Mindig is az volt a feladatom, hogy irányítsam az embert. Az ember meghódítása még inkább olyasmi, amit rég elrendeltem, amikor a világot teremtettem. Az emberek nem tudják, hogy az utolsó napokban teljesen meg fogom hódítani az embert, vagy hogy az emberiség lázadóinak meghódítása a bizonyíték arra, hogy legyőztem Sátánt. Amikor az ellenségem harcba szállt Velem, már akkor megmondtam, hogy le fogom győzni azokat, akiket Sátán fogságba ejtett és gyermekeivé tett – hűséges szolgáivá, akik otthonát őrzik. A meghódítás eredeti jelentése: legyőzni, megalázni; az izráeliták nyelvén azt jelenti, hogy teljesen legyőzni, megsemmisíteni, és képtelenné tenni arra, hogy továbbra is ellenállást tanúsítson Velem szemben. Ma azonban, rátok vonatkozóan, a jelentése meghódítás. Tudnotok kell, hogy az Én szándékom mindig is az volt, hogy teljesen kioltsam és felszámoljam a gonoszt az emberiség köréből, hogy többé ne áruljanak el Engem, és lélegzetük se maradjon arra, hogy félbeszakítsák vagy megzavarják munkámat. Így tehát, ami az embert illeti, ez a szó hódítást jelent. Bármilyen jelentések kapcsolódjanak a kifejezéshez, az Én munkám az emberek legyőzése. Mert bár igaz, hogy az emberiség az Én irányításomnak egy járulékos része – pontosabban fogalmazva az emberek nem mások, mint az Én ellenségeim. Az emberek a gonoszok, akik Ellenem szegülnek és fellázadnak Ellenem. Az emberek nem mások, mint az Általam elátkozott gonosz ivadékai. Az emberek nem mások, mint az Engem eláruló arkangyal leszármazottai. Az emberek nem mások, mint a gonosz ördög hagyatékai, akit réges-régen megvetettem, és aki közvetlen ellenségem. Mert az egész emberiség fölött az ég homályos és sötét, a világosság legcsekélyebb nyoma nélkül, és az emberi világ koromsötétbe merül, és így aki benne él, még a kinyújtott kezét sem látja az arca előtt, sem a napot, amikor felemeli a fejét. A sáros és kátyúkkal teli út tekervényesen kanyarog a lábuk alatt; az egész földet holttestek borítják. A sötét sarkok tele vannak a holtak maradványaival, a hűvös és árnyékos zugokban pedig démonok tömegei telepedtek meg. Az emberiség körében mindenhol hordákban jönnek és mennek a démonok. Mindenféle fenevadak utódai mocsokba burkolózva vívnak egymással ádáz küzdelmet, melynek hangja rémületet kelt a szívekben. Ilyen időkben, egy ilyen világban, egy ilyen „földi paradicsomban” hol keresse az ember az élet boldogságát? Hová mehetne, hogy megtalálja élete rendeltetési helyét? Az emberiség, amelyet Sátán már rég lábbal tipor, egy Sátán képmását felvevő előadó – mi több, az emberiség Sátán megtestesülése, és bizonyítékként szolgál, amely „zengő tanúságot” tesz a Sátán mellett. Hogyan tud egy ilyen emberi faj, egy ilyen degenerált söpredék, egy romlott emberi nemzetség ilyen ivadéka tanúságot tenni Istenről? Honnan származik az Én dicsőségem? Van egyetlen olyan Rólam szóló bizonyságtétel is, amiről beszélni lehetne? Az ellenség ugyanis, amely szembeszáll Velem, és amely megrontotta az emberiséget, már elragadta az emberiséget – az emberiséget, amelyet régen teremtettem, amely telve volt az Én dicsőségemmel és megélésemmel –, és bemocskolta őket. Elragadta dicsőségemet; és mindaz, amivel az embert átitatta, méreg, amelyet erősen átjárt a Sátán ocsmánysága, valamint a jó és a gonosz tudásának a fájáról származó gyümölcs nedve. Kezdetben megteremtettem az emberiséget, vagyis az emberiség ősét, Ádámot. Őt formával és képmással ruháztam fel, telve volt életerővel, teli energiával, sőt mi több, az Én dicsőségem társaságában volt. Ez volt az a dicsőséges nap, amikor az embert teremtettem. Ezután Ádám testéből Éva is létrejött, és ő is az ember őse volt. Így az emberek, akiket teremtettem, telve voltak az