Ma az antikrisztusok különféle megnyilvánulásainak tizenegyedik tételéről fogunk beszélgetni: nem fogadják el a metszést, és nem tanúsítanak bűnbánó hozzáállást, amikor valami rosszat követnek el, hanem ehelyett elképzeléseket terjesztenek, és nyilvánosan ítélkeznek Isten fölött. Ennek a tételnek a konkrét tartalma arról szól, hogy miként kezelik az antikrisztusok, ha megmetszik őket: milyen a hozzáállásuk, amikor ezzel szembesülnek, mit tesznek a továbbiakban, és milyen megnyilvánulásaik vannak, miközben ezt a hozzáállást hordozzák magukban. Beszélgettünk már arról, hogyan kezelik az antikrisztusok azt, amikor megmetszik őket? (Igen, erről már volt szó abban a beszélgetésben, amely azt tárgyalta, hogyan kezelik az antikrisztusok a kilátásaikat és a sorsukat.) Nos, milyen egy antikrisztus hozzáállása a metszéshez? Nem beszélgettünk akkor arról, hogy melyek az antikrisztusok híres mondásai, amikor megmetszik őket? (De igen.) Az ilyen helyzetekre két híres mondásuk van. Az egyik ez: „Isten igazságos, és én istenben hiszek, nem pedig holmi emberben!” A másik pedig: „Te túlságosan zöldfülű vagy ahhoz, hogy megmetssz engem. Ha nem hinnék istenben, fütyülnék mindenkire!” Továbbá gyűlölik azt, aki megmetszi őket, ráadásul mihelyt megmetszik őket, azt gyanítják, hogy ki is fogják őket iktatni. Végül arról is beszélgettünk, hogy ők nemcsak hogy nem fogadják el a metszést, hanem még elképzeléseket is terjesztenek mindenfelé. Nem erről beszéltünk? (De igen.)

I. Az antikrisztusok megmetszésének okai

Az előbb gyors áttekintést adtam előző beszélgetésünkről, amely azt tárgyalta, hogyan kezelik az antikrisztusok a metszést, amikor az a személyes érdekeiket érinti. Ma egy másik szemszögből fogunk erről beszélni és ezt boncolgatni, és azt vizsgáljuk meg, hogy milyen konkrét beállítottságokat tárnak fel az antikrisztusok, amikor megmetszik őket, és milyen a hozzáállásuk, valamint melyek a konkrét nézeteik, és e nézetek alapján fogjuk elemezni a beállítottságukat. Mivel ez a metszés témáját is érinti, először is beszélgessünk az antikrisztusok megmetszésének okairól. A metszés nem olyasmi, amire alaptalanul kerül sor. Szóval milyen összefüggésben és milyen körülmények között történik ez egy antikrisztussal? Történhet csupán azért, mert az illető antikrisztus? Egyesek azt mondják: „Előbb-utóbb mindenkit utolér a metszés, akinek státusza van, aki ott áll a rivaldafényben.” Igaz ez? (Nem.) Akkor hát mit tesznek az antikrisztusok, amiért megmetszik őket? Szigorúan megmetszik-e őket, ha közönséges hibát vétenek? Nem kellene erről beszélgetnünk? (De igen.) Miért metszik meg az antikrisztusokat? Elméleti szinten az antikrisztusoknak arrogáns beállítottságuk van, nem vetik alá magukat az igazságnak, nem szeretik Isten szavait és a pozitív dolgokat, idegenkednek az igazságtól, gyűlölik az igazságot, és Isten ellenségei, ezért meg kell metszeni, sőt, könyörtelenül le kell leplezni őket. Helytálló ez az állítás? A megnyilvánulásaik és feltárulásaik alapján antikrisztusokként osztályozhatók, ezért megérdemlik, hogy megmetsszék, sőt, könyörtelenül leleplezzék őket; bárhogyan is metszik meg őket, nem méltók szánalomra, el kell utasítani őket, és bárki is metszi meg őket, indokoltan jár el. Így van ez? (Nem.) Biztosak vagytok benne? Miért metszik meg az antikrisztusokat? Az imént említettem ennek több okát is. Egyesek közületek úgy érezhetik, hogy ezek az okok nem helyesek, de nem vagytok biztosak benne; ez azért van, mert csak doktrínákat értetek, és nem látjátok át ennek a lényegét. Az a tény, hogy ezt nem ismertétek fel, azt mutatja, hogy nem láttátok át, miért metszik meg az antikrisztusokat. A legtöbb ember csak doktrínákat ért ezzel a dologgal kapcsolatban, és bár a szívében tudja, hogy egy antikrisztust meg kell metszeni és könyörtelenül le kell leplezni, de nincs benne tisztánlátás egy antikrisztus tényleges viselkedésével kapcsolatban; ez azt jelzi, hogy nem látja át ennek a problémának, illetve az antikrisztusoknak a lényegét. Azok, akik nem rendelkeznek az igazságvalósággal, csak doktrínákat értenek, vakon alkalmazzák az előírásokat, így aztán ha tényleg egy antikrisztus tevékenységével kerülnének szembe, nem tudnának átlátni rajta.

Miért metszhetnek meg egy antikrisztust? Az ok nagyon egyszerű: a különféle megnyilvánulásai, valamint a lényegéből feltáruló különböző gyakorlatok és magatartásformák miatt. És mik ezek a gyakorlatok, magatartásformák és megnyilvánulások? Először is, az antikrisztusok a saját önálló királyságukat építik. Antikrisztusi lényegüknél fogva vetélkednek Istennel az Ő választott népéért, vetélkednek a területért és az emberek szívéért – mindez annak jele, hogy a saját önálló királyságukat építik. Amikor valaki a saját önálló királyságát építi, akkor vajon a kötelességét végzi? (Nem.) A saját vállalkozását űzi, a saját befolyási körével és tekintélyével foglalkozik, igyekszik kizárólagos irányításra szert tenni a maga felségterülete fölött, kialakítani a saját klikkjét, félrevezetni Isten választott népét, hogy az elutasítsa Istent, és inkább őt kövesse. Ez nem a kötelességük végzése, hanem Istennel való tusakodás. Amikor egy antikrisztus ilyen megnyilvánulásokat mutat, amikor ilyesmiket csinál, akkor meg kell-e őt metszeni? (Igen.) Ez vajon az egyik oka az antikrisztusok megmetszésének? Ez-e az egyik konkrét megnyilvánulásuk? (Igen.) Akkor miért nem mondtátok ezt az előbb? Hát nincsenek ott ezek a szavak a nyelvetek hegyén és az elmétekben egyaránt? (De igen.) Ez a megnyilvánulás ellentétben áll az Általam imént említett elméleti okokkal? Mi a különbség köztük? (Azok az okok inkább általános jellegűek voltak, míg az Isten által az imént említett megnyilvánulás részletes – egy antikrisztus gyakorlati megnyilvánulása.) A korábban említett okok általánosak voltak, doktrínák csupán, egyáltalán nem a konkrét okok, amelyek miatt az antikrisztusokat megmetszik. Ez a megnyilvánulás a valódi okok egyike. Az első megnyilvánulás az, hogy a saját önálló királyságukat próbálják felépíteni. A második megnyilvánulás az alattomos manipuláció. Ez ugyanolyan természetű, mint az, ha valaki a saját önálló királyságát próbálja felépíteni, a konkrét gyakorlatok azonban eltérnek attól. Mit jelent tehát az alattomos manipuláció? Ez pozitív vagy negatív kifejezés? Dicsérő vagy rosszalló árnyalatú? (Rosszalló árnyalatú.) Általában mit jelent az alattomos manipuláció? Miféle megnyilvánulások tartoznak ide? (Az, hogy az antikrisztusok a színfalak mögött tevékenykednek, hogy megszilárdítsák a saját státuszukat. Például a gyülekezeti választások idején a színfalak mögött szavazatokra vadásznak.) Ez az egyik dolog, ami beletartozik. Röviden szólva, ez a fajta megnyilvánulás azt jelenti, hogy bizonyos dolgokat rejtetten csinálnak, anélkül hogy másokkal megvitatnák, átláthatatlanul, mindenki háta mögött manipulálva a helyzeteket, és különösen azt nem téve lehetővé, hogy a Fennvaló vagy a felsőbb vezetők tudjanak róla. Az antikrisztusok egyes dolgokat titokban végeznek, mivel nagyon is jól tudják, hogy ezek a dolgok ellentétesek az alapelvekkel, nincsenek összhangban az igazsággal, kárt okoznak Isten házának, és hogy Isten gyűlöli ezeket a dolgokat. Ők továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy ezeket csinálják, a Sátán trükkjeivel és emberi taktikákkal manipulálják a helyzetet, majd titokban lépnek. Milyen célok húzódnak meg a titokban való tevékenykedésük mögött? Az egyik cél a hatalom megragadása, a másik az, hogy bármilyen érdeket elnyerjenek, amit csak akarnak. E célok érdekében olyasmiket tesznek, amikkel megsértik az igazságalapelveket, a gyülekezet szabályait, Isten szándékait, és még inkább a saját lelkiismeretüket. A cselekedeteikben nincs átláthatóság – mindenki elől titkolnak dolgokat, vagy csak a befolyásuk alá tartozó néhány cinkosuknak mondják el, hogy elérhessék céljukat, a helyzet ellenőrzését, a felsőbb vezetőknek és Isten választott népének megtévesztését. Az alattomos manipuláció azt jelenti, hogy bizonyos döntéseket úgy hoznak meg, bizonyos dolgokat úgy vezényelnek le, hogy a legtöbb ember erről mit sem tud, miután pedig ezek a dolgok bekövetkeznek, a legtöbb ember nem tudja, honnan jön ez az egész, ki kezdte, és mi történt valójában. Miért van az, hogy a legtöbb ember sötétben tapogatózik? Ez az antikrisztus elvetemültsége, ádázsága. Szándékosan tartja tudatlanságban a testvéreket, a felsőbb vezetőket és a Fennvalót a cselekedetei során. Akárhogy is próbálsz betekintést nyerni ezekbe a dolgokba, akárkit is kérdezel meg, senki nem tudja, mi áll a háttérben, és főleg sok olyan dolog esetében, amely hosszú idővel ezelőtt történt, a legtöbb embernek még mindig fogalma sincs, hogy mi volt ez az egész. Ez az alattomos manipuláció. Ez az antikrisztusok gyakori taktikája: amikor csinálni akarnak valamit, magukban mesterkednek és tervezgetnek, és nem vitatják meg senki mással. Ha nincs senki, akiben megbíznának, a fejükben forralják a terveiket; ha pedig vannak cinkosaik, akkor velük együtt mesterkednek és terveznek, és a befolyási körükön belül bárki a manipulációjuk, a cselszövéseik célpontjává válhat. Mi az elsődleges jellemzője ennek a fajta gyakorlatnak? Az átláthatóság hiánya, az, hogy a legtöbb embernek nincs joga tudni, mi folyik, és miközben ők össze vannak zavarodva, az antikrisztusok játszadoznak velük, manipulálják és félrevezetik őket. Miért van az, hogy az antikrisztusok alattomos manipulációt alkalmaznak, nem cselekszenek nyíltan, átláthatóan, és nem biztosítják mindenkinek a jogot, hogy tudja, mi folyik? Azért, mert ők tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy amit művelnek, az nem felel meg az alapelveknek és Isten háza szabályainak, és hogy felelőtlenül gaztetteket követnek el. Tudják, hogy ha a legtöbb ember tisztában lenne azzal, mit művelnek, egyesek felkelnének és szembeszállnának velük, ha pedig a felsőbb vezetőség is tudna minderről, akkor megmetszenék és elbocsátanák őket, ez pedig veszélybe sodorná a státuszukat. Ezért alkalmazzák az alattomos manipuláció módszerét egyes dolgokban, amiket tesznek, és nem engedik, hogy mások tudjanak róluk. Vajon alattomos manipulációjuk következményei kedvezőek-e a gyülekezet munkájára és Isten választott népére nézve? Építő hatásúak-e mindenki számára? Természetesen nem. A legtöbb embert félrevezetik és átverik, és ők ennek semmiféle hasznát nem élvezik. Vajon az alattomos manipuláció e módszere, amelyet az antikrisztusok alkalmaznak, összhangban van az igazságalapelvekkel? Isten követelményei szerint való cselekvés ez? (Nem.) Akkor hát, amikor az alattomos manipulációhoz folyamodó antikrisztusok e megnyilvánulásai napvilágra kerülnek, meg kell-e metszeni az antikrisztusokat? Le kell-e leplezni és el kell-e vetni őket? (Igen.) Az alattomos manipuláció folytatása az antikrisztusok egyik konkrét megnyilvánulása.

Milyen más megnyilvánulások fordulnak elő gyakran, amikor az antikrisztusok munkálkodnak? (Az antikrisztusok a saját státuszuk kedvéért elnyomnak és kínoznak másokat.) Rendkívül gyakori, hogy az antikrisztusok kínoznak másokat; ez is konkrét megnyilvánulásaik egyike. Státuszuk fenntartása érdekében az antikrisztusok mindenkor megkövetelik, hogy mindenki engedelmeskedjen nekik és hallgasson rájuk. Ha úgy találják, hogy valaki nem hallgat rájuk, vagy ellenszenvvel viseltetik irántuk és ellenáll nekik, akkor az elnyomás és kínzás taktikáját alkalmazzák az illetővel szemben, hogy megtörjék őt. Az antikrisztusok gyakran nyomják el azokat, akiknek a véleménye eltér az övéktől. Gyakran nyomnak el olyan embereket, akik az igazságra törekszenek, és hűségesen végzik a kötelességeiket. Gyakran nyomnak el viszonylag rendes és gerinces embereket, akik nem hízelegnek nekik, és nem törleszkednek hozzájuk. Elnyomják azokat, akik nem jönnek jól ki velük, és akik nem engednek nekik. Az antikrisztusok nem az igazságalapelvek alapján bánnak másokkal. Nem képesek méltányosan bánni az emberekkel. Ha valaki szúrja a szemüket, ha úgy tűnik nekik, hogy valaki nem engedett nekik a szívében, lehetőségeket és kifogásokat keresnek, sőt, még különféle ürügyekkel is előhozakodnak, hogy az illetőt támadják és kínozzák, sőt, akár még a gyülekezeti munka végzésének zászlaját is felragadják, hogy elnyomják őket. Csak akkor állnak le, ha az emberek megpuhultak, és nem mernek többé nemet mondani nekik; csak akkor állnak le, ha az emberek elismerték a státuszukat és hatalmukat, mosolyogva üdvözlik őket, támogatásukat és együttműködési készségüket fejezik ki irányukban, és nem mernek semmit a fejükbe venni velük kapcsolatban. Bármely helyzetről legyen is szó, abban, ahogy egy antikrisztus bánik másokkal, a „méltányosság” szó nem létezik, és abban, ahogy Istenben valóban hívő testvérekkel bánik, a „szeretetteljes” szó nem létezik. Aki fenyegetést jelent a státuszára, arra úgy tekint, mint szálkára a szemében és tüskére a körme alatt, és mindenféle lehetőséget és ürügyet megragad, hogy kínozza az illetőt. Ha az nem adja be a derekát, ő tovább kínozza, és addig nem hagyja abba, amíg meg nem törte őt. Az, hogy az antikrisztusok ezt teszik, teljesen szemben áll az igazságalapelvekkel, és ellentétes az igazsággal – akkor hát meg kell metszeni őket? Nem csak meg kell metszeni – nem lehet beérni kevesebbel, mint leleplezni, tisztán látni és osztályozni őket. Egy antikrisztus mindenkivel a saját preferenciái, szándékai és céljai szerint bánik. Az ő hatalma alatt bárkit, akiben van igazságérzet, aki képes tisztességesen beszélni, aki fel mer lépni az igazságtalanság ellen, aki ragaszkodik az igazságalapelvekhez, aki valóban tehetséges és tanult, aki képes bizonyságot tenni Isten mellett – mindezeket az embereket utoléri az antikrisztus féltékenysége, és az antikrisztus el fogja őket nyomni, ki fogja őket rekeszteni, sőt, lábbal fog tiporni rajtuk, míg végül nem tudnak felkelni többé. Ilyen gyűlölettel kezeli egy antikrisztus a jó embereket és azokat, akik az igazságra törekszenek. Nagy vonalakban elmondható, hogy azoknak a többsége, akikre az antikrisztus féltékeny és akiket elnyom, pozitív figura és jó ember. Legtöbbjük olyan ember, akit Isten meg fog menteni, akinek Isten hasznát tudja venni, akit Isten tökéletessé fog tenni. Amikor ilyen elnyomó és kirekesztő taktikát alkalmaznak azok ellen, akiket Isten meg fog menteni, használni fog és tökéletessé fog tenni, vajon nem Isten ellenségei az antikrisztusok? Hát nem olyan emberek, akik ellenállnak Istennek? Amikor így féltékenykednek azokra, akik az igazságra törekszenek, így támadják és kirekesztik őket, közvetlenül megzavarják a gyülekezet munkáját és Isten választott népének belépését az életbe. Ez a fajta antikrisztus nemcsak a megtestesült Istennel szegül szembe, de azokkal is, akik Istent követik, és akik az igazságra törekszenek. Ez egy autentikus antikrisztus. Kell, hogy Isten választott népe tisztán lássa az antikrisztusoknak ezt a fajta megnyilvánulását? Le kell leplezniük és el kell vetniük az antikrisztusokat? Megoldható az igazságról szóló beszélgetéssel az a fajta beállítottság, amellyel az antikrisztusok rendelkeznek? Az ő beállítottságukat az igazság és Isten gyűlölete jellemzi, egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és nem vetik alá magukat annak. Ezért az ilyen autentikus antikrisztusok kezelésének egyetlen módja az ilyen emberek leleplezése, tisztán látása, majd elutasítása. Ez teljes mértékben összhangban van az igazságalapelvekkel és Isten szándékaival. Azáltal, hogy az antikrisztusok ilyen módon kínozzák Isten választott népét, egyértelműen szembefordulnak Istennel, és Istennel vetélkednek az Ő választott népéért. Neheztelnek azokra, akiket nem képesek félrevezetni és irányítani. Ők nem tudják megnyerni ezeket az embereket, de Istennek sem engedik, hogy megnyerje őket. Ily módon vajon nem a Sátán szerepét játsszák a gyülekezetben, aki vetélkedik Istennel az Ő választott népéért, bajt és romlást hozva rájuk? Az antikrisztusok szeretnék a markukban tartani Isten választott népét, amely az igazságra törekszik, megakadályozni, hogy Isten megnyerje őket, továbbá szeretnék félrevezetni mindazokat, akik Istent követik, és elérni, hogy ezek az emberek őket kövessék, tönkretéve esélyüket az üdvösségre. Csak ebben az esetben érik el céljukat. Vajon az antikrisztusok, akik mindhalálig ártanak az embereknek, nem Isten ősellenségei? Képesnek kell lennetek arra, hogy felismerjétek őket.

