Az utolsó összejövetel alkalmával az antikrisztusok különböző megnyilvánulásainak tizedik tételéről beszélgettünk: „Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit.” Milyen részletek kerültek elő konkrétan a beszélgetésünk során? (Isten főként arról közölt tanítást, hogyan kell viszonyulni Isten szavához.) Kapcsolódik ez a tizedik tételhez? (Igen. Mivel a „Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit” tételben az egyik antikrisztusi viselkedés az, hogy csupán meghallgatják Krisztus szavait, de nem engedelmeskednek, és nem is vetik alá magukat azoknak. Nem engedelmeskednek Isten szavainak, és nem is gyakorolnak Isten szavai szerint. Az előző összejövetelen Isten azt közölte, hogyan viszonyuljunk Isten szavához, hogyan engedelmeskedjünk Isten szavának, valamint hogy hogyan alkalmazzuk és hajtsuk végre Isten szavát.) Megértettétek mindezeket, igaz? A legutóbbi összejövetelünk során két történetet meséltem el: az egyik Nóé története volt, a másik Ábrahámé. Ez két klasszikus történet a Bibliából. Sokan ismerik és értik ezeket a történeteket, de miután megértették őket, nagyon kevesen tudják, hogyan kell viszonyulni Isten szavaihoz és követelményeihez. Mi volt tehát a fő célja annak, hogy beszélgettünk erről a két történetről? Az, hogy tudassuk az emberekkel, hogy emberként és teremtett lényként hogyan viszonyuljanak Isten szavaihoz és követelményeihez – és hogy megértsék, hogy egy teremtett lénynek milyen pozíciót kell elfoglalnia, és milyen hozzáállást kell tanúsítania, amikor Isten követelményeivel szembesül, és amikor Isten szavait hallgatja. Ezek a legfontosabb dolgok. Az volt a szándékom, hogy megismerjék és megértsék ezt az igazságot az emberek, amikor legutóbb erről a két történetről beszélgettünk. Tehát e két történet átbeszélése után most már világos számotokra, hogy hogyan kell alávetni magatokat Krisztusnak és engedelmeskedni az Ő szavainak? Hogy milyen hozzáállást kell tanúsítaniuk az embereknek, milyen látásmóddal és állásponttal kell rendelkezniük Krisztussal és az Ő szavaival kapcsolatban, valamint hogyan kell viszonyulniuk az Istentől származó szavakhoz és követelményekhez, és milyen igazságokat kell megérteniük ezen belül? (Az első az, hogy őszintének kell lenni Krisztussal; a második, hogy meg kell tanulni tisztelni Krisztust; a harmadik pedig, hogy engedelmeskedni kell az Ő szavainak, és hallgatnunk kell Isten szavait a szívünkkel.) Emlékeztek ezekre a szabályokra. Ha nem beszéltem volna ezekről a szabályokról, képesek lettetek volna önállóan leszűrni őket abból a két történetből, amit elmondtam? (Csak annyit tudunk leszűrni, hogy engedelmeskednünk kell mindannak, amit Isten mond.) Csak egyszerű, dogmatikus és elméleti cselekvési módokat tudtok leszűrni; még mindig nem vagytok képesek megérteni vagy felismerni azokat az igazságokat, amelyeket keresniük kellene és meg kellene érteniük az embereknek. Beszéljünk ezért részletesen Nóé és Ábrahám történetéről.

I. Nóé hozzáállása Isten szavaihoz

Beszéljünk először Nóé történetéről. A múltkori összejövetelen nagyjából áttekintettük Nóé történetének okait és kimeneteleit. Miért nem mentünk bele a részletekbe? Mert a legtöbb ember már ismeri ennek a történetnek az okait, a kimeneteleit és a konkrét részleteit. Ha vannak olyan részletek, amelyekkel nem vagytok teljesen tisztában, megtaláljátok őket a Bibliában. A mi beszélgetésünk témái nem a történet egyes részletei lesznek, hanem az, hogy a történet főszereplője, Nóé hogyan viszonyult Isten szavaihoz, az igazság milyen aspektusait kell ebből megérteniük az embereknek, és hogy milyen volt Isten hozzáállása, mit gondolt, és hogyan értékelte Nóét, miután látta mindazt, amit Nóé tett. Ezek azok a részletek, amelyekről beszélgetnünk kell. Isten hozzáállása Nóéhoz és az Ő értékelése Nóé tetteiről elegendő ahhoz, hogy megtudjuk, milyen normákat követel Isten az emberiségtől, azoktól, akik követik Őt, azoktól, akiket megment. Van-e ebben feltárandó igazság? Amiben van feltárandó igazság, azt érdemes részletesen elemezni, megvizsgálni és átbeszélni. Nem fogjuk végigvenni Nóé történetének konkrét részleteit. Ma a Nóé Istenhez való különböző hozzáállásaiból feltárandó igazságról fogunk beszélgetni, valamint Isten azon követelményeiről és szándékairól, amelyeket meg kell érteniük az embereknek Isten Nóéval kapcsolatos értékeléséből.

Nóé az emberiség egy átlagos tagja volt, aki imádta és követte Istent. Amikor Isten szavai eljutottak hozzá, ő nem megfontolt, késlekedő vagy halogató hozzáállást tanúsított. Ehelyett teljes komolysággal hallgatta meg Isten szavait, nagy gonddal és odafigyeléssel hallgatta Isten minden egyes kijelentését. Figyelmesen hallgatta, és igyekezett megjegyezni mindazt, amit Isten parancsolt neki, és a legkevésbé sem mert figyelmetlen lenni. Istenfélő szívvel állt hozzá Istenhez és Isten szavaihoz, ami azt mutatta, hogy Istennek helye van az ő szívében, és hogy aláveti magát Istennek. Figyelmesen hallgatta, amit Isten mondott, a szavainak tartalmát, azt, amit Isten kért tőle. Figyelmesen hallgatta – nem elemezte, hanem elfogadta. Szívében nem volt sem elutasítás, sem ellenszenv, sem türelmetlenség; hanem nyugodtan, gondosan és figyelmesen jegyezte meg a szívében az Isten követelményeivel kapcsolatos minden egyes szót és dolgot. Miután Isten minden utasítást megadott neki, Nóé a saját eszközeivel részletesen feljegyezte mindazt, amit Isten mondott és rábízott. Ezután félretette a saját munkáit, szakított régi életének rutinjaival és terveivel, és elkezdett előkészíteni mindent, amit Isten rábízott és minden kelléket, amire szükség volt annak a bárkának a megépítéséhez, amit Isten kért tőle. Nem merte figyelmen kívül hagyni Isten egyetlen szavát sem, Isten egyetlen kérését sem, illetve egyetlen részletét sem annak, amit Isten szavai megköveteltek tőle. A maga eszközeivel feljegyezte a főbb pontjait és részleteit mindannak, amit Isten kért tőle és rábízott, majd újra és újra átgondolta őket és elgondolkodott rajtuk. Ezután Nóé elindult, hogy megkeresse azokat az anyagokat, amelyek előkészítésére Isten kérte. Nóé természetesen minden egyes Istentől kapott utasítás kapcsán a maga módján részletesen megtervezte és megszervezte mindazt, amit Isten rábízott, és amire utasította. Majd lépésről lépésre végrehajtotta és megvalósította mindazt, amit eltervezett és megszervezett, valamint minden részletét és minden egyes lépését annak, amit Isten kért tőle. Az egész folyamat során Nóé minden cselekedete – legyen az nagy vagy kicsi, figyelemre méltó vagy sem az emberek szemében – az volt, amire Isten utasította, és amit Isten mondott neki és megkövetelt tőle. Mindabból, ami megnyilvánult Nóéban, miután elfogadta Isten megbízatását, egyértelmű, hogy az Isten szavaihoz való hozzáállása nem az volt, hogy pusztán meghallgatta őket, és ennyi – még kevésbé volt az, hogy miután meghallotta ezeket a szavakat, akkorra időzítette a végrehajtásukat, amikor éppen jó kedve volt, amikor a körülmények megfelelőek voltak, vagy amikor az időzítés kedvező volt ahhoz. Ehelyett félretette a saját munkáit, szakított az élete addigi rutinjával, és attól kezdve az Isten által elrendelt bárka építését tette az élete és létezése legfontosabb feladatává, és ennek megfelelően hajtotta végre azt. Az Isten megbízatásához és Isten szavaihoz való hozzáállása nem volt közömbös, felületes vagy szeszélyes, és még kevésbé volt elutasító; ehelyett figyelmesen hallgatta Isten szavait, és szívvel-lélekkel emlékezett rájuk és elmélkedett rajtuk. Az Isten szavaihoz való hozzáállását az elfogadás és az alávetettség jellemezte. Isten csakis ezt a hozzáállást kívánja meg egy igaz teremtett lénytől az Ő szavai iránt. Ez a hozzáállás mentes volt minden elutasítástól, felületességtől és akaratosságtól, és nem hamisította meg azt emberi szándék; teljes mértékben és maradéktalanul az a hozzáállás volt, amelyet egy teremtett emberi lénynek tanúsítania kellene.

Isten megbízatásának elfogadása után Nóé elkezdte megtervezni, hogyan valósítsa meg a bárkaépítést, amelyet Isten rábízott. Kereste a különböző anyagokat, valamint a bárka építéséhez szükséges embereket és eszközöket. Természetesen ez sok mindennel járt; nem volt olyan könnyű és egyszerű, mint ahogy azt a szöveg sugallja. Nem nehéz elképzelni, hogy abban az iparosodás előtti korban, egy olyan korszakban, amelyben mindent kézzel, fizikai munkával végeztek, mennyire nehéz lehetett egy ilyen bárka, egy ilyen kolosszus megépítése, ennek az Isten által rábízott bárkaépítési feladatnak a teljesítése. Természetesen az, ahogyan Nóé megtervezte, előkészítette, kialakította és beszerezte a különféle dolgokat, például az anyagokat és az eszközöket, nem volt egyszerű feladat, és Nóé talán soha nem is látott ilyen hatalmas hajót. Miután elfogadta ezt a megbízatást, Isten szavaiból a sorok között kiolvasva és az Isten által mondottakból ítélve Nóé tudta, hogy ez nem egy egyszerű dolog, nem könnyű feladat. Ez nem volt egyszerű vagy könnyű feladat – mivel járt ez? Egyrészt azt jelentette, hogy a megbízatás elfogadása után Nóénak súlyos teher nehezedett a vállára. Ráadásul, abból ítélve, hogy Isten személyesen hívta magához Nóét, és személyesen utasította őt a bárkaépítéssel kapcsolatban, ez nem mindennapi dolog volt, nem kis ügy. Az Isten által mondottak részleteiből ítélve ez nem olyan dolog volt, amit egy átlagos ember el tudott volna viselni. Az a tény, hogy Isten magához hívatta Nóét, és megbízta őt a bárka építésével, mutatja, hogy Nóé milyen fontos szerepet töltött be Isten szívében. Ami ezt az ügyet illeti, Nóé természetesen képes volt megérteni Isten szándékainak egy részét – és ezáltal Nóé felismerte, milyen élet vár rá a következő években, és tudatában volt néhány nehézségnek, amellyel szembesülni fog. Bár Nóé felismerte és megértette, milyen nagy nehézségekkel jár az, amit Isten rábízott, és milyen nagy próbatételek várnak rá, nem szándékozott visszautasítani azt, hanem inkább mélységes hálát érzett Jahve Isten iránt. Miért volt hálás Nóé? Mert Isten váratlanul rábízott egy ennyire jelentős feladatot, és személyesen mondta és magyarázta el neki minden részletét. Még ennél is fontosabb volt, hogy Isten az elejétől a végéig elmondta Nóénak az egész történetet, hogy miért kell megépíteni a bárkát. Ez Isten saját irányítási tervéhez kapcsolódott, az Ő saját ügye volt, de Isten elmondta neki ezt a dolgot, és Nóé érzékelte ennek a jelentőségét. Összefoglalva, ezekből a jelekből, Isten szavainak hangneméből és annak különböző aspektusaiból ítélve, amit Isten megosztott vele, Nóé érzékelte az Isten által rábízott bárkaépítés feladatának jelentőségét. Értékelte ezt a szívében, nem merte könnyelműen kezelni, és nem mert figyelmen kívül hagyni egyetlen részletet sem. Ezért miután Isten elmondta az utasításait, Nóé tervet készített, és nekifogott a bárka építéséhez szükséges összes előkészületnek. Keresett munkaerőt, előkészítette a különféle anyagokat, és Isten szavaival összhangban fokozatosan összegyűjtötte a különféle élőlényeket a bárkába.

A bárka építésének egész folyamata tele volt nehézségekkel. Egyelőre tegyük félre, hogyan vészelte át Nóé a süvítő szelet, a perzselő napot, a szakadó esőt, a tikkasztó hőséget és a csípős hideget, valamint a négy évszak váltakozását évről évre. Beszéljünk először arról, milyen hatalmas vállalkozás volt a bárka építése, a különböző anyagok előkészítése és az építés során felmerülő számtalan nehézség, amivel szembesült. Mik voltak ezek a nehézségek? Az emberek elképzeléseivel ellentétben egyes fizikai feladatok nem mindig sikerültek elsőre, és Nóénak sok kudarcot kellett átélnie. Amikor befejezett valamit, és az nem tűnt jónak, szétszedte. Miután szétszedte, elő kellett készítenie az anyagokat, és újra kellett kezdenie az egészet. Ez nem úgy működött, mint a modern korban, amikor mindenki elektronikus eszközökkel csinál mindent, és a beállítások elvégzése után a munka egy meghatározott program szerint zajlik. Manapság az ilyen munkát gépesítetten végzik, és ha egyszer bekapcsolnak egy gépet, az el tudja végezni a munkát. De Nóé egy primitív társadalom korában élt, ahol minden munkát kézzel végeztek. Minden munkát a saját kezeiddel kellett elvégezni, a saját szemeidre és elmédre, valamint a szorgalmadra és az erődre támaszkodva. Természetesen az embereknek mindenekelőtt Istenre kellett támaszkodniuk. Mindenhol és mindenkor Istent kellett keresniük. A különféle nehézségekkel való szembesülés során és a bárka építésével töltött napok és éjszakák folyamán Nóénak nemcsak a hatalmas vállalkozás teljesítése közben előálló különféle helyzetekkel kellett szembenéznie, hanem az őt körülvevő különféle környezetekkel, valamint mások gúnyolódásával, rágalmaival és szóbeli bántalmazásával is. Bár mi személyesen nem éltük át ezeket a jeleneteket, amikor megtörténtek, de vajon el tudunk-e képzelni néhányat a különböző nehézségek közül, amelyekkel Nóé szembesült és amelyeket átélt, és a különböző kihívások közül, amelyekkel szembe kellett néznie? Az első dolog, amivel szembe kellett néznie Nóénak a bárkaépítés során, az volt, hogy a családja nem értette meg őt. Nyaggatták, panaszkodtak, sőt még becsmérelték is őt. A második nehézség az volt, hogy a körülötte élők – a rokonai, a barátai és mindenféle más emberek – rágalmazták, kigúnyolták és megítélték őt. Nóénak azonban csak egyetlen hozzáállása volt, mégpedig az, hogy engedelmeskedik Isten szavainak, végrehajtja azokat a végsőkig, és soha nem inog meg ebben. Mit határozott el Nóé? „Amíg élek, amíg tudok mozogni, nem hagyom el Isten megbízatását.” Ez volt a motivációja, miközben végrehajtotta a hatalmas vállalkozást, a bárka megépítését. Ez volt a hozzáállása, amikor szembesült Isten parancsaival, és miután meghallotta Isten szavait. A felmerülő mindenféle probléma, nehéz helyzet és kihívás ellenére Nóé nem hátrált meg. Amikor Nóé egyes nehezebb mérnöki feladatai gyakran kudarcba fulladtak és kárt szenvedtek, még ha feldúltnak és nyugtalannak is érezte magát a szívében, ha ilyenkor Isten szavaira gondolt, és eszébe jutott minden szó, amit Isten parancsolt neki, és hogy Isten felemelte őt, akkor gyakran rendkívüli motivációt érzett: „Nem adhatom fel, nem dobhatom félre azt, amit Isten parancsolt és rám bízott. Ez Isten megbízatása, és mivel elfogadtam, mivel hallottam Isten szavait és Isten hangját, és mivel Istentől fogadtam el ezt, teljes mértékben alá kell vetnem magam, ahogyan azt egy emberi lénynek tennie kell.” Így hát bármekkora nehézségekkel is szembesült, bármilyen gúnyolódás vagy rágalom is érte, bármennyire is kimerült a teste, bármennyire is elfáradt, nem hagyott fel azzal, amit Isten rábízott, és folyamatosan észben tartotta minden egyes szavát annak, amit Isten mondott és parancsolt. Bárhogyan is változott a környezete, bármekkora nehézséggel is kellett szembenéznie, bízott benne, hogy az nem tart örökké, hogy egyedül Isten szavai maradnak fenn örökre, és csak az valósul meg biztosan, amit Isten parancsolt. Nóéban megvolt az Istenbe vetett igaz hit és a kellő alávetettség, és folytatta a bárkaépítést, amit Isten kért tőle. Nóé napról napra, évről évre öregedett, a hite azonban nem gyengült, és nem változott a hozzáállása és az elszántsága aziránt, hogy teljesítse Isten megbízatását. Bár voltak időszakok, amikor a teste elfáradt és kimerült, megbetegedett, és a szívében gyengének érezte magát, az elszántsága és a kitartása nem csökkent Isten megbízatásának teljesítésével és az Isten szavainak való alávetettséggel kapcsolatban. A bárka építésének évei alatt Nóé gyakorolta az Isten szavaira való odafigyelést, és hogy alávesse magát azoknak, és gyakorolta azt a fontos igazságot is, hogy egy teremtett lénynek és egy hétköznapi embernek teljesítenie kell Isten megbízatását. Kívülről szemlélve az egész folyamat valójában csak egyetlen feladat volt: a bárkaépítés, az Isten által elmondottak jól és maradéktalanul történő elvégzése. De mi kellett ahhoz, hogy jól csinálja ezt a feladatot, és sikeresen be is fejezze? Nem volt szükség az emberek buzgalmára, szlogenjeire, még kevésbé néhány múló szeszélyből tett esküre, sem az embereknek a Teremtő iránti úgynevezett csodálatára. Nem volt szükség ezekre a dolgokra. A bárka építése kapcsán semmi haszna nem volt az emberek úgynevezett csodálatának, esküjének, buzgóságának és – a szellemi világukban megélt – Istenbe vetett hitének; Nóé igaz hitével és Istennek való igaz alávetettségével szemben az emberek rendkívül szegényesnek, szánalmasnak tűnnek, az általuk megértett néhány doktrína pedig kifejezetten üresnek, haloványnak, erőtlennek és gyengének tűnik – nem is beszélve arról, hogy mindez szégyenletes, megvetendő és alantas.

Noénak 120 év kellett a bárka építéséhez. Ez a 120 év nem 120 nap volt, sem 10 év vagy 20 év, hanem évtizedekkel hosszabb idő, mint egy átlagember ma várható élettartama. Az idő hosszúságát és a végrehajtás nehézségét, valamint a vele járó mérnöki tudás nagyságrendjét tekintve, ha Noé nem bírt volna igaz hittel, ha hite csupán egy gondolat, remények fűzése, buzgóság vagy egyfajta homályos és elvont meggyőződés lett volna, elkészült volna valaha a bárka? Ha Isten iránti alávetettsége nem lett volna más, mint szóbeli ígéret, ha csupán egy tollal írt feljegyzés lett volna, mint amilyet ti készítetek manapság, megépülhetett volna a bárka? (Nem.) Ha alávetettsége Isten megbízatásának elfogadását illetően nem lett volna más, mint akarat és elhatározás, egy kívánság, megépülhetett volna a bárka? Ha Noé Isten iránti alávetettsége nem lett volna más, mint a feladás formális lépései, ráfordítás, és ár megfizetése, vagy egyszerűen több munka elvégzése, nagyobb ár megfizetése és Istenhez való hűség elméletben, és jelmondatok formájában, akkor megépülhetett volna a bárka? (Nem.) Ez túl nehéz lenne! Ha Noé hozzáállása Isten megbízatásának elfogadásához egyfajta ügylet lett volna, ha Noé csupán azért fogadta volna el, hogy áldásban és jutalomban részesüljön, megépülhetett volna a bárka? Egyáltalán nem! Az ember buzgósága kitarthat 10 vagy 20 évig, vagy 50-60 évig, ám amikor közel van a halálhoz, és azt látja, hogy semmit sem nyert, elveszíti hitét Istenben. Ez a buzgóság, amely kitart 20, 50 vagy 80 évig, nem válik alávetettséggé vagy igaz hitté. Ez nagyon tragikus. Eközben a Noéban meglévő igaz hit és igaz alávetettség pontosan az, ami a mai emberekből hiányzik, és pontosan az, amit a mai emberek nem látnak, amit megvetnek, lenéznek, sőt ami miatt húzzák az orrukat. A bárkát építő Noé történetének elbeszélése mindig vitaáradatot vált ki. Mindenki tud beszélni róla, mindenkinek van valami mondandója. Arra azonban senki sem gondol, vagy nem próbálja kitalálni, hogy mi volt megtalálható Noéban, milyen gyakorlati útja volt, milyen Isten által áhított hozzáállása volt, és hogyan tekintett Isten parancsaira, vagy milyen sajátsága volt, amikor Isten szavainak meghallásáról és gyakorlásáról volt szó. Ezért azt mondom, hogy a mai emberek alkalmatlanok Noé történetének elbeszélésére, mert amikor bárki ezt a történetet meséli, Noét úgy kezeli, mint aki nem több egy legendás alaknál, sőt úgy, mint egy hétköznapi öregembert fehér szakállal. Az elméjében megkérdőjelezi, hogy egyáltalán volt-e ilyen ember, hogy valójában milyen volt, és nem próbálja megbecsülni azt, ahogyan Noé kimutatta ezeket a megnyilvánulásokat, miután elfogadta Isten megbízatását. Ma, amikor újragondoljuk Noé bárkaépítésének történetét, mit gondoltok, ez egy jelentős vagy kevésbé jelentős esemény? Csupán egy hétköznapi mese egy öregemberről, aki egy bárkát épített a régmúlt időkben? (Nem.) Minden ember közül Noé olyan egyén volt, aki félte Istent, alávetette magát Neki és teljesítette Isten megbízatását, ami a leginkább követésre méltó. Isten elismerte őt, és példaképnek kellene lennie azok számára, akik ma Istent követik. S mi volt benne a legértékesebb? Csupán egyetlen magatartása volt Isten szavaival szemben: hallgatni és elfogadni, elfogadni és alávetni magát, alávetni magát mindhalálig. Ez a hozzáállás volt az, ami a legértékesebb volt mind közül, ami elnyerte számára Isten elismerését. Ha Isten szavairól volt szó, nem volt felületes, nem vette félvállról, nem vizsgálgatta, nem elemezgette, nem állt ellen, nem utasította el őket gondolatban, és szorította háttérbe az elméjében, hanem komolyan hallgatta, apránként szívébe fogadta őket, majd elgondolkodott azon, hogy miként ültesse gyakorlatba, hogyan valósítsa meg, hogyan hajtsa végre őket úgy, ahogyan eredetileg szánták, anélkül, hogy eltorzítaná őket. És miközben Isten szavain elmélkedett, magában azt mondta: „Ezek Isten szavai, ezek Isten utasításai, Isten megbízatása, a becsületbeli kötelességem, alá kell vetnem magam, nem hagyhatok ki egyetlen részletet sem, nem mehetek szembe Isten egyetlen kívánságával, és nem is hagyhatom figyelmen kívül egyetlen részletét sem annak, amit mondott, különben nem lennék méltó arra, hogy embernek nevezzenek, méltatlan lennék Isten megbízatására, és méltatlan lennék arra, hogy felmagasztaljon. Ha nem teljesítem mindazt, amit Isten mondott nekem és rám bízott, akkor meg fogom bánni. Sőt, méltatlan leszek Isten megbízatására és arra, hogy felmagasztaljon engem, és nem lesz képem visszatérni a Teremtő elé.” Minden, amit Noé a szívében elgondolt és mérlegelt, minden nézőpontja és hozzáállása, mind meghatározták, hogy végül képes legyen Isten szavait gyakorlatba ültetni, és Isten szavait valósággá tenni, Isten szavait valóra váltani, elérni, hogy az ő kemény munkájával beteljesedjenek és megvalósuljanak, általa valósággá váljanak, és hogy Isten megbízása ne hiúsuljon meg. Mindazok alapján, amit Noé gondolt, minden gondolat, amely a szívében felmerült, és az Istenhez való hozzáállása alapján, Noé méltó volt Isten megbízatására, olyan ember volt, akiben Isten megbízott, és akit Isten kedvelt. Isten figyeli az emberek minden szavát és tettét, figyeli a gondolataikat és az ötleteiket. Isten szemében az, hogy Noé képes volt így gondolkodni, nem volt rossz választás. Noé vállalni tudta Isten megbízatását és Isten bizalmát, és képes volt teljesíteni Isten megbízatását: Ő volt az egyetlen választási lehetőség az egész emberiség közül.

Isten szemében Nóé volt az egyetlen választási lehetőség a bárkaépítés nagyszabású vállalkozásának teljesítésére. Mit látott Nóéban? Két dolgot: igaz hitet és igaz alávetettséget. Ezek azok a normák Isten szívében, amelyeket megkövetel az emberektől. Egyszerű, nem igaz? (De, igen.) Az „egyetlen választási lehetőség” rendelkezett ezzel a két dologgal; olyan dolgokkal, amelyek nagyon egyszerűek, mégis Nóén kívül senki másban nem találhatók meg. Néhány ember azt mondja: „Ez hogy lehet? Otthagytuk a családunkat és a karrierünket, lemondtunk a munkáról, a kilátásokról és a tanulásról, hátrahagytuk a vagyonunkat és a gyermekeinket. Nézd, milyen hatalmas a mi hitünk, és mennyire szeretjük Istent! Hogy lennénk alacsonyabb rendűek Nóénál? Ha Isten megkérne minket, hogy építsünk egy bárkát – nos, a modern ipar nagyon fejlett, miért ne lenne hozzáférésünk fához és rengeteg eszközhöz? Mi is tudunk a forró napon dolgozni, ha gépeket használunk; mi is tudunk reggeltől estig dolgozni. Mi olyan nagy dolog egy ilyen kis munka elvégzésében? Nóénak 100 évébe telt, mi viszont kevesebb idő alatt megcsinálnánk, hogy Isten ne aggódjon – nekünk csak 10 évbe telne. Azt mondtad, hogy Nóé volt az egyetlen választási lehetőség, ma viszont rengeteg tökéletes jelölt van; olyan emberek, mint mi, akik lemondtak a családjukról és a karrierjükről, akiknek igaz hitük van Istenben, akik valóban feláldozzák magukat – mind tökéletes jelöltek. Hogyan mondhattad, hogy Nóé volt az egyetlen választási lehetőség? Túl keveset gondolsz rólunk, nem?” Van-e probléma ezekkel a szavakkal? (Igen.) Néhányan azt mondják: „Nóé idejében a tudomány és a technológia még nagyon fejletlen volt, nem volt elektromosság, nem voltak modern gépek, még a legegyszerűbb elektromos fúrók és láncfűrészek, sőt még szögek sem léteztek. Hogy a fenébe tudta megépíteni a bárkát? Ma a rendelkezésünkre állnak mindezek. Vajon nem lenne számunkra hihetetlenül könnyű teljesíteni ezt a megbízatást? Ha szólna hozzánk az égből Isten, és azt mondaná, hogy építsünk egy bárkát, akkor nem is csak egyet, hanem tízet is könnyedén megépíthetnénk. Semmiség lenne, gyerekjáték. Istenem, parancsolj nekünk bármit, amit kívánsz! Bármire is van szükséged, mondd el nekünk. Egyáltalán nem lenne nehéz ennyi embernek megépíteni egy bárkát! Tíz, húsz, sőt akár száz bárkát is építhetnénk. Amennyit csak kívánsz.” Valóban ennyire egyszerűek a dolgok? (Nem.) Amikor azt mondom, hogy Nóé volt az egyetlen választási lehetőség, néhányan szembe akarnak szállni Velem, nincsenek meggyőződve erről: „Elismerően gondolsz az ókorban élőkre, mert nincsenek itt. A mai emberek ott vannak az orrod előtt, de Te nem látod, mi olyan jó bennük. Észre sem veszed, hogy mennyi jót tettek a mai emberek, mennyi jó cselekedetet hajtottak végre. Nóé csak egy apróságot tett; akkoriban nem volt ipar, és minden fizikai munka nehéz volt – vajon nem ezért tartod érdemesnek megemlékezni arról, amit tett, nem ezért tekintesz rá példaképként, modellként, és nem ezért nem veszed észre a mai emberek szenvedéseit, az Érted fizetett árat és a mai hitünket?” Valóban így van ez? (Nem.) Függetlenül attól, hogy milyen korban vagy korszakban, milyen körülmények között élnek az emberek, ezek a tárgyi dolgok nem számítanak és az általános környezet sem; nem fontosak. Mi a fontos? Nem az a legfontosabb, hogy milyen korban élsz, vagy hogy elsajátítottál-e valamilyen technológiát, és nem is az, hogy Isten hány szavát olvastad vagy hallottad. A legfontosabb az, hogy van-e az emberekben igaz hit, hogy van-e bennük igaz alávetettség. Ez a két dolog a legfontosabb, és egyik sem hiányozhat. Ha visszakerülnétek Nóé idejébe, ki tudná közületek teljesíteni ezt a megbízatást? Merem állítani, hogy ha mindannyian közösen dolgoznátok rajta, még akkor sem tudnátok megcsinálni. Még a felét sem tudnátok elvégezni. Sokan közületek még az összes kellék előkészítése előtt elmenekült volna, panaszkodott volna Istenre, és kételkedett volna Benne. Néhányan közületek képesek lennének kitartani nagy nehézségek árán az állhatatosságuknak, a buzgalmuknak és a gondolataiknak köszönhetően. De meddig tudnátok kitartani? Milyen motivációra van szükségetek a folytatáshoz? Hány évig bírnátok ki igaz hit és igaz alávetettség nélkül? Ez a jellemtől függ. Akik jobb jellemmel és egy kis lelkiismerettel rendelkeznek, talán kibírnák nyolc-tíz, húsz-harminc, talán még ötven évig is. De ötven év után azt gondolnák magukban: „Mikor jön el Isten? Mikor jön az özönvíz? Mikor fog megjelenni az Isten által adott jel? Az egész életemet egy dologra áldoztam. Mi van, ha nem jön az özönvíz? Sokat szenvedtem egész életemben, ötven évig kitartottam – ez már elég jó. Isten nem fogja felróni és elítélni, ha most feladom. Ezért mostantól a saját életemet fogom élni. Isten nem beszél, és nem reagál. Egész nap a kék eget és a fehér felhőket kémlelem, és nem látok semmit. Hol van Isten? Az, aki egyszer mennydörgött és szólt – vajon Isten volt Ő? Csak illúzió volt? Mikor lesz ennek vége? Istent nem érdekli. Bárhogyan kiáltok segítségért, csak csendet hallok, és Ő nem világosít meg, és nem vezet, amikor imádkozom. Hagyjuk is!” Vajon lenne még bennük igaz hit? Ahogy telne az idő, valószínűleg kételkedni kezdenének. Azon gondolkodnának, hogy változtassanak, kiutat keresnének, félretennék Isten megbízatását, és elengednék mulandó buzgalmukat és mulandó fogadalmaikat; mivel a saját sorsukat akarnák irányítani, és a saját életüket akarnák élni, kizárnák a gondolataikból Isten megbízatását. Amikor pedig egy napon Isten személyesen megjelenne, hogy a folytatásra ösztönözze őket, és rákérdezne a bárka építésének előrehaladására, azt mondanák: „Ó! Isten valóban létezik! Szóval tényleg van Isten. Hozzá kell látom az építkezéshez!” Ha Isten nem szólna, nem sürgetné őket, nem látnák ezt sürgős ügynek; azt gondolnák, hogy ráér. Ez egy ingatag gondolkodásmód, a vonakodó piszmogás hozzáállása – vajon ilyen magatartást kell tanúsítaniuk az igaz hittel rendelkező embereknek? (Nem.) Helytelen dolog ilyen hozzáállást tanúsítani; ez azt jelenti, hogy nem rendelkeznek igaz hittel, és még kevésbé vetik valóban alá magukat. Amikor Isten személyesen szól hozzád, a pillanatnyi buzgalmad arra utal, hogy hiszel Istenben, de amikor Isten félretesz téged, nem sürget, nem felügyel, nem tesz fel kérdéseket, akkor a hited eltűnik. Az idő előrehaladtával, ha Isten nem szólna hozzád, nem jelenne meg neked, és nem ellenőrizné a munkádat, a hited teljesen eltűnne; a saját életedet akarnád élni, a saját vállalkozásodat megvalósítani, és Isten megbízatása feledésbe merülne a fejedben; a valaha volt buzgalmad, az esküid és az elszántságod semmit sem érne. Gondoljátok, hogy Isten merne egy hatalmas feladatot egy ilyen emberre bízni? (Nem.) Miért nem? (Mert nem megbízható.) Pontosan. Egy szóval: megbízhatatlan. Nem rendelkezel igaz hittel. Megbízhatatlan vagy. Így hát nem vagy alkalmas arra, hogy Isten bármit is rád bízzon. Vannak, akik azt mondják: „Miért vagyok alkalmatlan? Bármilyen megbízatást is ad nekem Isten, én végre fogom hajtani – ki tudja, talán képes leszek megcsinálni!” A mindennapi életben megteheted, hogy hanyagul végzel el dolgokat, és nem számít, ha az eredmény kicsit rosszabb lesz. Azok a dolgok azonban, amelyeket Isten bíz rád, amelyeket Isten akar megvalósítani, mikor voltak egyszerűek? Ha egy ostobára vagy egy csalóra bízná őket, olyasvalakire, aki mindenben felületesen jár el, olyasvalakire, aki miután elfogad egy megbízatást, bárhol és bármikor hajlamos rosszhiszeműen cselekedni, az nem késleltetné-e egy hatalmas feladat végrehajtását? Ha titeket kérnének arra, hogy válasszatok, ha nektek kellene rábíznotok valakire egy nagy feladatot, te milyen emberre bíznád azt? Milyen embert választanál? (Egy megbízható embert.) A minimum, hogy ennek a személynek megbízhatónak és jellemmel rendelkezőnek kell lennie, és olyannak, aki függetlenül attól, hogy mikor és mekkora nehézséggel szembesül, a teljes szívét és energiáját a rábízott feladat elvégzésébe fekteti, és számot ad neked. Tehát ha az emberek ilyen személyre bíznának egy feladatot, mennyivel inkább igaz ez Istenre! Kit választana tehát Isten ehhez a nagy eseményhez, a világ özönvíz általi elpusztításához – egy olyan eseményhez, amelyhez szükség volt egy bárka megépítésére és arra, hogy megmaradjon valaki, aki méltó a túlélésre? Először is, elméletileg olyasvalakit választana, aki méltó arra, hogy megmaradjon, aki méltó arra, hogy a következő korszakban éljen. A valóságban a legfontosabb, hogy ennek a személynek tudnia kell engedelmeskedni Isten szavainak, igaz hittel kell rendelkeznie Istenben, és bármit is mond Isten – függetlenül attól, hogy az mire vonatkozik, hogy megfelel-e az ő elképzeléseinek, hogy ínyére van-e, vagy egyezik-e az ő akaratával –, úgy kell kezelnie azt, mint Isten szavait. Bármit is kérjen tőle Isten, soha nem tagadhatja meg Isten identitását, mindig teremtett lényként kell tekintenie magára, és mindig kötelességének kell tekintenie az Isten szavainak való engedelmeskedést; ez az a fajta ember, akire Isten rábízza ezt a bizonyos feladatot. Isten szívében Nóé pontosan ilyen ember volt. Nemcsak, hogy méltó volt arra, hogy megélje az új korszakot, hanem olyan ember is volt, aki el tudott viselni egy nagy felelősséget, aki megalkuvás nélkül, a végsőkig alá tudta vetni magát Isten szavainak, és aki arra tette fel az életét, hogy teljesítse, amit Isten rábízott. Ezt látta meg Isten Nóéban. Attól a pillanattól kezdve, hogy Nóé elfogadta Isten megbízatását, egészen addig a pillanatig, amikor minden rábízott feladatot befejezett, Nóé hite és az a hozzáállása, hogy aláveti magát Istennek, rendkívül fontos szerepet játszott; e két dolog nélkül nem lehetett volna befejezni a munkát, és nem lehetett volna teljesíteni ezt a megbízatást.

Ha Isten megbízatásának elfogadásakor Nóénak saját ötletei, tervei és elképzelései lettek volna, hogyan változott volna meg az egész vállalkozás? Először is, amikor Nóé szembesült az Isten által közölt minden egyes részlettel – köztük az anyagok típusaival és specifikációival, az egész bárka megépítéséhez szükséges eszközökkel és módszerekkel, valamint az egész bárka léptékével és méreteivel –, amikor mindezt meghallotta, azt gondolhatta volna: „Hány évbe fog telni egy ilyen hatalmas dolog megépítése? Mennyi erőfeszítést és nehézséget jelentene az összes anyag beszerzése? Kimerülnék! Egy ilyen mértékű kimerültség bizonyára megrövidítené az életemet, nem igaz? Nézd meg, milyen öreg vagyok, Isten mégsem hagy békén, és ilyen megterhelő dolgot kér tőlem – el tudnám ezt viselni? Nos, megcsinálom, de van egy ötletem: csak nagyjából csinálom úgy, ahogy Isten mondja. Isten azt mondta, hogy keressek egyfajta vízálló fenyőfát. Hallottam egy helyről, ahol lehet szerezni, de elég messze van, és eléggé veszélyes. A felkutatása és a beszerzése sok erőfeszítésbe kerülne, úgyhogy mi lenne, ha keresnék a közelben egy hasonló fajtát helyette, ami többé-kevésbé ugyanolyan? Ez kevésbé lenne kockázatos, és kevesebb erőfeszítést igényelne – ez is elfogadható lenne, nem igaz?” Vajon Nóénak voltak ilyen tervei? Ha lettek volna, az igaz alávetettségről tanúskodott volna? (Nem.) Például: Isten azt mondta, hogy a bárkát 100 méter magasra kell építeni. Ezt hallva vajon arra gondolt volna: „A száz méter túl magas, senki sem tudna felmászni olyan magasra. Nem lenne életveszélyes felmászni oda és ott dolgozni? Inkább egy kicsit alacsonyabbra építem a bárkát, legyen 50 méter. Az kevésbé lenne veszélyes, és könnyebb lenne az embereknek feljutni oda. Jó lenne így, nem igaz?” Vajon voltak ilyen gondolatai Nóénak? (Nem.) Tehát, ha lettek volna, akkor szerintetek Isten rossz embert választott volna? (Igen.) Nóé igaz hite és az, ahogy alávetette magát Istennek, lehetővé tette, hogy félretegye a saját akaratát; még ha voltak is ilyen gondolatai, soha nem cselekedett volna azok szerint. Ebben a tekintetben Isten tudta, hogy Nóé megbízható. Először is, Nóé nem változtatott az Isten által előírt részleteken, nem fűzött hozzá saját ötleteket, még kevésbé változtatott az Isten által előírt részleteken a saját személyes hasznára; ehelyett mindent, amit Isten kért, szó szerint végrehajtott, és függetlenül attól, hogy milyen nehéz volt beszerezni az anyagokat a bárka megépítéséhez, és attól, hogy milyen nehéz vagy kimerítő volt a munka, mindent megtett, és minden erejével azon volt, hogy megfelelően végezze el azt. Hát nem ez tette őt megbízhatóvá? Vajon valódi megnyilvánulása volt ez az Isten iránti igaz alávetettségének? (Igen.) Vajon feltétel nélküli volt ez az alávetettség? (Igen.) És nem szennyezte be azt semmi, nem voltak benne saját késztetések, nem hamisították meg személyes tervek, még kevésbé személyes elképzelések vagy érdekek; ehelyett tiszta, egyszerű és feltétel nélküli alávetettség volt. És könnyű volt ezt elérni? (Nem.) Néhányan talán nem értenek egyet: „Mi olyan nehéz ebben? Nem csak annyi az egész, hogy nem gondolkodunk, robotként viselkedünk és azt tesszük, amit Isten mond – hát nem egyszerű ez?” Amikor eljön a cselekvés ideje, nehézségek merülnek fel; az emberek gondolatai mindig változnak, mindig vannak saját késztetéseik, ezért hajlamosak kételkedni abban, hogy Isten szavai megvalósíthatók; amikor meghallják, könnyedén elfogadják Isten szavait, de amikor eljön a cselekvés ideje, ez nehézzé válik; amint fellép a nehézség, hajlamosak negatívvá válni, és nehezükre esik alávetni magukat. Nyilvánvaló tehát, hogy Nóé jelleme, igaz hite és alávetettsége valóban méltó arra, hogy példaként szolgáljon. Tehát most már tisztában vagytok azzal, hogyan reagált és vetette alá magát Nóé, amikor szembesült Isten szavaival, parancsaival és követelményeivel? Ezt az alávetettséget nem szennyezték be személyes elképzelések. Nóé megkövetelte magától a teljes alávetettséget, az engedelmességet és azt, hogy végrehajtsa Isten szavait anélkül, hogy eltérne azoktól, hogy ügyeskedne és próbálna okos lenni, hogy nagyra tartaná magát, és azt gondolná, hogy javaslatokat tehet Istennek, és hogy hozzáteheti a saját ötleteit Isten parancsaihoz, és anélkül, hogy belekeverné a saját jó szándékait. Hát nem ezt kellene gyakorolni, amikor a feltétel nélküli alávetettséget próbáljátok elérni?

Mennyi időbe telt, amíg Nóé megépítette a bárkát, miután Isten megparancsolta azt neki? (Százhúsz évbe.) Ez alatt a 120 év alatt Nóé egyetlen dolgot tett: megépítette a bárkát, és összegyűjtötte a különféle élőlényeket. És bár ez csak egyetlen dolog volt, nem pedig sok különböző feladat, mégis, ez az egy dolog óriási munkával járt. Mi volt tehát a célja ennek a dolognak? Miért építette meg ezt a bárkát? Mi volt a célja és a jelentősége ennek a cselekedetnek? Az, hogy az összesfajta élőlény túlélje, amikor Isten özönvízzel elpusztítja a világot. Nóé tehát azért tette, amit tett, hogy előkészítse az összesfajta élőlény túlélését, mielőtt Isten elpusztítja a világot. És nagyon sürgős volt Isten számára ez az ügy? Isten szavainak hangneméből és a parancsainak lényegéből vajon hallhatta Nóé, hogy Isten türelmetlen, és hogy a szándéka sürgető? (Igen.) Tegyük fel például, hogy azt mondják nektek: „Járvány közeleg. Elkezdett terjedni a külvilágban. Egyetlen teendőtök van, és gyorsan kell cselekednetek: vegyetek gyorsan élelmiszert és maszkokat. Ez minden!” Mit hallotok ki ebből? Sürgős ez a dolog? (Az.) És mikor kellene ezt megtenni? Várnotok kellene a jövő évig, az utána következő évig vagy még néhány évig? Nem – ez egy sürgős feladat, egy fontos ügy. Tegyetek félre mindent, és ezt intézzétek el először. Ezt halljátok ki ezekből a szavakból? (Igen.) Mit kellene tehát tenniük azoknak, akik alávetik magukat Istennek? Azonnal félre kellene tenniük az aktuális feladatot. Semmi más nem számít. Isten nagyon türelmetlen azzal kapcsolatban, amit éppen megparancsolt; egy pillanatig sem szabad habozniuk, hogy hozzálássanak és elvégezzék ezt a feladatot, amely sürgető Isten számára, és amely foglalkoztatja Istent; be kell fejezniük ezt, mielőtt más munkákba kezdenének. Ezt jelenti az alávetettség. Ha azonban elkezded elemezni a dolgot, és így gondolkodsz: „Járvány közeleg? Terjed? Ha terjed, csak hadd terjedjen – nem felénk terjed. Ha elér minket, majd akkor foglalkozunk vele. Vegyünk maszkokat és élelmiszert? Maszkot mindig lehet kapni. És nem számít, hogy az ember hordja-e őket vagy sem. Most még van élelmünk, minek aggódni emiatt? Mi ez a sietség? Várjuk meg, amíg ideér a járvány. Most más dolgunk is van.” Ez alávetettséget mutat? (Nem.) Mi ez? Ezt összefoglalóan lázadásnak nevezzük. Pontosabban közöny, ellenszegülés, elemzés és vizsgálódás, valamint lenézés az emberek szívében, mert azt gondolják, hogy ez sosem történhet meg, és nem hiszik el, hogy ez valóságos. Van-e igaz hit egy ilyen hozzáállásban? (Nincs.) Az általános állapotuk ez: mindig vonakodó, közönyös és gondatlan a hozzáállásuk Isten szavaihoz és az igazsághoz; a szívükben egyáltalán nem tartják ezt fontosnak. Azt gondolják: „Meghallgatom azokat a dolgokat, amiket mondasz, amelyek az igazsággal kapcsolatosak, és meghallgatom a Te magasztos prédikációidat – habozás nélkül feljegyzem őket, hogy emlékezzek rájuk. De azok a dolgok, amiket az élelmiszer- és maszkvásárlásról mondasz, nem kapcsolódnak az igazsághoz, így elutasíthatom őket, gúnyolódhatok rajtuk a szívemben, és közönyös, érdektelen hozzáállást tanúsíthatok Feléd; elég, ha a fülemmel meghallgatom, amit mondasz, de amit a szívemben gondolok, az nem a Te dolgod, ahhoz semmi közöd.” Vajon ilyen volt Nóé hozzáállása Isten szavaihoz? (Nem.) Mi mutatja, hogy ő nem ilyen volt? Erről muszáj beszélnünk; ez rávilágíthat neked arra, hogy Nóé Istenhez való hozzáállása teljesen más volt. És vannak tények, amelyek ezt bizonyítják.

