Csak saját téves nézeteink felismerésével tudunk igazán átalakulni

Módotokban áll-e hát, hogy megismerjétek magatokat, hogy bemenjetek az életre, és hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjetek? Van-e célotok vagy irányotok? Kell, hogy legyen valamilyen elgondolásotok, mivel elég sokat beszélgettünk olyan témákról, mint becsületes embernek lenni, hogyan ismerjétek meg önmagatokat, hogyan egyétek és igyátok Isten szavait, hogyan kell közösséget vállalnotok az igazsággal a problémák megoldása érdekében, hogyan kell harmonikusan együttműködnötök kötelességetek teljesítése során, hogyan kell a testvéreknek normális interperszonális kapcsolatokat kialakítaniuk egymással, és így tovább. Most, hogy már tisztábban látjátok az Istenbe vetett hittel kapcsolatos igazság minden aspektusát, van némi gyakorlati tudásotok, és nem vagytok olyanok, mint korábban – amikor bizonytalanok voltatok, függetlenül attól, hogy melyik aspektusról kérdeztek benneteket –, nem érzitek-e magatokat sokkal jobban? (Most már egyre jobban érzem magam.) „Egyre jobban” – így igaz. Valójában, függetlenül attól, hogy az igazság melyik aspektusát gyakorolod, azt, hogy becsületes ember legyél, vagy, hogy arra neveld magad, hogy alávesd magad Istennek, vagy, hogy hogyan viszonyulj barátságosan a testvéreidhez, hogyan éld meg a normális emberi mivoltot, vagy valami hasonlót, függetlenül attól, hogy az igazság melyik aspektusába szándékszol belépni, az önismeret kérdéskörének érintésével kell kezdened. Vajon a becsületesség nem foglalja-e magában azt, hogy ismered önmagad? Addig nem leszel képes gyakorolni a becsületességet, amíg fel nem ismered saját csalárdságodat és becstelenségedet. Amikor rájössz, hogy nem engedelmeskedtél Istennek, csak akkor leszel képes gyakorolni az Iránta való engedelmességet, vagy kideríteni, hogy mit kell tenned, hogy engedelmeskedj Neki. Ha nem ismered önmagad, akkor az arra irányuló óhajaid, hogy becsületes ember legyél, engedelmeskedj Istennek, vagy üdvösséget nyerj, mind üresek. Azért, mert az embereknek romlott beállítottságaik vannak, és nem könnyű számukra az igazság bármely aspektusát sem gyakorolni, mivel gyakorlásukat állandóan beszennyezik és akadályozzák romlott beállítottságaik. Amikor az igazság valamely aspektusát gyakorolod, bizonyára felütik a fejüket romlott beállítottságaid, akadályozva a becsületességre irányuló törekvésedet, gátolva azt, hogy alávesd magad Istennek, és megakadályozva abban, hogy türelmes és toleráns legyél testvéreiddel szemben. Ha nem gondolkodsz el, nem tárod fel, nem boncolgatod, vagy nem ismered fel ezeket a romlott beállítottságokat, hanem az elképzeléseidre és képzelgéseidre támaszkodva gyakorolod az igazságot, akkor csupán szabályoknak engedelmeskedsz, mert nem érted meg az igazságot, és nem tudod, hogy mely igazságalapelveket kell betartanod. Ezért, függetlenül attól, hogy valaki az igazság mely aspektusát gyakorolja, vagy mit tesz, először is önvizsgálatot kell tartania, és meg kell ismernie önmagát. Megismerni önmagad azt jelenti, hogy ismered minden szavadat és tettedet, minden egyes cselekedetedet; azt jelenti, hogy ismered a gondolataidat és ötleteidet, szándékaidat, elképzeléseidet és képzelgéseidet. Ismerned kell a Sátán életre vonatkozó filozófiáit és minden különféle mérgét, valamint a hagyományos kulturális tudást is. Keresned kell az igazságot, és világosan fel kell ismerned ezeket a dolgokat. Így meg fogod érteni az igazságot, és valóban megismered önmagad. Bár lehet, hogy valaki számtalan jótettet vitt véghez, amióta hinni kezdett Istenben, sok mindent mégsem képes tisztán látni, nem is beszélve az igazság megértéséről. Mégis, számtalan jótette miatt úgy érzi, hogy már gyakorolja az igazságot, már alávetette magát Istennek, és már igencsak eleget tett az Ő akaratának. Amikor semmi sem ér téged, képes vagy megtenni bármit, amire kérnek, nincsenek aggályaid semmilyen kötelesség teljesítésével kapcsolatosan, és nem állsz ellen. Ha azt mondják, hogy terjeszd az evangéliumot, nem panaszkodsz, és képes vagy elviselni ezt a nehézséget, ha pedig azt mondják, hogy szaladgálj és dolgozz, vagy hajts végre egy feladatot, akkor megteszed. Ezért úgy érzed, hogy olyan valaki vagy, aki aláveti magát Istennek, és valóban törekszik az igazságra. Mégis, ha komolyan megkérdezik tőled: „Becsületes ember vagy-e? Olyan ember vagy-e, aki valóban aláveti magát Istennek? Olyan ember, akinek megváltozott a beállítottsága?” – ha mindenkit Isten szavainak igazsága alapján vizsgálunk –, azt lehet mondani, hogy senki sem felel meg a mércének, és senki sem lenne képes az igazságalapelvek szerint cselekedni. Tehát az egész romlott emberiségnek önvizsgálatot kell tartania. El kell gondolkodnia azokon a beállítottságokon, amelyek szerint él, valamint a sátáni filozófiákon, logikán, eretnekségen és téveszméken, amelyekből minden cselekedete és tette ered. El kell gondolkodnia a kiváltó okon, hogy miért fedi fel romlott beállítottságát, mi a lényege annak, hogy akaratosan cselekszik, miből és kiért él. Ha ezt az igazsághoz viszonyítjuk, akkor mindenki el lesz ítélve. Vajon mi ennek az oka? Az ok az, hogy az emberiség annyira mélyen megromlott. Az emberek nem értik meg az igazságot, és mindannyian romlott beállítottságaik szerint élnek. A legcsekélyebb önismerettel sem rendelkeznek, mindig a saját elképzeléseik és képzelgéseik szerint hisznek Istenben, a saját preferenciáik és módszereik alapján teljesítik kötelességeiket, és vallási elméleteket követve szolgálják Istent. Sőt, még mindig azt gondolják, hogy telve vannak hittel, hogy cselekedeteik nagyon is ésszerűek, és a végén úgy érzik, hogy rengeteget nyertek. Anélkül, hogy felismernék, azt hiszik, hogy már Isten akaratával összhangban cselekszenek, és teljes mértékben eleget tettek annak, hogy már teljesítették Isten követelményeit, és követik az Ő akaratát. Ha így érzel, vagy ha úgy gondolod, hogy Istenbe vetett hited számos éve során már arattál némi nyereséget, akkor még inkább vissza kell térned Isten elé, hogy megvizsgáld önmagad. Rá kell nézned arra az útra, amelyet hited évei alatt bejártál, hogy lássad, vajon Isten előtti összes cselekedeted és tetted teljesen megfelelt-e az Ő akaratának. Vizsgáld meg, hogy mely viselkedésformáid voltak Isten ellenében, melyek értek el Neki való alávetettséget, hogy cselekedeteid megfeleltek-e Isten követelményeinek, és eleget tettek-e azoknak. Tisztáznod kell mindezeket, mert csak így ismerheted meg önmagad.

Az önvizsgálat és önmagad megismerésének kulcsa a következő: minél inkább úgy érzed, hogy bizonyos területeken jól vagy helyesen cselekedtél, és minél inkább úgy gondolod, hogy bizonyos területeken eleget tudsz tenni Isten akaratának, vagy van mivel dicsekedned, annál inkább érdemes megismerni önmagadat ezeken a területeken, és érdemes annál mélyebbre ásni bennük, hogy meglásd, milyen tisztátalanságok vannak benned, illetve milyen dolgok vannak benned, amelyek nem tudnak eleget tenni Isten akaratának. Vegyük Pál példáját. Pál különösen nagy tudású volt, sokat szenvedett a prédikációs munkája során, és sokan különösen rajongtak érte. Ennek következtében, miután sok munkát végzett, feltételezte, hogy már félretettek számára egy koronát. Ez azt eredményezte, hogy egyre messzebb és messzebb ment a rossz úton, míg végül Isten megbüntette. Ha akkoriban elgondolkodott volna önmagán és boncolgatta volna önmagát, akkor nem gondolkodott volna úgy, ahogy. Más szóval, Pál nem arra összpontosított, hogy az Úr Jézus szavaiban keresse az igazságot; csak a saját elképzeléseiben és képzelgéseiben hitt. Azt gondolta, hogy pusztán azzal, hogy tesz pár jó dolgot és jó magatartásformákat tanúsít, Isten megdicséri és megjutalmazza. Végül saját elképzelései és képzelgései elvakították a szívét, és befedték romlottságának igazságát. De az emberek nem voltak képesek ezt felismerni, és nem voltak ismereteik ezekről a dolgokról, így mielőtt Isten ezt a napvilágra hozta volna, mindig is Pált tekintették követendő mércének és példának, ahogy élniük kellene, és úgy tekintettek rá, mint egy bálványra, amilyenné ők is válni kívántak és igyekeztek. Pál esete figyelmeztetés Isten választott népe minden tagjának. Különösen akkor, amikor mi, Isten követői, szenvedhetünk és megfizethetjük az árat kötelességeink teljesítése során, és miközben Istent szolgáljuk, úgy érezzük, hogy hűségesek vagyunk és szeretjük Istent – ilyenkor kell elgondolkodnunk és még jobban megértenünk önmagunkat az utat illetően, amelyen járunk, amire nagy szükség van. Ez azért van, mert amit te jónak vélsz, azt fogod helyénvalónak tartani, és nem fogsz kételkedni benne, töprengeni rajta és elemezni, hogy van-e benne valami, ami ellenkezik Istennel. Például vannak emberek, akik rendkívül jószívűnek tartják magukat. Soha nem gyűlölnek vagy bántanak másokat, és mindig segítő kezet nyújtanak annak a testvérüknek, akinek a családja szükséget szenved, nehogy megoldatlan maradjon a problémájuk; nagy bennük a jóakarat, és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy segítsenek mindenkinek, akinek csak tudnak. Mégsem összpontosítanak soha az igazság gyakorlására, és nincs belépésük az életbe. Mi az eredménye ennek a segítőkészségnek? A saját életüket félreteszik, mégis elégedettek önmagukkal, és rendkívül elégedettek mindazzal, amit tettek. Mi több, nagyon büszkék rá, mert azt hiszik, hogy mindabban, amit tettek, nincs semmi, ami ellenkezik az igazsággal, hogy ez biztosan eleget tesz Isten akaratának, és ők igazi istenhívők. Természetes jóságukat olyan dolognak tekintik, amit ki kell használni, és amint ezt megteszik, természetesnek veszik, hogy az az igazság. A valóságban csak emberileg tesznek jót. Egyáltalán nem gyakorolják az igazságot, mert amit tesznek, az ember előtt teszik, nem pedig Isten előtt, és még kevésbé gyakorolnak Isten követelményei és az igazság szerint. Ezért minden tettük hiábavaló. Egyetlen tettük sem az igazság vagy Isten szavainak gyakorlása, még kevésbé az Ő akaratának követése; inkább emberi kedvességgel és jó viselkedéssel segítenek másokon. Összefoglalva, nem keresik Isten akaratát mindenben, amit tesznek, és nem az Ő követelményei szerint cselekszenek. Isten nem dicséri az ember ilyenfajta jó magatartását; Isten számára ez elítélendő, és nem érdemli meg az Ő emlékezetét.

Minden egyes ember számára döntő fontosságú önmaga megismerése, mert közvetlenül befolyásolja azt a fontos kérdést, hogy le tudja-e vetni romlott beállítottságát, és el tudja-e érni az üdvösséget. Ne gondold, hogy ez egyszerű dolog. Önmagad megismerése nem azt jelenti, hogy megérted a cselekedeteidet vagy a szokásaidat, hanem azt, hogy megismered a problémád lényegét; megismered engedetlenséged gyökerét és annak lényegét, megismered, hogy miért nem tudod gyakorolni az igazságot, és megérted azokat a dolgokat, amelyek felmerülnek és zavarnak, amikor gyakorolod az igazságot. Ez az önismeret néhány legfontosabb aspektusa. Például a hagyományos kínai kultúra kondicionálása következtében a kínai emberek hagyományos elképzelései szerint gyermeki jámborsággal kell viszonyulni a szülőkhöz. Aki nem tartja be a gyermeki jámborságot, az hálátlan gyermek. Már gyermekkoruk óta beléjük nevelik ezeket az eszméket, és gyakorlatilag ezt tanítják minden családban, minden iskolában és a társadalom egészében is. Amikor az ember fejét teletömték ilyesmikkel, azt gondolja: „A gyermeki jámborság mindennél fontosabb. Ha nem tartanám be, nem lennék jó ember – hálátlan gyermek lennék, és a társadalom elítélne. Lelkiismeret nélküli ember lennék.” Vajon helyes-e ez a nézőpont? Az emberek már oly sok Isten által kifejezett igazságot láttak – vajon Isten követelte-e azt, hogy valaki gyermeki jámborságot tanúsítson a szüleivel szemben? Vajon ez egyike-e azon igazságoknak, amelyet az istenhívőknek meg kell érteniük? Nem. Isten csak néhány alapelvet közölt. Vajon mit kérnek Isten szavai, az emberek milyen alapelv szerint bánjanak másokkal? Szeressék, amit Isten szeret, és gyűlöljék, amit Isten gyűlöl. Ez az az alapelv, amelyet be kell tartani. Isten szereti azokat, akik törekednek az igazságra, és képesek követni az Ő akaratát; nekünk is ezeket az embereket kell szeretnünk. Azok, akik nem képesek követni Isten akaratát, akik gyűlölik Istent, és lázadnak Ellene – ezeket az embereket Isten megveti, és nekünk is meg kell vetnünk őket. Ez az, amit Isten kér az embertől. Ha a szüleid nem hisznek Istenben, ha nagyon jól tudják, hogy az Istenbe vetett hit a helyes út, hogy ez vezethet az üdvösséghez, és mégsem fogadják el, akkor kétségtelen, hogy ők olyan emberek, akiknek elegük van az igazságból és gyűlölik azt, olyan emberek, akik ellenállnak Istennek és gyűlölik Őt – és Isten nyilvánvalóan utálja és megveti őket. Meg tudnád-e vetni az ilyen szülőket? Szembeszegülnek Istennel, és gyalázzák Őt – így ők bizonyosan démonok és sátánok. Tudnád-e utálni és átkozni őket? Ezek mind valós kérdések. Ha a szüleid megakadályoznak abban, hogy higgy Istenben, hogyan kellene velük bánnod? Ahogyan Isten kéri, szeretned kell, amit Isten szeret, és gyűlölnöd kell, amit Isten gyűlöl. Az Úr Jézus a Kegyelem Korában azt mondta: „Ki az én anyám, És kik az én testvéreim?” „Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én testvérem és az én anyám.” Ezek a szavak már a Kegyelem Korában is megvoltak, és most Isten szavai még nyilvánvalóbbak: „Szeressétek, amit Isten szeret, és gyűlöljétek, amit Isten gyűlöl.” Pontosan a lényegre tapintanak ezek a szavak, az emberek azonban gyakran képtelenek felfogni valódi értelmüket. Ha valaki olyan ember, aki megtagadja Istent, és szembeszegül Vele, akit Isten megátkozott, de ő a te szülőd vagy rokonod, és nem gonosztevő – amennyire azt meg tudod állapítani –, és jól bánik veled, akkor lehet, hogy képtelen leszel gyűlölni őt, sőt még szoros kapcsolatban is maradhatsz vele, a viszonyotok nem változik. Aggodalommal tölt el, amikor hallod, hogy Isten megveti az ilyen embereket, képtelen vagy Isten oldalára állni, és könyörtelenül elutasítani az illetőt. Mindig megkötöznek az érzelmek, és nem tudod teljesen elengedni őt. Vajon mi ennek az oka? Az, hogy az érzelmeid túl erősek, és meggátolnak abban, hogy gyakorold az igazságot. Ez az ember jó hozzád, így nem tudod rávenni magad, hogy gyűlöld őt. Csak akkor gyűlölhetnéd, ha bántana. Vajon ez a gyűlölet összhangban lenne-e az igazságalapelvekkel? A hagyományos elképzelések is megkötöznek, azt gondolod, hogy mivel ők a szüleid vagy a rokonaid, ezért, ha gyűlölnéd őket, a társadalom megvetne, a közvélemény gyalázna, és elítélne, mint hálátlant, lelkiismeret nélkülit, embertelent. Azt gondolod, hogy isteni ítélet és büntetés sújtana rád. Még ha gyűlölni akarod is őket, a lelkiismereted nem engedi. Vajon miért működik így a lelkiismereted? Azért, mert már gyermekkorod óta beléd ültettek egy gondolkodásmódot, a családi örökséged, a szülői nevelés és a hagyományos kultúra tanítása által. Ez a gondolkodásmód nagyon mélyen gyökerezik a szívedben, és arra késztet, hogy tévesen elhidd, hogy a gyermeki jámborság teljesen természetes és indokolt, és hogy mindig jó mindaz, amit az őseidtől örököltél. Ezt tanultad meg elsőként, és ez marad a domináns, óriási akadályt és zavart okozva a hitedben és az igazság elfogadásában, képtelenné téve arra, hogy gyakorlatba ültesd Isten szavait, és hogy szeresd, amit Isten szeret, és gyűlöld, amit Isten gyűlöl. A szíved mélyén tudod, hogy az életed Istentől származik, nem a szüleidtől, és azt is tudod, hogy a szüleid nemcsak hogy nem hisznek Istenben, hanem még ellen is állnak Neki, hogy Isten gyűlöli őket, és neked alá kellene vetned magad Istennek, az Ő oldalán kellene állnod, de te egyszerűen nem tudod rávenni magad arra, hogy gyűlöld őket, még ha akarod is. Nem tudsz túllépni ezen, nem tudod megacélozni a szívedet, és nem tudod gyakorolni az igazságot. Vajon mi képezi ennek a gyökerét? A Sátán ezt a fajta hagyományos kultúrát és erkölcsi felfogást használja arra, hogy megkötözze a gondolataidat, az elmédet és a szívedet, így képtelenné téve arra, hogy elfogadd Isten szavait; hatalmukba kerítettek ezek a sátáni dolgok, és képtelenné tettek Isten szavainak elfogadására. Ha gyakorolni akarod Isten szavait, ezek a dolgok zűrzavart okoznak benned, arra késztetnek, hogy szembeszegülj az igazsággal és Isten követelményeivel, valamint tehetetlenné tesznek abban, hogy kiszabadulj a hagyományos kultúra igájából. Miután egy ideig küzdöttél, kompromisszumot kötsz. Inkább hiszel abban, hogy a hagyományos erkölcsi felfogás helyes, és összhangban van az igazsággal, így elutasítod Isten szavait, és lemondasz azokról. Nem fogadod el igazságként Isten szavait, és semmire nem tartod az üdvösséged, úgy érzed, hogy még mindig ebben a világban élsz, és csak ezekre az emberekre támaszkodva maradhatsz életben. Képtelen vagy elviselni a társadalom vádaskodását, inkább úgy döntesz, hogy lemondasz az igazságról és Isten szavairól, átadva magad a hagyományos erkölcsi elképzeléseknek és a Sátán befolyásának, inkább megsérted Istent, és nem gyakorolod az igazságot. Hát nem szánalmas az ember? Vajon nincs-e szüksége Isten üdvösségére? Vannak, akik már hosszú évek óta hisznek Istenben, de még mindig nem látják át a gyermeki jámborság kérdését. Ők valójában nem értik meg az igazságot. Soha nem tudják áttörni a világi kapcsolatoknak ezt a korlátját; nincs meg a bátorságuk, sem az önbizalmuk, az elszántságukról nem is beszélve, ezért nem tudják szeretni Istent, és nem tudnak engedelmeskedni Neki. Vannak, akik képesek átlátni ezen, és valóban nem könnyű számukra azt mondani: „A szüleim nem hisznek Istenben, és megakadályoznak abban, hogy higgyek. Ők ördögök.” A hitetlenek nem hisznek abban, hogy van Isten, vagy hogy Ő teremtette a mennyet és a földet és minden dolgot, vagy hogy Isten teremtette az embert. Sőt, egyesek azt mondják: „Szüleinktől kaptuk az életet, és tisztelnünk kell őket.” Vajon honnan származik egy ilyen gondolat vagy nézet? A Sátántól származik-e? Évezrednyi hagyományos kultúra nevelte és tévesztette meg az embereket ily módon, arra késztetve őket, hogy megtagadják Isten teremtését és szuverenitását. A Sátán megtévesztése és irányítása nélkül az emberiség megvizsgálná Isten munkáját és olvasná az Ő szavait, és tudnák, hogy Isten teremtette őket, hogy az életüket Istentől kapták; tudnák, hogy Istentől kapták mindazt, amijük van, és Istennek kell hálát adniuk. Ha valaki jót tesz velünk, azt Istentől kell elfogadnunk – különösen a szüleinket, akik világra hoztak és felneveltek bennünket; ezek mind Isten intézkedései. Isten uralkodik minden felett; az ember csak a szolgálat egy eszköze. Ha valaki képes mellőzni a szüleit, vagy férjét (vagy feleségét) és gyermekeit, hogy feláldozza magát Istenért, akkor erősebbé válik, és nagyobb lesz az igazságérzete Őelőtte. Az embereknek azonban nem könnyű kitörni a nemzeti oktatás és a hagyományos kulturális eszmék, elképzelések és erkölcsi állítások fogságából, mert ezek a sátáni mérgek és filozófiák már régóta gyökeret vertek a szívükben, mindenféle romlott beállítottságot szülve, amelyek megakadályozzák őket abban, hogy meghallják Isten szavát és engedelmeskedjenek Neki. A romlott ember szívének mélyén nincs alapvető hajlandóság arra, hogy gyakorlatba ültesse az igazságot, és kövesse Isten akaratát. Az emberek tehát lázadnak Isten ellen és ellenállnak Neki; bármikor elárulhatják és elhagyhatják Őt. Vajon be tudja-e fogadni valaki az igazságot, ha romlott beállítottságok, sátáni mérgek és filozófiák vannak benne? El tudja-e érni az Istennek való alávetettséget? Ez valóban nagyon nehéz. Ha nem lenne Istennek Magának az ítélő munkája, akkor a mélyen romlott emberiség nem érhetné el az üdvösséget, és nem tisztulhatna meg összes sátáni beállítottságától. Még ha az emberek hisznek is Istenben és hajlandóak követni Őt, nem tudnak figyelni Istenre és engedelmeskedni Neki, mert túl nagy erőfeszítésükbe kerül, hogy elfogadják az igazságot. Ezért az igazságra való törekvést meg kell előznie az önmagunk megismerésére és saját romlott beállítottságunk megoldására irányuló törekvésnek. Csak így lesz könnyebb elfogadni az igazságot. Semmi esetre sem egyszerű önmagunk megismerése; csak az ismerheti meg önmagát, aki elfogadja az igazságot. Ezért olyan lényeges, hogy megismerjük önmagunkat, és ezt nem szabad figyelmen kívül hagynotok.

Az emberek romlott beállítottságúak, így nagyon nehéz számukra elfogadni az igazságot, és még nehezebb megismerni önmagukat. Ha el akarják érni az üdvösséget, meg kell ismerniük saját romlott beállítottságukat és természetlényegüket. Csak ekkor tudják igazán elfogadni az igazságot, és gyakorlatba ültetni azt. A legtöbb ember, aki hisz Istenben, csupán azzal megelégszik, hogy képes kimondani a doktrína szavait és mondatait, és azt hiszi, hogy megérti az igazságot. Ez nagy tévedés, hiszen aki nem ismeri önmagát, az nem érti meg az igazságot. Ezért ahhoz, hogy Istenbe vetett hitében megértse és elnyerje az igazságot, az embernek önmaga megismerésére kell összpontosítania. Nem számít, hogy mikor, hol és milyen környezetben vagyunk, ha képesek vagyunk megismerni önmagunkat, feltárni és boncolgatni saját romlott beállítottságainkat, valamint önmagunk megismerését elsődleges prioritásként tudjuk kezelni, akkor biztosan nyerünk valamit, és fokozatosan elmélyítjük önismeretünket. Ugyanakkor gyakorolni fogjuk az igazságot, gyakorolni fogjuk az Isten iránti szeretetet és engedelmességet, és egyre többet megértünk az igazságból. Az igazság akkor természetes módon az életünkké válik. Ha azonban egyáltalán nem kezdesz bele önmagad megismerésébe, akkor helytelen azt mondanod, hogy gyakorolod az igazságot, mert mindenféle felszínes jelenségek elvakítanak. Úgy érzed, mintha javult volna a viselkedésed, hogy lelkiismeretesebb és értelmesebb vagy, mint korábban, hogy gyengédebb, figyelmesebb és toleránsabb vagy másokkal, türelmesebb és megbocsátóbb vagy az emberekkel, következésképpen azt hiszed, hogy már megéled a normális emberi mivoltot, és hogy nagyszerű meg tökéletes ember vagy. De Isten szemében még mindig alatta maradsz az Ő követelményeinek és normáinak, és nagyon messze állsz attól, hogy valóban engedelmeskedj Neki és imádd Őt. Ez azt jelzi, hogy nem nyerted el az igazságot, hogy a valóságnak a legcsekélyebb nyoma sincs benned, és még messze állsz attól, hogy megfelelj az üdvösség normáinak. Az embereknek meg kell érteniük, hogy mely igazságokkal kell felvértezniük magukat ahhoz, hogy megfeleljenek Isten követelményeinek. Az emberek még mindig nem tudnak különbséget tenni a külsőleg jó magatartásformák és az igazság gyakorlása között. Mindaz, amivel jelenleg rendelkeznek, csupán a külső magatartásukban bekövetkezett apró változások. Manapság az emberek többsége gyakran összegyűl, hogy prédikációkat hallgasson, és normális módon ki tud jönni és kapcsolatba tud kerülni a testvéreivel. Nem veszekszenek, képesek toleránsak és türelmesek lenni egymással, és kötelességeik teljesítésében lelkiismeretesebbek, mint amilyenek korábban voltak. Megértésük az igazságról azonban túl sekélyes, gondolataik és nézeteik sok kérdésben még mindig távol állnak az igazságtól, vagy ellentétesek az igazsággal, és nézeteik egy része még Istennel szemben is ellenséges. Ez elegendő annak szemléltetéséhez, hogy az emberek még nem nyerték el az igazságot. Ezért kell keresnünk az igazságot az önismeret minden aspektusában, és kell törekednünk arra, hogy mélyebben megismerjük önmagunkat. Ilyen összefüggésben nem érzitek-e úgy, hogy nagyon fontos, hogy megismerjétek önmagatokat? Az imént hoztam fel a szülők iránt tanúsított gyermeki jámborság példáját. Ez egy olyan lényeges kérdés, amellyel mindenkinek szembe kell néznie. Ha nem tudjátok megérteni az igazságot, és nem tudtok felülemelkedni a hagyományos gondolkodáson és elképzeléseken, akkor nehéz lesz számotokra az, hogy lemondjatok mindenről, és valóban feláldozzátok magatokat Istenért. Sokan vannak, akik évek óta hisznek Istenben, de nem teljesítettek kötelességet. Ki tudja, mióta küszködnek a szívükben, nem tudni, mikor lesznek képesek valóban megérteni az igazságot és kilépni testi vonzalmaik, hagyományos gondolkodásuk és elképzeléseik korlátozásaiból és béklyóiból, és eljutni arra a pontra, hogy „szeressék, amit Isten szeret, és gyűlöljék, amit Isten gyűlöl.” Ezt nem könnyű elérni. Átlátni a család lényegét és levetni testi kapcsolataik korlátait nehéz akadályt jelent azok számára, akik követik Istent. A család és a testi vonzalmak béklyóiból való kitöréshez, valamint a hagyományos kultúra gondolkodásmódjának korlátaitól való megszabaduláshoz egy folyamat vezet – ez megköveteli, hogy Isten olyan környezeteket teremtsen, amelyben gyakorolhatjuk az igazságba való belépést. Különösen szeretteink esetében még inkább szükséges, hogy tisztán lássuk valódi arcukat és minden egyes természetlényegüket. Ugyanakkor az igazság alapján el kell gondolkodnunk az általunk feltárt romlott beállítottságokon, valamint a szívünkben még mindig létező sátáni eretnekségeken és téveszméken is. Ez megköveteli, hogy Isten különböző környezeteket vezényeljen le, hogy leleplezzen bennünket, hogy felismerjük, milyen dolgok léteznek még mindig a szívünkben, amelyek ellenállnak Neki, vagy összeegyeztethetetlenek Vele, majd pedig keressük az igazságot, hogy megoldjuk azokat. Szükségünk van arra, hogy Isten megfelelő környezeteket teremtsen ahhoz, hogy feltárja romlottságunkat és érettségünket. Azonban aktívan és pozitívan együtt is kell működnünk Istennel, és az Ő szava szerinti követelményeket kell támasztanunk magunkkal szemben, csakis így válhatunk teljessé Őáltala. Mielőtt azonban Isten cselekedne, fel kell készülnünk lelkileg. Először is fel kell ismernünk az emberben rejlő sátáni mérgeket, valamint meg kell értenünk, hogy a hagyományos kultúra gondolkodásmódja és elképzelései megtévesztik és megrontják az embereket. Meg kell értenünk, hogy ezek a sátáni dolgok – amelyeket örököltünk, és amelyek a nevelésből és a társadalomból erednek – milyen keményen ellenállnak Istennek, és mennyire ellentétesek az igazsággal. Csak akkor lehet azt mondani, hogy valóban megértettétek az igazságot, ha átlátjátok ezeket a dolgokat.

Az imént beszéltem arról, hogyan bánjunk a szüleinkkel. Azt lehet mondani, hogy ez egy fontos kérdés az életben, és ugyanakkor olyan lényeges kérdés, amellyel mindenkinek szembe kell néznie. Ez kétségtelen. A továbbiakban egy másik témáról fogunk beszélni, nevezetesen arról, hogyan bánjunk a gyermekeinkkel. Amikor arról van szó, hogy hogyan bánsz a gyermekeiddel és a szüleiddel, nem az a mód számít, ahogyan bánsz velük, inkább a te nézőpontod számít, hogy milyen nézőpontból és milyen hozzáállással közelítesz hozzájuk. Ez az, amit meg kell értenünk a szívünkben. Mindenki már a gyermekei születésének pillanatától tervezgetni kezdi, hogy milyen oktatásban szeretné, hogy részesüljenek a gyermekei, milyen egyetemre menjenek, és hogyan tudnak utána jó állást találni, hogy megvethessék a lábukat, és legyen egy bizonyos szintű státuszuk a társadalomban. Az emberek mind úgy gondolják, hogy ebben az életben elsősorban tudással és felsőfokú végzettséggel kell rendelkezniük – az ő szemükben ez az egyetlen mód arra, hogy elhelyezkedjenek és biztosítsák megélhetésüket a társadalomban, hogy a későbbiekben ne kelljen aggódniuk az olyan alapvető szükségletek miatt, mint az élelem, ruházat és lakás. Ezért, amikor a gyermekeikkel való bánásmódról van szó, minden szülő azt reméli, hogy gyermeke felsőfokú oktatásban fog részesülni. Azt remélik, hogy gyermekük egy nap majd képes lesz boldogulni a világban, hogy lesz helye a társadalomban, magas és stabil jövedelemmel, presztízzsel és státusszal fog rendelkezni. Úgy gondolják, hogy csak ez szerezhet tiszteletet őseiknek. Mindenki magában hordozza ezt a szemléletet. „Legyenek az én gyermekeim a legkiválóbbak!” – vajon helyes-e ez a szemlélet? Mindenki azt szeretné, hogy a fia vagy a lánya egy neves egyetemre menjen, majd továbbtanuljon, abban a hiszemben, hogy egy felsőfokú végzettség megszerzését követően gyermeke képes lesz boldogulni a világban. Az emberek a szívük mélyén mind imádják a tudást, és azt hiszik, hogy „Más törekvések kicsik, a könyvek mindet felülmúlják”; ráadásul úgy gondolják, hogy manapság a társadalomban különösen éles a verseny, és ha valakinek nincs tudományos fokozata, akkor még az élelem megszerzése is nehézséget okoz neki. Ez egy olyan gondolat és szemlélet, amelyet mindenki magában hordoz – mintha valakinek a jövőbeni megélhetése és kilátásai biztosak lennének, amennyiben felsőfokú képesítéssel rendelkezik. Tehát, amikor a fiaikkal és lányaikkal szembeni elvárásaikról van szó, az emberek elsődleges fontosságúnak tekintik azt, hogy azok bejussanak egy felsőoktatási intézménybe, és felsőfokú oktatásban részesüljenek. Valójában mindaz az oktatás, mindaz a tudás és minden ismeret, amelyben az emberek részesülnek, Isten és az igazság ellen irányul, Isten pedig gyűlöli és elítéli azokat. Ez azt bizonyítja, hogy az ember nézetei tévesek és abszurdak. Az embereknek meg kell érteniük, hogy ha ilyenfajta oktatásban részesülnek, akkor egy kis hasznos intellektuális tudás megszerzése mellett beléjük nevelik a Sátán számos mérgét, gondolatát, elméletét, különböző eretnekségeit és téveszméit is, és meg kell érteniük, hogy ennek milyen következményei lesznek. Az emberek még soha nem gondoltak erre, és nem látják át ezt a dolgot. Csak abban hisznek, hogy ha gyermekeik bejutnak felsőoktatási intézményekbe, akkor fényesebb jövőjük lesz, és tiszteletet szereznek őseiknek. Ennek következményeként, amikor egy napon a gyermeked hazajön, és az Istenbe vetett hitről beszélsz neki, idegenkedni fog tőle, amikor pedig az igazságról beszélgetsz vele, azt fogja mondani, hogy bolond vagy, kigúnyol, és semmibe veszi a szavaidat. Ekkor fogsz rájönni arra, hogy rossz utat választottál, amikor gyermekedet egy felsőoktatási intézménybe küldted, hogy felsőfokú oktatásban részesüljön. Azonban már túl késő lesz megbánni. Amint valaki elfogadja a Sátán filozófiáit és nézeteit, és azok gyökeret eresztenek, kivirágoznak és kezdenek gyümölcsöt teremni benne, az olyan, mint a rákos daganatok növekedése – nem lehet egyik napról a másikra eltávolítani vagy megváltoztatni azokat. Ezen a ponton nehézzé válik számára az igazság elfogadása, és nincs módja arra, hogy üdvözüljön. Ez egyenértékű azzal, hogy a Sátán halálra mérgezi. Senkit sem láttam, aki azt mondta volna: „Amikor a gyermekem iskolába megy, egyszerűen csak tanuljon meg olvasni, hogy megértse, mit jelent Isten szava. Azután majd irányítom, hogy teljes szívvel higgyen Istenben, és tanuljon egy keveset egy hasznos szakmáról, hogy a jövőben jó állást szerezhessen, és stabil életet teremthessen magának. Akkor megnyugodhatok. Még jobb lenne, ha magas képességű lenne, jó emberi mivolttal rendelkezne, és kötelességet tudna teljesíteni Isten házában. Ha nem tudna kötelességet teljesíteni, akkor elegendő lenne, ha az egyházon kívül lenne egy állása, hogy el tudja tartani a családját. Legfőképpen azt szeretném, hogy elfogadja Isten igazságait az Ő házában, és ne szennyezze be, vagy ne kondicionálja őt a társadalom.” Az embereknek nincs elég hitük, hogy gyermekeiket Isten elé vigyék; mindig aggódnak, hogy gyermekeiknek nem lesznek jó kilátásaik, ha nem kerülnek be a felsőoktatásba. Vagyis amikor gyermekeikről van szó, senki sem hajlandó Isten elé vinni őket, hogy azok elfogadhassák Isten szavát, és az igazság, valamint Isten követelményei szerint viselkedjenek. Az emberek nem hajlandóak erre, és nem is merik megtenni ezt. Attól félnek, hogy ha így tesznek, a gyermekeiknek nem lesznek megélhetési lehetőségeik vagy kilátásaik ebben a társadalomban. Mit igazol ez a szemlélet? Azt igazolja, hogy a Sátán által mélyen megrontott embereket nem érdekli az igazság vagy az Istenbe vetett hit. Még ha hisznek is Istenben, csak azért teszik, hogy áldottak legyenek. Nem törekednek az igazságra, mert szívük mélyén az anyagi dolgokat, a pénzt és a Sátán befolyását imádják. Nincs elég hited ahhoz, hogy azt mondd: „Ha valaki lemond a világi trendekről, és Istenre támaszkodik, akkor Ő ad neki egy kiutat, hogy életben maradjon.” Neked nincs meg ez a hited. A tudás imádatának téves szemlélete gyökeret vert a szívedben. Ez irányítja minden szavadat és cselekedetedet, így nem tudod elfogadni és alávetni magad Isten munkájának, még kevésbé tudod elfogadni az Isten által kifejezett igazságokat. Vajon miért mondom ezt? Azért, mert ez a gondolat és szemlélet ellenséges Istennel szemben, elárulja Istent, megtagadja Istent, és nem összeegyeztethető az igazsággal. Amikor valaki megérti az igazságot, képes átlátni ezen a problémán, és rájön arra, hogy sok olyan dolog van benne, ami szembeszegül Istennel – olyan dolgok, amelyeket Isten alapvetően gyűlöl. Ezek mind Isten munkájának megtapasztalása által elért eredmények. Isten szavának kinyilatkoztatása, ítélete és fenyítése nélkül az emberek azt gondolnák, hogy szentté váltak, hogy telve vannak Isten iránti szeretettel, és hogy a Beléje vetett hitük erős, miután néhány évig hittek Istenben, és valamennyit változtattak a viselkedésükön. Most, hogy megértették az igazságot, hirtelen rádöbbennek: „Hogyan létezhetnek az emberekben még mindig ezek a romlott dolgok? Miért nem tudtam azokat korábban felismerni? Az emberek egyszerűen túlságosan tudatlanok!” Ekkor jönnek rá, hogy Isten kinyilatkoztatása az ember romlottságáról annyira nagyszerű és annyira szükséges, és tudják meg, hogy soha nem lennének képesek felismerni romlottságukat, ha Isten nem fedné fel és nem ítélné meg azt. Az emberek mind gyakorlottak a színlelésben és önmaguk álcázásában. Egész jól tudják álcázni magukat, vagy jól tudják rejtegetni és csomagolni magukat, de az általuk feltárt romlott beállítottságok és az elméjükben mélyen gyökerező gondolatok ellenállnak Istennek, Isten pedig utálja és gyűlöli azokat. Ezek azok a dolgok, amelyeket Isten fel akar fedni, és ezek azok a dolgok, amelyeket az embereknek meg kell ismerniük. Ők azonban sokszor azt gondolják: „Ami a beszédünket illeti, nem szóltunk egyetlen olyan szót sem, amely ellenáll Istennek, és rendelkezünk értelemmel. Ami a viselkedésünket illeti, nem tettünk semmi rendelleneset, már eljutottunk arra a pontra, hogy nagyon is megfelelően teljesítjük a kötelességeinket. Nincsenek szembeötlő problémáink, tehát mit kellene még tudnunk önmagunkról? Egyáltalán szükségünk van-e arra, hogy megismerjük önmagunkat?” Vajon összhangban van-e a tényekkel ez a nézet? Ha igen, akkor az emberek miért vallják meg még mindig a bűneiket Istennek? Miért fedik fel még mindig gyakran romlott beállítottságaikat, és miért követnek el még vétkeket is? Tehát minél inkább jónak tartod magad egy bizonyos szempontból, annál inkább érdemes keresned az igazságot, elgondolkodnod és megismerned magad abból a szempontból. Csak így ismerheted meg igazán romlott beállítottságaidat, tisztulhatsz meg, és juthatsz tökéletességre Isten által. Ez a kimenetele annak, ha megtapasztalod Isten munkáját.

Sokan vannak, akik azt hiszik, hogy a gyermeki jámborság Istennek tetsző, és Isten megáldja azt. Úgy gondolják, hogy a szülőkkel szembeni gyermeki jámborság olyasvalami, amit Isten biztosan szeret, mert azt hiszik, hogy a gyermeki jámborság teljesen természetes és indokolt, és azt bizonyítja, hogy valakinek van lelkiismerete, és hogy nem felejtette el, honnan származik. A hagyományos elképzelések szerint az ilyen embert jó embernek és hálás gyermeknek tartják. Ha hálás gyermekekről van szó, mindenki elismeri őket. Az emberek szeretik őket, mint ahogyan a szüleik is. Tehát természetesnek veszed, hogy Isten minden bizonnyal szereti őket, és vágyakozva gondolsz arra, hogy: „Isten minden bizonnyal szereti azokat, akik gyermeki jámborságot tanúsítanak szüleik iránt – Ő kétségkívül szereti őket!” Így hát lemondasz kötelességed teljesítéséről, és hazatérsz, hogy gyermeki jámborságot tanúsíts szüleid iránt. Amint ezt teszed, egyre motiváltabbá válsz, és egyre inkább meggyőződsz arról, hogy ez indokolt és helyes, és hogy az igazságot gyakorolod. Öntudatlanul is kezded azt hinni, hogy már eleget tettél Istennek, és hogy megvan a szükséges alaptőkéd ahhoz, hogy elnyerd Isten jóváhagyását, gyönyörködését és elismerését. Amikor Isten azt mondja, hogy szembeszállsz Vele és elárulod Őt, vagy ha azt mondja, hogy egyáltalán nem változtál, akkor ellenállsz és megítéled Őt. Azt állítod, hogy téved, és ezzel megtagadod az Ő szavait. Vajon miféle probléma ez? Ha Isten azt mondja, hogy jó vagy, és elismer téged, azt elfogadod. De amikor Isten leleplezi azt, hogy engedetlen vagy és, hogy szembeszállsz Vele, akkor tagadod és elutasítod ezt, sőt ellenállsz és megítéled Istent. Vajon miféle beállítottság ez? Nyilvánvaló, hogy az emberek arrogánsak, önhittek és önelégültek. Általában úgy tűnik, az emberek el tudják fogadni, hogy Isten szava az igazság, és mindannyian úgy gondolják, hogy engedelmeskednek Istennek, de amikor Isten megítéli őket, és felfedi romlott beállítottságaikat, egyikük sem figyel az Ő szavaira, és egyikük sem méri össze tetteit az Ő szavával minden alkalommal, amikor valamit tesz. Hanem inkább csak beszélnek és fecsegnek egy kicsit, és ennyi, vagy az összejövetelek alkalmával előadnak pár sort Isten szavából, beszélgetnek egy kicsit róla, és azzal végeztek. Valójában, amikor teszel valamit, egyáltalán nem Isten szava szerint gyakorlod. Mi értelme van tehát annak, hogy olvasod Isten szavát, és közösséget vállalsz azzal? Nem ülteted gyakorlatba Isten szavát, ha valami történik veled, és nem Isten szava szerint élsz, akkor miért olvasod Isten szavát? Vajon nem csupán formalitás ez? Meg tudod-e így érteni az igazságot? El tudod-e nyerni az igazságot? Nincs értelme ily módon hinni Istenben. Sokan egyszerűen csak beleolvasnak egy kicsit Isten szavába, megértik annak szó szerinti jelentését, és azt gondolják, hogy a doktrína néhány szavát és mondatát kimondva meg is értették az igazságot, és birtokában vannak az igazságvalóságnak. Vannak, akik azt mondják: „Én Isten szavával vállalok közösséget, hogyan lehet, hogy az csak a doktrína szavai és mondatai?” Nem ismered Isten szavának lényegét, nem ülteted gyakorlatba az Ő szavát, és minden bizonnyal tapasztalati tudásod sincs róla, így a doktrína szavait és mondatait mondod, amikor közösséget vállalsz azzal. Természetesen Isten szava az igazság, de te nem érted meg igazán, és nem ülteted gyakorlatba azt, így amit megértesz, az csupán doktrína. Meg tudjátok-e érteni ezt? Úgy érzitek-e, hogy e szavak fájó pontot érintettek? Azt fogjátok-e mondani: „Nem szörnyű vétek-e az, ha nem tisztelem a szüleimet? Isten emberekkel szemben támasztott követelményei nem hagyják-e figyelmen kívül az érzéseiket?” Mondjátok csak, magasak-e azok a kívánalmak, amelyeket Isten az embertől megkövetel? Valójában nem magasak – az ember lelkiismeretét és értelmét alapul véve, ezek mind olyan kívánalmak, amelyeknek meg tudnak felelni az emberek. Az emberi kötődések hatása miatt, és azért, mert a hagyományos kultúra már szilárd, kitéphetetlen gyökeret vert a szívükben, úgy érzik, hogy Isten követelései túl magasak, és igazán elérhetetlenek számukra. Ez az igazság meg nem értése miatt van. Ha valóban megértitek az igazságot, és átlátjátok a dolog valódi természetét, akkor képesek lesztek megfelelő módon megközelíteni és kezelni ezt a problémát. Az embereket évezredeken keresztül befolyásolta a hagyományos kultúra. A Sátán filozófiái és viselkedésre vonatkozó törvényei már gyökeret vertek a szívükben. Ha ilyen eszmék szerint élsz, akkor konkrétan mit éltél meg? Megélted-e a normális emberi mivoltot? Megéltél-e egy igazi életet? Érdemes megismerned és boncolgatnod ezt a kérdést. El kell gondolkodnod azon, hogy mit nyertél a hagyományos kultúrából, valamint a Sátán filozófiáiból és nézeteiből, hogy vajon ezek valóban az igazságot jelentik-e, és hogy mit hoznak számodra. Majd közösséget kell vállalnod ezekben a kérdésekben, és Isten szava alapján elemezned kell azokat. Ha ezt megteszed, könnyű lesz számodra felfedezni az igazságot. Amint megérted az igazságot és felfogod Isten szándékait, meglátod majd, hogy Isten emberekkel szemben támasztott követelményei mind olyasmik, amiket az ember lelkiismerete és értelme teljesíteni képes. Természetesen nem fogsz többé panaszkodni, hogy Isten túl sokat követel az embertől. Hanem azt mondod majd: „Megértjük az alapelveket; van módunk a gyakorlásra, és értjük, hogyan kell kezelni ezeket a dolgokat.” Ily módon, apránként be fogsz lépni Isten szavának valóságába. Ez az igazság megértésének a folyamata.

Az igazságvalóságba való belépéshez rendkívül fontos az önismeret. Az önismeret azt jelenti, hogy tudjuk, hogy gondolatainkban és nézeteinkben melyek azok a dolgok, amelyek alapvetően összeegyeztethetetlenek az igazsággal, romlott beállítottsághoz tartoznak, és ellenségesek Istennel. Könnyű megérteni az ember romlott beállítottságait, mint amilyen az arrogancia, az önelégültség, a hazugság és a csalárdság. Egy kissé megismerheted azokat úgy, hogy egyszerűen csak néhányszor vagy gyakran közösséget vállalsz az igazsággal, vagy testvéreid felhívják a figyelmed az állapotodra. Sőt, az arrogancia és a csalárdság mindenkiben megvan, csak a mértékük különbözik, így viszonylag könnyű felismerni azokat. Azt viszont nehéz megállapítani, hogy valakinek a gondolatai és nézetei összhangban vannak-e az igazsággal, ez nem olyan egyszerű, mint felismerni a romlott beállítottságait. Amikor valakinek kissé megváltozik a viselkedése vagy a külsődleges szokásai, úgy érzi, hogy megváltozott, de valójában ez csupán viselkedésbeli változás, és nem jelenti azt, hogy valóban megváltozott a dolgokról alkotott szemlélete. Az emberek szívének mélyén még mindig sok elképzelés és képzelgés van, a hagyományos kultúra különféle gondolatai, nézetei és mérgei, és sok olyasmi, ami ellenséges Istennel. Ezek a dolgok bennük rejlenek, és még fel kell tárni őket. Ezek a romlott beállítottságok forrásai, és az ember természetlényegéből fakadnak. Ezért van az, hogy amikor Isten olyasmit tesz, ami nem felel meg az elképzeléseidnek, akkor ellenállsz Neki, és szembeszegülsz Vele. Nem fogod megérteni, hogy Isten miért cselekedett így, és bár tudod, hogy van igazság mindabban, amit Isten tesz, és alá szeretnéd vetni magad, rájössz, hogy képtelen vagy erre. Vajon miért nem vagy képes alávetni magad? Mi az oka a szembeszegülésednek és ellenállásodnak? Az, hogy az ember gondolataiban és nézeteiben rengeteg olyasmi van, ami ellenséges Istennel szemben, ellenséges azokkal az alapelvekkel szemben, amelyek szerint Isten cselekszik, és ellenséges az Ő lényegével szemben. Az emberek nehezen szereznek tudomást ezekről a dolgokról. Mivel én közösséget vállaltam ezekkel a szavakkal, képesnek kell lennetek arra, hogy betekintést és némi megértést nyerjetek. Tegyük fel, hogy ha valami történik, akkor elképzeléseitek vannak Istenről, és azt gondoljátok: „Ez nem lehet Isten tette, mert ha Isten tette volna, akkor nem így cselekedett volna, vagy nem így beszélt volna. Mindaz, amit Isten tesz, az szeretet, és az embereknek könnyű elfogadniuk”, de aztán tegyük fel, hogy azt gondoljátok: „Ez a gondolkodásmód téves. Isten korábban azt mondta, hogy ahol az emberek nem tudják megérteni, ott keresni kell az igazságot. Önvizsgálatot kell tartanom, mivel a szívemben lévő elképzelések és képzelgések bolondoznak, arra késztetve engem, hogy értelmezzem Isten munkáját. Nem szabad félreértenem Őt” – ez az önvizsgálat helyes módja. Valahányszor azt látod, hogy Isten munkája vagy szavai nem illeszkednek az elképzeléseidhez, akkor kell önvizsgálatot tartanod, sietve keresned kell az igazságot Isten szavaiban, azokhoz kell mérned magad, majd azoknak megfelelően kell cselekedned. Hát nem egy előre vezető út-e ez?

Az imént beszéltünk arról, hogyan bánjunk a szüleinkkel. Sokan úgy érzitek, hogy rengeteg mindennel tartoztok a szüleiteknek, hiszen életük során sokat szenvedtek értetek, valamint nagy szeretetet és törődést tanúsítottak irántatok. Ha egy napon megbetegszenek, lelkiismeret-furdalásod lesz, és hibásnak érzed magad. Hirtelen úgy gondolod, hogy a szüleid mellett kell maradnod, hogy teljesítsd a velük szembeni gyermeki kötelességedet, vigasztald őket, és gondoskodj arról, hogy boldogok legyenek öregkorukban. Úgy gondolod, hogy gyermekükként ez a te felelősséged és kötelezettséged. Ha e kötelezettség teljesítése közben Isten kér tőled valamit, vagy váratlan próbatétel elé állít, akkor az Ő szándéka az, hogy ne azt tedd, hanem az Istenbe vetett hitet, kötelességed jó teljesítését és az igazságra való törekvést tekintsd alapelvnek. Mit éreznél, ha Isten kifejezetten arra kérne, hogy ne legyél hálás a szüleidnek, és ne bánj úgy velük? A hagyományos elképzelések szemszögéből vizsgálnád ezt a kérdést, és szívedben panaszkodnál Istenre, azt gondolva, hogy érzéseid figyelembevétele nélkül tette ezt, és hogy ez nem felel meg gyermeki jámborságodnak. Azt hiszed, hogy teljes gyermeki jámborsággal, emberséggel és lelkiismeretesen cselekszel, Isten azonban nem engedi, hogy a lelkiismeretednek és gyermeki jámborságodnak megfelelően cselekedj. Ekkor majd ellenállsz, lázadsz és szembeszegülsz Istennel, és nem fogadod el az igazságot. Mindezt azért mondom, hogy az emberek felismerjék, hogy lázadó természetük gyökere és lényege elsősorban a gondolataikból és nézeteikből fakad, amelyeket a családtól és a társadalomtól kapott nevelés, valamint a hagyományos kultúra alakít ki. Miután ezek a dolgok apránként, a családi szokások vagy a társadalom és az iskolai oktatás hatására mélyen a szívükbe vésődnek, az emberek elkezdenek ezek szerint élni. Öntudatlanul is kezdik azt hinni, hogy ez a hagyományos kultúra helyes, feddhetetlen és kritikán felüli, és hogy csak akkor lehetnek igazi emberek, ha a hagyományos kultúra követelményeinek megfelelően cselekszenek. Ha nem így tesznek, akkor úgy érzik majd, hogy nincs lelkiismeretük, ellentétben állnak az emberi mivolttal, és annak nyoma sincs bennük, ezzel pedig nem tudnak megbékélni. Vajon ezek az emberi gondolatok és nézetek nem állnak-e távol az igazságtól? Az emberi gondolatok és nézetek tartalma, valamint az emberek által követett célok is mind a világ, a Sátán felé irányulnak. Isten követelménye, hogy az ember törekedjen az igazságra, Isten felé, a világosság felé irányul. Ez két különböző irány, két különböző cél. Cselekedj Isten céljai és az emberrel szemben támasztott követelményei szerint, és emberi mivoltod normálisabbá válik, nagyobb emberi hasonlatosságod lesz, és közelebb kerülsz Istenhez. Ha a hagyományos kultúra gondolatai és nézetei szerint cselekszel, akkor mind jobban elveszíted a lelkiismereted és az értelmed, még hamisabbá és álságosabbá válsz, még inkább követed a világi trendeket, és a gonosz erők részévé válsz. Akkor teljes sötétségben, a Sátán uralma alatt fogsz élni. Teljesen megsérted az igazságot és elárulod Istent.

Az ebben a valós társadalomban élő embereket a Sátán mélyen megrontotta. Attól függetlenül, hogy iskolázottak-e vagy sem, a hagyományos kultúra nagy része beleivódott az emberek gondolataiba és nézeteibe. Különösen a nőktől elvárás az, hogy támogassák a férjüket és neveljék gyermekeiket, legyenek jó feleségek és szerető anyák, egész életüket férjüknek és gyermekeiknek szenteljék és értük éljenek, gondoskodjanak arról, hogy a család naponta háromszor kiadósan étkezzen, valamint a mosást, takarítást és minden egyéb házimunkát is jól végezzenek. Ez a jó feleség és szerető anya elfogadott mércéje. Minden nő azt gondolja, hogy ez a dolgok rendje, és ha nem így tesz, akkor nem rendes asszony, beszennyeződik a lelkiismerete, és megsérti az erkölcsi normákat. Ezeknek az erkölcsi normáknak a megsértése nyomni fogja néhányuk lelkiismeretét; úgy érzik majd, hogy cserbenhagyták a férjüket és a gyermekeiket, és hogy nem rendes asszonyok. De ha már hiszel Istenben, sokat olvastad az Ő szavait, megértettél néhány igazságot, és átláttál néhány dolgon, azt fogod gondolni: „Teremtett lény vagyok, ekként kell teljesítenem a kötelességemet, és fel kell áldoznom magamat Istenért.” Van-e most konfliktus aközött, hogy jó feleség és szerető anya legyél, és hogy teremtett lényként teljesítsd a kötelességedet? Ha jó feleség és szerető anya akarsz lenni, akkor nem tudod állandóan a kötelességedet teljesíteni, míg ha állandóan a kötelességedet akarod teljesíteni, akkor nem tudsz jó feleség és szerető anya lenni. Mit teszel hát most? Ha úgy döntesz, hogy Isten iránti odaadással, jól teljesíted a kötelességedet, és felelősséget vállalsz a gyülekezeti munkáért, akkor le kell mondanod arról, hogy jó feleség és szerető anya legyél. Mit gondolnál most? Miféle békétlenség lenne úrrá az elméden? Úgy éreznéd-e, mintha cserbenhagytad volna a gyermekeidet, a férjedet? Vajon honnan jön ez a bűntudat és nyugtalanság? Úgy érzed-e, mintha cserbenhagytad volna Istent, amikor nem teljesíted a teremtett lény kötelességét? Nincs benned bűntudat vagy szemrehányás, mert a szívedben és az elmédben a legcsekélyebb nyoma sincs az igazságnak. Szóval, mit is értesz meg? Hagyományos kultúra, valamint jó feleség és szerető anya. Így az elmédben az az elképzelés fog felmerülni: „Ha nem vagyok jó feleség és szerető anya, akkor nem vagyok jó és tisztességes nő”. Ettől kezdve ez az elképzelés megkötöz és bilincsbe ver, az ilyen elképzelések pedig még akkor is megmaradnak, ha már hiszel Istenben és teljesíted a kötelességedet. Amikor konfliktus van a kötelességed teljesítése és aközött, hogy jó feleség és szerető anya legyél, habár vonakodva úgy dönthetsz, hogy talán egy kis Isten iránti hűséggel teljesíted a kötelességedet, mégis ott lesz a nyugtalanság és a vád érzése a szívedben. Ezért, amikor kötelességed teljesítése közben van egy kis szabadidőd, keresed majd a lehetőséget, hogy gondoskodj a gyermekeidről és a férjedről, még inkább kárpótolni akarod őket, és úgy gondolod, hogy mindaddig, amíg nyugodt a lelked, nem baj, ha még többet kell szenvedned. Vajon ezt nem a hagyományos kultúra jó feleségről és szerető anyáról szóló eszméinek és elméleteinek hatása idézte-e elő? Azt szeretnéd, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon: jól akarod teljesíteni a kötelességedet, de jó feleség és szerető anya is akarsz lenni. Isten előtt azonban csak egyetlen felelősségünk és kötelezettségünk, egyetlen küldetésünk van, az, hogy megfelelően teljesítsük a teremtett lény kötelességét. Jól teljesítetted-e ezt a kötelességet? Miért tértél le megint a helyes útról? Tényleg nincs szemrehányás vagy vád a szívedben? Kötelességed teljesítése során letérhetsz a helyes útról, mivel az igazság még nem vetett alapot a szívedben, és még nem uralkodik fölötte. Bár most már képes vagy teljesíteni a kötelességedet, valójában még mindig messze elmaradsz az igazság normáitól és Isten követelményeitől. Most már tisztán látod-e ezt a dolgot? Mire gondol Isten, amikor azt mondja: „Isten az ember életének forrása”? Arra, hogy mindenki felismerje: életünk és lelkünk egyaránt Istentől származik, Ő teremtette – nem a szüleinktől, és bizonyosan nem a természettől kaptuk, hanem Istentől. Csak a hús-vér testünk született a szüleinktől, ahogyan a gyermekeink is tőlünk születnek, de a sorsuk teljes mértékben Isten kezében van. Hogy hinni tudunk Istenben, az egy olyan lehetőség, amelyet Ő adott nekünk; Ő rendelte el, és ez az Ő kegyelme. Ezért szükségtelen, hogy bárki mással szemben teljesítsd a kötelességedet vagy felelősségedet; teremtett lényként csak Istennel szemben kell teljesítened a kötelességedet. Az embereknek mindenekelőtt ezt kell megtenniük, ez a legfontosabb, amit az ember életének elsődleges feladataként meg kell tennie. Ha nem teljesíted jól a kötelességedet, akkor nem minősülsz teremtett lénynek. Lehet, hogy mások szemében jó feleség és szerető anya, kiváló háziasszony, hálás gyermek és a társadalom derék tagja vagy, Isten előtt azonban olyasvalaki vagy, aki lázad Ellene, aki egyáltalán nem teljesítette kötelezettségét, illetve a kötelességét, aki elfogadta ugyan Isten megbízatását, de nem teljesítette azt, aki félúton feladta. Elnyerheti-e Isten jóváhagyását valaki, aki ilyen? Az ilyen emberek értéktelenek. Nem számít, hogy mennyire tökéletes feleség és anya vagy, vagy milyen magasak a társadalmi erkölcsi normáid, vagy mennyi dicséretet érdemelsz ki másoktól, ez nem jelenti azt, hogy gyakorlatba ülteted az igazságot, még kevésbé azt, hogy engedelmeskedsz Istennek. Ha eleged van az igazságból, és nem vagy hajlandó elfogadni azt, az éppen annak a bizonyítéka, hogy nincs lelkiismereted és értelmed, nincs normális emberi mivoltod, és olyasvalaki vagy, akinek egyáltalán nincs Isten a szívében. Vajon az ilyen ember nem áll-e túl távol Isten követelményeitől? Ilyenek azok, akik nem törekednek az igazságra, mindig a hagyományos kultúra eszméi és elméletei szerint élnek, mindig a társadalmi trendeket követik, de nem fogadják el az igazságot, és képtelenek engedelmeskedni Istennek. Nem elszegényedett és szánalmas emberek-e ezek? Nem ostobák-e és tudatlanok? Érdemes-e dicsekedni és büszkélkedni azzal, hogy valaki jó feleség és szerető anya, derék, közkedvelt nő?

Mindaz, amit az emberek a szívükben hordoznak, valójában ellentétes az igazsággal és ellenséges Istennel szemben. Idetartozik az is, amit mi pozitívnak, jónak és általában helyesnek tekintettnek gondolunk. Sőt, még igazságnak is tekintjük azokat, emberi szükségleteknek és olyan dolgoknak, amelyekbe az embereknek be kell lépniük. Isten számára azonban ezek utálatosak. Vajon milyen messze állnak az Isten által kimondott igazságoktól azok a nézetek, amelyeket az ember helyesnek lát, vagy azok a dolgok, amelyeket pozitívnak hisz? Bizony messze – a távolság mérhetetlen. Tehát meg kell ismernünk önmagunkat, valamint érdemes mélyrehatóan feltárni és elemezni mindent, a megszerzett iskolai tudástól kezdve a törekvéseinkig és preferenciáinkig, a gondolatainktól és nézeteinktől kezdve az általunk választott és bejárt utakig. Ezek között van olyan, amit a családunktól örökölünk, van, ami az iskolai oktatás eredménye, van, ami a társadalmi környezet hatására és kondicionálására jön létre, van, amit könyvekből tanulunk, és vannak olyanok, amelyek a képzelgéseinkből és elképzeléseinkből fakadnak. Ezek a legfélelmetesebbek, mivel uralják elménket, és irányítják cselekedeteink indítékait, szándékait és céljait. Ugyanakkor megkötözik és irányítják szavainkat és cselekedeteinket is. Ha nem tárjuk fel ezeket a dolgokat, és nem vetjük el őket, akkor soha nem fogjuk Isten szavait teljes egészében elfogadni, és soha nem fogjuk az Ő követelményeit fenntartás nélkül elfogadni és gyakorlatba ültetni. Mindaddig, amíg a saját eszméidet és nézeteidet, valamint az általad helyesnek vélt dolgokat dédelgeted, addig soha nem fogod fenntartás nélkül elfogadni Isten szavait, és nem is fogod azokat eredeti formájukban gyakorolni; egész biztosan feldolgozod a szívedben Isten szavait, és csak azután gyakorolod azokat, miután összhangba hoztad a te elképzeléseiddel. Így fogsz tenni, és így fogsz „segíteni” másoknak, rávezetve őket arra, hogy a te módszereid szerint cselekedjenek. Úgy tűnik majd, mintha Isten szavait ültetnéd gyakorlatba, de amit gyakorolsz, az emberi hamisítás lesz. Te nem fogod felismerni ezt, és azt hiszed majd, hogy gyakorolod az igazságot, hogy beléptél már az igazságvalóságba, hogy elnyerted már az igazságot. Vajon nem arrogáns és önelégült ez? Vajon nem félelmetes-e egy ilyen állapot? Ha az emberek nem gyakorolják pontosan az igazságot, akkor eltévelyedések fognak bekövetkezni. Ha valaki mindig a képzelgéseire támaszkodva ülteti gyakorlatba Isten szavait, akkor nem csak az igazságot nem gyakorolja, hanem az Istennek való alávetettséget sem tudja elérni. Ha valaki be akar lépni az igazságvalóságba, akkor el kell gondolkodnia azon, hogy milyen elképzelések és képzelgések élnek benne, valamint hogy nézetei közül melyek nincsenek összhangban az igazsággal. Ezeknek a dolgoknak az elemzésekor egy-két szó nem elegendő ahhoz, hogy alaposan elmagyarázzuk vagy világossá tegyük azokat. Persze az életben még sok más ilyen dolog van. Mint például a Sátán száznál is több mérge, amelyet korábban már összefoglaltak – lehet, hogy megértetted a szavakat és mondatokat, de hogyan méred hozzájuk magadat? Gondolkodtál-e már el ezeken? Vajon nem vagy-e te is részese ezeknek a mérgeknek? Vajon nem tükrözik-e azt is, ahogyan te gondolkodsz? Nem ezek alapján cselekszel-e te is, amikor teszel valamit? Mélyre kell ásnod a személyes tapasztalataidban, és össze kell mérned azokat ezekkel a szavakkal. Ha csupán átolvasod Isten szavait, amelyek felfedik a Sátán mérgeit, csak egy pillantást vetve rájuk, vagy ha csak úgy egyszerűen elgondolkodsz azokon, elfogadva, hogy ezek a dolgok valóban mérgek, hogy valóban megrontják az embereket, és ártanak nekik, majd félreteszed Isten szavait, akkor nem fogod tudni megoldani a romlott beállítottságodat. Sokan olvassák Isten szavait, és nem tudják összekötni azokat a valósággal. Egyszerűen csak elolvassák a szavakat, átfutják a szöveget, és mindaddig, amíg megértik annak szó szerinti jelentését, azt hiszik, hogy megértették Isten szavait, sőt, hogy megértették az igazságot. Azonban soha nem gondolkodnak el romlott beállítottságaikon, és amikor felismerik, hogy romlottságot tárnak fel, nem keresik az igazságot, hogy megoldják azt. Pusztán azzal megelégszenek, hogy elismerik, hogy az Isten szavai által feltárt összes állapot valós, és hogy azok a romlott beállítottságok kiáradásai, és itt abba is hagyják. Vajon valóban megismerheti-e önmagát az, aki így olvassa Isten szavait? Le tudja-e vetni romlott beállítottságát? Egyáltalán nem. Az Istenben hívők többsége így tesz, és ennek eredményeként tíz vagy húsz évnyi hit után sem lát változást a beállítottságában. Ennek kiváltó oka az, hogy nem tesznek erőfeszítéseket Isten szavaiért, és nem tudják elfogadni az igazságot, szívükben pedig nem képesek alávetni magukat annak. Csupán szabályokat tartanak be a gyakorlásuk során, és elkerülik a nagy gonoszságok elkövetését, így azt gondolják, hogy az igazságot gyakorolják. Vajon nincs-e eltévelyedés a gyakorlásukban? Vajon ennyire egyszerű az igazság gyakorlása? Az emberek élő lények, és mindannyiuknak vannak gondolataik; főleg, hogy mindannyian rendelkeznek a szívük mélyén gyökerező romlott beállítottságokkal, valamint különböző gondolatokkal és nézetekkel, amelyek sátáni természetük uralmának következtében születnek. Mindezek a gondolatok és nézetek a sátáni beállítottság kiáradásai. Ha az emberek nem tudják Isten szavainak igazsága alapján elemezni és megismerni ezeket a dolgokat, akkor nincs módjuk arra, hogy megismerjék saját romlott lényegüket, és nem lehet megtisztítani romlott beállítottságaikat. Vajon miért olyan arrogánsak, önelégültek és önfejűek azok, akik nem fogadják el az igazságot? Azért, mert mindannyiuknak vannak bizonyos gondolataik és nézeteik különböző dolgokról, valamint bizonyos eszméik és elméleteik, amelyek kalauzolják őket, ezért kifogástalannak érzik magukat, lenéznek másokat, és arrogánsak, önelégültek meg önfejűek. Nem számít, hogy mások esetleg hogyan beszélnek nekik az igazságról, nem hajlandók elfogadni azt – továbbra is a bennük lévő gondolatok és nézetek szerint élnek, mert azok már az életükké váltak. Tény, hogy mindennel kapcsolatban, amit teszel, van egy gondolat vagy nézet benned, amely megszabja, hogyan és merre teszed. Ha nem vagy ennek tudatában, akkor gyakran kell önvizsgálatot tartanod, így tudni fogod, milyen gondolatok és nézetek irányítják cselekedeteidet és tetteidet. Persze, ha most megvizsgálnád gondolataidat és nézeteidet, úgy éreznéd, hogy nincs azokban semmi, ami ellenséges lenne Istennel szemben, hogy becsületes és hűséges vagy, hogy készségesen teljesíted kötelességedet, hogy képes vagy lemondani dolgokról és feláldozni magad Istenért. Úgy éreznéd, hogy mindezek tekintetében jól boldogulsz. De amikor Isten tényleg komolyra fordítja a szót, amikor olyasmit kér tőled, ami nem felel meg az elképzeléseidnek, amit nem vagy hajlandó megtenni, milyen lesz a hozzáállásod? Ekkor lepleződnek le a gondolataid, nézeteid és romlott beállítottságaid, akárcsak a megnyitott zsilipből kizúduló víz – nem tudod megfékezni, bármennyire is szeretnéd. Ez megakadályoz abban, hogy gyakorold az igazságot, és alávesd magad Istennek. Azt mondod majd: „Miért nem tudok uralkodni magamon? Nem akarok ellenállni Istennek, akkor meg miért teszem? Nem akarok ítélkezni Isten felett, és nem akarom, hogy elképzeléseim legyenek az Ő tetteiről – akkor meg miért ítélkezem Felette? Miért vannak még mindig ezek az elképzeléseim?” Ilyenkor el kell gondolkodnod, és meg kell ismerned önmagadat, valamint meg kell vizsgálnod, mi az, ami benned ellenáll Istennek, vagy ellenséges és ellentétes azzal a munkával, amelyet Ő most végez. Ha meg tudod vizsgálni ezeket a dolgokat, és meg tudod őket oldani Isten szavainak igazsága szerint, akkor haladni fog az életed, és olyasvalaki leszel, aki megérti az igazságot.

Kínát egy ateista politikai párt kormányozza, és a kínai népet az ateizmusra és az evolúciós elméletre tanítják, olyan népszerű mondásokkal, mint „minden a természetből ered” és „az emberek a majmoktól származnak.” Amint hiszel Istenben, és olvasod az Ő szavait, tudod, hogy a mennyet és a földet és minden dolgot Isten teremtett, beleértve az embert is, és mindenki képes érezni a szívében, hogy Isten szava igaz. A természet egésze Isten teremtménye, és semmi sem jött volna létre, ha Isten nem teremtette volna. Különösen nem helytálló az, hogy az ember a majmoktól származik, mivel az egész emberi történelem során még senki sem látott majmot emberré válni. Nincs bizonyíték erre, így mindez a Sátán hazugsága és megtévesztése. Azok, akik megértik az igazságot, elutasítják a Sátán hazugságait, eretnekségeit és téveszméit, és kétséget kizáróan hisznek a Bibliának és Isten szavainak. De azok, akik nem szeretik az igazságot, nem tudják teljes mértékben elfogadni, hogy Isten szavai az igazság. Némelyek talán azon tűnődnek, hogy „Az embert Isten teremtette, de vajon hogyan? Miért nem láttam? Amit nem láttam, azt nem hiszem el.” Az Istenbe vetett hitük azon alapszik, amit a saját szemükkel láthatnak. Ez nem hit. Az ember Istentől származik, és mostanáig Isten lépésről-lépésre vezette az embert, mindig uralva az ember sorsát. Ez tény. Az utolsó napokban Isten feltárta mindezeket a rejtelmeket, mondván, hogy az embernek reinkarnációban és lélekvándorlásban van része, és hogy az emberi életet és lelket Isten adta, Tőle származik. Ez az igazság. De valahányszor az igazságnak ezt az aspektusát látod, mivel nem fogadod el igazságként Istennek ezen szavait, a saját gondolataidhoz és nézeteidhez méred azokat: „Ha az ember nem a majmoktól származik, hanem Istentől, akkor hogyan származik az ember Istentől? Hogyan adott Ő életet az embernek?” Ha nem érted meg Istent, akkor lehetetlennek fogod tartani azt, hogy Istennek olyan ereje, bölcsessége és hatalma van, hogy egyetlen lehelettel vagy szóval megteremtse az embert. Nem hiszed el, hogy ez tény, vagy hogy ez az igazság. Amikor kétségeid vannak, ellenállsz Isten ezen szavainak, azt mondod, hogy nem hiszel bennük, de valójában a szíved van az ellenállás és a szembeszegülés állapotában. Nem vagy hajlandó meghallgatni, amikor Isten kimondja ezeket a szavakat, ellenségeskedést érzel a szívedben, és nem tudsz áment mondani Isten szavaira. Valójában, a tényeket nézve, nem kell vizsgálnunk, hogy Isten hogyan és mikor teremtette az embert, ki látta azt, vagy hogy bárki is tud-e tanúskodni róla. Semmi szükség arra, hogy ezt tanulmányozzák az emberek. Amikor valóban megértik az igazságot, és megismerik Isten cselekedeteit, akkor képesek lesznek maguk is tanúságot tenni. Mi az a kulcskérdés, amire most összpontosítaniuk kellene? Az, hogy ismerjék Isten munkáját. Isten a kezdetektől a végsőkig munkálkodik az emberiség körében, hogy irányítsa és megmentse az embereket. A kezdetektől a végsőkig csak egyetlen Isten van, aki munkálkodik, beszél, tanít és vezeti az emberiséget. Ez az Isten létezik. Isten mostanra olyan sok szót mondott, hogy már szemtől szembe láttuk Őt, hallottuk beszélni, megtapasztaltuk az Ő munkáját, ettük és ittuk az Ő szavait, magunkba fogadtuk az Ő szavait, hogy az életünkké váljanak. És ezek a szavak folyamatosan vezetnek és megváltoztatnak bennünket. Ez az Isten valóban létezik. Ezért hinnünk kell, ahogyan Isten mondta, abban a tényben, hogy Isten teremtette az emberiséget, és abban a tényben, hogy Isten kezdetben megteremtette Ádámot és Évát. Mivel hiszed, hogy ez az Isten létezik, és most már Eléje járultál, szükséged van-e még mindig annak megerősítésére, hogy a Jahve által végzett munka ennek az Istennek a munkája? Ha senki sem tudja megerősíteni, és senki sem tanúsítja, akkor nem fogod elhinni? Vagy ami a Kegyelem Korának munkáját illeti, nem hiszed el, hogy Jézus a megtestesült Isten volt, mert soha nem láttad Őt? Ha nem láttad volna személyesen a jelenlévő Istent beszélni, munkálkodni vagy a hús-vér testben megtestesülni, akkor nem hinnéd el? Ha nem láttad volna ezeket a dolgokat, vagy nem lennének tanúk, akik megerősítenék azokat, akkor nem hinnéd el mindezt? Ez az emberek abszurdan hamis nézetei miatt van, amelyeket magukban hordoznak. Ez egy olyan hiba, amelyet nagyon sokan elkövetnek. Mindent maguknak kell látniuk, és ha nem látják, akkor nem hiszik el. Ez tévedés. Ha valaki valóban ismeri Istent, a nélkül is képes hinni az Ő szavában, hogy látná a tényeket, és képes megerősíteni az Ő szavát, csakis ekkor olyan ember ő, aki megérti az igazságot és igaz hittel rendelkezik. Most, hogy láttuk Isten e szavait, és hallottuk az Ő hangját, ez elegendő ahhoz, hogy igaz hitet adjon nekünk, és így arra késztessen, hogy kövessük Őt, és hogy elhiggyünk minden szót és minden művet, amely Istentől származik. Nincs szükségünk arra, hogy folyamatosan elemezzük vagy vizsgáljuk a dolgokat. Vajon nem ilyen ésszel kell rendelkezniük az embereknek? Amikor Isten megteremtette az emberiséget, senki sem volt, aki tanúja lett volna annak, de most Isten testté lett, hogy igazságokat juttasson kifejezésre, és megmentse az emberiséget, hogy ténylegesen végezze az Ő munkáját, hogy járkáljon a gyülekezetek között, és munkálkodjon az emberiség körében. Vajon sokan nem látták ezt? Nem mindenki képes látni azt, de te hiszel benne. Miért hiszel benne? Vajon nem csak azért hiszel, mert úgy érzed, hogy Isten szavai az igazság, és hogy ez az igaz út, és ez Isten munkája? Tudod-e még mindig azt mondani, hogy „Isten munkájának ebben a szakaszában hallottam Őt beszélni, és láttam Isten szavait is. Igaz az, hogy ezek a szavak Istentől származnak. De ami az Úr Jézus keresztre feszítését illeti, nem érintettem meg a szögek nyomát, ezért nem hiszem el annak tényét, hogy keresztre feszítették. Nem voltam tanúja Jahve Isten munkájának a Törvény Korában, és nem hallottam a törvényeket, amikor Ő kihirdette azokat. Csak Mózes hallotta, és megírta Mózes öt könyvét, de hogy hogyan írta meg, azt nem tudom”? Vajon normális elmeállapotúak azok, akik ilyeneket mondanak? Ők nem hívők, és nem olyan emberek, akik igazán hisznek Istenben. Ez pontosan olyan, mint amikor az izraeliták azt mondták: „Vajon csak Mózes által beszélt Jahve? Nem beszélt-e miáltalunk is?” (4Mózes 12:2). Ezalatt azt értették: „Nem hallgatunk Mózesre, hanem személyesen Jahve Istentől kell hallanunk azt.” Ugyanúgy, mint amikor a Kegyelem Korában az emberek azt mondták, hogy mivel nem látták személyesen a saját szemükkel, nem hiszik el, hogy Jézust keresztre feszítették, illetve hogy feltámadt a halálból. Volt egy Tamás nevű tanítvány, aki ragaszkodott ahhoz, hogy megérintse Jézus szögeinek nyomát. És vajon mit mondott neki az Úr Jézus? („Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek” (János 20:29).) „Boldogok, akik nem látnak, és hisznek.” Mit is jelent ez valójában? Tényleg nem láttak semmit? Valójában mindaz, amit Jézus mondott, és mindaz, amit tett, már bebizonyította, hogy Jézus Isten, és így az embereknek el kellett volna hinniük azt. Jézusnak nem kellett több jelet és csodát mutatnia, vagy több szót mondania, és az embereknek nem kellett érezniük a szögek nyomát ahhoz, hogy higgyenek. Az igaz hit nem a puszta látásra hagyatkozik, hanem inkább a lelki megerősítésre, a hit a végsőkig kitart, és soha nincs semmi kétség. Tamás nem volt hívő, ő csak a látásra hagyatkozott. Ne légy olyan, mint Tamás!

Tamáshoz hasonló emberek valóban vannak a gyülekezetben. Folyamatosan kételkednek Isten megtestesülésében, és arra várnak, hogy Isten elhagyja a földet, visszatérjen a harmadik mennybe, és meglássák Isten valódi személyét, hogy végre higgyenek. Nem hisznek Őbenne a megtestesülése során kimondott szavai miatt. Mire az ilyen emberek hinni fognak, már mindenre túl késő lesz, és akkor Isten elítéli őket. Az Úr Jézus azt mondta: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek” Ezek a szavak azt jelentik, hogy az Úr Jézus már elítélte őt, és hogy ő nem hívő. Ha valóban hiszel az Úrban és mindabban, amit mondott, akkor áldott leszel. Ha hosszú ideje követed az Urat, de nem hiszel abban a képességében, hogy feltámad, vagy abban, hogy Ő a mindenható Isten, akkor nincs igaz hited, és nem leszel képes áldásokban részesülni. Csak hit által részesülhetsz áldásokban, és ha nem hiszel, akkor nem fogsz részesülni azokban. Vajon csak akkor vagy képes bármiben is hinni, ha Isten megjelenik neked, megengedi, hogy lásd Őt, és személyesen győz meg téged? Emberi lényként, hogyan vagy alkalmas arra, hogy Istentől azt kérd, hogy személyesen jelenjen meg neked? Hogyan vagy alkalmas arra, hogy azt kérd Tőle, hogy személyesen beszéljen egy olyan romlott emberhez, mint amilyen te vagy? Sőt, mi tesz téged alkalmassá arra, hogy Neki mindent világosan el kelljen magyaráznia neked, mielőtt hinnél? Ha értelmes vagy, már akkor hinni fogsz, miután elolvastad ezeket az Isten által kimondott szavakat. Ha valóban hiszel, akkor nem számít az, hogy Ő mit tesz, vagy mit mond. Sőt, amint látod, hogy ezek a szavak az igazság, akkor száz százalékig meg leszel győződve arról, hogy azokat Isten mondta, és hogy Ő tette ezeket a dolgokat, és máris készen állsz arra, hogy a végsőkig kövesd Őt. Nem kell kételkedned ebben. Azok, akik tele vannak kételyekkel, annyira csalárdak. Egyszerűen nem tudnak hinni Istenben. Állandóan próbálják megérteni ezeket a rejtelmeket, és csak azután hisznek, hogy alaposan megértették őket. Annak, hogy hinni tudjanak Istenben, az az előfeltétele, hogy világos válaszokat kapjanak ezekre a kérdésekre: Hogyan lett testté Isten? Mikor jött Ő el? Mennyi ideig marad, mielőtt el kell távoznia? Hová fog menni, miután eltávozik? Milyen az Ő eltávozásának folyamata? Hogyan munkálkodik a megtestesült Isten, és hogyan távozik el? […] Meg akarnak érteni néhány rejtelmet; azért vannak itt, hogy kivizsgálják azokat, nem azért, hogy keressék az igazságot. Azt gondolják, hogy nem lesznek képesek hinni Istenben, hacsak nem tudják kifürkészni ezeket a rejtelmeket; olyan, mintha akadályozva volna a hitük. Az ilyen emberek nézőpontja problematikus. Ha egyszer vágyat éreznek a rejtelmek kutatására, nem törődnek azzal, hogy figyeljenek az igazságra vagy megszívleljék Isten szavait. Vajon az ilyen emberek megismerhetik-e önmagukat? Nem megy könnyen nekik az önismeret. Ezzel nem egy bizonyos típusú embert ítélünk el. Ha valaki nem fogadja el az igazságot, és nem hisz Isten szavaiban, akkor nincs igaz hite. Csak arra fog összpontosítani, hogy szőrszálat hasogasson néhány szó, rejtelem, jelentéktelen dolog vagy olyan problémák miatt, amelyeket az emberek nem vettek észre. De az is lehetséges, hogy egy napon Isten megvilágosítja őt, vagy a testvérei segítenek neki rendszeresen közösséget vállalva az igazsággal, és megfordul. Azon a napon, amikor ez megtörténik, úgy fogja érezni, hogy korábbi nézetei túl abszurdak voltak, hogy túl arrogáns volt, és túlságosan nagyra tartotta magát, és szégyellni fogja magát. Azok, akiknek valódi hitük van, minden kétség nélkül bíznak bármiben, amit Isten mond, amikor pedig némi tapasztalatra tesznek szert, és látják, hogy Isten szavai mind beteljesülnek és megvalósulnak, hitük még erősebbé válik. Az ilyen típusú ember olyan, aki megérti a szellemi dolgokat, aki hisz az igazságban és el tudja fogadni azt, és akinek valóban van hite.

2008 tavasza

Előző: A gyakorlás útja az ember természetének megváltoztatása felé

Következő: Csak a hatféle romlott beállítottság ismerete a valódi önismeret

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren