Isten napi igéi  120. szemelvény

Isten hatalmának megértése makro- és mikromegközelítésben

Isten hatalma egyedülálló. Ez Maga Isten identitásának jellegzetes kifejeződése és különleges lényege, olyan, amilyennel semmilyen teremtett vagy nem teremtett lény nem rendelkezik; csakis a Teremtő rendelkezik ilyen hatalommal. Vagyis csak a Teremtő – az Egyedülálló Isten – fejeződik ki ilyen módon, és rendelkezik ilyen lényeggel. Miért kellene tehát Isten hatalmáról beszélnünk? Miben különbözik Magának Istennek a hatalma attól a „hatalomtól”, ahogyan azt az ember az elméjében elképzeli? Mi a különleges benne? Miért különösen fontos, hogy itt beszéljünk róla? Mindannyiótoknak alaposan át kell gondolnia ezt a kérdést. A legtöbb ember számára „Isten hatalma” homályos elképzelés, amelynek megértéséhez nagy erőfeszítésre van szükség, és az arról szóló bármilyen vita valószínűleg elvont lesz. Ezért óhatatlanul szakadék tátong Isten hatalmának az ember által birtokba vehető ismeretei és Isten hatalmának lényege között. E szakadék áthidalása érdekében mindenkinek fokozatosan meg kell ismernie Isten hatalmát azokon az embereken, eseményeken, dolgokon és különféle jelenségeken keresztül, amelyek az emberek számára elérhetők és a valós életükben megérthetők. Bár az „Isten hatalma” kifejezés kifürkészhetetlennek tűnhet, Isten hatalma egyáltalán nem elvont. Ő az ember életének minden percében jelen van az emberrel, és minden napján végigvezeti. A való életben tehát minden ember szükségszerűen látja és megtapasztalja Isten hatalmának legkézzelfoghatóbb aspektusát. Ez a kézzelfogható aspektus elég bizonyíték arra, hogy Isten hatalma valóban létezik, és teljes mértékben lehetővé teszi az ember számára, hogy felismerje és megértse azt a tényt, hogy Isten ilyen hatalommal rendelkezik.

Isten teremtett mindent, és mivel megteremtette, uralma van minden felett. Amellett, hogy minden dolgok felett uralkodik, mindent Ő irányít. Mit jelent az a gondolat, hogy „Isten mindent irányít”? Hogyan lehet ezt megmagyarázni? Hogyan alkalmazható a valós életre? Hogyan vezethet annak a ténynek a megértése, hogy Isten mindent irányít, az Ő hatalmának a megértéséhez? Már abból a kifejezésből, hogy „Isten mindent irányít”, látnunk kell, hogy amit Isten irányít, az nem a bolygók egy része, nem is a teremtés egy része, még kevésbé az emberiség egy része, hanem minden: a hatalmastól a mikroszkopikus dolgokig, a láthatótól a láthatatlanig, a kozmosz csillagaitól a földi élőlényekig, valamint a szabad szemmel nem látható mikroorganizmusokig és a más formákban létező lényekig. Ez a pontos meghatározása annak a „mindennek”, amit Isten „irányít”; ez az Ő hatalmának kiterjedése, szuverenitásának és uralmának mértéke.

Mielőtt ez az emberiség létrejött volna, a kozmosz – az összes bolygó és az összes csillag a mennyekben – már létezett. Makroszinten ezek az égitestek szabályosan keringtek Isten irányítása alatt, egész létezésük során, akárhány év is volt az. Melyik bolygó hová megy, mely adott időben; melyik bolygó milyen feladatot lát el, és mikor; melyik bolygó milyen pályán kering, és mikor tűnik el vagy cserélődik ki – mindezek a dolgok a legkisebb hiba nélkül zajlanak. A bolygók helyzete és a köztük lévő távolságok mind szigorú mintákat követnek, amelyek mind leírhatók pontos adatokkal; az útvonalak, amelyeken haladnak, a sebességük és pályájuk mintázatai, az időpontok, amikor különböző pozíciókban tartózkodnak – mindezek pontosan számszerűsíthetők és speciális törvényekkel leírhatók. A bolygók az örökkévalóság óta követik ezeket a törvényeket, a legkisebb eltérés nélkül. Semmilyen hatalom nem tudja megváltoztatni vagy megzavarni a pályájukat, vagy a mintákat, amelyeket követnek. Mivel a mozgásukat szabályozó különleges törvények és az azokat leíró pontos adatok a Teremtő hatalma által előre meghatározottak, a bolygók a Teremtő szuverenitása és ellenőrzése alatt maguktól engedelmeskednek ezeknek a törvényeknek. Makroszinten az embernek nem nehéz felfedeznie néhány mintát, néhány adatot és néhány furcsa és megmagyarázhatatlan törvényt vagy jelenséget. Bár az emberiség nem ismeri el Isten létezését, és nem fogadja el azt a tényt sem, hogy a Teremtő teremtett mindent, és uralkodik mindenek felett, sőt, nem ismeri el a Teremtő hatalmának létezését sem, az emberi tudósok, csillagászok és fizikusok mégis egyre inkább úgy találják, hogy a világegyetemben minden dolog létezését, valamint a mozgásukat meghatározó alapelveket és mintákat egy hatalmas és láthatatlan sötét energia irányítja és ellenőrzi. Ez a tény arra kényszeríti az embert, hogy szembenézzen azzal és elismerje azt, hogy van egy Hatalmasság ezen minták és mozgások középpontjában, aki mindent vezényel. Az Ő hatalma rendkívüli, és bár senki sem láthatja az Ő valódi arcát, Ő ural és irányít mindent, minden pillanatban. Semmilyen ember vagy erő nem nyúlhat túl az Ő uralmán. Ezzel a ténnyel szembesülve az embernek fel kell ismernie, hogy a minden dolgok létezését szabályozó törvényeket nem irányíthatja az ember és nem változtathatja meg senki; azt is el kell ismernie, hogy az emberi lények nem képesek teljesen megérteni ezeket a törvényeket, és hogy azok nem a természetből fakadnak, hanem egy Uralkodó diktálja őket. Ezek mind Isten hatalmának olyan kifejeződései, amelyeket az emberiség makroszinten érzékel.

Mikroszinten minden hegy, folyó, tó, tenger és szárazföld, amit az ember a földön láthat, minden évszak, amit megtapasztal, minden dolog, ami a földön él, beleértve a növényeket, az állatokat, a mikroorganizmusokat és az embereket, Isten szuverenitásának és ellenőrzésének van alávetve. Isten uralma és irányítása alatt minden dolog az Ő gondolatainak megfelelően jön létre vagy tűnik el; törvények születnek, amelyek a létezésüket szabályozzák, és ezekkel összehangban növekednek és szaporodnak. Egyetlen emberi lény vagy dolog sem áll e törvények felett. Miért van ez így? Az egyetlen válasz a következő: Isten hatalma miatt. Vagy, másképpen fogalmazva, Isten gondolatai és Isten szavai miatt; Magának Istennek a személyes cselekedetei miatt. Ez azt jelenti, hogy Isten hatalmából és Isten elméjéből fakadnak ezek a törvények, amelyek az Ő gondolatai szerint változnak és módosulnak, és ezek a módosulások és változások mind az Ő terve érdekében következnek be vagy halványulnak el. Vegyük például a járványokat. Figyelmeztetés nélkül törnek ki. Senki sem ismeri az eredetüket vagy a kitörésük pontos okait, és mindig, amikor egy járvány elér egy bizonyos helyet, az elítéltek nem menekülhetnek a szerencsétlenség elől. Az emberi tudomány úgy tudja, hogy a járványokat rosszindulatú vagy ártalmas mikrobák terjedése okozza, és terjedési sebességüket, hatósugarukat, valamint terjedési módjukat az emberi tudomány nem tudja megjósolni vagy kontrollálni. Bár az emberek minden lehetséges eszközzel küzdenek a járványok ellen, nem tudják szabályozni, hogy azok kitörésekor mely emberek vagy állatok válnak elkerülhetetlenül érintetté. Az egyetlen dolog, amit az emberek tehetnek, hogy megpróbálják a járványokat megelőzni, megpróbálnak ellenállni nekik és kutatni őket. De senki sem ismeri azokat a kiváltó okokat, amelyek megmagyarázzák az egyes járványok kezdetét vagy végét, és senki sem tudja szabályozni őket. A járványok kitörésével és terjedésével szembesülve az emberek első intézkedése a vakcina kifejlesztése, de a járvány gyakran magától lecseng, mielőtt a vakcina elkészülne. Miért fulladnak ki a járványok? Egyesek szerint a kórokozókat megfékezték, mások szerint az évszakok változása miatt csengenek le... Arra, hogy ezek a vad találgatások megalapozottak-e, a tudomány nem tud magyarázatot nyújtani és pontos választ adni. Az emberiségnek nemcsak ezekkel a találgatásokkal kell számolnia, hanem az emberiség járványokkal szembeni értetlenségével és félelmével is. Végső soron senki sem tudja, hogy miért kezdődnek és miért érnek véget a járványok. Mivel az emberiség csak a tudományban hisz, teljes mértékben arra támaszkodik, és nem ismeri el a Teremtő hatalmát, vagy nem fogadja el az Ő uralmát, soha nem fog választ kapni.

Isten szuverenitása alatt minden dolog az Ő hatalma és irányítása miatt születik, él és pusztul el. Egyes dolgok csendben jönnek és mennek, és az ember nem tudja megmondani, honnan jöttek, nem tudja felfogni a mintákat, amelyeket követnek, még kevésbé tudja megérteni az okokat, amiért jönnek és mennek. Bár az ember a saját szemével láthatja mindazt, ami a dolgok között megtörténik, és a fülével hallhatja, a testével tapasztalhatja; bár mindennek van hatása az emberre, és bár az ember tudat alatt felfogja a különböző jelenségek viszonylagos szokatlanságát, szabályosságát vagy épp furcsaságát, mégsem tud semmit arról, ami mögöttük áll, ami a Teremtő akarata és elméje. E jelenségek mögött sok történet, sok rejtett igazság van. Mivel az ember messzire elkóborolt a Teremtőtől, és mivel nem fogadja el azt a tényt, hogy a Teremtő hatalma irányít mindent, soha nem fog tudni és megérteni mindent, ami a Teremtő hatalmának fennhatósága alatt történik. Isten irányítása és uralma többnyire meghaladja az emberi képzelet, az emberi tudás, az emberi megértés és az emberi tudomány által elérhető határokat; ez túlmutat a teremtett emberiség látókörén. Néhányan azt mondják: „Mivel te magad nem voltál tanúja Isten uralmának, hogyan hiheted, hogy minden az Ő hatalmának van alávetve?” A látás nem mindig hit, és nem is mindig felismerés és megértés. Honnan ered tehát a hit? Bizonyossággal állíthatom, hogy a hit abból fakad, amilyen mértékben és mélységben az emberek a dolgok valóságát és kiváltó okát felfogják és megtapasztalják. Ha hiszed, hogy Isten létezik, de nem tudod felismerni, még kevésbé érzékelni Isten minden dolgok feletti irányításának és uralmának tényét, akkor a szívedben soha nem fogod beismerni, hogy Istennek ilyen hatalma van, és hogy Isten hatalma egyedülálló. Soha nem fogod igazán elfogadni, hogy a Teremtő a te Urad és a te Istened.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  121. szemelvény

Az emberiség sorsa és a világegyetem sorsa elválaszthatatlan a Teremtő szuverenitásától

Mindannyian felnőttek vagytok. Néhányan közületek középkorúak; néhányan már az öregkorba léptek. Az Isten iránti hitetlenségtől eljutottatok az Istenben való hitig, és az Istenben való hit kezdetétől az Ő szavának elfogadásáig és munkájának megtapasztalásáig. Mennyire ismeritek Isten szuverenitását? Milyen betekintést nyertetek az emberi sorsba? Elérhet az embert mindent, amire életében vágyik? Hány dolgot tudtatok úgy megvalósítani létezésetek néhány évtizede alatt, ahogyan szerettétek volna? Hány olyan dolog történt, amire nem számítottatok? Hány dolog ért kellemes meglepetésként? Hány dologra várnak még mindig az emberek azzal a reménnyel, hogy meghozzák gyümölcsüket – öntudatlanul várva a megfelelő pillanatot, várva az Ég akaratát? Hány dolog miatt érzik magukat az emberek tehetetlennek és csalódottnak? Mindenki tele van reményekkel a sorsát illetően, azt várva, hogy minden úgy alakul az életükben, ahogyan szeretnék, hogy nem fognak hiányt szenvedni élelemben vagy ruházatban, hogy a szerencséjük látványosan felível majd. Senki sem akar szegény és nyomorúságos életet, tele nehézségekkel és csapásokkal. De az emberek nem látják előre és nem irányíthatják ezeket a dolgokat. Lehet, hogy egyesek számára a múlt csak tapasztalatok összevisszasága; soha nem tudják meg, mi az Ég akarata, és nem is érdekli őket. Gondolkodás nélkül élik az életüket, mint az állatok, napról napra, nem törődve az emberiség sorsával, vagy azzal, hogy miért élnek az emberek, vagy hogyan kellene élniük. Az ilyen emberek úgy érik meg az öregkort, hogy nem értették meg az emberi sorsot, és haláluk pillanatáig fogalmuk sincs, miről szól az élet. Az ilyen emberek halottak; lélek nélküli lények; állatok. Bár az emberek a teremtésben élnek, és örömüket lelik abban, ahogy a világ sokféleképpen kielégíti anyagi szükségleteiket, és bár látják, hogy ez az anyagi világ folyamatosan fejlődik, saját tapasztalatuknak – amit a szívük és lelkük érez és tapasztal – semmi köze az anyagi dolgokhoz, és semmi anyagi nem helyettesíti a tapasztalatot. A tapasztalat egy felismerés mélyen az ember szívében, olyasvalami, amit szabad szemmel nem lehet látni. Ez a felismerés az emberi élet és az emberi sors megértésében és felfogásában rejlik. És gyakran vezet annak megértéséhez, hogy egy láthatatlan Mester rendez el és vezényel mindent az ember számára. Mindezek közepette az ember nem tehet mást, mint elfogadja a sors elrendezéseit és vezénylését; az ember nem tehet mást, mint elfogadja a Teremtő által kijelölt utat, a Teremtő szuverenitását az ember sorsa felett. Ez vitathatatlan tény. Nem számít, hogy az embernek milyen betekintése és hozzáállása van a sorsot illetően, ezen a tényen nem változtathat senki.

Hová fogsz menni minden nap, mit fogsz csinálni, kivel vagy mivel fogsz találkozni, mit fogsz mondani, mi fog veled történni – vajon megjósolható ezek közül bármi? Az emberek nem láthatják előre mindezeket az eseményeket, még kevésbé tudják befolyásolni, hogy hogyan alakulnak ezek a helyzetek. Az életben ezek az előre nem látható események állandóan megtörténnek; mindennaposak. Ezek a mindennapi viszontagságok és a kibontakozásuk módja, vagy az általuk követett minták folyamatosan emlékeztetik az emberiséget arra, hogy semmi sem történik véletlenszerűen, hogy az egyes események bekövetkezésének folyamatát, az egyes események elkerülhetetlen természetét emberi akarattal nem lehet megváltoztatni. Minden egyes esemény a Teremtő figyelmeztetését közvetíti az emberiség felé, ahogy azt az üzenetet is, hogy az emberi lények nem irányíthatják saját sorsukat. Minden esemény cáfolat az emberiség vad, hiábavaló ambíciójára és arra a vágyára, hogy sorsát a saját kezébe vegye. Olyanok, mint erős pofonok az emberiség arcán, egyik a másik után, melyek arra kényszerítik az embereket, hogy átgondolják, végső soron ki irányítja és ellenőrzi a sorsukat. És ahogy ambícióik és vágyaik ismételten meghiúsulnak és összetörnek, az emberek természetes módon eljutnak annak tudat alatti elfogadásához, hogy mit tartogat a sors – elfogadják a valóságot, az Ég akaratát és a Teremtő szuverenitását. Ezektől a mindennapi viszontagságoktól kezdve teljes emberi életek sorsáig nincs semmi, ami ne tárná fel a Teremtő terveit és az Ő szuverenitását; nincs semmi, ami ne azt üzenné, hogy „a Teremtő hatalmát nem lehet túlszárnyalni”, ami ne azt az örök igazságot közvetítené, hogy „a Teremtő hatalma a legfőbb”.

Az emberiség és a világegyetem sorsa szorosan összefonódik a Teremtő szuverenitásával, elválaszthatatlanul kötődik a Teremtő vezényléseihez; végső soron elválaszthatatlan a Teremtő hatalmától. Minden dolog törvényeiben az ember eljut a Teremtő vezényléseinek és szuverenitásának megértéséhez; minden dolog túlélési szabályaiban megpillantja a Teremtő kormányzását; minden dolog sorsából pedig arra következtet, hogy a Teremtő hogyan gyakorolja szuverenitását és irányítását felettük; továbbá az emberi lények és minden dolog életciklusában az ember valóban megtapasztalja a Teremtő minden dologra és élőlényre vonatkozó vezényléseit és elrendezéseit, és tanúja lesz annak, ahogy ezek a vezénylések és elrendezések felülírnak minden földi törvényt, szabályt és intézményt, minden más hatalmat és erőt. Mivel ez így van, az emberiség kénytelen felismerni, hogy a Teremtő szuverenitását egyetlen teremtett lény sem sértheti meg, hogy semmilyen erő nem bitorolhatja vagy változtathatja meg a Teremtő által előre meghatározott eseményeket és dolgokat. Ezen isteni törvények és szabályok szerint élnek és szaporodnak az emberek és minden dolog, nemzedékről nemzedékre. Vajon nem ez a Teremtő hatalmának valódi megtestesülése? Bár az ember az objektív törvényekben látja a Teremtő szuverenitását és a minden eseményre és minden dologra vonatkozó rendelését, hány ember képes felfogni a Teremtő világegyetem feletti szuverenitásának alapelvét? Hány ember képes valóban megismerni, felismerni, elfogadni és alávetni magát a Teremtő szuverenitásának és saját sorsa elrendezettségének? Azok közül, akik hisznek a Teremtő minden dolgok feletti szuverenitásának tényében, ki hiszi és ismeri el valóban, hogy a Teremtő az emberek sorsát is diktálja? Ki képes igazán megérteni azt a tényt, hogy az ember sorsa a Teremtő tenyerén nyugszik? Miféle magatartást kellene tanúsítania az emberiségnek a Teremtő szuverenitásával szemben, amikor szembesül azzal a ténnyel, hogy Ő irányítja és szabályozza az emberiség sorsát? Ezt a döntést minden emberi lénynek, aki most szembesül ezzel a ténnyel, magának kell meghoznia.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  122. szemelvény

Az emberi élet hat fordulópontja (Válogatott szakaszok)

Élete során mindenki elérkezik egy sor kritikus ponthoz. Ezek a legalapvetőbb és legfontosabb lépések, amelyek meghatározzák az ember sorsát az életben. A következőkben röviden ismertetjük ezeket az útjelzőket, amelyeken minden embernek át kell haladnia élete során.

Az első fordulópont: születés

Hova születik valaki, milyen családba születik, milyen nemű, milyen külsejű és mikor jön a világra – ezek az emberi élet első fordulópontjának részletei.

Senki sem választhatja meg ennek a fordulópontnak bizonyos részleteit; azokat a Teremtő már mind eleve elrendelte. A külső környezet semmilyen módon nem befolyásolja őket, és semmilyen ember alkotta tényező nem változtathatja meg e tényeket, melyeket a Teremtő előre meghatározott. Az, hogy egy ember megszületik, azt jelenti, hogy a Teremtő már beteljesítette a sors első lépését, amelyet az adott személy számára elrendezett. Mivel Ő már jóval előre meghatározta ezeket a részleteket, senkinek sem áll hatalmában bármelyiket is megváltoztatni. Függetlenül az ember későbbi sorsától, a születés feltételei eleve elrendeltek, és úgy is maradnak; ezeket semmilyen módon nem befolyásolja az ember sorsának alakulása, és semmilyen módon nem befolyásolják a Teremtőnek az ember sorsa feletti szuverenitását sem.

1) Új élet születik a Teremtő terveiből

Az első fordulópont mely részleteit – a születési hely, a család, a nem, a fizikai megjelenés, a születés időpontja – választhatja meg az ember? Nyilvánvaló, hogy a születés passzív esemény. Az ember önkéntelenül születik meg, egy adott helyen, egy adott időben, egy adott családba, egy adott fizikai megjelenéssel; önkéntelenül válik egy bizonyos háztartás tagjává, egy bizonyos családfa ágává. Az embernek nincs választási lehetősége élete ezen első fordulópontján, hanem a Teremtő tervei szerinti konkrét környezetben születik meg, egy konkrét családba, konkrét nemmel és megjelenéssel, és egy konkrét időpontban, amely szorosan kapcsolódik az ember életútjához. Mit tehet az ember ezen a kritikus fordulóponton? Mindent egybevetve, az embernek nincs választási lehetősége a születésével kapcsolatos egyetlen ilyen részletet illetően sem. Ha nem lenne a Teremtő eleve elrendelése és az Ő vezetése, egy újonnan e világra született élet nem tudná, hová menjen, vagy hol lakjon, nem lennének kapcsolatai, nem tartozna sehová, és nem lenne igazi otthona. De a Teremtő aprólékos intézkedései miatt ennek az új életnek van helye, ahol tartózkodhat, vannak szülei, tartozhat valahová, vannak rokonai, így ez az élet elindul a maga útjára. E folyamat során ennek az új életnek a materializálódását a Teremtő tervei határozzák meg, és mindent, amivel rendelkezni fog, a Teremtő adományoz neki. Egy szabadon lebegő, semmivel sem rendelkező testből fokozatosan hús-vér, látható, kézzelfogható emberi lénnyé válik, Isten egyik teremtményévé, aki gondolkodik, lélegzik, érzékeli a hideget és a meleget; aki részt vehet az anyagi világban a teremtett lények minden szokásos tevékenységében; és aki át fog esni mindazokon a dolgokon, amiket egy teremtett emberi lénynek az életben meg kell tapasztalnia. Az, hogy a Teremtő előre meghatározta egy ember születését, azt jelenti, hogy a Teremtő minden, a túléléshez szükséges dologgal megajándékozza ezt az embert; és hasonlóképpen, az a tény, hogy egy ember megszületik, azt jelenti, hogy a Teremtőtől megkapja a túléléshez szükséges dolgokat, és ettől kezdve más formában fog élni, a Teremtő által ellátva és a Teremtő szuverenitásának alávetve.

2) Miért születnek különböző emberi lények különböző körülmények között?

Az emberek gyakran szeretik elképzelni, hogy ha újjászületnének, akkor egy illusztris családba kerülnének; ha nők lennének, akkor úgy néznének ki, mint Hófehérke, és mindenki imádná őket, ha pedig férfiak lennének, akkor ők lennének a szőke herceg, akinek mindene megvan, és akinek az egész világ a rendelkezésére áll. Sokan vannak, akik a születésükkel kapcsolatban sok illúziót táplálnak, és nagyon elégedetlenek vele, neheztelnek a családjukra, a megjelenésükre, a nemükre, sőt még a születésük időpontjára is. De az emberek soha nem értik meg, hogy miért születtek egy bizonyos családba, vagy miért néznek ki egy bizonyos módon. Nem tudják, hogy függetlenül attól, hogy hová születtek vagy hogyan néznek ki, különböző szerepeket kell játszaniuk és különböző küldetéseket kell betölteniük a Teremtő irányítása alatt, és ez a cél soha nem fog változni. A Teremtő szemében a születési hely, az ember neme és a fizikai megjelenése mind átmeneti dolgok. Ezek aprócska pontok, pici szimbólumok sorozatai az egész emberiség Isten általi irányításának minden egyes fázisában. Egy ember valódi rendeltetési helyét és kimenetelét pedig nem a születése határozza meg bármely konkrét fázisban, hanem az a küldetés, amelyet életében teljesít, és a Teremtő róla hozott ítélete, amikor az Ő irányítási terve véget ér.

Azt mondják, hogy minden hatásnak van oka, és hogy nincs olyan hatás, amelynek ne lenne oka. Tehát az ember születése szükségszerűen kötődik mind a jelenlegi életéhez, mind az előző életéhez. Ha egy ember halálával véget ér a jelenlegi életciklusa, akkor a születése egy új ciklus kezdete; ha egy régi ciklus az ember előző életét képviseli, akkor az új ciklus természetesen a jelenlegi életét képviseli. Mivel az ember születése az előző életéhez és a jelenlegi életéhez is kapcsolódik, ebből következik, hogy a hely, a család, a nem, a megjelenés és más hasonló tényezők, amelyek az ember születéséhez kötődnek, szükségszerűen kapcsolódnak az ember előző és jelenlegi életéhez is. Ez azt jelenti, hogy az ember születésének tényezőit nemcsak az előző élete befolyásolja, hanem jelenlegi életének sorsa is meghatározza, ami megmagyarázza a különböző körülmények sokféleségét, amelyek közé az emberek születnek: egyesek szegény családba születnek, mások gazdag családba. Egyesek egyszerű származásúak, míg mások előkelő származásúak. Egyesek délen születnek, mások északon. Egyesek a sivatagban születnek, mások zöldellő vidéken. Egyesek születését ujjongás, nevetés és ünneplés kíséri, másoké könnyeket, szerencsétlenséget és bánatot hoz. Egyesek azért születnek, hogy becsben tartsák őket, mások pedig azért, hogy félresöpörjék őket, mint a gyomot. Egyesek szép vonásokkal születnek, mások girbe-gurba vonásokkal. Vannak, akikre jó ránézni, mások csúnyák. Egyesek éjfélkor születnek, mások a déli nap fénye alatt... A különféle emberek születését a Teremtő által számukra kijelölt sors határozza meg; születésük meghatározza sorsukat jelenlegi életükben, valamint azt, hogy milyen szerepet fognak játszani és milyen küldetést fognak betölteni. Mindez a Teremtő szuverenitásának van alávetve, Általa előre el van rendelve; senki sem menekülhet elrendelt sorsa elől, senki sem változtathatja meg a születését, és senki sem választhatja meg a sorsát.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  123. szemelvény

Az emberi élet hat fordulópontja (Válogatott szakaszok)

A második fordulópont: felnőtté válás

Attól függően, hogy az emberek milyen családba születnek, különböző otthoni környezetben nőnek fel, és különböző leckéket tanulnak meg a szüleiktől. Ezek a tényezők határozzák meg azokat a feltételeket, amelyek között az ember felnőtté válik, és a felnőtté válás képviseli az ember életének második kritikus fordulópontját. Mondanom sem kell, hogy az embereknek ezen a fordulóponton sincs választási lehetőségük. Ez is rögzített, előre elrendezett.

1) A Teremtő megtervezte az egyes emberek felnőtté válásának rögzített feltételeit

Az ember nem választhatja meg, hogy milyen emberek, események vagy dolgok neveljék és befolyásolják felnőtté válása során. Nem választhatja meg, hogy milyen tudást vagy készségeket szerez, milyen szokásokat alakít ki. Az embernek nincs beleszólása abba, hogy kik a szülei és rokonai, milyen környezetben nő fel; az embernek nincs ráhatása, hogy milyen kapcsolata van a környezetében lévő emberekkel, eseményekkel és dolgokkal, és ezek hogyan befolyásolják a fejlődését. Akkor hát ki dönti el ezeket a dolgokat? Ki rendezi el őket? Mivel az embereknek nincs választásuk e kérdésekben, mivel nem dönthetnek maguk ezekről a dolgokról, és mivel ezek nyilvánvalóan nem természetes módon formálódnak, magától értetődik, hogy mindezen emberek, események és dolgok kialakítása a Teremtő kezében van. Természetesen, ahogy a Teremtő elrendezi minden ember születésének sajátos körülményeit, úgy rendezi el azokat a sajátos körülményeket is, amelyek között az ember felnő. Ha egy ember születése változásokat hoz a körülötte lévő emberek, események és dolgok számára, akkor az adott ember növekedése és fejlődése is szükségszerűen hatással lesz rájuk. Vannak például olyan emberek, akik szegény családba születnek, de gazdagsággal körülvéve nőnek fel; mások tehetős családba születnek, de miattuk a családjuk vagyona megcsappan, így szegény környezetben nőnek fel. Senki születését nem szabályozza kőbe vésett szabály, és senki sem elkerülhetetlen, rögzített körülmények között nő fel. Ezeket a dolgokat az ember nem tudja elképzelni vagy szabályozni; az ember sorsának termékei, és az ember sorsa határozza meg őket. Természetesen ezeket a dolgokat alapvetően az a sors határozza meg, amelyet a Teremtő minden egyes ember számára előre megszab; a Teremtő szuverenitása az adott személy sorsa és a vele kapcsolatos tervei felett az, ami meghatározza ezeket.

2) A különféle körülmények, amelyek között az emberek felnőnek, különböző szerepeket eredményeznek

Egy ember születésének körülményei alapvetően meghatározzák azt a környezetet és körülményeket, amelyben felnő, és azok a körülmények, amelyek között egy ember felnő, szintúgy a születésének körülményeiből fakadnak. Ez idő alatt az ember elkezd nyelvet tanulni, az elméje sok új dologgal találkozik és elsajátítja azokat, és e folyamat során szüntelenül gyarapodik. Amit az ember a fülével hall, a szemével lát és az elméjével befogad, az fokozatosan kitölti és megeleveníti a belső világát. Az emberek, események és dolgok, amelyekkel az ember kapcsolatba kerül, a józan ész, a tudás és a készségek, amelyeket megtanul, valamint az emberre ható gondolkodásmódok, amelyek az emberbe bevésődnek vagy amiket elsajátít, mind-mind irányítják és befolyásolják az ember sorsát az életben. A nyelv, amelyet az ember a felnőtté válása során megtanul, és a gondolkodásmódja elválaszthatatlan attól a környezettől, amelyben a fiatalkorát tölti, és ez a környezet a szülőkből és a testvérekből, valamint a körülöttük lévő többi emberből, eseményekből és dolgokból áll. Az ember fejlődésének menetét tehát az a környezet határozza meg, amelyben felnő, és függ azoktól az emberektől, eseményektől és dolgoktól is, amelyekkel az ember ebben az időszakban kapcsolatba kerül. Mivel a körülmények, amelyek között az ember felnő, már jó előre meg vannak határozva, természetesen az a környezet is előre meghatározott, amelyben az ember e folyamat során él. Nem az ember választása és preferenciái döntik el, hanem a Teremtő tervei, amelyeket az Ő gondos intézkedései és az ember életének sorsa feletti szuverenitása határoznak meg. Tehát az emberek, akikkel az ember a felnőtté válása során találkozik, és a dolgok, amelyekkel kapcsolatba kerül, mind-mind természetes módon kapcsolódnak a Teremtő vezényléseihez és elrendezéseiez. Az emberek nem láthatják előre az effajta összetett összefüggéseket, és nem tudják irányítani vagy megfejteni őket. Sok különböző dolog és ember befolyásolja azt a környezetet, amelyben egy ember felnő, és egyetlen emberi lény sem képes a kapcsolatok ilyen hatalmas hálóját elrendezni vagy levezényelni. A Teremtőn kívül egyetlen ember vagy dolog sem képes szabályozni az összes ember, dolog és esemény megjelenését, és nem tudja fenntartani azokat vagy irányítani az eltűnésüket, és éppen a összefüggések ilyen hatalmas hálója az, ami a Teremtő által előre meghatározott módon alakítja az ember fejlődését, és felépíti a különféle környezeteket, amelyekben az emberek felnőnek. Ez az, ami létrehozza a Teremtő irányítási munkájához szükséges különböző szerepeket, szilárd, erős alapokat teremtve az emberek számára, hogy sikeresen teljesíthessék küldetésüket.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  124. szemelvény

Az emberi élet hat fordulópontja (Válogatott szakaszok)

A harmadik fordulópont: függetlenség

Miután az ember túljutott a gyermek- és serdülőkorán, és fokozatosan, elkerülhetetlenül eléri az érettséget, a következő lépés az, hogy teljesen megváljon ifjúságától, elbúcsúzzon a szüleitől, és önálló felnőttként nézzen szembe az előtte álló úttal. Ezen a ponton szembesülnie kell mindazokkal az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal, amelyekkel egy felnőttnek szembe kell néznie, szembesülnie kell sorsa minden olyan részével, amely hamarosan megmutatkozik. Ez a harmadik fordulópont, amelyen egy embernek át kell haladnia.

1) A függetlenné válás után az ember elkezdi megtapasztalni a Teremtő szuverenitását

Ha az ember születése és felnőtté válása az életút „előkészítő szakasza”, amely lefekteti az ember életsorsának sarokkövét, akkor az ember függetlensége a sorsa nyitó monológja. Ha egy ember születése és felnőtté válása az életsorsára való felkészülés során felhalmozott vagyon, akkor az ember függetlensége az, amikor elkezdi elkölteni vagy gyarapítani ezt a vagyont. Amikor valaki elhagyja a szüleit és függetlenné válik, a társadalmi körülményeket, amelyekkel szembesül, valamint a számára elérhető munka és karrier fajtáját a sors határozza meg, és semmi köze a szüleihez. Vannak, akik jó szakot választanak a főiskolán, és a diploma megszerzése után kielégítő munkát találnak, amivel életútjuk első diadalmas lépését teszik meg. Vannak, akik sokféle készséget tanulnak meg és sajátítanak el tökéletesen, mégsem találnak megfelelő munkát, vagy soha nem találják meg a helyüket, nemhogy karriert csinálnának; életútjuk kezdetén minden lépésnél csalódnak, gondok gyötrik őket, kilátásaik sötétek, életük bizonytalan. Vannak, akik szorgalmasan tanulnak, mégis pont lecsúsznak minden esélyről, hogy felsőfokú végzettséget szerezzenek; úgy tűnik, az a sorsuk, hogy soha ne érjenek el sikereket, mivel életútjuk legelső törekvése a semmibe veszett. Mivel nem tudják, hogy az előttük álló út sima vagy rögös, először érzik meg, hogy az emberi sors mennyire változékony, ezért várakozással és rettegéssel tekintenek az életre. Vannak, akik annak ellenére, hogy nem túl képzettek, könyveket írnak és hírnevet szereznek; vannak, akik, bár szinte teljesen analfabéták, sok pénzt keresnek az üzleti életben, ezáltal képesek eltartani magukat... Milyen foglalkozást választ valaki, hogyan keresi meg a kenyerét: vajon van az embereknek bármilyen ráhatásuk arra, hogy ezekben a dolgokban jó vagy rossz döntést hoznak? Összhangban vannak ezek a dolgok az emberek vágyaival és döntéseivel? A legtöbb embernek a következő kívánságai vannak: kevesebbet dolgozni és többet keresni, nem a napon és esőben gürcölni, jól öltözködni, mindenhol ragyogni és tündökölni, mások fölé tornyosulni és megbecsülést szerezni felmenőiknek. Az emberek a tökéletességben reménykednek, de amikor megteszik első lépéseiket életútjukon, fokozatosan rájönnek, hogy mennyire tökéletlen az emberi sors, és először fogják fel igazán, hogy bár az ember merész terveket szőhet a jövőjével kapcsolatban és vakmerő fantáziákat dédelgethet, senkinek sincs meg a képessége vagy a hatalma, hogy megvalósítsa saját álmait, és senki sincs abban a helyzetben, hogy irányítsa saját jövőjét. Mindig lesz némi távolság az ember álmai és a valóság között, amellyel szembe kell néznie; a dolgok soha nem olyanok, mint amilyennek az ember szeretné, és az ilyen valósággal szembesülve az emberek soha nem lehetnek elégedettek vagy boldogok. Vannak, akik minden elképzelhető határig elmennek, nagy erőfeszítéseket tesznek és nagy áldozatokat hoznak a megélhetésük és jövőjük érdekében, hogy megpróbálják megváltoztatni saját sorsukat. De végül, még ha saját kemény munkájukkal meg is tudják valósítani álmaikat és vágyaikat, a sorsukon soha nem tudnak változtatni, és bármennyire is kitartóan próbálkoznak, soha nem tudják túlszárnyalni azt, amit a sors kijelölt számukra. Függetlenül a képességekben, az intelligenciában és az akaraterőben mutatkozó különbségektől, az emberek mind egyenlők a sors előtt, amely nem tesz különbséget nagyok és kicsik, magasak és alacsonyak, magasztosak és középszerűek között. Azt, hogy ki milyen foglalkozást űz, miből él és mekkora vagyont halmoz fel az életben, nem a szülei, a tehetsége, az erőfeszítései vagy az ambíciói döntik el, hanem a Teremtő határozza meg előre.

2) A szülők elhagyása és saját szerepünk eljátszásának megkezdése élesben az élet színházában

Amikor az ember eléri az érettséget, képes elhagyni a szüleit és a saját útját járni, és ekkor kezdi el igazán saját szerepét játszani, a köd felszáll, és fokozatosan világossá válik az életfeladata. Névlegesen az ember még mindig szorosan kötődik a szüleihez, de mivel a küldetésének és az életben betöltött szerepének semmi köze az anyjához és az apjához, lényegében ez a bensőséges kötelék elszakad, amint az ember fokozatosan függetlenné válik. Biológiai szempontból az emberek nem tehetnek róla, hogy tudat alatt még mindig függnek a szüleiktől, de objektív tekintetben, ha már teljesen felnőttek, akkor teljesen különálló életet élnek a szüleiktől, és az általuk vállalt szerepeket önállóan töltik be. A világra hozatalon és a gyermeknevelésen kívül a szülők felelőssége a gyermekeik életében csupán annyi, hogy formális környezetet biztosítanak számukra, amelyben felnőhetnek, mert a Teremtő eleve elrendelésén kívül semmi másnak nincs befolyása az ember sorsára. Senki sem tudja befolyásolni, hogy milyen jövője lesz valakinek; ez már jó előre el van döntve, és az ember sorsát még a szülei sem változtathatják meg. Ami a sorsot illeti, mindenki független, és mindenkinek megvan a saját sorsa. Tehát senkinek a szülei nem tudják meggátolni a sorsát az életben, vagy a legkisebb befolyást gyakorolni arra, hogy milyen szerepet játszik az életben. Azt mondhatnánk, hogy a család, amelybe az ember sorsa beleszületni, és a környezet, amelyben felnő, nem több, mint az életfeladat teljesítésének előfeltétele. Ezek semmilyen módon nem határozzák meg egy ember sorsát az életben, vagy azt, hogy az illető milyen végzet keretében teljesíti küldetését. Így tehát senkinek a szülei nem segíthetnek abban, hogy az életének küldetését teljesítse, és hasonlóképpen, a rokonok sem segíthetnek abban, hogy az illető magára vegye az életben betöltött szerepét. Azt, hogy valaki hogyan teljesíti küldetését, és milyen életkörnyezetben tölti be a szerepét, teljes mértékben az életsorsa határozza meg. Más szóval, semmilyen más objektív körülmény nem befolyásolhatja az ember küldetését, amelyet a Teremtő előre elrendelt. Minden ember abban az adott környezetben válik éretté, amelyben felnő; majd fokozatosan, lépésről lépésre elindul a saját életútján, és beteljesíti a Teremtő által számára eltervezett sorsot. Természetes módon, önkéntelenül belépnek az emberiség hatalmas tengerébe, és elfoglalják saját helyüket az életben, ahol teremtett lényként elkezdik teljesíteni kötelességeiket a Teremtő eleve elrendelése és az Ő szuverenitása miatt.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  125. szemelvény

Az emberi élet hat fordulópontja (Válogatott szakaszok)

A negyedik fordulópont: házasság

Ahogy az ember idősödik és érik, egyre távolabb kerül a szüleitől és attól a környezettől, amelyben született és nevelkedett, helyette elkezd irányt keresni az életében, és a szüleitől eltérő stílusban követni saját életcéljait. Ebben az időszakban az embernek már nem a szüleire van szüksége, hanem egy olyan társra, akivel leélheti az életét, vagyis egy házastársra, egy olyan személyre, akivel a sorsa szorosan összefonódik. A függetlenség utáni első nagy életesemény tehát a házasság, a negyedik fordulópont, amelyen az embernek át kell esnie.

1) Az egyéni választás nem játszik szerepet a házasságban

A házasság kulcsfontosságú esemény minden ember életében; ez az az időszak, amikor az ember valóban elkezd különböző feladatokat vállalni és fokozatosan különböző küldetéseket teljesíteni. Az emberek sok illúziót dédelgetnek a házassággal kapcsolatban, mielőtt maguk is megtapasztalnák, és ezek az illúziók mind nagyon szépek. A nők azt képzelik, hogy a másik felük a szőke herceg lesz, a férfiak pedig azt, hogy Hófehérkét veszik feleségül. Ezek a fantáziák azt mutatják, hogy minden embernek vannak bizonyos elvárásai a házassággal szemben, saját igényei és normái. Bár ebben a gonosz korban az embereket folyamatosan torz üzenetekkel bombázzák a házasságról, amelyek még több plusz követelményt kreálnak, és mindenféle teherrel és furcsa hozzáállással ruházzák fel az embereket, minden ember, aki megtapasztalta a házasságot, tudja, hogy bárhogyan is értelmezzük, bárhogyan is viszonyulunk hozzá, a házasság nem egyéni döntés kérdése.

Az ember sok más emberrel találkozik életében, de senki sem tudja, hogy ki lesz a házastársa. Bár mindenkinek megvannak a saját elképzelései és személyes álláspontjai a házassággal kapcsolatban, senki sem láthatja előre, hogy ki lesz valóban és véglegesen a másik fele, és a saját elképzelései ebben a kérdésben vajmi keveset számítanak. Miután találkozol valakivel, aki tetszik neked, hajszolhatod őt; de hogy érdekled-e őt, hogy képes-e a társaddá válni, az nem a te döntésed. Vonzalmad tárgya nem feltétlenül az a személy, akivel képes leszel megosztani az életedet; közben valaki, akire sosem számítottál, csendben beléphet az életedbe, és a társaddá válhat, sorsod legfontosabb elemévé, a másik feleddé, akihez a sorsod elválaszthatatlanul hozzáköt. És így, bár több millió házasság van a világon, mindegyik más és más: sok házasság nem kielégítő, sok boldog; sok van, mely átível Kelet és Nyugat között, vagy Észak és Dél között; sok tökéletes pár van, sok azonos társadalmi rangú; sok boldog és harmonikus, sok fájdalmas és szomorú; sok házasság felkelti mások irigységét, sokat pedig félreértenek és rosszallnak; sok örömteli, sok pedig könnyekkel teli és kétségbeejtő... E számtalanféle házasságban az emberek hűséget és élethosszig tartó elkötelezettséget mutatnak a házasság iránt; szerelmet, ragaszkodást és elválaszthatatlanságot, vagy épp lemondást és meg nem értést. Egyesek elárulják a házasságukat, vagy akár gyűlöletet is éreznek iránta. Akár boldogságot, akár fájdalmat hoz a házasság, a Teremtő mindenkinek előre megszabta a házasságban betöltött küldetését, amely nem változik; ezt a küldetést mindenkinek be kell töltenie. Minden egyes ember sorsa, amely minden házasság mögött ott áll, változatlan és a Teremtő által már régen előre elrendelt.

2) A házasság mindkét partner sorsából születik

A házasság fontos fordulópont az ember életében. A házasság az ember sorsának terméke és az ember sorsának döntő fontosságú láncszeme; nem az egyén saját akaratán vagy preferenciáin alapul, és nem befolyásolják semmilyen külső tényezők, hanem teljes mértékben a két fél sorsa határozza meg, a Teremtőnek azon rendelkezései és eleve elrendelései, amelyek a pár mindkét tagjának sorsára vonatkoznak. A felszínen a házasság célja az emberi faj fenntartása, de valójában a házasság nem más, mint egy rituálé, amelyen az ember a küldetése teljesítése során átesik. A házasságban az emberek nem csupán a következő nemzedék felnevelésének szerepét játsszák; elfogadják a házasság fenntartásával járó összes különféle szerepet és a küldetéseket, amelyeket ezek a szerepek megkövetelnek tőlük. Mivel az ember születése befolyásolja az őt körülvevő emberek, események és dolgok változását, a házassága is elkerülhetetlenül hatással lesz ezekre az emberekre, eseményekre és dolgokra, sőt, különböző módokon át is alakítja őket mind.

Amikor az ember függetlenné válik, elindul a saját életútján, amely lépésről lépésre elvezeti őt azokhoz az emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz, amelyek kapcsolódnak a házasságához. Ugyanakkor a másik személy, aki abban a házasságban fog élni, lépésről lépésre közeledik ugyanezen emberek, események és dolgok felé. A Teremtő szuverenitása alatt két, egymástól független, de összefüggő sorsú ember fokozatosan belép egy házasságba, és csodával határos módon családdá válik: „egy hajóban eveznek”. Amikor tehát valaki házasságra lép, az életútja befolyásolja és érinti a másik felét, és ugyanígy a partner életútja is befolyásolja és érinti az ő sorsát az életben. Más szóval, az emberi sorsok összekapcsolódnak, és senki sem tudja teljesíteni az életfeladatát vagy betölteni a szerepét másoktól teljesen függetlenül. Az ember születése kapcsolatok hatalmas láncolatára van hatással; a felnőtté válás szintén kapcsolatok összetett láncolatát foglalja magában; és hasonlóképpen, egy házasság elkerülhetetlenül emberi kapcsolatok hatalmas és összetett hálójában létezik és működik, ami a háló minden tagját magában foglalja, és befolyásolja mindazok sorsát, akik annak részei. A házasság nem a két fél családjának, felnőtté válásuk körülményeinek, megjelenésüknek, életkoruknak, tulajdonságaiknak, tehetségüknek vagy bármilyen más tényezőnek a terméke; sokkal inkább egy közös küldetésből és közös sorsból fakad. Ez a házasság eredete, a Teremtő által vezényelt és elrendezett emberi sors terméke.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  126. szemelvény

Az emberi élet hat fordulópontja (Válogatott szakaszok)

Az ötödik fordulópont: utód

A házasságkötés után az ember elkezdi felnevelni a következő generációt. Az embernek nincs beleszólása abba, hogy hány és milyen gyermeke lesz; ezt is az ember sorsa határozza meg, amelyet a Teremtő eleve elrendelt. Ez az ötödik fordulópont, amelyen az embernek át kell haladnia.

Ha az ember azért születik, hogy betöltse valaki számára a gyermek szerepét, akkor a következő generációt azért neveli fel, hogy betöltse valaki számára a szülő szerepét. E szerepváltás miatt az ember az élet különböző szakaszait különböző perspektívákból tapasztalja meg. Ez különféle élettapasztalatokat is ad, melyek révén az ember megismeri a Teremtő szuverenitását, ami mindig azonos módon valósul meg, és amelyek révén találkozik azzal a ténnyel, hogy senki sem lépheti át vagy változtathatja meg a Teremtő eleve elrendelését.

1) Az embernek nincs befolyása arra, hogy mi lesz az utódaiból

A születés, a felnőtté válás és a házasság mind-mind különböző típusú és mértékű csalódásokkal jár. Vannak, akik elégedetlenek a családjukkal vagy a saját fizikai megjelenésükkel; vannak, akik nem kedvelik a szüleiket; vannak, akik neheztelnek vagy panaszkodnak a környezetre, amelyben felnőttek. És a legtöbb ember számára mindezen csalódások közül a házasság a legelszomorítóbb. Bármennyire is elégedetlen valaki a születésével, érettségével vagy házasságával, mindenki, aki átesett ezeken a dolgokon, tudja, hogy nem választhatja meg, hogy hol és mikor születik, hogy néz ki, kik a szülei és ki a házastársa, hanem egyszerűen el kell fogadnia az Ég akaratát. Mégis, amikor eljön az idő, hogy az emberek felneveljék a következő generációt, az összes olyan vágyat, amelyet életük első felében nem sikerült megvalósítaniuk, kivetítik az utódaikra, abban a reményben, hogy az utódok majd kárpótolják őket a saját életük első felének összes csalódásáért. Ezért az emberek mindenféle fantáziálgatásban ringatják magukat a gyermekeikről: a lányaikból lenyűgöző szépség, a fiaikból pedig daliás úriember lesz; a lányaik műveltek és tehetségesek lesznek, a fiaik pedig briliáns diákok és sztársportolók; a lányaik szelídek, erényesek és értelmesek lesznek, a fiaik pedig intelligensek, tehetségesek és fogékonyak. Remélik, hogy utódaik, akár lányok, akár fiúk, tisztelni fogják felmenőiket, tekintettel lesznek a szüleikre, mindenki szeretni és dicsérni fogja őket... Ezen a ponton az élettel kapcsolatban táplált remények újjáélednek, és új szenvedélyek gyúlnak az emberek szívében. Az emberek tudják, hogy tehetetlenek és reménytelenek ebben az életben, és nem lesz több esélyük vagy reményük arra, hogy kitűnjenek a tömegből, s nincs más választásuk, mint elfogadni a sorsukat. Ezért minden reményüket, meg nem valósult vágyaikat és eszményeiket kivetítik a következő generációra, remélve, hogy az utódaik segíthetnek nekik álmaik elérésében és vágyaik megvalósításában; hogy lányaik és fiaik dicsőséget szereznek a család nevének, fontosak, gazdagok vagy híresek lesznek. Röviden, azt szeretnék, hogy gyermekeik szerencséje szárnyaljon. Az emberek tervei és fantáziái tökéletesek; nem tudják, hogy a gyermekeik száma, gyermekeik külseje, képességei és a többi, nem az ő döntésük, hogy a gyermekeik sorsának egy morzsája sincs az ő kezükben? Az emberek nem urai saját sorsuknak, mégis azt remélik, hogy megváltoztathatják a fiatalabb generáció sorsát; nem menekülhetnek saját sorsuk elől, mégis megpróbálják irányítani fiaik és lányaik sorsát. Vajon nem értékelik túl magukat? Nem emberi ostobaság és tudatlanság ez? Az emberek bármeddig elmennek utódaik érdekében, de végül az ember tervei és vágyai nem szabhatják meg, hogy hány gyermeke legyen, vagy hogy milyenek legyenek azok a gyermekek. Vannak, akik nincstelenek, de sok gyermeket nemzenek; vannak, akik gazdagok, mégsem születik egyetlen gyermekük sem. Van, aki lányt szeretne, de nem teljesül ez a kívánsága; van, aki fiút szeretne, de nem sikerül fiúgyermeket nemzenie. Egyesek számára a gyermek áldás, mások számára átok. Vannak intelligens párok, akiknek lassú eszű gyermekeik születnek; vannak szorgalmas és becsületes szülők, de az általuk felnevelt gyermekek tunyák. Vannak kedves és tisztességes szülők, de gyermekeik ravaszok és rosszindulatúak lesznek. Vannak testileg és lelkileg egészséges szülők, akik mégis fogyatékos gyermekeket hoznak a világra. Vannak átlagos és sikertelen szülők, de gyermekeik mégis nagy dolgokat érnek el. Vannak alacsony státuszú szülők, mégis olyan gyermekeik vannak, akik magasan kiemelkednek...

2) A következő generáció felnevelése után az emberek a sors újfajta megértésére tesznek szert

A legtöbb ember, aki házasságot köt, harmincéves kora körül teszi ezt, egy olyan életszakaszban, amikor az ember még nem érti az emberi sorsot. De amikor az emberek elkezdenek gyermeket nevelni, és utódaik felnőnek, végignézik, ahogy az új generáció megismétli az előző generáció életét és minden tapasztalatát, és ahogy saját múltjukat látják tükröződni bennük, rájönnek, hogy a fiatalabb generáció által bejárt út, akárcsak az övék, nem tervezhető és nem választható. Szembesülve ezzel a ténnyel, nincs más választásuk, mint beismerni, hogy minden ember sorsa eleve elrendelt, és anélkül, hogy ezt teljesen felismernék, fokozatosan félreteszik saját vágyaikat, a szívükben lévő szenvedélyek pedig elporladnak és elhalnak... Az emberek ebben az időszakban, miután lényegében már túljutottak az élet fontos útjelzőin, már új életfelfogásra tettek szert, új hozzáállást vettek fel. Mennyit várhat egy ilyen korú ember a jövőtől, és milyen kilátások elé nézhet? Milyen ötvenéves nő álmodik még mindig a szőke hercegről? Milyen ötvenéves férfi keresi még mindig az ő Hófehérkéjét? Milyen középkorú nő reménykedik még abban, hogy rút kiskacsából hattyúvá válik? A legtöbb idősebb férfi ugyanolyan motivációval rendelkezik a karrierjében, mint a fiatalok? Összefoglalva, függetlenül attól, hogy valaki férfi vagy nő, bárki, aki megéli ezt a kort, valószínűleg viszonylag racionálisan és gyakorlatiasan viszonyul a házassághoz, a családhoz és a gyermekekhez. Az ilyen embernek lényegében nincs több választási lehetősége, nincs késztetése arra, hogy kihívja a sorsot. Ami az emberi tapasztalatokat illeti, amint valaki eléri ezt a kort, természetes módon kialakul benne egy bizonyos hozzáállás: „El kell fogadni a sorsot; a gyermekeinknek megvan a maguk sorsa; az emberi sorsot az Ég rendeli el.” A legtöbb ember, aki nem érti az igazságot, miután átvészelte e világ minden viszontagságát, csalódását és nehézségét, három szóban foglalja össze az emberi életről szerzett felismeréseit: „Ez a sors!” Bár ez a mondat összefoglalja a világi emberek felismerését az emberi sorsról és a következtetést, amelyre jutottak, és bár kifejezi az emberiség tehetetlenségét, és markánsnak és pontosnak mondható, messze áll a Teremtő szuverenitásának megértésétől, és egyszerűen nem helyettesíti a Teremtő hatalmának ismeretét.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  127. szemelvény

A sorsban való hit nem helyettesíti a Teremtő szuverenitásának ismeretét

Miután annyi éven át követtétek Istent, van lényeges különbség a ti sorsról való tudásotok és a világi emberek tudása között? Igazán megértettétek a Teremtő eleve elrendelését, és valóban megismertétek a Teremtő szuverenitását? Vannak emberek, akik alaposan, mélyen átérzik a „ez a sors” kifejezést, de a legkevésbé sem hisznek Isten szuverenitásában; nem hiszik, hogy az emberi sorsot Isten rendezi el és vezényli, és nem hajlandók alávetni magukat Isten szuverenitásának. Az ilyen emberek olyanok, mintha az óceánon hánykolódnának, a hullámok taszigálják őket, sodródnak az árral, és nincs más választásuk, mint passzívan várakozni és beletörődni a sorsba. Mégsem ismerik fel, hogy az emberi sors Isten szuverenitásának van alávetve; nem képesek saját kezdeményezésükre megismerni Isten szuverenitását, és ezáltal eljutni Isten hatalmának megismeréséhez, alávetni magukat Isten vezényléseinek és intézkedéseinek, felhagyni a sorsnak való ellenállással, és Isten gondviselése, védelme és vezetése alatt élni. Más szóval a sors elfogadása nem ugyanaz, mint alávetni magunkat a Teremtő szuverenitásának; a sorsba vetett hit nem jelenti azt, hogy az ember elfogadja, elismeri és ismeri a Teremtő szuverenitását; a sorsba vetett hit csupán a sors igazságának és felszínes megnyilvánulásainak elismerése. Ez különbözik attól, mint amikor tudjuk, hogyan irányítja a Teremtő az emberiség sorsát, és attól, amikor felismerjük, hogy a Teremtő az uralom forrása minden dolog sorsa felett, és bizonyosan távol áll attól, amikor alávetjük magunkat a Teremtő emberiség sorsát érintő vezényléseinek és intézkedéseinek. Ha valaki csak hisz a sorsban – még ha mélyen át is érzi azt –, de nem képes általa megismerni és felismerni a Teremtő szuverenitását az emberiség sorsa felett, alávetni magát neki és elfogadni azt, akkor az élete mégis tragédia lesz, egy hiába élt élet, légüres tér; továbbra sem lesz képes a Teremtő uralma alá kerülni, a szó legszorosabb értelmében teremtett emberi lénnyé válni és élvezni a Teremtő helyeslését. Aki valóban ismeri és megéli a Teremtő szuverenitását, annak aktív állapotban kell lennie, nem pedig passzív vagy tehetetlen állapotban. Bár az ilyen személy elfogadja, hogy minden dolog sorsszerű, ismernie kell az élet és a sors pontos meghatározását: minden élet a Teremtő szuverenitásának van alávetve. Amikor az ember visszatekint a megtett útra, amikor visszaemlékszik az út minden szakaszára, akkor látja, hogy minden lépésnél, akár fáradságos volt az utazás, akár sima, Isten vezette az útját, és megtervezte azt. Isten aprólékos intézkedései, gondos tervezése volt az, ami az embert – tudtán kívül – elvezette a mába. Képesnek lenni arra, hogy elfogadjuk a Teremtő szuverenitását, elfogadjuk az Ő üdvösségét – micsoda nagy szerencse ez! Ha valaki negatívan viszonyul a sorshoz, az azt bizonyítja, hogy ellenáll mindannak, amit Isten elrendezett számára, és nem engedelmes a hozzáállása. Ha valaki pozitívan viszonyul Isten emberi sors feletti szuverenitásához, akkor amikor visszatekint az útjára, és valóban megérti Isten szuverenitását, akkor már komolyabban vágyik arra, hogy alávesse magát mindannak, amit Isten elrendezett, nagyobb elszántsággal és bizalommal hagyja, hogy Isten vezényelje a sorsát, és nem lázad tovább Isten ellen. Mert az ember látja, hogy amikor nem érti a sorsot, amikor nem érti Isten szuverenitását, amikor valaki szándékosan tapogatózva halad előre, tántorogva és botladozva a ködben, az út túl nehéz, túl szívszorító. Tehát amikor az emberek felismerik Isten emberi sors feletti szuverenitását, az okosak úgy döntenek, hogy megismerik és elfogadják azt, búcsút intenek a fájdalmas napoknak, amikor saját kezűleg próbáltak jó életet építeni, és felhagynak a sors elleni küzdelemmel, valamint azzal, hogy a maguk módján hajszolják úgynevezett „életcéljaikat”. Ha az embernek nincs Istene, ha nem látja Őt, ha nem ismeri fel világosan Isten szuverenitását, akkor minden nap értelmetlen, értéktelen, nyomorúságos. Bárhol is van az ember, bármi legyen is a munkája, a megélhetése és a céljai, ezek hajszolása nem hoz mást, mint megkönnyebbülés nélküli végtelen szívfájdalmat és szenvedést, olyannyira, hogy az ember vissza sem bír tekinteni a múltjára. Az ember csak akkor kezd fokozatosan megszabadulni minden szívfájdalomtól, szenvedéstől és az élet minden ürességétől, amikor elfogadja a Teremtő szuverenitását, aláveti magát az Ő vezényléseinek és elrendeléseinek, és valódi emberi életre törekszik.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  128. szemelvény

Csak azok érhetik el az igazi szabadságot, akik alávetik magukat a Teremtő szuverenitásának

Mivel az emberek nem ismerik el Isten vezényléseit és Isten szuverenitását, mindig dacosan és lázadó hozzáállással néznek szembe a sorssal, és mindig el akarják vetni Isten hatalmát és szuverenitását, és azt, amit a sors tartogat számukra, hiába remélve, hogy megváltoztathatják jelenlegi körülményeiket és sorsukat. De ez soha nem sikerülhet nekik, és minden lépésnél kudarcot vallanak. Ez a küzdelem, amely az ember lelke mélyén zajlik, mély, csontig hatoló fájdalommal jár, miközben az ember egész idő alatt csak az életét fecsérli. Mi az oka ennek a fájdalomnak? Isten szuverenitása miatt van, vagy azért, mert valaki szerencsétlennek született? Nyilvánvalóan egyik sem igaz. Alapvetően az emberek által választott utak okozzák, az, ahogyan az életüket élik. Lehet, hogy egyesek ezekre a dolgokra nem jöttek rá. De amikor valóban megtudod, amikor valóban felismered, hogy Isten szuverenitással rendelkezik az ember sorsa felett, amikor valóban megérted, hogy minden, amit Isten eltervezett és elhatározott számodra, az nagy előnyt és védelmet jelent, akkor érzed, hogy fájdalmad enyhülni kezd, és egész lényed ellazul, szabaddá és felszabadulttá válik. Az emberek többségének állapotából ítélve, objektív módon nem tudnak igazán megbirkózni a Teremtő emberi sors feletti szuverenitásának gyakorlati értékével és értelmével, még akkor sem, ha szubjektív szinten nem akarnak tovább úgy élni, ahogy korábban, és fájdalmaik enyhülését szeretnék; objektíven nem tudják igazán felismerni és alávetni magukat a Teremtő szuverenitásának, és még kevésbé tudják, hogyan leljenek rá és fogadják el a Teremtő vezényléseit és intézkedéseit. Ha tehát az emberek nem képesek valóban felismerni azt a tényt, hogy a Teremtő szuverenitással rendelkezik az ember sorsa és minden emberi dolog felett, ha nem képesek valóban alávetni magukat a Teremtő uralmának, akkor nehéz lesz számukra, hogy ne az a gondolat vezérelje és kösse őket béklyóba, hogy „az ember sorsa a saját kezében van”. Nehéz lesz számukra lerázni a sors és a Teremtő hatalma elleni intenzív küzdelmük fájdalmát, és mondanom sem kell, hogy nehéz lesz számukra az is, hogy valóban felszabaduljanak és szabaddá váljanak, hogy Istent imádó emberekké váljanak. Van azonban egy rendkívül egyszerű módja annak, hogy az ember megszabaduljon ettől az állapottól, mégpedig az, hogy búcsút vesz korábbi életmódjától; búcsút mond korábbi életcéljainak; összegzi és elemzi korábbi életmódját, életszemléletét, törekvéseit, vágyait és eszményeit; majd összeveti ezeket Isten akaratával és emberrel szemben támasztott követelményeivel, és megnézi, hogy ezek közül bármelyik összhangban van-e Isten akaratával és követelményeivel, hogy bármelyik az élet helyes értékeit közvetíti-e, elvezet-e az igazság jobb megértéséhez, és lehetővé teszi-e, hogy az ember emberi mivoltában és emberi lényhez való hasonlatossággal éljen. Amikor ismételten megvizsgálod és gondosan boncolgatod az emberek által hajszolt különféle életcélokat, és számtalanféle életmódjukat, azt fogod látni, hogy ezek közül egyik sem felel meg a Teremtő eredeti szándékának, amellyel az emberiséget teremtette. Ezek mindegyike eltávolítja az embereket a Teremtő szuverenitásától és gondoskodásától; mind olyan csapdák, amelyek az embereket züllötté teszik és a pokolba vezetik. Miután ezt felismered, az lesz a feladatod, hogy félretedd a régi életszemléletedet, távol maradj a különböző csapdáktól, hagyd, hogy Isten átvegye az irányítást az életed felett, és intézkedjen az érdekedben; csak próbáld meg alávetni magad Isten vezényléseinek és vezetésének, próbálj egyéni döntés nélkül élni, és olyan emberré válni, aki imádja Istent. Ez könnyűnek hangzik, de nehéz megtenni. Vannak, akik el tudják viselni ennek fájdalmát, mások nem. Vannak, akik hajlandóak engedelmeskedni, mások nem. Azokban, akik nem hajlandók, nincs meg a vágy és az elhatározás, hogy megtegyék; egyértelműen tisztában vannak Isten szuverenitásával, tökéletesen tudják, hogy Isten az, aki megtervezi és elrendezi az emberi sorsot, mégis rúgkapálnak és küzdenek, és továbbra sem békélnek meg azzal, hogy sorsukat Isten tenyerébe helyezzék és alávessék magukat Isten szuverenitásának; sőt, neheztelnek Isten vezényléseire és intézkedéseire. Mindig lesznek tehát olyan emberek, akik saját maguk akarják megtapasztalni, hogy mire képesek; saját kezükkel akarják megváltoztatni a sorsukat, vagy saját erejükből akarják elérni a boldogságot, hogy lássák, képesek-e átlépni Isten hatalmának határait, és Isten szuverenitása fölé emelkedni. Az ember tragédiája nem az, hogy boldog életre törekszik, nem az, hogy hajszolja a hírnevet és a vagyont, vagy hogy a ködben küzd saját sorsa ellen, hanem az, hogy miután meglátta a Teremtő létezését, miután megismerte azt a tényt, hogy a Teremtő szuverenitással rendelkezik az emberi sors felett, akkor sem képes rendbehozni a dolgait, nem tudja kihúzni lábát a mocsárból, hanem megkeményíti a szívét és kitart a hibái mellett. Inkább tovább vergődik a sárban, makacsul harcol a Teremtő szuverenitása ellen, dacol vele a keserű végig, mindezt a bűnbánat legcsekélyebb jele nélkül. Csak akkor dönt végre úgy, hogy feladja és visszafordul, amikor megtört és vérző testtel fekszik. Ez az igazi emberi bánat. Ezért azt mondom, hogy akik úgy döntenek, hogy alávetik magukat, bölcsek, azok pedig, akik a küzdelmet és a menekülést választják, tényleg bolondok.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  129. szemelvény

Az emberi élet hat fordulópontja (Válogatott szakaszok)

A hatodik fordulópont: halál

Annyi sürgés-forgás, annyi frusztráció és csalódás, annyi öröm és bánat, annyi lent és fent, és annyi felejthetetlen év után, amikor az ember újra és újra végignézte az évszakok váltakozását, észrevétlenül átlépte az élet fontos útjelző tábláit, és egy szempillantás alatt élete alkonyán találja magát. Az idő nyomai rányomják bélyegüket az egész testre: az ember már nem tudja kihúzni magát, a haja megőszül, az egykor fényes és világos szemei homályosak és zavarosak lesznek, sima, rugalmas bőre pedig ráncos és foltos. Az ember hallása gyengül, fogai meglazulnak és kihullanak, reakciói lomhává válnak, mozgása lelassul... Ezen a ponton az ember már végleg elbúcsúzott ifjúsága szenvedélyes éveitől, és belépett élete alkonyába: az öregkorba. Ezután a halál következik, az emberi élet utolsó fordulópontja.

1) Csak a Teremtő rendelkezik az élet és halál hatalmával az ember felett

Ha valakinek a születését az előző élete rendelte el, akkor a halála ennek a sorsnak a végét jelzi. Ha valakinek a születése a küldetése kezdete ebben az életben, akkor a halála e küldetés végét jelzi. Mivel a Teremtő az emberszületésének körülményeit meghatározta, magától értetődik, hogy halálának konkrét körülményeit is elrendezte. Más szóval, senki sem születik véletlenül, senkinek a halála sem hirtelen jön el, és mind a születés, mind a halál szükségszerűen kapcsolódik az előző és a jelenlegi életéhez. Az ember születésének és halálának körülményeit egyaránt a Teremtő határozza meg előre; ez az ember sorsa, az ember végzete. Ahogy egy ember születésére sokféle magyarázat van, az is igaz, hogy egy ember halála természetesen a maga sajátos, különféle körülményei között következik be. Ez az oka az emberek eltérő élettartamának és haláluk különböző módjának és időpontjának. Egyesek erősek és egészségesek, mégis fiatalon halnak meg; mások gyengék és betegesek, mégis megélik az öregkort és békésen távoznak. Vannak, akik természetellenes okokból halnak meg, mások természetes módon. Egyesek az otthonuktól távol fejezik be életüket, mások szeretteik körében hunyják le végleg a szemüket. Vannak, akik a levegőben halnak meg, mások a föld alatt. Egyesek a víz alá süllyednek, mások katasztrófák során vesznek el. Van, aki reggel, van, aki éjszaka hal meg... Mindenki fényes születésre, ragyogó életre és dicsőséges halálra vágyik, de senki sem léphet túl saját sorsán, senki sem menekülhet a Teremtő szuverenitása elől. Ez az emberi sors. Az ember mindenféle terveket készíthet a jövőjét illetően, de senki sem tervezheti meg születésének és a világból való távozásának módját és idejét. Bár az emberek mindent megtesznek azért, hogy elkerüljék a halál eljövetelét és ellenálljanak annak, mégis, tudtukon kívül, a halál csendesen közeledik. Senki sem tudja, mikor és hogyan fog meghalni, még kevésbé, hogy hol. Nyilvánvalóan nem az emberiség rendelkezik élet és halál felett, nem a természeti világ valamely lénye, hanem a Teremtő, akinek hatalma egyedülálló. Az emberiség élete és halála nem a természeti világ valamely törvényének a terméke, hanem a Teremtő hatalma szuverenitásának a következménye.

2) Aki nem ismeri a Teremtő szuverenitását, azt halálfélelem kísérti

Amikor az ember belép az öregkorba, a kihívás, amellyel szembesül, nem a családfenntartás vagy a nagy életcélok felállítása, hanem az, hogy miként búcsúzzon el az életétől, hogyan nézzen szembe élete végével, hogyan tegyen pontot élete mondatának végére. Bár a felszínen úgy tűnik, hogy az emberek kevés figyelmet fordítanak a halálra, senki sem kerülheti el a téma körüljárását, mert senki sem tudja, hogy a halál túlsó oldalán van-e egy másik világ; egy olyan világ, amelyet az emberek nem érzékelnek, nem éreznek, amelyről semmit sem tudnak. Emiatt az emberek félnek szembenézni a halállal, félnek szembesülni vele úgy, ahogyan kellene; ehelyett mindent megtesznek, hogy kerüljék a témát. Így ez minden embert halálfélelemmel tölt el, és az élet eme elkerülhetetlen tényét a titokzatosság fátylával vonja be, tartós árnyékot vetve minden ember szívére.

Amikor az ember érzi, hogy a teste egyre hanyatlik, amikor érzi, hogy közeledik a halálhoz, bizonytalan rettegést, kimondhatatlan félelmet érez. A halálfélelemtől egyre magányosabbnak és tehetetlenebbnek érzi magát, és ilyenkor felteszi magának a kérdést: Honnan jött az ember? Hová tart az ember? Így hal meg az ember, hogy az élete elrohant mellette? Ez az az időszak, amely az ember életének végét jelzi? Végül is mi az élet értelme? Végül is mit ér az élet? A hírnévről és a vagyonról szól? A családalapításról szól?... Függetlenül attól, hogy az ember elgondolkodott-e ezeken a konkrét kérdéseken, függetlenül attól, hogy mennyire fél a haláltól, minden ember szíve mélyén mindig ott él a rejtélyek feltárása iránti vágy, az értetlenség érzése az élettel kapcsolatban, és mindezek közé keveredve a világ iránti szentimentalitás, a vonakodás a távozástól. Talán senki sem tudja világosan megfogalmazni, hogy mi az, amitől az ember fél, mi az, amit az ember keres, mi az, ami miatt szentimentális, és mi az, amit nem szívesen hagy maga mögött...

Mivel az emberek félnek a haláltól, annyi aggodalmuk van; mivel az emberek félnek a haláltól, annyi mindenük van, amit nem tudnak elengedni. Amikor a halál küszöbén állnak, egyesek ezen vagy azon aggódnak; aggódnak a gyermekeikért, a szeretteikért, a vagyonukért, mintha az aggódással eltörölhetnék a szenvedést és a félelmet, amit a halál hoz, mintha az élőkkel való egyfajta bensőséges kapcsolat fenntartásával megmenekülhetnének a halállal járó tehetetlenségtől és magánytól. Az emberi szív mélyén bizonytalan félelem lakozik, a félelem attól, hogy elszakadunk szeretteinktől, hogy soha többé nem vethetünk pillantást a kék égre, soha többé nem tekinthetünk az anyagi világra. A magányos lélek, aki hozzászokott szerettei társaságához, nem szívesen engedi ezt el, hogy egyedül induljon el egy ismeretlen és szokatlan világba.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  130. szemelvény

Aki a hírnév és vagyon hajszolásával tölti az életét, tanácstalanul áll a halállal szemben

A Teremtő szuverenitása és eleve elrendelése miatt egy magányos lélek, aki a semmiből indult, szülőket és családot kap, lehetőséget arra, hogy az emberi faj tagjává váljon, lehetőséget arra, hogy megtapasztalja az emberi életet és meglássa a világot. Ez a lélek esélyt kap arra is, hogy megtapasztalja a Teremtő szuverenitását, hogy megismerje a Teremtő teremtésének csodálatos mivoltát, és ami ennél is több, hogy megismerje a Teremtő hatalmát és alávesse magát annak. A legtöbb ember azonban mégsem ragadja meg igazán ezt a ritka és múló lehetőséget. Az ember egy életen át a sors elleni harcban emészti fel energiáit, minden idejét azzal tölti, hogy serénykedik, a családját próbálja etetni, és ide-oda ingázik a vagyon és a státusz között. Az emberek a családot, a pénzt és a hírnevet tartják nagy becsben, és ezeket tekintik a legértékesebb dolgoknak az életben. Minden ember panaszkodik a sorsa miatt, mégis elméjük hátsó részébe szorítják azokat a kérdéseket, amelyeknek a vizsgálata és megértése a legfontosabb: miért él az ember, hogyan kellene élnie, mi az élet értéke és értelme. Egész életüket, bármeddig is tart, azzal töltik, hogy rohangálva hajszolják a hírnevet és a vagyont, míg fiatalságuk el nem múlik, és ősz hajúak és ráncosak nem lesznek. Addig élnek így, míg rá nem jönnek, hogy a hírnév és a vagyon nem tudja megállítani a csúszásukat a szenilitás felé, hogy a pénz nem tudja betölteni a szív ürességét, hogy senki sem mentesül a születés, az öregedés, a betegség és a halál törvényei alól, hogy senki sem menekülhet meg attól, amit a sors tartogat számára. Csak amikor kénytelenek szembesülni az élet végső fordulópontjával, akkor fogják fel igazán, hogy még ha hatalmas gazdagsággal és bőséges vagyonnal is rendelkeznek, még ha kiváltságosak és magas rangúak is, akkor sem menekülhetnek meg a haláltól, és vissza kell térniük eredeti helyzetükbe: magányos lelkek akiknek nincs semmijük. Amikor az embereknek vannak szüleik, azt hiszik, hogy a szüleik jelentenek mindent; ha az embereknek van vagyonuk, azt gondolják, hogy a pénz a legfőbb támaszuk, hogy ez az az eszköz, amiből élnek; ha az embereknek van státuszuk, akkor erősen ragaszkodnak hozzá, és az életüket is kockáztatnák érte. Amikor az emberek készülnek elengedni ezt a világot, csak akkor döbbennek rá, hogy azok a dolgok, amelyeknek a hajszolásával az életüket töltötték, nem mások, mint múló felhők, amelyekbe nem kapaszkodhatnak, amelyeket nem vihetnek magukkal, amelyek nem menthetik meg őket a haláltól és nem nyújthatnak társaságot vagy vigaszt egy magányos léleknek a visszaúton; és legkevésbé ezek a dolgok menthetik meg az embert, és tehetik lehetővé, hogy felülemelkedjen a halálon. Az anyagi világban szerzett hírnév és vagyon átmeneti elégedettséget, múló örömöt, a jólét hamis érzését nyújtja; miközben az ember eltéved általuk. Így az emberek, miközben békére, kényelemre és a szív nyugalmára sóvárogva az emberiség hatalmas tengerén hánykolódnak, hullámról hullámra elmerülnek. Amikor az embereknek még nem sikerült rájönniük, hogy mely kérdéseket a legfontosabb megérteniük – honnan jönnek, miért vannak életben, hová tartanak és így tovább –, akkor a hírnév és a vagyon elcsábítja, félrevezeti és irányítja őket, és visszavonhatatlanul elvesznek. Az idő repül, az évek egy szempillantás alatt elszállnak, és mielőtt az ember észrevenné, már búcsút is intett élete legszebb éveinek. Amikor az ember hamarosan távozik a világból, fokozatosan eljut a felismerésig, hogy a világon minden tovasodródik, nem ragaszkodhat többé a javakhoz, melyek eredetileg az övéi voltak; ekkor érzi igazán, hogy olyan, mint egy síró csecsemő, aki most jött a világra, és nincs még semmije. Ezen a ponton az ember kénytelen elgondolkodni azon, hogy mi mindent tett az életében, mit ér az élet, mit jelent az élet és ő miért jött a világra. És ez az a pont, amikor az ember egyre inkább tudni akarja, hogy valóban van-e következő élet, hogy valóban létezik-e Mennyország, hogy valóban van-e megtorlás... Minél közelebb kerül valaki a halálhoz, annál inkább meg akarja érteni, hogy miről is szól valójában az élet; minél közelebb kerül az ember a halálhoz, annál inkább üresnek tűnik a szíve; minél közelebb kerül az ember a halálhoz, annál tehetetlenebbnek érzi magát; így a halálfélelme napról napra nagyobb lesz. Két oka van annak, hogy a halálhoz közeledve ilyen érzések élednek az emberekben: először is, hamarosan elveszítik a hírnevet és a vagyont, amelytől életük függött, hamarosan maguk mögött hagyják mindazt, amit a szemük lát a világon; másodszor, hamarosan teljesen egyedül szembesülnek egy szokatlan világgal, egy titokzatos, ismeretlen birodalommal, ahová félnek betenni a lábukat, és ahol nincsenek szeretteik és támaszaik. E két okból kifolyólag mindenki, aki szembesül a halállal, nyugtalanságot érez, pánikba esik és soha nem ismert tehetetlenséget érez. Amikor valaki valóban eljut erre a pontra, csak akkor döbben rá, hogy ha valaki beteszi a lábát erre a földre, akkor az első dolog, amit meg kell értenie, hogy honnan jönnek az emberi lények, miért élnek az emberek, ki diktálja az emberi sorsot, ki gondoskodik az emberi létről és kinek van szuverenitása felette. Ez a tudás az igazi eszköz, amely segítségével él az ember, az emberi túlélés nélkülözhetetlen alapja – nem pedig az, hogy megtanulja, hogyan tartsa el a családját, vagy hogyan szerezzen hírnevet és vagyont, nem is az, hogy hogyan tűnjön ki a tömegből, vagy hogyan éljen gazdagabb életet, még kevésbé az, hogy hogyan tud jeleskedni és sikeresen versenyezni másokkal. Bár a különböző túlélési készségek, amelyek tökéletesítésével az emberek az életüket töltik, bőséges anyagi jólétet biztosíthatnak, de soha nem hoznak igazi békét és vigaszt az ember szívébe, helyette az emberek állandóan elveszítik az irányt miattuk, nehezen tudják kontrollálni magukat és elszalasztanak minden lehetőséget, hogy megtanulják az élet értelmét; ezek a túlélési készségek rejtett szorongást keltenek azzal kapcsolatban, hogyan nézzünk szembe a halállal. Emberek élete megy így tönkre. A Teremtő mindenkivel igazságosan bánik, mindenkinek egy életre elegendő lehetőséget ad arra, hogy megtapasztalja és megismerje az Ő szuverenitását, az ember mégis csak a halál közeledtével, amikor annak réme fenyegeti, kezdi meglátni a fényt – és akkor már túl késő!