Milyen más megnyilvánulásaik vannak még az antikrisztusoknak? (Megszegik a munkarendet, és csak a saját fejük után mennek.) Van némi hasonlóság eközött, valamint a saját önálló királyságuk építése és az alattomos manipuláció között, de ez is egy konkrét megnyilvánulás. Hogyan mennek az antikrisztusok a saját fejük után? (A Fennvaló munkarendet ad ki, amely megköveteli Isten választott népétől a hamis vezetők és antikrisztusok felismerését. Egyes antikrisztusok azonban nem hajtják végre ezt a munkarendet, hanem azzal az ürüggyel, hogy „csak akkor láthatsz tisztán másokat, ha önmagadat már képes vagy tisztán látni”, mindenkit arra próbálnak rávenni, hogy ismerje meg önmagát, ezáltal megakadályozva, hogy a testvérek felismerjék a hamis vezetőket és antikrisztusokat.) Ezt jelenti az, hogy ellenszegülnek a Fennvaló munkarendjének, és a saját fejük után mennek. Mi van még? (Az antikrisztusoknak megvannak a maguk elgondolásai a Fennvaló munkarendjéről. Kívülről úgy tűnik, hogy képesek végrehajtani ezt a munkarendet, és beszélgetnek a testvérekkel, de mindezt soha nem követik nyomon, nem kérdeznek rá, hanem utána egyszerűen figyelmen kívül hagyják.) Az, hogy az antikrisztusok a saját fejük után mennek, elsősorban azt jelenti, hogy bármilyen munkát is rendel el a Fennvaló, bármilyen munka elvégzését követeli meg a beosztottaktól, az antikrisztusok ezt félreteszik, figyelmen kívül hagyják, nem továbbítják és nem hajtják végre, hanem azt teszik, amit akarnak, amit hajlandók megtenni, és ami az ő javukat szolgálja. Például ami Isten szavainak könyv formájában való kiadását illeti, az egyház könyvterjesztési alapelvei szerint mindenkinek jár egy könyv, aki normális gyülekezeti életet él. Amikor azonban egy antikrisztus meglátja ezt, így gondolkodik magában: „Könyvet mindenkinek? Nem lenne az rossz üzlet számomra? Nem kaphat mindenki könyvet – ezt a munkát annak alapján kell elvégeznem és végrehajtanom, hogy konkrétan ki mit gondol rólam. Nem elég a normális gyülekezeti élet, hanem azt is hozzá kell venni, hogy általában ki tesz több felajánlást. Akik nem tesznek felajánlást, vagy szegények, azoknak nem jár könyv; kivétel nincs. Ha nagyon szépen kérik, és egy kis pénzt is kicsengetnek, akkor majd a cselekedeteik fényében eldöntöm, hogy kaphatnak-e.” Ez az alapelveknek megfelelő eljárás? Mit művel ez az ember? A saját feje után megy. A saját feje után menni azt jelenti, hogy saját szabályzatokat állít fel a meglévő munkarenden kívül, a helyi gyülekezetében ezen szabályzatok szerint jár el, egyáltalán nem hajtja végre a munkarendet és az Isten háza által megkövetelt alapelveket, hanem ehelyett a saját céljai és célkitűzései szerint cselekszik. Látszólag kiosztott könyveket, és úgy tűnik, ez a feladat elkészült. De milyen alapon tette? Nem Isten házának munkarendje vagy a gyülekezeti szabályok alapján, hanem a saját szabályzatai, a saját megközelítései szerint. Ezt jelenti az, hogy a saját feje után megy. Egyáltalán nem mutat alávetettséget Isten házának munkarendje iránt, képtelen azt szigorúan végrehajtani és megvalósítani, ehelyett titokban egy csomó saját szabályt és előírást alkot, amelyeket a helyi gyülekezetén belül gyakorol és végrehajt. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a saját önálló királyságát építi, hanem még inkább azt, hogy a saját feje után megy. Más szóval, amikor munkarendet vezet be a helyi gyülekezetében, az a saját vállalkozása, ami nem azonos a Fennvaló által kiadott és más gyülekezetekben bevezetett munkarenddel. A felszínen kipipálta a feladatot, megkapta és elolvasta a munkarendet, de a konkrét megvalósításra megvannak a saját módszerei. Egyszerűen figyelmen kívül hagyja és nyíltan megszegi Isten házának munkarendjét. Erre mondják, hogy a saját feje után megy. Miért mennek az antikrisztusok a saját fejük után? (Hatalmat akarnak gyakorolni a gyülekezeten belül, és azt akarják, hogy mindenben az övék legyen a végső döntés joga.) Így van. Csak hatalmat akarnak birtokolni; keresik az alkalmat, és minden esetben meg is ragadják, hogy hatalmat nyerjenek, irányítsanak másokat, rávegyenek másokat, hogy hallgassanak rájuk, engedelmeskedjenek nekik és féljék őket. Különböző gyakorlataik segítségével irányítani szeretnének másokat, mindenkinek tudomására akarják hozni, hogy ezen a helyen egyedül ők a hatalom birtokosai és senki más, hogy mások kizárólag rajtuk keresztül intézhetik a dolgaikat, semmiképpen nem kerülhetik meg őket, és hogy senki nem előzheti meg őket. Elsősorban irányítani akarják Isten választott népét, és meg akarják ragadni a hatalmat. Teljesen világos, hogy az antikrisztusoknak ez a viselkedése nem azonos a dolgoknak az igazságalapelvek és Isten háza követelményei szerinti kezelésével. Ez nem olyasmi, amit egy vezetőnek vagy bárkinek, aki normálisan végzi a kötelességét, tennie kellene. Akkor hát, amikor az antikrisztusok ezt a megnyilvánulást mutatják, meg kell-e metszeni őket? Le kell-e leplezni és el kell-e utasítani őket? (Igen.)

Milyen megnyilvánulásai vannak még az antikrisztusoknak? (Az antikrisztusok lopnak a felajánlásokból, saját élvezetükre költik Isten házának pénzét, és tobzódnak a különleges előjogokban.) A különleges előjogokban való tobzódás is egy konkrét megnyilvánulás. Abban a pillanatban, amikor egy antikrisztus státuszt szerez, nem lehet többé visszafogni – más embereket csak dolgoknak lát, amikre rá lehet taposni, és mindenben, amit tesz, el akarja lopni a rivaldafényt, és minden előnyt élvezni akar. Mindenben, amit tesz, és akkor is, amikor beszél, arra törekszik, hogy felülkerekedjen. Bármilyen székben ül, azt akarja, hogy az különleges legyen. Bármilyen bánásmódot élvez Isten házában, azt akarja, hogy az jobb legyen, mint amiben bárki más részesül. Azt akarja, hogy mindenki többre tartsa őt és jobb véleménnyel legyen róla, mint bárki másról. Amikor épp nincs státusza, meg akar kaparintani egyet, és mihelyt megvan, hihetetlenül arrogánssá válik. Aki beszél vele, annak fel kell néznie rá; senki nem mehet mellette, hanem egy-két lépéssel le kell maradnia tőle; senki nem emelheti fel a hangját vele szemben, nem szólhat hozzá keményen, meg kell válogatnia a szavait, és az sem mindegy, hogyan néz rá. Mindenbe beleköt, és mindenhez van hozzáfűznivalója. Őt senki nem sértheti meg és nem bírálhatja, hanem mindenkinek tisztelettel kell felé fordulnia, törleszkednie kell hozzá, hízelegnie kell neki. Mihelyt egy antikrisztus státuszra tesz szert, önkényesen és szeszélyesen kezd cselekedni, bárhová is megy, és hivalkodik, hogy mások nagyra becsüljék. Nemcsak a státuszban tobzódik és a másoktól érkező megbecsülést értékeli nagyra, hanem az anyagi természetű örömök is rendkívül fontosak számára. Olyan vendéglátóknál akar megszállni, akik a legjobb ellátást nyújtják. Bárki is látja őt vendégül, neki különleges étkezési igényei vannak, és ha az ennivaló nem elég jó, alkalmat keres rá, hogy megmetssze a házigazdát. Olyan örömöket nem hajlandó elfogadni, amelyek nem ütik meg a mércét: az ő ennivalójának, ruházatának, szállásának, közlekedésének mind átlagon felülinek kell lennie, az átlagos nem felel meg. Képtelen elfogadni olyasmit, ami megegyezik azzal, amiben a közrendű testvérek részesülnek. Ha mások hajnali 5 vagy 6 órakor kelnek, ő nem kel fel 7 vagy 8 óra előtt. A legjobb ételeket és tárgyakat az ő számára kell félretenni. Még az emberek által tett felajánlásokat is neki kell először átválogatnia, ő pedig lefölözi belőle mindazt, ami szép, értékes, vagy amin megakad a szeme, és csak a maradékot hagyja meg a gyülekezetnek. És van még egy rendkívül visszataszító dolog, amit az antikrisztusok művelnek. Mi az? Mihelyt státuszra tesznek szert, megnő az étvágyuk, kiszélesedik a látóterük, és megtanulják jól érezni magukat; ezután pedig feltámad bennük a pénzköltés és a fogyasztás vágya, és ennek következtében maguknak akarják az összes pénzt, amit a gyülekezet a munkájához használ, ők akarják azt tetszésük szerint kiosztani és kívánságaik szerint ellenőrizni. Az antikrisztusok különösen nagy kedvüket lelik ebben a fajta hatalomban és bánásmódban, és mihelyt hatalomhoz jutnak, mindent ők akarnak aláírni, például az összes csekket és a különféle megállapodásokat. Élvezni akarják azt az érzést, hogy szüntelenül a saját aláírásukat körmölik egy tollal, és úgy szórják a pénzt, mintha nem lenne holnap. Amikor egy antikrisztusnak nincs státusza, senki nem láthatja benne ezeket a megnyilvánulásokat, illetve azt, hogy ő ilyen embertípus, hogy ilyen beállítottsága van, hogy ilyen dolgokra képes. Mihelyt azonban státuszra tesz szert, mindez feltárul. Ha egy nap reggelén megválasztják, már aznap délutánra hihetetlenül arrogáns lesz, fenn hordja az orrát, fejébe száll a dicsőség, és semmibe veszi a hétköznapi embereket. A változás nagyon gyorsan történik. Valójában azonban szó sincs változásról – egyszerűen csak feltárult, hogy mi lakik benne. Ilyen arrogáns modort ölt magára, és mit tesz a továbbiakban? A gyülekezetből akar élni, el akar merülni a státusz előnyeiben. Valahányszor valaki telerakja az asztalt ízletes ételekkel, ő nekilát falatozni, miközben étrend-kiegészítőket követel, hogy karbantartsa bűzlő hús-vér testét. Gyakran előfordul, hogy az antikrisztusok tobzódnak a különleges előjogokban; csak a jelenség súlyosságának mértéke különbözik. Amikor egy olyan ember válik vezetővé, aki ragaszkodik a testi örömökhöz, az tobzódni akar a különleges előjogokban. Ilyen az antikrisztusok beállítottsága. Abban a pillanatban, amikor státuszra tesznek szert, teljesen más emberré válnak. A státusszal járó minden örömöt és különleges bánásmódot szilárdan és rendíthetetlenül szem előtt, illetve a markukban tartják, és nem engedik el; egy morzsányi előjog sincs, amihez kevésbé ragaszkodnának, vagy amit hagynának kicsúszni a kezükből. Az antikrisztusok e megnyilvánulásai és gyakorlatai közül melyik nevezhető az igazságalapelvek szerinti cselekvésnek? Egyik sem. Mindegyik gyomorforgató és utálatos látvány; nemcsak hogy a gyakorlataik és megnyilvánulásaik nem állnak összhangban az igazságalapelvekkel, de ők maguk is teljességgel híján vannak a lelkiismeretnek, a józan észnek és a szégyenérzetnek. Amikor az antikrisztusok státusszal rendelkeznek – nem számítva azt, hogy felelőtlenül visszaéléseket követnek el, valamint hogy a saját hatalmukat és státuszukat építik –, nemcsak hogy nem tesznek semmi olyasmit, ami elősegíteni a gyülekezet munkáját vagy a testvérek belépését az életbe, hanem tobzódnak a státusz előnyeiben, a testi örömökben, az emberek nagyrabecsülésében és tiszteletében. Egyes antikrisztusok még olyan embereket is keresnek maguknak, akik kiszolgálják őket, másokkal készíttetik el maguknak a teát, másokkal mosatják a ruháikat, sőt, egy külön embert tartanak arra a célra, hogy fürdéskor megmossa a hátukat, és egy másikat arra, hogy étkezéskor felszolgáljon nekik. Még ennél is van rosszabb: egyesek a napi három étkezés mindegyikére meghatározott menüt igényelnek, és ennek tetejébe étrend-kiegészítőket is akarnak szedni, és mindenféle leveseket főzetnek maguknak. Van az antikrisztusokban szégyenérzet? Nem, nincs! Mondanátok, hogy az ilyen emberrel szemben az egyszerű metszés egészen kíméletes eljárás? A metszés hatására vajon elszégyelli majd magát? (Nem.) Hogyan lehet tehát megoldani ezt a kérdést? Egészen egyszerűen. Metszés után leplezzétek le őt, és mondjátok a szemébe, hogy mi ő. Akár enged ennek, akár nem, el kell őt küldeni, és mindenkinek el kell őt utasítania. Miután felfedeztetek egy antikrisztust, el tudjátok utasítani? Fel mertek lépni, hogy jelentsétek és leleplezzétek őt? (Igen.) Valóban meg meritek tenni, vagy sem? Most, amikor mások melléd állnak, fel mersz lépni, hogy leleplezd az antikrisztust, de vajon támogatás nélkül is elég bátor leszel, hogy megtedd? A mostani helyeden biztonságban vagy, nem uralkodik fölötted a nagy vörös sárkány, ezért így gondolkodsz: „Mitől félnék? Ő csak egy antikrisztus, nem igaz? Ha Isten mellettünk áll, bennem van elég bátorság, hogy leleplezzem az antikrisztust, és nem félek!” A nagy vörös sárkány országában azonban más a helyzet. Ha leleplezel egy antikrisztust, és az elveszíti a státuszát, akkor odáig vetemedik, hogy kínozzon és eláruljon téged, és a hatóságok kezére adjon. Így is le mernéd vajon leplezni? (Nem biztos.) Nem biztos. A hozzáállásod azonnal megváltozna; abban a környezetben nem mernéd leleplezni. Nos, helyes-e az, ha valaki nem meri őt leleplezni? Nem helyes; nincs bizonyságtételed, és ez azt jelenti, hogy nem vagy győztes; Isten követője ilyet nem mondhat. Tegyük fel, hogy nem szólalsz fel, de a szíved újra meg újra felkiált: „Te antikrisztus, te ördög és Sátán, le foglak leplezni. A bölcsesség segítségével elutasítalak és kitisztítalak a gyülekezetből! Nem vagy méltó arra, hogy Isten házában lakj, ördög vagy, Sátán vagy! Bár nyilvánosan nem leplezlek le a szavaimmal, a szívem mélyéből elutasítalak. További testvéreket fogok keresni, akik értik az igazságot, és együtt elutasítunk téged. Nem fogadjuk el a vezetésedet és a manipulációdat!” Ez a cselekvés helyes módja? (Igen.) Lehet, hogy a környezet kedvezőtlen, és az antikrisztus nyilvános leleplezése veszélybe sodorhat téged, de Isten megbízatását, az igazságalapelveket és a kötelességedet nem lehet megtagadni, sem elhagyni. Ami azokat az antikrisztusokat illeti, akik tobzódnak a különleges előjogokban, akik szégyentelenül élvezik a státusz előnyeit, őket el kell utasítanunk, és nem engedhetjük, hogy élősködőkké váljanak Isten házában, vagy hogy további testvéreknek ártsanak és félrevezessék őket. Ki kell tisztítanunk őket. Isten házának erőforrásai nem arra valók, hogy ilyen élősködőket tartsanak el. Ezek nem méltók arra, hogy Isten házában étkezzenek, sem arra, hogy mindenfélét élvezzenek Isten házában. Miért van ez így? Mert ők ördögök, és megérdemlik, hogy elutasítsuk őket. Ez az antikrisztusok egy másik megnyilvánulása – a különleges előjogokban való tobzódás, a különleges előjogokban való szégyentelen tobzódás. Anélkül, hogy bármi hozzájárulást tennének, mihelyt vezetői pozícióra tesznek szert, megragadják a hatalmat, elmerülnek a státuszuk előnyeiben, és arra kényszerítenek testvéreket, hogy ízletes ételeket főzzenek és vásároljanak nekik, megfosztva azokat nehezen megszerzett vagyonuktól, és kizsarolva a pénzüket és tárgyaikat. Számukra ez magától értetődő, felbecsülhetetlen értékű lehetőség, soha vissza nem térő alkalom. Hát nem így gondolkodik egy ördög? Micsoda szégyentelen gondolkodásmód ez! Az ilyen embert meg kell metszeni, le kell leplezni, és a testvéreknek el kell utasítaniuk.

Milyen más megnyilvánulásai vannak még az antikrisztusoknak? Az, hogy rászedik a feletteseiket és beosztottaikat, egy konkrét megnyilvánulás? (Igen.) Az antikrisztusok eredendően elvetemültek; nincs bennük becsületes, igazságszerető, pozitív dolgokat szerető szív. Gyakran sötét zugokban élnek – nem a becsületesség hozzáállásával cselekszenek, nem egyenesek a szavaikban, hanem elvetemültek és csalárdak más emberekkel és Istennel szemben. Rá akarnak szedni másokat és Istent is. Nem fogadják el mások felügyeletét, még kevésbé Isten átvizsgálását. Amikor más emberek között vannak, soha nem akarják, hogy bárki is megtudja róluk, mit gondolnak és terveznek a szívük mélyén, miféle emberek ők, milyen hozzáállást rejtegetnek az igazság iránt, és így tovább; nem akarják, hogy mások ebből bármit is megtudjanak, Istennek pedig hízelkedni akarnak, és sötétben akarják tartani Őt. Ezért van az, hogy amikor egy antikrisztusnak nincs státusza, amikor nincsenek lehetőségei, hogy manipulálja a helyzetet egy embercsoporton belül, akkor senki nem igazán tud rájönni, mi rejlik a szavai és tettei mögött. Az emberek így töprengenek: „Vajon mire gondol mindennap? Van valamilyen szándék a kötelességvégzése mögött? Feltár valamiféle romlottságot? Van benne féltékenység vagy gyűlölet mások iránt? Elfogult másokkal szemben? Mi a véleménye arról, amit mások mondanak? Mit gondol, amikor bizonyos dolgokkal találkozik?” Az antikrisztusok soha nem hozzák mások tudomására, hogy valójában mi a helyzet velük. Még ha ki is fejezik néhány szóban a véleményüket valamiről, akkor is homályosan és kétértelműen fogalmaznak, köntörfalaznak, hogy mások ne tudják megállapítani, mit próbálnak mondani, és ne tudják, mit akarnak mondani, mit próbálnak kifejezni, így aztán mindenki csak a fejét vakarhatja. Miután egy ilyen ember státuszra tesz szert, még sunyibb lesz a másokat érintő viselkedésében. Védeni akarja az ambícióit, a hírnevét, az imázsát, a nevét, a státuszát, a méltóságát, és így tovább. Ezért nem akarja nyíltan felvállalni, mit hogyan és miért csinál. Még amikor hibát követ el, romlott beállítottságot tár fel, vagy amikor a cselekedetei mögötti indítékok és szándékok helytelenek, akkor sem akar megnyílni és lehetővé tenni mások számára, hogy tudomást szerezzenek erről, hanem gyakran az ártatlanság és tökéletesség álarcát ölti, hogy rászedje a testvéreket. A Fennvalónak és Istennek csak jól hangzó dolgokat mond, és a Fennvalóval történő kapcsolattartás során gyakran alkalmaz megtévesztő taktikákat és hazugságokat. Amikor jelentést tesz a munkájáról a Fennvalónak, és amikor a Fennvalóval beszél, soha nem mond semmi kellemetlent, nehogy valaki felfedezze valamelyik gyenge pontját. Soha nem említi meg, mit végzett odalent, nem említ meg egyetlen gondot sem, amely felmerült a gyülekezetben, sem a saját munkájában felmerülő problémákat vagy hibákat, sem azokat a dolgokat, amelyeket nem ért vagy nem lát át. Soha nem kérdez a Fennvalótól, nem keresi őt ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, ehelyett csak a rátermettség álcáját és megjelenését mutatja a munkájában, azt, hogy képes teljesen megbirkózni a munkájával. Nem jelent a Fennvalónak egyetlen, a gyülekezetben fennálló problémát sem, és bármilyen zűrzavaros is a helyzet a gyülekezetben, bármekkora hibák is mutatkoznak a munkájában, bármi is legyen az pontosan, amit odalenn csinál, ő mindezt ismételten eltussolja, és igyekszik meggátolni, hogy a Fennvaló valaha is szagot fogjon, vagy hírét vegye mindezeknek; akár odáig is elmegy, hogy azokat az embereket, akik ezekkel az ügyekkel kapcsolatban állnak, vagy tudják az igazságot ezekről, távoli helyszínekre helyezi át, hogy elleplezze, mi folyik ott valójában. Miféle gyakorlatok ezek? Miféle viselkedés ez? Olyan megnyilvánulás ez, amellyel egy igazságra törekvő embernek rendelkeznie kellene? Teljesen világos, hogy nem. Ez egy démon viselkedése. Az antikrisztusok minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy elrejtsenek, eltussoljanak mindent, ami leronthatja a státuszukat vagy a hírnevüket, titokban tartva ezeket a dolgokat más emberek és Isten előtt. Ezt jelenti az, hogy rászedik a feletteseiket és beosztottaikat. Gyakran így szólnak a beosztottaikhoz: „A fennvaló nagyra becsül és értékel engem. A fennvaló ilyen meg ilyen feladatokat jelölt ki számomra, ennyire fontos munkával bízott meg. Nagyon jó gondomat viseli, útmutatást ad a munkámhoz, és az életemért is komolyan felelősséget vállalt. A fennvaló ilyen meg ilyen ügyek miatt megmetszett, én pedig így meg így fogadtam, és így meg így értelmezem. Nézd, mennyire szeret engem isten – személyesen metszett meg, és személyes útmutatást adott a munkámhoz.” A Fennvaló előtt pedig megjátsszák, hogy nagy felelősséget vállalnak a munkájukért, mélyen a szívükön viselik a testvérek sorsát, és teljesen odaszánják a szívüket és erejüket, de arról egy szót sem szólnak soha, hogy egy testvér az övéktől eltérő ötlettel vagy véleménnyel állt elő, vagy hogy a munkájukban bármi hiba vagy eltérés merült fel. Mindent megtesznek, hogy jó kapcsolatot ápoljanak a beosztottaikkal, miközben keményen dolgoznak azon, hogy a Fennvaló elől eltitkoljanak különféle igazságokat magukkal kapcsolatban, mert rettegnek, hogy ha a Fennvaló rájön, mi folyik körülöttük valójában, elbocsátja őket. Ez talán nem azt jelenti, hogy rászedik a feletteseiket és beosztottaikat? Mihelyt egy antikrisztus megragadja a hatalmat, minden, de minden tőle telhetőt megtesz, hogy titokban tartsa az igazságot önmagáról, hogy senki ne lássa át az igazi állapotát, a valódi helyzetét, a tényleges emberi mivoltát és munkaképességét. Mindenféle taktikával és eszközzel igyekeznek mindezt elrejteni, hogy szilárdan megvethessék a lábukat, és mindörökké élvezhessék a hatalmukat és a státusz előnyeit. A feletteseik és beosztottaik rászedése olyasmi, amit kizárólag antikrisztusok tesznek. Összhangban van ez az igazságalapelvekkel? Olyan megnyilvánulás ez, amellyel egy Istent szolgáló embernek rendelkeznie kellene? Olyan megnyilvánulás ez, amellyel egy igazságra törekvő embernek rendelkeznie kellene? (Nem.) Akkor hát, ha egy antikrisztus ilyen megnyilvánulást, ilyen beállítottságot mutat, meg kell-e őt metszeni? (Igen.)

Az imént beszéltünk az antikrisztusok megmetszésének hat okáról. Az első az volt, hogy a saját önálló királyságukat építik; a második, hogy alattomos manipulációt alkalmaznak; a harmadik, hogy kínoznak másokat; a negyedik, hogy a saját fejük után mennek; az ötödik a különleges előjogokban való tobzódás; a hatodik pedig az, hogy rászedik a feletteseiket és beosztottaikat. Van még más is? (Eretnekségek és tévtanok terjesztése a testvérek félrevezetésére.) (Sohasem magasztalják Istent, és nem tesznek bizonyságot Mellette, hanem saját maguk mellett tesznek bizonyságot, valamint szavakat és doktrínákat hangoztatnak, hogy félrevezessék az embereket.) (Megítélik, támadják és gyűlölik azt az embert, akit a Szentlélek használ.) E három dolog közül melyik áll lényegében viszonylag közel a már tárgyalt hat okhoz? (Az, hogy mindig saját magukat magasztalják, és maguk mellett tesznek bizonyságot, Isten mellett pedig soha.) Ez elég komoly természetű dolog. Ezután következik az, hogy támadják és megítélik azt az embert, akit a Szentlélek használ, majd pedig az, hogy tévtanokat terjesztenek az emberek félrevezetésére. Kell, hogy legyenek még más konkrét megnyilvánulásai is az antikrisztusoknak, de ezek többé-kevésbé lefednek mindent, ezért ma nem kell fölösleges részletekbe belemennünk mindegyikkel kapcsolatban. Mai beszélgetésünk középpontjában nem ez áll, hanem az, hogy egy antikrisztus nem fogadja el a metszést, és nem tanúsít bűnbánó hozzáállást, amikor valami rosszat követ el, hanem ehelyett elképzeléseket terjeszt, és nyilvánosan ítélkezik Isten fölött. Más szóval, egy antikrisztus metszés utáni hozzáállása, ennek a hozzáállásnak a gyökere, valamint az, hogy valójában mi a beállítottságlényege – ez a legfontosabb pont, amiről beszélgetnünk kell. A többi, amin végigmentünk, kisebb téma, amely valamennyire kapcsolódik ehhez. Mivel korábban már elég részletesen megvitattuk őket, ma csak átfogóan, általánosságban beszéltünk róluk, összegezve az antikrisztusok különféle megnyilvánulásairól szóló korábbi beszélgetésünket. Az antikrisztusok rendelkeznek ezekkel a megnyilvánulásokkal, ezekkel a beállítottságokkal és lényegekkel, és megtették ezeket a fajta dolgokat, ezért meg kell őket metszeni, és el kell őket utasítani. Viszont egy igazi antikrisztus, olyasvalaki, aki egy antikrisztus lényegével rendelkezik, vajon elismerné, hogy ilyen dolgokat tett, vagy hogy ezek a megnyilvánulásai egy antikrisztus megnyilvánulásai? (Nem ismerné el.) Mikor láttad, hogy a Sátán, az ördög elismerné, hogy szembeszegül Istennel? Soha nem fogja beismerni, hogy szembeszegül Istennel, és bármilyen hibákat is követett el, soha nem fogja beismerni, hogy nem volt igaza. Ezért mai közösségünk témáját kezdjük az antikrisztusok e lényegének szempontjából tárgyalni.

II. Hogyan viselkednek az antikrisztusok, amikor nem fogadják el a metszést

A. Nem hajlandóak elismerni, hogy rosszat tettek

Bármekkora hibát is követett el egy antikrisztus, bármennyi gonoszat is tett, amikor megmetszik, az első magatartásforma, amelyhez folyamodik, az, hogy teljességgel tagadja, hogy bármi rosszat tett volna, kétségbeesetten csűrve-csavarva a szót, hogy igazolja magát. Ez azt mutatja, hogy hiányzik belőle a bűnbánó hozzáállás, amikor valami rosszat követ el, amiről az antikrisztusok tizenegyedik megnyilvánulásánál esik szó. Az antikrisztusokban nincs bűnbánó hozzáállás, mit gondolnak hát a szívük mélyén? Miért nincs bennük bűnbánó hozzáállás? (Mert úgy hiszik, hogy semmi rosszat nem tettek.) Így van. Az antikrisztusok egyáltalán nem ismerik be, hogy bármi rosszat tettek volna. Akkor hát képesek-e beismerni azt, hogy ők antikrisztusok? Ez még nehezebb. Ha össze tudsz állítani tényekből egy listát, hogy leleplezz egy antikrisztust, ő vajon képes lesz elfogadni azt? Kétség sem férhet hozzá, hogy még kevésbé lesz képes elfogadni. Az ilyen megnyilvánulásokból láthatjuk, hogy az antikrisztus lényege az Istennek való ellenállásban és az Ő elárulásában áll, beállítottsága pedig az igazságtól való idegenkedés, az igazság gyűlölete, és az igazságszeretet teljes hiánya. Ezért, amikor az antikrisztusokat leleplezik és megmetszik, az első dolog, amit tesznek, az, hogy különféle okokat keresnek védekezésképpen, mindenféle kifogásokat keresnek, hogy megpróbálják kihúzni magukat a csávából, s ezzel megvalósítsák azt a céljukat, hogy kibújjanak a felelősség alól, és elérjék azt a céljukat, hogy megbocsátást nyerjenek. Az antikrisztusok attól félnek leginkább, hogy Isten választott népe átlát rajtuk, egészen a jellemükig, a gyengeségeikig és a hibáikig, az Achilles-sarkukig, a valódi képességükig és munkabírásukig – így aztán minden igyekezetükkel azon vannak, hogy tetszetős csomagolással elfedjék a hiányosságaikat, problémáikat és romlott beállítottságaikat. Amikor gonosz tetteikről lehull a maszk és lelepleződnek, nem az az első a számukra, hogy elismerjék vagy elfogadják ezt a tényt, vagy hogy a tőlük telhető módon jóvátegyék és kompenzálják a hibáikat, ehelyett különféle módszerekkel állnak elő, hogy elfedjék e hibákat, becsapják és félrevezessék azokat, akik tudomást szereztek a tetteikről, nehogy Isten választott népe meglássa, hogy is állnak valójában a dolgok, nehogy megtudja, milyen ártalmasak voltak addigi cselekedeteik Isten háza számára, s mennyire félbeszakították és megzavarták a gyülekezet munkáját. Természetesen attól félnek a leginkább, hogy a Fennvaló rájön, mert ha egyszer a Fennvaló tud róla, az alapelv szerint fognak velük foglalkozni, mindennek vége lesz a számukra, és bizonyosan elküldik és kirekesztik őket. Így aztán, amikor az antikrisztusok gonosz tettei lelepleződnek, nem azon kezdenek először gondolkodni, hogy hol hibáztak, hol sértettek alapelveket, miért tették, amit tettek, milyen beállítottság irányította őket, mik voltak a szándékaik, mi volt az akkori állapotuk, és hogy az önfejűség miatt vagy a szándékaik torzulása miatt volt-e vajon. Nem ezeket a dolgokat elemzik, és még kevésbé gondolkodnak el rajtuk, hanem helyette azon törik inkább a fejüket, hogy miképpen fedhetnék el a valós tényeket. Ezzel egyidejűleg mindent megtesznek azért, hogy kimagyarázzák és igazolják magukat Isten választott népe előtt, hogy becsapják őket. A súlyos problémákat kis problémáknak, a kis problémákat pedig nemlétezőnek tüntetik fel, blöfföléssel próbálják megúszni a dolgot, hogy Isten házában maradhassanak, felelőtlenül követve el gaztetteket és visszaélve a hatalmukkal, továbbra is félrevezethessék és irányíthassák az embereket, és elérhessék, hogy azok felnézzenek rájuk és azt tegyék, amit ők mondanak, ezáltal pedig kielégülhessenek vad ambícióik és vágyaik. Mit csinálnak valójában az antikrisztusok, az elejétől a végéig? Az antikrisztusok kizárólag azon törik a fejüket, hogy a saját státuszuk és hírnevük érdekében próbáljanak buzgólkodni, mondani és tenni dolgokat, ahelyett hogy Isten elé járulnának imádkozni és beismerni hibáikat és vétkeiket, valamint megismerni saját szándékaikat és romlott beállítottságaikat. Azt sem ismerik be, hogy az általuk elkövetett hibák milyen kárt okoznak a gyülekezet munkájának és a testvéreknek. Ehelyett újra meg újra lázasan kutakodnak a szívük mélyén: „Pontosan hol követtem el hibát? Mikor nem voltam elég óvatos, mikor engedtem, hogy valaki fogást találjon rajtam? Mikor nem tettem elég erőfeszítést, mikor nem gondoltam végig teljesen a dolgokat, lehetővé téve, hogy félremenjen valami, ami aztán kritika alapjául szolgálhat ellenem, vagy amiből kiindulva fogást találhatnak rajtam?” Újra meg újra ezeken a dolgokon gondolkodnak, ezeket mazsolázzák végig, miközben enni és aludni is képtelenek. Egy antikrisztus azonban sohasem gondolkodik el magán, nem ismeri meg magát, még kevésbé imádkozik Istenhez és ismeri be, hogy hibát követett el, és nem kutat válaszok után Isten szava alapján, nem keresi az igazságokat, amelyeket gyakorolnia kellene, sem az igazságalapelveket, amelyeket be kellene tartania, és még kevésbé fordul az igazságot értő testvérekhez, hogy megnyíljon nekik egy közösség alkalmával, és velük együtt keresse az igazságot a problémái megoldásához. Ha valamivel kapcsolatban kérdőre vonják őt, nem keres és nem veti alá magát, hanem minden rendelkezésére álló eszközzel megpróbálja eltussolni a problémáit, gondolván, hogy minél kevesebben tudnak róluk, annál jobb, és hogy a hírnevének és státuszának megőrzése a legjobb stratégia. Ilyen sötét az antikrisztusok szíve, tele vannak lázadó mivolttal és elvetemültséggel, és a legcsekélyebb szándék sincs bennük arra, hogy alávessék magukat Istennek. Az antikrisztusok mindig annak keresik a módját, hogy a hírnevük és státuszuk ne szenvedjen csorbát. Bárki is beszél nekik az igazságról, hogy támogassa őket és segítsen nekik, ők nem fogadják el, mert így gondolkodnak: „Én mindent értek, semmi szükségem a segítségetekre! Még akkor is különb vagyok nálatok, amikor problémáim vannak. Azt hiszitek, a segítségemre tudtok lenni azzal a kevéssel, amit megértetek? Ti aztán alaposan túlbecsülitek a képességeiteket!” Ilyen arrogánsak és önelégültek az antikrisztusok. Rengeteg rosszat tesznek, mégsem hajlandók elismerni, hogy bármiben hibáztak, vagy problémáik vannak. A szívükben túlságosan hajthatatlanok, és egyszerűen nem hallgatnak semmire, amit más mond. Egyedül azt nem tudják félretenni az elméjükben, hogy a cselekedeteik milyen hatással lesznek később a hírnevükre és a státuszukra. Ez aggasztja őket a leginkább, és ez az, amivel a legjobban törődnek.

