A legutóbbi összejövetelünkön arról beszélgettünk, hogy mit jelent az igazságra törekedni. Kezdjük egy áttekintéssel: Mit jelent az igazságra törekedni? Van válaszotok erre a kérdésre? Elgondolkodtatok rajta a legutóbbi közösségvállalásunk után? Miután befejezzük a közösségvállalást bizonyos témákról, el kell gondolkodnotok rajtuk, majd meg kell tapasztalnotok és meg kell élnetek azokat a gyakorlatban a valós életetekben. Csak ekkor leszel képes valódi tudásra szert tenni; csak ekkor leszel képes igazán megérteni és értékelni azokat a témákat, amelyekről elmélkedtél; csak ekkor leszel képes igazi tapasztalattal és tudással szolgálni. Nem így van? (De igen.) Nos, tehát, elgondolkodtatok a kérdésről? Mit jelent az igazságra törekedni? Milyen elemekből áll az igazságra való törekvés? Melyek a legfontosabb dolgok, amelyekkel együtt jár? Összefoglaltátok ezeket a dolgokat? (Legutóbb Isten azzal kezdte, hogy közösséget vállalt a különböző téves elképzelésekről, nézetekről és hozzáállásokról, amelyeket az ember az igazságra törekvést illetően vall, majd részletesen beszélt az igazságra való törekvés öt lépéséről.) A legutóbbi közösségvállalásunknak alapvetően két fő része volt: néhány negatív állapot és téves nézet, amelyet sok ember vall az igazságra való törekvéssel kapcsolatban, az ember félreértései az igazságra való törekvésről, valamint azok a kifogások és indoklások, amelyekkel az emberek előállnak, hogy miért nem törekszenek az igazságra – ez volt az első fő rész. A második az igazságra törekvés módjáról szóló közösségvállalás volt, ami öt lépésből állt. Bár csak két rész volt, mindegyikben számos részletet és konkrétumot érintettünk. Feltártam néhányat az ember eltorzult ismeretei és felfogásai közül az igazságra való törekvéssel kapcsolatban, és számos nehézséget is lelepleztem, amelyekkel az ember az igazságra való törekvéskor szembesül, valamint olyan kifogásokat, indoklásokat és ürügyeket, amelyeket azok hoznak fel arra mentségül, hogy nem törekszenek az igazságra, akik idegenkednek az igazságtól. A negatív, passzív hozzáállás és felfogóképesség, amelyet az emberek tanúsítanak, amikor az igazságra való törekvésre kerül sor, annak az életmódnak és azoknak a törekvéseknek felel meg, amelyekhez a valós életükben ragaszkodnak, illetve az igazsággal szemben tanúsított hozzáállásuknak – ezek mind az emberek sajátos viselkedéséhez és kiáramlásaihoz kapcsolódnak. Ezután, az ember különféle viselkedésmódjai alapján felkínáltam néhány konkrét módszert és gyakorlati lépést az igazságra való törekvés útját illetően. Világos számotokra mindez? (Igen.) Valóban az? Akkor miért nem mondotok valamit? Úgy tűnik, hogy ez még mindig nem annyira világos számotokra; van még valami, amiről közösséget kell vállalnunk.

Az Istenbe vetett hit legnagyobb kérdése az igazságra való törekvés. Mit jelent az igazságra törekedni? Amikor az igazságra való törekvés dolgáról van szó, az emberek minden megnyilvánulása sok gondjukat és nehézségüket tárja fel, és az emberek mindenféle indoklással és kifogással bírnak azt illetően, hogy miért nem törekszenek az igazságra – az akadályok egyszerűen olyan nagyok. Az emberek különböző nehézségeik miatt rendkívül szorongatottnak és nyugtalannak tűnnek, amikor az igazságra való törekvésről van szó, és azt hiszik, hogy az nagyon nehéz. Valójában maga a kérdés – „Mit jelent az igazságra törekedni?” – könnyen megválaszolható, akkor tehát miért van az, hogy az emberek nem tudnak az igazságra törekedni? Mi az oka? Mindenki dicsekszik, hogy van lelkiismerete és esze, hogy igazán hisz Istenben, hogy képes végezni a kötelességét, hogy hajlandó szenvedni és kész árat fizetni. Hogyan lehetséges az, hogy alapjukként ezekkel a jó magatartásformákkal képtelenek elindulni az igazságra való törekvés útján? Olyan jó emberséggel, tisztességgel és nagyszerű hírnévvel rendelkeznek; megvan az akaratuk, az igyekezetük és a vágyaik a törekvésükkel kapcsolatban; megvannak a szubjektív erőfeszítéseik, a hajlandóságuk a nehézségek elviselésére, és azon hozzáállásuk, hogy megfizessék az árat; megvan az aktív, pozitív, derűlátó, az igazság elfogadása után sóvárgó magatartásuk. Ha ezek a dolgok jelentik az alapjukat, hogyan lehetséges az, hogy nem minősülnek igazságra törekvőknek? Miért van az, hogy nem tudják elérni az igazságra való törekvést? Hol a probléma gyökere? (Az ember nem szereti az igazságot, és természeténél fogva idegenkedik tőle.) Ez egy pontos válasz. A legalapvetőbb ok az, hogy az emberek beállítottsága romlott. Az ember romlott beállítottsága a Sátáné, és minden, ami a Sátántól ered, szemben áll Istennel és az igazsággal. Ezért, ha arra kérjük az embereket, hogy az igazságra törekedjenek, az egyenlő azzal, hogy azt kívánjuk tőlük, hogy lázadjanak fel az eredendő életük és tulajdonságaik ellen, valamint eredendő törekvésmódjuk és életszemléletük ellen. E téves dolgok elengedése, a testi preferenciáik elleni lázadás és ehelyett Isten szavainak és az igazságnak a követése és gyakorlása, amit a testük nem szeret, amivel nem rendelkeznek és amit megvetnek és visszautasítanak – ez az, amit nehéznek találnak. Ha arra kérlek, hogy törekedj az igazságra, az egyenlő azzal, hogy arra kérlek, hogy engedd el az eredendő életedet. Ez nem ugyanaz, mintha az életedet kellene letenned? (De igen.) Azt jelenti, hogy leteszed a saját életedet. Készségesen teszik le az emberek az életüket? (Nem.) A szívük mélyén azt mondják: „Nem akarom.” – százszor, ezerszer, tízezerszer: „Nem akarom.” Bármi is legyen, az emberek nehezen engedik el az általuk birtokolt eredendő, sátáni dolgokat. Ez tény, amelyet ti mélyen és igazán megtapasztaltatok. Az emberek a szívük mélyéből nem hajlandóak fellázadni a test ellen; illetve fellázadni az életük ellen, amelynek természetlényege a Sátáné; vagy fellázadni az eredendő, sátáni tulajdonságaik és sátáni természetük ellen azért, hogy az igazságra törekedjenek. Tehát a sátáni természettel rendelkezők számára, akik sátáni beállítottságok szerint élnek, az igazság szeretete és az arra való törekvés ellentétes az akaratukkal és vonakodnak azt megtenni. Mi ennek a gyökere? Az, hogy az emberben lévő tulajdonságok a Sátánéi, és lényegüknél fogva ellentétesek Istennel. Így, miután az emberek hallották és megértették az igazságot, csak azok képesek a gyakorlatba ültetni azt, amint megértették, akik szeretik az igazságot, akik hajlandóak törekedni feléje és megfizetni az árát, akikben megvan ez az akarat, igyekezet és vágy. Csak ők képesek az igazság szerint élni és megélni annak valóságát. Sokan vannak, akik hajlandóak gyakorolni az igazságot, ám a sátáni természetük és beállítottságuk akadályozza őket; képtelenek az igazságot gyakorolni, még ha szeretnék is. A tény az, hogy a való életben igen nehéz dolog az igazságot gyakorolni. Az egy dolog, ha arra kérnek, hogy engedd el kedvenc ruháidat és ékszereidet, illetve azokat a dolgokat, amelyeket élvezel, vagy a munkát és karriert, amelyet szeretsz, vagy az erősségeidet és a hobbijaidat, illetve bármi ilyesmit. Ezek bármelyike ellen fellázadhatsz; ezeket könnyű elengedni. De az, hogy fellázadj a tested és a sátáni beállítottságod ellen, hogy eljuss az igazság gyakorlására és oda, hogy aláveted magad Istennek – az sokkal nehezebb. Hogy egy pontatlan kifejezéssel írjam le, olyan lenne, mintha egy kacsát kényszerítenénk arra, hogy elüljön, vagy bikát mászatnánk fára – ezek a dolgok túlságosan megterhelőek számukra. Nos, egy macskafélét könnyű lenne feljuttatni egy fára – ez természetes számára. Arra azonban eléggé lehetetlen lenne rávenni, hogy hús helyett szénát egyen. Ha arra kérnél valakit, hogy szenvedjen egy kicsit, fizessen egy kevés árat és éljen szerényen élete végéig, az olyasmi, amit bárki véghez tud vinni, akinek megvan hozzá az akarata. Valójában semmilyen fizikai nehézség nem jelent nagy problémát annak, aki igazán hisz Istenben és sóvárog az igazságra. Például nem merülni el a testi kényelemben; vagy csökkenteni a napi alvásmennyiséget; vagy tíz éven át egyfolytában zord körülmények között élni; vagy beérni nagyon szegényes élelemmel, ruházattal, lakással és közlekedéssel – az efféle nehézségeket és árakat bárki vállalhatja, amennyiben megvan hozzá az akarata, hajlandó az igazságra törekedni és van egy kis önuralma. De ha arra kérsz valakit, hogy lázadjon fel a test és a Sátán ellen, hogy teljességgel Isten követelményei szerint és az Ő szavai alapján cselekedjen, hogy az igazság szerint gyakoroljon és így érje el az Istennek való alávetettséget, azt bárki nehéznek találná. Ez az, amiben az ember nehézségei rejlenek. Az igazságra való törekvésben tehát nem arról van szó, hogy az emberek csak úgy elhatározásra jutnak és tesznek egy kísérletet vagy gyakorolják a megtartóztatást és követik a szabályokat, majd képesek lesznek a gyakorlatba ültetni az igazságot és rendelkezni fognak az igazsággal. Az igazságra való törekvés a legnehezebb és legbonyolultabb dolog a romlott emberiség számára. Honnan ered ennek a problémának a gyökere? (A Sátán természetéből ered.) Így van. A Sátán természete a legnagyobb kihívás az ember számára. Lehet, hogy valaki gyenge képességű vagy rossz a természete és a személyisége, lehet, hogy nincsenek említésre méltó erősségei, tehetségei vagy adottságai – ezek egyike sem fog nagy kihívást jelenteni számára. Végső soron a probléma az ember romlott beállítottságából ered. A romlott beállítottság tartja az emberek kezét, lábát, elméjét és elképzeléseit, gondolatait, gondolkodásmódját és lelkük mélyét irányítása halálos szorításában, úgy, hogy az igazságra való törekvés útjának minden centiméterét nehezen teszik meg. Lehet, hogy az ember három-öt éven át hisz Istenben anélkül, hogy bármit is nyerne; sőt, olyanok is vannak, akik tíz, húsz vagy harminc éve hisznek, és csak egy csekélységet nyertek belőle. Némelyikük pedig egyáltalán nem nyert semmit – milyen szegények és szánalmasak ezek az üres kezű emberek! Harminc éve hisznek Istenben, ám szegények és vakok maradnak, és semmit sem tudnak felmutatni. Amikor negativitásba süllyednek, nem tudják, hogyan álljanak fel belőle; amikor félreértésekbe merülnek Istennel kapcsolatban, nem tudják, hogyan oszlassák el azokat; amikor csapás éri őket, nem tudják, hogyan nézzenek szembe vele, és azt sem tudják, hogyan oldják meg az ilyen nehézségeket. Megoldhatók-e a problémák csupán szubjektív akaraterővel, hogy megtartóztatjuk magunkat, vagy a türelmünkre támaszkodva, hogy a végtelenségig kitartsunk? Az emberek lépésről lépésre átvergődhetnek a helyzeteken, amíg azok meg nem szűnnek, a romlott beállítottságuk azonban megmarad. Nem oldódik meg. Nem számít, hányszor tapasztaltak negativitást vagy félreértéseket Istent illetően, vagy voltak elképzeléseik Istenről, vallottak kudarcot és buktak el, és voltak gyengék, mind a mai napig képtelenek a legcsekélyebb tapasztalati bizonyságot tenni, és egy árva szót sem tudnak mondani az ismereteikről, a tapasztalatukról és Isten szavainak megéléséről. A szívük üres; lelkük mélye üres. Nincs tapasztalati megértésük az igazságról és nem ismerik igazán Isten szavait, és még ennél is távolabb állnak attól, hogy ismerjék az Ő munkáját és az Ő természetét. Vajon nem szegények, vakok és szánalmasak ők? (De azok.) Ha valaki nem törekszik az igazságra, akkor mindegy, hány éven át hisz Istenben, hiábavaló. Akkor miért engedné az ember, hogy idáig jusson? Miben rejlik az ok? A probléma itt is az ember romlott beállítottságából ered. Ez az objektív ok.

Azt már tisztáztuk, hogy mi az objektív oka annak, hogy az emberek nem törekszenek az igazságra. Most egy kicsit a szubjektív okról fogunk beszélni. A szubjektív ok az, hogy bár az emberek Isten munkájából és az Ő összes szavából, illetve a valós életükből megtudhatták, hogy romlott a beállítottságuk, ám sosem vetik össze magukat Isten szavaival és az igazsággal, hogy ismeretet szerezzenek a romlott beállítottságaikról, soha nem lázadnak fel a romlott beállítottságaik ellen, és soha nem gyakorolnak Isten szavai szerint. Arról van szó, hogy bár az emberek sokat fáradoznak és sokat fordítanak az Istenbe vetett hit útjára, bár nagyon szorgalmasan dolgoznak, sokat szenvednek és sok árat fizetnek érte, ezek mind csak külsődleges magatartások. Nem bizonyítják, hogy valaki az igazságra való törekvés útjára lépett. A legtöbbet azok az emberek szenvedtek, akik a korai időkben kezdték el követni Istent, akik húszéves koruk körül vállalták fel kötelességeiket. Ezek az emberek most ötven év körüliek és még nem házasok. Azt mondhatnánk, hogy a fiatalságukat istenhitüknek szentelték, és elengedték a családot és a házasságot. Nagy ár ez? (Igen.) Feladták a fiatalságukat és egész életüket felajánlották, és mi lett belőle? Az ár, amit fizettek, nagy volt, ám amit végül nyernek, az nem egyenlő a ráfordításaikkal és nem áll összhangban velük. Mi itt a probléma? A hozzáállás és az elszántság alapján, amivel megfizetik az árat, valamint ráfordításuk időtartama, mennyisége és mértéke alapján úgy tűnhet, mintha meg kellene érteniük az igazságot és képesnek kellene lenniük gyakorolni azt. Azt hinnéd, hogy van bizonyságuk és Istent félő szívük; hogy ismerik Istent; hogy már elindultak Isten félésének és a rossz kerülésének útján; hogy már beléptek az igazságvalóságba. Valójában ez azonban csak egy következtetés – ez a két dolog csak logikai kapcsolatban áll egymással, nem felel meg a tényeknek vagy annak, amit ezek az emberek megélnek. Mi itt a probléma? Nem kellene ezt vizsgálat és megbeszélés tárgyává tennünk? Nem olyan probléma ez, amely mély gondolkodást érdemel? (De olyan.) Azok között, akik már két-három éve elfogadták Isten munkájának ezen szakaszát, nincs hiány tapasztalattal és bizonysággal rendelkező emberekből. Tanúskodnak arról, hogy Isten szavai hogyan változtatták meg őket és hogyan tették őket becsületes emberekké; tanúskodnak arról, hogy Isten szavai hogyan tették lehetővé számukra, hogy megértsék az igazságot az arra való törekvés útján; tanúskodnak arról, hogy Isten szavai hogyan oszlatták el romlott beállítottságaikat, arroganciájukat és csalárdságukat, lázadó mivoltukat, státusz utáni sóvárgásukat, ambícióikat és vágyaikat, és így tovább. Ezek az emberek már két-három évnyi istenhit után képesek tapasztalattal és bizonysággal rendelkezni; mély tapasztalati megértésük van Isten szavairól és érzik az Ő szavainak igazságát. Akkor miért van az, hogy egyesek húsz-harminc éve hisznek Istenben és annyi árat fizettek, oly sokat szenvedtek és oly sokat szaladgáltak, szívük mélye és szellemi világuk mégis üres és kongó maradt? Sokan, akik ilyen állapotban vannak, gyakran elveszettnek érzik magukat. Folyton azt mondják: „Olyan elveszett vagyok.” Én azt mondom: „Immár húsz-harminc éve hiszel Istenben. Hogy lehet, hogy még mindig elveszett vagy? Egyértelműen látszik, hogy semmit sem nyertél.” A mai napig vannak emberek, akik még mindig negatívak és gyengék. Azt mondják: „Oly sok éve hiszek Istenben, és mit nyertem?” Gyakran, amikor negatívak és gyengék, vagy amikor megfosztják őket státuszuktól és előnyeiktől, illetve amikor nem tudják kielégíteni hiúságukat, Istent hibáztatják, és megbánják, hogy annyi éven át hittek Benne. Megbánják, hogy egyáltalán elhitték a szavait, megbánják, hogy elszántan elengedték a munkájukat, a házasságot és a családot, a lehetőséget, hogy főiskolára menjenek – azért, hogy Istent kövessék. Néhányan közülük még arra is gondolnak, hogy elhagyják az egyházat. Annyira tele vannak most megbánással a hitük miatt – miért is foglalkoztak vele egyáltalán? Húsz-harminc éve hisznek Istenben, oly sok igazságot hallottak és oly sokat megtapasztaltak Isten munkájából, mégis, a szívük mélye még mindig üres, és gyakran a káosz, a zavarodottság, a megbánás, a vonakodás, sőt a jövőjükkel kapcsolatos bizonytalanság állapotába süllyednek – mi okozza ezt? Megérdemlik az ilyen emberek a szánalmat? (Nem.) Valahányszor látom ezeket az embereket, valahányszor híreket hallok róluk és értesülök a közelmúltban történt dolgaikról, előérzetem támad velük kapcsolatban. Egy gondolat jut eszembe róluk. Hogy lehet az, hogy állapotuk és belső világuk annyira ismerősnek tűnik Számomra? Még most is Isten házában maradnak, kötelességeket teljesítenek – mi az, amire hagyatkoznak? A kegyelem általi üdvösség gondolkodásmódjára? Egy olyan gondolkodásmódra, hogy ha az ember a végsőkig követi Istent, az szükségképpen üdvösséghez vezet? Vagy ez egy szerencsén és véletlenen alapuló mentalitás? Egyik sem. Akkor mi? Pontosan az, amit Pál mondott: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája” (2Timóteus 4:7-8). Elemezve ezt a szövegrészt és egyszerűen fogalmazva, ezek a szavak ügyleti jellegűek, van bennük egy hozzáállás, elképzelés és terv, hogy üzlet köttessék, és a vágy, valamint az ambíció helyéről származnak. Milyen tényt láttok ezekben a szavakban? Mire törekszenek az emberek az Istenbe vetett hitükben? (Koronára és áldásokra.) Igen. Áldásokra és egy jó rendeltetési helyre törekszenek. És mire cserélnék ezt a jó rendeltetési helyet és az áldásokat? Mit adnának cserébe ezekért? (A fáradozásukat és a munkájukat, az áldozataikat és a ráfordításaikat, a szenvedésüket és azt, hogy árat fizetnek.) Pál szavaival élve, megharcolták harcaikat, elvégezték futásukat. Úgy hiszik, mindent megtettek, amit kellett, és hogy ezért el kellene nyerniük a jó rendeltetési helyet és az áldásokat, amelyeket Isten előkészített az emberiség számára. Azt hiszik, hogy magától értetődő, hogy Istennek ezt kellene tennie – hogy ezt kell tennie – és ha nem tenné, nem lenne Isten. Nyilvánvaló, hogy ebben nincs Isten iránti alávetettség, nincs benne igazságra törekvő hozzáállás, nincs olyan hozzáállás vagy terv, amely egy teremtett lény kötelességének teljesítésére irányul. Csupán egy kívánság, hogy elcseréljenek néhány olyan dolgot, amit képesek megtenni, azokra az áldásokra, amelyeket Isten ígért az emberiségnek. Tehát azok az emberek, akikről az imént beszéltünk, gyakran érzik úgy, hogy a belső világukban üresség van, és hogy a szívük mélyén nincs mire támaszkodniuk, mégis ugyanúgy folytatják, ahogy mindig is tették, olyan árakat fizetve és úgy szenvedve, kitartva harcaik megharcolásában és futásukban. Mire hagyatkoznak? A Páltól származó idézetek azok, amelyekbe kapaszkodnak és amelyekről vakon hiszik, hogy alátámasztják „hitüket”. Ambícióikra és arra a vágyukra támaszkodnak, hogy jutalmat és koronát kapjanak. Azon álmaikra támaszkodnak, melyek szerint egy ügyleti csere segítségével nagy áldásokban részesülhetnek. Nem támaszkodnak Isten munkájának megértésére, vagy az igazságra törekvés révén elnyert tapasztalatra és tudásra, miközben feláldozzák magukat Istenért. Nem erre hagyatkoznak.

