III. Az antikrisztusok beállítottság-lényege

A. Elvetemültség

2. Mit tesznek az antikrisztusok Isten irányában

A legutóbbi összejövetelen elsősorban az antikrisztusi beállítottság-lényegről beszélgettünk és azt foglaltuk össze, valamint kiválasztottunk elemzésre három jellemvonást a romlott emberi mivolt hat beállítottságából. Ez a három jellemvonás az igazságtól való idegenkedés, az ádázság és az elvetemültség. Legutóbb az elvetemültségről beszélgettünk, és az antikrisztusok elvetemült megnyilvánulásainak boncolgatása révén – nevezetesen, hogy egész nap a gonoszságon jár az eszük – azonosítottuk az antikrisztusokat, továbbá megerősítettük az elvetemült beállítottság-lényegüket ezen megnyilvánulások alapján. Két szempontból boncolgatjuk azt a tényt, hogy egész nap a gonoszságon jár az eszük: Először is, mire gondolnak, amikor másokkal foglalkoznak, milyen megközelítéseket és megnyilvánulásokat tárnak fel a romlott lényegükben; másodszor, milyen gondolataik vannak Istennel kapcsolatban. Az emberekkel való bánásmódjukról szóló beszélgetést befejeztük. Az antikrisztusok Istennel kapcsolatos elgondolásait, elképzeléseit, nézeteit és motivációit, sőt, az elméjükben előre meghatározott cselekedeteit már részben érintettük a legutóbbi beszélgetésünk során: például a kételkedést, az átvizsgálást és még mit? (A gyanakvást és a tartózkodást.) A kételkedést, az átvizsgálást, a gyanakvást és a tartózkodást. Most beszélgessünk arról, hogyan teszik próbára az antikrisztusok Istent.

e. Próbára teszik:

Milyen megnyilvánulásai vannak a próbára tételnek? Milyen megközelítések vagy gondolatok teszik nyilvánvalóvá a próbára tétel állapotát vagy lényegét? (Ha valamilyen vétket vagy gonoszságot követek el, mindig meg akarom vizsgálni Istent, világos választ követelek, és meg akarom tudni, hogy jó sorsom vagy rendeltetési helyem lesz-e.) Ennek a gondolatokhoz van köze; általánosságban véve tehát, amikor valaki beszél vagy cselekszik, illetve amikor szembesül valamivel, mely megnyilvánulásai tekinthetők próbára tételnek? Ha valaki elkövetett egy vétket, és úgy érzi, hogy Isten emlékezhet rá vagy elítélheti vétkét, miközben ő maga bizonytalan, nem tudja, hogy Isten valóban elítéli-e vagy sem, akkor kitalál valamilyen próbára tételt, hogy kiderítse, milyen is valójában Isten hozzáállása. Először imádkozni kezd, és ha nem érkezik megvilágítás vagy megvilágosodás, akkor elgondolkodik azon, hogy teljesen felhagy a korábbi törekvési módszereivel. Korábban mindig felületesen csinálta a dolgokat; csak 30%-nyi erőfeszítést tett bele ott, ahol 50%-ot is tudott volna, vagy 10%-ot ott, ahol 30%-ot is tudott volna. Most, ha 50%-nyi erőfeszítést tud beletenni, akkor beleteszi. Olyan piszkos vagy fárasztó munkát vállal, amit mások kerülnek, mindig mások előtt csinálja, és ügyel arra, hogy a testvérek többsége lássa ezt. Ennél is fontosabb, hogy meg akarja tudni, hogyan látja Isten ezt a dolgot, és hogy vétke megváltható-e. Amikor nehézségekkel vagy olyan dolgokkal szembesül, amelyeket a legtöbb ember nem tud legyőzni, látni akarja, hogy mit fog tenni Isten, hogy megvilágosítja-e és vezeti-e őt. Ha érzi Isten jelenlétét és különleges kegyét, akkor úgy véli, Isten nem emlékszik a vétkére, és nem ítélte el azt, ami azt bizonyítja, hogy az megbocsátható. Ha ilyen áldozatot hoz, és ilyen árat fizet, ha a hozzáállása jelentősen megváltozik, azonban továbbra sem érzi Isten jelenlétét, és biztosan nem érez semmilyen észrevehető különbséget a korábbiakhoz képest, akkor lehetséges, hogy Isten elítélte a korábbi vétkét, és többé már nem akarja őt. Mivel Isten nem akarja őt, a jövőben nem fog annyi erőfeszítést tenni a kötelességvégzése során. Ha Isten még mindig akarja őt, nem ítéli el, és még van számára remény, hogy áldásokban részesüljön, akkor némi őszinteséget fog belevinni kötelességvégzésébe. Vajon ezek a megnyilvánulások és elgondolások a próbára tétel egy formájának tekinthetők? Vajon ez egy konkrét megközelítés? (Igen.) Az imént csak egy elméleti szempontot említettetek, de nem tértetek ki részletesen az Isten próbára tételének konkrét megnyilvánulásaira, valamint arra, hogy milyen konkrét megközelítéseik és terveik vannak a szívükben ezzel a kérdéssel kapcsolatban, illetve nem lepleztétek le, hogy mik az antikrisztusok nézőpontjai és állapotai, amikor ezt teszik.

Egyes emberek folyamatosan ismeret vagy tapasztalat híján vannak Isten mindenhatóságáról és arról, hogy Isten átvizsgálja az emberi szív mélységeit. Emellett nem is érzékelik ténylegesen, hogy Isten átvizsgálja az emberi szívet, ezért természetesen tele vannak kételyekkel ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Bár a szubjektív vágyaik alapján hinni szeretnék, hogy Isten átvizsgálja az emberi szív mélységeit, nincsenek meggyőző bizonyítékaik. Ennek következtében elterveznek bizonyos dolgokat a szívükben, ezzel egyidejűleg pedig elkezdik őket végrehajtani és megvalósítani. Miközben megvalósítják őket, folyamatosan megfigyelik, hogy Isten valóban tud-e róluk, hogy lelepleződnek-e a dolgok. Azt is figyelik, hogy ha csendben maradnak, rájöhet-e ezekre bárki, illetve Isten fel tudja-e fedni őket egy bizonyos környezeten keresztül. Természetesen az átlagemberekben lehet kisebb-nagyobb bizonytalanság Isten mindenhatóságával és azzal kapcsolatban, hogy Ő vizsgálja-e az emberi szív mélységeit. Az antikrisztusok azonban nem egyszerűen bizonytalanok – tele vannak kételyekkel, ugyanakkor viszont teljes mértékben tartózkodnak Istentől. Ezért számos megközelítést dolgoznak ki, hogy próbára tegyék Istent. Mivel kételkednek abban, hogy Isten átvizsgálja az emberi szívet, sőt, inkább tagadják a tényt, hogy Isten vizsgálja azt, gyakran gondolkodnak bizonyos dolgokon. Ezután némi félelemmel vagy valamilyen megmagyarázhatatlan rémület érzésével titokban terjesztik ezeket a gondolatokat zárt körben, amivel félrevezetnek bizonyos embereket. Közben folyamatosan, lépésről lépésre leleplezik az érveiket és az elgondolásaikat. Miközben leleplezik őket, figyelik, hogy Isten akadályozza vagy leleplezi-e ezt a viselkedésüket. Ha leleplezi vagy meghatározza azt, akkor gyorsan visszavonulnak, és másik módszerre váltanak. Ha úgy tűnik, hogy senki sem tud róla, és senki sem lát át rajtuk vagy lát beléjük, akkor még inkább meggyőződnek a szívükben arról, hogy helyes a megérzésük és az Istenről való tudásuk. Szerintük az emberi szív Isten általi vizsgálata alapvetően nem létezik. Miféle megközelítés ez? Ez a próbára tétel megközelítése.

Az antikrisztusok az eredendően elvetemült beállítottságuk miatt soha nem beszélnek vagy cselekszenek egyenesen. Nem kezelik becsületes hozzáállással és őszinteséggel a dolgokat, nem használnak egyenes szavakat, és nem cselekszenek szívből jövő hozzáállással. Sohasem egyenesen, hanem fondorlatosan és alattomosan beszélnek és cselekszenek, és sohasem fejezik ki nyíltan a gondolataikat vagy a motivációikat. Ennek az az oka, hogy úgy vélik, ha kifejeznék azokat, akkor teljesen megértetnék őket és átlátnának rajtuk, fény derülne az ambícióikra és a vágyaikra, és nem tekintenék őket magasztosnak vagy nemesnek a többi emberhez képest, vagy nem néznének fel rájuk, és nem imádnák őket. Ezért mindig igyekeznek álcázni és elrejteni a gyalázatos motivációikat és vágyaikat. Tehát hogyan fognak hozzá a beszédhez és a cselekvéshez? Különféle módszereket alkalmaznak. Ahogyan a mondás tartja a nem hívők között: „kipuhatolni a helyzetet” – az antikrisztusok is hasonló megközelítést alkalmaznak. Amikor meg akarnak tenni valamit, és van egy bizonyos nézőpontjuk vagy hozzáállásuk, azt soha nem fejezik ki nyíltan; inkább bizonyos módszereket, például kifinomult vagy érdeklődő technikákat alkalmaznak, vagy kiszedik az emberekből a dolgokat, hogy megszerezzék az általuk keresett információkat. Elvetemült beállítottságuk miatt az antikrisztusok soha nem keresik az igazságot, és nem is akarják megérteni azt. Egyedül a saját hírnevük, hasznuk és státuszuk érdekli őket. Olyan tevékenységekben vesznek részt, amelyek hírnevet, hasznot és státuszt biztosíthatnak számukra, és kerülik azokat, amelyek nem kínálnak ilyesmit. Lelkesen vállalnak olyan tevékenységeket, amelyek a hírnévhez, a státuszhoz, a kiemelkedéshez és a dicsőséghez kapcsolódnak, miközben kerülik azokat a dolgokat, amelyek a gyülekezet munkáját védik, vagy amelyekkel megsérthetnek másokat. Az antikrisztusok ezért semmihez sem viszonyulnak kereső hozzáállással; inkább a próbára tétel módszerét használják, hogy kipuhatolják a dolgokat, majd eldöntsék, folytassák-e – az antikrisztusok ennyire ravaszak és elvetemültek. Például amikor meg akarják tudni, hogy milyen embernek számítanak Isten szemében, akkor nem Isten szavain keresztül értékelik magukat azáltal, hogy megismerik önmagukat. Ehelyett másoktól kérdezősködnek és figyelik a burkolt megjegyzéseket, megfigyelik a vezetők és a Fennvaló hangnemét és hozzáállását, valamint keresik Isten szavaiban azt, hogyan határozza meg Isten a hozzájuk hasonló emberek sorsát. Ezeket az utakat és módszereket arra használják, hogy megtudják, hol a helyük Isten házában, és megtudják, mi lesz a jövőbeli sorsuk. Vajon ez nem jár együtt valaminemű próbára tétellel? Egyes emberek például a megmetszés után ahelyett, hogy megvizsgálnák, miért metszették meg őket, megvizsgálnák a cselekedeteik során felfedett romlott beállítottságokat és hibákat, valamint azt, hogy az igazság mely aspektusait kellene keresniük ahhoz, hogy megismerjék magukat és helyrehozzák a korábbi hibáikat, hamis benyomást keltenek másokban, közvetett eszközökkel próbálva kideríteni, hogyan viszonyul hozzájuk valójában a Fennvaló. Például, miután megmetszették őket, gyorsan felhoznak egy jelentéktelen kérdést, amellyel a Fennvalóhoz fordulhatnak, hogy megtudják, milyen a Fennvaló hangneme, türelmes-e, komolyan válaszol-e az általuk feltett kérdésekre, enyhébben viszonyul-e hozzájuk, megbízza-e őket feladatokkal, továbbra is nagyra tartja-e őket, és hogy mit gondol valójában a Fennvaló a korábban elkövetett hibáikról. Mindezek a megközelítések egyfajta próbára tételnek számítanak. Egyszóval, amikor az emberek ilyen helyzetekkel szembesülnek, és ezeket a megnyilvánulásokat mutatják, akkor vajon tudják ezt a szívükben? (Igen, tudják.) Tehát, amikor tudjátok és meg akarjátok tenni ezeket a dolgokat, azt hogyan kezelitek? Először is, a legegyszerűbb szinten: tudsz-e lázadni önmagad ellen? Egyes embereknek nehézséget okoz lázadni önmaguk ellen, amikor eljön az ideje; átgondolják: „Hagyjuk, ez most az áldásaimról és a sorsomról szól. Nem tudok fellázadni magam ellen. Majd legközelebb.” Amikor eljön a következő alkalom, és ismét találkoznak egy olyan problémával, amely az áldásaikat és a sorsukat érinti, még mindig úgy találják, hogy képtelenek fellázadni önmaguk ellen. Az ilyen egyéneknek van lelkiismeretük, és bár nem rendelkeznek antikrisztusi beállítottság-lényeggel, ez a helyzet akkor is meglehetősen kellemetlen és veszélyes számukra. Másrészt az antikrisztusok gyakran foglalkoznak ezekkel a gondolatokkal, és ilyen állapotban élnek, de soha nem lázadnak fel önmaguk ellen, mert hiányzik belőlük a lelkiismeret. Még ha valaki le is leplezi és meg is metszi őket, rámutatva az állapotukra, akkor is kitartanak, és semmiképpen sem lázadnak fel önmaguk ellen, nem fogják meggyűlölni magukat emiatt, vagy elengedni és feloldani ezt az állapotot. Egyes antikrisztusok, miután leváltották őket, azt gondolják: „Az elbocsátás normális dolognak tűnik, de kissé szégyenletesnek érzem. Bár ez nem egy jelentős ügy, van egy fontos dolog, amit nem tudok elengedni. Ha leváltanak, az azt jelenti, hogy isten háza nem fog többé művelni engem? Milyen ember leszek akkor isten szemében? Vajon lesz még reményem? Vajon hasznomat veszik még egyáltalán isten házában?” Elgondolkodnak ezen, és előállnak egy tervvel: „Van tízezer jüanom, és most eljött az ideje, hogy felhasználjam. Felajánlom ezt a tízezer jüant adományként, és meglátjuk, változhat-e valamelyest a fennvaló hozzáállása irántam, és tud-e némi kegyességet tanúsítani irányomban. Ha isten háza elfogadja a pénzt, az azt jelenti, hogy még van reményem. Ha elutasítja a pénzt, az azt bizonyítja, hogy nincs reményem, akkor pedig más terveket fogok készíteni.” Miféle megközelítés ez? Ez próbára tétel. Röviden: a próbára tétel az elvetemült beállítottság-lényeg viszonylag egyértelmű megnyilvánulása. Az emberek különböző eszközöket használnak arra, hogy megszerezzék a kívánt információkat, bizonyosságot nyerjenek, majd megnyugodjanak. A próbára tételnek többféle módja van. Lehet például szavakkal kicsikarni valamit Istenből, használhatsz tárgyakat arra, hogy próbára tedd Őt, vagy gondolkodhatsz és mérlegelhetsz az elmédben. Mi a leggyakoribb módja annak, ahogyan ti teszitek próbára Istent? (Néha, amikor Istenhez imádkozom, figyelem Isten irántam tanúsított hozzáállását, és megnézem, hogy békesség van-e a szívemben. Ezzel a módszerrel teszem próbára Istent.) Ez egy meglehetősen gyakran használt módszer. Egy másik módszer az, hogy az ember megnézi, van-e valakinek mondanivalója az összejövetelen történő beszélgetés során, nyújt-e Isten megvilágosítást vagy megvilágítást, ezáltal próbára téve, hogy még mindig vele van-e Isten, még mindig szereti-e őt. Továbbá, kötelességvégzése közben is figyeli, hogy Isten megvilágosítja-e vagy vezeti-e őt, vannak-e különleges gondolatai, elgondolásai vagy felismerései – ezekkel a módszerekkel teszi próbára, hogy milyen hozzáállást tanúsít iránta Isten. Mindezek a módszerek meglehetősen gyakoriak. Van még valami más? (Ha fogadalmat tettem Istennek imában, de nem teljesítem, és megfigyelem, hogy Isten a fogadalmamnak megfelelően bánik-e velem.) Ez is egy módszer. Nem számít, hogy az emberek milyen módszerrel bánnak Istennel, ha rossz miatta a lelkiismeretük, majd felismerik ezeket a cselekedeteket és beállítottságokat, és képesek gyorsan megváltoztatni őket, akkor a probléma nem olyan jelentős – ez egy normális romlott beállítottság. Ha azonban valaki képes következetesen és makacsul így cselekedni, még akkor is, ha tudja, hogy ez helytelen és Isten számára utálatos, de kitart mellette, soha nem lázad fel ellene, és nem adja fel, akkor antikrisztusi lényegről van szó. Az antikrisztusi beállítottság-lényeg abban különbözik a hétköznapi emberekétől, hogy egy antikrisztus soha nem gondolkodik el önmagán és nem keresi az igazságot, hanem következetesen és makacsul különböző módszereket alkalmaz, hogy próbára tegye Istent, az Ő emberekhez való hozzáállását, az egyénekkel kapcsolatos következtetéseit, valamint egy személy múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatos gondolatait és elgondolásait. Soha nem keresi Isten szándékait, az igazságot, és főleg azt nem, hogy hogyan vesse alá magát az igazságnak, hogy változást érjen el a beállítottságában. Minden cselekedete mögött az a cél rejlik, hogy kipuhatolja Isten gondolatait és elgondolásait – ilyen egy antikrisztus. Az antikrisztusok ezen beállítottsága egyértelműen elvetemült. Amikor ilyen cselekedetekhez folyamodnak és ilyen megnyilvánulásokat mutatnak, nyoma sincs a bűntudatnak vagy a megbánásnak. Még ha össze is kapcsolják magukat ezekkel a dolgokkal, nem mutatnak megbánást vagy szándékot a leállásra, hanem továbbra is kitartanak a módszereik mellett. Az Istennel való bánásmódjukból, a hozzáállásukból és a megközelítésükből nyilvánvaló, hogy az ellenfelüknek tekintik Istent. Gondolataikban és nézeteikben nem jelenik meg az Isten megismerésének, az Isten szeretetének, az Istennek való alávetettségnek vagy az istenfélelemnek a gondolata vagy hozzáállása; egyszerűen csak meg akarják szerezni a kívánt információt Istentől, és a saját módszereikkel és eszközeikkel próbálják megállapítani Isten irántuk tanúsított pontos hozzáállását és róluk alkotott véleményét. Ami ennél is súlyosabb, hogy még ha össze is hangolják a saját megközelítéseiket Isten kinyilatkoztatásának szavaival, és még ha halványan érzékelik is, hogy ez a viselkedés Isten számára utálatos, és nem az, amit az embernek tennie kellene, akkor sem hagyják abba.