Bármennyi rosszat is tesz egy antikrisztus, bármilyen helytelen dolgokat is követ el, legyen szó az Istennek tett felajánlások elsikkasztásáról, eltékozlásáról vagy nem rendeltetésszerű felhasználásáról, vagy legyen szó a gyülekezet munkájának megszakításáról, megzavarásáról, feje tetejére állításáról és Isten haragjának kihívásáról, ő mindig nyugodt, összeszedett és teljesen rendíthetetlen marad. Bármiféle gonoszságot is követ el egy antikrisztus, és az bármiféle következményeket is von maga után, ő soha nem járul azonnal Isten elé, hogy megvallja a bűneit és megtérjen, és nem járul a testvérek elé azzal a hozzáállással, hogy lecsupaszítja magát és megnyílik, hogy beismerje rossz tetteit, megismerje vétkeit és romlottságát, és megbánja gonosz tetteit. Ehelyett inkább különféle mentségeken töri a fejét, hogy kibújjon a felelősség alól, és másokra hárítsa azt, így helyreállítva saját jó hírét és státuszát. Ő nem a gyülekezet munkájával törődik, hanem azzal, hogy az ő hírnevét és státuszát éri-e bármilyen sérülés vagy hatás. Egyáltalán nem elmélkedik rajta, és nem gondolkodik el azon, hogy miként tehetné jóvá a vétkei által Isten házának okozott veszteségeket, nem vesz ilyesmiket fontolóra, és nem próbálja meg törleszteni Istennel szembeni adósságát. Vagyis soha nem ismeri el, hogy ő képes bármi rosszat tenni, vagy hogy hibázott. Az antikrisztusok szívében a hibák kezdeményező módon történő beismerése és a tényekről adott becsületes beszámoló egyenértékű az alkalmatlansággal és ostobasággal. Ha gonosz tetteiket felfedezik és leleplezik, az antikrisztusok csak egy pillanatnyi, gondatlanságból elkövetett hibát ismernek be, azt soha, hogy ők maguk megszegték a kötelességüket és felelőtlenül jártak el, a felelősséget pedig megkísérlik másra hárítani, hogy ne essen rajtuk szégyenfolt. Ilyenkor az antikrisztusok nem azzal törődnek, hogyan tegyék jóvá az Isten házának okozott veszteségeket, miként nyíljanak meg, ismerjék be hibáikat, és számoljanak el mindezzel Isten választott népének. Azzal törődnek, hogy módot találjanak arra, hogy a súlyos problémákat kis problémáknak, a kis problémákat pedig nem létezőnek tüntessék fel. Objektív okokat hoznak fel, hogy mások megértsék őket és együttérezzenek velük. Mindent latba vetnek annak érdekében, hogy helyreállítsák hírnevüket mások elméjében, hogy minimumra csökkentsék vétkeik rendkívül negatív hatását önmagukra, hogy a Fennvalóra ne tegyenek rossz benyomást, valamint hogy a Fennvaló soha ne számoltassa el, ne bocsássa el őket, ne vizsgálja ki a helyzetet, és ne foglalkozzon velük. Hogy helyreállítsák hírnevüket és státuszukat, és hogy a saját érdekeik ne sérüljenek, az antikrisztusok bármennyi szenvedést hajlandóak eltűrni, és minden elképzelhető módszert kieszelnek a nehézségek megoldására. Az antikrisztusoknak a vétkük vagy hibájuk legelejétől kezdve soha nem áll szándékukban felelősséget vállalni helytelen cselekedeteikért, soha nem áll szándékukban beismerni a helytelen cselekedeteik mögött álló indítékokat, szándékokat és romlott beállítottságokat, közösséget vállalni azokról, leleplezni és boncolgatni azokat; az pedig végképp soha nem áll szándékukban, hogy jóvátegyék a gyülekezet munkájában tett kárt és az Isten választott népe életbe való belépésének okozott veszteséget. Ezért bármilyen szemszögből is nézed a dolgot, az antikrisztusok olyan emberek, akik makacsul elutasítják rossz tetteik beismerését, és inkább meghalnának, semhogy megtérjenek. Az antikrisztusok szégyentelenek és vastag bőrűek, a megváltás minden reménye nélkül, és nem mások, mint eleven Sátánok. Bármekkorák is az általuk a gyülekezetben elkövetett hibák, ők kidüllesztik a mellüket és fenn hordják az orrukat, mindez teljesen hidegen hagyja őket, azt hiszik, hogy ők semmi rosszat nem tettek, és a legcsekélyebb szándék sincs bennük a megtérésre. Soha egy könnycseppet sem ejtenek az általuk elkövetett rossz tettek miatt, és soha nem gyötri őket emiatt a bánat vagy az önvád. Ezzel szemben nagyon is nagy fájdalmat és bánatot okoz nekik az, ha óvatlanul leleplezik magukat, ezáltal lehetővé téve, hogy az emberek többsége meglássa igazi arcukat és elutasítsa őket. Miután hibákat követtek el, és cselekedeteik bajt hoztak Isten választott népére, és kárt tettek a gyülekezet munkájában, nem azt szolgálja minden szavuk és minden tettük, hogy jóvátegyék ezeket a hibákat, vagy orvosolják a veszteségeket, hanem a maguk szándékait dédelgetik, és mindenféle elképzelhető módot kiagyalnak, hogy megvédjék, megjátsszák és előadják magukat. Céljuk az, hogy minél többen úgy lássák, hogy nem szándékosan tették, csak egy pillanatra nem figyeltek oda, hogy elnyerhessék a többiek bocsánatát, és azok felszólaljanak az érdekükben, ők pedig elnyerjék Isten választott népének bizalmát és támogatását, és ezáltal elérjék céljukat, a teljes visszatérést.

Egyes antikrisztusok, miután megmetszették őket, nem gondolkodnak el magukon, hogy megértsék, miért metszették meg őket, és megtalálják, valójában hol hibáztak a leleplezett ügyben, és hogyan tegyék azt jóvá a továbbiakban. Ehelyett kihasználják a metszést, arról beszélgetnek másokkal, hogy ők bizony elfogadták a metszést, tanultak belőle, képesek voltak alávetni magukat, és miután közelebbi érintkezésbe kerültek a Fennvalóval, elnyerték annak elismerését. Ugyanakkor ezek az antikrisztusok azáltal, hogy a metszés elfogadásáról vállalnak közösséget, azért is hoznak létre egy látszatot, hogy elterjesszék saját elégedetlenségüket és elképzeléseiket a Fennvalóval kapcsolatban, azt a benyomást hagyva hátra az emberekben, hogy a Fennvaló nem alapelvek mentén metszi meg az embereket, hanem véletlenszerűen, ráadásul nem együttérző, nincs tekintettel az emberek érzéseire és az emberi gyarlóságokra, de ők mindennek ellenére mégis teljesen alávetették magukat, és így is képesek voltak a lehető legjobbat adni a rájuk eső munkában, nem lettek negatívak, gyengék vagy ellenállók, és nem dobták be a törülközőt. Amikor egy antikrisztus mindezeket mondja, ettől az emberek nemcsak hogy nem fogják alávetni magukat az igazságnak és készségesen elfogadni a metszést, hanem épp ellenkezőleg, elképzeléseik és véleményeik támadnak Istenről, és őrizkedni fognak Tőle, miközben az antikrisztus irányában irigység, csodálat és tisztelet alakul ki bennük. Mihelyt ez a két eredmény létrejött, az emberek nagyon fontos dolgok fölött kezdenek elsiklani: hogy milyen vétket követett el az antikrisztus, miben cselekedett helytelenül, valamint a fölött a tény fölött, hogy az antikrisztus veszteségeket okozott a gyülekezet munkájának és Isten házának, mert a munkája során alkalmatlannak bizonyult, és felelőtlenül gazságokat követett el. Ez az antikrisztus egyik taktikája: hamis ellenvádat emelni és ezzel félrevezetni másokat. Azt a tényt sohasem említi, hogy azért okozott olyan sok bajt Isten háza munkájának és oly nagy veszteségeket a testvérek életében, mert hanyagul végezte a kötelességét, mert ostoba és tudatlan volt, mert a saját független királyságát próbálta felépíteni. Ezeket a dolgokat sohasem ismeri be és nem boncolgatja, sohasem tesz említést e dolgok igaz voltáról, sohasem említi az elbocsátása vagy a megmetszése okát. Csakis arról beszél, hogy miként metszette meg őt a Fennvaló, milyen könyörtelen volt a Fennvaló metszése, milyen szigorúan beszélt vele a Fennvaló, és hogy ő mennyit sírt, hogy bűnbakot csináltak belőle, és mennyit szenvedett, de ettől még kitartott, mint mindig, és továbbra is rendületlenül végezte a kötelességét. A kezdetétől a végéig valaha is felmerül-e az antikrisztusban bármilyen halovány formában egy olyan hozzáállás, amellyel elismerné saját rossz tettét? Nem merül fel. Amikor ostoba és tudatlan emberek hallanak erről, akik nem ismerik a valós helyzetet, és nem értik az igazságot, ezt gondolják magukban: „A Fennvalónak nincsenek alapelvei, amelyek szerint megmetszi az embereket. Bármennyire jól is teljesít valaki a munkájában, bármennyire is megfizeti az árat, őt is ugyanúgy megmetszi, utána pedig nem mutathat gyengeséget, csak alá kell vetnie magát.” Egy antikrisztus ilyen közlése és félrevezetése után, aki jelentős erőfeszítést fektet a dolgok végzésébe, az elért eredmény abban áll, hogy félreértéseket és őrizkedést kelt az emberek szívében Istennel szemben; így az emberek, amikor megmetszik őket, több ellenszenvet és ellenállást éreznek, ahelyett hogy képesek lennének jobban megérteni Isten szívét, vagy örömmel alávetni magukat a metszésnek és elfogadni azt, majd pedig megismerni saját romlott beállítottságukat, ostobaságukat és tudatlanságukat, és megtudni, kik is ők valójában. Ennek az antikrisztusnak a közlése során elhangzik bárhol is, hogy miben hibázott? Mutat valaha is egy morzsányi olyan hozzáállást, hogy beismerné a rossz tettét? A legkevésbé sem. Az egész folyamat során sohasem ismeri el a saját hibáját. Hallottatok már valaha olyan antikrisztusról, aki, miután elbocsátották, beismerte, hogy az általa elkövetett hiba veszteséget okozott Isten házának? (Nem.) Ha ez az ember antikrisztus lenne, nem ismerné be. Beszéltünk már korábban néhány antikrisztusról, például arról a „női vezetőről” és néhány más jól ismert antikrisztusról, akiknek a cselekedetei több tízezres veszteséghez vezettek Isten felajánlásaiban, de végső soron soha nem ismerték el, hogy bármi rosszat tettek volna. Egy árva szót nem szóltak arról, hogy miben hibáztak, ehelyett semmi mást nem tettek, mint másokat hibáztattak, amiért nehéz velük együtt dolgozni. Az összes felelősséget, hibát, vádat mások vállára pakolták, míg minden jó dologért, helyes eljárásért és minden jó döntésért ők aratták le a dicsőséget. Az incidensek folyamán mindvégig, jóllehet ők voltak a legfelső szintű felelősök, azt állították, hogy minden hibát mások követtek el. Ha ez így van, akkor mit csináltak ők ezalatt? Az antikrisztusok okoznak veszteségeket Isten házának, és ezért másoknak kell viselniük a felelősséget. Amikor azonban a legcsekélyebb eredményről van szó, az antikrisztusok rögtön ott teremnek, mondván, hogy ez nekik köszönhető, és nem nyugszanak, amíg a gyülekezet minden egyes tagjának, sőt, még nem hívőknek is a tudomására nem hozzák. Ha a legkisebb hibát is elkövetik, gyorsan keresnek egy bűnbakot, akire rátolhatják a felelősséget. A súlyos problémákat kis problémáknak, a kis problémákat pedig nem létezőnek tüntetik fel, és megpróbálnak minden ügyet csírájában elfojtani. Azért teszik ezt, hogy senki ne szerezzen róla tudomást, mindenki a lehető leghamarabb elfelejtse az egészet, és senki ne tudja, mi történt valójában, ők pedig azonnal visszanyerhessék mások megbecsülését, és mielőbb helyreállítsák eredeti státuszukat és hatalmukat. Ha egy antikrisztus valami rosszat tett, bármilyen gyakorlatiasan és találóan metszik is meg őket mások, ők ellenállnak, ellenszegülnek, és egyáltalán nem elfogadóak; sőt, még ha tanúk vagy bizonyítékok állnak rendelkezésre, ők akkor is makacsul megtagadják a hibáik beismerését, és nem ismerik el, nem fogadják el azt a szívükben. Az antikrisztus így beszél: „Még ha ebben tévedtem is, mások is a részesei voltak. Őket miért nem metszik meg, miért csak engem? Miért én vagyok az egyetlen, akinek a számonkérhetőségét vizsgálják, nem pedig bárki más?” Bármennyire is összhangban van a metszés az igazsággal és a valósággal, ő úgy érzi, hogy igaztalanul vádolták meg, sérelem éri őt, ővele nem lenne szabad így bánni azok után, hogy ilyen sokat szenvedett és ilyen sok árat fizetett, és egyetlen apró hiba miatt nem lenne szabad így nekiesni. Azt hiszi, nem kellene elfogadnia ezt a fajta metszést. Ha egy átlagos testvér metszi meg, ő azonnal visszavág és ellenáll, jelenetet rendez és megmutatja forrófejűségét, sőt, akár még odáig is fajulhat a dolog, hogy kezet emel a testvérre. Ha a Fennvaló metszi meg, akkor nagy duzzogva csendben marad, de a bensőjében hihetetlenül sértve érzi magát. Elégedetlen és kelletlen, és gyakran elferdített érveket hangoztat: „Gondolom, a balszerencsémnek köszönhető, hogy tudomást szereztetek erről. Valójában sok mindenféle rendű és rangú vezető és testvér olyan szörnyűségeket művelt, amikről ti nem is tudtok, de persze én akadtam horogra. Ilyen balszerencsés vagyok!” Akárhogy is metszi meg őt a Fennvaló vagy a testvérek, ő egyszerűen nem képes ebben a formában elfogadni, nem tudja elismerni az igazságot a dologgal kapcsolatban és vállalni a felelősséget. Mintha belehalna, ha beismerné a felelősségét és azt, hogy mi történt valójában. Soha nem fogja elismerni, hogy visszaélést követett el, hogy ő a felelős a dologért, és még kevésbé azt, hogy ez nagy veszteséget okozott Isten házának. Nem ilyen egy antikrisztus beállítottsága? (De igen.) Ez az antikrisztus beállítottsága.

Miután az antikrisztust megmetszik, amiért valami rosszat tett, ő nem fogadja el, és nem veti alá magát szíve mélyéből, nem érti meg ennek alapján az igazságot és az igazságalapelveket, amelyeket be kellene tartania, és azt sem ismeri el, hogy ő is képes rosszat tenni. Elsődleges jellemzője, hogy nem hagyja magát meggyőzni, nem fogad el semmit, nem ismer el semmit. Az antikrisztusok főleg azért viselkednek így, mert azt hiszik, hogy ők tökéletes emberek, és nem képesek hibázni. Szerintük az téved, aki azzal vádolja őket, hogy hibáztak – ő az, akinek helytelen a nézőpontja, és aki más perspektívából és alapállásból szemléli a dolgot. Az antikrisztusok úgy gondolják, hogy aki megmetszi őket, azért teszi, mert még nem látta az erősségeiket, megnehezíti az életüket, hibát keres bennük, és szándékosan őket pécézi ki. Hát nem ilyen egy antikrisztus beállítottsága? (De igen.) Egy antikrisztus nem fogadja el, hogy ilyesmiért megmetszik, és nem lesz benne megtérés, főleg mert soha nem látta magát olyasvalakiként, aki képes hibázni – azt hiszi, ő tökéletes, és ő az egyetlen, aki képtelen hibázni. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy határozottan hiszi, hogy ő igazságos, ő egy szent. Ha valóban elismerné, hogy ő romlott ember, akkor azt is el kellene ismernie, hogy van benne romlottság, hogy képes rosszul csinálni dolgokat, és hogy mivel ember, mindenképpen hibázik néha. Egyesek egész jámbornak tűnnek, de van valami az emberi mivoltukban, amit az emberek az elképzeléseik szerint erősségnek tartanak, ez pedig a versenyszellem és a rendkívüli lelkesedés aziránt, hogy túltegyenek másokon. Ezeknek az embereknek kitűnő önkontrolljuk van, és rendkívül magasra teszik a lécet önmagukkal szemben. Nagyon szigorúak magukkal szemben; mindenben, amit tesznek, a tökéletességet és a legjobb teljesítményt követelik meg, és a legcsekélyebb hiányosságot vagy figyelmetlenséget sem tűrik el. Ugyanakkor tudat alatt azt hiszik, hogy ők nem hibázhatnak, mert mindenben, amit tesznek, hihetetlenül gondosak, kiválóan át tudják gondolni a dolgokat, és ezt rendkívüli alapossággal meg is teszik; mindent hibátlanul végeznek, minden dolgot alaposan és tökéletesen átgondolva. Ennek következtében úgy hiszik, ők soha nem tévednek. Amikor megmetszik őket, azt a tényt a legnehezebb elfogadniuk, hogy ők is követhetnek el hibát. Ezért van az, hogy az ilyen emberek nem tudják, hogyan kell elgondolkodni önmagukon, és soha nem is tesznek így. A versenyszellemet és a buzgóságot, hogy túltegyenek másokon, emberi mivoltuk pozitív vonásainak tekintik, és úgy igazodnak ezekhez, mint valami igazságalapelvekhez; úgy gondolják, hogy ha ezen alapelvek mentén végzik a dolgokat és teszik a kötelességüket, akkor soha nem követnek el hibát, és még ha be is csúszik egy-egy baklövés, úgy látják, ez csak nézőpont kérdése, hiszen az emberek szemlélete különböző, és úgy gondolják, ez biztosan nem jelenti azt, hogy amit ők tettek, az helytelen volt. Ezért nem számít, ki metszi meg őket, és a metszés, illetve a leleplezett dolog megfelel-e a tényeknek – ők nem fogadják el. Ha kiderül, hogy valóban valami rosszat tettek, vajon el fogják ismerni? (Nem fogják.) Nem fogják elismerni, hanem azonnal elhallgatnak, és ők lesznek az utolsók, akik valaha is szóba hozzák a dolgot. Soha, de soha nem fogják többé megemlíteni. Ha egy antikrisztus találkozik valakivel, aki hibákat vagy hiányosságokat leplez le az ő munkájában, és látja, hogy nem tud ez elől elrejtőzni, akkor úgy tesz, mintha továbbra is elszántan keresné, ki követte el a hibát, és váratlanul, sok-sok keresés után egyszer csak kiderül, hogy ő volt a felelős. Ha valaki ezt mondja: „Te csináltad, nem pedig valaki más, csak megfeledkeztél róla” – hogyan reagálna erre egy antikrisztus? Egy normális embernek mit kellene tennie ilyen körülmények között? Egy normális embernek, akiben van szégyenérzet, el kellene pirulnia, zavarba kellene jönnie, kínosan kellene éreznie magát, és azonnal be kellene ismernie: „Tényleg elfelejtettem. Én tettem, az én hibám volt. Találjuk ki gyorsan, hogyan lehetne jóvátenni ezt és rendbe hozni a dolgokat, hogy a hibának ne legyen folytatása!” Akiben van szégyenérzet, lelkiismeret és értelem, az rögtön elismerné a hibáját, majd megoldaná és kijavítaná. Az antikrisztus azonban szégyentelen; mihelyt valaki felfedezi, hogy ő követte el a hibát, mihelyt valaki leleplezi őt és tudomást szerez a dologról, ő rögtön hangnemet vált, és különféle módszereket gondol ki, hogy ne kelljen beismernie a hibáját, ne kelljen elfogadnia, hogy ő követte el a hibát – szemtelenül hazudozik és érvel a maga védelmében. Ezt a környezetében mindenki kellemetlennek és kínosnak érzi, az antikrisztus azonban nem érez semmit. A súlyos problémákat kis problémáknak, a kis problémákat pedig nem létezőnek tünteti fel, majd soha többé nem hozza szóba a dolgot. Ebben a dologban feltárult az ostobasága, ezért ő sokak füle hallatára, nyíltan letagadja a hibáját és hazudik, igyekezve kibújni a felelősség alól, miközben arcizma sem rándul, és nem ég le a bőr a képéről. Van az antikrisztusokban szégyenérzet? (Nincs.)

Amikor egyes antikrisztusokat elbocsátanak, azok tele vannak sérelmekkel, veszteségként élik meg, hogy nincs többé státuszuk, senki nem tartja nagyra és nem ugrálja körül őket, és többé nem élvezhetik a státusz előnyeit. Úgy érzik, hogy a sok ár, amit megfizettek, és a sok múltbeli szenvedés mind nem érte meg, és a szívük megtelik az igazságtalan bánásmód érzésével. Viszont egy szikrányi bűntudatot sem tapasztalnak a megnyilvánulásaik miatt, amelyeket a metszés során mutattak, vagy épp a hiba miatt, amelyet elkövettek. Úgy érzik, ez nem tisztességes, a szívük tele van sérelmekkel és panaszokkal, valamint félreértésekkel Istennel szemben. Nemcsak hogy nem hajlandóak elismerni a hibájukat, és nem tervezik a hiba jóvátételét, a metszés vagy az elbocsátás elfogadását, hanem épp ellenkezőleg így gondolkodnak: „Isten nem igazságos. Akármennyit is szenvedett valaki, akármekkora igazságtalanság történt is vele, nincs, akinek elmondhatná. Ez olyan fájdalmas! Még istenre sem lehet hagyatkozni. Nincs senkim, akire támaszkodhatnék. Ha ezek után még továbbra is fogok kötelességet végezni isten házában, rendkívül óvatosan fogok eljárni, hiszen senkiben nem lehet megbízni.” Tele vannak védekezéssel és félreértésekkel Isten iránt. Miféle beállítottság ez? Bármennyi dolgot is rontottak el, bármekkora veszteségeket is okoztak a gyülekezet munkájának, bármennyire is veszélybe sodorták a gyülekezet munkáját, ők úgy gondolják, mindezek fölött egyszerűen szemet lehet hunyni, és a maguk részéről nem vállalnak semmiféle felelősséget és nem ismernek el semmiféle hibát. Ehelyett ha van egy szikrányi sérelmük, vagy bármilyen csekély, értéktelen ár, amit megfizettek, azt óriásira fújják fel, miközben azt hiszik, hogy Isten háza cserbenhagyta, Isten pedig igaztalanul vádolta meg őket. Az a veszteség pedig, amelyet a hibájuk Isten házának okozott, szerintük teljesen elhanyagolható. Ezt gondolják: „Nem kell ezt számolgatni és ezzel vesződni. Ki nevezné ezt egyáltalán veszteségnek? Különben is, melyik vezető nem tékozolja el a felajánlások egy részét? Hogy lennék én az egyetlen? Melyik vezető nem okoz soha veszteséget isten házának? Mik is az istennek tett felajánlások? Az a pénz mindenkié. Ha mások költhetnek belőle, én miért nem? Mások tékozolhatják, én meg nem? Ha az isten házának okozott veszteségekről beszélünk, nos, mások sokkal több veszteséget okoznak, mint én. Miért én vagyok az egyetlen, akit szigorúan megmetszenek és elbocsátanak? Ami azt illeti, hogy nem az alapelveknek megfelelően cselekszünk, hanem felelőtlenül visszaéléseket követünk el, egyesek ebben a tekintetben sokkal rosszabbak nálam. Akkor őket miért nem bocsátják el, amikor megmetszik őket? Ami az ár megfizetését illeti, én nagyobb árat fizettem, mint a legtöbben. Ami az őszinteséget illeti, kinek az őszintesége mérhető az enyémhez? No és a prédikációk? Én több prédikációt tartottam, mint bárki a többiek közül. Ami pedig az igazság megértését illeti, ki ért annyit belőle, mint én? Ami a fennvaló általi metszés elfogadását illeti, ki fogadja el azt jobban, mint én? Ami a lemondást illeti, ki mondott le többről, mint én? Ami a testvéreknek való segítségnyújtást és a problémáik megoldását illeti, ki tesz többet e téren, mint én? Ami a gyülekezeti sürgölődést és munkát illeti, senki nem veheti fel velem a versenyt. Ha azt nézzük, kire szavaznak a testvérek, ki mellé állnak, kit támogatnak, ki kap nálam több szavazatot?” Látod, ilyen összehasonlításokat tesznek az antikrisztusok. Amikor csak metszéssel állnak szemben, az antikrisztusok csak a kapcsolódó ügyekről beszélnek. Ha egy antikrisztus elismerné az összes hibát, amit elkövetett, és az összes igazságalapelvet, amit megszegett, ha el tudná fogadni a metszést és alá tudná vetni magát neki, ha attól kezdve az alapelvek szerint cselekedne, és mindent megtenne, hogy jóvátegye a gyülekezet munkájának okozott veszteségeket, akkor Isten háza vajon tovább foglalkozna a problémáival? Elítélné őt? A pokolra vetné őt? Van bármi szükség arra, hogy ilyen sok erőfeszítést fektessen a magyarázkodásba és a mentségek keresésébe? Van bármi szükség arra, hogy folyamatosan ilyen körmönfont módon panaszkodjon a sérelmeiről? Lehetséges volna, hogy neki valóban nincs romlott beállítottsága, és képtelen hibázni? Miután ilyen sok prédikációt meghallgatott, még mindig fogalma sincs, hogy miféle szerzet ő valójában? Egy kis metszés után sértve érzi magát – ha semmi gonoszat nem tenne, ki lenne hajlandó, ki akarná megmetszeni őt? Továbbá, ha nem lenne vezető, aki felelősséget visel, ki lenne hajlandó megmetszeni őt? Isten megadja az embereknek a szabad választás jogát, megengedi, hogy a gyülekezet életét éljék, és ami azt illeti, hogy ki milyen útra lép és mire törekszik, az kinek-kinek a maga dolga. Ebbe senki nem szól bele. Most azonban, ha ő vezetőként, felügyelőként Isten házában hibát követ el, akkor az ezáltal Isten házának okozott veszteség már nem holmi apróság, és ha ő valami rosszat mond, akkor ennek hatása Isten választott népére szintén nem holmi apróság, mert az általa hordozott felelősség különbözik egy átlagember felelősségétől. Ezért tökéletesen normális, ha a Fennvaló megmetszi őt. Vajon a Fennvaló megtenné ezt, ha neki nem lenne ilyen státusza, és nem vállalta volna fel ezt a felelősséget? Hány átlagos hívőt metszett már meg a Fennvaló? Mivel ő nagy felelősséget visel, és a munkaköre szintén nagyon kiterjedt, ezért amikor ő hibázik, annak nagyon súlyos a hatása, ezért bizonyos, hogy meg fogják őt metszeni. Ez teljesen normális. Ha még a metszést sem képes elfogadni, akkor vajon alkalmas rá, hogy vezető legyen? Nem alkalmas rá, nem alkalmas arra, hogy a testvérek megválasszák – méltatlan erre! Amikor hibázik, még arra sincs bátorsága, hogy vállalja érte a felelősséget, hogy elismerje. Még ennyi értelem sincs benne – akkor hogy lehetne vezető? Alkalmatlan és méltatlan erre!

Az antikrisztusok pontosan azért képtelenek beismerni, hogy hibáztak, mert az antikrisztusok lényegével rendelkeznek, és amikor megmetszik őket, ezért nem hajlandóak vállalni a felelősséget és az igazságalapelveket keresni. Tekintve, hogy nem hajlandóak megtenni ezeket a dolgokat, és nem hajlandóak elismerni, ha hibáztak, vajon képesek gyakorlatba ültetni az igazságot? Képesek végrehajtani Isten házának munkarendjét? Egyáltalán nem. Ezért, amikor egy antikrisztus a vezető, még ha nem számítjuk, hogy a saját vállalkozását űzi, akkor is lehetetlen, hogy bármi olyasmit csináljon, ami javára van Isten háza munkájának, és soha semmit nem az igazságalapelvek szerint fog tenni, és sohasem Isten házának munkarendjével összhangban fogja végezni a munkáját. Akár egy apró hibáért metszik meg az antikrisztust, akár egy súlyos baklövésért, amely nagy veszteségeket okoz a gyülekezet munkájának, ő képtelen elismerni a tévedését, és nem tudja elismerni, hogy ezen a téren vétkezett és tartozik Istennek. Épp ellenkezőleg, bármikor inkább meghalna, semhogy beismerje, hogy bármi köze volt az ezáltal okozott veszteségekhez, és nem ismeri el, hogy őt terheli az elsődleges felelősség, hogy a cselekedetei helytelenek voltak, hogy rossz utat választott, illetve nem ismeri be hibáját, hogy készakarva gonoszságot követett el, noha nagyon is tudatában volt az igazságnak, és még kevésbé azt, hogy ebben a dologban olyan felelősség terheli őt, amely alól nem lehet kibújni. Nem fogja beismerni, hogy helytelen szándékok vezették a cselekedeteit, hogy senkivel nem volt képes együttműködni, hogy szeszélyesen és önfejűen cselekedett, hogy csak úgy lubickolt a státusz előnyeiben, viszont a kötelességében hanyag volt, és veszteségeket okozott Isten háza munkájának. Ehelyett, miután hibát követett el, lépten-nyomon azt magyarázza, hogy ő mennyit szenvedett, hogy még börtönbe is került, de soha nem lett júdássá, hogy mekkora árat fizetett, és milyen nagyszerű hozzájárulásokkal gazdagította Isten házának munkáját. Mindenfelé ezeket terjeszti és hirdeti. Azon kívül, hogy a saját hozzájárulásait és az általa fizetett árat reklámozza, még azt is terjeszti, hogy Isten háza helytelenül és méltánytalanul bánt vele és metszette meg őt. Nemcsak hiányzik belőle a megtérés hozzáállása, de ráadásul még minden adandó alkalommal ítéletet is mond Istenről és arról, hogy miként bánt vele Isten háza. Ha egyre többen elhiszik a szavait, ha egyre többen próbálnak a védelmére kelni, ha egyre többen elismerik és elfogadják az árat, amelyet ő Isten házáért fizetett, és elhiszik, hogy Isten háza méltánytalanul járt el, és igazságtalanul bánt az antikrisztussal, akkor az antikrisztus elérte a célját. E cselekedetekben soha nem inog meg, és még kevésbé fékezi magát. Nincs Istent félő szíve, és még kevésbé megtérési szándéka. Miután valami rosszat tesz, nemcsak nem hajlandó elismerni, hanem épp ellenkezőleg, megpróbál kibújni a felelősség alól, és ugyanakkor elkezd jobban aggódni a jövőbeli rendeltetési helye miatt. Amikor egy antikrisztus látja, hogy a rendeltetési helye veszélyben forog, vagy hallja, hogy Isten háza többé nem műveli a magafajta embereket, a szíve mélyén még több gyűlöletet érez azokkal az emberekkel szemben, akik megmetszették és leleplezték, és akik miatt megszégyenült. Az antikrisztus a metszés egész folyamata során egyáltalán nem tér meg. Ha valóban megtudja, hogy a státusza és rendeltetési helye többé nem lesz biztonságban, hogy a vágyai és ambíciói sohasem teljesülnek majd be, akkor kimutatja a foga fehérjét, és titokban elkezdi terjeszteni a saját elképzeléseit és negativitását. Ítéletet mond azokról a testvérekről vagy felsőbb szintű vezetőkről, akik megmetszették, és szintén ítéletet mond arról és megtámadja azt az embert, akit a Szentlélek használ, mondván, hogy annak nem volt oka megmetszeni őt, és egyáltalán nem engedte neki, hogy megőrizze a megbecsültségét. Egyszerűen észszerűtlen. Az ilyesfajta ember nem képes megérteni az igazságot, a legkevésbé sem lehet istenfélő szíve, akármennyi prédikációt is hallgat meg; még a lelkiismeret és értelem sem lehet meg benne, amivel rendelkeznie kellene, akárhány éve is hisz Istenben. Valóban szánalmas és utálatos! Attól a pillanattól kezdve, hogy egy antikrisztust szigorúan megmetszenek, amiért felelőtlenül visszaéléseket követett el, ő sohasem ismeri be, hogy bármi rosszat tett, és az igazságtalan bánásmód érzése tölti el őt, miközben panaszkodik Isten házára és ítéletet mond arról, amiért méltánytalanul bánt vele, végül pedig nyíltan terjeszteni kezdi a saját elképzeléseit, kimutatva a foga fehérjét és Isten háza ellen szónokolva, legvégül pedig kiközösítik. Van-e az antikrisztus magatartásában egy szikrányi normális emberi mivolt e szakaszok bármelyikében? No és lelkiismeret és értelem? Van benne egyáltalán bármilyen megnyilvánulása az igazság és a pozitív dolgok szeretetének? Van benne egy szikrányi istenfélő szív? Nem, ezek közül egyik sincs meg. Egy antikrisztus rendkívül utálatos, szégyentelen és teljesen észszerűtlen! Amikor már nem élvezheti többé a státusz előnyeit, reménytelennek könyveli el magát, és felelőtlenül kezd cselekedni. Bármilyen alkalmatlan is a munkájára, és bármilyen hiányosak a munkaképességei, akkor is élvezni akarja a státusz előnyeit és mások megbecsülését. A státuszt és a hírnevet fontosabbnak tartja az életénél, és bármilyen nagy hibát is követ el, egyáltalán nem érez bűntudatot. Ember ez egyáltalán? Inkább báránybőrbe bújt farkas. Külsőre egy ember bőrét viseli, és úgy néz ki, mint egy ember, de a belseje egyáltalán nem emberi. Igazán gyűlöletes – gyomorforgató és utálatos!