Ha megnézzük azt, amiről az imént beszélgettünk, láthatjuk, hogy bár az igazságra való törekvés útján sok a gyakorlati kihívás, valamint a romlott beállítottságok béklyói és korlátai, és rengeteg nehézség és akadály található rajta, hinnünk kell benne, hogy amíg a hitünk igaz, addig Isten szavainak útmutatására és a Szentlélek munkájára támaszkodva, teljes mértékben képesek leszünk elindulni az igazságra való törekvés útján. Péter jó példa erre. Az Istenbe vetett hitükben sokan kizárólag arra összpontosítanak, hogy Istenért munkálkodjanak. Megelégszenek pusztán a szenvedéssel és az ár megfizetésével, de egyáltalán nem törekszenek az igazságra. Ennek eredményeképp, miután már tíz, húsz vagy akár harminc éve hisznek Benne, hiányzik a valódi ismeretük Isten munkájáról, és semmilyen tapasztalásról vagy tudásról nem tudnak beszámolni sem az igazsággal, sem Isten szavaival kapcsolatban. Összejövetelek alkalmával, amikor megpróbálnak beszélni egy keveset a tapasztalati bizonyságukról, nincs mit mondaniuk; hogy megmenekülnek-e vagy sem, teljesen ismeretlen számukra. Mi itt a probléma? Ilyenek azok az emberek, akik nem törekszenek az igazságra. Nem számít, hogy hány éve hívők, képtelenek megérteni az igazságot, gyakorolni pedig még kevésbé tudják. Hogyan is léphetne be olyasvalaki az igazságvalóságba, aki egyáltalán nem fogadja el azt? Vannak, akik nem látják át ezt a problémát. Azt hiszik, hogy ha azok az emberek, akik papagájként ismételgetik a szavakat és doktrínákat, gyakorolják az igazságot, beléphetnek az igazságvalóságba. Helyes ez? Azok az emberek, akik papagájként ismételgetik a szavakat és doktrínákat, eredendően képtelenek megérteni az igazságot – hogyan is gyakorolhatnák azt? Amit ők gyakorolnak, az látszólag nem sérti az igazságot, és jó cselekedeteknek és jó viselkedésformáknak tűnik, de hogyan nevezhetnénk ezeket a jó cselekedeteket és jó viselkedésformákat az igazságvalóságnak? Azok az emberek, akik nem értik az igazságot, nem tudják, hogy mi az igazságvalóság; az emberek jó cselekedeteit és jó magaviseletét tekintik az igazság gyakorlásának. Ez képtelenség, nemde? Mennyiben más ez, mint a vallásos emberek gondolatai és nézetei? És hogyan lehet az ilyen eltorzult felfogásból eredő problémákat orvosolni? Az embereknek először meg kell érteniük Isten szándékait az Ő szavaiból, tudniuk kell, hogy mi az igazság megértése és mi az igazság gyakorlása, azért, hogy képesek legyenek másokra nézve tisztán látni, hogy milyenek is valójában, és képesek legyenek megmondani, hogy rendelkeznek-e az igazságvalósággal vagy sem. Isten munkájának és az ember megváltásának célja, hogy elérje, hogy az emberek értsék az igazságot és törekedjenek rá; csakis ekkor lesznek képesek az emberek levetni a romlott beállítottságaikat, az alapelveknek megfelelően cselekedni és belépni az igazságvalóságba. Ha nem törekszel az igazságra, és csupán megelégszel azzal, hogy a saját elképzeléseid és képzelődéseid szerint hozol áldozatot, szenvedsz és fizeted meg az árat Istenért, akkor vajon mindaz, amit teszel, kifejezi majd az igazság gyakorlását és az Istennek való alávetettségedet? Bizonyítja-e majd, hogy megváltoztattad az életfelfogásod? Azt fejezi majd ki, hogy valódi ismerettel rendelkezel Istenről? Nem. Akkor hát mit fog képviselni minden, amit teszel? Csak a saját személyes preferenciáidat, felfogásodat és a vágyálmaidat képviselheti. Kizárólag olyan dolgokat, amiket te szeretsz csinálni, amit hajlandó vagy megtenni; minden, amit teszel, csupán a saját vágyaidat, elhatározásaidat és eszményeidet elégíti ki. Ez egyértelműen nem az igazságra való törekvés. Egyik tettednek vagy viselkedésednek sincs semmi köze az igazsághoz vagy Isten követelményeihez. Az összes cselekedeted és viselkedésed saját magadért van; kizárólag a saját eszményeidért, jó híredért és státuszodért dolgozol, küzdesz és rohangálsz. Ez Pálhoz hasonlóvá tesz téged, aki egész életében kizárólag azért fáradozott és dolgozott, hogy megjutalmazzák, megkoronázzák, és hogy beléphessen a mennyek országába. Ez azt mutatja, hogy egyértelműen Pál útját járod. Néhányan azt mondják: „Készségesen fáradozom és dolgozom. Nem próbáltam meg alkut kötni Istennel.” Egyáltalán nem számít, hogy megpróbáltál-e alkut kötni Istennel, hogy van-e a fejedben vagy a hozzáállásodban határozott szándék alkut kötni Istennel, hogy van-e ilyen terved vagy célod, vagy megpróbálod-e elcserélni a fáradozásaidat és a munkádat, a nehézségeidet és az általad megfizetett árat a mennyek országának jutalmaira és koronájára. Ennek a problémának a lényege az, hogy alkut próbálsz kötni Istennel, csak épp nem vagy tudatában annak, hogy ezt teszed. Mindettől függetlenül, amíg valaki azért éli át a nehézségeket és azért fizeti meg az árat, hogy áldást nyerjen vele, a törekvésének lényege ugyanaz, mint Pál törekvésének. Miben egyeznek meg? Mindkettő arra irányuló próbálkozás, hogy a jó magaviseletüket – a fáradozásukat, a nehézségeket, amelyeket átélnek, az árat, amit megfizetnek és egyebeket – Isten áldásaira akarják cserélni: azokra az áldásokra, amiket Ő az emberiségnek ígér. Vajon ezek a dolgok lényegében nem ugyanazok? (De igen.) Lényegüket tekintve ugyanolyanok, nincs valódi különbség. Ha nem Pál útján akarsz járni, hanem Péterén, és el akarod nyerni Isten jóváhagyását, hogyan gyakorolj? Semmi kétség: meg kell tanulnod törekedni az igazságra. Képesnek kell lenned elfogadni az igazságot, ahogy Isten ítéletét és fenyítését is, valamint azt, hogy megmetsz téged. Arra kell koncentrálnod, hogy megismerd magad, változást idézz elő a beállítottságodban és törekedj Isten szeretetének a gyakorlására. Ezt jelenti az igazságra való törekvés útján járni és elindulni Péter útján. Ahhoz, hogy Péter útján járhass, először meg kell értened, hogy mit vár Isten az embertől és milyen utat jelölt ki Isten az ember számára. Tudnod kell megkülönböztetni az Istenbe vetett hit útját, amely az üdvösséghez vezet, attól az úttól, amely a kárhozathoz és a pusztuláshoz vezet. Őszintén el kell gondolkodnod azon, hogy miért tudtad Pál útját járni, és meg kell bizonyosodnod arról, hogy pontosan melyik beállítottság irányít téged arra az útra. Fel kell ismerned a legkiemelkedőbb és legnyilvánvalóbb dolgokat, amik a romlott beállítottságaidban jelen vannak, mint például az arrogancia, a csalárdság vagy az elvetemültség. Ezekkel a romlott beállítottságokkal kezdve töprengj el, boncolgasd, és ismerd meg magad. Ha el tudod érni az igazi önismeretet és azt, hogy gyűlöld magad, könnyű lesz levetned a romlott beállítottságaidat és könnyen gyakorlatba tudod majd ültetni az igazságot. Szóval, konkrétan hogyan is kell ezt gyakorolni? Beszélgessünk erről egyszerűen az arrogáns beállítottság példáján keresztül. A mindennapi életedben, amikor beszélsz, ahogyan viselkedsz és ügyeket kezelsz, teszed a kötelességed, beszélgetsz másokkal és hasonlók, bármi is legyen az aktuális ügy, vagy bárhol is legyél, illetve bármilyenek is legyenek a körülmények, mindig összpontosítanod kell arra, hogy megvizsgáld, milyen arrogáns beállítottságot árasztottál. Fel kell tárnod az összes olyan kiáramlást, gondolatot és ötletet, ami az arrogáns beállítottságodból fakad, aminek tudatában vagy és amit észre tudsz venni, ahogy a szándékaidat és céljaidat is. Különösképpen, ha mindig fölényesen kioktatsz másokat; nem engedelmeskedsz senkinek; jobbnak tartod magad másoknál; nem fogadod el, amit mások mondanak, mindegy mennyire van igazuk; ráveszel másokat, hogy elfogadják és alávessék magukat annak, amit te mondasz, még akkor is, ha nincs igazad; állandó hajlamod van mások irányítására; engedetlen vagy és mentegetőzöl, amikor megmetszenek a vezetők és a dolgozók, hamisnak ítélve őket; mindig elítélsz másokat, magadat pedig felmagasztalod; mindig azt gondolod, hogy mindenki másnál jobb vagy; mindig elismert, kiemelkedő ember akarsz lenni; mindig szeretsz kérkedni, hogy mások nagyra tartsanak és imádjanak... Azzal, hogy gyakorlod, hogy eltöprengsz a romlottság e kiáramlásain és boncolgatod őket, felismerheted, hogy mennyire csúf az arrogáns beállítottságod, utálatot és iszonyatot érezhetsz magaddal szemben és még jobban gyűlölheted az arrogáns beállítottságodat. Így hajlandó leszel elgondolkodni azon, hogy vajon minden dologban arrogáns beállítottságot árasztottál-e. Ennek egyik része az, hogy elgondolkodsz, milyen arrogáns és önelégült beállítottságot árasztasz a beszédedben – miféle kérkedő, arrogáns, értelmetlen dolgokat mondasz. A másik része pedig az, hogy elgondolkodsz azon, hogy milyen abszurd, értelmetlen dolgokat teszel, amikor a saját elképzeléseid, képzelődéseid, ambícióid és vágyaid alapján cselekszel. Csak ez a fajta önvizsgálat hozhat önismeretet. Amint valódi önismeretre tettél szert, Isten szavaiban keresned kell a becsületes emberi léthez vezető gyakorlás útjait és alapelveit, majd az Isten szavaiban megjelölt utak és alapelvek szerint gyakorolj, tedd a kötelességedet, és közeledj másokhoz, valamint beszélgess velük. Ha már egy ideje, talán egy-két hónapja, ezen a módon gyakorolsz, ragyogást fogsz érezni a szívedben miatta, gyarapodni fogsz általa, és megérzed majd a siker ízét. Azt fogod érezni, hogy van utad arra, hogy becsületes, józan emberré válj, és sokkal megalapozottabbnak fogod érezni magad. Bár még nem leszel képes beszámolni az igazság különösen mély ismeretéről, szereztél egyfajta észlelt ismeretet róla, ahogyan gyakorlási utat is. Bár nem fogod tudni mindezt szavakban világosan kifejezni, rendelkezni fogsz egyfajta tisztánlátással azzal kapcsolatban, hogy milyen ártalmas lehet az emberek számára egy arrogáns beállítottság, és hogy miként torzítja el az emberi mivoltukat. Például az arrogáns, önhitt emberek gyakran mondanak dicsekvő, vad dolgokat, és szólnak ördögi szavakat, hogy becsapjanak másokat; fellengzős szavakat használnak, szlogeneket kiabálnak, és fennkölt szónoklatok dőlnek belőlük. Hát nem az arrogáns beállítottság különböző megnyilvánulásai ezek? Nem meglehetősen értelmetlen szabad folyást engedni ezeknek az arrogáns beállítottságoknak? Ha képes vagy valóban megérteni, hogy minden bizonnyal elveszítetted a normális emberi értelmedet, ha ilyen arrogáns beállítottságot árasztasz magadból, és hogy arrogáns beállítottságot megélni azt jelenti, hogy az emberi mivolt helyett az ördögiséget éled meg, akkor valóban felismered majd, hogy a romlott beállítottság sátáni beállítottság, és képes leszel szívből gyűlölni a Sátánt és a romlott beállítottságokat. Egy ilyen tapasztalással eltöltött hat hónap vagy egy év után képes leszel a valódi önismeretre, és ha újra arrogáns beállítottság árad majd belőled, akkor azonnal tudatában leszel és képes leszel lázadni ellene, és megtagadni azt. Addigra változni kezdesz, és képes leszel fokozatosan levetni az arrogáns beállítottságodat, és normálisan ki tudsz majd jönni másokkal. Képes leszel majd becsületesen, szívből beszélni; többé nem fogsz hazudni és arrogáns dolgokat mondani. Hát nem leszel akkor birtokában egy kis értelemnek, és nem leszel becsületes emberhez hasonlatos? Nem nyerted el azt a belépést? Ekkor kezdesz el majd nyerni valamit. Amikor ilyen módon gyakorlod a becsületességet, képes leszel keresni az igazságot és elgondolkodni magadon, függetlenül attól, hogy milyen arrogáns beállítottságot árasztasz, és miután ilyen módon egy ideig megtapasztaltad, hogy milyen becsületes embernek lenni, tudat alatt és fokozatosan megérted majd az igazságokat és Isten arra vonatkozó szavait, hogy milyen a becsületes ember. Amikor pedig ezeket az igazságokat az arrogáns beállítottságod boncolgatására használod, a szíved mélyén Isten szavai megvilágosodnak és megvilágítanak, és a szívedet ragyogóbbnak érzed majd. Tisztán fogod látni azt a romlottságot, amit az arrogáns beállítottság okoz az embereknek és a csúfságot, amit megélnek miatta, és képes leszel megkülönböztetni az összes romlott állapotot, amiben az emberek találják magukat, amikor arrogáns beállítottság árad belőlük. További boncolgatással még világosabban fogod látni a Sátán csúfságát, és még jobban gyűlölöd majd a Sátánt. Ilyen módon könnyen leveted majd az arrogáns beállítottságodat. Amikor a tudásod eljut erre a szintre, az idevágó igazság Isten szavaiban világosan felfogható lesz számodra és tudni fogod, hogy Isten csupán azt várja el az embertől, amit a normális emberi mivolttal rendelkező embereknek birtokolniuk kell és meg kell élniük. Ezzel nem érzed majd nehéznek többé az igazság gyakorlását. Ehelyett hinni fogod, hogy az igazság gyakorlása tökéletesen természetes és indokolt, hogy az embernek így kell élnie. Ezen a ponton Isten szavainak és az igazságnak a gyakorlása teljes mértékig spontánná, pozitívvá és proaktívvá válik, ugyanakkor pedig még jobban megszereted majd az igazságot. A pozitív dolgok száma növekedni fog a szívedben és Isten valódi megismerése fokozatosan kialakul majd benne. Ezt jelenti az igazság valódi megértése. Helyes szemléleted és nézőpontod lesz minden dolgot illetően, ez az igaz tudás, ezek a helyes nézetek pedig fokozatosan gyökeret eresztenek a szívedben. Ez jelenti azt, hogy beléptél az igazságvalóságba: ez olyasmi, amitől senki sem foszthat meg téged, illetve amit senki sem rabolhat el tőled. Miután apránként felhalmoztad ezeket a pozitív dolgokat, a szíved mélyén nagyon gazdagnak fogod érezni magad. Többé nem fogod azt érezni, hogy nincs értelme hinni Istenben, és eltűnik a szívedből az üresség érzése. Amikor megérzed, hogy milyen csodálatos megérteni az igazságot, és meglátod az emberi élet fényét, valódi hit fog ébredni benned. És amikor megvan a hited, amivel megtapasztalod Isten munkáját, és meglátod, hogy mennyire valódi és gyakorlatias az igazságra való törekvés és az üdvösség elérése, pozitívan és proaktívan fogod gyakorolni és megtapasztalni Isten szavait. Beszélni fogsz a valódi tapasztalatodról és tudásodról, így tanúságot teszel majd Isten mellett, és több embernek segítesz majd megismerni Isten szavainak erejét és azokat az előnyöket, amelyeket az igazság hoz el az embernek. Ekkor több hited lesz majd az igazság gyakorlásához és ahhoz, hogy jól végezd a kötelességed – ezzel pedig valóban aláveted majd magad Istennek. Amikor a valódi tapasztalati tanúságtételedről beszélsz, a szíved egyre ragyogóbbá válik. Azt fogod érezni, hogy több utad van az igazság gyakorlásához, ugyanakkor azt is látni fogod, hogy milyen sok hiányosságod van, és hogy mennyi igazság van, amit gyakorolnod kellene. Az ilyesfajta tapasztalati tanúságtétel nem csak mások számára előnyös és tanulságos – te magad is azt fogod érezni, hogy nyertél valamit az igazságra való törekvéssel, és hogy valóban megkaptad Isten áldásait. Ha valaki ilyen módon tapasztalja meg Isten munkáját, amíg képessé nem válik tanúskodni Őmellette, az nem csupán arra vezethet, hogy több ember ismeri meg a romlott beállítottságait – hogy levessék e beállítottságok béklyóit, korlátait és nyomorúságát, és válik lehetővé számukra, hogy kilépjenek a Sátán hatalma alól – hanem egyre több hitet is adhat az illetőnek, hogy az igazságra való törekvés és a tökéletességre jutás útját járja. Hát nem válik egy ilyen tapasztalás valódi bizonysággá? Ez a valódi bizonyság. Vajon az az ember, aki ilyen bizonyságot tud tenni Isten mellett, úgy érezné, hogy Őbenne hinni unalmas, értelmetlen vagy üres? Egyáltalán nem. Ha valaki tud tanúskodni Isten mellett, és ha valódi tudással bír Róla, a szíve mélyéig megtelik békével és örömmel, és gazdagnak és végtelenül megalapozottnak fogja érezni magát. Ha az ember ilyen állapotban és birodalomban él, természetes, hogy nem fogja arra kényszeríteni magát, hogy szenvedjen, árat fizessen és megfékezze magát. Nem kényszerítené csak úgy magát arra, hogy fegyelmezze a testét és lázadjon a hús-vér test ellen. Inkább azt tenné, hogy pozitív módon ismerné meg a romlott beállítottságait. Emellett tudásra törekedne Isten természetéről, arról, hogy mit birtokol Isten és mi Ő, és megértené, hogy mit kell az embernek tennie, hogy alávesse magát Istennek és eleget tegyen Neki. Ezáltal felfogná Isten szándékait az Ő szavaiban, és megtalálná az igazság gyakorlásának alapelveit, ahelyett, hogy a benne lakozó múló érzéseken időzne. Például, hogy nem képes türtőztetni magát, amikor dolgok történnek, hogy rossz természete van, rossz a hangulata, aznap ismét feldühödött, aznap ismét gyengén vagy az ideálistól elmaradva csinált meg valamit, vagy bármi ezekhez hasonló jelentéktelen ügy. Amíg ezek a dolgok nem akadályoznak az igazság gyakorlásában, addig nem kell aggódni miattuk. Továbbra is arra kell összpontosítanod, hogy eloszlasd a romlott beállítottságaidat, és keresd annak módját, hogy úgy gyakorolj, hogy az eleget tegyen Istennek és összhangban álljon az Ő szándékaival. Gyakorold az igazságot így, és gyors előrehaladást fogsz elérni az életedben, s elindulsz majd az igazságra való törekvés és a tökéletességre jutás útján. A szíved nem lesz többé üres; igaz hited lesz Istenben, és egyre jobban érdekelnek majd Isten szavai és az igazság, és még inkább megbecsülöd majd őket. Egyre többet megértesz majd Isten szándékaiból és az Ő követelményeiből. Amikor valaki eljut erre a szinte, akkor lépett be teljesen Isten szavaiba és az igazságvalóságba.

Amit sok ember gyakorol, és amibe belép most, az nem az igazságvalóság, hanem egyfajta állapotba lépnek be, amelyben kívülről jó viselkedést tanúsítanak, és hajlandóak megfizetni az árat, készek szenvedni és készek feláldozni mindent. Azonban a szívük mélye üres marad és semmi sincs a belső világukban, ami támogatná őket. Miért nincs támogatásuk? Mert nincs útjuk, amikor bármi is történik velük; ábrándozásra támaszkodnak és nincsenek meg az alapelveik az igazság gyakorlására. Amikor romlott beállítottság árad belőlük, nem tudnak mást tenni, mint önuralmat gyakorolni, nem képesek az igazságot keresni, hogy megoldják ezt. Az emberek szerencséje, hogy az öreg testüknek van egy ösztönös képessége: képes szenvedni. Van egy mondás a nem hívők közt, miszerint: „Nincs olyan szenvedés, amit ne lehetne kibírni, csak áldás, amit nem tudunk élvezni.” Az emberi testnek van egy vele született, ösztönös képessége: nem tud túl sok áldást élvezni, de képes bármit elszenvedni, kibírni, és megfékezni magát. Ez vajon jó dolog? Vajon erősség vagy hiba, tökéletlenség? Vajon ez a mondásuk az igazság? (Nem.) Nem az, és ha valami nem az igazság, akkor az ostobaság. Az a mondás nem több üres szavaknál, nem képes megoldani egyetlen problémádat, sem a gyakorlati nehézségeidet. Pontosan fogalmazva, nem képes megoldani a romlott beállítottságaidat. Szóval semmi haszna mondogatni. Bár talán ismered, tudatában vagy, és akár még mélyen meg is tapasztalhattad, akkor sincs semmi haszna. A hitetleneknek más mondásaik is vannak, mint a „Nem félek a haláltól, akkor miért félnék az élettől?” és a „Ha már itt a tél, akkor milyen messze lehet a tavasz?” Ezek aztán igazán grandiózus állítások, nemde? Egészen inspirálók és filozofikusak, igaz? A nem hívők ezeket a mondásokat úgy emlegetik, hogy „erőleves a léleknek”. Ti szeretitek az ilyen mondásokat? (Nem.) Miért nem? Néhányan talán azt mondanák, hogy: „Egyszerűen csak nem szeretjük őket. A nem hívők mondanak ilyesmiket; mi Isten szavait szeretjük.” Isten szavainak melyik részét szereted akkor? Melyik kifejezést tekinted az igazságnak? Melyik kifejezést tapasztaltad meg, gyakoroltad, melyikbe léptél be és melyiket nyerted el? Hasztalan, ha csak egyszerűen nem szereted a nem hívőknek ezeket a mondásait; lehet, hogy nem szereted őket, de nem tudod tisztán látni a lényegüket. Helyesek ezek a mondások? (Nem.) Helyesek vagy sem, a nem hívők szavainak semmi köze az igazsághoz. Még ha az emberek ezeket jónak és helyesnek is tartják, nincsenek összhangban az igazsággal, és nem is érhetnek fel az igazság szintjére. Mind sérti az igazságot, és ellenséges viszonyban van vele. A nem hívők nem fogadják el az igazságot, úgyhogy nincs is értelme vitába szállni velük azzal kapcsolatban, hogy mi helyes és mi helytelen. Nem tehetünk többet, minthogy zavaros ostobaságnak tekintjük a szavaikat, és nem foglalkozunk velük. Mit jelent az „ostobaság”? Olyan szavakat jelent, amelyek egyáltalán nem építőek vagy értékesek az emberek számára, az életük, az általuk járt utak vagy az üdvösségük szempontjából. Minden ilyen beszéd ostobaság, üres szavaknak is hívhatjuk őket. Semmi köze az emberek életéhez vagy halálához, illetve ahhoz az úthoz, amelyen járnak, és olyan ostobaság, ami egyáltalán semmiféle pozitív funkciót nem tölthet be. Az emberek hallanak egy ilyen mondást és úgy élik az életüket, ahogy gondolják, ahogy mindig is tették; egy ilyen mondás egyetlen tényt sem fog megváltoztatni, mert ez nem az igazság. Egyedül az igazság építő az embernek; felbecsülhetetlen értékkel bír. Miért is mondom ezt? Mert az igazság megváltoztathatja az emberek sorsát, a gondolataikat és a nézeteiket, valamint a belső világukat. Ami pedig a legfontosabb, az igazság eloszlathatja az ember romlott beállítottságait, megváltoztathatja egy személy tulajdonságait, a sátáni tulajdonságait az igazság tulajdonságaira változtatva – átváltoztathat egy olyan embert, aki a romlott beállítottságai szerint él olyanná, aki az igazság és Isten szavai szerint él. Amikor egy ember megéli az igazságvalóságot Isten szavaira alapozva, az élete vajon nem változik így meg? Amikor valakinek az élete megváltozik, az azt jelenti, hogy a gondolatai és a nézetei megváltoztak; azt jelenti, hogy megváltozott a szemléletmódja, a hozzáállása, valamint az emberekről és a dolgokról alkotott véleménye; azt jelenti, hogy az eseményekről és a dolgokról alkotott álláspontjai és nézetei mások, mint korábban. A nem hívőktől származó említett mondások csak üres szavak és ostobaság. Nem oldhatnak meg semmilyen problémát. Az, amelyiket az imént említettem: „Nincs olyan szenvedés, amit ne lehetne kibírni, csak áldás, amit nem tudunk élvezni” – nem csupa ostobaság és üres szavak? (De igen.) Szenvedhetsz – és akkor mi van? Nem azért szenvedsz, hogy elnyerd az igazságot; azért szenvedsz, hogy élvezd a presztízst és a státuszt. A szenvedésednek egyáltalán nincs értéke és értelme. Nézzük a tényeket: olyan sokat szenvedtél és akkora árat fizettél, de még mindig nem ismered saját magad, és még csak felfogni sem vagy képes a romlott beállítottságodból fakadó gondolatokat és elképzeléseket, sem feloldani azokat. Gondolod, hogy akkor lehet belépésed az életbe? Van értéke a szenvedésednek? Egyáltalán nincs értéke. Vannak emberek, akiknek értékes a szenvedése. Az a szenvedés például, aminek azért vetik alá magukat az emberek, hogy elnyerjék az igazságot, bír értékkel: amikor valaki elnyerte az igazságot, taníthat és elláthat másokat. Sok ember azért szenved és fizeti meg az árat, hogy az evangéliumot terjessze, hogy segítsen kiterjeszteni az egyház és Isten háza munkáját és terjessze a mennyek országának evangéliumát. Ebből láthatjuk, hogy bárki, aki azért szenved és fizeti meg az árat, hogy elnyerje az igazságot és eleget tegyen Istennek, nyerni fog ebből valamit. Ezek az emberek megkapják majd Isten jóváhagyását. Egyesek azonban nem törekszenek az igazságra, és bár lehet, hogy feláldozzák magukat és szenvednek Istenért, és részesülnek az Ő kedvességében, ám ez a kedvesség nem több Isten sajnálatánál és türelménél, valamint az ember iránt tanúsított kegyének és az emberre kiterjesztett kegyelmének visszatükröződésénél. Milyen kegyelem ez? Pár anyagi áldás, ennél nem több. Hát ezt akarod? Ez lenne az Istenben való hited végső célja? Én úgy vélem, hogy nem. Azóta a nap óta, hogy hinni kezdtél Istenben, nem kívántál mást, mint az Ő kedvességét, az Ő oltalmát és pár anyagi áldást, amit Ő adományoz? Ezeket a dolgokat akarod? Ezekre törekszel a hitedben? (Nem.) Megoldhatják ezek a dolgok az üdvösséged kérdését? (Nem.) Úgy tűnik, hogy elég tisztán gondolkodtok. Értitek, hogy mi a lényeges és mi a fontos. Nem vagytok összezavarodva. Tudjátok, hogy minek van súlya és minek nincs. Azonban az, hogy el tudtok-e indulni az igazságra való törekvés útján, még kiderül majd.

Az Istenben való hit nem a kegyelem vagy Isten toleranciájának és sajnálatának elnyeréséről szól. Akkor miről? Arról, hogy megmeneküljünk. Mi tehát az üdvösség jele? Melyek az Isten által megkövetelt normák? Mi kell ahhoz, hogy megmeneküljünk? Az ember romlott beállítottságának feloldása. Ez a dolog lényege. Tehát végsősoron, mindent egybevetve, nem számít, mennyit szenvedtél vagy mekkora árat fizettél, illetve, hogy mennyire igaz hívőnek kiáltod ki magad – ha végül a romlott beállítottságod egyáltalán nem oszlott el, az azt jelenti, hogy nem olyan ember vagy, aki az igazságra törekszik. Vagy azt is mondhatjuk, hogy mivel nem törekszel az igazságra, a romlott beállítottságod nem oszlott el. Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem léptél az üdvösség útjára; azt jelenti, hogy minden, amit Isten mond, és mindaz a munka, amit az ember megmentéséért tesz, semmit sem ért el benned, nem vezetett tanúságtételre a részedről, és nem termett gyümölcsöt benned. Isten ezt mondja majd: „Mivel szenvedtél és megfizetted az árat, megadtam neked a kegyelmet, az áldásokat, a gondoskodást és az oltalmat, amit megérdemelsz ebben az életben és ebben a világban. Abban azonban nincs részed, amit az ember az üdvözülés után érdemel. Miért van ez? Azért, mert Én már megajándékoztalak azzal, amit ebben az életben és ebben a világban érdemelsz; ami azt illeti, hogy mit érdemel az ember az üdvösség után, számodra nincs semmi, mivel nem indultál el az igazságra való törekvés útján.” Nem tartozol azok közé, akik üdvözülni fognak, nem lettél igazi teremtett lény, és Isten nem akar téged. Isten nem akarja azokat, akik csak dolgoznak, futkosnak, szenvednek és megfizetik az árat Érte, akik valamelyest valóban hisznek és van egy kevés hitük, és semmi több. Ilyen embereket mindenütt találhatunk az Ő hívőinek csoportjaiban. Más szóval, rengetegen vannak, akik dolgoznak és munkát végeznek Istenért, megszámlálhatatlanul sokan vannak. Ha ők olyan emberek lennének, akiket Isten eleve elrendelt és kiválasztott, akiket Isten visszavezetett Isten házába, akkor egyikük sem vonakodna dolgozni és munkát végezni Érte. Miért van ez így? Mert ezt egyszerűen olyan könnyű megtenni. Ezért van olyan sok ember, aki munkát végez és fáradozik Istenért. Még antikrisztusok és gonosz emberek is vannak, akik szintén képesek megtenni ezt, Pálhoz hasonlóan. Nincs túl sok olyan ember, mint Pál? (De van.) Ha bemennél egy gyülekezetbe és így prédikálnál: „Amíg hajlandó vagy futkosni, szenvedni és megfizetni az árat Istenért addig az igazság koronája fog várni rád” – szerinted sok ember válaszolna a hívásodra? Nagyon sokan válaszolnának. De sajnos végül ezek nem azok az emberek, akiket Isten meg fog menteni, illetve akik megmenthetők. Az ilyen emberek csak elidőznek a munkavégzés időszakában; csak munkát végezni hajlandók Istenért. Más szóval, ezek az emberek csak arra hajlandóak, hogy elcseréljék a fáradozásukat Isten szerencséjére, az Ő kegyelmére és áldásaira. Nem akarnak változtatni a túlélési módszereiken, sem az életmódjukon, sem azon az alapon, amelyre a túléléshez támaszkodnak; nem akarják elfogadni Isten ítéletét és fenyítését, hogy változtassanak romlott beállítottságukon vagy az igazságra törekedjenek az üdvösség elérése érdekében. Természetesen azt is mondhatnád, hogy ezek az emberek csak arra hajlandók, hogy szenvedjenek és megfizessék az árat, hogy csak arra hajlandók, hogy elhagyják és felajánlják mindenüket, hogy bármi áron feláldozzanak mindent, amit csak tudnak, és hogy minden lehetséges módon hajlandók fáradozni – mégis, ha arra kéred őket, hogy ismerjék meg magukat, fogadják el az igazságot, oszlassák el romlott beállítottságaikat, lázadjanak a test ellen, gyakorolják az igazságot, és tegyék le gonoszságukat és forduljanak vissza Isten felé, ahogyan a niniveiek tették, és hallgassanak az Ő szavaira és éljenek az Ő szavai szerint, az rendkívül nehéz lenne számukra. Nem így van? (De igen.) Nem meglehetősen bajos ez? Isten oly sok munkát végzett és oly sok szót szólt, miért érzik hát úgy az emberek, hogy annyira nehéz az igazságra törekedni? Miért közömbösek mindig vele szemben? Még azután sem áll szándékukban változni, hogy éveken át hallgatták a prédikációkat. A szívük mélyén soha nem tartottak őszinte bűnbánatot Istennek, és soha nem ismerték és fogadták el igazán azt a tényt, hogy romlott a beállítottságuk. Mind a dolgokról alkotott nézeteiket, mind cselekedeteiket illetően soha nem engedték el saját szemléletmódjukat és nem keresték az igazságot; nem úgy közelítenek meg minden dolgot, hogy megfordítanák a szemléletmódjukat és bűnbánatot tartanának Isten előtt. Így hát sokan vannak, akik sokat tapasztaltak és sok munkát végeztek, akik már jó ideje teszik kötelességeiket, de mégsem tudnak semmiféle tanúságot tenni. Még mindig nincs ismeretük, sem tapasztalatuk Isten szavairól, amikor pedig az Isten szavaival kapcsolatos tapasztalatukról és ismeretükről beszélnek, igen zavarban vannak és tehetetlenek, valamint rendkívül ügyetlennek tűnnek. Ennek oka az, hogy nem ismerik az igazságot, illetve nem érdekli őket. A fáradozás ugyanakkor olyan egyszerű, olyan könnyű. Ezért munkát végezni Istenért mindenki hajlandó, de az igazságra való törekvést senki sem választja.

Nos, ha már itt tartunk, mit is jelent pontosan az igazságra való törekvés? Annyi mindent mondtunk már; nem kellene meghatároznunk, hogy mit jelent az igazságra törekedni? Meg tudjátok határozni? Elég egyszerű definíciónak kellene lennie, nem? Eszetekbe fog jutni, ha csak elmélkedtek, tűnődtök és gondolkodtok a szavakon? Egyesek talán azt mondanák: „Az igazságra való törekvés nagy téma. Nem lehet csupán pár mondatban világosan kifejezni. Nem tudom, mit mondjak róla. Milyen szavakkal lehet leírni? Az igazságra való törekvés nagy dolog, és csak a legnagyobb szavakkal lehetne megfelelően leírni és meghatározni – ez az egyetlen módja, hogy mindenkit igazán lenyűgözzünk!” Úgy gondoljátok, hogy ennek így kell lennie? (Nem.) Nos, akkor határozd meg az igazságra való törekvést hétköznapi nyelven. (Az igazságra való törekvés azt jelenti, hogy az igazságot használjuk a romlott beállítottságunk eloszlatására.) Ez definíciónak minősül? Következtetést vonsz le ebből? Könnyű meghatározni az igazságra való törekvést? A meghatározása nem könnyű feladat; némi erőfeszítést kell tenned, hogy elmélkedj rajta. Mit jelent az igazságra törekedni? Próbáljuk meg meghatározni, rendben? Az emberi nyelvek legjobbja az, amelyik egyszerű, köznyelvi és életszerű. Nem fogunk idegen nyelven vagy nagy szavakat használva beszélni. Az átlagemberek hétköznapi nyelvén fogunk beszélni, folyékonyan, köznyelvi és könnyen felfogható módon, hogy az emberek azonnal megértsék, amit mondtunk. Leszámítva a kiskorúakat, vagy azokat, akik túl egyszerűek, illetve mentálisan sérültek ahhoz, hogy megértsék, minden normálisan gondolkodó felnőtt képes lesz megérteni az általunk használt nyelvet, amint meghallja azt. Ezt jelenti az, hogy egy nyelv köznyelvi; ezt nevezzük hétköznapi nyelvnek. Mit jelent tehát az igazságra törekedni? Teljességgel Isten szavai alapján, Isten szavai szerint szemlélni az embereket és a dolgokat, és azok szerint viselkedni és cselekedni, az igazságot tekintve mércénknek – ezt jelenti az igazságra való törekvés. Így hangzik az igazságra való törekvés pontos definíciója. Kérdés: Mit jelent az igazságra törekedni? Válasz: Teljességgel Isten szavai szerint szemlélni az embereket és a dolgokat és azok szerint viselkedni és cselekedni, az igazságot tekintve mércénknek. Ez az igazságra való törekvés meghatározása. Egyszerű, nem? Néhányan közületek azt mondhatják: „Egész idő alatt arról beszéltél, hogy mit jelent az igazságra törekedni, holott a meghatározása csupán ez az egyetlen mondat. Ilyen egyszerű?” Igen, ez ilyen egyszerű. Ez egy ilyen egyszerű meghatározás, mégis oly sok kapcsolódó témát érint – és ezek a kapcsolódó témák mind érintik az igazságra való törekvés témáját. E témák között szerepelnek az ember nehézségei és az ember gondolatai, valamint szemléletmódja, és mindaz a számtalan kifogás, igazolás, módszer és hozzáállás, amivel az ember az igazságra való törekvést illetően rendelkezik. És ott van még az ember igazságra való törekvéssel szembeni ellenállásának és elutasításának témája, amelyeket az ember romlott beállítottságai idéznek elő. Természetesen azok a dolgok, amelyekről beszéltem nektek – az igazságra való törekvés számos útja és lépése, annak módja, ahogyan valaki az igazságra törekszik, az igazságra való törekvéssel elért eredmények és az igazságvalóság, ami az azt megélő emberekben látható – ezek szintén mind érintik az igazságra való törekvés témáját. Ennek végeredménye az Isten szavai melletti tapasztalati tanúságtétel és Isten embert megmentő munkája, ami akkor jelenik meg, amikor az emberek az igazságra törekszenek és gyakorolják, valamint megtapasztalják az Ő szavait. Ez a legnagyobb eredmény. Az ilyen bizonyságtétel egyik jellemzője, hogy Isten munkájának eredményeiről tesz tanúságot; a másik pedig az, hogy az igazságra törekvő emberekben látható pozitív hatásokról tesz tanúságot, vagyis arról, hogy romlott beállítottságaik kisebb-nagyobb mértékben eloszlottak. Például valaki, aki korábban nagyon arrogáns volt, aki önkényes, nemtörődöm és öntörvényű volt a cselekedeteiben, Isten szavainak olvasásán keresztül megtanulja, hogy ez romlott beállítottság, majd elfogadja és elismeri ezt. Fokozatosan megismeri, hogy ez a romlott beállítottság milyen kárt okoz másoknak és önmagának: szűkebb értelemben kárt okoz az embereknek, tágabb értelemben pedig megzavarja, megszakítja és károsítja a gyülekezet munkáját. Ez az eredmények egy része; olyasmi ez, amit az ember akkor tanul meg, amikor megérti Isten szavait. Továbbá, Isten szavainak kinyilatkoztatása alapján elismeri romlott beállítottságát, majd az Isten által elrendezett helyzetekben fokozatosan eljut a bűnbánatig, és elengedi a viselkedését és cselekedeteit irányító életstílust és szemléletmódot, amelyekhez egykor ragaszkodott. Isten szavai között megtalálja a gyakorlás alapelveit és útjait, és a gyakorlás Isten által neki adott alapelvei szerint kezeli a dolgokat. Ez az igazi bűnbánat és az, amikor valaki valóban megfordul. Képes Isten szavai alapján viselkedni és cselekedni, és végül eljut oda, hogy minden cselekedetében az igazságalapelveket keresi, és megéli annak a valóságnak egy részét, hogy Isten szavait veszi alapjául. Ez egy példa az arrogáns beállítottság feloldására. Az így elért végeredmény az, hogy ez az ember nem éli meg többé az arroganciát; ehelyett van lelkiismerete és értelme, képes az igazságalapelveket keresni és valóban aláveti magát az igazságnak; amit gyakorol és megél, azt többé nem a romlott beállítottsága uralja, hanem az igazságot tekinti mércéjének és megéli Isten szavainak valóságát – ez az eredmény. Vajon nem az igazságra való törekvéssel érhető el ez az eredmény? (De igen.) Ez az a fajta eredmény, amelyet az igazságra való törekvés ér el az emberben. Isten számára pedig az így élt élet jelent valódi bizonyságtételt Mellette és a munkája mellett; olyan eredmény ez, amely akkor érhető el, amikor egy teremtett lény átesik Isten szavainak ítéletén, fenyítésén és leleplezésén. Ez valódi bizonyságtétel, és ez dicsőséges dolog Isten számára. Az ember számára persze nem dicsőséges dolog; legfeljebb tiszteletreméltó és büszke dolognak lehetne nevezni, valamint ez az a bizonyságtétel, amivel egy teremtett lénynek rendelkeznie kellene, és amit meg kellene élnie Isten munkájának megtapasztalását követően. Olyan pozitív hatás, ami az igazságra törekvő emberben teljesül. Isten az ilyen tapasztalatot és tudást, valamint azt, amit ezek az emberek megélnek, szintén az Ő munkája által elért eredményeknek tekinti. Számára ez olyan bizonyságtétel, amely nagy erővel veri vissza a Sátánt. Ez az, amit Isten szeret és amit becsben tart.

Épp most határoztuk meg, hogy mit jelent az igazságra törekedni. E meghatározás révén közelebb került a valósághoz az arról alkotott nézetetek, hogy mit jelent az igazságra törekvés? (Igen.) Most, hogy számotokra érthető módon határoztuk meg az igazságra való törekvést, hogyan kellene tekintenetek a korábbi törekvéseitekre? Lehetséges, hogy a nagy többségetek nem olyan ember, aki az igazságra törekszik. Lehet, hogy egy kissé nyugtalanító ezt hallanotok, nemde? Olvassátok el a meghatározást még egyszer. (Mit jelent az igazságra törekedni? Válasz: Teljességgel Isten szavai szerint szemlélni az embereket és a dolgokat és azok szerint viselkedni és cselekedni, az igazságot tekintve mércénknek.) Most pontosan meg tudjátok mondani. Tovább gondolva, helyes ez? (Az.) Ha e definíció alapján mérlegelitek a korábbi törekvéseiteket és gyakorlataitokat, mi lesz az eredmény? Képesek lesztek megtudni, hogy jelenleg birtokában vagytok-e az igazságvalóságnak vagy sem, és képesek lesztek ellenőrizni, hogy a jelenlegi magatartásotok az igazságra való törekvés-e. Ez nem egy elvont megfogalmazás, ugye? Elég köznapi nyelv, nemde? (Az.) Hétköznapi nyelvezet, amelyet bármely hétköznapi ember megérthet. Bár látszólag elég könnyen érthető, az embereknek mégis van egy problémájuk. Mi ez a probléma? Az, hogy miután megértették a definíciót, kényelmetlenül érzik magukat és zaklatottak. Miért zaklatottak? Mert úgy érzik, hogy a múltbéli szenvedéseiket és az árat, amit megfizettek, elítélték, hogy hiába adták ki azokat, és ettől rosszul érzik magukat. Egyesek, miután ezt hallották, így szólnak: „Ó, szóval ez az igazságra való törekvés meghatározása. Ha ezt a definíciót követjük, akkor nem volt-e minden általunk fizetett ár és minden múltbeli ráfordításunk elfecsérelt? Ha Te nem határoztad volna meg, hogy mit jelent az igazságra törekedni, akkor továbbra is azt gondoltuk volna, hogy jól végezzük törekvéseinket; most, hogy ezt a definíciót adtad, vajon nem veszett-e kárba az összes törekvésünk és az ár, amit megfizettünk? Nem tört-e össze minden álmunk, ami arról szólt, hogy koronát és jutalmat kapunk? Ha értjük az igazságot, áldottnak kellene lennünk és az álmainknak valóra kellene válniuk, miért ítélnek hát meg minket most, amikor értjük az igazságot? Miért élünk reménytelenül a sötétségben? A múltunkat és a jelenünket elítélték, és nem lehet tudni, milyen lesz a jövő. Úgy tűnik, mintha nem lenne reményünk arra, hogy áldottak legyünk.” Így van ez? Helyes, hogy az emberek így gondolkodnak erről? (Nem.) Tehát így kellene az embereknek gondolkodniuk erről? (Nem.) Nem így kellene. De van egy jó dolog ebben: újra meg újra imádkozhatsz-olvashatsz az igazságra törekvés e meghatározásáról, majd visszatekinthetsz a múltadra, rátekinthetsz a jelenedre és előre nézhetsz a jövődbe. Lehetséges, hogy zaklatott vagy, ám ez az érzés azt jelenti, hogy nem vagy eltompult. Tudod, hogy fontolóra kell venned a múltadat, a jelenedet és a jövődet, és tudod, hogy terveket kell készítened a kilátásaidat illetően és el kell gondolkodnod rajtuk, aggódnod kell miattuk és izgulnod kell miattuk. Ez jó dolog. Azt bizonyítja, hogy még élsz, hogy élő ember vagy, és hogy a szíved még nem halt meg. Ami aggasztó, az az, amikor valaki közömbös marad, függetlenül attól, hogy mit mondanak neki, vagy milyen világosan közlik vele az igazságra való törekvés útját. Azt gondolja: „Én már csak ilyen vagyok; kit érdekel, hogy áldást kapok vagy csapás ér engem? Ítélj meg, ítélj el – tegyél, amit csak akarsz!” Nem számít, hogy mit mondanak neki, érzéketlen rá. Ez bajt jelez. Mit értek baj alatt? Azt, hogy bárhogyan is beszélsz vele az igazságról, nem fogja érteni; halott személy, akinek nincs lelke. Fogalma sincs az olyan dolgokról, mint az Istenbe vetett hit, az igazságra való törekvés, az üdvösség, vagy Isten embert megmentő munkája, és nem érti az efféle dolgokat. Olyan ez, mintha egy botfülű embert próbálnánk éneklésre tanítani, vagy egy színvakot színkeverésre: egyszerűen nem kivitelezhető. Az ezekről a dolgokról való beszélgetésnek nincs jelentősége vagy értéke számukra, mivel bármit is mondasz, legyen az mély vagy sekélyes, konkrét vagy tág értelmű, mindegy lesz – egyik esetben sem fognak érezni semmit. Olyanok, mint a szemüveget viselő vak ember, akár rajtuk van a szemüveg, akár nincs, semmi hatása a látásukra. Néhányan gyakran mondják: „Ha már itt a tél, akkor milyen messze lehet a tavasz?” és „nem félek a haláltól, akkor miért félnék az élettől?” és „csettintek a kezemmel, még egy felhőfoszlányt sem viszek el.” Ezek mind a lélektelen, halott emberek szavai, akik nagyon okosnak hiszik magukat. Lelki kifejezésekkel élve, hiányzik belőlük a lelki megértés. Azok, akiknek nincs lelki megértése, halott emberek, akkor is, ha életben vannak. Megérthetik-e a halott emberek az élők szavait? Azt gondolják: „Ez az egész beszéd az igazságra való törekvésről és az emberekről és dolgokról alkotott szemléletünkről, valamint a viselkedésünkről és a cselekedeteinkről – mi közöm nekem ezekhez? Nem félek a haláltól, akkor miért félnék az élettől?” Aki így gondolkodik, annak annyi. A halottak közé tartozik. Így van ez az igazságra való törekvés meghatározásával. Nem számít, milyen szándékaid vagy terveid vannak a jövőbeli utaddal kapcsolatban miután elolvastad e definíciót, illetve hogyan fogsz megváltozni, minden a személyes törekvéseden múlik. Ezek azok a szavak, amelyeket ki kell mondanom és az a munka, amelyet el kell végeznem. Mindent elmondtam, amit kellett és az egészet elmondtam, amit el kell mondanom. Ha valóban szeretitek az igazságot és megvan bennetek az akarat, hogy törekedjetek, akkor jól tennétek, ha az igazságra való törekvés Általam adott definícióját fogadnátok el törekvésetek céljául és irányaként, amikor arról van szó, hogy általában hogyan szemlélitek az embereket és a dolgokat, és hogyan viselkedtek és cselekedtek, illetve referenciaként fogadnátok el, hogy ezáltal fokozatosan beléphessetek Isten szavainak valóságába és az igazságvalóságba. Ha így teszel, akkor a közeljövőben biztosan nyerni fogsz valamit az igazságra való törekvés útján. Egyesek talán ezt mondják: „Soha nem túl késő az igazságra törekedni.” Ez pontatlan – ha nem törekszel az igazságra, addig, amíg Isten munkája véget nem ér, akkor csakugyan túl késő lesz. Hogyan magyarázzuk ezt az elképzelést? Az igazságra való törekvésnek azelőtt kell megtörténnie, hogy Isten munkája véget ér. Más szóval, ez a kijelentés azelőtt állja meg a helyét, mielőtt Isten megkongatja a harangot, jelezvén, hogy munkája a végéhez érkezett. Amikor azonban Isten munkája befejeződött és azt mondja: „nem végzem többé az ember megmentésének munkáját és nem szólok több olyan szót, amivel segítem az embereket az üdvösség elérésében, vagy amelyek az ember üdvösségével kapcsolatosak. Nem beszélek többé ilyen dolgokról” – akkor az Ő munkája valóban befejeződött. Ha eddig vársz az igazságra való törekvéssel, akkor valóban túl késő lesz. Bárhogy is van, ha most elkezdesz az igazságra törekedni, még mindig lesz időd – még mindig van esélyed elérni az üdvösséget. Mostantól kezdve tegyél meg minden tőled telhetőt, hogy fokozatosan Isten szavai szerint szemléld az embereket és a dolgokat és azok szerint viselkedj és cselekedj, az igazságot tekintve mércédnek. Törekedj arra, hogy rövid idő alatt elolvasd és megértsd Isten összes szavát, amely leleplezi az ember romlott beállítottságait, és gyakorold az önmagadról való elmélkedést és önmagad megismerését. Ha így teszel, az óriási hasznodra válik az életbe való belépésedben. Vegyük például Isten szavai közül azokat, amelyek leleplezik az emberiség romlott beállítottságait, amelyek az antikrisztusok beállítottságát érintik. Nem ezek a legalapvetőbb szavak? (Azok.) És mit kellene tenned ezekkel a szavakkal, mint alapoddal? Elítélni magad? Átkozni magad? Megfosztani magad a jövődtől és a sorsodtól? Nem; arra kell használnod őket, hogy megismerd a romlott beállítottságodat. Ne próbáld megúszni ezt. Ez egy olyan fordulópont, amelyen mindenkinek át kell mennie. Mit jelent az, hogy mindenkinek át kell mennie rajta? Épp olyan ez, mint ahogy minden ember megszületik egy anyához és apához, majd felnő, megöregszik és meghal. Ezek olyan fordulópontok, amelyeken minden embernek egyenként át kell mennie. Mennyire fontos az igazságra törekedni? Ugyanolyan fontos, mint az ember mindennapi étele és itala. Ha többé nem ennél és innál mindennap, a tested nem tudna túlélni; az életed nem folytatódhatna. Az „Isten szavai szerint” azt jelenti, hogy teljességgel Isten szavai szerint kell szemlélned az embereket és a dolgokat és azok szerint kell viselkedned és cselekedned, ami aztán meghatározza a szemléletmódodat, a módszereidet és a gyakorlataidat. Természetesen az „Isten szavai szerint” egyenlő azzal, hogy „az igazságot tekintve mércénknek”. Tehát az igazságra való törekvés definíciójában az „Isten szavai szerint” önmagában elegendő. Miért kell hozzátennünk, hogy „az igazságot tekintve mércénknek”? Azért, mert van néhány konkrét probléma, amelyekkel Isten szavai nem foglalkoznak. Ilyen esetekben az igazságalapelveket kell keresned, és ezeken az alapelveken belül kell szemlélned az embereket és a dolgokat, valamint viselkedned és cselekedned. Ha így teszel, végérvényesen eléred majd az abszolút pontosságot. Az abszolút pontosság elérése előtt az embernek meg kell ismernie romlott beállítottságát, valamint el kell ismernie romlott kiáramlásait és romlott lényegét. Ezután őszinte bűnbánatot kell tartania, és ezáltal valóban meg kell fordulnia. E sorozat minden egyes folyamata nélkülözhetetlen, akárcsak amikor az ember eszik: az ételt a szájába kell vennie, majd annak át kell haladnia a nyelőcsövén a gyomrába, majd ezután megemészti, az étel pedig felszívódik. Csak ezek után kerülhet be fokozatosan a vérébe és válhat a szervezete által igényelt tápanyaggá. Az emberek törekszenek az igazságra és eljutnak oda, hogy mércéjükként tekintik, majd ezután tudják gyakorlatba ültetni az igazságot, megélni azt és belépni az igazságvalóságba. Ebben a sorban a normális folyamatok mindegyike nélkülözhetetlen; kötelező lépések, amiket minden igazságra törekvő embernek meg kell tennie az igazság bármely elemére való törekvés során. Vannak, akik talán ezt mondják: „Nekem nincs szükségem ezekre a lépésekre és folyamatokra az igazságra törekvéshez. Egyszerűen csak közvetlenül keresni fogom az igazságot, majd gyakorlatba ültetem és a valóságommá teszem.” Ez egy leegyszerűsített felfogás, ám ha ez eredményeket hozhat, akkor természetesen ez egy jobb út. Azt mutatja, hogy már felhalmoztál egy bizonyos mennyiségű tudást és sikert, miközben rendszeresen megismerted a romlott beállítottságodat, így eltekinthetsz a vizsgálat, a megismerés, az elfogadás, a bűnbánat és egyebek folyamataitól, és egyenesen az igazságalapelvek keresésébe vetheted magad. Ahhoz, hogy valaki egyenesen az igazságalapelvek keresésére térjen, bizonyos érettséggel kell rendelkeznie. Mit jelent az, hogy van ilyen érettsége? Azt jelenti, hogy valódi ismerettel rendelkezik romlott beállítottságáról, és hogy amikor nem érti az igazságokat valamiről, ami éri őt, akkor már nem kell megismernie magát, sem bűnbánatot tartania, sem megfordulnia az útján. Mindössze annyit kell tennie, hogy közvetlen megértést szerez az igazságalapelvekről, majd a továbbiakban azok szerint gyakorol. Ez elég. Ez nem egy átlagember érettsége. A legkevesebb, hogy az ilyen érettséggel rendelkező ember már megtapasztalta azt a folyamatot, amely során Isten keményen megítélte, megfenyítette, fegyelmezte és próbára tette őt. Alávetette magát Neki, és már a tökéletességre jutás felé vezető úton jár. Az ilyen embereknek nincs szükségük afféle folyamatokra, hogy megismerjék romlottságukat, majd elismerjék azt, bűnbánatot tartsanak és megforduljanak. Nos, akkor veletek mi a helyzet? A többségeteknek azzal kell kezdenie, hogy megismeri magát? Ha nem ismered magad, nem leszel meggyőződve és nem lesz könnyű elfogadnod az igazságot, sem valódi bűnbánatra nem leszel képes. Ha nem tartasz valódi bűnbánatot, alá tudod vetni magad az igazságnak? Alá tudod vetni magad Istennek? Biztosan nem, és ebben az esetben nem vagy olyan személy, akit megmentenek.

E közlést követően van-e most már egy kis utatok az igazságra törekvéshez? Megvan-e a bizalmatok, hogy törekedjetek rá? (Igen.) Ez jó; aggasztó lenne, ha nem lenne. Lehetnek néhányan közöttetek, akiket negatív érzés tölt el a prédikáció után. „Ó, ne – nekem gyenge a képességem. Meghallgattam a prédikációt, de semmit sem értek belőle; csak egy kevés doktrínát értek. Úgy tűnik, nincs sok lelki megértésem. Közömbösnek érzem magam az igazságra való törekvést illetően. A kötelességem végzése során csak annyit tehetek, hogy fáradozom egy keveset. Túl sok a hiányosságom, és teli vagyok romlott beállítottságokkal. Azt hiszem, ezen nem lehet változtatni. Ez már csak így lesz. Elég nekem, ha csak munkás vagyok.” Elindulhat-e valaki ilyen negatív gondolatokkal az igazságra való törekvés útján? Kicsit veszélyesnek tűnik, mivel épp ezek a negatív gondolatok képeznek nagy akadályt az ember igazságra való törekvése előtt. Ha valaki nem oszlatja el őket, akkor nem lesz képes elindulni ezen az úton, bármennyire jó is az. Néhányan már sokszor kudarcot szenvedtek és elbuktak az igazságra való törekvés útján, végül pedig elcsüggednek: „Ennyi volt – nem kell többé az igazságra törekednem. Nem az a sorsom, hogy áldott legyek. Vajon nem Maga Isten kérdezte, hogy: »Olyan az arcod, mint aki áldásban részesülhetne?« Ha tükörbe nézek, azt mutatja, hogy átlagos külsőm van, élettelen szemekkel és rossz arányú vonásokkal, a legcsekélyebb finomság nélkül. Akárhogy is nézzük, egyszerűen nem úgy nézek ki, mint aki áldott. Ha Isten nem így rendelte el, törekedhetnek az emberek, ahogy csak akarnak, semmi haszna nem lesz!” Nézd meg ezeknek az embereknek a mentalitását: ennyi megoldandó ocsmánysággal a szívükben hogyan indulhatnak el az igazságra való törekvés útján? Az igazságra való törekvés a legnagyobb dolog az életben, a legrosszabb dolog pedig, amit tehetsz, hogy folyton az áldások elnyeréséhez kötöd. Az embernek először az áldások elnyerésére irányuló szándékát kell eloszlatnia. Ezután kicsit zökkenőmentesebben megy majd az igazságra törekvés. Amikor az igazságra való törekvésről van szó, a legfontosabb dolog, hogy ne azt nézzük, sokan vannak-e ezen az úton, és ne azt kövessük, amit a többség választ, hanem csak arra összpontosítsunk, hogy igyekezzünk megfelelni Isten követelményeinek, Pétert utánozva. A legfontosabb dolog, hogy világosan lássuk a jelent és abban éljünk, hogy tudjuk, milyen romlott beállítottság az, ami jelenleg kiárad belőlünk, és hogy rögtön, azonnal keressük az igazságot, hogy eloszlassuk, először alaposan boncolgatva és megismerve, majd bűnbánatot tartva Isten előtt. Amikor bűnbánatot tartasz, az igazság gyakorlatba ültetése a legfontosabb – ez a valódi eredmények elérésének egyetlen módja. Ha csak ennyit mondasz Istennek: – „Istenem, hajlandó vagyok bűnbánatot tartani. Sajnálom. Tévedtem. Kérlek, bocsáss meg nekem!” – és úgy gondolod, hogy mindössze ennyit kell tenned Isten jóváhagyásának elnyeréséhez, az működni fog? (Nem.) Ha mindig kész vagy azt mondani Istennek, hogy „Istenem, sajnálom. Tévedtem” – remélve, hogy Isten erre azt mondja, hogy „semmi baj, folytasd” – ha mindig ilyen állapotban élsz, képtelen leszel belépni az igazságba. Hogyan kell tehát imádkoznod és bűnbánatot tartanod Isten előtt? Van út? Akinek van tapasztalata ezzel kapcsolatban, az beszélhet róla egy kicsit. Senki? Úgy tűnik, hogy általában sosem tartotok bűnbánó imákat és nem valljátok meg a bűneiteket, illetve nem tanúsítotok megbánást Isten előtt. Hogyan kellene tehát elengednetek saját kívánságaitokat és szándékaitokat? Hogyan kellene eloszlatnotok a romlottságotokat? Van utatok a gyakorláshoz? Hogy egy példát mondjak: ha nincs utad az arrogáns beállítottság feloldására, így kellene imádkoznod Istenhez: „Istenem, arrogáns a beállítottságom. Azt gondolom, hogy erősebb vagyok másoknál, jobb vagyok másoknál, okosabb vagyok másoknál, és azt akarom, hogy mások azt tegyék, amit én mondok. Ez olyan értelmetlen. Miért nem tudom elengedni, még akkor sem, ha tudom, hogy ez arrogancia? Könyörgöm, hogy fegyelmezz és feddj meg engem. Kész vagyok elengedni az arroganciámat és a saját szándékaimat, hogy helyette a Te szándékaidat keressem. Kész vagyok hallgatni a szavaidat és elfogadni azokat életemként és alapelvekként, amelyek szerint cselekszem. Kész vagyok megélni a szavaidat. Könyörgöm, hogy vezérelj engem, könyörgöm, hogy segíts és vezess engem.” Benne van-e ezekben a szavakban az alávetettség hozzáállása? Benne van-e a vágy az alávetésre? (Igen.) Egyesek azt mondhatják: „Ha csak egyszer imádkozol, az nem működik. Amikor valami történik velem, még mindig a romlott beállítottságom szerint élek, és még mindig én akarok irányítani.” Ebben az esetben folytasd az imádságot: „Istenem, olyan arrogáns vagyok, olyan lázadó! Könyörgöm, hogy fegyelmezz engem, hogy azonnal állítsd le a gonoszságomat és fékezd meg az arrogáns beállítottságomat. Könyörgöm, hogy vezérelj és vezess engem, hogy megélhessem a szavaidat, és a szavaid, valamint a követelményeid szerint cselekedjek és gyakoroljak.” Járulj többet Isten elé imádságban és könyörgésben, és engedd, hogy Ő munkálkodjon. Minél őszintébbek a szavaid és minél őszintébb a szíved, annál nagyobb lesz a vágyad, hogy lázadj a tested és önmagad ellen. Amikor ez felülírja azt a vágyadat, hogy a saját akaratod szerint cselekedj, a szíved fokozatosan megfordul majd – és amikor ez megtörténik, lesz reményed arra, hogy gyakorold az igazságot és az igazságalapelvek szerint cselekedj. Amikor imádkozol, Isten nem mond, nem jelez és nem is ígér neked semmit, hanem megvizsgálja a szívedet és a szavaid mögött rejlő szándékot; megfigyeli, hogy az, amit mondasz, őszinte és igaz-e, valamint, hogy becsületes szívvel könyörögsz és imádkozol-e Hozzá. Ha Isten azt látja, hogy a szíved becsületes, vezetni és vezérelni fog téged, ahogyan kérted, és ahogyan imádkoztál érte Hozzá, és természetesen meg is fedd és fegyelmez is majd téged. Amikor Isten teljesíti, amiért könyörögtél, a szíved megvilágosodik, és valamelyest megváltozik. Ezzel szemben, ha az Istenhez intézett imáid és könyörgéseid őszintétlenek, és nincs benned igaz vágy a bűnbánatra, hanem csak próbálod Istent felületesen megbékíteni és becsapni a szavaiddal, akkor, amint Isten megvizsgálta a szívedet, semmit sem tesz érted és visszautasít majd. Ilyen körülmények között te sem fogod érezni, hogy Isten bármit mond neked vagy bármit tesz, illetve, hogy egyáltalán cselekszik-e; Isten azonban semmilyen munkát nem fog végezni benned, mert a szívedben becstelen vagy. És mi fog történni, ha Isten nem munkálkodik? Épp ahogy szándékodban állt, a szívedből hiányozni fog a vágy a bűnbánatra, és egyáltalán nem fordul majd meg. És így, abban a környezetben és abban az eseményben, ami történt veled, továbbra is az emberi akarat és a romlott beállítottság irányítja majd azt, amit teszel, ahelyett, hogy az igazságalapelveken alapulna. Továbbra is aszerint fogsz cselekedni és gyakorolni, amit akarsz és amire vágysz. Az Istenhez szóló imádságaid kimenetele ugyanaz lesz, mint mielőtt imádkoztál; nem lesz változás. Továbbra is azt teszel majd, amit akarsz, anélkül, hogy egyáltalán megfordulnál. Ez azt jelenti, hogy az igazságra való törekvés folyamatában az emberek szubjektív erőfeszítései fontosak, ahogyan az is, hogy megértik-e az igazságot. Ugyanakkor, ha az emberek értik az igazságot és gyakorolni kívánják, de nehéznek találják ezt, Istenre kell hagyatkozniuk, és fel kell ajánlaniuk őszinte szívüket és igaz imáikat. Ez is nagyon fontos; ezek a dolgok mind nélkülözhetetlenek. Ha csak annyit teszel, hogy felületesen, felszínesen imádkozol Istenhez, mondván: „Istenem, tévedtem. Sajnálom.” – és ha ugyanolyan felületes vagy Istennel a szívedben, mint amilyen az imád szavaiban, akkor Isten nem fog munkálkodni, és nem is figyel oda rád. Ha azt mondod: „Istenem, sajnálom. Tévedtem.” – Isten biztosan nem fogja azt mondani, hogy „rendben”. A Neki mondott felületes, felszínes szavak miatt Isten megkérdez majd: „Miben tévedtél? Mit szándékozol tenni? Bűnbánatot tartasz? Elhagyod a gonoszságodat és megfordulsz? Elengeded a saját akaratodat, szándékaidat és érdekeidet, és sietve megfordulsz? El tudod határozni, hogy megfordulsz?” Lehet, hogy nem hallod, hogy Isten bármit is kérdez tőled, miközben ez történik, de ha azt mondod Istennek, hogy „Istenem, sajnálom. Tévedtem.” – Isten szemszögéből nézve az Ő hozzáállása épp olyan lesz, amint az imént mondtam: ezekkel a szavakkal fog kérdőre vonni téged. Hogyan fog kérdőre vonni? Továbbra is figyelni fogja, hogy mit teszel, illetve milyen döntéseket hozol, miután azt mondtad, hogy „Istenem, sajnálom. Tévedtem.”. Megvizsgálja, hogy van-e benned valódi bűnbánat, ami abból fakad, hogy igazán elismered és gyűlölöd a saját romlottságodat. Isten megnézi majd, hogyan viszonyulsz Hozzá, hogyan viszonyulsz az igazsághoz, hogyan tekintesz a saját romlott beállítottságodra és milyen nézeteid vannak róla, illetve azt, hogy szándékodban áll-e elengedni a téves nézeteidet és a téves útjaidat. Meg fogja nézni a döntéseidet, azt, hogy az igazságra való törekvés útját választod-e, azt, hogy hogyan kellene cselekedned és milyen alapelveket kellene követned a jövőben, hogy képes vagy-e gyakorolni az igazságot és alávetni magad Neki. Isten minden mozdulatodat, minden szándékodat és döntésedet meg fogja vizsgálni, és miközben ezt teszi, megnézi majd, hogy a döntéseidet követően tett dolgok valóban a megbánás és a megfordulásod cselekedetei-e. Ez a döntő kérdés.

Ha az emberek egyszer úgy döntöttek, hogy bűnbánatot tartanak, hogyan kell megfordulniuk? Úgy, hogy elengedik a vágyaikat, a gondolataikat és a nézeteiket, valamint a régi szokásaikat, hogy gyakorolják az igazságot és hogy valóban megváltozzanak. Ezt jelenti az, hogy valóban megfordulsz. Ha csak állítod, hogy hajlandó vagy megfordulni, de a szívedben továbbra is a régi kívánságaidhoz ragaszkodsz, elhagyva az igazságot és a régi szokásaidat folytatva, akkor nem fordulsz meg igazán. Ha csak annyit mondasz Istennek, amikor imádkozol, hogy „Istenem, sajnálom. Tévedtem.” – de az összes azt követő viselkedésedben továbbra is a saját akaratod szerint hozol döntéseket, cselekszel, gyakorolsz és élsz, mindezekben a dolgokban ellentétesen az igazsággal, akkor Isten szemszögéből hogyan kellene meghatározni téged? Nem fordultál meg. Legalábbis azt fogja mondani, hogy nem akarsz megfordulni. Mondhatod Istennek, hogy „Istenem, sajnálom. Tévedtem.”, de ezek csak felületes szavak, nem a szíved mélyéről jövő bűnbánat és vallomás. Nem azt a hozzáállást tükrözik, hogy elismered a hibát és bűnbánatot tartasz; üres szavak csupán. Isten nem arra figyel, amit mondasz – azt nézi, hogy mit gondolsz, mit tervezel, és mit szövögetsz. És amikor Isten azt látja, hogy a cselekedeteid alapja és alapelvei még mindig ellentétesek az igazsággal, akkor igaz, valós és pontos ítéletet mond rólad. Azt fogja mondani: „Nem fordultál meg és nem is fordulsz meg.” Amikor pedig Isten ezt mondja, amikor Isten ezt az ítéletet hozza rólad, többé nem foglalkozik veled. És ha Isten nem foglalkozik veled, akkor a szíved sötét lesz az elkövetkező napokban, és mindenből, amit teszel, hiányozni fog a megvilágosodás és a megvilágítás, és egyáltalán nem leszel tudatában annak, amikor romlott beállítottságot árasztasz, és fegyelmezést sem kapsz érte. Zsibbadtan és tompán fogsz tovább haladni, és üresnek érzed majd magad, amellett, hogy nincs mire támaszkodnod. A legrosszabb az egészben, hogy továbbra is elmerülsz majd az önkényes, hanyag viselkedésedben, és továbbra is hagyni fogod, hogy romlott beállítottságod féktelenül dagadjon és növekedjen. Ez fog történni. Mi lesz a végső következménye annak, ha valaki így cselekszik? Ha az ember felhagy az igazsággal, a következmény, amit magára von, az, hogy Isten nem fog vele foglalkozni. Bár Isten talán nem mond semmit és nem jelez világosan semmit neked, érezni fogod. Gondolataid és elképzeléseid, valós állapotod és az igazsághoz való hozzáállásod alapján egyértelmű lesz, hogy az általános állapotod a zsibbadtság, a tompaság, a hajthatatlanság és más hasonló megnyilvánulások. Ezek a dolgok tükröződnek az emberekben. Tehát, miután ezzel összevetettétek a valós életeteket és a dolgokat, amelyeket gyakoroltok, nem ártana tanulmányoznotok és megvizsgálnotok a következőket: Ha egyáltalán nem fordultál vissza Isten felé, talán sok szépen hangzó, negédes szót mondasz Neki, de vajon milyen állapotban és helyzetben vagy, amikor így teszel? Ha viszont valóban megfordultál, bár lehet, hogy nem imádkozol Istenhez negédes vagy hangzatos szavakkal, és csak egy keveset beszélsz a szívedből, milyen állapotban és helyzetben vagy akkor? A két állapot teljesen eltérő. Lehet, hogy Isten nem jelez semmit egyértelműen az embereknek a mindennapi életükben, vagy nem beszél hozzájuk egyértelmű szavakkal, az embereknek mégis tudniuk kellene érezni a Szentlélek munkáját és mindent, amit Ő tesz, minden szándékát, amit ki akar fejezni, a mindennapi életükben. Természetesen a megfigyelők is észlelhetik ezeket a dolgokat. Egy olyan személy, aki zsibbadt és buta volt, hirtelen okossá válhat, vagy egy olyan személy, aki általában okos, hirtelen zsibbadttá, butává és haszontalanná lehet. Ez a két helyzet vagy állapot egyszerre is előfordulhat egy személyben vagy különböző emberekben – olyasmi ez, ami elég gyakran megtörténik. Ebből láthatjuk, hogy sok esetben az, hogy valaki okos vagy ostoba, nem az agyán, a gondolatain vagy a képességén múlik; Isten határozza meg ezt. Világos ez? (Igen.) Soha nem fogod megérteni ezeket a dolgokat, amíg meg nem tapasztaltad őket. Ha egyszer megtapasztaltad, tudni fogod – minél mélyebb a tapasztalatod róluk, annál alaposabb lesz a megértésed, és annál mélyebben fogod becsülni őket. Isten szándékai az Ő cselekedeteiben vannak; nem fog egyértelmű jelzést adni neked róluk, és nem is fog kifejezetten szólni vagy beszélni róluk neked, ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs álláspontja rólad. Nem jelenti azt, hogy Istennek nincs véleménye bármely gondolatodról, elképzelésedről, állapotodról vagy hozzáállásodról. Ha valaki a saját személyes szándékait és terveit dédelgeti, amikor valami történik vele, amikor nyilvánvalóan romlott beállítottságot áraszt – pontosan ezek azok a pillanatok, amikor el kell gondolkodnia önmagán és keresnie kell az igazságot, és ezek egyben kritikus pillanatok is, amikor Isten megvizsgálja azt a személyt. Ezért, hogy képes vagy-e keresni az igazságot, elfogadni az igazságot és valódi bűnbánatot gyakorolni – ezek azok a pillanatok, amelyek a leginkább feltárják az embert. Ilyenkor be kell ismerned, hogy romlott a beállítottságod és hajlandónak kell lenned valódi bűnbánatot tartani. Őszinte nyilatkozatot kell tenned Istennek, ahelyett, hogy félvállról beszélnél Vele, mondván: „Istenem, sajnálom. Tévedtem.” Istennek nem a felszínességedre van szüksége, hanem az őszinte bűnbánat hozzáállására. Ha nehézségeid vannak, Isten segíteni fog neked, vezérelni és lépésről lépésre vezetni fog a megfordulásodban, az igazság elfogadásának, valamint az arra való törekvésnek az útja felé. Természetesen, ha a bűnbánatod csak szavakban létezik, vagy ha bűnbánatot akarsz tartani és el akarod engedni a szándékaidat és a vágyaidat, de nem vagy őszinte ezzel kapcsolatban és nincs meg hozzá az akaratod, Isten nem fog kényszeríteni. Amikor Istenről van szó, az Ő emberhez való hozzáállásában nincs „muszáj”; Isten szabadságot és választási lehetőséget ad neked, és vár. Mire vár? Arra vár, hogy lássa, végül milyen döntést hozol, és szándékodban áll-e bűnbánatot tartani. Ha szándékodban áll bűnbánatot tartani, mikor fogod megtenni? Hogyan fog megnyilvánulni a bűnbánatod? Ha szándékodban áll bűnbánatot tartani és hajlandó is vagy rá, mégis még mindig a saját érdekeidet próbálod megóvni, amikor cselekszel és továbbra sem kívánod elveszíteni a státuszodat, akkor világosan látható, hogy nem vagy igazán bűnbánó, hogy nem vagy őszinte ezzel kapcsolatban. Csak egy kicsit szeretnél bűnbánatot tartani, de nem vagy igazán bűnbánó. Vajon munkálkodni fog Isten benned, ha csak szándékodban áll bűnbánatot tartani, de nem vagy őszintén bűnbánó? Nem fog. Azt mondja majd: „Nos, mikor szándékozol bűnbánatot tartani?” Nem fogod tudni. Újra megkérdezi majd Isten tőled? Nem. Azt fogja mondani, hogy „Akkor tehát nem vagy őszintén bűnbánó. Akkor Én csak várni fogok.” Lehet, hogy nem áll szándékodban bűnbánatot tartani, lehetséges, hogy nem vagy hajlandó bűnbánatot tartani vagy elengedni a státuszodat és az érdekeidet. Akkor rendben. Isten szabadságot ad neked, és olyan döntést hozhatsz, amilyet csak tetszik. Isten nem fog kényszeríteni. De van egy tény, amit fontolóra kell venned, a niniveiekhez hasonlóan: ha nem fordulsz meg és nem tartasz bűnbánatot, mi lesz abból? El fogsz pusztulni. Ha jelenleg csak szándékodban áll bűnbánatot tartani, ám nem tettél tényleges lépést a bűnbánat érdekében, akkor Isten nem fog veled foglalkozni. Miért nem fog veled foglalkozni? Isten azt mondja: „Nem vagy őszinte, nem nyilatkozol arról, hogy hol állsz, a szíved pedig még mindig ingadozik.” Egy pillanatnyi gondolkodás után azt mondhatod, hogy hajlandó vagy bűnbánatot tartani, ám ez csak egy gondolatod, egy üres kijelentés, mindenféle tett vagy konkrét terv nélkül. Ezért mondja Isten azt, hogy „Az olyan embereket, mint te, egyszerűen félresöpröm. Nem érdekelsz Engem. Tégy, amit akarsz!” Amikor egy napon ráébredsz, hogy: „Ó, ne, bűnbánatot kell tartanom” – hogyan kellene hozzáfognod? Istent nem fogják megtéveszteni e szavaid, és nem veti Magát vakon a munkába, mondván: „Bűnbánatot akar tartani, tehát most meg kell áldanom, ugye?” Isten nem fogja ezt tenni. Mit fog tenni? Meg fog vizsgálni téged. Bűnbánatot akarsz tartani, bűnbánatot kívánsz tartani, és az ez iránti igényed egy kicsit erősebb a korábbinál, de ki tudja, mennyi időbe telik, míg tényleg megteszed. Ha nem tettél konkrét lépéseket vagy nincs konkrét terved a bűnbánat gyakorlását illetően, az nem valódi bűnbánat. Valódi cselekedetre van szükség. Amint valóban cselekszel, Isten munkája követni fog. Isten munkájának és az emberekkel való bánásmódjának nincsenek vajon alapelvei? Amikor Isten munkához lát, az ember megvilágosodást nyer, a szeme ragyog, képes megérteni az igazságot és belépni a valóságba, a nyeresége pedig százszorosára, ezerszeresére sokszorozódik. Ha ez megtörténik, akkor igazán áldott vagy. Milyen alapra kell hát az embereknek építeniük, hogy elérjék ezeket a dolgokat? (Az igazi bűnbánatra való képességre.) Így van. Amikor az emberek valóban elengedik a saját érdekeiket és vágyaikat, amikor őszinte bűnbánatot tartanak Istennek – ami azt jelenti, hogy azonnal felhagynak gonosz cselekedeteikkel; és elengedik gonoszságukat, vágyaikat és szándékaikat; és meggyónnak Istennek; és elfogadják Isten követelményeit és szavait – akkor kezdenek majd belépni a megfordulásuk valóságába. Csak ez az igazi bűnbánat.

Az imént olyan problémákról beszélgettünk, amelyek gyakran előfordulnak az ember igazságra való törekvésének útján, valamint olyan problémákról, amelyeket az igazságra törekvők felismerhetnek és megismerhetnek. Éppen ezek azok a problémák, amelyeket meg kellene oldani. Lehetséges, hogy a múltban nem magyaráztuk vagy nem boncolgattuk túlságosan ezeket a problémákat, az is lehet, hogy nem jutottunk egyértelmű következtetésekre velük kapcsolatban, de az egyes lépéseket tekintve, amelyeket az ember az igazságra való törekvés során megtapasztal, valamint a különféle viselkedéseket és állapotokat tekintve, amelyekbe e folyamat során kerül, Istennek vannak megfelelő szavai és munkája, és megvannak az idevágó módjai és módszerei ezek megközelítésére és megoldására. Az emberek megtapasztalhatnak és megérthetnek egy keveset mindezekből; nem szabad félreérteniük Istent, és nem szabad olyan elképzeléseket és képzelődéseket táplálniuk Istenről, amelyek nem illeszkednek a valósághoz. Ezenfelül Isten elegendő szabadságot és elegendő cselekvőképességet ad az embereknek ahhoz, hogy döntsenek minden lépést, minden cselekvési módot és minden gyakorlási módot illetően, ami az igazságra való törekvéssel jár – Ő nem kényszeríti az embereket. És bár ezek a szavak és követelmények nyomtatott szövegben vannak és világos, pontos nyelven szólnak róluk, mégis minden embernek magának kell szabadon döntenie arról, hogyan közelíti meg ezeket az igazságokat. Isten nem kényszeríti az embereket. Ha hajlandó vagy az igazságra törekedni, akkor van reményed arra, hogy üdvözülj. Ha nem vagy hajlandó az igazságra törekedni, ha nem törődsz ezekkel az igazságokkal és elutasítod őket, ha egyáltalán nem érdeleknek az igazságra való törekvés gyakorlásának ezek a módjai – az is rendben van. Isten nem fog kényszeríteni téged. Az is rendben van, ha te csak fáradozni vagy hajlandó. Amíg nem sérted meg az alapelveket, Isten háza megengedi, hogy saját magad dönts. Bár az igazságra való törekvés elválaszthatatlanul összefügg az üdvösség elérésével és szorosan kapcsolódik hozzá, még sincs hiány olyan emberekből, akiket nem érdekel az igazságra való törekvés, akik nem gondolnak rá, illetve nem szándékoznak és nem is tervezik ezt tenni. Ezek az emberek akkor el vannak ítélve? Nem egészen. Ha ezek az emberek megfelelnek Isten háza követelményeinek a kötelességeik végzése során, továbbra is tehetik ott a kötelességeiket. Isten háza nem fog megfosztani téged a kötelességtevéshez való jogodtól azért, mert nem törekszel az igazságra. A kötelességtevés ily módja azonban mindmáig „fáradozásnak” minősül. A „fáradozás” szép megfogalmazás, ez az Isten háza által használt kifejezés, de valójában egyszerűen „munkavégzésnek” is lehetne nevezni. Néhányan talán azt mondjátok: „Amikor munkát végzel, bért fizetnek neked.” Igen, bért kaphatsz egy munka elvégzéséért. Mi tehát a béred? Az összes kegyelem, amit Isten adott neked – ez a te béred. Ami pedig az igazságra való törekvést illeti, bármit is szándékozol, tervezel, illetve kívánsz tenni, most már világosan megmondhatom neked, hogy szabad vagy. Törekedhetsz az igazságra, rendben van; ha nem törekszel, az is rendben van. De az utolsó dolog, amit elmondok nektek, az az, hogy az ember csak az igazságra való törekvés révén üdvözülhet. Ha nem törekszel az igazságra, a reményed arra, hogy üdvözülj, nulla. Ez a tény, amit elmondanék nektek. El kell mondanom nektek ezt a tényt, hogy az világosan, kifejezetten, pontosan és határozottan a szívetekbe égjen – hogy a szívetekben egyértelműen tudjátok, hogy milyen alapra épül az üdvösség reménye. Ha megelégszel azzal, hogy csak fáradozol, azt gondolván: „A dolgok rendben vannak, ha csak teszem a kötelességemet és nem zárnak ki Isten házából; nem kell nekem olyan nehéz dologgal foglalkoznom, mint az igazságra való törekvés” – megállja a helyét ez a nézeted? Bár most még hiszel Istenben és teszed a kötelességed, biztos vagy benne, hogy a végsőkig tudod követni Istent? Bárhogy is van, az igazságra való törekvés nagy dolog az életben, fontosabb, mint a házasság és a gyerekvállalás, fontosabb, mint felnevelni a fiaidat és a lányaidat, mint élni az életedet és vagyont szerezni. Még annál is fontosabb, mint a kötelességtevés és a jövőre való törekvés Isten házában. Mindent egybevetve, az igazságra való törekvés a legjelentősebb dolog az ember életútján. Ha még nem alakult ki bennetek érdeklődés az igazságra való törekvés iránt, senki sem fog ítéletet hozni felettetek, és nem fogja azt mondani, hogy nem törekedtek majd az igazságra a jövőben. Én sem hozok ítéletet felettetek, és nem mondom, hogy ha most nem törekedtek az igazságra, akkor soha nem teszitek majd a jövőben sem. Nem ez történik. Nincs ilyen logikai összefüggés; nem ez a tény. Bármi is legyen, nagyon remélem, hogy a közeljövőben vagy akár már ebben a pillanatban rátérhettek az igazságra való törekvés útjára és olyan emberekké válhattok, akik az igazságra törekszenek, valamint azok közé tartozhattok, akiknek van reményük az üdvösségre.

Az igazságra való törekvés közvetlenül kapcsolódik az üdvösség eléréséhez, ezért az igazságra való törekvés témája nem kicsi. Bár lehet, hogy hétköznapi téma, mégis nagyon sok igazságot érint. Valójában ez a téma szorosan összefügg az ember kilátásaival és sorsával, és bár gyakran beszélgetünk róla, az emberek továbbra sincsenek igazán tisztában a különféle igazságokkal és problémákkal, amelyeket az igazságra való törekvés tekintetében meg kell érteniük. Ehelyett zavaros módon csak az emberek szerint jónak tartott különféle viselkedésformákkal és megközelítésekkel élnek, az emberek által viszonylag aktívnak, felfelé mutatónak és pozitívnak tekintett gondolatok és nézetek mellett, és ezekre törekszenek igazság gyanánt. Ez szörnyű hiba. Sok olyan dolog van, amit az emberek jónak, igaznak és helyesnek tartanak, ami, hogy pontosan fogalmazzunk, nem az igazság. Némelyik legfeljebb összhangban lehet az igazsággal, de azt nem mondhatjuk, hogy maga az igazság. A legtöbb ember mélységesen félreérti az igazságra való törekvést, és meglehetősen sok megtévesztő felfogást és előítéletet táplál vele kapcsolatban. Ezért szükséges, hogy világosan beszéljünk erről, és megértessük az emberekkel a benne rejlő igazságokat, amelyeket meg kellene érteniük, és azokat a problémákat, amelyeket meg kellene oldaniuk. Van-e valamilyen gondolatotok az igazságra való törekvéshez kapcsolódó konkrét tartalomról, amelyről az imént beszélgettünk? Vannak-e terveitek vagy szándékaitok? Most, hogy a közlésünkön keresztül pontosabban meghatároztuk azt, hogy mit jelent az igazságra törekedni, sokan tanácstalanok egy kicsit azokat a dolgokat illetően, amelyeket korábban tettek és kiárasztottak, valamint azt illetően, amit a jövőben tenni szándékoznak. Zaklatottak, sőt néhányan úgy érzik, hogy nincs reményük, és hogy a kirekesztés veszélye fenyegeti őket. Ha világosan beszéltünk az igazságról és az emberek mégis kedvetlennek érzik magukat, helyes vajon az állapotuk? Normális? (Nem, nem normális.) Ha már korábban törekedtél volna az igazságra és e közlést hallgatva megerősítést kaptál volna róla, nem éreznéd magad energikusabbnak? (De.) Akkor miért éreznék magukat kedvetlennek az emberek? Mi a gyökere ennek a kedvetlenségnek? Minél átláthatóbban és világosabban vállalunk közösséget az igazságról, annál inkább kellene, hogy legyen útjuk az embereknek – miért éreznék hát kedvetlenebbnek magukat az emberek, ha több útjuk van? Nincs itt valami probléma? (De van.) Milyen probléma? (Ha valaki tudja, hogy jó az igazságra törekedni, de nem hajlandó törekedni rá, az azért van, mert nem szereti az igazságot.) Az emberek nem szeretik az igazságot és nem áll szándékukban törekedni rá – ezért kedvetlenek. És mi a helyzet a korábbi tetteikkel? (El vannak ítélve.) Az „elítélve” nem épp a megfelelő szó – pontosan fogalmazva, a korábbi cselekedeteiket nem ismerték el. Miféle kimenetel az, ha nem ismerik el az ember tetteit? Mi történik, ha az ember tettei elismerés nélkül maradnak? Mit jelent ez? Egyszerű – ha az ember cselekedeteit nem ismerik el, az azt mutatja, hogy nem törekszik az igazságra, hanem ehelyett olyan dolgokra törekszik, amelyeket az ember tart helyesnek és jónak, valamint, hogy továbbra is az elképzelései és a képzelődései szerint él. Nem ez történik? (De.) Ez történik. Amikor Isten nem ismeri el az emberek cselekedeteit, zaklatottnak érzik magukat. Ilyenkor nincs valami pozitív és helyes gyakorlási útjuk? Helyes lenne, ha valaki negatívvá válna, elhagyná a kötelességét és reménytelenül feladná önmagát csak azért, mert nem ismerték el a cselekedeteit? Ez a gyakorlás helyes útja? (Nem.) Ez nem a gyakorlás helyes útja. Amikor ilyesmi történik az emberrel és felfedezi a saját problémáit, azonnal meg kellene változtatnia az irányt. Ha az igazságra való törekvés jelentéséről szóló közlésünk révén felfedezed, hogy korábbi cselekedeteidnek és viselkedésednek semmi köze nem volt az igazságra törekvéshez, akkor függetlenül attól, hogy felzaklat-e vagy sem, az első dolog, amit tenned kell, hogy megfordítod a régi, téves gyakorlási módjaidat és módszereidet, valamint a törekvésed helytelen útját. Azonnal meg kell fordítanod ezeket a dolgokat. Amikor a korábbi cselekedeteiket Isten elutasítja és nem ismeri el, amikor Isten azt mondja, hogy ezek a cselekedetek csak fáradozást jelentettek és semmi közük az igazságra való törekvéshez, néhányan azt gondolják majd: „Ó, mi emberek tényleg ostobák és vakok vagyunk. Nem értjük az igazságot és nem azoknak látjuk a dolgokat, amik – mi pedig egész idő alatt azt hittük, hogy az igazságot gyakoroljuk és az igazságra törekszünk és eleget teszünk Istennek. Csak most tudjuk meg, hogy amit az úgynevezett »igazságra való törekvésünk« során tettünk, csupán jó emberi magatartás volt – csupán olyan dolgok voltak, amiket az emberek a testük különböző ösztönös készségei, képességei és adottságai alapján tesznek. Ezek messze állnak az igazságra való törekvés lényegétől, definíciójától és követelményeitől; egyszerűen semmi közük hozzá. Mit tegyünk ezzel?” Ez egy komoly probléma, amit meg kell oldani. Hogyan lehet megoldani? A kérdés felmerült: tekintettel arra, hogy az emberek által korábban jónak tartott viselkedésformákat és megközelítéseket egységesen elutasították és Isten nem emlékszik rájuk, és nem is határozta meg őket az igazságra való törekvésként – akkor mi tehát az igazságra való törekvés? Ahhoz, hogy ezt megválaszoljuk, figyelmesen imádkoznunk-olvasnunk kell az igazságra való törekvés meghatározását, és meg kell találnunk a módját, hogy e definícióból kiindulva gyakoroljunk, és életünk valóságává tegyük azt. Az emberek a múltban nem gyakorolták az igazságra való törekvést, mostantól tehát az igazságra való törekvés definícióját kell alapjuknak és viselkedésük alapzatának tekinteniük. Mi tehát az igazságra való törekvés definíciója? Ez: Teljességgel Isten szavai szerint szemlélni az embereket és a dolgokat és azok szerint viselkedni és cselekedni, az igazságot tekintve mércénknek. Nem is lehetne világosabban és pontosabban megfogalmazni. Mi volt az ember összes korábbi cselekedete és viselkedése? Vajon összhangban álltak Isten szavaival, az igazságot tekintve mércéjüknek? Gondoljatok vissza – összhangban álltak? (Nem.) Mondhatjuk, hogy az ilyen cselekedetek és viselkedésformák ritkák, mint a fehér holló, gyakorlatilag sehol sem találhatók meg. Tehát az ember valóban semmit sem ért el ennyi év alatt, amióta hisz Istenben és olvassa az Ő szavait és beszél? Nem gyakoroltak az emberek egyetlen dolgot sem Isten szavai szerint? Mire irányul az a meghatározás, amelyről itt beszéltünk: „Teljességgel Isten szavai szerint szemlélni az embereket és a dolgokat és azok szerint viselkedni és cselekedni, az igazságot tekintve mércénknek”? Milyen problémát hivatott megoldani? Az ember mely problémáira és az ember beállítottság-lényegének mely aspektusaira irányul? Az emberek talán már értik az igazságra való törekvés meghatározását, de amikor arról van szó, hogy miért nem ismerték el a korábbi cselekedeteiket és miért határozták meg őket úgy, hogy azok nem az igazságra való törekvés, ezek a dolgok tisztázatlanok, érthetetlenek és homályosak maradnak számukra. Egyesek azt fogják mondani: „Olyan sok mindent feladtunk, mióta elfogadtuk Isten nevét: lemondtunk a családunkról és a munkánkról és elhagytuk a kilátásainkat. Néhányan közülünk jó állásokból mondtak fel; néhányunk boldog családot hagyott el; néhányunknak nagyszerű karrierje volt, ahol jól fizették és határtalan kilátásai voltak, és mindezt elengedtük. Ezek azok a dolgok, amelyekről lemondtunk. Mióta hiszünk Istenben, megtanultunk alázatosnak, türelmesnek és toleránsnak lenni. Nem keveredünk vitába másokkal, amikor kapcsolatba kerülünk, mindent megteszünk, hogy a gyülekezetben felmerülő ügyeket kezeljük, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy szeretettel segítsük testvéreinket, ha bármilyen nehézségük van. Kerüljük, hogy kárt okozzunk másoknak, és amennyire csak lehet, kerüljük, hogy mások érdekeit sértsük. Ezeknek a megközelítéseknek valóban semmi közük az igazságra törekvéshez?” Most alaposan gondolkodjatok el: mihez kapcsolódnak az ember lemondásai, ráfordításai, erőfeszítései, toleranciája, türelme vagy akár a szenvedése? Hogyan éri el ezeket a dolgokat? Min alapulnak? Milyen ösztönző erő készteti az embereket, hogy ezeket tegyék? Gondolkodjatok el ezen. Nem érdemelnek ezek a dolgok mély gondolkodást? (De igen.) Nos, mivel érdemesek a mély megfontolásra, fedezzük fel és vizsgáljuk meg őket ma; nézzük meg, hogy ezeknek az ember által mindig is jónak, helyesnek és nemesnek tartott dolgoknak van-e bármi közük az igazságra való törekvéshez.

Azzal kezdjük, hogy megvizsgáljuk az ember lemondásait, erőfeszítéseit és az általa fizetett árakat. Függetlenül ezeknek a lemondásoknak, erőfeszítéseknek és áraknak a kontextusától és környezetétől, honnan ered ezeknek a dolgoknak az elsődleges mozgatórugója? Az Én összefoglalásomban két forrás szerepel. Az első az, amikor az emberek az eszméikben és az elképzeléseikben ezt gondolják: „Ha hiszel Istenben, le kell mondanod és fel kell áldoznod magad és meg kell fizetned az árat Érte. Isten szereti, ha az emberek ezt teszik. Nem szereti, ha az emberek elmerülnek a kényelemben és világi dolgokra törekszenek, vagy amikor közömbösek maradnak és továbbra is a saját életüket élik, miután azt állították, hogy elfogadták az Ő nevét és az Ő követői lettek. Isten nem szereti, amikor az emberek ezt teszik.” Az emberek szubjektív akaratát tekintve ez a gondolat bizonyosság. Bármi is legyen az oka annak, hogy valaki elfogadja Istent és az Ő új munkáját, a szubjektív akarata egyezik bele abba, hogy így tegyen, mert úgy hiszi, hogy Isten csak azt szereti, ha az emberek így cselekszenek, és hogy csak akkor kapja meg Isten boldogságát és elégedettségét, ha így cselekszik. Azt gondolják, hogy amíg az emberek szorgalmasan küzdenek és erőfeszítést tesznek, és anélkül fáradoznak, hogy bármit is kérnének cserébe, és hogy amíg az emberek figyelmen kívül hagyják a saját jólétüket vagy bajukat, hogy megfizessék az árat, és folyamatosan fáradoznak, árat fizetnek, feláldozzák és felajánlják magukat Istennek, akkor Isten biztosan boldog lesz. És így, ha valaki ezt egyszer elhiszi, gondolkodás nélkül meghajtja a fejét, és minden mástól függetlenül lemond mindenről, amiről lemondhat, és felajánl mindent, amit felajánlhat, és elvisel minden szenvedést, amit csak elviselhet. Az emberek véghez viszik ezeket az elképzeléseket, de felemelte-e valaki is a fejét közülük, hogy megkérdezze Istent: „Istenem, Neked ezekre a dolgokra van szükséged, amiket én teszek? Istenem, elismered a ráfordításaimat, a fáradozásaimat, a szenvedésemet és az árakat, amiket megfizettem?” Az emberek soha nem kérdezik meg ezt Istentől, és anélkül, hogy ismernék Isten reakcióját vagy hozzáállását, folytatják a fáradozást, a felajánlást és önmaguk feláldozását, egyoldalú kívánságaik alapján, és azt hiszik, hogy Isten csak akkor lesz boldog és elégedett, ha ők így szenvednek. Vannak, akik olyan messzire mennek, hogy lemondanak a gombócevésről, attól félve, hogy Istent boldogtalanná tennék vele. Ehelyett párolt kukoricakenyeret esznek, azt gondolván, hogy a gombócevés azt jelenti, hogy átadják magukat a kényelemnek. Csak akkor érzik jól magukat, ha párolt kukoricakenyeret, szikkadt lapos kenyeret és savanyúságot esznek, és amikor jól érzik magukat, arra gondolnak, hogy Isten biztosan elégedett. A saját érzéseiket, saját örömüket, bánatukat, haragjukat és boldogságukat összetévesztik Isten érzéseivel, örömével, bánatával, haragjával és boldogságával. Hát nem képtelenség ez? Sokan az ember által helyesnek tartott dolgokat kezelik igazságként, és Istenre erőltetik azokat, és úgy írják le őket, mint Isten követelményeit az emberrel szemben, mivel minden ember ezt hiszi. És amíg az emberek ilyen hitet vallanak, addig igen valószínű és természetes, hogy öntudatlanul az igazságként fogják jellemezni ezeket az állításokat, viselkedéseket és megközelítéseket. És mivel az emberek úgy határozták meg, hogy ezek a dolgok az igazság, azt fogják gondolni, hogy ezeknek kell lenniük a gyakorlás alapelveinek, amelyeket az embernek követnie kell, és hogy ha valaki így gyakorolja és követi őket, akkor Isten szavait gyakorolja, az igazságra törekszik, és természetesen az Ő akaratát követi. És mivel az emberek „Isten akaratát követik”, vajon nem érik meg a nehézségeik? Nem fizetik meg helyesen ezt az árat? Nem olyasmi ez, ami megelégíti Istent, és amire emlékszik? Az emberek azt gondolnák, hogy bizonyosan így van. Ez a távolság és a különbség aközött, amit az ember az „igazságnak” hisz és Isten szavai között. Az emberek mindent, ami az elképzeléseikben és képzelődéseikben megfelel az emberi erkölcsös jellemnek, és ami jó, nemes, valamint helyes, egyöntetűen az igazságnak minősítenek, majd folytatják a cselekvést és igyekeznek ez irányban gyakorolni, miközben szigorú követelményeket támasztanak magukkal szemben. Azt hiszik, hogy így az igazságra törekszenek, hogy kétségkívül olyan emberek, akik az igazságra törekszenek, és hogy természetesen egyértelműen olyanok is, akik üdvözülhetnek. A helyzet az, hogy Isten szavainak és az igazságnak semmi köze azokhoz a dolgokhoz, amelyeket az emberek az elképzeléseikben jónak, helyesnek és pozitívnak tartanak. De még ha az emberek olvassák és a kezükben tartják is Isten szavait, mindent, ami az ő elképzeléseik szerint jó, helyes, szép, kedves, pozitív, és az ember által támogatott, az igazságnak, pozitív dolognak tartanak, és fáradhatatlanul törekednek rájuk, nem csupán maguktól, hanem másoktól is elvárva, hogy törekedjenek rájuk és elérjék őket. Az emberek szakadatlanul összetévesztik az ember által jónak tekintett dolgokat az igazsággal, majd az e dolgok által megkövetelt normák és irányok szerint törekednek, s így azt hiszik, hogy már az igazságra törekszenek és az igazságvalóságot élik meg. Ez az egyik oldala annak a téves felfogásnak, amit az emberek az igazságra való törekvésről vallanak. Ez a téves felfogás az, hogy az emberek azt tekintik mércéjüknek, amit – az elképzeléseikben – jónak, helyesnek és pozitívnak hisznek, és ezzel felülírják Isten emberrel szemben támasztott követelményeit, valamint az Ő szavainak igényeit és normáit. Az emberek összetévesztik az igazsággal ezeket a dolgokat, amelyeket elképzeléseik szerint helyesnek és jónak hisznek, és nem csak erről van szó – ezekhez a dolgokhoz tartják magukat és ezekre is törekszenek. Nem probléma ez? (De az.) Ez az ember gondolataival és nézeteivel kapcsolatos probléma. Mi motiválja az embereket, amikor ezeket a dolgokat teszik? Mi a kiváltó ok, ami ezekre az elképzelésekre és megtévesztő felfogásokra vezeti őket? A kiváltó ok az, hogy az emberek azt hiszik, hogy Isten szereti ezeket a dolgokat, ezért ráerőltetik őket. Például a hagyományos kultúra azt mondja az embereknek, hogy legyenek szorgalmasak és takarékosak; a szorgalom és a takarékosság emberi érdem. „Nagy szenvedést kell elviselned azért, hogy a csúcsra juss” – egy másik ilyen érdem, ahogyan az is, hogy „tégy, ahogyan az urad parancsolja, különben még a legfáradságosabb erőfeszítéseidből sem fogsz nyerni semmit”, és más hasonló elképzelések. Az emberek minden fajban és csoportban azt hiszik, hogy minden, amit ők jónak, helyesnek, pozitívnak, tevékenynek és felfelé mutatónak tekintenek, az igazság, és igazságként kezelik ezeket a dolgokat, kiszorítva minden Isten által kifejezett igazságot. Az ember által szilárdan hitt dolgokat, amelyek a Sátántól származnak, összetévesztik az igazsággal és Isten követelményeinek mércéjével. Törekvésüket az általuk helyesnek képzelt és hitt ideálok, irányok és célok felé irányítják. Ez szörnyű hiba. Ezek a dolgok, amelyek az ember elképzeléseiből és képzelődéseiből származnak, egyáltalán nincsenek összhangban Isten szavaival, és teljesen ellentétesek az igazsággal.

Mondok néhány példát arra, hogy az emberek az elképzeléseikben jónak és helyesnek tartott dolgokat összetévesztik az igazsággal, hogy ez az elgondolás ne legyen olyan elvont és meg tudjátok érteni. Például: néhány nő nem visel többé sminket és ékszert, miután hinni kezd Istenben. Félreteszik a sminket és az ékszereket, mert azt gondolják, hogy az istenhívőknek viselkedniük kell, és nem sminkelhetnek, illetve nem öltözhetnek ki. Vannak, akiknek van autójuk, de nem vezetik; inkább biciklivel járnak. Úgy vélik, hogy a vezetés a kényelem élvezete. Vannak emberek, akiknek módjukban áll húst enni, de nem teszik, azt gondolván, hogy ha mindig húst ennének, majd eljönne az idő, amikor a körülmények többé nem tennék lehetővé számukra, hogy húst egyenek, negatívvá és gyengévé válnának és elárulnák Istent. Ezért előre megtanulják elszenvedni a hiányát. Mások azt gondolják, hogy Istenben hívőként illemtudónak kell látszaniuk, ezért számba veszik a hibáikat és a rossz szokásaikat, és szorgalmasan dolgoznak azon, hogy változtassanak hangnemükön, megfékezzék az indulataikat, és minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy kifinomultak és ne közönségesek legyenek. Úgy gondolják, hogy ha valaki egyszer már hisz Istenben, akkor korlátoznia és türtőztetnie kell magát, hogy jó embernek kell tűnnie mások szemében és jól kell viselkednie. Úgy gondolják, hogy ezzel megfizetik az árat, megelégítik Istent és gyakorolják az igazságot. Vannak, akik időről időre szépen felöltöznek és vásárolni mennek, majd bűntudatuk van emiatt. Azt gondolják, hogy most, hogy hisznek Istenben, nem szabad sminkelniük és kiöltözniük, és nem viselhetnek szép ruhákat. Azt hiszik, hogy ha kisminkelik magukat, kiöltöznek és szép ruhákat viselnek, Isten utálni fogja ezt és nem tetszik Neki. Azt hiszik, hogy Isten a primitív emberiséget szereti, hogy nem szereti az ipart, a modern tudományt, sem bármilyen irányzatot. Úgy gondolják, hogy csak akkor törekszenek az igazságra, ha elengedik ezeknek a dolgoknak a hajszolását. Nem eltorzult felfogás ez? (De az.) Figyelmesen elolvasták ezek az emberek Isten szavait? Igazságként fogadták el az Ő szavait? (Nem.) És mivel nem fogadták el Isten szavait az igazságként, az igazságra törekszenek vajon? (Nem.) Éppen ezért, ezek a megközelítések és megnyilvánulások egyszerűen arról szólnak, hogy az emberek az elképzeléseik szerint helyesnek és jónak tartott dolgokat összetévesztik az igazsággal, és arra használják ezeket a dolgokat, hogy az igazságot helyettesítsék velük. Optimista módon gyakorolják ezeket a dolgokat, majd ezután azt hiszik, hogy az igazságra törekszenek, és olyan emberek, akik birtokában vannak az igazságvalóságnak. Például vannak olyanok, akik, mióta hinni kezdtek Istenben, nem néztek tévéműsort, nem nézték meg a híreket, sőt még vásárolni sem mentek. Sok éjszakán át aludtak szénakazalban és sok napot töltöttek kutyaólak mellett állva, mert terjesztették az evangéliumot és tették a kötelességüket. Sokszor fájt a gyomruk azért, mert hideg ételt ettek, és sok kilót fogytak és sokat szenvedtek az alváshiánytól és a sovány étrend miatt. Mindezeket a dolgokat igen jól ismerik, egyenként számba veszik őket. Miért vezetnek ilyen pontos nyilvántartást ezekről a dolgokról? Azért, mert úgy vélik, hogy ezek a viselkedések és megközelítések az igazság gyakorlását jelentik és eleget tesznek Istennek, és ha elérik mindezeket a jó viselkedésformákat, Isten majd jóváhagyja őket. Ezért az emberek nem panaszkodnak, és habozás nélkül gyakorolják ezeket a dolgokat. Az elméjükben fáradhatatlanul beszélnek róluk, újrajátsszák és felidézik őket, a szívük pedig csordultig telve van. És mégis, amikor Isten megpróbáltatásaival találkoznak, amikor az Általa elrendezett környezet nem olyan, amilyet kívántak, amikor az, amit követel tőlük és az Ő cselekedetei nem felelnek meg az elképzeléseiknek, akkor azok a dolgok, amelyeket ezek az emberek helyesnek tartanak, ahogyan az ár, amit fizetnek valamint a gyakorlataik egyáltalán semmit sem érnek majd. Ezek a dolgok a legkevésbé sem segítenek nekik abban, hogy alávessék magukat Istennek, illetve, hogy megismerjék Őt abban a környezetben, amellyel szembesülnek. Épp ellenkezőleg, ezek buktatók és akadályok leszek abban, hogy belépjenek Isten szavainak valóságába és alávessék magukat Istennek. Ennek az az oka, hogy az emberek soha nem tanulták meg, hogy az általuk helyesnek vélt dolgok alapvetően nem az igazság, és hogy az, amit gyakorolnak, nem az igazságra való törekvés. Mit nyerhetnek tehát az emberek ezekből a dolgokból? Mindössze egyfajta jó magatartást. Az emberek nem fogják elnyerni belőlük az igazságot és az életet. És mégis, tévesen azt hiszik, hogy ezek a jó viselkedésformák az igazságvalóság, és még inkább eltökéltnek érzik magukat az elhatározásukban, hogy ezek az elképzeléseik szerint helyesnek tartott dolgok az igazság és pozitív dolgok, és ennek következtében ez az elhatározás gyökeret ver a szívükben. Minél inkább imádják az emberek ezeket – az elképzeléseik szerint helyesnek tartott – dolgokat és vakon hisznek bennük, annál inkább elutasítják az igazságot, és annál távolabb kerülnek Isten követelményeitől és az Ő szavaitól. És ugyanakkor, minél több árat fizetnek az emberek, annál inkább úgy vélik, hogy tőkét nyernek, és annál inkább hiszik, hogy alkalmasak arra, hogy üdvözüljenek és megkapják Isten ígéretét. Nem egy ördögi kör ez? (De az.) Mi ennek a problémának a gyökere? Mi a fő bűnös? (Az, hogy ez emberek összetévesztik az elképzeléseiket a pozitív dolgokkal és Isten szavainak helyére állítják őket.) Az emberek a saját elképzeléseikkel helyettesítik Isten szavait, Isten szavait félreteszik és lényegében figyelmen kívül hagyják őket. Más szóval, egyáltalán nem tekintik Isten szavait az igazságnak. Bizton mondhatjuk, hogy az emberek, miután hinni kezdenek Istenben, lehet, hogy olvassák Isten szavait, de az, amire törekszenek, amit választanak, és amit gyakorolnak, még mindig az ember elképzelésein és képzelődésein alapul, és nem Isten szavai és követelményei szerint indultak el az Istenbe vetett hit útján. Pontosan honnan ered az a probléma, hogy az emberek a saját elképzeléseik és képzelődéseik alapján hisznek Istenben? Honnan erednek az ember elképzelései és képzelődései? Honnan származnak? Mondhatjuk, hogy elsősorban a hagyományos kultúrából és az ember örökségéből, valamint a vallásos világ szabályozásából és hatásából származnak. Az ember elképzelései és képzelődései közvetlenül kapcsolódnak ezekhez a dolgokhoz.

Milyen más dolgokat vélnek az emberek jónak, helyesnek és pozitívnak a gondolataikban és a nézeteikben? Nyugodtan mondhattok néhányat példaként. Az emberek gyakran mondják: „A jóknak békés az életük” és „A jámbor emberek mindig győzedelmeskednek” – ez néhány, ugye? (Igen.) És vannak még: „A jót jóval fizetik vissza, a gonoszt pedig gonosszal; ezeket a dolgokat vissza fogják fizetni, csak még nem érkezett el az idő”, „A gonoszban való kitartás önpusztításhoz vezet”, „Akit isten el akar pusztítani, azt először megőrjíti”, „Nagy szenvedést kell elviselned azért, hogy a csúcsra juss”, „Más törekvések kicsik, a könyvek mindet felülmúlják” és hasonlók. Ezek az ördögi szavak mind undorítóak. Elönt a düh, amikor ilyen szavakat hallok, mégis olyan könnyedén mondják őket az emberek. Miért mondhatják ilyen könnyedén ezeket a szavakat? Miért van az, hogy Én nem tudom kimondani őket? Nem szeretem ezeket a szavakat, ezeket a mondásokat. Az a tény, hogy készenlétben tartjátok őket, hogy közvetlenül folynak a nyelvetekről, és az, hogy oly simán szavaljátok őket, azt bizonyítja, hogy különösen odavagytok ezekért a dolgokért és imádjátok őket. Imádjátok ezeket az üres, illuzórikus, irreális dolgokat, és ugyanakkor mottótoknak, valamint a cselekedeteitek alapelveinek, mércéjének és alapjának tekintitek őket. Aztán pedig még azt is gondoljátok, hogy Isten is hisz ezekben a dolgokban, valamint, hogy az Ő szavai csupán ugyanezeknek az eszméknek egy más megközelítését jelentik, és hogy ezek a dolgok az Ő szavainak átalános értelmét képviselik: felhívást az emberek számára, hogy legyenek jók. Helyes ez a nézet? Isten szavainak és az Általa kifejezett igazságoknak az értelmét jelentik ezek a dolgok? Egyáltalán nem; amire Isten gondol, annak semmi köze ezekhez a dolgokhoz. Ezért meg kell fordítani az emberek hozzáállását az igazsághoz és helyesbíteni kell az igazságról alkotott felismerésüket – ami azt jelenti, hogy helyesbíteni kell és meg kell fordítani azt a normát, ami szerint az igazságot pozícionálják. Ellenkező esetben nehéz lesz számukra elfogadni az igazságot, és nem lesz módjuk elindulni az igazságra való törekvés útján. Mi az igazság? Általánosságban véve Isten összes szava az igazság. Konkrétabban tehát: mi az igazság? Korábban már elmondtam nektek. Mit mondtam? („Az igazság a mércéje az ember viselkedésének, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Harmadik rész)).) Így van. Az igazság a mércéje az ember viselkedésének, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának. Van tehát bármi köze az igazságnak azokhoz a dolgokhoz, amelyeket az emberek az elképzeléseikben helyesnek és jónak vélnek? (Nincs.) Honnan származnak ezek az emberi dolgok? (A Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiájából és bizonyos gondolatokból, amelyeket a hagyományos kultúra oltott az emberbe.) Így van. Pontosabban, ezek a dolgok a Sátántól erednek. És kik azok a jeles, híres emberek, akik elültették ezeket a dolgokat az emberben? Nem ők a Sátán? (De igen.) Az összes pátriárkátok a Sátán – ők az élő és lélegző Sátán. Nézzétek csak meg azokat a mondásokat, amelyeket a kínai emberek vallanak: „Micsoda öröm, ha egy barát messziről jön”, „Ha egyszer megérkeztél, akár maradhatsz is”, „Ne utazz messzire, amíg élnek a szüleid”, „A gyermeki kötelességtudat olyan erény, amely minden mást felülmúl”, „A három gyermeki istentelenség legrosszabbika az örökös nélküliség”, „A holtak nagyszerűek az élők szemében”, „Ha valaki közeledik a halálhoz, a szavai igazak és kedvesek.” Elemezd alaposan ezeket a szavakat – az igazság-e valamelyik? (Nem.) Mind téveszme és ördögi szavak. Mondd meg Nekem, mennyire ostobának kell lenniük az embereknek, hogy ezeket a téveszméket és ördögi szavakat összetévesszék az igazsággal, miután elfogadták Isten munkáját? Képesek-e ezek az emberek felfogni az igazságot? (Nem.) Az ilyen emberek ostoba típusok és teljességgel képtelenek felfogni az igazságot. És nektek – most, hogy már oly sokat olvastatok Isten szavaiból – nincs egy kis ismeretetek az igazságról? (De van.) Honnan származik az igazság? (Istentől származik.) Az igazság Istentől származik. Egy szót se higgyetek, amit nem Isten mondott. Azok a sátáni világi ügyekre vonatkozó filozófiák és a hagyományos kultúrából származó eszmék nem az igazság, és az embernek nem szabad az embereket és a dolgokat ezek szerint szemlélnie, sem ezek szerint viselkednie és cselekednie, illetve ezeket a dolgokat tekintenie mércéjének, mert ezek nem Istentől származnak. Amíg valami az embertől származik, nem számít, hogy az a hagyományos kultúrából vagy valamely híres embertől ered, hogy tanulás vagy a társadalom terméke, illetve hogy melyik dinasztiától vagy emberfajtól származik – az nem az igazság. Az emberek mégis pontosan ezeket a dolgokat tekintik az igazságnak, ezekre törekszenek és ezeket gyakorolják az igazság helyett. Mindeközben pedig azt hiszik, hogy az igazságot gyakorolják és közel állnak ahhoz, hogy eleget tegyenek Isten szándékainak, holott valójában épp az ellenkezője igaz: Ha ezekre a dolgokra alapozva törekszel és gyakorolsz, egyre távolabb kerülsz Isten követelményeitől és egyre távolabb az igazságtól.

Az emberek eredendő képtelensége, hogy az ember által jónak és pozitívnak tekintett dolgokat összetévesztik az igazsággal, és úgy törekszenek rájuk, mintha azok lennének az igazság. Hogy lehet az, hogy azok az emberek, akik elfogadták Isten munkáját és sok szavát olvasták, továbbra is kitartanak amellett, hogy az ember által jónak tekintett dolgokat összetévesszék az igazsággal, és úgy törekszenek rájuk, mintha azok lennének az igazság? Mi itt a probléma? Ez elegendő ahhoz, hogy megmutassa, hogy az emberek nem értik, mi az igazság, és hogy nincs valódi ismeretük az igazságról. Ez az egyik tényező az Általam imént feltett kérdésben: „Tekintve, hogy ezek a dolgok nem az igazság, hogyan folytathatják az emberek ezeknek a gyakorlását, és hogyan gondolhatják, hogy az igazságot gyakorolják?” Beszélni fogok egy másik tényezőről, ami az ember romlott beállítottságát érinti. Az emberek úgy hiszik, hogy az általuk az elképzeléseikben jónak, helyesnek és pozitívnak tartott dolgok az igazság, és ezen az alapon egy tervet alkotnak, úgy vélve, hogy ha eleget tettek Istennek és Isten boldog, akkor megajándékozza őket azokkal az áldásokkal, amelyeket az embernek ígért. Vajon nem arra tett kísérlet ez a terv, hogy alkut kössenek Istennel? (De az.) Az emberek egyrészt fenntartják ezeket a dolgokat és törekszenek rájuk, miközben egy megtévesztő felfogást táplálnak, ugyanakkor pedig saját vágyaikkal és törekvéseikkel alkut próbálnak kötni Istennel. Ez nem egy másik tényező? (De az.) Erről a tényezőről már gyakran beszélgettünk a múltban, úgyhogy erről most nem beszélünk részletesen. Ezért kérdezlek titeket: Amikor valaki, aki hisz Istenben, lemond, szenved, feláldozza magát és árat fizet Istenért, vajon nincs szándéka és célja azzal, hogy így tesz? (De van.) Van-e valaki, aki ezt mondja: „Nem vágyom semmire és nem kérek semmit. Lemondok és feláldozom magam, és megfizetem az árat, attól függetlenül, hogy milyenek a körülmények. Ennyi az egész. Nincsenek személyes vágyaim és ambícióim. Akárhogy is bánik velem Isten, az jól van. Lehet, hogy megjutalmaz, lehet, hogy nem – mindenesetre az Ő követelményeinek megfelelően cselekedtem, felajánlkoztam, mindenről lemondtam, megfizettem az árat és szenvedtem”? Vannak ilyen emberek? (Nincsenek.) A mai napig nem született ilyen ember. Néhányan talán azt mondják: „Egy ilyen embernek légüres térben kellene élnie.” Még ha valaki légüres térben élne is, nem lenne ilyen: akkor is lenne romlott beállítottsága és lennének ambíciói és vágyai, valamint akkor is megpróbálna alkut kötni Istennel. Tehát a második tényező ebben a kérdésben az, hogy amint az emberek igazságként kezelik azokat a dolgokat, amelyeket az elképzeléseikben helyesnek vélnek, tervet szőnek. És mi ez a terv? Az, hogy azért gyakorolják ezeket a dolgokat, hogy elcseréljék az Isten által az embernek ígért áldásokra és egy gyönyörű rendeltetési helyre. Úgy hiszik, hogy ha az ember valamit pozitívnak tart, annak helyesnek kell lennie, ezért azt teszik és arra törekszenek, amit helyesnek vélnek, továbbá úgy gondolják, hogy ha így gyakorolnak, akkor Isten mindenképp megáldja őket. Ez az ember terve. Ez a második tényező tisztán arra vonatkozik, hogy az emberek saját ambícióikat és vágyaikat próbálják meg kielégíteni, és igyekeznek alkut kötni Istennel. Ha nem hiszed, próbáld megtiltani az embereknek, hogy alkut kössenek, és foszd meg őket a vágyaiktól és az ambícióiktól – vedd rá őket, hogy engedjék el a vágyaikat és ambícióikat. Azonnal el fogják veszíteni a szenvedéshez és az ár megfizetéséhez szükséges energiát. Miért fogják elveszíteni az energiát, hogy megtegyék ezeket a dolgokat? Mert úgy fogják érezni, hogy elveszítették a kilátásaikat és a sorsukat, és nincs többé reményük arra, hogy áldottak legyenek, és nincs mit nyerniük. Amit gyakorolnak, az nem az igazság, és amire törekszenek, az nem az igazság, hanem olyan dolgok, amelyeket pozitívnak képzelnek, és bizony amikor a vágyaik és az ambícióik szertefoszlanak, többé már fizetni sem hajlandóak ezekért a dolgokért. Mondd meg Nekem, mije van az embereknek? Van igaz hitük? (Nincs.) Hogy egy lépéssel tovább menjek, hűségesek-e az emberek? Néhányan talán azt mondják: „Bármit is mond most Isten, mi követjük Őt. Bármit is mond, nem leszünk negatívak sem csüggedtek, és nem hátrálunk meg, és még kevésbé adjuk fel. Még ha Isten nem is akar minket, és azt mondja, hogy mi azok vagyunk, akik munkát végeznek és fáradoznak, hogy nem olyan emberek vagyunk, akik az igazságra törekszenek, és hogy nincs reményünk az üdvözülésre, akkor is habozás nélkül követjük Őt, és kitartóan tesszük a kötelességünket. Vajon ez nem hűség? Nem hit? Vajon a hűség és a hit nem ugyanaz, mint az igazságra törekvés? Nem azt jelenti, hogy bizonyos mértékig az igazságra törekszünk?” Mondd meg Nekem, az igazságra való törekvés ez? (Nem.) Mit jelent, ha azt mondjuk, hogy ez nem az igazságra való törekvés? Azt jelenti, hogy az ember összes „életvonalát” lezárták, hogy még egy szalmaszál sincs, amibe kapaszkodhatna. Akkor mit kell tenni? Van bármi, amit tenni lehet? Függetlenül attól, hogy tudnak-e bármit tenni ellene az emberek vagy sem, hogyan érzik magukat, miután ezt hallották? Rendkívül csalódottnak érzik magukat: „Ez tényleg azt jelenti, hogy nincs reményem az áldásra? Mi a csuda történik?” Ilyen körülmények között az emberek teljesen elveszítik a tájékozódásukat. Most, hogy a szavaim minden „életvonalatoktól” megfosztottak titeket, meglátom, hová mentek innen. Egyesek azt mondják: „Nem helyes fáradozni vagy alkukötéssel próbálkozni, sem eltorzult felfogással rendelkezni, sem szenvedni és árat fizetni – akkor mi a csuda helyes? Bármit is mond Isten, mi nem hagyjuk el Őt. Továbbra is tesszük a kötelességünket. Ez nem egyenlő az igazság gyakorlásával?” Világosan kell értenünk ezt a kérdést. Mivel az emberek nem értik az igazságot és mindig eltorzult felfogásokat táplálnak arról, hogy mit jelent az igazság gyakorlása, azt hiszik, hogy a lemondás, az erőfeszítés, a szenvedés, valamint az ár megfizetése az igazság gyakorlását és az Istennek való alávetést jelenti. Ez szörnyű hiba. Az igazság gyakorlása Isten szavainak gyakorlását jelenti, ám az embereknek alapelvek szerint kell gyakorolniuk őket – semmiképp sem szabad az ember elképzelései és képzelődései alapján tenniük. Amit Isten akar, az őszinte szív, Istent szerető szív, és olyan szív, amely eleget tesz Neki. Csak az jelenti az igazság gyakorlását, ha így gyakoroljuk Isten szavait. Ha valaki folyton alkut akar kötni Istennel, amikor feláldozza magát Érte, és a saját ambícióit és vágyait akarja kielégíteni, akkor nem az igazságot gyakorolja, hanem játszadozik vele és lábbal tiporja, és képmutató. Tehát ha valaki képes elfogadni Isten ítélő szavait és nem hagyja el Istent és kitart a kötelességtevésben, annak ellenére, hogy az áldások elnyerésére irányuló szándékai és vágyai szertefoszlottak, valamint annak ellenére, hogy nincs mire várakoznia és nincs, ami motiválja, az vajon megfelel az igazságra való törekvésnek és az igazság gyakorlásának? Ahogyan Én látom, ha ezt az igazságra való törekvés definíciója alapján mérjük, akkor ez még mindig nem az igazságra való törekvés, és teljességgel elmarad az igazságra való törekvés mércéjétől. Most, hogy van egy pontos definíciónk az igazságra való törekvésről, szigorúan ehhez kell tartanunk magunkat, amikor az emberek cselekedeteit, magatartását és megnyilvánulásait értékeljük. Milyen értékelést lehet tenni az alapján, hogy valaki képes-e Istennel maradni és kitartóan tenni a kötelességét, annak ellenére, hogy nincsenek áldások, amelyekre számíthat? Azt, hogy az emberek, mint teremtett lények két dicséretes dologgal születnek az emberi mivoltukban, valamint azt, hogy ha ezeket hasznosítani tudod, biztosítani fogja, hogy a legkisebb mértékben Istent követed. Tudjátok, hogy mi ez a két dolog? (A lelkiismeret és az értelem.) Helyes. Két dolog van, ami a legértékesebb az ember emberi mivoltában – amikor az emberek nem értik az igazságot, amikor nagyon gyenge a képességük és semmilyen tudásuk és belépésünk nincs Isten követelményeit és az igazságot illetően, és így is szilárdan tudnak állni a helyükön, mi az az alapfeltétel, ami lehetővé teszi számukra, hogy elérjék ezt? Rendelkezniük kell a normális emberi mivolt lelkiismeretével és értelmével. A válasz tehát egyértelmű. Mivel az emberek nem törekszenek az igazságra és nem vágynak, illetve nem törekszenek arra, hogy áldottak legyenek, mivel megfosztották őket azirányú vágyuktól, hogy áldottak legyenek, ha mégis képesek követni Istent és tenni a kötelességeiket, milyen alapon teszik ezt? Mi ösztönzi őket? Nincs alapja vagy ösztönzője a cselekedeteiknek – amíg az emberek rendelkeznek a normális emberi mivolt lelkiismeretével és értelmével, addig meg tudják tenni ezeket a dolgokat. A dolgok most így állnak: nem érted az igazságot, ez tény – és haszontalan az, hogy érted a doktrínákat: nem jelenti azt, hogy beléptél az igazságvalóságba. Tudod, hogy helytelen dolog megpróbálni alkut kötni Istennel annak érdekében, hogy kilátásokat és sorsot hajszolj magadnak, de az lenne igazán figyelemre méltó, ha még akkor is boldogan követnéd Istent és tennéd a kötelességedet, miután a kilátások és a sors hajszolását, valamint az áldottság utáni vágyat elítélték, és megfosztottak ezektől. Mitől függene, hogy képes lennél-e követni Istent, anélkül, hogy elnyerted volna az igazságot? A lelkiismeretedtől és az értelmedtől függene. Az ember lelkiismerete és értelme képes fenntartani a normális létét, életét és azt, ahogyan az embereket és a dolgokat kezeli. Mi tehát a különbség aközött, hogy a lelkiismereted és az értelmed alapján teszed a kötelességed, valamint az igazság gyakorlása között? Az igazságra törekvő személy megnyilvánulása az, hogy teljességgel Isten szavai szerint szemléli az embereket és a dolgokat és azok szerint viselkedik és cselekszik, az igazságot tekintve mércéjének, míg azok, akik csak a lelkiismeretükre és az értelmükre alapozva cselekszenek, talán nem törekszenek az igazságra, de ettől még fáradozhatnak, tehetik a kötelességüket és Isten házában maradhatnak, anélkül, hogy bármilyen fekete pont kerülne a „bizonyítványukba”. Mitől függ ez? Ők az embereket és a dolgokat a lelkiismeretük és az értelmük mércéje alapján szemlélik, és azok szerint viselkednek és cselekednek, ahelyett, hogy Isten szavai szerint tennék ezt, az igazságot tekintve mércéjüknek. Tehát ezt szem előtt tartva, ha csupán a lelkiismeretedre és az értelmedre alapozva teszed a kötelességed, nincs-e különbség e között és az igazságra való törekvés között? (De van.) Ha az ember a lelkiismeretére és az értelmére alapozva teszi a kötelességét, az azt jelenti, hogy megelégszik a puszta fáradozással; azt jelenti, hogy olyan dolgokat tekint a mércéjének, mint például az, hogy jól fáradozik, nem okoz félbeszakításokat és zavarásokat, engedelmeskedik és aláveti magát, jól viselkedik és jó viszonya van másokkal továbbá nincsenek fekete pontok a „bizonyítványában”. Felér ez az igazságra való törekvés szintjére? Nem ér fel. Nem számít, milyen sok jó viselkedésformája van valakinek, ha semmit sem tud a romlott beállítottságáról, sem a lázadó mivoltáról, az elképzeléseiről, az Istennel kapcsolatos téveszméiről valamint a különféle negatív állapotairól; továbbá ha lehetetlen számára, hogy megoldja ezeket a dolgokat; ha lehetetlen számára, hogy megértse az igazság gyakorlásának alapelveit; és ha a romlott beállítottsága egyetlen kiáramlását sem oszlatta el; ha továbbra is arrogáns és önelégült, önkényeskedő és hanyag, elvetemült és csalárd, sőt van, amikor még negatívvá és gyengévé is válik és kételkedik Istenben, és hasonlók – ha ezek a dolgok még mindig megvannak benne, elérheti vajon az Istennek való igazi alávetettséget? Ha még mindig ott vannak benne ezek a romlott beállítottságok, képes lesz-e valóban megtapasztalni Isten munkáját? Ha valakinek csupán jó viselkedésformái vannak, az vajon az igazságra való törekvés megnyilvánulása? (Nem az.) Mik a legjobb dolgok az emberben? Csupán az ember lelkiismerete és értelme; csak ez a két pozitív dolog van, és ez az, ami dicséretes az emberben. Azonban egyik sem kapcsolódik az igazsághoz; nem többek, mint az ember igazságra való törekvésének legalapvetőbb előfeltételei, ami azt jelenti, hogy ha rendelkezel az emberi mivolt normális lelkiismeretével és értelmével és képes vagy megérteni az igazságot, akkor képes leszel a helyes döntéseket meghozni, amikor a dolgok elérnek. Az ember által birtokolt lelkiismeret és értelem a következő: Isten a teremtés ura, te pedig teremtett lény vagy; Isten kiválasztott téged, ezért úgy helyénvaló, ha Istennek szenteled magad és feláldozod magad Érte, és úgy helyénvaló, ha hallgatsz a szavaira. Ezt az „úgy helyénvalót” a lelkiismereted és az értelmed határozza meg – de meghallgattad-e Isten szavait? Milyen alapelvek és módszerek állnak a cselekedeteid mögött? Romlott a beállítottságod – lázadtál ellene? Eloszlattad? Az efféle dolgoknak semmi közük az „úgy helyénvalóhoz”. Ha nem mész tovább ennél az alapnál, hogy mit helyénvaló tenni, és hogyan helyénvaló cselekedni, és az „úgy helyénvaló” paraméterei közepette élsz, az nem a lelkiismereted és az értelmed hatása? (De az.) A lelkiismereted mondja neked: „Isten megmentett engem, tehát fel kell áldoznom magam Érte. Isten megmentette az életemet és adott nekem egy másodikat, tehát úgy helyénvaló, hogy viszonozzam a szeretetét. Isten a teremtés Ura és én teremtett lény vagyok, tehát alá kell vetnem magam az Ő intézkedéseinek.” Nem a lelkiismereted és az értelmed hatása ez? (De az.) Az emberekben a lelkiismeretük és az értelmük hatása következtében felmerülő különféle viselkedésformák, gyakorlási módok, hozzáállások és nézetek nem jutnak tovább annak paramétereinél, amire a lelkiismeretük és az értelmük természetes módon képes, és elmaradnak az igazság gyakorlásától. Nem így van ez? (Így van.) Egyesek például azt mondhatják: „Isten háza felemelt engem azzal, hogy megengedte, hogy kötelességet végezzek, és Isten háza táplál engem, öltöztet engem és gondoskodik a lakhatásomról. Isten háza az életem minden aspektusáról gondoskodik. Oly sokat élveztem Isten kegyelméből, ezért viszonoznom kell a szeretetét; nem szabad felületesen foglalkoznom Istennel a kötelességemben, és még kevésbé szabad bármi félbeszakító vagy zavaró dolgot tennem. Hajlandó vagyok alávetni magam bárminek, amit Isten háza elrendez számomra. Bármit is végeztet velem Isten háza, nem fogok panaszkodni.” Az efféle nyilatkozat rendben van; vajon nem meglehetősen könnyű ezt megtennie egy olyan embernek, akinek van lelkiismerete és értelme? (De igen.) Felérhet ez az igazság gyakorlásának szintjére? (Nem érhet fel.) Elmarad az igazság gyakorlásától. Ezért, függetlenül attól, hogy valaki mennyire nemes lelkiismerettel vagy normális ésszel rendelkezik, illetve, hogy képes-e mindent a lelkiismeretének és az értelmének irányítása alatt tenni, és tekintet nélkül arra, hogy mennyire megfelelőek és tisztességesek a cselekedetei, vagy hogy mások mennyire csodálják ezeket a cselekedeteket, azok nem jutnak tovább a jó emberi viselkedésformáknál. Csak a jó emberi viselkedésformák körébe sorolhatók; alapvetően elmaradnak attól, hogy az igazság gyakorlását jelentsék. Ha a másokkal való kapcsolataidat az értelmedre alapozod, egy kicsit szelídebben beszélsz majd és nem támadsz másokra, illetve nem leszel dühös, nem fogsz elnyomni, irányítani, zaklatni másokat, sem nyomást gyakorolni rájuk, és így tovább – ezek mind olyan dolgok, amiket a normális emberi mivolt értelmével el lehet érni – de összefüggenek-e az igazság gyakorlásával? Nem. Ezek olyan dolgok, amelyeket az emberi értelem elérhet, és van egy bizonyos távolság köztük és az igazság között.

Miért mondom azt, hogy az ember lelkiismerete és értelme alapján való cselekvésnek nincs köze az igazság gyakorlásához? Mondok egy példát. Tegyük fel, hogy valaki kedves volt hozzád és jó viszonyban vagy vele, és elfogadja Isten utolsó napokban végzett munkáját, majd hirdeti neked az evangéliumot – ami ugyanolyan, mintha Isten használná őt arra, hogy hirdesse neked az evangéliumot. Miután elfogadtad Isten új munkáját, még nagyobb hálát érzel az illető iránt, és mindig igyekszel viszonozni neki. Ezért, bármit is teszel, adsz neki egy kis mozgásteret, és bármit is mondasz neki, mindig kiváltképp udvarias vagy. Különösen tisztelettudó, tiszteletteljes és toleráns vagy vele szemben, és függetlenül attól, hogy milyen rossz dolgokat tesz vagy milyen a jelleme, türelmes és készséges vagy vele szemben, olyannyira, hogy bármikor, amikor segítségért fordul hozzád, ha kihívással néz szembe, feltétel nélkül segítesz neki. Miért tennéd ezt? Mi befolyásolja a cselekedeteidet? (A lelkiismeretem.) A lelkiismereted hatására teszed ezt. A lelkiismeretednek ezt a hatását nem nevezhetjük pozitívnak vagy negatívnak; csak annyit mondhatunk, hogy van lelkiismereted és egy kevés emberi mivoltod, és ha valaki kedves hozzád, hálás vagy, és viszonzod neki. Ebből a szemszögből te rendes ember vagy. Ám ha az igazsággal mérnénk ezt, talán másféle következtetésre jutnánk. Tegyük fel, hogy egy napon ez a személy gonoszságot tesz, és a gyülekezet eltakarítja, te pedig még mindig a lelkiismereteddel méred őt és azt mondod: „Ő volt az, aki az evangéliumot hirdette nekem. Amíg élek, nem felejtem el a kedvességét; ha ő nem lett volna, most nem lennék itt, ahol vagyok. Még ha ma gonoszságot tett is, nem tudom leleplezni. Még ha láttam is, hogy amit tett, az rossz volt, nem mondhatom el, mert olyan sokat segített nekem. Lehet, hogy nem tudom viszonozni neki, de nem támadhatom meg. Ha valaki más jelenteni akarja őt, tegye, de én nem fogom. Nem dörzsölhetek sót a sebeibe – ha ezt tenném, milyen ember lenne belőlem? Nem válnék olyanná, akinek nincs lelkiismerete? A lelkiismeret nélküli ember egyszerűen nem egy vadállat?” Mit gondoltok? Milyen hatást gyakorol a lelkiismeret ilyen körülmények között? Vajon a lelkiismeret hatása ebben az esetben nem sérti-e az igazságot? (De igen.) Ebből láthatjuk, hogy az ember lelkiismeretének harásait időnként korlátozzák és befolyásolják az érzései, és ennek eredményeképp a döntései ellentétbe kerülnek az igazságalapelvekkel. Ily módon egy tényt világosan láthatunk: az ember lelkiismeretének hatása alsóbbrendű az igazság mércéjénél, és az emberek időnként megsértik az igazságot, miközben a lelkiismeretük alapján cselekszenek. Ha hiszel Istenben, de nem az igazság szerint élsz, hanem a lelkiismereted alapján cselekszel, tehetsz-e rosszat és ellenállhatsz-e Istennek? Valóban képes leszel gonosz dolgokat tenni – egyáltalán nem mondhatjuk, hogy soha nem helytelen a lelkiismeret alapján cselekedni. Ez azt mutatja, hogy ha valaki eleget akar tenni Istennek, és összhangban kíván lenni az Ő szándékaival, akkor messze nem elegendő, ha pusztán a lelkiismerete alapján cselekszik. Ahhoz, hogy teljesíthessük Isten követelményeit, az igazság alapján kell cselekednünk. Ha a lelkiismeretedet kezeled igazságként és mindenek felett állónak tekinted, akkor hová helyezted az igazságot? A lelkiismereteddel helyettesítetted: vajon nem az igazságnak való ellenállás ez? Nem szembenállás az igazsággal? Ha a lelkiismereted szerint élsz, megsértheted az igazságot, az igazság megsértése pedig Istennek való ellenállás. Sokan vannak, akik miután eljutottak az Istenben való hitre, a lelkiismeretüket tekintik beszédük és cselekedeteik mércéjének, és a lelkiismeretük szerint is viselkednek. Ha az ember a lelkiismerete alapján cselekszik, az az igazság gyakorlása vagy sem? Helyettesítheti-e az ember lelkiismerete az igazságot? Pontosan miben különbözik a lelkiismeret alapján történő cselekvés az igazság alapján történő cselekvéstől? Vannak, akik mindig ragaszkodnak ahhoz, hogy a lelkiismeretük alapján cselekedjenek, és úgy gondolják, ők olyanok, akik az igazságra törekszenek. Helyes ez a nézet? (Nem az.) Helyettesíthetik-e az ember lelkiismeretének érzései az igazságot? (Nem.) Milyen hibát követnek el ezek az emberek? (Ellentmondanak az igazságnak, ami ellenállás Istennek.) Így van. Egyenlőségjelet tesznek a lelkiismeretük érzései és az igazság közé, ami által hajlamosak megsérteni az igazságot. Az efféle ember mindig a lelkiismeretének mércéje alapján szemléli az embereket és a dolgokat és aszerint viselkedik és cselekszik, a lelkiismeretét tekintve mércéjének. A lelkiismerete összezavarja és irányítja, egyszersmind az értelmét is az vezérli. Ha valakit a lelkiismerete irányít, keresheti-e akkor is az igazságot és gyakorolhat-e aszerint? Nem. Akkor hát az igazság helyébe léphet-e a lelkiismeret? Nem. Néhányan talán megkérdezik: „Mivel nem használhatjuk a lelkiismeretünket annak mércéjéül, hogy hogyan bánunk másokkal, és a lelkiismeretünket sem kezelhetjük az igazságként, helyes-e, ha a lelkiismeretünk mércéjével mérjük azt, hogy hogyan kezeljük Istent?” Érdemes fontolóra venni ezt a kérdést. Akárhogy is, az ember lelkiismerete nem léphet az igazság helyébe. Ha nem rendelkezel az igazsággal és a lelkiismereted alapján közelíted meg Istent, az emberi mérce szerint jónak tekinthető, de erre a mércére támaszkodva nem tudod elérni az Isten iránti szeretetet, sem a Neki való alávetettséget; legfeljebb azt kerülheted el, hogy megsértsd az igazságot vagy ellenállj Istennek. Egyesek azt mondhatják: „Nem kell a lelkiismeretedet használnod más emberekkel, és Istennel sem kell használnod a lelkiismeretedet.” Így van, vagy nem? A doktrínák és az elmélet szemszögéből ez helytelennek tűnik, nemde? Akkor használd az igazságot, hogy felmérd – helyesnek tűnik ez számodra? Isten azt mondja az embereknek, hogy a lelkiismeretüket használva közelítsék meg Őt? Mit követel Isten az embertől? Mit követel, hogyan közelítse meg Őt az ember? Lehet, hogy van lelkiismereted; de őszinte vagy? Ha van lelkiismereted, ám nem vagy őszinte, az egyszerűen nem fog működni. Amit Isten kíván, az az, hogy az ember őszinteséggel közeledjen Hozzá. A Bibliában meg van írva: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!” (Márk 12:30). Mit követel meg Isten? (Azt, hogy az emberek teljes szívükből, teljes elméjükből és teljes lelkükből szeressék Istent.) Mit akar Isten az emberektől? (Az őszinteségüket.) Helyes. Mondta Isten, hogy „a lelkiismeretetekkel, az értelmetekkel és az ösztöneitekkel kell szeretnetek Engem”? Mondta ezt Isten? (Nem, nem mondta.) Miért nem mondja ezt Isten? (Mert a lelkiismeret nem az igazság.) Mi a lelkiismeret? (Az emberi mivolt legalacsonyabb mércéje.) Így van, a lelkiismeret és az értelem az emberi mivolt legalacsonyabb és legalapvetőbb mércéje. Honnan tudod megmondani, hogy valaki jó-e és hogy van-e emberi mivolta? Hogyan tudod felmérni ezt? Mivel méred fel? A legalacsonyabb és legalapvetőbb mérce az, hogy az adott személynek van-e lelkiismerete és értelme. Ezzel a mércével mérheted meg, hogy valaki rendelkezik-e emberi mivolttal. Akkor pedig annak mi a mércéje, hogy valaki az igazságra törekszik-e? Azt, hogy valaki az igazságra törekszik-e vagy sem, az alapján tudod megmondani, hogy van-e lelkiismerete és értelme – ezek a szavak az igazság? Igazak? (Nem.) Akkor mit akar Isten az embertől? (Őszinteséget.) Isten az ember őszinteségét akarja. Miből áll ez az őszinteség? Mit kell tennie az embernek, hogy bizonyítsa az őszinteségét? Ha valaki csupán azt mondja, amikor imádkozik, hogy felajánlja az őszinteségét Istennek, de utána nem áldozza fel magát őszintén Istenért és nem teszi hűségesen a kötelességét, az őszinteség? Az nem őszinteség – az megtévesztés. Milyen viselkedés tehát az őszinteség megnyilvánulása? Mi a konkrét gyakorlat? Tudjátok? Vajon nem az Isten iránti alávetettség hozzáállása az? (De igen.) Az ember csak akkor őszinte, ha alávetett a hozzáállása. Nem sokkal magasabb rendű ez a lelkiismeretnél? Az ember lelkiismerete és értelme még csak közel sem áll az őszinteséghez, távolság van közöttük. Az emberek lelkiismerete és értelme nem több, mint a létük, normális életük és a többi emberrel való kapcsolataik fenntartásának legalapvetőbb feltétele. Ha az emberek elveszítenék a lelkiismeretüket és az értelmüket, a legalapvetőbb szinten sem lennének képesek létezni, normális életet élni és kapcsolatot tartani másokkal. Csak nézzük meg azokat az embereket, akiknek nincs lelkiismerete és értelme, azokat a gonosz embereket – vajon egy csoportban bárki is szívesen érintkezne velük? (Nem.) Senki sem érintkezne szívesen velük. Mit éreznek az emberek, amikor velük érintkeznek? Undort, utálatot – sőt, akár félelmet, korlátozottságot és kötöttséget is érezhetnek velük kapcsolatban. Az ilyen emberek még a normális emberi mivolt lelkiismeretével és értelmével sem rendelkeznek, és senki sem érintkezne szívesen velük. Mondjátok meg Nekem, megmentené Isten ezeket az embereket? (Nem.) Ha egy gonosz ember azzal válaszol bárkinek, aki megsérti őt, hogy: „Ha a körülmények valaha is megengedik, megöllek – elpusztítalak!” – akkor attól függetlenül, hogy ténylegesen képes-e ilyesmit tenni, nem teszi-e gonosz emberré őt az a tény, hogy képes volt ilyet mondani? (De igen.) Milyen ember tehát az, akinek a szavai félelmet ébresztenek másokban? Olyan, akinek van lelkiismerete és értelme? (Nem.) És rendelkeznek-e emberi mivolttal azok, akiknek nincs lelkiismerete és értelme? (Nem.) Ki merne kapcsolatba kerülni az afféle gonosz emberrel, akiből hiányzik az emberi mivolt? Van ezeknek a gonosz embereknek normális kapcsolata másokkal? (Nincs.) Milyen állapotban vannak a többi emberrel való kapcsolataik? Mindenki fél tőlük, mindenkit megszorítanak és korlátoznak – mindenkit, akivel csak találkoznak, meg akarnak félemlíteni és mindenkit büntetni akarnak. Van az ilyen embereknek normális emberi mivolta? Senki sem mer érintkezni az efféle személlyel, akinek nincs lelkiismerete és értelme. Még csak normális emberi életet sem tud élni, ezért aztán nem különbözik az ördögöktől és a vadállatoktól. Csoportokban folyton kirohan mások ellen, bünteti egyik embert a másik után. Végül mindenki távol tartja magát tőle, mindenki kerüli őt. Mennyire félelmetes is tud lenni! Még a normális emberi kapcsolatra is képtelen, és nem tudja megvetni a lábát egy csoportban – miféle szerzet ő? Az ilyen embereknek még emberi mivolta sincs – tudnak-e vajon az igazságra törekedni? (Nem.) Miféle személynek nincs emberi mivolta? A vadállatoknak, az ördögöknek. Isten az igazságokat, amelyeket kijelent, az emberiségnek ajándékozza, nem pedig vadállatoknak és ördögöknek. Csak azok alkalmasak arra, hogy embernek nevezzék őket, akiknek van lelkiismerete és értelme. Mondjátok meg Nekem ismét: Mindössze a lelkiismeret és az értelem birtoklására van szükség ahhoz, hogy valaki teljesen megélje a normális emberi mivoltot? Mondhatnánk, hogy marad egy rés, mivel az embereknek romlott a beállítottsága. Törekedniük kell az igazságra, mielőtt meg tudnak szabadulni a romlott beállítottságtól és megélhetik a normális emberi mivoltot. Néhányan talán azt mondják: „Van lelkiismeretem és értelmem. Amíg ügyelek arra, hogy ne tegyek rosszat, rendelkezem az igazságvalósággal.” Így van? Ha valakinek van lelkiismerete és értelme, az nem jelenti azt, hogy már az igazságra törekszik – ahogyan az a tény sem, hogy a lelkiismerete és az értelme szerint él. Pontosan mi tehát a lelkiismeret és az értelem? Az ember lelkiismerete és értelme csupán az emberi mivolt legalapvetőbb ismertetőjegye és sajátsága, amelyekkel az embernek rendelkeznie kell ahhoz, hogy az igazságra törekedjen. Ha valaki e két dolog szerint él, az nem jelenti azt, hogy az igazságra törekszik, és még kevésbé bizonyítja, hogy rendelkezik az igazságvalósággal. Az imént említett példából látható, hogy ha valaki a lelkiismerete és az értelme alapján szemléli az embereket és a dolgokat és aszerint viselkedik és cselekszik, akkor hajlamos megsérteni az igazságot és az alapelveket. Messze elmarad attól a mércétől, hogy ezeket a dolgokat Isten szavai szerint tegye, az igazságot tekintve mércéjének. Ezért mindegy, hogy mekkora a lelkiismereted és mindegy, hogy mennyire normális az eszed, ha nem tudod Isten szavai szerint szemlélni az embereket és a dolgokat és azok szerint viselkedni és cselekedni, az igazságot tekintve mércédnek, akkor nem az igazságra törekszel. Hasonlóképp, mindegy, mennyit szenvedsz és fáradozol a lelkiismereted és az értelmed ösztöneinek határain belül, nem mondhatjuk, hogy az igazságra törekszel.

Az imént három dolgot boncolgattunk, amelyek mindegyike olyan előítélet és félreértés, amit az emberek az igazságra való törekvéssel kapcsolatban táplálnak. Mondd meg Nekem, mi volt ez a három dolog? (Az első az volt, hogy az emberek összetévesztik az igazsággal azokat a dolgokat, amelyeket az elképzeléseikben jónak, helyesnek és pozitívnak tartanak, és ezeket használják mércéjüknek – ezekkel helyettesítve Isten emberrel szemben támasztott követelményeit, valamint az Ő szavainak követelményeit és mércéit –, majd ezekre a dolgokra törekszenek és ezeket gyakorolják. A második az volt, hogy az emberek a téves felfogásaikhoz való ragaszkodásuk alapján megpróbálnak alkut kötni Istennel, miközben vágyakat és ambíciókat táplálnak. Az emberek úgy hiszik, hogy amint eleget tettek Istennek és Isten boldog, akkor Isten megajándékozza majd őket az Ő ígéretével. A harmadik az volt, hogy az emberek azt hiszik, hogy azzal, hogy a lelkiismeretük és az értelmük alapján viselkednek és cselekszenek, már az igazságot gyakorolják.) Ezt a három dolgot félretéve, mit jelent pontosan az igazságra való törekvés? Térjünk vissza az igazságra való törekvés meghatározásához: „Teljességgel Isten szavai szerint szemlélni az embereket és a dolgokat és azok szerint viselkedni és cselekedni, az igazságot tekintve mércénknek.” Ezek a szavak elegendőek ahhoz, hogy megértessék az emberekkel, hogy mit jelent az igazságra törekedni és hogyan kell azt tenni. Már sokat beszéltünk arról, hogy mit jelent az igazságra való törekvés. Hogyan kell tehát törekedni rá? Igen sokat beszélgettünk erről most és korábban is: annak, ahogy az embereket vagy a dolgokat szemléled, vagy annak, ahogy viselkedsz és cselekszel, Isten szavai szerint kell történnie, az igazságot tekintve mércédnek. Ez az igazságra való törekvés. Bármi más, ami nem kapcsolódik ezekhez a szavakhoz, az nem az igazságra való törekvés. Természetesen, ha nem az ember romlott beállítottságára irányul az, hogy „teljességgel Isten szavai szerint szemlélni az embereket és a dolgokat és azok szerint viselkedni és cselekedni, az igazságot tekintve mércénknek”, akkor az ember bizonyos gondolatait, nézeteit és elképzeléseit szólítja meg. Ha pedig megszólítja ezeket a dolgokat, valamint azt a célt hivatott elérni, hogy képessé tegye az embert arra, hogy az igazságalapelvek szerint gyakoroljon és alávesse magát Isten szavainak és az igazságnak, akkor természetesen ez lesz a végső hatása. Az, hogy „teljességgel Isten szavai szerint szemlélni az embereket és a dolgokat és azok szerint viselkedni és cselekedni, az igazságot tekintve mércénknek” elég világos és egyértelmű. Az út, amelyet végső soron az embereknek ad, képessé teszi őket arra, hogy levessék előítéleteiket a gyakorlataikban, valamint elengedjék a vágyaikat és az ambícióikat. Ugyanakkor az emberek nem élhetnek a mögé a hit mögé rejtőzve, hogy felsőbbrendűek, hogy rendelkeznek emberi mivolttal, valamint lelkiismerettel és értelemmel, és nem használhatják ezt arra, hogy kiszorítsák azt a gyakorlati alapelvet, miszerint Isten szavait vegyük alapul és az igazságot tekintsük mércénknek. Bármiféle mentségeid vannak is, bármilyen erősségekkel és előnyökkel bírsz is, azok nem elegendőek ahhoz, hogy helyettesítsd velük azt, hogy teljességgel Isten szavai szerint szemléld az embereket és a dolgokat és azok szerint viselkedj és cselekedj, az igazságot tekintve mércédnek. Ez abszolút bizonyosság. Ezzel szemben, ha az emberekről és a dolgokról alkotott szemléleted, valamint a viselkedésed és a cselekedeteid kiindulópontja teljességgel összhangban áll Isten szavaival, az igazsággal, mint gyakorlati alapelveddel, akkor az igazságot gyakorlod. Ellenkező esetben nem. Összefoglalva, az emberek emberi elképzelések és képzelődések közepette élnek, azzal a szándékkal cselekszenek, hogy alkut kössenek, illetve folyamatosan azzal a hittel helyettesítik az igazságra való törekvést és annak gyakorlását, hogy igen jó erkölcsi magatartással rendelkeznek – az ilyen megközelítések mind ostobák. Egyik sem az igazságra való törekvés megnyilvánulása, és ezeknek az ostoba megközelítéseknek végül az lesz a kimenetele, hogy az emberek nem értik meg az igazságot, hogy képtelenek megérteni Isten szándékait, és hogy nem tudnak elindulni az üdvösség útján. Értitek? (Igen.) Természetesen azok között, akik nem törekszenek az igazságra – azokon kívül, akiket nem lehet megmenteni – vannak olyanok, akik megmaradnak, akik hajlandóak munkások lenni. Ez egészen rendben van, és jó alternatívának tekinthető azzal szemben, hogy valaki ne törekedjen az igazságra. Hogy ti konkrétan melyik utat választjátok, az rajtatok múlik. Talán néhányan azt mondják majd: „Ennyi közlést követően Te még mindig nem mondtad meg nekünk, hogyan szemléljük az embereket és a dolgokat, illetve hogyan viselkedjünk és cselekedjünk.” Nem tettem volna? (De megtetted.) Mi szerint kell az embereket és a dolgokat szemlélni, valamint viselkedni és cselekedni? (Isten szavai szerint.) És mit tekintve a mércénknek? (Az igazságot tekintve mércénknek.) Akkor hát melyek Isten szavai? Hol az igazság? (Isten szavai az igazság.) Istennek oly sok szava van, amelyek minden szempontból elmondják az embereknek, hogy hogyan szemléljék az embereket és a dolgokat, valamint hogyan viselkedjenek és cselekedjenek, úgyhogy most nem fogjuk részletezni ezeket a dolgokat. Olvassátok el még egyszer, hogy mit jelent az igazságra törekedni. (Mit jelent az igazságra törekedni? Teljességgel Isten szavai szerint szemlélni az embereket és a dolgokat és azok szerint viselkedni és cselekedni, az igazságot tekintve mércénknek.) A szívetekbe kell vésnetek ezeket a szavakat, és életetek mottójául kell használnotok őket. Gyakran vegyétek elő őket, hogy elgondolkodhassatok rajtuk és fontolóra vehessétek őket; hasonlítsátok össze velük a viselkedéseteket, a hozzáállásotokat az életben, a dolgokról alkotott nézeteiteket, valamint a szándékaitokat és a céljaitokat. Akkor képes leszel tisztán érezni, hogy milyen a valódi állapotod és milyen beállítottság-lényeget árasztasz. Vesd őket össze ezekkel a szavakkal, és vedd ezeket a szavakat a gyakorlásod alapelveiül, valamint a gyakorlásod útjául és irányául. Ha így törekszel, ha képes vagy teljesen belépni ezekbe a szavakba és megélni őket, meg fogod érteni, mit jelent az igazságra törekedni. Természetesen, amikor belépsz ezeknek a szavaknak a valóságába, már elindultál az igazságra való törekvés útján. Ha elindulsz az igazságra való törekvés útján, mi lehet az eredménye? A romlott beállítottságod zavaró hatása, irányítása és korlátai okozta szorongás egyre enyhülni fog. Miért van ez? Mert érezni fogod, hogy van utad a romlott beállítottságod eloszlatásához, és hogy van reményed arra, hogy üdvözülj. Csak ekkor fogod érezni, hogy az Istenben való igaz hittel és az Ő szavainak evésével és ivásával teli élet kiteljesítő, békés és örömteli. Azok, akik nem szeretik az igazságot, sok évnyi Istenbe vetett hitet követően még mindig úgy érzik, hogy az élet nagyon üres, és hogy nincs semmi, amire támaszkodhatnak. Gyakran még úgy is érzik, hogy romlott beállítottságban élni igazán fájdalmas, és bár szeretnék levetni, nem tudják. Örökre korlátozva, béklyóba szorítva és megkötözve maradnak a romlott beállítottságuk által, ami igen nagy kínt okoz nekik, ám egyáltalán nincs útjuk, amit követhetnének. Végtelenek ezek a keserű napjaik. Ha el tudnák fogadni az igazságot és elérhetnék az üdvösséget, akkor ezek a keserves napok elmúlnának. Mindezek eredménye azonban a jövőbeli törekvéseteken és belépéseteken múlik.

2022. január 29.