Régebben volt egy előírás Isten házában: ha a kizárt vagy kitakarított személyek később valódi megbánást tanúsítottak, és kitartottak Isten szavainak olvasása, az evangélium terjesztése és az Isten mellett való tanúságtétel mellett, őszinte megbánást tanúsítva, akkor vissza lehetett őket fogadni a gyülekezetbe. Történetesen volt valaki, aki, miután kitakarították, megfelelt ezeknek a kritériumoknak, a gyülekezet pedig elküldött valakit, hogy felkeresse, beszélgessen vele, és elmondja neki, hogy visszavették a gyülekezetbe. Ennek hallatán nagyon megörült, de elgondolkodott: „Vajon őszinte a visszafogadás, vagy valamilyen elgondolás húzódik meg mögötte? Vajon tényleg látta isten a bűnbánatomat? Valóban kegyelmet mutatott és megbocsátott nekem? Vajon valóban figyelmen kívül hagyják a múltbeli tetteimet?” Nem hitte el, és arra gondolt: „Még ha vissza is akarnak fogadni, akkor is türtőztetnem kell magam, és nem szabad azonnal beleegyeznem. Nem szabad úgy viselkednem, mintha nagyon szenvedtem volna, és annyira nyomorult lettem volna a kizárásom utáni években. Egy kicsit kimérten kell viselkednem, és nem szabad rögtön a visszafogadásom után arról érdeklődnöm, hogy hol vehetek részt a gyülekezeti életben, vagy milyen kötelességeket végezhetek. Nem tűnhetek túl lelkesnek. Bár belül rendkívül boldog vagyok, nyugodtnak kell maradnom, és meg kell néznem, hogy isten háza őszintén vissza akar-e fogadni, vagy hamis módon csak bizonyos feladatok elvégzésére akar felhasználni.” Ezt szem előtt tartva azt mondta: „A kizárásom utáni időszakban elgondolkodtam, és rájöttem, hogy az általam elkövetett hibák túl súlyosak voltak. A veszteségek, amelyeket isten háza érdekeinek okoztam óriásiak voltak, és soha nem tudom jóvátenni őket. Valóban ördög és Sátán vagyok, akit isten megátkozott. Az önvizsgálatom azonban még mindig nem teljes. Mivel isten háza vissza akar fogadni, még többet kell ennem és innom isten szavaiból, még inkább el kell gondolkodnom és meg kell ismernem önmagamat. Jelenleg nem vagyok méltó arra, hogy visszatérjek isten házába, nem vagyok méltó, hogy végezzem a kötelességemet isten házában, nem vagyok méltó, hogy találkozzak a testvéreimmel, és kétségkívül túlságosan szégyellem magam ahhoz, hogy szembenézzek istennel. Csak akkor fogok visszatérni a gyülekezetbe, ha úgy érzem, hogy az önismeretem és az önmagamon való elgondolkodásom elegendő ahhoz, hogy mindenki jóváhagyjon engem”. Miközben ezt mondta, feszült is volt, és arra gondolt: „Csak úgy teszek, mintha komolyan gondolnám ezt. Mi van, ha a vezetők egyetértenek abban, hogy nem engednek vissza a gyülekezetbe? Hát nem jelentené ez a végemet?” A valóságban eléggé nyugtalan volt, de mégis így kellett beszélnie, és úgy kellett tennie, mintha nem vágyna túlzottan a gyülekezetbe való visszatérésre. Mit akart mondani ezekkel a dolgokkal? (Próbára tette, hogy a gyülekezet valóban vissza fogadná-e őt.) Szükséges ez? Hát nem a Sátánok és az ördögök cselekednének így? Vajon így viselkedne egy normális ember? (Nem, nem viselkedne így.) Egy normális ember nem tenne ilyet. Az, hogy egy ilyen csodálatos lehetőségre egy ilyen lépéssel reagál, elvetemültség. A gyülekezetbe való visszafogadás Isten szeretetének és irgalmának kifejeződése, neki pedig el kellene gondolkodnia és meg kellene ismernie saját romlottságát és hiányosságait, valamint keresnie kellene a módját, hogyan egyenlítse ki múltbeli adósságait. Ha valaki továbbra is képes ilyen módon próbára tenni Istent, és így bánni Isten irgalmával, akkor valóban nem értékeli az Ő kedvességét! Az, hogy az emberekben ilyen gondolatok és megközelítések alakulnak ki, az elvetemült lényegükből fakad. Lényegében, amikor az emberek próbára teszik Istent, az, amit kinyilatkoztatnak és feltárnak, elméletben mindig arra irányul egyebek mellett, hogy próbára tegyék Isten gondolatait, valamint az emberekről alkotott nézeteit és meghatározásait. Ha az emberek keresik az igazságot, akkor fellázadnak az ilyen gyakorlatok ellen és elengedik őket, és az igazságalapelvek szerint cselekszenek és viselkednek. Az antikrisztusi beállítottság-lényeggel rendelkező egyének azonban nemcsak hogy nem tudják elhagyni az ilyen gyakorlatokat, és nem találják azokat gyűlöletesnek, hanem gyakran még nagyra is tartják magukat, amiért ilyen eszközökkel és módszerekkel rendelkeznek. Azt gondolhatják: „Nézzétek, milyen okos vagyok. Nem vagyok olyan bolond, mint ti, akik csak annyit tudtok, hogy alávetitek magatokat és engedelmeskedtek istennek és az igazságnak – egyáltalán nem vagyok olyan, mint ti! Próbálok eszközöket és módszereket használni, hogy kiderítsem ezeket a dolgokat. Még ha alá is kell vetnem magam és engedelmeskednem is kell, akkor is a végére járok a dolgoknak. Ne gondoljátok, hogy elrejthettek előlem bármit, vagy becsaphattok és bolonddá tehettek engem”. Ez az ő gondolkodásmódjuk és nézőpontjuk. Az antikrisztusok Istennel való bánásmódjában soha nem mutatkozik meg az alávetettség, a félelem vagy az őszinteség, a hűség pedig még kevésbé. Ezzel befejeztük a próbára tétellel kapcsolatos megnyilvánulásokról szóló beszélgetésünket.

f. Követeléseket támasztanak

A következő tétel az, hogy az antikrisztusok követeléseket támasztanak Istennel szemben, aminek konkrétabb megnyilvánulásai is vannak. Az antikrisztusokat úgy lehet jellemezni, mint akikre a nem hívők azt mondják: „jutalom nélkül soha nem mozdítja az ujját sem”. És még hogyan? (Nem eresztik el a sólymot, amíg nem látják a nyulat.) Nem eresztik el a sólymot, amíg nem látják a nyulat – ha van haszon, akkor megteszik, ha viszont nincs haszon, akkor nem. Bármilyen helyzetről legyen is szó, mérlegelniük kell: „Mekkora előnyöm származhat, ha megteszem ezt? Mennyit profitálhatok belőle? Vajon megéri ilyen nagy árat fizetni ezért? Ha nagy árat fizetek, de végül másoknak származik belőle előnye, én pedig nem tudom magam előtérbe helyezni, akkor biztosan nem teszem meg!”. Hát nem így állnak hozzá az antikrisztusok Isten megbízatásához és követelményeihez? Ha tesznek egy kis erőfeszítést a kötelességeik végzésébe, de nem jutnak semmilyen előnyhöz, és elviselnek némi szenvedést anélkül, hogy kegyelmet kapnának, akkor azonnal reagálnak magukban, mondván: „Annyi erőfeszítést tettem – miért nem jutottam semmilyen előnyhöz? Jövedelmező a családi vállalkozásom vagy sem?” Ha kiszámolják, és úgy találják, hogy több a bevételük, mint az előző hónapban, akkor továbbra is kimennek, és félelem nélkül folytatják az evangélium terjesztését, az ezzel járó kockázatok ellenére is. De amint problémák merülnek fel a családi vállalkozással kapcsolatban, és észrevehetően csökken a profitjuk az előző hónaphoz képest, azonnal panaszkodnak és kételkedni kezdnek Istenben a szívükben, ezt gondolva: „istenem, én úgy végeztem a kötelességemet, hogy nem voltam lusta vagy ravasz, és nem is felületesen végeztem azt. Ebben a hónapban többet utaztam és többet dolgoztam, mint az előzőben. Miért nem áldod meg a családomat? Miért nem megy jól a családi vállalkozásom?” Azonnal megváltozik a hozzáállásuk Istenhez és Isten megbízatásához, és azt gondolják: „Ha nem áldod meg a családomat, akkor ne hibáztass, amiért felületesen végzem a kötelességemet. A következő hónapban nem fogok ennyi erőfeszítést tenni. Ha ötkor kellene kelnem, akkor hatkor kelek. Ha nyolckor kellene elindulnom, akkor tízkor fogok. Régebben egy hónap alatt öt evangélium-befogadót tudtam megtéríteni; ezúttal csak kettőt fogok. Az is elég lesz!” Mit számolgatnak? Azt, hogy amit befektetnek és amivel hozzájárulnak, egyenértékű-e azzal, amit Isten ad nekik. Sőt, csak akkor találják ezt gazdaságosnak és érdemesnek arra, hogy szenvedjenek és árat fizessenek érte, ha az, amit Isten ad nekik, többszöröse annak, amit kérnek és amire vágynak. Ellenkező esetben, függetlenül attól, hogy Isten háza milyen feladatot vagy kötelességet bíz rájuk, ugyanúgy kezelik mindet – felületesen viselkednek, próbálják megúszni a feladatokat, amikor csak lehet, tessék-lássék módjára cselekszenek, amikor csak lehet, és soha sincs bennük egy csepp őszinteség sem. Ez a megnyilvánulás egyszerre jelent követelést és üzletelést; az emberek csak akkor támasztanak követeléseket, amikor üzletet lehet kötni, ha pedig nem üzletelnek, akkor nincsenek követeléseik.

Az antikrisztusok szívében soha nem volt még a legcsekélyebb őszinteség vagy hűség sem Isten megbízatása, Isten házának munkája vagy a saját kötelességeik iránt. Csupán arra használják a saját eszüket, energiájukat, idejüket, valamint a fizikai szenvedést és az általuk fizetett árat, hogy cserébe kielégítsék vágyaikat az áldások, az elérni kívánt jutalmak iránt, és természetesen a béke, az öröm, a belső stabilitás, az életükben elérhető családi boldogság, sőt a környezetük kiegyensúlyozottsága, valamint a másoktól érkező megbecsülés, csodálat és pozitív megítélés iránt. Röviden: az antikrisztusok soha nem végzik őszintén a kötelességeiket Isten házában, és egyáltalán nem tanúsítanak még egy kis hűséget sem. Akár nehézségeket elviselve és árat fizetve, akár felületesen boldogulva, végső céljuk az, hogy kiköveteljék Istentől, amit akarnak, saját vágyaik kielégítése érdekében. Ezért, amikor megpróbáltatásokkal, metszéssel vagy számukra kellemetlen emberekkel, eseményekkel és dolgokkal találkoznak, azonnal arra gondolnak: „Vajon ezeknek a dolgoknak a megjelenése hatással van az érdekeimre? Vajon befolyásolják a hírnevemet? Vajon kihatnak a kilátásaimra és a jövőbeli fejlődésemre?” Függetlenül attól, hogy kötelességeik végzése során megnyilvánulásaik pozitívak vagy negatívak, soha nem cselekszenek az igazság alapelvei szerint. Elméjüket az ügyletek töltik ki. Felbecsülik, mennyit ér, amit fizetnek és kínálnak, mint egy üzletember, hogy felmérjék, mekkora nyereséget hozhat az általuk fizetett ár. Egyesek azt mondhatják: „Azért hiszünk Istenben, hogy elnyerjük az igazságot és az életet, hogy elérjük az üdvösséget”. Az antikrisztusok viszont azt gondolják: „Mennyit ér az üdvösség? Mi a helyzet az igazság megértésével? Ezek a dolgok nem érnek semmit. Ami igazán értékes, az a százszoros nyereség ebben az életben, az eljövendő világban pedig az örök élet. Ebben az életben az, hogy mások nagyra tartsanak és megbecsüljenek, hogy isten házában tiszteljék a nagyságomat, az eljövendő világban pedig az, hogy hatalmam legyen minden nemzet felett – ez igazán jelentős nyereség.” Ez az antikrisztusok ambíciója, egy olyan számítás, amelyet kötelességvégzésük során a szívük mélyén végeznek. Ez a számítás tele van ügyletekkel és követelésekkel. A kötelességük és Isten iránti csekély „őszinteségük” kizárólag annak biztosítására szolgál, hogy Isten örök életet adjon nekik, megóvja őket a katasztrófától, áldásban és kegyelemben részesítse őket, és kielégítse minden vágyukat. Ezért az antikrisztusok szíve tele van különféle követelésekkel Istennel szemben, amit összefoglalóan úgy nevezünk, hogy követeléseket támasztanak. Amellett, hogy nem akarják az igazságot, az antikrisztusok minden másra vágynak – anyagi és nem anyagi dolgokra egyaránt.

