A mai napig tartott, amíg az ember rájött arra, hogy amiben hiányt szenved, az nem csupán a szellemi életének ellátása és Isten megismerésének tapasztalata, hanem – ami még ennél is fontosabb – a beállítottságának megváltozása. Mivel az ember teljesen tudatlan a saját faja történelmét és ősi kultúráját illetően, egyáltalán semmit sem tud Isten munkájáról. Az emberek mind azt remélik, hogy a szívük mélyén kötődhetnek Istenhez, de mivel a hús-vér testük túlságosan romlott, és ők maguk tompák és nehéz felfogásúak is, egyáltalán semmit sem tudnak Istenről. Azzal, hogy Isten ma eljön az emberek közé, a célja nem más, mint hogy átalakítsa az emberek tízmillió éve meglévő gondolatait és szellemét, valamint Istennek a szívükben élő képmását. Megragadja ezt az alkalmat, hogy tökéletessé tegye az embert. Vagyis az ember tudását eszközként használva meg fogja változtatni az emberek Róla alkotott megértését és a hozzáállásukat Őhozzá, képessé téve az embert arra, hogy teljesen újrakezdhesse Isten megismerését, és ezáltal elérje az emberi szív megújulását és átalakulását. A metszés és a fegyelmezés az eszközök, míg a meghódítás és a megújulás a célok. A homályos istennel kapcsolatos, az ember által táplált babonás gondolatok eloszlatása volt mindig Isten szándéka, és az utóbbi időben is ez az Ő sürgető szándéka. Bárcsak minden ember hosszú távon gondolkodna, amikor ezt a helyzetet vizsgálja! Változtassátok meg minden egyes személy tapasztalásának módját, hogy Istennek ez a sürgető szándéka hamarosan gyümölcsöt hozzon, és hogy Isten földön végzett munkájának utolsó szakasza tökéletesen beteljesedjen! Adjátok meg Istennek azt az odaadást, amelyet méltó megadnotok Neki, és nyújtsatok végre vigaszt az Ő szívének! Testvéreim, senki ne térjen ki ez elől közületek, és senki ne akarja csupán felületesen letudni ezt! Isten ezúttal egy meghívásra reagálva jön el a hús-vér testben, kifejezetten az ember állapotára adott válaszként. Vagyis azért jön el, hogy ellássa az embert azzal, amire az embernek szüksége van. Bármilyen is az ember képessége vagy neveltetése, Ő mindenesetre mindenkit képessé tesz arra, hogy meglássa Isten szavát, és az Ő szavából meglássa, hogy Isten létezik és megjelent, és elfogadja, hogy Isten tökéletesíti őt, megváltoztatva az ember gondolatait és elképzeléseit, hogy Isten eredeti ábrázata szilárdan gyökerezzen az ember szívének mélyén. Ez Isten egyetlen kívánsága a földön. Bármilyen erős is az ember veleszületett természete, vagy bármilyen gyenge is az ember lényege, vagy bármilyen volt is valójában az ember magatartása a múltban, Isten ezekkel nem törődik. Ő csak azt reméli, hogy az ember teljesen megújítja Istennek a szívében lévő képmását, és megismeri az emberiség lényegét, ezáltal eljutva az ember ideológiai szemléletének átalakításához, és elérve, hogy az ember mélyen belül képes legyen Isten után vágyakozni és kialakítani egy örök kötődést Hozzá: ez az egyetlen követelés, amelyet Isten az emberrel szemben támaszt.

A több ezer éven átívelő ősi kultúrtörténet és tudás olyan szorosan lezárta az ember gondolatait, elképzeléseit és mentális szemléletét, hogy azok áthatolhatatlanná váltak, és soha többé le nem bomlanak^[1]. Az emberek a pokol tizennyolcadik körében élnek, ahol, mintha Isten a kazamaták mélyére száműzte volna őket, soha nem látható a fény. A feudális gondolkodás annyira elnyomta az embereket, hogy alig kapnak levegőt és fuldokolnak. Egy csepp erejük sincs az ellenállásra, csak csendben tűrnek és tűrnek... Soha senki nem mert küzdeni vagy kiállni az igazságosság és méltányosság mellett; az emberek egyszerűen az állatoknál is rosszabb életet élnek, a feudális etika csapásai és bántalmazásai alatt sínylődve napról napra, évről évre. Soha nem is gondoltak arra, hogy Istent keressék, hogy boldogságban legyen részük az emberi világban. Mintha az embereket már annyira megtörték volna, hogy olyanok lettek, mint a lehullott őszi levelek: fonnyadtak, színehagyottak és vékonyak. Az emberek már rég elveszítették emlékezetüket; tehetetlenül élnek a pokolban, amelynek neve emberi világ, az utolsó nap eljövetelére várva, hogy ezzel a pokollal együtt ők is elpusztulhassanak, mintha az utolsó nap, amelyre sóvárognak, az a nap lenne, amelyen az ember „békében nyugodhat”. A feudális etika az „alvilágba” juttatta az ember életét, tovább gyengítve az ember erejét az ellenállásra. Az embert mindenféle elnyomás tolja lépésről lépésre, amíg az alvilágba nem zuhan, és Istentől egyre messzebbre tolja az embert, míg mára azt érzi, hogy Isten teljesen idegen számára, és igyekszik elkerülni Őt, amikor találkoznak. Az ember nem figyel Rá, hagyja, hogy magányosan álldogáljon oldalt, mintha az ember soha nem ismerte volna, soha nem látta volna még Őt. Pedig Isten az emberi élet hosszú útja során mindvégig várt az emberre, sohasem zúdította rá fékezhetetlen haragját, csak csendben, szó nélkül várta, hogy az ember bűnbánatot tartson és újrakezdjen. Isten már régen eljött az emberi világba, hogy osztozzon az emberrel az emberi világ szenvedéseiben. Mindazon évek alatt, amíg az emberrel együtt élt, senki sem fedezte fel az Ő létezését. Isten csak tűri csendben a lepusztultság nyomorúságát az emberi világban, miközben végzi a munkát, amelyet személyesen hozott. Ő tűr az Atya Isten akarata és az emberiség szükségletei kedvéért, és olyan szenvedéseken megy keresztül, amelyeket eddig még soha ember nem tapasztalt. Az ember jelenlétében Ő csendben várt rá, és az ember jelenlétében Ő megalázta Magát az Atya Isten akaratáért és az emberiség szükségleteiért is. Az ősi kultúra ismerete észrevétlenül ellopta az embert Isten jelenlétéből, és kiszolgáltatta az ördögök királyának és ivadékainak. A „Négy könyv és öt klasszikus”^[a] a lázadás egy másik korába juttatta az ember gondolatait és elképzeléseit, ami miatt még a korábbinál is nagyobb imádattal fordul azok felé, akik ezt a „Négy könyv és öt klasszikus” című gyűjteményt összeállították, és ennek eredményeként tovább mélyíti az Istenről alkotott elképzeléseit. Az ember tudta nélkül az ördögök királya könyörtelenül kivetette Istent annak szívéből, aztán diadalmas vigyorral maga foglalta el a helyét. Azóta az ember lelke rúttá vált, arca pedig az ördögök királyának ábrázata lett. A keblét eltöltötte az Isten iránti gyűlölet, és az ördögök királyának rosszindulatúsága napról napra terjedt benne, míg végül teljesen felemésztette. Az embernek többé egy csepp szabadsága sincs, és nincs módja arra, hogy kitörjön az ördögök királyának kötöttségeiből. Nem volt más választása, mint hogy ott helyben foglyul ejtsék, megadja magát és alávesse magát annak színe előtt. Régen, amikor az ember szíve még gyermekkorát élte, az ördögök királya elültette benne az ateizmus rákos daganatának magját, ilyen téveszméket tanítva neki: „Tanulj tudományt és technológiát! Valósítsd meg a Négy Modernizációt! A világban nem létezik olyan, hogy Isten.” Ha ez nem volna elég, minden adandó alkalommal így kiált: „Támaszkodjunk szorgalmas munkánkra, és építsünk gyönyörű országot!” – és minden egyes embertől azt kéri, hogy gyermekkorától kezdve arra készüljön, hogy szolgálatot végezzen a hazájáért. Az ember – tudtán kívül – az ő színe elé került, ő pedig habozás nélkül magának tulajdonított minden érdemet (azokat az érdemeket, amelyek Istent illetik meg azért, hogy az egész emberiséget a tenyerén hordozza). Soha nincs benne semmi szégyenérzet. Sőt mi több, szégyentelenül elragadja Isten népét és visszarángatja őket a saját házába, ahol egér módjára felugrik az asztalra, és „Istenként” imádtatja magát az emberrel. Micsoda elvetemült gonosztevő! Olyan botrányos, megdöbbentő dolgokat kiáltozik, mint például: „A világban nem létezik olyan, hogy Isten. A szelet a természeti törvények által irányított változások hozzák létre. Az eső úgy jön létre, hogy a vízpára hideg hőmérsékleten vízcseppekké csapódik ki, amelyek a földre hullanak. A földrengés a föld felszínének geológiai változások miatti megrázkódása. A szárazság attól van, hogy a nap felszínén létrejövő magrészecskék hasadása miatt száraz lesz a levegő. Ezek természeti jelenségek. Hol van mindebben Isten cselekedete?” Még olyanok is vannak, akik kimondhatatlan állításokat hangoztatnak, mint a következő: „Az ember majmokból fejlődött ki az ősidőkben, a mai világ pedig primitív társadalomból származik, ami körülbelül több százmillió évvel ezelőtt kezdődött. Hogy egy ország virágzik vagy hanyatlik, az teljes mértékben az ország népén múlik.” A háttérben pedig ráveszi az embert, hogy akassza őt a falra vagy tegye az asztalra, hogy imádja azt, és felajánlásokkal adózzon neki. Miközben így kiált: „Nincs Isten!” – saját magát teszi meg istennek, faragatlan módon kitaszítva Istent a föld határai közül, miközben ő maga Isten helyére áll, és magára ölti az ördögök királyának szerepét. Mennyire elrugaszkodott a józan észtől! Mélységes gyűlöletet kelt saját maga iránt. Úgy tűnik, Isten és ő esküdt ellenségek, és ez a kettő nem létezhet egymás mellett. Miközben szabadon jár-kel, a törvény hatókörén kívül^[2], azon mesterkedik, hogy elűzze Istent. Ilyen az ördögök királya! Hogyan lehetne eltűrni a létezését? Addig nem nyugszik, amíg a feje tetejére nem állította és teljesen össze nem kuszálta^[3] Isten munkáját, mintha az lenne a szándéka, hogy a végsőkig ellenszegül Istennek, amíg vagy a hal el nem pusztul, vagy a háló el nem szakad, szántszándékkal szembeszáll Istennel és egyre közelebb nyomul. Ocsmány arca már rég teljesen lelepleződött, és most már rendkívül gondterhelt és gondoktól gyötört,^[4] de még mindig nem enged Isten elleni gyűlöletéből, mintha csak úgy könnyíthetne a szívében felhalmozódott gyűlöleten, ha egy falásra felfalná Istent. Hogyan tűrhetjük őt, Istennek ezt az ellenségét? Csak a gyökeres és teljes kiirtása fogja eljuttatni életünk kívánságát odáig, hogy gyümölcsöt hozzon. Hogyan engedhetjük meg, hogy tovább folytassa ámokfutását? Oly mértékben megrontotta az embert, hogy az ember már nem is ismeri a mennynapot, eltompulttá és butává vált. Az ember elvesztette normális emberi józan eszét. Miért nem ajánljuk fel teljes lényünket, hogy elpusztítsuk és elégessük őt, hogy minden aggodalmat megszüntessünk a jövőre nézve, és lehetővé tegyük, hogy Isten munkája hamarabb érjen el egy példátlan ragyogást? Ez a bűnbanda eljött az ember világába, és zűrzavarba taszította azt. Az egész emberiséget a szakadék szélére juttatták, titkon azt tervezve, hogy belelökik őket, majd miután azok darabokra zúzták magukat, felfalják a holttestüket. Hiú reményeket táplálnak, hogy meghiúsíthatják Isten tervét és kiállhatnak Ellene, mindent egyetlen kockadobásra téve fel.^[5] Ez azért egyáltalán nem olyan egyszerű! Végtére is már elkészült a kereszt az ördögök királya számára, aki a legfelháborítóbb bűnökben vétkes. Istennek nem a kereszten van a helye. Ő már félredobta azt az ördögnek. Isten már régen győztesként került ki a küzdelemből, és többé nem szomorkodik az emberiség bűnei miatt, hanem üdvösséget hoz az egész emberiségnek.

A Sátán tetejétől az aljáig, kezdettől végig megzavarja Isten munkáját és Ellene cselekszik. Mindez az „ősi kulturális örökség”, az „ősi kultúra értékes ismerete”, „a taoizmus és konfucianizmus tanításai” és „a konfuciuszi klasszikusok és feudális rítusok” a pokolra juttatta az embert. Sem a modern kor haladó tudománya és technológiája, sem a magasan fejlett ipar, mezőgazdaság és üzleti élet nincs sehol. Ehelyett a Sátán nem tesz semmi mást, csak az ősi „emberszabásúak” által hozott feudális rítusokat hangsúlyozza, hogy szántszándékkal megzavarja, ellehetetlenítse és lebontsa Isten munkáját. Nemcsak folyamatosan sújtja az embert mindmáig, hanem egyenesen egészben el akarja nyelni^[6]. A feudális etika tanításainak átadása és az ősi kultúra ismeretének továbbadása már régen megfertőzte az emberiséget, kisebb-nagyobb ördögökké változtatva őket. Kevesen vannak, akik örömmel fogadnák Istent, akik ujjongva köszöntenék érkezését. Az egész emberiség arcán gyilkos szándék tükröződik, és mindenütt gyilkos lehelet járja át a levegőt. Azon igyekeznek, hogy kiűzzék Istent ebből az országból; késsel és karddal a kezükben harci alakzatba állnak, hogy „megsemmisítsék” Istent. Szerte az ördögök ezen országában, ahol az embert folyamatosan arra tanítják, hogy nincs Isten, terjednek a bálványok, és odafent a levegőt átjárja az égő papír és tömjén émelyítő, fojtóan tömény szaga. Olyan, mint a szennyvíziszap bűze, amely felszáll, amikor a mérgeskígyó megvonaglik, és annyira büdös, hogy az ember nem tudja megállni, hogy ne hányjon. Emellett halkan felsejlik az írásokat kántáló gonosz démonok hangja, amely mintha messziről, a pokolból jönne, olyannyira, hogy az ember beleborzong. Ezen a földön mindenhová bálványokat helyeznek, a szivárvány minden színében, az országot hivalkodó, rikító világgá változtatva, miközben az ördögök királya egyfolytában ádázul kacag, mintha a terve sikerült volna. Mindeközben az ember erről mit sem tud, és fogalma sincs arról, hogy az ördög már annyira megrontotta őt, hogy öntudatát vesztette, és már csak a fejét lógatja. Az ördög egy csapásra ki akar törölni mindent, ami Istennel kapcsolatos, és ismét be akarja mocskolni és meg akarja gyilkolni Őt; feltett szándéka, hogy lerombolja és megzavarja az Ő munkáját. Hogyan engedhetné, hogy Istennek vele egyenlő státusza legyen? Hogyan tűrhetné, hogy Isten „beleavatkozik” az ő munkájába az emberi világban? Hogyan engedhetné, hogy Isten leleplezze az ő ocsmány ábrázatát? Hogyan engedhetné, hogy Isten felforgassa az ő munkáját? Hogyan engedhetné ez a dühében tomboló ördög, hogy Isten átvegye az irányítást az ő császári udvara fölött a földön? Hogyan hajolhatna meg önként az Ő felsőbbrendű hatalma előtt? Rút ábrázata teljes valójában lelepleződött, így az ember nem is tudja, nevessen-e vagy sírjon, és valóban nehéz erről beszélni. Hát nem ez az ő lényege? Rút lélek létükre még mindig hihetetlenül szépnek hiszik magukat – ez a cinkosok^[7] bandája! Lejönnek a halandók birodalmába, hogy átadják magukat az élvezeteknek és felfordulást okozzanak, annyira felkavarva a dolgokat, hogy a világ megbízhatatlan és változékony hellyé válik, az ember szíve pedig megtelik pánikkal és nyugtalansággal, és annyit játszadoztak az emberrel, hogy annak megjelenése olyanná vált, mint egy embertelen mezei vadállaté, rendkívül rút lett, és az eredeti tiszta ember utolsó nyoma is elveszett belőle. Ezenkívül még át is akarják venni a szuverén hatalmat a földön. Annyira akadályozzák Isten munkáját, hogy az alig képes araszolva előrehaladni, és olyan szorosan elzárják az embert, mint valami érc- és acélfalak. Miután oly sok szörnyű bűnt követtek el és oly sok csapást okoztak, számítanak még bármi másra, mint fenyítésre? Ördögök és démonok tombolnak a földön már egy ideje, és olyan szorosan elzárták Isten szándékait és az Ő szíve vérét egyaránt, hogy semmi nem juthat ki. Ez valóban halálos bűn! Hogyne aggódna Isten? Hogyne haragudna meg Isten? Súlyosan hátráltatták Isten munkáját és ellenszegültek neki. Micsoda lázadás! Még azok a kisebb-nagyobb démonok is úgy viselkednek, mint sakálok az oroszlán sarkában, és a gonosz áramlatot követik a zavarok keltésében. Ismerik az igazságot, de szándékosan ellenállnak neki – ezek a lázadás fiai! Mintha most, hogy királyuk, a pokol királya elfoglalta királyi trónját, ők kényelmessé és önelégültté váltak volna, és megvetően bánnának mindenki mással. Közülük hányan keresik az igazságot és követik az igazságosságot? Állatok mindannyian, nem jobbak, mint a disznók és kutyák, egy raj bűzös légy élén haladnak, önhitten csóválják a fejüket, és mindenféle bajt kevernek^[8] egy trágyadomb kellős közepén. Azt hiszik, hogy a királyuk, a pokol királya a legnagyobb minden király közül, és fogalmuk sincs arról, hogy ők maguk is bűzös legyek csupán. És mégis kihasználják a disznók és kutyák erejét, akiket a szüleiknek tartanak, hogy Isten létezését lejárassák. Apró legyek ők, de azt hiszik, a szüleik olyan nagyok, mint a kék bálnák^[9]. Vajon nem tudják, hogy ők maguk kicsik, a szüleik pedig mocskos disznók és kutyák, akik több százmilliószor nagyobbak, mint ők? Mit sem tudva saját alacsonyrendűségükről, a disznók és kutyák által árasztott rothadásszagot kihasználva tombolnak, abban a hiú hitben, hogy jövendő generációkat nemzenek, feledve minden szégyenérzetet! Zöld szárnyakkal a hátukon (ez arra utal, hogy azt állítják, hisznek Istenben) el vannak telve magukkal, mindenütt a saját szépségükkel és csáberejükkel dicsekednek, miközben titokban az emberre szórják a testükön lévő mocskot. Továbbá rendkívül meg vannak magukkal elégedve, mintha egy pár szivárványszínű szárnnyal elrejthetnék saját mocskukat, és ily módon az általuk gyakorolt üldöztetést az igaz Isten létezése ellen fordítják (ez arra utal, hogy mi folyik a vallásos világ színfalai mögött). Honnan tudná az ember, hogy bármilyen elbűvölően gyönyörűek is egy légy szárnyai, maga a légy végső soron semmi több, mint egy apró teremtmény, amelynek a hasa tele van mocsokkal, a testén pedig nyüzsögnek a kórokozók? A szüleikként számon tartott disznók és kutyák erejéből tombolnak szerte az országban (ez arra utal, ahogyan az Istent üldöző vallásos tisztségviselők a nemzet kormányának erőteljes segítségére támaszkodva árulják el az igaz Istent és az igazságot), fékezhetetlen vadságukban. Mintha a zsidó farizeusok szelleme tért volna vissza Istennel együtt a nagy vörös sárkány országába, vissza a régi fészkükbe. Megkezdték az üldözés újabb fordulóját, és ott folytatják munkájukat, ahol több ezer évvel ezelőtt abbahagyták. Ez az elkorcsosult embercsoport biztosan elpusztul majd végül a földön! Úgy tűnik, több évezred elteltével a tisztátalan szellemek még ravaszabbak és agyafúrtabbak lettek. Folyamatosan alá akarják ásni titokban Isten munkáját. Számtalan trükkel és csellel rendelkeznek, és a maguk hazájában szeretnék újra eljátszani a több ezer évvel ezelőtti tragédiát, jóformán addig zaklatva Istent, amíg fel nem kiált. Ő alig bírja türtőztetni Magát, hogy vissza ne térjen a harmadik égbe, hogy megsemmisítse őket. Ahhoz, hogy az ember szeresse Istent, meg kell értenie az Ő szándékait, ismernie kell az Ő örömeit és szomorúságait, és meg kell értenie, mi az, amit Ő utál. Ha az ember így tesz, az még inkább ösztönzi a belépését. Minél gyorsabb az ember belépése, annál inkább teljesülnek Isten szándékai, annál világosabban átlát az ember az ördögök királyán, és annál közelebb húzódik Istenhez, hogy az Ő vágya beteljesedhessen.

Lábjegyzetek:

1. „Soha többé le nem bomlanak” – szatirikus célzás arra, hogy az emberek milyen merevek tudásukban, kultúrájukban és mentális szemléletükben.

2. „Szabadon jár-kel, a törvény hatókörén kívül” – ez arra utal, hogy az ördög korlátok nélkül tombol, és ámokfutást rendez az egész országban.

3. „Teljesen összekuszálta” – ez arra utal, hogy az ördög erőszakos magatartása elviselhetetlen látvány.

4. „Rendkívül gondterhelt és gondoktól gyötört” – ez az ördögök királyának rút arcára utal.

5. „Mindent egyetlen kockadobásra téve fel” – ez azt jelenti, hogy valaki minden pénzét egyetlen fogadásra teszi fel, remélve, hogy végül megnyeri. Ez az ördög baljós és rosszindulatú cselszövéseinek metaforája. A kifejezés gúnyos értelemben értendő.

6. Az „elnyelni” az ördögök királyának gonosz viselkedésére utal, amely teljes egészében tönkreteszi az embert.

7. A „cinkosokat” ugyanolyan fából faragták, mint a „gonosztevők bandáját”.

8. „Mindenféle bajt kevernek” – ez az ördögtől való emberek tombolására utal, akik akadályozzák Isten munkáját és ellenszegülnek annak.

9. „Kék bálnák” – gúnyos értelemben. Metaforaként azt festi le, hogy a legyek olyan aprók, hogy számukra a disznók és kutyák bálna nagyságúnak tűnnek.

a. A „Négy könyv és öt klasszikus” a konfucianizmus meghatározó gyűjteménye Kínában.