Mindig is az volt a feladatom, hogy irányítsam az embert. Továbbá az ember meghódítása az, amit elrendeltem, amikor a világot teremtettem. Az emberek talán nem tudják, hogy az utolsó napokban teljesen meg fogom hódítani az embert, vagy hogy az emberiség lázadóinak legyőzése a bizonyíték arra, hogy legyőztem Sátánt. Amikor az ellenségem harcba szállt Velem, már akkor megmondtam, hogy le fogom győzni azokat, akiket Sátán fogságba ejtett és gyermekeivé tett – hűséges szolgáivá, akik otthonát őrzik. A hódítás eredeti jelentése: legyőzni, megalázni; az izráeliták nyelvén azt jelenti, hogy teljesen legyőzni, megsemmisíteni, és képtelenné tenni arra, hogy továbbra is ellenállást tanúsítson Velem szemben. Ma azonban, rátok vonatkozóan, a jelentése hódítás. Tudnotok kell, hogy az Én szándékom mindig is az volt, hogy teljesen kioltsam és felszámoljam az emberiség gonoszait, hogy többé ne áruljanak el Engem, és lélegzetük se maradjon arra, hogy félbeszakítsák vagy megzavarják munkámat. Így tehát, ami az embert illeti, ez a szó hódítást jelent. Bármilyen jelentések kapcsolódjanak a kifejezéshez, az Én munkám az emberek legyőzése. Mert bár igaz, hogy az emberiség az Én irányításom alá tartozik – pontosabban fogalmazva az emberek nem mások, mint az Én ellenségeim. Az emberek a gonoszok, akik Ellenem szegülnek és lázadoznak Ellenem. Az emberek nem mások, mint az általam elátkozott gonosz ivadékai. Az emberek nem mások, mint az Engem eláruló arkangyal leszármazottai. Az emberek nem mások, mint az ördög hagyatékai, akit réges-régen visszautasítottam, és aki azóta is kibékíthetetlen ellenségem. Mert az egész emberiség fölött az ég homályos és sötét, a világosság legcsekélyebb nyoma nélkül, és az emberi világ koromsötétbe merül – úgyhogy aki benne él, még a kinyújtott kezét sem látja az arca előtt, sem a napot, amikor felemeli a fejét. A lába alatt kanyargó, sáros és kátyúkkal teli út tekervényesen kanyarog; az egész földet holttestek borítják. A sötét sarkok tele vannak a holtak maradványaival, a hűvös és árnyékos zugokban pedig démonok tömegei telepedtek meg. Az emberek világában pedig mindenütt hordákban jönnek és mennek a démonok. Mindenféle fenevadak utódai mocsokba burkolózva vívnak egymással ádáz küzdelmet, melynek hangja rémületet kelt a szívekben. Ilyen időkben, egy ilyen világban, egy ilyen „földi paradicsomban” hol keresse az ember az élet boldogságát? Hová mehetne, hogy megtalálja élete célját? Az emberiség, amelyet Sátán már rég lábbal tipor, kezdettől fogva a Sátán képmását felvevő szereplő – mi több, az emberiség Sátán megtestesülése, és bizonyítékként szolgál, amely hangosan és tisztán tanúskodik Sátán mellett. Hogyan tud egy ilyen emberi faj, egy ilyen degenerált söpredék, egy ilyen romlott emberi nemzetség ivadéka tanúságot tenni Istenről? Honnan származik az Én dicsőségem? Hol lehetne egyáltalán az Én bizonyságtételemről beszélni? Az ellenség ugyanis, amely megrontva az emberiséget, velem szemben áll, már elragadta az emberiséget – az emberiséget, amelyet régen teremtettem, amely telve volt dicsőségemmel és jelenlétemmel –, és bemocskolta őket. Elragadta dicsőségemet; és mindaz, amivel az embert átitatta méreg, amelyet erősen átjárt Sátán ocsmánysága, valamint a jó és a gonosz tudásának a fájáról származó gyümölcs nedve. Kezdetben megteremtettem az emberiséget, vagyis az emberiség ősét, Ádámot. Őt formával és képmással ruháztam fel, telve volt energiával, telve életerővel, és ráadásul dicsőségem közelében volt. Ez volt az a dicsőséges nap, amikor az embert teremtettem. Ezután Ádám testéből Éva is létrejött, és ő is az ember őse volt, és így az emberek, akiket teremtettem, telve voltak az Én