A mai közlés egy olyan témáról szól, amelyet mindenki jól ismer. Szorosan kapcsolódik az ember Istenben való hitéhez és törekvéséhez, és olyan téma, amellyel az emberek mindennap találkoznak, és amelyről mindennap hallanak. Nos, akkor miről is van szó? A téma az, hogy mit jelent az igazságra törekedni. Mit gondoltok erről a témáról? Elég újszerű számotokra? Sürgető? Nem számít, mennyire sürgető is ez a téma, tudom, hogy mindegyikőtök számára lényeges; lényeges az emberek üdvösségét, az Isten szavainak valóságába történő belépésüket, beállítottságuk változását, valamint jövőbeli sorsukat és rendeltetési helyüket illetően. A legtöbben közületek már most hajlandóak az igazságra törekedni és elkezdtek ébredezni, de nem vagytok túl biztosak abban, hogy mit is jelent az igazságra törekedni, illetve hogyan kellene az igazságra törekedni. Ezért van szükség arra, hogy ma erről a témáról beszéljünk. Az igazságra törekvés olyan téma, amellyel az emberek gyakran találkoznak a mindennapi életükben; olyan gyakorlati probléma, amellyel az emberek akkor szembesülnek, amikor a mindennapi életük, kötelességeik végzése és hasonlók során dolgok történnek velük. A legtöbb ember, amikor történik vele valami, egyszerűen önszántából erőfeszítéseket tesz Isten szavainak olvasására és megőrzi a gondolatait a negatívvá válástól, remélve, hogy ezzel megakadályozza, hogy negativitásba, vagy Isten félreértésébe merüljön, és ezáltal képessé váljon alávetni magát az Ő munkájának. A jobb képességű emberek képesek pozitívan és tevékenyen keresni az igazság minden aspektusát Isten szavaiban; keresik az alapelveket, Isten követelményeit és a gyakorlás útjait. Illetve képesek megvizsgálni magukat, elmélkedni és ismereteket szerezni a velük történő dolgok révén, ezáltal megértik az igazságalapelveket, és belépnek az igazságvalóságba. Ez azonban a legtöbb ember számára nagy akadály marad, és bizonytalan, hogy el tudják-e érni ezeket a dolgokat. A legtöbb ember még nem lépett be a valóság eme aspektusába. Így hát nem lesz könnyű számotokra, hogy eljussatok e hétköznapi, közhelyes és sajátos téma gyakorlatias, objektív és igaz megértéséhez, még akkor sem, ha időt kaptok, hogy elmélkedjetek rajta. Visszatérve tehát a fő témánkhoz, beszéljünk arról, hogy mit jelent az igazságra törekedni. Nem vagytok jártasak az elmélkedésben, de remélem, hogy jól tudtok hallgatni – nem csupán a fületekkel, hanem a szívetekkel is. Remélem, beleteszed a szívedet abba, hogy megértsd és felfogd ezt, és hogy mint valami fontos dolgot, valamint megszívleled mindazt, amit képes vagy felfogni és mindazt, ami megfelel az állapotodnak, a beállítottságodnak és helyzeted minden egyes aspektusának. Ezután bízom benne, hogy nekilátsz romlott beállítottságaid eloszlatásának, és igyekszel a gyakorlás valamennyi alapelvét megszívlelni, hogy amikor ezzel kapcsolatos kérdések merülnek fel, legyen utad, amelyet követhetsz, valamint képes legyél Isten szavait a gyakorlás útjaként kezelni, és ekként végrehajtani és engedelmeskedni nekik. Ez lenne a legjobb.

Mit jelent az igazságra törekedni? Lehet, hogy ez egy fogalmi kérdés, ugyanakkor az Istenben való hit leggyakorlatiasabb kérdése is. Az, hogy az emberek képesek-e törekedni az igazságra vagy sem, közvetlenül összefügg a preferenciáikkal, a képességükkel és a törekvéseikkel. Az igazságra való törekvés számos gyakorlati elemet foglal magában. Egyenként kell beszélnünk ezekről, hogy a lehető leggyorsabban megérthessétek az igazságot, és pontosan tudjátok, hogy mit jelent az igazságra törekedni, valamint azt, hogy milyen kérdések kapcsolódnak ehhez a törekvéshez. Így végül képesek lesztek megérteni, hogy mit jelent az igazságra való törekvés. Először beszéljük meg ezt: vajon az igazságra törekedtek azzal, hogy ezt a prédikációt hallgatjátok? (Nem igazán.) A prédikációk hallgatása csupán előfeltétele és előkészítő művelete az igazságra való törekvésnek. Milyen elemek tartoznak az igazságra való törekvéshez? Számos téma van, ami érinti az igazságra való törekvést, és természetesen sok olyan probléma is létezik az emberekben, amelyeket itt meg kell vitatnunk. Egyesek például azt mondják: „Ha valaki mindennap eszi és issza Isten szavait és közösséget vállal az igazságról, ha képes normálisan végezni a kötelességét, ha bármit megtesz, amit az egyház elrendel, és sosem okoz zavart vagy megszakítást – és bár előfordulhat, hogy olykor megszegi az igazságalapelveket, de nem tudatosan vagy szándékosan teszi azt – akkor ez nem azt mutatja, hogy az igazságra törekszik?” Ez egy jó kérdés. Sok ember így képzeli ezt. Először is, meg kell értenetek, hogy eljuthat-e valaki az igazság megértésére és elnyerheti-e az igazságot, ha következetesen ily módon gyakorol. Osszátok meg a gondolataitokat. (Bár így gyakorolni helyes, inkább a vallási rituálét tűnik követni – ez szabálykövetés. Nem vezethet az igazság megértéséhez vagy az igazság elnyeréséhez.) Szóval, milyen viselkedésformák ezek valójában? (Felületesen jó viselkedésformák.) Tetszik ez a válasz. Ezek csupán jó viselkedések, amelyek azután jelentkeznek, hogy valaki hinni kezd Istenben, az illető lelkiismeretének és értelmének alapján, miután különböző jó és pozitív tanítások hatottak rá. Nem többek azonban jó magatartásformáknál, igen távol állnak az igazságra való törekvéstől. Mi tehát a gyökere ezeknek a jó viselkedéseknek? Mi hívja elő őket? Az ember lelkiismeretéből és értelméből, erkölcsiségéből, az Istenben való hitéhez fűződő kedvező érzésekből és az önuralmából fakadnak. Mivel ezek jó viselkedésformák, nem kapcsolódnak az igazsághoz, és semmiképp sem ugyanaz a kettő. A jó viselkedés nem azonos az igazság gyakorlásával, és ha valaki jól viselkedik, az nem jelenti azt, hogy rendelkezik Isten jóváhagyásával. A jó viselkedés és az igazság gyakorlása két különböző dolog – semmi közük egymáshoz. Az igazság gyakorlása Isten követelménye, és teljességgel az Ő szándékaival áll összhangban; a jó viselkedés az ember akaratából fakad és az ember szándékait és indítékait hordozza magában – olyasmi az, amit az ember jónak tekint. Bár a jó viselkedésformák nem gonosz tettek, ellentétesek az igazságalapelvekkel és semmi közük az igazsághoz. Bármennyire jók is ezek a magatartásformák vagy bármennyire is megfelelnek az ember elképzeléseinek és képzelődéseinek, nincs közük az igazsághoz. Semennyi jó viselkedés nem képes tehát elnyerni Isten jóváhagyását. Mivel a jó viselkedést így határozzuk meg, nyilvánvaló, hogy a jó viselkedésnek nincs köze az igazság gyakorlásához. Ha az embereket a viselkedésük alapján típusokba sorolnánk, akkor ezek a jó viselkedésformák legfeljebb a hűséges munkások cselekedetei lennének, semmi több. Egyáltalán nem kapcsolódnak az igazság gyakorlásához, sem az Isten iránti valódi alávetettséghez. Mindössze egyfajta viselkedésformák, és teljesen lényegtelenek az emberek beállítottságának változását, az igazságnak való alávetettségüket, az igazság elfogadását, Isten félését és a rossz kerülését, vagy bármely olyan egyéb gyakorlati elemet illetően, amelyek valóban érintik az igazságot. Miért nevezik hát jó viselkedésformáknak őket? Íme, egy magyarázat, ami természetesen e kérdés lényegének magyarázata is. Arról van szó, hogy ezek a viselkedések csupán az emberek elképzeléseiből, preferenciáiból, akaratából és saját belső késztetésű erőfeszítéseiből fakadnak. Ezek nem a bűnbánat megnyilvánulásai, amelyek az igazság elfogadása, valamint Isten szavai ítéletének és fenyítésének elfogadása révén nyert valódi önismeretet kísérik, és nem is az igazság gyakorlásával járó magatartások és cselekedetek, amelyek akkor tűnnek fel, amikor az emberek megpróbálják alávetni magukat Istennek. Értitek-e ezt? Ez azt jelenti, hogy ezek a jó viselkedésformák semmilyen módon nem hoznak magukkal változást az ember beállítottságában, sem azt, ami Isten szavai ítéletének és fenyítésének elszenvedéséből fakad, sem valódi megtérést, ami az ember romlott beállítottságának megismeréséből ered. Ezeknek természetesen semmi közük az ember Istennek és az igazságnak való igazi alávetettségéhez; még kevésbé kapcsolódnak egy Istent félő és szerető szívhez. A jó viselkedésnek egyáltalán semmi köze sincs ezekhez a dolgokhoz; pusztán az emberből fakadó valami, amit az ember jónak tart. Mégis sokan vannak, akik ezeket a jó viselkedéseket annak jeleként tekintik, hogy valaki az igazságot gyakorolja. Ez súlyos tévedés, abszurd nézet és felfogás. Ezek a jó viselkedésformák csupán vallási szertartások végzését és rutinszerű cselekvést jelentenek. Egyáltalán nincs közük az igazság gyakorlásához. Isten talán nem ítéli el őket nyíltan, de egyáltalán nem helyesli őket; ez bizonyos. Tudnotok kell, hogy ezek az ember elképzeléseinek megfelelő kifelé irányuló cselekedetek és ezek a jó viselkedésformák nem az igazság gyakorlását jelentik, és nem is az igazságra való törekvés megnyilvánulásai. Miután hallottátok ezt a közlést, csupán egy kis fogalmi ismerettel rendelkeztek arról, hogy mit jelent az igazságra törekedni – egy kezdeti felfogásotok van az igazságra törekvés egyszerű fogalmáról. Ha valóban meg akarjátok érteni, hogy mit jelent az igazságra törekedni, akkor több dologról kell beszélnünk.

Az igazságra törekvéshez meg kell értenünk azt; csak az igazság megértésével lehet azt gyakorolni. Összefügg az emberek jó viselkedése az igazság gyakorlásával? A jó viselkedésformák az igazságra való törekvésből erednek? Milyen megnyilvánulások és cselekvések tartoznak az igazság gyakorlásához? Milyen megnyilvánulásokkal rendelkeznek azok az emberek, akik az igazságra törekszenek? Ezeket a kérdéseket meg kell értenetek. Ahhoz, hogy az igazságra való törekvésről beszéljünk, először azokról a nehézségekről és téves nézetekről kell szólnunk, amelyekkel az emberek ezzel kapcsolatban rendelkeznek. Lényeges, hogy először ezeket oszlassuk el. Vannak tiszta megértéssel bíró emberek, akik viszonylag világosan látják, mi az igazság. Van egy útjuk, amelyen az igazságra törekedhetnek. Vannak mások, akik nem értik, mi az igazság, és bár érdeklődnek iránta, nem tudják, hogyan gyakorolják. Azt hiszik, hogy jó dolgokat tenni és jól viselkedni ugyanaz, mint az igazságot gyakorolni – vagyis, hogy az igazság gyakorlása azt jelenti, hogy jó dolgokat tesznek. Csak akkor jönnek rá, hogy jó dolgokat tenni és jól viselkedni teljesen más, mint az igazság gyakorlása, amikor már sokat olvastak Isten szavaiból. Láthatjátok, mennyire abszurdak az emberek elképzelései és képzelődései – akik nem értik az igazságot, semmit sem látnak tisztán! Sokan évek óta végzik a kötelességüket, mindennap elfoglalják magukat, nem kevés nehézségen mentek keresztül, ezért azt gondolják magukról, hogy olyan emberek, akik gyakorolják az igazságot, és akik rendelkeznek az igazságvalósággal. Tapasztalati bizonyságot azonban nem tudnak felmutatni. Mi itt a probléma? Ha értik az igazságot, akkor miért nem tudnak beszélni a saját tényleges tapasztalataikról? Nem valamiféle ellentmondás ez? Néhányan azt mondják: „Amikor korábban a kötelességemet végeztem, nem törekedtem az igazságra és nem imádkozva olvastam alaposan Isten szavait. Nagyon sok időt elvesztegettem. Annyira belemerültem a munkámba, azt gondolván, hogy a kötelességemmel való foglalatosság egyenlő az igazság gyakorlásával és az Isten munkájának való alávetéssel – de csak az időmet pazaroltam.” Miről van itt szó? Arról, hogy azért halogatták az igazság követését, mert annyira el voltak foglalva a kötelességük végzésével. Valóban ez a helyzet? Néhány nevetséges ember azt hiszi, hogy amíg a kötelességével van elfoglalva, addig nincs idő arra, hogy romlott beállítottsága feltáruljon, hogy nem fog többé romlott beállítottságot felfedni vagy romlott állapotban élni, és ezért nem kell Isten szavait ennie és innia annak érdekében, hogy eloszlassa romlott beállítottságát. Helyes ez az elképzelés? Vajon az emberek tényleg nem fednek fel romlott beállítottságot, amikor a kötelességeikkel vannak elfoglalva? Ez egy abszurd elképzelés – szemendszedett hazugság. Azt mondják, hogy nincs idejük az igazságra törekedni, mert leköti őket a kötelességük. Ez színtiszta téveszme; az elfoglaltságot használják kifogásként. Sokszor beszélgettünk már az életbe való belépéssel kapcsolatos igazságokról és a kötelességtevésről: az emberek csak akkor tudnak fejlődni az életben, ha kötelességtevés közben keresik az igazságot a problémák megoldása érdekében. Ezért, ha valaki a kötelessége végzése közben mindössze csak feladatokkal foglalatoskodik, ha nem keresi az igazságot a problémák megoldása érdekében, akkor sosem fogja megérteni az igazságot. Egyesek, akik nem szeretik az igazságot, megelégszenek azzal, hogy csupán munkát végeznek, és azt remélik, hogy a mennyek országának áldásaira cserélhetik azt. Végül azzal a kifogással zárják, hogy annyira elfoglaltak a kötelességük végzésével, hogy nincs idejük az igazságra törekedni; sőt azt mondják, hogy annyira leköti őket a kötelességük végzése, hogy nem fednek fel romlott beállítottságot. Ez azt sugallja, hogy mivel lefoglalja őket a kötelességük, a romlott beállítottságuk eltűnt, hogy többé már nem létezik. Ez hazugság, nemde? Megfelel az állításuk a tényeknek? Egyáltalán nem – a legnagyobb hazugságnak nevezhetjük az összes közül. Hogyan is ne tárulna fel többé a romlott beállítottság azért, mert az ember a kötelességével van elfoglalva? Léteznek ilyen emberek? Létezik ilyen tapasztalati tanúságtétel? Biztosan nem. Az embereket mélyen megrontotta a Sátán; mindannyian sátáni természetűek és mindannyian sátáni beállítottságban élnek. Van az emberben bármi pozitív, bármi a romlottság mellett? Van bárki, aki romlott beállítottság nélkül született? Van bárki, aki úgy született, hogy képes hűséggel kötelességet végezni? Van bárki, aki úgy született, hogy képes alávetni magát Istennek és szeretni Őt? Egyáltalán nincs. Mivel minden ember sátáni természettel rendelkezik és romlott beállítottságokkal teli, ha nem képes megérteni és gyakorolni az igazságot, akkor csak a romlott beállítottsága szerint élhet. Tehát képtelenség és tévedés azt mondani, hogy valaki nem fog romlott beállítottságot feltárni, ha lefoglalja őt a kötelessége. Ez szemenszedett hazugság, amelynek célja az emberek félrevezetése. Nem számít, hogy lefoglalja-e őket a kötelességük végzése vagy sem, nem számít, hogy van-e idejük Isten szavait olvasni vagy nincs, azok az emberek, akik nem szeretik az igazságot, megtalálják az okokat és a kifogásokat, hogy ne törekedjenek rá. Ezek az emberek munkások, világos és egyszerű. Ha egy munkás nem eszi és issza Isten szavait és nem fogadja el az igazságot, képes lesz-e jól végezni a munkát? Biztosan nem. Mindazok, akik nem fogadják el az igazságot, nélkülözik a lelkiismeretet és az értelmet, valamint olyan emberek, akik romlott beállítottságuk szerint élnének, és gonoszságok sokaságát követnék el. Semmiképp sem hűséges munkások; és bár munkát végeznek, semmi nagyszerű nincs bennük. Efelől biztosak lehettek.

Vannak, akik túlságosan összegabalyodnak a családjukkal és gyakran elmerülnek a szorongásban. Amikor látják a fiatalabb testvéreket, akik lemondtak a családjukról és a karrierjükről, hogy Istent kövessék és végezzék a kötelességeiket, irigylik őket, és azt mondják: „Isten kedves volt ezekhez a fiatalokhoz. Fiatalon kezdtek el hinni Benne, mielőtt megházasodtak és gyermekeik lettek; nincsenek családi kötelékeit és nem kell amiatt aggódniuk, hogy miből fognak megélni. Nincsenek aggodalmaik, amelyek visszatartják őket Isten követésétől és a kötelességeik végzésétől. Épp időben érkeztek Isten munkájához és az evangélium terjesztéséhez az utolsó napokban – Isten ilyen kedvező feltételeket biztosított számukra. Testükkel, lelkükkel a kötelességeik végzésének szentelhetik magukat. Törekedhetnek az igazságra, de velem nem ez a helyzet. Számomra Isten nem rendezett megfelelő környezetet – túl sok családi kötelékem van, és pénzt kell keresnem, hogy eltartsam őket. Itt rejlik az én valódi problémám. Ezért nincs időm az igazságra törekedni. Az igazságra törekvés olyan embereknek való, akik teljes munkaidőben a kötelességeiket végzik, és nincsenek ilyen kötöttségeik. Engem családi kötöttségek terhelnek, a szívem pedig tele van a boldogulás triviális dolgaival, ezért sem időm, sem energiám nem marad arra, hogy Isten szavait egyem és igyam, vagy a kötelességemet végezzem. Bármilyen szempontból is nézzük a körülményeimet, nincs módom arra, hogy az igazságra törekedjek. Ezért nem hibáztathatsz engem. Egyszerűen nem az a sorsom, hogy az igazságra törekedjek, a körülményeim pedig nem teszik lehetővé, hogy kötelességet végezzek. Csak annyit tehetek, hogy megvárom, amíg a családi kötelékeim csökkennek, a gyermekeim önállóvá válnak, én pedig nyugdíjba vonulok és megszabadulok az anyagi gondoktól – akkor majd törekszem az igazságra.” Az ilyen emberek nehézséget tapasztalnak a mindennapi életükben, és időnként érzik, amint a romlott beállítottságuk kiárad mindennapi életük triviális dolgaiban. Észlelik ezeket a dolgokat, de mivel a szekuláris világ csapdájába estek, úgy hiszik, jól teszik, hogy élnek, hisznek Istenben, prédikációkat hallgatnak és így kényelmesen elboldogulnak. Azt hiszik, hogy az igazságra való törekvés várhat, és hogy nem lesz túl késő, ha majd pár évvel később oszlatják el romlott beállítottságaikat, bármilyenek is azok. Így halogatják az igazságra törekvés nagy ügyét, és újra meg újra elodázzák azt. Mit mondanak minduntalan? „Sohasem késő az igazságra törekedni. Adok neki pár évet. Amíg Isten munkája nem fejeződött be, addig még van időm – még van esélyem.” Mit gondoltok erről a nézetről? (Téves.) Magukra vállalták-e az igazságra törekvés terhét? (Nem.) Nos, akkor milyen terhet vállaltak? Nem a boldogulás, a családjukról való gondoskodás, a gyermeknevelés terhét? Minden energiájukat a gyermekeiknek, a családjuknak, saját mindennapjaiknak és életüknek szentelik, és csak akkor tervezik, hogy hozzáfognak az igazságra való törekvéshez, miután ezekről a dolgokról gondoskodtak. Megalapozottak tehát ezek a kifogásaik? Vajon nem botláskövek-e ezek az igazságra törekvésükben? (De azok.) Miközben ezek az emberek hisznek Isten szuverenitásában és intézkedéseiben, panaszkodnak arról a környezetről, amelyet Isten elrendezett számukra. Figyelmen kívül hagyják Isten követelményeit, és egyáltalán nem működnek együtt proaktívan velük. Ehelyett csak a testük, a családjuk és a rokonaik kielégítésével törődnek. Mivel indokolják, hogy nem törekszenek az igazságra? „Túlságosan elfoglaltak és kimerültek vagyunk, csak élni próbálunk. Nincs időnk az igazságra törekedni; nincs meg a megfelelő környezetünk, hogy az igazságra törekedjünk.” Milyen nézetet vallanak? (Sohasem késő az igazságra törekedni.) „Sohasem késő az igazságra törekedni. Néhány év múlva megteszem.” Nem balgaság ez? (De az.) Balgaság – a kifogásaikkal becsapják magukat. Vajon Isten munkája várni fog rád? (Nem.) „Majd néhány év múlva megteszem” – mit jelent ez a „néhány év”? Azt jelenti, hogy kevesebb reményed van arra, hogy üdvözülj, és kevesebb éved lesz megtapasztalni Isten munkáját. Néhány év eltelik így, aztán még néhány év, és mielőtt észreveszed, már tíz év is eltelt, és te egyáltalán nem értetted meg az igazságot és nem léptél be az igazságvalóságba, a romlott beállítottságodnak pedig egyetlen foszlánya sem oszlott el. Már egyetlen őszinte szó kimondása is akkora küzdelmet jelent számodra. Nem veszélyes ez? Nem sajnálatos dolog? (Az.) Amikor az emberek ezekkel a kifogásokkal és indokokkal állnak elő azt igazolandó, hogy miért nem törekszenek az igazságra, végül is kinek ártanak? (Maguknak.) Így van – a végén saját maguknak ártanak. És amikor majd a halálos ágyukon fekszenek, gyűlölni fogják magukat, amiért nem nyerték el az igazságot az Istenbe vetett hitük éveiben, és az egész életüket megbánják!

Vannak, akik valamelyest jól képzettek, de a képességük gyenge, és nincs lelki megértésük. Nem számít, hány prédikációt hallgatnak, képtelenek az igazság megértésére. Mindig megvannak a saját ambícióik és vágyaik, és állandóan a státuszért küzdenek. Ha nincs státuszuk, akkor nem törekszenek az igazságra. Azt mondják: „Isten háza sosem rendezi úgy, hogy az értékemet tükröző kötelességet végezzek, például szöveggel kapcsolatos munkát, audiovizuális munkát, illetve gyülekezetvezető vagy egy csoport felügyelője legyek. Semmi efféle fontos munkát nem adnak nekem. Isten háza nem támogat és nem fejleszt engem, és amikor a gyülekezet választást tart, egyetlen alkalommal sem szavaz rám senki és senki sem kedvel engem. Valóban nincsenek kívánatos tulajdonságaim? Értelmiségi vagyok, jól képzett vagyok, ám Isten háza sosem támogat és nem fejleszt engem, ezért nincs motivációm, hogy az igazságra törekedjek. Az összes testvér, aki velem egyszerre kezdett el hinni Istenben, fontos feladatokat végez és vezetőként vagy dolgozóként szolgál – miért van az, hogy engem tétlenkedni hagynak? Én csak mellékszerepet játszhatok azzal, hogy hébe-hóba terjesztem az evangéliumot, és tanúskodni sem engednek. Amikor Isten háza fontos feladatokra léptet elő embereket, nekem semmi sem jut; még összejöveteleket sem vezethetek és semmiféle felelősséget nem ruháznak rám. Annyira sértve érzem magam. Ez az a környezet, amit Isten rendezett számomra. Miért nem érezhetem a létem értékét? Miért szeret Isten másokat, engem pedig nem? Miért művel másokat, engem pedig nem? Isten házának több terhet kellene rám bíznia, és felügyelővé kellene tennie, vagy valami ilyesmi. Így lenne egy kis motivációm, hogy az igazságra törekedjek. Hogyan törekedhetek az igazságra ösztönzés nélkül? Az embereknek mindig szükségük van egy kis motivációra az igazságra törekvéshez; látnunk kell a törekvés előnyeit. Tudom, hogy az embereknek romlott beállítottságai vannak, amelyeken változtatni kell, és tudom, hogy az igazságra való törekvés jó dolog, hogy lehetővé teszi számunkra, hogy üdvözüljünk és tökéletesítsenek – de engem sosem használnak semmi fontosra, és nem érzek késztetést az igazságra való törekvésre! Majd akkor kezdek el törekedni az igazságra, amikor a testvérek megbecsülnek és támogatnak – akkor még nem lesz túl késő.” Nincsenek ilyen emberek? (De vannak.) Mi a gond velük? A gond az, hogy státuszt és rangot akarnak. Nyilvánvaló, hogy nem szeretik az igazságot, mégis rangot szeretnének és helyet az asztalnál Isten házában. Nem szégyentelen ez? Elég jó dolog, hogy munkás vagy; de hogy fel tudsz-e emelkedni, hogy hűséges munkás légy, azt majd meglátjuk. Miért nem világos ez neked? Azt hiszed, hogy ha státuszod és rangod van, akkor üdvözülni fogsz? Hogy olyasvalaki leszel, aki az igazságra törekszik? Megalapozottak ezek az nézeteid? (Nem.) Ezek az emberek ki akarnak tűnni, hogy éreztessék a jelenlétüket, és amikor a vágyaik nem teljesülnek, panaszkodnak, hogy Isten igazságtalan, hogy elfogultan bánik az emberekkel, hogy az Ő háza nem támogatja őket, hogy a testvérek nem választják meg őket – biztos, hogy nem ezek a dolgok jelentik az alapot, amire az embernek az igazságra törekvéshez szüksége van? Van arról szó valahol Isten szavaiban, hogy az igazságra törekvőt mindenkinek tárt karokkal kell fogadnia és a testvéreinek nagyra kell tartania? Illetve arról, hogy képesnek kell lennie fontos kötelességet vállalni és fontos munkát végezni, valamint nagyban hozzájárulni Isten házához? Mondják-e Isten szavai azt, hogy csak az ilyen emberek törekedhetnek az igazságra, hogy csak ők alkalmasak arra, hogy az igazságra törekedjenek? Mondják-e az Ő szavai azt, hogy csak ezek az emberek felelnek meg az igazságra törekvés kritériumainak, hogy csak ők léphetnek be az igazságvalóságba, illetve, hogy végül csak ők üdvözülhetnek? Le van ez írva valahol Isten szavaiban? (Nincs.) Nyilvánvaló, hogy az ilyen emberek állításai semmisek. Miért mondják tehát ezeket a dolgokat? Vajon nem kifogásokat keresnek arra, hogy nem törekszenek az igazságra? (De igen.) A státuszt és a presztízst szeretik. Csak a hírnév és a személyes haszon hajszolása érdekli őket, valamint a státuszra törekvés az Istenbe vetett hitükben. Úgy érzik, hogy szégyenteljes lenne ezt hangosan kimondani, ezért temérdek mentséggel állnak elő, védekeznek, amiért nem törekszenek az igazságra, a felelősséget pedig a gyülekezetre, a testvérekre és Istenre hárítják. Nem baljóslatú ez? Nem gonosz emberek, akik az ártatlan félre mutogatnak? (De igen.) Indokolatlanul bajt kevernek és logikátlan követelésekkel zaklatnak másokat; teljességgel hiányzik a lelkiismeretük és az értelmük! Nem törekedni az igazságra már önmagában is elég súlyos probléma, és mégis megpróbálnak vitatkozni és bonyodalmat okozni – ez teljességgel észszerűtlen, nem igaz? Az igazságra törekvés önkéntes. Ha szereted az igazságot, akkor a Szentlélek munkálkodni fog benned. Ha szereted az igazságot, ha imádkozol és Istenre hagyatkozol, elgondolkodsz magadon és megpróbálod megismerni magad, bármilyen üldöztetés vagy megpróbáltatás is ér; és ha tevékenyen keresed az igazságot, hogy megoldd azokat a problémákat, amelyeket felfedezel, és képes vagy megfelelő színvonalon tenni a kötelességedet, akkor képes leszel szilárdan megállni a bizonyságtételedben. Ha az emberek szeretik az igazságot, akkor mindezek a megnyilvánulások természetesek számukra. Önként, örömmel és kényszer nélkül jelentkeznek, minden további feltétel nélkül. Ha az emberek ily módon tudják követni Istent, végül elnyerik az igazságot és az életet, belépnek az igazságvalóságba és megélik az ember képmását. Szükséged van-e további feltételek teljesülésére ahhoz, hogy az igazságra törekedj? Nincs. Az Istenbe vetett hit önkéntes, olyasmi, amit az ember magának választ, az igazságra törekvés pedig tökéletesen természetes és indokolt; Isten által jóváhagyott. Azok, akik nem törekszenek az igazságra, nem hajlandók lemondani a test örömeiről és mégis Isten áldásainak elnyerésére vágynak, amikor azonban megpróbáltatásokkal és üldöztetéssel, vagy egy kis gúnyolódással és rágalmazással szembesülnek, negatívvá és gyengévé válnak, és többé nem akarnak hinni Istenben, sem követni Őt. Még az is lehet, hogy hibáztatják és megtagadják Őt. Nem észszerűtlen ez? Áldottak szeretnének lenni, mégis a test örömeire törekszenek, és amikor megpróbáltatásokkal vagy üldöztetéssel találkoznak, Istent hibáztatják. Ilyen oktalanok ezek az emberek, akik nem szeretik az igazságot. Számukra nehéz lesz a végsőkig követni Istent; amint némi megpróbáltatással vagy üldöztetéssel találkoznak, lelepleződnek és kiiktatják őket. Túl sok az ilyen ember. Bármilyen okból is hiszel Istenben, Isten végső soron az alapján fogja meghatározni a sorsodat, hogy elnyerted-e az igazságot. Ha nem nyerted el az igazságot, akkor egyik indokod vagy kifogásod sem fogja megállni a helyét. Próbálj érvelni, ahogy tetszik, légy kutyaszorítóban, ahogy akarsz – vajon Istent érdekelni fogja? Fog-e Isten társalogni veled? Fog-e veled vitatkozni és tárgyalni? Fog-e tanácskozni veled? Mi a válasz? Nem. Egyáltalán nem fog. Lehet bármilyen acélos is az érvelésed, nem fog megállni. Nem szabad félreértened Isten szándékait, és azt gondolnod, hogy ha mindenféle indokot és kifogást felhozol, akkor nem kell az igazságra törekedned. Isten azt akarja, hogy képes legyél az igazságot keresni minden környezetben és minden dologban, ami történik veled, és végül elérd a belépést az igazságvalóságba és elnyerd az igazságot. Függetlenül attól, hogy Isten milyen körülményeket rendezett el számodra, milyen emberekkel és eseményekkel találkozol, és milyen környezetben találod magad, imádkoznod kell Istenhez és keresned kell az igazságot, hogy szembenézhess azokkal. Pontosan ezeket a leckéket kell megtanulnod az igazságra törekvés során. Ha folyton kifogásokat keresel, hogy kibújj, kitérj ezek elől a körülmények elől vagy elutasítsd, illetve ellenállj ezeknek a körülményeknek, akkor Isten le fog mondani rólad. Nincs értelme érvelni vagy makacsnak, illetve akadékoskodónak lenni – ha Isten nem foglalkozik veled, akkor elveszíted az esélyed az üdvösségre. Isten számára nincs olyan probléma, amelyet ne lehetne megoldani; Ő minden egyes emberrel kapcsolatban intézkedett, és van módja, hogy kezelje őket. Isten nem fogja megvitatni veled, hogy az érveid és a kifogásaid indokoltak-e. Isten nem fogja meghallgatni, hogy az érvek, amelyet a védelmedben felhozol, racionálisak-e. Ő csak azt fogja kérdezni tőled: „Isten szavai az igazság? Romlott a beállítottságod? Törekedned kellene az igazságra?” Neked csupán egy ténnyel kell tisztában lenned: Isten az igazság, te egy romlott ember vagy, ezért magadra kell vállalnod, hogy az igazságot keresed. Semmilyen probléma vagy nehézség, indok vagy kifogás nem állja meg a helyét – ha nem fogadod el az igazságot, el fogsz veszni. Bármilyen árat fizet az ember azért, hogy az igazságra törekedjen és belépjen az igazságvalóságba, megéri. Az embereknek el kell engedniük minden kifogásukat, indokukat és gondjukat, hogy elfogadják az igazságot és elnyerjék az életet, mivel Isten szavai és az igazság az élet, amelyet el kell érniük, és ez egy olyan élet, amelyet semmire sem lehet elcserélni. Ha elszalasztod ezt a lehetőséget, azt nem csupán bánni fogod egész hátralévő életedben – ez nem csupán megbánás dolga – hanem egészen tönkreteszed magad. Többé nem lesz számodra sem sors, sem rendeltetési hely, és te, teremtett lény, aki vagy, a végállomásra érsz majd. Soha többé nem lesz esélyed arra, hogy megmenekülj. Értitek? (Értjük.) Ne keress kifogásokat vagy indokokat arra, hogy miért nem törekedsz az igazságra. Semmi hasznuk; csupán önmagadat csapod be.

Egyes vezetők soha nem az alapelvek szerint dolgoznak, hanem öntörvényűek, önkényesek és meggondolatlanok. A testvérek rámutathatnak erre és azt mondhatják: „Ritkán tanácskozol bárkivel is, mielőtt cselekednél. Nem tudjuk, mik az ítéleteid és a döntéseid, csak miután meghoztad őket. Miért nem vitatod meg őket senkivel? Miért nem tudatod velünk előre, amikor döntést hozol? Még ha helyes is, amit teszel és a képességed nagyszerűbb is a miénknél, akkor is előbb tájékoztatnod kellene minket róla. Legalábbis, jogunk van tudni, mi történik. Azzal, hogy mindig öntörvényűen cselekszel, az antikrisztus útját járod!” És vajon mit mondana erre a vezető? „Az én házamban én vagyok a főnök. Minden dologról én döntök, akár kicsi, akár nagy. Ehhez szoktam hozzá. Ha a tágabb családomban bárkinek problémája van, hozzám jön, és megkér, hogy döntsem el, mit tegyen. Tudják, hogy jól oldok meg problémákat. Ezért vagyok a családom ügyeinek felelőse. Amikor csatlakoztam a gyülekezethez, úgy gondoltam, többé nem kell ügyekkel bajlódnom, de aztán vezetőnek választottak. Nem tehetek róla – erre a sorsra születtem. Isten adta nekem ezt a képességet. Arra születtem, hogy döntéseket hozzak és másokat irányítsak.” Ebből az következik, hogy az ő sorsuk az, hogy tisztviselők legyenek, mások pedig bakának és szolgának születtek. Úgy gondolják, övék az utolsó szó, és hogy a többi embernek rájuk kell hallgatnia. Még ha a testvérek látják is ennek a vezetőnek a problémáját és rámutatnak erre, ő akkor sem fogadja el, és azt sem fogadja el, hogy megmetsszék. Harcolni fog és ellenáll, amíg a testvérek az eltávolításáért nem kiáltanak. Mindeközben a vezető így fog gondolkodni: „Ilyen képességgel, mint az enyém, az a sorsom, hogy vezető legyek, bárhová megyek is. Az olyan képességgel, mint a tiétek, mindig szolgák és cselédek lesztek. A ti sorsotok az, hogy mások parancsoljanak nektek.” Milyen beállítottságot fednek fel azzal, hogy gyakran mondanak ilyen dolgokat? Egyértelmű, hogy ez romlott beállítottság, arrogancia, önhittség és extrém beképzeltség, mégis szégyentelenül csillogtatják és kérkednek vele, mintha ez erősség és előny lenne. Amikor valaki romlott beállítottságot fed fel, el kell gondolkodnia magán, meg kell ismernie romlott beállítottságát, meg kell bánnia és lázadnia kell ellene, és addig kell az igazságra törekednie, amíg az alapelvek szerint nem tud cselekedni. Ez a vezető azonban nem így gyakorolja. Ehelyett javíthatatlan marad, ragaszkodik a saját nézeteihez és módszereihez. Ebből a viselkedésből láthatjátok, hogy egyáltalán nem fogadja el az igazságot és egyáltalán nem olyasvalaki, aki törekszik az igazságra. Nem hallgat senkire, aki leleplezi és megmetszi őt, ehelyett továbbra is tele van önigazolással: „Hmm – én már csak ilyen vagyok! Ezt hívják kompetenciának és tehetségnek – közületek bárki rendelkezik-e ezekkel? Az a sorsom, hogy vezető legyek. Bárhová megyek, vezető vagyok. Hozzászoktam, hogy enyém az utolsó szó és én hozom meg a döntéseket mindenben, anélkül, hogy másokkal megbeszélném. Én ilyen vagyok, ez a személyes varázsom.” Hát nem féktelen szégyentelenség ez? Nem ismeri el, hogy romlott a beállítottsága, és nyilvánvalóan nem fogadja el Isten szavait, amelyek megítélik és leleplezik az embert. Ellenkezőleg, saját eretnekségeit és téveszméit tekinti az igazságnak, és megpróbálja elérni, hogy mindenki más elfogadja és tisztelje azokat. Mélyen legbelül úgy hiszi, hogy Isten házában neki kell uralkodnia, nem pedig az igazságnak, hogy neki kell ott dirigálnia. Nem arcátlan szemtelenség ez? Azt mondja, hogy az igazságra akar törekedni, ám a viselkedése épp ennek ellenkezője. Azt mondja, hogy aláveti magát Istennek és az igazságnak, de állandóan hatalmat akar gyakorolni, övé kell legyen az utolsó szó, és azt akarja, hogy minden testvér alávesse magát és engedelmeskedjen neki. Nem engedi, hogy mások felügyeljék vagy tanácsot adjanak neki, függetlenül attól, hogy az, amit tesz, helyes-e vagy összhangban áll-e az alapelvekkel. Ehelyett úgy véli, hogy mindenki másnak kell az ő szavára és döntéseire hallgatnia és engedelmeskednie azoknak. Egyáltalán nem gondolkodik el a tettein. Nem számít, hogy a testvérek hogyan tanácsolják és segítik őt, és nem számít, Isten háza hogyan metszi meg, sőt, még ha több alkalommal elbocsátják is, nem gondolkodik el a problémáin. Minden esetben ragaszkodik a saját irányvonalához: „Az én házamban én vagyok a főnök. Én hozom az összes döntést. Minden dologban egyedül az enyém az utolsó szó. Ehhez szoktam hozzá, és nincs más megoldás.” Valóban oktalan és menthetetlen! Úgy terjeszti ezeket a negatív gyakorlatokat, mintha pozitív dolgok lennének, mindeközben igen nagyra tartja magát. Annyira szégyentelen! Ezek az emberek egyáltalán nem fogadják el az igazságot és javíthatatlanok – úgyhogy biztosak lehettek benne, hogy nem szeretik és nem is törekednek az igazságra. A szívük mélyén idegenkednek az igazságtól és ellenségesek azzal szemben. Az ár, amelyet fizetnek és a nehézségek, amelyeket átélnek, hogy kielégítsék vágyaikat és státuszt szerezzenek, mind hiábavalók. Isten egyiket sem hagyja jóvá, irtózik tőle. Ez az igazsággal való ellenkezésük és Istennel szembeni ellenállásuk megnyilvánulása. Ebben teljesen biztosak lehetünk, és mindenki, aki érti az igazságot, felismerheti ezt.

Vannak olyanok is, akik évek óta hisznek Istenben, ám nem rendelkeznek igazságvalósággal; évek óta hallgatják a prédikációkat, de nem értik az igazságot. Bár gyenge a képességük, de vannak „tehetségeik”, amelyekben páratlanok: a hazugság és azok leplezése, valamint mások rászedése és becsapása cikornyás szavakkal. Ha egy tucat mondatot mondanak, azokban egy tucatnyi hamisítás lesz – mindegyik tartalmazni fog valamennyi tisztátalanságot. Pontosan fogalmazva, semmi sem igaz, amit mondanak. Mivel azonban gyenge képességűek és egészen jól neveltnek tűnnek, úgy gondolják: „természetemnél fogva félénk, jámbor ember vagyok, és gyenge a képességem. Bárhová is megyek, zaklatnak, és amikor az emberek zaklatnak, nem tehetek mást, mint hogy elviselem és szenvedek. Nem merek visszabeszélni vagy harcolni velük – csak annyit tehetek, hogy elbújok, megadom magam és tűrök. Én vagyok az a »becsületes ám tudatlan« ember, akiről Isten szavai beszélnek, az Ő népéhez tartozom.” Ha valaki megkérdezi tőlük: „akkor hogy lehet, hogy te hazudsz?”, azt fogják mondani: „Mikor hazudtam? Kit csaptam be? Én nem hazudtam! Hogyan hazudhatnék én, aki ilyen jámbor ember vagyok? Az elmém lassan reagál a dolgokra és nem vagyok túl művelt – azt sem tudom, hogyan kell hazudni! Ott azok a csalárd emberek, egy szempillantás alatt egy halom gonosz ötlettel és tervvel tudnak előállni. Én nem vagyok ilyen ravasz, és engem folyton bántanak. Tehát én vagyok az a becsületes ember, akiről Isten beszél, és semmi alapotok nincs arra, hogy hazugnak vagy csalónak nevezzetek. Egyszerűen nincs semmi alapja – csak megpróbáltok befeketíteni engem. Tudom, hogy mindannyian lenéztek: azt gondoljátok, hogy ostoba vagyok és gyenge képességű, így hát mind bántani akartok engem. Isten az egyetlen, Aki nem zaklat, Ő kegyelmesen bánik velem.” Az efféle ember még azt sem ismeri be, hogy hazudik, és van képe azt mondani, hogy ő az a becsületese ember, akiről Isten beszél, és ezzel a kijelentéssel egyenesen trónra emeli magát. Úgy hiszi, hogy természettől fogva becsületes ám tudatlan ember, és Isten szereti őt. Úgy gondolja, hogy neki nem kell az igazságra törekednie vagy elgondolkodnia magán. Azt hiszi, hogy születése pillanatától fogva nem hagyta el hazugság a száját. Nem ismeri be, hogy hazudik, bárki bármit is mond, ehelyett ugyanazokat a régi kifogásokat sorakoztatja fel, hogy vitatkozzon és védekezzen. Vajon elgondolkodott már magán? Bizonyos értelemben igen. Mire jutott az „önvizsgálat” során? „Én vagyok az a becsületes ám tudatlan ember, akiről Isten beszél. Lehet, egy kicsit tudatlan vagyok, ám becsületes ember.” Hát nem saját magát dicsérgeti? Nem világos számára, hogy melyik is ő, tudatlan vagy becsületes ember, de becsületes embernek tartja magát. Van-e önismerete? Ha valaki egy bolond, akit zaklatnak és gyáván él, vajon az azt jelenti, hogy ő szükségképpen jó ember? És ha valakit mások jó embernek tartanak, az azt jelenti, hogy neki nem kell az igazságra törekednie? Vajon az ilyen emberek valahogy természetes módon rendelkeznek az igazsággal? Néhányan azt mondják: „Én egy egészen jámbor ember vagyok, mindig megpróbálok igazat mondani, csak egy kissé tudatlan vagyok. Nekem nem kell az igazságra törekednem, már így is jó és becsületes ember vagyok.” Ezzel a kijelentéssel talán nem arra utalnak, hogy ők bírják az igazságot és nem romlott a beállítottságuk? A Sátán az egész emberiséget mélyen megrontotta. Minden embernek romlott a beállítottsága, és ha valaki romlott beállítottsággal rendelkezik, akkor hazudhat, csalhat és megtéveszthet, amikor csak akar. Még az is lehet, hogy valamiféle jelentéktelen teljesítményével vagy hozzájárulásával kérkedik, és ezzel arrogáns beállítottságot áraszt. Mindeközben tele van Istenről alkotott elképzelésekkel és túlzó követelésekkel Iránta, és megpróbálnak vitatkozni Vele. Vajon ezek nem problémák? Nem romlott beállítottság ez? Nem kellene ezt megvizsgálni? De igen. Ezek az emberek azonban már kikiáltották magukat becsületes embernek, aki sosem hazudik és nem csap be másokat; azt hirdetik, hogy beállítottságuk nem csalárd, ezért nem kell az igazságra törekedniük. Ezért senki, aki így viselkedik, nem törekszik az igazságra, és egyikük sem lépett be az igazságvalóságba. Amikor Istenhez imádkoznak, gyakran keserűen siránkoznak ostobaságukról, arról, hogy folyton zaklatják őket és arról, hogy mennyire gyenge képességűek: „Istenem, csak Te szeretsz engem; csak Te könyörülsz rajtam és bánsz velem kegyesen. Mindenki bánt engem, és azt mondják, hazug vagyok – pedig nem!” Aztán letörlik könnyeiket és felállnak, majd, amikor látják a többi embert, azt gondolják: „Isten egyikőtöket sem szeret. Csak engem szeret.” Ezek az emberek nagyra tartják magukat, és nem fogadják el, hogy az Isten által említett különféle viselkedésformák és romlott beállítottságok kiáramlásának bármelyikét mutatják. Még akkor is, ha egy konkrét probléma éri őket, és az romlott állapotot vagy kiáramlást eredményez bennük, egy pillanatnyi gondolkodás után csak szóban elismerik, majd ezzel el is intézték az ügyet. Egyáltalán nem keresik az igazságot, és nem fogadják el a tényt, miszerint romlottság van bennük és romlott emberek. Azt persze még kevésbé ismerik el, hogy bármely adott esetben romlott beállítottságot árasztottak volna magukból. Mindegy mennyi problémát gerjesztenek, és nem számít mennyi romlott beállítottságot árasztanak, végül mindig ugyanazt mondják: „Én vagyok az a becsületes ám tudatlan ember, akiről Isten beszél. Én vagyok az Ő könyörületének tárgya, és nagyon meg fog áldani engem.” Így, ezekkel a szavakkal úgy érzik, hogy nekik nem kell az igazságra törekedniük; ezek a szavak jelentik a kifogást, amellyel az efféle emberek élnek, amiért nem törekszenek az igazságra. Vajon nem ostobák az ilyen emberek? (De igen.) Ostobák és tudatlanok. Mennyire ostobák? Olyannyira, hogy kiragadnak egy mondatot Isten szavaiból, amely rájuk illik, és sziglaként használják, amellyel kényszeríthetik Istent és felmenthetik magukat, amiért nem törekednek az igazságra, miközben Istennek az embert leleplező és ítélő szavait úgy kezelik, mintha semmi közük nem lenne hozzájuk. Úgy érzik, hogy nem kell hallgatniuk rájuk, ugyanis ők már így is becsületes emberek. Pontosabban fogalmazva, az ilyen emberek szánalmas nyomorultak. Gyenge a képességük, nincs értelmük és igen kicsi a szégyenérzetük, mégis áldásokat akarnak nyerni. És bár gyenge képességűek, és sem értelem, sem szégyenérzet nincs bennük, nagyon büszkék és lenézik a hétköznapi embereket. Nem tisztelik a jó képességű embereket, akik képesek az igazságra törekedni és akik közösséget tudnak vállalni az igazságvalóságról. Azt gondolják: „Egyébként is, mire jók ezek az erősségeitek? Az igazságra való összes törekvésetekkel és önmagatok megismerésével együtt – nekem nincs szükségem ilyesmikre. Én becsületes ember vagyok; lehet, egy kicsit tudatlan, de az nem igazán probléma. Aztán a belőlem áramló romlott beállítottságok miatt sem kell aggódni. Amíg felvértezem magam néhány jó viselkedésformával, addig rendben leszek.” Mit várnak el ezek az emberek maguktól? „Isten mindenesetre ismeri a szívemet, és a Belé vetett hitem őszinte. Ez elég. Nap mint nap a tapasztalati bizonyságtételről és Isten szavainak ismeretéről beszélni – mi értelme ennek a sok beszédnek? Végső soron elég, ha őszintén hiszünk Istenben.” Hát nem a legnagyobb ostobaság ez? Először is, az ilyen embereket egyáltalán nem érdekli az igazság; másodszor, joggal mondhatjuk, hogy nincs felfogóképességük az igazság vagy Isten szavai iránt. És mégis, még mindig sokra tartják magukat és oly lekezelően viselkednek. Igazolást keresnek azt illetően, hogy miért nem törekszenek az igazságra, illetve a törekvés egy módszerét vagy valamit, amit erősségként érzékelnek, amivel az igazságra törekvést helyettesíthetik. Hát nem ostobaság ez? (De az.)

Egyeseknek, akik nem törekszenek az igazságra, nincsenek súlyosabb problémáik az emberi mivoltukat illetően. Betartják a szabályokat és jól viselkednek. Az ilyen nők szelídek és erényesek, méltóságteljesek és tisztességesek, és nem játszadoznak. A szüleik előtt jó lányok, a családi életükben jó feleségek és anyák, és kötelességtudóan azzal töltik napjaikat, hogy az otthonukkal törődnek. Az ilyen férfiak jámborak és kötelességtudóak, jól viselkednek; hűséges fiúk, nem isznak és nem dohányoznak, nem lopnak és rabolnak, nem játszanak szerencsejátékot és nem járnak kuplerájba – mintaférjek és az otthonon kívül ritkán veszekednek vagy vitatkoznak másokkal arról, hogy kinek van igaza és kinek nincs. Egyesek úgy gondolják, hogy elég, ha istenhívőként ezeket a dolgokat elérjük, és hogy azok, akik így tesznek, normális, elfogadhatóan jó emberek. Úgy hiszik, hogy ha jótékonykodók és segítőkészek, alázatosak, türelmesek és toleránsak, miután elkezdtek hinni Istenben, és ha a gyülekezet által rájuk szabott bármilyen munkát szorgalmasan és jól elvégzik, anélkül, hogy felületesek lennének, akkor már elérték az igazságvalóságot és közel járnak Isten követelményeinek teljesítéséhez. Azt gondolják, hogy ha nekiveselkednek és egy kicsit jobban odateszik magukat, ha többet olvasnak Isten igéjéből, ha több mondatot jegyeznek meg belőle és többet prédikálnak másoknak, akkor az igazságra törekszenek. A romlottságuk kiáradását azonban nem ismerik fel, nem tudják, milyen romlott beállítottságokkal rendelkeznek, és még kevésbé van fogalmuk arról, hogy hogyan keletkezik egy romlott beállítottság, illetve hogyan kell azt megismerni és eloszlatni. Semmit sem tudnak ezek közül. Vannak ilyen emberek? (Igen.) Saját természetes „jóságukat” olyan mércének tekintik, amelyet az igazságra törekvőknek el kell érniük. Ha valaki arrogánsnak, csalárdnak és elvetemültnek nevezné őket, nem vitatnák ezt nyíltan, és az alázat, a türelem és az elfogadás hozzáállását tanúsítanák. De legbelül, ahelyett, hogy komolyan vennék ezt, ellenállnának: „Én arrogáns vagyok? Ha én arrogáns vagyok, akkor egyetlen jó ember sincs a földön! Ha én csalárd vagyok, akkor a világon senki sem becsületes! Ha én elvetemült vagyok, akkor a világon senki sem tisztességes! Könnyű-e manapság olyan jó embert találni, mint én? Nem – az lehetetlen!” Abból nem lesz semmi, ha csalárdnak vagy arrogánsnak nevezzük őket, vagy ha azt mondjuk, hogy nem szeretik az igazságot, és egész biztosan nem lesz jó, ha álhívőnek nevezzük őket. Csupán az asztalra csapnak majd és vitatkoznak: „Szóval azt mondod, hogy álhívő vagyok? Ha én nem üdvözülhetek, akkor közületek senki!” Valaki leleplezheti őket azt mondván: „Te nem fogadod el az igazságot. Amikor az emberek felhívják a figyelmet a problémáidra, egészen alázatosnak és türelmesnek tűnsz, de mélyen legbelül valójában ellenállsz. Amit prédikálsz, amikor az igazságról beszélsz, az helyes, ám tény marad, hogy nem fogadod el Isten egyetlen szavát sem, amely leleplezi és megítéli az ember romlott beállítottság-lényegét. Ellenállsz azoknak és idegenkedsz tőlük. Ádáz természeted van.” Ha „ádáznak” nevezitek őket, egyszerűen nem tudják elfogadni. „Ádáz, én? Ha ádáz lennék, már rég eltapostalak volna mindannyiótokat! Ha ádáz lennék, már elpusztítottalak volna mindannyiótokat!” Semmit sem tudnak helyesen felfogni abból, amit lelepleztek róluk vagy amit közöltök velük. Mit jelent helyesen felfogni a dolgokat? Azt jelenti, hogy függetlenül attól, milyen problémákat is leplez le valaki bennetek, azokat összevetitek Isten szavaival, hogy megvizsgáljátok, valóban voltak-e hibák a szándékaitokban és a gondolataitokban, és tekintet nélkül arra, hogy ezek a problémák milyen mértékben léteznek bennetek, mindet az elfogadás és az engedelmesség hozzáállásával közelítitek meg. Így szerezhet az ember valódi tudást a problémáiról. Az ember nem szerezhet ismeretet a romlott beállítottságáról a saját elképzelései és képzelete szerint, ezt Isten szavai alapján kell megtenni. Mi tehát az önismeret előfeltétele? El kell ismernetek azt a tényt, miszerint a Sátán félrevezette és megrontotta az emberiséget, és hogy minden ember beállítottsága romlott. Csak akkor tudsz Isten szavainak leleplezése szerint elmélkedni magadról, és az önvizsgálat során fokozatosan feltárni a problémáidat, ha elfogadod ezt a tényt. Anélkül, hogy tudnál róla, a problémáid apránként felszínre törnek, majd világosan megérted, mit jelent a romlott beállítottságod. Ezen az alapon szerezhetsz ismeretet arról, hogy milyen ember vagy és mi a lényeged. Ezáltal eléred, hogy elfogadd mindazt, amit Isten mond és amit leleplez, majd tovább haladsz, hogy megtaláld Isten szavaiban a gyakorlás útját, amelyet Ő kijelölt az ember számára, és az Ő szavai szerint gyakorolsz és élsz. Ezt jelenti az igazságra való törekvés. De vajon az ilyen ember így fogadja Isten szavait? Nem – lehet, hogy azt vallja, hogy elismeri, hogy Isten szavai jelentik az igazságot, és a romlott emberiséget leleplező szavai mind tények, de ha arra kéred őt, hogy ismerje meg saját romlott beállítottságát, akkor sem elfogadni, sem elismerni nem fogja azt. Azt hiszi, hogy semmi köze hozzá. Ez azért van, mert méltóságteljes és tisztességes embernek tartja magát – becsületesnek és tiszteletben állónak. Vajon ha valaki becsületes, az azt jelenti, hogy birtokában van az igazságnak? Becsületesnek lenni csupán az emberi mivolt pozitív megnyilvánulása; ez nem képviseli az igazságot. Tehát csak azért, mert rendelkezel a normális emberi mivolt egy jellemzőjével, az nem jelenti azt, hogy neked nem kell az igazságra törekedned, és azt sem jelenti, hogy már elnyerted az igazságot – sőt, még kevésbé jelenti azt, hogy olyan ember vagy, akit Isten szeret. Hát nem erről van szó? (De igen.) Ezek az úgynevezett „tiszteletben álló emberek” azt hiszik, hogy nincs arrogáns, csalárd beállítottságuk, illetve olyan beállítottságuk, amely idegenkedik az igazságtól, és hogy az ő beállítottságuk bizonyosan nem elvetemült és ádáz. Azt hiszik, hogy ezek közül a romlott beállítottságok közül egyik sincs meg bennük, mivel ők tiszteletben álló emberek, természetüknél fogva egyenesek és kedvesek, mások folyton zaklatják őket, és bár gyenge a képességük és tudatlanok, de becsületesek. Ez a „becsületesség” nem valódi becsület, hanem jámborság, félénkség és tudatlanság. Nem nagy szamarak ezek az emberek? Mindenki jó embernek tekinti őket. Helyes ez a nézet? Vajon romlott a beállítottsága azoknak, akiket az emberek jónak látnak? A válasz „igen” – ez bizonyos. Vajon a jámbor emberek nem hazudnak? Nem csapnak be másokat vagy nem álcázzák magukat? Nem önzők? Nem kapzsik? Nem vágynak magas tisztségre? Nincsenek túlzó vágyaik? Biztosan nem így van. Csakis azért nem tettek semmi rosszat, mert hiányzott a megfelelő alkalom. És ezzel büszkélkednek – kikiáltják magukat tiszteletben álló emberekként, és úgy vélik, hogy nincs romlott beállítottságuk. Ha tehát valaki rámutatna valamiféle romlott beállítottságra, kiáramlásra vagy állapotra bennük, cáfolnák azt, mondván: „Bennem nincs ilyen! Én nem vagyok ilyen, nem így cselekszem és nem így gondolkodom. Ti félreértettetek engem. Mindannyian látjátok, hogy jámbor vagyok, hogy ostoba vagyok, hogy gyáva vagyok, ezért bántotok engem.” Mit lehet tenni az ilyen emberekkel, akik így visszaharapnak? Ha bárki fel merne bosszantani egy ilyen embert, az örökké üldözné őt. Soha nem szabadulna tőle; képtelen lenne lerázni azt az embert, akárhogyan is igyekezne. Ezek az oktalan, könyörtelenül bosszantó emberek akkor is azt gondolják, hogy ők igazságra törekvők, hogy jámbor, tudatlan emberek, akiknek nincs romlott beállítottsága. Gyakran még azt is mondják: „Lehet, tudatlan vagyok, de jámbor – becsületes ember vagyok, és Isten szeret engem!” Számukra ezek olyan dolgok, amelyeket ki kell használni. Nem szégyentelen ez egy kicsit? Azt mondod, hogy Isten szeret téged. Így van? Van-e bármi alapod arra, hogy ezt mondd? Munkálkodik-e benned a Szentlélek? Mondta-e Isten, hogy tökéletesíteni fog téged? Tervezi-e Isten, hogy felhasznál téged? Ha Isten nem mondta neked ezeket a dolgokat, akkor nem mondhatod, hogy szeret téged – csak annyit mondhatsz, hogy könyörül rajtad, ami már nagy dolog. Ha azt mondod, hogy Isten szeret téged, az csak a te személyes felfogásod; nem bizonyítja, hogy Isten valóban szeret téged. Szeretne-e Isten egy olyan embert, aki nem törekszik az igazságra? Szeretne-e Isten egy tudatlan, félénk embert? Isten könyörül a tudatlanokon és a félénkeken – ez igaz. Isten azokat szereti, akik valóban becsületesek, akik törekszenek az igazságra, akik képesek gyakorolni az igazságot és alávetni magukat Neki, akik képesek magasztalni Őt és tanúskodni Mellette, akik figyelmezni tudnak az Ő szándékaira és őszintén szeretik Őt. Isten szeretete csak azoké, akik valóban fel tudják áldozni Érte magukat és hűségesen teljesítik kötelességeiket; Isten szeretete csak azoké, akik el tudják fogadni az igazságot, valamint azt, hogy megmetszik őket. Azokat pedig, akik nem fogadják el az igazságot, akik nem fogadják el, hogy megmetszik őket, Isten visszautasítja. Ha idegenkedsz az igazságtól és ellenállsz Isten minden kimondott szavának, akkor Isten idegenkedni fog tőled és visszautasít téged. Ha mindig jó emberként, szánalmas, egyszerű és jámbor valakiként gondolsz magadra, ám nem törekszel az igazságra, vajon Isten szeretni fog téged? Az lehetetlen; az Ő szavaiban nincs alapja ennek. Isten nem azt nézi, hogy jámbor vagy-e és az sem érdekli, hogy miféle emberi mivolttal vagy képességgel születtél – Ő azt nézi, hogy miután hallottad a szavait, elfogadod-e azokat vagy figyelmen kívül hagyod, hogy aláveted-e magad nekik vagy ellenállsz nekik. Azt nézi, hogy a szavai hatással vannak-e rád és gyümölcsöt teremnek-e benned, hogy képes vagy-e igaz tanúságot tenni a sok szó mellett, amelyeket Ő mondott. Ha végül arra a tapasztalatra jutsz, hogy „jámbor vagyok, félénk vagyok, mindenki bánt, akivel találkozom; mindenki lenéz engem” – akkor Isten azt fogja mondani, hogy ez nem bizonyságtétel. Ha hozzáteszed, hogy „én vagyok az a becsületes ám tudatlan ember, akiről Isten beszél”, Isten azt fogja mondani, hogy telve vagy hazugsággal, és a szádban egyetlen igaz szó sem található. Ha, amikor Isten követelményeket támaszt veled szemben, te nemcsak hogy egyáltalán nem tudod alávetni magadat azoknak, hanem még vitatkozni is próbálsz Istennel és mentségeket keresel magad számára, mondván: „szenvedtem és megfizettem az árat, és szeretem Istent” – az nem fog menni. Törekszel-e az igazságra? Hol a valódi tapasztalati bizonyságtételed? Hogyan nyilvánul meg az Isten iránti szereteted? Senkit sem tudsz meggyőzni, ha nem tudsz bizonyítékot szolgáltatni. Azt mondod: „Tiszteletben álló ember vagyok és tisztességesen cselekszem. Nem szoktam paráználkodni, és tetteimben minden szabályt betartok. Jól nevelt ember vagyok. Nem italozom, nem járok kuplerájba és nem játszom szerencsejátékot. Nem okozok rendbontást és zavart Isten házában, és nem szítok viszályt, elviselem a szenvedést és keményen dolgozom. Hát nem annak a jelei ezek, hogy az igazságra törekszem? Én már most is az igazságot követem.” Isten pedig azt mondja majd: Eloszlattad-e a romlott beállítottságodat? Hol a bizonyságtételed arról, hogy az igazságra törekszel? El tudod-e nyerni Isten választott népének jóváhagyását és csodálatát? Ha nem tudsz semmilyen tapasztalati bizonyságtétellel előállni, mégis azt mondod, hogy becsületes ember vagy, aki szereti Istent, akkor olyasvalaki vagy, aki hamis szavakkal félrevezet másokat – egy oktalan ördög és Sátán vagy, és megérdemled, hogy átkozott légy. Nem marad más számodra, mint hogy Isten elítéljen és kiiktasson.

Egyes emberek a kötelességeik végzése közben gyakran önkényesen és meggondolatlanul cselekszenek. Rendkívül szeszélyesek: amikor boldogok, akkor végrehajtják kötelességük egy részét, amikor pedig nem, akkor duzzognak, és azt mondják: „Ma rossz a hangulatom. Nem eszem semmit és nem végzem a kötelességemet.” Másoknak ilyenkor tárgyalniuk kell velük, és azt kell mondaniuk: „Ez nem lesz jó. Nem lehetsz ilyen szeszélyes.” És mit mondanak erre ezek az emberek? „Tudom, hogy nem lesz jó, de én gazdag, kiváltságos családban nőttem fel. A nagyszüleim és a nagynénéim mind elkényeztettek, a szüleim pedig még rosszabbak voltak. Én voltam a kicsi szívük, a szemük fénye, mindent rám hagytak és elkényeztettek. Ez a nevelés ilyen szeszélyes vérmérséklettel áldott meg, így hát, amikor kötelességet végzek Isten házában, nem fogom megbeszélni másokkal a dolgokat, sem az igazságot keresni, illetve alávetni magam Istennek. Én vagyok a hibás ezért?” Helyes a felfogásuk? A hozzáállásuk olyan emberé, aki az igazságra törekszik? (Nem.) Amikor valaki felhozza egy apró hibájukat, például azt, hogy az étkezésnél a legjobb falatokat veszik el, hogy csakis magukkal törődnek és nem gondolnak másokra, azt mondják: „Gyermekkorom óta ilyen vagyok. Hozzászoktam. Soha nem gondoltam másokra. Mindig is kiváltságos életet életem, engem imádó szülőkkel és értem rajongó nagyszülőkkel. Én vagyok az egész családom szeme fénye.” Ez egy rakás sületlenség és tévedés. Nem szégyentelen és pimasz ez egy kicsit? Az, hogy a szüleid rajonganak érted, azt jelenti, hogy mindenki másnak is ezt kell tennie? Az, hogy a rokonaid imádnak és odavannak érted, okot ad neked arra, hogy meggondolatlanul és önkényesen cselekedj Isten házában? Megalapozott indok ez? Ez a helyes hozzáállás a romlott beállítottságodhoz? Igazságra törekvő hozzáállás ez? (Nem.) Ha bármi történik ezekkel az emberekkel, ha bármi problémájuk van a romlott beállítottságukkal vagy az életükkel, objektív igazolásokat keresnek, hogy választ adjanak rá, hogy megmagyarázzák, hogy megindokolják. Soha nem keresik az igazságot, nem imádkoznak Istenhez és nem járulnak Isten elé, hogy elgondolkodjanak magukon. Önvizsgálat nélkül megismerheti-e az ember a problémáit és a romlottságát? (Nem.) Tud-e bűnbánatot tartani anélkül, hogy ismerné a romlottságát? (Nem.) Ha valaki nem tud bűnbánatot gyakorolni, akkor milyen állapotban fog állandóan élni? Nem az önmegbocsátás lesz az? Annak az érzése, hogy bár romlottság áradt belőle, nem tett rosszat és nem sértette meg az adminisztratív rendeleteket – hogy bár nem az igazság alapelveivel összhangban cselekedett, az nem volt szándékos és megbocsátható? (De igen.) Nos, ilyen állapotban kellene lennie valakinek, aki az igazságra törekszik? (Nem.) Ha valaki sosem tart igazi bűnbánatot és állandóan ilyen állapotban él, az képes lesz megfordulni? Nem, sosem lesz képes. Ha pedig valaki nem fordul meg, akkor képtelen lesz igazán elengedni a gonoszságát. Mit jelent az, ha valaki képtelen igazán elengedni a gonoszságát? Azt jelenti, hogy nem tudja igazán gyakorolni az igazságot és nem tud belépni az igazságvalóságba. Ez a nyilvánvaló kimenetel. Ha nem tudod elengedni a gonoszságodat, illetve gyakorolni az igazságot és belépni annak valóságába, akkor, ha szeretnéd elérni, hogy Isten megváltoztassa a véleményét rólad, ha szeretnéd elérni a Szentlélek munkáját, elnyerni Isten megvilágosítását és megvilágítását, valamint azt, hogy Isten megbocsássa a vétkeidet és eloszlassa a romlottságodat, lehetséges lesz az? (Nem.) Ha ez nem lehetséges, akkor az Istenbe vetett hited eredményezheti-e az üdvösségedet? (Nem.) Ha valaki az önmegbocsátás és az önimádat állapotában él, akkor mérföldekkel elmarad az igazságra törekvéstől. Azok a dolgok, amelyekkel elfoglalja magát, amelyeket néz, hallgat, és amelyek elvégzése miatt lót-fut, valamelyest kapcsolódhatnak az Istenbe vetett hithez, ám semmi közük nem lesz az igazságra törekvéshez vagy annak gyakorlásához. Ez a kimenetel nyilvánvaló. És mivel ezek nem kapcsolódnak az igazságra törekvéshez vagy annak gyakorlásához, az az ember nem fog elgondolkodni magán és nem is fogja megismerni magát. Nem fogja tudni, milyen mértékben romlott és nem fogja tudni, hogyan gyakoroljon bűnbánatot, így még kevésbé valószínű, hogy valódi bűnbánatra jut, illetve eléri, hogy Isten megváltoztassa a róla alkotott véleményét. Ha ilyen állapotban élsz, és azt szeretnéd, hogy Isten meggondolja magát veled kapcsolatban, megbocsásson neked, illetve jóváhagyjon téged, az bizony nehéz lesz. Mit jelent itt az, hogy „jóváhagy”? Azt jelenti, hogy Isten elismeri, amit teszel, jóváhagyja és emlékszik rá. Ha ezek közül egyiket sem tudod elnyerni, az azt bizonyítja, hogy nem törekszel az igazságra azokban a dolgokban, amiket teszel, sem a fáradozásaidban, a kiáramlásaidban és a viselkedésedben. Nem számít, mit gondolsz, még ha képes vagy is némi jó viselkedésre, ezek a viselkedésformák csak azt mutatják, hogy van egy kis lelkiismeret és értelem az emberi mivoltodban. Ezek a jó viselkedésformák azonban nem az igazságra való törekvés megnyilvánulásai, mivel a kiindulópontod, a szándékaid és az indítékaid nem az igazságra való törekvésé. Milyen alapon mondjuk ezt? Olyan alapon, hogy gondolataid, cselekedeteid és tetteid egyike sem az igazságra törekvést szolgálja, és semmi közük az igazsághoz. Ha mindaz, amit az ember tesz, nem Isten jóváhagyásának és elismerésének elnyerése érdekében történik, akkor semmilyen tettével nem lesz képes elérni Isten jóváhagyását és elismerését, valamint nyilvánvaló, hogy ezek a viselkedésformák és gyakorlatok csak jó emberi magatartásnak nevezhetők. Nem annak jelei, hogy valaki az igazságot gyakorolja, és semmiképp sem annak jelei, hogy arra törekszik. Azok, akik különösen szeszélyesek és gyakran viselkednek meggondolatlanul és önkényesen, nem fogadják el Isten szavainak ítéletét és fenyítését, és azt sem, hogy megmetszik őket. Gyakran keresnek kifogásokat is, hogy miért nem törekszenek az igazságra, illetve, hogy miért nem képesek elfogadni, hogy megmetszik őket. Milyen beállítottság ez? Nyilvánvalóan olyan beállítottság, amely idegenkedik az igazságtól – a Sátán természete. Az ember a Sátán természetével és beállítottságával rendelkezik, tehát az emberek kétségkívül a Sátántól származnak. Ördögök, a Sátán ivadékai és a nagy vörös sárkány utódai. Egyesek képesek bevallani, hogy ördögök, sátánok és a nagy vörös sárkány utódai, és igen szépen beszélnek az önismeretükről. Amikor azonban romlott beállítottságot fednek fel és valaki leleplezi és megmetszi őket, akkor minden erejükkel próbálnak majd önigazolást keresni, és egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Mi itt a probléma? Ebben ezek az emberek teljesen lelepleződnek. Olyan szépen szólnak, amikor az önismeretükről beszélnek, miért van az tehát, hogy amikor azzal szembesülnek, hogy megmetszik őket, akkor nem tudják elfogadni az igazságot? Van itt egy probléma. Nem elég gyakori az ilyesmi? Könnyű felismerni? Valójában igen. Elég sok ember akad, aki elismeri, hogy ördög és sátán, amikor az önismeretéről beszél, de utána nem gyakorol bűnbánatot és nem változik. Igaz vagy hamis tehát az az önismeret, amiről beszélnek? Őszinte önismeretük van, vagy ez csupán egy csel, amivel másokat akarnak becsapni? A válasz magától értetődő. Ezért ahhoz, hogy lássuk, valakinek van-e valódi önismerete, nem szabad csupán hallgatnunk, amint beszél róla, hanem meg kell néznünk, hogy milyen a hozzáállása a metszéshez, és hogy el tudja-e fogadni az igazságot. Ez a legfontosabb dolog. Aki nem fogadja el, hogy megmetszik, annak lényege nem fogadja el az igazságot, elutasítja annak elfogadását, és a beállítottsága idegenkedik az igazságtól. Ehhez nem fér kétség. Vannak, akik nem engedik, hogy mások megmetsszék őket, bármennyi romlottságot fedtek is fel – senki sem metszheti meg őket. Beszélhetnek a saját önismeretükről, ahogy csak tetszik, ám ha valaki más leleplezi, kritizálja vagy megmetszi őket, legyen az bármennyire objektív vagy a tényekkel összhangban álló, nem fogadják el azt. Nem számít, hogy egy másik ember a romlott beállítottság milyen kiáradását leplezi le bennük, rendkívül ellenségesek lesznek, és továbbra is látszatigazolásokat adnak maguknak, a legcsekélyebb valódi alávetettség nélkül. Ha az ilyen emberek nem törekszenek az igazságra, baj lesz. A gyülekezetben ők érinthetetlenek és feddhetetlenek. Amikor az emberek valami jót mondanak róluk, az boldoggá teszi őket; amikor pedig valami rosszra hívják fel a figyelmet velük kapcsolatban, akkor dühbe gurulnak. Ha valaki leleplezi őket, és azt mondja: „Jó ember vagy, ám igen szeszélyes. Folyton önkényesen és meggondolatlanul cselekszel. El kell fogadnod, hogy megmetszenek. Nem lenne jobb, ha megszabadulnál ezektől a hiányosságoktól és romlott beállítottságoktól?” Válaszul azt mondják majd: „Én nem tettem semmi rosszat. Nem vétkeztem. Miért metszel engem? Gyermekkorom óta odavannak értem otthon, mind a szüleim, mind a nagyszüleim. Én vagyok a drágaságuk, a szemük fénye. Most, itt, Isten házában egyáltalán senki sem rajong értem – nem jó itt élni! Folyton valamelyik hibámat piszkáljátok, és metszeni próbáltok engem. Hogyan éljek így?” Mi itt a probléma? Az éleslátású ember egyből meg tudja mondani, hogy ezeket az embereket a szüleik és a családjuk elkényeztették, és még most sem tudják, hogyan kell viselkedni és önállóan élni. A családod úgy rajongott érted, mint egy bálványért, te pedig nem tudod, hol a helyed a világegyetemben. Kifejlesztetted az arrogancia, az önelégültség és a túlzó szeszélyesség vétkeit, aminek nem vagy tudatában, és nem tudsz elgondolkodni rajtuk. Hiszel Istenben, de nem hallgatod meg a szavait és nem gyakorlod az igazságot. Elnyerheted-e az igazságot egy ilyen Istenbe vetett hittel? Beléphetsz-e az igazságvalóságba? Megélheted-e az emberi lény valódi hasonlatosságát? Biztosan nem. Istenben hívőként legalább el kell fogadnod az igazságot és meg kell ismerned önmagad. Csak így leszel képes változni. Ha a hitedben mindig az elképzeléseidre és képzelődéseidre hagyatkozol, ha csak a békét és a boldogságot keresed az igazságra való törekvés helyett, ha képtelen vagy a valódi bűnbánatra és az életfelfogásodban nincs változás, akkor az Istenbe vetett hited értelmetlen. Istenben hívőként értened kell az igazságot. Erőfeszítést kell tenned, hogy megismerd önmagad. Keresned kell az igazságot, bármi is történjék veled, és bármilyen romlott beállítottság áramlik is belőled, fel kell oldanod azt azzal, hogy közösséget vállalsz az igazságról Isten szavai szerint. Ha valaki rámutat a romlott beállítottságodra, vagy magad kezdeményezed, hogy megvizsgáld azt, ha képes vagy azt tudatosan Isten szavaihoz viszonyítani összehasonlításképpen, és magadba nézel, megvizsgálod és megismered magad, majd tovább lépsz, hogy megoldd a problémádat és bűnbánatot gyakorolj, akkor képes leszel emberi lényként élni. Azoknak, akik hisznek Istenben, el kell fogadniuk az igazságot. Ha folyton élvezed azt az érzést, hogy a családod rajong érted, mindig örülsz, hogy te vagy a szemük fénye, a drágaságuk, akkor mit tudsz majd nyerni? Bármennyire is a családod szeme fénye és drágasága vagy, ha nem rendelkezel az igazságvalósággal, söpredék vagy. Az Istenbe vetett hit csak akkor ér valamit, ha az igazságra törekszel. Ha érted az igazságot, tudni fogod, hogyan viselkedj, és tudni fogod, hogyan élj úgy, hogy megtapasztald az igazi boldogságot és Istennek tetsző ember legyél. Sem a családi környezet, sem a személyes erősségek, érdemek vagy adottságok nem helyettesíthetik az igazságvalóságot, és egyik sem szolgálhat kifogásként arra, hogy nem törekszel az igazságra. Az igazság elnyerése az egyetlen dolog, ami elhozhatja az embereknek a valódi boldogságot, lehetővé teheti számukra, hogy jelentőségteljes életet éljenek, és gyönyörű rendeltetési helyet biztosíthat számukra. Ezek a tények.

Egyesek, miután vezetőkké és dolgozókká válnak a gyülekezetben, úgy hiszik, aranyból vannak, és azt gondolják, végre van lehetőségük ragyogni. Jól érzik magukat a bőrükben, és elkezdik használni az erősségeiket; szabad utat engednek ambícióiknak, és képességeik teljes tárházát megcsillogtatják. Ezek előkelő és művelt emberek, van szervezőkészségük és megvan bennük a vezetői modor és tartás. Osztályelsők és a diákszövetség elnökei voltak az iskolában, igazgatók vagy elnökök voltak a cégnél, ahol dolgoztak, amikor pedig hinni kezdtek Istenben, és bejöttek az Ő házába, vezetőnek választották őket, úgyhogy azt gondolják magukban: „A Menny sosem hagy cserben. Egy olyan tehetséges embernek, mint én, nehéz lenne a háttérben maradnia. Amint lemondtam a cégvezetői posztról, Isten házába jöttem, és vezetői szerepet vállaltam. Még ha próbálkoznék, akkor sem tudnék hétköznapi ember lenni. Ez azt jelenti, hogy Isten magasra emel engem, ez az, amit Ő elrendelt nekem, így hát alávetem magam neki.” Miután vezetővé válnak, kamatoztatják tapasztalatukat, tudásukat, szervezőkészségüket és vezetői stílusukat. Úgy gondolják, hogy rátermettek és bátrak, igazán ügyes és tehetséges egyéniségek. Kár, hogy van itt egy probléma. Mihez értenek a legjobban a gyülekezetben ezek az ügyes, tehetséges vezetők, akik vezetői képességgel születtek? Ahhoz, hogy önálló királyságot alapítsanak, az összes hatalmat maguknak tulajdonítva, és uralják a megbeszéléseket. Vezetővé válásukat követően nem tesznek mást, mint dolgoznak, szaladgálnak, nehézségeket élnek át, és árat fizetnek a saját tekintélyük és státuszuk kedvéért. Semmi mással nem törődnek. Azt hiszik, hogy elfoglaltságuk és munkájuk összhangban áll Isten szándékaival, hogy nincs romlott beállítottságuk, hogy a gyülekezetnek mindig szüksége van rájuk, ahogyan a testvéreknek is. Úgy vélik, hogy nélkülük semmilyen munkát nem lehet elvégezni, hogy mindent magukra vállalhatnak, és kisajátíthatják a hatalmat. És egészen ügyesen megalapítják önálló birodalmukat. Mindenféle leleményes, újszerű dologra képesek, különösen tehetségesek abban, hogy hivatalos személyként viselkedjenek és megjátsszák magukat, s abban is gyakorlottak, hogy a magasból kioktassanak másokat. Csak egy fontos dolog van, amit nem tudnak megtenni: miután vezetővé válnak, többé nem képesek szívből beszélni másokhoz, megismerni önmagukat, észrevenni saját romlottságukat, vagy meghallgatni a testvérek javaslatait. Ha a munkamegbeszélések során valaki más ötletekkel áll elő, ezek a vezetők nem csupán elutasítják azokat – hanem a következőt mondva meg is indokolják tettüket: „Nem gondoltátok át ezt a javaslatot. Én vagyok a gyülekezet vezetője – ha úgy teszek, ahogyan mondjátok, és semmi baj nem történik, az rendben van, ám ha mégis történik valami rossz, egyedül engem terhel a felelősség. Az esetek többségében tehát hangot adhattok a véleményeteknek – betarthatjuk ezt a formalitást – de végül egyedül nekem kell meghoznom a döntést és határoznom arról, hogyan történnek a dolgok.” Idővel a testvérek többsége már nem vesz részt a munkával kapcsolatos tárgyalásokon és beszélgetéseken, és ezek a vezetők nem vesződnek azzal, hogy beszéljenek velük a munkát illető problémákról. Folyamatosan anélkül hoznak döntéseket és ítéleteket, hogy bárkivel is szót váltanának, és továbbra is tele lesznek az igazolásaikkal. Úgy hiszik, hogy „a gyülekezet a vezető gyülekezete, a vezető határozza meg az irányt. A vezetőé az utolsó szó arról, hogy a testvérek milyen irányba mennek, és milyen úton járnak.” Természetesen ezek a vezetők aztán átveszik az irányítást a testvérek életre való bemenetele, az általuk járt út és a törekvésük iránya felett. Miután „kapitányok” lettek, kisajátítják a hatalmat és önálló királyságot alapítanak. Tetteik nem átláthatóak, és anélkül, hogy észrevennék, elnyomnak pár embert és kizárnak néhány testvért, akik az igazságra törekszenek, és akiknek van felfogóképességük. Mindeközben még mindig azt hiszik, hogy ezzel a gyülekezet munkáját és Isten választott népének érdekeit védik. Mindent olyan precíz érveléssel, indoklások és kifogások özönével tesznek – és végül mi lesz ebből? Minden, amit tesznek, a státuszuk és hatalmi monopóliumuk védelmében történik. A világi társadalom és a családi élet alapelveit, viselkedési módjait és eszközeit behozzák Isten házába, és azt gondolják, hogy ezzel annak érdekeit óvják. Mégsem nem ismerik meg soha önmagukat és nem gondolkodnak el magukon. Még ha valaki rá is mutatna, hogy megszegik az igazságalapelveket, még ha Isten megvilágosításával, fegyelmezésével és fenyítésével találkoznának is, akkor sem tudatosulna bennük. Hol a probléma? Attól a naptól kezdve, hogy elvállalták a vezetői pozíciót, karrierként kezelték a kötelességüket, és ez az, ami arra kárhoztatja őket, hogy az antikrisztusok útját járják, és ez gondoskodik arról, hogy képtelenek legyenek az igazságra törekedni. És mégis, e „karrier” során úgy hiszik, hogy minden, amit tesznek, az igazságra való törekvés. Hogyan tekintenek az igazságra való törekvésre? A testvérek és Isten háza érdekei védelmének leple alatt saját státuszukat és hatalmukat védik, és azt hiszik, hogy ez az igazságra törekvésük megnyilvánulása. Egyáltalán semmit nem tudnak arról a romlott beállítottságról, ami megnyilvánul bennük és kiárad belőlük, míg ebben a pozícióban vannak. Még ha néha halványan érzékelik is, hogy ez egy romlott beállítottság, hogy Isten utálja ezt, hogy ez egy ádáz, hajthatatlan beállítottság, gyorsan meggondolják magukat, ezt gondolván: „Ez nem fog menni. Én vagyok a vezető, és nekem kell méltósággal rendelkeznem. Nem hagyhatom, hogy a testvérek lássák, amint romlott beállítottságot árasztok.” És így, bár ráébrednek, hogy rengeteg romlottságot árasztottak magukból, hogy státuszuk és tekintélyük megőrzéséért sok mindent tettek, ami ellentétes az alapelvekkel, amikor valaki leleplezi őket, álokoskodáshoz folyamodnak vagy megpróbálják ezt megakadályozni, hogy senki más ne szerezzen tudomást róla. Amint tekintélyre és státuszra tettek szert, szent és sérthetetlen pozícióba helyezték magukat, azt gondolják magukról, hogy nagyszerűek, korrektek, feddhetetlenek és megkérdőjelezhetetlenek. És miután elfoglalták ezt a pozíciót, egyöntetűen ellenszegülnek és elutasítanak minden eltérő véleményt, minden javaslatot és tanácsot, ami a testvérek életre való bemenetelének és a gyülekezeti munka javát szolgálná. Milyen mentséget hoznak fel arra, hogy nem törekszenek az igazságra? Azt mondják: „Van státuszom, tekintélyes személy vagyok – ez azt jelenti, hogy méltóságteljes, szent és sérthetetlen vagyok.” Vajon törekedhetnek az igazságra, ha ilyen indokokkal és kifogásokkal állnak elő? (Nem.) Nem törekedhetnek. Folyton a magas hivatalukból kiindulva beszélnek és cselekszenek, miközben élvezik a státuszukkal járó előnyöket. Ezáltal a tűzzel játszanak, és szükségessé teszik, hogy leleplezzék őket. Nem szánalmasak az ilyen emberek? Szánalmasak és gyűlöletesek, sőt, undorítóak – visszataszítóak! Vezetőként egy szent képmásába öltözködnek. Szent, nagyszerű, dicsőséges és korrekt személy – mik ezek a címek? Béklyók, és aki ezeket viseli, az többé nem tud az igazságra törekedni. Ha valaki felveszi ezeket a béklyókat, az azt jelenti, hogy többé semmi köze az igazságra törekvéshez. Mi a fő oka annak, hogy ezek az emberek nem törekszenek az igazságra? Valójában az az oka, hogy a státusz korlátozza őket. Folyton ezt gondolják magukban: „Én vagyok a vezető. Én vagyok itt a főnök. Tekintélyes és rangos személy vagyok. Méltóságteljes ember vagyok. Nem lehet arrogáns vagy elvetemült beállítottságom. Nem nyílhatok meg, és nem beszélhetek a romlott beállítottságomról – meg kell óvnom a méltóságomat és a tekintélyemet. El kell érnem, hogy az emberek felnézzenek rám és tiszteljenek engem.” Ezek a dolgok állandóan korlátozzák őket, ezért képtelenek megnyílni vagy önvizsgálatot tartani, és megismerni magukat. Ezek a dolgok tönkreteszik őket. A nézeteik és a gondolkodásmódjuk megfelelnek-e az igazságnak? Teljesen nyilvánvaló, hogy nem. A kötelességeik terén általában tanúsított viselkedésmódok – az arrogancia és önelégültség, az öntörvényű viselkedés, a színlelés, csalás és így tovább – vajon ezek a gyakorlatok az igazságra törekvést jelentik? (Nem.) Teljesen világos, hogy egyik sem az igazságra való törekvés. És milyen indokot vagy okot hoznak fel arra, hogy nem törekszenek az igazságra? (Úgy gondolják, hogy a vezetők státusszal rendelkező és méltóságteljese emberek, és még ha romlott is a beállítottságuk, azt nem lehet leleplezni.) Nem abszurd ez a nézőpont? Ha valaki elismeri, hogy romlott a beállítottsága, de nem engedi, hogy leleplezzék azt, akkor olyasvalaki, aki elfogadja az igazságot? Ha vezetőként nem tudod elfogadni az igazságot, hogyan fogod megtapasztalni Isten munkáját? Hogyan tisztulsz meg a romlottságtól? Ha pedig nem tisztulhatsz meg a romlottságtól, és a romlott beállítottsággal folytatod az életed, akkor olyan vezető vagy, aki nem tud gyakorlati munkát végezni – hamis vezető vagy. Vezetőként ugyan van státuszod, de ez csupán arról szól, hogy más a munkád, más a kötelességed – nem jelenti azt, hogy tekintélyes emberré lettél. Nem válsz másoknál méltóságteljesebbé vagy előkelőbb személyiséggé azért, mert megszerezted ezt a státuszt és másféle kötelességet végeztél. Ha valóban vannak olyan emberek, akik így gondolkodnak, nem szégyentelenek vajon? (De igen.) Hogyan is fogalmazhatjuk ezt meg hétköznapibb nyelven? Pimaszul arcátlanok, nemde? Amikor nem vezetők, akkor őszintén bánnak az emberekkel; képesek megnyílni a romlottságuk kiáramlásairól és boncolgatni a romlott beállítottságukat. Amint vezetői posztot vállalnak, egészen más emberré lesznek. Miért mondom, hogy egészen más emberré lesznek? Mert álarcot vesznek fel, a valódi személy pedig mögötte marad. Az álarc egyáltalán nem árul el semmilyen megnyilvánulást, sem sírást, sem nevetést, sem örömöt, sem haragot, sem bánatot, sem boldogságot, semmilyen érzelmet és vágyat – és természetesen semmilyen romlott beállítottságot. Arckifejezése és állapota mindenkor ugyanaz marad, míg a vezető összes valódi állapota, személyes gondolata és elképzelése rejtve marad az álarc mögött, ahol senki sem láthatja azokat. Vannak olyan vezetők és dolgozók, akik mindig úgy gondolnak magukra, mint akinek rangja és státusza van. Rettegnek, hogy elveszítenék méltóságukat, ha valaki megmetszené őket, ezért nem fogadják el az igazságot. Státuszukból és tekintélyükből merítenek, hogy mézes-mázos hamis szavakat szóljanak, és elfedjék romlott beállítottságukat. Ugyanakkor tévesen azt hiszik, hogy státuszukból eredően előkelőbbek és szentebbek másoknál, és hogy ezért nem kell az igazságra törekedniük – hogy az igazságra való törekvés mások dolga. Ez a gondolkodásmód téves, valamint kissé szégyentelen és értelmetlen. Így viselkedik az efféle ember. Az ilyen emberek viselkedésének lényegéből világosan látszik, hogy ők nem az igazságra törekszenek. Ehelyett státuszra és presztízsre törekszenek. Miközben dolgoznak, a státuszukat és a tekintélyüket óvják, és azzal áltatják magukat, hogy az igazságra törekszenek. Épp úgy, mint Pál, gyakran készítenek összegzéseket az általuk elvégzett munkáról és az általuk végzett kötelességekről, a gyülekezeti munka során általuk intézett feladatokról és az eredményekről, amelyeket az Isten házában tett munka során értek el. Gyakran készítenek leltárt ezekről a dolgokról, mint amikor Pál ezt mondta: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája” (2Timóteus 4:7-8). Ez alatt azt értette, hogy miután futását elvégezte és a nemes harcot megharcolta, ideje volt kiszámítani, hogy mekkora az esélye az üdvösségre, mekkora volt a hozzájárulása, mekkora lesz a jutalma, és ideje volt megkérni Istent, hogy jutalmazza meg a hozzájárulását. Úgy értette, hogy nem fogja igazságos Istennek tartani Istent, ha nem jutalmazza meg őt koronával, illetve nem fogja magát alávetni, sőt még panaszkodni is fog Isten igazságtalansága miatt. Vajon az efféle ember ilyen gondolkodásmóddal és beállítottsággal az igazságra törekszik? Olyasvalaki, aki valóban aláveti magát Istennek? Vajon képes kiszolgáltatni magát Isten vezénylésének? Nem világos ez első pillantásra? Azt hiszi, hogy a futása elvégzése és a harca megharcolása az igazágra törekvés, egyáltalán nem keresi az igazságot, és nem birtokolja az igazságra törekvés valódi megnyilvánulásait – tehát nem olyan, aki az igazságra törekszik.

Az ember mely problémáit leplezi le elsősorban az iménti közlésünk? Pontosabban, az ember romlott beállítottságai közül melyiket leplezte le elsősorban? Az egyik legfontosabbat, hogy az ember idegenkedik az igazságtól, és nem hajlandó elfogadni azt; ez egy igen sajátos viselkedésfajta. Egy másik igen fontos dolgot is, ami minden ember beállítottság-lényegében benne van: a hajthatatlanságot. Ez is elég konkrétan és egyértelműen megnyilvánul, nemde? (De igen.) Az ember romlott beállítottsága e két fő módon nyilvánul meg és árad ki. Ezek a sajátos magatartásformák, ezek a sajátos nézetek, hozzáállások és egyebek ténylegesen és pontosan illusztrálják azt, hogy az ember romlott beállítottságában van egy olyan elem, amely idegenkedik az igazságtól. Természetesen, ami még inkább előtérbe kerül az ember beállítottságában, azok a hajthatatlanság megnyilvánulásai: bármit is mond Isten és bármilyen romlott emberi beállítottságot lepleznek is le Isten munkája során, az emberek makacsul elutasítják, hogy tudomásul vegyék azt, és ellenállnak neki. A nyilvánvaló ellenálláson vagy a megvető elutasításon kívül természetesen van egy másféle magatartás is, amikor az emberek nem foglalkoznak Isten munkájával, mintha Isten munkájának semmi köze nem lenne hozzájuk. Mit jelent az, ha valaki nem foglalkozik Istennel? Amikor valaki azt mondja: „Mondj, amit akarsz, nekem ehhez semmi közöm. Egyik ítéletednek vagy leleplezésednek sincs semmi köze hozzám. Nem fogadom el és nem ismerem el.” Nevezhetnénk az ilyen hozzáállást „hajthatatlannak”? (Igen.) Ez a hajthatatlanság megnyilvánulása. Ezek az emberek azt mondják: „Úgy élek, ahogyan nekem tetszik, ahogyan nekem kényelmes, és ahogyan engem boldoggá tesz. Azok a viselkedésformák, amelyekről Te beszélsz, mint az arrogancia, a csalárdság, az idegenkedés az igazságtól, az elvetemültség, az ádázság és egyebek – még ha meg is vannak bennem, mi van akkor? Nem fogom őket vizsgálni, sem megismerni vagy elfogadni. Én így hiszek Istenben, mit kezdesz Te ezzel?” Ez hajthatatlan hozzáállás. Amikor az emberek nem foglalkoznak Isten szavaival vagy nem figyelnek rájuk, ami azt jelenti, hogy egyöntetűen semmibe veszik Istent, függetlenül attól, hogy Ő mit mond, akár emlékeztetők, figyelmeztetések, illetve buzdítások formájában szól – függetlenül attól, hogy milyen beszédmódot alkalmaz vagy hogy mi a forrása és a célja az Ő beszédének – akkor a hozzáállásuk hajthatatlan. Ez azt jelenti, hogy ügyet sem vetnek Isten sürgető szándékára, és még kevésbé figyelnek az Ő őszinte, jóindulatú vágyára, hogy megmentse az embert. Bármit is tesz Isten, az emberekben nincs meg az elszántság az együttműködésre, és nem hajlandók az igazság felé törekedni. Még ha el is ismerik, hogy Isten ítélete és kinyilatkoztatása teljességgel tényszerű, akkor sincs lelkifurdalás a szívükben, és ugyanúgy hisznek tovább, ahogyan korábban. Végül, amikor már sok prédikációt hallottak, ugyanazt mondják: „Én mindenesetre igaz hívő vagyok, az emberi mivoltom nem gyenge, nem tennék szándékosan rosszat, képes vagyok lemondani dolgokról, tudom vállalni a nehézséget és hajlandó vagyok árat fizetni a hitemért. Isten nem fog lemondani rólam.” Nem épp úgy van ez, ahogyan Pál mondta: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája”? Az embereknek ilyen a hozzáállása. Milyen beállítottság rejlik egy ilyen hozzáállás mögött? A hajthatatlanság. Nehéz megváltoztatni a hajthatatlan beállítottságot? Van odavezető út? A legegyszerűbb és legközvetlenebb módszer az, ha átalakítod a hozzáállásodat Isten szavaihoz és Magához Istenhez. Hogyan tudod átalakítani ezeket a dolgokat? Úgy, hogy boncolgatod és megismered a hajthatatlan hozzáállásodból fakadó állapotokat és gondolkodásmódokat, és megvizsgálod, hogy mely tetteid és szavaid, hogy azok közül a nézőpontok és szándékok közül, amelyekhez ragaszkodsz, sőt, konkrétan azok közül a gondolatok és elképzelések közül, amelyeket árasztasz, melyek állnak a hajthatatlan beállítottságod befolyása alatt. Egyesével vizsgáld meg és oszlasd el ezeket a viselkedéseket, kiáramlásokat és állapotokat, majd fordítsd meg őket – amint megvizsgáltál és felfedeztél valamit, siess, hogy megfordítsd. Például épp arról beszéltünk, hogy valaki a preferenciái és hangulatai alapján cselekszik, ami szeszélyesség. A szeszélyes beállítottság magában hordozza az igazságtól való idegenkedés jellemzőjét. Ha rájössz, hogy ilyen ember vagy, effajta romlott beállítottsággal, és nem gondolkodsz el magadon, vagy nem keresed az igazságot, hogy eloszlasd azt, makacsul azt gondolva, hogy minden rendben van veled, az hajthatatlanság. E prédikációt követően hirtelen ráébredhetsz: „mondtam ilyen dolgokat és vannak ilyen nézeteim. Ez a beállítottságom olyan, amely idegenkedik az igazságtól. Mivel ez a helyzet, nekilátok, hogy feloldjam ezt a beállítottságot.” Akkor hogyan is fogj hozzá a feloldásához? Kezdd azzal, hogy elengeded a felsőbbrendűségi érzésedet, a szeszélyességedet és az önkényességedet; akár jó, akár rossz hangulatban vagy, nézd meg, hogy mik Isten követelményei. Ha képes vagy lázadni a test ellen és Isten követelményeinek megfelelően gyakorolni, hogyan fog Ő rád tekinteni? Ha valóban hozzá tudsz kezdeni, hogy eloszlasd ezeket a romlott viselkedésformákat, az annak a jele, hogy pozitívan és kezdeményezőn együttműködsz Isten munkájával. Tudatosan lázadsz ellene és feloldod azt a beállítottságot, amely idegenkedik az igazságtól, és ezzel egyidejűleg a hajthatatlan beállítottságodat is eloszlatod. Miután mindkét romlott beállítottságot eloszlattad, képes leszel alávetni magad és eleget tenni Istennek, ami örömöt szerez Neki. Ha megértettétek ennek a közlésnek a tartalmát és így gyakoroljátok a test elleni lázadást, nagyon boldog leszek. Akkor nem hiába mondtam ezeket a szavakat.

A hajthatatlanság a romlott beállítottság problémája; olyasvalami, ami benne van az ember természetében, és nem egyszerű megoldani. Ha valakinek hajthatatlan a beállítottsága, az főként abban nyilvánul meg, hogy hajlamos indoklásokat és megtévesztő érveket felhozni, ragaszkodik a saját elképzeléseihez és nem könnyen fogad el új dolgokat. Van, amikor az emberek tudják, hogy az elképzeléseik tévesek, mégis, a hiúságuk és a büszkeségük miatt ragaszkodnak hozzájuk, a végsőkig makacsok. Az ilyen hajthatatlan beállítottságot nehéz átalakítani, még akkor is, ha az ember tudatában van. A hajthatatlanság problémájának megoldása érdekében ismernünk kell az ember arroganciáját, csalárdságát, ádázságát, azt, hogy idegenkedik az igazságtól és más hasonló beállítottságokat. Ha valaki ismeri a saját arroganciáját, csalárdságát, ádázságát, azt, hogy idegenkedik az igazságtól, hogy nem hajlandó lázadni a test ellen, bár gyakorolni szeretné az igazságot, hogy folyton kifogásokkal él és megmagyarázza a nehézségeit, jóllehet alá kívánja vetni magát Istennek, annak könnyű lesz felismernie, hogy gondja van a hajthatatlansággal. Ahhoz, hogy megoldjuk ezt a problémát, először is rendelkeznünk kell normális emberi ésszel, és azzal kell kezdenünk, hogy megtanuljuk meghallgatni Isten szavait. Ha Isten juha szeretnél lenni, meg kell tanulnod hallgatni az Ő szavára. És hogyan kell hallgatnod? Úgy, hogy minden olyan problémára odafigyelsz, amelyet Isten a szavaiban leleplez, és amely érint téged. Ha találsz ilyet, akkor el kell fogadnod; nem szabad azt hinned, hogy ez mások problémája, mindenki problémája vagy az emberiség problémája, és hozzád semmi köze. Helytelen volna, ha ilyen meggyőződésed lenne. Isten szavainak kinyilatkoztatásán keresztül el kellene gondolkodnod azon, hogy vannak-e benned olyan romlott állapotok vagy eltorzult nézetek, amelyeket Isten leleplez. Például, amikor hallod, hogy Isten szavai a valakiből áradó arrogáns beállítottság megnyilvánulását tárják fel, akkor el kellene gondolkodnod magadban: „Vajon az arrogancia megnyilvánulásait mutatom? Romlott ember vagyok, ezért biztosan mutatok ilyen megnyilvánulásokat; el kell gondolkodnom azon, hogy hol teszem ezt. Az emberek azt mondják, hogy arrogáns vagyok, hogy folyton fölényesen viselkedem, hogy korlátozom az embereket, amikor beszélek. Valóban ilyen a beállítottságom?” Az elmélkedés révén végül rájössz, hogy Isten szavainak kinyilatkoztatása teljesen pontos – hogy egy arrogáns ember vagy. És mivel Isten szavainak kinyilatkoztatása teljesen pontos, mivel a legkisebb eltérés nélkül tökéletesen megfelel a helyzetednek, és további elmélkedés után még pontosabbnak tűnik, el kell fogadnod az Ő szavainak ítéletét és fenyítését, és azok alapján tisztán kell látnod és meg kell ismerned a romlott beállítottságod lényegét. Ezután leszel képes valódi lelkifurdalást érezni. Az Istenbe vetett hitben csak akkor ismerheted meg önmagad, ha ily módon eszed és iszod az Ő szavait. Ahhoz, hogy feloldd a romlott beállítottságaidat, el kell fogadnod Isten szavainak ítéletét és leleplezését. Ha nem tudod megtenni ezt, akkor nem lesz módod levetni a romlott beállítottságodat. Ha okos ember vagy, aki látja, hogy Isten szavainak kinyilatkoztatása általában helyes, vagy ha el tudod ismerni, hogy a fele helytálló, akkor azonnal el kell fogadnod, és alá kell vetned magad Isten előtt. Emellett imádkoznod kell Hozzá és önvizsgálatot kell tartanod. Csak akkor fogod megérteni, hogy Isten minden kinyilatkoztatott szava helyes, hogy mind tény, és azon kívül semmi más. Az emberek csak akkor tudnak igazán elgondolkodni magukon, ha Istent félő szívvel alávetik magukat Isten előtt. Csak ekkor lesznek képesek meglátni a bennük lévő romlott beállítottságok sokféleségét, valamint azt, hogy valóban arrogánsak és önelégültek, a legcsekélyebb ész nélkül. Ha valaki szereti az igazságot, képes lesz leborulni Isten előtt, beismerni Neki, hogy mélyen megromlott, és megvan benne az akarat, hogy elfogadja az Ő ítéletét és fenyítését. Ily módon kialakulhat benne a bűnbánó szív, tagadni és gyűlölni kezdi önmagát, és megbánja, hogy korábban nem törekedett az igazságra, azt gondolván: „Miért voltam képtelen elfogadni Isten szavainak ítéletét és fenyítését, amikor olvasni kezdtem őket? Ez a hozzáállás, amit az Ő szavaival szemben tanúsítottam, arrogancia volt, nem igaz? Hogyan lehettem ilyen arrogáns?” Miután egy ideig gyakran elmélkedett így önmagáról, felismeri, hogy tényleg arrogáns, hogy nem képes teljességgel elismerni, hogy Isten szavai az igazság és a tényeket, valamint azt, hogy valóban nincs egy csepp esze sem. Nehéz dolog azonban megismerni önmagunkat. Minden alkalommal, amikor az ember elgondolkodik, csupán egy kicsit több és kicsit mélyebb ismeretet szerezhet magáról. A romlott beállítottság világos megértése nem olyasmi, ami rövid idő alatt elérhető; többet kell olvasnunk Isten szavait, többet kell imádkoznunk és többet kell elmélkednünk magunkról. Az ember csak így ismerheti meg magát fokozatosan. Mindazok, akik igazán ismerik magukat, a múltban többször kudarcot vallottak és elbotlottak, ezek után pedig olvasták Isten szavait, imádkoztak Hozzá és elgondolkodtak magukon, és ezáltal világosan meglátták saját romlottságuk valódiságát, és megérezték, hogy valóban mélységesen romlottak, és teljességgel nélkülözik az igazságvalóságot. Ha így tapasztalod meg Isten munkáját, és imádkozol Hozzá és keresed az igazságot, amikor történik veled valami, akkor fokozatosan megismered majd magad. Aztán egy napon végre világosság gyúl a szívedben: „Lehet, hogy kicsit jobb képességű vagyok másoknál, de ezt Istentől kaptam. Mindig dicsekszem, igyekszem felülmúlni másokat, amikor beszélek, és megpróbálom rávenni az embereket, hogy az én módszerem szerit tegyék a dolgokat. Valóban nincs eszem – ez arrogancia és önelégültség! Az elmélkedés révén megismertem saját arrogáns beállítottságomat. Ez Isten megvilágosítása és kegyelme, és köszönöm Neki!” Jó vagy rossz dolog megismerni a saját romlott beállítottságodat? (Jó dolog.) Ebből kiindulva arra kell törekedned, hogyan beszélj és cselekedj ésszel és engedelmesen, hogyan légy egyenrangú másokkal, hogyan bánj igazságosan másokkal, anélkül, hogy korlátoznád őket, hogyan tekints helyesen a képességedre, az adottságaidra, az erősségeidre és egyebekre. Ily módon az arrogáns beállítottságod egy csapásra eloszlik, mint egy hegy, amelyet porrá zúznak. Ezután, amikor kapcsolatba kerülsz másokkal, vagy együtt dolgozol velük egy kötelesség végrehajtásán, képes leszel helyesen kezelni a nézeteiket, és figyelmesen, alaposan odafigyelni, miközben hallgatod őket. Amikor pedig azt hallod, hogy helyes véleményt hangoztatnak, rájössz: „Úgy tűnik, nem az én képességem a legjobb. A tény az, hogy mindenkinek megvannak a maga erősségei; egyáltalán nem alsóbbrendűek nálam. Korábban mindig úgy gondoltam, hogy jobb képességű vagyok másoknál. Ez önimádat és szűklátókörű tudatlanság volt. Igen korlátozott volt a rálátásom, mint egy békáé a kút mélyén. Az efféle gondolkodásból valóban hiányzott az ész – szégyentelen volt! Az arrogáns beállítottságom elvakított és süketté tett. Mások szavai nem jutottak el hozzám, és úgy gondoltam, jobb vagyok náluk, hogy igazam van, miközben valójában egyiküknél sem vagyok jobb!” Ettől kezdve valódi rálátásod lesz a hiányosságaidra és a gyenge érettségedre, és valóban ismerni fogod őket. Ezután pedig, amikor másokkal beszélgetsz, figyelmesen meghallgatod majd a nézeteiket, és rájössz: „Olyan sok ember van, aki jobb nálam. A képességem és a felfogóképességem a legjobb esetben is csak közepes.” Ezzel a felismeréssel vajon nem tettél szert egy kis önismeretre? Ha megtapasztalod ezt és gyakran elmélkedsz önmagadról Isten szavai szerint, akkor képes leszel valódi önismeretre jutni, amely egyre mélyül majd. Képes leszel átlátni a romlottságod valódiságát, a szegénységedet és a nyomorúságodat, a szánalmas rútságodat, és ekkor idegenkedni fogsz magadtól és meggyűlölöd a romlott beállítottságodat. Ezután könnyű lesz lázadnod magad ellen. Így tapasztalod meg Isten munkáját. Isten szavai szerint kell elgondolkodnod a romlottságod kiáramlásairól. Különösen miután felfedted a romlott beállítottságodat bármilyen helyzetben, gyakran kell elmélkedned magadról és meg kell ismerned magad. Ezután könnyű lesz világosan látnod a romlott lényegedet, és képes leszel szívből gyűlölni a romlottságodat, a testedet és a Sátánt. Képes leszel szívből szeretni az igazságot és törekedni rá. Így az arrogáns beállítottságod folyamatosan fogyatkozik majd, és fokozatosan leveted. Egyre több eszed lesz, és könnyebb lesz alávetned magad Istennek. Mások szemében szilárdabbnak és megalapozottabbnak tűnsz majd, és úgy tűnik majd, hogy tárgyilagosabban beszélsz. Képes leszel meghallgatni másokat, és adsz nekik időt, hogy beszéljenek. Amikor másoknak van igaza, könnyedén elfogadod a szavaikat, és az emberekkel való kapcsolataid nem lesznek olyan megterhelőek. Képes leszel bárkivel harmonikusan együttműködni. Ha így teszed a kötelességedet, akkor vajon nem lesz eszed és emberi mivoltod? Ez a módja annak, hogy eloszlasd ezt a fajta romlott beállítottságot.

Most beszélgessünk egy kicsit a romlott beállítottságok eloszlatásának módjáról a hajthatatlan beállítottság kérdésén keresztül, amelyet az imént említettem. A romlott beállítottág eloszlatásához először is el kell tudnunk fogadni az igazságot. Az igazság elfogadása azt jelenti, hogy elfogadjuk Isten ítéletét és fenyítését; hogy elfogadjuk az Ő szavait, amelyek leleplezik az ember romlottságának lényegét. Ha Isten szavainak alapján megismered és boncolgatod a romlottságod kiáramlásait, a romlott állapotaidat és a romlott szándékaidat, valamint viselkedésformáidat, és képes vagy feltárni a problémáid lényegét, akkor ismeretet szereztél a romlott beállítottságodról, és elindítottad a megoldásának folyamatát. Másrészt, ha nem így gyakorolsz, akkor nem csak képtelen leszel eloszlatni a hajthatatlan beállítottságodat, hanem arra sem lesz módod, hogy gyökerestől kiirtsd a romlott beállítottságaidat. Minden ember többféle romlott beállítottsággal rendelkezik. Hol kellene elkezdeni ezek feloldását? Az embernek elsőként a hajthatatlanságát kell eloszlatnia, mivel a hajthatatlan beállítottság akadályozza az embert abban, hogy közel kerüljön Istenhez, hogy keresse az igazságot és alávesse magát Istennek. A hajthatatlanság a legnagyobb botláskő az ember imádsága és Istennel való közössége előtt; ez az, ami a leginkább akadályozza az ember normális kapcsolatát Istennel. Miután a hajthatatlan beállítottságodat eloszlattad, a többit könnyű lesz eloszlatni. Egy romlott beállítottság eloszlatása önvizsgálattal és önismerettel kezdődik. Oszlasd el azokat a romlott beállítottságokat, amelyekről tudomásod van – minél többet megismersz, annál többet tudsz eloszlatni; minél mélyebb a tudásod róluk, annál alaposabban tudod eloszlatni őket. Ez a romlott beállítottságok eloszlatásának folyamata; ez úgy történik, hogy imádkozunk Istenhez, elgondolkodunk magunkon és megismerjük magunkat, valamint Isten szavain keresztül boncolgatjuk a romlott beállítottságunk lényegét, amíg képessé nem válunk lázadni a test ellen és gyakorolni az igazságot. A romlott beállítottságod lényegének megismerése nem egyszerű feladat. Az, hogy ismered magad, nem azt jelenti, hogy általánosságban ezt mondod: „Romlott ember vagyok; ördög vagyok; a Sátán ivadéka vagyok, a nagy vörös sárkány leszármazottja; ellenálló és ellenséges vagyok Istennel szemben; az Ő ellensége vagyok.” Az efféle beszéd nem feltétlenül jelenti azt, hogy valódi ismerettel rendelkezel a saját romlottságodról. Akár valaki mástól is tanulhattad ezeket a szavakat, és nem sokat tudsz magadról. A valódi önismeret nem az ember tanulásán vagy ítéletein alapszik, hanem Isten szavain – a romlott beállítottságok következményeinek és annak a szenvedésnek a meglátása, amelyet ezek eredményeképp megtapasztaltál, az érzés, hogy a romlott beállítottság nemcsak neked árt, hanem másoknak is. Ez annak a ténynek az átlátása, hogy a romlott beállítottságok a Sátánban erednek, hogy a Sátán mérgei és filozófiái, és hogy teljességgel ellenségesek az igazsággal és Istennel szemben. Amikor átlátod ezt a problémát, akkor ismered meg a romlott beállítottságodat. Miután egyesek elismerik, hogy ők ördögök és sátánok, továbbra sem fogadják el, hogy megmetszik őket. Nem ismerik el, hogy bármi rosszat tettek, vagy megsértették az igazságot. Mi a gond velük? Még mindig nem ismerik magukat. Néhányan azt mondják, hogy ők ördögök és sátánok, ám ha megkérdeznéd tőlük: „Miért mondod, hogy ördög és sátán vagy?”, nem tudnának válaszolni. Ez azt mutatja, hogy nem ismerik a romlott beállítottságukat, sem a természetlényegüket. Ha látnák, hogy természetük az ördög természete, hogy a romlott beállítottságuk a Sátán beállítottsága, és beismernék, hogy ezért ők maguk ördögök és sátánok, akkor megismernék saját természetlényegüket. Az igazi önismeret Isten szavainak leleplezésén, ítéletén, gyakorlásán és megtapasztalásán keresztül érhető el. Az igazság megértésén keresztül érhető el. Ha valaki nem érti az igazságot, akkor bármit is mond az önismeretéről, az üres és gyakorlatiatlan, mivel nem tudja megtalálni vagy megragadni azokat a dolgokat, amelyek a gyökerét és a lényegét jelentik. Ahhoz, hogy megismerjük magunkat, be kell ismernünk, hogy konkrét esetekben milyen romlott beállítottságokat fedtük fel, hogy mi volt a szándékunk, hogyan viselkedtünk, mi szennyezett be, és miért nem tudtuk elfogadni az igazságot. Képesnek kell lennünk világosan megfogalmazni ezeket a dolgokat, csak akkor ismerhetjük meg magunkat. Amikor egyes emberek azzal szembesülnek, hogy megmetszik őket, beismerik, hogy idegenkednek az igazságtól, hogy gyanúik és félreértéseik vannak Istent illetően, és hogy óvakodnak Tőle. Azt is elismerik, hogy Isten minden szava, amely megítéli és leleplezi az embert, tényszerű. Ez azt mutatja, hogy van egy kevés önismeretük. De mivel nincs ismeretük Istenről és az Ő munkájáról, mert nem értik az Ő szándékait, az önismeretük meglehetősen sekélyes. Ha valaki csak a saját romlottságát ismeri be, ám nem találja meg a probléma gyökerét, feloldható-e az Istennel kapcsolatos gyanakvása, félreértése és óvakodása? Nem, nem oldható fel. Ezért több az önismeret a saját romlottságunk és problémáink puszta beismerésénél – az igazságot is meg kell értenünk, és a romlott beállítottságunk problémáját a gyökerénél kell megoldanunk. Ez az egyetlen módja annak, hogy átlássuk a romlottságunk valódiságát, és igaz bűnbánatot érjünk el. Amikor az igazságot szeretők megismerik önmagukat, akkor arra is képesek, hogy keressék és megértsék az igazságot, hogy megoldják a problémáikat. Csak az efféle önismeret hoz eredményt. Amikor az igazságot szerető ember elolvas egy olyan mondatot Isten szavaiból, amely felfedi és megítéli az embert, mindenekelőtt abban hisz, hogy Isten szavai, amelyek feltárják az embert, valósak és tényszerűek, és hogy Isten embert megítélő szavai az igazság, és Isten igazságosságát képviselik. Az igazságot szerető embereknek legalább ezt fel kell ismerniük. Ha valaki még Isten szavait sem hiszi, és nem hiszi, hogy Isten embert leleplező és megítélő szavai tények és az igazság, akkor vajon megismerheti önmagát az Ő szavai által? Biztosan nem – még ha akarná, sem tudná. Ha szilárd az abbéli hited, hogy Isten minden szava az igazság, és mindet elhiszed, függetlenül attól, hogy mit mond Isten, vagy hogyan beszél, ha akkor is képes vagy elhinni és elfogadni Isten szavait, ha nem érted őket, akkor könnyű lesz számodra, hogy elgondolkodj magadon, és megismerd magad általuk. Az önvizsgálatnak az igazságon kell alapulnia. Ez kétségen felül áll. Csak Isten szavai az igazság – az ember szavai és a Sátán szavai közül egy sem az igazság. A Sátán évezredek óta rontja meg az emberiséget mindenféle tanulással, tanítással és elméletekkel, és az emberek olyannyira elzsibbadtak és eltompultak, hogy nem csak hogy a legcsekélyebb önismerettel nem rendelkeznek, de még az eretnekségeket és a téveszméket is fenntartják, és nem hajlandók elfogadni az igazságot. Az ilyen embereket nem lehet megváltani. Azok, akiknek igaz hitük van Istenben, hisznek abban, hogy csak az Ő szavai az igazság, képesek megismerni magukat Isten szavai és az igazság alapján, és ezáltal elérik az igazi bűnbánatot. Vannak, akik nem törekszenek az igazságra; önvizsgálatukat csak az emberi tanulásra alapozzák, és nem vallanak be mást, mint a bűnös viselkedést, mindeközben pedig képtelenek átlátni saját romlott lényegüket. Az ilyen önismeret hiábavaló törekvés, és nem vezet eredményre. Az embernek Isten szavaira kell alapoznia önvizsgálatát, majd az elmélkedést követően fokozatosan meg kell ismernie azokat a romlott beállítottságokat, amelyeket feltár. Képesnek kell lennie arra, hogy az igazság alapján felmérje és megismerje a hiányosságait, az emberi mivolt lényegét, a dolgokról alkotott nézeteit, életszemléletét és értékeit, majd pontos értékelést és ítéletet alkosson mindezekről a dolgokról. Ily módon fokozatosan eljuthat önmaga megismeréséhez. Az önismeret azonban egyre inkább elmélyül, ahogyan az ember többet tapasztal az életben, és mielőtt az ember elnyerné az igazságot, képtelen tökéletesen átlátni a természetlényegét. Ha valaki igazán ismeri önmagát, láthatja, hogy a romlott emberi lények valóban a Sátán ivadékai és megtestesülései. Úgy fogja érezni, hogy nem érdemli meg, hogy Isten előtt éljen, hogy nem méltó az Ő szeretetére és üdvösségére, és képes lesz teljesen leborulni Előtte. Csak azok ismerik igazán magukat, akik képesek egy ilyen fokú tudásra. Az önismeret az igazságvalóságba való belépés előfeltétele. Ha valaki gyakorolni akarja az igazságot és be kíván lépni a valóságba, akkor ismernie kell önmagát. Minden embernek vannak romlott beállítottságai, és bár nem akarják, ezek a romlott beállítottságok mindig megbéklyózzák és irányítják őket. Képtelenek az igazságot gyakorolni és alávetni magukat Istennek. Ha tehát ezeket szeretnék tenni, előbb meg kell ismerniük önmagukat és el kell oszlatniuk a romlott beállítottságaikat. Csak a romlott beállítottság eloszlatásának folyamatán keresztül érthetjük meg az igazságot, és szerezhetünk ismeretet Istenről; csak ezután tudjuk alávetni magunkat Istennek és tanúságot tenni Mellette. Így lehet elnyerni az igazságot. Az igazságvalóságba való belépés folyamata az ember romlott beállítottságának eloszlatásával egyenlő. Mit kell tennünk tehát, hogy eloszlassuk romlott beállítottságunkat? Elsőként ismernünk kell a romlott lényegünket. Ez konkrétan azt jelenti, hogy tudjuk, hogyan alakult ki a romlott beállítottságunk, és hogy a Sátán mely általunk elfogadott ördögi szavai és téveszméi idézték elő. Amint az ember Isten szavai alapján teljességgel megérti ezeket az eredendő okokat és tisztán látja őket, nem lesz hajlandó többé a romlott beállítottsága szerint élni, csak Istennek akarja alávetni magát és az Ő szavai szerint akar majd élni. Amikor romlott beállítottságot fed fel, képes lesz felismerni azt, elutasítani azt és lázadni a teste ellen. Ha így gyakorol és tapasztal, lassanként valamennyi romlott beállítottságát leveti majd.

Vannak, akik azt mondják: „Amikor Isten leleplező és ítélő szavait olvastam, elgondolkodtam magamon, és rájöttem, hogy arrogáns, csalárd, önző, elvetemült, hajthatatlan és emberi mivoltot nélkülöző vagyok.” Vannak, akik még azt is mondják, hogy ők rendkívül arrogánsak, vadállatok, ördögök és sátánok. Vajon valódi önismeret ez? Ha szívből szólnak, és nem csupán másolnak valamit, akkor az azt mutatja, hogy legalább van némi önismeretük, az egyetlen kérdés, hogy az vajon sekélyes vagy mély. Ha másolnak valamit, valaki más szavait ismétlik, akkor az nem valódi önismeret. Az ember romlott beállítottságáról szóló ismeretének konkrétnak kell lennie, minden dologra és állapotra kiterjedőnek – ez olyan részleteket jelent, mint a romlott beállítottsághoz kapcsolódó állapotok, kiáramlások, viselkedések, gondolatok és elképzelések. Csak így ismerheti meg igazán önmagát az ember. És amikor az ember igazán megismeri önmagát, a szíve megtelik lelkifurdalással, és képessé válik a valódi bűnbánatra. Mi az első dolog, amit gyakorolnunk kell, hogy bűnbánatot tartsunk? (Be kell ismernünk a hibáinkat.) A „hibáink beismerése” nem a helyes kifejezés erre; inkább arról van szó, hogy elismerjük és tudjuk, hogy van egy bizonyos romlott beállítottságunk. Ha valaki azt mondja, hogy az ő romlott beállítottsága egyfajta hiba, akkor téved. A romlott beállítottság olyasvalami, ami az ember természetéhez tartozik, olyasvalami, ami irányítja az embert. Nem ugyanaz, mint egy egyszeri hiba. Miután romlottságot tártak fel, egyesek Istenhez imádkoznak: „Ó, Istenem, hibát követtem el. Sajnálom.” Ez pontatlan. „A bűn beismerése” pontosabb lenne. A bűnbánatot az emberek konkrétan úgy gyakorolják, hogy megismerik önmagukat és megoldják a problémáikat. Ha valaki romlott beállítottságot fed fel vagy vétket követ el, és rájön, hogy ellenáll Istennek és az Ő gyűlöletét hívja elő, akkor önvizsgálatot kell tartania és meg kell ismernie önmagát Isten ide vonatkozó szavain belül. Következésképpen szert tesz némi ismeretre a romlott beállítottságáról, és elismeri, hogy az a Sátán mérgeiből és rontásából származik. Ezután, amikor megtalálja az igazság gyakorlásának alapelveit és képes lesz a gyakorlatba ültetni az igazságot, az valódi bűnbánat. Nem számít, milyen romlott beállítottságot fed fel valaki, ha képes először megismerni a romlott beállítottságát, keresni az igazságot, hogy feloldja azt és eljut az igazság gyakorlásáig, az valódi bűnbánat. Egyesek tudnak egy keveset magukról, ám nem mutatják a bűnbánat jeleit, és annak bizonyságát sem, hogy gyakorolnák az igazságot. Ha az önismeret elnyerését követően is ugyanolyanok maradnak, az távol áll a valódi bűnbánattól. A valódi bűnbánat eléréséhez el kell oszlatnunk a romlott beállítottságainkat. Tehát konkrétan hogyan kellene gyakorolni és belépni a romlott beállítottságunk eloszlatásához? Íme, egy példa: Az emberek csalárd beállítottságúak, folyton hazudnak és csalnak. Ha ezt felismered, akkor a legegyszerűbb és legközvetlenebb gyakorlati alapelv a csalárdságod eloszlatására az, hogy becsületes ember vagy, igazat mondasz, és becsületes dolgokat teszel. Az Úr Jézus azt mondja: „[...] ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem [...]”. Ahhoz, hogy becsületes ember legyél, Isten szavainak alapelveit kell követned. Ez az egyszerű gyakorlat a leghatékonyabb, könnyű megérteni és gyakorlatba ültetni. Mivel azonban az emberek olyan mélyen romlottak, mivel mindannyiuknak sátáni természete van és sátáni beállítottság szerint élnek, meglehetősen nehéz számukra az igazság gyakorlása. Szeretnének becsületesek lenni, de nem tudnak. Nem tehetnek mást, mint hogy hazudnak és trükköznek, és bár ezek felismerését követően lelkifurdalást érezhetnek, mégsem képesek levetni romlott beállítottságuk kényszereit, és ugyanúgy folytatják a hazudozást és a csalást, mint korábban. Hogyan kellene megoldani ezt a problémát? Részben úgy, hogy az ember tudja, hogy romlott beállítottságának lényege rút és megvetendő, és képes szívből gyűlölni azt; másrészt úgy, hogy képzi magát az igazságalapelv szerinti gyakorlásra. „[...] ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem [...]”. Ha ezt az elvet gyakorlod, akkor a csalárd beállítottságod eloszlatásának folyamatában vagy. Természetesen, ha képes vagy az igazságalapelvek szerint gyakorolni a csalárd beállítottságod eloszlatása közben, az annak a megnyilvánulása, hogy megfordultál és valódi bűnbánatot kezdtél, és Isten jóváhagyja ezt. Ez azt jelenti, hogy amikor megfordulsz, Isten meg fogja változtatni a véleményét rólad. Valójában az, hogy Isten ezt teszi, az egyfajta megbocsátása az ember romlott beállítottságainak és lázadó mivoltának. Ő megbocsát az embereknek és nem emlékszik a bűneikre és a vétkeikre. Elég konkrét ez? Megértettétek? Íme, egy másik példa. Tegyük fel, hogy arrogáns beállítottságod van, és bármi is történik veled, nagyon akaratos vagy – mindig te akarsz dirigálni, azt akarod, hogy mások engedelmeskedjenek neked és azt tegyék, amit akarsz. Aztán eljön a nap, amikor rájössz, hogy ezt arrogáns beállítottság okozza. Annak beismerése, hogy ez egy arrogáns beállítottság, az első lépés az önismeret felé. Onnantól kezdve keress Isten szavai között néhány olyan részt, amelyek leleplezik az arrogáns beállítottságot, amelyekhez hasonlíthatod magad, elgondolkodhatsz magadon és megismerheted önmagad. Ha úgy találod, hogy az összehasonlítás teljesen találó, és elismered, hogy az Isten által leleplezett beállítottság megvan benned, majd felismered és feltárod, hogy honnan ered az arrogáns beállítottságod és miért jelentkezik, illetve a Sátán mely mérgei, eretnekségei és téveszméi uralják, akkor, miután ezeknek a kérdéseknek a mélyére tekintettél, leástál az arroganciád gyökeréig. Ez valódi önismeret. Amikor pontosabban meg tudod határozni, hogy hogyan tárod fel ezt a romlott beállítottságot, az előmozdítja a mélyebb és a gyakorlatiasabb önismeretet. Mi legyen a következő lépésed? Keresned kell az igazságalapelveket Isten szavaiban, és meg kell értened, hogy milyen emberi magatartás és beszéd a normális emberi mivolt megnyilvánulása. Miután megtalálod a gyakorlás útját, Isten szavai szerint kell gyakorolnod, és amikor megfordult a szíved, akkor igazi megbánásra jutottál. Nemcsak alapelvei lesznek a beszédednek és a cselekedeteidnek, hanem az emberi hasonlatosságot is meg fogod élni, és fokozatosan le fogod vetni a romlott beállítottságodat. Mások új embernek fognak látni téged: többé már nem az a régi, romlott ember leszel, aki valaha voltál, hanem az, aki újjászületett Isten szavaiban. Az ilyen ember az, akinek az életfelfogása megváltozott.

Az önmegismerés nem egyszerű feladat. Az igazság elfogadásával, valamint Isten szavainak gyakorlásával és megtapasztalásával érhető el, az igazi önismeret pedig csak Isten ítéletének és fenyítésének elfogadásával valósítható meg. Azok, akik nem tapasztalták meg az ítéletet és a fenyítést, legfeljebb beismerhetik, hogy milyen hibákat követtek el és mit tettek rosszul. Nagyon nehéz lesz számukra tisztán látni a természetlényegüket. Miért volt az, hogy bár a Kegyelem Korában a hívők felhagytak bizonyos vétkek elkövetésével és javítottak a viselkedésükön, az életfelfogásukban soha nem értek el átalakulást? Miért volt az, hogy bár hittek Istenben, mégis ellenálltak Neki, sőt elárulták Őt? A romlott emberiség nehezen ismeri fel ennek a kérdésnek a forrását. Miért vannak minden embernek sátáni beállítottságai? Azért, mert a Sátán megrontotta az emberiséget, és az emberek elfogadták annak ördögi szavait és filozófiáit. Ez szülte a romlott beállítottságokat, és így vált a Sátán természete az ember Istennel szembeni ellenállásának forrásává. Ezt a legnehezebb az embereknek felismerni. Isten az ítélő munkáját végzi az utolsó napokban, hogy megmentse az emberiséget a Sátán befolyásától, valamint, hogy megszüntesse az emberiség bűnének és Istennel szembeni ellenállásának forrását. A Sátán évezredek óta rontja meg az emberiséget, és a természete gyökeret vert az ember szívében. Ezért semmiféle romlott beállítottság nem oszlatható el és vethető le mindössze egy-két önvizsgálatra és önismeretre tett kísérlettel. A romlott beállítottságok folyamatosan és ismételten kiáradnak, ezért az embereknek el kell fogadniuk az igazságot, és hosszú harcot kell vívniuk a sátáni beállítottságukkal, amíg le nem győzik a Sátánt. Csak akkor tudják teljesen levetni romlott beállítottságaikat. Az embereknek tehát szüntelenül imádkozniuk kell Istenhez, keresniük kell az igazságot, önvizsgálatot kell tartaniuk, meg kell ismerniük magukat és gyakorolniuk kell az igazságot, amíg többé nem áramlik romlottság belőlük, megváltozik az életfelfogásuk és elérik az Istennek való alávetettséget. Csak ekkor nyerik majd el Isten jóváhagyását. Lehet, hogy az egyes harcok eredményei nem lesznek azonnal láthatóak, és még utána is romlott beállítottságokat fedsz fel. Lehet, hogy egy kicsit negatívnak érzed magad és elkedvetlenedsz, de nem vagy hajlandó feladni, és képes vagy továbbra is keményen próbálkozni, felnézve Istenre és Rá hagyatkozva. Ha két-három évig kitartasz így, akkor valóban képes leszel gyakorlatba ültetni az igazságot, a szívedben pedig béke és öröm lesz. Akkor világosan látni fogod, hogy minden kudarc, minden erőfeszítés és minden gyarapodás, amit elértél, jó jele volt annak, hogy a beállítottságod átalakulása felé haladsz, és eléred, hogy Isten megváltoztassa a véleményét rólad. Bár az emberi tudat számára az egyes változások alig érzékelhetőek, az egyes fordulatokkal járó beállítottságbeli átalakulás semmilyen más tettel vagy dologgal nem érhető el. Ez az az út, amelyet az embernek be kell járnia a beállítottságának megváltoztatása és az életbe való belépése során. Így kell a beállítottságbeli változásra irányuló törekvést gyakorolni. Természetesen az embereknek pontosan kell érteniük, hogyan történik a beállítottságbeli változás: nem egy hirtelen, eget rengető változás, amely meglep és örömöt szerez, ahogyan ők képzelik. Ez nem így történik. Ez egy olyan dolog, amely öntudatlanul, lassan, apránként változik. Ha az ember képes gyakorlatba ültetni az igazságot, nyerni fog valamit. Miután három, öt, tíz éve járod ezt az utat és visszatekintesz, meglepődve tapasztalod majd, hogy a beállítottságod mérhetetlenül megváltozott abban a tíz évben; hogy egészen más vagy. Lehet, hogy a személyiséged és a vérmérsékleted nem változott, illetve az életstílusod és a többi nem változott, ám a belőled áramló beállítottságok, állapotok és magatartások egészen mások lesznek, mintha valóban más emberré lettél volna. Miért következik be ilyen változás? Mert abban a tíz évben Isten szavai sokszor megítéltek, megfenyítettek, megmetszettek, próbára tettek és finomítottak, és sok igazságot megértettél. Ez a dolgokról alkotott nézeteid változásával fog kezdődni, megváltozik az életszemléleted és az értékrended, amit az életfelfogásod változása követ majd, annak az alapnak a változása, amelyre a túlélés érdekében támaszkodsz – és amint ezek a változások megtörténnek, te fokozatosan más emberré, egy új emberré válsz. Bár a személyiséged, a vérmérsékleted, az életmódod, sőt akár a beszéded és a magatartásod is változatlan maradhat, az életfelfogásodat átalakítottad, ez pedig önmagában alapvető, lényegi változás. Mik a beállítottságbeli változás jelei? Konkrétan hogyan nyilvánul meg? Azzal kezdődik, hogy az embernek megváltoznak a dolgokról alkotott nézetei – ez az, amikor a nem hívők dolgairól alkotott számos nézete megváltozik, amint megérti az igazságot, és ezek a nézetek közelebb kerülnek Isten szavainak igazságához. Ez a beállítottságbeli változás első szakasza. Ezen túlmenően, az önvizsgálaton és az önismereten keresztül az emberek az igazság gyakorlására összpontosíthatnak. Azzal, hogy elgondolkodnak a bennük felmerülő különféle szándékokon, indítékokon, gondolatokon és ötleteken, elképzeléseken, nézőpontokon és hozzáállásokon, rá tudnak találni a problémáikra és elkezdhetnek bűntudatot érezni miattuk. Ezután képesek lázadni a test ellen, és gyakorlatba ültethetik az igazságot. És ahogy ezt teszik, még inkább megbecsülik majd Isten szavait és az igazságot, és elismerik, hogy Krisztus az igazság, az út és az élet. Nagyobb hajlandósággal követik Krisztust és vetik alá magukat Neki. Érezni fogják, hogy Isten azért fejez ki igazságokat, hogy leleplezze, megítélje és megfenyítse az embert, és hogy változtasson az emberek romlott beállítottságain, s hogy ezáltal Isten egy igazán gyakorlati módon menti meg és tökéletesíti az embert. Érezni fogják, hogy Isten ítélete és fenyítése, illetve szavainak gondviselése és útmutatása nélkül az embereknek nem lenne módjuk elérni az üdvösséget, és nem tudnának ilyen jutalmakat aratni. Szeretni kezdik Isten szavait, és úgy fogják érezni, hogy a való életükben azoktól függenek, hogy szükségük van az Ő szavaira, hogy ellássák, vezessék őket, és szabaddá tegyék az utat előttük. A szívük megtelik békességgel, és amikor valami éri őket, öntudatlanul is Isten szavait keresik majd, hogy alapul szolgáljanak számukra, és keresik majd bennük az alapelveket és a gyakorlás útját. Ez az egyik eredmény, amely önismeret révén érhető el. Van egy másik is: az emberek nem fogják többé úgy kezelni a romlott beállítottságaik kiáramlását, mint egykor: a hajthatatlanság attitűdjével. Ehelyett képesek lesznek lecsendesíteni a szívüket és becsületes hozzáállással hallgatni Isten szavait, valamint képesek lesznek elfogadni az igazságot és a pozitív dolgokat. Ez azt jelenti, hogy amikor romlott beállítottságot árasztanak, nem lesznek többé olyanok, mint korábban – hajthatatlanok, nehezen megzabolázhatók, vadul agresszívek, arrogánsak, arcátlanok és ádázak –, hanem proaktívan elgondolkodnak önmagukon és megismerik a valódi problémáikat. Lehet, hogy nem tudják, mi a romlott beállítottságuk lényege, de képesek lesznek lecsendesíteni magukat, imádkozni Istenhez és az igazságot keresni, amit követően beismerik problémáikat és romlott beállítottságukat, megbánást tanúsítanak Isten előtt, valamint elhatározzák, hogy a jövőben másként viselkednek majd. Ez teljességgel az alávetettség hozzáállása. Ily módon Isten iránt engedelmes szívet nyernek. Bármit mond Isten, bármit követel tőlük, bármilyen munkát végez, vagy bármilyen környezetet rendez el számukra, az emberek könnyen alávetik majd magukat annak. A romlott beállítottságaik nem jelentenek majd olyan nagy akadályt számukra, könnyen megoldhatók és legyőzhetők lesznek. Ekkor már könnyedén ültetik gyakorlatba az igazságot, és képesek lesznek elérni az Istennek való alávetettséget. Ezek a beállítottságbeli változás jelei. Ha valaki gyakorlatba tudja ültetni az igazságot és valóban alá tudja vetni magát Istennek, akkor joggal mondhatjuk, hogy az életfelfogása már változáson ment át – egy valódi változáson, olyanon, amely teljességgel az igazságra való törekvés révén valósul meg. És minden olyan viselkedésforma, ami az emberben e folyamat során megnyilvánul, legyen az pozitív magatartás vagy normális negativitás és gyengeség, nélkülözhetetlen és megállíthatatlan. Mivel vannak pozitív viselkedések, negativitást és gyengeséget mutató viselkedéseknek is lenniük kell – a negativitás és a gyengeség azonban átmeneti. Amint az ember rendelkezik egy bizonyos érettséggel, egyre kevesebb negatív, gyenge állapota, valamint egyre több pozitív magatartása és belépése lesz, a cselekedetei pedig egyre inkább elvi alapon állnak majd. Az ilyen ember az, aki aláveti magát Istennek, és akinek megváltozott az életfelfogása, miután megtisztult a romlott beállítottságaitól. Elmondhatjuk, hogy ezek azok az eredmények, amelyeket az igazságra törekvők elérnek azáltal, hogy megtapasztalják Isten szavainak ítéletét és fenyítését, valamint azáltal, hogy ismételten megmetszik, próbára teszik és finomítják őket.

Mivel az emberek most már mindannyian hallották és megértették az igazságra törekvés konkrét, normális folyamatát, nem kellene többé különféle indoklásokat és kifogásokat gyártaniuk arra, hogy miért idegenkednek az igazságtól, illetve miért állnak ellen annak és miért nem törekszenek rá. Miután megértettétek ezeket az igazságokat és világosan láttátok ezt a kérdést, felismeritek-e most azokat az indoklásokat és kifogásokat, amelyekkel az emberek élnek a tekintetben, hogy miért nem követik az igazságot? Ha egy idősebb ember azt mondja: „Öreg vagyok. Nem hajt úgy semmi és nem vagyok olyan lelkes, mint egy fiatal. A korral elveszítem a fiatalkori agresszivitást és ambíciót, és többé már nem válok arrogánssá. Szóval, ha azt mondod, arrogáns vagyok, az badarság – nem vagyok az!” Igaza van? (Nincs.) Nyilvánvalóan nincs. Most már mindannyian tisztán látjátok az efféle szavakat. Képesek lennétek leleplezni ezt a személyt, és azt mondani: „Még ha öreg is vagy, akkor is arrogáns a beállítottságod. Egész életedben arrogáns voltál, anélkül, hogy valaha is megoldottad volna. Továbbra is arrogáns akarsz maradni?” Néhány fiatalabb ember azt mondja: „Én annyira fiatal vagyok, még nem tapasztaltam meg a társadalom kaotikus részeit, és nem küzdöttem és sodródtam különféle csoportokkal. Nincsenek olyan tapasztalataim, mint azoknak, akik már jártak a világban – és ami természetesen még fontosabb, nem vagyok olyan minden hájjal megkent és alattomos, mint azok a vén rókák. Fiatalként normális, hogy van egy kicsi arrogáns beállítottságom; legalább nem vagyok olyan számító, csalárd és elvetemült, mint egy öregember.” Helyénvaló ezt mondani? (Nem.) Mindenkinek van romlott beállítottsága. Ennek semmi köze a korhoz vagy a nemhez. Benned is megvan, ami másokban, ahogyan bennük is megvan az, ami benned. Nincs szükség arra, hogy bárki ujjal mutogasson. Természetesen nem elég pusztán elismerni azt, hogy mindenkinek van romlott beállítottsága. Mivel elismerted, hogy van romlott beállítottságod, keresned kell az igazságot, hogy eloszlasd azt – addig nem éred el a célodat, amíg el nem nyerted az igazságot és a beállítottságod meg nem változott. A romlott beállítottság eloszlatása végső soron attól függ, hogy elfogadod-e az igazságot, elengeded-e az indokaidat és a kifogásaidat, és képes vagy-e megfelelően szembenézni a romlott beállítottságoddal. Nem szabad kikerülnöd, vagy kifogásokkal kibújnod alóla, és semmiképp sem szabad visszautasítanod. Ezek könnyen elérhető dolgok. Mit a legnehezebb megtenni? Nekem eszembe jut valami. Vannak, akik azt mondják: „Mondd, hogy törekszem az igazságra, vagy azt, hogy nem, mondd, hogy nem szeretem az igazságot, vagy azt, hogy idegenkedem tőle, fedd fel nekem, bármilyen romlott beállítottságom is van – egyszerűen nem figyelmen kívül hagylak. Megteszem, amit Isten háza kér tőlem, illetve bármilyen munkát, amit el kell végezni. Odafigyelek a prédikációk és az összejövetelek során, együtt olvasok a többiekkel, amikor mindenki Isten szavaiból eszik és iszik, leülök és megnézem veletek a tapasztalati bizonyságtételről szóló videókat, és eszem, amikor ti esztek. Teljes egyetértésben vagyok veletek. Ki mondhatná közületek, hogy nem törekszem az igazságra? Én így hiszek, úgyhogy csinálhattok vagy mondhattok, amit akartok, engem nem érdekel!” Az efféle ember azt a látszatot kelti, hogy nem keres kifogásokat és indokokat, ám az sem áll szándékában, hogy az igazságra törekedjen. Olyan, mintha Isten üdvözítő munkájának semmi köze nem lenne hozzá, mintha neki nem lenne rá szüksége. Az ilyen emberek nem mondják ki egyértelműen: „Az én emberi mivoltom jó, igazán hiszek Istenben, hajlandó vagyok lemondani dolgokról, képes vagyok szenvedni és megfizetni az árát. Ezenfelül el kell fogadnom még Isten ítéletét és fenyítését is?” Ezt nem mondják ki világosan, az igazsághoz való hozzáállásuk nem egyértelmű, és látszólag nem ítélik el Isten munkáját. Hogyan bánik azonban Isten az ilyen emberekkel? Ha nem törekszenek az igazságra, ha rendkívül közömbösek Isten szavai iránt és figyelmen kívül hagyják őket, akkor Isten hozzáállása velük szemben igen egyértelmű. Épp olyan, mint az a sor a Bibliában, amely így hangzik: „Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból” (Jelenések 3:16). Isten nem akarja őket, és ez bajt jelent. Vannak-e ilyen emberek a gyülekezetben? (Igen.) Nos, akkor hogyan kell őket kiválogatni? Hová kell őket válogatni? Nem kell kiválogatni őket. Röviden, az ilyen emberek nem törekszenek az igazságra. Nem fogadják el az igazságot, illetve nem gondolkodnak el magukon és nem ismerik meg magukat, és nincs bűnbánó szívük – ehelyett kusza és zavaros hitük van Istenben. Megteszik, amire Isten háza kéri őket, anélkül, hogy zavarást vagy megszakításokat okoznának. Kérdezd meg tőlük: „Vannak elképzeléseid?” „Nincsenek.” „Vannak romlott beállítottságaid?” „Nincsenek.” „Szeretnéd elérni az üdvösséget?” „Nem tudom.” „Elismered, hogy Isten szavai jelentik az igazságot?” „Nem tudom.” Kérdezz tőlük bármit, és azt mondják, nem tudják. Van-e probléma az ilyen emberekkel? (Igen.) Van, ők mégis úgy érzik, hogy ez nem probléma, és nem kell megoldani. A Biblia azt mondja: „Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.” Ez a kifejezés – „kiköplek a számból” – az ilyen emberek kezelésére szolgáló alapelv; ez az eredmény vár rájuk. Az, hogy valaki sem forró, sem pedig hideg, azt jelenti, hogy ezeknek az embereknek nincs semmilyen nézetük; azt jelenti, hogy akárhogy is beszélgetsz velük a beállítottságbeli változás vagy az üdvösség kérdéseiről, közömbösek maradnak. Mit jelent itt az, hogy „közömbös”? Azt jelenti, hogy nem érdeklik őket az ilyen dolgok, és nem hajlandóak hallani róluk. Egyesek talán azt mondják: „Mi a baj azzal, hogy nincsenek romlott nézeteik és kiáramlásaik?” Micsoda totális badarság! Ezek lélektelen, halott emberek, se nem forrók, se nem hidegek, és Istennek nincs módja munkálkodni rajtuk. Amikor olyan emberekről van szó, akiket nem lehet megmenteni, Isten egyszerűen kiköpi őket, és ezzel végzett is velük. Nem munkálkodik rajtuk, mi pedig semmiféle értékelést nem adunk az ilyen emberekről, egyszerűen nem veszünk tudomást róluk. Ha vannak ilyen emberek a gyülekezetben, maradhatnak, amíg nem okoznak zavarást – ha mégis, akkor el kell távolítani őket. Ez egy könnyen megoldható dolog. A szavaimat azokhoz intézem, akik el tudják fogadni az igazságot, akik törekedni akarnak rá és világosan viszonyulnak hozzá, akik elismerik, hogy vannak romlott beállítottságaik és megmenthetők; azokat célozzák meg, akik képesek megérteni Isten szavait és meghallani az Ő hangját, Isten juhainak szólnak – ők azok az emberek, akikhez Isten a szavait intézi. Isten szavai nem azokhoz szólnak, akik se nem hidegek, se nem forrók Irányában. Az ilyen embereket nem érdekli az igazság, és se nem hidegek, se nem forrók Isten szavait és munkáját illetően. Az ilyen emberekkel úgy kell bánni, hogy azt mondjuk: „Menj el. Annak, hogy te milyen vagy, semmi köze Hozzám.” Figyelmen kívül kell hagyni őket és nem kell erőfeszítést pazarolni rájuk.

Az imént az igazságra való törekvés témájához kapcsolódó negatív példákról beszélgettünk. Az emberek gyakran öntudatlanul találnak ki különféle indoklásokat, kifogásokat és ürügyeket, amelyekkel tagadhatják romlott beállítottságuk kiáramlásait – természetesen gyakran el is titkolják a romlott beállítottságaik létezését, becsapva ezzel magukat és másokat. Ezek az ember ostoba és buta módszerei. Egyrészt az emberek elismerik, hogy Isten embert megítélő összes szava az igazság; másrészt tagadják saját romlott beállítottságaik létezését, valamint az igazságot megszegő hibás viselkedésüket. Ez világos jele annak, hogy nem fogadják el az igazságot. Függetlenül attól, hogy tagadod vagy elismered, hogy romlott beállítottságod van, illetve, hogy kifogásokat, indokokat vagy megtévesztő érveket hozol fel a romlott viselkedésed kiáramlásait illetően – röviden, ha nem fogadod el az igazságot, nem nyerheted el Isten üdvösségét. Ez vitathatatlan. Azt, aki egyáltalán nem törekszik az igazságra, végül leleplezik és kiiktatják, attól függetlenül, hogy hány éve hívő. Ez ijesztő sors. Nem telik el sok idő, amíg a katasztrófák leszállnak, téged pedig felfednek, s amikor a katasztrófák eljönnek, félni fogsz. Lehet, hogy sok indoklásod és számos kifogásod van, vagy lehet, hogy jól álcázod magad és szorosan beburkolóztál, egy tényt azonban nem lehet tagadni: a romlott beállítottságod érintetlen, egyáltalán semmit sem változott. Képtelen vagy igazán megismerni magad, képtelen vagy a valódi bűnbánatra, és végül nem tudsz majd megfordulni és alávetni magad Istennek, Isten pedig nem másítja meg a véleményét rólad. Vajon nem leszel akkor nagy bajban? Az a veszély fog fenyegetni, hogy kiiktatnak. Ezért az okos ember feladná ezeket az oktalan kifogásokat és ostoba indokokat, és levetné álarcait és lepleit. Megfelelően nézne szembe a belőle áradó romlott beállítottságokkal, és a helyes módszereket használná azok kezelésére és megoldására, arra törekedve, hogy minden, amit tesz és cselekszik, jótett legyen, hogy Isten meggondolja magát vele kapcsolatban. Ha Isten meggondolja magát veled kapcsolatban, az azt bizonyítja, hogy valóban feloldozott téged a múltbéli lázadó mivoltod és ellenállásod alól. Békét és örömöt fogsz érezni, és nem érzed többé elnyomva magad, mintha egy súlytól szabadultál volna meg. Ez az érzés a lelked megerősítése; most már van reményed az üdvösségre. Ez a remény az, amire elcserélted az igazságra való törekvés és a jócselekedeteid során fizetett árat. Ezt az eredményt érted el az igazságra törekvéssel és a jócselekedetekkel. Ezzel szemben már elég okosnak gondolhatod magad, és bőséges indoklást találhatsz, amellyel megvédheted és felmentheted magad minden alkalommal, amikor romlottságot árasztasz magadból. Álcázhatod és leplezheted a romlott beállítottságodat, és ezzel okosan kikerülheted, hogy el kelljen gondolkodnod rajta és meg kelljen ismerned, mintha semmilyen romlottságot nem árasztanál. Azt gondolhatod magadról, hogy elég okos vagy, és újra meg újra elkerülheted, hogy lelepleződj a különböző, Isten által elrendezett környezetekben. Nem fogsz elgondolkodni magadon, sem megismerni magad, nem nyered el az igazságot és sok lehetőséget elszalasztasz arra, hogy tökéletességre juss Isten által. Milyen következményei lesznek ennek? Most tegyük félre azt, hogy képes vagy-e a bűnbánatra és az üdvösség elnyerésére, és csak annyit mondjunk, hogy ha Isten újra meg újra lehetőséget ad neked arra, hogy bűnbánatot tarts, és ezek egyike sem késztet arra, hogy meggondold magad, akkor nagy bajban leszel. Mit számít majd, hogy milyen jól védekezel, milyen jól adod elő magad, milyen jól álcázod magad, milyen jól mentegetőzöl és igazolod magad? Ha Isten újra meg újra lehetőségeket adott neked, és ez még csak arra sem késztetett téged, hogy meggondold magad, akkor veszélyben vagy. Tudod, hogy milyen veszély ez? Továbbra is makacsul ürügyeket keresel a romlott beállítottságodra, kifogásokkal és indoklásokkal jössz, amiért nem törekszel az igazságra, valamint ellenállsz Isten ítéletének és munkájának és elutasítod azokat, mégis úgy gondolod, hogy minden rendben van veled, és tisztának hiszed a lelkiismeretedet. Megtagadod, hogy Isten háza felügyeljen és megmetsszen, újra meg újra kitérsz Isten ítélete, fenyítése és üdvössége elől, a szíved telve van lázadással Vele szemben – Isten már utál és már elhagyott téged, s te mégis azt hiszed, hogy még megmenekülhetsz. Nem tudod, hogy már egyre távolabb jutottál a rossz úton, és hogy már nem lehet megváltani? Isten uralkodik Isten házában. Úgy gondolod, hogy Isten hatalma nem ér el, amikor ellenállsz Neki és a válogatott gonoszságaidat teszed? Nem fogadod el Isten ítéletét és fenyítését, nem nyerted el az igazságot és az életet és egyáltalán semmilyen tapasztalati bizonyságtételed nincs. Ezért Isten elítél téged. Szerencsétlenséget hozol magadra. Ebben nincs semmi okosság – ez ostobaság, végtelen ostobaság! Katasztrofális! Ezt itt elmagyaráztuk – ha nem hiszed, csak várj, és meglátod. Jobb, ha nem hiszed azt, hogy ha teli vagy indoklásokkal, amiért nem követed az igazságot, ékesszóló vagy és megvannak a cselszövéseid, ha senki sem tud vitába szállni veled és a testvérek nem tudnak leleplezni, és ha a gyülekezetnek nincs indoka arra, hogy eltakarítson, akkor Isten háza egyáltalán nem tehet veled semmit. Ebben tévedsz. Továbbra is harcolsz Istennel; majd meglátom, meddig tudsz versenyezni Vele! Vajon képes leszel addig a napig versenyezni Vele, amíg Isten megjutalmazza a jókat és megbünteti a gonoszokat, miután bevégezte munkáját? Tudsz gondoskodni róla, hogy nem halsz meg a katasztrófák közepette – hogy túléled őket? Valóban szuverenitásod van a saját sorsod felett? Az igazolásaid és a kifogásaid talán lehetővé teszik számodra, hogy egy ideig elkerüld Isten házának vizsgálatát; talán lehetővé teszik, hogy egy ideig elnyújtsd alantas létedet. Lehet, hogy ideiglenesen el tudod vakítani az embereket, és továbbra is álcázhatod magad és becsaphatsz másokat a gyülekezetben, és betölthetsz ott egy helyet – Isten vizsgálata és átvizsgálása elől azonban nem menekülhetsz el. Isten az alapján dönt egy ember sorsáról, hogy rendelkezik-e az igazsággal vagy sem; Ő maga végzi a munkáját és a cséplést. Nem számít, miféle ember, vagy milyen ördög vagy, nem menekülhetsz el Isten ítélete és elítélése elől. Amint Isten választott népe megérti az igazságot és tisztánlátást nyer, senki sem tud majd elmenekülni; akkor takarítanak majd el a gyülekezetből. Néhányan talán kétkednek és morognak: „Oly sokat szaladgáltam Istenért, oly sok munkát végeztem Érte és akkora árat fizettem. Elhagytam a családomat és a házasságomat; odaadtam a fiatalságomat Istenért és az Ő munkájáért. Lemondtam a karrieremről és fél életem energiáját ráfordítottam, mert biztosra vettem, hogy elnyerem az Általa adományozott áldásokat. Soha nem képzeltem, hogy kiiktatnak azért, mert nem törekszem az igazságra és sosem gyakorlom!” Nem tudod, hogy Isten házában az igazság uralkodik? Nem világos számodra, hogy Isten kit jutalmaz és kit áld meg? Ha a lemondásod és a ráfordításod valódi tapasztalati bizonyságtételhez vezetett, valamint Isten munkája mellett is tanúságot tesz, akkor Isten megjutalmaz és megáld téged. Ha a lemondásod és a ráfordításod nem valódi tapasztalati bizonyságtétel, és még kevésbé tanúságtétel Isten munkájáról, hanem ehelyett önmagadról szóló bizonyságtétel, kérés Istenhez, hogy ismerje el az eredményeidet, akkor ugyanazt az utat járod, mint Pál. Amit teszel, az gonoszság és ellenállás Istennel szemben, és Isten ezt fogja mondani neked: „Távozz Tőlem, te gonosztevő!” És mit fog ez jelenteni? Annak bizonyítéka lesz, hogy mételyes vagy, arra ítéltettél, hogy katasztrófákba merülj és bűnhődj. Katasztrófával találkozol majd. Pál korának átlagembere felett állt státusz, az általa végzett munka, hozzáértése és adottságai tekintetében – de mi lett belőle? Pál az Istenbe vetett hitének kezdetétől a végéig megpróbált alkut kötni Istennel, feltételeket szabni; jutalmat és koronát várt Istentől. Végül nem tartott valódi bűnbánatot és nem tett sok jócselekedetet – és természetesen távol állt attól, hogy sok igazi tapasztalati bizonyságtétellel rendelkezzen. Vajon elnyerhette volna Isten bocsánatát anélkül is, hogy valódi bűnbánatot tartott volna? Elérhette volna, hogy Isten meggondolja Magát vele kapcsolatban? Az lehetetlen lett volna. Pál az egész életét az Úrra áldozta, ám mivel az antikrisztus útját járta, és teljességgel megtagadta a bűnbánatot, nem csak hogy nem kapott jutalmat, hanem Isten megbüntette. Magától értetődik, hogy az elszenvedett következmények katasztrofálisak voltak. Ezért most világosan elmondom neked, hogy ha nem olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik, akkor legyen legalább egy kis eszed, és ne vitatkozz Istennel, illetve ne tedd kockára a sorsodat és a rendeltetési helyedet, mintha szerencsejátékot játszanál. Ez ugyanis olyan, mintha alkut akarnál kötni Istennel, ami a Vele szembeni ellenállás egy módja. Miféle jó vég várhat azokra, akik hisznek Istenben, mégis ellenállnak Neki? A halál torkában az emberek jó magaviseletűvé válnak; azok, akikre nem hat az értelem, nem fognak felhagyni a módszereikkel, amíg a halál küszöbén nem állnak. Az üdvösség érdekében a legjobb, legegyszerűbb és legbölcsebb módszer az, ha az összes kifogásodat, indokodat és feltételedet leteszed, és szilárd talajon állva elfogadod az igazságot és törekszel rá, ezzel elérve, hogy Isten meggondolja magát veled kapcsolatban. Ha Isten megváltoztatja a véleményét rólad, akkor van reményed az üdvösségre. Az ember reményét az üdvösségre Isten adja, és annak előfeltétele, hogy Isten megadja neked ezt a reményt az, hogy elengeded mindazt, ami becses számodra, és mindent feladsz, hogy kövesd Őt és az igazságra törekedj, anélkül, hogy alkut próbálnál kötni Vele. Nem számít, hogy fiatal vagy-e vagy öreg, nő vagy férfi, tanult vagy tanulatlan, és az sem, hogy hol születtél. Isten egyiket sem nézi. Lehet, azt mondod: „Jó természetem van. Türelmes, toleráns és együttérző vagyok. Ha a végsőkig türelmes maradok, az majd ráveszi Istent, hogy meggondolja Magát velem kapcsolatban.” Ezek a dolgok hasztalanok. Isten nem nézi a te vérmérsékletedet, sem a személyiségedet, sem a műveltségedet, sem a korodat, és az sem számít, mennyit szenvedtél vagy mennyi munkát végeztél. Isten azt kérdezi majd tőled: „Változott a beállítottságod a hited évei alatt? Mi szerint élsz? Törekedtél az igazságra? Elfogadtad Isten szavait?” Azt mondhatod: „Hallgattam és elfogadtam őket.” Isten ekkor azt kérdezi majd: „Mivel hallgattad és elfogadtad őket, eloszlott a romlott beállítottságod? Valódi bűnbánatot tartottál? Valóban alávetetted magad Isten szavainak és elfogadtad őket?” Te azt mondod: „Szenvedtem és megfizettem az árat; áldoztam magamból, lemondtam dolgokról és áldozatokat hoztam – a gyermekeimet is felajánlottam Istennek.” Minden áldozatod hiábavaló. Az efféle dolgok nem cserélhetők el a mennyek országának áldásaira, illetve nem használhatók arra, hogy rávegyék Istent, hogy megváltoztassa a véleményét rólad. Az egyetlen módja annak, hogy rávedd Istent, hogy meggondolja Magát veled kapcsolatban, az az, hogy az igazságra való törekvés útjára lépsz. Más lehetőség nincs. Az ember nem lehet opportunista vagy agyafúrt, amikor az üdvösségről van szó, és kiskapu sincs. Érted? Tisztában kell lenned ezzel. Ne zavarodj össze ezzel kapcsolatban – még ha te így is teszel, Isten nem fog. Mit kell tehát mostantól tenned? Fordítsd meg a hozzáállásodat és változtass a nézőpontodon, és engedd, hogy Isten szavai jelentsék számodra az alapot, bármit is csinálsz. Az igazság helyébe semmilyen ember alkotta „jóság”, emberi kifogás, emberi filozófia, tudás, erkölcs, etika vagy akár lelkiismeret, sem az ember úgynevezett tisztessége és méltósága sem léphet. Tedd félre ezeket a dolgokat, csendesítsd le a szívedet, és minden magatartásod és cselekvésed alapját Isten szavain belül találd meg. És miközben ezt teszed, találd meg Isten szavaiban az ember romlott beállítottságának különböző aspektusaira vonatkozó kinyilatkoztatását. Vesd össze magadat velük, és oszlasd el a romlott beállítottságaidat. Törekedj arra, hogy mielőbb megismerd magad, vesd le a romlottságot, igyekezz bűnbánatot tartani és megfordulni. Engedd el a gonoszságodat, és keresd az igazságalapelveket a viselkedésedben és a cselekedeteidben, mindet Isten szavaira alapozva – ezeket a dolgokat egyáltalán nem szabad emberi elképzelésekre és képzelődésekre alapoznod. Egyáltalán nem szabad megpróbálnod alkut kötni Istennel; nem szabad kísérletet tenned arra, hogy a jelentéktelen szenvedésedet és áldozataidat Isten jutalmaira és áldásaira cseréld. Hagyj fel az efféle ostoba dolgokkal, nehogy Isten megharagudjon rád, megátkozzon és kiirtson. Világos ez? Megértettétek? (Igen.) Nos, akkor elmélkedjetek rajta alaposan a továbbiakban.

Minden, amiről az imént beszélgettünk, az igazságra való törekvéshez kapcsolódott, és bár nem adtunk konkrét választ arra az elvi kérdésre, hogy mit jelent az igazságra törekedni, olyan közlést folytattunk, amely az embernek az igazságra törekvésről alkotott különféle félreértéseit és eltorzult ismereteit, valamint az igazságra törekvés során felmerülő különféle nehézségeket és problémákat célozta meg. Befejezésül szeretném összefoglalni, hogy mit jelent az igazságra törekvés, az igazságra törekvés megnyilvánulásának módjait, és azt, hogy pontosan mi az igazságra való törekvés gyakorlásának útja. Nos, mit is jelent az igazságra való törekvés? Az igazságra való törekvés azt jelenti, hogy elkezdjük gyakorolni és megtapasztalni Isten szavait, majd Isten szavainak megtapasztalása során megértésre jutunk az igazságról és belépünk az igazságvalóságba, és olyasvalakivé válunk, aki valóban ismeri Istent és aláveti magát Neki. Ezt a végeredményt érjük el az igazságra való törekvéssel. Természetesen az igazságra való törekvés egy lépésekből álló folyamat, amely több szakaszra oszlik. Amikor elolvastad Isten szavait, és rájöttél, hogy azok az igazság és a valóság, akkor Isten szavain belül elkezdesz elmélkedni önmagadról, és ismeretet szerzel magadról. Meglátod, hogy mennyire lázadó vagy és hogy milyen sok romlottságot árasztasz. Arra fogsz vágyni, hogy képes legyél gyakorlatba ültetni az igazságot, és elérd az Istennek való alávetettséget, és elkezdesz az igazság felé törekedni. Pontosan ez az eredmény származik az önvizsgálatból és az önismeretből. Ettől a pillanattól kezdődik az élettapasztalatod. Amikor kutatni és vizsgálni kezded a romlott beállítottságodból fakadó állapotokat és problémákat, az azt bizonyítja, hogy elkezdtél törekedni az igazságra. Képes leszel proaktívan elgondolkodni bármilyen felmerülő problémán és bármilyen belőled áramló romlottságon, és megvizsgálni azokat. Amikor pedig rájössz, hogy azok valóban a romlottság és a romlott beállítottság kiáramlásai, természetesen keresni fogod az igazságot, és hozzálátsz az említett problémák megoldásához. Az életbe való belépés önvizsgálattal kezdődik; ez az igazságra való törekvés első lépése. Rögtön ezután, az önvizsgálat és az önismeret révén látni fogod, hogy Isten valamennyi leleplező szava összhangban áll a tényekkel. Ezután képessé válsz szívből alávetni magad nekik, és elfogadni Isten szavainak ítéletét és fenyítését. Ez az igazságra való törekvés második lépése. A legtöbb ember képes elfogadni Istennek az ember romlott magatartásait feltáró szavait, ám nem könnyen tudja elfogadni Istennek az ember romlott lényegét leleplező szavait. Isten szavainak olvasását követően nem ismeri el saját romlottságának nagy mélységét; csak Isten azon szavait fogadja el, amelyek az ember romlott magatartásait tárják fel. Emiatt nem tudja szívből elfogadni Isten ítéletét és fenyítését. Ehelyett félresöpri azokat. Egyesek azt mondják: „Nekem csak egy pár romlott viselkedésformám van, de tudok jó dolgokat tenni. Jó ember vagyok, nem a Sátántól származom. Hiszek Istenben, tehát Istentől való kell legyek.” Vajon nem badarság ez? Az emberi világba születtél, a Sátán hatalma alatt élsz és a hagyományos kultúra nevelésében részesültél. A veleszületett örökséged és a megtanult ismereteid a Sátántól erednek. Minden nagy és híres ember, akit tisztelsz, a Sátántól származik. Ha azt mondod, hogy te nem a Sátántól származol, azzal megmenekülhetsz a rontásától? Épp olyan ez, mint ahogy a kisgyerekek attól a pillanattól kezdve képesek hazudni és sértegetni másokat, amint kinyitják a szájukat. Ki tanítja őket erre? Senki. Mi más lehetne ez, mint a Sátán rontásának a következménye? Ezek a tények. Az emberek nem látják a Sátánt, sem a szellemi birodalom gonosz lelkeit, ám az élő démonok és az ördögök királyai mindenütt ott vannak az emberi világban. Mindannyian a Sátán megtestesülései. Ezt a tényt mindenkinek tudomásul kell vennie. Azok, akik értik az igazságot, átlátnak ezeken a dolgokon, és képesek elismerni, hogy Isten valamennyi leleplező szava tény. Lehet, hogy egyesek beszélnek arról, hogy ismerik önmagukat, ám soha nem ismerik el, hogy az Isten szavai által feltárt romlottságok tényszerűek, sem azt, hogy az Ő szavai az igazság. Ez egyenértékű azzal, hogy képtelenek vagyunk elfogadni az igazságot. Ha valaki nem ismeri el azt a tényt, hogy romlott a beállítottsága, képtelen lesz valódi bűnbánatot tartani. Természetesen egy ideig meg kell tapasztalni Isten munkáját ahhoz, hogy tudomásul vegyük és elfogadjuk azt a tényt, hogy minden embernek vannak romlott beállítottságai. Miután sok romlott beállítottságot árasztott ki, az ember természetesen alávetettségben fejet hajt e tény előtt. Nincs más választása, mint tudomásul venni, hogy Istennek az embert feltáró, megítélő és elítélő minden szava tény és az igazság, és teljességgel elfogadni ezeket. Ezt jelenti az, hogy Isten szavai meghódítanak. Amikor az emberek képesek Isten szavai alapján megismerni romlott beállítottságukat és romlott lényegüket, és beismerik, hogy sátáni beállítottságuk van, és romlottságuk mélyen gyökerezik, akkor tudják teljességgel elfogadni Isten ítéletét és fenyítését, és alávetni magukat ezeknek. Hajlandóak lesznek alávetni magukat Isten emberiséget feltáró és megítélő szavainak, bármennyire szigorúak és áthatóak is azok. Amikor megértetted és tudsz egy keveset arról, hogy Isten szavai hogyan határozzák meg, osztályozzák és ítélik el a romlott emberiséget, valamint hogyan ítélik meg és fedik fel a romlott emberiséget, amikor valóban elfogadtad Isten szavainak ítéletét és fenyítését, és elkezdted megismerni saját romlott beállítottságodat és romlott lényegedet, amikor gyűlölni kezded a romlott beállítottságodat, a Sátánt és a saját testedet – és amikor vágyakozol az igazság elnyerésére, arra, hogy úgy élj, ahogyan az embernek élnie kell, és olyanná válj, aki valóban aláveti magát Istennek – akkor fogsz elkezdeni arra összpontosítani, hogy változásra törekedj a beállítottságodban. Ez az igazságra való törekvés harmadik lépése.

Önmagunk valódi megismerése azt jelenti, hogy Isten szavai alapján elgondolkodunk romlott beállítottságunkról és megismerjük azt, ezáltal megismerjük saját romlott lényegünket és romlottságunk tényét. Amikor az ember megteszi ezt, teljesen tisztán látja majd az emberiség romlottságának nagy mélységét – látni fogja, hogy az emberiség nem úgy él, ahogy az embereknek élnie kellene, hogy az ember csak romlott beállítottságokat él meg, és hogy az emberiség a lelkiismeret és értelem legcsekélyebb morzsáját is nélkülözi. Látni fogja, hogy az emberek dolgokról alkotott nézetei mind a Sátántól származnak, és hogy egyik sem helyes és nincs összhangban az igazsággal, valamint, hogy az emberek preferenciáit, törekvéseit és az általuk választott utakat mind beszennyezik a Sátán mérgei, és hogy ezekben mind benne vannak az ember túlzó vágyai és az áldások elnyerésére irányuló szándéka. Látni fogja, hogy az emberből kiáradó beállítottságok pontosan a Sátán beállítottsága és természetlényege. Önmagunk ilyen mértékű megismerése nem egyszerű dolog; csak Isten szavai alapján érhető el. Ha a hagyományos kultúra erkölcsi elméletei, kijelentései és elgondolásai alapján teszi, akkor vajon képes lesz az ember valódi önismeretre jutni? Egyáltalán nem. A te romlott beállítottságod ezekből a sátáni filozófiákból és elméletekből ered. Vajon nem lenne abszurd az önismeretedet ezekre a Sátánhoz tartozó dolgokra alapozni? Vajon nem lenne vak esztelenség? Az önismeretnek tehát Isten szavain kell alapulnia. Csak Isten szavai jelentik az igazságot és csak Isten szavai jelentik azt a mércét, amelyhez minden ember, ügy és dolog mérhető. Ha valóban látod, hogy Isten szavai jelentik az igazságot és az egyetlen helyes alapot, amelyen minden ember, ügy és dolog mérhető, akkor van előre vezető utad. Akkor a fényben élhetsz, ami azt jelenti, hogy Isten előtt élsz. Amikor az emberek Isten szavaiban valódi tudást szereznek saját romlott lényegükről, hogyan fognak azután viselkedni és gyakorolni? (Bűnbánatot tartanak.) Így van. Amint valaki megismerte a természetlényegét, a lelkifurdalás természetes módon ébred fel a szívében, és elkezd bűnbánatot tartani. Ez azt jelenti, hogy törekedni fog arra, hogy megszabaduljon romlott beállítottságaitól, és ne éljen tovább a sátáni beállítottságok szerint. Ehelyett Isten szavai szerint fog élni és viselkedni, és képes lesz alávetni magát Isten vezénylésének és intézkedéseinek. Ez a valódi bűnbánat. Ez az igazságra való törekvés negyedik lépése. Most már mindannyian tisztában vagytok azzal, hogy mi a valódi bűnbánat, hogyan kell hát gyakorolnotok azt? Gyakoroljátok azt, hogy megfordultok. Ez azt jelenti, hogy lemondotok azokról a dolgokról, amelyekhez ragaszkodtok, és amelyeket helyesnek véltek, nem éltek sátáni beállítottság szerint, és hajlandóak vagytok gyakorolni az igazságot Isten szavai szerint. Ezt jelenti az, hogy megfordultok. Konkrétan, először meg kell tagadnotok magatokat, majd Isten szavai alapján jellemeznetek kell, hogy a gondolataitok, elképzeléseitek, cselekedeteitek és tetteitek összhangban állnak-e az igazsággal, illetve hogyan keletkeztek. Ha megállapítjátok, hogy ezek a dolgok romlott beállítottságból erednek és sátáni filozófiákból születtek, akkor elítélő és átkozó hozzáállást kell tanúsítanotok velük szemben. Ha így tesztek, az elősegíti a lázadást a test és a Sátán ellen. Milyen magatartás ez? Nem a romlott beállítottságotok visszautasítása, elhagyása, megtagadása és az ellene való lázadás? Az általatok helyesnek vélt dolgok megtagadása, az érdekeitek elengedése, a helytelen szándékaitok elleni lázadás, és ezáltal az útirányotok megfordításának elérése nem oly egyszerű és sok konkrét részlettel jár. Ha hajlandó vagy bűnbánatot tartani, de csak mondod ezt, és nem utasítod vissza, nem hagyod el, nem tagadod meg a romlott beállítottságodat és nem lázadsz ellene, akkor az nem a bűnbánat megnyilvánulása, és gyakorlatilag még nem léptél be a bűnbánatba. Hogyan nyilvánul meg az igazi bűnbánat? Elsőként megtagadod az általad helyesnek vélt dolgokat, például az Istennel kapcsolatos elképzeléseidet és igényeidet, valamint olyasmiket, mint a dolgokról alkotott nézeteid, a problémakezelési módszereid és eljárásaid, az emberi tapasztalatod és egyebek. Mindezek megtagadása a szívből jövő bűnbánat és az Isten felé fordulás konkrét gyakorlata. Csak akkor engedheted el a téves dolgokat, ha átláttál rajtuk és megtagadtad őket. Ha nem tagadod meg ezeket, és továbbra is jónak és helyesnek véled őket, akkor nem leszel képes elengedni őket, még akkor sem, ha mások azt mondják neked, hogy tedd meg. Azt fogod mondani: „Én nagyon képzett vagyok és rengeteg a tapasztalatom. Úgy hiszem, hogy ezek a dolgok helyesek, miért kellene elengednem őket?” Ha ragaszkodsz a módszereidhez és kitartasz emellett, vajon képes leszel elfogadni az igazságot? Egyáltalán nem lenne könnyű. Ha el akarod nyerni az igazságot, először meg kell tagadnod az általad helyesnek és pozitívnak vélt dolgokat, majd tisztán kell látnod, hogy azok lényegüket tekintve negatívak, azt, hogy a Sátánból erednek, hogy mind megtévesztő téveszme – valamint, hogy a sátáni dolgokhoz való ragaszkodás csak ahhoz vezet, hogy rosszat tegyél, ellenállj Istennek és végül megbűnhődj és elpusztulj. Ha világosan látod, hogy azok a gondolatok és mérgek, amelyekkel a Sátán megrontja az embert, képesek az ember pusztulásához vezetni, akkor képes leszel teljesen elhagyni őket. Természetesen a tagadás, az elhagyás, a lemondás, a lázadás és egyebek mind olyan megközelítés és módszer, amelyeket az ember a Sátán erői és természete, valamint a Sátán által az emberek félrevezetésére használt filozófiák, logika, gondolatok és nézetek ellen vet be. Például a test érdekeinek elengedése; a test preferenciáinak és törekvéseinek elhagyása; a Sátán filozófiáiról, gondolatairól, eretnekségeiről és téveszméiről való lemondás; lázadás a Sátán befolyása és gonosz erői ellen. A gyakorlatoknak eme egész sora mind olyan módszer és út, amely révén az ember gyakorolhatja a bűnbánatot. A valódi bűnbánatba való belépéshez az embernek igen sok igazságot meg kell értenie, csak ezután tudja teljesen megtagadni magát, és tud lázadni a teste ellen. Például mondjuk, hogy úgy véled, nagy tudású és tapasztalatokban gazdag vagy, és hogy értékesnek és igen hasznosnak kellene lenned Isten háza számára. És mégis, miután több éven át hallgattad a prédikációkat az igazságról és megértettél néhány igazságot, úgy érzed, hogy a tudásod és a tanulásod értéktelen, és a legkevésbé sem hasznos Isten háza számára. Rájössz, hogy az igazság és Isten szavai azok, amelyek megmenthetik az embereket, hogy az igazság az, ami az ember élete lehet. Érezni kezded, hogy bármennyi tudással vagy tapasztalattal is rendelkezik valaki, az nem jelenti azt, hogy birtokában van az igazságnak, és hogy bármennyire is megfelelnek az emberi dolgok az emberi elképzeléseknek, azok nem egyenlők az igazsággal. Rájössz, hogy mindegyik a Sátántól származik, és hogy mind negatív dolog, aminek semmi köze az igazsághoz. Függetlenül attól, hogy mennyire művelt, tájékozott és tapasztalt vagy, az nem sokat ér, ha nincs lelki megértésed és nem vagy képes megérteni az igazságot. Ha vezetőként szolgálnál, nem rendelkeznél az igazságvalósággal és képtelen lennél a problémák megoldására. Ha esszét írnál a tapasztalati bizonyságtételről, nem találnád a szavakat. Ha tanúskodnál Isten mellett, nem lenne ismereted Róla. Ha az evangéliumot terjesztenéd, nem tudnál beszélni az igazságról, hogy eloszlasd az emberek elképzeléseit. Ha az újonnan érkezőket öntöznéd, nem lennél tisztában a látomások igazságával, és csak a szavakat és doktrínákat tudnád prédikálni. Ha a saját elképzeléseidet nem tudod eloszlatni, hogyan tudod eloszlatni az újonnan érkezőkét? Egyik említett munkát sem tudod végezni – mit tudsz tehát tenni? Ha arra kérnének, hogy fáradozz, úgy gondolnád, hogy az a tehetséged elpazarlása. Azt mondod, hogy tehetséges vagy, mégsem tudsz ellátni semmilyen feladatot és semmilyen kötelességet nem tudsz jól végezni – pontosan mi is az tehát, amit meg tudsz tenni? Nem arról van szó, hogy Isten háza nem akarja hasznodat venni, hanem arról, hogy nem tettél eleget annak a kötelességednek, aminek eleget kellett volna tenned. Ezért nem hibáztathatod a gyülekezetet. És mégis, azt gondolhatod magadban: „Nem vár el Isten túl sokat az embertől? Ezek a követelmények túlmutatnak rajtam. Miért követelnek ilyen sokat tőlem?” Ha valaki ekkora félreértést táplál Istennel kapcsolatban, az azt bizonyítja, hogy nem ismeri Őt és az igazság legcsekélyebb részét sem érti. Ha úgy érzed, hogy helyesek a nézeteid és nem kell megfordítanod őket, és ha elméletben ugyan elismered, hogy Isten szavai az igazság, de képtelen vagy elengedni a szemetet, amihez ragaszkodsz, az azt mutatja, hogy még nem érted az igazságot. Isten elé kellene járulnod és többet kellene keresned az igazságot, többet kellene olvasnod a szavait és több prédikációt és közlést kellene hallgatnod, ekkor fokozatosan meg fogod érteni, hogy Isten szavai az igazság. Emberként az első módja annak, ahogyan az igazságot és Istent kell kezelned, az alávetettség. Ez az ember szent kötelessége. Ha képes vagy megérteni ezeket a dolgokat, az azt jelenti, hogy megfordítod az útirányodat. Az útirányod megfordítása a bűnbánat gyakorlásának útja; azt jelenti, hogy teljesen elhagyod azokat a dolgokat, amelyeket egykor helyesnek véltél, amelyek a Sátántól származnak, és újraválasztod az utat, amelyen járni fogsz. Azt jelenti, hogy gyakorlatba ülteted Isten szavait az Ő követelményei és az igazságalapelvek szerint, és az igazságra törekvés útját járod. Ezt jelenti az, hogy az ember megfordítja az útirányát. Ez azt jelenti, hogy az ember valóban Isten elé járult és belépett a bűnbánat valóságába. Ha valaki képes gyakorlatba ültetni az igazságot, akkor magától értetődik, hogy elkezdett belépni az igazságvalóságba és valóban bűnbánatot tartott. Csak akkor mondhatjuk, hogy az ember rálépett az üdvösség felé vezető útra, ha valódi bűnbánatot tartott. Ezzel megtette az igazságra való törekvés negyedik lépését.

Ha valaki valóban bűnbánatot tartott, akkor rálépett az igazságra való törekvés útjára, alapvetően semmiféle elképzelést és félreértést nem táplál Isten munkáját illetően, hajlandó alávetni magát Isten ítéletének és fenyítésének, és hivatalosan is elkezdi megtapasztalni Isten munkáját. Hosszú az átmeneti időszak aközött, hogy valaki először kezd hinni Istenben, és aközött, hogy hivatalosan is megtapasztalja Isten ítéletét és fenyítését. Ez az átmeneti időszak az a szakasz, amely onnan kezdődik, hogy valaki hinni kezd Istenben, és addig tart, amíg valódi bűnbánatot nem gyakorol. Ha valaki nem szereti az igazságot, akkor nem fogja elfogadni Isten ítéletének és fenyítésének legcsekélyebb részét, sem az igazság legcsekélyebb részét, és soha nem lesz képes megismerni önmagát. Az ilyen embereket kiiktatják. Ha valaki valóban szereti az igazságot, akkor Isten szavainak olvasása és a prédikációk hallgatása során egyaránt képes lesz arra, hogy valóban nyerjen valamit, és felismeri, hogy Isten munkája az ember megmentése, valamint elgondolkodik önmagán és megismeri magát az általa megértett igazságokban; egyre inkább meggyűlöli saját romlott beállítottságait és egyre jobban érdekli az igazság, akaratlanul is valódi önismeretre tesz szert, és valóban lelkifurdalása lesz és bűnbánóvá válik. Amikor az igazságot szerető emberek Isten szavait olvassák vagy prédikációkat hallgatnak, természetes módon érnek el ilyen eredményeket. Fokozatosan megismerik magukat és valódi bűnbánatra jutnak. Ha egyszer valaki valóban bűnbánó, hogyan kell gyakorolnia? Mindenben az igazságot kell keresnie; bármi is éri őt, képesnek kell lennie megtalálni a gyakorlás Isten szavain alapuló alapelveit és útjait, majd el kell kezdenie gyakorolni az igazságot. Ez az igazságra való törekvés ötödik lépése. Mi az igazság keresésének célja? Az igazság gyakorlása és az Istennek való alávetettség elérése. Ám ahhoz, hogy az igazságot gyakoroljuk, az igazságalapelvek szerint kell eljárnunk. Egyedül ez az igazság pontos gyakorlása; egyedül ez teszi lehetővé az ember számára, hogy elnyerje Isten jóváhagyását. Tehát az igazságra való törekvés azt hivatott elérni, hogy az ember képes legyen az igazságalapelvek szerint cselekedni. Ennek a lépésnek az elérése azt jelenti, hogy az ember belépett az igazság gyakorlásának valóságába. Az igazság keresése az ember romlott beállítottságainak eloszlatása érdekében történik. Amikor valaki képes gyakorlatba ültetni az igazságot, a romlott beállítottságai természetes módon szertefoszlanak, és igazsággyakorlása eléri az Isten által megkövetelt eredményt. Ez a folyamat vezet a valódi bűnbánattól az igazság gyakorlásáig. Ha valaki egykor romlott beállítottságok közepette élt, az azt jelentette, hogy az ember a Sátán hatalma alatt élt, hogy Isten elítélte és gyűlölte minden cselekedetét és viselkedését; most, hogy képes elfogadni az igazságot, valóban megbánta bűneit, képes gyakorolni az igazságot és alávetni magát Istennek és az Ő szavai szerint élni – ez természetesen megfelel Isten jóváhagyásának. Azoknak, akik az igazságra törekszenek, gyakran kell elmélkedniük magukról. Tudomásul kell venniük romlott beállítottságaikat, és el kell fogadniuk Isten ítéletét és fenyítését, valódi ismeretet kell szerezniük romlott lényegükről és bűnbánó szívet kell növelniük; a bűnbánatot követően el kell kezdeniük mindenben az igazságot keresni, az igazságalapelvek szerint kell gyakorolniuk, és el kell érniük az Istennek való alávetettséget. Ezt tudja megvalósítani az igazságra való törekvés, és az ember életbe való belépésének fokozatos elmélyítése. Ha az ember nem ismeri igazán önmagát, akkor lehetetlen számára, hogy alávesse magát Isten ítéletének és fenyítésének, és valódi bűnbánatot sem tud tartani. És ha valaki nem tart valódi bűnbánatot, továbbra is sátáni beállítottság szerint fog élni. Nem történik meg benne az igazi változás, mindegy, hány éve hisz Istenben. Egy kicsit megváltozik a magatartása; ez minden. Azok számára, akik nem törekszenek az igazságra, lehetetlen az igazságot az életükként elfogadni, tehát bizonyos, hogy cselekedeteik és viselkedéseik továbbra is a romlott beállítottság kiáramlásai lesznek, hogy ezek a dolgok nem lesznek összeegyeztethetők az igazsággal, és ellenállnak Istennek. Azok, akik az igazságra törekszenek, életükként tudják elfogadni az igazságot, le tudják vetni romlott beállítottságaikat, gyakorlatba ültetik az igazságot és elérik az Istennek való valódi alávetettséget. Azok, akik törekszenek az igazságra, keresni fogják azt, amikor olyan dolgok történnek, amelyek nem világosak számukra. Nem fognak többé a saját érdekükben mesterkedni, és Istennel összeegyeztethető szívvel kerülni fognak minden rosszat. Azok, akik az igazságra törekszenek, egyre inkább alávetik magukat Istennek, képesek félni Istent és kerülni a rosszat, és egyre inkább úgy élnek, ahogyan az embernek kellene. Azok számára, akik nem törekszenek az igazságra, az efféle változások lehetetlenek. Mire törekszenek azok, akik nem törekszenek az igazságra? Presztízsre, nyereségre és státuszra törekszenek; áldásokra és jutalmakra törekszenek. Ambícióik és vágyaik egyre nőnek, és nincs meg a helyes életcéljuk. Bármi legyen is az, amire törekedni akarnak, nem adják fel, ha nem tudják elérni a céljukat, és még kevésbé fogják meggondolni magukat. Amint a körülmények lehetővé teszik és a környezet megfelelő, képesek lesznek gonoszságot elkövetni és ellenállni Istennek, és megpróbálkozhatnak egy önálló királyság létrehozásával. Ez azért van, mert nincs olyan szívük, amely féli Istent, és amely aláveti magát Neki, végül pedig csak az marad számukra, hogy Isten megsemmisíti őket a sokféle gonoszság elkövetéséért és azért, mert elárulták Őt. Mindazok, akik nem törekszenek az igazságra, olyan emberek, akik idegenkednek az igazságtól, és mindazok, akik idegenkednek az igazságtól, a gonoszságot szeretik. A lelkükben, a vérükben és a csontjaikban csak a tekintélyt, a nyereséget, a státuszt és a befolyást tisztelik; szívesen élnek sátáni beállítottságok szerint és harcolnak a Mennyel, a földdel és az emberrel, hogy elérjék céljaikat. Úgy vélik, hogy az ilyen élet örömteli; kiemelkedő egyéniségként akarnak élni és hősként meghalni. Nyilvánvaló, hogy a pusztulás sátáni útján járnak. Minél inkább megértik az igazságot azok, akik azt követik, annál jobban szeretik Istent és annál inkább érzik, milyen értékes az igazság. Hajlandóak elfogadni Isten ítéletét és fenyítését, és bármennyi nehézséget viselnek is el, eltökéltek az igazságra törekvésben és annak elnyerését illetően. Ez azt jelenti, hogy ráléptek az üdvösség és a tökéletesítés útjára, és hogy képesek elérni az Istennel való összeegyeztethetőséget. Ami a legfontosabb, hogy képesek alávetni magukat Istennek, visszatértek eredeti helyükre, mint teremtett lények, és Istent félő szívük van. Joggal nyerhetik el Isten vezetését, útmutatását és áldásait, és Isten többé nem utasítja vissza őket. Milyen csodálatos dolog! Azok, akik nem törekszenek az igazságra, nem tudják levetni romlott beállítottságaikat, a szívük így egyre távolabb kerül Istentől, valamint idegenkednek az igazságtól és elutasítják azt. Ennek eredményeképp egyre ellenállóbbá válnak Istennel szemben, és elindulnak egy olyan úton, amely szemben áll Vele. Épp olyanok, mint Pál, nyíltan a jutalmukat kérik Istentől. Ha nem kapják meg, megpróbálnak vitatkozni Istennel és ellenkezni Vele, majd végül antikrisztusokká válnak, egészen leleplezve a Sátán ocsmány ábrázatát, ami után Isten megátkozza és elpusztítja őket. Azok viszont, akik az igazságra törekvés útját járják, el tudják fogadni az igazságot, és alá tudják vetni magukat neki. Le tudják vetni a Sátán romlott beállítottságát, hajlandóak mindenről lemondani, hogy jól tegyék kötelességeiket és viszonozzák Isten szeretetét, és képesek olyan emberekké válni, akik alávetik magukat Istennek és imádják Őt. Aki hajlandó alávetni magát Istennek, és aki feltétlenül meg is teszi ezt, az teljességgel visszatért a teremtett lény eredeti helyére, és mindenben képes alávetni magát Isten vezénylésének és intézkedéseinek. Ez azt jelenti, hogy alapvető emberi hasonlatossággal rendelkezik. Mire utal a valódi emberi hasonlatosság? Arra, amikor az ember aláveti magát a Teremtőnek és féli Őt, mint ahogyan Jób és Péter tette. Ilyenek azok, akiket Isten igazán megáld.

Ilyen egyszerűek az igazságra való törekvés fő lépései, amelyekről ma beszélgettünk. Ismételjétek el Nekem a lépéseket. (Először is, gondolkodjatok el magatokon Isten szavai szerint; másodszor, vegyétek tudomásul és fogadjátok el az Isten szavaiban kinyilatkoztatott tényeket; harmadszor, ismerjétek meg saját romlott beállítottságotokat és lényegeteket, majd kezdjétek el gyűlölni a romlott beállítottságotokat és a Sátánt; negyedszer, gyakoroljatok bűnbánatot és vessétek el minden gonosztetteteket; ötödször, keressétek az igazságalapelveket és gyakoroljátok az igazságot.) Ez az öt lépés. E lépések mindegyikének gyakorlása igen nehéz azok számára, akik romlott beállítottságok közepette élnek, mindegyik sok akadállyal és nehézséggel jár, és mindegyik gyakorlása és elérése fáradságos erőfeszítést igényel, és az ember természetesen nem kerülheti el, hogy az út során néhány kudarcot és visszaesést éljen át – de amit Én mondanék nektek, az a következő: Ne csüggedjetek. Bár mások elítélhetnek, mondván: „Neked annyi”, „Nem vagy jó”, „Egyszerűen ilyen vagy – nem tudsz változtatni rajta” – bármennyire kellemetlenek is a szavaik, neked világos megkülönböztetéssel kell élned. Ne csüggedj el és ne add fel, mert csak az igazságra törekvés útja, csak a belépés és e lépések gyakorlása teszi valóban lehetővé számodra, hogy elkerüld a bukásodat. Az okos emberek úgy döntenek, hogy minden nehézségüket félreteszik; nem kerülik a kudarcokat és a visszaesést, és elszántan mennek tovább, akármilyen nehéz is. Még ha három vagy öt évig is önmagad vizsgálatának és megismerésének lépésénél maradsz, vagy ha nyolc-tíz év elteltével még csak azt tudod, hogy milyen romlott beállítottságaid vannak, de továbbra is képtelen vagy megérteni az igazságot, vagy levetni a romlott beállítottságodat, akkor is ugyanazt mondanám neked: Ne csüggedj. Bár még nem tudsz valódi megfordulást elérni, már beléptél az első három lépésbe, miért kellene hát amiatt aggódnod, hogy a maradék kettőbe nem tudsz belépni? Ne aggódj; dolgozz keményebben, erőltesd jobban, és oda fogsz érni. Lehetnek olyanok is, akik eljutnak a negyedik lépcsőfokig – a bűnbánatig, ám elmaradnak az igazságalapelvek keresésében, és nem tudnak belépni ebbe a lépésbe. Mi ilyenkor a teendő? Nektek sem szabad csüggednetek. Amíg megvan benned az akarat, hogy így tegyél, addig kitartóan törekedj arra, hogy mindenben az igazságot keresd és imádkozz többet Istenhez – ez gyakran gyümölcsöző. Törekedj, amennyire tudsz, a képességednek és a körülményeidnek megfelelően, és dolgozz szorgalmasan, hogy elérd, amit csak tudsz. Amíg minden tőled telhetőt megteszel, addig a lelkiismereted tiszta és bizonyosan nagyobb eredményeket érhetsz el. Ha csak még egy igazságot megértesz, az is jó dolog – az életed egy kicsit boldogabb és örömtelibb lesz tőle. Összefoglalva, az igazságra való törekvés nem üres dolog; minden egyes lépcsőfokához sajátos gyakorlati út vezet, és megköveteli az emberektől, hogy elszenvedjenek némi fájdalmat és megfizessenek egy bizonyos árat. Az igazság nem akadémiai tudományterület, sem elmélet, sem mottó, sem érv; az igazság nem üres. Minden egyes igazság megköveteli az emberektől, hogy néhány éven át megtapasztalják és gyakorolják, mielőtt megértenék és ismernék. De nem számít, milyen árat fizetsz, vagy milyen erőfeszítéseket teszel, amennyiben a megközelítésed, a módszered, az utad és az irányod helyes, akkor előbb-utóbb eljön a nap, amikor nagy jutalmat aratsz, elnyered az igazságot és képes leszel megismerni Istent és alávetni magad Neki – és ezzel tökéletesen elégedett leszel.

2022. január 8.