Arról, hogy Isten hogyan használja az embert

Senki sem képes önállóan élni, kivéve azokat, akik a Szentlélek által különleges irányítást és vezetést kapnak, hiszen szükségük van azoknak a szolgálatára és pásztorlására, akiket Isten használ. Így Isten minden korban különböző embereket emel fel, akik szorgosan pásztorolják a gyülekezeteket az Ő munkája érdekében. Ami azt jelenti, hogy Isten munkáját azokon keresztül kell elvégezni, akikre kedvezően tekint és akiket megfelelőnek tart; a Szentléleknek a bennük lévő, használatra méltó részt kell használnia, hogy munkálkodhasson, és ők azáltal válnak alkalmassá az Isten általi használatra, hogy a Szentlélek tökéletessé teszi őket. Mivel az ember felfogóképessége igen hiányos, ezért olyanoknak kell őt pásztorolniuk, akiket Isten használ; így volt ez akkor is, amikor Isten Mózest használta, akiben sok olyat talált, ami akkor alkalmas volt a használatra, és amit abban a szakaszban Isten munkájának elvégzésére használt. Ebben a szakaszban Isten használja az embert, miközben kihasználja azt a részét is, amelyet a Szentlélek felhasználhat a munkálkodáshoz, és a Szentlélek irányítja őt, és egyúttal tökéletessé teszi a megmaradt, használhatatlan részét.

Az olyan ember által végzett munka, akit Isten használ, arra szolgál, hogy együttműködjön Krisztus vagy a Szentlélek munkájával. Ezt az embert Isten emeli fel az emberek közül, azért van ott, hogy Isten valamennyi kiválasztottját vezesse, és azért is emeli fel Isten, hogy az emberi együttműködés munkáját végezze. Egy ilyen valaki által, aki képes az emberi együttműködés munkáját elvégezni, több valósulhat meg Isten emberrel szemben támasztott követelményeiből és a Szentléleknek az emberek között elvégzendő munkájából. Másképpen fogalmazva ez így hangzik: Isten célja ennek az embernek a felhasználásával az, hogy mindazok, akik Istent követik, jobban megértsék Isten akaratát, és többet érjenek el Isten követelményeiből. Mivel az emberek képtelenek közvetlenül megérteni Isten szavait vagy Isten akaratát, Isten felemelt valakit, akit arra használ, hogy ilyen munkát végezzen. Ezt az Isten által használt személyt úgy is le lehet írni, mint médiumot, amelyen keresztül Isten vezeti az embereket, mint a „fordítót”, aki Isten és az ember között kommunikál. Az ilyen ember tehát nem hasonlít azokhoz, akik Isten házában dolgoznak, vagy akik az Ő apostolai. Hozzájuk hasonlóan ő is olyasvalakinek mondható, aki Istent szolgálja, de munkájának lényegét és Isten általi felhasználásának hátterét tekintve nagyban különbözik a többi munkástól és apostoltól. Munkájának lényegét és felhasználásának hátterét tekintve az Isten által használt embert Ő emeli fel, Isten készíti fel Isten munkájára, és együttműködik magának Istennek a munkájában. Soha senki nem végezheti el a munkáját helyette – ez az az emberi együttműködés, amely elengedhetetlen az isteni munka mellett. A más munkások vagy apostolok által végzett munka eközben nem több, mint az egyes időszakokban a gyülekezetekre vonatkozó intézkedések sokféle vonatkozásának közvetítése és végrehajtása, vagy pedig valamilyen egyszerű életellátási munka a gyülekezeti élet fenntartása érdekében. Ezeket a munkásokat és apostolokat nem Isten nevezi ki, még kevésbé nevezhetjük őket olyanoknak, akiket a Szentlélek használ. Őket a gyülekezetekből választják ki, és miután egy bizonyos ideig képezték és nevelték őket, azokat, akik alkalmasak, megtartják, míg azokat, akik alkalmatlanok, visszaküldik oda, ahonnan jöttek. Mivel ezeket az embereket a gyülekezetekből választják ki, néhányan, miután vezetővé válnak, megmutatják igazi arcukat, és néhányan még sok rossz dolgot is tesznek, és végül kirekesztik őket. Az az ember viszont, akit Isten használ, olyan, akit Isten készített fel, rendelkezik bizonyos képességekkel, és emberi mivolttal. Őt a Szentlélek előre felkészítette és tökéletessé tette, teljesen a Szentlélek vezeti, és különösen, amikor a munkájáról van szó, a Szentlélek irányítja és utasítja – ennek eredményeképpen nincs eltérés Isten kiválasztottjai vezetésének útján, mert Isten bizonyosan felelősséget vállal a saját munkájáért, és Isten mindig elvégzi a saját munkáját.

Előző: Hogyan kell Isten akaratával összhangban szolgálni?

Következő: Az új kor parancsolatai

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren