Csak az utolsó napok Krisztusa adhatja meg az embernek az örök élet útját

Az élet útja nem olyasmi, amit bárki birtokolhat, vagy amit bárki könnyedén elérhet. Azért van ez így, mert élet csak Istentől származhat, ami azt jelenti, hogy csak Maga Isten birtokolja az élet lényegét, és az élet útja csakis Magáé Istené. Tehát egyedül Isten az élet eredete, az élet élő vizének kiapadhatatlan kútforrása. Amióta megteremtette a világot, Isten sok munkát végzett az élet vitalitásával kapcsolatban, sok munkát végzett, amely életet hoz az embernek, és nagy árat fizetett azért, hogy az ember életet nyerhessen. Azért van ez így, mert Isten Maga az örök élet, és Isten Maga az ember feltámasztásának útja. Isten soha nem hiányzik az ember szívéből, és mindenkor ott él az emberek között. Mindig is Ő volt az ember életének hajtóereje, az ember létezésének gyökere, és gazdag tárház az ember születés utáni létezéséhez. Ő az oka az ember újjászületésének, és Ő teszi képessé arra, hogy kitartóan élje meg minden egyes szerepét. Az ember az Ő hatalmának és kiolthatatlan életerejének köszönhetően él nemzedékről nemzedékre, és ez idő alatt mindvégig Isten életének hatalma volt az ember létezésének fő támasza, amiért Isten olyan árat fizetett, amilyet egy hétköznapi ember sem fizetett soha. Isten életereje képes bármilyen hatalom fölé kerekedni; sőt minden hatalmat felülmúl. Az Ő élete örök, az Ő hatalma rendkívüli, és az Ő életerejét nem gyűrheti maga alá teremtett lény vagy ellenséges erő. Isten életereje létezik, és ragyogó fénnyel világít, időtől és helytől függetlenül. Menny és föld nagy változásokon mehet keresztül, de Isten élete mindörökké ugyanaz. Minden elmúlhat, de Isten élete továbbra is megmarad, mert Isten minden dolgok létezésének forrása és a létezésük gyökere. Az ember élete Istentől származik, a menny létezése Isten miatt van, és a föld létezése Isten életének erejéből ered. Nincs olyan vitalitással eltöltött tárgy, amely felülmúlhatná Isten szuverenitását, és nincs olyan életerővel teli dolog, amely kikerülhetné Isten hatalmának hatáskörét. Ily módon mindenkinek, bárki legyen is, meg kell adnia magát Isten uralmának, mindenkinek Isten parancsnoksága alatt kell élnie, és senki nem menekülhet meg az Ő kezéből.

Most talán arra vágysz, hogy életet nyerj, vagy talán arra vágysz, hogy elnyerd az igazságot. Bármelyikről van is szó, meg szeretnéd találni Istent, megtalálni azt az Istent, akire támaszkodhatsz, és aki megadhatja neked az örök életet. Ha el szeretnéd nyerni az örök életet, előbb az örök élet forrását kell megértened, és előbb tudnod kell, hol van Isten. Már mondtam, hogy csak Isten a változatlan élet, és csak Isten birtokolja az élet útját. Mivel Isten a változatlan élet, így Ő az örök élet; mivel csakis Isten az élet útja, így Isten Maga az örök élet útja. Ezért először azt kell megértened, hol van Isten, és hogyan nyerheted el az örök életnek ezt az útját. Lépjünk most közösségre külön-külön ezzel a két kérdéssel kapcsolatban!

Ha igazán el szeretnéd nyerni az örök élet útját, és ha mohó vagy annak keresésében, először válaszolj erre a kérdésre: hol van ma Isten? Talán ezt felelnéd: „Isten a mennyben él, természetesen – Ő biztosan nem élne a te otthonodban, ugye?” Talán azt mondanád, hogy Isten nyilvánvalóan minden dolog között él. Vagy azt mondhatnád, hogy Isten minden ember szívében él, vagy hogy Isten a szellemi világban van. Egyiket sem tagadom, de tisztáznom kell a kérdést. Nem teljesen helytálló azt mondani, hogy Isten az ember szívében él, de nem is egészen helytelen. Azért van ez így, mert az Istenben hívők között vannak olyanok, akiknek a hite igaz, és olyanok, akiknek a hite hamis; vannak olyanok, akiket Isten helyesel, és olyanok, akiket helytelenít; vannak olyanok, akik örömet szereznek Neki, és olyanok, akiket utál; és vannak olyanok, akiket Ő tökéletessé tesz, és olyanok, akiket kiiktat. Ezért azt mondom, hogy Isten csak néhány ember szívében él, és ezek az emberek kétségkívül azok, akik igazán hisznek Istenben, akiket Isten helyesel, akik örömet szereznek Neki, és akiket Ő tökéletessé tesz. Ők azok, akiket Isten vezet. Mivel Isten vezeti őket, ők azok az emberek, akik már hallották és látták az örök élet Istentől való útját. Azok, akiknek az Istenbe vetett hite hamis, akiket Isten nem helyesel, akiket Isten megvet, akiket Isten kiiktat – őket Isten mindenképpen elutasítja, ők mindenképpen az élet útja nélkül maradnak, és mindenképpen tudatlanságban maradnak afelől, hogy hol van Isten. Ezzel szemben azok, akiknek Isten ott él a szívében, tudják, hol van Ő. Ők azok az emberek, akiket Isten megajándékoz az örök élet útjával, és ők azok, akik követik Istent. Nos, tudod már, hol van Isten? Isten mind az ember szívében, mind az ember mellett ott van. Nemcsak a szellemi világban és minden dolog fölött van, hanem még inkább ott van a földön, amelyen az ember létezik. Így az utolsó napok eljövetele Isten munkájának lépteit új területre vezette. Isten szuverenitást gyakorol minden dolog fölött, és Ő az ember fő támasza a szívében, sőt, mi több, Ő az emberek között létezik. Csak így hozhatja el Ő az élet útját az emberiségnek, és így hozhatja el az embert az élet útjára. Isten azért jött el a földre és él az emberek között, hogy az ember elnyerje az élet útját, és hogy az ember létezhessen. Ugyanakkor Isten parancsol mindennek mindenek között, hogy megkönnyítse az együttműködést az irányítással, amelyet az emberek között végez. Így, ha csak azt a doktrínát ismered el, hogy Isten a mennyben és az ember szívében van, de nem ismered el Isten emberek közötti létezésének igazságát, akkor sohasem fogod elnyerni az életet, és sohasem fogod elnyerni az igazság útját.

Isten Maga az élet és az igazság, és az Ő élete és igazsága együtt létezik. Azok, akik képtelenek elnyerni az igazságot, sohasem fogják elnyerni az életet. Az igazság útmutatása, támogatása és ellátása nélkül csak szavakat, doktrínákat, mindenekfölött pedig halált nyerhetsz. Isten élete mindenkor jelenvaló, és az Ő igazsága és élete együtt létezik. Ha nem vagy képes megtalálni az igazság forrását, akkor nem fogod elnyerni az élet táplálékát; ha nem vagy képes elnyerni az élet gondoskodását, akkor biztosan nem lesz benned igazság, és így, a fantazmagóriáidon és képzelődéseiden kívül, az egész tested nem lesz több, csak a húsod – a bűzös húsod. Tudd meg, hogy a könyvek szavai nem számítanak életnek, a történelmi feljegyzéseket nem lehet igazságként imádni, és a múlt előírásai nem szolgálhatnak beszámolóként Isten jelenben elhangzott szavairól. Csak amit Isten mond ki, amikor eljön a földre és az emberek között él, az az igazság, az élet, Isten szándékai és az Ő munkálkodásának jelenlegi módja. Ha az elmúlt korokban Isten által mondott szavakról szóló feljegyzéseket alkalmazod a mai napra, akkor régész vagy, és a jellemzésed legtalálóbb módja ez: a történelmi örökség szakértője. Azért van ez így, mert mindig Isten elmúlt időkben végzett munkájának nyomaiban hiszel, csak Isten árnyékában hiszel, amely egy korábbi időből maradt, amikor Ő az emberek között munkálkodott, és csak abban az útban hiszel, amelyet Isten régebbi korokban adott az Ő követőinek. Nem hiszel Isten mai munkájának irányában, nem hiszel Isten mai dicsőséges ábrázatában, és nem hiszel az igazság útjában, amelyet Isten a jelenben mond ki. Így hát tagadhatatlanul álmodozó vagy, aki teljesen elveszítette kapcsolatát a valósággal. Ha most még mindig olyan szavakon csüngsz, amelyek képtelenek életet hozni az embernek, akkor reménytelen, halott fadarab[a] vagy, mert túlságosan konzervatív, túlságosan kezelhetetlen vagy, túlságosan lepereg rólad a józan ész szava!

A testté lett Istent Krisztusnak nevezzük, és ezért a Krisztust, aki meg tudja adni az embereknek az igazságot, Istennek nevezzük. Nincs ebben semmi túlzott, hiszen Ő birtokolja Isten lényegét, birtokolja Isten természetét és bölcsességét az Ő munkájában – amelyek ember számára elérhetetlenek. Azok, akik krisztusnak nevezik magukat, mégsem képesek Isten munkáját végezni, szélhámosok. Krisztus nem pusztán Isten megnyilvánulása a földön, hanem a konkrét test is, amelyet Isten felvesz, mialatt munkáját végzi és befejezi az emberek között. Ennek a testnek a helyét nem veheti át bármelyik ember, hanem olyan test ez, amely képes megfelelően hordozni Isten munkáját a földön, kifejezni Isten természetét, jól képviselni Istent, és életet biztosítani az embernek. Előbb-utóbb azok, akik Krisztusnak tettetik magukat, mind elbuknak, mert bár krisztusnak vallják magukat, semmi nincs bennük Krisztus lényegéből. Ezért azt mondom, hogy Krisztus hitelességét ember nem határozhatja meg, hanem Maga Isten válaszolja meg és dönti el. Ily módon, ha igazán szeretnéd az élet útját keresni, először el kell ismerned, hogy Isten a munkát, amellyel megajándékozza az embert az élet útjával, azáltal végzi el, hogy eljön a földre – és el kell ismerned, hogy Ő az utolsó napokban jön el a földre, hogy megajándékozza az embert az élet útjával. Ez nem a múlt; ez ma történik.

Az utolsó napok Krisztusa életet hoz, és az igazság tartós és örökkévaló útját hozza el. Ez az igazság az ösvény, amely által az ember életet nyer, és ez az egyetlen út, amely által az ember megismeri Istent, és elnyeri Isten helyeslését. Ha nem keresed az élet útját, amelyet az utolsó napok Krisztusa biztosít, akkor sohasem nyered el Jézus helyeslését, és sohasem leszel alkalmas arra, hogy belépj a mennyek országának kapuján, mert a történelem bábja és egyúttal rabja vagy. Akiket előírások és szavak irányítanak, és akiket megbéklyóz a történelem, azok sohasem lesznek képesek életet nyerni, sem elnyerni az élet örök útját. Azért van ez így, mert nekik csak zavaros víz jut, amelyhez évezredeken át ragaszkodtak, nem pedig az élet vize, amely a trónusból fakad. Azok, akik nem részesülnek az élet vizéből, örökre hullák maradnak, a Sátán játékszerei és a pokol fiai. Akkor hát hogyan láthatnák meg Istent? Ha csak a múltba próbálsz kapaszkodni, csak egy helyben állva próbálod megtartani a dolgokat a jelenlegi állapotukban, és meg sem próbálod megváltoztatni a status quót és elvetni a történelmet, akkor nem fogsz-e mindig szemben állni Istennel? Isten munkájának lépései óriásiak és hatalmasak, mint a feltornyosuló hullámok és a robajló mennydörgés – te mégis tétlenül üldögélsz, várva a pusztulást, bolondságodhoz ragaszkodva és nem csinálva semmit. Ily módon hogyan számíthatnál olyasvalakinek, aki a Bárány nyomdokain jár? Hogyan tudod igazolni, hogy az Isten, akibe kapaszkodsz, olyan Isten, aki mindig új és sohasem régi? És hogyan vihetnek át téged egy új korba megsárgult könyveid szavai? Hogyan vezethetnének téged, hogy Isten munkájának lépéseit keresd? És hogyan vihetnének fel a mennybe? Amit a kezedben tartasz, szavak, amelyek csak ideiglenes vigaszt nyújthatnak, nem pedig igazságok, amelyek képesek életet adni. Az írások szavai, amelyeket olvasol, csak a nyelvedet gazdagíthatják, de ezek nem a filozófia szavai, amelyek segítségével megismerheted az emberi életet, még kevésbé az ösvények, amelyek elvezethetnek téged a tökéletességre. Nem gondolkodtat el téged ez a különbség? Nem ébreszt rá téged a benne foglalt misztériumokra? Képes vagy eljuttatni saját magadat a mennybe, hogy egymagad találkozz Istennel? Isten eljövetele nélkül fel tudod vinni magadat a mennybe, hogy a családi boldogságot élvezd Istennel? Még most is álmodsz? Akkor azt javaslom, fejezd be az álmodozást, és nézd meg, ki munkálkodik most – nézz, hogy lásd, ki végzi el az ember megmentésének munkáját most, az utolsó napokban. Ha nem teszed, soha nem fogod elnyerni az igazságot, és soha nem fogsz életet nyerni.