Az emberek egész életüket a pénz és a hírnév hajszolásával töltik; ezekbe a szalmaszálakba kapaszkodnak, azt gondolva, hogy ezek jelentik az egyetlen támaszt, mintha ezek birtokában a halál alól felmentve élhetnének tovább. De csak akkor veszik észre, hogy ezek a dolgok milyen távol állnak tőlük, milyen gyengék a halállal szemben, milyen könnyen összetörnek, milyen magányosak és tehetetlenek és nincs hová fordulniuk, amikor közel a vég. Rájönnek, hogy az életet nem lehet pénzzel vagy hírnévvel megvásárolni, hogy bármennyire is gazdag valaki, bármennyire is magas pozícióban van, a halállal szemben mindenki egyformán szegény és jelentéktelen. Rájönnek, hogy a pénzen nem lehet életet vásárolni, hogy a hírnév nem törölheti el a halált, hogy sem pénz, sem hírnév nem hosszabbíthatja meg az ember életét egyetlen perccel, egyetlen másodperccel sem. Minél inkább így éreznek az emberek, annál jobban vágynak arra, hogy tovább éljenek; minél inkább így éreznek az emberek, annál jobban rettegnek a halál közeledtétől. Csak ezen a ponton ismerik fel igazán, hogy az életük nem az övék, nem ők irányítják, és hogy az embernek nincs beleszólása abba, hogy él-e vagy hal – mindez kívül esik az ember irányításán.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  131. szemelvény

Jöjj a Teremtő uralma alá, és nézz szembe nyugodtan a halállal!

Abban a pillanatban, amikor az ember megszületik, egy magányos lélek megkezdi a földi élet megtapasztalását, a Teremtő hatalmának megtapasztalását, azt, amit a Teremtő rendezett el számára. Mondanom sem kell, hogy az ember – a lélek – számára ez egy kiváló lehetőség arra, hogy megismerje a Teremtő szuverenitását, megismerje és személyesen megtapasztalja az Ő hatalmát. Az emberek a sors törvényei szerint élik az életüket, amelyeket a Teremtő fektetett le számukra, és egyetlen józan, lelkiismeretes ember számára sem nehéz dolog, hogy élete évtizedei során megbékéljen a Teremtő szuverenitásával és megismerje az Ő hatalmát. Ezért minden embernek nagyon könnyen fel kellene ismernie saját, több évtizedes élettapasztalatai révén, hogy minden emberi sors előre elrendeltetett, és könnyen meg kellene értenie vagy össze kellene foglalnia, hogy mit jelent életben lenni. Ahogy az ember elsajátítja ezeket az életleckéket, fokozatosan megérti, honnan ered az élet, felfogja, mire van igazán szüksége a szívnek, mi vezet az élet igazi útjára, és mi kell legyen az emberi élet küldetése és célja. Az ember fokozatosan fel fogja ismerni, hogy ha nem imádja a Teremtőt, ha nem kerül az Ő uralma alá, akkor amikor eljön a halállal való szembenézés ideje – amikor a lelke újra szembe fog nézni a Teremtővel –, akkor a szíve határtalan félelemmel és nyugtalansággal lesz telve. Ha valaki már több évtizede a világon van, de mégsem érti, honnan ered az emberi élet, és nem ismeri fel, hogy kinek a tenyerén nyugszik az ember sorsa, akkor nem csoda, hogy nem lesz képes nyugodtan szembenézni a halállal. Aki az emberi élet több évtizedes megtapasztalása során megismerte a Teremtő szuverenitását, az helyesen értékeli az élet értelmét és értékét. Az ilyen embernek mélyreható tudása van az élet céljáról, valódi tapasztalattal és megértéssel rendelkezik a Teremtő szuverenitásáról, és ezen túlmenően képes alávetni magát a Teremtő hatalmának. Az ilyen ember megérti annak jelentését, hogy Isten miért teremtette az emberiséget, megérti, hogy az embernek imádnia kell a Teremtőt, továbbá hogy minden, amit az ember birtokol, a Teremtőtől származik, és egy nap, a nem túl távoli jövőben visszatér Hozzá. Az ilyen ember megérti, hogy a Teremtő rendezi el az ember születését, és szuverenitása van az ember halála felett, továbbá hogy mind az életet, mind a halált a Teremtő hatalma előre elrendelte. Ha tehát valaki valóban megérti ezeket a dolgokat, akkor természetesen nyugodtan szembe tud majd nézni a halállal, nyugodtan félre tudja tenni minden világi tulajdonát, boldogan elfogadja és aláveti magát mindannak, ami utána következik, és ahelyett, hogy vakon rettegne tőle és harcolna ellene, üdvözölni fogja az élet utolsó fordulópontját, amelyet úgy ahogy van, a Teremtő rendezett el. Ha valaki lehetőségként tekint az életre, hogy megtapasztalja a Teremtő szuverenitását, és megismerje az Ő hatalmát, ha valaki ritka lehetőségként tekint az életére, hogy teljesítse kötelességét teremtett emberi lényként és betöltse küldetését, akkor biztosan helyes életszemlélettel rendelkezik majd, biztosan a Teremtő által megáldott és vezérelt életet él, biztosan a Teremtő fényében jár, biztosan megismeri a Teremtő szuverenitását, biztosan az Ő uralma alá kerül, és biztosan tanúja lesz az Ő csodálatos tetteinek, tanúja az Ő hatalmának. Mondanom sem kell, hogy az ilyen embert a Teremtő biztosan szeretni fogja és elfogadja, és csak az ilyen ember képes nyugodtan viszonyulni a halálhoz és örömmel fogadni az élet utolsó fordulópontját. Az egyik ember, aki nyilvánvalóan így viszonyult a halálhoz, Jób volt. Jób olyan helyzetben volt, hogy boldogan fogadta élete utolsó fordulópontját, és miután életútját zökkenőmentesen lezárta és teljesítette küldetését az életben, visszatért a Teremtő oldalára.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  132. szemelvény

Jób az élete törekvései és eredményei révén nyugodtan néz szembe a halállal

A Szentírás azt írja Jóbról: „Öregen halt meg Jób, az élettel betelve” (Jób 42:17). Ez azt jelenti, hogy amikor Jób eltávozott, nem bánkódott, nem érzett fájdalmat, hanem természetes módon távozott ebből a világból. Mint azt mindenki tudja, Jób istenfélő ember volt, és kerülte a gonoszt, amíg csak élt. Isten dicsérte tetteit, mások pedig megemlékeztek róluk, és elmondható, hogy élete mindenki másét felülmúló értékkel és jelentőséggel bírt. Jób élvezte Isten áldásait, aki igaznak nevezte őt a földön, ugyanakkor próbára is tette őt Isten, és megpróbálta a Sátán. Jób tanúságot tett Isten mellett, és kiérdemelte, hogy Ő igaz embernek nevezze. Az Isten általi megmérettetése utáni évtizedekben még értékesebb, értelmesebb, megalapozottabb és békésebb életet élt, mint azelőtt. Igazságos tettei miatt Isten próbára tette őt, és szintén igazságos tettei miatt Isten megjelent neki, és közvetlenül szólt hozzá. Így a megpróbáltatásait követő években Jób konkrétabban megértette és értékelte az élet értékét, mélyebb megértésre jutott a Teremtő szuverenitásáról, valamint pontosabb és határozottabb ismeretekre tett szert arról, hogy a Teremtő hogyan adja és veszi el áldásait. Jób könyve feljegyzi, hogy Jahve Isten még nagyobb áldásokkal ajándékozta meg Jóbot, mint korábban, és ezáltal Jób még jobb helyzetbe került, hogy megismerje a Teremtő szuverenitását, és nyugodtan nézzen szembe a halállal. Így amikor Jób megöregedett és szembenézett a halállal, bizonyára nem aggódott a vagyona miatt. Nem voltak gondjai, nem volt mit sajnálnia, és természetesen nem félt a haláltól sem, hiszen egész életében az istenfélelem és a gonoszság elkerülésének útján járt. Nem volt oka aggódni saját elmúlása miatt. Ma hány ember tudna úgy cselekedni, ahogyan Jób cselekedett, amikor szembesült saját halálával? Miért nem képes senki ilyen egyszerű külső magatartást tanúsítani? Ennek egyetlen oka van: Jób úgy élte az életét, hogy szubjektív módon törekedett az Isten szuverenitásában való hitre, annak elismerésére és arra, hogy alávesse magát neki, és ezzel a hittel, felismeréssel és alávetettséggel élte át életének fontos fordulópontjait, élte le utolsó éveit, és üdvözölte élete utolsó fordulópontját. Függetlenül attól, amit Jób megtapasztalt, az ő törekvései és életcéljai nem fájdalmasak, hanem boldogok voltak. Nemcsak a Teremtőtől kapott áldás vagy dicséret miatt volt boldog, hanem ami ennél is fontosabb, a törekvései és életcéljai miatt, a Teremtő szuverenitásának egyre jobb ismerete és valódi megértése miatt, amelyre az istenfélelem és a gonosz elkerülése révén jutott, továbbá a Teremtő szuverenitásának alanyaként Isten csodálatos tetteiről szerzett személyes tapasztalatai, valamint az ember és Isten együttélésének, ismeretségének és kölcsönös megértésének gyengéd, de felejthetetlen élményei és emlékei miatt. Jób boldog volt a Teremtő akaratának ismeretéből fakadó vigasz és öröm miatt, és a félelem miatt, amely azután ébredt benne, hogy meglátta az Ő nagyszerű, csodálatos, szeretetreméltó és hűséges mivoltát. Jób képes volt szenvedés nélkül szembenézni a halállal, mert tudta, hogy a halálban visszatér a Teremtő oldalára. Az életben elért törekvései és nyereségei tették lehetővé számára, hogy nyugodtan nézzen szembe a halállal, lehetővé tették számára, hogy nyugodtan nézzen szembe azzal a kilátással, hogy a Teremtő visszaveszi az életét, sőt mi több, lehetővé tették számára, hogy szeplőtelenül és gondtalanul álljon a Teremtő elé. Vajon elérhetik az emberek manapság azt a fajta boldogságot, amelynek Jób a birtokában volt? Rendelkeztek az ehhez szükséges feltételekkel? Mivel manapság az emberek rendelkeznek ezekkel a feltételekkel, miért nem tudnak olyan boldogan élni, mint Jób? Miért nem tudnak megszabadulni a halálfélelem okozta szenvedéstől? Egyesek, amikor szembesülnek a halállal, kontrollálatlanul bevizelnek; mások reszketnek, elájulnak, ostorozzák az Eget és az embereket egyaránt; néhányan még jajonganak és sírnak is. Ezek semmiképpen sem természetes reakciók, amelyek hirtelen fellépnek, a halál közeledtekor. Az emberek főként azért viselkednek ilyen kínosan, mert szívük mélyén félnek a haláltól, mivel nem ismerik egyértelműen és nem értékelik Isten szuverenitását és az Ő rendelkezéseit, még kevésbé vetik alá igazán magukat ezeknek. Az emberek azért reagálnak így, mert nem akarnak mást, mint mindent maguk intézni és irányítani, uralni saját sorsukat, életüket és halálukat. Nem csoda tehát, hogy az emberek soha nem tudnak szabadulni a halálfélelemtől.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  133. szemelvény

Csak a Teremtő szuverenitásának elfogadásával lehet visszatérni az Ő oldalára

Ha az embernek nincs egyértelmű tudása és tapasztalata Isten szuverenitásáról és az Ő intézkedéseiről, akkor a sorsról és a halálról való tudása szükségszerűen zavaros lesz. Az emberek nem látják tisztán, hogy minden Isten tenyerén nyugszik, nem ismerik fel, hogy minden Isten irányítása és szuverenitása alatt áll, nem jönnek rá, hogy az ember nem tudja lerázni magáról ezt a szuverenitást vagy elszökni előle. Ezért, amikor eljön az idő, hogy szembenézzenek a halállal, utolsó szavaiknak, aggodalmaskodásuknak és sajnálkozásuknak se vége, se hossza. Annyi teher nehezedik rájuk, annyi vonakodás, annyi zavarodottság. Ez okozza azt, hogy félnek a haláltól. Bárki számára, aki erre a világra születik, a születés szükségszerű, a halál pedig elkerülhetetlen; senki sem emelkedhet a dolgok ezen menete fölé. Ha valaki fájdalommentesen szeretne távozni ebből a világból, ha azt akarja, hogy vonakodás és aggodalom nélkül nézhessen szembe az élet utolsó fordulópontjával, annak egyetlen módja, ha nem marad benne megbánás. És az egyetlen módja annak, hogy megbánás nélkül távozzon, az a Teremtő szuverenitásának és hatalmának ismerete, és az, hogy alávesse magát ezeknek. Csak így lehet távol maradni az emberi viszálytól, a gonosztól, a Sátán rabságától, és csak így lehet olyan életet élni, mint Jób: a Teremtő által vezérelt és megáldott életet, szabad és felszabadult, értékkel és értelemmel bíró, őszinte és nyílt szívű életet. Az ember csak így vetheti alá magát Jóbhoz hasonlóan a Teremtő által kiszabott megpróbáltatásoknak és nélkülözésnek, illetve a Teremtő vezényléseinek és intézkedéseinek. Az ember csak így imádhatja egész életében a Teremtőt, és nyerheti el az Ő dicséretét, ahogy Jób, és hallhatja a hangját, láthatja Őt megjelenni. Csak így lehet boldogan élni és meghalni, mint Jób, fájdalom, aggodalom és megbánás nélkül. Csak így lehet fényben élni, mint Jób, és az élet minden egyes fordulópontján fényben áthaladni, zökkenőmentesen fejezni be az utat a fényben, sikeresen teljesíteni a küldetést – megtapasztalni, megtanulni és megismerni teremtett lényként a Teremtő szuverenitását –, majd eltávozni a fényben, és örökkön-örökké a Teremtő oldalán állni teremtett emberi lényként, Általa megbecsülve.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  134. szemelvény

Ne hagyd ki a lehetőséget, hogy megismerd a Teremtő szuverenitását!

Az a néhány évtized, amiből egy emberi élet áll, nem hosszú és nem is rövid. A születés és a nagykorúvá válás közötti mintegy húsz év egy szempillantás alatt eltelik, és bár az ember életének ezen szakaszában már felnőttnek számít, az ebben a korosztályban élők szinte semmit sem tudnak az emberi életről és az emberi sorsról. Ahogy egyre több tapasztalatot szereznek, fokozatosan belépnek a középkorba. A harmincas és negyvenes éveikben járó emberek már szereznek némi kezdeti tapasztalatot az életről és a sorsról, de az ezekről a dolgokról alkotott elképzeléseik még mindig nagyon homályosak. Csak negyvenéves korukban kezdik egyesek megérteni az emberiséget és a világegyetemet, amelyet Isten teremtett, és kezdik felfogni, miről szól az emberi élet, miről szól az emberi sors. Egyesek, bár régóta Isten követői és már középkorúak, még mindig nem rendelkeznek Isten szuverenitásának pontos ismeretével és meghatározásával, még kevésbé valós alávetettséggel. Vannak, akiket semmi más nem érdekel, mint az áldások megszerzésére való törekvés, és bár sok éven át éltek, a legkevésbé sem ismerik vagy értik a Teremtő szuverenitásának tényét az emberi sors felett, és még a legkisebb lépést sem tették meg az Isten vezényléseinek és elrendelésének történő engedelmesség gyakorlati leckéjében. Az ilyen emberek teljesen ostobák, és hiábavalóan élik az életüket.

Ha az emberi élet periódusait az emberek élettapasztalata és az emberi sorsról szerzett tudásuk szintje szerint osztjuk fel, akkor nagyjából három szakaszt kapunk. Az első szakasz az ifjúság, amely a születés és a középkor közötti éveket jelenti, vagyis a születéstől harmincéves korig. A második szakasz az érés, a középkorúságtól az öregkorig, vagy harminctól hatvanéves korig. A harmadik szakasz pedig az ember érett korszaka, amely az öregkor kezdetével, hatvanéves korban kezdődik, és addig tart, amíg az ember el nem távozik a világból. Más szóval, a születéstől a középkorúságig a legtöbb ember tudása a sorsról és az életről mások elképzeléseinek utánzására korlátozódik, és szinte semmilyen valódi, gyakorlati tartalommal nem rendelkezik. Ebben az időszakban az ember életszemlélete valamint a másokkal való interakcióinak módjai meglehetősen felszínesek és naivak. Ez a fiatalkori időszak. Csak miután az ember megízlelte az élet minden örömét és bánatát, akkor érti meg igazán a sorsot, és – tudat alatt, a szíve mélyén – fokozatosan elkezdi értékelni a sors visszafordíthatatlanságát, és lassan rájön, hogy a Teremtő emberi sors feletti szuverenitása valóban létezik. Ez az ember érési időszaka. Az ember akkor lép be az érett korszakába, amikor felhagy a sors elleni küzdelemmel, és már nem hajlandó többé viszályba keveredni, hanem ismeri a sorsát az életben, aláveti magát az Ég akaratának, összegzi az életben elért eredményeit és hibáit, és várja a Teremtő ítéletét az életéről. Figyelembe véve a különböző tapasztalatokat és nyereségeket, amelyeket az emberek e három időszak alatt megszereznek, normális körülmények között az embernek nincs túl nagy esélye arra, hogy megismerje a Teremtő szuverenitását. Ha valaki hatvanéves koráig él, akkor körülbelül csak harminc éve van arra, hogy megismerje Isten szuverenitását; ha valaki hosszabb időt szeretne, az csak úgy lehetséges, ha az élete elég hosszú ideig tart, ha képes egy évszázadig élni. Tehát azt mondom, hogy az emberi lét normális törvényei szerint, bár nagyon hosszú folyamat az, amikor az ember először találkozik a Teremtő szuverenitása megismerésének témakörével, egészen addig az időpontig, amikor képes felismerni e szuverenitás tényét, onnan pedig addig a pontig, amikor képes alávetni magát neki, ha ténylegesen megszámoljuk az éveket, nem több, mint harminc vagy negyven év az, amely alatt az embernek van esélye arra, hogy elnyerje ezeket a jutalmakat. És az embereket gyakran elragadják a vágyaik és az áldások megszerzésére irányuló ambícióik, így nem ismerik fel, hogy hol van az emberi élet lényege, és nem értik meg, milyen fontos megismerni a Teremtő szuverenitását. Az ilyen emberek nem becsülik meg azt az értékes lehetőséget, hogy belépjenek az emberi világba, hogy megtapasztalják az emberi életet és a Teremtő szuverenitását, és nem ismerik fel, hogy milyen értékes egy teremtett lény számára, hogy megkapja a Teremtő személyes útmutatását. Ezért azt mondom, hogy azok, akik azt akarják, hogy Isten munkája gyorsan véget érjen, akik azt kívánják, hogy Isten minél hamarabb rendezze el az ember végét, hogy azonnal megpillanthassák az Ő valódi személyét, és minél hamarabb áldásokat nyerjenek – ők bűnösök a legrosszabb engedetlenségben, és a végletekig ostobák. Eközben a bölcs emberek, a legnagyobb szellemi éleslátással rendelkezők azok, akik korlátozott idejükben meg akarják ragadni azt az egyedülálló lehetőséget, hogy megismerjék a Teremtő szuverenitását. Ez a két különböző vágy két nagyon különböző szemléletet és törekvést mutat: azok, akik az áldásokat keresik, önzőek és alantasak, és nem veszik figyelembe Isten akaratát, soha nem törekszenek arra, hogy megismerjék Isten szuverenitását, soha nem kívánják alávetni magukat neki, hanem egyszerűen csak úgy akarnak élni, ahogy nekik tetszik. Ők könnyelmű elfajzottak, és ez az az embertípus, amely el fog pusztulni. Azok, akik igyekeznek megismerni Istent, képesek félretenni vágyaikat, hajlandóak alávetni magukat Isten szuverenitásának és Isten elrendelésének, és igyekeznek olyan emberekké válni, akik alávetik magukat Isten hatalmának, és eleget tesznek Isten kívánságának. Az ilyen emberek a fényben és Isten áldásai közepette élnek, és Isten biztosan meg fogja őket dicsérni. Bármi is legyen, az emberi döntés haszontalan, és az embereknek nincs beleszólásuk abba, hogy Isten munkája mennyi ideig tart. Jobb, ha az emberek átadják magukat Isten irgalmának, és alávetik magukat az Ő szuverenitásának. Ha nem adod át magadat az Ő irgalmának, mit tehetsz? Vajon Isten elszenved bármi veszteséget emiatt? Ha nem adod át magad az Ő irgalmának, hanem megpróbálsz te magad irányítani, akkor ostoba döntést hozol, és végül te leszel az, aki veszteséget szenved. Az emberek számára csak akkor lesz remény, ha minél hamarabb együttműködnek Istennel, ha sietnek elfogadni az Ő vezényléseit, megismerik az Ő hatalmát, és megértik mindazt, amit értük tett. Csak így nem lesz hiábavaló az életük, és csak így érik el az üdvösséget.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  135. szemelvény

Senki sem változtathatja meg azt a tényt, hogy Isten szuverenitással rendelkezik az emberi sors felett

Isten hatalma alatt minden ember aktívan vagy passzívan elfogadja az Ő szuverenitását és az Ő rendelkezéseit, és bármennyire is küzd valaki élete során, bármennyi görbe úton is jár, végül visszatér a sors pályájára, amelyet a Teremtő jelölt ki számára. Ez a Teremtő hatalmának felülmúlhatatlansága, és az a mód, ahogyan az Ő hatalma irányítja és kormányozza a világegyetemet. Ez a felülmúlhatatlanság, az irányításnak és kormányzásnak ez a formája felelős azokért a törvényekért, amelyek minden dolog életét meghatározzák, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy újra és újra újjászülessenek beavatkozás nélkül, illetve amelyektől a világ rendszeresen forog és halad előre, napról napra, évről évre. Tanúi voltatok mindezen tényeknek, és megértitek őket, akár felületesen, akár mélyen, megértésetek mélysége pedig az igazságról szerzett tapasztalataitoktól és ismereteitektől, valamint az Istenről való tudásotoktól függ. Hogy mennyire ismered az igazságvalóságot, mennyit tapasztaltál Isten szavaiból, milyen jól ismered Isten lényegét és természetét – mindezek jelzik, hogy milyen mélyen érted Isten szuverenitását és intézkedéseit. Vajon Isten szuverenitásának és intézkedéseinek léte függ attól, hogy az emberek alávetik-e magukat nekik? Azt a tényt, hogy Isten rendelkezik e hatalommal, vajon az határozza meg, hogy az emberiség aláveti-e magát neki? Isten hatalma a körülményektől függetlenül létezik. Minden helyzetben Isten diktál és rendez minden emberi sorsot és minden dolgot az Ő gondolatai és kívánságai szerint. Az emberi változás eredményeként ez nem fog megváltozni; független az ember akaratától, nem változtatható meg az idő, a tér és a földrajz semmilyen változása által, mert Isten hatalma az Ő valódi lényege. Az, hogy az ember képes-e megismerni és elfogadni Isten szuverenitását, és képes-e alávetni magát neki – e megfontolások egyike sem változtat a legcsekélyebb mértékben sem Isten emberi sors feletti szuverenitásának tényén. Ez azt jelenti, hogy bárhogyan is viszonyul az ember Isten szuverenitásához, az egyszerűen nem változtathatja meg azt a tényt, hogy Istennek szuverenitása van az emberi sors és minden dolog felett. Még ha te nem is veted alá magad Isten szuverenitásának, Ő akkor is irányítja a sorsodat; még ha nem is ismered a szuverenitását, az Ő hatalma akkor is létezik. Isten hatalma és az emberi sors feletti szuverenitásának ténye független az emberi akarattól, és nem változik az ember preferenciái és döntései szerint. Isten hatalma mindenütt, minden órában, minden pillanatban jelen van. Az Ég és a föld elmúlik, de az Ő hatalma soha nem múlik el, mert Ő Maga Isten, Ő egyedülálló hatalommal rendelkezik, és az Ő hatalmát nem korlátozzák vagy gátolják emberek, események vagy dolgok, sem tér vagy földrajz. Isten mindenkor gyakorolja hatalmát, megmutatja erejét, folytatja irányítási munkáját, ahogyan mindig is tette; mindenkor mindent irányít, mindenről gondoskodik, mindent levezényel – ahogyan mindig is tette. Ezen senki sem változtathat. Ez tény; ez a változatlan igazság ősidők óta!

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  136. szemelvény

A megfelelő hozzáállás és gyakorlat annak, aki alá akarja vetni magát Isten hatalmának

Milyen hozzáállással kellene most az embernek ismernie és néznie Isten hatalmát és emberi sors feletti szuverenitásának tényét? Ez egy valós probléma, amellyel minden ember szembesül. Amikor valós életproblémákkal szembesülsz, hogyan kellene ismerned és értened Isten hatalmát és szuverenitását? Amikor szembesülsz ezekkel a problémákkal, és nem tudod, hogyan értsd, kezeld és éld meg őket, milyen hozzáállást kellene magadévá tenned, amely jelzi, hogy alá akarod vetni magad, hogy vágysz arra, hogy alávesd magad, és amely jelzi az Isten szuverenitásának és elrendeléseinek való alávetettséged valódiságát? Először meg kell tanulnod várni; aztán meg kell tanulnod keresni; majd meg kell tanulnod alávetni magad. A „várakozás” azt jelenti, hogy várod Isten idejét, várod azokat az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyeket Ő rendezett el számodra, várod, hogy az Ő akarata fokozatosan feltáruljon számodra. A „keresés” azt jelenti, hogy megfigyeled és megérted Isten veled kapcsolatos átgondolt szándékait azokon az embereken, eseményeken és dolgokon keresztül, amelyeket Ő rendezett el, megérted rajtuk keresztül az igazságot, megérted, hogy az embereknek mit kell teljesíteniük és milyen utakat kell követniük, megérted, hogy Isten milyen eredményeket akar elérni az emberekben és milyen teljesítményeket akar véghez vinni bennük. Az „alávetés” természetesen arra utal, hogy elfogadod az Isten által vezényelt embereket, eseményeket és dolgokat, elfogadod az Ő szuverenitását, és azon keresztül megtudod, hogyan irányítja a Teremtő az ember sorsát, hogyan látja el az embert az Ő életével, hogyan munkálja az igazságot az emberben. Minden Isten elrendezése és szuverenitása alatt álló dolog engedelmeskedik a természeti törvényeknek, és ha elhatározod, hogy hagyod, hogy mindent Isten rendezzen el és diktáljon neked, akkor meg kell tanulnod várni, meg kell tanulnod keresni, és meg kell tanulnod alávetni magad. Ez az a hozzáállás, amelyet minden embernek el kell sajátítania, aki alá akarja vetni magát Isten hatalmának, ez az az alapvető tulajdonság, amellyel minden embernek rendelkeznie kell, aki el akarja fogadni Isten szuverenitását és rendelkezéseit. Ahhoz, hogy ilyen hozzáállással rendelkezz, hogy ilyen tulajdonsággal rendelkezz, keményebben kell dolgoznod. Ez az egyetlen módja annak, hogy beléphess az igazi valóságba.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  137. szemelvény

Az üdvösség elérésének első lépése, hogy elfogadod Istent egyedüli Mesterednek

Az Isten hatalmára vonatkozó igazságok olyan igazságok, amelyeket minden embernek komolyan kell vennie, meg kell tapasztalnia és meg kell értenie a szívével; mert ezek az igazságok hatással vannak minden ember életére; minden ember múltjára, jelenére és jövőjére; azokra a döntő fordulópontokra, amelyeken minden embernek át kell haladnia az életben; az ember Isten szuverenitásáról való tudására és arra a hozzáállására, amellyel viszonyulnia kell Isten hatalmához; és természetesen minden ember végső rendeltetési helyére. Ezért egy életen át tartó energiát igényel, hogy megismerd és megértsd ezeket. Amikor egyenesen Isten hatalmára tekintesz, amikor elfogadod az Ő szuverenitását, akkor fokozatosan felismered és megérted Isten hatalma létezésének igazságát. De ha soha nem ismered fel Isten hatalmát, és soha nem fogadod el a szuverenitását, akkor nem számít, hány évig élsz, a legcsekélyebb tudást sem fogod megszerezni Isten szuverenitásáról. Ha nem ismered és nem érted meg igazán Isten hatalmát, akkor, amikor az út végére érsz, még ha évtizedekig hittél is Istenben, akkor sem fogsz tudni semmit felmutatni az életedből, és természetesen a legkevésbé sem fogod ismerni Isten emberi sors feletti szuverenitását. Hát nem nagyon szomorú dolog ez? Tehát, függetlenül attól, hogy milyen messzire jutottál az életben, függetlenül attól, hogy hány éves vagy most, függetlenül attól, hogy milyen hosszú lesz a hátralévő utad, először fel kell ismerned Isten hatalmát, és komolyan kelle venned, valamint el kell fogadnod azt a tényt, hogy Isten a te egyedülálló Mestered. Az Isten emberi sors feletti szuverenitásával kapcsolatos eme igazságok világos, pontos ismerete és megértése mindenki számára kötelező lecke; ez a kulcsa az emberi élet megismerésének és az igazság elérésének. Ilyen az élet, ha ismered Istent, annak alapvető tananyagát, amellyel mindenkinek nap mint nap szembe kell néznie, és amely elől senki sem térhet ki. Ha valaki rövidebb utat szeretne választani e cél eléréséhez, akkor most mondom neked, hogy ez lehetetlen! Ha el akarsz szökni Isten szuverenitása elől, az még kevésbé lehetséges! Isten az ember egyetlen Ura, Isten az emberi sors egyetlen Mestere, ezért lehetetlen, hogy az ember maga irányítsa a sorsát, lehetetlen, hogy kilépjen belőle. Lehetnek bármilyen nagyszerűek az ember képességei, nem tudja befolyásolni – még kevésbé vezényelni, elrendezni, irányítani vagy megváltoztatni – mások sorsát. Egyedül Isten Maga, az egyedülálló, diktál mindent az ember számára. Mivel csak Isten Maga, az egyedülálló, rendelkezik azzal az egyedülálló hatalommal, amely szuverenitással bír az emberi sors felett, kizárólag a Teremtő az ember egyedülálló Mestere. Isten hatalma nemcsak a teremtett emberiség felett rendelkezik szuverenitással, hanem a nem teremtett lények felett is, amelyeket az ember nem láthat, a csillagok felett, a világűr felett. Ez vitathatatlan tény, egy valóban létező tény, amelyet semmilyen ember vagy dolog nem változtathat meg. Ha valamelyikőtök még mindig elégedetlen a dolgok jelenlegi állásával, és azt hiszi, hogy rendelkezik valamilyen különleges készséggel vagy képességgel, és még mindig azt gondolja, hogy valamilyen szerencsével megváltoztathatja jelenlegi körülményeit, vagy más módon megmenekülhet tőlük; ha megpróbálod megváltoztatni saját sorsodat emberi erőfeszítéssel, hogy ezáltal megkülönböztesd magát társaidtól, és hírnevet és vagyont szerezz; akkor azt mondom neked, hogy magadnak nehezíted meg a dolgokat, csak a bajt keresed, a saját sírodat ásod! Egy nap, előbb vagy utóbb, rá fogsz jönni, hogy rosszul döntöttél, és az erőfeszítéseid kárba vesztek. Az ambíciód, a sors elleni küzdeni akarásod és saját pökhendi viselkedésed olyan útra fog vezetni, ahonnan nincs visszaút, és ezért keserves árat fogsz fizetni. Bár jelenleg még nem látod a következmények súlyosságát, ahogy egyre mélyebben megtapasztalod és értékeled azt az igazságot, hogy Isten az ember sorsának Mestere, lassan rá fogsz jönni arra, hogy miről beszélek ma, és annak valódi következményeire. Az, hogy valóban van-e szíved és lelked, és olyan ember vagy-e, aki szereti az igazságot, attól függ, hogy milyen magatartást tanúsítasz Isten szuverenitásával és az igazsággal szemben. Természetesen ez határozza meg, hogy valóban megismerheted-e és megértheted-e Isten hatalmát. Ha soha életedben nem érezted Isten szuverenitását és az Ő intézkedéseit, még kevésbé ismerted fel és fogadtad el Isten hatalmát, akkor teljesen értéktelen leszel, és az általad választott út és a döntésed miatt kétségkívül Isten utálatának és elutasításának tárgya leszel. De azok, akik Isten munkájában el tudják fogadni az Ő próbatételét, el tudják fogadni az Ő szuverenitását, alá tudják vetni magukat az Ő hatalmának, és fokozatosan valódi tapasztalatot szereznek az Ő szavairól, azok elérték Isten hatalmának valódi ismeretét, szuverenitásának valódi megértését; ők valóban alávetették magukat a Teremtőnek. Csak az ilyen emberek fognak valóban üdvözülni. Mivel megismerték Isten szuverenitását és elfogadták azt, valódi és helytálló az, ahogyan értékelik Isten emberi sors feletti szuverenitásának tényét, és az, ahogyan alávetik magukat annak. Amikor szembenéznek a halállal, Jóbhoz hasonlóan elméjüket nem rémíti meg a halál, és mindenben alávetik magukat Isten vezényléseinek és intézkedéseinek, egyéni döntés és egyéni kívánság nélkül. Csak az ilyen ember lesz képes visszatérni a Teremtő oldalára igazi teremtett emberi lényként.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Isten napi igéi  138. szemelvény

Jahve Isten parancsa az ember számára

1Mózes 2:15-17  Fogta tehát Jahve Isten az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. Ezt parancsolta Jahve Isten az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz.

A kígyó elcsábítja az asszonyt

1Mózes 3:1-5  A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet Jahve Isten alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! És a kígyó azt mondta az asszonynak: Nem biztos, hogy meghaltok! Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz.

Ez a két szakasz szemelvény a Bibliából, Mózes első könyvéből. Mindannyian ismeritek ezt a két szakaszt? Olyan eseményeket beszélnek el, amelyek kezdetben történtek, amikor elsőként megteremtették az emberiséget; ezek az események valóságosak voltak. Először is nézzük, miféle parancsot adott Jahve Isten Ádámnak és Évának; a parancs tartalma nagyon fontos a mai témánk szempontjából. „Ezt parancsolta Jahve Isten az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz.” Mi a jelentősége annak, amit Isten ebben a szakaszban parancsol az embernek? Először is Isten elmondja az embernek, mit ehet: sokféle fa gyümölcsét. Nincs veszély és nincs méreg; mindent meg lehet enni, szabadon, ahogy az ember kívánja, aggodalomtól és kétségtől mentesen. Ez Isten parancsának az egyik része. A másik rész egy figyelmeztetés. Ebben a figyelmeztetésben Isten azt mondja az embernek, hogy nem ehet gyümölcsöt a jó és gonosz tudásának fájáról. Mi fog történni, ha eszik erről a fáról? Isten azt mondta az embernek: Ha eszel róla, halállal lakolsz. Nem egyértelműek ezek a szavak? Ha Isten ezt mondaná neked, de te nem értenéd, miért, úgy kezelnéd az Ő szavait, mint egy szabályt vagy parancsot, amelyet be kell tartanod? Az ilyen szavaknak engedelmeskedni kell. De akár képes az ember engedelmeskedni, akár nem, Isten szavai egyértelműek. Isten teljesen világosan elmondta az embernek, hogy mit ehet és mit nem, és hogy mi fog történni, ha azt eszi, amit nem szabad ennie. Ezekben az Isten által mondott rövid szavakban látsz valamit Isten természetéből? Igazak Istennek ezek a szavai? Van itt bármiféle megtévesztés? Van itt bármi hamisság? Van itt bármi megfélemlítés? (Nincs.) Isten becsületesen, őszintén és az igazságnak megfelelően elmondta az embernek, hogy mit ehet és mit nem. Isten tisztán és világosan beszélt. Van ezekben a szavakban valami rejtett jelentés? Nem egyértelműek ezek a szavak? Van bármi szükség találgatásra? Nem kell tippelgetni. A jelentésük első pillantásra nyilvánvaló. Amikor olvassuk őket, teljesen világosnak érezzük a jelentésüket. Vagyis amit Isten mondani akar, és amit kifejezésre akar juttatni, az Ő szívéből jön. Amit Isten kifejezésre juttat, az tiszta, egyértelmű és világos. Nincsenek titkos indítékok vagy rejtett jelentések. Közvetlenül beszél az emberhez, és elmondja neki, mit ehet és mit nem. Vagyis Isten ezen szavain keresztül az ember láthatja, hogy Isten szíve áttetsző és igaz. Nyoma sincs itt hamisságnak; nem arról van szó, hogy azt mondja, nem ehetsz meg valamit, ami ehető, vagy hogy olyan dolgokról, amiket nem ehetsz meg, azt mondja: „Csináld csak, aztán majd meglátod, mi történik”. Isten nem ezt akarja mondani. Amit Isten az Ő szívében gondol, azt mondja ki. Ha azt mondom: Isten szent, mert ezekben a szavakban így mutatja meg és tárja fel Önmagát – akkor úgy érezheted, bolhából csináltam elefántot, vagy egy kicsit túl sokat magyaráztam bele a dologba. Ha így van, ne aggódj; még nem végeztünk.