Vannak olyan antikrisztusok, akik valamikor tettek egy kis hozzájárulást a testvérek vagy a gyülekezet javára. Például, elvállalhattak bizonyos kockázatos feladatokat a gyülekezetben, vagy befogadhattak olyan testvéreket, akik nem térhettek haza. Ha hozzátesszük még azt, hogy viszonylag hosszú ideje hisznek Istenben, a legtöbb ember érdemesnek és alkalmasnak tartja őket. Ugyanakkor ők maguk is felsőbbrendűnek érzik magukat, és úgy érzik, előnyben vannak. Rangidősségükre támaszkodnak, és dicsekednek vele, mondván: „Már oly sok éve hiszek istenben, és valamelyest hozzájárultam isten házához. Nem kellene istennek különleges bánásmódban részesítenie engem? Például, a külföldre utazás egy áldás, amelyet élveznek az emberek. Figyelembe véve az emberek rangidősségét, vajon nem kellene nekem elsőbbséget élveznem? Mivel hozzájárultam isten házához, elsőbbséget és különleges gondoskodást kellene kapnom, és nem alapelvek alapján kellene értékelni engem”. Vannak, akiket be is börtönöztek, a szabadulásuk után pedig hajléktalanná váltak, és úgy érzik, hogy Isten házának különleges gondoskodást kellene nyújtania számukra: például pénzt kellene adnia, hogy segítsen nekik házat vásárolni, felelősséget kellene vállalnia a megélhetésükért az életük hátralévő részében, vagy ki kellene elégítenie minden anyagi igényüket, amivel előhozakodnak. Isten háza biztosítson számukra egy autót, ha szükségük van rá. Ha egészségügyi problémáik vannak, Isten háza vegyen nekik étrend-kiegészítőket. Vajon nem a rangidősségükre építenek és a képzettségeikkel kérkednek? Ezek az egyének úgy vélik, hogy tettek hozzájárulásokat, ezért szégyentelenül és nyíltan támasztanak követeléseket Istennel szemben. Autókat, házakat és fényűző életmódot kérnek. Még arra is megkérik a testvéreket, hogy ingyen végezzenek el dolgokat és intézzenek el ügyeket helyettük, ezáltal a szolgáikká vagy rabszolgáikká téve őket. Hát nem olyasvalakivé váltak, aki az egyházból él? Az Istenbe vetett hited valójában a saját érdekedet szolgálja, és ha börtönbe mész, az is a saját érdekedben történik. Bármilyen kötelességet is végzel, az a te felelősséged. Amikor végzed a kötelességedet és elnyered az igazságot, az a saját érdekedben történik. Az Istenbe vetett hited önkéntes, senki sem kényszerít rá. Az élet elnyerése a saját érdekedet szolgálja, nem másokét. Még ha vállaltál is néhány kockázatos feladatot Isten háza vagy a gyülekezet érdekében, az érdemnek számít? Nem érdem; ez az, amit tenned kell. Ez azt jelenti, hogy Isten felemelt téged, és adott neked egy ilyen lehetőséget; ez Isten áldása. Nem arra szolgál, hogy tőkét kovácsolj belőle ahhoz, hogy az egyházból élj. Tehát antikrisztusok ezek az emberek? Főleg, hogy ezek az emberek nem képesek semmilyen igazságvalóságról társalogni, amikor olyan pedig testvérekkel vannak együtt, akik kevesebb ideje hisznek és fiatalabbak, csak a régi tapasztalataikról beszélnek, és a képzettségükkel kérkednek; nem beszélgetnek és nincs is tudásuk semmilyen értékes élettapasztalatról. Nem építenek másokat, hanem felvágnak és nagyképűen viselkednek. Képtelenek bármilyen érdemi munkát vállalni Isten házában, és semmilyen valódi kötelességet nem tudnak megfelelően végezni. Ennek ellenére mégis az egyházból élnek, és a karjukat kinyújtva követeléseket támasztanak Istennel szemben. Hát nem szégyenletes ez? Ha a képzettségről beszélünk, akkor vajon Én nem vagyok képzettebb nálatok? Vajon viselkedtem Én felsőbbrendűen veletek szemben? Kértem Én tőletek valamit? (Nem.) Akkor az antikrisztusok miért tehetnek ilyen dolgokat? Azért, mert szégyentelenek. Amikor elfogadják a kötelességeiket, az elméjük tele van ügyletekkel. A kötelességeik végzése során hiányzik belőlük a helyes szemlélet, és nem tekintik azt kötelességüknek vagy kötelezettségüknek, olyasvalaminek, amit egy teremtett lénynek tennie kellene. Annak ellenére, hogy valamelyest végzik a kötelességüket, elviselnek némi szenvedést, és árat fizetnek, mit gondolnak a szívükben? „Ez olyan feladat, amit senki más nem tud elvégezni. Ha én megcsinálom, híres leszek isten házában, mindenhol megbecsülnek majd, és mindenütt a legjobbra leszek jogosult. Nagyágyú leszek isten házában, bármit megkaphatok majd, amit csak akarok, és senki sem mer majd szólni, mert képesítéssel rendelkezem!” A jellemük alapján az antikrisztusok a legkevésbé sem tudnak őszintén vagy készségesen viszonyulni Istenhez, az Ő megbízatásához vagy Isten házának munkájához. Még ha látszólag hajlandóak és képesek is elviselni a szenvedést és árat fizetni, rögtön ezután készek kinyújtani a kezüket, hogy követeléseket támasszanak és jutalmakat kérjenek Istentől, próbálva az egyházból megélni és mindenhol előnyt szerezni. Ezért, a megközelítésük alapján ítélve, a legmegfelelőbb, ha az antikrisztusi beállítottság-lényegüket elvetemültként jellemezzük. A kötelességeikkel és Isten megbízatásával szemben táplált gondolataik és nézeteik elvetemültek, nem felelnek meg az igazságnak, és bizonyosan nem felelnek meg a lelkiismeret mércéjének.

Bármilyen kötelességet is végeznek, az antikrisztusok a saját kívánságaikat követik, és személyes hírnévre és státuszra törekednek. Soha nem törekednek az igazságra, és soha nem gondolkodnak el önmagukon. A munkájuk során felmerülő bármilyen eltéréssel vagy problémával szembeni hozzáállásuk az, hogy sem nem keresik, sem nem fogadják el az igazságot. Ehelyett mindig igyekeznek eltitkolni a tényeket, megőrizni méltóságukat és a hiábavaló dicsőségüket, miközben minden szempontból próbálják kiemelni magukat, és elnyerni az emberek megbecsülését. Röviden: a szívük tele van elvetemültséggel, a Sátán filozófiájával, valamint emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel, és nincs a szívükben semmi, ami megfelelne az igazságnak. Az antikrisztusok soha, semmilyen kötelességük végzése során nem keresik az igazságot, és soha nem szándékoznak alávetni magukat Isten háza munkarendjének. Mindig ragaszkodnak a saját módszereikhez, és a saját preferenciáik szerint cselekednek. Függetlenül az adott feladattól, szívükben azt számolgatják, hogyan tudnak hasznot húzni belőle. Csak azt mérlegelik, hogy mely kötelességeket kell elvégezniük ahhoz, hogy hírnévre, nyereségre és státuszra, mások megbecsülésére, valamint egy kis tiszteletre tegyenek szert. Amint elvégezték a kötelességeiket, azt remélik, hogy az eredményeik bekerülnek Isten nyilvántartásába, számontartják őket a fejükben, és ügyelnek arra, hogy minden hozzájárulásuk megfelelően rögzítve legyen, és semmi se maradjon figyelmen kívül. Úgy vélik, hogy minél több munkát végeznek, és minél nagyobb mértékben járulnak hozzá, annál nagyobb reményük lehet arra, hogy bejutnak a királyságba, és jutalmat és koronákat kapnak. Az antikrisztusok kötelességeikkel kapcsolatos hozzáállása és nézőpontja pontosan ilyen. Az elméjük tele van ügyletekkel és követelésekkel – hát nem leplezi ez le egyértelműen a természetlényegüket? Miért van tele az elméjük ügyletekkel és Isten iránti követelésekkel? Ennek az az oka, hogy a beállítottság-lényegük elvetemült – ez teljesen igaz. Ez látható az antikrisztusok kötelességeikkel szemben táplált gondolatain és nézőpontjain keresztül – ezek teljes mértékben igazolják, hogy a beállítottság-lényegük elvetemült. Függetlenül attól, hogy mennyit is beszélgetnek velük az igazságról, illetve attól, hogyan is leplezik le és boncolgatják számukra az emberek romlott beállítottságait, az antikrisztusok nem tanúsítanak semmilyen ismeretet a beállítottság-lényegükről. Nemcsak hogy nem hajlandóak elfogadni az igazságot, hanem még neheztelést is táplálnak a szívükben. Amikor úgy érzik, szertefoszlottak az áldások és jutalmak elnyeréséhez fűzött reményeik, úgy hiszik, hogy Isten csal, és azt gondolják, hogy Isten leleplezése és boncolgatása szándékos kísérlet a jutalmak visszatartására, és így az emberek hiába hoznak áldozatot Istenért, mert végül nem nyernek semmit. Nemcsak hogy hiányzik a szívükből Isten munkájának és az igazságnak a pozitív felfogása, hanem még elképzelések és félreértések is kialakulnak bennük, ami fokozza az Istennel szembeni ellenállásukat. Ezért minél jobban boncolgatják a romlott emberiség sátáni beállítottságát és lényegét, és minél inkább leleplezik a Sátán terveit, motivációit és céljait, az antikrisztusok annál inkább idegenkednek az igazságtól, és annál nagyobb gyűlöletet táplálnak iránta. Miért történik ez? Úgy vélik, hogy minél többet beszélgetnek az igazságról, annál halványabbá válik a reményük, hogy áldásokban részesüljenek. Minél többet beszélgetnek az igazságról, annál inkább járhatatlannak érzik azt az utat, hogy a szenvedést és az ár megfizetését jutalmakra és koronákra cseréljék, emiatt pedig úgy vélik, nincs reményük az áldások elnyerésére. Minél többet beszélgetnek az igazságról ilyen módon, és minél több ilyen leleplezés történik, az antikrisztusokat annál kevésbé érdekli az Istenbe vetett hitük. Látva, hogy Isten szavaiban semmi sem szerepel arról, hogy mennyi szenvedés és mennyi ár megfizetése után kaphatnak azzal egyenértékű jutalmat, és hogy Ő semmit sem mondott arról, hogy a mennyek országába való belépés kizárólag a kemény munkán alapul, úgy érzik, hogy az Istennel való üzletelésük útja a végéhez ért. Mélyen legbelül érzékelik, hogy pontosan ők azok, akiket Isten meg akar büntetni, és nyugtalanító félelmet élnek át, valamint úgy érzik, hogy napjaik meg vannak számlálva, mintha az utolsó idők közelednének. Hogyan érzitek magatokat, miután újra meg újra antikrisztusokat leleplező prédikációkat hallgattatok? Látom, hogy mindannyian lehajtjátok a fejeteket; éreztek-e valamiféle csüggedtséget? Rájöttetek-e már, hogy az antikrisztusok útját járjátok? A ti elmétek is tele van az Istennel való alkudozás elvetemült gondolataival? Van most valamiféle felismerésetek? Képesek vagytok gyorsan változtatni? (Én is úgy gondolom, hogy gyorsan változtatnom kell; nem élhetek tovább ezekkel az antikrisztusi beállítottságokkal.) Bár mindannyian rendelkeztek antikrisztusi beállítottságokkal, és megvan bennetek a szándék az Istennel való alkudozásra és az áldásokban való részesülésre, ti még nem vagytok antikrisztusok. Ezért haladéktalanul keresnetek kell az igazságot a megoldás érdekében, vissza kell húznotok magatokat a szakadék széléről, és el kell indulnotok az igazságra való törekvés útján. Hát nem lenne így megoldva a probléma? Az antikrisztusi beállítottság és az antikrisztusi úton való járás olyan probléma, amely könnyen megoldható. Ha képes vagy elfogadni az igazságot, elgondolkodni önmagadon, megismerni a benned lévő romlott beállítottságot, megérteni a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvés problémájának lényegét, majd elhagyni ezt a téves törekvést, feladni az Istenbe vetett hit téves nézőpontját, félretenni az áldásokban való részesülés szándékát, és pusztán az igazságra való törekvés érdekében, valamint az új emberré válás céljából hinni Istenben, továbbá csak arra törekedni, hogy olyan emberré válj, aki aláveti magát Istennek, csak Istent imádja, anélkül, hogy embereket bálványozna vagy követne, akkor az állapotod fokozatosan normalizálódni fog. Rá fogsz lépni az igazságra való törekvés útjára – ehhez kétség sem férhet. Amitől félni kell, az az, hogy ha nem fogadod el az igazságot, ha idegenkedsz az igazságtól; és ha annak ellenére, hogy tudod, hogy az Istennel való alkudozás, valamint a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvés helytelen, mégis makacsul ragaszkodsz hozzá, és soha nem tanúsítasz bűnbánatot. Ebben az esetben antikrisztusi természetlényeggel rendelkezel, és ki kell téged iktatni. Ha sok gonosz dolgot teszel, büntetéssel fogsz szembenézni.

Az antikrisztusok és a hétköznapi romlott emberek közötti különbség abban rejlik, hogy a hírnévre, nyereségre, státuszra és áldásokra való törekvés, valamint az Istennel való üzletelés az antikrisztusok esetében nem csak átmeneti vagy alkalmi megnyilvánulás – ők ezek alapján élnek. Csak egyetlen utat választanak, ami az antikrisztusok útja – az antikrisztusi természet és a sátáni filozófiák szerint élnek. A hétköznapi romlott emberek eljuthatnak egy második választási lehetőséghez, és képesek az igazságra való törekvés útján járni, az antikrisztusok viszont nem szeretik az igazságot, és nincs meg bennük ez az igény. A természetüket megtöltik a sátáni filozófiák, és nem fogják meghozni a helyes döntést. Az antikrisztusok soha nem fogják elfogadni az igazságot; a végsőkig ki fognak tartani a tévedéseik mellett, és soha nem váltanak irányt vagy térnek meg. Tudják, hogy tele vannak Istennel kötendő alkukkal, amelyekkel minden alkalommal próbára teszik Őt, és szembeszállnak Vele. Azonban megvannak a maguk indokai, és azt gondolják: „Mi ezzel a baj? Követeléseket támasztani istennel szemben némi anyagi áldásért, és azért, hogy élvezni lehessen a státusszal járó előnyök egy részét nem szégyenteljes cselekedet. Nem követtem el gyilkosságot vagy gyújtogatást, és nem is álltam ellen istennek nyilvánosan. Az igaz, hogy egy független királyság létrehozásán dolgoztam, és némiképp önkényesen cselekedtem, de nem ártottam senkinek, nem bántottam senkit, és nem befolyásoltam az isten házának munkáját, illetve nem okoztam veszteséget abban.” Vajon ez jóvátehetetlen? Nem számít, hogyan társalog velük Isten háza az igazságról, vagy hogyan leleplezi le és metszi meg őket, nem hajlandók beismerni a hibáikat – ez jóvátehetetlen. Ez az antikrisztusok lényege. Ha azt mondod, hogy gonoszak vagy elvetemültek, nem érdekli őket, és kitartanak a gonoszságuk és az elvetemültségük mellett. Ez azt mutatja, hogy az antikrisztusok megrögzött, megbánást nem tanúsító személyek. Továbbra is beszélgetnél az igazságról egy ilyen emberrel? Még azt sem tudják, hogy melyek a pozitív és melyek a negatív dolgok; mit mondhatnál nekik? Nincs mit mondani. Az antikrisztusokat áthatja az elvetemült beállítottság-lényeg, és ebben a beállítottságban élnek. Isten próbára tétele és az Istennel való üzletelés a veleszületett természetük, és senki sem tudja megváltoztatni őket – minden helyzetben ugyanolyanok maradnak. Miért nem változnak meg? Azért nem változnak, mert bármennyi igazságot közölnek is velük, bármennyire is érthetőek és átfogóan leleplezőek a szavak, nincsenek tisztában a valódi problémával. Nem képesek megérteni az igazságot, és nem tudják, mi az igazság és mik a negatív dolgok – ez az oka.