Én leheletemmel, és tele voltak az Én dicsőségemmel. Ádám eredetileg az Én kezemből „született”, és az Én képmásomat képviselte. Így „Ádám” eredeti jelentése Általam teremtett lény volt, akit átjárt az Én életerőm, átjárt az Én dicsőségem, és akinek alakja és képe, lelke és lehelete volt. Ő volt az egyetlen teremtett lény, aki lélekkel rendelkezett, aki képes volt Engem képviselni, valamint a képmásomat hordozni, és ő volt az, aki a leheletemet befogadta. Kezdetben Éva volt a második emberi lény, akit lélegzettel láttam el, akinek a teremtését Én rendeltem el, így „Éva” eredeti jelentése egy olyan teremtett lény volt, aki folytatja dicsőségemet, tele van az Én életerőmmel, sőt, mi több, rendelkezik az Én dicsőségemmel. Éva Ádámtól származott, tehát ő is az Én képmásomat hordozta, mivel ő volt a második ember, aki az Én képmásomra lett teremtve. „Éva” eredeti jelentése egy élő emberi lény volt lélekkel, hússal és csonttal. Ő volt az Én második tanúságtételem, valamint az Én második képmásom az emberiség között. Ők voltak az emberiség ősei, az értékesek és tiszták az emberiségből, és eredetileg lélekkel felruházott élőlények voltak. A gonosz azonban eltiporta és foglyul ejtette az emberiség őseinek utódait, teljes sötétségbe taszítva az emberi világot, és elérve, hogy az utódok többé ne higgyenek az Én létezésemben. Még gyalázatosabb, hogy miközben a gonosz megrontotta az embereket és teljesen eltiporta őket, kegyetlenül elragadta dicsőségemet, tanúságtételemet, az életerőt, amelyet adtam nekik, a leheletet és az életet, amelyet beléjük leheltem, minden dicsőségemet az emberi világban, és a szívem összes vérét, amelyet az emberiségre áldoztam. Az emberiség már nincs a világosságban, már elvesztett mindent, amit adományoztam neki, és elvetette a dicsőséget, amit neki adtam. Hogyan ismerheti el, hogy Én vagyok minden teremtés Ura? Hogyan hihetne az Én mennyei létezésemben? Hogyan fedezhetik fel dicsőségem megnyilvánulását a földön? Hogyan tudják ezek az unokák az őket teremtő Úrként fogadni azt az Istent, akit saját őseik féltek? Ezek a szánalmas unokák valójában igazán nagylelkűen „odaajándékozták” a gonosznak a dicsőséget, a képmást és a tanúságot, amelyet Ádámnak és Évának adományoztam, valamint az életet, amelyet az emberiségnek adtam, és amelytől a létezésük függ; és ők egyáltalán nem bánják a gonosz jelenlétét, és minden dicsőségemet neki adják. Nem ez az „elfajzott söpredék” kifejezés eredete? Hogy lehet az Én dicsőségem ilyen emberiség, ilyen gonosz démonok, ilyen két lábon járó hullák, ilyen Sátánok, ilyen ellenségeim birtokában? Visszaszerzem dicsőségemet, visszaszerzem az ember körében a tanúságtételemet és mindazt, ami eredetileg Hozzám tartozott, és amit régen az emberiségnek adományoztam – teljesen meghódítom az embert. Tudnod kell azonban, hogy az Általam teremtett emberek tiszta emberek voltak, akik képmásomat és dicsőségemet hordozták. Nem a Sátánhoz tartoztak, és nem is voltak kitéve az ő eltiprásának, hanem tisztán az Én megnyilvánulásaim voltak, a Sátán mérgének a legcsekélyebb nyomától is mentesen. Ezért minden emberrel tudatom: Csak a tisztákat akarom, akiket az Én kezem teremtett, és akiket szeretek és akik nem tartoznak más entitáshoz, és gyönyörködni fogok bennük, és az Én dicsőségemnek tekintem majd őket, azonban nem a ma Sátánhoz tartozó, a Sátán által megrontott emberiséget akarom, amely már nem az Én eredeti teremtésem. Mivel szándékomban áll visszaszerezni az emberi világban a dicsőségemet, teljesen meghódítom a túlélőket az emberiség körében, bizonyítékul a Sátán legyőzésével szerzett dicsőségemre. Én csak a tanúságtételemet tekintem a kikristályosodásomnak, örömöm tárgyának. Ez az Én szándékom.