Akik anélkül szeretnék elnyerni az életet, hogy a Krisztus által kimondott igazságra támaszkodnának, azok a legnevetségesebb emberek a földön; és akik nem fogadják el az élet útját, amelyet Krisztus hozott el, azok eltévedtek a fantázia világában. Ezért mondom, hogy azokat, akik nem fogadják el az utolsó napok Krisztusát, Isten mindörökké utálni fogja. Krisztus az ember kapuja a királyságba az utolsó napokban, és nincs, aki Őt meg tudná kerülni. Senki sem tökéletesedhet Isten által, csak Krisztuson keresztül. Te hiszel Istenben, így el kell fogadnod az Ő szavait, és alá kell vetned magad az Ő útjának. Nem gondolhatsz csak arra, hogy áldásokat nyerj, miközben képtelen vagy elfogadni az igazságot, és képtelen vagy elfogadni az élet ellátását. Krisztus eljön az utolsó napokban, hogy mindazokat, akik igazán hisznek Benne, ellássa élettel. Az Ő munkája azért van, hogy lezárja a régi kort, és belépjen az újba, és az Ő munkája az út, amelyen járniuk kell mindazoknak, akik belépnek majd az új korba. Ha képtelen vagy elismerni Őt, és ehelyett elítéled, káromolod, sőt üldözöd Őt, akkor mindenképpen égni fogsz az örökkévalóságig, és soha nem léphetsz be Isten királyságába. Mert ez a Krisztus Maga a Szentlélek kifejeződése, Isten kifejeződése, az Egyetlen, akit Isten megbízott, hogy az Ő munkáját végezze a földön. Ezért azt mondom, ha nem tudsz elfogadni mindent, amit az utolsó napok Krisztusa tesz, akkor a Szentlelket káromolod. Az a megtorlás, amely azokat éri majd, akik a Szentlelket káromolják, mindenki számára magától értetődő. Azt is mondom neked, hogy ha ellenszegülsz az utolsó napok Krisztusának, ha elutasítod az utolsó napok Krisztusát, nem lesz senki más, aki helyetted viselné a következményeket. Továbbá attól a naptól fogva nem kapsz újabb esélyt, hogy elnyerd Isten helyeslését; még ha próbálod is helyrehozni, soha többé nem láthatod Isten arcát. Mert aminek ellenállsz, az nem egy ember, amit elutasítasz, az nem egy jelentéktelen kis lény, hanem Krisztus. Tudod, mik lesznek ennek a következményei? Nem kis hibát követsz el, hanem égbekiáltó bűnt. Ezért azt tanácsolom mindenkinek: ne vicsorogj az igazság előtt, ne kritizáld meggondolatlanul, mert csak az igazság hozhat neked életet, és az igazságon kívül semmi nem teheti lehetővé számodra, hogy újjászüless, és újra meglásd Isten arcát.

Lábjegyzet:

a. „Halott fadarab” – egy kínai mondás, jelentése: menthetetlen.

Előző: Tudtad? Isten nagy dolgot vitt véghez az emberek között

Következő: Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren