Mi a célja az ember Istenbe vetett hitének? (Hogy megmeneküljön.) Az üdvösség az Istenbe vetett hit állandó témája. Tehát hogyan érhető el az üdvösség? (Úgy, hogy az igazságra törekszünk és mindig Isten színe előtt élünk.) Ez egyfajta gyakorlat. Mit lehet nyerni azzal, ha mindig Isten színe előtt élünk? Mi ennek a célja? (Hogy normális kapcsolatot építsünk Istennel.) (Hogy féljük Istent és kerüljük a rosszat, valamint hogy megértsük az igazságot és elérjük Isten igaz ismeretét.) És még mi? (Hogy az igazságot keressük, hogy az igazságot tegyük életünkké.) Ezek a dolgok gyakran elhangoznak az igehirdetésekben, ezek szellemi kifejezések. És még mi? (Hogy megtapasztaljuk, hogy Isten megmetsz bennünket és foglalkozik velünk, továbbá tapasztalni az Ő ítéletét, fenyítését, próbatételeit és finomítását, hogy elkezdjünk reflektálni önmagunkra, megismerni önmagunkat és az igazságot keresni, hogy e folyamat során megoldjuk romlott beállítottságunk problémáját, valamint hogy eljussunk Isten igaz ismeretére, és végre olyasvalakivé váljunk, aki rendelkezik az igazsággal és emberi mivolttal.) Úgy tűnik, sokat megértettetek az elmúlt évek igehirdetéseiből. Nos, ezek a dolgok, amelyeket megértetek, felhasználhatók-e tapasztalataitokban bizonyos valós problémák és nehézségek megoldására? Például helytelen gondolatok és eszmék, alkalmanként jelentkező negativitás és gyengeség, továbbá bizonyos elképzelésekkel és képzelődésekkel kapcsolatos problémák: meg lehet gyorsan oldani ezeket a gondokat? Egyesek talán képesek néhány kisebb problémát megoldani, de nagyobb, alapvető problémákkal még mindig küszködhetnek. Annak a megértési szintnek az alapján, amellyel ma rendelkeztek az igazságokról, vajon képesek lennétek szilárdan megállni, ha ugyanolyan típusú próbatételekkel kellene szembenéznetek, mint Jóbnak? (Elhatároznánk, hogy szilárdan megállunk, de nem tudjuk, milyen lenne az igazi érettségünk, ha valóban történne velünk valami.) De vajon nem kellene tudnotok, hogy milyen az igazi érettségetek, még akkor is, ha nem történt veletek semmi? Ezt nem tudni veszedelmes dolog! Tudjátok-e, melyek a gyakorlati vonatkozásai ezeknek a gyakran ismételt szellemi mondásoknak és állandósult kifejezéseknek? Értitek-e minden egyes ilyen kifejezés igazi mögöttes jelentését? Értitek-e, hogy pontosan mi bennük az igazság? Ha tudod, és megtapasztaltad ezeket a dolgokat, akkor ez azt bizonyítja, hogy érted az igazságot. Ha csak arra vagy képes, hogy néhány szellemi mondást és kifejezést ismételgess, de amikor ténylegesen megtapasztalsz valamit, nincs ezekből semmi hasznod, és nem képesek megoldani a gondjaidat, akkor ez azt bizonyítja, hogy miután éveken át hittél Istenben, még mindig nem érted az igazságot, és nem voltak valódi tapasztalataid. Mi a jelentése annak, hogy Én ezt mondom? Miután eddig eljutottak Istenbe vetett hitükben, az emberek egy kicsivel többet értenek az igazságból, mint a vallásosak vagy a hitetlenek, értik Isten munkájának egyes vízióit, képesek betartani néhány szabályozást, és elmondható róluk, hogy valamennyire megértik és értékelik Isten szuverenitását és van némi igazi rálátásuk arra – de vajon mindez hozott-e változást az életfelfogásukban? Egészében véve mindegyikőtök tud beszélni egy kicsit olyan gyakran hallott igazságokról, amelyek víziókhoz kapcsolódnak: Isten munkájának vízióiról, Isten munkájának céljáról, Isten akaratáról az emberiség számára; a tudás pedig, amelyről beszéltek, sokkal magasabb szintű, mint a vallásosaké – de képes mindez változást, vagy akár csak részleges változást okozni a beállítottságotokban? Tudjátok-e ezt mérni? Ez döntő fontosságú.

Nemrég hangzott el egy előadás arról, hogy pontosan hogyan lehet megismerni a földi Istent, hogyan kell a földi Istennel interakcióba lépni, és hogyan kell normális kapcsolatot létesíteni Istennel. Hát nem ezek a leggyakorlatiasabb kérdések? Ezek mind a gyakorlat aspektusához kapcsolódó igazságok, és azért beszélünk ezekről, hogy tájékoztassuk az embereket, hogyan kell Istenben hinni, hogyan kell Istennel interakciót folytatni és Istennel normális kapcsolatot építeni mindennapi életükben. Ami a gyakorlathoz kapcsolódó igazságokat illeti, mindazon igazságokat, amelyeket hallottatok, megértettetek és képesek vagytok gyakorlatba ültetni: képesek-e ezek megváltoztatni a beállítottságotokat? Mondhatjuk-e, hogy ha az emberek így ültetik gyakorlatba az igazságot, és valóban arra törekednek, hogy ezt elérjék, akkor az igazságot gyakorolják; és ha ezeket az igazságokat a valóságukká tették, akkor képesek változásokat elérni a beállítottságukban? (Mondhatjuk.) Sok ember nem is látja, mik a beállítottság változásai. Úgy gondolják, a beállítottság változásait képviseli, ha képesek sok szellemi doktrínát elismételni és sok igazságot megérteni. Ez nem igaz. Egy igazság megértésének pillanatától az igazság gyakorlatba ültetéséig, majd tovább a beállítottságban történő változásokig, az élettapasztalat hosszadalmas folyamata vezet. Hogyan értitek a beállítottság változásait? Mindannak során, amit mostanáig megtapasztaltatok, történtek-e változások az életfelfogásotokban? Talán nem is vagytok képesek belelátni ezekbe a dolgokba, és mindez problémát jelent. A „beállítottság változásai” kifejezésben szereplő „változás” szót igazából nem túl nehéz értelmezni, de mi az a „beállítottság”? (Az emberi létezés törvénye, a Sátán mérge.) És még mi? (Ami az emberben természetes, ami az élet lényegében benne van.) Folyton ezeket a szellemi kifejezéseket hozzátok fel, de ezek mind doktrínák és vázlatok, nem tartalmaznak részleteket. Ez nem az igazság lényegének megértése. Gyakran beszélünk a beállítottság változásairól, és az ilyen témákat mindig az emberek Istenbe vetett hitének legelejétől tárgyaljuk, akár összejövetelen vesznek részt, akár igehirdetést hallgatnak; ezek azok a dolgok, amikre az embereknek meg kell próbálniuk rájönni, amikor Istenben hisznek. Ami azonban azt illeti, hogy pontosan mik is a beállítottság változásai, volt-e változás a saját beállítottságukban, és lehetséges-e változást elérni – ezekről sok embernek fogalma sincs, soha nem is gondolt rá, és azt sem tudja, hol kezdjen neki az ezekről való gondolkodásnak. Mi a beállítottság? Ez egy fontos téma. Miután ezt megértetted, többé-kevésbé érteni fogod az olyan kérdéseket, hogy volt-e változás a beállítottságodban, milyen mértékben változott meg, hány változás történt benne, illetve történt-e változás a beállítottságodban bizonyos dolgok megtapasztalását követően. Ahhoz, hogy a beállítottság változásairól beszéljünk, először is tudnod kell, mi a beállítottság. Mindenki ismeri a „beállítottság” szót, mindenki találkozott már vele, az emberek mégsem tudják, mi a beállítottság. Hogy pontosan mi is a beállítottság, az nem magyarázható el világosan néhány szóban, és nem lehet úgy elmagyarázni, mint egy főnevet, mert túlságosan elvont és nem egykönnyen érthető. Mondok egy példát, amelyből majd megértitek. A juhok és a farkasok egyaránt állatok. A juhok füvet esznek, a farkasok húst. Ezt a természetük határozza meg. Ha egy nap a juhok húst ennének, a farkasok pedig füvet, megváltozott volna a természetük? (Nem.) Ha egy juh nem enne füvet, nagyon megéhezne. Ha húst adsz neki, megeszi, de továbbra is nagyon szelíden fog viselkedni veled szemben. Ez a beállítottság, a juh természetlényege. Milyen tekintetben mutatkozik meg egy juh szelídsége? (Nem támadja meg az embert.) Így igaz – ez szelíd beállítottság. A juhban megmutatkozó beállítottság az alkalmazkodás és az engedelmesség. Nem agresszív, hanem szelíd és kedves. A farkas másmilyen. Beállítottsága agresszív, és mindenféle kisebb állatot felfal. Egy éhes farkassal találkozni nagyon veszélyes, még akkor is megpróbálhat felfalni, ha nem provokálod. Egy farkas beállítottsága nem szelíd, nem kedves, hanem vad és kegyetlen, szikrányi együttérzés vagy szánalom nélkül. Ilyen egy farkas beállítottsága. A farkasok és juhok beállítottsága a természetlényegüket képviseli. Miért mondom ezt? Mert azok a dolgok, amelyek természetes módon feltárulnak bennük, kontextustól függetlenül, emberi befolyás vagy uszítás nélkül természetesen megmutatkoznak, nincs szükség hozzá további emberi behatásra. A farkasokból nem az emberek kényszerítik ki a vadságot és kegyetlenséget, a juhokban sem az emberek ültetik el a jóságot és szelídséget; ők ezekkel a dolgokkal születtek, ezek természetes módon megnyilvánuló dolgok, ez az ő lényegük. Ez a beállítottság. Ad-e ez a példa nektek némi rálátást arra, hogy mi a beállítottság? (Igen.) Ez nem fogalmi kérdés, nem valamiféle főnevet magyarázunk. Ebben igazság van. Mi tehát ebben az igazság? Az emberi beállítottság az emberi természethez kapcsolódik. Az emberi beállítottság és az emberi természet egyaránt a Sátántól való, ezek pedig ellentétesek és ellenségesek Istennel szemben. Ha az emberek nem kapják meg Isten üdvösségét, és nem változnak meg, akkor az, amit az emberek megélnek és természetes módon kimutatnak, csakis gonosz, negatív és az igazságot sértő – efelől semmi kétség.

Az imént a juhok és farkasok beállítottságáról beszéltünk. Ez két teljesen különböző állat. Mindegyiknek megvan a maga beállítottsága és megvannak bennük a dolgok, amelyek feltárulnak. De hogyan kapcsolódik mindez az emberi beállítottsághoz? Ha ezen a példán keresztül ismét megnézzük, pontosan mi is az emberi beállítottság, milyen romlott beállítottságok léteznek? (Általában abból, ha emberekkel interakcióba lépünk, megtudhatjuk, miféle beállítottságuk van. Például, miközben beszélünk valakivel, úgy érezhetjük, hogy köntörfalaz, hogy állandóan ködösít, úgyhogy mások nem tudják megállapítani, mire gondol valójában, ami azt jelenti, hogy hamis beállítottság lakozik benne. Abból, amit az emberek általában mondanak és tesznek, a cselekedeteikből és a viselkedésükből általános képet alkothatunk erről.) Az emberekkel folytatott interakcióból megláthatod a beállítottság bizonyos problémáit. Úgy tűnik, hogy miután hallottátok ezt a példát, van egy általános képetek a beállítottságokról. Tehát milyen romlott beállítottságai vannak minden embernek? Melyek azok a beállítottságok, amelyekről nem tudnak az emberek, érezni is képtelenek őket, mégis kétségtelenül romlott beállítottságok? Mondjuk, például, hogy valaki nagyon szentimentális, és Isten azt mondja: „Te nagyon szentimentális vagy. Amikor olyasvalakiről van szó, akit kedvelsz, vagy a családoddal kapcsolatban merül fel valami, bárki is próbálja megérteni a helyzetüket, vagy hogy mi folyik valójában, te semmit nem vagy hajlandó elárulni róluk, és folyamatosan falazol nekik. Ez bizony szentimentalitás.” Az illető hallja ezt, megérti, elismeri és tényként fogadja el. Elismeri, hogy Isten szavai helyesek, hogy Isten szavai az igazság, és hálát ad Istennek, amiért feltárta ezt neki. Látható ebből a beállítottsága? Egyértelmű-e, hogy elfogadja az igazságot, elfogadja a tényeket, nem szegül ellen és engedelmes? (Nem. Attól függ, hogyan cselekszik, amikor problémákkal kerül szembe, és hogy amit mond és amit tesz, megegyezik-e egymással.) Nem jársz messze a lényegtől. Abban a pillanatban elfogadja – de később, amikor ilyesmi történik vele, nincs változás abban, ahogyan cselekszik. Ez egyfajta beállítottságot képvisel. Milyen beállítottságot? Akkor meghallgatta, aztán elgondolkodott rajta, és ezt mondta magában: „Hogyne tudnám, hogy szentimentális vagyok, azok után, hogy oly sok igehirdetést hallottam? Szentimentális vagyok, de hát ki nem az? Ha én nem falazok a családomnak és a hozzám közel állóknak, akkor vajon ki fog? Még egy rátermett embernek is szüksége van három másik ember támogatására.” Valójában ezt gondolja. Amikor eljön a cselekvés ideje, akkor azt, amit a szívében gondol és tervez, valamint Isten szavaival szembeni hozzáállását mind a beállítottsága határozza meg. Mi a hozzáállása? „Isten mondhat és kinyilatkoztathat bármit, amit csak akar, én pedig, amikor az Ő színe előtt állok, elfogadom, amit épp el kell fogadnom, de én már döntöttem, és nem áll szándékomban félretenni az érzelmeimet.” Ez a beállítottsága? Megmutatkozott a beállítottsága és lelepleződött az igazi arca, ugye? Hát olyan ember ő, aki elfogadja az igazságot? (Nem.) Akkor hát mi ez? Ez makacsság. Isten színe előtt áment mondanak és elfogadást színlelnek, a szívük azonban nem mozdul. Nem veszik komolyan Isten szavait, nem veszik úgy, hogy azok az igazság, és még kevésbé ültetik gyakorlatba igazságként. Ez egyfajta beállítottság, nem igaz? És egy ilyen beállítottság vajon nem egy bizonyos fajta természet feltárása? (De igen.) Mi tehát a lényege ennek a fajta beállítottságnak? Hajthatatlanság? (Igen.) Hajthatatlanság: ez egyfajta emberi beállítottság, amely minden emberben megtalálható. Miért mondom, hogy ez egy beállítottság? Ez olyasmi, ami az emberek természetlényegéből fakad. Nem kell gondolnod rá, másoknak nem kell megtanítaniuk rá vagy a gondolataidon dolgozniuk, még a Sátánnak sem kell rászednie téged; ez természetes módon nyilvánul meg benned, és a természetedből fakad. Vannak emberek, akik, bármilyen rossz dolgot csinálnak, mindig a Sátánt hibáztatják. Mindig ezt mondják: „A Sátán ültette a fejembe ezt a gondolatot, a Sátán vett rá, hogy megtegyem.” Minden rosszat a Sátánra kennek, és sohasem ismerik el, a saját természetükben levő problémákat. Helyes ez? Hát nem rontott meg téged mélységesen a Sátán? Ha nem ismered be ezt, akkor hogyhogy a Sátán természete nyilvánul meg benned? Természetesen van olyan is, amikor a Sátán zavart okoz, például amikor egy gonosz ember vagy egy antikrisztus becsapja és beugratja az embereket, vagy amikor egy gonosz szellem munkálkodik és küld nekik gondolatokat – ezek azonban csak kivételek; legtöbbször az embereket sátáni természetük irányítja, és mindenféle romlott beállítottság nyilvánul meg bennük. Amikor az emberek saját preferenciáik és hajlamaik szerint cselekednek, amikor a maguk módján, a saját elképzeléseik és képzelgéseik szerint csinálnak dolgokat, akkor saját romlott beállítottságaik szerint élnek, és amikor ezek szerint élnek, saját természetük szerint élnek. Ezek vitathatatlan tények. Amikor az embereket sátáni természetük irányítja, amikor sátáni természetük szerint élnek, minden, ami megnyilvánul bennük, a saját romlott beállítottságuk; ezt nem lehet a Sátánra kenni, nem mondhatod, hogy ezek a Sátán által küldött gondolatok. Mivel az emberek mélységesen meg vannak rontva, a Sátánhoz tartoznak, és mivel az emberek nem különböznek a Sátántól, hanem eleven démonok, eleven Sátánok, ezért nem háríthatsz a Sátánra minden sátánit, ami megnyilvánul benned. Nem vagy különb, mint a Sátán, és ez a te romlott beállítottságod.

Milyen állapot van az emberekben, amikor hajthatatlan beállítottságuk van? Leginkább arról van szó, hogy makacsak és önelégültek. Mindig ragaszkodnak a saját ötleteikhez, mindig azt gondolják, hogy amit ők mondanak, az a helyes, teljesen rugalmatlanok és önfejűek. Ez a hajthatatlanság hozzáállása. Olyanok, mint egy elromlott lemez, nem hallgatnak senkire, megváltoztathatatlanul leragadnak egy bizonyos eljárásnál, ragaszkodnak ahhoz, hogy azt végigcsinálják, akár helyes, akár helytelen; van ebben valami megtéretlenség. Ahogy a mondás tartja: „A döglött disznó nem fél a forró víztől.” Az emberek nagyon is jól tudják, mi a helyes cselekvés, és mégsem azt csinálják, hanem rendületlenül elutasítják az igazságot. Ez egyfajta beállítottság: hajthatatlanság. Miféle helyzetekben mutattok hajthatatlan beállítottságot? Gyakran vagytok hajthatatlanok? (Igen.) Nagyon gyakran! És mivel a hajthatatlanság a beállítottságod, ez elkísér létezésed minden napjának minden másodpercében. A hajthatatlanság meggátolja, hogy az emberek képesek legyenek Isten színe elé járulni, meggátolja, hogy képesek legyenek elfogadni az igazságot, és meggátolja, hogy képesek legyenek belépni az igazságvalóságba. Ha pedig nem vagy képes belépni az igazságvalóságba, történhet-e változás a beállítottságodnak ebben az aspektusában? Csak nagy nehézségek árán. Volt-e most bármi változás a hajthatatlan beállítottságotoknak ebben az aspektusában? És mennyi változás történt benne? Mondjuk, például, hogy régen rendkívül makacs voltál, de most történt benned egy kis változás: Amikor valamilyen problémával találkozol, van némi lelkiismeretesség a szívedben, és azt mondod magadnak: „Ebben a dologban igazságot kell gyakorolnom. Mivel Isten leleplezte ezt a hajthatatlan beállítottságot – mivel hallottam, és most már tudok róla –, ezért meg kell változnom. Amikor a múltban néhányszor ilyesmikkel találkoztam, a hús-vér testemet követtem és elbuktam, és ezzel nem vagyok elégedett. Most az igazságot kell gyakorolnom.” Ilyen elhatározással lehetséges az igazságot gyakorolni, és ez maga a változás. Amikor egy ideig így tapasztalod a dolgokat, és képes vagy több igazságot is gyakorlatba ültetni, ami nagyobb változásokhoz vezet, lázadó és hajthatatlan beállítottságod pedig egyre jobban csökken, akkor vajon történt változás az életfelfogásodban? Ha lázadó beállítottságod láthatólag egyre jobban csökkent, és Isten iránti engedelmességed egyre nagyobb lett, akkor valódi változás történt. Tehát milyen mértékben kell megváltoznod, hogy elérd az igazi engedelmességet? Akkor értél el sikert, ha már a legcsekélyebb hajthatatlanság sincs benned, csakis engedelmesség. Ez egy lassú folyamat. A beállítottság változásai nem egyik napról a másikra történnek, hanem hosszú tapasztalási időszakok kellenek hozzájuk, talán még egy egész emberélet is. Néha sok nagy nehézség elszenvedésére van szükség, olyan nehézségekre, amelyek hasonlók a halálhoz és a halálból való visszatéréshez, és amelyek fájdalmasabbak és nehezebbek, mint a csontjaidról lekapartatni a mérget. Tehát volt-e változás hajthatatlan beállítottságotokban? Tudjátok-e ezt mérni? (Azelőtt úgy hittem, hogy bizonyos dolgokat egy bizonyos módon kell csinálni. Amikor mások eltérő szempontot vetettek fel, meg sem hallgattam, és csak akkor tértem észhez, amikor komoly kudarcok értek. Most már egy kicsit jobban vagyok. Még mindig ellenállok, amikor mások eltérő nézetekkel állnak elől, de később képes vagyok ezt-azt elfogadni abból, amit mondanak.) A hozzáállás megváltoztatása egy másik fajta változás; ez azt jelenti, hogy egy kis változás már történt. Nem úgy van, mint azelőtt, amikor tudtad, hogy a másiknak igaza van, de elutasítottad és nem voltál hajlandó elfogadni, hanem továbbra is a saját hajlamaidhoz ragaszkodtál; ez most már nem így van. A hozzáállásod megfordult. Mennyit változtál, ennyi változás után? Még 10%-ot sem. 10% változás minimum azt jelenti, hogy miután a másik elmondta a maga eltérő szempontját, nincs benned az ellenállásnak semmiféle érzése vagy nincsenek tiltakozó gondolataid, hanem normális a hozzáállásod. Bár szívedben még mindig nem fogadtad el, még sincs hajthatatlan hozzáállásod, meg tudod ezt beszélni az illetővel, amikor gyakorolsz, van benned némi engedelmesség, és nem csak a saját ötleteid szerint cselekszel. Később előfordul, hogy ragaszkodsz a saját ötleteidhez, de az is, hogy képes vagy elfogadni, amit mások mondanak. A beállítottság változásai hol előre, hol visszafelé haladnak. Kimondhatatlan kudarcokat kell megtapasztalnod, hogy elérj egy kis változást, és kimondhatatlan bukásokat, hogy sikeres légy, így a beállítottságod nem egykönnyen változik meg több évnyi próbatétel és finomítás megtapasztalása nélkül. Néha, amikor az emberek jó elmeállapotban vannak, képesek elfogadni helyes dolgokat, amelyeket mások mondanak, de amikor úgy érzik, a padlón vannak, nem keresik az igazságot. Hát nem késleltet ez dolgokat? Néha, amikor nem jössz ki jól a társaddal, nem keresed az igazságalapelveket, hanem a Sátán filozófiái szerint élsz. Néha, amikor együttműködsz másokkal, akiknek a képessége jobb, mint a tied, sőt ők maguk is jobbak, mint te, úgy érzed, ők korlátoznak téged, és nincs bátorságod ragaszkodni az elveidhez, amikor problémába ütközöl. Néha te vagy jobb, mint a társad, és ő cselekszik ostobán, te pedig lenézed őt, és nem vagy hajlandó közölni vele az igazságot. Néha szeretnéd az igazságot gyakorolni, de a hús-vér test érzelmei irányítanak. Néha a hús-vér test örömeire áhítozol, és bár talán szeretnél, nem vagy képes hátat fordítani a hús-vér testnek. Néha meghallgatsz egy igehirdetést és megérted az igazságot, de képtelen vagy azt gyakorlatba ültetni. Vajon könnyű megoldani ezeket a problémákat? Magadtól nem könnyű megoldani őket. Isten csak annyit tehet, hogy próbatételeknek és finomításnak veti alá az embereket, nagy szenvedéseknek téve ki őket, hogy végül ürességet érezzenek magukban az igazság nélkül, mintha nem tudnának az igazság nélkül élni. Ez finomítja az embereket, hogy fejlődjön a hitük, és azt az érzést kelti bennük, hogy küzdeniük kell az igazságért, hogy a szívük nem fog megnyugodni, amíg gyakorlatba nem ültetik az igazságot, és nagy kínt élnek át, ha nem engedelmeskedhetnek Istennek. Ilyen hatást érnek el a próbatételek és a finomítás. Ilyen nehezek a beállítottság változásai. Miért mondom nektek, hogy nem könnyűek? Talán nem félek attól, hogy negatívakká váltok? Azért mondom, hogy tudassam veletek, mennyire fontosak a beállítottság változásai. Azt szeretném, ha mindannyian odafigyelnétek erre, ha nem kergetnétek többé azokat a valószerűtlen, képmutató és hamisan szellemi délibábokat, ha nem követnétek többé folyton azokat a különös szellemi doktrínákat, gyakorlatokat és szabályokat; ha így tesztek, az csak kárt tesz bennetek, és semmi hasznotok nem lesz belőle.

Az előbb a beállítottság egyik aspektusáról, a hajthatatlanságról beszéltünk. A hajthatatlanság egy olyan gyakori hozzáállás, amely az emberek szíve mélyén rejtőzik. Általában kívülről nézve nem egyértelmű, de amikor nyilvánvaló, akkor már könnyű felfedezni, és az emberek azt mondják: „Ő bizony csökönyös! Egyáltalán nem fogadja el az igazságot – annyira hajthatatlan!” A hajthatatlan beállítottságú emberek egyetlen megközelítésnél ragadnak le, egyetlen dologhoz ragaszkodnak, és soha el nem engedik. Nos hát, vajon ez az emberek beállítottságának egyetlen oldala? Természetesen nem – még sok más is van. Lássuk, meg tudjátok-e mondani, miféle beállítottságot írok most le. Egyesek azt mondják: „Én Isten házában nem engedelmeskedem senkinek, csak Istennek, mert egyedül Isten rendelkezik az igazsággal; az emberek nem rendelkeznek az igazsággal, a beállítottságaik romlottak, semmire, amit mondanak, nem lehet támaszkodni, ezért én csak Istennek engedelmeskedem.” Helyesen mondják ezt? (Nem.) Miért nem? Miféle beállítottság ez? (Arrogáns és önhitt.) (A Sátán és az arkangyal természete.) Ez arrogáns beállítottság. Ne mondjátok mindig, hogy ez a Sátán és az arkangyal természete, ez a megfogalmazás túlságosan tág és meghatározatlan. A Sátán és az arkangyal romlott természetéből túl sok van. Az arkangyalról, démonokról és a Sátánról szóló beszéd összességében véve túl általános, és nem egykönnyen érthető az emberek számára. Ha csak annyit mondunk, hogy ez arrogáns beállítottság, az konkrétabb. Természetesen nem ez az egyetlen beállítottság, amelyet kimutatnak, csak arról van szó, hogy az arrogáns beállítottság nagyon szembetűnően megmutatkozik. Ha azt mondjuk, ez arrogáns beállítottság, azt az emberek könnyen meg tudják érteni, ezért ez a megfogalmazás a legmegfelelőbb. Bizonyos embereknek vannak készségeik, adottságaik, van némi rátermettségük, és tettek már néhány dolgot a gyülekezetért. Ezek az emberek a következőképpen gondolkodnak: „A ti Istenbe vetett hitetek arról szól, hogy egész nap Isten szavát olvassátok, másoljátok, írjátok, memorizáljátok, mint valami szellemi emberek. Mi ennek az értelme? Képesek vagytok-e bármi valóságosat tenni? Hogyan nevezhetitek magatokat szelleminek, ha nem csináltok semmit? Nektek nincs életetek. Nekem van életem, és minden, amit teszek, valóságos.” Milyen beállítottság ez? Vannak különleges készségeik, adottságaik, tudnak egy kevés jót tenni, és úgy veszik, hogy ez az élet. Ennek következtében senkinek nem engedelmeskednek, senkit nem félnek kioktatni, mindenki mást lenéznek – ez arrogancia? (Igen.) Ez arrogancia. Általában milyen körülmények között tanúsítanak az emberek arroganciát? (Amikor tehetségesek vagy különleges készségeik vannak, amikor meg tudnak tenni egyes gyakorlati dolgokat, amikor tőkéjük van.) Ez egyfajta szituáció. Akkor vajon az olyan emberek, akik nem tehetségesek, vagy nincsenek különleges képességeik, nem arrogánsak? (Ők is arrogánsak.) Az ember, akiről az imént beszéltünk, gyakran mondja: „Én nem engedelmeskedem senkinek, csak Istennek” – és ennek hallatán az emberek ezt gondolják magukban: „Milyen engedelmes az igazsággal szemben ez az ember, senkinek nem engedelmeskedik, csak az igazságnak: helyes, amit mond!” Valójában ezekben a látszólag helyes szavakban ott van egyfajta arrogáns beállítottság: „Én nem engedelmeskedem senkinek, csak Istennek” – ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy senkinek sem engedelmeskedik. Kérdezlek benneteket, vajon akik ilyen szavakat mondanak, valóban képesek engedelmeskedni Istennek? Soha nem is voltak képesek engedelmeskedni Istennek. Akik képesek ilyen szavakat kiejteni a szájukon, kétségkívül a legarrogánsabbak mindenki közül. Kívülről nézve helyesnek tűnik, amit mondtak – de valójában ez az arrogáns beállítottság megnyilvánulásának legsunyibb módja. Ezzel a „csak Istennek” kifejezéssel saját észszerűségüket próbálják bizonyítani, de valójában olyan ez, mint ha valaki aranyat ásna el, aztán kitűzne fölé egy táblát ezzel a szöveggel: „Itt nincs arany elásva”. Hát nem ostobaság ez? Mit mondotok, melyik fajta ember a legarrogánsabb? Milyen dolgokat mondhatnak az emberek, amiktől a legarrogánsabbnak tűnnek? Talán hallottatok már korábban néhány arrogáns dolgot. Mi a legarrogánsabb ezek közül? Tudjátok? Meri-e bárki ezt mondani: „Én nem engedelmeskedem senkinek, még a mennynek vagy a földnek sem, még Isten szavainak sem”? Csak a nagy vörös sárkánydémon meri ezt mondani. Senki, aki hisz Istenben, nem mondana ilyet. Ha azonban azok, akik Istenben hisznek, ezt mondják: „Én nem engedelmeskedem senkinek, csak Istennek”, akkor nem sokban különböznek a nagy vörös sárkánytól: megosztva vezetik a világranglistát, ők a legarrogánsabbak. Mit mondotok: az emberek mind arrogánsak, de van-e különbség az arroganciájukban? Hol tesztek különbséget? Minden romlott emberi lénynek vannak arrogáns beállítottságai, de arroganciájukban különbségek vannak. Amikor egy ember arroganciája elért egy bizonyos szintet, akkor már minden józan eszét elvesztette. A különbség abban áll, hogy van-e értelme annak, amit mond valaki. Egyesek arrogánsak ugyan, de még mindig van egy kis józan eszük. Ha képesek elfogadni az igazságot, akkor még van reményük az üdvösségre. Mások annyira arrogánsak, hogy nincs már eszük – arroganciájuknak nincs határa –, és az ilyen emberek soha nem volnának képesek elfogadni az igazságot. Ha az emberek annyira arrogánsak, hogy nincs eszük, akkor minden szégyenérzetüket elveszítik, és már csak bolond módon arrogánsak. Ezek mind az arrogáns beállítottság feltárulásai és megnyilvánulásai. Hogy mondhatnának ilyet, hogy „én nem engedelmeskedem senkinek, csak Istennek”, ha nem lenne arrogáns beállítottságuk? Másképp biztosan nem mondanák ezt. Kétségkívül, ha valakinek arrogáns beállítottsága van, akkor megvan benne az arrogancia megnyilvánulása, és az illető kétségtelenül arrogáns dolgokat fog mondani és tenni, mivel híjával van mindenféle józan észnek. Egyesek azt mondják: „Nekem nincs arrogáns beállítottságom, de ilyen dolgok nyilvánulnak meg bennem.” Megállják-e a helyüket ezek a szavak? (Nem.) Mások azt mondják: „Nem tudom megállni. Ha egy pillanatra nem vigyázok, máris előállok valami arrogáns dologgal.” Megállják-e a helyüket ezek a szavak? (Nem.) Miért nem? Mi a kiváltó oka ezeknek a szavaknak? (Az önismeret hiánya.) Nem. Tudják ők, hogy arrogánsak, de amikor hallják, hogy mások így gúnyolják őket: „Hogyhogy ilyen arrogáns vagy? Mire föl vagy ilyen arrogáns?” – elszégyellik magukat, és ezért mondanak ilyeneket. A büszkeségük ezt nem bírja, mentséget keresnek, hogy ezt leplezzék, álcázzák és becsomagolják, valamint felmentsék magukat. Ezért a szavaik nem hitelesek. Ha a romlott beállítottságod még nem oldódott meg, akkor is arrogáns vagy, amikor nem beszélsz. Az arrogancia benne van az emberek természetében, a szívükben rejtőzik, és bármikor előbukkanhat. Így, amíg nem történik változás a beállítottságukban, az emberek arrogánsak és önelégültek maradnak. Mondok egy példát. Egy újonnan megválasztott vezető érkezik egy gyülekezetbe, és felfedezi, hogy az emberek eléggé lelkesedés nélkül néznek rá, és ez tükröződik az arckifejezésükben is. Magában így gondolkodik: „Talán nem látnak engem szívesen itt? Én vagyok az újonnan választott vezető; hogy kezelhettek engem ilyen hozzáállással? Miért nem vagytok tőlem lenyűgözve? A testvérek engem választottak, úgyhogy a szellemi érettségem nagyobb, mint a tiétek, nem igaz?” Ennek következtében tehát így szól: „Én vagyok az újonnan megválasztott vezető. Lehet, hogy egyesek nem fogadnak el, de nem számít. Versenyezzünk, hogy ki tanult meg fejből több idézetet Isten szavaiból, ki tudja közölni a víziók igazságait. Átadom a vezetői pozíciót bárkinek, aki nálam világosabban tud igazságokat közölni. Mit szóltok?” Miféle taktika ez? Amikor az emberek közömbösek vele szemben, ő elégedetlen, vissza akar vágni nekik, és meg akarja szorongatni őket; most, hogy ő a vezető, le akarja uralni az embereket – ő akar a csúcson lenni. Milyen beállítottság ez? (Arrogancia.) És könnyű egy arrogáns beállítottságot megoldani? (Nem.) Az emberek arrogáns beállítottsága nagyon gyakran megnyilvánul. Egyeseket felháborít, ha hallják, hogy mások a közösségben új megvilágosodásukról és megértésükről szólnak: „Nekem miért nincs ehhez hozzáfűznivalóm? Ez így nem lesz jó, gondolkodnom kell, és elő kell rukkolnom valami jobbal.” Ezért csak úgy ontják magukból a doktrínákat, megpróbálva túltenni másokon. Milyen beállítottság ez? Ez versengés a hírnévért és nyereségért; valamint arrogancia is. Ami a beállítottságot illeti, lehet, hogy éppen csendben ülsz, nem mondasz és nem csinálsz semmit, de a beállítottság akkor is létezik a szívedben és a gondolataidban, és még az arckifejezésedben is megmutatkozhat. Még ha az emberek megpróbálnak mindenféle módot találni, hogy elnyomják vagy ellenőrzés alatt tartsák, és nagyon odafigyelnek, hogy ne engedjék megnyilatkozni – használ ez bármit? (Nem.) Egyesek azonnal felismerik, ha valami arrogánsat mondtak: „Már megint kimutattam arrogáns beállítottságomat – milyen megalázó! Soha többé nem szabad semmi arrogánsat mondanom.” De hiába esküszöl meg, hogy befogod a szádat, semmi haszna, mert nem rajtad múlik, hanem a beállítottságodon. Ezért, ha nem akarod, hogy arrogáns beállítottságod megnyilvánuljon, meg kell javítanod. Ez nem azt jelenti, hogy helyesbítesz néhány szót, vagy hogy kiigazítod az egyik módját annak, ahogy a dolgokat végzed, és még kevésbé azt, hogy betartasz valamilyen szabályt. Azt jelenti, hogy megoldod a beállítottságod problémáját. Most, hogy beszéltem erről a témáról, hogy mi is pontosan a beállítottság, nem értettétek-e meg mélyebben és áthatóbban önmagatokat? (De igen.) Az önismeret nem azt jelenti, hogy ismerjük valakinek a kifelé mutatott jellemét, vérmérsékletét, rossz szokásait, a butaságokat és bolondságokat, amiket a múltban művelt – egyik sem ezek közül. Az önismeret azt jelenti, hogy valaki ismeri saját romlott beállítottságát és azt, hogy milyen gonosz dolgokra képes Istennel szemben. Ez kulcsfontosságú. Egyesek azt mondják: „Robbanékony vérmérsékletem van, és semmit nem tudok tenni ellene, hogy megváltoztassam. Mikor tudom megváltoztatni ezt a beállítottságot?” Mások pedig azt mondják: „Nagyon rosszul fejezem ki magam, nem tudok jól beszélni. Minden, amit mondok, végül megbánt másokat, vagy megsérti az érzéseiket. Mikor fog ez megváltozni?” Helyesen mondják ezt? (Nem.) Hol tévednek? (Ott, hogy nem ismerik fel az ember természetében lévő dolgokat.) Így van. A jellem nem határozza meg a természetet. Bármilyen jó is valakinek a személyisége, akkor is lehet romlott beállítottsága.

Az imént beszéltem a beállítottság két aspektusáról. Az első a hajthatatlanság volt, a második az arrogancia. Az arroganciára nem kell sok szót vesztegetnünk. Minden emberben megnyilvánul az arrogáns viselkedés, nektek pedig csak annyit kell tudnotok, hogy az arrogancia a beállítottság egy aspektusa. Van egy másik fajta beállítottság is. Egyes emberek soha senkinek nem mondják meg az igazat. Mielőtt másokkal beszélnek, mindent mérlegelnek és kicsiszolnak az elméjükben. Nem tudod megállapítani, hogy abból, amit mondanak, mi igaz és mi hamis. Ma ezt mondják, holnap azt, az egyik embernek ezt mondják, a másiknak azt. Minden, amit mondanak, ellentmond saját magának. Hogy lehet hinni az ilyen embereknek? Nagyon nehéz pontos képet kapni a tényekről, és egy egyenes szót sem lehet kihúzni belőlük. Milyen beállítottság ez? Ez csalárdság. Vajon könnyű megváltoztatni a csalárd beállítottságot? Ezt a legnehezebb megváltoztatni. Minden, ami a beállítottságokat érinti, az ember természetéhez kapcsolódik, és nincs, amit nehezebb megváltoztatni, mint az ember természetéhez kapcsolódó dolgokat. A mondás, mely szerint „a párduc nem rejtheti el foltjait”, teljesen igaz! Bármiről is beszélnek, bármit is csinálnak, a csalárd embereknek mindig megvannak a saját céljaik és szándékaik. Ha nincs ilyesmi, akkor nem is szólnak semmit. Ha megpróbálod megérteni, mik a céljaik és szándékaik, bezárkóznak. Ha véletlenül kicsúszik a szájukon valami, ami igaz, bármit megtesznek, hogy kigondolják, hogyan tudnák kiforgatni, hogy összezavarjanak, és ne tudhasd meg az igazságot. Bármit tesznek is a csalárd emberek, nem engedik, hogy arról bárki megtudja a teljes igazságot. Bármennyi időt tölt is velük az ember, senki nem tudja, valójában mi jár a fejükben. Ilyen a csalárd emberek természete. Bármennyit beszél is egy csalárd ember, mások soha nem tudják meg, mik a szándékai, mit gondol valójában, vagy hogy pontosan mit próbál elérni. Még a szülei sem tudják egykönnyen kiismerni. Csalárd emberek megértésével próbálkozni rendkívül nehéz, senki nem tudja megállapítani, hogy mit forgatnak a fejükben. A csalárd emberek így beszélnek és cselekednek: soha nem mondják ki, amit gondolnak, és soha nem közvetítik, ami valójában történik. Ez egyfajta beállítottság, nem igaz? Ha csalárd beállítottságod van, nem számít, mit mondasz vagy mit teszel – ez a beállítottság mindig ott van benned, irányít téged, ezért trükközöl és játszmákat űzöl, játszadozol más emberekkel, elleplezed az igazságot és látszatot tartasz fenn. Ez csalárdság. Milyen más konkrét viselkedésmódokat követnek a csalárd emberek? Mondok egy példát. Két ember beszélget. Egyikük az önismeretéről beszél. Ez az ember folyamatosan arról beszél, hogy mennyit fejlődött, és megpróbálja ezt elhitetni a másikkal, de nem mondja el neki a valós tényeket. Itt valamit rejteget, ez pedig egy bizonyos beállítottságra utal – a csalárdságra. Lássuk, fel tudjátok-e ismerni. Ez az ember így szól: „Mostanában megtapasztaltam néhány dolgot, és úgy érzem, az utóbbi évek során Istenbe vetett hitem hiábavaló volt. Nem nyertem semmit. Olyan szegény és szánalmas vagyok! A viselkedésem nem volt valami jó mostanában, de kész vagyok bűnbánatot tartani.” Ám bizonyos idővel azután, hogy ezt mondták, még mindig nem látszik rajtuk sehol a bűnbánat kifejeződése. Mi itt a probléma? Az, hogy hazudnak, és csőbe húznak másokat. Amikor mások ilyesmiket hallanak tőlük, ezt gondolják: „Ez az ember azelőtt nem törekedett az igazságra, de az a tény, hogy most képes ilyesmiket mondani, azt mutatja, hogy igaz bűnbánatot tartott. Efelől semmi kétség. Nem szabad úgy tekintenünk rá, mint azelőtt, hanem új, jobb fényben kell szemlélnünk őt.” Így töprengenek és gondolkodnak az emberek, miután ezeket a szavakat hallották. De vajon az illető jelenlegi állapota valóban olyan, amilyennek mondja? Valójában nem. Nem tartott igaz bűnbánatot, de a szavai azt az illúziót keltik, hogy igen, hogy jó irányba változott, és hogy már nem olyan, mint azelőtt. Ezt akarja elérni a szavaival. Azáltal, hogy ilyen beszéddel húzza csőbe az embereket, milyen beállítottságot árul el magáról? Csalárdság ez – és nagyon alattomos! Tény, hogy egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy Istenbe vetett hitükben kudarcot vallottak, és hogy szegények és szánalmasak. Szellemi szavakat és nyelvezetet vesznek kölcsön, hogy csőbe húzzák az embereket és elérjék céljukat, hogy mások jó véleménnyel legyenek és jót gondoljanak róluk. Hát nem csalárdság ez? De az, és amikor valaki túlságosan csalárd, nem könnyű megváltoznia.

Van egy másik fajta ember is, aki sohasem beszél egyszerűen és nyíltan. Mindig rejtegetnek és lepleznek dolgokat, lépten-nyomon puhatolóznak, információkat gyűjtenek másoktól. Másokról mindig a teljes igazságot szeretnék tudni, míg ők maguk nem mondják ki, mi rejlik a saját szívükben. Senki, aki interakcióba lép velük, nem remélheti soha, hogy a teljes igazságot megtudja róluk. Az ilyen emberek nem akarják, hogy mások tudomást szerezzenek a terveikről, és senkivel nem osztják meg azokat. Milyen beállítottság ez? Csalárd beállítottság. Az ilyen emberek rendkívül agyafúrtak, senki nem fürkészheti ki őket. Ha valakinek csalárd beállítottsága van, az kétségkívül csalárd személy, és természetlényegében csalárd. Vajon az ilyen ember az igazságra törekszik Istenbe vetett hitében? Ha nem mondja el mások előtt az igazságot, képes-e az igazságról beszélni Isten előtt? Biztosan nem. A csalárd ember sohasem mond igazat. Talán hisz Istenben, de vajon igaz-e a hite? Milyen hozzáállása van Istenhez? Bizonyosan sok kétség van a szívében: „Hol van Isten? Nem láthatom Őt. Mi a bizonyíték arra, hogy Ő valóságos?” „Vajon Isten minden fölött szuverén Úr? Valóban? A Sátán rezsimje minden erejével igyekszik elnyomni és letartóztatni azokat, akik hisznek Istenben. Akkor Isten miért nem pusztítja el?” „Pontosan hogyan menti meg Isten az embereket? Valóságos az Ő üdvössége? Ez nem annyira egyértelmű.” „Beléphet-e egy istenhívő a mennyek országába vagy sem? Megerősítés nélkül nehéz megmondani.” Így, hogy ennyi kétség van a szívében Istennel kapcsolatban, képes-e őszintén Érte áldozni magát? Ez lehetetlen. Látja azokat az embereket, akik elhagyták mindenüket, hogy Istent kövessék, akik Istenért áldozzák magukat és végzik a kötelességeiket, és így gondolkodik: „Vissza kell tartanom valamit. Nem lehetek olyan ostoba, mint ők. Ha mindent felajánlok Istennek, hogyan fogok élni a jövőben? Ki fog gondoskodni rólam? Szükségem van egy vészhelyzeti tervre.” Láthatod, milyen „okosak” a csalárd emberek, mennyire előre gondolkodnak. Egyesek, amikor összejövetelek alkalmával látják, hogy mások megnyílnak saját romlottságuk ismeretével kapcsolatban, felajánlva a közösségben a szívükben elrejtett dolgokat, és őszintén kimondva, hányszor követtek el paráznaságot, ezt gondolják: „Te bolond! Ezek magánügyek; miért mondod el másoknak? Belőlem aztán harapófogóval sem tudnál ilyesmiket kihúzni!” Ilyenek a csalárd emberek – inkább meghalnának, mintsem hogy őszinték legyenek, és senkinek sem mondják el a teljes igazságot. Egyesek azt mondják: „Vétkeztem és rossz dolgokat tettem, és kissé szégyellek szemtől szemben beszélni ezekről másokkal. Végtére is ezek magánügyek és szégyellni valók. De Isten elől nem rejthetem és nem leplezhetem el őket. El kell mondanom mindezt Istennek, pőrén és nyíltan. Másoknak nem merném elmondani a gondolataimat vagy magánügyeimet, de Istennek el kell mondanom. Bárki más előtt vannak is titkaim, Isten előtt nem lehetnek.” Ilyen hozzáállással fordul Isten felé egy becsületes ember. A csalárd emberek azonban mindenkitől őrizkednek, nem bíznak senkiben, és nem beszélnek őszintén senkivel. Senkinek nem mondják el a teljes igazságot, és senki nem tudja őket kiismerni. Ezek mind közül a legcsalárdabb emberek. Mindenkinek van csalárd beállítottsága; csak az a különbség, hogy mennyire súlyos. Az, hogy összejövetelek alkalmával talán megnyitod a szívedet és a közösség elé hozod a problémáidat, vajon azt jelenti, hogy nincs csalárd beállítottságod? Nem jelenti azt, bizony neked is van. Miért mondom ezt? Íme, egy példa. Lehet, hogy a közösségben meg tudsz nyílni olyan dolgokról, amelyek nem érintik a büszkeségedet vagy a hiúságodat, amelyek nem szégyellni valók, amelyekért nem fognak megmetszeni és foglalkozni veled – de ha olyasmit tettél, ami megsérti az igazságalapelveket, amitől mindenki borzadna és undorodna, tudnál-e arról nyíltan beszélni az összejöveteleken? És ha valami kimondhatatlant tettél, arról még nehezebb lenne számodra megnyílni és feltárni az igazságot. Ha valaki feszegetni kezdené, vagy megpróbálná megkeresni a felelőst, te minden rendelkezésedre álló eszközzel igyekeznél eltitkolni, és meg volnál rémülve, hogy ez a dolog kiderülhet. Mindig azon igyekeznél, hogy elsikáld és megúszd a dolgot. Hát nem csalárd beállítottság ez? Talán azt hiszed, hogy ha nem mondod ki hangosan, senki nem fog tudni róla, és hogy még Isten sem tehet veled semmit. Ez tévedés! Isten az emberek legbenső lényét nézi. Ha te ezt nem észleled, akkor egyáltalán nem ismered Istent. A csalárd emberek nem csupán csőbe húznak másokat, hanem még arra is vetemednek, hogy Istent próbálják csőbe húzni, és csalárd eszközökkel állnak ellen Neki. Képesek-e ilyen emberek elérni Isten üdvösségét? Isten természete igazságos és szent, és a legjobban a csalárd embereket utálja. Így hát a csalárd emberek számára a legnehezebb elérni az üdvösséget. A csalárd természetű emberek hazudnak a legtöbbet. Még Istennek is hazudnak, Őt is megpróbálják csőbe húzni, és megátalkodottan megtéretlenek. Ez azt jelenti, hogy nem képesek elérni Isten üdvösségét. Ha valaki csak időnként mutat romlott beállítottságot, ha hazudik és csőbe húz másokat, Istennel szemben azonban egyszerű és nyílt, és bűnbánatot tart Előtte, akkor ennek a fajta embernek még van reménye, hogy elérje az üdvösséget. Ha valóban értelmes ember vagy, meg kell nyílnod Isten előtt, szívből kell beszélned Hozzá, reflektálnod kell magadra, és meg kell ismerned magadat. Ne hazudj többé Istennek, ne próbáld Őt soha becsapni, és még kevésbé próbálj bármit elrejteni Előle. Tény, hogy vannak dolgok, amelyekről az embereknek nem kell tudniuk. Amíg Istennel szemben nyílt vagy ezeket illetően, ez rendben is van. Amikor csinálsz valamit, semmiképpen ne titkolj el semmit Isten elől. Istennek elmondhatod mindazt, ami nem alkalmas arra, hogy másoknak elmondd. Az az ember, aki így tesz, okos. Bár lehetnek dolgok, amikkel kapcsolatban úgy érzi, nem kell róluk megnyílnia mások előtt, ezt még nem kell csalárdságnak nevezni. A csalárd emberek másmilyenek: Azt hiszik, mindent el kell rejteniük, semmit nem mondhatnak el másoknak, különösen ami a magánügyeket illeti. Ha valaminek az elmondása nem hasznos számukra, akkor nem mondják el, még Istennek sem. Hát nem csalárd beállítottság ez? Az ilyen ember bizony csalárd! Ha valaki annyira csalárd, hogy nem mondja el Istennek az igazságot, hanem mindent eltitkol Isten elől, akkor egyáltalán olyasvalaki ő, aki hisz Istenben? Van-e igaz hite Istenben? Ő olyan ember, aki kételkedik Istenben, és a szíve mélyén nem hisz Benne. Akkor hát nem hamis a hite? Ő egy nem hívő, egy hamis hívő. Veletek előfordul-e, hogy kételkedtek Istenben, és gyanakvóvá váltok Vele szemben? (Igen.) Kételkedni Istenben és gyanakvással nézni Rá – miféle beállítottság ez? Ez csalárd beállítottság. Mindenkiben van csalárd beállítottság, csak az a kérdés, mennyire súlyos. Amíg képes vagy elfogadni az igazságot, képes leszel elérni a bűnbánatot és a változást.

Egyesek ugyanis, amikor valami történik velük, kimutatják romlott beállítottságukat, elképzeléseik és ötleteik támadnak, előítéleteik vannak másokról, ítélkeznek mások fölött, és a hátuk mögött áskálódnak ellenük. Képesek reflektálni önmagukra és teljesen nyíltan beszélni ezekről a dolgokról, amikor azonban bizonyos szégyenletes dolgokat tesznek, magukba akarnak zárkózni, és örökre bezárják a szívüket. Nemcsak másokkal nem beszélnek ezekről a dolgokról, de Istennek sem mondják el őket, amikor imádkoznak. Ráadásul minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy hazugságokat találjanak ki ezeknek a dolgoknak az eltussolására vagy leplezésére. Ez csalárd beállítottság. Amikor ilyen gondolataid vannak, amikor ilyen állapotban élsz, reflektálnod kell magadra, és világosan kell látnod, hogy nem vagy becsületes ember, hogy semmi nem fejeződik ki benned abból, amit Isten becsületes emberként ír le, hogy nagyon is csalárd ember vagy, és hogy jóllehet ostoba, gyenge képességű és lassú észjárású vagy, ettől még csalárd vagy. Ezt jelenti az, hogy ismered önmagadat. A minimum, amit képesnek kell lenned elérni az önismeretben, az, hogy képes légy világosan látni és felismerni a benned megmutatkozó nyilvánvaló romlottságot, és hogy képes légy keresni az igazságot ennek kezelése érdekében. Ha igazán ismered a saját csalárd beállítottságodat, gyakran kell imádkoznod Istenhez, reflektálnod önmagadra, felismerned és ízekre szedned csalárd beállítottságodat Isten szavának megfelelően, és észlelned annak lényegét; akkor lehet reményed arra, hogy megmenekülsz a csalárdság romlott beállítottságától. Vannak, akik nem tudják világosan megállapítani a különbséget csalárd és becsületes emberek között – ami azt jelenti, hogy a képességük túlságosan gyenge. Egyesek gyakran gyenge képességüket, ostobaságukat, tudatlanságukat, ügyetlen beszédüket, esetlenségüket és hiszékenységüket hozzák fel a becsületesség bizonyítékaként. Mindig ezt mondják másoknak: „Én túlságosan becsületes vagyok, és sokszor rá is fizetek, én nem tudom, hogyan kell másokat kihasználni – de Isten szeret engem, mert becsületes ember vagyok.” Vajon igazak ezek a szavak? Az ilyen szavak nevetségesek, a céljuk az emberek félrevezetése, arcátlan és szégyentelen szavak. Hogyan lehetnének ostoba és nehézfejű emberek becsületesek? Ez két különböző dolog. Nagy hiba becsületességnek tekinteni az ostobaságokat, amelyeket elkövettél. Mindenki látja, hogy még a bolondok is hajlamosak az arroganciára és önteltségre, arra, hogy sokat képzeljenek magukról. Bármilyen tudatlanok és hiányos képességűek is az emberek, akkor is tudnak hazudni és másokat megtéveszteni. Hát nem tény és való mindez? Vajon a bolondok és gyenge képességű emberek valóban soha nem tesznek semmi rosszat? Vajon tényleg nincsenek romlott beállítottságaik? Egyértelműen vannak. Egyesek azt is mondják, hogy ők becsületesek, és nyíltan beszélnek másoknak a hazugságaikról, de a szégyenletes dolgokról, amiket csinálnak, nem mernek beszélni. Amikor a gyülekezet foglalkozik velük a problémáik miatt, képtelenek azt elfogadni, és egyáltalán nem vetik alá magukat, inkább a színfalak mögött puhatolóznak és szivárogtatják ki az igazságot. Ez a fajta csalárd ember egyáltalán nem fogadja el az igazságot, és nem veti alá magát, de mégis becsületesnek gondolja magát. Hát nem megdöbbentő szégyentelenség ez a részükről? Ez merő ostobaság! Ez a fajta ember egyáltalán nem becsületes és nem is őszinte. Az ostoba emberek ostobák, a bolondok bolondok. Becsületesnek viszont csakis az olyan őszinte emberek nevezhetők, akik nem csalárdak.

Hogyan lehet felismerni a csalárd embereket? Milyen viselkedésformák jellemzik a csalárd embereket? Bárkivel is társulnak vagy lépnek kapcsolatba, soha senkinek nem engedik, hogy megvizsgálja, mi van velük valójában; mindig óvakodnak másoktól, mindig az emberek háta mögött csinálnak dolgokat, és soha nem mondják ki, amit valójában gondolnak. Néha talán beszélnek egy kicsit önmaguk ismeretéről, de nem említik meg a leglényegesebb pontokat vagy a kulcsszavakat, és rettegnek attól, hogy véletlenül kicsúszik a szájukon valami. Ezekre a dolgokra nagyon érzékenyek, mert félnek, hogy mások észrevehetik a gyenge pontjaikat. Ez egyfajta csalárd beállítottság. Egyesek továbbá készakarva megteremtenek egyfajta látszatot, hogy elhitessék másokkal, hogy őszinték, hogy képesek zokszó nélkül elviselni a szenvedést, vagy hogy ők szellemi emberek, akik szeretik és keresik az igazságot. Ők nyilvánvalóan nem ilyen emberek, de ragaszkodnak ahhoz, hogy ezt mások kedvéért megjátsszák. Ez szintén csalárd beállítottság. Amit a csalárd emberek mondanak és tesznek, amögött mindig van valamilyen szándék. Ha nem volnának szándékaik, nem beszélnének vagy nem cselekednének. Van bennük egy beállítottság, amely erre irányítja őket, és ez nem más, mint a csalárdság beállítottsága. Amikor az embereknek csalárd beállítottságuk van, vajon könnyű azt megváltoztatni? Ti mennyit változtatok? Ráléptetek-e már a becsületességre törekvés útjára? (Igen, ebbe az irányba igyekszünk.) Hány lépést tettetek eddig? Vagy talán megragadtatok abban a stádiumban, hogy meg akarjátok tenni? (Ez még csak olyasmi, amit meg akarunk tenni. Néha csak utólag ébredünk rá, hogy amit tettünk, abban csalárdság volt, hogy megpróbáltunk hamis benyomást kelteni másokban; csak utólag jövünk rá, hogy csalárdak voltunk.) Tisztában vagytok azzal, hogy ez csalárdság – de vajon képesek voltatok felismerni, hogy ez egyfajta romlott beállítottság? És vajon honnan jönnek ezek a csalárd dolgok? (A természetünkből.) Így igaz, a természetetekből. És zavarnak-e benneteket ezek a romlott dolgok? Nehéz tőlük elszakadni, nehéz elbánni velük, nehéz elmenekülni előlük – és nagyon problémásak is. Mitől problémásak? Mi okoz bennük fájdalmat neked? (Meg akarunk változni, de nagyon fáj, amikor nem sikerül.) Ez is egy aspektus, de ez nem számít problémásnak. Amikor valakit csalárd beállítottság irányít, az bármikor, bárhol hazudhat másoknak és becsaphat másokat, és bármi történik is vele, azon fogja törni a fejét, hogyan csapja be és vezesse félre az embereket hazugságokkal. Még ha féken akarják is tartani magukat, nem képesek erre, mert akaratlanul történik. Ebben van a probléma gyökere. Ez beállítottságból fakadó probléma. Hányféleképpen nyilvánulhat meg a csalárd beállítottság? Puhatolózásban, megtévesztésben, óvatosságban, gyanakvásban, színlelésben és hamisságban. A beállítottság, amelyet ezek a viselkedésformák felfednek és kinyilvánítanak, a csalárdság. Miután beszélgettünk ezekről a témákról, van-e világosabb ismeretetek a csalárd beállítottságról? Vannak-e még köztetek, akik ezt mondják: „Bennem nincs csalárd beállítottság, én nem vagyok csalárd ember, én majdnem becsületes ember vagyok”? (Nincsenek.) Sok ember van, aki nem érti egészen pontosan, mit is jelent az, hogy becsületes ember. Egyesek szerint becsületes emberek azok, akik őszinték és egyenesek, akiket mindig zaklatnak és kirekesztenek, bárhová mennek, vagy akik lassúak, és a beszédük és cselekedeteik mindig egy fél lépéssel mások mögött vannak. Egyes ostoba és tudatlan emberek, akik olyan ostobaságokban vesznek részt, hogy mások lenézik őket emiatt, szintén becsületes emberekként jellemzik magukat. És mindazok a tanulatlan emberek a társadalom alsó rétegeiből, akik kisebbrendűnek érzik magukat, szintén azt állítják, hogy ők becsületes emberek. Miben tévednek? Nem tudják, mi az, hogy becsületes ember. Mi a félreértésük forrása? A fő ok az, hogy nem értik az igazságot. Azt hiszik, a „becsületes emberek”, akikről Isten beszél, ostobák és hülyék, tanulatlanok, lassú beszédűek és nyelvűek, a zaklatás és elnyomás áldozatai, és könnyen becsaphatók vagy félrevezethetők. Ebből az következik, hogy Isten szabadításának tárgyai azok az agyatlan emberek a társadalom legalján, akikbe mások gyakran belerúgnak. Kit fog Isten megmenteni, ha nem ezeket az alacsony rendű, elszegényedett embereket? Hát nem ezt hiszik? Vajon valóban ezek azok az emberek, akiket Isten megment? Ez Isten akaratának hibás értelmezése. Isten azokat az embereket menti meg, akik szeretik az igazságot, akiknek van képességük és felfogóképességük: ők mind olyan emberek, akikben van lelkiismeret és józan ész, akik képesek teljesíteni Isten megbízatásait és jól végezni a kötelességüket. Ők olyan emberek, akik képesek elfogadni az igazságot és levetni romlott beállítottságukat, olyan emberek, akik igazán szeretik Istent, engedelmeskednek Istennek és imádják Istent. Bár a legtöbben közülük a társadalom legaljáról valók, munkás- és parasztcsaládokból, ők egyáltalán nem zavaros fejű, együgyű vagy semmirekellő emberek. Épp ellenkezőleg, okos emberek, akik képesek elfogadni az igazságot, gyakorolni azt és alávetni magukat annak. Mindannyian igaz emberek, akik elhagyják az evilági dicsőséget és gazdagságot, hogy Istent kövessék, hogy elnyerjék az igazságot és az életet – ők mindenki közül a legbölcsebb emberek. Mindannyian becsületes emberek, akik igazán hisznek Istenben, és akik igazán Érte áldozzák önmagukat. Ők nyerhetik el Isten jóváhagyását és áldásait, és ők tökéletesíthetők az Ő népévé és az Ő templomának oszlopaivá. Ők aranyból, ezüstből és drágakövekből való emberek. Azok a zavaros fejű, ostoba, bolond, semmirekellő emberek lesznek kivetve. Milyennek látják a nem hívők és az ostoba emberek Isten munkáját és irányítási tervét? Olyannak, mint egy szeméttelep, nem? Ezek az emberek nemcsak gyenge képességűek, de ostobák is. Bármennyit is olvastak Isten szavaiból, nem képesek megérteni az igazságot, és bármennyi prédikációt hallanak is, nem képesek belépni a valóságba – ha ennyire bolondok, megmenthetők-e még? Akarna-e Isten egy ilyen embert? Akárhány éven át volt is hívő, még mindig nem ért egy igazságot sem, még mindig badarságokat beszél, és mégis becsületesnek tartja magát – hát nincs benne szégyenérzet? Az ilyen emberek nem értik az igazságot. Mindig félreértelmezik Isten akaratát, és mégis, bárhová mennek, egyre csak a saját téves értelmezéseikről papolnak, igazságként hirdetve azokat, így szólva az emberekhez: „Az jó, ha egy kicsit zaklatnak, az embernek egy kicsit vesztesnek, egy kicsit bolondnak kell lennie – ezek Isten szabadításának tárgyai, ők azok az emberek, akiket Isten meg fog menteni.” Azok az emberek, akik ilyeneket mondanak, visszataszítóak; ez nagy megaláztatást hoz Istenre! Annyira gusztustalan! Isten királyságának oszlopai és a győztesek, akiket Isten megment, mind olyan emberek, akik értik az igazságot és bölcsek. Ők azok, akiknek részük lesz a mennyei királyságban. Mindazok, akik ostobák és tudatlanok, szégyentelenek és esztelenek, akikben szikrája sincs az igazság megértésének, akik együgyűek és bolondok – vajon nem semmirekellők mindannyian? Hogy lehetne ilyen embereknek részük a mennyei királyságban? A becsületes emberek, akikről Isten beszél, azok, akik gyakorlatba tudják ültetni az igazságot, mihelyt megértették azt, akik bölcsek és okosak, akik egyszerűen megnyílnak Isten előtt, és akik elvek szerint cselekednek és teljes mértékben engedelmeskednek Istennek. Mindezen embereknek Istent félő szívük van, arra koncentrálnak, hogy az alapelvek alapján végezzék dolgaikat, mindannyian az Istennek való abszolút engedelmességre törekednek, szívükben pedig szeretik Istent. Csak ők az igazán becsületes emberek. Ha valaki még azt sem tudja, mit jelent becsületesnek lenni, ha nem látja, hogy a becsületes emberek lényege az Istennek való abszolút engedelmesség, Isten félelme és a rossz kerülése, vagy hogy a becsületes emberek azért becsületesek, mert szeretik az igazságot, mert szeretik Istent, és mert az igazságot gyakorolják – akkor az a fajta ember rendkívül ostoba, és valóban hiányzik belőle az éleslátás. A becsületes emberek egyáltalán nem azok a naiv, zavaros fejű, tudatlan és ostoba egyének, ahogyan az emberek képzelik; ők normális emberi mivolttal rendelkező emberek, akiknek van eszük és lelkiismeretük. A becsületes emberek okosságát az mutatja, hogy képesek hallgatni Isten szavaira és becsületesnek lenni, és ezért áldja meg őket Isten.

