Isten napi igéi  83. szemelvény

Isten szavakkal teremt meg mindent (Válogatott szakaszok)

1Mózes 1:3-5  Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte el. Így lett este, és lett reggel: első nap.

1Mózes 1:6-7  Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket! Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt.

1Mózes 1:9-11  Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a szárazföld! És úgy történt. Azután elnevezte Isten a szárazföldet földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte el. És látta Isten, hogy ez jó. Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füveket, amelyek magvakat hoznak, és különféle gyümölcsfákat, amelyek gyümölcsöt teremnek, és majd abban magvuk lesz a földön. És úgy történt.

1Mózes 1:14-15  Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és jelezzék az ünnepeket, a napokat és az esztendőket, és legyenek világító testekként az égbolton, hogy világítsanak a földre! És úgy történt.

1Mózes 1:20-21  Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élőlények nyüzsgésétől, és repdessenek madarak a föld felett, az égbolt alatt! És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle úszó élőlényeket és a különféle madarakat. És látta Isten, hogy ez jó.

1Mózes 1:24-25  Azután ezt mondta Isten: Hozzon elő a föld különféle élőlényeket: különféle jószágokat, csúszómászókat és vadállatokat! És úgy történt. Megalkotta Isten a különféle vadállatokat, a különféle jószágokat és a különféle csúszómászókat. És látta Isten, hogy ez jó.

Az első napon Isten hatalmának köszönhetően megszületik és szilárdan áll az emberiség nappala és éjjele

Nézzük az első szakaszt: „Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte el. Így lett este, és lett reggel: első nap” (1Mózes 1:3-5). Ez a szakasz Isten első cselekedetét írja le a teremtés kezdetén, az Isten által eltöltött első olyan napot, amelyen volt este és reggel. Ez azonban különleges nap volt: Isten elkezdte elkészíteni a világosságot minden dolog számára, majd elválasztotta a világosságot a sötétségtől. Ezen a napon kezdett Isten beszélni, és az Ő szavai és hatalma egymás mellett léteztek. Az Ő hatalma elkezdett megnyilvánulni mindenek között, és ereje elterjedt mindenek között az Ő szavai következtében. Ettől a naptól kezdve minden dolog Isten szavai, Isten hatalma és Isten ereje miatt formálódott meg és állt szilárdan, és Isten szavainak, Isten hatalmának és Isten erejének köszönhetően kezdtek működni. Amikor Isten e szavakat mondta: „Legyen világosság!” – ezért világosság lett. Isten nem valami munkaprogramba kezdett: a világosság az Ő szavai következtében jelent meg. Ez volt az a világosság, amelyet Isten nappalnak nevezett, és amelytől az ember léte ma is függ. Isten parancsára a világosság lényege és értéke sohasem változott, és soha nem tűnt el. Létezése Isten hatalmát és erejét nyilvánítja ki, és a Teremtő létét hirdeti. Újra meg újra megerősíti a Teremtő identitását és státuszát. Nem megfoghatatlan, vagy illúzió csupán, hanem igazi fény, amelyet az ember láthat. Attól az időtől kezdve ebben az üres világban, amelyben „a föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt”, létrejött az első anyagi dolog. Ez a dolog Isten szájának szavaiból jött, és minden dolog megteremtésének első felvonásában jelent meg Isten hatalmának és kijelentéseinek köszönhetően. Nem sokkal ezután Isten elrendelte, hogy a világosság és a sötétség váljon szét egymástól... Minden Isten szavai miatt változott meg és készült el... Isten ezt a világosságot „Nappalnak” nevezte el, a sötétséget pedig „Éjszakának” nevezte. Abban az időben a világban, amelyet Isten teremteni szándékozott, létrejött az első este és az első reggel, és Isten azt mondta, hogy ez az első nap. Ez volt az első napja annak, hogy a Teremtő minden dolgot megteremtett, és ez volt minden dolog megteremtésének kezdete, és az első alkalom, amikor a Teremtő hatalma és ereje megnyilvánult ebben a világban, amelyet Ő teremtett.

E szavak révén képes az ember Istennek és Isten szavainak hatalmát, valamint Isten erejét szemlélni. Mivel kizárólag Isten rendelkezik ilyen erővel, ezért kizárólag Istennek van ilyen hatalma; mivel Isten rendelkezik ilyen hatalommal, ezért kizárólag Istennek van ilyen ereje. Lehet-e bármelyik embernek vagy tárgynak ehhez hasonló hatalma és ereje? Van erre válasz a szívetekben? Istenen kívül rendelkezik-e bármely teremtett vagy teremtetlen lény ilyen hatalommal? Láttatok valaha példát ilyesmire bármilyen könyvben vagy kiadványban? Van feljegyzés arról, hogy valaki megteremtette a mennyet és a földet és minden dolgot? Ez nem található meg egyetlen más könyvben vagy feljegyzésben sem; természetesen ezek az egyedüli, hatalommal és erővel teli szavak a világ Isten általi nagyszerű megteremtéséről, amelyeket a Biblia feljegyez; ezek a szavak Isten egyedülálló hatalma és identitása mellett szólnak. Lehet azt mondani, hogy ez a hatalom és erő Isten egyedülálló identitását jelképezi? Lehet azt mondani, hogy ezekkel Isten és csakis Isten rendelkezik? Semmi kétség, hogy ilyen hatalma és ereje egyedül Istennek van! Ezt a hatalmat és erőt nem birtokolhatja és nem helyettesítheti egy teremtett vagy teremtetlen lény sem! Ez magának az egyedülálló Istennek az egyik jellemvonása? Ti tanúi voltatok ennek? Ezek a szavak gyorsan és világosan megértetik az emberekkel azt a tényt, hogy Isten egyedülálló hatalommal és egyedülálló erővel, mindenek fölött álló identitással és státusszal rendelkezik. A közösség elé tárt fenti gondolatok alapján mondhatjátok-e, hogy az Isten, akiben hisztek, Maga az egyedülálló Isten?

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  84. szemelvény

Isten szavakkal teremt meg mindent (Válogatott szakaszok)

A második napon Isten hatalma elrendezi a vizeket, megteremti az égboltot, és megjelenik a tér a legalapvetőbb emberi túlélés számára

„Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket! Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt” (1Mózes 1:6-7). Milyen változások történtek, miután azt mondta Isten: „Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket”? Az Írásban ez áll: „Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől.” Mi lett az eredmény, miután Isten így szólt és így tett? A választ a szakasz vége adja meg: „És úgy történt.”

Ez a két rövid mondat egy nagyszerű eseményt örökít meg, és egy csodálatos jelenetet ír le – azt az elképesztő vállalkozást, amelyben Isten kormányozta a vizeket, és megteremtette a teret, amelyben az ember létezhet...

Ebben a jelenetben a vizek és a boltozat egy pillanat alatt jelennek meg Isten szeme előtt, és Isten szavainak hatalma választja szét és különíti el őket egy „felső” és egy „alsó” részre, az Isten által kijelölt módon. Ez annyit tesz, hogy az Isten által megteremtett boltozat nemcsak lefedte az alsó vizeket, hanem a felső vizeket is a helyükön tartotta... Ezen a ponton az ember nem tehet mást, csak lenyűgözve bámul, és levegő után kapkodva csodálja az Ő hatalmának nagyságát és a jelenet fenségét, amelyben a Teremtő elmozdította a vizeket, parancsolt nekik, és megteremtette az égboltot. Isten szavai, Isten ereje és Isten hatalma által Isten újabb nagyszerű tettet vitt véghez. Hát nem ez a Teremtő hatalmának nagysága? Használjuk az Írásokat Isten tetteinek megmagyarázására: Isten kimondta szavait, és Isten e szavai miatt lett egy égboltozat a vizek között. Ugyanakkor Isten e szavai miatt elképesztő változás zajlott le ebben a térben, és ez nem a hétköznapi értelemben vett változás volt, hanem egy olyan fajta helyettesítés, amelyben a semmi valamivé vált. A Teremtő gondolataiból született, és a Teremtő által kimondott szavak miatt vált semmiből valamivé, sőt mi több, ettől kezdve a Teremtő kedvéért létezik és áll szilárdan, és a Teremtő gondolataival összhangban mozdul, változik és újul meg. Ez a szakasz a Teremtő második cselekedetét írja le az egész világ megteremtése során. Ez a Teremtő hatalmának és erejének egy másik kifejeződése, a Teremtő egy másik úttörő vállalkozása volt. Ez a nap volt a második nap, amelyet a Teremtő a világ megalapítása óta eltöltött, és ez egy újabb csodálatos nap volt az Ő számára. A fényben járt, elhozta a boltozatot, elrendezte és kormányozta a vizeket, tetteit, hatalmát és erejét pedig munkára fogta az új napon...

Volt boltozat a vizek között, mielőtt Isten kimondta szavait? Természetesen nem! És miután azt mondta Isten: „Legyen boltozat a vizek között”? Az Isten szándékában szereplő dolgok megjelentek: boltozat lett a vizek között, és a vizek elkülönültek, mert Isten azt mondta: „hogy elválassza egymástól a vizeket”. Így Isten szavait követve két új tárgy, két újszülött dolog jelent meg minden dolog között, Isten hatalmának és erejének eredményeként. Mi az érzésetek e két új dolog megjelenésével kapcsolatban? Érzitek a Teremtő erejének nagyságát? Érzitek a Teremtő egyedülálló és rendkívüli erejét? Ennek az erőnek a nagysága Isten hatalmának köszönhető, ez a hatalom pedig Magának Istennek a kifejeződése és Magának Istennek egyedülálló jellemvonása.

Segített nektek ez a szakasz, hogy újra mélységében érzékeljétek Isten egyediségét? Valójában ez még távolról sem elég; a Teremtő hatalma és ereje ezen messze túlmutat. Az Ő egyedisége nem pusztán abban áll, hogy Ő olyan lényeggel rendelkezik, amely különbözik minden teremtmény lényegétől, hanem abban is, hogy az Ő hatalma és ereje rendkívüli, határtalan, mindent felülmúló és mindenek fölött álló, továbbá abban, hogy az Ő hatalma és az, ami Ő és amivel Ő rendelkezik, képes életet teremteni, csodákat tenni és megteremteni minden egyes lenyűgöző és rendkívüli percet és másodpercet. Ugyanakkor Ő képes kormányozni az életet, amelyet megteremt, és uralmat gyakorolni a csodák és minden egyes Általa teremtett perc és másodperc fölött.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  85. szemelvény

Isten szavakkal teremt meg mindent (Válogatott szakaszok)

A harmadik napon Isten szavai világra hozzák a földet és a tengereket, és Isten hatalma által a világ élettel telik meg

Olvassuk el az 1Mózes 1:9-11 első mondatát: „Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a szárazföld!” Milyen változások történtek, miután Isten egyszerűen azt mondta: „Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a szárazföld”? És mi volt ebben a térben a világosságon és a boltozaton kívül? Az Írásban ez áll: „Azután elnevezte Isten a szárazföldet földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte el. És látta Isten, hogy ez jó.” Ez annyit tesz, hogy most már szárazföld és tengerek voltak ebben a térben, és a szárazföld és a tengerek elkülönültek egymástól. Ezeknek az új dolgoknak a megjelenése az Isten szájából elhangzott parancsot követte, „És úgy történt.” Úgy írja le Istent az Írás, mint aki kapkod, miközben ezt véghezviszi? Úgy írja le Őt, mint aki fizikai munkát végez? Akkor hát hogy csinálta ezt Isten? Hogyan okozta Isten ezeknek az új dolgoknak a létrejöttét? Magától értetődő, hogy Isten szavakkal érte el mindezt, így teremtette meg mindezek teljességét.

[...]

Lépjünk tovább ennek a szakasznak a zárómondatára: „Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füveket, amelyek magvakat hoznak, és különféle gyümölcsfákat, amelyek gyümölcsöt teremnek, és majd abban magvuk lesz a földön. És úgy történt.” Mialatt Isten beszélt, mindezek a dolgok létrejöttek Isten gondolatainak nyomán, és egy pillanat alatt egy egész sor kifinomult kis életforma dugta ki bizonytalanul a fejét a talajból, és még mielőtt lerázták volna testükről a földdarabkákat, máris buzgón integettek egymásnak üdvözlésként, bólogatva és mosolyogva a világra. Megköszönték a Teremtőnek az életet, amellyel megajándékozta őket, és hírül adták a világnak, hogy ők is minden dolog része, és hogy mindegyikük a Teremtő hatalmának kinyilvánítására szenteli életét. Amint Isten szavai elhangzottak, a föld buja zöldbe borult, mindenféle ember által élvezhető lágyszárúak sarjadtak és törtek elő a földből, a hegyeket és síkságokat pedig dúsan benépesítették a fák és erdők... Ezt a meddő világot, amelyben életnek nyoma sem volt, rohamosan ellepte a füvek, lágyszárú növények és fák áradata, és túlcsordult a zöldellő növényzettől... A fű illata és a talaj szaga terjengett a levegőben, és a növények egész sora kezdett lélegezni a levegő körforgásával összhangban, és megkezdték a növekedés folyamatát. Ezzel egyidőben Isten szavainak köszönhetően és Isten gondolatainak nyomán minden növény megkezdte az élet szakadatlan ciklusait, amelyekben növekednek, virágot bontanak, gyümölcsöt hoznak és szaporodnak. Szigorúan tartani kezdték magukat a saját életpályájukhoz, és megkezdték a maguk szerepének betöltését minden dolog között... Mind a Teremtő szavainak köszönhetően születtek és éltek. A Teremtő szüntelen ellátásában és gondoskodásában részesülnek, és mindig makacsul törekednek majd a túlélésre a föld minden sarkában, hogy megmutassák a Teremtő hatalmát és erejét, és mindenkor kinyilvánítják a Teremtő által rájuk ruházott életerőt...

A Teremtő élete rendkívüli, az Ő gondolatai rendkívüliek, és az Ő hatalma is rendkívüli, ezért, amikor az Ő szavai kimondattak, a végeredmény az lett, hogy „És úgy történt.” Világos, hogy amikor Isten cselekszik, nem kell a kezével végeznie a munkát; csupán a gondolataival parancsol, és a szavaival rendez, így valósítja meg a dolgokat. Ezen a napon Isten egy helyre gyűjtötte össze a vizeket, és lehetővé tette, hogy láthatóvá váljon a szárazföld, ezután pedig Isten füvet sarjasztott a földből, és kinőttek a magokat hozó lágyszárú növények, a gyümölcsöt hozó fák, és Isten mindegyiküket fajtája szerint sorolta osztályokba, és mindegyikben a saját magját érlelte. Mindez Isten gondolatai szerint és Isten szavainak parancsai szerint valósult meg, és egymás után mindegyik megjelent ebben az új világban.

Amikor Isten még nem kezdte meg munkáját, elméjében már akkor is volt egy képe arról, hogy mit szándékozik megvalósítani, és amikor Isten nekilátott, hogy megvalósítsa mindezt – ez pedig akkor volt, amikor Isten megnyitotta száját, hogy ennek a képnek a tartalmáról beszéljen –, minden dologban változások kezdődtek Isten hatalmának és erejének köszönhetően. Tekintet nélkül arra, hogyan csinálta ezt Isten, vagy hogyan gyakorolta hatalmát, lépésről lépésre minden megvalósult Isten terve szerint és Isten szavai miatt, és Isten szavainak és hatalmának köszönhetően lépésről lépésre változások történtek a menny és a föld között. Mindezek a változások és történések a Teremtő hatalmát és a Teremtő élete erejének rendkívüliségét és nagyságát nyilvánították ki. Az Ő gondolatai nem puszta ötletek, nem is egy üres kép, hanem vitalitással és rendkívüli energiával rendelkező hatalom, és ezek a gondolatok az az erő, amely minden dolog változását, újraéledését, megújulását és pusztulását okozza. Ezért minden az Ő gondolatai miatt működik, és ugyanakkor az Ő szájából származó szavak miatt valósul meg...

Mielőtt minden dolog megjelent volna, Isten gondolataiban már rég megformálódott egy teljes terv, és már régen megvalósult egy új világ. Bár a harmadik napon jelent meg mindenféle növény a szárazföldön, Istennek nem volt oka megállítani e világ teremtésének lépéseit; folytatni szándékozott szavainak kimondását, hogy folytassa minden új dolog teremtésének megvalósítását. Beszélni akart, kiadni parancsait, gyakorolni hatalmát és kinyilvánítani erejét, és mindent előkészített, aminek az előkészítését tervbe vette az összes dolog és az emberiség számára, amelyet szándékában állt megteremteni...

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  86. szemelvény

Isten szavakkal teremt meg mindent (Válogatott szakaszok)

A negyedik napon létrejönnek az emberiség évszakjai, napjai és évei, ahogy Isten újra gyakorolja hatalmát

A Teremtő a szavaival teljesítette be tervét, és így töltötte tervének első három napját. Ez alatt a három nap alatt nem láthatta senki, hogy Isten buzgón foglalatoskodik, vagy kimeríti Magát; épp ellenkezőleg, csodálatosan töltötte terve első három napját, és így valósította meg a világ gyökeres átalakításának nagy vállalkozását. Egy vadonatúj világ jelent meg a szemei előtt, és a gyönyörű kép, amely az Ő gondolataiban megpecsételtetett, végül részletről részletre feltárult Isten szavaiban. Minden új dolog megjelenése olyan volt, mint egy újszülött világra jövetele, és a Teremtő örömét lelte a képben, amely valaha a gondolataiban élt, most azonban életre kelt. Ekkor szíve egy szilánk elégedettséget nyert, de a terve még csak most vette kezdetét. Egy szempillantás alatt eljött egy új nap – és mi állt a Teremtő tervének következő lapján? Mit mondott? Hogyan gyakorolta hatalmát? Közben milyen új dolgok érkeztek erre az új világra? A Teremtő útmutatását követve minden dolog Isten általi megteremtésének negyedik napjára esik pillantásunk, egy napra, amely megint egy új kezdet volt. Természetesen a Teremtő számára kétségkívül ez is egy csodálatos nap volt, a mai emberiség számára pedig szintén egy rendkívül fontos nap. Természetesen felbecsülhetetlen értékű nap volt. Mitől volt olyan csodálatos, mitől volt olyan fontos, és mitől volt olyan felbecsülhetetlen értékű? Először hallgassuk meg a Teremtő által mondott szavakat...

„Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és jelezzék az ünnepeket, a napokat és az esztendőket, és legyenek világító testekként az égbolton, hogy világítsanak a földre!” (1Mózes 1:14-15). Ez is Isten hatalmának egy gyakorlása volt, amely a szárazföld és a rajta sarjadó növények megteremtését követően a teremtményekben megnyilvánult. Isten számára ez a cselekedet éppoly könnyű volt, mint amiket már megtett, mert Istennek ilyen ereje van; Isten éppolyan jó, mint az Ő szava, az Ő szava pedig beteljesedik. Isten elrendelte, hogy világító testek jelenjenek meg a mennybolton, és ezek a világító testek nemcsak az égen és a földön szórták fényüket, hanem a nappal és éjszaka, az évszakok, napok és évek jeleként is szolgáltak. Így, amint Isten kimondta szavait, minden cselekedet, amelyet Isten meg kívánt valósítani, beteljesedett úgy, ahogy azt Isten gondolta, és oly módon, ahogy azt Isten kijelölte.

A világító testek a mennybolton nem mások, mint fény kisugárzására képes anyag az égen; képesek megvilágítani az eget, a földet és a tengereket. Az Isten által elrendelt ritmus és frekvencia szerint forognak, és különböző időszakokat világítanak meg a földön, így a világító testek ismétlődő ciklusai hozzák el a nappalt és az éjszakát a föld keleti és nyugati részén, és nemcsak az éjszaka és nappal jeleiként szolgálnak, hanem különböző ciklusaik révén az emberiség ünnepeit és különböző kiemelt jelentőségű napjait is jelölik. Ők az Isten által elrendelt négy évszak – tavasz, nyár, ősz és tél – tökéletes kiegészítői és kísérői, amelyekkel együtt a világító testek teljes harmóniában szolgálnak az emberiség holdfázisainak, napjainak és éveinek szabályos és pontos jelölőiként. Bár az emberiség csak a földművelés eljövetele után kezdte érteni és ismerte meg a holdfázisoknak, napoknak és éveknek az Isten által teremtett világító testeken alapuló felosztását, valójában az ember által ma ismert holdfázisok, napok és évek már régen létrejöttek, minden dolog Isten általi megteremtésének negyedik napján, ahogy a tavasz, nyár, ősz és tél váltakozó ciklusai, amelyeket az ember megtapasztal, szintén réges-régen, minden dolog Isten általi megteremtésének negyedik napján kezdődtek el. Az Isten által megteremtett világító testek tették lehetővé az ember számára, hogy rendszeresen, pontosan és világosan különbséget tegyen éjszaka és nappal között, hogy számolja a napokat, és hogy világosan számon tartsa a holdfázisokat és az éveket. (A telihold napja jelezte egy hónap elteltét, és az ember ebből tudhatta, hogy a világító testek fénye új ciklust kezd; a félhold napja egy hónap egyik felének elteltét jelezte, amiből az ember megtudhatta, hogy új holdfázis kezdődik; ebből pedig le lehetett vezetni, hogy egy holdfázist hány nap és éjszaka alkot, egy évszak hány holdfázisból áll, egy év pedig hány évszakból, és mindez nagyfokú rendszerességgel tárult fel.) Így az ember könnyen számon tarthatta a holdfázisokat, napokat és éveket, amelyeket a világító testek körülfordulásai jeleztek. Ettől a ponttól kezdve az emberiség és minden dolog öntudatlanul is az éjszaka és nappal szabályos váltakozása és a világító testek körülfordulásai által okozott évszakok egymásra következése közepette élt. Ez volt a jelentősége annak, hogy a Teremtő a negyedik napon megteremtette a világító testeket. Hasonlóképpen a Teremtő e cselekedetének céljai és jelentősége továbbra is elválaszthatatlanok voltak az Ő hatalmától és erejétől. És így az Isten által teremtett világító testek és az érték, amelyet nemsokára biztosítani fognak az ember számára, újabb mesteri húzás volt a Teremtő hatalmának gyakorlásában.

Ebben az új világban, amelyben az emberiség még nem jelent meg, a Teremtő elkészítette az estét és a reggelt, a boltozatot, a szárazföldet és a tengereket, a füveket, a lágyszárú növényeket és a különféle fákat, valamint a világító testeket, az évszakokat, a napokat és az éveket a hamarosan megteremtendő új élet számára. A Teremtő hatalma és ereje fejeződött ki minden új dologban, amelyet megteremtett, és az Ő szavai és cselekedetei egymással egyidejűleg folytak, a legcsekélyebb ellentmondás és a legcsekélyebb szünet nélkül. Mindezen új dolgok megjelenése és születése a Teremtő hatalmának és erejének bizonyítéka volt: Ő éppolyan jó, mint az Ő szava, és az Ő szava beteljesedik, amit pedig Ő beteljesít, az mindörökké megmarad. Ez a tény soha nem változott: így volt a múltban, így van ma, és így lesz mindörökké. Amikor újra a Szentírás e szavaira néztek, frissnek érzitek őket? Láttatok új tartalmat, tettetek új felfedezéseket? Ez azért van, mert a Teremtő tettei felkavarták a szíveteket, irányt mutattak az Ő hatalmáról és erejéről való tudásotoknak, megnyitották az ajtót nektek a Teremtő megértése előtt, és az Ő tettei és hatalma élettel töltötték meg ezeket a szavakat. Így ezekben a szavakban az ember a Teremtő hatalmának valós, eleven kifejeződésével találkozott, valóban tanúja volt a Teremtő fensőbbségének, és meglátta a Teremtő hatalmának és erejének rendkívüliségét.

A Teremtő hatalma és ereje egyik csodát a másik után műveli; Ő magára vonja az ember figyelmét, az ember pedig nem tehet mást, mint döbbenten bámul az Ő hatalmának gyakorlásából születő lenyűgöző tettek láttán. Az Ő szédületes hatalma örömöt örömre halmoz, az ember pedig elkápráztatva, túláradó örömmel kapkod levegő után a csodálattól, ámulattal és ujjongva; továbbá az ember láthatóan meghatódik, és tisztelet, félelem és kötődés alakul ki benne. A Teremtő hatalma és tettei nagy befolyást és tisztító hatást gyakorolnak az ember szellemére, sőt, mi több, eltelítik az ember szellemét. Az Ő minden egyes gondolata, minden egyes kijelentése és hatalmának minden egyes kinyilatkoztatása mestermunka minden dolog között, és nagyszerű vállalkozás, amely a legméltóbb a teremtett emberiség mélyreható megértésére és ismeretére.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  87. szemelvény

Isten szavakkal teremt meg mindent (Válogatott szakaszok)

Az ötödik napon a változatos és különféle formákban megjelenő élet különböző módokon láttatja a Teremtő hatalmát

Ezt mondja az Írás: „Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élőlények nyüzsgésétől, és repdessenek madarak a föld felett, az égbolt alatt! És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle úszó élőlényeket és a különféle madarakat. És látta Isten, hogy ez jó” (1Mózes 1:20-21). Az Írás világosan elmondja nekünk, hogy ezen a napon Isten megteremtette a vizekben élő teremtményeket és a levegő madarait, ami annyit tesz, hogy megteremtette a különféle halakat és madarakat, és mindegyiküket fajtája szerint osztályozta. Ily módon a föld, az egek és a vizek Isten teremtésével gazdagodtak...

Ahogy Isten szavai elhangzottak, azonnal friss új élet elevenedett meg a Teremtő szavai közepette, mindegyik különböző formában. Helyükért tülekedve, ugrándozva, örömükben hancúrozva érkeztek a világba... Mindenféle alakú és méretű halak szelték a vizet; mindenféle kagylók nőttek ki a homokból; pikkelyes, páncélos és gerinctelen teremtmények sarjadtak sietve különféle formákban, nagyok és kicsik, hosszúak és rövidek. Ugyanígy a hínár különféle fajtái is élénk növekedésnek indultak, a változatos vízi élet ritmusára himbálózva, hullámozva, felpezsdítve az állóvizeket, mintha ezt mondanák nekik: „Gyerünk már! Hozd a barátaidat is! Hiszen soha többé nem leszel egyedül!” Attól a pillanattól, hogy az Isten által megteremtett különféle élő teremtmények megjelentek a vízben, minden friss új élet vitalitást hozott a vizekbe, amelyek oly sokáig nyugalomban voltak, és új korszakot vezetett be... Ettől a ponttól kezdve összebújtak, együtt maradtak, és nem tartottak távolságot maguk között. A víz a benne élő teremtményekért létezett, táplálva az ölelésében lakozó minden életformát, és minden élet a víz kedvéért, gondoskodása miatt létezett. Mindegyik élettel ruházta fel a másikat, ugyanakkor mindegyik ugyanúgy bizonyságot tett a Teremtő teremtésének csodálatos és nagyszerű voltáról és a Teremtő hatalmának felülmúlhatatlan erejéről...

Ahogy a tenger nem volt néma többé, úgy az egeket is elkezdte betölteni az élet. Egymás után röppentek fel kisebb-nagyobb madarak a földről az égre. A tengeri teremtményektől eltérően nekik szárnyaik voltak, karcsú és kecses testüket pedig tollak borították. Szárnyaikkal csapkodtak, büszkén, gőgösen mutogatták csodaszép tollazatukat és a Teremtőtől kapott különleges képességeiket és funkcióikat. Szabadon szárnyaltak, ügyesen siklottak menny és föld között, füves síkságokon és erdőkön keresztül... A levegő kedvencei, minden dolog kedvencei voltak. Hamarosan ők lettek a kapocs menny és föld között, és ők továbbították az üzeneteket minden dolognak... Énekeltek, vidáman le-lecsaptak, ujjongást, nevetést és élénkséget hoztak az egykor még üres világba... Tiszta, dallamos énekükkel, a szívükben rejlő szavakkal dicsőítették a Teremtőt az életért, amelyet Tőle kaptak. Vígan táncoltak, hogy megmutassák a Teremtő teremtésének tökéletességet és csodálatos voltát, és egész életüket annak szentelik majd, hogy bizonyságot tegyenek a Teremtő hatalmáról az Általa rájuk ruházott különleges élet révén...

Akár a vízben voltak, akár az égen, a Teremtő parancsára az élőlényeknek ez a bősége az élet különféle konfigurációiban létezett, és a Teremtő parancsára fajuk szerint gyűltek össze – és ezen a törvényen, ezen a szabályon egy teremtmény sem változtathatott. Sohasem merészelték áthágni a Teremtő által számukra szabott határokat, és nem is voltak képesek erre. Ahogy a Teremtő elrendelte, éltek és szaporodtak, szigorúan ragaszkodtak a Teremtő által számukra megszabott életpályához és törvényekhez, és tudatosan betartották az Ő kimondatlan parancsait, mennyei rendeleteit és utasításait, amelyeket nekik adott, egészen a mai napig. A maguk különleges módján társalogtak a Teremtővel, eljutottak odáig, hogy értékeljék a Teremtő szándékát, és engedelmeskedtek az Ő parancsainak. Soha egyikük sem vétett a Teremtő hatalma ellen, Ő pedig gondolataiban gyakorolta fölöttük uralmát és parancsolt nekik; nem ejtett ki szavakat, de a Teremtő egyedülálló hatalma irányította az összes néma dolgot, amely nem rendelkezett nyelvi funkcióval, és különbözött az emberiségtől. Az Ő hatalmának e különleges módon való gyakorlása arra késztette az embert, hogy új tudást nyerjen és új értelmezést alkosson meg a Teremtő egyedülálló hatalmáról. Itt el kell mondanom nektek, hogy ezen az új napon a Teremtő hatalmának gyakorlása ismét megmutatta a Teremtő egyediségét.

Következőként nézzük meg az Írás e szakaszának utolsó mondatát: „Látta Isten, hogy ez jó.” Szerintetek mit jelent ez? Ezek a szavak Isten érzelmeit tartalmazzák. Isten figyelte, hogyan jön létre és áll szilárdan az Ő szavainak köszönhetően minden, amit megteremtett, és hogyan kezd fokozatosan változni. Isten ekkor elégedett volt a szavai által létrehozott különféle dolgokkal és a különféle cselekedetekkel, amelyeket véghezvitt? A válasz az, hogy „látta Isten, hogy ez jó”. Mit láttok itt? Mit jelent az, hogy „látta Isten, hogy ez jó”? Mit jelképez? Azt jelenti, hogy Istennek megvolt az ereje és bölcsessége megvalósítani azt, amit eltervezett és előírt, megvalósítani a célokat, amelyeknek megvalósításába belekezdett. Amikor Isten végzett az egyes feladatokkal, megbánást érzett? A válasz továbbra is az, hogy „látta Isten, hogy ez jó”. Más szavakkal: nemcsak hogy megbánást nem érzett, de egyenesen elégedett volt. Mit jelent az, hogy nem érzett megbánást? Azt jelenti, hogy Isten terve tökéletes, hogy az Ő ereje és bölcsessége tökéletes, és hogy egyedül az Ő hatalma által lehet megvalósítani ezt a tökéletességet. Amikor az ember teljesít egy feladatot, Istenhez hasonlóan ő is láthatja, hogy az jó? Elérheti a tökéletességet mindaz, amit az ember tesz? Elvégezhet az ember valamit egyszer s mindenkorra? Ahogy az emberek mondják: „semmi nem tökéletes, csak jobb” – semmi, amit az ember tesz, nem érheti el a tökéletességet. Amikor Isten látta, hogy minden, amit tett és elért, jó, mindent, amit Isten készített, az Ő szavai véglegesítettek, vagyis amikor „látta Isten, hogy ez jó”, minden, amit Ő készített, maradandó formát öltött, fajtája szerint osztályozódott, és egyszer s mindenkorra rögzített pozíciót, célt és funkciót kapott. Továbbá a szerepüket minden dolog között és az utat, amelyet meg kell tenniük Isten minden dologra kiterjedő irányítása folyamán, Isten már megváltoztathatatlanul elrendelte. Ezt a mennyei törvényt adta a Teremtő minden dolognak.

„Látta Isten, hogy ez jó” – ezek az egyszerű, alulértékelt, oly sokszor figyelmen kívül hagyott szavak az Isten által minden teremtménynek adott mennyei törvény és mennyei rendelet szavai. Ezek a Teremtő hatalmának egy másik, gyakorlatiasabb és mélyebb megtestesülése. Szavai által a Teremtő nemcsak képes volt megnyerni mindazt, aminek megnyerésébe belekezdett, és megvalósítani mindazt, aminek megvalósításába belekezdett, hanem kezében is tudta tartani mindazt, amit megteremtett, és hatalma alatt uralni minden dolgot, amelyet készített, sőt, mi több, minden rendszeres és szabályos volt. Minden dolog szintén az Ő szava által szaporodott, létezett és pusztult el, sőt az Ő hatalma révén létezett az Őáltala megszabott törvény közepette, és egy sem volt kivétel ez alól! Ez a törvény abban a pillanatban lépett érvénybe, amikor „látta Isten, hogy ez jó”, és Isten irányítási tervéért létezni, folytatódni és működni fog mindaddig a napig, amíg a Teremtő vissza nem vonja! A Teremtő egyedülálló hatalma nemcsak abban nyilvánult meg, hogy Ő képes volt minden dolgot megteremteni és megparancsolni létrejöttüket, hanem abban is, hogy képes minden dolgot kormányozni és uralmat gyakorolni fölöttük, életet és vitalitást adományozni minden dolognak, mi több, abban is, hogy képes egyszer s mindenkorra elérni, hogy mindaz, amit az Ő terve keretében meg fog teremteni, tökéletes formában, tökéletes életfelépítésben és tökéletes szerepben jelenjen meg és létezzen az Őáltala alkotott világban. Így abban is megnyilvánult, hogy a Teremtő gondolatai nem voltak alávetve semmiféle korlátozásnak, nem határolta be őket az idő, a tér vagy a földrajzi adottságok. Amint az Ő hatalma, úgy a Teremtő egyedülálló identitása is változatlan marad örökkévalóságtól örökkévalóságig. Az Ő hatalma mindig is az Ő egyedülálló identitásának képviselője és szimbóluma lesz, az Ő hatalma és identitása pedig mindig is egymás mellett fognak létezni!

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  88. szemelvény

Isten szavakkal teremt meg mindent (Válogatott szakaszok)

A hatodik napon a Teremtő szól, és az elméjében lévő élő teremtmények minden fajtája megjelenik, egyik a másik után

A Teremtő munkája minden dolog létrehozásán észrevétlenül folyt öt napon át, amely után közvetlenül a Teremtő minden dolog megteremtésének hatodik napját köszöntötte. Ez a nap ismét egy új kezdet és ismét egy rendkívüli nap volt. Mi volt hát a Teremtő terve ennek az új napnak az előestéjén? Miféle új teremtményeket fog előhozni, megteremteni? Figyeljetek, ez a Teremtő hangja...

„Azután ezt mondta Isten: Hozzon elő a föld különféle élőlényeket: különféle jószágokat, csúszómászókat és vadállatokat! És úgy történt. Megalkotta Isten a különféle vadállatokat, a különféle jószágokat és a különféle csúszómászókat. És látta Isten, hogy ez jó” (1Mózes 1:24-25). Miféle élő teremtmények tartoznak ebbe bele? Azt mondja az Írás: különféle jószágok, csúszómászók és vadállatok. Ez annyit tesz, hogy ezen a napon nemcsak mindenféle élő teremtmény volt a földön, hanem mind fajtájuk szerint osztályokba voltak sorolva, és ismét „látta Isten, hogy ez jó”.

Akárcsak az előző öt nap alatt, a Teremtő ugyanazon a hangon szólt, és elrendelte az Általa kívánt élő teremtmények születését, és hogy jelenjenek meg a földön, mindegyik a maga fajtája szerint. Amikor a Teremtő az Ő hatalmát gyakorolja, az Ő szavai közül egy sem hangzik el hiába, így a hatodik napon minden élő teremtmény, amelyet Neki szándékában állt megteremteni, megjelent a kijelölt időben. Ahogy a Teremtő kimondta: „Hozzon elő a föld különféle élőlényeket”, a föld egyszeriben megtelt élettel, és a szárazföldön hirtelen felbukkant mindenféle élő teremtmény lélegzete... A füves, zöld vadonban egymás után jelentek meg a jól megtermett tehenek, ide-oda csapkodva a farkukkal, bégető juhok gyűltek nyájakba, és nyerítő lovak kezdtek vágtázni... A néma mező hatalmas térségeiben egy pillanat alatt kirobbant az élet... Ezeknek a különféle jószágoknak a megjelenése gyönyörű látvány volt a nyugodt mezőn, és határtalan életerőt hozott magával... Ők lesznek a mezők társai, a mezők urai, kölcsönös függésben egymástól; így lesznek ők az állandó lakóhelyükként szolgáló földeknek az őrzői és fenntartói, amelyek majd ellátják őket mindennel, amire szükségük van, létezésük örök táplálásának forrásaként...

Ugyanazon a napon, amikor ezek a különféle jószágok létrejöttek, a Teremtő szavára rengeteg rovar is megjelent, egyik a másik után. Jóllehet minden teremtmény közül ők voltak a legapróbb élőlények, életerejük mégis a Teremtő csodálatos teremtése volt, és nem érkeztek túl későn... Egyesek apró szárnyaikat lebegtették, míg mások lassan másztak; egyesek ugráltak és pattogtak, mások imbolyogtak; egyesek előreszáguldottak, míg mások gyorsan visszahúzódtak; egyesek oldalaztak, mások fel-le ugrándoztak... Mind buzgón próbáltak otthont találni maguknak. Egyesek benyomultak a fű közé, mások nekiláttak járatokat fúrni a talajba, megint mások felrepültek a fákra és elrejtőztek az erdőkben... Bár apró méretűek voltak, ők sem akarták az üres gyomor kínjait szenvedni, és miután mindegyikük otthonra talált, rohantak élelmet keresni maguknak. Egyesek megmászták a füvet, hogy a zsenge fűszálakat rágják, mások falatszámra nyelték gyomrukba a földet, örömmel és jó étvággyal (számukra még a föld is ízletes csemege); megint mások az erdőkben rejtőztek, de nem álltak meg pihenni, hiszen a fényes, sötétzöld levelek nedve ízletes eledelt kínált... Miután jóllaktak, a rovarok még mindig nem hagytak fel tevékenységükkel; bár termetük apró volt, hihetetlen energia és határtalan lelkesedés töltötte el őket, épp ezért minden teremtmény közül ők a legaktívabbak és legszorgalmasabbak. Sohasem lustálkodtak, sohasem engedték meg maguknak a pihenést. Amikor étvágyuk már kielégült, ők tovább fáradoztak munkájukkal a jövőjükért, rohangálva és buzgón foglalatoskodva a holnapjuk, a túlélésük érdekében... Különféle dallamú és ritmusú balladákat zümmögtek halkan, hogy tovább biztassák és sürgessék önmagukat. Örömöt is adtak a fűnek, a fáknak és minden hüvelyknyi talajnak, és minden napot, minden évet megismételhetetlenné tettek... Saját nyelveikkel és saját módjaikon információt adtak át a szárazföldön élő összes élőlénynek. Saját különleges életpályájuk segítségével megjelöltek mindent, amin nyomokat hagytak... Bensőséges viszonyban voltak a talajjal, a fűvel és az erdőkkel, életerőt és vitalitást hoztak a talaj, a fű és az erdők számára. Minden élőlénynek elhozták a Teremtő buzdító és üdvözlő üzenetét...

A Teremtő tekintete végigsöpört mindenen, amit megteremtett, és ebben a pillanatban szemei megpihentek az erdőkön és hegyeken, és elgondolkodott. Mihelyt kiejtette szavait, a sűrű erdőkben és a hegyeken megjelent a teremtmények egy fajtája, amely különbözött minden előzőtől: ezek voltak az Isten szája által kimondott vadállatok. Legfőbb ideje volt: fejüket rázták és farkukkal csapkodtak, és mindegyiküknek egyedi ábrázata volt. Volt köztük szőrös, páncélos, vicsorgó, vigyorgó, hosszú nyakú, rövid farkú, vad vagy félénk tekintetű; volt lehajolva füvet legelő, véres szájú, két lábon ugráló, négy patán lépkedő, fák fölött a távolba tekintő, erdőben zsákmányra leső, barlangokban pihenni térő, síkságokon futkosó-hancúrozó, erdőn át lopakodó...; volt köztük ordító, üvöltő, ugató, síró...; volt szoprán, bariton, teli torkú, tiszta és dallamos hangú...; volt könyörtelen, szép, visszataszító, szeretetre méltó, ijesztő, bájosan együgyű... Egymás után mind előjöttek. Nézzétek, milyen büszkék és hatalmasak, szabad lelkűek, egymással mit sem törődők, a másikra rá sem nézők... Mindegyik azt a sajátos életet hordozva, amellyel a Teremtő megajándékozta, a maguk vadságában és állatiasságában, megjelentek az erdőkben és a hegyeken. Teljes gőgjükben lenézve mindent – végtére is ők voltak a hegyek és erdők igazi urai. Attól a pillanattól, amikor a Teremtő elrendelte megjelenésüket, „igényt támasztottak” az erdőkre és hegyekre, mert a Teremtő már megpecsételte határaikat, és meghatározta életterüket. Csakis ők voltak a hegyek és erdők igazi urai, és ezért voltak oly vadak, oly gőgösek. Pusztán azért hívták őket „vadállatoknak”, mert minden teremtmény közül ők voltak azok, amelyek igazán vadak, állatiasak és megszelídíthetetlenek voltak. Nem lehetett őket megszelídíteni, így nem lehetett háznál tartani őket, és nem voltak képesek harmóniában élni az emberiséggel, sem az emberiség számára munkát végezni. Mivel nem lehetett őket háziasítani és nem tudtak az emberiségnek dolgozni, ezért kellett az emberiségtől bizonyos távolságban élniük, és ember nem mehetett a közelükbe. Másrészt viszont, mivel az emberiségtől bizonyos távolságban éltek, és ember nem mehetett a közelükbe, ezért be tudták tölteni a Teremtő által rájuk ruházott felelősségteljes feladatot: a hegyek és az erdők őrzését. Vadságuk védelmezte a hegyeket és őrizte az erdőket, és ez volt létezésük és szaporodásuk legjobb védelme és biztosítéka. Ugyanakkor vadságuk tartotta fenn és biztosította az egyensúlyt minden dolog között. Érkezésük támogatást és biztos pontot nyújtott a hegyeknek és erdőknek; érkezésük határtalan életerővel és vitalitással oltotta be a néma és üres hegyeket és erdőket. Ettől a ponttól kezdve a hegyek és erdők lettek állandó lakóhelyükké, és soha nem veszítik el otthonukat, mert értük jelentek meg és léteztek a hegyek és az erdők; a vadállatok teljesítik kötelességüket, és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy őrizzék őket. Így a vadállatok is szigorúan betartják majd a Teremtő buzdításait, hogy ragaszkodjanak területükhöz, és vadállati természetük segítségével folyamatosan fenntartják minden dolognak a Teremtő által megalkotott egyensúlyát, és kinyilvánítják a Teremtő hatalmát és erejét.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  89. szemelvény

A Teremtő hatalma alatt minden dolog tökéletes

Minden Isten által teremtett dolog, beleértve a mozogni képeseket és képteleneket, mint például a madarakat és halakat, illetve a fákat és virágokat, valamint beleértve a hatodik napon teremtett háziállatokat, rovarokat és vadállatokat – ezek mind jók voltak Isten szemében, sőt, mi több, Isten szemében ezek a dolgok az Ő tervével összhangban mind eljutottak a tökéletesség csúcsára, és megfeleltek annak a szintnek, amelyet Isten el akart érni. A Teremtő lépésről lépésre, terve szerint elvégezte a munkát, amelyet szándékában állt elvégezni. A dolgok, amelyeket szándékában állt megteremteni, egymás után megjelentek, és mindegyikük megjelenése a Teremtő hatalmának tükröződése, az Ő hatalmának kikristályosodása volt; e kikristályosodások miatt minden teremtmény csak hálás lehetett a Teremtő kegyelméért és gondoskodásáért. Ahogy Isten csodálatos tettei megnyilvánultak, ez a világ fokozatosan megduzzadt az Isten által teremtett minden dologtól, és megváltozott: a káoszból és sötétségből világosság és ragyogás, a halálos némaságból elevenség és határtalan vitalitás támadt. A teremtés minden dolga között, a nagytól az apróig, az aprótól a mikroszkopikus méretűig, nem volt egy sem, amelyet ne a Teremtő hatalma és ereje teremtett volna, és minden egyes teremtmény létezésének egyedi és eredendő szükségessége és értéke volt. Függetlenül formájuk és felépítésük különbségeitől, ahhoz, hogy a Teremtő hatalma alatt létezzenek, csak annyi kellett, hogy a Teremtő megalkossa őket. Néha, ha az emberek meglátnak egy nagyon csúnya rovart, ezt mondják: „Ez a rovar annyira förtelmes; lehetetlen, hogy egy ilyen csúfság Isten teremtménye legyen – Isten nem teremthetett ilyen csúnyát.” Micsoda ostoba vélekedés! Inkább ezt kellene mondaniuk: „Bár ez a rovar nagyon csúnya, de Isten teremtette, úgyhogy biztosan megvan a maga egyedi rendeltetése.” Isten gondolataiban Ő minden egyes megjelenést és mindenféle funkciót és hasznosságot ki akart osztani az Általa teremtett különféle élőlényeknek, ezért aztán az Isten által teremtett dolgok között nincs kettő, amelyet ugyanabból a fából faragtak. A külsejüktől a belső összetételükig, az életmódjuktól az élőhelyükig – mindegyik különböző. A tehenek úgy néznek ki, mint a tehenek, a szamarak úgy, mint a szamarak, a szarvasok úgy, mint a szarvasok, az elefántok pedig úgy, mint az elefántok. Meg tudnád mondani, melyik a legjobb külsejű, és melyik a legcsúnyább? Meg tudnád mondani, melyik a leghasznosabb, és melyikük létezése a legkevésbé szükséges? Egyeseknek tetszik az elefántok kinézete, de senki nem használ elefántokat földműveléshez; másoknak az oroszlánok és tigrisek külseje tetszik, mert az ő megjelenésük mind között a legimpozánsabb, de tarthatnád őket házi kedvencként? Röviden: ha a teremtés tízezernyi dolgáról van szó, az ember hajtson fejet a Teremtő hatalma előtt, azaz hajtson fejet a Teremtő által minden dolog számára kijelölt rend előtt; ez a legbölcsebb hozzáállás. Kizárólag az a hozzáállás tükrözi a Teremtő hatalmának igazi elfogadását és az abban való bizonyosságot, ha a Teremtő eredeti szándékait kutatjuk, és azoknak engedelmeskedünk. Isten szemében jó, akkor hát mi oka van az embernek hibát keresni?

Így a Teremtő hatalma alatt minden dolognak új szimfóniát kell játszania a Teremtő uralmához, ragyogó előjátékot kell kezdenie az új napon végzendő munkájához, és ebben a pillanatban a Teremtő is új oldalt nyit majd irányítási munkájában! Az új tavaszi hajtásokról, a nyári érlelődésről, az őszi betakarításról és a téli tárolásról a Teremtő által szabott törvény szerint minden dolog a Teremtő irányítási tervét visszhangozza majd, és örömmel köszöntik a saját új napjukat, új kezdetüket és új életpályájukat. Tovább élnek, és végtelen egymásra következésben szaporodnak, hogy örömmel fogadjanak minden napot a Teremtő hatalmának uralma alatt...

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  90. szemelvény

A teremtett és teremtetlen lények közül egy sem léphet a Teremtő identitásának helyébe

Attól fogva, hogy megkezdte minden dolog megteremtését, Isten ereje elkezdett kifejeződni és megnyilvánulni, mivel Isten szavakat használt minden dolog megteremtéséhez. Függetlenül attól, hogy milyen módon teremtette őket, függetlenül attól, hogy miért teremtette őket, minden dolog Isten szavai miatt jött létre, állt szilárdan és létezett; ebben áll a Teremtő egyedülálló hatalma. Mielőtt az emberiség megjelent a világon, a Teremtő az Ő ereje és hatalma segítségével mindent megteremtett az emberiség számára, és egyedi módszereivel megfelelő eleven környezetet készített elő az emberiségnek. Mindazt, amit tett, az emberiségre való előkészületként tette, amely hamarosan megkapja majd az Ő leheletét. Ez azt jelenti, hogy az emberiség megteremtése előtti időben Isten hatalma minden, az emberiségtől különböző teremtményben megnyilvánult, olyan nagy dolgokban is, mint a mennyek, a világító testek, a tengerek és a szárazföld, és olyan kicsinyekben is, mint az állatok és madarak, ahogy mindenféle rovarokban és mikroorganizmusokban is, beleértve a különféle, szabad szemmel láthatatlan baktériumokat is. Mindegyiknek a Teremtő szavai adtak életet, mindegyik a Teremtő szavai miatt szaporodott, és mindegyik a Teremtő szavai miatt élt az Ő uralma alatt. Bár ők nem kapták meg a Teremtő leheletét, különféle formájukkal és felépítésükkel ők is kinyilvánították a Teremtő által rájuk ruházott élet vitalitását; bár ők nem kapták meg a beszéd képességét, amelyet a Teremtő adott az emberiségnek, mindegyikük módot kapott arra, hogy kifejezze a Teremtő által rá ruházott életet, és ez a mód különbözött az ember nyelvétől. A Teremtő hatalma nemcsak látszólag statikus anyagi tárgyaknak adja meg az élet vitalitását, hogy soha el ne tűnjenek, hanem a szaporodás és sokasodás ösztönét is Ő adja minden élőlénynek, hogy soha el ne enyésszenek, és hogy nemzedékről nemzedékre továbbadják a túlélés törvényeit és alapelveit, amelyet a Teremtő bízott rájuk. A mód, ahogyan a Teremtő az Ő hatalmát gyakorolja, nem ragaszkodik mereven egy makro-vagy mikronézőponthoz, és nem korlátozódik semmilyen formára; Ő képes parancsolni a világmindenség működésének, és uralmat gyakorolni minden dolog élete és halála fölött, sőt, mi több, képes minden dolgot úgy kormányozni, hogy Őt szolgálják; képes a hegyek, folyók és tavak minden működését irányítani, és uralni mindent, ami bennük van, továbbá képes minden dolgot ellátni azzal, amire szüksége van. Ez a Teremtő egyedülálló hatalmának megnyilvánulása minden dolog körében, az emberiséget nem számítva. Ez a megnyilvánulás nem pusztán egy életre szól; ez sohasem szűnik meg, sohasem pihen, és semmiféle személy vagy dolog nem változtathat rajta és nem tehet kárt benne, és senki vagy semmi nem adhat hozzá és nem vehet el belőle – hiszen senki nem léphet a Teremtő identitása helyébe, és épp ezért a Teremtő hatalmát sem helyettesítheti egyetlen teremtett lény sem; de teremtetlen lények számára is elérhetetlen. Vegyük például Isten küldötteit és angyalait. Ők nem rendelkeznek Isten erejével, még kevésbé a Teremtő hatalmával; méghozzá azért nincs meg bennük Isten ereje és hatalma, mert nem rendelkeznek a Teremtő lényegével. A teremtetlen lények, mint például Isten küldöttei és angyalai, bár képesek elvégezni néhány dolgot Isten nevében, nem képviselhetik Istent. Bár van némi erejük, ami az emberben nincs meg, de nem rendelkeznek Isten hatalmával; nincs meg bennük Isten hatalma minden dolog megteremtésére, minden dolog irányítására és uralom gyakorlására minden dolog fölött. Így Isten egyediségének nem léphet helyébe egyetlen teremtetlen lény sem, és ehhez hasonlóan Isten hatalmát és erejét sem pótolhatja teremtetlen lény. Olvastál a Bibliában Isten bármely küldöttéről, aki minden dolgot megteremtett? Miért nem küldte el Isten valamelyik küldöttét vagy angyalát, hogy mindent megteremtsen? Azért, mert ők nem rendelkeztek Isten hatalmával, ezért nem volt meg a képességük arra, hogy Isten hatalmát gyakorolják. Akárcsak minden teremtmény, ők is mind a Teremtő uralma alatt és a Teremtő hatalma alatt állnak, ezért ugyanígy a Teremtő az Ő Istenük és Uralkodójuk is. Mindegyikük között – legyenek bár nemesek vagy alacsonyrendűek, nagy vagy csekély hatalmúak – egy sincs, aki felülmúlhatná a Teremtő hatalmát, ezért egy sincs közöttük, aki a Teremtő identitásának helyébe léphetne. Őket sohasem fogják Istennek nevezni, és sohasem válhatnak a Teremtővé. Ezek megváltoztathatatlan igazságok és tények!

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  91. szemelvény

Isten a szavaival köt szövetséget az emberrel

1Mózes 9:11-13  Szövetségre lépek veletek, és egyetlen élőlény sem pusztul el többé özönvíz miatt, mert nem lesz többé özönvíz, hogy elpusztítsa a földet. Majd azt mondta Isten: Ez a jele a szövetségnek, amelyet most szerzek veletek és minden élőlénnyel, amely veletek van, minden nemzedékkel örökre: szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök.

Miután minden dolgot megalkotott, a Teremtő hatalmát a szivárvány szövetsége újra megerősíti és megmutatja

A Teremtő hatalma mindenkor megmutatkozik és érvényesül minden teremtmény között, és Ő nemcsak minden dolog sorsát uralja, de uralja az emberiséget is, a különleges teremtményt, amelyet saját kezével teremtett, és amely más életfelépítéssel rendelkezik és másmilyen életformában létezik. Miután minden dolgot megalkotott, a Teremtő nem szűnt meg kifejezésre juttatni hatalmát és erejét; az Ő számára a hatalom, amellyel szuverenitást gyakorolt minden dolog és az egész emberiség sorsa fölött, hivatalosan csak akkor kezdődött meg, amikor az emberiség valóban megszületett az Ő kezéből. Irányítani és uralni szándékozott az emberiséget; meg akarta menteni az emberiséget és igazán meg akarta nyerni az emberiséget, egy olyan emberiséget akart megnyerni, amely képes minden dolgot kormányozni; el akarta érni, hogy ez az emberiség az Ő hatalma alatt éljen, ismerje az Ő hatalmát, és engedelmeskedjen annak. Így Isten elkezdte szavai segítségével hivatalosan is kifejezésre juttatni hatalmát az emberek között, és hatalma segítségével elkezdte valóra váltani szavait. Természetesen Isten hatalma e folyamat minden pontján megmutatkozott; csak kiválogattam néhány konkrét, jól ismert példát, amelyekből megérthetitek és megismerhetitek Isten egyedülállóságát és az Ő egyedülálló hatalmát.

Az 1Mózes 9:11-13 és a fenti szakaszok között, amelyek a világ Isten általi megteremtését jegyzik fel, van hasonlóság, de különbség is van. Mi a hasonlóság? A hasonlóság abban áll, hogy Isten szavakat használ szándéka megvalósítására, a különbség pedig abban, hogy az itt idézett szakaszok Istennek az emberrel folytatott párbeszédét képviselik, amelyben Ő szövetséget kötött az emberrel, és elmondta az embernek, mit foglal magában ez a szövetség. Isten hatalmának ez a gyakorlása az Ő emberrel folytatott párbeszéde során valósult meg, ami azt jelenti, hogy az emberiség megteremtése előtt Isten szavai utasítások és parancsok voltak, amelyeket a megteremteni kívánt teremtményeknek adott ki. Most azonban volt valaki, aki hallotta Isten szavait, és így az Ő szavai egyszerre voltak az emberrel folytatott párbeszéd, valamint az embernek szóló buzdítás és figyelmeztetés. Továbbá Isten szavai parancsolatok is voltak, amelyek az Ő hatalmát hordozták, és amelyek minden dologhoz eljutottak.

Istennek milyen cselekedetét jegyzi fel ez a szakasz? Ez a szakasz azt a szövetséget jegyzi fel, amelyet Isten kötött az emberrel, miután özönvízzel pusztította el a világot; azt mondja el az embernek, hogy Isten többé nem bocsát ilyen pusztítást a világra, és hogy ezért Isten egy jelet is teremtett. Mi volt ez a jel? A Szentírás ezt mondja: „Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök.” Ezek az eredeti szavak, amelyeket a Teremtő szólt az emberiséghez. Ahogy kimondta ezeket a szavakat, az ember szeme előtt szivárvány tűnt fel, és mindmáig ott is maradt. Mindenki látott már ilyen szivárványt, és amikor látod, tudod, hogyan jelenik meg? A tudomány képtelen bizonyítani, vagy meghatározni a forrását, vagy azonosítani a hollétét. Ez azért van, mert a szivárvány a Teremtő és az ember között köttetett szövetség jele; nem igényel tudományos alapot, nem az ember alkotta, és az ember nem is képes megváltoztatni. Ez a Teremtő hatalmának meghosszabbítása, miután kimondta szavait. A Teremtő a saját külön módszerét használta arra, hogy megtartsa az emberrel kötött szövetségét és ígéretét, ezért az, hogy Ő a szivárványt használta az Általa kötött szövetség jeleként, mennyei rendelet és törvény, amely mindörökké változatlan marad mind a Teremtőre, mind a teremtett emberiségre nézve. Ez a változhatatlan törvény, azt kell mondanunk, a Teremtő hatalmának egy másik igaz megnyilvánulása azt követően, hogy Ő minden dolgot megteremtett, és azt kell mondanunk, hogy a Teremtő hatalma és ereje határtalan; az, hogy a szivárványt használta jelként, a Teremtő hatalmának meghosszabbítása és kiterjesztése. Ez is egy olyan cselekedet volt, amelyet Isten a szavaival hajtott végre, és annak a szövetségnek volt a jele, amelyet Isten szavak segítségével kötött az emberrel. Elmondta az embernek, hogy milyen elhatározásra jutott, és milyen módon fogja azt elérni és beteljesíteni. Ily módon a dolog az Isten szájából származó szavaknak megfelelően teljesedett be. Egyedül Isten rendelkezik ilyen hatalommal, és ma, több ezer évvel azután, hogy Ő ezeket a szavakat mondta, az ember még mindig rátekinthet az Isten szájából elhangzott szivárványra. Ezek miatt az Isten által kiejtett szavak miatt maradt ez a dolog változatlan és hamisítatlan egészen a mai napig. Ezt a szivárványt senki nem távolíthatja el, senki nem változtathatja meg a törvényeit, és egyedül Isten szavai miatt létezik. Pontosan ez Isten hatalma. „Isten betartja az Ő szavát, és az Ő szava beteljesedik, amit pedig Ő beteljesít, az mindörökké megmarad.” Ezek a szavak világosan megnyilvánulnak itt, és ez Isten hatalmának és erejének világos jele és jellemzője. Ez a jel vagy jellemző nincs meg és nem látható egy teremtett lényben sem, és egy teremtetlen lényben sem figyelhető meg. Csakis az egyedülálló Istenhez tartozik, és megkülönbözteti az egyedül a Teremtő által birtokolt identitást és lényeget a teremtményekétől. Ugyanakkor ez egy olyan jel és jellemző is, amelyet Magán Istenen kívül soha egyetlen teremtett vagy teremtetlen lény sem múlhat felül.

Az, hogy Isten megkötötte szövetségét az emberrel, nagy jelentőségű cselekedet volt, amelyet Ő arra akart használni, hogy közöljön egy tényt az emberrel, és elmondja az embernek az Ő akaratát. E célból egy egyedülálló módszert alkalmazott: egy különleges jelet használt, hogy szövetséget kössön az emberrel, egy jelet, amely az emberrel kötött szövetségének ígérete volt. Tehát ennek a szövetségnek a megkötése nagy esemény volt? Mennyire volt nagy? Pontosan ez az, ami olyan különleges ebben a szövetségben: ez nem olyan szövetség, amelyet egyik ember köt a másikkal, vagy egyik csoport a másikkal, vagy egyik ország a másikkal, hanem olyan szövetség, amely a Teremtő és az egész emberiség között köttetik, és érvényben marad mindaddig a napig, amelyen a Teremtő minden dolgot eltöröl. Ennek a szövetségnek a végrehajtója a Teremtő, fenntartója pedig szintén a Teremtő. Röviden az emberiséggel kötött egész szivárványszövetség a Teremtő és az emberiség között lefolyt párbeszéd szerint teljesedett be, valósult meg és maradt így mindmáig. Mi mást tehetnek a teremtmények, mint hogy alávetik magukat és engedelmeskednek a Teremtő hatalmának, hisznek abban, értékelik, tanúként szemlélik és dicsőítik azt? Hiszen az egyedülálló Istenen kívül senki másnak nincs meg az ereje ahhoz, hogy ilyen szövetséget kössön. A szivárvány újra meg újra való megjelenése az emberiségnek szóló bejelentés, amely felhívja az ember figyelmét a Teremtő és az emberiség között köttetett szövetségre. A Teremtő és az emberiség szövetségének folyamatos megjelenései nem egy szivárványt vagy magát a szövetséget mutatják fel az emberiségnek, hanem a Teremtő változhatatlan hatalmát. A szivárvány ismétlődő megjelenése a Teremtő rettentő és csodálatos, rejtett helyeken véghezvitt tetteit mutatja, ugyanakkor pedig a Teremtő hatalmának létfontosságú tükröződése, amely sohasem enyészik el, és sohasem változik. Ez vajon nem a Teremtő egyedülálló hatalma egy másik aspektusának felmutatása?

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  92. szemelvény

Isten áldásai

1Mózes 17:4-6  Ez lesz az Én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel! Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. Nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled.

1Mózes 18:18-19  Hiszen Ábrahámtól nagy és hatalmas nép fog származni, és általa nyer áldást a föld minden népe. Mert őt választottam ki arra, hogy megparancsolja maga után fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg Jahve útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően, hogy Jahve is beteljesítse, amit megígért Ábrahámnak.

1Mózes 22:16-18  Magamra esküszöm, így szól Jahve, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg Tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgattál szavamra.

Jób 42:12  Jahve pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt. Lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara.

A Teremtő kijelentéseinek egyedülálló módja és jellemzői a Teremtő egyedülálló identitásának és hatalmának szimbólumai (Válogatott szakaszok)

Sokan szeretnék Isten áldásait keresni és elnyerni, de ezeket az áldásokat nem mindenki nyerheti el, mert Istennek megvannak a Maga elvei, és Ő a Maga módján áldja meg az embert. Az ígéreteket, amelyeket Isten tesz az embernek, és a kegyelem mennyiségét, amelyet Ő az embernek ajándékoz, az ember gondolatai és cselekedetei alapján ítéli oda. Tehát mit is mutatnak Isten áldásai? Mit látnak bennük az emberek? Itt most tegyük félre annak megvitatását, hogy milyen típusú embereket áld meg Isten, és hogy milyen elvek szerint áldja meg Isten az embert. Ehelyett azzal a célkitűzéssel vizsgáljuk meg, hogyan áldja meg Isten az embert, hogy megismerjük Isten hatalmát, Isten hatalma megismerésének perspektívájából.

A fenti négy szentírási szakasz mind arról szóló feljegyzés, hogy Isten megáldja az embert. Részletes leírást adnak Isten áldásának fogadóiról, például Ábrahámról és Jóbról, valamint annak okairól, miért ajándékozta nekik áldásait Isten, és hogy mit foglaltak magukban ezek az áldások. Isten kijelentéseinek hangneme és modora, valamint a perspektíva és pozíció, amelyből Ő beszélt, lehetővé teszi az emberek számára annak felfogását, hogy az Egyetlen, aki áldásokat ajándékoz, és ezen áldások fogadója jól elkülöníthető identitással, státusszal és lényeggel rendelkezik. Ezen kijelentések hangneme és modora, valamint a pozíció, amelyből elhangzottak, egyedülálló módon Istenre jellemző, aki a Teremtő identitásával rendelkezik. Hatalma és ereje van, ahogy rendelkezik a Teremtő tisztességével és fenségével is, amely embertől kétséget nem tűr.

Nézzük először az 1Mózes 17:4-6-ot: „Ez lesz az Én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel! Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. Nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled.” Ezek a szavak voltak az a szövetség, amelyet Isten Ábrahámmal kötött, valamint Isten Ábrahámra adott áldása: Isten Ábrahámot népek atyjává fogja tenni, nagyon-nagyon megszaporítja utódait, népeket támaszt belőle, és királyok fognak származni tőle. Látod Isten hatalmát ezekben a szavakban? És milyennek látod ezt a hatalmat? Isten hatalma lényegének melyik aspektusát látod? E szavak figyelmes olvasásával nem nehéz felfedezni, hogy Isten hatalma és identitása világosan feltárul Isten kijelentéseinek megfogalmazásában. Például, amikor Isten azt mondja: „Ez lesz az Én szövetségem veled [...] leszel [...] teszlek [...] megszaporítom [...]”, az olyan kifejezések, mint „leszel” és „teszlek”, amelyek megfogalmazása Isten identitásának és hatalmának megerősítését hordozza, egyfelől a Teremtő hűségének jelei, másfelől Isten által használt különleges szavak, aki a Teremtő identitásával rendelkezik – ugyanakkor a szokványos szókincs részei is. Ha valaki azt mondja, reméli, hogy valaki másnak az utódai megszaporodnak, népek támadnak majd belőle, és királyok származnak tőle, akkor az kétségkívül egyfajta kívánság, nem pedig ígéret vagy áldás. Ezért az emberek nem merészelnek így szólni: „Ilyenné és ilyenné teszlek, ilyen és ilyen leszel”, hiszen tudják, hogy ők nem rendelkeznek ilyen erővel; nem rajtuk múlik, és még ha mondanak is ilyesmiket, ezek csak üres és értelmetlen szavak lennének, amelyeket a vágyuk és ambíciójuk mozgat. Mer bárki ilyen fennkölt hangnemben beszélni, ha úgy érzi, nem képes a kívánságait valóra váltani? Mindenki jót kíván az utódainak, és azt reméli, hogy kiemelkedőek lesznek, és nagy sikereket érnek majd el. „Milyen nagy szerencse volna, ha egyikükből császár lenne! Az is jó lenne, ha valamelyikük kormányzó lenne – a lényeg, hogy fontos ember legyen!” Ezek mind emberek kívánságai, de az emberek az áldásokat csak kívánhatják az utódaiknak, de ezekből az ígéretekből egyet sem teljesíthetnek be vagy válthatnak valóra. A szívében mindenki világosan tudja, hogy nincs meg benne az erő ilyen dolgok megvalósításához, mert ezekkel kapcsolatban semmire nincs befolyása, akkor hát hogyan is tudnának rendelkezni mások sorsa felett? Isten azért mondhat ilyen szavakat, mert Isten rendelkezik ezzel a hatalommal, és képes teljesíteni és megvalósítani mindazokat az ígéreteket, amelyeket az embernek tesz, és valóra váltani minden áldást, amelyet az embernek ajándékoz. Az embert Isten teremtette, Isten számára pedig gyerekjáték lenne nagyon megszaporítani valakinek az utódait, és csak egy szavába kerülne, hogy valakinek a leszármazottait sikeressé tegye. Neki az ilyesmibe soha nem kellene beleizzadnia, vagy megerőltetnie az agyát, vagy megfeszülnie; ez maga Isten ereje, maga Isten hatalma.

Miután azt olvastuk az 1Mózes 18:18-ban: „Hiszen Ábrahámtól nagy és hatalmas nép fog származni, és általa nyer áldást a föld minden népe”, érzitek Isten hatalmát? Érzékelitek a Teremtő rendkívüliségét? Érzékelitek a Teremtő fensőbbségét? Isten szavai bizonyosak. Isten nem a sikerben való bizakodása miatt vagy megjelenítéseként mond ilyen szavakat, hanem ezek a szavak Isten kijelentéseinek hatalmát bizonyítják, és parancsolatként szolgálnak, amely beteljesíti Isten szavait. Két kifejezésre érdemes itt figyelnetek. Amikor Isten azt mondja: „Hiszen Ábrahámtól nagy és hatalmas nép fog származni, és általa nyer áldást a föld minden népe”, van ezekben a szavakban bármi kétértelműség? Van benne bármi aggály? Van benne bármi félelem? Az Isten kijelentésében megjelenő „fog” és „nyer” szavak miatt ezeknek az elemeknek, amelyek különösen jellemzőek az emberre, és gyakran megmutatkoznak benne, a Teremtőhöz soha nem volt közük. Senki nem merne ilyen szavakat használni, amikor jót kíván másoknak, senki nem merne valaki mást olyan bizonyossággal megáldani, hogy egy nagy és hatalmas népet adjon neki, vagy azt ígérje, hogy általa nyer áldást a föld minden népe. Minél bizonyosabbak Isten szavai, annál inkább bizonyítanak valamit – de vajon mit? Azt bizonyítják, hogy Istennek van ilyen hatalma, hogy az Ő hatalma képes megvalósítani ezeket a dolgokat, és hogy azok megvalósulása elkerülhetetlen. Isten a legcsekélyebb tétovázás nélkül bizonyos volt az Ő szívében mindabban, amivel Ábrahámot megáldotta. Továbbá ez teljes egészében az Ő szavainak megfelelően valósul meg, és semmiféle erő nem lesz képes beteljesedését megmásítani, megakadályozni, csorbítani vagy megzavarni. Tekintet nélkül arra, mi más történik, semmi nem tudja Isten szavainak beteljesedését és megvalósulását megelőzni vagy befolyásolni. Pontosan ilyen az ereje a Teremtő szájából elhangzott szavaknak és a Teremtő hatalmának, amely nem tűri az emberi tagadást! E szavak olvastán érzel-e még kétséget? Ezek a szavak Isten szájából hangzottak el, Isten szavaiban pedig erő, fenség és hatalom van. Ez az erő és hatalom, valamint a tény beteljesedésének elkerülhetetlensége minden teremtett vagy teremtetlen lény számára elérhetetlen, és minden teremtett vagy teremtetlen lény számára felülmúlhatatlan. Csak a Teremtő képes ilyen hangnemben és hangsúllyal társalogni az emberiséggel, és tények bizonyítják, hogy az Ő ígéretei nem üres szavak vagy puszta dicsekvés, hanem egyedülálló hatalom kifejezései, amelyet semmiféle személy, esemény vagy dolog nem múlhat felül.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  93. szemelvény

Isten áldásai

1Mózes 17:4-6  Ez lesz az Én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel! Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. Nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled.

1Mózes 18:18-19  Hiszen Ábrahámtól nagy és hatalmas nép fog származni, és általa nyer áldást a föld minden népe. Mert őt választottam ki arra, hogy megparancsolja maga után fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg Jahve útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően, hogy Jahve is beteljesítse, amit megígért Ábrahámnak.

1Mózes 22:16-18  Magamra esküszöm, így szól Jahve, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg Tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgattál szavamra.

Jób 42:12  Jahve pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt. Lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara.

A Teremtő kijelentéseinek egyedülálló módja és jellemzői a Teremtő egyedülálló identitásának és hatalmának szimbólumai (válogatott szakasz)

Mi a különbség az Isten által mondott szavak és az ember által mondott szavak között? Amikor ezeket az Isten által mondott szavakat olvasod, érzékeled Isten szavainak erejét és Isten hatalmát. Hogyan érzel, amikor emberektől hallasz ilyen szavakat? Úgy gondolod, rendkívül arrogánsak és beképzeltek, olyan emberek, akik előtérbe tolják magukat? Ők ugyanis nem rendelkeznek ezzel az erővel, nem rendelkeznek ilyen hatalommal, és ezért egyáltalán nem képesek ilyen dolgokat elérni. Az, hogy ennyire biztosak az ígéreteikben, csupán megjegyzéseik átgondolatlanságát mutatja. Ha valaki ilyen szavakat szól, az az illető kétségkívül arrogáns és túlságosan magabiztos volna, és azt árulná el magáról, hogy ő az arkangyal természetének klasszikus példája. Ezek a szavak Isten szájából hangzottak el; érzékeled itt az arrogancia bármely elemét? Úgy érzed, hogy Isten szavai csupán egy vicc? Isten szavai hatalom, Isten szavai tények, és még mielőtt a szavak elhangoznának az Ő szájából, vagyis miközben Ő meghozza a döntést, hogy megtesz valamit, az a dolog már be is teljesedett. Azt lehet mondani, hogy mindaz, amit Isten Ábrahámnak mondott, szövetség volt, amelyet Isten Ábrahámmal kötött, és ígéret, amelyet Isten Ábrahámnak tett. Ez az ígéret szilárd és egyszersmind beteljesedett tény volt, és ezek a tények Isten terve szerint fokozatosan megvalósultak Isten gondolataiban. Tehát az, hogy Isten ilyen szavakat mond, nem jelenti azt, hogy az Ő természete arrogáns, Isten ugyanis képes ilyen dolgokat megvalósítani. Ő rendelkezik ezzel az erővel és hatalommal, és teljes mértékben képes véghezvinni ezeket a cselekedeteket, és megvalósításuk teljes mértékben az Ő képességein belül van. Amikor ilyen szavak hangoznak el Isten szájából, az Isten igaz természetének kinyilatkoztatása és kifejezése, Isten lényegének és hatalmának tökéletes kinyilatkoztatása és megnyilvánulása, és a Teremtő identitásának nincs ennél illőbb és megfelelőbb bizonyítéka. E kijelentések modora, hangneme és megfogalmazása pontosan a Teremtő identitásának ismertetőjegye, és tökéletesen megfelel Isten saját identitása kifejezésének; ezekben nincs színlelés, nincs tisztátalanság; ezek a Teremtő lényegének és hatalmának teljesen és kifejezetten tökéletes bemutatásai. Ami a teremtményeket illeti, bennük sem ez a hatalom nincs meg, sem ez a lényeg, és még kevésbé az Isten által adott erő. Ha az ember ilyen magatartást tanúsít, az szinte bizonyosan romlott beállítottságának kisülése volna, ennek gyökere pedig az ember arroganciájának és féktelen ambíciójának tolakodó hatása, valamint nem más, mint az ördög, a Sátán gonosz szándékainak feltárulása lenne, aki meg akarja téveszteni az embereket, és el akarja csábítani őket, hogy elárulják Istent. Hogyan tekint Isten arra, amit ez a nyelvezet feltár? Isten azt mondaná, hogy el akarod bitorolni az Ő helyét, az Ő szerepében akarsz tetszelegni, és a helyébe akarsz lépni. Amikor Isten kijelentéseinek hangnemét utánzod, a szándékod az, hogy átvedd Isten helyét az emberek szívében, hogy kisajátítsd az emberiséget, amely jog szerint Istent illeti meg. Ez egész egyszerűen a Sátán; ezek az arkangyal leszármazottainak cselekedetei, amelyeket a Menny nem tűrhet! Köztetek vannak-e olyanok, akik valaha is utánozták Istent egy bizonyos módon azáltal, hogy kimondtak néhány szót, azzal a szándékkal, hogy embereket tévesszenek meg és vezessenek félre, és elérjék, hogy azok úgy érezzék, mintha ennek a személynek a szavai és cselekedetei Isten hatalmát és erejét hordoznák, mintha ennek a személynek a lényege és identitása egyedülálló lenne, sőt, mintha a szavai hangneme is Isten szavainak hangneméhez hasonló lenne? Tettetek valaha ilyesmit? Utánoztátok valaha Isten hangnemét a beszédetekben, olyan gesztusokkal, amelyek állítólag Isten természetét képviselik, olyasmivel, amit ti erőnek és hatalomnak véltek? A legtöbben gyakran cselekedtek így, vagy gyakran terveztek így cselekedni? Nos, amikor igazán látjátok, észlelitek és ismeritek a Teremtő hatalmát, és visszanéztek arra, amit azelőtt tettetek, és amit azelőtt felfedtetek magatokból, undort éreztek? Felismeritek aljasságotokat és szégyentelenségeteket? Miután ízekre szedtük az ilyen emberek beállítottságát és lényegét, mondhatjuk, hogy az ilyenek átkozott pokolfajzatok? Mondhatjuk, hogy mindenki, aki ilyesmiket tesz, saját magát aljasítja le? Felismeritek a dolog természetének súlyosságát? Mennyire súlyos? Azoknak az embereknek, akik így cselekednek, az a szándékuk, hogy Istent utánozzák. Ők akarnak lenni Isten, el akarják érni, hogy az emberek Istenként imádják őket. El akarják törölni Isten helyét az emberek szívében, és meg akarnak szabadulni az emberek között munkálkodó Istentől, és mindezt azért teszik, hogy elérjék céljukat: hogy irányítsák, felfalják és birtokba vegyék az embereket. Mindenkinek vannak ilyen tudat alatti vágyai és ambíciói, és mindenki ebben a fajta romlott sátáni lényegben él, egy sátáni természetben, amelyben ellenséges viszonyban vannak Istennel, elárulják Istent, és Istenné akarnak válni. Az Isten hatalmának témájáról szóló közlésemet követően még mindig arra vágytok vagy arra pályáztok, hogy Istent utánozzátok, vagy az Ő szerepében tetszelegjetek? Még mindig Isten akartok lenni? Még mindig Istenné akartok válni? Isten hatalmát ember nem utánozhatja, és Isten identitását és státuszát ember nem öltheti magára. Habár képes vagy utánozni a hangnemet, amelyben Isten szól, Isten lényegét nem tudod utánozni. Bár képes vagy Isten helyére állni és megszemélyesíteni Istent, soha nem leszel képes megtenni, amit Isten tenni szándékozik, és soha nem leszel képes minden dolog fölött uralkodni és parancsolni azoknak. Isten szemében mindörökké csak egy apró teremtmény leszel, és akármilyen nagyszerűek is a készségeid és képességeid, akármennyi tehetséged is van, egészében véve a Teremtő uralma alatt állsz. Bár képes vagy vakmerő szavakat szólni, ez sem azt nem bizonyíthatja, hogy rendelkezel a Teremtő lényegével, sem azt nem jelentheti, hogy megvan benned a Teremtő hatalma. Isten hatalma és ereje Magának Istennek a lényege. Nem tanult vagy kívülről hozzáadott tulajdonságok, hanem Magának Istennek az eredendő lényege. És így a Teremtő és a teremtmények közötti kapcsolat soha nem változhat. A teremtmények egyikeként az embernek meg kell tartania a saját pozícióját, és lelkiismeretesen kell viselkednie. Őrizd kötelességtudóan, amit a Teremtő rád bízott. Ne légy fegyelmezetlen, ne tegyél olyasmit, ami meghaladja a képességeidet, vagy ami utálatos Isten számára. Ne próbálj nagy lenni, supermanné vagy másoknál különbbé válni, és ne törekedj arra, hogy Istenné válj. Erre az embereknek nem lenne szabad vágyniuk. Arra törekedni, hogy nagyok vagy supermanek legyünk, abszurd. Arra törekedni, hogy Istenné váljunk, még szégyenletesebb; visszataszító és megvetésre méltó. Ami dicséretes, és amihez a teremtményeknek mindennél inkább tartaniuk kellene magukat, az az igaz teremtménnyé válás; ez az egyetlen cél, amelyre mindenkinek törekednie kellene.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  94. szemelvény

A Teremtő hatalmát nem korlátozza idő, tér vagy földrajzi adottságok, és a Teremtő hatalma számokkal le nem írható (Válogatott szakaszok)

Nézzük az 1Mózes 22:17-18-at. Ezt a szakaszt is Jahve Isten mondja. Így szólt benne Ábrahámhoz: „Azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgattál szavamra.” Jahve Isten sokszor áldotta meg Ábrahámot azzal, hogy az utódai meg fognak szaporodni – de mennyire fognak megszaporodni? Amennyire a Szentírás mondja: „mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton.” Ez annyit tesz, hogy Isten olyan nagyszámú leszármazottal kívánta megajándékozni Ábrahámot, mint égen a csillag, rengeteggel, mint a homokszemek a tengerparton. Isten képekben beszélt, és ezekből a képekből nem nehéz látni, hogy Isten nem pusztán egy, kettő vagy akár csak néhány ezer utódot fog ajándékozni Ábrahámnak, hanem megszámlálhatatlant, annyit, hogy népek sokaságává lesznek, mert Isten azt ígérte Ábrahámnak, hogy sok nép atyja lesz. Nos, erről a számról az ember döntött vagy Isten? Irányíthatja az ember azt, hogy hány leszármazottja van? Rajta múlik? Még az sem az emberen múlik, hogy néhány van-e neki, nemhogy annyi, „mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton.” Ki ne kívánná, hogy sarjai olyan sokan legyenek, mint a csillagok? Sajnos a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogy szeretnéd. Akármilyen ügyes vagy rátermett is az ember, nem rajta múlik; senki nem helyezheti kívül magát Isten rendelésén. Annyid lesz, amennyit Ő engedélyez neked: ha Isten keveset ad neked, akkor sohasem fogsz sokat birtokolni, ha pedig Isten sokat ad neked, semmi értelme neheztelni azért, hogy mennyid van. Nem így van? Mindez Istenen múlik, nem az emberen! Az ember fölött Isten uralkodik, és ez alól senki sem kivétel!

Amikor Isten azt mondta: „megszaporítom utódaidat”, ez egy szövetség volt, amelyet Isten Ábrahámmal kötött, és akárcsak a szivárványszövetség, mindörökké beteljesül; ugyanakkor ígéret is volt, amelyet Isten Ábrahámnak tett. Egyedül Isten alkalmas és képes arra, hogy ezt az ígéretet valóra váltsa. Akár elhiszi az ember, akár nem, akár elfogadja az ember, akár nem, és akárhogyan nézi és ítéli is meg az ember, mindez szóról szóra be fog teljesedni az Isten által mondott szavak szerint. Isten szavai nem módosulnak az ember akaratának vagy elképzeléseinek változásai miatt, és nem módosulnak egy-egy személy, esemény vagy dolog változásai miatt. Minden dolog eltűnhet, de Isten szavai mindörökké megmaradnak. Valójában az a nap, amelyen minden dolog eltűnik, pontosan az a nap, amelyen Isten szavai teljes mértékben valóra válnak, mert Ő a Teremtő, Ő rendelkezik a Teremtő hatalmával, a Teremtő erejével, és Ő irányít minden dolgot és minden életerőt; Ő képes elérni, hogy valami létrejöjjön a semmiből, vagy hogy valami semmivé legyen, és Ő irányítja minden dolog átalakulását élőből halottá; Isten számára mi sem lehetne egyszerűbb, mint megszaporítani valakinek az utódait. Ez az ember számára úgy hangzik, mint valami fantázia, mint egy tündérmese, Isten számára azonban az, aminek véghezvitelét Ő elhatározza és megígéri, se nem fantázia, se nem tündérmese. Sokkal inkább olyan tény, amelyet Isten már látott, és amely bizonyosan be fog teljesedni. Fel tudjátok ezt fogni? A tények azt bizonyítják, hogy Ábrahám utódai nagyszámúak voltak? Mennyire voltak nagyszámúak? Annyira nagyszámúak voltak, „égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton”, ahogy Isten mondta? Minden nép között és minden térségben elterjedtek, a világ minden táján? Mitől vált valóra ez a tény? Isten szavainak hatalma vitte véghez? Miután Isten szavai elhangzottak, Isten szavainak beteljesedése több száz vagy több ezer éven át folytatódott, és azok folyamatosan tényekké váltak; ez Isten szavainak ereje és Isten hatalmának bizonyítéka. Amikor kezdetben Isten mindent megteremtett, ezt mondta Isten: „Legyen világosság!” – és világosság lett. Ez nagyon gyorsan történt, nagyon rövid idő alatt beteljesedett, és nem volt késedelem megvalósulásában és beteljesedésében; Isten szavainak hatásai azonnal jelentkeztek. Mindkettő Isten hatalmának bemutatása volt, de amikor Isten megáldotta Ábrahámot, megengedte, hogy az ember meglássa Isten hatalma lényegének egy másik oldalát is, valamint azt a tényt, hogy a Teremtő hatalma számokkal nem írható le; továbbá azt is megengedte, hogy az ember meglássa a Teremtő hatalmának egy valósabb, kifinomultabb oldalát.

Mihelyt Isten szavai elhangoznak, Isten hatalma átveszi az irányítást e munka fölött, és az Isten szája által megígért tény fokozatosan elkezd valósággá válni. Ennek következtében minden dolog körében változások kezdenek megjelenni, olyanformán, mint ahogy a tavasz érkezésekor kizöldül a fű, virágok nyílnak, a fák kibontják rügyeiket, a madarak dalolni kezdenek, a vadludak visszatérnek, és a mezők emberektől nyüzsögnek... Amikor eljön a tavasz, minden dolog megfiatalodik, és ez a Teremtő csodálatos műve. Amikor Isten beteljesíti ígéreteit, a mennyben és a földön minden dolog megújul és megváltozik Isten gondolataival összhangban – kivétel nélkül. Amikor Isten szájából elhangzik egy elköteleződés vagy egy ígéret, minden dolog ennek beteljesedését szolgálja, és ennek beteljesedése érdekében vesz valamilyen irányt; minden teremtményt a Teremtő uralma alatt vezényelnek és rendeznek el, hogy eljátsszák a maguk szerepét, és betöltsék a maguk funkcióját. Ez a Teremtő hatalmának megnyilvánulása. Mit látsz ebben? Hogyan ismered meg Isten hatalmát? Isten hatalmának van egy tartománya? Van időbeli korlátja? Mondhatjuk, hogy egy bizonyos magassága vagy egy bizonyos hosszúsága van? Mondhatjuk, hogy egy bizonyos mérete vagy erőssége van? Mérhető az ember mértékeivel? Isten hatalma nem villan fel és huny ki, nem jön és megy, és nincs, aki felmérhetné, hogy pontosan milyen nagy az Ő hatalma. Akármennyi idő telik is el, amikor Isten megáld egy személyt, ez az áldás attól kezdve folytatódik, és folytatódása Isten felmérhetetlen hatalmáról tesz bizonyságot, és lehetővé teszi az emberiség számára, hogy a Teremtő kiolthatatlan életerejének ismételt megjelenését szemlélje újra meg újra. Az Ő hatalmának minden megnyilvánulása tökéletes bemutatása az Ő szájából származó szavaknak, amelyeket Ő minden dolognak és az emberiségnek is bemutat. Továbbá mindaz, amit az Ő hatalma véghezvisz, összehasonlíthatatlanul tökéletes és teljesen hibátlan. Elmondható, hogy az Ő gondolatai, az Ő szavai, az Ő hatalma és mindaz a munka, amelyet Ő véghezvisz, mind egy összehasonlíthatatlanul gyönyörű kép, és ami a teremtményeket illeti, az emberiség nyelve nem képes megfogalmazni a jelentőségét és értékét. Amikor Isten ígéretet tesz egy személynek, Isten mindent úgy ismer az illetővel kapcsolatban, mint a tenyerét, akár azt, hogy hol él, mit csinál, mi volt a háttere, mielőtt vagy miután megkapta az ígéretet, akár azt, mennyire bolydult fel az élő környezete. Bármennyi idő telik is el attól kezdve, hogy Isten szavai elhangzottak, az Ő számára ez olyan, mintha épp most ejtette volna ki őket. Vagyis Isten rendelkezik azzal az erővel és hatalommal, hogy képes nyomon követni, irányítani és beteljesíteni minden ígéretet, amelyet az emberiségnek tesz, és bármi legyen is az az ígéret, bármilyen hosszú időbe telik is teljesen valóra váltani, sőt, bármilyen széles hatókört érint annak valóra váltása – például időben, helyileg, fajok szempontjából stb. –, ez az ígéret be fog teljesedni és valóra fog válni, beteljesedése és megvalósulása pedig Neki a legkisebb erőfeszítésébe sem kerül. Mit bizonyít ez? Azt bizonyítja, hogy Isten erejének és hatalmának kiterjedése elegendő ahhoz, hogy az egész világegyetemet és az egész emberiséget irányítsa. Isten világosságot teremtett, de ez nem azt jelenti, hogy Isten csak a világosságot irányítja, vagy hogy csak a vizet irányítja, mivel vizet teremtett, minden más pedig független Istentől. Hát nem lenne ez félreértés? Bár Isten Ábrahámnak adott áldása néhány évszázad múltán fokozatosan elenyészett az ember emlékezetéből, Isten számára ez az ígéret továbbra is változatlan maradt. Továbbra is a megvalósulás folyamatában volt, és soha nem állt meg. Az ember sohasem tudta, nem is hallotta, hogyan gyakorolta Isten az Ő hatalmát, hogyan vezényelt és rendezett el minden dolgot, és ezalatt hány csodálatos történetre került sor Isten teremtett világának minden dolga között, de minden dolog továbbadta és magasztalta Isten hatalma megmutatkozásának és az Ő tettei kinyilatkoztatásának minden csodálatos darabját, minden dolog a Teremtő csodálatos tetteit mutatta fel és emlegette, és a Teremtő minden dolog fölötti szuverenitásáról szóló, sokszor elmondott történetet örökké hirdeti minden. A hatalom, amellyel Isten minden dolog fölött uralkodik, és Isten ereje minden dolog számára azt mutatja, hogy Isten mindig és mindenütt jelen van. Miután tanúja lettél Isten hatalma és ereje mindenütt jelenvaló voltának, meglátod, hogy Isten mindig és mindenütt jelen van. Isten hatalmát és erejét nem korlátozza idő, hely, tér, sem bármilyen személy, esemény vagy dolog. Isten hatalmának és erejének kiterjedése meghaladja az ember képzeletét; ember számára kifürkészhetetlen, ember számára elképzelhetetlen, és ember soha teljesen meg nem ismerheti.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  95. szemelvény

A Teremtő hatalmát nem korlátozza idő, tér vagy földrajzi adottságok, és a Teremtő hatalma számokkal le nem írható (válogatott szakasz)

Egyesek szeretnek következtetni és elképzelni dolgokat, de meddig ér el az emberi képzelet? Túlmehet ezen a világon? Képes az ember következtetni Isten hatalmának hitelességére és pontosságára, és elképzelni azt? Az ember következtetése és képzelete képes lehetővé tenni számára, hogy tudást szerezzen Isten hatalmáról? Képesek ezek elérni, hogy az ember igazán felfogja Isten hatalmát, és alávesse magát annak? Tények bizonyítják, hogy az ember következtetése és képzelete csupán az emberi értelem terméke, és a legcsekélyebb segítséget vagy előnyt sem nyújtja ahhoz, hogy az ember megismerje Isten hatalmát. Sci-fi regények olvasása után egyesek el tudják képzelni a holdat vagy azt, hogy milyenek a csillagok. De ez nem jelenti azt, hogy az embernek bármilyen megértése van Isten hatalmáról. Az emberi képzelet nem több, mint képzelet. A tényekről ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, vagyis azok Isten hatalmával való kapcsolatáról halvány fogalma sincs. Mit számít egyáltalán, hogy jártál-e a holdon? Ez talán azt mutatja, hogy többdimenziós megértéssel rendelkezel Isten hatalmáról? Azt mutatja, hogy képes vagy elképzelni Isten hatalmának és erejének kiterjedését? Mivel az ember következtetése és képzelete képtelen lehetővé tenni számára, hogy megismerje Isten hatalmát, mit tegyen az ember? A legbölcsebb opció az volna, hogy nem következtet és nem képzelődik, ami annyit tesz, hogy Isten hatalmának ismeretével kapcsolatban az ember sohasem hagyatkozhat a képzeletére és nem támaszkodhat a következtetéseire. Mit akarok ezzel mondani nektek? Isten hatalmának, Isten erejének, Isten saját identitásának és Isten lényegének ismerete nem érhető el azáltal, ha a képzeletedre hagyatkozol. Ha egyszer Isten hatalmának megismerésében nem hagyatkozhatsz a képzeletedre, akkor milyen módon érheted el Isten hatalmának igaz ismeretét? Úgy teheted ezt meg, hogy Isten szavait eszed és iszod, közösségen keresztül és azáltal, hogy megtapasztalod Isten szavait. Így fokozatosan tapasztalatot és megerősítést szerzel Isten hatalmáról, és fokozatosan elnyered annak megértését és egyre gyarapodó ismeretét. Egyedül így érhető el Isten hatalmának ismerete; nincs rövidebb út. Az, hogy arra kérlek benneteket, ne képzelődjetek, nem azt jelenti, hogy tétlenül kell ülnötök a pusztulásra várva, vagy hogy nem csinálhattok semmit. Az, hogy nem használod az agyadat gondolkodásra és képzelődésre, azt jelenti, hogy nem használsz logikát következtetésre, nem használsz tudást az elemzéshez, nem használod alapként a tudományt, hanem ehelyett felfogod, megállapítod és megerősíted, hogy az Isten, akiben hiszel, hatalommal rendelkezik, megerősítve, hogy szuverenitást gyakorol a sorsod fölött, és hogy az Ő ereje Isten szavai által, az igazság által és minden által, amivel az életben találkozol, mindenkor bizonyítja, hogy Ő Maga az igaz Isten. Ez az egyetlen út, amelyen bárki elérheti Isten megértését. Egyesek azt mondják, szeretnének egyszerű utat találni ennek a célnak az elérésére, de tudtok-e ilyen utat elképzelni? Én megmondom, nem is kell gondolkodnotok rajta: nincsenek más utak! Az egyetlen út lelkiismeretesen és állhatatosan megismerni és megbizonyosodni arról, mivel rendelkezik Isten és mi Ő, minden kifejezésre juttatott szava és minden cselekedete által. Ez Isten megismerésének egyetlen útja. Mert amivel Isten rendelkezik és ami Ő, valamint minden, ami Istentől való, nem üres és tartalmatlan, hanem valóságos.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  96. szemelvény

A tény, hogy a Teremtő irányít és ural minden dolgot és élőlényt, a Teremtő hatalmának valós létezése mellett szól

Jób könyve megörökíti Jahve Jóbnak adott áldását. Mit ajándékozott Isten Jóbnak? „Jahve pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt. Lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara” (Jób 42:12). Emberi szempontból mik voltak ezek a dolgok, amelyeket Jób kapott? Az emberiség vagyontárgyai voltak? Ezekkel a vagyontárgyakkal nem számított volna Jób nagyon gazdagnak abban az időben? Akkor hogyan szerzett ő ilyen vagyont? Mi okozta a gazdagságát? Mondani sem kell – Isten áldásának volt köszönhető, hogy Jób mindezek birtokába jutott. Azzal, hogy hogyan tekintett ezekre a vagyontárgyakra Jób, és hogyan értékelte Isten áldásait, itt és most nem fogunk foglalkozni. Ami Isten áldásait illeti, minden ember éjjel-nappal arra sóvárog, hogy Isten megáldja őt, de az ember nem befolyásolhatja, mennyi vagyont tud felhalmozni élete során, vagy hogy kaphat-e áldásokat Istentől – ez vitathatatlan tény! Istennek megvan a hatalma és ereje ahhoz, hogy bármilyen vagyont ajándékozzon az embernek, hogy lehetővé tegye az ember számára bármely áldás megszerzését, másrészt azonban Isten áldásainak van egy alapelve. Miféle embereket áld meg Isten? Természetesen azokat az embereket áldja meg, akiket kedvel! Ábrahámot és Jóbot egyaránt megáldotta Isten, de az áldások, amelyekben részesültek, mégsem ugyanazok voltak. Ábrahámot Isten olyan nagyszámú utóddal áldotta meg, mint a homok és a csillagok. Amikor Isten megáldotta Ábrahámot, elérte, hogy egyetlen ember és egyetlen nemzet utódai felvirágozzanak és megerősödjenek. Ebben Isten hatalma uralkodott az emberiség fölött, amely minden dolog és élőlény között egyedül lélegezte be Isten leheletét. Isten hatalmának szuverenitása alatt ez az emberiség az Isten által meghatározott sebességgel és az Isten által meghatározott keretek között szaporodott és létezett. Konkrétan ennek a nemzetnek az életképessége, terjeszkedésének mértéke és várható élettartama mind Isten rendelkezéseinek része volt, és mindezek alapelve teljes mértékben az Isten által Ábrahámnak tett ígéreten alapult. Ez annyit tesz, hogy a körülményekre való tekintet nélkül Isten ígéretei akadálytalanul haladnak előre, és Isten hatalmának gondviselése alatt meg is valósulnak. Az Isten által Ábrahámnak tett ígéret szerint tekintet nélkül a világ felbolydulásaira, a korszakra, az emberiséget érő katasztrófákra, Ábrahám utódainak nem kell szembenézniük a megsemmisülés kockázatával, és nemzetük nem fog kihalni. Isten Jóbnak adott áldása azonban rendkívül gazdaggá tette őt. Isten egy sor élő, lélegző teremtményt adott neki, amelyek jellemzőit – számukat, szaporodási sebességüket, túlélési arányukat, a testükön lévő zsír mennyiségét és így tovább – szintén Isten határozta meg. Bár ezek az élőlények nem rendelkeztek a beszéd képességével, ők is részei voltak a Teremtő rendelkezéseinek, és az Isten velük kapcsolatos rendelkezései mögött álló elv az Isten által Jóbnak ígért áldások alapjára épült. Az Isten által Ábrahámnak és Jóbnak adott áldásokban, bár az ígéret tárgya különbözött, a hatalom, amellyel a Teremtő uralkodott minden dolog és élőlény fölött, ugyanaz volt. Isten hatalmának és erejének minden részlete kifejeződik az Ő különböző ígéreteiben és áldásaiban Ábrahám és Jób részére, és újra megmutatja az emberiségnek, hogy Isten hatalma messze túlmutat az ember képzeletén. Ezek a részletek ismét azt mondják el az emberiségnek, hogy ha meg akarja ismerni Isten hatalmát, akkor ezt csak Isten szavain és Isten szavainak megtapasztalásán keresztül érheti el.

Isten szuverenitásának hatalma minden dolog fölött lehetővé teszi az ember számára, hogy felismerjen egy tényt: Isten hatalma nemcsak ezekben a szavakban testesül meg: „Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság – és lett világosság, majd ezt: Legyen boltozat – és lett boltozat, majd ezt: Legyen szárazföld – és lett szárazföld”, hanem ezenfelül az Ő hatalma abban is megtestesül, ahogy elérte, hogy a világosság folyamatosan fennmaradjon, megakadályozta, hogy a boltozat eltűnjön, és a szárazföldet mindörökre elkülönítve tartotta a víztől, valamint annak részleteiben, ahogyan Ő uralta és irányította az Általa teremtett dolgokat: a világosságot, a boltozatot és a szárazföldet. Mi mást láttok még Isten emberiségnek adott áldásában? Világos, hogy miután Isten megáldotta Ábrahámot és Jóbot, Isten léptei nem szűntek meg, mert épp csak elkezdte érvényre juttatni hatalmát, hanem minden egyes szavát valóra szándékozott váltani, minden egyes részletet, amelyről beszélt, meg akart valósítani, így az eljövendő években folytatta minden szándékának véghezvitelét. Mivel Istennek hatalma van, az ember számára talán úgy tűnhet, hogy Istennek csak szólnia kell, és anélkül, hogy a kisujját is megmozdítaná, minden ügy és dolog beteljesedik. Az ilyen képzelgések elég nevetségesek! Ha csak egyoldalúan szemléled Isten szavakkal történő szövetségkötését az emberrel, valamint azt, ahogy Isten mindent szavakkal vitt véghez, és képtelen vagy meglátni az arra utaló különféle jeleket és tényeket, hogy Isten hatalma uralkodik minden dolog létezése fölött, akkor Isten hatalmáról alkotott megértésed nagyon is tartalmatlan és nevetséges! Ha az ember ilyennek képzeli Istent, akkor azt kell mondanunk, hogy az ember istenismerete eljutott a végső erőfeszítésig, és zsákutcába került, mert az az Isten, akit az ember elképzel, mindössze egy gép, amely parancsokat ad ki, nem pedig a hatalommal rendelkező Isten. Mit láttál Ábrahám és Jób példájából? Láttad Isten hatalmának és erejének valódi oldalát? Miután Isten megáldotta Ábrahámot és Jóbot, Isten nem maradt ott, ahol volt, és nem fogta munkára hírnökeit, míg ő várta, hogy mi lesz ennek az egésznek a végkimenetele. Épp ellenkezőleg, mihelyt Isten kimondta szavait, Isten hatalmának útmutatásával minden dolog az Isten által elvégezni szándékozott munkának megfelelő irányt vett, és máris elő lettek készítve az emberek, dolgok és tárgyak, amelyekre Istennek szüksége volt. Ez annyit tesz, hogy mihelyt a szavak elhangoztak Isten szájából, Isten hatalma érvényesülni kezdett az egész földön, Ő pedig meghatározta az Ábrahámnak és Jóbnak tett ígéretek teljesítésének és valóra váltásának menetét, miközben egyúttal elkészítette az összes megfelelő tervet, és elvégezte az összes előkészületet mindahhoz, ami az Általa tervezett végrehajtás minden egyes lépéséhez és fő szakaszához szükséges volt. Ez idő alatt Isten nemcsak a hírnökeit igazgatta, hanem minden dolgot, amit Ő teremtett. Ez annyit tesz, hogy Isten hatalma érvényesülésének hatóköre nemcsak a hírnökökre terjedt ki, hanem a teremtett világ minden dolgára, amelyeket Ő úgy manőverezett, hogy együttműködjenek az Általa megvalósítani kívánt munkával; ezek voltak Isten hatalma érvényesítésének konkrét módjai. A ti képzelgéseitek szerint egyesek talán a következő megértéssel rendelkeznek Isten hatalmáról: Istennek hatalma van, és Istennek ereje is van, ezért Istennek elég, ha ott marad a harmadik égben vagy egy meghatározott helyen, és nem kell semmi különösebb munkát végeznie, hiszen Isten munkája teljes egészében az Ő gondolataiban készül el. Néhányan talán azt is hiszik, hogy bár Isten megáldotta Ábrahámot, Istennek nem kellett tennie semmit, hanem elég volt pusztán kimondania az Ő szavait. Valóban ez történt? Egyértelműen nem! Bár Isten hatalommal és erővel rendelkezik, az Ő hatalma nem üres, hanem igazi és valós. Isten hatalmának és erejének hitelessége és valósága fokozatosan feltárul és megtestesül abban, ahogy Ő minden dolgot megteremtett, ahogy minden dolgot ellenőrzése alatt tart, és abban a folyamatban, amelynek keretében Ő vezeti és irányítja az emberiséget. Istennek az emberiség és minden dolog fölötti szuverenitásának minden módszere, minden perspektívája és minden részlete, valamint az Általa elvégzett minden munka és az Ő megértése minden dologról – ez mind szó szerint azt bizonyítja, hogy Isten hatalma és ereje nem üres szavak csupán. Az Ő hatalma és ereje állandóan és mindenben megmutatkozik és feltárul. Ezek a megnyilvánulások és kinyilatkoztatások Isten hatalmának valóságos létezéséről beszélnek, mivel Ő arra használja hatalmát és erejét, hogy folytassa munkáját, hogy minden dolognak parancsoljon, és hogy minden dolgot minden pillanatban uraljon; az Ő erejét és hatalmát sem az angyalok, sem Isten hírnökei nem helyettesíthetik. Isten döntötte el, milyen áldásokat fog ajándékozni Ábrahámnak és Jóbnak – ezt a döntést Istennek kellett meghoznia. Bár Isten hírnökei személyesen látogatták meg Ábrahámot és Jóbot, cselekedeteik Isten parancsolatain alapultak, cselekedeteik Isten hatalma alatt mentek végbe, és ugyanígy a hírnökök maguk is Isten szuverenitása alatt álltak. Bár az ember látja, hogy Isten hírnökei meglátogatják Ábrahámot, és nem lesz tanúja annak, hogy Jahve Isten személyesen tesz bármit a Biblia feljegyzéseiben, valójában az Egyetlen, aki igazán hatalmat és erőt gyakorol, Isten Maga, és ezt senki nem vonhatja kétségbe! Bár láttad, hogy az angyalok és a hírnökök nagy erővel rendelkeznek és csodákat is tettek, illetve, hogy ők végeztek el bizonyos, Isten által rájuk bízott dolgokat, cselekedeteik pusztán az Istentől kapott megbízás teljesítését szolgálják, és semmiképpen nem jelentik Isten hatalmának felmutatását – hiszen sem ember, sem tárgy nem rendelkezik a Teremtő hatalmával, hogy minden dolgot megteremtsen és uraljon, és nem birtokolja azt. Így hát sem ember, sem tárgy nem gyakorolhatja és nem nyilváníthatja ki a Teremtő hatalmát.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  97. szemelvény

A Teremtő hatalma változhatatlan és sérthetetlen

1. Isten szavakkal teremt meg mindent

1Mózes 1:3-5  Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte el. Így lett este, és lett reggel: első nap.

1Mózes 1:6-7  Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket! Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt.

1Mózes 1:9-11  Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a szárazföld! És úgy történt. Azután elnevezte Isten a szárazföldet földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte el. És látta Isten, hogy ez jó. Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füveket, amelyek magvakat hoznak, és különféle gyümölcsfákat, amelyek gyümölcsöt teremnek, és majd abban magvuk lesz a földön. És úgy történt.

1Mózes 1:14-15  Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és jelezzék az ünnepeket, a napokat és az esztendőket, és legyenek világító testekként az égbolton, hogy világítsanak a földre! És úgy történt.

1Mózes 1:20-21  Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élőlények nyüzsgésétől, és repdessenek madarak a föld felett, az égbolt alatt! És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle úszó élőlényeket és a különféle madarakat. És látta Isten, hogy ez jó.

1Mózes 1:24-25  Azután ezt mondta Isten: Hozzon elő a föld különféle élőlényeket: különféle jószágokat, csúszómászókat és vadállatokat! És úgy történt. Megalkotta Isten a különféle vadállatokat, a különféle jószágokat és a különféle csúszómászókat. És látta Isten, hogy ez jó.

2. Isten a szavaival köt szövetséget az emberrel

1Mózes 9:11-13  Szövetségre lépek veletek, és egyetlen élőlény sem pusztul el többé özönvíz miatt, mert nem lesz többé özönvíz, hogy elpusztítsa a földet. Majd azt mondta Isten: Ez a jele a szövetségnek, amelyet most szerzek veletek és minden élőlénnyel, amely veletek van, minden nemzedékkel örökre: szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök.

3. Isten áldásai

1Mózes 17:4-6  Ez lesz az Én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel! Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. Nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled.

1Mózes 18:18-19  Hiszen Ábrahámtól nagy és hatalmas nép fog származni, és általa nyer áldást a föld minden népe. Mert őt választottam ki arra, hogy megparancsolja maga után fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg Jahve útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően, hogy Jahve is beteljesítse, amit megígért Ábrahámnak.

1Mózes 22:16-18  Magamra esküszöm, így szól Jahve, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg Tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgattál szavamra.

Jób 42:12  Jahve pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt. Lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara.

Mit láttatok ebben a három szentírási részletben? Láttátok, hogy van egy elv, amelynek alapján Isten az Ő hatalmát gyakorolja? Például Isten egy szivárvány segítségével kötött szövetséget az emberrel – szivárványt helyezett a felhőkbe, hogy tudassa az emberrel: többé nem pusztítja el özönvízzel a világot. Az a szivárvány, amelyet ma látnak az emberek, még mindig ugyanaz, mint amely Isten szájából hangzott el? Változott a természete és a jelentése? Kétségtelen, hogy nem. Isten az Ő hatalmával vitte véghez ezt a cselekedetet, és a szövetség, amelyet az emberrel kötött, mindmáig fennáll, az idő pedig, amikor ez a szövetség majd megváltozik, természetesen Isten döntésétől függ. Miután Isten azt mondta, „szivárványívemet helyezem a felhőkre”, Isten mindig betartotta ezt a szövetséget, mind a mai napig. Mit látsz ebben? Bár Isten hatalommal és erővel rendelkezik, cselekedeteiben nagyon szigorú és elvszerű, és hű marad a szavához. Szigorúsága és cselekedeteinek alapelvei mutatják a Teremtő sérthetetlenségét és a Teremtő hatalmának felülmúlhatatlanságát. Jóllehet Ő a legfőbb hatalommal rendelkezik, és minden dolog az Ő uralma alatt áll, és jóllehet Neki hatalmában áll minden dolog fölött uralkodni, Isten sohasem károsította vagy zavarta meg a saját tervét, és valahányszor hatalmát gyakorolja, azt saját elveivel szigorú összhangban teszi, és pontosan követi azt, ami az Ő szájából elhangzott, és betartja az Ő tervének lépéseit és célkitűzéseit. Mondani sem kell, hogy minden dolog, ami fölött Isten uralkodik, szintén azoknak az alapelveknek engedelmeskedik, amelyek szerint Isten a hatalmát gyakorolja, és nincs ember vagy dolog, amely mentes volna az Ő hatalmának rendelkezései alól, vagy képes volna megmásítani az elveket, amelyek szerint Ő gyakorolja hatalmát. Isten szemében az áldottak az Ő hatalma által előidézett jó szerencsében részesülnek, az átkozottak pedig Isten hatalma miatt nyerik el büntetésüket. Isten hatalmának szuverenitása alatt nincs ember vagy dolog, amely mentes volna az Ő hatalmának gyakorlása alól, vagy képes volna megmásítani az alapelveket, amelyek szerint Ő gyakorolja hatalmát. A Teremtő hatalmát nem másítják meg bármely tényező változásai, és hasonlóképpen az Ő hatalomgyakorlásának alapelvei sem változnak meg semmilyen okból. Menny és föld nagy felfordulásokon mehet keresztül, de a Teremtő hatalma nem változik; minden dolog semmivé válhat, de a Teremtő hatalma soha nem tűnik el. Ez a Teremtő változhatatlan és sérthetetlen hatalmának lényege, és ez maga a Teremtő egyedülállósága!

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  98. szemelvény

Isten parancsa a Sátán számára

Jób 2:6  Jahve ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életét kíméld meg!

A Sátán soha nem merészelt véteni a Teremtő hatalma ellen, és ezért van az, hogy minden dolog rendben él

Ez a szemelvény Jób könyvéből való, és ezekben a szavakban a harmadik személy Jóbra utal. Ez a mondat rövid ugyan, de sok kérdést megvilágít. Egy bizonyos szóváltást ír le Isten és a Sátán között a szellemi világban, és elmondja nekünk, hogy Isten szavainak tárgya a Sátán volt. Azt is feljegyzi, hogy Isten konkrétan mit mondott. Isten szavai a Sátánnak adott parancs és utasítás voltak. Ennek a parancsnak a konkrét részletei Jób életének megkímélésével kapcsolatosak, valamint azzal, hogy hol húzta meg Isten a határt abban, ahogyan a Sátán Jóbbal bánt: a Sátánnak meg kellett kímélnie Jób életét. Az első, amit ebből a mondatból megtudunk, az, hogy ezeket a szavakat Isten mondta a Sátánnak. Jób könyvének eredeti szövege szerint ezeknek a szavaknak a hátterében a következő állt: a Sátán vádolni akarta Jóbot, ezért meg kellett szereznie Isten beleegyezését, mielőtt megkísérthette volna. Amikor Isten beleegyezett a Sátán kérésébe, hogy megkísérthesse Jóbot, Isten a következő feltételt támasztotta a Sátánnal szemben: „A kezedbe adom Jóbot, csak az életét kíméld meg!” Mi a természete ezeknek a szavaknak? Ez nyilvánvalóan egy parancs, egy utasítás. Miután megértetted ezeknek a szavaknak a természetét, természetesen azt is fel kell fognod, hogy Isten volt az, aki ezt a parancsot kiadta, az pedig, aki ezt a parancsot kapta és engedelmeskedett neki, a Sátán volt. Mondani sem kell, hogy ebből a parancsból az Isten és a Sátán közötti kapcsolat bárki számára nyilvánvaló, aki olvassa e szavakat. Természetesen ez egyúttal az Isten és a Sátán között a szellemi világban fennálló kapcsolat is, és a különbség Isten és a Sátán identitása és státusza között, amelyet a Szentírás az Isten és a Sátán szóváltásairól szóló feljegyzésekben megad, továbbá az Isten és a Sátán identitása és státusza közötti kifejezett különbség az, amiről az ember most tanulhat ebből a konkrét példából és szöveges feljegyzésből. Ezen a ponton azt kell mondanom, hogy az e szavakat megörökítő feljegyzés fontos dokumentum az emberiségnek Isten identitásáról és státuszáról alkotott tudásáról, és fontos információkat tartalmaz az emberiség istenismeretét illetően. A Teremtő és a Sátán szellemi világban folytatott szóváltásából az ember képes megérteni a Teremtő hatalmának egy másik konkrét aspektusát is. Ezek a szavak szintén bizonyságtételként szolgálnak a Teremtő egyedülálló hatalmáról.

Kívülről nézve Jahve Isten párbeszédet folytat a Sátánnal. Lényeg szempontjából az a hozzáállás, amellyel Jahve Isten beszél, és az a pozíció, amelyben Ő áll, magasabb, mint a Sátáné. Ez annyit tesz, hogy Jahve Isten egy parancs hangnemében utasítja a Sátánt, és azt mondja el neki, mit tegyen és mit ne, hogy Jób már a kezében van, és szabadon bánhat Jóbbal a kedve szerint – de nem veheti el Jób életét. Ennek alszövege az, hogy bár Jób a Sátán kezébe került, az élete nem adatott át a Sátánnak; senki nem veheti el Jób életét Isten kezéből, hacsak Isten meg nem engedi. Ez a Sátánnak adott parancs világosan megfogalmazza Isten hozzáállását, valamint kinyilvánítja és feltárja azt a pozíciót, amelyből Jahve Isten a Sátánnal társalog. Eszerint Jahve Isten nemcsak Isten státuszát tölti be, aki megteremtette a világosságot, a levegőt és minden dolgot és élőlényt, Isten státuszát, aki szuverenitást gyakorol minden dolog és élőlény fölött, hanem azét az Istenét is, aki parancsol az emberiségnek, parancsol az alvilágnak, Istenét, aki minden élőlény életét és halálát kézben tartja. A szellemi világban Istenen kívül ki merne ilyen parancsot kiadni a Sátánnak? És miért személyesen adta ki Isten a parancsát a Sátánnak? Mert az ember életét, Jóbét is beleértve, Isten irányítja. Isten nem engedte meg a Sátánnak, hogy kárt tegyen Jób életében, vagy elvegye azt, és még akkor is, amikor Isten megengedte a Sátánnak, hogy megkísértse Jóbot, Isten még mindig megemlékezett arról, hogy külön kiadjon egy ilyen parancsot, és ismét megparancsolta a Sátánnak, hogy ne vegye el Jób életét. A Sátán sohasem merészelt véteni Isten hatalma ellen, hanem mindig figyelmesen meghallgatta Isten utasításait és konkrét parancsait, és engedelmeskedett azoknak, sohasem merészelve szembeszegülni velük, és természetesen nem merészelve szabadon megmásítani Isten bármely utasítását. Ilyen korlátokat szabott Isten a Sátánnak, és így a Sátán soha nem merte ezeket a korlátokat áthágni. Ez talán nem Isten hatalmának nagysága? Ez nem bizonyságtétel Isten hatalmáról? A Sátán sokkal inkább tisztában van azzal, hogyan kell viselkedni Istennel szemben, és hogyan kell Istenre tekinteni, mint az emberiség, így a szellemi világban a Sátán nagyon is világosan látja Isten státuszát és hatalmát, és mélységesen tudatában van Isten hatalma nagyságának és az Ő hatalomgyakorlása mögött álló elveknek. Egyáltalán nem meri figyelmen kívül hagyni, sem bármilyen módon megszegni azokat, sem bármit tenni, ami vét Isten hatalma ellen, és semmilyen módon nem meri kihívni Isten haragját. Bár természete gonosz és arrogáns, a Sátán soha nem merte átlépni az Isten által neki szabott határokat és korlátokat. Több millió éven keresztül szigorúan betartotta ezeket a határokat, betartott minden parancsot és utasítást, amelyet Istentől kapott, és soha nem merészelt túlkapást elkövetni. Bár a Sátán rosszindulatú, sokkal bölcsebb, mint a romlott emberiség; ismeri a Teremtő identitását, és ismeri a saját határait. A Sátán „engedelmes” cselekedeteiből látható, hogy Isten hatalma és ereje mennyei rendeletek, amelyeket a Sátán nem hághat át, és pontosan Isten egyedülálló volta és hatalma az oka annak, hogy minden dolog rendezett módon változik és szaporodik, hogy az emberiség az Isten által megszabott pályán élhet és sokasodhat, és ezt a rendet egy személy vagy tárgy sem boríthatja fel, és egy személy vagy tárgy sem képes megváltoztatni ezt a törvényt – hiszen mind a Teremtő kezéből, a Teremtő rendjéből és hatalmából származnak.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  99. szemelvény

Az egyedülálló hatalmat csak Isten birtokolja, aki a Teremtő identitásával rendelkezik (válogatott szakasz)

A Sátán különleges identitása miatt sok ember erőteljes érdeklődést tanúsít különböző aspektusainak megnyilvánulásai iránt. Még sok olyan ostoba ember is van, akik azt hiszik, hogy akárcsak Isten, a Sátán is hatalommal rendelkezik, mert a Sátán is képes csodákat felmutatni, és képes olyan dolgokat véghezvinni, amelyek az emberiség számára lehetetlenek. Így Isten imádása mellett az emberiség a Sátán számára is fenntart egy helyet a szívében, sőt, Istenként imádja a Sátánt. Ezek az emberek egyszerre szánalomra és megvetésre méltók. Szánalmasak tudatlanságuk miatt, és megvetésre méltók eretnekségük és eredendően gonosz lényegük miatt. Ezen a ponton úgy érzem, tájékoztatnom kell benneteket arról, hogy mi a hatalom, mit szimbolizál és mit képvisel. Nagy vonalakban Isten Maga hatalom, az Ő hatalma Isten fensőbbségét és lényegét szimbolizálja, és Magának Istennek a hatalma Isten státuszát és identitását képviseli. Ennek fényében meri a Sátán állítani, hogy ő maga Isten? Meri a Sátán állítani, hogy ő teremtett mindent, és ő gyakorol szuverén hatalmat minden dolog fölött? Természetesen nem meri! Hiszen ő képtelen arra, hogy mindent megteremtsen; eddig még soha nem alkotott semmit, amit Isten teremtett, és soha nem teremtett semmit, aminek élete van. Mivel nem rendelkezik Isten hatalmával, soha nem birtokolhatja Isten státuszát és identitását, és ezt az ő lényege határozza meg. Van ugyanolyan hatalma, mint Istennek? Természetesen nincs! Minek nevezzük a Sátán cselekedeteit, a Sátán által felmutatott csodákat? Erőnek? Nevezhetjük hatalomnak? Természetesen nem! A Sátán irányítja a gonoszság áradatát, megzavarja, megcsorbítja és félbeszakítja Isten munkájának minden aspektusát. Az elmúlt néhány ezer évben – azt leszámítva, hogy megrontotta és bántalmazta az emberiséget, hogy álnokul a romlottságra és Isten elutasítására csalogatta az embert, aminek következtében az ember a halál árnyékának völgye felé tart – tett a Sátán bármit, ami akár a legcsekélyebb megemlékezést, dicséretet vagy megbecsülést is megérdemli az embertől? Ha a Sátánnak hatalma és ereje lenne, megrontotta volna ő az emberiséget? Ha a Sátánnak hatalma és ereje lenne, ártott volna ő az emberiségnek? Ha a Sátánnak hatalma és ereje lenne, elhagyta volna Istent az emberiség, és a halál felé fordult volna? Mivel a Sátánnak nincs hatalma, sem ereje, milyen következtetésre juthatunk minden cselekedetének lényegével kapcsolatban? Vannak olyanok, akik a Sátán összes cselekedetét puszta szemfényvesztésként határozzák meg, Én azonban azt hiszem, hogy ez a meghatározás nem egészen helyénvaló. Az emberiség megrontásának gonosz tettei talán mind csak szemfényvesztés? A gonosz erő, amellyel a Sátán bántalmazta Jóbot, és heves vágya, hogy bántsa és felfalja őt, puszta szemfényvesztéssel nem lett volna megvalósítható. Visszatekintve Jób nyájai és csordái, amelyek széltében-hosszában ellepték a dombokat és hegyeket, egy szempillantás alatt odalettek; Jób nagy gazdagsága egy szempillantás alatt semmivé lett. El lehetett volna ezt érni puszta szemfényvesztéssel? A Sátán minden cselekedetének természete megfelel és összeillik az olyan negatív kifejezésekkel, mint a megcsorbítás, félbeszakítás, pusztítás, megkárosítás, gonoszság, rosszindulat és sötétség, így a mindenféle igaztalan és gonosz történés kibogozhatatlanul kapcsolódik a Sátán cselekedeteihez, és elválaszthatatlan a Sátán gonosz lényegétől. Akármilyen „erős” is a Sátán, akármilyen vakmerő és nagyravágyó, akármilyen nagy a károkozási képessége, akármilyen széles körűek a technikái az ember megrontására és elcsábítására, akármilyen ravaszak a trükkjei és cselszövései az ember megfélemlítésére, akármilyen változékony formában létezik, soha nem volt képes megteremteni egy árva élőlényt sem, soha nem volt képes törvényeket vagy szabályokat lefektetni minden dolog létezése számára, és soha nem volt képes uralni és irányítani egyetlen tárgyat sem, legyen az akár élő, akár élettelen. A világegyetemen és az égbolton belül nincs egyetlen személy vagy tárgy sem, amely tőle született volna, vagy neki köszönhetné a létét, nincs egyetlen személy vagy tárgy sem, amelyet ő uralna vagy irányítana. Épp ellenkezőleg, a Sátánnak nemcsak hogy Isten uralma alatt kell élnie, hanem ráadásul még engedelmeskednie is kell Isten minden parancsának és utasításának. Isten engedélye nélkül a Sátánnak nehéz akár csak egy csepp vizet vagy egy homokszemet is megérintenie a földön; Isten engedélye nélkül a Sátán szabadsága még arra sem terjed ki, hogy a földön a hangyákat mozgassa, nemhogy az Isten által teremtett emberiséget. Isten szemében a Sátán alsóbbrendű, mint a hegyek liliomai, mint a levegőben szálló madarak, mint a halak a tengerben és mint a férgek a föld színén. Szerepe a dolgok összessége között az, hogy minden dolgot szolgáljon, az emberiségnek dolgozzon, valamint, hogy Isten munkáját és az Ő irányítási tervét szolgálja. Bármilyen rosszindulatú is a természete, bármilyen gonosz is a lényege, mindössze annyit tehet, hogy kötelességtudóan betölti funkcióját, amely nem más, mint Isten szolgálatában állni és Isten ellenpontjaként szolgálni. Ilyen a Sátán lényege és pozíciója. Lényege nem kapcsolódik az élethez, nem kapcsolódik az erőhöz, nem kapcsolódik a hatalomhoz; nem több ő, mint játékszer Isten kezében, csupán egy gép Isten szolgálatában!

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  100. szemelvény

Az egyedülálló hatalmat csak Isten birtokolja, aki a Teremtő identitásával rendelkezik (Válogatott szakaszok)

A hatalom maga úgy magyarázható meg, mint Isten ereje. Először is bizonyossággal állítható, hogy mind a hatalom, mind az erő pozitív. Nem kötődnek semmi negatív dologhoz, és nem kapcsolódnak semmilyen teremtett vagy teremtetlen lényhez. Isten ereje képes mindenféle formájú dolgokat teremteni, amelyekben élet és vitalitás van, és ezt Isten élete határozza meg. Isten élet, ezért Ő minden élőlény forrása. Továbbá Isten hatalma képes elérni, hogy minden élőlény engedelmeskedjen Isten minden szavának, vagyis létrejöjjön az Isten szájából való szavak szerint, Isten parancsa szerint éljen és szaporodjon, amely szerint Isten uralkodik minden élőlény fölött és parancsol azoknak, és ettől soha, de soha nem lesz eltérés. Ezekkel a dolgokkal egy személy vagy tárgy sem rendelkezik; csakis a Teremtő birtokol és hordoz ilyen erőt, és ezt hívják hatalomnak. Ez a Teremtő egyedülállósága. Mint ilyen, mind a „hatalom” szó maga, mind ennek a hatalomnak a lényege kizárólag a Teremtőhöz társítható, mivel ez a Teremtő egyedülálló identitásának és lényegének szimbóluma, és a Teremtő identitását és státuszát képviseli; a Teremtőt leszámítva semmiféle személy vagy tárgy nem társítható a „hatalom” szóval. Ez a Teremtő egyedülálló hatalmának egy értelmezése.

Bár a Sátán vágyakozó szemmel nézett Jóbra, Isten engedélye nélkül egy szőrszálat sem mert megérinteni Jób testén. Bár a Sátán eredendően gonosz és kegyetlen, miután Isten kiadta neki utasítását, nem volt más választása, mint betartani Isten parancsát. Így, jóllehet a Sátán úgy őrjöngött, mint egy farkas a juhok között, amikor rátalált Jóbra, nem merészelte elfelejteni a számára Isten által megszabott korlátokat, nem merészelte megszegni Isten parancsait, és mindabban, amit tett, a Sátán nem merészelt eltérni Isten szavainak alapelveitől és korlátaitól – ez talán nem tény? Ebből látható, hogy a Sátán nem mer szembemenni Jahve Isten egyetlen szavával sem. A Sátán számára minden Isten szájából való szó parancs és mennyei törvény, Isten hatalmának kifejezése – hiszen Isten minden szava mögött felsejlik, hogy Isten megbünteti azokat, akik Isten parancsait megszegik, és akik ellenszegülnek és nem engedelmeskednek a mennyei törvényeknek. A Sátán nyilvánvalóan tudja, hogy ha megszegi Isten parancsait, akkor el kell fogadnia annak következményeit, hogy vétett Isten hatalma ellen, és ellenszegült a mennyei törvényeknek. Pontosan mik ezek a következmények? Mondani sem kell: az, hogy Isten megbünteti őt. A Sátán cselekedetei Jóbbal szemben csupán leképezései voltak az ember megrontásának, és amikor a Sátán ezeket a cselekedeteket végrehajtotta, az Isten által megszabott határok és az Általa a Sátánnak kiadott utasítások csupán leképezései voltak a Sátán minden tette mögött álló elveknek. Továbbá, a Sátán szerepe és pozíciója ebben az ügyben csupán leképezése volt az Isten irányítási munkájában betöltött szerepének és pozíciójának, a Sátán teljes engedelmessége Istennek Jób megkísértése során pedig csupán leképezése volt annak, hogy a Sátán a legcsekélyebb ellenállást sem meri tanúsítani Istennel szemben Isten irányítási munkája során. Milyen figyelmeztetést adnak nektek ezek a leképezések? Valamennyi dolog között, a Sátánt is beleértve, nincs olyan személy vagy dolog, amely áthághatná a Teremtő által szabott mennyei törvényeket és rendeleteket, és nincs olyan személy vagy dolog, amely meg merné szegni ezeket a mennyei törvényeket és rendeleteket, mert egyetlen személy vagy tárgy sem másíthatja meg a büntetést, amellyel a Teremtő azokat sújtja, akik megszegik ezeket, és nem menekülhetnek meg attól. Csakis a Teremtő szabhat mennyei törvényeket és rendeleteket, csakis a Teremtőnek van ereje ahhoz, hogy ezeket hatályba léptesse, és csakis a Teremtő ereje ellen nem véthet egy személy vagy dolog sem. Ez a Teremtő egyedülálló hatalma, és ez a hatalom a legfőbb minden dolog között, ezért lehetetlen azt mondani, hogy „Isten a legnagyobb, a Sátán pedig a második”. A Teremtőn kívül, aki az egyedülálló hatalommal rendelkezik, nincs más Isten!

Most már van új megértésetek Isten hatalmáról? Először is, van különbség Isten előbb említett hatalma és az emberi hatalom között? Mi a különbség? Néhányan azt mondják, a kettőt nem lehet összehasonlítani. Ez így igaz! Bár az emberek azt mondják, a kettőt nem lehet összehasonlítani, az ember gondolataiban és elképzeléseiben az emberi hatalom gyakran összemosódik az isteni hatalommal, és a kettőt gyakran egymás mellé állítják. Mi ez az egész? Nem követik el az emberek azt a hibát, hogy figyelmetlenül az egyiket a másikkal helyettesítik? A kettő között nincs kapcsolat, és hasonlóság sincs köztük, de az emberek mégsem bírják ki, hogy ne tegyék. Hogyan kellene ezt megoldani? Ha valóban megoldást kívánsz találni, ennek az az egyetlen módja, hogy megérted és megismered Isten egyedülálló hatalmát. Miután megértetted és megismerted a Teremtő hatalmát, többé nem fogod az emberi hatalmat Isten hatalmával egy napon említeni.

Mit jelent az emberi hatalom? Egyszerűen fogalmazva olyan képesség vagy készség, amelynek segítségével az ember romlott beállítottsága, vágyai és ambíciói a legnagyobb mértékben kiterjedhetnek vagy beteljesülhetnek. Ez hatalomnak számít? Bármilyen duzzadtak vagy nyereségesek is az ember ambíciói és vágyai, nem mondható, hogy az illető hatalommal rendelkezik; ez a felfuvalkodottság és siker a legjobb esetben is csak a Sátán bohóckodását mutatja meg az emberek között; a legjobb esetben komédia, amelyben a Sátán a saját ősapját játssza el, hogy beteljesítse ambícióját az Istenné válásra.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  101. szemelvény

Az egyedülálló hatalmat csak Isten birtokolja, aki a Teremtő identitásával rendelkezik (Válogatott szakaszok)

Mit szimbolizál Isten hatalma? Magának Istennek az identitását szimbolizálja? Magának Istennek az erejét szimbolizálja? Magának Istennek az egyedülálló státuszát szimbolizálja? Minden dolog között miben láttad Isten hatalmát? Hogyan láttad? Az ember által tapasztalt négy évszakot tekintve megváltoztathatja-e bárki a tavasz, nyár, ősz és tél váltakozásának törvényét? Tavasszal a fák kirügyeznek és virágba borulnak, nyáron levelek borítják őket, ősszel gyümölcsöt hoznak, télen pedig lehullatják leveleiket. Képes bárki megmásítani ezt a törvényt? Ez Isten hatalmának egy aspektusát tükrözi? Isten azt mondta: „Legyen világosság!” – és világosság lett. Létezik még ez a világosság? Mi miatt létezik? Természetesen Isten szavai miatt és Isten hatalma miatt létezik. Létezik még az Isten által teremtett levegő? Az a levegő, amelyet az ember belélegez, Istentől származik? Elveheti bárki mindazt, ami Istentől származik? Megmásíthatja bárki ezek lényegét és funkcióját? Képes bárki megzavarni az Isten által kijelölt éjszakát és nappalt, az éjszaka és a nappal Isten által elrendelt törvényét? Képes a Sátán ilyesmire? Még akkor is, ha nem alszol éjszaka, és az éjszakát nappalként kezeled, az éjszaka attól még éjszaka marad; a napi rutinodat megváltoztathatod, de az éjszaka és nappal váltakozásának törvényét képtelen vagy megváltoztatni – ez a tény mindenki számára megmásíthatatlan, nem igaz? Képes bárki eke elé fogni az oroszlánt, mint egy ökröt? Képes bárki szamárrá változtatni az elefántot? Képes bárki elérni, hogy a csirke a levegőben szárnyaljon, mint a sas? Képes bárki elérni, hogy a farkas füvet legeljen, mint a birka? (Nem.) Képes bárki elérni, hogy a vízben élő halak a szárazföldön éljenek? Ezt emberek nem képesek megtenni. Miért nem? Azért, mert Isten azt parancsolta, hogy a halak vízben éljenek, ezért vízben élnek. Szárazföldön nem lennének képesek életben maradni, hanem meghalnának; Isten parancsának korlátain nem képesek túllépni. Minden dolog létezésének megvan a törvénye és korlátja, és mindegyiknek megvannak a maga ösztönei. Ezeket a Teremtő rendelte el, és senki emberfia nem másíthatja meg és nem haladhatja meg őket. Például az oroszlán mindig a vadonban fog élni, távol az emberi közösségektől, és soha nem lehet belőle olyan engedelmes és hűséges jószág, mint az ökör, amely az emberrel együtt él, és neki dolgozik. Bár az elefántok és szamarak egyaránt állatok és négylábúak, és levegőt lélegző teremtmények, de különböző fajokba tartoznak, mert Isten különböző típusokra osztotta őket, mindegyiknek megvannak a maga ösztönei, ezért sohasem lesznek felcserélhetőek. Bár a csirkének két lába és szárnyai vannak, mint egy sasnak, sohasem lesz képes a levegőben repülni; legfeljebb egy fára tud felszállni – ezt az ösztöne határozza meg. Mondani sem kell, hogy mindez Isten hatalmának parancsai miatt van így.

Az emberiség mai fejlődése során elmondható, hogy az emberiség tudománya virágzik, és az ember tudományos felfedezésének teljesítményei lenyűgözőként írhatók le. Az ember képessége, azt kell mondanunk, egyre nagyobbra nő, mégis van egy tudományos áttörés, amelyet az emberiség mindeddig nem volt képes elérni. Az emberiség kifejlesztette a repülőgépeket, a repülőgép-anyahajókat, az atombombát, kijutott a világűrbe, járt a holdon, feltalálta az internetet, technológiailag magasan fejlett életmódot ért el, mégis képtelen arra, hogy élő, lélegző lényt teremtsen. Minden élőlény ösztönei, az életüket szabályozó törvények és a mindenféle élőlény életének és halálának ciklusa – ez mind meghaladja az emberiség tudományának erejét, és az nem képes mindezt irányítani. Ezen a ponton ki kell jelentenünk, hogy bármilyen magasságokat ér is el az emberi tudomány, mindez összehasonlíthatatlan a Teremtő bármely gondolatával, és nem képes meglátni a Teremtő teremtésének csodálatos voltát és az Ő hatalmának nagyságát. Oly sok óceán van a földön, mégsem lépték át soha korlátaikat, és nem csaptak ki kedvük szerint a szárazföldre, ez pedig azért van, mert Isten határokat szabott mindegyiküknek; ott maradtak, ahová Ő rendelte őket, és Isten engedélye nélkül nem mozoghatnak szabadon. Isten engedélye nélkül nem sérthetik meg egymás területét, és csak akkor mozdulhatnak meg, amikor Isten azt mondja, azt pedig, hogy hová mennek és hol maradnak, Isten hatalma határozza meg.

Egyszerűen fogalmazva „Isten hatalma” azt jelenti, hogy Isten dönti el. Istennek van joga eldönteni, hogyan csinál valamit, és az úgy történik, ahogyan Ő kívánja. Minden dolog törvénye Istentől függ, nem pedig az embertől, és ember meg nem másíthatja. Nem mozdíthatja el az ember akarata, hanem Isten gondolatai, Isten bölcsessége és Isten parancsai változtatják meg; ez a tény minden ember számára tagadhatatlan. A menny és a föld és minden dolog, a világegyetem, a csillagos ég, az év négy évszaka, minden, ami látható vagy láthatatlan az ember számára – mind a legcsekélyebb hiba nélkül léteznek, működnek és változnak, Isten hatalmának alávetve, Isten utasításai szerint, Isten parancsolatai szerint, a teremtés kezdetének törvényei szerint. Egyetlen személy vagy tárgy sem változtathatja meg törvényeiket vagy az eredendő pályát, amely mentén működnek; Isten hatalma miatt jöttek létre, és Isten hatalma miatt enyésznek el. Pontosan ez Isten hatalma. Most, hogy mindezt elmondtam, érzed, hogy Isten hatalma Isten identitásának és státuszának szimbóluma? Birtokolhatja Isten hatalmát bármely teremtett vagy teremtetlen lény? Utánozhatja, magára öltheti vagy helyettesítheti azt bármely személy, dolog vagy tárgy?

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  102. szemelvény

A Teremtő identitása egyedülálló, ezért nem szabad a többistenhit fogalmához ragaszkodnod

Bár a Sátán készségei és képességei nagyobbak az emberénél, bár olyan dolgokra képes, amelyek az ember számára elérhetetlenek, akkor is, ha irigyled vagy el kívánod érni, amit a Sátán tesz, akkor is, ha gyűlölöd ezeket a dolgokat vagy undorodsz tőlük, akkor is, ha képes vagy meglátni őket, akkor is, ha nem, tekintet nélkül arra, mi mindent képes elérni a Sátán, vagy hány embert képes megtéveszteni, hogy imádják őt és hódoljanak neki, és bárhogyan határozod is meg, semmiképpen nem mondhatod, hogy a Sátán Isten hatalmával és erejével rendelkezik. Tudnod kell, hogy Isten Isten, csak egy Isten van, továbbá azt is tudnod kell, hogy kizárólag Istennek van hatalma, kizárólag Istennek van ereje minden dolgot uralni és irányítani. Csak mert a Sátánnak megvan a képessége arra, hogy embereket megtévesszen, és képes Isten szerepében tetszelegni, utánozni az Isten által véghezvitt jeleket és csodákat, és tett már hasonló dolgokat, mint Isten, te tévesen azt hiszed, hogy Isten nem egyedülálló, hogy sok Isten van, hogy ezeknek a különböző Isteneknek csupán kisebb vagy nagyobb képességeik vannak, és hogy különbségek vannak az általuk gyakorolt hatalom kiterjedésében. Nagyságukat érkezési sorrendben és koruk szerint rangsorolod, és helytelenül azt hiszed, hogy Istenen kívül más istenségek is vannak, és úgy véled, Isten ereje és hatalma nem egyedülálló. Ha ilyen gondolataid vannak, ha nem ismered fel Isten egyedülálló voltát, nem hiszed, hogy csak Isten rendelkezik hatalommal, és ha megmaradsz a többistenhitnél, akkor azt mondom, hogy a teremtmények legalja vagy, a Sátán igazi megtestesítője, egy teljes mértékben gonosz személy! Értitek, amit ezekkel a szavakkal tanítani próbálok nektek? Nem számít sem az idő, sem a hely, sem a háttered: nem szabad összekeverned Istent bármely más személlyel, dologgal vagy tárggyal. Bármennyire is megismerhetetlennek és megközelíthetetlennek érzed Isten hatalmát és Magának Istennek a lényegét, bármennyire egybevágnak a Sátán tettei és szavai a te elképzeléseddel és fantáziáddal, bármennyire is kielégítőek számodra, ne légy ostoba, ne keverd össze ezeket a fogalmakat, ne tagadd Isten létezését, ne tagadd Isten identitását és státuszát, ne szorítsd ki Istent és ne tessékeld be a Sátánt, hogy elfoglalja a szívedben lévő Isten helyét, és ő legyen az Istened. Nincs kétségem afelől, hogy el tudjátok képzelni ennek a tettnek a következményeit!

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  103. szemelvény

Bár az emberiség megromlott, még mindig a Teremtő hatalmának szuverenitása alatt él

A Sátán több ezer éve rontja meg az emberiséget. Elmondhatatlan mennyiségű gonoszságot művelt, egyik nemzedéket a másik után vezette félre, és égbekiáltó bűnöket követett el a világban. Bántalmazta az embert, megtévesztette az embert, elcsábította az embert, hogy Isten ellen forduljon, és gonosz cselekedeteket követett el, amelyek időről időre megzavarták és megbénították Isten irányítási tervét. Isten hatalma alatt mégis minden dolog és élő teremtmény továbbra is betartja az Isten által lefektetett szabályokat és törvényeket. Isten hatalmához képest a Sátán gonosz természete és ámokfutása olyan rút, olyan visszataszító és megvetendő, egyszersmind olyan apró és sebezhető! Bár a Sátán az Isten által teremtett valamennyi dolog között ott jár, mégsem képes a legcsekélyebb változást előidézni az Isten által irányított emberekben, dolgokban és tárgyakban. Több ezer év telt el, és az emberiség még mindig élvezi az Isten által neki ajándékozott fényt és levegőt, még mindig belélegzi a Maga Isten által kilehelt lélegzetet, még mindig örömét leli az Isten által teremtett virágokban, madarakban, halakban és rovarokban, és élvezi mindazt, amivel Isten ellátta őt; a nappal és az éjszaka még mindig folyamatosan váltja egymást, a négy évszak a szokásos módon váltakozik, az égen repülő vadludak még mindig eltávoznak télire, jövő tavasszal pedig visszatérnek; a vízben élő halak sohasem hagyják el otthonukat, a folyókat és tavakat; a kabócák a földön szívből énekelnek a nyári napokon, ősszel a tücskök a fűben lágyan ciripelnek a szél ritmusára; a vadludak csapatokba gyűlnek, míg a sasok magányosan élnek; az oroszlánfalkák vadászattal tartják fenn magukat, míg a jávorszarvas nem hagyja ott a füvet és virágokat... Minden dolog között mindenfajta élőlény eltávozik és visszatér, majd újra eltávozik, egy szempillantás alatt milliónyi változás zajlik le – de ösztöneik és a túlélés törvényei soha nem változnak. Isten ellátásával és táplálásával élnek, senki nem változtathatja meg ösztöneiket, és senki nem csorbíthatja meg túlélésük szabályait. Bár az emberiséget, amely ott él minden dolog között, megrontotta és félrevezette a Sátán, az ember továbbra sem mellőzheti az Isten által teremtett vizet, az Isten által teremtett levegőt, semmit, amit Isten teremtett, és az ember továbbra is ebben az Isten által teremtett térben él és szaporodik. Az emberiség ösztönei nem változtak. Az ember a látáshoz továbbra is a szemére hagyatkozik, a halláshoz a fülére, a gondolkodáshoz az agyára, a megértéshez a szívére, a járáshoz a lábára, a munkához a kezére, és így tovább; mindazok az ösztönök, amelyeket Isten ajándékozott az embernek, hogy elfogadhassa Isten ellátását, változatlanok maradnak, a képességek, amelyek által az ember együttműködik Istennel, nem változtak, az emberiség képessége arra, hogy elvégezze teremtményi kötelességét, nem változtak, az emberiség szellemi szükségletei nem változtak, az emberiség vágya, hogy megtalálja eredetét, nem változott, az emberiség sóvárgása, hogy a Teremtő megmentse őt, nem változott. Ilyenek az emberiség jelenlegi körülményei, amely Isten hatalmának alávetve él, és amelyen a Sátán véres pusztítást végzett. Bár az emberiség a Sátán elnyomásának van alávetve, és többé már nem Ádám és Éva a teremtés kezdetéről, hanem tele van mindenfélével, ami ellenséges Istennel, például tudással, fantáziával, elképzelésekkel és így tovább, és tele van a gonosz sátáni természettel, Isten szemében az emberiség még mindig ugyanaz az emberiség, amelyet Ő teremtett. Az emberiséget továbbra is Isten uralja és vezényli, és élete továbbra is az Isten által kijelölt pályán folyik, így Isten szemében a Sátán által megrontott emberiség csak mocskos, korog a gyomra, kissé hosszú a reakcióideje, a memóriája sem a régi, és kicsivel öregebb lett – de az ember összes funkciója és ösztöne teljesen ép. Ezt az emberiséget akarja Isten megmenteni. Ennek az emberiségnek csak meg kell hallania a Teremtő hívását, meg kell hallania a Teremtő hangját, és máris feláll és rohan, hogy megkeresse a hang forrását. Ennek az emberiségnek csak meg kell látnia a Teremtő alakját, és máris nem törődik majd semmi mással, otthagy mindent, hogy Istennek szentelje magát, és még az életét is odaadja Érte. Amikor az emberiség szíve megérti a Teremtő szívből jövő szavait, az emberiség elutasítja a Sátánt és átáll a Teremtő oldalára; amikor az emberiség teljesen lemosta testéről a mocskot, és újra megkapta Isten ellátását és táplálékát, akkor az emberiség emlékezete helyreáll, és ekkor elmondhatjuk, hogy az emberiség igazán visszatért a Teremtő uralma alá.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)

Isten napi igéi  104. szemelvény

Isten haragja elpusztítja az embert, amiért makacsul szembeszegül Istennel (Válogatott szakaszok)

1Mózes 19:1-11  A két angyal estére Sodomába érkezett, Lót pedig éppen Sodoma kapujában ült. Amint meglátta őket Lót, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult. Ezt mondta: Térjetek be, uraim, szolgátok házába, töltsétek itt az éjszakát, mossátok meg a lábatokat! Reggel majd fölkelhettek, és utatokra indulhattok. De ők azt felelték: Nem, hanem itt a szabadban töltjük az éjszakát. Mivel azonban nagyon unszolta őket, betértek hozzá, bementek a házba. Ő pedig lakomát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, és ettek. Mielőtt azonban lefeküdtek volna, a város férfiai, a sodomaiak körülvették a házat: ifjak és öregek, az egész nép kivétel nélkül. Bekiáltottak Lótnak, és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éjszakára? Hozd ki őket hozzánk, hadd háljunk velük! Lót kiment hozzájuk a bejárathoz, de az ajtót bezárta maga mögött, és ezt mondta: Ugyan, barátaim, ne tegyetek rosszat! Van két leányom, akiknek még nem volt dolguk férfival: kihozom őket hozzátok, és tegyetek velük, amit jónak láttok! De ezekkel a férfiakkal ne tegyetek semmit, mivel hajlékomban kerestek oltalmat! De azok így feleltek: Hordd el magad! És azt mondták: Ő az egyetlen jövevény köztünk, és ő akar törvényt szabni? Még jobban elbánunk veled, mint velük! Szorongatni kezdték magát Lótot, és már majdnem betörték az ajtót. De azok a férfiak kinyújtották a kezüket, behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót. Az emberek apraját-nagyját pedig, akik a ház bejárata előtt voltak, vaksággal verték meg, úgyhogy hiába igyekeztek, nem találták meg az ajtót.

1Mózes 19:24-25  Jahve pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, Jahvétól, az égből. Így pusztította el azokat a városokat és azt az egész környéket, a városok egész lakosságát, sőt a föld növényzetét is.

Ezekből a szakaszokból nem nehéz látni, hogy Szodoma gonoszsága és romlottsága már olyan szintet ért el, amely ember és Isten számára egyaránt gyűlöletes, és hogy ezért Isten szemében a város pusztulást érdemelt. De mi történt a városban, mielőtt elpusztult? Milyen inspirációt meríthetnek az emberek ezekből az eseményekből? Mit mutat az embereknek Isten hozzáállása ezekhez az eseményekhez az Ő természetéről? Hogy megértsük az egész történetet, olvassuk el figyelmesen, amit a Szentírás feljegyzett...

Szodoma romlottsága: dühítő az embernek, felháborító Istennek

Azon az éjszakán Lót Isten két hírnökét fogadta be, és lakomát készített nekik. Vacsora után, mielőtt nyugovóra tértek volna, az egész város népe körülvette Lót lakhelyét, és bekiabáltak hozzá. A Szentírás feljegyzi, hogy ezt mondták: „Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éjszakára? Hozd ki őket hozzánk, hadd háljunk velük!” Ki mondta ezeket a szavakat? Kinek mondták őket? Ezek voltak Szodoma népének szavai, amelyeket Lót lakhelye előtt ordítoztak, hogy Lót hallja. Milyen érzés ezeket a szavakat hallani? Dühös vagy? Rosszul vagy ezektől a szavaktól? Forr benned a harag? Hát nem a Sátántól bűzlenek ezek a szavak? Érzed belőlük, milyen gonosz és sötétség lakozott ebben a városban? Érzékeled ezen emberek viselkedésének a kegyetlenségét és barbárságát a szavaikon keresztül? Érzékeled a romlottságuk mélységét a magatartásukon keresztül? A beszédük tartalmából nem nehéz látni, hogy gonosz természetük és vad beállítottságuk olyan szintet ért el, amelyet már ők maguk sem tudtak kezelni. Lótot kivéve ebben a városban senki nem különbözött a Sátántól; egy másik ember puszta látványa is kiváltotta ezekből az emberekből azt a vágyat, hogy bántsák és elemésszék őket... Ezek nemcsak a város hátborzongató és rémisztő természetét és az azt körüllengő halált érzékeltetik, hanem annak gonosz és vérengző voltát is.

Ahogy szemtől szemben találta magát egy banda embertelen gonosztevővel, olyan emberekkel, akik tele voltak vad vággyal, hogy emberi lelkeket faljanak fel, mit felelt Lót? A Szentírás szerint: „Ugyan, barátaim, ne tegyetek rosszat! Van két leányom, akiknek még nem volt dolguk férfival: kihozom őket hozzátok, és tegyetek velük, amit jónak láttok! De ezekkel a férfiakkal ne tegyetek semmit, mivel hajlékomban kerestek oltalmat!” Lót ezekkel a szavakkal arra utalt, hogy kész volt lemondani két lányáról, hogy megvédje a hírnököket. Észszerű számítás szerint ezeknek az embereknek bele kellett volna egyezniük Lót feltételeibe, és békén kellett volna hagyniuk a két hírnököt; végül is a hírnökök vadidegenek voltak számukra, olyan emberek, akiknek egyáltalán semmi közük nem volt hozzájuk, és soha nem sértették az érdekeiket. Gonosz természetüktől sarkallva azonban nem hagyták annyiban a dolgot, inkább még fokozták is erőfeszítéseiket. Tessék, egy másik szóváltásuk kétségkívül további betekintést adhat ezeknek az embereknek az igazi, elvetemült természetébe, ugyanakkor pedig azt is lehetővé teszi, hogy az ember felfogja és megértse, miért kívánta Isten elpusztítani ezt a várost.

Mit mondtak hát ezután? Ahogy a Bibliában olvassuk: „Hordd el magad! És azt mondták: Ő az egyetlen jövevény köztünk, és ő akar törvényt szabni? Még jobban elbánunk veled, mint velük! Szorongatni kezdték magát Lótot, és már majdnem betörték az ajtót.” Miért akarták betörni Lót ajtaját? Azért, mert mindenáron kárt akartak tenni a két hírnökben. Mi szél hozta ezeket a hírnököket Szodomába? Odaérkezésük célja az volt, hogy megmentsék Lótot és családját, de a városbeliek tévesen azt gondolták, hogy hivatalos állások betöltésére jöttek. Anélkül, hogy megkérdezték volna a hírnökök érkezésének célját, a városbeliek pusztán találgatásokra alapozták vágyukat, hogy kegyetlenül elbánjanak ezzel a két hírnökkel; bántani akartak két embert, akiknek egyáltalán semmi közük nem volt hozzájuk. Világos, hogy ennek a városnak a népe teljesen elvesztette emberi mivoltát és józan eszét. Őrültségük és vadságuk foka már nem különbözött a Sátán aljas természetétől, amellyel bántja és felfalja az embereket.

Amikor azt követelték, hogy Lót adja ki nekik ezeket az embereket, mit tett Lót? A szövegből megtudjuk, hogy Lót nem adta ki őket. Ismerte Lót Istennek ezt a két hírnökét? Természetesen nem! Akkor miért volt képes megmenteni ezt a két embert? Tudta, miért jöttek? Bár nem ismerte jövetelük célját, azt tudta, hogy Isten szolgái, és ezért befogadta őket a házába. Az, hogy Istennek ezeket a szolgáit az „úr” címmel illethette, azt mutatja, hogy Lót Isten gyakorlott követője volt, nem úgy, mint Szodoma többi lakója. Ezért, amikor Isten hírnökei eljöttek hozzá, saját életét is kockára tette, hogy a házába fogadja ezt a két szolgát; sőt, még két lányát is felajánlotta cserébe azért, hogy ezt a két szolgát megvédhesse. Ez volt Lót igaz cselekedete; ez Lót természetlényegének kézzelfogható kifejeződése volt, és annak is ez volt az oka, hogy Isten elküldte az Ő szolgáit, hogy megmentsék Lótot. Amikor szembe kellett néznie a veszedelemmel, Lót védelmébe vette ezt a két szolgát, semmi mással nem törődve; még a két lányát is megpróbálta elcserélni a szolgák biztonságáért. Lóton kívül volt még bárki más a városban, aki ilyesmit tett volna? Ahogy a tények bizonyítják: nem, nem volt! Tehát mondani sem kell, hogy Szodomában Lótot leszámítva mindenki a pusztítás célpontja volt, nagyon is jogosan – megérdemelték.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Isten napi igéi  105. szemelvény

1Mózes 19:1-11  A két angyal estére Sodomába érkezett, Lót pedig éppen Sodoma kapujában ült. Amint meglátta őket Lót, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult. Ezt mondta: Térjetek be, uraim, szolgátok házába, töltsétek itt az éjszakát, mossátok meg a lábatokat! Reggel majd fölkelhettek, és utatokra indulhattok. De ők azt felelték: Nem, hanem itt a szabadban töltjük az éjszakát. Mivel azonban nagyon unszolta őket, betértek hozzá, bementek a házba. Ő pedig lakomát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, és ettek. Mielőtt azonban lefeküdtek volna, a város férfiai, a sodomaiak körülvették a házat: ifjak és öregek, az egész nép kivétel nélkül. Bekiáltottak Lótnak, és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éjszakára? Hozd ki őket hozzánk, hadd háljunk velük! Lót kiment hozzájuk a bejárathoz, de az ajtót bezárta maga mögött, és ezt mondta: Ugyan, barátaim, ne tegyetek rosszat! Van két leányom, akiknek még nem volt dolguk férfival: kihozom őket hozzátok, és tegyetek velük, amit jónak láttok! De ezekkel a férfiakkal ne tegyetek semmit, mivel hajlékomban kerestek oltalmat! De azok így feleltek: Hordd el magad! És azt mondták: Ő az egyetlen jövevény köztünk, és ő akar törvényt szabni? Még jobban elbánunk veled, mint velük! Szorongatni kezdték magát Lótot, és már majdnem betörték az ajtót. De azok a férfiak kinyújtották a kezüket, behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót. Az emberek apraját-nagyját pedig, akik a ház bejárata előtt voltak, vaksággal verték meg, úgyhogy hiába igyekeztek, nem találták meg az ajtót.

1Mózes 19:24-25  Jahve pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, Jahvétól, az égből. Így pusztította el azokat a városokat és azt az egész környéket, a városok egész lakosságát, sőt a föld növényzetét is.

Szodoma mindenestül megsemmisül, mert megsértette Isten haragját

Amikor Szodoma lakói látták ezt a két szolgát, nem kérdezték, miért jöttek, és azt sem kérdezte senki, azért jöttek-e, hogy Isten akaratát terjesszék. Épp ellenkezőleg, tömegbe verődtek, és magyarázatra nem is várva, vad kutyák vagy vérszomjas farkasok módjára eljöttek, hogy elkapják ezt a két szolgát. Nézte Isten, ahogy mindez megtörténik? Mit gondolt Isten az Ő szívében erről a fajta emberi viselkedésről, erről a fajta eseményről? Isten meghozta a döntést, hogy elpusztítja ezt a várost; hogy nem fog habozni vagy várni, és nem tanúsít több türelmet. Eljött az Ő napja, így hozzálátott a munkához, amelyet el kívánt végezni. Így ez áll a Mózes első könyve 19:24-25-ben: „Jahve pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, Jahvétól, az égből. Így pusztította el azokat a városokat és azt az egész környéket, a városok egész lakosságát, sőt a föld növényzetét is.” Ez a két vers mondja el, milyen módszerrel pusztította el Isten ezt a várost és mindazt, amit Isten elpusztított. Először is, a Biblia elbeszéli, hogy Isten tűzzel perzselte fel a várost, és hogy ennek a tűznek a kiterjedése elég volt ahhoz, hogy elpusztítsa az összes embert és mindent, ami a földön nőtt. Vagyis a mennyből aláhulló tűz nemcsak a várost pusztította el, hanem benne az összes embert és élőlényt is, míg egyetlen nyomuk sem maradt. Miután a város elpusztult, a föld ott maradt megfosztva az élőlényektől; nem volt többé élet, sem az életnek bármiféle jele. A városból pusztaság lett, egy üres hely, amelyre halálos csend telepedett. Ezen a helyen többé nem lesznek Isten ellen elkövetett gonosz tettek, nem lesz több mészárlás vagy vérontás.

Miért akarta Isten ennyire gyökerestül felperzselni ezt a várost? Mit láttok itt? Valóban végig bírná nézni Isten, hogy az emberiség és a természet, az Ő saját teremtményei így elpusztuljanak? Ha képes vagy meglátni Jahve Isten haragját a mennyből lesújtó tűzből, akkor nem nehéz belátni, milyen nagy volt az Ő dühe, abból ítélve, hogy mik voltak az Ő pusztításának célpontjai, és milyen mértékben semmisült meg ez a város. Amikor Isten megvet egy várost, lesújt arra büntetésével. Amikor Isten undorodik egy várostól, ismételt figyelmeztetéseket küld, hogy az emberek tudomására hozza haragját. Amikor azonban Isten úgy dönt, hogy véget vet egy városnak, és elpusztítja – vagyis amikor az Ő haragja és fensége szenvedett sérelmet –, akkor nem küld több büntetést vagy figyelmeztetést. Ehelyett minden további nélkül elpusztítja a várost. Nyomtalanul eltünteti a föld színéről. Ez Isten igazságos természete.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Isten napi igéi  106. szemelvény

1Mózes 19:1-11  A két angyal estére Sodomába érkezett, Lót pedig éppen Sodoma kapujában ült. Amint meglátta őket Lót, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult. Ezt mondta: Térjetek be, uraim, szolgátok házába, töltsétek itt az éjszakát, mossátok meg a lábatokat! Reggel majd fölkelhettek, és utatokra indulhattok. De ők azt felelték: Nem, hanem itt a szabadban töltjük az éjszakát. Mivel azonban nagyon unszolta őket, betértek hozzá, bementek a házba. Ő pedig lakomát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, és ettek. Mielőtt azonban lefeküdtek volna, a város férfiai, a sodomaiak körülvették a házat: ifjak és öregek, az egész nép kivétel nélkül. Bekiáltottak Lótnak, és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éjszakára? Hozd ki őket hozzánk, hadd háljunk velük! Lót kiment hozzájuk a bejárathoz, de az ajtót bezárta maga mögött, és ezt mondta: Ugyan, barátaim, ne tegyetek rosszat! Van két leányom, akiknek még nem volt dolguk férfival: kihozom őket hozzátok, és tegyetek velük, amit jónak láttok! De ezekkel a férfiakkal ne tegyetek semmit, mivel hajlékomban kerestek oltalmat! De azok így feleltek: Hordd el magad! És azt mondták: Ő az egyetlen jövevény köztünk, és ő akar törvényt szabni? Még jobban elbánunk veled, mint velük! Szorongatni kezdték magát Lótot, és már majdnem betörték az ajtót. De azok a férfiak kinyújtották a kezüket, behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót. Az emberek apraját-nagyját pedig, akik a ház bejárata előtt voltak, vaksággal verték meg, úgyhogy hiába igyekeztek, nem találták meg az ajtót.

1Mózes 19:24-25  Jahve pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, Jahvétól, az égből. Így pusztította el azokat a városokat és azt az egész környéket, a városok egész lakosságát, sőt a föld növényzetét is.

A város Istennel szembeni ismételt ellenséges magatartását és ellenállását követően Isten teljesen megsemmisíti Szodomát

Emberi szempontból Szodoma olyan város volt, amely képes volt tökéletesen kielégíteni az ember vágyát és az ember gonoszságát. Csábító és elbűvölő volt, zenével és tánccal éjszakáról éjszakára, gazdagsága lenyűgözte és megőrjítette az embereket. Gonoszsága kikezdte az emberek szívét, és romlottságba bűvölte őket. Olyan város volt ez, ahol elszabadultak a tisztátalan és gonosz szellemek; csordultig volt bűnnel és gyilkossággal, a levegőt pedig véres, rothadó bűz töltötte meg. Olyan város volt ez, amelytől megfagy az ember ereiben a vér, olyan város, amelytől az ember borzadva menekül. Ebben a városban senki – sem férfi, sem nő, sem fiatal, sem öreg – nem kereste az igaz utat; senki nem vágyakozott a fényre, és nem sóvárgott arra, hogy maga mögött hagyja a bűnt. A Sátán irányítása alatt, a Sátán romlottságában és csalárdságában éltek. Elvesztették emberi mivoltukat, elvesztették józan eszüket, és szem elől vesztették az emberi létezés eredeti célját. Az Istennel szembeni ellenállás számtalan gonosz cselekedetét követték el; elutasították az Ő útmutatását és szembeszegültek az Ő akaratával. Ezeket az embereket, a várost és benne minden élőlényt gonosz cselekedeteik sodorták lépésről lépésre lefelé a pusztulás útján.

Bár ez a két szakasz nem jegyez fel minden részletet a szodomaiak romlottságának mértékéről, hanem Isten két szolgájával szembeni viselkedésüket jegyzi fel, miután az utóbbiak a városba érkeztek, van egy egyszerű tény, amely felfedi, hogy Szodoma népe mennyire romlott és gonosz volt, és mennyire ellenszegült Istennek. Ezzel a város népének igazi arca és lényege is lelepleződik. Ezek az emberek nemcsak nem voltak hajlandók elfogadni Isten figyelmeztetéseit, de az Ő büntetésétől sem féltek. Épp ellenkezőleg, megvetették Isten haragját. Vakon ellenszegültek Istennek. Bármit is tett Ő, bárhogyan is tette, aljas természetük csak erősödött, és ismételten szembeszegültek Istennel. A szodomaiak ellenségesek voltak Isten létezésével, az Ő eljövetelével, az Ő büntetésével, de még inkább az Ő figyelmeztetéseivel szemben. Rendkívül arrogánsak voltak. Bántottak és elemésztettek mindenkit, akit csak lehetett, és Isten szolgáival sem bántak másként. A Szodoma népe által elkövetett összes gonosz cselekedetet tekintve az, hogy ártani akartak Isten szolgáinak, csak a jéghegy csúcsa volt, és az így feltáruló gonosz természetük valójában nem volt több, mint csepp a hatalmas tengerben. Ezért döntött úgy Isten, hogy tűzzel pusztítja el őket. Isten nem özönvizet használt a város elpusztítására, nem is hurrikánt, földrengést, cunamit vagy bármilyen más módszert. Mit jelentett az, hogy Isten tűzzel pusztította el ezt a várost? A város teljes megsemmisítését jelentette; azt jelentette, hogy a város nyomtalanul eltűnt a föld színéről, és megszűnt létezni. Itt az „elpusztítás” nem csupán arra utal, hogy eltűnt a város formája, felépítése vagy külső megjelenése; azt is jelenti, hogy a városban lévő emberek lelke megszűnt létezni, mert nyomtalanul ki lettek irtva. Egyszerűen fogalmazva a városhoz kötődő valamennyi ember, esemény és dolog megsemmisült. Ennek a városnak a lakói számára nem lesz következő élet vagy reinkarnáció; Isten mindörökre kigyomlálta őket az Ő teremtett világának emberiségéből. A tűz használata a bűn végét jelentette ezen a helyen, és hogy a bűn meg lett ott fékezve; ez a bűn megszűnik létezni és terjedni. Azt jelentette, hogy a Sátán gonoszsága elveszítette táptalaját és a temetőt is, amely lakó- és élőhelyet biztosított számára. Az Isten és a Sátán közötti háborúban, ha Isten tüzet használ, az az Ő győzelmének bélyege, amellyel megjelöli a Sátánt. Szodoma pusztulása nagy ballépés a Sátán arra irányuló törekvésében, hogy az emberek megrontása és felfalása által szegüljön szembe Istennel, ugyanakkor az emberiség fejlődésében egy olyan korszak megalázó jele, amikor az ember elutasította Isten útmutatását, és átadta magát a bűnnek. Továbbá Isten igazságos természetének igaz megnyilvánulását örökíti meg.

Amikor az Isten által a mennyből küldött tűz hamuvá égette Szodomát, ez azt jelentette, hogy a „Szodoma” nevű város ezek után megszűnt létezni, épp úgy, mint minden, ami a városban volt. Isten felindulása elpusztította, elpárolgott Isten haragjában és fenségében. Isten igazságos természete miatt érte utol Szodomát jogos büntetése és megérdemelt vége. Szodoma létezésének vége a város gonoszságának volt köszönhető, valamint Isten azon vágyának, hogy rá se kelljen többé néznie erre a városra vagy bármely lakójára vagy bármiféle életre, amely a városon belül nőtt. Isten „vágya, hogy rá se kelljen néznie többé a városra”, az Ő haragja és az Ő fensége. Isten azért perzselte fel a várost, mert annak bűne és gonoszsága miatt Ő haragot, undort és utálatot érzett iránta, és azt kívánta, bár soha többé ne látná azt, sem a benne lévő emberek vagy élőlények bármelyikét. Mihelyt a város lángjai lelohadtak, és csak hamu maradt utánuk, a város valóban megszűnt létezni Isten szemében; még az Ő emlékezetéből is eltűnt, kitörlődött. Ez azt jelenti, hogy a mennyből küldött tűz nemcsak Szodoma egész városát pusztította el, és nemcsak a városban lévő embereket pusztította el, akik annyira tele voltak bűnnel, és nemcsak mindazt a városon belül, amit bemocskolt a bűn; hanem mindezeken túlmenően a tűz az emberiség gonoszságának és Istennel szembeni ellenállásának emlékét is elpusztította. Ez volt Isten célja azzal, hogy porig égette a várost.

Ez az emberiség a végletekig megromlott. Ezek az emberek nem tudták, ki Isten, és honnan jöttek ők maguk. Ha megemlítetted nekik Istent, támadással, gyalázkodással és istenkáromlással válaszoltak. Még akkor is, amikor Isten szolgái eljöttek, hogy terjesszék az Ő figyelmeztetését, ezek a romlott emberek nem csupán a megbánás semmi jelét nem mutatták és nem hagyták el bűnös magatartásukat, hanem épp ellenkezőleg, szégyentelenül rátámadtak Isten szolgáira. Amit kifejeztek és felfedtek, az Isten iránt rendkívül ellenséges természetüklényegük volt. Láthatjuk, hogy ezeknek a romlott embereknek az Istennel szembeni ellenállása több volt, mint romlott beállítottságuk kinyilatkoztatása, mint ahogy több volt, mint egyszeri gyalázkodás vagy gúnyolódás, amely pusztán az igazság megértésének hiányából fakadt. Aljas viselkedésüket nem az ostobaság vagy a tudatlanság okozta; nem azért cselekedtek így, mert megtévesztés áldozatai lettek, és semmiképpen nem azért, mert valaki félrevezette őket. Magatartásuk elérte az Istennel való égbekiáltóan szégyentelen szembeszegülés, ellenkezés és szájaskodás szintjét. Kétség sem fért hozzá, hogy ez a fajta emberi magatartás feldühíti majd Istent, és feldühíti az Ő természetét – a természetet, amelyet nem szabad megsérteni. Ezért Isten nyíltan és közvetlenül szabadította rájuk haragját és fenségét; ez az Ő igazságos természetének igazi kinyilatkoztatása volt. Amikor egy bűntől túlcsorduló várossal került szembe, Isten a lehető leggyorsabban kívánta azt elpusztítani, hogy a lehető legteljesebb mértékben kiirtsa annak lakóit és azok összes bűnét, hogy elérje, hogy ennek a városnak a népe megszűnjön létezni, és megakadályozza, hogy ezen a helyen tovább sokasodjon a bűn. Ennek a leggyorsabb és legtökéletesebb módja a város tűzzel való felégetése volt. Isten hozzáállását Szodoma népéhez nem az elfordulás vagy a semmibevétel jellemezte. Ehelyett Ő a haragját, fenségét és hatalmát használta arra, hogy megbüntesse, lesújtsa és gyökerestül elpusztítsa ezeket az embereket. Irántuk tanúsított hozzáállása nemcsak fizikai elpusztításukat, hanem a lélek elpusztítását, az örök kiirtást is magában foglalta. Ez az igazi tartalma annak, mit ért Isten azalatt, hogy „megszűnik létezni”.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Isten napi igéi  107. szemelvény

Bár Isten haragja az ember előtt rejtett és ismeretlen, mégsem tűr sérelmet

Isten bánásmódja az emberiség egészével, bármilyen ostoba és tudatlan is az emberiség, elsősorban az irgalomra és hosszútűrésre épül. Az Ő haragja azonban az idő és az események legnagyobb részében rejtve marad, és ismeretlen az ember előtt. Ebből következik, hogy az embernek nehéz meglátnia, amint Isten kifejezi az Ő haragját, és szintén nehéz az Ő haragját megértenie. Így aztán az ember nem veszi komolyan Isten haragját. Amikor az ember Isten ember iránti hosszútűrésének és megbocsátásának végső munkájával és lépésével szembesül – vagyis amikor Isten irgalmának utolsó megnyilvánulása és az Ő végső figyelmeztetése elérkezik az emberiség számára –, ha az emberek továbbra is ugyanazokkal a módszerekkel szegülnek szembe Istennel, és nem tesznek semmiféle erőfeszítést, hogy bűnbánatot tartsanak, jó útra térjenek és elfogadják az Ő irgalmát, akkor Isten többé nem ajándékozza meg őket hosszútűrésével és türelmével. Ellenkezőleg, Isten ezúttal visszavonja az Ő irgalmát. Ezt követően Ő már csak a haragját bocsátja ki. Ő különböző módokon tudja kifejezni haragját, ahogy az embereket is különböző módszerekkel tudja megbüntetni és elpusztítani.

Az, hogy Isten tűzzel pusztította el Szodoma városát, az Ő leggyorsabb módszere arra, hogy gyökerestül megsemmisítsen egy emberiséget vagy bármi egyebet. A szodomaiak elégetése nem csupán fizikai testüket pusztította el; elpusztította szellemük teljes egészét, a lelküket és a testüket, biztosítva, hogy a városbeliek megszűnjenek létezni mind az anyagi világban, mind abban a világban, amely az ember számára láthatatlan. Ez az egyik módja annak, ahogyan Isten felfedi és kifejezi az Ő haragját. A kinyilatkoztatásnak és kifejezésnek ez a módja Isten haragja lényegének egyik aspektusa, ahogy természetesen Isten igazságos természetének kinyilatkoztatása is. Amikor Isten elküldi az Ő haragját, többé nem nyilvánít ki irgalmat vagy szeretetteljes jóságot, és nem mutat többet türelméből vagy hosszútűréséből; nincs olyan személy, dolog vagy ok, amely rávehetné Őt arra, hogy tovább tűrjön, adja meg újra irgalmát, ajándékozza oda hosszútűrését még egyszer. Ezek helyett Isten pillanatnyi habozás nélkül kibocsátja haragját és fenségét, és megteszi, amire vágyik. Mindezt gyorsan és tisztán, saját kívánságainak megfelelően hajtja végre. Így küldi el Isten az Ő haragját és fenségét, amelyet embernek megsértenie nem szabad, és ez egyúttal az Ő igazságos természete egyik aspektusának kifejeződése. Amikor az emberek tanúi lesznek annak, hogy Isten törődést és szeretetet mutat az ember iránt, nem képesek érzékelni az Ő haragját, látni az Ő fenségét vagy érezni az Ő türelmetlenségét a sértés iránt. Ezek miatt az emberek mindig azt hitték, hogy Isten igazságos természete kizárólag irgalomból, hosszútűrésből és szeretetből áll. Amikor azonban azt látja valaki, hogy Isten elpusztít egy várost vagy gyűlöl egy emberiséget, az Ő dühe az ember elpusztításában és az Ő fensége lehetővé teszik, hogy az emberek megpillantsák az Ő igazságos természetének másik oldalát is. Ez Isten türelmetlensége a sértéssel szemben. Isten természete, amely sérelmet nem tűr, meghaladja minden teremtett lény képzeletét, a teremtetlen lények közül pedig senki nem képes beleavatkozni vagy befolyásolni azt; még kevésbé lehet utánozni vagy megszemélyesíteni. Így Isten természetének ez az aspektusa az, amelyet az emberiségnek a legjobban kellene ismernie. Csak Maga Isten rendelkezik ezzel a fajta természettel, és egyedül Magában Istenben van meg ez a fajta természet. Isten azért rendelkezik ezzel a fajta igazságos természettel, mert gyűlöli a gonoszságot, a sötétséget, a lázadó mivoltot és a Sátán gonosz tetteit – az emberiség megrontását és felfalását –, mert Ő gyűlöl minden bűnös, Neki ellenszegülő cselekedetet, valamint az Ő szent és makulátlan lényege miatt. Ezért nem tűri Ő, hogy bármely teremtett vagy teremtetlen lény nyíltan szembeszegüljön vagy vetélkedjen Vele. Még egy olyan egyénnek is, aki felé Ő egyszer már irgalmat mutatott, vagy akit Ő kiválasztott, csak provokálnia kell az Ő természetét és vétenie az Ő türelmének és hosszútűrésének alapelvei ellen, és Isten máris szemernyi irgalom vagy habozás nélkül rászabadítja és feltárja igazságos, sérelmet nem tűrő természetét.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Isten napi igéi  108. szemelvény

Isten haragja a biztosítéka az igazságosság összes erőinek és minden pozitív dolognak (Válogatott szakaszok)

Isten türelmetlensége a sértéssel szemben az Ő egyedülálló lényege; Isten haragja az Ő egyedülálló természete, Isten fensége az Ő egyedülálló lényege. Az alapelv Isten haragja mögött az Ő identitásának és státuszának szemléltetése, amellyel kizárólag Ő rendelkezik. Mondani sem kell, hogy ez az alapelv Magának az egyedülálló Istennek a lényegét is szimbolizálja. Isten természete az Ő eredendő lényege, amely egyáltalán nem változik az idő múlásával, és a földrajzi hely változásai sem módosítják. Az Ő eredendő természete az Ő benső lényege. Bárkin végzi is el munkáját, az Ő lényege nem változik, sem az Ő igazságos természete. Amikor valaki megharagítja Istent, Isten az Ő eredendő természetét küldi ki; ekkor az Ő haragja mögötti alapelv nem változik, sem az Ő egyedülálló identitása és státusza. Ő nem azért gerjed haragra, mert az Ő lényegében változás állt be, vagy mert az Ő természetéből különböző elemek támadnak fel, hanem mert az ember ellenállása Vele szemben megsérti az Ő természetét. Az ember égbekiáltó provokációja Istennel szemben komoly kihívás Isten saját identitására és státuszára nézve. Isten nézőpontjából, amikor az ember kihívást intéz Hozzá, az ember megkérdőjelezi Őt és próbára teszi az Ő haragját. Amikor az ember szembeszegül Istennel, amikor az ember kétségbe vonja Istent, amikor az ember folyamatosan próbára teszi Isten haragját – ez pedig olyankor történik, amikor elszabadul a bűn –, Isten haragja természetes módon feltárul és megjelenik. Ezért amikor Isten kifejezésre juttatja haragját, az azt szimbolizálja, hogy minden gonosz erő megszűnik létezni, és azt szimbolizálja, hogy minden ellenséges erő el fog pusztulni. Ez Isten igazságos természetének és Isten haragjának egyedülálló volta. Amikor Isten méltóságát és szentségét megkérdőjelezik, amikor az igazságosság erői akadályoztatva vannak, és az ember számára láthatatlanok, akkor Isten elküldi az Ő haragját. Isten lényege miatt mindazon erők a földön, amelyek megkérdőjelezik Istent, szembeszegülnek Vele és vetélkednek Vele, gonoszak, romlottak és igazságtalanok; a Sátántól erednek, és hozzá tartoznak. Mivel Isten igazságos, a fényből való és makulátlanul szent, ezért minden gonosz, romlott és a Sátánhoz tartozó dolog semmivé lesz, amikor Isten haragja elszabadul.

Bár Isten haragjának túláradása az Ő igazságos természete kifejeződésének egyik aspektusa, Isten haragja a célpontját tekintve semmiképpen nem válogatás nélküli, és az elvszerűséget sem nélkülözi. Épp ellenkezőleg, Isten egyáltalán nem hirtelen haragú, és nem nyilvánítja ki egykönnyen haragját és fenségét. Továbbá Isten haragja meglehetősen kontrollált és kimért; egyáltalán nem hasonlítható ahhoz, ahogy az ember haragra szokott lobbanni, vagy kiadja a dühét. A Biblia sok beszélgetést örökít meg ember és Isten között. A beszélgetésekben részt vevő egyes emberek közül néhánynak a szavai sekélyesek, tudatlanok és gyerekesek voltak, Isten mégsem sújtotta le és nem is ítélte el őket. Különösen Jób próbatétele során hogyan bánt Jahve Isten Jób három barátjával és a többiekkel, miután hallotta, miket mondtak Jóbnak? Elítélte őket? Dühöngött ellenük? Semmi ilyesmit nem tett! Ehelyett azt mondta Jóbnak, hogy könyörögjön és imádkozzon értük, és Maga Isten sem vette a szívére a hibáikat. Ezek az esetek mind azt az elsődleges hozzáállást képviselik, amellyel Isten az emberiséget kezeli, bármilyen romlott és tudatlan is az. Ezért amikor Isten haragja elszabadul, az semmiképpen nem az Ő hangulatának kifejeződése, és nem is annak egy módja, hogy Ő kiadja magából az érzéseit. Az ember téves megértésével szemben Isten haragja nem holmi teljes dühkitörés. Isten nem azért szabadítja el haragját, mert nem képes kezelni a saját rosszkedvét, vagy mert a dühe elérte a forráspontot, és ki kell adnia Magából. Ellenkezőleg, az Ő haragja az Ő igazságos természetének megnyilvánulása és hiteles kifejeződése, és az Ő szent lényegének szimbolikus kinyilatkoztatása. Isten harag, és nem tűri el, ha megsértik – ez azonban nem jelenti azt, hogy Isten haragja nem tesz különbséget az okok között, vagy hogy nem elvek alapján működik; az elvszerűtlen, véletlenszerű dühkitörésekre, az olyasfajta dühre, amely nem tesz különbséget az okok között, kizárólag a romlott emberiség formál jogot. Mihelyt egy ember státuszra tesz szert, gyakran nehezére esik uralni a hangulatát, így aztán örömmel kap az alkalmon, hogy kifejezze elégedetlenségét és kiadja magából érzelmeit; gyakran gurul dühbe látható ok nélkül, hogy felfedje rátermettségét és mások tudomására hozza, hogy az ő státusza és identitása különbözik az átlagemberekétől. Természetesen a státusszal nem rendelkező romlott emberek is gyakran elveszítik az irányítást maguk fölött. Haragjukat gyakran magánérdekeik sérelme okozza. Hogy megvédjék saját státuszukat és méltóságukat, gyakran adják ki magukból érzelmeiket, és tárják fel arrogáns természetüket. Az ember azért lobban haragra és adja ki magából az érzéseit, hogy megvédje és fenntartsa a bűn létezését, és ezek a cselekedetek adnak módot arra, hogy az ember kifejezze elégedetlenségét; csordultig vannak tisztátalanságokkal, cselszövéssel és ármánykodással, az ember romlottságával és gonoszságával, és mindennél inkább csordultig vannak az ember féktelen ambícióival és vágyaival. Amikor az igazságosság összecsap a gonoszsággal, az ember haragja nem lobban fel az igazságosság léte védelmében vagy fenntartására; épp ellenkezőleg, amikor az igazságosság erőit fenyegetik, üldözik és támadják, az ember hozzáállását a félrenézés, a kitérés vagy a visszahőkölés jellemzi. Amikor azonban a gonosz erőivel áll szemben, az ember hozzáállása alkalmazkodó, hajbókoló. Ezért amikor az ember kiadja magából az indulatait, az a gonosz erőknek biztosít kiutat, a testi ember fékezhetetlen, megállíthatatlan gonosz viselkedését juttatja kifejezésre. Amikor azonban Isten elküldi haragját, megfékez minden gonosz erőt, gátat szab minden bűnnek, amely árt az embernek, leleplez, elkülönít és átokkal sújt minden ellenséges erőt, amely akadályozza Isten munkáját, miközben a Sátán összes bűntársát, aki ellenszegül Istennek, megbünteti és gyökerestül kiirtja. A helyükön Isten munkája akadálytalanul halad majd előre, Isten irányítási terve lépésről lépésre továbbfejlődik az ütemterv szerint, Isten választott népe pedig megszabadul a Sátán zavaró tevékenységétől és csalárdságától, míg azok, akik Istent követik, Isten vezetésében és ellátásában részesülnek, nyugodt és békés környezetben. Isten haragja biztosíték, amely minden gonosz erőt megakadályoz abban, hogy sokasodjon és elszabaduljon, és olyan biztosíték is, amely megvédi minden igazságos és pozitív dolog létezését és terjedését, és örökké őrzi azokat az elnyomástól és felforgatástól.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Isten napi igéi  109. szemelvény

Isten haragja a biztosítéka az igazságosság összes erőinek és minden pozitív dolognak (Válogatott szakaszok)

Látjátok Isten haragjának lényegét Szodoma elpusztításában? Keveredik még valami az Ő dühébe? Isten dühe tiszta? Emberi szavakkal élve, Isten haragja hamisítatlan? Van bármiféle megtévesztés az Ő haragja mögött? Van benne valami összeesküvés? Vannak kimondhatatlan titkok? Elmondhatom nektek komolyan és ünnepélyesen: Isten haragjának nincs olyan része, amely kételkedésre vezethetne bárkit. Az Ő haragja tiszta, hamisítatlan harag, amely nem rejt egyéb szándékokat vagy célokat. Az Ő haragja mögötti okok tiszták, gáncs nélküliek és kritikán felül állók. Ez az Ő szent lényegének egy természetes feltárulása és megnyilvánulása; olyasmi, amivel az egész teremtett világban semmi nem rendelkezik. Isten egyedülálló igazságos természetének része, ugyanakkor megdöbbentő különbség a Teremtő és teremtésének lényege között.

Függetlenül attól, hogy mások előtt vagy a hátuk mögött haragszik meg valaki, mindenki haragjának más a szándéka és célja. Talán a presztízsüket építik, talán saját érdekeiket védik, az imázsukat tartják fenn, vagy egy megalázó helyzetet próbálnak elkerülni. Néhányan önuralmat gyakorolnak haragjukban, mások meggondolatlanabbak, és engedik, hogy dühük fellobbanjon, amikor csak akarják, a legkisebb önmérséklet nélkül. Röviden: az ember haragja romlott beállítottságából ered. Bármi is a célja, a testből és a természetből való; semmi köze az igazságossághoz vagy igazságtalansághoz, mert az ember természetlényegében semmi nem felel meg az igazságnak. Ezért a romlott emberiség temperamentumát és Isten haragját nem lehet egy napon említeni. A Sátán által megrontott ember viselkedése kivétel nélkül mindig a romlottság fenntartásának vágyával kezdődik, és valójában a romlottságon alapul; ezért van az, hogy az ember haragja nem említhető egy napon Isten haragjával, bármennyire is helyénvalónak tűnik elméletben az ember haragja. Amikor Isten elküldi dühét, a gonosz erők megállásra kényszerülnek és a gonosz dolgok elpusztulnak, míg az igazságos és pozitív dolgok Isten gondviselésében és védelmében részesülnek, és folytatódhatnak. Isten azért küldi el haragját, mert igazságtalan, negatív és gonosz dolgok akadályozzák, zavarják vagy teszik tönkre az igazságos és pozitív dolgok normális tevékenységét és fejlődését. Isten haragjának célja nem saját státuszának és identitásának védelme, hanem az igazságos, pozitív, szép és jó dolgok létezésének, az emberiség normális túlélési törvényeinek és rendjének védelme. Ez Isten haragjának legmélyebb oka. Isten dühe az Ő természetének nagyon is helyénvaló, természetes és igaz kinyilatkoztatása. Az Ő dühében nincsenek hátsó szándékok, nincs csalárdság vagy cselszövés, még kevésbé vágyak, ravaszság, rosszindulat, erőszak, gonoszság vagy a romlott emberiség bármely más közös vonása. Mielőtt Isten elküldi az Ő dühét, Ő már mindennek a lényegét tisztán és teljes mértékben észlelte, és már megfogalmazta pontos, világos definícióit és következtetéseit. Így Isten célkitűzése mindenben, amit tesz, kristálytiszta, éppúgy, mint az Ő hozzáállása. Ő nem zavaros fejű, vak, megfontolatlan vagy gondatlan, és semmiképpen sem elvtelen. Ez Isten haragjának gyakorlati aspektusa, és Isten haragjának e gyakorlati aspektusa miatt érte el normális létezését az emberiség. Isten haragja nélkül az emberiség abnormális életkörülmények közé süllyedne, és minden igazságos, szép és jó dolog elpusztulna és megszűnne létezni. Isten haragja nélkül a teremtett lények létezésének törvényeit és szabályait megszegnék, sőt fenekestül felforgatnák. Az ember megteremtése óta Isten folyamatosan használja az Ő igazságos természetét az emberiség normális létezésének biztosítására és fenntartására. Minthogy az Ő igazságos természete haragot és fenséget foglal magában, minden gonosz ember, dolog és tárgy, valamint minden, ami megzavarja és károsítja az emberiség normális létezését, büntetésben részesül, visszaszorul és megsemmisül az Ő haragjának eredményeként. Az elmúlt évezredek során Isten folyamatosan használta az Ő igazságos természetét, hogy lesújtson és elpusztítson mindenféle tisztátalan és gonosz szellemet, amely szembeszegül Istennel és a Sátán cinkosaként és talpnyalójaként cselekszik Istennek az emberiséget irányító munkájában. Így Isten munkája az ember üdvösségéért mindig is az Ő terve szerint haladt. Vagyis mondhatjuk, hogy Isten haragjának létezése miatt nem pusztultak el soha a legigazabb ügyek az emberiség körében.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Isten napi igéi  110. szemelvény

Bár a Sátán emberségesnek, igazságosnak és erényesnek tűnik, a Sátán lényege kegyetlen és gonosz

A Sátán az emberek megtévesztése révén építi saját hírnevét, és gyakran az igazságosság élharcosaként és szerepmodelljeként tünteti fel magát. Az igazságosság védelmének hamis ürügyén árt az embereknek, felfalja a lelküket, és mindenféle eszközzel eltompítja, megtéveszti és felingerli az embert. Célja az, hogy az ember jóváhagyja és elfogadja az ő gonosz magatartását, hogy az ember csatlakozzon hozzá az Isten hatalmával és szuverenitásával szembeni ellenállásban. Amikor azonban valaki átlát a cselszövésein és ármánykodásain, meglátja ezek mögött az ő hitvány tulajdonságait, és amikor valaki többé nem hajlandó hagyni, hogy a Sátán megtapossa, elbolondítsa, nem akar többé a rabszolgája lenni, nem akar vele együtt bűnhődni és elpusztulni, akkor a Sátán lecseréli korábbi szenteskedő vonásait, letépi hamis maszkját, hogy felfedje igazi arcát, amely gonosz, aljas, rút és könyörtelen. Semmit nem szeretne jobban, mint kiirtani mindazokat, akik nem hajlandók követni őt, és akik ellenszegülnek gonosz erőinek. Ezen a ponton a Sátán többé nem képes megbízható úriember ábrázatát ölteni; ehelyett a báránybőr alatt feltárulnak igazi, rút és ördögi vonásai. Mihelyt a Sátán cselszövései napvilágra kerülnek, és igazi vonásai lelepleződnek, dühbe gurul, és felfedi barbárságát. Ezek után csak fokozódik a vágya arra, hogy embereknek ártson és felfalja őket. Azért van ez így, mert feldühödik, amikor az ember ráébred az igazságra, és hatalmas bosszúvágy támad benne az ember ellen, amiért az vágyakozni merészel a szabadságra, a fényre és a börtönéből való szabadulásra. Dühének célja gonoszságának megvédelmezése és fenntartása, és ez egyúttal kegyetlen természetének hiteles kinyilatkoztatása is.

A Sátán magatartása mindenben leleplezi gonosz természetét. Minden gonosz tett közül, amelyet a Sátán az emberen véghezvitt – korai erőfeszítéseitől kezdve, hogy csellel rábírja az embert, hogy kövesse őt, az ember kizsákmányolásán keresztül, amellyel belerángatja az embert gonosz tetteibe, egészen bosszúvágyáig az ember iránt, miután igazi vonásai napvilágra kerültek, az ember pedig felismerte azokat és elhagyta őt –, ezen cselekedetek között nincs, amely ne leplezné le a Sátán gonosz lényegét, és amely ne bizonyítaná azt a tényt, hogy a Sátánnak semmiféle kapcsolata nincs pozitív dolgokkal, viszont minden gonosz dolognak ő a forrása. Minden egyes cselekedete a gonoszságát biztosítja, gonosz tetteinek folyamatosságát tartja fenn, szembemegy az igazságos és pozitív dolgokkal, és tönkreteszi az emberiség normális létezésének rendjét és törvényeit. A Sátán ezen cselekedetei ellenségesek Istennel szemben, és Isten haragja elpusztítja őket. Bár a Sátánnak is megvan a maga dühe, az ő dühe pusztán egy módja annak, hogy szabad utat adjon gonosz természetének. A Sátán azért olyan ádáz és dühös, mert kimondhatatlan cselszövései napvilágra kerültek; ármánykodásait nem ússza meg egykönnyen szárazon; letörték és meggátolták féktelen ambícióját és vágyát, hogy Isten helyébe lépjen és Istenként cselekedjen; célja, hogy az egész emberiséget irányítása alá vonja, most megsemmisült, és soha többé nem valósulhat meg. Ami megakadályozta, hogy a Sátán cselszövései gyümölcsöt hozzanak, és ami rövidre zárta a Sátán gonoszságának terjedését és ámokfutását, az az, hogy Isten időről időre ismételten megidézi az Ő haragját. Ezért van az, hogy a Sátán egyszerre gyűlöli és féli Isten haragját. Valahányszor Isten haragja lesújt, nemcsak felfedi a Sátán valódi, hitvány külsejét, hanem egyúttal napvilágra hozza a Sátán gonosz vágyait is, és ennek folyamán feltárulnak a Sátán emberiség elleni dühének okai. A Sátán dühének kitörése az ő gonosz természetének igaz kinyilatkoztatása és cselszövéseinek napvilágra kerülése. Természetesen a Sátán minden egyes feldühödése gonosz dolgok pusztulásának és pozitív dolgok védelmének és folyamatosságának hírnöke; azt az igazságot hirdeti, hogy Isten haragja nem szenvedhet sérelmet!

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Isten napi igéi  111. szemelvény

Isten igazságos természetének megismerésében az ember nem támaszkodhat a tapasztalatra és a képzeletre

Amikor Isten ítéletével és fenyítésével találod szemben magad, azt mondod-e majd, hogy Isten szava szennyezett? Azt mondod-e, hogy Isten dühe mögött egy történet áll, és hogy az eltorzult? Fogod-e gyalázni Istent, mondván: nem biztos, hogy az Ő természete teljesen igazságos? Amikor Isten minden egyes cselekedetével foglalkozol, először is abban kell bizonyosnak lenned, hogy Isten igazságos természete mentes minden más elemtől, szent és makulátlan. Ezen cselekedetek közé tartozik az, amikor Isten lesújtja, megbünteti és elpusztítja az emberiséget. Istennek kivétel nélkül minden cselekedete szigorúan megfelel az Ő eredendő természetének és az Ő tervének, és semmit nem tartalmaz az emberiség tudásából, hagyományából és filozófiájából. Isten minden egyes cselekedete az Ő természetének és lényegének kifejeződése, amely nem kapcsolódik semmihez, ami a romlott emberiséghez tartozik. Az emberiségnek van egy olyan elképzelése, hogy csak Isten emberiség iránti szeretete, irgalma és hosszútűrése hibátlan, hamisítatlan és szent, és senki nem tud arról, hogy Isten dühe és haragja szintén torzítatlan; továbbá senki nem vett még fontolóra olyan kérdéseket, mint hogy Isten miért nem tűr el semmilyen sérelmet, vagy hogy miért olyan nagy az Ő dühe. Ellenkezőleg, egyesek összetévesztik Isten haragját a romlott emberiségre jellemző rossz temperamentummal, és Isten felindulását ugyanolyan dühként értelmezik félre, mint amilyen a romlott emberiség dühe. Még azzal a hibás feltételezéssel is élnek, hogy Isten dühe épp olyan, mint az emberiség romlott beállítottságának természetes feltárulása, és hogy Isten haragjának kibocsátása épp olyan, mint a romlott emberek haragja, amikor valami kedvezőtlen helyzettel kerülnek szembe, és azt hiszik, Isten haragjának kibocsátása az Ő hangulatának kifejeződése. Mostani közlésünk után remélem, hogy egyikőtöknek sem lesznek többé téves fogalmai, képzelgései vagy spekulációi Isten igazságos természetével kapcsolatban. Remélem, hogy miután hallottátok az Én szavaimat, igaz felismerés lehet majd a szívetekben Isten igazságos természetének haragjáról, hogy félre tudtok tenni minden korábbi hibás megértést Isten haragjáról, és hogy meg tudjátok változtatni saját téves hiedelmeiteket és nézeteiteket Isten haragjának lényegéről. Továbbá remélem, hogy szívetekben pontos meghatározással fogtok rendelkezni Isten természetéről, hogy nem lesznek többé kétségeitek Isten igazságos természetével kapcsolatban, és hogy nem fogtok emberi gondolkodásmódot vagy elképzeléseket ráerőltetni Isten igaz természetére. Isten igazságos természete Isten saját igaz lényege. Nem olyasmi, amit az ember ír vagy formál. Az Ő igazságos természete az Ő igazságos természete, és semmiféle kapcsolatban vagy összeköttetésben nem áll a teremtett világ bármely részével. Maga Isten Maga Isten. Ő soha nem lesz a teremtett világ része, és még ha a teremtett lények egyikévé válik is, az Ő eredendő természete és lényege nem változik. Ezért Isten ismerete nem ugyanaz, mint egy tárgy ismerete; Isten ismerete nem azt jelenti, hogy valamit ízekre szedünk, és nem is ugyanaz, mint megérteni egy személyt. Ha az ember azzal a koncepciójával vagy módszerével próbálja megismerni Istent, amellyel megismer egy tárgyat vagy megért egy személyt, akkor soha nem leszel képes eljutni Isten ismeretére. Isten ismerete nem a tapasztalaton vagy a képzeleten alapul, ezért soha nem erőltetheted rá Istenre a tapasztalatodat vagy a képzeletedet; legyen bármilyen gazdag a tapasztalatod vagy a képzeleted, akkor is behatárolt. Sőt, mi több: a képzeleted nem tényeknek felel meg, még kevésbé az igazságnak, és nem összeegyeztethető Isten igazi természetével és lényegével. Ha a képzeletedre hagyatkozol, hogy megértsd Isten lényegét, soha nem fog sikerülni. Ez az egyetlen út: fogadj el mindent, ami Istentől jön, majd fokozatosan tapasztald meg és értsd meg. Eljön a nap, amikor Isten megvilágosít téged, hogy valóban megértsd és megismerd Őt, amiért együttműködsz Vele, és amiért éhezed és szomjazod az igazságot.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Isten napi igéi  112. szemelvény

Az emberiség őszinte bűnbánattal nyeri el Isten irgalmát és hosszútűrését (Válogatott szakaszok)

Jahve Isten figyelmeztetése eljut a niniveiekhez

Lépjünk tovább a második szakaszra, Jónás könyvének harmadik fejezetére: „Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” Ezeket a szavakat adta Isten tovább közvetlenül Jónásnak, hogy mondja meg a niniveieknek, így természetesen Jahve ezeket a szavakat akarta elmondani a niniveieknek. Ezek a szavak azt mondják el az embereknek, hogy Isten megutálta és meggyűlölte a város népét, mert gonoszságuk az Ő színe elé jutott, és ezért el kívánja pusztítani ezt a várost. Mielőtt azonban Isten elpusztítaná a várost, bejelentést tesz a niniveiek számára, és ugyanakkor alkalmat ad nekik, hogy megbánják gonoszságukat és mindent újrakezdjenek. Ez az alkalom negyven napig tart, és nem tovább. Más szóval: ha a városbeliek nem tartanak bűnbánatot, nem ismerik be bűneiket, és nem borulnak a földre Jahve Isten előtt negyven napon belül, Isten elpusztítja a várost, éppúgy, ahogy Szodomát elpusztította. Ezt akarta Jahve Isten elmondani Ninive népének. Világos, hogy ez nem egy egyszerű bejelentés volt. Nemcsak Jahve Isten haragját közvetítette, hanem a niniveiekkel szembeni hozzáállását is, ugyanakkor pedig ünnepélyes figyelmeztetésként szolgált a városban élő emberek számára. Ez a figyelmeztetés elmondta nekik, hogy gonosz tetteik kivívták Jahve Isten gyűlöletét, és hamarosan a saját megsemmisülésük szélére juttatják őket. Így Ninive minden lakosának élete közvetlen veszélyben forgott.

Éles ellentét Ninive és Szodoma reakciója között Jahve Isten figyelmeztetésére

Mit jelent az, hogy elpusztulni? Köznyelven szólva azt jelenti, hogy valami nem fog létezni többé. De hogyan? Ki tudna elpusztítani egy egész várost? Az ember számára természetesen lehetetlen volna egy ilyen cselekedet végrehajtása. Ninive népe nem volt ostoba; amint meghallották ezt a bejelentést, megértették, miről van szó. Tudták, hogy a bejelentés Istentől jött, tudták, hogy Isten el fogja végezni az Ő munkáját, és tudták, hogy a gonoszságuk feldühítette Jahve Istent és rájuk hozta az Ő haragját, így hamarosan el fognak pusztulni a városukkal együtt. Hogy viselkedtek a városbeliek, miután hallották Jahve Isten figyelmeztetését? A Biblia konkrét részletekkel írja le, hogyan reagált a nép, a királytól egészen a közemberekig. A Szentírás a következő szavakat jegyezte fel: „Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. Azután kihirdették Ninivében a király és a főemberek parancsára: Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel [...]” (Jónás 3:5-9).

Miután hallották Jahve Isten bejelentését, Ninive népe olyan hozzáállást mutatott, amely szöges ellentétben állt a szodomaiakéval – míg a szodomaiak nyíltan szembeszegültek Istennel, a gonosztól a gonosz felé haladva, a niniveiek, miután hallották e szavakat, nem hagyták figyelmen kívül a dolgot, és nem is álltak ellen. Ehelyett hittek Istennek, és böjtöt hirdettek. Mit jelent itt az a szó, hogy „hittek”? Maga a szó hitet és alávetést sugall. Ha a szót a niniveiek tulajdonképpeni viselkedésével magyarázzuk meg, akkor azt jelenti: hitték, hogy Isten meg tudja és meg fogja tenni, amit mondott, és hogy hajlandóak voltak bűnbánatot tartani. Érzett félelmet Ninive népe a fenyegető katasztrófa miatt? A hitük ültette el a félelmet a szívükben. Mivel bizonyíthatjuk hát a niniveiek hitét és félelmét? Ahogy a Biblia mondja: „[...] böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja”. Ez annyit tesz, hogy a niniveiek igazán hittek, és ebből a hitből félelem fakadt, ami pedig rávette őket, hogy böjtöljenek és zsákruhát öltsenek. Így mutatták ki, hogy kezdik megbánni bűneiket. Éles ellentétben a szodomaiakkal, a niniveiek nemcsak, hogy nem szegültek szembe Istennel, hanem viselkedésükkel és cselekedeteikkel egyértelműen ki is mutatták bűnbánatukat. Ezt természetesen Ninive egész népe megtette, nemcsak a közemberek – a király sem volt kivétel.

Ninive királyának bűnbánata elnyeri Jahve Isten tetszését

Amikor Ninive királya meghallotta ezt a hírt, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött, és hamuba ült. Ezután kihirdette, hogy a városban senki nem ízlelhet meg semmit, és hogy egy juh, ökör vagy egyéb jószág sem legelhet, vagy ihat vizet. Embereknek és állatoknak egyaránt zsákruhát kellett ölteniük, és az embereknek buzgó könyörgésekkel kellett Istenhez fordulniuk. A király azt is kihirdette, hogy minden egyes ember megtér a maga gonosz útjáról, és felhagy erőszakos tetteivel. Ebből a cselekvéssorból ítélve Ninive királyának szívében igaz megbánás volt. Az általa végrehajtott cselekedetek sora – felkel a trónjáról, leveti királyi díszruháját, zsákruhát ölt és hamuba ül – azt jelzi az emberek számára, hogy Ninive királya félretette királyi státuszát, és a közemberekkel együtt zsákruhát öltött. Ez annyit tesz, hogy Ninive királya, miután hallotta a Jahve Istentől származó bejelentést, nem maradt királyi posztján, hogy folytassa gonosz útját vagy erőszakos tetteit; hanem félretette az általa birtokolt hatalmat, és bűnbánatot tartott Jahve Isten előtt. Ebben a pillanatban Ninive királya nem királyként tartott bűnbánatot; Isten átlagos alattvalójaként járult Isten elé, hogy bűnbánatot tartson, és megvallja bűneit. Sőt, az egész várost felszólította, hogy tartsanak bűnbánatot és vallják meg bűneiket Jahve Isten előtt ugyanúgy, ahogy ő tette; továbbá konkrét terve is volt arra vonatkozóan, hogyan tegyék ezt, ahogy a Szentírásból látható: „Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! [...] kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel!” A város uralkodójaként Ninive királya a legmagasabb státusszal és a legfőbb hatalommal bírt, és bármit megtehetett, amit csak akart. Amikor Jahve Isten bejelentésével került szembe, megtehette volna, hogy semmibe veszi a dolgot, vagy csak ő maga tart bűnbánatot és vallja meg bűneit, azzal pedig, hogy a városbeliek a bűnbánat mellett döntenek-e, egyáltalán nem törődik. Ninive királya azonban egyáltalán nem ezt tette. Nemcsak, hogy felkelt a trónjáról, zsákruhát öltött, hamuba ült, bűnbánatot tartott, és megvallotta bűneit Jahve Isten előtt, hanem a városban élő összes embernek és állatnak is megparancsolta, hogy ugyanígy tegyenek. Még azt is megparancsolta az embereknek, hogy „kiáltsanak teljes erővel Istenhez”. Ezzel a cselekvéssorral Ninive királya valóban úgy cselekedett, ahogy egy uralkodóhoz illik. Cselekedeteinek sora olyan, amelyet az emberiség történelmének bármelyik királya nehezen valósított volna meg, és valóban, ezeket egyetlen másik király sem tette meg. Ezek a cselekedetek az emberiség történetében példátlannak nevezhetők, és méltók arra, hogy az emberiség megemlékezzen róluk és egyúttal utánozza is őket. Az emberiség hajnala óta minden király arra vezette az alattvalóit, hogy ellenálljanak Istennek, és szembeszegüljenek Vele. Soha senki nem vezette az alattvalóit arra, hogy könyörögjenek Istennek, hogy megváltást keressenek gonoszságukból, elnyerjék Jahve Isten bocsánatát, és elkerüljék a küszöbönálló büntetést. Ninive királya azonban képes volt arra vezetni alattvalóit, hogy forduljanak Isten felé, ki-ki hagyja maga mögött gonosz útját és hagyjon fel erőszakos tetteivel. Sőt még arra is képes volt, hogy félretegye trónját, cserébe Jahve Isten meggondolta Magát és megbánást érzett, visszavonta haragját, és megengedte, hogy a városbeliek életben maradjanak, megőrizve őket a pusztulástól. A király cselekedeteit csak az emberi történelem ritka csodájának nevezhetjük, sőt mondhatni, modellértékű példája annak, hogy a romlott emberiség megtér, és megvallja bűneit Isten előtt.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Isten napi igéi  113. szemelvény

Jónás 3 Jahve igéje másodszor is szólt Jónáshoz: Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az üzenetet, amelyet Én mondok neked! Jónás elindult, és elment Ninivébe Jahve szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt Istennek: három nap kellett a bejárásához. Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. Azután kihirdették Ninivében a király és a főemberek parancsára: Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el! Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg.

Isten látja az őszinte bűnbánatot a niniveiek szíve mélyén

Isten bejelentésének hallatán Ninive királya és alattvalói egy cselekvéssort hajtottak végre. Mi volt a természete ezeknek a cselekedeteknek és az ő magatartásuknak? Más szóval: egészében véve mi volt az ő viselkedésük lényege? Miért tették, amit tettek? Isten szemében őszinte bűnbánatot tartottak, nemcsak mert komoly könyörgésekkel fordultak Istenhez és megvallották bűneiket az Ő színe előtt, hanem azért is, mert elhagyták gonosz viselkedésüket. Azért cselekedtek így, mert miután hallották Isten szavait, hihetetlenül megrémültek, és hitték, hogy Ő meg is teszi, amit mondott. A böjtöléssel, zsákruhaviseléssel és hamuba üléssel arra való készségüket akarták kifejezni, hogy megváltoztatják útjaikat és tartózkodnak a gonoszságtól, és imádkoztak Jahve Istenhez, hogy fékezze meg haragját, könyörögve Neki, hogy vonja vissza döntését és az ellenük készülő katasztrófát. Ha egész viselkedésüket megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy már megértették, hogy korábbi gonosz cselekedeteik gyűlöletesek voltak Jahve Isten számára, és azt is láthatjuk, hogy megértették, miért fogja Ő hamarosan elpusztítani őket. Ezért akartak mind teljes bűnbánatot tartani, megtérni a maguk gonosz útjáról, és felhagyni erőszakos tetteikkel. Más szóval: mihelyt tudomást szereztek Jahve Isten bejelentéséről, mindegyikük félelmet érzett szívében; abbahagyták gonosz viselkedésüket, és többé nem követték el azokat a cselekedeteket, amelyek oly gyűlöletesek voltak Jahve Isten számára. Továbbá könyörögtek Jahve Istennek, hogy bocsássa meg múltbeli bűneiket, és ne múltbeli cselekedeteik alapján bánjon velük. Készek voltak arra, hogy soha többé ne vegyenek részt gonoszságban, hanem Jahve Isten utasításai szerint cselekedjenek, ha lehetséges, hogy soha többé ne haragítsák meg Jahve Istent. Bűnbánatuk őszinte és alapos volt. A szívük mélyéről jött, színlelés nélkül, maradandó jelleggel.

Mihelyt Ninive egész népe, a királytól a közemberekig, megtudta, hogy Jahve Isten haragszik rájuk, Isten világosan és tisztán láthatta minden egyes további cselekedetüket és teljes magatartásukat, valamint minden egyes döntésüket és választásukat. Isten szíve a viselkedésük fényében megváltozott. Mi volt abban a pillanatban Isten hozzáállása? Ezt a kérdést megválaszolja neked a Biblia. A Szentírás a következő szavakat jegyezte fel: „Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg” (Jónás 3:10). Jóllehet Isten meggondolta Magát, hozzáállásában nem volt semmi bonyolult. Annyi az egész, hogy haragja kifejezésétől eljutott haragja lecsillapításáig, majd úgy döntött, nem hoz katasztrófát Ninive városára. Isten döntése, hogy megkíméli a niniveieket a katasztrófától, azért történt ilyen gyorsan, mert Isten megfigyelte Ninive minden lakójának a szívét. Látta, mi rejlik a szívük mélyén: őszinte megbánásuk és bűneik megvallása, őszinte hitük Benne, mélységes megértésük arról, mennyire megharagították gonosz cselekedeteik az Ő természetét, és az ebből következő félelmük Jahve Isten küszöbönálló büntetésétől. Ugyanakkor Jahve Isten hallotta imáikat is, amelyek a szívük mélyéről fakadtak, arra kérve Őt, ne haragudjon többé rájuk, hogy elkerülhessék ezt a katasztrófát. Amikor Isten mindezeket a tényeket megfigyelte, haragja apránként elenyészett. Bármekkora is volt előzőleg az Ő haragja, a szíve meghatódott, amikor látta az őszinte megbánást ezeknek az embereknek a szíve mélyén, ezért nem tudta rávenni Magát, hogy katasztrófával sújtsa őket, és megszűnt a haragja irántuk. Ehelyett továbbra is irgalmát és hosszútűrését nyújtotta feléjük, és továbbra is vezérelte őket és gondoskodott róluk.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Isten napi igéi  114. szemelvény

Jónás 3 Jahve igéje másodszor is szólt Jónáshoz: Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az üzenetet, amelyet Én mondok neked! Jónás elindult, és elment Ninivébe Jahve szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt Istennek: három nap kellett a bejárásához. Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. Azután kihirdették Ninivében a király és a főemberek parancsára: Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el! Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg.

Ha Istenbe vetett hited igaz, gyakran részesülsz az Ő gondoskodásában

Abban, ahogy Isten megváltoztatta Ninive népével kapcsolatos szándékait, nem volt habozás, sem kétértelműség vagy bizonytalanság. Inkább a tiszta haragból tiszta hosszútűrésbe való átalakulás volt. Ez Isten lényegének igaz kinyilatkoztatása. Isten sohasem határozatlan vagy tétova az Ő cselekedeteiben; a cselekedetei mögött álló elvek és célok mind világosak és átláthatók, tiszták és makulátlanok, semmiféle csel vagy ármány nem keveredik beléjük. Más szóval: Isten lényegében nincs sötétség vagy gonoszság. Isten azért haragudott meg a niniveiekre, mert gonosz cselekedeteik az Ő szeme elé kerültek; ekkor az Ő haragja az Ő lényegéből származott. Amikor azonban Isten haragja eloszlott, és Ő ismét megajándékozta Ninive népét hosszútűrésével, mindaz, amit Ő feltárt, továbbra is az Ő saját lényege volt. Ez a változás teljes egészében az ember Isten iránti hozzáállása megváltozásának volt köszönhető. Isten sérthetetlen természete egész idő alatt nem változott, Isten hosszantűrő lényege sem változott, és Isten szeretetteljes és irgalmas lényege sem változott. Amikor az emberek gonosz cselekedeteket követnek el, és megsértik Istent, Ő elhozza rájuk haragját. Amikor az emberek igaz bűnbánatot tartanak, Isten szíve megváltozik, és haragja megszűnik. Amikor az emberek továbbra is makacsul ellenszegülnek Istennek, az Ő dühe nem csillapodik, haragja pedig egyre inkább rájuk nehezedik, míg végül elpusztulnak. Ez Isten természetének lényege. Függetlenül attól, hogy Isten a haragját, irgalmát vagy szerető jóságát juttatja-e kifejezésre, az ember magatartása, viselkedése és Istenhez való hozzáállása a szíve mélyén az, ami meghatározza, mi fejeződik ki Isten természetének kinyilatkoztatásában. Ha Isten egy személyt folyamatosan az Ő haragjának vet alá, annak a személynek a szíve kétségkívül szemben áll Istennel. Mivel ez a személy sohasem tanúsított igaz megbánást, nem hajtotta meg a fejét Isten előtt, illetve sohasem volt igaz hite Istenben, ezért sohasem nyerte el Isten irgalmát és hosszútűrését. Ha valaki gyakran részesül Isten gondoskodásában, irgalmában és hosszútűrésében, akkor ez a személy kétségkívül igaz istenhittel rendelkezik a szívében, és a szíve nem áll szemben Istennel. Ez a személy gyakran tart igaz bűnbánatot Isten előtt; ezért, bár Isten fegyelmezése gyakran utoléri ezt a személyt, az Ő haragja nem sújt le rá.

Ez a rövid beszámoló lehetővé teszi, hogy az emberek meglássák Isten szívét, hogy meglássák lényegének valódiságát, hogy meglássák, hogy Isten haragja és szívének változásai nem ok nélkül valók. Az éles ellentét dacára, amelyet Isten tanúsított, amikor haragos volt, majd meggondolta Magát, és amely miatt az emberek azt hiszik, hogy Isten lényegének e két aspektusa – az Ő haragja és az Ő hosszútűrése – között nagy hézag vagy ellentét van, Isten hozzáállása a niniveiek bűnbánatához ismét lehetővé teszi, hogy az emberek meglássák Isten igazi természetének egy másik oldalát. Isten szívének változása valóban lehetővé teszi, hogy az emberiség újra meglássa Isten irgalmának és szerető jóságának valódiságát, és hogy meglássa Isten lényegének igaz kinyilatkoztatását. Az emberiségnek csak el kell ismernie, hogy Isten irgalma és szerető jósága nem mítosz és nem kitaláció. Azért van ez így, mert abban a pillanatban Isten érzése igaz volt, és Isten szívének megváltozása is igaz volt – Isten valóban újra megajándékozta az emberiséget irgalmával és hosszútűrésével.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Isten napi igéi  115. szemelvény

Jónás 3 Jahve igéje másodszor is szólt Jónáshoz: Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az üzenetet, amelyet Én mondok neked! Jónás elindult, és elment Ninivébe Jahve szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt Istennek: három nap kellett a bejárásához. Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. Azután kihirdették Ninivében a király és a főemberek parancsára: Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el! Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg.

Az igaz bűnbánat a niniveiek szívében elnyeri számukra Isten irgalmát és megváltoztatja kimenetelüket

Volt bármi ellentmondás Isten szívének megváltozása és az Ő haragja között? Természetesen nem! Azért nem, mert abban az adott időpontban Isten hosszútűrésének megvolt az oka. Mi lehet ez az ok? Az, ami a Bibliában szerepel: „Mindenki megtért a maga gonosz útjáról”, és „felhagyott erőszakos tetteivel”.

Ez a „gonosz út” nem egy maréknyi gonosz cselekedetre utal, hanem a gonosz forrásra, amelyből az emberek viselkedése fakad. Ha valaki „megtér a maga gonosz útjáról”, az azt jelenti, hogy az illető soha többé nem követ el ilyen cselekedeteket. Más szóval: soha többé nem fog ezen a gonosz módon viselkedni; cselekedeteinek módszere, forrása, célja, szándéka és alapelve mind megváltozott; soha többé nem használja majd ezeket a módszereket és alapelveket, hogy örömet és boldogságot hozzon a szívének. „Felhagyni” abban a részben, hogy „felhagy erőszakos tetteivel”, azt jelenti, hogy megválni tőlük vagy félredobni őket, teljesen szakítani a múlttal és soha vissza nem nézni. Amikor Ninive népe felhagyott erőszakos tetteivel, ez bizonyította és képviselte igaz bűnbánatukat. Isten az emberek külső megjelenését éppúgy figyeli, mint a szívüket. Amikor Isten megfigyelte az igaz, megkérdőjelezhetetlen megbánást a niniveiek szívében, és azt is megfigyelte, hogy megtértek gonosz útjukról és felhagytak erőszakos tetteikkel, meggondolta Magát. Ez annyit tesz, hogy ezeknek az embereknek a viselkedése, magatartása és különféle cselekvési módjai, valamint igaz bűnvallásuk és bűnbánatuk a szívükben elérte, hogy Isten meggondolja Magát, megváltoztassa szándékait, visszavonja döntését, és ne büntesse meg vagy pusztítsa el őket. Így Ninive népe elérte, hogy sorsának végkimenetele megváltozzon. Megváltották saját életüket, ugyanakkor elnyerték Isten irgalmát és hosszútűrését, és ekkor Isten is visszavonta haragját.

Nem Isten irgalma és hosszútűrése ritka, hanem az ember igaz bűnbánata

Bármennyire haragudott is Isten a niniveiekre, mihelyt azok böjtöt hirdettek, zsákruhát öltöttek és hamuba ültek, az Ő szíve elkezdett meglágyulni, és kezdte meggondolni Magát. Amikor bejelentette nekik, hogy elpusztítja a városukat – a bűnvallásukat és bűnbánatukat megelőző pillanatban –, még haragudott rájuk. Miután véghezvittek egy sor bűnbánó cselekedetet, Isten haragja Ninive népe iránt fokozatosan átalakult irántuk való irgalommá és hosszútűréssé. Nincs semmi ellentmondás abban, hogy ugyanazon esemény során Isten természetének ez a két aspektusa időben egyszerre tárul fel. Akkor hát hogyan értsük és ismerjük meg ezt az ellentmondás-mentességet? Isten egymás után mindkét, egymással szöges ellentétben álló lényegét kifejezte és feltárta, amikor Ninive népe bűnbánatot tartott, lehetővé téve, hogy az emberek meglássák Isten lényegének valódiságát és sérthetetlen voltát. Isten az Ő hozzáállása révén a következőket közölte az emberekkel: nem arról van szó, hogy Isten nem tűri az embereket, vagy hogy nem hajlandó irgalmat tanúsítani irántuk; inkább arról, hogy ők ritkán mutatnak igaz megbánást Isten előtt, és ritkán fordul elő, hogy emberek valóban megtérnek gonosz útjaikról és felhagynak erőszakos cselekedeteikkel. Más szóval: amikor Isten haragszik az emberre, azt reméli, hogy az ember képes lesz az igaz bűnbánatra, és Ő valóban reméli, hogy láthatja az ember igaz megbánását, ez esetben pedig Ő továbbra is bőkezűen ajándékozza irgalmát és hosszútűrését az embernek. Ez annyit tesz, hogy az ember gonosz viselkedése kivívja Isten haragját, míg Isten irgalmában és hosszútűrésében azok részesülnek, akik hallgatnak Istenre és igaz bűnbánatot tartanak Előtte, akik megtérnek gonosz útjaikról és felhagynak erőszakos cselekedeteikkel. Isten hozzáállása teljesen egyértelműen feltárult abban, ahogy a niniveiekkel bánt: Isten irgalmát és hosszútűrését egyáltalán nem nehéz elnyerni, hiszen Ő mindössze igaz bűnbánatot vár el az embertől. Amíg az emberek megtérnek a maguk gonosz útjairól, és felhagynak erőszakos tetteikkel, Isten meg fogja gondolni magát, és megváltoztatja hozzáállását velük kapcsolatban.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Isten napi igéi  116. szemelvény

A Teremtő igazságos természete valóságos és eleven

Amikor Isten szíve megváltozott Ninive népe iránt, az Ő irgalma és hosszútűrése vajon csak álca volt? Természetesen nem! Akkor mit mutatott meg az átmenet Isten természetének e két aspektusa között, mialatt Isten ezt az egy helyzetet kezelte? Isten természete teljes egész – egyáltalán nem megosztott. Akár haragját, akár irgalmát és hosszútűrését fejezi ki az emberek iránt, ezek mind az Ő igazságos természetének kifejeződései. Isten természete létfontosságú és élénken szembetűnő, és Ő aszerint váltogatja gondolatait és hozzáállásait, ahogyan a dolgok alakulnak. Az Ő hozzáállásának átalakulása a niniveiek iránt azt mondja el az emberiségnek, hogy Neki megvannak a Maga gondolatai és eszméi; Ő nem robot vagy agyagfigura, hanem Maga az élő Isten. Képes volt haragudni Ninive népére, ahogy arra is képes volt, hogy hozzáállásuk miatt megbocsássa nekik múltjukat. Képes volt úgy dönteni, hogy balszerencsét hoz a niniveiekre, de ezt a döntését bűnbánatuk miatt képes volt meg is változtatni. Az emberek szeretik rugalmatlanul alkalmazni a szabályokat, és ezekkel a szabályokkal behatárolni és meghatározni Istent, ahogy képleteket is szeretnek használni, hogy így próbálják megérteni Isten természetét. Ezért, ami az emberi gondolkodás birodalmát illeti, Isten nem gondolkodik, és lényegi eszméi sincsenek. Valójában azonban Isten gondolatai a folyamatos átalakulás állapotában vannak a dolgok és környezetek változásainak megfelelően. Miközben ezek a gondolatok átalakulnak, Isten lényegének különböző aspektusai tárulnak fel. Ezen átalakulási folyamat közben, pontosan abban a pillanatban, amikor Isten meggondolja Magát, az emberiség számára az Ő életének valóságos létezését mutatja meg, valamint azt, hogy az Ő igazságos természete tele van dinamikus életerővel. Ugyanakkor Isten a saját igaz kinyilatkoztatásai segítségével bizonyítja be az emberiség számára az Ő haragja, irgalma, szerető jósága és hosszútűrése létezésének igazságát. Az Ő lényege bármikor és bárhol feltárulhat a dolgok alakulásának megfelelően. Őbenne megvan egy oroszlán haragja és egy édesanya irgalma és hosszútűrése. Az Ő igazságos természete nem engedi, hogy bárki megkérdőjelezze, megsértse, megváltoztassa vagy eltorzítsa. Minden ügy és minden dolog közepette Isten igazságos természete – azaz Isten haragja és Isten irgalma – bármikor és bárhol megnyilvánulhat. Ő létfontosságú kifejezést ad ezeknek az aspektusoknak az egész teremtett világ minden szegletében, és minden egyes pillanatban életerővel valósítja meg őket. Isten igazságos természetét nem korlátozza tér vagy idő; más szóval Isten igazságos természete nem mechanikusan, a tér vagy idő korlátainak megfelelően fejeződik ki vagy nyilvánul meg, hanem tökéletes könnyedséggel, bárhol és bármikor. Amikor látod, hogy Isten meggondolja Magát, nem fejezi ki többé haragját és nem pusztítja el Ninive városát, mondhatod-e, hogy Isten kizárólag irgalmas és szeretetteljes? Mondhatod-e, hogy Isten haragja csak üres szavakban merül ki? Amikor Isten vad haraggal tombol és visszavonja irgalmát, mondhatod-e, hogy nem érez igaz szeretetet az emberiség iránt? Ezt a vad haragot Isten az emberek gonosz cselekedeteire válaszul juttatja kifejezésre; az Ő haragja nem tökéletlen. Isten szíve megindul az emberek bűnbánatára, és ez a bűnbánat éri el, hogy Ő meggondolja Magát. Amikor Ő meghatódik, amikor meggondolja Magát, és amikor irgalmát és hosszútűrését mutatja az ember iránt, mindezek teljesen hibátlanok; tiszták, vegyítetlenek, makulátlanok és hamisítatlanok. Isten hosszútűrése pontosan ez: hosszútűrés, ahogy az Ő irgalma is irgalom, semmi más. Az Ő természete az ember bűnbánatának és az ember magatartásában beálló változásoknak megfelelően tárja fel haragját vagy irgalmát és hosszútűrését. Bármit is fed fel és fejez ki Ő, az mind tiszta és közvetlen; lényege különbözik bármi lényegétől a teremtett világon belül. Amikor Isten kifejezi az Ő cselekedetei mögött meghúzódó elveket, azok mentesek minden hibától és tökéletlenségtől, éppúgy, mint az Ő gondolatai, eszméi, minden egyes döntése és minden egyes cselekedete. Minthogy Isten így döntött, és minthogy így cselekedett, így viszi véghez vállalkozásait. Az Ő vállalásainak eredményei éppen azért helyesek és hibátlanok, mert forrásuk is makulátlan és kifogástalan. Isten haragja hibátlan. Ugyanígy Isten irgalma és hosszútűrése – amelyekkel az egész teremtett világban senki nem rendelkezik – szintén szent és hibátlan, és képes kiállni a gondos mérlegelés és tapasztalat próbáját.

Ninive történetéről alkotott megértésetek révén látjátok-e most már, milyen a másik oldala Isten igazságos természete lényegének? Látjátok Isten egyedülálló igazságos természetének másik oldalát? Az emberek közül rendelkezik bárki ilyen beállítottsággal? Rendelkezik bárki ilyen haraggal, Isten haragjával? Rendelkezik bárki olyan irgalommal és hosszútűréssel, mint amilyennel Isten rendelkezik? A teremtett világból ki képes ilyen nagy haragot megidézni és úgy dönteni, hogy elpusztítja az emberiséget, vagy katasztrófát hoz rá? És ki alkalmas arra, hogy irgalommal ajándékozza meg az embert, hogy hosszantűrő legyen és megbocsásson, és ezáltal megváltoztassa korábbi döntését, miszerint elpusztítja az embert? A Teremtő az Ő egyedülálló módszerei és alapelvei révén fejezi ki igazságos természetét, és nincs alávetve emberek, események vagy dolgok által ráerőltetett ellenőrzésnek vagy korlátozásoknak. Az Ő egyedülálló természetére való tekintettel senki nem képes megváltoztatni az Ő gondolatait és eszméit, és senki nem képes meggyőzni Őt és megváltoztatni bármelyik döntését. Az egész teremtett világban létező magatartás és gondolatok teljessége az Ő igazságos természetének ítélete alatt létezik. Senki nem irányíthatja, hogy Ő haragját vagy irgalmát gyakorolja-e; csak a Teremtő lényege – vagy más szóval a Teremtő igazságos természete – dönthet erről. Ilyen a Teremtő igazságos természetének egyedülálló jellege!

Annak elemzése és megértése révén, hogyan alakult át Isten hozzáállása Ninive népe iránt, képesek vagytok az „egyedülálló” szóval leírni az Isten igazságos természetében található irgalmat? Korábban azt mondtuk, hogy Isten haragja az Ő egyedülálló igazságos természete lényegének egy aspektusa. Most két aspektust fogok az Ő igazságos természeteként meghatározni: Isten haragját és Isten irgalmát. Isten igazságos természete szent; nem tűri, hogy megsértsék vagy megkérdőjelezzék; olyasmi ez, amivel a teremtett és teremtetlen lények közül senki nem rendelkezik. Egyedülálló és egyúttal kizárólag Istenre jellemző. Ez azt jelenti, hogy Isten haragja szent és sérthetetlen. Ugyanígy Isten igazságos természetének másik aspektusa, Isten irgalma is szent és meg nem sérthető. Egy teremtett vagy teremtetlen lény sem léphet Isten helyébe vagy képviselheti Őt cselekedeteiben, és senki sem léphetett volna az Ő helyébe vagy képviselhette volna Őt Szodoma elpusztítása vagy Ninive megmentése során. Ez Isten egyedülálló igazságos természetének igaz kifejeződése.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Isten napi igéi  117. szemelvény

A Teremtő őszinte érzései az emberiség iránt

Az emberek gyakran mondják, hogy nem könnyű Istent megismerni. Én azonban azt mondom, hogy Istent megismerni egyáltalán nem nehéz, mert Isten gyakran mutatja meg az Ő tetteit az ember számára is láthatóan. Isten soha nem szüntette be párbeszédét az emberiséggel, és soha nem rejtette el Magát és nem rejtőzött el az ember elől. Gondolatait, eszméit, szavait és tetteit mind feltárta az emberiségnek. Ezért, amennyiben az ember meg kívánja ismerni Istent, mindenféle úton-módon eljuthat odáig, hogy megérti és megismeri Őt. Az ember azért gondolja vakon, hogy Isten szándékosan kerüli őt, szándékosan rejtőzött el az emberiség elől, és nem áll szándékában megengedni az embernek, hogy megértse és megismerje Őt, mert nem tudja, ki Isten, és nem is kívánja megérteni Istent. Sőt, még inkább azért, mert az ember nem törődik a Teremtő gondolataival, szavaival és cselekedeteivel... Őszintén szólva, ha valaki csak a szabadidejét arra fordítja, hogy a Teremtő szavaira vagy tetteire összpontosítson, és megértse azokat, és ha csak egy kis figyelmet is szentel a Teremtő gondolatainak és az Ő szíve hangjának, akkor nem lesz nehéz felismernie, hogy a Teremtő gondolatai, szavai és cselekedetei láthatók és áttekinthetők. Ugyanígy nem sok erőfeszítésébe telik majd felismerni, hogy a Teremtő mindig az emberiség körében van, mindig párbeszédben van az emberrel és az egész teremtett világgal, és mindennap új tetteket visz véghez. Az Ő lényege és természete fejeződik ki az emberrel folytatott párbeszédében; az Ő gondolatai és eszméi teljesen feltárulnak tetteiben; Ő mindenkor kíséri és figyeli az emberiséget. Néma szavaival csendesen szól az emberiséghez és az egész teremtéshez: „Ott vagyok a mennyben, és ott vagyok teremtett világomban. Őrködöm, várok, melletted vagyok...” Kezei melegek és erősek, léptei könnyedek, hangja lágy és kedves, alakja átjárja, körülfogja, átöleli az egész emberiséget; ábrázata szépséges és szelíd. Ő soha nem távozott el, soha nem tűnt el. Éjjel-nappal Ő az emberiség állandó társa, aki soha nem tágít mellőlük. Odaadó gondoskodása és különleges ragaszkodása az emberiséghez, valamint az ember iránti igaz törődése és szeretete apránként megmutatkozott, amikor megmentette Ninive városát. Különösen a Jahve Isten és Jónás közötti szóváltás fedte fel teljes mértékben a Teremtő gyengédségét az emberiség iránt, amelyet Ő Maga teremtett. E szavak által mély megértést nyerhetsz Isten őszinte érzéseiről az emberiség iránt...

A következő szakasz Jónás könyvében (4:10-11) szerepel: „Jahve ezt mondta: Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is!” Ezek Jahve Isten szavai, egy Isten és Jónás közötti párbeszédből feljegyezve. Bár ez a szóváltás rövid, csordultig tele van a Teremtő gondoskodásával az emberiség iránt és vonakodásával attól, hogy lemondjon az emberiségről. Ezek a szavak azt az igaz hozzáállást és érzéseket fejezik ki, amelyeket Isten őriz a szívében az Ő teremtése iránt. E szavak által, amelyek olyan világosak és pontosak, amilyet ember ritkán hallhat, Isten az emberiséggel kapcsolatos igazi szándékairól nyilatkozik. Ez a szóváltás Isten Ninive népéhez való hozzáállását képviseli – de miféle hozzáállás ez? Ez az a hozzáállás, amellyel Ő Ninive népének bűnbánata előtt és után fordult feléjük, és az a hozzáállás, amellyel Ő az emberiséget kezeli. E szavakban benne vannak az Ő gondolatai és az Ő természete.

Isten milyen gondolatai tárulnak fel e szavakban? Ha figyeltek a részletekre olvasás közben, nem lesz nehéz észrevennetek, hogy Ő a „szánni” igét használja; ennek a szónak a használata mutatja Isten igazi hozzáállását az emberiséghez.

A szó szerinti jelentés szintjén az emberek a „szánni” szót különbözőképpen értelmezhetik. Először is azt jelenti: „szeretni és védelmezni valamit, gyengédséget érezni valami iránt”, másodszor azt jelenti: „nagyon szeretni”, végül pedig ezt: „valaki nem akar bántani valamit, és nem bírja elviselni, ha így tesz”. Röviden: ez a szó gyengéd ragaszkodásra és szeretetre utal, valamint arra, hogy az illető nem hajlandó lemondani valakiről vagy valamiről; ott van benne Isten irgalma és hosszútűrése az ember iránt. Isten ezt a szót használta, amelyet az emberek is széles körben használnak, és amely mégis képes feltárni Isten szívének hangját és az Ő hozzáállását az emberiséghez.

Bár Ninive városa tele volt éppoly romlott, gonosz és erőszakos emberekkel, mint Szodoma lakói, megbánásuk miatt Isten meggondolta Magát, és úgy döntött, nem pusztítja el őket. Mivel az, ahogyan Isten szavait és utasításait kezelték, olyan hozzáállásról tett tanúbizonyságot, amely éles ellentétben állt Szodoma polgárainak hozzáállásával, és mivel őszintén alávetették magukat Istennek, és őszintén megbánták bűneiket, továbbá minden tekintetben igaz és szívből jövő magatartást tanúsítottak, Isten újra kifejezésre juttatta saját, szívből jövő szánalmát, és megajándékozta őket azzal. Amit Isten az emberiségnek ajándékoz, és a szánalmat, amelyet Ő tanúsít az emberiség iránt, senki nem képes utánozni, és lehetetlen, hogy bárki Isten irgalmával, hosszútűrésével vagy az emberiség iránti őszinte érzéseivel rendelkezzen. Van valaki, akit nagyszerű férfinak vagy nőnek tartasz, vagy akár emberfelettinek, aki valamiféle magaslatról, nagy emberként megnyilatkozva, vagy a csúcsponton ilyesfajta állítást tesz az emberiségnek vagy a teremtett világnak? Az emberek közül ki ismerheti az emberi élet állapotát úgy, mint a tenyerét? Ki viselheti a terhet és felelősséget az emberiség létezéséért? Ki jogosult arra, hogy bejelentse egy város elpusztítását? És ki jogosult arra, hogy megbocsásson egy városnak? Ki mondhatja, hogy megszánta a saját teremtését? Csakis a Teremtő! Csakis a Teremtőben van gyengédség ez iránt az emberiség iránt. Csakis a Teremtő mutat az emberiség iránt könyörületet és ragaszkodást. Csakis a Teremtőben van igaz, törhetetlen ragaszkodás az emberiség iránt. Hasonlóképpen csakis a Teremtő ajándékozhatja meg irgalmával ezt az emberiséget és szánhatja meg az Ő egész teremtését. Az Ő szíve repes és sajog az ember minden egyes cselekedetére: haragszik, aggódik és bánkódik az ember gonoszsága és romlottsága miatt; elégedett, örül, megbocsát és ujjong az ember megbánása és hite miatt; minden egyes gondolata és eszméje az emberiségért van és körülötte forog; ami Ő, és amije van, kizárólag az emberiség kedvéért fejeződik ki; az Ő érzelmeinek összessége az emberiség létezésével fonódik össze. Az emberiség kedvéért utazgat és lót-fut; némán elajándékozza életének minden egyes darabkáját, élete minden percét és másodpercét odaadja... Soha nem tudta, hogyan becsülje meg a saját életét, mégis mindig szánta az emberiséget, amelyet Ő Maga teremtett... Mindenét ennek az emberiségnek adja... Irgalmát és hosszútűrését feltétel nélkül, ellenszolgáltatás elvárása nélkül ajándékozza. Ezt csakis azért teszi, hogy az emberiség továbbra is életben maradjon az Ő szemei előtt, és megkapja az élet Tőle származó ellátását. Ezt csakis azért teszi, hogy az emberiség egy nap alávesse magát Neki, és felismerje, hogy Ő az, aki fenntartja az ember létezését, és táplálja az egész teremtett világ életét.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Isten napi igéi  118. szemelvény

Jónás 4 Ez azonban nagyon rosszul esett Jónásnak, és megharagudott. Így imádkozott Jahvéhoz: Ó, Jahve! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még otthon voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy Te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, szereteted nagy, és visszavonhatod még a veszedelmet. Most azért, Jahve, vedd el az életemet, mert jobb nekem meghalnom, mint élnem! Jahve azonban ezt kérdezte: Igazad van-e, hogy haragszol?! Azután kiment Jónás a városból, letelepedett a várostól keletre, készített ott magának egy kunyhót, és odaült az árnyékába, hogy lássa, mi történik majd a várossal. Jahve Isten pedig úgy rendelte, hogy nőjön ott egy bokor; az felfutott Jónás fölé, és árnyékot tartott a feje fölött, hogy megvédje a rosszulléttől. Jónás nagyon örült a bokornak. Isten azonban úgy rendelte, hogy másnap, amint hajnalodni kezdett, megrágja egy féreg a bokrot, és az elszáradjon. Amikor kisütött a nap, Isten úgy rendelte, hogy tikkasztó keleti szél támadjon. Jónás napszúrást kapott, ájuldozott, a halált kívánta magának, és azt mondta: Jobb nekem meghalnom, mint élnem! Akkor Isten ezt kérdezte Jónástól: Igazad van-e, amikor haragszol e miatt a bokor miatt? Ő így felelt: Igazam van! Haragszom mindhalálig! Jahve ezt mondta: Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is!

A Teremtő kifejezi igazi érzéseit az emberiség iránt

Ez a beszélgetés Jahve Isten és Jónás között kétségkívül a Teremtő emberiség iránti igazi érzéseinek kifejeződése. Egyfelől tájékoztatja az emberiséget arról, hogy a Teremtő érti a szuverén uralma alatt lévő egész teremtett világot; ahogy Jahve Isten mondta: „Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is!” Más szóval: Isten megértése Ninivéről egyáltalán nem felületes volt. Nemcsak tudta a városban lévő élőlények számát (beleértve az embereket és a háziállatokat is), hanem azt is tudta, hogy hányan nem tudnak különbséget tenni a jobb és bal kezük között – vagyis, hogy hány gyermek és fiatal volt jelen. Ez konkrét bizonyítéka Isten átfogó megértésének az emberiséggel kapcsolatban. Másrészt ez a beszélgetés tájékoztatja az embereket a Teremtő emberiség iránti hozzáállásáról, vagyis arról, mennyi az emberiség súlya a Teremtő szívében. Pontosan úgy, ahogy Jahve Isten mondta: „Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost [...]?” Ezek Jahve Isten megrovó szavai Jónáshoz, de mind igazak.

Bár Jónás arra kapott megbízást, hogy hirdesse Jahve Isten szavait Ninive népének, nem értette Jahve Isten szándékait, sem az Ő aggályait és elvárásait a városbeliekkel szemben. Ezzel a feddéssel Isten azt akarta tudatni vele, hogy az emberiség Isten saját kezeinek terméke, és hogy Ő fáradságos erőfeszítéseket szentelt minden egyes személynek; hogy minden egyes személy Isten elvárásait hordozza a vállán, és hogy minden egyes személy Isten életének ellátását élvezi; minden egyes személyért Isten fizette meg az árat fáradságos erőfeszítéseivel. Ez a feddés azt is elmondta Jónásnak, hogy Isten szánja az emberiséget, amely az Ő saját keze munkája, éppen annyira, amennyire Jónás szánta a bokrot. Isten semmiképpen nem hagyná el egykönnyen az emberiséget, vagy legalábbis az utolsó lehetséges pillanatig nem tenné, nem utolsósorban azért, mert a városban olyan sok gyermek és ártatlan háziállat volt. Amikor Isten teremtésének ezekkel a fiatal és tudatlan termékeivel került szembe, akik még a jobb és a bal kezük között sem tudtak különbséget tenni, még kevésbé volt elképzelhető, hogy Isten ilyen elhamarkodottan vessen véget életüknek és határozza meg kimenetelüket. Isten remélte, hogy láthatja őket felnőni; remélte, hogy nem ugyanazon az úton járnak majd, mint a felmenőik, hogy nem kell újra Jahve Isten figyelmeztetését hallaniuk, és hogy bizonyságot fognak tenni Ninive múltjáról. Mi több, Isten remélte, hogy láthatja Ninivét, miután megbánta bűneit, hogy láthatja Ninive jövőjét a megtérést követően, és ami még fontosabb: hogy láthatja, amint Ninive újra Isten irgalma alatt él. Ezért Isten szemében a teremtésnek azok a tárgyai, akik nem tudtak különbséget tenni a jobb és bal kezük között, ők voltak Ninive jövője. Ők vállalják majd fel Ninive megvetésre méltó múltját, ahogy ők vállalják majd fel azt a fontos kötelességet is, hogy egyaránt bizonyságot tegyenek Ninive múltjáról és jövőjéről Jahve Isten útmutatásával. Igazi érzéseinek ebben a kinyilvánításában Jahve Isten teljes egészében megmutatta a Teremtő irgalmát az emberiség iránt. Megmutatta az emberiségnek, hogy „a Teremtő irgalma” nem tartalmatlan frázis, és nem is üres ígéret; konkrét elvei, módszerei és célkitűzései vannak. Isten igaz és valóságos, nem használ hamisságokat és álcákat, és ugyanígy az Ő irgalmában is végtelen ajándékként részesül az emberiség minden korban és időben. Viszont mindmáig a Teremtő Jónással folytatott szóváltása az Ő egyetlen, kizárólagos szóbeli nyilatkozata arról, miért tanúsít irgalmat az emberiség iránt, hogyan mutat irgalmat az emberiség felé, milyen hosszantűrő az emberiséggel szemben, és melyek az Ő igazi érzései az emberiség iránt. Jahve Isten tömör szavai ebben a beszélgetésben az emberiség mint szerves egész iránti gondolatait fejezik ki; igaz kifejezései az Ő szíve hozzáállásának az emberiséghez, és konkrét bizonyítékai is annak, hogy Ő bőségesen ajándékozza irgalmát az emberiségnek. Az Ő irgalmában nemcsak az emberiség idősebb generációi részesülnek, hanem megadatik az emberiség fiatalabb tagjainak is, ahogy mindig is volt, nemzedékről nemzedékre. Bár Isten haragja rendszeresen lesújt az emberiség bizonyos szegleteire és korszakaira, Isten irgalma sohasem szűnt meg. Irgalmával teremtése egyik nemzedékét a másik után vezeti és vezéreli, a teremtés egyik nemzedékét a másik után látja el és táplálja, mert igazi érzései az emberiség iránt sohasem változnak. Ahogy Jahve Isten mondta: „Én pedig ne szánjam meg [...]?” Ő mindig is szánta az Ő saját teremtését. Ez a Teremtő igazságos természetének irgalma, és egyúttal a Teremtő teljes egyedülállósága!

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Isten napi igéi  119. szemelvény

Az öt embertípus

Isten követőit több kategóriába fogom csoportosítani aszerint, hogy milyen a megértésük Istenről, és hogy milyen megértéssel és tapasztalattal rendelkeznek az Ő igazságos természetéről, hogy megtudjátok, melyik stádiumban vagytok jelenleg, és hogy milyen a jelenlegi érettségetek. Ami az emberek istenismeretét és az Ő igazságos természetéről alkotott megértését illeti, az emberek által elért különböző stádiumok és érettségi szintek általánosságban öt típusra oszthatók. Ez a téma az egyedülálló Istennek és az Ő igazságos természetének ismeretén alapul. Ezért, ahogy a következő tartalmat olvassátok, próbáljátok figyelmesen megállapítani, hogy pontosan mennyi megértéssel és tudással rendelkeztek Isten egyedülálló voltáról és igazságos természetéről, aztán az eredmény segítségével ítéljétek meg, hogy igazából melyik stádiumba tartoztok, igazából mekkora az érettségetek, és igazából melyik embertípus vagytok.

Első típus: a pólyás csecsemő stádiuma

Mit jelent az, hogy „pólyás csecsemő”? A pólyás csecsemő egy csecsemő, aki nemrég jött világra, egy újszülött. Ez az a stádium, amelyben az ember a legéretlenebb.

Az ebben a stádiumban lévő emberek lényegében nem rendelkeznek tudomással vagy tudatossággal az Istenbe vetett hit dolgaival kapcsolatban. Zavartak és bizonytalanok, és semmiről nem tudnak semmit. Lehet, hogy ezek az emberek már régóta hisznek Istenben, vagy talán egyáltalán nem régóta, de zavart és tudatlan állapotuk és igazi érettségük a pólyás csecsemő stádiumába sorolja őket. A pólyás csecsemő helyzetének pontos meghatározása a következő: bármilyen régóta hisz Istenben ez a fajta ember, mindig is zavaros fejű, bizonytalankodó és együgyű lesz; nem tudja, miért hisz Istenben, és azt sem tudja, kicsoda Isten, vagy hogy ki az Isten. Bár Istent követik, a szívükben nincs pontos definíció Istenről, és nem tudják megállapítani, hogy Isten-e az, akit követnek, még kevésbé azt, hogy igazából érdemes-e hinniük Istenben és követniük Őt. Ez ennek az embertípusnak az igazi állapota. Ezeknek az embereknek a gondolatai homályosak, és egyszerűen szólva, a hitük zavaros. Mindig a döbbenet és a fogalmatlanság állapotában léteznek; állapotukat a „zavart fejűség”, „elbizonytalanodás” és „együgyűség” szavakkal lehet összegezni. Soha nem látták, nem is érezték Isten létezését, ezért az istenismeretről beszélni velük éppolyan haszontalan, mint egy hieroglifákkal írt könyvet olvastatni velük – sem megérteni, sem elfogadni nem fogják. Számukra Istent ismerni annyi, mintha egy fantasztikus mesét hallgatnának. Bár a gondolataik homályosak lehetnek, valójában szilárdan hiszik, hogy Isten megismerése kimondottan idő- és energiapazarlás. Ez az első embertípus: a pólyás csecsemő.

Második típus: az anyatejes csecsemő stádiuma

Egy pólyás csecsemőhöz képest ez az embertípus már elért némi előrehaladást. Sajnos még mindig nem rendelkeznek semmiféle megértéssel Istenről. Még mindig nincs világos megértésük Istenről és rálátásuk Istenre, és nincs túl világos fogalmuk arról, miért kellene hinniük Istenben, de a szívükben megvan a saját céljuk és a saját világos eszméik. Azzal nem törődnek, hogy helyes-e hinni Istenben. A cél és célkitűzés, amelyre az Istenbe vetett hit által törekednek, az, hogy élvezzék az Ő kegyelmét, örömöt és békét nyerjenek, kényelmes életet éljenek, élvezzék Isten védelmét és gondviselését, és Isten áldásai alatt élhessenek. Nem törődnek azzal, milyen mértékben ismerik Istent; nem sarkallja őket semmi arra, hogy Isten megértésére törekedjenek, és azzal sem törődnek, hogy mit csinál vagy mit kíván tenni Isten. Csak arra törekednek vakon, hogy az Ő kegyelmét élvezzék, és többet szerezzenek meg áldásaiból; százszoros nyereségre törekednek a jelen korban, az eljövendő korban pedig örök életre. Gondolataik, önfeláldozásuk mértéke, odaadásuk és szenvedésük mind ugyanarra a célra irányul: megszerezni Isten kegyelmét és áldásait. Semmi mással nem törődnek. Ez az embertípus csak abban biztos, hogy Isten képes megvédeni az embereket és megajándékozni őket kegyelmével. Azt lehet mondani, hogy nem érdekli őket és nincs túl sok fogalmuk arról, miért akarja Isten megmenteni az embert, vagy hogy milyen eredményt kíván Isten elérni szavaival és munkájával, és ez nem is érdekli őket. Soha nem tettek erőfeszítést azért, hogy megismerjék Isten lényegét és igazságos természetét, és nem is tudnak elég érdeklődést összeszedni ahhoz, hogy így tegyenek. Hiányzik belőlük a hajlam, hogy odafigyeljenek ezekre a dolgokra, és nem is kívánnak tudni róluk. Nem kívánnak kérdéseket feltenni Isten munkájáról, Isten követelményeiről az emberrel szemben, Isten akaratáról vagy bármi másról, ami Istennel kapcsolatos, és az arra való hajlam is hiányzik belőlük, hogy ezekről a dolgokról kérdezzenek. Azért van ez így, mert azt hiszik, ezeknek a dolgoknak semmi közük ahhoz, hogy élvezik-e Isten kegyelmét, és őket csak egy olyan Isten érdekli, aki a saját érdekeikkel közvetlen kapcsolatban létezik, és aki kegyelmet tud ajándékozni az embernek. Egyáltalán nem érdekli őket semmi más, így nem tudnak belépni az igazságvalóságba, akárhány éve is hisznek Istenben. Ha nincs senki, aki rendszeresen itatja vagy eteti őket, nehezükre esik továbbmenni az Istenbe vetett hit útján. Ha nem élvezhetik az eddigi örömöt, békét vagy Isten kegyelmét, akkor eléggé hajlamosak otthagyni az egészet. Ez a második embertípus: az a személy, aki az anyatejes csecsemő stádiumában létezik.

Harmadik típus: az elválasztott csecsemő, avagy a kisgyermek stádiuma

Ez az embercsoport már rendelkezik bizonyos mennyiségű világos tudatossággal. Tisztában vannak azzal, hogy Isten kegyelmének élvezete nem jelenti azt, hogy ők maguk igaz tapasztalással rendelkeznek, és azzal is tisztában vannak, hogy még ha fáradhatatlanul törekednek is az örömre és békére, a kegyelemre, vagy ha képesek is bizonyságot tenni azáltal, hogy megosztják tapasztalataikat Isten kegyelmének élvezetéről, vagy azáltal, hogy dicsőítik Istent az áldásokért, amelyeket nekik ajándékozott, mindez nem jelenti azt, hogy birtokában vannak az életnek, sem azt, hogy rendelkeznek az igazság valóságával. Attól kezdve, hogy ennek tudatára ébredtek, többé nem dédelgetnek vad reményeket arról, hogy őket csak Isten kegyelme fogja kísérni, hanem miközben Isten kegyelmét élvezik, egyúttal tenni is kívánnak valamit Istenért. Készen állnak megtenni kötelességüket, elviselni némi nehézséget és fáradságot, valamilyen szintű együttműködésbe kezdeni Istennel. Mivel azonban törekvésük Istenbe vetett hitükben túlságosan torzult, mivel az általuk dédelgetett egyéni szándékok és vágyak túl erősek, mivel beállítottságuk túl féktelenül arrogáns, nagyon nehéz kielégíteniük Isten vágyát vagy hűségesnek lenniük Istenhez. Ezért gyakran nem képesek felismerni saját egyéni kívánságaikat vagy betartani Istennek tett ígéreteiket. Gyakran egymásnak ellentmondó állapotokban találják magukat: nagyon szeretnének a lehető legteljesebb mértékben eleget tenni Istennek, mégis minden erejükkel ellenszegülnek Neki, és gyakran tesznek fogadalmakat Istennek, de esküjüket aztán hamar meg is szegik. Még gyakrabban más, egymásnak ellentmondó állapotokban találják magukat: őszintén hisznek Istenben, mégis megtagadják Őt és mindazt, ami Tőle származik; szorongva remélik, hogy Isten majd megvilágosítja, vezeti, ellátja és segíti őket, de közben továbbra is a saját kiútjukat keresik. Szeretnék megérteni és megismerni Istent, mégsem hajlandóak közeledni Hozzá. Ehelyett folyamatosan kerülik Istent, és a szívük zárva van Előtte. Bár rendelkeznek némi felületes megértéssel és tapasztalattal Isten szavainak szó szerinti jelentéséről és az igazságról, valamint felületes fogalommal Istenről és az igazságról, tudat alatt továbbra sem tudják megerősíteni vagy megállapítani, hogy Isten-e az igazság, sem megerősíteni azt, hogy Isten valóban igazságos-e. Isten természetének és lényegének valódiságát sem tudják meghatározni, még kevésbé az Ő igazi létezését. Istenbe vetett hitükben mindig vannak kételyek és félreértések, valamint elképzelések és képzelgések is. Miközben Isten kegyelmét élvezik, vonakodva megtapasztalnak vagy gyakorolnak néhány igazságot is, amelyeket teljesíthetőnek tartanak, hogy gazdagítsák hitüket, bővítsék tapasztalatukat az istenhitben, igazolják az Istenbe vetett hitről alkotott megértésüket, és kielégítsék hiúságukat azáltal, hogy a saját maguk által megszabott életúton járnak, és egy igazságos vállalkozást hajtanak végre az emberiségért. Ugyanakkor mindezt saját vágyuk kielégítésére is teszik, hogy áldásokat nyerjenek, mintegy egy fogadás keretében, amelyet annak reményében tesznek, hogy még nagyobb áldásokat kapnak az emberiség számára, továbbá azért, hogy véghezvigyék nagyra törő becsvágyukat és élethosszig tartó vágyukat arra, hogy ne nyugodjanak, amíg meg nem szerezték Istent. Ezek az emberek ritkán képesek elnyerni Istentől a megvilágosodást, mert vágyuk és szándékuk, hogy áldásokat nyerjenek, túlságosan fontos számukra. Semmi kedvük ezt feladni, sőt, nem is tudnák elviselni, hogy így tegyenek. Attól félnek, hogy az áldások elnyerésének vágya nélkül, a régóta dédelgetett ambíció nélkül, hogy ne nyugodjanak, amíg meg nem szerezték Istent, elveszítik a motivációt, hogy higgyenek Istenben. Ezért nem akarnak szembenézni a valósággal. Nem akarnak szembenézni Isten szavaival vagy Isten munkájával. Nem akarnak szembesülni Isten természetével vagy lényegével, még kevésbé megemlíteni Isten megismerésének témáját. Azért van ez így, mert mihelyt Isten, az Ő lényege és az Ő igazságos természete a képzelgéseik helyébe lép, az álmaik füstté válnak, és úgynevezett tiszta hitük és évek fáradságos munkájával felhalmozott „érdemeik” elpárolognak és semmivé lesznek. Ugyanígy összeomlás vár a saját kis „birodalmukra” is, amelyet vérrel és verejtékkel hódítottak meg az évek során. Mindez azt jelzi majd, hogy sok éves kemény munkájuk és erőfeszítéseik mind hiábavalóak voltak, és hogy a nulláról kell újrakezdeniük. Ez a legkeményebb fájdalom, amelyet a szívükben el kell viselniük, és ez az a végeredmény, amelyet a legkevésbé kívánnak látni, ezért vannak folyamatosan beleragadva ebbe a patthelyzetbe, mert nem hajlandóak visszafordulni. Ez a harmadik embertípus: az a személy, aki az elválasztott csecsemő stádiumában létezik.

A fent leírt háromféle ember, vagyis az ebben a három állapotban létező emberek nem rendelkeznek igaz hittel Isten identitásában és státuszában, sem az Ő igazságos természetében, sem világos, pontos felismeréssel vagy megerősítéssel ezekről. Ezért e három embertípus számára nagyon nehéz belépni az igazság valóságába, és szintén nehéz elnyerniük Isten irgalmát, megvilágosítását vagy megvilágítását, mivel az a mód, ahogyan Istenben hisznek és hibás hozzáállásuk Istenhez lehetetlenné teszi az Ő számára, hogy munkát végezzen szívükben. Kétségeik, félreértéseik és képzelgéseik Istennel kapcsolatban meghaladják Istenbe vetett hitüket és Róla alkotott ismeretüket. Ez a három embertípus nagy veszélyben forog, és mindhárom állapot nagyon veszedelmes. Amikor valaki kételkedő hozzáállást tart fenn Istennel, Isten lényegével, Isten identitásával szemben, vagy azzal kapcsolatban, hogy Isten-e az igazság, és az Ő létezésének valódiságával kapcsolatban, és amikor valaki nem képes ezeket bizonyosságként kezelni, az hogyan fogadhatja el mindazt, ami Istentől jön? Hogyan fogadhatja el azt a tényt, hogy Isten az igazság, az út és az élet? Hogyan fogadhatja el Isten fenyítését és ítéletét? Hogyan fogadhatja el Isten üdvösségét? Ez a fajta ember hogyan nyerheti el Isten igaz útmutatását és gondviselését? Azok, akik ebben a három stádiumban vannak, bármikor szembeszegülhetnek Istennel, ítéletet mondhatnak Istenről, káromolhatják vagy elárulhatják Istent. Bármikor letérhetnek az igaz útról és elhagyhatják Istent. Mondhatni, az ebben a három stádiumban lévő emberek egy kritikus időszakban léteznek, mivel nem léptek rá az istenhit helyes ösvényére.

Negyedik típus: a növekvő gyermek, avagy a gyermekkor stádiuma

Miután egy személy elválasztása megtörtént – vagyis miután bőséges mennyiségű kegyelemben részesült –, elkezdi felfedezni, mit jelent hinni Istenben, feltámad benne a vágy, hogy különböző kérdéseket megértsen, például, hogy miért él az ember, hogyan éljen az ember, és miért végzi Isten az Ő munkáját az emberen. Amikor ezek a homályos gondolatok és zavaros gondolati mintázatok felmerülnek és léteznek bennük, folyamatosan öntözésben részesülnek, és a kötelességüket is képesek teljesíteni. Ez idő alatt már nincsenek kétségeik Isten létezésének igazságával kapcsolatban, és pontos fogalommal rendelkeznek arról, mit jelent Istenben hinni. Erre az alapra építve fokozatosan istenismeretre tesznek szert, és fokozatosan válaszokat kapnak homályos gondolataikra és zavaros gondolati mintázataikra Isten természetével és lényegével kapcsolatban. Ami a beállítottságuk változásait és Istenről való ismeretüket illeti, az ebben a stádiumban lévő emberek kezdenek elindulni a helyes csapáson, és belépnek egy átmeneti időszakba. Ebben a stádiumban kezd az embereknek életük lenni. Az élet birtoklásának világos jele, ha valaki fokozatosan megoldja az Isten ismeretével kapcsolatos különféle kérdéseket a szívében – például félreértéseket, képzelgéseket, elképzeléseket, Istenről alkotott homályos definíciókat –, és nemcsak eljut odáig, hogy valóban higgyen, és felismerje Isten létezésének valódiságát, hanem lesz egy pontos definíciója Istenről, és a szívében a megfelelő hely lesz Isten számára, homályos hite helyébe pedig Isten igaz követése lép. Ebben a stádiumban az emberek fokozatosan felismerik téves fogalmaikat Istenről, hibás törekvéseiket és hitük helytelen módjait. Mohón vágyakozni kezdenek az igazság után, vágyakozni arra, hogy megtapasztalják Isten ítéletét, fenyítését és fegyelmezését, és arra, hogy beállítottságuk megváltozzon. Ebben a stádiumban fokozatosan maguk mögött hagynak mindenféle elképzelést és képzelgést Istenről, ugyanakkor pedig megváltoztatják és helyesbítik helytelen istenismeretüket, és helyes alapvető ismereteket szereznek Istenről. Bár annak az ismeretnek egy része, amelyet ebben a stádiumban birtokolnak az emberek, nem túl konkrét vagy pontos, legalább fokozatosan kezdik elhagyni Istenről alkotott elképzeléseiket, téves ismereteiket és félreértéseiket; többé nem tartják fenn saját elképzeléseiket és képzelgéseiket Istenről. Kezdik megtanulni az elhagyást – hogy miként hagyjanak el a saját elképzeléseik között talált dolgokat, az ismeretekből származó dolgokat és a Sátántól való dolgokat; kezdenek hajlandók lenni arra, hogy helyes és pozitív dolgoknak vessék alá magukat, sőt olyan dolgoknak, amelyek Isten szavaiból származnak és megfelelnek az igazságnak. Kezdik továbbá megkísérelni megtapasztalni Isten szavait, személyesen ismerni és végrehajtani az Ő szavait, az Ő szavait fogadni el cselekedeteik alapelveként és beállítottságuk megváltoztatásának alapjaként. Ez idő alatt az emberek öntudatlanul elfogadják Isten ítéletét és fenyítését, és öntudatlanul elfogadják életükként Isten szavait. Miközben Isten ítéletét, fenyítését és szavait elfogadják, egyre inkább tudatába kerülnek annak, és képesek lesznek érzékelni azt, hogy az Isten, akiben szívük mélyén hisznek, valóban létezik. Isten szavaiban, saját tapasztalataikban és életükben egyre inkább érzik, hogy Isten mindig is felügyelte az ember sorsát, mindig is vezette az embert, és gondoskodott róla. Istennel való társulásuk révén fokozatosan meggyőződnek Isten létezéséről. Ezért, mielőtt még ráébrednének, tudat alatt már jóváhagyták Isten munkáját, és elkezdtek szilárdan hinni benne, valamint Isten szavait is jóváhagyták. Mihelyt az emberek jóváhagyják Isten szavait és munkáját, szüntelenül megtagadják önmagukat, megtagadják saját elképzeléseiket, megtagadják saját ismereteiket, megtagadják saját képzelgéseiket, ugyanakkor pedig szüntelenül keresik, hogy mi az igazság, és mi Isten akarata. Az emberek ismerete Istenről a fejlődésnek ebben a szakaszában meglehetősen felszínes – még arra is képtelenek, hogy világosan szavakba foglalják ezt a tudást, és konkrét részleteket sem tudnak megfogalmazni –, és csak észlelésen alapuló megértéssel rendelkeznek; mégis, ha ezt az előző három stádium mellé állítjuk, ebben a szakaszban az emberek éretlen élete már öntözésben részesült, és megkapta ellátásként Isten szavait, így már elkezdett szárba szökkenni. Életük olyan, mint a földbe temetett mag; miután nedvességet és tápanyagokat kapott, áttör a talajon, és szárba szökkenése egy új élet születését jelenti. Ez a születés teszi lehetővé, hogy az ember megpillantsa az élet jeleit. Amikor az embereknek életük van, növekednek. Ezért ezeken az alapokon – fokozatosan eljutva az Istenbe vetett hit megfelelő ösvényére, elhagyva saját elképzeléseiket, elnyerve Isten útmutatását – az emberek élete elkerülhetetlenül, apránként növekedni fog. Minek alapján mérhető ez a növekedés? A mérés alapja az illető tapasztalata Isten szavaival és Isten igazságos természetéről alkotott igaz megértése. Bár nagyon nehezükre esik, hogy saját szavaikkal pontosan leírják Istenről és az Ő lényegéről alkotott ismeretüket ebben a növekedési időszakban, ez az embercsoport többé nem szándékozik szubjektíven az örömöt keresni Isten kegyelmének élvezete által, vagy azért hinni Istenben, hogy a saját célját hajszolja, ami nem más, mint az Ő kegyelmének megszerzése. Ehelyett egy Isten szavának megfelelően élt életre akarnak törekedni, valamint arra, hogy Isten üdvösségének tárgyai legyenek. Továbbá bizakodók, és készen állnak elfogadni Isten ítéletét és fenyítését. Ez fémjelzi a növekedés stádiumában járó embert.

Bár az ebben a stádiumban lévő embereknek van némi ismeretük Isten igazságos természetéről, ez az ismeret nagyon homályos és elmosódott. Bár nem tudják világosan megfogalmazni ezeket a dolgokat, érzik, hogy belül már elnyertek valamit, mert Isten fenyítése és ítélete révén már szert tettek bizonyos fokú tudásra és megértésre Isten igazságos természetéről. Mindez azonban meglehetősen felszínes, és még csak a kezdeti stádiumban jár. Ennek az embercsoportnak van egy konkrét nézőpontja, amellyel Isten kegyelméhez viszonyulnak, és amely annak megváltozásában fejeződik ki, hogy milyen célkitűzéseket hajszolnak, és hogyan teszik ezt. Isten szavaiból és munkájából, az Ő mindenféle, az emberrel szemben támasztott követelményéből és az emberrel kapcsolatos kinyilatkoztatásaiból már látták, hogy ha még mindig nem keresik az igazságot, ha még mindig nem törekednek arra, hogy belépjenek a valóságba, ha még mindig nem törekednek arra, hogy megfeleljenek Istennek és megismerjék Őt, miközben megtapasztalják az Ő szavait, akkor elveszítik az Istenbe vetett hit értelmét. Látják, hogy bármennyire is élvezik Isten kegyelmét, mégsem tudják megváltoztatni a beállítottságukat, nem tudnak megfelelni Istennek vagy megismerni Őt, és hogy ha az emberek folyamatosan Isten kegyelmében élnek, akkor sohasem fogják elérni a növekedést, elnyerni az életet, és nem lesznek képesek részesülni az üdvösségben. Összegzésként: ha egy személy nem képes igazán megtapasztalni Isten szavait, és képtelen Istent az Ő szavain keresztül megismerni, akkor örökké csecsemőstádiumban marad, és soha egy lépést sem fog tenni előre életének növekedésében. Ha örökké csecsemőstádiumban létezel, ha sohasem lépsz be Isten szavainak valóságába, ha Isten szava sohasem lesz az életeddé, ha sohasem rendelkezel igaz istenhittel és istenismerettel, akkor vajon van rá lehetőség, hogy Isten teljessé tegyen téged? Ezért bárki, aki belép Isten szavának valóságába, aki elfogadja életéül Isten szavát, aki kezdi elfogadni Isten fenyítését és ítéletét, bárki, akinek romlott beállítottsága változni kezd, és bárki, akinek az igazságra sóvárgó szíve van, akiben él a vágy, hogy megismerje Istent, és elfogadja Isten üdvösségét – ezek azok az emberek, akiknek valóban van életük. Való igaz, ez a negyedik embertípus, a növekvő gyermek, a gyermekkor stádiumában járó személy.

Ötödik típus: az élet érlelődése, avagy a felnőttkor stádiuma

Miután a gyermekkor stádiumát megtapasztalták az emberek, és végigtipegtek ezen a hullámvasútszerű növekedési stádiumon, az életük stabilizálódik, előrefelé tett lépéseik többé nem akadoznak, és senki nem képes akadályt gördíteni elébük. Bár az út előttük még mindig göröngyös és nehezen járható, ők már nem gyengék, nem félnek, nem botladoznak előrefelé menet, és nem veszítik el a fejüket. Alapjaik mélyen gyökereznek Isten szavának valódi megtapasztalásában, szívüket pedig Isten méltósága és nagysága vonzotta magához. Arra sóvárognak, hogy Isten nyomdokaiba lépjenek, hogy megismerjék Isten lényegét, hogy mindent megtudjanak Istenről.

Az ebben a stádiumban járó emberek már világosan tudják, kiben hisznek, és azt is világosan tudják, miért higgyenek Istenben, és mi az ő saját életük jelentősége, sőt azzal is tisztában vannak, hogy mindaz, amit Isten kifejezésre juttat, maga az igazság. Sok éves tapasztalatukkal felismerik, hogy Isten ítélete és fenyítése nélkül egy ember sohasem lesz képes megfelelni Istennek vagy megismerni Őt, és sohasem lesz igazán képes Isten színe elé járulni. Ezeknek az embereknek a szívében erős a vágy, hogy Isten próbára tegye őket, hogy a próbatétel folyamán láthassák Isten igazságos természetét, és egy tisztább szeretetet érjenek el, ugyanakkor pedig képesek legyenek hitelesebben megérteni és megismerni Istent. Az ebben a stádiumban járó emberek már teljesen elbúcsúztak a csecsemőstádiumtól és attól a stádiumtól, amelyben csak élvezik Isten kegyelmét, és teleeszik magukat kenyérrel. Többé nem fűznek túlzó reményeket annak eléréséhez, hogy Isten elviselje őket és irgalmat tanúsítson irántuk; inkább abban bíznak, hogy megkapják Isten szüntelen fenyítését és ítéletét, és ebben reménykednek, hogy így elválaszthassák magukat saját romlott beállítottságuktól és megfelelhessenek Istennek. Istenről való ismeretük és törekvéseik, vagy törekvéseik végső céljai, mind teljesen világosak a szívükben. Ezért a felnőttstádiumban járó emberek már teljesen búcsút mondtak a bizonytalan hit stádiumának, annak a stádiumnak, amelyben a kegyelemtől remélik az üdvösséget, az éretlen élet stádiumának, amely nem bírja kiállni a próbatételeket, a homályosság stádiumának, a tapogatózás stádiumának, annak a stádiumnak, amelyben gyakran eltűnik az út az ember lába alól, az instabil időszaknak, amelyben hirtelen hőség és hideg váltakozik, és annak a stádiumnak, amikor az ember bekötött szemmel követi Istent. Az ebbe a típusba tartozó emberek gyakran kapnak Istentől megvilágosodást és megvilágítást, és gyakran lépnek igaz társulásra és bocsátkoznak igazi kommunikációba Istennel. Mondhatni, az ebben a stádiumban élő emberek már felfogták Isten akaratának egy részét, képesek megtalálni az igazság alapelveit mindenben, amit tesznek, és tudják, hogyan kell eleget tenni Isten vágyának. Továbbá már megtalálták az Isten ismeretéhez vezető utat, és elkezdtek bizonyságot tenni istenismeretükről. A fokozatos növekedés folyamán fokozatosan megértést és ismeretet nyernek Isten akaratáról: Isten akaratáról az emberiség megteremtésében és Isten akaratáról az emberiség irányításában. Továbbá fokozatosan megértést és ismeretet szereznek Isten igazságos természetéről, ami az Ő lényegét illeti. Ezt az ismeretet nem pótolhatja semmiféle emberi elképzelés vagy képzelgés. Bár nem lehet azt állítani, hogy az ötödik stádiumban egy személy élete már teljesen érett, vagy hogy ez a személy igazságos vagy teljes, mégis, ez a személy már tett egy lépést az életben való érettség stádiuma felé, és már képes Isten elé járulni, szemtől szemben állni Isten szavával és Istennel. Mivel ez a fajta ember oly sokat megtapasztalt Isten szavából, számtalan próbatételen ment keresztül, számtalanszor esett át Isten fegyelmezésén, ítéletén és fenyítésén, Istennek való alávetettsége nem relatív, hanem abszolút. Istenismerete tudat alattiból világos és pontos tudássá alakult át, felszínesből mélyrehatóvá, homályosból és bizonytalanból aprólékossá és kézzelfoghatóvá. A buzgó tapogatózás és passzív keresés után továbblépett az erőfeszítés nélküli tudás és a proaktív bizonyságtétel felé. Mondhatni, az ebben a stádiumban járó emberek rendelkeznek Isten szava igazságvalósággal, és már ráléptek a tökéletesség felé vezető útra, mint amelyen Péter járt. Ez az ötödik embertípus, aki az érettség állapotában él – a felnőttkor stádiumában.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)