Az iparosodás előtti korban, amikor mindent kézzel kellett elvégezni, minden kétkezi munka nagyon fárasztó és időigényes volt. Amikor Nóé meghallotta Isten megbízatását, amikor hallotta mindazt, amit Isten elmondott, érzékelte a dolog komolyságát és a helyzet súlyosságát. Tudta, hogy Isten el fogja pusztítani a világot. És miért készült Ő ezt tenni? Mert az emberek nagyon gonoszak voltak, nem hittek Isten szavában, sőt még tagadták is azt, és Isten irtózott ettől az emberiségtől. Vajon Isten csak egy-két napig irtózott ettől az emberiségtől? Vajon Isten hirtelen felindulásból mondta: „Ma nem szeretem ezt az emberiséget. El fogom pusztítani ezt az emberiséget, úgyhogy láss hozzá, és készíts Nekem egy bárkát”? Ez történt? Nem. Miután meghallotta Isten szavait, Nóé felfogta, hogy mire gondolt Isten. Isten nem csak egy-két napig irtózott az emberiségtől; alig várta, hogy elpusztítsa azt, hogy aztán újrakezdhesse az emberiség. De ezúttal Isten nem akart megint újabb emberiséget teremteni, hanem megengedte Nóénak, hogy szerencsésen életben maradjon, és az új korszak urává váljon, az emberiség ősatyjaként. Miután felfogta Isten üzenetének ezen aspektusát, Nóé a szíve mélyén érezte Isten sürgető szándékát, érzékelte Isten türelmetlenségét – tehát amikor Isten szólt, Noé nemcsak, hogy figyelmesen, közelről és lelkiismeretesen hallgatta, hanem a szívében is érzett valamit. Mit érzett? Sürgetést, azt az érzelmet, amelyet egy igaz teremtett lénynek éreznie kell, amikor megérti a Teremtő sürgős szándékait. Tehát mit gondolt szívében Nóé, amikor Isten azt parancsolta számára, hogy építse meg a bárkát? Azt gondolta: „Mától fogva, semmi nem számít annyira, mint a bárka megépítése, semmi nem olyan fontos és olyan sürgős, mint ez. Hallottam a szavakat a Teremtő szívéből, éreztem sürgető szándékát, ezért nem késlekedhetek; sietve meg kell építenem a bárkát, amiről Isten beszélt, és amit Ő kért.” Mi volt Nóé hozzáállása? Nem mert nemtörődöm lenni. És milyen módon hajtotta végre a bárka megépítését? Késlekedés nélkül. Nagy sietséggel végrehajtott és elvégzett minden részletet abból, amit Isten mondott, és amire utasította, minden energiájával, anélkül, hogy kicsit is felületes lett volna. Összefoglalva, Nóé hozzáállása a Teremtő parancsához az alávetettség volt. Nem volt közömbös iránta, és szívében nem volt ellenállás, sem közöny. Ehelyett szorgalmasan próbálta megérteni a Teremtő szándékát, ahogy megjegyzett minden részletet. Amikor felfogta Isten sürgető szándékát, elhatározta, hogy felveszi a tempót, hogy sietve befejezi, amit Isten a tudtára adott. Mit jelentett az, hogy „sietve”? Azt jelentette, hogy a lehető legrövidebb idő alatt befejezte azt a munkát, amely korábban egy hónapig is eltartott volna, elkészítette talán három vagy öt nappal a határidő előtt, egyáltalán nem húzta az időt és nem halogatta a dolgot, hanem a lehető legjobban hajtotta előre az egész projektet. Természetesen az egyes feladatok kivitelezése során mindent megtett azért, hogy minimalizálja a veszteségeket és hibákat, és ne végezzen olyan munkát, amelyet majd meg kell ismételni; továbbá határidőre befejezett minden feladatot és jól csinálta meg azokat, garantálva minőségüket. Ez igaz megnyilvánulása volt annak, amikor az ember nem húzza az időt. Mi volt tehát az előfeltétele annak, hogy képes legyen nem húzni az időt? (Meghallotta Isten parancsát.) Igen, ez volt az előfeltétele és kontextusa. Nos, miért volt képes Nóé arra, hogy ne húzza az időt? Egyesek azt mondják, Nóé igazi alávetettséggel rendelkezett. Mivel rendelkezett tehát, ami lehetővé tette számára, hogy ilyen igazi alávetettséget érjen el? (Tekintettel volt Isten szívére.) Így van! Ezt jelenti az, ha valakinek van szíve! Azok az emberek, akiknek van szívük, képesek tekintettel lenni Isten szívére; akiknek nincs szívük, azok üres burkok, bolondok, nem tudják, hogy legyenek tekintettel Isten szívére. Az ő gondolkodásmódjuk ez: „Nem érdekel, mennyire sürgős ez Istennek, úgy teszem majd, ahogy nekem tetszik – az biztos, hogy nem vagyok tétlen vagy lusta.” Ez a fajta hozzáállás, ez a fajta negativitás a proaktivitás teljes hiánya – az ilyen ember nincs tekintettel Isten szívére, és nem is érti, hogyan legyen tekintettel Isten szívére. Ebben az esetben vajon rendelkezik az illető igaz hittel? Biztosan nem. Nóé tekintettel volt Isten szívére, igaz hite volt, és így képes volt teljesíteni Isten megbízatását. Így tehát nem elég, ha egyszerűen elfogadod Isten megbízatását és hajlandó vagy némi erőfeszítést tenni. Tekintettel kell lenned Isten szándékaira is, bele kell adnod mindenedet, és hűnek kell lenned – ez megköveteli, hogy legyen lelkiismereted és értelmed; ez az, amivel az embereknek rendelkezniük kell, és ez az, ami Nóéban megtalálható volt. Mit gondoltok, hány évbe telt volna egy ekkora bárka megépítése abban az időben, ha Nóé húzta volna az időt, nem érzékelte volna a sürgősséget, ha nem zavartatta volna magát, és nem dolgozott volna hatékonyan? Vajon elkészülhetett volna 100 év alatt? (Nem.) Több generáción keresztül kellett volna folyamatosan építeni. Egy olyan masszív szerkezet, mint egy bárka megépítése éveket vett volna igénybe; sőt, az összes élőlény összegyűjtése és gondozása is. Vajon könnyű volt összegyűjteni ezeket a teremtményeket? (Nem.) Nem volt az. Tehát miután meghallotta Isten parancsolatait, és felfogta Isten sürgető szándékát, Nóé érzékelte, hogy ez sem egyszerű, sem könnyű feladat nem lesz. Rájött, hogy mindezt Isten kívánságai szerint kell véghezvinnie, és teljesítenie kell az Isten által neki adott megbízatást, hogy Isten elégedett legyen és megnyugodhasson, hogy Isten munkájának következő lépése zökkenőmentesen folytatódhasson. Ilyen volt Nóé szíve. És milyen szív volt ez? Olyan szív volt, amely tekintettel volt Isten szándékaira. A bárkaépítésben megnyilvánuló viselkedéséből ítélve Nóé egyértelműen olyan ember volt, akinek erős volt a hite, és száz éven keresztül nem kételkedett Isten szavában. Mire támaszkodott? Az Istenbe vetett hitére és az Istennek való alávetettségére támaszkodott. Nóé képes volt teljes mértékben alávetni magát. Miben rejlett az ő teljes alávetettsége? Az odafigyelésében. Nektek ilyen szívetek van? (Nem.) Ti képesek vagytok doktrínákat hirdetni és szlogeneket hangoztatni, de képtelenek vagytok a gyakorlásra, amikor pedig nehézségekkel szembesültök, nem tudjátok megvalósítani Isten parancsolatait. Amikor beszéltek, nagyon világosan beszéltek, de amikor a tényleges tettekről van szó, és nehézségekkel szembesültök, negatívvá váltok, amikor pedig egy kicsit szenvedtek, panaszkodni kezdtek, és egyszerűen fel akarjátok adni. Ha nyolc-tíz évig nem esne nagy eső, negatívvá válnátok és kételkednétek Istenben, és ha további 20 év telne el heves eső nélkül, akkor továbbra is negatívak maradnátok? Nóé több mint 100 évig építette a bárkát, és soha nem vált negatívvá, nem kételkedett Istenben, csak folyamatosan építette a bárkát. Ki lenne még képes erre Nóén kívül? Milyen hiányosságaitok vannak? (Nem rendelkezünk normális emberi mivolttal vagy lelkiismerettel.) Így van. Nem rendelkeztek Nóé jellemével. Hány igazságot értett meg Nóé? Szerintetek több igazságot értett meg, mint ti? Már annyi prédikációt hallottatok. Isten megtestesülésének misztériumai, Isten három szakaszból álló munkájának belső igazsága, Isten irányítási terve; ezek az emberiség számára kifejezett legmagasabb és legmélyebb misztériumok, és mindezeket egyértelművé tették számotokra, tehát hogyan lehetséges, hogy mégsem rendelkeztek Nóé emberi mivoltával, és nem vagytok képesek arra, amire Nóé képes volt? A ti hitetek és emberi mivoltotok sokkal alacsonyabb rendű, mint amivel Nóé rendelkezett! Azt lehet mondani, hogy nincs igaz hitetek, és azzal a minimális lelkiismerettel vagy józan ésszel sem rendelkeztek, amivel az emberi mivoltotok miatt kellene. Bár számos prédikációt hallottatok, és a felszínen úgy tűnik, hogy értetek igazságokat, az emberi mivoltotok minősége és a romlott beállítottságotok nem változtatható meg azonnal pusztán azáltal, hogy több prédikációt hallgattok, vagy hogy igazságokat értetek meg. Ezeknek a dolgoknak a felismerése nélkül az emberek úgy érzik, hogy nem állnak sokkal alacsonyabb szinten, mint a régi szentek, és azt gondolják magukban: „Most már mi is elfogadjuk Isten megbízatását, és hallgatjuk Isten szavát, amit a saját szájával mond. Mi is komolyan veszünk minden egyes dolgot, amit Isten kér tőlünk. Mindenki együtt beszélget ezekről a dolgokról, majd megtervezi, előkészíti és végrehajtja a feladatokat. Miben különbözünk mi a régi idők szentjeitől?” Ti most már nagy különbséget láttok, vagy sem? A különbség óriási, főleg a jellem tekintetében. A mai emberek rendkívül romlottak, önzők és aljasak! A kisujjukat sem mozdítják meg, ha nincs belőle hasznuk! Nagyon megterhelő számukra jót cselekedni és jó cselekedeteket előkészíteni! Hajlandók elvégezni egy kötelességet, de nincs akaraterejük, hajlandók szenvedni, de nem bírják elviselni, szeretnének árat fizetni, de nem képesek rá, hajlandók gyakorolni az igazságot, de nem tudják végrehajtani, és szeretnék szeretni Istent, de nem képesek ezt gyakorlatba ültetni. Mondjátok meg Nekem, mennyire hiányos az ilyen emberi mivolt! Mennyi igazságot kell megérteni és birtokolni ahhoz, hogy ezt pótolni lehessen?

Az imént arról beszélgettünk, hogy Nóé figyelembe vette Isten szándékait, ami értékes része volt az ő emberi mivoltának. De van egy másik is – mi az? Isten szavait hallván Nóé tisztában volt egy ténnyel; és azt is tudta, mi Isten terve. A terv nem az volt, hogy építsen egy bárkát pusztán azért, hogy emlékműként szolgáljon, hogy vidámparkot hozzon létre, vagy hogy egy nagy épületet építsen látványosság gyanánt – nem erről volt szó. Abból, amit Isten mondott, egy dologban biztos volt Nóé: Isten irtózik ettől az elvetemült emberiségtől, és úgy határozott, hogy el kell pusztítani őket egy özönvízzel. Azokat pedig, akik életben maradnak, és megélik a következő korszakot, ez a bárka fogja megmenteni az özönvíztől; ez teszi majd lehetővé számukra a túlélést. És mi volt a legfontosabb dolog ebben az ügyben? Az, hogy Isten el fogja pusztítani a világot egy özönvízzel, és azt akarta, hogy Nóé építsen egy bárkát, hogy ő és minden élőlény túlélje, de az emberiség pusztuljon el. Vajon ez jelentőségteljes dolog volt? Ez nem valami jelentéktelen családi ügy volt, és nem is egy személyt vagy egy törzset érintő kisebb ügy; ez egy nagyszabású művelet volt. Miféle nagyszabású művelet volt ez? Olyan, amely Isten irányítási tervéhez kapcsolódott. Isten valami nagyszabású dolgot készült tenni, valamit, ami az egész emberiséget érintette, és amely az Ő irányításával, az emberiséghez való hozzáállásával és annak sorsával függött össze. Ez volt a harmadik információ, amit megtudott Nóé, amikor Isten rábízta ezt a feladatot. És milyen hozzáállást tanúsított Nóé, amikor meghallotta ezt Isten szavaiból? A hit, a kételkedés vagy a teljes hitetlenség hozzáállását? (A hitét.) Milyen erős volt a hite? És milyen tények bizonyítják azt, hogy hitt ebben? (Miután meghallgatta Isten szavait, elkezdte gyakorlatba ültetni azokat, és megépítette a bárkát úgy, ahogyan Isten mondta, ami azt jelenti, hogy hittel állt hozzá Isten szavaihoz.) Mindabból, ami Nóéban megmutatkozott – az Isten által rábízott feladat elfogadása után a végrehajtás színvonalától kezdve egészen addig, amit végül megvalósított – látható, hogy Nóé teljes mértékben hitt minden egyes szóban, amit Isten kimondott. Miért hitt bennük teljes mértékben? Hogy lehet, hogy nem kételkedett? Hogy lehet, hogy nem próbálta meg elemezni, és nem vizsgálta meg ezt a szívében? Mihez kapcsolódik ez? (Az Istenbe vetett hithez.) Így van, ilyen volt Nóé igaz hite Istenben. Ezért Nóé nem egyszerűen csak meghallgatta és elfogadta mindazt, amiről Isten beszélt, és annak minden egyes szavát, hanem valódi tudással és hittel rendelkezett a szíve mélyén. Bár Isten nem közölte vele az összes részletet, például, hogy mikor jön az özönvíz, vagy hány év múlva következik be, milyen mértékű lesz az özönvíz, vagy mi történik majd, miután Isten elpusztítja a világot, Nóé hitte, hogy eddig minden valósággá vált, amit Isten korábban mondott. Nóé nem úgy tekintett Isten szavaira, mint egy történetre, egy mítoszra, egy mondásra vagy egy írásra, hanem a szíve mélyén hitte, és biztos volt benne, hogy Isten meg fogja ezt tenni, és hogy senki sem változtathatja meg azt, aminek véghezvitelét Isten elhatározta. Nóé úgy érezte, hogy az embereknek csak egyféle hozzáállásuk lehet Isten szavaihoz és ahhoz, amit Isten véghez kíván vinni, mégpedig az, hogy elfogadják ezt a tényt, alávetik magukat Isten parancsolatainak, és együttműködnek azokban a feladatokban, amelyekben Isten együttműködésre kéri őket – ez volt az ő hozzáállása. És éppen Nóé ilyen hozzáállásának – hogy nem elemzett, nem vizsgálódott, nem kételkedett, hanem szíve mélyéből hitt, majd úgy döntött, hogy együttműködik abban, amit Isten megkövetel, és amit Isten el akar érni – köszönhető az, hogy a bárka megépült, és hogy mindenfajta élőlény begyűjtéséről és túléléséről gondoskodtak. Mi lett volna, ha Nóé kételkedett volna, amikor Isten azt mondta, hogy el fogja pusztítani a világot egy özönvízzel, ha nem merte volna teljes mértékben elhinni, mert nem látta, és nem tudta, mikor fog bekövetkezni, és sok ismeretlen tényező volt? Vajon befolyásolta vagy megváltoztatta volna-e ez a gondolkodásmódját és a bárka építésével kapcsolatos meggyőződését? (Igen.) Hogyan változtatta volna meg? Építés közben talán spórolt volna az anyagokkal, figyelmen kívül hagyta volna Isten előírásait, vagy nem gyűjtött volna össze mindenféle élőlényt a bárkába, ahogyan Isten kérte. Isten azt mondta, hogy minden élőlényből kell egy hím és egy nőstény, mire Nóé mondhatta volna azt: „Néhány fajból egy nőstény is elég. Némelyiket nem találom, úgyhogy hagyjuk is őket. Ki tudja, mikor érkezik a világot elpusztító özönvíz.” A bárka megépítése és az összes fajta élőlény begyűjtése nagy feladat volt, ami 120 évig tartott. Vajon kitartott volna Nóé ez alatt a 120 év alatt, ha nem lett volna igaz hite Isten szavaiban? Biztos, hogy nem. Ha egy olyan ember szembesülne a külvilág zavaró hatásaival és a családtagjai különböző panaszaival, aki nem hisz abban, hogy Isten szavai tények, annak rendkívül nehéz lenne egy bárka megépítése, főleg ha 120 évig tartana. Legutóbb megkérdeztem tőletek, hogy 120 év hosszú idő-e. Mindannyian azt mondtátok, hogy igen. Megkérdeztem, meddig bírnátok, és mikor végül azt kérdeztem, hogy kibírnátok-e 15 napig, egyikőtök sem mondta, hogy kibírná, és a szívem összeszorult. Sokkal alacsonyabb rendűek vagytok Nóénál. Egyetlen hajszálával sem értek fel, a hitének egytizedével sem rendelkeztek. Milyen szánalmasak vagytok! Egyrészt az emberi mivoltotok és az integritásotok túlságosan alacsony szintű. Másrészt azt lehet mondani, hogy az igazságra való törekvés alapvetően hiányzik belőletek. Emiatt képtelenek vagytok igazán hinni Istenben és valóban alávetni magatokat. Hogyan tudtatok mégis eddig kitartani – miért van az, hogy miközben beszélgetek veletek, ti még mindig itt ültök és hallgattok? Két dolog figyelhető meg bennetek. Egyrészt a legtöbbetek még mindig szeretne jó lenni; nem akartok rossz emberek lenni. A jó úton szeretnétek járni. Van bennetek egy kis elszántság, van bennetek egy kis jóra való törekvés. Ugyanakkor a legtöbben féltek a haláltól. Mennyire féltek a haláltól? Vannak köztetek olyanok, akik a külvilágban a baj legkisebb jelére is extra erőfeszítéseket tesznek a kötelességük végzésére. Amikor lenyugszanak a dolgok, belesüppednek a kényelembe, és sokkal kevesebb erőfeszítést fektetnek a kötelességük végzésébe; mindig a hús-vér testükre figyelnek. Nóé igaz hitével összehasonlítva van-e igaz hit abban, ami megnyilvánul bennetek? (Nincs.) Szerintem sincs. De még ha van is egy kis hit bennetek, az szánalmasan kicsi, és nem képes kiállni a próbatételeket.

Soha nem készítettem cselekvési tervet, de gyakran hallottam, hogy ilyen szavakkal vezetik be őket: „Jelenleg komoly zavargások vannak különböző országokban, a világ irányzatai egyre elvetemültebb irányba tartanak, és Isten meg fogja büntetni az emberiséget; ezért megfelelő színvonalon kell végeznünk a kötelességünket úgy, hogy ezt és ezt tesszük, és felajánljuk a hűségünket Istennek.” „Mostanában egyre súlyosabbak a járványok, a környezet egyre kedvezőtlenebb, a katasztrófák egyre komolyabbak, az emberek betegségekkel és halállal néznek szembe, és csak akkor kerülhetjük el a csapásokat, ha hiszünk Istenben, és többet imádkozunk Előtte, mert csak Isten a mi menedékünk. Mivel manapság ilyen körülményekkel és ilyen környezettel szembesülünk, fel kell készülnünk jó cselekedetekkel úgy, hogy ezt és ezt tesszük, és fel kell vérteznünk magunkat az igazsággal is úgy, hogy ezt és ezt csináljuk – ez elengedhetetlen.” „Idén különösen súlyos volt a kártevőfertőzés, az emberiség éhínséggel néz szembe, és hamarosan fosztogatással és társadalmi instabilitással fog szembesülni, ezért azoknak, akik hisznek Istenben, gyakran kell Isten elé járulniuk imádkozni és kérni az Ő oltalmát, és folyamatosan normális gyülekezeti életet és normális szellemi életet kell élniük.” És így tovább. Majd a bevezető elhangzása után megkezdődnek a konkrét iránymutatások. Ezek a bevezetők minden alkalommal időszerűek voltak, és meghatározó szerepet játszottak az emberek hitében. Ezért azon gondolkodom, hogy ezek nélkül a bevezetők és megállapítások nélkül vajon nem lennének végrehajtva a cselekvési tervek? Ezek nélkül a bevezetők nélkül ezek a cselekvési tervek vajon nem is lennének cselekvési tervek? Nem is lenne értelme kiadni őket? Ezekre a kérdésekre biztosan az a válasz, hogy nem. Most azt szeretném tudni, mi a célja az embereknek az Istenben való hittel? Mi a jelentősége az Istenbe vetett hitüknek? Megértik-e vagy sem azokat a tényeket, amelyeket Isten véghez kíván vinni? Hogyan kellene kezelniük az embereknek Isten szavait? Hogyan kellene kezelniük mindazt, amit a Teremtő kér? Vajon érdemes elgondolkodni ezeken a kérdéseken? Ha az embereket Nóé mércéjével mérnénk, úgy vélem, egyetlen ember sem érdemelné meg a „teremtett lény” megnevezést. Nem lennének méltók arra, hogy Isten elé járuljanak. Ha a mai emberek hitét és alávetettségét az alapján mérnénk, hogy Isten milyen hozzáállást tanúsított Nóé iránt, és milyen mérce szerint választotta ki Nóét, akkor vajon Isten elégedett lenne velük? (Nem.) Nagyon messze vannak tőle! Az emberek mindig azt mondják, hogy hisznek Istenben és imádják Őt, de hogyan nyilvánul meg bennük ez a hit és imádat? Valójában úgy, hogy függnek Istentől, követeléseik vannak Vele szemben, sőt igazából lázadnak is ellene, és megvetést tanúsítanak a megtestesült Isten iránt. Lehet-e mindezt úgy tekinteni, mint az emberiség igazság iránti megvetését és az alapelvek nyílt megsértését? Valójában ez a helyzet – ez a lényege. Minden alkalommal, amikor a cselekvési tervekben ezek a szavak szerepelnek, az emberek „hite” növekszik; minden alkalommal, amikor cselekvési terveket adnak ki, amikor az emberek felismerik a cselekvési tervek követelményeit és jelentőségét, és képesek megvalósítani azokat, akkor úgy gondolják, hogy megnőtt az alávetettségük szintje, hogy most már képesek alávetni magukat – de vajon valóban rendelkeznek a hittel és az igaz alávetettséggel? És mi is ez az úgynevezett hit és alávetettség, ha Nóé mércéjével mérjük? Valójában ez egyfajta üzleti megállapodás. Hogyan lehetne ezt hitnek és igaz alávetettségnek nevezni? Mit is takar az emberek úgynevezett igaz hite? „Elérkeztek az utolsó napok – remélem, Isten hamarosan cselekszik! Micsoda áldás, hogy itt lehetek, amikor Isten elpusztítja a világot, hogy szerencsém lesz túlélni, és nem fogom elszenvedni a pusztítás csapásait. Isten annyira jó, annyira szereti az embereket, Isten olyan nagyszerű! Annyira felemelte az embert, Isten valóban Isten, csak Isten képes ilyen dolgokra.” És az úgynevezett igaz alávetettségük? „Minden, amit Isten mond, helyes. Tegyél meg mindent, amit kér; ha nem, maga alá temet egy katasztrófa, véged lesz, és senki sem fog tudni megmenteni.” Az ő hitük nem igaz hit, az alávetettségük pedig nem igaz alávetettség – ezek puszta hazugságok.

Manapság gyakorlatilag mindenki ismeri Nóé bárkaépítésének történetét, igaz? De hány ember van tisztában a mögöttes történettel? Hány ember érti meg Nóé igaz hitét és alávetettségét? És ki van tisztában – és törődik – azzal, hogy Isten hogyan értékelte Nóét? Senki sem fordít erre figyelmet. Mit mutat ez? Azt mutatja, hogy az emberek nem törekednek az igazságra, és nem szeretik a pozitív dolgokat. Legutóbb, miután átbeszéltük e két alak történetét, volt valaki, aki újra elolvasta a történetek részleteit a Bibliában? Meghatódtatok, amikor hallottátok Nóé, Ábrahám és Jób történetét? (Igen.) Irigylitek ezt a három embert? (Igen.) Szeretnétek olyanok lenni, mint ők? (Igen.) Tehát folytattatok mélyebb beszélgetést a történeteikről, a viselkedésük lényegéről, az Isten iránti hozzáállásukról, a hitükről és az alávetettségükről? Hol kezdjék el azok, akik olyanok szeretnének lenni, mint ezek az emberek? Régen olvastam először Jób történetét, és akkor már Nóé és Ábrahám történeteiről is rendelkeztem némi megértéssel. Minden alkalommal, amikor elolvasom, és átgondolom a szívemben, mi nyilvánult meg ebben a három férfiban, mit mondott nekik Isten, és mit tett velük, és melyikük milyen hozzáállást tanúsított, úgy érzem, hogy könnyekre fakadok – meghatódom. Titeket mi hatott meg ezeket a történeteket olvasva? (Isten közösségét meghallgatva végre megértettem, hogy amikor Jób átélte a próbatételeit, azt hitte, hogy Isten szenved érte, és mivel nem akarta, hogy Isten szenvedjen, megátkozta azt a napot, amikor megszületett. Minden alkalommal, amikor ezt olvastam, úgy éreztem, hogy Jób valóban figyelembe vette Isten szándékait, és nagyon meghatódtam.) Mi más? (Nóé rengeteg nehézségen ment keresztül a bárka építése során, mégis képes volt figyelembe venni Isten szándékait. Ábrahámnak 100 éves korában született gyermeke, és a szíve megtelt örömmel, de amikor Isten megkérte, hogy ajánlja fel a gyermekét, képes volt engedelmeskedni és alávetni magát, mi azonban nem tudnánk ezt megtenni. Nem rendelkezünk Nóé vagy Ábrahám emberi mivoltával, lelkiismeretével és józan eszével. A történeteik olvasásakor csodálat tölt el, és példaképként szolgálnak számunkra.) (A legutóbbi beszélgetés során említetted, hogy Nóé képes volt 120 éven keresztül kitartani a bárka építése során, és hogy tökéletesen teljesítette Isten parancsolatait, és megfelelt Isten elvárásainak. Ha ezt összehasonlítom a kötelességemhez való saját hozzáállásommal, akkor látom, hogy egyáltalán nincs bennem kitartás. Ez bűntudatot ébreszt bennem, és egyben meg is hat.) Mindannyian meghatódtatok, ugye? (Igen.) Erről a témáról egyelőre nem fogunk beszélgetni; minderről majd akkor beszélgetünk, miután befejeztük Nóé és Ábrahám történeteit. Elmondom nektek, hogy Engem mely részek hatottak meg, és megnézzük, hogy ugyanazok hatottak-e meg titeket is.

Az imént beszélgettünk Nóé Istenbe vetett igaz hitéről. A bárkaépítéssel kapcsolatos tények elegendők ahhoz, hogy lássuk az ő igaz hitét. Nóé igaz hite megmutatkozik minden egyes tettében, minden gondolatában és a hozzáállásában is, amellyel Isten parancsolataihoz viszonyult. Ez meggyőzően mutatja Nóé igaz hitét Istenben – egy minden kétséget kizáró, teljesen tiszta hitet. Függetlenül attól, hogy amit Isten kért tőle, az összhangban volt-e a saját elképzeléseivel, hogy beleillett-e az életével kapcsolatos terveibe, hogy mennyire ütközött az életében lévő dolgokkal, és még inkább attól, hogy mennyire nehéz feladat volt ez, Nóénak csak egyetlen hozzáállása volt: elfogadás, alávetettség és végrehajtás. Végső soron a tények azt mutatják, hogy a Nóé által épített bárka az összes élőlényfajt és Nóé családját is megmentette. Amikor Isten elhozta az özönvizet és elkezdte elpusztítani az emberiséget, a bárka a vízen úszva megóvta Nóé családját és a különféle élőlényeket. Isten negyven napig tartó nagy özönvízzel pusztította el a földet, és csak Nóé nyolcfős családja és a bárkába beszállt különféle élőlények maradtak életben, minden más ember és élőlény elpusztult. Mi derül ki ezekből a tényekből? Mivel Nóé igaz hittel rendelkezett, és valóban alávetette magát Istennek – az Istennel való igaz együttműködésének köszönhetően –, minden teljesült, amit Isten tenni akart; minden megvalósult. Isten ezt értékelte Nóéban, és Nóé nem okozott csalódást Istennek; teljesítette azt a fontos megbízatást, amelyet Isten adott neki, és véghezvitte mindazt, amit Isten rábízott. Nóé egyrészt Isten parancsolatai miatt volt képes teljesíteni Isten megbízatását, másrészt az is sokat számított, hogy Nóé igaz hittel rendelkezett, és teljes mértékben alávetette magát Istennek. Pontosan e két legértékesebb tulajdonsága miatt szerette meg Isten Nóét; és Isten pontosan azért látta úgy, hogy Nóé az, akinek meg kell maradnia, és hogy ő olyasvalaki, aki méltó a túlélésre, mert Nóé igaz hittel rendelkezett, és teljes mértékben alávetette magát. Nóén kívül mindenki mástól irtózott Isten, ami azt jelenti, hogy mindannyian méltatlanok voltak arra, hogy Isten teremtésében éljenek. Mit kell látnunk Nóé bárkaépítésének történetéből? Egyrészt láttuk Nóé nemes jellemét; Nóé rendelkezett lelkiismerettel és józan ésszel. Másrészt láttuk Nóé igaz hitét, és hogy valóban alávetette magát Istennek. Mindez példaértékű. Pontosan az Isten megbízatása iránti hite és alávetettsége miatt vált Nóé szeretetre méltóvá Isten szemében, egy olyan teremtett lénnyé, akit szeretett Isten – ez egy szerencsés és áldott dolog volt. Csak az ilyen emberek alkalmasak arra, hogy Isten ábrázatának fényében éljenek; Isten szemében csak ők alkalmasak az életre. Emberek, akik alkalmasak az életre – kiket jelent ez? Azokat, akik méltók arra, hogy élvezzék mindazt, amit élvezni lehet, amit Isten az emberiségnek ajándékozott, méltók arra, hogy Isten ábrázatának fényében éljenek, és hogy részesüljenek Isten áldásaiból és ígéreteiből; az ilyen embereket szereti Isten, ők igazi teremtett emberi lények, és ők azok, akiket meg akar nyerni Isten.

II. Ábrahám hozzáállása Isten szavaihoz

Most nézzük meg Ábrahámban azokat a dolgokat, amelyek példaként szolgálhatnak a későbbi nemzedékek számára. Ábrahám legfőbb cselekedete Isten előtt éppen az volt, ami a későbbi nemzedékek számára nagyon jól ismert és köztudott: Izsák felajánlása. Amit Ábrahám ebben az ügyben tanúsított, annak minden aspektusa – akár a jelleme, akár a hite, akár az alávetettsége – példaként szolgálhat a későbbi nemzedékek számára. Tehát pontosan melyek voltak Ábrahám azon konkrét megnyilvánulásai, amelyek példaértékűek? Ezek a benne megnyilvánuló különféle dolgok természetesen nem voltak üresek, még kevésbé voltak elvontak, és biztosan nem emberek kitalációi voltak; mindezekre bizonyítékok vannak. Isten megajándékozta Ábrahámot egy fiúval; Isten személyesen szólt erről Ábrahámnak, és amikor Ábrahám 100 éves volt, született egy Izsák nevű fia. Ennek a gyermeknek az eredete nyilvánvalóan nem volt mindennapi; senkihez sem volt hasonlítható – Isten személyes ajándéka volt. Amikor egy gyermek személyesen Isten ajándéka, az emberek azt gondolják, hogy Isten biztosan valami nagyszerű dolgot fog véghezvinni benne, hogy Isten valami jelentőségteljes dolgot bíz rá, hogy rendkívüli tetteket hajt végre az életében, hogy kivételessé teszi a gyermeket, és hasonlók – ezek miatt a dolgok miatt táplált nagy reményeket Ábrahám és a többi ember. Csakhogy a dolgok másképp alakultak, és olyasvalami történt Ábrahámmal, amire senki sem számíthatott. Isten megajándékozta Ábrahámot Izsákkal, és amikor eljött az áldozat ideje, Isten azt mondta Ábrahámnak: „Ma nem kell felajánlanod semmit, csak Izsákot – ez elég lesz.” Mit jelentett ez? Isten adott Ábrahámnak egy fiút, és amikor ez a fiú éppen felnőtté vált volna, Isten vissza akarta venni őt. Más emberek így látták volna ezt: „Pont Te adtad nekem Izsákot. Én nem hittem el, Te mégis ragaszkodtál ahhoz, hogy megajándékozz ezzel a gyermekkel. Most pedig azt kéred, hogy ajánljam fel áldozatként. Nem azt jelenti ez, hogy visszaveszed őt? Hogyan veheted vissza azt, amit Te adtál az embereknek? Ha el akarod őt venni, akkor vedd el. Szép csendben visszaveheted őt. Nincs szükség arra, hogy ilyen fájdalmat és nehézséget okozz nekem. Hogyan kérheted, hogy a saját kezemmel áldozzam őt fel?” Nagyon nehezen teljesíthető kérés volt ez? Rendkívül nehezen. E kérés hallatán néhányan azt mondanák: „Ez valóban Isten? Annyira észszerűtlen ez a cselekedet! Te adtad nekem Izsákot, most pedig visszakéred őt. Biztos, hogy Te mindig megalapozottan cselekszel? Tényleg mindig helyes, amit teszel? Nem feltétlenül. Az emberek élete a Te kezedben van. Azt mondtad, hogy adsz nekem egy fiút, és meg is tetted; megvan ehhez a hatalmad, ahogyan ahhoz is, hogy visszavedd – de vajon nem indokolatlan egy kicsit a visszavétel módja és ez az egész ügy? Te adtad ezt a gyermeket, ezért hagynod kellene, hogy felnőjön, nagy dolgokat tegyen, és szemtanúja legyen a Te áldásaidnak. Hogyan kérheted a halálát? Ahelyett, hogy elrendelnéd a halálát, inkább ne is adtad volna nekem! Miért adtad akkor nekem? Te adtad nekem Izsákot, és most azt mondod, hogy ajánljam fel őt – vajon nem az a célod, hogy még több fájdalmat okozz nekem? Nem nehezíted meg a dolgomat? Egyáltalán mi értelme volt akkor annak, hogy nekem adtad ezt a fiút?” Bármennyire is próbálkoznak, nem tudják megérteni a kérés mögötti logikát; bármilyen szemszögből is nézik, elfogadhatatlannak tűnik számukra, és senki sem tudja megérteni. De vajon Isten elmagyarázta Ábrahámnak ennek az okát? Elmondta neki az indokokat, és hogy mi volt a szándéka? Elmondta? Nem. Isten csak annyit mondott: „A holnapi áldozat során ajánld fel Izsákot” – ennyi volt. Adott Isten magyarázatot? (Nem.) Mi volt tehát ezeknek a szavaknak a természete? Ha Isten identitása szempontjából nézzük, ezek a szavak parancsot jelentettek, amit végre kell hajtani, aminek engedelmeskedni kell, és aminek alá kell vetnie magát az embernek. De ha Isten szavait és magát az ügyet nézzük, nem lenne-e nehéz az embereknek megtenniük azt, amit tenniük kell? Az emberek úgy gondolják, hogy a végrehajtandó dolgoknak észszerűnek kell lenniük, és összhangban kell lenniük az emberi érzésekkel és az általános emberi érzékenységekkel – de igaz volt-e bármelyik ezek közül arra, amit Isten mondott? (Nem.) Tehát kellett volna-e magyarázatot adnia Istennek, ki kellett volna-e mondania a gondolatait és a szándékát, vagy fel kellett volna-e fednie akár csak egy kicsit abból, hogy hogyan értette a szavait, hogy megérthessék az emberek? Tett Isten bármit is ezek közül? Nem, és nem is tervezte. Ezekben a szavakban benne volt, hogy mi a Teremtő követelése, parancsa, és hogy mit vár el az embertől. Ezeket a nagyon egyszerű szavakat, ezeket az észszerűtlen szavakat – ezt a parancsot és követelést, amely figyelmen kívül hagyta az emberek érzéseit – egyszerűen nehéznek, fáradságosnak és észszerűtlennek találta volna bárki más, aki látja ezt a jelenetet. De Ábrahámnak, aki ténylegesen érintett volt, a szívszorító fájdalom volt az első érzése a szavak hallatán! Isten megajándékozta ezzel a gyermekkel, akit ő hosszú évekig nevelt, és sok-sok éven át élvezte a családi élet örömeit, de ez a boldogság, ez az élő emberi lény egyetlen mondattal, Isten egyetlen parancsával el fog veszni, és el lesz véve tőle. Ábrahámnak nemcsak a családi öröm elvesztésével kellett szembenéznie, hanem az örökös magány és vágyakozás fájdalmával is a gyermek elvesztése után. Egy idős ember számára ez elviselhetetlen volt. Ilyen szavak hallatán bármely hétköznapi ember zokogva sírna, nem igaz? Ráadásul a szívében átkozná Istent, panaszkodna Istenre, félreértené Istent, és megpróbálna vitatkozni Vele; megmutatná mindazt, amire képes, minden képességét, a teljes lázadó mivoltát, a durvaságát és az észszerűtlenségét. Ábrahám azonban, bár ugyanolyan fájdalmat érzett, mégsem ezt tette. Mint bármely normális ember, azonnal érezte azt a fájdalmat, azonnal úgy érezte, mintha keresztüldöfték volna a szívét, és azonnal érezte a fia elvesztése miatti magányt. Isten e szavai nem voltak tekintettel az emberi érzésekre, elképzelhetetlenek voltak az emberek számára, és összeegyeztethetetlenek az emberi elképzelésekkel, az emberi érzéseket figyelmen kívül hagyva hangzottak el; nem foglalkoztak az emberi nehézségekkel vagy az emberek érzelmi szükségleteivel, és biztosan nem vették figyelembe az emberi fájdalmat. Isten hidegvérrel vágta ezeket a szavakat Ábrahámhoz – érdekelte Istent, hogy mennyire fájtak ezek a szavak neki? Kívülről nézve Isten közömbösnek és érzéketlennek tűnt; Ábrahám mindössze Isten parancsát és követelését hallotta. Ezt a követelést mindenki összeegyeztethetetlennek tartaná az emberi kultúrával, szokásokkal és érzékenységgel, sőt az emberi erkölccsel és etikával is; átlépett egy erkölcsi és etikai határt, és ellentétes volt az ember viselkedési szabályaival és a többi emberrel való bánásmódjával, valamint az ember érzéseivel. Ezenkívül vannak olyanok is, akik úgy gondolják: „Ezek a szavak nem csupán észszerűtlenek és erkölcstelenek, hanem még bajt is okoznak minden ok nélkül! Hogyan mondhatta ki Isten ezeket a szavakat? Isten szavainak észszerűnek és igazságosnak kellene lenniük, és teljes mértékben meg kellene győzniük az embert; nem szabadna minden ok nélkül bajt okozniuk, és nem lehetnek etikátlanok, erkölcstelenek vagy logikátlanok. Biztos, hogy a Teremtő mondta ezeket a szavakat? Mondhatott a Teremtő ilyeneket? Bánhatott így a Teremtő az Általa teremtett emberekkel? Ez kizárt dolog.” És mégis, ezek a szavak tényleg Isten szájából hangzottak el. Isten hozzáállásából és szavainak hangvételéből ítélve Isten eldöntötte, hogy mit akar, és nem volt helye vitának, az embereknek pedig nem volt joguk választani; Isten nem adott választási lehetőséget az embereknek. Isten szavai követelést jelentettek, egy parancsot, amelyet kiadott az embernek. Ábrahám számára Isten e szavai megalkuvást nem tűrőek és megkérdőjelezhetetlenek voltak; ez megalkuvást nem tűrő követelés volt, amelyet Isten támasztott vele szemben, és nem képezhette vita tárgyát. És milyen döntést hozott Ábrahám? Ez a kulcspont, amiről beszélni fogunk.

Meghallgatván Isten szavait, elkezdte az előkészületeket, és úgy érezte, hogy gyötrődik, és mintha egy nagy súly nehezedne rá. Csendben imádkozott a szívében: „Uram, Istenem! Minden, amit teszel, dicséretre méltó; ezt a fiút Te adtad, és ha vissza akarod őt venni, akkor vissza kell adnom.” Jóllehet Ábrahámnak fájdalmas volt ez, de nem volt nyilvánvaló a hozzáállása ezekből a szavakból? Mit láthatnak ebből az emberek? Láthatják a normális emberi mivolt gyengeségét, a normális emberi mivolthoz kapcsolódó érzelmi szükségleteket, valamint Ábrahám racionális oldalát és azt az oldalát, amelyet az igaz hit és az Isten iránti alávetettség jellemez. Milyen volt a racionális oldala? Ábrahám tisztában volt vele, hogy Izsákot Isten adta neki, és hogy Istennek hatalma van azt tenni vele, amit akar, hogy az embereknek nem szabad erről ítéletet mondaniuk, hogy minden, amit a Teremtő mond, az a Teremtőt képviseli, és hogy akár észszerűnek tűnik, akár nem, akár összhangban van az emberi tudással, kultúrával és erkölccsel, akár nem, Isten identitása és a szavainak természete nem változik. Egyértelműen tudta, ha az emberek nem tudják megérteni, felfogni vagy értelmezni Isten szavait, az az ő dolguk, Istennek pedig nincs oka elmagyarázni vagy kifejteni ezeket a szavakat, és hogy az embereknek nem csak akkor kell alávetniük magukat, ha megértik Isten szavait és szándékait, hanem a körülményektől függetlenül csak egyetlen hozzáállást tanúsíthatnak Isten szavaival kapcsolatban: meg kell hallgatniuk és el kell fogadniuk őket, majd alá kell vetniük magukat nekik. Ez volt Ábrahám egyértelműen felismerhető hozzáállása mindahhoz, amit Isten kért tőle, és ebben benne volt a normális emberi mivolthoz kapcsolódó racionalitás, valamint az igaz hit és az igaz alávetettség. Mit kellett tennie Ábrahámnak mindenekelőtt? Azt, hogy nem elemzi Isten szavainak helyességét vagy helytelenségét, nem vizsgálja, hogy tréfából mondta-e, vagy azért, hogy próbára tegye őt, vagy valami másért. Ábrahám nem vizsgálta ezeket a dolgokat. Mi volt az azonnali hozzáállása Isten szavaihoz? Az, hogy Isten szavait nem lehet logikával megérteni – függetlenül attól, hogy észszerűek vagy sem, Isten szavai Isten szavai, és az emberek Isten szavaihoz való hozzáállásában nem lehet helye a választásnak és a vizsgálatnak; ami észszerű az emberek számára, és amit tenniük kell, az az, hogy figyelnek, elfogadják és alávetik magukat. Ábrahám a szíve mélyén nagyon pontosan tudta, hogy mi a Teremtő identitása és lényege, és hogy egy teremtett emberi lénynek milyen pozíciót kell elfoglalnia. Pontosan azért, mert Ábrahám ilyen racionalitással és hozzáállással rendelkezett – még akkor is, ha mérhetetlen fájdalmat érzett –, aggályok és habozás nélkül ajánlotta fel Izsákot Istennek, visszaadva őt Neki, az Ő vágya szerint. Úgy érezte, hogy mivel Isten kérte, vissza kell adnia Neki Izsákot, nem szabad vitatkoznia Vele, és nem szabad, hogy saját kívánságai, igényei legyenek. Pontosan ez az a hozzáállás, amit egy teremtett lénynek tanúsítania kell a Teremtő iránt. A legnehezebb ebben az, ami Ábrahámban a legértékesebb volt. Az Isten által mondott szavak észszerűtlenek voltak, és nem voltak tekintettel az emberi érzésekre – az emberek nem tudják megérteni, sem elfogadni őket, és nem számít, hogy milyen korban, vagy kivel történik ez, ezeknek a szavaknak nincs értelmük, teljesíthetetlenek – Isten mégis azt kérte, hogy ez így történjen. Mit kellene tehát tenni? A legtöbb ember megvizsgálná ezeket a szavakat, és néhány nap után azt gondolná magában: „Isten szavai észszerűtlenek – hogy tehetne ilyet Isten? Hát nem egyfajta kínzás ez? Nem szereti Isten az embert? Hogyan gyötörhetné Ő így az embereket? Én nem hiszek egy olyan Istenben, aki így kínozza az embereket, és dönthetek úgy, hogy nem vetem alá magam ezeknek a szavaknak.” Ábrahám azonban nem ezt tette; ő úgy döntött, hogy aláveti magát. Bár mindenki úgy gondolja, hogy amit Isten mondott és megkövetelt, az helytelen, hogy Istennek nem szabadna ilyen követelményeket támasztania az emberekkel szemben, Ábrahám mégis képes volt alávetni magát – ez az, ami a legértékesebb volt benne, és épp ez az, ami más emberekből hiányzik. Ez Ábrahám igaz alávetettsége. Ráadásul, miután meghallgatta, hogy mit követel tőle Isten, az első dolog, amiben biztos volt, hogy Isten nem tréfált, és hogy ez nem egyfajta játszma. Ha pedig Isten szavai nem ilyen dolgok, akkor vajon mik? Ábrahám mélységesen hitt annak igazságában, hogy amit Isten meghatároz, annak meg kell lennie, és ember ezen nem változtathat; hogy Isten szavaiban nincsen tréfa, próbatétel vagy kínzás; hogy Isten megbízható, és minden, amit mond, igaz – akár észszerűnek tűnik, akár nem. Hát nem Ábrahám igaz hitéről tanúskodik ez? Mondta-e ezt valaha: „Isten azt mondta, hogy ajánljam fel Izsákot. Miután megkaptam Izsákot, nem köszöntem meg rendesen Istennek – talán így kéri Isten, hogy legyek hálás? Akkor megfelelően ki kell mutatnom a hálámat. Meg kell mutatnom, hogy hajlandó vagyok felajánlani Izsákot, hogy hajlandó vagyok köszönetet mondani Istennek, hogy tisztában vagyok Isten kegyelmével, és nem felejtettem el, és hogy nem kell aggódnia miattam Istennek. Kétségtelen, hogy Isten azért mondta ezeket a szavakat, hogy megvizsgáljon és próbára tegyen engem, szóval fenn kell tartanom a látszatot. Megteszek minden előkészületet, majd viszek egy juhot is Izsákkal együtt, és ha az áldozat bemutatásakor nem szól semmit Isten, akkor felajánlom a juhot. Elég csak fenntartani a látszatot. Ha Isten tényleg azt kéri, hogy ajánljam fel Izsákot, akkor ráveszem Izsákot, hogy játssza el az áldozatot az oltáron; amikor pedig eljön az idő, Isten talán mégis megengedi, hogy a juhot ajánljam fel a gyermekem helyett”? Vajon ezt gondolta Ábrahám? (Nem.) Ha így gondolkodott volna, nem érzett volna fájdalmat a szívében. Ha ilyesmiket gondolt volna, milyen integritása lett volna? Lett volna benne igaz hit? Lett volna benne igaz alávetettség? Nem, nem lett volna.

Abból a fájdalomból ítélve, amit Ábrahám érzett, és ami felszínre tört benne Izsák feláldozása kapcsán, egyértelmű, hogy teljes mértékben hitt Isten szavában, hogy minden egyes szóban hitt, amit Isten mondott, és hogy a szíve legmélyén pontosan úgy értette Isten szavait, ahogy Isten akarta, és nem voltak gyanúi Istennel szemben. Ez vagy nem ez az igaz hit? (Ez az.) Ábrahámnak igaz hite volt Istenben, és ez rávilágít egy dologra, nevezetesen, hogy Ábrahám becsületes ember volt. Az Isten szavaihoz való hozzáállásában kizárólag az engedelmesség, az elfogadás és az alávetettség mutatkozott meg – bármit mondott Isten, ő engedelmeskedett. Ha Isten azt mondta volna valamire, hogy az fekete, akkor még ha Ábrahám nem is látta volna azt feketének, elhitte volna, hogy amit Isten mondott, az igaz, és meg lett volna győződve arról, hogy az fekete. Ha Isten azt mondta volna valamire, hogy az fehér, akkor meg lett volna győződve arról, hogy az fehér. Ez ennyire egyszerű. Isten azt mondta neki, hogy megajándékozza egy gyermekkel, Ábrahám pedig azt gondolta magában: „Már 100 éves vagyok, de ha Isten azt mondja, hogy egy gyermekkel fog megajándékozni, akkor hálás vagyok az én Uramnak, Istennek!” Nem volt túl sok egyéb elgondolása, egyszerűen csak hitt Istenben. Mi volt a lényege ennek a hitnek? Hitt Isten lényegében és identitásában, és valódi tudással rendelkezett a Teremtőről. Nem olyan volt, mint azok az emberek, akik azt mondják, hogy hisznek abban, hogy Isten mindenható és az emberiség Teremtője, de a szívükben olyan kételyek vannak, mint például: „Tényleg a majmokból fejlődött ki az ember? Azt mondják, hogy isten teremtett minden dolgot, de az emberek nem látták ezt a saját szemükkel.” Bármit is mondjon Isten, ezek az emberek mindig félúton vannak a hit és a kétely között, és amikor eldöntik, hogy a dolgok igazak-e vagy hamisak, akkor arra hagyatkoznak, amit látnak. Mindent megkérdőjeleznek, amit nem látnak a saját szemükkel, ezért amikor hallják Istent beszélni, mindig kérdőjeleket tesznek az Ő szavai mögé. Óvatosan, gondosan és elővigyázatosan vizsgálnak és elemeznek minden tényt, ügyet és parancsolatot, ami elhangzik Isten szájából. Azt gondolják, hogy az Istenbe vetett hitük kapcsán tudományos kutatói hozzáállással kell megvizsgálniuk Isten szavait és az igazságot, mert csak így bizonyosodhatnak meg róla, hogy ezek a szavak valóban az igazság-e, és enélkül könnyen átverés és megtévesztés áldozatává válhatnak. Ábrahám azonban nem ilyen volt, ő tiszta szívvel hallgatta Isten szavát. Ez alkalommal azonban Isten azt kérte Ábrahámtól, hogy áldozza fel Neki az egyetlen fiát, Izsákot. Ez fájdalmat okozott Ábrahámnak, de ő mégis úgy döntött, hogy aláveti magát. Ábrahám hitt abban, hogy Isten szavai megváltoztathatatlanok, és hogy Isten szavai valósággá válnak. A teremtett embereknek magától értetődően el kell fogadniuk Isten szavát, és alá kell vetniük magukat annak, továbbá a teremtett embereknek nincs választási joguk Isten szava kapcsán, és még kevésbé szabad elemezniük és megvizsgálniuk Isten szavát. Így állt hozzá Ábrahám Isten szavához. Annak ellenére, hogy Ábrahám nagy fájdalmat érzett, és annak ellenére, hogy a fia iránti szeretete és az, hogy vonakodott megválni tőle, óriási stresszt és fájdalmat okozott neki, mégis úgy döntött, hogy visszaadja a gyermekét Istennek. Miért akarta visszaadni Izsákot Istennek? Amikor Isten nem kérte meg erre Ábrahámot, akkor nem volt rá szükség, hogy önként visszaadja a fiát, mivel azonban Isten kérte, vissza kellett adnia a gyermekét Istennek, nem lehetett kifogásokat keresni, és nem próbálhatott vitába szállni Istennel – ez volt Ábrahám hozzáállása. Ilyen tiszta szívvel vetette alá magát Istennek. Ez volt az, amit Isten akart, és amit látni kívánt. Ábrahám viselkedése és az, amit Izsák feláldozásának ügyében elért, pontosan az volt, amit Isten látni akart, és Isten ezzel az üggyel tette próbára és ellenőrizte őt. Ennek ellenére Isten nem úgy bánt Ábrahámmal, mint Nóéval. Nem mondta el Ábrahámnak ennek az ügynek az okait, a folyamatát, sem az összes körülményét. Ábrahám csak egy dolgot tudott, mégpedig azt, hogy Isten arra kérte, hogy adja vissza Izsákot – ennyi. Nem tudta, hogy ezzel Isten próbára teszi, és azt sem tudta, hogy Isten mit akar elérni vele és az utódaival, miután próbára tette őt. Isten semmit sem mondott erről Ábrahámnak, csak egy egyszerű parancsot, egy kérést közölt vele. És bár Isten e szavai nagyon egyszerűek voltak, és nem voltak tekintettel az emberi érzésekre, Ábrahám megfelelt Isten elvárásainak azáltal, hogy azt tette, amit Isten kívánt és követelt: felajánlotta Izsákot áldozatként az oltáron. Minden mozdulata azt mutatta, hogy Izsák felajánlásával nem csupán a látszatot akarta fenntartani, hogy nem felületesen tette azt, hanem őszintén, a szíve mélyéből cselekedett. Még ha nem is tudta elviselni, hogy lemondjon Izsákról, még ha fájt is neki, a Teremtő kérésével szembesülve Ábrahám azt a módszert választotta, amit senki más: teljes mértékben alávetette magát a Teremtő kérésének kompromisszumok, kifogások és feltételek nélkül – pontosan úgy cselekedett, ahogy Isten kérte. Mivel rendelkezett Ábrahám, hogy meg tudta tenni, amit Isten kért? Egyrészt megvolt benne az Istenbe vetett igaz hit; biztos volt benne, hogy a Teremtő az Isten, az ő Istene, az ő Ura, az, aki szuverén mindenek felett, és aki megteremtette az emberiséget. Ez volt az igaz hit. Másrészt tiszta szívvel rendelkezett. Hitt a Teremtő által mondott minden szóban, és képes volt egyszerűen és közvetlenül elfogadni minden szavát. Harmadrészt pedig bármilyen nagy nehézséget is jelentett a Teremtő kérése, bármilyen fájdalmat is okozott volna neki, a hozzáállás, amit választott, az alávetettség volt. Nem próbált vitatkozni Istennel, nem állt ellen Istennek, és nem utasította vissza Őt, hanem teljes mértékben alávetette magát Neki, és Isten kérésével, minden egyes szavával és a parancsával összhangban cselekedett és gyakorolt. Ábrahám felajánlotta Izsákot áldozatként az oltáron pontosan úgy, ahogy Isten kérte és látni akarta. Felajánlotta őt Istennek – és mindaz, amit tett, bizonyította, hogy Isten a megfelelő embert választotta, és azt, hogy Isten szemében ő igaz ember volt.

A Teremtő természetének és lényegének mely aspektusa tárult fel, amikor Isten arra kérte Ábrahámot, hogy ajánlja fel Izsákot? Az, hogy Isten az igazakkal, azokkal, akiket elismer, teljes mértékben az Általa megkövetelt mércék szerint bánik, ami tökéletes összhangban van az Ő természetével és lényegével. E mércékben nem lehet megalkuvás; nem lehet nekik részben megfelelni. Ezeknek a mércéknek teljes mértékben meg kell felelni. Istennek nem volt elég látni az igazságos cselekedeteket, amelyeket Ábrahám a mindennapjaiban véghezvitt. Isten még nem figyelte meg Ábrahám Iránta tanúsított igaz alávetettségét, és ezért tette Isten azt, amit tett. Miért akarta látni Isten Ábrahám igaz alávetettségét? Miért vetette alá Ábrahámot ennek a végső próbatételnek? Mert, mint azt mindannyian tudjuk, Isten minden nemzet atyjává kívánta tenni Ábrahámot. A „minden nemzet atyja” egy olyan cím, amelyet bármely hétköznapi ember viselhetne? Nem. Istennek megvannak a saját mércéi, azok a mércék pedig, amiket minden olyan emberrel szemben támaszt, akit Ő akar, és akit tökéletessé tesz, akit igaznak lát, ugyanazok: az igaz hit és a teljes mértékű alávetettség. Tekintve, hogy Isten ilyen nagyszabású dolgot akart véghezvinni Ábrahámmal, vajon elhamarkodottan kellett volna cselekednie, anélkül hogy megbizonyosodott volna róla, hogy megvan benne ez a két dolog? Semmiképpen sem. Ezért, miután Isten megajándékozta őt egy fiúval, elkerülhetetlen volt, hogy alávesse Ábrahámot egy ilyen próbatételnek; Isten már korábban elhatározta és eltervezte, hogy ezt fogja tenni. Isten csak azután kezdte el tervezni a munkájának következő lépését, miután a dolgok az Ő kívánsága szerint zajlottak le, és Ábrahám megfelelt Isten követelményeinek. Isten ezután gondoskodott róla, hogy Ábrahámnak annyi utóda legyen, ahány csillag van az égen, és ahány homokszem van a tengerparton – ezzel minden nemzet atyjává tette őt. Isten arra kérte Ábrahámot, hogy áldozza fel Izsákot. Amíg nem lehetett tudni ennek a dolognak a kimenetelét, amíg nem valósult meg, Isten nem cselekedett elhamarkodottan; viszont amikor bebizonyosodott, hogy Ábrahám tulajdonságai megfelelnek Isten mércéinek, az azt jelentette, hogy Ábrahám megkapja mindazokat az áldásokat, amelyeket Isten neki szánt. Izsák felajánlásából tehát látható, hogy Istennek vannak elvárásai és elvárt mércéi az emberekkel szemben, bármilyen munkát is végez el bennük, bármilyen szerepet is követel meg tőlük, vagy bármilyen megbízatást is kell elfogadniuk Tőle az Ő irányítási tervében. Isten emberekkel szembeni elvárásainak kétféle eredménye lehet. Az egyik az, hogy ha nem tudod megtenni azt, amit Ő kér tőled, akkor ki leszel iktatva; a másik az, hogy ha képes vagy rá, akkor Isten folytatja benned azt, amit a tervével összhangban véghez szeretne vinni. Az igaz hitet és a teljes mértékű alávetettséget, amelyet Isten az emberektől követel, valójában nem túl nehéz elérniük az embereknek. De akár könnyű, akár nehéz, ez az a két dolog, amit Istennek meg kell látnia az emberekben. Ha meg tudsz felelni ennek a mércének, akkor Isten megfelelőnek fog tartani, és nem fog többet kérni; ha nem, akkor az már más kérdés. Az a tény, hogy Isten megkérte Ábrahámot, hogy ajánlja fel a fiát, azt mutatja, hogy Isten nem érezte úgy, hogy Ábrahám eddigi istenfélő szíve és Belé vetett igaz hite elégséges lenne, hogy többé-kevésbé megfelelne. Isten egyáltalán nem így követelt; Ő a saját eszközeivel követel, és aszerint, hogy az emberek mire képesek, ez pedig nem képezi vita tárgyát. Hát nem ez Isten szentsége? (De igen.) Ilyen Isten szentsége.

Még egy olyan jó embernek is, mint Ábrahám, aki tiszta szívű volt, rendelkezett igaz hittel és józan ésszel, el kellett fogadnia Isten próbatételét – az emberiség szemében nem volt kissé tapintatlan az emberi érzésekkel szemben ez a próbára tétel? Az emberi érzések ilyenfajta figyelmen kívül hagyása azonban éppen Isten természetének és lényegének a kifejeződése, és Ábrahám egy ilyen próbatételen ment keresztül. A próbatétel során Ábrahám megmutatta Istennek, hogy rendíthetetlen hittel és rendíthetetlen alávetettséggel viszonyul a Teremtőhöz. Ábrahám kiállta a próbát. Ábrahám rendes körülmények között sosem élt át komoly nehézségeket, de miután Isten ilyen módon próbára tette, kiderült, hogy a szokásos hite és alávetettsége valódi volt; nem látszólagos, és nem is csak egy szlogen volt. Az a tény, hogy Ábrahám ilyen körülmények között is képes volt a rendíthetetlen alávetettségre – miután Isten ilyen szavakat mondott és ilyen követelményt támasztott felé –, egy dolgot biztosan jelentett: Ábrahám szívében Isten Isten volt, és mindig is Isten maradt; Isten identitása és lényege megváltoztathatatlan volt, bármilyen tényező is változott meg. Az ő szívében az emberek örökké emberek maradnak, és nincs joguk a Teremtőt megkérdőjelezni, Vele vitatkozni vagy versenyezni, és a Teremtő által kimondott szavak elemzéséhez sincs joguk. Ábrahám hitte, hogy a Teremtő szavai vagy bármilyen kérése tekintetében az embereknek nincs választási joguk; az egyetlen dolguk az, hogy alávessék magukat. Ábrahám hozzáállása sokatmondó volt – igaz hite volt Istenben, és ebből az igaz hitből született az igaz alávetettség. Ezért bármit is tett vele vagy kért tőle Isten, és bármit cselekedett Isten, amit Ábrahám látott, hallott vagy személyesen megtapasztalt, az mind nem befolyásolhatta az Istenbe vetett igaz hitét, és még kevésbé befolyásolhatta az Isten iránti alávetett hozzáállását. Amikor a Teremtő olyasmit mondott, ami figyelmen kívül hagyta az emberi érzéseket, vagy indokolatlan követelményt támasztott az emberrel szemben, bármennyien is ütköztek meg ezeken a szavakon, bármennyien is álltak ellen nekik, elemezték, vizsgálták meg vagy akár vetették meg őket, Ábrahám hozzáállását nem zavarták meg a külvilág körülményei. Az ő hite és alávetettsége Isten iránt változatlan maradt, és ezek nem pusztán a szájából elhangzott szavak vagy formaságok voltak, hanem tényekkel igazolta, hogy az Isten, akiben hi, sz a Teremtő, az Isten, akiben hisz, a mennyei Isten. Mit látunk mindabból, ami megnyilvánult Ábrahámban? Látjuk-e az Istennel kapcsolatos kételyeit? Voltak-e kétségei? Megvizsgálta-e Isten szavait? Elemezte-e őket? (Nem.) Néhányan azt mondják: „Ha nem vizsgálgatta és elemezte Isten szavait, akkor miért érezte lesújtva magát?” Nem engeded meg neki, hogy lesújtva érezze magát? Nagyon le volt sújtva, mégis képes volt alávetni magát – te képes vagy alávetni magad akkor, amikor még csak nem is érzed magad lesújtva? Mennyi alávetettség van benned? Az, hogy Ábrahám lesújtó érzése és fájdalma nem befolyásolta az alávetettségét, bizonyítja, hogy ez az alávetettség valódi volt, nem pedig hazugság. Ez egy teremtett emberi lény tanúságtétele volt Isten mellett a Sátán előtt, mindenek előtt, az egész teremtés előtt, és ez a tanúságtétel rendkívül erőteljes és értékes volt!

Mi az Nóé, Ábrahám és Jób történeteiben, ami annyira megérintette a későbbi nemzedékeket a viselkedésük, a beszédük, a hozzáállásuk, valamint minden szavuk és tettük kapcsán, amikor Isten szavaival és cselekedeteivel szembesültek? Ami a legjobban megérintette az embereket ennek a három személynek az Isten szavaihoz való hozzáállása, valamint annak kapcsán, hogy milyen volt a viselkedésük, a beszédük és a hozzáállásuk azután, hogy meghallgatták Isten szavait, parancsolatait és követeléseit, az az, hogy mennyire tiszta és kitartó őszinteséggel viseltettek Isten, a Teremtő iránt. A mai emberek számára ez a tisztaság és kitartás talán ostobaságnak és megszállottságnak tűnhet; de Számomra éppen ez a tisztaság és kitartás volt a legmeghatóbb és legmegrendítőbb bennük, sőt még inkább az, hogy ezek a tulajdonságok mennyire elérhetetlennek tűnnek mások számára.  Ezekben az emberekben valóban felmértem és tanúja voltam annak, milyen egy jó ember; a viselkedésükből, a beszédjükből, valamint abból a hozzáállásból, amelyet Isten szavaival szembesülve, azokat meghallgatván tanúsítottak, látom, hogy milyenek azok az emberek, akiket Isten igazságosnak és tökéletesnek tart. És mi a legmegrázóbb érzés, amit ezen emberek történeteinek elolvasása és megértése után érzek? Az elmélyült megemlékezés ezekről az emberekről, valamint az irántuk tanúsított ragaszkodás és a csodálat. Hát nem a megérintettség érzése ez? Miért van ilyen érzésem? Az emberiség hosszú története során soha nem készült olyan történelemkönyv, amely ennek a három embernek a történetét rögzítette, dicsérte és terjesztette volna, és senki sem használta fel az ő történeteiket a későbbi nemzedékek nevelésére, hogy követendő példaként állítsa őket eléjük. De van egy dolog, amit a világ népei nem tudnak: e három férfi különböző időkben más-más dolgot hallott Istentől, más-más megbízatást kapott Tőle, Isten más-más követelményeket támasztott feléjük, más-más dolgot tettek Istenért, valamint más-más munkát végeztek el az Ő megbízásából – de egy dolog közös volt mindhármukban. Mi volt ez? Mindannyian megfeleltek Isten elvárásainak. Miután hallották, hogy Isten szólt hozzájuk, képesek voltak elfogadni, amit Isten rájuk bízott és kért tőlük, és ezt követően képesek voltak alávetni magukat mindannak, amit Isten mondott, képesek voltak alávetni magukat minden egyes dolognak, amit Isten megkövetelt tőlük. Mit tettek, amivel megfeleltek Isten elvárásainak? Az összes ember közül ők váltak példaképpé a tekintetben, hogy meghallgatták és elfogadták Isten szavait, és alávetették magukat nekik, és hogy harsogó tanúságot tettek Isten mellett a Sátánnal szemben. Mivel példaképek voltak az emberiség számára, Isten szemében pedig tökéletesek és igazságosak, végső soron mi a legfontosabb információ, amit ez elmond nekünk? Az, hogy Isten pontosan ilyen embereket akar. Olyanokat, akik képesek felfogni, amit Isten mond, akik a szívükkel hallgatják, felfogják, befogadják és megértik a Teremtő szavait, alávetik magukat nekik és megvalósítják őket; az ilyen embereket szereti Isten. Nem számít, hogy mekkora próbatételeknek és megpróbáltatásoknak teszi ki őket Isten, mielőtt jóváhagyná igazságos tetteiket; amikor harsogó tanúságot tesznek Isten mellett, akkor a legértékesebb dolgokká válnak Isten kezében, és olyanokká, akik örökké élni fognak Isten szemében. Ezt a tényt tárja fel ez nekünk. Ezt szeretném elmondani nektek a Nóé és Ábrahám történeteiről való beszélgetés révén, és ezt kellene megértenetek. A tanulság az, hogy akik még mindig nem értik a Teremtő szavait, és még mindig nem tudják, hogy az ő felelősségük, feladatuk és kötelességük meghallgatni a Teremtő szavait, és nincsenek tisztában azzal, hogy a Teremtő szavainak elfogadása és az azoknak való alávetettség az a hozzáállás, amelyet a teremtett embereknek tanúsítaniuk kell, függetlenül attól, hogy hány éve követik Istent – az ilyen emberek azok, akiket Isten ki fog iktatni. Isten nem akar ilyen embereket, Ő irtózik az ilyen emberektől. Vajon végső soron hány ember képes meghallgatni és elfogadni a Teremtő szavait, és teljesen alávetni magát nekik? Annyi, amennyi. Azok, akik már hosszú évek óta követik Istent, mégis megvetik az igazságot, nyíltan megszegik az alapelveket, és képtelenek elfogadni Isten szavait és alávetni magukat nekik, akár a hús-vér testből hangzanak el, akár a szellemi birodalomból, végül egyetlen sorssal szembesülnek: a kiiktatással.

Immár harminc éve, hogy Isten hús-vér testet öltött, és eljött a földre munkálkodni. Sok szót mondott már, és rengeteg igazságot fejezett ki. Mindegy, hogy hogyan beszél, hogy milyen módszerekkel szól, és hogy mi mindent mond; egyetlen követelménye van az emberek felé: hogy képesek legyenek meghallgatni, elfogadni és alávetni magukat. Mégis sokan vannak, akik még ezt a legegyszerűbb követelményt sem képesek felfogni és teljesíteni. Ez nagyon aggasztó, és rávilágít arra, hogy az emberiség milyen mélyen romlott, milyen nehezen fogadja el az igazságot, és milyen nehezen menthető meg. Még most is, amikor az emberek felismerik, hogy Isten teremtette az embert, és azt a tényt, hogy a hús-vér testet öltött Isten maga Isten, még mindig ellenállnak Istennek, szembeszállnak Vele, és elutasítják Isten szavát és követelményeit. Sőt, mi több, vizsgálják, elemzik és elutasítják a megtestesült Isten szavait, és közömbösek irántuk, anélkül, hogy megértenék, hogyan kellene viszonyulniuk a teremtett lényeknek Isten szavához, és milyen hozzáállást kellene tanúsítaniuk Isten szava iránt. Ez valóban szomorú. Az emberek még most sem tudják, hogy kik ők, milyen pozíciót kellene elfoglalniuk, és mit kellene tenniük. Néhányan még állandóan panaszkodnak is Istenre, azt kérdezvén: „Miért fejez ki Isten mindig igazságokat az Ő munkájában? Miért követeli mindig, hogy fogadjuk el az igazságot? Amikor Isten beszél és munkálkodik, konzultálnia kellene velünk, és nem kellene mindig megnehezítenie a dolgunkat. Nincs okunk arra, hogy feltétel nélkül engedelmeskedjünk Neki. Emberi jogokat és szabadságot akarunk, nyílt szavazással kellene döntenünk Isten felénk támasztott követeléseiről, mindannyiunk részvételével meg kellene őket beszélnünk, és konszenzusra kellene jutnunk. Demokráciát kellene alkalmazni Isten házában, és közösen, mindannyiunk részvételével kellene meghozni a végső döntéseket.” Még most is sokan képviselik ezt az álláspontot, és bár nyíltan nem mondják ki, de a szívükben így gondolják. Ha Nekem nincs jogom arra, hogy bármit is kérjek tőled, ha Nekem nincs jogom azt kérni, hogy engedelmeskedj annak, amit mondok, és követelni, hogy teljes mértékben vesd alá magad annak, amit mondok, akkor kinek van ehhez joga? Ha azt gondolod, hogy a mennyei Istennek van ehhez joga, hogy a mennyei Istennek van joga az égből mennydörgéssel szólni hozzád, az remek! Ez azt jelenti, hogy nem kell türelmesnek és megfontoltnak lennem, és nem kell pazarolnom az energiámat arra, hogy szóljak hozzád – nem akarok neked többet mondani. Ha azt gondolod, hogy a mennyei Isten jogosult az égből, a felhők közül beszélni hozzád, akkor tessék, hallgasd Őt, menj és keresd az Ő szavait – várd meg, hogy a mennyei Isten az égből, a felhők közül, tűz közepette szóljon hozzád. De van egy dolog, amivel tisztában kell lenned: ha az a nap valóban eljön, akkor elérkezett a halálod ideje. Jobb lenne, ha az a nap soha nem jönne el. „Jobb lenne, ha az a nap soha nem jönne el” – mit jelentenek ezek a szavak? Isten emberré lett, hogy személyesen, szemtől szemben szóljon az emberhez a földön, hogy igazságokat közöljön, amelyekkel elmondja mindazt, amit az embereknek tenniük kell. Az emberek mégis gunyorosak és nyeglék; a szívükben titokban ellenállnak Istennek, és versengenek Vele. Nem akarják meghallgatni Őt, mert azt gondolják, hogy a földi Istennek nincs joga irányítani az embereket. Vajon az emberek ilyen hozzáállása boldoggá teszi Istent, vagy bosszantja Őt? (Bosszantja.) És mit tesz Isten, amikor bosszús? Az emberek Isten haragjával találják szembe magukat – ugye értitek ezt? Isten haragjával, nem Isten próbatételével; ez két külön fogalom. Amikor Isten haragja lesújt az emberekre, akkor veszélybe kerülnek. Úgy gondoljátok, hogy Isten azokra haragszik, akiket szeret? Haragszik-e azokra, akik méltók arra, hogy Isten ábrázatának fényében éljenek? (Nem.) Milyen emberekre haragszik Isten? Azokra, akik hosszú éveken át követik Őt, de még mindig nem értik meg a szavait, akik még mindig nem tudják, hogy hallgatniuk kellene Isten szavaira, akikben nincs meg az a tudatosság, hogy elfogadják Isten szavait, és alávessék magukat nekik – Isten idegenkedik és undorodik az ilyen emberektől, és nem kívánja megmenteni őket. Ugye értitek ezt? Milyen hozzáállással kellene tehát viszonyulniuk az embereknek Istenhez, a megtestesült Istenhez és az igazsághoz? (Meg kell hallgatnunk, el kell fogadnunk és alá kell vetnünk magunkat.) Pontosan. Hallgatnotok kell, el kell fogadnotok, és alá kell vetnetek magatokat. Ennél egyszerűbb dolog nincs. Miután meghallgattad, el kell fogadnod a szívedben. Ha valamit nem tudsz elfogadni, akkor addig kell keresned, amíg képes nem leszel a teljes elfogadásra. Majd amint elfogadtad, alá kell vetned magad. Mit jelent az alávetettség? A gyakorlatba ültetést és a megvalósítást jelenti. Ne vesd el a dolgokat úgy, hogy meghallgatod, látszólag megígéred, lejegyzed, írásban rögzíted, a füleddel meghallod ugyan őket, de a szívedben nem azonosulsz velük, hanem a régi útjaidon haladsz tovább, és amikor eljön a cselekvés ideje, úgy cselekszel, ahogy kedved tartja, amit pedig leírtál, azt az elméd hátsó részébe száműzöd, és jelentéktelen dologként kezeled. Ez nem alávetettség. Az Isten szavainak való igaz alávetettség azt jelenti, hogy meghallgatod és felfogod őket a szíveddel, és valóban elfogadod őket – olyan felelősségként fogadod el őket, amely alól nem lehet kibújni. Nem egyszerűen arról van szó, hogy valaki azt mondja, elfogadja Isten szavait; ez a szívből fakadó elfogadást jelenti, azt, hogy gyakorlati tettekre váltod az Ő szavainak elfogadását, és eltérés nélkül valósítod meg őket. Ha az, amit gondolsz, amit teszel és az ár, amit fizetsz, mind arra irányul, hogy megfelelj Isten követeléseinek, akkor ez azt jelenti, hogy megvalósítod Isten szavait. Mit jelent az „alávetettség”? A gyakorlatba ültetést és a megvalósítást jelenti. Isten szavainak valóra váltását. Ha lejegyzed egy füzetbe és papírra veted Isten szavait és követelményeit, de nem vésed be őket a szívedbe, amikor pedig eljön a cselekvés ideje, úgy cselekszel, ahogy kedved tartja, és bár kívülről úgy tűnik, hogy megtetted, amit Isten kért, de a saját akaratod szerint tetted, az nem jelenti Isten szavainak meghallgatását, elfogadását és azt, hogy alávetetted magad. Ez az igazság megvetése, az alapelvek szemtelen semmibevétele és az Isten házában érvényes intézkedések figyelmen kívül hagyása. Ez lázadás.

Egyszer megbíztam valakit, hogy tegyen meg valamit. Ahogy elmagyaráztam neki a feladatot, ő gondosan lejegyzetelte azt a noteszébe. Láttam, mennyire gondosan jegyzeteli – úgy tűnt, terhet érez a munka iránt, és gondos, felelős hozzáállása van. Miután átadtam neki a munkát, elkezdtem várni a fejleményekre; két hét eltelt, és még mindig nem küldött választ. Így Magamra vállaltam, hogy megkeresem őt, és megkérdeztem, hogy halad a feladattal, amivel megbíztam. Azt mondta: „Ó, ne – elfeledkeztem róla! Mondd el újra, mi volt az.” Mit gondoltok a válaszáról? Ilyenfajta hozzáállása volt, amikor munkát végzett. Azt gondoltam: „Ez az ember tényleg megbízhatatlan. Távozz Tőlem, de gyorsan! Nem akarlak többé látni!” Így éreztem. Ezért elmondok nektek egy tényt: soha nem szabad összekapcsolnotok Isten szavait egy csaló hazugságaival – ez gyűlöletes Isten előtt. Vannak olyanok, akik azt mondják, ők mindig állják a szavukat, hogy a szavuk kötelezi őket. Ha ez így van, akkor, amikor Isten szavaira kerül sor, tudnak-e úgy cselekedni, ahogyan azok a szavak mondják, amikor hallják őket? Meg tudják valósítani őket olyan gondosan, ahogy a saját személyes ügyeiket? Isten minden mondata fontos. Nem viccből beszél. Amit Ő mond, azt az embereknek meg kell valósítaniuk és teljesíteniük kell. Amikor Isten beszél, akkor vajon konzultál az emberekkel? Biztosan nem. Feleletválasztós kérdéseket tesz fel? Biztosan nem. Ha fel tudod ismerni, hogy Isten szavai és megbízatása parancsok, hogy az embereknek azt kell tenniük, és meg kell valósítaniuk, amit ezek a szavak mondanak, akkor kötelezve vagy arra, hogy megvalósítsd és teljesítsd őket. Ha azt gondolod, hogy Isten szavai csak viccek, csupán mellékes megjegyzések, amelyeket meg lehet tenni – vagy éppen nem tenni –, ahogy tetszik, és így kezeled őket, akkor igencsak híján vagy a józan észnek, és nem vagy alkalmas arra, hogy embernek nevezzenek. Isten soha többé nem fog szólni hozzád. Ha egy ember mindig saját döntéseket hoz, amikor Isten követelményeiről, az Ő parancsairól és az Ő megbízatásáról van szó, és ezeket felületes hozzáállással kezeli, akkor olyan ember ő, akit Isten utál. Ha az olyan dolgokban, amelyeket közvetlenül Én parancsolok meg neked és bízok rád, folyton szükséged van Rám, hogy felügyeljelek és sürgesselek, hogy nyomon kövesselek, ha folyton aggodalmat okozol Nekem és kérdezősködsz, megkívánva, hogy minden lépésnél mindent ellenőrizzek neked, akkor téged ki kell iktatni. Sok ilyen ember van azok között, akiket nemrég iktattak ki Isten házából. Utasítást adok nekik néhány dologgal kapcsolatban, majd megkérdezem: „Mindent lejegyeztél? Világos minden? Van kérdésed?” Ők pedig azt válaszolják: „Mindent lejegyeztem, semmi gond, nem kell aggódni!” Nagyon könnyedén beleegyeznek, még a kezüket is a szívükre teszik, és megesküsznek Nekem. De vajon valóban megvalósítják ezeket a dolgokat, miután beleegyeztek? Nem, egyszerűen nyom nélkül eltűnnek, és semmi hír nem érkezik többé róluk. Amikor valami kedvükre való dologról van szó, azt azonnal megteszik, gyorsan és határozottan cselekszenek. Készségesen elfogadják azokat a feladatokat, amiket rájuk bízok, aztán egyszerűen figyelmen kívül hagyják őket, és amikor később rákérdezek a dologra, kiderül, hogy semmit sem csináltak. Az ilyen emberben nincs semmiféle lelkiismeret és józan ész. Semmirekellő, és nem méltó arra, hogy kötelességet végezzen. Rosszabb, mint egy disznó vagy egy kutya. Ha valaki házőrző kutyát tart, és elmegy otthonról, a kutya képes őrizni a házat és az udvart, amikor idegenek érkeznek. Sok ember még a kutyáknál is rosszabbul csinálja a dolgokat. Vannak, akiket mindig felügyelni kell valakinek, hogy akár csak egy kicsit is végezzék a kötelességüket, és akiknek mindig kell valaki, aki megmetszi őket, és figyel rájuk, mielőtt bármit is csinálnának. Nevezhető ez a kötelesség végzésének? Ezek az emberek hazugok! Ha nem tervezték, hogy megteszik, akkor miért egyeztek bele? Hát nem az emberek szándékos megtévesztése ez? Ha úgy gondolták, hogy a feladat nehéz lesz, miért nem mondták ezt korábban? Miért ígérték meg, hogy végrehajtják, aztán miért nem hajtották végre? Ha másokat tévesztenek meg, azok nem tehetnek ellenük semmit, de ha Istent tévesztik meg, annak mi lesz a következménye? Az ilyen embereket ki kell válogatni és ki kell iktatni! Nem gondoljátok, hogy akik megvetik az igazságot, és szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, azok rossz emberek? Ők mind rossz emberek, mind démonok, és ki kell őket iktatni! Mivel ezek az emberek könnyelműen cselekednek, megszegik az alapelveket, lázadók és engedetlenek, saját királyságot hoznak létre, és mivel lusták és felelőtlenek, óriási károkat okoztak az egyháznak! Ki engedheti meg magának, hogy megtérítse az ilyen károkat? Senki sem tud ilyen felelősséget vállalni. Ezek az emberek panaszkodnak, és akkor is szkeptikusak és elégedetlenek maradnak, amikor megmetszik őket. Hát nem észszerűtlen ördögök ezek az emberek? Ők tényleg menthetetlenek, és már régen ki kellett volna őket iktatni!

Értitek, hogy mi a lényege Nóé és Ábrahám történeteinek, amelyekről ma beszélgettünk? Nagyon nehéz az, amit Isten követel az embertől? (Nem.) Amit Isten megkövetel az embertől, annak a legalapvetőbb dolognak kellene lennie egy teremtett emberi lényben; egyáltalán nem nehéz, sőt, nagyon is gyakorlatias és reális dolog. Az embereknek valódi hitet és teljes alávetettséget kell tanúsítaniuk, hogy Isten elismerje őket; csak azokat menti meg valóban, akikben megvan ez a két dolog. Azok számára azonban, akiket mélységesen megrontottak, akik megvetik az igazságot és idegenkednek a pozitív dolgoktól, és azok számára, akik ellenségesek az igazsággal szemben, nincs nehezebb e két dolognál! Ezt csak azok tudják elérni, akik tiszta és nyitott szívvel közelednek Istenhez, akik rendelkeznek emberi mivolttal, józan ésszel és lelkiismerettel, és akik szeretik a pozitív dolgokat. Vajon bennetek megtalálhatók ezek a dolgok? És kiben található meg az a kitartás és tisztaság, amellyel az embereknek rendelkezniük kell? Mindannyian, akik itt ültök, fiatalabbak vagytok Nóénál és Ábrahámnál, tisztaság tekintetében azonban nem lehet titeket hozzájuk hasonlítani. A tisztaság, az intelligencia és a bölcsesség hiányzik belőletek; kicsinyes ravaszkodásban azonban nem szenvedtek hiányt. Hogyan lehet tehát megoldani ezt a problémát? Lehetséges Isten követelményeinek teljesítése? Van erre mód? Mivel kell kezdeni? (Isten szavainak meghallgatásával.) Pontosan: azzal, hogy megtanultok hallgatni, és megtanuljátok alávetni magatokat. Néhányan azt mondják: „Isten néha nem az igazságot mondja, és nem könnyű alávetni magunkat ennek. Ha Isten mondana egy kevés igazságot, könnyű lenne alávetni magunkat.” Helyesek ezek a szavak? (Nem.) Mit fedeztetek fel Nóé és Ábrahám történeteiben, amelyekről ma beszéltünk? Az embernek kötelessége az Isten szavainak való engedelmesség és az, hogy alávesse magát Isten követelményeinek. Ha pedig Isten olyasmit mond, ami nem egyezik az ember elképzeléseivel, az embernek nem szabad elemeznie vagy megvizsgálnia azt. Bárkit is ítél el vagy iktat ki Isten, és akárhány emberben is születnek elképzelések vagy ellenállás emiatt, Isten identitása, az Ő lényege, természete és státusza örökké változatlan marad. Ő mindörökké Isten. Mivel nem kételkedsz abban, hogy Ő Isten, az egyetlen felelősséged, az egyetlen dolog, amit tenned kell, az, hogy engedelmeskedsz annak, amit mond, és az Ő szavai szerint gyakorolsz; ez a gyakorlás útja. Egy teremtett lénynek nem szabad megvizsgálnia, elemeznie, megvitatnia, elutasítania vagy megtagadnia Isten szavait, és nem szabad ellentmondania azoknak, sem lázadnia ellenük; Isten irtózik ettől, és nem ezt szeretné látni az emberben. Pontosan hogyan kell kezelni Isten szavait? Hogyan kell gyakorolnod? Valójában ez nagyon egyszerű: tanulj meg engedelmeskedni nekik, hallgasd meg, fogadd el, értsd meg és fogd fel őket a szíveddel, majd ültesd gyakorlatba és valósítsd meg őket a szíveddel. Amit a szíveddel hallasz és felfogsz, annak szorosan kapcsolódnia kell ahhoz, amit a gyakorlatba ültetsz. Ne válaszd külön a kettőt; mindennek – amit gyakorolsz, aminek aláveted magad, amit saját kezűleg teszel, mindennek, amiért fáradozol – kapcsolatban kell állnia Isten szavaival. Ezután az Ő szavaival összhangban kell gyakorolnod, és meg kell valósítanod az Ő szavait a cselekedeteiddel. Ezt jelenti az, hogy aláveted magad a Teremtő szavainak. Ez az Isten szavainak gyakorlását jelentő út.

2020. július 18.