Az antikrisztusok üzletelnek Istennel, és követeléseket támasztanak Vele szemben különböző ügyekben. Természetesen sokféle – kézzelfogható és nem kézzelfogható, anyagi és nem anyagi, jelenbeli és jövőbeli – dologgal kapcsolatban támasztanak követeléseket. Amíg el tudják képzelni, amíg úgy gondolják, hogy megérdemlik, és amíg ez olyasvalami, amire vágyakoznak, szégyentelenül követeléseket támasztanak Istennel szemben, remélve, hogy Ő majd megadja nekik. Például, amikor egy bizonyos kötelességet végeznek, annak érdekében, hogy kitűnjenek és kivételes alakká váljanak, hogy esélyük legyen a reflektorfénybe kerülni, és megszerezni a kívánt státuszt és több ember megbecsülését, azt remélik, hogy Isten különleges képességeket ad majd nekik. Imádkoznak Hozzá, mondván: „Istenem, kész vagyok hűségesen végezni a kötelességemet. Miután elfogadtam tőled ezt a kötelességet, mindennap azon gondolkodom, hogyan végezzem jól. Készen állok rászánni az egész életem energiáját, felajánlani neked a fiatalságomat és mindenemet; készen állok a nehézségek elviselésére ezért. Kérlek, adj nekem szavakat, hogy beszélhessek, adj nekem intelligenciát és bölcsességet, és engedd, hogy fejleszteni tudjam a szakmai készségeimet és a képességeimet e kötelesség végzése során.” Miután kifejezték a hűségüket és kifejtették az nézőpontjukat, az antikrisztusok egyenesen Istenhez fordulva kérik ezeket a dolgokat. Bár ezek a dolgok nem kézzelfoghatók, és az emberek úgy gondolják, hogy ésszerű dolog Istentől kérni őket, vajon nem minősül ez egyfajta üzletelésnek és követelésnek? (De, annak minősül.) Mi áll a középpontjában ennek az ügyletnek? Mi az a lényeg, amit boncolgatunk? Az antikrisztusok egyáltalán nem őszinték az Isten által rájuk bízott kötelességekkel kapcsolatban, és nem is szándékoznak hűségesek lenni ebben az ügyben. Mielőtt hozzálátnak, a gondolataik akörül forognak, hogyan ragadják meg ezt a lehetőséget arra, hogy megmutassák a tehetségüket és hírnevet szerezzenek az emberek között; ahelyett, hogy arra használnák fel ezt a lehetőséget, hogy jól végezzék a kötelességüket, valamint keressék azokat az igazságokat, amelyeket meg kellene érteniük, és azokat az alapelveket, amelyeket a kötelességük végzése során keresniük kellene. Tehát amikor az antikrisztusok Isten elé járulnak imádkozni, először olyan dolgok után nyúlnak és olyan dolgokat kérnek, amelyek jót tesznek a hírnevüknek és a státuszuknak, például intelligenciát, bölcsességet, egyedi meglátásokat, kiemelkedő készségeket, lelki szemük felnyitását és hasonlókat. Nem azért akarják ezeket a dolgokat, hogy megértsék az igazságot, vagy felajánlják az őszinteségüket, és jól végezzék a kötelességeiket. Nyilvánvaló, hogy ezek a kérések tele vannak alkudozással és követelésekkel, és mégis igazolva érzik magukat. Amikor ilyen jellegű imákról és az emberek ilyen jellegű ügyleteiről van szó, még ha az emberek szenvednek és árat fizetnek is a kötelességvégzésük során, és még ha bizonyos mennyiségű időt és energiát áldoznak is erre, vajon Isten elfogadja azokat? Isten szemszögéből nézve Ő egyáltalán nem fogja elfogadni az ilyen kötelességvégzést, mert az ilyen emberekben nincs őszinteség, nincs hűség, és bizonyosan nincs valódi alávetettség. E szempont alapján a státusz, a hírnév, valamint mások megbecsülése és csodálata az, amire személyesen törekednek, a kötelességvégzésük során azonban nem történik javulás az életbe való belépésük vagy a beállítottságuk változása tekintetében.

Amikor történik velük valami, az antikrisztusok azonnal cselszövésbe, számításba és tervezésbe kezdenek a szívükben. Olyanok, mint a könyvelők, mindenben üzletelnek Istennel, sok mindent akarnak, és számos követelést támasztanak Istennel szemben. Röviden: mindezek a követelések ésszerűtlenek Isten szemében; ezek nem azok a dolgok, amelyeket Isten adni szándékozik az embereknek, és nem is azok, amelyeket az embereknek meg kellene kapniuk, mert ezek a dolgok a legcsekélyebb hasznot sem hozzák az emberek beállítottságbeli változásra irányuló törekvése, vagy az üdvösség elnyerése szempontjából. Még ha a kötelességed végzése során Isten ad is neked némi fényt, vagy új gondolatokat a hivatásoddal kapcsolatban, az nem azért van, hogy kielégítse azon vágyadat, hogy követeléseket támassz Istennel szemben, és még kevésbé azért, hogy növelje a népszerűségedet vagy a tekintélyedet az emberek között. Amikor egy normális ember ilyen fényt és megvilágosodást kap Istentől, akkor alkalmazza ezeket a kötelességében, jobban végzi a kötelességét, gondoskodik róla, hogy pontosabban fogja fel az alapelveket, és fokozatosan megtapasztalja a saját bőrén, hogy a kötelességei végzése során mennyi megvilágosodást, megvilágítást és kegyelmet kap Istentől – mindezt Isten végzi. Minél több tapasztalatot szerez, annál inkább érzi, hogy amit Isten tesz, az nagyszerű, és annál inkább felismeri, hogy nincs mivel dicsekednie, hogy mindez Isten kegyelme és vezetése. Ez olyasvalami, amit egy normális ember képes érzékelni és felismerni. Az antikrisztusok azonban mások, és függetlenül attól, hogy mennyi megvilágosodást és megvilágítást ad nekik Isten, maguknak tulajdonítják mindezt. Egy nap, amikor összeszámolják a hozzájárulásaikat, és Istenhez fordulnak jutalmat követelve, amikor elszámolnak Istennel, Ő visszavonja a megvilágosítását és megvilágítását, az antikrisztusok pedig lelepleződnek. Minden, amire korábban képesek voltak, az a Szentlélek munkájának és Isten vezetésének volt köszönhető. Semmiben sem különböznek más emberektől: Isten megvilágosítása és megvilágítása nélkül elveszítik az ajándékaikat, az intelligenciájukat, a bölcsességüket, a jó ötleteiket és a jó gondolataikat – semmirekellőkké és bolondokká válnak. Amikor az antikrisztusok ilyen dolgokkal szembesülnek, és eljutnak idáig, még akkor sem veszik észre, hogy rossz úton járnak, és nincsenek tudatában annak, hogy üzletelnek Istennel, és észszerűtlen módon követeléseket támasztanak Vele szemben. Továbbra is azt hiszik, hogy kompetensek és bármire képesek, megérdemlik, hogy mások nagyra becsüljék, csodálják, tiszteljék, támogassák és felmagasztalják őket. Ha nem kapják meg ezeket a dolgokat, akkor reménytelennek látják a helyzetet, még vakmerőbben viselkednek, és tele lesznek nehezteléssel mind Isten, mind a testvérek irányában. Szívükben szidalmazzák Istent és panaszkodnak Rá, azt mondják, hogy Isten igazságtalan, átkozzák a testvéreket, hogy nincs lelkiismeretük, és hogy felégetik a hidakat, miután átkeltek rajtuk, sőt, még Isten házát is azzal vádolják, hogy megpróbál megszabadulni tőlük, miután már nem használja őket. Micsoda az ilyen? Egy szégyentelen ember! Hát nem ilyen minden antikrisztus? Nem mondanak gyakran ilyeneket? Azt mondják: „Amikor hasznos voltam, és fontos pozícióba kerültem, mindenki körülöttem sürgött-forgott. Most, hogy már nem vagyok fontos pozícióban, senki sem figyel rám, mindenki lenéz, és tiszteletlenül beszél velem.” Honnan jönnek ezek a szavak? Hát nem az antikrisztusok elvetemült beállítottságában gyökereznek? Az elvetemült beállítottságukat áthatja az emberekkel és Istennel való üzletelés, továbbá követelményeket támasztanak Istennel és az emberekkel szemben, mintha azt mondanák: „Én gondoskodom a dolgokról helyettetek, feláldozom magam, megfizetem az árat, és aggódom értetek, ezért tisztelettel kell közelednetek hozzám, és udvariasan kell beszélnetek velem. Akár van státuszom, akár nincs, nektek mindig emlékeznetek kell mindarra, amit tettem, örökké meg kell őriznetek engem az emlékezetetekben, és soha nem szabad elfelejtenetek engem – ha elfelejtetek, az azt jelenti, hogy nincs lelkiismeretetek. Valahányszor esztek, vagy jó dolgokat használtok, mindig rám kell gondolnotok, és nekem mindig elsőbbséget kell élveznem.” Hát nem támasztanak az antikrisztusok gyakran ilyen követeléseket? (De igen.) Talán találkoztatok már ilyen emberekkel, akik azt mondják: „Ki nyomtatta ki az isten szavait tartalmazó könyveket, amelyeket olvastok? Ki adta őket a kezedbe? Ha én nem vállaltam volna kockázatot, és nem néztem volna szembe a letartóztatás, bebörtönzés vagy halálra ítélés veszélyével, akkor vajon olvashatnátok ezeket a könyveket? Ha én nem viseltem volna el nehézségeket és nem fizettem volna meg a ti megöntözéseteknek az árat, akkor vajon tudnátok gyülekezeti életet élni? Ha én nem viseltem volna el a szenvedést, és nem fizettem volna meg az evangélium terjesztésének az árát, akkor vajon megnyerhetett volna az egyház ennyi embert? Ha én nem beszélgettem volna veletek isten szavairól egész nap, akkor vajon lenne ilyen nagy hitetek? Ha én nem szaladgáltam volna, hogy a ti logisztikai támogatásotokról gondoskodjam, akkor vajon tudnátok most nyugodtan végezni a kötelességeiteket? Ha én nem álltam volna az élére, vajon fejlődhetett volna a gyülekezeti munka olyan mértékben, mint most?” Ezeket hallgatva úgy tűnik, mintha nélkülük nem tudna előrehaladni Isten házának munkája, és a föld nem forogna tovább. Hát nem ez az antikrisztusok mentalitása? Mi a céljuk azzal, hogy ezeket a szavakat kiabálják? Elismerést követelnek maguknak, vagy siránkoznak és panaszkodnak? Úgy vélik, hogy Isten háza már nem tart igényt rájuk, hogy a testvérek elhanyagolták őket, hogy Isten háza igazságtalan az emberekkel szemben, hogy Isten háza nem gondoskodik róluk, nem tiszteli őket, és nem hagyja, hogy ott öregedjenek meg. Vajon nem lelhető fel némi átkozódás is a kiabálásukban? Másokat átkoznak, mondván, hogy nincs lelkiismeretük. Milyen szolgálatot végeznek az antikrisztusok ténylegesen? Minden, amit tesznek, zavaró és bomlasztó, és minden, amit mondanak, félrevezető. Hiányzik belőlük az emberi mivolt; ők ördögök. Miért kellene bárkinek is lelkiismeretesen eljárnia velük szemben? Célravezető ez? (Nem.) Miért nem célravezető? Őket követve megértheti-e az ember az igazságot? (Nem.) Mit nyernek mindazok, akik az antikrisztusokat imádják és követik? Mindannyian elárulják Istent ezekkel az antikrisztusokkal együtt, akik pedig a pokolba vezetik őket. Minek látják magukat az antikrisztusok? (Istennek látják magukat.) Ez egy szégyentelen gondolat. Az embereknek lelkiismeretet kellene tanúsítaniuk Isten iránt, Isten azonban soha nem követeli meg ezt az emberektől; Ő csak azt követeli meg tőlük, hogy megértsék az igazságot, hogy képesek legyenek gyakorolni az igazságot és elérni az üdvösséget, valamint hogy alkalmas teremtett lények legyenek. Mikor kértem valaha is, hogy gondoljatok Rám, és tegyetek félre Nekem is, amikor jó ételt esztek, vagy azt, hogy gondoljatok Rám, amikor egy szép helyen vagytok? Amikor jót esztek, jól éltek és boldogok vagytok, mikor éreztem valaha is irigységet? Mikor mondtam valaha is, hogy nincsen lelkiismeretetek? Az antikrisztusok mégis képesek ilyeneket mondani, és átkozni az embereket, hogy nincs lelkiismeretük – hát nem szégyentelen dolog ez? Amikor Isten háza elküldi őket, amikor a testvérek már nem lelkesednek értük annyira, mint korábban, akkor képesek ilyen dolgokat mondani, a sérelmeikről siránkozni, valamint másokat, és Istent átkozni. Mindenféle dolog kijöhet a szájukon, démoni természetük pedig teljesen lelepleződik. Ezek az antikrisztusok elvetemült beállítottsága által feltáruló különböző megnyilvánulások. Mivel a szívük tele van Istennel kötendő alkukkal, ez ahhoz vezet, hogy különféle követelményeket és követeléseket támasztanak Vele szemben. Amikor előléptetik vagy elküldik az antikrisztusokat, amikor Isten háza fontos pozícióba helyezi őket, vagy éppenséggel nem helyezi oda őket, akkor az összes belőlük áradó különféle megnyilvánulás az elvetemült lényegükre vezethető vissza – ez teljes mértékben igaz.

g. Tagadják, kárhoztatják, megítélik és káromolják

Most beszélgessünk a tagadás, a kárhoztatás, az ítélkezés és a káromlás fogalmairól. Mivel tele vannak kétkedéssel Istennel kapcsolatban, az antikrisztusok nem mutatnak érdeklődést az Isten által kifejezett igazságok iránt. A szívük tele van ellenérzéssel és gyűlölettel, és soha nem ismerik el, hogy Krisztus az igazság, nemhogy bárminemű alávetettséget tanúsítanának. A szívükben gyakran kételkednek Istenben és gyanakodnak Rá, rendszeresen formálnak elképzeléseket és különböző gondolatokat Isten cselekedeteiről, ezért folyamatosan és akaratlanul értékelnek, és azt gondolják: „Valóban létezik isten? Mit ért az alatt, amit mond? A tudás és a doktrína szempontjából értékelve hogyan kell érteni ezeket a szavakat? Hogy érti isten, amikor ezeket mondja? Mit akar mondani, amikor ezt a kifejezést használja? Kit szólít meg?” Csak kutatnak, kutatnak, és évekig tartó ilyen kutakodás után sem látják a leglényegesebb igazságot az Isten által kimondott szavakban, valamint az Általa végzett munkában: azt, hogy Isten az igazság, az élet és az út – nem képesek ezt megérteni vagy meglátni. Amikor az emberek azt mondják, hogy Isten minden szava az igazság, az antikrisztusok eltűnődnek, és azt gondolják: „Minden szava az igazság? Nem csupán hétköznapi szavak ezek? Nem csak néhány szokványos kijelentés? Nincs bennük semmi mélyreható.” Isten munkáját szemlélve azt gondolják: „Nem látom isten auráját abból, amit az egyházban vagy a kiválasztottjai között tesz. Azt mondják, hogy isten szuverén mindenek felett, de én ezt nem látom. Akár nagyítóval, akár csillagászati távcsővel nézem, nem látom isten alakját, és bárhogy is nézem, nem tudom felfedezni a tetteit. Szóval jelenleg nem tudom 100%-osan megerősíteni, hogy isten valóban létezik. De ha azt mondom, hogy isten nem létezik, akkor is hallottam néhány furcsa és paranormális dologról a világban; ebben az esetben tehát istennek léteznie kell. De hogy néz ki valójában isten? Hogyan cselekszik isten? Nem tudom. A legegyszerűbb, ha megnézem, mit cselekszik isten azokban, akik követik őt, és mit mond nekik.” Megfigyelik, és látják, hogy Isten háza gyakran metszi meg az embereket, gyakorta léptet elő és küld el embereket, és rendszeresen folytat beszélgetést, vitát, eszmecserét és hasonlókat az emberekkel a különböző kötelességekről, valamint a különböző szakmákhoz kapcsolódó munkáról. Azt gondolják: „Hát ez nem csupa olyasmi, amit az emberek csinálnak? Ezek közül egy sem természetfeletti; ezek mind nagyon is normálisak, és nem látom vagy érzem, hogyan működik isten lelke. Ha nem érzem, akkor mondhatjuk-e, hogy a szentlélek munkája nem létezik? Nem csupán az emberek tudatában és elméjében lévő képzelődés mindez? Ha a szentlélek munkája nem létezik, akkor létezik-e valójában isten lelke? Úgy tűnik, ez is kérdéses. Ha isten lelke nem létezik, akkor valóban létezik isten? Nehéz megmondani.” Öt évnyi tapasztalat után sem tudnak megerősítést nyerni, és tíz vagy akár tizenöt évnyi tapasztalat után sem. Miféle emberek ezek? Felfedték őket – álhívők. Ezek az álhívők így lézengenek Isten házában, csak sodródnak az árral. Ha mások az evangéliumot terjesztik, ők is azt teszik; ha mások a kötelességeiket végzik, ők is azt csinálják. Ha előléptetési lehetőséggel találkoznak, úgy gondolják, hogy „hivatalt tölthetnek be” Isten házában, és a státusz kedvéért képesek némi erőfeszítést tenni. Ugyanakkor meggondolatlanul is elkövethetnek gaztetteket, amelyekkel bomlasztásokat és megzavarásokat okoznak; ha egyszerű, státusz nélküli gyülekezeti tagok, akkor képesek megtalálni a módját, hogy elmismásolják a munkát és csak a látszat kedvéért dolgozzanak. Ezt jelenti a lézengés. Miért mondom, hogy „lézengenek”? A szívükben kételkedéssel és tagadással viszonyulnak Istenhez, tagadó magatartást tanúsítanak Isten létezése és lényege iránt, ami arra készteti őket, hogy vonakodva végezzék kötelességeiket Isten házában. Nem fogják fel, és mindig azt gondolják magukban: „Mi értelme van így végezni a kötelességemet és követni istent? Nem keresek pénzt munkával, és nem élek normális életet. Egyes fiatalok az egész életüket rászánják arra, hogy feláldozzák magukat istennek, de mit nyernek ezzel? Szóval először megfigyelem, mi történik. Ha valóban a dolgok mélyére tudok hatolni, és látok reményt arra, hogy áldásban részesülök, akkor nem lesz hiábavaló, hogy erőfeszítéseket teszek és feláldozom magam. Ha nem kapom meg isten pontos szavait, vagy nem tudok a dolgok mélyére hatolni, akkor nem veszteség, ha csak lézengek. Végül is nem leszek kimerült, és nem lesz az, hogy túl sokat adtam bele.” Hát nem csupán lézengés ez? Nem őszinték semmiben, amit tesznek, semmiben sem tudnak kitartani vagy kitűnni, és nem képesek őszintén árat fizetni. Ezt jelenti a lézengés. Habár lézengenek, a gondolataikban nem tétlenek – nagyon is elfoglaltak. Tele vannak elképzelésekkel és elgondolásokkal Isten számos tettéről, és sok olyan dologról, ami nem felel meg a saját elképzeléseiknek – ezeket a szívükben értékelik a tudás, a törvények, a társadalmi erkölcsök, a hagyományos kultúra és más hasonlók alapján. Minden értékelésük ellenére nemcsak hogy nem képesek meglátni az igazságot az elemzés révén, vagy megtalálni az igazság gyakorlásának alapelveit, hanem a végén inkább mindenféle kárhoztatással, ítéletekkel, sőt káromlásokkal állnak elő Isten és az Ő munkája felé. Mit ítélnek meg először az antikrisztusok? Azt mondják: „Isten házának munkájáról teljes mértékben emberek döntenek; emberek végzik mindazt. Nem látom, hogy isten dolgozna, vagy a szentlélek bármit is vezetne és irányítana”. Hát nem az álhívők állítása ez? Az az állítás, hogy mindent az emberek végeznek, sok problémát tár fel. Például, ha Isten háza olyasvalakit választ ki és művel, aki nem tetszik nekik, akkor a szívük hajthatatlanná válik. Vajon képesek rá az antikrisztusok, hogy valóban alávessék magukat? (Nem, nem képesek.) Akkor mit fognak tenni? Megpróbálnak majd áskálódni. Ha az áskálódás kudarcot vall, és egyik testvér sem hallgat rájuk vagy támogatja őket, akkor kárhoztatni kezdik, mondván: „Isten háza igazságtalan, és nincsenek alapelvei abban, ahogyan az emberekkel foglalkozik. Sok gyors ló van a világon, de nincs senki, aki képes lenne felismerni őket.” Mit jelent ez? Azt sugallja, hogy ők gyors lovak, de sajnos Isten házában nincs senki, aki felismerné őket. Miután kárhoztatták Isten házának ezt a tettét, amely nem felel meg az elképzeléseiknek, elkezdenek olyan dolgokat terjeszteni, mint a pletykák, az elképzelések és a negativitás. Természetesen minden szavuk durva lesz. Néhányan még azt is mondhatják: „Ezek az emberek műveltek, jó megjelenésűek, elegánsan öltözködnek és a városból valók; mi vidéki emberek vagyunk, van némi tehetségünk, de nem vagyunk képesek kifejezni magunkat, vagy kommunikálni a fennvalóval – nekünk nem könnyű elérni, hogy előléptessenek. Akiket isten házában előléptetnek, azok mind ékesszólók, jól tudnak hízelegni, és van stratégiájuk. Én viszont nem vagyok szókimondó vagy ékesszóló, és pusztán a belső tehetségemmel nem érek semmit. Így tehát isten házában ugyanúgy érvényes ez a mondás, mint a világban: »Sok gyors ló van a világon, de kevesen vannak, akik képesek felismerni őket«.” Mit jelent ez az állítás? Vajon ez nem ítélkezés? Ítéletet mondanak Isten házának munkája felett, és terjesztik az ítéleteiket a színfalak mögött. Az antikrisztusok úgy állnak hozzá Istenhez, az Ő munkájához, kifejezéseihez, szavaihoz, természetéhez és különböző munkamódszereihez, hogy tudás és filozófia segítségével elemzik, kutatják őket és okoskodnak róluk. Végül téves következtetésre jutnak. Ezért a szívükben soha nem fogadnak el, fognak fel vagy fontolnak meg komolyan egyetlen Isten által mondott szót sem. Ehelyett Isten szavait csupán egyfajta elméletként vagy szépen hangzó szavakként kezelik. Amikor ügyek merülnek fel, nem tekintik Isten szavait alapnak és alapelvnek arra nézve, hogy miként szemléljék, határozzák meg és mérjék fel az egyes ügyeket. Ehelyett emberi nézőpontokból, valamint a Sátán filozófiáján és elméletein keresztül ítélik meg ezeket a dolgokat. Az általuk levont következtetések szerint semmi sem felel meg az elképzeléseiknek, és egyetlen Isten által kifejezett szó és egyetlen Általa végrehajtott cselekedet sem tetszik nekik. Végül, az antikrisztusok szemszögéből nézve, Isten minden tette kárhoztatásra van ítélve.

Néhány antikrisztus mindig arra vágyik, hogy hatalmat gyakoroljon Isten házában, de hiányzik belőlük a képesség és a különleges készség, ezért elkerülhetetlenül arra kényszerülnek, hogy olyan jelentéktelen feladatokat végezzenek Isten házában, mint a takarítás, a tárgyak kiosztása és más egyszerű, rutinszerű feladatok. Röviden: Az ilyen emberekből semmiképpen sem lehet gyülekezeti vezető, prédikátor vagy hasonló. Ők azonban nem elégednek meg azzal, hogy közönséges követők legyenek, illetve hogy általuk középszerűnek tartott munkát végezzenek, mert tele vannak ambícióval. Hogyan nyilvánul meg az, hogy tele vannak ambícióval? Állandóan érdeklődnek, kérdezősködnek, mindenről tudni akarnak, és különösen bele akarnak szólni Isten házának minden kisebb-nagyobb ügyébe. Ha van valami teendő, ami munkavégzést igényel a részükről, akkor folyamatosan érdeklődnek: „Hogy halad a könyvnyomtatás isten háza számára? Hogy áll a gyülekezetünk filmrendezőjének kiválasztása? Ki a jelenlegi rendező? Ki írja a forgatókönyveket? Ki itt a körzetvezető, és milyen ember?”. Mit akarnak azzal, hogy ezekről a dolgokról kérdezősködnek? Kell-e nekik érdeklődniük ezekről az ügyekről, vagy be kell-e avatkozniuk azokba? (Nem, nem kell.) Ezek mind általános ügyek, amelyeknek semmi közük az igazsághoz. Miért kérdezősködnek mindig ezek a „jószándékú emberek”? Vajon őszinte aggodalomból, vagy csak nincs jobb dolguk? Egyik sem – azért, mert ambícióik vannak, feljebb akarnak jutni a ranglétrán, és át akarják venni a hatalmat. Vajon képesek felismerni, hogy ez a hatalomátvétel iránti ambíció és vágy? Nem, nem tudják; hiányzik belőlük ez az észszerűség. Förtelmes emberi mivoltuk és gyenge képességük miatt semmit sem tudnak végrehajtani, és még a legegyszerűbb kötelességet sem tudják jól elvégezni. A kötelességeik végzése során következetesen rosszul viselkednek, tétlenek, hajlamosak a lustálkodásra, és még kérdezősködnek is különböző ügyek felől. Végül ezek miatt a megnyilvánulások miatt eltakarítják őket. Vajon helyes dolog, hogy Isten háza eltakarítja őket? (Igen.) Azért takarítják el őket, mert túlzottan aggódtak és túl sokat kíváncsiskodtak? (Nem.) Azért küldték el őket, és azért nem engedték, hogy tovább lézengjenek ott, mert nem foglalkoztak a megfelelő dolgokkal, és folyamatosan csak élősködni akartak Isten házában. Semmit sem tudtak jól csinálni, ezért nem érte meg ott tartani őket – hát nem álhívők ők? Vajon nem kell őket eltakarítani? Amikor elérkezik az idő, hogy eltakarítsák őket, idegessé válnak, és csak ekkor kezdik keresni az igazságalapelveket, azt kérdezve: „Keresnem kell, hogy isten háza valójában milyen alapelvek alapján takarítja el és zárja ki az embereket: milyen alapon takarítanak el engem?”. Ekkor így kellene válaszolnod neki: „Egy olyan ember, mint te, aki szereti a pihenést és utálja a munkát, bármit is tesz, megzavarást és pusztítást okoz, teljesen megfelel az eltakarítás alapelveinek.” Hát nem tűnik különösen nevetségesnek, hogy ezek az emberek az eltakarítás elveit keresik azok után, hogy rengeteg rossz dolgot tettek anélkül, hogy megértették volna, miféle emberek is ők valójában? (De igen.) Néhány ilyen embert eltakarítottak, míg másokat szokványos gyülekezetekbe küldtek. Ők nem alkalmasak arra, hogy kötelességeket végezzenek Isten házában, és nem rendelkeznek a kötelességeik végzéséhez szükséges feltételekkel. Vajon az ilyen egyének fel tudják fogni, hogy amit Isten tett, az megfelel az igazságnak? Merem állítani, hogy az antikrisztusok soha nem fogják ezt felismerni, mert álhívők, és azért, mert kárhoztatnak és megítélnek minden pozitív dolgot, amely megfelel az igazságnak. Az antikrisztus, aki mindig buzgón kérdezősködik, tele van ambícióval, és folyamatosan igyekszik magasabbra emelkedni, miközben hiányzik belőle minden őszinteség és hűség a saját kötelességei végzése iránt, a földön ülve hangosan jajgat, amikor elküldik. Azt mondja: „Senki sem érti meg a jó szándékú szívemet, az őszinteségemet és a hűségemet. Miért küldenek el engem? Igazságtalanság ért, és nem vagyok hajlandó elfogadni ezt! Senki sem aggódik ennyire istenért, és senki sem ilyen hűséges isten házában. A nagy buzgalmamat és a nagy kedvességemet rossz szándéknak tekintik – isten annyira igazságtalan!” Hát nem az ártatlanságra való hivatkozás ez? Vajon olyasmi bármelyik szavuk is, amit egy embernek mondania kellene? Van közöttük olyan, amely megfelel a valós tényeknek? (Nincs.) Ezek mind észszerűtlen, abszurd, álhívő szavak, tele panaszokkal, sérelmekkel és kárhoztatással. Így fedik fel magukat. Ha nem küldenék el őket, folytatnák a színlelésüket, és arra törekednének, hogy Isten házának vezetőjévé váljanak. Vajon egy vezető így viselkedne? Vajon egy vezető így hisztizne? Vajon egy vezető így irányítaná Isten házát? Arra kérték őket, hogy takarítsanak, de mindenütt csak ténferegtek, és nem végeztek semmilyen munkát. Megkérték őket, hogy készítsenek ételt, de még két ember számára sem voltak hajlandók ételt csinálni. Attól féltek, hogy elfáradnak, és alantasnak tartották – akkor mi az, amit meg tudnak csinálni? Képesek bármire is azon kívül, hogy vezetők legyenek és parancsokat osztogassanak? Hát nem észszerű, hogy Isten háza eltakarítja őket? (De igen.) Teljesen észszerű, mégis folytatják az átkozódást a színfalak mögött, hisztiznek, és úgy viselkednek, mint az engedetlen nők. Hát nem antikrisztusok ezek? Ez egy antikrisztus beállítottság-lényegének megnyilvánulása. Amikor olyan ügyekkel szembesülnek, amelyek nem felelnek meg az érdekeiknek vagy a preferenciáiknak, amikor olyan dolgokkal találkoznak, amelyek nem elégítik ki a kívánságaikat vagy a vágyaikat, akkor vajon alávetik magukat akár a legcsekélyebb mértékben is? Képesek-e keresni az igazságot? Képesek-e lecsillapodni, bevallani a bűneiket és megtérni? Nem, nem képesek. Az azonnali reakciójuk az, hogy fellázadnak, és Isten ellen lázonganak, tele kárhoztató, ítélkező, káromló és átkozódó szavakkal. Azt gondolják: „Ha isten háza nem akar engem, hát legyen. Te nem mutatsz irgalmat, úgyhogy ne hibáztass, hogy szívtelen vagyok. Hagyjuk a finomkodást, és lássuk, ki a könyörtelenebb!”. Vajon ez az igazság keresésének megnyilvánulása? Vajon ez egy olyan megnyilvánulás, amelyet egy normális teremtett lénynek tanúsítania kellene? (Nem, nem az.) Akkor miféle megnyilvánulás ez? Hogyan kellene bánniuk Istennel azoknak, akik őszintén hisznek Benne és követik Őt? Igazán és feltétel nélkül alá kell vetniük magukat Istennek. Csak Isten ellenségei – a Sátán és az ördögök – tagadnák, kárhoztatnák, ítélnék meg, káromolnák és átkoznák Istent odáig jutva, hogy lázonganának Ellene és szembeszállnának Vele. Még ha most rögtön nem is tudod elfogadni ezt a tényt, és száz érvet is fel tudsz hozni arra, hogy Isten háza igazságtalanul bánt veled, ha van benned észszerűség, emberi mivolt és akár csak a legcsekélyebb mértékű istenfélelem, akkor vajon képes vagy így bánni Istennel? Biztosan nem! Ha valaki képes ilyesmire, akkor van-e benne akár egy szemernyi lelkiismeret is? Rendelkezik-e egyáltalán emberi mivolttal? Van-e benne istenfélelem? (Nincs.) Egyértelmű, hogy nem tartozik Isten bárányai közé. Soha nem tekintette Istent az Urának; soha nem tekintette Istent az Istenének. A szívében Isten az ellensége, nem pedig az Istene. Isten ellenségei az antikrisztusok és a Sátán; az antikrisztusok pedig Isten ellenségei – ők Sátánok és ördögök. Az antikrisztusok soha nem fognak elfogadni semmit, amit Isten tesz, és soha nem fognak áment mondani Isten egyetlen kimondott szavára sem. Ez a lényege Isten ellenségének – a Sátánnak –, és ez az antikrisztusok eredendő lényege. Minden ok nélkül ellenségesek Istennel, és minden ok nélkül képesek elítélni Istent. Hát nem elvetemültség ez? Ez egyértelműen elvetemültség.

Az antikrisztus ezen beállítottságai különböző mértékben minden emberben jelen vannak, de ezeknek a beállítottságoknak a kinyilatkoztatásán és azon az úton keresztül, amelyet az emberek hitük gyakorlása során választanak, meg tudjátok-e ítélni, hogy ki az antikrisztus, ki a munkás, és ki tartozik Isten kiválasztott népébe, akit meg lehet menteni? (Bár mindannyian feltárnak antikrisztusi beállítottságot, egyesek, miután felfedik a romlott beállítottságokat, lelkiismeret-furdalást és bűntudatot éreznek, valamint képesek megtérni és gyakorolni az igazságot – ők azok, akik megmenthetők. Azok viszont, akiknek nincs lelkiismeret-furdalásuk, akik még akkor is azt hiszik, hogy igazuk van, miután hibákat követtek el, akik makacsul nem akarnak megtérni, és teljesen elutasítják az igazságot, antikrisztusok, és nincs esélyük az üdvösségre.) Helyes-e ez a két állítás? (Igen.) Az imént mondottak alapvetően helytállók, de nem elég konkrétak. Egyesek, bár rendelkeznek antikrisztusi beállítottsággal, helyzetekkel szembesülve képesek keresni az igazságot, fellázadni a test ellen, megbánást érezni, miután felismerik romlott beállítottságukat, lekötelezettséget érezni, visszafordulni, az igazságalapelvekkel összhangban gyakorolni, a helyes utat választani, az igazság gyakorlását választani, végül pedig eljutni az igazság megértéséhez és belépni az igazságvalóságba, elérve ezáltal az Istennek való alávetettséget. Az ilyen emberek megmenthetők, és ők Isten választott népe. Van egy másik típusú ember, aki tudja, hogy antikrisztusi beállítottsággal rendelkezik, de nem vizsgálja meg magát, amikor helyzetekkel szembesül. Amikor felfedezi, hogy valami rosszat tett, nincs benne valódi megértés, képtelen erős lekötelezettséget érezni magában, nem képes semmiféle bűnbánatra vagy visszafordulásra, és össze van zavarodva az igazságot és az üdvösséget illetően. Készen áll és hajlandó munkát végezni Isten házában, bármit meg tud tenni, amit kérnek tőle, mégsem veszi azt komolyan; időnként bomlasztásokat és megzavarásokat okozhat, de nem gonosz ember. El tudja fogadni a metszést, de soha nem keresi proaktívan az igazságot, amikor a teendőit végzi, és soha nem követi az igazság alapelveit, amikor ügyeket intéz. Nem mutat érdeklődést Isten szavainak evése és ivása, valamint az igazság iránt. Bár képes elfogadható módon erőfeszítést tenni a kötelességei végzésébe, hiányzik belőle a lelkesedés az igazságra való törekvés iránt, és nem érdekli őt ez a dolog. Semmiféle hűséget nem mutat a kötelessége végzése során; némi hajlandóságot és őszinteséget azonban igen. Képes felismerni különféle romlott beállítottságokat, de soha nem gondolkodik el önmagán, amikor helyzetekkel szembesül, és nem törekszik arra, hogy olyasvalakivé váljon, aki képes megérteni és gyakorlatba ültetni az igazságot. Ezek a munkások. Az utolsó kategóriát az antikrisztusok alkotják. Ők Isten, az igazság és a pozitív dolgok ellenségei. A szívük tele van elvetemültséggel, Isten ellen való lázongással, Istennel szembeni ellenállással, kárhoztatással, ítélkezéssel, valamint az igazságosság, a pozitív dolgok és az igazság elleni káromlással. Nem hisznek Isten létezésében, az Ő mindenek feletti szuverenitásában, azt pedig még kevésbé hajlandók hagyni, hogy Isten szuverén legyen az emberiség sorsa felett. Soha nem értik meg önmagukat, és függetlenül attól, hogy mennyi hibát vagy vétket követnek el, soha nem ismerik be vagy bánják meg őket, és nem fordulnak vissza. Mindenféle bűntudat hiányzik a szívükből, és teljes mértékben elutasítják az igazságot. Ezek az antikrisztusok. Általában pontosan meghatározható, hogy valaki melyik kategóriába tartozik az alapján, hogy elfogadó hozzáállást tanúsít-e az igazsággal szemben vagy sem. Ti melyik kategóriába tartoztok? Isten kiválasztott népébe, akik megmenthetők, vagy esetleg antikrisztusok vagy munkások vagytok? Vajon az első kategória felé haladtok, vagy egyik kategóriába sem tartoztok? Nincs olyan ember, aki ne tartozna e kategóriák egyikébe sem: mindenki besorolható e három közül valamelyikbe. A gonosz emberek, akikből hiányzik az emberi mivolt, az antikrisztusok lényegét hordozzák; ellenben azok, akik rendelkeznek némi emberi mivolttal, lelkiismerettel és észszerűséggel, valamint viszonylag jó jellemmel, akik képesek törekedni az igazságra, szeretik a pozitív dolgokat és az igazságot, akik félik Istent és alá tudják vetni magukat Neki, megmenthetők – ők Isten választott népe. Akiknek átlagos a jellemük, se nem különösen jó, se nem különösen rossz, akiket nem érdekel az igazság, és egyáltalán nem hajlandók törekedni az igazságra, de némi őszinteséggel végzik a kötelességeiket, azok a munkások. Ez az értékelés mércéje. Válhat-e munkás egy antikrisztusból? (Nem.) Akkor van-e a munkások között olyan embercsoport, amely képes Isten választott népévé válni? (Igen.) Mi a változáshoz vehető út? (Az igazságot kell követniük.) Több évnyi hit, több tapasztalat és találkozás, valamint több igazság megértése révén a munkás szakaszból talán fokozatosan eljutnak oda, hogy Isten választott népévé váljanak. Mivel jelenleg kevés megértésük van az igazságról, az Istenbe vetett hitük pedig különösen kicsiny, alacsony az érdeklődésük a kötelességük végzése és az igazság gyakorlása iránt. Nem elég érettek az igazságra való törekvésre, és nem tudják elengedni az ambícióikat és vágyaikat, valamint a hús-vér test egyéb különféle szükségleteit sem. Ezért egyelőre csak munkavégzés szakaszában maradhatnak. Ezek az emberek ugyanakkor viszonylag lelkiismeretesek, és szeretik a pozitív dolgokat; ahogy fokozatosan megértik az igazságot, megváltozik a környezetük, hosszabb ideig hisznek Istenben, mélyebb tapasztalataik lesznek, és őszinte hit alakul ki bennük Isten iránt; emellett egyre tisztábban látják az igazságot és a pozitív dolgokat, tisztábbá válik számukra a követendő út, érdeklődni kezdenek az igazság iránt, és egyre jobban megszeretik az igazságot. Az ilyen emberek fokozatosan elindulhatnak az üdvösség útján, és Isten választott népévé válhatnak; lehetőségük nyílik a fejlődésre és a változásra. Másfelől azt állítani, hogy az antikrisztusi lényeggel rendelkezők Isten választott népének tagjává válhatnak és megmenthetők, nem helytálló, mert az antikrisztusok lényege azonos az ördögök és Isten ellenségeinek lényegével – az antikrisztusok soha nem tudnak megváltozni.

Éppen az imént beszélgettünk az elvetemült beállítottság-lényegükből fakadó tagadásról, kárhoztatásról, ítélkezésről és káromlásról, amit az Istennel és az Ő munkájával való bánásmódjukban tárnak fel. Amikor valami ellentmond az elképzeléseiknek vagy sérti az érdekeiket, az antikrisztusok azonnali reakciója az, hogy felállnak, ellenállnak és kárhoztatják azt, mondván: „Ez helytelen, ezt emberek teszik, és én nem engedek ennek. Panaszt teszek, és bizonyítékokat keresek az ügy tisztázása érdekében. Állást foglalok, megvédem magam, feltárom az ügy részleteit, és kiderítem, ki keveri a bajt a háttérben, ki teszi tönkre a jó hírnevemet és a jó dolgokat, amiket elértem”. Az a mondás, hogy „Isten jó szándékai mindenben jelen vannak”, üres kijelentéssé válik az antikrisztusok szívében, amely nem képes irányítani vagy megváltoztatni a cselekvésük eszközeit, módszereit és elveit. Ezzel szemben, bármilyen helyzettel is találkoznak, arra hagyatkoznak, ami természetes számukra, végiggondolnak minden módszert, és bevetik minden képességüket és stratégiájukat a cselekvéshez. Kétségtelen, hogy amit tesznek, az Isten kárhoztatása, megítélése és káromlása. Az emberek gondolatai át vannak itatva a Sátán logikájával és elgondolásaival, és nyoma sincs bennük az igazságnak. Ezért, amikor ilyen ügyekkel szembesülnek, az antikrisztusok megnyilvánulásai a Sátán megnyilvánulásait tükrözik: bárhogyan is bánik a Sátán Istennel, az antikrisztusok ugyanúgy bánnak Vele, és bármilyen eszközt vagy szavakat is használ a Sátán Istennel szemben, az antikrisztusok is ugyanazokat használják. Így az antikrisztusok elvetemült lényege, azaz hogy ők Isten ellenségei, magától értetődő. Még ha olyasvalakiről van is szó, aki csak egy vagy két napja hisz Istenben, vajon normális emberi gondolkodása és racionalitás révén megérti a különbséget az emberek és Isten között? (Igen, megérti.) Normális emberi mivolttal rendelkező felnőttként tudja-e a szívében, hogyan kell bánni Istennel? (Igen.) Van-e az emberi racionalitásban arra vonatkozó mérce, hogy mi a legmegfelelőbb és legjobb bánásmód egy imádott személlyel kapcsolatban? (Igen, van.) Az emberek hajlamosak hajlongani és hízelegni, kedveskedni és mások kegyeibe férkőzni; még ha az illető veri vagy átkozza is őket, megtalálják a módját, hogy alkalmazkodók és engedelmesek legyenek. Tehát, amikor a szüleikről van szó, tudják-e az emberek, hogyan mutassanak tiszteletet és szeretetet, és milyen viselkedés számít bántásnak és gyűlölködésnek? Van-e valamilyen mérce ennek értékelésére? (Igen, van.) Ez azt bizonyítja, hogy az emberek, az emberi bőrbe burkolt élőlények különböznek az állatoktól és magasabb rendűek náluk. Ha tudod, hogyan kell tisztelni és szeretni a szüleidet, akkor miért nem tudod, hogyan kell szeretettel és tisztelettel bánni Istennel? Hogy bánhatsz így Istennel? Könnyelműen kárhoztatni és ítélkezni, merészen káromolni és átkozódni – vajon ezt teszik a normális emberek? (Nem.) Még az állatok sem viselkednek így. Ha valaki felnevel egy állatot, még ha vadállatot is, és eltölt vele egy kis időt, mindaddig, amíg az állat felismeri, hogy ki a gazdája, tisztelettudóan fog viselkedni vele, rokonaként, vagy családtagjaként fog bánni a gazdájával; másként, mint ahogyan más állatokkal vagy emberekkel bánik. Tegyük fel, hogy korábban te voltál a gazdája: még ha elkerült is két-három másik családhoz, amikor újra találkoztok, elég, ha csak megérzi a szagodat, és azonnal ragaszkodni fog hozzád. Még ha vadállat is, akkor sem fog megenni. Vad természete veleszületett, ez Isten teremtéséből és elrendeléséből fakad. Ez egy Istentől kapott túlélési ösztön, nem pedig egy ádáz vagy elvetemült beállítottság – más, mint az antikrisztusok gonoszsága. Egyszer két ember örökbe fogadott egy oroszlánkölyköt. Ahogy növekedett az oroszlán, egyre nagyobb kihívást jelentett számukra a hús alapú étrend biztosítása, ezért amikor egyéves lett, visszaengedték a természetes környezetébe. Három évvel később ismét találkoztak az oroszlánnal. Az oroszlán már messziről meglátta őket, és lelkesen futott feléjük. Először aggódni kezdtek, és arra gondoltak: „Nem fog megenni minket? Ez egy oroszlán.” Mint kiderült, az oroszlán barátként közeledett és dörgölőzött hozzájuk, ők pedig megölelték és megsimogatták az oroszlánt. Az oroszlán ezután bemutatta nekik a családtagjait, és amikor menniük kellett, nehezen vált el tőlük. Ilyen jelenetet láthatsz, amikor a legvadabb vadállat, egy ragadozó kapcsolatba kerül az emberrel. Hát nem megható? (De, az.) Az emberek még a vad állatokban is megláthatják a barátságos oldalukat, az antikrisztusokból viszont ez hiányzik. Az antikrisztusok a Sátán beállítottságával rendelkeznek, és olyan emberek, akiknek sátáni beállítottság-lényegük van, ezért képesek megítélni, kárhoztatni és káromolni Istent. Az ilyen hozzáállás ennek megfelelő megnyilvánulásokhoz, sőt, ilyen megközelítésekhez vezet. Hát nem rosszabbak az antikrisztusok az állatoknál? Az emberek tudják, hogyan mutassanak tiszteletet és szerető gondoskodást azok iránt, akiket imádnak, a legközelebbi hozzátartozóik és a szüleik iránt, és tudják, hogy mely cselekedeteikkel sérthetik és bánthatják őket. Fel tudják mérni ezeket a dolgokat. Az antikrisztusok viszont képesek ilyen viselkedést tanúsítani Istennel szemben, ami igazán felháborító. Ez azt jelzi, hogy az ilyen egyének eredendő természete az antikrisztusok lényege. Pontosabban: ezek az egyének a Sátán megtestesülései, élő Sátánok és ördögök – ők nem Isten juhai. Vajon Isten juhai átkoznák Őt? Vajon Isten juhai kárhoztatnák Őt? (Nem.) Miért nem? (Mert hallgatnak Istenre és alávetik magukat Neki.) Hallgatnak és alávetik magukat – ez az egyik szempont. A kulcs az Istenbe vetett őszinte hitük. Ha te valóban hiszel Isten identitásában, státuszában és lényegében, akkor függetlenül attól, hogy mit tesz Isten, vagy hogyan teszi, még ha az kárt is okoz, nem fogod kárhoztatni Őt. Csak azok, akik őszintén hisznek Istenben, akik igaz hitet táplálnak Iránta, helyezkednek a teremtett lény pozíciójába, mindig Istenként kezelve Istent. Ez tény.

Már beszélgettünk arról, hogy az antikrisztusok átkozódnak, ellenkeznek, és lázonganak Istennel szemben. Néhányan nyíltan szembeszállnak Vele, frakciókat alapítanak, szövetségeket kötnek, és független királyságokat hoznak létre. Mások titokban, zárt ajtók mögött átkozzák Őt, egyesek pedig a szívükben átkozzák, és a szívükben szállnak szembe Vele, és lázonganak Ellene. Akár nyíltan, akár titokban átkozzák Őt, ők mindnyájan antikrisztusok; nem Isten juhai. Ők a Sátán fajtájához tartoznak, és kétségtelenül nem normális emberek vagy alkalmas teremtett lények. A legtöbb ember, amikor olyan helyzetekkel szembesül, amelyek nem felelnek meg a saját elképzeléseiknek, vagy amikor Isten ítéletével és fenyítésével találkozik, csupán zaklatottságot, zavarodottságot érez, és képtelen elfogadni azt. Kifejezik a sérelmüket, vagy hajthatatlanságot mutatnak; akár negatívvá is válhatnak vagy lazsálhatnak, de nem jutnak el addig a pontig, hogy ellenszegüljenek és lázongjanak. Idővel az imádság, Isten szavainak olvasása, a testvérek segítsége, valamint a Szentlélek megvilágosítása, vezetése és fegyelmezése révén fokozatosan képesek megfordulni. Ez az átlagos romlott emberek megnyilvánulása, amikor kihívások érik őket. Az antikrisztusokból viszont hiányoznak ezek a pozitív megnyilvánulások, és nem fognak irányt váltani. Ha egy helyzet nem felel meg a vágyaiknak, akkor átkozódnak. Ha a következő helyzet sem felel meg a vágyaiknak, akkor is átkozódnak. Az átkozódás kéz a kézben jár az ellenállással és a lázongással. Néhány antikrisztus még azt is mondja: „Ha a hozzám hasonló emberek nem üdvözülhetnek, akkor ki üdvözülhet?”. Hát nem lázongás ez? Hát nem ellenszegülés? (De igen, az.) Ez ellenszegülés. Nyoma sincs bennük az alávetettségnek, és van merszük lázongani Isten ellen és szembeszállni Vele – ezek Sátánok. Zárjuk itt le az elvetemült beállítottság különböző megnyilvánulásairól szóló beszélgetésünket.

B. Az igazságtól való idegenkedés

A következőkben az antikrisztusi beállítottság-lényeg második eleméről fogunk beszélgetni – az igazságtól való idegenkedésről. Korábban már elég részletesen beszélgettünk erről az elemről, azaz az igazságtól való idegenkedésről, most azonban elsősorban az igazságtól idegenkedő beállítottság-lényegük elemzése révén fogjuk osztályokba sorolni az antikrisztusokat. Az antikrisztusok igazsághoz való hozzáállásának fő jellemzője a beállítottságuk tekintetében nem csupán az érdektelenség, hanem az idegenkedés. Az érdektelenség csupán egy viszonylag mérsékelt hozzáállás az igazsághoz, amely nem éri el az ellenségesség, a kárhoztatás vagy az ellenkezés szintjét. Csupán az igazság iránti érdeklődés hiányát jelenti, azt, hogy nem akarnak odafigyelni rá, és azt mondják: „Miféle pozitív dolgok, miféle igazság? Még ha el is nyerném ezeket a dolgokat, mit érnék velük? Jobbá tennék az életemet vagy fejlesztenék a képességeimet?” Nem érdeklik őket ezek a dolgok, és ezért nem foglalkoznak velük, de ez még nem idegenkedés. Az idegenkedés egy bizonyos hozzáállást jelez. Milyen hozzáállást? Amikor hallanak bármilyen pozitív dologról és bármiről, ami az igazsággal kapcsolatos, akkor gyűlöletet, taszítást és ellenállást éreznek, és nem hajlandóak meghallgatni őket. Sőt, még bizonyítékot is kereshetnek azért, hogy kárhoztathassák és becsmérelhessék az igazságot. Ez az igazságtól idegenkedő beállítottság-lényegük.

A többi emberhez hasonlóan az antikrisztusok is olvashatják Isten szavait, hallhatják, amit Isten mond, és megtapasztalhatják Isten munkáját. A felszínen úgy tűnik, ők is képesek megérteni Isten szavainak szó szerinti jelentését, tudják, mit mondott Isten, és tudják, hogy ezek a szavak lehetővé teszik az emberek számára, hogy a helyes útra lépjenek, és jó emberekké váljanak. Ezek a dolgok azonban csupán elméleti szinten maradnak számukra. Mit jelent az, hogy elméleti szinten maradnak? Ez ahhoz hasonló, mint amikor egyes emberek azt hiszik egy könyvben olvasott bizonyos elméletről, hogy az jó, de amikor összehasonlítják a valós élettel, és elgondolkodnak a gonosz tendenciákon, az emberi romlottságon és az egész emberiség különböző szükségletein, akkor úgy találják, hogy az elmélet nem praktikus és nincs kapcsolata a valós élettel, továbbá rájönnek, hogy nem segít az embereknek alkalmazkodni ezekhez a gonosz tendenciákhoz és a gonosz társadalomhoz. Ezért úgy érzik, hogy ez az elmélet jó, de csak arra, hogy beszélni lehessen róla, és ezzel ki lehessen elégíteni az emberiség szép dolgokkal kapcsolatos vágyait és fantáziáját. Például, ha valaki szereti a státuszt, és hivatalnok akar lenni, valamint azt szeretné, hogy az emberek felmagasztalják és imádják őt, akkor e cél elérése érdekében olyan rendellenes módszerekre kell támaszkodnia, mint a hazugság, a magamutogatás, a másokon való átgázolás és hasonlók. Ezek azonban pontosan azok a dolgok, amelyeket az igazság kárhoztat. Kárhoztatja és tagadja az emberek ilyen vágyait és ambícióit. A való életben az emberek azt gondolják, hogy a többiek közül való kitűnés legitim dolog, azonban Isten és az igazság kárhoztatja az ilyen igényeket. Ezeket az igényeket ezért nem fogadják el Isten házában, nincs lehetőség arra, hogy érvényesüljenek, és nincs lehetőség arra, hogy megvalósuljanak. De vajon az antikrisztusok lemondanak róluk? (Nem fognak lemondani róluk.) Így van, nem fognak lemondani róluk. Amint az antikrisztusok rájönnek erre, azt gondolják: „Most már értem. Az igazság tehát azt követeli az emberektől, hogy önzetlenek legyenek, feláldozzák magukat, toleránsak és nagylelkűek legyenek, feladják az egójukat és másokért éljenek. Ez az igazság.” Miután így definiálják az igazságot, vajon az érdekelni vagy taszítani kezdi őket? Taszítani fogja őket, ahogy Isten is, és azt mondják: „Isten mindig az igazságot mondja, mindig leleplezi az olyan tisztátalan dolgokat, mint az emberi vágyak és ambíciók, és mindig leleplezi az emberi lelkek mélyén rejlő dolgokat. Úgy tűnik, isten azzal a céllal közli az igazságot, hogy megfossza az embereket a státuszra, vágyakra és ambíciókra való törekvésüktől. Kezdetben azt hittem, hogy isten eleget tud tenni az emberek vágyainak, teljesíteni tudja a kívánságaikat és az álmaikat, és meg tudja adni az embereknek, amit akarnak. Nem számítottam arra, hogy isten ilyen isten. Nem tűnik olyan nagyszerűnek. Tele vagyok ambíciókkal és vágyakkal: vajon tud szeretni isten egy olyan embert, mint én? Abból ítélve, amit isten mindig is mondott, és szavainak sorai közt olvasva úgy tűnik, hogy isten nem szereti a hozzám hasonló embereket, és nem is tud kijönni egy hozzám hasonlóval. Úgy tűnik, nem tudok kijönni egy ilyen gyakorlati istennel. A szavak, amiket mond, a munka, amit végez, cselekedeteinek alapelvei és a természete – miért találom ezeket olyan kellemetlennek? Isten azt kéri az emberektől, hogy legyenek becsületesek, legyen lelkiismeretük, keressék és féljék istent, valamint engedelmeskedjenek neki, amikor dolgok történnek velük, továbbá engedjék el ambícióikat és vágyaikat – ezek olyan dolgok, amiket én nem tudok megtenni! Amit isten követel, az nem csak összeegyeztethetetlen az emberi elképzelésekkel, hanem érzéketlen is az emberi érzésekkel szemben. Hogyan hihetnék benne?” Miután így végiggondolják a dolgokat, vajon jó érzés alakul ki bennük Istennel kapcsolatban, vagy eltávolodnak Tőle? (Eltávolodnak.) Egy tapasztalattal teli időszak után az antikrisztusok egyre inkább úgy érzik, hogy a hozzájuk hasonló, ambíciókkal és vágyakkal rendelkező, törekvésekkel teli embereket nem látják majd szívesen Isten házában, hogy itt nem tudják kamatoztatni a képességeiket, és hogy itt nem adhatnak teret a törekvéseiknek. Azt gondolják: „Isten házában nem tudom felfedni a kivételes tehetségemet. Sosem lesz esélyem kitűnni. Azt mondják, nincs lelki megértésem, hogy nem értem meg az igazságot, és hogy antikrisztusi beállítottságom van. Nemcsak hogy nem léptettek elő, vagy nem helyeztek fontos pozícióba, de még kárhoztattak is. Mi a baj azzal, ha megalapítom a saját független királyságomat? Mi a baj azzal, ha megbüntetek másokat? Mivel hatalmam van, így kell cselekednem! Ki ne tenné ezt, ha hatalma lenne? Mi a baj azzal, ha tisztességtelen eszközöket alkalmazok és csalok a választásokon? Hát nem ugyanezt teszi az összes nem hívő is? Miért nincs ez megengedve isten házában? Még azt is mondják, hogy ez szégyentelen. Hogyan lehet ezt szégyentelennek tekinteni? Az ember felfelé törekszik, a víz lefelé folyik. Ez így van rendjén! Isten háza nem szórakoztató. De az emberek e világban elég ádázak, és nem könnyű kijönni velük. Ehhez képest isten házában egy kicsit jobban viselkednek az emberek. Ha nem lenne isten, csodálatos lenne itt időzni; ha nem lenne isten és nem lenne igazság, amely irányítja az embereket, akkor én lennék a főnök isten házában, az úr és a király.” Miközben Isten házában végzik a kötelességeiket, folyamatosan különböző dolgokat tapasztalnak, állandóan megmetszik őket, és váltogatják a különféle kötelességeket, végül pedig rájönnek valamire, és azt mondják: „isten házában minden, ami történik, az igazság alapján kerül mérlegelésre és megoldásra. Mindig az igazságra helyezik a hangsúlyt, és isten mindig erről beszél. Itt nem engedhetem szabadjára a törekvéseimet!” Ahogy a tapasztalataik hatására eljutnak erre a pontra, egyre inkább idegenkednek az igazságtól, az igazság uralmától, attól, hogy minden, amit Isten tesz, az igazság, valamint az igazság keresésétől. Milyen mértékben idegenkednek ezektől a dolgoktól? Még csak elismerni vagy elfogadni sem akarják az igazságok doktrínáit, amelyeket kezdetben elismertek, és rendkívüli undort éreznek a szívükben. Ezért, amint eljön az összejövetel ideje, álmosak és nyugtalanok lesznek. Miért nyugtalanok? Azt gondolják: „Ezek az összejövetelek három – négy órán keresztül tartanak – mikor lesz ennek vége? Nem akarom tovább hallgatni!” Van egy kifejezés, amely leírja a hangulatukat: „tűkön ülnek”. Rájönnek, hogy amíg az igazság uralkodik Isten házában, addig soha nem lesz esélyük kitűnni, hanem korlátozva lesznek, kárhoztatni fogják őket, és mindenki el fogja őket utasítani, és bármennyire is tehetségesek, nem fognak fontos szerepeket kapni. Ennek következtében fokozódik az igazság és Isten iránti utálatuk. Valaki megkérdezheti: „Miért nem éreztek utálatot már kezdettől fogva?” Valóban, kezdettől fogva utálatot éreztek, de akkoriban minden ismeretlen volt számukra Isten házában. Nem volt fogalmuk róla, de ez nem jelenti azt, hogy nem éreztek utálatot, illetve nem idegenkedtek. Valójában a természetlényegük idegenkedett az igazságtól, csak ők maguk sem ismerték ezt fel. Ezeknek az embereknek a természetlényege kétségtelenül idegenkedik az igazságtól. Miért mondom ezt? Mert eredendően szeretik az igazságtalanságot, az elvetemültséget, a hatalmat, a gonosz tendenciákat, az irányítást, az emberek ellenőrzését és az összes ehhez hasonló negatív dolgot. Ezekből az általuk szeretett dolgokból ítélve kétségtelen, hogy az antikrisztusok idegenkednek az igazságtól. Továbbá, ami a törekvéseiket illeti, státuszra törekszenek, ki akarnak tűnni, glóriát akarnak a fejükre, vezetők akarnak lenni az emberek között, hogy tekintélyük és hatalmuk legyen, bárhol is beszélnek és cselekednek, presztízst és erőt akarnak, az emberek irányítására való képességgel együtt – ezekre a dolgokra törekednek. Ez szintén az igazságtól való idegenkedés megnyilvánulása. Továbbá az igazsághoz való hozzáállásukból ítélve, bármennyi igazságot is hallanak ezek az egyének, annak nem lesz semmi haszna. Néhányan megkérdezhetik: „Talán azért, mert rossz a memóriájuk?” Nem, nem erről van szó. Néhány antikrisztusnak kiváló a memóriája, különösen ékesszóló, és azonnal képes alkalmazni és fitogtatni, amit megtanul. Következésképpen, akik nem képesek tisztán látni, azt gondolják, hogy ezek az egyének jó képességűek, és a Szentlélek munkálkodik bennük. A tisztán látó emberek azonban azonnal felismerik, hogy amit mondanak, az mind doktrína és üres szó, amely nélkülöz minden igazságvalóságot, és az emberek félrevezetésére szolgál. Az antikrisztusok ilyen emberek: különösen szeretnek fennkölt prédikációkat tartani, semmitmondóan beszélgetni szellemi elméletekről, és szavak özönét ontani magukból, amely, miután elindul, nem kapcsolódik a témához és összefüggéstelen. Sokan nem értik őket, az antikrisztusok pedig azt mondják: „Ez a harmadik ég nyelve; hogyan is érthetnétek meg?”. Az antikrisztusok igazságtól való idegenkedésének elsődleges megnyilvánulása az igazsághoz való hozzáállásukban mutatkozik meg, és természetesen a szokásos mindennapi életükben és tevékenységükben is megnyilvánul, különösen abban, ahogyan a kötelességeiket végzik. Többféle megnyilvánulást mutatnak. Először is, soha nem keresik az igazságot, még akkor sem, ha világosan tudják, hogy kellene. Másodszor, soha nem gyakorolják az igazságot. Mivel nem keresik az igazságot, hogyan is gyakorolhatnák? Csak keresés révén lehet megértés, és csak a megértés vezethet a gyakorláshoz; ők nem keresik, és egyáltalán nem is veszik komolyan az igazság alapelveit. Sőt, megvetik őket, idegenkednek tőlük, és ellenségesen tekintenek rájuk. Ennek eredményeként még csak nem is foglalkoznak soha az igazság gyakorlásával, és még ha időnként meg is értik az igazságot, nem gyakorolják azt. Például, amikor történik velük valami, és mások javasolnak nekik egy jó cselekvési módszert, így vághatnak vissza: „Mi ebben a jó? Ha ezt teszem, akkor vajon nem vesznek kárba a saját ötleteim?”. Egyesek azt mondhatják: „Ha a te módszered szerint cselekszünk, veszteségek fogják érni Isten házát; az alapelvek szerint kell cselekednünk”. Erre ők így válaszolnak: „Milyen alapelvek?! Az én módszerem az alapelv; amit én gondolok, az az alapelv!” Hát nem azt jelenti ez, hogy nem gyakorolják az igazságot? (De igen.) Egy másik elsődleges megnyilvánulásuk az, hogy soha nem olvassák Isten szavait, vagy nem folytatnak lelki csendességet. Egyesek, amikor elfoglaltak a munkájukkal, és nem találnak időt Isten szavainak olvasására, akkor csendben elmélkednek vagy elénekelnek néhány himnuszt, ha pedig hosszabb ideig nem olvassák Isten szavait, ürességet éreznek. Elfoglaltságuk közepette egy lopott pillanatban elolvasnak egy szakaszt, hogy feltöltődjenek, és addig elmélkednek, amíg meg nem érzik Isten jelenlétét, amíg meg nem nyugszik a szívük. Az ilyen emberek nincsenek távol Istentől. Másrészt, az antikrisztusok nem érzik magukat szomorúnak, ha egy napig nem olvassák Isten szavait. Még akkor sem éreznek semmit, ha 10 napig nem olvassák Isten szavait. Egy évig is egészen jól el tudnak lenni Isten szavainak olvasása nélkül, sőt, akár három évig is, és nem éreznek semmit – nem éreznek félelmet vagy ürességet a szívükben, és továbbra is kényelmesen élnek. Bizonyára erősen idegenkednek Isten szavaitól! Az ember eltölthet egy napot úgy, hogy nem olvassa Isten szavait az elfoglaltságai miatt, vagy talán 10 napot is ugyanebből az okból. Ha azonban valaki képes egy egész hónapig meglenni Isten szavainak olvasása nélkül, és mégsem érez semmit, akkor baj van. Ha egy év telik el úgy, hogy valaki nem olvassa Isten szavait, akkor nem csak az Isten szavai utáni vágyakozás hiányzik belőle – az ilyen ember idegenkedik az igazságtól.