B. Nem hajlandóak elismerni, hogy romlott beállítottságuk van

Amikor egy antikrisztust megmetszenek, az nemcsak hogy nem tér meg, hanem elképzeléseket is terjeszt, és nyilvánosan ítélkezik. Ennek első fő oka, hogy nem hajlandó elismerni, hogy rosszat tett. Mi a második oka? Az, hogy egy antikrisztus nem hajlandó elismerni, hogy romlott beállítottsága van. Vajon ez nem súlyosabb és konkrétabb, mint az, hogy nem hajlandó elismerni, ha rosszat tett? A minimális tudás, amellyel mindenkinek rendelkeznie kell, aki elfogadja Isten munkáját, valamint elfogadja Isten ítéletét és fenyítését, először is annak elismerése, hogy az emberek romlottak, megrontotta őket a Sátán, hiányzik belőlük az értelem és az emberi mivolt, nem rendelkeznek az igazsággal, nem ismerik Istent, és olyanok, akik ellenállnak Istennek. Csak az antikrisztusok nem ismerik el soha, hogy túlságosan mélyen romlottak, és hogy a romlott emberek mind a Sátántól valók, és még kevésbé fogják valaha is elismerni, hogy ők maguk ördögök és Sátánok. Különösen olyankor, amikor a legtöbb ember képes elgondolkodni, megismerni önmagát és elfogadni a metszést, az antikrisztusok még azt sem képesek elismerni, hogy van romlott beállítottságuk – ez súlyos probléma. Miért mondom, hogy súlyos? Mivel az antikrisztusok képtelenek elismerni az igazságot, és nem hiszik, hogy Isten szavai az igazság, ezért nem hajlandók szívük mélyéből elfogadni semmit, ami Isten szavaiban áll. Egyesek azt mondják: „Hogy mondhatod, hogy nem hajlandók elfogadni ezt? Elismerték, hogy ők ördögök és Sátánok, hogy Isten ellenségei.” Ez mióta számít beismerésnek? Még egy nem hívő is mondhatja magáról, hogy nem jó ember, de ez vajon úgy tekintendő, hogy az illető elismeri, hogy van romlott beállítottsága? Nem. A romlott beállítottság igazi elismerése azt jelenti, hogy először is tudod, miféle ember vagy. Azt is jelenti, hogy képes vagy különböző mértékben összekötni magadat az Isten által leírt különféle romlott beállítottságokkal, továbbá elismerni a különböző romlott beállítottságokat, amelyeket különféle állapotaidban feltársz. Vajon ezek nem konkrét megnyilvánulások? (De igen.) Egy antikrisztusban azonban nincsenek meg ezek a dolgok, mert ő nem ismeri el Isten szavait – hanem megveti azokat. Ezért van, hogy csak meghallgatják Isten szavait, amelyek leleplezik az emberiség romlott beállítottságait, és ennyi; soha nem gondolkodnak el magukon, nem elemzik magukat, és nem hasonlítják össze magukat ezekkel a szavakkal a szívük mélyén. Más szóval: nem boncolgatják és nem hasonlítják össze különféle megnyilvánulásaikat, szándékaikat, gondolataikat és szemszögeiket Isten e szavai szerint; ezeket egyáltalán nem teszik meg. Mit jelent az, hogy nem teszik meg mindezt? Azt jelenti, hogy számukra ezek az Isten által kimondott szavak egyszerűen a dolgok megfogalmazásának egy módja, egy másik szemszög – ezek csupán az ember beállítottságainak, személyiségének, gyakorlatainak és lényegének másfajta leírásai, és semmiképp nem az ember beállítottságainak meghatározására szolgáló mércék. Ez pontos leírása annak, hogy az antikrisztusok nem tekintik az igazságnak Isten szavát. Az antikrisztusok elméjében csak egy közelítőleges megértés van arról, ahogyan Isten leleplezi az emberiség különféle romlott beállítottságait, de a szívük mélyén sohasem fogadják el ezt. Mivel nem fogadják el, ezért amikor történik velük valami, képesek-e Isten szavai segítségével megfékezni a beállítottságukat, megváltoztatni a gyakorlataikat és eloszlatni helytelen nézőpontjaikat? Egyáltalán nem. Az antikrisztusok nem fogadják el az igazságot, vagyis nem ismerik el, hogy van romlott beállítottságuk. Vegyük például az arroganciát. Isten szavai, amelyek leleplezik ezt a beállítottságot, ismertetnek néhány módot, ahogyan ez megnyilvánul és feltárul az emberben. Egy olyan ember, aki az igazságra törekszik, és elismeri, hogy Isten szavai az igazság, a saját magatartását és beállítottságát Isten e szavainak fényében teszi mérlegre. Újra meg újra mérlegeli ezeket a dolgokat, majd elismeri: „Arrogáns beállítottságom van. Ezt a beállítottságot tártam fel, amikor így cselekedtem. Ezek a gondolataim, cselekedeteim és hozzáállásaim arrogánsak. Ezek a módok, ahogyan másokkal bánok, ahogyan a munkámat végzem, és ahogyan megközelítem a kötelességemet, arrogánsak.” Hát nem ez az elismerése annak, hogy Isten szavai az igazság? (De igen.) Ő Isten szavait tekinti mércének, és ezzel hasonlítja össze a saját viselkedését; amikor pedig kapcsolatra bukkan, öntudatlanul is elismeri, hogy romlott beállítottsága van, hogy minden igaz, amit Isten mond, és egyáltalán nem hamis. Egyelőre ne menjünk bele abba, hogy képesek-e az emberek Isten szavai segítségével feloldani romlott beállítottságukat, miután elismerték annak létezését. Először beszéljünk csak arról, hogy elismerik-e az emberek, hogy van romlott beállítottságuk. Ami a beismerést illeti, a legtöbb olyan ember, akiben van észszerűség, lelkiismeret és normális gondolkodás, képes megvilágosodást és megvilágítást nyerni Isten szavából, majd öntudatlanul elfogadni Isten szavait és áment mondani rájuk, elismerni, hogy Isten szavai az igazság, ezáltal pedig azt is elismerni, hogy ő romlott beállítottsággal rendelkező, romlott emberi lény, és leborulni Isten előtt. Mihelyt elismerte, hogy van romlott beállítottsága, helyes és megfelelő hozzáállása lesz Istenhez, az igazsághoz, különösen pedig a metszéshez. Vagyis mivel elismeri, hogy romlott beállítottsága van, ezért amikor megmetszik, képes lesz ösztönösen, tudat alatt szívből alávetni magát ennek a metszésnek, és hajlandó lesz azt elfogadni. Még olyan emberek is vannak, akik vágynak rá, hogy mások metszéssel fékezzék és fegyelmezzék meg őket, és teljesen természetesen pozitív érzések alakulnak ki bennük a metszés iránt; pozitív, kezdeményező hozzáállással fordulnak felé. Ezek normális emberek. Csak az antikrisztusok az abnormális emberek; az ilyen emberek nem fogadják el Isten szavait, gyakran megvetően prüszkölnek rájuk, és a szívükben ellenállnak nekik, megítélik és kárhoztatják őket. Ezért ugyanolyan hozzáállással fordulnak afelé, amikor Isten leleplezi és jellemzi az ember romlott beállítottságait. Milyen hozzáállás ez? Vegyük például azt, amikor Isten azt mondja, hogy egyes embereknek arrogáns beállítottságuk van, és annak konkrét megnyilvánulásairól beszél. Amikor egy antikrisztus ezekről a konkrét megnyilvánulásokról hall, nem csupán nem hajlandó ezt elfogadni, hanem odáig is elmegy, hogy megveti az Isten által említett konkrét megnyilvánulásokat. Miért teszi ezt? Mert a Sátán logikáját követi, vagyis a Sátán hozzáállását az igazsághoz és a pozitív dolgokhoz. Ezt mondja: „Te ezt arroganciának nevezed, de vajon a rátermett emberek közül ki ne szeretné a feltűnést? A tehetséges vezetők közül ki ne beszélne tekintélyt parancsoló módon? A státusszal rendelkező emberek közül ki ne keresné egy kicsit a feltűnést? Ezek közül egyik sem nagy dolog. A nem hívők világában ez mind tökéletesen normális, ti meg itt a bolhából elefántot csináltok. Ezenkívül az, ha valaki anélkül cselekszik, hogy megbeszélné másokkal, valóban arroganciának számít-e? Ez tényleg azt jelenti-e, hogy az illető öntörvényű? Irányítsanak a rátermettek, és aki képes kisajátítani a hatalmat, arra lehet mondani, hogy érti a dolgát. Minek kellene mindent megvitatni veletek, hétköznapi emberekkel? Mit tudtok ti? Szóval én nem vagyok arrogáns, csak rátermett, és értem a dolgom. Ezt hívják vezetői képességnek. Ez veleszületett tehetség. Én annyira értek mindenhez, hogy bármit megtehetek. Bármilyen körülmények közt, bármilyen csoportban vagyok, át tudom venni a vezetést – ilyen egy tehetséges ember! A tehetséges embereket nem lenne szabad eltaposni, sem leleplezni, hanem, bármilyen csoportban is vannak, támogatni és magasztalni kell őket, és fontos szerepeket kell rájuk bízni! Mivel ők ügyes, tehetséges, vezetői képességekkel rendelkező emberek, úgy is kell viselkedniük, mint egy vezetőnek, egy főnöknek. Ha mindezt véka alá rejtik, az talán nem színlelés?” Ezzel a nyakatekert érveléssel és ezekkel az eretnekségekkel ítéli el és kárhoztatja azt, hogy Isten leleplezi az arrogáns beállítottságot, így bármit is mondasz, soha nem fogja elismerni a romlott beállítottságok Isten által leírt és meghatározott különféle megnyilvánulásait. Ezt gondolja: „Amit isten mondott, az csak a dolgok egyféle megfogalmazása. Meglehetősen pozitív, ortodox és hagyományos, de nem határozható meg az igazságként. Csak bizonyos emberek számára megfelelő. Például vannak nagyon jámbor emberek, akiknek semmihez nincs tehetségük, nem is túl rátermettek és okosak, ráadásul vezetői képességeik sincsenek. Ha ezeknek nincs megfelelő partnerük, akkor másokkal kell konzultálniuk, amikor cselekszenek, és ha nem teszik, nem bírják el a munkájukat – az ilyen emberre illenek isten szavai.” Az ilyen érvek mind sátáni eretnekségek és téveszmék.

Az antikrisztusok sohasem hiszik, hogy Isten szavai az igazság, ezért valahányszor hallják őket, csak tessék-lássék veszik őket figyelembe; épp olyanok, mint a farizeusok, akik Isten szavai segítségével tartják fenn a látszatot. A szívük mélyén nem fogadják el Isten szavait, és nem teszik életükké és gyakorlásuk céljává. Ezért, amikor egy antikrisztus hibát követ el, és te megmetszed és leleplezed emiatt, nem fogja elismerni, hogy valamit rosszul csinált, és még kevésbé fogja elfogadni, amikor a dologgal kapcsolatban feltárt beállítottsága és lényege miatt metszed meg. Éppúgy, mint ahogy nem hajlandó beismerni, ha valamit rosszul csinált: amikor egy antikrisztus romlott beállítottságot tár fel, mindig lesz valami oka, valami mentsége, valami magyarázata, amivel letagadhatja a romlott beállítottságát. Például, amikor egy bizonyos ügyben arrogáns beállítottságot tár fel, azt mondja, hogy sietett, rosszul válogatta meg a szavait, és egy kicsit felemelte a hangját. Amikor valaki azt mondja, hogy egy másik ügyben csalárd módon, nem pedig nyíltan viselkedett, ő azt feleli, hogy a legtöbb ember gyenge képességű, ezért ha ő elmondaná, hogy mi történik, a többiek nem értenék meg, hanem félreértenék, amit mond, és ezért nem kommunikált nyíltan. Bármilyen romlott beállítottságot is tár fel, mindig talál rá mentséget és magyarázatot. Mindent összevetve, bármilyen romlott beállítottságot is tár fel, bármilyen nyilvánvaló, bármilyen súlyos is az, ő soha nem fogja elismerni, hogy az egy romlott beállítottság. Az antikrisztusok gyakran hazudnak, egyvalamit mondanak az emberek szemébe és másvalamit a hátuk mögött, és senki nem tudja, senki nem képes megállapítani, hogy mikor mondanak igazat, és mikor hazudnak. Azt azonban soha nem fogják beismerni, hogy ők csalárd emberek, nem pedig becsületesek. Épp ellenkezőleg, gyakran igazolják magukat és magyarázkodnak, hogy ők mennyire jámbor emberek, és milyen rendkívül őszinték másokkal, és amikor valaki másnak nehézségei vannak, ők mennyire szeretnének puszta szívjóságból segíteni neki. Az antikrisztusok nemcsak hogy nem ismerik el, hogy van romlott beállítottságuk, hanem mindig igyekszenek tisztára mosni magukat, dicsekszenek, hogy ők mennyire jó és kedves emberek. Nemcsak hogy nem ismerik el, hogy van romlott beállítottságuk, hanem egyúttal azzal is dicsekszenek, hogy mennyire jól tudnak emberekkel dolgozni, mennyire jól megy nekik az emberek támogatásának megszerzése és az emberek szívének megnyerése. Azzal dicsekszenek, hogy mennyire rátermettek és milyen jó stratégák, amikor emberek között kell cselekedni és beszélni, hogy senki nem tud föléjük kerekedni és felülmúlni őket, hogy az ő munkájukhoz senki nem ért náluk jobban. Amikor egy antikrisztus fizet egy kevés árat, tud fennkölt doktrínákról és elméletekről prédikálni, és egy rövid ideig csinál valamit, ami félrevezet másokat, és ami miatt a legtöbb ember nagyra tartja őt, akkor máris azt gondolja, hogy sikeresen elrejtette romlott beállítottságát, és sikerült rávennie az embereket, hogy szemet hunyjanak romlott beállítottsága fölött. Tehát az antikrisztusok e megnyilvánulásai alapján, és a romlott beállítottságukkal szemben táplált ilyesfajta megértés és hozzáállás alapján, az első reakciójuk az lesz, amikor megmetszik őket, hogy szembeszegülnek vele és ellenállnak neki, és mindent megtesznek, hogy tisztára mossák a nevüket. Annak tetejébe, hogy nem hajlandók elismerni a gyülekezet munkájának okozott veszteségeket, még azt a romlott beállítottságot sem hajlandók elismerni, amelyet ebben az ügyben felfedtek, sem a hibát, amelyet romlott beállítottságuktól hajtva elkövettek. Az antikrisztusoknak ezt a megnyilvánulását és lényegét tekintetbe véve vajon lehetséges számukra a beállítottság változásának elérése? (Nem.)

Találkoztam olyan antikrisztusokkal, akik hibákat követnek el a munkájuk során, akik lusták, nem végzik a munkájukat, és konkrét feladatokat hanyagolnak el, miközben továbbra is ugráltatnak másokat, felelőtlenül visszaéléseket követnek el, és a saját fejük után mennek. Amikor az ilyen antikrisztusokat megmetszik mindezért, látszatra nagyon együttműködőnek tűnnek, a színfalak mögött azonban egyáltalán nem tanúsítanak megbánást. Megtéretlen hozzáállásukból ítélve távolról sem fogadták el a metszést. A metszés el nem fogadásából ítélve soha nem vizsgálták meg, hogy a romlott beállítottság milyen feltárulásaival rendelkeznek. Ehelyett, miután megmetszik őket, továbbra is azt teszik, ami jólesik nekik: a saját fejük után mennek, alattomos manipulációt alkalmaznak, rászedik a feletteseiket és beosztottaikat, a saját önálló királyságukat építik, és tobzódnak a különleges előjogokban, a legcsekélyebb változás nélkül. Miért nem változnak kicsit sem? Pontosan azért, mert az antikrisztusok távolról sem ismerik el, hogy van romlott beállítottságuk, és az igazságot sem fogadják el; ezért lecsapnak a lehetőségre, hogy nagy hatalomhoz jussanak, aztán mindent kihozzanak ebből a hatalomból, és kihasználják ezt az időt, hogy azt tegyék, amit csak akarnak, hogy minden tőlük telhető rosszat megtegyenek, megzavarják Isten házának munkáját, és aláássák Isten házának normális rendjét. Miközben mindenféle anyagi javakban részesülnek Isten házának jóvoltából, ők maguk egyáltalán semmi jót nem tesznek. Azt leszámítva, hogy végeznek némi látszatmunkát, suttyomban mit csinálnak? Összejöveteleket hívnak össze, szavakat és doktrínákat hirdetnek, sőt, akár oda nem tartozó ügyekbe is beleártják magukat – ezen kívül csak ugráltatnak másokat. Nem végeznek el semmit a Fennvaló által számukra kijelölt konkrét munkából, és nem jelennek meg személyesen, hogy részletes eligazítást, felügyeletet vagy útmutatást nyújtsanak. Egyszerűen csak felülről utasítgatják az embereket, néha-néha pedig, ha már tényleg nincs más választásuk, megjelennek a munka helyszínén, hogy elintézzenek néhány dolgot, és kiosszanak néhány utasítást. Ez csak a lelkesedés ideiglenes fitogtatása, és nem sokkal ezután nyomuk is vész. Amikor előléptetnek vagy kijelölnek valakit egy pozícióra, senki nem mondhatja, hogy az illető nem jó, és nem fogalmazhat meg ellenvéleményt, az antikrisztusok pedig sohasem fogják ellenőrizni vagy felügyelni az illető munkáját. Bármilyen rossz dolgokat tesz is az általuk előléptetett vagy kijelölt személy, ők senki másnak nem engedik meg, hogy leleplezze az illetőt, senki nem bocsáthatja el, és senki nem tehet róla bejelentést. Aki mégiscsak jelenti az illetőt, az attól kezdve az antikrisztus ellensége lesz. Bármekkora veszteségeket is okoz az általuk használt személy a gyülekezet munkájának, és bármekkora zavarokat is okoz benne, az antikrisztusok minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megvédjék az illetőt, és ha ez nem sikerül, akkor gyorsan elhatárolódnak tőle, és hamar elhárítják magukról a felelősséget. Bármit is tesznek az antikrisztusok, akár az emberek szeme előtt, akár a hátuk mögött, teljesen hiányzik belőlük az istenfélő szív. Ők álhívők, démonok, eleven Sátánok, és ennek ellenére szégyentelenül pozíciót akarnak betölteni, és élvezni a státusz előnyeit; paraziták ők, akik Isten házán élősködnek. Még olyanok is akadnak, akik, miután megmetszették őket, és látják, hogy nem tarthatják meg a státuszukat, elbátortalanodnak, csalódottak és levertek lesznek. Miért érzik magukat levertnek? Miért bátortalanodnak el? Azért, mert nem tarthatják meg a státuszukat, a lehetőségüket, hogy különleges előjogokat élvezzenek, odalett a különleges bánásmód, amelyben részesültek, többé senki nem tartja nagyra őket, és a hatalommal való játszadozásuk napjai véget értek. Mostantól mindent maguknak kell csinálniuk – nem lesz többé lehetőségük arra, hogy csak álldogáljanak, és parancsokat osztogassanak. Nem azért feldúltak és mardossa őket az önvád, mert romlott beállítottságuk gonosz következményeket vont maga után. Azért feldúltak, azért potyognak a könnyeik, és azért érzik úgy, hogy elvesztettek valamit, mert nem élvezhetik többé a státusz előnyeit. Még olyanok is akadnak, akik, miután elbocsátották őket, szégyentelenül újra meg újra még egy esélyt követelnek. Mondjátok meg Nekem, lehet-e az ilyen embereknek még egy esélyt adni? Vajon mit akarnak kezdeni azzal az eséllyel? A gyülekezeten élősködni, potyázni, felelőtlenül cselekedni. Ha adnának nekik még egy esélyt, vajon megismernék-e saját romlott beállítottságukat? Képesek lennének-e megismerni önmagukat? (Nem.) Ha kaphatnának még egy esélyt, nyernének-e egy kis szégyenérzetet? Megváltozna-e a jellemük? Ha lenne még egy esélyük, elkezdenék-e az igazságalapelvek szerint csinálni a dolgokat, és nem próbálnák-e többé a saját önálló királyságukat építeni? (Nem.) Ezek közül semmit nem tennének – hát nem végük van? Ha megmetszenének benneteket, és olyan súlyos ügyről lenne szó, hogy a Fennvalónak nem lenne más választása, mint elbocsátani benneteket, mit gondolnátok? (Azt, hogy engem valóban el kell bocsátani, mert olyan elvetemült a természetem, annyi tettemmel megsértettem az alapelveket és ellenálltam Istennek, annyi gonoszságot követtem el, és annyi veszteséget okoztam a gyülekezet munkájának. Engem el kell bocsátani.) Egy olyan ember, akiben van józan ész, először is elgondolkozna önmagán: „Mit tettem valójában ez idő alatt? Miért metszettek meg? Vajon az, hogy megmetszettek ezek miatt a dolgok miatt, és amit az az ember mondott, miközben megmetszett, valóban úgy van? Hogyan fogadjam el mindezt? Hogyan közelítsem meg ezt a metszést?” Ezután megvizsgálná, hogy mit tett valójában, hogy a cselekedeteit torzította-e emberi akarat, volt-e bennük lelkiismeret és észszerűség, hogy amit tett, igazodott-e az igazságalapelvekhez, a tetteiből mennyi igazodott Isten követelményeihez, és mennyit tett a saját akarata szerint. Egy józan ésszel rendelkező ember ezeket a szempontokat vizsgálná meg, nem pedig azon aggodalmaskodna, hogy elveszítette-e a státuszát, méltányosan bánt-e vele Isten háza, mit fognak gondolni róla az emberek, ha nem lesz státusza, illetve, hogy milyen kilátásai és milyen rendeltetési helye lesz. Egy józan ésszel rendelkező ember nem aggodalmaskodna ilyesmik miatt.

