II. A hús-vér test megvetése, amelyben Isten megtestesült

A legutóbbi közlésben az antikrisztusok tizedik megnyilvánulásának második altémájáról beszélgettünk: a hús-vér test megvetéséről, amelyben Isten megtestesült. Hol hagytuk abba a beszélgetésünket? (A hangulatuktól függ, hogy az antikrisztusok hogyan bánnak Krisztussal.) Eljutottunk ahhoz a ponthoz, hogy „a hangulatuktól függ, hogy hogyan bánnak Krisztussal”. Először tekintsük át, hogy mely aspektusokat beszéltük meg. Hány helyzetet boncolgattunk azzal kapcsolatban, hogy a „hangulatuktól függ”? (Öt helyzet volt: viselkedésük, amikor megmetszéssel szembesülnek, viselkedésük Krisztussal, amikor Őt üldözték, amikor elképzeléseket alkotnak a megtestesült Istenről, amikor előléptetik vagy elbocsátják őket, és amikor különböző környezetekkel szembesülnek.) Nagyjából ennyi. Amikor ezeknek az aspektusoknak a tartalmát hallgatjátok, akkor csupán a bennük foglalt eseményeket halljátok meg, vagy összevetitek őket önmagatokkal, elnyerve és megértve az igazságot ezeken az eseményeken keresztül? Milyen nézőponttal hallgatjátok? (Amikor Isten leleplezi és boncolgatja ezeket az állapotokat és megnyilvánulásokat, össze tudom vetni őket magammal. Lehet, hogy időnként a viselkedésem nem teljesen azonos az antikrisztusok megnyilvánulásaival, a feltárt beállítottság és természetlényeg azonban ugyanaz.) A leleplezett állapotok, megnyilvánulások és lényegek különböző mértékben mindenkiben jelen vannak. Amikor az emberek először kezdenek hinni Istenben, nehéz észrevenniük önmagukban ezeknek a romlott beállítottságoknak a megnyilvánulásait, de ahogy fokozatosan mélyül megtapasztalásuk az Istenben való hitről, bizonyos beállítottságokra és viselkedésformákra öntudatlanul is tudatossá válnak. Ezért, függetlenül attól, hogy azok a konkrét megnyilvánulások, amelyeket az általunk tárgyalt tartalom érint, jelenleg vonatkoznak-e rád, vagy hogy a múltban tanúsítottál-e ilyen magatartást, ez nem jelenti azt, hogy ezek a kérdések nem vonatkoznak rád; nem jelenti azt, hogy a jövőben nem fogsz ilyen dolgokat tenni, és azt sem jelenti, hogy nem rendelkezel ilyen beállítottságokkal és viselkedésformákkal. Már több mint egy éve beszélgetünk az antikrisztusok különböző megnyilvánulásairól és leplezzük le azokat. Több mint egy éve beszélgetünk egy témáról és még mindig nem fejeztük be – szerintetek konkrét és alapos a közlésünk tartalma? (Alapos.) Rendkívül konkrét és alapos! Annak ellenére, hogy a közlés elérte ezt a szintet, sokan még mindig az eredeti viselkedésüket mutatják, és a legkevésbé sem változnak. Vagyis az elhangzott szavak és a leleplezett állapotok, beállítottságok és lényegek egy kicsit sem segítenek rajtuk. Ebben az időszakban még mindig vannak olyanok, akik továbbra is vakmerő és gátlástalan viselkedést folytatnak, önkényesen és diktatórikusan cselekszenek, valamint makacsul és szeszélyesen viselkednek. Ugyanolyanok maradnak, mint amilyenek azelőtt voltak, vagy még féktelenebbek lesznek, miután státuszt szereztek, és még alaposabban felfedik magukat. Ráadásul mindig vannak olyanok, akiket leváltanak és kitakarítanak – mi történik itt? (Ez azért van, mert ezek az emberek soha nem fogadták el az igazságot; annyi prédikációt hallottak, de nem vették a szívükre azokat.) Ennek egyik oka az, hogy ezek az emberek soha nem fogadják el az igazságot; idegenkednek az igazságtól és nem szeretik a pozitív dolgokat. A másik ok az, hogy eredendően az antikrisztusok lényegével rendelkeznek, képtelenek elfogadni az igazságot vagy a pozitív dolgokat. Ezért, noha ilyen konkrétan beszéltem az antikrisztusok különböző lényegeiről és megnyilvánulásairól és lepleztem le azokat, ezek az antikrisztusok és gonosz emberek továbbra is féktelenül és félelem nélkül cselekszenek, és azt tesznek, amit csak akarnak. Vajon nem a lényegük határozza meg ezt? Ezeknek az embereknek valóban lehetetlen megváltoztatniuk a természetüket; nem hatnak rájuk a prédikációk, bármennyit is hallanak, és bűnbánatot sem tartanak. A mindennapi életükből, a kötelességeik végzéséhez való hozzáállásukból, valamint azok végrehajtási módjából ítélve, egyáltalán nem fogadják el az igazságot, a beállítottságaik pedig cseppet sem változtak; olyanok ezek a szavak, mintha süketeknek prédikálnák őket – teljesen hatástalanok. Ezek a szavak nem hatnak az antikrisztusokra, de rátok vajon gyakoroltak-e valamilyen gátló hatást? Szolgáltak-e arra, hogy megfékezzenek bizonyos viselkedéseket, és emeljék a lelkiismereti és erkölcsi normáitokat? (Valamelyest.) Ha valakire nem voltak ilyen hatással, akkor ember-e még az illető? Nem az; ördög. Természetesen a legtöbb ember, miután hallotta ezeket a szavakat, szerzett némi tisztánlátást az antikrisztusok különféle beállítottság-lényegéről, és mélyen legbelül gyűlölet alakult ki benne az antikrisztusok beállítottságai iránt, miközben szerzett némi megértést és ismeretet is saját romlott beállítottság-lényegéről. Ez jó jel, jó dolog. De vannak-e olyanok, akik egyre negatívabbá válnak, minél többet hallgatják? E szavak hallatán azt gondolják: „Vége. Minden alkalommal, amikor az antikrisztusok megnyilvánulásai, állapotai és beállítottságai lelepleződnek, azok teljesen megegyeznek az enyéimmel. Egyszer sem lényegtelenek számomra. Mikor tudom teljesen elhatárolni magam az antikrisztusok beállítottságától? Mikor tudok megmutatni valamit Isten népének, Isten szeretett fiainak megnyilvánulásaiból?” Minél többet hallgatják, annál negatívabbá válnak, egyre inkább úgy érzik, hogy nincs út, amelyet követhetnének. Normális ez a reakció? (Nem.) Negatívnak érzitek magatokat? (Nem.) Valahányszor, amikor halljátok, hogy leleplezem az antikrisztusok ezen megnyilvánulásait és eseteit, okoz-e fájdalmat vagy kellemetlenséget? Szégyellitek-e magatokat? (Fájdalmat okoz, szégyenkezünk.) Függetlenül attól, hogy milyen érzéseitek vannak, a tény, hogy nem vezet negativitáshoz, jó; szilárdan megálltatok. Azonban az, hogy nem vagytok negatívak, nem elegendő; ez nem éri el a célt, nem ez a végső cél. Ezeken a szavakon keresztül el kell jutnotok önmagatok megismeréséhez. Ez nem a viselkedés egy aspektusának megértéséről szól, hanem arról, hogy a saját beállítottságotokat és lényegeteket ismerjétek meg. Ennek a megértésnek lehetővé kell tennie, hogy megtaláljátok a gyakorláshoz vezető utat az életben és a kötelességeitek végzése során, tudva, hogy mely cselekedetek igazodnak az antikrisztusok viselkedéséhez, mely cselekedetek fednek fel antikrisztusi beállítottságot, és mely cselekedeteket vezényelnek alapelvek. Ha ezt el tudod érni, akkor nem hallgattad hiába ezeket a szavakat; hatással voltak rád. A következőkben az antikrisztusoknak a megtestesült Istennel való bánásmódjának negyedik megnyilvánulásról folytatjuk a beszélgetést – pusztán hallgatják azt, amit Krisztus mond, de sem nem engedelmeskednek, sem alá nem vetik magukat.

D. Pusztán hallgatják azt, amit Krisztus mond, de sem nem engedelmeskednek, sem alá nem vetik magukat

Az antikrisztusok pusztán hallgatják azt, amit Krisztus mond, de sem nem engedelmeskednek, sem alá nem vetik magukat; akkor hát hogyan hallgatják? Ez a mondat lényegében összefoglalja azt a hozzáállást, amellyel hallgatják: nincs engedelmesség, nincs valódi alávetettség; nem fogadják el szívből, hanem pusztán a fülükkel hallgatják, a szívükkel nem figyelnek, és nem fogják fel. Szó szerint nézve, az antikrisztusok viselkedése és beállítottsága e tekintetben ezekkel az alapvető elemekkel foglalható össze. Az antikrisztusok beállítottság-lényege szempontjából az ilyen emberek sem nem engedelmeskednek, sem nem engednek semminek, ami Istentől származik, vagy amit Isten vagy az emberek jónak és pozitívnak tartanak, és ami összhangban van a természeti törvényekkel; ehelyett lenézik az ilyen dolgokat, saját perspektíváik és nézeteik vannak. Vajon nézőpontjaik összhangban vannak a pozitív dolgok szabályaival és törvényeivel? Nincsenek. A nézőpontjaik két aspektuson múlnak: az egyik a Sátán törvényei, a másik pedig a Sátán érdekeivel és a Sátán természetlényegével van kapcsolatban. Ezért, ami a hús-vér testet illeti, amelyben Isten megtestesült, az antikrisztusok nézőpontjai és hozzáállásai lényegében két dolgon múlnak: az egyik a Sátán logikája és törvényei, a másik pedig a Sátán beállítottság-lényege. Krisztus Isten szószólója, amint a földi munka egy szakaszát végzi, Ő Isten kifejeződése és megtestesülése, amint a földi munka egy szakaszát végzi. Egy ilyen szerephez – eltekintve a kíváncsiságtól, az átvizsgálás kedvelésétől, valamint attól, hogy úgy bánnak Vele, ahogy egy státusszal rendelkező emberrel bánnának, akinek törleszkedni és hízelegni kell – az antikrisztusok szívében nincs őszinte hit és követés, még kevésbé valódi szeretet és alávetettség. Ami Krisztust, a romlott emberiség szemében jelentéktelennek tűnő alakot illeti, az Ő megjelenése hétköznapi és normális; beszéde, viselkedése és magatartása, valamint emberi mivoltának minden aspektusa szintén hétköznapi és normális. Az Általa végzett munka formája, módja és módszere még inkább rendkívül hétköznapinak, normálisnak és gyakorlatiasnak tűnik mindenki szemében. Nem természetfeletti, nem üres, nem homályos és a valós élettől nem eltávolodott. Röviden, Krisztus kívülről nem tűnik fenségesnek. Beszéde, cselekedetei és magatartása nem mélyreható vagy elvont. Emberi szemmel nézve semmi misztérium nem látható, sem pedig semmi felfoghatatlan; Ő egyszerűen túlságosan gyakorlatias, túlságosan normális. Mielőtt megvitatnánk a megtestesült Isten által végzett valamennyi munka lényegét és természetét, szemléljük meg mindazt, ami az emberek számára kívülről látható a megtestesült Isten e szerepéről: beszédét, viselkedését, magatartását, mindennapi rutinját, személyiségét, érdeklődési körét, iskolázottságát, azokat a kérdéseket, amelyekkel törődik és amelyeket megvitat, az emberekkel való bánásmódjának és érintkezésének módját, valamint azokat a dolgokat, amelyekről tudást közöl, és így tovább. Mindezek az ember szemében nem természetfelettiek, nem magasztosak vagy üresek, hanem kiváltképp gyakorlatiasak. Mindezek az aspektusok próbatételt jelentenek mindenki számára, aki követi Krisztust; azok viszont, akik igazán hisznek Istenben, akiknek van lelkiismeretük és józan eszük, amint megértenek néhány igazságot, Krisztusnak mindezeket a normális és gyakorlatias külső megnyilvánulásait a megtestesült Isten fogalomkörébe sorolják, hogy megértsék, felfogják és alávessék magukat. Azonban csak az antikrisztusok nem teszik ezt; ők nem képesek erre. A szívük mélyén úgy tűnik számukra, hogy egy ilyen rendkívül hétköznapi alakból, mint Krisztus, valami hiányzik. Mi is hiányzik pontosan? Az antikrisztusok mélyen legbelül gyakran érzik úgy, hogy egy ilyen hétköznapi személy nem igazán tűnik istennek. Gyakran megkövetelik azt is, hogy egy ilyen hétköznapi ember úgy beszéljen, cselekedjen és viselkedjen, ahogyan az szerintük az igazi istenhez, képzeletük krisztusához illene. Ezért, ha mélyen az antikrisztusok szívébe nézünk, nem hajlandók elfogadni egy ilyen hétköznapi embert uruknak, istenüknek. Minél normálisabb, gyakorlatiasabb és hétköznapibb Krisztus valamely aspektusa, az antikrisztusok annál inkább megvetik, lenézik azt, sőt akár ellenségesen is tekintenek rá. Ennélfogva, ami Krisztus viselkedésének bármely aspektusát illeti, beleértve a szavait is, az antikrisztusok azokat mélyen legbelül nem tudják elfogadni, sőt ellenállnak nekik.

Mit tartalmaz Krisztus beszéde? Időnként munkaszervezésről szól, olykor valakinek a hiányosságaira mutat rá, néha egy bizonyos típusú ember romlott lényegét leplezi le, néha egy ügy lényegét és annak minden részletét elemzi, hogy boncolgassa a benne rejlő problémákat, időnként egy ügy helyes vagy helytelen voltát ítéli meg, néha egy bizonyos típusú ember sorsát határozza meg, néha előléptet, néha pedig elbocsájt egyes embereket, időnként megmetsz, néha vigasztal és biztat egyes embereket. Természetesen az emberek életfelfogásával kapcsolatos igazságokon túl, amelyekről Krisztus a munkája során beszél, gyakran érint mindenféle dolgot, valamint néhány, az emberi tudással és különböző szakmai területekkel kapcsolatos témát is. Krisztus normális és gyakorlatias ember; nem légüres térben él. Az emberi léttel és élettel kapcsolatos minden kérdésben vannak gondolatai és nézetei, és ezeket a kérdéseket alapelvekkel közelíti meg. Ha ezek az alapelvek az emberek túlélésének, az emberek életébe való belépésnek, Isten imádatának témáira vonatkoznak, akkor elmondható-e, hogy ezek mind igazságok? (Igen.) Az emberi tudásra, filozófiára és néhány szakmai kérdésre vonatkozó szavak, amelyekről Krisztus beszél, közvetlenül nem nevezhetők igazságnak, azonban nézőpontban, hozzáállásban és alapelvben eltérnek attól, amit az emberek ezekről a témákról tudnak. Például az emberek tanúsíthatnak tiszteletteljes hozzáállást a tudás egy darabkája iránt és élhetnek aszerint, míg Krisztus mindenféle ismeretet képes boncolgatni, tisztán látni és helyesen kezelni. Vegyük például egy bizonyos szakmában szerzett szakértelmeteket és a hozzá kapcsolódó ismeretek elsajátítását. Mit érhettek el ennek a tudásnak az alkalmazásával? Hogyan alkalmazzátok ezt a tudást a kötelességetek végzése során? Vannak-e benne igazságalapelvek? Ha nem érted az igazságot, akkor nincsenek alapelvek, és kizárólag tudásra támaszkodsz a kötelességed végzése során. Bár lehet, hogy nem vagyok szakértő abban a szakmában, illetve nem értem mélyen azt az ismeretet, csak az általános elképzelést fogom fel, és néhány alaptételt ismerek, tudom, hogyan alkalmazzam ezt a tudást olyan módon és alapelvekkel, amely lehetővé teszi, hogy hatékonyan szolgálja Isten munkáját. Ez a különbség. Az antikrisztusok, mivel nem fogadják el az igazságot, soha nem fogják ezt a szempontot látni, és soha nem fogják megérteni, mi is Krisztus lényege valójában. Krisztus Isten lényegével rendelkezik – pontosan hol valósul meg és nyilvánul meg ez a kijelentés, hogyan kell az embereknek kezelniük, és milyen előnyökben és nyereségben részesülnek az emberek általa? Az antikrisztusok soha nem fogják látni ezt az aspektust. Miért van ez így? Van egy nagyon fontos ok: bárhogyan is nézik az antikrisztusok a hús-vér testet, amelyben Isten megtestesül, csupán egy embert látnak. Emberi szemszögből mérlegelik, emberi tudás, tapasztalat, értelem, cselszövés és trükkök segítségével nézik, de bárhogy is nézik, semmi különlegeset nem látnak ebben az emberben, és azt sem ismerik fel, hogy Isten lényegével rendelkezik. Mondjátok meg Nekem, láthatják-e szabad szemmel is? (Nem.) Mi történik, ha mikroszkópot vagy röntgent használnak? Akkor még kevésbé valószínű, hogy meglátják. Egyesek megkérdezik: „Ha szabad szemmel vagy mikroszkóppal nem látható, akkor azok, akik kapcsolatban vannak a szellemi birodalommal, képesek-e látni?”. (Nem.) Akik kapcsolatban állnak a szellemi birodalommal, képesek belelátni abba a birodalomba és érzékelni a szellemeket, akkor hát miért nem tudják felismerni a megtestesült Istent? Szerintetek a Sátán látja Istent a szellemi birodalomban? (Igen.) Istenhez hasonlóan a Sátán is a szellemi birodalomban létezik, de elismeri-e Istent Istenként? (Nem.) Követi-e Istent vagy hisz-e Benne? (Nem.) A Sátán minden nap láthatja Istent, mégsem hisz Benne és nem is követi Őt. Tehát, még ha a szellemi birodalommal kapcsolatban állók láthatnák is Isten Szellemét, elismernék-e ezt a Szellemet Istenként? (Nem.) Megoldja-e ez a magyarázat a probléma gyökerét? (Igen.) Mi itt a gyökér? (Nem ismerik el Istent és nem félik Őt.) Az antikrisztusok mélyen legbelül nem ismerik el Istent. A felmenőik, a gyökereik sem ismerték el Istent. Még ha Isten közvetlenül a szemük előtt is áll, akkor sem ismerik el és nem imádják Őt. Akkor hogyan imádhatnák a megtestesült Istent, aki olyan hétköznapinak és jelentéktelennek tűnik? Egyáltalán nem tudnák. Ezért, függetlenül attól, hogy az antikrisztusok milyen eszközöket használnak arra, hogy lássák, hiábavaló. Onnantól kezdve, hogy Isten elkezdte a munkáját, egészen mostanáig, Isten annyi szót szólt és olyan nagyszerű munkát végzett. Hát nem ez a legnagyobb jel és csoda az emberi világban? Ha az antikrisztusok el tudnák ezt ismerni, már régóta hittek volna; nem vártak volna mostanáig. Vajon egyesek úgy gondolják: „az antikrisztusok egyszerűen nem láttak eleget Isten tényleges tetteiből, ezért nem lettek meggyőzve; ha Isten mutatna néhány jelet és csodát, hogy láthassák, milyen is valójában a szellemi birodalom, és ha látnák Isten valódi személyét, valamint azt, hogy minden szava beteljesedett, akkor elismernék és követnék Istent”? Így van ez? Vajon az antikrisztusok néhány év alatt hirtelen alávetnék magukat, miután annyi éven át küzdöttek Istennel a szellemi birodalomban anélkül, hogy meggyőződtek volna? Ez lehetetlen; a természetüklényegük megváltoztathatatlan. A megtestesült Isten annyi munkát végzett és annyi szót szólt, mégsem tudja közülük egy sem meghódítani őket, és Isten identitását és lényegét sem képesek elismerni. Ez a veleszületett természetük. Mit jelent ez a természet? Azt jelenti, hogy az olyan emberek, mint az antikrisztusok, örökké háborút fognak vívni Isten, az igazság és a pozitív dolgok ellen, a keserves végig harcolva, és halálukig soha nem hagyják abba. Vajon nem ők a pusztítás jogos célpontjai? Mit jelent az, hogy „halálukig soha nem hagyják abba”? Azt jelenti, hogy inkább meghalnának, mintsem igazságként ismernék el Isten szavait, inkább meghalnának, mintsem alávetnék magukat Istennek. Ez halált érdemel.

