Isten szentsége (III)

A téma, amelyről legutóbb a közösségben szóltunk, Isten szentsége volt. Magának Istennek melyik aspektusát érinti Isten szentsége? Isten lényegét érinti? (Igen.) Tehát mi Isten lényegének fő aspektusa, amelyet a közösségben tárgyaltunk? Isten szentsége? Isten szentsége Isten egyedülálló lényege. Mi volt legutóbb a kapcsolódásunk fő tartalma? (A Sátán elvetemültségének felismerése. Vagyis hogy hogyan rontja meg a Sátán az emberiséget a tudás, a tudomány, a hagyományos kultúra, a babona és a társadalmi irányzatok révén.) Ez volt a fő téma, amelyről legutóbb beszéltünk. A Sátán a tudást, a tudományt, a babonát, a hagyományos kultúrát és a társadalmi irányzatokat használva rontja meg az embert; ezek a módjai – összesen öt – annak, ahogy a Sátán megrontja az embert. Szerintetek ezek közül melyiket használja a Sátán a legtöbbet az ember megrontására? Melyiknek a segítségével rontja meg a legmélyebben az embereket? (A hagyományos kultúra. Ez azért van, mert a sátáni filozófiák, mint például Konfuciusz vagy Menciusz tanai, mélyen belegyökereztek az elménkbe.) Tehát néhány testvér és nővér úgy gondolja, a válasz a „hagyományos kultúra”. Van valakinek más válasza? (A tudás. A tudás soha nem engedi, hogy Istent imádjuk. Tagadja Isten létezését, és tagadja Isten uralmát. Vagyis a Sátán azt mondja nekünk, hogy már gyermekkorunkban kezdjünk el tanulni, és hogy csak a tanulás és a tudás elnyerése által lehetnek jó kilátásaink a jövőre és lehet boldog életünk.) A Sátán a tudás révén irányítja a jövődet és a sorsodat, aztán pedig az orrodnál fogva vezet; szerinted ezáltal rontja meg a Sátán az embert a legmélyebben. Tehát a legtöbben úgy gondoljátok, a tudás az, amivel a Sátán a legmélyebben rontja meg az embert. Van, akinek más a véleménye? Mi a helyzet például a tudománnyal vagy a társadalmi irányzatokkal? Van bárki, aki ezekben látja a választ? (Igen.) Ma újra arról az öt módról szólok a közösségben, ahogyan a Sátán megrontja az embert, és miután befejeztem, felteszek még néhány kérdést nektek, hogy pontosan láthassuk, ezek közül melyikkel rontja meg a Sátán az embert a legmélyebben.

Öt módja annak, ahogy a Sátán megrontja az embert

a. A Sátán a tudást használja az ember megrontására, a hírnevet és nyereséget pedig az ember irányítására

Az öt mód közül, ahogyan a Sátán megrontja az embert, elsőként a tudást említettük, így vegyük a tudást mint az első témát, amelyhez a közösségben kapcsolódunk. A Sátán csalinak használja a tudást. Jól figyeljetek: a tudás csak egyfajta csalétek. Az embereket arra csábítja, hogy tanuljanak keményen, fejlesszék magukat napról napra, kovácsoljanak fegyvert a tudásból, és szerelkezzenek fel vele, majd a tudás segítségével nyissanak kaput a tudomány felé; más szóval, minél több tudásra teszel szert, annál többet fogsz megérteni. Mindezt a Sátán mondja az embereknek; ő mondja nekik, hogy dédelgessenek fennkölt ideálokat, miközben ismereteket sajátítanak el, arra tanítva őket, hogy építsenek ambíciókat és törekvéseket. Az embernek fogalma sincs arról, hogy a Sátán sok ilyen üzenetet juttat célba, és emiatt az emberek öntudatlanul is úgy érzik, hogy ezek helyes, illetve hasznos dolgok. Az emberek tudtukon kívül rálépnek erre az útra, amelyen tudtukon kívül a saját ideáljaik és ambícióik vezetik őket egyre tovább és tovább. Lépésről lépésre, észrevétlenül, a Sátán által adott tudásból megtanulják, hogyan gondolkodnak a nagy vagy híres emberek. Tanulnak ezt-azt azoknak az embereknek a tetteiből is, akik hősöknek számítanak. Mit hirdet a Sátán az embernek ezeknek a hősöknek a tetteiben? Mit akar belenevelni az emberbe? Hogy az ember legyen jó hazafi, legyen ép nemzeti öntudata, és legyen hősies lelkű. Mit tanul az ember a történeti beszámolókból vagy a hősi alakok életrajzából? Hogy legyen meg benne a személyes lojalitás érzése, legyen kész bármit megtenni a barátaiért és testvéreiért. Ennek a sátáni tudásnak a keretében az ember tudtán kívül sok mindent megtanul, ami egyáltalán nem pozitív. Az ember nem is sejti, hogy éretlen elméjébe a Sátán által előkészített magvak hullanak. Ezektől a magvaktól aztán az emberek úgy érzik, hogy nagy emberré kellene válniuk, híresnek, hősnek, hazafinak, családszerető embernek kellene lenniük, olyasvalakinek, aki a barátjáért bármit megtenne, és él benne a személyes lojalitás érzése. A Sátán által félrevezetve, tudtukon kívül azt az utat járják, amelyet a Sátán készített elő számukra. Ahogy ezen az úton haladnak, rákényszerülnek, hogy elfogadják a Sátán életszabályait. Teljesen tudattalanul kidolgozzák a saját szabályaikat, amelyek szerint élnek, ezek azonban nem mások, mint a Sátán szabályai, amelyeket az erőszakkal beléjük ültetett. A Sátán a tanulási folyamat során eléri, hogy a saját célkitűzéseiket dédelgessék, meghatározzák a saját életcéljaikat, az életüket irányító szabályokat, az életükben követendő irányt, miközben egész idő alatt csepegteti beléjük a Sátán dolgait, történetekkel, életrajzokkal és minden lehetséges más eszközzel csalogatva az embereket apránként, amíg rá nem harapnak a csalira. Így a tanulás folyamán egyesek az irodalmat kezdik előnyben részesíteni, mások a közgazdaságtant, megint mások a csillagászatot vagy a földrajzot. Aztán vannak, akik a politikát kedvelik meg, mások a fizikát, a kémiát, megint mások pedig a teológiát helyezik előtérbe. Ezek mind a tudás nagy egészének részei. A szívetekben mindannyian tudjátok, miről szól valójában mindez; mindegyikőtök találkozott már vele korábban. Mindegyikőtök tudna vég nélkül beszélni egyik vagy másik szakterületről ezek közül. Világos tehát, milyen mélyre hatolt ez a tudás az emberek elméjében; szemmel látható, milyen helyet foglal el ez a tudás az emberek elméjében, és milyen mély hatást gyakorol rájuk. Mihelyt valakiben vonzódás alakul ki a tudás egy területe iránt, miután mélyen beleszeretett, tudtán kívül ambíciók fejlődnek ki benne. Egyesek írók akarnak lenni, mások irodalmi művek szerzői, vannak, akik politikai pályára készülnek, és vannak, akik üzletemberként a gazdasági tudományokba akarják belevetni magukat. Továbbá van az embereknek egy része, akik hősök, nagyok vagy híresek akarnak lenni. Függetlenül attól, ki milyen ember akar lenni, a céljuk az, hogy fogják a tudás elsajátításának ezt a módszerét, és a saját céljaikra használják, hogy valóra váltsák saját vágyaikat, saját ambícióikat. Bármilyen jól hangzik is – akár az álmaikat akarják megvalósítani, akár nem akarják elpazarolni az életüket, akár egy bizonyos pályára készülnek –, ezeket a fennkölt ideálokat és ambíciókat dédelgetik, de lényegében mire jó ez az egész? Fontolóra vettétek már valaha ezt a kérdést? Miért cselekszik így a Sátán? Mi a Sátán célja azzal, hogy mindezt elülteti az emberben? A szívetekben világosan kell tudnotok a választ erre a kérdésre.

Most beszéljünk arról, hogyan használja a tudást a Sátán az ember megrontására. Először is világosan meg kell értenünk ezeket a dolgokat: Mit akar a Sátán az embernek adni a tudással? Milyen úton akarja végigvezetni az embert? (Az Istennek való ellenállás útján.) Igen, biztosan erről van szó – ellenállni Istennek. Láthatod, hogy ez az egyik következménye annak, amikor az emberek ismereteket sajátítanak el – elkezdenek Istennel szembeszegülni. Mik tehát a Sátán gonosz indítékai? Nem világos ez a számodra, ugye? Mialatt az ember ismereteket sajátít el, a Sátán mindenféle módszert bevet, legyen az történetmesélés, vagy egyszerűen egy-egy egyedi ismeret átadása, vagy annak lehetővé tétele, hogy kielégítsék saját vágyaikat vagy ambícióikat. Milyen úton akar téged vezetni a Sátán? Az emberek úgy vélik, semmi baj azzal, ha ismereteket szereznek, ez teljesen természetes dolog. Hogy megnyerően fogalmazzunk: fennkölt eszményeket dédelgetni vagy ambiciózusnak lenni azt jelenti, hogy van, ami hajtja az embert, és ez kellene, hogy legyen a helyes út az életben. Hát nem dicsőségesebb életmód az, ha az emberek megvalósítják saját eszményeiket, vagy sikeresen megalapoznak egy karriert? Ha valaki így tesz, azzal nem csupán az őseit tisztelheti, hanem arra is lehetősége van, hogy nyomot hagyjon a történelemben – talán ez nem jó dolog? Ez jó dolog a világi emberek szemében, és számukra ez helyes és pozitív dolog kell, hogy legyen. A Sátán azonban baljós szándékaival vajon csak rávezeti az embereket erre az útra, és ezzel vége is? Természetesen nem. Valójában nem számít, mennyire magasztosak az ember ideáljai, lehetnek bármilyen realisztikusak vagy helyénvalóak az ember vágyai, mindaz, amit az ember el akar érni, mindaz, amire törekszik, kibogozhatatlanul kapcsolódik két szóhoz. E két szó életbevágóan fontos minden ember életét tekintve, és ezeket akarja a Sátán belenevelni az emberbe. Melyik két szóról van szó? A „hírnév” és a „nyereség”. A Sátán egy igen körmönfont módszert használ, egy olyan metódust, amely nagyon is összhangban van az emberek elképzeléseivel, és a legkevésbé sem radikális, mely által eléri, hogy az emberek tudtukon kívül elfogadják az ő életmódját, az ő szabályait, hogy azok szerint éljenek, és hogy életcélokat és az életük számára irányt tűzzenek ki, és tudtukon kívül ambícióik is kialakulnak az életben. Bármilyen nagyszabásúnak tűnnek ezek az életambíciók, kibogozhatatlanul kötődnek a „hírnévhez” és a „nyereséghez”. Minden, amit bármely nagyszerű vagy híres ember – valójában minden ember – követ az életben, csak ezzel a két szóval kapcsolatos: „hírnév” és „nyereség”. Azt hiszik az emberek, hogy amint hírnévre és nyereségre tesznek szert, tőkét kovácsolhatnak ezekből, hogy magas státusznak és hatalmas vagyonnak örvendhessenek, és élvezhessék az életet. Szerintük a hírnév és a nyereség olyan tőkét jelentenek, amely által gyönyörkereső és a test buja élvezkedéséről szóló életre tehetnek szert. Ennek az emberiség által olyannyira sóvárgott hírnévnek és nyereségnek a kedvéért az emberek önként, bár tudtukon kívül, átadják a testüket, elméjüket, mindenüket, a jövőjüket és sorsukat a Sátánnak. Pillanatnyi habozás nélkül teszik ezt, és mindvégig nincs tudomásuk arról, hogy szükséges lenne visszaszerezni mindazt, amit átadtak. Meg tudnak tartani az emberek bármilyen irányítást önmaguk felett, miután ily módon menedéket találtak a Sátánban, és hűségesek lettek hozzá? Biztosan nem. Teljesen és maradéktalanul a Sátán irányítja őket. Teljesen és maradéktalanul ingoványba süllyedtek, és képtelenek kiszabadítani magukat. Amint valaki a hírnév és nyereség mocsarába süllyedt, többé nem keresi azt, ami fényes, ami igazságos, sem azokat a dolgokat, amelyek szépek és jók. Ez azért van, mert a hírnév és nyereség túlságosan nagy vonzerővel bírnak az emberek számára; olyan dolgokká válnak, amelyekre az emberek egész életükben, sőt még az egész örökkévalóságon át is vég nélkül törekednek. Nem így van ez? Néhányan azt mondják, hogy ismeretekre szert tenni nem más, mint könyveket olvasni vagy megtanulni pár dolgot, amit még nem tudnak, hogy ne maradjanak le a kortól, vagy ne hagyja őket maga mögött a világ. Csak azért szereznek ismereteket, hogy ételt tehessenek az asztalra, a saját jövőjük miatt, vagy hogy gondoskodjanak az alapvető szükségleteikről. Van bárki, aki egy évtizeden keresztül keményen tanulna csupán az alapvető szükségletek miatt, csak azért, hogy megoldja az élelmezést? Nem, nincs ilyen ember. Akkor hát miért szenvedi el valaki ezeket a nehézségeket oly sok éven át? A hírnévért és nyereségért. A hírnév és a nyereség vár rájuk a távolban, hívogatja őket, ők pedig úgy hiszik, hogy csak saját szorgalmuk, nehézségeik és küzdelmeik révén követhetik az utat, amely a hírnév és nyereség eléréséhez vezeti majd őket. Az ilyen embernek el kell szenvednie e nehézségeket a saját jövőbeni útja miatt, jövőbeni élvezeteiért és azért, hogy egy jobb életet nyerjen. Meg tudjátok mondani Nekem, hogy mi a csuda ez a tudás? Vajon nem a Sátán által az emberbe csepegtetett életszabályok és -filozófiák, mint például az, hogy „szeresd a Pártot, szeresd az országot, és szeresd vallásodat” és „a bölcs ember enged a körülményeknek”? Vajon nem az élet „magasztos eszményei” ezek, amelyeket a Sátán az emberbe nevelt, mint amilyenek a nagy emberek ideái, a hős alakok híres vagy bátor szellemének feddhetetlensége, vagy a harcművészeti regények főhőseinek és kardvívóinak lovagiassága és jószívűsége? Ezek az eszmék befolyásolják egyik generációt a másik után, és minden generáció tagjaival elfogadtatják ezeket az eszméket. Folyamatosan küzdenek a „magasztos eszményeket” hajszolva, amelyekért még az életüket is feláldozzák. Ez az az eszköz és megközelítés, amely által a Sátán megrontja az embereket a tudással. Tehát miután a Sátán erre az útra tereli az embereket, vajon képesek alávetni magukat Istennek és Őt imádni? Képesek elfogadni Isten szavait és az igazságra törekedni? Egyáltalán nem, mivel a Sátán tévútra vezette őket. Nézzük meg még egyszer a Sátán által az emberbe ültetett tudást, gondolatokat és véleményeket: Tartalmazzák ezek a dolgok az Isten iránti alávetettségnek és Isten imádásának igazságait? Jelen vannak Isten félelmének és a gonosz kerülésének igazságai? Jelen van egy is Isten szavai közül? Van bennük bármi, ami az igazságra vonatkozik? Egyáltalán nincs – ezek a dolgok teljes mértékben hiányoznak. Teljesen bizonyosak lehettek abban, hogy a Sátán által az emberbe nevelt dolgok egyáltalán nem tartalmaznak igazságot? Nincs hozzá bátorságotok – de nem számít. Mindaddig, amíg felismered, hogy a „hírnév” és a „nyereség” a két kulcsszó, amelyekkel a Sátán az embereket az elvetemültség ösvényére csábítja, ennyi elegendő.

Tekintsük át röviden, amit idáig átbeszéltünk: Minek a segítségével tartja a Sátán szorosan az irányítása alatt az embert? (Hírnévvel és nyereséggel.) Tehát a Sátán a hírnevet és a nyereséget használja arra, hogy kontrollálja az ember gondolatait, amíg az emberek másra sem tudnak gondolni, mint a hírnévre és nyereségre. A hírnévért és nyereségért küszködnek, a hírnévért és nyereségért szenvednek el nehézségeket, a hírnévért és nyereségért tűrnek el megaláztatást, a hírnévért és nyereségért áldozzák fel mindenüket, és minden ítéletet vagy döntést a hírnév és nyereség kedvéért hoznak meg. Ily módon a Sátán láthatatlan béklyókkal kötözi meg az embereket, akiknek sem erejük, sem bátorságuk nincs ledobni azokat magukról. Tudtukon kívül viselik ezeket a béklyókat, és nagy nehézségek árán vánszorognak egyre előre. E hírnév és nyereség kedvéért az emberiség kerüli Istent és elárulja Őt, és egyre gonoszabbá válik. Így aztán egyik generáció a másik után pusztul el a Sátán hírneve és nyeresége közepette. Ha most a Sátán cselekedeteire tekintünk, baljós szándékai nem végképp megvetendőek-e? Lehet, hogy ma még mindig nem láttok át a Sátán sötét indítékain, mert úgy vélitek, hogy nem lehet hírnév és nyereség nélkül élni. Azt hiszitek, hogy ha az emberek maguk mögött hagyják a hírnevet és a nyereséget, akkor többé nem látják majd az előttük lévő utat, többé nem látják majd a céljaikat, hogy a jövőjük elsötétül, homályos és borús lesz. De lassanként, egy nap mindannyian felismeritek majd, hogy a hírnév és a nyereség szörnyű béklyók, amelyekkel a Sátán megkötözi az embert. Amikor az a nap eljön, teljes mértékben ellen fogsz állni a Sátán irányításának, és teljesen ellen fogsz majd állni azoknak a béklyóknak, amelyekkel a Sátán megkötöz. Amikor eljön az ideje, hogy le akarod vetni mindazokat a dolgokat, amiket a Sátán beléd nevelt, akkor majd teljesen szakítasz a Sátánnal, és igazán utálni fogod mindazt, amit a Sátán hozott neked. Az emberiség csak akkor fogja igazán szeretni Istent és igazán sóvárogni Utána.

b. A Sátán a tudományt használja az ember megrontására

Épp most beszéltünk arról, hogyan használja a Sátán a tudást az ember megrontására. A következőkben legyünk közösségben azzal kapcsolatban, hogy a Sátán miként használja a tudományt az ember megrontására. Először is, a Sátán a tudomány nevét használja arra, hogy kielégítse az ember kíváncsiságát, az ember vágyát a tudomány felfedezésére és rejtélyek kutatására. A Sátán a tudomány nevében kielégíti az ember anyagi szükségleteit és igényét az iránt, hogy folyamatosan javítson az életminőségén. Vagyis a Sátán ezzel az ürüggyel használja a tudományt az ember megrontására. Vajon csak az ember gondolkodását vagy az ember elméjét rontja meg a Sátán ily módon felhasználva a tudományt? A környezetünkben lévő emberek, események és dolgok közül, amelyeket látunk és amelyekkel kapcsolatba kerülünk, mi mást ront még meg a Sátán a tudománnyal? (A természetes környezetet.) Helyes. Úgy tűnik, hogy ez súlyos károkat okozott nektek, és mélyen érintett titeket. Azon kívül, hogy a tudomány mindenféle különböző felfedezéseit és következtetéseit használja az ember félrevezetésére, a Sátán eszközként használja a tudományt az Isten által az embernek adott élő környezet féktelen elpusztítására és kizsákmányolására is. Ezt azzal az ürüggyel teszi ezt, hogy ha az ember tudományos kutatást folytat, akkor az ember élő környezete és életminősége folyamatosan javulni fog, továbbá, hogy a tudományos fejlődés célja, hogy kiszolgálja az emberek nap mint nap növekvő anyagi szükségleteit és igényüket arra, hogy folyamatosan javítsák az életszínvonalukat. Ez a tudomány Sátán általi fejlődésének elméleti alapja. De mit hozott a tudomány az emberiségnek? Vajon nem szennyeződött be az élő környezetünk – és a teljes emberiség élő környezete? Nem szennyeződött-e be a levegő, amit az ember belélegez? Nem szennyeződött-e be a víz, amit iszunk? Még mindig bio és természetes az élelem, amit fogyasztunk? A legtöbb gabona és zöldség genetikailag módosított, műtrágyával termesztett, és vannak köztük tudományos úton létrehozott variánsok is. A zöldségek és gyümölcsök, amelyeket eszünk, már nem természetesek. Még természetes tojást sem könnyű találni már, és a tojásoknak már nem olyan az íze, mint azelőtt, mert a Sátán úgynevezett tudománya már átdolgozta. Ha a nagy képet nézzük, a teljes légkör elpusztult és beszennyeződött; a hegyeket, tavakat, erdőket, folyókat, óceánokat, valamint mindent a föld felett és alatt tönkretettek az úgynevezett tudományos vívmányok. Röviden, az egész természetes környezetet, az Istentől az embernek adott élő környezetet elpusztította és tönkretette az úgynevezett tudomány. Habár sokan elérték azt, amit az általuk keresett életszínvonal tekintetében mindig is reméltek, kielégítve mind a vágyaikat, mind a testüket, az ember által lakott környezetet lényegében elpusztították és tönkretették a tudomány által létrehozott „vívmányok”. Ma már nincs jogunk ahhoz, hogy egyetlen lélegzetnyi tiszta levegőt is belélegezzünk. Vajon nem ez az emberiség bánata? Beszélhetünk-e még bármilyen boldogságról az emberek számára, amikor ilyen helyen kell élniük? Ezt a helyet és az ember által lakott élő környezetet a kezdetek kezdetétől az ember számára teremtette Isten. A vizet, amit az emberek isznak, a levegő, amit belélegeznek, a különböző ételeket, amelyeket az emberek esznek, ahogy a növényeket és élőlényeket, még a hegyeket, tavakat és óceánokat is – ennek az élő környezetnek minden részét Isten adta az embernek; ez természetes, és az Isten által lefektetett természeti törvénnyel összhangban működik. Tudomány nélkül az emberek még mindig az Isten által rájuk hagyott módszereket követnék, még mindig élvezhetnék mindazt, ami eredeti és természetes, és boldogok lennének. Most azonban mindezt elpusztította és tönkretette a Sátán; az ember alapvető élőhelye többé már nem érintetlen. De senki nem képes felismerni, hogy mi okozta ezt, vagy hogyan történt a dolog, és még többen a Sátán által beléjük nevelt eszméken keresztül közelítik meg és értelmezik a tudományt. Vajon ez nem teljes mértékben megvetendő és szánalmas? Most, hogy a Sátán elfoglalta azt a helyet, amelyben az ember létezik, ahogy az élő környezetüket is, és ebbe az állapotba züllesztette le őket, az emberiség pedig továbbra is ilyen irányba fejlődik, szükséges-e, hogy Isten személyesen pusztítsa el ezeket az embereket? Ha az emberek továbbra is ily módon fejlődnek, milyen irányt fognak venni? (Meg fognak semmisülni.) Hogyan fognak megsemmisülni? Túl azon, hogy mohón keresik a hírnevet és a nyereséget, az emberek folyamatosan tudományos vizsgálatokat folytatnak, és mélyen elmerülnek a kutatásban, majd szüntelenül úgy cselekszenek, hogy kielégítsék saját anyagi szükségleteiket és vágyaikat; akkor milyen következményekkel jár ez az ember számára? Először is, az ökológiai egyensúly felbomlott, és amikor ez történik, az emberek testét és belső szerveit megfertőzi és károsítja ez a kiegyensúlyozatlan környezet, és különböző fertőző betegségek és ragályok terjednek el a földön. Nem igaz-e, hogy ez most egy olyan helyzet, amely fölött az embernek nincs irányítása? Most, hogy ezt értitek, ha az emberiség nem Istent követi, hanem ily módon mindig a Sátánt követi – a tudást arra használva, hogy folyamatosan saját magát gazdagítsa, a tudományt arra használva, hogy szüntelenül az emberi élet jövőjét kutassa, ezt a fajta módszert használják arra, hogy tovább éljenek – látod már, hogy ez hogyan fog véget érni az emberiség számára? Az emberiség természetes módon ki fog halni: az emberiség lépésről lépésre halad a pusztulás felé, saját maguk elpusztítása felé! Nem pusztulást hoznak-e magukra? És vajon ez nem a tudományos fejlődés következménye? Most úgy tűnik, hogy a tudomány egyfajta varázsital, amit a Sátán készített az embernek, hogy amikor megpróbáljátok megkülönböztetni a dolgokat, homályos ködben teszitek azt; akármilyen erősen néztek, nem látjátok tisztán a dolgokat, és bármilyen keményen próbálkoztok is, képtelenek vagytok megfejteni őket. A Sátán azonban a tudomány nevében gerjeszti az étvágyadat és az orrodnál fogva vezet, egyik lábadat a másik elé rakva, a halál szakadéka felé. És mivel ez a helyzet, az emberek világosan meg fogják érteni, hogy az ember pusztulását valójában a Sátán keze idézi elő – a Sátán a főkolompos. Talán nem így van? (De igen.) Ez a második módja annak, ahogy a Sátán megrontja az emberiséget.