Mennyire szégyentelenek egyes antikrisztusok? Ha ezeknek az antikrisztusoknak az elbocsátása után a testvérek többé nem olyan alázatosak velük szemben, ha többé nem olyan kedvesek és barátságosak, hanem ridegek és semmibe veszik őket, ezek az antikrisztusok nem tűrik ezt. Miért olyan kényesek ezekre a dolgokra, miközben a saját romlott beállítottságukkal kapcsolatban nem ilyen érzékenyek? Vajon ez a természetük része? Van bennük méltóság? Van bennük szégyenérzet? (Nincs.) Az emberi mivolt két legbecsesebb vonása a szégyenérzet és az egyenesség. Egy antikrisztusban nyoma sincs egyiknek sem. Az antikrisztusok szégyentelenek, és bármennyi romlott beállítottságot is tárnak fel, bármennyi gonoszságot is követnek el, egyáltalán semmit sem éreznek, nincs bennük bűntudat, de azért szeretnének jó sokáig maradni Isten házában és élősködni rajta. Miután megmetszették és leleplezték őket, miután elbocsátották őket, és nincs többé státuszuk, még mindig azt akarják, hogy a testvérek alázatos, udvarias tisztelettel forduljanak feléjük. Hát nem észszerűtlen ez? Az antikrisztusoknak ez a megnyilvánulása visszataszítóan hangzik számotokra? (Igen.) Mindenkit a veszteség érzése tölt el, amikor megmetszik, főleg, ha el is bocsátják, és elveszíti a státuszát. Érzi, hogy kínos helyzetbe került, megszégyenült mások előtt, és túlságosan zavarban van ahhoz, hogy mások szemébe nézzen. Viszont egy olyan ember, aki ismeri a szégyent, nem fog nyakatekert érveket ontani magából. Mit jelent az, hogy nem ont magából nyakatekert érveket? Azt jelenti, hogy képes mindennel helyesen szembenézni anélkül, hogy nyakatekert módon gondolkodna és beszélne dolgokról. Ehelyett becsületesen elismeri mindazt, amit rosszul csinált, és tisztességesen, észszerűen néz szembe a dologgal. Mit jelent az, hogy tisztességesen és észszerűen? Azt jelenti, hogy mivel valamiért megmetszettek téged, bizonyára probléma van azzal, amit tettél – most ne foglalkozzunk azzal, hogy milyen romlott beállítottságod van, mondjuk csak azt, hogy ha ebben az ügyben elrontottál valamit, akkor bizonyára felelősség terhel téged ezért; és mivel felelősség terhel, vállalnod kell azt, és el kell ismerned, hogy te voltál. Miután ezt elismerted, meg kell vizsgálnod magadat, és fel kell tenned a kérdést: „Milyen romlott beállítottságot tártam fel ebben? Ha nem romlott beállítottság vezérelt, akkor az emberi akarat torzította el a cselekedeteimet? Az ostobaság okozta mindezt? Van ennek bármi köze a törekvésemhez, az úthoz, amelyen járok?” Ha valaki képes ilyen módon önvizsgálatot tartani, arra mondjuk, hogy van benne észszerűség, ismeri a szégyent, tisztességes, objektív, tényszerű módon szemléli a dolgokat. Pontosan ez hiányzik az antikrisztusokból. Nekik, amikor megmetszik őket, ez az első gondolatuk: „Hogy metszhettél meg ilyen könyörtelenül egy olyan méltóságteljes vezetőt, mint én, ennyi ember előtt, miközben még a szégyenletes titkomat is leleplezted? Hol a vezetői presztízsem? Vajon nem semmisítetted meg, amikor megmetszettél? Ki fog ezek után hallgatni rám? Ha senki nem hallgat rám, hogyan lehet státuszom vezetőként? Akkor nem csak névleges vezető leszek? Hogy fogom akkor élvezni a státusz előnyeit? Többé nem élvezhetem majd a testvérek által felajánlott dolgokat!” Helyes ez az elgondolás? Összhangban van az igazsággal? Igazolható? (Nem.) Ez az, amikor valaki híján van a józan észnek, és ontja magából a nyakatekert érveket. Mit értesz presztízs alatt? Mi egy vezető? Csak nem vagy mentes a romlottságtól? Mit értesz az alatt, hogy „leleplezik a szégyenletes titkodat”? Mi a te szégyenletes titkod? A romlott beállítottságod. A romlott beállítottságod ugyanolyan, mint bárki másé – ez a te szégyenletes titkod. Semmiben nem vagy más, nem vagy felsőbbrendű másokhoz képest. Isten háza csak meglátta, hogy van némi képességed, és el tudsz végezni egy kis munkát, ezért léptetett elő és művelt ki téged, és adott neked különleges terhet, hogy egy kicsivel többet vállalj. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy mihelyt státuszhoz jutsz, többé nincs romlott beállítottságod. Az antikrisztusok mégis belekapaszkodnak ebbe, és ezt mondják: „Most, hogy van státuszom, nem lenne szabad megmetszened, főleg nem ennyi ember előtt, mert így nagyon sokan megtudhatják, mi a helyzet velem valójában.” Nem nyakatekert érvelés ez? Hol alkalmazható ez a megközelítés? Odakinn a társadalomban, amikor vigasztalsz valakit, hízelegned kell neki, mintha tökéletes lenne, és a tökéletesség képét kell megalkotnod róla, a legcsekélyebb hiba nélkül. Nem megtévesztő ez? Tenne ilyesmit Isten háza? (Nem.) Ezt a Sátán teszi, és ezt követelik meg az antikrisztusok. A Sátánból hiányzik az észszerűség, és az antikrisztusok ebben a tekintetben hasonlóképpen híján vannak a józan észnek. És ez nem elég, hanem még nyakatekert érvekkel is előhozakodnak, és túlzott követeléseket támasztanak. Hogy a státuszukat megvédjék, arra kérik a Fennvalót, hogy ügyeljen arra, hogyan metszik meg őket, milyen alkalommal teszik, és milyen hangnemet használnak velük szemben. Szükséges ez? Ők is romlott emberi lények, és olyasmiért metszik meg őket, ami valóságos és igaz – mi szükség arra, hogy egy bizonyos módon tegyék? Ha vigasztalgatnák őket, az nem okozna kárt a testvéreknek? Gonosz ember létükre valóban vigasztalgatni kell őket, védelmezni a státuszukat, hogy aztán felelőtlenül visszaéléseket követhessenek el a beosztottaik körében, és a saját önálló királyságukat építsék? Méltányos lenne ez a testvérekkel szemben? Ezt jelenti az irántuk érzett felelősség kimutatása? Így nem lehet felelősséget mutatni irántuk. Tehát ha egy antikrisztus így viselkedik, így gondolkodik, és ilyen követelésekkel áll elő, az pusztán annyit jelent, hogy nyakatekert érveket ont magából, és szándékosan bajt kever, mert nincs benne semmi szégyenérzet. Amikor megmetszik azért, mert valamit rosszul csinált, az antikrisztus nem ismeri el, hogy romlott beállítottsága van, és nem is vizsgálja meg, hogy milyen romlott beállítottság eredményezte, hogy ezt tegyék. Miután egy csomó nyakatekert érvet felsorolt, nemcsak hogy nem hajlandó megvizsgálni magát, de még ellenintézkedéseken is töri a fejét. „Ki jelentette ezt be? Ki szivárogtatta ezt ki a fennvalónak? Ki jelentette a vezetőknek, hogy én ezt tettem? Ki kell derítenem, ki volt az, és móresre kell tanítanom. Le kell őt teremtenem az összejöveteleken, és meg kell mutatnom neki, milyen félelmetes vagyok.” Amikor megmetszik őt, az antikrisztus minden tőle telhetőt megtesz, hogy megvédje magát és kiutat találjon, és így gondolkodik: „Ezúttal óvatlan voltam, és hagytam, hogy a titok kiderüljön. Ezért legközelebb mindent meg kell tennem, hogy ez ne történhessen meg újra, és más megközelítéssel kell próbálkoznom, hogy megvezessem a fennvalót és az alám rendelt testvéreket, hogy egyikük se jöjjön rá. Amikor valamit jól csinálok, gyorsan elő kell lépnem és be kell zsebelnem az elismerést, amikor azonban hibázom, hamar valaki másra kell hárítanom a felelősséget.” Hát nem szégyentelen dolog ez? Rendkívül szégyentelen! Amikor egy normális embert megmetszenek, ő a szíve mélyén beismeri önmaga előtt: „Rossz vagyok – romlott beállítottságom van. Nincs erről mit beszélni. El kell gondolkodnom magamon.” Csendben elhatározza, hogy ha újra hasonló helyzetbe kerül, aszerint fog cselekedni, amit Isten megkövetel. Akár képes ezt elérni, akár nem, mindenesetre, amikor megmetszik, ő ezt racionális módon elfogadja a szívében, a racionalitása azt súgja neki, hogy valamit tényleg elrontott, és mivel romlott beállítottsága van, el kell ezt ismernie. Ő szívében ellenállás nélkül aláveti magát, és még ha egy kicsit sértve is érzi magát, az uralkodó hozzáállását pozitivitás jellemzi. Képes elgondolkodni magán, lelkifurdalást érezni és elhatározni, hogy a jövőben arra törekszik majd, hogy ebben az ügyben többé ne kövesse el ugyanezt a hibát. Egy antikrisztus azonban nemcsak hogy lelkifurdalást nem érez, de még ellenállást is tanúsít a szívében, és nemcsak hogy képtelen elengedni a gonoszságot, amit művel, hanem újabb, előre vezető utat keres, hogy továbbra is felelőtlenül követhessen el visszaéléseket, és folytathassa gonosz viselkedését. Amikor megmetszik, nem vizsgálja meg saját romlott beállítottságát, rossz tettei forrását, a szándékait, sem a különféle állapotokat és nézőpontokat, amelyek feltámadtak benne, amikor romlott beállítottsága feltárult. Sohasem vizsgálja meg ezeket a dolgokat, nem elmélkedik rajtuk, és nem is fogadja el, ha valaki más javaslatokat tesz vagy tanácsot ad ezekkel kapcsolatban, vagy leleplezi őket. Ehelyett inkább fokozott igyekezettel kutat különféle módok, eszközök és taktikák után, hogy rászedje a feletteseit és a beosztottait, hogy megvédhesse a státuszát. Fokozza erőfeszítéseit, hogy zavarokat okozzon Isten házában, és arra használja a státuszát, hogy gonoszat tegyen. Ezek valóban reménytelenek!

Amikor az antikrisztusok elvállalják a munka bármely részét, felületesek, szemet hunynak a gonosz emberek és azok fölött, akik zavarják Isten házának munkáját, sőt, az is előfordul, hogy falaznak nekik, kedveznek nekik és oltalmazzák őket. Miután egy antikrisztust elbocsátanak, vajon megváltozik, amikor másik kötelességet végez? (Nem.) Miért van ez? (Mert a természetlényegével probléma van.) Miután ilyen súlyos hibát követett el, továbbra sem tér meg, és még mindig elképzeléseket és sérelmeket rejteget a szívében. Akkor vajon lehetséges számára, hogy őszinte legyen bármilyen kötelességben, amit végez? Még mielőtt bármilyen elképzelése vagy sérelme lenne, már felelőtlenül visszaéléseket követ el kötelességvégzése során. Lehetséges hát, hogy őszinte legyen kötelességvégzése során, amikor ilyesmiket rejteget magában? (Nem.) Őszinteség nélkül pedig felületes lesz-e? Felelőtlenül visszaéléseket fog-e elkövetni? (Igen.) Egyesek közületek talán nincsenek meggyőzve, úgyhogy nézzétek meg jól magatoknak, és eljön majd a nap, amikor te is meggyőződsz erről. Egy antikrisztus soha nem tud megváltozni, és bárhová is kerül, soha nem lesz jó. Egy olyan ember, aki az igazságra törekszik, keresztülmegy bizonyos változásokon, miután megmetszették, amiért romlott beállítottságot tárt fel. Az állapota egyre jobb lesz, a hozzáállása egyre kezdeményezőbb lesz, a nézőpontja egyre pozitívabb lesz, törekvésének céljai és iránya egyre helyesebbek lesznek, egyre inkább kialakul benne az istenfélő szív, emberi mivolta pedig egyre inkább tiszteletre méltónak tűnik. Ezzel szemben egy antikrisztust minél jobban megmetszenek, annál inkább nő a bensőjében a neheztelés, annál inkább elzárkózik, annál inkább sértve érzi magát a szívében, és annál nagyobbra nőnek az elképzelései, a gyűlölete és a panaszai Istennel szemben. Amikor még nem metszették meg, a hús-vér teste képes egy icipici árat fizetni, amikor azonban erősen megmetszik, a legcsekélyebb őszinteség sincs benne. Az ilyen ember valóban elveszett! Figyeljétek csak meg ezt magatok: az ilyen ember mindig prédikál, hogy másokat támogasson, de ő maga egyáltalán nem gyakorol, és nincs semmiféle belépése – ez az egyik jellemzőjük. Egy másik jellemzőjük, hogy bármilyen munkát is végeznek, mihelyt státuszra tesznek szert, lehet, hogy kezdeményeznek néha, és mutatnak egy kis lelkesedést, de mindig felületesek a munkájuk során, és felelőtlenül visszaéléseket követnek el. Amikor elveszítik a státuszukat, kimutatják a foguk fehérjét, reménytelennek bélyegzik a helyzetüket, sőt, vakmerően és felelőtlenül cselekszenek, mint valami törvényt nem ismerő vadember, teljesen híján az istenfélő szívnek. Az egész emberiség közül ez a fajta ember a klasszikus antikrisztus. Nagyon világosan és logikusan képes más emberek állapotát boncolgatni, könnyen érthető módon, úgyhogy utána úgy érzed, bizonyára önmagát is ugyanígy érti. Amikor azonban valami hibát követ el, amikor romlott beállítottságot tár fel, te pedig megpróbálod leleplezni és boncolgatni őt, nézd csak, milyen a hozzáállása. Egyáltalán nem lesz hajlandó elfogadni, hanem mindenféle módot talál, hogy megcáfolja ezt és megvédje magát, ahelyett hogy elismerné. Őt senki sem érintheti meg, és aki az elevenére tapint, vagy leleplezi egy problémáját, az bajba kerül, és ő attól kezdve ellenségként kezeli.

Amikor egy antikrisztusnak státusza van, akkor képes nehézséget eltűrni és némi árat fizetni, hogy megvédje azt. Arra is képes, hogy jóságos arcot öltsön, mint aki könyörülettel fordul mindenki felé a nap alatt, meg akar menteni mindenkit – képmutató arcot. Abban a pillanatban azonban, amikor elveszíti a státuszát, minden jóindulata köddé válik, de továbbra is ragaszkodni akar a múltban élvezett támogatáshoz, megbecsüléshez és különleges figyelemhez, és továbbra is élvezni akarja azt. Egyszerűen rendkívül szégyentelen! Bármilyen csoport tagja is az antikrisztus, senkinek nem nyújtja a legcsekélyebb segítséget vagy építő támogatást sem, ő mégis élvezni akarja mindenki más támogatását és megbecsülését. Bárki más ismeri is be, hogy romlott beállítottsága van, egy antikrisztus soha nem fog felszólalni és kijelenteni, hogy neki is van, és arról sem fog beszélni, hogy a múltban milyen romlott beállítottságot tárt fel. Ő sohasem boncolgatja magát, amikor pedig sarokba szorították, csak valami ilyesmit mond: „Igen, démon vagyok, Sátán vagyok” – és ezzel kész is. Csak egy-két ilyen fellengzős, üres szólamot hangoztat. Ha megkérdezed tőle: „Konkrétan milyen megnyilvánulásai és feltárulásai vannak annak, hogy démon és Sátán vagy? Milyen indítékok és szándékok vezetnek, amikor cselekszel?” – erre nem felel semmit. Hát nem egy Sátán? Amióta hatalomra került, a nagy vörös sárkány számtalan gonoszságot vitt véghez, és uralma alatt végig folyamatosan beismerte és helyesbítette a hibáit, miközben egyre ádázabbul gyötörte a saját népét. Amikor látod, hogy beismeri a hibáit, talán azt gondolod, hogy meg fog térni, és új fejezetet nyit, hogy megvan benne a bűnvallás hozzáállása, és hogy valószínűleg nem fog ilyen hibákat elkövetni többé. De abból ítélve, ami ezután történik, és abból, hogy miként alakulnak a dolgok, a nagy vörös sárkány pusztán azért ismeri be a hibáit, hogy megvédje az imázsát és státuszát, kikövezve magának az utat ahhoz, hogy továbbra is megtartsa a hatalmát, és még szörnyűbb dolgokat tegyen a népe gyötrésére. Az antikrisztusok ugyanilyenek – ugyanaz a természetlényegük, mint az ördögöknek, a Sátánnak és a nagy vörös sárkánynak. Remekül álcázzák magukat, és megrögzött hazudozók; szégyent nem ismernek, idegenkednek az igazságtól és a pozitív dolgoktól, és távolról sem fogadják el az igazságot. Ráadásul csupa szépen hangzó dolgot mondanak, miközben mindenféle rosszat tesznek. A testvérek környezetében az antikrisztusok gyakran jó dolgokat mondanak, és olyasmiket tesznek, amik első pillantásra helyesnek tűnnek; amikor azonban arra kérik őket, hogy szigorúan Isten szavaival és az igazságalapelvekkel összhangban gyakoroljanak, és tartsák be Isten házának munkarendjét, akkor semmi ilyesmit nem tesznek, hanem nyomtalanul eltűnnek. Ha felügyelet, ellenőrzés vagy számonkérés nélkül hagyod őket, akkor felelőtlenül visszaéléseket követnek el, és a saját önálló királyságukat építik. Hogy elérjék céljukat, a hatalom megkaparintását, bármilyen nehézséget eltűrnek, és bármilyen árat megfizetnek. Ebből láthatjuk, hogy az antikrisztusok egy másfajta természetlényeggel rendelkeznek, ami abban áll, hogy önzők és megvetésre méltók. Azt leszámítva, hogy fizetnek némi árat, amikor a saját érdekükben tesznek valamit, ha arra kérik őket, hogy a testvérekért, Isten házáért mondjanak vagy tegyenek valamit, ellenszolgáltatás nélkül, vajon ugyanilyen jószívűek lesznek-e? Felvállalják-e ezt a terhet? (Nem.) Amikor tehát olyasmikről van szó, amiknek a betartására a Fennvaló kérte őket, amikor ennek a munkának az ellenőrzéséről van szó, ebből semmit nem fognak betartani. Miért van ez? Mert ez azt kívánná tőlük, hogy fáradozzanak és szenvedjenek; árat kellene fizetniük, és bizonyára nem számíthatnának arra, hogy sok hasznot húznak majd belőle. Úgyhogy egyszerűen nem teszik meg. Ha az emberek többségének hasznára válna, ha a legtöbb ember számára előnyös lenne, hajlandó volna egy antikrisztus árat fizetni érte? Nem volna hajlandó. Ha ez olyasmi lenne, amiért a legtöbb ember nagyra tartaná őt, megemlékezne róla, imádná és dicsérné őt érte, és ha nemzedékeken át emlékeznének rá ezért a jó cselekedetéért, vajon hogyan cselekedne? Azonnal akcióba lendülne, nagyobb örömmel, mint bárki más. Szégyentelen, nem igaz? A Sátán, az ördög valóban szégyentelen. Számtalan gonoszságot követett el, de ettől még azt akarja, hogy mindenki legyen mélységesen hálás neki, hogy az emberek a nyomában járjanak és hízelegjenek neki. Rengeteget gyötri az embereket, mégis azt akarja, hogy dicsérjék őt. Az antikrisztusok ugyanilyenek. Akárhány prédikációt is hallott egy antikrisztus, akárhány doktrínát is ért, ha arra kéred őt, hogy felületesség nélkül végezzen el egy munkát vagy kötelességet, képtelen rá. Ha arra kéred őt, hogy tartózkodjon a saját önálló királysága építésétől vagy a visszaélések felelőtlen elkövetésétől, nem tudja megtenni. Ha arra kéred őt, hogy tartózkodjon a státusz előnyeinek élvezetétől, a kényelemre való áhítozástól, a státuszban és a különleges előjogokban való tobzódástól, nem tudja megtenni. Ha arra kéred, hogy ne kínozzon másokat, vagy ne hazudjon, képtelen rá. Ha arra kéred, hogy ne tékozolja a felajánlásokat, hanem védje Isten házának érdekeit, nem tudja megtenni. Ha arra kéred, hogy ne saját maga mellett tegyen bizonyságot, sohasem lesz képes rá; ha arra kéred, hogy fizessen egy kis árat Isten választott népéért, ellenszolgáltatás nélkül, vagy végezzen egy kis munkát az ismeretlenség homályában, nem lesz képes megtenni. Akkor mit képes megtenni? Képes felelőtlenül visszaéléseket elkövetni, a saját önálló királyságát építeni, önmaga mellett bizonyságot tenni, felajánlásokat eltékozolni, a gyülekezetből élni, másokat kínozni, jelszavakat skandálni, doktrínákat ontani magából, eretnekségeket és téveszméket terjeszteni az emberek félrevezetésére, és így tovább – ez mind nem fáradság számára. Van ilyen ember a környezetetekben? Abban a pillanatban, amikor hatalom kerül a kezébe, még ha csak egy egészen pici hatalom is, máris meg akarja kaparintani Isten háza kincsesládájának kulcsát; bármit is vásárol, magas minőségű, drága és márkás dolgokhoz akar jutni; ezt senki mással nem beszéli meg, és nem hallgatja meg senki más hozzáfűznivalóját. Mihelyt kap egy cseppnyi hatalmat, már tobzódik is benne. Mihelyt egy kis hatalom kerül a kezébe, klikkeket akar alakítani, a saját feje után akar menni, és nem hajlandó hallgatni a Fennvalóra vagy bárki másra. Mihelyt egy kis hatalom kerül a kezébe, úgy érzi, istenné vált, bizonyságot akar tenni maga mellett, hogy mások támogassák őt, és frakciót, saját bandát akar alakítani. Mihelyt egy kis hatalom kerül a kezébe, a markában akarja tartani a testvéreket, szigorú ellenőrzés alatt. Ha Isten házának munkája megköveteli, hogy valakit áthelyezzenek tőle máshová, az bizony nem lesz egyszerű. Neki ezt jóvá kell hagynia, és valakinek meg kell ezt vitatnia vele, ő pedig nem fogad el attól az embertől olyan hozzáállást, ami neki nem tetszik. Azt akarja, hogy az egész világ megtudja, hogy ő nagy hatalmú és befolyásos ember, és mindenkinek tisztelettel és alázattal kell fordulnia felé. Ez általánosan elismert tény. Egy antikrisztus soha nem fogja elismerni, hogy romlott beállítottsága van. Figyeljétek meg ezt magatok – nézzétek meg, hogy akik nem ismerik el, hogy romlott beállítottságuk van, képesek-e megtérni, miután valami rosszat tettek, és romlott beállítottságot tártak fel; hogy milyen irányban fejlődnek, és milyen útra lépnek a végén; hogy miként viselkednek, mialatt a kötelességüket végzik és másokkal érintkeznek; hogy miként cselekszenek a státusszal kapcsolatban, és melyek az útjaik és módszereik a dolgok végzésére. Képesek lesztek ezt tisztán látni? Ha képesek vagytok következtetéseket levonni ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, akkor van bennetek némi tisztánlátás.

C. Nem hajlandóak elismerni, hogy Isten szavai az igazság és a mérce, amelyhez mindent mérni kell

Van egy harmadik oka annak, hogy az antikrisztusok nem hajlandóak elfogadni a metszést, és nem tanúsítanak bűnbánó hozzáállást, amikor valami rosszat követnek el: ez pedig az, hogy nem hajlandóak elismerni, hogy Isten szavai az igazság és a mérce, amelyhez mindent mérni kell. Az előző két okról elég részletesen beszéltem; ez a szó szerinti jelentését tekintve egy kicsit más, mint az első kettő, de lényegében azok is kapcsolódnak ehhez, miszerint az antikrisztusok nem hajlandóak elismerni, hogy Isten szavai az igazság, ezért rövidre foghatjuk a beszélgetésünket. Amikor egy antikrisztust megmetszenek, és te beszélgetsz vele az igazságról, beszélsz neki az igazságalapelvekről és a dolgok végzésének alapelveiről, vajon képes lesz ezt elfogadni, miután meghallgatta? (Nem.) Bármikor is hallja az antikrisztus az igazságot, mindig ugyanazzal a hozzáállással fordul felé: az elítélés és az ellenállás hozzáállásával. Mik azok az igazságalapelvek? Ezek a mércék annak méréséhez, hogy miként kell csinálni valamit. Amennyiben az ember Isten szavai igazságával teljes összhangban teszi, amit tesz, akkor az alapelvek szerint teszi azt. Ezt jelenti az alapelveknek megfelelően végezni a dolgokat. Ha a közlésed összhangban van az igazságalapelvekkel, egy antikrisztus egyáltalán nem fogja elfogadni; minél pozitívabb, gyakorlatiasabb, méltányosabb, helyesebb és tényszerűbb a közlésed, annál elfogadhatatlanabb lesz egy antikrisztus számára. Nyakatekert érvekkel fog válaszolni, nem lesz hajlandó elfogadni az igazságot, sem a tényeket. Ha arról beszélsz vele, hogyan kell cselekednie, hogy eleget tegyen a felelősségeinek ez ügyben, ő majd elmondja neked, hogyan szenvedett és hogyan fizetett árat; ha arról beszélsz vele, hogyan kell az igazságalapelveknek megfelelően cselekedni, ő majd elmondja neked, mennyi utat végigjárt, mennyit szenvedett, és mennyit beszélt. Ha arról beszélsz vele, hogyan kell becsületes embernek lenni, hogyan kell becsületes és őszinte szívvel cselekedni és kötelességet végezni, őt nem fogja érdekelni, és semmibe vesz téged. Amikor cselekszik, ő kizárólag a taktikára, a cselszövésre és a trükközésre összpontosít. Mindent összevetve egy antikrisztusnak megvannak a saját egyedi alapelvei a cselekedeteihez, és bármennyire is helytelenek, alantasak, nevetségesek és abszurdak ezek mások vagy Isten szemében, ő sohasem unja meg, hogy ezekhez a módszerekhez és alapelvekhez ragaszkodjon. Nem fogadja el Isten szavait igazságalapelvekként, és nem adja fel a saját alapelveit, így aztán akár megmetszed, akár leleplezed, akár elbocsátod őt, az ő mércéi, perspektívái és kilátásai a dolgok mérésével kapcsolatban soha nem fognak megváltozni. Egyes ilyen mércék az emberi tudományokból származnak, mások ismeretekből vagy a hagyományos kultúrából, megint mások e világ gonosz irányzataiból, de bármilyen helytelenek is ezek a dolgok, az antikrisztus nem képes elengedni őket. Bármilyen gonosz irányzatok, bármilyen mondások és perspektívák népszerűek a társadalomban, azokat ő elfogadja, de Isten szavai vagy az igazság az ő számára soha nem mérce minden dolog és esemény méréséhez, minden méréséhez. Miközben Istent követi és Isten házán élősködik, megtagadja és elítéli az igazságot. Miközben megtagadja és elítéli az igazságot, félő tisztelettel néz fel mindenféle, a világból való eretnekségre és téveszmére. Egyedül Isten szavait, az igazságot képtelen elfogadni. Az antikrisztusoknak ebből a lényegéből ítélve, jóllehet eljárnak az összejövetelekre, olvassák Isten szavait, és kötelességet is végeznek a hitük keretében, egyvalami biztos – a beállítottságuk soha nem fog megváltozni, sem a perspektíváik, amelyek a világból és a gonosz irányzatokból származnak. Ha megkérsz egy antikrisztust, hogy beszéljen az életbe való belépésről vagy a beállítottság változásáról, azt kérdezed majd magadtól, miért hangzanak a szavai olyan furcsán, émelyítően és esetlenül. Úgy hangzanak, mint egy kívülálló szavai, ő pedig egyszerűen csak egy zavarodott ember, akiből hiányzik a lelki megértés, de megjátssza, hogy ő lelki ember, és birtokában van az életnek. Valóban rendkívül visszataszító! Birtokában lehet az életnek valaki, aki soha nem ismerte el Isten szavait igazságként, és nem fogadta el Isten szavait életeként? Ez ugye csak vicc? Nézzetek körül a környezetetekben, hátha láttok valakit, aki ilyeneket szokott mondani: „Ez meg ez a híres ember ezt mondta; ebben és ebben a könyvben ez áll; ebben és ebben a tévésorozatban ezt mondták; ez meg ez a mestermű így szól”, vagy: „A mi hagyományos kultúránk ez; az én hazámban ezt szoktuk mondani; a mi családunkban van egy ilyen szabály” – és a többi, és a többi. Nézzétek meg, kinek van tele a padlása ilyen mondásokkal; ki az, aki nem indul meg Isten szavainak hallatán, és amikor végre sikerül Isten szavairól alkotott megértéséről közösséget vállalnia, csak zavaros, abszurd és lelki megértés nélküli szavakat ejt ki a száján; és aki, bár nem fogja fel és nem érti Isten szavait, megpróbál erőnek erejével összekalapálni néhányat, és megjátssza, hogy ő lelki ember. Ez kifejezetten gyomorforgató! Ezek az emberek sok éven át hittek Istenben, sok éven át hallgattak prédikációkat és jártak összejövetelekre, és hihetetlen módon mégsem tudják, hogy romlott beállítottságuk van, és nem fedezték fel, hogy helytelen perspektíváik vannak, sem azt, hogy téves perspektíváik teljesen ellentétesek és szembemennek Isten szavaival. Mi ennek az oka? Annak a harmadik oka, hogy az antikrisztusok nem hajlandóak elfogadni a metszést, és nem tanúsítanak bűnbánó hozzáállást, amikor valami rosszat követnek el: hogy nem hajlandóak elismerni, hogy Isten szavai az igazság és a mérce, amelyhez mindent mérni kell. Ez a probléma gyökere.

Miért nem hajlandóak az antikrisztusok elfogadni a metszést? Miért van az, hogy amikor szembekerülnek valamivel, nem térnek meg, hanem különféle elképzeléseket terjesztenek, sőt, akár ítéletet is mondanak Istenről? Ennek okai teljesen világosak. Először is, az antikrisztusok soha nem ismerik el, hogy hibázhatnak; másodszor, soha nem ismerik el, hogy romlott beállítottságuk van; harmadszor, nem hajlandóak elismerni, hogy Isten szavai az igazság és a mérce, amelyhez mindent mérni kell. Mert mindazok, akik nem fogadják el a metszést, mindazok, akik egyértelműen romlott beállítottságot tárnak fel, amikor hibáznak, mindazok, akik gyakran okoznak kárt Isten választott népének, akik késleltetik Isten választott népe kimondhatatlan számú tagjának belépését az életbe, és veszteségeket okoznak Isten háza munkájának – ha ezekben az emberekben nincs lelkifurdalás vagy bűnbánó hozzáállás, amikor megmetszik őket, akkor egyvalami bizonyos: hogy az antikrisztusok e három megnyilvánulása mind megvan bennük. Így van? (Így van.) Összesen három oka van annak, hogy az antikrisztusok nem hajlandóak elfogadni a metszést. Olvassátok át őket újra. (Először is, az antikrisztusok soha nem ismerik el, hogy hibázhatnak; másodszor, soha nem ismerik el, hogy romlott beállítottságuk van; harmadszor, nem hajlandóak elismerni, hogy Isten szavai az igazság és a mérce, amelyhez mindent mérni kell.) Összesen három van. Meglehetősen részletesen beszélgettünk az első két okról. Szó szerinti jelentését tekintve az utolsó egy kicsit más, mint az első kettő, de lényegét illetően az első kettő kapcsolódik ahhoz, hogy az antikrisztusok nem hajlandóak elismerni, hogy Isten szavai az igazság, ezért ennél részletesebben nem beszélgetünk erről az okról. Rendben, fejezzük itt be mai közösségünket. Viszontlátásra! (Viszontlátásra, Isten!)

2020. szeptember 19.