Semminek nincs nagyobb jelentősége, mint Isten azon kérésének, hogy az emberek legyenek becsületesek – Ő azt kéri, hogy az emberek az Ő színe előtt éljenek, hogy fogadják el az Ő vizsgálatát, és hogy éljenek a világosságban. Csak a becsületes emberek az emberi faj igazi tagjai. A nem becsületes emberek vadbarmok, emberi ruhában járkáló állatok, nem emberi lények. Ahhoz, hogy a becsületességre törekedj, Isten előírásai szerint kell viselkedned, át kell esned az ítéleten, fenyítésen, foglalkozáson és metszésen. Amikor romlott beállítottságod megtisztul, és képes vagy az igazságot gyakorolni és Isten szavai szerint élni, csak akkor leszel becsületes ember. Azok az emberek, akik tudatlanok, ostobák és naivak, nem becsületes emberek. Amikor Isten azt követeli, hogy az emberek legyenek becsületesek, arra kéri őket, hogy legyen normális emberi mivoltuk, hogy vessék le csalárdságukat és álruháikat, hogy ne hazudjanak, ne húzzanak csőbe másokat, hűségesen végezzék kötelességüket, hogy legyenek képesek igazán szeretni Őt és engedelmeskedni Neki. Csakis ezek az egyének Isten királyságának népe. Isten azt követeli, hogy az emberek legyenek Krisztus jó katonái. Mi az, hogy Krisztus jó katonái? Fel kell szerelkezniük az igazságvalósággal, és egy szívnek, egy léleknek kell lenniük Krisztussal. Bárhol és bármikor képesnek kell lenniük arra, hogy felmagasztalják Istent és bizonyságot tegyenek Róla, és képesnek kell lenniük az igazságot használni a Sátán elleni hadviselésben. Mindenben Isten oldalán kell állniuk, bizonyságot kell tenniük, és meg kell élniük az igazságvalóságot. Képesnek kell lenniük megalázni a Sátánt és csodálatos győzelmeket aratni Istenért. Ezt jelenti Krisztus jó katonájának lenni. Krisztus jó katonái a győztesek, ők azok, akik a Sátán fölé kerekednek. Isten, amikor megköveteli, hogy az emberek becsületesek legyenek és ne csalárdak, nem arra kéri őket, hogy ostobák legyenek, hanem hogy szabaduljanak meg csalárd beállítottságaiktól, érjék el a Neki való alávetettséget, és szerezzenek dicsőséget Neki. Ezt lehet elérni az igazság gyakorlásával. Ez nem a viselkedés változása, ez nem azon múlik, hogy az ember többet vagy kevesebbet beszél, és nem is az a lényege, hogy ki hogyan cselekszik. A lényege a beszéd és cselekedetek mögötti szándék, az ember gondolatai és eszméi, ambíciói és vágyai. Mindent, ami a romlott beállítottság kiáradásaihoz és a tévedéshez tartozik, gyökerestül meg kell változtatni, hogy az igazsággal legyen összhangban. Ha valaki a beállítottság változását akarja elérni, képesnek kell lennie átlátni a Sátán természetének lényegéig. Ha átlátsz egy csalárd beállítottság lényegéig, ha meglátod, hogy ez a Sátán természete és az ördög arca, ha képes vagy gyűlölni a Sátánt és elhagyni az ördögöt, akkor könnyű lesz levetned romlott beállítottságodat. Ha nem tudod, hogy csalárd állapot lakozik benned, ha nem ismered fel a csalárd beállítottság kiáradásait, akkor nem fogod tudni, hogyan keresd az igazságot, hogy ezt megoldd, és nehéz lesz megváltoztatnod csalárd beállítottságodat. Először fel kell ismerned, mi az, ami belőled árad, és ezek a romlott beállítottság mely aspektusai. Ha a dolgok, amelyeket kinyilvánítasz, csalárd beállítottsághoz tartoznak, vajon meg fogod vetni azt a szívedben? És ha igen, hogyan változz meg? Foglalkoznod kell a szándékaiddal, és helyesbítened kell a nézeteidet. Először ezzel kapcsolatban kell keresned az igazságot, hogy megoldd a problémáidat, igyekezned kell megvalósítani, amit Isten kér, megelégíteni Őt, és olyasvalakivé válni, aki nem próbálja meg csőbe húzni Istent vagy más embereket, még azokat sem, akik egy kissé ostobák vagy tudatlanok. Ha egy ostoba vagy tudatlan embert próbálsz csőbe húzni, az nagyon erkölcstelen dolog – az ördöggé tesz téged. Ha becsületes ember akarsz lenni, nem téveszthetsz meg senkit, és nem hazudhatsz senkinek. Az ördögökkel és a Sátánnal szemben azonban bölcsen kell megválogatnod a szavaidat; ha nem teszed, előfordulhat, hogy bolondot csinálnak belőled, és szégyent hozol Istenre. Csak ha bölcsen válogatod meg a szavaidat, és az igazságot gyakorolod, akkor leszel képes a Sátán fölé kerekedni és megszégyeníteni őt. Azok az emberek, akik tudatlanok, ostobák és csökönyösek, sohasem lesznek képesek megérteni az igazságot; csak az lehet a sorsuk, hogy a Sátán félrevezeti őket, játszadozik velük, rájuk tapos, majd végül felfalja őket.

Most pedig beszéljünk a negyedik fajta beállítottságról. Összejövetelek alkalmával előfordul, hogy néhány ember közöl ezt-azt a saját állapotáról, de amikor a dolgok lényegére, a személyes motivációikra és eszméikre terelődik a szó, elzárkóznak. Amikor mások leleplezik őket, hogy vannak bizonyos motivációik és céljaik, látszólag bólogatnak és elismerik. Amikor azonban mások valami mélyebb dolgot próbálnak leleplezni vagy elemezni, ők nem bírják, felállnak és eltávoznak. Miért szöknek meg a döntő pillanatban? (Nem fogadják el az igazságot, és nem hajlandók szembenézni a saját problémáikkal.) Ez a beállítottsággal kapcsolatos probléma. Amikor nem hajlandók elfogadni az igazságot, hogy megoldják a bennük rejlő problémákat, az vajon nem azt jelenti, hogy elegük van az igazságból? Milyen prédikációkat szeretnek a legkevésbé hallani bizonyos vezetők és munkások? (Az antikrisztusok és hamis vezetők felismeréséről szóló prédikációkat.) Így igaz. Ezt gondolják: „Mindig az antikrisztusok és hamis vezetők felismeréséről meg a farizeusokról van szó – miért beszélsz erről ennyit? Kiborítasz.” Amikor meghallják, hogy a hamis vezetők és munkások felismeréséről lesz szó, bármilyen ürügyet megragadnak, hogy eltávozzanak. Mit jelent itt az, hogy „eltávoznak”? Azt jelenti, hogy megszöknek, elrejtőznek. Miért próbálnak elrejtőzni? Amikor mások tényekről beszélnek, figyelj oda. Ha meghallgatod, az jót tesz neked. Írd fel magadnak mindazt, ami kemény, vagy amit nehezen tudsz elfogadni; aztán gondolkodj el ezeken gyakran, lassan fogadd be őket, és lassan változz meg. Miért rejtőznél hát el? Az ilyen emberek úgy érzik, hogy az ítélet e szavai túl kemények, nem könnyű meghallgatni őket, ezért ellenállás és ellenszenv alakul ki bennük. Ezt mondják magukban: „Én nem vagyok antikrisztus vagy hamis vezető – miért mindig rólam van szó? Miért nincs szó másokról? Mondj valamit a gonosz emberek felismeréséről, ne rólam beszélj!” Elkerülővé és ellenszegülővé válnak. Milyen beállítottság ez? Ha nem hajlandók elfogadni az igazságot, és mindig a saját védelmükben érvelnek és vitatkoznak, az nem egy romlott beállítottság problémájára utal? Ez az igazságtól való undorodás beállítottsága. A vezetőkben és munkásokban megvan ez a fajta állapot, de mi a helyzet az átlagos testvérekkel? (Bennük is.) Az első találkozáskor mindenki nagyon szeretetteljes, és boldogan szajkózza a szavakat és doktrínákat. Úgy tűnik, mindannyian szeretik az igazságot. Amikor azonban személyes problémák és valódi nehézségek kerülnek elő, sokan megnémulnak. Például egyeseket folyamatosan korlátoz a házasságuk. Elveszítik a hajlandóságukat kötelességük elvégzésére vagy az igazság keresésére, és a házasság lesz számukra a legnagyobb akadály és teher. Összejöveteleken, amikor mindenki erről az állapotról beszél, ők a többiek által közölt szavakat magukra veszik, és úgy érzik, hogy azok róluk beszélnek. Így szólnak: „Én nem bánom, hogy ti közlitek az igazságot, de miért kell engem felhoznotok? Nektek talán nincsenek problémáitok? Miért csak rólam beszéltek?” Milyen beállítottság ez? Amikor összegyűltök, hogy közösségben legyetek az igazsággal, valódi problémákat kell boncolgatnotok, és lehetővé kell tennetek, hogy mindenki elmondja gondolatait ezekről a problémákról; csak akkor lesztek képesek megismerni magatokat és megoldani a problémáitokat. Miért nem tudják ezt elfogadni az emberek? Milyen beállítottság az, amikor az emberek képtelenek elfogadni a metszést és a foglalkozást, és nem tudják elfogadni az igazságot? Hát nem kellene ezt tisztán látnotok? Ezek mind az igazságtól való undorodás megnyilvánulásai – ez a probléma lényege. Amikor az embereknek elegük van az igazságból, nagyon nehéz elfogadniuk az igazságot – és ha egyszer nem tudják elfogadni az igazságot, vajon meg lehet oldani romlott beállítottságuk problémáját? (Nem.) Tehát egy ilyen ember, aki képtelen elfogadni az igazságot, vajon képes megszerezni az igazságot? Megmentheti őt Isten? Semmiképpen. Vajon azok az emberek, akik nem fogadják el az igazságot, őszintén hisznek Istenben? Egyáltalán nem. Azoknak az embereknek, akik igazán hisznek Istenben, a legfontosabb jellemzője, hogy képesek elfogadni az igazságot. Azok az emberek, akik nem tudják teljes mértékben elfogadni az igazságot, nem hisznek őszintén Istenben. Képesek-e az ilyen emberek nyugodtan ülni egy igehirdetés alatt? Képesek-e nyerni bármit? Nem képesek. Ez azért van, mert az igehirdetések az emberek különféle romlott állapotait tárják fel. Isten szavainak boncolgatása révén az emberek ismeretet nyernek, azután pedig, amikor tovább beszélgetnek a gyakorlat alapelveiről, kapnak egy utat, amelyen gyakorolhatnak, és így sikerül egy bizonyos hatást elérni. Amikor az ilyen emberek meghallják, hogy a feltárt állapot hozzájuk kapcsolódik – hogy a saját problémáikhoz kapcsolódik –, szégyenükben dührohamot kapnak, és még az is előfordulhat, hogy felállnak és eltávoznak az összejövetelről. Még ha nem mennek is el, akkor is ingerültnek és sértettnek kezdhetik érezni magukat belül, ez esetben pedig semmi értelme, hogy részt vegyenek az összejövetelen vagy meghallgassák az igehirdetést. Vajon nem az a célja az igehirdetés hallgatásának, hogy az ember megértse az igazságot és megoldja a saját valódi problémáit? Ha mindig attól félsz, hogy a saját problémáidat leplezik le, ha folyamatosan attól rettegsz, hogy megemlítenek, akkor egyáltalán miért hiszel Istenben? Ha hitedben nem vagy képes elfogadni az igazságot, nem igazán hiszel Istenben. Ha mindig attól félsz, hogy lelepleznek, hogyan leszel képes megoldani a saját romlottságod problémáját? Ha pedig nem tudod megoldani a romlottságod problémáját, minek hiszel Istenben? Az Istenben való hit célja, hogy elfogadd Isten üdvösségét, levesd romlott beállítottságodat, és megéld egy igaz emberi lény hasonlatosságát, és mindez azáltal érhető el, hogy elfogadod az igazságot. Ha egyáltalán nem tudod elfogadni az igazságot, sőt akár még azt sem, ha foglalkoznak veled vagy lelepleznek, akkor semmilyen módon nem érheted el Isten üdvösségét. Mondd hát: hányan vannak minden egyes gyülekezetben, akik el tudják fogadni az igazságot? Sokan vagy kevesen vannak, akik nem tudják elfogadni az igazságot? (Sokan.) Vajon ez egy olyan szituáció, amely valóban fennáll a kiválasztottak között a gyülekezetekben, vagyis egy valós probléma? Mindazok, akik képtelenek elfogadni az igazságot, és képtelenek elfogadni, ha foglalkoznak velük és megmetszik őket, undorodnak az igazságtól. Az igazságtól való undorodás egyfajta romlott beállítottság, és ha ezt a beállítottságot nem lehet megváltoztatni, akkor meg lehet-e őket menteni? Biztosan nem. Ma sok ember nehezen fogadja el az igazságot. Ez egyáltalán nem könnyű. Ennek megoldása érdekében az embernek meg kell tapasztalnia valamennyit Isten ítéletéből, fenyítéséből, próbatételeiből és finomításából. Mit szóltok ehhez: milyen beállítottság az, amikor az emberek képtelenek elfogadni a metszést és a foglalkozást, amikor nem hasonlítják össze önmagukat Isten szavával vagy az igehirdetésekben feltárt állapotokkal? (Az igazságtól való undorodás beállítottsága.) Ez a negyedik romlott beállítottság: az igazságtól való undorodás. Mennyire undorodnak? (Nem szeretnék olvasni Isten szavait vagy igehirdetéseket hallgatni, és nem szeretnének beszélni az igazságról.) Ezek a legszembetűnőbb megnyilvánulások. Amikor például valaki azt mondja: „Te igazán hiszel Istenben. Félretetted a családodat és a karrieredet, hogy kötelességet teljesíts, sokat szenvedtél és jelentős árat fizettél az elmúlt évek során. Isten megáldja az ilyen embereket. Isten szava azt mondja, hogy akik őszintén Istenért áldozzák magukat, nagy áldásban részesülnek” – te áment mondasz, és elfogadod ezeket az igazságokat. Amikor azonban az illető így folytatja: „De továbbra is az igazságra kell törekedned! Ha az emberek cselekedeteinek mindig mögöttes motivációi vannak, és mindig ámokfutást rendeznek a saját szándékaik szerint, előbb-utóbb megsértik Istent és magukra vonják az Ő utálatát” – amikor ilyesmiket mond, nem tudod elfogadni. Amikor hallod az igazság közlését, nemcsak képtelen vagy elfogadni azt, de meg is haragszol, és gondolatban így vágsz vissza: „Ti naphosszat az igazságról beszélgettek, de nem láttam még, hogy bármelyikőtök a mennybe jutott volna.” Milyen beállítottság ez? (Az igazságtól való undorodás.) Amikor a beszéd gyakorlatba vált át, amikor az emberek komolyra fordítják a szót veled, benned a legnagyobb averzió, türelmetlenség és ellenállás mutatkozik meg. Ez az igazságtól való undorodás. És főként hogyan mutatkozik meg az igazságtól való undorodás beállítottsága? Abban, hogy az illető nem hajlandó elfogadni a metszést és a foglalkozást. A metszés és a foglalkozás el nem fogadása egyfajta állapot, amelyben ez a beállítottság megnyilvánul. Ezek az emberek a szívükben különösen ellenkeznek, amikor foglalkoznak velük. Ezt gondolják: „Nem akarom hallani! Nem akarom hallani!” – vagy: „Miért nem másokkal foglalkozol? Miért engem zaklatsz?” Mit jelent az igazságtól való undorodás? Az igazságtól való undorodás az, amikor valakit egyáltalán nem érdekel semmi, ami pozitív dolgokkal, az igazsággal, Isten akaratával vagy azzal kapcsolatos, amit Isten kér. Néha averziójuk van ezekkel a dolgokkal szemben, néha távolságtartóak velük szemben, néha tiszteletlenek és közönyösek, és jelentéktelen dolgokként kezelik őket, őszintétlenek és felületesek ezek iránt, vagy nem vállalnak értük felelősséget. Az igazságtól való undorodás fő megnyilvánulása nem csupán averzió, amikor az emberek az igazságot hallják. Az is beletartozik, hogy nem hajlandók az igazságot gyakorolni, visszahúzódnak, amikor eljön az idő az igazság gyakorlására, mintha az igazságnak nem lenne semmi köze hozzájuk. Amikor egyesek összejövetelek alkalmában közösségben vannak, nagyon lelkesnek tűnnek, szeretnek szavakat és doktrínákat ismételgetni és fennkölt kijelentéseket tenni, hogy másokat félrevezessenek és megnyerjenek maguknak. Eközben úgy tűnik, tele vannak energiával és remek a hangulatuk, és vég nélkül folytatják. Mások eközben reggeltől estig a hit dolgaival foglalatoskodnak, Isten szavait olvassák, imádkoznak, énekeket hallgatnak, jegyzetelnek, mintha egy pillanatra sem tudnának Istentől elszakadni. Pirkadattól alkonyatig a kötelességük teljesítésével buzgólkodnak. Vajon ezek az emberek valóban szeretik az igazságot? Nincs-e meg bennük az igazságtól való undorodás beállítottsága? Mikor pillantható meg az igazi állapotuk? (Amikor eljön az idő az igazság gyakorlására, elmenekülnek, és nem hajlandóak elfogadni a metszést és foglalkozást.) Vajon ez azért van, mert nem értik, amit hallanak, vagy azért nem hajlandók elfogadni az igazságot, mert nem értik? A válasz: egyik sem. Őket a természetük irányítja. Ez egy beállítottsággal kapcsolatos probléma. Ezek az emberek a szívükben nagyon is jól tudják, hogy Isten szavai az igazság, hogy azok pozitívak, és hogy az igazság gyakorlása változásokat képes okozni az emberek beállítottságában, és képessé teheti őket Isten akaratának teljesítésére – de ők nem fogadják el és nem ültetik gyakorlatba azokat. Ez az igazságtól való undorodás. Kikben láttátok az igazságtól való undorodás beállítottságát? (A nem hívőkben.) A nem hívők undorodnak az igazságtól, ez teljesen világos. Istennek nem áll módjában megmenteni az ilyen embereket. Tehát az Istenben hívők között milyen ügyekben láttátok, hogy egyeseknek elegük van az igazságból? Lehet, hogy amikor közölted velük az igazságot, ők nem álltak fel és vonultak ki, és amikor a közlés a saját nehézségeiket és problémáikat érintette, ők helyesen néztek szembe azokkal – és mégis megvan bennük az igazságtól való undorodás beállítottsága. Hol látható ez? (Gyakran hallanak igehirdetéseket, de nem ültetik gyakorlatba az igazságot.) Azokban az emberekben, akik nem ültetik gyakorlatba az igazságot, egyértelműen ott van az igazságtól való undorodás beállítottsága. Egyesek alkalmanként képesek az igazságból egy keveset gyakorlatba ültetni – akkor hát bennük is ott van az igazságtól való undorodás beállítottsága? Ez a beállítottság azokban is megtalálható, akik gyakorolják az igazságot, csak különböző mértékben. Az, hogy képes vagy gyakorolni az igazságot, nem jelenti azt, hogy nincs meg benned az igazságtól való undorodás beállítottsága. Az igazság gyakorlása nem jelenti azt, hogy az életfelfogásod azonnal megváltozott – ez nem így van. Meg kell oldanod romlott beállítottságod problémáját, ez az egyetlen módja annak, hogy változást érj el életfelfogásodban. Az, hogy egy alkalommal gyakorolod az igazságot, nem jelenti azt, hogy többé nincs romlott beállítottságod. Egy területen képes vagy gyakorolni az igazságot, míg más területeken nem feltétlenül vagy képes erre. Ennek körülményei és okai különbözőek, de ami a legfontosabb, hogy a romlott beállítottság létezik, és ez a probléma gyökere. Ezért, mihelyt egy ember beállítottsága megváltozott, minden nehézsége, az igazság gyakorlásával kapcsolatos ürügye, kifogása és hasonló problémái mind megoldódnak, valamint az illető minden engedetlensége, hibája és hiányossága megoldódik. Ha az emberek beállítottsága nem változik, mindig nehézségeik lesznek az igazság gyakorlásában, és mindig találnak majd ürügyeket és kifogásokat. Ha képes akarsz lenni arra, hogy az igazságot gyakorold és mindenben engedelmeskedj Istennek, először a beállítottságodban kell változásnak történnie. Csak akkor leszel képes a gyökerüknél megoldani a problémákat.

Főként mire vonatkozik az igazságtól való undorodás beállítottsága? Először beszéljünk egy bizonyos fajta állapotról. Egyes embereket nagyon érdekel az igehirdetések hallgatása, és minél többet hallgatják az igazságról szóló közléseket, annál derűsebb lesz a szívük és annál jobban fellelkesülnek. Pozitív és proaktív hozzáállásuk van. Vajon ez azt bizonyítja, hogy nincs meg bennük az igazságtól való undorodás beállítottsága? (Nem.) Például egyes hét-nyolc éves gyermekek érdeklődnek, amikor az Istenben való hitről hallanak, és mindig olvassák Isten szavát és összejöveteleken vesznek részt a szüleikkel, néhány ember pedig így szól: „Ebben a gyermekben nincs meg az igazságtól való undorodás beállítottsága, nagyon okos, arra született, hogy Istenben higgyen, Isten kiválasztotta őt.” Meglehet, hogy Isten kiválasztotta őket, de ezek a szavak csak félig állják meg a helyüket. Ez azért van, mert még fiatalok, így törekvésük iránya és életcéljaik még nem alakultak ki. Amikor az élettel és a társadalommal kapcsolatos szemléletük még nem alakult ki, elmondható, hogy fiatal lelkük szereti a pozitív dolgokat, de azt nem mondhatod, hogy nincs meg bennük az igazságtól való undorodás beállítottsága. Miért mondom ezt? Ők még fiatalok. Emberi mivoltuk még éretlen, nincs tapasztalatuk, látókörük korlátozott, és egyáltalán nem értik, mi az igazság. Csak kedvelik a pozitív dolgokat. Nem mondhatod, hogy szeretik az igazságot, még kevésbé, hogy rendelkeznek az igazságvalósággal. Továbbá a gyermekeknek nincs tapasztalatuk, ezért senki nem láthatja, hogy pontosan mi rejlik a szívükben, milyen természetlényegük van. Csak azért, mert érdekli őket az Istenben való hit és az igehirdetések hallgatása, az emberek megállapítják, hogy szeretik az igazságot – ami a tudatlanság és ostobaság megnyilvánulása, hiszen a gyermekeknek nincs tudásuk arról, hogy mi az igazság, így fel sem vetődhet a kérdés, hogy szeretik-e az igazságot vagy elegük van belőle. Az igazságtól való undorodás főként az igazság és pozitív dolgok iránti érdeklődés hiányára és ellenszenvre utal. Az igazságtól való undorodás az, amikor az emberek képesek megérteni az igazságot, tudják, melyek a pozitív dolgok, és mégis ellenálló, felületes, elzárkózó, ködösítő és közönyös hozzáállással és állapottal viszonyulnak az igazsághoz és a pozitív dolgokhoz. Ez az igazságtól való undorodás beállítottsága. Vajon mindenkiben megvan ez a fajta beállítottság? Egyesek azt mondják: „Bár tudom, hogy Isten szava az igazság, akkor sem tetszik nekem, nem is fogadom el, vagy legalábbis itt és most nem tudom elfogadni.” Miről van itt szó? Ez az igazságtól való undorodás. A bennük lévő beállítottság nem engedi, hogy elfogadják az igazságot. Milyen konkrét megnyilvánulásai vannak az igazság el nem fogadásának? Van, aki azt mondja: „Én értem az összes igazságot, de sehogy sem tudom őket gyakorlatba ültetni.” Ez leleplezi, hogy ez az ember undorodik az igazságtól, és hogy nem szereti az igazságot, ezért egy igazságot sem tud gyakorlatba ültetni. Egyesek azt mondják: „Az, hogy ilyen sok pénzt tudtam keresni, Istennek köszönhető. Isten valóban megáldott engem, Isten olyan jó volt hozzám, Isten nagy gazdagságot adott nekem. Az egész családom jól öltözött és jól táplált, és sem ruházatban, sem élelemben nincs hiányuk.” Látva, hogy Isten megáldotta őket, ezek az emberek a szívükben hálát adnak Istennek, tudják, hogy mindezt Isten rendezte így, és hogy ha Isten meg nem áldotta volna őket – ha a saját tehetségükre hagyatkoztak volna –, egyáltalán nem kerestek volna ennyi pénzt. Valóban ezt gondolják a szívükben, valóban így tudják, és valóban hálát adnak Istennek. De eljön a nap, amikor a vállalkozásuk csődbe megy, amikor nehéz idők köszöntenek rájuk, és szegénység sújtja őket. Miért van ez így? Mert mohók a kényelemre, nem gondolnak arra, hogyan végezzék megfelelően a kötelességüket, és egész idejüket azzal töltik, hogy a gazdagságot hajszolják, a pénz rabszolgáivá válnak, ami pedig rossz hatással van a kötelességük végzésére, ezért Isten megfosztja őket ettől. A szívükben tudják, hogy Isten oly sok mindennel megáldotta őket, oly sok mindent adott nekik, mégsem vágynak arra, hogy viszonozzák Isten szeretetét, nem kívánnak előlépni és a kötelességüket végezni, félénkek, állandóan a letartóztatástól rettegnek, és attól tartanak, elveszítik mindezt a gazdagságot és gyönyört, és ennek következményeként Isten megfosztja őket ezektől a dolgoktól. Szívük olyan világos, mint egy tükör, tudják, hogy Isten vette el tőlük mindezt, és hogy Isten fegyelmezi őket, ezért Istenhez imádkoznak és így szólnak: „Ó, Istenem! Egyszer megáldottál engem, úgyhogy másodszor is meg tudsz áldani. Létezésed örök, így áldásaid is az emberiséggel vannak. Hálát adok Neked! Bármi történik is, a Te áldásaid és ígéreteid nem változnak. Ha elveszel tőlem, akkor is engedelmeskedni fogok.” De az „engedelmeskedni” szó üresen cseng a szájukból. Az ajkuk azt mondja, képesek engedelmeskedni, de később elgondolkodnak ezen, és valami nem stimmel nekik: „Azelőtt minden olyan jó volt. Miért vette el Isten? Talán otthon maradni és végezni a kötelességemet nem volt ugyanaz, mint kimenni és végezni a kötelességemet? Mit késleltettem?” Mindig a múlton merengenek. Egyfajta neheztelés és elégedetlenség van bennük Istennel szemben, és állandóan lehangoltnak érzik magukat. Vajon még mindig a szívükben van Isten? A pénz van a szívükben, az anyagi kényelem és a régi szép idők. Istennek egyáltalán nincs helye a szívükben, Ő nem az Istenük többé. Bár tudják, hogy a mondás, mely szerint „Isten adta, Isten vette el”, igazság, ők csak az „Isten adta” részt szeretik, az „Isten vette el” szavakat gyűlölik. Világos, hogy szelektíven fogadják el az igazságot. Amikor Isten megáldja őket, azt igazságként fogadják el – de mihelyt Isten elvesz tőlük, azt már nem tudják elfogadni. Ilyen intézkedéseket képtelenek elfogadni Istentől, ezért ellenállnak és bosszúsak lesznek. Amikor felkérik őket kötelességük teljesítésére, ezt mondják: „Megteszem, ha Isten áldásokat ad nekem és kegyelmében részesít. Isten áldásai nélkül, miközben a családom ilyen szegénységben él, hogyan teljesítsem a kötelességemet? Nem akarom!” Milyen beállítottság ez? Bár a szívükben személyesen megtapasztalják Isten áldásait és azt, hogy Ő milyen sokat adott nekik, azt már nem hajlandók elfogadni, amikor Isten elvesz tőlük. Miért van ez így? Mert nem tudják elengedni a pénzt és a kényelmes életüket. Bár talán nem kerítettek nagy feneket a dolognak, nem tartották a markukat Istennek, és nem próbálták saját erőfeszítéseikre támaszkodva visszaszerezni régi vagyonukat, máris elcsüggedtek Isten cselekedeteit illetően, teljesen képtelenek az elfogadásra, és azt mondják: „Igazán tapintatlan Istentől, hogy így cselekszik. Felfoghatatlan. Hogyan hihetnék Istenben ezentúl? Nem akarom többé elismerni, hogy Ő Isten. Ha pedig én nem ismerem el, hogy Ő Isten, akkor Ő nem Isten.” Ez vajon egyfajta beállítottság? (Igen.) A Sátánnak van ilyen természete, a Sátán tagadja így meg Istent. Ez a fajta beállítottság az igazságtól való undorodásnak és az igazság gyűlöletének beállítottsága. Amikor az embereknek ennyire elegük van az igazságból, hová vezeti ez őket? Ez ráveszi őket, hogy ellenszegüljenek Istennek, hogy mindvégig makacsul ellenálljanak Istennek – ami azt jelenti, hogy számukra mindennek vége.

Pontosan mi az igazságtól való undorodás beállítottságának természete? Azok az emberek, akik undorodnak az igazságtól, nem szeretik a pozitív dolgokat, vagy bármit, amit Isten csinál. Vegyük például Isten ítéletének munkáját az utolsó napok folyamán. Ezt a munkát senki nem akarja elfogadni. Kevesen hajlandók meghallgatni az igehirdetéseket arról, hogy Isten az embereket leleplezi, kárhoztatja, megfenyíti, próbára teszi, finomítja, fenyíti és fegyelmezi, de boldogan hallanak arról, hogy Isten megáldja, bátorítja az embereket, illetve az embereknek tett ígéreteiről – ezeket senki nem utasítja el. Olyan ez, mint a Kegyelem Korában, amikor Isten a megbocsátás, felmentés, áldás és kegyelemben részesítés munkáját végezte az emberen, amikor meggyógyította a betegeket, démonokat űzött ki és ígéreteket tett az embereknek – az emberek mindezt készségesen fogadták, mindannyian dicsőítették Jézust az ember iránti nagy szeretetéért. Most azonban, hogy elérkezett a Királyság Kora, és Isten az ítélet munkáját végzi és sok igazságot fejez ki, ez senkit nem érdekel. Akárhogyan leplezi le és ítéli meg Isten az embereket, azok nem fogadják el, sőt, így szólnak magukban: „Tehet ilyet Isten? Hát nem szereti Isten az embert?” Ha foglalkoznak velük és megmetszik őket, vagy fenyítésben és fegyelmezésben részesülnek, még több elképzelésük támad, és így szólnak magukban: „Ez mióta Isten szeretete? Az ítélet és kárhoztatás e szavai egyáltalán nem szeretetteljesek, én nem fogadom el őket. Ennyire nem vagyok buta!” Ez az igazságtól való undorodás beállítottsága. Az igazságot hallva egyesek így szólnak: „Miféle igazság? Ez csak egy elmélet. Nagyon nemesnek, hatalmasnak, szentnek tűnik – de ezek csak jól hangzó szavak.” Ez talán nem az igazságtól való undorodás beállítottsága? Ez az igazságtól való undorodás beállítottsága. Megvan-e bennetek ez a beállítottság? (Igen.) Milyen állapotot említettem az előbb, amelynek nagyon valószínű, hogy áldozatául estek, amit a leggyakrabban láttok és a legmélyebben értékeltek? (Az, hogy a kötelességünk végzése közben nem akarunk nehézségbe ütközni, nem kívánjuk, hogy Isten megítéljen és megfenyítsen, azt akarjuk, hogy minden simán menjen.) Ha elutasítod Isten uralmát, ha elutasítod Isten fegyelmezését és fenyítését, ha világosan tudod, hogy Isten ezzel jót tesz, mégis ellenállsz neki szívedben: ez egyfajta megnyilvánulás. Mi van még? (Az, hogy boldogok vagyunk, amikor hatékonyan végezzük a kötelességünket, amikor pedig nem, akkor passzívak és gyengék vagyunk, képtelenek az aktív együttműködésre.) Miféle megnyilvánulás ez? (Hajthatatlanság.) Ezt pontosan kell tudnotok. Ne zavarodjatok össze, és ne tegyetek vaktában állításokat. Néha az emberek állapota rendkívül összetett; nem csupán egyféle, hanem akár két-három típus is keveredhet. Akkor hogyan határozod meg? Néha egyazon beállítottság két állapotban nyilvánul meg, néha háromban, de annak ellenére, hogy ezek az állapotok különbözőek, végtére is még mindig egyfajta beállítottságról van szó. Meg kell értenetek az igazságtól való undorodás e beállítottságát, és a mélyére kell ásnotok annak, hogy melyek az igazságtól való undorodás megnyilvánulásai. Így lesztek képesek igazán megérteni az igazságtól való undorodás e beállítottságát. Te undorodsz az igazságtól. Nagyon is jól tudod, hogy valami helyes – nem feltétlenül Isten szavairól vagy az igazságalapelvekről van szó, lehetnek ezek néha pozitív dolgok, helyes dolgok, helyes szavak, helyes javaslatok –, mégis azt mondod: „Ez nem az igazság, ezek csak a helyes szavak. Nem akarom hallgatni – én nem hallgatom emberek szavait!” Milyen beállítottság ez? Van benne arrogancia, hajthatatlanság és az igazságtól való undorodás is – mindezek a beállítottságtípusok jelen vannak. Mindenfajta beállítottság többféle állapotot szülhet. Egy állapot több különböző beállítottsághoz is kapcsolódhat. Tisztában kell lenned azzal, hogy ezeket az állapotokat milyen fajta beállítottságok szülik. Így képes leszel megkülönböztetni a romlott beállítottságok különféle fajtáit.

A négyféle romlott beállítottság közül, amelyekről az imént szóltunk a közösségben, bármelyik elég, hogy halálra ítéljen embereket – vajon túl messzire megyek, amikor ezt mondom? (Nem.) Hogyan jönnek létre az emberek romlott beállítottságai? Mind a Sátántól erednek. Az emberek magukba szívják a Sátán, az ördögök, valamint híres és kiemelkedő egyének által kibocsátott összes eretnekséget és tévtant, és így jönnek létre ezek a különböző romlott beállítottságok. Ezek a beállítottságok vajon pozitívak vagy negatívak? (Negatívak.) Milyen alapon mondod, hogy negatívak? (Az igazság alapján.) Mivel ezek a beállítottságok megsértik az igazságot és ellenállnak Istennek, továbbá ellenséges módon szemben állnak Isten természetével, mindazzal, amit Ő birtokol és ami Ő, ezért ha e romlott beállítottságok egyike megtalálható valakiben, az olyan emberré válik, aki ellenáll Istennek. Ha e négy beállítottság mindegyike megtalálható egy emberben, az problémát okoz, és az illető Isten ellenségévé vált, így a biztos halál az osztályrésze. Bármilyen beállítottság is az, ha az igazság segítségével teszed mérlegre, látni fogod, hogy a lényeg, amely mindegyikben megnyilvánul, teljesen Isten ellen irányul, szembeszegül Istennel és ellenséges Vele szemben. Ezért, ha beállítottságaid nem változnak meg, akkor nem leszel Istennel összeegyeztethető, gyűlölni fogod az igazságot, és Isten ellensége leszel.

Most pedig beszéljünk az ötödik fajta beállítottságról. Mondok nektek egy példát, ti pedig megpróbálhattok rájönni, miféle beállítottság ez. Képzeljük el, hogy két ember beszélget. Egyikük túlságosan szókimondó, és ezért a másik megsértődik. Ezt gondolja magában: „Miért sérted ennyire a büszkeségemet? Szerinted én hagyom, hogy mások kötekedjenek velem?” – és így gyűlölet alakul ki benne. A valóságban ezt a problémát könnyű megoldani. Ha valaki mondott valamit, amivel megsértette a másikat, de utána bocsánatot kér a beszélgetőpartnerétől, a dolog elmúlik. De ha a sértett fél nem tudja elengedni a dolgot, és számára „a bosszú hidegen tálalva a legédesebb”, az miféle beállítottság? (Rosszindulat.) Így van – ez bizony rosszindulat, és ennek az embernek elvetemült beállítottsága van. A gyülekezetben egyeseket megmetszenek és foglalkoznak velük, mert nem végzik megfelelően a kötelességüket. Egy ember megmetszése és a vele való foglalkozás közben gyakran elhangoznak olyan szavak, amelyek az illetőt megfeddik, sőt akár meg is szidják. Ez minden bizonnyal felzaklatja őt, ezért mentségeket akar majd keresni és vissza akar szólni. Ilyesmiket mond: „Bár helyes, amit mondtál, amikor foglalkoztál velem, néhány mondatod nagyon bántó volt, megaláztál és megsértetted az érzéseimet. Évek óta hiszek Istenben, keményen dolgozom, bár sohasem járulok hozzá semmihez – hogy bánhattál így velem? Hogyhogy nem foglalkozol senki mással? Ezt nem tudom elfogadni és nem fogom eltűrni!” Ez egyfajta romlott beállítottság, nem igaz? (De.) Ez a romlott beállítottság csak panaszok, engedetlenség és ellenségeskedés formájában nyilvánul meg, de még nem bontakozott ki egészen, még nem tetőzött, bár már ad néhány jelet magáról, és már elkezdte elérni azt a pontot, ahol mindjárt kitör. Milyen az illető hozzáállása nem sokkal ezután? Makacskodik, ingerültnek és dacosnak érzi magát, és kezd rosszindulatból cselekedni. Elkezdi megmagyarázni magának a dolgot: „A vezetőknek és dolgozóknak nincs mindig igazuk, amikor emberekkel foglalkoznak. Ti, többiek talán képesek vagytok elfogadni, de én nem. Ti azért tudjátok ezt elfogadni, mert ostobák és gyámoltalanok vagytok. Én nem fogadom el! Beszéljük meg és lássuk, kinek van igaza, kinek nincs.” Ekkor az emberek közösséget vállalnak velük, és ezt mondják: „Függetlenül attól, hogy kinek van igaza, neked elsősorban engedelmeskedned kell. Egyáltalán lehetséges, hogy a kötelességedet teljesen makulátlanul végezted? Te mindent jól csinálsz? Még ha mindent jól csinálsz, akkor is hasznos számodra, ha foglalkoznak veled! Oly sokszor közöltük veled az alapelveket, de te sohasem hallgattál ránk, inkább úgy döntöttél, hogy vaktában cselekszel a kedved szerint, zavart és komoly veszteségeket okozva a gyülekezet munkájában – akkor hát hogyhogy nem tűröd, hogy metszésnek vessenek alá és foglalkozzanak veled? Lehet, hogy a megfogalmazás kemény, és nehéz meghallgatni, de ez normális, nem? Akkor hát min vitatkozol? Talán meg kellene engedni neked, hogy rosszat csinálj, másoknak pedig nem engedni meg, hogy foglalkozzanak veled?” De képes lesz-e elfogadni a foglalkozást, miután ezt hallotta? Nem. Továbbra is csak kifogásokat fog keresni és ellenáll. Milyen beállítottságot mutatott? Ördögit; ez egy elvetemült beállítottság. Mire gondolt valójában? „Én nem tűröm, ha mások ingerelnek. Senki ne próbáljon hozzáérni még egy hajszálamhoz se! Ha megmutatom neked, hogy nem jó belém kötni, a jövőben nem mersz majd foglalkozni velem. Akkor én győztem, nem igaz?” Nos? A beállítottság lelepleződött, ugye? Ez egy elvetemült beállítottság. Az elvetemült beállítottsággal rendelkező embereknek nemcsak elegük van az igazságból – egyenesen gyűlölik az igazságot! Amikor metszésnek és foglalkozásnak vetik alá őket, ők vagy menekülni próbálnak, vagy semmibe veszik – a szívükben hihetetlenül ellenségesek. Nem egyszerűen arról van szó, hogy kifogásokkal állnak elő. Egyáltalán nem ez a hozzáállásuk. Nem működnek együtt, ellenállnak, még feleselnek is, mint valami hárpia. A szívükben ezt gondolják: „Értem, hogy megpróbálsz megalázni és szándékosan zavarba hozni engem, és bár szemtől szemben nem merek ellentmondani neked, megtalálom majd a módját, hogy visszavágjak! Azt hiszed, csak úgy foglalkozhatsz velem és belém rúghatsz? Mindenkit a magam oldalára állítok, kipécézlek téged, és meglátod, milyen, amikor a hóhért akasztják!” Ezt gondolják a szívükben; elvetemült beállítottságuk végre megmutatkozott. Hogy elérjék céljukat és kiadják magukból a haragjukat, mindent megtesznek, hogy kifogásokat találjanak, amelyek segítségével igazolhatják magukat és mindenkit a maguk oldalára állíthatnak. Csak ekkor lesznek elégedettek és enyhülnek meg. Ez rosszindulat, nem igaz? Ez egy elvetemült beállítottság. Amíg meg nem metszik őket és nem foglalkoznak velük, ezek az emberek olyanok, mint a ma született bárány. Amikor aztán metszésnek és foglalkozásnak vetik alá őket, vagy amikor leleplezik valódi énjüket, a bárány azonnal farkassá változik, és kiütközik a farkastermészetük. Ez egy elvetemült beállítottság, nem? (De.) Akkor hát miért van az, hogy többnyire nem látható? (Nem provokálták őket.) Így van, nem provokálta őket senki, és az érdekeik nem kerültek veszélybe. Ahogy a farkas sem fal fel téged, amikor nem éhes – de mondhatnád ilyenkor, hogy nem farkas? Ha ahhoz, hogy farkasnak nevezd, megvárnád, amíg megpróbál felfalni, az már túl késő lenne, nem igaz? Mindig ébernek kell lenned, akkor is, amikor még nem próbált felfalni. Ha a farkas nem fal fel, az nem jelenti azt, hogy nem is akar felfalni, csak azt, hogy még nem jött el az ideje – de amikor eljön az idő, farkastermészete lecsap rád. A metszés és a foglalkozás minden embertípust lecsupaszít. Egyesek ezt gondolják magukban: „Miért én vagyok az egyetlen, akivel foglalkoznak? Miért mindig én vagyok terítéken? Talán könnyű célpontnak tartanak? Én nem vagyok az a fajta ember, akivel szórakozhattok!” Milyen beállítottság ez? Hogy lenne ő az egyetlen, akivel foglalkoznak? Valójában nem így van. Közületek ki nem részesült még foglalkozásban vagy metszésben? Mind átestetek rajta. Néha egyes vezetők és dolgozók önfejűek és meggondolatlanul végzik munkájukat, vagy pedig nem a munkavégzés szabályai szerint hajtják azt végre – és a legtöbbjükkel foglalkoznak és megmetszik őket. Ennek célja, hogy védjék a gyülekezet munkáját és megakadályozzák, hogy egyesek elkanászodjanak. Ez nem azért történik, hogy egy konkrét egyént állítsanak pellengérre. Amit mondott, nyilvánvalóan a tények eltorzítása, ami szintén egy elvetemült beállítottság megnyilvánulása.

Milyen más módokon nyilvánul meg egy elvetemült beállítottság? Hogyan kapcsolódik az igazságtól való undorodáshoz? Valójában, amikor az igazságtól való undorodás komolyan nyilvánul meg, az ellenállás és ítélkezés jellemzőivel, az egy elvetemült beállítottságot hoz napfényre. Az igazságtól való undorodás többféle állapotot foglal magában, az igazság iránti érdeklődés hiányától az igazság megvetéséig, ami Isten megítéléséig és Isten kárhoztatásáig fajul. Amikor az igazságtól való undorodás elér egy bizonyos pontig, az emberek hajlamosak megtagadni Istent, gyűlölni Istent és szembeszegülni Istennel. Ezek az állapotok egy elvetemült beállítottságot képeznek, nem? (De.) Ezért azokat, akiknek elegük van az igazságból, egy még súlyosabb állapotban vannak, ezen belül pedig egyfajta beállítottság van: az elvetemült beállítottság. Például egyesek elismerik, hogy mindent Isten irányít, amikor azonban Isten elvesz tőlük, és az érdekeik veszteséget szenvednek, kifelé nem mutatnak neheztelést vagy ellenségeskedést, belül azonban hiányzik belőlük az elfogadás és az alávetettség. Hozzáállásuk abban merül ki, hogy passzívan ülnek és várják a pusztulást – ez pedig egyértelműen az igazságtól való undorodás állapota. Van egy másik, még súlyosabb állapot is: ők nem passzívan ülnek és várják a pusztulást, hanem inkább ellenszegülnek Isten rendelkezéseinek és vezénylésének, és ellenszegülnek annak, hogy Isten elvegyen tőlük dolgokat. Hogyan szegülnek ellen? (Azáltal, hogy megszakítják és megzavarják a gyülekezet munkáját, vagy szabotálnak dolgokat, és a saját királyságukat próbálják felállítani.) Ez az egyik formája. Egyes gyülekezetvezetők, miután leváltották őket, mindig megszakítanak és megzavarnak dolgokat a gyülekezet életében, ellenállnak mindennek, amit az újonnan választott vezető mond, semminek nem engedelmeskednek, és a hátuk mögött áskálódni próbálnak ellenük. Milyen beállítottság ez? Ez egy elvetemült beállítottság. Valójában ezt gondolják: „Ha én nem lehetek vezető, akkor senki más sem tarthatja meg ezt a pozíciót, én elüldözök mindenkit! Ha téged kitúrlak, én kerülök hatalomra, mint azelőtt!” Ez nem pusztán az igazságtól való undorodás, ez egyenesen elvetemült! Státuszért könyökölni, területért könyökölni, személyes érdekekért és hírnévért könyökölni, mindenáron bosszút állni, mindent elkövetni, minden képességet latba vetni, minden tőlük telhetőt megtenni, hogy a céljaikat elérjék, hogy megmentsék a saját hírnevüket, büszkeségüket és státuszukat, vagy hogy kielégítsék a bosszúvágyukat – mindezek az elvetemültség megnyilvánulásai. Az elvetemült beállítottsághoz kapcsolódó egyes viselkedésformák esetében az ember sok mindent mond, ami zavaró és rendbontó, más esetekben sok rosszat tesz, hogy a saját céljait elérje. Mind szavaikat, mind cselekedeteiket tekintve, minden, amit az ilyen emberek csinálnak, szemben áll az igazsággal, sérti az igazságot, és mind egy elvetemült beállítottság kiáradása. Egyesek képtelenek felismerni ezeket a dolgokat. Ha a hibás beszéd vagy viselkedés nem kirívó, nem ismerik fel, miről van szó. De azok számára, akik értik az igazságot, minden, amit gonosz emberek mondanak és tesznek, gonosz, és soha nem lehet benne semmi, ami helyes vagy összhangban áll az igazsággal; mondhatni, ezek a dolgok, amiket az ilyen emberek mondanak és tesznek, 100%-ban gonoszak, és teljes mértékben egy elvetemült beállítottság kiáradásai. Melyek a gonosz emberek motivációi, mielőtt kimutatják ezt az elvetemült beállítottságot? Miféle célokat próbálnak elérni? Hogyan tehetnek ilyen dolgokat? Fel tudjátok ezt ismerni? Mondok nektek egy példát. Valakinek az otthonában történik valami. A házat a nagy vörös sárkány megfigyelés alá vonja, ezért nem térhet haza, ami nagy fájdalmat okoz neki. Néhány testvér befogadja őt, ő pedig látva, hogy a vendéglátói otthonában milyen szép és jó minden, ezt gondolja magában: „Hogyhogy a te otthonoddal nem történt semmi? Miért az én otthonommal történt? Ez nem fair. Ez így nem lesz jó, ki kell találnom valamit, hogy a te otthonoddal is történjen valami, és ne térhess haza. Majd én gondoskodom róla, hogy te is belekóstolj a nehézségbe, amit én elszenvedtem.” Függetlenül attól, hogy tesz-e valamit, hogy valóra válik-e mindez, hogy eléri-e a céljait, ez a szándék akkor is megvan benne. Ez egyfajta beállítottság, nem igaz? (De.) Ha ő nem élhet jó életet, másnak sem engedi. Milyen beállítottság ez? (Rosszindulat.) Elvetemült beállítottság – ez az ember undok! Ahogy a mondás tartja, velejéig rothadt. Ez jól leírja, hogy mennyire elvetemült. Mi a természete ennek a beállítottságnak? Rajta, szedjétek ízekre, hogy amikor ez a beállítottság megnyilvánul az emberben, milyen motivációi, szándékai és céljai vannak! Mi a kiindulópontja e beállítottság kimutatásának? Mit szeretne elérni? Valami történt a saját otthonában, róla pedig jól gondoskodtak a vendéglátói otthonában – akkor hát miért akarja ezt elrontani? Hát csak akkor boldog, ha belerondított a vendéglátói életébe, hogy valami a vendéglátói otthonában is történjen, és ők se tudjanak hazatérni? Neki a saját érdekében védelmeznie kellene ezt a helyet, megakadályozni, hogy bármi baj érje, nem pedig ártani a vendéglátóinak, mivel ha nekik árt, azzal saját magának is árt. Akkor hát pontosan mi a célja azzal, hogy ezt akarja tenni? (Amikor az ő dolgai nem mennek jól, azt akarja, hogy senki más dolgai se menjenek jól.) Ezt hívják elvetemültségnek. Ő ezt gondolja: „Az én otthonomat elpusztította a nagy vörös sárkány, és most nincs többé otthonom. Neked azonban továbbra is van jó meleg otthonod, ahová hazatérhetsz. Ez nem fair. Nem bírom nézni, hogy te hazatérhetsz. Majd én ellátom a bajodat! Elintézem, hogy te se térhess haza, és úgy járj, mint én. Azt már fairnek fogom érezni.” Hát nem rosszindulatú és aljas dolog így tenni? Milyen természetre vall ez? (Elvetemültségre.) Minden, amit a gonosz emberek mondanak és tesznek, egy cél elérése érdekében történik. Milyen dolgokat csinálnak általában? Mi a legáltalánosabb dolog, amit elvetemült beállítottsággal rendelkező emberek csinálnak? (Megszakítják, megzavarják, tönkreteszik a gyülekezet munkáját.) (Szemtől szemben megpróbálják behízelegni magukat másokhoz, a hátuk mögött pedig áskálódnak ellenük.) (Rátámadnak másokra, bosszúállók, rosszindulatúan odamondogatnak másoknak.) (Híreszteléseket és rágalmakat terjesztenek.) (Mocskolnak, megítélnek, kárhoztatnak másokat.) Ezeknek a cselekedeteknek a természete, hogy megzavarják és tönkreteszik a gyülekezet munkáját, és ezek mind az Istennek való ellenállás és az Isten elleni támadás megnyilvánulásai, az elvetemült beállítottság megannyi megnyilatkozása. Azok, akik képesek megtenni ezeket a dolgokat, kétségtelenül gonosz emberek, és mindazok, akikben megvannak az elvetemült beállítottság bizonyos megnyilvánulásai, szintén gonosz emberekként határozhatók meg. Mi egy gonosz ember lényege? Az ördög, a Sátán lényege. Ez nem túlzás. Ti képesek vagytok-e ezekre a cselekedetekre? Ezek közül a cselekedetek közül melyekre vagytok képesek? (Az ítélkezésre.) Tehát meg mertek támadni embereket, vagy bosszút mertek állni rajtuk? (Néha bizony vannak ilyesfajta gondolataim, de nem merek ezek szerint cselekedni.) Csak ilyen gondolataitok vannak, de nem mertek azok szerint cselekedni. Ha egy alacsonyabb státuszú ember bántóan viselkedik veled, meg mernéd torolni? (Néha igen, képes vagyok ilyesmikre.) Ha ez az ember valóban félelmetes volna – ha nagyon jó kifejezőkészséggel rendelkezne, és bántana téged –, meg mernéd torolni? Talán csak néhányan nem félnének így tenni. Az ilyen embereknek, akik a gyengébe belekötnek, de az erőstől félnek, vannak elvetemült beállítottságaik? (Igen.) Bármilyen viselkedés is az, és bárkire is irányul, ha képes vagy végrehajtani azt a gonosztettet, hogy bosszút állsz más testvéreken, ez azt bizonyítja, hogy van benned elvetemült beállítottság. Ez az elvetemült beállítottság kívülről nézve nem tűnik túl különbözőnek, de képesnek kell lenned megkülönböztetni, ahogy azt is, hogy kit veszel célba. Ha a Sátánnal szemben vagy harcias, és képes vagy leigázni és megalázni a Sátánt, azt vajon elvetemült beállítottságnak tekintjük? Nem. Ez annyit jelent, hogy kiállsz azért, ami helyes, és félelem nélkül nézel szembe az ellenségeddel. Ez annyit jelent, hogy van benned igazságérzet. Milyen körülmények között lehetne ezt elvetemült beállítottságnak tekinteni? Ha jó embereket vagy testvéreket zaklatnál, taposnál és aláznál meg, az elvetemült beállítottság lenne. Ezért rendelkezned kell lelkiismerettel és józan ésszel, elvek alapján kell hozzáállnod az emberekhez és dolgokhoz, képesnek kell lenned felismerni a gonosz embereket és az ördögöt, kell, hogy legyen benned igazságérzet, toleránsnak és türelmesnek kell lenned Isten választott népe és a testvérek iránt, és az igazságnak megfelelően kell gyakorolnod. Ez teljes mértékben helyes és megfelel Isten akaratának. Az elvetemült beállítottsággal rendelkező emberek nem ilyen elvek szerint bánnak másokkal. Ha valaki, bárki is az, olyasmit tesz, ami bántó számukra, ők megpróbálnak visszavágni – ez elvetemültség. A gonosz emberek cselekedeteit nem irányítják alapelvek. Ők nem keresik az igazságot. Akár személyes dacból cselekednek, akár a gyengébe belekötnek és az erőstől félnek, akár bosszút merészelnek állni akárkin, ezek mind az elvetemült beállítottsághoz tartoznak, és mind romlott beállítottságot alkotnak. Efelől semmi kétség.

Mi a legegyértelműbb megnyilvánulása egy elvetemült beállítottságú személynek? Az, amikor egy naiv emberrel találkozik, akit könnyű bosszantani, és el is kezd kötekedni és szórakozni vele. Ez általánosan elterjedt jelenség. Amikor egy ember, aki viszonylag jószívű, lát egy naiv és gyáva személyt, részvétet érez iránta, és még ha nem is tud segíteni rajta, legalább nem zaklatja. Amikor látod, hogy valamelyik testvéred naiv, hogyan bánsz vele? Zaklatod vagy ugratod? (Én valószínűleg lenézném.) Lenézni másokat annak egy módja, ahogy látod, ahogy szemléled őket, egyfajta mentalitás, de hogy miként cselekszel irányukban és hogyan beszélsz velük, az a beállítottságodat jellemzi. Mondjátok, hogyan cselekedtek olyan emberek irányában, akik félénkek és gyávák? (Én parancsolgatok nekik és beléjük kötök.) (Amikor látom, hogy rosszul végzik a kötelességüket, diszkriminációval sújtom és kirekesztem őket.) Az általatok említett dolgok az elvetemült beállítottság megnyilvánulásai, és az emberek beállítottságaihoz kapcsolódnak. Ezekből még sokkal több is van, úgyhogy nem szükséges részletezni őket. Találkoztatok már olyan emberrel, aki a halálát kívánta annak, aki megsértette őt, és még Istenhez is imádkozott, arra kérve Őt, hogy ítélje el az illetőt és törölje el a föld színéről? Bár egyetlen embernek sincs ilyen hatalma, a szívében mégis arra gondol, milyen jó lenne, ha neki lenne, vagy pedig Istenhez imádkozik, és Őt kéri arra, hogy tegye meg. Nektek vannak ilyen gondolataitok a szívetekben? (Amikor az evangéliumot terjesztjük, és gonosz emberekkel találkozunk, akik ránk támadnak és feljelentenek minket a rendőrségen, én gyűlöletet érzek irántuk, és ilyen gondolataim vannak: „eljön majd a nap, amikor Isten megbüntet benneteket”.) Ez egy elég objektív eset. Megtámadtak, szenvedtél, fájdalmat éltél át, sárba tiporták személyes integritásodat és önbecsülésedet – ilyen körülmények között a legtöbb ember nem tudná egykönnyen túltenni magát a dolgon. (Egyesek híreszteléseket terjesztenek a gyülekezetünkről az interneten, sok mindent állítanak rólunk, engem pedig nagyon feldühít, amikor ezeket olvasom, és sok gyűlölet van a szívemben.) Ez vajon elvetemültség, forrófejűség vagy normális emberi mivolt? (Normális emberi mivolt. Ha nem gyűlöljük a démonokat és Isten ellenségeit, az nem normális emberi mivolt.) Így van. Ez a normális emberi mivolt feltárulása, megnyilvánulása és reakciója. Ha az emberek nem gyűlölik a negatív dolgokat vagy nem szeretik a pozitív dolgokat, ha nincsenek lelkiismereti normáik, akkor nem is emberek. Ilyen körülmények között milyen cselekedeteket hajthat végre valaki, hogy elvetemült beállítottság alakuljon ki benne? Ha ez a gyűlölet és utálat egy bizonyos fajta viselkedéssé alakul át, ha minden józan eszedet elveszíted, és a cselekedeteid túlmennek az emberi mivolt egy bizonyos határán, ha még arra is képes vagy, hogy megöld őket és megszegd a törvényt, az már elvetemültség, az már forrófejű cselekvés. Amikor az emberek értik az igazságot, és képesek felismerni a gonosz embereket, és utálják a gonoszságot, az normális emberi mivolt. De ha az emberek forrófejűen kezelik a dolgokat, akkor elvek nélkül cselekednek. Különbözik-e ez bármiben is a gonosztettek elkövetésétől? (Igen.) Van különbség. Ha egy ember rendkívül rossz, rendkívül elvetemült, rendkívül alávaló, rendkívül erkölcstelen, te pedig erős antipátiát érzel iránta, és ez az antipátia eléri azt a pontot, hogy te arra kéred Istent, hogy átkozza meg az illetőt, az rendben van. De az rendben van-e, ha Isten nem tesz semmit, miután már kétszer-háromszor is imádkoztál, ezért a saját kezedbe veszed a dolgot? (Nem.) Azt megteheted, hogy imádkozol Istenhez és kifejezed a nézeteidet és véleményedet, aztán kutatod az igazságalapelveket, és ez esetben képes leszel helyesen kezelni a dolgokat. De ne követeld Istentől és ne próbáld rákényszeríteni Őt, hogy fizessen meg a nevedben, és még kevésbé engedd, hogy a forrófejűséged ostobaságokra vegyen rá. Közelítsd meg racionálisan a dolgot. Légy türelmes, várd ki Isten idejét, és tölts több időt azzal, hogy Istenhez imádkozol. Nézd, hogyan cselekszik Isten bölcsességgel a Sátán, az ördög irányában, és így te is képes leszel türelmes maradni. Racionálisnak lenni annyit tesz, mint mindezt Istenre bízni és engedni, hogy Isten cselekedjen. Ezt kell tennie egy teremtett lénynek. Ne cselekedj indulatból. Indulatból cselekedni nem elfogadható Isten számára, Isten ezt elítéli. Ilyenkor a beállítottság, amely az emberekben megnyilvánul, nem emberi gyengeség vagy múló harag, hanem elvetemült beállítottság. Ha egyszer megállapításra kerül, hogy ez elvetemült beállítottság, bajban vagy, és nem valószínű, hogy megmenekülsz. Ez azért van így, mert amikor az embereknek elvetemült beállítottságaik vannak, hajlamosak a lelkiismeretükkel és értelmükkel ellentétben cselekedni, és nagy valószínűséggel megszeghetik a törvényt és megsérthetik Isten adminisztratív rendeleteit. Hogyan lehet tehát ezt elkerülni? Minimum három határt nem szabad átlépni. Az első: nem szabad olyasmit tenni, ami ellentétben áll a lelkiismerettel és a józan ésszel; a második: nem szabad megszegni a törvényt; a harmadik pedig: nem szabad megszegni Isten adminisztratív rendeleteit. Továbbá ne tégy semmi szélsőségeset és semmit, ami megzavarná a gyülekezet munkáját. Ha ezeket az alapelveket betartod, akkor legalábbis a biztonságod garantálva lesz, és nem fognak kivetni. Ha elvetemülten ellenállsz, amikor metszenek és foglalkoznak veled, mert mindenféle gonosztetteket követtél el, akkor az még veszedelmesebb. Valószínű, hogy egyenesen Isten természetét sérted meg, és kisöpörnek vagy kiűznek a gyülekezetből. Az Isten természetének megsértéséért járó büntetés sokkal súlyosabb, mint a törvény megszegéséért járó – ez a sors rosszabb a halálnál is. A törvény megszegése legfeljebb börtönbüntetést von maga után; néhány nehéz év, aztán már kinn is vagy, ennyi volt. De ha Isten természetét sérted meg, örök büntetést fogsz elszenvedni. Ezért, ha az elvetemült beállítottságú emberekben nincs racionalitás, rendkívüli veszélyben vannak, hajlamosak gonosztetteket elkövetni, és biztosan utoléri őket a büntetés és a megtorlás. Ha az emberekben van egy kis racionalitás, képesek az igazságot keresni és alávetni magukat neki, és képesek megállni, hogy ne kövessenek el túl sok gonoszságot, akkor mindenképpen van reményük a megmenekülésre. Az ember számára létfontosságú, hogy legyen benne józan ész és racionalitás. Egy értelmes ember valószínűleg elfogadja az igazságot, és helyén kezeli azt, ha megmetszik és foglalkoznak vele. Akiben viszont nincs józan ész, az veszélyben van, amikor metszik és foglalkoznak vele. Mondjuk, például, valaki nagyon dühös, miután egy vezető foglalkozott vele és megmetszette. Kedve volna mendemondákat terjeszteni és megtámadni a vezetőt, de nem meri megtenni, mert fél, hogy bajt okoz. Ez a beállítottság azonban már megvan a szívében, és nehéz megmondani, hogy eszerint fog-e cselekedni vagy sem. Ha egyszer ott van valakinek a szívében ez a fajta beállítottság, ha egyszer léteznek ezek a gondolatok, akkor az illető már veszélyben van, még akkor is, ha épp nem cselekszik ezek szerint. Amikor a körülmények megengedik, amikor lehetősége nyílik rá, nagyon is meglehet, hogy megteszi. Amíg elvetemült beállítottsága létezik, ha nem oldódik meg, ez az ember előbb-vagy utóbb gonosztettet fog elkövetni. Nos, milyen egyéb helyzetek vannak, amelyekben valaki elvetemült beállítottságot hoz felszínre? Mondjátok! (Én felületesen végeztem a kötelességemet, és nem sikerült eredményeket felmutatnom, így aztán az alapelveknek megfelelően a vezető leváltott engem, én pedig némiképp ellenszegülőnek éreztem magam. Aztán, amikor láttam, hogy ő romlott beállítottságot mutatott ki, arra gondoltam, írok egy levelet és feljelentem őt.) Ez az ötlet a semmiből jön? Egyáltalán nem. Ezt a természeted termelte ki magából. Előbb-utóbb az emberek természetében lévő dolgok feltárulnak, és nem lehet tudni, milyen esetben vagy kontextusban kerülnek napvilágra és válnak tettekké. Néha az emberek nem tesznek semmit, de csak mert a helyzet nem teszi lehetővé. Ha azonban az illető olyasvalaki, aki az igazságra törekszik, akkor képes lesz az igazságot keresni, hogy ezt megoldja. Ha nem olyan ember, aki az igazságra törekszik, akkor úgy fog tenni, ahogy kedve tartja, és mihelyt a helyzet megengedi, gonosztettet fog elkövetni. Ezért, ha egy romlott beállítottság nem oldódik meg, rendkívül valószínű, hogy az emberek bajt hoznak a saját fejükre, és ez esetben le is kell majd aratniuk, amit elvetettek. Egyesek nem törekednek az igazságra, és állandóan felületesen végzik a kötelességeiket. Nem fogadják el, amikor megmetszik őket és foglalkoznak velük, sohasem tartanak bűnbánatot, végül pedig kizárják őket a közösségből, hogy elgondolkodjanak. Egyeseket azért menesztenek a gyülekezetből, mert folyamatosan zavarják a gyülekezet életét, és rothadt almává váltak; másokat azért űznek ki, mert mindenféle gonoszságot cselekednek. Ezért, bármilyen ember is valaki, ha gyakran mutat romlott beállítottságot, és nem keresi az igazságot, hogy megoldja azt, akkor hajlamos arra, hogy gonosztetteket kövessen el. Az emberiség romlott beállítottsága nemcsak arroganciából áll, hanem alávalóságból és elvetemültségből is. Az arrogancia és az elvetemültség csak közös tényezők.

Tehát hogyan kellene megoldani a feltáruló elvetemült beállítottság problémáját? Az embereknek fel kell ismerniük, hogy mi a saját romlott beállítottságuk. Egyesek beállítottsága különösen elvetemült, rosszindulatú és arrogáns, és ezek az emberek teljesen gátlástalanok. Ez az alávaló emberek természete, és ezek az emberek mind közül a legveszélyesebbek. Amikor ilyen emberek vannak hatalmon, az ördög van hatalmon, a Sátán van hatalmon. Isten házában minden alávaló embert lelepleznek és kivetnek, mert mindenféle gonosztetteket követnek el. Amikor a gonoszokkal próbálod közölni az igazságot, vagy megmetszeni őket és foglalkozni velük, nagy az esélye, hogy rád támadnak vagy elítélnek téged, vagy akár még bosszút is állnak rajtad, ami mind annak a következménye, hogy olyan rosszindulatú a beállítottságuk. Ez valójában nagyon is elterjedt. Például lehet, hogy két ember nagyon jól kijön egymással, nagyon figyelmesek és megértőek egymás iránt – de végül egyetlen, az érdekeiket érintő dolog szembefordítja őket egymással, és megszakítják egymással a kapcsolatot. Egyesek még ellenséggé is válnak, és megpróbálnak egymáson bosszút állni. Ezek mind rendkívül elvetemültek. Ami az emberek kötelességteljesítését illeti, észrevettétek-e, milyen dolgok nyilvánulnak meg és tárulnak fel, amelyek az elvetemült beállítottság körébe sorolhatók? Ezek a dolgok kétségkívül léteznek, és ki kell gyomlálnotok őket. Ez segíteni fog nektek megkülönböztetni és felismerni ezeket a dolgokat. Ha nem tudjátok, hogyan gyomláljátok ki és ismerjétek fel őket, soha nem lesztek képesek felismerni a gonosz embereket. Miután antikrisztusok vezették félre őket és az irányításuk alá kerültek, egyesek élete kárt szenved, és csak akkor tudják meg, mi is egy antikrisztus, és mi az elvetemült beállítottság. Az igazságról alkotott megértésetek túlságosan felületes. Megértésetek a legtöbb igazságról megreked a beszéd vagy leírás szintjén, vagy pedig csak a szavakat és doktrínákat értitek, de azok egyáltalán nem illeszkednek a valósághoz. Miután sok igehirdetést meghallgattatok, úgy tűnik, van a szívetekben megértés és megvilágosodás; de mihelyt a valósággal kerültök szembe, még mindig nem tudjátok a maguk valójában felismerni a dolgokat. Elméletileg mindannyian tudjátok, melyek egy antikrisztus megnyilvánulásai, de amikor egy valódi antikrisztus kerül a szemetek elé, képtelenek vagytok antikrisztusként felismerni. Ez azért van, mert túl kevés tapasztalattal rendelkeztek. Amikor már több tapasztalatot szereztél, amikor már elég kárt tettek benned az antikrisztusok, akkor már nagyszerűen fel tudod majd ismerni őket igazi valójukban. Ma, bár a legtöbb ember lelkiismeretesen hallgatja az igehirdetéseket az összejöveteleken, és az igazságra akar törekedni, mégis, miután hallották az igehirdetést, csak a szó szerinti jelentését értik, nem jutnak tovább az elméleti szintnél, és képtelenek megtapasztalni az igazságvalóságot. Ezért az igazságvalóságba való belépésük nagyon felületes, ami azt jelenti, hogy hiányzik belőlük a gonosz emberek és antikrisztusok felismerésének képessége. Az antikrisztusok a gonosztevők lényegével rendelkeznek, de az antikrisztusokon és gonosztevőkön kívül vajon más embereknek nincs elvetemült beállítottságuk? A valóságban nincsenek jó emberek. Amikor semmi baj nincs, csupa mosoly az arcuk, de mihelyt olyasmivel kerülnek szembe, ami sérti a saját érdekeiket, mindjárt rút ábrázatot öltenek. Ez egy elvetemült beállítottság. Ez az elvetemült beállítottság bármikor felszínre törhet, hiszen akaratlan. Tehát mi is történik itt pontosan? Talán arról van szó, hogy az embert gonosz szellemek szállják meg? Vagy démoni reinkarnációról? Ha e kettő közül valamelyikről, akkor az az ember egy gonosztevő lényegével rendelkezik, és nem lehet rajta segíteni. Ha a lényege nem egy gonosztevő lényege, hanem csak ez a romlott beállítottság van meg benne, akkor az állapota nem végzetes, és ha képes elfogadni az igazságot, még van remény, hogy megmenthető. Hogyan kell tehát megoldani egy elvetemült, romlott beállítottságot? Először is, amikor dolgokkal kerülsz szembe, gyakran kell imádkoznod és reflektálnod arra, hogy milyen motivációid és vágyaid vannak. El kell fogadnod Isten vizsgálatát, és kordában kell tartanod a viselkedésedet. Továbbá nem szabad gonosz szavakat vagy viselkedést kinyilvánítanod. Ha valaki úgy találja, hogy rosszindulat és helytelen szándékok vannak a szívében, és rossz dolgokat akar tenni, akkor az igazságot kell keresnie, hogy megoldja ezt, meg kell találnia Isten erre vonatkozó szavait, hogy megértse és megoldja ezt a dolgot, imádkoznia kell Istenhez, az Ő védelmét kell kérnie, esküt kell tennie Istennek, és meg kell átkoznia magát, amikor nem fogadja el az igazságot, és gonosztettet követ el. Ha ily módon közösségben van Istennel, az védelmet ad az embernek, és megakadályozza, hogy gonoszságot tegyen. Ha valakivel történik valami, és gonosz szándékok bukkannak felszínre benne, de ő rájuk sem hederít, csak hagyja, hogy menjen minden a maga útján, vagy természetesnek veszi, hogy így kell cselekednie, akkor ő gonosz ember és nem olyasvalaki, aki őszintén hisz Istenben és szereti az igazságot. Az ilyen ember még mindig akar hinni Istenben, követni Őt, áldást nyerni és belépni a mennyei királyságba – lehetséges ez? Álmodozik. Az ötödik fajta beállítottság az elvetemültség. Ez is a romlott beállítottságokhoz kapcsolódó probléma, és ezt a témát nagyjából be is fejeztük.

Ismernetek kell a hatodik fajta romlott beállítottságot is: a gonoszságot. Kezdjük azzal, amikor egyes emberek az evangéliumot hirdetik. Vannak, akik gonosz beállítottságot mutatnak, amikor az evangéliumot hirdetik. Nem az alapelvek szerint prédikálnak, nem is tudják, milyen emberek szeretik az igazságot és rendelkeznek emberi mivolttal; mindig csak az ellenkező nem egy tagját keresik, akivel megtalálják a közös hangot, akit kedvelnek és jól kijönnek vele. Olyan embereknek nem prédikálnak, akiket nem kedvelnek, vagy akikkel nem érzik jól magukat. Nem az számít, hogy valaki összhangban van-e az evangélium terjesztésének alapelveivel – ha érdekli őket az illető, nem mondanak le róla. Mások talán azt mondják nekik, hogy az illető nem illeszkedik az evangélium terjesztésének alapelveihez, de ők továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy prédikáljanak neki. Van bennük egy beállítottság, amely a cselekedeteiket irányítja és ráveszi őket, hogy az evangélium terjesztésének leple alatt pajzán vágyaikat elégítsék ki és saját céljaikat érjék el. Ez nem más, mint gonosz beállítottság. Még olyanok is vannak, akik nagyon is jól tudják, hogy helytelen dolgot tesznek, ami megsérti Istent és megszegi az Ő adminisztratív rendeleteit – mégsem hagyják abba. Ez egyfajta beállítottság, nem igaz? (Igen.) Ez a gonosz beállítottság egyik megnyilvánulása; de nem csak a pajzán vágyak írhatók le gonoszként, mert a gonoszság szélesebb kategóriát ölel fel, mint csupán a hús-vér test kéjvágya. Gondolkodjatok el: milyen más megnyilvánulásai vannak a gonosz beállítottságnak? Mivel ez egy beállítottság, ez több, mint pusztán egy cselekvésmód, sok különböző állapot, megnyilvánulás és kiáradás kapcsolódik hozzá; ezért határozható meg beállítottságként. (A világi trendek követése, a világ trendjeihez kapcsolódó dolgok el nem engedése.) A gonosz trendek el nem engedése az egyik fajta. Az, hogy valaki a világ gonosz trendjeihez ragaszkodik, azokat hajszolja, folyamatosan azokkal foglalkozik, azokat űzi nagy szenvedéllyel. Vannak, akik soha nem engedik el ezeket a dolgokat, akárhogyan is közlik velük az igazságot, akárhogyan is metszik őket és foglalkoznak velük; a dolog még az esztelen rajongás szintjét is elérheti. Ez gonoszság. Tehát amikor az emberek gonosz trendeket követnek, milyen megnyilvánulások utalnak arra, hogy gonosz beállítottságuk van? Miért szeretik ezeket a dolgokat? Mi van ezekben a gonosz világi trendekben, ami pszichológiai kielégülést ad nekik, ami kielégíti a szükségleteiket, a preferenciáikat és a vágyaikat? Mondjuk, például, hogy kedvelik a filmsztárokat. Mi van ezekben a filmsztárokban, ami ezt a mániát fűti és ráveszi őket a követésükre? Ezeknek az embereknek az eleganciája, stílusa, külseje és népszerűsége, valamint az a fajta extravagáns életmód, amire sóvárognak. Mindezek a dolgok, amelyeket követnek – mind gonosz dolgok? (Igen.) Miért mondjuk, hogy gonoszak? (Mert szembemennek az igazsággal és a pozitív dolgokkal, és nincsenek összhangban azzal, amit Isten kér.) Ez doktrína. Rajta, elemezzétek ki ezeket a hírességeket és filmsztárokat: az életmódjukat, a magatartásukat, sőt, a nyilvánosság felé mutatott arcukat és az öltözködésüket, amit mindenki annyira imád. Miért élnek ilyen életet? És miért inspirálnak másokat arra, hogy kövessék őket? Sok munkát fektetnek ebbe. Szakképzett sminkeseik és személyes stílustanácsadóik vannak, hogy megteremthessék ezt az imázst. Tehát mi a céljuk azzal, hogy megteremtik ezt az imázst magukról? Hogy vonzzák az embereket, félrevezessék őket, saját követőikké tegyék őket – és hogy ebből hasznot húzzanak. Így hát ezeknek a filmsztároknak akár a hírnevét, akár a külsejét vagy életmódját imádják az emberek, ezek igazán ostoba és abszurd cselekedetek. Ha valakiben van racionalitás, az hogyan imádna ördögöket? Az ördögök olyan lények, akik félrevezetik, csőbe húzzák az embereket, és ártanak nekik. Az ördögök nem hisznek Istenben, és egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Az ördögök mind a Sátánt követik. Mik a céljai azoknak, akik az ördögöket és a Sátánt követik és imádják? Hasonlítani akarnak ezekre az ördögökre, róluk modellezni magukat, abban a reményben, hogy egy nap ők is ördöggé válnak, éppolyan gyönyörűek és szexik lesznek, mint ezek az ördögök és hírességek. Szeretik és élvezik ezt az érzést. Bármelyik hírességet vagy kiemelkedő egyéniséget imádja valaki, ezeknek a sztároknak a végső célja ugyanaz: félrevezetni az embereket, vonzani az embereket, elérni, hogy az emberek imádják és kövessék őket. Hát nem gonosz beállítottság ez? Ez gonosz beállítottság, és ennél nyilvánvalóbb nem is lehetne.

A gonosz beállítottságok másként is megnyilvánulnak. Egyesek látják, hogy az Isten házában tartott összejöveteleken mindig Isten szavát olvassák, az igazságot közlik, az önismeretről, a kötelesség megfelelő teljesítéséről beszélnek, vagy arról, hogyan kell az alapelvek szerint cselekedni, hogyan kell félni Istent és kerülni a rosszat, hogyan kell megérteni és gyakorolni az igazságot, valamint az igazság különféle egyéb aspektusairól. Miután éveken át ezt hallgatták, kezd belőle egyre inkább elegük lenni, minél többet hallgatják, és panaszkodni kezdenek, mondván: „Hát nem az az Istenben való hit célja, hogy áldásokat nyerjünk? Miért mindig csak az igazságról beszélünk és Isten szavával vagyunk közösségben? Vége lesz-e ennek valaha? Unom már!” A szekuláris világba azonban nem akarnak visszatérni. Ezt gondolják magukban: „Az Istenben való hit annyira unalmas és egyhangú – hogyan tehetném kicsit érdekesebbé? Találnom kell valami érdekeset!” Ezért körbejárnak és ezt kérdezgetik: „Hány istenhívő van a gyülekezetben? Hány vezető és munkás van? Hányat váltottak le? Hány fiatal egyetemi hallgató van és hányan tanulnak tovább? Tudja valaki a számukat?” Ezeket a dolgokat és adatokat úgy kezelik, mint az igazságot. Milyen beállítottság ez? Ez gonoszság, elterjedtebb nevén „hitványság”. Oly sok igazságot hallottak, de egyik sem keltett bennük elegendő érdeklődést vagy figyelmet. Mihelyt valakinek van valami pletykája vagy bennfentes értesülése, mindjárt hegyezni kezdik a fülüket, és félnek, hogy kimaradnak belőle. Ez hitványság, nem igaz? (Igen.) Mi jellemzi a hitvány embereket? A legkevésbé sem érdekli őket az igazság. Csak külsődleges dolgok érdeklik őket, fáradhatatlanul és mohón keresik a pletykát és az olyan dolgokat, amelyeknek semmi közük nincs az életbe való belépésükhöz vagy az igazsághoz. Azt gondolják, hogy ha kiderítik ezt, mindezt az információt, és mind a fejükben tartják, az azt jelenti, hogy birtokában vannak az igazságvalóságnak, hogy valóban Isten házának tagjai, hogy Isten biztosan megdicséri majd őket, és beléphetnek majd Isten királyságába. Gondoljátok, hogy ez tényleg így van? (Nem.) Ti átláttok ezen, de sok új istenhívő nem képes erre. Ők rátapadnak erre az információra, azt hiszik, hogy ha mindezt tudják, attól Isten házának tagjai lesznek – valójában azonban Isten az ilyen embereket veti meg a leginkább, hiszen ők minden ember közül a leghiúbbak, legfelszínesebbek és legtudatlanabbak. Isten az utolsó napokban megjelent hús-vér testben, hogy elvégezze az emberek megítélésének és megtisztításának munkáját, aminek a hatása az, hogy az embereknek az igazságot adja életként. De ha az emberek nem arra koncentrálnak, hogy Isten szavait egyék és igyák, hanem folyton a pletykákat akarják megtudni és a gyülekezet belső ügyeiről akarnak újabb értesülésekhez jutni, akkor vajon az igazságra törekednek? Vajon olyan emberek ők, akik megfelelő munkát végeznek? Az Én szememben ezek gonosz emberek. Ezek nem hívők. Az ilyen embereket hitványnak is lehetne nevezni. Mindig csak a mendemondákra koncentrálnak. Ez elégíti ki a kíváncsiságukat, Isten azonban megveti őket. Ezek nem olyan emberek, akik igazán hisznek Istenben, még kevésbé olyanok, akik az igazságra törekednek. Egész egyszerűen a Sátán szolgái, akik azért jönnek, hogy zavarják a gyülekezet munkáját. Sőt, mi több, azok az emberek, akik folyton Istent vizsgálják és kutatják, a nagy vörös sárkány szolgái és bérencei. Isten ezeket az embereket gyűlöli a leginkább, és ezektől undorodik a legjobban. Ha hiszel Istenben, miért nem bízol Benne? Vajon amikor Istent vizsgálod és kutatod, az igazságot keresed? Van-e bármi köze az igazság keresésének ahhoz a családhoz, amelybe Krisztus született, vagy a környezethez, amelyben felnőtt? Az emberek, akik folyton górcső alá veszik Istent – hát nem undorítóak? Ha egyfolytában elképzeléseid vannak a Krisztus emberi mivoltával kapcsolatos dolgokról, több időt kellene töltened azzal, hogy Isten szavainak megismerésére törekszel; csak ha megérted az igazságot, akkor leszel képes megoldani az elképzeléseid problémáját. Talán Krisztus családi hátterének vagy születési körülményeinek vizsgálata teszi lehetővé, hogy megismerd Istent? Vajon ez teszi lehetővé, hogy felfedezd Krisztus isteni lényegét? Egyáltalán nem. Azok az emberek, akik igazán hisznek Istenben, Isten szavainak és az igazságnak szentelik magukat, és egyedül ez vezet el Krisztus isteni lényegének ismeretéhez. De miért foglalkoznak állandóan hitványsággal azok, akik folyamatosan Istent vizsgálgatják? Ezek a szemét emberek, akik nem értik a szellemi dolgokat, jobban teszik, ha sürgősen eltakarodnak Isten házából! Oly sok igazság fejeződött ki, oly sok hangzott el a közösségben összejövetelek és igehirdetések alkalmával – miért kell neked még mindig Istent vizsgálgatnod? Mit jelent az, hogy folyton Istent vizsgálgatod? Azt, hogy rendkívül gonosz vagy! Sőt, mi több, még olyanok is vannak, akik úgy gondolják, hogy ha ezt a sok lényegtelen információt mind megtudják, abból tőkét kovácsolhatnak, és aztán ezzel hivalkodnak mások előtt. És mi történik végül? Isten számára megvetendők és undorítóak. Hát emberek ezek egyáltalán? Nem eleven démonok? Hogy lennének ők olyan emberek, akik hisznek Istenben? Minden gondolatukat a gonosznak és a ferde útnak szentelik. Mintha azt gondolnák, hogy minél több mendemondát ismernek, annál inkább tagjai lesznek Isten házának, és annál inkább értik az igazságot. Az ilyen emberek teljesen ostobák. Isten házában nincs náluk megvetettebb.