c. A Sátán a hagyományos kultúrát használja az ember megrontására

A hagyományos kultúra a harmadik módja annak, ahogy a Sátán megrontja az embert. A hagyományos kultúra és a babona között sok hasonlóság van, de az megkülönbözteti őket, hogy a hagyományos kultúra bizonyos történeteket, utalásokat és forrásokat tartalmaz. Sok népmesét, illetve a történelemkönyvekben felbukkanó történetet a Sátán talált ki és szerkesztett, amelyek szereplői, a hagyományos kultúra vagy a babonák alakjai mély benyomást tesznek az emberekre. Például Kínában ott van „A nyolc halhatatlan átkel a tengeren”, a „Nyugati utazás”, a Jáde Császár, a „No-csa legyőzi a Sárkánykirályt” és „Az istenek birtokba helyezése”. Talán nem vertek ezek mély gyökeret az emberek elméjében? Még ha néhányan közületek nem is ismerik az összes részletüket, a történeteket általában véve akkor is ismeritek, és ez az általános tartalom ragad meg a szívedben és az elmédben úgy, hogy el sem tudod felejteni. Ezeket a különféle eszméket és legendákat a Sátán készítette az ember számára réges-régen, és különböző időszakokban terjesztette el őket. Ezek a dolgok egyenesen károsítják és felőrlik az emberek lelkét, és egyik bűvöletből a másikba igézik őket. Vagyis ha egyszer elfogadtad ezt a hagyományos kultúrát, történeteket vagy babonás elemeket, ha egyszer ezek rögzültek az elmédben és megragadtak a szívedben, attól kezdve mintha meg volnál igézve – belegabalyodsz ezekbe a kulturális külsőségekbe, eszmékbe és hagyományos történetekbe, és a befolyásuk alá kerülsz. Befolyásolják az életedet, az életszemléletedet, az ítéletalkotásodat. Még ennél is jobban befolyásolják az igaz életútra való törekvésedet. Ez bizony gonosz bűvölet. Akárhogy próbálod, nem tudod lerázni ezeket magadról; hiába farigcsálod, nem tudod lefaragni, hiába ütöd, nem tudod leverni. Sőt, mi több, miután az emberek tudtukon kívül ilyesfajta bűvöletbe kerültek, tudtukon kívül elkezdik a Sátánt imádni és a Sátán képét dédelgetni a szívükben. Más szóval a Sátánt teszik meg bálványuknak, imádatuk tárgyának, amelyre felnézhetnek, sőt még odáig is elmennek, hogy Istennek tekintik. Az emberek nem is tudnak róla, hogy ezek a dolgok ott vannak a szívükben, és irányítják a szavaikat és tetteiket. Sőt, először még hamisnak tekinted ezeket a történeteket és legendákat, de aztán tudtodon kívül elismered a létezésüket, és valóságos alakokat, valóságos, létező tárgyakat csinálsz belőlük. Fel sem figyelsz rá, de tudat alatt elfogadod ezeket az eszméket és ezeknek a dolgoknak a létezését. Közben tudat alatt ördögöket, a Sátánt és bálványokat engedsz be a saját otthonodba és a saját szívedbe – nem más ez, mint bűvölet. Visszhangot vernek bennetek ezek a szavak? (Igen.) Van köztetek bárki, aki füstölőt gyújtott Buddhának, és imádta őt? (Igen.) Nos, mi volt a célja annak, hogy füstölőt gyújtva imádtátok Buddhát? (Békéért imádkoztunk.) Ha most átgondoljátok, nem abszurd a Sátánhoz imádkozni békéért? Hoz a Sátán békét? (Nem.) Hát nem látjátok, milyen tudatlanok voltatok akkor? Ez a fajta viselkedés abszurd, tudatlan és naiv, nem igaz? A Sátán csakis azzal törődik, hogyan rontson meg téged. Lehetetlen, hogy a Sátán békét adjon neked, legfeljebb ideiglenes megkönnyebbülést. De ahhoz, hogy ezt a megkönnyebbülést elnyerd, esküt kell tenned, és ha megszeged az ígéretedet vagy az esküt, amelyet a Sátánnak tettél, majd meglátod, hogy megkínoz téged. Azáltal, hogy esküdet veszi, valójában irányítani akar téged. Amikor békéért imádkoztatok, megkaptátok a békét? (Nem.) Nem kaptatok békét, épp ellenkezőleg: az erőfeszítéseitek balszerencsét és véget nem érő katasztrófákat hoztak – bizony, a keserűség határtalan óceánját. A béke nincs a Sátán hatalmában, és ez az igazság. Ez a következmény, amelyet a feudális babonaság és a hagyományos kultúra hozott az emberiségnek.

d. A Sátán a társadalmi irányzatokat használja az ember megrontására

Végezetül a Sátán társadalmi irányzatokon keresztül is megrontja és irányítja az embert. A társadalmi irányzatok sok szempontot lefednek, változatos területeket, mint például híres és nagy emberek, filmes és zenei bálványok imádását, celebek imádását, online játékokat stb. – ezek mind a társadalmi irányzatok közé tartoznak, és nem szükséges belemenni ennek részleteibe. Csak azokról a képzetekről fogunk beszélni, amelyeket a társadalmi trendek idéznek elő az emberekben, hogy milyen viselkedésre késztetik őket a világban, és hogy milyen életcélokat és szemléletet hoznak létre bennük. Ezek nagyon fontosak; képesek irányítani és befolyásolni az emberek gondolatait és véleményét. Egyik ilyen irányzat jön a másik után, és mind gonosz befolyást hordoznak, amely folyamatosan lealacsonyítja az emberiséget, az emberek elveszítik miatta a lelkiismeretüket, az emberi mivoltukat és értelmüket, még inkább gyengülnek az erkölcseik és a jellemük minősége, oly mértékben, hogy még azt is elmondhatjuk: ma az emberek többségében nincs tisztesség, nincs emberi mivolt, és egyáltalán nincs lelkiismeretük, még kevésbé józan eszük. Mik tehát ezek a társadalmi irányzatok? Olyan trendek, amelyeket nem látsz szabad szemmel. Amikor egy új irányzat végigsöpör a világon, talán csak néhány ember van az élvonalban, akik betöltik a divatdiktátor szerepét. Belekezdenek valami új dologba, majd elfogadnak valamilyen ötletet vagy nézőpontot. Azonban az emberek többségét ez az irányzat tudat alatt folyamatosan fertőzi, vonzza és magába olvasztja őket, amíg tudtukon kívül és önkéntelenül mind elfogadják azt, elmerülnek benne, és az irányítása alá kerülnek. Az ilyen egymás után felbukkanó irányzatok elérik, hogy azok, akiknek nem ép a teste és elméje, akik nem tudják, hogy mi az igazság, és nem tudnak különbséget tenni pozitív és negatív dolgok között, örömmel elfogadják őket, akárcsak a Sátántól jövő életszemléleteket és értékrendeket. Elfogadják, amit a Sátán mond nekik arról, hogy hogyan viszonyuljanak az élethez, elfogadják azt az életmódot, amelyet a Sátán „adományoz” nekik, és nincs erejük, sem képességük, még kevésbé tudatosságuk az ellenálláshoz. Hogyan ismerjük fel tehát az ilyen irányzatokat? Egy egyszerű példát választottam, amit fokozatosan megérthettek. Például a múltban úgy vezették a vállalkozásaikat az emberek, hogy senkit nem csaptak be; ugyanazon az áron adták a termékeket függetlenül attól, hogy ki volt a vevő. Vajon ez nem hordoz magában némi jó lelkiismeretet és emberi mivoltot néhány elemét? Látható, hogy amikor az emberek ilyen jóhiszemű üzleti magatartást tanúsítottak, akkor még volt valamennyi lelkiismeretük és emberi mivoltuk. Ám ahogy az ember igénye a pénz iránt egyre növekedett, az emberek tudtukon kívül egyre jobban szeretni kezdték a pénzt, a nyereséget és a gyönyört. Vajon nem tulajdonítanak nagyobb jelentőséget ma a pénznek az emberek, mint régebben? Amikor az emberek nagyon fontosnak tartják a pénzt, tudtukon kívül kisebb jelentőséget kezdenek tulajdonítani a saját megítélésüknek, a renoméjuknak, a jó hírnevüknek és integritásuknak, nem így van? Amikor üzlettel foglalkozol, látod, amint mások abból gazdagodnak meg, hogy becsapják az embereket. Habár a pénzük ebül szerzett, mégis egyre gazdagabbak lesznek. Látva mindazt, amit a családjuk élvez, dühös leszel: „Mindketten vállalkozunk, de ők meggazdagodtak. Én miért nem tudok sok pénzt keresni? Nem bírom ezt, meg kell találnom a módját, hogy több pénzt keressek.” Ezután máson sem gondolkozol, csak azon, hogy hogyan tegyél szert vagyonra. Amint lemondtál arról a hiedelemről, miszerint „a pénzt lelkiismeretesen kell megkeresni, úgy, hogy nem verünk át senkit”, a saját érdekeidtől vezérelve a gondolkodásod fokozatosan megváltozik, ahogy a cselekedeteid mögött álló alapelvek is. Amikor először csapsz be valakit, érzed a lelkiismereted rosszallását, és a szíved azt mondja neked: „Amint ezzel megvagyok, soha többet nem fogok becsapni senkit. Ha mindig becsapjuk az embereket, annak büntetés lesz a vége!” Ez az ember lelkiismeretének feladata – hogy aggályaid legyenek és szemrehányást tegyen neked, és így természetellenesnek érezd, ha rászedsz valakit. Ám azután, hogy sikeresen megtévesztettél valakit, látod, hogy immár több pénzed van, mint előtte, és úgy véled, hogy ez a módszer nagyon hasznos lehet a számodra. A szívedben érzett tompa fájdalom ellenére továbbra is gratulálni akarsz magadnak a sikeredért, és valamelyest elégedett vagy önmagaddal. Most először jóváhagyod a viselkedésedet, a saját megtévesztő útjaidat. Ha az embert egyszer megfertőzte ez a csalás, az ugyanolyan, mint aki szerencsejátékokba kezd, utána pedig szerencsejátékos lesz belőle. Tudtodon kívül jóváhagyásodat adod a saját csaló viselkedésedhez, és elfogadod azt. Tudtodon kívül úgy fogod fel, hogy a csalás egy legitim kereskedelmi viselkedés, valamint a túlélésed és megélhetésed leghasznosabb eszköze; úgy véled, hogy ilyen viselkedéssel gyorsan nagy vagyont szerezhetsz. Ez egy folyamat: Az emberek eleinte nem fogadják el az ilyen viselkedést, és megvetik ezt a magatartást és gyakorlatot. Majd ők maguk is kísérletezgetni kezdenek ezzel a viselkedéssel, kipróbálják a saját szájízük szerint, és a szívük elkezd fokozatosan átalakulni. Miféle átalakulás ez? Ennek a trendnek, a társadalmi irányzat által beléd nevelt eszmének a jóváhagyása és elismerése. Anélkül, hogy felismernéd ezt, ha nem csapod be az embereket, amikor üzletelsz velük, úgy érzed, hogy rosszabbul jártál; ha nem szeded rá az embereket, úgy érzed, mintha elveszítettél volna valamit. Tudtodon kívül ez a csalás válik a saját lelkeddé, a gerinceddé, egy nélkülözhetetlen viselkedésformává, amely az életed egyik alapelve. Miután az ember elfogadta ezt a viselkedést és gondolkodásmódot, vajon nem hozott ez létre változást a szívében? A szíved megváltozott, megváltozott hát a tisztességed is? Megváltozott vajon az emberi mivoltod? Megváltozott a lelkiismereted? Az egész lényed, a szívedtől a gondolataidig, belülről kifelé megváltozott, és ez minőségi változás. Ez a változás egyre távolabbra és távolabbra húz Istentől, és egyre szorosabban összehangolódsz a Sátánnal; egyre inkább olyanná válsz, mint a Sátán, aminek eredményeként a Sátán általi megrontás démonná változtat.

Ha ezekre a társadalmi irányzatokra nézel, mondanád, hogy nagy hatással vannak az emberekre? Mélyen ártalmas hatást gyakorolnak az emberekre? Igen, mélységesen káros hatást gyakorolnak az emberekre. Az ember mely aspektusainak megrontására használja a Sátán minden egyes ilyen irányzatot? A Sátán legfőként az ember lelkiismeretét, értelmét, emberi mivoltát, erkölcseit és életkilátásait rontja meg. Ezek a társadalmi trendek vajon nem alacsonyítják le és rontják meg az embert fokozatosan? A Sátán ezeket a társadalmi irányzatokat használja fel, hogy az embereket lépésenként az ördögök fészkébe csalogassa, hogy azok, akik a társadalmi irányzatokba belebonyolódnak, tudtukon kívül a pénzt és anyagias kívánságokat, a gonoszságot és az erőszakot pártolják. Ha egyszer ezek a dolgok beléptek az ember szívébe, mivé válik akkor az ember? Az ember ördöggé és Sátánná válik! Miért? Azért, mert milyen lélektani hajlam is lakozik az ember szívében? Mit tisztel az ember? Az ember elkezdi örömét lelni a gonoszságban és az erőszakban, a szépség vagy jóság iránt egyáltalán nem tanúsítva szeretetet, még kevésbé a békesség iránt. Az emberek nem hajlandóak a normális emberi mivolt egyszerű életét élni, hanem helyette magas rangot és nagy vagyont akarnak élvezni, tobzódni a test gyönyöreiben, fáradságot nem kímélve kielégíteni a saját testüket, korlátozások nélkül, visszatartó kötelékek nélkül; más szóval, azt tenni, amit csak kívánnak. Amikor tehát az ember elmerült az ilyen áramlatokban, a megszerzett tudás segíthet kiszabadítani magad? A hagyományos kultúra és babonák megértése segíthet neked kimenekülni ebből az iszonyú helyzetből? Az emberek által ismert tradicionális erkölcsök és szertartások segíthetnek nekik önuralmat gyakorolni? Vedd például az Analektát és a Tao Te Kinget. Segíthetnek az embereknek kikecmeregni e gonosz irányzatok ingoványából? Egyáltalán nem. Így az ember egyre gonoszabbá, arrogánsabbá, lekezelőbbé, önzőbbé és rosszindulatúbbá válik. Nincs többé ragaszkodás az emberek között, nincs többé szeretet a családtagok között, nincs többé megértés a rokonok és barátok között; az erőszak vált az emberi kapcsolatok jellemzőjévé. Minden egyes ember arra törekszik, hogy erőszakos módszerekkel éljen embertársai között; erőszakkal szerzik meg a mindennapi kenyerüket; erőszakkal nyerik el pozíciójukat és jutnak haszonhoz, továbbá erőszakos és gonosz módokon tesznek meg bármit, amit akarnak. Hát nem elborzasztó ez az emberi mivolt? Nagyon is az: nem csupán keresztre feszítették Istent, de mindazokat is lemészárolnák, akik követik Őt – mert az ember túlságosan gonosz. Miután hallottátok mindezeket a dolgokat, amelyekről most beszéltem nektek, nem gondoljátok, hogy ijesztő ebben a környezetben élni, ebben a világban, ilyen emberek között, ahol a Sátán megrontja az emberiséget? (Igen.) Éreztétek hát valaha is szánalomra méltónak magatokat? Ebben a pillanatban így kell éreznetek egy kicsit, nem érzitek? (Én igen.) A hangnemeteket elhallgatva úgy tűnik, hogy ezt gondoljátok: „A Sátán olyan sok különböző módon rontja meg az embert. Megragad minden lehetőséget, és mindenhol ott van, amerre csak fordulunk. Meg lehet még menteni az embert?” Megváltható még az ember? Megmentheti az ember önmagát? (Nem.) A Jáde Császár meg tudja menteni az embert? Konfuciusz megválthatja az embert? Kuanjin bódhiszattva megmentheti az embert? (Nem.) Ki tudja hát megváltani az embert? (Isten.) Néhányak szívében azonban ilyen kérdések támadnak: „A Sátán olyan ádázul bánt minket, olyan tébolyult őrjöngéssel, hogy nincs reményünk az életre, sem bizodalmunk ahhoz, hogy éljük az életet. Mindannyian a romlottság közepette élünk, és minden egyes ember amúgy is ellenáll Istennek, és a szívünk már olyan mélyre süllyedt, amennyire csak lehet. Hol van hát Isten, miközben a Sátán megront minket? Mit csinál Isten? Bármit is tesz értünk Isten, soha nem érezzük!” Néhányan óhatatlanul elkedvetlenednek és valamelyest elcsüggednek. Számotokra ez az érzés nagyon mély, mert mindaz, amit idáig mondtam, lehetővé tette az emberek számára, hogy lassan megértsék ezeket a dolgokat, ezután pedig egyre inkább úgy érezik, hogy nincs számukra remény, és egyre inkább úgy, hogy Isten elhagyta őket. De ne aggódjatok. A mai közösségünk tárgya, „a Sátán elvetemültsége” nem a valódi témánk. Mielőtt azonban Isten szentségének lényegéről beszélhetnénk, először azt kell taglalnunk, hogy hogyan rontja meg a Sátán az embert, és a Sátán elvetemültségéről kell szólnunk, hogy az emberek számára világosabbá váljon, milyen állapotban van jelenleg az ember. Egyrészt azért beszélünk erről, hogy az emberek megismerjék a Sátán elvetemültségét, másrészt azért, hogy az emberek mélyebben megérthessék, mi az igazi szentség.

Nem beszéltem most részletesebben az előbb tárgyalt dolgokról a legutóbbi alkalomhoz képest? Most már mélyebb egy kicsit a megértésetek? (Igen.) Tudom, most sokan azt várják Tőlem, hogy megmondjam, pontosan mi is Isten szentsége, de Isten szentségéről szólva először is a tettekről fogok beszélni, amelyeket Isten véghezvisz. Hallgassátok mind figyelmesen. Utána majd megkérdezem tőletek, pontosan mi Isten szentsége. Nem mondom meg nektek egyenesen, inkább rátok bízom, hogy jöjjetek rá magatoktól; lehetőséget adok majd nektek, hogy rájöjjetek. Mit gondoltok erről a módszerről? (Jól hangzik.) Akkor jól figyeljetek a folytatásra.

Megérteni Isten szentségét azon keresztül, amit az emberrel tesz

Amikor a Sátán megrontja az embert, vagy zabolátlanul károkat okoz neki, Isten nem nézi tétlenül, és nem is hessegeti el azokat vagy fordítja el a tekintetét azoktól, akiket Ő kiválasztott. Isten tökéletesen tisztán érti mindazt, amit a Sátán tesz. Bármit művel a Sátán, bármilyen irányzatokat kapat szárnyra, Isten tud mindent, amivel a Sátán próbálkozik, és Isten nem mond le azokról, akiket kiválasztott. Ehelyett – anélkül, hogy Magára vonná a figyelmet, titokban, csendesen – Isten megtesz mindent, amit kell. Amikor Isten munkálkodni kezd valakin, amikor kiválasztott valakit, nem jelenti be ezt a hírt senkinek, a Sátánnak sem hirdeti ki, még kevésbé csinál belőle nagy felhajtást. Egyszerűen csak nagyon csendesen, nagyon természetes módon megteszi, ami szükséges. Először is, választ egy családot a számodra; a családi háttered, a szüleid, a felmenőid – Isten mindezekről előzetesen dönt. Más szóval, Isten nem hirtelen felindulásból hoz ilyen döntéseket, hanem már régóta elkezdte ezt a munkát. Amint Isten kiválasztotta számodra a családot, kiválasztja a napot is, amikor meg fogsz születni. Majd Isten figyeli, ahogy megszületsz és sírva a világra jössz. Figyeli a születésedet, figyeli, ahogy kimondod az első szavaidat, figyeli az első csetlő-botló lépteidet, ahogy járni tanulsz. Először egy lépést teszel meg, majd egy másikat – most pedig tudsz futni, ugrani, beszélni és kifejezni az érzéseidet... Ahogy az emberek felnőnek, a Sátán tekintete mindannyiukra rászegeződik, mint ahogy a tigris szemmel követi prédáját. Munkája végzése során azonban Isten soha nem volt kitéve az embertől, eseményekből vagy dolgokból, térből vagy időből származó bármiféle korlátozásnak; Ő azt teszi, amit tennie kell, és amit muszáj megtennie. A felnőtté válás során számos olyan dologgal szembesülhetsz, ami nincs tetszésedre, mint például a betegség és a frusztráció. De ahogy járod ezt az utat, az életed és a jövőd szigorúan Isten gondjaira van bízva. Isten egy életre szóló eredeti garanciát ad neked, mert Ő ott van szorosan melletted, őriz téged és vigyáz rád. Úgy nősz fel, hogy nem vagy ennek tudatában. Elkezdesz új dolgokkal kapcsolatba kerülni, és elkezded megismerni ezt a világot és ezt az emberiséget. Minden friss és új a számodra. Vannak dolgok, amelyek örömet okoznak neked. A saját emberi mivoltodon belül élsz, a saját tereden belül élsz, és a legcsekélyebb fogalmad sincs Isten létezéséről. De Isten minden lépésedet figyeli a növekedésed útján, és figyeli, ahogy megteszel minden egyes lépést előre. Még amikor ismereteket sajátítasz is el vagy a tudományt tanulmányozod, Isten akkor sem távolodott el tőled egyetlen lépésre sem. Pontosan olyan vagy ebből a szempontból, mint bárki más, miközben megismerted a világot és a részesévé váltál, megalapoztad a saját ideáljaidat, megvannak a saját hobbijaid, a saját érdeklődési köröd, és magasröptű ambíciókat is dédelgetsz. Gyakran tűnődsz a saját jövődön, gyakran készítesz vázlatot arról, hogy miként kell kinéznie a jövődnek. De bármi is történjen az úton, Isten tisztán látja mindazt, ahogy megtörténik. Te magad talán elfelejtetted a saját múltadat, de ami Istent illeti, senki sem érthet meg téged jobban, mint Ő. Isten tekintete alatt élsz, növekedve, egyre érettebbé válva. Ebben az időszakban Isten legfontosabb feladata valami olyan dolog, amit soha senki nem észlel, amiről senki sem tud. Isten bizonyosan nem beszél róla senkinek. Mi tehát ez a legéletbevágóbb dolog? Elmondható, hogy ez a garancia arra, hogy Isten meg fog menteni valakit. Ez azt jelenti, hogy ha Isten meg akarja váltani az illetőt, akkor ezt muszáj megtennie. Ez a feladat életbevágóan fontos mind az ember, mind Isten számára. Tudjátok, hogy mi ez? Úgy tűnik, hogy nincs semmilyen érzésetek ezzel kapcsolatban, vagy bármi fogalmatok erről, ezért elmondom nektek. Attól fogva, hogy megszülettél, egészen mostanáig, Isten sok munkát elvégzett rajtad, azonban Ő nem számol be aprólékosan neked mindarról, amit tett. Isten nem engedte meg, hogy tudd ezt, és el sem mondta neked. Azonban az emberiség számára minden fontos, amit Ő tesz. Ami Istent illeti, ez olyasmi, amit muszáj megtennie. Az Ő szívében van valami fontos, amit meg kell tennie, ami messze meghaladja ezen dolgok bármelyikét. Ez pedig az, hogy Istennek onnantól kezdve, hogy valaki megszületik, egészen a mai napig, garantálnia kell az illető biztonságát. Amikor e szavakat halljátok, talán úgy érzitek, hogy nem értitek teljesen. Talán megkérdezitek: „Ez a biztonság tényleg olyan fontos?” Nos, mit jelent szó szerint a „biztonság”? Lehet, hogy a ti értelmezésetekben békességet jelent, vagy úgy fogjátok fel, hogy azt jelenti, hogy soha nem kell semmilyen katasztrófát vagy csapást átélni, hogy valaki jól él, normális életet él. De a szívetekben tudnotok kell, hogy ez nem ilyen egyszerű. Akkor hát pontosan mi ez a dolog, amiről beszélek, amit Istennek tennie kell? Mit jelent a biztonság Isten számára? Valóban a „biztonság” hétköznapi jelentésének garanciája lenne? Nem. Mit tesz tehát Isten? Ez a „biztonság” azt jelenti, hogy nem fog felfalni téged a Sátán. Fontos ez? Az, hogy nem fal fel a Sátán – van ennek köze a biztonságodhoz, vagy nincs? Igen, ennek köze van a személyes biztonságodhoz, és semmi sem lehet ennél fontosabb. Amint elnyelt a Sátán, a lelked és a tested többé nem tartozik Istenhez. Isten már nem fog megmenteni téged. Isten elhagyja azokat a lelkeket és embereket, akiket a Sátán elnyelt. Ezért azt mondom, hogy a legfontosabb dolog, amit Istennek meg kell tennie, az az, hogy garantálja ezt a fajta biztonságodat, garantálja, hogy nem fog felfalni a Sátán. Ez nagyon fontos, nem igaz? Miért nem tudtok hát válaszolni? Úgy tűnik, képtelenek vagytok érezni Isten csodálatos jóindulatát!

Isten jóval többet tesz annál, mint hogy garantálja az emberek biztonságát, hogy ne falja fel őket a Sátán. Nagyon sok előkészítő munkát is végez, mielőtt valakit kiválaszt és megment. Először is, Isten aprólékos előkészületeket tesz azzal kapcsolatban, hogy milyen személyiséged lesz, milyen családba fogsz majd születni, kik lesznek a szüleid, hány fiú- és lánytestvéred lesz, és milyen lesz annak a családnak a helyzete, gazdasági státusza és a körülményei, amelybe beleszületsz. Tudod-e, hogy Isten választott embereinek többsége milyen fajta családba születik? Előkelő családok ezek? Nem mondhatjuk azt, hogy biztosan senki sem születik előkelő családba. Lehet, hogy vannak páran, de nagyon kevesen. Rendkívül vagyonos családokba születnek vajon, milliárdos és multimilliomos családokba? Nem, szinte soha nem ilyen családokba születnek. Akkor hát miféle családot rendel Isten ezen emberek többségének? (Hétköznapi családokat.) És mely családokat tekinthetjük „hétköznapi családoknak”? Ide tartoznak a munkáscsaládok – vagyis akiknek megélhetése a bérektől függ, a legalapvetőbb szükségleteket tudják megengedni maguknak, és nem élnek túl jól; a mezőgazdasággal foglalkozó családok is ide tartoznak. A földművesek rá vannak utalva a vetemények elültetésére, hogy legyen mit enniük, van gabonájuk, amit megehetnek, és ruházatuk, nem éheznek és nem fagyoskodnak. Aztán olyan családok is vannak, akik kisebb vállalkozásokat vezetnek; van, ahol a szülők értelmiségiek, ezeket is hétköznapi családoknak tekinthetjük. Olyan szülők is vannak, akik irodai dolgozók vagy alacsonyabb rangú kormányzati tisztviselők, őket sem lehet az előkelő családok közé sorolni. A legtöbb ember hétköznapi családba születik, és mindezt Isten rendezi el. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy ez a környezet, amelyben élsz, nem egy komoly anyagi erőforrásokkal rendelkező család, mint ahogy azt az emberek képzelnék, és erről a családról Isten dönt számodra, és az emberek többsége ilyen típusú családok korlátain belül fog élni. Mi a helyzet a társadalmi ranggal? A szülők többsége átlagos gazdasági helyzetben van, és nincs magas társadalmi rangjuk – nekik az is elég jó, ha van munkájuk. Ide tartoznak a kormányzók is? Vagy a nemzetek elnökei? Ugye nem? Legjobb esetben is csak kisvállalkozások vezetői vagy tulajdonosai ezek az emberek. A társadalmi rangjuk középszintű, gazdasági helyzetük pedig átlagos. Egy másik tényező a család élő környezete. Először is, e családok között nincsenek olyan szülők, akik egyértelműen abba az irányba terelgetnék a gyermekeiket, hogy a jövendölés vagy jóslás útját járják; nagyon kevesen vannak azok, akik ilyen dolgokban vesznek részt. A legtöbb szülő egészen normális. Egyidőben azzal, amikor Isten kiválasztja az embereket, létrehoz számukra egy ilyen környezetet, amely nagyon hasznos az emberek megváltására irányuló munkáját illetően. A felszínen úgy látszik, mintha Isten semmi különösebben eget rengető dolgot nem tett volna az emberért; Ő egyszerűen csak csendben és titokban végzi tovább mindazt, amit tesz, alázatosan és csendesen. Ám Isten mindazt, amit tesz, valójában azért teszi, hogy megalapozza az üdvösségedet, hogy előkészítse az előtted álló utat és az üdvösségedhez szükséges valamennyi feltételt. Ezután Isten az összes embert visszahozza a saját színe elé, mindenkit egy meghatározott időben: ekkor hallod meg Isten hangját; ekkor járulsz Elé. Mire ez megtörténik, egyesek már maguk is szülők lettek, míg mások még mindig valakinek a gyermekei. Más szóval vannak, akik megházasodtak, és gyermekeik születtek, miközben mások még egyedülállóak, még nem alapítottak saját családot. De az egyén helyzetétől függetlenül Isten már meghatározta az idejét annak, amikor ki leszel választva, és amikor az Ő evangéliuma és szavai elérnek téged. Isten elrendezte a körülményeket, döntést hozott arról, hogy egy bizonyos személy vagy bizonyos kontextus révén jut el hozzád az evangélium, hogy hallhasd Isten igéit. Isten már valamennyi szükséges feltételt előkészítette számodra. Ily módon, bár az ember nincs tudatában annak, ami történik, az ember Isten elé járul, és visszatér az Ő családjához. Az ember – szintén tudtán kívül – követi Istent, és belép az Ő munkájának minden egyes lépésébe, belépve Isten munkamódszerének minden egyes lépésébe, amit az embernek készített. Milyen módokon tesz meg Isten dolgokat az emberért ebben az időben? Először is, a legalapvetőbb az a törődés és védelem, amit az ember élvez. Ezenkívül Isten különböző embereket, eseményeket és dolgokat jelöl ki, hogy azokon keresztül az ember megláthassa az Ő létét és cselekedeteit. Például vannak olyanok, akik azért hisznek Istenben, mert valaki beteg a családjukban. Amikor mások az evangéliumot hirdetik nekik, elkezdenek hinni Istenben, és ez az Istenbe vetett hit az adott szituáció miatt jön létre. Ki rendezte hát el ezt a helyzetet? (Isten.) E betegségnek köszönhetően vannak családok, ahol mindenki hívő, míg más családokban csak néhányan hisznek. A felszínen úgy tűnhet, hogy valaki a családodból beteg, de valójában ez a körülmény azért adatott neked, hogy Isten elé jöhess – ez Isten jóindulata. Mivel egyesek számára nehéz a családi élet, és nem lelnek békére, adódhat egy véletlenszerű lehetőség – valaki továbbadja az evangéliumot, és azt mondja: „Higgy az Úr Jézusban, és békességed lesz.” Így, tudtukon kívül, teljesen természetes körülmények között válnak istenhívővé, akkor hát ez nem egyfajta körülmény? És az a tény, hogy a családjukban nincs békesség, talán nem Istentől adatott kegyelem? Vannak olyanok is, akik más okokból kezdenek hinni Istenben. Különböző okok és a hitnek különböző útjai léteznek, de bármilyen okból jutsz is el odáig, hogy higgy Benne, mindezt valójában Isten rendezte és vezérelte. Isten először különböző módszereket alkalmaz, hogy kiválasszon téged, és behozzon az Ő családjába. Ez az a kegyelem, amelyben Isten minden egyes embert részesít.

Isten munkájának jelenlegi szakaszában most, az utolsó napokban, Ő már nemcsak kegyelmet és áldásokat ad az embernek, mint azelőtt, nem is noszogatja az embert, hogy mozduljon előre. A munkának e szakasza során mit látott meg az ember Isten munkájának valamennyi aspektusából, amit megtapasztalt? Az ember látta Isten szeretetét, valamint Isten ítéletét és fenyítését. Ebben az időszakban Isten gondot visel az emberre, támogatja, megvilágosítja és vezérli az embert, hogy az ember fokozatosan megismerje az Ő szándékait, hogy megismerje a szavakat, amiket Ő szól, és az igazságot, amelyet az embernek adományoz. Amikor az ember gyenge, amikor negatív, amikor nincs hová fordulnia, Isten az Ő szavaival fogja megvigasztalni, tanáccsal ellátni és bátorítani az embert, hogy az ember csekély érettsége fokozatosan erősödni tudjon, felkeljen pozitivitásban, és hajlandóvá váljon együttműködni Istennel. De amikor az ember lázadozik Isten ellen, vagy ellenáll Neki, vagy amikor az ember felfedi a romlottságát, Isten nem lesz kegyelmes az ember megfenyítésében és megfegyelmezésében. De Isten toleranciát és türelmet fog tanúsítani az ember bolondsága, tudatlansága, gyengesége és éretlensége iránt. Ily módon – mindazon munka által, amit Isten az emberért végez – az ember fokozatosan érettebbé válik, felnő, és megismeri Isten szándékait, megismer bizonyos igazságokat, megtudja, hogy mely dolgok pozitívak és melyek negatívak, megismeri, hogy mi az elvetemültség és a sötétség. Isten hozzáállása nem mindig merül ki az ember fenyítésében és fegyelmezésében, de nem is mindig mutat toleranciát és türelmet. Ehelyett különböző módokon gondoskodik mindenkiről az illető életének különböző szakaszaiban és különböző érettségüknek és képességeiknek megfelelően. Sok mindent tesz az emberért, és nagy árat fizet érte; az ember semmit nem érzékel mindebből, sem az árából, a gyakorlatban mégis minden egyes személyben igazán megvalósul mindaz, amit Ő végez. Isten szeretete gyakorlatias: Isten kegyelme által az ember egyik katasztrófát a másik után kerüli el, Isten pedig mindvégig újra és újra toleranciát mutat az ember gyengeségével szemben. Isten ítélete és fenyítése lehetővé teszi, hogy az emberek fokozatosan megismerjék az emberiség romlottságát és sátáni lényegét. Amit Isten nyújt, ahogy megvilágosítja az embert és irányt mutat neki, ez mind lehetővé teszi az ember számára, hogy jobban és jobban megismerje az igazság lényegét, és egyre jobban tudja, hogy mire van szüksége az embernek, mely úton kell járnia, miért éljen, mi az élete értéke és értelme, és hogyan járjon az előtte álló úton. Mindezek a dolgok, amelyeket Isten tesz, elválaszthatatlanok az Ő egyetlen eredeti céljától. Mi tehát ez a cél? Miért használja Isten ezeket a módszereket arra, hogy véghezvigye munkáját az emberen? Milyen eredményt akar elérni? Más szóval, mit szeretne látni az emberben? Mit óhajt nyerni az embertől? Isten azt akarja látni, hogy az ember szíve újjáéledhet. Ezek a módszerek, amelyekkel az emberen munkálkodik, az ember szívének felébresztésére, az ember szellemének felébresztésére irányuló folyamatos erőfeszítések, hogy az ember megértse azt, hogy honnan jött, ki vezeti, támogatja őt, ki visel gondot rá, és ki tette lehetővé, hogy az ember a mai napig éljen; ezek révén válik az ember képessé annak megértésére, hogy ki a Teremtő, kit kell imádniuk, milyen úton kell járniuk, és hogyan kell az embernek Isten elé járulnia; ezek által éleszthető újjá fokozatosan az ember szíve, hogy az ember megismerje Isten szívét, megértse Isten szívét, és felfogja az emberiség megváltására irányuló munkája mögött rejlő csodálatos törődést és gondoskodást. Amikor az ember szíve megelevenedik, többé már nem vágyik arra, hogy elkorcsosult, romlott beállítottsággal éljen, hanem inkább az igazság követésére vágyik, hogy eleget tehessen Istennek. Amikor az ember szíve felébredt, akkor képes az ember teljesen elszakítani önmagát a Sátántól. Többé nem árt neki a Sátán, és többé nem is irányítja őt, sem a bolondját nem járatja vele. Ehelyett az ember képes proaktívan közreműködni Isten munkájában és az Ő szavaiban, hogy kielégítse Isten szívét, így eljusson Isten félelmére, és kerülje a gonoszt. Ez Isten munkájának eredeti célja.

A Sátán elvetemültségéről folytatott iménti beszélgetésünk nyomán mindenki úgy érzi, mintha az ember nagy boldogtalanság közepette élne, és mintha az ember élete tele volna balszerencsével. Most azonban, amikor Isten szentségéről beszélek és arról a munkáról, amelyet Ő az emberen végez, ettől hogy érzitek magatokat? (Nagyon boldognak.) Most már látjuk, hogy mindaz, amit Isten tesz, mindaz, amit Ő aprólékosan elrendez az ember számára, makulátlan. Minden, amit Isten tesz, mentes a tévedéstől, ami azt jelenti, hogy hibátlan, nem szorul rá, hogy bárki kijavítsa, beleszóljon vagy változtasson rajta. Mindaz, amit Isten az egyes emberekért tesz, minden kétségen felül áll; Ő mindenkit kézenfogva vezet, minden egyes pillanatban vigyáz rád, és soha, egyszer sem távozik mellőled. Minthogy az emberek ilyen környezetben, ilyen háttérrel nőnek fel, mondhatjuk-e, hogy az emberek tulajdonképpen Isten tenyerén nőnek fel? (Igen.) Nos, még mindig veszteségérzet van bennetek? Van, aki még mindig negatívnak érzi magát? Érzi még úgy bárki, hogy Isten elhagyta az emberiséget? (Nem.) Tehát mit is tett Isten pontosan? (Őrködött az emberiség fölött.) A nagy gondosság és megfontolás, amelyet Isten minden cselekedetében tanúsít, megkérdőjelezhetetlen. Sőt, mi több, amikor munkáját végezte, mindig is feltétel nélkül tette. Sohasem várta el, hogy bármelyikőtök tudja, milyen árat fizet Ő érted, hogy a mélységes hála érzését váltsa ki belőled. Elvárta ezt Isten valaha tőled? (Nem.) A hosszú emberi élet során szinte mindenki sok veszélyes helyzettel találkozott, és sok kísértéssel nézett szembe. Ez azért van, mert a Sátán melletted áll, és a szemei állandóan rád szegeződnek. Ha lesújt rád egy katasztrófa, a Sátán örvendezik; amikor bajok érnek, amikor semmi nem megy, amikor belegabalyodsz a Sátán hálójába, azt a Sátán mind nagyon élvezi. Ami Istent illeti, Ő minden egyes pillanatban védelmez téged, egymás után segít elkerülnöd a balszerencséket és a katasztrófákat. Ezért mondom, hogy minden, amije az embernek van – béke és öröm, áldások és személyes biztonság –, valójában egytől egyig Isten irányítása alatt áll; Ő vezérli és dönti el minden egyes ember sorsát. De Istennek valóban eltúlzott elképzelései vannak a saját helyzetéről, ahogy egyesek mondják? Mond neked ilyeneket Isten? „Én vagyok a legnagyobb minden közül. Én viselem gondotokat. A kegyelemért Hozzám kell könyörögnötök, az engedetlenség büntetése pedig halál!” Fenyegette valaha Isten ilyen módon az emberiséget? (Nem.) Mondott Ő ilyet valaha: „Az emberiség romlott, ezért mindegy, hogyan bánok velük; bánhatok velük akárhogyan, semmi szükség arra, hogy megfelelően rendezzem a helyzetüket”? Így gondolkodik Isten? Cselekedett így valaha Isten? (Nem.) Épp ellenkezőleg, Isten minden egyes emberrel komolyan és felelősséggel bánik. Még felelősségteljesebben bánik veled, mint te saját magaddal. Nem így van? Isten nem beszél a levegőbe, nem fitogtatja magasztos pozícióját, és nem felületes az emberekkel. Ehelyett becsületesen és csendben teszi, amit Neki Magának tennie kell. Ezek a dolgok hoznak áldásokat, békét és örömet az ember számára. Békésen és boldogan eljuttatják az embereket Isten színe elé és az Ő családjába; ezután Isten előtt élnek, és normális ésszel és gondolkodással elfogadják Isten üdvösségét. Nos, volt-e valaha Isten kétszínű az emberrel szemben az Ő munkája során? Megjátszotta-e valaha a jóságot, szép szavakkal, felületesen foglalkozva az emberrel, majd hátat fordítva neki? (Nem.) Történt-e valaha, hogy Isten mást mondott és mást tett? Előfordult-e valaha, hogy Isten üres ígéreteket tett, hivalkodva azt mondta az embereknek, hogy Ő megteheti értük ezt, vagy segíthet nekik abban, majd eltűnt a színről? (Nem.) Istenben nincs csalás, nincs hamisság. Isten hűséges, és igaz mindenben, amit tesz. Ő az Egyetlen, akire az emberek számíthatnak; Ő az az Isten, akire az emberek rábízhatják az életüket és mindenüket. Mivel Istenben nincs csalás, mondhatjuk-e, hogy Isten a legőszintébb? (Igen.) Természetesen! Bár az „őszinte” szó túlságosan gyenge, túlságosan emberi, ha Istenre alkalmazzuk, de milyen más szót használhatnánk? Ilyen behatárolt az emberi nyelv. Bár nem túl pontos „őszintének” nevezni Istent, egyelőre mégis ezt a szót fogjuk használni. Isten hűséges és őszinte. Tehát amikor ezekről az aspektusairól beszélünk, mire utalunk? Az Isten és ember, illetve az Isten és a Sátán közötti különbségekre utalunk? Igen, mondhatjuk. Ez azért van, mert Istenben az ember nyomát sem találja a Sátán romlott természetének. Helyesen mondom? Ámen? (Ámen!) A Sátán elvetemült természetéből semmi nem érhető tetten Istenben. Mindaz, amit Isten tesz és feltár, csakis használ és segít az embernek, csakis az emberről való gondoskodás érdekében történik, tele van élettel, követhető utat és irányt ad az embernek. Isten nem romlott; ezenfelül, tekintettel mindarra, amit Isten tesz, mondhatjuk-e, hogy Isten szent? Mivel Istenben semmi nincs az emberiség romlott beállítottságából, és nincs Benne semmi, ami a romlott emberiség sátáni lényegével rokon, ebből a szempontból nyugodtan kimondhatjuk, hogy Isten szent. Isten nem adja jelét semmiféle romlottságnak, és Isten, miközben munkálkodik, felfedi saját lényegét, amely teljes mértékben megerősíti, hogy Isten Maga szent. Látjátok ezt? Isten szent lényegének megismeréséhez egyelőre nézzük ezt a két aspektust. Először is Istenben nincs nyoma romlott természetnek, másodszor pedig Isten emberen végzett munkájának lényege lehetővé teszi az ember számára, hogy meglássa Isten saját lényegét, ez a lényeg pedig teljes egészében pozitív. Hiszen mindaz pozitív, amit Isten munkájának minden részlete elhoz az ember számára. Először is Isten megköveteli az embertől, hogy becsületes legyen – ez nem pozitív dolog? Isten bölcsességet ad az embernek – ez nem pozitív? Isten képessé teszi az embert arra, hogy különbséget tegyen jó és gonosz között – ez nem pozitív? Lehetővé teszi az ember számára, hogy megértse az emberi élet értelmét és értékét – ez nem pozitív? Lehetővé teszi az ember számára, hogy az igazságnak megfelelően belelásson az emberek, események és dolgok lényegébe – ez nem pozitív? De. És mindezek eredményeként az embert többé nem vezeti félre a Sátán, többé nem bántja és nem irányítja a Sátán. Más szóval: ezek a dolgok teszik lehetővé az emberek számára, hogy teljesen megszabaduljanak a Sátán romlottságától, így fokozatosan elkezdjék az istenfélelemnek és a rossz kerülésének útját járni. Ti mostanáig meddig jutottatok ezen az úton? Nehéz megmondani, nem igaz? De legalább most már van egy kezdeti megértésetek arról, hogyan rontja meg a Sátán az embert, mely dolgok elvetemültek, és mely dolgok negatívak? Legalább most már a helyes úton jártok az életben. Biztonsággal kimondhatjuk ezt? Igen, teljes mértékben.

Isten szentségével kapcsolatban van valami, amiről szót kell ejtenünk a közösségben. Mindannak alapján, amit hallottatok és megértettetek, ki tudja megmondani közületek, mi Isten szentsége? Mit jelent Isten szentsége, amelyről beszélek? Gondolkodjatok el ezen egy pillanatig. Isten szentsége az Ő őszintesége? Isten szentsége az Ő hűsége? Isten szentsége az Ő önzetlensége? Az Ő alázatossága? Az Ő szeretete az ember iránt? Isten korlátlanul ajándékozza az embernek az igazságot és az életet – ez az Ő szentsége? Igen, ez mind az. Mindaz, amit Isten feltár, egyedülálló, a romlott emberiség körében nem létezik, és az emberiségben nem látható. A leghalványabb nyomát sem lehet látni, mialatt a Sátán megrontja az embert, sem a Sátán romlott természetében, sem a Sátán lényegében vagy jellegében. Mindaz, amivel Isten rendelkezik, és ami Ő, egyedülálló; egyedül Magában Istenben van meg ez a fajta lényeg, és egyedül Ő van ennek birtokában. Beszélgetésünknek ehhez a pontjához érve, látott-e bármelyikőtök az emberiség körében valakit, aki olyan szent, mint ahogyan az előbb leírtam? (Nem.) Tehát az emberiség bálványai, hírességei és nagyjai között, akiket imádtok, van bárki, aki ennyire szent? (Nincs.) Tehát amikor azt mondjuk, hogy Isten szentsége egyedülálló, ez túlzás? Egyáltalán nem. Továbbá Isten szent egyedülállóságának van egy gyakorlati oldala is. Van bármiféle eltérés a között a szentség között, amelyről most beszélek, és aközött, amelyet korábban elgondoltatok és elképzeltetek? (Igen.) Nagyon is nagy eltérés van. Mire gondolnak gyakran az emberek, amikor szentségről beszélnek? (Néhány külsődleges viselkedésformára.) Amikor az emberek azt mondják egy viselkedésformára vagy valami egyébre, hogy szent, csak azért mondják, mert tisztának vagy az érzékek számára kellemesnek látják. Ezek a dolgok azonban minden esetben híján vannak a szentség valódi lényegének – ez a doktrína nézőpontja. Ettől eltekintve mit jelent a szentség gyakorlati aspektusa, amelyről az emberek az elméjükben fogalmat alkotnak? Többnyire az, aminek képzelik vagy megítélik? Például vannak buddhisták, akik gyakorlás közben halnak meg, és úgy távoznak az élők sorából, hogy közben álomba merülten üldögélnek. Egyesek azt mondják, hogy ők szentté váltak, és a mennybe szálltak. Ez szintén a képzelet terméke. Mások pedig úgy gondolják, hogy ha egy tündér leszáll a mennyből, az szent. Tulajdonképpen az emberek fogalma a „szent” szóról mindig is csak egyfajta üres fantázia és elmélet volt, amelynek alapvetően nem volt valódi tartalma, továbbá semmi köze nem volt a szentség lényegéhez. A szentség lényege az igaz szeretet, de ezen túlmenően ez az igazság, igazságosság és fény lényege. A „szent” szó használata csak akkor illő, ha Istenre alkalmazzuk; a teremtett világban semmi nem méltó arra, hogy „szentnek” nevezzük. Az embernek ezt meg kell értenie. Mostantól a „szent” szót kizárólag Istenre alkalmazzuk. Illő ez így? (Igen, az.)

A Sátán trükkjei, amelyekkel megrontja az embert

Most térjünk vissza ahhoz, hogy milyen eszközöket alkalmaz a Sátán az ember megrontására. Épp most beszéltünk arról, hányféle módon munkálkodik Isten az embereken, amelyeket mindegyikőtök maga is megtapasztalhat, így most nem fogok túlságosan belemenni a részletekbe. De a szívetekben talán nem világos nektek, milyen trükköket és stratégiákat alkalmaz a Sátán az ember megrontására, vagy legalábbis nem rendelkeztek konkrét megértéssel ezekről. Jót tenne, ha újra beszélnék erről? Akartok erről többet megtudni? Talán néhányan ezt kérdezitek majd: „Miért kell már megint a Sátánról beszélni? Mihelyt a Sátán szóba kerül, feltámad bennünk a harag, és az idegeinkre megy, ha a nevét halljuk.” Bármilyen kényelmetlenül is érzitek magatokat tőle, szembe kell néznetek a tényekkel. Ezeket a dolgokat nyíltan ki kell mondani és világossá tenni, hogy az ember megértse, hiszen másként nem tud valóban elszakadni a Sátán befolyásától.

Az előbbiekben az öt módról beszéltünk, ahogyan a Sátán megrontja az embert, és ebben a Sátán trükkjei is benne vannak. Annak módjai, ahogy a Sátán megrontja az embert, csak a dolog felszínét alkotják; ennél még alattomosabbak a felszín alatt rejlő trükkök, amelyekkel a Sátán eléri a céljait. Melyek ezek a trükkök? Rajta, foglaljátok össze őket. (Csal, csábít és kényszerít.) Minél több ilyen trükköt soroltok fel, annál közelebb juttok a lényeghez. Úgy tűnik, mély kárt tett benneteket a Sátán, és erős érzelmeitek vannak a témával kapcsolatban. (Hangzatos szólamokat is használ. Befolyásolja és erővel megszállja az embereket.) Megszállás erővel – ez különösen mély benyomást tesz. Az emberek félnek attól, hogy a Sátán erővel megszállja őket. Vannak még más trükkjei? (Nagy kárt tesz az emberekben, fenyegetésekkel és csábító ajánlatokkal közelít, és hazudik.) A hazugság az egyik szokása. A Sátán hazudik, hogy becsaphasson téged. Mi a hazugság természete? A hazugság nem azonos a becsapással? A hazudozás célja tulajdonképpen az, hogy becsapjon téged. Vannak még más trükkjei? Mondjátok el Nekem a Sátán összes trükkjét, amelyről tudtok! (Megkísért, árt, megvakít és félrevezet.) A legtöbben ugyanúgy éreztek ezzel a félrevezetéssel kapcsolatban. Mi van még? (Irányítja az embert, megragadja az embert, rettegésben tartja az embert, és nem engedi, hogy az ember higgyen Istenben.) Ismerem az általatok említett dolgok általános jelentését, és ez jó. Mindannyian tudtok erről valamit, így hát foglaljuk most össze ezeket a trükköket.

Hat elsődleges trükk létezik, amelyekkel a Sátán megrontja az embert

Az első az irányítás és a kényszer. Vagyis a Sátán minden tőle telhetőt megtesz, hogy átvegye az irányítást a szíved fölött. Mit jelent a „kényszer”? Azt jelenti, hogy fenyegető és erőszakos taktikák segítségével bír engedelmességre, és emlékeztet a következményekre, amennyiben nem engedelmeskedsz. Te pedig félsz, és nem mersz ellenszegülni, így aztán aláveted magad neki.

A második a csalás és csőbe húzás. Mit takar a „csalás és csőbe húzás”? A Sátán különféle történeteket és hazugságokat talál ki és hitet el veled. Soha nem mondja neked, hogy az embert Isten teremtette, de azt sem mondja ki egyenesen, hogy nem Isten teremtett téged. Egyáltalán nem is használja az „Isten” szót, hanem valami mással helyettesíti, és ezzel vezet félre téged, így aztán alapvetően fogalmad sem lesz Isten létezéséről. Természetesen ennek a „csőbe húzásnak” számos aspektusa van, nem csak ez az egy.

A harmadik az erőszakos belesulykolás. Mit nevel bele erőszakosan az emberekbe? Az erőszakos átnevelés az ember saját döntése révén történik? Az ember beleegyezésével történik? Egyáltalán nem. Még akkor sem tudsz tenni ellene semmit, ha nem egyezel bele. Észre sem veszed, hogy a Sátán átnevel, beléd ülteti a saját gondolkodását, életszabályait és lényegét.

A negyedik a megfélemlítés és ámítás. Vagyis a Sátán különféle trükköket alkalmaz, hogy elfogadtassa magát veled, hogy őt kövesd és szolgáld. Bármit megtesz, hogy elérje a céljait. Néha apró szívességekkel ajándékoz meg, miközben egész idő alatt igyekszik belecsalni a bűn elkövetésébe. Ha nem követed őt, megbüntet és szenvedést okoz neked, különféle módokon támad téged és mesterkedik ellened.

Az ötödik a félrevezetés és lebénítás. A „félrevezetés és lebénítás” az, amikor a Sátán édes hangzású szavakat és eszméket ültet el az emberekben, amelyek egybecsengenek az elképzeléseikkel, és elfogadhatónak látszanak, hogy úgy tűnjön, mintha tekintettel volna az emberek testi helyzetére, az életükre és jövőjükre, holott az egyetlen célja az, hogy elbolondítson. Aztán megbénít, hogy ne tudd, mi a helyes, mi a helytelen, így tudtodon kívül csőbe húz, és ezáltal az irányítása alá kerülsz.

A hatodik a test és az elme elpusztítása. Az ember melyik részét pusztítja el a Sátán? A Sátán az elmédet pusztítja el, így nem lesz erőd ellenállni, ami azt jelenti, hogy a szíved apránként, önmagadat meghazudtolva, a Sátán felé fordul. Mindennap csepegteti beléd ezeket a dolgokat, mindennap ezeket az eszméket és kultúrákat használja, hogy befolyása alá vonjon és előkészítsen, apránként aláásva az akaraterődet, hogy végül már ne is vágyj arra, hogy jó ember légy, és ne is legyen kedved kiállni azért, amit „igazságnak” nevezel. Nem is tudsz róla, de nincs többé akaraterőd, hogy az árral szemben ússz, hanem vele együtt sodródsz. Az „elpusztítás” azt jelenti, hogy a Sátán annyira megkínozza az embereket, hogy önmaguk árnyékává válnak, és többé már nem is emberek. Ekkor sújt le a Sátán, hogy megragadja és felfalja őket.

Mindegyik trükk, amelyet a Sátán az ember megrontására használ, ellenállásra képtelenné teszi az embert; bármelyik egymagában is halálos lehet az emberre nézve. Más szóval, a Sátán bármely cselekedetétől és az általa használt bármelyik trükktől leépülhetsz, a Sátán ellenőrzése alá kerülhetsz, és beleragadhatsz a gonosz és bűn mocsarába. Ilyenek a trükkök, amelyekkel a Sátán megrontja az embert.

Mondhatjuk, hogy a Sátán elvetemült, de ahhoz, hogy ezt megerősítsük, még meg kell vizsgálnunk, milyen következményekkel jár az, hogy a Sátán megrontja az embert, és milyen beállítottságokat és lényeget hoz ez az embernek. Mindannyian tudtok erről valamit, szólaljatok hát meg! Milyen következményekkel jár, ha a Sátán megrontja az embereket? Milyen romlott beállítottságokat mutatnak és juttatnak kifejezésre? (Arrogancia és gőg, önzés és aljasság, becstelenség és csalárdság, álnokság, rosszindulat és az emberi mivolt teljes hiánya.) Egészében véve mondhatjuk, hogy nincs emberi mivoltuk. Most hadd beszéljenek más testvéreink és nővéreink. (Ha az embert megrontotta a Sátán, jellemzően arrogáns és önelégült, elbizakodott és önhitt, kapzsi és önző lesz. Úgy érzem, ezek a legkomolyabb problémák.) (Miután az embereket megrontotta a Sátán, semmitől nem riadnak vissza, hogy anyagi tárgyakat és gazdagságot szerezzenek. Sőt, még Istennel szemben is ellenségessé válnak, ellenállnak Istennek, fellázadnak Isten ellen, és elveszítik a lelkiismeretüket és józan eszüket, amellyel az embernek rendelkeznie kellene.) Amit mondtatok, alapjában véve mind ugyanaz, bár kisebb különbségekkel; annyi az egész, hogy néhányan hozzátettetek még néhány kisebb részletet. Összefoglalásként a romlott emberiség legfeltűnőbb vonásai az arrogancia, a csalárdság, a rosszindulat és az önzés. Viszont egyvalami fölött mindannyian elsiklottatok. Az embereknek nincs lelkiismeretük, elveszítették a józan eszüket, és nincs már emberi mivoltuk – de van még egy rendkívül fontos dolog, amit nem említettetek meg, ez pedig az „árulás”. Ezeknek a beállítottságoknak, amelyek bármelyik emberben létezhetnek, miután megrontotta őt a Sátán, a végső következménye Isten elárulása. Bármit mond is Isten az embereknek, bármilyen munkát végez is rajtuk, ők rá sem hederítenek arra, amiről jól tudják, hogy az igazság. Vagyis többé nem ismerik el Istent, hanem elárulják Őt; ez a következménye annak, ha a Sátán megrontja az embert. Ugyanez áll az ember minden romlott beállítottságára. A Sátánnak az ember megrontására használt módszerei között – az emberek által elsajátított tudás, az általuk ismert tudomány, megértésük a babonákról és a hagyományos kultúrákról, valamint a társadalmi irányzatok – van-e olyan, amelyet az ember arra használhat, hogy különbséget tegyen igaz és igaztalan között? Van bármi, ami segíthet az embernek megállapítani, mi a szent és mi az elvetemült? Van bármilyen zsinórmérték, amelyhez képest ezek a dolgok meghatározhatóak? (Nincs.) Nincs zsinórmérték és nincs alap, amely segíthetne az embernek. Bár az emberek talán ismerik a „szent” szót, nincs, aki valóban tudná, mi az, hogy szent. Tehát ezek a dolgok, amelyeket a Sátán hoz el az embereknek, segíthetnek megismerniük az igazságot? Segíthetnek abban, hogy az ember emberibben éljen? Segíthetnek az embernek úgy élni, hogy képes legyen jobban imádni Istent? (Nem.) Nyilvánvaló, hogy nem segíthetnek az embernek Isten imádásában vagy az igazság megértésében, és abban sem segíthetnek, hogy az ember tudja, mi a szentség, és mi az elvetemültség. Épp ellenkezőleg, az ember egyre inkább leépül, és egyre messzebb kóborol Istentől. Ezért mondjuk, hogy a Sátán elvetemült. Miután a Sátán elvetemült lényegét ennyit boncolgattuk, láttátok-e a Sátánban a szentség bármely elemét, akár a lényegében, akár a mibenlétéről alkotott megértésetekben? (Nem.) Ennyi biztos. Szóval láttátok-e a Sátán lényegének bármely olyan aspektusát, amelyben volna bármi hasonlóság Istennel? (Nem.) Van-e a Sátán bármely kifejeződésében bármi hasonlatos Istenhez? (Nincs.) Most tehát azt akarom kérdezni tőletek: saját szavaitokkal megfogalmazva pontosan mi Isten szentsége? Először is mivel kapcsolatban használjuk az „Isten szentsége” kifejezést? Isten lényegével kapcsolatban használjuk? Vagy az Ő természetének valamely aspektusával kapcsolatban használjuk? (Isten lényegével kapcsolatban használjuk.) Világosan meg kell határoznunk egy kiindulópontot, amely felől megközelíthetjük kívánt témánkat. Ezeket a szavakat Isten lényegével kapcsolatban használjuk. Először is, a Sátán elvetemültségét használtuk Isten lényegének ellenpontjaként. Szóval láttál-e Istenben bármit a Sátán lényegéből? No és az emberiség lényegéből? (Nem láttunk. Isten nem arrogáns, nem önző, nem árul el, és ebből látjuk feltárulni Isten szent lényegét.) Szeretnétek még hozzátenni valamit? (Istenben nyoma sincs a Sátán romlott természetének. Ami a Sátáné, az teljes mértékben negatív, míg ami Istené, az csakis pozitív. Láthatjuk, hogy Isten mindig mellettünk állt, őrködött fölöttünk, védelmezett minket, egészen kicsi korunktól kezdve egész életünk során mind a mai napig, különösen olyankor, amikor összezavarodtunk és eltévedtünk. Istenben nincs csalás, nincs megtévesztés. Világosan és egyszerűen beszél, és ez is Isten igazi lényege.) Nagyon jó! (A Sátán romlott természetéből semmit nem látunk Istenben, sem kétszínűséget, sem hivalkodást, sem üres ígéreteket, sem csalárdságot. Isten az Egyetlen, akiben az ember hihet. Isten hűséges és őszinte. Mint Isten munkájából látjuk, Isten azt mondja az embereknek, hogy legyenek becsületesek, bölcsességet ad nekik, képessé teszi őket arra, hogy megkülönböztessék a jót a rossztól, és meg tudják ítélni a különböző embereket, eseményeket és dolgokat. Ebben láthatjuk Isten szentségét.) Befejeztétek? Elégedettek vagytok azzal, amit elmondtatok? Valójában mennyi megértés van a szívetekben Istenről? És mennyire fogjátok fel Isten szentségét? Tudom, hogy mindegyikőtök szívében van egy bizonyos szintű érzékelő megértés, mert minden egyén érzi Isten rajta végzett munkáját, és változó mértékben, de sok mindent kap Istentől: kegyelmet és áldásokat, megvilágosodást és megvilágosítást, Isten ítéletét és fenyítését, és ezeknek köszönhetően az ember elnyer némi egyszerű megértést Isten lényegéről.

Bár Isten szentsége, amelyről ma beszélünk, a legtöbb ember számára furcsának tűnhet, ettől függetlenül ma megkezdtük ezt a témát, és ahogy az előttetek álló úton haladtok, mélyebb megértést nyertek majd róla. Ehhez az kell, hogy a saját megtapasztalásotok révén fokozatosan megérezzétek és megértsétek. Egyelőre az Isten lényegéről alkotott, érzékelő megértéseteknek még hosszú időre van szüksége, hogy megtanulja, megerősítse, megérezze és megtapasztalja, végül azonban egy napon a szívetek kellős közepén tudni fogjátok, hogy „Isten szentsége” azt jelenti: Isten lényege hibátlan, Isten szeretete önzetlen, minden, amit Isten az embernek biztosít, önzetlen, és megtudjátok, hogy Isten szentsége makulátlan és feddhetetlen. Isten lényegének ezek az aspektusai nem csupán szavak, amelyekkel Ő megcsillogtatja saját identitását, hanem Isten az Ő lényege által fordul csendes őszinteséggel minden egyes ember felé. Más szóval: Isten lényege nem üres, nem is elméleti vagy dogmatikus jellegű, és bizonyosan nem egyfajta tudás. Nem egyfajta nevelés az ember számára, hanem Isten saját cselekedeteinek igaz kijelentése és feltárt lényege annak, amivel Isten rendelkezik, és ami Ő. Az embernek ismernie kell és fel kell fognia ezt a lényeget, mert mindaz, amit Isten tesz, és minden szó, amit Ő mond, nagy értékű és nagy jelentőségű minden egyes ember számára. Amikor végre felfogod Isten szentségét, akkor tudsz majd igazán hinni Istenben; amikor végre felfogod Isten szentségét, akkor értheted majd meg valóban, hogy mi az igazi jelentése a „Isten Maga, az egyedülálló” szavaknak. Többé nem fogsz fantáziálni, azt gondolva, hogy más utak is vannak ezen kívül, amelyeket választhatnál, és többé nem leszel majd hajlandó elárulni mindent, amit Isten elrendezett számodra. Mivel Isten lényege szent, ez azt jelenti, hogy csak Isten által járhatsz egész életedben a fény igaz útján; csak Isten által ismerheted meg az élet értelmét; csak Isten által élhetsz igaz életet, és lehetsz az igazság birtokosa és ismerője. Csak Isten által nyerhetsz életet az igazságból. Csak Maga Isten segíthet kerülnöd a gonoszt, és csak Ő szabadíthat meg a Sátán ártása és irányítása alól. Istenen kívül senki és semmi nem menthet ki a szenvedés tengeréből, hogy ne szenvedj többé. Ezt Isten lényege határozza meg. Csak Maga Isten ment meg téged ilyen önzetlenül; csak Isten az, aki végső soron felelős a jövődért, a sorsodért és az életedért, és Ő rendez el számodra mindent. Ez olyasmi, amit semmiféle teremtett vagy teremtetlen létező nem képes megvalósítani. Mivel semmiféle teremtett vagy teremtetlen létező nem rendelkezik olyan lényeggel, mint Isten lényege, egyetlen személyben vagy dologban sincs meg a képesség arra, hogy megmentsen vagy vezessen téged. Ebben áll Isten lényegének fontossága az ember számára. Talán úgy érzitek, hogy ezek a szavak, amelyeket mondtam, elviekben segíthetnek egy kicsit. De ha az igazságra törekszel, ha az igazságot szereted, akkor meg fogod tapasztalni, hogy ezek a szavak nemcsak a sorsodat változtatják meg, de ezen túl még el is juttatnak téged az emberi élet helyes útjára. Ezt értitek, nemde? Tehát most már van bennetek némi érdeklődés Isten lényegének ismerete iránt? (Igen.) Jó tudni, hogy érdekel benneteket. Mára itt fejezzük be közösségi témánkat Isten szentségének ismeretéről.

***

Szeretnék beszélni veletek valamiről, amit a mai gyűlésünk kezdetén csináltatok, és meglepett Engem. Egyesek talán a hála érzését táplálták magukban, talán hálásnak éreztétek magatokat, és így ez az érzelmetek kiváltotta az ennek megfelelő cselekvést. Amit tettetek, nem olyasmi, ami megrovást érdemelne; se nem helyes, se nem helytelen. De szeretném, ha megértenétek valamit. Mi az, amit szeretnék, hogy megértsetek? Először is szeretnélek megkérdezni benneteket arról, amit az előbb tettetek. Mi volt ez, földre borulás vagy imádáshoz való térdre ereszkedés? Meg tudja mondani Nekem valaki? (Szerintünk földre borulás volt.) Szerintetek földre borulás volt – akkor hát mi a földre borulás jelentése? (Imádás.) Akkor hát mi az imádáshoz való letérdelés? Korábban nem hoztam fel ezt nektek a közösségben, de ma szükségesnek érzem, hogy megtegyem. A szokásos gyűléseiteken a földre szoktatok borulni? (Nem.) A földre borultok, amikor az imáitokat mondjátok? (Igen.) Minden egyes alkalommal, amikor imádkoztok, földre borultok, ha a helyzet lehetővé teszi? (Igen.) Ez jó. De szeretném, ha ma megértenétek, hogy Isten csak kétfajta ember térdhajtását fogadja el. Nem kell megnéznünk ehhez sem a Bibliát, sem bármilyen nagy szellemi alak tetteit és magatartását. Ehelyett itt és most elmondok nektek valamit, ami igaz. Először is a földre borulás és az imádáshoz térdelés nem ugyanaz. Miért fogadja el Isten a földre borulók térdhajtását? Azért, mert Isten Magához hív valakit, és elszólítja ezt a személyt, hogy elfogadja a megbízatást Istentől, ezért Isten megengedi neki, hogy a földre boruljon Előtte. Ez az első embertípus. A második típus az, ha olyasvalaki térdel imádáshoz, aki féli Istent, és kerüli a rosszat. Csak ez a két embertípus van. Ti tehát melyik típushoz tartoztok? Meg tudjátok mondani? Ez az igazság, bár talán egy kicsit sérti az érzéseiteket. Az emberek imádkozás közbeni térdhajtásához nincs mit hozzáfűzni – ez helyes és rendjén való, mert amikor az emberek imádkoznak, általában valamiért imádkoznak, megnyitva a szívüket Istennek, és szemtől szemben Elé járulva. Ez meghitt kommunikáció és eszmecsere Istennel. Térden állva imádni nem lehet puszta formaság. Nem az a szándékom, hogy megrójalak benneteket azért, amit ma tettetek. Csak világossá akarom tenni számotokra, hogy megértsétek ezt az alapelvet – tudjátok ezt, nem? (Igen, tudjuk.) Azért mondom ezt el nektek, hogy ez ne forduljon elő még egyszer. Akkor hát van az embereknek alkalmuk földre borulni és letérdelni Isten színe előtt? Nem arról van szó, hogy soha nem lesz ilyen alkalom. Előbb vagy utóbb eljön a napja, de nem most van itt az ideje. Értitek? Felzaklat ez benneteket? (Nem.) Akkor jó. Talán ezek a szavak ösztönöznek vagy megihletnek majd benneteket, hogy szívetekben ismerjétek a jelenlegi helyzetet Isten és ember között és azt, milyen kapcsolat áll most fenn Isten és ember között. Bár nemrég kicsit hosszasabban beszélgettünk és folytattunk eszmecserét erről, az ember megértése Istenről még mindig messze nem kielégítő. Az embernek még hosszú utat kell megtennie az Isten megértésére való törekvés ösvényén. Én nem azt akarom elérni, hogy sürgősen tegyétek ezt, vagy hogy hanyatt-homlok rohanjatok ezeket a törekvéseket vagy érzéseket kifejezni. Amit ma tettetek, az igazi érzéseiteket fedheti fel és fejezheti ki, Én pedig érzékeltem őket. Ezért, miközben így tettetek, én csak fel akartam állni és átadni nektek legjobb kívánságaimat, mert mindannyiótoknak azt kívánom, hogy legyetek jól. Ezért minden szavamban és cselekedetemben minden Tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsek nektek, hogy vezéreljelek benneteket, hogy helyes megértésetek és helyes nézetetek legyen mindenről. Fel tudjátok fogni ezt, igaz? (Igen.) Akkor jó. Bár az embereknek van valamelyes megértésük Isten különféle természeteiről, annak aspektusairól, hogy mivel rendelkezik Isten, mi Ő, és milyen munkát végez, ennek a megértésnek a nagy része csak addig terjed, hogy szavakat olvasnak el egy papírlapról, vagy elviekben megértik azokat, vagy csak gondolkodnak rajtuk. Ami a leginkább hiányzik az emberekből, az a valós tapasztalatból származó, igazi megértés és rálátás. Jóllehet Isten különféle módszereket használ, hogy felébressze az emberek szívét, elmondható, hogy még mindig hosszú utat kell megtenni, mielőtt minden ember szíve felébredhetne olyan mértékben, amilyen mértékben képes rá, hogy felébredjen. Nem akarom azt látni, hogy bárki úgy érzi, mintha Isten megfeledkezett volna róla, mintha Isten cserbenhagyta, vagy semmibe vette volna. Mindössze azt akarom látni, hogy mindenki úton van az igazság keresése és az Isten megértésére való törekvés felé, és bátran, megingathatatlan elszántsággal menetel előre, aggályok és terhek nélkül. Bármilyen helytelen dolgokat követtél is el, bármilyen messzire kóboroltál is el, bármilyen súlyosan vétkeztél is, ne engedd, hogy ezek terhekké vagy túlsúllyá váljanak, amelyet magaddal kell hurcolnod Isten megértésére való törekvésed során. Menetelj tovább előre. Isten szándéka, hogy megmentse az embert, sohasem változik. Ez Isten lényegének legértékesebb része. Most már kicsit jobban érzitek magatokat? (Igen.) Remélem, képesek vagytok a megfelelő megközelítést alkalmazni mindennel és az Általam mondottakkal kapcsolatban. Akkor hát fejezzük itt be ezt a közösségi alkalmat. Viszontlátásra!

2014. január 11.