Rengetegen hallgatnak éveken át prédikációkat úgy, hogy nem értik, mi az igazság, avagy az igazság mely vonatkozására kellene összpontosítaniuk az erőfeszítéseiket. Csupán meghallgatják, és ennyi – mindig hanyagul, érzéketlen, szív nélküli emberek módjára. Nem csoda, hogy bár évek óta hisznek Istenben, még sincs tapasztalati bizonyságtételük. Aki valóban az igazságra törekszik, annak el kell gondolkodnia önmagán: Amit mondok és amit teszek, az összhangban van az igazsággal? Minek vagyok híján? Milyen hiányosságaimat kellene pótolnom? Mennyire végzem jól a kötelességem? Tudok az alapelveknek megfelelően cselekedni? Ha nem vagy tisztában ezekkel a dolgokkal, akkor nem olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik. Ha szeretnél az igazságra törekedni és elnyerni azt, akkor gyakran kell olvasnod Isten szavait, és át kell elmélkedned azokat. Bármilyen kötelességet teljesítesz, elmélkedned kell és rá kell jönnöd azokra az igazságokra, amelyeket fel kell fognod, és képesnek kell lenned mindazon igazságok gyakorlására és megtapasztalására, amelyeket megértesz. Mindig fontolóra kell venned: „Vajon gyakoroltam ezt az igazságot és bementem abba? Az élet mely vonatkozásaira utal ez az igazság? Mely környezetekre? Mely körülményekre?” Ezeknek a kérdéseknek rögzülniük kell a szívedben, és a szabadidődben meg kell próbálnod rájönni ezekre. Ha gondolkozol rajtuk, de nem érted őket, akkor imádkozva olvasnod kell, Isten elé kell jönnöd, és meg kell nyitnod Neki a szíved. A legtöbbek szíve nem az igazságra irányul az Istenbe vetett hitükben. Hol van a szívük? Mindig külsődleges dolgokra irányul a szívük, a hiúság és a kevélység dolgain görcsölnek, valamint azon, hogy mi helyes és mi helytelen. Nem tudják, mely dolgok kapcsolódnak az igazsághoz és melyek nem, és azt gondolják: „Amennyiben Isten házában teszek dolgokat, lótok-futok és nehézségeket viselek el a kötelességem végzéséhez, az igazságot gyakorlom.” Ez nem így van. Az igazságot gyakorolja valaki azáltal, hogy Isten házáért tesz dolgokat, lót-fut és nehézségeket visel el? Van alapja annak, hogy ezt mondja? A nehézség elviselése dolgok megtétele közben és az igazság gyakorlása két különböző dolog. Ha nem tudod, mi az igazság, akkor hogyan tudnád gyakorolni? Nem abszurd ez? Emberi elképzelések és képzelődések szerint cselekszel, zavarodott állapotban vagy, és a saját ötleteid szerint teszel dolgokat. Össze van zavarodva a szíved, nincsenek céljaid, irányod és alapelveid. Csupán megteszel dolgokat, és nehézséget viselsz el ezek megtétele közben – hogyan kapcsolódik ez az igazság gyakorlásához? Ha az emberek nem értik az igazságot, akkor nem számít, mit tesznek, és nem számít, milyen nehézségeket viselnek el, akkor is távol vannak az igazság gyakorlásától. Az emberek mindig saját akaratuk szerint tesznek dolgokat, csak azért, hogy elvégezzék; egyáltalán nem gondolják át, hogy a cselekedeteik megfelelnek-e az igazságalapelveknek vagy sem. Ha nem tudod, hogy amit teszel, az megfelel-e az igazságnak, akkor biztosan nem gyakorlod az igazságot. Némelyek azt mondják: „A gyülekezetért teszek dolgokat. Ez nem az igazság gyakorlása?” Ez egyszerűen nem így van. Ha valaki a gyülekezetért tesz dolgokat, az azt jelenti, hogy az igazságot gyakorolja? Nem feltétlenül – ezt csak úgy lehet eldönteni, ha megnézzük, vajon alapelvek határozzák-e meg az illető cselekedeteit vagy sem. Ha nem alapelvek határozzák meg azt, hogy mit tesz valaki, akkor nem számít, kiért teszi, nem az igazságot gyakorolja. Még ha valami jót tesz is, azt az igazságalapelveknek megfelelően kell tennie ahhoz, hogy az igazság gyakorlásának számítson. Ha megszegi az alapelveket, akkor bármi jót tegyen is, az csupán jó viselkedés, és elmarad az igazság gyakorlásától. Sokan vannak most, akik soha nem igyekeznek az igazságalapelvek felé a kötelességük végzésében, ami azt jelenti, hogy csupán munkát végeznek. Ha valaki soha nem igyekszik az igazság felé, nem tudja megfelelően végezni a kötelességét. Az ilyen ember biztosan nem Isten népéből való, és csupán munkásnak lehet nevezni. Ha képes mindvégig kitartani a munka végzésében, akkor hűséges munkásnak tekinthető, és megengedhető neki, hogy maradjon. Ám ha valami rosszat tett a munkavégzés folyamán, akkor útközben ki lesz vetve, akárcsak az idénymunkás, akire már nincs szükség. A legtöbb munkás ily módon kivettetik. Az általuk végzett munka nem üti meg a mércét, így semmiképp nem tudnak szilárdan megállni.

Mi az igazság gyakorlása? Hogyan gyakorolja az ember az igazságot, amikor elvégez egy feladatot vagy megtesz egy kötelességet, illetve hogyan nem gyakorolja? Nem gyakorolni az igazságot azt jelenti, hogy amit az illető tesz, az nem kapcsolódik az igazsághoz. Lehet, hogy kötelességet végez, azonban ennek nincs sok köze az igazsághoz. Csupán egyfajta jó viselkedés, és számíthat jótettnek, azonban még messze van az igazság gyakorlásától – e két dolog között van különbség. Mi a különbség? Csupán hatáskört vagy előírásokat tartasz be, amikor csinálsz valamit. Nem hagyod, hogy Isten házának az érdekei sérüljenek, kicsit többet lótsz-futsz és kicsit több nehézségen mész át, véghez viszed ezeket a dolgokat, és ha nem különösebben magasak a veled szemben támasztott követelmények, akkor talán megfelelően végzed a kötelességed. Azonban fontolóra kell venni még valamit: E dolog végzése közben kiástad és felfedezted, milyen Istennek nem tetsző, romlott beállítottságok, gondolatok és dolgok vannak benned? A dolog elvégzése, a kötelességed megtétele révén eljutottál az igaz önismeretre? Ráleltél az igazságra, amelyet gyakorolnod kell és amelybe be kell menned? (Nem nagyon – időnként egyszerűen csak hozzámérem magam Isten szavaihoz, kicsit megismerem magamat, ez minden.) Akkor leginkább csak elméleti, sablonos tudásod van magadról, nem gyakorlati tudásod. Ha nem törekszel az igazságra, akkor még ha nem is követtél el nagy hibákat és szegtél meg lényegi alapelveket, és még ha nem is tettél aktívan rosszat, és jó embernek tűnsz, némi emberi mivolttal, akkor sem gyakoroltad és nem nyerted el az igazságot, a hibáid hiánya és az emberi mivoltod látszata pedig nem ugyanaz, mintha megfelelnél az igazságnak és gyakorolnád azt. Ezek a dolgok távol vannak és különböznek az igazság gyakorlásától. Miután több éve hisznek Istenben, sokan felfedezik, hogy tipikus munkások. Csodálkoznak rajta, hogyan váltak munkásokká, de bárhogy töprengjenek is rajta, nem jönnek rá a válaszra. Amikor az emberek épp csak elkezdenek hinni Istenben, nem az a szándékuk, hogy munkások legyenek. Úgy tervezik, hogy jó hívők lesznek, hogy elérik az igazság megértését, és végső soron meg lesznek mentve és bemennek a menny királyságába – vagy legalábbis képesek lesznek a túlélésre. Azt is gondolják, hogy hívőkként félniük kell Istent és kerülniük a rosszat, valamint alávetni magukat Őneki. Hogyan válnak észrevétlenül munkásokká? Ez azért történik, mert soha nem vagy képes gyakorolni az igazságot és bemenni az igazságvalóságba a kötelességedben, és azokban a környezetekben, amelyeket Isten elrendezett a számodra – mindig erőfeszítést teszel ahelyett, hogy végeznéd a kötelességed. Ez az oka. Így hát, miután már egy ideje végzed a kötelességed, amikor elcsendesedsz, és erre gondolsz: „Mit nyertem mindezen idő alatt? Amikor egyszer kimentem, majdnem veszéllyel találkoztam, azonban Isten megóvott engem” – vajon Isten ismeretének számít az, hogy láttad, amint megóvott téged? Ezek a dolgok nem tudnak arra késztetni, hogy növeld az Istenbe vetett hited, vagy képessé tenni téged arra, hogy valóban megértsd a saját romlott beállítottságodat és természetlényegedet. Visszagondolva arra, ahogyan mindezen idő alatt a kötelességedet végezted, vajon tettél előrehaladást az életbe való belépésedben? Ha a kötelességed végzésekor átülteted a gyakorlatba az igazságot, és alapelveknek megfelelően cselekszel, akkor bizonyára haladni fogsz. Ha azt mondod: „Ami a dolgok pozitív oldalát illeti, Isten ismeretének az igazsága mélyreható; még nem igazán jöttem rá és nem tanultam belőle sokat. Azonban ami a dolgok negatív oldalát illeti, tudom, hogy a legnehezebben beazonosítható romlott beállítottságok az emberek Isten által leleplezett romlott beállítottsága, a lényegük, amely ellenséges Istennel szemben és szembeszegül Ővele, az elvetemült természetük és csalárdságuk, valamint az emberek szíve legmélyén rejlő, Isten által leleplezett romlott beállítottság. Eddig nem tudtam ezt összekötni magammal, de most már felismertem és összekapcsoltam a kettőt, és némileg érzékeli a szívem.” Ez haladás. Megvannak benned ezek az érzések, és ha elcsendesedsz és megpróbálod alaposan átgondolni, akkor rájössz, hogy túlságosan felszínes az Istenbe vetett hited több éves megtapasztalása, és látni fogod, hogy túl sok dolognak vagy híján. Némileg érted a saját romlottságod igazságát, de csupán elkezdted a megtérést. Kevesebb bűnt követsz el és apró változások látszanak a viselkedésedben, azonban ez még nagyon is távol áll az életfelfogásod megváltozásától. Amikor lesz még néhány évnyi tapasztalatod, és alaposabban megérted a romlott beállítottságodat, valamint némileg megváltozik az életfelfogásod – akkor végre érezni fogod, hogy nagy üdvösséget kaptál Istentől, és azt fogod mondani: „Istennek az embert leleplező szavai igazak, és áment mondok Isten szavaira. Az Ő szavai az igazság, és ó, mennyire igazak!” Amikor az emberek nem ismerik magukat, mind azt mondják: „Mások talán elárulják Istent, de én soha nem fogom. Mások talán lemondanak Istenről, de én soha nem fogok.” Ezek vajon nem üres szavak? A tények által felfedve az emberek érzékelni tudják, hogy ők maguk túlságosan megbízhatatlanok, hogy szükségük van Istenre, aki vigyáz rájuk és óvja őket, hogy valóban nem tudják otthagyni Isten gondoskodását, és hogy csakis Isten kegyelme és irgalma által jutottak el az emberek a mai napig, és hogy nincs mivel kérkedniük. Ha megvan benned ez az érzés, akkor az a tapasztalatodból adódik, nem mások ültették el benned. Abból adódik, amin személyesen keresztülmentél, amit megtapasztaltál. Ezek a dolgok rendkívül gyakorlatiasak és mélyrehatóak, sokkal gyakorlatiasabbak az emberek által oly gyakran mondott nagy, üres szavaknál. Amikor rendelkezel ezzel a fajta tapasztalattal, és megvan a szívedben ez az érzés, akkor az szomjúhozni fogja Istent, az Ő szavait, valamint az igazságot. Ihletet kapsz Isten szavainak a becsben tartására, ihletet kapsz az Ő szavainak a gyakorlására és megtapasztalására, és egy lépéssel közelebb kerülsz Istenhez az Őhozzá fűződő kapcsolatodban. Ez azt bizonyítja, hogy már rajta vagy az Istenbe vetett hit helyes útján, és elkezdtél bemenni az igazságvalóságba. Azok az emberek, akik csupán szavakat, doktrínákat és üres elméleteket prédikálnak, még távolabb vettetnek, egyre inkább elszigetelődnek, és megszégyenülnek Isten házában. El kell gondolkodniuk magukon, és ideje, hogy felébredjenek.

Milyen kritériumok alapján mérhető fel, hogy valaki rendelkezik-e az igazságvalósággal? Vagy hogy valaki az igazságot gyakorolja-e? Amikor történik vele valami, meg kell nézned, hogy milyen a hozzáállása Istenhez, hogy tudja-e az igazságot keresni, hogy valóban ismeri-e magát, és hogy tudja-e félni Istent és kerülni a rosszat. Ha tisztán látod ezeket a dolgokat, akkor el tudod dönteni, hogy az illető az igazságot gyakorolja-e, illetve rendelkezik-e az igazságvalósággal. Ha valaki mindig szavakat és doktrínákat prédikál, és áradnak belőle a hangzatos szavak, amikor történik vele valami, akkor világos, hogy az illető nem rendelkezik az igazságvalósággal. Amikor olyasvalakivel történik valami, aki nem rendelkezik az igazságvalósággal, vajon az illető át tudja ültetni az igazságot a gyakorlatba? Nem, ez nem lehetséges a számára. Talán azt mondja: „Ez történt, alávetem magam Istennek.” Miért akarod alávetni magad Istennek? Az alapelv helyes, azonban előfordulhat, hogy az érzéseid alapján cselekszel, olyan módszerrel, amelyet te magad mérlegeltél és választottál. Azt mondod, hogy aláveted magad Istennek, de a szívedben állandóan kételkedsz mindabban, amit Isten tesz. Nem érted, miért cselekszik Isten úgy, ahogy, mégis azt mondogatod magadnak, hogy alá kell vetned magad Őneki, amikor valójában nem áll szándékodban. Csak kívülről tűnsz mentesnek az ellenállástól és a panaszkodástól, olyannak, aki megteszi, amit mondanak neki. Úgy tűnik, mintha alávetetted volna magad, azonban ez a fajta alávetettség csupán színlelés, az előírások puszta betartása. Nem gyakorlod az alávetettséget. Napvilágra kell hoznod és elemezned a romlott beállítottságot, amely megakadályozza az alávetettségedet, és össze kell vetned azt Isten szavaival. Ha igazi tudást szerzel a romlott beállítottságodról, ha valóban meg tudod érteni Istent, és tudod, miért cselekszik úgy, ahogy, ha teljesen meg tudod ezt érteni, akkor alá tudod vetni magad Istennek. Azt fogod mondani: „Legyen bármily nagy a nehézség, érezzem magam bármily gyengének vagy szomorúnak, nem leszek negatív, és alá fogom vetni magam Istennek, mert tudom, hogy amit Isten tesz, az jó, hogy minden helyes, amit Ő tesz. Ő semmi rosszat nem tenne.” Ha ezt eléred, akkor teljesen megoldódik a problémád. Némelyek nem keresik az igazságot és oldják meg ily módon a problémákat. Csupán szavakat és doktrínákat prédikálnak, és úgy tűnik, mintha mindent értenének, azonban amikor valós nehézség éri őket, akkor nem tudják átültetni az igazságot a gyakorlatba, bár szeretnék. Panaszok és félreértések maradnak a szívükben – azonban nem keresik az igazságot a probléma megoldásához. Ezek a panaszok és félreértések az emberek bensőjébe vannak rejtve. Lényegében rákos betegségek, amelyek a megfelelő közegben előtörnek. Mielőtt ez bekövetkezne, az emberek nem érzik ezeket, és úgy gondolják, hogy az igazság egészét értik és nincsenek nehézségeik. Azonban amikor később valami történik velük, nem tudják átültetni az igazságot a gyakorlatba. Ez azt bizonyítja, hogy nincs Istenbe vetett igaz hited, és valójában nem érted az igazságot. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy csak néhány szót és doktrínát tudsz prédikálni, és néhány előírást tudsz betartani. Előfordulhat ugyan, hogy időnként képes leszel alávetni magad, ez az alávetettség kimerül a szabályok betartásában, és nagyon korlátozott. Ha olyasvalami történik veled, ami nem egyezik az elképzeléseiddel, akkor nem leszel képes alávetni magad. Ez azt mutatja, hogy nem olyan valaki vagy, aki igazán alá tudja vetni magát Istennek, és hogy a romlott beállítottságod megoldatlan és változatlan. A téged érő dolgok fényében meg kell ismerned a romlott beállítottságodat, és tudnod kell, értened kell és tekintetbe kell venned mindazt, amit Isten tesz. Ezt követően igazi és készséges alávetettségre kell szert tenned, és nem számít, mi történik veled, vagy mennyire nem egyezik az elképzeléseiddel, képesnek kell lenned rá, hogy alávesd magad. Ez az a szint, amelyet el kell érned ahhoz, hogy olyasvalaki legyél, aki igazán aláveti magát Istennek, és olyasvalaki, aki igazán megváltozott.

A legtöbb olyan ember, aki évek óta hisz Istenben, nem tudja, mit jelent alávetni magát Őneki. Csak azt tudja, hogyan mondjon fel szavakat és doktrínákat, azt viszont nem, mit jelent az igazságot gyakorolni, avagy hogyan gyakorolja az igazságot, hogy alávesse magát Istennek. Vajon miért? Némelyek mindig a saját elképzeléseik és képzelődéseik szerint vetik alá magukat Istennek, és amikor az Isten által mondottak nincsenek összhangban az elképzeléseikkel, akkor nem tudják rávenni magukat az alávetésre. Elképzelések és félreértések támadnak bennük Istennel kapcsolatban, és nem hajlandóak keresni az igazságot. Ha valóban olyan emberek lennének, akik alávetik magukat Istennek, akkor képesek lennének attól függetlenül megtenni ezt, hogy Isten szavai összhangban vannak-e az emberi elképzelésekkel vagy sem, mert az ember Istennek való alávetettsége tökéletesen természetes és indokolt. Ha valaki ily módon gyakorol, akkor aláveti magát Istennek, és ha valaki így gyakorolva megérti az igazságot, akkor rendelkezik az Istennek való alávetettség valóságával. A legtöbb ember, amikor megpróbálja gyakorolni az igazságot, csupán Isten szavainak a betű szerinti doktrínáját gyakorolja, és azt gondolja, hogy az igazságot gyakorolja. A tény az, hogy ha így tesz, az még nem az igazság gyakorlása. Az igazság gyakorlása mögött alapelveknek kell lenniük. Ha valaki nem tud rálelni a gyakorlás alapelveire, akkor csupán előírásokat követ, és ez a gyakorlás híján van az alapelvek szerinti cselekvés szükséges részleteinek. Sokan csupán a szavak és doktrínák előírásait tartják be, és a gyakorlásuk mögött nincsenek alapelvek. Ez nem éri el az igazság gyakorlásának a mércéit. A vallásban mindenki a saját elképzelései és képzelődései szerint cselekszik, és úgy gondolja, hogy ez az igazság gyakorlása. Prédikáljon bár szeretetről, vagy például alázatosságról, mindössze hangzatos szavakat ismételget. A gyakorlásának nincsenek alapelvei, és a legalapvetőbb dolgokat sem tudja felfogni. Hogyan mehetne be valaki az igazságvalóságba, ha ily módon gyakorol? Az igazság Isten szava; a valóságot az ember éli meg. Amíg valaki nem tudja gyakorolni az igazságot és megélni Isten szavait, addig nem rendelkezhet az igazságvalósággal. Gyakorlás és Isten szavainak a megtapasztalása által az emberek szert tesznek a Szentlélek megvilágosítására és Isten szavainak az igaz ismeretére. Csak ekkor értik meg az igazságot. Azok az emberek, akik valóban értik az igazságot, meg tudják határozni a gyakorlás alapelveit. Ha már tisztában vagy a gyakorlás alapelveivel, akkor a beszédednek és a tetteidnek lesznek alapelvei, és a kötelességed végzése összhangban lesz az igazságalapelvekkel. Ezt jelenti az igazság gyakorlása; ezt jelenti rendelkezni az igazságvalósággal. Amíg nem éled meg az igazságvalóságot, addig nem gyakorlod az igazságot, és ha nem éled meg az igazságvalóságot, akkor nem gyakorlod az igazságot. Az igazság gyakorlása nem csupán előírások betartásáról szól, ahogy azt az emberek elképzelik, és nem szabad úgy gyakorolni, ahogyan az ember épp szeretne. Isten azt nézi, hogy valóban érted-e az igazságot, miközben gyakorlod és megtapasztalod az Ő szavait, és hogy a beszédedben és a tetteidben ott vannak-e az igazságalapelvek. Ha érted az igazságot és át tudod ültetni a gyakorlatba, akkor rendelkezni fogsz az életbe való belépéssel. Amilyen tapasztalatod és tudásod van Isten szavairól, amennyire értékeled ezeket – ezek a dolgok mind közvetlenül kapcsolódnak az életbe való belépésedhez. Ha sok dolgot megtapasztaltál, sokszor kudarcot vallottál, igazi tanulságokat vontál le, és gyakorlati tapasztalataid voltak, akkor talán úgy érzed, hogy rendelkezel az igazságvalósággal. Pontos ez így? Nem. Megbízható ez az érzés? Nem is megbízható. Azok az emberek, akik rendelkeznek az igazságvalósággal, alá tudják vetni magukat Istennek, és bizonyságot tudnak tenni Isten mellett, mások számára pedig nagyon épületes, hogy hallják a bizonyságtételüket. Csak ezekről az emberekről mondható el, hogy rendelkeznek az igazságvalósággal. Csak arról mondható el, hogy rendelkezik az igazságvalósággal, aki ki tudja váltani azok elismerését és jóváhagyását, akik értik az igazságot. Az, hogy rendelkezel-e az igazságvalósággal, döntő mértékben függ attól, hogy meg tudod-e érteni az igazságot, és meg tudod-e ismerni Istent az Ő szavainak gyakorlásában és megtapasztalásában. Ha a gyakorlásod és a megtapasztalásod nem kapcsolódik Isten szavaihoz és az igazsághoz, akkor nincs igazi élettapasztalatod. Ez is azt bizonyítja, hogy nem normális az Istennel való kapcsolatod. Miért mondom, hogy nem normális az Istennel való kapcsolatod? Mert nem gyakorlod és nem tapasztalod meg az Ő szavait, és nem tettél szert az igazság megértésére. Ez azt mutatja, hogy nem olyan ember vagy, aki megtapasztalja Isten munkáját, még kevésbé olyasvalaki, aki aláveti magát Istennek. Csak ha már sok éve hiszel Istenben, ha már sok próbatételen és csapáson átmentél, és gyarapodott az Istenbe vetett hited és az Őiránta való szereteted, és szilárdan megálltál a bizonyságtételedben, akkor mutattál igazi Istenbe vetett hitet. Az ilyen igaz hitet be kell bizonyítani azzal, hogy szilárdan megállsz a bizonyságtételedben; sorsdöntő az, hogy képes vagy-e erre. Ez a próba mutatja meg, hogy gyakorlod-e az igazságot vagy sem, és fedi fel azt, hogy van-e igaz hited vagy sem. Milyen lenne például a hozzáállásod, ha Isten elrendezne egy helyzetet, és te látnád, hogy el szándékozik venni azt a személyt, akit a leginkább szeretsz és akivel a leginkább törődsz, vagy a számodra legkedvesebb dolgokat? Ha csupán ezt mondod: „Ó, Istenem, minden, amit teszel, jó. Köszönöm és dicsőítelek Téged” – az még nem jelenti azt, hogy átmehetsz a próbán. Amikor látod a szeretted utolsó leheletét, gyötrődik és kavarog a szíved, és azt mondod: „Nem tudok tovább élni, ha meghal. Vele halok meg, nem tudok élni nélküle! Ha ő meghal, akkor nem hiszek többé Istenben.” Ez esetben nem rendelkezel az igazságvalósággal, és teljes mértékben lelepleződsz. Van valódi hited? Meghalt a szeretted, és nem tudsz tovább élni, még Istent sem akarod. Meghalt a szeretted, és még csak nem is veted alá magad Istennek. Ez azt bizonyítja, hogy az embert szereted és neki veted alá magad. Vajon nem leplezett ez le téged? Alapvetően nem olyasvalaki vagy, aki aláveti magát Istennek, még kevésbé olyan, aki szereti Őt. A másokkal való szokásos beszélgetésed minden bizonnyal üres beszéddel és doktrínával van tele, nem pedig gyakorlatias, szívből jövő szavakkal. Amikor próbára tétetsz, feltárul az, hogy az általad felmondott doktrínák és az általad kiabált jelmondatok a hitedből és az igazi megértésedből erednek-e. Kiderül, hogy hamis hívő, szélhámos, álhívő vagy. Csupán színleled az Istenbe vetett hitedet; a szavai nem eresztettek gyökeret a szívedben. Az Istenbe vetett hit legijesztőbb formája az, amikor valaki az összes doktrínát érti, azonban egy csöppnyi hamisítatlan hite sincs Istenben. Hogyan ellenőrizhető le a hamisítatlan hit? Alapvetően annak megnézésével, hogy valaki el tudja-e fogadni az igazságot és át tudja-e ültetni azt a gyakorlatba akkor, amikor dolgok történnek vele. Ha soha nem fogadta el az igazságot, és nem is ültette át azt a gyakorlatba, akkor valójában már lelepleződött, és nem szükséges őt leleplező próbára várni. Amikor a mindennapi életben történnek dolgok valakivel, akkor világosan látható, hogy rendelkezik-e az igazságvalósággal. Sokan vannak, akik általában nem törekednek az igazságra, és nem ültetik át a gyakorlatba az igazságot akkor, amikor dolgok történnek velük. Az ilyeneknek meg kell várniuk az őket leleplező próbatételt? Egyáltalán nem. Egy idő után, ha semmi sem változik bennük, akkor ez azt jelenti, hogy már lelepleződtek. Ha megmetszik őket, azonban még így sem fogadják el az igazságot, és rendületlenül nem térnek meg, akkor annál inkább lelepleződnek, és el kell takarítani, ki kell vetni őket. Akik általában nem összpontosítanak az igazság elfogadására és annak a gyakorlatba történő átültetésére, azok mind álhívők, és semmilyen munkát sem szabad rájuk bízni, semmilyen felelősséget nem szabad felvállalniuk. Meg tud valaki állni szilárdan az igazság nélkül? Fontos a gyakorlatba átültetni az igazságot? Csak nézd meg azokat az embereket, akik soha nem gyakorolták az igazságot – nem telik bele sok évbe, hogy mind lelepleződjenek. Egyáltalán nincs tapasztalati bizonyságtételük. Mily elszegényedettek és szánalmasak, és bizonyára nagyon kínosan érzik magukat.

Hogyan alakul ki valakiben az Istenbe vetett igaz hit? A tapasztalatból adódik. Hogy adódik a tapasztalatból? Ha képes vagy rá, hogy minden olyan személyben, eseményben és dologban, amellyel csak találkozol, Isten szándékait keresd és mérlegeld, és rajta keresztül megértsd Őt, akkor sok-sok tapasztalat után fokozatosan eljutsz Isten igazi megértésére – nem szóbeli megértésre, hanem egyfajta felismerésre a lényed legmélyén. Az Isten, akiben a szíved hisz és akit a szád megvall, a szívedben él, és Őt senki nem veheti el. Jóbhoz hasonlóan, aki próbára tétetett, és a barátai azt mondták: „Bűnt követtél el és megsértetted Istent. Gyorsan könyörögj Jahve Istenhez, hogy bocsásson meg neked!” Jób nem így gondolta, de miért nem? Azért, mert életének évtizedei után az Istenre vonatkozó megértését nem tapasztalatra alapozta, nem azt mondta: „Isten megáldja az embert és irgalmas hozzá, és soha nem fosztja meg semmitől.” Ő azt tapasztalta, hogy Isten ad az embernek, de el is vesz. Amikor ad az embernek, időnként fenyít, fegyelmez és büntet is. Nem az emberek elméje, gondolkozása vagy képzelete diktálja azt, hogy mit tesz Isten az emberekkel. Így hát Jóbot több évtizedes élettapasztalatai erre az összegzésre indították: „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” (Jób 1:21). Vagyis minden, amit Isten tesz – függetlenül attól, hogy jónak vagy rossznak tűnik-e az ember szemében –, része az Ő vezénylésének. Még ha rossz dolgok történnek is, a Sátán nem mer Isten engedélye nélkül az ember ellen tenni. Isten kezében van az emberiség, és az Ő szuverenitása alatt nincs mitől félnie. Még ha a Sátán kezébe esnél is, akkor is Isten szuverenitása alatt maradnál, és a Sátán Isten engedélye nélkül nem merne hozzád érni. Jób ilyen szintű megértéssel rendelkezett, és ezért nem panaszkodott, függetlenül attól, hogy mit tett Isten. Világosan látta, hogy csak Jahve Isten az igaz Isten, aki mindenek felett szuverenitással rendelkezik, és hogy azok az angyalok, gonosz lelkek és démonok mind nem Isten. Ki gyakorol szuverenitást minden felett? Ki gyakorol szuverenitást az emberiség felett és minden létező felett? Isten. Gyakori szófordulatot használva Isten a legnagyobb. Az ember családja, hogy mennyire vagyonos, hogy kényelemben vagy fájdalomban tengeti-e a napjait, valamint az élettartama is mind – mind Isten kezében van. Jób mélyrehatóan megtapasztalta ezt, nem csupán egyszer-kétszer az élete során. Amikor valami történt, ha meg tudta érteni, hogy ez Isten szuverenitásán belül történt, akkor az mélyen bevésődött az emlékezetébe. Azt a mélyreható érzést és tudatot keltette benne, hogy ezek a dolgok nem véletlenül, avagy az ember, illetve a Sátán akaratából történtek, hanem hogy ez Isten munkája, és ő nem panaszkodhat. Mit ismert fel Jób, amikor ilyen nagy próbatételeken ment keresztül? Azt, hogy Isten a legfőbb, és Isten bölcs. Mindig tudta dicsérni Istent, függetlenül attól, amit Isten tett. Ha ilyesmi történik veled, de nem tudod megérteni, akkor ne ítélkezz, és ne erőltesd rá a saját következtetéseidet. Ha nem tudod, mi Isten jóakarata, akkor kutasd, várj, majd vesd alá magad. Ez a gyakorlás legjobb módja, a gyakorlás legjobb ösvénye, különben meg leszel alázva és szégyenítve. Jób nagyon mély tapasztalati tudással rendelkezett ezekről a dolgokról. Ha mindig félreérted Istent, akkor nem leszel képes szert tenni az igazságra, és elveszíted Isten áldásait. Még ha sok nehézséget szenvedsz is el, semmit nem nyersz, mert nem normális az Istennel való kapcsolatod, nem Istenként bánsz Istennel, nem érted az Ő munkáját, és valójában nem veted alá magad Neki. Emiatt nem leszel képes szert tenni Isten igaz ismeretére. Isten szól és munkálkodik, és bármilyen fáradhatatlan erőfeszítéseket tesz érted, bármilyen környezetet teremt számodra, ez végső soron mind azért van, hogy meg tudd ismerni Istent. Ha már ismered Istent, közelebbivé és normálisabbá válik az Ővele való kapcsolatod. Isten nem cselekszik ok nélkül, még kevésbé játszadozik valakivel unalomból, és normális az, ha az emberek nem értik, hogyan munkálkodik. Azonban keresniük kell az igazságot, vagy legalábbis ne skatulyázzák be Istent – ezt jelenti az, hogy valaki értelmes ember. Péter szavaival élve még ha Isten játékszerként is kezeli az embereket, illetve akárhogyan bánik velük, Neki mindig igaza van. „Ha Isten játékszerként bánna velem, hát hogy ne lennék készséges és hajlandó?” Mi mondatta Péterrel ezeket a szavakat? (Péter tapasztalatai mondatták vele ezeket a szavakat. Felismerte, hogy nem számít, mit tesz Isten, az Ő szándékai mindig jók.) Időnként nem fogod észlelni Isten szándékait. Mit tegyél ilyenkor? Várj, kutasd, próbáld meg felismerni. Bár Jób és Péter más-más korokban éltek, más volt a hátterük, más dolgokat tapasztaltak meg, és más szavakat mondtak, a gyakorlásuk ösvénye és útja ugyanaz volt, valamint az Istenhez való hozzáállásuk is, amikor dolgok történtek velük. Csupán más szavakkal juttatták kifejezésre ezt a gondolatot. De mit értenek meg ebből az emberek? Azt, hogy alávetettséget kell gyakorolnod, miközben azt kutatod és arra vársz, hogy meglásd, mire vágyik Isten. Ne nyugtalankodj! Rendben van, ha először csupán megvan benned ez a hozzáállás. Ha nagyon nyugtalanná válsz, amikor dolgok történnek, és nem tudod, hogyan keresd az igazságot, azonban folyamatosan panaszkodsz Istenre, akkor baj lesz. Némelyek azt mondják: „Egyszerűen nem értem! Miért bánik velünk így Isten? Nem tudom alávetni magam, ha ördögökként és sátánokként bánnak velünk. Ez észszerűtlen és indokolhatatlan!” Akkor is megérdemled Isten útmutatását, ha szabadjára engeded az emberi elméd, elképzeléseid, képzelődéseid, lázadó mivoltod és engedetlenséged? Az alávetettség nem csupán abból áll, hogy azt mondod, aláveted magad, vagy doktrínát prédikálsz, illetve kifejezésre juttatsz némi elszántságot, és egy kis önuralmat gyakorolsz. Ez nem ilyen egyszerű. Ha aláveted magad Istennek, akkor a végső jutalmad az Ő ismerete lesz, az lesz, hogy megérted a számodra elrendezett környezeteket, és valós tapasztalati tudásod lesz. Vagyis megérted Isten szívét és az Ő komoly szándékát, valamint hogy csalódást okoz Neki a selejtes vas, amelyből nem lesz acél. Isten nem akarja azt látni, hogy romlott beállítottságokban élsz, hanem azt akarja, hogy megmenekülj tőlük. A megítélésed és megfenyítésed, a megmetszésed, a szemrehányás és a fegyelmezésed módszereit kell használnia, olyannyira, hogy úgy tűnik, mintha Isten semmibe venné az érzéseidet, mintha elítélne és büntetne téged, vagy játszadozna veled. Mihez kezdj ilyenkor? Ha ki tudod fürkészni Isten komoly szándékát, még akkor is, amikor ily módon cselekszik, akkor az elegendő – igazán alá fogod vetni magad. Jób azt mondta, miközben próbára tették: „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” Hogyan értelmezte ezt a dolgot? „Mindent, amim van, Jahve Isten adott, és Ő elveheti, ha úgy kívánja, mert Ő Isten és megvan ez a hatalma. Nincs jogom visszautasítani, mivel mindenem, amim van, Őtőle ered.” Ezt értette és tapasztalta meg Jób. Milyen elhatározást tett ekkor? „Meg kell értenem Istent, észszerű dolgokat kell cselekednem, és észszerű embernek kell lennem. Mindezt Isten adta nekem, és Ő bármikor elveheti. Nem próbálhatok meg érvelni erről Istennel; ha ezt tenném, azzal fellázadnék Ellene. Isten cselekedeteinek az elutasítása megbántaná a szívét, és én nem lennék hamisítatlanul jó ember, vagy hamisítatlan teremtett lény, ha ezt tenném.” Így gyakorolt ekkor, és milyen eredményeket hozott neki ez a gyakorlás? Tulajdonképpen a valós eredmény nem az volt, hogy vagyonosabb lett, vagy több szarvasmarhája és birkája lett, mint azelőtt, vagy több szép gyermeke lett, mint azelőtt. Ezeket a dolgokat csupán Isten kegyelméből kapta. Ezen a tapasztalaton keresztül Isten lényegében azt biztosította számára, hogy jobban megértse Őt, alávesse magát, közelebbi kapcsolatba kerüljön Ővele, és közelebb legyen az Ő szívéhez. Jób képes volt megérteni, bármit tett is Isten, és már nem szólt abszurd vagy vakmerő szavakat, sem olyan szavakat, amelyek sértették volna Isten szívét. Vajon nem ezt jelenti az, hogy megszabadulsz a romlott beállítottságodtól? A Sátán nem tud többé irányítani téged; már nem az ő irányítása, hanem Isten irányítása alatt vagy. Bármit tesz is Isten, alá tudod vetni magad, és Őhozzá tartozol. Jób ekkor ebben az állapotban volt, és ilyen volt a hozzáállása. Ezenkívül, mivel így cselekedett és bement ebbe a valóságba, végül Isten megjelent neki. Vajon Isten megjelenése – bármely formát öltött is – elmélyítette a megértését Istenről? (Igen.) Igen, biztosan elmélyítette a megértését. Attól kezdve, hogy eredetileg legendákból hallott Istenről, a létezése megerősítéséig és a meglátásáig – mit mondanátok, ezek közül melyik nagyobb áldás az emberiségnek az Isten által adott kegyelemhez képest? (Isten látása a nagyobb áldás.) Egészen biztosan. Amikor az emberek hisznek Istenben, azonban nem értik az igazságot, mindig azt kérik, hogy Isten oltalmazza őket, árasszon ki rájuk kegyelmet, emelje őket mások fölé, és áldja meg az egész családjukat biztonsággal és boldogsággal. Azt kérik, hadd legyenek képesek prédikálni, ahová csak mennek, és hogy mások irigykedjenek rájuk és csodálják őket. Ezt akarják az emberek, de nincsenek tudatában a legnagyobb áldásnak, amelyet Isten adni akar. Csupán külső, anyagi kegyelmet kérnek, azonban minden kérésük csak messzebb viszi őket Isten szívétől. Elvesztik a legeslegnagyobb jó szerencsét, és elveszítik Isten áldását. Ha nem tudod elnyerni Isten ismeretét, és nem tudsz szert tenni az igazságra, akkor vajon képes vagy az Ő jelenlétében élni? Valóban alá tudod vetni magad Isten minden intézkedésének? Ez teljességgel lehetetlen.

Az igazság gyakorlatba való átültetésének a folyamata és az igazságvalóságba való belépés valójában saját magad megértésének és a romlott beállítottságod levetésének a folyamata. Annak folyamata is, hogy szemtől szemben érintkezel Istennel és megismered Őt. Azt mondod, hogy átültetted a gyakorlatba az igazságot, de hogy lehet az, hogy nem ismered Istent? Hogy lehet az, hogy nem vált szorosabbá a kapcsolatod Istennel? Azt mondod, hogy imádkozol és mindennap megnyitod Neki a szíved, akkor hát közelebb érzed magad Hozzá ebben a szakaszban? Érzed, hogy gyarapodott az Istenbe vetett hited? Érzed, hogy ez idő alatt nagyobb megértést nyertél Istenről, kevesebb panaszod van Őrá, és hogy kevésbé érted félre, kevésbé lázadozol Ővele szemben? Ha ebből semmit nem látsz magadban, és ugyanolyan vagy, mint azelőtt, akkor nem ültetted át az igazságot a gyakorlatba, és eltékozoltad az időt, csupán erőlködtél. Senki nem kényszerít arra, hogy munkát végezz vagy erőltesd magad, és abban sem akadályoz meg senki, hogy átültesd az igazságot a gyakorlatba. Ez a te saját döntésed, te jársz a munkavégzés ösvényén. Ha az emberek nem ültetik át az igazságot a gyakorlatba, és nem törekednek az igazságra, akkor önkéntelenül is munkásokká válnak. Nagyon nehéz az embereknek átültetni az igazságot a gyakorlatba. Nem tudják, hogyan vessék alá magukat Istennek, és mindig megelégednek azzal, hogy csupán fáradozzanak és munkát végezzenek. Amikor végre sikerül megérteniük néhány doktrínát, akkor nem tudják, hogyan ültessék át az igazságot a gyakorlatba. Ehelyett csupán újra munkát végeznek, de még csak fel sem ismerik ezt. Ezért időnként némi időt kell töltened az elmélkedéssel, saját magad megvizsgálásával és azzal, hogy közlöd a testvéreiddel azt, amire ez idő alatt szert tettél. Azt mondod: „Még mindig sok félreértés van bennem Istennel kapcsolatban, és sok van, amit még nem oszlattam el.” Valaki más azt mondja: „Úgy érzem, szert tettem némi megértésre Isten szívét illetően ezekben a napokban. Jó az, hogy Isten megengedi, hogy szenvedjen az emberiség. Egykor féltem a szenvedéstől, és el akartam bújni vagy el akartam szaladni, amikor szenvedéssel néztem szembe. Most úgy érzem, hogy az emberek csak akkor tudnak elcsendesedni Isten előtt, és csak akkor tudják megelőzni azt, hogy külső dolgokra terelődjön a figyelmük, miután már szenvedtek kicsit. A szenvedés jó, így hát Isten mindig keserves környezeteket teremt, hogy próbára tegye és finomítsa az embereket. Úgy érzem, értek és érzek valamit Isten céljából és komoly szándékából. Amit Isten tesz, az mind jó!” Így kell beszélgetnetek. A beszélgetés hasznotokra fog válni. Ha néhány ember a szabadidejében összejön, hogy pletykálkodjon, ítélkezzen, vagy más, vitát kiváltó dolgokat mondjon, akkor esetleg úgy tűnik, hogy az Istenbe vetett hitükről vagy az élettapasztalataikról beszélnek, ám ha nem nyugodt a szívük, akkor gyakorolniuk kellene, hogyan keressék az igazságot és törekedjenek arra, és igyekezzenek megfelelni Isten követelményeinek. Ha mindig ily módon törekszel az igazságra, akkor a Szentlélek munkálkodni fog benned és megvilágosít téged. Fogd fel a hiányzó igazságokat teherként, amelyre törekedned kell, gyakorolj és szerezz tapasztalatokat, és törekedj az igazságra. Hogyan ültesd át ezt a gyakorlatba? Keress és kérj útmutatást valakitől, aki érti az igazságot olyan dolgokat illetően, amelyeket te nem értesz vagy nem tudsz felfogni. Ha mindig így gyakorolsz, akkor képes leszel egyre többet megérteni az igazságból, és sokat nyersz. Legtöbbször nem tudjátok, hogyan beszélgessetek az igazságról, csupán a munka megbeszélésére összpontosítotok, vagy mindig módszerekről beszéltek, nem pedig alapelvekről. Ez elhajlás, amikor valójában az igazságalapelveket érintő dolgokról kellene beszélgetnetek egymással, amikor a munkáról beszéltek; ez lesz hasznára a saját belépéseteknek az életbe. Ha már világosan beszélgettetek az igazságalapelveket érintő dolgokról, akkor lesz az életbe való belépéshez vezető ösvényetek. Ez hasznára lesz a munkavégzésnek és a kötelességetek végzésének, valamint a saját belépéseteknek az életbe. Nem mindkét dolog előnye ez? Tisztán, nyíltan kell beszélnetek az Istenbe vetett hitetek tapasztalatairól ahhoz, hogy eredményeket kapjatok és elérjétek az életbe való belépést. Az állandó pletykálkodás és ítélkezés egyáltalán nincs hasznára az életbe való belépésnek, és oda vezet, hogy az ember elveszti az Istenbe vetett hit általi üdvössége lehetőségét. Az Istenbe vetett hit azt jelenti, hogy az ember mindig az igazság gyakorlatba való átültetésére összpontosít. Minél jobban átültetitek a gyakorlatba, annál nagyobb az esélyetek az üdvösségre. Ha túl keveset értetek az igazságból, akkor annál inkább kell kutatnotok azt. Csupán az igazság megértésének elnyerésével és annak a gyakorlatba történő átültetésével tudtok valós változást megtapasztalni, és nagyobb és biztosabb reménységet elérni az üdvösségre.

2017. július 16.