leheletemmel, és tele voltak az Én dicsőségemmel. Ádám eredetileg az Én kezemből született, és az Én képmásomat képviselte. Így „Ádám” eredeti jelentése Általam teremtett lény volt, amelyet átjárt az Én életenergiám, átjárt az Én dicsőségem, és amelynek alakja és képe, szelleme és lehelete volt. Ő volt az egyetlen teremtett lény, aki szellemmel rendelkezett, aki képes volt Engem képviselni, képmásomat hordozni és leheletemet befogadni. Kezdetben Éva volt a második emberi lény, akit lélegzettel láttam el, akinek a teremtését Én rendeltem el, így „Éva” eredeti jelentése egy olyan teremtett lény volt, aki folytatja dicsőségemet, tele van az Én életerőmmel, és ráadásul fel van ruházva dicsőségemmel. Éva Ádámtól származott, tehát ő is az Én képmásomat hordozta, mivel ő volt a második ember, aki az Én képmásomra lett teremtve. „Éva” eredeti jelentése egy élő emberi lény volt, lélekkel, hússal és csonttal, az Én második tanúságtételem, valamint az Én második képmásom az emberiség között. Ők voltak az emberiség ősei, az ember tiszta és értékes kincsei, kezdettől fogva szellemmel felruházott élőlények. A gonosz azonban eltiporta és foglyul ejtette az emberiség őseinek utódait, teljes sötétségbe taszítva az emberi világot, és elérve, hogy az utódok többé ne higgyenek az Én létezésemben. Még gyalázatosabb, hogy miközben a gonosz megrontja az embereket és eltiporja őket, kegyetlenül elragadja dicsőségemet, tanúságtételemet, az életerőt, amelyet adtam nekik, a leheletet és az életet, amelyet beléjük leheltem, minden dicsőségemet az emberi világban, és a szívem összes vérét, amelyet az emberiségre áldoztam. Az emberiség már nincs a világosságban, az emberek elvesztettek mindent, amit adományoztam, és elvetették a dicsőséget, amit nekik adtam. Hogyan ismerhetik el, hogy én vagyok minden teremtett lény Ura? Hogyan tudnak továbbra is hinni az Én mennyei létezésemben? Hogyan fedezhetik fel dicsőségem megnyilvánulását a földön? Hogyan tudják ezek az unokák fogadni azt az Istent, akit saját őseik az őket teremtő Úrként féltek? Ezek a szánalmas unokák nagylelkűen „felajánlották” a gonosznak a dicsőséget, a képmást és a tanúságot, amelyet Ádámnak és Évának adományoztam, valamint az életet, amelyet az emberiségnek adtam, és amelytől a létezésük függ; és ők egyáltalán nem törődnek a gonosz jelenlétével, és minden dicsőségemet neki adják. Nem ez a „söpredék” kifejezés eredete? Hogy lehet az Én dicsőségem ilyen emberiség, ilyen gonosz démonok, ilyen két lábon járó hullák, a Sátán ilyen alakjai – az ellenségeim – birtokában? Visszaszerzem dicsőségemet, visszaszerzem az emberek között létező tanúbizonyságomat és mindazt, ami egykor Hozzám tartozott, és amit régen az emberiségnek adtam. Teljesen meghódítom az emberiséget. Tudnod kell azonban, hogy az általam teremtett emberek szentek voltak, akik képmásomat és dicsőségemet hordozták. Nem a Sátánhoz tartoztak, és nem is voltak kitéve az ő eltiprásának, hanem tisztán az Én megnyilvánulásaim voltak, a Sátán mérgének a legcsekélyebb nyomától is mentesen. Ezért tájékoztatom az emberiséget, hogy csak azt akarom, amit az Én kezem teremtett, a szenteket, akiket szeretek, és akik nem tartoznak más entitáshoz. Továbbá gyönyörködni fogok bennük, és az Én dicsőségemnek tekintem majd őket. Azonban nem a Sátánhoz tartozó, a Sátán által megrontott emberiséget akarom, amely már nem az Én eredeti teremtésem. Mivel szándékomban áll visszaszerezni az emberi világban létező dicsőségemet, teljesen meghódítom a túlélőket az emberiség körében, bizonyítékul a Sátán legyőzésével szerzett dicsőségemre. Én csak a tanúbizonyságomat tekintem Önmagam kikristályosodásának, örömöm tárgyának. Ez az Én szándékom.

