beszélgetésünket arról, hogy az antikrisztusok hogyan húzzák be az embereket. Hallgatva ezeket, amikről beszéltem, úgy érzitek-e, hogy valamiféle ritkaságnak számítanak? Megdöbbentetek, és azt gondoljátok: „Ez tényleg megtörténhetett? Ugye, ez lehetetlen? Hogyan létezhetnek ilyen emberek a hívők között?” Hadd mondjam el nektek, hogy ennél még rosszabb is lehet. Mindenki felteszi mások előtt az emberi hasonlatosság álarcát, igazi arcukat azonban az fedi fel, hogy milyenek a színfalak mögött. Amit mások előtt mondanak és tesznek, az csupán álca, hamis benyomás. Amit a színfalak mögött mondanak és tesznek, az tükrözi a valódi énjüket. Ha valaki egyféleképpen jelenik meg az emberek előtt, a színfalak mögött pedig másféleképpen, akkor meg kellene tudnotok különböztetni, hogy melyik a valódi és melyik a hamis, nem igaz? Az antikrisztus nagyon udvariasnak tűnhet az emberek előtt, ha azonban tudnák, hogy mit csinál a színfalak mögött, azt undorítónak találnák. Úgy éreznék, hogy az antikrisztussal foglalkozni szégyen, hogy az nem tisztességes ember, hanem aljas és kicsinyes. Így vajon ki tud-e jönni az antikrisztus a normális emberekkel? Nem, nem tud. Itt nem arról van szó, hogy a normális embernek van néhány rossz szokása, hanem a beállítottságáról. Amint meglátjátok a beállítottságát, rájöttök, hogy nem ember, hanem egy vadállat, egy ördög. Mondjátok csak, vajon milyen érzés az, amikor az emberek állatokkal lépnek kapcsolatba? Olyan, mintha egy malacot bevinnél a házba, megmosdatnád, ruhácskákba öltöztetnéd, és háziállatként bánnál vele. Másnap azt veszed észre, hogy a ház disznóóllá vált. Ott eszik, iszik és végzi a dolgát, egyáltalán nem törődve a tisztasággal. Ekkor döbbensz rá, hogy így nem lehet malacokat tartani – azok állatok! Az olyan emberek, mint az antikrisztusok, kívülről úgy tűnhetnek, mint akiknek van némi képességük és neveltetésük, vagy valaha a társadalom tekintélyes tagjai lehettek, ami némi tiszteletet szerez számukra. Legtöbbjük azonban olyan, mint az állatok, még a lelkiismeret és az értelem is hiányzik belőlük. Vajon rendelkeznek normális emberi mivolttal? (Nem.) Normális emberi mivolt hiányában még mindig embernek tekinthetők? El tudjátok fogadni a vezetésüket? Mi fog történni, ha a testvérek ilyen emberek kezébe kerülnek? Félre fogják vezetni, be fogják húzni őket, és biztosan szenvedni fognak. Az antikrisztusok ördögök, nincs lelkiismeretük, illetve értelmük. A felszínen nagyon szeretetteljesnek, megértőnek és együttérzőnek tűnnek egyesek nehézségeivel, gyengeségeivel és érzelmi szükségleteivel szemben. Valójában ezek azok az emberek, akiket kedvelnek, és akik hízelegnek nekik. Ha azonban ezek az emberek veszélyeztetik a státuszukat vagy a hírnevüket, még velük sem bánnak kedvesen, hanem gátlástalanul fogják kezelni őket, még fondorlatosabb módszerekhez folyamodva, az együttérzés vagy a tolerancia legcsekélyebb nyomát is nélkülözve. Az antikrisztusok szeretete és toleranciája teljes egészében álarc, a céljuk pedig egyáltalán nem az, hogy Isten elé vigyék az embereket, hanem az, hogy azok őket imádják és kövessék. Az emberek ily módon való tőrbe csalásának célja az, hogy biztosítsák a saját pozíciójukat, valamint elnyerjék azok imádatát és követését. Bármilyen módszert is használjanak az antikrisztusok az emberek félrevezetésére és behúzására, egyvalami biztos, törik a fejüket, és minden szükséges eszközt bevetnek a saját hatalmuk és státuszuk érdekében. Az is biztos, hogy bármit is tesznek, nem azért teszik, hogy végezzék a kötelességeiket, és biztosan nem is azért, hogy jól végezzék a kötelességeiket; inkább azért teszik, hogy elérjék azt a céljukat, hogy hatalmat gyakoroljanak a gyülekezetben. Továbbá, bármit is tesznek, soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, és biztosan nem veszik figyelembe Isten választott népének érdekeit sem. Az antikrisztusok szótárában ez a két szempont nem létezik; eredendően nélkülözik azt. Függetlenül attól, hogy milyen szintű vezetők, a legkevésbé sem törődnek Isten házának, illetve Isten választott népének az érdekeivel. A gondolataikban és a nézeteikben a gyülekezeti munka, valamint Isten házának érdekei lényegtelenek és méltóságukon aluliak. Csak a saját pozíciójukra és a saját érdekeikre gondolnak. Ebből látható, hogy az antikrisztusok természetlényege amellett, hogy elvetemült, különösen önző és aljas. Csak a saját hírnevük, nyereségük és státuszuk érdekében cselekednek, anélkül, hogy a legcsekélyebb figyelmet is fordítanák mások életére és halálára. Gátlástalanul elnyomnak és kirekesztenek, valamint teljes mértékben megbüntetnek bárkit, aki veszélyt jelent a pozíciójukra. Időnként, amikor túl sok gonoszság elkövetése miatt jelentik őket, és a Fennvaló tudomást szerez róluk, és úgy érzik, hogy el fogják veszíteni a pozíciójukat, elkezdenek keserves könnyeket hullatni. Kívülről bűnbánónak tűnnek, és mintha visszafordulnának Istenhez, de mi a valódi ok a könnyeik mögött? Igazából mit sajnálnak? Azért bánkódnak és szenvednek, mert elvesztették az emberek szívét, a saját pozíciójukat és a hírnevüket. Ez az, ami a könnyeikben rejlik. Ugyanakkor már a következő lépéseiket tervezgetik, hogy megszilárdítsák a pozíciójukat, tanuljanak a kudarcaikból és visszatérjenek. Ebből a viselkedésükből ítélve az antikrisztusok soha nem éreznek bűntudatot, és nem gyötrődnek a vétkeik, valamint az általuk feltárt romlott beállítottságok miatt, és bizonyosan nem fogják igazán megismerni önmagukat, sem pedig bűnbánatot gyakorolni. Lehet, hogy térdre borulnak Isten előtt, keserves könnyeket hullatnak, önvizsgálatot tartanak, és megátkozzák önmagukat, ez azonban csak álarc, amivel félre akarják vezetni az embereket, és egyesek talán még el is hiszik, hogy ez őszinte. Lehetséges, hogy abban a pillanatban az érzéseik őszinték. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az antikrisztusok soha nem fognak őszinte bűntudatot érezni. Még ha egy napon fel is fedik, és ki is rekesztik őket, akkor sem fognak őszintén bűntudatot érezni. Csak a saját kudarcukat fogják elismerni, hogy elszúrták a játékukat, és minden gonosz tettüket felfedték. Vajon miért mondom ezt? Azért, mert az antikrisztusok természetéből adódóan, miszerint gyűlölik az igazságot és Istent, soha nem fogják elfogadni az igazságot. Ezért az antikrisztusok önismerete örökösen hamis. Csak azt fogják beismerni, hogy azért vesztették el az emberek szívét, mert nem ragadták meg a lehetőségeket, hogy megkaparintsák a hatalmat, és megszilárdítsák a pozíciójukat. Ezért van bűntudatuk, és ezért szenvednek. Amikor az antikrisztusok gyötrődnek, akkor könnyeket is hullathatnak, de vajon miért sírnak? Mi rejlik a könnyeik mögött? Azért sírnak, mert gonosz tetteik sokasága lelepleződött, és elvesztették a pozíciójukat. Ha valóban képesek lennének bűntudattal rendelkezni és sírni, mert rosszat cselekedtek, és úgy éreznék, hogy lekötelezettek Istennel szemben, akkor nem követnének el ilyen sokféle gonoszságot. Nincs lelkiismeret-furdalásuk, és nem ismerik be gonosz tetteiket – hogyan alakulhatna így ki őszinte bűntudat? A gonoszság elkövetése után nem éreznek bűntudatot; teljesen közömbösek, csak azt érzik, hogy elvesztették a tekintélyüket, és bohócot csináltak magukból. Talán kissé romlik a hangulatuk. Annak ellenére, hogy kívülről nézve úgy tűnik, mintha semmi baj nem lenne, valójában mélyen legbelül olyanok, mint a néma gyermek, akinek anyja sem érti szavát – csendben szenvednek. Érzelmek viharzanak a szívükben, és keserves könnyeket hullatnak, de nincs őszinte bűntudat. Ez a dolgok valós állapota. Lehet, hogy az antikrisztusok időnként mondanak néhány kellemesen hangzó szót, például: „Azért nem végeztem megfelelően a munkámat, azért követtem el néhány zavaró és bomlasztó cselekedetet, mert gyenge képességű voltam; nem tudtam átvenni az irányítást, és nem vagyok méltó arra, hogy vezető legyek. Isten fegyelmezzen és átkozzon meg engem. Ha úgy döntötök, hogy a jövőben nem engem választotok vezetőnek, nem fogok panaszkodni.” Rögtön ezután könnyekben törnek ki. Vannak, akik ítélőképesség híján együttéreznek velük, és azt mondják: „Ne sírj, a jövőben újra téged fogunk választani.” Ezt hallva azonnal abbahagyják a sírást. Látjátok-e most már az igazi arcukat? Azért mondanak néhány szép szót, hogy megnyerjék az emberek szívét, félrevezessék és becsapják őket, és némelyek még be is dőlnek annak. Valahányszor az antikrisztusok könnyeket hullatnak, kétségtelenül valami szándék van amögött. Amikor az őket imádók elkezdik megkérdőjelezni őket, és a státuszuk ingataggá válik, sírva fakadnak. Annyira kétségbeesnek, hogy nem tudnak enni, illetve aludni, és azt mondogatják a családjuknak: „Hogyan tudnék úgy élni, hogy nem vagyok vezető szerepben?” A családjuk azt válaszolja: „Nem éltél jól korábban státusz nélkül is? Miért nem tudsz tovább élni?” Azt felelik: „Részesültem volna-e a státuszom nélkül is ezekben az előnyökben? Akkor is ilyen jól élnénk? Miért vagy ilyen ostoba?” Egyesek otthon ezt nyíltan is kimondják: „Mi értelme státusz nélkül élni? Mi értelme van az életnek? A családunk csak néhány emberből áll, és otthon csak ezt a néhányat tudom irányítani. Csak egy családfő vagyok, és nincs kiemelt státuszom. A gyülekezetben kellene tisztséget betöltenem, különben hiábavaló az életem. Különben is, lehetne-e a családunknak ilyen jó élete a gyülekezetben betöltött pozíció nélkül?” Zárt ajtók mögött őszintén beszélnek, és lelepleződnek az ambícióik. Hát nem szégyentelen ember ez? Az antikrisztusok félrevezetése nem alkalmi vétek – nem véletlen. Ha ezek alkalmi és nem szándékos rossz cselekedetek lennének, akkor nem tekintenénk őket antikrisztusnak. Az antikrisztusok szándékosan vezetik félre az embereket; a Sátán természete irányítja őket. Ezért vezetik következetesen félre az embereket, céltudatosan használva ezt a módszert, hogy irányítsák őket, és végül hatalomra jussanak. Valójában az antikrisztus célja az emberek félrevezetésével és irányításával az, hogy rávegye őket, hogy hallgassanak rá, kövessék őt, és eltávolodjanak Istentől. Az antikrisztus szándékai nagyon világosak; az a célja, hogy versengjen Istennel az emberekért. Tettei nem a romlottság pillanatnyi feltárulásai, nem is hirtelen, akarata ellenére, és egész biztosan nem különleges körülmények által kényszerítve történnek. Teljes mértékben gonosz természete, felfuvalkodott ambíciói és vágyai, alattomos beállítottsága és cselszövéseinek sokasága miatt vannak. Hogy képes-e most ezeket a dolgokat megtenni, azt a természetlényege határozza meg. Amióta hisz Istenben, ezeket a szándékokat és terveket dédelgette, és csak arra várt, hogy vezetővé váljon, hogy elkezdhesse megvalósítani ezeket az álmokat, és elérje a céljait. Ez az antikrisztus szívének valós állapota, és a legkevésbé sem tér el ettől.

