Mi az Istenbe vetett hit? Ez a leggyakorlatiasabb kérdés, és a legalapvetőbb igazság, amelyet a hívőnek meg kell értenie. Vajon az Istenbe vetett hit egyfajta meggyőződés, vagy egy irány és cél az ember életében? A szívedben mi a hit végső célja? Miért akarsz hinni Istenben? Avagy mi a te hiedelmed? Mi az Istenbe vetett hited alapja és alapzata? Mi a motivációd? Más szóval milyen szándékod és célod van az Istenbe vetett hittel? Végső soron mire való? Ezek a leggyakorlatiasabb kérdések. Mondhatod, hogy az emberek azért hisznek Istenben és azért fogadják el Őt, hogy áldásokat kapjanak. Az emberek azért hisznek Istenben, hogy legyen miben reménykedniük, legyen mi után vágyódniuk, és legyen mire törekedniük a gondolat és a szellem birodalmában. Eredetileg ez a szándék húzódik meg minden ember Istenbe vetett hite mögött. Ám miután az emberek eljutnak az Istenbe vetett hithez, miután kapcsolatba kerülnek Isten szavaival, az igazsággal, Isten munkájával, valamint mindenféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal Isten szuverenitása alatt, akkor öntudatlanul megváltoznak a hitről alkotott nézeteik. Miután egy bizonyos mértékig megértik az igazságot, felismerik, hogy az Istenbe vetett hit lehetővé teszi számukra az igazság elnyerését, hogy a hit nagyon is jelentőségteljes, hogy a hit valóban sok tekintetben meg tudja változtatni az embereket és végső soron meg tudja oldani az emberi romlottság problémáját. Az Istenbe vetett hithez ki kell derítened az alábbi kérdéseket: Miért hisznek az emberek Istenben? Mi az Istenbe vetett hit célja? Mi motiválja az Istenbe vetett hitet? Eredetileg miből indul ki az Istenbe vetett hit vágya és törekvése? Mennyire gondoltatok már bele ezekbe a kérdésekbe? Vannak helyes válaszaitok? (Először azért hittem Istenben, mert áldásokat szerettem volna kapni. Némi Isten szavaiból eredő ítélet és fenyítés megtapasztalása után láttam, hogy csupán áldásokra törekszem, és valójában nem rendelkezem lelkiismerettel, illetve értelemmel, és túlságosan önző vagyok. Éreztem, hogy mélységesen megrontott a Sátán, így hát szerettem volna olyasvalaki lenni, akinek van lelkiismerete és értelme, olyasvalaki, aki el tudja foglalni a teremtett lényt megillető helyet és követni tudja Istent. Jelenleg csupán ezzel a csekély tudással rendelkezem.) Amikor az emberek hinni kezdenek Istenben, mindig kegyelmet akarnak nyerni, áldásokat és előnyöket akarnak nyerni, ki akarják elégíteni a szellem és a hús-vér test különböző igényeit és vágyait. A hitük kezdete óta, amikor ezen dolgokra törekedtek, már sokat szenvedtek, és mostanra értik, hogy a hit jelentősége meghaladja ezeket a dolgokat. A hit jelentősége túlságosan mélyreható, túlságosan gyakorlati, és az általuk kapott előnyökből túlságosan sok van ahhoz, hogy néhány szóban össze lehessen foglalni. Az Istenbe vetett hithez először meg kell oldanunk az ember romlott beállítottságának és bűnének a problémáit, valamint szert kell tennünk az alávetettségre és Isten ismeretére. Csak ily módon vethetjük le a saját romlott beállítottságunkat és menekülhetünk meg a Sátán befolyásától, hogy teljes mértékben Istenhez forduljunk. Az Istenbe vetett hit és Isten követésének a célja az, hogy elnyerjük Istentől az igazságot és az életet, végső soron olyan emberré válva, aki Isten akaratához igazodik, és képes alávetni magát Istennek és imádni Őt. Ez a hit igazi jelentése. Ha megnézzük, hogy az emberek mit értenek hiten, akkor láthatjuk, hogy a hitre vonatkozó nézeteik, a szándékaik és a motivációik nagy változáson mentek át. Mi idézte elő ezt a változást? (Annak eredménye ez, hogy Isten kifejezésre juttatta az igazságot, és mindazon munkáé, amelyet az embereken végzett.) Így van. Ez a változás nem csupán az idő múlásának az eredménye, és senki nem is erőltette rád, se nem valamely vallási tanítás befolyása vagy mételye ez, még kevésbé a szívjóságod indította a Mennyt arra, hogy jobb, emberibb emberré változtasson téged. Ezek mind emberi elképzelések és képzelődések. Tulajdonképpen az emberek által elnyert leginkább gyakorlati haszon az, hogy Isten szavainak útmutatásával, Isten szavai által öntözve és terelgetve megértik az igazságot és megértik Isten akaratát, világosan tudják látni az emberek közötti sötétséget és gonoszságot, és nagyban megváltoznak az elgondolásaik és a nézeteik. Mi idézi elő ezeket a változásokat? Annak eredménye ez, hogy fokozatosan és apránként megtapasztalják Isten munkáját és Isten szavait. Nos, akkor mit foglalnak magukban ezek a változások? A hit legnagyobb dolgát foglalják magukban – az üdvösség dolgát. Ez az ember hitének legfőbb jelentősége. Tulajdonképpen az emberek nem igényelnek valami sok hitet. A céljuk egyszerűen az, hogy kegyelmet nyerjenek és békességet keressenek. Akkor ez átváltozik egy arra irányuló vágyra, hogy jó emberek legyenek, ne pedig rosszak, és végül csupán jó rendeltetési helyet akarnak kapni. Azonban ebben rejlik a legnagyobb kérdés: Milyen hatást akar Isten valójában elérni az ítélő, megtisztító, és az emberek számára üdvösségét hozó munkájával? Ezt kellene megérteniük az embereknek. Ha Isten munkája az emberek megmentése, akkor vajon mit használ fel Ő ezen üdvösség megvalósításához? Azt, ahogyan az emberek megértik az igazságot és az Ő szavait, aztán pedig ahogyan megtapasztalják az ítéletet és a fenyítést, a próbatételeket és finomításokat, megszabadítva őket a bűntől és a Sátán befolyásától. Végül is mi az emberek hitének végső jelentősége? Egyszerűen fogalmazva az, hogy meg legyenek mentve. És mi az üdvösség jelentősége? Szeretném, ha ezt mindannyian átgondolnátok, és megmondanátok nekem, hogy valójában mit jelent megmentve lenni. (Azt jelenti, hogy ki tudunk törni a Sátán befolyása alól, teljes mértékben Istenhez tudunk fordulni, és végső soron életben tudunk maradni.) (Azok az emberek, akik a Sátán hatalma alatt élnek, megérdemlik a halált, azonban azok, akiket megment az, hogy megtapasztalják Isten munkáját, nem fognak meghalni.) Ezt mindannyian értitek, és a doktrína szintjén el tudjátok magyarázni, de egyszerűen nem tudjátok, valójában mit jelent megmentve lenni. Vajon a megmentettség a romlott beállítottságotok levetése? Vajon megmentve lenni azt jelenti, hogy nem hazudsz, hogy becsületes ember vagy, és többé már nem lázadsz Isten ellen? Valójában milyen megmentve lenni? Egyszerűen szólva, ha meg vagy mentve, az azt jelenti, hogy képes leszel tovább élni, hogy visszahozatsz az életbe. Egykor bűnben éltél, és a halál felé tartottál – Isten szemével nézve halott ember voltál. Mi alapján mondom ezt? Kinek a hatalma alatt élnek az emberek, mielőtt szert tennének az üdvösségre? (A Sátán hatalma alatt.) És mire hagyatkoznak az emberek, ha a Sátán hatalma alatt élnek? A sátáni természetükre és a romlott beállítottságaikra hagyatkozva élnek. Akkor vajon az egész lényük – a hús-vér testük, és minden egyéb aspektusuk, például a lelkük és a gondolataik – élő vagy halott? Isten szempontjából halottak ők, járkáló tetemek. A felszínen úgy tűnik, hogy lélegzel és gondolkozol, azonban gonosz, Isten ellen szegülő, Isten ellen lázadó minden, amire szüntelenül gondolsz, minden gondolatod olyan, amelyet Isten gyűlöl, utál és elmarasztal. Isten szemében nem csupán a hús-vér testhez, hanem teljes mértékben a Sátánhoz és az ördögökhöz tartoznak mindezek a dolgok. Vajon akkor Isten szemében egyáltalán emberi a romlott emberiség? Nem, nem emberek ők, hanem vadállatok, ördögök és Sátánok – élő Sátánok! Az emberek mind a Sátán természete szerint élnek, és Isten emberi testbe öltözött élő Sátánoknak, emberbőrbe bújt ördögöknek látja őket. Isten járkáló tetemeknek, halottaknak minősíti az ilyen embereket. Isten most az üdvösség munkáját végzi, ami azt jelenti, hogy fogja a Sátán romlott természete és romlott lényege szerint élő, járkáló tetemeket – a halottakat –, és élő emberekké teszi őket. Ez a megmentettség jelentősége. Az emberek azért hisznek Istenben, hogy meg legyenek mentve – mit jelent megmentve lenni? Amikor elérik Isten üdvösségét, akkor a holtak élőkké válnak. Egykor a Sátánhoz tartoztak, halálra voltak szánva, azonban most Istenhez tartozó emberekként életre keltek. Ha az emberek alá tudják magukat vetni Istennek, ismerik Őt, hódolattal meghajolnak Őelőtte, amikor Istenben hisznek és követik Őt, ha már nincs a szívükben ellenállás és lázadó mivolt, ha már nem szegülnek szembe Ővele, illetve támadják meg Őt, és valóban alá tudják vetni magukat Őneki, Isten szemében akkor igazi élő emberek ők. Vajon élő ember az, aki csupán szavakban ismeri el Istent? (Nem.) Akkor hát milyen ember az élő ember? Melyek az élő emberek valóságai? Mivel kell rendelkezniük az élő embereknek? Mondjátok el nekem a véleményeteket. (Azok az élő emberek, akik el tudják fogadni az igazságot. Amikor az emberek ideológiai nézetei és a dolgokra vonatkozó nézetei megváltoznak és összhangba kerülnek Isten szavával, akkor élő emberek ők.) (Az élő emberek azok, akik megértik az igazságot és gyakorolni tudják az igazságot.) (Élő ember az, aki Jóbhoz hasonlóan féli Istent és kerüli a rosszat.) (Azok az élő emberek, akik ismerik Istent, akik Isten szavai szerint tudnak élni, és meg tudják élni az igazságvalóságot.) Mindannyian egyfajta megnyilvánulásról beszéltetek. Ahhoz, hogy valaki végső soron meg legyen mentve és élő emberré váljon, legalább arra képesnek kell lennie, hogy megszívlelje Isten szavait, és a lelkiismeret és az értelem szavait szólja, valamint gondolkodnia kell, élesen kell látnia, képesnek kell lennie az igazság megértésére és gyakorlására, arra, hogy alávesse magát Istennek és imádja Őt. Ilyen az igazi élő ember. Mi az, amin gyakran gondolkoznak és amit gyakran tesznek az élő emberek? Tehetik egy kicsit azt, ami a normális emberek dolga. Elsősorban jól teljesítik a kötelességeiket, valamint félik Istent és kerülik a rosszat abban, amire gondolnak és amit felfednek, amit rendszerint mondanak és tesznek. Ez a természete annak, amin gyakran gondolkoznak és amit gyakran tesznek. Egy kicsit pontosabban fogalmazva, amit mondanak és amit tesznek, az nagyjából legalábbis megfelel az igazságnak. Isten nem ítéli el azt, illetve nem utasítja vissza, hanem elismeri és jóváhagyja. Ezt teszik az élő emberek, és ez a dolguk. Ha csupán szavakkal ismered el Istent, és a szívedben hiszel, akkor vajon el tudod érni Isten jóváhagyását és üdvösségét? (Nem.) Miért nem? Némelyek azt mondják: „Hiszem, hogy van Isten”, „Hiszek Isten mindenek feletti szuverenitásában és az emberiség sorsában”, „Hiszem, hogy velem kapcsolatban minden Isten kezében van, hogy az életem nagy részében Isten vezetett engem, és hogy Isten hasonlóképpen vezetni tud engem a jövőbeli utamon”, valamint „Hiszem, hogy Isten meg tudja változtatni a sorsomat.” Vajon az ilyen „hit” azt jelenti, hogy meg vannak mentve? (Nem.) Akkor hát milyen fajta hit jelenti azt, hogy az emberek valóban meg vannak mentve? (Az olyan hit, amely lehetővé teszi számukra, hogy Jóbhoz hasonlóan féljék Istent és kerüljék a rosszat.) Hogyan tudnak eljutni az emberek oda, hogy ilyen hamisítatlan hittel rendelkezzenek? A szóbeli elismerés és az, hogy hisznek a szívükben – vajon az ilyesfajta hiedelem létre tud hozni olyan szívet, amely féli Istent és kerüli a rosszat? Vajon az ilyen hit azt jelenti, hogy az emberek ismerik Istent? Lehetővé tudja tenni az emberek számára az Istennek való alávetettségelérését? El tudja érni az üdvösséget? Mi az, ami még hiányzik innen? Át kell gondolni és meg kell érteni ezeket a kérdéseket.

Van különbség a hiedelem, a meggyőződés és a hamisítatlan hit között? (Igen.) Bizonyosan vannak különbségek, és neked rá kell jönnöd, pontosan melyek ezek a különbségek. Ha nem tudsz különbséget tenni ezen dolgok között, akkor előfordulhat, hogy úgy érzed, hamisítatlan hited van Istenben, amikor csupán homályos hiedelemmel vagy meggyőződéssel rendelkezel. Hogyan helyettesítheti a homályos meggyőződés az Istenbe vetett hamisítatlan hitedet? Lényegében a valódi bizalom helyett annak a helyére a saját meggyőződéseidet és hiedelmeidet tetted. Ha az Istenbe vetett hited nem több egy hiedelemnél vagy meggyőződésnél, akkor soha nem tudsz igazán Isten elé járulni, és Isten nem hagyja jóvá az olyan hitet, amilyen a tied. Mi a különbség a hiedelem, a meggyőződés és a hamisítatlan hit között? A hiedelmet és a meggyőződést nem könnyű világosan elmagyarázni, ezért beszéljünk először a hamisítatlan hitről. Mi az Istenbe vetett hamisítatlan hit? (Ha elhisszük azt, hogy minden esemény és minden dolog Isten szuverenitása alatt van.) Vajon ez hamisítatlan hit vagy egy hiedelem? (Egy hiedelem.) (A hamisítatlan hit Isten ismeretének az alapzatán jön létre. Az emberek csak akkor rendelkezhetnek hamisítatlan hittel, ha ismerik Istent.) Ez az értelmezés csupán kis mértékben helyes. Hogyan tudnak eljutni az emberek oda, hogy hamisítatlan hittel rendelkezzenek? Melyek a hamisítatlan hit megnyilvánulásai? Ha az embereknek hamisítatlan hitük van, akkor vajon félre fogják érteni Istent vagy fognak panaszkodni Rá? Fognak bármi ellenállást tanúsítani Istennel szemben? (Nem.) Ha az embereknek hamisítatlan hitük van, akkor vajon fognak lázadozni Isten ellen? Eleget tudnak tenni az emberek Istennek, amikor a saját elképzeléseik és képzelődéseik alapján próbálnak meg jót tenni és jó emberek lenni? (Nem.) Tegyük félre a hiedelem, a meggyőződés és a hamisítatlan hit fogalmát, ezt a három fogalmat, és beszélgessünk először egy bizonyos dologról. Miről híres Péter, mit tett, mielőtt meg lett volna mentve és tökéletesítve lett volna? (Háromszor megtagadta az Urat.) Még mit tett Péter, mielőtt háromszor megtagadta az Urat? Amikor az Úr Jézus azt mondta, hogy meg fogják feszíteni, mit mondott Péter? („Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” (Máté 16:22).) Vajon a hamisítatlan hit indította Pétert arra, hogy ezt mondja? (Nem.) Akkor mi? Az ember jószándéka, és ez Isten munkájának a megszakítása volt. Honnan vette Péter ezt a fajta jószándékot? (Az emberi akaratból.) Miért táplált ilyen emberi akaratot? Nem értette meg Isten akaratát, nem értette meg, mi az Úr Jézus szolgálata, és nem értette meg igazán az Úr Jézust. Csupán azért követte az Urat, mert csodálta Őt. A szívében imádta az Urat, ezért szeretni és óvni akarta Őt. Azt gondolta: „Ennek soha nem szabad megtörténnie Veled. Nem szenvedheted el azt a fájdalmat! Ha szenvedésre van szükség, majd én szenvedek. Én fogok szenvedni helyetted.” Nem ismerte Isten akaratát, és volt benne némi, az emberi akaratból eredő jószándék, és meg akarta akadályozni ennek a dolognak a megtörténtét. Mi késztette hát arra, hogy ily módon cselekedjen? Bizonyos tekintetben a forrófejűség, az emberi akarat, valamint a megértés hiánya. Más tekintetben viszont nem értette Isten munkáját. Valódi bizalomból tette ezt? (Nem.) Akkor hát hogyan jutott el oda, hogy ilyen jó szándékai legyenek? Az ilyen jó szándékok vajon összhangban vannak az igazsággal? Jó cselekedetnek minősülnek? Bár jót akart tenni, és jó szándékkal, őszintén cselekedett, vajon mi volt a tettei természete? Hamisítatlan hitből eredt ez a viselkedés és ezek a tettek? (Nem.) Most már nyilvánvaló, a válasz egyértelműen nem. Akkor ez vajon hiedelem? (Igen.) Használjuk ezt annak megbeszélésére, hogy mi az a hiedelem. A hiedelem egyfajta jó utáni vágyódás és jófajta vágy, amely nagyon is összhangban van az emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel. Olyasvalami, amit az emberiség általában jónak, helyesnek és pozitívnak tart. Valamiféle jó gondolat, egyfajta jó ötlet, jó gyakorlat és jó motiváció, amely teljes mértékben összhangban van az emberi elképzelésekkel és érzelmekkel. Ez után áhítoznak az emberek. Ez a hiedelem. A hiedelem azonban nem hamisítatlan hit. Teljes mértékben az emberi akaratból ered, és nem igazodik az Isten által megkövetelt mércékhez, vagyis a hiedelem nem valódi bizalom. Péter tényleg jó ember volt. Jó emberi mivolttal rendelkezett, és egyszerű, becsületes, szenvedélyes és buzgó volt a törekvéseiben. A szívében nem táplált kételyeket az Úr Jézus kilétével kapcsolatban. Így hát a szíve mélyéről tudta mondani ezeket a szavakat: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” Az, hogy ilyesmit ki tudott mondani, megmutatja az emberi mivoltát és a személyiségét. Bár ez egyfajta vágy, egyfajta jó szándék, és csupán egyfajta hiedelemből eredő viselkedés, gyakorlat és megnyilatkozás, látjuk, hogy Péter kedves ember mivolttal rendelkezik. Pozitív és helyes hiedelmei voltak, azonban mivel sajnos túlságosan éretlen volt, túlságosan keveset tudott Istenről, nem ismerte Isten irányítási tervét, nem tudta, milyen munkát szándékozik elvégezni Isten, és nem értette Isten akaratát, tett egy ostoba dolgot, amely teljes mértékben az emberi akaraton alapult, és megszakította Isten munkáját. Olyan emberi tett volt ez, amelyet hiedelem váltott ki, nyilvánvalóan nem hamisítatlan hit. Ha valaki ilyen hiedelmekkel rendelkezik, ami jó viselkedést hoz létre, és arra indítja az illetőt, hogy jó szándékai legyenek, vajon Isten emlékezni fog az általa tett dolgokra? Nem, nem emlékszik ezekre a dolgokra, ezért hiába lettek megtéve! Isten inkább azt mondja: „Távozz tőlem, Sátán” (Máté 16:23) Gondoljátok át ezt! Miért mondott az Úr Jézus olyan szavakat, amelyeket oly tapintatlannak tartanak az emberek? Miért nem tanúsított megértést az Úr Jézus, amikor látta Péter jó szándékait? Mi volt Isten hozzáállása ehhez a dologhoz? Vajon Isten helyeselte Péter ezen jó szándékát? (Nem.) Isten átvizsgálta Péter szívét, és látta, hogy nincsenek gonosz szándékai, ezért nem kellett lelepleznie e dolog lényegét. Rendben van ez? (Nincs.) Miért? Mit gondol Isten, amikor az emberek szándékai, hiedelmei és gondolatai jók, azonban nincsenek összhangban Isten akaratával? Isten azt mondja, hogy az ilyen dolgok a Sátántól erednek, és ellenállnak Istennek. Ezt gondolja Isten. Vajon ez a fajta gondolkozás ellentétes az emberi gondolkozásmódokkal? (Igen.) Mit tenne egy átlagos, emberi szeretet alapján cselekvő ember Péter vonatkozásában? Lehetővé tenné Péter számára, hogy megőrizze a méltóság látszatát, adva neki némi mozgásteret, ezt gondolva a szívében: „Péter szándékai jók, és meg akar óvni Téged. Tapintatlan ily módon szemrehányást tenni Péternek.” Azonban Isten tettei nem az emberi elképzelésekhez igazodnak. Mi az Isten által elmondott szavak természete? Egyfelől lelepleznek, másfelől pedig elmarasztalnak, valamint ítéletet mondanak. Hogyan érzett Péter e szavak hallatán? Meg lett fenyítve, olyan volt számára, mintha kést döftek volna a szívébe. Rettenetesen érezte magát, és nem értette, ezt gondolva magában: „Ó, Istenem, én őszintén szeretlek Téged! Oly nagyon hiszek Tebenned, oly nagyon szeretlek Téged, és olyannyira óvni akarlak, akkor hát miért bánsz velem így? Azt mondod, hogy a Sátán vagyok, és elrendeled, hogy távozzak Tőled. A Sátán vagyok? Nem olyasvalaki vagyok, aki őszintén követ Téged? Akkor hát hogyan tudsz engem Sátánnak látni? Sőt, mi több, olyan tapintatlan vagy, hogy azt mondod nekem, távozzak Tőled. Ez túlságosan bántó, túlságosan fájdalmas!” Látjátok Istennek az emberi hiedelemhez való hozzáállását abból, ahogyan Isten az ilyen dolgokat kezeli, és ahogyan bánik velük? (Elmarasztal, megítél és leleplez.) Így van. Isten nem csupán nem kedveli, hanem gyűlöli ezeket a dolgokat, és a legkomolyabban elmarasztalja őket. Látjátok Isten természetét azokból a dolgokból, amelyeket felfedett? (Isten természete igaz.) Egészen biztosan. És még? Ami Istent illeti, bár a tolerancia, az irgalom, a türelem és a szerető kedvesség nagyon is javára válnak az embereknek, és bár vannak olyan részek abban, amivel Isten rendelkezik, és ami Ő, amelyeket könnyebben el tudnak fogadni az emberek, és bár ezek olyan dolgok, amelyeket Isten mindig felfed és átad az embereknek, de ha az emberek megsértik Isten természetét és megszegik az Ő alapelveit, akkor vajon hogyan fog bánni velük Isten? Elmarasztalja őket! Isten nem tesz kétértelmű kijelentéseket az embereknek, mondván: „Az emberek jószándékkal, hátsó szándék nélkül tették ezt, így hát ez alkalommal megkímélem őket.” Az emberektől eltérően Isten nem engedélyezi a középutat, és nem teszi lehetővé az emberi akarat meghamisítását. Az egy az egy, a kettő az kettő. A helyes az helyes, a helytelen pedig helytelen. Isten számára nincs kétértelműség. Annak boncolgatásával, amit Péter mondott az Úr Jézusnak: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled”, az emberek láthatják, hogy mi az a hiedelem. Vajon eleget tudnak tenni Istennek, azok az emberek, akiknek hiedelmeik vannak? Képesek a hiedelmek arra, hogy hamisítatlan hitet hozzanak létre? Képesek helyettesíteni az emberek Istenbe vetett hamisítatlan hitét? (Nem.) Egészen biztosan nem képesek.

Végső soron mik a hiedelmek? Az emberek által kialakított képzelődések és elképzelések, jóravaló vágyak, jó célok és magasztos ideálok válfajai. Ezen dolgok kialakítását követően az emberek ebbe az irányba rohannak, úgy törekedve rájuk és érve el őket, hogy emberi jó szándékokra, emberi erőfeszítésre, a szenvedésre irányuló emberi akaratra, valamint még több emberi jótettre hagyatkoznak. Mi az, ami hiányzik itt? Miért van az, hogy a hiedelmekkel rendelkező emberek nem tudnak eleget tenni Istennek? (A hiedelmeik alapján az emberek félbeszakítják és megzavarják Isten munkáját.) Ez az egyik nyilvánvaló aspektus. Emellett, amikor az emberek a hiedelmeik alapján tesznek dolgokat, vajon van bármi igazság abban, amit tesznek? (Nincs.) Boncolgassuk, mit tett Péter. Péter azt mondta: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” Van igazság ezekben a szavakban? (Nincs.) Mit ért az alatt, hogy „ez nem történhet meg veled”? Miért nem történhet meg ez Istennel? Lehetséges, hogy mindez nem Isten szuverenitása alatt áll? Vajon nem Istené ebben az utolsó szó? Ha Isten megengedi, akkor úgy lesz. Ha Isten nem engedi meg, akkor nem lesz elkerülve? Vajon Péter szavai: „ez nem történhet meg veled” meg tudják változtatni mindezt? Ki határozta meg mindezek megtörténtét, haladását és kimenetelét? (Isten határozta meg.) Akkor hát mik ezek a Péter által elmondott szavak? Ostoba szavak, tudatlanságban szólt szavak, a Sátán nevében szólt szavak. Ez az emberi hiedelmek által kiváltott következmény. Komoly probléma ez? (Bizony, komoly.) Mennyire komoly? (Ellenáll Istennek, és a Sátán megnyilvánulásának minősül.) Így van. A Sátán megnyilvánulásának minősül, ami azt jelenti, hogy ellenáll Istennek, és a Sátán nevében lerombolja Isten munkáját. Ha az Úr Jézus úgy tett volna, ahogyan azt Péter mondta, akkor az vajon nem tette volna tönkre az Ő emberiséget megváltó munkáját? Mi a Péter által elmondott szavak természete? (Megszakítják Isten munkáját.) Ezért mondta Isten irgalmatlanul ezeket a dühös szavakat: „Távozz tőlem, Sátán”! Ezek a szavak elmarasztalnak és megítélnek. Bennük rejlik Isten természete. Amikor az emberek ilyen hiedelmeket vallanak, jó szándékokkal, emberi vágyakkal, csodaszép emberi óhajokkal, és mindazon dolgokkal keveredve, amelyeket az emberek pozitívnak, helyesnek és jónak tartanak, akkor vajon Isten jóváhagyja ezt? (Nem.) Az emberek mindezen dolgokat jónak látják, akkor hát Isten miért nem adja ehhez a jóváhagyását? Bizonyos tekintetben azért, mert az emberek nem ismerik igazán Istent. Ez az általános ok. Emellett pedig, gyakorlati szempontból, az emberek nem igazán vetik alá magukat az Isten által kimondott szavaknak és az Őáltala véghez vitt cselekedeteknek, és nem is fogják fel igazán ezeket a dolgokat. Az emberi gondolkozás alapján mindig azt akarják, hogy Isten ne tegye ezt, ne tegye azt. Mindig azt gondolják: „Nem igazán jó Istennek, ha így cselekszik. Nem azt várnánk, hogy így cselekedjen, ez nem valami tapintatos az emberek vonatkozásában.” Amikor az emberek ilyen dolgokkal találkoznak, gyakran alakítanak ki elképzeléseket, tele vannak ember alkotta képzelődéssel, és a dolgok megtételének mindenféle emberi módjaihoz folyamodnak. Ebben nincs alávetettség, nincs igaz tudás, nincs igazi istenfélelem, csupán Isten munkájának a megszakítása és lerombolása. A hamisítatlan hit egyetlen alkotóeleme sincs benne. Ezért Péter megítéltetett, miután kimondta ezeket a szavakat. Nyert valamit, miután ítéletben részesült? (Egy kicsit jobban meg tudta érteni magát és Isten természetét.) Jó vagy rossz dolog az ilyen ítélet? Legalább jól fejbe vágta, melyből adódóan megállt és elgondolkozott: „Uram, vajon én a Sátán vagyok? Valóban hiszek Tebenned, olyan valaki vagyok, aki szeret Téged, a Te hű követőd vagyok! Hogyan lehetnék a Sátán?” Újra eltöprengve ezen, azt gondolja: „Az Úr Jézus oly világos és egyértelmű szavakkal dorgált meg engem. Azt mondta nekem, hogy távozzak Tőle és megdorgált, mintha a Sátán lennék. Ez azt jelenti, hogy ebben a dologban, a Sátán helyett cselekedtem! Milyen ember tud a Sátán nevében cselekedni? Az, aki nem egyeztethető össze Istennel. Az ilyen ember bármikor, bárhol képes rá, hogy ellenálljon Istennek és elárulja Őt, le tudja rombolni Isten munkáját, és Isten ellenségévé válva meg tudja zavarni és tönkre tudja tenni Isten munkáját. Ez rettenetes! Mivel ez a helyzet, gyorsan visszavonulok Isten mögé és befogom a szám.” Vajon ez nem azt mutatja, hogy Péter lassacskán észhez tért, megértette a dolgokat, és felismerte a probléma komoly voltát? Felismerte, hogy az ember mindig ember, Isten pedig mindig Isten, és távolság van az ember és Isten között. Ha az ember jó szándékok alapján cselekszik, azt Isten félbeszakításnak és zavarásnak tekinti. Ha fokozatosan ily módon jár el az ember, akkor vajon jó dolognak bizonyul Isten rá vonatkozó ítélete? (Igen.) Akkor hát rossz dolog az, ha valaki felfed némi ostobaságot? Így tekintve rá nem rossz dolog, hanem jó dolog. Miért mondjuk, hogy jó dolognak bizonyul? (Az emberek javára válik.) Így van, az embereknek némiképp a javára válik. Hogyan valósulnak meg ezek az előnyök? Amikor ki vagy téve Isten ítéletének, és aláveted magad, megvizsgálod magad, és mindent elfogadsz, ami Istentől érkezik – Isten kifejeződéseinek, Isten kinyilatkoztatásainak összességét, és mindazt, amit Isten megkövetel tőled – és az a valóságoddá és az életeddé válik, akkor anélkül, hogy tudnál róla, megtisztulsz a romlottságodtól. Akkor hát rossz dolog vagy jó dolog az, ha megítélnek? (Jó dolog.) Hajlandóak vagytok ítéletben részesülni? (Hajlandóak vagyunk.) Akkor rendben lenne az, ha mindennap megítélnének benneteket? Ez nem tenné számodra lehetővé azt, hogy úgy egyél, aludj vagy pihenj, ahogy az normális. Amikor valami történne, Isten szólna neked, hogy lépj vissza. Ha lenne rá ideje, akkor megítélne téged. Rendben lenne ez? Ki tudnád állni? Az emberek nem lennének képesek rá, hogy kiállják ezt, és Isten nem tenne ilyesmit. Isten komolyan azt szeretné, hogy gyorsan fejlődj és válj egyre érettebbé. Ezért van az, hogy sok lépése van Isten ítéletében. Időnként előfordulhat, hogy feldühödik, aztán pedig némi vigaszt kínál neked. Időnként előfordulhat, hogy lesújt rád, aztán pedig irgalmat kínál neked. Bár Isten gyakran feldühödik, vannak szünetek a dühében, amikor az emberek ki tudják fújni magukat. Csak az segíti elő a fejlődésüket az életben, ha Isten ily módon közvetlenül ítéli meg és marasztalja el őket. Az igazság elnyerése megér némi szenvedést.

A csupán hiedelmekkel rendelkező emberek messze vannak attól, hogy eleget tudjanak tenni Isten akaratának, és a hiedelmek messze nem helyettesítik megfelelően az Istenbe vetett hamisítatlan hitet. Ha az Istenbe vetett hitük hiedelmen alapszik, akkor az emberek soha nem tudnak igazán Isten elé járulni, nem is szólva arról, hogy valóban alávessék magukat Neki és Istent félő szívvel rendelkezzenek. Vajon miért? Az emberek hiedelmeinek semmi köze az igazsághoz, és messze vannak attól, hogy eleget tegyenek Isten követelményeinek. Amikor az embereknek hiedelmeik vannak, ez nem jelenti azt, hogy értik az igazságot. Ha az Istenbe vetett hitük hiedelmen alapszik, akkor az emberek soha nem fogják megérteni Isten munkáját, és csak félbeszakítani és megzavarni tudják azt. A hiedelmen alapuló hit nem jelenti azt, hogy az emberek tekintetbe fogják venni Isten akaratát, hát még azt, hogy alávessék magukat Istennek. Akkor hát eztán mi történt Péterrel? Mielőtt az Úr Jézust megfeszítették volna, így szólt Péterhez: „Bizony mondom neked, hogy ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem” (Máté 26:34). Hogyan felelt erre Péter? („Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg” (Máté 26:35).) Ez felzaklatta Pétert, és tagadta, hogy azt fogja tenni, amit az Úr mondott, azonban végül a tények az Úr Jézus szavait igazolták. Vajon Péter bizalma ekkor nagyobb vagy kisebb volt a tiéteknél? (Nagyobb, hiszen levágta a főpap szolgájának a fülét, hogy megóvja az Urat.) Ez a forrófejűsége miatt volt. Az Úr Jézus ismerete, valamint az Ő kilétének az elismerése jelzi azt, hogy milyen mértékben hitt Péter az Úr Jézusban. Ez lehetővé tette számára azt, hogy kétségbeesetten küzdjön az Úr Jézusért, mondván: „Aki hozzáér az Uramhoz, azzal az életemet is kockára téve küzdök meg!” A hite elérte ezt a szintet, de vajon Isten az ember forrófejűségét akarja? Semmiképp sem. Péter hite elérte azt a szintet, hogy hajlandó lett volna letenni az életét az Úrért, akkor hát miért tagadta meg mégis Péter háromszor az Urat? Vajon azért, mert az Úr Jézus próféciája szerint erre volt hivatott? (Nem.) Akkor hát mi volt az indok? Miért volt ennyire gyáva? Az életét kockára tudta volna tenni azzal, hogy az Úr Jézusért megküzd másokkal és levágja valakinek a fülét. Az Úr Jézus iránti szeretetéből adódóan a szíve mélyéből képes volt kimondani ezeket a szavakat és nekik megfelelően cselekedni, ami megmutatta a rendkívüli őszinteségét. Akkor hát, amikor eljött az idő, miért nem merte elismerni az Urat? (Azért, mert ismerte a következményeket. Ha a római katonák akkor elfogták volna őt, akkor kivégezték volna. Félt attól, hogy elfogják, és a haláltól is félt.) A fő indok az volt, hogy menteni szerette volna az életét. Az igaz, hogy Péternek voltak hiedelmei, de vajon a hamisítatlan hit elemeivel is rendelkezett? Ekkorra Péter már felismerte, hogy az Úr Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia, Isten Maga. Ilyen hamisítatlan hittel rendelkezett, akkor hát miért volt mégis ennyire gyáva? (Nem volt elég érett.) Nagyra becsülte az életét és félte a halált, a szenvedést és a testi kínzást. Nem számít, mi volt az indok, végül aztán mégis háromszor megtagadta az Urat. Pontosan úgy, ahogyan azt az Úr Jézus megmondta: „Ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” Péterben valóban beteljesedtek ezek a szavak. Miért tudott az Úr Jézus ily dolgokat állítani és ilyen következtetésekre jutni Pétert illetően? (Isten átvizsgálja az emberek szívének mélyét.) Mit vizsgált át Isten Péter szívében? (Péter érettségének mértékét és az Istenbe vetett hitét.) Az Úr látta Péter érettségének mértékét és a bizalma mértékét. Vajon ily kevés érettséggel meglepő az, hogy háromszor megtagadta az Urat? Az éretlensége miatt elkerülhetetlen volt, hogy az adott helyzetben úgy cselekedjen, ahogy azt tette. Miért volt ekkor ennyire kevés bizalma? (Akkoriban Péter nagyjából három éve követte az Urat, így túl kevés tapasztalattal rendelkezett még Isten munkáját illetően.) Az Úr Jézus három évnyi követése után csak ilyen mértékű lehetett a bizalma. Akkoriban ilyen volt az érettsége. A tapasztalatai folyamatos elmélyülésével tett szert egyre nagyobb érettségre.

Rendben van az, ha valaki valódi bizalom nélkül követi Istent? Valójában mit jelent az emberek számára hamisítatlan Istenbe vetett hittel rendelkezni? A lehető legegyszerűbben fogalmazva: Amilyen mértékben bízol Isten összes szavában és munkájában, valamint amilyen mértékben képes vagy igazán hinni. Konkrétan annak mértékéről van szó, amennyire a szíved képes hinni és elismerni az Isten által kimondott szavak végső beteljesedését és a beteljesedés módjait, az Isten által elrendelt dolgokat, Isten szuverenitását, Isten vezénylését és elrendezéseit, azt, ahogyan Isten elrendezi az emberek jövőbeli rendeltetési helyét, és minden egyéb, hasonló dolgot, valamint annak mértékéről, amennyire valóban bízol ezekben a dolgokban. Akkoriban Péter még az Úr Jézus nevét sem merte elismerni, avagy beismerni az Úr Jézushoz fűződő kapcsolatát. Csupán kevéske bizalma volt, és ez a kevéske bizalom jelezte a tényleges érettsége mértékét. Milyen volt az ő tényleges érettsége? (Csupán azt ismerte el, hogy az Úr Jézus a Krisztus, de nem sokat tudott Istenről.) Nagyon éretlen volt, és ennél tovább nem tudott elmenni. Akkor hát, ami titeket illet, ti jelenleg milyen mértékben hisztek Istenben? A ti hitetek erősebb Péterénél? Gyengébb? Nagyjából ugyanolyan? (Ugyanolyan, ami Krisztus felismerését illeti. Péternél kicsit jobban értjük az igazságot, de sok igazság van ezek közül, amelyekbe még nem léptünk be.) Ha az emberek Istenbe vetett hite megáll annak puszta elismerésénél, hogy Ő Isten, annak elismerésénél, hogy Isten mindent le tud vezényelni és el tud rendezni és hogy Neki mindenek felett – a sorsod és az életed felett is – szuverenitása van, ha csupán ezt tudod elismerni, azonban a hitnek csupán kevés eleme van meg benned, az alávetettségnek pedig még annál is kevesebb, szinte semennyi eleme, az Istenre várás és Isten keresése eleméből pedig egyáltalán semmi, akkor az vajon milyen hit? Mindig azt mondod, hogy hiszel Istenben, hiszed, hogy Istennek mindenek felett szuverenitása van, és mindent Ő vezényel, hogy Isten adta az emberek életét, és hogy mindent meg fogsz tenni, amit csak Isten kér tőled, akár az életed is leteszed Istenért. Azonban amikor olyan helyzettel találkozol, amelyet Péter megtapasztalt, amikor az emberek azt kérdezik: „Ez a te Istened?” Akkor eltöprengsz ezen, azt gondolva: „Nem hívők vesznek körül, vajon letartóztatnak, ha elismerem Őt? Isten azt mondta, hogy válságos időkben lehetünk bölcsek és tartózkodhatunk az Ő elismerésétől, vagyis én most bölcs leszek és Isten nem fogja ezt felróni nekem.” Ha nagy becsben tartod az életed és gyáva vagy, nem mered majd elismerni Istent, sőt, még az is lehet, hogy megtagadod Őt. Ilyenkor hol az a bizalom, amellyel hiszed, hogy Isten mindenek felett szuverenitással bír? (Nem létezik.) Vajon valódi vagy hamis az a bizalom, amelyről a hétköznapokban úgy gondoltad, hogy rendelkezel vele? (Hamis.) Amikor történik valami, ami különösen sérti az elképzeléseidet és az ízlésedet, és még nem teljesen nyilvánult meg Isten akarata ebben a dologban, akkor Isten azt követeli meg tőled, hogy e dologban vesd alá magad. Úgy rendezte a körülményeket, hogy le tudj vonni egy tanulságot. Akkor hát mihez kezdesz? Tegyük fel például, hogy különösen erős hittel rendelkezel, különösen jámbor és őszinte vagy, azonban Isten olyan környezetet rendez el, amely nem illeszkedik az elképzeléseidhez, és úgy kezel, mintha hitetlen lennél. Úgy érzed, hogy igazságtalanul bántak veled, könnyek szöknek a szemedbe, és Istennek panaszkodsz, így szólva a szívedben: „Ó, Istenem! Hiszek Tebenned, Teérted élek, mégis ilyen környezetet rendeztél el nekem, hitetlenek közé helyezve engem, és tisztátalan lelkek közé keverve. Vajon nem fog ez beszennyezni engem? El vagyok választva szent emberként, Istenhez tartozó emberként. Nem kellett volna ezt elrendezned. Hát nem tudod, hogy mennyire hiányzol nekem, hogy mennyire szeretlek Téged? Nem tudok távol lenni Tőled. Nem bánhatsz velem így, ez nem igazságos velem szemben!” Ehhez mit szólsz? Amikor olyan dolgok érnek, amelyek nem vágnak egybe az elképzeléseiddel, akkor hol a te alávetettséged? (Nem létezik.) Mivel helyettesíted azalávetettséget? (Panaszokkal, félreértésekkel és ellenállással.) Vajon ez valódi bizalom? Mit foglaljon magában a hamisítatlan hit? Hogyan nyilvánul meg? (Isten akaratának a követésében és az Istennek való alávetettségben.) Egyetlen eset is felfedi, hogy valaki rendelkezik-e valódi bizalommal.

Társalogjunk valamiről, ami nagyon is hadilábon áll az emberi elképzelésekkel. Mózes negyven éven át a pusztában lakott. Negyven év kiteszi az ember életének legnagyobb részét. Ha valaki nyolcvan évig él, akkor a negyven év az élete fele. Milyen életkörülményeket jelent a puszta? Nem csupán arról van szó, hogy a puszta rendkívül silány környezet azon sok nehézség átélésére, amelyekkel Mózesnek szembe kellett néznie, hanem a még ennél is fontosabb probléma az volt, hogy ezen negyven éven át nem volt kapcsolata az izráelitákkal, és Isten sem jelent meg neki. Isten azért rendezte el Mózes számára ezt a környezetet, hogy finomítsa őt. Vajon ez összhangban van az emberi elképzelésekkel? Ha az emberekben nincs hamisítatlan hit, akkor ez általában hogyan mutatkozik meg? Az első két évben még lesz némi erő a szívükben, és azt gondolják: „Isten próbára tesz engem, de nem félek. Itt van nekem Isten! Amíg Isten nem engedi, hogy meghaljak, addig egészen az utolsó leheletemig el tudok élni. Isten által élek. Bízom. Eleget kell tennem Istennek!” Van némi eltökéltségük, mert társaikként még mindig ott vannak a juhok. Azonban eltelik néhány év, egyre fogyatkoznak a juhok, és egész nap fütyül és fúj a szél. Az éjszaka csendjében az emberek egyedül fogják érezni magukat. Nincs senki, akivel megoszthatnák azt, ami a szívükben van. Az égre emelik a szemüket, de csupán a csillagokat és a holdat látják. A felhős és esős éjszakákon, amikor a hold is eltűnik a szemük elől, még magányosabbnak érzik magukat. A bizalmuk öntudatlanul is egyre fogyatkozik. A bizalmuk megfogyatkozásával megmutatkozik a panaszokkal és félreértésekkel teli szívük. Rögtön ezután egyre lehangoltabbá válik a belső állapotuk, és az élet fokozatosan elveszíti a jelentőségét. Állandóan úgy érzik, hogy Isten nem vesz tudomást róluk, és magukra hagyta őket. Megkérdőjelezik Isten létezését, és egyre inkább összezsugorodik a bizalmuk. Ha híján vagy a hamisítatlan hitnek, akkor nem fogod kiállni az idő vagy a környezet próbáját. Ha nem tudod kiállni az Istentől kapott próbát, akkor Isten nem fog szólni hozzád, illetve nem fog megjelenni neked. Isten látni akarja, hogy hiszel-e az Ő létezésében, hogy elismered-e az Ő létezését, és hogy van-e a szívedben hamisítatlan hit. Isten így vizsgálja át az emberek szívének mélyét. Vajon az emberek Isten kezében a menny és a föld között élnek? Mind Isten kezében vannak. Pontosan így van. Legyél bár a pusztában vagy a holdon, Isten kezében vagy. Ez így van. Ha Isten nem jelent meg neked, akkor honnan láthatod Isten létezését és szuverenitását? Hogyan teheted lehetővé, hogy az igazság, miszerint „Isten létezik és mindenek felett szuverenitással bír”, gyökeret eresszen a szívedben és soha ne halványuljon el? Hogyan teheted az életeddé ezt a kijelentést, az életed mozgatórugójává, valamint azon bizalommá és erővé, amely lehetővé teszi számodra az életed folytatását? (Imádkozással.) Ez gyakorlatias. Ez a gyakorlat ösvénye. Amikor a legnehezebb időt éled át, amikor a legkevésbé sem tudod érezni Istent, amikor a legtöbb fájdalmat és magányt érzed, amikor úgy érzed, hogy messze vagy Istentől, akkor mit tegyél meg elsősorban? Szólítsd Istent. Isten szólítása erőt ad neked. Isten szólítása lehetővé teszi számodra, hogy érezd az Ő létezését. Isten szólítása lehetővé teszi számodra, hogy érezd Isten szuverenitását. Amikor Istent szólítod, Istenhez imádkozol, és Isten kezébe teszed az életed, akkor érezni fogod, hogy Isten melletted van, és hogy nem hagyott magadra téged. Amikor érzed, hogy Isten nem hagyott magadra, amikor valóban érzed, hogy Ő ott van melletted, akkor vajon gyarapodni fog a bizalmad? Ha valódi bizalmad van, akkor az vajon az idő múltával megkopik és elhalványul? Egyáltalán nem. Mostanra megoldottuk a bizalom problémáját? Vajon az emberek rendelkezhetnek valódi bizalommal csupán azáltal, hogy magukkal hordozzák a Bibliát és szóról szóra, hajthatatlanul megtanulnak belőle verseket? E probléma megoldásához imádkoznod is kell Istenhez és Őrá kell támaszkodnod. Mózes hogyan vészelte át a pusztában töltött negyven évet? Akkoriban nem volt Biblia, és nagyon kevés ember volt körülötte. Csupán juhok voltak vele. Mózest minden bizonnyal Isten vezette. Bár a Biblia nem jegyzi fel, Isten hogyan vezette őt, hogy Isten megjelent-e neki, hogy Isten szólt-e hozzá, vagy Isten megengedte-e Mózesnek, hogy megértse, miért kell negyven éven át a pusztában élnie, az tagadhatatlan tény, hogy Mózes túlélte a pusztában töltött negyven évet. Ennek tényét senki nem tagadhatja. Hogyan tudott negyven évet túlélni a pusztában úgy, hogy nem volt körülötte senki, akivel megoszthatta volna, ami a szívében van? Hamisítatlan hit nélkül ez bárki számára lehetetlen volna. Csoda volna! Bárhogy is töprengjenek az emberek ezen, úgy érzik, hogy ez soha nem történhet meg. Egyáltalán nincs összhangban az emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel! Azonban ez nem legenda, nem képzeletbeli mese, hanem valóságos, megváltoztathatatlan, tagadhatatlan tény. Mit mutat az embereknek ennek a ténynek a létezése? Ha Istenbe vetett hamisítatlan hited van, akkor Isten egészen az utolsó leheletedig nem fog magadra hagyni. Ez Isten létezésének az egyik ténye. Ha ilyen valós bizalommal rendelkezel, és igazán érted Istent, akkor elég nagy a bizalmad. Találd magad bármily környezetben, legyél bármily hosszan ebben a környezetben, a bizalmad nem fog elkopni.

Mózes negyven éven át volt a pusztában. Isten soha nem jelent meg neki, és nem is látta el őt az igazsággal. Mózes kezében nem voltak Isten szavait tartalmazó könyvek, nem volt mellette Isten egyetlen választotta sem, és senki nem volt, akivel megossza azt, ami a szívében van. A pusztában egyedül lakva csupán azt tarthatta életben, hogy Istenre támaszkodott és Őhozzá imádkozott. Végső soron ez alakította ki Mózes valódi bizalmát. Akkor hát miért tette ezt Isten? Isten arra készült, hogy megbízatást ad Mózesnek, nagy hasznát veszi, és Istennek dolgoznia kellett rajta, ezért mérsékelte őt. Mit mérsékelt Isten Mózesben? (A bizalmát.) Isten tökéletesíteni akarta a bizalmát, nem pedig mérsékelni. Isten az emberek jó szándékait mérsékli, amelyeket az emberek eltökéltségének, képességeinek és készségeinek nevezünk, valamint a forrófejűségét. Miért hagyta el akkoriban Mózes Egyiptomot? (Azért, mert forrúfejűségből megölt egy egyiptomit.) Akkoriban fel tudta volna használni őt Isten? (Nem.) Mi történt volna, ha Isten akkor használta volna fel őt? Gyűlölte az egyiptomiakat és mindig megfontolás nélkül szándékozott cselekedni. Nem vezetett volna problémákhoz az, ha megöl még valakit? Ha Isten arra kérte volna, hogy menjen és vezesse ki az izraelitákat Egyiptomból, Mózes pedig megfontolás nélkül cselekedett volna, amikor a fáraó nem értett vele egyet, akkor az gondot jelentett volna? Isten azt kérdezné: „Tudod Istent képviselni, ha így viselkedsz?” Vagyis a forrófejűsége miatt Isten nem tudta felhasználni őt. A forrófejűség az emberek egyik lényegi tilalma. Ha forrófejű vagy, akkor mindig a természetességed és az indíttatásod alapján akarsz cselekedni, és mindig emberi módszereket használva akarod megoldani a problémákat. Ha nincs Istenbe vetett hamisítatlan hited, ha ezen hamisítatlan hitből adódóan nem támaszkodsz Istenre és nem hiszel az Ő szuverenitásában, akkor Isten nem fog tudni felhasználni téged. Ha Isten megpróbálna felhasználni, akkor nem csupán nem érnél el semmit, hanem tulajdonképpen el is rontanád a dolgokat. Vagyis miután Mózes megölte az egyiptomit, a pusztába menekült. Isten a puszta környezetét használta az akaratának, a forrófejűségének, a jó szándékainak, a buzgóságának, az indulatának és azon hősiességének a mérséklésére, amely arra késztette, hogy megvédje népe érdekeit és harcoljon az igazságtalanság ellen. Ezek mind az emberi akarathoz, forrófejűséghez és természetességhez tartozó dolgok. Miért nem rendezte Isten úgy, hogy elkísérje őt néhány izráelita? Ha ott lett volna vele még valaki, akkor talán nem Istenre támaszkodott volna, hanem erre a másik személyre. Végső soron milyen emberré finomította Mózest ez a környezet? Képes volt alávetni magát Istennek és valódi bizalommal rendelkezett. Ez azt mutatja, hogy kikopott belőle a természetes forrófejűség. Amikor előkerült a pusztából, még mindig forrófejű és hősies volt? (Nem.) Mi árulta el ezt? (Mózes azt mondta, hogy már nem tud jól beszélni.) Már nem tudott beszélni, vagyis megvoltak még a saját szándékai és indíttatásai? (Nem.) Ha így tekintünk erre, amikor Isten tökéletesíteni akar valakit, tökéletesíteni akarja az illető Istenbe vetett bizalmát, függetlenül attól, hogy felhasználja-e az illetőt vagy sem, Isten tökéletesíteni fogja az igazságról való megértését, és az Isten akaratára vonatkozó megértését, és lehetővé teszi számára, hogy igazán és teljes mértékben, meghamisítás nélkül alávesse magát Istennek, anélkül, amit emberi hősiességnek, indíttatásnak, ambíciónak és magasztos szenvedélyeknek nevezünk, forrófejűség és jó szándékok és lelkesedések nélkül – ezen úgynevezett hiedelmek nélkül. Mindenki csodálja az emberi akaratból eredő dolgokat, törekszik ezekre, és ezek azok a dolgok, amelyeket az emberek szíve úgymond pozitívnak, jónak és helyesnek nevez. Mindenki hajlandó ezek szerint élni. Ezek az emberek hiedelmei. Amikor az emberek nem rendelkeznek ezekkel a dolgokkal, valóban alá tudják magukat vetni Istennek, és nem fognak az emberi képzelődések és az emberi jóság alapján tenni és mondani dolgokat. Amikor az emberek újra Isten elé járulnak, az Istenbe vetett hamisítatlan hit több elemével fognak rendelkezni. Melyek a hamisítatlan hit elemei? Még mindig tanácsot fognak adni Istennek, mondván: „Istenem, az Általad tett dolgok nincsenek összhangban az emberi elképzelésekkel, és az embereknek nehezükre esik elfogadni a tetteidet. Valójában nem szükséges így tenned ezt”, valamint „Istenem, nem hangzik jól, amit mondtál. Nincs rendben a hangnem rossz a megközelítés, és helytelenek az Általad használt szavak”? Ezek a dolgok kikopnak belőlük, és többé már nem adnak tanácsot Istennek. Valóban alá tudják majd vetni magukat Istennek, tudnak majd ésszel rendelkezni, valamint Isten félelmével rendelkezni. Mózes negyven évnyi mérséklés után a pusztában igazán érezte Isten létezését. Egy olyan környezetben, amelyben az egyén számára az egyszerű túlélés is lehetetlen, Istenre támaszkodott, hogy napról napra tovább éljen, és évről évre belekapaszkodott a reménybe, mindvégig átélve ezt. Valóban látta Istent. Ez nem véletlen egybeesés volt, és nem is legenda. Nem volt benne semmi véletlenszerű, sem hirtelen. Teljesen igaz volt. Látta Isten valódi létezését, és látta, hogy valóságos Isten mindenek feletti szuverenitása. Miután Isten az emberekben végzett munkája eléri ezt a hatást, változáson megy át a szívük. Eltűnnek az elképzeléseik és a képzelődéseik, és érezni fogják, hogy ők maguk semmik, és Isten nélkül semmit nem tehetnek. Ennek eredményeképp nem hajlandóak a saját módjukon tenni a dolgokat. Vajon fognak ekkor az emberek olyan dolgokat mondani, hogy „Uram, ez nem történhet meg veled”? (Nem.) Mondhatjuk, hogy az emberek ekkor nem fognak emberi elképzelések alapján szólni, hogy hátráltassák Istent, és nem emberi akaratból fognak tenni dolgokat, ahogy azt ők maguk jónak látják. Ekkor vajon mi alapján fognak élni az emberek? Mit fognak megélni? Szubjektívan alá tudják magukat vetni Isten szuverenitásának és elrendezéseinek. Objektívan pedig meg tudják engedni a természetnek, hogy a maga útját járja, várnak és keresik Isten akaratát, és egyéni döntések meghozatala nélkül mindenben alávetik magukat Istennek, aminek a megtételére Ő megkéri őket.

Egykor, amikor Isten elküldte Mózest, hogy vezesse ki Egyiptomból az izráelitákat, hogyan reagált Mózes arra, hogy Isten ilyen megbízatást adott neki? (Azt mondta, hogy nem ékesszóló, hanem lassú a beszéde és a nyelve.) Volt ez az egy apró aggodalma, hogy nem ékesszóló, hanem lassú a beszéde és a nyelve. De vajon ellenállt Isten megbízatásának? Hogyan kezelte azt? A földre borult. Mit jelent az, hogy a földre borult? Azt jelenti, hogy alávetette magát és elfogadta. Teljesen a földre borult Isten előtt, figyelmen kívül hagyva a személyes preferenciáit, és nem említette az esetleges meglévő nehézségeit. Azonnal megteszi azt, amit Isten elvár tőle. Miért tudta elfogadni Isten megbízatását akkor is, amikor úgy érezte, hogy nincs semmi, amit megtehetne? Azért, mert valódi bizalom volt benne. És volt némi tapasztalata Isten mindenek feletti szuverenitásával, és a negyven évnyi pusztai tapasztalata alatt rájött, hogy Isten szuverenitása mindenható. Ezért készségesen elfogadta Isten megbízatását, és anélkül, hogy még egy szót szólt volna róla, nekilátott, hogy megtegye, amivel Isten megbízta őt. Mit jelent az, hogy nekilátott? Azt jelenti, hogy valódi bizalma volt Istenben, igazán Őrá támaszkodott, és igazán alávetette magát Őneki. Nem volt gyáva, és nem hozott saját maga döntést, vagy próbálta meg visszautasítani. Inkább teljes mértékben hitt, és nekilátott, hogy Isten megbízatásával cselekedjen, bizalommal telve. Hitt abban, hogy „ha Isten bízott meg ezzel, akkor minden úgy lesz, ahogy azt Isten megmondta. Isten azt mondta nekem, hogy hozzam ki Egyiptomból az izráelitákat, úgyhogy megyek is. Mivel ez az, amivel Isten megbízott, munkához látok, és Ő erőt fog adni nekem. Nekem csupán együtt kell működnöm.” Ilyen volt Mózes éleslátása. Akik híján vannak a lelki megértésnek, azok úgy gondolják, hogy maguk is meg tudják tenni azokat a dolgokat, amelyeket Isten rájuk bíz. Vannak az embereknek ilyen képességeik? Egyáltalán nincsenek. Ha az emberek gyávák, akkor még ahhoz sincs bátorságuk, hogy az egyiptomi fáraóval találkozzanak. A szívükben azt fogják mondani: „Az egyiptomi fáraó gonosz király. Hadsereg várja a parancsát, és egyetlen szavával megölhet. Hogyan tudnék elvezetni oly sok izráelitát? Vajon hallgatna rám az egyiptomi fáraó?” Ezek a szavak elutasítást, szembeszegülést és lázadást jelentenek. Nem mutatnak Istenbe vetett hitet, és ez nem valódi bizalom. Az akkori körülmények sem az izráelitáknak, sem Mózesnek nem kedveztek. Az izráeliták kivezetése Egyiptomból az ember szemszögéből egyszerűen kivitelezhetetlen feladat volt, mivel Egyiptomot a Vörös-tenger határolta, amelyen nagy kihívás lett volna átkelni. Vajon Mózes tényleg nem tudta, milyen nehéz lesz teljesíteni ezt a megbízatást? A szívében tudta, azonban csupán azt mondta, hogy lassú a beszéde és a nyelve, hogy senki nem fog hallgatni a szavaira. A szívében nem utasította el Isten megbízatását. Amikor Isten azt mondta Mózesnek, hogy vigye ki Egyiptomból az izráelitákat, ő a földre borult és elfogadta. Miért nem említette a nehézségeket? Vajon a pusztában töltött negyven év után nem ismerte az emberek világának a veszélyeit, vagy azt, hogy meddig fajultak a dolgok Egyiptomban, illetve az izráeliták jelenlegi helyzetét? Nem látta világosan ezeket a dolgokat? Ez történt? Semmiképp sem. Mózes intelligens volt és bölcs. Mindezen dolgokat tudta, mivel az emberek világában személyesen átélte és megtapasztalta ezeket, és soha nem fogja elfelejteni. Nagyon is tudatában volt ezeknek a dolgoknak. Akkor vajon tudta, milyen nehéz lesz a megbízatás, amelyet Isten adott neki? (Igen.) Ha tudta, akkor hogyan volt képes ennek a megbízatásnak az elfogadására? Bízott Istenben. Az élete során szerzett tapasztalatai alapján hitt Isten mindenhatóságában, ezért bizalommal teli szívvel, a leghalványabb kétely nélkül elfogadta Isten megbízatását. Milyen tapasztalatai voltak? Mondjátok el nekem. (Megtapasztalta, hogy minden alkalommal, amikor Istenhez fohászkodott, és minden alkalommal, amikor közelebb húzódott Istenhez, Isten vezette és kalauzolta őt. Mózes látta, hogy Isten soha nem vonja vissza a szavát, és valóban bízott Istenben.) Ez az egyik szempont. Még valami? (A pusztában töltött negyven év alatt Mózes ténylegesen látta Isten szuverenitását azzal, hogy fohászkodott és imádkozott Istenhez. Képes volt túlélni és keresztülmenni ezen, és hamisítatlan hittel rendelkezett Isten szuverenitásában.) Még valami? (Isten már sokat munkálkodott Mózesen. Mózesnek volt némi fogalma arról, hogy miként teremtette Isten a mennyeket, a földet, és minden dolgot, hogyan használta fel Isten az özönvizet Noé idejében a világ elpusztítására, valamint Ábrahámról és egyéb hasonló dolgokról. Ezeket a dolgokat leírta Mózes öt könyvébe, ami azt bizonyítja, hogy Isten mindezen tetteibe bepillantást nyert, és tudta, hogy Isten mindenható és mindentudó. Vagyis hitt abban, hogy Isten vezetni fogja őt, és biztosan sikeres lesz a vállalkozás. Nézni akarta Isten tetteit, látni, hogy mit tesz meg Isten őáltala, és hogyan segíti és kalauzolja majd őt Isten. Ezzel a bizalommal rendelkezett.) Így volt ez. Mondjátok meg Nekem, vajon a pusztában töltött negyven éve alatt Mózes meg tudta tapasztalni azt, hogy Istenben semmi sem bonyolult, és hogy Isten kezében van az ember? Nagyon is – ez volt a legigazibb megtapasztalása. A pusztában töltött negyven év alatt oly sok minden jelentett számára halálos veszélyt, és nem tudta, hogy túl fogja-e élni ezeket. Mindennap küzdött az életéért és Istenhez imádkozott oltalomért. Ez volt az egyetlen kívánsága. Ebben a negyven évben mélységesen megtapasztalta Isten szuverenitását és oltalmát. Később, amikor elfogadta Isten megbízatását, először minden bizonnyal ezt érezte: „Istenben semmi nem bonyolult. Ha Isten azt mondja, hogy ez megtehető, akkor minden bizonnyal az. Mivel Isten adott nekem ilyen megbízatást, Neki biztosan gondja lesz rá – Ő fogja megtenni, nem bármely ember.” Az embereknek, mielőtt cselekednének, tervezniük kell és előkészületeket kell tenniük. Először az előzményekkel kell foglalkozniuk. Vajon Istennek meg kell tennie ezeket a dolgokat, mielőtt cselekszik? Neki nincs rá szüksége. Minden teremtett lény, legyen bármily befolyásos, legyen bármily hozzáértő vagy hatalmas, legyen bármily féktelen, Isten kezében van. Mózes bízott ebben, tudatában volt és megtapasztalta, ezért a leghalványabb kétely vagy félelem sem volt a szívében. Így hát különösen hamisítatlan és tiszta volt az Istenbe vetett bizalma. Mondhatjuk, hogy eltöltötte őt a bizalom.

Az imént beszélem arról, hogy mi az a hamisítatlan hit. Áruljátok el Nekem, végső soron Isten az emberek hiedelmeit vagy az emberek hamisítatlan hitét akarja? (Az emberek hamisítatlan hitét akarja.) Isten az emberek hamisítatlan hitét akarja. Mi az a hamisítatlan hit? Legegyszerűbben és legegyenesebben fogalmazva az emberek Istenbe vetett valódi bizalma. A gyakorlatban hogy néz ki a valódi bizalom? Mi köze az emberek valódi életében lévő tevékenységek összességéhez? (Az emberek hisznek Isten mindenek feletti szuverenitásában, és abban, hogy mindent elrendel. Hisznek Isten szuverenitásában minden felett, amivel találkoznak, és hisznek abban, hogy Isten számára semmi nem bonyolult.) (Az emberek hisznek abban, hogy minden Isten által kimondott szó bekövetkezik.) Elmélkedjetek még ezen. Még hogyan mutatkozik meg a valódi bizalom? (Mózes bizalma különbözött a hétköznapi hívőkétől. Amikor Mózes első könyvét írta, hitt benne, hogy Isten az Ő szava által teremtette a mennyeket és a földet, és minden dolgot. Hitte, hogy a mennyeket, a földet és minden dolgot Isten szava hozott létre, hitt abban, hogy amit Isten mond, az ténylegesen úgy van, és amit Isten elrendel, az megvalósul. Hitte azt is, hogy Isten szavai mind bekövetkeznek és beteljesednek. E tekintetben valódi bizalma volt Istenben. Nem csupán annak tényében hitt, hogy Isten igazán létezik. Hitt abban, hogy Isten teremtette a mennyeket és a földet, és minden dolgot. A szívében teljes mértékben hitt abban, hogy Isten szavai mindent véghez visznek, és hitt Isten mindenhatóságában. Ha nem lett volna ilyen bizalma Istenben, akkor soha nem tudta volna megírni Mózes első könyvét. Ezeket a szavakat a Szentlélek inspirálta, illetve nyilatkoztatta ki, ő pedig tisztán látta.) Áruljátok el nekem, vajon Isten igazi létezése amiatt tény, mert az emberek elhiszik? (Nem.) Milyen tény Isten igazi létezése? (Az emberek akár hiszik, akár nem, Isten létezik, és Isten önmagában létező és örökkévaló.) Az Istenbe vetett bizalomnak legalábbis ezen az alapon kell állnia: Isten nem abból adódóan létezik, hogy ezt te szóban elismered, és akkor is létezne, ha te nem ismernéd el Őt. Isten attól függetlenül létezik, hogy hiszel-e Őbenne vagy elismered-e Őt. Isten örökre a Teremtő, és örökre szuverenitása van minden dolog felett. Miért kell megérteniük ezt az embereknek? Mit tud ez megváltoztatni az emberekben? Némelyek azt mondják: „Ha hiszünk Benned, akkor Isten vagy, de ha nem hiszünk Benned, akkor nem vagy Isten.” Milyen szavak ezek? Ezek lázadó és megtévesztő szavak. Isten azt mondja: „Ha nem hiszel Bennem, attól én még Isten vagyok, és ugyanúgy szuverenitásom van a sorsod felett. Ezen nem tudsz változtatni.” Ez olyan tény, amelyet senki nem tagadhat. Nem számít, mennyire tagadja meg Istent az ateista vagy szegül szembe Vele, a sorsa akkor is Isten szuverenitása alatt van, és nem menekülhet meg Isten büntetésétől. Ha teljes mértékben elfogadod Isten vezénylését és elrendezéseit, és aláveted magad azoknak, és el tudod fogadni az Isten által kifejezésre juttatott összes igazságot, akkor Isten szavai meg tudják változtatni az életmódodat, meg tudják változtatni az életed céljait és a törekvésed irányát, meg tudják változtatni az általad választott utat, és meg tudják változtatni az életed értelmét. Némelyek a szájukkal azt mondják, hogy hisznek Isten létezésében, hogy Isten szuverenitása mindenre kiterjed, ami van, azonban nem tudják alávetni magukat Isten vezénylésének és elrendezéseinek, és nem tudják észrevenni, hogy Isten minden egyén számára más-más dolgokat rendez el. Ezek az emberek állandóan a saját ambícióikat és vágyaikat akarják hajszolni, és mindig nagy dolgokat akarnak tenni, azonban újra és újra kedvezőtlen fordulatokkal találkoznak, és végül levertek lesznek, megtörten és vérzőn hátramaradnak. Csak ekkor adják meg magukat. Vajon így viselkednének, ha valóban hinnének Isten szuverenitásában? Ez lehetetlen volna a számukra. Hogyan folytassák? Először is értsék meg Isten akaratát. Isten az emberiség üdvösségéért végzett munkájában segíti az embereket a romlott beállítottságaik levetésében és abban, hogy megszabaduljanak a Sátán befolyásától, az élet helyes útján járjanak és Isten szavai szerint éljenek. Ha az emberek valóban értik Isten akaratát, akkor követni fogják Isten követelményeit az igazságra való törekvésükben, és azon lesznek, hogy megértsék Istent, elérve azt, hogy alávetik magukat Isten szuverenitásának és elrendezéseinek. Csak ily módon igazodhatnak Isten akaratához. Sokan vannak, akik hisznek Istenben, azonban képtelenek alávetni magukat Neki. Mindig a saját akaratukat akarják hajszolni, azonban végül mind kudarcot vallanak. Csak ekkor mondják ki azt, ami a szívükben van: „Ez a sors, és senki nem változtathatja meg azt, amit Isten elrendelt!” Ekkor, amikor újra azt mondják: „Hiszek Isten létezésében és hiszem, hogy Isten mindent a kezében tart” – vajon ezek a szavak eltérnek a korábban mondottaktól? Sokkal gyakorlatiasabbak azon doktrínáknál, amelyekről korábban beszéltek. Korábban csupán szóban ismerték el és hitték, hogy Istennek mindenek felett szuverenitása van, azonban amikor dolgok érték őket, nem tudták alávetni magukat Istennek, és nem tudták Isten szavai alapján gyakorolni az igazságot. A szívükben azt gondolták, hogy ők maguk meg tudják valósítani az eszméiket. Így Isten szavai, amelyeket a szívükben hittek, és a nyelvükön lévő doktrínák nem válhattak a cselekedeteik alapelveivé. Vagyis nem hitték el, hogy Isten szavai az igazság teljessége, és hogy ezek mindent véghez tudnak vinni. Azt gondolták, hogy értik az igazságot, azonban nem tudták alávetni magukat Isten szuverenitásának és elrendezéseinek, vagyis csupán doktrínákat és szavakat értettek meg, nem az igazságvalóságot. A szájukkal azt mondták, hogy hisznek Isten szuverenitásában, azonban a valós életben nem tudták alávetni magukat Istennek. Mindig a saját útjukat járták, mindig a saját igényeiket akarták hajszolni, és megszegték Isten követelményeit. Vajon igazi alávetettség ez? Van itt igazi hit vagy igazi bizalom? (Nincs.) Egyáltalán nincs, ami valóban szánalmas! Melyek az Istenbe vetett valódi bizalom megnyilvánulásai? A valódi bizalommal rendelkező emberek legalább azt elhiszik, hogy Isten szavai az igazság, amely be fog következni és be fog teljesedni, és hiszik azt, hogy az életben a helyes út az Isten követelményei szerinti gyakorlás. Az életükben Istenhez imádkoznak és Istenre támaszkodnak, beviszik Isten szavait a valós életükbe, minden dologban Isten szavai szerint gyakorolnak, igyekeznek becsületes emberek lenni, és megélni Isten szavainak a valóságát. Nem csupán hisznek Isten létezésében és szuverenitásában, hanem azon vannak, hogy a valós életükben alávessék magukat Isten vezénylésének és elrendezéseinek. Ha lázadóak, akkor önvizsgálatot tudnak tartani, el tudják fogadni az igazságot, el tudják fogadni Isten fegyelmezését, és el tudják érni az Istennek való alávetettséget. Ha ily módon gyakorolsz, akkor életvalóságoddá válik az igazság, amelyben hiszel és amelyet elismersz. Ez az igazság kalauzolni tudja majd a gondolataidat, az életedet, és azt az irányt, amelyet az életed egésze vesz. Ekkor Istenbe vetett valódi bizalommal tudsz majd előállni. Ha Istenbe vetett valódi hited és valódi alávetettséged van, akkor ez bizalmat szül. Ez a bizalom az Istenbe vetett hamisítatlan hit. Honnan ered ez a hamisítatlan hit? Isten szavainak a gyakorlása és megtapasztalása, vagyis az igazság megértése által szerezhető meg. Minél inkább megértik az emberek az igazságot, annál nagyobb az Istenbe vetett bizalmuk, annál jobban ismerik Istent, és annál jobban valóban alávetik magukat Istennek. Így tesznek szert az emberek a hamisítatlan hitre.

Vajon mit tesz Isten azon folyamat során, amikor az emberek szert tesznek az Istenbe vetett hamisítatlan hitre? (Megvilágosít, kalauzol, környezeteket vezényel, aztán fogja az igazságot, és bedolgozza azt az emberekbe.) Amikor az Úr Jézus megdorgálta Pétert, akkor Isten leleplezte, megítélte és elmarasztalta őt. Vajon az embereknek meg kell tapasztalniuk ezeket a dolgokat, mielőtt Istenbe vetett valódi bizalomra tennének szert? (Igen.) Miért kell megtapasztalniuk ezeket a dolgokat? Lehetetlen lenne ez ezen dolgok nélkül? Lehetséges mellőzni az ítéletet, a leleplezést, a megrovást, a fegyelmezést, a dorgálást, sőt, a megátkozást? (Nem.) Tegyük fel, hogy az Úr Jézus dorgálás helyett barátságosan tárgyalja meg ezt a dolgot Péterrel, mondván: „Péter, tudom, hogy jó szándékkal mondod ezt, de a jövőben ne beszélj így. Ne hátráltasd a tervemet emberi jó szándékokból adódóan. Ne beszélj a Sátán nevében, és minősülj a Sátán megnyilvánulásának. A jövőben legyél óvatosabb, és ne beszélj ostobaságokat. Mielőtt beszélnél, gondold meg alaposan, hogy helyesek-e a szavaid, és hogy megszomorítják vagy feldühítik-e Istent.” Működött volna az, ha így beszél? (Nem.) Miért nem? Az embereket túl mélyen megrontotta a Sátán, és túlságosan mélyen gyökerezik a romlott beállítottságuk. A romlott beállítottságuk szerint élnek. Az összes gondolatuk, cselekedetük, elképzelésük, képzetük, az összes céljuk és az életük iránya, minden, amit mondanak és tesznek, a romlott beállítottságukból ered. Rendben van, ha Isten nem dorgálja meg őket? Fel fogják ismerni ennek a problémának a komoly voltát? El lehet távolítani a bűnük kiváltó okát? (Nem.) Ha nem lehet eltávolítani a bűnük kiváltó okát, akkor vajon az emberek alá tudják vetni magukat Istennek? (Nem.) Most már világos számodra, hogy jó vagy rossz dolog-e az, amikor Isten elmarasztal és megátkoz embereket? (Jó dolog.) Jó dolog az, amikor Isten feltár embereket? (Igen.) Mit tár fel az emberekben? (Feltárja a gyengeségeiket, az érettségük mértékét és az Istenbe vetett bizalmukat.) Teljes mértékben feltárja az embereket. Az általad vallott doktrínák, az állandóan ismételt divatos szófordulatok, a hiedelmeid, a külső lelkesedésed és a jó szándékaid – Isten nem helyesli ezeket. Nem ezeket akarja. Nem számít, mennyire vagy lelkes, vagy milyen messzire utazol, vajon ez meg tudja mutatni, hogy rendelkezel az igazsággal? Meg tudja mutatni, hogy hamisítatlan Istenbe vetett hited van? (Nem.) Isten nem ezeket a dolgokat helyesli. Az emberi jóság és képzelődések haszontalanok. Isten jóváhagyásának az elnyeréséhez és ahhoz, hogy hamisítatlan hittel rendelkezz Istenben, meg kell tapasztalnod azokat a különböző módszereket, amelyekkel Isten dolgozik: leleplezés, megítélés, elmarasztalás, elátkozás – időnként még fegyelmezésre és büntetésre is szükség van. Olyan dolgok ezek, amelyektől félnünk kell? Ezek nem olyan dolgok, amelyektől félnünk kell. Isten akarata, Isten jó szándékai, valamint Isten szeretete van bennük. Megéri átvészelni ezt a nehézséget! Isten teszi meg ezeket a dolgokat, és használja ezeket a módszereket arra, hogy munkálkodjon az embereken. Ez azt mutatja, hogy Isten dolgokat vár el ezektől az emberektől, és nyerni akar valamit belőlük. Isten nem véletlenszerűen, ok nélkül, avagy képzelgésekre alapozva teszi ezeket a dolgokat. Ezek teljes mértékben Isten akaratát tükrözik. Mi Isten akarata? El akarja juttatni az embereket a hamisítatlan Istenbe vetett hithez, el akarja fogadtatni az emberekkel az igazságot, le akarja vetni a hamis beállítottságaikat, és véghez akarja vinni az üdvösséget.

Áruljátok el nekem, miután Péter háromszor megtagadta az Urat, elgondolkozott a saját hitén? (Igen.) A normális emberi mivolttal rendelkező emberek, akik az igazságra törekednek, el fognak gondolkozni magukon, amikor kudarcokkal és kedvezőtlen fordulatokkal találkoznak. Péter bizonyára elgondolkozott magán ily módon. Akik nem szeretik az igazságot, azok soha nem gondolkoznak el magukon. Ha a Péteréhez hasonló helyzettel találkoznak, azt mondják: „Bár háromszor megtagadtam az Urat, ezek rendkívüli körülmények voltak. Ki ne aggódna, félne és érezné magát gyengének ilyen rendkívüli körülmények közepette? Nem nagy ügy. Még mindig nagyon szeretem az Urat, ég a szívemben a lelkesedés tüze, erős a szellemem, és soha, soha nem fogom elhagyni az Urat! Az Úr megtagadása háromszor csupán apró szégyenfolt, és Isten valószínűleg nem is fog emlékezni rá. Végső soron elég jelentős az Istenbe vetett bizalmam.” Miféle önvizsgálat ez? Az igazság elfogadásának a hozzáállása? A valódi bizalom elnyeréséhez vezető út? (Nem.) Mi lett volna, ha Péter így gondolkozik: „Úr Jézus, Te nagyon is jól ismered az embereket, de hogyan vehetted biztosra, hogy ilyesmit teszek? Nem azt kellett volna megjósolnod, hogy meg foglak tagadni Téged. Inkább azt kellett volna megjósolnod, hogy háromszor fel foglak ismerni Téged. Ez nagyszerű lett volna, és akkor emelt fővel tudtalak volna követni Téged. Sőt, ez megmutatta volna az én hatalmas, Beléd vetett bizalmadat, és a Te jóslatod is helyesnek bizonyult volna. Ezzel mindketten meg lettünk volna elégedve. Ó, mennyire hiszek Tebenned! Tökéletesítened kell engem, és nekem adnod a méltóságodat. Nem szabadna megdorgálnod engem. Nem szabadna így bánnod velem. Én a méltóságteljes Péter vagyok. Soha nem szabadott volna olyan szavakat mondanom, amelyek megtagadják Istent. Ez túlságosan kínos és szégyenteljes. Miért helyeznél ilyesmit énrám? Miért nem valaki másra? Nem volt igazságos az, amit tettél! Bár bevallom, hogy megtagadtalak Téged, de vajon Neked muszáj volt így felfedned engem, hogy mindenki láthassa a szégyenemet? Hogyan tovább innen? Kaphatok-e még a jövőben jó rendeltetési helyet? Vajon azt jelenti ez, hogy lemondtál rólam? A szívemben úgy érzem, hogy ez nem igazságos.” Vajon helyes vagy helytelen így érvelni Istennel? (Helytelen.) Miféle állapot ez? Péter engedetlen és panaszai vannak. Péter arról panaszkodik, hogy Isten munkája nem az ő elképzeléseihez és ízléséhez igazodik. Emiatt megszégyenül és veszít a pozíciójából, már nem tud emelt fővel járni. Emberi döntések, emberi panaszok, engedetlenség, ellenállás és lázadás van benne. Mindezen dolgok romlott beállítottságok. Nyilvánvalóan helytelen az, ha így gondolkozik, ha így cselekszik, ha ilyen a hozzáállása és az állapota. Ha az emberek így gondolkoznak és cselekednek, és Isten nem rója meg őket, akkor vajon ki tudnak alakítani hamisítatlan hitet, miután felfedték őket? Rendelkezhetnek valódi Istenbe vetett bizalommal? (Nem.) Milyen eredmény vár azokra, akik panaszkodnak, fellázadnak az ellen, ellenállnak annak, és elutasítják azt, amit Isten felfed bennük, és az ilyenekkel hogyan bánik Isten? Mit hoz el ez az ilyen emberek életébe? Az első dolog, amit elhoz, az a veszteség. Mit jelent a „veszteség”? Isten úgy látja, hogy túl bajos bánni veled. Nem számít, mi történik veled, neked mindig megvannak a döntéseid és a saját ízlésed, a saját akaratod, a saját véleményed, a saját képzelődéseid, elképzeléseid és következtetéseid. Akkor hát miért hiszel még mindig Istenben? Számodra Isten csupán a meggyőződésed tárgya, a lelki támaszod. Nincs szükséged Istenre, Isten szavaira, Isten igazságára, illetve arra, amivel Isten ellát az életben, és biztosan nincs szükséged arra, hogy Isten bármilyen ítéletet végrehajtson rajtad, amivel sok fájdalmat okoz. Isten erre azt mondja: „Ez könnyű, nem kell ezt tennem veled. Csupán egyvalami van hátra: el kell hagynod Engem. Jogod van a saját döntéseidhez, és Nekem is jogom van döntéseket hozni. Ha te úgy döntesz, hogy nem fogadod el azt, ahogyan Én megmentelek, akkor én is dönthetek úgy, hogy nem mentelek meg.” Ez azt jelenti, hogy Istennel semmi közötök nincs egymáshoz? Ez Isten szabadsága? (Igen.) Joga van Istennek ezt tenni? (Igen.) Az embereknek joguk van úgy dönteni, hogy nem fogadják el Isten üdvösségét? (Igen.) Az embereknek is joguk van erre. Lemondhatsz Isten neked szánt üdvösségéről vagy elutasíthatod azt, de végül te leszel az, aki elszenvedi a veszteséget. Nem csak arról van szó, hogy Isten nem fog tökéletesíteni, hanem arról is, hogy Isten vissza fog utasítani és ki fog vetni téged. Végül dupla büntetést kapsz. Ez lesz a kimenetel számodra. Baj vár rád. Vagyis akik azt akarják, hogy megmentsék őket, azoknak úgy kell dönteniük, hogy alávetik magukat Isten munkájának. Csak ily módon tudnak az emberek valódi bizalmat kialakítani Istenben, és hamisítatlan bizalomra tenni szert Őbenne. Az ilyen hit annak folyamán alakul ki fokozatosan, hogy alávetik magukat Isten szuverenitásának és elrendezéseinek.

Az emberek romlott beállítottsága a beszédük és a cselekedeteik mögött meghúzódó szándékokban rejlik, az, ahogyan a dolgokat szemlélik, minden gondolatuk és ötletük, valamint az igazságra, Istenre, valamint Isten munkájára vonatkozó nézeteik, megértésük, elképzeléseik, kilátásuk, kívánságaik és követeléseik. Feltárul az emberek szavaiból és tetteiből anélkül, hogy tudnák. Akkor vajon hogyan kezeli Isten ezeket az emberekben lévő dolgokat? Különböző környezeteket rendez el, hogy leleplezzen téged. Nem csupán leleplez, de meg is fog ítélni. Amikor felfeded a romlott beállítottságodat, amikor Istennel dacoló gondolataid és ötleteid vannak, amikor Istennel vitatkozó állapotaid és szempontjaid vannak, amikor olyan állapotaid vannak, amelyekben félreérted Istent, avagy ellenállsz Neki és szembeszegülsz Vele, akkor Isten meg fog dorgálni, meg fog ítélni, és meg fog fenyíteni, és időnként még meg is fegyelmez és meg is büntet téged. Mi a célja a fegyelmezésednek és a megdorgálásodnak? (Az, hogy bűnbánatot tartsunk és megváltozzunk.) Igen, azt célozza, hogy bűnbánatot tarts. A fegyelmezéseddel és a megdorgálásoddal azt éri el, hogy lehetővé teszi számodra, hogy megfordulj. Megérteti veled, hogy a gondolataid az emberek elképzelései, hogy ezek helytelenek, hogy a motivációidat a Sátán szülte, hogy emberi akaratból erednek, nincsenek összhangban az igazsággal, összeegyeztethetetlenek Istennel, nem tudnak eleget tenni Isten szándékainak, undorítóak és gyűlöletesek Isten számára, kiváltják az Ő haragját, sőt, még az Ő haragját is felébresztik. Ennek felismerése után meg kell változtatnod a motivációidat és a hozzáállásodat. És hogyan kerül sor ezek megváltoztatására? Először is alá kell vetned magad annak, ahogyan Isten bánik veled, és alá kell vetned magad az Ő által neked kiszabott környezeteknek és embereknek, eseményeknek és dolgoknak. Ne keress hibát, ne hozz objektív kifogásokat, és ne bújj ki a felelősségeid alól. Másodszor pedig keresd az igazságot, amelyet gyakorolniuk kell az embereknek, és amelybe be kell lépniük, amikor Isten megteszi azt, amit tesz. Isten ezen dolgok megértésére kér téged. Azt akarja, hogy ismerd fel a romlott beállítottságaidat és a sátáni lényegedet, hogy képes legyél alávetni magad az Őáltala számodra elrendezett környezeteknek, és végső soron képes legyél az Ő akarata szerint és az Ő rád vonatkozó követelményei szerint gyakorolni. Akkor majd átmentél a próbán. Ha már nem szegülsz szembe és nem állsz ellen Istennek, akkor nem fogsz többé vitatkozni Istennel, és képes leszel az alávetettségre. Amikor Isten azt mondja, hogy „Távozz tőlem, Sátán”, te azt feleled: „Ha Isten azt mondja, hogy a Sátán vagyok, akkor a Sátán vagyok. Bár nem értem, mit tettem rosszul, vagy miért mondja Isten, hogy a Sátán vagyok, elrendeli, hogy távozzak Tőle, így hát nem fogok habozni. Isten akaratát kell keresnem.” Amikor Isten azt mondja, hogy sátáni a tetteid természete, akkor azt mondod: „Elismerem, amit csak Isten mond, és mindent elfogadok.” Milyen hozzáállás ez? Ez az alávetettség. Vajon alávetettség az, amikor azt képes vagy vonakodva elfogadni, hogy Isten azt mondja, hogy ördög és Sátán vagy, azt viszont nem tudod elfogadni – és képtelen vagy alávetni magad –, amikor azt mondja, hogy vadállat vagy? Az alávetettség teljes alkalmazkodást és elfogadást jelent, nem pedig vitatkozást vagy feltételek kitűzését. Azt jelenti, hogy nem elemzed az ok-okozatot, nem számítanak az objektív okok, és csupán az elfogadással foglalkozol. Amikor az emberek ilyen alávetettségre tettek szert, közel vannak a hamisítatlan Istenbe vetett hithez. Minél többet cselekszik Isten és minél több mindent tapasztalsz meg, annál valóságosabbá válik számodra Isten mindenek feletti szuverenitása, annál jobban fogsz bízni Istenben, és annál inkább úgy érzed majd, hogy „minden jó, amit Isten tesz, semmi nem rossz benne. Nem finnyáskodhatok, hanem alá kell vetnem magam. Az én feladatom, kötelezettségem, kötelességem az, hogy alávessem magam. Ez a teendőm teremtett lényként. Ha még Istennek sem tudom alávetni magam, akkor ki vagyok? Akkor vadállat vagyok, ördög vagyok!” Vajon nem azt mutatja ez, hogy most már hamisítatlan hited van? Ha már eljutottál erre a pontra, nem lesz rajtad szennyfolt, és Isten könnyen fel fog tudni használni téged, valamint számodra is könnyű lesz, hogy alávesd magad Isten vezénylésének. Isten jóváhagyásával rendelkezve képes leszel elnyerni az Ő áldásait. Vagyis sok levonandó tanulság rejlik az alávetettségben.

Péterben megvolt az igaz alávetettség Isten iránt. Amikor Isten azt mondta, hogy „Távozz tőlem, Sátán”, ő csendben maradt és megvizsgálta magát. A mai emberek nem tudják megtenni ezt. Ha Isten azt mondja, hogy „Távozz tőlem, Sátán”, ők azt kérdezik: „Kit nevezel Sátánnak? Nincs rendben, ha azt mondod, hogy a Sátán vagyok. Mondd azt, hogy Isten választottja vagyok – az elég jó lenne. Azt el tudnám fogadni és alá tudnám vetni magam. Ha azt mondod, hogy a Sátán vagyok, akkor nem tudom alávetni magam.” Ha nem tudod alávetni magad, akkor vajon van valódi Istenbe vetett bizalmad? Rendelkezel valódi alávetettséggel? (Nem.) Milyen kapcsolat van az alávetettség és a valódi bizalom között? Csak akkor rendelkezhetsz valódi alávetettséggel, ha hamisítatlan hited van. Csak akkor ébredhet benned fokozatosan a valódi Istenbe vetett bizalom, ha valóban alá tudod magad vetni Istennek. Az Istennek való igazi alávetettség folyamata során teszel szert valódi bizalomra, ám ha híján vagy a valódi bizalomnak, akkor vajon alá tudod igazán vetni magad Istennek? (Nem.) Ezek a dolgok összekapcsolódnak, és ez nem előírások vagy logika kérdése. Az igazság nem filozófia, és nem logikus. Az igazságok összekapcsolódnak és teljes mértékben elválaszthatatlanok. Ha azt mondod, hogy „az Isten iránti alávetettséghez bíznod kell Istenben, és ha bízol Istenben, akkor alá kell vetned magad Istennek” – akkor ez egy előírás, egy frázis, egy elmélet, egy hangzatos nézet. Az élet kérdései nem előírások. Szóban folyamatosan elismered, hogy a Mindenható Isten a te egyetlen Szabadítód és az egyetlen igaz Isten, de vajon van Istenbe vetett valódi bizalmad? Mire támaszkodsz, hogy szilárdan megállj, amikor viszontagságokkal találkozol? Sokan azért fogadják el a Mindenható Istent, mert oly sok igazságot kimondott. Azért fogadják el Őt, hogy belépjenek a mennyek országába. Azonban amikor letartóztatással és megpróbáltatásokkal szembesülnek, sokan visszavonulnak, sokan elbújnak az otthonukba, és nem merik teljesíteni a kötelességeiket. Ekkorra már régen, nyom nélkül eltűntek az általad kimondott szavak: „Hiszek Isten szuverenitásában, hiszek abban, hogy Isten irányítja az ember sorsát, és hogy a sorsom Isten kezében van”. Ez csupán divatos szófordulat volt számodra. Mivel nem mered gyakorolni és megtapasztalni ezeket a szavakat, és nem élsz ezen szavak szerint, vajon van valódi Istenbe vetett bizalmad? Az Istenbe vetett hit lényege nem az, hogy csupán Isten nevében hiszel, hanem az, hogy hiszel annak tényében, hogy Istennek mindenek felett szuverenitása van. Bele kell forgatnod ezt a tényt az életedbe, bele kell forgatnod az életed tényleges bizonyságába. E szavak szerint kell élned. Ez azt jelenti, hogy lehetővé teszed e szavaknak a viselkedésed kalauzolását, valamint a tetteid irányának és céljainak a kalauzolását, amikor helyzetek merülnek fel. Miért kell e szavak szerint élned? Tegyük fel például, hogy el tudsz menni egy idegen országba, hogy Istenben higgy és teljesítsd a kötelességed, és ezt elég jónak gondolod. A nagy vörös sárkány uralma a tengerentúlon nem létezik, és ott nem üldözik a hitet; nem sodorja veszélybe az életedet az, hogy hiszel, nem kell kockáztatnod. Istennek a kontinentális Kínában lévő hívői bármikor ki vannak téve a veszélynek, hogy letartóztatják őket; a démon odújában élnek, és ez nagyon veszélyes. Aztán egy napon Isten azt mondja: „Sok éve hiszel Istenben a tengerentúlon, és szert tettél némi élettapasztalatra. Van egy hely a szárazföldi Kínában, ahol a testvérek éretlenek az élet vonatkozásában. Térj vissza és terelgesd őket.” Mit tennél, amikor szembe kerülsz ezzel a feladattal? (Alávetném magam és elfogadnám.) Lehet, hogy külsőleg elfogadnád, de a szíved nyugtalankodna. Éjszaka az ágyadban sírnál és így imádkoznál Istenhez: „Istenem, Te ismered a gyengeségemet. Túlságosan éretlen vagyok. Még ha vissza is térek a kontinensre, nem fogom tudni terelgetni Isten választott népét. Nem tudnál valaki mást kiválasztani arra, hogy elmenjen? Én kaptam ezt a megbízatást, és én igenis menni akarok, de félek, hogy ha elmegyek, akkor nem fogom jól elvégezni, nem leszek képes kielégítően teljesíteni a kötelességemet, és nem fogok tudni eleget tenni a Te akaratodnak. Nem maradhatnék még két évig a tengerentúlon?” Milyen döntést hozol ezzel? Nem utasítod teljesen vissza, hogy elmenj, de nem is egyezel bele teljes mértékben. Ez hallgatólagos kitérés. Istennek való alávetettség ez? Ez a legnyilvánvalóbb lázadás Isten ellen. Az, hogy nem akarsz visszatérni, azt jelenti, hogy ellenálló érzelmek vannak benned. Tudja ezt Isten? (Tudja.) Isten azt fogja mondani: „Ne menj! Nem vagyok veled szigorú, csupán próbatételt adok neked.” Ily módon felfed téged. Szereted Istent? Aláveted magad Istennek? Van valós bizalmad? (Nincs.) Ez gyengeség? (Nem.) Ez lázadás, ez szembeszegülés Istennel. Ez a próbatétel felfedte, hogy nincs valódi Istenbe vetett bizalmad, és nincs igazi alávetettséged, és nem hiszel Isten mindenek feletti szuverenitásában. Azt mondod: „Amíg félek, addig jogosan döntök úgy, hogy nem megyek. Amíg veszélyben van az életem, vissza tudom utasítani. Nem kell elfogadnom ezt a megbízatást, és választhatom a saját utamat. Tele lehetek panaszokkal és sérelmekkel.” Miféle bizalom ez? Nincs itt valódi bizalom. Nem számít, milyen magasztos jelmondatokat zengsz, vajon lesz most bármi hatásuk? Egyáltalán nem. Lesz bármi hatásuk az esküjeidnek? Lesz-e bármi haszna annak, ha mások közlik az igazságot és azon lesznek, hogy meggyőzzenek? (Nem lesz.) Még ha vonakodva el is mész a kontinensre, miután azon voltak, hogy meggyőzzenek, vajon ez igazi alávetettség lesz? Isten nem azt akarja, hogy így vesd alá magad. Ha kelletlenül mész, akkor hiábavaló lesz, hogy elmész. Isten nem fog munkálkodni benned, és semmit nem fogsz nyerni belőle. Isten nem kényszeríti rá az embereket dolgok megtételére. Hajlandóaknak kell lenniük. Ha nem akarsz menni, ha harmadik utat akarsz választani, és mindig azon vagy, hogy elmenekülj, elutasítsd és elkerüld, akkor nem kell menned. Amikor már elég érett leszel és ilyen bizalom van benned, akkor önként kéred majd, hogy mehess, mondván: „Akkor is elmegyek, ha senki más nem megy. Ez alkalommal tényleg nem félek, és az életemet is kockára teszem. Nem Isten adta az életet? Mi olyan ijesztő a Sátánban? Isten kezében csupán játékszer, és én nem félek tőle. Ha nem tartóztatnak le, az Isten kegyelmének és irgalmának lesz köszönhető. Ha a körülmények olyanok, hogy letartóztatnak, akkor az azért lesz, mert Isten megengedi. Még ha börtönben halok is meg, akkor is tanúskodni fogok Isten mellett. Meg kell lennie bennem ennek az elhatározásnak – az életemet át fogom adni Istennek. Veszem, amit megértettem, megtapasztaltam és megismertem az életemben, és közölni fogom azt azokkal a testvérekkel, akik híján vannak a megértésnek és a tudásnak. Ily módon ugyanazt a bizalmat és elhatározást birtokolhatják, amelyet én, és Isten elé járulhatnak és tanúskodhatnak Őmellette. Tekintettel kell lennem Isten akaratára, és viselnem kell ezt a nehéz terhet. Bár e nehéz teher viselése megköveteli, hogy kockáztassak és feláldozzam az életemet, nem félek. Már nem magamra gondolok, itt van nekem Isten, az Ő kezében van az életem, készségesen alávetem magam az Ő vezénylésének és elrendezéseinek.” Miután visszatérsz, szenvedned kell abban a környezetben. Lehet, hogy gyorsan megöregszel, megőszül a hajad és ráncos lesz az arcod. Lehet, hogy megbetegszel, vagy letartóztatnak és üldöznek, vagy az is lehet, hogy halálos veszélyben találod magad. Hogyan nézz szembe ezekkel a problémákkal? Ez megint csak a valódi bizalomról szól. Némelyek az eltökéltség felbuzdulásával vissza tudnak térni, de mihez kezdenek akkor, ha a visszatérésük után ezen nehézségekkel szembesülnek? Fejest kell ugranod és hinned kell Isten szuverenitásában. Még ha láthatóan meg is öregszel kissé, vagy egy kicsit meg is betegszel, ezek jelentéktelen dolgok. Ha bűnt követsz el Isten ellen, és visszautasítod a megbízatását, akkor el fogod veszíteni annak esélyét, hogy Isten ebben az életben tökéletesítsen téged. Ha az életedben bűnt követsz el Isten ellen és visszautasítod az Ő megbízatását, akkor az örök szégyenfolt lesz! E lehetőség elvesztése olyan valami, amit a fiatalságod semennyi évével nem tudsz visszavásárolni. Mi haszna annak, ha egészséges és erős a tested? Mi haszna annak, ha csinos az arcod és jó az alakod? Még ha meg is éled a nyolcvan éves kort és még mindig éles az elméd, ám Isten egyetlen elmondott mondatát sem tudod megérteni, az vajon nem lesz szánalmas? Az rendkívül szánalmas lesz. Akkor mi a legfontosabb és a legbecsesebb dolog, amire az embereknek szert kell tenniük, amikor Isten elé járulnak? A hamisítatlan Istenbe vetett hit. Nem számít, mi ér téged, ha először aláveted magad, még ha vannak is ekkor apró félreértéseid Istent illetően, vagy nem teljesen érted, miért cselekszik ily módon Isten, akkor sem leszel negatív és gyenge. Péter szavait idézve: „Még ha Isten játékszerekként játszana is az emberekkel, milyen panaszuk lehetne az embereknek?” Ha még ezen apró bizalomnak is híján vagy, attól még tudnál olyan alávetett lenni, mint Péter? Amit Isten tesz veled, az nagyon gyakran helyénvaló és ésszerű, összhangban van az érettségeddel, a képzelődéseiddel és az elképzeléseiddel. Isten az érettséged szerint munkálkodik. Ha még mindig nem tudod elfogadni, akkor vajon el tudod érni Péter alávetettségét? Ez még nagyobb lehetetlenség volna. Vagyis ebbe az irányba, e cél felé kell törekedned. Csak akkor tudod elérni a hamisítatlan Istenbe vetett hitet.

Ha az emberek híján vannak a hamisítatlan hitnek, akkor vajon alá tudják vetni magukat Istennek? Ezt nehéz megmondani. Csak akkor tudják igazán alávetni magukat Őneki, ha valóban bíznak Istenben. Pontosan erről van szó. Ha nem veted alá magad igazán Istennek, akkor nem lesz több lehetőséged arra, hogy részesülj Isten megvilágosodásában, iránymutatásában vagy tökéletesítésében. Eltaszítottad mindezen lehetőségeket arra, hogy Isten megóvjon téged. Nem akarod ezeket. Elutasítod, elkerülöd őket, és állandóan kitérsz előlük. Mindig olyan környezetet választasz, amely biztosítja, a hús-vér test kényelmét és mentes a szenvedéstől. Ez bizony probléma! Nem tudod megtapasztalni Isten munkáját. Nem tudod megtapasztalni Isten útmutatását, Isten vezetését, Isten oltalmát. Nem láthatod Isten tetteit. Ennek eredményeképp nem fogod elnyerni az igazságot, és nem fogod elnyerni a valódi bizalmat – semmit nem fogsz elnyerni. Ha nem tudod elnyerni az igazságot és nem tudod elnyerni Isten szavára, hogy az életeddé tedd azt, akkor vajon Isten meg tud nyerni téged? Semmiképp sem. Mi a fő dolog, amit el kívánsz nyerni azáltal, hogy Isten megvilágosít, kalauzol és tökéletesít téged? Elnyered az igazságot és Isten szavát. Vagyis Isten szava a valóságoddá válik, az életed forrásává, valamint a tetteid alapelvévé, alapjává és kritériumává. Ha ez a helyzet, akkor mi az, amit megélsz? Még mindig romlott beállítottságot? (Nem.) Azt fogja Isten mondani neked, hogy „Távozz tőlem, Sátán”? (Nem.) Mit fog mondani Isten? Milyen meghatározást adott Isten Jóbnak? (Tökéletes ember az, aki féli Istent és kerüli a rosszat.) Helyénvaló itt idézni ezeket a szavakat. Ha el akarjátok érni a titulust és meghatározást, amelyet Isten Jóbnak adott, akkor vajon könnyű lesz megtenni ezt? (Nem.) Nem könnyű. Mindenben eleget kell tenned Isten szívének, mindenhol Isten akaratát kell keresned, Isten akarata szerint kell cselekedned, és alá kell vetned magad Isten vezénylésének és elrendezéseinek. Ha csupán mondod azt, hogy aláveted magad Isten vezénylésének és elrendezéseinek, ám aztán elemezni szeretnéd, hogy miért értek téged bizonyos körülmények, emberek, események és dolgok, ha panaszaid és félreértéseid vannak, és félreértelmezed Isten akaratát, akkor az nagyon gyötrelmes lesz Isten számára! Ha nem akarod Istent, akkor Isten nem akar majd téged. Semmi közötök nem lesz egymáshoz. Nem lesz probléma az, ha így folytatódnak a dolgok? Mivel nem vagy teremtett lény, Isten nem a te Uralkodód, nem a te Istened. Végül hogyan fog téged meghatározni Isten? „Távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” Azt akarjátok, hogy e szavak hangozzanak el rólatok? (Nem.) Mit jelent az, ha ezt mondják rólatok? (Azt jelenti, hogy Isten elmarasztalt, kivetett és megbüntetett minket.) Ez egyáltalán nem jó! Ha Isten marasztalt el és vetett ki, az nem olyan, mintha egy vezető vagy egy felhatalmazással bíró ember marasztalna el – Isten marasztalt el! Isten életet adományoz neked és fenntartja az életedet. Most, hogy Isten nem akar téged, vajon életben tudsz maradni? (Nem.) Ez mit jelent? A végső kimeneteledet jelzi, ami nem jó dolog. Ez egyáltalán nem jó jel. Ha azt mondom, hogy aki féli Istent és kerüli a rosszat, az tökéletes ember, akkor ez egy jó jel, és bizonyára Isten áldásai fogják érni az illetőt. Hogyan értelmezzétek a szavakat, amelyekkel Isten Jóbot értékelte? Ha belegondolsz, hogy mit evett, mit viselt, hogyan járt Jób, illetve milyen vérmérséklete volt, és megpróbálod utánozni ezeket a dolgokat, akkor rosszul állsz hozzá. Gyorsan el kell gondolkoznod és megkérdezned: „Hogyan tette meg ezt Jób? Mit élt meg, hogy Isten elismerésében részesüljön? Isten azt mondta, hogy Jób féli Istent és kerüli a rosszat, hogy Jób tökéletes ember. Ez nem kis dolog. Maga Isten mondta ezt. Követnem kell Jób példáját, keresnem kell az Isten félésének és a rossz kerülésének az útját, és igyekeznem kell olyan valakivé válni, aki szintén féli Istent és kerüli a rosszat. Ez oda vezet majd, hogy Isten engem is el fog ismerni és ezzel a titulussal illet. Tökéletes ember akarok lenni Isten szemében.” Ez a gondolatmenet összhangban van Isten akaratával.

2016. december 30.