Isten szentsége (I)

Az utolsó összejövetelünkön tovább tárgyaltuk a közösségben Isten hatalmát. Egyelőre még nem tárgyaljuk Isten igazságosságának témáját. Amiről ma fogunk beszélni, egy teljesen új téma – Isten szentsége. Isten szentsége szintén Isten egyedülálló lényegének egy aspektusa, ezért rendkívül fontos, hogy kapcsolódjunk ehhez a témához. Korábban Isten lényegének két másik aspektusáról szóltam a közösségben – Isten igazságos természetéről és Isten hatalmáról; ezek az aspektusok és az, amelyikhez ma fogok kapcsolódni, mind egyedülállóak? (Igen.) Isten szentsége szintén egyedülálló, ezért a mai közösségi témánk az lesz, hogy mi alkotja ennek az egyedülállóságnak az alapját és gyökerét. Ma Isten egyedülálló lényegéhez – az Ő szentségéhez fogunk kapcsolódni. Talán egyeseknek közületek aggályai vannak, és ezt kérdezik: „Miért legyen szó a közösségben Isten szentségéről?” Ne aggódjatok, majd szép lassan végigvezetlek rajta benneteket. Mihelyt meghallgattátok a mondanivalómat, tudni fogjátok, miért annyira szükséges Számomra, hogy a közösségben kapcsolódjunk ehhez a témához.

Először is határozzuk meg a „szent” szót. Az észlelésetekre és az általatok elnyert összes tudásra támaszkodva, mit értetek a „szent” meghatározása alatt? (A „szent” azt jelenti, hogy makulátlan, teljesen mentes az emberi romlottságtól vagy hibáktól. A szentség mindenféle pozitív dolgot sugároz, gondolatban, szóban és cselekedetben egyaránt.) Nagyon jó. (A „szent” isteni, romlatlan, az ember számára sérthetetlen. Egyedülálló, egyedül Istené, és az Ő szimbóluma.) Ez a ti definíciótok. Minden ember szívében van a „szent” szónak egy tartománya, egy meghatározása és egy értelmezése. Legalábbis amikor meglátjátok a „szent” szót, az elmétek nem üres. Van egy bizonyos meghatározási tartományotok erre a szóra, és egyesek mondásai valamelyest megközelítették azokat a mondásokat, amelyek Isten természetének lényegét határozzák meg. Ez nagyon jó. A legtöbb ember úgy hiszi, a „szent” szó pozitív, és ez kétségkívül igaz. Ma azonban, amikor Isten szentségéhez kapcsolódunk, nem pusztán meghatározásokról vagy magyarázatokról fogok beszélni. Ehelyett tényeket fogok bemutatni bizonyítékként, hogy megmutassam neked, miért mondom Én, hogy Isten szent, és miért használom a „szent” szót Isten lényegének leírására. Mire közösségi kapcsolódásunk véget ér, úgy fogod érezni, hogy a „szent” szó használata Isten lényegének meghatározására és Istenre vonatkoztatva teljesen indokolt és tökéletesen megfelelő. Legalábbis a mai emberi nyelv kontextusában különösen találó ezzel a szóval utalni Istenre – az emberi nyelv összes szava közül ez az egyetlen, teljesen illő módja az Istenre való utalásnak. Ez a szó, amikor Istenre utalva használják, nem üres szó, nem is holmi alaptalan dicséret vagy üres hízelgés kifejezése. Kapcsolódásunk célja lehetővé tenni, hogy mindenki felismerhesse az igazságot Isten lényegének ezen aspektusával kapcsolatban. Isten nem fél az ember megértésétől, a félreértésétől azonban igen. Isten azt kívánja, hogy minden egyes ember megismerje az Ő lényegét, hogy mi Ő, és mivel rendelkezik. Tehát valahányszor megemlítjük Isten lényegének egy aspektusát, számos tényre támaszkodhatunk, amelyek segítségével az emberek megláthatják, hogy Isten lényegének ez az aspektusa valóban létezik.

Most, hogy van egy definíciónk a „szent” szóra, vegyünk sorra néhány példát. Az emberek elképzeléseikben sok dolgot és személyt vélnek „szentnek”. Például a szűz kisfiúkat és kislányokat az emberiség szótárai szentként határozzák meg. De valóban szentek ők? Ez az úgynevezett „szent” és az a „szent”, amelyről ma a közösségben szólunk, vajon egy és ugyanaz? Az egészséges erkölcsű emberek közül azok, akiknek kifinomult és kulturált a beszéde, akik soha nem bántanak senkit, és akik szavaikkal képesek másokat megnyugtatni és megszelídíteni – ők szentek? Azok, akik gyakran tesznek jót, könyörületesek, nagy segítséget nyújtanak másoknak, akik sok örömet hoznak az emberek életébe – ők szentek? Azok, akik nem dédelgetnek önös gondolatokat, akik nem támasztanak könyörtelen követelményeket senkivel szemben, akik mindenkit elfogadnak – ők szentek? Azok, akik sohasem veszekedtek senkivel, vagy sohasem használtak ki senkit – ők szentek? És mi van azokkal, akik mások javáért munkálkodnak, akik hasznára vannak és mindenféle módon épülésére válnak másoknak – ők szentek? Azok, akik minden megtakarításukat másoknak adják, és egyszerű életet élnek, akik magukkal szigorúak, de másokkal nagyvonalúan bánnak – ők szentek? (Nem.) Mindnyájan emlékeztek, hogy édesanyátok hogyan viselte gondotokat, és hogyan törődött veletek minden elképzelhető módon – ő szent? A bálványok, akiket nagyra tartotok, legyen szó hírességekről, sztárokról vagy nagy emberekről – ők szentek? (Nem.) Nézzük most azokat a prófétákat a Bibliában, akik olyasmiket tudtak megmondani a jövőről, amelyekről sokan nem tudtak – ezek az emberek szentek voltak? Azok az emberek, akik képesek voltak feljegyezni Isten szavait és az Ő munkájával kapcsolatos tényeket a Bibliában – ők szentek voltak? Mózes szent volt? Ábrahám szent volt? (Nem.) No és Jób? Ő szent volt? (Nem.) Jóbot Isten igaz embernek nevezte – akkor miért mondják, hogy még ő sem szent? Azok az emberek, akik félik Istent és kerülik a gonoszt, valóban nem szentek? Azok vagy nem? (Nem.) Kicsit tétovák vagytok, nem vagytok biztosak a válaszban, és nem meritek azt mondani, hogy „nem”, de azt sem, hogy „igen”, így aztán végül ímmel-ámmal „nemet” mondotok. Hadd tegyek fel még egy kérdést. Isten hírnökei, a hírnökök, akiket Isten leküld a földre – ők szentek? Az angyalok szentek? (Nem.) A Sátán által meg nem rontott emberiség – ők szentek? (Nem.) Ti minden kérdésre „nemmel” válaszoltok. Milyen alapon? Össze vagytok zavarodva, nem igaz? Szóval miért mondják még az angyalokról is, hogy nem szentek? Most bizonytalannak érzitek magatokat, nem igaz? Rá tudtok jönni, milyen alapon mondható, hogy az előbb említett emberek, dolgok vagy nem teremtett lények nem szentek? Biztos vagyok benne, hogy nem. Akkor hát nem felelőtlenség egy kissé, hogy „nemet” mondotok? Nem vaktában válaszolgattok? Egyesek elgondolkoznak: „Ha már így tetted fel a kérdésedet, a válasz biztosan »nem« lesz.” Ne adjatok Nekem ilyen hirtelen válaszokat! Alaposan gondoljátok át, hogy „igen” vagy „nem” a válasz. Mihelyt kapcsolódtunk a következő témához, tudni fogjátok, hogy a válasz miért „nem”. Hamarosan megmondom nektek a választ. Először azonban olvassunk a Szentírásból.

1. Jahve Isten parancsa az ember számára

1Mózes 2:15-17  Fogta tehát Jahve Isten az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. Ezt parancsolta Jahve Isten az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz.

2. A kígyó elcsábítja az asszonyt

1Mózes 3:1-5  A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet Jahve Isten alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! És a kígyó azt mondta az asszonynak: Nem biztos, hogy meghaltok! Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz.

Ez a két szakasz szemelvény a Bibliából, Mózes első könyvéből. Mindannyian ismeritek ezt a két szakaszt? Olyan eseményeket beszélnek el, amelyek kezdetben történtek, amikor elsőként megteremtették az emberiséget; ezek az események valóságosak voltak. Először is nézzük, miféle parancsot adott Jahve Isten Ádámnak és Évának; a parancs tartalma nagyon fontos a mai témánk szempontjából. „Ezt parancsolta Jahve Isten az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz.” Mi a jelentősége annak, amit Isten ebben a szakaszban parancsol az embernek? Először is Isten elmondja az embernek, mit ehet: sokféle fa gyümölcsét. Nincs veszély és nincs méreg; mindent meg lehet enni, szabadon, ahogy az ember kívánja, aggodalomtól és kétségtől mentesen. Ez Isten parancsának az egyik része. A másik rész egy figyelmeztetés. Ebben a figyelmeztetésben Isten azt mondja az embernek, hogy nem ehet gyümölcsöt a jó és gonosz tudásának fájáról. Mi fog történni, ha eszik erről a fáról? Isten azt mondta az embernek: Ha eszel róla, halállal lakolsz. Nem egyértelműek ezek a szavak? Ha Isten ezt mondaná neked, de te nem értenéd, miért, úgy kezelnéd az Ő szavait, mint egy szabályt vagy parancsot, amelyet be kell tartanod? Az ilyen szavaknak engedelmeskedni kell. De akár képes az ember engedelmeskedni, akár nem, Isten szavai egyértelműek. Isten teljesen világosan elmondta az embernek, hogy mit ehet és mit nem, és hogy mi fog történni, ha azt eszi, amit nem szabad ennie. Ezekben az Isten által mondott rövid szavakban látsz valamit Isten természetéből? Igazak Istennek ezek a szavai? Van itt bármiféle megtévesztés? Van itt bármi hamisság? Van itt bármi megfélemlítés? (Nincs.) Isten becsületesen, őszintén és az igazságnak megfelelően elmondta az embernek, hogy mit ehet és mit nem. Isten tisztán és világosan beszélt. Van ezekben a szavakban valami rejtett jelentés? Nem egyértelműek ezek a szavak? Van bármi szükség találgatásra? Nem kell tippelgetni. A jelentésük első pillantásra nyilvánvaló. Amikor olvassuk őket, teljesen világosnak érezzük a jelentésüket. Vagyis amit Isten mondani akar, és amit kifejezésre akar juttatni, az Ő szívéből jön. Amit Isten kifejezésre juttat, az tiszta, egyértelmű és világos. Nincsenek titkos indítékok vagy rejtett jelentések. Közvetlenül beszél az emberhez, és elmondja neki, mit ehet és mit nem. Vagyis Isten ezen szavain keresztül az ember láthatja, hogy Isten szíve áttetsző és igaz. Nyoma sincs itt hamisságnak; nem arról van szó, hogy azt mondja, nem ehetsz meg valamit, ami ehető, vagy hogy olyan dolgokról, amiket nem ehetsz meg, azt mondja: „Csináld csak, aztán majd meglátod, mi történik”. Isten nem ezt akarja mondani. Amit Isten az Ő szívében gondol, azt mondja ki. Ha azt mondom: Isten szent, mert ezekben a szavakban így mutatja meg és tárja fel Önmagát – akkor úgy érezheted, bolhából csináltam elefántot, vagy egy kicsit túl sokat magyaráztam bele a dologba. Ha így van, ne aggódj; még nem végeztünk.

Most beszéljünk arról, amikor „a kígyó elcsábítja az asszonyt”. Ki a kígyó? A Sátán. Ő játssza az ellenpont szerepét Isten hatezer éves irányítási tervében, és ez egy olyan szerep, amelyet meg kell említenünk, amikor a közösségben Isten szentségéhez kapcsolódunk. Miért mondom ezt? Ha nem ismered a Sátán elvetemültségét és megrontását, ha nem tudsz a Sátán természetéről, akkor nem áll módodban elismerni a szentséget, és azt sem tudhatod, mi a szentség valójában. Zavarodottságukban az emberek azt hiszik, hogy amit a Sátán tesz, az helyes, mivel ezen a romlott beállítottságon belül élnek. Ellenpont nélkül, az összehasonlítás másik oldala nélkül nem tudhatod, mi a szentség. Ezért kell itt megemlítenünk a Sátánt. Ez az említés nem csupán üres beszéd. A Sátán szavain és tettein keresztül meglátjuk, hogyan cselekszik a Sátán, hogyan rontja meg a Sátán az emberiséget, és milyen a Sátán természete és ábrázata. Tehát mit mondott az asszony a kígyónak? Az asszony beszámolt a kígyónak arról, mit mondott neki Jahve Isten. Amikor ezeket a szavakat mondta, biztos volt abban, hogy igaz, amit Isten mondott neki? Nem lehetett biztos. Olyasvalaki lévén, akit épp most teremtettek meg, nem volt meg benne az a képesség, hogy meg tudja különböztetni a jót a gonosztól, és semmiféle ismerettel nem rendelkezett semmiről maga körül. Azokból a szavakból ítélve, amelyeket a kígyónak mondott, a szívében nem volt biztos abban, hogy Isten szavai helyesek; ez volt a hozzáállása. Így, amikor a kígyó látta, hogy az asszony bizonytalanul viszonyul Isten szavaihoz, azt mondta: „Nem biztos, hogy meghaltok! Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz.” Van valami problémás ezekben a szavakban? Amikor elolvassátok ezt a mondatot, képet tudtok alkotni a kígyó szándékairól? Melyek ezek a szándékok? Rá akarta venni ezt az asszonyt, hogy ne hallgasson többé Isten szavaira. De mindezt nem mondta ki egyenesen. Így azt mondhatjuk, hogy nagyon ravasz. Mondanivalóját agyafúrtan, kerülőúton fejezi ki, hogy elérje szándékolt célját, amelyet elméjében rejteget, elleplezve az ember elől – ilyen a kígyó ravaszsága. A Sátán mindig is ilyen módon beszélt és cselekedett. Azt mondja: „nem biztos”, anélkül hogy bármelyik lehetőséget megerősítené. De ennek hallatán a tudatlan asszony szívében megmozdult valami. A kígyó elégedett volt, mert szavai kiváltották a kívánt hatást – ez volt a kígyó ravasz szándéka. Továbbá azáltal, hogy olyan eredményt ígért, amely az emberek számára kívánatosnak tűnik, elcsábította őt, mondván: „Azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek.” Az asszony tehát fontolóra veszi ezt: „Ha megnyílik a szemem, az jó dolog!” Aztán a kígyó valami még hatásosabbat mondott, olyan szavakat, amelyeket az ember azelőtt sohasem ismert, és amelyek nagy csábítóerővel hatnak hallgatóikra: „Olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz.” Nem rendkívül csábítóak ezek a szavak az ember számára? Olyan, mintha valaki ezt mondaná neked: „Csodaszép az arcod formája, csak épp egy kicsit rövid az orrnyerged. Ha megcsináltatod, valóságos világszépe lesz belőled!” Megindítanák ezek a szavak olyasvalakinek a szívét, aki korábban sohasem vágyakozott kozmetikai műtétre? Nem csábítóak ezek a szavak? Nem csábító ez a kísértés számodra? Nem kísértés ez? (De igen.) Mond Isten ilyen dolgokat? Volt ennek bármi nyoma Isten imént olvasott szavaiban? Azt mondja Isten, amit a szívében gondol? Láthatja az ember Isten szívét a szavain keresztül? (Igen.) Amikor azonban a kígyó ezeket a szavakat mondta az asszonynak, az ő szívébe beleláthattál? Nem. És az embert tudatlansága miatt a kígyó szavai könnyedén elcsábították és behúzták a csőbe. Tehát láthattad a Sátán szándékait? Láthattad a célt amögött, amit a Sátán mondott? Láthattad a Sátán cselszövéseit és ármánykodásait? (Nem.) Miféle természetet képvisel a Sátán beszédmódja? Miféle lényeget láttál a Sátánban ezeken a szavakon keresztül? Hát nem alattomos? A felszínen talán mosolyog rád, vagy talán nem is mutat semmiféle arckifejezést. De a szívében azt számolgatja, hogyan érje el a célját, és ezt a célt te nem láthatod. Minden ígéret, amelyet tesz neked, minden előny, amelyet ecsetel, a csábítását leplezi. Te ezeket a dolgokat jónak látod, ezért úgy érzed, hogy amit ő mond, hasznosabb és tartalmasabb, mint amit Isten mond. Hát nem lesz az emberből önmagát feladó rab, amikor ez történik? Hát nem ördögi ez a stratégia, amelyet a Sátán használt? Te magad engeded meg magadnak, hogy leépülésbe süllyedj. A Sátánnak a kisujját sem kell megmozdítania, elég, ha kimondja ezt a két mondatot, te meg máris boldogan tartasz a Sátánnal és felelsz meg neki. Így a Sátán el is érte a célját. Hát nem baljós ez a szándék? Nem ez a Sátán legősibb ábrázata? A Sátán szavaiból az ember láthatja baljós indítékait, láthatja ocsmány ábrázatát, és láthatja a lényegét. Nem így van? Ha ezeket a mondatokat összehasonlítjuk, elemzés híján talán úgy érzed, hogy Jahve Isten szavai unalmasak, közhelyesek és banálisak, és nem indokolják Isten őszinteségének lírai magasságokba törő dicséretét. Amikor azonban ellenpontként a Sátán szavait és a Sátán ocsmány ábrázatát vesszük sorra, akkor Istennek ezek a szavai nem hordoznak jelentős súlyt a mai ember számára? (De igen.) Ebből az összehasonlításból az ember érzékelheti Isten tiszta hibátlanságát. Minden szó, amelyet a Sátán mond, valamint a Sátán indítékai, szándékai és beszédmódja – mind talmi. Mi a Sátán beszédmódjának fő jellemzője? A Sátán a kétértelműség segítségével csábít el, nem engedi, hogy átláss kétszínűségén, és nem teszi lehetővé, hogy megállapítsd, mi a célja; a Sátán hagyja, hogy ráharapj a csalira, de közben dicshimnuszt is kell zengened az érdemeiről. Ez a csel nem a Sátán szokásos kedvenc módszere? (De igen.) Nézzük meg most, hogy a Sátán mely más szavai és kifejezései teszik lehetővé, hogy az ember meglássa az ő ocsmány ábrázatát. Olvassunk még a Szentírásból.

3. Párbeszéd a Sátán és Jahve Isten között

Jób 1:6-11  Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak Jahve előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. Jahve megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte Jahvénak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. Erre ezt mondta Jahve a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. A Sátán így felelt Jahvénak: Megvan rá az oka, azért féli az Istent! Hiszen Te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még Téged!

Jób 2:1-5  Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak Jahve előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is, és megállt Jahve előtt. Jahve megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte Jahvénak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. Erre ezt mondta Jahve a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem. A Sátán azonban így válaszolt Jahvénak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira meg a húsára, majd káromol még Téged!

Ez a két szakasz teljes egészében egy párbeszédet ír le Isten és a Sátán között; azt jegyzik fel, mit mondott Isten, és mit mondott a Sátán. Isten nem beszélt sokat, és nagyon egyszerűen szólt. Látjuk Isten szentségét az Ő egyszerű szavaiban? Egyesek azt mondják majd, ez nem olyan egyszerű. Akkor hát a Sátán válaszaiban látjuk-e az ő ocsmányságát? Nézzük meg először is, miféle kérdést tett fel Jahve Isten a Sátánnak. „Honnan jössz?” Nem egyértelmű kérdés ez? Van benne valami rejtett jelentés? Nem, ez csak egy egyértelmű kérdés. Ha Én megkérdezném tőletek: „Honnan jössz?” – akkor hogyan válaszolnátok? Nehéz válaszolni erre a kérdésre? Azt mondanátok: „barangoltam, jártam-keltem”? (Nem.) Ti nem így válaszolnátok. Akkor hát mit éreztek annak láttán, hogy a Sátán így válaszol? (Úgy érezzük, a Sátán itt abszurd, de egyúttal csalárd is.) Meg tudjátok mondani, hogy Én mit érzek? Valahányszor a Sátán e szavait látom, undort érzek, mert a Sátán beszél ugyan, de a szavainak nincs tartalma. Válaszolt a Sátán Isten kérdésére? Nem, amit a Sátán mondott, az nem volt válasz, nem derült ki belőle semmi. Nem adott választ Isten kérdésére. „A földön barangoltam, ott jártam-keltem.” Hogyan érted ezeket a szavakat? Akkor hát honnan jön a Sátán? Kaptatok választ erre a kérdésre? (Nem.) Ez a „zseniális” a Sátán ravasz mesterkedéseiben – senkinek nem engedi, hogy kiderítse, mit is mond valójában. Miután hallottad ezeket a szavakat, még mindig nem tudod megállapítani, mit mondott, jóllehet már végigmondta a válaszát. De a Sátán azt hiszi, hogy tökéletes választ adott. Ezek után mit érzel? Undort? (Igen.) Most kezdtek undort érezni válaszul ezekre a szavakra. A Sátán szavainak van egy bizonyos jellemzője: Amit a Sátán mond, attól csak vakarhatod a fejedet, mert nem tudod azonosítani a szavai forrását. Néha a Sátánnak vannak indítékai, és átgondoltan beszél, néha pedig a természete irányítja: az ilyen szavak spontán módon törnek elő, és egyenesen a Sátán szájából jönnek. A Sátán nem tölt sok időt ezeknek a szavaknak a mérlegelésével, hanem inkább gondolkodás nélkül mondja ki őket. Amikor Isten megkérdezte tőle, honnan jön, a Sátán néhány kétértelmű szóval válaszolt. Teljesen tanácstalannak érzed magad, mert sohasem tudhatod pontosan, honnan való a Sátán. Van köztetek bárki, aki így beszél? Miféle beszédmód ez? (Kétértelmű, és nem ad határozott választ.) Milyen szavakkal írhatnánk le ezt a beszédmódot? Elterelő és félrevezető. Tegyük fel, hogy valaki nem szeretné, ha mások megtudnák, mit csinált tegnap. Te megkérdezed az illetőtől: „Láttalak tegnap. Hová mentél?” Ő nem mondja el neked egyenesen, hogy hová ment. Ehelyett azt mondja: „Micsoda nap volt tegnap! Annyira fárasztó volt!” Megválaszolta a kérdésedet? Igen, de nem olyan választ adott, amilyet te hallani akartál. Ez a „zseniális” az emberi beszéd trükkjeiben. Soha nem jössz rá, mire céloz, és nem tudod azonosítani a szavai forrását vagy szándékát. Nem tudod, mit próbál elkerülni, mert a szívében megvan a maga története – ez alattomos. Van köztetek bárki, aki szintén gyakran szokott így beszélni? (Igen.) Ilyenkor mi a célotok? Néha a saját érdekeitek védelme, néha a saját büszkeségetek, pozíciótok, imázsotok fenntartása, a magánéletetek titkainak védelme? Bármi is a cél, elválaszthatatlanul kapcsolódik az érdekeitekhez. Hát nem ilyen az ember természete? Mindazok, akiknek ilyen a természete, közeli rokonságban állnak a Sátánnal, ha nem egyenesen a családtagjai. Így is megfogalmazhatjuk, nemde? Általánosságban szólva ez a megnyilvánulás megvetésre méltó és visszataszító. Most ti is undort éreztek, nem? (De igen.)

Nézzük a következő verseket. A Sátán ismét válaszol Jahve kérdésére, mondván: „Megvan rá az oka, azért féli az Istent!” A Sátán vitába száll Jahve Jóbról alkotott értékelésével, és ez a támadás ellenséges színezetű. „Hiszen Te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van!” Ez a Sátán megértése és értékelése Jahve Jóbon végzett munkájáról. A Sátán így értékeli azt, mondván: „Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még Téged!” A Sátán mindig kétértelműen beszél, itt azonban konkrétan fogalmaz. Ezek a szavak viszont, bár megfogalmazásuk konkrét, nem mások, mint támadás, istenkáromlás és az ellenszegülés cselekedete Jahve Istennel, Istennel Magával szemben. Mit éreztek, amikor ezeket a szavakat halljátok? Idegenkedést éreztek? Képesek vagytok átlátni a Sátán szándékain? A Sátán először is elutasítja Jahve értékelését Jóbról – egy olyan emberről, aki féli Istent, és kerüli a gonoszt. Ezután a Sátán elutasít mindent, amit Jób mond és tesz, vagyis elutasítja az ő félelmét Jahve iránt. Ez nem vádló magatartás? A Sátán vádol, elutasít és kétségbe von mindent, amit Jahve tesz és mond. Nem hisz, hanem azt mondja: „Ha Te azt mondod, ez a helyzet, akkor én hogyhogy nem láttam? Olyan sok áldást adtál neki, hát hogyne félne Téged?” Ez nem elutasítása mindannak, amit Isten tesz? Vádaskodás, elutasítás, istenkáromlás – a Sátán szavai nem támadást jelentenek? Nem igaz kifejeződései annak, amit a Sátán a szívében gondol? Ezek a szavak bizonyosan nem ugyanolyanok, mint amelyeket az imént olvastunk: „A földön barangoltam, ott jártam-keltem.” Teljesen másmilyenek. Ezekkel a szavakkal a Sátán teljesen feltárja, mi lakik a szívében – az Istenhez való hozzáállását és Jób istenfélelmével szembeni utálatát. Amikor ez megtörténik, teljesen lelepleződik az ő rosszindulata és elvetemült természete. Utálja azokat, akik félik Istent, utálja azokat, akik kerülik a gonoszt, és még ennél is jobban utálja Jahvét, amiért áldásokkal ajándékozza meg az embert. Ki akarja használni ezt az alkalmat, hogy elpusztítsa Jóbot, akit Isten a saját kezével nevelt fel, és hogy tönkretegye őt, mondván: „Te azt mondod, Jób fél Téged, és kerüli a gonoszt. Én ezt másképp látom.” Különféle módokon provokálja és kísérti Jahvét, és különféle cseleket használ, hogy Jahve Isten átadja Jóbot a Sátánnak, hogy az kedvére manipulálja, ártson neki és bántalmazza. Ki akarja használni ezt az alkalmat, hogy elpusztítsa ezt az embert, aki igaz és tökéletes Isten szemében. Vajon csak egy pillanatnyi impulzus műve az, hogy a Sátán szíve ilyen? Nem, nem az. Ez már régtől fogva alakult. Amikor Isten munkálkodik, gondjaiba vesz valakit, átvizsgálja őt, támogatja és jóváhagyja őt, a Sátán ott ólálkodik a nyomában, igyekszik félrevezetni az illetőt és ártani neki. Ha Isten meg kívánja nyerni ezt az embert, a Sátán minden tőle telhetőt megtesz, hogy akadályozza Istent, mindenféle elvetemült csellel kísérti, zavarja meg és hátráltatja Isten munkáját, hogy megvalósítsa saját rejtett célját. Mi ez a cél? Ő nem akarja, hogy Isten bárkit is megnyerjen; ő akarja megkaparintani azokat, akiket Isten meg kíván nyerni, ellenőrizni akarja őket, átvenni fölöttük az irányítást, hogy azok őt imádják, csatlakozzanak hozzá a gonosz cselekedetek elkövetésében, és ellenszegüljenek Istennek. Nem ez a Sátán baljós indítéka? Gyakran mondjátok, hogy milyen elvetemült és rossz a Sátán, de láttátok-e valaha? Láthatjátok, milyen rossz az emberiség; de nem láttátok, milyen rossz az igazi Sátán. Jób esetében azonban világosan megfigyelhettétek, mennyire elvetemült a Sátán. Ez az eset nagyon is világossá tette a Sátán ocsmány ábrázatát és lényegét. Miközben a háborúját vívja Istennel, és a nyomában ólálkodik, a Sátán célja, hogy leromboljon minden munkát, amelyet Isten el akar végezni, hogy megszállja és ellenőrzése alá vegye mindazokat, akiket Isten meg akar nyerni, hogy teljesen megsemmisítse azokat, akiket Isten meg akar nyerni. Ha nem semmisülnek meg, akkor a Sátán birtokába kerülnek, hogy használja őket – ez az ő célja. És mit csinál Isten? Isten ebben a szakaszban csak egy egyszerű mondatot mond; a feljegyzésekben nem szerepel semmi más, amit Isten tesz, viszont, mint látjuk, arról, amit a Sátán tesz és mond, sokkal több feljegyzés szól. A Szentírás következő szakaszában Jahve megkérdezi a Sátántól: „Honnan jössz?” Mi a Sátán válasza? (Még mindig az, hogy „A földön barangoltam, ott jártam-keltem.”) Továbbra is ugyanaz a mondat. Ez lett a Sátán mottója, a Sátán névjegye. Hogy is van ez? Hát nem gyűlöletes a Sátán? Bőven elég volt egyszer kiejteni ezt az undorító mondatot. Miért ismételgeti a Sátán? Ez egyetlen dolgot bizonyít: a Sátán természete változatlan. A Sátán nem tud színlelni, hogy elrejtse rút arcát. Isten feltesz neki egy kérdést, ő pedig így válaszol. Ennek alapján képzeljétek el, hogyan bánhat az emberekkel! A Sátán nem tart Istentől, nem féli Istent, és nem engedelmeskedik Istennek. Ezért merészel kedve szerint pökhendi módon viselkedni Isten előtt, ugyanezekkel a szavakkal söpörni félre Isten kérdését, ismételten ugyanezt a választ adni Isten kérdésére, megpróbálni ezzel a válasszal összezavarni Istent – ez a Sátán rút arca. Ő nem hisz Isten mindenhatóságában, nem hisz Isten hatalmában, és a legkevésbé sem hajlandó alávetni magát Isten uralmának. Folyamatosan szemben áll Istennel, folyamatosan támad mindent, amit Isten tesz, megpróbálja tönkretenni mindazt, amit Isten tesz – ez az ő elvetemült célja.

Ahogy Jób könyvében áll, ez a két szakasz a Sátán beszédéről és a Sátán cselekedeteiről jól példázza Istennel szembeni ellenállását az Ő hatezer éves irányítási terve folyamán – a Sátán itt kimutatja a foga fehérjét. Láttad a való életben a Sátán szavait és tetteit? Amikor ezeket látod, talán nem is gondolsz arra, hogy mindezt a Sátán mondta, hanem azt hiszed, emberek mondták. Mit képvisel az, amikor emberek ilyesmiket mondanak? A Sátánt képviseli. Még ha felismered, akkor sem észleled, hogy valójában a Sátán mondja. Itt és most azonban egyértelműen láttad, mit mondott maga a Sátán. Most már egyértelmű, kristálytiszta megértésed van a Sátán ocsmány ábrázatáról és elvetemültségéről. Akkor hát ennek a két szakasznak, amelyeket a Sátán mondott, van-e értéke, amely segít a mai embereknek ismereteket szerezni a Sátán természetéről? Érdemes ezt a két szakaszt gondosan észben tartani, hogy a mai emberiség képes legyen felismerni a Sátán ocsmány arcát, felismerni a Sátán eredeti, igazi arcát? Bár úgy tűnhet, nem illő ilyet mondani, ezek a szavak ily módon megfogalmazva mégis pontosnak tekinthetők. Igen, ez az egyetlen mód, ahogyan ki tudom fejezni ezt a gondolatot, és ha ti megértitek, akkor ez elég is. A Sátán újra meg újra támadja mindazt, amit Jahve tesz, vádakkal dobálózva arról, miért féli Jób Jahve Istent. A Sátán különféle módszerekkel igyekszik provokálni Jahvét, megpróbálva rávenni Őt, hogy nézze el neki, ha megkísérti Jóbot. Szavai tehát rendkívül provokatív természetűek. Mondjátok hát meg Nekem: miután a Sátán ilyen szavakat szólt, Isten világosan látja, mire készül a Sátán? (Igen.) Isten szívében ez az ember, Jób, akire Isten rátekint – Istennek ez a szolgája, akit Isten igaz embernek, tökéletes embernek tart –, ellen tud állni ennek a fajta kísértésnek? (Igen.) Miért ennyire biztos ebben Isten? Isten folyamatosan vizsgálja az ember szívét? (Igen.) No és a Sátán képes megvizsgálni az ember szívét? A Sátán nem. Még ha a Sátán látná is a szívedet, elvetemült természete soha nem hagyná, hogy elhiggye, hogy a szentség szentség, vagy hogy a hitványság hitványság. Az elvetemült Sátán soha nem képes megbecsülni semmit, ami szent, igaz vagy ragyogó. A Sátán nem tehet mást, mint hogy fáradhatatlanul saját természetével, saját elvetemültségével összhangban, szokásos módszereivel cselekszik. Még ha azzal kell is fizetnie, hogy Isten megbünteti vagy elpusztítja őt, nem habozik makacsul szembehelyezkedni Istennel – ez az elvetemültség, ez a Sátán természete. Tehát ebben a szakaszban ezt mondja a Sátán: „Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira meg a húsára, majd káromol még Téged!” A Sátán azt hiszi, az ember istenfélelme azon alapul, hogy az ember sok előnyt kap Istentől. Az ember előnyökben részesül Istentől, ezért mondja, hogy Isten jó. De nem azért, mert Isten jó, hanem csak azért, mert az ember olyan sok előnyhöz jut, hogy ily módon képes félni Istent. Mihelyt Isten megfosztja őt ezektől az előnyöktől, az ember elhagyja Istent. Elvetemült természetében a Sátán nem hiszi, hogy az ember szíve képes igazán félni Istent. Elvetemült természete miatt nem tudja, mi a szentség, és még kevésbé azt, mi a félelem. Nem tudja, mit jelent alávetni magát Istennek, vagy mit jelent félni Istent. Mivel ezeket a dolgokat nem ismeri, úgy gondolja, az ember sem képes félni Istent. Mondjátok meg Nekem, nem elvetemült a Sátán? A mi egyházunkat kivéve a különböző vallások, felekezetek vagy vallási és társadalmi csoportok közül egy sem hisz Isten létezésében, még kevésbé abban, hogy Isten testté lett, és épp az ítélet munkáját végzi, ezért úgy gondolják, hogy amiben te hiszel, az nem Isten. Ha egy kicsapongó ember körülnéz, mindenki mást is éppolyan kicsapongónak lát, mint amilyen ő maga. Ha egy hazug ember körülnéz, csupa becstelenséget és hazugságot lát maga körül. Egy gonosz ember mindenki mást is gonosznak lát, és mindenkibe, akit lát, bele akar kötni. Akikben van némi becsület, azok mindenki mást is becsületesnek látnak, épp ezért mindig baleknak nézik és becsapják őket, és semmit nem tehetnek ez ellen. Ezt a néhány példát azért említem, hogy megerősítselek benneteket meggyőződésetekben: A Sátán elvetemült természete nem valami pillanatnyi késztetés, nem a körülmények határozzák meg, nem is valamilyen okból vagy szituációs tényezőből származó ideiglenes megnyilvánulás. Egyáltalán nem! A Sátán egyszerűen nem tud másmilyen lenni! Semmi jót nem képes tenni. Amikor olyasmit mond, amit kellemes hallani, azt is csak azért teszi, hogy elcsábítson. Minél kellemesebbek, minél tapintatosabbak, minél szelídebbek a szavai, annál rosszindulatúbbak a szavak mögött rejlő baljós szándékok. Miféle arcot, miféle természetet mutat a Sátán ebben a két részletben? (Alattomos, rosszindulatú és elvetemült.) A Sátán elsődleges jellemzője az elvetemültség; a Sátán elsősorban elvetemült és rosszindulatú.

Most, hogy befejeztük a Sátánról szóló beszélgetésünket, térjünk vissza a mi Istenünkre. Isten hatezer éves irányítási terve folyamán Isten közvetlen beszédéből nagyon keveset jegyeztek fel a Bibliában, és amit feljegyeztek, az is nagyon egyszerű. Kezdjük hát az elején. Isten megteremtette az embert, és azóta folyamatosan vezéreli az emberiség életét. Akár amikor áldásokkal ajándékozza meg az emberiséget, törvényeket és parancsolatokat alkot az emberek számára, akár amikor megszabja az élet különféle szabályait, tudjátok, mi ezekkel Isten szándékolt célja? Először is meg tudjátok mondani teljes bizonyossággal, hogy mindaz, amit Isten tesz, az emberiség javát szolgálja? Úgy tűnhet számotokra, ezek nagyszabású, de üres szavak, ám ha a bennük rejlő részleteket megvizsgáljátok, vajon minden, amit Isten tesz, nem azzal a szándékkal történik-e, hogy az embert egy normális élet felé vezesse és irányítsa? Akár azt éri el, hogy az ember kövesse az Ő szabályait, akár azt, hogy megtartsa az Ő törvényeit, Isten célja az, hogy az ember ne essen bele a Sátán imádásába, és ne ártson neki a Sátán; ez a legalapvetőbb, és ez az, ami a kezdet kezdetén történt. A kezdet kezdetén, amikor az ember nem értette Isten szándékait, Isten néhány egyszerű törvényt és szabályt hozott, és olyan szabályozásokat alkotott, amelyek minden elképzelhető ügyre kiterjedtek. Ezek a szabályozások egyszerűek, de Isten szándékait foglalják magukban. Isten megbecsüli, tenyerén hordozza és szívből szereti az emberiséget. Mondhatjuk tehát, hogy az Ő szíve szent? Mondhatjuk, hogy az Ő szíve tiszta? (Igen.) Vannak Istennek hátsó szándékai? (Nincsenek.) Tehát ez az Ő célja helyes és pozitív? Isten munkája folyamán az Általa alkotott szabályozások pozitív hatást gyakorolnak az emberre, és utat mutatnak neki. Vannak tehát Isten elméjében önös gondolatok? Vannak Istennek kimondatlan céljai az emberrel kapcsolatban? Használni akarja Isten az embert valamilyen módon? A legkevésbé sem. Isten úgy cselekszik, ahogy beszél, szavai és cselekedetei pedig megfelelnek gondolatainak az Ő szívében. Nincs mocskos célja, nincsenek önös gondolatai. Semmit nem saját Magáért tesz; mindazt, amit tesz, az emberért teszi, magánjellegű célkitűzések nélkül. Bár vannak tervei és szándékai, amelyeket az emberre ró, ezek közül egyik sem Őérte van. Mindent, amit tesz, tisztán az emberiségért teszi, hogy megvédje az emberiséget, hogy ne engedje az emberiséget félrevezetni. Hát nem drága az Ő szíve? Látod a Sátánban egy ilyen drága szív legapróbb jelét is? A Sátánban ennek leghalványabb nyomát sem látod, egyáltalán nem láthatod. Minden, amit Isten tesz, természetes módon tárul fel. Most nézzük, hogyan munkálkodik Isten; hogyan végzi Ő a munkáját? Isten talán fogja ezeket a törvényeket és az Ő szavait, és mintha valami szorítópánt varázslattal^[a] tenné, szorosan ráköti minden ember fejére, így erőltetve rá azokat minden egyes emberi lényre? Így munkálkodik Ő? (Nem.) Akkor hát hogyan végzi Isten az Ő munkáját? Fenyegetőzik? Kerülgeti a forró kását, amikor hozzátok beszél? (Nem.) Amikor nem érted az igazságot, hogyan vezérel téged Isten? Rád ragyogtatja fényét, világosan elmondva neked, hogy ha ezt és ezt teszed, az nincs összhangban az igazsággal, aztán elmondja neked, mit kell tenned. Ezen módok alapján, amelyeken Isten munkálkodik, érzésed szerint milyen kapcsolatban vagy Istennel? Úgy érzed, hogy Isten elérhetetlen? (Nem.) Hogyan érzel hát, amikor látod Isten munkálkodásának e módjait? Isten szavai különösen valóságosak, és az emberhez fűződő kapcsolata különösen normális. Isten kivételesen közel van hozzád; nincs távolság közted és Isten között. Amikor Isten vezérel téged, amikor Ő gondoskodik rólad, segít rajtad és támogat téged, akkor érzed, milyen barátságos Isten, érzed a tiszteletet, amelyet Ő kelt; érzed, hogy milyen szeretetreméltó Ő, érzed a melegségét. Amikor azonban Isten a szemedre hányja romlottságodat, vagy amikor megítél és megfegyelmez téged, amiért fellázadtál Ellene, milyen módszert használ? Szavakkal ró meg téged? A környezeteden és embereken, ügyeken, dolgokon keresztül fegyelmez meg téged? (Igen.) Mennyire fegyelmez meg téged Isten? Isten ugyanannyira fegyelmezi meg az embert, mint amennyire a Sátán árt neki? (Nem, Isten csak annyira fegyelmezi meg az embert, amennyit az ember kibír.) Isten szelíden, gyengéden, szeretetteljesen és gondosan, rendkívül kimérten és megfelelően munkálkodik. Az ő útja nem kelt benned heves érzelmi reakciókat, mint például: „Isten kényszerít erre” vagy „Isten kényszerít arra”. Isten soha nem kelt benned olyan intenzív felismerést vagy érzést, amelyet a szíved nem tud elviselni. Nem így van? Mit érzel még akkor is, amikor elfogadod Isten ítéletének és fenyítésének szavait? Mit érzel, amikor Isten hatalmát és erejét érzékeled? Úgy érzed, hogy Isten isteni és sérthetetlen? Érzel ilyenkor távolságot magad és Isten között? Érzed, milyen rémisztő Isten? Nem – inkább félelmet érzel Isten iránt. Nem Isten munkája miatt érzik mindezt az emberek? Lennének ilyen érzéseik, ha a Sátán munkálkodna? Semmiképpen. Isten az Ő szavai, az Ő igazsága és az Ő élete révén gondoskodik egyfolytában az emberről, és ezek által támogatja az embert. Amikor az ember gyenge, amikor az ember negatívnak érzi magát, Isten biztosan nem beszél hozzá keményen, mondván: „Ne érezd magad negatívnak. Mi okod van negatívnak lenni? Miért vagy gyenge? Mi okod van gyengének lenni? Mindig olyan gyenge, mindig olyan negatív vagy! Minek él az ilyen? Inkább halj meg, és kész!” Így munkálkodik Isten? (Nem.) Van Istennek hatalma ahhoz, hogy így cselekedjen? Igen, van. Isten mégsem cselekszik így. Annak oka, hogy Isten nem cselekszik így, az Ő lényege, Isten szentségének lényege. Az Ő szeretete az ember iránt, az, hogy mennyire megbecsüli és tenyerén hordozza az embert, nem fejezhető ki világosan csupán egy-két mondatban. Ez nem olyasmi, amit az ember hivalkodása idéz elő, hanem olyasmi, amit Isten hoz elő a valóságos gyakorlatban; ez Isten lényegének feltárulása. Isten munkálkodásának mindezen módjai rá tudják vezetni az embert, hogy meglássa Isten szentségét? Isten munkálkodásának mindezen módjaiban, beleértve Isten jó szándékait, beleértve a hatásokat, amelyeket Isten az emberen el kíván érni, beleértve a különböző módszereket, amelyeket Isten az emberen végzett munkája során alkalmaz, az Általa végzett munka típusát, hogy mit akar megértetni az emberrel – láttál bármit, ami elvetemült vagy csalárd Isten jó szándékaiban? (Nem.) Tehát mindenben, amit Isten tesz, mindenben, amit Isten mond, mindenben, amit Ő a szívében gondol, valamint Isten teljes lényegében, amelyet Ő feltár – nevezhetjük-e Istent szentnek? (Igen.) Látta bárki valaha is ezt a szentséget a világban vagy saját magában? Istenen kívül láttad-e ezt bármelyik emberi lényben, vagy épp a Sátánban? (Nem.) Eddigi beszélgetésünk alapján nevezhetjük-e Istent az egyedülálló, a szent Istennek Magának? (Igen.) Mindaz, amit Isten ad az embernek, beleértve Isten szavait, Isten emberen végzett munkájának különféle módjait, mindazt, amit Isten mond az embernek, amire Isten emlékezteti az embert, amit tanácsol és amire bátorít – ez mind egyetlen lényegből származik: Isten szentségéből. Ha ilyen szent Isten nem létezne, egy ember sem vehetné át a helyét, hogy elvégezze a munkát, amelyet Ő végez. Ha Isten ezeket az embereket teljesen átadta volna a Sátánnak, belegondoltatok valaha, milyen helyzetben lennétek ma mindannyian? Itt ülnétek-e most mind, épen és sértetlenül? Ezt mondanátok-e ti is: „A földön barangoltam, ott jártam-keltem”? Ti is ilyen szemtelenek, elbizakodottak és felfuvalkodottak lennétek, hogy ilyen szavakat szóltok, és szégyentelenül dicsekedtek Isten színe előtt? Kétség sem férhet hozzá, hogy igen! A Sátán hozzáállása az emberhez felnyitja az ember szemét arra, hogy a Sátán természetlényege teljesen más, mint Istené. Mi az a Sátán lényegében, ami Isten szentségének ellentéte? (A Sátán elvetemültsége.) Isten szentségének ellentéte a Sátán elvetemült természete. Az emberek többsége azért nem ismeri fel Istennek ezt a kinyilatkoztatását és Isten szentségének ezt a lényegét, mert a Sátán hatalma alatt, a Sátán romlottságában, és a Sátán eleven karámjába zárva élnek. Nem tudják, mi a szentség, vagy hogyan lehet meghatározni a szentséget. Még amikor észleled Isten szentségét, akkor sem tudod bizonyosan Isten szentségeként meghatározni. Ez egyfajta egyenlőtlenség az embernek Isten szentségéről való tudásában.

Mi jellemzi a Sátánnak az emberen végzett munkáját? Ezt a saját tapasztalataitokból le kellene tudnotok szűrni – ez a Sátán archetipikus tulajdonsága, az, amit ismételten csinál, amit minden egyes emberrel megpróbál megtenni. Talán nem látjátok ezt a vonását, ezért nem érzitek, hogy a Sátán milyen rémisztő és gyűlöletes. Tudja valaki, mi ez a tulajdonság? (Elcsábítja, csalogatja és kísérti az embert.) Helyes; ez a tulajdonság megnyilvánulásának többféle módja. A Sátán ezenkívül félrevezeti, támadja és vádolja az embert – ezek is mind megnyilvánulások. Van még? (Hazudozik.) A csalás és hazugság a Sátán számára a legtermészetesebb. Ezeket gyakran csinálja. Aztán ott van az, hogy parancsolgat az embereknek, uszítja őket, kényszeríti, hogy megtegyenek dolgokat, utasítgatja őket, és erőszakkal birtokba veszi őket. Most olyasmit fogok leírni nektek, amitől a hajatok is égnek áll majd, de nem azért teszem, hogy ijesztgesselek benneteket. Isten munkálkodik az emberen, és mind hozzáállásában, mind a szívében gyengéden szereti őt. A Sátán azonban egyáltalán nem szereti az embert, és minden idejét azzal tölti, hogy azon töpreng, hogyan árthatna neki. Nem így van? Amikor azon töri a fejét, hogy ártson az embernek, az elmeállapota sürgős késztetésként írható le? (Igen.) Tehát ami a Sátán emberen végzett munkáját illeti, két kifejezésem van, amelyek remekül leírják a Sátán elvetemültségét és rosszindulatát, és amelyekből igazán megismerhetitek a Sátán gyűlöletességét: A Sátán úgy áll hozzá az emberhez, hogy mindig erőszakkal meg akarja szállni és birtokba akarja venni az embert, minden egyes embert, olyannyira, hogy teljes ellenőrzést nyerhessen az ember fölött, és súlyosan árthasson neki, így elérje célkitűzését, és beteljesítse féktelen ambícióját. Mit jelent „erőszakkal megszállni”? Ez olyasmi, ami a beleegyezéseddel történik, vagy a beleegyezésed nélkül? A tudomásoddal történik, vagy tudtodon kívül? A válasz az, hogy teljesen a tudtodon kívül történik! Olyan szituációkban történik, amikor nem vagy tudatában, ő pedig talán nem is mond neked vagy tesz veled semmit, előkészítés nélkül, kontextus nélkül – már ott is van a Sátán, kerülget téged, körülvesz téged. Keresi az alkalmat, amelyet kihasználhat, és aztán erővel megszáll téged, birtokba vesz téged, elérve célkitűzését, hogy teljes ellenőrzést nyerjen fölötted, és ártson neked. Ez a Sátán legtipikusabb szándéka és viselkedése, mivel azért küszködik, hogy elszakítsa az emberiséget Istentől. Mit éreztek, amikor ezt halljátok? (Félünk és rettegünk a szívünkben.) Undorodtok? (Igen.) Miközben ezt az undort érzitek, úgy gondoljátok, a Sátán szégyentelen? Amikor úgy gondoljátok, a Sátán szégyentelen, akkor azoktól a körülöttetek lévő emberektől is undorodtok, akik mindig irányítani akarnak benneteket, akik féktelen ambíciókat táplálnak a státuszukkal és érdekeikkel kapcsolatban? (Igen.) Tehát milyen módszereket használ a Sátán, hogy erővel birtokba vegye és megszállja az embert? Tisztában vagytok ezzel? Amikor ezt a két kifejezést halljátok: „erőszakos megszállás” és „birtokba vétel”, undort éreztek, és érzékelitek az elvetemültséget ezekben a szavakban. A Sátán a beleegyezésed és tudtod nélkül birtokba vesz, erővel megszáll és megront téged. Milyen ízt érzel a szívedben? Utálatot és undort érzel? (Igen.) Amikor ezt az utálatot és undort érzed a Sátán e módszerei iránt, milyen érzésed van Isten iránt? (Hála.) Hála Istennek, amiért megment téged. Tehát most, ebben a pillanatban megvan-e benned a vágy vagy az akarat, hogy hagyd, hogy Isten átvegye és ellenőrzése alá vonja mindazt, amid van és ami vagy? (Igen.) Milyen kontextusban válaszoltok így? Azért mondotok „igent”, mert féltek, hogy a Sátán erővel megszáll és birtokba vesz? (Igen.) Nem szabad ezt a fajta mentalitást táplálnotok; ez nem helyes. Ne féljetek, mert Isten itt van. Nincs mitől félni. Mihelyt megértetted a Sátán elvetemült lényegét, pontosabban kell értened vagy mélyebben meg kell becsülnöd Isten szeretetét, Isten jó szándékait, Isten részvétét és toleranciáját az ember iránt, és az Ő igazságos természetét. Oly gyűlöletes a Sátán – de ha még ez sem szítja fel Isten iránti szeretetedet, Istenre hagyatkozásodat és a Belé vetett bizalmadat, akkor miféle ember vagy te? Hajlandó vagy hagyni, hogy a Sátán így ártson neked? Miután láttuk a Sátán elvetemültségét és ocsmányságát, megfordulunk, és most már Istenre tekintünk. Istenről alkotott ismereted átment most bármiféle változáson? Mondhatjuk, hogy Isten szent? Mondhatjuk, hogy Isten hibátlan? „Isten egyedülálló szentség” – képes Isten megfelelni ennek a megjelölésnek? (Igen.) Tehát a világban és minden dolog között nemde Isten Maga az egyetlen, aki képes megfelelni annak a megértésnek, amellyel az ember rendelkezik Istenről? (Igen.) Tehát pontosan mit ad Isten az embernek? Csak egy kis gondoskodást, törődést és odafigyelést ad neked, anélkül hogy tudnál róla? Mit adott Isten az embernek? Isten adott életet az embernek, Ő adott neki mindent, és mindezt feltétel nélkül ajándékozza az embernek, nem követelve semmit, rejtett indítékok nélkül. Az igazságot, az Ő szavait és az Ő életét használja arra, hogy vezérelje az embert és utat mutasson neki, elterelve az embert a Sátán ártásától, el a Sátán kísértéseitől és csábításaitól, lehetővé téve az ember számára, hogy világosan átlásson a Sátán elvetemült természetén és ocsmány arcán. Igaz-e Isten szeretete és törődése az emberiséggel? Olyasmi ez, amit mindegyikőtök megtapasztalhat? (Igen.)

Tekintsetek vissza mostanáig eltelt életetekre, mindarra a munkára, amelyet Isten rajtad végzett hited összes éve során. Akár mély, akár sekély érzéseket ébreszt ez benned, nem ez az, amire a legnagyobb szükséged volt? Nem ez volt az, amit a leginkább meg kellett kapnod? (De igen.) Nem ez az igazság? Nem ez az élet? (De igen.) Előfordult-e valaha, hogy Isten megvilágosodással ajándékozott meg, majd arra kért, hogy adj Neki bármit cserébe mindazért, amit Ő adott neked? (Nem.) Mi hát Isten célja? Miért teszi ezt Isten? Istennek az a célja, hogy megszálljon téged? (Nem.) Isten trónra akar lépni az ember szívében? (Igen.) Mi a különbség tehát Isten trónralépése és a Sátán erőszakos megszállása között? Isten meg akarja nyerni az ember szívét, meg akarja szállni az ember szívét – mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Isten azt akarja, hogy az emberek az Ő bábjai, az Ő robotjai legyenek? (Nem.) Mi hát Isten célja? Van különbség aközött, hogy Isten meg akarja szállni az ember szívét, és aközött, hogy a Sátán erőszakkal megszállja és birtokba veszi az embert? (Igen.) Mi a különbség? El tudjátok mondani Nekem világosan? (A Sátán erőszakkal teszi, Isten pedig engedi, hogy az ember önként válassza ezt.) Ez a különbség? Mire kell Istennek a te szíved? És mi haszna Istennek abból, hogy megszáll téged? Hogyan értitek a szívetekben azt, hogy „Isten megszállja az ember szívét”? Tisztességesnek kell lennünk abban, ahogyan itt Istenről beszélünk, máskülönben az emberek mindig félre fogják érteni, és ezt gondolják majd: „Isten folyamatosan meg akar szállni engem. Miért akar engem megszállni? Nem akarom, hogy bárki megszálljon. Én csak a magam ura akarok lenni. Azt mondod, a Sátán megszáll embereket, de Isten is megszáll embereket. Hát nem ugyanaz a kettő? Én nem akarom hagyni, hogy bárki megszálljon. Én önmagam vagyok!” Mi itt a különbség? Gondolkozzatok el rajta. Azt kérdem tőletek: az, hogy „Isten megszállja az embert”, csak üres frázis? Az, hogy Isten megszállja az embert, azt jelenti, hogy Ő a szívedben él, és minden szavadat, minden mozdulatodat ellenőrzi? Ha Ő azt mondja, ülj le, te nem mersz állva maradni? Ha Ő azt mondja, menj kelet felé, te nem mersz nyugat felé indulni? Valami ilyesmit jelent ez a „megszállás”? (Nem, nem ilyesmit. Isten azt akarja, hogy az ember megélje azt, ami Istené és ami Isten.) Évek hosszú során át, mialatt Isten irányította az embert, az emberen végzett munkájában, egészen mostanáig, az utolsó szakaszig, mi volt az Általa mondott minden szó szándékolt hatása az emberre? Az, hogy az ember megélje azt, ami Istené és ami Isten? Ha szó szerinti jelentésben vesszük azt, hogy „Isten megszállja az ember szívét”, olyan, mintha Isten fogná az ember szívét, megszállná, benne lakna, és ki sem jönne onnan többé; Ő lesz az ember gazdája, és kénye-kedve szerint képes uralni és manipulálni az ember szívét, így az embernek azt kell tennie, amit Isten mond neki. Ebben az értelemben úgy tűnik, mintha minden ember Istenné válhatna, és az Ő lényegével és természetével rendelkezhetne. Tehát ebben az esetben az ember is képes lenne végrehajtani Isten tetteit? Lehet így magyarázni a „megszállást”? (Nem.) Akkor mi az? Ezt kérdezem tőletek: Mindazokban a szavakban és igazságban, amivel Isten látja el az embert, Isten lényege tárul fel és az, amivel Ő rendelkezik és ami Ő? (Igen.) Ez biztosan igaz. De lényeges az, hogy Maga Isten gyakorolja és birtokolja mindazokat a szavakat, amelyekkel ellátja az embert? Gondolkozzatok el ezen. Amikor Isten megítéli az embert, miért ítéli meg? Hogyan jöttek létre ezek a szavak? Mi a tartalmuk ezeknek a szavaknak, amelyeket Isten mond, amikor megítéli az embert? Min alapulnak? Az ember romlott beállítottságán alapulnak? (Igen.) Tehát az a hatás, amelyet az ember Isten általi megítélése elér, Isten lényegén alapul? (Igen.) Akkor hát az, hogy Isten „megszállja az embert”, üres frázis csupán? Egyáltalán nem. Akkor miért mondja Isten ezeket a szavakat az embernek? Mi a célja azzal, hogy ezeket a szavakat mondja? Arra akarja ezeket a szavakat használni, hogy ezek szolgáljanak az ember életeként? (Igen.) Isten mindazt az igazságot, amelyet e szavakban kimondott, arra akarja használni, hogy az ember életeként szolgáljon. Ha az ember fogja mindezt az igazságot és Isten szavát, és átalakítja saját életévé, akkor képes az ember alávetni magát Istennek? Akkor tudja az ember félni Istent? Akkor tudja az ember kerülni a gonoszt? Amikor az ember eljut erre a pontra, akkor képes arra, hogy alávesse magát Isten uralmának és rendelkezéseinek? Akkor abban a helyzetben van az ember, hogy alávetheti magát Isten hatalmának? Amikor olyan emberek, mint Jób vagy Péter, útjuk végére érnek, amikor úgy tekinthető, hogy az életük elérte az érettséget, amikor valódi megértéssel rendelkeznek Istenről – a Sátán akkor még mindig el tudja téríteni őket? A Sátán akkor még mindig meg tudja szállni őket? A Sátán még mindig erővel birtokba tudja venni őket? (Nem.) Tehát miféle ember ez? Olyasvalaki, akit Isten teljesen megnyert? (Igen.) A jelentésnek ezen a szintjén hogy látjátok ezt a fajta embert, akit Isten teljesen megnyert? Isten szemszögéből, ilyen körülmények között Ő már megszállta ennek az embernek a szívét. De mit érez ez az ember? Arról van szó, hogy Isten szava, Isten hatalma és Isten útja életté válik az emberen belül, hogy ez az élet aztán elfoglalja az ember egész lényét, és ennek révén az általa megélt dolgok és az ő lényege megfelelő lesz ahhoz, hogy eleget tegyen Istennek? Isten szemszögéből az emberiség szívét ebben a pillanatban Ő foglalja el? (Igen.) Hogyan értitek most a jelentésnek ezt a szintjét? Isten Lelke száll meg téged? (Nem, Isten igéje száll meg minket.) Isten útja és Isten igéje az, ami az életeddé lett, és az igazság lett az életeddé. Ekkor az ember az Istentől származó élettel rendelkezik, de nem mondhatjuk, hogy ez az élet Isten élete. Más szóval nem mondhatjuk, hogy az az élet, amelyet az embernek Isten szavából kell levezetnie, Isten élete. Tehát bármilyen sokáig követi az ember Istent, bármilyen sok szót kap az ember Istentől, az ember sohasem válhat Istenné. Még akkor is, ha egy nap Isten azt mondaná: „Megszálltam a szívedet, most már megvan benned az Én életem” – úgy éreznéd, hogy Isten vagy? (Nem.) Mi lenne akkor belőled? Nem lenne benned abszolút alávetettség Istennek? Nem lenne tele a szíved az élettel, amelyet Isten ajándékozott neked? Ez egy teljesen normális megnyilvánulása lenne annak, ami akkor történik, amikor Isten megszállja az ember szívét. Ez tény. Ebből a szempontból nézve tehát Istenné válhat az ember? Amikor az ember képes megélni Isten szavainak valóságát, és olyasvalakivé válik, aki féli Istent és kerüli a gonoszt, birtokolhatja akkor az ember Isten életének lényegét és az Ő szentségét? Semmiképpen. Bármi történjék is, az ember végső soron mindig ember marad. Te egy teremtett lény vagy; amikor megkaptad Istentől Isten szavát, és elfogadtad Isten útját, csak azzal az élettel fogsz rendelkezni, amely Isten szavaiból származik, olyasvalakivé válsz, akit Isten dicsér, de sohasem fogod birtokolni Isten életének lényegét, és még kevésbé Isten szentségét.

Most visszatérünk az imént tárgyalt témához. Ennek a beszélgetésnek a folyamán feltettem nektek egy kérdést: Ábrahám szent? Jób szent? (Nem.) Ez a „szentség” Isten lényegét és természetét képviseli, az ember pedig messze elmarad ettől. Az emberben nincs meg Isten lényege vagy Isten természete. Még ha az ember megtapasztalta is Isten minden szavát, és felszerelkezett is azok valóságával, az ember akkor sem birtokolhatja soha Isten szent lényegét; az ember csak ember. Értitek, ugye? Akkor most hogyan értitek ezt a kifejezést: „Isten megszállja az ember szívét”? (Isten szavai, Isten útja és az Ő igazsága az, ami az ember életévé válik.) Ezeket a szavakat már megjegyeztétek. Remélem, mélyebb megértésetek is lesz. Néhányan talán ezt kérdezik: „Szóval miért mondjuk, hogy Isten hírnökei és angyalai nem szentek?” Mit gondoltok erről a kérdésről? Talán eddig még el sem gondolkoztatok rajta. Egy egyszerű példával élek: Amikor bekapcsolsz egy robotot, tud táncolni is, beszélni is, és te megérted, amit mond. Mondhatod neki, hogy milyen aranyos és eleven, de nem fogja érteni, mert nincs benne élet. Ha lekapcsolod az áramot, akkor is tud mozogni? Amikor ez a robot be van kapcsolva, láthatod, hogy eleven és aranyos. Értékeled, akár lényegileg, akár felszínesen, de bárhogy is, látod, hogy mozog. Ám amikor lekapcsolod az áramot, látsz benne bármiféle személyiséget? Látod, hogy rendelkezne bármilyen lényeggel? Érted annak a jelentését, amit mondok? Vagyis, bár ez a robot képes mozogni és leállni, mégsem írhatnád le soha úgy, mint ha bármiféle lényeggel rendelkezne. Ez nem tény? Most erről nem beszélünk többet. Elég, ha általánosságban megértitek a jelentést. Fejezzük itt be ezt a közösségi alkalmat. Viszontlátásra!

2013. december 17.

Lábjegyzet:

a. A „szorítópánt varázslat” olyan varázslat, amelyet Tang Szan-cang szerzetes használ a Nyugati utazás című kínai regényben. Ezt a varázslatot Szun Vu-kung megfékezésére használja úgy, hogy egy fémpántot feszít a feje köré, ami heves fejfájást okoz neki, így az irányítása alá vonja. Ez annak metaforájává vált, amikor valami gúzsba köt egy embert.