Amikor Isten először lett testté, az a Szentlélek általi fogantatás révén történt, és ez az általa elvégezni szándékozott munkához kapcsolódott. A Kegyelem Kora Jézus nevével kezdődött. Amikor Jézus megkezdte szolgálatának végzését, a Szentlélek Jézus nevéről kezdett bizonyságot tenni, és Jahve nevéről többé nem beszéltek; ehelyett a Szentlélek főként Jézus néven látott neki az új munkának. A Benne hívők bizonyságtétele Jézus Krisztusért volt, és az általuk elvégzett munka is Jézus Krisztusért volt. Az ószövetségi Törvény Korának vége azt jelentette, hogy a főként Jahve néven folytatott munka véget ért. Ettől kezdve Isten neve már nem Jahve volt, hanem Jézusnak hívták, és innentől kezdve a Szentlélek főként Jézus néven kezdett el munkálkodni. Tehát azok az emberek, akik még ma is eszik és isszák Jahve szavait, és még mindig mindent a Törvény Korának munkája szerint tesznek – nem igazodsz vakon a szabályokhoz? Nem ragadtál meg a múltban? Most már tudjátok, hogy elérkeztek az utolsó napok. Lehet-e, hogy amikor Jézus eljön, még mindig Jézusnak fogják hívni? Jahve megmondta Izráel népének, hogy eljön egy Messiás, és amikor eljött, mégsem Messiásnak, hanem Jézusnak hívták. Jézus azt mondta, hogy újra el fog jönni, és hogy úgy fog megérkezni, ahogyan elment. Ezek voltak Jézus szavai, de láttad-e, ahogyan Jézus távozott? Jézus fehér felhőn lebegve távozott, de vajon lehet-e, hogy egy fehér felhőn tér vissza személyesen az emberek közé? Ha így lenne, vajon nem Jézusnak hívnák továbbra is? Amikor Jézus újra eljön, a kor már más lesz, így hát hívhatnák-e még mindig Jézusnak? Vajon Isten csak Jézus néven lehet ismert? Nem lehet egy új korban új néven nevezni? Képviselheti-e egyetlen személy képmása és egy bizonyos név Istent az Ő teljességében? Isten minden korban új munkát végez, és új néven nevezik; hogyan végezhetné ugyanazt a munkát különböző korokban? Hogyan ragaszkodhatna a régihez? A Jézus nevet a megváltás munkája miatt vette fel, tehát vajon akkor is ugyanezen a néven neveznék-e Őt, amikor az utolsó napokban visszatér? Vajon még mindig a megváltás munkáját végezné? Miért van az, hogy Jahve és Jézus egy, mégis különböző korokban különböző neveken nevezik Őket? Nem azért, mert a munkájuk kora különböző? Képviselhetné-e egyetlen név Istent az Ő teljességében? Ily módon Istent más-más korban más-más néven kell nevezni, Neki pedig arra kell használnia a nevet, hogy megváltoztassa a kort és hogy képviselje a kort. Hiszen egyetlen név sem képviselheti teljes mértékben Magát Istent, és minden egyes név csak arra képes, hogy egy adott korban Isten természetének időbeli aspektusát képviselje; mindössze annyi a dolga, hogy az Ő munkáját képviselje. Ezért Isten bármilyen nevet választhat, amely az Ő természetéhez illik, hogy az egész kort képviselje. Függetlenül attól, hogy Jahve koráról vagy Jézus koráról van szó, minden kort egy név képvisel. A Kegyelem Korának végén elérkezett a végső kor, és Jézus már eljött. Hogyan lehetne Őt még mindig Jézusnak hívni? Hogyan vehetné fel még mindig Jézus alakját az emberek között? Elfelejtetted, hogy Jézus nem volt több, mint egy názáreti képmása? Elfelejtetted, hogy Jézus csak az emberiség Megváltója volt? Hogyan vállalhatná magára az ember meghódításának és tökéletesítésének munkáját az utolsó napokban? Jézus egy fehér felhőn ülve távozott – ez tény –, de hogyan térhetne vissza egy fehér felhőn az emberek közé, és hogyan hívhatnák még mindig Jézusnak? Ha valóban egy felhőn érkezne, hogy ne ismerné fel az ember Őt? Vajon nem ismernék fel Őt az emberek az egész világon? Ebben az esetben nem egyedül Jézus lenne Isten? Ebben az esetben Isten képmása egy zsidó megjelenése lenne, és ráadásul örökké ugyanaz lenne. Jézus azt mondta, hogy úgy fog megérkezni, ahogyan elment, de vajon ismered-e szavainak valódi jelentését? Lehet, hogy ezt mondta a ti csoportotoknak? Csak annyit tudsz, hogy úgy fog megérkezni, ahogyan elment, egy felhőn ülve, de pontosan tudod, hogy maga Isten hogyan végzi a munkáját? Ha tényleg képes lennél látni, akkor hogyan magyarázhatók a szavak, amelyeket Jézus mondott? Azt mondta: Azt, hogy mikor jön el az Emberfia az utolsó napokban, Ő maga nem fogja tudni, az angyalok nem fogják tudni, a mennyei hírnökök nem fogják tudni, és az egész emberiség nem fogja tudni. Csak az Atya fogja tudni, vagyis csak a Lélek tudhatja. Még Maga az Emberfia sem tudja, te mégis láthatod és tudhatod? Ha tudhatnád és a saját szemeddel láthatnád, akkor vajon nem hiába hangzottak volna el ezek a szavak? És mit mondott abban az időben Jézus? „Azt a napot pedig és azt az órát senki nem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. Mert ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. [...] Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!” Mikor jön el az a nap, azt maga az Emberfia sem tudja. Az Emberfia Isten megtestesült formájára utal, egy normális és hétköznapi emberre. Még Maga az Emberfia sem tudja, akkor te honnan tudhatnád? Jézus azt mondta, hogy úgy fog megérkezni, ahogyan elment. Még Ő maga sem tudja, hogy mikor érkezik, akkor vajon tud-e előre tájékoztatni téged? Képes vagy meglátni az Ő érkezését? Ez nem egy vicc? Minden alkalommal, amikor Isten eljön a földre, megváltoztatja a nevét, a nemét, a képmását és a munkáját; nem ismétli a munkáját. Ő egy olyan Isten, aki mindig új és soha nem régi. Amikor korábban eljött, Jézusnak hívták; vajon ezúttal is hívhatják Jézusnak, amikor újra eljön? Amikor korábban eljött, férfi volt; lehet-e ezúttal is férfi? Amikor a Kegyelem Korában eljött, az volt a munkája, hogy a keresztre szegezzék; vajon akkor is meg tudja váltani az emberiséget a bűntől, amikor újra eljön? Lehet-e újra keresztre szegezni Őt? Ez nem az Ő munkájának megismétlése lenne? Nem tudtad, hogy Isten mindig új és soha nem régi? Vannak, akik azt mondják, hogy Isten változhatatlan. Ez így van, de ez Isten természetének és lényegének változhatatlanságára vonatkozik. Az Ő nevében és munkájában bekövetkező változások nem bizonyítják, hogy az Ő lényege megváltozott; más szóval, Isten mindig Isten marad, és ez soha nem fog megváltozni. Ha azt mondod, hogy Isten munkája nem változik, akkor vajon lehetséges lenne, hogy véget érjen az Ő hatezer éves irányítási terve? Csak azt tudod, hogy Isten örökké változatlan, de azt tudod-e, hogy Isten mindig új és soha nem régi? Ha Isten munkája változatlan, akkor vajon vezethette volna-e az emberiséget egészen a mai napig? Ha Isten változhatatlan, akkor miért van az, hogy már elvégezte két kor munkáját? Munkája folyamatosan halad előre, ami azt jelenti, hogy az Ő természete fokozatosan tárul fel az ember előtt, és ami feltárul, az az Ő eredendő természete. Kezdetben Isten természete el volt rejtve az ember elől, soha nem fedte fel nyíltan a természetét az ember előtt, és az ember egyszerűen nem ismerte Őt. Emiatt arra használja a munkáját, hogy fokozatosan felfedje az ember előtt a természetét, de az ilyen módon való munkálkodás nem jelenti azt, hogy Isten természete minden korban megváltozik. Nem arról van szó, hogy Isten természete folyamatosan változik, mert az Ő szándékai mindig változnak. Inkább arról, hogy mivel az Ő munkájának korai különbözőek, Isten az Ő eredendő természetét a maga teljességében veszi, és lépésről lépésre felfedi azt az ember előtt, hogy az ember megismerhesse Őt. Ez azonban semmiképpen sem bizonyíték arra, hogy Istennek eredetileg nincs sajátos természete, vagy hogy az Ő természete a korok múlásával fokozatosan megváltozott – egy ilyen értelmezés megtévesztő lenne. Isten a korok múlásának megfelelően tárja fel az ember előtt az Ő eredendő és sajátos természetét – azt, ami Ő –, egyetlen kor munkája nem fejezheti ki Isten egész természetét. Ezért az „Isten mindig új és soha nem régi” szavak az Ő munkájára vonatkoznak, az „Isten változhatatlan” szavak pedig arra utalnak, amivel Isten eredendően rendelkezik és ami Isten. Mindenesetre nem teheted hatezer év munkáját egyetlen ponton függővé, vagy nem határolhatod körül halott szavakkal. Ilyen az ember ostobasága. Isten nem olyan egyszerű, mint ahogy azt az ember elképzeli, és az Ő munkája nem időzhet el egyetlen korban sem. Például nem jelölheti mindig Jahve Isten nevét; Isten Jézus néven is végezheti a munkáját. Ez annak a jele, hogy Isten munkája mindig előrefelé halad.

Isten mindig Isten, és soha nem lesz Sátán; Sátán mindig Sátán, és soha nem lesz Isten. Isten bölcsessége, Isten csodálatos volta, Isten igazsága és Isten fensége soha nem változik. Az Ő lényege és az, amit Ő birtokol és ami Ő, soha nem változik. Ami azonban az Ő munkáját illeti, az mindig előrefelé halad, mindig mélyebbre megy, mert Ő mindig új és soha nem régi. Isten minden korban új nevet vesz fel, minden korban új munkát végez, és minden korban megengedi teremtett lényeinek, hogy meglássák új szándékait és új természetét. Ha egy új korban az emberek nem látják meg Isten új természetének kifejeződését, nem szegeznék-e Őt örökké a keresztre? És vajon ezáltal nem határoznák-e meg Istent? Ha Isten csak férfiként jönne el a testbe, akkor az emberek férfiként, a férfiak Isteneként határoznák meg Őt, és soha nem hinnék azt, hogy Ő a nők Istene. Akkor a férfiak azt tartanák, hogy Isten ugyanolyan nemű, mint a férfiak, hogy Isten a férfiak feje – de akkor mi van a nőkkel? Ez igazságtalan; vajon ez nem kivételezés? Ha ez lenne a helyzet, akkor mindazok, akiket Isten megment, férfiak lennének, mint Ő, és egyetlen nő sem lenne megmentve. Amikor Isten megteremtette az emberiséget, megteremtette Ádámot és megteremtette Évát. Nemcsak Ádámot teremtette, hanem férfit és nőt is teremtett az Ő képmására. Isten nemcsak a férfiak Istene – Ő a nők Istene is. Isten az utolsó napokban a munka új szakaszába lép. Még többet fog felfedni a természetéből, és ez nem a Jézus korabeli könyörület és szeretet lesz. Mivel egy új munkán dolgozik, ehhez az új munkához új természet társul. Ha tehát ezt a munkát a Lélek végezné – ha Isten nem lenne testté, és ehelyett a Lélek mennydörgésen keresztül közvetlenül szólna, úgyhogy az embernek nem lenne módja kapcsolatba lépni Vele, akkor vajon megismerhetné-e az ember az Ő természetét? Ha kizárólag a Lélek végezné a munkát, akkor az embernek nem lenne módja arra, hogy megismerje Isten természetét. Az emberek csak akkor láthatják meg a saját szemükkel Isten természetét, amikor Ő testté lesz, amikor az Ige megjelenik a testben, és a testen keresztül Ő kifejezi az egész természetét. Isten valóban és valóságosan az emberek között él. Ő kézzelfogható; az ember ténylegesen kapcsolatba kerülhet az Ő természetével, kapcsolatba kerülhet azzal, amit Ő birtokol és ami Ő; csak így ismerheti meg igazán Őt az ember. Ugyanakkor Isten befejezte azt a munkát is, amelyben „Isten a férfiak Istene és a nők Istene”, és végrehajtotta az Ő teljes munkáját a testben. Ő nem ismétli meg a munkát egyetlen korban sem. Mivel elérkeztek az utolsó napok, el fogja végezni azt a munkát, amelyet az utolsó napokban végez, és az utolsó napokban felfedi az egész természetet, amely az Övé. Amikor az utolsó napokról beszélünk, az egy külön korra utal, egy olyanra, amelyben Jézus azt mondta, hogy biztosan fogtok katasztrófával találkozni és találkoztok földrengésekkel, éhínségekkel és csapásokkal, amelyek megmutatják, hogy ez egy új kor, és már nem a régi Kegyelem Kora. Tegyük fel, hogy – ahogy az emberek mondják – Isten örökké változatlan, az Ő természete mindig könyörületes és szerető, hogy úgy szereti az embert, mint Önmagát, és minden embernek üdvösséget kínál, és soha nem gyűlöli az embert; vajon véget érhetne-e valaha is az Ő munkája? Amikor Jézus eljött és a keresztre szegezték, feláldozva Magát minden bűnösért, és felajánlva Magát az oltáron, már befejezte a megváltás munkáját, és véget vetett a Kegyelem Korának. Mi értelme lenne tehát megismételni annak a kornak a munkáját az utolsó napokban? Vajon ugyanezt tenni nem lenne Jézus munkájának megtagadása? Ha Isten nem végezte volna el a keresztre feszítés munkáját, amikor ebben a szakaszban eljött, hanem szerető és könyörületes maradt volna, akkor vajon képes lenne-e véget vetni a kornak? Képes lenne-e egy szerető és könyörületes Isten véget vetni a kornak? A kort lezáró végső munkájában Isten természetét a fenyítés és az ítélet jellemzi, amelyben feltárja mindazt, ami igazságtalan, hogy nyilvánosan megítéljen minden népet, és tökéletessé tegye azokat, akik őszinte szívvel szeretik Őt. Csak egy ilyen természet képes véget vetni a kornak. Az utolsó napok már elérkeztek. A teremtésben minden dolog fajtája szerint lesz elkülönítve és természete alapján különböző kategóriákba sorolva. Ez az a pillanat, amikor Isten feltárja az emberiség sorsát és rendeltetési helyét. Ha az emberek nem mennek keresztül fenyítésen és ítéleten, akkor nem lesz mód arra, hogy lázadó mivoltuk és igazságtalanságuk lelepleződjön. Csak a fenyítés és az ítélet révén tárulhat fel minden teremtmény sorsa. Az ember csak akkor mutatja meg valódi arcát, amikor megfenyítik és megítélik. A gonosz a gonosz mellé, a jó a jó mellé kerül, és az egész emberiség fajtája szerint válik szét. A fenyítés és az ítélet által feltárul minden teremtmény sorsa, hogy a rossz megbűnhődjön, a jó pedig jutalmat kapjon, és minden ember megadja magát Isten uralmának. Mindezt a munkát igazságos fenyítés és ítélet révén kell elérni. Mivel az ember romlottsága elérte a csúcspontját, és lázadó mivolta rendkívül súlyossá vált, csak Isten igazságos természete – amely főként fenyítésből és ítéletből áll, és amely az utolsó napokban tárul fel – képes az embert teljesen átalakítani és teljessé tenni. Csak ez a természet képes leleplezni a gonoszságot, és így szigorúan megbüntetni minden igazságtalant. Ezért az ilyen természet a kor jelentőségével átitatott, és az Ő természetének feltárása és bemutatása az egyes új korszakok munkája érdekében történik. Nem arról van szó, hogy Isten önkényesen és értelmetlenül fedi fel természetét. Tegyük fel, hogy Isten az utolsó napokban az ember kimenetelének felfedése során még mindig végtelen könyörületességgel és szeretettel ajándékozza meg az embert, és továbbra is szerető marad vele szemben, nem vetve alá az embert igazságos ítéletnek, hanem inkább toleranciát, türelmet és megbocsátást tanúsítva iránta, és megbocsátva az embernek, bármilyen súlyosak is legyenek a bűnei, egy jottányi igazságos ítélet nélkül: akkor mikor érne véget valaha is Isten egész irányítása? Mikor lenne képes egy ilyen természet arra, hogy elvezesse az embereket az emberiség megfelelő rendeltetési helyére? Vegyünk például egy mindig szeretetteljes bírót, egy kedves arcú és szelíd szívű bírót. Szereti az embereket, függetlenül az általuk esetlegesen elkövetett bűncselekményektől, és szeretetteljes és elnéző velük, bárkik is legyenek. Ebben az esetben mikor lesz képes valaha is igazságos ítéletet hozni? Az utolsó napokban csak az igazságos ítélet választhatja szét az embereket fajtájuk szerint, és viheti el az embert egy új birodalomba. Ily módon Isten igazságos, ítélő és fenyítő természetén keresztül az egész kor véget ér.

Isten munkája az Ő egész irányítása alatt tökéletesen világos: A Kegyelem Kora a Kegyelem Kora, az utolsó napok pedig az utolsó napok. Az egyes korok között határozott különbségek vannak, mert Isten minden korban olyan munkát végez, amely az adott korra jellemző. Ahhoz, hogy az utolsó napok munkája végbemehessen, égetésnek, ítéletnek, fenyítésnek, haragnak és pusztításnak kell véget vetnie a kornak. Az utolsó napok a végső korra utalnak. Vajon a végső korban Isten nem fog véget vetni a kornak? A kor befejezéséhez Istennek fenyítést és ítéletet kell Magával hoznia. Csak így tud véget vetni a kornak. Jézus célja az volt, hogy az ember továbbra is életben maradhasson, tovább éljen, és hogy jobb módon létezhessen. Megmentette az embert a bűntől, hogy az ne süllyedjen tovább a romlottságba, és ne éljen többé az alvilágban és a pokolban, és Jézus azáltal, hogy megmentette az embert az alvilágtól és a pokoltól, lehetővé tette számára, hogy tovább éljen. Most elérkeztek az utolsó napok. Isten megsemmisíti az embert és teljesen elpusztítja az emberi fajt, vagyis átalakítja az emberiség lázadását. Ezért a múltbeli könyörületes és szerető természet mellett lehetetlen volna Isten számára véget vetni a kornak vagy megvalósítani hatezer éves irányítási tervét. Minden kor különleges módon képviseli Isten természetét, és minden korban van olyan munka, amelyet Istennek kell elvégeznie. Tehát a munka, amelyet minden korban maga Isten végez, magában foglalja az Ő valódi természetének kifejeződését, és mind az Ő neve, mind a munka, amelyet végez, a korral együtt változik – mindegyik új. A Törvény Korában az emberiség vezetésének munkája Jahve neve alatt valósult meg, és megkezdődött a munka első szakasza a földön. Ebben a szakaszban a munka a templom és az oltár megépítéséből, valamint Izráel népének a törvény általi vezetéséből és a közöttük való munkálkodásból állt. Isten Izráel népének vezetésével lefektette földi munkájának alapját. Erről az alapról terjesztette ki munkáját Izráelen túlra, vagyis Izráelből kiindulva kifelé terjesztette a munkáját, így a későbbi nemzedékek fokozatosan megtudták, hogy Jahve az Isten, és hogy Jahve az, aki a mennyet és a földet és minden dolgot teremtette, és hogy Jahve az, aki az összes teremtett lényt teremtette. Izráel népén keresztül kiterjesztette munkáját rajtuk kívülre. Izráel földje volt Jahve földi munkájának első szent helye, és Isten először Izráel földjén kezdett el munkálkodni a földön. Ez a Törvény Korának munkája volt. A Kegyelem Kora során Jézus volt az Isten, aki megmentette az embert. Amivel Ő rendelkezett és ami Ő volt, az a kegyelem, a szeretet, a könyörület, a béketűrés, a türelem, az alázat, a gondoskodás és a tolerancia volt, és az Általa végzett munka oly nagy része az ember megváltása érdekében történt. Az Ő természete a könyörületesség és a szeretet volt, és mivel könyörületes és szeretetteljes volt, a keresztre kellett szegezni Őt az emberért, igazolandó, hogy Isten úgy szereti az embert, mint Önmagát, olyannyira, hogy teljes egészében felajánlotta Önmagát. A Kegyelem Korában Isten neve Jézus volt, vagyis Isten olyan Isten volt, aki megmentette az embert; Ő egy könyörületes és szerető Isten volt. Isten az emberrel volt. Az Ő szeretete, könyörülete és üdvössége minden egyes embert elkísért. Csak Jézus nevének és az Ő jelenlétének befogadásával volt képes az ember elnyerni a békét és az örömöt, megkapni az Ő áldását, hatalmas és túláradó kegyelmét, valamint üdvösségét. Jézus keresztre feszítése által mindazok, akik követték Őt, üdvösséget kaptak és bűneik megbocsátást nyertek. A Kegyelem Korában Jézus volt Isten neve. Más szóval, a Kegyelem Korának munkája elsősorban Jézus neve alatt folyt. A Kegyelem Korában Istent Jézusnak hívták. Ő az Ószövetségen túl egy új munkaszakaszhoz látott hozzá, és munkája a keresztre feszítéssel ért véget. Ez volt az Ő munkájának egésze. Ezért a Törvény Korában Jahve volt Isten neve, a Kegyelem Korában pedig Jézus neve képviselte Istent. Az utolsó napokban az Ő neve Mindenható Isten – a Mindenható, aki arra használja erejét, hogy vezesse az embert, meghódítsa az embert és megnyerje az embert, majd végül lezárja a kort. Isten természete minden korban, munkájának minden szakaszában nyilvánvaló.

Kezdetben, az ószövetségi Törvény Korában az ember vezetése olyan volt, mint egy gyermek életének vezetése. A legkorábbi emberiség újonnan született Jahvétól; ők voltak az izráeliták. Nem értették, hogyan kell félni Istent vagy hogyan kell élni a földön. Vagyis Jahve megteremtette az emberiséget, azaz megteremtette Ádámot és Évát, de nem adott nekik olyan képességeket, hogy megértsék, hogyan kell félni Jahvét vagy követni Jahve törvényeit a földön. Jahve közvetlen vezetése nélkül senki sem tudhatta ezt közvetlenül, mert kezdetben az ember nem rendelkezett ilyen képességekkel. Az ember csak azt tudta, hogy Jahve Isten, ám az embernek egyáltalán nem volt fogalma arról, hogy hogyan kell Őt félni, miféle magatartást lehet az Ő félelmének nevezni, milyen elmével kell Őt félni, vagy mit kell felajánlani az Ő félelmében. Az ember csak azt tudta, hogyan kell élvezni azt, amit élvezni lehetett a Jahve által teremtett dolgok közül, de az embernek sejtelme sem volt arról, hogy milyen földi élet méltó egy teremtett lényhez. Ha nem lett volna valaki, aki oktatja őket, ha nem lett volna valaki, aki személyesen vezeti őket, akkor ez az emberiség soha nem élhetett volna emberiséghez méltó életet, hanem titokban csak a Sátán fogságában lett volna. Jahve megteremtette az emberiséget, vagyis megteremtette az emberiség őseit, Évát és Ádámot, de nem ruházta fel őket további értelemmel vagy bölcsességgel. Bár már a földön éltek, szinte semmit sem értettek. Így hát Jahve munkája az emberiség megteremtésével csupán félig volt kész, és messze nem volt teljes. Ő csak az ember modelljét formálta meg agyagból, és neki adta az Ő leheletét, de anélkül, hogy az embernek elegendő hajlandóságot adott volna az Ő félelmére. Kezdetben az embernek nem volt Őt félő vagy Tőle rettegő szíve. Az ember csak azt tudta, hogyan kell hallgatni az Ő szavaira, de nem volt tisztában a földi élethez szükséges alapvető ismeretekkel, sem az emberi élet rendes szabályaival. És így, bár Jahve megteremtette a férfit és a nőt, és befejezte a hétnapos programot, az ember teremtését korántsem fejezte be, mert az ember csak egy burok volt, és hiányzott belőle az emberi lét valósága. Az ember csak azt tudta, hogy Jahve teremtette az emberiséget, de sejtelme sem volt arról, hogyan kell engedelmeskedni Jahve szavainak és törvényeinek. Ezért az emberiség létrejötte után Jahve munkája korántsem ért véget. Még mindig teljességgel vezetnie kellett az emberiséget, hogy Elébe járuljon, hogy képesek legyenek együtt élni a földön és félni Őt, és hogy az Ő vezetésével képesek legyenek a földön a normális emberi élet helyes útjára lépni. Csak így fejeződött be teljesen az a munka, amely elsősorban Jahve neve alatt folyt; vagyis csak így fejeződött be teljesen Jahvénak a világ megteremtésére irányuló munkája. És így, miután megteremtette az emberiséget, több ezer éven át kellett vezetnie az emberiség életét a földön, hogy az emberiség képes legyen betartani az Ő rendeleteit és törvényeit, és részt vehessen a normális emberi élet minden tevékenységében a földön. Csak ekkor lett Jahve munkája teljesen kész. Az emberiség megteremtése után látott neki ennek a munkának, és egészen Jákob koráig folytatta, amikor is Jákob tizenkét fiából létrehozta Izráel tizenkét törzsét. Ettől kezdve Izráel egész népe az Általa hivatalosan vezetett emberi faj lett a földön, és Izráel lett az a bizonyos hely a földön, ahol Ő a munkáját végezte. Jahve ezt a népet tette az első embercsoporttá, amelyen hivatalosan végezte munkáját a földön, és Izráel egész földjét az Ő munkájának kiindulópontjává tette, felhasználva őket egy még nagyobb munka kezdeteként, hogy a földön minden Tőle született ember tudja, hogyan kell Őt félni és hogyan kell élni a földön. Így az izráeliták tettei követendő példává váltak a pogány nemzetek népei számára, és az Izráel népe körében elhangzottak olyan szavakká váltak, amelyekre a pogány nemzetek népeinek is hallgatniuk kellett. Mert ők voltak az elsők, akik megkapták Jahve törvényeit és parancsolatait, és így abban is ők voltak az elsők, akik tudták, hogyan kell félni Jahve útjait. Ők voltak az emberi faj ősei, akik ismerték Jahve útjait, és az emberi faj Jahve által kiválasztott képviselői is. Amikor elérkezett a Kegyelem Kora, Jahve már nem ilyen módon vezette az embert. Az ember vétkezett és átadta magát a bűnnek, ezért Ő elkezdte kiszabadítani az embert a bűnből. Ily módon addig gyalázta az embert, amíg az ember teljesen meg nem szabadult a bűntől. Az utolsó napokban az ember a romlottság olyan fokára süllyedt, hogy e szakasz munkáját csak ítélet és fenyítés útján lehet elvégezni. Csak így lehet a munkát megvalósítani. Ez több kor munkája volt. Más szóval, Isten az Ő nevét, az Ő munkáját és a különböző istenképmásokat használja arra, hogy elkülönítse a kort a kortól, és átmenetet képezzen közöttük; Isten neve és az Ő munkája az Ő korát képviseli, és az Ő munkáját képviseli minden korban. Tegyük fel, hogy Isten munkája minden korban mindig ugyanaz, és Őt mindig ugyanazon a néven nevezik, honnan ismerné meg Őt az ember? Istent Jahvénak kell nevezni, és a Jahvénak nevezett Istenen kívül bárki, akit más néven neveznek, nem Isten. Vagy pedig Isten csak Jézus lehet, és a Jézus néven kívül semmilyen más néven nem lehet Őt nevezni; Jézuson kívül Jahve nem Isten, és Mindenható Isten sem Isten. Az ember azt hiszi, hogy igaz, hogy Isten mindenható, de Isten olyan Isten, aki az emberrel van, és Jézusnak kell hívni, mert Isten az emberrel van. Ezt annyit tesz, mint egy doktrínához igazodni és Istent egy bizonyos hatókörre korlátozni. Tehát minden korban a munka, amelyet Isten végez, a név, amelyen Őt nevezik, és a képmás, amelyet magára ölt – a munka, amelyet egészen napjainkig minden szakaszban végez –, ezek nem követnek egyetlen előírást sem, és semmilyen korlátozás alá nem esnek. Ő Jahve, de Ő Jézus is, valamint Messiás és Mindenható Isten is. Az Ő munkája fokozatos átalakuláson mehet keresztül, és ennek megfelelően az Ő neve is változik. Egyetlen név sem tudja Őt teljes mértékben képviselni, de minden név, amelyen Őt nevezik, képes Őt képviselni, és a munka, amelyet minden korban végez, az Ő természetét képviseli. Tegyük fel, hogy amikor elérkeznek az utolsó napok, az Isten, akit meglátsz, még mindig Jézus, és ráadásul egy fehér felhőn utazik, és még mindig Jézus külseje van, és a szavak, amelyeket mond, még mindig Jézus szavai: „Szeressétek felebarátotokat, mint magatokat, böjtöljetek és imádkozzatok, szeressétek ellenségeiteket, mint ahogyan a saját életeteket becsben tartjátok, legyetek elnézőek másokkal, legyetek türelmesek és alázatosak. Mindezeket a dolgokat meg kell tennetek, mielőtt az Én tanítványaim lehettek. És mindezeket a dolgokat megtéve beléphettek az Én királyságomba.” Ez nem a Kegyelem Korának munkájához tartozna? Vajon amit Ő mond, az nem a Kegyelem Korának útja lenne? Mit éreznétek, ha ezeket a szavakat hallanátok? Nem azt éreznéd, hogy ez még mindig Jézus munkája? Vajon ez nem ismétlés lenne? Találhatna örömöt ebben az ember? Úgy éreznétek, hogy Isten munkája csak úgy maradhat, ahogy most van, és nem haladhat tovább. Csak ennyi ereje van, és nincs több új elvégzendő munka, és Ő elérte erejének végső határát. Kétezer évvel ezelőtt volt a Kegyelem Kora, és kétezer évvel később Ő még mindig a Kegyelem Korának útját hirdeti, és még mindig megtérésre készteti az embereket. Az emberek azt mondanák: „Isten, Neked csak ennyi erőd van. Azt hittem, hogy Te olyan bölcs vagy, pedig csak a béketűrést ismered, és csak a türelemmel foglalkozol. Te csak azt tudod, hogyan kell szeretni az ellenségedet, és semmi többet.” Az ember elméjében Isten örökké olyan lenne, mint amilyen a Kegyelem Korában volt, és az ember mindig azt hinné, hogy Isten szerető és könyörületes. Azt gondolod, hogy Isten munkája mindig ugyanazokat a köröket rója? Így hát munkájának ebben a szakaszában nem fogják Őt megfeszíteni, és minden, amit láttok és érintetek, semmihez nem fog hasonlítani, amit elképzeltetek vagy amiről hallottatok beszélni. Ma Isten nem kerül kapcsolatba a farizeusokkal, és nem engedi, hogy a világ megismerje, és csak ti vagytok azok, akik ismeritek Őt, akik követitek Őt, mert Őt nem fogják újra keresztre feszíteni. A Kegyelem Korában Jézus az egész földön nyíltan prédikált az Ő evangéliumi munkája érdekében. A keresztre feszítés munkája érdekében került kapcsolatba a farizeusokkal; ha nem került volna kapcsolatba a farizeusokkal, és a hatalmon lévők soha nem tudtak volna Róla, hogyan ítélhették volna el, majd árulhatták volna el és szegezhették volna a keresztre? Tehát a keresztre feszítés érdekében került kapcsolatba a farizeusokkal. Ma titokban végzi munkáját, hogy elkerülje a próbatételeket. Isten két megtestesülésében a munka és a jelentőség különbözik, és a helyszín is más, hogyan lehetne tehát az a munka, amit Ő végez, teljesen ugyanaz?

Vajon Jézus neve – „Velünk az Isten” – képviselhetné-e Isten természetét a maga teljességében? Vajon meg tudná-e teljesen fogalmazni Istent? Ha az ember azt mondja, hogy Istent csak Jézusnak lehet hívni, és nem lehet más neve, mert Isten nem változtathatja meg a természetét, akkor ezek a szavak valóban istenkáromlásnak számítanak! Azt hiszed, hogy egyedül a Jézus – velünk az Isten – név képes képviselni Istent a Maga teljességében? Istent sokféle néven lehet nevezni, de e sok név között nincs olyan, amelyik képes lenne Isten egészét összesűríteni, nincs olyan, amelyik képes lenne Istent teljes egészében képviselni. Így hát Istennek sok neve van, de ez a sok név nem tudja teljesen megfogalmazni Isten természetét, mert Isten természete olyan gazdag, hogy egyszerűen meghaladja az ember képességét, hogy megismerje Őt. Az embernek nincs módja arra, hogy az emberiség nyelvének segítségével teljesen összesűrítse Istent. Az emberiségnek csak korlátozott szókincse van arra, hogy összesűrítse mindazt, amit Isten természetéről tud: nagy, tiszteletre méltó, csodálatos, kifürkészhetetlen, mindenek felett való, szent, igaz, bölcs és így tovább. Mennyi szó! Ez a korlátozott szókincs képtelen leírni azt a keveset, aminek az ember Isten természetéből tanúja volt. Idővel sokan mások is hozzáadtak olyan szavakat, amelyekről úgy gondolták, hogy jobban leírják a szívükben lévő buzgalmat: Isten olyan nagy! Isten olyan szent! Isten olyan szeretetre méltó! Napjainkra az ilyen emberi mondások elérték a csúcspontjukat, ám az ember még mindig képtelen egyértelműen kifejezni magát. Így az ember számára Istennek sok neve van, még sincs egyetlen neve, és ez azért van, mert Isten lénye olyan bőséges, az ember nyelve pedig olyan szegényes. Egy adott szó vagy név nem képes Istent az Ő teljességében képviselni, akkor szerinted a neve lehet állandó? Isten olyan nagy és olyan szent, mégsem engeded meg Neki, hogy minden egyes új korban megváltoztassa a nevét? Ezért minden olyan korban, amelyben Isten személyesen végzi a saját munkáját, olyan nevet használ, amely illik a korhoz, hogy összesűrítse azt a munkát, amelyet végezni szándékozik. Ezt a bizonyos nevet, amely időleges jelentőséggel bír, arra használja, hogy az adott korban képviselje az Ő természetét. Ez az, amikor Isten az emberiség nyelvét arra használja, hogy kifejezze saját természetét. Ennek ellenére sokan, akiknek spirituális élményeik voltak, és személyesen látták Istent, mégis úgy érzik, hogy ez az egy bizonyos név nem képes Istent az Ő teljességében képviselni – sajnos, ezen nem lehet segíteni –, ezért az ember már nem szólítja Istent semmilyen néven, hanem egyszerűen „Istennek” hívja. Mintha az ember szíve tele lenne szeretettel, ugyanakkor ellentmondások is gyötörnék, mert az ember nem tudja, hogyan magyarázza meg Istent. Ami Isten, az olyan bőséges, hogy egyszerűen nincs mód arra, hogy leírjuk. Nincs egyetlen név, amely összefoglalhatná Isten természetét, és nincs egyetlen név, amely leírhatná mindazt, amit Isten birtokol és ami Isten. Ha valaki megkérdezi tőlem: „Pontosan milyen nevet használsz?” Azt fogom mondani: „Isten az Isten!” Nem ez a legjobb név Isten számára? Vajon nem ez a legjobb összesűrítése Isten természetének? Ha ez így van, akkor miért fordítotok olyan sok erőfeszítést Isten nevének kutatására? Miért kellene törni a fejeteket, étel és alvás nélkül, mindezt egy név kedvéért? Eljön a nap, amikor Istent nem Jahvénak, Jézusnak vagy Messiásnak fogják hívni – egyszerűen csak a Teremtő lesz. Akkor minden név, amelyet a földön felvett, véget ér, mert a földi munkája véget ér, ami után az Ő nevei nem lesznek többé. Amikor minden dolog a Teremtő uralma alá kerül, mi szüksége van egy nagyon is megfelelő, ám hiányos névre? Még most is Isten neve után kutatsz? Még mindig azt mered mondani, hogy Istent csak Jahvénak hívják? Még mindig azt mered mondani, hogy Istent csak Jézusnak hívhatják? Képes vagy elviselni az Isten elleni káromlás bűnét? Tudnod kellene, hogy Istennek eredetileg nem volt neve. Csak azért vett fel egy vagy két vagy sok nevet, mert dolga volt, és irányítania kellett az emberiséget. Bármilyen néven is nevezzük – vajon nem Ő maga választotta önként ezt a nevet? Szüksége lenne rád – egy teremtett lényre –, hogy erről döntsön? A név, amelyen Istent nevezik, olyan név, amely megfelel annak, amit az ember képes felfogni, az emberiség nyelvével, ám ez a név nem olyasmi, amit az ember képes átfogni. Te csak azt mondhatod, hogy van egy Isten a mennyben, hogy Őt Istennek hívják, hogy Ő maga a nagy hatalmú Isten, aki olyan bölcs, olyan fenséges, olyan csodálatos, olyan titokzatos és olyan mindenható, és aztán nem tudsz többet mondani; ez a kevéske minden, amit tudhatsz. Ily módon vajon Jézus puszta neve képviselheti-e magát Istent? Amikor eljönnek az utolsó napok, bár még mindig Isten az, aki végzi a munkáját, az Ő nevének meg kell változnia, mert ez egy másik kor.

Mivel Isten a legnagyobb az egész világegyetemben és a fenti világban, vajon meg tudná-e Magát teljesen magyarázni egy test képmását használva? Isten azért öltözik ebbe a testbe, hogy elvégezze munkájának egy szakaszát. A test e képének nincs különösebb jelentése, nem kapcsolódik a korok múlásához, és nincs semmi köze Isten természetéhez sem. Miért nem engedte Jézus, hogy megmaradjon az Ő képmása? Miért nem hagyta, hogy az ember megfesse a képmását, hogy az továbbadható legyen a későbbi nemzedékeknek? Miért nem engedte, hogy az emberek elismerjék, hogy az Ő képmása Isten képmása? Bár az ember képmása Isten képmására teremtetett, lehetséges lett volna, hogy az ember megjelenése képviselje Isten fenséges képmását? Amikor Isten testté lesz, csupán leszáll a mennyből egy bizonyos testbe. Az Ő Lelke az, aki leszáll egy testbe, amelyen keresztül Ő a Lélek munkáját végzi. A Lélek az, aki a testben kifejeződik, és a Lélek az, aki a testben az Ő munkáját végzi. A testben végzett munka teljes mértékben a Lelket képviseli, és a test a munka kedvéért van, de ez nem jelenti azt, hogy a test képmása helyettesíti maga Isten valódi képmását; nem ez a célja vagy jelentősége annak, hogy Isten testté lesz. Csak azért lesz testté, hogy a Lélek olyan lakóhelyet találjon, amely megfelel az Ő munkájának, hogy jobban megvalósíthassa munkáját a testben, hogy az emberek láthassák tetteit, megérthessék természetét, hallhassák szavait, és megismerhessék munkájának csodáját. A neve az Ő természetét képviseli, a munkája az Ő identitását képviseli, de soha nem mondta, hogy a testben való megjelenése az Ő képmását képviseli; ez csupán az ember elképzelése. Isten megtestesülésének döntő aspektusai tehát az Ő neve, az Ő munkája, az Ő természete és az Ő neme. Ezek használatosak arra, hogy az Ő irányítását ebben a korban képviseljék. A testben való megjelenése nincs összefüggésben az Ő irányításával, mivel az csupán az akkori munkája érdekében történt. Mégis lehetetlen, hogy a megtestesült Istennek ne legyen sajátos megjelenése, és ezért kiválasztja a megfelelő családot, hogy meghatározza a megjelenését. Ha Isten megjelenésének reprezentatív jelentése lenne, akkor mindazok, akik az Övéhez hasonló arcvonásokkal rendelkeznek, szintén Istent képviselnék. Vajon nem lenne-e ez egy égbekiáltó hiba? Az ember azért festette meg Jézus arcképét, hogy imádhassa Őt. Abban az időben a Szentlélek nem adott különösebb utasításokat, így hát az ember ezt az elképzelt arcképet a mai napig továbbadta. Igazából Isten eredeti szándéka szerint az embernek nem lett volna szabad ezt tennie. Csak az ember buzgósága okozta azt, hogy Jézus arcképe a mai napig fennmaradt. Isten Lélek, és az ember soha nem lesz képes arra, hogy összefoglalja, hogy végső soron mi az Ő képmása. Az Ő képmását csak az Ő természete képviselheti. Ami az orrának, a szájának, a szemének és a hajának a megjelenését illeti, ezek meghaladják a képességeidet, hogy összefoglald. Amikor a kinyilatkoztatás megérkezett Jánoshoz, meglátta az Emberfia képmását: A szájából kétélű éles kard jött ki, a szemei olyanok voltak, mint a tűz lángjai, a feje és a haja fehér volt, mint a gyapjú, a lábai olyanok voltak, mint a csiszolt bronz, a mellkasa körül pedig egy aranyöv volt. Bár szavai rendkívül élénkek voltak, az általa leírt istenkép nem egy teremtett lény képe volt. Amit látott, az csak egy látomás volt, és nem az anyagi világból származó személy képe. János látomást látott, de nem volt tanúja Isten valódi megjelenésének. Isten megtestesült lényének képe, mivel egy teremtett lény képmása, nem képviselheti Isten természetét a maga teljességében. Amikor Jahve megteremtette az emberiséget, azt mondta, hogy a saját képmására tette azt, és férfit és nőt teremtett. Akkor azt mondta, hogy a férfit és nőt Isten képmására teremtette. Bár az ember képmása hasonlít Isten képmására, ez nem értelmezhető úgy, hogy az ember megjelenése Isten képmása. Az emberiség nyelvét sem használhatod Isten képmásának teljes összefoglalására, mert Isten olyan fenséges, olyan nagy, olyan csodálatos és kifürkészhetetlen!

Amikor Jézus eljött, hogy elvégezze a munkáját, az a Szentlélek irányítása alatt volt; úgy cselekedett, ahogy a Szentlélek akarta, és nem az ószövetségi Törvény Kora vagy Jahve munkája szerint. Bár a munka, amit teljesíteni Jézus eljött, nem Jahve törvényeinek vagy parancsolatainak betartása volt, a forrásuk egy és ugyanaz volt. Az a munka, amelyet Jézus végzett, Jézus nevét képviselte, és a Kegyelem Korát képviselte; ami pedig a Jahve által végzett munkát illeti, az Jahvét képviselte, és a Törvény Korát képviselte. Az Ő munkájuk egy Lélek munkája volt két különböző korban. Az a munka, amelyet Jézus végzett, csak a Kegyelem Korát képviselhette, és az a munka, amelyet Jahve végzett, csak az ószövetségi Törvény Korát képviselhette. Jahve csak Izráel és Egyiptom népét, valamint az Izráelen túli nemzeteket vezette. Jézus munkája az újszövetségi Kegyelem Korában Isten munkája volt Jézus neve alatt, ahogyan a kort vezette. Ha azt mondod, hogy Jézus munkája Jahve munkáján alapult, hogy Ő nem kezdett el semmilyen új munkát, és hogy minden, amit tett, Jahve szavai, Jahve munkája és Ézsaiás próféciái szerint történt, akkor Jézus nem lenne testté lett Isten. Ha így végezte volna a munkáját, akkor apostol vagy a Törvény Korának munkása lett volna. Ha ez úgy van, ahogy mondod, akkor Jézus nem indíthatott volna el egy kort, és nem végezhetett volna más munkát sem. Ugyanígy a Szentléleknek is elsősorban Jahvén keresztül kell végeznie a munkáját, és a Szentlélek Jahvén kívül nem végezhetett volna semmilyen új munkát. Helytelen, ha az ember így értelmezi Jézus munkáját. Ha az ember azt hiszi, hogy a Jézus által végzett munka Jahve szavai és Ézsaiás próféciái szerint történt, akkor Jézus vajon a megtestesült Isten volt vagy pedig a próféták egyike? E nézet szerint nem létezne a Kegyelem Kora, és Jézus nem lenne Isten megtestesülése, mivel az Általa végzett munka nem képviselhetné a Kegyelem Korát, hanem csak az ószövetségi Törvény Korát képviselhetné. Csak akkor lehetett új korszak, amikor Jézus azért jött, hogy új munkát végezzen, hogy elindítson egy új kort, hogy áttörjön a korábban Izráelben végzett munkán, és hogy munkáját ne a Jahve által Izráelben végzett munkával vagy az Ő régi szabályaival összhangban, vagy bármilyen előírás szerint végezze, hanem hogy elvégezze azt az új munkát, amelyet Neki kell elvégeznie. Maga Isten jön, hogy elindítsa a kort, és maga Isten jön, hogy véget vessen a kornak. Az ember képtelen elvégezni a kor elkezdésének és a kor befejezésének munkáját. Ha Jézus nem vetett véget Jahve munkájának, miután eljött, akkor ez azt bizonyítaná, hogy Ő csupán egy ember volt, és képtelen arra, hogy Istent képviselje. Éppen az, mert Jézus eljött és befejezte Jahve munkáját, folytatta Jahve munkáját, sőt, a saját munkáját, egy új munkát végzett, bizonyítja azt, hogy ez egy új kor volt, és hogy Jézus Maga Isten volt. Ők két, egymástól határozottan különböző szakaszát végezték a munkának. Az egyik szakasz a templomban zajlott, a másik pedig a templomon kívül folyt. Az egyik szakasz az ember életének törvény szerinti vezetése volt, a másik pedig a vétekáldozat felajánlása. A munkának ez a két szakasza markánsan különbözött; ez választja el az új kort a régitől, és teljesen helyes azt mondani, hogy ez két különböző kor. Más volt a munkájuk helyszíne, más volt a munkájuk tartalma és más volt a munkájuk célja. Mint ilyenek, két korra oszthatók: az Új- és az Ószövetségre, vagyis az új és a régi korra. Amikor Jézus eljött, nem ment be a templomba, ami azt bizonyítja, hogy Jahve kora véget ért. Azért nem lépett a templomba, mert Jahvénak a templomon belüli munkája már befejeződött, és nem kellett újra elvégezni, az újbóli elvégzése egyet jelentene annak megismétlésével. Csak úgy volt képes Isten munkáját a csúcsra juttatni, hogy elhagyta a templomot, új munkába kezdett és új ösvényt indított el a templomon kívül. Ha nem ment volna ki a templomból, hogy munkáját végezze, akkor Isten munkája a templom alapjain stagnált volna, és soha nem lett volna semmilyen új változás. Ezért amikor Jézus eljött, nem ment be a templomba, és nem a templomban végezte a munkáját. A munkáját a templomon kívül végezte, és a tanítványok vezetésével szabadon fogott neki a munkájának. Az, hogy Isten elhagyta a templomot, hogy a munkáját végezze, azt jelentette, hogy Istennek új terve volt. Munkájának a templomon kívül kellett folynia, és új munkának kellett lennie, amely a megvalósítás módját tekintve kötetlen volt. Amint Jézus megérkezett, véget vetett Jahve Ószövetség korában végzett munkájának. Bár két különböző néven nevezték őket, ugyanaz volt a Lélek, aki végrehajtotta a munka mindkét szakaszát, és az elvégzett munka folyamatos volt. Mivel más volt a név, és a munka tartalma is más volt, a kor is más volt. Amikor Jahve eljött, az volt Jahve kora, és amikor Jézus jött el, az volt Jézus kora. És így minden egyes eljövetelkor Istent egy néven nevezik, ami egy kort képvisel, és egy új ösvényt indít el; és minden egyes új ösvényen új nevet vesz fel, ami azt mutatja, hogy Isten mindig új és soha nem régi, és hogy munkája soha nem szűnik meg előrefelé haladni. A történelem mindig előre halad, és Isten munkája is mindig előre halad. Ahhoz, hogy az Ő hatezer éves irányítási terve elérje a végét, folyamatosan előrefelé kell haladnia. Mindennap új munkát kell végeznie, minden évben új munkát kell végeznie; új ösvényeket kell indítania, új korszakokat kell indítania, új és nagyobb munkát kell kezdenie, és ezek mellett új neveket és új munkát kell hoznia. Isten Lelke pillanatról pillanatra új munkát végez, soha nem ragaszkodik a régi utakhoz vagy előírásokhoz. A munkája sem állt meg soha, hanem minden egyes múló pillanatban megvalósul. Ha azt mondod, hogy a Szentlélek munkája változhatatlan, akkor miért kérte Jahve a papokat, hogy a templomban szolgáljanak neki, Jézus mégsem ment be a templomba, annak ellenére, hogy amikor eljött, az emberek azt is mondták, hogy Ő a főpap, és hogy Dávid házából való, főpap és nagy király egyben? És miért nem mutatott be áldozatot? Belépni a templomba vagy nem belépni a templomba – vajon mindez nem Magának Istennek a munkája? Ha, ahogyan az ember képzeli, Jézus újra eljön, és az utolsó napokban még mindig Jézusnak fogják hívni, és még mindig fehér felhőn jön el, és Jézus képében száll alá az emberek közé: vajon nem lenne-e ez az Ő munkájának megismétlődése? Képes-e a Szentlélek a régihez ragaszkodni? Minden, amit az ember hisz, az elképzelés, és minden, amit az ember megért, az a szó szerinti jelentésnek, valamint a képzeletének felel meg; ezek ellentétben állnak a Szentlélek munkájának alapelveivel, és nincsenek összhangban Isten szándékaival. Isten nem így dolgozna; Isten nem ilyen ostoba és buta, és az Ő munkája nem olyan egyszerű, mint ahogy képzeled. Mindazok alapján, amit az ember elképzel, Jézus egy fehér felhőn utazva jön majd el, és leszáll közétek. Meg fogjátok látni Őt, aki egy felhőn utazva elmondja nektek, hogy Ő Jézus. Meg fogjátok látni a kezén lévő szegnyomokat is, és tudni fogjátok, hogy Ő Jézus. És Ő újra meg fog menteni titeket, és a ti hatalmas Istenetek lesz. Megment titeket, új névvel ruház fel titeket, és mindegyikőtöknek egy fehér követ ad, ami után beléphettek a mennyek országába, és befogadnak titeket a paradicsomba. Vajon az ilyen hiedelmek nem az ember elképzelései? Vajon Isten az ember elképzelései szerint működik, vagy az ember elképzeléseivel ellentétesen működik? Vajon az ember elképzelései nem mind a Sátántól származnak? Vajon a Sátán nem rontott meg minden embert? Ha Isten az ember elképzelései szerint végezné munkáját, nem válna-e akkor Sátánná? Nem lenne-e ugyanolyan, mint a teremtett lények? Mivel a teremtett lényeket a Sátán már annyira megrontotta, hogy az ember a Sátán megtestesítőjévé vált, ha Isten a Sátán dolgai szerint munkálkodna, nem lenne-e akkor a Sátánnal szövetségben? Hogyan tudja az ember kifürkészni Isten munkáját? Ezért Isten soha nem munkálkodna az ember elképzelései szerint, és soha nem munkálkodna úgy, ahogy azt te elképzeled. Vannak, akik azt mondják, hogy Isten Maga mondta, hogy egy felhőn fog érkezni. Igaz, hogy Isten Maga mondta ezt, de nem tudod, hogy egyetlen ember sem képes kifürkészni Isten titkait? Nem tudod, hogy ember nem tudja megmagyarázni Isten szavait? Minden kétséget kizáróan biztos vagy abban, hogy a Szentlélek megvilágosított és megvilágított téged? Biztos, nem arról volt szó, hogy a Szentlélek ilyen közvetlen módon mutatta meg neked? Vajon a Szentlélek volt az, aki tanított téged, vagy a saját elképzeléseid vezettek erre a gondolatra? Azt mondtad: „Ezt maga Isten mondta.” Ám nem használhatjuk a saját elképzeléseinket és elménket arra, hogy Isten szavait mérlegeljük. Ami az Ézsaiás által mondott szavakat illeti, meg tudod teljes bizonyossággal magyarázni a szavait? Meg mered magyarázni a szavait? Mivel nem mered megmagyarázni Ézsaiás szavait, miért mered megmagyarázni Jézus szavait? Ki a fenségesebb, Jézus vagy Ézsaiás? Mivel a válasz Jézus, miért magyarázod meg a Jézus által mondott szavakat? Vajon Isten előre szólna neked a munkájáról? Egyetlen teremtett lény sem tudhatja, még a mennyei hírnökök sem, sem az Emberfia, honnan tudhatnád akkor te? Az embernek túl sok mindent nélkülöz. Ami most számotokra döntő fontosságú, hogy ismerjétek a munka három szakaszát. Jahve munkájától Jézus munkájáig és Jézus munkájától a mostani szakaszig, ez a három szakasz egy folyamatos szállal fogja össze Isten irányításának teljes skáláját, és mindhárom egy Lélek munkája. A világ teremtése óta Isten mindig is az emberiség irányításán munkálkodott. Ő a kezdet és a vég, Ő az első és az utolsó, Ő az, aki elkezd egy kort, és Ő az, aki véget vet a kornak. A munka három szakasza, különböző korokban és különböző helyeken, félreérthetetlenül egy Lélek munkája. Mindazok, akik ezt a három szakaszt különválasztják, szemben állnak Istennel. Immár meg kell értened, hogy az első szakasztól napjainkig minden munka egy Isten munkája, egy Lélek munkája. Ehhez nem férhet kétség.