Isten az élet forrása minden dolog számára (I)

Áttekintés Isten hatalmáról, Isten igazságos természetéről és Isten szentségéről

Amikor befejeztétek imáitokat, nyugalmat érez a szívetek Isten jelenlétében? (Igen.) Ha egy ember szíve képes megnyugodni, akkor az illető képes lesz meghallani és megérteni Isten szavát, és képes lesz meghallani és megérteni az igazságot. Ha a szíved képtelen megnyugodni, ha a szíved folyton elkalandozik, vagy mindig máson gondolkodik, ez hatással lesz rád, amikor összejöveteleken veszel részt, hogy Isten szavát halld. Mi az általunk tárgyalt dolgok lényege? Gondoljunk most vissza egy kicsit mindannyian a fő pontokra. Isten Maga, az egyedülálló megismerésével kapcsolatban az első részben Isten hatalmáról beszéltünk. A második részben Isten igazságos természetéről volt szó, a harmadik részben pedig Isten szentségét tárgyaltuk. Tett-e rátok bármilyen benyomást az egyes alkalmakkor tárgyalt konkrét tartalom? Az első részben, amely „Isten hatalmáról” szólt, mi tette a legmélyebb benyomást rátok? Melyik rész volt rátok a legerősebb hatással? (Isten először az Ő szavának hatalmát és erejét közölte; Isten, amit mond, azt úgy is gondolja, és amit Ő mond, az megtörténik Ez Isten eredendő lényege.) (Isten parancsa a Sátán számára az volt, hogy csak megkísértheti Jóbot, de az életét nem veheti el. Ebből láthatjuk Isten szavának hatalmát.) Van még hozzátennivalótok? (Isten szavakkal teremtette meg a mennyet és a földet és mindent, ami bennük van, és szavakat szólt, hogy szövetséget kössön az emberrel, és áldásait helyezze az emberre. Ezek mind Isten szavának hatalmát példázzák. Ezután láttuk, hogyan parancsolta meg az Úr Jézus Lázárnak, hogy jöjjön elő a sírjából – ez azt mutatja, hogy az élet és a halál Isten kezében van, hogy a Sátánnak nincs hatalma az élet és halál irányítására, és hogy akár testben, akár Lélekben végzi munkáját Isten, az Ő hatalma egyedülálló.) Ezt a megértést annak hallatán nyertétek, amihez a közösségben kapcsolódtunk. Ha már Isten hatalmáról van szó, ti mit értetek a „hatalom” szó alatt? Isten hatalmának hatáskörén belül mit látnak az emberek abból, amit Isten tesz és feltár? (Isten mindenhatóságát és bölcsességét látjuk.) (Azt látjuk, hogy Isten hatalma mindig jelen van, és valóban létezik. Isten hatalmát nagy léptékben abban látjuk, hogy Ő minden fölött uralkodik, kicsiben pedig abban, ahogy minden egyes emberi élet fölött átveszi az irányítást. Isten ténylegesen megtervezi és ellenőrzi az emberi élet hat fordulópontját. Továbbá azt is látjuk, hogy Isten hatalma Istent Magát, az egyedülállót képviseli, és sem teremtett, sem teremtetlen lény nem birtokolhatja azt. Isten hatalma az Ő identitásának szimbóluma.) Megértésetek „Isten identitásának és Isten pozíciójának szimbólumairól” kissé dogmaízűnek hat. Van bármilyen lényegi megértésetek Isten hatalmáról? (Gyermekkorunk óta Isten őrködött felettünk és oltalmazott minket, és ebben Isten hatalmát látjuk. Nem voltunk tudatában a ránk leselkedő veszélynek, de a színfalak mögött Isten mindig védelmezett minket. Ez is Isten hatalma.) Nagyon jó. Jól mondtad.

Amikor Isten hatalmáról beszélünk, mi áll a középpontban, mi a lényeg számunkra? Miért kell erről beszélgetnünk? Az erről folytatott beszélgetés első célja, hogy az emberek szívében rögzítsük Isten mint Teremtő identitását és minden dolog között betöltött pozícióját. Ez az, amit az emberekkel először meg lehet ismertetni, láttatni, éreztetni. Amit látsz és érzel, az Isten cselekedeteiből, Isten szavaiból és Istennek minden dolog fölött gyakorolt irányításából ered. Tehát milyen igazi megértést nyernek az emberek mindabból, amit Isten hatalma által látnak, megtanulnak és tudnak? Az első célt már megbeszéltük. A második az, hogy az emberek megláthassák Isten erejét és bölcsességét mindazon keresztül, amit Isten tett, mondott és hatalmával irányított. Az a célja, hogy meglásd, milyen erős és milyen bölcs Isten az Ő mindenre kiterjedő irányításában. Nem ez volt Isten egyedülálló hatalmáról szóló korábbi beszélgetésünk lényege és fő témája? Nem telt még el sok idő az óta a beszélgetés óta, és néhányan máris elfelejtettétek ezt, ami azt bizonyítja, hogy nem nyertetek mélyreható megértést Isten hatalmáról. Akár azt is mondhatnánk, hogy az ember nem látta Isten hatalmát. Most már van bennetek némi megértés? Amikor látod, hogy Isten az Ő hatalmát gyakorolja, mit érzel valójában? Igazán megérezted Isten erejét? (Igen.) Amikor az Ő szavait olvasod arról, hogyan teremtett meg mindent, érzed az Ő erejét, és érzed az Ő mindenhatóságát. Amikor látod Isten uralmát az emberek sorsa fölött, mit érzel? Érzed az Ő erejét és bölcsességét? Ha Isten nem lenne birtokában ennek az erőnek, ha nem birtokolná ezt a bölcsességet, alkalmas lenne arra, hogy uralmat gyakoroljon minden dolog és az emberek sorsa fölött? Isten rendelkezik az erővel és bölcsességgel, és így a hatalommal is. Ez egyedülálló. Az egész teremtett világban láttál valaha olyan személyt vagy teremtményt, akinek Istenéhez hasonló ereje van? Létezik bárki vagy bármi, ami erejével képes megteremteni a mennyet és a földet és minden dolgot, irányítani őket és uralmat gyakorolni fölöttük? Létezik bárki vagy bármi, ami képes uralni és vezetni az egész emberiséget, ami képes mindenhol és mindenkor jelen lenni? (Nem, nem létezik.) Most már értitek Isten egyedülálló hatalmának igazi jelentését? Most már van bennetek némi megértés ezzel kapcsolatban? (Igen.) Ezzel le is zárjuk visszatekintésünket Isten egyedülálló hatalmának témájára.

A második részben Isten igazságos természetéről beszéltünk. Ezen a témán belül nem sok mindenről ejtettünk szót, mert ebben a szakaszban Isten munkája elsősorban ítéletből és fenyítésből áll. A Királyság Korában Isten igazságos természete világosan és nagy részletességgel tárul fel. Ő olyan szavakat szólt, amelyeket a teremtés ideje óta nem mondott soha; és szavaiban minden ember, mindenki, aki olvassa és megtapasztalja az Ő szavát, meglátta az Ő igazságos természetének feltárulását. Mi tehát az Isten igazságos természetéről szóló beszélgetésünk lényege? Felfogjátok mélységében? Értitek tapasztalatból? (Isten felperzselte Szodomát, mert az akkori emberek mélységesen romlottak voltak, és kihívták maguk ellen Isten haragját. Ebből láthatjuk Isten igazságos természetét.) Először is nézzük: ha Isten nem pusztította volna el Szodomát, akkor is lehetne tudomásod az Ő igazságos természetéről? Akkor is lehetne. Láthatod azokban a szavakban, amelyeket Isten a Királyság Korában kinyilvánított, valamint az emberre irányuló ítéletében, fenyítésében és átkaiban. Látod Isten igazságos természetét abban, ahogy megkímélte Ninivét? (Igen.) A mai korban az emberek láthatnak valamennyit Isten irgalmából, szeretetéből és toleranciájából, és az emberek abban is láthatják ezt, ahogy Isten szíve az emberi megbánás nyomán megváltozik. Miután felhoztuk ezt a két példát, hogy bevezessük Isten igazságos természetéről szóló értekezésünket, egészen világosan látható, hogy az Ő igazságos természete már feltárult, a valóságban Isten igazságos természetlényege mégsem korlátozódik arra, ami ebben a két bibliai történetben feltárul. Annak alapján, amit Isten szavából és az Ő munkájából tanultatok, láttatok és tapasztaltatok, miben áll Isten igazságos természete, ahogyan ti látjátok? A saját tapasztalatotokból beszéljetek. (Az Isten által az emberek számára teremtett környezetekben, amikor az emberek képesek felkutatni az igazságot és Isten szándékaival összhangban cselekedni, Isten vezérli őket, megvilágosítja őket, és képessé teszi őket arra, hogy érezzék, amint szívükben felragyog a fény. Amikor az emberek lázadoznak Isten ellen, ellenszegülnek Neki, és nem az Ő szándékaival összhangban cselekszenek, akkor nagy sötétség van bennük, mintha Isten elhagyta volna őket. Még amikor imádkoznak, akkor sem tudják, mit mondjanak Neki. Amikor azonban félreteszik a saját elképzeléseiket és képzelődéseiket, és hajlandóak lesznek együttműködni Istennel és arra törekedni, hogy jobb emberré váljanak, akkor fokozatosan képessé válnak arra, hogy meglássák Isten mosolygó ábrázatát. Ebből megtapasztalhatjuk Isten igazságos természetének szentségét. Isten a szent királyságban megjelenik, a tisztátalan helyeken azonban rejtve marad.) (Én abban látom Isten igazságos természetét, ahogyan az emberekkel bánik. Testvéreink és nővéreink érettsége és képességei különbözőek, így az is egyénenként különböző, amit Isten megkíván tőlünk. Különféle mértékben, de mindannyian képesek vagyunk megkapni a megvilágosodást Istentől, és én ebben látom Isten igazságosságát, mert mi, emberek nem vagyunk képesek így bánni az emberekkel, Isten azonban igen.) Most már mindannyiótoknak van némi gyakorlati tudása, amelyet meg tudtok fogalmazni.