Több tízezer évnyi történelem kellett ahhoz, hogy az emberiség oda jusson, ahol ma van, de az az emberiség, amelyet kezdetben teremtettem, már régen elfajult. Az emberiség már nem az az emberiség, amelyre vágyom, így az én szememben az emberek már nem érdemlik meg az emberiség nevet. Ők inkább az emberiség söpredéke, amelyet a Sátán foglyul ejtett – a rothadó, két lábon járó hullák, amelyekben a Sátán lakik, és amelyekbe a Sátán öltözik. Az emberek nem bíznak az Én létezésemben, és nem is üdvözlik az Én eljövetelemet. Az emberiség csak vonakodva tesz eleget kéréseimnek, ideiglenesen engedve nekik, és nem osztozik Velem őszintén az élet örömeiben és bánataiban. Mivel az emberek kifürkészhetetlennek tekintenek Engem, kelletlenül mosolyognak Rám, és a magatartásuk olyan, mintha egy hatalmon lévőnek kedveskednének, mivel az emberek nem ismerik az Én munkámat, még kevésbé a jelenlegi szándékaimat. Őszinte leszek veletek: Amikor eljön az a nap, könnyebben viselhető lesz annak a szenvedése, aki imád Engem, mint a tiétek. A ti Belém vetett hitetek mértéke valójában nem haladja meg Jóbét – még a zsidó farizeusok hite is meghaladja a tiéteket –, ezért, ha elérkezik a tűz napja, a ti szenvedésetek súlyosabb lesz, mint a farizeusoké, amikor Jézus megdorgálta őket, súlyosabb, mint a 250 vezetőé, akik Mózessel szembeszálltak, és súlyosabb, mint Sodoma szenvedése a megsemmisülés perzselő lángjai alatt. Amikor Mózes rásújtott a sziklára, és a Jahve által adományozott víz előtört, az az ő hite miatt történt. Amikor Dávid lanton játszott, hogy dicsérjen Engem, Jahvét, és a szíve megtelt örömmel, az az ő hite miatt történt. Amikor Jób elvesztette a hegyeket betöltő jószágait és mérhetetlenül nagy vagyonát, és testét fájdalmas kelések borították, az az ő hite miatt történt. Amikor hallhatta az Én hangomat, Jahve hangját, és láthatta az Én dicsőségemet, Jahve dicsőségét, az az ő hite miatt volt. Az, hogy Péter követni tudta Jézus Krisztust, a hitének volt köszönhető. Az, hogy őt Énértem a keresztre szegezhették, és csodálatos bizonyságot tehetett, szintén az ő hitének köszönhető. Amikor János meglátta az Emberfia dicsőséges ábrázatát, az az ő hitének volt köszönhető. Amikor látta az utolsó napok látomását, az még inkább az ő hitének volt köszönhető. Az ok, amiért az úgynevezett pogány nemzetek sokasága megkapta az Én kinyilatkoztatásomat, és megtudta, hogy testben tértem vissza, hogy elvégezzem munkámat az emberek között, szintén az ő hitük miatt van. Mindazok, akiket kemény szavaim sújtanak, és mégis vigaszt nyernek általuk, és üdvözülnek – ők vajon nem a hitük miatt élik át ezeket? Azok, akik hisznek Bennem, de mégis nehézségeket szenvednek el, vajon nem őket is elutasította-e a világ? Azok, akik az Én szavamtól távol élnek, és menekülnek a megpróbáltatások szenvedései elől, vajon nem mindannyian a világban sodródnak-e? Olyanok, mint az ide-oda csapongó őszi falevelek, nincs hol megpihenniük, és még kevésbé részesülnek vigasztaló szavaimban. Bár az Én fenyítésem és megtisztításom nem követi őket, vajon nem koldusok-e ők, akik egyik helyről a másikra sodródnak, kóborolva a mennyek országán kívüli utcákon? Valóban a világ a te pihenőhelyed? Tényleg el tudod érni a világból származó kielégülés leghalványabb mosolyát is, elkerülve fenyítésemet? Valóban fel tudod használni a múló élvezetet arra, hogy elfedd a szívedben lévő ürességet – az ürességet, amelyet nem lehet elrejteni? Lehet, hogy mindenkit be tudsz csapni a családodban, de Engem soha nem tudsz becsapni. Mivel a hited túl csekély, a mai napig erőtlen vagy, hogy bármit is találj az élet nyújtotta örömökből. Arra bíztatlak: jobb, ha őszintén töltöd el fél életedet Értem, mintha egész életedet a középszerűségben és a testnek való foglalatosságban töltenéd, elviselve mindazt a szenvedést, amelyet az ember alig tud elviselni. Mi haszna van annak, hogy ennyire nagy becsben tartod magad, és menekülsz az Én büntetésem elől? Mi értelme van annak, hogy elrejtőzöl pillanatnyi fenyítésem elől, csak azért, hogy egy örökké tartó szégyent, egy örökké tartó fenyítést arass? Valójában senkire sem kényszerítem rá a követelményeimet. Ha valaki igazán hajlandó alávetni magát minden tervemnek, akkor nem bánok vele méltatlanul. Megkövetelem azonban, hogy minden ember higgyen bennem, ahogyan Jób is hitt bennem, Jahvéban. Ha a ti hitetek meghaladja Tamás hitét, akkor a hitetek elnyeri az Én dicséretemet, hűségetekben megtaláljátok az Én boldogságomat, és biztosan megtaláljátok az Én dicsőségemet napjaitokban. Azok az emberek viszont, akik a világban és az ördögben hisznek, megkeményítették a szívüket, akárcsak Sodoma városának tömegei – szemükben a szélfútta homokszemekkel, szájukban az ördög ajándékaival –, akiknek elhomályosult elméjét már rég megszállta a világot bitorló gonosz. Gondolataik szinte teljesen az ősidők ördögének fogságába estek. Így az emberiség hitét elfújta a szél, és képtelenek még csak észrevenni is az Én munkámat. Mindössze annyit tudnak tenni, hogy gyenge kísérletet tesznek arra, hogy hanyagul kezeljék munkámat, vagy nagyjából elemezzék, mert már régen hatalmukba kerítette őket a Sátán mérge.

Azért fogom meghódítani az emberiséget, mert az embereket Én teremtettem, és ráadásul élvezték teremtésem bőséges elemeit. De az emberek is elutasítottak Engem; nem vagyok ott a szívükben, és úgy tekintenek Rám, mint a létezésükre nehezedő teherre, olyannyira, hogy azután is elutasítanak miután valóban láttak Engem, és minden lehetséges módot kitalálnak, hogy legyőzhessenek. Az emberek nem engedik, hogy komolyan bánjak velük, vagy szigorú követelményeket támasszak velük szemben, és azt sem engedik, hogy ítélkezzem vagy megfenyítsem őket igazságtalanságukban. Ez távolról sem foglalkoztatja őket, inkább bosszantónak találják. És így az Én munkám az, hogy fogjam az emberiséget, amely eszik, iszik és gyönyörködik Bennem – de nem ismer Engem –, és legyőzzem őket. Le fogom fegyverezni az emberiséget, azután angyalaimat és dicsőségemet magamhoz véve visszatérek lakóhelyemre. Mert az emberek cselekedetei már rég összetörték a szívemet, és darabokra törték a művemet. Szándékomban áll visszaszerezni a dicsőséget, amelyet a gonosz elvett, mielőtt boldogan elvonulnék, hagyva, hogy az emberiség továbbra is élje az életét, továbbra is „békében és elégedetten éljen és dolgozzon”, továbbra is „művelje a saját földjét”, és többé nem fogok beavatkozni az életükbe. De most teljes mértékben vissza akarom szerezni dicsőségemet a gonosz kezéből, vissza akarom venni a dicsőség teljes egészét, amelyet a világ teremtésekor az emberbe helyeztem. Soha többé nem adományozom azt a földön élő emberi fajnak. Mert az emberek nemcsak, hogy nem őrizték meg dicsőségemet, hanem felcserélték azt Sátán képmásával. Az emberek nem értékelik az Én eljövetelemet, és nem becsülik meg az Én dicsőségem napját. Nem fogadják örömmel büntetésemet, még kevésbé hajlandók visszaadni Nekem dicsőségemet, és nem hajlandók elvetni a gonosz mérgét sem. Az emberiség továbbra is ugyanúgy becsap Engem, az emberek még mindig ugyanúgy ragyogó mosolyt és vidám arcot öltenek magukra. Nincsenek tudatában a sötétség mélységének, amely az emberiségre száll, miután az Én dicsőségem elhagyja őket. Különösen nincsenek tudatában annak, hogy amikor az Én napom eljön az egész emberiség számára, az még nehezebb lesz nekik, mint a Noé idejében élőknek, mert nem tudják, milyen sötét lett Izráel, amikor dicsőségem eltávozott tőle – mert az ember hajnalban elfelejti, milyen nehéz volt átjutni a koromsötét éjszakán. Amikor a nap ismét elrejtőzik, és a sötétség leszáll az emberre, akkor ismét siránkozni fog, és fogait csikorgatja a sötétben. Elfelejtettétek, hogy amikor dicsőségem eltávozott Izráeltől, milyen nehéz volt elviselniük a szenvedés azon napjait? Most van az az idő, amikor meglátjátok az Én dicsőségemet, és ez az az idő, amikor osztoztok az Én dicsőségem napjában. Az ember jajgatni fog a sötétség közepette, amikor dicsőségem elhagyja a szennyes földet. Most van a dicsőség napja, amikor munkámat végzem, és ez az a nap, amikor felmentem az emberiséget a szenvedés alól, mert Én nem osztozom velük a gyötrelem és a nyomorúság idején. Csak azt akarom, hogy teljesen meghódítsam az emberiséget, és teljesen legyőzzem a gonoszokat az emberiségben.