A mai napig az emberiség több tízezer évig fejlődött. És mégis, az az emberiség, amelyet kezdetben teremtettem, már régen elfajult, és az emberiség már nem az az emberiség, amelyre vágyom, és így az Én szememben az ember már régen nem nevezhető emberiségnek. Ő inkább az emberiség elfajult söpredéke, akit a Sátán fogságba ejtett, egy rothadó, két lábon járó hulla, akiben a Sátán lakozik, és akivel a Sátán felruházza magát. Az ember egyszerűen nem hisz az Én létezésemben, és nem is üdvözli az Én eljövetelemet. Az emberiség csak kelletlenül, felületesen foglalkozik az Én követelményeimmel, átmenetileg engedve nekik, és nem osztozik Velem őszintén jó és rossz időkben. Mivel az ember kifürkészhetetlennek tart Engem, kelletlen mosolyokat ad Nekem, felfedve egy hatalmon lévőhöz dörgölőző viselkedést, mert az ember nem ismeri a munkámat, még kevésbé a jelenlegi szándékaimat. Őszinte leszek veletek: Amikor eljön az a nap, könnyebben viselhető lesz annak a szenvedése, aki imád Engem, mint a tiétek. A Bennem való hitetek mértéke valójában nem haladja meg Jóbét – még a zsidó farizeusok hite is felülmúlja a tiéteket –, és így, ha eljön a tűz napja, a ti napjaitok rosszabbak lesznek, mint a dorgálás, amelyet a farizeusok kaptak Jézustól, mint a szenvedés, amelyet a Mózessel szembeszálló 250 vezető élt át, és mint a tüzek égése, amelynek Sodoma volt kitéve a pusztulása során. Amikor Mózes rásújtott a sziklára, és a Jahve által adományozott víz előtört, az az ő hite miatt történt. Amikor Dávid hárfán és lanton játszott, hogy dicsérjen Engem, Jahvét, és a szíve megtelt örömmel, az az ő hite miatt történt. Amikor Jób elvesztette a hegyeket betöltő jószágait és mérhetetlenül nagy vagyonát, és testét fájdalmas kelések borították, az az ő hite miatt történt. Amikor hallhatta az Én hangomat, Jahve hangját, és láthatta az Én dicsőségemet, Jahve dicsőségét, az az ő hite miatt volt. Az, hogy Péter követni tudta Jézus Krisztust, a hitének volt köszönhető. Az, hogy őt Énértem a keresztre szegezhették, és dicsőséges bizonyságot tehetett, szintén az ő hitének köszönhető. Amikor János meglátta az Emberfia dicsőséges képmását, az az ő hitének volt köszönhető. Amikor látta az utolsó napok látomását, az még inkább az ő hitének volt köszönhető. Az ok, amiért az úgynevezett idegen nemzetek sokasága megkapta az Én kinyilatkoztatásomat, és megtudta, hogy testben tértem vissza, hogy elvégezzem munkámat az emberek között, szintén az ő hitük miatt van. Mindazok, akiket kemény szavaim sújtanak, és mégis vigaszt nyernek ebből, és megmenekülnek – ők vajon nem a hitük miatt élik át ezeket? Azok, akik hisznek Bennem, de mégis nehézségeket szenvednek el, vajon nem őket is elutasította-e a világ? Azok, akik az Én szavamon kívül élnek, és menekülnek a megpróbáltatás elszenvedése elől, vajon nem mindannyian a világban sodródnak-e? Olyanok, mint az ide-oda csapongó őszi falevelek, nincs hol megpihenniük, és még kevésbé részesülnek vigasztaló szavaimban. Bár az Én fenyítésem és megtisztításom nem követi őket, vajon nem koldusok-e ők, akik egyik helyről a másikra sodródnak, kóborolva a mennyek országán kívüli utcákon? Valóban a világ a te pihenőhelyed? A fenyítésem elkerülése által tényleg el tudod érni a világból származó megelégedettség leghalványabb mosolyát is? Valóban fel tudod használni a múló élvezetet arra, hogy elfedd a szívedben lévő ürességet – az ürességet, amelyet nem lehet elrejteni? Lehet, hogy mindenkit be tudsz csapni a családodban, de Engem soha nem tudsz becsapni. Mivel a hited túl csekély, a mai napig nem vagy képes megtalálni az élet örömét. Ez az Én buzdításom hozzád: ahelyett, hogy egész életedet középszerűségben töltöd a test kedvéért, elviselve mindazt a szenvedést, amelyet az ember alig tud elviselni, jobban járnál, ha a fél életedet azzal töltenéd, hogy őszintén áldozatot hozol Értem. Mi haszna van annak, hogy ennyire nagy becsben tartod magad, és menekülsz az Én fenyítésem elől? Mi értelme van annak, hogy elrejtőzöl pillanatnyi fenyítésem elől, ha ez oda vezet, hogy örökké tartó szégyent, örökké tartó fenyítést arass? Nem kényszerítem rá a követelményeimet az emberre. Ha valaki igazán hajlandó alávetni magát minden elrendezésemnek, akkor nem bánok vele méltatlanul. Megkövetelem azonban, hogy minden ember higgyen bennem, ahogyan Jób is hitt bennem, Jahvéban. Ha a ti hitetek meghaladja Tamás hitét, akkor a hitetek elnyeri az Én jóváhagyásomat, a hűségetek tetszeni fog Nekem, és biztosan megtaláljátok az Én dicsőségemet napjaitokban. Azok az emberek viszont, akik a világban és a gonosz ördögben hisznek, megkeményítették a szívüket, akárcsak Sodoma városának tömegei – szemükben szélfútta homokszemekkel, szájukban a gonosz ördögtől való felajánlásokkal –, akiknek elhomályosult elméjét már rég megszállta a világot bitorló gonosz. Gondolataik szinte teljesen az ősidők gonosz ördögének fogságába estek. Így az emberiség hitét elfújta a szél, és képtelenek még csak észrevenni is az Én munkámat. Mindössze annyit tudnak tenni, hogy gyenge kísérletet tesznek arra, hogy hanyagul kezeljék munkámat, vagy nagyjából elemezzék, mert már régen hatalmukba kerítette őket a Sátán mérge.