Most beszéljünk arról, amikor „a kígyó elcsábítja az asszonyt”. Ki a kígyó? A Sátán. Ő játssza az ellenpont szerepét Isten hatezer éves irányítási tervében, és ez egy olyan szerep, amelyet meg kell említenünk, amikor a közösségben Isten szentségéhez kapcsolódunk. Miért mondom ezt? Ha nem ismered a Sátán gonoszságát és megrontását, ha nem tudsz a Sátán természetéről, akkor nem áll módodban elismerni a szentséget, és azt sem tudhatod, mi a szentség valójában. Zavarodottságukban az emberek azt hiszik, hogy amit a Sátán tesz, az helyes, mivel ezen a romlott beállítottságon belül élnek. Ellenpont nélkül, az összehasonlítás másik oldala nélkül nem tudhatod, mi a szentség. Ezért kell itt megemlítenünk a Sátánt. Ez az említés nem csupán üres beszéd. A Sátán szavain és tettein keresztül meglátjuk, hogyan cselekszik a Sátán, hogyan rontja meg a Sátán az emberiséget, és milyen a Sátán természete és ábrázata. Tehát mit mondott az asszony a kígyónak? Az asszony beszámolt a kígyónak arról, mit mondott neki Jahve Isten. Amikor ezeket a szavakat mondta, biztos volt abban, hogy igaz, amit Isten mondott neki? Nem lehetett biztos. Olyasvalaki lévén, akit épp most teremtettek meg, nem volt meg benne az a képesség, hogy meg tudja különböztetni a jót a gonosztól, és semmiféle ismerettel nem rendelkezett semmiről maga körül. Azokból a szavakból ítélve, amelyeket a kígyónak mondott, a szívében nem volt biztos abban, hogy Isten szavai helyesek; ez volt a hozzáállása. Így, amikor a kígyó látta, hogy az asszony bizonytalanul viszonyul Isten szavaihoz, azt mondta: „Nem biztos, hogy meghaltok! Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz.” Van valami problémás ezekben a szavakban? Amikor elolvassátok ezt a mondatot, képet tudtok alkotni a kígyó szándékairól? Melyek ezek a szándékok? Meg akarta kísérteni ezt az asszonyt, hogy ne hallgasson többé Isten szavaira. De mindezt nem mondta ki egyenesen. Így azt mondhatjuk, hogy nagyon ravasz. Mondanivalóját agyafúrtan, kerülőúton fejezi ki, hogy elérje szándékolt célját, amelyet elméjében rejteget, elleplezve az ember elől – ilyen a kígyó ravaszsága. A Sátán mindig is ilyen módon beszélt és cselekedett. Azt mondja: „nem biztos”, anélkül hogy bármelyik lehetőséget megerősítené. De ennek hallatán a tudatlan asszony szívében megmozdult valami. A kígyó elégedett volt, mert szavai kiváltották a kívánt hatást – ez volt a kígyó ravasz szándéka. Továbbá azáltal, hogy olyan eredményt ígért, amely az emberek számára kívánatosnak tűnik, elcsábította őt, mondván: „Azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek.” Az asszony tehát fontolóra veszi ezt: „Ha megnyílik a szemem, az jó dolog!” Aztán a kígyó valami még csábítóbbat mondott, olyan szavakat, amelyeket az ember azelőtt sohasem ismert, és amelyek nagy erejű kísértésként hatnak hallgatóikra: „Olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz.” Nem rendkívül csábítóak ezek a szavak az ember számára? Olyan, mintha valaki ezt mondaná neked: „Csodaszép az arcod formája, csak épp egy kicsit rövid az orrnyerged. Ha megcsináltatod, valóságos világszépe lesz belőled!” Megindítanák ezek a szavak olyasvalakinek a szívét, aki korábban sohasem vágyakozott kozmetikai műtétre? Nem csábítóak ezek a szavak? Számodra nem jelent kísértést ez a csábítás? Nem kísértés ez? (De igen.) Mond Isten ilyen dolgokat? Volt ennek bármi nyoma Isten imént olvasott szavaiban? Azt mondja Isten, amit a szívében gondol? Láthatja az ember Isten szívét a szavain keresztül? (Igen.) Amikor azonban a kígyó ezeket a szavakat mondta az asszonynak, az ő szívébe beleláthattál? Nem. És az embert tudatlansága miatt a kígyó szavai könnyedén elcsábították és behúzták a csőbe. Tehát láthattad a Sátán szándékait? Láthattad a célt amögött, amit a Sátán mondott? Láthattad a Sátán cselszövéseit és ármánykodásait? (Nem.) Miféle természetet képvisel a Sátán beszédmódja? Miféle lényeget láttál a Sátánban ezeken a szavakon keresztül? Hát nem alattomos? A felszínen talán mosolyog rád, vagy talán nem is mutat semmiféle arckifejezést. De a szívében azt számolgatja, hogyan érje el a célját, és ezt a célt te nem láthatod. Minden ígéret, amelyet tesz neked, minden előny, amelyet ecsetel, a csábítását leplezi. Te ezeket a dolgokat jónak látod, ezért úgy érzed, hogy amit ő mond, hasznosabb és tartalmasabb, mint amit Isten mond. Hát nem lesz az emberből önmagát feladó rab, amikor ez történik? Hát nem ördögi ez a stratégia, amelyet a Sátán használt? Te magad engeded meg magadnak, hogy leépülésbe süllyedj. A Sátánnak a kisujját sem kell megmozdítania, elég, ha kimondja ezt a két mondatot, te meg máris boldogan tartasz a Sátánnal és felelsz meg neki. Így a Sátán el is érte a célját. Hát nem baljós ez a szándék? Nem ez a Sátán legősibb ábrázata? A Sátán szavaiból az ember láthatja baljós indítékait, láthatja ocsmány ábrázatát, és láthatja a lényegét. Nem így van? Ha ezeket a mondatokat összehasonlítjuk, elemzés híján talán úgy érzed, hogy Jahve Isten szavai unalmasak, közhelyesek és banálisak, és nem indokolják Isten őszinteségének lírai magasságokba törő dicséretét. Amikor azonban ellenpontként a Sátán szavait és a Sátán ocsmány ábrázatát vesszük sorra, akkor Istennek ezek a szavai nem hordoznak jelentős súlyt a mai ember számára? (De igen.) Ebből az összehasonlításból az ember érzékelheti Isten tiszta hibátlanságát. Minden szó, amelyet a Sátán mond, valamint a Sátán indítékai, szándékai és beszédmódja – mind talmi. Mi a Sátán beszédmódjának fő jellemzője? A Sátán a kétértelműség segítségével csábít el, nem engedi, hogy átláss kétszínűségén, és nem teszi lehetővé, hogy megállapítsd, mi a célja; a Sátán hagyja, hogy ráharapj a csalira, de közben dicshimnuszt is kell zengened az érdemeiről. Ez a csel nem a Sátán szokásos kedvenc módszere? (De igen.)

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló IV.)

Isten napi igéi  139. szemelvény

Párbeszéd a Sátán és Jahve Isten között (Válogatott szakaszok)

Jób 1:6-11  Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak Jahve előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. Jahve megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte Jahvénak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. Erre ezt mondta Jahve a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. A Sátán így felelt Jahvénak: Megvan rá az oka, azért féli az Istent! Hiszen Te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még Téged!

Jób 2:1-5  Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak Jahve előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is, és megállt Jahve előtt. Jahve megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte Jahvénak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. Erre ezt mondta Jahve a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem. A Sátán azonban így válaszolt Jahvénak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira meg a húsára, majd káromol még Téged!

Ez a két szakasz teljes egészében egy párbeszédet ír le Isten és a Sátán között; azt jegyzik fel, mit mondott Isten, és mit mondott a Sátán. Isten nem beszélt sokat, és nagyon egyszerűen szólt. Látjuk Isten szentségét az Ő egyszerű szavaiban? Egyesek azt mondják majd, ez nem olyan egyszerű. Akkor hát a Sátán válaszaiban látjuk-e az ő ocsmányságát? Nézzük meg először is, miféle kérdést tett fel Jahve Isten a Sátánnak. „Honnan jössz?” Nem egyértelmű kérdés ez? Van benne valami rejtett jelentés? Nem, ez csak egy egyértelmű kérdés. Ha Én megkérdezném tőletek: „Honnan jössz?” – akkor hogyan válaszolnátok? Nehéz válaszolni erre a kérdésre? Azt mondanátok: „barangoltam, jártam-keltem”? (Nem.) Ti nem így válaszolnátok. Akkor hát mit éreztek annak láttán, hogy a Sátán így válaszol? (Úgy érezzük, a Sátán itt abszurd, de egyúttal csalárd is.) Meg tudjátok mondani, hogy Én mit érzek? Valahányszor a Sátán e szavait látom, undort érzek, mert a Sátán beszél ugyan, de a szavainak nincs tartalma. Válaszolt a Sátán Isten kérdésére? Nem, amit a Sátán mondott, az nem volt válasz, nem derült ki belőle semmi. Nem adott választ Isten kérdésére. „A földön barangoltam, ott jártam-keltem.” Hogyan érted ezeket a szavakat? Akkor hát honnan jön a Sátán? Kaptatok választ erre a kérdésre? (Nem.) Ez a „zseniális” a Sátán ravasz mesterkedéseiben – senkinek nem engedi, hogy kiderítse, mit is mond valójában. Miután hallottad ezeket a szavakat, még mindig nem tudod megállapítani, mit mondott, jóllehet már végigmondta a válaszát. De a Sátán azt hiszi, hogy tökéletes választ adott. Ezek után mit érzel? Undort? (Igen.) Most kezdtek undort érezni válaszul ezekre a szavakra. A Sátán szavainak van egy bizonyos jellemzője: Amit a Sátán mond, attól csak vakarhatod a fejedet, mert nem tudod azonosítani a szavai forrását. Néha a Sátánnak vannak indítékai, és átgondoltan beszél, néha pedig a természete irányítja: az ilyen szavak spontán módon törnek elő, és egyenesen a Sátán szájából jönnek. A Sátán nem tölt sok időt ezeknek a szavaknak a mérlegelésével, hanem inkább gondolkodás nélkül mondja ki őket. Amikor Isten megkérdezte tőle, honnan jön, a Sátán néhány kétértelmű szóval válaszolt. Teljesen tanácstalannak érzed magad, mert sohasem tudhatod pontosan, honnan való a Sátán. Van köztetek bárki, aki így beszél? Miféle beszédmód ez? (Kétértelmű, és nem ad határozott választ.) Milyen szavakkal írhatnánk le ezt a beszédmódot? Elterelő és félrevezető. Tegyük fel, hogy valaki nem szeretné, ha mások megtudnák, mit csinált tegnap. Te megkérdezed az illetőtől: „Láttalak tegnap. Hová mentél?” Ő nem mondja el neked egyenesen, hogy hová ment. Ehelyett azt mondja: „Micsoda nap volt tegnap! Annyira fárasztó volt!” Megválaszolta a kérdésedet? Igen, de nem olyan választ adott, amilyet te hallani akartál. Ez a „zseniális” az emberi beszéd trükkjeiben. Soha nem jössz rá, mire céloz, és nem tudod azonosítani a szavai forrását vagy szándékát. Nem tudod, mit próbál elkerülni, mert a szívében megvan a maga története – ez alattomos. Van köztetek bárki, aki szintén gyakran szokott így beszélni? (Igen.) Ilyenkor mi a célotok? Néha a saját érdekeitek védelme, néha a saját büszkeségetek, pozíciótok, imázsotok fenntartása, a magánéletetek titkainak védelme? Bármi is a cél, elválaszthatatlanul kapcsolódik az érdekeitekhez. Hát nem ilyen az ember természete? Mindazok, akiknek ilyen a természete, közeli rokonságban állnak a Sátánnal, ha nem egyenesen a családtagjai. Így is megfogalmazhatjuk, nemde? Általánosságban szólva ez a megnyilvánulás megvetésre méltó és visszataszító. Most ti is undort éreztek, nem? (De igen.)

Nézzük a következő verseket. A Sátán ismét válaszol Jahve kérdésére, mondván: „Megvan rá az oka, azért féli az Istent!” A Sátán vitába száll Jahve Jóbról alkotott értékelésével, és ez a támadás ellenséges színezetű. „Hiszen Te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van!” Ez a Sátán megértése és értékelése Jahve Jóbon végzett munkájáról. A Sátán így értékeli azt, mondván: „Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még Téged!” A Sátán mindig kétértelműen beszél, itt azonban konkrétan fogalmaz. Ezek a szavak viszont, bár megfogalmazásuk konkrét, nem mások, mint támadás, istenkáromlás és az ellenszegülés cselekedete Jahve Istennel, Istennel Magával szemben. Mit éreztek, amikor ezeket a szavakat halljátok? Idegenkedést éreztek? Képesek vagytok átlátni a Sátán szándékain? A Sátán először is elutasítja Jahve értékelését Jóbról – egy olyan emberről, aki féli Istent, és kerüli a gonoszt. Ezután a Sátán elutasít mindent, amit Jób mond és tesz, vagyis elutasítja az ő félelmét Jahve iránt. Ez nem vádló magatartás? A Sátán vádol, elutasít és kétségbe von mindent, amit Jahve tesz és mond. Nem hisz, hanem azt mondja: „Ha Te azt mondod, ez a helyzet, akkor én hogyhogy nem láttam? Olyan sok áldást adtál neki, hát hogyne félne Téged?” Ez nem elutasítása mindannak, amit Isten tesz? Vádaskodás, elutasítás, istenkáromlás – a Sátán szavai nem támadást jelentenek? Nem igaz kifejeződései annak, amit a Sátán a szívében gondol? Ezek a szavak bizonyosan nem ugyanolyanok, mint amelyeket az imént olvastunk: „A földön barangoltam, ott jártam-keltem.” Teljesen másmilyenek. Ezekkel a szavakkal a Sátán teljesen feltárja, mi lakik a szívében – az Istenhez való hozzáállását és Jób istenfélelmével szembeni utálatát. Amikor ez megtörténik, teljesen lelepleződik az ő rosszindulata és gonosz természete. Utálja azokat, akik félik Istent, utálja azokat, akik kerülik a gonoszt, és még ennél is jobban utálja Jahvét, amiért áldásokkal ajándékozza meg az embert. Ki akarja használni ezt az alkalmat, hogy elpusztítsa Jóbot, akit Isten a saját kezével nevelt fel, és hogy tönkretegye őt, mondván: „Te azt mondod, Jób fél Téged, és kerüli a gonoszt. Én ezt másképp látom.” Különféle módokon provokálja és kísérti Jahvét, és különféle cseleket használ, hogy Jahve Isten átadja Jóbot a Sátánnak, hogy az kedvére manipulálja, ártson neki és bántalmazza. Ki akarja használni ezt az alkalmat, hogy elpusztítsa ezt az embert, aki igaz és tökéletes Isten szemében. Vajon csak egy pillanatnyi impulzus műve az, hogy a Sátán szíve ilyen? Nem, nem az. Ez már régtől fogva alakult. Amikor Isten munkálkodik, gondjaiba vesz valakit, rátekint az illetőre, támogatja és jóváhagyja őt, a Sátán ott ólálkodik a nyomában, igyekszik csőbe húzni és bajba sodorni az illetőt. Ha Isten meg kívánja nyerni ezt az embert, a Sátán minden tőle telhetőt megtesz, hogy akadályozza Istent, mindenféle gonosz csellel kísérti, zavarja meg és hátráltatja Isten munkáját, hogy megvalósítsa saját rejtett célját. Mi ez a cél? Ő nem akarja, hogy Isten bárkit is megnyerjen; ő akarja megkaparintani azokat, akiket Isten meg kíván nyerni, ellenőrizni akarja őket, átvenni fölöttük az irányítást, hogy azok őt imádják, csatlakozzanak hozzá a gonosz cselekedetekben, és ellenszegüljenek Istennek. Nem ez a Sátán baljós indítéka? Gyakran mondjátok, hogy milyen rossz és gonosz a Sátán, de láttátok-e valaha? Láthatjátok, milyen rossz az emberiség; de nem láttátok, milyen rossz az igazi Sátán. Jób esetében azonban világosan megfigyelhettétek, mennyire gonosz a Sátán. Ez az eset nagyon is világossá tette a Sátán ocsmány ábrázatát és lényegét. Miközben a háborúját vívja Istennel, és a nyomában ólálkodik, a Sátán célja, hogy leromboljon minden munkát, amelyet Isten el akar végezni, hogy megszállja és ellenőrzése alá vegye mindazokat, akiket Isten meg akar nyerni, hogy teljesen megsemmisítse azokat, akiket Isten meg akar nyerni. Ha nem semmisülnek meg, akkor a Sátán birtokába kerülnek, hogy használja őket – ez az ő célja. És mit csinál Isten? Isten ebben a szakaszban csak egy egyszerű mondatot mond; a feljegyzésekben nem szerepel semmi más, amit Isten tesz, viszont, mint látjuk, arról, amit a Sátán tesz és mond, sokkal több feljegyzés szól. A Szentírás következő szakaszában Jahve megkérdezi a Sátántól: „Honnan jössz?” Mi a Sátán válasza? (Még mindig az, hogy „A földön barangoltam, ott jártam-keltem.”) Továbbra is ugyanaz a mondat. Ez lett a Sátán mottója, a Sátán névjegye. Hogy is van ez? Hát nem gyűlöletes a Sátán? Bőven elég volt egyszer kiejteni ezt az undorító mondatot. Miért ismételgeti a Sátán? Ez egyetlen dolgot bizonyít: a Sátán természete változatlan. A Sátán nem tud színlelni, hogy elrejtse rút arcát. Isten feltesz neki egy kérdést, ő pedig így válaszol. Ennek alapján képzeljétek el, hogyan bánhat az emberekkel! A Sátán nem tart Istentől, nem féli Istent, és nem engedelmeskedik Istennek. Ezért merészel kedve szerint pökhendi módon viselkedni Isten előtt, ugyanezekkel a szavakkal söpörni félre Isten kérdését, ismételten ugyanezt a választ adni Isten kérdésére, megpróbálni ezzel a válasszal összezavarni Istent – ez a Sátán rút arca. Ő nem hisz Isten mindenhatóságában, nem hisz Isten hatalmában, és a legkevésbé sem hajlandó alávetni magát Isten uralmának. Folyamatosan szemben áll Istennel, folyamatosan támad mindent, amit Isten tesz, megpróbálja tönkretenni mindazt, amit Isten tesz – ez az ő gonosz célja.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló IV.)

Isten napi igéi  140. szemelvény

Párbeszéd a Sátán és Jahve Isten között (Válogatott szakaszok)

Jób 1:6-11  Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak Jahve előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. Jahve megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte Jahvénak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. Erre ezt mondta Jahve a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. A Sátán így felelt Jahvénak: Megvan rá az oka, azért féli az Istent! Hiszen Te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még Téged!

Jób 2:1-5  Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak Jahve előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is, és megállt Jahve előtt. Jahve megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte Jahvénak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. Erre ezt mondta Jahve a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem. A Sátán azonban így válaszolt Jahvénak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira meg a húsára, majd káromol még Téged!

Ahogy Jób könyvében áll, ez a két szakasz a Sátán beszédéről és a Sátán cselekedeteiről jól példázza Istennel szembeni ellenállását az Ő hatezer éves irányítási terve folyamán – a Sátán itt kimutatja a foga fehérjét. Láttad a való életben a Sátán szavait és tetteit? Amikor ezeket látod, talán nem is gondolsz arra, hogy mindezt a Sátán mondta, hanem azt hiszed, emberek mondták. Mit képvisel az, amikor emberek ilyesmiket mondanak? A Sátánt képviseli. Még ha felismered, akkor sem észleled, hogy valójában a Sátán mondja. Itt és most azonban egyértelműen láttad, mit mondott maga a Sátán. Most már egyértelmű, kristálytiszta megértésed van a Sátán ocsmány ábrázatáról és gonoszságáról. Akkor hát ennek a két szakasznak, amelyeket a Sátán mondott, van-e értéke, amely segít a mai embereknek ismereteket szerezni a Sátán természetéről? Érdemes ezt a két szakaszt gondosan észben tartani, hogy a mai emberiség képes legyen felismerni a Sátán ocsmány arcát, felismerni a Sátán eredeti, igazi arcát? Bár úgy tűnhet, nem illő ilyet mondani, ezek a szavak ily módon megfogalmazva mégis pontosnak tekinthetők. Igen, ez az egyetlen mód, ahogyan ki tudom fejezni ezt a gondolatot, és ha ti megértitek, akkor ez elég is. A Sátán újra meg újra támadja mindazt, amit Jahve tesz, vádakkal dobálózva arról, miért féli Jób Jahve Istent. A Sátán különféle módszerekkel igyekszik provokálni Jahvét, megpróbálva rávenni Őt, hogy nézze el neki, ha megkísérti Jóbot. Szavai tehát rendkívül provokatív természetűek. Mondjátok hát meg Nekem: miután a Sátán ilyen szavakat szólt, Isten világosan látja, mire készül a Sátán? (Igen.) Isten szívében ez az ember, Jób, akire Isten rátekint – Istennek ez a szolgája, akit Isten igaz embernek, tökéletes embernek tart –, ellen tud állni ennek a fajta kísértésnek? (Igen.) Miért ennyire biztos ebben Isten? Isten folyamatosan vizsgálja az ember szívét? (Igen.) No és a Sátán képes megvizsgálni az ember szívét? A Sátán nem. Még ha a Sátán látná is a szívedet, gonosz természete soha nem hagyná, hogy elhiggye, hogy a szentség szentség, vagy hogy a hitványság hitványság. A gonosz Sátán soha nem képes megbecsülni semmit, ami szent, igazságos vagy ragyogó. A Sátán nem tehet mást, mint hogy fáradhatatlanul saját természetével, saját gonoszságával összhangban, szokásos módszereivel cselekszik. Még ha azzal kell is fizetnie, hogy Isten megbünteti vagy elpusztítja őt, nem habozik makacsul szembehelyezkedni Istennel – ez a gonosz, ez a Sátán természete. Tehát ebben a szakaszban ezt mondja a Sátán: „Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira meg a húsára, majd káromol még Téged!” A Sátán azt hiszi, az ember istenfélelme azon alapul, hogy az ember sok előnyt kap Istentől. Az ember előnyökben részesül Istentől, ezért mondja, hogy Isten jó. De nem azért, mert Isten jó, hanem csak azért, mert az ember olyan sok előnyhöz jut, hogy ily módon képes félni Istent. Mihelyt Isten megfosztja őt ezektől az előnyöktől, az ember elhagyja Istent. Gonosz természetében a Sátán nem hiszi, hogy az ember szíve képes igazán félni Istent. Gonosz természete miatt nem tudja, mi a szentség, és még kevésbé azt, mi a félelem. Nem tudja, mit jelent engedelmeskedni Istennek, vagy mit jelent félni Istent. Mivel ezeket a dolgokat nem ismeri, úgy gondolja, az ember sem képes félni Istent. Mondjátok meg Nekem, nem gonosz a Sátán? A mi egyházunkat kivéve a különböző vallások, felekezetek vagy vallási és társadalmi csoportok közül egy sem hisz Isten létezésében, még kevésbé abban, hogy Isten testté lett, és épp az ítélet munkáját végzi, ezért úgy gondolják, hogy amiben te hiszel, az nem Isten. Ha egy kicsapongó ember körülnéz, mindenki mást is éppolyan kicsapongónak lát, mint amilyen ő maga. Ha egy hazug ember körülnéz, csupa becstelenséget és hazugságot lát maga körül. Egy gonosz ember mindenki mást is gonosznak lát, és mindenkibe, akit lát, bele akar kötni. Akikben van némi becsület, azok mindenki mást is becsületesnek látnak, épp ezért mindig baleknak nézik és becsapják őket, és semmit nem tehetnek ez ellen. Ezt a néhány példát azért említem, hogy megerősítselek benneteket meggyőződésetekben: A Sátán gonosz természete nem valami pillanatnyi késztetés, nem a körülmények határozzák meg, nem is valamilyen okból vagy szituációs tényezőből származó ideiglenes megnyilvánulás. Egyáltalán nem! A Sátán egyszerűen nem tud másmilyen lenni! Semmi jót nem képes tenni. Amikor olyasmit mond, amit kellemes hallani, azt is csak azért teszi, hogy elcsábítson. Minél kellemesebbek, minél tapintatosabbak, minél szelídebbek a szavai, annál rosszindulatúbbak a szavak mögött rejlő baljós szándékok. Miféle arcot, miféle természetet mutat a Sátán ebben a két részletben? (Alattomos, rosszindulatú és gonosz.) A Sátán elsődleges jellemzője, hogy gonosz; a Sátán elsősorban gonosz és rosszindulatú.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló IV.)

Isten napi igéi  141. szemelvény

Isten megteremtette az embert, és azóta folyamatosan vezéreli az emberiség életét. Akár amikor áldásokkal ajándékozza meg az emberiséget, törvényeket és parancsolatokat alkot az emberek számára, akár amikor megszabja az élet különféle szabályait, tudjátok, mi ezekkel Isten szándékolt célja? Először is meg tudjátok mondani teljes bizonyossággal, hogy mindaz, amit Isten tesz, az emberiség javát szolgálja? Úgy tűnhet számotokra, ezek nagyszabású, de üres szavak, ám ha a bennük rejlő részleteket megvizsgáljátok, nemde minden, amit Isten tesz, azzal a szándékkal történik, hogy az embert egy normális élet felé vezesse és irányítsa? Akár azt éri el, hogy az ember kövesse az Ő szabályait, akár azt, hogy megtartsa az Ő törvényeit, Isten célja az, hogy az ember ne essen bele a Sátán imádásába, és ne ártson neki a Sátán; ez a legalapvetőbb, és ez az, ami a kezdet kezdetén történt. A kezdet kezdetén, amikor az ember nem értette Isten akaratát, Isten néhány egyszerű törvényt és szabályt hozott, és olyan szabályozásokat alkotott, amelyek minden elképzelhető ügyre kiterjedtek. Ezek a szabályozások egyszerűek, de Isten akaratát foglalják magukban. Isten megbecsüli, tenyerén hordozza és szívből szereti az emberiséget. Mondhatjuk tehát, hogy az Ő szíve szent? Mondhatjuk, hogy az Ő szíve tiszta? (Igen.) Vannak Istennek hátsó szándékai? (Nincsenek.) Tehát ez az Ő célja helyes és pozitív? Isten munkája folyamán az Általa alkotott szabályozások pozitív hatást gyakorolnak az emberre, és utat mutatnak neki. Vannak tehát Isten elméjében önös gondolatok? Vannak Istennek kimondatlan céljai az emberrel kapcsolatban? Használni akarja Isten az embert valamilyen módon? A legkevésbé sem. Isten úgy cselekszik, ahogy beszél, szavai és cselekedetei pedig megfelelnek gondolatainak az Ő szívében. Nincs mocskos célja, nincsenek önös gondolatai. Semmit nem saját Magáért tesz; mindazt, amit tesz, az emberért teszi, magánjellegű célkitűzések nélkül. Bár vannak tervei és szándékai, amelyeket az emberre ró, ezek közül egyik sem Őérte van. Mindent, amit tesz, tisztán az emberiségért teszi, hogy megvédje az emberiséget, hogy ne engedje az emberiséget félrevezetni. Hát nem drága az Ő szíve? Látod a Sátánban egy ilyen drága szív legapróbb jelét is? A Sátánban ennek leghalványabb nyomát sem látod, egyáltalán nem láthatod. Minden, amit Isten tesz, természetes módon tárul fel. Most nézzük, hogyan munkálkodik Isten; hogyan végzi Ő a munkáját? Isten talán fogja ezeket a törvényeket és az Ő szavait, és mintha valami szorítópánt varázslattal^[a] tenné, szorosan ráköti minden ember fejére, így erőltetve rá azokat minden egyes emberi lényre? Így munkálkodik Ő? (Nem.) Akkor hát hogyan végzi Isten az Ő munkáját? Fenyegetőzik? Kerülgeti a forró kását, amikor hozzátok beszél? (Nem.) Amikor nem érted az igazságot, hogyan vezérel téged Isten? Rád ragyogtatja fényét, világosan elmondva neked, hogy ha ezt és ezt teszed, az nincs összhangban az igazsággal, aztán elmondja neked, mit kell tenned. Ezen módok alapján, amelyeken Isten munkálkodik, érzésed szerint milyen kapcsolatban vagy Istennel? Úgy érzed, hogy Isten elérhetetlen? (Nem.) Hogyan érzel hát, amikor látod Isten munkálkodásának e módjait? Isten szavai különösen valóságosak, és az emberhez fűződő kapcsolata különösen normális. Isten kivételesen közel van hozzád; nincs távolság közted és Isten között. Amikor Isten vezérel téged, amikor Ő gondoskodik rólad, segít rajtad és támogat téged, akkor érzed, milyen barátságos Isten, érzed a tiszteletet, amelyet Ő kelt; érzed, hogy milyen szeretetreméltó Ő, érzed a melegségét. Amikor azonban Isten a szemedre hányja romlottságodat, vagy amikor megítél és megfegyelmez téged, amiért fellázadtál Ellene, milyen módszert használ? Szavakkal ró meg téged? A környezeteden és embereken, ügyeken, dolgokon keresztül fegyelmez meg téged? (Igen.) Mennyire fegyelmez meg téged Isten? Isten ugyanannyira fegyelmezi meg az embert, mint amennyire a Sátán árt neki? (Nem, Isten csak annyira fegyelmezi meg az embert, amennyit az ember kibír.) Isten szelíden, gyengéden, szeretetteljesen és gondosan, rendkívül kimérten és megfelelően munkálkodik. Az ő útja nem kelt benned heves érzelmi reakciókat, mint például: „Istennek meg kell engednie, hogy ezt csináljam” vagy „Istennek meg kell engednie, hogy azt csináljam”. Isten soha nem kelt benned olyan mentális vagy érzelmi intenzitást, amely elviselhetetlenné tenné a helyzetedet. Nem így van? Mit érzel még akkor is, amikor elfogadod Isten ítéletének és fenyítésének szavait? Mit érzel, amikor Isten hatalmát és erejét érzékeled? Úgy érzed, hogy Isten isteni és sérthetetlen? Érzel ilyenkor távolságot magad és Isten között? Érzed, milyen rémisztő Isten? Nem – inkább félelmet érzel Isten iránt. Nem Isten munkája miatt érzik mindezt az emberek? Lennének ilyen érzéseik, ha a Sátán munkálkodna? Semmiképpen. Isten az Ő szavai, az Ő igazsága és az Ő élete révén gondoskodik egyfolytában az emberről, és ezek által támogatja az embert. Amikor az ember gyenge, amikor az ember lehangoltnak érzi magát, Isten biztosan nem beszél hozzá keményen, mondván: „Ne érezd magad lehangoltnak. Mi okod van a lehangoltságra? Miért vagy gyenge? Mi okod van gyengének lenni? Mindig olyan gyenge, mindig olyan negatív vagy! Minek él az ilyen? Inkább halj meg, és kész!” Így munkálkodik Isten? (Nem.) Van Istennek hatalma ahhoz, hogy így cselekedjen? Igen, van. Isten mégsem cselekszik így. Annak oka, hogy Isten nem cselekszik így, az Ő lényege, Isten szentségének lényege. Az Ő szeretete az ember iránt, az, hogy mennyire megbecsüli és tenyerén hordozza az embert, nem fejezhető ki világosan csupán egy-két mondatban. Ez nem olyasmi, amit az ember hivalkodása idéz elő, hanem olyasmi, amit Isten hoz elő a valóságos gyakorlatban; ez Isten lényegének feltárulása. Isten munkálkodásának mindezen módjai rá tudják vezetni az embert, hogy meglássa Isten szentségét? Isten munkálkodásának mindezen módjaiban, beleértve Isten jó szándékait, beleértve a hatásokat, amelyeket Isten az emberen el kíván érni, beleértve a különböző módszereket, amelyeket Isten az emberen végzett munkája során alkalmaz, az Általa végzett munka típusát, hogy mit akar megértetni az emberrel – láttál bármi gonoszságot vagy csalárdságot Isten jó szándékaiban? (Nem.) Tehát mindenben, amit Isten tesz, mindenben, amit Isten mond, mindenben, amit Ő a szívében gondol, valamint Isten teljes lényegében, amelyet Ő feltár – nevezhetjük-e Istent szentnek? (Igen.) Látta bárki valaha is ezt a szentséget a világban vagy saját magában? Istenen kívül láttad-e ezt bármelyik emberi lényben, vagy épp a Sátánban? (Nem.) Eddigi beszélgetésünk alapján nevezhetjük-e Istent az egyedülálló, a szent Istennek Magának? (Igen.) Mindaz, amit Isten ad az embernek, beleértve Isten szavait, Isten emberen végzett munkájának különféle módjait, mindazt, amit Isten mond az embernek, amire Isten emlékezteti az embert, amit tanácsol és amire bátorít – ez mind egyetlen lényegből származik: Isten szentségéből. Ha ilyen szent Isten nem létezne, egy ember sem vehetné át a helyét, hogy elvégezze a munkát, amelyet Ő végez. Ha Isten ezeket az embereket teljesen átadta volna a Sátánnak, belegondoltatok valaha, milyen helyzetben lennétek ma mindannyian? Itt ülnétek-e most mind, épen és sértetlenül? Ezt mondanátok-e ti is: „A földön barangoltam, ott jártam-keltem”? Ti is ilyen szemtelenek, elbizakodottak és felfuvalkodottak lennétek, hogy ilyen szavakat szóltok, és szégyentelenül dicsekedtek Isten színe előtt? Kétség sem férhet hozzá, hogy igen! A Sátán hozzáállása az emberhez felnyitja az ember szemét arra, hogy a Sátán természetlényege teljesen más, mint Istené. Mi az a Sátán lényegében, ami Isten szentségének ellentéte? (A Sátán gonoszsága.) Isten szentségének ellentéte a Sátán gonosz természete. Az emberek többsége azért nem ismeri fel Istennek ezt a kinyilatkoztatását és Isten szentségének ezt a lényegét, mert a Sátán hatalma alatt, a Sátán romlottságában, és a Sátán eleven karámjába zárva élnek. Nem tudják, mi a szentség, vagy hogyan lehet meghatározni a szentséget. Még amikor észleled Isten szentségét, akkor sem tudod bizonyosan Isten szentségeként meghatározni. Ez egyfajta egyenlőtlenség az embernek Isten szentségéről való tudásában.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló IV.)

Lábjegyzet:

a. A „szorítópánt varázslat” olyan varázslat, amelyet Tang Szan-cang szerzetes használ a Nyugati utazás című kínai regényben. Ezt a varázslatot Szun Vu-kung megfékezésére használja úgy, hogy egy fémpántot feszít a feje köré, ami heves fejfájást okoz neki, így az irányítása alá vonja. Ez annak metaforájává vált, amikor valami gúzsba köt egy embert.

Isten napi igéi  142. szemelvény

Mi jellemzi a Sátánnak az emberen végzett munkáját? Ezt a saját tapasztalataitokból le kellene tudnotok szűrni – ez a Sátán archetipikus tulajdonsága, az, amit ismételten csinál, amit minden egyes emberrel megpróbál megtenni. Talán nem látjátok ezt a vonását, ezért nem érzitek, hogy a Sátán milyen rémisztő és gyűlöletes. Tudja valaki, mi ez a tulajdonság? (Elcsábítja, csalogatja és kísérti az embert.) Helyes; ez a tulajdonság megnyilvánulásának többféle módja. A Sátán ezenkívül illúziókba ringatja, támadja és vádolja az embert – ezek is mind megnyilvánulások. Van még? (Hazudozik.) A csalás és hazugság a Sátán számára a legtermészetesebb. Ezeket gyakran csinálja. Aztán ott van az, hogy parancsolgat az embereknek, uszítja őket, kényszeríti, hogy megtegyenek dolgokat, utasítgatja őket, és erőszakkal birtokba veszi őket. Most olyasmit fogok leírni nektek, amitől a hajatok is égnek áll majd, de nem azért teszem, hogy ijesztgesselek benneteket. Isten munkálkodik az emberen, és mind hozzáállásában, mind a szívében gyengéden szereti őt. A Sátán azonban egyáltalán nem szereti az embert, és minden idejét azzal tölti, hogy azon töpreng, hogyan árthatna neki. Nem így van? Amikor azon töri a fejét, hogy ártson az embernek, az elmeállapota sürgős késztetésként írható le? (Igen.) Tehát ami a Sátán emberen végzett munkáját illeti, két kifejezésem van, amelyek remekül leírják a Sátán gonoszságát és rosszindulatát, és amelyekből igazán megismerhetitek a Sátán gyűlöletességét: A Sátán úgy áll hozzá az emberhez, hogy mindig erőszakkal meg akarja szállni és birtokba akarja venni az embert, minden egyes embert, olyannyira, hogy teljes ellenőrzést nyerhessen az ember fölött, és súlyosan árthasson neki, így elérje célkitűzését, és beteljesítse féktelen ambícióját. Mit jelent „erőszakkal megszállni”? Ez olyasmi, ami a beleegyezéseddel történik, vagy a beleegyezésed nélkül? A tudomásoddal történik, vagy tudtodon kívül? A válasz az, hogy teljesen a tudtodon kívül történik! Olyan szituációkban történik, amikor nem vagy tudatában, ő pedig talán nem is mond neked vagy tesz veled semmit, előkészítés nélkül, kontextus nélkül – már ott is van a Sátán, kerülget téged, körülvesz téged. Keresi az alkalmat, amelyet kihasználhat, és aztán erővel megszáll téged, birtokba vesz téged, elérve célkitűzését, hogy teljes ellenőrzést nyerjen fölötted, és ártson neked. Ez a Sátán legtipikusabb szándéka és viselkedése, mivel azért küszködik, hogy elszakítsa az emberiséget Istentől. Mit éreztek, amikor ezt halljátok? (Félünk és rettegünk a szívünkben.) Undorodtok? (Igen.) Miközben ezt az undort érzitek, úgy gondoljátok, a Sátán szégyentelen? Amikor úgy gondoljátok, a Sátán szégyentelen, akkor azoktól a körülöttetek lévő emberektől is undorodtok, akik mindig irányítani akarnak benneteket, akik féktelen ambíciókat táplálnak a státuszukkal és érdekeikkel kapcsolatban? (Igen.) Tehát milyen módszereket használ a Sátán, hogy erővel birtokba vegye és megszállja az embert? Tisztában vagytok ezzel? Amikor ezt a két kifejezést halljátok: „erőszakos megszállás” és „birtokba vétel”, undort éreztek, és érzékelitek a gonoszságot ezekben a szavakban. A Sátán a beleegyezésed és tudtod nélkül birtokba vesz, erővel megszáll és megront téged. Milyen ízt érzel a szívedben? Utálatot és undort érzel? (Igen.) Amikor ezt az utálatot és undort érzed a Sátán e módszerei iránt, milyen érzésed van Isten iránt? (Hála.) Hála Istennek, amiért megment téged. Tehát most, ebben a pillanatban megvan-e benned a vágy vagy az akarat, hogy hagyd, hogy Isten átvegye és ellenőrzése alá vonja mindazt, amid van és ami vagy? (Igen.) Milyen kontextusban válaszoltok így? Azért mondotok „igent”, mert féltek, hogy a Sátán erővel megszáll és birtokba vesz? (Igen.) Nem szabad ezt a fajta mentalitást táplálnotok; ez nem helyes. Ne féljetek, mert Isten itt van. Nincs mitől félni. Mihelyt megértetted a Sátán gonosz lényegét, pontosabban kell értened vagy mélyebben meg kell becsülnöd Isten szeretetét, Isten jó szándékait, Isten részvétét és toleranciáját az ember iránt, és az Ő igazságos természetét. Oly gyűlöletes a Sátán – de ha még ez sem szítja fel Isten iránti szeretetedet, Istenre hagyatkozásodat és a Belé vetett bizalmadat, akkor miféle ember vagy te? Hajlandó vagy hagyni, hogy a Sátán így ártson neked? Miután láttuk a Sátán gonoszságát és ocsmányságát, megfordulunk, és most már Istenre tekintünk. Istenről alkotott ismereted átment most bármiféle változáson? Mondhatjuk, hogy Isten szent? Mondhatjuk, hogy Isten hibátlan? „Isten egyedülálló szentség” – képes Isten megfelelni ennek a megjelölésnek? (Igen.) Tehát a világban és minden dolog között nemde Isten Maga az egyetlen, aki képes megfelelni annak a megértésnek, amellyel az ember rendelkezik Istenről? (Igen.) Tehát pontosan mit ad Isten az embernek? Csak egy kis gondoskodást, törődést és odafigyelést ad neked, anélkül hogy tudnál róla? Mit adott Isten az embernek? Isten adott életet az embernek, Ő adott neki mindent, és mindezt feltétel nélkül ajándékozza az embernek, nem követelve semmit, rejtett indítékok nélkül. Az igazságot, az Ő szavait és az Ő életét használja arra, hogy vezérelje az embert és utat mutasson neki, elterelve az embert a Sátán ártásától, el a Sátán kísértéseitől és csábításaitól, lehetővé téve az ember számára, hogy világosan átlásson a Sátán gonosz természetén és ocsmány arcán. Igaz-e Isten szeretete és törődése az emberiséggel? Olyasmi ez, amit mindegyikőtök megtapasztalhat? (Igen.)

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló IV.)

