Miután megtudtuk, hogy Jób hogyan ment keresztül a próbatételeken, a legtöbben valószínűleg szeretnétek több részletet megtudni magáról Jóbról, különösen arról a titokról, melynek révén elnyerte Isten dicséretét. Ma beszéljünk tehát Jóbról!

Jób mindennapi életében látjuk tökéletességét, becsületességét, istenfélelmét és azt, hogy kerüli a rosszat

Ha Jóbról akarunk beszélni, akkor a róla szóló, Isten saját szájából elhangzó értékeléssel kell kezdenünk: „Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.”

Először is ismerjük meg Jób tökéletességét és becsületességét.

Mit értetek a „tökéletes” és „becsületes” szavak alatt? Hisztek-e abban, hogy Jób feddhetetlen és tisztességes volt? Ez természetesen a „tökéletes” és a „becsületes” szavak szó szerinti értelmezése és felfogása lenne. A valós élet kontextusa azonban szerves része Jób valódi megértésének – szavak, könyvek és az elmélet önmagukban nem adnak választ. Azzal kezdjük, hogy megvizsgáljuk Jób otthoni életét, azt, hogy milyen volt a normális viselkedése élete során. Ez mesél nekünk az elveiről és életcéljairól, valamint személyiségéről és törekvéseiről. Most olvassuk el a Jób 1:3 passzus utolsó szavait: „Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél.” Ezek a szavak azt mondják, hogy Jób státusza és tekintélye nagyon magas volt, és bár azt nem tudjuk meg, hogy bőséges vagyona miatt volt-e a legtekintélyesebb keleti ember, vagy azért, mert tökéletes és becsületes volt, és félte Istent, miközben kerülte a rosszat, összességében tudjuk, hogy Jób státusza és tekintélye igen nagyrabecsült volt. A Bibliában leírtak szerint az emberek első benyomása Jóbról az volt, hogy tökéletes volt, hogy félte Istent és kerülte a rosszat, valamint nagy vagyonnal és tiszteletreméltó státusszal rendelkezett. Egy normális ember számára, aki ilyen környezetben és ilyen körülmények között él, Jób étrendje, életminősége és személyes életének különféle aspektusai a legtöbb ember figyelmének középpontjában állnának; ezért tovább kell olvasnunk a Szentírást: „Fiai lakomát szoktak tartani, mindegyik a maga házában és a maga napján. Ilyenkor üzentek három nővérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek-igyanak. Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal” (Jób 1:4-5). Ez a passzus két dolgot árul el nekünk: az első az, hogy Jób fiai és lányai rendszeresen lakomáztak, sokat ettek és ittak; a második, hogy Jób gyakran mutatott be égőáldozatot, mert gyakran aggódott fiaiért és lányaiért, félt, hogy vétkeztek, hogy a szívükben megtagadták Istent. Ebben két különböző típusú ember élete van leírva. Az első Jób fiai és lányai, akik jólétükben gyakran lakmároztak, pazarul éltek, kedvükre ettek-ittak, és élvezték az anyagi gazdagság nyújtotta magas életminőséget. Ilyen életet élve elkerülhetetlen volt, hogy gyakran vétkeztek és megbántották Istent – mégsem vették fel a szentséget, és nem mutattak be égőáldozatot. Látjátok tehát, hogy a szívükben nem jutott hely Istennek, hogy nem gondoltak Isten kegyeire, és nem féltek attól, hogy megbántják Istent, még kevésbé attól, hogy megtagadják Istent a szívükben. Természetesen nem Jób gyermekein van a hangsúly, hanem azon, hogy mit tett Jób, amikor ilyen dolgokkal szembesült; ez a másik dolog, amit a Jób mindennapi életét és emberi mivoltának lényegét érintő passzus leír. Ahol a Biblia leírja Jób fiainak és lányainak lakomáit, Jóbról nem esik említés; csak azt mondja el, hogy fiai és lányai gyakran ettek-ittak együtt. Más szóval, Jób nem tartott lakomákat, és nem csatlakozott fiaihoz és lányaihoz a pazar étkezéseken. Bár jómódú volt, sok vagyontárgya és szolgája volt, Jób élete nem volt fényűző. Nem szédítették el a páratlan életkörülmények, és gazdagsága miatt nem merült el a testi élvezetekben, nem felejtett el égőáldozatokat bemutatni, és mindez még kevésbé vezetett ahhoz, hogy szívében fokozatosan elkerülje Istent. Nyilvánvaló tehát, hogy Jób életstílusa fegyelmezett volt, Isten áldásai miatt nem lett kapzsi vagy hedonista, és nem ragaszkodott az életminőséghez. Ehelyett alázatos és szerény volt, nem szokott hivalkodni, valamint óvatos és körültekintő volt Isten előtt. Gyakran gondolt Isten kegyeire és áldásaira, és állandóan Istent félő szívet ápolt magában. Mindennapi életében Jób gyakran korán kelt, hogy égőáldozatot mutasson be fiaiért és lányaiért. Más szóval, Jób maga nemcsak hogy félte Istent, de remélte, hogy gyermekei is félni fogják Istent, és nem vétkeznek Ellene. Jób szívében nem volt helye az anyagi javainak, és azok nem is helyettesítették az Isten által elfoglalt helyet; akár saját maga, akár gyermekei érdekében, Jób mindennapi cselekedetei mind az istenfélelemhez és a rossz kerüléséhez kapcsolódtak. Jahve Istentől való félelme nemcsak szavakban nyilvánult meg, hanem tettekre is váltotta, és mindennapi életének minden egyes részében tükröződött. Jóbnak ez a tényleges magatartása azt mutatja, hogy őszinte volt, és olyan lényeggel rendelkezett, amely szerette az igazságot és a pozitív dolgokat. Az, hogy Jób gyakran elküldte és megszentelte fiait és lányait, azt jelenti, hogy nem büntette vagy helyeselte gyermekei viselkedését; ehelyett a szívében csalódást érzett viselkedésük miatt, és elítélte őket. Arra a következtetésre jutott, hogy fiainak és lányainak viselkedése nem tetszik Jahve Istennek, ezért gyakran felszólította őket, hogy járuljanak Jahve Isten elé, és vallják meg bűneiket. Jób cselekedetei megmutatják emberi mivoltának egy másik oldalát, ahol soha nem járt egy úton azokkal, akik gyakran vétkeztek és bántották Istent, hanem inkább kerülte és hanyagolta őket. Bár ezek az emberek a fiai és lányai voltak, nem adta fel saját magatartási elveit, mert a saját rokonairól volt szó, és nem egyezett ki az ő bűneikkel a saját érzelmei miatt. Inkább arra buzdította őket, hogy gyónjanak és nyerjék el Jahve Isten elnézését, valamint figyelmeztette őket, hogy ne hagyják el Istent a saját mohó élvezetük kedvéért. Annak alapelvei, ahogy Jób másokkal bánt, elválaszthatatlanok istenfélelmének és a rossz kerülésének alapelveitől. Szerette azt, amit Isten elfogadott, és gyűlölte azt, amit Istent elutasított; szerette azokat, akik szívükben félték Istent, és gyűlölte azokat, akik gonoszságot követtek el vagy vétkeztek Isten ellen. Ez a szeretet és utálat mutatkozott meg mindennapi életében, és ez volt Jób becsületessége, amit Isten szemei láttak. Természetesen ez Jób igazi emberi mivoltának kifejeződése és megélése is a másokkal való kapcsolataiban mindennapi élete során, amiről tanulnunk kell.

