Az embernek egészen mostanáig tartott, hogy rájöjjön, hogy az emberből nemcsak a szellemi élet ellátása és Isten ismeretének tapasztalata hiányzik, hanem – ami még inkább életbevágóan fontos – a beállítottságát érintő változások. Az ember, mivel teljes tudatlanságban van saját fajtájának történetét és ősi kultúráját illetően, ennek eredményeként egyáltalán semmit nem tud Isten munkájáról. Mindenki abban reménykedik, hogy az ember a szíve mélyén kapcsolódhat Istenhez, de mivel az ember hús-vér teste túlságosan romlott, érzéketlen és tompa, emiatt az ember egyáltalán semmit nem tud Istenről. Isten célja azzal, hogy ma eljön az emberek közé, nem egyéb, mint hogy átformálja az emberek gondolatait, lelkét, valamint Isten szívükben őrzött képmását, amely már több millió éve ott van bennük. Megragadja ezt a lehetőséget, hogy tökéletessé tegye az embert. Vagyis Ő az ember tudása által megváltoztatja annak módját, ahogyan az emberek megismerik Őt, valamint az Iránta való hozzáállásukat, képessé téve az embert arra, hogy Isten megismerésében diadalmas újrakezdést érjen el, és így eljusson az emberi lélek megújulásáig és átalakulásáig. Az eszköz a metszés és a fegyelmezés, a cél pedig a hódítás és a megújulás. Istennek öröktől fogva szándékában állt eloszlatni a babonás gondolatokat, amelyeket az ember a homályos Istenről őrizgetett, az utóbbi időben pedig ez már sürgőssé is vált Számára. Bárcsak minden ember hosszú távon gondolkodna, amikor ezt a helyzetet vizsgálja! Változtassátok meg minden egyes személy tapasztalásának módját, hogy Istennek ez a sürgető szándéka hamarosan gyümölcsöt hozzon, és hogy Isten földön végzett munkájának utolsó szakasza tökéletesen beteljesedjen! Adjátok meg Istennek azt a hűséget, amelyet méltó megadnotok Neki, és nyújtsatok végre vigaszt az Ő szívének. Bárcsak a testvérek közül senki nem riadna vissza ettől a felelősségtől, és nem csak színlelné, hogy ezt teszi! Isten ezúttal egy hívásra reagálva jön el a hús-vér testben, az ember állapotára adott hangsúlyos válaszként. Vagyis azért jön el, hogy ellássa az embert azzal, amire az embernek szüksége van. Bármilyen is az ember képessége vagy származása, Ő – röviden szólva – képessé teszi őt arra, hogy meglássa Isten szavát, és az Ő szavából meglássa Isten létezését és megnyilvánulását, és elfogadja, hogy Isten tökéletessé tegye őt, megváltoztatva az ember gondolatait és elképzeléseit, hogy Isten eredeti ábrázata szilárdan gyökerezzen az ember szívének mélyén. Ez Isten egyetlen kívánsága a földön. Bármilyen nagyszerű is az ember veleszületett természete, vagy bármilyen gyenge is az ember lényege, vagy bármilyen volt is valójában az ember magatartása a múltban, Isten ezekkel nem törődik. Ő csak azt reméli, hogy az ember teljesen megújítja a szíve mélyén lévő Isten-képet, és megismeri az emberiség lényegét, ezáltal pedig eljut az ember ideológiai szemléletének átalakításához, és képessé válik lelke mélyéből Isten után vágyakozni és felébreszteni az örök kötődést Hozzá: ez az egyetlen követelés, amelyet Isten az emberrel szemben támaszt.

