Melléklet: Patkányvadászat

Nemrég hallottam egy új dologról. Hallgassátok meg, és gondolkodjatok el, hogyan kapcsolódik ez az emberek viselkedéséhez és beállítottságaihoz. Miről szól ez a történet, és milyen problémát szemléltet. Miután néhány kínai ember Amerikába jött, azon túl, hogy látták, hogy az itteni társadalmi környezet és légkör lényegesen különbözik Kínától, volt még valami, amit nagyon érdekesnek találtak. Azt, hogy ebben az országban nemcsak az emberek szabadok, hanem mindenféle élőlény és állat is rendkívül szabad – senki sem bántja őket. Az emberi szabadság természetesen a társadalmi rendszerek terméke. Mi hozza el tehát a szabadságot mindenféle élőlények és állatok számára? Ez a társadalmi rendszerekkel függ össze? (Igen.) Azzal függ össze, ahogyan a társadalmi rendszerek és a kormányzati szakpolitikák megóvják és kezelik az egész természeti környezetet. Itt a vadon élő állatok mindenütt jelen vannak és mindenütt láthatók. Láthatunk például vadludakat füvet enni az autópálya melletti réten. Vannak olyan parkok, rétek és erdők, ahol szarvast, medvét vagy farkast, valamint pulykát, fácánt, mindenféle madarat és más vadállatot láthatunk. Mi az első benyomása az embereknek, amikor ezt látják? (Úgy érzik, hogy a természetet látják.) És milyen érzéseik vannak, amikor a természetet látják? Nem mondják-e azt: „Nézzétek, milyen országuk van. Itt nem csak az emberek szabadok, de még az állatok is. Ezen a helyen jobb lenne állatként reinkarnálódni, mint Kínában emberként élni, mert itt még az állatok is szabadok, és senki sem bántalmazza őket.” Nincsenek ilyen érzéseik? (De igen.) Azok számára, akik már hosszú ideje itt élnek, ezek a dolgok mindennapossá válnak, és egyáltalán nem szokatlanok. Úgy gondolják, hogy ezek a dolgok nagyon is normálisak. Vannak azonban, akikben néhány aktív gondolat kezd kialakulni, miután megszokták ezt a fajta környezetet: „Ezek az állatok mind olyan szabadok, és senki sem felügyeli őket vagy vigyáz rájuk. Tehát elkaphatom és megehetem őket? Nagyszerű lenne, ha megehetném őket, de ezt nem tehetem válogatás nélkül – hátha a törvény védi őket. Ennek utána kell néznem.” Miután utánanéznek az információknak, látják, hogy a törvény kifejezetten kimondja, hogy a vadon élő állatokat egységesen védi a nemzeti jog, és az emberek nem vadászhatnak rájuk és nem ölhetik meg őket tetszésük szerint. Ha az emberek vadászni akarnak az állatokra, akkor egy államilag kijelölt vadászterületen belül kell megtenniük. Engedélyre is szükségük van, és esetleg díjat kell fizetniük a levadászott állatokért. Röviden: a törvény védi ezeket a vadon élő állatokat, és egyértelmű kikötéseket tartalmaz rájuk vonatkozóan. Vannak, akik képtelenek megérteni a vadállatvédelmi törvényt, és így töprengenek: „Itt vannak ezek a vadon élő csemegék, és a kormány mégsem engedi meg, hogy kedvünkre elfogjuk és megegyük őket. Milyen kár! Kínában senki sem törődik ezzel: »Ha senki sem jelenti, a hatóságok nem vizsgálják ki.« Amíg senki nem tud róla, addig meg lehet fogni és enni az állatokat. Egy demokratikus országban azonban ezt nem lehet megtenni. Itt törvényi előírások vannak, és nem tehetem mások földjén azt, amit csak akarok. Ezek az állatok azonban mind vadon élnek. Olyan kár, hogy csak nézegetni lehet őket, megenni nem! Ki kell találnom egy megoldást. Hogyan ehetném meg ezt a vadat úgy, hogy senki ne vegye észre, és ne szegjem meg a törvényt?” Vannak, akik kiskaput keresnek, és azt mondják: „Ha csinálok egy ketrecet, és teszek bele valami finom ételt, hogy odavonzzam az állatokat, elfogok néhány kisebbet, például vadnyulat, majd keresek egy félreeső helyet, ahol megölöm és megeszem, akkor nem szegem meg a törvényt, ugye? Ezeket a kis állatokat nem védi az állam, és a törvény nem tartalmaz rájuk vonatkozó konkrét kikötéseket. Ha így teszek, akkor vadhúst ehetek, miközben ügyelek, hogy ne szegjem meg a törvényt. A kecske is jól lakik, a káposzta is megmarad.” Miután ez az ötletük született, összeraknak egy ketrecet, és vadászni kezdenek. Mielőtt két nap eltelne, egy patkány kerül a ketrecbe. Sietve megölik és megeszik, mert úgy érzik, hogy ez már igazi vad! Milyen következtetésre jutnak, miután megették? „A vadállatok meglehetősen ízletesek. Mostantól keresni fogom a módját, hogy többféle vadételt egyek. Nem félek megenni őket, amíg nem szegem meg a törvényt.” A történet itt véget ér.

Néhányan megkérdezik: „Ez igaz történet, vagy csak kitalált?”. Egyelőre ne foglalkozzatok azzal, hogy igaz-e vagy kitalált, és hogy valóban megtörtént-e vagy sem. Csak azon gondolkodjatok el ennek a történetnek az alapján, hogy mi a baj azokkal az emberekkel, akik így cselekednek. Súlyos hiba ilyesmit tenni? Törvénysértésnek számít? Erkölcstelenségnek számít? (Igen.) Az erkölcsbe ütközik, az emberi mivoltba, vagy valami másba? Először is mondjátok meg Nekem: Dicséretre vagy elítélésre méltó ez a fajta viselkedés? Melyik oldalra álltok? (Elítéljük.) Függetlenül attól, hogy erkölcsbe, törvénybe vagy az emberi mivoltba ütközik, ez a fajta viselkedés mindenképpen rossz, és nem az emberi mivolttal rendelkező emberek viselkedése. Akkor mi ez? Komoly problémát jelent-e az ilyen jellegű beállítottság vagy viselkedés? Hogyan ítélnétek meg ezt a kérdést a saját mércéitek szerint? Gyakori ez a fajta viselkedés a mindennapi életben és az emberek mindenféle csoportjában? (Igen.) Nem mérhetetlenül ravasz vagy gonosz cselekedet, de illetlen, és nem olyan megnyilvánulás, amellyel a normális emberi mivolttal rendelkező embereknek rendelkezniük kellene. Pontosan milyen megnyilvánulás ez? Rajta, minősítsétek. Milyen viselkedés ez? Támogatni kellene? (Nem.) Nem méltó a támogatásra, és nem dicsérik az emberek, ezért el kell ítélni és meg kell vetni. Ez a fajta viselkedés gyakori. Rendszeresen előfordul minden embercsoportnál és a mindennapi életben. Sokszor megfigyelhető, és vannak emberek, akik gyakran tesznek ilyesmit. Nem érdemes-e tehát kiemelni és megvitatni, hogy lehetővé tegyük, hogy minden egyes embernek pontos meghatározása legyen erről a kérdésről, és lehetőleg elhatárolódjon az ilyen viselkedéstől? Nem lenne ez jó? (De igen.) Határozzuk tehát meg – milyen viselkedés ez? Arrogáns? Hajthatatlan? Csalárd? (Nem.) Elvetemült? (Egy kicsit.) Valamennyire ehhez áll közel. Az általatok megtanult és értelmezett szavak között van-e olyan, amelyik képes meghatározni ezt a fajta viselkedést? (Alpári.) Alpári – valamennyire valóban van ilyen jellemzője. Ez a szó tartalmazza ezt a fajta viselkedést és lényeget, de nem foglalja össze teljesen és maradéktalanul. Ez a viselkedés nem tekinthető rosszindulatúnak, mert ha egy patkány megölése rosszindulatú lenne, akkor a patkányok kiirtása negatív dolog lenne. A patkányirtás pozitív dolog: a patkányok ártanak az embereknek, ezért helyes kiirtani őket. De nincs különbség a kiirtásuk és az elfogyasztásuk között? (De van.) Hogyan foglalható össze tehát ez a viselkedés? Milyen szavak jutnak az eszetekbe, amelyek ehhez a viselkedéshez kapcsolódnak? (Mocskos.) (Alávaló jellem.) Alávaló jellem, alpári és mocskos. A mindennapi életben milyen szóval szokták összefoglalni az alávaló, helytelen viselkedést? (Hitvány.) A „hitvány” szó pontosan és találóan összefoglalja ezt a fajta viselkedést. Miért definiáljuk hitványként? Ha azt mondjuk, hogy alpári, önző vagy mocskos, akkor ez csak egy olyan megnyilvánulás, amelyet a hitvány emberek mutatnak. A „hitvány” sokféle jelentést tartalmaz – alpári, züllött, mocskos, önző, erkölcstelen, nem képes viselkedni, nem nyíltan és átláthatóan, hanem sunyi módon cselekszik, és csak helytelen dolgokat tesz. Ezek a hitvány emberek különböző viselkedési formái és megnyilvánulásai. Ha például egy normális ember meg akar tenni valamit, akkor nyíltan nekilát, ha az helyénvaló – ha pedig törvénybe ütközik, akkor felhagy vele, és nem teszi meg. A hitvány emberek nem ilyenek: ha törik, ha szakad, elérik a céljukat, és stratégiáik vannak a törvény korlátainak ellensúlyozására. Megkerülik a törvényt. Keresik a módját, hogy elérjék a céljaikat, függetlenül attól, hogy ez összhangban van-e az etikával, az erkölccsel vagy az emberi mivolttal, és függetlenül attól, hogy mik a következmények. Mindezek a dolgok nem érdeklik őket, és csak arra törekszenek, hogy a céljaikat minden lehetséges eszközzel elérjék. Ez a „hitványság”. Van-e a hitvány embereknek tisztességük vagy méltóságuk? (Nincs.) Nemes vagy alávaló emberek? (Alávalók.) Miben alávalók? (Nincs erkölcsi alapvonala a viselkedésüknek.) Így van – az ilyen embereknek nincs alapvonaluk vagy alapelvük a viselkedésükben. Nem veszik figyelembe a következményeket, és azt teszik, amit csak akarnak. Nem törődnek a törvénnyel, az erkölccsel, azzal, hogy a lelkiismeretük el tudja-e fogadni a cselekedeteiket, vagy hogy bárki elítéli, megítéli vagy megbélyegzi őket. Mindez közömbös a számukra, és nem törődnek vele, amíg hasznot húznak belőle és jól érzik magukat. A cselekvésmódjuk züllött, a gondolkodásuk megvetendő, és mindkettő szégyenletes. Ezt jelenti hitványnak lenni. A „hitvány” szó helyettesíthető-e annak a többféle beállítottságnak a megnyilvánulásaival, amelyekről korábban beszéltünk? Ez nem igazán működne. A „hitvány” szó eléggé különleges, tehát a hitvány emberek különleges emberek? Nem azok. Van bennetek valami hitvány? (Igen.) Mik ennek a konkrét megnyilvánulásai? (Előfordul, hogy miután az emberek megmossák az arcukat, az egész pultot vizesen hagyják, és nem törlik fel. Amikor pedig az emberek befejezik az étkezést, nem takarítják fel a rizsszemeket és a zöldséglevest az asztalról. Amikor a ruháik beszennyeződnek, egyszerűen félredobják őket valahova, anélkül, hogy összehajtogatnák. Szerintem ezek is a hitványság megnyilvánulásai.) Valójában mindezek a dolgok a mindennapi élet apró részletei, és a higiénia hiánya nem ugyanaz, mint tényleges a hitványság. Ennek az emberi mivolt megéléséhez van köze. Ha valaki nem tesz olyan dolgokat, amelyek mások számára előnyösek, amikor egy csoportban van, és ha valaki nem kapott megfelelő nevelést vagy nem tud viselkedni, az emberek rossz szemmel nézik, mások pedig megvetik, és nem tudja, hogyan kell betartani a szabályokat vagy a rendszereket, akármerre is jár – ha hiányzik ez a tudatosság, akkor nem hiányzik-e valami az emberi mivoltjából? (De igen.) Mi hiányzik? Hiányzik az értelem. Az ilyen emberekből nem hiányzik a méltóság? (De igen.) Nincs méltóságuk, nincs tisztességük, és rosszul nevelték őket. Ez az emberi viselkedés alapvonalához és a normális emberi mivolt megéléséhez kapcsolódik. Ha valaki még ezeknek a mércéknek sem tud megfelelni, akkor egyáltalán hogyan gyakorolhatná az igazságot? És egyáltalán hogyan dicsőíthetné Istent? Hogyan tudna egyáltalán az igazság alapelvei szerint cselekedni? Nagyon messze van attól, hogy ezek közül bármit is megtegyen. Az ilyen embernek nincs lelkiismerete vagy értelme – könnyű irányítani? Könnyű neki megváltozni? Egyáltalán nem könnyű. Akkor hogyan tud megváltozni? Ez mindenkin múlik, aki megfékezi, visszafogja és ösztönzi. Súlyos esetekben mindenkinek fel kell vállalnia, hogy kritizálja. Mi a célja ennek a kritikának? A támogatása, a segítése abban, hogy jól viselkedjen, valamint annak megakadályozása, hogy olyan dolgokat tegyen, amelyek szégyenletesek és ízléstelenek. Pontosan mire utal tehát a hitványság? Mik az elsődleges tünetei és megnyilvánulásai? Nézd meg, hogy az összefoglalóm pontos-e vagy sem. Minek felelnek meg a hitvány emberek? Féktelen, rosszul nevelt vadállatoknak felelnek meg. Ennek elsődleges megnyilvánulásai az arrogancia, a brutalitás, a féktelenség, a meggondolatlan viselkedés, az igazságot a legkevésbé sem elfogadó magatartás, valamint az, hogy azt tesznek, amit csak a kedvük tartja. Nem hallgatnak senkire. Nem engedik, hogy bárki irányítsa őket. Bárkivel szembe mernek szállni, és nem törődnek senki mással. Mondd meg Nekem, súlyosak a hitványság különböző megnyilvánulásai? (Azok.) Legalábbis az arroganciának, az értelem hiányának és a meggondolatlan cselekvésnek ez a beállítottsága nagyon súlyos. Még ha egy ilyen ember látszólag nem is tesz olyan dolgokat, amelyek elítélik Istent vagy ellenállnak Neki, az arrogáns beállítottsága miatt rendkívül valószínű, hogy gonosz dolgokat fog tenni és ellen fog állni Neki. Minden cselekedete a romlott beállítottsága kinyilatkoztatása. Amikor egy ember egy bizonyos pontig hitvány lesz, akkor banditává és ördöggé válik. A banditák és ördögök pedig soha nem fogják elfogadni az igazságot – őket csak elpusztítani lehet.

Értéket képvisel, ha beszélünk erről a történetről? (Igen.) Bár ez a történet nem érinti az ember természetlényegét vagy beállítottságát, az ember viselkedésére vonatkozik, amely nem különbözik annyira az ember lényegétől, illetve nem független tőle. Mi legyen ennek a történetnek a címe? Adjunk neki egy allegorikus címet, amely nem túlságosan egyértelmű. (Patkányvadászat.) A „Patkányvadászat” eléggé jó név. Valaki „teljesen törvényes” módon fogott egy patkányt, és azt mondta: „Mit tehetek? Beszaladt ide, és sajnálom. Ráadásul meg is sérült. Ha visszaszalad, meg fog dögleni, és akkor a többi állat úgyis megeszi, akkor hát miért nem egyem meg én? Ez nem lenne teljesen törvényes?” Mindezeket a kifogásokat találta ki, hogy megegye a patkányt. Mindezeket az okokat találta ki, majd tiszta lelkiismerettel megette. Ez a hitványság. Nem arról van szó, hogy Amerikában az emberek nem ehetnek húst, úgyhogy nem érdemes ennyi fáradságot és erőfeszítést tenni egy ilyen dologért. Ez az a fajta dolog, amit a hitvány emberek tesznek. A normális emberek csinálnak ilyesmit? Az emberi mivolttal és tisztességgel rendelkező emberek tesznek ilyet? (Nem.) Miért nem teszik? Ez a tisztességhez kapcsolódik. Akik természetüknél fogva javíthatatlan tolvajok, azok mindig lopnak, dézsmálnak és szégyenletes dolgokat tesznek. Hiányzik nekik valami otthon? Nem feltétlenül. Mivel hitványak, lopniuk kell. A lopásra támaszkodva tesznek eleget a saját preferenciáiknak és telhetetlenül kapzsi beállítottságuknak. Megnyugtatja a szívüket, amikor ilyen dolgokat tesznek. Ha nem tennének ilyesmit, zaklatottnak éreznék magukat. Ez a hitványság. Most pedig lezárom a történetet, és áttérek a főtémára.

Mielőtt a főtémáról beszélnék, először is gondolkodjunk el az utolsó beszélgetésünk tartalmán. Az Isten választott népe által végzett kötelességek hat fő kategóriába sorolhatók. Az első kategória megvitatását, amely az evangélium terjesztésének kötelességét végző emberekről szól, már befejeztük. A második kategóriába azok tartoznak, akik a gyülekezet különböző szintjein vezetői és dolgozói kötelességeket végeznek. Ennek a kategóriának a tagjai alapvetően két fő típusra oszthatók, és legutóbb az egyik típusról, nevezetesen az antikrisztusokról beszéltünk. Hogyan járnak el az antikrisztusok, milyen megnyilvánulásaik vannak, és milyen dolgokat tesznek, amelyek antikrisztusként határozhatják meg őket – osztályoztuk az antikrisztusoknak ezeket a megnyilvánulásait és beállítottságait. Melyek voltak ezek a konkrétumok? (Első tétel: Megpróbálják megnyerni az emberek szívét. Második tétel: Támadják és kirekesztik a másként gondolkodókat. Harmadik tétel: Kirekesztik és támadják azokat, akik az igazságra törekednek. Negyedik tétel: Önmagukat magasztalják fel, és önmagukról tesznek bizonyságot. Ötödik tétel: Félrevezetik, behúzzák, fenyegetik és irányítják az embereket.) Legutóbb öt tételt foglaltunk össze, és mindegyiket feljegyeztétek. Most jegyezzétek fel a következőket. Hatodik tétel: Ravasz módon viselkednek, önkényesek és zsarnokiak, sohasem kommunikálnak másokkal, és kényszerítenek másokat, hogy engedelmeskedjenek nekik. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek. Kilencedik tétel: Csak azért teszik a kötelességüket, hogy megkülönböztessék magukat, és saját érdekeiket és ambícióikat táplálják; soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, és még ezeket az érdekeket is eladják, személyes dicsőségre cserélve. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit. Tizenegyedik tétel: Nem fogadják el a metszést, és nem tanúsítanak bűnbánó hozzáállást, amikor valami rosszat követnek el, hanem ehelyett elképzeléseket terjesztenek, és nyilvánosan ítélkeznek Isten fölött. Tizenkettedik tétel: Vissza akarnak vonulni, amikor nincs státuszuk, vagy amikor nincs reményük az áldások elnyerésére. Tizenharmadik tétel: Irányítják a gyülekezet pénzügyeit, és irányítják az emberek szívét is. Tizennegyedik tétel: Isten házát saját személyes birodalmukként kezelik. Tizenötödik tétel: Nem hisznek Isten létezésében, és tagadják Krisztus lényegét. Összesen 15 tétel van, és ezek mind az antikrisztusok különböző megnyilvánulásait boncolgatják és leplezik le. Ez a 15 tétel alapvetően összefoglalja az antikrisztusok különböző viselkedésformáit, megnyilvánulásait és beállítottságait. Némelyikük a felszínen magatartásformának tűnik, de ezek mögött a magatartások mögött az antikrisztusok beállítottságának mögöttes lényege rejlik. Szó szerinti jelentésüket tekintve nem könnyű-e megérteni ezt a 15 tételt? Mindegyik nyelvezete közérthető. Egyfelől könnyen érthetőek, másrészt pedig az, amit mindegyikük összefoglal, az ember megnyilvánulásaira, kinyilatkoztatásaira és lényegére vonatkozik. Minden tétel egyfajta beállítottság: nem múló magatartás vagy gondolat. Mi az a beállítottság? Hogyan lehet megmagyarázni, hogy mi az a beállítottság? A beállítottság az, amikor – függetlenül attól, hogy az ember merre jár – a gondolatai, eszméi, cselekvési alapelvei, tevékenységi módszerei és az általa követett cél nem változnak az idő és a földrajzi hely változásával együtt. Ha egy személy cselekvési módja eltűnik, amint a környezete megváltozik, akkor ez nem a romlott beállítottság megnyilvánulása, hanem inkább egy múló magatartás. Mire utal a valódi beállítottság? (Bármikor és bárhol képes uralni egy személyt.) Így van. Időtől és helytől függetlenül, feltételes korlátozások és befolyások nélkül képes uralni egy személy szavait és cselekedeteit. Ez a lényeg. A lényeg az a dolog, amelyre valaki támaszkodik a túléléshez. Nem változik az idő, a hely vagy más külső tényezők változásával. Ez az ember lényege. Néhányan azt mondják: „Többé-kevésbé megvan bennem az antikrisztus e 15 megnyilvánulása, amelyeket összefoglaltál, de nem törekszem a státuszra és nem születtem ambíciókkal. Emellett most sem vállalok semmilyen felelősséget. Nem vagyok vezető vagy dolgozó, és nem szeretek reflektorfényben lenni, így az antikrisztus természetlényege irreleváns a vonatkozásomban, nemde? Ha irreleváns, akkor vajon nem úgy van, hogy nem szükséges hallgatnom ezeket a beszélgetéseket, illetve magamat összehasonlítás céljából hozzájuk viszonyítani?” Így állnak a dolgok? (Nem.) Akkor hogyan kell megközelíteni az antikrisztusoknak ezeket a megnyilvánulásait? Hogyan kell megközelíteni azokat az igazságokat, amelyeket ezekhez a megnyilvánulásokhoz kapcsolódó beszélgetések tartalmaznak? Meg kell érteni az igazságot, és magunkra kell ismerni ezekben a beszélgetésekben. Utána meg kell találni a helyes utat, és el kell jutni az alapelvek birtoklásáig a kötelességünk végzése és Isten szolgálata során. Csak így lehet elszakadni az antikrisztusok útjáról és elindulni a tökéletessé válás útján. Ha az antikrisztusoknak ezeket a megnyilvánulásait magatokhoz tudjátok kapcsolni, akkor ez figyelmeztetés, emlékeztetés, leleplezés és ítélet lesz a számotokra. Ha nem tudjátok őket magatokhoz kapcsolni, de képesek vagytok érzékelni, hogy nektek is vannak hasonló állapotaitok, akkor meg kell próbálnotok jobban elgondolkodni és megismerni magatokat, valamint keresni az igazságot, hogy feloldjátok ezeket az állapotokat. Így fokozatosan levethetitek a romlott beállítottságaitokat is, és elkerülhetitek, hogy az antikrisztusok útján járjatok.

Annak boncolgatása, hogy az antikrisztusok hogyan magasztalják fel önmagukat, és hogyan tesznek bizonyságot önmagukról

A mai közlés az antikrisztusok különféle megnyilvánulásainak negyedik tételéről szól: felmagasztalják önmagukat és önmagukról tesznek bizonyságot. Felmagasztalják önmagukat és önmagukról tesznek bizonyságot, magamutogatók, megpróbálják elérni, hogy az emberek nagyra tartsák őket és hódoljanak nekik – a romlott emberiség ezekre a dolgokra képes. Az emberek ösztönösen így reagálnak, amikor a sátáni természetük irányítja őket – ez az egész romlott emberiségre jellemző. Hogyan szokták az emberek általában felmagasztalni önmagukat és önmagukról tenni bizonyságot? Hogyan érik el azt a célt, hogy az emberek nagyra tartsák őket és hódoljanak nekik? Bizonyságot tesznek arról, hogy mennyi munkát végeztek, mennyit szenvedtek, mennyire feláldozták magukat és milyen árat fizettek. Azáltal magasztalják fel önmagukat, hogy a tőkéjükről beszélnek, ami magasabb, szilárdabb, biztosabb helyet biztosít számukra az emberek gondolkodásában: ezáltal még többen értékelik, tartják nagyra, csodálják őket, sőt hódolnak nekik – felnéznek rájuk és követik őket. E cél elérése érdekében az emberek sok olyan dolgot tesznek, amelyek a felszínen Istenről tesznek bizonyságot, de lényegében önmagukat magasztalják fel és önmagukról tesznek bizonyságot. Vajon ésszerű-e így cselekedni? Túl vannak a racionalitás hatáskörén, és nem szégyellik magukat, vagyis szemérmetlenül tesznek bizonyságot arról, hogy mit tettek Istenért és mennyit szenvedtek Érte. Még az ajándékaikat, tehetségüket, tapasztalataikat, különleges képességeiket, a világi ügyeskedésekhez használt ügyes módszereiket, az emberekkel való játszadozásuk eszközeit és egyebeket is fitogtatják. Az önmaguk felmagasztalásának és önmagukról való bizonyságtételnek az a módszere, hogy önmagukat fitogtatják és másokat lekicsinyelnek. Emellett álcázzák és hamis színben tüntetik fel magukat: elrejtik a gyengeségeiket, hiányosságaikat és elégtelenségeiket az emberek elől, hogy mindig csak a ragyogó képességeiket lássák: még azt sem merik elmondani másoknak, amikor negatívak. Nincs bátorságuk megnyílni és beszélgetni velük – ha valami rosszat cselekedtek, mindent megtesznek, hogy elrejtsék és eltussolják. Soha nem említik meg, hogy a kötelességük végzése közben milyen kárt okoztak a gyülekezet munkájában. Amikor azonban valamilyen kisebb hozzájárulást tettek, vagy valamilyen apró sikert értek el, egyből dicsekednek. Alig várják, hogy az egész világ megtudja, milyen rátermettek, milyen komoly képességekkel rendelkeznek, milyen kivételesek és mennyivel jobbak az átlagembereknél. Nem így akarják-e felmagasztalni önmagukat és önmagukról tenni bizonyságot? Az önmaga felmagasztalása és az önmagáról történő bizonyságtétel olyasvalami, amit egy lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező ember tesz? Nem. Amikor tehát az emberek így tesznek, általában milyen beállítottságot fednek fel? Arroganciát. Ez az egyik legfőbb feltárt beállítottság, amelyet a csalárdság követ – ez azt jelenti, hogy mindent megtesznek, hogy mások nagyra becsüljék őket. A szavaik teljesen áthatolhatatlanok, egyértelműen motivációkat és cselszövéseket tartalmaznak – felvágnak, de ezt a tényt el akarják rejteni. Az általuk mondottak eredménye az, hogy az emberekkel elhitetik, hogy jobbak másoknál, hogy senki sem egyenlő velük, hogy mindenki más alacsonyabb rendű náluk. És ezt az eredményt nem alattomos eszközökkel érik-e el? Milyen beállítottság áll az ilyen eszközök mögött? És vannak-e benne elemei az elvetemültségnek? (Vannak.) Ez egyfajta elvetemült beállítottság. Látható, hogy ezeket az általuk alkalmazott eszközöket csalárd beállítottság irányítja – miért mondom tehát, hogy ez gonosz? Mi köze van ennek a gonoszsághoz? Mit gondoltok: Nyíltan beszélhetnek-e a céljaikról, amikor felmagasztalják önmagukat és önmagukról tesznek bizonyságot? Nem. A szívük mélyén azonban mindig van egy vágy. Amit mondanak és tesznek, ennek a vágynak a beteljesítését segíti elő – a szavaik és cselekedeteik céljait és motivációit a legnagyobb titokban tartják. E célok elérése érdekében például félrevezetést vagy valamiféle homályos taktikákat alkalmaznak. Az ilyen titkolózás nem fondorlatos természetű? Nem nevezhető-e az ilyen fondorlatosság gonosznak? (De igen.) Valóban gonosznak nevezhető, és mélyebbre hatol, mint a csalárdság. Egy bizonyos megközelítést vagy módszert használnak a céljaik elérésére. Ez a beállítottság a csalárdság. A szívük mélyén ugyanakkor mindig arra törekednek és azt szeretnék, hogy az emberek kövessék őket, felnézzenek rájuk és hódoljanak nekik, emiatt pedig gyakran felmagasztalják önmagukat és önmagukról tesznek bizonyságot – mindezt gátlástalanul és szégyentelenül teszik. Mi ez a beállítottság? Ez az elvetemültség szintjére emelkedik. Az elvetemültség több, mint a közönséges szűklátókörűség, vagy a csalárdság és a hazugság. Ha valaki a közönséges romlottságból az elvetemültség szintjére képes emelkedni, nem azt jelenti-e, hogy mélyebben romlott? (De igen.) Akkor írjátok le az elvetemültség szintjét – mi a megfelelő megfogalmazás? Miért emelkedik egy ember a közönséges romlottságból az elvetemültség szintjére? Képesek vagytok világosan látni ezt a kérdést? Mi a különbség a csalárdság és az elvetemültség között? Az elvetemültség és a csalárdság a megnyilvánulási módjukat tekintve szorosan összefüggenek, de az elvetemültség súlyosabb – ez a szélsőségig vitt csalárdság. Ha valakiről azt mondják, hogy elvetemült beállítottságú, akkor ez az ember nem szokásos módon csalárd, mivel a szokásos csalárdság jelenthet csupán annyit, hogy megszokásból hazudik vagy nem túl becsületes a cselekedeteiben – az elvetemültség viszont súlyosabb, és mélyebb szinten rejlik, mint a csalárdság. Az elvetemült beállítottságú ember csalárdsága komolyabb és súlyosabb, mint az átlagemberé – az eszközei és módszerei, valamint a tettei mögötti ármánykodás is ravaszabb és titokzatosabb, és a legtöbb ember nem lát át rajta. Ezt jelenti az elvetemültség.

Miben más, amikor egy antikrisztus felmagasztalja önmagát és önmagáról tesz bizonyságot, mint amikor egy átlagember teszi ugyanezt? Az átlagember gyakran dicsekszik és henceg, hogy az emberek nagyra tartsák, és ilyen beállítottságai és állapotai nyilvánulnak meg – miben különbözik tehát egy antikrisztus, aki felmagasztalja önmagát és önmagáról tesz bizonyságot, attól az átlagembertől, aki ugyanezt teszi? Miben rejlik a különbség? Ezzel tisztában kell lenned – ne soroljuk az antikrisztusok kategóriája alá annak az összes megnyilvánulását, ha valaki időnként felmagasztalja önmagát vagy dicsekszik. Ez nem fogalmi hiba? (De igen.) Akkor hogyan lehet ezt a dolgot világosan megkülönböztetni? Miben rejlik a különbség? Ha ezt világosan meg tudod fogalmazni, akkor alaposan megértheted, hogy mi az antikrisztus lényege. Próbáld meg. (Az antikrisztus módszere sokkal alattomosabb: bizonyos nagyon is helyénvalónak tűnő eszközöket használ az emberek félrevezetésére. Úgy tűnik, hogy megfelelő dologról beszél, de mielőtt észrevennéd, elkezdi felmagasztalni önmagát és önmagáról tenni bizonyságot, anélkül, hogy bárki észrevenné. Az eszközei viszonylag alattomosak.) Viszonylag alattomos eszközök – ez alapján lehet megkülönböztetni, ahogyan felmagasztalja önmagát és önmagáról tesz bizonyságot. Van még valami? Mondd meg Nekem, mi a különbség egy olyan ember természete között, aki tudatosan magasztalja fel önmagát és önmagáról tesz bizonyságot, és egy olyan között, aki öntudatlanul teszi ugyanezt? (A szándékaik különbözőek.) Nem ebben rejlik a különbség? (De igen.) Amikor egy romlott beállítottságú átlagember önmagát magasztalja és hivalkodik, csupán az a célja, hogy felvágjon. Amikor sikerült felvágnia, akkor vége a dolognak, és nem érdekli, hogy mások jó vagy rossz véleménnyel vannak-e róla. A szándéka nem túl egyértelmű: ez csupán egy beállítottság, ami irányítja – a beállítottság kinyilatkoztatása. Ennyi az egész. Könnyű megváltoztatni ezt a fajta beállítottságot? Ha a szóban forgó ember az igazságra törekszik, akkor képes lesz fokozatosan megváltozni, amikor megtapasztalja, hogy megmetszik, megítélik és megfenyítik. Fokozatosan egyre több lesz a szégyenérzete és a racionalitása, és egyre kevésbé fogja ezt a fajta viselkedést tanúsítani. El fogja ítélni ezt a fajta viselkedést – önmérsékletet fog tanúsítani és visszafogja magát. Ezt jelenti, amikor valaki öntudatlanul magasztalja fel önmagát és tesz bizonyságot önmagáról. Bár a beállítottság ugyanaz, amikor valaki tudatosan magasztalja fel önmagát és tesz bizonyságot önmagáról és amikor öntudatlanul teszi, a kettő természete eltér. Miben különbözik a természetük? Amikor valaki tudatosan magasztalja fel önmagát és tesz bizonyságot önmagáról, akkor szándékosan teszi. Azok az emberek, akik ezt teszik, nem véletlenül beszélnek – minden alkalommal, amikor önmagukat magasztalják fel és önmagukról tesznek bizonyságot, bizonyos szándékokkal és rejtett célokkal teszik, és a cselekedetük mögött sátáni ambíciók és vágyak vannak. A felszínen ez ugyanolyan megnyilvánulásnak tűnik. Az emberek mindkét esetben önmagukat magasztalják fel és önmagukról tesznek bizonyságot, de hogyan határozza meg Isten azt, amikor valaki öntudatlanul önmagát magasztalja fel és önmagáról tesz bizonyságot? A romlott beállítottság kinyilatkoztatásaként. És hogyan határozza meg Isten azt, amikor valaki tudatosan magasztalja fel önmagát és tesz bizonyságot önmagáról? Úgy, hogy az illető félre akarja vezetni az embereket – el akarja érni, hogy az emberek nagyra tartsák, hódoljanak neki, felnézzenek rá, majd kövessék. A cselekedete a természeténél fogva félrevezető. Amint tehát szándékában áll félrevezetni az embereket és uralkodni az embereken, hogy kövessék és hódoljanak neki, a beszéde és cselekedetei során olyan eszközöket és módszereket alkalmaz, amelyek könnyen félrevezethetik azokat, akik nem értik az igazságot és akik nem rendelkeznek mély alappal. Az ilyen embereknek nem csak a tisztánlátása hiányzik – éppen ellenkezőleg: azt gondolják, hogy amit ez az ember mond, az helyes, hogy fel kell nézniük rá és nagyra kell tartaniuk. Idővel pedig behódolnak neki, sőt követni fogják. A mindennapi életben nagyon gyakori jelenség, amikor úgy tűnik, hogy valaki eléggé jól megérti a hallott prédikációt, de később, amikor valami történik vele, nem tudja, hogyan oldja meg. Isten elé járul, és keres – ez azonban eredménytelen marad, és végül a vezetőjéhez kell fordulnia, hogy őt kérdezze a dologról és megoldást kérjen tőle. Minden alkalommal, amikor valami történik vele, a vezetőjét akarja megkérni, hogy oldja meg. Ez olyan, mint ahogyan az ópiumszívás függőséggé és mintává válik egyes emberek számára, és idővel nem képesek tovább élni anélkül, hogy csinálnák. Így amikor antikrisztusok felmagasztalják önmagukat és önmagukról tesznek bizonyságot, ez észrevétlenül egyfajta kábítószerré válik azok számára, akik éretlenek, nem látnak tisztán, ostobák és tudatlanok. Ha bármi történik velük, az antikrisztushoz fordulnak, és őt kérdezik: ha pedig az antikrisztus nem ad ki parancsot, akkor semmit sem mernek tenni – még akkor sem, ha már mindenki befejezte a beszélgetést és egyetértésre jutott a dologban. Félnek az antikrisztus akarata ellen fordulni – attól, hogy elnyomják őket, ezért minden dologban csak akkor mernek cselekedni, ha az antikrisztus már megszólalt. Még ha világosan megértették is az igazság alapelveit, nem mernek dönteni vagy kezelni a dolgot: inkább megvárják a „mestert”, akitől a végső ítéletet és döntést várják. Ha a mesterük nem mond semmit, akkor bárki is kezeli a dolgot, bizonytalannak érzi magát azzal kapcsolatban, hogy mit kellene tennie. Nem mérgezték-e meg ezeket az embereket? (De igen.) Ezt jelenti, hogy megmérgezték őket. Ahhoz, hogy ilyen mélyen meg legyenek mérgezve, mennyi munkát kell az antikrisztusnak elvégeznie, és mennyit kell az antikrisztusnak titokban mérgeznie őket? Ha az antikrisztus gyakran boncolgatná és jobban megismerné önmagát, ha gyakran kiteregetné a gyengeségeit, a hibáit és a vétkeit, hogy az emberek láthassák, vajon akkor is mindenki így hódolna neki? Egyáltalán nem. Úgy tűnik, hogy az antikrisztus jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy felmagasztalja önmagát és önmagáról tegyen bizonyságot, és ezért tud ilyen „sikert” elérni. Ez az eredmény, amit akar. Nélküle senki sem tudná, hogyan végezze megfelelően a kötelességeit, és mindenki teljesen tanácstalan lenne. Nyilvánvaló, hogy az antikrisztus, miközben irányítja ezeket az embereket, titokban sokat mérgezi őket és nagy erőfeszítéseket tesz! Ha csak néhány szót szólna, akkor is így korlátozná-e ezeket az embereket? Egyáltalán nem. Amikor az antikrisztusnak sikerül elérnie a célját, hogy az emberek minden dologban hódoljanak neki, felnézzenek és hallgassanak rá, akkor nem tett-e sok mindent és nem mondott-e sok mindent, hogy önmagát magasztalja fel és önmagáról tegyen bizonyságot? Milyen eredményt ér el ezzel? Azt, hogy az emberek eltévednének és nem tudnának tovább élni nélküle – mintha nélküle az ég leszakadna és a föld nem forogna tovább, az Istenben való hitnek nem lenne értéke és értelme, a prédikációk hallgatása pedig haszontalan lenne. Azt is eléri, hogy az emberek úgy érzik, hogy van némi remény az életükben, amikor az antikrisztus jelen van, és minden reményüket elveszítenék, ha az antikrisztus meghalna. Nem ejtette-e foglyul ezeket az embereket a Sátán? (De igen.) És az ilyen emberek nem ezt érdemlik-e? (De igen.) Miért mondjuk, hogy ezt érdemlik? Isten az, akiben hiszel. Akkor miért hódolsz az antikrisztusoknak és követed őket, miért engeded, hogy mindenben korlátozzanak és irányítsanak? Emellett függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végeznek, Isten háza egyértelmű alapelvekkel és szabályokkal látta el az embereket. Ha van egy nehézség, amit valaki nem tud önállóan megoldani, akkor olyasvalakihez kell fordulnia, aki érti az igazságot – komolyabb dolgokban pedig a Fennvalóhoz kell fordulnia. De te nemhogy nem keresed az igazságot, hanem éppen ellenkezőleg, embereknek hódolsz és felnézel rájuk – elhiszed, amit ezek az antikrisztusok mondanak. Ily módon a Sátán szolgájává váltál – nem csak önmagadat hibáztathatod? Nem érdemled meg ezt? Az önmaga felmagasztalása és az önmagáról történő bizonyságtétel minden antikrisztusra jellemző magatartás és megnyilvánulás – az egyik leggyakoribb megnyilvánulás. Mi a fő jellemzője annak, ahogyan az antikrisztusok önmagukat magasztalják fel és önmagukról tesznek bizonyságot? Miben különbözik attól, ahogyan az átlagember magasztalja fel önmagát és tesz bizonyságot önmagáról? Abban, hogy az antikrisztusoknak megvan a maguk szándéka, amikor így tesznek, és egyáltalán nem öntudatlanul cselekednek. Ellenkezőleg: szándékokat, vágyakat és ambíciókat dédelgetnek: elgondolni is rettenetes, mik a következményei, hogy ilyen módon tesznek bizonyságot önmagukról – képesek félrevezetni és irányítani az embereket.

Hadd mondjak egy példát. Elgondolkodhattok azon, hogy ez a fajta megnyilvánulás és beállítottság összefüggésben van-e az önmaguk felmagasztalásával és az önmagukról történő bizonyságtétellel. Volt egyszer egy vezető, aki valahol két vagy három évig végezte a gyülekezet munkáját. Vándorolt a gyülekezetek között, majd végül ezen a helyen gyökeret eresztett. Mit jelent az, hogy gyökeret eresztett? Azt jelenti, hogy a legtöbb ember ismerte és nagyra becsülte, és hogy viszonylag ismert volt ezen a helyen. Amint az emberek meglátták, üdvözölték, felajánlották neki a helyüket és finom ételekkel kínálták. Nem voltak ellenvélemények, és nem voltak olyanok, akik ellene szegültek volna – mindenki eléggé jól ismerte ezt a vezetőt, és legbelül mindannyian meglehetősen helyeselték, ahogyan a dolgokat intézte. Nem lehet tudni, hogy a vezető mennyi munkát végzett ott, mennyit beszélt, vagy miről beszélt – ezek a részletek nem ismertek, de a lényeg, hogy a legtöbb ember meglehetősen helyeselte a vezetését. Miután eltelt egy kis idő, a vezető azt mondta: „Az itteni testvérek mind engedelmesek és alávetettek – a gyülekezetben minden tekintetben jól mennek a dolgok. Sajnos van egy dolog, ami nem teljesen kielégítő: mégpedig az, hogy az itteni környezet borzalmas. Ha a környezet megfelelő lenne, akkor egy kellemes, napsütéses napon elmennénk egy nagy parkba egy nagy összejövetelre több ezer emberrel, és egy mikrofon és nagy hangszórók segítségével közzétennénk az igazságot, és még több embert rávennénk, hogy higgyenek istenben. Nem hozna-e gyümölcsöt akkor a munkánk?” Miután ezt meghallgatták, mindenki „áment” mondott és helyeselte a dolgot. Mondd meg Nekem, van-e valami probléma a „közzétennénk az igazságot” kifejezéssel? (Van.) Mi a probléma? (A vezető Istenként kezelte magát.) Mindannyian felismertétek, hogy ezzel probléma van, de a zavarodott emberek, akik ott voltak, nem. Még „ámennel” is válaszoltak erre a mondatra! Vajon az igazságot ez a vezető teszi közzé? Ki ő? Közönséges vezető: néhány évig dolgozott, aztán elkezdte azt gondolni, hogy mindenki másnál felsőbbrendűbb, elfelejtette, hogy ki is ő, és még az igazságot is ki akarta mondani – túl nagy falat lenne az neki. Mit bizonyít ez? Azt bizonyítja, hogy nem tudta, ki ő, és nem tudta, milyen kötelességet végez. Mivel ilyen beállítottsága van, vajon a szokásos munkájának vagy beszédének bármely része összhangban van-e az igazsággal? Szokásos munkája és beszéde minden bizonnyal tele van zavaros és ördögi szavakkal, és egyáltalán nem tudja elérni azt az eredményt, hogy ellássa és öntözze a gyülekezetet. Nem tudja, mi az igazság, és még kevésbé, hogy mit jelent az igazságot kimondani. Miután csupán két-három évig dolgozott valahol, úgy érezte, hogy van egy kis presztízse és tőkéje, ekkor pedig elfelejtette, hogy ki is ő – meglehetősen jól érezte magát a bőrében, és ki akarta mondani az igazságot. Hát nem undorító az ilyen tévhit? Honnan ered ez a tévhit? Mentális rendellenességben szenvedett, vagy ez egy pillanatnyi felindulás volt? Egy kis munkát végzett, a helyi gyülekezetben senki sem ellenezte, és úgy tűnt, hogy minden simán megy neki – ezért azt hitte, hogy minden az ő munkájának eredménye, és hirtelen úgy érezte, hogy az ő érdeme. Azt gondolta: „Ha én ilyen jelentős munkát végezhetek, akkor nem vagyok-e isten? És ha isten vagyok, akkor most szörnyen elfojtanak – ha a környezet jobb lenne, akkor kimondhatnám az igazságot!” Ez a gondolat hirtelen pattant ki a fejéből. Nincs valami baj a fejével? (De van.) Valami baj van a fejével. Nem hiányzik-e belőle a józan ész? Vajon a Sátán és az antikrisztusok tettei és szavai bírhatnak-e a normális emberi mivolt észszerűségével? Egyáltalán nem. Ez a vezető végzett egy kis munkát és elért néhány eredményt, majd hirtelen elfelejtette, hogy ő ember. Nincs-e összefüggésben a beállítottságaival, hogy ilyen esztelen szavakat képes szólni? (De igen.) Hogyan függ ez össze? A beállítottságain belül hajlandó-e követővé válni? Tudja-e, hogy ő csak Isten közönséges követője? Egyáltalán nem. Azt hiszi, hogy az ő státusza és identitása rendkívül tiszteletreméltó és mindenki másnál magasabb rendű. Nem ismerős-e nektek ez a fajta viselkedés és a természete? Miért vettetett le a Sátán a mélybe? (Egyenrangú akart lenni Istennel.) Azért, mert egyenrangú akart lenni Istennel. Mivel a Sátán nem ismerte a helyét a világegyetemben, nem tudta, hogy ki ő és nem ismerte a saját mércéjét, amikor Isten megengedte a Sátánnak, hogy vele egy helyen járjon, a Sátán azt kezdte gondolni, hogy ő Isten: ugyanazt akarta tenni, amit Isten. Képviselni akarta, helyettesíteni akarta és tagadni akarta a létezését – ennek eredményeként vettetett le a mélybe. Az antikrisztusok ugyanezt teszik: cselekedeteik természete ugyanaz, és ugyanonnan származnak, mint a Sátán. Egy antikrisztus számára egy ilyen megnyilvánulás nem alkalmi kinyilatkoztatás vagy egy szeszély eredménye, hanem teljes mértékben a sátáni természet uralma és a sátáni beállítottság természetes kinyilatkoztatása. Milyen természetű annak a vezetőnek a megnyilvánulása, akiről az imént beszéltem? (Antikrisztusi.) Miért beszélünk erről a megnyilvánulásról az önmaga felmagasztalása és az önmagáról történő bizonyságtétel tárgyában? Hogyan kapcsolódik ennek a megnyilvánulásnak a természete ahhoz, hogy valaki önmagát magasztalja fel és önmagáról tesz bizonyságot? Milyen természetűek voltak a „közzétenni az igazságot” szavak, amelyeket mondott? Miért mondom, hogy ezek a szavak kapcsolatban állnak azzal, hogy önmagát magasztalja fel és önmagáról tesz bizonyságot? (A vezető úgy hitte, hogy képes ellátni az igazsággal az embereket.) Erre gondolt. Amikor ilyeneket mondott, az emberek, akik hallották, azt gondolták: „Nagyon lenyűgöző modorod van, és milyen hangon tudsz beszélni! Vajon nem ez az a hang, amelyen Isten szólna? Vajon nem ilyen lenyűgöző modorral és széles látókörrel rendelkezne Isten?” Nem érte-e el ez a vezető azt a célt, hogy önmagát magasztalja fel és önmagáról tegyen bizonyságot? Elérte, hogy az emberekben öntudatlanul is a tisztelet, a hódolat és a csodálat érzései alakuljanak ki iránta. Nem ez volt-e a helyzet? (De igen.) Ez az antikrisztus ocsmány megjelenése: ez egy antikrisztus, aki burkoltan felmagasztalja önmagát és önmagáról tesz bizonyságot.

Vannak-e más megnyilvánulásai is annak, amikor valaki önmagát magasztalja fel és önmagáról tesz bizonyságot? Mindannyian gondolkodjatok el önmagatokban ezzel a dologgal kapcsolatban. Tennétek-e olyasmit, mint az önmagatokról való bizonyságtétel? Meg tud-e fékezni a lelkiismereted és a józan eszed, és meg tudod-e állni, hogy ilyen szégyenletes dolgot tégy? Ha meg tudod állni, akkor ez azt bizonyítja, hogy rendelkezel racionalitással, hogy különbözöl az antikrisztusoktól. Ha nem rendelkezel ezzel a racionalitással, ha ilyen ambíciók és vágyak vannak benned, és képes vagy arra is, hogy olyasmit tegyél, mint az önmagadról való bizonyságtétel, akkor ugyanolyan vagy, mint egy antikrisztus. Mi a helyzet tehát veletek? Visszafogottan cselekedtek? Ha istenfélő szíved van, ha van benned szégyenérzet és racionalitás, akkor lehet, hogy szeretnéd ezeket a dolgokat megtenni, de azt fogod gondolni, hogy sértik Istent, aki utálja őket – ebben az esetben képes leszel türtőztetni magad és nem mersz majd önmagadról bizonyságot tenni. Ha egyszer, utána pedig kétszer türtőzteted magad, egy idő után ezek az elgondolások, ezek a szándékok és gondolatok lassan, apránként csökkenni kezdenek. Képes leszel tisztán látni ezeket a gondolatokat, és érezni fogod, hogy megvetendőek és undorítóak. Az ilyen dolgokra irányuló késztetéseid és vágyaid csökkenni fognak – fokozatosan képes leszel visszafogni magad és uralkodni magadon, olyannyira, hogy ezek a gondolatok egyre ritkábban fognak felmerülni. Ha a tudatukban vagy, de képtelen vagy türtőztetni magad és különösen erős szándékokat táplálsz, ha csak azt akarod elérni, hogy az emberek hódoljanak neked, ha elégedetlen vagy, amikor senki sem hódol neked vagy követ téged, ha ez gyűlölettel tölt el, és tenni akarsz valamit, ha képes vagy önmagadról szégyentelenül bizonyságot tenni és felvágni – akkor antikrisztus vagy. Mi a helyzet veletek? (Amikor a tudatában vagyok ezeknek, képes vagyok türtőztetni magam.) Mire támaszkodtok, hogy türtőztessétek magatokat? (Arra támaszkodom, hogy van némi ismeretem Istenről, és hogy istenfélő szívem van.) Ha valakinek istenfélő szíve van, akkor képes türtőztetni magát. Az önmérsékletet nem úgy érjük el, hogy visszatartjuk vagy akadályozzuk magunkat – ehhez az eredményhez az igazság megértése és istenfélelem szükséges. Az ember a racionalitás és a megismerés által türtőzteti magát, ugyanakkor azért is gyakorol önmérsékletet, mert van egy kis istenfélő szíve, és fél attól, hogy megsérti Őt. Ha a racionalitásod nem képes megfékezni téged, és istenfélő szíved sincs, ha nem érzel szégyent, amikor önmagadról teszel bizonyságot, ha ki akarsz tartani emellett, ha nem adod fel, amíg el nem éred a célodat, akkor ennek más a természete – akkor antikrisztus vagy.

Az antikrisztusok sokféle módszert és megnyilvánulást vetnek be, hogy felmagasztalják önmagukat és önmagukról tegyenek bizonyságot. Némelyik során az antikrisztusok közvetlenül magasztalják fel önmagukat és tesznek bizonyságot önmagukról, és az összes érdemükről beszélnek: más esetekben alattomosan közvetett szófordulatokkal vagy módszerekkel találnak módot arra, hogy az emberek nagyra tartsák őket, hogy elérjék a céljukat, hogy az emberek felnézzenek rájuk, hódoljanak nekik és kövessék őket, sőt helyet foglaljanak el az emberek szívében – ez az ilyen viselkedés természete. Az antikrisztusoknak az a beállítottsága, hogy felmagasztalják önmagukat és önmagukról tegyenek bizonyságot, a természete, az általa elért eredmények, valamint a megnyilvánulási módok és a mögöttes szándékok és célok tekintetében különbözik az átlagemberekétől. Azok az emberek továbbá, akik önmagukat magasztalják fel és önmagukról tesznek bizonyságot, vajon egyszerűen csak a mindenféle érdemükről beszélnek? Néha a rossz oldalukról is beszélnek, de boncolgatják-e és próbálják-e igazán megismerni önmagukat, amikor így tesznek? (Nem.) Akkor hogyan fedezi fel az ember, hogy az önismeretük nem valódi, hogy valójában hamis, és hogy szándék áll mögötte? Hogyan lehet alaposan megérteni ezt a dolgot? A lényeg, hogy miközben megpróbálják megismerni önmagukat és leleplezni a saját gyengeségeiket, hibáikat, hiányosságaikat és romlott beállítottságaikat, egyúttal kifogásokat és okokat is keresnek, hogy felmenthessék magukat a bűntudat alól. Alattomosan azt mondják az embereknek: „Mindenki képes hibázni, nem csak én. Ti is mind képesek vagytok hibázni. A hiba, amit elkövettem, megbocsátható – apró hiba. Ha ti ugyanebbe a hibába esnétek, az sokkal súlyosabb eset lenne, mint az enyém, mert nem gondolkodnátok el magatokon, nem boncolgatnátok magatokat. Még ha hibázom is, jobb vagyok nálatok. Több racionalitással és tisztességgel rendelkezem.” Amikor az emberek hallják ezt, azt gondolják: „Pontosan igazad van. Nagyon jól érted az igazságot és igazán érett vagy. Amikor hibázol, képes vagy elgondolkodni magadon és boncolgatni magadat: sokkal jobb vagy nálunk. Ha mi hibázunk, nem gondolkodunk el magunkon és nem próbáljuk megismerni magunkat – a szégyentől való félelemből nem merjük boncolgatni magunkat. Te érettebb és bátrabb vagy, mint mi.” Ezek az emberek hibáztak, mégis elnyerték mások megbecsülését, és dicséretet zengtek magukról – milyen beállítottság ez? Néhány antikrisztus különösen ügyes a színlelésben, az emberek becsapásában és a látszatkeltésben. Amikor olyan emberekkel találkoznak, akik értik az igazságot, elkezdenek az önismeretükről beszélni – azt is mondják magukról, hogy ördögök, hogy ők a Sátán, hogy az emberi mivoltuk rossz, és hogy megérdemlik, hogy átkozottak legyenek. Tegyük fel, hogy megkérdezed tőlük: „Mivel azt mondod, hogy ördög és Sátán vagy, milyen gonosz tetteket követtél el?”. Azt fogják mondani: „Nem tettem semmit, de ördög vagyok. És nemcsak ördög vagyok, hanem Sátán is!” Ekkor megkérdezed tőlük: „Mivel azt mondod, hogy ördög és Sátán vagy, milyen ördögi és sátáni gonosz cselekedeteket követtél el, hogyan álltál ellen Istennek? El tudod mondani az igazságot azokról a gonosz dolgokról, amelyeket tettél?” Azt fogják mondani: „Nem tettem semmi gonoszságot!” Ekkor nem hagyod a dolgot, és megkérdezed: „Ha nem tettél semmi gonoszságot, akkor miért mondod, hogy ördög és Sátán vagy? Mit próbálsz elérni azzal, hogy ezt mondod?” Amikor ilyen komolyan beszélsz velük, akkor kifogynak a szóból. Valójában sok rossz dolgot tettek, de semmiképpen nem fogják megosztani veled az ezzel kapcsolatos tényeket. Csupán nagyokat fognak mondani és néhány doktrínát fognak szajkózni, hogy üres módon beszéljenek az önismeretükről. Ami azt illeti, hogy miként vonzottak be konkrétan embereket, hogyan csaptak be embereket, hogyan használtak ki embereket az érzéseik alapján, hogyan nem vették komolyan Isten házának érdekeit, hogyan mentek szembe a munkaszervezéssel, hogyan csapták be a Fennvalót, hogyan titkoltak el dolgokat a testvérek elől és mennyire károsították Isten házának érdekeit, ezekről a dolgokról egy szót sem fognak szólni. Igazi önismeret-e ez? (Nem.) Amikor azt mondják, hogy ők ördögök és a Sátán, nem színlelik-e az önismeretet, hogy felmagasztalják önmagukat és bizonyságot tegyenek önmagukról? Nem ezt a módszert alkalmazzák? (De igen.) Az átlagember nem lát át ezen a módszeren. Amikor bizonyos vezetőket elbocsátanak, hamarosan újra megválasztják őket, és amikor megkérdezed ennek az okát, egyesek azt mondják: „Az a vezető jó képességű. Tudja magáról, hogy ördög és Sátán. Ki másnak van ilyen szintű tudása? Csak azok rendelkeznek ilyen tudással, akik valóban az igazságra törekednek. Egyikünk sem képes arra, hogy ezt a tudást megszerezze magáról: az átlagember nem ilyen érett. Ezért választotta őt mindenki újra.” Mi történik itt? Ezeket az embereket félrevezették. Ez a vezető tudta magáról, hogy ördög és Sátán, mégis mindenki őt választotta – milyen hatással és következménnyel jár tehát az emberekre, hogy azt mondja, hogy ő ördög és Sátán? (Az emberek nagyra tartják ettől.) Így van: az emberek még nagyobbra tartják ettől. A nem hívők ezt a módszert úgy hívják, hogy „egy lépés hátra, két lépés előre”. Ez azt jelenti, hogy annak érdekében, hogy az emberek nagyobbra tartsák őket, először rosszat mondanak magukról – így mások elhiszik, hogy képesek megnyílni és ismerik önmagukat, hogy van mélységük és éleslátásuk, hogy átfogó megértéssel rendelkeznek, emiatt pedig mindenki még jobban hódol nekik. És mi az eredménye annak, hogy mindenki még jobban hódol nekik? Amikor ismét eljön a vezetők kiválasztásának ideje, továbbra is őket tartják a tökéletes embernek erre a munkára. Hát nem egészen okos ez a módszer? Ha nem beszélnének ily módon az önismeretükről, ha nem mondanák, hogy ők ördögök és a Sátán, ha ehelyett csak negatívak lennének, akkor mások ezt látván, azt mondanák: „Amint téged elbocsátottak és elvesztetted a státuszodat, negatívvá váltál. Régen arra tanítottál minket, hogy ne legyünk negatívak, és most a saját negativitásod még a miénknél is súlyosabb. Nem fogunk téged választani.” Senki sem tartaná sokra ezt a vezetőt. Bár továbbra sem látná senki őt tisztán, legalább nem választanák újra vezetőnek, és az illető nem érné el a célját, hogy másokat rávegyen, hogy nagyra tartsák. Ez a vezető azonban kezdeményez, és azt mondja: „Ördög és Sátán vagyok. Isten átkozzon meg, küldjön a pokol tizennyolcadik bugyrába, és ne engedje, hogy valaha is újjászülessek!” Egyesek ezt hallva sajnálják, és azt mondják: „Vezetőnk oly sokat szenvedett. Ó, mennyire igazságtalanok voltak vele! Ha Isten nem engedi, hogy vezető legyen, akkor majd mi megválasztjuk.” Mindenki olyannyira támogatja ezt a vezetőt – szóval nem vezették-e félre őket? Szavai eredeti szándéka megerősítést nyert, ez pedig azt bizonyítja, hogy ily módon valóban félrevezeti az embereket. A Sátán néha azzal vezeti félre az embereket, hogy önmagát magasztalja fel és önmagáról tesz bizonyságot, néha pedig cirkalmas módon, amikor nincs más választása, képes beismerni a hibáit – mindez azonban csak látszat, és a célja az emberek szimpátiájának és megértésének elnyerése. Még azt is mondja: „Senki sem tökéletes. Mindenkinek vannak romlott beállítottságai és mindenki képes hibázni. Amíg az ember ki tudja javítani a hibáit, addig jó ember.” Amikor az emberek ezt hallják, úgy érzik, hogy ez így van rendjén, és továbbra is hódolnak a Sátánnak és követik. A Sátán módszere, hogy kezdeményező módon elismeri a hibáit és burkoltan felmagasztalja magát, emeli az emberek szívében elfoglalt pozícióját, hogy az emberek mindent elfogadjanak vele kapcsolatban – még a hibáit is –, majd pedig megbocsássák ezeket a hibákat, fokozatosan elfelejtsék őket, végül pedig teljesen elfogadják a Sátánt, halálukig hűségesek legyenek hozzá, soha ne hagyják el vagy fordítsanak neki hátat, és a végsőkig kövessék. Nem ez a Sátán módszere? Így cselekszik a Sátán, és az antikrisztusok is ezt a fajta módszert alkalmazzák, amikor a cselekedeteik célja, hogy beteljesítsék ambícióikat és céljaikat, azaz hogy az emberek hódoljanak nekik és kövessék őket. A következmények, amelyekhez ez vezet, ugyanazok, és egyáltalán nem különböznek annak a következményeitől, amikor a Sátán félrevezeti és megrontja az embereket.

Amikor egyesek az önismeretükről beszélnek, akkor úgy festik le magukat, mint teljes zűrzavart és semmirekellőt – még azt is mondják, hogy ördögök és a Sátán ők, hogy megérdemlik az átkot és hogy nem panaszkodnának, ha Isten kirekesztené őket. Ezek az emberek azonban nem értik igazán a természetlényegüket vagy a romlott beállítottságukat, és képtelenek bármit is megosztani a dolgaik valódi állásáról. Ehelyett megpróbálnak látszatot használni mások félrevezetésére. A hibáik tevőleges beismerését és az „egy lépés hátra, két lépés előre” módszerét használják arra, hogy elvakítsák és becsapják az embereket, majd pedig elérjék, hogy az emberek jó véleménnyel legyenek róluk. Ez az antikrisztusok gyakorlata. Ha legközelebb ilyen emberrel találkoztok, hogyan kell kezelnetek? (Megvizsgáljuk a részleteket.) Így van: meg kell tanulnotok megvizsgálni a dolgot, és a részletekbe is bele kell ásni magatokat. És milyen mélyen kell vizsgálódnotok? Addig csináljátok, amíg kegyelemért nem könyörög, és azt nem mondja: „Soha többé nem vezetlek félre benneteket. Még ha engem is választotok vezetőnek, nem vállalom ezt a szerepet.” Mondjátok neki: „Soha többé nem fogsz bennünket félrevezetni, nem fogunk vezetőnknek választani, úgyhogy hagyd abba az álmodozást!” Hogyan hangzik ez? Mindazok, akik nagy túlzásokkal beszélnek az önismeretükről, akik még átkozzák is magukat, úgy, hogy semmi sem hangzik igaznak, azok hamisan spirituális és képmutató emberek, és minden szavuk félrevezető. Az ilyen emberek beszédének van egy jellegzetessége és néhány tulajdonsága, amit képesnek kell lenned tisztán látni. Mondd meg Nekem például: ha valakit arra kérnek, hogy írjon esküt az adományok megőrzésére, hogyan kell szólnia az eskü első mondatának? Mit írna valaki, akiben van racionalitás és emberi mivolt? Milyen hangnemet és megfogalmazást használna, hogy a megfelelő pozícióban álljon és ismertesse a hozzáállását? Amikor az átlagemberek beszélnek, mindenki érzékelheti, hogy normálisan beszélnek – a gonosz emberek vagy az antikrisztusok ambiciózus fajtája azonban sajátos hangnemet üt meg, amikor beszél, amely eltér az átlagemberekétől. Például azt mondják: „Ha én magam egyetlen fillért is elsikkasztok Isten adományaiból, haljak nyomorúságos halált – gázoljon el egy autó!” Miféle hangnem ez? Az „én” szó ott van a legelején, és a legfennköltebb hangnemet ütik meg – a hangnemük és beszédmódjuk mögött álló motiváció megfigyelhető az általuk használt konkrét szavakban. Az egyik első szó az „én”. A legfennköltebb hangnemett ütik meg – nem egy fennkölt hangvételű eskü ez? Hogyan hívják az efféle esküt? Hangzatosnak és képmutatónak hívják. Ilyen agresszivitással esküt írni – miféle beállítottság ez? Ez egy eskü – szóval kinek teszed ezt az esküt? Ezt az esküt Istennek teszed – hogyan kellene tehát egy normális embernek beszélnie ebben az esetben? Alázatosan kellene beszélnie, megfelelő pozícióban kellene állnia, imádkoznia kellene Istenhez és szívből kellene beszélnie. Nem szabadna nagyképű szavakat használnia vagy agresszívnak lennie. Az ilyen emberek még eskütételkor is annyira agresszívak – olyan súlyos a sátáni beállítottságuk! Nehéz megmondani, hogy az esküjük igaz vagy hamis. A szavaik azt jelentik: „Nem bízol bennem? Attól félsz, hogy kihasználom isten házát, hogy ellopom az áldozatokat? Kihasználsz, de nem bízol bennem, és arra kérsz, hogy tegyek esküt – rendben, esküt teszek, csak figyeld, hogy le merem-e tenni ezt az esküt! Nem hiszem, hogy képes lennék ilyesmire.” Miféle hozzáállás ez? Agresszivitás és gátlástalanság. Még ahhoz is elég merészek, hogy Isten ellen lármázzanak, és egy esküt használjanak fel arra, hogy igazolják magukat és félrevezessék az embereket. Istenfélelem ez? Ebben egyáltalán nincs jámborság. Az ilyen ember Sátán és antikrisztus: így beszélnek az antikrisztusok. Esküt tenni, és közben bújtatottan ellene lármázni – miféle beállítottság ez? Meg lehet menteni egy ilyen embert? Találkoztatok már ilyen emberrel? Ugye nem tudjátok, hogyan kell tisztán látni ezeket a megnyilvánulásokat, kinyilatkoztatásokat vagy beállítottságokat, amelyeket mutatnak? Egyesek még azt is hiszik, hogy az ilyen ember tiszta fejű, van szellemi megértése, becsületes és hűséges Istenhez. Nem ostobaság ez? Nem a tisztánlátás hiánya ez? Ez a szörnyű viselkedés és beállítottság látható a konkrét szavakban és az esküjük megfogalmazásában – az emberek mégis azt hiszik, hogy az illető antikrisztus egészen jó. Vajon ezek az emberek megértik az igazságot? Úgy tűnik, hogy csak a doktrínákat értitek, hogy csak doktrínákról tudtok beszélni és üres szavakat tudtok hangoztatni, valamint hogy nem láttok tisztán, amikor konkrét dolgokról és kérdésekről van szó. Ha a jövőben ilyen jellegű dolgokkal találkoztok, tisztán fogtok látni? (Igen, úgy lesz.) Azok az emberek, akik ilyen esküket írnak, mind fenevadak, és mindegyikükből hiányzik az emberi mivolt. Láttatok már ilyen esküt? Írtatok már ilyen esküt? (Igen.) Ugyanolyan volt a hangvétele és a nyitása, mint ennek? (Nem volt olyan közvetlen.) Akkor a természete ugyanaz volt? (Igen.) A természete ugyanaz volt. Az eskütétel nem olyan, mint amikor valaki csatába megy, amihez a hősies önfeláldozás szelleme szükséges. Nem igényel ilyen szellemiséget. Amikor esküt teszel Isten előtt, alaposan át kell gondolnod, és meg kell értened, hogy miért kell megírnod ezt az esküt, kinek teszed ezt az esküt és teszed ezt a fogadalmat. Amit Isten akar, az az illető hozzáállása, nem pedig egyfajta szellemiség. Ez a szellemiséged agresszív és harsány: a Sátán arrogáns beállítottságának megnyilvánulása. Nem jámborság, és nem olyan megnyilvánulás, amellyel a teremtett lényeknek rendelkezniük kellene – még kevésbé olyan álláspont, amelyet a teremtett lényeknek fel kellene venniük. Azokat az embereket, akik ezt a megnyilvánulást mutatják, vajon nem a nemzeti hősiesség befolyásolta? Van-e köze ehhez? Az embereket túl mélyen megmérgezték – amint esküt vagy fogadalmat írnak, az összes híres történelmi személyiségre gondolnak, akik hűségesek voltak országukhoz és a népükhöz. Ezek a híres személyiségek a Sátán bandájának tagjai voltak: gátlástalanul cselekedtek, hogy kitűnjenek és bizonyságot tegyenek önmagukról, hogy helyet foglaljanak az emberek szívében, hogy jó hírnevet hagyjanak maguk után, hogy bevonulhassanak a történelembe, hogy jó nevet szerezzenek, amely az örökkévalóságig megmarad. A későbbi nemzedékek ezt úgy értékelték, hogy vak odaadással viseltettek a hazájuk iránt – mit gondolsz, valóban vakok voltak? Mi is valójában ez a vakság? Ez a legalattomosabb, legelvetemültebb gyakorlat, és személyes szándék áll mögötte. Nem vakság és bizonyosan nem odaadás, hanem elvetemültség.

Már nagyon sokat beszélgettünk az antikrisztusok önmagukról való bizonyságtételéről. Van-e más kérdés ezzel témával kapcsolatban, amelyet még mindig nem értetek teljes mértékben? Vannak, akik nyelvi eszközökkel tesznek bizonyságot önmagukról, és olyan szavakat használnak, amelyekkel dicsekednek, míg mások viselkedésmódokat alkalmaznak. Milyen megnyilvánulásai vannak annak, amikor egy ember viselkedésmódokat alkalmaz, hogy önmagáról tegyen bizonyságot? A felszínen bizonyos viselkedésformákat vesz fel, amelyek nagyrészt megfelelnek az emberek elképzeléseinek, amelyek felkeltik az emberek figyelmét és amelyeket az emberek meglehetősen nemesnek és nagyrészt az erkölcsi mércéknek megfelelőnek tartanak. Ezek a viselkedésformák arra késztetik az embereket, hogy azt higgyék, hogy becsületes, hogy tisztességes, hogy valóban szereti Istent, nagyon jámbor, hogy valóban Istent félő szívvel rendelkezik és hogy olyan ember, aki az igazságra törekszik. Gyakran mutatnak néhány külsőleg jó viselkedést, hogy félrevezessék az embereket – nem bűzlik ez is az önmaguk felmagasztalásától és az önmagukról történő bizonyságtételtől? Az emberek általában szavakkal magasztalják fel önmagukat és tesznek önmagukról bizonyságot – tiszta beszéddel fejezik ki, hogy mennyire különböznek a tömegektől, hogy mennyivel bölcsebb véleményük van, mint másoknak, hogy az emberek nagyra tartsák őket és felnézzenek rájuk. Vannak azonban olyan módszerek is, amelyek nem tartalmaznak kifejezett beszédet, amikor az emberek inkább külső gyakorlatokkal tesznek bizonyságot arról, hogy jobbak másoknál. Az ilyenfajta gyakorlatok jól átgondoltak, indítékot és bizonyos szándékot hordoznak magukban, és meglehetősen céltudatosak. Úgy csomagolják be és hajtják végre őket, hogy amit az emberek látnak, azok olyan viselkedések és gyakorlatok legyenek, amelyek összhangban vannak az emberek elképzeléseivel – nemesek, jámborak és megfelelnek a szent tisztességnek, sőt istenszeretőek, istenfélőek és összhangban vannak az igazsággal. Ezzel ugyanazt a célt érik el, hogy felmagasztalják önmagukat és önmagukról tegyenek bizonyságot, valamint hogy elérjék, hogy az emberek nagyra tartsák őket és hódoljanak nekik. Találkoztatok már ilyennel vagy láttatok már ilyet? Rendelkeztek ezekkel a megnyilvánulásokkal? Ezek a dolgok és ez a téma, amelyet megvitatok, elkülönülnek a valós élettől? Valójában nem. Mondok egy nagyon egyszerű példát. Amikor egyes emberek a kötelességeiket végzik, a felszínen rendkívül elfoglaltnak tűnnek. Céltudatosan folytatják a munkát akkor, amikor mások éppen esznek vagy alszanak, és amikor mások elkezdik a kötelességeiket végezni, elmennek enni vagy aludni. Mi a céljuk ezzel? Fel akarják hívni magukra a figyelmet, és meg akarják mutatni mindenkinek, hogy annyira elfoglaltak a kötelességeik végzésével, hogy nincs idejük enni vagy aludni. Azt gondolják: „Ti tényleg nem viseltek terhet. Hogyhogy ilyen proaktívan esztek és alszotok? Semmirekellők! Nézzetek rám – én dolgozom, miközben mindannyian esztek, és még éjszaka is dolgozom, amikor már alszotok. Képesek lennétek így szenvedni? Én el tudom viselni ezt a szenvedést: példát mutatok a viselkedésemmel.” Mit gondoltok erről a fajta viselkedésről és megnyilvánulásról? Ezek az emberek nem szándékosan tesznek így? Vannak, akik szándékosan tesznek így, és miféle viselkedés ez? Ezek az emberek nonkonformisták akarnak lenni: különbözni akarnak a tömegtől, és megmutatni az embereknek, hogy egész éjjel szorgalmasan végzik a kötelességeiket, hogy különösen képesek elviselni a szenvedést. Így mindenki nagyon sajnálni fogja őket és különös együttérzést fog mutatni irántuk – azt fogja gondolni, hogy súlyos teher van a vállukon, olyannyira, hogy nyakig vannak a munkában és túlságosan el vannak foglalva ahhoz, hogy egyenek vagy aludjanak. És ha nem lehet őket megmenteni, akkor mindenki könyörögni fog értük Istenhez, könyörögni fog a nevükben és imádkozni fog értük. Ennek során ezek az emberek az emberi elképzeléseknek megfelelő jó magatartást és gyakorlatot alkalmaznak, mint például a nehézségek elviselése és az ár megfizetése, hogy becsapják a többi embert, hogy csalárd módon elnyerjék a szimpátiájukat és dicséretüket. És mi ennek a végső eredménye? Mindenki, aki kapcsolatba került velük és látta őket megfizetni az árat, egy hangon fogja mondani: „A mi vezetőnk a legmegfelelőbb – a legképesebb a szenvedés elviselésére és az ár megfizetésére!” Nem érték-e el akkor a céljukat, hogy félrevezessék az embereket? Aztán egy nap Isten háza azt mondja: „A vezetőtök nem végez tényleges munkát. Elfoglalja magát és céltalanul dolgozik – meggondolatlanul cselekszik, önkényes és diktatórikus. Összekuszálta a gyülekezet munkáját, nem végezte el a munkát, amit el kellene végeznie, nem végezte el az evangelizációs munkát vagy a filmgyártó munkát, és a gyülekezeti élet is zűrzavarban van. A testvérek nem értik az igazságot, nincs életbe való belépésük és nem tudnak bizonyságtételeket írni. A legszánalmasabb, hogy még a hamis vezetőket és az antikrisztusokat sem tudják tisztán látni. Az ilyen vezetők teljesen alkalmatlanok – hamis vezetők, akiket el kell bocsátani!” Ilyen körülmények között könnyű lesz elbocsátani őket? Lehet, hogy nehéz lesz. Mivel a testvérek mindannyian helyeslik és támogatják ezt a vezetőt, tiltakozni fognak és kérvényt nyújtanak be a Fennvalónak, hogy tartsák meg, ha valaki megpróbálja elbocsátani. Miért lesz ez az eredmény? Mert ez a hamis vezető és antikrisztus külsőleg jó viselkedést mutat, mint például a nehézségek elviselése és az ár megfizetése, valamint szépen hangzó szavakat használ, hogy meghassa, megvegye és félrevezesse az embereket. Miután ezeket a hamis látszatokat felhasználta az emberek félrevezetésére, mindenki az érdekében fog beszélni és nem lesz képes elhagyni. Világosan tudják, hogy ez a vezető nem sok tényleges munkát végzett, hogy nem vezette Isten választottjait az igazság megértéséhez és az életbe való belépéshez – ezek az emberek mégis támogatják, helyeslik és követik, és még az sem érdekli őket, ha ez azt jelenti, hogy nem nyerik el az igazságot és az életet. Ráadásul mivel ez a vezető félrevezette őket, ezek az emberek mind hódolnak neki, nem fogadnak el rajta kívül más vezetőket és már Istent sem akarják többé. Nem Istenként kezelik-e ezt a vezetőt? Ha Isten háza azt mondja, hogy ez az ember nem végez tényleges munkát, hogy hamis vezető és antikrisztus, akkor az emberek a gyülekezetükben tiltakozni fognak és fellázadnak. Mondd meg Nekem, milyen mértékben vezette félre ez az antikrisztus ezeket az embereket? Ha ez a Szentlélek munkája, akkor az emberek állapota csak javulni fog: jobban megértik majd az igazságot, engedelmesebbek lesznek Isten iránt, nagyobb helyet kap Isten a szívükben és tisztábban fogják látni a hamis vezetőket és az antikrisztusokat. Ebből a szempontból az imént tárgyalt helyzet egyáltalán nem a Szentlélek munkája – csak az antikrisztusok és a gonosz szellemek képesek ilyen mértékben félrevezetni az embereket, miután egy ideig ezen munkálkodtak. Ezek az antikrisztusok sok embert félrevezettek és irányítottak – a szívükben csak az antikrisztusoknak van helyük, Istennek pedig nincs. Ez a végeredmény, amit az antikrisztusok elértek, amikor külsőleg jól viselkedve felmagasztalták önmagukat és önmagukról tettek bizonyságot. A nehézségek elviselését és az ár megfizetését mutató külsőleg jó viselkedést használják arra, hogy felmagasztalják önmagukat és önmagukról tegyenek bizonyságot, ami az antikrisztusok egyik eszköze arra, hogy az embereket félrevezessék és irányítsák. Most már ugye tisztán látjátok ezt a dolgot? Nem nagyon ravasz és alattomos-e egy antikrisztus, aki a nehézségek elviselését és az ár megfizetését mutató külsőleg jó viselkedést arra használja fel, hogy félrevezesse az embereket? És nem tesztek ti is ilyen dolgokat néha? Vannak, akik azért isznak kávét, hogy esténként energiával teljenek el, hogy felkészüljenek arra, hogy sokáig fennmaradjanak és a kötelességeiket végezzék. A testvérek aggódnak az egészségükért, és csirkehúslevest főznek nekik. Amikor megették a levest, ezek az emberek azt mondják: „Hála istennek! Élveztem isten kegyelmét. Nem érdemlem ezt meg. Most, hogy megettem ezt a csirkehúslevest, hatékonyabban kell végeznem a kötelességeimet!” A valóságban ugyanúgy végzik tovább a kötelességeiket, mint általában, anélkül, hogy a hatékonyságukat egyáltalán növelnék. Nem színlelnek-e? Színlelnek, és ez a fajta viselkedés egyben burkoltan azt jelenti, hogy felmagasztalják önmagukat és önmagukról tesznek bizonyságot – azt az eredményt érik el, hogy az emberek elismerik, nagyra tartják őket és a megrögzött követőik lesznek. Ha az emberek így gondolkodnak, akkor nem feledkeztek-e meg Istenről? Már nincs Isten a szívükben – ki az tehát, akire éjjel-nappal gondolnak? A „jó vezetőjük”, a „szeretett vezetőjük”. Néhány antikrisztus a felszínen nagyon szeretetteljes a legtöbb emberrel – beszéd közben olyan módszereket alkalmaznak, hogy az emberek lássák, hogy szeretetteljesek, és hogy hajlandóak legyenek közelebb kerülni hozzájuk. Mindenkire ragyogóan néznek, aki közel kerül hozzájuk és beszél velük – nagyon gyengéd hangon beszélnek az ilyen emberekkel. Még ha látják is, hogy egyes testvérek elvtelenül cselekedtek és ezzel ártottak a gyülekezet érdekeinek, a legkevésbé sem metszik meg őket, csupán buzdítják és vigasztalják őket, hízelegnek nekik, miközben a kötelességüket végzik – addig-addig hízelegnek az embereknek, amíg mindenkit maguk mellé nem állítanak. Az emberek fokozatosan meghatódnak ezektől az antikrisztusoktól – mindenki nagyon helyesli a szerető szívüket, és Istent szerető embereknek nevezi őket. Végül mindenki hódol nekik és minden kérdésben hozzájuk fordul – ezeknek az antikrisztusoknak minden legbensőbb gondolatukat és érzésüket is elmondják, olyannyira, hogy már nem is imádkoznak Istenhez és nem is keresik többé az igazságot Isten szavaiban. Vajon ezeket az embereket nem vezették-e félre ezek az antikrisztusok? Ez egy másik eszköz, amelyet az antikrisztusok az emberek félrevezetésére használnak. Amikor ilyen viselkedéseket és gyakorlatokat folytattok vagy ilyen szándékokat tápláltok, tudatában vagytok-e annak, hogy ezzel probléma van? És amikor ennek tudatára ébredsz, tudsz-e változtatni a cselekedeteid irányán? Ha képes vagy reflektálni, ha valódi bűntudatot érzel, amikor tudatára ébredsz, ha megvizsgálod, hogy a viselkedésed, gyakorlatod vagy szándékod problémás, ez azt bizonyítja, hogy megfordítottad az irányt. Ha tudatában vagy a problémáidnak, de csak hagyod őket és a saját szándékaid szerint cselekszel, ha egyre mélyebbre és mélyebbre zuhansz, amíg el nem jutsz egy olyan pontra, ahonnan már nem vagy képes kimászni, akkor nem fordítottad meg az irányodat és szándékosan Isten ellen állítod magad, önmagadat magasztalod fel és önmagadról teszel bizonyságot, és elkóborolsz az igaz útról. Miféle beállítottság ez? Ez az antikrisztusi beállítottság. Komoly dolog? (Igen.) Mennyire komoly dolog? Az eredmény, ha valaki alattomosabb és csalárdabb eszközöket alkalmaz, ha a nehézség elviselését és az ár megfizetését használja fel, hogy félrevezesse az embereket, ha megpróbálja rávenni őket, hogy hódoljanak neki és kövessék, ugyanaz, mintha valaki nyíltan felmagasztalja önmagát és önmagáról tesz bizonyságot – ugyanolyan természetű. Függetlenül attól, hogy milyen eszközöket használsz önmagad felmagasztalásásra, és az önmagadról tett bizonyságra, legyen az nyílt beszéd vagy valamiféle meglehetősen nyilvánvalóan jó viselkedés, a természete ugyanaz. Van benne egy antikrisztusi minőség, és van benne egy olyan minőség, amely harcol Istennel a kiválasztottjaiért. Függetlenül attól, hogy a megnyilvánulásaid milyen formát vesznek fel vagy milyen eszközöket használsz, mindaddig, amíg a szándékaid nem változnak és a következmények ugyanazok, addig mindez a természeténél fogva ugyanaz. Világos tehát, hogy az antikrisztusok nagyon ravaszok, hogy nem szeretik az igazságot és nem törekednek rá. Képesek azonban arra, hogy a nehézségek elviselését és az ár megfizetését eszközként használják fel az emberek félrevezetésére – ez az antikrisztusok gonoszsága.

Egyesek elvont elméleteket és érveket hangoztatnak, hogy elhitessék az emberekkel, hogy intellektuálisak és nagy tudásúak, valamint hogy a cselekedeteik nagyon mélyrehatóak. Ezzel elérik céljukat, hogy az emberek hódoljanak nekik. Ez azt jelenti, hogy mindig minden dologban részt akarnak venni és véleményt akarnak nyilvánítani, amikor pedig már mindenki meghozta a végső döntést, és nem elégedettek vele, akkor is elpufogtatnak néhány nagyképű ötletet, hogy felvágjanak. Ez vajon nem annak az eszköze, hogy felmagasztalják önmagukat és önmagukról tesznek bizonyságot? Egyes dolgokkal kapcsolatban valójában már mindenki mindent megbeszélt – tanácskoztak, megtalálták az alapelveket és döntöttek a cselekvési tervről, ők azonban nem fogadják el a döntést, és esztelen módon akadályozzák a dolgokat, mondván: „Ez nem fog menni. Ezt nem gondoltátok át alaposan. Azon a néhány aspektuson kívül, amiről beszéltetek, egy másikra is gondoltam.” Valójában az az aspektus, amire gondoltak, csak valami abszurd elmélet, csak szőrszálhasogatás. Teljesen tisztában vannak vele, hogy szőrszálakat hasogatnak és megnehezítik mások dolgát – mégis így tesznek. Mi a céljuk ezzel? Az, hogy megmutassák az embereknek, hogy mások, hogy okosabbak, mint a többiek. A szavaik azt jelentik: „Szóval mindannyian ezen a szinten vagytok? Meg kell mutatnom nektek, hogy én magasabb szinten vagyok.” Általában nem vesznek tudomást arról, amit mások mondanak, de amint valami fontos dolog kerül szóba, elkezdenek zavart okozni. Hogy hívják az ilyen embereket? A köznyelvben úgy hívják őket, hogy kukacoskodók és jómadarak. Mik a kukacoskodók gyakori megközelítései? Élvezettel szajkózzák a nagyképű ötleteket, ugyanakkor szívesen vesznek részt aljas és elvetemült gyakorlatokban. Ha arra kéred őket, hogy mutassanak be egy korrekt cselekvési tervet, akkor nem lesznek képesek előállni vele, ha pedig arra kéred őket, hogy valami komoly dolgot kezeljenek, nem lesznek képesek rá. Csak aljas dolgokat csinálnak: mindig „meglepetést” akarnak okozni az embereknek és fitogtatni a képességeiket. Hogy is van ez a mondat? „Egy idős hölgy kirúzsozza magát, hogy legyen mit nézned.” Ez azt jelenti, hogy mindig fitogtatni akarják a képességeiket, és függetlenül attól, hogy jól képesek-e őket fitogtatni vagy sem, az emberekkel tudatni akarják: „Én kiemelkedőbb vagyok, mint ti. Ti semmirekellők vagytok, egyszerű halandók vagytok, átlagemberek. Én rendkívüli és transzcendens vagyok. Megosztom az ötleteimet, hogy meglepjelek benneteket: utána majd meglátjátok, hogy felsőbbrendű vagyok-e vagy sem.” Ez nem borítja fel a dolgokat? Szándékosan borítják fel a dolgokat. Miféle magatartás ez? Bomlasztást és zavart okoznak. A szavaik azt jelentik: Még nem mutattam meg, hogy milyen okos vagyok ebben a dologban, ezért nem számít, hogy kinek az érdekei sérülnek, és nem számít, kinek az erőfeszítései vesznek kárba: addig fogom szabotálni ezt a dolgot, amíg mindenki el nem hiszi, hogy felsőbbrendű, rátermett és alkalmas vagyok. Csak akkor fogom hagyni, hogy ez az dolog akadálytalanul haladjon. Léteznek ilyen rossz emberek? Csináltatok már ilyen dolgokat? (Igen. Előfordult, hogy mások már befejezték egy dolog megvitatását és kitaláltak egy megfelelő tervet, de mivel engem nem tájékoztattak a döntéshozatali folyamat során, szándékosan hibákat találtam benne.) Amikor ezt tetted, tudtad a szíved mélyén, hogy ez helyes vagy helytelen? Tudtad, hogy a probléma természete súlyos, hogy bomlasztást és zavart okoz? (Akkoriban nem voltam ennek tudatában, de azáltal, hogy testvéreim szigorúan megmetszettek, és azáltal, hogy ettem és ittam Isten ítélő és fenyítő szavait, beláttam, hogy ez a probléma súlyos természetű, hogy bomlasztja és megzavarja a gyülekezet munkáját, hogy egyfajta sátáni viselkedés.) Mivel felismerted, hogy ez mennyire komoly, képes voltál-e egy kicsit megváltozni és volt-e némi belépésed a hozzáállásodat illetően, amikor ezután hasonló dolgok történtek veled? (Igen. Amikor ilyen gondolatokat és ötleteket tártam fel, tudatában voltam, hogy ez sátáni beállítottság, hogy nem tehetem így a dolgokat – képes voltam tudatosan imádkozni Istenhez és fellázadni ezek ellen a helytelen gondolatok és eszmék ellen.) Képes voltál némileg változni. Amikor ilyen romlottsági problémáid vannak, keresned kell az igazságot, hogy megoldd őket, uralkodnod kell magadon és imádkoznod kell Istenhez. Amikor azt gondolod, hogy mások lenézően tekintenek rád, hogy nem tartanak sokra vagy nem vesznek komolyan, és következésképpen zavart akarsz okozni – amikor ilyen gondolatod van, tudatában kell lenned, hogy ez nem a normális emberi mivoltból, hanem a sátáni beállítottságból ered, és hogy ha így folytatod, baj lesz, és valószínűleg megsérted Isten beállítottságát. Mindenekelőtt tudnod kell, hogyan fogd vissza magad, majd Isten elé kell járulnod, hogy imádkozz Hozzá és megfordítsd az irányodat. Amikor az emberek a saját gondolataikban, a romlott beállítottságukban élnek, semmi, amit tesznek, nincs összhangban az igazsággal, vagy képes megfelelni Istennek: minden, amit tesznek, Vele ellentétes. Most már ugye képes vagy felismerni ezt a tényt? Az antikrisztusok legnyilvánvalóbb megnyilvánulásai, hogy mindig a hírnévért és a haszonért akarnak harcolni, hogy nem haboznak megzavarni és akadályozni a gyülekezet munkáját, hogy hírnevet és státuszt szerezzenek. Valójában minden ember rendelkezik ezekkel a megnyilvánulásokkal, de ha te felismered és elismered, majd pedig képes vagy megfordítani az irányodat, ha az Isten előtti valódi bűnbánat magatartását tanúsítod és megváltoztatod a hozzáállásodat, viselkedésedet és beállítottságodat, akkor olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik. Ha nem ismered el ezeket a valódi problémákat, akkor bizonyosan nincs bűnbánó magatartásod, és nem vagy olyan ember, aki az igazságra törekszik. Ha kitartóan az antikrisztusi úton jársz és ezt az utat követed a végsőkig, ha még mindig úgy gondolod, hogy ez nem probléma és nem vagy hajlandó bűnbánatot tanúsítani, ha kitartasz az ilyen viselkedés mellett, ha a dolgozókkal és a vezetőkkel versenyzel a hírnévért és a haszonért, ha ragaszkodsz ahhoz, hogy jobban kitűnj másoknál, hogy kiemelkedj a tömegből és jobb legyél másoknál, akkor függetlenül attól, hogy melyik csoportban vagy, bajban vagy! Ha továbbra is a hírnevet és a státuszt hajszolod, ha makacsul elutasítod a bűnbánatot, akkor antikrisztus vagy, és arra vagy kárhoztatva, hogy a végén megbűnhődj. Isten szavai, az igazság, a lelkiismeret és az értelem nem hatnak rád, és bizonyosan az antikrisztusok sorsára fogsz jutni. Nem lehet megmenteni – menthetetlen vagy! Az, hogy az emberek elérhetik-e az üdvösséget, hogy elindulhatnak-e az istenfélelem és a gonoszság kerülésének útján, attól függ, hogy önmaguk megismerése után az igazi bűnbánat megnyilvánulásait mutatják-e, attól, hogy milyen hozzáállással közelítenek az igazsághoz, valamint hogy milyen utat választanak. Ha nem hagyod el az antikrisztusi utat, ha helyette a saját ambícióid és vágyaid kielégítését választod, ha szemtelenül szembefordulsz az igazsággal és szembeállítod magadat Istennel, akkor menthetetlen vagy. Ha valaki nem tudja, hogy félnie kell, függetlenül attól, hogy mekkora hibái vannak vagy hogy mennyi gonosz tettet követ el, ha nem érzi magát bűnösnek, ha folyamatosan kifogásokat keres magának anélkül, hogy a lelkiismeret-furdalás egy cseppjét is érezné, akkor bona fide antikrisztus és ördög. Ha valaki csak az antikrisztusok különböző megnyilvánulásaival rendelkezik, de képes beismerni a hibáit, képes visszafordulni és bűntudata van, akkor más természetű, mint az antikrisztusok, és ez teljesen más dolog. Annak a kulcsa tehát, hogy valaki el tudja-e érni az üdvösséget, abban rejlik, hogy képes-e önvizsgálatot tartani, van-e bűnbánó szíve és képes-e elindulni az igazságra törekvés útján.

A negyedik tétel, az önmaguk felmagasztalása és az önmagukról való bizonyságtétel az antikrisztusok következetes megközelítése. Képesek vagytok tisztán látni a nyilvánvaló eszközöket, megközelítéseket és módszereket, amelyekkel az antikrisztusok önmagukat magasztalják fel és önmagukról tesznek bizonyságot – de fel tudjátok-e ismerni a rejtettebb viselkedésmódokat és megnyilvánulásokat? Amikor olyan nyilvánvaló dolgokról van szó, mint például a nyelv használata arra, hogy önmagukat magasztalják és önmagukról tegyenek bizonyságot, akkor felfeditek ezeket a dolgokat. Láttátok, hogy mások is felfedik, és képesek vagytok őket tisztán látni. De ha nem használnak nyelvet, és csak viselkedésbeli megnyilvánulások vannak, akkor is képesek lesztek tisztán látni őket? Elmondható, hogy a legtöbb ember nem képes erre. Akkor tehát melyek azok a jellemző viselkedésformák, amelyekkel az antikrisztusok önmagukat magasztalják fel és önmagukról tesznek bizonyságot? A viselkedésük minden bizonnyal összhangban van az ember elképzeléseivel, képzelődéseivel, erkölcsével, lelkiismeretével és érzéseivel. Mivel még? (Az emberek helyeslését és imádatát célozza meg.) Helyeslést és imádatot céloz meg: ezt a kimenetelt eredményezi. Ha a kimenetel szempontjából nézzük, akkor ennek a viselkedésnek bizony van félrevezető minősége. E cselekedet a természetének szemszögéből nézve nagyon is céltudatos. Vegyük például, amikor valaki megbetegszik. Ha félre akarja vezetni az embereket, és el akarja érni, hogy nagyra tartsák, akkor emberek előtt veszi be a gyógyszerét, vagy amikor senki sincs a közelben? (Emberek előtt.) Nem áll e mögött szándékosság? Ez azt jelenti, hogy nagyon céltudatos. Mi a tényleges célja azzal, hogy így veszi be a gyógyszert? Ezzel akar elismerést szerezni magának. Azt mondja neked: „Nézd, annyira elfáradtam a kötelességem végzésében, hogy megbetegedtem. Mégsem panaszkodtam és mégsem ejtettem egyetlen könnycseppet sem. Kezelem a betegségemet, de még mindig kitartok a kötelességem végzése mellett, miközben gyógyszert szedek”. Valójában nem feltétlenül attól kapta ezt a betegséget, hogy kifárasztotta magát a kötelessége végzésében, vagy azt követően, hogy eljutott az Istenben való hitre. Egyszerűen mindenféle viselkedésmóddal próbál üzenetet közvetíteni az emberek felé, mégpedig azt, hogy elviseli a szenvedést és megfizeti az árat, hogy ebben a környezetben sokat szenvedett, de egyszer sem panaszkodott – mindezzel együtt ilyen aktívan végzi a kötelességét, és rendelkezik az akarattal, hogy elviselje a szenvedést. Mit üzen ez észrevétlenül az embereknek? Azt, hogy az Isten iránti hűsége megkérdőjelezhetetlen. Azt akarja kifejezni, hogy hűséges, és hajlandó megfizetni az árat. Ez nem önmaga egyfajta burkolt felmagasztalása? Ha értelemmel bírna, akkor nem hozná fel ezt a dolgot. Akkor imádkozna Istenhez, amikor senki sincs a közelben. Így fejezné ki az elhatározását, és megpróbálná megismerni önmagát, vagy egyszerűen csak normálisan bevenné a gyógyszerét. Röviden: nem használná ezeket a külső viselkedési formákat arra, hogy tudassa az emberekkel, hogy szenved, hogy hűségesen végzi a kötelességeit, és hogy jutalmat érdemel. Nem táplálná ezeket a szándékokat. Ha azonban különösen hivalkodóan viselkedik, ha azt akarja elérni, hogy az emberek nagyra tartsák és dicsérjék, akkor ez nagyon is céltudatos. És mi a célja? Hogy az emberek felé közvetített mondanivalójával elérje azt az eredményt, hogy önmagát magasztalja fel és önmagáról tesz bizonyságot. Ha hűséges, akkor ezt Isten tudni fogja, miért kell hát ezzel dicsekednie másoknak, és miért kell, hogy mindenki más is tudjon róla? Mi a célja azzal, hogy mindenki tudjon róla? Az, hogy az emberek nagyra tartsák. Ha nem ez lenne a célja, akkor szándék nélkül cselekedne, és mások nem látnák, hogy ilyen dolgokat tesz. Ha nagyon céltudatos, akkor mérlegelni fogja a cselekedetei mértékét, nagy felhajtást csap, átgondolja az időpontot és a helyszínt, megvárja, amíg mindenki jelen van, és megkér valakit, hogy hozza el neki a gyógyszerét – és ezt mindenki előtt harsány módon nyilvánítja ki. Ennek nagyon is világos célja van. Ha nem ez lenne a célja, akkor megvárná, amíg senki sincs a közelben, mielőtt beveszi a gyógyszerét. A hajlandóságod, hogy elviseld a szenvedést és megfizesd az árat, az Istennel való kapcsolatodhoz kapcsolódik. Nem kell ezt mások számára világossá és ismertté tenned. Ha világossá teszed mások számára, akkor mit adhatnak neked? Azon kívül, hogy elnyered a szimpátiájukat és a dicséretüket, van-e bármi más, amit nyerhetsz tőlük? Nem, nincs semmi. Amikor a kötelességed végzése során elviselsz némi szenvedést és fizetsz némi árat, akkor egyrészt ezek olyan dolgok, amelyeket meg kell tenned és hajlandó is vagy megtenni, valamint a saját kötelességedet végzed. Másrészt ezek olyan megnyilvánulások, amelyeket teremtett lényként a Teremtő felé kell mutatnod. Miért kellene tehát ezeket nyilvánosságra hoznod? Amikor nyilvánosságra hozod őket, undorítóvá válnak. Milyen természetűvé válik az ilyen viselkedés? Önmagasztalássá és a önmagáról való bizonyságtétellé válik, és mások félrevezetésévé – a természete megváltozik. Egyesek például mindig vakargatják a fejbőrüket mások előtt, és amikor valaki megkérdezi őket erről, azt mondják: „Több mint 10 napja nem mostam hajat – egymás után találkozom az evangélium befogadóival. A minap megpróbáltam időt szakítani a hajmosásra, de aztán érdeklődve felkeresett az evangélium egy lehetséges befogadója, és nem tudtam otthagyni.” Valójában szándékosan nem mosnak hajat, hogy azt a benyomást keltsék az emberekben, hogy nagyon elfoglaltak a kötelességeik végzésével. Ezt nevezik magamutogatásnak. Mi a céljuk a magamutogatással? Az, hogy az emberek nagyra tartsák őket, ennek a viselkedésnek a természete pedig az önmaguk felmagasztalása és az önmagukról való bizonyságtétel. Még egy ilyen apró dolgot sem hagynak ki, ebből is nagy ügyet akarnak csinálni, egyfajta értékes erőforrássá változtatják, amelyet felhasználhatnak arra, hogy kérkedjenek, kielégítsék az ambícióikat és a vágyaikat, és elérjék a céljukat, hogy az emberek nagyra tartsák és imádják őket. Hát nem szégyenletes ez? Szégyenletes és undorító. Honnan származnak mindezek a dolgok? A Sátán romlott természetéből származnak, amelyben színlelés, csalárdság, elvetemültség és ambíciók rejlenek. Az ilyen emberek állandóan az imázsukra, a státuszukra és a hírnevükre gondolnak. Semmit sem engednek el, mindig azt keresik, hogyan lehet ezeket a dolgokat tőkévé, olyan erőforrásokká alakítani, amelyeket arra használhatnak, hogy az emberek nagyra tartsák és imádják őket. Végül, amikor elérik a céljukat, úgy tesznek, mintha nem is érdekelné őket. Ez is egyfajta hamis látszat, belülről pedig valójában titokban ünnepelnek és elégedettek önmagukkal. Nem még undorítóbb ez? Világos, hogy már nagyon magas státuszuk van, hogy mindenki megbecsüli őket, felnéz rájuk, engedelmeskedik nekik és követi őket, de a felszínen mégis úgy tesznek, mintha nem szeretnék a státuszt. Ez még képmutatóbb. Végül mindenkit félrevezetnek, és mindenki azt mondja róluk, hogy mindennemű ambíció nélkül születtek, hogy a tettek emberei. Valójában ezt egy apró próba fel tudja fedni: ha megfosztják őket a státuszuktól, azonnal felhagynak a kötelességeik végzésével. Ilyen gyorsan megtörténik: egy apró dolog felfedi az ambícióikat. Ezek azok a viselkedések és megközelítések, amelyeket a Sátán romlott beállítottsága hoz ki az emberekből, valamint az emberek különböző ocsmány állapotai. Ezekből a megnyilvánulásokból látható, hogy az emberek szeretik a státuszt és helyet akarnak foglalni mások szívében. Birtokolni akarják mások szívét, meg akarnak nyerni másokat, el akarják érni, hogy mások imádják őket, felnézzenek rájuk, sőt kövessék őket, és ezzel Isten pozíciójának a helyére lépjenek mások szívében. Ez a vágy minden emberben születésétől fogva megvan. És mit bizonyít ez? Azt, hogy az emberek életében a Sátán beállítottsága irányít. A romlott emberiség tagjai között senki sincs, aki ne szeretné a státuszt – még a bolondok is tisztviselők akarnak lenni, és még a nehéz felfogásúak is irányítani akarnak másokat. Mindenki szereti a státuszt, mindenki tesz dolgokat a státusz kedvéért és verseng Istennel a státuszért. Mindenkinek vannak ilyen viselkedésformái és megközelítései, valamint ilyen beállítottságai. Amikor tehát leleplezzük az antikrisztusokat, akik önmagukat magasztalják fel és önmagukról tesznek bizonyságot, akkor az összes ember romlott beállítottságát is leleplezzük. Mi a célja ennek a leleplezésének? Az, hogy megértessük az emberekkel, hogy az önmaguk felmagasztalása és az önmagukról való bizonyságtétel ilyen viselkedésmódjai és megnyilvánulásai nem azok, amelyekkel a normális emberi mivoltnak rendelkeznie kellene, hanem bizonyos romlott beállítottságok feltárulásai, és negatív, utálatos dolgok. Nem számít, milyen okos módszereid vannak önmagad felmagasztalására és az önmagadról való bizonyságtételre, és nem számít, mennyire rejtettek a cselekedeteid – ezek egyike sem olyan dolog, amivel a normális emberi mivoltnak rendelkeznie kellene, Isten mindezeket gyűlöli, elítéli és elátkozza. Az embereknek tehát mind félre kellene tenniük ezeket a megközelítéseket. Az önmagunk felmagasztalása és az önmagunkról való bizonyságtétel nem olyan ösztön, amelyet Isten teremtett az ember számára. Inkább a Sátán romlott beállítottságának egyik legjellemzőbb feltárulása – sőt, a Sátán romlott lényegének egyik legjellemzőbb és legjellegzetesebb beállítottsága és megközelítése.

Hasznos-e számotokra néhány konkrét példáról való beszélgetés az önmagunk felmagasztalása és az önmagunkról való bizonyságtétel különféle megnyilvánulásainak megértésében, legyenek azok a beszéd és a cselekvés nyilvánvaló vagy rejtettebb módjai? (Igen, hasznos.) Miben hasznos? Segít az embereknek, hogy tisztán lássák önmagukat és másokat. Ezek az állapotok, megnyilvánulások és kinyilatkoztatások, amelyekről beszélek, mind olyan dolgok, amelyeket gyakran mutattok. Nektek a saját állapototokat kell összehasonlítás céljából szembeállítanotok velük. Meg kell értenetek, hogy pontosan mik vagytok, pontosan mi az az élet, amelytől függtök és amelyre támaszkodtok a túléléshez, pontosan mit tartalmaz ez az élet, pontosan minek a megtételére késztetik ezek a beállítottságok az embereket, valamint hogy minek a megélésére késztetik az embereket. Ezeknek a konkrét viselkedéseknek, megnyilvánulásoknak, megközelítéseknek és beállítottságoknak a megértésén keresztül az emberek fokozatosan képesek boncolgatni és megismerni önmagukat, a saját lényegüket és az Istennel szembeni ellenséges természetüket. Ezáltal képesek elengedni ezeket a megközelítéseket, Isten elé járulni, valóban megfordulni, az igazságnak megfelelően gyakorolni és az igazságot megélni. Néhányan azt mondják: „Az önmagam felmagasztalása és az önmagamról való bizonyságtétel olyan megközelítés, amely nincs összhangban az igazsággal, amely a Sátántól és az antikrisztusoktól származik. Ezért ha nem mondok vagy teszek semmit, akkor ez nem azt jelenti, hogy nem önmagamat magasztalom, illetve nem önmagamról teszek bizonyságot?” Ez nem így van. Milyen viselkedésmód tehát az, amikor nem önmagunkat magasztaljuk fel és önmagunkról teszünk bizonyságot? Ha önmagadat fitogtatod és önmagadról teszel bizonyságot egy bizonyos dologgal kapcsolatban, akkor azt az eredményt éred el, hogy egyesek nagyra fognak tartani és imádni fognak. De ha ugyanazzal a dologgal kapcsolatban felfeded magad és megosztod az önismeretedet, akkor ennek más a természete. Nem így van ez? A mindennapi emberi mivolt része kell, hogy legyen, hogy felfedd magad, hogy az önismeretedről beszélgess. Ez egy pozitív dolog. Az jelenti az Istenről való bizonyságtételt, ha valóban ismered magad, és szabatosan, őszintén és pontosan beszélsz az állapotodról; ha olyan tudásról beszélsz, amely teljes mértékben Isten szavain alapul; ha azok, akik hallgatnak téged, épülnek és a javukra válik; valamint ha bizonyságot teszel Isten munkájáról és dicsőíted Őt. Ha miközben felfeded magad, sokat beszélsz az erősségeidről, arról, hogyan szenvedtél és hogyan fizetted meg az árat, hogyan álltál meg szilárdan a bizonyságtételedben, és ennek eredményeként az emberek nagyra tartanak és imádnak téged, akkor azzal önmagadról teszel bizonyságot. Meg kell tudnod különböztetni ezt a két viselkedést. Ha például elmagyarázod, hogy milyen gyenge és negatív voltál, amikor megpróbáltatásokkal néztél szembe, és hogy imádság és az igazság keresése után végül megértetted Isten szándékát, hitre tettél szert és szilárdan megálltál a bizonyságtételedben, akkor Istent magasztalod fel és Őróla teszel bizonyságot. Ez egyáltalán nem magamutogatás és önmagadról való bizonyságtétel. Ezért az, hogy önmagadat fitogtatod-e és önmagadról teszel-e bizonyságot vagy sem, elsősorban attól függ, hogy a valódi tapasztalataidról beszélsz-e, hogy eléred-e azt a hatást, hogy Istenről teszel bizonyságot. Azt is meg kell vizsgálni, hogy mik a szándékaid és a céljaid, amikor a tapasztalati bizonyságtételedről beszélsz. Ha így teszel, az megkönnyíti majd annak felismerését, hogy milyen magatartást tanúsítasz. Ha helyes szándékkal teszel bizonyságot, akkor az sem igazán probléma, ha az emberek jó véleménnyel vannak rólad és imádnak. Ha rossz a szándékod, az akkor is problémát jelent, ha senki sincs jó véleménnyel rólad vagy nem imád – és ha az emberek mégis jó véleménnyel vannak rólad és imádnak, akkor az még inkább probléma. Ezért nem lehet kizárólag az eredményeket nézni annak eldöntése céljából, hogy valaki önmagát magasztalja-e fel és a önmagáról tesz-e bizonyságot. Elsősorban a szándékát kell nézned: e két viselkedés közötti különbségtétel helyes módja a szándékokon alapszik. Ha csupán az eredmények alapján próbálod felismerni ezt, akkor hajlamos leszel rá, hogy tévesen vádolj meg jó embereket. Vannak, akik különösen őszinte bizonyságtételt osztanak meg, mások pedig emiatt jó véleménnyel vannak róluk és imádják őket – elmondhatod, hogy ezek az emberek önmagukról tesznek bizonyságot? Nem, nem mondhatod. Ezekkel az emberekkel nincs semmi probléma. Mások javát szolgálja a bizonyságtétel, amelyet megosztanak és a kötelesség, amelyet végeznek, és csak az ostoba és tudatlan emberek, akiknek a felfogása torz, imádnak másokat. A kulcs annak tisztán látásához, hogy az emberek önmagukat magasztalják-e fel és önmagukról tesznek-e bizonyságot vagy sem, az, hogy a beszélő szándékát nézzük. Ha az a szándékod, hogy megmutasd mindenkinek, hogyan tárult fel a romlottságod és hogyan változtál meg, valamint hogy ez másoknak is a javára válhasson, akkor a szavaid komolyak és igazak, és összhangban vannak a tényekkel. Az ilyen szándékok helyesek, és ilyenkor nem magadat fitogtatod, nem magadról teszel bizonyságot. Ha mindenkinek megmutatod, hogy valódi tapasztalataid vannak, hogy megváltoztál és birtokában vagy az igazságvalóságnak, és ezzel az a szándékod, hogy nagyra tartsanak és imádjanak, akkor ezek a szándékok helytelenek. Ez magamutogatás és önmagadról való tanúságtétel. Ha a tapasztalati bizonyságtétel, amelyről beszélsz, hamis, nem valóságos, és az a szándéka, hogy becsapja az embereket, hogy megakadályozza őket abban, hogy meglássák a valódi állapotodat, hogy megakadályozza, hogy a szándékaid, romlottságod, gyengeséged vagy negativitásod mások előtt feltáruljon, akkor az ilyen szavak megtévesztőek és félrevezetőek. Ez hamis bizonyságtétel. Isten becsapása és Isten megszégyenítése. Ez az, amit Isten a leginkább gyűlöl. Világos különbségek vannak ezek között az állapotok között, és mindegyiket a szándék alapján lehet tisztán látni. Ha képes vagy másokat tisztán látni, akkor képes leszel átlátni az állapotaikat, képes leszel magadat is tisztán látni és átlátni a saját állapotaidon.

Miután meghallgatták ezeket a prédikációkat, néhányan még mindig ugyanúgy önmagukat magasztalják fel és önmagukról tesznek bizonyságot, mint korábban. Hogyan kell megközelítenetek az ilyen embereket? Lássátok őket tisztán, leplezzétek le őket és tartsatok távolságot tőlük. Ha a szavaiknak viszonyítási pontként van értékük, akkor átveheted ezeket a szavakat, de ha egyáltalán nincs viszonyítási értékük, akkor hagyd el ezeket és ne állj a befolyásuk alatt. Ha a szóban forgó emberek vezetők, akkor leplezd le őket, jelentsd őket, hagyd el őket és ne fogadd el a vezetésüket. Így szólj: „Mindig önmagadról teszel bizonyságot és önmagadat magasztalod fel. Mindig eltompítasz, irányítasz és félrevezetsz minket. Mindannyian eltávolodtunk Istentől, és még csak a szívünkben sincs Isten – csak te vagy. Most fel fogunk állni és elhagyunk téged.” Így kell cselekednetek. Ellenőriznetek kell egymást, ellenőriznetek kell magatokat és másokat is. Nem vakartátok-e meg gyakran mások előtt a fejbőrötöket, vagy nem mondtátok-e másoknak, hogy több étkezést kihagytatok, miközben valójában a hátuk mögött rengeteget falatoztatok? Amikor a környezet időnként nem engedi, normális, hogy az emberek egy hónapig nem zuhanyoznak, illetve kihagynak egy zuhanyzást vagy egy hajmosást azért, mert túlságosan lefoglalja őket a munka. Ezek mind gyakran előfordulnak. Ez az ár, amelyet az embereknek meg kell fizetniük. Nem nagy ügy – ne csináljatok a bolhából elefántot. Ha valaki tényleg nagyobbnak állítja be az ilyen dolgokat, mint amekkorák valójában, ha szándékosan megvakarja a fejbőrét mások előtt, és azt mondja, hogy több napja nem mosott hajat, ha szándékosan gyógyszert szed mások előtt, vagy úgy tesz, mintha kimerült és nagyon rossz fizikai állapotban lenne, akkor mindenkinek ki kell állnia, hogy leleplezze és a nemtetszését fejezze ki vele szemben. Így ezt a szégyentelen embert korlátozni lehet. Képmutatóan viselkedik. Mások szeme láttára fitogtatja magát, ugyanakkor megpróbálja elérni, hogy az emberek helyeslésüket fejezzék ki a viselkedésével kapcsolatban, hogy irigykedve, csodálattal és elismeréssel bámulják. Nem csapja-e be az embereket? Ezek a megközelítések ugyanazok, mint amikor a farizeusok Szentírást tartottak a kezükben és az utcasarkokon imádkoztak Istenhez. Nem különböznek tőlük. Amint valaki megemlíti, hogy a farizeusok Szentírást tartottak, az utcasarkokon álltak és Szentírást olvastak vagy imádkoztak, ezek az emberek azt gondolják: „Ez teljesen szégyentelen. Én nem tennék ilyesmit.” Mégis szándékosan vesznek be gyógyszert vagy vakarják meg a fejbőrüket mások előtt, és nem is sejtik, hogy amit tesznek, annak a természete ugyanaz. Nem képesek ezt átlátni. Később, amikor ilyen dolgokkal találkoztok, meg kell tanulnotok tisztán látni és leleplezni az ilyen embereket, minden képmutatásukat leleplezni – akkor nem mernek majd így cselekedni. Egy kis nyomást kell gyakorolnotok rájuk, és el kell érnetek, hogy úgy gondolják, hogy az ilyen megközelítések, viselkedésmódok és beállítottságok szégyenletesek, és mindenki nagyon is megveti őket. Ha az emberek ennyire megvetik őket, vajon Isten megveti őket? Ő még jobban megveti őket. Te magad eredendően semmi sem vagy. Már így is eléggé szánalmas vagy, még akkor is, ha nem önmagadat magasztalod fel és önmagadról teszel bizonyságot. Ha tehát ennyire szánalmas vagy, és ráadásul önmagadat magasztalod fel és önmagadról teszel bizonyságot, nem fog ez undort kelteni az emberekben? Soha nem végezted a kötelességedet hűségesen, soha nem cselekedtél alapelvek szerint, és semmilyen tekintetben nem teljesítetted Isten követeléseit. Már így is bajban vagy, úgyhogy ha ezen felül önmagadat magasztalod fel és önmagadról teszel bizonyságot, akkor nem lesz-e még durvább a helyzeted? Még távolabb kerülsz majd attól, amit Isten követel, és még nagyobb távolságra kerülsz az üdvösség eléréséhez szükséges mérce megütésétől.

Mondd meg Nekem, milyen természetű probléma, amikor valaki önmagát magasztalja fel és önmagáról tesz bizonyságot? A Sátán oly nagy mértékben megrontotta az embereket: nem abnormális-e már az emberi mivoltuk és az értelmük? A kötelességeitek végzése során mutattátok-e már annak a megnyilvánulásait, hogy önmagatokat magasztaljátok fel és önmagatokról tesztek bizonyságot? Ki tud erről szólni? (Én mutattam már ilyen megnyilvánulást. Amikor késő estig a kötelességemet végzem, üzenetet küldök az összegyűlt csoportnak, hogy a többiek tudják, hogy még mindig nem alszom, és hogy azt higgyék, hogy képes vagyok elviselni a szenvedést és megfizetni az árat. Ezt már magam is megtettem, és gyakran láttam másokat is így tenni.) Úgy tűnik, rengeteg ilyen ember van, és nincsenek kisebbségben. Nem indokolatlan, amikor valaki így cselekszik? Milyen ostobaság ez! Ki akar még mondani valamit? (Én mutattam már ilyen megnyilvánulást. Amikor látom, hogy a gyülekezet munkájában problémák vannak, nekilátok a megoldásuknak. Hamisan azt a benyomást keltem az emberekben, hogy nagyon lelkes vagyok, de a legtöbbször valójában nem teszek semmit, miután felszólaltam. A teendőim nem haladnak előre és nem hatékonyak. Végül a probléma megoldatlan marad és a dolgot nem intézem el. A felületes lelkesedésemet arra használom, hogy becsapjam az embereket, és elfedjem annak tényét, hogy nem az igazságot gyakorlom.) Üres szavakat beszélsz, nagyokat mondasz és nem teszel valódi lépéseket. Engeded, hogy az emberek lássák a lendületedet, mintha gyakorolnád az igazságot. Amikor azonban eljön az idő, hogy tegyél valamit, nem vágsz bele komolyan, és csak szlogeneket harsogsz. Végül az történik, hogy a hegy nagyot vajúdott és egeret szült – az ügyet befejezetlenül hagyod. Az ilyen megnyilvánulás is félrevezető. A jövőben pedig, amikor valami hasonló történik veled, vajon tisztán látsz majd ebben a kérdésben? (Most már valamennyire tudok tisztán látni.) Akkor van irányérzéked? Ha ismét ilyesmi történik veled, két különböző lépést tehetsz: Az első lépés annak megítélése, hogy valóban el tudod-e intézni az adott dolgot. Ha igen, akkor komolyan és gyakorlatiasan kell hozzáfognod. A második lépés, hogy imádkozol Isten előtt és arra kéred, hogy vezessen ebben a dologban. Amikor pedig cselekszel, el kell fogadnod mindenki felügyeletét. Ugyanakkor elszántnak kell lenned, hogy együttműködj és mindenkivel együtt dolgozz a feladat elvégzésén. Ha megtanulod lépésről lépésre csinálni a dolgokat és gyakorlatiasan dolgozni, akkor meg fogod oldani ezt a problémát. Ha mindig üres szavakat szajkózol, nagyokat mondasz, hangoskodsz, csak felszínesen csinálod a dolgokat és egyáltalán nem vagy gyakorlatias, akkor gazember vagy. Mivel képes vagy meglátni, hogy probléma van a gyülekezet munkájában, és képes vagy javaslatot tenni arra, hogyan kellene megoldani a problémát, ez azt bizonyítja, hogy rendelkezhetsz potenciállal és megvan a munkaképességed ahhoz, hogy az adott dolgot megoldd. Csakhogy probléma van a beállítottságoddal – elhamarkodottan cselekszel, nem vagy hajlandó megfizetni az árat, és csak üres jelszavak skandálására összpontosítasz. Amint felfedezel egy problémát, először nézd meg, hogy meg tudod-e oldani. Ha igen, akkor vállald fel a feladatot és vidd végig. Oldd meg a problémát, végezd el, teljesítsd a felelősségedet és Istennek adj róla számot. Ezt jelenti, hogy elvégzed a kötelességeidet, gyakorlatiasan cselekszel és viselkedsz. Ha nem tudod megoldani ezt a problémát, akkor jelentsd a vezetődnek, és nézzétek meg, ki a legalkalmasabb arra, hogy az adott dolgot kezelje. Mindenekelőtt teljesítened kell a felelősségedet. Ha így teszel, akkor kitartottál a kötelességed mellett és a megálltad a helyedet. Miután felfedezted a problémát, ha nem tudod megoldani, de jelenteni tudod, akkor teljesítetted az első felelősségedet. Ha úgy érzed, hogy ezt a kötelességet neked kell elvégezned és képes vagy a feladatra, akkor kérd a testvéreid segítségét. Először az alapelvekről beszélgessetek, és állítsatok össze egy tervet, majd összhangban dolgozzatok együtt a dolog teljesítésén. Ez a második felelősséged. Ha mindkét felelősséget fel tudod vállalni, akkor jól végezted a kötelességeidet, és egy képzett teremtett lény leszel. Az emberek kötelességei nem állnak másból, mint ebből a két aspektusból. Ha fel tudod vállalni azokat a dolgokat, amelyeket látsz és amelyekre képes vagy, ha jól végzed a kötelességeidet, akkor összhangban vagy Isten szándékaival.

Vannak-e egyéb megnyilvánulásai annak, amikor valaki önmagát magasztalja fel és önmagáról tesz bizonyságot? (Nekem nemrég volt egy ilyen megnyilvánulásom. Amikor a kötelességeimet végeztem, egész nap mindenféle dologgal voltam elfoglalva, és volt néhány probléma a gyülekezetben, amelyet nem oldottam meg a gyakorlatban, hanem csak felületesen kezeltem. Néhányan azonban látták, hogy minden nap elfoglalt vagyok a kötelességem végzésével, ezért nagyra tartottak és csodáltak. Vajon ez a viselkedés nem tartalmazza-e annak elemeit, amikor önmagamat magasztalom fel és önmagamról teszek bizonyságot? Nem látom tisztán ezt a dolgot, és mindig egy kicsit korlátoltnak érzem magam.) Ez azt jelenti, hogy önmagadról teszel bizonyságot? Ha lefoglal a kötelességeid teljesítése, képes vagy elviselni a szenvedést és nem panaszkodsz, Isten kiválasztottjai pedig nagyra tartanak és csodálnak, akkor ez normális, és nem az okozza, hogy önmagadról teszel bizonyságot. Csupán a kötelességeid teljesítésével vagy elfoglalva. Nem vagy magamutogató, nem fitogtatod magad és nem hencegsz folyton a szenvedéssel kapcsolatos tapasztalataiddal, így ez nem függ össze azzal, hogy önmagadról teszel bizonyságot. Sok ember azonban a felszínen esetleg elfoglaltnak tűnik, amikor a kötelességeit végzi, holott valójában a munkája nem vezetett semmilyen eredményre és nem oldott meg semmilyen problémát. Vajon Isten helyesli-e azokat az embereket, akik ilyen dolgokkal foglalják el magukat? Ha egész nap olyan egyszerű problémákkal vagy elfoglalva, amelyeket az igazságot értő és az alapelveket felfogó emberek két óra alatt megoldhatnának, és úgy érzed, hogy eléggé kimerültél és sokat szenvedtél, akkor vajon nem csak a semmivel foglalatoskodsz, nem csak céltalanul rohangálsz? Elnyerheted-e Isten helyeslését azzal, hogy így végzed a kötelességeidet? (Nem.) Túlságosan eredménytelenül dolgozol! Ezzel a dologgal kapcsolatban meg kell keresned az igazság alapelveit. Néha az embereknek sok dolguk van és valóban elfoglaltak, ami normális – de néha nincs sok dolguk, és mégis elfoglaltak. Mi ennek az oka? Az egyik ok az, hogy a munkád nincs észszerűen megtervezve és elrendezve. Meg kell ragadnod a munka kulcsfontosságú kötelességeit. Észszerűen meg kell tervezned és el kell rendezned őket, és hatékonyabban kell végezned a kötelességeidet. A céltalan rohangálást és a hiábavaló foglalatosságot Isten nem fogja helyeselni. A másik helyzet az, amikor az a szándékod, hogy az emberek azt higgyék, hogy elfoglalt vagy. Ezzel az eszközzel és hamis látszattal csapod be a többieket. Amikor összegyűlnek, egyes vezetők és dolgozók nem oldják meg a tényleges problémákat. Ehelyett értelmetlen megjegyzéseket tesznek, megállás nélkül eltérnek a témától és folyamatosan beszélnek anélkül, hogy a lényegre térnének. Az elfoglaltságnak ezt a módját – amikor valaki nem a hatékonyságra vagy az előrehaladásra törekszik – úgy hívják, hogy a semmivel foglaljuk el magunkat. És miféle hozzáállás ez? Ez csupán látszat keltése az illető munkájában. Felületes, időrabló, és végül mégis azt gondolja: „Nem számít, mit gondolnak mások vagy Isten. Amíg a lelkiismeretem tiszta, addig rendben leszek. Legalább nem tétlenkedem, legalább nem ingyenebédet kapok.” A felszínen úgy tűnhet, hogy nem tétlenkedsz, hogy nem ingyenebédet kapsz, hogy mindennap vagy részt veszel az összejöveteleken vagy végzed a kötelességedet, és hogy minden, amit teszel, a gyülekezeti munkához kapcsolódik. Ám valójában legbelül tudod, hogy amit teszel, az egyáltalán nem hasznos vagy értékes, és hogy csupán látszatot keltesz. Ez problémás. Mennyire jól végzed tehát a kötelességedet? Nagyon jól tudod, hogy problémád van, de nem keresed az igazságot, hogy megoldd. Ez felületesség, érzéketlenség és hajthatatlanság. Mi a következménye annak, ha felületes és halogató vagy, amikor a kötelességeidet végzed? Biztosan nem fogod elnyerni Isten helyeslését, mert nem alapelvek szerint és nem hatékonyan cselekszel. Amikor így végzed a kötelességedet, az csupán fáradozás. Ha megmetszenek és megsegítenek, de mégsem tartasz bűnbánatot, sőt panaszkodsz, negatív vagy és lankadsz a munka közben, akkor nincs más választás: ki kell rekeszteni. Ha tehát nem törekszel az igazságra, hogy megoldd a felületesség problémáját, akkor nem számít, mennyi ideig végzed a kötelességeidet. Nem lesz semmi haszna és nem fogod megütni a kötelességed hűséges végzésére vonatkozó mércéket. Érdemes elgondolkodni ezen a problémán. Isten megköveteli, hogy az emberek alapelvek szerint cselekedjenek, hogy az igazságot gyakorolják és hogy becsületesek legyenek. Ha valaki be tud lépni ezekbe az igazságokba, akkor eredményeket fog elérni a kötelességei végzése során, és legalábbis képes lesz alapelvek szerint cselekedni. Itt rejlik az emberi hatékonyság növelésének alapja és kulcsa. Ha valaki nem rendelkezik az igazság alapelveivel, akkor nem számít, milyen serényen végzi a feladatait. Nem számít, hogy naponta mennyit dolgozik – nem fog valódi eredményeket látni. Amikor megítéli, hogy az emberek hűségesen végzik-e a kötelességeiket, Isten nem azt nézi, hogy mennyi ideig végzik a kötelességeiket, hanem a gyakorlati eredményeiket és a munkájuk hatékonyságát, valamint azt, hogy az alapelvek szerint és az igazságnak megfelelően cselekednek-e. Egyszerűen fogalmazva: azt nézi, hogy az embereknek van-e igaz tapasztalati bizonyságtételük és életbe való belépésük a kötelességeik végzése során. Ha az embereknek nincs semennyi igazságvalóságuk, akkor csak munkások, de ha képesek az igazságot gyakorolni és alapelvek szerint cselekedni, akkor ez annak a jele, hogy Isten népeként végrehajtják a kötelességeiket. Ezen az összehasonlításon keresztül megérthető, hogy csak azok tekinthetők Isten népének, akik megfelelnek a kötelességeik végzésére vonatkozó mércéknek. Akik nem felelnek meg a mércéknek, akik mindig felületesek, azok munkások. Ha valaki képes eljutni az igazság megértéséhez és alapelvek szerint cselekedni, akkor semmilyen kötelesség végzése nem jelent majd számára problémát. Ha képes egy ideig tapogatózni, végül meg fog felelni a kötelességei végzésére vonatkozó mércéknek. Ami azokat illeti, akiknek a képességei túl gyengék vagy akik mindig felületesek, azoknak nehéz lesz megfelelniük az elvárásoknak, és a kötelességeik végzése nem más, mint fáradozás. Ami a zavaros fejű embereket, a tökfilkókat és a gyenge emberi mivoltú embereket illeti, akik nem végeznek tényleges munkát, nem fogadják el az igazságot, bármennyit is beszélgetnek velük róla, és továbbra is meggondolatlanul cselekednek, velük kapcsolatban nincs más választás: ki kell őket rekeszteni, és hagyni kell, hogy úgy higgyenek Istenben, ahogyan akarnak. Ha valaki tehát nem alapelvek szerint végzi a kötelességét, céltalanul rohangál és napról napra a semmivel foglalja el magát, akkor gyorsan el kell kezdenie keresni az igazságot, hogy ezt megoldja, és alapelvek szerint kell cselekednie. Képesnek kell lennie arra, hogy mindennap normálisan végezze a kötelességét, és ne legyen már attól elégedett, ha sokáig dolgozott. Fontosnak kell tartania a hatékonyságot és a késztermék létrehozását. Csak az ilyen emberek azok, akiket Isten jóváhagy és akik hűségesen végzik a kötelességeiket.

Manapság sokan vannak, akik Istent követik és a saját kötelességeiket végzik: egy részük azonban soha nem törekedett az igazságra, és amikor a kötelességeiket végzik, mindig meggondolatlanul és a saját kívánságaik szerint cselekednek – azt teszik, amit akarnak. Nem követnek el nagy hibákat, de állandóan elkövetnek apró hibákat, különösen abban, hogy minden nap elfoglaltnak tűnnek, holott a valóságban semmilyen konkrét ügyet nem kezeltek és csak az idejüket vesztegetik. Azt is mondhatnánk, hogy csak azért végzik a munkájukat, hogy boldoguljanak. Vajon nincsenek-e veszélyben az ilyen emberek? Milyen következményekkel jár, ha valaki mindig ilyen tiszteletlen hozzáállással közelít a kötelességeihez és Isten megbízatásához? Ha valaki eredménytelenül dolgozik és felmentik a kötelességei alól, az enyhe következmény – ha valaki különféle gonosz tetteket követ el, akkor ki kell takarítani, és Isten az ilyen embert átadja a Sátánnak. Mit jelent az, hogy átadja a Sátánnak? Azt jelenti, hogy Isten nem fog többé vigyázni rá, hogy Isten nem fogja megmenteni, hogy rossz úton kezd el járni és hogy büntetést fog kapni. Ugye érted ezt? Eljött az idő, amikor Isten feltárja az embereket – ha átmenetileg nem a helyes úton jársz, akkor Isten kihasználja a gyakorlati környezetet, hogy lehetőséget adjon arra, hogy felismerd a problémáidat. Ha azonban már tudod, hogy Isten adott egy kis időt a gondolkodásra, hogy Isten ad egy végső lehetőséget, és ha ekkor sem nem fordulsz vissza – ha továbbra is makacsul, felületesen végzed a kötelességedet, akkor Isten cselekedni fog. Amikor Istennek szándékában állt elpusztítani Ninive városát, vajon azonnal megtette? Nem. Mi volt Isten első lépése, amikor cselekedett? Először szólt Jónásnak, és konkrétan elmondta neki, hogyan fog lezajlani az egész folyamat, és hogy mik a szándékai. Ezt követően Jónás elment Ninivébe, végigjárta a várost és azt hirdette: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” (Jónás 3:4). Ez az üzenet mindenki fülébe eljutott: férfiak és nők, fiatalok és idősek, mindenféle társadalmi rétegből származó emberek hallottak róla – minden háztartás számára ismert volt, és még a királyuk is hallotta a hírt. Miért cselekedett így Isten? Ha ezt a dolgot megvizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy akár megmenti, akár felfedi, akár megbünteti az embereket, az emberekkel való bánásmódjainak vannak eljárásmódjai és alapelvei. Nem hirtelen szeszélyből cselekszik, nem pusztít el azonnal valakit, amikor nem tetszik Neki a kinézete. Ehelyett engedi, hogy elteljen egy kis idő. Mi a célja azzal, hogy engedi eltelni ezt az időt? (Hogy hagyja az embereket megtérni.) Az, hogy tudassa Ninive népével, hogy mit fog tenni, hogy lehetővé tegye számukra, hogy elgondolkodjanak és apránként megértsék a szándékait, hogy fokozatosan elkezdjenek visszafordulni. Az emberek ezt folyamatában képesek felismerni – ez a negyven nap az az idő, amit Isten adott az embereknek, hogy visszaforduljanak. Ha negyven nap után még mindig nem fordultak vissza és nem vallották meg Neki a bűneiket, akkor Isten véghezviszi a dolgot, ahogyan mondta is, hogy meg fogja tenni. Ez azért van, mert Isten komolyan gondolja, amit mond, és amit mond, az meg is fog történni – nincs hamisság ezekben a szavakban. Mi volt tehát Ninive népének reakciója, amikor megkapták a hírt? Azonnal zsákruhát öltöttek és hamuba ültek? Nem – megvolt ennek a maga folyamata. Kezdetben az emberek talán kételkedtek: „Isten el fog minket pusztítani: tényleg ezt mondta? Mit tettünk?” Ezután az összes háztartás tájékoztatta a többit erről a dologról, és közösen megbeszélték. Úgy érezték, hogy válsághoz érkeztek, hogy az élet és halál válaszútján állnak. Mit kellene tehát tenniük? Vallják meg bűneiket és térjenek meg, vagy legyenek szkeptikusak és álljanak ellen? Ha igazán a szkepticizmust és az ellenállást választották volna, annak az lett volna a következménye, hogy negyven nap után elpusztulnak, de ha megvallották volna a bűneiket és visszafordultak volna, akkor továbbra is életben maradhattak volna. Miután ezt a kérdést különböző szinteken napokig vitatták, a polgárok egy apró kisebbsége képes volt a bűneiket megvalló és visszaforduló hozzáállásra. Képesek voltak hódolattal leborulni: áldozatot mutattak be, jó viselkedésformákat és megnyilvánulásokat mutattak. De volt egy kulcsfontosságú személyiség, aki megmentette a várost – ki volt ő? Ninive királya. Megparancsolta az egész országnak – a királytól a legalacsonyabb közemberig –, hogy öltsön zsákruhát és üljön hamuba, vallja meg a bűneit és térjen meg Jahve Isten előtt. Egy ilyen parancs kiadása után mert volna bárki is a városban ellenszegülni? Egy királynak ilyen hatalma van. Ha arra használta volna a hatalmát, amivel rendelkezett, hogy rossz dolgokat tegyen, akkor az ország népe nagy katasztrófát szenvedett volna el: ehelyett azonban arra használta ezt a hatalmat, hogy jó dolgokat tegyen, hogy hódoljon Isten előtt és visszaforduljon Hozzá – a város pedig megmaradt, az egész ország népe megmenekült, és reményük volt a feloldozásra. Vajon nem ennek a királynak egyetlen gondolata döntötte ezt el? Ha azt mondta volna: „Függetlenül attól, hogy hajlandók vagytok-e megtérni, én nem fogom megtenni – magatokra maradtatok. Én nem hiszek az ilyesmiben és nem tettem semmi gonoszat. Ráadásul státuszom is van – mit tehetne velem Isten? Eltávolíthat a trónról? Ha a város elpusztul, hát legyen. Ezek nélkül a közemberek nélkül is király maradok, ahogyan eddig is voltam!” Mi lett volna, ha ilyen elképzelése, ilyen gondolatmenete lett volna? Akkor sokkal kevesebb közember menekült volna meg, és Isten végül talán kiválasztotta és kihozta volna ki azokat az embereket, akik hajlandóak voltak megtérni. Miután kihozta őket, a várossal együtt elpusztította volna azokat, akik inkább meghaltak volna, minthogy megtérjenek – és természetesen a király is köztük lett volna. Azok pedig, akik hajlandóak voltak megtérni, tovább élhettek volna, miután Isten kivezette őket a városból. De a legjobb az volt ebben, hogy Ninive királya képes volt az élre állni, zsákruhát öltött és hamuba ült: azt is el tudta mondani a város egyszerű embereinek, mind a nőknek, mind a férfiaknak, mind a fiataloknak, mind az öregeknek – bárkik voltak, bármilyen magas rangú hivatalnokok vagy bármilyen alacsony rangú parasztok – az arisztokratáktól az egyszerű polgárokig, hogy mindannyiuknak zsákruhát kell ölteniük és hamuba kell ülniük, valamint hódolattal le kell térdelniük Jahve Isten előtt, le kell borulniuk és meg kell vallaniuk bűneiket, ki kell fejezniük, hogy vissza akarnak fordulni, el kell fordulniuk a gonosz útjuktól, el kell hagyniuk a kezükben lévő gonoszságot, meg kell térniük Istenhez, és imádkozniuk kell, hogy ne pusztítsa el őket. Ninive királya élen járt azzal, hogy megtért és megvallotta bűneit Istennek – ezzel pedig megmentette a város egész lakosságát, és vele együtt sokan jól jártak. Azzal, hogy az élére állt ennek, a hatalma értékessé vált. Erről a királyról, aki a népét vezetve visszafordult Isten előtt, Isten megemlékezik.

Van-e valami haszna számotokra annak, ha ilyen részletességgel beszélgetünk az antikrisztusok önmaguk felmagasztalásának és önmagukról történő bizonyságtételének tartalmáról? Újra és újra így beszélgetünk, példákat hozunk fel, történeteket mesélünk, különböző eszközöket és kifejezéseket használunk, hogy leírjuk és meghatározzuk – ha az emberek még mindig nem értik meg, akkor igazán nincs lelki megértésük: az ilyen emberek menthetetlenek. Mi a célja az ilyen részletességű közléseknek? Biztosítani, hogy miután az emberek meghallják ezeket a szavakat, ne doktrínákból, ne szó szerinti jelentésből és ne egy bizonyos kifejezésből álljon az, amit megértenek és elfogadnak, hanem a dolgok menetére vonatkozó igazságból, valamint néhány olyan igazságból és alapelvből, amelyek az emberek lényegéhez, létéhez és életéhez kapcsolódnak. Ha ezeket a mondásokat vagy ezeket a példákat, amelyekről beszéltem, össze tudjátok hasonlítani a tényleges állapototokkal vagy a saját életetekben feltárt dolgokkal, akkor képesek vagytok megérteni az igazságot és lelki megértéssel rendelkező emberek vagytok. Ezek összehasonlítása minden egyes megbeszélt példa és ügy összekötését jelenti a saját álapotoddal, valamint az igazság minden egyes megbeszélt aspektusának az összekötését a saját állapotoddal és a saját kinyilatkoztatásaiddal. Ha tudod, hogyan kösd össze ezeket a dolgokat és alkalmazd ezt, akkor van lelki megértésed, van reményed az igazságvalóságába való belépéshez, és megértheted az igazságot. Ha bármi is hangzik el, de nem érted, ha nem tudod ezeket a dolgokat önmagadhoz kapcsolni, ha úgy érzed, hogy bármit is hallasz, annak semmi köze ahhoz, amit feltársz és a saját természetlényegedhez, és ha nem találod az összefüggést, akkor teljesen tudatlan vagy, és semmit sem tudsz a fejedbe verni – nincs lelki megértésed. Az ilyen emberek, akiknek nincs lelki megértésük, csak munkásnak jók, és nem tudnak belépni az igazságvalóságba. Azoknak az embereknek, akik el akarják érni az üdvösséget, be kell lépniük az igazságvalóságba – az igazságvalóságba való belépéshez pedig meg kell érteni ezeket a szavakat, meg kell érteni ezeket a történeteket és körülményeket, amelyekről beszéltem, és azt is meg kell érteni, hogy mi minden egyes dolog, minden egyes kinyilatkoztatás és minden egyes embertípus, valamint az ő megnyilvánulásaiknak és állapotaiknak a lényege, és képessé kell válniuk arra, hogy önmagukat mindezekkel összevessék. Csak így tudják megérteni az igazságot – ha nem jutnak el erre a pontra, akkor nem tudják megérteni. Ez ahhoz hasonló, mint amikor az emberek csirkéket nevelnek – ha valaki fél évig nevel egy csirkét, és az még mindig nem tojik tojást, mondhatjuk-e, hogy ez a csirke nem tojik? (Nem.) Ha a gazda három éve tartja ezt a csirkét, gabonával és zöldségekkel eteti, de bármit is eszik, még mindig nem tojik, akkor mondhatjuk-e, hogy ez a csirke nem tojik? (Igen.) Amikor tehát emberekről van szó, néhányan közülük nem értik meg, függetlenül attól, hogy milyen prédikációkat hallgatnak, és függetlenül attól, hogyan beszéltek nekik az igazságról. Ez olyan ember, akinek nincs lelki megértése. Van egy másik típusú ember: az a fajta, aki megérti, amit hallott, de nem ülteti gyakorlatba és nem fordul vissza. Az ilyen típusú ember menthetetlen, ugyanolyan, mint a Szodoma városából származó emberek – pusztulásra ítéltetett. Az antikrisztusok is ebbe az emberkategóriába tartoznak: nem fognak visszafordulni, bármennyit is beszélsz az igazságról. Csupán hajthatatlan beállítottság ez? (Nem.) Olyan természetlényegük van, amely ellentétes Istennel és ellenséges az igazsággal – az ilyen ember számára kizárt, hogy megértse az igazságot. Az igazságból ellenséget farag, szembeszáll az igazsággal és Istennel, ellenséges a pozitív dolgokkal szemben, és ezért amikor az igazságról beszélsz, akkor nem igazságként kezeli, hanem egyfajta elméletként, tudományként vagy doktrínaként. Miután meghallgatja a közlést, a szívében felszerelkezik vele, hogy után felvághasson, valamint hogy a saját érdekeit, státuszát, hírnevét és hasznát szolgálja. Ez a célja. Bármennyit is beszélsz az igazságról és bármilyen példákat is vitatsz meg, nem tudod megváltoztatni – nem tudod megfordítani a szándékait vagy megváltoztatni a módszereit. Olyasvalaki ő, aki nem az igazságra törekszik. Azokat az embereket, akik nem fogadják el és nem gyakorolják az igazságot, miután meghallották, nem tudja megváltoztatni az igazság, és isten nem fogja megmenteni az ilyen embereket. Az ilyeneket lényegében úgy lehet meghatározni, mint az igazsággal szemben ellenséges embereket, pontosabban antikrisztusokat. Ez a különbség az antikrisztusok és az átlagemberek között.

Vannak, akik rendelkeznek az antikrisztus beállítottságával és gyakran felfednek bizonyos romlott beállítottságokat, de az ilyen feltárulásokkal egyidejűleg elgondolkodnak és megismerik önmagukat – képesek elfogadni és gyakorolni az igazságot, és egy idő után változás látható rajtuk. Az ő esetükben elérhető lehet az üdvösség. Vannak olyanok, akik külsőleg úgy tűnik, hogy képesek lemondani dolgokról, feláldozni magukat, elszenvedni a nehézségeket és megfizetni az árat, de a természetüklényegüket tekintve idegenkednek az igazságtól és gyűlölik. Amikor az igazságról beszélgetsz velük, idegenkednek tőle és ellenségesek. Az összejövetelek és prédikációk alatt elbóbiskolnak és elalszanak. Unalmasnak találják őket, és még ha meg is értik, amit hallanak, nem ültetik gyakorlatba. Vannak mások, akik látszólag komolyan hallgatják a prédikációkat, de a szívük nem szomjazza az igazságot – úgy viszonyulnak Isten szavaihoz, mintha egyfajta szellemi ismeretként vagy elméletként értékelnék őket. Így tehát attól függetlenül, hogy hány éve hívők, mennyit olvastak Isten szavaiból vagy hány prédikációt hallgattak, nem változik a státuszra törekvő és a hatalmat megbecsülő szemléletük, illetve az igazságtól idegenkedő, az igazságot gyűlölő és Istennek ellenálló magatartásuk. Ők az antikrisztusok archetípusai. Ha leleplezed őket és azt mondod: „Amit teszel, az nem más, mint hogy megpróbálod megnyerni az embereket, és amikor felmagasztalod önmagad és önmagadról teszel bizonyságot, akkor félrevezeted az embereket és Istennel versengsz a státuszért. Ezek a sátán és az antikrisztusok cselekedetei”, képesek-e elfogadni egy ilyen elítélést? Határozottan nem. Mit gondolnak? „Nekem van igazam, hogy így cselekszem, tehát így cselekszem. Bármennyire is elítélsz, bármit is mondasz és bármennyire helyesnek is tűnik, én nem fogom feladni, ahogyan a dolgokat végzem – ezt a vágyat, ezt a törekvést.” Megállapítottuk tehát: ezek antikrisztusok. Semmi, amit mondasz, nem változtathatja meg a nézeteiket, szándékaikat, terveiket, ambícióikat vagy vágyaikat. Ez az antikrisztusok archetipikus természetlényege: senki nem tudja őket megváltoztatni. Bármennyit beszélgetnek velük az emberek az igazságról, bármilyen nyelvet vagy megfogalmazást használnak, bármikor, bárhol vagy bármilyen körülmények között, semmi sem képes megváltoztatni őket. Bármennyit is változik a környezetük, bármennyire is változnak a körülöttük lévő emberek, események és dolgok, és bármennyire is változnak az idők, bármilyen nagy jeleket és csodákat mutat is Isten, bármennyi kegyelmet is ad nekik Isten, vagy bárhogyan bünteti is őket Isten, a látásmódjuk és a tervük soha nem fog változni, és a hatalom megszerzésére irányuló ambíciójuk és vágyuk soha nem fog változni. Soha nem fog változni a viselkedésmódjuk és a másokkal történő érintkezésük módja, ahogyan az igazságot és Istent gyűlölő hozzáállásuk sem. Amikor mások rámutatnak, hogy amit tesznek, az önmaguk felmagasztalása és önmagukról történő bizonyságtétel, valamint hogy megpróbálják félrevezetni az embereket, akkor olyan beszédmódra váltanak, amelyben mások nem tudnak hibát találni, illetve amelyet nem látnak tisztán. Még ravaszabb eszközöket használnak, hogy továbbra is vezetők legyenek és elérjék céljukat, hogy irányítsák Isten választott népét és uralkodjanak fölötte. Ez az, ami egy antikrisztusban megnyilvánul és az antikrisztus lényegéből fakad. Még ha Isten meg is mondta neki, hogy büntetést fog kapni, hogy eljött a vége, hogy elátkozott, megváltoztathatja ez a lényegét? Megváltoztathatja az igazsághoz való hozzáállását? Megváltoztathatja a státusz, a hírnév és a nyereség iránti szeretetét? Nem. Az, hogy a Sátán által megrontott emberekből normális emberi mivoltú, Istennek hódoló emberek váljanak, Isten műve: megvalósítható. De lehetséges-e démonokat, emberi bőrbe öltözött, de lényegükben sátáni, Istennel szemben ellenséges embereket normális emberré változtatni? Ez lehetetlen lenne. Isten nem végez ilyen munkát – ezek az emberek nem tartoznak azok közé, akiket Isten megment. Hogyan határozza meg tehát Isten az ilyen embereket? Ők a Sátánhoz tartoznak. Nem tárgyai Isten kiválasztásának vagy üdvösségének – isten nem akar ilyen embereket. Bármennyi ideje is hisznek Istenben, bármennyit is szenvedtek vagy bármit is értek el, a tervük nem fog változni. Nem fogják feladni az ambícióikat vagy a vágyaikat, és még kevésbé fognak lemondani arról a motivációjukról és vágyukról, hogy Istennel versengjenek a státuszért és az emberekért. Az ilyen emberek valódi antikrisztusok.

Néhányan azt mondják: „Nem csak azért van, hogy az antikrisztusok képesek gonoszságot cselekedni és ellenállni Istennek, mert pillanatnyilag zavaros a fejük? Ha Isten mutatna nekik néhány jelet és csodát, vagy egy kicsit megbüntetné őket, hogy meglássák Istent, nem lennének-e képesek elismerni Istent és alávetni magukat Neki? Nem lennének-e képesek elfogadni és elismerni, hogy Isten az igazság, és nem versengeni többé Istennel a státuszért? Nem arról van-e szó, hogy azért nincs hitük, mert nem voltak tanúi annak, hogy Isten jeleket és csodákat mutatott, illetve nem látták Isten szellemi testét, és ezért nagyon gyengék, és a Sátán így becsapja őket?” Nem, nem ez a helyzet. Az antikrisztusok törekvései, vágyai és lényege teljesen más és eltérő, mint az, hogy valakit átmenetileg becsaptak, hogy ostoba és nem érti meg az igazságot. Az antikrisztusok eredendően sátáni természettel rendelkeznek – a születésüktől fogva idegenkednek az igazságtól és gyűlölik az igazságot. Ők olyan Sátánok, akik kibékíthetetlenek Istennel, akik ellenállnak Istennek és a végsőkig versengenek Istennel – emberbőrbe bújt élő sátánok. Az ilyen embereket természetlényegük szerint antikrisztusokként határozzuk meg – milyen szerepet játszhatnak tehát és milyen dolgokat tehetnek Isten házában? Megzavarják, akadályozzák, lerombolják és elpusztítják Isten munkáját. Ezek az emberek nem tehetnek mást, mint hogy ilyen dolgokat művelnek Isten házában. Ők ilyenek, sátáni természetűek: olyanok, mint a farkasok, akik a bejutottak a nyájba, azzal a szándékkal, hogy felfalják a juhokat. Ez az egyetlen céljuk – más szemszögből nézve miért engedi meg Isten, hogy ezek az emberek megjelenjenek a házában? Azért, hogy Isten választott népe egyre tisztábban láthasson. Senki sem látta, hogy az ördög Sátán hogyan néz ki, mi a cselekedeteinek a lényege, mik a konkrét kinyilatkoztatásai, hogyan vezeti félre az embereket és hogyan áll szemben Istennel a világban. Amikor az ördög Sátánt említik, úgy érzik, hogy elvont és üres, hogy nem elég konkrét. „Hol van a Sátán?” – kérdezik. „A levegőben” – jön a válasz. „Mekkora tehát a Sátán? Milyen csodákat tesz konkrétan? Konkrétan hogyan áll szemben Istennel? Mi a természetlényege?” Úgy érzik, hogy mindez nagyon elvont, homályos és üres. Az antikrisztusok megnyilvánulásai és kinyilatkoztatásai révén azonban össze tudják vetni ezeket a dolgokat azzal, amit a Sátán tesz, valamint a természetlényegével: ekkor pedig az egész dolog konkréttá válik – többé már nem elvont vagy üres. Amint mindez konkréttá válik, az emberek képesek hallani a beszédét, látni a viselkedését és figyelmesen, tisztán látni a természetlényegét. Nem érzik-e ily módon tehát, hogy az ördög, a Sátán lényege, amelyről Isten beszél, konkrétabbá és valóságosabbá válik, és hogy gyakorlati összehasonlítást tudnak végezni? Vannak éretlen emberek, akik nem értik az igazságot: valamiféle pillanatnyi ostobaság miatt az antikrisztusok becsapják és félrevezetik őket, és ezért körülbelül egy évre elmennek. Amikor visszatérnek Isten házába, rájönnek, hogy nem jó érzés a Sátánt követni. Amikor ezek az emberek először kezdik követni az antikrisztusokat, úgy érzik, hogy elegendő okuk és nagy önbizalmuk van, és azt mondják: „A Fennvaló nem akarja, hogy antikrisztusokat kövessünk – mi mégis követni fogjuk őket, és egy nap bebizonyosodik, hogy igazunk van!” Ennek az eredménye, hogy egy idő után úgy érzik, hogy elvesztették a Szentlélek munkáját és nem képesek megerősítést érezni a szívükben. Úgy érzik, mintha Isten már nem lenne velük, mintha a hitük elvesztette volna értelmét és irányát – fokozatosan egyre tisztábban látják az antikrisztusokat. Korábban azt hitték, hogy az antikrisztusok valóban értik az igazságot, és hogy nem tévedhetnek a hitükben, ha őket követik, most azonban már látják, hogy az antikrisztusoknak komoly problémáik vannak, hogy az antikrisztusok úgy beszélnek, mintha értenék az igazságot, de soha nem gyakorolják – ez tény. Látják, hogy nagyon sokáig követték az antikrisztusokat, mégsem nyertek igazságot, és hogy valóban nagyon veszélyes továbbra is az antikrisztusokat követni – ezért megbánják, elutasítják az antikrisztusokat, és hajlandóak lesznek visszatérni Isten házába. Miután Isten háza visszafogadta az ilyen embereket, megkérik őket, hogy meséljék el a tapasztalataikat, és azt mondják: „Az az antikrisztus nagyon ügyesen félre tudta vezetni az embereket. Akkoriban úgy tűnt, hogy igaza van, akárhogyan is gondolkodtam róla: az eredmény azonban az lett, hogy semmit sem nyertem, nem értettem meg az igazságot, az igazságvalóságnak még csak egy apró részét sem birtokoltam, miután több mint egy évig követtem őt. Értékes időt vesztegettem el. Nagyon komoly veszteséget szenvedtem el!” Ez a kudarcélmény a legmélyebb emlékükké válik. Miután visszatérnek Isten házába, annál inkább megértik az igazságot és annál világosabb lesz a szívük, minél többet hallgatják a prédikációkat. Amikor visszagondolnak arra az időre, amikor az antikrisztust követték, és látják, hogy milyen veszteséget szenvedtek, akkor arra az érzésre jutnak, hogy az antikrisztusok valójában Sátánok és alapvetően igazság nélküliek, hogy csak Isten az igazság, és nem mernek többé más emberi lényt követni. Amikor újra eljön a vezetőválasztás ideje, nagyon óvatosan adják le a szavazatukat – azt gondolják: „Ha egy bizonyos személyre adom le a szavazatom, akkor nagy valószínűséggel egy antikrisztust fognak választani. Ha nem adom le a szavazatom egy bizonyos személyre, akkor talán nem egy antikrisztust választanak. Óvatosnak kell lennem és az alapelvek szerint kell értékelnem az embereket.” Nem az alapelvek és mércék képezik-e ekkor a cselekedeteik alapját? (De igen.) Ez jó dolog. Néhány embert félrevezetnek az antikrisztusok, és azt mondják: „Miért történt ez velünk? Félreállított minket Isten? Már nem törődik velünk?” Egy ilyen helyzetben egyetértenél, ha Isten azt mondaná, hogy ne kövess antikrisztusokat? Nem értenél egyet. Továbbra is ragaszkodnál ahhoz, hogy kövesd őket, és Isten csak annyit tehetne, hogy hagyná, hogy így tégy, utána pedig a tények segítségével megleckéztetne. Miután egy ideig követted az antikrisztusokat, hirtelen észhez térsz és belátod, hogy veszteséget szenvedtél az életedben: csak ekkor érzel bűntudatot, leszel hajlandó elutasítani az antikrisztusokat és ismét visszatérni Isten színe elé. Szerencsédre Isten toleráns és irgalmas, és továbbra is akar téged. Ha nem akarna, akkor teljesen véged lenne, és nem lenne több esélyed az üdvösség elérésére – az antikrisztusok követésének nincs jó vége.

Tisztán kell látnod az antikrisztusokat és helyesen kell felismerned őket. Tudnod kell, hogyan kell tisztán látni az antikrisztusok különböző megnyilvánulásait – ugyanakkor világosan tudnod kell, hogy sok olyan dolog van, amelyben a saját természetlényeged közös az antikrisztusokkal. Ez azért van, mert mindannyian a Sátán által megrontott emberiséghez tartoztok: az egyetlen különbség, hogy az antikrisztusok teljesen a Sátán befolyása alatt állnak, a Sátán cinkosai lettek és az ő nevében beszélnek. Te szintén a romlott emberiséghez tartozol, de képes vagy elfogadni az igazságot, és van reményed az üdvösség elérésére. Ugyanakkor sok dolog van, ami a lényeget tekintve közös benned az antikrisztusokkal – a módszereitek és a terveitek azonosak. Csupán arról van szó, hogy miután hallottad az igazságot és meghallgattad a prédikációkat, képes vagy irányt változtatni – az pedig, hogy képes vagy irányt változtatni, meghatározza, hogy van reményed az üdvösség elérésére. Ez a különbség közted és az antikrisztusok között, ezért amikor leleplezem az antikrisztusokat, neked is össze kell hasonlítanod magad és fel kell ismerned, hogy mi a közös benned és az antikrisztusokban, valamint hogy milyen megnyilvánulásokban, beállítottságokban és lényegi aspektusokban osztozol velük. Ha így teszel, nem fogod-e jobban megismerni magad? Ha mindig ellenséges érzéseid vannak, ha úgy hiszed, hogy nem vagy antikrisztus, ha intenzív gyűlöletet érzel az antikrisztusok iránt és ha nem vagy hajlandó elvégezni ezt az összehasonlítást, illetve önvizsgálatot tartani és átlátni, hogy milyen utat követsz, akkor mi lesz a következménye? Sátáni beállítottságoddal nagy valószínűséggel antikrisztussá válsz. Ez azért van, mert egyetlen antikrisztus sem törekszik céltudatosan arra, hogy antikrisztussá váljon, de mégis azzá válik, és azért van, mert nem törekszik az igazságra, és magától értetődően végül az antikrisztus útját követi. Nem antikrisztusok-e mindazok a vallásos világban, akik nem szeretik az igazságot? Minden egyes ember antikrisztus, aki nem gondolkodik el, és nem érti meg a saját természetlényegét – aki a saját elképzelései és képzelődései szerint hisz Istenben. Amint elindultál az antikrisztus útján, és amint státuszra teszel szert, miközben van némi adottságod és műveltséged, és mindenki csodál, akkor ahogy egyre több időt töltesz a munkáddal, úgy kerülsz be az emberek szívébe. Ahogyan a munka, amelyért felelős vagy, egyre több lesz, úgy vezetsz egyre több embert, teszel szert egyre több tőkére – végül pedig bona fide Pál leszel. Rajtad múlik-e mindez? Nem tervezted, hogy ezt az utat követed, de hogyan lehet, hogy tudtodon kívül az antikrisztus útjára léptél? Ennek egyik fontos oka, hogy ha nem törekszel az igazságra, akkor minden bizonnyal státuszra és tekintélyre fogsz törekedni, a saját ügyeiddel fogsz foglalkozni, míg végül anélkül, hogy tudatában lennél, az antikrisztus útját fogod követni. Ha az antikrisztus útját követő emberek nem változtatnak időben irányt, akkor amint státuszra tesznek szert, nagy valószínűséggel antikrisztussá válnak – ez az eredmény elkerülhetetlen. Ha nem képesek tisztán látni ezt a dolgot, akkor veszélyben vannak, mert mindenki rendelkezik romlott beállítottságokkal, mindenki szereti a hírnevet és a státuszt. Ha nem szeretik az igazságot, akkor nagyon hajlamosak a hírnév és a státusz miatt bukásra. Isten ítélete és fenyítése nélkül mindenki az antikrisztus útját követné, majd a hírnév és a státusz miatt bukna el – ezt senki sem tagadhatja. Azt mondod: „Nekem csak időnként vannak ilyen kinyilatkoztatásaim, ezek csak átmeneti megnyilvánulások. Bár ugyanolyan lényegem van, mint az antikrisztusoknak, mégis különbözöm az antikrisztusoktól, mert nincsenek olyan nagy ambícióim, mint nekik. Emellett miközben a kötelességemet végzem, folyamatosan elgondolkodom önmagamról, bűntudatot érzek, keresem az igazságot és az igazság alapelveinek megfelelően cselekszem. A viselkedésem alapján ítélve nem vagyok antikrisztus, és nem is akarok az lenni. Ezért nem is válhatok antikrisztussá.” Lehet, hogy most nem vagy antikrisztus, de biztos lehetsz-e benne, hogy nem fogod az antikrisztus útját követni és hogy nem válsz antikrisztussá? Tudsz-e erre garanciát vállalni? Nem tudsz. Hogyan tudsz tehát ilyen garanciát vállalni? Az egyetlen módja ennek, hogy az igazságra törekszel. Hogyan kell tehát az igazságra törekedned? Van-e erre módod? Mindenekelőtt el kell ismerned, hogy a beállítottságod lényege azonos az antikrisztusokéval. Bár most nem vagy antikrisztus, mi számodra a leghalálosabb és legveszélyesebb dolog? Az, hogy ugyanolyan természetlényeggel rendelkezel, mint az antikrisztusok. Ez jó dolog a számodra? (Nem.) Biztosan nem az. Ez halálos a számodra. Ezért miközben ezeket a prédikációkat hallgatod, amelyek az antikrisztusok különböző megnyilvánulásait leplezik le, ne gondold, hogy ezeknek a dolgoknak semmi közük hozzád. Ez helytelen hozzáállás. Akkor tehát milyen hozzáállással kellene elfogadnod ezeket a tényeket és megnyilvánulásokat? Vesd össze magadat velük, ismerd el, hogy antikrisztusi természetlényeggel rendelkezel, majd vizsgáld meg magad, hogy megtudd, mely megnyilvánulásaid és kinyilatkoztatásaid azonosak az antikrisztusokéval. Először ismerd el ezt a tényt – ne próbáld meg álcázni magadat vagy betakarózni. Az út, amelyen jársz, az antikrisztus útja, tehát a tényeknek megfelelően azt mondhatjuk, hogy antikrisztus vagy: csupán arról van szó, hogy Isten háza még nem határozott meg ekképpen, és ad egy esélyt a bűnbánatra – ennyi az egész. Érted? Mindenekelőtt fogadd el és ismerd el ezt a tényt, utána pedig azt kell tenned, hogy Isten elé járulsz, és megkéred, hogy fegyelmezzen meg és tartson kordában. Ne távolodj el Isten jelenlétének fényétől és ne hagyd el az Ő oltalmát, így a lelkiismereted és józan eszed fog kordában tartani, amikor cselekszel – ugyanakkor Isten szavai is megvilágosítanak, vezetnek és kordában tartanak. Ezenfelül a Szentlélek munkája is ott lesz, hogy vezessen, hogy a körülötted lévő embereket, eseményeket és dolgokat úgy rendezze el, hogy figyelmeztetésül szolgáljanak számodra és megfegyelmezzenek. Hogyan figyelmeztet Isten? Isten sokféleképpen cselekszik. Isten néha arra késztet, hogy nyilvánvaló érzés legyen a szívedben, ami lehetővé teszi számodra, hogy világosan felismerd, hogy kordában kell tartanod magad, hogy nem cselekedhetsz akaratlagosan, hogy ha rosszul cselekszel, akkor szégyent hozol Istenre és bolondot csinálsz magadból – mindezek miatt türtőzteted magad. Nem Isten óv-e meg ilyenkor? Ez az egyik módja. Isten néha saját magadban tesz szemrehányást és világos szavakat tár eléd, hogy elmondja neked, hogy amit teszel, az szégyenletes, hogy megveti és hogy átkozott dolog, vagyis világos szavakkal szemrehányást tesz, hogy önvizsgálatot tarts. Mi a célja Istennek azzal, hogy ily módon szemedre hányja a dolgokat? Azért teszi, hogy a lelkiismereted érezzen valamit, amikor pedig valamit érzel, akkor mérlegelni fogod a hatását, a következményeket és a saját szégyenérzetedet, és némi önmérsékletet fogsz gyakorolni a cselekedeteidben és a gyakorlataidban. Ha már sok ilyen tapasztalatot szereztél, akkor meg fogod látni, hogy bár ezek a romlott beállítottságok az emberekben gyökereznek, az emberek képesek céltudatosan fellázadni a hús-vér testük ellen, amikor képessé válnak az igazság elfogadására és tisztán látják saját romlott beállítottságait igazságát: amikor pedig az emberek képessé válnak az igazságot a gyakorlatba ültetni, sátáni beállítottságaik megtisztulnak, és megváltoznak. Az ember sátáni beállítottságai nem elpusztíthatatlanok vagy megváltoztathatatlanok – amikor képessé válsz az igazság elfogadására és az igazság gyakorlatba ültetésére, a sátáni beállítottságaid természetes módon lebomlanak és kicserélődnek. Amint megízleled, hogy milyen édes érzés az igazságot gyakorlatba ültetni, azt fogod gondolni: „Korábban olyan szégyentelen voltam. Bármilyen szemérmetlenek is voltak a szavaim vagy bármennyire magasztaltam is magam, hogy mások hódoljanak nekem, nem éreztem szégyent, és utána nem volt bennem tudatosság. Most úgy érzem, hogy helytelenül cselekedtem: megszégyenültem, és úgy érzem, mintha sok szem szegeződne rám.” Ez Isten műve. Ő ad neked egy bizonyos érzést, és olyan érzésed lehet, mintha szemrehányást tennél magadnak: ezt követően pedig nem fogsz gonoszságot elkövetni vagy ragaszkodni a saját utadhoz. Tudtodon kívül egyre kevesebb módod lesz, hogy önmagadat magasztald fel és önmagadról tegyél bizonyságot, egyre inkább önuralmat gyakorolsz és egyre inkább úgy érzed, hogy ha így cselekszel, a szíved megnyugszik és a lelkiismereted békében van – ez a fényben való élet, és többé nincs szükség arra, hogy feszélyezve legyél, hogy hazugságokkal vagy kellemes szavakkal álcázd magad. A múltban hazudtál, és nap mint nap fenntartottad a hazugságokat, hogy megóvd a hírnevedet. Minden egyes alkalommal, amikor hazudtál, tovább kellett szőnöd a hazugságot – annyira féltél, hogy elárulod magad. Ennek az lett az eredménye, hogy egyre többet és többet hazudtál, és később nagy erőfeszítéseket kellett tenned és az agyadat kellett törnöd, hogy a hazugságaidat fenntartsd: olyan életet éltél, amely nem hasonlított sem az emberek, sem a démonok életére, és olyannyira kimerítő volt! Most arra törekszel, hogy becsületes ember légy, meg tudod nyitni a szívedet és valóságos dolgokat tudsz mondani. Nincs szükséged arra, hogy hazugságokat beszélj és a hazugságaidat nap mint nap fenntartsd, nem korlátoznak többé a hazugságok, sokkal kevesebbet szenvedsz, egyre nyugodtabb, szabadabb és felszabadultabb életet élsz, szíved legmélyén a béke és az öröm érzéseit élvezed – megízleled ennek az életnek az édességét. És miközben megízleled ennek az életnek az édességét, a belső világod már nem csalárd, elvetemült vagy hamis. Ehelyett most már hajlandó vagy Isten elé járulni, Istenhez imádkozol és az igazságot keresed, amikor problémád van, képes vagy azt megbeszélni másokkal, és nem cselekszel többé egyoldalúan vagy önkényesen. Egyre inkább úgy érzed, hogy a korábbi cselekedeteid megvetendők voltak, és nem akarod többé így tenni a dolgokat. Ehelyett úgy cselekszel, ahogyan az igazsággal, a józan ésszel és Isten szándékaival összhangban van: másképpen cselekszel, mint régen. Amikor képes vagy elérni ezeket a dolgokat, nem azt jelenti-e, hogy letértél az antikrisztus útjáról? És amikor letértél az antikrisztus útjáról, nem azt jelenti-e, hogy elindultál az üdvösség eléréséhez vezető úton? Amikor elindultál az üdvösség eléréséhez vezető úton és gyakran Isten elé járulsz, akkor a hozzáállásod, szándékod, perspektívád, életcéljaid és életirányod már nem állnak szemben Istennel – elkezded szeretni a pozitív dolgokat, elkezded szeretni a tisztességességet, az igazságosságot és a valóságot. Amikor ez megtörténik, a szíved legmélye és a gondolataid elkezdtek átalakulni. Amikor elindultál az üdvösség eléréséhez vezető úton, még mindig antikrisztussá válhatsz-e? Képes vagy-e még mindig szándékosan ellenállni Istennek? Nem, nem vagy képes: most már túl vagy a veszélyen. Csak az ebbe az állapotba való belépés által kerülnek az emberek az Istenbe vetett hit helyes útjára, és csak az igazság ilyen módon történő keresése és elfogadása által tudják levetni a sátáni természetük és az antikrisztusi természetük által okozott gondokat, az irányítást és a zavart. Rátértél-e most az igazságra törekedés helyes útjára az életben? Ha nem, akkor siess, és törekedj, hogy rátérj. Ha nem tudsz rátérni az igazságra törekvés útjára, akkor továbbra is veszélyben fogsz élni – mindazokat, akik az antikrisztusok útján járnak, bármikor a kirekesztés veszélye fenyegeti.

A legtöbb ember a saját antikrisztusi beállítottságával küzd, miközben a kötelességét végzi, kimerül a hírnévért, státuszért, pénzért és érdekekért folytatott harcban, testben és lélekben elfárad. Mikor oldható tehát meg ez a probléma? Csak az igazságra való törekvés és az igazság elfogadásának képessége által tudod fokozatosan levetni antikrisztusi természetlényeged korlátait és kötelékeit, hogy a sátáni beállítottságod fokozatosan meggyengüljön és eltűnjön, és ezáltal reményed legyen arra, hogy kiszabadulj a Sátán hatalma alól. Sírtatok már magatokban ezek miatt a dolgok miatt, éreztétek már úgy, hogy soha nem tudtok megváltozni, soha nem tudjátok megszeretni az igazságot és soha nem tudjátok a dolgokat az igazságalapelvek szerint kezelni, hogy annyira gyűlölitek magatokat, hogy arcul csapjátok magatokat és keserű könnyeket ejtetek? Sokszor tettetek már így? Ha valaki nem csinálta ezt sokszor – vajon nem tompul el tőle? Az ilyen ember soha nem képes érzékelni, hogy romlott, folyamatosam azt hiszi, hogy jól dolgozik, hogy jó képességű és tehetséges, hogy sok igazságot megért, hogy sok mindent az alapelvek szerint tud kezelni, és nagyon biztos a dolgában – az ilyen ember tompa, azt hiszi, hogy nagyszerű, és ez nagyon veszélyes a számára! Most már valóban tudjátok-e érzékelni, hogy túl éretlenek vagytok, hogy messze vagytok attól, hogy levessétek a romlott beállítottságaitokat, és hogy még mindig a veszélyzónában vagytok? Azoknak az embereknek, akik nem törekedek az igazságra, nincs ilyen érzékelésük, ahogyan azoknak sincs, akik nélkülözik a Szentlélek munkáját. A legtöbb ember kábultan és zavarosan gondolkodik, azt hiszi, hogy amíg rendesen végzi a kötelességét és nem tesz gonosz dolgokat, addig nem az antikrisztusok útját követi, és hogy amíg nem tesz mindenféle gonosz dolgot, addig nem antikrisztus. Emiatt a legtöbbször az eltompultság állapotában van, gyakran elégedett önmagával, azt gondolja, hogy nagyszerű, hogy hamarosan el fogja érni az üdvösséget, és hogy az antikrisztusok útjának semmi köze hozzá. A napi imáitokkal lemérhetitek, hogy ebben az állapotban vagy-e vagy sem. Hogyan imádkoztok, amikor mindennap Isten elé járultok? Ha mindennap azt mondod: „Ó, Istenem, imádlak! Ó, Istenem, hajlandó vagyok alávetni magam Neked! Ó, Istenem, kész vagyok teljesíteni a megbízatást, amit adtál! Hűségesen tudom végezni a kötelességemet, elhatároztam, hogy eleget teszek Neked és tökéletessé válok Általad. Bármilyen antikrisztusi megnyilvánulásokkal is rendelkezem vagy bármilyen kevéssé is ismerem magam, Te akkor is szeretsz engem és meg akarsz menteni.” – akkor ez milyen megnyilvánulás? Ez eltompultság – csupán elszántságot fejezel ki, és egyáltalán nem érted a saját természetlényegedet. A lelkesedés fázisában vagy – nagyon messze attól, hogy az igazságvalóság birtokában legyél. Mennyi idő telik el, amíg egyetlen valóságos imát tudtok mondani, hogy elmondjátok Istennek, ami a szívetekben van, hogy elmondjátok Neki a tényleges helyzeteteket, hogy békét és örömöt érezzetek a szívetekben, valamint hogy érezzétek, hogy igazán Isten előtt éltek? Mondjátok meg Nekem: mennyi idő telik el, mire egyetlenegyszer meg tudjátok ezt tenni? Egy hónap, két hónap, hat hónap vagy egy év? Ha még soha nem mondtatok egyetlen valóságos imát sem, és még mindig úgy imádkoztok, ahogyan az emberek a vallásos világban teszik, ha mindig azt mondjátok, hogy szeretitek Istent, ha mindig az elszántságotokat fejezitek ki, ha mindig ugyanazokat az előre megfogalmazott mondatokat mondjátok, akkor túl sok hiányzik belőletek, és egyáltalán nincs meg bennetek az igazságvalóság. Azok az emberek, akik már három vagy öt éve hisznek Istenben, általában nem mondanak ilyen gyerekes és tudatlan dolgokat, amikor Isten elé járulnak, mert biztosak abban, hogy követni fogják Istent, és hitük is van – már világosan megértik a víziók igazságait Isten munkájáról, Isten szándékairól, Isten irányítási tervéről és Isten munkájának céljáról. Miért imádkoznak többnyire, amikor Isten elé járulnak? Az egyik, hogy megismerjék önmagukat, a másik pedig, hogy igaz szavakat mondjanak: Ó, Istenem, ma valami nehézségem van, tettem valamit, ami adósoddá tett, valamilyen dologban hiányosságom van, kérlek, hogy óvj meg, vezess, világosíts meg és tölts el fényességgel. Ez az ember néhány egészen igaz dolgot kezd mondani, amely az igazságvalósággal kapcsolatos – már nem az elszántság azon kifejezéseit és szlogenjeit mondogatja, amelyeket azok a lelkes emberek mondanak, akik éppen csak elkezdtek hinni. Miért nem mondja ezeket a dolgokat? Úgy érzi, hogy nincs értelme ilyen dolgokat mondani, hogy az ilyen dolgok nem tudják kielégíteni az igazság iránti belső igényét vagy az életbe való belépés iránti igényét. Bármennyi éve is hiszel, függetlenül attól, hogy csak ímmel-ámmal cselekszel vagy őszintén Isten elé járulsz, amikor imádkozol hozzá, tízből hány napon mondod ezeket az üres szavakat és divatos szövegeket? Valaki azt válaszolhatja, hogy egy napon – akkor hogyan imádkozik a többi kilenc napon? Ha az imája a kötelességéhez és az életbe való belépéshez kapcsolódik, akkor rendben van: ez azt mutatja, hogy visel némi terhet az igazsághoz, Isten szavaihoz és a saját kötelességéhez kapcsolódóan, és hogy már nem annyira tompa. Mit értek az alatt, hogy „már nem annyira tompa”? Azt, hogy amikor az emberek romlott beállítottságával és különböző állapotaival kapcsolatos dolgokról van szó, akkor éreznek valamit, tudatában vannak és meg is tudják érteni. Képesek a megértésre és a felfogásra: függetlenül attól, hogy hogyan magyarázzák el nekik, megértik ezeket a dolgokat és szinte lépést tartanak velük – ez azt mutatja, hogy némi érettségre tettek szert. Milyen megnyilvánulásokat mutatnak a tompa emberek? Minden nap így élnek, nem törekednek és nem haladnak előre, ezért mondják mindig ugyanazokat a régi dolgokat, amikor Istenhez imádkoznak. Egyáltalán nem értik az életbe való belépést, akárhány prédikációt hallgatnak, nincs lelki megértésük, nem éreznek semmit, nem reagálnak sehogyan – függetlenül attól, hogyan közlik velük az igazságot, úgy érzik, hogy minden egyhangú és minden ugyanazt jelenti. Van-e tehát mondanivalójuk Istennek? Az, hogy az emberek hogyan fognak imádkozni és mit fognak mondani, amikor Isten elé járulnak, attól függ, hogy a szívükben milyen szavakat akarnak Istennek mondani – úgy érzik, hogy ezeket a dolgokat feltétlenül el kell mondaniuk Istennek. A legkevesebb, hogy a szívedben megértsd Isten követelményeit, a nehézségeket, amelyekkel szembenézel, és azt, hogyan kellene megfelelned Isten követelményeinek. Ha nincs semmi a szívedben, ha csak néhány kellemesen hangzó szót és néhány szlogent és doktrínát tudsz mondani és csupán ímmel-ámmal cselekszel, akkor az nem imádság. Ha sok-sok éven át hűséget esküdtél, de semmit sem tettél a gyakorlatban, a végén pedig még mindig hajlamos vagy elárulni Istent, megtagadni Istent és bármikor kilépni, akkor ez azt mutatja, hogy éretlen vagy. Ha most, amikor Isten elé járultok imádkozni, többnyire meg tudjátok tartani az Istennel fennálló, Isten követelményei és a saját beállítottságod változása alapján meglévő kapcsolatotokat, akkor az Istennel való kapcsolatod megalapozott lesz és nem fogod az antikrisztus útját követni – ez pedig azt jelenti, hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára léptél.

Most már tisztában vagytok az önmagukat felmagasztaló és önmagukról bizonyságot tevő antikrisztusok különféle megnyilvánulásaival, valamint az ilyen viselkedés természetének meghatározásaival? Van bármi különbség az antikrisztusok megnyilvánulásai és az átlagemberek romlott beállítottságainak megnyilvánulásai között? Össze tudjátok-e ezeket hasonlítani, amikor igazi probléma áll előttetek? Tekinthetitek az antikrisztusok megnyilvánulásait a közönséges emberek romlott megnyilvánulásainak, és fordítva? Hogyan kell különbséget tennetek e két dolog között? Ha valakinek a beállítottságát a következetes megnyilvánulásai és kinyilatkoztatásai alapján ítélitek meg, a lényegét pedig a beállítottságai alapján, az pontos módja annak, hogy meg tudjátok határozni. Az antikrisztusok nem fogadják el az igazságot és nem magasztalják Istent: csupán önmagukat magasztalják fel és önmagukról tesznek bizonyságot. Ez a megnyilvánulás rendkívül nyilvánvaló és szembetűnő – teljes mértékben a sátáni természetük uralja. Bár az átlagemberek is felmagasztalják önmagukat és önmagukról tesznek bizonyságot, képesek elfogadni az igazságot, amikor beszélgetsz velük róla: elismerik, hogy Isten az igazság és képesek elfogadni az igazságot, de a változás nem történik meg náluk túl gyorsan vagy könnyen – ez a különbség az antikrisztusok és az átlagemberek között. Most, hogy ezt elmondtuk, könnyű lesz különbséget tenni közöttük? Az antikrisztusoknak van egy jellemzőjük: amikor nem szeretik az igazságot, vagy tagadják az igazságot, akkor vajon közvetlenül tagadják? (Nem.) Milyen módszert alkalmaznak az igazság tagadására, hogy lásd, hogy nem ismerik el az igazságot? Szofisztikába bocsátkoznak, hogy megcáfoljanak: azt mondják, hogy amit közölsz velük, az nem az igazság, és hogy csak az az igazság, amit ők közölnek. Például bizonyságot tesznek magukról, és valaki leleplezi őket – utána milyen megnyilvánulásokat mutatnak, amelyek lehetővé teszik mások számára, hogy megerősítsék, hogy nem szeretik vagy nem fogadják el az igazságot? Az egyik a szofisztikába bocsátkozás, valamint hogy megpróbálják magukat igazolni, a másik pedig a tényszerű igazság, vagyis a terveikhez kapcsolódó igazság elrejtése. A tervük, hogy bizonyságot tegyenek magukról és így mások nagyra becsüljék őket. Nem fogják hagyni, hogy megtudd a tervüket: egyszerűen hamis és tetszetős dolgokat mondanak, szofisztikába bocsátkoznak, becsapnak és összezavarnak, hogy a végén azt mondd, hogy nem önmagukról tesznek bizonyságot – ekkor pedig elérték a céljukat. Hamis és tetszetős dolgokat mondanak, szofisztikába bocsátkoznak, becsapják az embereket, nem ismerik el, hogy önmagukról tesznek bizonyságot, nem fogadják el, hogy leleplezed őket, nem fogadják el a szemrehányásaidat, és még kevésbé fogadják el, hogy így határozod meg őket. Egyáltalán nem fogadják el, ráadásul kifogásokkal is előállnak, mondván: „Nem arról van szó, hogy önmagamról teszek bizonyságot. Van oka annak, és összefüggés amögött, hogy ezt mondom. Néhány helytelen dolgot mondani ebben a helyzetben teljesen normális, és nem probléma. Tekinthető ez úgy, mintha önmagamról tennék bizonyságot? Ráadásul mindezt a munkát elvégeztem, és bár érdemeket nem szereztem, mégis megszenvedtem érte. Nem nagy dolog, ha néhányan nagyra tartanak és hódolnak előttem.” Nem gondolják, hogy nagy ügy az ilyen gyalázatos viselkedés, az ilyen undorító cselekedet – ez vajon igazságot elfogadó hozzáállás? Nem éreznek szégyent e gonosz cselekedetek miatt, sőt nagyszerűnek tartják magukat – ez a gonosz emberek lényege. Az antikrisztusok úgy hiszik, hogy teljesen helyénvaló, ha felmagasztalják önmagukat és önmagukról tesznek bizonyságot, és hogy ezt kell tenniük. Azt gondolják: „Azért teszem ezt, mert megvan bennem ez a képesség – vajon más emberek is méltóak erre? Mindenki támogatását kiérdemeltem, oly sok energiát fordítottam a gyülekezeti munkára, oly nagyszerű hozzájárulást tettem Isten házához és oly sok kockázatot viseltem! Tisztességes-e, ha nem adsz nekem jutalmat és előnyöket? Nem igazságos-e Isten? Nem fizet-e meg minden egyes embernek a tettei szerint? Akkor hát nem érdemlem-e meg mindenki támogatását, amiért ennyi hozzájárulást tettem és ennyi kockázatot viseltem?” Úgy gondolják, hogy a kötelességük végzéséért cserébe kapniuk kell valamit, hogy a minimális jutalom mindenki támogatása kell, hogy legyen, valamint hogy élvezhessék a nekik járó hűséget, tiszteletet és előnyöket. Vajon ez az igazságot elfogadó hozzáállás? (Nem.) Akkor mi itt az igazság? Azt mondod például nekik: „Bármennyit szenvednek is, az emberek teremtett lények, és szenvedniük kell, mert romlott beállítottságaik vannak. A kötelesség végzése közben elviselt szenvedés csak egy módja az ember szenvedésének. Bármennyire rátermettek is vagyunk és bármilyen adottságokkal is rendelkezünk, nem szabad jutalmat várnunk és nem szabad megpróbálnunk alkut kötni Istennel.” Hát nem ez az igazság? Ez a legalapvetőbb igazság, amelyet a teremtett lényeknek meg kell érteniük. De vajon megtalálható-e ez az igazság a világi ügyekre vonatkozó filozófiákban, valamint a gondolataikban és nézeteikben? (Nem.) Elfogadják-e ezt az igazságot, amikor meghallják? Nem fogadják el. Milyen a hozzáállásuk? Úgy hiszik, hogy Isten házában lenni olyan, mint a világban lenni, hogy a munkájuk után megfelelő jutalom jár, hogy a kötelességük végzéséért kapniuk kell valamit, és hogy ha némi kockázatot vállalnak, akkor megérdemelt előnyöket és kegyelmet kell kapniuk. A kötelesség végzése minden egyes ember felelőssége és kötelezettsége, amiért nem lehet ellentételezést várni. Vajon az antikrisztusok elfogadják ezt az igazságot? Milyen a hozzáállásuk? Megvetően és ellenségesen azt mondják: „Idióták, még ezt is elfogadjátok! Ez volna az igazság? Ez nem az igazság, ez csak az emberek becsapása. Tisztességesség és egyenlőség az emberek között – ez az igazság!” Miféle dolog, hogy ezt mondják? Ez a Sátán logikája, eretneksége és megtévesztése. És képesek-e félrevezetni azokat, akik nem értik az igazságot? Olyan könnyen félre tudják őket vezetni! Vannak, akik gyengék, nem értik a kötelességvégzéssel kapcsolatos igazságokat, ráadásul hiányzik a képességük és a felfogóképességük – nincs sok hitük, és amikor ilyen dolgokat hallanak, úgy érzik, hogy tökéletesen logikusak, és azt gondolják: „Igen, valóban. Hogyan lehettem ilyen ostoba? Ma végre találkoztam valakivel, aki megérti. Igaz, amit mond!” Ezek az emberek csak olyan dolgokat hallgatnak meg és fogadnak el, amelyek észszerűnek és az elképzeléseiknek megfelelőnek hangzanak – Isten szavainak megközelítése során nem az az alapelvük, hogy Isten szavai az igazság. Akár az emberek érzelmeivel, akár az emberek gondolkodásával és logikájával, akár az emberek szokásaival, bevett viselkedésével vagy hagyományos kultúrájával egyeznek meg Isten szavai, azok véglegesek, és minden egyes szó az elejétől a végéig az igazság. Isten szavainak nincs szükségük arra, hogy bárki megkérdőjelezze vagy elemezze őket – függetlenül attól, hogy az egész emberiség helyesnek vagy helytelennek tartja-e őket, vagy bárki el tudja-e fogadni őket, Isten szavai örök igazságok. Isten szavainak nem kell kiállniuk az idő próbáját, és nincs szükségük arra sem, hogy az emberiség tapasztalatokon keresztül igazolja őket – Isten szavai az igazság. Ezt gondolják vajon az antikrisztusok? Azt gondolják: „Istennek észszerűnek kell lennie! Mit jelent isten igazságossága? Nem arról van szó, hogy azok, akik sokat szenvednek és rendkívül rátermettek, nagy jutalmat kapnak, azok pedig, akik keveset szenvednek, akik nem túl rátermettek és nem tesznek semmit, kis jutalmat kapnak?” Isten mondja ezt? (Nem.) Isten nem mondja ezt. Mit mond Isten? Isten azt mondja, hogy a kötelesség végzése minden egyes ember hivatása, hogy a kötelesség végzése a saját alapelveivel jár együtt, hogy mindenkinek az igazság alapelveivel összhangban kell végeznie a kötelességét, és hogy a teremtett lényeknek ezt kell tenniük. Van-e itt szó ellentételezésről? Van-e bármi említés jutalomról? (Nem.) Nincs említés ellentételezésről vagy jutalomról – ez kötelezettség. Mit jelent a „kötelezettség”? A kötelezettség olyasvalami, amelyet az embereknek meg kell tenniük, olyasvalami, amiért nem jár a munkájuknak megfelelő jutalom. Isten soha nem írta elő, hogy aki sokat végzi a kötelességét, az nagy jutalmat kapjon, és hogy aki keveset, vagy nem jól végzi a kötelességét, az kevés jutalmat kapjon. Isten soha nem mondott ilyesmit. Akkor mit mondanak Isten szavai? Isten azt mondja, hogy a kötelesség végzése minden egyes ember hivatása, és hogy a teremtett lényeknek ezt kell tenniük – ez az igazság. Vajon az antikrisztusok így értelmezik ezt? Hogyan kezelik Istennek ezeket a szavait? Másképp kezelik őket. A saját érdekeik szempontjából, torzítva értelmezik Isten szavait. Pontosabban amit tesznek, az Isten szavainak meghamisítása, saját eszközeik és értelmezésük segítségével Isten szavait és igazságát más értelmezéssé alakítják át. És mi az ilyen értelmezés természete? Az, hogy számukra előnyös, hogy félre képes vezetni, provokálni és csábítani képes az embereket. Isten szavait a saját beszédmódjukra változtatják, mintha olyan igazságok lennének, amelyeket ők mondanak ki – miután pedig Isten mondott valamit, Isten beszédmódját és Isten szavainak alapelveit a saját módjuk szerint kell megváltoztatniuk. Ez vajon még mindig igazság, miután a saját módjuk szerint megváltoztatták? Nem, már nem – téveszme és eretnekség. Képesek vagytok tisztán látni ezt a dolgot? (Igen, bizonyos mértékig.) Miután annyi prédikációt hallgattak, néhányan már szert tettek némi tisztánlátásra. És mi a lényege annak, hogy az antikrisztusok ellenzik és tagadják az igazságot? (Ez Isten szavainak meghamisítása és torz értelmezése.) És mi a szándékuk Isten szavainak meghamisításával és torz értelmezésével? Az, hogy az emberek ne fogadják el az igazságot, hanem helyette az ő téveszméiket és eretnekségeiket fogadják el. Saját gondolkodásuk és logikájuk, érdekeik és nézeteik, valamint elképzeléseik szerint ferdítik el az igazságot. Ez pedig előnyös a számukra – néhány ostoba és tudatlan embert is képesek provokálni és félrevezetni, aki nem érti az igazságot. Lehet, hogy a szavaik első hallásra helyesnek tűnnek, de ha alaposan elemzed őket, akkor megtalálod bennük a Sátán törekvéseit és terveit. Mi a célja a törekvéseiknek és a terveiknek? A céljuk az, hogy saját maguknak kedvezzenek, hogy a saját cselekvési és viselkedési módjaikat tarthatóvá tegyék, hogy az emberek jó véleménnyel legyenek róluk, hogy rossz és gonosz viselkedésüket helyes viselkedésre és az igazsággal összhangban lévő cselekvési módokra változtassák. Így azt hiszik, hogy az emberek nem fogják őket elutasítani és Isten nem fogja elítélni őket. Talán képesek lehetnek arra, hogy másokat félrevezessenek, hogy az emberek ne utasítsák el őket, de vajon el tudják-e érni, hogy Isten ne ítélje el őket? Meg tudja-e változtatni az ember Isten lényegét? (Nem.) Ez az, amiben az antikrisztusok a legostobábbak. Ezüst nyelvüket és „okos agyukat” arra akarják használni, hogy kitaláljanak valamiféle téveszmét és eretnekséget, hogy manipulálják az igazságot, hogy állításuk tarthatóvá váljon, és ezáltal megtagadják Isten kijelentéseit és tagadják az igazság létezését – nem ők gondolkodnak-e rosszul? Vajon elérhetik-e a céljukat? (Nem.) Néhányan azt kérdezik, hogy mit lehet tenni, amikor egy antikrisztus félrevezet néhány embert. Ha ezeket az embereket valóban félrevezették és képtelenek megváltoztatni az irányt, akkor ez azt jelenti, hogy fel lesznek fedve és ki lesznek rekesztve, méghozzá megérdemelten. Azt jelenti, hogy kárhozatra vannak ítélve és nem tudnak menekülni – halálra vannak kárhoztatva, és Isten soha nem tervezte, hogy az ilyen embereket megmentse. Hamis ürügyekkel bekerülnek a gyülekezetbe, végeznek némi munkát és élveznek némi kegyelmet, amikor pedig Istennek már nem kellenek, átadja őket a Sátánnak. Történetesen egy eretnekséget és téveszmét hallanak – a hallatára tapsolnak, jóváhagyják, majd elindulnak a Sátán után. Mi ez? Ez a Sátán felhasználása, hogy szolgálatot tegyenek. Van egy vers a Jelenések könyvében, amely így szól: „Aki gonosz, legyen gonosz ezután is, és aki bűntől szennyes, legyen szennyes ezután is, de aki igaz, cselekedjék igazságot ezután is, és aki szent, legyen szent ezután is!” (Jelenések 22:11). Ez azt jelenti, hogy az emberek saját fajtájuk szerint elkülönülnek. Ami azokat az embereket illeti, akik az antikrisztusokat követik, ez vajon csupán pillanatnyi gondatlanság a részükről? Azért, mert Isten nem őrködött? Ez az ő halálos kárhozatuk! Miután egy ideig ilyen emberekkel álltál kapcsolatban, látni fogod, hogy nem érdemlik meg az üdvösséget – túlságosan nyomorultak! A jellemük és az igazságra való törekvésük alapján ítélve a természetük gonosz és az igazságtól idegenkedő: nem érdemlik meg, hogy megmentsék őket, és nem érdemlik meg, hogy ilyen hatalmas kegyelmet örököljenek Istentől. Ha Isten nem adja meg nekik ezt a kegyelmet, akkor egyszerűen nem kapják meg. Ezért a legpontosabban három szóval úgy lehet összefoglalni őket, hogy „halálra vannak kárhoztatva”.

Az antikrisztusok elsődleges megnyilvánulása, hogy felmagasztalják önmagukat és önmagukról tesznek bizonyságot: a lényegük e megnyilvánulás szerint történő meghatározása nagyon is helyénvaló és konkrét – nem üres meghatározás. Ha megnézzük a terveiket, ambícióikat, lényegük kinyilatkoztatásait és cselekedeteik következetes céljait, akkor láthatjuk, hogy az antikrisztusok jellegzetes megnyilvánulása, hogy felmagasztalják önmagukat és önmagukról tesznek bizonyságot. Vannak-e olyan antikrisztusok, akik soha nem magasztalják fel önmagukat és nem tesznek bizonyságot önmagukról? (Nem.) Miért nincsenek? Mert az ambícióik és a vágyaik olyannyira hatalmasok, hogy nem tudják kordában tartani őket. Ha senki sem magasztalja fel őket és hódol nekik, akkor bármilyen embercsoportban élnek is, úgy érzik, hogy az életnek nincs értéke és értelme, ezért olyan buzgón magasztalják fel önmagukat és tesznek önmagukról bizonyságot, hogy elérjék a céljaikat. Azért élnek, hogy mások fölé emelkedjenek, szükségük van arra, hogy az emberek hódoljanak nekik és kövessék őket – még ha ezek az emberek olyanok is, mint az idegesítő, undorító legyek vagy koldusbandák, nem bánják. Amíg vannak emberek, akik hódolnak nekik és követik őket, addig jól érzik magukat. Ha mániákus tapsot kaphatnának a rajongóktól, mint a híres énekesek, akkor a hetedik mennyországban éreznék magukat: imádják ezt élvezni – ez az antikrisztusok természete. Bármilyen emberek követik őket vagy hódolnak nekik, az antikrisztusok mindegyiket kedvelik. Még ha a követőik a legnyomorultabbak és legundorítóbbak is, még ha vadállatok is, az antikrisztusokat mindez nem zavarja, amíg nagyra tartják őket, amíg megfelelnek az ambícióiknak és a státuszvágyuknak. Tehát az antikrisztusok meg tudják-e állni, hogy felmagasztalják önmagukat és önmagukról tegyek bizonyságot, és mindenhol, ahol csak járnak, hencegjenek? (Nem.) Ez a lényegük. Mondd meg Nekem, milyen emberek azok, akik igazán követik Istent? Az emberiség tagjai között van egy olyan embertípus, akit Isten ki akar választani és meg akar menteni – ezeknek az embereknek van egy minimális lelkiismeretük, józan eszük és szégyenérzetük. Azok, akik ennél egy kicsit jobbak, képesek szeretni az igazságot, szeretik a pozitív dolgokat, szeretik Isten tisztességességét és igazságosságát, képesek gyűlölni a gonoszságot, felháborodnak, amikor igazságtalan vagy gonosz dolgokat látnak, gyűlölik őket, még ha nem is képesek bármit tenni ezek ellen a dolgok ellen – ezek azok az emberek, akiket Isten minimálisan akar. Ami pedig azokat illeti, akik nem rendelkeznek ezzel az emberi mivolttal és lényeggel, Isten nem akarja őket, bármennyit is beszélnek Isten jóságáról vagy arról, hogy milyen nagyszerű Isten. A vallás farizeusai például ugyanazokkal a régi üres elméletekkel és felszínes szavakkal magasztalják Istent és tesznek bizonyságot Istenről, és még kétezer év után sem unják ezeket mondani. Most Isten oly sok igazságot mond ki, de ők nem látják, nem vesznek róluk tudomást, sőt egyesek még el is ítélik és káromolják őket. Ez teljesen leleplezi őket: Isten már régóta képmutató farizeusokként határozza meg őket, akik mind a Sátán bandájának tagjai, Isten démonoknak és Sátánoknak, disznóknak és kutyáknak nevezte őket. Amikor az antikrisztusok megérkeznek egy ilyen embercsoportba, és látják, hogy ott nagyon kevesen értik az igazságot, hogy egyiküknek sincs tisztánlátása vagy tehetsége, sietnek kihasználni ezt a lehetőséget, hogy dicsekedjenek. Egyesek azzal dicsekednek, hogy egyszer két világszínvonalú egyetemre is felvették őket, végül azonban nem kezdtek el oda járni, mert eljutottak az Istenben való hitre és elfogadták a megbízatását. Miután ezt hallották tőle, egyesek nagyon nagyra kezdik becsülni. Ha nem érted az igazságot, és ha a dolgok, amiket szeretsz és a világnézeted ugyanaz, mint a világi embereké, akkor az ilyen embereknek fogsz hódolni – ezért amikor az antikrisztusok ilyen dolgokat mondanak, akkor félrevezetnek és becsapnak. Az antikrisztusok így magasztalják fel magukat burkoltan: azokat az ostoba embereket, akiknek nincs tisztánlátásuk, félrevezetik. Az antikrisztusok végül nagyon boldognak érzik magukat – azt gondolják, hogy senki sem átlagos, aki alattuk áll, holott ők valójában mind csak egy rakás zavaros emberből és semmirekellőből állnak. Akiknek nincs képességük az igazság megértésére, azokat mind félrevezethetik a Sátánok és az antikrisztusok. Amikor a Sátánok és antikrisztusok beszédét hallják, úgy érzik, hogy az nagyon is megfelel a saját gondolataiknak és ízlésüknek, ezért élvezettel hallgatják. Nem képesek normális gondolkodással ítélkezni arról, amit hallgatnak, nem is találnak olyasvalakit, aki érti az igazságot, hogy segítsen nekik tisztán látni az ilyen dolgokat – ameddig úgy érzik, hogy amit hallgatnak, az értelmesnek hangzik, addig hajlandóak elfogadni: így vezetik félre őket anélkül, hogy a tudatában lennének. Ha azok, akiknek megvan a képességük az igazság megértésére és akiknek van tisztánlátásuk, antikrisztusokat hallanak beszélni, tudni fogják, hogy ezek az emberek megpróbálnak másokat félrevezetni, és el fogják utasítani őket. Azok a zavaros emberek, akiknek nincs tisztánlátásuk, azt fogják hinni, hogy az antikrisztusok tanultak, hogy jó képességűek és hogy vannak kilátásaik. Így fogják látni a dolgokat, és félrevezetik őket valamilyen felszínes jelenséggel – nem fogják tudni, hogy mik az igazság alapelvei, és a Sátánokat fogják követni. Nem okozzák-e az ilyen emberek a saját pusztulásukat az ostobaságuk és a tudatlanságuk miatt? Ez így van. Ha tisztán látod az antikrisztusok különböző megnyilvánulásait, amelyek abból állnak, hogy gyakran felmagasztalják önmagukat és önmagukról tesznek bizonyságot, vagy a különböző módszereiket, ha képes vagy megítélni a szavaik mögött rejlő célt és tervet, akkor könnyű lesz átlátnod az antikrisztusok lényegét – ekkor pedig képes leszel azonnal elutasítani és megátkozni őket, hogy soha többé ne is lásd őket. Miért fogsz így tenni? Mert amikor az antikrisztusokat beszélni és cselekedni látod, meg fogod vetni és gyűlölni fogod őket, undorodni fogsz tőlük, mintha legyeket néznél, és minél hamarabb el kellene űznöd őket. Ezért amint képes vagy tisztán látni az antikrisztusok cselekedeteit és viselkedését, azonnal le kell leplezned őket, hogy mások is képesek legyenek tisztán látni őket, majd az alapelveknek megfelelően ki kell őket zárnotok a gyülekezetből. Mertek így tenni? Ha Isten választott népe képes erre, az azt mutatja, hogy érettebbé vált, hogy képes Isten szándékainak figyelembevételére, valamint Isten háza munkájának védelmére. Amikor Isten választott népe megérti az igazságot és tisztán lát, az antikrisztusok többé nem fogják megvetni lábukat a gyülekezetben vagy Isten házában.

Bármi is az alkalom, amíg az antikrisztusoknak lehetőségük van rá, addig felvágnak és önmagukról tesznek bizonyságot, amíg vannak emberek, akik hódolnak nekik, akik csodáló, irigy és tisztelő szemekkel néznek rájuk, addig boldogok lesznek – nem érdekli őket, hogy kik ezek az emberek. Vannak-e mércéik, amelyeket megkövetelnek azoktól, akik követik őket, imádják őket és felnéznek rájuk? (Nincsenek.) Függetlenül attól, hogy ezek az emberek idióták, szellemileg alkalmatlanok, gonoszak vagy álhívők, és függetlenül attól, hogy milyen emberek, beleértve az olyanokat is, akiket ki kellene takarítani és ki kellene rekeszteni – amíg ezek az emberek képesek követni őket, hódolni előttük és felmagasztalni őket, addig az antikrisztusok elfogadják, nagyon szeretik, megnyerik maguk mellé és megóvják ezeket az embereket. Az antikrisztusok saját juhaiknak, személyes tulajdonuknak tekintik ezeket az embereket, nem engedik, hogy bárki más átvegye, leleplezze vagy kezelje őket. Bárhogyan hízelegnek és udvarolnak ezek az emberek az antikrisztusoknak, bármilyen undorító és émelyítő dolgokat mondanak, az antikrisztusok mindezt élvezni fogják: az antikrisztusoknak mindez rendben van, amíg ezek az emberek hízelegnek nekik. Minden, amit az antikrisztusok mondanak és tesznek, azért van, hogy a többi ember nagyra becsülje őket, hogy szeresse és kövesse őket, és bármennyi rossz dolgot is tesznek az őket követő emberek, az antikrisztusok nem fogják kivizsgálni – nem bánják, bármennyire is alattomos és rosszindulatú az emberi mivoltuk. Amíg ezek az emberek követik őket és hódolnak nekik, az antikrisztusok szeretni fogják őket, amíg ezek az emberek képesek fenntartani az antikrisztusok hatalmát és státuszát, amíg nem fordulnak ellenük vagy nem állnak velük szembe, addig az antikrisztusok rendkívül elégedettnek fogják érezni magukat – ilyenek az antikrisztusok. Ezzel szemben hogyan bánnak az antikrisztusok azokkal az emberekkel, akik mindig leleplezik őket, akik megakadályozzák őket abban, hogy felmagasztalják önmagukat és önmagukról tegyenek bizonyságot, akik megvetik ezért őket, valamint azokkal, akik közlik velük az igazságot, akik átlátják a problémáik lényegét és akik valóban tisztán látják őket? A szégyentől azonnal dühbe gurulnak – védekeznek az ilyen emberek ellen, kizárják és támadják őket, végül pedig azon gondolkodnak, hogyan különítsék el azokat, akik képesek tisztán látni őket és szembeszállni velük. Mi az oka, hogy így tesznek? Az, hogy amikor felmagasztalják önmagukat és önmagukról tesznek bizonyságot, mindig azt gondolják, hogy ezek az emberek szálkák a szemükben és tüskék az oldalukban, hogy ezek az emberek tisztán látják és elutasítják őket, leleplezik őket, hogy minden jót tönkretesznek, amit sikerült elérniük. Amint megpillantják ezeket az embereket, az antikrisztusok nyugtalanságot éreznek a szívükben, mindig kezelni akarják ezeket az embereket, azt gondolják, hogy ha képesek kezelni ezeket az embereket, akkor amikor ismét felmagasztalják önmagukat és önmagukról tesznek bizonyságot, nem lesz senki, aki leleplezze vagy akadályozza őket, és képesek lesznek féktelenül elkövetni a gonoszságot. Ez az alapelv, amely szerint az antikrisztusok cselekednek. Bármilyen emberek hízelegnek nekik, dicsérik vagy magasztalják őket, függetlenül attól, hogy amit ezek az emberek mondanak, megfelel-e a tényeknek – még ha hazugságokat is mondanak, az antikrisztusok hajlandóak lesznek elfogadni őket, élvezettel hallgatják majd, és szívük mélyéből szeretni fogják ezeket az embereket. Az antikrisztusokat nem érdekli, hogy milyen problémái vannak ezeknek az embereknek, és még ha problémákat fedeznek is fel velük kapcsolatban, el fogják titkolni, el fogják leplezni, és egy szót sem szólnak róluk. Amíg az antikrisztusok mellett vannak ezek az emberek, akik követik őket és hízelegnek nekik, addig élvezni fogják. Az antikrisztusok így teszik a dolgokat. Ti képesek vagytok ugyanezeket a dolgokat megtenni, amiket az antikrisztusok tesznek? Például tegyük fel, hogy vezetők és dolgozók vagytok a gyülekezetben, olyan emberek, akiknek státusza és tekintélye van Isten választott népe körében. Ha a testvérek nagyra becsülnének, hízelegnének neked, udvarolnának neked és gyakran dicsérnének, ha azt mondanák, hogy jó prédikációkat tartasz, hogy jól nézel ki és hogy számukra te vagy a legjobb vezető, akkor hogyan éreznéd magad? Képes lennél-e tisztán látni a szavaik mögött rejlő szándékot? Képes lennél-e elutasítani és kerülni az ilyen embereket? Ha nem, akkor veszélyben vagy. Világosan tudod, hogy nem nézel ki annyira jól, hogy nem vagy képes az igazságvalóságáról beszélni, mégis boldognak érzed magad, amikor így hízelegnek neked az emberek, mindig közel akarsz kerülni az ilyen emberekhez és őket akarod előtérbe helyezni – nem jelenti-e azt ez, hogy bajban vagy? Ez azt jelenti, hogy veszélyben vagy.

Amikor a vezetők és a dolgozók dolgoznak, néha megvilágosodnak és megvilágítja őket a Szentlélek, képesek néhány igazi tapasztalatról beszélni, az emberek pedig természetes módon nagyra fogják becsülni őket és hódolni fognak előttük, az emberek természetes módon követni fogják őket, olyan elválaszthatatlanul tőlük, mint a saját árnyékuk – ilyenkor hogyan kell megközelíteniük ezeket a dolgokat? Mindenkinek megvan a maga részrehajlása, mindenki hiú: ha az emberek azt hallják, hogy valaki elismerően és hízelgően beszél róluk, nagyon élvezik. Ez normális érzés, és nem nagy dolog. Ha azonban előléptetnek valakit, aki képes dicsérő szavakkal elhalmozni és hízelegni nekik, és ezt az embert valami fontos dologra használják fel, akkor ez veszélyes. Ez azért van, mert azok az emberek, akik szeretnek hízelegni és dicsérettel elhalmozni másokat, mind rendkívül ravaszok és csalárdak – nem becsületesek és őszinték. Amint az ilyen emberek státuszra tesznek szert, már nem segítik Isten választott népének életbe való belépését vagy a gyülekezeti munkát. Ezek az emberek ravaszak – nagyon ügyesen képesek elrontani a dolgokat. Azok az emberek, akik viszonylag egyenesek, soha nem halmoznak el dicsérettel másokat. Még ha a szívükben el is ismernek téged, ezt nem mondják ki hangosan, ha pedig felfedezik, hogy hibáid vannak vagy hogy valamit rosszul csináltál, akkor felhívják rá a figyelmedet. Vannak azonban olyanok, akik nem szeretik az egyenes embereket, és amikor valaki rámutat a hibáikra vagy szemrehányást tesz nekik, akkor elnyomják és kizárják, sőt mi több, az illető hibáit és hiányosságait kihasználva folyamatosan ítélkeznek felette és elítélik. Ezzel vajon nem a jó embereket nyomják el, és nem nekik ártanak? Isten azt gyűlöli a legjobban, amikor ilyen dolgokat tesznek és ilyen jó embereket üldöznek. A jó emberek üldözése gazemberség! Ha valaki pedig nagyon sok jó embert üldöz, akkor ördög. A vezetőknek és a dolgozóknak mindenkivel tisztességesen és szeretettel kell bánniuk, és az alapelvek szerint kell kezelniük a dolgokat. Különösen akkor, amikor az ember hízelegnek és udvarolnak neked, amikor körülötted forgolódnak, akkor kell helyesen bánnod velük, szeretettel kell segítened őket és rá kell venned őket, hogy a megfelelő feladatukat végezzék, hogy ne hízelegjenek az embereknek, mint a nem hívők: világosan meg kell fogalmaznod az álláspontodat és a nézőpontodat, érezzék csak megalázva és megszégyenítve magukat, hogy soha többé ne tegyenek ilyet. Ha képes vagy az alapelvekhez ragaszkodni és tisztességesen bánni az emberekkel, akkor ezek a megvetendő bohócok és sátáni típusok nem szégyellik-e majd el magukat? A Sátán ettől megszégyenítve érezné magát, és ez Istennek megfelelne. Akik szeretnek másoknak hízelegni, azok úgy hiszik, hogy a vezetők és a dolgozók mind szeretik azokat az embereket, akik hízelegnek nekik, hogy valahányszor valaki hízelgő dolgokat vagy bókokat mond nekik, a hiúságuk és a státuszvágyuk kielégül. Az igazságot szerető embereknek nem tetszik ez az egész: nagyon is irtóznak mindettől és undorodnak tőle. Csak a hamis vezetők élvezik, hogy hízelegnek nekik. Isten háza talán nem tapsol nekik vagy dicséri őket, de ha Isten választott népe tapsol nekik és dicséri őket, akkor nagyon örülnek és nagyon élvezik, végül pedig némi megnyugvást éreznek tőle. Az antikrisztusok még jobban élvezik, ha hízelegnek nekik – azt élvezik a legjobban, amikor az ilyen emberek közel kerülnek hozzájuk és körülöttük forognak. Hát nem zavaró ez? Az antikrisztusok ilyenek: szeretik, ha az emberek dicsérik őket és tapsolnak nekik, hódolnak előttük és követik őket, míg azok, akik az igazságra törekednek és viszonylag egyenesek, semmit sem szeretnek ebből. Olyan emberek közelébe kell kerülnöd, akik igazat tudnak mondani neked. Nagy előnyödre válik, ha ilyen emberek vannak melletted. Különösen megakadályozhatja, hogy tévútra tévedj, ha olyan jó emberek vannak körülötted, mint akiknek van bátorságuk szemrehányást tenni neked és leleplezni téged, amikor felfedeznek nálad egy problémát. Nem érdekli őket, hogy mi a státuszod: abban a pillanatban, amikor felfedezik, hogy az igazság alapelveivel ellentétes dolgot tettél, szemrehányást tesznek neked, és lelepleznek, ha szükséges. Csak az ilyen emberek egyenes emberek, olyan emberek, akiknek van igazságérzetük, és akik bárhogyan lepleznek le és tesznek szemrehányást neked, az mind segítségedre van – mindennek az a lényege, hogy felügyeljenek téged és hogy segítsenek előrébb jutnod. Közel kell húzódnod az ilyen emberekhez: ha ilyen emberek vannak melletted, akik segítenek, akkor viszonylag sokkal nagyobb biztonságban leszel – ezt jelenti Isten oltalmának a birtoklása. Nagyon hasznos, hogy jól végezd a kötelességedet és a munkádat, ha olyan emberek vannak melletted, akik értik az igazságot és fenntartják az alapelveket – akik minden nap felügyelnek. Semmiképpen sem szabad, hogy azok a ravasz, csalárd emberek, akik csak hízelegnek és udvarolnak neked, a segítőid legyenek: ha ilyen emberek ragadnak rád, az olyan, mintha büdös legyek lennének rajtad – oly sok baktériumnak és vírusnak leszel kitéve! Az ilyen emberek hajlamosak megzavarni és befolyásolni a munkádat, kísértésbe eshetsz miattuk és tévútra tévedhetsz, katasztrófát és szerencsétlenséget hozhatnak rád. Távol kell tartanod magad tőlük – minél távolabb, annál jobb: ha képes vagy tisztán látni, hogy az álhívők lényege van bennük, és ki tudod őket takarítani a gyülekezetből, akkor még jobb. Egy becsületes, igazságra törekvő ember amint látja, hogy probléma van veled, elmondja neked az igazságot, függetlenül a státuszodtól, függetlenül attól, hogy hogyan fogsz bánni vele – még akkor is, ha el fogod utasítani. Soha nem fogja megpróbálni eltussolni a dolgot vagy mellébeszélni. Nagyon jót tesz, ha több ilyen ember van körülötted! Amikor olyasmit teszel, ami az alapelvekkel ellentétes, ő leleplez téged, véleményt mond a dolgaidról, őszintén és becsületesen rámutat a problémáidra és a hibáidra – nem próbál segíteni, hogy elkerüld a presztízsveszteséget, és még csak esélyt sem ad, hogy sok ember előtt elkerüld a szégyent. Hogyan kell bánnod az ilyen emberekkel? Meg kell büntetned őket vagy közeledned kell hozzájuk? (Közeledned kell hozzájuk.) Így van. Meg kell nyitnod a szívedet és közösséget kell vállalnod velük, mondván: „A problémám, amire rámutattál, valódi volt. Akkoriban tele voltam hiúsággal és státuszgondolatokkal. Úgy éreztem, hogy annyi éven át vezető voltam, de te nemcsak, hogy nem próbáltál segíteni abban, hogy elkerüljem a presztízsveszteséget, hanem sok ember előtt rámutattál a problémáimra, és ezért nem tudtam elfogadni. Most azonban már látom, hogy amit tettem, az valóban ellentétes volt az alapelvekkel és az igazsággal, és hogy nem kellett volna ezt tennem. Mit számít, hogy vezetői pozícióban vagyok? Nem egyszerűen ez a kötelességem? Mindannyian a kötelességünket végezzük, és mindannyian egyenlőek vagyunk a státuszunkban. Az egyetlen különbség, hogy én valamennyivel több felelősséget viselek – ennyi az egész. Ha a jövőben bármilyen problémát észlelsz, akkor mondd, amit mondanod kell, és nem lesz köztünk személyes harag. Ha különbözünk az igazság felfogásában, akkor beszélgethetünk róla. Isten házában, Isten és az igazság előtt egyesülni fogunk, nem pedig elidegenedni.” Ez az igazság gyakorlásának és szeretetének magatartása. Mit kell tenned, ha az antikrisztus útját messzire el akarod kerülni? Kezdeményezned kell, hogy közel kerülj olyan emberekhez, akik szeretik az igazságot, olyan emberekhez, akik egyenesek: olyan emberek közelébe kerülj, akik képesek rámutatni a problémáidra, akik igazat tudnak mondani, és akik szemrehányást tudnak tenni neked, amikor felfedezik a problémáidat, különösen olyan emberekhez, akik meg tudnak metszeni, amikor felfedezik a problémáidat – ezek azok az emberek, akik a leghasznosabbak számodra és akiket becsülnöd kell. Ha kizárod az ilyen jó embereket és megszabadulsz tőlük, akkor elveszíted Isten oltalmát, és fokozatosan katasztrófa sújt le rád. Ha jó emberekhez és olyan emberekhez kerülsz közel, akik megértik az igazságot, akkor békéd és örömöd lesz, és képes leszel távol tartani a katasztrófát – ha pedig aljas emberekhez, szégyentelen emberekhez és olyan emberekhez kerülsz közel, akik hízelegnek neked, akkor veszélybe kerülsz. Nemcsak, hogy könnyen becsapnak és átvernek, de bármikor katasztrófát is szenvedhetsz. Tudnod kell, hogy milyen emberek vannak a legnagyobb hasznodra – azok, akik figyelmeztetni tudnak, amikor valami rosszat teszel, amikor felmagasztalod önmagad és önmagadról teszel bizonyságot, vagy amikor félrevezetsz másokat. Akkor jársz a helyes úton, ha ilyen emberekhez kerülsz közel. Képesek vagytok erre? Ha valaki olyasmit mond, ami árt a hírnevednek, és egész hátralévő életedben neheztelsz rá, mondván: „Miért lepleztél le? Soha nem bántam veled rosszul. Miért kell mindig megnehezítened a dolgomat?”, és haragot viselsz a szívedben, akkor szakadék nyílik, és mindig azt gondolod: „Én vezető vagyok, nekem ilyen identitásom és státuszom van, és nem engedem, hogy így beszélj”, akkor ez miféle megnyilvánulás? Ez az igazság tagadása és önmagad másokkal való szembeállítása. Ez némi siketség az értelemmel szemben. Nem a státuszgondolatod kavarja a bajt? Ez azt mutatja, hogy a romlott beállítottságaid túlságosan erősek. Azok, akik mindig státuszgondolatokat táplálnak, súlyos antikrisztusi beállítottságú emberek. Ha gonoszságot is elkövetnek, akkor nagyon gyorsan lelepleződnek és kirekesztődnek. Nagyon veszélyes az emberek számára, ha elutasítják az igazságot, és nem fogadják el! A veszély jele, hogy mindig a státuszért akarnak versengeni és a státuszból származó előnyökre áhítoznak. Amikor valakinek a szívét állandóan a státusz korlátozza, tudja-e még gyakorolni az igazságot és alapelvek szerint kezelni a dolgokat? Ha valaki képtelen az igazságot a gyakorlatba átültetni, és mindig a hírnév, a haszon és a státusz érdekében cselekszik, ha mindig a hatalmát használja fel a dolgok elvégzésére, akkor nem nyilvánvalóan antikrisztus, aki megmutatja az igazi arcát?

Az ilyen megnyilvánulások, mint az, hogy felmagasztalják önmagukat és önmagukról tesznek bizonyságot, az antikrisztusok leggyakoribb megnyilvánulásai. Ezek a megnyilvánulások mindig láthatóak, legyen szó a mindennapi életről, arról, ahogyan másokkal viselkednek, vagy a gyülekezeti életről, ugyanis ezek a megnyilvánulások a romlott beállítottság kinyilatkozásai. Azok az igazságok például, amelyek azzal kapcsolatosak, hogy az ember hogyan viszonyul a kötelességéhez, hogyan bánik másokkal és hogyan lát tisztán másokat, olyan igazságok, amelyekkel a közlésekben foglalkoztunk. Vajon arról van szó, hogy ismeritek ezeknek a dolgoknak a konkrét megnyilvánulásait a hétköznapi életetekben, de nem tudjátok érzékelni, hogy problémákat jelentenek? Vagy arról, hogy nem e konkrét problémák jelentették a kiindulópontot a belépésetekhez? Ha nem a beállítottságokból indultok ki, vagy néha ezeket a megnyilvánulásokat mutatjátok, de nem tudjátok, hogy ezek beállítottságbeli problémák-e, és ezért figyelmen kívül hagyjátok őket, akkor messze vagytok a beállítottságbeli változás elérésétől. Ha nem veszed észre, hogy ezek a megnyilvánulások azt jelentik, hogy önmagadat magasztalod fel és önmagadról teszel bizonyságot, ha nem tudod, hogy ezeket a megnyilvánulásokat a romlott beállítottságod irányítja, ha egyfajta személyiségvonásnak, veled született cselekvési módnak vagy megismerésnek veszed őket, ha lekicsinyled őket, ha nem tekinted őket a romlott beállítottságod és romlott lényeged kinyilatkozásainak, akkor nehéz lesz megváltoztatni a kérdéses romlott beállítottságot. Amit az emberek a beállítottságokkal kapcsolatban fel tudnak ismerni – akár azt, ahogyan a dolgokat végzik vagy amilyen állapotban vannak, akár a külső viselkedésüket, a beszédüket és állításaikat, akár a gondolataikat és nézeteiket vagy egy bizonyos dologra vonatkozó megértésüket – mindaddig, amíg a beállítottságuk lényegével kapcsolatos, mindig az ember természetlényegének megtestesüléseként vagy kinyilatkoztatásaként kell tekinteniük: ily módon nem fog-e kiszélesedni a megértésük? Nem csak a nagy dolgokat kell megérteniük, mint például azt, hogy valaki ellenáll Istennek, nem szereti az igazságot, mohó a státuszra, vagy hogy valaki félrevezeti az embereket azzal, amit mond, hanem mindent meg kell érteniük a kis dolgoktól kezdve – mint például a konkrét gondolatok és szándékok – egészen a nagy dolgokig, mint például egy érv vagy állítás. Az imént összesen hat dolgot említettem, köztük a gondolatokat és a nézeteket, valamint azt, hogy valaki hogyan ért meg egy bizonyos dolgot. A gondolatok és nézetek olyan dolgok, amelyek az ember tudatában és gondolkodásában léteznek: a megértés olyan dolog, amelyet már felismertünk, és amelyről konkrét szavakat és állításokat tudunk alkotni: aztán ott van a viselkedés és a nyelv. Ez összességében négy dolog. Vannak még állítások és érvek is. Mi az állítások és érvek ellentéte? (Szándékok és eszmék.) Az eszmék meglehetősen homályos dolgok, amelyek öntudatlanul keletkeznek az elmében. Még nincsenek jóként vagy rosszként meghatározva – csupán gondolod őket, és még nem öltöttek formát benned, míg a kimondott érvek már kialakultak. Összesen három csoport és hat dolog van. Vegyétek ezt a hat dolgot olyan útnak, amelyen a romlott beállítottságotok lényegét boncolgathatjátok és amely a beállítottságotok megváltoztatásához vezet: vágjatok bele, hogy megismerjétek saját romlott beállítottságotokat és romlott lényegeteket e hat dolog alapján – így igazán megismeritek önmagatokat.

Szükségetek van egy kis időre a mai közlés meghallgatása után, hogy megemésszétek a hallottakat? Amikor összegyűltök, tudtok-e közölni némi fényt, vagy összehasonlítást végezni magatokkal ezen az alapon? Ez kulcsfontosságú, és ez a leghasznosabb a számotokra. Amikor összegyűltök, közösséget kell vállalnotok, eszmét kell cserélnetek, meg kell beszélnetek a tapasztalataitokat és a felismeréseiteket – ez a leghatásosabb. Korábban mindig az „eltűnődni” szót használtuk; a köznyelvben azt mondjuk, hogy „rágódni”. Ez azt jelenti, hogy olvass többet, imádkozz többet, gondolkozz többet és keress többet. Vedd elő, amit korábban értettél, valamint amit nem értettél és doktrínának tartottál, a fontos dolgokat, olyan dolgokat, amelyeket mindenki félreértett, és olyanokat, amelyeket nem értettél meg, és összpontosíts ezek mindegyikére a közlésekben – ezt jelenti a „rágódni”. Ily módon egyre világosabban és pontosabban fogod érteni ezeknek az igazságoknak a részleteit, az igazságok közötti különböző különbségeket és az egyes igazságok meghatározásait. Mit gondoltok, a különböző igazságok, amelyeket az elmúlt években megértettetek és gyakorlatba ültettetek, átláthatatlanabbá vagy világosabbá váltak, mint voltak? (Világosabbá.) És az évek során történt-e nagy változás az Istenbe vetett hitetek útján, abban az irányban, amely a viselkedésetekre jellemző, valamint a kötelességetek végzése mögött álló szándékban, motivációban és eredeti indíttatásban? (Miután Isten némi fenyítésén és fegyelmezésén mentem keresztül, miután ettem és ittam Isten szavait, úgy érzem, hogy történt némi változás.) Az, hogy változás történt, igaz, és ennek így kell történnie. Vannak, akik mindvégig közömbösek voltak és a legkevésbé sem változtak, miután oly sok prédikációt hallgattak. Nem mozdul meg a szívük legmélye, vagyis semmilyen összejövetel vagy közlés nem tudja megváltoztatni az irányt, amerre mennek. Annyira tompák és nehéz felfogásúak! Az üdvösség eléréséhez vezető útnak most már egyre világosabbá kellene válnia. Akinek van tapasztalta, az tisztán és világosan látja, hogy Isten milyen módon és milyen céllal menti meg az embert. Ha ennyi év Istenben való hit után még mindig nem tudod, hogyan menti meg Isten az embereket és hogyan tisztítja meg őket a romlottságtól, akkor ez azt mutatja, hogy egyáltalán nem érted az igazságot és a legkevésbé sem érted Isten munkáját. Nem zavarosak-e a hitükben az ilyen emberek?

2019. március 20.