Azért hódítom meg az emberiséget, mert az embereket Én teremtettem, és ráadásul élvezték teremtésem bőséges elemeit, mégis elutasítottak Engem; nincs helyem a szívükben, és úgy tekintenek Rám, mint a létezésükre nehezedő teherre, és még azután is elutasítanak, miután világosan láttak Engem, és minden lehetséges módot kitalálnak, hogy „legyőzzenek” Engem. Az emberek nem engedik, hogy komolyan bánjak velük, vagy szigorú követelményeket támasszak velük szemben, és azt sem engedik, hogy ítélkezzem vagy megfenyítsem őket igazságtalanságukban. Egyáltalán nem tartják újdonságnak, már elegük van belőle. És így az Én munkám az, hogy fogjam az emberiséget, amely eszik, iszik és élvez Engem, de nem ismer Engem, és legyőzzem őket, hogy eldobassam velük a fegyvereiket, és gyalázatos menekülésre késztessem őket. Azután angyalaimat és dicsőségemet magamhoz véve visszatérek lakóhelyemre. Az emberek cselekedetei már rég összetörték a szívemet, és darabokra törték a munkámat, ezért szándékomban áll visszaszerezni a dicsőséget, amelyet a gonosz elvett, mielőtt boldogan elvonulok, hagyva, hogy az emberiség továbbra is élje az életét, továbbra is „békében és elégedetten éljen és dolgozzon”, továbbra is „művelje a saját földjét”, és többé nem fogok beavatkozni az életükbe. De most teljes mértékben vissza akarom szerezni dicsőségemet a gonosz kezéből, vissza akarom venni a dicsőség teljes egészét, amelyet a világ teremtésekor az emberbe helyeztem. Soha többé nem adományozom azt a földön élő emberi fajnak. Mert az emberek nemcsak, hogy nem őrizték meg dicsőségemet, hanem felcserélték azt Sátán képmásával. Az emberek nem értékelik az Én eljövetelemet, és nem becsülik meg az Én dicsőségem napját. Nem fogadják örömmel fenyítésemet, még kevésbé hajlandók visszaadni Nekem dicsőségemet, és nem hajlandók elvetni a gonosz mérgét sem. Az emberiség továbbra is ugyanúgy becsap Engem, az emberek még mindig ugyanúgy ragyogó mosolyt és vidám arcot öltenek magukra. Nincsenek tudatában a sötétség mélységének, amely az emberiségre száll, miután az Én dicsőségem elhagyja őket. Különösen nincsenek tudatában annak, hogy amikor az Én napom eljön az egész emberiség számára, az még nehezebb lesz nekik, mint a Noé idejében élőknek, mert nem tudják, milyen sötét lett Izráel, amikor dicsőségem eltávozott tőle – mert az ember hajnalban elfelejti, milyen nehéz volt átjutni a koromsötét éjszakán. Amikor a nap ismét elrejtőzik, és a sötétség leszáll az emberre, akkor ismét sírni fog, és fogait csikorgatja a sötétben. Elfelejtettétek, hogy amikor dicsőségem eltávozott Izráeltől, milyen nehéz volt elviselniük a szenvedés azon napjait? Most van az az idő, amikor meglátjátok az Én dicsőségemet, és ez az az idő, amikor osztoztok az Én dicsőségem napjában. Az ember sírni fog a sötétség közepette, amikor dicsőségem elhagyja a szennyes földet. Most van a dicsőség napja, amikor munkámat végzem, és ez az a nap, amikor felmentem az emberiséget a szenvedés alól, mert Én nem osztozom velük a gyötrelem és a szenvedés idején. Csak teljesen meg fogom hódítani az emberiséget, és teljesen le fogom győzni a gonoszt az emberiség körében.