A több ezer éven átívelő ősi kultúra és történelem ismerete olyan szorosan lezárta az ember gondolkodását, elképzeléseit és mentális szemléletét, hogy azok áthatolhatatlanná váltak, és soha többé le nem bomlanak^[1]. Az emberek a pokol tizennyolcadik körzetében élnek, ahol, mintha Isten a katakombák mélyére száműzte volna őket, soha nem láthatják meg a fényt. A feudális gondolkodás annyira elnyomta az embereket, hogy alig kapnak levegőt és fuldokolnak. Egy csepp erejük sincs az ellenállásra, csak csendben tűrnek és tűrnek... Soha senki nem mert küzdeni vagy kiállni az igazságosság és méltányosság mellett; az emberek egyszerűen az állatoknál is rosszabb életet élnek, a feudális etika csapásai és visszaélései alatt sínylődve napról napra, évről évre. Soha nem is gondoltak arra, hogy Istent keressék, hogy boldogságban legyen részük az emberi világban. Mintha az embereket már annyira megtörték volna, hogy olyanok lettek, mint a lehullott őszi levelek: fonnyadtak, szárazak, sárgásbarnák. Az emberek már rég elveszítették emlékezetüket; tehetetlenül élnek a pokolban, amelynek neve emberi világ, az utolsó nap eljövetelére várva, hogy ezzel a pokollal együtt ők is elpusztulhassanak, mintha az utolsó nap, amelyre sóvárognak, az a nap lenne, amelyen az ember békében nyugodhat. A feudális etika az „alvilágba” juttatta az ember életét, tovább gyengítve az ember erejét az ellenállásra. Az embert mindenféle elnyomás tolja lépésről lépésre egyre mélyebbre az alvilágba, Istentől egyre messzebbre, míg mára teljesen elidegenedett Istentől, és igyekszik elkerülni Őt, amikor találkoznak. Az ember nem figyel Rá, hagyja, hogy magányosan álldogáljon oldalt, mintha az ember soha nem ismerte volna, soha nem látta volna még Őt. Pedig Isten az emberi élet hosszú útja során mindvégig várt az emberre, sohasem zúdította rá fékezhetetlen haragját, csak csendben, szó nélkül várta, hogy az ember bűnbánatot tartson és újrakezdjen. Isten már régen eljött az emberi világba, hogy osztozzon az emberrel az emberi világ szenvedéseiben. Mindazon évek alatt, amíg az emberrel együtt élt, senki sem fedezte fel az Ő létezését. Isten csak tűri csendben a lepusztultság nyomorúságát az emberi világban, miközben végzi a munkát, amelyet személyesen hozott. Ő tovább tűr az Atya Isten akarata és az emberiség szükségletei kedvéért, és olyan szenvedéseken megy keresztül, amelyeket eddig még soha ember nem tapasztalt. Az ember jelenlétében Ő csendben várt rá, és az ember jelenlétében Ő megalázta Magát az Atya Isten akaratáért és az emberiség szükségleteiért is. Az ősi kultúra ismerete észrevétlenül ellopta az embert Isten jelenlétéből, és kiszolgáltatta az ördögök királyának és utódainak. A „Négy könyv és öt klasszikus”^[a] a lázadás egy másik korába juttatta az ember gondolkodását és elképzeléseit, ami miatt még a korábbinál is nagyobb hízelgéssel fordul azok felé, akik a könyveket/klasszikus dokumentumokat összeállították, és ennek eredményeként tovább súlyosbítja az Istenről alkotott elképzeléseit. Az ember tudta nélkül az ördögök királya könyörtelenül kivetette Istent a szívéből, aztán diadalmas vigyorral maga foglalta el a helyét. Azóta az ember lelke rút, arca pedig az ördögök királyának ábrázata. A keblét eltöltötte az Isten iránti gyűlölet, és az ördögök királyának gonosz rosszindulata napról napra terjedt benne, míg végül teljesen felemésztette. Az embernek többé egy csepp szabadsága sem maradt, és nem volt módja arra, hogy kitörjön az ördögök királyának béklyóiból. Nem volt más választása, mint engedni, hogy ott helyben foglyul ejtsék, letenni a fegyvert és megadóan földre borulni annak színe előtt. Régen, amikor az ember szíve és lelke még gyermekkorát élte, az ördögök királya elültette benne az ateizmus rákos daganatának magját, ilyen hamisságokat tanítva neki: „Tanulj tudományt és technológiát! Valósítsd meg a Négy Modernizációt! A világban nem létezik olyan, hogy Isten.” Ha ez nem volna elég, minden adandó alkalommal így kiált: „Támaszkodjunk szorgalmas munkánkra, és építsünk gyönyörű országot!” – és minden egyes embertől azt kéri, hogy gyermekkorától kezdve arra készüljön, hogy hűségesen szolgálja hazáját. Az ember tudtán kívül az ő színe elé került, ahol az habozás nélkül magának tulajdonított minden érdemet (azokat az érdemeket, amelyek Istent illetik meg azért, hogy az egész emberiséget a tenyerén hordozza). Soha nem volt benne semmi szégyenérzet. Sőt, mi több, szégyentelenül elragadta Isten népét és a saját házába hurcolta, ahol egér módjára felugrott az asztalra, és Istenként imádtatta magát az emberrel. Micsoda elvetemült gonosztevő! Olyan botrányos, megdöbbentő dolgokat kiáltozik, mint például: „A világban nem létezik olyan, hogy Isten. A szél a természeti törvényeknek megfelelő átalakulások során keletkezik. Az eső úgy jön létre, hogy a vízpára hideg hőmérsékleten vízcseppekké csapódik ki, amelyek a földre hullanak. A földrengés a föld felszínének geológiai változások miatti megrázkódása. A szárazság attól van, hogy a nap felszínén létrejövő magfizikai zavarok miatt száraz lesz a levegő. Ezek természeti jelenségek. Hol van mindebben Isten cselekedete?” Még olyanok is vannak, akik olyan állításokat hangoztatnak, mint a következő, olyan állításokat, amelyeknek nem volna szabad hangot adni: „Az ember majmokból fejlődött ki az ősidőkben, a mai világ pedig egymást követő primitív társadalmakból alakult ki körülbelül egy világkorszak alatt. Hogy egy ország virágzik vagy hanyatlik, az teljes mértékben az ország népén múlik.” A háttérben pedig ráveszi az embert, hogy akassza őt a falra vagy tegye az asztalra, hogy tisztelettel és felajánlásokkal adózzon neki. Miközben így kiált: „Nincs Isten!” – saját magát teszi meg Istennek, faragatlan módon kitaszítva Istent a föld határai közül, miközben ő maga Isten helyére áll, és magára ölti az ördögök királyának szerepét. Mennyire elrugaszkodott a józan észtől! Mélységes gyűlöletet kelt saját maga iránt. Úgy tűnik, Isten és ő esküdt ellenségek, és a kettő nem létezhet egymás mellett. Miközben szabadon jár-kel, a törvény hatókörén kívül^[2], azon mesterkedik, hogy elűzze Istent. Ilyen az ördögök királya! Hogyan lehetne eltűrni a létezését? Addig nem nyugszik, amíg a feje tetejére nem állította és teljesen fel nem forgatta^[3] Isten munkáját, mintha az lenne a szándéka, hogy a végsőkig ellenszegül Istennek, amíg vagy a hal el nem pusztul, vagy a háló el nem szakad, szántszándékkal szembeszáll Istennel és egyre közelebb nyomul. Miután ocsmány arca már rég teljesen lelepleződött, most már viharvert és szánalmas állapotban van, tele zúzódásokkal,^[4] de még mindig nem enged Isten elleni gyűlöletéből, mintha csak úgy könnyíthetne a szívében felhalmozódott gyűlöleten, ha egy falásra felfalná Istent. Hogyan tűrhetjük őt, Istennek ezt az ellenségét? Csak a gyökeres és teljes kiirtása juttathatná el életünk kívánságát odáig, hogy gyümölcsöt hozzon. Hogyan engedhetjük meg, hogy tovább folytassa ámokfutását? Oly mértékben megrontotta az embert, hogy az ember már nem is ismeri a mennynapot, eltompult és érzéketlenné vált. Az ember elvesztette normális emberi értelmét. Miért nem ajánljuk fel teljes lényünket, hogy elpusztítsuk és elégessük őt, hogy minden aggodalmat megszüntessünk a jövőre nézve, és lehetővé tegyük, hogy Isten munkája hamarabb érje el példátlan ragyogását? Ez a bűnbanda eljött az emberek világába és zűrzavarba taszította azt. Az egész emberiséget a szakadék szélére juttatták, titkon azt tervezve, hogy belelökik őket, majd miután azok darabokra zúzták magukat, felfalják a holttestüket. Hiú reményeket táplálnak, hogy meghiúsíthatják Isten tervét és kiállhatnak Ellene, mindent egyetlen kockadobásra téve fel.^[5] Ez azért egyáltalán nem olyan egyszerű! Végtére is már elkészült a kereszt az ördögök királya számára, aki a legfelháborítóbb bűnökben vétkes. Istennek nem a kereszten van a helye. Ő már félredobta azt, az ördög számára. Isten már régen győztesként került ki a küzdelemből, és többé nem szomorkodik az emberiség bűnei miatt, hanem üdvösséget hoz az egész emberiségnek.

A Sátán tetejétől az aljáig, kezdettől végig megzavarja Isten munkáját és Ellene cselekszik. Mindez a sok beszéd az „ősi kulturális örökségről”, az „ősi kultúra értékes ismeretéről”, „a taoizmus és konfucianizmus tanításairól” és „a konfuciuszi klasszikusokról és feudális rítusokról” a pokolra juttatta az embert. Sem a modern kor haladó tudománya és technológiája, sem a magasan fejlett ipar, mezőgazdaság és üzleti élet nincs sehol. Ehelyett a Sátán nem tesz semmi mást, csak az ősi „majmok” által terjesztett feudális rítusokat hangsúlyozza, hogy szántszándékkal megzavarja, ellehetetlenítse és lebontsa Isten munkáját. Nemcsak folyamatosan sújtja az embert mindmáig, hanem egyenesen egészben el akarja nyelni^[6]. A feudalizmus erkölcsi és etikai tanításainak átadása és az ősi kultúra ismeretének továbbhagyományozása már régen megfertőzte az emberiséget, kisebb-nagyobb ördögökké változtatva őket. Kevesen vannak, akik örömmel fogadnák Istent, akik ujjongva köszöntenék érkezését. Az egész emberiség arcán gyilkos szándék tükröződik, és mindenütt gyilkos lehelet járja át a levegőt. Azon igyekeznek, hogy kiűzzék Istent ebből az országból; késsel és karddal a kezükben harci alakzatba állnak, hogy „megsemmisítsék” Istent. Szerte az ördögök ezen országában, ahol az embert folyamatosan arra tanítják, hogy nincs Isten, terjednek a bálványok, és odafent a levegőt átjárja az égő papír és tömjén émelyítő, fojtóan tömény szaga. Olyan, mint a szennyvíziszap bűze, amely felszáll, amikor a mérgeskígyó megvonaglik, és annyira büdös, hogy az ember nem tudja megállni, hogy ne hányjon. Emellett halkan felsejlik az írásokat kántáló gonosz démonok hangja, amely mintha messziről, a pokolból jönne, olyannyira, hogy az ember beleborzong. Ezen a földön mindenhová bálványokat helyeznek, a szivárvány minden színében, az országot az érzéki élvezetek világává változtatva, miközben az ördögök királya egyfolytában gonoszul kacag, mintha aljas terve sikerült volna. Mindeközben az ember erről mit sem tud, és fogalma sincs arról, hogy az ördög már annyira megrontotta őt, hogy öntudatát vesztette, és már csak a fejét lógatja legyőzött módjára. Az ördög egy csapásra ki akar törölni mindent, ami Istennel kapcsolatos, és ismét be akarja mocskolni és meg akarja gyilkolni Őt; feltett szándéka, hogy lerombolja és megzavarja az Ő munkáját. Hogyan engedhetné, hogy Istennek vele egyenlő státusza legyen? Hogyan tűrhetné, hogy Isten „beleavatkozik” az ő munkájába, amelyet az emberek között végez a földön? Hogyan engedhetné, hogy Isten lerántsa a maszkot az ő ocsmány ábrázatáról? Hogyan engedhetné, hogy Isten felforgassa az ő munkáját? Hogyan engedhetné ez a dühében tomboló ördög, hogy Isten átvegye az irányítást az ő császári udvara fölött a földön? Hogyan hajolhatna meg önként az Ő felsőbbrendű hatalma előtt? Rút ábrázata teljes valójában lelepleződött, így az ember nem is tudja, nevessen-e vagy sírjon, és valóban nehéz erről beszélni. Hát nem ez az ő lényege? Rút lélek létére még mindig hihetetlenül szépnek hiszi magát. Ez a cinkosok^[7] bandája! Lejönnek a halandók birodalmába, hogy átadják magukat az élvezeteknek és felfordulást okozzanak, annyira felkavarva a dolgokat, hogy a világ megbízhatatlan és változékony hellyé válik, az ember szíve pedig megtelik pánikkal és nyugtalansággal, és annyit játszadoztak az emberrel, hogy annak megjelenése olyanná vált, mint egy embertelen mezei vadállaté, rendkívül rút lett, és az eredeti szent ember utolsó nyoma is elveszett belőle. Ezenkívül még át is akarják venni a szuverén hatalmat a földön. Annyira akadályozzák Isten munkáját, hogy az alig képes araszolva előrehaladni, és olyan szorosan elzárják az embert, mint valami érc- és acélfalak. Miután oly sok szörnyű bűnt követtek el és oly sok katasztrófát okoztak, számítanak még bármi másra, mint fenyítésre? Démonok és gonosz szellemek tombolnak a földön már egy ideje, és olyan szorosan elzárták Isten szándékait és fáradságos erőfeszítését egyaránt, hogy azok hozzáférhetetlenek. Ez valóban halálos bűn! Hogyne aggódna Isten? Hogyne haragudna Isten? Súlyosan hátráltatták Isten munkáját és ellenszegültek neki. Micsoda lázadás! Még azok a kisebb-nagyobb démonok is úgy viselkednek, mint sakálok az oroszlán sarkában, és a gonosz áramlatot követik, közben újra meg újra zavart keltve. A lázadás e fiai ismerik az igazságot, de szándékosan ellenállnak neki! Mintha most, hogy királyuk, a pokol királya elfoglalta királyi trónját, ők önteltté és önelégültté váltak volna, és megvetően bánnának mindenki mással. Közülük hányan keresik az igazságot és követik az igazságosságot? Állatok mindannyian, nem jobbak, mint a disznók és kutyák, egy raj bűzös légy élén haladnak, önhitten csóválják a fejüket, és mindenféle bajt kevernek^[8] egy trágyadomb kellős közepén. Azt hiszik, hogy a királyuk, a pokol királya a legnagyobb minden király közül, és fogalmuk sincs arról, hogy ők maguk is bűzös legyek csupán. És mégis kihasználják a disznók és kutyák erejét, akiket a szüleiknek tartanak, hogy Isten létezését lejárassák. Apró legyek ők, de azt hiszik, a szüleik olyan nagyok, mint a kék bálnák^[9]. Fogalmuk sincs arról, hogy ők maguk kicsik, a szüleik pedig tisztátalan disznók és kutyák, akik több százmilliószor nagyobbak, mint ők. Mit sem tudva saját alacsonyrendűségükről, a disznók és kutyák által árasztott rothadásszagot kihasználva tombolnak, abban a hiú hitben, hogy jövendő generációkat nemzenek, feledve minden szégyenérzetet! Zöld szárnyakkal a hátukon (ez arra utal, hogy azt állítják, hisznek Istenben) el vannak telve magukkal, mindenütt a saját szépségükkel és csáberejükkel dicsekednek, miközben titokban az emberre szórják a testükön lévő tisztátalanságokat. Továbbá rendkívül meg vannak magukkal elégedve, mintha egy pár szivárványszínű szárnnyal elrejthetnék saját tisztátalanságaikat, és ily módon az általuk gyakorolt elnyomást az igaz Isten létezése ellen fordítják (ez arra utal, hogy mi folyik a vallásos világ színfalai mögött). Honnan tudná az ember, hogy bármilyen elbűvölően gyönyörűek is egy légy szárnyai, maga a légy végső soron semmi több, mint egy apró teremtmény, amelynek a hasa tele van mocsokkal, a testén pedig nyüzsögnek a kórokozók? A szüleikként számon tartott disznók és kutyák erejéből tombolnak szerte az országban (ez arra utal, ahogyan az Istent üldöző vallásos tisztségviselők a nemzet kormányának erőteljes segítségére támaszkodva árulják el az igaz Istent és az igazságot), fékezhetetlen vadságukban. Mintha a zsidó farizeusok szelleme tért volna vissza Istennel együtt a nagy vörös sárkány népéhez, vissza a régi fészkükbe. Megkezdték az üldözés újabb fordulóját, és ott folytatják munkájukat, ahol több ezer évvel ezelőtt abbahagyták. Ez az elkorcsosult embercsoport biztosan elpusztul majd végül a földön! Úgy tűnik, több évezred elteltével a tisztátalan szellemek még ravaszabbak és agyafúrtabbak lettek. Folyamatosan azon törik a fejüket, milyen módszerekkel aknázhatnák alá titokban Isten munkáját. Számtalan trükkel és csellel a maguk hazájában szeretnék újra eljátszani a több ezer évvel ezelőtti tragédiát, jóformán addig zaklatva Istent, amíg fel nem kiált. Ő alig bírja türtőztetni Magát, hogy vissza ne térjen a harmadik égbe, hogy megsemmisítse őket. Ahhoz, hogy az ember szeresse Istent, meg kell értenie az Ő szándékait, ismernie kell az Ő örömeit és szomorúságait, és meg kell értenie, mi az, amit Ő utál. Ha az ember így tesz, az még inkább ösztönzi a belépését. Minél gyorsabb az ember belépése, annál hamarabb teljesülnek Isten szándékai, annál világosabban átlát az ember az ördögök királyán, és annál közelebb húzódik Istenhez, hogy az Ő vágya beteljesedhessen.

Lábjegyzetek:

1. „Soha többé le nem bomlanak” – szatirikus célzás arra, hogy az emberek milyen merevek tudásukban, kultúrájukban és lelki szemléletükben.

2. „Szabadon jár-kel, a törvény hatókörén kívül” – ez arra utal, hogy az ördög megvadul és ámokfutást rendez.

3. „Teljesen felforgatta” – ez arra utal, hogy az ördög erőszakos magatartása elviselhetetlen látvány.

4. „Tele zúzódásokkal” – ez az ördögök királyának rút arcára utal.

5. „Mindent egyetlen kockadobásra téve fel” – ez azt jelenti, hogy valaki minden pénzét egyetlen fogadásra teszi fel, remélve, hogy végül megnyeri. Ez az ördög baljós és galád cselszövéseinek metaforája. A kifejezés gúnyos értelemben értendő.

6. Az „elnyelni” az ördögök királyának gonosz viselkedésére utal, amely teljes egészében tönkreteszi az embert.

7. A „cinkosokat” ugyanolyan fából faragták, mint a „huligánbandát”.

8. „Mindenféle bajt kevernek” – ez a démonizált emberek tombolására utal, akik akadályozzák Isten munkáját és ellenszegülnek annak.

9. „Kék bálnák” – gúnyos értelemben. Metaforaként azt festi le, hogy a legyek olyan aprók, hogy számukra a disznók és kutyák bálna nagyságúnak tűnnek.

a. A „Négy könyv és öt klasszikus” a konfucianizmus meghatározó gyűjteménye Kínában.