Bár a legtöbb ember ma már elismeri, hogy Jób tökéletes és becsületes volt, valamint félte Istent és kerülte a rosszat, ez a felismerés nem ad nekik nagyobb megértést Isten szándékáról. Miközben irigylik Jób emberi mivoltát és törekvését, a következő kérdést teszik fel Istennek: Jób olyan tökéletes és becsületes volt, az emberek annyira imádják őt, akkor hát miért adta át őt Isten a Sátánnak, és miért vetette alá ennyi gyötrelemnek? Ilyen kérdések bizonyára sok ember szívében léteznek – vagy inkább sok ember szívében ez a kétely a kérdés. Mivel ez a kérdés oly sok embert összezavart, ki kell bontanunk, és megfelelően el kell magyaráznunk.

Minden, amit Isten tesz, az szükséges, és rendkívüli jelentőséggel bír, mert mindaz, amit Ő végez az emberben, az Ő irányításával és az emberiség megváltásával függ össze. Természetesen az a munka sem más, amit Isten Jóbban végzett, noha Jób tökéletes és becsületes volt Isten szemében. Más szóval, függetlenül attól, hogy mit tesz Isten, vagy milyen eszközökkel teszi azt, tekintet nélkül az árra, tekintet nélkül az Ő célkitűzésére, cselekedeteinek szándéka nem változik. Az Ő szándéka az, hogy Isten szavait beledolgozza az emberbe, valamint Isten követelményeit és akaratát az ember számára; más szóval, hogy bedolgozza az emberbe mindazt, amiről Isten úgy hiszi, hogy pozitív és összhangban van az Ő lépéseivel, ezáltal képessé téve az embert, hogy megértse Isten szívét, felfogja Isten lényegét, és lehetővé tegye az ember számára, hogy engedelmeskedjen Isten szuverenitásának és intézkedéseinek, így megengedve azt, hogy az ember Isten félelmére jusson és kerülje a rosszat – mindez Isten szándékának egyik szempontja mindabban, amit Ő tesz. A másik szempont az, hogy – mivel a Sátán Isten munkájában az ellenpont és a szolgálat tárgya – az ember gyakran a Sátánnak adatik; Isten ezt az eszközt használja, hogy az emberek megláthassák a Sátán kísértéseiben és támadásaiban a Sátán gonoszságát, csúfságát és hitványságát, elérve azt, hogy az emberek gyűlöljék a Sátánt és képesek legyenek felismerni azt, ami negatív. Ez a folyamat lehetővé teszi, hogy fokozatosan kiszabadítsák magukat a Sátán irányítása, vádjai, zavarása és támadásai alól, mindaddig, amíg – Isten szavainak, Istenről való ismeretüknek és a Neki való engedelmességüknek, valamint Istenbe vetett hitüknek és Tőle való félelmüknek köszönhetően – győzedelmeskednek a Sátán támadásai és vádjai felett; csak ekkor lesz igaz, hogy teljesen megszabadultak a Sátán hatalma alól. Az emberek megszabadulása azt jelenti, hogy a Sátán legyőzetett, azt jelenti, hogy többé már nem ennivalók a Sátán szájában – ahelyett, hogy lenyelte volna őket a Sátán, inkább lemondott róluk. Ez azért van, mert az ilyen emberek becsületesek, mert hisznek Istenben, engedelmesek Neki és félik Őt, és mert teljesen szakítanak a Sátánnal. Szégyent hoznak a Sátánra, gyávává teszik a Sátánt, és teljes mértékben legyőzik a Sátánt. Meggyőződésük Isten követésében, a Neki való engedelmességben és az Iránta tanúsított félelemben legyőzi a Sátánt, és e meggyőződés arra készteti a Sátánt, hogy lemondjon róluk. Csak az ilyen embereket nyerte meg Isten igazán, és ez Isten végső célja az ember üdvözítésében. Ha az ember meg akar menekülni, és azt akarja, hogy Isten teljesen megnyerje őt, akkor mindazoknak, akik Istent követik, kísértésekkel és a Sátántól jövő kisebb és nagyobb támadásokkal kell szembenézniük. Azok, akik kikerülnek ezekből a kísértésekből és támadásokból, és képesek teljesen legyőzni a Sátánt, azok akiket Isten megmentett. Ez azt jelenti, hogy akik meg lettek mentve Isten számára azok, akik átmentek Isten próbatételein, és akiket a Sátán számtalanszor megkísértett és megtámadott. Azok, akik meg lettek váltva Isten számára, megértik Isten akaratát és követelményeit, és képesek behódolni Isten szuverenitásának és intézkedéseinek, és nem hagyják el Isten félelmének és a rossz kerülésének útját a Sátán kísértései közepette. Akik meg vannak váltva Isten számára, becsületesek, jószívűek, különbséget tesznek a szeretet és gyűlölet között, van igazságérzetük és racionálisak, és képesek törődni Istennel és kincsként őrizni mindazt, ami Istentől való. Az ilyen embereket nem kötözi meg a Sátán, nem kémkedik utánuk, nem vádolja vagy bántalmazza őket; ők teljesen szabadok, teljesen fel lettek szabadítva és fel lettek oldozva. Jób pontosan egy ilyen szabad ember volt, és pontosan ez a jelentősége annak, hogy Isten miért adta őt oda a Sátánnak.

Jóbot bántalmazta a Sátán, de örök szabadságot és felszabadulást is nyert, továbbá jogot szerzett arra, hogy soha többé ne legyen kitéve a Sátán rontásának, bántalmazásának és vádjainak, hanem szabadon és terhek nélkül éljen Isten tekintetének fényében, Isten áldásai közepette. Ezt a jogot senki sem vehette el, nem pusztíthatta el és nem ragadhatta el. Ezt Jób megkapta a hitéért, elszántságáért, Isten iránti engedelmességéért és istenfélelméért cserébe; Jób élete árával fizette meg, hogy örömöt és boldogságot nyerjen a földön, és elnyerje a jogot és felhatalmazást – ami tökéletesen természetes és indokolt –, hogy zavartalanul imádja a Teremtőt Isten igaz teremtményeként a földön. Ez volt egyben a Jób által elszenvedett megkísértések legnagyobb végeredménye is.

Amikor az emberek még nincsenek megmentve, az életüket gyakran megzavarja a Sátán, sőt, még irányítja is azt. Más szóval, a még meg nem váltott emberek a Sátán foglyai, nincs szabadságuk, a Sátán nem mondott le róluk, nem alkalmasak és nem jogosultak arra, hogy imádják Istent, valamint a Sátán szorosan üldözi és kegyetlenül támadja őket. Az ilyen embereknek nincs említésre méltó boldogságuk, joguk a normális létezéshez, sőt még méltóságuk sincs. Csak akkor leszel megmentve és akkor leszel szabad, ha felállsz és harcolsz a Sátánnal, fegyverként használva Istenbe vetett hitedet, Istennek való engedelmességedet és istenfélelmedet, amikkel élet-halál harcot vívsz a Sátánnal, hogy teljesen legyőzd és elérd, hogy sarkon forduljon s gyáva legyen, amikor csak meglát téged, és teljesen felhagyjon az ellened irányuló támadásaival és vádaskodásával. Ha elhatározod, hogy teljesen szakítasz a Sátánnal, de nem vagy felszerelkezve azokkal a fegyverekkel, amelyek segítenek legyőzni a Sátánt, akkor továbbra is veszélyben leszel. Ahogy telik az idő, amikor már annyira megkínzott téged a Sátán, hogy egy cseppnyi erő sem maradt benned, de még mindig képtelen vagy tanúságot tenni, még mindig nem szabadultál meg teljesen a Sátán vádjaitól és az ellened irányuló támadásaitól, akkor csekély reményed lesz az üdvösségre. A végén, amikor Isten munkájának befejezését kihirdetik, te még mindig a Sátán markában leszel, képtelen leszel kiszabadulni, így soha nem lesz esélyed vagy reményed. A következmény tehát az, hogy az ilyen emberek teljesen a Sátán fogságában lesznek.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)