A legutóbbi összejövetelen az ítélet és a fenyítés elfogadásán keresztüli tökéletesítéshez szükséges négy alapvető feltétel volt a közösség fő témája. Melyik ez a négy alapvető feltétel? (Az első a kötelesség megfelelő teljesítése. A második az Istennek alávetett mentalitás. A harmadik az, hogy alapvetően becsületes legyen az ember. A negyedik pedig az, hogy megtérő szíve legyen.) E négy feltétel mindegyikén belül vannak részletek, valamint konkrét gyakorlatok és utalások is. Valójában évek óta beszélünk már erről a négy témáról. Ha ma újra ezekről beszélünk, az nem olyan, mintha újra járnánk egy kitaposott ösvényt? (Nem.) Miért nem olyan? Azért nem, mert e négy feltétel mindegyikében megtalálható az igazságvalóság és az életbe való belépés, és ezek kimeríthetetlen témák. A legtöbb ember nem jutott még el az igazságvalóságba történő belépés pontjáig; a felszínes jelentését értik csupán az igazságnak, néhány doktrínát értenek mindössze. Noha képesek néhány valóság közlésére, még messze vannak attól, hogy az igazságvalóságokba belépjenek. Tehát az igazság bármely aspektusáról van is szó, gyakran kell kommunikálni róla és gyakran kell hallgatni. Ily módon, valódi tapasztalataikon keresztül elmélyül az emberek megértése a különböző igazságokkal kapcsolatban, és egyre pontosabbá válnak a tapasztalataik.

Az imént foglaltuk össze az ítélet és a fenyítés elfogadásán keresztüli tökéletesítéshez szükséges négy alapvető feltételt. Ezek után kezdjünk el beszélni az első feltételről, amely a kötelesség megfelelő teljesítése. Némelyek ezt mondják: „Az elmúlt két évben minden beszélgetés a kötelesség teljesítéséről szólt; ezen belül konkrétabban arról, hogy miként kell a kötelességet teljesíteni, hogyan kell azt jól teljesíteni, mely alapelveket kell betartani a teljesítése közben – a szívemben úgy ismerem már ezeket a dolgokat, akár a tenyeremet, nem is lehetnének ennél világosabbak. És az elmúlt néhány évben teljes egészében a kötelességem teljesítésével kapcsolatos igazságokról szólt a mindennapi életem. Amióta csak elkezdtem teljesíteni a kötelességem, a vele kapcsolatos igazságokat kerestem, ettem, ittam és hallgattam, de még mindig erről a témáról folyik a beszélgetés. Régen megértettem már a szívemben; nem annyi valójában az egész, hogy jól kell végezned a kötelességed? Nem a korábban említett alapelvek követéséről szól talán a kötelesség megfelelő teljesítése? Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből; keresd az alapelveket, ne hagyatkozz a magad hajlamaira, és működj együtt harmonikusan kötelességed teljesítése közben; hozd összhangba a kötelességed teljesítését az életbe való belépéssel – ennyi az egész.” Mindennapi életetekben pontosan ezekkel a dolgokkal találkoztok és ezeket tapasztaljátok meg, így aztán ez minden, amit értetek. Nem számít, mennyit értetek, attól még ma is szükséges beszélnünk erről az igazságról. Ha valami ismétlődik, az is a javatokra szolgál, és újra átgondolhatjátok az adott dolgot; ha valamiről nem esett még szó korábban, akkor fogadjátok be! Akár ismétlődő dolog, akár nem, figyelmesen hallgassatok! Gondoljátok át, milyen igazságok tartoznak ide, hogy hasznosak-e ezek az igazságok az életbe való belépésetek szempontjából, és hogy segíthetnek-e megfelelően teljesíteni a kötelességeteket. Nagyon is szükséges tehát újra foglalkoznunk a kötelesség megfelelő teljesítésének témájával.

Ami a kötelesség megfelelő teljesítését illeti, tegyük először félre a „megfelelő” szó jelentését, és beszéljünk inkább arról, hogy mi a kötelesség! A végén tudni fogjátok majd, hogy mi a kötelesség, hogy mi számít megfelelőnek, és hogy miként kell teljesíteni a kötelességet; lesz gyakorlati utatok a kötelesség elvárt színvonalú teljesítéséhez. Mi tehát a kötelesség? (A kötelesség az, aminek az elvégzését Isten rábízza az emberre; az, amit egy teremtménynek meg kell tennie.) Csak félig helyes ez az állítás. Elméletben nincs vele semmi baj, de közelebbről megvizsgálva hiányos magyarázat; szükség van hozzá egy előfeltételre. Ássunk mélyebbre ebben a témában! Nemde Isten előre elrendelte minden ember – hívő és nem hívő – számára, hogy miként élje az életét, mit tegyen ebben az emberi világban és hogy mi legyen a sorsa? (De igen.) Egyesek például zenével foglalkoznak ezen a világon. A zenélés az életük küldetése; tekinthető-e ez a küldetés a kötelességüknek? (Nem.) Némelyek rendkívüli dolgokat tettek ezen a világon, az egész emberiségre hatást gyakoroltak, hozzájárultak dolgokhoz, sőt akár meg is változtattak egy korszakot; ez az életük küldetése. Nevezhető a kötelességüknek ez a küldetés? (Nem.) De nem Isten bízta rájuk életük küldetését és amit az életük során tettek? Nem olyasvalami ez, amit a teremtményeknek tenniük kell? (De igen.) Így van. Isten adott nekik küldetést, Ő adta nekik ezt a megbízatást, és – az egész emberiségen belül, az emberiség részeként – van valami, amit el kell végezniük, egy felelősségük, amelynek eleget kell tenniük. Bármelyik területen tevékenykednek is – legyen az művészet, üzlet, politika, közgazdaságtan, tudományos kutatás és így tovább –, azt Isten mind eleve elrendelte. Egy ponton azonban különbség van; akármennyire is Isten rendelte el, ezek az emberek kívül esnek Isten irányítási munkáján. Nem hívőknek számítanak, és amit tesznek, kívül van Isten irányítási munkáján. Lehet-e tehát kötelességnek nevezni a felelősségeiket, az általuk elfogadott megbízatást és az életük küldetését? (Nem.) Nem kötelességet teljesítenek, mert amit tesznek, annak nincs köze Istennek az emberiséget megmentő munkájához. Ezen a világon minden ember passzívan elfogadja a Teremtő megbízatását és küldetését, de az a küldetés, melyet az Istenben nem hívők elfogadnak, és azok a felelősségek, amelyeknek eleget tesznek, nem nevezhetők kötelességnek, mivel nem kapcsolódnak és nem tartoznak hozzá Istennek az emberiség megmentésére vonatkozó irányítási tervéhez. Nem fogadják el Istent, és Isten nem munkálkodik bennük, így bármilyen feladatot vállalnak, bármilyen megbízatást fogadnak el vagy bármilyen küldetést visznek is véghez ebben az életben, nem lehet azt mondani róluk, hogy a kötelességüket teljesítik. Akkor mi hát a kötelesség? Milyen előfeltételeket szükséges még hozzátennünk e fogalom és az azzal kapcsolatos igazság magyarázatához, hogy az világos, pontos és átfogó legyen? Megértettetek valamilyen elgondolást a mostani közlésünkből? Mi volt az? Az, hogy bármilyen nagy küldetést fogadott is el az emberiség bármely tagja, illetve bármilyen szintű változást idézett is elő, és bármekkora mértékben járult is hozzá az emberiség ügyéhez, nem lehet kötelességnek nevezni az ilyen küldetéseket és megbízatásokat. Azért nem, mert nem kapcsolódnak Istennek az emberiség megmentésére vonatkozó irányítási tervéhez; ezek küldetések csupán. Akár aktívan, akár passzívan cselekszenek, mindössze küldetést teljesítenek; Isten ezt eleve előre elrendelte. Más szóval: ha a cselekedeteiknek semmi közük Isten irányítási tervéhez és Istennek az emberiséget megmentő munkájához, akkor e küldetések teljesítése nem nevezhető kötelességteljesítésnek. Ez minden kétségen felül így van. Mi tehát a kötelesség? Így kell érteni: a kötelesség olyan megbízatás és küldetés, amelyet Isten az emberiség megmentésére vonatkozó irányítási tervének keretében adott. Nem teljes és pontos ez a megfogalmazás? Csak ami pontos, az az igazság; ami pontatlan és egyoldalú, az nem az igazság, hanem csupán doktrína. A kötelesség mibenlétének teljes megértése és alapos felismerése nélkül nem fogod tudni, hogy melyek a kötelességgel kapcsolatos igazságok. Korábban sokféle tévhit élhetett az emberekben a kötelesség megértését illetően. Ez azért volt így, mert nem értették az igazságot, ami mindenféle elképzelésekhez és bizonytalan értelmezésekhez vezetett. Az emberek azután ezen elképzelésekből és bizonytalan értelmezésekből kiindulva magyarázták a kötelességet, majd később ezen elgondolások alapján kezelték azt. Egyesek azt gondolják például, hogy mivel Isten előre elrendelte az ember egész életét – hogy milyen családba szülessen valaki, hogy gazdag legyen vagy szegény élete során, és hogy milyen karriert fusson be –, bármit tegyen is életében az ember, és bármit vigyen is véghez, az mind Istentől kapott megbízatás, és az az illető küldetése. Mivel pedig küldetéssel jár a dolog, mindjárt azt gondolják, hogy az kötelesség is egyben. Így botladoznak véletlenszerűen a kötelesség felfogása terén. Nem félreértés ez vajon? Egyesek, akik megházasodnak és gyermekeik születnek, ezt mondják: „A gyermekvállalás az Istentől kapott megbízatásunk; ez a küldetésünk. Az a kötelességünk, hogy felnőttkorukig neveljük gyermekeinket.” Nem téves értelmezés ez vajon? Mások pedig ezt mondják: „Azért kerültünk a földre, hogy megműveljük. Mivel ez a sorsunk, igyekeznünk kell jól végezni, hiszen ez az Istentől kapott megbízatásunk és küldetésünk. Nem számít, milyen szegények leszünk, vagy hogy mennyire nehéz lesz a dolog, nem panaszkodhatunk. Jól művelni a földet ebben az életben – ez a kötelességünk.” Egyenlőségjelet tesznek az ember sorsa, valamint a küldetése és kötelessége közé. Nem félreértés ez vajon? (De igen.) Nagyon is félreértés. Olyanok is vannak azután, akik vállalkozók ezen a világon és ezt mondják: „Soha semmiben nem voltam korábban sikeres, de miután vállalkozni kezdtem, elég jó és stabil lett az életem. Úgy látszik, arra rendelt Isten, hogy vállalkozzam ebben az életben, és ezzel tartsam el a családomat. Ha tehát jól megy nekem az üzlet ebben az életben és bővül a tevékenységem, annyira, hogy a családom minden tagjáról gondoskodni tudok, akkor ez a küldetésem, és talán ez a küldetés a kötelességem.” Nem félreértés ez vajon? Az emberek a mindennapi ügyeiket, vagyis hogy miből élnek, milyen életvitelt érnek el, és milyen életminőségnek örvendhetnek – ami mind a küldetésükkel kapcsolatos –, tekintik a kötelességüknek. Ez helytelen, és a kötelesség mibenlétének torz értelmezése.

Akkor mi hát a kötelesség? Az emberek többségében ferde és eltorzult felfogás él ezzel kapcsolatban. Ha Isten háza arra rendel, hogy menj, ültess gabonát és zöldséget, hogyan kezeled ezt a kirendelést? Egyesek talán képtelenek lennének megérteni, és ezt mondanák: „A földművelés a család eltartására való, nem pedig kötelesség. Ez a terület nem tartozik bele a kötelesség fogalmába.” Miért fogják fel így a dolgokat? Azért, mert nem értik a kötelesség teljesítésével kapcsolatos igazságokat, és nem értik, mi a kötelesség. Akik értik az igazságnak ezt az aspektusát, azok készek lesznek elmenni és földet művelni. Tudni fogják, hogy Isten házában nem a család eltartása végett történik a földművelés, hanem azért, hogy akik teljes időben kötelességet teljesítenek, továbbra is normálisan tudják azt teljesíteni. Valójában ez is Isten adta megbízatás; maga a munka talán nem jelentősebb, mint egy mustármag vagy egy homokszem, de jelentőségétől függetlenül elmondható róla, hogy Isten irányítási munkájának keretében kerül elvégzésre. Ha Isten azt mondja, hogy ezt a munkát kell elvégezned, hogyan érted meg ezt? A kötelességedként kell elfogadnod, anélkül, hogy kifogásokat keresnél. Az nem elég, ha csak passzívan aláveted magad és azért látsz neki a mezőgazdasági munkának, mert erre lettél kirendelve. Van itt egy alapelv, amit meg kell értened. Nem azért rendel ki mezőgazdasági munkára és zöldségtermesztésre a gyülekezet, hogy meggazdagodhass, nem is azért, hogy boldogulj és el tudd tartani a családodat, hanem azért, hogy katasztrófa idején be legyenek töltve az Isten házában végzett munka szükségletei. Azért, hogy mindazoknak, akik teljes időben kötelességet teljesítenek Isten házában, be legyenek töltve a mindennapi szükségleteik, hogy normálisan, Isten háza munkájának akadályozása nélkül teljesíthessék a kötelességeiket. Némelyekről tehát, akik egy földművelő gyülekezetnél a földeken dolgoznak, elmondható, hogy a kötelességüket teljesítik; ez más természetű dolog, mint a rendes földművesek munkája. Milyen természetű a rendes földművesek munkája? A rendes földművesek a családjuk ellátása és a túlélés végett művelik a földet; erre rendelte őket Isten. Ez a sorsuk, így aztán nemzedékről nemzedékre művelik a földet; ennek az égvilágon semmi köze a kötelességükhöz. Te Isten házába jöttél és úgyszintén földet művelsz, de ezt az Isten házán belüli munka követeli meg; ez az Istenért történő áldozathozatal egyik formája. Ez más természetű dolog, mint ha a magad földjét művelnéd. Ez a felelősségeid és kötelezettségeid teljesítéséről szól. Ez az a kötelesség, amelyet egy embernek teljesítenie kell; ez az a megbízatás és felelősség, amelyet a Teremtő bízott rád. Számodra ez a kötelesség. Ha összevetjük ezt a kötelességet a világi küldetéseddel, melyik a fontosabb? (A kötelességem.) Miért van így? A kötelesség az, aminek az elvégzését Isten elvárja tőled, és amivel megbízott téged – részben ez az oka. A másik, elsődleges ok az, hogy amikor kötelességet vállalsz Isten házában és elfogadod Isten megbízatását, releváns leszel Isten irányítási munkája szempontjából. Bármikor bármire rendeljenek is Isten házában, legyen az nehézség vagy fárasztó munka, és akár tetszik neked, akár nem, az lesz a kötelességed. Ha Istentől kapott megbízatásként és felelősségként tudod kezelni, akkor számítasz az embert megmentő munkája szempontjából. Ha pedig az, amit teszel, és a kötelesség, amelyet végzel, releváns Istennek az embert megmentő munkája számára, te pedig komolyan és őszintén el tudod fogadni a megbízatást, amelyet Isten neked adott, akkor hogyan fog kezelni téged Isten? Családjának tagjaként fog kezelni. Áldás ez vagy pedig átok? (Áldás.) Ez nagy áldás. Egyesek panaszkodnak, amikor a kötelességük teljesítése közben egy kis nehézséggel találkoznak, miközben fogalmuk sincs arról, milyen hatalmas áldásokban részesültek. Nem merő ostobaság vajon panaszkodni Istenre, miután olyan sok előnyt szerzett az ember? Ezen a ponton nagyon fontos megérteni az igazságot és felismerni, hogy ez a kötelességed, és hogy el kell azt fogadnod Istentől. Új megértésre és új felismerésre jutottatok-e most a kötelesség mibenlétét illetően? Mélyen megértettétek? Fontos a kötelesség az üdvösség elnyeréséhez? (Igen.) Mennyire fontos? Elmondható, hogy közvetlen kapcsolat van a kötelesség teljesítése és az üdvösség elnyerése között. Függetlenül attól, hogy milyen küldetéseket viszel véghez ebben az életben, ha nem teljesítetted a kötelességed, semmi közöd nincs az üdvösség elnyeréséhez. Más szóval: bármilyen hatalmas tetteket hajtottál is végre más emberek között ebben az életben, egyszerűen csak egy küldetést vittél véghez; nem teljesítetted a teremtmény kötelességét, így aztán semmi közöd az üdvösség elnyeréséhez, sem Istennek az emberiséget irányító munkájához.

Isten házában folyamatosan szó van Isten megbízatásának az elfogadásáról és az ember kötelességének helyes teljesítéséről. Hogyan jön létre a kötelesség? Általánosságban szólva: Isten irányítási munkájának az eredményeképpen jön létre, amely eljuttatja az emberiséghez az üdvösséget; konkrétabban: ahogy Isten irányítási munkája kibontakozik az emberek között, különféle munkák adódnak, amelyekben az embereknek közre kell működniük és amelyeket el kell végezniük. Ennek eredményeként felmerültek felelősségek és küldetések, amelyeket be kellett tölteniük az embereknek, és ezek a felelősségek és küldetések azok a kötelességek, amelyeket Isten az emberiségre ruház. Isten házában az emberek közreműködését igénylő különféle feladatok azok a kötelességek, amelyeket végezniük kell. Van-e vajon különbség a kötelességek között olyan értelemben, hogy az egyik jobb vagy rosszabb, magasztosabb vagy alantasabb, illetve nagyobb vagy kisebb a másiknál? Nem léteznek ilyen különbségek; ha valaminek köze van Isten irányítási munkájához, ha szükséges Isten házának munkájához és ha szükség van rá Isten evangéliumának terjesztéséhez, akkor az valakinek a kötelessége. Ez a kötelesség eredete és definíciója. Isten irányítási munkája nélkül lenne-e kötelességük az embereknek a földön – függetlenül attól, hogy hogyan élnek? Nem. Most már tisztán láttok. Mivel kapcsolatos az ember kötelessége? (Istennek az emberiség üdvözítéséért végzett irányítási munkájával kapcsolatos.) Így van. Közvetlen kapcsolat van az emberiség kötelességei, a teremtmények kötelességei, valamint Istennek az emberiség üdvözítéséért végzett irányítási munkája között. Elmondható, hogy az emberiség Isten általi üdvözítése nélkül, valamint a nélkül az irányítási munka nélkül, amelyet a megtestesült Isten indított el az emberek között, nem lehetne kötelességekről beszélni az emberek esetében. A kötelességek Isten munkájából adódnak; kötelesség az, amit Isten megkövetel az emberektől. Ha ebből a szemszögből nézzük, mindenki számára fontos a kötelesség, aki Istent követi, nem igaz? Nagyon fontos. Tág értelemben véve Isten irányítási tervének munkájában veszel részt; konkrétabban Istennek azokban a különböző munkáiban működsz közre, amelyekre különböző időkben és különböző embercsoportok között szükség van. Bármi legyen is a kötelességed, az egy küldetés, amelyet Isten adott neked. Olykor talán egy fontos tárgyra kell vigyáznod vagy felügyelned. Ez viszonylag triviális dolog lehet, amit csak a felelősségednek lehet nevezni, de olyan feladat, amelyet Isten adott neked, te pedig Tőle fogadtad el. Isten kezéből fogadtad, és ez a felelősséged. A dolog lényege ez: a kötelességedet Isten bízta rád. Főként az evangélium terjesztése, a bizonyságtétel, videók készítése, a gyülekezeten belüli vezető vagy dolgozó feladata tartozik ide, de még ennél veszélyesebb és fontosabb munka is lehet. Bármi legyen is, ha Isten munkájához és az evangéliumterjesztés munkájának szükségességéhez van köze, Istentől kapott kötelességként kell elfogadniuk az embereknek. A kötelesség – még tágabban fogalmazva – az ember küldetése, Istentől kapott megbízatása; konkrétabban: a felelősséged, a kötelezettséged. Tekintve, hogy ez a küldetésed, az Istentől kapott megbízatásod, valamint a felelősséged és a kötelezettséged, a kötelességed teljesítésének semmi köze a személyes ügyeidhez. A kötelességnek semmi köze a személyes ügyeidhez – miért hozom fel ezt a témát? Azért, mert az embereknek meg kell érteniük, hogy miként kezeljék és hogyan fogják fel a kötelességüket. A kötelesség az a megbízatás, amelyet a teremtmények elfogadnak, és az a küldetés, amelyet Isten irányítási munkáján belül teljesíteniük kell. Az emberek ismerik ezt az általános alaptételt, de vajon mi a helyzet a finomabb részletekkel? Hogyan kell valakinek hozzáállnia a kötelességeihez, hogy azt lehessen mondani róla, hogy helyes megértéssel rendelkezik? Egyesek személyes ügyükként kezelik a kötelességüket; ez a helyes alapelv? (Nem.) Miért helytelen? Amikor magadért teszel dolgokat, az nem a kötelességed végzése. A kötelességed végzése nem arról szól, hogy magadért teszel dolgokat, hanem arról, hogy az Isten által rád bízott munkát végzed – különbség van a kettő között. Mi az alapelv abban az esetben, amikor magadért teszel dolgokat? Az, hogy azt teszed, amihez kedved van, anélkül, hogy másokkal egyeztetnél, vagy hogy imádkoznál Istenhez vagy keresnéd Őt; az, hogy a magad szeszélyei szerint cselekszel, a következményekre való tekintet nélkül, amennyiben az számodra előnyös. Elfogadható ez az alapelv abban az esetben, amikor a kötelességed végzed Isten házában? (Nem.) Némelyek ezt mondják: „Még a magam ügyeit sem veszem ilyen komolyan, és abba sem fektetek ennyi energiát. A magam dolgaként kezelem a kötelességem, és ez az alapelv biztosan megfelelő.” Ez a helyes módja a kötelesség elfogadásának? Biztosan nem. Akkor hát miként kell hozzáállni a kötelességhez? (Istentől kell elfogadni.) „Istentől kell elfogadni.” Kimondani könnyű ezt a három szót, de az, hogy ténylegesen miként ülteted át a gyakorlatba a bennük rejlő igazságot, attól függ, hogy miként kezeled a kötelességed. Az imént definiáltuk, hogy mi a kötelesség. A kötelesség Istentől származik, egy Istentől kapott megbízatás, amely Isten irányítási tervével és az ember üdvözítésével kapcsolatos. Ebből a szemszögből nézve van-e a kötelességnek bármi köze a magaviselettel kapcsolatos személyes alapelveidhez? Van-e bármi köze a személyes preferenciáidhoz, az életedet kísérő szokásokhoz, mindennapi rutinjaidhoz? A legkevésbé sincs. Mivel áll akkor kapcsolatban a kötelesség? Az igazsággal áll kapcsolatban. Némelyek ezt mondják: „Mivel ez a kötelesség rám lett kiosztva, ez az én saját ügyem. Én pedig olyan magasztos alapelv szerint teljesítem a kötelességem, mint közületek senki. Isten megköveteli az emberektől, hogy teljes szívükből, lelkükből, elméjükből és minden erejükből teljesítsék a kötelességüket. Én azonban ezenkívül egy ennél magasabb alapelvet is követek, amely nem más, mint hogy úgy kezelem a kötelességem, mint a saját, legfontosabb ügyemet, s ekként szorgalmasan végzem és a lehető legjobb eredményre törekszem.” Helyes ez az alapelv? (Nem.) Miért helytelen? Ha Istentől fogadod el a kötelességed, és tisztán látod a szívedben, hogy Ő bízza azt rád, hogyan kell kezelned ezt a megbízatást? Ez a kötelesség teljesítésének alapelveivel van összefüggésben. Nem sokkal magasztosabb-e vajon Isten megbízatásaként kezelni az ember kötelességét, mint a maga ügyeként? Ugye, hogy nem ugyanaz a kettő? Ha úgy kezeled a kötelességed, mint ami Isten megbízatásáról, a kötelességed Isten előtti végzéséről és Istennek a kötelességed végzésén keresztül történő megelégítéséről szól, akkor nem annyi lesz csupán a kötelességed teljesítésére vonatkozó alapelved, hogy úgy kezeled azt, mintha a saját ügyed lenne. Milyen hozzáállást kell tanúsítanod a kötelességedhez, ami helyesnek és Isten szándékaival összhangban lévőnek nevezhető? Először is nem elemezheted, hogy ki rendelkezett róla, hogy a vezetőség melyik szintje osztotta ki – Istentől kell elfogadnod. Nem elemezheted ezt, hanem Istentől kell elfogadnod. Ez egy feltétel. Azonkívül, bármi legyen is a kötelességed, ne tégy különbséget magasztos és alantas feladatok között. Tegyük fel, hogy ezt mondod: „Habár ez a feladat Istentől kapott megbízatás és Isten házának munkája, ha elvégzem, lenézhetnek miatta az emberek. Mások olyan munkát kapnak, amellyel kitűnhetnek. Nekem ezt a feladatot adták, amivel nem tudok kitűnni, hanem a színfalak mögött kell fáradoznom vele, és ez igazságtalan! Nem fogom elvégezni ezt a kötelességet. Olyannak kell lennie a kötelességemnek, amivel ki tudok tűnni mások előtt, és amivel nevet szerezhetek magamnak – és még ha nem is szerzek nevet magamnak és nem tűnök ki, akkor is legalább profitálnom kell belőle és fizikailag jól kell éreznem magam.” Elfogadható hozzáállás ez? Aki válogat, nem fogadja el a dolgokat Istentől, hanem a saját preferenciái szerint választ. Ez nem a kötelességed elfogadása; ez a kötelességed megtagadása és az Isten elleni lázadó mivoltod megnyilvánulása. Az efféle válogatósságba az egyéni preferenciáid és vágyaid vegyülnek. Amikor a magad érdekét, a magad hírnevét stb. veszed figyelembe, nem engedelmesen viszonyulsz a kötelességedhez. Miként kell hozzáállnod a kötelességedhez? Először is, nem szabad elemezned, megpróbálva megállapítani, hogy ki is volt az, aki rád osztotta; helyette Istentől kell elfogadnod, olyan kötelességként, amelyet Isten bízott rád, és engedelmeskedned kell Isten irányításának és rendeléseinek, és el kell fogadnod Istentől a kötelességed. Másodszor, ne tégy különbséget magasztos és alantas feladatok között, ne törődj a kötelesség természetével, azzal, hogy ki tudsz-e tűnni vele vagy sem, vagy hogy a nyilvánosság szeme láttára vagy a színfalak mögött kell végezni! Ne gondolkodj efféle dolgokon! Van egy másik hozzáállás is: az alávetettség és az aktív együttműködés. Ha úgy érzed, képes vagy egy bizonyos kötelességet végezni, de közben félsz attól, hogy hibát vétesz és ki leszel rekesztve, és ezért félénk vagy, stagnálsz és nem haladsz előre, az vajon engedelmes hozzáállás? Ha például téged választanak a testvérek vezetőjükül, kötelezve érezheted magad e kötelesség teljesítésére, hiszen megválasztottak, de talán nem viszonyulsz proaktívan ehhez a kötelességhez. Miért nem vagy proaktív? Azért nem, mert gondolsz bizonyos dolgokat erről a kötelességről és így érzed: „Vezetőnek lenni egyáltalán nem jó dolog. Olyan, mint a kés pengéjén vagy vékony jégen járni. Ha jó munkát végzek, nem lesz jutalma, de ha rossz munkát végzek, akkor megmetszenek. És ha megmetszenek, az még nem is a legrosszabb eshetőség. Mi van, ha leváltanak, vagy ha kirekesztenek? Ha ez megtörténne, nem lenne vajon vége mindennek a számomra?” Ezen a ponton ellentmondásos érzéseid támadnak. Mi ez a hozzáállás? Óvatoskodás és félreértés. Nem ez az a hozzáállás, amellyel a kötelességükhöz kell viszonyulniuk az embereknek. Ez egy demoralizált és negatív hozzáállás. Milyennek kellene hát lennie egy pozitív hozzáállásnak? (Nyitott szívű, egyenes embereknek kellene lennünk, és elég bátraknak ahhoz, hogy terhet vállaljunk.) Az alávetettségnek és a proaktív együttműködésnek kell jellemeznie. Amit ti mondotok, egy kissé üres. Hogyan lehettek nyitott szívű és egyenes emberek, amikor ennyire féltek? És mit jelent az, hogy elég bátrak vagytok terhet vállalni? Milyen mentalitásból nyerhettek bátorságot ahhoz, hogy terhet vállaljatok? Ha mindig attól félsz, hogy valami balul sül el, és nem tudod kezelni, és sok belső gát akadályoz, akkor alapjaiban hiányzik belőled a tehere vállalásához szükséges bátorság. Az, amiről ti beszéltek, a „nyitott szívű és egyenes emberek”, akik „elég bátrak ahhoz, hogy terhet vállaljanak”, vagy az, hogy „még a halállal szemben sem hátráltok meg”, kissé úgy hangoznak, mint azok a szlogenek, amelyeket dühös fiatalok szoktak kiabálni. Meg lehet oldani gyakorlati problémákat ilyen szlogenekkel? A helyes hozzáállás az, amire itt szükség van. Ahhoz, hogy helyes hozzáállásod legyen, meg kell értened az igazságnak ezt az aspektusát. Csakis így oldhatod meg a belső nehézségeidet, és csak így sikerülhet gond nélkül elfogadnod ezt a megbízatást, ezt a kötelességet. Ez a gyakorlás útja; és egyedül ez az igazság. Vajon hatásos lesz a félelmeiddel szemben, ha olyan kifejezéseket használsz, mint hogy „nyitott szívű és egyenes”, és hogy „elég bátor terhet vállalni”? (Nem.) Ez azt mutatja, hogy ezek a dolgok nem nevezhetők igazságnak, sem a gyakorlat útjának. Talán ezt mondod: „Nyitott szívű és egyenes vagyok, rendíthetetlenül érett jellemű, nincsenek más gondolatok és szennyező dolgok a szívemben, és elég bátor vagyok terhet vállalni.” Látszólag elvállalod a kötelességed, ám később, miután gondolkodtál rajta egy ideig, mégiscsak úgy érzed, hogy nem tudod vállalni. Talán még mindig félsz. Ráadásul talán azt is látod, hogy másokat megmetszenek, és még inkább félni kezdesz, ahogy egy megkorbácsolt kutya retteg a szíjtól. Egyre inkább azt kezded érezni, hogy túl kevéssé vagy érett, ez a kötelesség pedig hatalmas, áthidalhatatlan szakadék, és végül mégsem leszel képes magadra vállalni ezt a terhet. Ezért nem lehet gyakorlati problémákat szlogenek hangoztatásával megoldani. Akkor hát miként tudod ténylegesen megoldani ezt a problémát? Aktívan keresned kell az igazságot, és engedelmes, együttműködő hozzáállást kell magadévá tenned. Ez teljességgel meg tudja oldani a problémát. A félénkség, a félelem és az aggódás nem használ. Van bármi kapcsolat aközött, hogy lelepleznek és kirekesztenek-e és aközött, ha vezető vagy? Ha nem vagy vezető, el fog tűnni a romlott beállítottságod? Előbb vagy utóbb meg kell oldanod a romlott beállítottságod problémáját. Azonkívül, ha nem vagy vezető, akkor nem lesz több alkalmad gyakorolni, lassan fogsz előrehaladni az életben, és kevés esélyed lesz a tökéletesedésre. Noha valamivel több szenvedés jár együtt azzal, ha vezető vagy dolgozó valaki, sok előnnyel is jár, és ha képes vagy az igazságra törekvés útján járni, tökéletesedhetsz. Milyen hatalmas áldás ez! Alá kell tehát vetned magad és aktívan együtt kell működnöd. Ez a kötelességed és a felelősséged. Nem számít, milyen út van előtted, alávetett szívednek kell lennie. Ezzel a hozzáállással kell teljesítened a kötelességed.

A kötelesség végzésének témája senki számára nem ismeretlen; nem új témáról van szó. Azok számára azonban, akik hisznek Istenben, nagyon fontos ez a téma; olyan igazság ez, amelyet meg kell érteni, és amelybe be kell lépni. A teremtményeknek jól kell teljesíteniük a kötelességüket ahhoz, hogy a Teremtő jóváhagyja őket. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az emberek értsék, mit jelent kötelességet teljesíteni. A kötelesség teljesítése nem afféle elmélet, és nem is szlogen, hanem az igazság egyik aspektusa. Mit jelent tehát kötelességet teljesíteni? És milyen problémákat lehet megoldani azzal, ha valaki érti az igazságnak ezt az aspektusát? Legalábbis azt a kérdést megoldhatja, hogy miként kell elfogadnod és kezelned Isten megbízatását, és hogy milyen hozzáállással és elhatározással kell teljesítened a megbízatást, amelyet Isten adott neked. Azt is elmondhatod, hogy ezzel egyidejűleg az emberek és Isten között fennálló abnormális kapcsolatokat is meg fog oldani. Egyesek tőkeként tekintenek a kötelességeik végzésére, mások a saját, személyes feladataikként, megint mások a saját munkájukként és vállalkozásukként, vagy éppen egyfajta időtöltésként, szórakozásként vagy hobbiként, amivel elüthetik az időt. Röviden: bárhogyan viszonyulsz is a kötelességedhez, ha nem Istentől fogadod el, és nem olyan feladatként kezeled, amelyet egy teremtmény Isten irányítási munkáján belül kell, hogy elvégezzen vagy abban együttműködjön, akkor nem a kötelességed végzése, amit teszel. Helyes dolog, ha családi vállalkozásként kezeled a kötelességed? Helyesen teszed, hogy a saját munkád vagy hobbid részeként kezeled? Helyes azt személyes ügyként kezelned? Ezek egyike sem helyes. Miért szükséges említést tenni ezekről a témákról? Milyen problémát fog megoldani a kommunikáció ezekről a témákról? Azt a problémát fogja megoldani, hogy az emberek helytelenül viszonyulnak a kötelességükhöz, és tömérdek különböző módon felületesen végzik a kötelességüket. Csakis úgy változhat meg az emberek hozzáállása a kötelességükhöz, ha megértik az igazságnak azt az aspektusát, amely a kötelesség teljesítésére vonatkozik. Fokozatosan összeegyeztethetővé válik a hozzáállásuk az igazsággal, megfelel Isten követelményeinek és összhangban lesz az Ő szándékaival. Ha az emberek nem értik az igazság azon aspektusát, amely a kötelesség teljesítésére vonatkozik, problémák fognak jelentkezni a kötelességükhöz, valamint a kötelességük hátterében húzódó alapelvekhez való hozzáállásuk terén, és képtelenek lesznek elérni a kötelesség teljesítésének eredményét. A kötelességek olyan feladatok, melyeket Isten bíz az emberekre; küldetések, amelyeket végre kell hajtaniuk az embereknek. Ugyanakkor egy kötelesség bizonyosan nem a személyes irányításod, és nem is lépcsőfok, amelyre állva kiemelkedhetsz a tömegből. Egyesek lehetőségként használják a kötelességeiket arra, hogy a saját irányításukkal foglalkozzanak és klikkekbe tömörüljenek; egyesek a vágyaik kielégítésére használják a kötelességeiket; mások a bensőjükben érzékelt űr kitöltésére; megint mások a szerencsében bízó mentalitásuk kielégítésére, azt gondolván, hogy amennyiben végzik a kötelességeiket, részük lesz Isten házában és abban a csodás rendeltetési helyben, amelyet Isten készít az embernek. Helytelenek az efféle viszonyulások a kötelességhez; Isten utálja őket, és sürgős megoldást követelnek.

Sok kommunikáció folyt már arról, hogy mi a kötelesség, hogy miként kell kezelniük az embereknek a kötelességüket, és hogy milyen hozzáállást és szemléletet kell tanúsítaniuk a kötelességük iránt. Mindannyiótoknak alaposan el kell gondolkodnotok e kérdéseken, és mindennél fontosabb és sürgetőbb, hogy megértsétek a velük kapcsolatos igazságokat. Mi az az igazság, amelyet most a leginkább meg kell értenetek? Egyfelől a látomásokkal e tekintetben összefüggő igazságokat szükséges megértenetek; másfelől azt szükséges megértenetek, hogy hol vannak félreértéseitek és eltorzult felfogásotok ezeket az igazságokat illetően a gyakorlatban és a való életben. Ha ezek a szavak és igazságok meg tudják oldani a belső állapotodat, amikor a kötelességteljesítés igazságait érintő dolgokkal találkozol, az azt bizonyítja, hogy igazán és alaposan megértetted, amiről a kommunikáció szólt; ha nem tudják megoldani azokat a nehézségeket, amelyekkel a kötelességed végzésének dolgaiban naponta találkozol, az azt mutatja, hogy nem léptél még be ezekbe az igazságokba. Összefoglaltátok-e ezeket az igazságokat és reflektáltatok-e rájuk, miután hallottátok őket? Vagy úgy van, hogy amikor jegyzeteltek, az adott pillanatban mindig értitek a dolgokat, de ahogy múlik az idő, elfelejtitek, mintha sosem hallottátok volna őket? (Igen.) Ez azért van, mert a legkevesebb belépéssel sem bírtok; annak, amit gyakoroltok, alapvetően semmi köze ezekhez az igazságokhoz, és sehogyan sem kapcsolódik az igazsághoz. Ezek a kötelességvégzéssel kapcsolatos igazságok valójában a legalapvetőbb igazságok, amelyeket meg kell értenie és amelyekbe be kell lépnie az embernek, miközben hisz Istenben. Ha azután, hogy hallottad az igazság szavait, még mindig zavarodottan és értetlenül állsz, akkor egyszerűen túl gyenge képességgel bírsz, és egészen híján vagy az érettségnek. Nem tudsz mást tenni, mint olvasni Isten szavait, imádkozni és összejövetelekre járni; megteszed, amire megkérnek, pont úgy, mint aki vallásos hitet követ. Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nincs belépésed az életbe, és nincs érettséged sem. Mit jelent az, ha valakinek nincs érettsége? Azt jelenti, hogy miközben hiszel Istenben és végzed a kötelességed, amint félrevezet téged valaki, máris őt követed és nem hiszel többé Istenben; ha valami rosszat teszel, és valaki megmetsz téged egy kicsit, s közben valamelyest szigorúan szól hozzád, meglehet, hogy feladod a hited; ha akadályokkal és különféle nehézségekkel találkozol életed során, talán panaszkodsz Istenre, és ha azt látod, hogy nem ad neked kegyelmet, vagy hogy nem oldja meg a nehézségeidet, talán elfordulsz, elhagyod Isten házát, és nem hiszel többé. Ha beléptél a kötelességvégzés igazsága – eme legalapvetőbb igazság – némely aspektusába, az azt bizonyítja, hogy már kapcsolatban állsz az igazsággal; kapcsolatban állsz az igazságvalósággal, és történt nálad némi belépés. Ha semmi, még egy kevéske sem a tiéd ebből az igazságvalóságból, az azt bizonyítja, hogy nem vert még gyökeret a szívedben az igazság.

Az imént arról kommunikáltam, hogy mi a kötelesség, valamint a kötelesség eredetéről és kialakulásáról, hogy az emberek megértsék, mi is pontosan a kötelesség. Milyen előnyök származnak abból, ha tudja ezt valaki? Ha egyszer megértik az emberek a kötelesség mibenlétéről szóló igazságot, a kötelesség fontosságáról is lesz tudomásuk. Legalábbis mélyen legbelül érezni fogják: helyesen kell hozzáállniuk a kötelességhez és nem cselekedhetnek önkényesen. Ez a gondolat mindenképpen ott lesz az elméjükben. Noha a kötelesség az, amit végezned kell, valamint az Istentől kapott megbízatásod és küldetésed, nem a személyes ügyed, és nem is a saját munkád. Ez ellentmondásosan hangozhat, de bizony ez az igazság. Bármi legyen is az igazság, annak megvan a gyakorlati oldala, amely az emberek gyakorlásával és belépésével, valamint Isten követelményeivel is kapcsolatos. Az igazság nem üres. Ilyen az igazság; csakis úgy értheted meg egyre inkább az igazságnak ezt az aspektusát, ha megtapasztalod ezt az igazságvalóságot és belépsz abba. Ha folyton megkérdőjelezed az igazságot, állandó kételyeket támasztasz, és egyre csak vizsgálódsz és elemzel, akkor számodra sosem lesz igazság az igazság. Nem lesz kapcsolatban a való életeddel, és semmiben nem lesz képes változást elérni nálad. Ha valaki a szíve mélyéből elfogadja az igazságot, s úgy tekinti, mint útmutatást az életre és a cselekvésre, a magaviseletre és az Istenben való hitre vonatkozóan, akkor az igazság meg fogja változtatni az életét. Megváltoztatja az életcéljait, az élete irányát és azt, ahogyan kapcsolatban van a világgal. Ez az igazság hatása. A kötelesség mibenlétének megértése bizonyosan nagy előnnyel és segítségül szolgál az embereknek a kötelességük végzésekor. Legalábbis azt tudni fogják, hogy a kötelesség mindenki számára nagyon fontos, aki hisz Istenben, és hogy még nagyobb jelentőséggel bír azok számára, akik érdeklődést mutatnak aziránt vagy akik konkrétan akarják és vágyják, hogy Isten megmentse és tökéletesítse őket. Ez a legalapvetőbb igazság, amelyet mindenkinek meg kell értenie ahhoz, hogy megmeneküljön, és ugyancsak ez a legalapvetőbb igazság, amelybe az embernek be kell lépnie. Ha nem érted, hogy mi a kötelesség, akkor nem fogod tudni, hogy miként teljesítsd megfelelően a kötelességedet, és azt sem fogod tudni, hogy melyik az a helyes hozzáállás, amellyel a kötelességedet el kell fogadnod és kezelned kell. Ez veszélyes – egyfelől lehetséges, hogy nem leszel képes jól teljesíteni a kötelességed, valamint önkényesen és felületesen fogsz cselekedni; másfelől elképzelhető, hogy olyan dolgokat fogsz tenni, amelyek félbeszakítják és megzavarják az egyház munkáját, vagy akár még gonosz tetteket is elkövetsz, amelyek sértik Isten adminisztratív rendeleteit. Némileg konzervatívan fogalmazva: lehet, hogy el fognak különíteni, hogy elgondolkodj, súlyos esetben pedig ki is rekeszthetnek. A kötelesség mibenlétének megértése éppen ezért, noha nagyon alapvető aspektusa az igazságnak, összefügg az ember üdvösségével; nem irreleváns – ez nagyon fontos. A kötelesség mibenlétének megértését követően nem egy doktrína ismeretéről szól csupán a dolog; a cél az, hogy az emberek meg tudják érteni Isten szándékait és helyes hozzáállással tudják kezelni a kötelességüket. Bármely kötelesség teljesítéséről van is szó, puszta erőfeszítéssel nem érhető el eredmény; a szellemi megértés hiányát mutatja, ha valaki folyton azt gondolja, hogy ha csupán erőfeszítéseket tesz, azzal megfelelően teljesíthet egy kötelességet. A kötelességvégzésnek valójában sok eleme van, beleértve azt is, hogy az ember helyes gondolkodásmóddal bír, valamint rendelkezik a gyakorlat alapelveivel, őszinte alávetettséggel és szellemi bölcsességgel. Csakis akkor tudja valaki jól teljesíteni a kötelességeit és teljes mértékben megoldani a felszínes kötelességvégzés problémáját, ha birtokában van az igazság ezen aspektusainak. Azok az emberek, akik nem helyesen viszonyulnak a kötelességeikhez, híján vannak az igazságvalóságnak; olyan emberek ők, akiknek nincs Istent félő szíve, és hiányzik belőlük a lelkiismeret és az értelem. Így aztán az embernek, ha Istent akarja követni, meg kell értenie a kötelességvégzés jelentőségét; ez elengedhetetlen Isten követéséhez.

Miután megértetted, hogy mi a kötelesség és honnan ered, különbséget fogsz tenni a kötelesség természete, valamint a társadalomban végzett munka természete között. Mi a különbség aközött, ha kötelességként, illetve ha világi munkaként kezeled az Isten háza által rád bízott munkát? Ha kötelességként kezeled, akkor Isten szándékait és az igazságot kell keresned. Ezt fogod mondani: „Ez a kötelességem, hogyan végezzem hát? Mit vár el Isten? Melyek az egyház előírásai? Tisztában kell lennem a hátterében rejlő alapelvekkel.” Csak az a helyes viszonyulás a kötelességed kezeléséhez, ha így gyakorolsz; csakis így kellene hozzáállniuk az embereknek a kötelességükhöz. De milyen hozzáállást kell vajon tanúsítaniuk az embereknek, amikor világi munkával vagy a személyes életük dolgaival foglalkoznak? Van bármi szükség ilyenkor arra, hogy az igazságot vagy az alapelveket keressék? Kereshetsz alapelveket is, de azok csak a pénzkeresésről, a jó életről, a vagyongyűjtésről, a siker eléréséről, valamint a hírnév és nyereség megszerzéséről szólnának – csakis ilyen alapelvek lennének. Ezek az alapelvek teljességgel világiak, és a jelenlegi trendekhez tartoznak; a Sátán és e gonosz emberiség alapelvei ezek. Melyek a kötelességvégzés alapelvei? Ezeknek az alapelveknek mindenképpen meg kell felelniük Isten követelményeinek; szorosan összekapcsolódnak az igazsággal és Isten követelményeivel, és elválaszthatatlanok azoktól. Ezzel szemben azoknak a szakmáknak és munkáknak, amelyekkel a világban foglalatoskodnak az emberek, semmi közük az igazsághoz vagy Isten követelményeihez. Amennyiben rátermett vagy, hajlandó vagy elviselni a nehézséget, valamint elég szorgalmas, gonosz és merész vagy, kiemelkedhetsz a társadalomban, és még akár nagy karriert is befuthatsz. Isten házában azonban nincs szükség ezekre az alapelvekre és filozófiákra. Isten házában, bármilyen kötelességet teljesítesz is, bármilyen jellegű is az a kötelesség – tűnjék bár magasztosnak vagy alantasnak, nemesnek vagy egyszerűnek, rangosnak vagy szerénynek –, akár Isten bízta rád, akár egy gyülekezeti vezető bízott meg vele – tehát bármilyen munkára rendeljen is ki téged Isten háza, a munkád végzése során követett alapelvek nem haladhatják meg az igazság alapelveit. Kapcsolódniuk kell az igazsághoz, kapcsolódniuk kell Isten követelményeihez, és kapcsolódniuk kell Isten házának előírásaihoz és munkaszervezéséhez. Röviden: meg kell különböztetni egymástól a kötelességet, valamint azt a munkát, amelyet a világban végez az ember.

Miért kommunikálunk a kötelességteljesítés és a világi munka végzése közti különbségről? Fontos ez? (Igen.) Miben rejlik a fontossága? Kapcsolódik a hozzáálláshoz, amelyet a kötelességük teljesítése iránt tanúsítanak az emberek. Ne hozd be a kötelességteljesítés területére azokat a viszonyulásokat és alapelveket, amelyeket a világi munkádban követsz. Mi lesz a következménye, ha így teszel? (A saját vágyak szerinti cselekvés.) A saját vágyak szerinti cselekvés gyakori probléma; azt jelenti, hogy valaki nem akar másokkal egyeztetni, amikor feladatokat hajt végre, azt akarja, hogy az övé legyen az utolsó szó és hogy azt tehesse, amit csak akar, mert úgy érzi, hogy ha így cselekszik, az az elnyomás és a boldogtalanság mindennemű érzésétől mentes megnyugvással és elégedettséggel tölti el. Ez ráadásul gyakran vezet intrikához, irigységhez, vitákhoz és klikkesedéshez, továbbá a jutalom és elismerés kereséséhez, magamutogatáshoz, a felszínes cselekvéshez, felelőtlenséghez, a feljebb és a lejjebb valók becsapásához, valamint saját királyság építéséhez. Röviden: a kötelesség teljesítése különbözik a világi munka végzésétől; a kötelesség teljesítése Isten követelménye és Isten rendelése – ez a legnagyobb különbség a kötelességteljesítés és a világi munkavégzés között. A kötelesség teljesítésének Isten követelményei és az igazságalapelvek szerint kell történnie. Ez nem az ember személyes irányítása, nem is a személyes vállalkozása, és természetesen senkinek sem a magánügye. Semmi köze személyes érdekekhez, büszkeséghez, státuszhoz, befolyáshoz vagy jövőbeni kilátásokhoz; csak az ember életbe való belépésével és beállítottságának megváltozásával, valamint Isten irányítási munkájával van kapcsolatban. Ezzel szemben, amikor világi munkát végzel, teljes egészében a személyes irányításra összpontosítasz. Akár munkahelyen dolgozol, akár vállalkozást működtetsz, bármilyen nagy árat fizetsz, bármennyi mindenről vagy képes lemondani, vagy bármennyi szenvedést viselsz el – legyen akár érzelmi, akár testi jellegű –, nem számít, hogy bántalmaznak, megaláznak vagy félreértenek-e, sőt még az sem, ha a közvélemény óriási nyomásával nézel szembe, amit teszel, az mind a személyes akaratod, törekvéseid, ambícióid és vágyaid körül forog. Kizárólag ilyen természetű. Ez a természet nem más, mint a személyes irányítással való foglalkozás és a személyes vállalkozás működtetése. Nincs az emberiségen belül egyetlen személy sem, aki előállna, hogy ezt mondja: „Közszolgálatot végzek az emberiség javára; az isteni tanok és a Mennyből adatott alapelvek szerint akarok cselekedni.” Nincs ilyen személy. Még ha elő is állnak némelyek, hogy ezt mondják: „A legemberbarátibb és legnagyszerűbb vállalkozást akarom véghezvinni az emberiség érdekében, jólétet akarok teremteni és jó tetteket akarok végrehajtani az emberekért”, akkor sem ennyire tiszta a céljuk, hanem a hírnévért teszik, amit tesznek. Ez vajon nem személyes irányítással foglalkozás? Ez mind a személyes irányítás végett történik. Nem számít, mennyire jól hangoznak a szavaik, mennyi szenvedést viseltek el, milyen nagy árat fizettek, mekkora hozzájárulást tettek vagy hogy megváltoztatták-e az emberiséget, átformáltak-e egy kort, vagy hogy új időszak vette-e kezdetét velük, mert bármit tesznek is, nem mások, hanem a maguk célja lebeg a szemük előtt. A romlott emberi lények mind így teszik a dolgokat. Akár nagy, akár kis dolgot tesznek az emberek, vagy a hírnév-, vagy a nyereségszerzés szándéka vezérli őket. Mi a cselekedeteik természete? Személyes irányítással foglalkozás. Van bármi köze a személyes irányításnak Isten irányításához? Egyáltalán nincs hozzá köze. Némelyek ezt mondják: „Ez nem igaz. Egyesek megszületnek ebbe a világba és megváltoztatnak egy korszakot; nem Isten rendelte el előre ezt is? Nem az Ő irányításához van ennek is köze?” Összefüggenek egymással ezek a dolgok? (Nem.) Miért mondjátok, hogy nincs köztük kapcsolat? (Azért, mert ennek semmi köze Istennek az emberiség megmentéséért végzett irányítási munkájához.) Jól mondjátok; ha semmi köze Istennek az emberiség megmentéséért végzett munkájához, akkor Isten irányításával sem áll kapcsolatban. Ez az állítás azonban félig igaz csupán; van itt egy másik előfeltétel is, egy lényeges dolog. Ha nem áll kapcsolatban Isten irányítási tervével, akkor az egész mindössze emberi irányítás. Ez egy aspektus, de hadd tegyek hozzá valamit nektek: minden cselekedetük természeténél fogva a személyes hírnévért és előnyért van; ők maguk a végső kedvezményezettek. Kinek az érdekét szolgálja minden cselekedetük természete, alapelvei és végső kimenetele? (A saját magukét.) A magukét – és kevésbé nyilvánvaló értelemben kiét? (A Sátánét.) Így van, a Sátánét. Mi a Sátán érdekében való cselekvés természete? (Ellenségeskedés Istennel szemben.) És milyen lényeg húzódik az Istennel szembeni ellenségeskedés hátterében? Miért mondjuk azt, hogy ez ellenségeskedés Istennel szemben? (A cselekedeteik kiindulópontja, eredete és alapelvei mind szembemennek Isten szavaival.) Ez az egyik aspektus, és egy alapvető probléma. A cselekedeteik kiindulópontja, eredete és alapelvei mind a Sátántól valók és elvetemültek, akkor hát mi a végeredmény? Ki mellett tesznek bizonyságot? (A Sátán mellett.) Így van, a Sátán mellett tesznek bizonyságot. Az emberiség történelme során volt-e olyan történész vagy író, aki a Teremtőnek tulajdonította volna mindazt, amit az emberek az egyes korszakokban elértek? (Nem.) Azt mondják csak, hogy ezek az emberiség nagyszabású vállalkozásai után hátramaradt örökségek vagy nagy eredmények. Kit képviselnek az emberiség szemében ezek a nagy emberek és hírességek, akik e nagy dolgokat hátrahagyták? A romlott emberek minden hírességet, nagy embert és mindenki mást is imádnak, aki sokat tett az emberiségért. Azt a helyet foglalják el az emberi szívekben, amelyet Isten helyének tartanak az emberek. Nem ez vajon a dolog lényege? (De igen.) Az imént beszéltük meg, hogy az emberek cselekedeteinek hátterében húzódó eredetek, motivációk, kiindulópontok és alapelvek mind sátáni logikában gyökereznek, és nincsenek összhangban az igazsággal. Az emberek elérnek valamit emberi eszközökkel vagy az adottságaik segítségével, és híresekké válnak mások szemében, a végső következmény pedig az, hogy az emberiség ezt mind a Sátánnak tulajdonítja; éppen úgy, ahogy ma sokan a történelem során élt híres és nagy embereket imádnak, például Konfuciuszt és Kuan Jüt. Nem számít, milyen nagy tetteket vittek véghez ezek az emberek, alapvetően azt lehet elmondani, hogy valójában Isten rendezte úgy, hogy ezek a különböző személyek megszülessenek erre a világra, és végrehajtsanak bizonyos tetteket különböző területeken. Ugyanakkor az emberiség történetéről szóló – akár ókori, akár modern kori – feljegyzésekben egyetlen eset sem található, amely a Teremtő cselekedeteiről tenne bizonyságot. Csupán a Biblia örökít meg néhány elemet Isten munkájának két, a Törvény Korában és a Kegyelem Korában elvégzett szakaszáról, de még Isten ott feljegyzett szavai is eléggé korlátozottak. Valójában Isten sok szót szólt és számtalan tettet vitt véghez, rendkívül korlátozott azonban, amit az emberek ebből feljegyeztek. A híres és nagy emberek történetét megörökítő, róluk bizonyságot tevő vagy őket dicsőítő könyvekből ezzel szemben számtalanul sok van. Nem teszi ez világossá az imént megbeszélt dolog lényegét? Az előbb említettük, hogy a híres és nagy emberek a történelem során mindig is önmagukért – és így lényegében a Sátánért – cselekedtek. Ez azt mutatja, hogy nem a kötelességeiket végezték, hanem inkább a maguk irányítását végezték, vagy a saját vállalkozásaikkal foglalkoztak. Mi a természete, a lényege minden munkának, amit a világban vállalnak az emberek? (A személyes irányítással foglalkozás.) Miért tekinthetjük személyes irányítással foglalkozásnak? Milyen végső ok miatt? Azért, mert a Sátán mellett tesznek bizonyságot; a cselekedeteik mögött álló alapelvek és motivációk mind a Sátántól jönnek, és semmi közük az igazsághoz vagy Isten követelményeihez. De mi a kötelesség természete? Olyan munkára utal, amelyet Isten követelményei szerint hajtanak végre, ami azt jelenti, hogy annak az igazságban kell gyökereznie, s azt az igazságalapelvek szerint kell folytatni és Isten elvárásaival összhangban végezni. Ennek az lesz az eredménye, hogy az emberek képesek Isten mellett bizonyságot tenni, birtokában vannak az Istennek való alávetettségnek, valamint ismerik Őt; mélyebben értik a Teremtőt, őszintébben alávetik magukat Neki, és még inkább meg tudják tenni, amit a teremtményeknek tenniük kell. Ez a legnagyobb különbség a kettő között. Amikor az emberek Isten követelményei szerint vállalják a kötelességeiket, egyre normálisabb lesz a kapcsolatuk Istennel. És elérheti-e vajon ezt a hatást bármelyik munka, amit a világban végeznek az emberek? Semmiképpen sem, az eredmény ennek pontosan az ellenkezője. Minél több évet tölt valaki világi munkával, annál inkább lázad Isten ellen, és annál távolabb sodródik Tőle. Minél jobban megy valakinek a személyes irányítása, annál távolabb kerül Istentől; minél sikeresebbé válik valakinek a személyes irányítása, annál messzebb téved Isten követelményeitől. Éppen ezért a kötelességteljesítés és a világi munka végzése két teljességgel különböző természettel bír.