Tudjátok, milyen tudás a kulcs Isten igazságos természetének megértéséhez? Erről a témáról sokat el lehetne mondani tapasztalatból, de előre kell bocsátanom a leglényegesebb dolgok közül néhányat. Isten igazságos természetének megértéséhez először is Isten érzelmeit kell megérteni: mit gyűlöl, mit utál, mit szeret, kivel szemben toleráns és irgalmas, és milyen típusú embereket ajándékoz meg irgalmával. Ez az egyik legfőbb dolog. Azt is meg kell érteni, hogy Isten, bármennyire szeretetteljes is, bármennyi irgalom és szeretet van is Benne az emberek iránt, mégsem tűri el, hogy bárki megsértse az Ő identitását és pozícióját, és azt sem tűri el, hogy bárki megsértse az Ő méltóságát. Isten szereti ugyan az embereket, de nem kényezteti őket. Ő megadja az embereknek szeretetét, irgalmát és toleranciáját, de sohasem dédelgette őket; Istennek megvannak az elvei és a korlátai. Bármennyit éreztél is meg Isten szeretetéből, bármilyen mély is lehet ez a szeretet, sohasem kezelheted Istent úgy, ahogy egy másik személyt kezelnél. Bár igaz, hogy Isten a legmélyebb intimitással bánik az emberekkel, de ha egy ember csak úgy tekint Istenre, mint egy másik személyre, mint egy személyre, aki egy teremtett lénnyel egyenértékű, vagy mint egy barátra vagy az imádat egy tárgyára, akkor Isten elrejti az Ő arcát előle, és elhagyja őt. Ez az Ő természete, és ezt a problémát az embereknek nem szabad félvállról venniük. Így gyakran láthatunk ehhez hasonló szavakat, amelyeket Isten az Ő természetéről mondott: nem számít, hány utat jártál végig, mennyi munkát végeztél, vagy mennyi szenvedést viseltél el: ha egyszer megsérted Isten természetét, Ő mindegyikőtöknek megfizet aszerint, amit tettetek. Ez azt jelenti, hogy Isten a legmélyebb intimitással kezeli az embereket, az emberek azonban nem kezelhetik úgy Istent, mint egy barátjukat vagy rokonukat. Ne nevezd Istent a „haverodnak”. Bármennyi szeretetet kaptál is Tőle, bármennyi toleranciával fordult is Ő feléd, sohasem kezelheted úgy Istent, mint barátodat. Ez Isten igazságos természete. Értitek? Kell még többet mondanom erről? Van bármilyen előzetes megértésetek erről a dologról? Általánosságban ezt a hibát követik el a legkönnyebben az emberek, függetlenül attól, hogy értik-e a doktrínákat, vagy még soha nem is elmélkedtek-e ezen a problémán. Amikor az emberek megsértik Istent, az nem feltétlenül valamilyen esemény vagy valamilyen szóbeli megnyilvánulásuk kapcsán történik, hanem inkább a hozzáállásuk és az állapotuk miatt. Ez nagyon ijesztő. Egyesek azt hiszik, hogy van megértésük Istenről, hogy ismerik Őt valamennyire, és talán még tesznek is ezt-azt, ami megelégedést okoz Istennek. Elkezdik Istennel egyenlőnek érezni magukat és úgy gondolni, hogy ügyesen beférkőztek Isten barátságába. Az ilyen típusú érzések borzasztóan helytelenek. Ha nincs erről mély megértésed – ha nem érted ezt világosan –, akkor nagyon könnyen megsértheted Istent és az Ő igazságos természetét. Most már értitek, ugye? Vajon nem egyedülálló Isten igazságos természete? Lehet-e valaha is egy ember jellemével vagy erkölcsiségével egyenértékű? Soha nem lehet. Így hát nem szabad elfelejtened, hogy akárhogyan is bánik Isten az emberekkel, akárhogyan is gondol rájuk, Isten pozíciója, hatalma és identitása sohasem változik. Az emberiség számára Isten identitása mindenkor Annak identitása, aki minden dolog szuverén Ura – a Teremtő.

Mit tanultatok Isten szentségéről? Az „Isten szentségéről” szóló részben – azon kívül, hogy a Sátán gonoszsága ellenpontozza azt – mi volt az Isten szentségéről folytatott beszélgetésünk fő tartalma? Nem az, hogy mivel rendelkezik Isten, és mi Ő? Amivel Isten rendelkezik, és ami Ő, az egyedülálló módon csak Istenre Magára jellemző? (Igen.) Ez az, amivel teremtett lények nem rendelkeznek. Ezért mondjuk, hogy Isten szentsége egyedülálló. Ezt jó lenne megértenetek. Három találkozót tartottunk Isten szentségének témájáról. Le tudjátok írni a saját szavaitokkal, a saját megértésetekkel, hogy hitetek szerint mi Isten szentsége? (Utoljára, amikor Isten kommunikált velünk, leborultunk Előtte. Isten közölte velünk az igazságot arról, hogy helyes-e Őt földre terülve és leborulva imádni. Beláttuk, hogy ha leborulva imádjuk Őt, mielőtt teljesítenénk az Ő követelményeit, az nem felel meg az Ő szándékának, és ebből láttuk Isten szentségét.) Nagyon igaz. Még valami? (Istennek az emberiséghez intézett szavaiból láthatjuk, hogy Ő egyszerűen és világosan beszél. Egyenes és lényegre törő. A Sátán körmönfont módon beszél, és tele van hazugsággal. Abból kiindulva, ami legutóbb történt, amikor a földre terültünk Isten előtt, láttuk, hogy az Ő szavait és tetteit mindig elvek határozzák meg. Ő mindig világos és tömör, amikor elmondja, hogyan kell cselekednünk, hogyan kell figyelnünk, és hogyan kell gyakorolnunk. Az emberek azonban nem ilyenek. Amióta az emberiséget megrontotta a Sátán, az emberek úgy cselekszenek és beszélnek, hogy saját személyes indítékaik, célkitűzéseik és saját személyes vágyaik lebegnek a szemük előtt. Abból, ahogy Isten gondját viseli az emberiségnek, törődik vele és védelmezi, láthatjuk, hogy mindaz, amit Isten tesz, pozitív és világos. Ily módon láthatjuk meg, ahogy feltárul Isten szentségének lényege.) Jól mondtad! Van még valakinek hozzátennivalója? (Azáltal, hogy Isten leleplezte a Sátán elvetemült lényegét, meglátjuk Isten szentségét, több tudást nyerünk a Sátán elvetemültségéről, és látjuk az emberiség szenvedésének forrását. A múltban nem voltunk tudatában az ember szenvedésének a Sátán hatalma alatt. Csak miután Isten feltárta ezt, akkor láttuk meg, hogy mindaz a szenvedés, amely a hírnév és szerencse hajszolásából származik, a Sátán műve. Csak ekkor éreztük meg, hogy Isten szentsége az emberiség igazi üdvössége.) Van még hozzátennivalótok? (Az emberiség, amely romlott, híján van Isten igaz ismeretének és az Iránta való igaz szeretetnek. Mivel nem értjük Isten szentségének lényegét, és mivel, amikor imádatban földre terülünk és leborulunk Előtte, tisztátalan gondolatokkal, hátsó szándékokkal és célokkal tesszük, ezért Isten elégedetlen. Láthatjuk, hogy Isten más, mint a Sátán: a Sátán azt akarja, hogy az emberek körbeimádják és hízelegjenek neki, hogy földre terülve és leborulva imádják. A Sátánnak nincsenek elvei. Bennem ez is tudatosítja Isten szentségét.) Nagyon jó! Most, hogy közösségben voltunk Isten szentségét illetően, látjátok-e Isten tökéletességét? Látjátok, hogy Isten minden pozitív dolog forrása? Képesek vagytok-e meglátni, hogy Isten az igazság és igazságosság megtestesülése? Látjátok, hogy Isten a szeretet forrása? Látjátok, hogy mindaz, amit Isten tesz, mindaz, amit Ő kifejez, és minden, amit Ő feltár, kifogástalan? (Látjuk.) Ezek a fő pontjai annak, amit Isten szentségéről elmondtam. Ma még ezek a szavak talán puszta doktrínának tűnnek számotokra, de egy napon, amikor megtapasztalod Magát az igaz Istent az Ő szavából és munkájából, és az Ő tanúja leszel, szíved mélyéből mondod majd, hogy Isten szent, hogy Isten más, mint az emberiség, és hogy az Ő szíve, természete és lényege mind szent. Ez a szentség teszi lehetővé, hogy az ember meglássa Isten tökéletességét és azt, hogy Isten szentségének lényege makulátlan. Az Ő szentségének lényege határozza meg, hogy Ő Isten Maga, az egyedülálló, és ez az, ami az embernek látni engedi és egyúttal bizonyítja, hogy Ő az egyedülálló Isten Maga. Hát nem ez a lényeg? (De igen.)

Ma több témát is áttekintettünk korábbi közösségi alkalmakról. A mai áttekintést ezzel zárjuk. Remélem, hogy mindannyian megszívlelitek minden egyes egység és téma fő pontjait. Ne úgy gondoljatok ezekre, mint puszta doktrínára; amikor van egy kis szabadidőtök, valóban olvassátok át és fontoljátok meg mindezt. Idézzétek fel a szívetekben, és váltsátok valóra – és akkor valóban meg fogod tapasztalni mindazt, amit annak valóságáról mondtam, hogy Isten feltárja az Ő természetét, és feltárja, mivel rendelkezik és mi Ő. Ha azonban csak lejegyzeteled ezeket a füzetedbe, de nem olvasod el és nem gondolod át, akkor soha nem fogod mindezt megnyerni magadnak. Most már értitek, ugye? Miután az emberek kommunikáltak erről a három témáról, mihelyt általános – vagy akár konkrét – megértést nyertek Isten identitásáról, lényegéről és természetéről, teljes lesz az ő megértésük Istenről? (Nem.) Most pedig az Istenről alkotott saját megértésetekben van-e más terület, ahol úgy érzitek, mélyebb megértésre van szükségetek? Vagyis most, hogy megértést nyertél Isten hatalmáról, az Ő igazságos természetéről és az Ő szentségéről, talán rögzült az elmédben az Ő egyedülálló identitása és pozíciója; de még hátravan, hogy saját tapasztalatod révén meglásd és megértsd az Ő tetteit, az Ő erejét és az Ő lényegét, és elmélyítsd a tudásodat ezekről. Most, hogy meghallgattátok mindezt a közösségben, a hit egy cikkelye többé-kevésbé rögzült a szívetekben: Isten valóban létezik, és tény, hogy Ő igazgat mindent. Senki sem sértheti meg az Ő igazságos természetét; az Ő szentsége olyan bizonyosság, amelyet senki nem kérdőjelezhet meg. Ezek tények. Ezek a közösségi alkalmak lehetővé teszik, hogy Isten identitása és pozíciója alapot találjon az ember szívében. Amint ez az alap megvettetett, az embereknek meg kell próbálniuk még többet megérteni.

1. történet: egy mag, a föld, egy fa, a napfény, a madarak és az ember

Ma egy új téma kapcsán leszek veletek közösségben. Mi ez a téma? A címe: „Isten az élet forrása minden dolog számára.” Kicsit túl nagynak hangzik ez a téma? Úgy érzitek, egy kissé túlmutat a befogadóképességeteken? „Isten az élet forrása minden dolog számára” – ez a téma némiképp távolinak tűnhet az emberek számára, de mindenkinek meg kell értenie, aki Istent követi, mert kibogozhatatlanul összekapcsolódik minden ember istenismeretével és képességével arra, hogy megfeleljen Neki és félje Őt. Ezért fogok ehhez a témához kapcsolódni a közösségben. Meglehet, hogy egyesekben van egy egyszerű előzetes megértés erről a témáról, vagy talán valamilyen szinten tisztában is vannak vele. Ezt az ismeretet vagy tudatosságot egyesek elméjében egyszerű vagy sekély megértés is kísérheti. Mások talán különleges tapasztalatokat éltek át szívükben, amelyek elvezették őket egy mély, személyes találkozásra ezzel a témával. De ez az előzetes tudás, akár mély, akár felszínes, csupán egyoldalú, és nem eléggé konkrét. Ezért választottam hát ezt a témát a közösség számára: hogy segítsek nektek mélyebb és konkrétabb megértésre jutni. Egy különleges módszerrel fogok ebben a témában kapcsolódni veletek, egy olyan módszerrel, amelyet eddig még nem használtunk, és amelyet talán egy kicsit szokatlannak vagy kényelmetlennek fogtok találni. Később megtudjátok, mire gondolok. Szeretitek a történeteket? (Igen.) Nos, akkor úgy tűnik, jó döntés volt Részemről, hogy történeteket meséljek nektek, hiszen mindannyian nagyon szeretitek őket. Kezdjük hát. Nem kell jegyzetelnetek. Arra kérlek benneteket, hogy maradjatok nyugton, ne mocorogjatok. Ha úgy érzitek, hogy a környezetetek vagy a körülöttetek lévő emberek elvonják a figyelmeteket, a szemeteket is behunyhatjátok. Egy csodálatos történetet fogok elmondani nektek. Ez a történet egy magról, a földről, egy fáról, a napfényről, a madarakról és az emberről szól. Kik a főszereplői? (Egy mag, a föld, egy fa, a napfény, a madarak és az ember.) Isten is köztük van? (Nincs.) Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy miután meghallgattátok ezt a történetet, felfrissültnek és elégedettnek érzitek majd magatokat. Most, kérlek, hallgassatok csendben.

Egy apró mag a földre hullott. Nagy eső jött, a mag pedig zsenge hajtást növesztett, míg a gyökerei lassan belemélyedtek lent a talajba. A hajtás idővel magasra nőtt, zord szeleket és kemény esőket tűrt el, tanúja volt az évszakok változásának, ahogy a hold dagadt és fogyott. Nyáron a föld előhozta ajándékát, a vizet, hogy a hajtás átvészelhesse az évszak perzselő forróságát. És hála a földnek, a hajtást nem gyűrte le a hőség; így múlt el a legsúlyosabb nyári forróság. Amikor eljött a tél, a föld meleg ölelésébe burkolta a hajtást, és a föld és a hajtás szorosan egymásba kapaszkodtak. A föld melengette a hajtást, így az túlélte az évszak zord hidegét, és a csípős szelek és hóviharok nem tettek kárt benne. A föld oltalmában a hajtás bátran és boldogan nőtt; mivel a föld önzetlenül táplálta, egészségben és erőben növekedett. Boldogan cseperedett, énekelve az esőben, táncolva és lengedezve a szélben. A hajtás és a föld egymásra támaszkodnak...

Évek teltek el, és a hajtás toronymagas fává nőtt. Erősen állt a földön, masszív ágait számtalan levél koronázta. A fa gyökerei továbbra is a földbe ásták magukat, mint azelőtt, és most már mélyre hatoltak odalent a talajban. A föld, amely egykor az apró hajtást védelmezte, most már egy óriási fa alapjaként szolgált.

Egy napsugár ragyogott le a fára. A fa teste megmozdult, szélesre tárta karjait, és mélyen magába szívta a napsütötte levegőt. Odalent a talaj együtt lélegzett a fával, és a föld úgy érezte, megújul. Ekkor friss szellő libbent elő az ágak közül, és a fa megremegett gyönyörűségében, csordultig telve energiával. A fa és a napfény egymásra támaszkodnak...

A fa hűvös árnyékában emberek üldögéltek, és sütkéreztek a friss, illatos levegőben. A levegő megtisztította a szívüket és tüdejüket, megtisztította bennük a vért, és testük nem volt többé sem lankadt, sem feszült. Az emberek és a fa egymásra támaszkodnak...

Apró, csiripelő madarak szálltak le csapatostul a fa ágaira. Talán azért telepedtek oda, hogy elkerüljenek egy ragadozót, vagy hogy párosodjanak, és felneveljék fiókáikat, vagy talán csak megpihentek egy kicsit. A madarak és a fa egymásra támaszkodnak...

A fa kócos és tekervényes gyökerei mélyen a földbe ásták magukat. Törzsével megoltalmazta a földet a széltől és esőtől, és kiterjesztette ágait, hogy védje a földet a lába alatt. A fa azért tett így, mert a föld volt az anyja. Erősítik egymást, egymásra támaszkodnak, és sohasem válnak el egymástól...

És ezzel véget ér a történet. A történet, amelyet elmondtam, egy magról, a földről, egy fáról, a napfényről, a madarakról és az emberről szólt. Csak néhány jelenetből állt. Milyen érzéseket hagyott bennetek? Amikor így beszélek, értitek, amit mondok? (Értjük.) Kérlek, beszéljetek az érzéseitekről. Mit éreztetek, miután meghallgattátok ezt a történetet? Először is elmondom nektek, hogy a történet minden szereplője látható és megérinthető; valódi dolgok, nem metaforák. Szeretném, ha átgondolnátok, amit mondtam. Semmi ezoterikus nem volt a történetemben, és a fő pontjait a történet néhány mondatával össze lehet foglalni. (A történet, amelyet hallottunk, egy gyönyörű képet fest le. Egy mag életre kel, és ahogy növekszik, megtapasztalja az év négy évszakát: a tavaszt, a nyarat, az őszt és a telet. A föld úgy táplálja a csírázó magot, ahogy egy anya tenné. Télen melengeti a hajtást, hogy túlélje a hideget. Miután a hajtás fává cseperedett, egy napsugár érinti meg az ágait, és nagy örömet szerez neki. Látom, hogy Isten teremtésének sokaságában a föld is eleven, és hogy a föld és a fa egymásra támaszkodnak. A nagy melegséget is látom, amellyel a napfény ajándékozza meg a fát, és látom, amint a madarak, bármilyen közönséges teremtmények is, a tökéletes harmónia képében találkoznak a fával és az emberi lényekkel. Ezek az érzések voltak a szívemben, amikor ezt a történetet hallottam; most értem meg, hogy ezek a dolgok mind valóban elevenek.) Jól mondtad! Van még valakinek hozzátennivalója? (A mag történetében, amely kicsírázik és toronymagas fává nő, Isten teremtésének csodáját látom. Látom, hogy Isten úgy rendezte, hogy minden dolog erősítse egymást és egymásra támaszkodjon, és azt is, hogy minden dolog összekapcsolódik egymással és egymást szolgálja. Látom Isten bölcsességét, az Ő csodáját, és látom, hogy minden dolog számára Ő az élet forrása.)

Minden, amiről az előbb beszéltem, olyasmi, amit láttatok már. Például a magvak fává serdülnek, és bár nem követheted szemmel a folyamat minden egyes részletét, tudod, hogy ez történik, nem igaz? Ismered a földet és a napfényt is. A fán üldögélő madarak képe is olyasmi, amit mindenki látott már, ugye? És a fa árnyékában hűsölő emberek képe – ez is olyasmi, amit mind láttatok már, ugye? (Igen.) Tehát amikor mindezek a dolgok egyetlen képben egyesülnek, milyen érzést kelt ez a kép? (A harmónia érzését.) Vajon ezen a képen belül minden egyes dolog Istentől származik? (Igen.) Mivel Istentől származnak, Isten ismeri mindezen különféle dolgok földi létezésének értékét és jelentőségét. Amikor Isten mindent megteremtett, amikor minden egyes dolgot megtervezett és megteremtett, egy bizonyos szándékkal tette; és amikor megteremtette mindezt, minden egyes dolgot élettel itatott át. A környezet, amelyet az emberiség létezéséhez teremtett, ahogy a történetünkben az imént leírtuk, olyan környezet, amelyben a magvak és a föld egymásra támaszkodnak, ahol a föld képes táplálni a magvakat, a magvak pedig a földhöz kötődnek. Ezt a kapcsolatot Isten rendelte el az Ő teremtésének legelején. Egy fát, napfényt, madarakat és embereket ábrázoló jelenet az Isten által az emberiség számára teremtett élő környezetet festi le. Először is: a fa nem képes elhagyni a földet, és napfény nélkül sem létezhet. Mi volt hát Isten célja a fa megteremtésével? Mondhatjuk-e, hogy csak a földnek szánta? Mondhatjuk-e, hogy csak a madaraknak szánta? Mondhatjuk-e, hogy csak az embereknek szánta? (Nem.) Mi a kapcsolat köztük? A köztük lévő kapcsolat abban áll, hogy kölcsönösen erősítik egymást, egymástól függenek, és elválaszthatatlanok egymástól. Ez azt jelenti, hogy a föld, a fa, a napfény, a madarak és az emberek létezése egymásra támaszkodik, és egymást táplálják. A fa védelmezi a földet, és a föld táplálja a fát; a napfény gondoskodik a fáról, míg a fa friss levegőt nyer a napfényből, és csillapítja a nap perzselő hevét a földön. Kinek van ebből haszna végül? Az emberiségnek, nem igaz? Ez az egyik alapelv az ember által lakott környezet hátterében, amelyet Isten teremtett; Isten kezdettől fogva így akarta. Bár ez a kép egyszerű, mégis láthatjuk benne Isten bölcsességét és szándékát. Az emberiség nem élhet a föld nélkül vagy fák nélkül, és még kevésbé a madarak és a napfény nélkül. Nem így van? Bár ez csak egy történet, egy mikrokozmosz formájában azt ábrázolja, hogyan teremtette meg Isten a mennyet és a földet és minden dolgot, és hogyan ajándékozott az emberiségnek olyan környezetet, amelyben az élni tud.

Isten az emberiség számára teremtette a mennyet és a földet és minden dolgot, valamint a lakható környezetet. Először is, a lényeg, amelyről történetünk szólt, az volt, hogyan erősíti egymást kölcsönösen minden dolog, hogyan függenek egymástól, és hogyan léteznek egymás mellett. Ennek az elvnek alapján az emberiség létezésének környezete védelmet élvez; így tud létezni és fennmaradni. Emiatt képes az emberiség gyarapodni és szaporodni. A kép, amelyet láttunk, egy fát, a földet, a napfényt, madarakat és embereket ábrázolt együtt. Ott volt Isten ezen a képen? Nem láttuk Őt ott. Azt viszont láthattuk, hogy a jelenet szereplőit az egymástól függés és egymás kölcsönös erősítésének szabálya köti össze; ebben a szabályban láthatjuk Isten létezését és szuverenitását. Isten ennek az alapelvnek és ennek a szabálynak a segítségével tartja fenn minden dolog életét és létezését. Ily módon gondoskodik minden dologról és az emberiségről. Kapcsolódik ez a történet a fő témánkhoz? A felszínen úgy tűnik, hogy nem, valójában azonban az a szabály, amellyel Isten mindent megteremtett, és az Ő uralma minden fölött bensőségesen kapcsolódik ahhoz, hogy minden dolog számára Ő az élet forrása. Ezek a tények szétválaszthatatlanok. Ti pedig most kezdtek valami újat tanulni!

Isten szabja meg a szabályokat, amelyek minden dolog működését irányítják; Ő szabja meg a szabályokat, amelyek minden dolog túlélését irányítják; Ő irányít mindent, és Ő rendezi úgy, hogy egymást erősítsék és egyúttal egymásra támaszkodjanak, hogy ne pusztuljanak vagy tűnjenek el. Csakis így élhet tovább az emberiség; csakis így élhet Isten útmutatása alatt ilyen környezetben. Isten a Legfőbb Ura ezeknek a működési szabályoknak, és senki nem avatkozhat bele ezekbe, és nem is változtathat rajtuk. Egyedül Maga Isten ismeri ezeket a szabályokat, és egyedül Maga Isten irányítja őket. Mikor hajtanak ki a fák; mikor jön az eső; mennyi vizet és tápanyagot ad a föld a növényeknek; melyik évszakban hullanak le a levelek; melyik évszakban hoznak gyümölcsöt a fák; mennyi tápanyagot ad a napfény a fáknak; mit párologtatnak ki a fák, miután a napfény táplálta őket – mindezeket a dolgokat Isten senki által meg nem szeghető szabályokként előre elrendelte, amikor mindent megteremtett. Az Isten által teremtett dolgok, akár élők, akár – az ember szemében – élettelenek, az Ő tenyerén ülnek, ahol Ő irányítja őket és uralkodik fölöttük. Ezeket a szabályokat senki nem változtathatja vagy szegheti meg. Vagyis amikor Isten mindent megteremtett, előre meghatározta, hogy a föld nélkül a fa nem képes gyökeret verni, kihajtani és növekedni; hogy a föld kiszáradna, ha nem nőnének rajta fák; hogy a fának a madarak otthonává kell válnia, olyan hellyé, ahol védelmet találhatnak a szél elől. Élhet egy fa a föld nélkül? Semmiképpen. Élhetne a nap vagy az eső nélkül? Anélkül sem. Mindezek a dolgok az emberiségért, az emberiség életben maradásáért vannak. A fától az ember friss levegőt kap, és az ember a földön él, amelyet a fa védelmez. Az ember nem élhet napfény és különféle élőlények nélkül. Bár ezek a kapcsolatok bonyolultak, észben kell tartanod, hogy Isten teremtette azokat a szabályokat, amelyek mindent irányítanak, hogy a dolgok egymást erősítsék, egymástól függjenek, és együtt létezzenek. Más szavakkal: minden egyes dolognak, amit Ő teremtett, értéke és jelentősége van. Ha Isten valami olyat teremtene, aminek nincs jelentősége, azt Isten eltüntetné. Ez Isten egyik módszere arra, hogy minden dologról gondoskodjon. Mire utal a „gondoskodás” szó ebben a történetben? Talán Isten naponta öntözi a fát? Szüksége van a fának Isten segítségére a lélegzéshez? (Nem.) A „gondoskodás” itt arra utal, ahogy Isten minden dolgot irányít megteremtésük után; Istennek elég akkor irányítania őket, amikor már meghatározta a rájuk vonatkozó szabályokat. Mihelyt a mag a földbe kerül, a fa magától nő. Növekedése feltételeit mind Isten teremtette meg. Isten alkotta a napfényt, a vizet, a talajt, a levegőt és a környezetet körülötte; Isten alkotta a szelet, zúzmarát, havat, az esőt és a négy évszakot. Ezekre a feltételekre van szüksége a fának a növekedéshez, és ezeket Isten készítette elő. Akkor hát ennek az élő környezetnek Isten a forrása? (Igen.) Vajon Istennek mindennap meg kell számolnia az összes levelet a fákon? Nem! Az sem szükséges, hogy Isten segítsen a fának lélegezni, vagy hogy mindennap felébressze a napfényt ezekkel a szavakkal: „Most már ideje a fákra sütni!” Neki nem kell ezzel foglalkoznia. A napfény magától ragyog, amikor itt az ideje, a szabályoknak megfelelően; megjelenik, és ráragyog a fára, a fa pedig magába szívja a napfényt, amikor erre van szüksége, amikor pedig nincs, a fa akkor is a szabályok keretei között él. Talán nem vagytok képesek világosan elmagyarázni ezt a jelenséget, de ettől még ez tény, amelyet mindenki láthat és elismerhet. Mindössze csak fel kell ismerned, hogy a minden dolog létezését irányító szabályok Istentől származnak, és tudnod kell, hogy Isten szuverén hatalmat gyakorol minden dolog növekedése és túlélése fölött.

Nos, van ebben a történetben olyasmi, amit az emberek „metaforának” neveznek? Vajon ez egy megszemélyesítés? (Nem.) Egy igaz történetet mondtam el. Mindenféle élőlény fölött, minden fölött, aminek élete van, Isten uralkodik; minden élőlényt Isten itatott át élettel, amikor megteremtette; minden élő dolog élete Istentől származik, és a neki irányt mutató pályát és törvényeket követi. Ehhez nem kell emberi beavatkozás, sem emberi segítség; ez az egyik módja annak, ahogyan Isten minden dologról gondoskodik. Értitek, nemde? Úgy gondoljátok, az embereknek ezt fel kell ismerniük? (Igen.) Nos hát, van ennek a történetnek bármi köze a biológiához? Kapcsolódik valamiképpen egy tudományághoz vagy szakterülethez? Nem a biológiáról beszélünk, és bizonyosan nem biológiai kutatást végzünk. Mi a beszélgetésünk fő gondolata? (Isten az élet forrása minden dolog számára.) Mit láttatok a teremtésen belül? Láttatok fákat? Láttátok a földet? (Igen.) Láttátok a napfényt, nem igaz? Láttatok fákon üldögélő madarakat? (Láttunk.) Boldog az emberiség, amiért ilyen környezetben élhet? (Igen.) Vagyis Isten arra használ fel minden dolgot – az Általa teremtett dolgokat –, hogy fenntartsa és védje az emberiség otthonát, életük környezetét. Ily módon gondoskodik Isten az emberiségről és minden dologról.

Hogy tetszik nektek ennek a beszédnek a stílusa, a mód, ahogyan kommunikálok? (Könnyen érthető, és sok való életből vett példát tartalmaz.) A szavak, amelyeket mondok, nem üres szavak, ugye? Szükségük van az embereknek erre a történetre, hogy megértsék, hogy Isten az élet forrása minden dolog számára? (Igen.) Ez esetben lépjünk tovább a következő történetünkre. A következő történet tartalma egy kicsit másmilyen, és a középpontjában is egy kicsit más áll. Minden, ami ebben a történetben megjelenik, olyasmi, amit az emberek a saját szemükkel láthatnak Isten teremtésében. Most el is kezdem a következő elbeszélésemet. Kérlek, figyeljetek csendben, és próbáljatok rájönni a mondanivalómra. A történet után felteszek majd nektek néhány kérdést, hogy lássam, mennyit tanultatok. Ennek a történetnek a szereplői egy nagy hegy, egy kis patak, egy heves szél és egy óriási hullám.

2. történet: egy nagy hegy, egy kis patak, egy heves szél és egy óriási hullám

Volt egyszer egy ide-oda kanyargó kis patak, amely végül egy nagy hegy lábához érkezett. A hegy elállta az apró patak útját, ezért a patak gyenge kis hangján így szólt a hegyhez: „Kérlek, engedj át! Az utamban állsz, és nem tudok továbbhaladni tőled.” „Hová igyekszel?” – kérdezte a hegy. „Az otthonomat keresem” – felelte a patak. „Hát jó, rajta, folyj csak át rajtam!” A kis patak azonban túl gyenge és túl fiatal volt, így nem tudott átfolyni egy ilyen nagy hegyen. Nem tehetett mást, mint tovább folydogált a hegy lábánál...

Heves szél söpört arra, homokot és törmeléket sodorva oda, ahol a hegy állt. A szél rásüvöltött a hegyre: „Engedj át!” „Hová igyekszel?” – kérdezte a hegy. „Át akarok menni a hegy túloldalára!” – süvített válaszul a szél. „Hát jó, ha át tudsz törni a derekamon, mehetsz!” A heves szél süvített erre, süvített arra, de bármilyen dühödten fújt, nem tudott áttörni a hegy derekán. A szél elfáradt, és megállt, hogy megpihenjen – a hegy túloldalán pedig feltámadt egy szellő az ottani emberek örömére. Így köszöntötte a hegy az embereket...

A tengerparton az óceán habja lágyan gördült neki a sziklás partnak. Hirtelen egy óriási hullám tornyosult fel, és nagy robajjal közeledett a hegy felé. „Állj el az útból!” – kiáltotta az óriási hullám. „Hová igyekszel?” – kérdezte a hegy. A hullám már nem tudott megállni. „Terjeszkedem! – bömbölte. – Ki akarom nyújtani a karjaimat!” „Hát jó, ha át tudsz csapni a csúcsom fölött, átengedlek.” A nagy hullám kissé visszahúzódott, majd újra megindult a hegy felé. De bármilyen erősen próbálkozott, nem tudott átcsapni a hegy csúcsa fölött. A hullám csak annyit tehetett, hogy lassan visszagördült a nyílt tengerre...

A kis patak évezredeken át csörgedezett szelíden a hegy lába körül. A hegy útmutatását követve a kis patak hazajutott, ahol beletorkollt egy folyóba, amely pedig a tengerbe ömlött. A hegy gondoskodását élvezve a kis patak sohasem tévedt el. A patak és a hegy erősítették egymást és egymásra támaszkodtak; támogatták egymást, egymás ellen hatottak, és együtt léteztek.

A heves szél évezredeken át süvöltött szokása szerint. Továbbra is gyakran eljött, hogy „meglátogassa” a hegyet, és rohamai nagy homokörvényeket pörgettek. Fenyegette a hegyet, de sohasem tört át a derekán. A szél és a hegy erősítették egymást, és egymásra támaszkodtak; támogatták egymást, egymás ellen hatottak, és együtt léteztek.

Az óriási hullám évezredeken át sohasem állt meg pihenni, csak nyomult előre engesztelhetetlenül, folyamatosan terjeszkedve. Időről időre bömbölve a hegynek támadt, de a hegy soha nem mozdult egy tapodtat sem. A hegy őrködött a tenger fölött, így a tengerben élő teremtmények sokasodhattak és gyarapodhattak. A hullám és a hegy erősítették egymást, és egymásra támaszkodtak; támogatták egymást, egymás ellen hatottak, és együtt léteztek.

Így ér véget a történetünk. Először is mondjátok meg nekem: miről szólt ez a történet? Kezdjük ott, hogy volt egy nagy hegy, egy kis patak, egy heves szél és egy óriási hullám. Mi történt az első szakaszban a kis patakkal és a nagy heggyel? Miért döntöttem úgy, hogy egy patakról és egy hegyről fogok beszélni? (A hegy gondoskodása révén a patak sohasem tévedt el. Egymásra támaszkodtak.) Mit mondanátok: a hegy védelmezte vagy akadályozta a kis patakot? (Védelmezte.) De nem akadályozta? A hegy és a patak vigyáztak egymásra; a hegy védelmezte a patakot, és egyúttal akadályozta is. A hegy védelmezte a patakot, amint az beletorkollt a folyóba, de akadályozta is, hogy ne folyjon arra, amerre eredetileg akart, árvizeket és katasztrófákat hozva az emberekre. Nem erről szólt ez a szakasz? Azzal, hogy védelmezte és akadályozta a patakot, a hegy megvédte az emberek otthonait. A kis patak ezután beletorkollt a folyóba a hegy lábánál, és továbbfolyt a tengerbe. Hát nem ez az a szabály, amely a patak létezését irányítja? Mi tette képessé a patakot arra, hogy belefolyjon a folyóba, majd a tengerbe? Nem a hegy? A patak a hegy védelmező és akadályozó szerepére támaszkodott. Szóval nem ez a lényeg? Látod ebben a hegyek fontosságát a víz szempontjából? Megvolt Istennek a Maga célja, amikor megteremtett minden hegyet, kicsit és nagyot egyaránt? (Igen.) Ez a rövid szakasz, amelyben semmi más nem szerepel, csak egy kis patak és egy nagy hegy, megláttatja velünk annak értékét és jelentőségét, hogy Isten megteremtette ezt a két dolgot; továbbá megmutatja nekünk az Isten fölöttük gyakorolt uralmában rejlő bölcsességet és szándékot. Nem így van?

Miről szólt a történet második szakasza? (Egy heves szélről és a nagy hegyről.) Jó dolog a szél? (Igen.) Nem feltétlenül – néha a szél túl erős, és katasztrófát okoz. Hogyan éreznéd magad, ha ki kellene állnod a heves szélbe? Az erősségétől függ. Ha egy 3-as vagy 4-es erősségű szélről van szó, az még elviselhető lenne. Legrosszabb esetben az embernek nehéz lehet nyitva tartania a szemét. De ha a szél hurrikánná erősödne, képes lennél ellenállni neki? Nem lennél képes. Ezért helytelen, ha az emberek azt mondják, hogy a szél mindig jó, vagy mindig rossz, mert ez az erősségétől függ. No és itt mi a hegy szerepe? Nem az a szerepe, hogy felfogja a szelet? Mivé mérsékeli a hegy a heves szelet? (Szellővé.) És az emberek által lakott környezetben mit tapasztal meg a legtöbb ember: szélviharokat vagy szellőket? (Szellőket.) Nem ez volt Isten egyik célja, egyik szándéka azzal, hogy hegyeket teremtett? Milyen lenne, ha az emberek olyan környezetben élnének, ahol a szél vadul sodorja a homokot, úgy, hogy nem akadályozza és nem fogja fel semmi? Lehetséges, hogy a szélben sodródó homok és kövek miatt a terület lakhatatlanná válna? A kövek talán eltalálnák az embereket, a homok elvakítaná őket. A szél leverné az embereket a lábukról, vagy felrepítené őket a levegőbe. Házak dőlnének romba, és mindenféle katasztrófa történne. Van-e mégis értéke a heves szél létezésének? Azt mondtam, hogy rossz, ezért úgy érezhetnénk, nincs értéke. De valóban így van? Akkor sincs értéke, amikor már szellővé szelídült? Mire van az embereknek a legnagyobb szükségük, amikor párás vagy fullasztó az idő? Könnyű szellőre van szükségük, hogy lágyan meglegyintse és felfrissítse őket, kitisztítsa a fejüket, megélesítse gondolkodásukat, rendbe hozza és javítsa szellemi állapotukat. Most például mindannyian egy zsúfolt, levegőtlen helyiségben ültök – mire van a legnagyobb szükségetek? (Egy könnyű szellőre.) Ha valaki olyan helyre megy, ahol a levegő zavaros és szennyezett, az lelassíthatja a gondolkodását, ronthatja a vérkeringését, és csökkentheti az elméje tisztaságát. Egy kis légmozgás és szellőztetés azonban felfrissíti a levegőt, friss levegőben pedig máris másképp érzik magukat az emberek. Bár a kis patak katasztrófát okozhatna, bár a heves szél katasztrófát okozhatna, a hegy, amíg ott áll, ezt a veszélyt az emberek javát szolgáló erővé fogja változtatni. Nem így van?

Miről szólt a történet harmadik szakasza? (A nagy hegyről és az óriási hullámról.) A nagy hegyről és az óriási hullámról. Ez a szakasz a tengerparton játszódik, a hegy lábánál. Látjuk a hegyet, az óceán habjait és egy hatalmas hullámot. Mi a hegy a hullám számára ebben az esetben? (Védelmező és korlát.) Védelmező és egyúttal korlát is. Védelmezőként nem engedi, hogy eltűnjön a tenger, hogy a benne élő teremtmények sokasodhassanak és gyarapodhassanak. Korlátként a hegy nem engedi, hogy a tenger vize túlcsorduljon és katasztrófát okozzon, kárt tegyen az emberek otthonaiban, és elpusztítsa azokat. Tehát mondhatjuk, hogy a hegy védelmező és egyúttal korlát is.

Ez a nagy hegy és a kis patak, a nagy hegy és a heves szél, a nagy hegy és az óriási hullám közötti kölcsönös kapcsolat jelentősége; ez a jelentősége annak, hogy erősítik egymást, egymás ellen hatnak és egymás mellett léteznek. Ezeket a dolgokat, amelyeket Isten teremtett, létezésükben egy szabály és egy törvény irányítja. Tehát Istennek milyen tetteit láttátok ebben a történetben? Vajon Isten mindent elhanyagol, amióta megteremtette? Azért teremtett szabályokat, és azért tervezte meg minden dolog működési módjait, hogy aztán elhanyagolja őket? Ez történt? (Nem.) Akkor mi történt? Még mindig Istennél van az irányítás. Ő irányítja a vizet, a szelet és a hullámokat. Nem engedi, hogy elszabaduljanak, sem azt, hogy kárt okozzanak, vagy elpusztítsák az otthonokat, amelyekben emberek élnek. Ezért élhetnek tovább, szaporodhatnak és gyarapodhatnak az emberek a szárazföldön. Ez azt jelenti, hogy amikor Isten mindent megteremtett, már akkor megtervezte minden dolog létezésének szabályait. Amikor Isten az egyes dolgokat megalkotta, biztosította, hogy mindegyik az emberiség hasznára legyen, és átvette fölötte az irányítást, hogy ne háborgassa az emberiséget, és ne hozzon rá katasztrófát. Ha Isten irányítása nem volna, nem folynának akadálytalanul a vizek? Nem fújna akadálytalanul a szél? Vajon a víz és a szél szabályokat követ? Ha Isten nem irányítaná őket, akkor nem kormányoznák őket szabályok: a szél csak süvöltene, a vizeket pedig nem korlátozná semmi, és árvizeket okoznának. Ha a hullám a hegynél magasabbra csapott volna, létezhetne a tenger? Nem. Ha a hegy nem volna olyan magas, mint a hullám, a tenger nem létezne, a hegy pedig elveszítené értékét és jelentőségét.

Látjátok Isten bölcsességét ebben a két történetben? Isten teremtett mindent, ami létezik, és Ő az egyeduralkodója mindennek, ami létezik; Ő irányítja mindezt, és Ő látja el mindezt, és Ő minden dologban látja és megvizsgálja minden létező minden egyes szavát és cselekedetét. Így látja és vizsgálja meg Isten az emberi élet minden szegletét is. Így Isten behatóan ismeri valamennyi részletét mindannak, ami az Ő teremtésén belül létezik, minden egyes dolog funkciójától, természetétől és túlélésének szabályaitól kezdve életének jelentőségéig és létezésének értékéig, mindez teljességében ismert Isten számára. Minden dolgot Isten teremtett – szerintetek szüksége van arra, hogy tanulmányozza az ezeket irányító szabályokat? Kell-e Istennek tanulmányoznia az emberi tudást vagy tudományt, hogy többet tudjon meg róluk, és megértse őket? (Nem.) Van valaki az emberek között, aki eléggé tanult és művelt ahhoz, hogy minden dolgot úgy értsen, ahogy Isten? Ugye nincs? Van olyan csillagász vagy biológus, aki valóban érti a szabályokat, amelyek szerint minden dolog él és növekszik? Ők valóban képesek megérteni minden egyes dolog létezésének értékét? (Nem, nem képesek.) Ez azért van, mert minden dolgot Isten teremtett, és bármennyit, bármilyen mélyen tanulmányozza is az emberiség ezt a tudást, bármilyen sokáig próbálkozik is az elsajátításával, sohasem lesz képes kifürkészni minden dolog Isten általi megteremtésének misztériumát vagy célját. Nem így van? Nos, eddigi beszélgetésünk alapján úgy érzitek, hogy részleges megértést nyertetek ennek a mondatnak a valódi jelentéséről: „Isten az élet forrása minden dolog számára”? (Igen.) Tudtam, hogy amikor ezt a témát tárgyalom – hogy Isten az élet forrása minden dolog számára –, sokaknak azonnal egy másik mondat jut majd eszébe: „Isten az igazság, és Isten az Ő szavával gondoskodik rólunk” – és megrekednek a téma jelentésének ezen a szintjén. Még az is lehet, hogy egyesek úgy érzik, Isten gondoskodása az emberi életről, a mindennapi élelemről és innivalóról és minden más napi szükségletről nem tartozik bele az Ő gondoskodásába az emberről. Vajon nincsenek olyanok, akik így éreznek? Vajon nem egyértelmű mégis Isten szándéka az Ő teremtésével – hogy lehetővé tegye az emberiség számára a normális létezést és életet? Isten tartja fenn a környezetet, amelyben az emberek élnek, és Ő biztosít mindent, amire az emberiségnek szüksége van a túléléshez. Továbbá Ő irányít mindent, és Ő gyakorol szuverenitást minden dolog fölött. Mindezek teszik lehetővé az emberiség számára, hogy normálisan éljen, gyarapodjon és sokasodjon; így gondoskodik Isten az egész teremtésről és az emberiségről. Vajon nem igaz, hogy az embereknek fel kell ismerniük és meg kell érteniük ezeket a dolgokat? Néhányan talán ezt mondják: „Ez a téma túlságosan távol áll attól, amit Magáról az igaz Istenről tudunk, és nem is akarunk tudni erről, mert nemcsak kenyérrel élünk, hanem helyette Isten szavával élünk.” Helyes ez a felfogás? (Nem.) Miért helytelen? Lehet teljes megértésetek Istenről, ha csak az Isten által mondottakról van tudásotok? Ha csak Isten munkáját, ítéletét és fenyítését fogadjátok el, lehet teljes megértésetek Istenről? Ha Isten természetének csak egy csekély részét, Isten hatalmának csak egy csekély részét ismeritek, úgy gondolnátok, hogy ez elegendő Isten megértésének eléréséhez? (Nem.) Isten cselekedetei minden dolog megteremtésével kezdődtek, és ma is folytatódnak – Isten cselekedetei mindenkor, minden egyes pillanatban szemmel láthatóak. Ha valaki csak azért hisz Isten létezésében, mert Ő kiválasztott egy embercsoportot, hogy rajtuk végezze el munkáját, és megmentse őket, és úgy gondolja, hogy semmi másnak nincs köze Istenhez, sem az Ő hatalmának, az Ő identitásának, sem az Ő cselekedeteinek, akkor lehet-e úgy tekinteni, hogy az illető igaz ismerettel rendelkezik Istenről? Az ilyen úgynevezett „istenismerettel” rendelkező embereknek a megértése, amely alapján az Ő tetteit egyetlen embercsoportra korlátozzák, egyoldalú csupán. Ez vajon igaz istenismeret? Vajon az ilyesfajta ismerettel rendelkezők nem tagadják, hogy minden dolgot Isten teremtett, és az Ő szuverenitását minden fölött? Egyesek nem akarnak foglalkozni ezzel az érvvel, inkább ezt gondolják magukban: „Én nem láttam Isten szuverenitását minden dolog fölött. Ez a gondolat annyira távoli, nem is veszem a fáradságot, hogy megértsem. Isten azt csinál, amit Ő akar, és annak semmi köze hozzám. Én csak elfogadom Isten vezetését és az Ő szavát, hogy Isten megmenthessen és tökéletessé tehessen. Nekem semmi más nem számít. A szabályoknak, amelyeket Isten minden dolog megteremtésekor alkotott, és amit Ő annak érdekében tesz, hogy gondoskodjon minden dologról és az emberiségről, semmi köze hozzám.” Ez meg miféle beszéd? Mi ez, ha nem lázadó cselekedet? Van köztetek bárki ilyen felfogással? Mondanotok sem kell, úgyis tudom, hogy nagyon sokan közületek így gondolkodnak. Az ilyen könyvemberek mindent a saját „szellemi” nézőpontjukból szemlélnek. Csak a Bibliára akarják korlátozni Istent, a saját szavai révén akarják Őt a betű szerint vett írott szóból levezethető jelentésre korlátozni. Nem óhajtják jobban megismerni Istent, és nem akarják, hogy Isten a figyelmét megosztva más dolgokkal is foglalkozzon. Ez a fajta gondolkodás gyerekes és túlzottan vallásos. Ismerhetik Istent azok az emberek, akik ilyen nézeteket vallanak? Nagyon nehéz lenne megismerniük Istent. Ma két történetet mondtam el, és mind a kettő más-más aspektust emelt ki. Mivel csak nemrég kerültetek velük kapcsolatba, talán úgy érzitek, mély értelműek vagy kissé elvontak, nehéz őket felfogni és megérteni. Nehéz lehet összekötni őket Isten cselekedeteivel és Istennel Magával. Viszont Isten minden cselekedetét és mindazt, amit Ő a teremtésen belül és az emberiség körében tett, világosan és pontosan ismernie kell minden embernek, mindenkinek, aki Isten ismeretére törekszik. Ez a tudás ad majd nektek bizonyosságot Isten valóságos létezésébe vetett hitetekben. Ezenkívül pontos ismereteket ad nektek Isten bölcsességéről és hatalmáról, valamint arról, hogyan gondoskodik Ő minden dologról. Lehetővé teszi számodra, hogy világos fogalmat alkoss Isten igazi létezéséről, és meglásd, hogy az Ő létezése nem a képzelet szüleménye, nem mítosz, nem homályos, nem valami elmélet, és semmiképpen nem egyfajta szellemi vigasz, hanem valóságos létezés. Továbbá lehetővé teszi, hogy az emberek megtudják, hogy Isten mindig is gondoskodott az egész teremtésről és az emberiségről; Isten ezt a Maga módján, a saját ritmusával összhangban teszi. Így, mivel mindent Isten teremtett és látott el szabályokkal, ezért képes minden teremtmény az Ő eleve elrendelése szerint elvégezni a számára kiosztott feladatokat, ellátni felelősségeit, és betölteni a maga szerepét; az Ő eleve elrendelése szerint minden dolognak megvan a maga haszna az emberiség és az emberiség által lakott tér és környezet szolgálatában. Ha Isten nem tett volna így, és az emberiségnek nem lenne ilyen környezete, amelyben lakhat, akkor az emberiség számára lehetetlen volna Istenben hinni vagy Őt követni; mindez nem volna több, mint üres fecsegés. Nem így van?

Nézzük meg újra a nagy hegy és a kis patak történetét. Mi a hegy funkciója? A hegyen burjánzik az élet, ezért létezésének eredendő értéke van, továbbá elállja a kis patak útját, meggátolva, hogy kedve szerint folyjon, és katasztrófát hozzon az emberekre. Nem így van? A hegy a maga módján létezik, lehetővé téve a rajta élő tízezernyi élőlény – a fák, a füvek és az összes többi hegyi növény és állat – burjánzását. A kis patak folyásirányát is a hegy határozza meg – összegyűjti a patak vizét, és természetes módon elvezeti a lába körül, ahol aztán beletorkollhat a folyóba, végül pedig a tengerbe. Ezek a szabályok nem természetes módon alakultak ki, hanem kifejezetten Isten rendelte el őket a teremtés idején. Ami a nagy hegyet és a heves szelet illeti, a hegynek is szüksége van a szélre. A hegynek szüksége van a szélre, hogy cirógassa a rajta lakó élőlényeket, ugyanakkor pedig megfékezi a heves szél erejét, hogy ne fújhasson kedvére. Bizonyos szempontból ez a szabály a nagy hegy kötelességét testesíti meg. Vajon ez a hegy kötelességével kapcsolatos szabály csak úgy magától öltött formát? (Nem.) Isten alkotta meg. A nagy hegynek megvan a maga kötelessége, és a heves szélnek is megvan a maga kötelessége. Most vegyük sorra a nagy hegyet és az óriási hullámot. Magától, a hegy létezése nélkül, vajon találna magának folyásirányt a víz? (Nem.) A víz megáradna. A hegynek hegyként megvan a maga egzisztenciális értéke, a tengernek tengerként szintén megvan a maga egzisztenciális értéke; viszont olyan körülmények között, ahogy képesek normálisan egymás mellett létezni és nem zavarni egymást, egyúttal korlátozzák is egymást – a nagy hegy korlátozza a tengert, hogy ne áradjon ki, ezáltal védelmezve az emberek otthonait, és a tenger korlátozása egyúttal azt is lehetővé teszi, hogy a tenger táplálja a benne lakó élőlényeket. Ez a táj vajon magától öltött formát? (Nem.) Ezt is Isten teremtette. Ebből a képből látjuk, hogy amikor Isten mindent megteremtett, előre meghatározta, hol fog állni a hegy, merre folyik majd a patak, merről kezd majd fújni és merre tart a heves szél, és milyen magasra csaphatnak a hatalmas hullámok. Mindezek Isten szándékait és célját foglalják magukban – ezek Isten tettei. Nos, látjátok, hogy Isten tettei minden dologban jelen vannak? (Igen.)

Mi a célunk azzal, hogy ezekről a dolgokról beszélünk? Hogy rávegyük az embereket a szabályok tanulmányozására, amelyek mentén Isten mindent megteremtett? Hogy serkentsük a csillagászat és földrajz iránti érdeklődést? (Nem.) Akkor mi? Az, hogy megértessük az emberekkel Isten tetteit. Isten cselekedeteiben az emberek megerősítve és igazolva láthatják, hogy Isten az élet forrása minden dolog számára. Ha ezt megérted, akkor valóban képes leszel megerősíteni Isten helyét a szívedben, és képes leszel megerősíteni, hogy Isten Isten Maga, az egyedülálló, a menny és a föld és minden dolog Teremtője. Akkor hát hasznos-e az Istenről alkotott megértésed szempontjából, ha ismered minden dolog szabályait és Isten tetteit? (Igen.) Mennyire hasznos? Először is, miután megértetted Isten tetteit, érdekelhet még téged a csillagászat és a földrajz? Doboghat még benned egy szkeptikus szíve, és kételkedhetsz még abban, hogy Isten minden dolog Teremtője? Doboghat még benned egy kutató szíve, és kételkedhetsz még abban, hogy Isten minden dolog Teremtője? (Nem.) Miután megerősítetted, hogy Isten minden dolog Teremtője, és megértetted Isten teremtésének néhány szabályát, igazán fogod hinni a szívedben, hogy minden dologról Isten gondoskodik? (Igen.) Vajon a „gondoskodásnak” itt valami különleges jelentősége van, vagy egy konkrét körülményre utal a használata? „Isten gondoskodik minden dologról” – ennek a mondatnak nagyon széles körű jelentősége és kiterjedése van. Isten nem csupán a mindennapi enni- és innivalóval látja el az embereket; Ő látja el az emberiséget mindennel, amire szüksége van, beleértve mindent, amit az emberek látnak, de még láthatatlan dolgokat is. Isten tartja fenn, irányítja és kormányozza ezt az élő környezetet, amely létfontosságú az emberiség számára. Ez azt jelenti, hogy bármilyen környezetre van az emberiségnek szüksége az egyes évszakokban, azt Isten készítette elő. Isten a levegő típusát és a hőmérsékletet is úgy irányítja, hogy megfelelőek legyenek az emberi túlélés szempontjából. Az ezekre a dolgokra vonatkozó szabályok nem csak úgy maguktól vagy véletlenszerűen alakulnak ki, hanem Isten szuverenitásának és az Ő tetteinek eredményeként. Isten Maga mindezeknek a szabályoknak a forrása és minden dolog számára az élet forrása. Függetlenül attól, hogy hiszed-e vagy sem, látod-e vagy sem, érted-e vagy sem, ez akkor is megalapozott és támadhatatlan tény.

Tudom, hogy az emberek túlnyomó többsége csak Isten azon szavaiban és munkájában hisz, amelyek benne vannak a Bibliában. Az emberek egy kis része számára Isten feltárta tetteit, és megengedte, hogy az emberek meglássák az Ő létezésének értékét. Azt is megengedte nekik, hogy nyerjenek némi megértést az Ő identitásáról, és megerősítette az Ő létezésének tényét. Sokkal több ember számára azonban az a tény, hogy Isten teremtett mindent, Ő irányít mindent és Ő gondoskodik mindenről, homályosnak vagy túl általánosnak tűnik; az ilyen emberek akár még kételkedő hozzáállást is tanúsíthatnak. E miatt a hozzáállás miatt hiszik következetesen, hogy a természeti világ törvényei spontán módon alakultak ki, hogy a természet változásai, átalakulásai, jelenségei és még a természetet irányító törvények is magából a természetből támadtak. Az emberek nem tudják felfogni szívükben, hogy Isten teremtett mindent, és Ő uralkodik minden fölött; képtelenek megérteni, hogyan irányít Isten mindent, és hogyan gondoskodik mindenről. Ennek az előfeltételezésnek a korlátai között az emberek képtelenek hinni abban, hogy Isten teremtett mindent, uralkodik minden dolog fölött, és gondját viseli mindennek; még azok is, akik hisznek, hitükben a Törvény Korára, a Kegyelem Korára és a Királyság Korára korlátozódnak: úgy hiszik, hogy Isten tettei és az emberiségről való gondoskodása kizárólag az Ő választott népének szól. Ez olyasmi, amit végtelenül utálok látni, és ami rengeteg fájdalmat okoz, mert miközben az emberiség élvezi mindazt, amit Isten nyújt neki, tagadja mindazt, amit Ő tesz és amit Ő ad neki. Az emberek csak azt hiszik, hogy a mennyet és a földet és minden dolgot a saját természetes szabályaik és a saját, természetes túlélési törvényei irányítanak, és nincs uralkodójuk, aki irányítaná őket, vagy szuverén uruk, aki gondoskodna róluk és megtartaná őket. Még ha hiszel is Istenben, talán nem hiszed, hogy mindezek az Ő tettei; ez bizony azon dolgok közé tartozik, amelyeket a leggyakrabban elhanyagol mindenki, aki hisz Istenben, mindenki, aki elfogadja Isten szavát, és mindenki, aki Istent követi. Így, mihelyt olyasmit kezdek tárgyalni, ami nem kapcsolódik a Bibliához vagy egy úgynevezett szellemi terminológiához, egyesek elunják, belefáradnak, sőt kényelmetlenül érzik magukat. Úgy érzik, hogy látszólag nincs kapcsolat az Én szavaim és a szellemi emberek, illetve szellemi dolgok között. Ez borzasztó. Ami Isten tetteinek ismeretét illeti, bár meg sem említjük a csillagászatot, és földrajzi vagy biológiai kutatásokat sem végzünk, mégis meg kell értenünk Isten szuverenitását minden dolog fölött, tudnunk kell arról, hogy Ő visel gondot mindenre, és hogy Ő minden dolog forrása. Ez egy szükséges lecke, amelyet tanulmányozni kell. Azt hiszem, megértettétek a szavaimat, ugye?

A két történet, amelyeket az előbb elmeséltem, bár tartalmuk és kifejezésmódjuk kissé szokatlan, és némiképp különleges módon mondtam el őket, az Én kísérletem volt arra, hogy lényegre törő nyelvezet és egyszerű megközelítés alkalmazásával segítsek nektek valami mélyebbet elnyerni és elfogadni. Ez volt az Én egyetlen célom. Azt akartam, hogy ezekben a kis történetekben és az általuk lefestett képekben meglássátok és higgyétek, hogy Isten szuverén hatalmat gyakorol az egész teremtés fölött. E történetek elmesélésének célja lehetővé tenni, hogy egy történet véges keretein belül meglássátok és megismerjétek Isten végtelen tetteit. Hogy mikor fogjátok ezt az eredményt teljes mértékben megvalósítani és elérni magatokban – ez a saját tapasztalataitoktól és a saját törekvésetektől függ. Ha olyasvalaki vagy, aki az igazságot keresi, és Isten ismeretére törekszik, akkor ezek a dolgok egyre erősebb emlékeztetőül szolgálnak majd számodra; mély tudatosságot, világos megértést adnak neked, amely fokozatosan közeledik majd Isten tulajdonképpeni tetteihez, olyan közelséggel, amelyben nem lesz távolság és nem lesz tévedés. Ha azonban nem vagy olyasvalaki, aki Isten ismeretére törekszik, ezek a történetek akkor sem árthatnak nektek. Csak tekintsétek őket igaz történeteknek.

Nyertetek bármilyen megértést ebből a két történetből? Először is, elkülönül ez a két történet az előző beszélgetésünktől, mely szerint Isten törődik az emberiséggel? Van köztük eredendő kapcsolat? Igaz, hogy ebben a két történetben Isten tetteit látjuk, és azt, hogy milyen alaposan átgondol mindent, amit az emberiség számára eltervez? Igaz, hogy minden, amit Isten csinál, és minden, amit Ő gondol, az emberiség létezésének kedvéért van? (Igen.) Hát nem teljesen magától értetődő, mennyi gondot fordít Isten az emberiségre, és mennyire tekintettel van rá? Az emberiségnek nem kell csinálnia semmit. Isten előkészítette a levegőt az emberek számára – annyi a dolguk, hogy lélegezzenek belőle. A zöldségek és gyümölcsök, amelyeket esznek, készen várják őket. Északtól délig, kelettől nyugatig minden térségnek megvannak a maga természeti erőforrásai. A térségenként különböző terményeket, gyümölcsöket és zöldségeket mind Isten készítette elő. A tágabb környezetben Isten minden dolgot úgy alkotott meg, hogy kölcsönösen erősítsék egymást, egymástól függjenek, egymást támogassák, egymás ellen hassanak, és egymás mellett létezzenek. Ez az Ő módszere és az Ő szabálya annak érdekében, hogy fenntartsa minden dolog túlélését és létezését; így volt képes az emberiség biztonságban és derűsen növekedni ebben az élő környezetben, nemzedékről nemzedékre sokasodni, egészen a mai napig. Vagyis Isten hoz egyensúlyt a természetes környezetbe. Ha Isten nem lenne szuverén és nem tartaná kézben az irányítást, akkor – még akkor is, ha azt Isten teremtette – a környezet fenntartása és egyensúlyban tartása mindenkinek meghaladná a képességeit. Bizonyos helyeken nincs levegő, és az emberiség ilyen helyeken nem tud életben maradni. Isten nem engedi, hogy odamenj. Ne lépj hát túl a megfelelő határokon. Ez az emberiség védelmét szolgálja – ebben misztériumok vannak. A környezet minden aspektusát, a föld hosszát és szélességét, minden teremtményt a földön – élőt és halottat egyaránt – Isten már előre elképzelt és előkészített. Miért szükséges ez a dolog? Miért fölösleges az a másik dolog? Mi a célja annak, hogy ez a dolog itt legyen, az a dolog pedig miért oda való? Isten ezeket a kérdéseket már mind átgondolta, és semmi szükség rá, hogy az emberek ezeken gondolkozzanak. Van néhány ostoba ember, aki mindig a hegyek mozgatásán töri a fejét, de ehelyett miért nem költöznek inkább a síkságra? Ha nem szereted a hegyeket, miért élsz a közelükben? Hát nem butaság ez? Mi történne, ha azt a hegyet elmozdítanád? Hurrikánok és óriási hullámok jönnének, és az emberek otthonai elpusztulnának. Hát nem lenne ez bolondság? Az emberek csak a pusztításra képesek. Még azt az egyetlen helyet sem képesek karbantartani, ahol élhetnek, de azért ők akarnak gondoskodni mindenről. Ez lehetetlen.

Isten megengedi az emberiségnek, hogy irányítson és uraljon mindent, de jól csinálja ezt az ember? Az ember elpusztít mindent, amit csak tud. Nemcsak, hogy képtelen eredeti állapotában megőrizni mindent, amit Isten alkotott a számára – épp ellenkezőleg, tönkretette Isten teremtését. Az emberiség elhordta a hegyeket, szárazföldet hódított el a tengerektől, a síkságokat pedig sivataggá változtatta, ahol nem él meg ember. Az ember mégis a sivatagban épített ipari központokat és nukleáris bázisokat, a pusztítás magjait vetve el mindenütt. Most a folyók már nem folyók, a tenger már nem tenger... Miután az emberiség felborította a természeti környezet egyensúlyát és szabályait, a katasztrófa és a halál napja már nincs messze a számára; elkerülhetetlen. Amikor eljön a katasztrófa, az emberiség megtudja majd, milyen drága minden, amit Isten készített neki, és milyen fontos az emberiség számára. Az ember számára olyan környezetben élni, ahol a szelek és az esők a maguk idejében jönnek, olyan, mint a paradicsomban élni. Az emberek nem fogják fel, hogy ez egy áldás, de abban a pillanatban, amikor elveszítik az egészet, látni fogják, milyen ritka és drága kincs. És ha egyszer odaveszett, hogyan lehetne visszaszerezni? Mit tehetnének az emberek, ha Isten nem lenne hajlandó újra megteremteni? Ti tehetnétek bármit? Valójában igen, valamit megtehettek. Nagyon egyszerű – amikor elmondom, mi az, rögtön tudni fogjátok, hogy megvalósítható. Hogy került az ember a jelenlegi létállapotába? A mohósága és pusztítása miatt? Ha az ember véget vet ennek a pusztításnak, nem fog az élő környezete fokozatosan rendbe jönni? Ha Isten nem tesz semmit, ha Isten többé semmit nem kíván tenni az emberiségért – vagyis, ha ebbe az ügybe nem avatkozik bele –, akkor az emberiség részéről a legjobb megoldás az lenne, hogy teljesen leáll a pusztítással, és lehetővé teszi, hogy az élő környezete visszatérjen természetes állapotába. Véget vetni mindennek a pusztításnak annyit jelent, mint véget vetni az Isten által teremtett dolgok fosztogatásának és rombolásának. Ha ez megvalósulna, az lehetővé tenné, hogy az ember által lakott környezet fokozatosan meggyógyuljon, ha pedig nem, az azt eredményezné, hogy a környezet még ellenségesebbé válna az élet számára, amelynek pusztulása egyre inkább felgyorsulna. Egyszerű a megoldásom? Egyszerű és megvalósítható, nem igaz? Egyszerűnek egyszerű, néhány ember számára pedig meg is valósítható – de megvalósítható-e a földön élő emberek túlnyomó többsége számára? (Nem.) Legalább számotokra megvalósítható? (Igen.) Mi késztet benneteket arra, hogy „igent” mondjatok? Mondhatjuk, hogy azon alapul, hogy értitek Isten tetteit? Mondhatjuk, hogy ennek feltétele az Isten szuverenitásának és tervének való engedelmesség? (Igen.) Van egy mód arra, hogy változtassunk a dolgokon, de most nem ezzel a témával foglalkozunk. Isten felelős minden egyes emberi életért, méghozzá az idők végezetéig. Isten gondoskodik rólad, és még akkor is, ha ebben a Sátán által elpusztított környezetben megbetegedtél, beszennyeződtél vagy meggyaláztak, nem számít – Isten gondoskodni fog rólad, és megengedi, hogy tovább élj. Hinnetek kell ebben. Isten nem fogja csak úgy megengedni, hogy egy emberi lény meghaljon.

Most már megéreztetek valamit abból, miért olyan fontos felismernetek, hogy „Isten az élet forrása minden dolog számára”? (Igen, megéreztünk.) Milyen érzések vannak bennetek? Mondjátok el Nekem! (A múltban sohasem gondoltunk arra, hogy a hegyeket, tengereket és tavakat kapcsolatba hozzuk Isten cselekedeteivel. Csak miután ma meghallgattuk, amit Isten közölt, akkor értettük meg, hogy ezekben a dolgokban ott vannak Isten tettei és bölcsessége; látjuk, hogy Isten sorssal és az Ő jóakaratával itatott át minden egyes dolgot már akkor, amikor megkezdte minden dolog megteremtését. Minden dolog kölcsönösen erősíti egymást és egymástól függ, és ennek végső haszonélvezője az emberiség. Amit ma hallottunk, nagyon frissnek és újszerűnek érződik – éreztük, milyen gyakorlatiasak Isten cselekedetei. A való világban, mindennapi életünkben és minden dologgal való találkozásaink során látjuk, hogy ez így van.) Valóban láttátok, nem igaz? Isten nem egy erős alap nélkül gondoskodik az emberiségről; az Ő gondviselése nem merül ki néhány rövid szóban. Isten olyan sokat tett, és még amit nem látsz, az is mind a te javadat szolgálja. Az ember ebben a környezetben él, mindazon dolgok között, amiket Isten az ő számára teremtett, ahol az emberek és minden dolog egymástól függenek. Például a növények olyan gázokat lélegeznek ki, amelyek tisztítják a levegőt, az emberek pedig a megtisztított levegőt lélegzik be, és az hasznos számukra; bizonyos növények azonban mérgezőek az emberre, míg más növények a mérgező növények ellen hatnak. Ez Isten teremtésének egyik csodája! De hagyjuk egyelőre ezt a témát; mai beszélgetésünk elsősorban arról szólt, hogyan létezik egymás mellett az ember és a teremtés többi része, amely nélkül az ember nem élhet. Miben áll annak a fontossága, hogy Isten teremtett minden dolgot? Az ember nem élhet a többi rész nélkül, éppúgy, ahogy levegőre is szüksége van az élethez – ha légüres térbe kerülnél, hamarosan meghalnál. Ez egy nagyon egyszerű alapelv, amely megmutatja, hogy az ember nem létezhet a teremtés többi részétől elkülönülve. Tehát milyen hozzáállással forduljon az ember minden dolog felé? Olyannal, amely megbecsüli őket, védelmezi őket, hatékonyan hasznosítja őket, nem pusztítja el őket, nem pazarolja őket, és nem alakítja át őket, ha épp kedve szottyan, mert minden dolog Istentől való, minden dolog az Ő gondoskodása az emberiségről, és az emberiségnek mindezzel lelkiismeretesen kell bánnia. Ma ezt a két témát tárgyaltuk. Tűnődjetek el rajtuk figyelmesen, és alaposan fontoljátok meg őket. Legközelebb részletesebben is megvitatunk néhány dolgot. A mai összejövetelt ezzel zárjuk. Viszontlátásra!

2014. január 18.