Amikor Krisztusról, erről a hétköznapi emberről van szó, az antikrisztusok nemcsak kívülről, hanem belülről is átvizsgálják Őt. Így amikor Krisztus beszél és cselekszik, az antikrisztusok különféle viselkedésformákat tanúsítanak. Leplezzük le természetlényegüket a különféle megnyilvánulásokon keresztül, amelyeket az antikrisztusok tanúsítanak válaszul Krisztus beszédére és cselekedeteire. Amikor például Krisztus a munkáról és az igazságalapelvekről beszélget az emberekkel, megemlít néhány konkrét gyakorlatot. Ezek azt érintik, hogy az embereknek konkrétan hogyan kell végrehajtaniuk és megvalósítaniuk egy feladatot a kötelességvégzésük során. Általánosságban elmondható, hogy egyetlen feladat sem arról szól, hogy elméletet vitassuk meg, szlogeneket kiabáljunk, mindenkit feltüzeljünk, majd mindenki esküt tegyen, és ezzel vége; minden kötelességgel kapcsolatos feladat összetett, és bizonyos részleteket foglal magában. Például: hogyan válasszuk ki a megfelelő embert; hogyan kezeljük különböző emberek különböző állapotait és hogyan bánjunk azokkal; hogyan kezeljük alapelvek szerint a kötelességvégzés során felmerülő különböző problémákat; hogyan érjük el az emberek közötti harmonikus együttműködést anélkül, hogy önkényesen és diktatórikusan cselekednénk, vagy makacsul és szeszélyesen viselkednénk; és így tovább, különböző témákat lefedve. Amikor az embereknek olyan konkrét munkát kell végrehajtaniuk, amelyről Krisztus beszélt, és konkrét projekteket kell irányítaniuk, nehézségekbe ütközhetnek. Szlogeneket kiabálni és doktrínákat hirdetni könnyű, a tényleges megvalósítás azonban nem olyan egyszerű. Az embereknek legalábbis erőfeszítést kell tenniük, árat kell fizetniük és időt kell szánniuk arra, hogy ténylegesen elmenjenek és elvégezzék ezeket a feladatokat. Ez egyrészt a megfelelő személyek megtalálását, másrészt pedig az érintett szakma megismerését, a különböző szakmai szempontokhoz kapcsolódó általános ismeretek és elméletek, valamint a konkrét működési módszerek és megközelítések kutatását foglalja magában. Ezen kívül találkozhatnak kihívást jelentő problémákkal is. A normális emberek általában egy kicsit megijednek, amikor ezekről a nehézségekről hallanak, és éreznek némi nyomást, de akik hűségesek Istenhez és alávetik magukat Neki, amikor nehézségekkel szembesülnek és nyomást éreznek, azok csendben imádkoznak a szívükben, útmutatást, hitük növelését, megvilágosodást és segítséget kérnek Istentől, valamint oltalmat a hibák elkövetése ellen, hogy teljesíteni tudják hűségüket és a lehető legtöbbet fáradozhassanak, hogy tiszta lelkiismeretre tegyenek szert. Azonban az olyan emberek, mint az antikrisztusok, nem ilyenek. Amikor Krisztustól származó, a munkában végrehajtandó konkrét intézkedésekről hallanak, valamint arról, hogy a munka nehézségekkel jár, belül ellenállást kezdenek érezni és vonakodnak folytatni. Hogyan néz ki ez a vonakodás? Azt kérdik: „Jó dolgok miért nem kerülnek soha az utamba? Miért mindig problémákat és követelményeket kapok? Tétlennek vagy rabszolgának tartanak, akit ugráltatni lehet? Nem vagyok olyan könnyen manipulálható! Olyan könnyedén mondod, miért nem próbálod te magad megcsinálni!” Alávetettség ez? Elfogadó hozzáállás? Mit csinálnak? (Ellenállnak, szembeszegülnek.) Hogyan keletkezik ez az ellenállás és szembeszegülés? Ha például azt mondják nekik: „Menj, vegyél néhány kiló húst, és főzz egy adag párolt sertéshúst mindenkinek”, ellenkeznének-e? (Nem.) Ha viszont ezt mondanák nekik: „Ma menj és műveld meg azt a földet, művelés közben pedig előbb be kell fejezned a kövek eltávolítását, mielőtt megkaphatod az ételed”, akkor vonakodóvá válnának. Amint ez fizikai fáradsággal, nehézséggel vagy nyomással jár, felszínre tör neheztelésük, és nem hajlandóak tovább folytatni; ellenállni és panaszkodni kezdenek: „Miért nem történnek velem jó dolgok? Amikor egyszerű vagy könnyű feladatokra kerül a sor, miért nem vesznek észre? Miért engem választanak a nehéz, fárasztó vagy piszkos munkákra? Talán azért, mert jámbornak tűnök, és könnyű velem erőszakoskodni?” Itt kezdődik a belső ellenállás. Miért olyan ellenállóak? Miféle „piszkos és fárasztó munka”? Miféle „nehézségek”? Ezek nem mind a kötelességük részét képezik? Akit kijelölnek, annak meg kell tennie; mit kell válogatni? Arról van szó, hogy szándékosan nehezítik a dolgukat? (Nem.) Ők azonban úgy vélik, hogy szándékosan nehezítik meg a dolgukat, kényszerhelyzetbe hozzák őket, ezért nem fogadják el Istentől ezt a kötelességet, és vonakodnak elvállalni. Mi történik itt? Vajon arról van szó, hogy amikor nehézségekkel szembesülnek, fizikai nehézségeket kell elviselniük és nem tudnak tovább kényelmesen élni, akkor ellenállóvá válnak? Vajon ez feltétel nélküli, panaszmentes alávetettség? A legkisebb nehézség esetén vonakodóvá válnak. Hevesen ellenállnak bárminek, tiltakoznak bármi ellen és elutasítanak bármit, amit nem akarnak megtenni, legyen az bármilyen munka, amit nehéznek, nem kívánatosnak, lealacsonyítónak, vagy mások által lenézettnek éreznek, és az alávetettség legcsekélyebb jelét sem mutatják. Amikor Krisztus szavaival, parancsaival vagy az Általa közölt alapelvekkel szembesülnek – amint azok nehézségeket okoznak nekik, illetve megkövetelik tőlük, hogy szenvedjenek vagy árat fizessenek – az antikrisztusok első reakciója az ellenállás és az elutasítás, szívükben undort éreznek. Amikor azonban olyan dolgokról van szó, amelyeket hajlandóak megtenni, vagy amelyek előnyösek számukra, a hozzáállásuk nem ilyen. Az antikrisztusok vágynak a kényelemre és arra, hogy kitűnjenek, de vajon örülnek-e és hajlandóak-e boldogan vállalni, ha a hús-vér test szenvedésével szembesülnek, ha árat kell fizetniük, vagy akár azt kockáztatják, hogy megbántanak másokat? Elérhetik-e tehát a feltétlen alávetettséget? A legkevésbé sem; hozzáállásuk teljes mértékben az engedetlenség és az önfejűség. Amikor az antikrisztusokhoz hasonló emberek olyan dolgokkal szembesülnek, amelyeket nem akarnak megtenni, amelyek nem felelnek meg a preferenciáiknak, ízlésüknek vagy önérdeküknek, akkor hozzáállásuk Krisztus szavaihoz teljesen elutasítóvá és ellenállóvá válik, az alávetettségnek nyoma sincs meg benne.

Egyesek, miközben Krisztus beszédét hallgatják, gondolatokat kezdenek megfogalmazni: „Miért mondja ezt Krisztus? Hogyan kezelhette ezt a dolgot ilyen szemlélettel? Hogyan lehetett ilyen véleménye, hogyan határozhatott meg így valamit? Ez is az igazság? Ezek is Isten szavai? Szerintem nem. A Bibliában Isten beszédmódja másképp van rögzítve, egyfajta racionalitással, anélkül, hogy belemenne ezekbe a részletes és jelentéktelen dolgokba. Miért így beszél Krisztus? Mindig a részletekről és a részletek boncolgatásáról van szó; tényleg beszélhet így Isten?” Nincsenek elképzeléseik minden egyes alkalommal, amikor Isten szavait olvassák. Ezt gondolják: „Ezek Isten szavai; ezekre kell támaszkodnom, hogy életet, üdvösséget és áldást nyerjek”. Amikor azonban ténylegesen kapcsolatba kerülnek Krisztussal, véleményt kezdenek formálni bizonyos ügyeket érintő nézeteiről, megjegyzéseiről és hozzáállásáról, valamint arról, hogy hogyan bánik bizonyos emberekkel, ezek a vélemények pedig emberi elképzeléseknek tekinthetők. Amikor az antikrisztusok elképzeléseket alkotnak a szívükben, fognak-e Istenhez imádkozni, hogy metssze meg elképzeléseiket? Egyáltalán nem. Állandóan saját elképzeléseik alapján mérlegelik Krisztus szavait, anélkül, hogy szívükben nyoma lenne az alávetettségnek. Így, amikor elképzelések alakulnak ki bennük Krisztusról, belül ellenállást kezdenek érezni, és fokozatosan ellenségessé válnak Krisztussal szemben. Amikor ilyen ellenséges érzület támad, vajon az antikrisztusok továbbra is azt tervezik, hogy alávetik magukat? Tervezik még az elfogadást? A szívükben ellenállásba kezdenek, ezt gondolván: „Hm, most már van némi befolyásom feletted. Nem neked kellene lenned istennek? Hát nem a te összes szavad az igazság? Kiderül, hogy te is logikusan érvelsz, amikor dolgokat teszel, és az alapján ítéled meg a dolgokat, amit a szemeddel látsz. A tetteid nincsenek összhangban isten lényegével!” Belül engedetlenséget kezdenek érezni. Amikor előtör ez az engedetlenség, akkor kifelé is feltárul. Azt mondhatják: „Helyesnek tűnik, amit mondasz, de ellenőriznem kell isten szavait, hogy lássam, ő mit mond erről. Imádkoznom kell istenhez, hogy lássam, hogyan vezet engem. Várnom és keresnem kell, hogy lássam, isten hogyan vezérel és világosít meg engem. Ami pedig az általad mondottakat illeti, többé már nem veszem figyelembe, és nem lehet a tetteim alapja.” Miféle megnyilvánulás ez? (Krisztus megtagadása.) Megtagadják Krisztust, de miért olvassák továbbra is az Ige testet ölt című könyvet? (Istenem, szerintem csak a homályos mennyei Istent ismerik el, és nyíltan tagadják a földi Krisztust.) Az antikrisztusok következetesen üres szavak és doktrínák közepette élnek, és egy magasztos, láthatatlan Istent tisztelnek. Ezért nagyon tisztelik és nagyra becsülik az írott szavakat, amelyek Krisztus feljegyzett mondásai, ugyanakkor Krisztusra, aki a lehető leghétköznapibb, úgy tekintenek, mint akinek semmiféle státusza nincs a szívükben. Hát nem ellentmondásos ez? Amikor elképzeléseket táplálnak Krisztusról, azt mondják: „imádkoznom és keresnem kell, hogy lássam, mit mondanak isten szavai”. Kik azok, akik csak Isten szavait ismerik el, de Krisztust nem? (Antikrisztusok.) Lehetnek bármilyen jelentősek vagy mélyrehatóak az elképzeléseik Krisztus szavairól, amint azok a szavak nyomtatásra kerülnek, eltűnnek az elképzeléseik. Amint a szavak szöveggé válnak, azokat Istenként imádják. Vajon ez nem ugyanaz a hiba, mint amit a farizeusok és a vallásos körökben élők követtek el? Az igazság meg nem értése megkönnyíti ezeknek a megnyilvánulásoknak és elképzeléseknek a kialakulását. Miután az antikrisztusokban elképzelések alakulnak ki, a szívük nem tudja alávetni magát; nincs alávetettség, csak ellenállás.

Milyen körülmények között alakulnak ki elképzelések a hétköznapi emberekben, illetve milyen típusú emberek hajlamosak elképzelések kialakítására? Az egyik típus azok, akik nem értik Isten szavait, a másik pedig azok, akiknek nincs lelki megértésük és nem fogadják el az igazságot; ők hajlamosak elképzelések kialakítására. Amint elképzeléseik támadnak, szívükben ellenállásba kezdenek. Például mondhatom az embereknek, hogy valamit bizonyos módon, az akkor fennálló háttér, környezet és emberi szükségletek alapján tegyenek. Később, az idő múlásával és a helyzetek változásával az adott ügy kezelésének módja és módszere szintén változhat. Ez a változás azonban lehetőséget ad az antikrisztusoknak arra, hogy elképzeléseket alakítsanak ki: „Korábban ezt mondtad, kijelentve, hogy ez az igazság, és azt mondtad az embereknek, hogy így gyakorolják. Végre megértettük és képesek voltunk gyakorolni és betartani, azt gondolva, hogy van reményünk az áldásokra, most pedig azt mondod, hogy másképp csináljuk – mit jelent ez? Hát nem kínozol minket? Nem úgy bánsz velünk, mintha kevesebbek lennénk az embernél? Pontosan mi ennek a helyes módja?” Bármilyen változás a módszerben, a megközelítésben vagy a kijelentésben feldühíthet egyeseket – ezek azok az emberek, akik egyáltalán nem értik az igazságot és nem képesek felfogni azt. Mindent, amit Isten tesz, régi nézőpontokkal, régi elméletekkel, bizonyos emberi erkölcsi normákkal, lelkiismereti normákkal, sőt, logikus gondolkodással és emberi tudással mérnek. Amikor mindez ellentmond annak, amit Krisztus mondott, vagy ha közben ellentmondások merülnek fel, akkor nem tudják, hogyan kezeljék azt. Amikor bizonytalanok abban, hogyan folytassák, a normális embereknek képesnek kell lenniük arra, hogy először lecsillapodjanak és elfogadják, majd fokozatosan megpróbálják megérteni. Az antikrisztusok azonban nem ilyenek. Először ellenállnak, majd imádkoznak a homályos Isten előtt, és úgy tűnik, mintha az igazságot gyakorolnák, és nagyon szeretnék Istent. Mi az imájuk célja? Az, hogy elegendő bizonyítékot találjanak Krisztus szavainak tagadására, hogy elítéljék és kritizálják azt, amit Krisztus mondott, hogy lelki békére leljenek. Így oszlatják el az elképzeléseiket. Vajon ez eloszlathatja az elképzeléseiket? (Nem.) Miért nem? (Azért, mert nem fogadják el az igazságot. Nem keresik az igazságot Isten szavaiból, hanem Istent próbálják tagadni.) Pontosan, nem az igazságot elfogadó hozzáállással vagy az igazságot elfogadó módon oszlatják el az elképzeléseiket. Nem vetik el az elképzeléseiket, azok megmaradnak a szívükben. Ezért egy ilyen hozzáállás soha nem fogja eloszlatni az elképzeléseiket, soha nem teszi lehetővé az elképzeléseik elengedését. Ehelyett ezek az elképzelések idővel felhalmozódnak; ahogy telik az idő, és az Istenbe vetett hitük évei sokasodnak, úgy gyarapodnak az elképzeléseik és képzelődéseik is. Ennek következtében a hozzáállásukat Krisztushoz, ehhez a hétköznapi emberhez elkerülhetetlenül egyre inkább elképzelésekkel terheltté válik. Ugyanakkor a szívükben lévő akadály Krisztussal szemben, valamint az Iránta érzett neheztelésük is növekszik. Ezeket az akadályokat és elképzeléseket hordozzák, miközben kötelességeiket végzik, összejövetelekre járnak, valamint Isten szavait eszik és isszák – vajon mit nyerhetnek végül? Azon kívül, hogy az áldások iránti vágyaik napról napra nőnek, semmit sem nyernek.

Nektek vannak elképzeléseitek Krisztusról? Az emberek Istennel szembeni követelményei formálják a Krisztusról alkotott elképzeléseiket. Honnan származnak ezek a követelmények? Az emberek ambícióiból, vágyaiból, elképzeléseiből és képzelődéseiből erednek. Tehát miféle elképzeléseket alakítanak ki az emberek? Úgy vélik, hogy Krisztusnak ezt vagy azt kellene mondania, hogy bizonyos módon kellene beszélnie és cselekednie. Amikor például valaki negatívnak és gyengének érzi magát, ezt gondolhatja: „Hát nem Isten a szeretet? Isten olyan, mint egy szerető anya, mint egy együttérző apa; Istennek vigaszt kellene nyújtania az embereknek. Felejtsd el a mennyei Istent; Ő elérhetetlen. Most, hogy Isten eljött a földre, az emberek könnyen hozzáférnek. Mivel negatívnak érzem magam, Isten elé kell járulnom, és ki kell öntenem a szívemet.” És miközben kiöntik szívüket, könnyeket hullatnak, beszélnek a nehézségeikről, gyengeségeikről, és nyíltan taglalják romlott beállítottságukat. Valójában mit keresnek az emberek a szívükben? Vigasztalódni akarnak, kellemes szavakat akarnak hallani, azt akarják, hogy Isten olyan szavakat mondjon, amelyek enyhítik a szomorúságukat, felvidítják őket, vigasztalást hoznak és megakadályozzák, hogy negatív érzéseik legyenek. Nem ez a helyzet? Különösen egy bizonyos embertípusnál, akik ezt a képzelődést táplálják: „Az emberek számára a gyengeség és a negativitás már csak ilyen, Isten azonban egyetlen mondattal is teljesen felfrissítheti az embert, szívéből minden gond és bánat azonnal eltűnik. A gyengeség és a negativitás szertefoszlik, mint a füst, és bármivel szemben erősek lehetnek, többé nem gyengék és nem merülnek el a negatívitásban, bizonyságtételükben szilárdan megállnak. Akkor hát hadd beszéljen Krisztus!” Mondd meg Nekem, mit kellene mondanom, amikor ilyen helyzettel szembesülök? Mindenekelőtt ki kell derítenem, miért érzi magát negatívnak ez az ember, és milyen kötelességet végez; másrészt pedig beszélnem kell azokról az alapelvekről, amelyeket az embernek a kötelességvégzése során tartania kell. Hát nem világos ez a megfogalmazás? Egyeseknek, akik ostobák, makacsok, és nem fogadják el az igazságot, szükséges valami fegyelmezőt mondani, hogy ösztönözzük, bátorítsuk őket. Ugyanakkor szükséges leleplezni az ilyen típusú emberek természetlényegét is, hogy megértsék, mit takar az állandó negatív hozzáállás, és miért negatívak állandóan. Ha azt mondom, hogy azok, akik mindig negatívak, olyan emberek, akik nem fogadják el az igazságot, akik nem szeretik az igazságot, találnak ők vigaszt, miután ezt hallották? (Nem.) Tegyük fel, hogy ezt mondom: „Az állandó negatívitás normális. Ez egy gyermeki megnyilvánulás; olyan, mintha egy gyermek egy felnőt terheit hordozná, és a teher súlya alatt állandóan negatívvá válna. Az érettséged csekély, fiatal vagy, és még nem tapasztaltál sokat, ezért fokozatosan kell tanulnod. Emellett a szüleidnek is van felelőssége; nem jól tanítottak téged, ezért ez nem a te hibád.” Ezután megkérdezhetik: „Akkor mi ez a romlott beállítottságom?”. „Ez nem romlott beállítottság; csupán annyi, hogy túl fiatal vagy és jó családi környezetből származol; el lettél kapatva és el vagy kényeztetve. Pár éven belül, ahogy felnősz, jobb lesz.” Megvigasztalódnának ennek hallatán? Ha hozzáadnék egy nagy ölelést, és némi pozitív energiát közvetítenék, nem éreznének-e melegséget belül? Úgy éreznék, hogy ily módon megtapasztalták Isten szeretetét és melegségét. Krisztus azonban általában nem így cselekszik. Egyfajta vigasztalásként valóban tehet így az idősebb gyermekekkel, de nem viselkedne így minden felnőtt esetében; ezt a bolond megtévesztésének neveznék. Ehelyett a lényegre fog térni, utat mutat neked, tisztázza, mi is történik valójában, és engedi, hogy szabadon válassz. Az határozza meg az utat, amelyen jársz, hogy milyen ember vagy. Ha megnézzük mindannak a lényegét, amit Krisztus tesz, Ő nem téveszti meg az embereket, illetve nem játszadozik velük, ők azonban nem tudják ezt elfogadni. Nem néznek szembe a tényekkel, pedig ez Krisztus lényege, Ő csak így tud cselekedni. Ha az emberek nem tudják ezt elfogadni, vajon nem teremt ez konfliktust az emberek és Isten között? Ha nem tudják elérni a céljukat, és az igazságot sem fogadják el, nem teremt ez akadályt? (De igen.) Ez megtelepszik az emberek szívében. Az emberek eredetileg úgy gondolták, hogy Isten nagyon szeretetteljes, gyengéd, mint egy anya vagy egy nagymama. Most viszont, látva, hogy ez nem így van, és még egy szikra melegséget sem éreznek, elcsüggednek. Megvalósulhat-e az a képzelődésük, hogy „Krisztus egyetlen mondata kihúzhat a negativitásból?” „Amennyiben Krisztus eljön, hogy megoldja a problémáimat, garantálom, hogy azonnal melegséget érzek majd belül, és soha többé nem leszek negatív; minden világossá válik, és út nyílik előttem.” Reális-e ez a képzelődés? Elérhető ez a cél? (Nem.) Ezért, ha az emberek ebben a kérdésben mindig az elképzeléseikre és képzelődéseikre támaszkodnak, az nem fog működni; az igazságot kell keresniük a probléma megoldásához.

Egyesek tesznek bizonyos dolgokat a színfalak mögött, és amikor találkoznak Velem, azt mondják Nekem: „Tizenéves koromban elkövettem a tisztátalanság bűnét”. Azt mondom: „Kérlek, ne beszélj Nekem erről. Imádkozz őszintén egyedül, és igazán bánd meg, akkor a probléma megoldódik, és Isten nem fog emlékezni rá. Nem szükséges szemtől szembe elmondanod Nekem; Én nem mélyedek bele ezekbe a dolgokba.” Amikor nem hagyom, hogy tovább mondják, gondolataik támadnak: „Te tényleg Isten vagy? A szívem olyan őszinte, tűzben ég, Te pedig leöntötted egy vödör hideg vízzel. Csak egy szívből jövő beszélgetést akartam Veled, miért nem vagy hajlandó meghallgatni? Jó lenne, ha meghallgatnál, több részletet is el kell mondanom”. Azt mondom: „A bűneid megvallásának végső célja a bűnbánat, nem pedig a számos részlet felsorolása. Ha a szíved mélyén valóban megbántad, akkor nem számít a forma; fölösleges végigmenni ezen a folyamaton. Az, hogy az összes részletet és körülményt tisztázod Előttem, nem jelenti azt, hogy megbántad. Ha valóban megbántad, még ha semmit sem mondasz, akkor is megbántad. Ha viszont nem bántad meg, hiábavaló lenne, még ha beszélnél is róla.” Egyesek nem értik, és azt hiszik, hogy mindent hallani akarok, például azt, hogy tisztátalanok voltak, loptak, vagy elítéltek és feldobtak másokat, mielőtt hinni kezdtek Istenben. Úgy gondolják, hogy hajlandó vagyok meghallgatni mindezeket a magánéleti dolgokat, hogy tudni és érzékelni akarom mindenkinek a legmélyebb gondolatait és minden tettét, legyen az jó vagy rossz. Ez nem emberi elképzelés? Tévednek. Nekem csak az emberek romlott beállítottságairól, lényegéről és az általuk járt útról kell tudnom; ez elég ahhoz, hogy foglalkozzam az üdvösségük jelentős kérdésével. Nincs szükség arra, hogy tudjak minden egyes ember jelenlegi vagy jövőbeli életéről; ilyen részletekre nincs szükség. Az emberek ezt feltételezik: „Te is normális és gyakorlatias vagy. Vannak dolgok, amelyeket nem tudsz, ezért talán meg akarod érteni minden ember családi hátterét, azt a környezetet, amelyben felnőtt, valamint ezeket a különleges tapasztalatokat a növekedése során, hogy alaposan megismerd őket a munka céljából, hogy legyen eszközöd, amellyel megítélheted és leleplezheted őket.” Így van ez? (Nem.) Egyesek, akik ezeket az elképzeléseket és képzelődéseket hordozzák, mindig meg akarják osztani Velem múltbeli tetteiket, amikor találkozunk, mondván: „Ó, Te nem tudod, az én családom régen ilyen volt...”. Én azt mondom: „Ne beszélj a családod dolgairól; oszd meg néhány tapasztalatodat az Istenben való hitről”. Mások azt mondják: „Ó, Te nem is tudod, korábban annyi partnerem volt”, vagy „Te nem is tudod, kit dobtam fel korábban”. Hasznos elmondani ezeket a dolgokat? (Nem.) Úgy gondolják, hogy a megtestesült Isten valóban hajlandó megismerni ezeket a dolgokat, ég a vágytól, hogy megértse az emberek közötti valamennyi gyalázatos viselkedést és az emberek bukott életének különféle részletes aspektusait. Amikor ilyen emberekkel találkozom, azt mondom nekik: „Ha meg akarod vallani és meg akarod bánni a bűneidet, imádkozz magadban Isten előtt, ne Nekem mondd el. Én csak azért vagyok felelős, hogy megtanítsam neked, hogyan végezd jól a kötelességedet és hogyan imádd Istent a való életben, hogy segítsek neked elérni az üdvösséget. Ha találkozunk, beszélhetünk bármiről, ami ezekkel kapcsolatos, de legjobb, ha nem említünk nem kapcsolódó dolgokat”. Ezt hallva egyesek gondolkodni kezdenek: „Istenből tényleg hiányzik a szeretet, Isten nem toleráns”. Az ő szemszögükből nézve, milyen emberben van szeretet? Egy lakóközösség közös képviselőjében, olyasvalakiben, aki kifejezetten mások mindennapi csip-csup ügyeit intézi. Kellene Nekem ilyen dolgokkal foglalkoznom? Engem egyáltalán nem érdekelnek ezek a dolgok! Hogyan éled az életed, mit eszel, mit viselsz, hogyan keresel pénzt, milyen a gazdasági helyzeted, hogyan jössz ki a szomszédaiddal – Én egyikbe sem szólok bele. Ilyen az emberek hozzáállása Krisztushoz, amikor elképzeléseket táplálnak. Különösen, amikor elképzelések alakulnak ki bennük Krisztus szavai iránt, vagy amikor Krisztus szavai teljesen ellentmondanak a saját elképzeléseiknek, az antikrisztusok nem engedik el az elképzeléseiket, nem fogadják el az igazságot, és nem boncolgatják az elképzeléseiket és nem keresik az igazságot sem; ehelyett ragaszkodnak az elképzeléseikhez, és szívükben titokban elítélik azt, amit Krisztus mond.

Ebben az utolsó időszakban Isten az utolsó napok ítélő munkáját valósítja meg. Ahogy Isten királyságának evangéliuma terjeszkedik, Isten házában meglehetősen sok, különböző szakmákhoz kapcsolódó munkafeladat alakult ki, például a zenével, írással, filmezéssel stb. kapcsolatosak. E munkafeladatok során Krisztus is érintetté vált néhány, e szakmákhoz kapcsolódó feladatban, természetesen elsősorban útmutatást adva, valamint a különböző feladatok irányának meghatározása révén; Ő ennek keretében munkálkodik. Elkerülhetetlen, hogy bizonyos ismeretek vagy általános információk, amelyek ezekkel a területekkel kapcsolatosak, ismeretlenek legyenek Krisztus előtt, és lehetnek olyan dolgok, amelyeket nem ért. Hát nem nagyon is normális ez? A legtöbb ember számára ez teljesen normálisnak tűnik, és nem nagy ügy, mert mindenki a tanulás folyamatában van, és Isten vezetése alatt mindenféle munka csak jobb és jobb lehet, és egyre több késztermék és kiváló minőségű eredmény születik. Az antikrisztusok számára azonban ez nem kis dolog. Azt mondják: „Teljesen járatlan vagy egy bizonyos területen, sőt, még tudatlan is. Mi jogosít fel arra, hogy beleavatkozz, hogy irányíts és vezess minket? Miért kellene, hogy a tiéd legyen az utolsó szó? Miért kellene mindannyiunknak rád hallgatnunk? Feltétlenül helyes, ha rád hallgatunk? Vajon nem fogunk rossz útra térni vagy hibázni a munkánk során, ha hallgatunk rád? Ebben nem vagyok olyan biztos.” Amikor Krisztus útmutatást ad a munkában, egyesek szkeptikus hozzáállással közelítik meg: „Először nézzük meg, van-e értelme annak, amit mond, és a megfelelő szakértelem keretei közé esik-e, valamint kiválóbb-e, mint a saját ötleteink. Ha igen, elfogadjuk és követjük az Ő útmutatását, ha nem, máshogy döntünk, más módot keresünk.” Az antikrisztusok azonban belül a teljes engedetlenség mentalitását hordozzák: „Mi szakemberek vagyunk, évek óta dolgozunk ezen a területen. Ezt a feladatot csukott szemmel is el tudnánk végezni. A te útmutatásod követése csupán formalitás lenne, nem igaz? Miért kellene rád hallgatnunk? A javaslataid nem csupán hivatalos szólamok? Ha rád hallgatnánk, attól nem tűnnénk egyszerűen inkompetensnek? De most mindenki figyel, és nem állhatok fel és nem tiltakozhatok ellened, mert ez ahhoz vezethet, hogy antikrisztusként kezelnének engem. Egy ideig tehát színlelni fogok, megjátszom, hogy figyelek, tettetem a dolgokat, később pedig folytatom a megszokott módon, anélkül, hogy bármit is befolyásolnék.” Mindegy tehát, hogy Krisztus hogyan közli az igazságalapelveket, mindegy, mennyire világosan magyarázza el a dolgokat, az antikrisztusoknak mindig megvannak a saját szilárd nézeteik, és mindig azt hiszik, hogy értik a szakmát, hogy szakértők az adott területen, és így nem értik meg, hogy mik azok az igazságalapelvek, amelyekről Krisztus beszél. Valahányszor Krisztus a szakmájukhoz kapcsolódó munkához ad útmutatást, ez olyan pillanattá válik az antikrisztusok számára, amikor összehasonlíthatják képességeiket és tehetségüket Krisztussal. Ami még rosszabb, időnként, amikor Krisztus a szakmájukhoz kapcsolódó dolgokról beszél, az antikrisztusok ezt Krisztus tudatlanságának tekintik, és titokban kigúnyolják és megvetik Krisztust, önkéntelenül is még ellenállóbbnak és idegenkedőbbnek érzik magukat Krisztus munkájukra vonatkozó útmutatásával szemben. Szívükben teljesen kételkednek, és azt mondják: „Azt mondod nekünk, hogy ezt és ezt tegyük, de mit tudsz te? Érted egyáltalán a különböző lépéseket, amelyek ezekhez a területekhez tartoznak? Ismered-e a működésük konkrét részleteit? Amikor a filmkészítésben irányítasz minket, tudod-e, hogyan kell hitelesen játszani, vagy hogyan kell hangot felvenni?” Valahányszor ezekkel a kérdésekkel szembesülnek, az antikrisztusok szívükben nem figyelnek komolyan az egyes szakmákat érintő igazságalapelvekre. Ehelyett belül titokban versengenek Krisztussal, sőt bámészkodnak, hogy kigúnyolják és kicsúfolják Krisztust, szívük telve engedetlenséggel. Amikor mennek, hogy elvégezzék a munkájukat, felületesen végigmennek a folyamaton, először áttekintik Isten közlésének jegyzeteit, hogy lássák, mit mondott Isten, majd egyszerűen csak dolgozni kezdenek, és ugyanazon a régi módon teszik a dolgokat. Egyesek azt mondhatják: „Isten nem ezt mondta, miért így csinálod?” Erre azt felelik: „Isten nem ezt mondta, de vajon ismeri isten az aktuális helyzetet? Nem mi vagyunk azok, akiknek ténylegesen végre kell hajtaniuk? Mit tud isten? Isten csupán egy alapelvet biztosított, nekünk viszont a tényleges helyzetnek megfelelően kell kezelni azt. Még ha itt is lenne isten, akkor is így kellene kezelnünk. Hallgatunk isten szavaira, amikor azok az igazságról szólnak, amikor azonban szakmai munkáról van szó és nem érinti az igazságot, akkor mi döntünk.” Meghallgatták az Isten által közölt igazságalapelveket, lejegyzetelték őket, és mindenki végigment a folyamaton és átnézte a jegyzeteket, amikor azonban arra kerül sor, hogy hogyan kellene tenni a dolgokat, kié az utolsó szó? Esetükben nem az igazság gyakorolja a hatalmat, még kevésbé van bármi köze ahhoz, hogy Krisztus gyakorolja a hatalmat. Tehát ki gyakorolja a hatalmat? Egy antikrisztus gyakorolja a hatalmat; egy ember az, aki kimondja az utolsó szót. Az ő szemszögükből nézve az igazság olyan, mint a levegő, csupán doktrínák és szlogenek, amelyeket csak úgy mellékesen megemlítenek, aztán letudták – az emberek továbbra is azt teszik, amit szükségesnek tartanak, úgy, ahogyan csak tenni akarják. Abban az időben nagyon szépen egyetértettek, a hozzáállásuk pedig kivételesen őszintének tűnt, de amint a valós életre kerül a sor, minden megváltozik; nem olyan, mint amilyennek látszott.

Az antikrisztusok, mivel folyamatosan elképzeléseket és ellenállást táplálnak a megtestesült Istennel szemben, és belül sincsenek meggyőződve, alapvetően nem ismerik el szívükben a megtestesült Istent; csak a mennyei Istenben hisznek. Épp olyanok, mint Pál: őt nem győzte meg igazán a megtestesült Jézus, hanem elképzelésekkel volt tele. Ezért van az, hogy az összes általa írt levelében soha nem tett bizonyságot Jézus mellett, soha nem tanúsította, hogy Jézus szavai az igazság, és soha nem beszélt arról, hogy szerette-e Jézust. Ezek olyan dolgok, amelyeket az emberek láthatnak; Pál valódi antikrisztus. Most már mindannyian fel tudjátok ismerni, hogy Pál klasszikus példája egy antikrisztusnak. Még ha el is ismerik az antikrisztusok kategóriájába tartozók, hogy az Isten által kifejezett szavak az igazság, el tudják-e fogadni az igazságot? Képesek-e alávetni magukat Krisztusnak? Képesek bizonyságot tenni Krisztus mellett? Ez más kérdés. Képesek alávetni magukat mindannak, amit Krisztus tesz? Ha Krisztus munkát intéz vagy oszt ki, útmutatást adva az embereknek annak elvégezési módjáról, vajon az antikrisztusok képesek engedelmeskedni? Ez a kérdés fedi fel legvilágosabban az embereket. Az antikrisztusok nem tudnak engedelmeskedni; figyelmen kívül hagyják és elbagatellizálják Krisztus szavait. Ezért függetlenül attól, hogy Krisztus milyen konkrét útmutatást ad, vagy milyen feladatokat oszt ki bármilyen munkához, az antikrisztusok soha nem fogják végrehajtani azokat. Az antikrisztusok egyszerűen nem hajlandók alávetni magukat Krisztusnak. Függetlenül attól, hogy Ő hogyan rendeli el a munkát, nem hajlandók végrehajtani azt, mindig azt hiszik, hogy a saját ötleteik bölcsebbek, és úgy gondolják, legjobb a saját terveiket követni. Ha azt mondod nekik: „Amikor helyzetekkel szembesültök, együtt kell működnötök három-négy másik emberrel, tanácskoznotok kell velük, többet kell beszélgetnetek az igazságalapelvekről, és ezen alapelvek szerint kell cselekednetek, anélkül, hogy megszegnétek őket”, hallgatni fognak rád? Egyáltalán nem hallgatnak; már rég száműzték ezeket a szavakat az elméjük mélyére, és azt akarják, hogy övék legyen az utolsó szó. Azt mondod nekik: „Ha van egy probléma, amit nem lehet megoldani, akkor keresheted a Fennvalót”, amikor azonban valóban probléma van, és mindenki arra gondol, hogy a Fennvalótól kérjen segítséget, az antikrisztusok azt mondják: „Miért kellene egy ilyen lényegtelen dologról kérdezni? Csak zavarni fogja a Fennvalót. Magunk is el tudjuk intézni, nincs szükség arra, hogy megkérdezzük! Enyém az utolsó szó, és én viselem a következményeket, ha bármi balul sül el!” Milyen szépen hangzanak ezek a szavak, de vajon tényleg képesek viselni a következményeket, amikor valami tényleg balul sül el? Ha az egyház munkája veszteséget szenved, vajon képesek viselni a káros következményeket? Ha például azért, mert a vezetők és a dolgozók gondatlanok voltak az összejövetelek megszervezésében, a testvéreket letartóztatták egy összejövetel során, ami miatt egyesek negatívvá és gyengévé váltak és meginogtak, ki képes viselni az ilyen felelősséget? Felelősségteljesek az antikrisztusok a szavaikban? Teljesen felelőtlenek! Ez az antikrisztusok hozzáállása a munkához. Mondjátok meg Nekem, az antikrisztusok valóban el tudják fogadni Krisztus szavait és alá tudják vetni magukat nekik? (Nem.) Szívükben az antikrisztusoknak mi a hozzáállásuk az igazság gyakorlásához és ahhoz, hogy alávessék magukat Krisztusnak? Egy szó: szembeszegülés. Folyamatosan szembeszegülnek. És milyen beállítottság rejlik ebben a szembeszegülésben? Mi idézi elő? Az engedetlenség idézi elő. A beállítottság tekintetében ez idegenkedés az igazságtól, engedetlenség a szívükben, az, hogy nem akarják alávetni magukat. És így vajon mit gondolnak az antikrisztusok a szívükben, amikor Isten háza azt kéri, hogy a vezetők és a dolgozók tanuljanak meg egyetértésben együtt dolgozni, ahelyett, hogy egy ember hozná meg az összes döntést, hogy tanulják meg, hogyan vitassák meg másokkal a dolgokat? „Túl sok gondot okoz mindent megvitatni az emberekkel! Képes vagyok dönteni ezekről a dolgokról. Másokkal dolgozni, átbeszélni velük, alapelvek szerint tenni dolgokat – milyen tehetetlenség, milyen kínos dolog!” Az antikrisztusok úgy gondolják, hogy értik az igazságot, hogy minden világos számukra, hogy megvannak a saját meglátásaik és cselekvési módjaik, és ezért képtelenek együttműködni másokkal, semmit sem vitatnak meg az emberekkel, mindent a maguk módján tesznek, és senki másnak nem engednek! Bár az antikrisztusok szóban kijelentik, hogy hajlandóak alávetni magukat és hajlandóak együttműködni másokkal, bármennyire jónak tűnnek is a válaszaik kívülről, bármilyen jól hangzanak is a szavaik, képtelenek megváltoztatni a lázadó állapotukat, képtelenek megváltoztatni a sátáni beállítottságukat. Belül azonban vadul szembeszegülnek – milyen mértékben? Ha a tudás nyelvén magyaráznánk, ez a jelenség akkor fordul elő, amikor két ellentétes természetű dolgot összerakunk: taszítás, amit „szembeszegülésként” értelmezhetünk. Pontosan ez az antikrisztusok beállítottsága: szembeszegülés a Fennvalóval. Szeretnek szembeszegülni a Fennvalóval, és senkinek sem engedelmeskednek.