Isten napi igéi  143. szemelvény

Tekintsetek vissza mostanáig eltelt életetekre, mindarra a munkára, amelyet Isten rajtad végzett hited összes éve során. Akár mély, akár sekély érzéseket ébreszt ez benned, nem ez az, amire a legnagyobb szükséged volt? Nem ez volt az, amit a leginkább meg kellett kapnod? (De igen.) Nem ez az igazság? Nem ez az élet? (De igen.) Előfordult-e valaha, hogy Isten megvilágosodással ajándékozott meg, majd arra kért, hogy adj Neki bármit cserébe mindazért, amit Ő adott neked? (Nem.) Mi hát Isten célja? Miért teszi ezt Isten? Istennek az a célja, hogy megszálljon téged? (Nem.) Isten trónra akar lépni az ember szívében? (Igen.) Mi a különbség tehát Isten trónralépése és a Sátán erőszakos megszállása között? Isten meg akarja nyerni az ember szívét, meg akarja szállni az ember szívét – mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Isten azt akarja, hogy az emberek az Ő bábjai, az Ő robotjai legyenek? (Nem.) Mi hát Isten célja? Van különbség aközött, hogy Isten meg akarja szállni az ember szívét, és aközött, hogy a Sátán erőszakkal megszállja és birtokba veszi az embert? (Igen.) Mi a különbség? El tudjátok mondani Nekem világosan? (A Sátán erőszakkal teszi, Isten pedig engedi, hogy az ember önként válassza ezt.) Ez a különbség? Mire kell Istennek a te szíved? És mi haszna Istennek abból, hogy megszáll téged? Hogyan értitek a szívetekben azt, hogy „Isten megszállja az ember szívét”? Tisztességesnek kell lennünk abban, ahogyan itt Istenről beszélünk, máskülönben az emberek mindig félre fogják érteni, és ezt gondolják majd: „Isten folyamatosan meg akar szállni engem. Miért akar engem megszállni? Nem akarom, hogy bárki megszálljon. Én csak a magam ura akarok lenni. Azt mondod, a Sátán megszáll embereket, de Isten is megszáll embereket. Hát nem ugyanaz a kettő? Én nem akarom hagyni, hogy bárki megszálljon. Én önmagam vagyok!” Mi itt a különbség? Gondolkozzatok el rajta. Azt kérdem tőletek: az, hogy „Isten megszállja az embert”, csak üres frázis? Az, hogy Isten megszállja az embert, azt jelenti, hogy Ő a szívedben él, és minden szavadat, minden mozdulatodat ellenőrzi? Ha Ő azt mondja, ülj le, te nem mersz állva maradni? Ha Ő azt mondja, menj kelet felé, te nem mersz nyugat felé indulni? Valami ilyesmit jelent ez a „megszállás”? (Nem, nem ilyesmit. Isten azt akarja, hogy az ember megélje azt, ami Istené és ami Isten.) Évek hosszú során át, mialatt Isten irányította az embert, az emberen végzett munkájában, egészen mostanáig, az utolsó szakaszig, mi volt az Általa mondott minden szó szándékolt hatása az emberre? Az, hogy az ember megélje azt, ami Istené és ami Isten? Ha szó szerinti jelentésben vesszük azt, hogy „Isten megszállja az ember szívét”, olyan, mintha Isten fogná az ember szívét, megszállná, benne lakna, és ki sem jönne onnan többé; Ő lesz az ember gazdája, és kénye-kedve szerint képes uralni és manipulálni az ember szívét, így az embernek azt kell tennie, amit Isten mond neki. Ebben az értelemben úgy tűnik, mintha minden ember Istenné válhatna, és az Ő lényegével és természetével rendelkezhetne. Tehát ebben az esetben az ember is képes lenne végrehajtani Isten tetteit? Lehet így magyarázni a „megszállást”? (Nem.) Akkor mi az? Ezt kérdezem tőletek: Mindazokban a szavakban és igazságban, amivel Isten látja el az embert, Isten lényege tárul fel és az, amivel Ő rendelkezik és ami Ő? (Igen.) Ez biztosan igaz. De lényeges az, hogy Maga Isten gyakorolja és birtokolja mindazokat a szavakat, amelyekkel ellátja az embert? Gondolkozzatok el ezen. Amikor Isten megítéli az embert, miért ítéli meg? Hogyan jöttek létre ezek a szavak? Mi a tartalmuk ezeknek a szavaknak, amelyeket Isten mond, amikor megítéli az embert? Min alapulnak? Az ember romlott beállítottságán alapulnak? (Igen.) Tehát az a hatás, amelyet az ember Isten általi megítélése elér, Isten lényegén alapul? (Igen.) Akkor hát az, hogy Isten „megszállja az embert”, üres frázis csupán? Egyáltalán nem. Akkor miért mondja Isten ezeket a szavakat az embernek? Mi a célja azzal, hogy ezeket a szavakat mondja? Arra akarja ezeket a szavakat használni, hogy ezek szolgáljanak az ember életeként? (Igen.) Isten mindazt az igazságot, amelyet e szavakban kimondott, arra akarja használni, hogy az ember életeként szolgáljon. Ha az ember fogja mindezt az igazságot és Isten szavát, és átalakítja saját életévé, akkor képes az ember engedelmeskedni Istennek? Akkor tudja az ember félni Istent? Akkor tudja az ember kerülni a gonoszt? Amikor az ember eljut erre a pontra, akkor tud engedelmeskedni Isten uralmának és rendelkezéseinek? Akkor abban a helyzetben van az ember, hogy alávetheti magát Isten hatalmának? Amikor olyan emberek, mint Jób vagy Péter, útjuk végére érnek, amikor úgy tekinthető, hogy az életük elérte az érettséget, amikor valódi megértéssel rendelkeznek Istenről – a Sátán akkor még mindig el tudja téríteni őket? A Sátán akkor még mindig meg tudja szállni őket? A Sátán még mindig erővel birtokba tudja venni őket? (Nem.) Tehát miféle ember ez? Olyasvalaki, akit Isten teljesen megnyert? (Igen.) A jelentésnek ezen a szintjén hogy látjátok ezt a fajta embert, akit Isten teljesen megnyert? Isten szemszögéből, ilyen körülmények között Ő már megszállta ennek az embernek a szívét. De mit érez ez az ember? Arról van szó, hogy Isten szava, Isten hatalma és Isten útja életté válik az emberen belül, hogy ez az élet aztán elfoglalja az ember egész lényét, és ennek révén az általa megélt dolgok és az ő lényege megfelelő lesz ahhoz, hogy eleget tegyen Istennek? Isten szemszögéből az emberiség szívét ebben a pillanatban Ő foglalja el? (Igen.) Hogyan értitek most a jelentésnek ezt a szintjét? Isten Lelke száll meg téged? (Nem, Isten igéje száll meg minket.) Isten útja és Isten igéje az, ami az életeddé lett, és az igazság lett az életeddé. Ekkor az ember az Istentől származó élettel rendelkezik, de nem mondhatjuk, hogy ez az élet Isten élete. Más szóval nem mondhatjuk, hogy az az élet, amelyet az embernek Isten szavából kell levezetnie, Isten élete. Tehát bármilyen sokáig követi az ember Istent, bármilyen sok szót kap az ember Istentől, az ember sohasem válhat Istenné. Még akkor is, ha egy nap Isten azt mondaná: „Megszálltam a szívedet, most már megvan benned az Én életem” – úgy éreznéd, hogy Isten vagy? (Nem.) Mi lenne akkor belőled? Nem lenne benned abszolút engedelmesség Isten iránt? Nem lenne tele a szíved az élettel, amelyet Isten ajándékozott neked? Ez egy teljesen normális megnyilvánulása lenne annak, ami akkor történik, amikor Isten megszállja az ember szívét. Ez tény. Ebből a szempontból nézve tehát Istenné válhat az ember? Amikor az ember képes megélni Isten szavainak valóságát, és olyasvalakivé válik, aki féli Istent és kerüli a gonoszt, birtokolhatja akkor az ember Isten életének lényegét és az Ő szentségét? Semmiképpen. Bármi történjék is, az ember végső soron mindig ember marad. Te egy lény vagy a teremtésből; amikor megkaptad Istentől Isten szavát, és elfogadtad Isten útját, csak azzal az élettel fogsz rendelkezni, amely Isten szavaiból származik, olyasvalakivé válsz, akit Isten dicsér, de sohasem fogod birtokolni Isten életének lényegét, és még kevésbé Isten szentségét.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló IV.)

Isten napi igéi  144. szemelvény

A Sátán kísértése (Válogatott szakaszok)

Máté 4:1-4  Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament Hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”

Az ördög ezekkel a szavakkal próbálta először megkísérteni az Úr Jézust. Mi a tartalma annak, amit az ördög mondott? („Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!”) Ezek az ördög által mondott szavak elég egyszerűek, de vajon van probléma a lényegükkel? Az ördög azt mondta, hogy „Ha Isten Fia vagy”, de a szíve mélyén vajon tudta vagy nem tudta, hogy Jézus Isten Fia? Tudta vagy nem tudta, hogy Ő Krisztus? (Tudta.) Akkor miért mondta, hogy „Ha te vagy”? (Megpróbálta megkísérteni Istent.) De mi volt ezzel a célja? Azt mondta, „Ha Isten Fia vagy”. Szíve mélyén tudta, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, a szívében tisztában volt ezzel, de annak ellenére, hogy tudta, alávetette Neki magát és imádta Őt? (Nem.) Mit akart tenni? Ezzel a módszerrel és ezekkel a szavakkal akarta felbosszantani az Úr Jézust, hogy aztán becsapja Őt, hogy az ő szándékainak megfelelően cselekedjen. Nem ez volt az ördög szavai mögött megbúvó jelentés? A Sátán a szívében világosan tudta, hogy Ő az Úr Jézus Krisztus, mégis kimondta ezeket a szavakat. Hát nem ez a Sátán természete? Mi a Sátán természete? (Ravasz, gonosz, és nem féli Istent.) Milyen következményei lennének annak, ha nem félnénk Istent? Nem arról volt szó, hogy meg akarta támadni Istent? Ezzel a módszerrel akarta megtámadni Istent, ezért mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!”; nem ez a Sátán gonosz szándéka? Mit próbált csinálni valójában? A célja nagyon is nyilvánvaló: ezzel a módszerrel próbálta megtagadni az Úr Jézus Krisztus pozícióját és kilétét. A Sátán ezekkel a szavakkal ezt akart mondani: „Ha Te vagy Isten Fia, akkor változtasd ezeket a köveket kenyérré! Ha nem vagy erre képes, akkor nem vagy Isten Fia, ezért nem kellene tovább végezned a munkádat.” Nem így van ez? Ezzel a módszerrel akarta megtámadni Istent, szét akarta zilálni és el akarta pusztítani Isten munkáját; ez a Sátán rosszindulata. Rosszindulata a természetének magából fakadó kifejeződése. Annak ellenére, hogy tudta, hogy az Úr Jézus Krisztus Isten Fia, Magának Istennek a megtestesülése, nem bírta megállni, hogy ilyesmit tegyen, szorosan Isten háta mögött, kitartóan támadta Őt, és mindent elkövetett, hogy megzavarja és szabotálja Isten munkáját.

Most pedig elemezzük ezt a Sátán által mondott mondatot: „Mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!” Köveket kenyérré változtatni – jelent ez valamit? Ha van étel, miért ne ennénk meg? Miért van szükség arra, hogy a köveket étellé változtassuk? Mondhatjuk, hogy nincs ennek semmi értelme? Bár akkoriban böjtölt, biztosan volt az Úr Jézusnak ennivalója? (Volt.) Itt láthatjuk tehát a Sátán szavainak eszetlenségét. A Sátán minden árulása és rosszindulata ellenére is láthatjuk eszetlenségét és abszurditását. A Sátán számos olyan dolgot tesz, amelyek révén láthatod rosszindulatú természetét; láthatod, hogy olyan dolgokat tesz, amelyek szabotálják Isten munkáját, és ezt látva úgy érzed, hogy gyűlöletes és dühítő. Másrészt viszont nem látod a szavai és tettei mögött a gyerekes, nevetséges természetet? Ez egy kinyilatkoztatás a Sátán természetéről; mivel ilyen a természete, ilyen dolgokat fog tenni. A mai emberek számára a Sátán e szavai abszurdak és nevetségesek. De a Sátán valóban képes ilyen szavakat kiejteni. Mondhatjuk, hogy tudatlan és abszurd? A Sátán gonoszsága mindenütt jelen van, és folyamatosan feltárul. És hogyan válaszolt erre az Úr Jézus? („Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”) Van ezeknek a szavaknak bármi erejük? (Van.) Miért mondjuk, hogy van erejük? Azért, mert ezek a szavak igazak. Nos, csak kenyérrel él az ember? Az Úr Jézus negyven napon és éjszakán át böjtölt. Vajon éhen halt? Nem halt éhen, ezért a Sátán odament Hozzá, és felszólította, hogy változtassa étellé a köveket, mondván: „Ha a köveket étellé változtatod, akkor nem lesz mit enned? Nem kell akkor majd böjtölnöd, nem kell éhezned?” De az Úr Jézus azt mondta: „Nemcsak kenyérrel él az ember”, ami azt jelenti, hogy bár az ember fizikai testben él, nem az ételnek köszönhető, hogy a fizikai teste él és lélegzik, hanem minden egyes szónak, amely Isten szájából hangzik el. Egyfelől ezek a szavak igazak; hitet adnak az embereknek, éreztetik velük, hogy számíthatnak Istenre, és hogy Ő az igazság. Másrészt vajon van gyakorlati vonatkozása ezeknek a szavaknak? Az Úr Jézus nem volt még mindig talpon, nem volt még mindig életben negyven napnyi és éjszakányi böjtölés után? Nem egy valós példa ez? Negyven napon és éjszakán át nem evett semmilyen ételt, és mégis életben volt. Ez erőteljes bizonyíték, amely megerősíti szavainak igazságát. Ezek a szavak egyszerűek, de az Úr Jézus számára csak akkor mondta ki őket, amikor a Sátán megkísértette Őt, vagy már természetes módon az Ő részét képezték? Másképp fogalmazva: Isten az igazság, és Isten az élet, de vajon Isten igazsága és élete utólagos kiegészítés volt? Későbbi tapasztalatból születtek? Nem – ezek eredendően megvoltak Istenben. Vagyis az igazság és az élet Isten lényege. Bármi történjék is Vele, minden, amit Ő kinyilatkoztat, az igazság. Ez az igazság, ezek a szavak – akár hosszú, akár rövid a beszédének tartalma – lehetővé tehetik az ember számára, hogy éljen, és életet adhatnak az embernek; lehetővé tehetik az emberek számára, hogy igazságot és tisztánlátást nyerjenek az emberi élet útjáról, és lehetővé teszik számukra, hogy higgyenek Istenben. Más szóval, annak forrása, hogy Isten használja e szavakat, pozitív. Mondhatjuk hát, hogy ez a pozitív dolog szent? (Igen.) A Sátán ama szavai a Sátán természetéből fakadnak. A Sátán mindenütt, folyamatosan felfedi gonosz és rosszindulatú természetét. Nos, a Sátán természetes módon teszi ezeket a kinyilatkoztatásokat? Irányítja őt valaki, hogy ezt tegye? Segít neki valaki? Kényszeríti valaki? Nem. Mindezen kinyilatkoztatásokat magától teszi. Ez a Sátán gonosz természete. Bármit tesz Isten, bárhogyan teszi azt Isten, a Sátán a nyomában jár. E dolgok lényege és valódi természete, amelyeket a Sátán mond és tesz, a Sátán lényege – gonosz és rosszindulatú lényeg.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.)

Isten napi igéi  145. szemelvény

A Sátán kísértése (Válogatott szakaszok)

Máté 4:5-7  Ezután magával vitte Őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt Hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le Magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!”

Lássuk először a Sátán által itt elmondott szavakat. A Sátán így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le Magadat”, majd idézett a Szentírásból: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” Mit érzel, amikor a Sátán szavait hallod? Nem nagyon gyerekesek? Gyerekesek, abszurdak és undorítóak. Miért mondom ezt? A Sátán gyakran tesz ostoba dolgokat, és nagyon okosnak hiszi magát. Gyakran idéz a Szentírásból – még azokat a szavakat is, amelyeket Isten mondott –, és megpróbálja ezeket a szavakat Isten ellen fordítani, hogy megtámadja és megkísértse Őt, hogy elérje célját: szabotálni Isten munkájának tervét. Képes vagy bármit is meglátni ezekben a Sátán által mondott szavakban? (A Sátán gonosz szándékokat rejteget.) A Sátán mindenben, amit tesz, mindig is arra törekedett, hogy megkísértse az emberiséget. A Sátán nem egyenesen beszél, hanem kerülőúton, a kísértést, a megtévesztést és a csábítást alkalmazva. A Sátán úgy közelíti meg Isten megkísértését, mintha Isten egy közönséges emberi lény lenne, s azt hiszi, hogy az emberhez hasonlóan Isten is tudatlan, ostoba, és képtelen tisztán megkülönböztetni a dolgok valódi formáját. A Sátán úgy gondolja, hogy Isten és az ember egyaránt képtelen átlátni az ő lényegét, álnokságát és baljós szándékát. Vajon nem ez a Sátán ostobasága? Sőt, a Sátán nyíltan idéz a Szentírásból, azt gondolván, hogy ez hitelességet kölcsönöz neki, s hogy képtelen leszel kiszúrni a szavaiban lévő hibákat, vagy elkerülni, hogy becsapjanak. Nem a Sátán abszurditása és gyerekessége ez? Ez pont olyan, mint amikor az emberek az evangéliumot terjesztik, és tanúságot tesznek Isten mellett: nem szoktak a hitetlenek néha valami hasonlót mondani, mint amit a Sátán mondott? Hallottátok, ahogy emberek valami hasonlót mondanak? Mit érzel, amikor ilyeneket hallasz? Undorodsz? (Igen.) Amikor undorodsz, akkor ellenszenvet és gyűlöletet is érzel? Amikor ilyen érzéseid vannak, képes vagy felismerni, hogy a Sátán és a Sátán által az emberben kialakított romlott természet gonosz? Ráeszméltetek valaha is a szívetekben arra, hogy „amikor a Sátán beszél, azt támadásként és kísértésként teszi; a Sátán szavai abszurdak, nevetségesek, gyerekesek és undorítóak; Isten azonban soha nem beszélne vagy munkálkodna így, és soha nem is tette”? Természetesen ebben a helyzetben az emberek csak halványan érzékelik ezt, és továbbra isképtelenek megragadni Isten szentségét. A jelenlegi érettségetekkel, csupán ezt érzitek: „Minden, amit Isten mond, az az igazság, hasznos számunkra, és el kell fogadnunk.” Függetlenül attól, hogy képesek vagytok-e ezt elfogadni vagy sem, kivétel nélkül azt mondjátok, hogy Isten szava az igazság, és hogy Isten az igazság, de azt nem tudjátok, hogy maga az igazság szent, és Isten szent.

Mi volt Jézus válasza a Sátán e szavaira? Jézus azt mondta neki: „Viszont meg van írva: »Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!«” Van igazság e Jézus által mondott szavakban? Határozottan van bennük igazság. A felszínen ezek a szavak egy követendő parancsolatot tartalmaznak az emberek számára, ez egy egyszerű mondat, mégis, mind az ember, mind a Sátán gyakran megsértette e szavakat. Az Úr Jézus tehát azt mondta a Sátánnak, hogy „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet”, merthogy a Sátán gyakran ezt csinálta, és közben nagy erőfeszítéseket tett. Mondhatnánk, hogy a Sátán ezt szemtelenül és szégyenérzet nélkül tette. A Sátán természetlényegéből fakad, hogy nem retteg Istentől, és nincs Istent félő szíve. Még akkor is, amikor a Sátán Isten mellett állt, és láthatta Őt, akkor sem bírta megállni, hogy ne kísértse meg. Ezért mondta az Úr Jézus a Sátánnak, hogy „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet”. Ezeket a szavakat Isten gyakran mondta a Sátánnak. Helyénvaló tehát, hogy ezt a mondatot napjainkban is alkalmazzuk? (Igen, hiszen mi is gyakran megkísértjük Istent.) Miért kísértik meg az emberek gyakran Istent? Azért, mert az emberek telve vannak romlott sátáni természettel? (Igen.) Tehát a Sátán fenti szavait gyakran mondják az emberek? És milyen helyzetekben mondják az emberek e szavakat? Mondhatnánk, hogy az emberek időtől és helytől függetlenül mondanak ilyeneket. Ez azt bizonyítja, hogy az emberek természete nem különbözik a Sátán romlott természetétől. Az Úr Jézus néhány egyszerű szót mondott, olyan szavakat, amelyek az igazságot képviselik, olyan szavakat, amelyekre az embereknek szükségük van. Ebben a helyzetben viszont az Úr Jézus oly módon beszélt, hogy vitázott a Sátánnal? Volt bármi konfrontatív abban, amit a Sátánnak mondott? (Nem.) Mit érzett az Úr Jézus a szívében a Sátán kísértésével kapcsolatban? Undorodott tőle és taszította? Taszította az Úr Jézust és undorodott tőle, mégsem vitatkozott a Sátánnal, még kevésbé beszélt nagy alapelvekről. Vajon miért? (Mert a Sátán mindig ilyen; soha nem tud megváltozni.) Mondhatnánk, hogy a Sátán ellenáll az észérveknek? (Igen.) Vajon felismeri a Sátán, hogy Isten az igazság? A Sátán soha nem fogja felismerni, és soha nem fogja elismerni, hogy Isten az igazság; ilyen a természete. A Sátán természetének van még egy másik visszataszító aspektusa is. Mi az? Az Úr Jézus megkísértésére tett erőfeszítései során a Sátán úgy gondolta, hogy még ha nem is jár sikerrel, akkor is megpróbálkozik vele. Annak ellenére, hogy büntetés járna érte, mégis úgy döntött, hogy megpróbálja. Annak ellenére, hogy semmi előnye nem származna belőle, mégis megpróbálta, kitartott az erőfeszítései mellett, és a végsőkig szembeszegült Istennel. Miféle természet ez? Hát nem gonosz? Ha egy ember haragra gerjed és dühbe gurul, amikor megemlítik Istent, akkor ő látta vajon Istent? Tudja, hogy Isten kicsoda? Nem tudja, hogy Isten ki, nem hisz Benne, és Isten nem szólította őt meg. Isten soha nem zavarta őt, akkor miért haragudna? Mondhatjuk, hogy ez az ember gonosz? A világi trendek, az evés, az ivás, az élvezetek és a hírességek hajszolása – ezek közül egyik sem izgatna egy ilyen embert. Azonban már az „Isten” szó említésére, vagy Isten szavainak igazságára is dühbe gurul. Nem azt jelenti ez, hogy gonosz természete van? Ez elegendő annak bizonyítására, hogy ez az ember gonosz természete. Most pedig, a magatok nevében szólva, van olyan, amikor szóba kerül az igazság, vagy Isten emberiségre kiszabott próbatételei, vagy Isten embereket ítélő szavai, és ti ellenszenvet éreztek? Visszataszítónak érzitek, és nem akartok ilyesmiket hallani? A szíved azt gondolhatja: „Nem azt mondja minden ember, hogy Isten az igazság? E szavak némelyike nem igazság! Ezek nyilvánvalóan csak Isten intő szavai az ember felé!” Néhányan talán még erős ellenszenvet is éreznek a szívükben, és azt gondolják: „Mindennap erről beszélnek – az Ő próbatételei, az Ő ítélete –, mikor lesz már ennek vége? Mikor kapjuk meg a jó rendeltetési helyet?” Nem tudni, honnan ered ez az indokolatlan harag. Miféle természet ez? (Gonosz természet.) A Sátán gonosz természete irányítja és vezeti. Isten szemszögéből nézve, tekintettel a Sátán gonosz természetére és az ember romlott természetére, Isten soha nem vitatkozik az emberekkel és nem neheztel rájuk, és soha nem csinál felhajtást, amikor az emberek ostobán viselkednek. Soha nem fogod látni, hogy Isten hasonló nézeteket vallana a dolgokról, mint az emberek, sőt, azt sem fogod látni, hogy az emberiség nézőpontját, tudását, tudományát, filozófiáját vagy képzeletét felhasználva kezelné a dolgokat. Inkább minden, amit Isten tesz, és minden, amit kinyilatkoztat, az igazsághoz kapcsolódik. Ez azt jelenti, hogy minden szava, amit mondott, és minden cselekedete, amit tett, az igazsághoz kötődik. Ez az igazság nem valami alaptalan fantázia terméke; ezt az igazságot és ezeket a szavakat Isten az Ő lényege és élete alapján juttatja kifejezésre. Mivel ezek a szavak és Isten tetteinek lényege maga az igazság, elmondhatjuk, hogy Isten lényege szent. Más szóval, minden, amit Isten mond és tesz, életerőt és fényt hoz az emberek számára, lehetővé teszi az emberek számára, hogy meglássák a pozitív dolgokat és azok valóságát, és utat mutat az emberiségnek, hogy a helyes úton járhasson. Mindezeket a dolgokat Isten lényege és az Ő szentségének lényege határozza meg.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.)

Isten napi igéi  146. szemelvény

A Sátán kísértése (Válogatott szakaszok)

Máté 4:8-11  Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta Neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta Neki: Mindezt Neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz Tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak Neki szolgálj!” Ekkor elhagyta Őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak Neki.

Az ördögi Sátán, miután az előző két trükkje kudarcot vallott, egy újabbal próbálkozott: megmutatta a világ összes királyságát és azok dicsőségét az Úr Jézusnak, és arra kérte, hogy imádja őt. Mit látsz ebben a helyzetben az ördög valódi tulajdonságaiból? Hát nem teljesen szégyentelen az ördögi Sátán? (De.) Milyen értelemben szégyentelen? Minden dolgot Isten teremtett, a Sátán mégis körbefordult, mindent megmutatott Istennek, mondván: „Nézd mindezen királyságok gazdagságát és dicsőségét. Ha imádsz engem, mindet Neked adom.” Nem teljes szereptévesztés ez? Nem szégyentelen a Sátán? Isten teremtett mindent, de vajon a saját élvezetére teremtett mindent? Isten mindent az emberiségnek adott, de a Sátán az egészet el akarta ragadni, és miután mindent elragadott, azt mondta Istennek: „Imádj engem! Imádj engem, és én Neked adom ezt az egészet.” Ez a Sátán csúnya arca; teljesen szégyentelen! A Sátán még a „szégyen” szó jelentését sem ismeri. Ez csak egy újabb példa a gonoszságára. Még azt sem tudja, hogy mi a szégyen. A Sátán világosan tudja, hogy Isten teremtett mindent, és hogy Ő irányít és ural minden dolgot. A dolgok nem az ember tulajdonát képezik, még kevésbé a Sátánét, hanem Istenét, az ördögi Sátán szemtelen módon mégis azt mondta, hogy majd ő mindent Istennek ad. Hát nem egy újabb példa ez arra, hogy a Sátán már megint abszurd és szégyentelen módon viselkedik? Emiatt Isten még jobban gyűlöli a Sátánt, nem igaz? Mégis, bármivel is próbálkozott a Sátán, becsapta az Úr Jézust? Mit mondott az Úr Jézus? („Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak Neki szolgálj!”) Van ezeknek a szavaknak gyakorlati jelentésük? (Igen.) Milyen gyakorlati jelentésük van? A Sátán gonoszságát és szemérmetlenségét látjuk a beszédében. Ha tehát az emberek a Sátánt imádnák, mi lenne a következménye? Megszereznék az összes királyság gazdagságát és dicsőségét? (Nem.) Mit szereznének meg? Az emberiség ugyanolyan szégyentelenné és nevetségessé válna, mint a Sátán? (Igen.) Akkor nem különböznének a Sátántól. Ezért mondta az Úr Jézus ezeket a szavakat, amelyek minden egyes ember számára fontosak: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak Neki szolgálj!” Ez azt jelenti, hogy az Úron kívül, Magán Istenen kívül, ha valaki mást szolgálnál, ha az ördögi Sátánt imádnád, akkor ugyanabban a mocsokban fetrengenél, mint a Sátán. Akkor osztoznál a Sátán szemérmetlenségében és gonoszságában, és a Sátánhoz hasonlóan megkísértetnéd és megtámadnád Istent. Akkor mi lenne számodra a kimenetel? Isten utálna téged, lesújtana rád és elpusztítana téged. Miután a Sátán többször sikertelenül kísértette meg az Úr Jézust, vajon megpróbálta újra? A Sátán nem próbálkozott újra, és távozott. Mit bizonyít ez? Azt bizonyítja, hogy a Sátán gonosz természete, rosszindulata, abszurditása és eszetlensége még csak említésre sem méltó Isten előtt. Az Úr Jézus legyőzte a Sátánt mindössze három mondattal, ami után az behúzott farokkal, túlságosan szégyellve magát ahhoz, hogy megmutassa az arcát, elszaladt, és soha többé nem kísértette meg az Úr Jézust. Mivel az Úr Jézus legyőzte a Sátán e kísértését, most már könnyedén folytathatta a munkáját és az Előtte álló feladatokat. Vajon mindaz, amit az Úr Jézus ebben a helyzetben tett és mondott, bírna gyakorlati jelentőséggel minden egyes ember számára, ha a jelenben alkalmaznánk? (Igen.) Miféle gyakorlati jelentőséggel? Könnyű dolog legyőzni a Sátánt? Az embereknek világosan meg kell érteniük a Sátán gonosz természetét? Pontosan meg kell érteniük az embereknek a Sátán kísértéseit? (Igen.) Amikor a saját életedben tapasztalod meg a Sátán kísértéseit, ha képes lennél átlátni a Sátán gonosz természetén, vajon nem lennél képes legyőzni azt? Ha tudnál a Sátán abszurditásáról és eszetlenségéről, akkor is a Sátán oldalán állnál és támadnád Istent? Ha megértenéd, hogy a Sátán rosszindulata és arcátlansága miként nyilatkozik meg rajtad keresztül – ha világosan felismernéd és megértenéd ezeket a dolgokat –, akkor is így támadnád és kísértenéd Istent? (Nem, nem tennénk.) Mit tennétek? (Fellázadnánk a Sátán ellen, és elűznénk.) Könnyű ezt megtenni? Nem könnyű. Az embereknek ehhez gyakran kell imádkozniuk, gyakran kell Isten elé állniuk és önvizsgálatot tartaniuk. És hagyniuk kell, hogy Isten fegyelmezése, ítélete és fenyítése rájuk szálljon. Csak így fognak az emberek fokozatosan kiszabadulni a Sátán álnoksága és irányítása alól.

Most pedig e Sátán által mondott szavak áttekintésével összefoglaljuk azokat a dolgokat, amelyek a Sátán lényegét alkotják. Először is, a Sátán lényegéről általánosságban elmondható, hogy gonosz, szemben Isten szentségével. Miért mondom, hogy a Sátán lényege gonosz? Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ kapjunk, meg kell vizsgálnunk annak következményeit, amit a Sátán tesz az emberekkel. A Sátán megrontja és irányítja az embert, az ember pedig a Sátán romlott természete szerint cselekszik, és a Sátán által megrontott emberek világában él. Az emberiséget akaratlanul megszállja és kisajátítja magának a Sátán; az emberben tehát megvan a Sátán romlott beállítottsága, ami a Sátán természete. Láttad a Sátán arroganciáját mindabból, amit mondott és tett? Láttad az álnokságát és a rosszindulatát? Miben mutatkozik meg elsősorban a Sátán arroganciája? Vajon a Sátán mindig magában hordozza a vágyat, hogy elfoglalja Isten helyét? A Sátán mindig le akarja rombolni Isten munkáját és Isten pozícióját, és magának akarja megszerezni azt, hogy az emberek a Sátánt kövessék, támogassák és imádják; ez a Sátán arrogáns természete. Amikor a Sátán megrontja az embereket, közvetlenül mondja meg nekik, hogy mit tegyenek? Amikor a Sátán megkísérti Istent, előjön, és azt mondja: „Megkísértelek Téged, meg foglak támadni Téged”? Egyáltalán nem. Akkor milyen módszert használ a Sátán? Csábít, megkísért, támad, csapdákat állít, sőt, még a Szentírásból is idéz. A Sátán különféle módokon beszél és cselekszik, hogy elérje sötét céljait és beteljesítse szándékait. Miután a Sátán megtette ezt, mi látható abból, ami az emberben megnyilvánul? Nem válnak az emberek is arrogánssá? Az ember évezredek óta szenved a Sátán rontásától, így az ember arrogáns, álnok, rosszindulatú és eszetlen lett. Mindezen dolgokat a Sátán természete idézi elő. Mivel a Sátán természete gonosz, átadta az embernek ezt a gonosz természetet, és az emberre hozta ezt a gonosz, romlott beállítottságot. Ezért az ember a romlott sátáni természet alatt él, és a Sátánhoz hasonlóan ellenáll Istennek, megtámadja Istent és megkísérti Őt, úgyhogy az ember nem tudja imádni Istent, és nincs Istent félő szíve.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.)

Isten napi igéi  147. szemelvény

Hogyan használja a Sátán a tudást az ember megrontására?

A tudást mindenki pozitív dolognak tartja? Az emberek legalábbis úgy gondolják, hogy a „tudás” szónak inkább pozitív, mint negatív felhangja van. Akkor miért említjük itt azt, hogy a Sátán az ember megrontására használja a tudást? Az evolúció elmélete nem a tudás egyik aspektusa? Newton tudományos törvényei nem a tudás részei? A Föld gravitációs vonzása is a tudás része, nem? (De.) Akkor miért szerepel a tudás azon dolgok között, amelyeket a Sátán az emberiség megrontására használ? Mi a véleményetek erről? Van a tudásnak egy cseppnyi igazságtartalma is? (Nincs.) Akkor mi a tudás lényege? Mi az alapja mindannak a tudásnak, amelyre az ember szert tesz? Az evolúció elméletén alapul? Vajon nem ateizmuson alapul az a tudás, amelyet az ember a felfedezés és az összegzés révén szerzett? Van bármely tudásnak köze Istenhez? Összefügg Isten imádatával? Kapcsolódik az igazsághoz? (Nem.) Hogyan használja tehát a Sátán a tudást az ember megrontására? Épp most mondtam, hogy ebből a tudásból semmi sem kapcsolódik Isten imádatához vagy az igazsághoz. Egyesek így gondolkodnak erről: „Lehet, hogy a tudásnak semmi köze az igazsághoz, de attól még nem rontja meg az embereket.” Mi a véleményetek erről? A tudással arra tanítottak, hogy az embernek a boldogságát saját kezűleg kell megteremtenie? A tudás azt tanította neked, hogy az ember sorsa a saját kezében van? (Igen.) Miféle beszéd ez? (Ördögi beszéd.) Teljesen igaz! Ördögi beszéd! A tudás bonyolult téma. Egyszerűen kijelenthetjük, hogy a tudás egy területe nem más, mint tudás. Olyan területe a tudásnak, amelyet az alapján tanulunk meg, hogy nem imádjuk Istent, és nem értjük meg, hogy mindent Isten teremtett. Amikor az emberek elsajátítják ezt a fajta tudást, nem látják Isten mindenek feletti szuverenitását; nem látják, hogy mindenért Isten felelős vagy hogy Ő irányít minden dolgot. Ehelyett csak annyit tesznek, hogy szüntelenül kutatják és tanulmányozzák az adott tudásterületet, és tudáson alapuló válaszokat keresnek. De vajon nem igaz, hogy ha az emberek nem hisznek Istenben, és helyette csak kutatnak, akkor soha nem fogják megtalálni az igazi válaszokat? A tudás csupán megélhetést, munkát, jövedelmet adhat neked, hogy ne éhezz; de soha nem fogod a tudás révén imádni Istent, és a tudás soha nem fog távol tartani téged a gonosztól. Minél többet tanulmányozzák az emberek a tudást, annál inkább vágynak majd arra, hogy lázadjanak Isten ellen, hogy alávessék Istent a tanulmányaiknak, hogy megkísértsék Istent és ellenálljanak Neki. Mit látunk tehát most, hogy a tudás tanítja az embereket? Ez mind a Sátán filozófiája. Vajon a Sátán által a megrontott emberek között terjesztett filozófiáknak és túlélési szabályoknak van közük az igazsághoz? Semmi közük az igazsághoz, sőt, valójában az igazság ellentétei. Az emberek gyakran mondják: „Az élet mozgás” és „Az ember vas, a rizs acél, az ember éhezik, ha kihagy egy étkezést”; mik ezek a mondások? Tévhitek, és hallásuk undort kelt. Az ember úgynevezett tudását a Sátán eléggé átitatta az életfilozófiájával és gondolkodásával. És miközben a Sátán ezt teszi, lehetővé teszi az ember számára, hogy átvegye gondolkodását, filozófiáját és álláspontjait, hogy az ember tagadhassa Isten létezését, tagadhassa Isten minden dolog és az ember végzete feletti uralmát. Ahogy tehát az ember tanulmányai előrehaladnak, és egyre több tudásra tesz szert, úgy érzi, hogy Isten létezése elhomályosul, sőt, talán már nem is érzi, hogy Isten létezik. Mivel a Sátán bizonyos gondolatokat, nézeteket és elképzeléseket elültetett az emberben, ha egyszer a Sátán ezt a mérget elültette az emberben, akkor vajon nem szedte rá és nem rontotta meg a Sátán az embert? Mit mondanátok, mi szerint élnek a mai emberek? Nem a Sátán által elültetett tudás és gondolatok szerint élnek? És az ebben a tudásban és gondolatokban elrejtett dolgok vajon nem a Sátán filozófiája és mérge? Az ember a Sátán filozófiája és mérge szerint él. És mi áll az ember Sátán általi megrontásának középpontjában? A Sátán azt akarja, hogy az ember hozzá hasonlóan tagadja meg Istent, szálljon és forduljon szembe Vele; ez a Sátán célja az ember megrontásával, egyúttal az az eszköz, amellyel a Sátán megrontja az embert.

A tudás legfelületesebb aspektusával kezdjük. A nyelvek nyelvtana és szavai vajon képesek megrontani az embereket? Megronthatják a szavak az embereket? A szavak nem rontják meg az embereket; a szó eszköz, amit az emberek a beszédhez használnak, és egyben az az eszköz is, amellyel Istennel kommunikálnak, nem beszélve arról, hogy jelenleg Isten is a nyelv és a szavak által kommunikál az emberekkel. Ezek eszközök, és szükség van rájuk. Egy meg egy, az kettő, kétszer kettő meg négy; ez nem tudás? De megronthat téged? Ez általános ismeret – rögzített minta –, így nem ronthatja meg az embereket. Akkor milyen típusú tudás rontja meg az embereket? A megrontó tudás olyan tudás, amely összevegyül a Sátán nézeteivel és gondolataival. A Sátán ezeket a nézeteket és gondolatokat a tudás közvetítésével igyekszik belesulykolni az emberiségbe. Egy cikkben, például, önmagában az írott szavakkal nincs semmi baj. A probléma a szerző álláspontjaival és szándékával van, amikor a cikket írta, valamint gondolatainak tartalmával. Ezek a szellem dolgai, és képesek megrontani az embereket. Ha például egy tévéműsort nézel, milyen dolgok vannak benne, amelyek megváltoztathatják az emberek nézeteit? Az, amit a szereplők mondanak – maguk a szavak –, képesek megrontani az embereket? (Nem.) Milyen dolgok rontanák meg az embereket? A műsor lényegi gondolatai és tartalma lenne az, ami a rendező nézeteit képviselné. Az ezekben a nézetekben hordozott információk befolyásolhatnák az emberek szívét és elméjét. Nem így van ez? Most már tudjátok, hogy mire utalok, amikor arról beszélek, hogy a Sátán a tudást használja fel az emberek megrontására. Ugye nem fogjátok félreérteni? Tehát amikor legközelebb olvasol egy regényt vagy cikket, képes leszel megítélni, hogy az írott szavakban kifejezett gondolatok megrontják-e, vagy építik-e az emberiséget? (Igen, kis mértékben.) Ezt lassú tempóban kell tanulmányozni és megtapasztalni, és ez nem olyasvalami, amit egyből könnyen meg lehet érteni. Például, amikor egy tudásterületet kutatsz vagy tanulmányozol, az adott tudás néhány pozitív aspektusa segíthet abban, hogy megérts néhány általános ismeretet az adott területről, miközben azt is lehetővé teszi számodra, hogy megtudd, mit kellene az embereknek elkerülniük. Vegyük például az „elektromosságot” – ez egy tudásterület, nemde? Nem lennél tudatlan, ha nem tudnád, hogy az áram megrázhat és sérülést okozhat az embereknek? De ha egyszer megérted ezt a tudásterületet, nem leszel óvatlan, ha elektromos árammal működő tárgyakhoz érsz, és tudni fogod, hogyan használd az elektromosságot. Ez mindkettő pozitív dolog. Most már világos az, amit arról beszéltünk, hogy a tudás hogyan rontja meg az embereket? A világon sokféle tudást tanulmányoznak, és időt kell szánnotok arra, hogy megkülönböztessétek őket a magatok számára.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.)

Isten napi igéi  148. szemelvény

Hogyan használja a Sátán a tudományt az ember megrontására?