A fent megbeszéltekből meg kellene értenetek azt az igazságot, amelybe be kell mennetek. Egyrészt fel kellene ismernetek az antikrisztusokat és a gonosz embereket, akik ilyen viselkedést és természetlényeget mutatnak. Másrészt pedig össze kellene hasonlítanotok magatokat, hogy lássátok, ti mutattok-e ilyen viselkedési formákat. Nos, ha egyezést találtok a szavaitok és az antikrisztusok beszéde között, vagy ha hasonló helyzetekben ugyanazokat a viselkedési formákat mutatjátok, akkor fel tudjátok-e ismerni a köztetek és az antikrisztusok közti hasonlóságokat a feltárt beállítottságotokban és a gyakorlatban? Az általam említett néhány példán, illetve az ezekben a példákban leírt részleteken, szavakon és cselekedeteken keresztül fel tudjátok-e fogni az igazságot, amelyről itt beszélgettünk, illetve meg tudjátok-e érteni az emberek romlott beállítottságait, amelyek itt lelepleződnek? Képesek vagytok-e így figyelni? Milyen szemszögből figyeltek? Ha teljes mértékben a szemlélő szemszögéből ismeritek fel az antikrisztusok ezen beállítottságát és lényegét, illetve szemlélitek ezeket a viselkedési formákat és gyakorlatokat, akkor vajon el tudjátok-e nyerni az igazságot? (Nem.) Akkor milyen szemszögből kellene figyelnetek? (Összehasonlítva magunkat.) Hasonlítsátok össze magatokat – ez a legalapvetőbb dolog. Másvalami? (Szerelkezzünk fel az igazsággal.) Helyes, meg kell értenetek azt az igazságot, amelyet az általam említett minden egyes példából meg kell értenetek. Azok, akiknek nincs lelki megértésük, csak a tényeket tudják felfogni, míg azok, akiknek van lelki megértésük és jó képességűek, képesek megérteni és elsajátítani azokból az igazságot. Össze tudjátok-e foglalni a megbeszélt történetekben és példákban rejlő igazságokat? Az egyes történetekről vagy példákról való beszélgetés azt a célt szolgálja, hogy segítsen az embereknek összekapcsolni azokat a valósággal, jobban megérteni a valóságban tükröződő különböző kérdéseket, és elmélyíteni benyomásaikat az igazság ezen aspektusával kapcsolatos különböző megnyilvánulásokról és lényegekről. Vagyis, amikor az igazság vagy a természetlényeg ezen aspektusáról van szó, akkor egy konkrét példára vagy jelenetre fogsz gondolni. Így, amikor megérted önmagad, vagy felismersz másokat, olyan képi megértésre teszel szert, amely könnyebben felfogható, gyakorlatiasabb és konkrétabb annál, mintha csak elméletet vagy szöveget olvasnál. Ha csak szövegről van szó, és nincs tapasztalatod azzal kapcsolatban, akkor a szöveg megértése magukra a szavakra korlátozódhat, mindig korlátoznak a saját szűkös tapasztalataid, és csak ebben a tartományban maradsz. Ha azonban a beszédemben kiegészítem bizonyos példákkal, összekapcsolom néhány történettel, néhány képpel, konkrét szavakkal, cselekedetekkel és viselkedési formákkal, az segítő hatással lesz arra, hogy megértsd az igazságot ezen aspektusban. Ha ez a hatás megvalósul, az azt jelenti, hogy megértetted az igazságnak ezen aspektusát. Vajon milyen mértékű megértést kell elérned ahhoz, hogy az megértésnek számítson? Nem kell, hogy 100%-os legyen, de legalább meg kell szilárdulnia az igazság ezen aspektusáról való felfogásodnak, definíciódnak, fogalmadnak és ismeretednek. Mit jelent ez a megszilárdulás? Azt jelenti, hogy viszonylag tisztává válik, alapvetően nem keveredik bele mindenféle emberi ismeret, elképzelés, képzelődés és spekuláció, vagy azokból kevesebb keveredik bele. Ilyen hatással bírnak ezek a példák. Lehet, hogy ismered azokat az embereket vagy eseményeket, amelyeket e példák némelyikében említek, vagy akár kapcsolatba is kerültetek, és elég jól ismered az ilyen embereket, vagy lehet, hogy kapcsolatba kerültél ilyen eseményekkel, és akár is szemtanúja lehettél annak az egész folyamatnak, ahogyan ezek az emberek ilyen dolgokat tesznek. De vajon mi hasznodra válik ez az igazság megértése és felismerése szempontjából? Lehetséges, hogy éltél együtt ilyen emberekkel, láttál ilyen történeteket kibontakozni, és saját magad tapasztaltad meg mindazt, ami ezekben a történetekben szerepelt, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy megérted az igazságnak ezen aspektusát. Vajon mit értek ez alatt? Ne feltételezd, hogy azért, mert ismered vagy tudomásod van arról az emberről vagy eseményről, amiről beszélek, nem kell figyelned az itt közölt részletekre és igazságra, valamint a konkrét tartalomra. Ez nagy hiba lenne. Még ha ez az ember olyasvalaki is, akit nagyon jól ismersz, ez sem jelenti azt, hogy már megértetted és felfogtad itt az igazságot. Vajon miért emlékeztetlek erre? Annak megelőzése végett, hogy fennakadj a részleteken. Valahányszor látod, hogy valaki ilyesmit tesz, Isten pedig példaként hozza fel őt, kigúnyolod és megveted az ilyen embert. Ez-e az igazsághoz való helyes hozzáállás? (Nem.) Milyen hozzáállás ez? Hát nem a tárgytól való eltérés-e? Ez egy előítéletes felfogás. Ezeknek az eleven példáknak, történeteknek, konkrét embereknek és eseményeknek köszönhetően valóban mindenki tisztában lehet azzal, hogy milyen az emberek romlott beállítottságának feltárulása, hogy valóban tanúja legyen annak, hogy milyen az emberek romlott beállítottságának és természetlényegének feltárulása, mi az emberek természetlényege, mi a romlott beállítottság, milyen úton járnak egy bizonyos romlott beállítottsággal és természetlényeggel rendelkező emberek, mit szeretnek, milyen kiterjedésűek az érzelmeik, hogyan viselkednek és hogyan viszonyulnak a világhoz, milyen az életszemléletük, milyen alapelveik vannak a világhoz való viszonyulásukban, illetve milyen lehet a hozzáállásuk Istenhez és az igazsághoz. Pontosan ezeknek a példáknak, konkrét személyeknek és eseményeknek köszönhető, hogy az emberek jobban össze tudják kapcsolni az igazságvalóságot Istennek az emberi lényegről való kinyilatkoztatásával, valamivel tisztább és pontosabb képet kapva ezekről. Mit fejezek ki tehát e szavak mögött? Azt, hogy nem kellene alábecsülnöd ezeket a történeteket. Függetlenül attól, hogy milyen történetet mesélek, kinek a története, vagy milyen típusú ember története, egyetlen célom van, mégpedig az, hogy segítsek neked megérteni az igazságot. Ha elnyered belőle az igazságot, akkor elértem a kívánt hatást. Így ezek a történetek talán csak azt teszik lehetővé, hogy első hallásra megérts néhány felszínes igazságot, hogy felfogd a felszíni jelentést vagy a szó szerinti értelmet. Ahogy azonban tovább növekszik az érettséged, ahogy öregszel, ahogy különböző körülmények között növekedsz az életben, az életed is fokozatosan érik, és másként fogod megérteni az ezekben a történetekben szereplő eseményeket, valamint a különböző emberek itt tükröződő természetlényegét, viselkedését és megnyilvánulását. Hogyan születnek ezek a megértések? A történetekben szereplő igazságokból születnek, nem pedig magukból a történetekből. Ha csak elmesélek egy történetet, mint például „A farkast kiáltó fiú” történetét, akkor miután meghallgattad, annyi; semmi köze az igazsághoz. Csupán arra tanítja meg az embereket, hogyan cselekedjenek. Nagyon egyszerű és felszínes. Amikor azonban az igazságról van szó, egy ilyen történet mélysége túlmutat azokon a felszíni jelentéseken, amelyeket az ember könnyedén megérthet. Érinti az emberek romlott beállítottságát és természetlényegét, beleértve azt, hogy miként különböztessük meg az embereket, hogyan válasszuk meg az utat, hogyan közelítsük meg az igazságot, és milyen hozzáállással kellene válaszolniuk az embereknek Isten követelményeire. Ez magában foglalja azt, hogy mit kellene elutasítaniuk és mit kellene magukévá tenniük az embereknek. Ha minden alkalommal, amikor prédikációkat hallgattok, képesek vagytok így figyelni, akkor nyerni fogtok valamit, több világosságra tesztek szert, az igazság különböző aspektusait illetően több alapelvet fogtok megérteni, és megtapasztaltok némi életbe való belépést. Ahogy az emberek öregszenek, ahogy az idő telik, ahogy a társadalmi körülmények változnak, ahogy az irányzatok cserélődnek, az igazság tovább munkálkodik az emberek szívében, és tudni fogják, hogyan gyakorolják az igazságot, valamint hogyan tekintsenek az igazság alapján az emberekre és dolgokra. Ezt jelenti életet nyerni – az igazság az ember életévé válhat. Ezért, bármikor is mesélnek el egy történetet, ne csupán meghallgassátok, és azzal elintézettnek tekintsétek. Továbbra is figyeljetek, és ha nem értitek, akkor beszélgethettek róla. Ha a jelenlegi állapotodban nehéznek tűnik felfogni, akkor lehet, hogy nem elégséges az érettséged. Ebben az esetben figyelj arra, amit fel tudsz fogni, és válaszd ki azt, ami megfelel a jelenlegi érettségednek. Ha egy történet világosnak tűnik, amikor hallod, később azonban mélyenszántónak tűnik, ha meghaladja a felfogóképességed, vagy nincs összhangban a jelenlegi tapasztalataiddal és életkörülményeiddel, akkor őrizd meg a szívedben, és hagyd, hogy hatással legyen rád. Amikor később hasonló helyzetekkel találkozol, lehet, hogy visszatükröződik a felszínen az, amit a szívedben őriztél. Akárcsak a szókincs és a kifejezések, amelyeket megtanultál, vagy az információ, amelyet az agyad feldolgozott. Vajon minden nap gondolsz rájuk? Valószínűleg nem. Általában nem időznek el rajtuk a gondolataid, amikor azonban olyan környezetben találod magad, ahol ezek a kifejezések, szókincs vagy információk relevánsak, akkor eszedbe jut közülük néhány. Az embereknek vannak emlékeik, és természetes módon tárolnak az elméjükben bizonyos dolgokat. Ezek megfelelőek arra, hogy a mindennapi életben használd őket, és némileg hasznosak lehetnek, ha azonban tudatosan próbálod használni azokat, és mereven alkalmazod a szabályokat, akkor sokkal hajlamosabb vagy hibákat elkövetni. Szelektíven kellene figyelned, a saját érettségednek és az általad megtapasztalt körülményeknek megfelelően. Így gyorsabb lesz a fejlődésed. Azok, akik tudják, hogyan figyeljenek, többet fognak nyerni, míg azok, akik nem, kevesebbet, vagy talán semmit sem fognak nyerni. Sőt, az is lehet, hogy úgy érzik, hogy egyik történetre sem akarnak odafigyelni, hogy egyikben sincs benne az igazság, és csodálkoznak, hogy miért nem beszélek az igazságról ahelyett, hogy állandóan üres fecsegésbe és pletykálkodásba bocsátkoznék. Vajon miféle emberek mutatnak ilyen viselkedést? (Azok, akiknek nincs lelki megértésük.) Azok gondolkodhatnak így, akiknek nincs lelki megértésük. Azt gondolhatják, hogy amikor prédikációkat tartok, csak ezekről a mindennapi dolgokról beszélek; nos, ők is így tehetnek, amikor nincs más dolguk, akkor üres fecsegésbe bocsátkoznak másokkal. Lehet, hogy több pletykát tudsz, mint ami az Én történeteimben van, de vajon amit mesélsz, az magában foglalja az igazságot? (Nem.) Ha nem foglalja magában az igazságot, vigyázz, hogy ne beszélj nyakra-főre, mert lehet, hogy végül még olyasmikről beszélsz, amiknek semmi közük az igazsághoz. Azért mesélek történeteket, hogy segítsek az embereknek megérteni az igazságot. Nem kellene vakon utánoznotok Engem. Csak arra kellene összpontosítanotok, hogy keressétek az igazságot, megértsétek az igazságot, és törekedjetek arra, hogy az alapelvek szerint kezeljétek a dolgokat. Úgy beszédetekben, mint tetteitekben is az igazságalapelvekkel való összhangot helyezzétek előtérbe. Így fokozatosan bementek majd az igazságvalóságba.

III. I. Annak boncolgatása, hogy az antikrisztusok hogyan fenyegetik az embereket

Befejeztük az antikrisztusok azon két megnyilvánulásáról szóló beszélgetést, hogy félrevezetik és behúzzák az embereket; most hadd beszélgessünk arról, hogyan fenyegetik az embereket. Az antikrisztusok ezen módszerei mind-mind súlyosabbak, mint az előzőek. Vajon a félrevezetéshez és behúzáshoz képest ez a fenyegetési módszer kifinomultabb vagy kevésbé kifinomult? (Kevésbé kifinomult.) Ha a félrevezetés és a behúzás nem működik, akkor fenyegetéshez folyamodnak. Hogyan fenyegeti az antikrisztus az embereket? Miért folyamodik ilyen módszerhez? (Mert a céljai nem teljesültek.) A céljai nem teljesültek. A fenyegetésnek van egy másik jelentése is – milyen szólással lehet ezt kifejezni? (Felfedik az igazi arcukat.) Ez nem egészen pontos; próbálkozzatok egy másik szólással. (Szégyenükben dühösek lesznek.) Egyre közeledtek. Van-e ennél találóbb szólás? (Elkeseredettek és dühösek.) Pontosan, elkeseredettek és dühösek. Ahogy a helyi mondás tartja: „dühbe gurulni”, a jelentése pedig ez: „Próbálkoztam kedves és kemény szavakkal egyaránt. Többnyire soha nem bántam veletek igazságtalanul. Miért nem hallgattok rám? Mivel nem hallgattok rám, megkapjátok a magatokét. Ezt a taktikát fogom alkalmazni rátok – fenyegetést!” Taktikát váltanak. A Sátánnak különböző taktikái vannak, ezek mindegyike aljas taktika. A fenyegetés általában csábítással párosul. Ha csak fenyegetést használnak, egyesek nem félnek, és nem hallgatnak rájuk. Ilyenkor nincs más választásuk, és lehet, hogy időnként csábításhoz folyamodnak. Ha ez nem működik, akkor megpróbálkoznak azzal – puha és kemény taktikát egyaránt alkalmaznak. Miért fenyegetik tehát az antikrisztusok az embereket? Milyen körülmények között folyamodnak fenyegetéshez? Ha két ember békésen él egymás mellett, mindkettő a saját útját járja, és nincs közöttük érdekellentét, akkor vajon fognak-e fenyegetéshez folyamodni? (Nem, nem fognak.) Akkor milyen körülmények között kezd majd felmerülni ez a viselkedés és a fenyegetőzés gyakorlata? Természetesen akkor, amikor érintetté válnak az érdekeik és a hírnevük, amikor a céljaik nem teljesülnek. Előrukkolnak a nagyágyúval, azt gondolva: „Szóval nem hallgatsz rám? Akkor megmutatom neked a következményeket!” Vajon melyek ezek a következmények? Bármi, amitől félsz. Fel tudnátok-e idézni bármilyen példát olyan fenyegetésre, amelynek tanúi voltatok? (Egyes antikrisztusok, amikor látják, hogy a testvérek nem vetik alá magukat nekik, elkezdik megítélni és elítélni őket, mondván: „Ha nem vetitek alá magatokat a vezetőknek, az annyi, mintha nem vetnétek alá magatokat istennek”, ezt használják fel arra, hogy fenyegessék az embereket.) (Tudok egy másik példát is, ha valaki nem hallgat a vezetőségre, a vezető felhasználja a hatalmát arra, hogy leváltsa az illetőt.) Mindentől függetlenül azt akarják, hogy az emberek megértsék, hogy ha nem hallgatnak rájuk, annak következményei lesznek. Mi alapján veszik tehát rá az embereket, hogy hallgassanak rájuk? Gyakran mondogatják: „A vezetőségnek való alávetettség istennek való alávetettség, mert a vezetőséget isten rendelte el. Alá kell vetned magad. Ha nem veted alá magad, és nem hallgatsz a vezetőkre, az arrogancia, önelégültség és istennel szembeni ellenállás. Az istennel szembeni ellenállás következménye a kirekesztés. Jobb esetben elszigetelhetnek, hogy önvizsgálatot gyakorolj, súlyos esetben akár ki is zárhatnak a gyülekezetből!” Ezekkel a valószerű megtévesztésekkel kényszerítik az embereket arra, hogy alávessék magukat nekik. Ezen kívül még hogyan fenyegetik az embereket bizonyos más antikrisztusok? Arra buzdítanak másokat, hogy összefogjanak azok ellen, akik nem vetik alá magukat nekik, és elutasítsák őket. Továbbá leváltják azokat, akik nem engedelmeskednek nekik, vagy más kötelességre osztják be őket. Egyesek valóban félnek attól, hogy nem lesz elvégzendő kötelességük. Úgy gondolják, hogy ha végzik a kötelességeiket, akkor esélyük lehet az üdvösségre, a kötelesség végzésének az elmulasztása pedig megfoszthatja őket attól. Az antikrisztusok a szívük mélyén azt gondolják: „Ismerem a gyenge pontodat. Ha nem hallgatsz rám, megfosztalak a kötelességed végzésének jogától. Nem hagyom, hogy végezd a kötelességed!” Vajon azért nem hagyják, hogy az emberek végezzék a kötelességüket, mert azok nem alkalmasak a kötelességük végzésére, vagy azért, mert a kötelességük végzése árt Isten háza érdekeinek? (Egyik sem.) Akkor miért teszik ezt? Azért, hogy kirekesszék a másként gondolkodókat, és ily módon fenyegessék az embereket, illetve rávegyék őket, hogy figyeljenek. Ha fenyegetésről van szó, az antikrisztusok egyáltalán nem követik az igazságalapelveket az emberekkel való bánásmódjukban és abban, ahogyan az ügyeket intézik. Ehelyett megfélemlítést, erőszakot és kényszerítést alkalmaznak, hogy rávegyék az emberek arra, hogy engedelmesen alávessék magukat nekik, rájuk hallgassanak, és ne okozzanak nekik semmi gondot, illetve ne rontsák az üzletüket.

Az antikrisztus nem csak azért használ fenyegetéseket, mert az emberek nem engedelmeskednek neki, vagy nem veszik őt komolyan, és figyelmen kívül hagyják – ez csak az egyik aspektus. Van egy másik ok is, éspedig az, hogy amikor mások észreveszik a problémáit, és le akarják leplezni, vagy jelenteni akarják a Fennvalónak, fél attól, hogy a Fennvaló rájön, illetve még több ember tudomást szerezhet róla, ezért mindent megtesz, hogy eltussolja és eltitkolja ezeket a dolgokat, soha nem hagyva, hogy lelepleződjenek. Vajon mi történne, ha még többen megtudnák? Elutasítanák és megátkoznák az antikrisztust, senki sem imádná többé, elveszítené pozícióját és hatalmát. Ezért az antikrisztus annak céljával is felhasználja az emberek fenyegetésének ezt a módszerét, hogy megvédje saját pozícióját és hatalmát. Úgy gondolja, hogy ha ezt nem teszi, akkor a testvérek kezdik majd felismerni őt, és a következő választáskor nem fogják megválasztani, így közönséges hívővé redukálódik. Mit jelent számára közönséges hívőnek lenni? Azt jelenti, hogy nincs hatalma, nincs senki, aki követné őt, vagy a hívévé válna, valamint megfosztották a pozíciójától és a hatalmától, így az ambíciói és a vágyai kielégítetlenek maradnak. Nem akar közönséges hívővé vagy követővé válni, így az emberek fenyegetésének ezt a módszerét alkalmazza, hogy megfélemlítse az embereket, és arra kényszerítse őket, hogy rá hallgassanak és engedelmeskedjenek neki, lehetővé téve számára, hogy továbbra is megtartsa a hatalmát és pozícióját, hogy továbbra is irányítsa az embereket, és megkapja bizonyos emberek támogatását. Minden, amit az antikrisztus tesz, az a pozíciója körül forog. Valahányszor bármi is érinti a pozícióját, bizonyos eszközöket vagy módszereket alkalmaz majd, hogy erőteljesen megvédje és megóvja azt; még akkor is képes arcátlanul hazudni, amikor a Fennvaló némelyiküknél bizonyos dolgokról kérdezősködik. Például, ha a Fennvaló megkérdezi, hogy hány embert nyert a gyülekezet az evangélium terjesztésével ebben a hónapban, még ha az antikrisztus tudja is, hogy senkit sem nyertek, akkor is lehet, hogy hazudik, és azt mondja, hogy öt embert nyertek. Amikor azok a testvérek, akik tudják az igazságot, szembeszállnak az antikrisztussal, mondván: „Az az öt ember csak vizsgálódott. Miért mondtad azt, hogy nyertünk öt embert? Az igazságot kellene mondanod a Fennvalónak” – vajon mit felel az antikrisztus? „Miért ne nyerhettünk volna ötöt? Én öt embert mondtam, akkor az öt. A te véleményed nem számít. Ha azt mondjuk, hogy egyetlen embert sem nyertünk, hogyan magyaráznám ezt meg a fennvalónak? Ha jelenteni akarod, csak rajta, de ha elmondod az igazságot, lehet, hogy a fennvaló megmetsz téged. Lehet, hogy mindannyiótokat elbocsát, akik részt vesztek az evangélium terjesztésében, vagy akár fel is oszlathatja az evangelizációs csapatot. Akkor nem tudod majd végezni a kötelességedet, és nem én leszek a hibás érte.” Ennek hallatán ez az ember meghökken, és nem meri jelenteni. Hát nem fenyegetés ez? (De igen.) Ez egy nyíltan kimondott otromba fenyegetés. Ennek hallatán egyesek azt gondolják: „Becsületes embernek lenni következményekkel jár. Ha becsületes vagyok, nem fogom tudni végezni a kötelességemet, ezért nem fogom jelenteni. Öt embert kell jelentenünk.” Vannak, akiknek nyugtalanná válik a szívük, és azt mondják: „Ha nem nyertünk senkit, akkor ez van. Alá kell vetnünk magunkat annak, ahogyan a Fennvaló dönt, hogy kezel minket.” Vajon mi az antikrisztus álláspontja, amikor ezt hallja? „Alávetettség? Ez a helyzettől függ. Vajon tudja a fennvaló, hogy most milyen nehézségekkel szembesülünk az evangélium terjesztése során? Törődik ezzel?” Amikor a Fennvaló az evangélium terjesztésének helyzetéről érdeklődött, nem volt tisztában az ezzel járó kihívásokkal. Tudta, hogy havonta legalább hány embert lehet megnyerni, és soha nem mondta, hogy ha az evangelizációs csapat egy hónap alatt nem nyer meg senkit, akkor feloszlatja azt. Honnan hozakodott elő tehát az antikrisztus ezzel a kijelentéssel? (Ezt ő találta ki.) Ő maga találta ki, hogy elfedje a hazugságait, hogy irányítsa ezeket az embereket, hogy megakadályozza, hogy a Fennvaló vagy a testvérek átlássanak a hazugságain, és hogy biztosítsa a pozícióját, hogy ne váltsák le – ezért merészelt ilyen ördögi szavakat kitalálni. Az ítélőképességgel rendelkező emberek képesek leleplezni őt, de azok, akiknek nincs ítélőképességük, félre vannak vezetve, és azt gondolják: „Valóban, ezt a kötelességet nem könnyű megkapni. Nem lehetünk becsületesek a Fennvalóval szemben. Ha azt mondod, hogy öt ember volt, akkor öt volt. Bár ebben a hónapban nem nyertünk meg ötöt, a következő hónapban igyekszünk megnyerni őket. Végül is, ha a jövő hónapban megnyerjük őket, akkor ez nem lesz hazugság.” Az antikrisztus trükközik, és az ítélőképességgel nem rendelkezők vele együtt részt vesznek ebben; egy csapat szélhámos. Vajon mi az antikrisztus célja azzal, hogy fenyegeti az embereket? Az, hogy engedelmeskedjenek neki és rá hallgassanak. Hazudik és gonoszságot követ el, irányítja a gyülekezetet, félrevezeti az embereket, az alapelvek és a munkára vonatkozó rendelkezések betartása nélkül végzi a munkát, és bármennyire is meggondolatlanul viselkedik, nem engedi, hogy a testvérek leleplezzék, vagy jelentsék őt a Fennvalónak. Amint rájön, hogy valaki jelenteni tervezi a Fennvalónak, akkor fenyegetésekhez folyamodik. Hogyan fenyegeti azt az embert? Azt mondja: „Mi idelent dolgozunk, és a munka nehéz. Még azzal a veszéllyel is szembe kell néznünk, hogy a nagy vörös sárkány letartóztat bennünket. A fennvaló mindig megköveteli, hogy a gyakorlásunk tartsa be a munkára vonatkozó rendelkezéseket. Az evangélium terjesztése során annyi szenvedést elviselünk, és annyi kockázatot vállalunk. Ha az eredmények gyengék, mégis jelenteni akarod azokat a fennvalónak, akkor miután megtetted, ő meg fog metszeni téged. Nem attól tartok, hogy engem, mint vezetőt leváltanak, hanem attól, hogy miután megmetszett, neked nem lesz többé elvégzendő kötelességed. Ha nincs többé elvégzendő kötelességed, ne engem hibáztass!” Ez annyira észszerűnek hangzik! Még azt is mondja: „Valójában ki akarja ezt jelenteni? Ha jelenteni akarjátok, nem fogom megállítani; amúgy is tud mindenki ezekről a dolgokról. Ha nem jelentitek a fennvalónak, akkor nem fog minket hibáztatni. Ha jelentitek, akkor meg leszünk metszve. Eldönthetitek ti magatok; ha jelenteni akarjátok a fennvalónak, csak rajta. Most pedig, emelje fel a kezét az, aki jelenteni akarja!” Amikor valamennyien hallják ezt a hangnemet, gondolkodni kezdenek: „Ezt tényleg szabad jelentenem, vagy nem?” Miután elgondolkodtak, néhányan felemelik a kezüket. Az antikrisztus látja ezt, és azt gondolja: „Még mindig jelenteni akarod? Keresed magadnak a bajt? Rendben, nem fogok megfeledkezni rólad.” Ezután elkezd gondolkodni azon, hogyan lehetne megbüntetni ezt az embert. Talál egy ürügyet, mondván: „Az utóbbi időben teljesen eredménytelenül végezted a kötelességeidet. Aki három hónapig nem mutat fel eredményt a kötelességei végzése során, az meg lesz fosztva a kötelességvégzéshez való jogától. Ha nem javul a teljesítménye, akkor elszigetelik. Ha még mindig nem tart bűnbánatot, akkor kitakarítják vagy kizárják őt!” Vajon az a bolond, az a gyáva még mindig merészeli jelenteni? Ennek hallatán azt gondolja: „A saját érdekemben nem jelentem ezt. Mi értelme annak, hogy jelentsem? Ha jelentem, aztán legyőznek, és megtorlást szenvedek el a vezető részéről, és ha a testvéreim elutasítanak, akkor elszigetelődöm a gyülekezeten belül. Fontosabb számomra, hogy a vezetőre hallgassak; azt sem tudom, hol van isten, érdekelheti-e őt, hogy élek-e vagy halok?” Ezért már nem jelenti. Hát nem megfélemlítette az antikrisztus? (De igen.) Azt hiszi: „Isten ellen vétkezni nem nagy ügy. Isten szerető, irgalmas, elnéző és türelmes; nem könnyen haragvó, nem átkozza és nem bünteti meg könnyen az embereket. De ha megsértem a vezetőt, akkor szenvednem kell. A problémák jelentése egyáltalán nem válna hasznomra; mindenki elutasítana. Nem tehetek ilyen ostobaságot.” Hát nem gerinctelenség ez? (De igen.) Hogyan kellene bánni egy ilyen gerinctelen emberrel? Szánalmat érdemel-e? Az ilyen gerinctelen embert át kellene adni a Sátánnak, az antikrisztusnak, hogy az antikrisztus megbüntesse őt – megérdemli. Hiányzik belőle a hit, az elszántság és az erő, hogy gyakorolja az igazságot, és alávesse magát Istennek, amikor azonban az antikrisztusnak való alávetésről van szó, különös erőre kap, hajlandó megtenni bármit, amire kérik, és tele van lelkesedéssel. Ha az antikrisztus fenyegeti és megijeszti, nem mer többé problémákat jelenteni. Hát nem gyáva? Mi a köznyelvi kifejezés erre? Nyámnyila, és beadja a derekát, amikor az antikrisztussal szembesül. Elég sokan vannak a gyülekezetben, akik az antikrisztusok fenyegetései miatt nyámnyilákká váltak! Ezek az emberek nem tudják, hogyan viszonyuljanak ahhoz a mondathoz, hogy „Isten mindenek felett szuverén.” Ha az antikrisztus fenyegeti, elutasítja vagy elkülöníti őket, úgy érzik, hogy nincs támaszuk, nem hisznek Isten mindenek feletti szuverenitásában vagy Isten igazságosságában, és nem hiszik, hogy az emberek élete Isten kezében van. Egy-két megfélemlítő vagy fenyegető szó az antikrisztustól, és máris megijednek, beadják a derekukat, és nem merik többé jelenteni.