Az antikrisztusok igazságtól való idegenkedésének másik megnyilvánulása a Krisztus iránti megvetésük. Korábban már beszélgettünk a Krisztus iránti megvetésükről. Mit tett tehát velük Krisztus, amiért megvetik Őt? Vajon megbántotta vagy megsértette őket, vagy tett valamit, ami ellenkezik a kívánságaikkal? Vajon ártott valamilyen érdeküknek? Nem. Krisztus nem neheztel személyesen rájuk, sőt, még csak nem is találkoztak Vele. Akkor hát hogyan vethetnék meg Őt? A kiváltó ok az antikrisztusok igazságtól idegenkedő lényegében rejlik. Az antikrisztusok igazságtól való idegenkedésének másik megnyilvánulása az, hogy megvetik az összes pozitív dolog valóságát. Az összes pozitív dolog valósága a dolgok széles skáláját foglalja magában, például az összes dolgot, amelyet Isten teremtett, és azok törvényeit, a különböző élőlényeket és az életüket szabályozó törvényeket, és elsősorban az embernek nevezett élőlények életét szabályozó különböző törvényeket. Például a születés, az öregedés, a betegség és a halál kérdései, amelyek a legközelebb állnak az emberi élethez – a normális emberek lábai egyre gyengébbek lesznek, ahogy öregszenek, az egészségük romlik, a szemük elhomályosul, a hallásuk megromlik, a fogaik meglazulnak, és úgy gondolják, hogy meg kell békélniük az öregséggel. Isten szuverén mindezek felett, és senki sem mehet szembe ezzel a természeti törvénnyel – a normális emberek képesek mindezt tudomásul venni és elfogadni. Azonban, függetlenül attól, hogy mennyi ideig él az ember, illetve testének egészségi állapotától, bizonyos dolgok nem változnak, például annak módja, ahogyan a kötelességét kell végeznie, a pozíció, amelyet el kell foglalnia, valamint a hozzáállás, amellyel a kötelességét kell végeznie. Az antikrisztusok viszont nem hajlandók engedni. Azt mondják: „Ki vagyok én? Én nem öregedhetek meg. Mindig különböznöm kell az átlagemberektől. Neked úgy tűnik, öreg vagyok? Bizonyos dolgokat ti nem tudtok megtenni ebben a korban, én viszont igen. Lehet, hogy a ti lábaitok elgyengülnek az ötvenes éveitekben, de az enyémek fürgék maradnak. Még a háztetőről háztetőre ugrálást is gyakorlom!” Mindig meg akarják kérdőjelezni ezeket az Isten által elrendelt normális törvényeket, folyamatosan próbálják megszegni őket, és megmutatni másoknak, hogy ők mások, rendkívüliek és felsőbbrendűek az átlagembereknél. Miért teszik ezt? Meg akarják kérdőjelezni Isten szavait, és tagadni akarják, hogy az Ő szavai az igazság. Hát nem az antikrisztusok lényegének megnyilvánulása az, hogy idegenkednek az igazságtól? (De igen.) Van egy másik aspektus is, mégpedig az, hogy az antikrisztusok tisztelik a gonosz tendenciákat és a sötét befolyásokat; ez még inkább megerősíti, hogy ők az igazság ellenségei. Az antikrisztusok mélyen csodálják és tisztelik a Sátán rendszerét, valamint a legendákban emlegetett gonosz lelkek különböző képességeit, készségeit és tetteit, továbbá a gonosz tendenciákat és sötét befolyásokat. Hitük ezekben a dolgokban megingathatatlan, és soha nem kételkednek bennük. A szívük nemcsak mentes az idegenkedéstől, hanem tele van tisztelettel, hódolattal és irigységgel irántuk. Még a szívük mélyén is szorosan követik ezeket a dolgokat. Az antikrisztusok ilyen módon viszonyulnak ezekhez a gonosz és sötét dolgokhoz a szívük mélyén – hát nem azt jelenti ez, hogy idegenkednek az igazságtól? Dehogynem! Hogyan is szerethetné az igazságot az, aki szereti ezeket az elvetemült és sötét dolgokat? Ezek az emberek a gonosz erőkhöz és a Sátán bandájához tartoznak. Természetesen rendíthetetlenül hisznek a Sátán dolgaiban, miközben a szívük tele van undorral és megvetéssel az igazság és a pozitív dolgok iránt. Az igazságtól való idegenkedés témájának összegzését itt többé-kevésbé lezárjuk.

C. Ádázság

Az antikrisztusok beállítottság-lényegének egy másik eleme az ádázság. Az antikrisztusok jellemezhetők egyetlen mondattal: az antikrisztusok gonosz emberek. Ha van státuszuk, akkor nyilvánvaló, hogy antikrisztusok. Ha nincs státuszuk, akkor hogyan tudod megítélni, hogy antikrisztusok-e? Az emberi mivoltukat kell nézned. Ha az emberi mivoltuk rosszindulatú, alattomos és mérgező, akkor száz százalékban antikrisztusok. Ha valakinek soha nem volt státusza, ha soha nem volt vezető, és az emberi mivolta nem jó, hogyan tudod megállapítani, hogy antikrisztus-e? Meg kell nézned, hogy mérgező-e az emberi mivolta, és hogy gonosz ember-e. Ha gonosz ember, még ha nincs is státusza, akkor is száz százalékban antikrisztus. Ezért az antikrisztusok beállítottság-lényegének egy másik jellemző aspektusa az ádázság. Vajon az antikrisztusok ádáz beállítottsága ugyanaz, mint a zsákmányra vadászó oroszlánok vagy tigrisek ádázsága? (Nem.) A ragadozók az éhség miatt vadásznak; ez testi szükséglet és ösztön. Amikor viszont nem éhesek, akkor nem vadásznak. Miben különbözik ez az antikrisztusok ádázságától? Vajon arról van szó, hogy az antikrisztusok nem válnak kegyetlenné, ha nem provokálod őket, és csak akkor lesznek kegyetlenek, ha provokálják őket? Vagy arról, hogy nem fognak irányítani téged, ha nem hallgatsz rájuk, de megteszik, ha igen? Vagy talán arról, hogy nem fognak megbüntetni, amennyiben hallgatsz rájuk, de megbüntetnek, ha nem? (Nem.) Az antikrisztusok ádázsága egy beállítottság, egy lényeg – egy valódi sátáni lényeg. Nem ösztön, nem testi szükséglet, hanem az antikrisztusok beállítottságának megnyilvánulása és jellemzője. Melyek tehát az antikrisztusok ádáz beállítottságának megnyilvánulásai, feltárulásai és hozzáállásai? Mely cselekedeteik jelzik, hogy ádáz beállítottsággal és a gonosz emberek lényegével rendelkeznek? Osszátok meg a gondolataitokat. (Megbüntetnek másokat.) (Elnyomják és kizárják azokat, akik különböznek tőlük.) (Rágalmaznak másokat és csapdákat állítanak nekik.) (Irányítják és manipulálják az embereket.) (Klikkeket hoznak létre és viszályt szítanak.) A klikkek létrehozása és a viszály szítása némiképp alattomos; ezek az elvetemült beállítottság megnyilvánulásai, de nem jelentenek ádázságot. Az elképzelések terjesztése, a független királyságok létrehozása – ezek ádáz cselekedetek? (Igen.) A munkarenddel való szembehelyezkedés, az Isten házában végzett munka megzavarása, az Istennek szánt felajánlások lefoglalása és közvetlen szembeszegülés Istennel – ezek ádáz cselekedetek? (Igen.) A felajánlások lefoglalása nemcsak kapzsiság, hanem az ádáz beállítottság megnyilvánulása is. Az, hogy az antikrisztusok képesek lefoglalni a felajánlásokat, rendkívül ádáz, a banditákéval megegyező beállítottságot jelez. Fogalmazzátok meg újra az imént összefoglalt pontokat. (Másokat büntetnek, elnyomják és kizárják azokat, akik különböznek tőlük, rágalmazzák őket és csapdákat állítanak nekik, irányítják és manipulálják az embereket, elképzeléseket terjesztenek, független királyságokat hoznak létre, szembehelyezkednek a munkarenddel, támadják Istent, és lefoglalják a felajánlásokat.) Összesen kilenc pont. Többé-kevésbé ezek az antikrisztusok ádáz beállítottságának megnyilvánulásai. Valójában van még néhány konkrét megnyilvánulás, de azok majdnem azonosak ezekkel, ezért nem sorolom fel őket részletesen. Röviden: azok, akik ezeket a megközelítéseket és stratégiákat alkalmazzák, gonosz emberek. Egyrészt alattomosak a megközelítéseik; például a rágalmazás, a csapdák felállítása és az elképzelések terjesztése viszonylag alattomos cselekedet. Másrészt a stratégiáik meglehetősen mérgezőek és kegyetlenek, ami igazolja, hogy ádáz beállítottsággal rendelkeznek.

Az antikrisztusok beállítottság-lényegének e három aspektusából ítélve, vajon meg lehet őket menteni? (Nem, nem lehet.) Hajlandóak-e munkát végezni Isten házában? (Nem, nem hajlandóak.) Nem törekszenek az igazságra, nem szeretik az igazságot, a szívük pedig tele van ellenségeskedéssel Isten és a pozitív dolgok iránt. Még a legalapvetőbb dolgokat sem hajlandók megtenni – munkát végezni és teljesíteni a kötelességüket Isten házában –, vagyis még azt sem képesek megtenni, amit egy embernek normális esetben tennie kellene. Nemcsak hogy nem tudják megtenni, hanem éppen ellenkezőleg; megzavarják, akadályozzák és tönkreteszik a kötelességüket végző testvérek normális rendjét, valamint a normális gyülekezeti életet. Ugyanakkor megzavarják Isten házának munkáját, az emberek életbe való normális belépését és Isten normális munkáját az emberekben. És ez még nem minden: uralkodni és hatalmat gyakorolni is akarnak Isten házában; félre akarják vezetni, be akarják húzni és irányítani akarják az embereket, hogy saját független királyságot és frakciókat hozhassanak létre Isten házában, és hogy teljes mértékben a saját követőikké tehessék azokat, akik Istent követik. Teszik mindezt azért, hogy megvalósíthassák azokat az ambícióikat és vágyaikat, amelyek a hatalomra, a befolyásra, Isten választott népének irányítására irányulnak, valamint arra, hogy rivalizáljanak Istennel. Tehát van-e egyáltalán valami értéke az antikrisztusok használatának Isten házában? Betölthetnek-e egyáltalán bármilyen jó funkciót Isten házában? (Nem.) Az emberi mivoltukból, a törekvéseikből, az ambícióikból és vágyaikból, az általuk követett utakból, valamint az igazsághoz és Istenhez való hozzáállásukból ítélve az ilyen emberek csak azt a funkciót tudják szolgálni Isten házában, hogy megzavarják, akadályozzák és tönkretegyék Isten munkáját. A legcsekélyebb pozitív funkciót sem képesek szolgálni, mert soha nem törekednek az igazságra, a természetlényegükben idegenkednek az igazságtól, és tele vannak ellenségeskedéssel az igazsággal és Istennel szemben. Ez az antikrisztusok lényege.

Ezennel teljesen befejeztük az antikrisztusok különböző megnyilvánulásairól szóló beszélgetést. Az alapján, amiről ma megbeszélgettünk, most már képesek vagytok felismerni az antikrisztusokat? A legegyszerűbben összefoglalva: a gonosz emberek antikrisztusok, az antikrisztusok pedig mind gonosz emberek. Így megfogalmazva, vajon nem váltak sokkal világosabbá a dolgok számotokra? Nem könnyebb most megérteni őket? Az elmúlt két évben folyamatosan elemeztük az antikrisztusok természetlényegét, és sok finomításon mentetek keresztül, miközben aggódtatok, hogy esetleg ti is antikrisztusok vagytok. Mostanra végre megszületett az eredmény. A folyamat elég nagy kihívást jelentett, de a végeredmény jó: rendelkeztek antikrisztusi beállítottsággal, de nem vagytok antikrisztusok. Hogyan jutottatok erre a megértésre? Az Én közléseim melyik sora tette ezt világossá számotokra? (Legutóbb, Istennek az antikrisztusok és más emberek jelleme és beállítottság-lényege közötti különbségről szóló közlésén keresztül kezdtük némileg megérteni. A lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező emberek képesek bűnbánatot tartani és megváltozni, miután rosszat tettek, míg az antikrisztusi beállítottság-lényeggel rendelkezők nem hajlandók bűnbánatot tartani, és nem éreznek semmit, bármennyi gonoszságot is követnek el.) Az emberek feltárnak némi antikrisztusi beállítottságot, de ezek önkéntelenek és nem a szándékos akaratukból erednek; amikor ezek a feltárulások nyilvánvalóvá válnak számukra, az emberek kellemetlenséget, fájdalmat, bűntudatot és lekötelezettséget éreznek, és ezután fokozatosan képesek irányt váltani. Amikor az emberek megértik ezt, nagyon megkönnyebbülnek, és rájönnek, hogy még van esélyük arra, hogy megmentsék őket, és hogy nem antikrisztusok. Bár van némi kapcsolatuk az antikrisztusi beállítottsággal, szerencsére nincs kapcsolatuk az antikrisztusi beállítottság-lényeggel. Amíg nem vagy gonosz ember, addig nem vagy antikrisztus. De vajon ez azt jelenti, hogy nem rendelkezel antikrisztusi beállítottsággal? (Nem, nem jelenti azt.) Amikor most azt mondom, hogy mindenki rendelkezik antikrisztusi beállítottsággal, éreztek-e ellenállást a szívetekben? (Én nem.) Nem éreztek ellenállást; most már el tudjátok fogadni ezt a tényt. Foglaljátok össze az antikrisztusi beállítottság-lényeg megnyilvánulásait. (Az antikrisztusok idegenkednek az igazságtól, gyűlölik az igazságot, és soha nem fogják elfogadni az igazságot.) Ez rávilágít a lényegre; az antikrisztusok soha nem fogják elfogadni az igazságot; idegenkednek az igazságtól, és ellenségesek az igazsággal szemben. Vannak, akik nem törekszenek az igazságra, de nem ellenségesek vele szemben, és ők is úgy gondolják, hogy mindaz, amit Isten mond, helyes és jó, csodálják és szeretnék követni azt, de gyenge a képességük, és nincs útjuk. Másokat nem érdekel az igazság, de ők sem ellenségesek vele szemben; ők a langyos típusok. Az antikrisztusok azonban mások; ők idegenkednek az igazságtól és ellenségesen viszonyulnak hozzá. Amint szóba kerül az igazság vagy Isten, gyűlöletet éreznek, ha pedig megpróbálják őket rávenni az igazság elfogadására, abnormálissá válnak, a szívükben taszítást éreznek, és soha nem fogadják el azt – ez az antikrisztusok lényege. Mi van még? (Az antikrisztusok nem hajlandóak bűnbánatot tartani, bármi rosszat is tesznek, és soha nem fogják gyakorolni az igazságot.) Nem fogják felismerni a saját hibáikat, soha nem tartanak bűnbánatot, és számos év múltán sem fognak megváltozni. Nem ismerik el, hogy Isten az igazság, hogy Isten szavai az igazság, így pedig hogyan is gyakorolhatnák az igazságot? Hiányzik belőlük az emberi mivolt; ők nem emberek, ördögök, Sátánok és Isten ellenségei, ezért egyáltalán nem fogják gyakorolni az igazságot.

2020. december 26.