Mi a tudomány? Nem becsüli-e nagyra minden egyes ember a tudományt, és nem tartja-e alaposnak? Amikor a tudományt említik, vajon az emberek nem úgy érzik-e, hogy: „Ez olyasvalami, ami a hétköznapi ember számára elérhetetlen; ez egy olyan téma, amihez csak tudományos kutatók vagy szakértők nyúlhatnak hozzá; semmi köze hozzánk, átlagemberekhez”? Van ennek bármi köze a hétköznapi emberekhez? (Igen.) Hogyan használja a Sátán a tudományt az emberek megrontására? Az itteni értekezésünkben csak azokról a dolgokról fogunk beszélni, amelyekkel az emberek gyakran találkoznak a saját életükben, más témákat figyelmen kívül hagyunk. Létezik egy szó: „gének”. Hallottatok már róla? Mindannyian ismeritek ezt a kifejezést. Hát nem a tudomány fedezte fel a géneket? Mit jelentenek pontosan az emberek számára a gének? Nem azt az érzést keltik-e az emberekben, hogy a test egy titokzatos dolog? Amikor az emberek megismerkednek ezzel a témával, nem lesznek-e olyanok – különösen a kíváncsiak –, akik többet akarnak majd tudni, és további részleteket szeretnének? Ezek a kíváncsi emberek energiájukat erre a témára összpontosítják, és amikor nincs más dolguk, akkor könyvekben és az interneten keresnek információkat, hogy minél több részletet megtudjanak róla. Mi a tudomány? Egyszerűen szólva, a tudomány a gondolatok és elméletek összessége olyan dolgokról, amelyekre az ember kíváncsi, amelyek ismeretlenek, és amelyekről Isten nem beszélt nekik; a tudomány gondolatok és elméletek összessége olyan rejtélyekről, amelyeket az ember kutatni akar. Mi a tudomány hatóköre? Mondhatjuk, hogy meglehetősen széles körű; az ember mindent kutat és tanulmányoz, ami őt érdekli. A tudomány magában foglalja ezen dolgok részleteinek és törvényeinek kutatását, majd olyan meggyőző elméletek felállítását, amelyek mindenkit arra késztetnek, hogy azt gondolja: „Ezek a tudósok tényleg fantasztikusak! Olyan sokat tudnak, eleget ahhoz, hogy megértsék ezeket a dolgokat!” Annyira csodálják a tudósokat, nem igaz? A tudományt kutató emberek milyen nézeteket vallanak? Hát nem akarják-e kutatni az univerzumot, kutatni az érdeklődési körükbe tartozó titokzatos dolgokat? Mi ennek a végeredménye? Egyes tudományokban az emberek feltételezések alapján vonják le a következtetéseiket, másokban pedig az emberi tapasztalatokra támaszkodva vonnak le következtetéseket. Ismét más tudományterületeken az emberek történelmi és háttérmegfigyelések alapján jutnak el következtetéseikhez. Nem így van? Mit tesz tehát a tudomány az emberekért? A tudomány csupán arra szolgál, hogy az emberek láthassák a fizikai világ tárgyait, és kielégítse az ember kíváncsiságát, ám nem teszi lehetővé, hogy az ember meglássa azokat a törvényeket, amelyek által Isten uralkodik minden dolog felett. Úgy tűnik, hogy az ember válaszokat talál a tudományban, de azok a válaszok zavarba ejtőek, és csak ideiglenes elégedettséget hoznak, olyan elégedettséget, amely csak arra jó, hogy az ember szívét az anyagi világra korlátozza. Az ember úgy érzi, hogy válaszokat kapott a tudománytól, ezért bármilyen kérdés merül fel, a tudományos nézeteire alapozva bizonyítja és fogadja el azt. Az ember szívét annyira elcsábítja és megszállja a tudomány, hogy az ember már nem akarja megismerni Istent, imádni Istent és hinni, hogy minden dolog Istentől származik, és hogy az embernek Hozzá kell fordulnia válaszokért. Nem így van? Minél inkább hisz valaki a tudományban, annál abszurdabbá válik, miközben azt hiszi, hogy mindenre van tudományos megoldás, hogy a kutatás bármit meg tud oldani. Az ilyenek nem keresik Istent, és nem hisznek abban, hogy Ő létezik. Sokan vannak, akik hosszú távon hisznek Istenben, de ha bármilyen problémával szembesülnek, akkor a számítógépet használják, hogy utánanézzenek a dolgoknak, és válaszokat keressenek; ők csak a tudományos ismeretekben hisznek. Nem hiszik, hogy Isten szava az igazság, nem hiszik, hogy Isten szavai képesek megoldani az emberiség minden problémáját, nem az igazság szemszögéből szemlélik az emberiség számtalan problémáját. Bármilyen problémával is találkoznak, soha nem imádkoznak Istenhez, és nem keresik a megoldást úgy, hogy Isten szavaiban kutatnák az igazságot. Sok esetben szívesebben hiszik azt, hogy az ismeret képes megoldani a problémát; számukra a tudomány a végső válasz. Isten teljességgel hiányzik az ilyen emberek szívéből. Ők hitetlenek, és az Istenbe vetett hitről alkotott nézeteik nem különböznek sok kiváló akadémikus és tudós nézeteitől, akik mindig tudományos módszereket alkalmazva próbálják vizsgálni Istent. Például sok vallási szakértő van, aki elment arra a hegyre, ahol a bárka megállapodott, és így bebizonyították a bárka létezését. A bárka megjelenésében azonban nem látják Isten létezését. Ők csak a történetekben és a történelemben hisznek; ez az eredménye az ő tudományos kutatásuknak és az anyagi világ tanulmányozásának. Ha az anyagi dolgokat kutatod, legyen szó mikrobiológiáról, csillagászatról vagy földrajzról, soha nem kapsz olyan eredményt, amely megállapítja, hogy Isten létezik, vagy hogy Ő mindenek felett uralkodik. Mit tesz tehát a tudomány az emberért? Nem távolítja-e el az embert Istentől? Nem készteti-e az embereket arra, hogy Istent vizsgálatoknak vessék alá? Nem teszi-e az embereket még inkább kételkedővé Isten létezését és szuverenitását illetően, és így megtagadják és elárulják Istent? Ez a következmény. Amikor tehát a Sátán a tudományt használja az ember megrontására, milyen célt próbál elérni? Tudományos következtetéseket akar használni arra, hogy megtévessze az embereket, és tompává tegye őket, és kétértelmű válaszokat használ, hogy az emberek szívét visszatartsa, hogy ne keressék Isten létezését, és ne higgyenek abban Ezért mondom tehát, hogy a tudomány az egyik módja annak, ahogyan a Sátán megrontja az embereket.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.)

Isten napi igéi  149. szemelvény

Hogyan használja a Sátán a hagyományos kultúrát az ember megrontására?

Van vagy nincs sok olyan dolog, amit a hagyományos kultúra részének tekintünk? (Van.) Mit jelent ez a „hagyományos kultúra”? Egyesek azt mondják, hogy az ősöktől örököljük – ez az egyik szempont. A kezdetektől fogva életmódok, szokások, mondások és szabályok öröklődtek a családokon, etnikai csoportokon, sőt az egész emberiségen belül, és ívódtak be az emberek gondolataiba. Az emberek életük nélkülözhetetlen részének tekintik őket, szabályként tekintenek rájuk, és úgy tartják be őket, mintha ez lenne maga az élet. Tényleg nem akarják soha megváltoztatni vagy elhagyni ezeket a dolgokat, mert az őseiktől örökölték őket. A hagyományos kultúrának vannak más aspektusai is, amelyek beivódtak az emberek csontjaiba, például a Konfuciusz és Menciusz által átadottak, valamint azok a dolgok, amelyeket a kínai taoizmus és konfucianizmus tanított az embereknek. Nem így van ez? Milyen dolgok tartoznak a hagyományos kultúrához? Beletartoznak az ünnepek, amelyeket az emberek ünnepelnek? Például a tavaszi fesztivál, a lámpásfesztivál, a sírseprés napja, a sárkányhajó fesztivál, valamint a szellem fesztivál és az őszközépünnep. Egyes családok még azt is megünneplik, amikor az idősek elérnek egy bizonyos életkort, vagy amikor a gyerekek betöltik az egy hónapot vagy a száz napot. És így tovább. Ezek mind hagyományos ünnepek. Nem a hagyományos kultúra áll ezen ünnepek hátterében? Mi a hagyományos kultúra lényege? Van bármi köze Isten imádatához? Van köze ahhoz, hogy azt mondják az embereknek, hogy gyakorolják az igazságot? Vannak olyan ünnepek, amelyeken az emberek áldozatot mutatnak be Istennek, Isten oltára elé járulnak és befogadják az Ő tanításait? Vannak ilyen ünnepek? (Nincsenek.) Mit csinálnak az emberek mindezeken az ünnepnapokon? A modern időkben ezeket az ünnepeket alkalomnak tekintik az evésre, ivásra és szórakozásra. Mi a hagyományos kultúra mögött álló forrás? Kitől származik a hagyományos kultúra? A Sátántól származik. E hagyományos ünnepek kulisszái mögött a Sátán elültet bizonyos dolgokat az emberben. Mik ezek a dolgok? Gondoskodik arról, hogy az emberek emlékezzenek az őseikre – ez az egyik? Például a sírseprés napján az emberek rendbe teszik a sírokat és áldozatot mutatnak be őseiknek, hogy ne feledkezzenek meg róluk. A Sátán gondoskodik arról is, hogy az emberek ne feledkezzenek meg a hazafiságról, amire példa a sárkányhajó fesztivál. Mi a helyzet az őszközépünneppel? (Családi összejövetelek.) Mi a családi összejövetelek háttere? Mi az oka? A kommunikáció és az érzelmi kapcsolatteremtés. Természetesen sokféleképpen lehet leírni az ünnepek mögött álló okokat, legyen szó akár a holdújév vagy a lámpásfesztivál megünnepléséről. Bárhogy is írjuk le ezeket az okokat, mindegyik a Sátán módszere arra, hogy filozófiáját és gondolkodásmódját elültesse az emberekben, hogy eltávolodjanak Istentől, és ne tudjanak róla, hogy van Isten, továbbá hogy vagy az őseiknek, vagy a Sátánnak mutassanak be áldozatot, illetve egyenek, igyanak és szórakozzanak a test vágyait kielégítendő. Miközben ezeket az alkalmakat ünneplik, a Sátán gondolatai és nézetei mélyen beépülnek az emberek elméjébe a tudtukon kívül. Amikor az emberek elérik a negyvenes, ötvenes éveiket vagy még idősebb korukat, a Sátán ezen gondolatai és nézetei már mélyen gyökeret vertek a szívükben. Sőt, az emberek mindent megtesznek azért, hogy ezeket az elképzeléseket – akár helyesek, akár helytelenek – válogatás és fenntartás nélkül továbbadják a következő nemzedéknek. Nem így van ez? (De.) Hogyan rontja meg az embereket a hagyományos kultúra és ezek az ünnepek? Tudod? (Az embereket korlátozzák és megkötik e hagyományok szabályai, így nincs idejük vagy energiájuk Istent keresni.) Ez az egyik aspektus. Például mindenki ünnepel holdújév idején – ha nem ünnepelnél, nem lennél szomorú? Vannak olyan babonák, amelyeket a szívedben őrzöl? Lehet, hogy úgy érzed: „Nem ünnepeltem az újévet, és mivel a holdújév napja rossz nap volt, vajon nem lesz az év egész hátralévő része is rossz?” Nem éreznéd magad rosszul, és nem félnél egy kicsit? Vannak olyanok is, akik évek óta nem áldoztak az őseiknek, és hirtelen olyan álmot látnak, amelyben egy elhunyt személy pénzt kér tőlük. Mit éreznének? „Milyen szomorú, hogy ennek a most eltávozott személynek költőpénzre van szüksége! Elégetek neki egy kis papírpénzt. Ha nem tenném, az nem lenne helyes. Bajt hozhatna ránk, élőkre – ki tudja megmondani, mikor sújt le a szerencsétlenség?” Mindig ott lesz a szívükben a félelem és az aggodalom kis felhője. Kitől származik ez az aggodalom? A Sátán a forrása ennek az aggodalomnak. Nem ez az egyik módja annak, ahogy a Sátán megrontja az embert? Különböző eszközöket és ürügyeket használ arra, hogy irányítson, fenyegessen és gúzsba kössön téged, hogy kábulatba ess, engedj neki és alávesd magad neki; így rontja meg a Sátán az embert. Gyakran előfordul, hogy amikor az emberek gyengék, vagy nincsenek teljesen tisztában a helyzettel, véletlenül zavaros fejjel csinálnak valamit; vagyis véletlenül a Sátán fogságába esnek, és esetleg akaratlanul cselekszenek, úgy tesznek dolgokat, hogy nem tudják, mit cselekszenek. Így rontja meg a Sátán az embert. Most is vannak jó néhányan, akik nem szívesen válnak meg a mélyen gyökerező hagyományos kultúrától, akik egyszerűen nem tudnak lemondani róla. Különösen amikor gyengék és passzívak, akkor kívánják megünnepelni az ilyen jellegű ünnepeket, és szeretnének újra találkozni a Sátánnal és kielégíteni őt, hogy vigaszt nyújtson a szívüknek. Mi áll a hagyományos kultúra hátterében? A Sátán fekete keze mozgatja a szálakat a színfalak mögött? A Sátán gonosz természete manipulál és irányít? A Sátán gyakorol hatalmat mindezek felett? (Igen.) Amikor az emberek hagyományos kultúrában élnek és megünneplik az ilyen hagyományos ünnepeket, mondhatjuk, hogy ez olyan környezet, ahol a Sátán becsapja és megrontja őket, ráadásul még örülnek is annak, hogy a Sátán becsapja és megrontja őket? (Igen.) Ezt mindannyian elismeritek és tudtok róla.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.)

Isten napi igéi  150. szemelvény

Hogyan használja a Sátán a babonát az ember megrontására?

Hogyan használja a Sátán a babonát az ember megrontására? Az emberek mind ismerni akarják a végzetüket, ezért a Sátán kihasználja a kíváncsiságukat, hogy elcsábítsa őket. Az emberek azért foglalkoznak jóslással, jövendőmondással és arcjóslással, hogy megtudják, mi fog történni velük a jövőben, és milyen út áll előttük. De végül is kinek a kezében van a sors és a kilátások, amelyek miatt az emberek annyira aggódnak? (Isten kezében.) Mindezen dolgok Isten kezében vannak. Mit akar a Sátán ezekkel a módszerekkel tudatni az emberekkel? A Sátán az arcjóslást és a jövendőmondást arra akarja használni, hogy közölje az emberekkel, hogy ismeri jövőbeli sorsukat, s nemcsak tudja ezeket a dolgokat, hanem ő is irányítja őket. A Sátán ki akarja használni ezt a lehetőséget, és ezeket a módszereket arra akarja használni, hogy irányítsa az embereket, hogy vakon higgyenek benne, és engedelmeskedjenek minden szavának. Például, ha arcjóslást csináltatsz, ha a jövendőmondó becsukja a szemét, és tökéletes tisztasággal elmond mindent, ami az elmúlt évtizedekben történt veled, mit éreznél legbelül? Azonnal azt éreznéd: „Annyira pontos! Soha senkinek nem meséltem a múltamról, ő honnan tudta? Igazán csodálom ezt a jövendőmondót!” A Sátánnak nem túl könnyű ismernie a múltadat? Isten vezetett téged oda, ahol ma vagy, és közben a Sátán végig megrontotta az embereket és követett téged. Az évtizedek múlása az életedben a Sátán számára semmi, és a Sátánnak nem nehéz megtudnia ezeket a dolgokat. Amikor megtudod, hogy mindaz, amit a Sátán mond, pontos, vajon nem adod át neki a szívedet? Nem függsz attól, hogy átvegye az irányítást a jövőd és a vagyonod felett? Egy pillanat alatt a szíved némi tiszteletet vagy megbecsülést fog érezni iránta, és egyesek lelkét már ekkor elragadhatja. És azonnal megkérdezed a jövendőmondót: „És most mit tegyek? Mit kerüljek el jövőre? Mit nem szabad csinálnom?” És akkor azt fogja mondani: „Nem szabad oda menned, nem szabad ezt tenned, nem szabad egy bizonyos színű ruhát viselned, bizonyos helyekre ritkábban kellene menned, bizonyos dolgokat gyakrabban kellene megtenned...” Nem fogsz mindent, amit mond, azonnal a szívedre venni? Gyorsabban megjegyeznéd a szavait, mint Isten szavait. Miért jegyeznéd meg őket ilyen gyorsan? Mert a Sátánra akarnál támaszkodni a jó szerencse érdekében. Nem ekkor ragadja el a szívedet? Amikor a jóslatai egymás után valóra válnak, nem akarnál rögtön visszamenni hozzá, hogy megtudd, milyen szerencsét hoz a következő év? (De igen.) Megtennél mindent, amit a Sátán mond neked, és kerülnél mindent, amiről azt mondja, hogy kerüld. Ily módon nem tartasz be mindent, amit mond? Nagyon gyorsan a karjaiba omlasz, megtéveszt téged, és az irányítása alá kerülsz. Ez azért történik, mert elhiszed, hogy amit mond, az az igazság, és mert elhiszed, hogy tud az előző életeidről, a mostani életedről és arról, hogy mit hoz a jövő. Ezt a módszert használja a Sátán arra, hogy irányítsa az embereket. De valójában ki az, aki tényleg irányít? Maga Isten irányít, nem a Sátán. A Sátán ebben az esetben csak a maga ügyes trükkjeit használja, hogy a tudatlan, csak az anyagi világot látó embereket becsapja, hogy higgyenek és bízzanak benne. Ők aztán a Sátán markába kerülnek, és engedelmeskednek minden szavának. De vajon a Sátán lazít valaha is a szorításán, amikor az emberek hinni akarnak Istenben és követni akarják Istent? Nem. Ebben a helyzetben az emberek tényleg a Sátán markába kerülnek? (Igen.) Mondhatjuk-e, hogy a Sátán viselkedése e tekintetben szégyentelen? (Igen.) Miért mondanánk ezt? Mert ezek csalárd és megtévesztő taktikák. A Sátán szégyentelen, és félrevezeti az embereket, elhiteti velük, hogy ő irányít mindent velük kapcsolatban, és ő irányítja a sorsukat. Ez arra készteti a tudatlan embereket, hogy teljes mértékben engedelmeskedjenek neki. Pár szóval becsapja őket. Az emberek kábulatukban meghajolnak előtte. Szóval milyen módszereket használ a Sátán, mit mond, hogy rávegyen téged, hogy higgy benne? Például lehet, hogy nem mondtad meg a Sátánnak, hogy hányan vannak a családodban, de attól ő még képes lehet megmondani, hogy hányan vannak, illetve a szüleid és a gyerekeid életkorát. Bár lehet, hogy már korábban is voltak gyanúid és kétségeid a Sátánnal kapcsolatban, de miután hallottad tőle ezeket a dolgokat, nem érzed úgy, hogy egy kicsit szavahihetőbb? A Sátán akkor talán azt mondaná, hogy milyen nehéz volt számodra a munka az utóbbi időben, hogy a feletteseid nem adják meg neked a megérdemelt elismerést, mindig ellened dolgoznak, és így tovább. Miután ezt hallottad, azt gondolnád: „Pontosan így van! Nem mennek zökkenőmentesen a dolgok a munkahelyen.” Így egy kicsit jobban hinnél a Sátánnak. Aztán mondana valami mást is, hogy megtévesszen téged, hogy még inkább higgy neki. Lassacskán azon kapod magad, hogy képtelen vagy ellenállni neki, vagy tovább gyanakodni rá. A Sátán csupán néhány apró trükköt alkalmaz, méghozzá jelentéktelen kis trükköket, és így zavar össze téged. Amikor összezavarodsz, képtelen leszel tájékozódni, nem tudod, mit tegyél, és elkezded követni azt, amit a Sátán mond. Ez a Sátán „zseniális” módszere az ember megrontására, aminek hatására akaratlanul is a csapdájába esel, és elcsábulsz tőle. A Sátán mond neked néhány dolgot, amit az emberek jónak képzelnek, majd megmondja neked, mit tegyél és mit kerülj el. Így akaratlanul is becsap téged. Ha egyszer már bedőltél neki, a dolgok sikamlóssá válnak számodra; állandóan azon fogsz gondolkodni, hogy mit mondott neked a Sátán, hogy mit tegyél, és tudtodon kívül a megszállottja leszel. Miért van ez így? Azért, mert az emberiség nélkülözi az igazságot, így képtelen szilárdan helytállni és ellenállni a Sátán csábításának és kísértésének. A Sátán gonoszságával, csalárdságával, árulásával és rosszindulatával szemben az emberiség olyan tudatlan, éretlen és gyenge, nem igaz? Nem ez az egyik módja annak, ahogy a Sátán megrontja az embert? (De.) Az embereket akaratlanul, apránként megtévesztik és becsapják a Sátán különböző módszerei, mert nem képesek különbséget tenni pozitív és negatív között. Hiányzik belőlük ez az érettség, illetve az a képesség, hogy győzedelmeskedjenek a Sátán felett.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.)

Isten napi igéi  151. szemelvény

Hogyan használja a Sátán a társadalmi irányzatokat az ember megrontására?

Mikor jöttek létre a társadalmi irányzatok? Vajon csak napjainkban jöttek létre? Azt mondhatnánk, hogy a társadalmi irányzatok akkor keletkeztek, amikor a Sátán elkezdte megrontani az embereket. Mit foglalnak magukban a társadalmi irányzatok? (Öltözködési és sminkelési stílusok.) Ezek olyan dolgok, amelyekkel az emberek gyakran találkoznak. A ruházati stílusok, a divat és a trendek – ezek egyetlen kis szempontot képeznek. Van-e még valami más is? A népszerű szófordulatok, amelyekkel az emberek gyakran előjönnek, szintén számítanak? Számítanak-e az életstílusok, amelyekre az emberek vágynak? Számítanak-e a zenei sztárok, hírességek, magazinok és regények, amelyeket az emberek szeretnek? (Igen.) Szerintetek a társadalmi irányzatok melyik aspektusa képes megrontani az embert? Ezen irányzatok közül melyik a legcsábítóbb számotokra? Egyesek azt mondják: „Mindannyian elértünk egy bizonyos kort, az ötvenes vagy hatvanas, hetvenes vagy nyolcvanas éveinkben járunk, és már nem tudunk beilleszkedni ezekbe a divatokba, és nem igazán kötik le a figyelmünket.” Így van? Mások azt mondják: „Nem követjük a hírességeket, ezt a húszas éveikben járó fiatalok teszik; nem hordunk divatos ruhákat sem, ezt az imázsukra figyelő emberek teszik.” Ezek közül melyik képes megrontani titeket? (Népszerű szólásmondások.) Meg tudják-e rontani az embereket ezek a szólásmondások? Mondok egy példát, és meglátjátok, hogy megrontja-e az embereket: „A pénz mozgatja a világot.” Ez vajon egy irányzat? Az általatok említett divat- és gasztronómiai trendekhez képest ez nem sokkal rosszabb? Az, hogy „a pénz mozgatja a világot”, a Sátán filozófiája. Ez uralkodik az egész emberiség körében, minden emberi társadalomban; mondhatnánk, hogy ez egy irányzat. Ez azért van, mert minden olyan ember szívébe beleivódott, aki először nem fogadta el ezt a mondást, de aztán hallgatólagosan elfogadta, amikor kapcsolatba került a valós élettel, és azt kezdte érezni, hogy ezek a szavak valójában igazak. Ez vajon nem az a folyamat, amely során a Sátán megrontja az embert? Lehet, hogy az emberek nem ugyanolyan mértékig értik ezt a mondást, de mindenkinek megvan a maga értelmezési és elfogadási szintje – ami ezt a mondást illeti – a körülötte történt dolgok és a saját személyes tapasztalatai alapján. Nem így van? Függetlenül attól, hogy valakinek mennyi tapasztalata van ezzel a mondással kapcsolatban, milyen negatív hatása lehet valakinek a szívére? Valami feltárul a jelen világban élő emberek emberi beállítottságán keresztül, mindegyikőtöket beleértve. Mi az? A pénz imádata. Vajon nehéz ezt eltávolítani valakinek a szívéből? Nagyon nehéz! Úgy tűnik, hogy a Sátán valóban mélyen megrontotta az embert! A Sátán a pénzt használja arra, hogy az embereket kísértse, és megrontja őket, hogy imádják a pénzt és tiszteljék az anyagi dolgokat. S hogyan nyilvánul meg ez a pénzimádat az emberekben? Úgy érzitek, hogy pénz nélkül nem tudnátok életben maradni ebben a világban, hogy akár egyetlen nap is lehetetlen lenne pénz nélkül? Az emberek státusza azon alapul, hogy mennyi pénzük van, akárcsak a tisztelet, amit kivívnak. A szegények háta szégyenteljesen meggörnyed, míg a gazdagok élvezik a magas státuszukat. Büszkén kihúzzák magukat, hangosan beszélnek és arrogánsan élnek. Milyen hozadéka van ennek a mondásnak és irányzatnak az emberek számára? Nem úgy van-e, hogy sokan bármilyen áldozatot meghoznak a pénz hajszolása közben? Nem veszítik-e el sokan a méltóságukat és a tisztességüket a még több pénz utáni hajszában? Nem veszítik-e el sokan a pénz miatt a lehetőséget, hogy teljesítsék kötelességüket és kövessék Istent? Nem az-e a legnagyobb veszteség az emberek számára, ha elveszítik az igazság és az üdvösség lehetőségét? Nem gonosz-e a Sátán, hogy ezt a módszert és ezt a mondást használja arra, hogy az embert ilyen mértékben megrontsa? Hát nem egy aljas csel ez? Ahogy e népszerű közmondás elleni tiltakozástól a felé haladsz, hogy végül igazságként fogadod el, a szíved teljesen a Sátán markába kerül, ezért akaratlanul is a közmondás szerint kezdesz élni. Milyen mértékben befolyásolt téged ez a mondás? Lehet, hogy ismered az igaz utat, és lehet, hogy ismered az igazságot, de nincs erőd követni azt. Lehet, hogy világosan tudod, hogy Isten szava az igazság, de nem vagy hajlandó megfizetni az árat, vagy szenvedni az igazság elnyeréséért. Ehelyett inkább feláldoznád a saját jövődet és sorsodat, hogy a végsőkig ellenállj Istennek. Nem számít, mit mond Isten, nem számít, mit tesz Isten, nem számít, hogy megérted-e, milyen mély és milyen nagy Isten szeretete irántad, makacsul ragaszkodsz a saját utadhoz, és megfizeted ennek a mondásnak az árát. Azaz, ez a mondás már becsapta és ellenőrzése alatt tartja a gondolataidat, már a viselkedésedet is ez szabályozza, és inkább hagyod, hogy ez irányítsa a sorsodat, minthogy félretedd a gazdagság utáni törekvésedet. Az, hogy az emberek képesek így cselekedni, hogy a Sátán szavai által irányíthatóak és manipulálhatóak – nem azt jelenti-e, hogy a Sátán becsapta és megrontotta őket? Vajon nem vert-e gyökeret a szívedben a Sátán filozófiája és gondolkodásmódja, valamint a Sátán természete? Vajon amikor vakon hajszolod a gazdagságot, és felhagysz az igazság keresésével, akkor nem érte-e el a Sátán a célját, hogy becsapjon téged? Pontosan ez a helyzet. Érzed-e tehát, amikor a Sátán becsap és megront téged? Nem érezheted. Ha nem látod, hogy a Sátán közvetlenül előtted áll, vagy nem érzed, hogy a Sátán az, aki titokban tevékenykedik, hogyan lennél képes – látni a Sátán gonoszságát? Felismernéd-e hogyan rontja meg a Sátán az emberiséget? A Sátán mindenkor és mindenhol megrontja az embert. A Sátán lehetetlenné teszi az ember számára, hogy védekezzen ez ellen a romlás ellen, és tehetetlenné teszi az embert ezzel szemben. A Sátán rávesz arra, hogy elfogadd a gondolatait, a nézőpontjait és a tőle származó gonosz dolgokat olyan helyzetekben, amikor tudatlan vagy, és amikor nem veszed észre, hogy mi történik veled. Az emberek elfogadják ezeket a dolgokat, és nem tesznek kivételt. Dédelgetik és kincsként ragaszkodnak ezekhez a dolgokhoz, hagyják, hogy ezek a dolgok manipulálják és játszadozzanak velük; így élnek az emberek a Sátán hatalma alatt, és öntudatlanul engedelmeskednek a Sátánnak, a Sátán pedig egyre mélyebben megrontja az embert.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.)

Isten napi igéi  152. szemelvény

A Sátán e számos módszert használja az ember megrontására. Az embernek van tudása és felfogása bizonyos tudományos elvekről, az ember a hagyományos kultúra hatása alatt él, és minden ember a hagyományos kultúra örököse és közvetítője. Az ember kénytelen továbbvinni a hagyományos kultúrát, amelyet a Sátán adott neki, és az ember alkalmazkodik azokhoz a társadalmi irányzatokhoz is, amelyeket a Sátán biztosít az emberiségnek. Az ember elválaszthatatlan a Sátántól, mindenkor alkalmazkodik mindahhoz, amit a Sátán tesz, elfogadja a gonoszságát, csalárdságát, rosszindulatát és arroganciáját. Ha az ember egyszer a Sátán e beállítottságainak birtokába jutott, boldogan vagy szomorúan él e romlott emberiség körében? (Szomorúan.) Miért mondod ezt? (Mert az embert ezek a romlott dolgok lekötik és irányítják, bűnben él, és fáradságos küzdelembe merül.) Egyesek szemüveget viselnek, és nagyon intellektuálisnak tűnnek; lehet, hogy nagyon tiszteletreméltóan, ékesszólóan és értelmesen beszélnek, és mivel sok mindenen keresztülmentek, nagyon tapasztaltak és kifinomultak lehetnek. Képesek lehetnek részletesen beszélni kisebb-nagyobb dolgokról; képesek lehetnek arra is, hogy felmérjék a dolgok hitelességét és okát. Egyesek talán megnézik ezeknek az embereknek a viselkedését és megjelenését, valamint jellemét, emberi mivoltát, magatartását és így tovább, és nem találnak bennük hibát. Az ilyen emberek különösen képesek alkalmazkodni az aktuális társadalmi trendekhez. Még ha ezek az emberek idősebbek is, soha nem maradnak le a kor trendjei mögött, és soha nem túl öregek a tanuláshoz. A felszínen senki sem találhat hibát egy ilyen emberben, de belső lényegüket teljesen és egészen megrontotta a Sátán. Bár külsőleg semmi hibát nem lehet találni ezekben az emberekben, bár a felszínen szelídek, kifinomultak, tudással és bizonyos erkölcsiséggel rendelkeznek, tisztességesek, és bár tudás tekintetében semmivel sem alsóbbrendűek a fiataloknál, természetlényegüket tekintve az ilyen emberek a Sátán teljes és élő modelljei; a Sátán kiköpött másai. Ez a „gyümölcse” az ember Sátán általi megrontásának. Amit mondtam, lehet, hogy fájdalmas számotokra, de mind igaz. Az ember által tanulmányozott tudás, a tudomány, melyet megért, és az általa választott eszközök, amelyekkel beilleszkedik a társadalmi trendekbe, kivétel nélkül az ember Sátán általi megrontásának eszközei. Ez teljesen igaz. Ezért az ember olyan beállítottságban él, amelyet a Sátán teljesen megrontott, és az embernek nem áll módjában tudni, mi Isten szentsége, vagy mi Isten lényege. Ez azért van, mert a felszínen nem lehet hibát találni abban, ahogyan a Sátán megrontja az embert; nem lehet megmondani valakinek a viselkedéséből, hogy valami nincs rendben. Mindenki normálisan végzi a munkáját és normális életet él; könyveket és újságokat olvasnak, normálisan tanulnak és beszélnek. Vannak, akik tanultak némi etikát, és ügyesen beszélnek, megértőek és barátságosak, segítőkészek és adakozók, nem folytatnak kicsinyes vitákat, és nem használják ki az embereket. Romlott sátáni természetük azonban mélyen bennük gyökerezik, és ezt a lényeget nem lehet külső erőfeszítésekre támaszkodva megváltoztatni. E lényeg miatt az ember nem képes megismerni Isten szentségét, és annak ellenére, hogy Isten szentségének lényege feltárul az ember előtt, az ember nem veszi azt komolyan. Ez azért van, mert a Sátán különböző eszközökkel már teljesen birtokba vette az ember érzéseit, eszméit, nézeteit és gondolatait. Ez a birtokba vétel és megrontás nem átmeneti vagy alkalmi, hanem mindenütt és mindenkor jelen van. Ezért nagyon sok ember, aki három-négy éve, vagy akár öt-hat éve hisz Istenben, még mindig kincsként őrzi ezeket a gonosz gondolatokat, nézeteket, logikát és filozófiákat, amelyeket a Sátán ültetett el bennük, és képtelenek elengedni őket. Mivel az ember elfogadta a gonosz, arrogáns és rosszindulatú dolgokat, amelyek a Sátán természetéből fakadnak, az ember személyes kapcsolataiban elkerülhetetlenül gyakran előfordulnak a Sátán arrogáns természetéből eredő konfliktusok, viták és összeférhetetlenség. Ha a Sátán pozitív dolgokat adott volna az emberiségnek – például ha a hagyományos kultúra részét képező konfucianizmus és taoizmus, amiket az ember elfogadott, jó dolgok lennének –, akkor a hasonló típusú embereknek képesnek kellene lenniük jól kijönni egymással, miután elfogadják azokat a dolgokat. Akkor miért van ekkora szakadék az emberek között, akik elfogadták ugyanazokat a dolgokat? Miért van ez? Azért, mert ezek a dolgok a Sátántól származnak, és a Sátán megosztottságot teremt az emberek között. A Sátántól származó dolgok, függetlenül attól, hogy a felszínen mennyire tűnnek méltóságteljesnek vagy nagyszerűnek, csak arroganciát hoznak az embernek és azt hívnak elő az ember életében, s nem mást, mint a Sátán gonosz természetének csalárdságát. Nem így van ez? Még az is, aki képes álcázni magát, aki bőséges tudással rendelkezik, vagy akinek jó a neveltetése, nehezen tudná leplezni romlott sátáni természetét. Vagyis akárhányféleképpen is álcázza magát ez a személy, akár szentnek gondoltad, akár tökéletesnek, akár angyalnak, és akármennyire is tisztának hitted, a színfalak mögött milyen a valódi élete? Milyen lényeget látnál a természetük kinyilatkoztatásában? Kétségtelenül a Sátán gonosz természetét látnád. Megengedhető, hogy ezt mondjam? (Igen.) Tegyük fel például, hogy ismersz valakit, aki közel áll hozzád, akit jó embernek tartasz, talán bálványozod is. A jelenlegi érettségeddel mit gondolsz róluk? Először is, megítéled, hogy az ilyen típusú embernek van-e emberi mivoltja, őszinte-e, igaz szeretet van-e benne az emberek iránt, szavai és tettei hasznára válnak-e másoknak és segítenek-e rajtuk. (Nem.) Mi az az úgynevezett kedvesség, szeretet vagy jóság, amit ezek az emberek kinyilvánítanak? Mind hamis, mind csak látszat. E látszat mögött egy hátsó, gonosz cél húzódik meg: hogy az illető személyt imádják és bálványozzák. Tisztán látjátok ezt? (Igen.)

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.)

Isten napi igéi  153. szemelvény

Mit hoznak az emberiségnek azok a módszerek, amelyeket a Sátán az emberek megrontására használ? Hoznak valami pozitívumot? Először is, meg tudja az ember különböztetni a jót a gonosztól? Mondanád, hogy ebben a világban – legyen szó akár valamilyen híres vagy remek emberről, vagy valamilyen magazinról vagy más kiadványról – pontosak-e azok a mércék, amelyek alapján megítélik, hogy valami jó vagy rossz, és helyes vagy helytelen? Igazságosan ítélik meg az eseményeket és az embereket? Van bennük igazság? Ez a világ, ez az emberiség az igazság mércéje alapján értékeli a pozitív és negatív dolgokat? (Nem.) Miért nincs meg ez a képesség az emberekben? Az emberek annyi tudást tanulmányoztak és olyan sokat tudnak a tudományról, vagyis nagyszerű képességekkel rendelkeznek, nem igaz? Akkor miért nem képesek különbséget tenni pozitív és negatív dolgok között? Miért van ez? (Mert az emberek nem rendelkeznek az igazsággal; a tudomány és a tudás nem igazság.) Minden, amit a Sátán hoz az emberiségnek, gonosz, romlott és hiányzik belőle az igazság, az élet és az út. Azt a gonoszságot és romlottságot tekintve, amit a Sátán hoz az embernek, mondhatod, hogy a Sátánban van szeretet? Mondhatod, hogy az emberben van szeretet? Néhányan talán azt mondják: „Nincs igazad; sokan vannak a világon, akik segítenek a szegényeken vagy a hajléktalanokon. Ők nem jó emberek? Vannak jótékonysági szervezetek is, amelyek jó munkát végeznek; nem jó munka az, amit ők végeznek?” Mit mondanál erre? A Sátán sokféle módszert és elméletet használ az ember megrontására; az ember megrontása egy homályos fogalom? Nem, nem homályos. A Sátán néhány gyakorlati dolgot is tesz, és népszerűsít egy nézőpontot vagy elméletet is ebben a világban és társadalomban. Minden dinasztiában és minden korszakban népszerűsít egy elméletet, és gondolatokat ültet el az emberek elméjében. Ezek a gondolatok és elméletek fokozatosan vernek gyökeret az emberek szívében, majd ezek szerint kezdenek élni. Amikor ezek szerint kezdenek el élni, vajon nem válnak akaratlanul is Sátánná? Nem válnak akkor az emberek eggyé a Sátánnal? Ha az emberek eggyé váltak a Sátánnal, akkor végül hogyan viszonyulnak Istenhez? Nem ugyanúgy, ahogy a Sátán viszonyul Istenhez? Ugye senki sem meri ezt beismerni? Milyen borzalmas! Miért mondom, hogy a Sátán természete gonosz? Nem alaptalanul mondom ezt; a Sátán természetét az alapján határozzuk meg és elemezzük, amit tett és amit kinyilatkoztatott. Ha csak azt mondanám, hogy a Sátán gonosz, mit gondolnátok? Azt gondolnátok: „A Sátán nyilvánvalóan gonosz.” Ezért megkérdezem tőled: „A Sátán mely aspektusai gonoszak?” Ha azt mondod: „A Sátán Istennel szembeni ellenállása gonosz”, akkor még mindig nem beszélnél világosan. Most, hogy így beszéltem a konkrétumokról, értitek a Sátán gonosz lényegének konkrét tartalmát? (Igen.) Ha képesek vagytok tisztán látni a Sátán gonosz természetét, akkor meglátjátok a saját helyzeteteket. Van kapcsolat e két dolog között? Hasznos ez számotokra, vagy sem? (Az.) Amikor közösséget vállalok Isten szentségének lényegéről, szükséges, hogy közösséget vállaljak a Sátán gonosz lényegéről? Mi a véleményetek erről? (Igen, szükséges.) Miért? (A Sátán gonoszsága nyilvánvalóvá teszi Isten szentségét.) Így van ez? Ez részben helyes abban az értelemben, hogy a Sátán gonoszsága nélkül az emberek nem tudnák, hogy Isten szent; helyénvaló ezt mondani. Ha azonban azt mondod, hogy Isten szentsége csak a Sátán gonoszságával szemben létezik, akkor ez helyes? Ez a dialektikus gondolkodásmód téves. Isten szentsége Isten eredendő lényege; még akkor is, ha Isten ezt a tettein keresztül kinyilatkoztatja, akkor is Isten lényegének természetes kifejeződése, és akkor is Isten eredendő lényege; mindig is létezett, és benne rejlik Magában Istenben és Vele született, bár az ember nem láthatja. Ez azért van, mert az ember a Sátán romlott természetében és a Sátán befolyása alatt él, és nem tud a szentségről, még kevésbé Isten szentségének konkrét tartalmáról. Lényeges tehát, hogy először a Sátán gonosz lényegéről vállaljunk közösséget? (Igen, az.) Néhányan talán kételkednek: „Magáról Istenről vállalsz közösséget, akkor miért beszélsz mindig arról, hogy a Sátán hogyan rontja meg az embereket, és hogy a Sátán természete mennyire gonosz?” Most már eloszlattad ezeket a kétségeket, ugye? Amikor az emberek megkülönböztetik a Sátán gonoszságát, és amikor pontos defíniciójuk van róla, amikor az emberek világosan látják a gonoszság konkrét tartalmát és megnyilvánulását, a gonoszság forrását és lényegét, csak akkor, az Isten szentségéről szóló beszélgetésen keresztül érthetik meg vagy ismerhetik fel világosan, hogy mi Isten szentsége, illetve mi a szentség. Ha nem beszélek a Sátán gonoszságáról, akkor néhányan tévesen azt fogják hinni, hogy pár dolog, amit az emberek a társadalomban és az emberek körében tesznek – vagy bizonyos dolgok, amelyek ebben a világban léteznek –, valamilyen kapcsolatban állhatnak a szentséggel. Nem téves ez a nézőpont? (De igen, az.)

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.)

Isten napi igéi  154. szemelvény

A Sátán a tudást használja az ember megrontására, a hírnevet és nyereséget pedig az ember irányítására (válogatott szakasz)

Az öt mód közül, ahogyan a Sátán megrontja az embert, elsőként a tudást említettük, így vegyük a tudást mint az első témát, amelyhez a közösségben kapcsolódunk. A Sátán csalinak használja a tudást. Jól figyeljetek: a tudás csak egyfajta csalétek. Az embereket arra csábítja, hogy tanuljanak keményen, fejlesszék magukat napról napra, kovácsoljanak fegyvert a tudásból, és szerelkezzenek fel vele, majd a tudás segítségével nyissanak kaput a tudomány felé; más szóval, minél több tudásra teszel szert, annál többet fogsz megérteni. Mindezt a Sátán mondja az embereknek; ő mondja nekik, hogy dédelgessenek fennkölt ideálokat, miközben ismereteket sajátítanak el, arra tanítva őket, hogy építsenek ambíciókat és törekvéseket. Az embernek fogalma sincs arról, hogy a Sátán sok ilyen üzenetet juttat célba, és emiatt az emberek öntudatlanul is úgy érzik, hogy ezek helyes, illetve hasznos dolgok. Az emberek tudtukon kívül rálépnek erre az útra, amelyen tudtukon kívül a saját ideáljaik és ambícióik vezetik őket egyre tovább és tovább. Lépésről lépésre, észrevétlenül, a Sátán által adott tudásból megtanulják, hogyan gondolkodnak a nagy vagy híres emberek. Tanulnak ezt-azt azoknak az embereknek a tetteiből is, akik hősöknek számítanak. Mit hirdet a Sátán az embernek ezeknek a hősöknek a tetteiben? Mit akar belenevelni az emberbe? Hogy az ember legyen jó hazafi, legyen ép nemzeti öntudata, és legyen hősies lelkű. Mit tanul az ember a történeti beszámolókból vagy a hősi alakok életrajzából? Hogy legyen meg benne a személyes lojalitás érzése, legyen kész bármit megtenni a barátaiért és testvéreiért. Ennek a sátáni tudásnak a keretében az ember tudtán kívül sok mindent megtanul, ami egyáltalán nem pozitív. Az ember nem is sejti, hogy éretlen elméjébe a Sátán által előkészített magvak hullanak. Ezektől a magvaktól aztán az emberek úgy érzik, hogy nagy emberré kellene válniuk, híresnek, hősnek, hazafinak, családszerető embernek kellene lenniük, olyasvalakinek, aki a barátjáért bármit megtenne, és él benne a személyes lojalitás érzése. A Sátán által félrevezetve, tudtukon kívül azt az utat járják, amelyet a Sátán készített elő számukra. Ahogy ezen az úton haladnak, rákényszerülnek, hogy elfogadják a Sátán életszabályait. Teljesen tudattalanul kidolgozzák a saját szabályaikat, amelyek szerint élnek, ezek azonban nem mások, mint a Sátán szabályai, amelyeket az erőszakkal beléjük ültetett. A Sátán a tanulási folyamat során eléri, hogy a saját célkitűzéseiket dédelgessék, meghatározzák a saját életcéljaikat, az életüket irányító szabályokat, az életükben követendő irányt, miközben egész idő alatt csepegteti beléjük a Sátán dolgait, történetekkel, életrajzokkal és minden lehetséges más eszközzel csalogatva az embereket apránként, amíg rá nem harapnak a csalira. Így a tanulás folyamán egyesek az irodalmat kezdik előnyben részesíteni, mások a közgazdaságtant, megint mások a csillagászatot vagy a földrajzot. Aztán vannak, akik a politikát kedvelik meg, mások a fizikát, a kémiát, megint mások pedig a teológiát helyezik előtérbe. Ezek mind a tudás nagy egészének részei. A szívetekben mindannyian tudjátok, miről szól valójában mindez; mindegyikőtök találkozott már vele korábban. Mindegyikőtök tudna vég nélkül beszélni egyik vagy másik szakterületről ezek közül. Világos tehát, milyen mélyre hatolt ez a tudás az emberek elméjében; szemmel látható, milyen helyet foglal el ez a tudás az emberek elméjében, és milyen mély hatást gyakorol rájuk. Mihelyt valakiben vonzódás alakul ki a tudás egy területe iránt, miután mélyen beleszeretett, tudtán kívül ambíciók fejlődnek ki benne. Egyesek írók akarnak lenni, mások irodalmi művek szerzői, vannak, akik politikai pályára készülnek, és vannak, akik üzletemberként a gazdasági tudományokba akarják belevetni magukat. Továbbá van az embereknek egy része, akik hősök, nagyok vagy híresek akarnak lenni. Függetlenül attól, ki milyen ember akar lenni, a céljuk az, hogy fogják a tudás elsajátításának ezt a módszerét, és a saját céljaikra használják, hogy valóra váltsák saját vágyaikat, saját ambícióikat. Bármilyen jól hangzik is – akár az álmaikat akarják megvalósítani, akár nem akarják elpazarolni az életüket, akár egy bizonyos pályára készülnek –, ezeket a fennkölt ideálokat és ambíciókat dédelgetik, de lényegében mire jó ez az egész? Fontolóra vettétek már valaha ezt a kérdést? Miért cselekszik így a Sátán? Mi a Sátán célja azzal, hogy mindezt elülteti az emberben? A szívetekben világosan kell tudnotok a választ erre a kérdésre.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.)

Isten napi igéi  155. szemelvény

A Sátán a tudást használja az ember megrontására, a hírnevet és nyereséget pedig az ember irányítására (Válogatott szakaszok)

Mialatt az ember ismereteket sajátít el, a Sátán mindenféle módszert bevet, legyen az történetmesélés, vagy egyszerűen egy-egy egyedi ismeret átadása, vagy annak lehetővé tétele, hogy kielégítsék saját vágyaikat vagy ambícióikat. Milyen úton akar téged vezetni a Sátán? Az emberek úgy vélik, semmi baj azzal, ha ismereteket szereznek, ez teljesen természetes dolog. Hogy megnyerően fogalmazzunk: fennkölt eszményeket dédelgetni vagy ambiciózusnak lenni azt jelenti, hogy van, ami hajt minket, és ez kellene, hogy legyen a helyes út az életben. Hát nem dicsőségesebb életmód az, ha az emberek megvalósítják saját eszményeiket, vagy sikeresen megalapoznak egy karriert? Ha valaki így tesz, azzal nem csupán az őseit tisztelheti, hanem arra is lehetősége van, hogy nyomot hagyjon a történelemben – talán ez nem jó dolog? Ez jó dolog a világi emberek szemében, és számukra ez helyes és pozitív dolog kell, hogy legyen. A Sátán azonban baljós szándékaival vajon csak rávezeti az embereket erre az útra, és ezzel vége is? Természetesen nem. Valójában nem számít, mennyire magasztosak az ember ideáljai, lehetnek bármilyen realisztikusak vagy helyénvalóak az ember vágyai, mindaz, amit az ember el akar érni, mindaz, amire törekszik, kibogozhatatlanul kapcsolódik két szóhoz. E két szó életbevágóan fontos minden ember életét tekintve, és ezeket akarja a Sátán belenevelni az emberbe. Melyik két szóról van szó? A „hírnév” és a „nyereség”. A Sátán egy igen körmönfont módszert használ, egy olyan metódust, amely nagyon is összhangban van az emberek elképzeléseivel, és a legkevésbé sem radikális, mely által eléri, hogy az emberek tudtukon kívül elfogadják az ő életmódját, az ő szabályait, hogy azok szerint éljenek, és hogy életcélokat és az életük számára irányt tűzzenek ki, miközben pedig ezt teszik, szintén tudtukon kívül ambícióik is kialakulnak az életben. Bármilyen nagyszabásúnak tűnnek ezek az életambíciók, kibogozhatatlanul kötődnek a „hírnévhez” és a „nyereséghez”. Minden, amit bármely nagyszerű vagy híres ember – valójában minden ember – követ az életben, csak ezzel a két szóval kapcsolatos: „hírnév” és „nyereség”. Azt hiszik az emberek, hogy amint hírnévre és nyereségre tesznek szert, tőkét kovácsolhatnak ezekből, hogy magas státusznak és hatalmas vagyonnak örvendhessenek, és élvezhessék az életet. Szerintük a hírnév és a nyereség olyan tőkét jelentenek, amely által gyönyörkereső és a test buja élvezkedéséről szóló életre tehetnek szert. Ennek az emberiség által olyannyira sóvárgott hírnévnek és nyereségnek a kedvéért az emberek önként, bár tudtukon kívül, átadják a testüket, elméjüket, mindenüket, a jövőjüket és sorsukat a Sátánnak. Pillanatnyi habozás nélkül teszik ezt, és mindvégig nincs tudomásuk arról, hogy szükséges lenne visszaszerezni mindazt, amit átadtak. Meg tudnak tartani az emberek bármilyen irányítást önmaguk felett, miután ily módon menedéket találtak a Sátánban, és hűségesek lettek hozzá? Biztosan nem. Teljesen és maradéktalanul a Sátán irányítja őket. Teljesen és maradéktalanul ingoványba süllyedtek, és képtelenek kiszabadítani magukat. Amint valaki a hírnév és nyereség mocsarába süllyedt, többé nem keresi azt, ami fényes, ami igazságos, sem azokat a dolgokat, amelyek szépek és jók. Ez azért van, mert a hírnév és nyereség túlságosan nagy vonzerővel bírnak az emberek számára; olyan dolgokká válnak, amelyeket az emberek egész életükben, sőt még az egész örökkévalóságon át is vég nélkül keresnek. Nem így van ez? Néhányan azt mondják, hogy ismeretekre szert tenni nem más, mint könyveket olvasni vagy megtanulni pár dolgot, amit még nem tudnak, hogy ne maradjanak le a kortól, vagy ne hagyja őket maga mögött a világ. Csak azért szereznek ismereteket, hogy ételt tehessenek az asztalra, a saját jövőjük miatt, vagy hogy gondoskodjanak az alapvető szükségleteikről. Van bárki, aki egy évtizeden keresztül keményen tanulna csupán az alapvető szükségletek miatt, csak azért, hogy megoldja az élelmezést? Nem, nincs ilyen ember. Akkor hát miért szenvedi el valaki ezeket a nehézséget oly sok éven át? A hírnévért és nyereségért. A hírnév és a nyereség vár rájuk a távolban, hívogatja őket, ők pedig úgy hiszik, hogy csak saját szorgalmuk, nehézségeik és küzdelmeik révén követhetik az utat, amely a hírnév és nyereség eléréséhez vezeti majd őket. Az ilyen embernek el kell szenvednie e nehézségeket a saját jövőbeni útja miatt, jövőbeni élvezeteiért és azért, hogy egy jobb életet nyerjen. Meg tudjátok mondani Nekem, hogy mi a csuda ez a tudás? Vajon nem a Sátán által az emberbe csepegtetett életszabályok és -filozófiák, mint például az, hogy „szeresd a Pártot, szeresd az országot, és szeresd vallásodat” és „a bölcs ember enged a körülményeknek”? Vajon nem az élet „magasztos eszményei” ezek, amelyeket a Sátán az emberbe nevelt? Vegyük például a nagy emberek ideáit, a hős alakok híres vagy bátor szellemének feddhetetlenségét, vagy a harcművészeti regények főhőseinek és kardvívóinak lovagiasságát és jószívűségét – vajon a Sátán nem használja-e mindezeket arra, hogy ezeket az eszményeket sugalmazza? Ezek az eszmék befolyásolják egyik generációt a másik után, és minden generáció tagjaival elfogadtatják ezeket az eszméket. Folyamatosan küzdenek a „magasztos eszményeket” hajszolva, amelyekért még az életüket is feláldozzák. Ez az az eszköz és megközelítés, amely által a Sátán megrontja az embereket a tudással. Tehát miután a Sátán erre az útra tereli az embereket, vajon képesek Istennek engedelmeskedni és Őt imádni? Képesek elfogadni Isten szavait és az igazságot keresni? Egyáltalán nem, mivel a Sátán tévútra vezette őket. Nézzük meg még egyszer a Sátán által az emberbe ültetett tudást, gondolatokat és véleményeket: Tartalmazzák ezek a dolgok az Isten iránti engedelmességnek és Isten imádásának igazságait? Jelen vannak Isten félelmének és a gonosz kerülésének igazságai? Jelen van egy is Isten szavai közül? Van bennük bármi, ami az igazságra vonatkozik? Egyáltalán nincs – ezek a dolgok teljes mértékben hiányoznak. Teljesen bizonyosak lehettek abban, hogy a Sátán által az emberbe nevelt dolgok egyáltalán nem tartalmaznak igazságot? Nincs hozzá bátorságotok – de nem számít. Mindaddig, amíg felismered, hogy a „hírnév” és a „nyereség” a két kulcsszó, amelyekkel a Sátán az embereket a gonosz ösvényére csábítja, ennyi elegendő.

Tekintsük át röviden, amit idáig átbeszéltünk: Minek a segítségével tartja a Sátán szorosan az irányítása alatt az embert? (Hírnévvel és nyereséggel.) Tehát a Sátán a hírnevet és a nyereséget használja arra, hogy kontrollálja az ember gondolatait, amíg az ember másra sem tud gondolni, mint a hírnévre és nyereségre. A hírnévért és nyereségért küszködnek, a hírnévért és nyereségért szenvednek el nehézségeket, a hírnévért és nyereségért tűrnek el megaláztatást, a hírnévért és nyereségért áldozzák fel mindenüket, és minden ítéletet vagy döntést a hírnév és nyereség kedvéért hoznak meg. Ily módon a Sátán láthatatlan béklyókkal kötözi meg az embereket, akiknek sem erejük, sem bátorságuk nincs ledobni azokat magukról. Tudtukon kívül viselik ezeket a béklyókat, és minduntalan nagy nehézségek árán vánszorognak előre. E hírnév és nyereség kedvéért az emberiség kerüli Istent és elárulja Őt, és egyre gonoszabbá válik. Ezért aztán egyik generáció a másik után pusztul el a Sátán hírneve és nyeresége közepette. Ha most a Sátán cselekedeteire tekintünk, baljós szándékai nem végképp megvetendőek-e? Lehet, hogy ma még mindig nem láttok át a Sátán sötét indítékain, mert úgy vélitek, hogy nem lehet hírnév és nyereség nélkül élni. Azt hiszitek, hogy ha az emberek maguk mögött hagyják a hírnevet és a nyereséget, akkor többé nem látják majd az előttük lévő utat, többé nem látják majd a céljaikat, hogy a jövőjük elsötétül, homályos és borús lesz. De lassanként, egy nap mindannyian felismeritek majd, hogy a hírnév és a nyereség szörnyű béklyók, amelyekkel a Sátán megkötözi az embert. Amikor az a nap eljön, teljes mértékben ellen fogsz állni a Sátán irányításának, és teljesen ellen fogsz majd állni azoknak a béklyóknak, amelyekkel a Sátán megkötöz. Amikor eljön az ideje, hogy le akarod vetni mindazokat a dolgokat, amiket a Sátán beléd nevelt, akkor majd teljesen szakítasz a Sátánnal, és igazán utálni fogod mindazt, amit a Sátán hozott neked. Az emberiség csak akkor fogja igazán szeretni Istent és igazán sóvárogni Utána.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.)

Isten napi igéi  156. szemelvény

A Sátán a tudományt használja az ember megrontására

A Sátán a tudomány nevét használja arra, hogy kielégítse az ember kíváncsiságát, az ember vágyát a tudomány felfedezésére és rejtélyek kutatására. A Sátán a tudomány nevében kielégíti az ember anyagi szükségleteit és igényét az iránt, hogy folyamatosan javítson az életminőségén. Vagyis a Sátán ezzel az ürüggyel használja a tudományt az ember megrontására. Vajon csak az ember gondolkodását vagy az ember elméjét rontja meg a Sátán ily módon felhasználva a tudományt? A környezetünkben lévő emberek, események és dolgok közül, amelyeket látunk és amelyekkel kapcsolatba kerülünk, mi mást ront még meg a Sátán a tudománnyal? (A természetes környezetet.) Helyes. Úgy tűnik, hogy ez súlyos károkat okozott nektek, és mélyen érintett titeket. Azon kívül, hogy a tudomány mindenféle különböző felfedezéseit és következtetéseit használja az ember megtévesztésére, a Sátán eszközként használja a tudományt az Isten által az embernek adott élő környezet féktelen elpusztítására és kizsákmányolására is. Ezt azzal az ürüggyel teszi ezt, hogy ha az ember tudományos kutatást folytat, akkor az ember élő környezete és életminősége folyamatosan javulni fog, továbbá, hogy a tudományos fejlődés célja, hogy kiszolgálja az emberek nap mint nap növekvő anyagi szükségleteit és igényüket arra, hogy folyamatosan javítsák az életszínvonalukat. Ez a tudomány Sátán általi fejlődésének elméleti alapja. De mit hozott a tudomány az emberiségnek? Vajon nem szennyeződött be az élő környezetünk – és a teljes emberiség élő környezete? Nem szennyeződött-e be a levegő, amit az ember belélegez? Nem szennyeződött-e be a víz, amit iszunk? Még mindig bio és természetes az élelem, amit fogyasztunk? A legtöbb gabona és zöldség genetikailag módosított, műtrágyával termesztett, és vannak köztük tudományos úton létrehozott variánsok is. A zöldségek és gyümölcsök, amelyeket eszünk, már nem természetesek. Még természetes tojást sem könnyű találni már, és a tojásoknak már nem olyan az íze, mint azelőtt, mert a Sátán úgynevezett tudománya már átdolgozta. Ha a nagy képet nézzük, a teljes légkör elpusztult és beszennyeződött; a hegyeket, tavakat, erdőket, folyókat, óceánokat, valamint mindent a föld felett és alatt tönkretettek az úgynevezett tudományos vívmányok. Röviden, az egész természetes környezetet, az Istentől az embernek adott élő környezetet elpusztította és tönkretette az úgynevezett tudomány. Habár sokan elérték azt, amit az általuk keresett életszínvonal tekintetében mindig is reméltek, kielégítve mind a vágyaikat, mind a testüket, az ember által lakott környezetet lényegében elpusztították és tönkretették a tudomány által létrehozott „vívmányok”. Ma már nincs jogunk ahhoz, hogy egyetlen lélegzetnyi tiszta levegőt is belélegezzünk. Vajon nem ez az emberiség bánata? Beszélhetünk-e még bármilyen boldogságról az emberek számára, amikor ilyen helyen kell élniük? Ezt a helyet és az ember által lakott élő környezetet a kezdetek kezdetétől az ember számára teremtette Isten. A vizet, amit az emberek isznak, a levegő, amit belélegeznek, a különböző ételeket, amelyeket az emberek esznek, ahogy a növényeket és élőlényeket, még a hegyeket, tavakat és óceánokat is – ennek az élő környezetnek minden részét Isten adta az embernek; ez természetes, és az Isten által lefektetett természeti törvénnyel összhangban működik. Tudomány nélkül az emberek még mindig az Isten által rájuk hagyott módszereket követnék, még mindig élvezhetnék mindazt, ami eredeti és természetes, és boldogok lennének. Most azonban mindezt elpusztította és tönkretette a Sátán; az ember alapvető élőhelye többé már nem érintetlen. De senki nem képes felismerni, hogy mi okozta ezt, vagy hogyan történt a dolog, és még többen a Sátán által beléjük nevelt eszméken keresztül közelítik meg és értelmezik a tudományt. Vajon ez nem teljes mértékben megvetendő és szánalmas? Most, hogy a Sátán elfoglalta azt a helyet, amelyben az ember létezik, ahogy az élő környezetüket is, és ebbe az állapotba züllesztette le őket, az emberiség pedig továbbra is ilyen irányba fejlődik, szükséges-e, hogy Isten személyesen pusztítsa el ezeket az embereket? Ha az emberek továbbra is ily módon fejlődnek, milyen irányt fognak venni? (Meg fognak semmisülni.) Hogyan fognak megsemmisülni? Túl azon, hogy mohón keresik a hírnevet és a nyereséget, az emberek folyamatosan tudományos vizsgálatokat folytatnak, és mélyen elmerülnek a kutatásban, majd szüntelenül úgy cselekszenek, hogy kielégítsék saját anyagi szükségleteiket és vágyaikat; akkor milyen következményekkel jár ez az ember számára? Először is, az ökológiai egyensúly felbomlott, és amikor ez történik, az emberek testét és belső szerveit megfertőzi és károsítja ez a kiegyensúlyozatlan környezet, és különböző fertőző betegségek és ragályok terjednek el a földön. Nem igaz-e, hogy ez most egy olyan helyzet, amely fölött az embernek nincs irányítása? Most, hogy ezt értitek, ha az emberiség nem Istent követi, hanem ily módon mindig a Sátánt követi – a tudást arra használva, hogy folyamatosan saját magukat gazdagítsák, a tudományt arra használva, hogy szüntelenül az emberi élet jövőjét kutassák, ezt a fajta módszert használják arra, hogy tovább éljenek – látod már, hogy ez hogyan fog véget érni az emberiség számára? Az emberiség természetes módon ki fog halni: az emberiség lépésről lépésre halad a pusztulás felé, saját maguk elpusztítása felé! Nem pusztulást hoznak-e magukra? És vajon ez nem a tudományos fejlődés következménye? Most úgy tűnik, hogy a tudomány egyfajta varázsital, amit a Sátán készített az embernek, hogy amikor megpróbáljátok megkülönböztetni a dolgokat, homályos ködben teszitek azt; akármilyen erősen néztek, nem látjátok tisztán a dolgokat, és bármilyen keményen próbálkoztok is, képtelenek vagytok megfejteni őket. A Sátán azonban a tudomány nevében gerjeszti az étvágyadat és az orrodnál fogva vezet, egyik lábadat a másik elé rakva, a halál szakadéka felé. És mivel ez a helyzet, az emberek világosan meg fogják érteni, hogy az ember pusztulását valójában a Sátán keze idézi elő – a Sátán a főkolompos.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.)

Isten napi igéi  157. szemelvény

A Sátán a hagyományos kultúrát használja az ember megrontására

A Sátán a hagyományos kultúrát használja az ember megrontására. A hagyományos kultúra és a babona között sok hasonlóság van, de az megkülönbözteti őket, hogy a hagyományos kultúra bizonyos történeteket, utalásokat és forrásokat tartalmaz. Sok népmesét, illetve a történelemkönyvekben felbukkanó történetet a Sátán talált ki és szerkesztett, amelyek szereplői, a hagyományos kultúra vagy a babonák alakjai mély benyomást tesznek az emberekre. Például Kínában ott van „A nyolc halhatatlan átkel a tengeren”, a „Nyugati utazás”, a Jáde Császár, a „No-csa legyőzi a Sárkánykirályt” és „Az istenek birtokba helyezése”. Talán nem vertek ezek mély gyökeret az emberek elméjében? Még ha néhányan közületek nem is ismerik az összes részletüket, a történeteket általában véve akkor is ismeritek, és ez az általános tartalom ragad meg a szívedben és az elmédben úgy, hogy el sem tudod felejteni. Ezeket a különféle eszméket és legendákat a Sátán készítette az ember számára réges-régen, és különböző időszakokban terjesztette el őket. Ezek a dolgok egyenesen károsítják és felőrlik az emberek lelkét, és egyik bűvöletből a másikba igézik őket. Vagyis ha egyszer elfogadtad ezt a hagyományos kultúrát, történeteket vagy babonás elemeket, ha egyszer ezek rögzültek az elmédben és megragadtak a szívedben, attól kezdve mintha meg volnál igézve – belegabalyodsz ezekbe a kulturális külsőségekbe, eszmékbe és hagyományos történetekbe, és a befolyásuk alá kerülsz. Befolyásolják az életedet, az életszemléletedet, az ítéletalkotásodat. Még ennél is jobban befolyásolják az igaz életútra való törekvésedet. Ez bizony gonosz bűvölet. Akárhogy próbálod, nem tudod lerázni ezeket magadról; hiába farigcsálod, nem tudod lefaragni, hiába ütöd, nem tudod leverni. Sőt, mi több, miután az emberek tudtukon kívül ilyesfajta bűvöletbe kerültek, tudtukon kívül elkezdik a Sátánt imádni és a Sátán képét dédelgetni a szívükben. Más szóval a Sátánt teszik meg bálványuknak, imádatuk tárgyának, amelyre felnézhetnek, sőt még odáig is elmennek, hogy Istennek tekintik. Az emberek nem is tudnak róla, hogy ezek a dolgok ott vannak a szívükben, és irányítják a szavaikat és tetteiket. Sőt, először még hamisnak tekinted ezeket a történeteket és legendákat, de aztán tudtodon kívül elismered a létezésüket, és valóságos alakokat, valóságos, létező tárgyakat csinálsz belőlük. Fel sem figyelsz rá, de tudat alatt elfogadod ezeket az eszméket és ezeknek a dolgoknak a létezését. Közben tudat alatt ördögöket, a Sátánt és bálványokat engedsz be a saját otthonodba és a saját szívedbe – nem más ez, mint bűvölet. Visszhangot vernek bennetek ezek a szavak? (Igen.) Van köztetek bárki, aki füstölőt gyújtott Buddhának, és imádta őt? (Igen.) Nos, mi volt a célja annak, hogy füstölőt gyújtva imádtátok Buddhát? (Békéért imádkoztunk.) Ha most átgondoljátok, nem abszurd a Sátánhoz imádkozni békéért? Hoz a Sátán békét? (Nem.) Hát nem látjátok, milyen tudatlanok voltatok akkor? Ez a fajta viselkedés abszurd, tudatlan és naiv, nem igaz? A Sátán csakis azzal törődik, hogyan rontson meg téged. Lehetetlen, hogy a Sátán békét adjon neked, legfeljebb ideiglenes megkönnyebbülést. De ahhoz, hogy ezt a megkönnyebbülést elnyerd, esküt kell tenned, és ha megszeged az ígéretedet vagy az esküt, amelyet a Sátánnak tettél, majd meglátod, hogy megkínoz téged. Azáltal, hogy esküdet veszi, valójában irányítani akar téged. Amikor békéért imádkoztatok, megkaptátok a békét? (Nem.) Nem kaptatok békét, épp ellenkezőleg: az erőfeszítéseitek balszerencsét és véget nem érő katasztrófákat hoztak – bizony, a keserűség határtalan óceánját. A béke nincs a Sátán hatalmában, és ez az igazság. Ez a következmény, amelyet a feudális babonaság és a hagyományos kultúra hozott az emberiségnek.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.)

Isten napi igéi  158. szemelvény

A Sátán a társadalmi irányzatokat használja az ember megrontására

A Sátán társadalmi irányzatokon keresztül rontja meg és irányítja az embert. A társadalmi irányzatok sok szempontot lefednek, változatos területeket, mint például híres és nagy emberek, filmes és zenei bálványok imádását, celebek imádását, online játékokat stb. – ezek mind a társadalmi irányzatok közé tartoznak, és nem szükséges belemenni ennek részleteibe. Csak azokról a képzetekről fogunk beszélni, amelyeket a társadalmi trendek idéznek elő az emberekben, hogy milyen viselkedésre késztetik őket a világban, és hogy milyen életcélokat és szemléletet hoznak létre bennük. Ezek nagyon fontosak; képesek irányítani és befolyásolni az emberek gondolatait és véleményét. Egyik ilyen irányzat jön a másik után, és mind gonosz befolyást hordoznak, amely folyamatosan lealacsonyítja az emberiséget, az emberek elveszítik miatta a lelkiismeretüket, az emberi mivoltukat és értelmüket, még inkább gyengülnek az erkölcseik és a jellemük minősége, oly mértékben, hogy még azt is elmondhatjuk: ma az emberek többségében nincs tisztesség, nincs emberi mivolt, és egyáltalán nincs lelkiismeretük, még kevésbé józan eszük. Mik tehát ezek a társadalmi irányzatok? Olyan trendek, amelyeket nem látsz szabad szemmel. Amikor egy új irányzat végigsöpör a világon, talán csak néhány ember van az élvonalban, akik betöltik a divatdiktátor szerepét. Belekezdenek valami új dologba, majd elfogadnak valamilyen ötletet vagy nézőpontot. Azonban az emberek többségét ez az irányzat tudat alatt folyamatosan fertőzi, vonzza és magába olvasztja őket, amíg tudtukon kívül és önkéntelenül mind elfogadják azt, elmerülnek benne, és az irányítása alá kerülnek. Az ilyen egymás után felbukkanó irányzatok elérik, hogy azok, akiknek nem ép a teste és elméje, akik nem tudják, hogy mi az igazság, és nem tudnak különbséget tenni pozitív és negatív dolgok között, örömmel elfogadják őket, akárcsak a Sátántól jövő életszemléleteket és értékrendeket. Elfogadják, amit a Sátán mond nekik arról, hogy hogyan viszonyuljanak az élethez, elfogadják azt az életmódot, amelyet a Sátán „adományoz” nekik, és nincs erejük, sem képességük, még kevésbé tudatosságuk az ellenálláshoz. Hogyan ismerjük fel tehát az ilyen irányzatokat? Egy egyszerű példát választottam, amit fokozatosan megérthettek. Például a múltban úgy vezették a vállalkozásaikat az emberek, hogy senkit nem csaptak be; ugyanazon az áron adták a termékeket függetlenül attól, hogy ki volt a vevő. Vajon ez nem hordoz magában némi jó lelkiismeretet és emberi mivoltot néhány elemét? Látható, hogy amikor az emberek ilyen jóhiszemű üzleti magatartást tanúsítottak, akkor még volt valamennyi lelkiismeretük és emberi mivoltuk. Ám ahogy az ember igénye a pénz iránt egyre növekedett, az emberek tudtukon kívül egyre jobban szeretni kezdték a pénzt, a nyereséget és a gyönyört. Vajon nem tulajdonítanak nagyobb jelentőséget ma a pénznek az emberek, mint régebben? Amikor az emberek nagyon fontosnak tartják a pénzt, tudtukon kívül kisebb jelentőséget kezdenek tulajdonítani a saját megítélésüknek, a renoméjuknak, a jó hírnevüknek és integritásuknak, nem így van? Amikor üzlettel foglalkozol, látod, amint mások abból gazdagodnak meg, hogy becsapják az embereket. Habár a pénzük ebül szerzett, mégis egyre gazdagabbak lesznek. Látva mindazt, amit a családjuk élvez, dühös leszel: „Mindketten vállalkozunk, de ők meggazdagodtak. Én miért nem tudok sok pénzt keresni? Nem bírom ezt, meg kell találnom a módját, hogy több pénzt keressek.” Ezután máson sem gondolkozol, csak azon, hogy hogyan tegyél szert vagyonra. Amint lemondtál arról a hiedelemről, miszerint „a pénzt lelkiismeretesen kell megkeresni, úgy, hogy nem verünk át senkit”, a saját érdekeidtől vezérelve a gondolkodásod fokozatosan megváltozik, ahogy a cselekedeteid mögött álló alapelvek is. Amikor először csapsz be valakit, érzed a lelkiismereted rosszallását, és a szíved azt mondja neked: „Amint ezzel megvagyok, soha többet nem fogok becsapni senkit. Ha mindig becsapjuk az embereket, annak büntetés lesz a vége!” Ez az ember lelkiismeretének feladata – hogy aggályaid legyenek és szemrehányást tegyen neked, és így természetellenesnek érezd, ha rászedsz valakit. Ám azután, hogy sikeresen megtévesztettél valakit, látod, hogy immár több pénzed van, mint előtte, és úgy véled, hogy ez a módszer nagyon hasznos lehet a számodra. A szívedben érzett tompa fájdalom ellenére továbbra is gratulálni akarsz magadnak a sikeredért, és valamelyest elégedett vagy önmagaddal. Most először jóváhagyod a viselkedésedet, a saját megtévesztő útjaidat. Ha az embert egyszer megfertőzte ez a csalás, az ugyanolyan, mint aki szerencsejátékokba kezd, utána pedig szerencsejátékos lesz belőle. Tudtodon kívül jóváhagyásodat adod a saját csaló viselkedésedhez, és elfogadod azt. Tudtodon kívül úgy fogod fel, hogy a csalás egy legitim kereskedelmi viselkedés, valamint a túlélésed és megélhetésed leghasznosabb eszköze; úgy véled, hogy ilyen viselkedéssel gyorsan nagy vagyont szerezhetsz. Ez egy folyamat: Az emberek eleinte nem fogadják el az ilyen viselkedést, és megvetik ezt a magatartást és gyakorlatot. Majd ők maguk is kísérletezgetni kezdenek ezzel a viselkedéssel, kipróbálják a saját szájízük szerint, és a szívük elkezd fokozatosan átalakulni. Miféle átalakulás ez? Ennek a trendnek, a társadalmi irányzat által beléd nevelt eszmének a jóváhagyása és elismerése. Anélkül, hogy felismernéd ezt, ha nem csapod be az embereket, amikor üzletelsz velük, úgy érzed, hogy rosszabbul jártál; ha nem szeded rá az embereket, úgy érzed, mintha elveszítettél volna valamit. Tudtodon kívül ez a csalás válik a saját lelkeddé, a gerinceddé, egy nélkülözhetetlen viselkedésformává, amely az életed egyik alapelve. Miután az ember elfogadta ezt a viselkedést és gondolkodásmódot, vajon nem hozott ez létre változást a szívében? A szíved megváltozott, megváltozott hát a tisztességed is? Megváltozott vajon az emberi mivoltod? Megváltozott a lelkiismereted? Az egész lényed, a szívedtől a gondolataidig, belülről kifelé megváltozott, és ez minőségi változás. Ez a változás egyre távolabbra és távolabbra húz Istentől, és egyre szorosabban összehangolódsz a Sátánnal; egyre inkább olyanná válsz, mint a Sátán, aminek eredményeként a Sátán általi megrontás démonná változtat.

Ha ezekre a társadalmi irányzatokra nézel, mondanád, hogy nagy hatással vannak az emberekre? Mélyen ártalmas hatást gyakorolnak az emberekre? Igen, mélységesen káros hatást gyakorolnak az emberekre. Az ember mely aspektusainak megrontására használja a Sátán minden egyes ilyen irányzatot? A Sátán legfőként az ember lelkiismeretét, értelmét, emberi mivoltát, erkölcseit és életkilátásait rontja meg. Ezek a társadalmi trendek vajon nem alacsonyítják le és rontják meg az embert fokozatosan? A Sátán ezeket a társadalmi irányzatokat használja fel, hogy az embereket lépésenként az ördögök fészkébe csalogassa, hogy azok, akik a társadalmi irányzatokba belebonyolódnak, tudtukon kívül a pénzt és anyagias kívánságokat, a gonoszságot és az erőszakot pártolják. Ha egyszer ezek a dolgok beléptek az ember szívébe, mivé válik akkor az ember? Az ember az ördöggé, a Sátánná válik! Miért? Azért, mert milyen lélektani hajlam is lakozik az ember szívében? Mit tisztel az ember? Az ember elkezdi örömét lelni a gonoszságban és az erőszakban, a szépség vagy jóság iránt egyáltalán nem tanúsítva szeretetet, még kevésbé a békesség iránt. Az emberek nem hajlandóak a normális emberi mivolt egyszerű életét élni, hanem helyette magas rangot és nagy vagyont akarnak élvezni, tobzódni a test gyönyöreiben, fáradságot nem kímélve kielégíteni a saját testüket, korlátozások nélkül, visszatartó kötelékek nélkül; más szóval, azt tenni, amit csak kívánnak. Amikor tehát az ember elmerült az ilyen áramlatokban, a megszerzett tudás segíthet kiszabadítani magad? A hagyományos kultúra és babonák megértése segíthet neked kimenekülni ebből az iszonyú helyzetből? Az emberek által ismert tradicionális erkölcsök és szertartások segíthetnek nekik önuralmat gyakorolni? Vedd például az Analektát és a Tao Te Kinget. Segíthetnek az embereknek kikecmeregni e gonosz irányzatok ingoványából? Egyáltalán nem. Így az ember egyre gonoszabbá, arrogánsabbá, lekezelőbbé, önzőbbé és rosszindulatúbbá válik. Nincs többé gyengédség az emberek között, nincs többé szeretet a családtagok között, nincs többé megértés a rokonok és barátok között; az erőszak vált az az emberi kapcsolatok jellemzőjévé. Minden egyes ember arra törekszik, hogy erőszakos módszerekkel éljen embertársai között; erőszakkal szerzik meg a mindennapi kenyerüket; erőszakkal nyerik el pozíciójukat és jutnak haszonhoz, továbbá erőszakos és gonosz módokon tesznek meg bármit, amit akarnak. Hát nem elborzasztó ez az emberi mivolt? Nagyon is az: nem csupán keresztre feszítették Istent, de mindazokat is lemészárolnák, akik követik Őt – mert az ember túlságosan gonosz. Miután hallottátok mindezeket a dolgokat, amelyekről most beszéltem nektek, nem gondoljátok, hogy ijesztő ebben a környezetben élni, ebben a világban, ilyen emberek között, ahol a Sátán megrontja az emberiséget? (Igen.) Éreztétek hát valaha is szánalomra méltónak magatokat? Ebben a pillanatban így kell éreznetek egy kicsit, nem érzitek? (Én igen.) A hangnemeteket elhallgatva úgy tűnik, hogy ezt gondoljátok: „A Sátán olyan sok különböző módon rontja meg az embert. Megragad minden lehetőséget, és mindenhol ott van, amerre csak fordulunk. Meg lehet még menteni az embert?” Megváltható még az ember? Megmentheti az ember önmagát? (Nem.) A Jáde Császár meg tudja menteni az embert? Konfuciusz megválthatja az embert? Kuanjin bódhiszattva megmentheti az embert? (Nem.) Ki tudja hát megváltani az embert? (Isten.) Néhányak szívében azonban ilyen kérdések támadnak: „A Sátán olyan ádázul bánt minket, olyan tébolyult őrjöngéssel, hogy nincs reményünk az életre, sem bizodalmunk ahhoz, hogy éljük az életet. Mindannyian a romlottság közepette élünk, és minden egyes ember amúgy is ellenáll Istennek, és a szívünk már olyan mélyre süllyedt, amennyire csak lehet. Hol van hát Isten, miközben a Sátán megront minket? Mit csinál Isten? Bármit is tesz értünk Isten, soha nem érezzük!” Néhányan óhatatlanul elkedvetlenednek és valamelyest elcsüggednek. Számotokra ez az érzés nagyon mély, mert mindaz, amit idáig mondtam, azért volt, hogy az emberek lassan megérthessék, egyre inkább úgy érezzék, hogy nincs számukra remény, hogy Isten elhagyta őket. De ne aggódjatok. A mai közösségünk tárgya, „a Sátán gonoszsága” nem a valódi témánk. Mielőtt azonban Isten szentségének lényegéről beszélhetnénk, először azt kell taglalnunk, hogy hogyan rontja meg a Sátán az embert, és a Sátán gonoszságáról kell szólnunk, hogy az emberek számára világosabbá váljon, milyen állapotban van jelenleg az ember. Egyrészt azért beszélünk erről, hogy az emberek megismerjék a Sátán gonoszságát, másrészt azért, hogy az emberek mélyebben megérthessék, mi az igazi szentség.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.)

Isten napi igéi  159. szemelvény

Megérteni Isten szentségét azon keresztül, amit az emberrel tesz (válogatott szakasz)

Amikor a Sátán megrontja az embert, vagy zabolátlanul károkat okoz neki, Isten nem nézi tétlenül, és nem is hessegeti el azokat vagy fordítja el a tekintetét azoktól, akiket Ő kiválasztott. Isten tökéletesen tisztán érti mindazt, amit a Sátán tesz. Bármit művel a Sátán, bármilyen irányzatokat kapat szárnyra, Isten tud mindent, amivel a Sátán próbálkozik, és Isten nem mond le azokról, akiket kiválasztott. Ehelyett – anélkül, hogy Magára vonná a figyelmet, titokban, csendesen – Isten megtesz mindent, amit kell. Amikor Isten munkálkodni kezd valakin, amikor kiválasztott valakit, nem jelenti be ezt a hírt senkinek, a Sátánnak sem hirdeti ki, még kevésbé csinál belőle nagy felhajtást. Egyszerűen csak nagyon csendesen, nagyon természetes módon megteszi, ami szükséges. Először is, választ egy családot a számodra; a családi háttered, a szüleid, a felmenőid – Isten mindezekről előzetesen dönt. Más szóval, Isten nem hirtelen felindulásból hoz ilyen döntéseket, hanem már régóta elkezdte ezt a munkát. Amint Isten kiválasztotta számodra a családot, kiválasztja a napot is, amikor meg fogsz születni. Majd Isten figyeli, ahogy megszületsz és sírva a világra jössz. Figyeli a születésedet, figyeli, ahogy kimondod az első szavaidat, figyeli az első csetlő-botló lépteidet, ahogy járni tanulsz. Először egy lépést teszel meg, majd egy másikat – most pedig tudsz futni, ugrani, beszélni és kifejezni az érzéseidet... Ahogy az emberek felnőnek, a Sátán tekintete mindannyiukra rászegeződik, mint ahogy a tigris szemmel követi prédáját. Munkája végzése során azonban Isten soha nem volt kitéve az embertől, eseményekből vagy dolgokból, térből vagy időből származó bármiféle korlátozásnak; Ő azt teszi, amit tennie kell, és amit muszáj megtennie. A felnőtté válás során számos olyan dologgal szembesülhetsz, ami nincs tetszésedre, mint például a betegség és a frusztráció. De ahogy járod ezt az utat, az életed és a jövőd szigorúan Isten gondjaira van bízva. Isten egy életre szóló eredeti garanciát ad neked, mert Ő ott van szorosan melletted, őriz téged és vigyáz rád. Úgy nősz fel, hogy nem vagy ennek tudatában. Elkezdesz új dolgokkal kapcsolatba kerülni, és elkezded megismerni ezt a világot és ezt az emberiséget. Minden friss és új a számodra. Vannak dolgok, amelyek örömet okoznak neked. A saját emberi mivoltodon belül élsz, a saját tereden belül élsz, és a legcsekélyebb fogalmad sincs Isten létezéséről. De Isten minden lépésedet figyeli a növekedésed útján, és figyeli, ahogy megteszel minden egyes lépést előre. Még amikor ismereteket sajátítasz is el vagy a tudományt tanulmányozod, Isten akkor sem távolodott el tőled egyetlen lépésre sem. Pontosan olyan vagy ebből a szempontból, mint bárki más, miközben megismerted a világot és a részesévé váltál, megalapoztad a saját ideáljaidat, megvannak a saját hobbijaid, a saját érdeklődési köröd, és magasröptű ambíciókat is dédelgetsz. Gyakran tűnődsz a saját jövődön, gyakran készítesz vázlatot arról, hogy miként kell kinéznie a jövődnek. De bármi is történjen az úton, Isten tisztán látja mindazt, ahogy megtörténik. Te magad talán elfelejtetted a saját múltadat, de ami Istent illeti, senki sem érthet meg téged jobban, mint Ő. Isten tekintete alatt élsz, növekedve, egyre érettebbé válva. Ebben az időszakban Isten legfontosabb feladata valami olyan dolog, amit soha senki nem észlel, amiről senki sem tud. Isten bizonyosan nem beszél róla senkinek. Mi tehát ez a legéletbevágóbb dolog? Elmondható, hogy ez a garancia arra, hogy Isten meg fog menteni valakit. Ez azt jelenti, hogy ha Isten meg akarja váltani az illetőt, akkor ezt muszáj megtennie. Ez a feladat életbevágóan fontos mind az ember, mind Isten számára. Tudjátok, hogy mi ez? Úgy tűnik, hogy nincs semmilyen érzésetek ezzel kapcsolatban, vagy bármi fogalmatok erről, ezért elmondom nektek. Attól fogva, hogy megszülettél, egészen mostanáig, Isten sok munkát elvégzett rajtad, azonban Ő nem számol be aprólékosan neked mindarról, amit tett. Isten nem engedte meg, hogy tudd ezt, és el sem mondta neked. Azonban az emberiség számára minden fontos, amit Ő tesz. Ami Istent illeti, ez olyasmi, amit muszáj megtennie. Az Ő szívében van valami fontos, amit meg kell tennie, ami messze meghaladja ezen dolgok bármelyikét. Ez pedig az, hogy Istennek onnantól kezdve, hogy valaki megszületik, egészen a mai napig, garantálnia kell az illető biztonságát. Amikor e szavakat halljátok, talán úgy érzitek, hogy nem értitek teljesen. Talán megkérdezitek: „Ez a biztonság tényleg olyan fontos?” Nos, mit jelent szó szerint a „biztonság”? Lehet, hogy a ti értelmezésetekben békességet jelent, vagy úgy fogjátok fel, hogy azt jelenti, hogy soha nem kell semmilyen katasztrófát vagy csapást átélni, hogy valaki jól él, normális életet él. De a szívetekben tudnotok kell, hogy ez nem ilyen egyszerű. Akkor hát pontosan mi ez a dolog, amiről beszélek, amit Istennek tennie kell? Mit jelent a biztonság Isten számára? Valóban a „biztonság” hétköznapi jelentésének garanciája lenne? Nem. Mit tesz tehát Isten? Ez a „biztonság” azt jelenti, hogy nem fog felfalni téged a Sátán. Fontos ez? Az, hogy nem fal fel a Sátán – van ennek köze a biztonságodhoz, vagy nincs? Igen, ennek köze van a személyes biztonságodhoz, és semmi sem lehet ennél fontosabb. Amint elnyelt a Sátán, a lelked és a tested többé nem tartozik Istenhez. Isten már nem fog megmenteni téged. Isten elhagyja azokat a lelkeket és embereket, akiket a Sátán elnyelt. Ezért azt mondom, hogy a legfontosabb dolog, amit Istennek meg kell tennie, az az, hogy garantálja ezt a fajta biztonságodat, garantálja, hogy nem fog felfalni a Sátán. Ez nagyon fontos, nem igaz? Miért nem tudtok hát válaszolni? Úgy tűnik, képtelenek vagytok érezni Isten csodálatos jóindulatát!

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.)

Isten napi igéi  160. szemelvény

Megérteni Isten szentségét azon keresztül, amit az emberrel tesz (válogatott szakasz)

Isten jóval többet tesz annál, mint hogy garantálja az emberek biztonságát, hogy ne falja fel őket a Sátán. Nagyon sok előkészítő munkát is végez, mielőtt valakit kiválaszt és megment. Először is, Isten aprólékos előkészületeket tesz azzal kapcsolatban, hogy milyen személyiséged lesz, milyen családba fogsz majd születni, kik lesznek a szüleid, hány fiú- és lánytestvéred lesz, és milyen lesz annak a családnak a helyzete, gazdasági státusza és a körülményei, amelybe beleszületsz. Tudod-e, hogy Isten választott embereinek többsége milyen fajta családba születik? Előkelő családok ezek? Nem mondhatjuk azt, hogy biztosan senki sem születik előkelő családba. Lehet, hogy vannak páran, de nagyon kevesen. Rendkívül vagyonos családokba születnek vajon, milliárdos és multimilliomos családokba? Nem, szinte soha nem ilyen családokba születnek. Akkor hát miféle családot rendel Isten ezen emberek többségének? (Hétköznapi családokat.) És mely családokat tekinthetjük „hétköznapi családoknak”? Ide tartoznak a munkáscsaládok – vagyis akiknek megélhetése a bérektől függ, a legalapvetőbb szükségleteket tudják megengedni maguknak, és nem élnek túl jól; a mezőgazdasággal foglalkozó családok is ide tartoznak. A földművesek rá vannak utalva a vetemények elültetésére, hogy legyen mit enniük, van gabonájuk, amit megehetnek, és ruházatuk, nem éheznek és nem fagyoskodnak. Aztán olyan családok is vannak, akik kisebb vállalkozásokat vezetnek; van, ahol a szülők értelmiségiek, ezeket is hétköznapi családoknak tekinthetjük. Olyan szülők is vannak, akik irodai dolgozók vagy alacsonyabb rangú kormányzati tisztviselők, őket sem lehet az előkelő családok közé sorolni. A legtöbb ember hétköznapi családba születik, és mindezt Isten rendezi el. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy ez a környezet, amelyben élsz, nem egy komoly anyagi erőforrásokkal rendelkező család, mint ahogy azt az emberek képzelnék, és erről a családról Isten dönt számodra, és az emberek többsége ilyen típusú családok korlátain belül fog élni. Mi a helyzet a társadalmi ranggal? A szülők többsége átlagos gazdasági helyzetben van, és nincs magas társadalmi rangjuk – nekik az is elég jó, ha van munkájuk. Ide tartoznak a kormányzók is? Vagy a nemzetek elnökei? Ugye nem? Legjobb esetben is csak kisvállalkozások vezetői vagy tulajdonosai ezek az emberek. A társadalmi rangjuk középszintű, gazdasági helyzetük pedig átlagos. Egy másik tényező a család élő környezete. Először is, e családok között nincsenek olyan szülők, akik egyértelműen abba az irányba terelgetnék a gyermekeiket, hogy a jövendölés vagy jóslás útját járják; nagyon kevesen vannak azok, akik ilyen dolgokban vesznek részt. A legtöbb szülő egészen normális. Egyidőben azzal, amikor Isten kiválasztja az embereket, létrehoz számukra egy ilyen környezetet, amely nagyon hasznos az emberek megváltására irányuló munkáját illetően. A felszínen úgy látszik, mintha Isten semmi különösebben eget rengető dolgot nem tett volna az emberért; Ő egyszerűen csak csendben és titokban végzi tovább mindazt, amit tesz, alázatosan és csendesen. Ám Isten mindazt, amit tesz, valójában azért teszi, hogy megalapozza az üdvösségedet, hogy előkészítse az előtted álló utat és az üdvösségedhez szükséges valamennyi feltételt. Ezután Isten az összes embert visszahozza a saját színe elé, mindenkit egy meghatározott időben: ekkor hallod meg Isten hangját; ekkor járulsz Elé. Mire ez megtörténik, egyesek már maguk is szülők lettek, míg mások még mindig valakinek a gyermekei. Más szóval vannak, akik megházasodtak, és gyermekeik születtek, miközben mások még egyedülállóak, még nem alapítottak saját családot. De az egyén helyzetétől függetlenül Isten már meghatározta az idejét annak, amikor ki leszel választva, és amikor az Ő evangéliuma és szavai elérnek téged. Isten elrendezte a körülményeket, döntést hozott arról, hogy egy bizonyos személy vagy bizonyos kontextus révén jut el hozzád az evangélium, hogy hallhasd Isten igéit. Isten már valamennyi szükséges feltételt előkészítette számodra. Ily módon, bár az ember nincs tudatában annak, ami történik, az ember Isten elé járul, és visszatér az Ő családjához. Az ember – szintén tudtán kívül – követi Istent, és belép az Ő munkájának minden egyes lépésébe, belépve Isten munkamódszerének minden egyes lépésébe, amit az embernek készített. Milyen módokon tesz meg Isten dolgokat az emberért ebben az időben? Először is, a legalapvetőbb az a törődés és védelem, amit az ember élvez. Ezenkívül Isten különböző embereket, eseményeket és dolgokat jelöl ki, hogy azokon keresztül az ember megláthassa az Ő létét és cselekedeteit. Például vannak olyanok, akik azért hisznek Istenben, mert valaki beteg a családjukban. Amikor mások az evangéliumot hirdetik nekik, elkezdenek hinni Istenben, és ez az Istenbe vetett hit az adott szituáció miatt jön létre. Ki rendezte hát el ezt a helyzetet? (Isten.) E betegségnek köszönhetően vannak családok, ahol mindenki hívő, míg más családokban csak néhányan hisznek. A felszínen úgy tűnhet, hogy valaki a családodból beteg, de valójában ez a körülmény azért adatott neked, hogy Isten elé jöhess – ez Isten jóindulata. Mivel egyesek számára nehéz a családi élet, és nem lelnek békére, adódhat egy véletlenszerű lehetőség – valaki továbbadja az evangéliumot, és azt mondja: „Higgy az Úr Jézusban, és békességed lesz.” Így, tudtukon kívül, teljesen természetes körülmények között válnak istenhívővé, akkor hát ez nem egyfajta körülmény? És az a tény, hogy a családjukban nincs békesség, talán nem Istentől adatott kegyelem? Vannak olyanok is, akik más okokból kezdenek hinni Istenben. Különböző okok és a hitnek különböző útjai léteznek, de bármilyen okból jutsz is el odáig, hogy higgy Benne, mindezt valójában Isten rendezte és vezérelte. Isten először különböző módszereket alkalmaz, hogy kiválasszon téged, és behozzon az Ő családjába. Ez az a kegyelem, amelyben Isten minden egyes embert részesít.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.)

Isten napi igéi  161. szemelvény

Megérteni Isten szentségét azon keresztül, amit az emberrel tesz (válogatott szakasz)

Isten munkájának jelenlegi szakaszában most, az utolsó napokban, Ő már nemcsak kegyelmet és áldásokat ad az embernek, mint azelőtt, nem is noszogatja az embert, hogy mozduljon előre. A munkának e szakasza során mit látott meg az ember Isten munkájának valamennyi aspektusából, amit megtapasztalt? Az ember látta Isten szeretetét, valamint Isten ítéletét és fenyítését. Ebben az időszakban Isten gondot visel az emberre, támogatja, megvilágosítja és vezérli az embert, hogy az ember fokozatosan megismerje az Ő szándékait, hogy megismerje a szavakat, amiket Ő szól, és az igazságot, amelyet az embernek adományoz. Amikor az ember gyenge, amikor csüggedt, amikor nincs hová fordulnia, Isten az Ő szavaival fogja megvigasztalni, tanáccsal ellátni és bátorítani az embert, hogy az ember csekély érettsége fokozatosan erősödni tudjon, felkeljen pozitivitásban, és hajlandóvá váljon együttműködni Istennel. De amikor az ember engedetlen Istennek, vagy ellenáll Neki, vagy amikor az ember felfedi a romlottságát, Isten nem lesz kegyelmes az ember megfenyítésében és megfegyelmezésében. De Isten toleranciát és türelmet fog tanúsítani az ember bolondsága, tudatlansága, gyengesége és éretlensége iránt. Ily módon – mindazon munka által, amit Isten az emberért végez – az ember fokozatosan érettebbé válik, felnő, és megismeri Isten szándékait, megismer bizonyos igazságokat, megtudja, hogy mely dolgok pozitívak és melyek negatívak, megismeri, hogy mi a gonosz és a sötétség. Isten hozzáállása nem mindig merül ki az ember fenyítésében és fegyelmezésében, de nem is mindig mutat toleranciát és türelmet. Ehelyett különböző módokon gondoskodik mindenkiről az illető életének különböző szakaszaiban és különböző érettségüknek és képességeiknek megfelelően. Sok mindent tesz az emberért, és nagy árat fizet érte; az ember semmit nem érzékel mindebből, sem az árából, a gyakorlatban mégis minden egyes személyben igazán megvalósul mindaz, amit Ő végez. Isten szeretete gyakorlatias: Isten kegyelme által az ember egyik katasztrófát a másik után kerüli el, Isten pedig mindvégig újra és újra toleranciát mutat az ember gyengeségével szemben. Isten ítélete és fenyítése lehetővé teszi, hogy az emberek fokozatosan megismerjék az emberiség romlottságát és sátáni lényegét. Amit Isten nyújt, ahogy megvilágosítja az embert és irányt mutat neki, ez mind lehetővé teszi az ember számára, hogy jobban és jobban megismerje az igazság lényegét, és egyre jobban tudja, hogy mire van szüksége az embernek, mely úton kell járnia, miért éljen, mi az élete értéke és értelme, és hogyan járjon az előtte álló úton. Mindezek a dolgok, amelyeket Isten tesz, elválaszthatatlanok az Ő egyetlen eredeti céljától. Mi tehát ez a cél? Miért használja Isten ezeket a módszereket arra, hogy véghezvigye munkáját az emberen? Milyen eredményt akar elérni? Más szóval, mit szeretne látni az emberben? Mit óhajt nyerni az embertől? Isten azt akarja látni, hogy az ember szíve újjáéledhet. Ezek a módszerek, amelyekkel az emberen munkálkodik, az ember szívének felébresztésére, az ember szellemének felébresztésére irányuló folyamatos erőfeszítések, hogy az ember megértse azt, hogy honnan jött, ki vezeti, támogatja őt, ki visel gondot rá, és ki tette lehetővé, hogy az ember a mai napig éljen; ezek révén válik az ember képessé annak megértésére, hogy ki a Teremtő, kit kell imádniuk, milyen úton kell járniuk, és hogyan kell az embernek Isten elé járulnia; ezek által éleszthető újjá fokozatosan az ember szíve, hogy az ember megismerje Isten szívét, megértse Isten szívét, és felfogja az emberiség megváltására irányuló munkája mögött rejlő csodálatos törődést és gondoskodást. Amikor az ember szíve megelevenedik, többé már nem vágyik arra, hogy elkorcsosult, romlott beállítottsággal éljen, hanem inkább az igazság követésére vágyik, hogy eleget tehessen Istennek. Amikor az ember szíve felébredt, akkor képes az ember teljesen elszakítani önmagát a Sátántól. Többé nem árt neki a Sátán, és többé nem is irányítja őt, sem a bolondját nem járatja vele. Ehelyett az ember képes proaktívan közreműködni Isten munkájában és az Ő szavaiban, hogy kielégítse Isten szívét, így eljusson Isten félelmére, és kerülje a gonoszt. Ez Isten munkájának eredeti célja.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.)

Isten napi igéi  162. szemelvény

Megérteni Isten szentségét azon keresztül, amit az emberrel tesz (válogatott szakasz)

A Sátán gonoszságáról folytatott iménti beszélgetésünk nyomán mindenki úgy érzi, mintha az ember nagy boldogtalanság közepette élne, és mintha az ember élete tele volna balszerencsével. Most azonban, amikor Isten szentségéről beszélek és arról a munkáról, amelyet Ő az emberen végez, ettől hogy érzitek magatokat? (Nagyon boldognak.) Most már látjuk, hogy mindaz, amit Isten tesz, mindaz, amit Ő aprólékosan elrendez az ember számára, makulátlan. Minden, amit Isten tesz, mentes a tévedéstől, ami azt jelenti, hogy hibátlan, nem szorul rá, hogy bárki kijavítsa, beleszóljon vagy változtasson rajta. Mindaz, amit Isten az egyes emberekért tesz, minden kétségen felül áll; Ő mindenkit kézenfogva vezet, minden egyes pillanatban vigyáz rád, és soha, egyszer sem távozik mellőled. Minthogy az emberek ilyen környezetben, ilyen háttérrel nőnek fel, mondhatjuk-e, hogy az emberek tulajdonképpen Isten tenyerén nőnek fel? (Igen.) Nos, még mindig veszteségérzet van bennetek? Van, aki még mindig reményvesztettnek érzi magát? Érzi még úgy bárki, hogy Isten elhagyta az emberiséget? (Nem.) Tehát mit is tett Isten pontosan? (Őrködött az emberiség fölött.) A nagy gondosság és megfontolás, amelyet Isten minden cselekedetében tanúsít, megkérdőjelezhetetlen. Sőt, mi több, amikor munkáját végezte, mindig is feltétel nélkül tette. Sohasem várta el, hogy bármelyikőtök tudja, milyen árat fizet Ő érted, hogy a mélységes hála érzését váltsa ki belőled. Elvárta ezt Isten valaha tőled? (Nem.) A hosszú emberi élet során szinte mindenki sok veszélyes helyzettel találkozott, és sok kísértéssel nézett szembe. Ez azért van, mert a Sátán melletted áll, és a szemei állandóan rád szegeződnek. Ha lesújt rád egy katasztrófa, a Sátán örvendezik; amikor bajok érnek, amikor semmi nem megy, amikor belegabalyodsz a Sátán hálójába, azt a Sátán mind nagyon élvezi. Ami Istent illeti, Ő minden egyes pillanatban védelmez téged, egymás után segít elkerülnöd a balszerencséket és a katasztrófákat. Ezért mondom, hogy minden, amije az embernek van – béke és öröm, áldások és személyes biztonság –, valójában egytől egyig Isten irányítása alatt áll; Ő vezérli és dönti el minden egyes ember sorsát. De Istennek valóban eltúlzott elképzelései vannak a saját helyzetéről, ahogy egyesek mondják? Mond neked ilyeneket Isten? „Én vagyok a legnagyobb minden közül. Én viselem gondotokat. A kegyelemért Hozzám kell könyörögnötök, az engedetlenség büntetése pedig halál!” Fenyegette valaha Isten ilyen módon az emberiséget? (Nem.) Mondott Ő ilyet valaha: „Az emberiség romlott, ezért mindegy, hogyan bánok velük; bánhatok velük akárhogyan, semmi szükség arra, hogy megfelelően rendezzem a helyzetüket”? Így gondolkodik Isten? Cselekedett így valaha Isten? (Nem.) Épp ellenkezőleg, Isten minden egyes emberrel komolyan és felelősséggel bánik. Még felelősségteljesebben bánik veled, mint te saját magaddal. Nem így van? Isten nem beszél a levegőbe, nem fitogtatja magasztos pozícióját, és nem vezet félre másokat hányaveti módon. Ehelyett becsületesen és csendben teszi, amit Neki Magának tennie kell. Ezek a dolgok hoznak áldásokat, békét és örömet az ember számára. Békésen és boldogan eljuttatják az embereket Isten színe elé és az Ő családjába; ezután Isten előtt élnek, és normális ésszel és gondolkodással elfogadják Isten üdvösségét. Nos, volt-e valaha Isten kétszínű az emberrel szemben az Ő munkája során? Megjátszotta-e valaha a jóságot, először szép szavakkal elbolondítva az embert, majd hátat fordítva neki? (Nem.) Történt-e valaha, hogy Isten mást mondott és mást tett? Előfordult-e valaha, hogy Isten üres ígéreteket tett, hivalkodva azt mondta az embereknek, hogy Ő megteheti értük ezt, vagy segíthet nekik abban, majd eltűnt a színről? (Nem.) Istenben nincs csalás, nincs hamisság. Isten hűséges, és igaz mindenben, amit tesz. Ő az Egyetlen, akire az emberek számíthatnak; Ő az az Isten, akire az emberek rábízhatják az életüket és mindenüket. Mivel Istenben nincs csalás, mondhatjuk-e, hogy Isten a legőszintébb? (Igen.) Természetesen! Bár az „őszinte” szó túlságosan gyenge, túlságosan emberi, ha Istenre alkalmazzuk, de milyen más szót használhatnánk? Ilyen behatárolt az emberi nyelv. Bár nem túl pontos „őszintének” nevezni Istent, egyelőre mégis ezt a szót fogjuk használni. Isten hűséges és őszinte. Tehát amikor ezekről az aspektusairól beszélünk, mire utalunk? Az Isten és ember, illetve az Isten és a Sátán közötti különbségekre utalunk? Igen, mondhatjuk. Ez azért van, mert Istenben az ember nyomát sem találja a Sátán romlott természetének. Helyesen mondom? Ámen? (Ámen!) A Sátán gonosz természetéből semmi nem érhető tetten Istenben. Mindaz, amit Isten tesz és feltár, csakis használ és segít az embernek, csakis az emberről való gondoskodás érdekében történik, tele van élettel, követhető utat és irányt ad az embernek. Isten nem romlott; ezenfelül, tekintettel mindarra, amit Isten tesz, mondhatjuk-e, hogy Isten szent? Mivel Istenben semmi nincs az emberiség romlott beállítottságából, és nincs Benne semmi, ami a romlott emberiség sátáni lényegével rokon, ebből a szempontból nyugodtan kimondhatjuk, hogy Isten szent. Isten nem adja jelét semmiféle romlottságnak, és Isten, miközben munkálkodik, felfedi saját lényegét, amely teljes mértékben megerősíti, hogy Isten Maga szent. Látjátok ezt? Isten szent lényegének megismeréséhez egyelőre nézzük ezt a két aspektust. Először is Istenben nincs nyoma romlott természetnek, másodszor pedig Isten emberen végzett munkájának lényege lehetővé teszi az ember számára, hogy meglássa Isten saját lényegét, ez a lényeg pedig teljes egészében pozitív. Hiszen mindaz pozitív, amit Isten munkájának minden részlete elhoz az ember számára. Először is Isten megköveteli az embertől, hogy becsületes legyen – ez nem pozitív dolog? Isten bölcsességet ad az embernek – ez nem pozitív? Isten képessé teszi az embert arra, hogy különbséget tegyen jó és gonosz között – ez nem pozitív? Lehetővé teszi az ember számára, hogy megértse az emberi élet értelmét és értékét – ez nem pozitív? Lehetővé teszi az ember számára, hogy az igazságnak megfelelően belelásson az emberek, események és dolgok lényegébe – ez nem pozitív? De. És mindezek eredményeként az embert többé nem téveszti meg a Sátán, többé nem bántja és nem irányítja a Sátán. Más szóval: ezek a dolgok teszik lehetővé az emberek számára, hogy teljesen megszabaduljanak a Sátán romlottságától, így fokozatosan elkezdjék az istenfélelemnek és a rossz kerülésének útját járni.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.)

Isten napi igéi  163. szemelvény

Hat elsődleges trükk létezik, amelyekkel a Sátán megrontja az embert

Az első az irányítás és a kényszer. Vagyis a Sátán minden tőle telhetőt megtesz, hogy átvegye az irányítást a szíved fölött. Mit jelent a „kényszer”? Azt jelenti, hogy fenyegető és erőszakos taktikák segítségével bír engedelmességre, és emlékeztet a következményekre, amennyiben nem engedelmeskedsz. Te pedig félsz, és nem mersz ellenszegülni, így aztán aláveted magad neki.

A második a csalás és csőbe húzás. Mit takar a „csalás és csőbe húzás”? A Sátán különféle történeteket és hazugságokat talál ki és hitet el veled. Soha nem mondja neked, hogy az embert Isten teremtette, de azt sem mondja ki egyenesen, hogy nem Isten teremtett téged. Egyáltalán nem is használja az „Isten” szót, hanem valami mással helyettesíti, és ezzel téveszt meg téged, így aztán alapvetően fogalmad sem lesz Isten létezéséről. Természetesen ennek a „csőbe húzásnak” számos aspektusa van, nem csak ez az egy.

A harmadik az erőszakos belesulykolás. Mit nevel bele erőszakosan az emberekbe? Az erőszakos átnevelés az ember saját döntése révén történik? Az ember beleegyezésével történik? Egyáltalán nem. Még akkor sem tudsz tenni ellene semmit, ha nem egyezel bele. Észre sem veszed, hogy a Sátán átnevel, beléd ülteti a saját gondolkodását, életszabályait és lényegét.

A negyedik a megfélemlítés és ámítás. Vagyis a Sátán különféle trükköket alkalmaz, hogy elfogadtassa magát veled, hogy őt kövesd és szolgáld. Bármit megtesz, hogy elérje a céljait. Néha apró szívességekkel ajándékoz meg, miközben egész idő alatt igyekszik belecsalni a bűn elkövetésébe. Ha nem követed őt, megbüntet és szenvedést okoz neked, különféle módokon támad téged és mesterkedik ellened.

Az ötödik a megtévesztés és lebénítás. A „megtévesztés és lebénítás” az, amikor a Sátán édes hangzású szavakat és eszméket ültet el az emberekben, amelyek egybecsengenek az elképzeléseikkel, és elfogadhatónak látszanak, hogy úgy tűnjön, mintha tekintettel volna az emberek testi helyzetére, az életükre és jövőjükre, holott az egyetlen célja az, hogy elbolondítson. Aztán megbénít, hogy ne tudd, mi a helyes, mi a helytelen, így tudtodon kívül csőbe húz, és ezáltal az irányítása alá kerülsz.

A hatodik a test és az elme elpusztítása. Az ember melyik részét pusztítja el a Sátán? A Sátán az elmédet pusztítja el, így nem lesz erőd ellenállni, ami azt jelenti, hogy a szíved apránként, önmagadat meghazudtolva, a Sátán felé fordul. Mindennap csepegteti beléd ezeket a dolgokat, mindennap ezeket az eszméket és kultúrákat használja, hogy befolyása alá vonjon és előkészítsen, apránként aláásva az akaraterődet, hogy végül már ne is vágyj arra, hogy jó ember légy, és ne is legyen kedved kiállni azért, amit „igazságosságnak” nevezel. Nem is tudsz róla, de nincs többé akaraterőd, hogy az árral szemben ússz, hanem vele együtt sodródsz. Az „elpusztítás” azt jelenti, hogy a Sátán annyira megkínozza az embereket, hogy önmaguk árnyékává válnak, és többé már nem is emberek. Ekkor sújt le a Sátán, hogy megragadja és felfalja őket.

Mindegyik trükk, amelyet a Sátán az ember megrontására használ, ellenállásra képtelenné teszi az embert; bármelyik egymagában is halálos lehet az emberre nézve. Más szóval, a Sátán bármely cselekedetétől és az általa használt bármelyik trükktől leépülhetsz, a Sátán ellenőrzése alá kerülhetsz, és beleragadhatsz a gonosz és bűn mocsarába. Ilyenek a trükkök, amelyekkel a Sátán megrontja az embert.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.)

Isten napi igéi  164. szemelvény

Egyelőre az Isten lényegéről alkotott, érzékelő megértéseteknek még hosszú időre van szüksége, hogy megtanulja, megerősítse, megérezze és megtapasztalja, végül azonban egy napon a szívetek kellős közepén tudni fogjátok, hogy „Isten szentsége” azt jelenti: Isten lényege hibátlan, Isten szeretete önzetlen, minden, amit Isten az embernek biztosít, önzetlen, és megtudjátok, hogy Isten szentsége makulátlan és feddhetetlen. Isten lényegének ezek az aspektusai nem csupán szavak, amelyekkel Ő megcsillogtatja saját identitását, hanem Isten az Ő lényege által fordul csendes őszinteséggel minden egyes ember felé. Más szóval: Isten lényege nem üres, nem is elméleti vagy dogmatikus jellegű, és bizonyosan nem egyfajta tudás. Nem egyfajta nevelés az ember számára, hanem Isten saját cselekedeteinek igaz kijelentése és feltárt lényege annak, amivel Isten rendelkezik, és ami Ő. Az embernek ismernie kell és fel kell fognia ezt a lényeget, mert mindaz, amit Isten tesz, és minden szó, amit Ő mond, nagy értékű és nagy jelentőségű minden egyes ember számára. Amikor végre felfogod Isten szentségét, akkor tudsz majd igazán hinni Istenben; amikor végre felfogod Isten szentségét, akkor értheted majd meg valóban, hogy mi az igazi jelentése a „Isten Maga, az egyedülálló” szavaknak. Többé nem fogsz fantáziálni, azt gondolva, hogy más utak is vannak ezen kívül, amelyeket választhatnál, és többé nem leszel majd hajlandó elárulni mindent, amit Isten elrendezett számodra. Mivel Isten lényege szent, ez azt jelenti, hogy csak Isten által járhatsz egész életedben a fény igaz útján; csak Isten által ismerheted meg az élet értelmét; csak Isten által élheted meg igazi emberi mivoltodat, és lehetsz az igazság birtokosa és ismerője. Csak Isten által nyerhetsz életet az igazságból. Csak Maga Isten segíthet kerülnöd a gonoszt, és csak Ő szabadíthat meg a Sátán ártása és ellenőrzése alól. Istenen kívül senki és semmi nem menthet ki a szenvedés tengeréből, hogy ne szenvedj többé. Ezt Isten lényege határozza meg. Csak Maga Isten ment meg téged ilyen önzetlenül; csak Isten az, aki végső soron felelős a jövődért, a sorsodért és az életedért, és Ő rendez el számodra mindent. Ez olyasmi, amit semmiféle teremtett vagy teremtetlen létező nem képes megvalósítani. Mivel semmiféle teremtett vagy teremtetlen létező nem rendelkezik olyan lényeggel, mint Isten lényege, egyetlen személyben vagy dologban sincs meg a képesség arra, hogy megmentsen vagy vezessen téged. Ebben áll Isten lényegének fontossága az ember számára. Talán úgy érzitek, hogy ezek a szavak, amelyeket mondtam, elviekben segíthetnek egy kicsit. De ha az igazságra törekszel, ha az igazságot szereted, akkor meg fogod tapasztalni, hogy ezek a szavak nemcsak a sorsodat változtatják meg, de ezen túl még el is juttatnak téged az emberi élet helyes útjára. Ezt értitek, nemde?

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.)

Isten napi igéi  165. szemelvény

Szeretnék beszélni veletek valamiről, amit a mai gyűlésünk kezdetén csináltatok, és meglepett Engem. Egyesek talán a hála érzését táplálták magukban, talán hálásnak éreztétek magatokat, és így ez az érzelmetek kiváltotta az ennek megfelelő cselekvést. Amit tettetek, nem olyasmi, ami megrovást érdemelne; se nem helyes, se nem helytelen. De szeretném, ha megértenétek valamit. Mi az, amit szeretnék, hogy megértsetek? Először is szeretnélek megkérdezni benneteket arról, amit az előbb tettetek. Mi volt ez, földre borulás vagy imádáshoz való térdre ereszkedés? Meg tudja mondani Nekem valaki? (Szerintünk földre borulás volt.) Szerintetek földre borulás volt – akkor hát mi a földre borulás jelentése? (Imádás.) Akkor hát mi az imádáshoz való letérdelés? Korábban nem hoztam fel ezt nektek a közösségben, de ma szükségesnek érzem, hogy megtegyem. A szokásos gyűléseiteken a földre szoktatok borulni? (Nem.) A földre borultok, amikor az imáitokat mondjátok? (Igen.) Minden egyes alkalommal, amikor imádkoztok, földre borultok, ha a helyzet lehetővé teszi? (Igen.) Ez jó. De szeretném, ha ma megértenétek, hogy Isten csak kétfajta ember térdhajtását fogadja el. Nem kell megnéznünk ehhez sem a Bibliát, sem bármilyen nagy szellemi alak tetteit és magatartását. Ehelyett itt és most elmondok nektek valamit, ami igaz. Először is a földre borulás és az imádáshoz térdelés nem ugyanaz. Miért fogadja el Isten a földre borulók térdhajtását? Azért, mert Isten Magához hív valakit, és elszólítja ezt a személyt, hogy elfogadja a megbízatást Istentől, ezért Isten megengedi neki, hogy a földre boruljon Előtte. Ez az első embertípus. A második típus az, ha olyasvalaki térdel imádáshoz, aki féli Istent, és kerüli a rosszat. Csak ez a két embertípus van. Ti tehát melyik típushoz tartoztok? Meg tudjátok mondani? Ez az igazság, bár talán egy kicsit sérti az érzéseiteket. Az emberek imádkozás közbeni térdhajtásához nincs mit hozzáfűzni – ez helyes és rendjén való, mert amikor az emberek imádkoznak, általában valamiért imádkoznak, megnyitva a szívüket Istennek, és szemtől szemben Elé járulva. Ez meghitt kommunikáció és eszmecsere Istennel. Térden állva imádni nem lehet puszta formaság. Nem az a szándékom, hogy megrójalak benneteket azért, amit ma tettetek. Csak világossá akarom tenni számotokra, hogy megértsétek ezt az alapelvet – tudjátok ezt, nem? (Igen, tudjuk.) Azért mondom ezt el nektek, hogy ez ne forduljon elő még egyszer. Akkor hát van az embereknek alkalmuk földre borulni és letérdelni Isten színe előtt? Nem arról van szó, hogy soha nem lesz ilyen alkalom. Előbb vagy utóbb eljön a napja, de nem most van itt az ideje. Értitek? Felzaklat ez benneteket? (Nem.) Akkor jó. Talán ezek a szavak ösztönöznek vagy megihletnek majd benneteket, hogy szívetekben ismerjétek a jelenlegi helyzetet Isten és ember között és azt, milyen kapcsolat áll most fenn Isten és ember között. Bár nemrég kicsit hosszasabban beszélgettünk és folytattunk eszmecserét erről, az ember megértése Istenről még mindig messze nem kielégítő. Az embernek még hosszú utat kell megtennie az Isten megértésére való törekvés ösvényén. Én nem azt akarom elérni, hogy sürgősen tegyétek ezt, vagy hogy hanyatt-homlok rohanjatok ezeket a törekvéseket vagy érzéseket kifejezni. Amit ma tettetek, az igazi érzéseiteket fedheti fel és fejezheti ki, Én pedig érzékeltem őket. Ezért, miközben így tettetek, én csak fel akartam állni és átadni nektek legjobb kívánságaimat, mert mindannyiótoknak azt kívánom, hogy legyetek jól. Ezért minden szavamban és cselekedetemben minden Tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsek nektek, hogy vezéreljelek benneteket, hogy helyes megértésetek és helyes nézetetek legyen mindenről. Fel tudjátok fogni ezt, igaz? (Igen.) Akkor jó. Bár az embereknek van valamelyes megértésük Isten különféle természeteiről, annak aspektusairól, hogy mivel rendelkezik Isten, mi Ő, és milyen munkát végez, ennek a megértésnek a nagy része csak addig terjed, hogy szavakat olvasnak el egy papírlapról, vagy elviekben megértik azokat, vagy csak gondolkodnak rajtuk. Ami a leginkább hiányzik az emberekből, az a valós tapasztalatból származó, igazi megértés és rálátás. Jóllehet Isten különféle módszereket használ, hogy felébressze az emberek szívét, még mindig hosszú utat kell megtenni, mielőtt ez beteljesülhet. Nem akarom azt látni, hogy bárki úgy érzi, mintha Isten megfeledkezett volna róla, mintha Isten cserbenhagyta volna, vagy hátat fordított volna neki. Mindössze azt akarom látni, hogy mindenki úton van az igazság keresése és az Isten megértésére való törekvés felé, és bátran, megingathatatlan elszántsággal menetel előre, aggályok és terhek nélkül. Bármilyen helytelen dolgokat követtél is el, bármilyen messzire kóboroltál is el, bármilyen súlyosan vétkeztél is, ne engedd, hogy ezek terhekké vagy túlsúllyá váljanak, amelyet magaddal kell hurcolnod Isten megértésére való törekvésed során. Menetelj tovább előre. Isten mindenkor szívén viseli az ember üdvösségét; ez sohasem változik. Ez Isten lényegének legértékesebb része.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.)