Az antikrisztusoknak Krisztus szavaival szembesülve csupán egyetlen hozzáállásuk van: az engedetlenség; az egyetlen megközelítésük pedig az ellenállás. Például azt mondom: „Az udvarunk elég nagy, és nincs árnyék. Télen egyfolytában süt a nap, ami lehetővé teszi, hogy az emberek a napfényben sütkérezzenek, nyáron viszont kissé forróvá válik. Vegyünk néhány fát, olyanokat, amelyek gyorsan nőnek, és a jövőben bőséges árnyékot nyújtanak majd, és amelyek viszonylag tiszták és esztétikusak.” Hány kikötés van itt? (Három.) Az egyik, hogy a fák gyorsan nőjenek, a másik, hogy a fák legyenek tiszták és viszonylag jól nézzenek ki, a harmadik pedig, hogy a jövőben bőséges árnyékot nyújtsanak, vagyis sűrű ágakkal és levelekkel kell rendelkezniük. Az embereknek csak ezt a három kikötést kell megvalósítaniuk; arról, hogy mennyit vegyenek, hova ültessék őket, és milyen fafajták legyenek, szintén tájékoztattam őket. Könnyen kivitelezhető ez a feladat? (Igen.) Bonyolult feladatnak tekinthető? (Nem.) Nem bonyolult feladat. Miért nem bonyolult? Vannak helyek, ahol fákat árulnak, Isten háza biztosítja a fedezetet, a favásárlás alapvető feltételei pedig mind adottak. Már csak az van hátra, hogy az emberek végrehajtsák; nincs semmi bonyolult ebben a feladatban. Egy antikrisztus számára azonban van egy probléma: „Micsoda? Fákat venni? Pénzt költeni csupán az árnyékolásra és a környezet szebbé tételéért? Vajon ez nem a testi kényelem élvezete? Ez a pénz felajánlás istennek, elkölthető-e ilyen gondatlanul? Mi a baj egy kis hőséggel? A napot isten teremtette; belehalsz, ha a napon sütkérezel? Ezt úgy nevezik, hogy befogadod a napfényt és élvezed az esőt. Ha nem akarsz a napon lenni, maradj bent. Most pedig pénzt akarsz költeni erre a kényelemre – bizonyára álmodozol!” Elgondolkodnak: „Ebben a kérdésben nem egyedül az enyém az utolsó szó; ha nyíltan ellenkeznék, az nem lenne jó. Elítélhetnének, és mások talán nem értenének egyet velem. Ezért jelenteni fogom ezt a döntéshozó csoportnak. Továbbá, a legjobb lenne engedni, hogy a testvérek is kifejezzék a véleményüket. Ha a döntéshozó csoport jóváhagyja, akkor megvesszük a fákat; ha nem, akkor nem vesszük meg, még akkor sem, ha a testvérek egyetértenek.” Összegyűjtenek mindenkit, említést tesznek az ügyről, majd hagyják, hogy megvitassák, és mindenki kifejezze a véleményét. Mindenki azt mondja: „A favásárlás jó dolog; mindenki hasznát látja”. Az antikrisztus ezt hallván azt mondja: „Hogy lenne jó dolog? Rendben lehet-e csak azért, mert mindenkinek a hasznára válik? Kinek a pénzéből húz mindenki hasznot? Ez isten pénzének költése; nem a felajánlások elherdálása ez? Összhangban van ez az alapelvekkel?” Mindenki azon töpreng: „A felajánlások elherdálása mindenki javára, az emberek érdekeiért valóban kissé helytelennek tűnik.” Miután oda-vissza megvitatták, a végső döntés az, hogy nem veszik meg a fákat. A pénzt meg kell spórolni; bárki is parancsolja, nem lehet megtenni. Egy ilyen vita után következtetésre jutnak. Mi a következtetés? „Ami Krisztus mostani parancsát illeti, a végső határozatunk az, hogy ellenezzük; nem költjük el a felajánlásokat, és nem pazarolunk el egy fillért sem isten házának pénzéből. Ez konkrétan azt jelenti, hogy nem vesszük meg a fákat, nem zöldítjük be az udvart.” Ez a döntés született. Pár nap múlva észreveszem, hogy a fákat még nem vették meg, ezért megkérdezem: „Miért nem vetted meg a fákat?”. „Ó, hamarosan meg fogjuk venni.” Amikor elérkezik a szezon, és mások fái már levelet hajtottak, miért nem vettek még mindig egyet sem? Amikor érdeklődöm, megtudom, hogy miután megvitatták a dolgot, nem egyeztek bele a fák megvásárlásába; a szavaim hiábavalók voltak. Tanácskozás, vita és elemzés után közösen úgy döntöttek mindannyian, hogy elutasítják a parancsomat, arra célozva, hogy: „Itt mi döntünk. Te állj félre. Ez a mi házunk, neked semmi közöd hozzá”. Miféle megközelítés ez? Hát nem szembeszegülés? Milyen mértékben szegülnek szembe? Van alapjuk, azt állítva, hogy nem pazarolnak el egy fillért sem Isten házának pénzéből, nem költik el Isten felajánlásait. Mit gondoltok erről az alapról? Helyesek ezek a szavak? (Nem.) Gyakran éppen ezek az antikrisztusok azok, akik elherdálják a felajánlásokat és visszaélnek velük. Azt akarják, hogy övék legyen az utolsó szó, ezért előállnak ezzel az elméletsorral, hogy félrevezessék azokat, akik ostobák, tudatlanok és nem rendelkeznek tisztánlátással. És valóban, egyesek bedőlnek neki, és a szavaik szerint cselekszenek, miközben az antikrisztusok megzavarják és szabotálják Krisztus szavait, késedelmet okozva a megvalósításban. Mi a gyökere ennek a problémának? A kulcs abban rejlik, hogy Isten választott népe nem lát át az antikrisztusok képmutatásán, a dolgok felszínes aspektusa mindig félrevezeti őket, nem érzékelik a dolgok lényegét. Az antikrisztusok zsarnoki módon akadályokat okoznak ezen emberek között, aminek következtében Isten választott népének néhány nem tisztánlátó tagját gyakran félrevezetik és irányítják.

Ami Krisztus minden egyes, az egyházban kiadott konkrét munkautasítását és parancsát illeti, ha nincsenek zavarást okozó antikrisztusok, akkor azokat gyorsan végre lehet hajtani. Amint azonban egy antikrisztus beavatkozik, a feladat késedelmet szenved, és nem hajtható végre. Néha azokat a rendelkezéseket és parancsokat, amelyeket Krisztus az emberekkel szándékozik végrehajtatni, az antikrisztusok valamilyen kifogással egyenesen elutasítják. Közben olyan döntéshozatali formát alkalmaznak, amely mindenkit bevon, mondván: „Ez a testvérek szavazata alapján lett elfogadva; kollektív döntés eredménye, nem csupán az én szavam”. Mi következik ebből? Azt sugallja, hogy a testvérek határozatai összhangban vannak az igazsággal, és hogy amikor felmerül egy probléma, a testvérek közös döntése jelenti azt, hogy az igazság gyakorolja a hatalmat. Amikor azonban egy vezető szerepet betöltő antikrisztus szembeszegül azzal, amit Krisztus mond, akkor az igazság gyakorolja a hatalmat? Nyilvánvaló, hogy valójában az antikrisztus gyakorolja a hatalmat. Vajon nem abszurd és csalárd dolog azt mondani, hogy az igazság gyakorolja a hatalmat, amikor az egész helyzetet egy antikrisztus irányítja? Az antikrisztusok valóban ügyesek az álcázásban! Amikor Krisztus megkéri őket, hogy hajtsanak végre valamit, és mindenki megtudja, hogy ez Isten cselekedete, hogy Ő mindenkire tekintettel van, amikor cselekszik, és mindenki hálás Isten kegyelméért, akkor ez nem tetszik az antikrisztusoknak és kényelmetlen számukra. Ezután azon törik a fejüket, hogyan találjanak módot a zavarásra és a szabotálásra. Ha azonban ők kezdeményeznek, és végül mindenki mélységesen hálás nekik és méltányolja őket, akkor mindenkinél aktívabban hajtják végre, és bármilyen szenvedést hajlandóak elviselni. Hát nem undorítóak az olyan emberek, mint az antikrisztusok? (De igen.) Miféle beállítottság ez? (Elvetemült beállítottság.) Az antikrisztusok képesek álcázni magukat, jó embereknek tettetik magukat, hogy félrevezessenek és bevonjanak másokat, sőt úgy tesznek, mintha az igazságot gyakorolnák. Ez elvetemültség. Milyen igazságot gyakorolsz? Elutasítod a Krisztus által adott szavakat és parancsokat, képtelen vagy alávetni magad és végrehajtani azokat. Hol van az az igazság, amit állításod szerint gyakorolsz? Isten hívője vagy? Istenként kezeled Istent? Az Isten, akiben hiszel, nem a kollégád, nem a munkatársad, nem a barátod; Ő Krisztus, Ő Isten! Hát nem ismered fel ezt? Folyton elemzed és átvizsgálod Krisztus szavait, próbálod felismerni azok helyességét, mérlegelve az érveket és ellenérveket – hát nem rossz pozíciót vettél fel? Az antikrisztusok mesterien vizsgálják át és elemzik az emberek szavait, végül pedig Krisztusra is ezt a szüntelen átvizsgálást alkalmazzák. Ekként vizsgálják át és kezelik Krisztust – Isten követői ők? Nem csupán álhívők? Folyton átvizsgálják Krisztust, de meg tudják-e érteni Krisztus isteni lényegét? Minél jobban vizsgálják Krisztust, annál kételkedőbbé válnak, végül pedig úgy ítélik meg, hogy Krisztus hétköznapi ember. Maradt-e bennük igazi hit vagy alávetettség? Egyáltalán nem. Egy antikrisztus a szívében Krisztust csupán hétköznapi embernek tekinti. Krisztus emberként való kezelése természetesnek tűnik számukra, ezért úgy érzik, semmibe vehetik Krisztus szavait és parancsait, és nem szívlelik meg azokat, csupán vitára és átvizsgálásra vetik fel őket az összejövetelek során. Végső soron nem Isten az, aki eldönti, hogyan történjenek a dolgok, hanem az antikrisztus. Mivé redukálták Krisztust? Csupán hétköznapi vezetőnek látják, egyáltalán nem kezelik Krisztust Istenként. Vajon ennek nem ugyanaz a természete, mint Pál Istenbe vetett hitének? Pál soha nem kezelte Istenként az Úr Jézust, soha nem ette és itta az Ő szavait, és nem is igyekezett alávetni magát az Úr Jézusnak. Mindig úgy gondolta, hogy számára az élet krisztus, megpróbált az Úr Jézus helyébe lépni, ennek következtében pedig Isten büntetésében részesült. Mivel elfogadtad, hogy Krisztus a megtestesült Isten, alá kell vetned magad Krisztusnak. Függetlenül attól, mit mond Krisztus, el kell fogadnod és alá kell vetned magad, nem szabad átvizsgálnod és vitatkoznod arról, hogy Isten szavai helyesek-e vagy megfelelnek-e az igazságnak. Isten szavai nem arra valók, hogy elemezd és átvizsgáld őket, hanem hogy alávessed magad nekik és végrehajtsd azokat. Az, hogy hogyan fogjatok hozzá elvégezni a dolgokat és miként határozzátok meg a megvalósítás lépéseit – ez a tárgya a közösségeteknek és megbeszéléseteknek. Mivel az antikrisztusok a szívükben mindig kétségbe vonják Krisztus isteni lényegét, és mindig engedetlen beállítottságuk van, amikor Krisztus arra kéri őket, hogy tegyenek meg dolgokat, folyton átvizsgálják és megvitatják azokat, és arra kérik az embereket, döntsék el, ezek helyesek vagy helytelenek. Vajon ez súlyos probléma? (Igen.) Nem az igazságnak való alávetettség szemszögéből közelítik meg ezeket a dolgokat; hanem Istennel szemben állva közelítik meg őket. Ez az antikrisztusok beállítottsága. Amikor Krisztus parancsait és munkarendjét hallják, nem fogadják el és nem vetik alá magukat azoknak, hanem elkezdik megvitatni. És mi az, amit megvitatnak? Vajon azt vitatják meg, hogy miként gyakorolják az alávetettséget? (Nem.) Azt vitatják meg, hogy Krisztus szavai és parancsai helyesek-e vagy helytelenek, és felülvizsgálják, hogy vajon végre kell-e hajtani azokat vagy sem. Vajon az a hozzáállásuk, hogy valóban végre akarják hajtani ezeket a dolgokat? Nem – több embert akarnak arra bátorítani, hogy olyanok legyenek, mint ők, hogy ne tegyék meg ezeket a dolgokat. És ha nem teszik meg ezeket, az vajon az alávetettség igazságának gyakorlása? Nyilvánvalóan nem. Mit tesznek tehát? (Szembeszegülnek.) Nem csupán ők maguk szegülnek szembe Istennel, hanem kollektív szembeszegülést is keresnek. Ez a cselekedeteik természete, nemde? Kollektív szembeszegülés: mindenkit ugyanolyanná tenni, mint ők maguk, rávenni mindenkit, hogy ugyanúgy gondolkodjanak, mint ők, ugyanazt mondják, amit ők és ugyanúgy döntsenek, ahogyan ők, kollektíven szembeszegülve Krisztus döntésével és parancsaival. Ez az antikrisztusok működési módja. Az antikrisztusok meggyőződése az, hogy „ha mindenki csinálja, akkor ez nem bűn”, ezért másokat arra buzdítanak, hogy velük együtt szegüljenek szembe Istennel, az gondolva, hogy ha ez a helyzet, akkor Isten háza semmit sem tehet ellenük. Hát nem ostobaság ez? Az antikrisztusok saját képessége az Istennel való szembeszegülésre rendkívül korlátozott, teljesen egyedül vannak. Ezért megpróbálnak embereket toborozni, hogy kollektíven szegüljenek szembe Istennel, szívükben azt gondolva, hogy „félrevezetek egy csoportnyi embert, és ráveszem őket, hogy ugyanúgy gondolkodjanak és cselekedjenek, ahogyan én. Együtt el fogjuk utasítani krisztus szavait, gátolni fogjuk isten szavait, és megakadályozzuk, hogy azok valóra váljanak. Ha pedig jön valaki a munkámat ellenőrizni, azt fogom mondani, hogy mindenki úgy döntött, hogy így csináljuk – akkor meglátjuk majd, te hogyan kezeled ezt. Nem fogom megtenni ezt érted, nem fogom végrehajtani ezt – és meglátjuk, te mit teszel velem!” Úgy gondolják, hogy van hatalmuk, hogy Isten háza semmit sem tehet velük, és Krisztus sem. Mit gondoltok, könnyű kezelni egy ilyen embert? Hogyan kell kezelni az ilyen típusú embereket? Az a legegyszerűbb módszer, ha elutasítjuk és kivizsgáljuk őket. Amint egy ördög felfedi magát, iktasd ki egyetlen rúgással, és ezzel vége. Isten háza lehetővé teszi, hogy vezető legyél, te viszont nem veted alá magad, sőt, Istennel is szembe mersz szegülni; hát nem vagy te ördög? Isten háza vezetéssel bíz meg téged, így tényleges munkát végezhetsz, hogy alávesd magad Isten háza munkautasításainak, valamint hogy jól végezd a kötelességedet. El kell fogadnod Isten szavait és alá kell vetned magad nekik; bármit is mondjon Isten, el kell fogadnod és végre kell hajtanod az Ő szavait, nem szabad szembeszegülnöd Vele. Kötelességednek tekinted a szembeszegülést Istennel – nos, akkor sajnálom, de az elbocsátásod a legegyszerűbb megoldás. Isten házának hatalmában áll használni téged, és az is hatalmában áll, hogy elbocsásson téged. Egyesek azt mondják: „Vezetőként jól megálltam a helyem, miért bocsátottak el? Nem olyan ez, mintha egyszerűen levágnák a szamarat, amint végzett a gabona őrlésével?”. Valóban jól megálltad a helyed, amikor elbocsátottak? Egy olyan szamarat, amelyik össze-vissza rúg és harap, és nem koncentrál a megfelelő feladatokra, bárhogy is idomítjuk, valóban le kell vágni, amint „végzett a gabona őrlésével”. Hogy mikor kell levágni, az a teljesítményétől függ. Mondd csak, szívesen megszabadulna bárki is egy jó szamártól? Az őrlés során a szamár a leglényegesebb és legfontosabb segítő. Lenne-e bárki is olyan ostoba, hogy amikor a legnagyobb szükség van rá, leölje a szamarat, leállítsa az őrlést, és inkább lemondjon a gabonáról? Csinál ilyet bárki is? (Nem.) Ez csak egyetlen helyzetben történhet meg: a szamár nem hallgat a kiképzésre, és továbbra is vadul rúg és harap, így lehetetlenné téve, hogy bármit is megőröljenek. Ilyenkor kellene leállítani az őrlést, és levágni a szamarat, igaz? (Igen.) Akik rendelkeznek tisztánlátással ebben a kérdésben, világosan látják ezt. Hogyan kell tehát kezelni azokat az antikrisztusokat, akik engedetlenek, ellenszegülők és semmilyen munkát nem végeznek el? A legegyszerűbb módszer, hogy először is elbocsátjuk őket a pozíciójukból. Egyesek azt kérdezik: „Elbocsátás a vége?”. Mi ez a sietség? Figyeld meg a viselkedésüket. Miután elbocsátották őket és elvesztették hatalmukat, ha továbbra is képesek munkát végezni Isten házában, akkor nem lesznek kiűzve. Ha azonban nem végeznek munkát, hanem tovább súlyosbítják a helyzetet azzal, hogy elképzeléseket terjesztenek, gonoszságot tesznek és mindenhol zavart okoznak, akkor az alapelvek szerint ki kell őket űzni. Összességében, vajon nem gyűlöletesek ezek a dolgok, amelyek az antikrisztusokban megnyilvánulnak? (Rendkívül gyűlöletesek.) És mi teszi őket gyűlöletessé? Ezek az antikrisztusok magukhoz akarják ragadni a hatalmat Isten házában; Krisztus szavai nem valósulhatnak meg általuk, nem fogják végrehajtani azokat. Természetesen másféle helyzet is előfordulhat, amikor az emberek képtelenek alávetni magukat Krisztus szavainak: egyesek gyenge képességűek, nem értik Isten szavait, amikor hallják azokat, és nem tudják, hogyan valósítsák meg azokat; még ha tanítod is őket, hogyan tegyék, akkor sem képesek rá. Ez más téma. Jelenleg az antikrisztusok lényegének témájáról beszélgetünk, ami nem függ össze azzal, hogy az emberek képesek-e megtenni dolgokat, illetve hogy milyen a képességük; ez az antikrisztusok beállítottságával és lényegével függ össze. Teljes mértékben szembeszegülnek Krisztussal, Isten házának munkarendjével és az igazságalapelvekkel. Nincs bennük alávetettség, csak szembeszegülés. Ilyen egy antikrisztus.

Gondoljátok át és ismerjétek fel, hogy az alábbi helyzet az antikrisztusok korábban említett megnyilvánulásai közül melyikbe tartozik. Volt egy vezető, aki minden nap napkeltétől napnyugtáig dolgozott, és igen felelősségteljesnek tűnt. Mégis ritkán lehetett látni, azt a benyomást kelve, hogy nagyon elfoglalt a munkával, és feltehetően nem tétlen, látszólag megfizette a kötelességvégzése árát. Később, amikor elvégzendő munka volt a lakóhelyükön és az udvarukon, elrendeltük valakinek, hogy irányítsa őket a munkában. Amikor nem voltunk ott, neki kellett volna előlépnie, hogy segítsen irányítani és felelősséget vállalni a munkáért; neki kellett volna kezdeményeznie. Hát nem észszerű és helyénvaló ez? Mindig ott kellene lennem, hogy felügyeljem ezeket a házimunkákat és feladatokat? (Nem.) Az esetek többségében az ilyen fárasztó feladatok nem igazán érintik az igazságot. Az embereknek csak szorgalmasan kell dolgozniuk, nem szabad romboló tevékenységet folytatniuk, szolgálatkésznek kell lenniük, és tenniük kell, amit kérnek tőlük – ez egyszerű és könnyen megvalósítható. Később, amikor az adott területen végzett feladatok lényegében befejeződtek, de folyamatos irányításra továbbra is szükség volt, átadtam a felelősséget ennek a vezetőnek. Azt mondtam neki, hogy tartsa tisztán a területet, és biztosítsa, hogy minden karbantartást igénylő dolog jól legyen gondozva. Főként két dolog volt: először is, kívül-belül tartsa tisztán és rendben az összes megbeszélt teret és szobát. Másodszor, ápolja jól a növényeket; például öntözze meg az újonnan ültetetteket, hogy ne pusztuljanak el, metssze meg őket szükség szerint az évszaknak és a növekedésüknek megfelelően, valamint trágyázza őket, amikor szükséges. Csupán ez a két feladat – szerintetek ez sok? Lehet ez fárasztó? (Nem.) Ez a két feladat nem sok; egy étkezés utáni séta alkalmával be lehet fejezni őket. Mellesleg, nem kell a saját lakókörnyezetedről is gondoskodnod? Emberként élni már csak ilyen; az efféle feladatok nélkülözhetetlenek a normális emberi élethez. Gondoskodnod kell a saját lakókörnyezetedről. Ha nem teszed, akkor nem különbözöl az állatoktól. Még akkor is embernek lehet nevezni téged? Az állatok nem gondoskodnak a környezetükről; nincsenek kijelölt helyeik a testi szükségleteik elvégzéséhez, sem állandó helyeik az evéshez és alváshoz. Ebben a tekintetben az emberek felsőbbrendűbbek az állatoknál; az emberek gondoskodnak a környezetükről, törődnek a tisztasággal, és vannak követelményeik a környezetükkel szemben. Tehát nem volt túlzás, hogy ezt kértem tőle, igaz? (Igaz.) Miután kiosztottam ezeket a feladatokat, elmentem egy másik helyre, a vezetőnek pedig el kellett volna végeznie a meghatározott munkát. Egy nap elmentem ellenőrizni, hogyan kezelik a környezetet, és útközben szívfájdalmat, ingerültséget és haragot éreztem! Szerintetek mi történt? Mi okozhatott ilyen érzelmeket? (Nem hajtotta végre Isten parancsait és rendelkezéseit.) Pontosan, csak így lehet mondani – nem valósította meg őket. Abban az időszakban, amíg távol voltam, az időjárás nem volt különösebben száraz, de sok újonnan ültetett facsemetének sárgultak a levelei, némelyik le is hullott. Ami felháborító volt, hogy két kiváló virágzó fa levelei buja zöldből lilásvörösbe, majdnem sárgába fordultak. Titeket feldühít, ha ezt halljátok? Ami még felháborítóbb volt, hogy a bejáratnál lévő tiszta cementburkolatot kosarak, műanyag zacskók, szemét, az elvégzett munkákból származó faforgács, szögek, szerszámok borították – minden szét volt szórva, koszos és rendetlen felfordulást teremtve! Ki ne lenne dühös, ha ilyen látvány fogadná? Csak egyféle ember van, aki nem lenne dühös – azok, akik olyanok, mint az állatok, akiknek nincsenek normáik a környezetükkel szemben vagy nem érzékenyek rá, akik közömbösek a szagok, a tisztaság vagy a kényelem iránt, és akik egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy mi a jó és mi a rossz. Bárki, aki normális emberi mivolttal rendelkezik, aki rendelkezik normákkal a környezetével szemben, valamint a gondolkodás képességével, feldühödne egy ilyen állapot láttán. Egy nagy csoport ember élt ott, mégsem tudtak megbirkózni még ezzel az apró feladattal sem. Miféle emberek ezek? Miután utasításokat adtam, így bántak a hellyel, ezt tették vele. Kezelni az itteni környezetet és törődni ezzel a néhány dologgal nem kimerítő, ugye? Semmilyen tevékenységedet nem akadályozza, ugye? Nem befolyásolja az összejöveteleiteket, imáitokat, vagy Isten szavainak olvasását, ugye? Akkor miért nem lehet megcsinálni? Amikor jelen vagyok és felügyelem és figyelem őket, ezek az emberek dolgoznak valamennyit, de amint elmegyek, abbahagyják; senki sem vállal felelősséget. Mi folyik itt? Otthonuknak tekintik ezt a helyet? (Nem.) Még mindig azt mondják, hogy Krisztus királysága az ő meleg otthonuk, de vajon tényleg így gondolják? Tényleg így viselkednek? Nem. Még azzal a környezettel sem foglalkoznak, amelyben élnek. Még azután sem vállal senki felelősséget, hogy utasítottam őket, és senkit sem érdekel. Amikor azt mondják nekik, hogy dolgozzanak, csinálják egy kicsit, de miután végeztek, hanyagul félredobják a szerszámokat, és azt gondolják: „Foglalkozzon vele az, akit érdekel, nem az én dolgom. Amíg van mit ennem és fedél van a fejem fölött, addig rendben vagyok.” Miféle emberi mivolt ez? Miféle erkölcs? Rendelkezik-e az ilyen ember akár egy szemernyi normális emberi mivolttal is? Igazán felfoghatatlan, hogy ennyi éven át hittek Istenben, anélkül, hogy bármit is változtak volna! Annyi erőfeszítést fektettem abba, hogy megtegyem ezeket a dolgokat értetek, mindent olyan jól elrendeztem. Én nem itt élek, nem élvezek semmit belőle – mindez értetek van. Nem kell hálásnak lennetek; csak gondoskodjatok a saját lakókörnyezetetekről, és kész – miért olyan nehéz ezt megtenni? Később rájöttem, hogy ennek a viselkedésnek oka van. Az emberek azért jönnek Isten házába – akár a családjukat és a karrierjüket hagyták hátra, akár a tanulmányaikról és a jövőbeli kilátásaikról mondtak le –, hogy a kötelességüket végezzék, nem pedig azért, hogy az Én dolgozóim legyenek hosszú távon. Miért? Nem kapnak egy fillért sem, miért kellene hát Rám hallgatniuk? Miért kellene rendben tartaniuk a környezetet Miattam? Miért kellene ilyen erőfeszítést tenniük Értem? Így gondolkodnak. Úgy érzik, elég, ha jól végzik a saját munkájukat és jól végzik a kötelességeiket, hogy a munkakörükbe tartozó ügyekkel való foglalkozás kitölti a felelősségeiket. Bármi másra kérem őket, amennyiben az kapcsolódik a kötelességeikhez és a szakmájukhoz, talán megfontolják azt, a többire azonban találnom kell valaki mást, aki elvégzi. A burkolt üzenet az, hogy „Mi a királyság népe vagyunk; hogyan végezhetnénk ilyen piszkos és fárasztó munkát? Felsőbbrendű emberek vagyunk; ha mindig alantas és megalázó munkát kell végeznünk, árt az megítélésünknek! Meghatározott identitással rendelkező emberek vagyunk, miért nehezíted meg folyton a dolgunkat?”. Miután megértettem ezt, nyertem némi betekintést abba, hogy a legtöbb ember miért idegenkedik a munkától, miért áll ellen és miért nem hajlandó dolgozni, miért hasonlítgatja magát másokhoz és miért folyamodik trükkökhöz, hogy kihúzza magát a kötelességei alól, amikor dolgozik – azért, mert a legtöbben nem törekszenek az igazságra. A „nem törekszik az igazságra” egy gyakori mondás, a valóságban azonban sok ember természeténél fogva hajlamos a kényelem szeretetére és a munka megvetésére. Ez azzal párosul, hogy az „épphogy boldogulni” gondolkodásmódja irányítja őket, úgy hiszik, hogy az igazságra törekedni annyit tesz, hogy együtt ülnek, beszélgetnek és vitatkoznak, épp úgy, ahogy a nagy vörös sárkány nemzetében, ahol az emberek állandóan gyűléseket tartanak, újságot olvasnak és teát kortyolgatnak – szerintük ez az Istenben való hit és a kötelességük végzése. Amint felmerül a földművesként való munkálkodás és munkavégzés témája, sokan úgy gondolják, hogy az ilyen életnek semmi köze hozzánk, keresztényekhez. Egy keresztény élete mentes az „alantas örömöktől”. Következésképpen úgy vélik, hogy a világ hétköznapi feladatai fölött állnak – a takarítás, a kártevőirtás, a gazdálkodás, a metszés, a virágültetés és hasonlók mind nem tartoznak hozzájuk; már rég túlléptek az ilyen alantas életvitelen. Nem ez a legtöbb ember állapota? (De igen.) Könnyen helyrehozható az efféle állapot? Egyesek, amikor arra kérik őket, hogy gépkezelést tanuljanak, nem veszik azt komolyan, sőt szándékosan rosszul használják, néhány nap alatt tönkretéve a gépet. Az újonnan vásárolt gépek elromlanak, a javítási költség pedig nem olcsó. Ezt gondolják: „Nem te kértél arra, hogy tanuljam meg? Most, hogy tönkretettem a gépet, és már nincs gép, van mentségem a pihenésre, igaz? Nem kell többé dolgoznom, ugye? Folyton arra kértél, hogy tanuljak, és itt az eredménye. Ezt akartad látni?” Néhány gép javítási költsége majdnem annyi, mint újat venni. Egyesek egyáltalán nem érzik rosszul magukat, illetve nem éreznek bűntudatot, miután ilyen hibákat követtek el. Ha ezt összehasonlítod a korábban említett elképzeléssel, miszerint „egy fillért sem költünk el isten házának pénzéből, mert istennek tett felajánlás az”, melyik kijelentés hangzik el őszintén, és melyik viselkedés a valóság? Tönkreteszik a gépeket, néhány javítás költsége pedig elég egy új gép megvásárlására. Ez a pazarló viselkedés a valóság, míg az a kijelentés, hogy nem herdálják el a felajánlásokat, hamis, csalárd és félrevezető. A korábban tárgyalt példa kapcsán, ha azt az antikrisztusok beállítottságának vagy lényegének kategóriája alá sorolnánk, a mai beszélgetés melyik aspektusához kapcsolódna? Melyik aspektus alá sorolnánk? Azt mondják: „Azért vagyok itt, hogy a kötelességemet végezzem, és nem azért, hogy az állandó munkásod legyek”. Helyes ez a kijelentés? Azért vagy itt, hogy a kötelességedet végezd, de ki határozta meg, hogy ez a kötelesség mivel jár és mivel nem? Vajon ezek a feladatok nem részei annak, amit meg kellene tenned? Épp úgy, mint a mindennapi életben, a pénzkeresés, hogy eltartsd a családodat, a te felelősséged. Ha zöldséget akarsz, és úgy döntesz, hogy magad termeszted meg, az a te választásod, de vajon ez azt jelenti, hogy más háztartási feladatok nem a te felelősségeid? Az a kijelentés, hogy azért vagy itt, hogy végezd a kötelességedet, helyes, azt mondani azonban, hogy nem azért vagy itt, hogy állandó munkás legyél, problémás. Mit jelent az, hogy „állandó munkás”? Ki bánik veled úgy, mintha az lennél? Senki sem tekint téged állandó munkásnak, és ezeknek a feladatoknak az elvégzése, illetve egy kis erőfeszítés még nem tesz téged azzá. Nem állandó munkásként tekintek rád, és Isten háza sem úgy használ téged. Azt a munkát végzed, ami a te felelősséged; ezek mind a te kötelességed körébe tartoznak. Kisebb léptékben ez arról szól, hogy fenntartsd a mindennapi életedet, biztosítsd a fizikai jólétedet és a normális élettani funkcióidat, gondoskodj arról, hogy jól élj. Nagyobb léptékben minden feladat Isten munkájának kiterjesztésével kapcsolatos. Tehát miért van az, hogy néhány feladatot ezek közül hajlandó vagy elvégezni, de a többit nem? Miért válogatsz? Miért tartod az állandó munkások munkájának, alantas munkavégzésnek azt, hogy egy kis erőfeszítést fejtesz ki, takarítasz egy kicsit és gondozod a környezetet? Az egyik ok itt keresendő: amikor Krisztus parancsairól és valamennyi követelményéről van szó, az emberek azokat a feladatokat, amelyeket hajlandóak elvégezni, a kötelességük részének tekintik, míg azokat, amelyeket nem hajlandóak megtenni, vagy amelyeknek ellenállnak, az állandó munkás feladatainak ítélik. Vajon ez nem a tények elferdítése? Ez elfogult megértést képvisel. Mi okozza ezt az elfogult megértést? Az emberek preferenciái. És mi felé hajlanak ezek a preferenciák? Attól függenek, hogy szenved-e test. Ha a test nem élvezhet kényelmet, ha nehézséget vagy fáradtságot kell elviselnie, az emberek ellenállóvá válnak. Azokat a feladatokat, amelyeket hajlandóak elvégezni, amelyek pompásak és tiszteletreméltók, vonakodva elfogadják, és a kötelességük végzésének tekintik. Sorolható ez a hozzáállás a Krisztussal való szembeszegülés kategóriájába? Az emberek határozottan ellenzik és megtagadják azoknak a feladatoknak az elvégzését, amelyeket nem hajlandók megtenni; mindegy, milyen jól érvelsz, egyszerűen elutasítják és ellenkeznek. Könnyű megoldani az embereknek ezeket az állapotait és problémáit? Az egész attól függ, hogy az illető mennyire szereti az igazságot. Ha valaki egyáltalán nem szereti az igazságot, és idegenkedik tőle, akkor soha nem fog megváltozni. Ha azonban van akaratod a szenvedéshez, képes vagy lázadni a test ellen, valamint rendelkezel őszinte alávetettséggel és az alávetettség hozzáállásával, akkor ezek a problémák könnyen megfordíthatók, igaz? (Igaz.) Az ember életében nincs olyan, hogy nem végez semmilyen munkát. Egyesek azt mondják: „A múltbeli uralkodók nem végeztek semmilyen munkát”. Ez tényleg igaz? A legtöbb uralkodó nem a palotaélet élvezetével töltötte minden napját. Néhányan fiatalon kezdtek költészetet és irodalmat tanulni, és napkeltétől napnyugtáig dolgoztak. Trónra kerülésük után inkognitóban tettek látogatásokat, hogy megértsék a nép bajait, nemzeti válság idején pedig egyesek még a csatatérre is elmentek. Bár nem sok ilyen uralkodó volt, azért valóban akadtak néhányan. Még ha voltak is olyan uralkodók, akik szinte semmit sem tettek, ahogy egyesek mondják, belőlük nagyon kevés volt. Az olyan ember, aki nem vesz részt semmilyen megfelelő tevékenységben, mégis arról álmodik, hogy csak a legjobbat élvezi, csupán fantáziál.

Sokan a kétkezi munkával való fáradozásra mindig valami méltatlan dologként gondolnak. Helyes ez a nézet? Olyanok is vannak, akik az efféle fáradozást munkavégzésnek tekintik, akik úgy vélik, hogy csak az egyházi munkát végző vezetők és dolgozók tekinthetők úgy, hogy kötelességet végeznek – helyes az efféle felfogás? (Nem.) A következőképpen kell értened ezt a kérdést: Szükség van emberekre, hogy elvégezzék mindazt, amit Isten megkövetel az emberektől, valamint az összes különféle munkát Isten házában – ezek a dolgok mind az emberek kötelességeinek számítanak. Nem számít, milyen munkát végeznek az emberek, ez az a kötelesség, amelyet végre kell hajtaniuk. A kötelességek nagyon széles hatókört fednek le, és sok területet tartalmaznak, de bármilyen kötelességet végzel, egyszerűen szólva, az a te kötelezettséged, és olyasmi, amit meg kell tenned. Amíg arra törekszel, hogy azt szívből, jól végezd, Isten helyeselni fog, és el fogja ismerni, hogy olyasvalaki vagy, aki igazán hisz Istenben. Nem számít, ki vagy, ha mindig megpróbálsz kibújni a kötelességed alól vagy elbújni előle, akkor gond van. Finoman fogalmazva, túl lusta vagy, túl sikamlós, tétlen, és szereted a pihenőidőt és gyűlölöd a munkát. Komolyabban fogalmazva pedig nem vagy hajlandó végezni a kötelességedet, és nincs benned hűség vagy alávetettség. Ha még fizikailag sem vagy képes fáradozni, hogy felvállald ezt a kis munkát, akkor mit tehetsz? Mit vagy képes megfelelően csinálni? Ha valakiben valóban van hűség és felelősségérzet a kötelessége iránt, akkor amíg azt Isten megköveteli, és amíg Isten házának szüksége van rá, addig mindent meg fog tenni, amit kérnek tőle, anélkül, hogy saját döntéseket hozna. Vajon nem az a kötelességvégzés egyik alapelve, hogy vállaljuk és jól csináljuk azt, amire képesek vagyunk, és amit meg kell tennünk? (De igen.) Egyesek, akik kint végeznek kétkezi munkát, nem értenek egyet, és azt mondják: „Ti az egész napot azzal töltitek, hogy a szobátokban végzitek a kötelességeteket, széltől és naptól védve. Ebben egyáltalán nincs semmi nehézség, a ti kötelességetek sokkal kényelmesebb, mint a miénk. Képzeljétek magatokat a mi helyünkbe, nézzük meg, bírnátok-e több órán át kint dolgozni, és kint lenni a szélben és az esőben.” Valójában minden kötelesség bizonyos nehézségekkel jár. A fizikai munka fizikai nehézségekkel jár, a szellemi munka pedig szellemi nehézségekkel; mindegyiknek megvannak a maga nehézségei. Mindent könnyebb mondani, mint megtenni. Amikor az emberek valóban elvállalnak egy feladatot, akkor egyrészt a jellemük a döntő, másrészt pedig az, hogy szeretik-e az igazságot vagy sem. Először beszéljünk a jellemről. Ha valakinek jó a jelleme, akkor mindennek a pozitív oldalát látja, és képes pozitív szemszögből és az igazság alapján elfogadni és felfogni a dolgokat; vagyis a szíve, jelleme és lelke egyenes – ez a jellem szempontjából való megközelítés. Ezután beszéljünk egy másik aspektusról – arról, hogy valaki szereti-e az igazságot vagy sem. Az igazság szeretete az igazság elfogadására való képességre utal, vagyis függetlenül attól, hogy felfogod-e Isten szavait, illetve megérted-e Isten szándékát vagy sem, függetlenül attól, hogy a munkáddal, a végrehajtandó kötelességeddel kapcsolatos nézeted, véleményed és nézőpontod összhangban van-e az igazsággal, mégis képes vagy elfogadni azt Istentől; ha alávetett és őszinte vagy, akkor ez elég, ez alkalmassá tesz a kötelességed végzésére, és ez a minimum követelmény. Ha alávetett és őszinte vagy, akkor, amikor egy feladatot végrehajtasz, nem leszel felületes, és nem fogsz csalárd módon lazsálni, hanem beleadod teljes szívedet és erődet. Ha valakinek rossz a belső állapota, és negativitás támad benne, akkor elveszíti a lendületét, és felületes akar lenni; nagyon jól tudja a szívében, hogy az állapota nem helyes, és mégsem próbálja ezt helyrehozni az igazság keresésével. Az ilyen emberek nem szeretik az igazságot, és csak kis mértékben hajlandóak a kötelességüket végezni; vonakodnak erőfeszítéseket tenni vagy nehézségeket elszenvedni, és folyton csalárd módon lazsálni próbálnak. Valójában Isten már mindezt alaposan átvizsgálta – akkor miért nem figyel ezekre az emberekre? Isten csak arra vár, hogy választott népe felébredjen, felismerje, leleplezze ezeket az embereket és kiiktassa őket. Az ilyen emberek azonban mégis azt gondolják magukban: „Nézd csak, milyen okos vagyok. Ugyanazt az ételt esszük, munka után azonban ti teljesen kimerültek vagytok, én pedig egyáltalán nem vagyok fáradt. Én vagyok az okos. Nem dolgozom olyan keményen; aki keményen dolgozik, az idióta”. Vajon helyes, hogy így tekintenek a becsületes emberekre? Nem. Valójában azok az emberek, akik keményen dolgoznak, amikor a kötelességüket végzik, az igazságot gyakorolják és Istennek tesznek eleget, így ők a legokosabb emberek mind közül. Mi teszi őket okossá? Azt mondják: „Semmit sem teszek, amit Isten nem kér tőlem, és mindent megteszek, amire megkér. Megteszem, bármit kérjen is, beleadom szívemet és minden energiámat, és egyáltalán nem veszem félvállról. Nem emberért teszem ezt, Istenért teszem. Isten annyira szeret engem; meg kell tennem, hogy eleget tegyek Istennek”. Ez a megfelelő gondolkodásmód. Ennek eredményeként, amikor az egyház eltakarítja az embereket, kiiktatják mindazokat, akik megbízhatatlanok a kötelességük végzésében, míg azok a becsületes emberek, akik elfogadják Isten átvizsgálását, megmaradnak. Folyamatosan javul ezeknek a becsületes embereknek az állapota, Isten pedig megóvja őket mindenben, ami éri őket. És mivel érdemlik ki ezt az oltalmat? Azzal, hogy becsületesek a szívükben. Nem félnek a nehézségtől vagy a kimerültségtől, amikor a kötelességüket végzik, és semmiben sem válogatnak, amit rájuk ruháznak; nem kérdezik, miért, csak teszik, amit mondanak nekik, engedelmeskednek, anélkül, hogy bármilyen vizsgálatot vagy elemzést folytatnának, vagy bármi mást figyelembe vennének. Nem számítóak, és minden dologban képesek az engedelmességre. Belső állapotuk mindig nagyon normális. Amikor veszéllyel néznek szembe, Isten megóvja őket, ha betegség vagy vész sújtja őket, Isten akkor is megóvja őket, és a jövőben csak áldásokat fognak élvezni. Egyesek egyszerűen nem látják át ezt a dolgot. Amikor látják, hogy kötelességvégzésük során a becsületes emberek önként viselik el a nehézségeket és a kimerültséget, úgy gondolják, hogy ezek a becsületes emberek ostobák. Mondd csak, ez ostobaság? Ez őszinteség, igaz hit. Igaz hit nélkül sok dolgot soha nem lehet igazán megérteni vagy megmagyarázni. Csak azok tudják a legtisztábban a szívükben, hogy mi is történik valójában, akik megértik az igazságot, akik mindig Isten előtt élnek és normális kapcsolatban vannak Vele, valamint azok, akik igazán alávetik magukat Istennek és őszintén félik Istent. Miért tudják ők, míg mások nem? Ez abból ered, hogy tapasztalatot szereztek az igazság gyakorlása révén, valamint azáltal, hogy őszinte emberek. Ember nem adhat ilyen tapasztalatot, és nem is lophatja vagy veheti el tőlük senki. Hát nem áldás ez? Az ilyen áldott állapotot nem érhetik el az átlagemberek. És miért van ez így? Azért, mert az emberek túlságosan csalárdak és elvetemültek; hiányzik belőlük a becsületesség, képtelenek becsületes embernek lenni, és hiányzik belőlük az őszinte szív, így az, amit kapnak, korlátozott. Ami az antikrisztusokat illeti, őket még kevésbé kell megemlíteni. A különböző dolgokhoz való hozzáállásuk, valamint természetlényegük, különösen pedig Krisztushoz való hozzáállásuk alapján az antikrisztusokhoz hasonló emberek soha nem részesülnek majd ebben az áldásban. Miért van ez így? Azért, mert a szívük túlságosan elvetemült és alattomos! Személytől függően eltérően bánnak az emberekkel, kaméleon módjára változtatják színüket, a gondolataik pedig állandóan mozgásban vannak, nem eresztik a sólymot, amíg nem látták a nyulat, nem őszinték Isten irányában, nincs bennük alávetettség Iránta, és csak üzletelnek Vele. Mi a következménye az ilyen hozzáállásnak és lényegnek? Az, hogy bármilyen ügyben képtelenek átlátni vagy megérteni a különféle emberek és helyzetek lényegét, valamint az ezekben a helyzetekben rejlő igazságokat. Isten szavai ott vannak előttük, ők pedig műveltek, tudják, hogyan kell olvasni és elemezni, rendelkeznek értelemmel, és tudják, hogyan kell átvizsgálni, akkor miért nem képesek megérteni? Nem számít, hány éves korig élnek, még ha egészen 80 évig is, akkor sem fogják megérteni. Miért nem fogják megérteni? A legfontosabb ok az, hogy be van kötve a szemük. Egyesek azt mondják: „De nem láttuk, hogy letakarták volna a szemüket”. A szívük az, ami le van takarva. Mit jelent az, hogy le van takarva? Azt jelenti, hogy a szívük nincs megvilágosítva; állandóan be van burkolva. Korábban úgy mondták, hogy „az emberek szíve megkövéredett”. Ki tette tehát kövérré az antikrisztusok szívét? Valójában Isten az, aki nem világosította meg őket. Nem áll szándékában tökéletessé tenni vagy megmenteni őket. Ő csak megfelelő időpontokban, kritikus, fontos pillanatokban avatkozik közbe, hogy egy kissé visszatartsa őket és meggátolja, hogy Isten házának érdekei sérüljenek. A legtöbb esetben azonban, amikor Isten szavaival, az igazsággal, a Neki való alávetettséggel, önismerettel valamint az Ő megismerésével kapcsolatos dolgokról van szó, soha nem világosítja meg őket. Egyesek azt mondhatják: „Ez nem helyes. Hogy mondhatod, hogy nem világosítja meg őket? Egyesek, akiket antikrisztusnak minősítettek, nagyon okosak. Egy prédikáció meghallgatása után, ha te három órán keresztül beszéltél, ők hat órán át is képesek beszélni. Nem megvilágosodás ez?” Nem számít, hány órát tudnak beszélni, még ha 30 órát is, az csupán egy rakás szó és doktrína. Vajon a farizeusok és az írástudók jobban tudtak beszélni, mint ezek az emberek? Mindegyikük a prédikálás mestere volt, és mindegyikük ékesszólóan beszélt, de mi jó származott ebből? Amikor Isten megérkezett, mégis ellenálltak Neki és elítélték Őt. Mit hozott ez rájuk? Pusztulást, kárhozatot és nagy katasztrófát hozott rájuk. Kívülről úgy tűnik, hogy Isten házában mindenki a kötelességét végzi, napi háromszori étkezéssel, napközben végzi a kötelességét, éjszaka pedig pihen. Néhány év után azonban a különböző típusú emberek közötti különbségek jelentőssé válnak, a különböző típusú emberek sorsa pedig feltárul és megkülönböztethetővé válik. Egyesek szóban hirdetik, hogy hisznek Istenben, de nem követik a helyes utat, inkább a pokol felé rohannak. Mások szeretik az igazságot és folyamatosan törekszenek rá, így fokozatosan belépnek az igazságvalóságba. Egyesek mindig kényelmes életet akarnak élni, és egyre alattomosabbá válnak kötelességeik végzésében, végül pedig kiiktatják őket. Egyesek képesek elfogadni az igazságot, egyre becsületesebbé válnak a szívükben, és változást tapasztalnak az életfelfogásukban, így Isten és az emberek egyaránt szeretik őket. Egyesek mindig csak szavak és doktrínák hirdetésére összpontosítanak, és minden prédikációjuk után Isten visszautasítja őket, ennek következtében pedig tönkremennek. Egyesek lelki megértés híján vannak, és minél többet hallgatják a prédikációkat, annál zavarodottabbá válnak, annál kevésbé érdekli őket az igazság és annál kevésbé vetik alá magukat, akaratosan és szeszélyesen akarnak viselkedni, mindig a saját vágyaik kielégítésére törekszenek, és a hírnevet, nyereséget és státuszt célozzák meg – ez veszélyes. Egyesek éveken át követik Istent, és Isten szavainak evése és ivása, valamint sok minden megtapasztalása után sok igazságot megértenek, egyre több hitük van Istenben, és elnyerik az Ő jóváhagyását. Ezek az emberek mind hisznek Istenben, gyülekezeti életet élnek és végzik a kötelességeiket, akkor miért van az, hogy nyolc vagy tíz év után eltérőek az eredményeik, mindenkié a saját típusának megfelelő? Mit szemléltet ez? Nincsenek vajon különbségek az emberek természetlényegében? (De igen.)

Van itt egy újabb kérdés, amit meg kell hallgatnotok, és mérlegelnetek kell, hogy az antikrisztusok megnyilvánulásai közül melyik általunk tárgyalt kategóriába tartozik. Egyes gyülekezetekben nyilvánvalóan gonosz emberek vannak, akik zsarnoki és észszerűtlen módon viselkednek. Semmilyen konkrét munkát nem tudnak végezni, mégis mindig hatalmat akarnak. Bármilyen munkába kezdenek is, abban zavart és pusztítást okoznak, nem tartják be az alapelveket, és bármit is tesznek, soha nem akarják megfizetni az árát, mégis mindig azt akarják, hogy mások hallgassanak rájuk. Röviden, amíg ilyen ember van egy gyülekezetben, addig sokakat megzavar, továbbá befolyásolja és károsítja Isten házának munkáját, valamint a gyülekezet rendjét. Bár az ilyen emberek nem követtek el szemmel láthatóan nagy gonosztetteket, illetve nem bántották a testvéreket, ha megnézed az emberi mivoltukat, a lényegüket, a különféle dolgokkal kapcsolatos nézeteiket, valamint a testvérekkel, Isten házának munkájával és a saját kötelességeikkel kapcsolatos hozzáállásukat, akkor tisztán látható, hogy a gonoszok soraiból valók. Hogyan kellene kezelnem egy ilyen embert, ha azelőtt találkozom vele, hogy a testvérek észrevették volna? Várjak az eltakarításával, amíg súlyos hibát nem követ el, vagy nagy katasztrófát nem okoz, és akkor küldjem el, amikor „nagy port kavar”? Szükséges ez? (Nem.) Akkor mit kellene tennem? Legalábbis a kötelességéből el kellene bocsátanom. Ezután el kell különítenem, vagy el kell takarítanom, hogy meggátoljam a kötelessége végzésében, és megelőzzem, hogy másokat befolyásoljon. Isten házának létfontosságú munkájában az ilyen gonosz emberek jelenléte nem megengedett – helyes ez az alapelv? Ha még nem fedték fel őket, akkor legyen így, ha viszont már felfedték, világosan láthatók és gonosz embernek minősülnek, akkor helyes-e az eltakarításuk? (Igen.) Egyesek ezt mondhatják: „Ez nem fog menni. Te átláttál rajtuk, de mások nem. Az eltakarításuk hatással lesz másokra. Ha egyszerűen eltakarítod őket, mivel már átláttál rajtuk, az nem azt fogja jelenteni, hogy egyedül hozod meg a döntést? Ez tényleg azt jelentené, hogy hagyod, hogy az igazságé legyen a hatalom? Össze kell gyűlnünk és közösséget kell vállalnunk a testvérekkel, boncolgatnunk kell velük, elméleti munkát kell végeznünk rajtuk, anyagokat kell összeállítanunk, és meg kell szereznünk mindenkinek a jóváhagyását, mielőtt eljárunk. Követned kell az eljárásmódot, ha pedig nem teszed, vajon nem szeged meg az egyház munkarendjét? Nem lenne ez helytelen? Neked magadnak kell elsőként betartanod az egyház munkarendjét; nem szabotálhatod azt. Ráadásul nem a testvérek figyelembevételével történik minden, függetlenül attól, hogy miről van szó? Mivel ez a helyzet, ezt teljes mértékben tudatnod kell minden testvérrel, és világossá kell tenned számukra az igazság ezen aspektusát. Nem hagyhatod őket összezavart állapotban; lehetővé kell tenned minden testvér számára, hogy tisztán lásson.” Ha nem követitek ezeket az eljárásokat, és Én azt mondom, hogy takarítsatok el valakit, hogyan járnátok el? Tanácstalanok lennétek, igaz? Az, hogy elakadnátok, azt bizonyítja, hogy léteznek ilyen nézetek közöttetek. Amiről beszélek, már megtörtént. Létfontosságú munkakörülmények között volt egy rossz emberi mivolttal rendelkező ördög, aki kötelességvégzése közben csalárd módon lazsált, igyekezett elkerülni a nehézségeket és a kimerültséget. Minden alkalommal akadályozta és megzavarta a gyülekezet munkáját, amikor pedig megmetszették, engedetlenné vált, teljesen elutasította az igazságot. Mindig meg akarta tartani a hivatalát és ő akart irányítani, miközben másoknak is parancsolgatott, soha nem vette figyelembe az egyház érdekeit, soha nem ragaszkodott az alapelvekhez, kizárólag a saját preferenciái alapján cselekedett. Amíg ő volt felelős a munkáért, számos dolgot, amire utasítottam, figyelmen kívül hagyott, és úgy kezelte szavaimat, hogy „egyik fülén bement, a másikon meg ki”. Amellett, hogy nem végezte el a feladatait, zavarásokat is okozott. Az egyház fontos munkahely a kötelesség végzéséhez – ha úgy gondolta, hogy nem azért jött, hogy a kötelességét végezze, hanem hogy fejedelmi kényelemben éljen, vagy korai nyugdíjazást élvezzen, akkor tévedett. Isten háza nem jóléti intézmény és nem is menedékhely. Az olyan söpredék, mint ez az ember, semmire sem jó, bárhová is megy; soha nem hűséges egyetlen kötelességében sem, mindig felületes és csak céltalanul sodródik. Így azt mondtam, hogy azonnal el kell őt takarítani. Könnyű lett volna ezt gyakorlatba ültetni? (Igen.) Egy bizonyos típusú ember számára azonban még egy ilyen egyszerű dolgot is nehéz végrehajtani. Három hónap telt el a felszólalásom után, mire ezt a gonosz embert végre erőszakkal elküldték. Mi volt ennek az oka? Miután kiadtam a parancsot ennek az embernek az eltakarítására, a szóban forgó gyülekezet vezetője elkezdte „végrehajtani” a feladatot. Hogyan hajtotta végre? Gyűlést hívott össze, hogy mindenki szavazzon a döntésről. Hosszas vita után a többség végül egyetértett a férfi eltakarításával, volt azonban egy ellenszavazat, így az ügyet felfüggesztették. Ez a vezető azt mondta, hogy meg kell dolgozniuk azt az embert, aki nem ért egyet, meg kell beszélniük vele, és a jóváhagyását kell kérniük. Mindeközben kétszer is rákérdeztem, hogy elküldték-e már a férfit, mire a vezető azt válaszolta, hogy még nem, még mindig az anyagokat gyűjtögetik és összegezik. A hátam mögött azt is monda: „Amíg van olyan ember, aki nem ért egyet, addig nem tudjuk eltakarítani”. Azt értette ez alatt, hogy nem akarja eltakarítani ezt az embert, ezért találta ezt az abszurd indokot. Valójában becsapta a többieket; félt megbántani ezt a férfit, és nem merte eltakarítani. Végül ultimátum érkezett a Fennvalótól: „Ezt a férfit el kell küldeni. Ha ő nem megy, akkor neked kell menned. Valamelyikőtöknek mennie kell; válassz!” Amikor ezt meghallotta, azt gondolta: „Nem mehetek el; még nem élveztem elég ideig a pozíciómat!”. Csak ekkor küldte el ezt az ördögöt. Mondd meg Nekem, miért óvta meg az ördögöt ez a vezető? Vajon nem egy antikrisztus megközelítése ez? Ez pontosan egy antikrisztus viselkedése.

Egyesek folyamatosan az Istenbe vetett hitüket hirdetik, amikor azonban események érik őket, kikérik minden testvér véleményét, miközben Krisztus véleményét soha nem kérik ki. Nem tudakozódnak afelől, hogy mit mond Krisztus, mi az Ő következtetése, miért akarja megtenni ezt a dolgot, illetve hogyan kellene az embereknek alávetniük magukat. Minden testvér véleményét kikérték, és képesek azok valamennyi véleményét és gondolatát tiszteletben tartani, de Krisztus egyetlen elhangzott mondatát sem fogadják el, nem tanúsítanak szándékot az alávetettségre. Mi ennek a természete? Hát nem antikrisztusok? (De igen.) Mi történik ebben a helyzetben? Miért nem hajtják végre ezt a dolgot? Miért olyan nehéz végrehajtaniuk? Ennek megvan az oka. Úgy gondolják: „Krisztus rendelkezik az igazsággal és isten lényegével, de ez mind csak hivatalos duma, csupán doktrínák és szlogenek. Amikor valós dolgokra kerül sor, egyáltalán nem látsz át senkin. A szavaid csupán azért hangzanak el, hogy halljuk őket, hogy könyveket nyomtassanak belőlük, és egyáltalán semmi közük a tényleges képességeidhez. Ha tehát valakit gonosz embernek vagy antikrisztusnak határozol meg, az talán nem pontos. Én miért nem vettem észre, hogy ő gonosz vagy antikrisztus? Miért nem értem ezt az ügyet?” Hát nem így gondolkodnak? Úgy hiszik: „Csupán kétszer találkoztál ezzel az emberrel, láttad, hogy mond néhány szót és tesz valamit, te pedig gonoszként határozod meg őt. A testvérek nem így gondolják; te hogy gondolhatod így? Miért kellene, hogy a te szavaidnak ekkora súlya legyen? Semmilyen gonosz cselekedetet nem láttam ettől az embertől, és azt sem tudom, milyen rossz dolgokat tett, ezért nem mondhatok »áment« arra, amit mondasz. Elképzeléseim és fenntartásaim vannak azzal kapcsolatban, amit teszel. De az elképzeléseim ellenére nem fejezhetem ki őket nyíltan, ezért közvetett módszerekhez kell folyamodnom: hagyom, hogy a testvérek szavazással döntsék el ezt a kérdést. Ha a testvérek nem értenek egyet, akkor nincs mit tenni – tényleg mindannyiukat is megmetszheted? Különben is, csak párszor találkoztál ezzel az emberrel, és máris gonoszként határozod meg. Miért nem adsz neki egy kis esélyt? Nézd meg, milyen türelmesek és szeretetteljesek a testvérek. Nem lehetek én a rosszfiú; nekem is szeretetteljesnek kell lennem és esélyt kell adnom az embereknek – ellentétben veled, aki olyan gyorsan döntesz az emberekről. Nem egyszerű valakit eltakarítani – mi van, ha az illető azután elgyengül? Amikor problémákkal szembesülnek, Krisztusnak meg kell óvnia a testvéreket. El kellene néznie a testvérek minden ostobaságát, lázadását, illetve tudatlanságát, és nem szabadna ilyen ellentmondást nem tűrőnek és szeretet nélkülinek lennie. Istennek vajon nem bőséges irgalommal kellene rendelkeznie? Hová lett ez az irgalom? Az, hogy bárkit, akit nem kedvelsz, gonoszként határozz meg, és el akarj küldeni, egyáltalán nem felel meg a szabályoknak!” Ezek elképzelések, ugye? (Igen.) Amikor Krisztus tesz valamit vagy döntést hoz, ha nem értenek vele egyet, akkor annak végrehajtása nehéz lesz. Húzzák az időt, különféle kifogásokat és módszereket használnak az ellenkezésre; egyszerűen nem hajlandók végrehajtani vagy engedelmeskedni. Szándékuk a következő: „Ha ezt nem hajtom végre, akkor a feladatod nem lesz kész!”. Elmondom neked, ha te nem hajtod végre, akkor találok valakit, aki vezető lehet, te pedig visszamehetsz oda, ahonnan jöttél! Hát nem így kellene ezt az ügyet kezelni? (De igen.) Egyszerűen elküldtem őt, egyenesen és hatékonyan – nem volt szükség arra, hogy bárkivel is egyeztessek.

Egyesek soha nem értik az igazságot, és mindig kétségeik vannak Isten szavait illetően. Azt kérdik: „Vajon ugyanazt jelenti, hogy az igazságé a hatalom, mint az, hogy Krisztusé a hatalom? Krisztus szavai nem feltétlenül igazak mindig, mivel emberi aspektusa is van”. Nem tudják elfogadni, hogy Krisztusé a hatalom. Ha Isten Lelkéé lenne a hatalom, akkor nem lennének elképzeléseik. Mi itt a probléma? Az ilyen embereknek a legcsekélyebb kétségük sincs a mennyei Istennel kapcsolatban, a megtestesült Istennel kapcsolatban azonban mindig kételkednek. Krisztus annyi igazságot mondott ki, mégsem ismerik el Őt a megtestesült Istennek. El tudják-e ismerni tehát, hogy Krisztus az igazság, az út és az élet? Ezt nehéz megmondani. Még ha követik is Krisztust az ilyen emberek, tudnak-e tanúskodni Mellette? Összeegyeztethetők-e Krisztussal? Ezekre a kérdésekre nincs végérvényes válasz. Az is bizonytalan, hogy az ilyen emberek el tudnak-e jutni az út végéig. Egyesek teljes mértékben elismerik a szívükben, hogy Isten házában az igazságé a hatalom. De vajon hogyan értelmezik azt, hogy az igazságé a hatalom? Úgy gondolják, hogy bármilyen munkát végeznek is, amennyiben az Isten házával kapcsolatos, valamennyiüknek közösen kell megvitatniuk és dönteniük. Amint megegyezésre jutnak, azt az eredménytől függetlenül végre kell hajtani. Szerintük ez jelenti azt, hogy az igazságé a hatalom. Helyes ez a nézet? Ez súlyos tévhit; ez a legabszurdabb és leglehetetlenebb állítás. Honnan származik az igazság? Krisztus fejezi ki. Egyedül Krisztus az igazság, míg a romlott emberiség egyáltalán nem rendelkezik igazsággal, hogyan hozhatnák hát létre az emberek az igazságot tanácskozás révén? Ha az emberek létrehozhatnák az igazságot tanácskozás révén, az azt jelentené, hogy a romlott emberiség rendelkezik az igazsággal. Hát nem ez a legabszurdabb dolog? Ezért az, hogy az igazságé a hatalom azt jelenti, hogy Krisztusé a hatalom, azt jelenti, hogy Isten szavainak van hatalma, nem pedig azt, hogy mindenkinek van hatalma vagy beleszólása. Helyes összegyűlni, hogy az igazságról és Isten szavairól közösséget vállaljunk; ez a gyülekezeti élet. De mi a hatása annak, ha így gyakorlunk? Az, hogy mindenki megérthesse az igazságot és megismerhesse Isten szavait, hogy mindenki képes legyen alávetni magát Isten szavainak és azok szerint cselekedni. Az emberek pontosan azért gyűlnek össze közösséget vállalni az igazságról, mert nem értik azt. Ha megértenék az igazságot, akkor közvetlenül alá tudnának vetni magukat Krisztusnak és Isten szavainak; ez lenne az igazi alávetettség. Ha egy nap Isten választott népéből mindenki megérti az igazságot, mindenki közvetlenül alá tudja vetni magát Krisztusnak, fel tudja magasztalni Őt és bizonyságot tud tenni Mellette, az azt fogja jelezni, hogy Isten választott népe teljessé tétetett. Még inkább arról fog tanúskodni, hogy Isten házát az igazság uralja, Krisztus uralja. Csak az ilyen tények és bizonyságtételek bizonyítanák, hogy Isten uralkodik királyként a földön, és Krisztus királysága megjelent. De hogyan értik egyes antikrisztusok és hamis vezetők azt, hogy az igazságé a hatalom? Számukra az, hogy az igazságé a hatalom, a megvalósítás szempontjából azt jelenti, hogy a testvéreké a hatalom. Bármilyen munkát is végeznek, ha teljesen fel tudják fogni, akkor a saját akaratuk szerint végzik azt; ha nem tudják, akkor közösséget vállalnak néhány emberrel, és hagyják, hogy a csoport döntsön. Bizonyíthatja ez azt, hogy az igazságot gyakorolják? Vajon a csoport döntése feltétlenül összhangban van Isten szándékaival? Az ilyen gyakorlás előidézheti-e azt, hogy az igazságé legyen a hatalom? Tanúskodhat-e arról, hogy Krisztusé a hatalom Isten házában? Az igazság hatalomgyakorlásának tekintik, ha megengedik a testvéreknek, hogy véleményt nyilvánítsanak, megvitassák nézeteiket, végül pedig megegyezésre jussanak és döntéseket hozzanak. Ezzel azt sugallják, hogy a testvérek az igazság szószólói, és egyenlők magával az igazsággal. Helyes-e ezt így értelmezni? Nyilvánvalóan nem az, néhány antikrisztus és hamis vezető azonban tényleg így cselekszik, és így is valósítja meg. Úgy gondolják, hogy ezáltal demokráciát gyakorolnak, hogy demokratikus döntést hoznak, és ezt így kell tenni, függetlenül attól, hogy ez összhangban van-e az igazsággal vagy sem. Mi a lényege az ilyen cselekvésnek? A demokratikusan meghozott döntések vajon automatikusan összhangban vannak az igazsággal? Automatikusan Istent képviselik? Ha a demokrácia lenne az igazság, akkor nem lenne szükség arra, hogy Isten kifejezze az igazságot. Nem lenne elég egyszerűen csak hagyni, hogy a demokrácia uralkodjon? Mindegy, hogyan gyakorolja a demokráciát a romlott emberiség, a demokrácia gyakorlásával nem tudja létrehozni az igazságot. Az igazság Istentől, Krisztus kifejezéseiből származik. Bármennyire összhangban lehet is egy emberi módszer az emberi elképzelésekkel vagy ízléssel, az nem képviselheti az igazságot. Ez tény. A hamis vezetők és az antikrisztusok megközelítéseinek lényege az, hogy az igazság hatalmának leple alatt teljesen félreállítsák Krisztust, hogy a demokráciával helyettesítsék Krisztust, valamint hogy Krisztus uralmát a közösségi beszélgetés és a demokratikus uralom módszerével helyettesítsék. Könnyen fel lehet ismerni ennek természetét és következményeit? Az éleslátó embereknek képesnek kellene lenniük meglátni őket. A hamis vezetők és az antikrisztusok nem azok, akik alávetik magukat Krisztusnak, hanem azok, akik megtagadják és szembeszállnak Vele. Nem számít, miről beszél Krisztus a gyülekezetben, még ha hallgatják és meg is értik, az emberek úgy kezelik, hogy egyik fülükön be, a másikon ki, és nem hajlandók megvalósítani. Ehelyett arra figyelnek, amit a hamis vezetők és az antikrisztusok mondanak; végül az ő szavaik számítanak. Az, hogy az emberek gyakorolhatnak-e Krisztus szavai szerint, ezeknek a hamis vezetőknek és antikrisztusoknak a döntéseitől függ, és a legtöbb ember hajlamos követni őket. Az antikrisztusok szigorúan felügyelik az egyházi munkát, csak maguknak engedik meg a döntéshozatalt, és nem hagyják, hogy Isten beleszóljon, vagy hatalmat gyakoroljon. Úgy gondolják: „Krisztus csak azért van itt, hogy felügyelje a munkát. Mondhatod a magadét és szervezheted a munkát, de rajtunk múlik, hogyan lesz végrehajtva. Ne avatkozz bele a munkánkba”. Nem ezt teszik az antikrisztusok? Az antikrisztusok folyton azt mondják, hogy „minden testvér közösséget vállalt” vagy „valamennyi testvér megegyezésre jutott” – vajon azok, akik ilyeneket mondanak, valóban értik az igazságot? Kik is a testvérek? Nem csupán egy csoportnyi Sátán által mélyen megrontott ember? Mennyi igazságot értenek, mennyivel rendelkeznek az igazságvalóságból? Képviselhetik ők Krisztust? Ők az igazság megtestesítői? Lehetnek az igazság szószólói? Van bármilyen kapcsolatuk az igazsággal? (Nem, nincs.) Mivel nincs kapcsolatuk, miért tartják mindig a testvéreket a legfelsőbbnek azok, akik ilyeneket mondanak? Miért nem Istent magasztalják, és miért nem tanúskodnak Mellette? Miért nem beszélnek és cselekszenek az igazságnak megfelelően? Hát nem abszurd emberek azok, akik így beszélnek? Miután annyi éven át olvasták Isten szavait és hallgattak prédikációkat, nem értenek egyetlen igazságot sem, és nem látják, milyenek az igaz testvérek. Hát nem vakok? Most mindegyikük a maga fajtája szerint lett osztályozva; sokan felfedték valódi jellemüket, mindannyian a Sátán fajtája – tisztán vadállatok. Hát nem látjátok ezt világosan? Egyáltalán nem rendelkeztek semmilyen igazsággal! Egyesek nem hajlandók hallgatni Engem, ahogyan az antikrisztusokat boncolgatom. Azt mondják: „Ó, ne beszélj már mindig olyan jelentéktelen dolgokról, mint az antikrisztusok; ez kínos. Miért boncolgatod folyton az antikrisztusokat?” Vajon rendben lenne, ha nem boncolgatnám őket? Azért kell ilyen módon boncolgatni, hogy megtanítsuk az embereket felismerni őket. Máskülönben, amint az antikrisztusok megjelennek, sok eretnekséget és téveszmét fognak szabadjára engedni, félrevezetnek sok embert, sőt, még az egyházat is irányítják, és megalapítják saját független királyságukat. Világosan látjátok, mennyire súlyosak a következményei ennek a dolognak? Épp az imént beszélgettünk arról, hogy mit jelent az, hogy az igazságé a hatalom. A közlés révén az emberek látták az antikrisztusok abszurd módszereit és lehetetlen nézeteit. Az antikrisztusok mindig maguknak akarják a hatalmat, és nem akarják, hogy Krisztusé legyen a hatalom, ezért az igazság uralmát demokratikus formává alakítják, azt hirdetve, hogy akkor gyakorol az igazság hatalmat, ha valamennyien együtt tárgyalják meg az ügyeket. Vajon nincs ott ebben a Sátán fortélya? Vajon az igazság olyasvalami, amire mindenki eljuthat tanácskozás révén? Az igazságot Isten fejezi ki és Istentől ered. Miért nem tudjátok közvetlenül gyakorolni Isten szavait, közvetlenül alávetni magatokat Istennek, és közvetlenül alávetni magatokat Isten intézkedéseinek? Miért kell Krisztus parancsait közös tanácskozás révén meghatározni? Hát nem a Sátán ármánykodása ez? Az antikrisztusok gyakran egy sor elméletet engednek szabadjára az emberek félrevezetésére, és mindegy, hogy milyen munkafeladatot hajtanak végre, övék az utolsó szó, teljességgel megszegve az igazságalapelveket. Ha az antikrisztusok megnyilvánulásaiból szemléljük ezt, pontosan mi is az ő beállítottságuk? Olyan emberek ők, akik szeretik a pozitív dolgokat és szeretik az igazságot? Van bennük valódi alávetettség Isten iránt? (Nem, nincs.) Az igazságtól idegenkedő és az igazságot gyűlölő lényegük van. Ráadásul annyira arrogánsak, hogy elvesztik minden racionalitásukat, még az alapvető lelkiismeretnek és józan észnek is híján vannak, amivel az embereknek rendelkezniük kellene. Az ilyen emberek nem méltók arra, hogy embereknek nevezzék őket. Csak azt lehet rájuk mondani, hogy a Sátán fajtájából valók; ők ördögök. Aki egy cseppet sem fogadja el az igazságot, az ördög – ehhez nem fér kétség.

Olyan emberek is vannak, akik Krisztus szavai iránt sem alázatos, sem pedig arrogáns hozzáállást nem tanúsítanak. Sem teljes elfogadást, sem ellenkezést nem fejeznek ki. Amikor Krisztus beszél, közli az igazságot, tisztán lát egy embert, vagy kioszt egy munkafeladatot, a felszínen úgy tűnik, hogy figyelnek és jegyzetelnek, komolyságot és együttműködést tanúsítva. Aprólékos jegyzeteket készítenek mindenről, különféle jeleket vetnek papírra, látszólag nagyon érdekli őket az igazság, és nagyra értékelik, amit Krisztus mond, mintha különösen szeretnének az igazságot, és rendíthetetlenül hűségesek lennének Krisztushoz. De vajon látható-e az ilyen emberek igazsághoz való hozzáállása, beállítottsága és lényege az ilyen felszínes jelenségekből? Nem látható. Kívülről úgy tűnik, hogy az ilyen emberek jegyzetelnek és figyelnek, de valójában mire gondolnak a szívükben? Amikor megnézik, amit lejegyeztek, azt gondolják: „Mi ez az egész? Egyetlen hasznos sor sincs benne, semmi, ami magasztosnak vagy az igazsággal összhangban lévőnek tűnne, és semmi nincs, ami számomra logikusnak tűnne. Akár össze is téphetném!” Ez nem valamiféle hozzáállás? Sok embert láttam már, akik a prédikációk hallgatása közben bólogatnak és különböző arckifejezéseket vágnak, egyidejűleg jegyzetelnek is, utána azonban egyáltalán nem veszik komolyan. Nem emlékeznek, hogy mit kellene megvalósítaniuk, a szívükben sem őrzik meg, és nem is cselekszenek aszerint. Ami pedig azt illeti, hogy gyakorolják, amit gyakorolniuk kellene, annak még kisebb a valószínűsége, hogy megtörténik. Amit végre kellene hajtaniuk, az Isten házának munkájához és a kötelességükhöz kapcsolódik, amibe pedig be kellene lépniük, az a személyes belépésükre vonatkozik. Nem hajtják végre azt, amit kellene, és még kevésbé veszik komolyan a személyes belépésüket. Ezt mondják: „Azt beszélik, hogy minden mondat, amit krisztus kimond és kifejez, az igazság, az, amibe az embereknek be kellene lépniük, hogy mindez az igazság, az út és az élet – én viszont semmi igazságot vagy utat nem látok abban, amit minden alkalommal lejegyeztelek, és azt sem érzem, hogy élet lenne. Akkor hogyan teljesülhetne az a kijelentés, hogy krisztus isten lényegével bír? Hogyan valósulhatna meg? Hogyan egyezhetne azzal, amit látok? Nem egykönnyen egyezik meg.” Egyesek azt kérdik: „Ha ez a hozzáállásuk, miután meghallgatták, akkor miért jegyzeteltek egyáltalán? Úgy tűnt, hogy megfelelő, komoly és felelősségteljes hozzáállásuk van; mi folyik itt?”. Ennek csupán egy oka van. Ha olyasvalaki, aki nem szereti az igazságot és rendkívül idegenkedik tőle, különösen komolynak és figyelmesnek tud tűnni, amikor Krisztus beszél, akkor kizárólagos szándéka nem más, mint csupán félszívvel túlesni rajta, nem pedig az őszinte elfogadás. Valahányszor Isten szavait olvassák, vagy kapcsolatba kerülnek Krisztussal és beszélgetnek Vele, amit érzékelnek, az nem Isten úgynevezett magasztossága, kifürkészhetetlensége vagy csodája, hanem az Ő gyakorlatiassága, normális volta és jelentéktelensége. Ezért saját nézőpontjukból és álláspontjukból lehetetlen e hétköznapi ember szavait az igazsággal, az úttal vagy az élettel társítaniuk. Bárhogyan is nézik ezt az embert, csupán egy embert látnak; nem tudják Istennek vagy Krisztusnak tekinteni Őt. Ezért sehogy sem tudják ezeket a rendkívül hétköznapi szavakat megfigyelni és gyakorolni való igazságként kezelni, valamint az élet útmutatójaként, a létezés céljaként használni, és így tovább – ezt lehangolónak találják. Azt kérdik: „Hogy lehetséges, hogy semmiféle igazságot nem látok ezekben a hétköznapi szavakban? Hogyan láthatjátok ti mindannyian? Nem csupán hétköznapi szavak ezek? Emberi nyelv, emberi szöveg, emberi nyelvtan – még néhány emberi kifejezést és szókincset is használ, és boncolgat néhány emberi közmondást és kulturális aspektust. Hogyan tartalmazhatják e szavak az igazságot? Miért nem látom ezt? Mivel mindannyian azt mondjátok, hogy ez az igazság, így hát egyszerűen követni és utánozni fogom a többieket; jegyzetelni fogok, mert ezt csinálja mindenki, amíg azonban ti mindannyian az igazságként tekintetek rá, én biztosan nem. Az „igazság” annyira szent szó, valami rendkívül magasztos dolognak kell lennie! Amikor az igazságról van szó, akkor az istennel kapcsolatos, ha pedig istennel kapcsolatos, nem lehet ennyire hétköznapi, ennyire jelentéktelen, ennyire átlagos. Tehát bármennyire is átvizsgálom és elemzem, istennek nyomát sem lelem benne. Ha istennek nyoma sincs meg benne, hogyan menthetne meg minket? Lehetetlen. Ha szavai nem tudnak megmenteni minket vagy javunkra válni, miért kellene követnünk őt? Miért kellene végrehajtanunk a szavait? Miért kellene az ő szavai szerint élnünk?” Most megmutatták igazi arcukat antikrisztusként, nem igaz? Hozzáállásuk a hús-vér testhez, amelyben Isten megtestesült, elejétől a végéig az átvizsgálás. Sem elfogadás, sem alávetettség nincs abban, ahogyan Isten szavaival bánnak, még kevésbé gyakorolják, foglalkoznak velük, vagy tapasztalják meg azokat. Ehelyett Isten szavait ellenálló, szembeszegülő és elutasító hozzáállással kezelik. Kelletlenül készítenek néhány jegyzetet, amikor Krisztus az emberekkel beszélget, mélyen legbelül azonban semmit nem fogadnak el ebből. Miután kapcsolatba kerültek Krisztussal, egyesek azt mondják: „Istennel szemtől szemben beszélgetni és Vele közösségben lenni igazán élvezetes”. Az antikrisztus ezt mondja: „Én is kipróbálom. Szemtől szembe fogok beszélni krisztussal, és megnézem, milyen is valójában krisztus arckifejezése, milyenek a cselekedetei és milyen a beszéde, amikor emberekkel beszél. Meglátom, mit lehet ebből nyerni vagy felfedezni, előnyös-e az embereknek, ha alapot vetnek és megerősítik a hitüket benne, mint az igaz istenben.” Ha ilyen a hozzáállásuk Krisztushoz és az Ő szavaihoz, lehet-e valódi gyakorlásuk vagy megvalósításuk? Nem, nem lehet. Nem többek nézőknél, akik azért jöttek, hogy izgalmat lássanak, egyáltalán nem azért vannak itt, hogy az igazságot keressék. Szerintetek nem olyan egy kicsit az a hozzáállás, amellyel ezek az emberek Krisztust kezelik és Vele beszélgetnek, mint amikor egy csoport szomszédasszony a verandán fecseg, ahol a beszélgetés senkivel sem igényel komolyságot, és mindenki csak mondja, amit akar? Ezek az emberek ugyanígy bánnak Krisztussal: „Te kifejezed a nézeteidet, én pedig tartom magam az enyéimhez. Egyezzünk meg abban, hogy nem értünk egyet; ne várd, hogy meggyőzöl engem, én pedig biztosan nem fogadom el, amit mondasz”. Ez nem az a fajta hozzáállás? Milyen hozzáállás ez? (Lenéző és tiszteletlen.) Ezek az emberek furcsák. Ha egyszer nem ismered el Krisztust, mint a hús-vér testet, amelyben Isten megtestesült, akkor miért hiszel Benne és miért követed Őt? Ha nem hiszel, akkor miért nem mész el egyszerűen és fejezed be az egészet? Ki kényszerít arra, hogy higgy? Senki sem kényszerít arra, hogy higgy Istenben; ez a te saját választásod.

Egyesek, amikor az Én közlésemet hallgatják egy témáról, gyorsan különféle véleményeket alakítanak ki: „Te így gondolod, én viszont így gondolom. Neked megvannak a nézeteid minden egyes kérdésben, nekem pedig az enyéim; mindenkinek megvannak a saját nézetei”. Miféle teremtmény mondana ilyet? Amikor Isten ellátja az embereket az igazsággal, az egyfajta érvelés? Isten szava tudományos elmélet? (Nem.) Akkor mi Isten szava? (Az igazság.) Legyél konkrétabb. (Az emberi viselkedés alapelve és irányvonala, az emberek életszükséglete.) Miért mondjuk, hogy Isten az igazsággal látja el az embereket? Mondták-e valaha, hogy Ő tudással lát el? (Nem.) Miért mondjuk, hogy Isten szavai azért vannak, hogy az emberek egyék és igyák őket? Isten szavai olyanok, mint az emberek eledele; képesek fenntartani a fizikai testedet, és lehetővé teszik, hogy élj, sőt, hogy jól élj, lehetővé teszik, hogy emberi hasonlatossággal élj. Életet jelentenek az ember számára! Isten szava nem egyfajta tudás, érv vagy mondás. A tudás, az érvek és a hagyományos emberi kultúra csak megrontják az embereket. Élhetnek az emberek velük vagy nélkülük, de ha valaki élni akar, és megfelelő színvonalú, alkalmas teremtett lénnyé szeretne válni, az igazság nélkül nem teheti meg. Tehát mi is pontosan az igazság? (Az ember viselkedésének, cselekvésének, valamint Isten iránti imádatának kritériuma.) Így van, ez már konkrétabb. Vajon az antikrisztusok így látják ezt? Nem fogadják el ezt a tényt. Tiltakoznak, ellenállnak és elítélik ezt a tényt, ezért nem nyerhetik el az igazságot. Gondolataikban és nézeteikben úgy vélik: „Te csak egy hétköznapi ember vagy. Mondasz valamit, mások pedig a szavaid szerint gyakorolnak, akkor miért ne mondhatnék valami helyeset én is, hogy az emberek az én szavaim szerint gyakoroljanak? Miért van az, hogy amit te mondasz, az mindig helyes, amit pedig én mondok, az mindig helytelen? Miért tekintik a te szavaidat igazságnak, míg az enyémeket tudásnak és doktrínáknak?” Ez nem alapszik semmin – ez tény, és a lényeg határozza meg. Krisztus a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült, és az Ő lényege Isten. Ezt senki sem tagadhatja; még ha az antikrisztusok nem is hajlandók ezt elismerni vagy elfogadni, akkor sem tagadhatják. A pillanat, amikor az ember elfordul Krisztustól és elutasítja Őt, az ember pusztulásának pillanata. Krisztus és az Ő szavai nélkül senkit sem lehet megmenteni. Ez nem tény? (De igen.) Miféle épülést hozhatnak az antikrisztusok szavai és elméletei az embereknek? Ha az emberek nem fogadják el őket, szenvednek-e bármiféle veszteséget? Nem, semmiféle veszteség nem lesz. Az antikrisztusok szavainak semmiféle pozitív hatása nincs senkire, hanem inkább sok a negatív hatásuk. Ha Krisztus egyetlen mondatot sem mondana, és csak azért jönne, hogy távozása előtt normális életet éljen bármennyi évig is, vajon mit nyerne az emberiség? A kereszt hordozásán kívül mit mást nyerhetne az emberiség? Még mindig bűnben élnének, meggyónva és megbánva azokat, a bűn hálójába gabalyodva, egyre züllöttebbé válva, végül pedig, amikor Isten munkája véget ér, mindannyian el lennének pusztítva. Ez várna az emberiségre. Krisztus azonban eljött, kimondta mindazokat a szavakat, amelyeket Isten az emberekhez szólni szándékozott, biztosította mindazt az igazságot, amire az embereknek szükségük van, továbbá felfedte az embereknek, amit Isten birtokol és ami Isten. Nem hozott ez fordulatot az ember számára? Más szavakkal, vajon nem Krisztus szavai hoztak fordulópontot az ember számára? (De igen.) Mi ez a fordulópont? Ez elsősorban az a változás, hogy a kárhozattal és a pusztulással szembesülő embereknek lehetősége és reménye nyílt a megmenekülésre. Hát nem fordulópont ez? Az emberek reménysége megérkezett; látják a hajnalt, és van reményük a megmenekülésre és a túlélésre. Amikor Isten elpusztítja és megbünteti az emberiséget, ők elkerülhetik a pusztulást és a büntetést. Egy olyan emberiség számára tehát, amely túlélhet, Krisztus és az Ő szavai jó vagy rossz dolgot jelentenek? (Jó dolgot.) Ezek jó dolgok. Azt, hogy az antikrisztusok ennyire ellenségesek egy ilyen Krisztussal, egy ilyen hétköznapi emberrel szemben és ennyire gyűlölik Őt, a lényegük határozza meg.

Van egy másik megnyilvánulás is az antikrisztusoknak a megtestesült Istennel való bánásmódjában. Azt mondják: „Amint láttam, hogy krisztus hétköznapi ember, elképzelések alakultak ki az elmémben. Az Ige testet ölt című könyv isten kifejeződése; ez az igazság, és én ezt elismerem. Van egy példányom az Az Ige testet öltből, és ez elég. Nincs szükségem arra, hogy kapcsolatban legyek krisztussal. Ha vannak elképzeléseim, negatívitásom vagy gyengeségem, el tudom oszlatni őket egyszerűen isten szavának olvasása által. Könnyű elképzeléseket kialakítani, ha kapcsolatba kerülök a megtestesült istennel, ez pedig azt mutatja majd, hogy túlságosan mélyen romlott vagyok. Ha isten történetesen elítél, nem lesz reményem az üdvösségre. Ezért jobb, ha csak egyedül olvasom isten szavát. A mennyei isten az, aki meg tudja menteni az embereket.” Az antikrisztusok szívét legjobban Isten jelenlegi szavai és közlése, különösen az antikrisztusok beállítottságát és lényegét leleplező szavai szúrják, és azok a legfájdalmasabbak számukra. Ezek azok a szavak, amelyeket az antikrisztusok a legkevésbé szívesen olvasnak. Ezért az antikrisztusok szívükben azt kívánják, hogy Isten mielőbb hagyja el a földet, hogy saját erejüknél fogva uralkodhassanak a földön. Úgy hiszik, a test, amelyben Isten megtestesült, ez a hétköznapi ember, fölösleges számukra. Mindig azon tűnődnek: „Krisztus prédikációinak hallgatása előtt úgy éreztem, mindent értek, és minden tekintetben rendben voltam, Krisztus prédikációinak meghallgatása után azonban ez megváltozott. Most úgy érzem, mintha semmim sem lenne, annyira jelentéktelennek és szánalmasnak érzem magam.” Ezért eldöntik, hogy Krisztus szavai nem őket leplezik le, hanem másokat, és úgy vélik, nem szükséges hallgatniuk Krisztus prédikációit, elég, ha olvassák Az Ige testet ölt című könyvet. Az antikrisztusok szívében a legfőbb szándék az, hogy tagadják Isten testet öltésének tényét, hogy tagadják a tényt, miszerint Krisztus az igazságot mondja ki, és azt gondolják, így van remény arra, hogy Istenbe vetett hitük révén megmenekülhessenek és királyként uralkodhassanak az egyházban, ezzel eleget téve Istenbe vetett hitük eredeti szándékának. Az antikrisztusok veleszületett természete az Istennel szembeni ellenállás; annyira összeférhetetlenek a megtestesült Istennel, mint a tűz a vízzel, örök ellentétben állnak egymással. Úgy gondolják, hogy Krisztus létezésének minden egyes napja olyan nap, amikor nehéz lesz ragyogniuk, és fennáll annak a veszélye, hogy elítélik, kiiktatják, elpusztítják és megbüntetik őket. Mindaddig, amíg Krisztus nem beszél, nem munkálkodik, és amíg Isten választott népe nem néz fel Krisztusra, addig van lehetőség az antikrisztusok előtt. Van esélyük megmutatni képességeiket. Egyetlen legyintéssel emberek tömegei fognak átállni az ő oldalukra, és az antikrisztusok királyként uralkodhatnak. Az antikrisztusok természetlényege az, hogy idegenkedjenek az igazságtól és gyűlölködjenek Krisztussal. Azon versengenek Krisztussal, hogy ki a tehetségesebb, illetve ki a rátermettebb; azon versengenek Krisztussal, hogy kinek a szavai bírnak nagyobb hatalommal, és kinek a képességei nagyobbak. Miközben ugyanazt teszik, mint Krisztus, meg akarják mutatni másoknak, hogy noha ők is és Krisztus is ugyanúgy emberek, Krisztus képessége és tudása semmivel sem jobb bármely hétköznapi emberénél. Az antikrisztusok minden módon versengenek Krisztussal, vetekednek, hogy ki a jobb, és minden oldalról igyekeznek tagadni azt a tényt, hogy Krisztus Isten, hogy Ő Isten Lelkének a megtestesülése, valamint hogy Ő az igazság megtestesítője. Különféle módszereken és eszközökön is gondolkodnak minden területen, hogy megakadályozzák, hogy Krisztus hatalmat gyakoroljon Isten választott népe között, hogy megakadályozzák Krisztus szavainak elterjedését és megvalósulását Isten választott népe között, sőt megakadályozzák Krisztus tetteinek, emberekkel szembeni követelményeinek, valamint irántuk táplált reményeinek megvalósulását Isten választottai között. Olyan ez, mintha Krisztus jelenlétekor mellőzve lennének, az egyház pedig elítélné és elutasítaná őket – mint egy csoportnyi ember, akiket sötét sarokba állítottak. Az antikrisztusok különféle megnyilvánulásaiban láthatjuk, hogy lényegüknél és beállítottságuknál fogva kibékíthetetlenek Krisztussal – nem férhetnek össze Vele! Az antikrisztusok születésüktől fogva ellenségesek Istennel; kifejezetten ellen akarnak állni Istennek, meg akarják dönteni és le akarják győzni Krisztust. Azt akarják, hogy a Krisztus által végzett valamennyi munka hiábavaló és eredménytelen legyen, hogy végül Krisztus ne nyerjen meg sok embert, és hogy bárhol is munkálkodik, ne érjen el eredményeket. Az antikrisztusok csak ekkor lesznek boldogok. Ha Krisztus igazságokat fejez ki, és az emberek szomjaznak rájuk, keresik és örömmel elfogadják őket, hajlandóak Krisztusért áldozni magukat, mindenről lemondani és terjeszteni Krisztus evangéliumát, akkor az antikrisztusok elcsüggednek, és úgy érzik, hogy nincs remény a holnapra, hogy soha nem lesz esélyük ragyogni – mintha a pokolba vetették volna őket. Az antikrisztusok e megnyilvánulásait tekintve, vajon ezt az Istennel harcoló és Vele szemben ellenséges lényegüket valaki más nevelte beléjük? Egyáltalán nem; ők ezzel születnek. Ezért az antikrisztusok olyan típusú emberek, akik születésüktől fogva az ördög reinkarnációi, földre szállt ördögök. Soha nem képesek elfogadni az igazságot, és soha nem fogják elfogadni Krisztust, nem fogják magasztalni Krisztust, illetve nem fognak Krisztus mellett tanúságot tenni. Bár a látszat alapján nem fogjátok látni, hogy nyilvánosan megítélnék vagy elítélnék Krisztust, és noha képesek szolgálatkészen némi erőfeszítést tenni és árat fizetni, amint lehetőségük adódik, a megfelelő pillanatban az antikrisztusok kibékíthetetlensége Istennel megmutatkozik. A tény, miszerint az antikrisztusok harcolnak Istennel és független királyságot hoznak létre, nyilvánosságra fog kerülni. Mindezek a dolgok már korábban is megtörténtek olyan helyeken, ahol antikrisztusok vannak, és különösen gyakoriak voltak ezekben az években, amikor Isten az utolsó napok ítélő munkáját végzi; sok ember tapasztalta és figyelte meg ezeket.

2020. június 27.