Jób emberi mivoltának megnyilvánulásai a próbatételei során (Jób tökéletességének, becsületességének, istenfélelmének és a rossz kerülésének megértése a próbatételei során)

Amit fent megosztottunk, azok Jób emberi mivoltának különféle aspektusai, amelyek megmutatkoztak mindennapi életében a kísértéseket megelőzően. Kétségtelen, hogy e különféle megnyilvánulások adnak egy kezdeti megismerést és megértést Jób becsületességéről, istenfélelméről és arról, hogy kerülte a rosszat, valamint természetesen egy kezdeti megerősítést is nyújtanak. Azért mondom, hogy „kezdeti”, mert a legtöbb ember még mindig nem érti igazán Jób személyiségét és azt, hogy milyen mértékben követte az engedelmesség és az istenfélelem útját. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb ember Jóbról alkotott felfogása nem nyúlik mélyebbre, mint az a némileg kedvező benyomás, amelyet a Biblia két passzusa tartalmaz, idézve az ő szavait: „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” és „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” Ezért nagy szükségünk van arra, hogy megértsük, hogyan élte meg Jób emberi mivoltát, amikor megkapta Isten próbatételeit; így Jób igazi emberi mivolta mindenki számára teljes egészében megmutatkozik.

Amikor Jób meghallotta, hogy vagyonát ellopták, hogy fiai és lányai életüket vesztették, és hogy szolgáit megölték, a következőképpen reagált: „Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult” (Jób 1:20). Ezek a szavak egy tényt árulnak el nekünk: Jób a hír hallatán nem esett pánikba, nem sírt, nem hibáztatta a szolgákat, akik a hírt közölték vele, még kevésbé vizsgálta meg a bűntény helyszínét, hogy kivizsgálja és ellenőrizze a részleteket, és kiderítse, mi történt valójában. Nem mutatott semmilyen fájdalmat vagy sajnálkozást a vagyona elvesztése miatt, és nem tört ki könnyekben a gyermekei és szerettei elvesztése miatt sem. Éppen ellenkezőleg, megszaggatta a köntösét, megnyírta a fejét, a földre borult és imádkozott. Jób cselekedetei nem hasonlítanak egyetlen hétköznapi emberéhez sem. Sok embert összezavarnak, és arra késztetik őket, hogy szívükben megróják Jóbot „hidegvérűségéért”. A vagyonuk hirtelen elvesztésekor a normális emberek összetörtnek vagy kétségbeesettnek tűnnek – vagy egyesek akár mély búskomorságba is eshetnek. Ennek az az oka, hogy az emberek szívében a vagyon egy élet erőfeszítéseit képviseli – erre épül a túlélésük, ez a remény, ami életben tartja őket; a vagyon elvesztése azt jelenti, hogy erőfeszítéseik hiábavalóak voltak, hogy nincs számukra remény, sőt, nincs jövőjük. Ez minden normális ember hozzáállása a tulajdonához és az ahhoz való szoros kapcsolatához, illetve ez a tulajdon fontossága is az emberek szemében. Mint ilyen, az emberek nagy többsége összezavarodik Jóbnak a tulajdona elvesztéséhez való közömbös hozzáállása miatt. Ma eloszlatjuk a zavart, amit ezek az emberek éreztek, és elmagyarázzuk, mi zajlott le Jób szívében.

A józan ész azt diktálja, hogy Jóbnak, aki ilyen bőséges vagyont kapott Istentől, szégyenkeznie kellene Isten előtt e vagyon elvesztése miatt, mivel nem vigyázott rá, nem gondoskodott róla; nem ragaszkodott az Istentől kapott vagyonhoz. Így amikor megtudta, hogy ellopták a tulajdonát, az első reakciója az kellett volna legyen, hogy elmegy a bűntény helyszínére, és leltárt készít mindenről, ami elveszett, majd megvallja Istennek, hogy ismét részesülhessen Isten áldásaiból. Jób azonban nem így tett, és természetesen megvoltak a maga okai arra, hogy ne így cselekedjen. Jób a szívében mélyen hitt abban, hogy mindazt, amije volt, Isten adományozta neki, és nem a saját munkájának eredménye volt. Így nem úgy tekintett ezekre az áldásokra, mint amiből tőkét kell kovácsolni, hanem túlélésének alapelveit rögzítették, hogy minden erejével kitartson az úton, amelyet fenn kell tartani. Nagyra becsülte Isten áldásait, és hálát adott értük, de nem volt szerelmes az áldásokba, és nem is törekedett többre. Ilyen volt a vagyonhoz való hozzáállása. Nem is tett azért semmit, hogy áldásokat nyerjen, nem aggasztotta vagy bántotta Isten áldásainak hiánya vagy elvesztése; nem is lett vadul, mámorosan boldog Isten áldásai miatt, és nem hagyta figyelmen kívül Isten útját, s nem is felejtette el Isten kegyelmét a gyakran élvezett áldások miatt. Jóbnak a tulajdonához való hozzáállása megmutatja az embereknek igazi emberi mivoltát: először is, Jób nem volt kapzsi ember, és kis igényű volt az anyagi élet terén. Másodszor, Jób soha nem aggódott vagy félt attól, hogy Isten elveszi tőle mindazt, amije volt – ez volt az Istenhez való engedelmes hozzáállása a szívében; vagyis nem voltak követelései vagy panaszai azzal kapcsolatban, hogy Isten mikor és mit vesz el tőle, és nem kérdezte az okát, csak igyekezett engedelmeskedni Isten intézkedéseinek. Harmadszor, soha nem hitte, hogy vagyona a saját munkájából származik, hanem úgy vélte, hogy Isten adományozta neki. Ez volt Jób Istenbe vetett hite és meggyőződésének jele. Világossá teszi Jób emberi mivoltát és igazi mindennapi törekvését ez a három pontból álló összefoglaló? Jób emberi mivolta és törekvése szerves részét képezte higgadt viselkedésének, amikor szembesült vagyona elvesztésével. Éppen a mindennapi törekvése miatt volt Jóbnak az Istentől kapott próbatételek során elég érettsége és meggyőződése ahhoz, hogy kimondja, „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” Ezek a szavak nem egyik napról a másikra születtek, és nem is csak úgy megjelentek Jób fejében. Ezeket látta és ezekre tett szert sok évnyi élettapasztalat során. Vajon nem nagyon is valóságos Jób engedelmessége összehasonlítva mindazokkal, akik csak Isten áldásait keresik, és attól félnek, hogy Isten elveszi tőlük, és akik gyűlölik ezt és panaszkodnak miatta? Jób vajon nem rendelkezik nagy őszinteséggel és becsületességgel mindazokhoz képest, akik hisznek abban, hogy van Isten, de soha nem hitték, hogy Isten uralkodik mindenek felett?

Jób racionalitása

Jób tényleges tapasztalatai, valamint becsületes és őszinte emberi mivolta azt jelentette, hogy a legészszerűbb ítéletet és döntéseket hozta, amikor elvesztette vagyonát és gyermekeit. Az ilyen észszerű döntések elválaszthatatlanok voltak mindennapi törekvéseitől és Isten tetteitől, amelyeket mindennapi élete során megismert. Jób őszintesége képessé tette őt arra, hogy elhiggye, hogy Jahve keze uralkodik minden dolgok felett; a hite lehetővé tette, hogy ismerje Jahve Isten minden dolgok feletti szuverenitásának tényét; tudása hajlandóvá és képessé tette őt arra, hogy engedelmeskedjen Jahve Isten szuverenitásának és intézkedéseinek; engedelmessége lehetővé tette számára, hogy egyre igazabb legyen Jahve Istentől való félelmében; félelme által egyre valóságosabban tudta kerülni a rosszat; végül Jób tökéletessé vált, mert félte Istent és kerülte a rosszat; tökéletessége bölccsé tette őt, és a legnagyobb racionalitással ajándékozta meg.

Hogyan kell értenünk ezt a szót, hogy „racionális”? Szó szerinti értelmezésben azt jelenti, hogy az ember józan ésszel, logikusan és értelmesen gondolkodik, józan beszéddel, cselekedetekkel és ítélőképességgel rendelkezik, valamint egészséges és szabályos erkölcsi normái vannak. Jób racionalitása azonban nem magyarázható meg ilyen könnyen. Amikor itt azt mondjuk, hogy Jób a legnagyobb racionalitás birtokában volt, akkor ezt emberi mivoltával és az Isten előtti viselkedésével összefüggésben mondjuk. Mivel Jób őszinte volt, képes volt hinni Isten szuverenitásában és engedelmeskedni annak, ami olyan tudást adott neki, amely mások számára elérhetetlen volt, és ez a tudás képessé tette arra, hogy pontosabban felismerje, megítélje és meghatározza azt, ami vele történt, ami pedig lehetővé tette számára, hogy pontosabban és éleslátóbban válassza meg, hogy mit tegyen, és mihez tartsa magát. Ez azt jelenti, hogy a szavai, viselkedése, a tettei mögött álló alapelvek és a kódex, amely szerint cselekedett, szabályosak, világosak és konkrétak voltak, és nem voltak vakok, impulzívak vagy érzelmesek. Tudta, hogyan kell kezelni, bármi történt is vele, tudta, hogyan kell kiegyensúlyozni és kezelni az összetett események közötti összefüggéseket, tudta, hogyan kell ragaszkodni ahhoz az úthoz, amelyhez ragaszkodni kell, továbbá tudta ezenfelül, hogyan kell kezelni azt, hogy Jahve Isten ad és elvesz. Ez volt Jób racionalitása. Pontosan azért mondta Jób, hogy „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve”, mert ilyen racionalitással volt felvértezve, amikor elvesztette vagyonát, fiait és lányait.

Amikor Jób hatalmas testi fájdalmakkal, illetve rokonai és barátai ellenvetéseivel nézett szembe, és amikor szembesült a halállal, a tényleges magatartása ismét megmutatta valódi arcát minden embernek.

Jób valódi arca: igaz, tiszta és hamisság nélküli

Olvassuk el Jób 2:7-8-at: „A Sátán eltávozott Jahve színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig. Jób fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült.” Ez Jób viselkedésének leírása, amikor fájdalmas kelések jelentek meg a testén. Ekkor Jób leült a hamuba, közben tűrte a fájdalmat. Senki sem kezelte, és senki sem segített neki enyhíteni teste fájdalmát; ehelyett egy cseréppel kaparta le a fájó keléseket. Felületesen nézve ez csupán egy fázisa volt Jób gyötrelmének, és semmi köze Jób emberi mivoltához és istenfélelméhez, hiszen Jób nem szólt szavakkal, hogy kifejezésre juttassa akkori kedélyállapotát és nézeteit. Jób cselekedetei és magatartása mégis emberi mivoltának valódi kifejeződései. Az előző fejezet feljegyzéseiben azt olvastuk, hogy Jób volt a legnagyobb a keleti emberek közül. Ez a második fejezetből való passzus pedig azt mutatja meg nekünk, hogy ez a nagy keleti férfiú igazából fogott egy cserepet és vakarta magát, miközben a hamuban ült. Nincs nyilvánvaló ellentét e két leírás között? Ez az ellentét megmutatja Jób igazi énjét: tekintélyes helyzete és státusza ellenére soha nem szerette ezeket a dolgokat, és nem is törődött velük; nem törődött azzal, hogy mások milyennek látják a helyzetét, és az sem érdekelte, hogy tettei vagy viselkedése negatív hatással vannak-e a helyzetére; nem élvezte a státuszából fakadó előnyöket, és nem élvezte a dicsőséget sem, amely a státuszával és helyzetével járt. Őt csak az érdekelte, hogy Jahve Isten szemében milyen értéket képvisel és milyen jelentőséggel bír az élete. Jób igazi énje volt az ő lényege: nem szerette a hírnevet és a vagyont, és nem a hírnévért és a vagyonért élt; igaz volt, tiszta és hamisság nélküli.

Jób elválasztja egymástól a szeretetet és a gyűlöletet

Jób emberi mivoltának egy másik oldalát mutatja be a közte és a felesége közötti párbeszéd: „A felesége ezt mondta neki: Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg! De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk” (Jób 2:9-10). Jób felesége, látva az elszenvedett kínokat, megpróbált tanácsokat adni Jóbnak, hogy segítsen neki szabadulni a gyötrelmektől, de „jó szándékai” nem nyerték el Jób tetszését, hanem inkább felszították haragját, mert felesége tagadta az ő Jahve Istenbe vetett hitét és az Iránta való engedelmességét, továbbá tagadta Jahve Isten létezését is. Ez elviselhetetlen volt Jób számára, hiszen soha nem engedte meg magának, hogy bármi olyat tegyen, ami Istennel szembeszegült volna vagy bántotta volna Őt, egyebekről nem is beszélve. Hogyan maradhatott volna közömbös, amikor látta, hogy mások Istent káromló és sértő szavakat mondanak? Ezért nevezte a feleségét „bolond asszonynak”. Jób hozzáállása a feleségéhez a harag és a gyűlölet volt, valamint a szemrehányás és a megfeddés. Ez Jób emberi mivoltának természetes kifejeződése volt – különbséget téve szeretet és gyűlölet között –, és hűen tükrözte becsületes emberi mivoltát. Jób olyan igazságérzettel rendelkezett, amely gyűlölte a gonoszság szelét és árját, utálta, elítélte és elutasította az abszurd eretnekséget, a nevetséges érveket és a röhejes állításokat, és igazságérzete lehetővé tette számára, hogy kitartson saját, helyénvaló elvei és álláspontja mellett, amikor a tömegek elutasították, a hozzá közel állók pedig elhagyták őt.

Jób jószívűsége és őszintesége

Mivelhogy Jób magatartásából láthatjuk emberi mivolta különböző aspektusainak kifejeződését, mit látunk Jób emberi mivoltából, amikor kinyitotta száját, hogy megátkozza születése napját? Ezt a témát fogjuk az alábbiakban megosztani.

Korábban már beszéltem arról, hogy miből fakadt, hogy Jób megátkozta születése napját. Ti mit láttok ebben? Ha Jób keményszívű és szeretet nélküli lenne, ha hideg, érzelemmentes és emberségétől megfosztott lenne, akkor törődhetett volna Isten szívének vágyával? Megvethette volna saját születése napját azért, mert törődött Isten szívével? Más szóval, ha Jób keményszívű és emberségétől megfosztott lenne, vajon elkeseríthette volna őt Isten fájdalma? Lehet, hogy azért átkozta meg születése napját, mert megbántotta Istent? A válasz: egyáltalán nem! Mivel jószívű volt, Jób törődött Isten szívével; mivel törődött Isten szívével, Jób érzékelte Isten fájdalmát; mivel jószívű volt, Isten fájdalmának érzékelése miatt nagyobb kínokat szenvedett el; mivel érzékelte Isten fájdalmát, gyűlölni kezdte születése napját, ezért megátkozta azt. Kívülállók számára Jób próbatételek alatt tanúsított egész viselkedése példaértékű. Egyedül születése napjának megátkozása rajzol kérdőjelet tökéletessége és becsületessége fölé, illetve ad más értékelést. Valójában ez volt Jób emberi mivolta lényegének legigazabb kifejeződése. Emberi mivoltának lényege nem volt elrejtve vagy becsomagolva, és nem változtatott rajta valaki más. Amikor megátkozta születése napját, megmutatta a szíve mélyén rejlő jószívűséget és őszinteséget; olyan volt, mint egy forrás, amelynek vize olyan tiszta és átlátszó, hogy feltárja a mélyét.

Miután mindezt megtudtuk Jóbról, a legtöbb embernek kétségtelenül elég pontos és objektív értékítélete lesz Jób emberi mivoltának lényegéről. Emellett mélyreható, gyakorlatias és fejlettebb megértéssel és megbecsüléssel kellene rendelkezniük Jób tökéletességéről és becsületességéről, ahogyan arról Isten beszélt. Remélhetőleg ez a megértés és megbecsülés segíteni fog az embereknek elindulni az istenfélelem és a rossz kerülésének útján.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)