Arról beszéltünk az imént, hogy mi a különbség az ember kötelessége és aközött, amikor világi munkát végez valaki. Az igazság mely aspektusának megértésében hivatott segíteni az embereknek ez a beszélgetés? Nem számít, milyen kötelességet kapsz, úgy kell teljesítened, ahogyan Isten kéri. Ha például egy gyülekezet vezetőjének választanak ki, akkor az a kötelességed, hogy egy gyülekezetvezető munkáját teljesítsd. És mit kell tenned azután, hogy kötelességedként elvállaltad ezt a munkát? Először is, tudd, hogy csak a vezetői munkád elvégzése számít a kötelességed teljesítésének. Nem úgy szolgálsz, mint valamilyen hivatalnok a kinti világban; ha vezető leszel és közben hivatalnokként gondolsz magadra, eltévedtél. Ám ha ezt mondod: „Most, hogy gyülekezetvezető lettem, nem lehetek leereszkedő, mindenki más alá kell helyeznem magam, nálam magasabbrendű és fontosabb emberekké kell őket tennem”, akkor ez a mentalitás is téves; hiábavaló bármiféle színlelés, ha nem érted az igazságot. Semmi más nem lesz elegendő, csak a kötelességed helyes megértése. Először is, értékelned kell a gyülekezetvezető munkájának fontosságát. Több tucat tagja lehet egy gyülekezetnek, és el kell gondolkoznod azon, hogy miként vezesd ezeket az embereket Isten elé és hogyan tedd lehetővé, hogy a legtöbbjük értse az igazságot és belépjen az igazságvalóságba. Azzal is több időt kell töltened, hogy öntözd és támogasd azokat, akik negatívak és gyengék, hogy véget vess a negativitásuknak és gyengeségüknek, valamint képessé tedd őket kötelességük teljesítésére. Azokat pedig, akik képesek teljesíteni a kötelességüket, vezetned kell az igazság megértésében és a valóságba történő belépésben, az alapelvek szerinti cselekvésben, valamint a kötelességük megfelelő és így hatásosabb teljesítésében. Vannak bizonyos emberek, akik már több éve hisznek Istenben, de meglehetősen gonosz emberi mivolttal rendelkeznek, folyton megszakítják és megzavarják az egyház munkáját – ezeket az embereket az előírások szerint kell megmetszeni; azokat, akik makacsul megtagadják a megtérést, el kell távolítani. Az alapelv szerint kell kezelni őket és megfelelően el kell rendelkezni róluk. Aztán ott van a legfontosabb dolog mindenek közül: A gyülekezetben néhányan meglehetősen jó emberi mivolttal és némi képességgel is rendelkeznek, és képesek felvállalni a munka egy bizonyos aspektusát; minden ilyen embert haladéktalanul táplálni kell, minél előbb, annál jobb; oktatásra lesz szükség ahhoz, hogy kompetenssé váljanak, és semmit sem fognak tudni jól megcsinálni, ha nem kapnak képzést. Nem ezek-e azok a munkák, amelyeket sürgősen és jól kell tudnia elvégezni egy vezetőnek vagy dolgozónak? Ha vezető lettél és nem tartod észben ezeket a dolgokat, valamint nem így végzed a munkát, képes lehetsz-e vajon jól teljesíteni a kötelességedet? (Nem.) Alapvető fontosságú, hogy vezetőként a gyülekezeti munka minden egyes aspektusát átlásd: Először is, a legfontosabb dolog a tehetséges emberek nevelése. Emeld fel azokat, akik jó emberi mivolttal és képességgel bírnak, majd gondozd és tanítsd őket. Másodszor, vezesd el a testvéreket odáig, hogy belépjenek az igazságvalóságba és tedd őket képessé arra, hogy önvizsgálatot tartsanak, megismerjék magukat, felismerjék az eretnekségeket és téveszméket, különbséget tegyenek az emberek között, valamint jól teljesítsék a kötelességeiket – ez az életbe való belépés része. Harmadszor, a kötelességüket végezni tudók többségét tedd képessé arra, hogy valóban így is tegyenek (az alacsonyabb rendű emberi mivolttal bírók kivételével), és gondoskodj róla, hogy eredményeket érjenek el kötelességeik végzésével ahelyett, hogy mindössze felületesen cselekednének. Negyedszer, haladéktalanul kezeld azokat, akik megszakítják és megzavarják az egyház munkáját. Ha elutasítják a közölt igazságot, meg kell őket metszeni. És ha mindvégig megtéretlenek maradnak, el kell őket különíteni, hogy önvizsgálatot tartsanak, és akár az eltávolításukra vagy kirekesztésükre is szükség lehet. Ötödször, tedd képessé Isten választottait az álhívők, a hamis vezetők és az antikrisztusok felismerésére, így biztosítva, hogy ne legyenek félrevezetve, és mielőbb ráléphessenek az Istenben való hit helyes útjára. A fenti öt pont mindegyike fontos, és szervesen hozzátartozik a vezetői feladatokhoz. A munka ezen öt aspektusának teljesítése az, ami kiváló gyülekezetvezetővé tesz valakit. Azonkívül a különleges körülményeket ugyancsak megfelelően kell kezelni. Egyes embereknél például átmeneti lehet a negativitás és a gyengeség, és neked megfelelően kell bánnod velük. Nem ítélhetsz elhamarkodottan; nem helyes például, ha valaki csak átmenetileg negatív, te viszont károgónak vagy „örökös negatívnak” bélyegzed, és azt mondod, hogy Isten már nem akarja őt. Azonkívül, mindenkinek a maga szerepét kell betöltenie, és a saját képességei szerint kell hozzájárulnia a dolgokhoz. Megfelelően kell rendelkezni a kötelességek teljesítéséről, az egyéni ajándékok, talentumok, képességek, az életkor, valamint annak alapján, hogy mennyi ideje hisz az illető Istenben. Ezt a megközelítést a különféle emberekhez kell szabni, hogy végezhessék kötelességeiket Isten házában és a lehető legjobban betölthessék a szerepüket. Ha észben tartod ezeket a megfontolásokat, akkor azzal terhet vállalsz, és mindig muszáj lesz a megfigyelésre koncentrálnod. Minek a megfigyelésére? Nem annak, hogy kik néznek ki jól, hogy azután többet érintkezhess velük; nem annak, hogy kiket találsz csúnyának, hogy azután kirekeszthesd őket; nem annak, hogy kiknek van képességük és státuszuk, hogy a kegyeikbe férkőzhess; és bizonyosan nem annak, hogy kik nem hajolnak meg előtted, hogy azután megpróbálhasd megbüntetni őket. Nem ezeket a dolgokat kell megfigyelned. De akkor vajon mit? Isten szavai, valamint annak alapján kell felismerned az embereket, hogy Ő milyen hozzáállást tanúsít és milyen követelményeket támaszt a különböző típusú emberek iránt, és az alapelvek szerint kell bánnod velük; ez van összhangban az igazsággal. Először is, kategorizáld a gyülekezetbe járó mindenféle embereket: a jó képességűek és az igazság elfogadására képesek alkothatják az egyik kategóriát, a rossz képességűek és az igazság elfogadására képtelenek a másikat, a kötelességeik végzésére képes emberek ismét egy másikat, azok pedig, akik nem tudják végezni a kötelességüket, megint csak egy másikat. Végezetül, azok az álhívők, akik folyton panaszkodnak, elképzeléseket terjesztenek, negativitásba esnek és zavart okoznak, ugyanazon kategóriába sorolandók. Miután mindenkit besoroltál és alaposan megértetted, hogy mi az egyes csoportok valódi állapota Isten szavai szerint, és tisztán látod, hogy ki menthető meg és ki nem, immár mindenféle emberen képes leszel átlátni; érteni fogod Isten szándékait és tudni fogod, hogy kit akar megmenteni Isten, és kit akar kivetni. Vajon nem adódik mindez a terhedből? Nem ez vajon a helyes hozzáállás a kötelességhez? Ha ezzel a helyes hozzáállással rendelkezel és kialakul benned egy teher, akkor jól tudod végezni a munkádat. Ha nem így kezeled a kötelességeidet, hanem helyette úgy tekintesz a kötelességeid teljesítésére, mintha hivatali pozícióban lennél, és folyton így gondolkodsz: „Vezetőnek lenni olyan, mint hivatalban lenni; ez egy Istentől jövő áldás! Most, hogy státuszom van, az emberek hallgatnak rám, és ez jó dolog!” – ha azt hiszed, hogy vezetőnek lenni ugyanaz, mint hivatalnoknak lenni, akkor bajban vagy. Egész biztosan hivatalnok módjára fogsz vezetni, és annak alapján, ahogyan a hivatalnokok működnek; így képes lehetsz vajon megfelelően végezni az egyház munkáját? Ilyen szemléletmóddal kétségkívül fel leszel fedve és ki leszel rekesztve. Folyton hivatalnoknak képzelnéd magad, akit emberek vesznek körül, bárhol jár, és aki bármit mond is, az emberek aszerint cselekednek. Azonkívül a gyülekezet minden javából elsőként részesülnél. Bármilyen munkát végezne is a gyülekezet, neked csak parancsokat kellene osztogatnod, miközben neked magadnak semmit sem kellene tenned. Miféle gondolkodásmód ez? Vajon nem a státuszból fakadó előnyök élvezése? Nem romlott beállítottság? Akik nem törekednek az igazságra, azok mind sátáni természet alapján teljesítik a kötelességeiket. Sok vezetőt és munkást fedtek már fel és rekesztettek ki azért, mert mindig sátáni természet alapján teljesítették a kötelességeiket anélkül, hogy egy szemernyit is elfogadtak volna az igazságból. Jelenleg is így viselkedik néhány vezető. Miután vezetővé lettek, kissé feldobva és egy kicsit önelégülten érzik magukat belül. Nehéz leírni az érzésüket, de mindenesetre úgy gondolják, hogy elég jó munkát végeztek. Később azonban így morfondíroznak: „Nem lehetek nagyképű. A nagyképűség az arrogancia jele, az arrogancia pedig a bukás előhírnöke. Szerénynek kellene lennem.” Látszólag szerényen cselekednek és mindenkinek elmondják, hogy Istentől való felemeltetés és megbízatás a munkájuk, és nincs más választásuk, mint elvégezni. Belül azonban titkon örvendeznek: „Végre ki lettem választva! Ki mondja ezek után, hogy nincs jó képességem? Ha gyenge képességű volnék, hogyan választhattak volna ki? Miért nem valaki mást választottak? Úgy tűnik, előnyben vagyok másokkal szemben.” Ezekről a dolgokról gondolkodnak először a szívükben, amikor ilyen kötelesség száll rájuk. Nem így töprengenek: „Most, hogy rám szállt ez a kötelesség, hogyan kellene végeznem azt? Ki végzett jó munkát a múltban, amiből tanulnom kellene? Melyek Isten követelményei e kötelesség végzésével kapcsolatban? Vannak ilyen követelmények a gyülekezet munkarendjében? Korábban soha nem aggódtam a gyülekezeti munka ezen aspektusai felől, de mit tegyek most, hogy vezetővé választottak?” Ami azt illeti, ameddig megvan benned az elhatározás, és keresni tudod az igazságot, addig van út. Ha kötelességedként kezeled a munkát, könnyű lesz jól csinálnod. Egyesek vezetőkké lesznek és ezt mondják: „Most rám vannak bízva ezek az emberek? Tőlem függ majd, miként jönnek össze, és milyen munka lesz rájuk bízva? Te jó ég! Hatalmas súlyként nehezedik ez most a szívemre!” Mit sugallanak ezek a szavak? Úgy hangzik, mint ha nagy dolgokat tudnának véghez vinni; üres beszéd és doktrína az egész. Nem képmutató egy kissé az ilyen ember? Mondott közületek valaha is bárki efféle dolgokat? (Igen.) Akkor ti is mindannyian képmutatók vagytok egy kissé. Ugyanakkor normális dolog, hogy így viselkednek az emberek. Még azoknak is fel kell vágniuk egy kicsit, akik alacsonyabb beosztású tisztviselők lesznek. Hirtelen úgy érzik, hogy megnőtt a személyes értékük, és amint belekóstolnak a státuszba és a hírnévbe, valamint a nyereségbe, felbolydul a szívük, akár a hullámzó tenger, és más emberré válnak. Romlott beállítottságaik és extravagáns vágyaik mind a felszínre törnek. Mindenkiben ott vannak ezek a negatív, passzív viselkedésjegyek. A romlott emberiség közös tulajdonsága ez. Mindenkiben megvan, aki romlott ember. Vannak, akik miután vezetővé lesznek, nem tudják biztosan, hogy a továbbiakban miként járjanak; egyesek nem tudják, hogyan beszéljenek az emberekkel. Persze nem a félénkségük miatt nem tudják, hogy miként beszéljenek, hanem inkább az azzal kapcsolatos bizonytalanság miatt, hogy egy vezetőnek hogyan is kell viselnie magát. Mások, miután vezetővé lettek, abban nem biztosak, hogy mit egyenek vagy hogyan öltözzenek. Van mindenféle viselkedésforma. Nálatok, bármelyikőtökben megmutatkoznak ezek a viselkedésformák? Különböző mértékig ugyan, de biztos, hogy mindannyiótoknál megmutatkoznak. Mennyi időbe telik elhagyni ezeket az állapotokat és viselkedésformákat? Egy vagy két évbe? Három vagy öt évbe? Esetleg tíz évbe? Az az adott személy elszántságától függ, és attól, hogy mennyire törekszik az igazságra.

Az igazságra törekvés során egyes embereknél egyenesen arányos az igazság megértése a belépéssel; megegyezik egymással a kettő. Annyi igazságba tudnak belépni, amennyit meg tudnak érteni; az igazság megértésének mélysége a belépésük mélysége, valamint a felfogásuk, érzéseik és tapasztalataik mélysége is egyben. Némelyek ugyanakkor, bár sok doktrínát értenek, a gyakorlásuk és a belépésük egyelő a nullával. Éppen ezért nem számít, hány prédikációt hallottak már, sosem képesek megoldani a belső nehézségeiket. Amikor kis dologgal találkoznak, mindjárt előjön a csúnya oldaluk, és bármennyire igyekeznek, képtelenek uralkodni felette; bárhogy leplezzék, mégis feltárul a romlottságuk. Továbbra sem képesek elfogadni az igazságot, sem megoldások végett keresni az igazságot. Még azt is megtanulják, hogy miként öltsenek álarcot, hogyan csapjanak be másokat, és hogyan tettessék jónak magukat. Romlott beállítottságaik mindvégig nincsenek levetve és nem változnak; ez az eredménye annak, ha valaki nem törekszik az igazságra. Miután tehát mindent elmondtunk, ugyanoda lyukadunk ki: Az igazságra törekvés nagyon fontos. Ugyanez vonatkozik a kötelességek végzésére is. Bármilyen kötelességet is kaptál, bármilyen kötelesség szállt rád, akár nagy felelősséggel jár, akár egyszerűbbel, még ha nem is túl feltűnő, ha képes vagy keresni az igazságot és az igazságalapelvek szerint kezelni a kötelességedet, akkor jól fogod tudni teljesíteni. Azonkívül, miközben a kötelességeidet teljesíted, mind az életbe való belépésed, mind a beállítottságod megváltozása terén változó mértékű növekedést fogsz tapasztalni. Ha azonban nem törekszel az igazságra, és pusztán a saját irányításodként, a saját feladatodként vagy a saját preferenciádként vagy személyes munkádként kezeled a kötelességedet, akkor bajban vagy. A magad vállalkozásaként, illetve az igazságalapelvek szerint kezelni a kötelességedet nem ugyanaz. Mire törekszel, amikor a magad irányításaként kezeled a kötelességedet? Hírnévre, nyereségre és státuszra törekszel, s azt várod, hogy mások teljesítsék a követeléseidet. Mi lesz a végeredménye annak, ha így teljesíted a kötelességedet? Egyfelől, ha így teljesíted a kötelességedet, az nem fog megfelelni a normának; hiábavaló erőfeszítés lesz csupán. Még ha látszólag nagy erőfeszítést tettél is, nem kerested az igazságot, ezért szegényes lesz a kötelességed gyümölcse, és Isten nem lesz elégedett. Másfelől, gyakran követsz majd el vétkeket, gyakran szakítod és zavarod meg a munkát, és hibát is gyakran vétesz, ami káros következményekkel fog járni. Sokan messze elváráson alul teljesítik a kötelességeiket. Akaratosan és önkényesen cselekednek, alapvetően semmi eredményt nem érnek el, és néha még veszteségeket is okoznak az egyház munkájának. Ha így teljesíted a kötelességedet, az valóban megszakítja és megzavarja az egyház munkáját; ez egy igazi gonosz ember viselkedése. Azokat, akik következetesen felszínes módon viszonyulnak a kötelességeik végzéséhez, le kell leplezni, hogy elgondolkodhassanak magukon. Ha képesek igazán elgondolkodni, felismerni a hibáikat és meggyűlölni magukat, akkor maradhatnak és folytathatják kötelességeik teljesítését. Ám ha sosem ismerik be a hibáikat, és még mindig védik és igazolják magukat, azt állítva, hogy nincs szeretet Isten házában, és hogy igazságtalanul bánnak velük, akkor az annak a jele, hogy makacsul ellenállnak a megtérésnek, és el kell távolítani őket az egyházból. Milyen végső ok miatt idéznek elő félbeszakításokat és zavarásokat ezek az emberek? Azért, mert szándékosan így tervezték? Nem, a fő ok az, hogy egyáltalán nincs bennük szeretet az igazság iránt, és nagyon rossz az emberi mivoltuk. Vannak közöttük, akiknek van némi képességük és meg tudják érteni az igazságot, de a legkevésbé sem fogadják el, a gyakorlásáról nem is beszélve. Rendkívül hitvány az emberi mivoltuk. Függetlenül attól, hogy milyen kötelességet teljesítenek, folyton félbeszakításokat és zavarásokat okoznak, rombolják az egyház munkáját és sok szörnyű befolyással járó, gonosz eredményt idéznek elő. Nincs kétség afelől, hogy ezek az emberek álhívők, és hogy valamennyien gonosz emberek. Elsősorban ezért vettetnek ki. Na már most, az emberek többsége fel tudja ismerni az álhívőket. Haragot éreznek, amikor látják ezeknek az embereknek a különféle viselkedésformáit. Hogyan lehetne őket Istenben hívőknek tekinteni? A Sátán szolgái, akiket azért küldött, hogy megszakítsák és megzavarják az egyház munkáját. Egyesek tisztán csak potyázók: azok közé tartoznak, akik a lazsálást kedvelik, a munkát pedig gyűlölik; semmilyen munkát nem akarnak végezni, de attól még jól akarnak lakni minden nap. Nem paraziták ezek? Annyit sem érnek, mint az őrkutyák. Így aztán ezek az emberek ki lettek rekesztve. Akik őszintén hisznek Istenben, mind olyan emberek, akik hajlandóak és buzgón akarják végezni a kötelességüket. Habár az emberek többsége nem tudja, mit is jelent valójában a kötelesség, azt azért legalább tudják a szívükben, hogy az embereknek végezniük kell a kötelességüket, és hajlandóak így tenni. De vajon ha valaki hajlandó végezni a kötelességét, az azt is jelenti, hogy gyakorolja az igazságot? Azt jelenti ez a belső hajlandóság, hogy az illető jól teljesítette a kötelességeit? Egyáltalán nem. Az embernek át kell ültetnie az igazságot a gyakorlatba, és eleget kell tennie az alapelvek szerinti cselekvés normájának ahhoz, hogy azt lehessen róla mondani, hogy jól teljesítette a kötelességeit. Mielőtt átülteted az igazságot a gyakorlatba, bármennyi hited van vagy bármily buzgó és készséges vagy is állítólag – képes arra, hogy kockára tedd az életed, akkor sem habozva, ha tűzön és vízen kell átmenned –, ezek mind céltalan szlogenek csupán. Az is elengedhetetlen, hogy – e készségesség alapján – az igazságalapelvek szerint cselekedj. Ezt mondod: „Nem különösebben szeretem az igazságot, nem is törekszem rá, és nem sokat változott a beállítottságom, amióta a kötelességeimet végzem. Egy dologhoz viszont ragaszkodtam: megteszem, amit csak mondanak nekem. Nem okozok félbeszakításokat vagy zavarásokat; az alávetettséget talán nem vagyok képes elérni, de figyelek.” Ugye, hogy aki képes erre, az megmaradhat az egyházban és normálisan teljesítheti a kötelességeit? Ám azok a gonosz emberek és álhívők, akik ki lettek takarítva, még ennek a legminimálisabb követelménynek sem tudtak eleget tenni, és zavarásokat is okoztak. Az ilyen álhívőknek és gonosz embereknek nem szabad megengedni, hogy az egyházban maradjanak és teljesítsék a kötelességeiket. Isten választottainak fel kell ismerniük az álhívőket és a gonosz embereket; máskülönben azokok könnyen félre fogják vezetni őket. Minden lelkiismerettel és értelemmel bíró személynek elutasító magatartást kell tanúsítania az álhívők és a gonosz emberek irányában.

A kötelességek végzése az Istenben való hit legfontosabb aspektusa. Először is, értenie kell az embernek, hogy mi a kötelesség, majd fokozatosan valódi tapasztalatot és megértést kell szereznie vele kapcsolatban. Mi az a minimális hozzáállás, amelyet a kötelessége iránt kell tanúsítania az embernek? Vajon elfogadható hozzáállás, ha ezt mondod: „Isten háza nekem adta ezt a kötelességet, így az az enyém. Úgy cselekedhetek, ahogy akarok, mert ez az én dolgom, és senki sem avatkozhat bele”? Egyáltalán nem. Ha ilyen a hozzáállásod, miközben a kötelességedet teljesíted, bajban vagy, mert a hozzáállásod nincs összhangban az igazságalapelvekkel. Úgy állsz hozzá, mint aki azt tehet, amit csak akar, ahelyett, hogy az igazságot keresnéd, az istenfélő szívről nem is beszélve. Ha valaki túlságosan akaratos, akkor valamelyest el fogja hanyagolni a helyes munkavégzést kötelességének teljesítése során. Milyen hozzáállást kell tanúsítaniuk az embereknek, amikor a kötelességüket teljesítik? Vágyniuk kell az Istennek való alávetettségre és arra, hogy eleget tegyenek Neki. Ha nem hajtják végre a megbízatást, amelyet Isten bízott rájuk, úgy érzik, hogy cserbenhagyták Istent; és ha nem teljesítik megfelelően a kötelességüket, úgy érzik, nem méltók rá, hogy embernek nevezzék őket. Ha ilyen hozzáállással teljesíted a kötelességedet, attól hűségessé válsz. Ahhoz, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, először is tudnod kell, hogy Isten mit követel, keresned kell az igazságot, és keresned kell az alapelveket. Miután meggyőződtél afelől, hogy az Istentől kapott megbízatás a kötelességed, keresned kell, s közben így gondolkodnod: „Hogyan teljesíthetem jól a kötelességemet? Melyik igazságalapelveket gyakoroljam? Mit követel meg Isten az emberektől? Milyen munkát kellene elvégeznem? Miként cselekedjek, hogy elvégezzem a feladataimat és hűséges legyek?” Kihez vagy hűséges? Istenhez. Hűségesnek kell lenned Istenhez, és teljesítened kell az emberek felé a feladataidat. Isten szavainak és az igazságalapelveknek megfelelően kell teljesítened a kötelességedet, és szilárdan ki kell tartanod mellette. Mit jelent szilárdan kitartani a kötelességed mellett? Ha például egy-két év is eltelt már azóta, hogy kaptál egy kötelességet, de eddig még senki sem ellenőrzött téged, mit kell tenned? Ha senki sem ellenőriz téged, az azt jelenti, hogy odavan a kötelességed? Nem. Ne foglalkozz azzal, hogy ellenőrzi vagy felülvizsgálja-e bárki is, amit csinálsz; rád lett bízva ez a feladat, így aztán a te felelősséged. Gondold át, hogy miként kellene elvégezni és hogy hogyan lehet jól elvégezni ezt a munkát, s azután így csináld! Ha folyton arra vársz, hogy mások ellenőrizzenek, felülvizsgáljanak és noszogassanak téged, vajon ilyen hozzáállást kell tanúsítanod a kötelességedet illetően? Miféle hozzáállás ez? Ez negatív hozzáállás; nem ez az a hozzáállás, amelyet magadévá kell tenned a kötelességed irányában. Ha ezt a hozzáállást teszed magadévá, egész biztosan nem lesz megfelelő a kötelességed teljesítése. Ahhoz, hogy megfelelően teljesítsd a kötelességedet, mindenekelőtt helyes hozzáállással kell rendelkezned, és a hozzáállásodnak összhangban kell lennie az igazságalapelvekkel. Csakis így garantálható, hogy jól végezd a kötelességedet.

Itt egyelőre véget ér a kötelesség mibenlétéről, a kötelességhez való hozzáállásról, valamint a kötelességvégzés és a bármely jellegű világi munkavégzés közti különbségről szóló beszélgetésünk. Mindannyian gondolkodjatok el azon, amiről az eddigiekben társalogtunk. Azon például, hogy miért beszéljünk a kötelességvégzés és a személyes irányítással való foglalkozás közti kapcsolatról. Milyen eredményt kívánunk elérni e témák megbeszélésével? A pozitív oldalon helyes ösvényt, helyes irányt és helyes alapelveket biztosíthat az emberek számára a kötelességük végzéséhez. A negatív oldalon segíthet az embereknek felismerni, hogy mely viselkedésformák számítanak személyes irányítással való foglalkozásnak. E két aspektus egyszerre függ össze egymással és különbözik is egymástól. E két oldal megértése nem az igazság szavainak megértéséről szól; meg kell értened, milyen állapotok és megnyilvánulások tartoznak hozzájuk. Ha alapos megértésre teszel szert ezen állapotokat és megnyilvánulásokat illetően és képes vagy megkülönböztetni őket, akkor – amennyiben olyan ember vagy, aki törekszik az igazságra – keresni fogod az igazságot, hogy valahogy kikerülj ezekből a helytelen állapotokból és megnyilvánulásokból, amikor legközelebb felmerülnek nálad. Ha nem érted az igazság ezen aspektusát, személyes irányítással foglalkozhatsz, miközben azt gondolod, hogy Istenért hozol áldozatot, sőt akár még azt is hiszed, hogy a kötelességedet végzed, és nagyon hűséges vagy. Ilyen következmények adódnak az igazság megértésének hiányából. Például amikor a kötelességed teljesítése során felfedésre kerül a gondolataid és a módszereid némelyike, illetve a cselekedeteid hátterében meghúzódó indítékok és motivációk, felismered, hogy nem végzed a kötelességedet és hogy már eltértél a kötelességvégzés alapelveitől és körétől; megváltozott a viselkedésed természete, és valójában személyes irányítást folytatsz. Csak akkor tudsz ebből kikerülni és véget vetni az efféle gondolatoknak, cselekedeteknek és megnyilvánulásoknak, ha megérted ezeket az igazságokat. Ha azonban nem érted az igazságot és a saját személyes irányításoddal foglalkozol, miközben a kötelességedet teljesíted, akkor figyelmen kívül fogod hagyni azt a tényt, hogy máris megsértetted az alapelveket. Ahogyan Pál is például; miután oly sok éven át dolgozott és futkosott ide-oda, végül rákiabált Istenre és ezt mondta Neki: „Ha nem adsz nekem koronát, akkor nem vagy isten!” Látod, még mindig ki tudott mondani ilyen szavakat. Ha ma az emberek, miután megértették az igazságot, még mindig Pál útját követik, nem olyanok, akik szeretik az igazságot. Ha olyasvalaki vagy, aki őszintén hisz Istenben, akkor rendkívül fontos számodra, hogy megértsd az igazságot. Az igazság megértésének híján egész biztos, hogy sátáni természet alapján élsz. A legjobb esetben is pusztán betartasz néhány előírást és kerülöd a nyilvánvalóan helytelen cselekedetek elkövetését, s közben még mindig azt gondolod, hogy gyakorlod az igazságot. Ez igen szánalmas lenne. Ha tehát valaki vágyik az igazságra törekedni és az igazságvalóságba történő belépést tűzi ki maga elé, akkor először is meg kell értenie az igazságot. Az igazság megértésének az a célja, hogy az emberek pontos képet alkothassanak más emberekről és eseményekről, különbséget tudjanak tenni, alapelvek vezéreljék a cselekedeteiket, legyen gyakorlati útjuk, és eljussanak az Isten iránti alávetettségre. Amikor érted az igazságot, képes vagy felismerni a különféle embereket, eseményeket és dolgokat, a gyakorlat helyes útját választani, az alapelvek szerint szólni és cselekedni, levetni a romlott beállítottságaidat, és eljutni az Isten iránti alávetettségre. Ha nem érted az igazságot, akkor bizonyosan rossz úton fogsz járni, nem lesz tiéd az életbe való belépés, és üdvösséget nyerni sem leszel képes. Egyes emberek különösen jól álcázzák magukat, s úgy tűnhet, mintha az igazságra törekednének, miközben nincsenek alapelvek a cselekedeteikben, és bármit tesznek, az félbeszakításokat és zavarásokat idéz elő, sok bajt okozva az egyház munkája számára; az ilyen emberek nem menekülhetnek meg. Ezért aztán a gyakori prédikációhallgatás és Isten szavainak gyakori evése és ivása nem azt a célt szolgálja, hogy az ember felületesen elfoglalja magát vagy hogy megteljen a szíve, és nem is azt, hogy felvértezze magát doktrínákkal, vagy az ékesszólást gyakorolja, hanem hogy az igazsággal vértezze fel magát, és eljusson az igazság megértésére. Amiről az imént beszéltünk, az valójában nem különösebben mély igazság Isten ismeretét illetően; ez a legalapvetőbb igazság. Az emberek korlátozott mértékű és változó mélységű megértéssel bírnak az igazsággal kapcsolatban, ami az illető képességétől függ. Egyesek mélyebben megértik a dolgokat, vagyis van felfogóképességük. Mások megértése meglehetősen felszínes. A megértés mélységétől függetlenül az igazság gyakorlása az, ami a legfontosabb. Az igazság nem osztható fel aszerint, hogy kicsi vagy nagy, nemes vagy alantas, vagy éppen mély vagy sekélyes. Ez azt jelenti, hogy „legalapvetőbbnek” vagy „legelemibbnek” lehet jellemezni az igazságot, a mélysége alapján azonban nem osztályozható; arról van szó csupán, hogy az emberek különböző mélységekben fogják fel és tapasztalják meg. Minden, ami az igazság lényegét érinti, egyformán mély tartalommal bír, és nem olyasvalami, amit bárki is teljes mértékben megtapasztalhatna vagy egészen birtokolhatna. Az igazság bármely aspektusáról legyen is szó, az embereknek a legsekélyebb szintről kell indulniuk a megértés és a gyakorlat terén, majd azután fokozatosan haladni a sekélytől a mély felé, míg el nem érik az igazság igazi megértését és be nem lépnek a valóságba. Az igazság legsekélyebb része az, amit szó szerint lehet érteni. Ha az emberek nem képesek gyakorolni az igazságot vagy bemenni az igazságba, akkor csak néhány szót és doktrínát értenek. Aki pusztán szavakat és doktrínákat ért, híján van az igazság lényegének. Azok az emberek, akik nem értik az igazságot, mindig azt gondolják, hogy az igazság megértése a szó szerinti értelem elmagyarázásának képességével egyenlő; ez mindössze emberi tudatlanság. Ha számodra csupán előírások követéséről és e szabályok alapelvek nélküli, merev alkalmazásáról szól az igazság gyakorlása, ne gondold, hogy ez az igazság gyakorlása és a valóságba történő belépés; még mindig messze vagy tőle. Ha még néhány éven át folytatod a gyakorlást és a megtapasztalást, és sokkal több világosságot fedezel fel, ami elegendő lesz a számodra az újabb, további hónapokon vagy éveken át történő gyakorláshoz és megtapasztaláshoz, később pedig, amikor már még több tapasztalattal rendelkezel, újabb világosságot tudsz felfedezni, így haladva, lépésről lépésre, a sekély megértéstől a mély megértés felé, akkor már igazán beléptél az igazságvalóságba. Csak az nyerte el az igazságot, aki teljesen bement az igazságvalóságba. Még ha egy adott napon meg is éled az igazság valóságát, és elmondható, hogy elnyerted az igazságot, valójában még mindig korlátozott, amit megtapasztaltál és megismertél. Nem mondhatod, hogy te vagy az igazság, és azt sem állíthatod, miként Pál tette, hogy „nekem az élet krisztus” (Filippi 1:21), mert az igazság túlságosan mély, és rendkívül korlátozott, amit az ember az életének néhány évtizede alatt megtapasztalhat és megérthet belőle. Nyilvánvaló tehát, hogy az igazság megértése bizonyos mértékig elérhető az emberek számára, az igazság elnyerése azonban semmi esetre sem könnyű dolog. Ha valaki még a legsekélyesebb igazságokat sem képes megérteni vagy a gyakorlatba átültetni, akkor az az ember nem szereti az igazságot, és egész bizonyosan híján van a szellemi megértésnek; azok az emberek, akik még csak a közelében sincsenek az igazságnak, nem menthetők meg. Akik sosem értik meg az igazságot, nem tudják jól teljesíteni a kötelességeiket; hiábavaló életek, emberi ruhát öltött fenevadak. Némelyek azt hiszik, hogy értik az igazságot, csak mert néhány doktrínát értenek. Ha valóban értenek néhány igazságot, akkor miért nem képesek jól teljesíteni a kötelességeiket? Miért nincsenek alapelvek a cselekedeteikben? Ez azt mutatja, hogy a doktrínák megértése haszontalan; több doktrína megértése nem jelenti az igazság megértését.

Miután a kötelesség témájáról társalogtunk, most továbblépünk a kötelesség megfelelő teljesítésének témájára. A kötelesség megfelelő teljesítését illetően a „megfelelő” kifejezésen van a hangsúly. Hogyan kell tehát definiálni azt, hogy „megfelelő”? Ezzel kapcsolatban is igazságokat kell keresnünk. Megfelelő mindössze elfogadható munkát végezni? Ha tudni szeretnéd a konkrét részleteket azzal kapcsolatban, hogy miként értelmezd és kezeld a „megfelelő” kifejezést, sok igazságot meg kell értened és többet kell társalognod az igazságról. Miközben a kötelességedet végzed, értened kell az igazságot és az alapelveket; csakis ekkor juthatsz el a kötelességed megfelelő teljesítéséig. Miért kell az embereknek végezniük a kötelességeiket? Ha már hisznek Istenben és elfogadták az Ő megbízatását, az emberek részt kapnak a felelősségből és a kötelezettségből Isten házának munkájában és Isten munkájának helyszínén, cserébe pedig, e felelősség- és kötelezettségvállalás révén alkotóelemévé válnak Isten munkájának; részesülni fognak az Ő munkájából, és részesülnek az üdvösségéből. Igen jelentős kapcsolat áll fenn az emberek üdvössége és aközött, ahogyan a kötelességeiket végzik, hogy képesek-e azokat jól végezni, és hogy tudják-e azokat megfelelően tenni. Mivel Isten házának részévé lettél és elfogadtad az Ő megbízatását, immár van egy kötelességed. Nem te mondod meg, hogy miként kell végezni ezt a kötelességet, hanem Isten mondja meg, az igazság mondja meg, és az igazság normái írják elő. Fontos ezért, hogy az emberek tudják, értsék és tisztán lássák, miként méri Isten az emberek kötelességeit, és hogy mi szerint méri azokat – ezt érdemes keresni és kutatni. A különböző emberek különböző kötelességeket kapnak Isten munkájában. Vagyis a különböző ajándékokkal, képességekkel, életkorral és állapottal rendelkező embereknek különböző időkben különböző kötelességek adatnak. Nem számít, milyen kötelességet kaptál, és az sem számít, hogy hányszor vagy milyen körülmények között kaptad, a kötelességed egy teljesítendő felelősség és kötelezettség csupán, nem pedig az irányításod, még kevésbé a vállalkozásod. Ami a kötelességed teljesítésének mércéjét illeti: Isten azt várja el, hogy „megfelelő” legyen. Mit jelent az, hogy valami „megfelelő”? Azt jelenti, hogy megfelel Isten követelményeinek és eleget tesz Neki. Istennek azt kell mondania rá, hogy megfelelő és jóvá kell hagynia. Csakis ekkor lesz megfelelő a kötelességed teljesítése. Ha Isten azt mondja, hogy nem megfelelő, akkor bármennyi ideje teljesíted már, vagy bármekkora árat fizettél is érte, nem lesz megfelelő. Mi lesz ekkor az eredmény? Az egész munkavégzésnek lesz minősítve. A hűséges szívű munkásoknak csak egy kis hányada marad meg. Ha nem hűségesek a munkavégzésükben, akkor semmi reményük a megmaradásra. Egyszerűen szólva: katasztrófában fognak elpusztulni. Ha valaki soha nem üti meg a mércét a kötelessége teljesítése során, meg lesz fosztva a kötelesség-teljesítés jogától. Egyes embereket félreállítanak, miután meg lettek fosztva ettől a jogtól. Félreállításukat követően más módon viselik gondjukat. A „más módon viselik gondjukat” vajon kirekesztést jelent? Nem feltétlenül. Isten elsősorban azt nézi, hogy megtért-e valaki vagy sem. Éppen ezért nagyon fontos, hogy miként teljesíted a kötelességedet, és az embereknek komolyan és lelkiismeretesen kell hozzáállniuk ehhez a kérdéshez. A kötelességed teljesítése ugyanis közvetlen kapcsolatban áll az életbe való belépéseddel és az igazságvalóságokba történő belépéseddel, valamint olyan nagy horderejű kérdésekkel is, mint az üdvösséged és a tökéletesítésed, ezért Istenben híve az első és legfontosabb feladatodként kell kezelned a kötelességed teljesítését. Nem gondolkodhatsz zavarosan róla. Különböző emberek különféle magatartásformákat tanúsítanak a kötelességeik végzése során. E különböző magatartásformák nem csak az emberek, hanem Isten számára is láthatóak. Nem csupán az egyház pontoz és értékel; végső soron Isten is pontokat és értékeléseket ad majd mindazoknak, akik a kötelességeiket teljesítik. Némelyek alapvetően eleget tesznek az elvárásnak, míg mások a legkevésbé sem felelnek meg. A nem megfelelő emberek közül egyesek továbbra is megfigyelés alatt maradnak, miközben másokat már véglegesen besorolt Isten. Kik azok, akiket nem lát megfelelőnek Isten? Azok, akik szegényes emberi mivolttal bírnak és híján vannak a lelkiismeretnek és az értelemnek; azok, akik folytonosan felszínes módon teljesítik a kötelességeiket. Bármennyi kegyelemben részesíti őket Isten, nem érdekli őket, hogy miként viszonozhatnák, és hiányzik belőlük a hála. Közéjük tartoznak természetesen a gonosz emberek is. Elmondhatjuk, hogy akik csak szegényes emberi mivolttal bírnak és híján vannak a lelkiismeretnek és az értelemnek, mind hiányosan teljesítik a kötelességeiket. A nyilvánvalóan gonosz emberek óhatatlanul számtalan gonosz dolgot követnek el, miközben a kötelességeiket teljesítik, és addig folytatják gonosz cselekedeteiket, amíg el nem távolítják őket. Az ilyen embereket haladéktalanul el kell távolítani. Vannak persze olyanok is, akikben látszólag van valami emberi mivolthoz hasonló, és akik nem tűnnek rossz embereknek, de felszínesen végzik a kötelességüket, és semmilyen eredményt nem érnek el. Miután megmetszették őket és részesültek az igazságról szóló közlésben, minden attól függ majd, hogy végül miként teljesítenek, és hogy őszintén megtértek-e vagy sem. Isten az ilyen emberekre még mindig vár és megfigyeli őket. Azok vonatkozásában, akik szegényes emberi mivolttal rendelkeznek és híján vannak a lelkiismeretnek és az értelemnek, valamint azok vonatkozásában, akik nyilvánvalóan gonoszak, Isten már meghozta végleges ítéletét: teljes mértékben ki kell rekeszteni őket.

Most beszéljünk arról, hogy milyen megnyilvánulásai vannak a kötelesség nem megfelelő teljesítésének. Egy példát fogok először említeni, ti pedig valamennyien eldönthetitek, hogy ez az illető vajon megfelelően és Isten követelményeivel összhangban teljesíti-e a kötelességét. Volt valaki, akit vezetővé választottak a gyülekezetben és egy félig hívő családnál vendégeskedett, ahol a családtagok némelyike hívő volt, mások viszont nem. Volt azonban egy közös, sajátos tulajdonságuk: mindannyian különösen jók voltak abban, hogy miként értelmezzék a hatalmon lévők hangulatát és hízelegjenek nekik. Mivel járt ez a tulajdonság óhatatlanul is a vezető számára? (Kísértéssel.) Kísértést jelentett a számára. Vajon áldás vagy pedig szerencsétlenség volt ez neki? Majd mindjárt meglátjuk, hogy áldás vagy szerencsétlenség volt; folytassuk a történetet! Miután ez a család vendégül látta ezt a vezetőt, minden étkezéskor húst és jó ételeket szolgáltak fel neki. Miért fogadták így a vezetőt? Szeretetből? A testvéreket is így fogadták volna? Biztosan nem. Amikor náluk volt a vezető, minden nap húst főztek neki. Végül a vezető, akinek nagyon tetszettek az ételek, ezt mondta a családnak: „Az egész családotok szereti Istent. Édesanyád bemehet a királyságba a fiad bemehet a királyságba és te meg a feleséged is bemehettek a királyságba. A jövőben majd az egész családod bemehet a királyságba.” A család el volt ragadtatva ennek hallatán, és ezt gondolták: „Az egész családunk bemehet a királyságba, még azok is, akik nem hívők közülünk. Úgy látszik, nem hiába etettük hússal; jobb, ha a továbbiakban is ilyen kiszolgálásban részesül nálunk.” Ez a család valójában nagyon keveset értett abból, hogy mit is foglal magában a királyságba való bemenetel, de azt tudták róla, hogy jó dolog. Az Istenben hívők közül ki ne akarna bemenni a menny királyságába és áldásokban részesülni? Ezt gondolták: „Ha egyszer a vezető azt mondja, hogy bemehetünk a királyságba, akkor így is lesz, nem igaz? A vezető szava dönt; végtére is a vezető Istent képviseli!” Ezek után minél többször mondta nekik a vezető, hogy bemehetnek a királyságba, annál pompásabb étkeket szolgáltak fel neki. Ez a vezető egyre kevésbé akart azután más családokat is meglátogatni, mert tőlük nem kapott ennyi jó dolgot, és ők nem hízelegtek neki így. Nem sok idő elteltével egyre több kilót felszedett a vezető; a feje is egyre kövérebb lett – „emberfej” helyett „disznófej” formát öltött. Ez azonnal fel is tűnt a munkatársainak egy összejövetelen. Csupán egy hónapja volt, hogy legutóbb látták, de annyira meghízott, hogy azonnal kérdezgetni kezdték a munkájáról. Súlyos dolgokat fedeztek fel nála, ezért szigorúan megmetszették, valamint igyekeztek feltárni a problémája lényegét, mielőtt ezt a hamis vezetőt végül lecserélték volna. A további vizsgálat újabb problémákra derített fényt: Ez a hamis vezető nem végzett valódi munkát, és mindennap csak a státuszából fakadó előnyöket élvezte. Azoknak kedvezett, akik hízelegtek neki, őket léptette elő, míg azokat, akiktől nem kapott ajándékokat, elnyomta. Még azt is követelni kezdte, hogy a felesége készítsen neki többször csirkét. Mit gondoltok hát, hogyan teljesítette ez a hamis vezető a kötelességeit? Milyen volt a hozzáállása a kötelességeihez? Valójában nem a munkát végezte; olyan volt inkább, mintha egyszerű hivatalnoknak állt volna. Máskülönben hogy’ tudott volna ennyi súlyt felszedni? Két oka volt ennek: Egyrészt tudatos döntés volt a részéről, hogy olyan vendéglátó családokat választott, ahol húst ehetett, hogy náluk maradt és hogy folyamatosan elmerült az élvezetekben; másrészt egész biztosan nem érzett semmiféle terhet, miközben a kötelességeit teljesítette, és nem viselt el semmilyen nehézséget. Ha valamely vezetőnek vagy dolgozónak teherérzete támad, amikor meglátja, milyen óriási a gyülekezet munkájának mennyisége, és mennyi ügy vár sürgős megoldásra, akkor nem lesz vajon feszült és nyugtalan? Ez a nyugtalanság cselekvésre fogja sarkallni; azonnal hozzálát ezeknek az ügyeknek a megoldásához, energiát fektet bele és nehézségeket is elvisel. Ami a fizikumát illeti: csak fogyni fog közben, ez a természet törvénye. Milyen körülmények között eszik valaki egyre többet és gyarapszik a súlya? Csakis akkor, ha egész álló nap kedve szerint ehet és semmi másra nem összpontosít, nem visel terheket, magas és hatalmas pozícióban van, s a közösségtől és a munkahelytől is elszakadva testi örömökben merül el. Egyedül így hízhat folyamatosan és ölthet „disznófejet” az „emberfej” helyett mindössze egyetlen hónap leforgása alatt. Mennyire teljesítette hát jól ez a vezető a kötelességeit? Vezetői szerepének megváltozott a természete; többé már nem a kötelességei végzéséről szólt, hanem a kényelem és a státuszából fakadó előnyök élvezetéről. Úgy viselkedett, mint egy kormánytisztviselő. Nem csupán kibújt a valódi munka alól, hanem gonosztettekre is vetemedett. Elnyomta azokat, akik nem hízelegtek neki vagy nem etették finom étellel. Ráadásul arra buzdította a testvéreket, hogy álljanak mellé és együtt metsszék meg ezeket az embereket, ami végül közfelháborodást váltott ki. Az emberek idegenkedni kezdtek és eltávolodtak tőle. Tegyük most félre a menesztése okait, és beszéljünk kizárólag a kötelességei nem megfelelő teljesítéséről. A státuszából fakadó előnyök élvezete és a valós munka hiánya volt a legsúlyosabb probléma. Nem szolgálta Isten választott népét; úgy hatalmaskodott felettük, mint egy tisztviselő, és semmilyen tekintetben nem végezte a kötelességeit. A hűség szemernyi jelét sem tanúsította, miközben vezetői munkája során a kötelességeit teljesítette, szíve és energiája odaszánásáról nem is beszélve. Csakis az evésnek, az ivásnak és az élvezeteknek szentelte a szívét és az energiáját. Egyre csak azon törte a fejét, hogy miként élvezhetné a státuszából fakadó előnyöket, és nem közölte az igazságot a vendéglátó családdal, hogy gátat szabjon eme hízelgő viselkedésüknek. Ráadásul be is csapta őket, mivel azt mondta, hogy csak az ilyen vendéglátás teszi majd lehetővé számukra azt, hogy bemenjenek a királyságba és jutalmakban részesüljenek. Ez vajon nem gonosztett? Ha így bánt a vendéglátó családdal, mit tenne a gyülekezet munkájában? Vajon hogyan bánna Isten választott népével? Egész bizonyosan csalárd és felszínes módon. Vajon igazán tudta ez az ember, hogy mi a kötelesség? Tudta, hogy milyen munkát bízott rá Isten? Minek tartotta vajon a megbízatását? Tőkének és bázisnak, melyet kiaknázva élvezheti a státuszából fakadó előnyöket, ennek eredményeképpen pedig számtalan gonosztettet elkövetett, megzavarta a gyülekezeti életet és veszteséget okozott a testvérek életre való belépése terén. A kötelesség ily módon való teljesítése nem csupán nem megfelelő, hanem gonosz cselekedetekbe is hajlik. Megemlékezhet-e valakiről Isten, ha semmi sem nevezhető megfelelőnek a kötelességteljesítésében? (Nem.) Nyilvánvalóan nem, ami igen szánalmas. Szánalmas, amikor valaki nem érti az igazságot – és még szánalmasabb, amikor valaki érti az igazságot, de nem gyakorolja? (Igen.) Ez az Első Eset – a „Disznófejjé vált emberfej” esete. Viszonylag egyszerű ez az eset: A státuszból fakadó előnyök élvezete, a kötelességnek szemernyi hűség nélkül való teljesítése és az istenfélő szív teljes hiánya látható benne. Ez a vezető tőkeként kezelte Istentől kapott kötelességét, melyet kihasználva elmerülhetett a státuszából fakadó előnyök élvezetében. Ez könnyen felismerhető. Jegyezzétek meg az Első Eset nevét, hogy a jövőben párhuzamot vonhassatok, s ezáltal tisztán tudjatok látni másokat, magatokat pedig motiválhassátok. Mit gondoltok erről az esetről, amelyről az imént beszéltem? Megvetitek az ilyen embereket és az ilyen cselekedeteket? (Igen.) Ha elfogadjátok Isten megbízatását, el tudnátok vajon követni efféle tetteket? Ha képesek lennétek értelmesebben gondolkodni, mint ez a hamis vezető, némileg visszafogni magatokat és az igazságra törekedni, akkor még mindig van némi remény. De ha hozzá hasonlóan el tudnátok merülni az evésben, az ivásban és a státuszból fakadó előnyök élvezetében, akkor fel fognak fedni és kirekesztenek benneteket; akkor nem lesztek egyebek, mint hamis vezetők és Isten által utált emberek. Most már rendelkeztek némi tisztánlátással és értetek néhány igazságot. Hogy mennyi reményed van az üdvösségre, az attól függ, hogy mennyire tudod visszafogni és megtartóztatni magad; egyenesen arányos egymással e két dolog. Ha nem tudod megtartóztatni magad, és továbbra is a saját preferenciáid szerint cselekszel, romlott beállítottsággal élsz, a státusz adta előnyöket élvezed, elégedettséggel tölt el és megrészegít mások hízelgése, és híján vagy az önreflexiónak és az igazi megtérésnek, akkor semmi reményed nincs arra, hogy üdvösséget nyerj.

Ezek után beszéljünk egy másik esetről! Az evangélium terjeszkedése alatt sokan elmennek a gyülekezetből különböző helyekre, hogy az evangéliumot terjesszék. Az evangélium terjesztésének munkája mindenkinek a kötelessége. Függetlenül attól, hogy miként kezeled, vagy hogy jó kötelességnek tartod-e vagy sem, általánosságban elmondható, hogy egy olyan megbízatás, amelyet Isten ad az embereknek. Amikor Isten által az embereknek adott megbízatásokról beszélünk, ahhoz az emberek felelőssége, valamint az emberek kötelessége is hozzá tartozik. Mivel hozzá tartozik az emberek kötelessége, az is hozzátartozik, hogy miként teljesítik a kötelességüket. Egyesek kifejezetten a gazdag térségeket és gazdag háztartásokat keresik az evangélium terjesztése során. Irigyek és féltékenyek, amikor azt látják, hogy valaki szép autót vezet vagy nagy házban él. Ha találnak egy házat, ahol jó vendéglátásban részesülnek, hosszan elidőznek ott és táplálni kezdik szívükben a kívánságot. Azt gondolják, hogy ha egyszer hozzájárultak az evangélium terjesztéséhez, kijár nekik némi kegyelem. Mivé lesz hát az evangélium terjesztése? Nem tesznek egyebet, csak a testi gyönyörökben tobzódnak, fizikai élvezetekre cserélve a munkavégzésüket; amely így a munkájuk áruba bocsátása lesz. Két-három év elteltével már elmondhatják, hogy az evangélium terjesztésével sikerült megnyerniük néhány embert és talán még gyülekezetet is alapítottak azon a helyen, ezzel pedig némi tőkét halmoztak fel. Aztán elkezdenek elszállni, és mire „dicsőségesen” hazatérnek, csak úgy ragyognak, és afféle divatos személynek számítanak. Márkás háztartási gépeket és elektronikai termékeket hoznak magukkal, s tetőtől-talpig finom ruhákat viselnek. A helyiek fel sem ismerik őket többé, és azt gondolják, hogy valahol biztosan meggazdagodtak. Nincs itt valamilyen probléma? Olyan sok éve hívők már, mindig is hazulról távol teljesítették a kötelességüket. Először még szinte semmi értékes nem volt az otthonukban, de most hazaviszik mindazt a finom ruhaneműt és nagyszerű eszközt, amit az emberektől kaptak; egyszerre jól öltözöttek és jól felszereltek, és ezt Isten kegyelmének tartják. De valójában honnan származtak ezek a dolgok? Azt lehet mondani, hogy az evangélium-terjesztő erőfeszítésükért cserébe kapták őket. Mások látták, hogy milyen sok éve hisznek és milyen keményen dolgoznak az evangélium terjesztésén, ezért aztán adtak nekik néhány jó dolgot. Ez vajon jótékonysági adomány? Együttérzés vajon? Ha az evangélium-terjesztés miatt kapták ezeket a jó dolgokat, mivel mások így akartak hízelegni nekik, helyénvaló Isten jóindulatának vagy Isten kegyelmének tekinteni azokat? Nyersen fogalmazva: kihasználják az evangélium terjesztésének lehetőségét arra, hogy mindezeket megszerezzék. Nem emlékeztet vajon zsarolásra és kierőszakolásra, ha folyton a szegénységükre panaszkodnak mások előtt, miközben azt is megemlítik, hogy mennyire tetszik nekik ez vagy az a dolog, mígnem az emberek, vonakodva bár, de nekik adják azt? Az evangélium hirdetői közül némelyek szeretik ezt mondani másoknak: „Mi, az evangélium hirdetői isten hírnökei vagyunk, isten küldött bennünket. Ti isten evangéliumát kapjátok tőlünk – micsoda mérhetetlenül nagy áldásban és előnyben részesültök! Nem kellene valahogy kimutatnotok a megbecsüléseteket, tekintettel arra, hogy milyen gazdagok vagytok és mennyi kegyelmet nyertetek istentől? Nem kellene megosztanotok velünk valamit a feleslegetekből vagy azokból a dolgokból, amiket nem használtok?” Némelyek – zavarukban – beadják a derekukat az ilyen győzködés után, az evangélium-terjesztők pedig azt gondolják, hogy tökéletesen igazuk van. Vajon valóban készségesen adnak, akik adnak? Az adakozók készségességétől függetlenül vajon ilyen dolgokat kell kapniuk az evangélium terjesztőinek? (Nem.) Egyesek magyarázkodnak: „Miért ne kaphatnám ezeket? Keményen dolgoztam, hogy az evangéliumot prédikáljam; hát nem egyszerűen isten kegyelme, hogy nekem adják ezt a néhány dolgot?” Mit csinálsz, amikor az evangéliumot prédikálod? A munkád ez, amiből meg kell élned? Az evangélium prédikálása nem csereügylet, hanem a kötelességed. Amikor dolgokat követelsz az emberektől, lényegében Istentől követelsz dolgokat. Mivel azonban Istent nem tudod elérni, és nem mered kérni Őt, inkább az emberekhez folyamodsz, és egy sor szellemi elmélettel félrevezeted őket. Úgy érzed, érdemet szereztél azzal, hogy megnyertél néhány embert az evangélium terjesztésével, és hogy jár neked némi ellentételezés az erőfeszítéseidért. Úgy gondolod, hogy nem lenne jó közvetlenül pénzt kérned, ezért dolgokat kérsz inkább, abban a hitben, hogy ily módon nem lesznek hiábavalóak az erőfeszítéseid. Ez vajon a kötelességed végzése? (Nem az.) Megváltozott a cselekedeteid természete. Mivé tetted az evangélium terjesztését? Áruba bocsátottad Isten evangéliumát, elcserélted ezekért az anyagi javakért. Miféle viselkedés ez? (Haszonleső.) Haszonlesés volna? Ha haszonlesésnek nevezzük, azzal nem becsüljük vajon alá a súlyosságát? Nem gonosztett és gonosz cselekedet valójában? (De igen.) Miért tekinthetjük gonosztettnek? Az evangélium terjesztése kötelességteljesítés és Isten melletti bizonyságtétel; amikor bizonyságot teszel Isten mellett, két dolog történik egyidejűleg: te elviszed az evangéliumot valakihez, Isten pedig megnyeri az adott személyt, és te ezzel teljesítetted a küldetésedet. Bármi illessen is meg téged a küldetésed teljesítéséért, Isten megadja majd neked; nem kell, hogy bárkitől is kérd, és nincs is oka rá senkinek, hogy jótékonykodjon az evangéliumért cserébe. Isten evangéliuma felbecsülhetetlenül értékes; nincs az a pénz, amin meg lehetne venni, és semmire nem cserélhető be. Amikor lehetőségként tekintesz az evangélium hirdetésére, melyet kihasználva anyagi előnyökhöz juthatsz, elveszíted a bizonyságtételedet; ez a hozzáállás istenkáromló és Isten megszégyenítésének a jele. Azonkívül, az milyen természetű dolog, amikor hálát próbálsz ébreszteni az emberekben, miután terjesztetted feléjük az evangéliumot? Isten dicsőségének az ellopása! Isten evangéliuma és Isten munkája nem árucikk. Isten ingyen adja oda evangéliumát az embernek; ingyen van és nem lehet vele kereskedni. Az emberek mégis árucikket csinálnak Isten evangéliumából, hogy eladhassák másoknak, pénzt és anyagi javakat követelve tőlük. Ebben nincs bizonyságtétel, és megbecsteleníti Isten nevét. Nem gonosz cselekedet ez vajon? (De igen.) Nagyon is gonosz cselekedet. Vajon ez a kötelesség megfelelő teljesítése? (Nem.) Vajon súlyosabb természetű ez az eset elsőnél, amelyről az imént beszéltünk, a „Disznófejjé vált emberfej” eseténél? (Igen.) Miben rejlik a súlyossága? (Abban, hogy szégyent hoz Istenre.) Ez Isten megszégyenítése, Isten káromlása és Isten dicsőségének az ellopása. Miféle teremtmények azok, akik képesek fogni Isten evangéliumát, majd eladni azt az embereknek, úgy értékesíteni azt, mintha árucikk volna, majd mértéktelenül nyerészkedni rajta és személyes hasznot remélni belőle? Banditák és gonosz emberek, akik Sátán módjára viselkednek! Világos, hogy Isten teremtette a mennyet, a földet és minden dolgot, az emberiséget is beleértve, ám a Sátán és a gonosz lelkek félrevezetik az embereket és azt mondják, hogy ők teremtették az embereket, a mennyet és a földet, így az emberek őket kezdik Istenként és Teremtőként imádni. Ez vajon nem Isten dicsőségének az elrablása? Ez egy bűn, egy gonosz cselekedet, és szembeszegülés Istennel. Amikor az emberek áruba bocsátják az evangéliumot, nem ugyanúgy viselkednek vajon, mint a Sátán? (De igen.) Mi célból bocsátják áruba az evangéliumot? Azért, hogy az evangélium hírnökeinek tartsák őket az emberek, mintha tőlük eredne az evangélium, és hatalmukban állna döntéseket hozni. Ez vajon nem Isten dicsőségének az elrablása? (De igen.) Milyen bűnt követ el, aki elrabolja Isten dicsőségét? Mi ennek a természete? Ez az Istennel való szembeszegülés gonosztette; ez istenkáromló viselkedés. Ha valaki így terjeszti az evangéliumot, az vajon még mindig kötelességteljesítésnek számít? Ez teljességgel gonosz cselekedet, és szembeszegülés Istennel. Aki így terjeszti az evangéliumot, az egyáltalán nem Isten mellett tesz bizonyságot, ezért aztán ez nem kötelességvégzés, hanem tisztán gonosz cselekedet. Némelyek ezt mondják: „Annyira nehéz munka az evangélium terjesztése; úgy igazságos, ha kap érte valami jót az ember. Miért olyan nagy ügy ez? A nem hívők semmi rosszat nem látnak benne.” Helyes ez a kijelentés? Attól függ, hogy mik a szándékaid, hogy mi után sóvárogsz, és hogy az milyen természetű. Ha a személyes nyereségért csinálod, ha Isten evangéliuma az, amit áruba bocsátasz, ha az igazságot árulod, és ha végül személyes előnyre teszel szert, akkor az nagyon is gonosz cselekedet. Túlzás ezt gonosz cselekedetként jellemezni? (Nem.) A legkevésbé sem túlzás. Amikor valakire kötelességet bíztak, ő pedig elvégezte azt, de aztán ilyen következmények merülnek fel, kit lehet hibáztatni érte? (Magát az illetőt.) Csak magát hibáztathatja az illető. Miből adódtak ezek a következmények? Közvetlenül az emberek elvetemült természetéből. Egyesek nem törekszenek ugyan az igazságra, de szégyenérzettel bíró, jellemes és lelkiismeretes emberek, ezért sosem tennének ilyen dolgokat. Ha valaki efféle cselekedetekre vetemedik, az azt mutatja, hogy híján van az emberi mivoltnak; az ilyen emberek kapzsik és gonosz beállítottságúak. Ez nem ahhoz vezet csupán, hogy nem lesznek képes megfelelően teljesíteni a kötelességeiket, hanem valójában gonosz cselekedetté fajul. Némelyek ezt mondják: „Hogy lehetne ezt gonosz cselekedetként jellemezni? Hiszen jó néhány embert sikerült megnyerniük az evangélium terjesztésével; pusztán az a tény, hogy látható eredményeket értek el, kizárja annak a lehetőségét, hogy gonoszul cselekednének, nem igaz?” Helyes ez a kijelentés? (Nem.) Miért helytelen? Az evangélium terjesztése a kötelességük és a felelősségük. Milyen szándék és cél húzódik a kötelességük mögött? Milyen elvek vezérlik a kötelességüket? Felelősek vajon a cselekedeteikért? E tényezők alapján eldönthető, hogy a kötelességét teljesíti valaki, vagy pedig gonoszul cselekszik. Habár mostanáig teljesítették a kötelességeiket, helytelen a teljesítésük kiindulópontja; nem az alapelvek szerint jártak el, és sok gonosz cselekedetet vittek véghez. Az igazság gyakorlásának legcsekélyebb megnyilvánulása sem fedezhető fel náluk. Mi az ilyesfajta evangéliumterjesztés lényege? (Az evangélium árusítása.) Mi lehetne ennek az esetnek az elnevezése? „Az evangélium árusítása.” Elég meghallani ezt a megnevezést, és mindjárt tudja az ember, hogy nagyon súlyos természetű dologról van szó. Hogyan képes valaki árusítani Isten evangéliumát? Az evangélium árusítása nagyon súlyos természetű dolog. Nem kellene ezért tudniuk az embereknek, ha csak szóba kerül az evangélium árusítása, hogy miről van szó, milyen állapotokról, viselkedésformákról és módszerekről? Ez a Második Eset, és ez az eset súlyosabb természetű az előzőnél.

A következő eset is az evangélium terjesztése során történt. A múltban Isten háza rögzített bizonyos alapelveket és módszereket az evangélium terjesztésére vonatkozóan – köztük olyan módszereket is, amelyek az együttérzéssel és a barátkozással kapcsolatosak. Ez lehetővé tette egyesek számára, hogy kiskapukat találjanak, és azokat ki is használják. Kik voltak azok, akik kihasználták ezeket a kiskapukat? Elvetemült természetű emberek, akik nem szeretik az igazságot. Bizony, vannak elvetemült emberek, akik az evangélium terjesztése során megragadják ezt a lehetőséget, hogy romantikus partnert találjanak maguknak, és romantikus és intim kapcsolatba bonyolódjanak valakivel. Amikor efféle dolog történik, azt gondolják, hogy annak célja van, miközben valójában kiskapukat használnak ki e Sátántól való, elvetemült személyek. Arra használják az evangélium terjesztésének lehetőségét, hogy kapcsolatba kerüljenek az ellenkező nemmel, és ha találnak valakit, aki megfelelőnek vagy kívánatosnak tűnik számukra, minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy legyen módjuk beszélni az illetővel és elcsábítani őt. Látszólag úgy tűnik, mintha embereket akarnának megnyerni az evangélium terjesztésével, valójában azonban a saját vágyaik kielégítésére törekszenek. S teszik mindezt az evangélium hirdetésének, Isten munkája terjesztésének, az Isten melletti bizonyságtétel és önmaguk Istennek áldozása, valamint a kötelességvégzés zászlaja alatt. Senki sem akaratán kívül tesz efféle dolgokat; valójában tökéletesen tudatában vannak a cselekedeteiknek, csak épp hajthatatlanul úgy tesznek, mintha össze lennének zavarodva Mind tudják a szívükben, amikor ilyet tesznek, hogy az bűnös cselekedet, amelyet Isten megvet és nem enged meg, de nem tudnak úrrá lenni testi vágyukon, és nagyon igyekeznek kifogást és igazolást keresni az általuk elkövetett bűnökre. Vajon elrejthetik ezzel, hogy baj van velük? Ha egyszer-kétszer követsz el efféle bűnöket, majd megtérsz, Isten még megbocsáthat neked, de ha nem vagy hajlandó változni, veszélyben vagy. Némelyek kissé kényelmetlenül érezhetik magukat, valahányszor elkövetnek egy ilyen bűnt. „Vajon megmenekülhetek, ha így cselekszem?” – teszik fel talán magukban a kérdést, ám azután tovább gondolkodnak: „Nem olyan nagy gonoszság ez; maximum a romlottság kinyilatkoztatása. Nem követem el újra; nem lesz hatással a kimenetelemre és a rendeltetési helyemre.” Őszinte megtérés vajon, amikor így viszonyul valaki egy vétek elkövetéséhez? Ha még csak lelkiismeret-furdalást sem érez az illető a szívében, nem fog vajon visszaesni? Azt gondolom, nagyon is fennáll a kockázata. Képes lehet egy ilyen ember megfelelően teljesíteni a kötelességét? Még mindig vegyül „magáncélú működés” a kötelessége teljesítésébe; összekeveri a „közösségi és a magán” jellegű dolgokat, ami súlyos megfertőztetés! Ez egész bizonyosan sérti Isten természetét. Ezekről az emberekről nem mondható el, hogy „megfelelően” végeznék a kötelességüket; ez súlyosabb dolog, mint kérni dolgokat vagy mint az evangélium árusítása. Milyen tekintetben súlyosabb? Undorító dolog; a hús-vér testtel és a vágyakkal történő kereskedés. Mi tehát ennek a problémának a természete? Szándékos vétkezés az igaz út ismerete ellenére. A „szándékos” szó változtatja meg e probléma természetét. Ezek az emberek valójában tudják, hogy a munkarendben foglalt előírások és alapelvek azt hivatottak biztosítani, hogy az emberek bölcsességet gyakoroljanak, valamint hogy a Sátán ne tudjon előnyhöz jutni velük szemben. A cél az, hogy embereket vigyenek Isten elé, ők azonban kiskapukat keresnek és kihasználják az alkalmat arra, hogy szabad folyást engedjenek bűnös kívánságaiknak; ezt tudatos vétkezésnek nevezik. Mit mond erről a Biblia? („Mert ha szándékosan vétkezünk, miután megismertük az igazságot, akkor nincs többé bűneinkért való áldozat” (Zsidók 10:26).) Ha még a kereszt vétekáldozata sem érhető el többé, akkor van-e vajon ezeknek az embereknek még bármi közük az üdvösséghez? Az a helyzettől függ. Némelyek szükségből cselekszenek, vagy legbelül elítélik magukat, de kénytelenek így cselekedni az aktuális körülmények miatt. Ha nem túl sok ilyen alkalom van, legfeljebb három, akkor meg lehet nekik bocsátani. Mit jelent az, hogy meg lehet nekik bocsátani? Azt jelenti, hogy ha az első kihágáskor észhez tudnak térni, keresik az igazságot, a megbánás jelét mutatják, majd visszafordulnak anélkül, hogy újabb kihágást követnének el, és mindvégig kérik, hogy hadd teljesítsék a kötelességeiket, akkor esélyt kaphatnak arra, hogy vezekeljenek a bűneikért. Ilyen esetekben még van remény az üdvösségre, de hogy mennyi remény van, az az egyén törekvésétől függ. Senki sem mondhat végső ítéletet feletted, és senki sem garantálhat neked semmit; ez főként a saját törekvésedtől függ. Én sem teszek neked ígéreteket, nem mondom azt, hogy ha nem követed el újra ezt a bűnt, biztosan meg fogsz menekülni; nem teszek ilyen ígéretet, mert nem tudom, hogy milyen lesz a jövőbeni teljesítményed. Ha meghaladod azt a számú alkalmat, amennyi még megbocsátható, ha sorozatosan nemet mondasz a változásra, és ha nem hajtasz végre jó cselekedeteket, miközben az evangéliumot prédikálod, amelyek ellensúlyozhatnák a gonosz tetteidet, akkor neked teljességgel befellegzett. Túl sok rosszat követtél el, miközben jó cselekedeteknek nyoma sem volt; az evangélium hirdetésével az volt csupán a célod, hogy felelőtlenül intim kapcsolatokba bonyolódj, nem pedig az, hogy jól teljesítsd a kötelességed – ennek semmi köze a kötelességed teljesítéséhez. Itt már nem arról van szó, hogy van-e vételáldozat vagy nincs. Minek minősítsük az ilyen embereket? Mocskos démonoknak és gonosz lelkeknek kell minősíteni őket. Ők nem normális emberek. Nem egyszerűen bűnöket követnek el; semmi közük a kötelességük teljesítéséhez. Van még remény az üdvösségükre? Nem, nincsen. Az ilyen emberek már ki lettek rúgva Isten házából; ki lettek vágva és Isten nem fogja megmenteni őket. Amit tesznek és ahogyan viselkednek, az nem csupán nem érinti a kötelességüket, de még csak a kötelesség megfelelő teljesítésével összefüggő dolognak sem tekinthető. Az ilyen emberek esetében a minősítésük határozza meg a végeredményt és a kimenetelt. Elég undorító ez az eset, nem igaz? Még az imént megbeszélt második esetnél is súlyosabb természetű. Olyanok is akadnak az ilyen emberek között, akiknek még súlyosabb természetű az esete. Vajon ők képesek visszafordulni? Lehet bűnbánó szívük és felhagyhatnak az efféle dolgokkal, valamint továbbra is végezhetnek munkát Isten házában az evangéliumot terjesztve? Vannak ilyen emberek? (Nincsenek.) Képesek lehetnek a készséges munkavégzésre? (Nem.) Valójában néhányan közülük megnyertek némelyeket, mialatt az evangéliumot terjesztették. Mostanra viszont mivel lett egyenlő mindaz a munka, amit elvégeztek? Munkavégzéssel lett egyenlő, nem pedig a kötelességük teljesítésével. Ezeknél az embereknél valójában nem erőfeszítésben volt hiány, hanem az általuk választott út határozta meg a sorsukat és a kimenetelüket. Vajon az a helyzet, hogy azok közül, akik szintén az evangéliumot terjesztik, mindenki találkozni fog hasonló kísértésekkel? Elmondható, hogy különböző mértékig mindenki szembesülni fog ilyen jellegű kísértésekkel különféle helyzetekben, de vajon ez azt jelenti, hogy mindannyian engedni fognak a kísértésnek és bűnt követnek el? (Nem.) Nem mindenki tud bűnt elkövetni, nem mindenki tud ilyen tevékenységekben részt venni, ami pedig kárhoztatás azokra nézve, akik részt vesznek efféle tevékenységekben, és így felfedetnek. Ez azt mutatja, hogy valami baj van a beállítottságukkal és az emberi mivoltukkal. Kit hibáztathatnak az ilyen kimenetelért? (Saját magukat.) Csak önmagukat hibáztathatják, és senki mást.

Vannak emberek, akik bármilyen vétket követnek is el az idő alatt, míg az evangéliumot terjesztik, sosem keresik az igazságot, hogy megoldják azokat, nem imádkoznak Istenhez, és sosem tartanak önvizsgálatot, ami azt mutatja, hogy makacsul megtéretlenek maradnak. Ezek az emberek végül kivettetnek. Hallottam valakiről, aki az evangélium terjesztése közben kisajátított magának egy nőt, és nem engedte neki, hogy párt találjon és férjhez menjen; ez nagyon súlyos természetű dolog. Miféle ember az ilyen? (Gonosz ember.) Megmaradhatnak az efféle gonosz emberek Isten házában? (Nem.) Isten házában nincs hely az ilyen zsarnokok számára; szégyent hoznak Istenre! Az efféle cselekedeteikkel számtalan ember Istenről alkotott képét befolyásolják, és miattuk nagyon sokan félreértik Őt! „Hogy’ tehet valaki ilyen dolgokat, aki hisz Istenben?” – kérdezik az emberek. Ez máris szégyen Istenre nézve. Ha az egyház nem veti ki az ilyen személyeket és nem foglalkozik velük, hanem helyette hagyja, hogy tovább terjesszék az evangéliumot és esélyt ad nekik a megtérésre, az teljességgel helytelen. Az ilyen emberek nem először vétkeznek; súlyos természetű a viselkedésük, és azonnal ki kell rekeszteni őket. Máskülönben szégyent hoznak Istenre és előnyt adnak a Sátánnak, hogy elítélje és kárhoztassa Isten házát. A Sátánnak nem szabad alkalmat adni arra, hogy előnyre tegyen szert, ezért a notórius kicsapongókat ki kell vetni az egyházból. Az ilyen emberek kicsapongó lelkek, akik már szégyent hoztak Istenre, és Isten semmiképpen nem fogja megmenteni őket. Bármennyire hatékonyan prédikálják is az evangéliumot, és akárhány embert nyertek is meg, ha nem a helyes úton járnak, akkor tönkretették és elveszejtették magukat. Az ilyen emberek nem maradhatnak meg Isten házában; kivágatás vár rájuk. A kötelességük teljesítésének számítanak-e hát a cselekedeteik? Nem, minden hozzájárulásuk teljességgel kitöröltetett Isten emlékezetéből. Nem csupán nem megfelelőek a cselekedeteik; átalakult a kötelességteljesítésük természete, és gonosz cselekvéssé lett. Hogyan foglalkozik Isten azokkal, akik gonosz dolgokat tesznek? Kivágja őket. Mit jelent a kivágatás? Azt jelenti, hogy eltávolíttatnak azok közül, akiket Isten kiválasztott és felkészített arra, hogy megmentse őket, vagyis többé nem tartoznak közéjük. Ehelyett gonosz lelkeknek, mocskos démonoknak és meg nem mentetteknek minősülnek. Mennyi esélyük van arra, hogy üdvösséget nyerjenek? (Semennyi.) Hiába teljesítik a kötelességeiket és követik Istent ugyanúgy, az ilyen emberek végül eljutnak erre a pontra és ki lesznek rekesztve. Látod, ez megint egy másik embertípus. Súlyosabb természetű ez az eset, mint az előző volt? (Igen.) Igen, ez még súlyosabb; ez minősített eset. Ezt az esetet együtt kell kezelni a harmadikkal, ugyanis egy speciális, tipikus kategóriába esik a harmadik példán belül, és minősített eset. Mi legyen ennek az esetnek az elnevezése? „Az elvetemült emberek kivágatnak” – egyezzünk meg ebben. A három esetben említett háromféle ember kötelességteljesítése lényegében eredménytelen munkavégzéssel volt egyenlő. Mit jelent az, hogy eredménytelen munkavégzés? Azt jelenti, hogy puszta munkavégzést csináltak a kötelességükből – és még akkor sem jól végezték a munkát, illetve nem megfelelően végezték a kötelességüket. Nem kötelességként kezelték a kötelességüket, sőt különféle gaztetteket és gonosz cselekedeteket is elkövettek, mígnem végül ki lettek rekesztve, és nem lett jó sorsuk. E három eset közül mindegyik nagyon súlyos természetű.

Van egy másik eset is, és az is igen súlyos természetű. Volt egy illető, aki sok éven át végzett munkát és – a felszínen – úgy tűnt, hogy az igazságra törekszik és őszintén feláldozza magát. Lemondott a házasságról és a családról, feladta a karrierjét és a kilátásait, sok helyre elment, hogy a kötelességeit teljesítse, és olyan némi jelentéktelen munkát is elvállalt. Ám miközben a kötelességeit teljesítette, kevés igazságot értett, mert valójában nem törekedett az igazságra, és azt gondolta, hogy csak mert képes bizonyos szavakról és doktrínákról beszélni, máris jól csinálja a dolgokat. Ennél is súlyosabb dolog volt, hogy ez az illető egyáltalán nem gyakorolta az igazságot. Így aztán néhány doktrína prédikálásában, néhány előírás követésében, valamint abban merült ki a kötelességgyakorlása, hogy általában kedves volt másokhoz és nem sértett meg senkit. Nem figyelt arra, hogy miként kellene teljesíteni az egyház munkáját, és hogy milyen problémák álltak fenn még mindig, nem tett erőfeszítéseket, és nem kereste az igazságot azért, hogy megoldja ezeket a problémákat. Röviden: felületesen és közömbösen viszonyult a munkához; nem tűnt úgy, mintha lazsálna, de ki sem fárasztotta magát. Nem látszott, hogy felszínesen cselekszik, de nem járt igazán jó eredményekkel a munkája. Egy bizonyos alkalommal a hanyagsága és a felületes hozzáállása miatt több mint 10 millió jüannyi összeg elveszett az Istennek szánt adományokból. Miféle szám ez a 10 millió jüan? A hétköznapi emberek csillagászati összegnek tartanák, ha meghallanák. Hitetlenül hüledeznének és gondolni is alig mernének rá, mivel soha életükben nem láttak még ennyi pénzt. Ám ez az „idős úriember” nem tanúsított megbánást, jelét sem adta a megtérésnek, és nem volt szomorú azután, hogy miatta több mint 10 millió jüan elveszett az adományokból. Még akkor is panaszkodott, amikor a gyülekezet kizárta. Miféle teremtmény képes erre? Beszéljünk meg két pontot! Először is, ez az összeg az idő alatt veszett el, amíg te dolgoztál, és függetlenül attól, hogy kinek a hibája, felelős vagy érte. Felelősséged volt megóvni, de nem így tettél. Ez kötelességszegés, mivel ez nem emberi pénz; ez adomány, amit maximális hűséggel kell az embereknek kezelniük. Ha elvész az adományokból, hogyan kell gondolkodnia az embernek? Még a halál sem lenne elegendő kárpótlás! Mennyi az emberi élet pénzbeli értéke? Ha túl nagy a veszteség, az sem lenne elegendő a visszafizetésére, ha valaki feladná az életét! A lényeg az, hogy ez az ügy túlságosan súlyos természetű. Ez az „idős úriember” nem vette komolyan, hogy ilyen sok adomány elveszett; ez az ember végtelenül gyűlöletes! Olyan volt neki több mint 10 millió jüannyi adomány elvesztése, mintha úgy 100 jüant veszett volna el; egyáltalán nem jelentette a Fennvalónak, egyáltalán nem bánta a dolgot, és nem mondta a körülötte lévőknek, hogy „Vizsgáljuk meg, miként veszett el ez a pénz, és mi a teendő. Fizessük vissza vagy találjunk más megoldást? Vagy talán értesítsük a Fennvalót, ismerjük el a felelősségünket, mondjunk le, és imádságban valljuk meg a bűneinket Istennek?” Még csak nem is így állt hozzá a dologhoz. Hát nem utálatos? (De igen.) Nagyon is utálatos! Abból, hogy képes volt ekkora gonosztettre, feltárul, miként viszonyul a kötelességéhez és Istenhez. Másodszor, miután ki lett zárva, nem csak hogy nem fogadta el, nem vallotta meg a bűnét és nem tért meg, de még panaszkodott is. Épp ésszel felfoghatatlan az ilyen ember. Gondoljatok csak bele, ugyan mire panaszkodhatott. Így panaszkodott: „Több mint 20 éve hiszek istenben, sosem nősültem meg, nagyon sok mindenről lemondtam, sok szenvedést elviseltem, és most kizártok, elutasítotok. Majd megtalálom a helyemet!” Nem sokkal később megnősült. Mondjátok meg Nekem, ha egy átlagembernek – akinek van lelkiismerete és emberi mivolta – működne egy kicsit is a lelkiismerete, vajon megnősülne ilyen gyorsan? Lenne hozzá kedve? Általában elmondható, hogy akibe csak egy kevés lelkiismeret és emberi mivolt szorult, annak is megfordul a fejében még a halál is, ha ilyen súlyos problémával szembesül, és ezt gondolja: „Vége az életemnek! Hogyan követhettem el ilyen cselekedetet, amikor már több mint 20 éve hiszek Istenben? Csak magamat okolhatom, és megérdemlem, hogy kizárjanak! Még hogy 10 millió! Hiszen egy millió visszafizetését sem engedhetném meg magamnak! Ha eladnának, akkor sem tudnám jóvá tenni, semmit sem ér az életem!” Miért tetted meg mégis, amikor tudtad, hogy nem engedheted meg magadnak? Nem tudod, hogy az a pénz adomány, Istennek szentelt pénz volt? Nem a tied volt az a pénz; a te felelősséged volt vigyázni rá. Nem olyasvalami volt, aminek semmi köze nem volt hozzád; olyasvalami volt, amit meg kellett őrizned biztonságban. A legfontosabb dolog volt, a gondatlanságod pedig kötelességszegés. Miután elveszítetted, természetesen nem bújhattál ki a felelősség alól. Istenben hívő emberként nem lett volna kötelezettséged és felelősséged biztonságban megőrizni ezeket az adományokat és elejét venni bármiféle szerencsétlenségnek? Nem kellett volna minimálisra csökkentened a kockázatát annak, hogy bármi félresikerüljön? Ha még ennyit sem tudsz megtenni, mi vagy te? Nem vagy talán élő démon? (De igen.) Ez végtelenül undorító és emberi mivolt nélkül való! Ráadásul, ez az ember nem csak hogy feladta az Istenbe vetett hitét és megnősült, miután kizárták, de még a családján belüli hívőket is megzavarta – ez még súlyosabb természetű dolog. Sok éven át teljesítette a kötelességét, sok mindenről lemondott, sok áldozatot hozott, elég sok munkát végzett, kockázatot vállalt és börtönben is ült. De nem ezek a külső tényezők határozzák meg egy ember sorsát. Hanem akkor mi? Az, hogy melyik utat választja. Ha ez az ember az igazságra törekvés útjára tért volna, nem végezte volna így, és nem okozott volna ekkora veszteséget Isten házának. Egyáltalán nem véletlenül következett be ez a súlyos szerencsétlenség, hanem közvetlen kapcsolatban volt az ő emberi mivoltának minőségével és az általa választott úttal. Mit gondoltok, Isten tud róla, hogy melyik úton jár ez az illető? (Igen.) Isten tud róla. Azért történt hát meg ez az incidens, hogy fel legyen fedve vagy hogy ki legyen rekesztve? Azért is, hogy fel legyen fedve, és azért is, hogy ki legyen rekesztve. Emberi szemszögből nézve úgy tűnt, hogy jól, hűséggel, odaadással, az ár megfizetésére készen és a nehézségek elviselésére képesen végzi a kötelességét. Akkor miért tett volna vele ilyet Isten? Miért akarta volna felfedni őt Isten? Minek kellett felfedetnie? Mindössze annak, hogy milyen sors vár rá? Nem, a hitének, az emberi mivoltának, a lényegének és a természetének kellett felfedetnie – és ezek immár mind nyilvánvalóvá lettek. Meg tud még menteni Isten egy ilyen embert? Fenntart még számára Isten legalább egy reménysugarat? Istennél egyáltalán semmi remény nincs egy ilyen ember számára. Maradt még Istennél bármennyi szeretet vagy irgalom a számára? Nem, semennyi sem. Némelyek talán ezt mondják: „Ha nincs Istennél szeretet vagy irgalom a számára, akkor csak igazságosság, fenség és harag marad?” Így van. Egy ilyen gonosz embernek nincs többé szüksége szeretetre vagy irgalomra, éspedig azért nincs többé szüksége ezekre, mert súlyosan megsértette Isten természetét. Nem marad más a számára Isten részéről, csak igazságosság, fenség és harag. Az ő sorsának semmi köze Isten irányítási munkájához, egyáltalán semmi köze Istennek az emberiség megmentéséért végzett munkájához; ő már ki lett vetve és el lett távolítva. Éppen ezért nem számít, hol van most ez az ember, Isten szemében nem egyéb, mint élő halott, járkáló csontváz, aki mocskos démonok és gonosz lelkek között lakozik – azok között, akik emberi arcot viselnek, de állatias szívük van, és emberi ruhát öltött fenevadak. Ezek az ő tulajdonságai, és kivágatott a Teremtő színe elől. Ha meggondoljuk, milyen sorsra jutott, és hogy milyen volt a végső hozzáállása ehhez a jelentős eseményhez, amely az életében történt, volt-e egész idő alatt bármi köze a kötelesség-teljesítésének a „megfelelő” szóhoz? (Nem.) Honnan tudod, hogy már azelőtt sem volt megfelelő a kötelességteljesítése, mielőtt ez az esemény bekövetkezett volna? Ítélet és következtetés által vagy pedig az illető lényegét megfigyelve jutottál erre az értékelésre? (A lényegét megfigyelve.) Helyes. Vegyük például Pált – ha az igazságra törekedett volna, ha Péterhez hasonlóan ő is képes lett volna a tökéletesedést keresni, akkor nem mondott volna ki olyan istenkáromló szavakat. Minden eredménynek van oka; amögött is okok húzódnak, amilyen eredményre ez az illető jutott. Az a tény, hogy ez az illető képes volt mára idáig eljutni, és az, ahogyan Istenhez, az adományokhoz és a saját gonosz cselekedeteihez hozzáállt, elég ahhoz, hogy tisztán lássuk, melyik úton járt, és mi is volt valójában az Istenbe vetett hite. Ez teljességgel feltárja a lényegét és az utat, amelyen járt. Ha az igazságra törekvés útján, Isten félelmének és a rossz kerülésének útján járt volna, és ha igazán képes lett volna felelősségeként és kötelezettségeként kezelni a kötelességét, akkor vajon hogyan kezelte volna ezt a helyzetet, amikor az óhatatlanul bekövetkezett? Egész biztosan nem azzal az ellenálló és panaszkodó hozzáállással, ami most jellemző rá. Napvilágra került a démoni oldala; teljességgel fel lett fedve a lelke mélyén rejlő természetlényeg. Ő nem emberi lény, hanem ördög. Ha ember lenne, nem végezte volna így, miután több mint 20 éven át hitt Istenben. Ha ember lenne, mekkora megbánást érezne amiatt, hogy ilyen rengeteg adomány elveszett? Mennyi könnyet ontana? Mennyire remegne? Menthetetlenül felelősnek és egy rettentő bűnben vétkesnek érezné magát, úgy gondolná, hogy nincs számára bocsánat, és úgy érezné, hogy meg kell térnie és meg kell vallania a bűneit Istennek. Az a minimum, hogy még ha ki is zárná őt a gyülekezet, nem hagyna fel a hittel, és nem árulná el Istent, arról nem is beszélve, hogy megzavarja a családja Istenben való hitét. Mit állapíthatunk meg ennek az embernek a későbbi viselkedéséből? Azt, hogy ő egy álhívő, aki nem szereti az igazságot, és hogy az emberi mivolta is gonosz. Ez a negyedik eset. Minek nevezzük ezt az esetet? („A tízmilliós adomány elvesztésének.”) Tegyük hozzá még az illető reakcióját is és nevezzük úgy, hogy „A tízmilliós adomány elvesztése a megtérés jele nélkül.” Hát nem jobb név ez? Figyelmeztetésül szolgál mások számára; arra legalábbis biztosan felhívja a figyelmet, hogy mennyire súlyosak voltak ennek az embernek a cselekedetei.

Ezeknek az eseményeknek a bekövetkezése, ezeknek az embereknek a különböző magatartása, valamint az Istenhez való hozzáállásuk ezen események bekövetkezte után, mind a kötelességeik teljesítése során merült fel és derült ki. Éppen ezért bizonyos mértékben az, hogy milyen útra tér az ember az Istenben való hite során, és hogy végül milyen sorsa lesz, nagyban összefügg a kötelessége teljesítésével; akár azt is lehetne mondani, hogy közvetlen kapcsolat van közöttük. A kötelességteljesítés témája örök téma kell, hogy legyen, és hasonlóképpen az ezzel kapcsolatos igazság is. Ez az az igazság, amelynek a megértése a legalapvetőbb az emberek számára, és olyan téma, amelyről folyamatosan kell beszélni az emberek életének növekedése és Istenben való hitük folyamán. Azért van így, mert ez a téma elválaszthatatlanul összekapcsolódik az emberek beállítottságának megváltozásával, az életbe való belépésükkel és azzal, hogy milyen úton járnak, és miféle kimenetel vár rájuk végül. Ma részletesen beszéltünk a kötelességteljesítésről, valamint jó néhány esetről is beszéltünk. Ennek az a fő célja, hogy megértsétek, miként teljesítsétek úgy a kötelességeiteket, amit Isten jóváhagy, milyen következményekkel jár, ha rosszat tesztek, és hogy mennyire fontos az elvárásoknak megfelelően teljesítenetek a kötelességeiteket. Ezekben az esetekben egyre súlyosabbá és egyre ijesztőbbé váltak az események, de nem Én terveltem ki azokat. Igazán megtörténtek olyanok között, akik hisznek Istenben, és akik a kötelességüket teljesítők közé tartoznak. Mit jelent ez? Némelyek ezt kérdezik: „Nos, ha nem teljesítjük a kötelességeinket, nincs baj, de ha igen, akkor mindig problémák adódnak. Akkor hát rendben van, ha nem teljesítjük a kötelességeinket?” Miféle gondolatmenet ez? Nem olyan ez, mint amikor inkább nem eszik valaki, mert fél, hogy megfullad? Hát nem ostobaság ez? Meg kell tanulnod az igazságot keresni e problémák megoldása érdekében; ez egy proaktív hozzáállás, és egy normális embernek ezzel a hozzáállással kell rendelkeznie. Ha attól félsz, hogy olyan problémák adódhatnak, miközben a kötelességeidet teljesíted, amelyek miatt azután kárhoztatnak, kizárnak, kirekesztenek nvagy kivágnak téged, és végül minden reményed elvész az üdvösség elnyerését illetően, s ezért inkább egyszerűen felhagysz a kötelességeid teljesítésével, és negatív, antagonisztikus módon viszonyulsz hozzájuk, az milyen hozzáállás? (Rossz.) Mások ezt kérdezik: „Túl szegényes az emberi mivoltunk a kötelességvégzéshez, akkor hát miért ne érjük be puszta munkavégzéssel? Isten nem támaszt magas követelményeket azokkal a munkásokkal szemben, és nincsenek normák vagy alapelvek – az erőfeszítés is elegendő. Tedd meg, amire megkérnek, légy engedelmes, ne vállalj jelentős felelősséget, és ne legyenek olyan ambícióid, hogy vezető vagy dolgozó váljék belőled! Ha képes vagy mindvégig megmaradni, az lesz a legnagyobb áldás.” Milyen motivációk ezek? Nem meglehetősen alantasak és hitványak? Ennyire ambíció nélküli emberek elnyerhetik vajon Isten üdvösségét? Képes lehet-e a munkát megfelelően végezni az, akinek nincs emberi mivolta? Az emberi mivolt nélkül valók nem képesek megfelelően végezni a munkát; nem válik belőlük hűséges munkás, aki végül meg is marad.

Az elmúlt néhány közösség alkalmával viszonylag sok példát említettünk. Ezeket az eseményeket könnyű megjegyezni, de az igazságokat, amelyekről beszéltem, nehéz megérteni. Ugyanakkor mégis megvan ennek az előnye: Azáltal, hogy beszélgettünk ezekről az eseményekről, valamelyest talán felidézitek magatokban és megértitek azokat az igazságokat, amelyeket érintenek. Ha nem beszélnénk ezekről az esetekről, valószínűleg több erőfeszítésbe kerülne ilyen eredményt elérni. Ezeknek az eseteknek az átbeszélése egyszerre szolgál ösztönzésként és figyelmeztetésként, segítve az embereknek, hogy megtalálják önmagukban a helyes utat. Irányt mutat annak felismeréséhez, melyik úton járj a hitedben ahhoz, hogy ne szegd meg Isten adminisztratív rendeleteit, ne kövess el nagy hibákat és ne menj rossz irányba. A fő cél: segíteni az embereknek a kötelességeik megfelelő teljesítésében. Hogyan éreztek, miután hallottatok erről a négy esetről? Most már másképp értitek a kötelességek megfelelő teljesítését? Könnyű az embereknek megfelelően teljesíteni a kötelességeiket? (Nem könnyű.) Miben rejlik a nehézsége? Abban, hogy az emberek nem értik az igazságot és nem találják az alapelveket, így aztán folyton hibákat követnek el? (Nem.) Akkor hát miben rejlik a nehézség? A következő dologban: Az emberek nem szeretik az igazságot, és nem is törekszenek rá. Ha az emberek a kötelességeik teljesítése során nem törekszenek az igazságra és nem gyakorolják azt, s mindez ráadásul rossz, elvetemült és arrogáns beállítottságokkal párosul, az könnyen vezet bizonyos következményekhez és idéz elő olyan kimenetelt, amelyre nem számítanak, vagy amelyet nem szeretnének látni az emberek. Vár bárki is rossz sorsot önmaga számára? (Nem.) Vannak olyanok, aki csupán középszerű sorsot remélnek, azt gondolván, hogy már az is nagyszerű, ha élve kibírják a végéig? (Igen.) Miféle emberek ezek? Olyan emberek, akik nem törekszenek az igazságra; mindössze elütik az időt a halálukig. Törvényszerű, hogy az ilyen emberek felszínesen teljesítsék a kötelességüket, így aztán könnyen követnek el hibát vagy bűnt, és nagyon nehezen teljesítik az elvárásoknak megfelelően a kötelességeiket. Milyen emberek képesek az elvárásoknak megfelelően teljesíteni a kötelességeiket? (Azok, akik az igazságra törekszenek.) És még kik? (Azok, akiknek van emberi mivoltuk.) Mit foglal magában az emberi mivolt? (A lelkiismeretet és az értelmet.) Azok, akiknek van lelkiismeretük és értelmük, akik emberi mivolttal bírnak, könnyen fogják teljesíteni az elvárásoknak megfelelően a kötelességeiket, amennyiben törekszenek az igazságra. Némelyek ezt kérdezik: „Folyton ezekről a súlyos, negatív példákról beszélsz olyan emberekkel kapcsolatban, akik nem teljesítik megfelelően a kötelességeiket, és ettől elmegy az önbizalmunk. Mikor jutunk el valaha is odáig, hogy megfelelően tudjuk teljesíteni a kötelességeinket? Vannak erre pozitív példák?” Beszéljünk akkor felemelőbb és pozitív dolgokról! Sokan vannak, akik éppen most kezdenek az igazságra törekvésre összpontosítani, valamint kezdik egyre szorgalmasabban teljesíteni a kötelességeiket. Egyesek például harmonikusan együtt tudnak működni másokkal a kötelességeik teljesítése során. Mit jelent a harmonikus együttműködés? Íme az egyik megnyilatkozása: Nem arról szól csupán, hogy kívülről nézve mindenki konfliktusok és intrikák nélkül, jól kijön egymással. A harmonikus együttműködés azt jelenti, hogy amikor munka közben különféle problémákkal szembesülsz – függetlenül attól, hogy átlátod-e vagy sem, illetve hogy helyes-e a nézőpontod –, továbbra is képes vagy egyeztetni és beszélgetni másokkal, keresni az igazságalapelveket, majd valamilyen megegyezésre jutni. Ez a harmonikus együttműködés. Mi a megegyezésre jutás célja? Az, hogy az ember jobban teljesítse a kötelességeit, jobban végezze az egyház munkáját és jobban tudjon tanúskodni Isten mellett. Ha úgy akarod teljesíteni a kötelességeidet, hogy az megüsse a mércét, akkor mindenekelőtt a harmonikus együttműködést kell elérned a kötelességeid teljesítése során. Jelenleg is vannak olyanok, akik már gyakorolják a harmonikus együttműködést. Miután megértették az igazságot, még ha nem is képesek azt teljes mértékben gyakorolni, és még ha adódnak is kudarcok, gyengeségek és eltérések út közben, akkor is az igazságalapelvek felé igyekeznek haladni. Így aztán megvan a reményük a harmonikus együttműködés elérésére. Néha például azt gondolod talán, hogy jó, amit teszel, de képes vagy rá, hogy ne légy önelégült. Tudsz beszélni másokkal és tudtok együtt beszélgetni az igazságalapelvekről, míg azok világosak és nyilvánvalóak nem lesznek, hogy mindenki értse, illetve egyetértsen azzal, hogy úgy érhető el a legjobb eredmény, ha ezt teszitek. Hasonlóképpen azzal is, hogy ez nem kerül kívül az alapelveken, figyelembe veszi Isten házának érdekeit, valamint a lehető legnagyobb mértékben meg fogja óvni Isten házának érdekeit. Ez a fajta gyakorlás összhangban van az igazságalapelvekkel. Noha a végeredmény talán nem mindig olyan, amilyennek elképzelted, a gyakorlás útja, iránya és célja helyes volt. Vajon hogyan látja ezt Isten? Miként definiálja ezt a dolgot? Isten azt fogja mondani, hogy megfelelően teljesíted a kötelességed. Azt jelenti a megfelelőség, hogy Isten szándékaival összhangban teljesítetted a kötelességedet? Nem, nem azt jelenti. A megfelelőség még mindig messze áll attól, hogy eleget tegyen Isten szándékainak, hogy Isten helyeslésében részesüljön, és hogy az Isten követelményeivel teljes mértékben összhangban lévő gyakorlás legyen. A megfelelőség egyszerűen azt jelenti, hogy a helyes úton jársz, jók a szándékaid, jó az irányod, de még nem érted el az igazságalapelvek szerinti cselekvés Isten által megkövetelt, magas mércéjét. Ami például az alávetettséget illeti: mondjuk Isten háza megbíz azzal, hogy tégy meg valamit a kötelességeid teljesítése során. Hogyan kellene gyakorolnod ahhoz, hogy megüsd a mércét a kötelességeid teljesítése közben? Amikor először hallasz a feladatról, talán megvan a magad véleménye, de némi töprengést követően ezt gondolod: „Isten azt mondta, hogy meg kell tanulnunk keresni és alávetni magunkat azokban a dolgokban, amelyeket nem értünk. Akkor tehát keresnem kell. Habár nem értem az igazságot, illetve nem tudom, miként gyakoroljak, nekem jutott a feladat, így hát eleget kell tennem neki és alá kell vetnem magamat. Lehet, hogy csak a előírások követéséről van szó, de akkor is azokat kell követnem mindenekelőtt.” Ha képes vagy gyakorolni ebben a dologban, akkor megütöd a mércét. Szakadék tátong azonban ennek a szintnek az elérése és Isten helyeslésének az elnyerése között, igaz? (Igen.) Hogy mekkora ez a szakadék, az attól függ, hogy mennyire érted az igazságot. Habár képes vagy alávetni magad, nem érted Isten szándékait, és nem azonosultál egészen az igazságalapelvekkel, vagy nem ültetted át azokat egészen a gyakorlatba; mindössze az előírásoknak tettél eleget. Betartottad az alapvető tennivalókat, a lelkiismeret és az előírások diktálta normák szerint, így aztán a kivitelezés terén nincs probléma, és a cselekedeteid természetéről semmi rossz nem mondható el. Ez azonban nem tesz eleget az igazsággyakorlás normájának; még mindig nem érted Isten szándékait. Mindössze passzívan és reflexszerűen tartottad magad a kötelességeidhez; nem megfelelően, nem az igazságalapelvek szerint teljesítetted azokat. Nem érted el azt a szintet, ahol bizonyságot tehetsz Istenről, vagy eleget tehetsz Isten szándékainak. Nem feleltél még meg a bizonyságtétel normájának. Éppen ezért, ha így teljesíted a kötelességeidet, az mindössze elegendő, de még nem érdemes Isten jóváhagyására.

Milyen norma alapján dönthető el, hogy megfelelően teljesítette-e valaki a kötelességét? Ha helyes a kötelességteljesítés útja, ha helyes az irány, és helyes a szándék, ha helyes az eredet, és helyesek az alapelvek – tehát ha ezek az aspektusok helyesek, akkor megfelelő az illető által teljesített kötelesség. Sokan értik ezt elméletben, de összezavarodnak, amikor ténylegesen történik velük valami. Összefoglalásul mondok nektek egy alapelvet: Ne cselekedjetek önkényesen és egyoldalúan, amikor helyzetekkel szembesültök Miért nem cselekedhettek önkényesen és egyoldalúan? Egyrészt az efféle cselekvés nincs összhangban a kötelességteljesítés alapelveivel. Másrészt a kötelesség nem a magánügyed; nem magadért csinálod, nem a saját irányításoddal foglalkozol, nem a saját egyéni vállalkozásod. Bármit tégy is Isten házában, nem a magad vállalkozásán dolgozol; ez Isten házának a munkája, ez Isten munkája. Állandóan észben kell tartanod ezt a tudást és felismerést, és ezt kell mondanod: „Ez nem a saját ügyem; a kötelességem végzem és a felelősségemnek teszek eleget. Az egyház munkáját végzem. Olyan feladat ez, amit Isten bízott rám, és Érte teszem. Ez a kötelességem, nem pedig a magánügyem.” Ez az első dolog, amit meg kell érteniük az embereknek. Ha úgy kezelsz egy kötelességet, mint a saját személyes ügyeidet, ha nem keresed az igazságalapelveket, amikor cselekszel, és a saját indítékaid, nézeteid és terved szerint végzed el, akkor nagy valószínűséggel fogsz hibákat elkövetni. Miként kell hát cselekedned, ha nagyon világos különbséget teszel a kötelességed és a saját, személyes ügyeid között, valamint tisztában vagy azzal, hogy ez egy kötelesség? (Keresni kell, hogy Isten mit kér, és keresni az alapelveket.) Így van. Ha valami történik veled és nem érted az igazságot, és van valamilyen elképzelésed, de még mindig nem világosak számodra a dolgok, akkor találnod kell az igazságot értő testvéreket, akikkel beszélgethetsz; ez az igazság keresése, és minden egyéb előtt ez a hozzáállás, amelyet a kötelességed irányában tanúsítanod kell. Nem szabad annak alapján döntened dolgokról, hogy mit gondolsz megfelelőnek, majd lecsapnod a bírói kalapácsot és azt mondanod, hogy az ügy le van zárva – ez könnyen vezet problémákhoz. Egy kötelesség nem a saját, személyes ügyed; Isten házának a dolgai – akár kicsik, akár nagyok – senkinek sem a személyes ügyei. Ha kötelességgel kapcsolatos egy dolog, akkor az nem a magánügyed, nem a személyes dolgod – az igazságot érinti, és alapelvet érint. Mi tehát az első dolog, amit meg kell tennetek? Keresnetek kell az igazságot, és keresnetek kell az alapelveket. És ha nem értitek az igazságot, akkor az alapelveket kell először keresnetek; ha már éritek az igazságot, akkor könnyű lesz azonosítani az alapelveket. Mit kell tenned, ha nem érted az alapelveket? Van egy lehetőséged: Beszélgethetsz azokkal, akik értik. Ne gondold mindig, hogy te mindent értesz és mindig igazad van; könnyű így hibákat elkövetni. Milyen beállítottság az, amikor mindig azt akarod, hogy a tiéd legyen az utolsó szó? Ez arrogancia és önelégültség, önkényes és egyoldalú cselekvés. Némelyek így gondolkodnak: „Főiskolát végeztem, műveltebb vagyok nálatok, van felfogóképességem, ti pedig mindannyian éretlenek vagytok és nem értitek az igazságot, úgyhogy bármit mondok, figyeljetek rám! Egyedül én tudok döntéseket hozni!” Milyen szemlélet ez? Ilyen szemléletmóddal bajba fogsz jutni; sosem fogod jól teljesíteni a kötelességeidet. Hogyan teljesíthetnéd jól a kötelességeidet, ha mindig azt akarod, hogy a tiéd legyen az utolsó szó, harmonikus együttműködés nélkül? Ha így teljesíted a kötelességeidet, egyáltalán nem fogod megütni a mércét. Miért mondom ezt? Mindig korlátozni akarsz másokat és azt akarod, hogy hallgassanak rád; semmit nem fogadsz el, bármit mondjon is valaki más. Ez előítéletes és makacs viselkedés, valamint arrogancia és önelégültség is. Így nem csupán a kötelességeidet nem fogod jól teljesíteni, hanem másokat is akadályozni fogsz abban, hogy jól teljesítsék a kötelességeiket. Ez az arrogáns beállítottság következménye. Miért követel Isten harmonikus együttműködést az emberektől? A harmonikus együttműködés egyfelől azért hasznos, mert felfedi az emberek romlott beállítottságait, így megismerhetik magukat és levethetik a romlott beállítottságaikat – ez pedig előnyös az életbe való belépésük szempontjából. Másfelől az egyház munkájának is javára válik a harmonikus együttműködés. Mivel minden ember híján van az igazság megértésének és mindenkinek vannak romlott beállítottságai, ha nem tud létrejönni köztük harmonikus együttműködés, akkor nem lesznek képesek jól teljesíteni a kötelességeiket, ami kihatással lesz az egyház munkájára. Ez súlyos következménnyel jár. Összefoglalva: az embereknek meg kell tanulniuk harmonikusan együttműködni ahhoz, hogy megfelelően teljesíthessék a kötelességeiket és ha különféle helyzetekkel szembesülnek, beszélgetniük kell az igazságról ahhoz, hogy megoldást találjanak. Ez alapvető fontosságú – nem csupán az egyház munkájának válik a javára, hanem Isten választottainak az életbe való belépése szempontjából is hasznos. Egyesek egyszerűen képtelenek ezt felfogni; mindig azt gondolják, hogy túlságosan problémás a harmonikus együttműködés, és hogy olykor nem könnyen vezet eredményre az igazságról való beszélgetés. Ezek az emberek azután kételyeket támasztanak, ezt mondván: „Valóban szükséges harmonikusan együttműködni a kötelesség megfelelő teljesítéséhez? Amikor valamilyen helyzettel szembesülünk, valóban eredményre vezet az, ha mindenki együtt beszélget? Szerintem ez csak megszokás; semmi értelme ezeket az előírásokat követni.” Vajon helyes ez a nézet? (Nem.) Milyen problémát leplez le ez a nézet? (A kötelességteljesítéshez való hozzáállásuk a problémás.) Egyesek arrogáns és önelégült beállítottságúak; nem hajlandóak beszélgetni az igazságról, és mindig azt akarják, hogy az övék legyen az utolsó szó. Képes lehet egy ilyen arrogáns és önelégült ember harmonikusan együttműködni másokkal? Isten megköveteli az emberektől, hogy harmonikusan működjenek együtt a kötelességeik teljesítése során azért, hogy megoldják romlott beállítottságaikat, hogy segítsen nekik Isten munkája iránti alávetettséget tanulni a kötelességeik teljesítése során, és hogy levessék a romlott beállítottságaikat, s ezáltal eljussanak a kötelességeik megfelelő teljesítéséig. Megtagadni a másokkal való együttműködést, önkényes és egyoldalú cselekvésre törekedni, azt akarni, hogy mindenki rád hallgasson – vajon így kell hozzáállnod a kötelességedhez? A kötelességed teljesítéséhez való hozzáállásod összefügg az életbe való belépéseddel. Istent nem érdekli, hogy mi minden történik veled egy-egy napon, hogy mennyi munkát végzel el, hogy mennyi erőfeszítést teszel bele – Ő azt nézi, hogy milyen a hozzáállásod ezekhez a dolgokhoz. És mivel függ össze a hozzáállás, amellyel ezeket a dolgokat teszed, és ahogyan teszed azokat? Azzal, hogy törekszel-e az igazságra vagy sem, valamint az életbe való belépéseddel is. Isten az életbe való belépésedet nézi, az utat, amelyen jársz. Ha az igazságra törekvés útján jársz, és van belépésed az életbe, akkor képes leszel harmonikusan együttműködni másokkal, amikor a kötelességeidet teljesíted, és könnyedén fogod úgy teljesíteni a kötelességeidet, ami megfelelő. Ha azonban a kötelességeid teljesítése közben állandóan azt hangsúlyozod, hogy neked tőkéd van, hogy értesz a szakterületedhez, hogy tapasztalt vagy, s hogy tekintettel vagy Isten szándékaira, és mindenki másnál jobban törekszel az igazságra, majd azt hiszed, hogy mindezek miatt téged illet meg az utolsó szó joga, semmit nem beszélsz meg senki mással, állandóan úgy viselkedsz, mint aki a maga ura, a saját irányításoddal foglalkozol, és folyton csak egyedül akarsz tündökölni, akkor vajon az életbe való belépés útján jársz? Nem – ez státuszra törekvés, a Pál útján járás, nem pedig az életbe való belépés útja. Amikor az Isten szerinti módon járnak az emberek az életbe való belépés útján és az igazságra törekvés útján, azzal nem jár együtt ilyen viselkedés és arra nem jellemzők efféle megnyilatkozások. Mi a kötelesség megfelelő teljesítésének normája? (Az, ha valaki minden dologban az igazságot keresi, és képes az alapelveknek megfelelően cselekedni.) Így van. A kötelességed megfelelő teljesítése szempontjából nem számít, hány éve hiszel Istenben, hány kötelességet teljesítettél eddig, vagy mennyiszer járultál hozzá Isten házához, az pedig még kevésbé számít, hogy mennyire vagy tapasztalt a kötelességed terén. Isten leginkább azt nézi, hogy melyik útra tér valaki. Más szóval: azt nézi, hogy miként viszonyul az ember az igazsághoz, és milyen alapelv, irány, eredet és kiindulópont van a tettei mögött. Isten ezekre a dolgokra összpontosít; ezek határozzák meg, hogy melyik úton jársz. Ha a kötelességed végzése során egyáltalán nem láthatók benned ezek a pozitív dolgok, és ha a saját gondolataid, céljaid és terveid képezik az alapelveidet, az utadat és a cselekvésed alapját; ha a magad érdekeinek a védelme, s a hírneved és pozíciód megóvása jelentik számodra a kiindulópontot; ha az jellemző a működésedre, hogy önállóan döntesz és cselekszel és a tiéd az utolsó szó, miközben soha nem beszéled meg másokkal a dolgokat, és nem működsz együtt velük harmonikusan, és sosem hallgatsz a tanácsra, miután hibát követtél el, az igazság kereséséről nem is beszélve, akkor vajon miként fog látni téged Isten? Ha így teljesíted a kötelességedet, akkor még nem felelsz meg a normának, és nem léptél rá az igazság keresésének útjára, mivel – miközben a kötelességedet teljesíted – nem keresed az igazságalapelveket és folyton úgy cselekszel, ahogy jól esik, és azt teszed, amit akarsz. Ez az oka annak, hogy az emberek többsége nem megfelelően teljesíti a kötelességeit. Hogyan kellene tehát megoldani ezt a problémát? Azt mondanátok, hogy nehéz az embernek megfelelően teljesítenie a kötelességét? Valójában nem az; csak az szükséges hozzá, hogy az emberek képesek legyenek alázatos hozzáállást tanúsítani, rendelkezzenek némi józan ésszel, és megfelelő álláspontra helyezkedjenek. Nem számít, mennyire vagy képzett, hány díjat nyertél vagy hogy mit értél el, és az sem, hogy milyen magas státusszal vagy ranggal bírsz; ezt mindet el kell engedned, le kell szállnod a magas lóról – ez mind semmit sem számít. Bármily nagy dicsőségek is ezek, Isten házában nem emelkedhetnek az igazság fölébe, mivel e felszínes dolgok nem az igazság és nem léphetnek az igazság helyébe. Világosan kell látnotok e dolgot illetően. Ha ezt mondod: „Nagyon tehetséges vagyok, nagyon éles az eszem, gyorsak a reflexeim, gyorsan tanulok, és rendkívül jó a memóriám, így engem illet a végső döntés meghozatala”, azaz ha mindig tőkeként használod ezeket a dolgokat, drágának és pozitívnak tartva őket, az bizony baj. Ha ezek a dolgok foglalják el a szíved, ha gyökeret vertek a szívedben, akkor nehéz lesz számodra elfogadni az igazságot – a következményekre pedig jobb nem is gondolni. Így aztán először le kell tenned és meg kell tagadnod azokat a dolgokat, amelyeket szeretsz, amelyek jónak tűnnek, amelyek becsesek a számodra. Azok a dolgok nem az igazság; éppen ellenkezőleg: meggátolhatnak abban, hogy bemenj az igazságba. A legfontosabb dolog tehát az, hogy keresned kell az igazságot a kötelességed teljesítése során, és az igazság szerint kell gyakorolnod, hogy azután megfelelővé váljon a kötelességed teljesítése, mivel a kötelesség megfelelő teljesítése csupán az első lépés az életbe való belépés útján. Mit jelent itt az „első lépés”? Egy út kezdetét jelenti. Minden út kezdetét veszi valamivel; mindig van valami, ami a legelemibb, a legalapvetőbb, és a kötelesség megfelelő teljesítésének elérése is egy út: az életbe való belépés útja. Ha mindössze illőnek tűnik, ahogy a kötelességet teljesíted, de nincs összhangban az igazságalapelvekkel, akkor nem megfelelően teljesíted a kötelességedet. Hogyan kell akkor az embernek munkálkodnia ezen? Az igazságalapelveken kell munkálkodnia és azokat kell keresnie; az a kulcsfontosságú, hogy az ember fel legyen vértezve az igazságalapelvekkel. Ha csupán a viselkedéseden és a vérmérsékleteden javítasz, de nem vagy felvértezve az igazságvalóságokkal, az haszontalan. Lehet, hogy van valamilyen tehetséged vagy szakterületed. Ez jó dolog – de csak akkor használod megfelelően, ha a kötelességed teljesítése során használod. Ahhoz, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, semmilyen javulásra nincs szükség az emberi mivoltod vagy a személyiséged terén, és arra sincs, hogy félretedd az adottságodat vagy a tehetségedet. Nem erre van szükség. Ami igazán fontos, az az, hogy megértsd az igazságot és megtanuld alávetni magad Istennek. Romlott beállítottságod óhatatlanul fel fog tárulni, miközben a kötelességedet végzed. Mit kell tenned ilyenkor? Keresned kell az igazságot a probléma megoldása érdekében, és el kell kezdened az igazságalapelvekkel összhangban cselekedni. Tégy így, és nem lesz probléma a számodra, hogy jól teljesítsd a kötelességedet! Bármiben vagy tehetséges, bármi a szakterületed, és bármilyen szaktudással bírsz, nagyon is helyes mindezeket a kötelességed teljesítése során használnod – csakis így teljesítheted jól a kötelességedet. Egyfelől a lelkiismeretedre és az értelmedre kell hagyatkoznod a kötelességed teljesítése közben, másfelől pedig keresned az igazságot a romlott beállítottságod megoldása érdekében. Aki így teljesíti a kötelességét, belépést nyer az életbe, és képessé válik a kötelessége megfelelő teljesítésére.

Úgy látszik tehát, hogy a kötelesség megfelelő teljesítése elválaszthatatlan az igazság keresésétől és az igazságalapelvek szerinti cselekvéstől. Ha valaki nem képes keresni az igazságot a problémák megoldása érdekében, valamint eljutni arra a szintre, hogy az alapelveknek megfelelően cselekedjék, akkor nem fogja tudni elérni a kötelesség megfelelő teljesítését. Hogy mit is jelent a kötelesség megfelelő teljesítése, a korábbiakban el lett magyarázva. Magasak-e Istennek az emberrel szemben támasztott követelményei? Valójában nem magasak. Mindössze annyit kér tőled Isten, hogy helyes hozzáállás, szándék és szemlélet legyen a cselekedeteidben. Erre alapozva elnyerheted a Szentlélek munkáját, és elmélyülhet az önismereted. Akkor képes leszel próbatételeken és finomításokon keresztülmenni, ennek köszönhetően pedig mélyebb igazságokba belépni és megváltozni a beállítottságod terén. Mielőtt próbatételeken és finomításokon mennél keresztül, Isten némi ítéletben és fenyítésben részesít az igazságról szerzett megértésed alapján. De mi az ítélet és a fenyítés, valamint a megpróbáltatások és a finomítás alapja? Az, hogy elérted-e a kötelességed megfelelő teljesítésének szintjét – más szóval, hogy eljutottál-e az életbe való belépésig. Az életbe való belépésed nem független az egyházon belüli munkádtól és felelősségeidtől. Ha az egész napot otthon töltöd Isten szavait olvasva és üres beszédeket tartasz a kötelességed teljesítéséről és az életbe való belépésről, az valószerűtlen és eredménytelen dolog. Olyan ez, mint fotelből haditervet szőni; egész álló nap a kötelességed megfelelő teljesítéséről és az Istentől kapott megbízatásról beszélsz, de mindennemű odaszánás vagy áldozat, és persze szenvedés vagy nehézségek megtapasztalása nélkül. Még ha olykor könnyekre fakadsz is himnuszéneklés vagy Isten szavainak olvasása közben, annak semmi hatása nem lesz. Ebből a nézőpontból vizsgálva van-e kapcsolat a megfelelő kötelességteljesítés szintjének elérése, valamint az üdvösség elnyerése között? Vagy kapcsolatban van-e előbbi az Isten ítéletében és fenyítésében való részesüléssel? Igen, kapcsolatban vannak egymással. Ahhoz, hogy Isten ítéletében és fenyítésében részesüljön valaki, el kell jutnia odáig, hogy megfelelően teljesíti a kötelességeit. Miért szab Isten ilyen normát, és miért követeli meg, hogy az emberek megfelelően teljesítsék a kötelességeiket? Azért, mert Isten a kötelességteljesítésed alapján méri fel, hogy mennyire mentél be az életbe. Ha eljutottál a kötelességeid megfelelő teljesítéséig, az azt jelenti, hogy már elért egy olyan szintet az életbe való belépésed, ami feljogosít arra, hogy ítéletben és fenyítésben részesülj, ami pedig azt is jelenti, hogy Isten tökéletesítő munkáját is jogosult vagy elfogadni. Milyen feltételeket szabott tehát Isten az ember számára ennek eléréséhez? A kötelességteljesítésednek megfelelőnek kell látszódnia Isten szemében, ami más szóval annyit jelent, hogy vezet egy alapvető, Isten által elismert és megfelelőnek talált út és irány az életbe való belépésedhez. Hogyan ellenőrzi ezt Isten? Főként a kötelességteljesítéseden keresztül. Miután a kötelességeid megfelelő teljesítésével kiérdemelted Isten helyeslését, rögtön kezdetét veszi a következő lépés: Isten ítéletnek és fenyítésnek kezd alávetni téged. Nem számít, milyen hibákat követsz el, meg leszel fegyelmezve; olyan ez, mintha Isten elkezdett volna közelről megfigyelni téged. Ez jó dolog – azt jelenti, hogy igazolást nyertél Istentől, nem vagy többé veszélyben, és az a fajta ember vagy, aki egyáltalán nem követ el kirívóan gonosz cselekedeteket. Egyfelől Isten meg fog védeni téged; másfelől – szubjektíven szólva – az út, amelyen jársz, az életed céljai és iránya, az igaz útban gyökerezik. Nem fogod elhagyni Istent, és eltérni sem fogsz tőle. Ezt követően Isten biztosan tökéletesíteni fog téged; ott van rajtad ez az áldás. Ha tehát valaki szeretné elnyerni ezt az áldást és a tökéletesítés útján járni, az első követelmény az, hogy megfelelően teljesítse a kötelességeit. Isten megfigyeli a különféle teljesítéseidet Isten házában, valamint a feladatokat, megbízatásokat és küldetéseket, amelyeket neked adott, hogy megállapítsa, miként állsz Hozzá és az igazsághoz. E hozzáállásaidon keresztül pontosan felméri Isten, hogy melyik úton jársz. Ha az igazságra törekvés útján jársz, akkor meg fogja ütni a mércét a kötelességeid teljesítése, és bizonyosan beléphetsz az életbe, valamint – különböző mértékben – megváltoznak a beállítottságaid is. Ez mind a kötelességeid teljesítése során érhető el. Emberi erőfeszítésre hagyatkozva idáig juthatsz el azelőtt, hogy Isten formálisan tökéletesítene téged. Isten munkája nélkül csupán ezt a szintet érheted el; nehéz lenne ennél többre törekedni. A lehetőségeid és az emberi képességek körébe eső dolgok – például akaraterővel megzabolázni magad, szenvedéseket elviselni, árat fizetni, lemondani dolgokról, megmetszeni az érzéseket, elhagyni a világot, felismerni a gonosz tendenciákat, lázadni a test ellen, hűségesen teljesíteni a kötelességet, megkülönböztetni dolgokat és nem embereket követni – eléréséhez csak magadra hagyatkozhatsz. Ha mindezeket elérted, jogosult vagy arra, hogy Isten tökéletesítsen. Isten alapvetően nem avatkozik bele abba, hogy mit képesek elérni az emberek. Folyamatosan ellát téged az igazsággal, folyamatosan öntöz téged, támogat az igazság megértésében, elmondja neked, miként fogd fel az igazságot különböző szempontokból, és hogyan lépj be az igazságvalóságokba. Miután megértetted ezeket és beléptél ezekbe, Isten tanúsítványt állít ki a részedre, neked pedig 80 százalékos esélyed lesz az üdvösség elnyerésére. Ám e 80 százalék elérését megelőzően minden erődet és energiádat bele kell fektetned; nem élheted hiábavalóan ezt az életet. Némelyek ezt mondják: „Már húsz éve hiszek Istenben; minden energiámat belefektettem?” Ezt nem évek számában mérik. Egyesek ezt mondják: „Már öt éve hiszek Istenben, és megértettem néhány igazságot. Tudom, hogyan teljesítsem megfelelően a kötelességemet és ebbe az irányba törekszem; ismerek már néhány utat, és úgy tűnik, valamelyest békét és megnyugvást érzek a szívemben.” Alapjában véve helytálló ez az érzés, de vajon azt jelenti, hogy 80 százalék esélyed van az üdvözülésre? Nem. Mennyit értél el valójában? Úgy 10-15%-ot, mivel miközben megfelelően teljesíted a kötelességedet, sok metszésen kell még átesned; sokféle körülményt meg kell tapasztalnod. E körülmények közepette – a pozitív oldalon – elmondható, hogy Isten sok tapasztalatnak ki fog tenni téged. Miközben kitesz téged ezeknek az embereknek, eseményeknek és dolgoknak – vagyis e gyakorlati körülmények közepette –, megértet veled néhány igazságot. Miért ezeken az embereken, eseményeken és dolgokon keresztül értet meg veled igazságokat? Ha nem mész keresztül ezeken a megtapasztalásokon, akkor örökre a szavak, doktrínák és jelmondatok szintjén fog megrekedni az igazsággal kapcsolatos megértésed. Miután megtapasztaltál különféle élethelyzeteket, egyfajta valósággá válnak számodra azok a doktrínák, amelyeket korábban megértettél, vagy amelyeket sikerült megjegyezned. Ez a valóság az igazság gyakorlati oldala, és ez az, amit meg kell értened, és amibe be kell menned.

Milyen esélyük van az üdvözülésre azoknak, akik még nem érték el a megfelelő kötelességteljesítés normáját? Legfeljebb 10-15%, mivel nem értik az igazságot, és egyáltalán nem lehet igazi alávetettségük. Képes lehet alapelvek szerint cselekedni valaki, aki nem érti az igazságot? Képesek komolyan venni és felelősségteljesen kezelni a kötelességüket az ilyen emberek? Egyáltalán nem. Azok, akik nem értik az igazságot, mind határozottan a maguk akarata szerint cselekszenek, felületesen teszik a dolgokat, a saját preferenciáik alapján járnak el, és sok önző indíték keveredik a cselekedeteikbe. Lehet, hogy sok doktrínáról tudsz beszélni, és csak úgy ontod magadból az elméleteket és a szlogeneket, de ez nem jelenti azt, hogy birtokában lennél az igazságvalóságnak, vagyis nem sok esélyed van az üdvözülésre. Ahhoz, hogy elnyerd az igazi üdvösséget, és hogy megszabadulj a Sátán befolyásától és Isten szava szerint élj, az a következő lépés, hogy erőfeszítést teszel különböző igazságokért. Mi a célja ennek az erőfeszítésnek? Ahhoz, hogy pontosabban és szilárdabban lépj be az igazságvalóságba. Csak az igazságba történő belépést követően indulhatsz el az életed helyes útján. Ha csak azt tudod, hogyan onts magadból doktrínákat és jelmondatokat, de nem fogod fel a kötelességed végzésére vonatkozó igazságalapelveket, és még akár arra is képes vagy, hogy meggondolatlanul, a szeszélyeid alapján cselekedj, akkor híján vagy az igazságvalóságnak, és még mindig nagyon távol vagy. Akik sok mindent megtapasztaltak már a kötelességeik teljesítése során, és rájönnek arra, hogy nem értik az igazságot, valamint arra is, hogy milyen sok hiányosságuk van még, egyszer csak elkezdenek erőfeszítést tenni az igazság érdekében. Fokozatosan elmozdulnak a doktrínák és szlogenek ontásától az igaz megértés, az igazság pontos gyakorlása az Istennek való igazi alávetettség irányába. Ily módon növekedni kezd az üdvözüléssel kapcsolatos reménységük, és javulnak az esélyeik. Mitől függ ez a javulás? (Attól, hogy mennyire értik igazságot.) Nem az a legfontosabb tényező, hogy mennyire érti valaki az igazságot; az igazság gyakorlása és az igazságvalóságba való belépés számít a leginkább. Csak úgy értheted meg az igazságot, ha gyakorlod; ha nem gyakorold az igazságot, sosem fogod megérteni. Pusztán a szavak és doktrínák megértése nem ugyanaz, mint az igazság megértése. Minél inkább gyakorlod az igazságot, annál több valóságnak leszel birtokában, annál inkább változni fogsz, és annál jobban megérted az igazságot. Így aztán ennek megfelelően egyre nagyobb reménységed lesz arra, hogy üdvözülj. Miközben a kötelességeidet teljesíted, a pozitív oldalon elmondható, hogy ha képes vagy helyesen kezelni a kötelességeidet, sosem adod fel őket, bármilyen körülmények közé kerülj is, és még akkor is szilárdan kitartasz mellettük, az elejétől a végéig, és sosem adod fel őket, amikor mások elvesztik a hitüket és felhagynak a kötelességeik teljesítésével, ám te mindvégig kitartasz és hűséges maradsz a kötelességeidhez, akkor igazán kötelességként kezeled a kötelességeidet, és teljes hűségről teszel bizonyságot. Ha eleget tudsz tenni ennek a normának, akkor alapvetően elérted a megfelelő kötelességteljesítés mércéjét; ez mondható el a pozitív oldalon. Mielőtt azonban elérné valaki ezt a normát, a negatív oldalon az is elmondható, hogy ellene kell tudjon állni különféle kísértéseknek. Milyen probléma az, amikor valaki nem képes ellenállni a kísértéseknek a kötelessége teljesítése során, ezért aztán feladja a kötelességét és elmenekül, elárulva ezzel a kötelességét? Ez Isten elárulásával egyenlő. Isten megbízatásának az elárulása Isten elárulása. Üdvözülhet még, aki elárulta Istent? Az ilyen embernek befellegzett; minden reménye elveszett, és a korábban végzett kötelességei munkavégzések voltak csupán, amelyek az árulásával a semmibe vesztek. Létfontosságú tehát, hogy az ember szilárdan tartson ki a kötelessége mellett; ha így tesz, akkor van a számára remény. Kötelességének hűséges teljesítése által üdvözülhet és kiérdemelheti Isten jóváhagyását. Mi a kötelességhez való szilárd ragaszkodás legnehezebb része mindenki szerint? Az, hogy meg tud-e állni az ember szilárdan a kísértéssel szemben. Mi tartozik e kísértések közé? Pénz, státusz, intim kapcsolatok, érzések. És még mi? Képes vagy-e akkor is végezni a kötelességedet, ha az kockázatokkal – akár az életed kockáztatásával – jár, és letartóztathatnak, börtönbe zárhatnak vagy akár halálra üldözhetnek a végzése miatt? Ki tudsz-e tartani? Hogy mennyire győzhetők le könnyen ezek a kísértések, az attól függ, hogy az illető törekszik-e az igazságra. Attól függ, hogy mennyire képes fokozatosan észrevenni és felismerni ezeket a kísértéseket az igazságra törekvés közben, felismerve a lényegüket és a mögöttük húzódó sátáni trükköket. Az is szükséges hozzá, hogy felismerje a saját romlott beállítottságait, a saját természetlényegét és a gyengeségeit. Ezenkívül folyamatosan kérnie kell Istent, hogy óvja meg, hadd legyen képes ellenállni ezeknek a kísértéseknek. Ha valaki képes ellenállni a kísértéseknek és minden körülmények között szilárdan, árulás és elmenekülés nélkül kitartani a kötelessége mellett, akkor 50 százalékra nő a valószínűsége annak, hogy üdvözül. Könnyen elérhető ez az 50 százalék? Minden lépés kihívás, veszélyekkel teli küzdelem; nem könnyű ezt elérni! Vannak, akik olyan nehéznek találják az igazságra törekvést, hogy úgy érzik, túl kimerítő az élet, és inkább meghalnának? Miféle emberek éreznek így? Az álhívők éreznek így. Az emberek a puszta túlélés végett is képesek megoldásokon törni a fejüket, nehézségeket elviselni és katasztrófák közepette is kitartóan ragaszkodni az élethez, az utolsó leheletig nem feladva a harcot – ha ekkora lendülettel hinnének Istenben és törekednének az igazságra, biztosan elérnék az eredményeket. Ha az emberek nem szeretik az igazságot, és nem hajlandók törekedni rá, akkor semmirekellők! Az igazságra törekvés nem olyasvalami, ami puszta emberi erőfeszítéssel elérhető; az emberi erőfeszítés és a Szentlélek munkájának együttesére van szükség hozzá. Arra van hozzá szükség, hogy Isten különböző körülmények irányításával próbára tegye és finomítsa az embereket, a Szentlélek pedig munkálkodásával megvilágosítsa és vezesse őket. Teljességgel garantált, hogy az embernek szenvedésen kell átmennie az igazság elnyeréséhez. Akárcsak a hegymászók, akik kockára teszik az életüket azért, hogy feljussanak a csúcsokra, nem félnek a nehézségtől, amikor a határaikat feszegetik, és akár az életüket is kockáztatják. Vajon nehezebb Istenben hinni és eljutni az igazságra, mint megmászni egy hegyet? Miféle emberek azok, akik vágynak az áldásokra, de nem hajlandóak szenvedni? Semmirekellők. Akaraterő nélkül nem leszel képes törekedni az igazságra és elnyerni az igazságot; nem tudod megcsinálni úgy, ha nem vagy képes szenvedni. Ha el akarod nyerni, meg kell fizetned az árát.

Az emberek megértették a megfelelőség definícióját, a megfelelőség normáját, azt, hogy miért szabta meg Istent ezt a normát a megfelelőséget illetően, a kötelesség megfelelő teljesítése és az életbe való belépés közti kapcsolatot, valamint egyéb tényezőket, amelyek a kötelesség megfelelő teljesítésének igazságával kapcsolatosak. Ha ezek után képesek eljutni odáig, hogy helytől és időtől függetlenül szilárdan ragaszkodni tudnak a kötelességükhöz anélkül, hogy feladnák, és mindenféle kísértésnek ellene tudnak állni, majd felfogják mindazokat a különféle igazságokat, amelyeket Isten megkövetel tőlük azokban a különféle helyzetekben, amelyeket eléjük tár, és ismeretet tudnak szerezni róluk, illetve be tudnak lépni azokba, nos akkor Isten szemszögéből nézve lényegében elérték a megfelelőséget. Három alapvető összetevője van annak, hogy valaki elérje a megfelelőséget a kötelessége teljesítése során: Először is, helyes módon kell viszonyulnia a kötelességéhez és soha nem adhatja fel a kötelességét; másodszor, ellene kell tudnia állni a legkülönbözőbb kísértéseknek, miközben a kötelességét teljesíti, és nem botolhat el; harmadszor pedig képesnek kell lennie megérteni az igazság minden aspektusát, miközben a kötelességét teljesíti és be kell lépnie a valóságba. Amikor az emberek megvalósítják e három dolgot és megütik a mércét, azzal teljesült az első előfeltétele annak, hogy elfogadják az ítéletet és a fenyítést, valamint hogy tökéletesítve legyenek – ez az előfeltétel pedig a kötelesség megfelelő teljesítése.

Ami a kötelesség megfelelő teljesítését illeti, a „megfelelő” kifejezés némely tartalmáról már beszéltünk korábban. Alapvetően miként definiáltuk a „megfelelő” kifejezést az előző beszélgetéseink során? (Alapelvek szerinti cselekvésként.) Az a „megfelelőség”, amiről ma beszélünk, olyasvalami, ami felér Isten szándékaihoz és azokhoz a normákhoz, amelyeket Isten megkövetel az embertől. Miért követeli meg Isten, hogy egy megfelelő norma szerint teljesítsék az emberek a kötelességüket? Ez Istennek az emberek megmentését illető szándékával, valamint az emberek megmentésére és tökéletesítésére vonatkozóan megszabott normáival kapcsolatos. Ha nem éred el a megfelelő szintet a kötelességed teljesítése során, akkor Isten nem fog téged tökéletesíteni; ez a legfőbb feltétele az emberek Isten általi tökéletesítésének. Éppen ezért az, hogy tökéletesíthet-e valakit Isten, nagyban függ attól, hogy megfelelően teljesíti-e a kötelességét. Ha nem megfelelő a kötelességteljesítésed, akkor semmi köze hozzád Isten embereket tökéletesítő munkájának. Nos, némelyek a helyes úton járnak a kötelességük teljesítése során, és az irányuk is helyes, de még mindig nem lehet azt mondani róluk, hogy megfelelően teljesítenék a kötelességeiket. Miért? Azért, mert az emberek túl keveset értenek az igazságból. Olyanok, mint azok a gyerekek, akik a szüleikkel együtt szeretnék kivenni a részüket valamilyen házimunkából, de talán nem elég érettek hozzá. Mikor lesznek elég érettek ahhoz, hogy igazán részt vegyenek valamilyen házimunkában? Akkor, amikor anélkül el tudnak végezni valamit, hogy a felnőtteknek aggódniuk kellene miattuk; akkor aztán kivehetik a részüket a ház körüli teendőkből – de csakis ekkor. Noha bizonyos dolgokat már most is megtehetsz, még megmaradsz az erőfeszítések és a munkavégzés szintjén, mert túlságosan sekélyes igazságokat tudsz csak megérteni, túlságosan kevés igazságot tudsz a gyakorlatba átültetni, és túlságosan kevés alapelv felfogására vagy képes. Gyakran tapogatódzol, gyakran cselekedsz elhomályosult állapotban, ezért nagyon nehezen tudsz csak meggyőződésre jutni afelől, hogy amit teszel, összhangban van Isten szándékaival; folyton zavar van az elmédben. Vajon megfelelőnek nevezhető akkor a kötelességteljesítésed? Még mindig nem, mivel túl keveset értesz az igazságból, és az életbe való belépésed nem érte el az Isten által elvárt szintet; túlságosan éretlen vagy. Mit jelent az, amikor valaki túlságosan éretlen? Egyesek szerint az igazság sekélyes megértését, de valójában nem csupán az igazság sekélyes megértéséről szól. Az ember éretlen emberi mivoltával, gyenge képességével, valamint azzal is közvetlenül összefügg, ha túl sok negatív dolga van az illetőnek. Ha például rád bíznak most egy kötelességet, és nem tudod, miként végezd el, úgy érezheted, hogy hasznavehetetlen vagy, és hogy nem tudod figyelembe venni Isten szándékait. Ettől azután negatív és gyenge leszel, azt érezve, hogy Isten rendelkezései rosszak, te pedig semmire nem vagy képes, és hogy biztosan ki fognak rekeszteni. Akkor azután nem akarod tovább végezni a kötelességedet. Vajon nem az éretlenség megnyilvánulása ez? Azonkívül, sok fiatal testvér van most, akik még nem házasok. Ha találkoznak egy helyes férfival vagy nővel, megbabonázva érezhetik magukat, és elég néhány pillantást váltaniuk egymással ahhoz, hogy feltámadjanak bennük az érzések; vajon ilyen erőteljes érzelmek közepette akkor is képesek jól teljesíteni a kötelességeiket, amikor randevúzni kezdenek? Ez kísértésbe esés. Nem az éretlenség jele ez vajon? De igen, nagyon is az. Ráadásul némelyek különleges tehetséggel bírnak, és különleges kötelességeket teljesítenek Isten házában. Ettől úgy érzik, hogy valamilyen tőkével rendelkeznek, ezért aztán fennhordják az orrukat, és folyton fel akarnak vágni. De amint felvágnak, máris kivesznek az alapelvek a cselekedeteikből. És ha mások csak egy kicsit is megdicsérik őket, egész biztosan odalesznek az alapelvek a cselekedeteikből, ők pedig önelégültté válnak és elfeledkeznek a kötelességeikről. Ez úgy szintén kísértésbe esés. Nem az éretlenség jele ez vajon? Az éretlen ember kis dolgok miatt is képes elbotlani. Egyesek például színészként dolgoznak Isten házában; külsejüknek és a személyes varázsuknak köszönhetően feltűnnek néhány filmben, majd úgy érzik, hogy némi hírnévre tettek szert. Ezt gondolják: „Azt hiszem, sikerült valamennyire nevet szereznem magamnak; ha ez odakint lenne a világban, nem kérnének vajon autogramot tőlem? Isten házában miért nem kér tőlem senki autogramot? Úgy látszik, érdemes lenne egy másik jó filmben is játszanom.” Ám amikor a következő filmben nem kapják meg a főszerepet, fel akarják adni a kötelességüket, mert értelmetlennek látják. Mindig csak főszerepet akarnak játszani és híres színészek akarnak lenni, és amikor nem érik el ezt, levertek és rosszkedvűek lesznek, sőt a kilépést fontolgatják. Ez éretlenség. Az éretlenség azt jelenti, hogy alkalmatlan vagy a jelentős feladatokra. Még ha rád is bíz Isten egy kötelességet, akkor sem tudod kiérdemelni a bizalmát. Elég, ha csak egyetlen rossz gondolatod támad, vagy ha csak egyetlen dolog is szembemegy a vágyaiddal, és te máris képes lennél feladni a kötelességeidet és Isten ellen fordulni. Nem éretlenségre vall vajon ez is? (De igen.) Rendkívüli éretlenségre. Aki ennyire éretlen és így viselkedik, az vajon milyen messze van attól, hogy megfelelően teljesítse a kötelességeit? Mitől függ a távolság? Attól, hogy az ember mennyire szereti az igazságot. Olyanok is vannak, akik a kötelességeik teljesítése közben megtudják, hogy egy közeli családtagjuk megbetegedett. Akkor aztán nem járnak többé összejövetelekre és elhanyagolják a kötelességeiket, jelentéktelennek gondolva azt, ha néhány napig mellőzik a kötelességeiket – végtére is ha meghalna a családtagjuk, akkor örökre eltűnne. Azt viszont nem veszik figyelembe, hogy a kötelességteljesítés az élet elnyeréséhez kapcsolódó kulcsfontosságú dolog, és hogy ez az ember egyetlen esélye az üdvösség elnyerésére. Fölébe helyezik az érzéseiket és a családot a kötelességeiknek és az üdvösség elnyerésének. Nem az éretlenség jele ez vajon? Nagyon is éretlenek az ilyen emberek! Ez azt mutatja, hogy nem értik az élet rendes dolgait, és nem tudnak a rendes feladatokkal foglalkozni. Függ-e az életkortól, hogy mennyire érett valaki? Nem. A romlott emberi lények közül – nemtől, életkortól, születési helytől és nemzetiségtől függetlenül – mindenki ugyanolyan romlott beállítottságú. Valamennyiük a Sátán természetét birtokolja, fel tud lázadni Istennel szemben, ellene tud állni Istennek, és mindenféle gonoszság elkövetésére képes. Megtérhet igazán, aki nem törekszik az igazságra? Nem, az ilyen emberek sosem változnak meg. Egyesek megbetegednek és fennen hangoztatják, hogy Istenre hagyatkoznak és nem félnek a haláltól, de közben azt is érzik, hogy nem tudnak csak úgy elüldögélni és semmit sem tenni. Azt gondolják, hogy ha nem teljesítik a kötelességeiket, akkor biztosan meg fognak halni, ezért azonnal nekilátnak a kötelességeik teljesítésének. Megnézik, melyik kötelesség jár a legtöbb elfoglaltsággal és melyik a legfontosabb, melyiket értékeli Isten, és sietve jelentkeznek rá. Mialatt a kötelességüket teljesítik, végig ezen morfondíroznak: „Vajon gyógyítható ez a betegség? Nagyon remélem, hogy igen. Odaszántam az életem; nem kéne akkor meggyógyulnom?” Valójában halálos a betegségük; akár végrehajtják a kötelességüket, akár nem, meg fognak halni. Hiába kezdték el most végezni a kötelességüket, Isten az emberek szívét figyeli meg – ennyire éretlenül és ilyen motivációval vajon tudják jól végezni a kötelességüket? Semmiképpen sem. Az ilyen emberek nem törekszenek az igazságra, és nem jó az emberi mivoltuk. Mindig a maguk kis terve jár a fejükben. Amint fellángol a betegségük, vagy csak egy kicsit is rosszabbul érzik magukat, mindjárt így kezdenek gondolkodni: „Csakugyan megáldott engem Isten? Igazán törődött velem és oltalmazott? Nem úgy tűnik, így aztán nem teljesítem tovább a kötelességeimet.” Ahogy egy kicsit kellemetlenül érzik magukat, máris fel akarják adni a kötelességeiket. Érettek bármennyire is az ilyen emberek? (Nem.) Ne gondoljátok tehát, hogy azok a mindenféle emberek, akik képesek itt ülni és prédikációkat hallgatni, esetleg elhagyni a családjukat és a karrierjüket azért, hogy valamilyen pozícióban – a szaktudásukkal vagy szakterületükkel kapcsolatos munkát végezve – a kötelességeiket teljesítsék Isten házában, csak emiatt bizonyosan a kötelességeiket is teljesítik. Azt sem jelenti ez, hogy mindenki, aki a kötelességeit teljesíti, készségesen teszi azt, azt pedig még kevésbé, hogy a köteleségeiket teljesítők mind érettek valamennyire. A felszínen elfoglaltnak tűnnek az emberek, és úgy látszik, mintha készségesen tennének meg dolgokat és feláldoznák magukat Istenért az Istenben való őszinte hit alapján, valójában azonban, a szívük mélyén, gyakran gyengék mindannyian. Sokszor jár olyasmi a fejükben, hogy feladják a kötelességeiket, gyakran vannak saját terveik, és még gyakrabban remélik, hogy hamar véget ér Isten munkája, ők pedig gyorsan áldásokban részesülhetnek. Ennyi csupán a céljuk. Ezek az emberi gyengeségek, ez a lázadás és éretlenség, valamint az emberek tudatlan gondolatai és cselekedetei azok a dolgok, amelyeket Isten meg akar oldani. Amikor egytől egyig megoldódnak és többé nem jelentenek problémát ezek a dolgok, amikor bármi adódjék is, az nem befolyásolhatja azt, hogy teljesíteni tudd a kötelességeidet, akkor az elegendő, és érettebb lettél. Azt, hogy melyik úton jár végül valaki, és hogy meddig megy el rajta, nem az határozza meg, hogy milyen hangosan kiabál szlogeneket, és nem is a múlandó érzelmei vagy vágyai, hanem attól függ, hogy törekszik-e az igazságra, és hogy mennyire szereti az igazságot.

Milyen körülmények között fogjátok feladni a kötelességeteket? Akkor, ha a halállal néztek szembe? Vagy ha kisebb csalódások érnek benneteket az életben? Némelyeknek számtalan követelésük van, amikor a kötelességük teljesítéséről van szó. Egyrészről nem lehetnek szélnek vagy napnak kitéve, és kényelmesnek kell lenniük a munkakörülményeiknek. A legkisebb sérelmet sem tudják elviselni. Azonkívül azt is elvárják, hogy gyakran lehessenek együtt a férjükkel (vagy a feleségükkel), maguknak élhessenek, és meglegyen a saját magánéletük is, például elmehessenek szórakozni, nyaralni és így tovább, s mindet úgy, ahogy az nekik megfelel. Ha csak egy kicsit is nem elégedettek valamivel, kényelmetlenségérzettel és állandó nehezteléssel telik meg a szívük, és ráadásul másokat is megzavarnak az elképzeléseik terjesztésével. Akik értik az igazságot, fel tudják ismerni, hogy ezek nem jó emberek, hogy álhívők, és elhatárolódnak tőlük. Vannak azonban, akik nem értik az igazságot; ők éretlenek és nem tudják megkülönböztetni a dolgokat, ezért őket megzavarják ezek az emberek. Mondjátok meg Nekem, vajon el kellene távolítani az efféle gonosztevőket az egyházból? (Igen.) Az ilyen embert, aki rendre megzavarja és megszakítja az egyház munkáját, az éretlenek és a tudatlanok védelme érdekében el kell távolítani. Ti milyen körülmények között adnátok fel a kötelességeteket és távoznátok szó nélkül? Például az evangélium terjesztése közben meglátsz valakit, aki különösen jól néz ki és karizmatikusan beszél, és minél többször látod, annál jobban csodálod, s ezt gondolod: „Milyen nagyszerű lenne nem teljesíteni a kötelességeimet és egy ilyen párt találni!” Amint így kezdesz gondolkodni, veszélyben vagy; könnyen engedni fogsz a kísértésnek. Ha már túl sokat gondolkodtál a dolgon, biztosan törekedni fogsz erre a kapcsolatra. De amikor végre megnyered az illetőt, rájössz, hogy ő is csak egy ugyanolyan romlott emberi lény és végső soron nem is olyan nagyszerű, ám akkor már késő bánat. Amikor valaki enged a kísértésnek és romantikus kapcsolatba bonyolódik, nem könnyű kikeveredni belőle. Nem lesz könnyű visszafordulnia anélkül, hogy rá nem menne egy-két vagy akár három-öt éve. Mennyi igazságról lemaradsz ebben a három – öt elvesztegetett évben! Mekkora veszteség éri így az életedet! Milyen sokat késik a növekedés az életedben! Olyanok is vannak, akik látják, hogy mások sok pénzt keresnek odakint a világban, dizájner ruhákat viselnek, jókat esznek és isznak, s ez felkavarja a szívüket; ők is el akarnak menni pénzt keresni. Így üti fel a fejét a kísértés. Akinek zakatolni kezdenek a gondolatai, amikor különféle helyzetekkel találkozik, és a kötelessége feladásán kezd gondolkodni, az nem képes ellenállni a kísértésnek; az ilyen ember veszélyben van. Ez az éretlenség jele. Zaklatottságot és elégedetlenséget érzel, amikor azt látod, hogy valaki más jó ételeket eszik. Akkor is elégedetlenséget érzel, amikor egy jó partnerrel látsz együtt valaki mást. Akkor pedig boldogtalan leszel, amikor olyasvalakit látsz, aki nagyjából veled egy korú és hozzád hasonlóan vonzó, de jobban öltözik és még híresebb is nálad. Azon kezdesz gondolkodni, hogy ha nem hagytad volna abba a tanulmányaidat, ha diplomát szereztél és állást találtál volna, akkor biztosan jobban menne a sorod, mint neki. Valahányszor ilyen helyzettel találkozol, napokon át nem hagy nyugodni. Korlátok közé szorítanak és zaklatottá tesznek ezek a kísértések, ami azt mutatja, hogy éretlen vagy. Amikor az evangéliumot terjeszted, és az ellenkező nem egyik megfelelő képviselőjével találkozol – egy „magas, gazdag és jóképű” férfival vagy egy halvány bőrű, gazdag és szép nővel –, nem feltétlenül leszel képes elkerülni a kísértést. Mit jelent az, hogy nem feltétlenül leszel képes elkerülni? Azt jelenti, hogy nem jutottál még el az érettség olyan fokára, ahol le tudod győzni a különféle kísértéseket; nem tudod elkerülni őket, ezért elragadtatja magát és elcsábul a szíved. Amiről gondolkodsz, amin a fejedet töröd, sőt az is, amiről álmodsz és amiről másokkal beszélgetsz – mind ezekkel a dolgokkal lesz kapcsolatos. Ez kihatással lesz a kötelességeid teljesítésére; miközben az igazságról beszélgetsz másokkal, nekik sok mondandójuk lesz, miközben te egyre kevésbé fogsz hozzászólni, és elveszíted az érdeklődésed az Istenben való hit iránt. Nem ilyen az, amikor elcsábítják az embert? Ez kísértésbe esés, ami veszélyes. Egyesek azt gondolják, hogy csak akkor estél kísértésbe, amikor elkezdtél járni valakivel vagy elmentél vele, de mire eddig a pontig eljutsz, neked véged. Veletek előfordulhatnának ilyen helyzetek, ha ilyen dolgokkal találkoznátok? (Nem tudom.) Ha nem tudjátok, az azt bizonyítja, hogy éretlenek vagytok. Miért bizonyítja ez az éretlenségeteket? Egyfelől, soha nem találkoztál még ilyen dolgokkal, így aztán nem tudod, miként reagálnál; nem tudod féken tartani magadat. Másfelől, ha ilyen helyzettel találkozol, nincs helyes hozzáállásod és megközelítésed az efféle probléma kezeléséhez. Ha nem tudod keresni az igazságot a probléma megoldása érdekében, az azt jelenti, hogy passzív vagy. A passzivitás azt bizonyítja, hogy éretlen és tudatlan vagy. Noha te talán aktívan nem csábítasz el másokat, mások kétségkívül el tudnak csábítani téged, ami kísértétbe visz téged. Ha nem tudod legyőzni, az probléma. Mi történik például, ha valaki pénzt és státuszt ajánl neked, vagy mi történik, ha jön egy még jobb ember és megpróbál elcsábítani téged? Könnyű lenne legyőznöd ezt a kísértést? Mekkora esélyed lenne a legyőzésére? Azt mondják, egyeseknek elegendő, ha kapnak két csokoládét valakitől, akinek tetszenek, és máris belehabarodnak az illetőbe és kapcsolatot akarnak kezdeni vele – ilyen nagyon éretlenek. Amiatt lehet ez, hogy nem hisznek elég régóta Istenben? Nem feltétlenül. Vannak, akik már több mint egy évtizede hívők, és még mindig kísértésbe tudnak esni, amikor ilyen helyzettel találkoznak. Nem számít, hogy először, másodszor vagy harmadszor találkoznak vele, még mindig el tudnak csábulni. Miért van ez így? Azért, mert éretlenek, és egyáltalán nem értenek bizonyos igazságokat. Miért vannak híján a megértésnek? Azért, mert nem törekszenek az igazságra; állandó zűrzavar van a fejükben. Az ő szemszögükből nézve nem jelentősek ezek a dolgok. Ezt gondolják: „Miért ne házasodhatnék meg, ha csakugyan szembejön velem egy megfelelő parti? Csupán arról van szó, hogy eddig még nem találkoztam senkivel, aki megfelelt volna, és senki nem tett rám különösebb benyomást, úgyhogy majd csak elleszek valahogy.” Ez a „majdcsak elleszek valahogy” nem az igazságra törekvő hozzáállás; nem ilyen az a gondolkodásmód, amikor valaki az üdvösség elnyerése és a tökéletesítés útján jár. Akik így gondolkodnak, mindössze el akarnak lavírozni az életben, egyik nap a másik után, ahogy éppen alakul, és ahová épp sodorja őket az élet. Ha pedig csakugyan eljön az a nap, amikor nem tudnak továbbmenni, akkor legyen így – gondolják. Nem érdekli őket, hogy Isten meg akarja menteni az embereket, és az a munka sem, amit ezért az üdvösségért végez Isten. Azonkívül, az ember Isten általi üdvözítésével kapcsolatos különböző igazságokat sem keresik őszintén, és nem is szívlelik meg. Némelyek talán ezt mondják: „De hiszen mindig megjelennek az igehirdetéseken; hogy mondhatod, hogy nem szívlelik meg?” Csakhogy az összejövetelekre járás és a prédikációhallgatás szertartásának puszta gyakorlása nem ugyanaz, mint az igazság elfogadása. Rengeteg ember van, aki prédikációkat hallgat, de ténylegesen hányan gyakorolják az igazságot? Náluk is kevesebben vannak azok, akik rálépnek az igazságra törekvés útjára. Sokan kizárólag a doktrínák megértésére és saját elképzeléseik és elgondolásaik gyarapítására koncentrálnak, amikor prédikációkat hallgatnak. Akik szeretik az igazságot, a keresés és az elfogadás céljával hallgatják. Ők képesek meghallgatni a prédikációkat és elgondolkodni önmagukon, összevetve a hallottakat a saját állapotukkal, valamint a romlott beállítottságaik megoldására összpontosítani. Ők megragadják az igazság gyakorlati aspektusait; ezeknek az aspektusoknak a gyakorlását és megtapasztalását, valamint az igazság elnyerését hangsúlyozzák. Ezért aztán az igazságot szeretők azért hallgatnak prédikációkat, hogy életet nyerjenek, hogy megértsék az igazságot, és hogy megváltozzanak. Elfogadják az igazságot a szívükben, és amikor gyakorolják azt, javukra válik a megértett igazság; az igazság megértése utat biztosít a számukra. Akik viszont nem törekszenek az igazságra, zavarosan hallgatnak prédikációkat. Az elejétől a végéig meghallgatják az egész prédikációt, és amikor utána megkérdezed tőlük, hogy mit értettek meg belőle, ezt mondják: „Az egészet megértettem. Világosan lejegyzeteltem mindent.” Ám ha azt kérdezed tőlük, hogy mennyire hasznos nekik mindez, bizonytalanul annyit felelnek csak, eléggé. Valóban hasznos akkor? Nem, mivel nem tették magukévá a prédikációban elhangzott igazságokat. Miért nem? Hogy tudták volna magukévá tenni, ha nem fogadták el? Némelyek ezt kérdezik: „Már hogy’ ne tették volna magukévá? Hogy ne fogadták volna el? Hiszen nagyon figyelmesen hallgatták, és még jegyzeteltek is.” Egyesek csak a rend kedvéért jegyzetelnek, nem pedig azért, mert sóvárognának az igazság után. Aki az igazságról beszélget, még nem feltétlenül fogadja el azt; ez attól függ, hogy valóban sóvárog-e a szíve az igazság után. Mit jelent akkor igazán elfogadni az igazságot? Azt jelenti, hogy miután valaki olvasta Isten szavait, egybe tudja vetni azokat a maga állapotával, viselkedésével és tetteivel, az Istenben való hit alapelveivel, az Isten által adott megbízatásokkal és felelősségekkel, valamint azzal az úttal, amelyen jár. Képes megvizsgálni magát mindezen dolgokkal kapcsolatban, világosan felismerni azokat, eljutni az igazság megértésére, majd gyakorolni az igazságot és belépni az igazságba. Csak az ilyen ember az, aki elfogadja az igazságot; csakis az ilyen ember törekszik az igazságra.

Az imént az éretlen emberek megnyilatkozásairól beszéltünk. Az igazság fokozatos megértése folyamán az emberek fokozatosan megoldják az éretlenségükkel kapcsolatos problémákat, így az ostobaságot, a tudatlanságot, a félénkséget és a gyengeséget. Mire utal a gyengeség? Azt jelenti, amikor rendkívül csekély mértékben van jelen az életedben az Istenbe vetett hit; amikor minimális az istenhited. A doktrína szerint hiszel abban, hogy Isten mindent el tud végezni, és hogy szuverén módon uralkodik mindenek felett, de amikor valós helyzetekkel találkozol, nem mersz bízni Benne; nem mersz teljes szívedből átadni Neki mindent és nem tudod alávetni magad – ez a gyengeség. Az emberek ostobaságát, tudatlanságát, félénkségét és lázadását, ezeket a negatív dolgokat csakis azáltal lehet fokozatosan megoldani vagy különböző mértékben javítani rajtuk, ha az ember a kötelesség teljesítése közben keresi az igazságot. Mit jelent az, hogy javítani? Azt jelenti, hogy ezek a negatív dolgok fokozatosan megoldódnak; egyre jobb és jobb lesz a kötelességteljesítésed eredménye, és amikor helyzetekkel találkozol, jobban el tudod viselni őket, mint korábban tudtad. Például amikor a múltban ilyen helyzetekkel szembesültél, az éretlenséged miatt gyenge voltál, passzív lettél és még a kötelességeid teljesítéséhez való hozzáállásodra is kihatott. Jeleneteket rendeztél, kötelességeket adtál fel, felületes voltál, és nem tanúsítottál hűséget. Ha most ilyen helyzetekkel találkozol, nem csökken a kötelességed teljesítése iránti hűséged mértéke; ha nehézség vagy gyengeség támad a szívedben, képes vagy keresni az igazságot, hogy megoldd ezeket a problémákat. Ez azt jelenti, hogy az életbe való belépés kérdése nincs többé kihatással a kötelességed teljesítésére. A hangulatod, az állapotod és a gyengeséged nem befolyásolja többé a számodra kijelölt munkát, sem a felelősségeidet, a kötelességeidet és a kötelezettségeidet. Nem növekedés ez az arra való képességed terén, hogy kezeld ezeket a dolgokat és megbirkózz a külső eseményekkel? Ez érettségbeli növekedés. Vannak emberek, akik nagyon boldogok lesznek és szinte madarat lehetne fogatni velük, ha vezető szerepre kérik fel őket, ám ha kisegítő szerepre kapnak felkérést, akkor vonakodnak, rosszkedvűek lesznek és lehorgasztott fejjel kezdenek járkálni. Egyesek folyton ki akarnak tűnni, amikor az evangéliumot terjesztik, de nem tudnak az igazságról beszélgetni. Nem vesznek részt képzésben, de mégis mindig magas helyeken akarnak állni és meg akarják mutatni az arcukat. Valódi alávetettség ez vajon? Ez volna a helyes hozzáállás a kötelesség teljesítéséhez? Amikor valakinek helytelen a gondolkodásmódja és rossz az állapota, keresnie kell az igazságot ezek megoldása érdekében, és végül képesnek kell lennie keresni és gyakorolni az igazságot, bármilyen helyzet adódjék is; ezt nevezik élettapasztalatnak. Amikor már mindenféle dolgot fel tudsz ismerni, akkor immunitást szereztél. Nem számít, mivel találkozol vagy hogy az mikor történik, nem lesz hatással a kötelességed teljesítésére; sem apró dolgok, sem rossz hangulat, sem az emberek, események, dolgok vagy körülmények megváltozása nem fogja befolyásolni a teljesítésedet; megerősödik az arra való képességed, hogy legyőzd a bűnt és a különféle körülményeket és hangulatokat – ez azt jelenti, hogy növekedtél az érettség terén. Hogyan lehet növekedni az érettség terén? Annak eredményeképpen, amikor az emberek fokozatosan belépnek az igazságvalóságba azáltal, hogy keresik az igazságot a problémák megoldása végett. Ha már megértettél néhány igazságot, és ezek az igazágok az életeddé, a viselkedésed alapjává, a dolgok megfigyeléséhez nézőpontoddá és vezérlő fényeddé válnak, akkor ellenálló leszel; nem fogsz olyan gyakran elgyengülni. Korábban például nagyon örültél, ha vezetővé neveztek ki, ám ha leváltottak, utána egy-két hónapig negatív voltál: és semmit sem voltál hajlandó megtenni, amire megkértek, negatív hozzáállással végeztél el minden feladatot, felületesen cselekedtél, és még odáig is eljutottál, hogy feladd az egészet. Most azonban ezt mondanád, ha leváltanának: „Még ha le is váltanak, nem lesz hatással rám. Egyetlen napig sem leszek negatív. Ha ma leváltanak, holnap folytatom azzal, amit tennem kell. Elfogadom Isten irányításait és rendeléseit és alávetem nekik magam.” Ez ellenállóképesség Hogyan alakul ki ez az ellenállóképesség? Vajon jellemző lesz rád ez az érettség, ha nem törekszel az igazságra, és amikor problémákkal találkozol, nem keresed az igazságot a megoldás érdekében és nem arra összpontosítasz, hogy alapelvek szerint járj el? Soha nem lesz ellenállóképességed, ha a nem hívők világi ügyekre vonatkozó filozófiái szerint élsz és akarod kezelni a világot. Csakis akkor tudsz fokozatosan lemondani a büszkeségről, a státuszról és a hiúságról, ha az igazság szerint élsz, hogy azután végül semmi ne tudjon téged kibillenteni, és semmi ne befolyásolhasson abban, hogy jól teljesítsd a kötelességeidet. Ilyen az, amikor érett valaki; ilyen, amikor van ellenállóképessége. Ha ellenálló vagy és érett, vajon nem egyre inkább az elvárások szerint teljesíted a kötelességeidet? Amikor megfelelően teljesíted a kötelességeidet, az nem azt jelenti-e, hogy már eljutottál egy bizonyos fokú érettségre? Mi tartozik hozzá ehhez az érettséghez? Valódi hit Istenben, valódi alávetettség Istennek és hűség Isten iránt, valamint az a képesség, hogy helyesen tudd kezelni a kötelességeidet; mindent el tudj fogadni Istentől, és képesség arra, hogy alávesd magad Istennek, féld Istent és kerüld a rosszat. Ezek az érettségbeli növekedés jelei.

Érzitek-e most a lelkiismeretetekben, hogy napirendre kell venni az üdvösség kérdését, és hogy nem lehet többé zavaros számotokra ez a téma? Az üdvözüléshez minden egyes igazság megértése rendkívül fontos; egyetlen igazsággal kapcsolatban sem lehet bennetek értetlenség. Istenben hinni nem annyit jelent csupán, hogy némi erőfeszítés tesz az ember, hogy ide-oda futkos, hogy elvisel némi szenvedést, és hogy botlás nélkül ki tud tartani a megpróbáltatások közepette. Ha az Istenben hívő emberek csakugyan az élet egyik jelentős dolgaként tekintenek az üdvözülésre, és az élet egyik jelentős dolgaként kezelik az igazság elnyerését, akkor mindenről le tudnak mondani; könnyű lesz számukra a lemondás. Ha valaki nem érezte még át, hogy mennyire fontos üdvözülni, akkor az ostoba és tudatlan; túlságosan kicsi a hite, és még mindig nyomorúságos helyzetben van. Ha valaki nem szereti az igazságot, nehezen fog eljutni a kötelesség megfelelő teljesítéséig. Azért van így, mert a kötelesség megfelelő teljesítéséhez sok igazságot meg kell értenie és sok igazságba be is kell lépnie az embernek. Miközben az emberek megértik az igazságot és belépnek az igazságba, fokozatosan megfelelővé válnak az általuk teljesített kötelességek; fokozatosan megváltoznak a különféle gyengeségeik és hangulataik, és a különböző állapotaik is fokozatosan javulni fognak. Miközben megértik az igazságot és belépnek az igazságvalóságba, egyre inkább kitisztul bennük az Istenben való hittel és az üdvözüléssel kapcsolatos vízió, és ezzel egyidejűleg mind sürgetőbben fogják vágyni és követelni, hogy üdvözüljenek. Mit jelent az, hogy sürgető? Azt jelenti, amikor át tudod érezni, hogy az üdvözülés sürgető és rendkívül fontos dolog, és azt is, hogy ha nem oldod meg a romlott beállítottságaidat, az nagyon veszélyes lehet, és akkor nem fogsz tudni üdvösséget nyerni. Ezzel a gondolkodásmóddal jár együtt a sürgősség érzete. Az elején még fogalmad sincs az üdvözülésről vagy a tökéletesítésről. Aztán fokozatosan megérted, hogy az embereknek romlott beállítottságaik vannak, és szükségük van arra, hogy Isten megmentse őket. Rájössz, hogy az emberek bűnben élnek, nem szabadok, hanem egy romlott beállítottság foglyai, rendkívüli szenvedésekkel teli életet élnek, és előbb vagy utóbb elsodorják őket a Sátán gonosz irányzatai. Felismered, hogy az emberek önmaguktól nem tudnak szilárdan megállni – akármilyen ellenálló és eltökélt légy is, nem garantálhatod, hogy mindvégig Istent fogod követni –, és hogy muszáj az igazságra törekedned, ítéletben, fenyítésben, próbatételekben és finomításokban részesülnöd ahhoz, hogy megértsd az igazságot és megismerd önmagad, és csakis ekkor lesz meg benned az ahhoz szükséges elhatározás, hogy mindvégig Istent kövesd. Ez az a pont, amikor elkezded sürgetőnek érezni, hogy üdvösséget nyerj. Az igazság megértése elengedhetetlen az üdvözüléshez. Az igazságra törekvés olyan lényeges dolog, amelyet soha nem szabad feladni vagy figyelmen kívül hagyni. Az, hogy törekszel-e az igazságra vagy sem, közvetlen kapcsolatban áll az üdvözüléssel, és elválaszthatatlanul összefügg azzal, hogy tökéletesíthet-e téged Isten. Bármilyen problémával vagy nehézséggel találkozz is a kötelességeid teljesítése során, mindet az igazság keresésével kell megoldanod; a gyengeséged, a tudatlanságod és az ostobaságod is változni fog fokozatosan. Mire utal ez a változás? Azt jelenti, hogy megerősödik a bűn legyőzésére való képességed, és egyre érzékenyebb leszel a romlott beállítottságaidra és a gonosz dolgokra. A szíved jobban fel tudja ismerni ezeket a dolgokat és könnyebben rájuk érez. Egyesekből jelenleg még hiányzik ez a tudatosság, és semmit sem éreznek, amikor bűnt, elvetemültséget vagy sátáni dolgokat látnak – ez elfogadhatatlan, és azt mutatja, hogy még igencsak le vannak maradva az érettség terén. Mások érzések nélkül valók, nem ismerik fel a dolgokat, és egy szemernyi őszinte gyűlöletet sem éreznek a különféle bűnös viselkedések, valamint a Sátán különböző rútságai iránt. A saját cselekedeteik és a napvilágra kerülő romlottságuk, valamint a szívük mélyén rejlő romlott beállítottságok és visszataszító dolgok tekintetében sincs bennük semmi tudatosság vagy felismerés, és még kevésbé gyűlölet – ezek az emberek messze vannak még az érettségtől. Nem számít azonban, hogy milyen nagy a szakadék, hogy mennyire gyenge valaki vagy hogy milyen kevéssé érett jelenleg; ez nem gond, mivel Isten biztosított egy utat és irányt az emberek számára e problémák megoldása végett. Ahogy fokozatosan eléred a kötelességeid megfelelő teljesítésének a normáját, az igazság megértésére és az igazságvalóságokba történő belépésre is törekszel. Miközben az igazság megértésére és az igazságvalóságokba történő belépésre törekszel, megerősödik benned a bűn legyőzésének képessége, és az elvetemült dolgok felismerésére való képességed is nő, s ezáltal – különböző mértékig – megoldódik a gyengeséged és a lázadó mivoltod. Ha például éretlenül találkozol egy helyzettel, még ha tudod is róla, hogy nem jó, elképzelhető, hogy korlátoz és megkötöz, sőt talán részt is veszel benne. Amikor érted az igazságot és gyakorolni tudsz néhány igazságot, akkor amellett, hogy a szívedben megveted az ilyen dolgokat, nemet is fogsz mondani rájuk és nem leszel hajlandó részt venni bennük; ezzel egyidejűleg másoknak is segíteni fogsz megszabadulni tőlük. Ez fejlődés; ez érettségbeli növekedés. Mi jelzi az érettségbeli növekedést? Mindenekelőtt, az ember hűséges a kötelesség végzésében, immár felületes viselkedés nélkül. Azonkívül őszintébb és gyakorlatibb lesz az ember Istenbe vetett hite, és igazán aláveti magát Istennek. Fel tudja továbbá ismerni és le tudja győzni a Sátán kísértéseit és zavarásait; nem képes többé félrevezetni vagy irányítani őt a Sátán, és fel tud szabadulni a Sátán befolyása alól. Ezzel az ember igazán teljesítette az üdvözülésre vonatkozóan előírt normát.

Fel tudjátok-e mérni a mai közösség után, hogy megfelelnek-e a normának az általatok teljesített kötelességek? Ha igen, az azt bizonyítja, hogy megértettél valamit ezekből az igazságokból és fejlődtél; ha nem, az azt bizonyítja, hogy nem értetted meg, ami elhangzott, és el vagy maradva. Két tekintetben kell világosan látnod: Az egyik önmagad értékelésének a képessége, a másik pedig annak az ismerete, hogy miként teljesítsd úgy a kötelességed, hogy az megfeleljen a normának, és az út ismerete. Korábban a beszélgetésünk főként a kötelesség végzésére összpontosult, és kevés szó esett a megfelelő teljesítéséről. Ma elsősorban a kötelesség megfelelő teljesítésének a normáiról beszéltünk. A megfelelőség normái és az ezzel kapcsolatos különböző igazságok alapvetően elég világosan meg lettek beszélve. Az is egytől egyig nagyon fontos, hogy mi mindent kell kerülni, és hogy milyen alapelveket kell betartani a kötelességek teljesítése közben, valamint milyen hibákat nem szabad elkövetni. Különösen fontos, hogy ne lopj el adományokat, ne bonyolódj felelőtlenül romantikus kapcsolatokba, és szegülj szembe a munkarenddel! Ha elköveted ezeket a hibákat, akkor neked teljességgel befellegzett; nincs remény arra, hogy üdvösséget nyerj. Ne térj tehát a rossz útra, ne járj a gonosz ember útján! Ha egyszer rálépsz arra az útra, valóban nem lesz számodra remény, és senki sem menthet meg téged. Ha Isten nem ment meg téged, akkor bizonyos, hogy magadat sem fogod tudni megmenteni. Ha valaki eljut eddig a pontig, az súlyos probléma; nem könnyű visszafordulni. Ez az út lényegében sehová sem visz.

2018. november 28.