Ha egy antikrisztus jelenti a munkájukat a Fennvalónak, szemtelenül hazudnak és becsapják őt. Egyesek, akik ismerik az igazságot, ki nem állhatják ezt, és jelenteni akarják a helyzetet a Fennvalónak. Az antikrisztus szigorúan ellenőrzi az embereket, és szorosan szemmel tartja őket. Azonnal ki tud szúrni bárkit, aki hajlamos lehet arra, hogy jelentsen egy problémát a Fennvalónak. Amikor nincs más dolga, arra összpontosít, hogy megfigyelje az embereket, a szavaikat és az arckifejezésüket, keresi azokat, akiknek véleményük van róla, akik nem hűségesek, akik nem engedelmeskednek neki, akik veszélyt jelentenek a pozíciójára, akik közömbösek vele szemben, akik nem veszik komolyan, akik nem adják át neki a tiszteletbeli helyet, és akik nem hagyják, hogy étkezésekkor elsőként egyen. Ez bajt okoz ezeknek az embereknek. Vajon mit tesz az antikrisztus az ilyen emberekkel? Vannak olyan alattomos antikrisztusok, akik nem fedik fel azonnal az igazi arcukat. Várják az alkalmat, hogy elbánjanak veled. Ha ez nem megy, akkor durva fenyegetésekhez folyamodnak, hogy éreztessék, hogy az életed a kezükben van. Hogy hívőként üdvözülhetsz-e, hogy elérheted-e a véget, hogy a gyülekezetben maradhatsz-e – mindez az ő kezükben van, és csak egy szavukba kerül. Az övék a végső szó. Ha nem hallgatsz rájuk, nem engedelmeskedsz az irányításuknak, nem veszed őket komolyan, és továbbra is megpróbálod jelenteni a problémáikat, akkor szenvedni fogsz. Elkezdik majd tervezgetni, hogyan büntessenek meg. Vajon hogyan tekint az antikrisztus azoknak a testvéreknek a viselkedésére, akik jelentik a problémáit a Fennvalónak? (Pletykálkodásként.) Pontosan, nem úgy tekint rá, mint egy helyzetjelentésre; úgy tekint rá, mint pletykálkodásra. Mit jelent a pletykálkodás? Azt jelenti, hogy mindenféle igazsággal ellentétes tettét és minden gonosz cselekedetét jelentik a Fennvalónak, illetve beszámolnak a Fennvalónak azokról a dolgairól, amelyek mások számára ismeretlenek. Ezt ő pletykálkodásnak tekinti. Amint felfedezi, hogy valaki pletykálkodik, meg kell büntetnie az illetőt. Néhány zavaros fejű és gerinctelen ember megijed az antikrisztus fenyegetéseitől, zsarnoki és aljas módszereitől. Amikor az antikrisztus megkérdezi, hogy ki áll kapcsolatban a Fennvalóval, még mielőtt eljutna hozzájuk, gyorsan egyértelművé teszik: „Nem én vagyok az.” Az antikrisztus megkérdezi: „Akkor honnan tud a fennvaló erről az ügyről?” Elgondolkodnak ezen, majd azt mondják: „Én sem tudom.” Az antikrisztus olyannyira megbüntetni őket, hogy állandó rettegésben élnek, mindig idegeskedve, attól félve, hogy az antikrisztus esetleg kizárja őket a gyülekezetből. Olyannyira szoronganak és félnek, hogy még a napot is nehezükre esik átvészelni. Vajon akkor is ennyire félnének, ha az antikrisztus nem fenyegette volna így őket? Nem, nem félnének. Továbbá, hisznek-e igazán Istenben? Nem, nem hisznek. Gerinctelenek és zavaros fejűek. Amikor találkoznak az antikrisztussal, meghunyászkodnak. Nem hisznek igazán Istenben, de készségesen engednek az antikrisztusnak, készen arra, hogy teljesítsék a parancsait. Ők természetüknél fogva a Sátán kegyencei.

Vajon milyen egyéb praktikákat használnak még az antikrisztusok, hogy fenyegessék az embereket? Egyes antikrisztusok jól értenek bizonyos helyes és vonzó doktrínák kimondásához, hogy megszorítsanak és korlátozzanak téged. Azt mondják: „Nem szereted az igazságot? Ha szereted az igazságot, akkor hallgatnod kell rám, mert én vagyok a vezető. Minden, amit mondok, összhangban van az igazsággal. Engedelmeskedned kell mindannak, amit mondok; ha azt mondom, hogy menj keletre, akkor nem szabad nyugatra menned. Ha mondok valamit, nem szabad jobban meggondolnod; nem szabad semmilyen véleményt alkotnod, vagy vakon beavatkoznod. Amit én mondok, az az igazság.” Ha nem hallgatsz rájuk, lehet, hogy gyűlölni fognak vagy elítélnek. Miféle elítélés ez? Azt mondják majd: „Nem igazán vagy olyasvalaki, aki szereti az igazságot; ha valóban szereted az igazságot, akkor vezetőként az én szavaim helyesek – miért nem hallgatsz rájuk?” Az antikrisztusok arra használják ezeket a látszólag helyes elméleteket és doktrínákat, hogy irányítsanak és korlátozzanak téged. Továbbá, egyes antikrisztusok ráveszik az embereket, hogy gondoskodjanak a személyes ügyeikről, mondván: „Most, hogy vezető vagyok, nincs időm bizonyos személyes ügyekre. Különben is, vezető vagyok, és az én ügyeim isten házának ügyei. Isten házának ügyei egyben az én ügyeim is. Már nem tudjuk azokat olyan világosan megkülönböztetni. Ezért neked is osztozkodnod kell az otthoni ügyeim terheiben, mint például a gyermekekről való gondoskodás, a földművelés, a zöldségárusítás vagy a házépítés, és olyasmikben is, hogy például nincs elég pénz otthon. Ezek korábban az én kötelességeim voltak, de most, hogy vezető lettem, a ti kötelességeitekké váltak – osztozkodnotok kell a terhen. Különben állandóan az otthoni dolgaim miatt fogok aggódni, elvonják a figyelmemet, akkor vajon lehetek-e még hatékony vezető?” Minél többet mondják, annál szégyentelenebbé válnak. Ennek hallatán egyesek azt gondolják: „Nem tudtuk, hogy törődnünk kell a szíveddel – valóban szívtelenek voltunk! Nem kell mondanod semmit, mostantól kezdve minden házimunkádat mi intézzük.” Vajon milyen kellemesen hangzó nevet adnak ezek az antikrisztusok a saját otthoni teendőiknek és a mindennapi életük dolgainak? „Az emberek kötelességének” nevezik ezeket, vagyis a saját családjukért, a háztartásukban élő fiatalok és idősek szolgálatáért és a magánéletük ügyeinek intézéséért dolgoztatják az embereket, és Isten házának ügyeivé változtatják azokat. Mivel ezek most már Isten házának ügyei, mindenkinek méltányosan hozzá kell járulnia, és ha a vezető azt akarja, hogy megtegyél valamit, akkor az a te kötelességeddé válik. Hát nem hangzik helyesnek ez? Az ítélőképesség nélküli emberek azt gondolhatják, hogy helyes. Úgy vélik, hogy mivel a vezető túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy a saját otthoni ügyeit intézze, ők maguk pedig gyenge képességűek, és nem tudnak semmilyen kötelességet végezni, csak a vezetőnek segíthetnek néhány házimunkát elvállalva. Ezért valahányszor ráérnek, a vezető házában dolgoznak, különböző feladatokban segítve neki. Vajon a kötelességük végzésének tekinthető ez? Csak úgy lehet erre tekinteni, mint az emberek lelkes segítésére. Ha nehézségekkel szembesül azoknak a családja, akik valóban feláldozzák magukat Istenért, akik követik Isten akaratát, akkor a gyülekezet gondoskodik arról, hogy segítse őket, és intézze az otthoni ügyeiket. Ilyen esetekben ez bizonyos mértékig kötelesség-végrehajtásnak tekinthető. Most már érthető? Az antikrisztus, aki azzal van elfoglalva, hogy félrevezesse és irányítsa a gyülekezetbeli embereket, megszervezi a testvérek számára a saját házimunkáját, azt állítva, hogy ez is a kötelességük végzése. Egyes testvérek, mivel nem értik meg az igazságot, félre vannak vezetve, és készségesen vállalják ezeket a feladatokat, boldognak érzik magukat, hogy ezt tehetik. Sőt, végül úgy érzik, hogy tartoznak a vezetőnek, azt gondolva: „A vezető összetörte a szívét, és elkoptatta a száját értünk. Annyira méltatlanok vagyunk. Annyi munkát végeztünk, mégis hogyan lehetséges, hogy még mindig nem értünk meg semmilyen igazságot?” Ha egész nap azzal vagy elfoglalva, hogy a vezetőnek dolgozol, és elhanyagolod az összejöveteleken való részvételt, illetve a prédikációk hallgatását, akkor vajon fel tudod-e fogni az igazságot? Ez teljességgel lehetetlen. Ez halálig tartó behízelgés! Ez az antikrisztus után való futás, és görbe útra tévedés. Az antikrisztus gyakran használ látszólag helyes kijelentéseket, becsomagolja és helyes beszéddé dolgozza át őket, tévesen elhitetve az emberekkel, hogy ezek a szavak valóban az igazság, olyasmik, amit követniük és gyakorolniuk kellene, és hogy el kellene fogadniuk ezeket a szavakat. Így az embereknek nem kell felismerniük, hogy amit a vezető tesz, az helyes vagy helytelen, vagy hogy amit követnek, az helyes vagy helytelen. Hát nem ez a helyzet? Ezt hívják félrevezetésnek, és ez egyben az emberek fenyegetése is. Az antikrisztus ezeket a látszólag helyes elméleteket és kijelentéseket arra használja, hogy irányítsa ezeket az embereket. Milyen mértékben irányítja őket? Ezek az emberek készségesen megerőltetik magukat érte, halálra dolgozzák magukat érte, és minden személyes ügyét intézik. Inkább kihagyják az összejöveteleket, elhanyagolják a saját kötelességeiket, hátrahagyják a saját feladataikat, és feláldozzák a lelki csendességre, az összejövetelre, valamint Isten szavainak evésére és ivására szánt idejüket, csupán azért, hogy hogy szolgálatot végezzenek, és teljes időben halálra dolgozzák magukat az antikrisztusért. Miért képesek így halálra dolgozni magukat? Ennek megvan az oka. Mi az oka? Az, hogy az antikrisztus céltudatosan mondja azt nekik: „Ha még ezeket az ügyeket sem tudod megfelelően kezelni, akkor milyen kötelességet tudsz végezni? Ha nem tudod végezni a kötelességedet, akkor vajon még mindig tagja vagy isten házának? Rendben, akkor nem foglak vezetni téged. Ha nem vezetlek, akkor nem fogsz isten házának tagja lenni. Mivel engem választottatok vezetőnek, én vagyok ennek a gyülekezetnek a kapuja. Bárki, aki be akar lépni a gyülekezetbe, az én jóváhagyásommal kell, hogy rendelkezzen. Senki sem léphet be a beleegyezésem nélkül. Még ha a gyülekezet takarít is ki valakit, ahhoz is szükség van az én jóváhagyásomra, mielőtt az illető távozhatna. Tehát az általam rátok bízott munkából és a nektek átadott feladatokból áll a ti kötelességetek. Ha nem végzitek megfelelően a kötelességeteket, akkor nem lesz esélyetek az üdvösségre. Nem számláltattok majd isten házához!” Hát nem fenyegetés ez? (De igen, az.) Milyen módszert használ az emberek fenyegetésére? (Helyes szavakat.) Ez az emberek helyes szavakkal való fenyegetése, olyan szavakkal, amelyek látszólag összhangban vannak az igazsággal – ez az alma és a körte összekeverése. Az antikrisztus a kötelesség végzését ürügyként használja személyes céljai eléréséhez. De vajon tényleg kötelesség végzése az, ha valaki nekik tesz meg dolgokat? Kiforgatják, hogy úgy tűnjön, mintha olyan kötelesség lenne, amelyet az embereknek végezniük kell, majd a kötelesség végzésének az alapelvét és normáit használják fel arra, hogy megköveteljék a testvérektől, hogy halálra dolgozzák magukat értük. Sőt, azzal fenyegetőznek, hogy ha nem dolgozzák magukat halálra értük, akkor nem lesz esélyük az üdvösségre, kitakarítják őket a gyülekezetből, és ki lesznek zárva Isten házából. Amikor ezek az ostoba, ítélőképesség nélküli emberek meghallják, hogy milyen súlyosak a következmények, gyorsan magukra vállalják a vezető háztartásának összes házimunkáját, valamint az ő mindennapi ügyeit, és megkönnyebbülnek, amint végeztek. Önmagukkal elégedetten még azt is gondolják: „Most már megfelelően végeztem a kötelességemet. Egyáltalán nem voltam lusta, és figyelembe vettem a vezető akaratát. Mindent megtettem, amire a vezető utasított, és elintéztem a vezető összes házimunkáját. Ezt jelenti az Istenre való odafigyelés! A vezető elégedett, és Isten is elégedett. Most már van reményem az üdvösségre!” Vajon ezt reménynek hívják? Hát nem az antikrisztus rabszolgáivá váltak? Nem tévútra vezette őket az antikrisztus? Vajon milyen szerepet játszik itt az antikrisztus? Nem úgy viselkedik-e, mint egy emberrabló? Elvetemült beállítottságú, az elvetemültség pedig természetesen sokkal súlyosabb, mint a csalárdság. Így pontosan tudja, hogy mit mondjon, és milyen elméleteket használjon fel ahhoz, hogy korlátozza az embereket, megvalósítsa rejtett céljait, megnyerje az emberek szívét, valamint irányítsa a viselkedésüket és a gondolataikat. Nagyon is tisztában van mindezzel. Ezért alaposan átgondoltak és hosszasan előre megfontoltak azok a célok, amelyeket az antikrisztus minden szavával és tettével elérni kíván. Semmiképpen sem arról van szó, hogy véletlenül mond vagy tesz valamit, és aztán meglepetésszerű eredményt ér el – ez egyáltalán nem így van. Az antikrisztus tehát amellett, hogy szavaival félrevezeti, bizonyos ékesszólással fenyegeti és kényszeríti is azokat, akik készségesen szolgálatot végeznek, és halálra dolgozzák magukat érte. Lehet, hogy készségesen teszik ezeket a dolgokat az antikrisztusért, de vajon nincs valami probléma ezzel a „készségességgel”? Nem kellene idézőjelbe tenni? (De igen.) Ez egyáltalán nem igazi kötelességvégzés, hanem inkább annak a következménye, hogy egy bizonyos elmélet, egy bizonyos helyes és kellemesen hangzó érvelés vagy ékesszólás félrevezeti az embereket. Mivel nyugtalankodnak amiatt, hogy nem lesznek képesek végezni a kötelességüket, hogy ki lesznek zárva, és nem fognak üdvözülni, készségesen elfogadják az antikrisztus által számukra kijelölt feladatokat, sőt, azt hiszik, hogy Istenért végzik a kötelességüket. Milyen zavaros fejűek lettek!

Az antikrisztusok fenyegetései lehetővé teszik az emberek számára, hogy tisztán meglássák a valódi arcukat. Ti bocsátkoztok-e ilyen fenyegetésekbe? Vajon van-e különbség a fenyegetés és a figyelmeztetés, illetve a tanács között? (Van.) Fel tudjátok-e ismerni ezt, vagy sem? Hol a különbség? Találjátok meg ezt a különbséget, és meg fogjátok érteni, illetve képesek lesztek felismerni. (A szándékok különböznek.) A szándékok és az indítékok minden bizonnyal különböznek. Nos, pontosan hol is van a különbség? Mi a fenyegetés? A fenyegetés olyan szavakat tartalmaz, amelyek jól és helyesen hangzanak, és amelyek hallatán az emberek nem érzik magukat túlságosan zaklatottnak, de amelyeknek célja a személyes haszon. Másrészt mi a célja a tanácsnak és a figyelmeztetésnek? Az, hogy segítsen az embereknek, hogy megelőzze esetükben a hibák elkövetését, az útról való letérést vagy a kerülőútra menetelt, illetve a félrevezetésüket, és hogy segítsen nekik csökkenteni vagy megelőzni a veszteségeket. A cél nem a személyes haszon, hanem pusztán mások segítése. Hát nem ez a különbség? (De igen.) Ilyen szempontból meg kell tanulnotok megkülönböztetni. Csak mert beszéltünk már az antikrisztusok azon megnyilvánulásáról, hogy fenyegetik az embereket, nem jelenti azt, hogy miközben másokkal beszélgettek nem meritek figyelmeztetni őket, ha szükséges. Ha figyelmeztetésre van szükség, akkor azt ki kell mondani. A figyelmeztetések és a tanácsok nem azonosak a fenyegetésekkel. A figyelmeztetések célja valóban az, hogy segítsék az embereket, hogy megfelelően tudják végezni a kötelességeiket, és biztosítsák, hogy Isten házának munkája ne kerüljön veszélybe. A céljuk jogos. A fenyegetésnek viszont jogtalan és rejtett célja van – személyes ambíciókat és önző vágyakat tartalmaz. Amikor például az antikrisztus rávesz másokat, hogy a saját házimunkáját végezzék, mi az önző vágya? Egyszerűen csak élvezni akarja a státuszból fakadó előnyöket, rávéve másokat a piszkos és fárasztó munka elvégzésére, miközben ő maga semmit sem tesz. Sőt, aztán valakinek napi háromszor kell ételt felszolgálnia neki. Úgy gondolja, hogy most, hogy pozícióval rendelkezik, kezdődhet az élvezet. Azonban indokolatlan egyenesen megmondani az embereknek, hogy neki dolgozzanak, ezért az antikrisztus kitalál egy sor kifogást, mondván: „Most, hogy vezető vagyok, nagyon el vagyok foglalva a kötelességeimmel. Ha van terhetek és emberi mivoltotok, akkor meg kellene tanulnotok együttműködni. Mit tehettek? Csak annyit tehettek, hogy megerőltetik magatokat, nem igaz? Senki nincs, aki otthon a zöldségeskertemben dolgozzon, és ti sem segítetek! Ha segítetek, az azt bizonyítja, hogy jószívűek vagytok, és valóban a kötelességeteket végzitek azzal, hogy segítetek nekem a munkában. Én vagyok a vezetőtök – az én dolgom nem a ti dolgotok is? A ti dolgotok nem olyasmi-e, amit nektek kellene végeznetek, amit pedig nektek kellene végeznetek, az a ti kötelességetek, nemde?” Amikor ilyen nagy felelősséget raknak a válladra, és elgondolkodsz azon, hogy van értelme annak, amit a vezető mond, akkor mész és elvégzed a munkát helyette. Hát nem bedőltél egy átverésnek? Az antikrisztusnak megvannak a saját céljai, és mielőtt el tudná érni ezeket a célokat, megfelelő kifogásokat és elméleteket kell találnia, hogy megteremtsen egy ürügyet. Majd azok, akik elfogadják ezeket az elméleteket, elmennek hozzá dolgozni, ő eléri a célját, és aztán élvezheti a státuszból származó előnyöket. Ez nem olyasvalaki-e, aki a gyülekezetből él? (De igen.) Pontosan erről van szó. Lusta és nem hajlandó dolgozni, élvezni szeretné a testi kényelmet és a státuszból származó előnyöket. Játszik a hatalommal, és ha nem talál megfelelő szavakat, akkor Isten szavaiból és az általa megértett doktrínából ragad ki észszerű és könnyebben elfogadható frázisokat. Arra használja ezeket a szavakat, hogy félrevezesse és korlátozza azokat, akik nem fogják fel az igazságot és ostobák. Ezzel megvalósítja rejtett céljait, rávéve az emberek arra, hogy készségesen elfogadják a manipulációját. Egyesek még azt is gondolják, hogy ha nem szívlelik meg a vezető szavait, vagy nem jól hajtják végre a vezetőjük által kijelölt feladatokat, akkor nem végezték megfelelően a kötelességüket. Úgy érzik, hogy tartoznak Istennek, és még könnyeket is hullatnak. Hát nem a zavaros fejűség mélységes szintje ez? Annyira zavaros fejűek, hogy az már felháborító.

Az antikrisztusok gyakran beszélnek fenyegetően, hogy elérjék a céljaikat, néha azonban a fenyegetéseik helyes szavak formájában és szelíden hangzanak, mint egy kígyó, amely lassan tekeredik köréd – amint köréd tekeredett, készen áll arra, hogy az életedet követelje. Máskor a fenyegetéseik nem szelídek, hanem durvák és ádázak, mint amikor a farkas meglát egy bárányt, és felfedi ádáz arcát. A szándékuk az, hogy azt mondják az embereknek: „Ha nem hallgatsz rám, megkapod a magadét, ha pedig következmények merülnek fel, magad viseled majd a felelősséget!” Vajon melyek azok a tipikus ütőkártyák, amelyeket az antikrisztusok a fenyegetéseikben felhasználnak? Az emberek rendeltetési helye, kötelessége, sőt, még a gyülekezetbeli pozíciója és az onnan való távozása vagy ottmaradása is. Az antikrisztusok ezeket a taktikákat, és persze még másokat is alkalmaznak az egyének fenyegetésére. A stratégiáik azonban általában e két kategóriába sorolhatók: van, amikor kellemes szavakkal hízelegnek neked, máskor pedig erőszakosan és ádázul rád rontanak. Vajon mi a célja az antikrisztusok fenyegetéseinek? Legelsősorban azt akarják, hogy az emberek hallgassanak rájuk. Az a céljuk, hogy másokból hasznot húzzanak, élvezzék a státusz előnyeit, és dúskáljanak az ezzel járó különféle mellékjövedelemben és élvezetben. Másodsorban nem akarják, hogy bárki is felfedje a dolgok valós állapotát, vagy megkérdőjelezze a pozíciójukat. Nem tűrik, hogy az emberek bármi olyat tegyenek, ami veszélyezteti a pozíciójukat. Ha például egyesek jelenteni akarják a helyzetüket a fejeseknek, vagy ha némelyek felismerik őket, és szövetkezni akarnak a testvérekkel, hogy elutasítsák és eltávolítsák őket a tisztségükből, akkor az antikrisztusok fenyegető taktikákhoz folyamodnak. A fenyegetőzés célja egyrészt az, hogy élvezzék a pozíciójukkal járó számos előnyt, másrészt pedig az, hogy biztosítsák a pozíciójukat. Az antikrisztusoknak pontosan ez a két céljuk van az emberek fenyegetésével – mindkettő a pozíció körül forog. Vajon honnan származnak ezek a különféle előnyök? Ezek is a pozíciójukból származnak. Egyes antikrisztusok azt mondják: „Ha nem engedelmeskedtek ebben a dologban, viselni fogjátok a következményeket!” Ha valaki felismeri őket, és nem hallgat rájuk, vajon gondolkodnak-e azon, hogyan kezeljék a helyzetet? Nem fognak könnyen beletörődni abba, ami következhet. Amíg egy cseppnyi reményük is van arra, hogy megőrizzék a pozíciójukat, addig foggal-körömmel küzdeni fognak érte. A pozíció iránti vágyuk a legtöbb emberén túltesz. Olyan ez, mint amikor a farkas meglát egy bárányt – már azelőtt elkezd csorogni a nyála, hogy enni kezdene. A szemei vadul csillognak, és azt fontolgatja, hogy megeszi; ez az a fajta sóvárgás, ami benne van. Hát nem ez a természete? (De igen.) Az antikrisztusok sóvárgása a pozícióra olyan, mint a farkas sóvárgása a bárányra, a rosszindulatú természetükben rejlő szükséglet. Ezért a mások felé irányuló fenyegetéseik nem mellőzhetők.

IV. Annak boncolgatása, hogy az antikrisztusok hogyan irányítják az embereket

Az emberek irányítása az antikrisztusok által alkalmazott egyik taktika. Hogyan irányítják az embereket? Az antikrisztusoknak nem csak egy, hanem több módszerük is van az emberek irányítására. Tapasztaltátok már ezt? Lehet, hogy egyesek soha nem szolgáltak vezetőként, de dédelgetik azt a vágyat, hogy másokat irányítsanak – ez az antikrisztus ismérve. Életkoruktól, tartózkodási helyüktől és körülményeiktől függetlenül irányítani akarják az embereket. Azt akarják, hogy még az étkezéssel, a munkával kapcsolatos kérdésekben, vagy különböző szakterületeken, illetve szakmai kérdésekben is rájuk hallgassanak, és nem tűrik, ha bárki is nem azt teszi. Még a gyülekezeten belül sem tudják kordában tartani a hatalomvágyukat. Felelősségük és kötelezettségük teljesítésének tekintik ezt, úgy gondolják, hogy csak teszik a dolgok rájuk eső részét, anélkül, hogy felismernék, hogy ez az ő ambíciójuk és vágyuk, hogy ez az ő romlott beállítottságuk. Hogyan irányítja tehát az antikrisztus az embereket? Például amikor megválasztják vezetőnek, már az első napon elkezd gondolkodni: „Ezeknek az embereknek nincsenek rendszeres étkezési szokásaik és napi rutinjaik; rengeteg a tennivaló. Vezetőnek lenni nagy felelősséggel jár – ez egy súlyos teher!” Az antikrisztus az egész napot a szobájába bezárkózva tölti, és két-három oldalnyi anyagot is összeállít. Vajon mit tartalmaz ez az anyag? Először is szó van az étkezésről. Az étkezéseknek meghatározott időben, meghatározott helyen, meghatározott mennyiségű ételt elfogyasztva kell történnie. Reggeli 6:30-kor, ebéd 12:30-kor, vacsora 18:30-kor – az étkezések e három időpontban történnek, egy perccel sem korábban vagy később. A körülményektől függetlenül pontosaknak kell lennetek, még akkor is, ha esik az eső vagy vihar támad, ha pedig megszegitek ezeket a szabályokat, akkor nem kaptok ételt. Aztán ott van a napi rutin kérdése, ami nagyon fontos. Minden reggel 6:00-kor ki kell kelnetek az ágyból, függetlenül attól, hogy előző este milyen későn aludtatok el. Ebéd után 13:00-kor pihennetek kell egyet, és minden este pontosan 22:00-kor el kell aludnotok. Ha befejezik az étkezésre és a napi rutinra vonatkozó szabályok felállítását, még mindig sok más konkrét előírás marad. Például, hogy a kijelölt helyeken kell étkezni, és evés közben nem szabad zajongani. Mindenkinek meghatározott ruházatot kell viselnie, és így tovább. Ezek a szabályok hihetetlenül részletesek, még részletesebbek, mint Isten házának adminisztratív rendeletei. Ezeknek a napi aprólékos részleteknek semmi közük az igazsághoz. Amennyiben az ember mindennapi élete és étkezési szokásai strukturáltak és megfelelőek, valamint nem ártalmasak az egészségére, elegendő ezt az alapelvet követni. Nincs szükség ilyen részletes előírásokra. Akkor miért állít fel az antikrisztus ilyen részletes szabályokat? Azt mondja: „Nem tesz jót az embereknek, ha irányítás nélkül maradnak. Isten szavaiban soha nem esik említés ezekről a dolgokról, e konkrét részletek nélkül pedig az életünk fegyelmezetlen, strukturálatlan és minden emberi hasonlatosságot nélkülöző lesz. Most, hogy én vagyok a vezető, mindannyiótokat helyre lehet hozni. Nem vagytok többé kóbor bárányok; van valaki, aki gondoskodik rólatok.” A mindennapi élet lényeges és jelentéktelen dolgai, amilyen a ruházat, az élelem, a lakhatás és a közlekedés, mind-mind aprólékosan szabályozásra kerültek. Majd megoszt veled egy „titkot”, mondván: „Isten szavai soha nem említették a mindennapi élet ezen konkrét részleteit. Csak azért, mert isten nem beszélt erről, nem jelenti azt, hogy nem kellene tudnunk róla. Nekünk, embereknek át kell vállalnunk mindezekkel a részletes ügyekkel kapcsolatos munkát, amelyekről isten soha nem beszélt.” Isten szavain kívüli, látszólag részletes és egyértelmű kifejezésekkel világosan meghatározott szabályokat és előírásokat fogalmaz meg, hogy helyettesítse az igazságot, és másokat vezessen. Miután ezeket a konkrét és világosan meghatározott előírásokat kiadta, elvárja az emberektől az úgynevezett szabályai betartását. Ha valaki nem tartja be, megszegi, figyelmen kívül hagyja vagy megsérti ezeket a szabályokat, azt az antikrisztus megmetszi. Miután megmetszette, megbizonyosodik arról, hogy az illető elfogadja ezeket a szabályokat, és Istentől érkezőként fogadja el azokat. Ezeket a dolgokat arra használja, hogy az igazságot helyettesítse, és az embereket vezesse, így vajon milyen utat választanak majd ezek az emberek? Csak előírásokat és rituálékat fognak betartani, pusztán a formaságokat követik. Ilyen vezetés alatt az emberek a saját elképzeléseik alapján tévesen azt hihetik: „Ha be tudom tartani a külső előírásokat és formaságokat, ha be tudom tartani a felkelés, alvás és étkezés menetrendjét, az vajon nem azt jelenti, hogy gyakorolom az igazságot? Akkor vajon nem fogok üdvözülni?” Tényleg ilyen egyszerű az üdvösség? Ilyen könnyen el lehet nyerni az igazságot? Vajon az igazság csak az emberi viselkedésre vonatkozik? Nem, nem csak arra. Hogyan kezeli az antikrisztus az emberek beállítottságában, az igazság megértésében és az igazság gyakorlásában bekövetkező változásokat? Úgy kezeli ezeket, mintha egyenértékűek lennének a közrend vagy az ország törvényeinek betartásával. Tévesen még azt is elhiteti az emberekkel, hogy ezek a szabályok és előírások magasabb rendűek, konkrétabbak és gyakorlatibbak, mint Isten szavai. Valójában arra használja ezeket a dolgokat, hogy félrevezesse és irányítsa az embereket, szigorúan ellenőrizve a viselkedésüket. Nem az igazsággal oldja meg a problémákat, és nem is arra buzdítja az embereket, hogy az igazságalapelvek szerint éljenek, cselekedjenek és végezzék a kötelességeiket. Ehelyett mesterségesen megfogalmaz egy sor szabályt, előírást és rendszert, amelyet az embereknek követniük kell. Vajon mi a célja? Azt akarja, hogy az emberek csatlakozzanak hozzá, hogy okosnak tartsák őt, és engedelmeskedjenek a vezetésének azáltal, hogy gyakorolják és követik ezeket a szabályokat és előírásokat. Így eléri a célját. Arra törekszik, hogy az emberek viselkedésének korlátozásával és szabványosításával elérje azt a célját, hogy mindenkivel kapcsolatban mindent irányítson. Az is lehet, hogy ami a cselekvése indítékait illeti, nem feltétlenül a státuszra való egyértelmű törekvés a célja, a végső következmény azonban az, hogy irányítja az embereket, és azok teljes mértékben az általa felállított szabályok és előírások szerint élnek és cselekednek. Ilyen helyzetben vajon van-e még helye a szívükben az igazságnak? Nincs. Az antikrisztusoknak nincs lelki megértésük, és nem értik meg az igazságot. Ha velük együtt éled a gyülekezeti életed, akkor ma azt fogják mondani, hogy ezt tedd, holnap meg azt, alapjában véve képtelenek az igazságalapelvekről beszélni. Ehelyett csupán felállítanak számodra egy csomó követendő előírást. Lehet, hogy teljesen kimerültél a betartásukba, a betartásuk megtagadása azonban nem opció. Nem fogják hagyni, hogy szabadon cselekedj. Ez az egyik módja annak, ahogyan az antikrisztusok irányítják az embereket.

Elsősorban mit irányít az emberekben az antikrisztus? (A gondolataikat.) Így van; elsősorban az emberek gondolatait irányítja. Nem csak arról van szó, hogy irányítja, mit mondanak és mit tesznek. Az igazságról való beszélgetés ürügyén üres elméleteket és ügyes szofisztikát használ, hogy félrevezessen téged, azzal a céllal, hogy irányítsa a gondolataidat, és rávegyen, hogy engedelmeskedj neki, és kövesd őt, amerre vezet. Ezt jelenti az emberek félrevezetése és irányítása. Ha nem követed az utasításait, lehet, hogy úgy érzed, mintha az igazság ellenében cselekednél, sőt, lehet, hogy úgy érzed, hogy a lekötelezettje vagy, vagy mintha nem tudnál szembenézni vele. Ez annak a jele, hogy már az irányítása alatt állsz. Ha viszont nem gyakorolod az igazságot, illetve nem veted alá magad Istennek, akkor vajon érzed a szívedben, hogy adósa vagy Istennek? Ha nem érzed, akkor nincs lelkiismereted és emberi mivoltod. Ha az igazság gyakorlása helyett képes vagy az antikrisztusnak engedelmeskedni anélkül, hogy nyugtalanságot éreznél a szívedben vagy bűntudatod lenne, az azt jelenti, hogy az irányítása alatt állsz. Az antikrisztus irányításának legáltalánosabb jelensége, hogy a hatáskörén belül egyedül övé a végső szó. Ha nincs jelen, senki sem mer döntéseket hozni vagy egy ügyet lerendezni. Nélküle a többiek olyanokká válnak, akár az elveszett gyermekek, akik nem tudják, hogyan imádkozzanak, keressenek vagy tanácskozzanak egymással, és úgy viselkednek, mint a bábok vagy a halottak. Itt nem fogjuk részletezni, hogy gyakran az antikrisztusok mit mondanak, hogy félrevezessék és irányítsák az embereket. Bizonyára sok kijelentés és taktika van, amelyet alkalmaznak, és az ebből eredő következményeket láthatjuk azokon, akiket félrevezetnek. Hadd mondjak egy példát. Van néhány átlagos képességű, nem túl rossz ember, akik hűségesen végzik a kötelességüket, és ritkán negatívak. Miután azonban egy ideig együtt dolgoznak az antikrisztussal, hogy végezzék a kötelességüket, függővé válnak tőle. Inkább mindenben az antikrisztus vezetését követik, és ő lesz a legfőbb támaszuk. Amint elszakadnak ettől az antikrisztustól, mindenben eredménytelenné válnak, amit csak tesznek. Ha az antikrisztus nincs jelen, nem haladnak a kötelességük végrehajtásában, és amikor problémával szembesülnek, még akkor sem képesek beszélgetés által eredményeket elérni. Csak arra várnak, hogy visszatérjen az antikrisztus, és megoldja helyettük. Valójában ezek az emberek eredetileg, mielőtt az antikrisztus irányította volna őket, képességüknek, intellektusuknak, tapasztalatuknak és hátterüknek köszönhetően képesek voltak kezelni az ilyen dolgokat, de amióta az antikrisztus irányítja őket, nélküle már senki sem mer döntéseket hozni vagy világos megoldásokat kínálni a dolgok kezelésére. Olyan, mintha a gondolataik be lennének zárva, és a félig vegetatív állapotban lévő emberekhez hasonló jellemzőkkel bírnak. Vajon mit tett az antikrisztus, aki ezeket az embereket irányítja, hogy ilyen viselkedésre késztette őket? Bizonyára kellett, hogy legyen néhány egyértelmű mondat vagy kijelentés, amely engedelmességre bírta őket a szívükben és az elméjükben. Ugyanakkor kellett, hogy legyenek bizonyos kijelentések, nézetek vagy cselekedetek is, amelyekkel ezek az emberek egyetértettek. Az antikrisztusok azonban egyáltalán nincsenek birtokában az igazságvalóságnak. A kijelentéseik és a nézeteik, még ha helyesek is, az emberek félrevezetésére szolgálnak, és nem képviselnek semmilyen igazságvalóságot. Egyesek csodálják az antikrisztusokat, mert valóban rendelkeznek bizonyos adottságokkal és tehetségekkel. Ezek a tulajdonságok azonban nem jelentik azt, hogy rendelkeznek az igazságvalósággal. Azok, akik az antikrisztusokat imádják, azért teszik ezt, mert nincsenek birtokában az igazságnak, és nem tudják megkülönböztetni az embereket, ezért képesek imádni az antikrisztusokat, sőt még néhány híres és nagy spirituális személyiséget is. Lehet, hogy egyeseket félrevezetnek az antikrisztusok, de csak átmenetileg, és amint rájönnek, hogy az antikrisztusok csak szellemi elméletekről tudnak beszélni, de nem gyakorolják az igazságot, hogy semmit sem tettek a gyülekezet munkájának védelmében, és valóban képmutató farizeusok, el fogják utasítani és gyűlölni fogják őket. Nagyon sok példa van arra, hogy az antikrisztusok arra használják az adottságaikat és ékesszólásukat, hogy félrevezessék azokat, akik nem értik az igazságot. Például, ha egy észszerű javaslatot teszel, mindenkinek mellé kellene állnia, és folytatnotok kellene arról a beszélgetést, ez a helyes út, a kötelesség iránti hűség és felelősség bizonyítéka, az antikrisztus azonban szíve mélyén azt gondolja: „Hogyhogy nem nekem jutott eszembe elsőként ez a javaslat?” Mélyen legbelül elismeri, hogy a javaslat helyes, de vajon el tudja fogadni azt? A természetéből adódóan semmiképpen sem fogja elfogadni a helytálló javaslatodat. Mindent meg fog tenni, hogy elutasítsa azt, majd előáll egy alternatív tervvel, hogy éreztesse veled, hogy a te javaslatod teljességgel kivitelezhetetlen, az ő terve pedig jobb. Azt akarja éreztetni veled, hogy nem tudsz boldogulni nélküle, és hogy mindenki csak vele együtt dolgozva lehet hatékony. Nélküle nem lehet jól dolgozni, mindenki értéktelenné válik, és nem tud semmit sem elvégezni. Az antikrisztus stratégiája az, hogy mindig újszerűnek és egyedinek tűnik, valamint lenyűgöző felszólalásokat tesz. Nem számít, hogy mennyire helytállóak valaki másnak a megállapításai, ő elutasítja azokat. Még ha mások javaslatai összhangban is vannak a saját elgondolásaival, ha nem ő javasolta elsőként, akkor soha nem fogja elismerni vagy a magáévá tenni azokat. Ehelyett mindent megtesz, hogy lekicsinyelje, majd a visszájára fordítsa és elítélje, kitartóan kritizálva azokat, mígnem a javaslattevő úgy érzi, hogy az elgondolásai helytelenek voltak, és beismeri saját tévedését. Csak akkor fogja az antikrisztus végre elengedni ezt. Az antikrisztusok élvezik, hogy másokat lekicsinyelve önmagukat építik, és arra törekszenek, hogy mások imádják, és a középpontba helyezzék őket. Csak maguknak engedik meg, hogy tündököljenek, míg mások csupán a háttérben húzódhatnak meg. Bármit is mondanak vagy tesznek, az helyes, és bármit is mondanak vagy tesznek mások, az helytelen. Gyakran állnak elő újszerű nézetekkel, hogy a visszájára fordítsák mások nézeteit és cselekedeteit, hibát találva mások javaslataiban, akadályozva és elutasítva azokat. Így a többieknek hallgatniuk kell rájuk, és a terveik szerint kell cselekedniük. Ezeket a módszereket és stratégiákat arra használják, hogy folyamatosan visszautasítsanak téged, támadjanak, és azt éreztessék, hogy inkompetens vagy, így véve rá téged arra, hogy egyre inkább alávesd magad nekik, egyre jobban csodáld, és egyre nagyobb becsben tartsd őket. Így teljesen az irányításuk alá kerülsz. Ez az a folyamat, amely által az antikrisztusok leigázzák és irányítják az embereket.

Az antikrisztus különböző módszereket használ az emberek félrevezetésére és irányítására; nem egy kacsintás vagy néhány szó az, ami miatt követik őt – ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. Akár az emberek irányításáról, akár a hatalom egy aspektusának irányításáról legyen is szó, például személyzeti döntésekről, pénzügyi kérdésekről vagy a végső szó kimondásáról, különböző taktikákat fognak alkalmazni, és egyáltalán nem csak időnként folyamodnak majd ezekhez, hanem állandóan arra fognak törekedni, hogy fitogtassák magukat, és tanúságot tegyenek magukról, mígnem az emberek csodálják és megválasztják őket, és akkor övék lesz a hatalom. Időbe telt, amíg elérték ezt a célt. Egy másik módszer, amelyet az antikrisztus az emberek félrevezetésére és irányítására használ, az az, hogy folyamatosan fitogtatja magát, mindenkivel megismertetve magát, hogy minél többen tudjanak az Isten házához való hozzájárulásáról. Például lehet, hogy azt mondja: „Régebben kitaláltam néhány módszert az evangélium terjesztésére, és ez hatékonyabbá tette az evangélium terjesztését. Ma már más gyülekezetek is alkalmazzák ezeket a módszereket.” Valójában a különböző gyülekezetek elég sok tapasztalatot gyűjtöttek az evangélium terjesztésében, de az antikrisztus folyamatosan dicsekszik a helyes döntéseivel és a teljesítményeivel, közli azokat az emberekkel, hangsúlyozza őket, és bármerre is járjon, addig ismételgeti, mígnem mindenki tud róluk. Vajon mi a célja? Az, hogy felépítse a saját imázsát és presztízsét, hogy minél több ember dicséretét, támogatását és csodálatát begyűjtse, és hogy azok mindenért hozzá forduljanak. Hát nem éri el ezzel az antikrisztus azt a célját, hogy félrevezesse és irányítsa az embereket? A legtöbb antikrisztus így cselekszik, magára véve az emberek félrevezetésének, tőrbe csalásának és irányításának szerepét. Gyülekezettől, társadalmi csoporttól vagy munkahelyi környezettől függetlenül valahányszor megjelenik egy antikrisztus, az emberek többsége öntudatlanul is imádni kezdi, és felnéz rá. Valahányszor olyan nehézségekbe ütköznek, ahol összezavarodnak, és szükségük van valakire, aki útmutatást nyújt, különösen kritikus helyzetekben, amikor döntést kell hozni, a tehetséges antikrisztus jut majd az eszükbe. Szívük mélyén azt hiszik: „Bárcsak itt lenne, akkor minden rendben lenne. Csak ő tud olyan tanácsokkal és javaslatokkal szolgálni, amelyek segítenek leküzdeni ezt a nehézséget; neki van a legtöbb ötlete és megoldása, a leggazdagabb tapasztalata, és az ő elméje a legfürgébb.” Az, hogy ezek az emberek ilyen mértékben képesek imádni az antikrisztust, nem függ-e össze közvetlenül azzal, ahogyan az hencegni, szerepelni és parádézni szokott? Ha a szavaiban és a tetteiben józanság nyilvánulna meg, ha olyasvalaki lenne, aki lehajtja a fejét és keményen dolgozik, ha keveset beszélne és szorgalmasan dolgozna, soha nem keresné a népszerűséget és nem hencegne, még kevésbé dicsekedne, akkor nem lenne képes félrevezetni az embereket, és elérni azt, hogy értékeljék és csodálják őt. Nos, miért csak ritkán választanak meg vezetőnek és dolgozónak bizonyos embereket, akik viszonylag becsületesek, akik képesek gyakorolni az igazságot és szorgalmasan dolgozni? Azért, mert az emberek többsége nem rendelkezik igazságvalósággal, és nem értenek a megkülönböztetéshez. Az emberek hajlamosak előnyben részesíteni azokat, akik adottságokkal, ékesszólással és hivalkodásra való hajlammal rendelkeznek. Az ilyen embereket különösen irigylik és elismerik, és szívesen kerülnek kapcsolatba velük. Így az antikrisztusok természetesen a többség imádatának és csodálatának tárgyává válnak. Az antikrisztusoknak mindenesetre van egy sor módszerük az emberek irányítására, és nem haboznak időt és energiát fektetni abba, hogy a státuszukat és az emberek szívében kialakított imázsukat menedzseljék, mindezt azzal a végső céllal, hogy megszerezzék az emberek feletti irányítást. Vajon mit tesz az antikrisztus, mielőtt elérné ezt a célt? Hogyan viszonyul a státuszhoz? Ez nem szokásos vonzalom vagy irigység; ez egy hosszú távú terv, egy tudatos szándék, hogy megszerezze azt. Különös jelentőséget tulajdonít a hatalomnak és a státusznak, úgy véli, hogy a státusz előfeltétel az emberek félrevezetésének és irányításának az eléréséhez. Amint státuszra tesz szert, magától értetődő, hogy annak minden előnyét élvezi. Tehát az antikrisztus azon képessége, hogy félrevezesse és irányítsa az embereket, a szorgalmas menedzsment eredménye. Egyáltalán nem arról van szó, hogy véletlenül jár ezen az úton; minden, amit tesz, céltudatos, előre megfontolt és gondosan kiszámított. Az antikrisztusok számára a hatalom megszerzése és azon céljuk elérése, hogy irányítsák az embereket, a fődíj – ez az az eredmény, amelyre a leginkább vágynak. A hatalomra és a státuszra való törekvésük motivált, céltudatos, szándékos és fáradságosan irányított; vagyis amikor beszélnek vagy cselekednek, erős céltudatossággal és szándékkal teszik, és a céljuk különösen meghatározott. Például azzal dicsekednek, hogy bizonyos szintű vezetők vagy dolgozók voltak, hogy az evangélium terjesztésével megnyertek bizonyos számú embert, vagy hogy különböző klasszikus módszereket dolgoztak ki az evangélium terjesztésére; fitogtatják a tapasztalataikat és a képzettségüket. Vajon mire gondolnak, miközben dicsekednek? Mi a mögöttes indítékuk? Nem gondolkodnak-e azon, hogy milyen szavakat használjanak, és hogyan keverjék az igazságot a hamissággal? A szavaik nem véletlenszerűek; mindennek, amit mondanak, célja van, és semmiképpen sem pusztán öndicséretről van szó. A szavaik különösen megfontoltnak és célzottnak tűnhetnek, és kifejezetten jó modorról tanúskodnak. Például, ha olyanokkal találkoznak, akik értik az igazságot, a szívük résen áll, nem fognak meggondolatlanul beszélni vagy cselekedni a jelenlétükben, félnek attól, hogy fel fogják ismerni őket. Fegyelmezettebbek lesznek. Ám ha új hívőkkel vagy átlagos hívőkkel van dolguk, akkor alaposan megfontolják, hogy mit mondjanak nekik. Ha vezetőkkel és dolgozókkal van dolguk, akkor elgondolkodnak azon, hogy mit mondjanak ennek a csoportnak. Ha olyanokkal van dolguk, akik megértik a szakmai tudást, akkor meggondolják, hogy mit mondjanak nekik. Különösen körültekintőek a külsőségekben, tudják, hogy kihez milyen szavakkal szóljanak, és hogyan közvetítsék hatékonyan az üzenetüket – mindezekkel nagyon is tisztában vannak. Vagyis az antikrisztusok mindig bizonyos szándékot hordoznak magukban, amikor cselekednek. A szavaik, a cselekedeteik és a viselkedésük, sőt, még a beszéd során választott sajátos megfogalmazásuk is szándékos; nem a romlottság, a csekély érettség, az ostobaság vagy a tudatlanság pillanatnyi feltárulásából cselekednek, nem csak ostobaságokat beszélnek, bárhová is mennek – ez egyáltalán nem így van. A módszereiket, a cselekvési módjukat és a szóhasználatukat vizsgálva az antikrisztusok meglehetősen titokzatosnak és elvetemültnek tűnnek. A saját státuszuk érdekében és azért, hogy elérjék a céljukat, az emberek irányítását, minden alkalmat megragadnak a kérkedésre, minden apróságot kihasználnak, és egyetlen alkalmat sem szalasztanak el. Mondjátok csak, az ilyen emberek felfednék-e Előttem ezeket a jellemvonásokat? (Igen.) Miért mondjátok azt, hogy felfednék? (Mert természetlényegük a kérkedés.) Vajon az antikrisztus végső célja a kérkedés? Mi a célja a kérkedéssel? Státuszt akar szerezni, és arra gondol: „Hát nem tudod, hogy ki vagyok én? Nézd csak meg, mit tettem, én voltam az, aki ezeket a jó dolgokat tette; elég sok mindennel hozzájárultam isten házához. Most, hogy tudod, nem kellene-e fontosabb munkát adnod nekem? Nem kellene-e nagyra becsülnöd engem? Nem kellene-e mindenben rám támaszkodnod, amit csak teszel?” Hát nem előre megfontolta ezt? Az antikrisztusok mindenkit irányítani akarnak, bárki is legyen az. Hogy is mondják más szóval az irányítást? Manipulálás, játszadozás – ők csak uralkodni akarnak rajtad. Például amikor a testvérek megdicsérnek valamit, hogy szép munka volt, az antikrisztus azonnal azt mondja, hogy ő tette azt, hogy mindenki neki mondjon köszönetet. Vajon egy igazán értelmes ember így tenne-e? Semmiképpen sem. Amikor az antikrisztusok egy kis jót tesznek, azt akarják, hogy mindenki tudjon róla, hogy nagyra becsüljék és dicsérjék őket – ettől elégedettek lesznek. Bármit is tesznek, azzal az emberek bókjait és imádatát akarják megszerezni, ezért pedig hajlandóak bármit elviselni. A státusz és a hatalom érdekében az antikrisztusok nem hagynak ki semmilyen alkalmat a kérkedésre, még akkor sem, ha az ostobaságnak tűnik, vagy durvák a módszereik, és kiváltják mások megvetését – az ilyen lehetőségeket akkor sem szalasztják el. Hasonlóképpen, minden szükséges eszközt bevetnek, hogy elérjék a céljukat, az emberek irányítását, és semmilyen erőfeszítést nem kímélnek, hogy azt megvalósítsák. Fáradságos erőfeszítéseket tesznek, és törik a fejüket, hogy kidolgozzák a terveiket. Ha valami jót tesznek, azzal folyamatosan büszkélkednek, és mindenhol mutogatják. Ha valaki más tett valami jót, azt irigylik, és mindent elkövetnek, amit csak tudnak, hogy eltulajdonítsák, vagy azt mondják, hogy nekik is részük volt abban, hogy övék legyen az érdem. Egyszóval az antikrisztusoknak megvannak a taktikáik az emberek irányítására. Ez semmiképp nem pillanatnyi csalárdság, és nem is néhány alkalmi cselekedet, hanem sok mindent tesznek és mondanak. A szavaik félrevezetőek, a tetteik félrevezetőek, és a végső céljuk azzal, hogy ezeket mondják és teszik az, hogy irányítsák az embereket.

Vajon mi az antikrisztus célja az emberek irányításával? Az, hogy státuszt és tekintélyt szerezzen a szívükben. Ha már tekintéllyel és státusszal rendelkezik, akkor élvezheti a státuszból származó előnyöket és az ezzel járó különféle juttatásokat. Például kánikula idején, míg mások légkondicionálás nélküli szobákban ülnek, ő légkondicionált szobában lakhat. Étkezéskor, míg mások csak egy adag zöldséget és rizst esznek, ő egy kis húst és levest is adhat hozzá. Ha olyan terembe lép be, ahol nincs szabad ülőhely, másoknak a földre kell ülniük, meghagyva egy széket, amely számára van fenntartva. Ez a különleges bánásmód a státuszából fakad, ő pedig élvez dúskálni az ezzel járó előnyökben. Persze ezek a juttatások és élvezetek messze nem elégségesek ahhoz, hogy az ambícióit kielégítsék. Nemcsak a státusza által nyújtott anyagi előnyökre van szüksége, hanem a hiúságra, az elégedettségre és a biztonságérzetre is, amelyet az a belső világába hoz. Hogyan viselkednek azok, akiket az antikrisztusok félrevezettek, behúztak és irányítottak? Összehasonlítják egymással a státuszukat, hatalmukat, adottságaikat és képességeiket, valamint a családi és társadalmi hátterüket, és azon versengenek, hogy ki áll elő elvetemültebb ötletekkel, és kinek fürgébb az elméje. A vallási antikrisztusok azon is versengenek, hogy ki imádkozik a leghosszabban. Ha egyikük tíz percig imádkozik, a másik húsz percig fog imádkozni, és lehet, hogy az összejövetel alatt semmi mást nem tesznek, mint szüntelenül imádkoznak, akárcsak azok, akik egy buddhista templomban folyamatosan mormolva szavalják a szentírást. Vajon Isten meghallgatja az ilyen imát? Abból ítélve, ahogyan imádkoznak, a Szentlélek nem fog munkálkodni rajtuk. Azt nézik, ki tud a leghosszabban imádkozni, ki tud a leghangosabban imádkozni, akinek a hangja el tudja nyomni a többiekét. Hát nem tiszta őrület ez? A tetteik hihetetlenek és észszerűtlenek. Elsősorban ezek a megnyilvánulások figyelhetők meg azoknál, akiket az antikrisztusok félrevezetnek és irányítanak; ha az antikrisztusok vezetik az embereket, annak ez az eredménye. Ezért, ha az antikrisztus félrevezet és irányít téged, akkor fel fogsz nézni rá, követed őt, és mindenben engedelmeskedsz neki. Nem fogsz hallgatni senki másra, még akkor sem, ha Isten az, aki beszél. Ezek lesznek azok a viselkedésformák, amelyeket mutatsz. Ha antikrisztusok irányítják az embereket, az olyan, mintha a Sátán uralkodna felettük. Ha a Sátán irányítása alatt állsz, és ha a szívedben helye van az embernek, és helye van a Sátánnak is, akkor a Szentlélek nem fog munkálkodni rajtad – le fog mondani rólad. Nem szereted-e követni az antikrisztusokat? Nem szeretsz-e felnézni rájuk? Nem szereted-e elfogadni az irányításukat és a manipulációjukat? Akkor át leszel adva nekik. Ha azt hiszed, hogy bármit mondanak is az antikrisztusok, az az igazság, akkor hallgatni tudsz rájuk, követni tudod őket, és át leszel adva nekik. A következményekért azonban neked kell vállalnod a felelősséget. Ha egy napon nem nyered el az üdvösséget, ne Istent tedd felelőssé, és ne is panaszkodj Rá; ennek semmi köze Istenhez. Ez a te saját döntésed, és meg kell fizetned a döntésed árát.

Többé-kevésbé befejeztük az antikrisztusok azon megnyilvánulásairól szóló beszélgetésünket, amelyek irányítják az embereket. Az embereknek meg kell érteniük, hogy mit jelent az, ha irányítják őket. Kívülről úgy tűnhet, hogy egyesek követik Istent, hallgatják a prédikációit, eszik és isszák az Ő szavait, élik a gyülekezeti életet, végzik a kötelességeiket, és nem hagyták el Isten házát. Akkor miért irányítják őket az antikrisztusok? Elsősorban azért, mert nincsenek birtokában az igazságnak. Először az antikrisztusok félrevezették ezeket az embereket, majd ők különösen csodálni kezdték azokat, ami oda vezetett, hogy az antikrisztusok irányítják őket. Mit jelent az, hogy irányítják őket? Azt jelenti, hogy befolyásolják és megkötözik őket. Még ha végzed is a kötelességeidet, amíg az igazságalapelveket keresed a kötelesség végrehajtásában, az antikrisztusok félrevezetnek. Minél inkább igazodnak a kijelentéseik és a nézeteik a saját elképzeléseidhez és képzelődéseidhez, annál inkább helyesnek és az igazsággal összhangban lévőnek tartod azokat, és felhagysz az igazságalapelvek keresésével, nem vagy hajlandó többé önállóan gondolkodni, a gyakorlásodat pedig nem alapozod többé Isten szavaira. Úgy gondolod, hogy az antikrisztusok nézetei egyáltalán nem tévesek, és teljes szívedből jóváhagyod azokat. Ha már ez a helyzet, akkor, ha valóban Isten szavai szerint gyakorolsz, nyugtalannak és bizonytalannak érzed magad. Úgy érzed, hogy cserbenhagytad az antikrisztusokat, és hogy semmiképpen sem viselkedhetsz így. Hát nem kötöznek-e meg teljesen az antikrisztusok kijelentései és nézetei? Amikor teszed a dolgokat, nem tudod, hogyan ítélj, keress és tarts ki Isten szavai alapján. Nem tudod, hogyan tedd ezt meg, és nem is mered megtenni. Miért nem tudod a mikéntjét, és miért nem mered? Az antikrisztusok még nem szólaltak meg; nem hoztak döntést számodra, nem jutottak következtetésre, és nem mondták el neked a kimenetelt, valamint nem mutattak számodra semmilyen irányt. Ezért nem mersz a saját felfogásod szerint cselekedni, és félsz attól, hogy rossz irányba mész, hogy valami rosszat teszel. Hát nem irányítanak téged? Miért rettegsz mindig annyira? Tényleg nem voltak világosak Isten szavai? Isten szavai nem mondták el neked az alapelveket, és nem mondták meg, mit tegyél? Miért hagyod figyelmen kívül Isten szavait, és miért ragaszkodsz ahhoz, hogy antikrisztusokra hallgass? Az antikrisztusok félrevezetnek és irányítanak téged. Például azt mondtam valakinek, hogy építsen egy falat, és megadtam neki annak magasságát, hosszát és helyét. Aztán jött egy antikrisztus, és azt mondta: „Ennek a falnak a magassága jó, de van itt egy probléma. Ha így építed, vajon össze fog omlani, amikor fúj a szél?” Ezt hallva az illető azt mondta: „Ez jó meglátás, összeomolhat? Isten nem mondta, úgyhogy még nem építem meg.” Amikor később ellenőriztem őt, megkérdeztem: „Miért nem építetted meg a falat? Több nap is eltelt, és még mindig nem épült meg – hát nem halogatod a dolgokat?” Azt válaszolta, hogy valaki aggályokat fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a falat ledönti a szél. Mondtam neki, hogy ha aggódik a szél miatt, használjon támaszként egy oszlopot, és ezt megjegyezte. Később az antikrisztus visszatért, hogy megzavarja, mondván: „Vajon elég egy oszlop? Nem kellene kettőt használnod?” Az illető megfontolta ezt, és arra gondolt, hogy Isten azt mondta, hogy egy oszlopot használjon, nem pedig kettőt, és megint nem tudta, mit tegyen. Miután az antikrisztus ennyire félrevezette és megzavarta, minden korábbi szavam hiábavaló volt, és képtelen volt folytatni ezt a munkát. Vajon ez nem egyenértékű azzal, hogy az antikrisztus irányítja? Kire kellene hallgatnia ebben a kérdésben? (Istenre.) Akkor miért nem hallgat Isten szavaira? Vajon nem akar hallgatni? Akar, de az antikrisztus egyik eretneksége és tévtanítása félrevezette őt. Miután félrevezette, az antikrisztusnak engedelmeskedett, ami egyenértékű azzal, hogy az eltérítette őt. Ha a viselkedését és a gondolatait az antikrisztus kötözi meg és veri béklyóba, akkor az antikrisztus irányítása alatt áll. Végső soron ez az ember nem végezte el a kötelességét, nem vetette alá magát Istennek, és nem hallgatott az Ő szavaira. Vajon mi okozta ezt a kimenetelt? A tudatlansága okozta, és ez elválaszthatatlan az antikrisztus félrevezetésétől, zavarásától és irányításától. Mit jelent tehát, hogy az antikrisztus így beleavatkozott? Meg akarta mutatni a zsenialitását, és valójában ez az, amit mondott: „Miért hallgattál vakon istenre, amikor azt mondta, hogy építsd meg itt ezt a falat? Miért vagy ilyen együgyű? Ha ide építed a falat, nem fog-e összeomlani, mihelyt elkezd fújni a szél? Istenre hallgatni nem annyira helyes, mint rám hallgatni; neked rám kell hallgatnod. Ha rám hallgatsz, elégedett leszek, ha azonban istenre hallgatsz, az nem fog tetszeni nekem, és nem leszek elégedett. Nem lesz jó neked, ha istenre hallgatsz – hol maradnék akkor én?” Ezt nem egyenesen mondta; beavatkozott és szándékosan felkavarta a dolgokat. Miután beleártotta magát, a munkát nem lehetett befejezni, ő pedig bölcsnek tűnt, ami boldoggá tette őt. Ha Isten arra utasít valakit, hogy falat építsen, akkor az illetőnek azonnal meg kellene építenie azt, most azonban az eredmény az, hogy a fal nem épült meg. Vajon ki okozta ezt az eredményt? Az antikrisztus okozta – ezt az embert az antikrisztus félrevezette, megzavarta és irányította. Ez hasonló ahhoz, ahogyan a kígyó elcsábította Ádámot és Évát. Isten azt mondta Ádámnak és Évának: „A jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz.” Vajon Istennek ezen szavai az igazság? Ezek az igazság, és nem kell megértened a jelentőségüket; csak hallgatnod kell, és alá kell vetned magad. A helyzettől függetlenül, Isten szava nem változhat, és ha Isten azt akarja, hogy tegyél meg valamit, akkor tedd meg azt. Ne elemezd. Még ha nem is érted, tudnod kell, hogy Isten szava helyes; a szívedben meg kell értened ezt a meghatározást. Vagyis mindenekelőtt ismerned kell ezt az igazságot. Függetlenül attól, hogy Isten szavai összhangban vannak-e a saját elképzeléseiddel vagy sem, függetlenül attól, hogy megérted-e azokat vagy sem, és függetlenül attól, hogy esetleg mennyire zavaros fejűvé válsz, ragaszkodnod kell az Ő szavaihoz. Ez a te felelősséged és kötelességed. Miután elszántad magad erre, vajon mit kellene tenned, ha a Sátán újra eljön, hogy elcsábítson? Ragaszkodnod kellene Isten szavaihoz, és követned kellene az Ő útját – ez a legfontosabb alapelv. Hagyd figyelmen kívül, amit a Sátán mond. Vajon mi volt a végeredménye annak, hogy Ádám és Éva hallgatott a kígyó szavaira? A Sátán félrevezette és irányította őket. A Sátánnak egyetlen megtévesztő, homályos és ördögi szavakból álló mondattal sikerült befolyásolnia és irányítania Ádám és Éva viselkedését. Ez volt az az eredmény, amelyet Isten nem akart látni. Vajon mi volt a kígyó célja azzal, hogy kimondta ezeket a szavakat? Ezekkel a szavakkal össze akarta zavarni az emberek gondolatait, befolyásolni akarta a viselkedésüket, valamint rá akarta venni őket arra, hogy ne hallgassanak többé Isten szavaira, és mondjanak le azokról. Amint ez az aktív gondolat elültetésre került az emberek fejében, követték a kijelölt utat. Mi volt a Sátán célja? Az, hogy azt mondja: „Ne hallgass arra, amit isten mond. Rám kell hallgatnod; meg kell enned ezt a gyümölcsöt.” Isten azt mondta nekik, hogy ne egyék meg, míg a Sátán azt mondta, hogy egyék meg. Vajon Ádám és Éva végül megette a gyümölcsöt? (Megették.) Így irányította a Sátán az embereket. Ha az antikrisztus ördögi szavaira hallgatsz, zavarodottá válhatsz, elveszítheted az irányt, és hajlamos vagy nem megszívlelni Isten szavait. Ez vajon nem azt jelenti, hogy a viselkedésedet és a gondolataidat ez az antikrisztus befolyásolja és irányítja? Ezt jelenti az irányítás. Találkoztatok-e már valaha ilyen helyzetekkel? Egyes rossz szándékú emberek látják, hogy gond nélkül teljesítesz egy feladatot, és hamarosan eredményeket érsz el, láthatóvá teszed magad, és rájönnek, hogy nem sok közük lesz ehhez a dologhoz. Ha te látható vagy, ők nem lesznek azok, ezért látszólag hihető nézetekkel vagy kérdésekkel állnak elő, hogy félrevezessenek, megzavarjanak és irányítsanak téged. Ennek eredményeképpen zavaros fejűvé válsz, és azt hiszed, hogy a szavaiknak is van értelme. Már nem tudod, mit tegyél, és nem tudod folytatni a kötelességedet, ezért abbahagyod. Hát nem ostobaság ez? Kezdetben, amikor még nem voltál félrevezetve, eléggé tiszta fejű voltál, és tudtad, mi a teendőd, de mihelyt az antikrisztus megzavart, összezavarodtál, és nem tudtad, hogyan kezeld megfelelően a dolgokat. Vajon mi itt a probléma? (A félrevezetés.) Azok, akiket könnyen félrevezetnek és irányítanak az antikrisztusok vagy a Sátán, tudatlan és zavaros fejű emberek. Elég konkrét volt-e a beszélgetésünk annak megnyilvánulásaival kapcsolatban, hogy az antikrisztusok hogyan vezetik félre és irányítják az embereket? Képesnek kell lenned megérteni, és amikor valami történik veled, össze kell hasonlítanod azt különböző igazságokkal, hogy elgondolkodj a szavaidon, a tetteiden és a lényegeden. Ezzel egyidejűleg meg kell próbálnod megérteni és megkülönböztetni a körülötted lévő embereket, eseményeket és dolgokat, hogy tisztább megértést nyerj az igazságról, valamint pontosabb megértést a különböző emberek természetlényegéről.

Manapság sokan közületek csak most kerültek kapcsolatba a különböző igazságok konkrét állapotaival és megnyilvánulásaival. Vajon miért mondom, hogy csak most kerültetek kapcsolatba? Azért, mert még csak most értettetek meg néhány részletet, az igazi belépésig azonban még hosszú út áll előttetek. A megértés nem egyenértékű a belépéssel. Ha megérted, az csak azt jelenti, hogy az elmédben ezeknek a dolgoknak a fogalmáról és meghatározásáról való megértésed viszonylag pontos, és jobban összhangban van az igazsággal, de még mindig messze állsz a személyes belépéstől. Ha megérted, felismered és képes vagy összekapcsolni ezeket az állapotoddal, valamint a körülötted lévő emberekkel, eseményekkel és dolgokkal, az még nem jelenti azt, hogy van belépésed. Ez két különböző dolog. Hogy valaki üdvözüljön és beállítottságbeli változást érjen el, az a különböző igazságok megértésével kezdődik, az igazságvalóságba való belépés pedig ezen igazságok gyakorlásával. Ha a különböző igazságokról való megértésetekben és az azokba való belépésetekben rendelkeztetek bizonyos alapokkal, akkor, amikor példákat kértem tőletek, azonnal eszetekbe juthattak volna a saját megnyilvánulásaitok vagy néhány olyan dolog, amit láttatok és megtapasztaltatok. Ez nagyon megkönnyítené a közlésemet, és nem kellene olyan részletekbe menően beszélnem, mivel már lennének tapasztalataitok, és el tudnátok érni azt a szintet. De most, ha megkérdezlek benneteket, akkor azon nyomban gondolkodnotok, keresnetek és kutatnotok kell az emlékezetetekben. Ha látom, hogy nem tudtok ezekről a dolgokról, és saját magatok nem tapasztaltátok meg őket, akkor részletesen el kell magyaráznom, tisztáznom kell azok központi és fő szempontjait és lényeges kérdéseit, valamint alapvető megértést kell nyújtanom nektek a különböző igazságok részleteiről, hogy ne tévesszétek össze a fogalmi és definíciós szempontokat, amikor gyakoroltok, és hogy ne keverjétek össze az almát a körtével, vagy ne gondoljátok, hogy ezek a dolgok túl bonyolultak – képesek lesztek világosan megkülönböztetni a különböző szempontokat. Így legközelebb, amikor ezekről beszélek, könnyű dolgom lesz. Jelenleg még mindig elégtelennek bizonyultok, ezért folyton ki kell térnem a részletekre. Az összejöveteleinken elhangzó beszélgetések tartalmából mennyit tudtok mérlegelni és megemészteni? Ha ez csak tíz százalék, akkor alig van valami említésre méltó érettségetek, ha pedig harminc százalék, akkor csak egy keveset értettetek meg. Ha eléritek az ötven százalékot, akkor van egy bizonyos érettségetek és belépésetek, de ha ezt nem tudjátok elérni, akkor egyáltalán nincs belépésetek. Ugye értitek? Ha még mindig nem tudjátok megérteni, amikor így beszélek, az azt jelenti, hogy túl gyenge a képességetek, és képtelenek vagytok megérteni az igazságot. Rendben, mára ezzel lezárul a beszélgetésünk. Találkozunk a következőn!

2019. április 17.