Egyesek folyamatosan a hitük valószerűtlen részleteire összpontosítanak. Például vannak, akik mindig azon törik a fejüket, hogy milyen a királyság, hol van a harmadik ég, milyen az alvilág és hol van a pokol. Mindig a misztériumokat vizsgálják, ahelyett hogy az életbe való belépésre koncentrálnának. Ez hitványság, ez gonoszság. Akárhány igehirdetést és közlést hallgatnak meg, mindig vannak olyanok, akik még mindig nem értik, pontosan mi az igazság, és azzal sincsenek tisztában, hogyan ültessék azt gyakorlatba. Amikor csak idejük engedi, behatóan vizsgálják Isten szavát, a megfogalmazáson töprengve, valamiféle szenzációt keresve, és eközben mindig azt is kutatják, hogy beteljesedtek-e Isten szavai. Ha igen, akkor hiszik, hogy ez Isten munkája, ha pedig nem, akkor tagadják, hogy ez Isten munkája lenne. Hát nem ostobák ezek? Nem hitványság ez? Talán az emberek mindig képesek meglátni, amikor Isten szavai beteljesedtek? Az emberek nem feltétlenül képesek meglátni, amikor Isten egyes szavai beteljesedtek. Az Ő egyes szavai emberi szempontból, úgy tűnik, nem teljesedtek be, de Isten szempontjából igen. Az embereknek nem áll módjukban mindezt világosan látni; szerencsések, ha akár 20 százalékot értenek belőle. Egyesek minden idejüket azzal töltik, hogy Isten szavát tanulmányozzák, de nem figyelnek arra, hogy az igazságot gyakorolják, vagy belépjenek a valóságba. Vajon ez nem az ember tulajdonképpeni kötelességeinek semmibevétele? Oly sok igazságot hallottak, de mégsem értik azokat, és állandóan bizonyítékot keresnek a próféciák beteljesedésére, ezt tekintve életüknek és motivációjuknak. Például egyesek, amikor imádkoznak, ilyesmiket mondanak: „Istenem, ha azt kívánod tőlem, hogy ezt megtegyem, add, hogy holnap reggel hatkor felébredjek; ha nem, hadd aludjak hétig!” Gyakran cselekednek így, ezt használják alapelvüknek, és úgy gyakorolják, mintha ez lenne az igazság. Ezt hívják hitványságnak. Cselekedeteikben mindig érzésekre hagyatkoznak, a természetfelettire koncentrálva, mendemondákra és egyéb valószerűtlen dolgokra alapozva; folyamatosan hitvány dolgokra összpontosítják az energiájukat. Ez gonoszság. Akárhogyan is közlöd velük az igazságot, ők azt gondolják, hogy az igazságnak semmi haszna, és nem olyan pontos, mint ha az ember érzésekre vagy összehasonlítás általi igazolásra hagyatkozik. Ez hitványság. Ők nem hisznek abban, hogy Isten irányítja és rendezi az emberek sorsát, és bár azt mondják, elismerik, hogy Isten szavai az igazság, a szívükben még mindig nem fogadják el az igazságot, és soha nem Isten szavain keresztül látják a dolgokat. Ha egy jól ismert személy mond valamit, ők azt hiszik, hogy az az igazság, és elfogadják. Ha egy jövendőmondó vagy arcolvasó azt mondja nekik, hogy jövőre előléptetik őket menedzsernek, ők hisznek neki. Hát nem hitványság ez? Hisznek a jóslásban, jövendőmondásban és természetfeletti dolgokban, és csakis ezekben a hitványságokban hisznek. Ahogy egyes emberek mondják: „Én értem az összes igazságot, de sehogy sem tudom őket gyakorlatba ültetni. Nem tudom, mi a baj.” Most megtaláltuk a választ erre a kérdésre, ezek hitvány emberek. Akárhogyan is közlöd az igazságot ezekkel az emberekkel, nem fog eljutni hozzájuk, és nem látod majd semmi hatását. Ezeknek az embereknek nemcsak elegük van az igazságból, hanem gonosz beállítottságuk is van. Mi az igazságtól való undorodás legfontosabb megnyilvánulása? Az, hogy az ember érti az igazságot, de nem ülteti gyakorlatba. Nem akarja hallani, ellenáll neki, neheztel rá. Tudja, hogy az igazság helyes és jó, de nem ülteti gyakorlatba, nem hajlandó ezen az úton elindulni, és nem kíván szenvedni vagy megfizetni az árat, még kevésbé veszteségeket szenvedni. Az gonosz emberek nem ilyenek. Ők gonosz dolgokról gondolják azt, hogy az az igazság, az a helyes út, ezeket a dolgokat hajszolják és próbálják utánozni, és folyamatosan ezekre összpontosítják az energiájukat. Isten háza gyakran közli az imádság alapelveit: az emberek imádkozhatnak, amikor vagy ahol csak szeretnének, időbeli korlátozás nélkül; egyszerűen csak Isten színe elé kell járulniuk, ki kell mondaniuk a szívükben lévő szavakat, és az igazságot kell keresniük. Ezeket a szavakat gyakran lehet hallani, és elvileg könnyen érthetőek, de hogyan ültetik ezt gyakorlatba a gonosz emberek? A hajnali madárszó idején minden reggel hűségesen dél felé fordulnak, két térdre ereszkednek, és mindkét kezüket a földre helyezik, imádságban leborulva Isten előtt, amennyire csak tudnak. Úgy gondolják, hogy Isten csak ilyenkor képes meghallgatni az imáikat, mert ez az az időpont, amikor Isten nem elfoglalt, van ideje, ezért odafigyel. Hát nem nevetséges ez? Hát nem gonosz? Mások azt mondják, hogy az imádság leghatékonyabb ideje hajnali egy vagy két óra, amikor minden csendes. Miért mondják ezt? Nekik is megvan rá az okuk. Azt mondják, akkor mindenki alszik, Istennek pedig csak akkor van ideje az ő ügyeikkel foglalkozni, amikor nem elfoglalt. Hát nem ostobaság ez? Hát nem gonoszság? Bárhogyan is közlöd velük az igazságot, ők nem hajlandók elfogadni. Ők a legostobább emberek, és képtelenek megérteni az igazságot. Vannak mások is, akik azt mondják: „Amikor az emberek hisznek Istenben, jót kell tenniük és jószívűnek kell lenniük, ölniük és húst enniük pedig nem szabad. Húst enni annyi, mint ölni, vétkezni, és Isten nem akar ilyen embereket, akik így tesznek.” Van-e bármi alapjuk ezeknek a szavaknak? Mondott-e valaha Isten bármi ilyesmit? (Nem.) Akkor ki mondta ezt? Ezt egy hitetlen, egy ostoba alak mondta. Valójában azok az emberek, akik ezt mondják, nem feltétlenül tartózkodnak a húsfogyasztástól – vagy az is lehet, hogy mások szeme láttára nem esznek húst, de amikor egyedül vannak, annál inkább. Ezek az emberek remekül színlelnek, és tévtanításokat terjesztenek, ahová csak mennek. Ez gonoszság. Az ilyen emberek annyira hitványak! Ezeket az eretnekségeket és tévtanításokat úgy kezelik, mint valami parancsolatokat és szabályokat, és még gyakorolják is őket és ragaszkodnak is hozzájuk, mintha ezek képeznék az igazságot vagy Isten követelményeit, és erélyesen, szégyentelenül tanítanak másokat is arra, hogy így tegyenek. Miért mondom, hogy ahogyan ezek az emberek végzik és megfogalmazzák a dolgokat, valamint az eszközök, amelyekkel törekednek dolgokra, mind gonoszak? (Mert nincs semmi kapcsolatuk az igazsággal.) Tehát ami nem kapcsolódik az igazsághoz, az vajon mind gonosz? Ez az értelmezés nagyon problémás. Vannak dolgok az emberek mindennapi életében, amelyek nem állnak kapcsolatban az igazsággal. Vajon nem a tények eltorzítása azt mondani, hogy ezek gonoszak? Amit Isten nem kárhoztat, az nem nevezhető gonosznak; csak az jellemezhető így, amit Isten kárhoztat. Nagy hiba lenne mindent gonoszságként meghatározni, ami nem kapcsolódik az igazsághoz. Az élet szükségleteinek részletei – például az evés, alvás, ivás, pihenés – talán kapcsolódnak az igazsághoz? Gonoszak ezek a dolgok? Ezek mind normális szükségletek, az emberek napi rutinjának részei, nem gonoszak. Akkor miért kerültek az Általam előbb említett cselekedetek a gonoszság kategóriájába? Mert ezek a cselekvésmódok olyan útra vezetik az embert, amely helytelen és nevetséges – a vallás útjára. Az, hogy ilyen módon gyakorolnak, és másokat is arra tanítanak, hogy így cselekedjenek, a gonosz útjára viszi az embereket. Ez egy elkerülhetetlen következmény. Amikor az emberek gonosz világi trendeket imádnak és a gonosz útján járnak, hogyan végzik? Elzüllenek, elveszítik józan eszüket, nem lesz bennük szégyenérzet, végül pedig teljesen elsodorják őket a világ trendjei, és a pusztulásba menetelnek, éppúgy, mint a hitetlenek. Egyesek nemcsak követendő szabályoknak vagy betartandó parancsolatoknak tekintik ezeket az eretnekségeket és tévtanításokat, hanem úgy ragaszkodnak hozzájuk, mint az igazsághoz. Ez ostoba emberre vall, akiből teljesen hiányzik a szellemi megértés. Végül az ilyet csak kivetni lehet. Munkálkodhat-e a Szentlélek bárkiben, akinek az igazságról alkotott megértése ennyire eltorzult? (Nem.) A Szentlélek nem munkálkodik ezekben az emberekben, ez esetben viszont a gonosz szellemek igen, mivel az út, amelyen ezek az emberek járnak, a gonosz útja, a gonosz szellemek útján sietnek – márpedig ezeknek a gonosz szellemeknek pontosan erre van szükségük. És az eredmény? Ezeket az embereket gonosz szellemek szállták meg. Korábban azt mondtam, hogy „az ördög Sátán, mint ordító oroszlán szertejár, keresve, hogy kit nyeljen el.” Amikor az emberek ferde és gonosz úton járnak, elkerülhetetlenül elragadják őket a gonosz szellemek. Nem szükséges, hogy Isten átadjon téged a gonosz szellemeknek. Ha nem törekszel az igazságra, nem részesülsz védelemben, és Isten nem lesz veled. Istent nem fog törődni veled, ha nem tud megnyerni téged, a gonosz szellemek pedig megragadják ezt az alkalmat, hogy becsusszanjanak és megszálljanak téged. Ez a következmény, nem? Mindazok, akiknek elegük van az igazságból, és akik folyamatosan elítélik Isten megtestesülésének munkáját, és akik világi trendeket követnek, akik kirívóan félreértelmezik Isten szavait és a Bibliát, akik eretnekségeket és tévtanokat terjesztenek – ezek a dolgok, amiket tesznek, mind gonosz beállítottságból születnek. Egyes emberek a lelkiségre törekednek, és mivel megértésük torz, sok tévtanítást koholnak, hogy félrevezessék az embereket, utópisták és teoretikusok lesznek, ami szintén hitványság elkövetése. Ezek gonosz emberek. Mint a farizeusok, minden, amit tettek, képmutató volt, nem gyakorolták az igazságot, és félrevezették az embereket, hogy azok felnézzenek rájuk és imádják őket. Amikor az Úr Jézus megjelent, hogy munkálkodjon, még keresztre is feszítették Őt. Ez gonoszság volt, és Isten végül megátkozta őket. Ma a vallásos világ nemcsak ítéletet szór Isten megjelenésére és munkájára, és nemcsak kárhoztatja azt, hanem az a legutálatosabb, hogy a nagy vörös sárkány oldalára áll, gonosz erőkkel fog össze, hogy üldözze Isten választottait, és vállvetve lépnek fel Isten ellenségeiként. Ez gonoszság. A vallásos közösség sohasem gyűlölte a Sátán gonosz erőit, nem gyűlöli a nagy vörös sárkány országának gonoszságát, hanem inkább imádkozik érte és megáldja azt. Ez gonoszság. Minden olyan viselkedés, amely a Sátánhoz és gonosz szellemekhez kapcsolódik és velük működik együtt, összefoglalva gonoszságnak nevezhető. A gyakorlásnak azok a módjai, amelyek valóban elfajzottak, gonoszak, szélsőségesek és mértéktelenek – ezek is gonoszságok. Néhány ember folyamatosan félreérti Istent, és ezeket a félreértéseket nem lehet eloszlatni, akárhogyan is közlik velük az igazságot. Mindig a saját érvelésüket prédikálják, ragaszkodva a saját tévtanaikhoz. Nincs-e ebben is egy kis gonoszság? Egyeseknek elképzeléseik vannak Istenről; miután már sokszor közölték velük az igazságot, azt állítják, hogy értik, és hogy elképzeléseik eloszlottak, később azonban még mindig ragaszkodnak az elképzeléseikhez, mindig negatívak, és erősen kapaszkodnak saját kifogásaikba. Ez gonoszság, nem igaz? Ez is a gonoszság egy fajtája. Összefoglalva: mindenki, aki valami észszerűtlent csinált, és nem hajlandó ezt elfogadni, akárhogy is közlik vele az igazságot, hitvány és némiképp gonosz. Ezeket a gonosz beállítottsággal rendelkező embereket Istennek nem könnyű megmentenie, mert nem tudják elfogadni az igazságot, és nem hajlandók elengedni gonosz tévtanaikat; ezekért valóban semmit nem lehet tenni.

Összesen hat beállítottságról kommunikáltunk az imént: a konokságról, az arroganciáról, a csalárdságról, az igazságtól való undorodásról, az elvetemültségről és az alávalóságról. Ennek a hat beállítottságnak az ízekre szedése adott nektek új tudást és megértést a beállítottság változásairól? Pontosan mik a beállítottság változásai? Ez azt jelenti, hogy az ember megszabadul egy bizonyos hibától, kiigazít egy bizonyos viselkedést, vagy megváltoztat egy bizonyos jellemvonást? Egyáltalán nem. Tehát most már egy kicsit világosabb számotokra, mit jelent a beállítottság? Ez a hat beállítottság leírható úgy, mint az ember romlott beállítottságai, mint az ember természetlényege? (Igen.) Ez a hat beállítottság pozitív vagy negatív dolog? (Negatív dolgok.) Ezek egész egyszerűen az ember romlott beállítottságai, az ember romlott beállítottságainak fő arculatai. E romlott beállítottságok között nincs olyan, amelyik ne lenne ellenséges Istennel és az igazsággal szemben, sem olyan, amelyik pozitív dolog lenne. Ezért ez a hat beállítottság hat olyan aspektus, amelyeket összefoglalóan romlott beállítottságként emlegetünk. A romlott beállítottságok az ember természetlényege. Hogyan magyarázható meg a „lényeg”? A lényeg az ember természetére utal. Az ember természete azokat a dolgokat jelenti, amelyekre az ember a létezése érdekében támaszkodik, amelyek meghatározzák, hogyan él az ember. Az emberek a természetük szerint élnek. Bármit is élsz meg, bármik is a céljaid és az irányod, bármilyen szabályok szerint is élsz, a természetlényeged nem változik – ez vitathatatlan. Így, amikor nem rendelkezel az igazsággal, és ezekre a romlott beállítottságokra hagyatkozva élsz, minden, amit megélsz, Isten ellen van, szembemegy az igazsággal, és ellentétben áll Isten akaratával. Most már értenetek kell ezt: elérhetik az emberek az üdvösséget, ha a beállítottságaik nem változnak? (Nem.) Ez lehetetlen volna. Tehát, az emberek összeegyeztethetők lehetnek Istennel, ha beállítottságaik nem változnak? (Nem.) Ez rendkívül nehéz volna. Ami ezt a hat beállítottságot illeti, bármelyikről is van szó, és tekintet nélkül annak mértékére, ami benned megnyilvánul vagy feltárul, ha nem vagy képes kitörni e romlott beállítottságok korlátai közül, akkor bármilyen motivációk vagy célok vezérlik is cselekedeteidet, akár készakarva cselekszel, akár nem, minden tetted természete elkerülhetetlenül Isten ellen fog irányulni, Isten pedig óhatatlanul el fogja azt ítélni – ami rendkívül súlyos következmény. Isten által elítéltetni – ez a leghőbb vágya mindenkinek, aki Istenben hisz? (Nem.) És ha egyszer ez nem az a kimenetel, amelyre az emberek vágynak, mi a legfontosabb teendőjük? Meg kell ismerniük saját romlott beállítottságukat és romlott lényegüket, meg kell érteniük az igazságot, azután pedig el kell fogadniuk az igazságot – fokozatosan, apránként, megszabadítva önmagukat ezektől a romlott beállítottságoktól a számukra Isten által teremtett keretek között, és elérve az Istennel való összeegyeztethetőséget és az igazságot. Ez az ember beállítottságának változásaihoz vezető út.

Korábban voltak olyanok, akik a beállítottságaik megváltoztatását nagyon könnyű és egyszerű dolognak tekintették. Így hitték: „Amíg rákényszerítem magamat, hogy ne mondjak Istennel ellentétes dolgokat, és ne tegyek semmit, ami félbeszakítja vagy megzavarja a gyülekezet munkáját, és amíg a szemléletem megfelelő, a szívem a helyén van, és egy kicsivel többet értek az igazságból, több erőfeszítést teszek, többet szenvedek, nagyobb árat fizetek, egy pár év után biztosan képes leszek változást elérni a beállítottságomban.” Megállják a helyüket ezek a szavak? (Nem.) Hol tévednek? (Nincs ismeretük romlott beállítottságukról) Mi a célja romlott beállítottságod ismeretének? (Hogy megváltoztassam.) És mi ennek a változásnak a kimenetele? Az igazság elnyerése. Annak felméréséhez, hogy történt-e már változás a beállítottságodban, azt kell megfigyelned, hogy cselekedeteid egybevágnak-e az igazsággal vagy sértik azt, hogy emberi akaratból születnek-e vagy az Isten akaratának való megfelelésből. Hogy lásd, milyen mértékben változott a beállítottságod, meg kell figyelned, tudsz-e reflektálni önmagadra, és el tudod-e hagyni a hús-vér testedet, motivációidat, féktelen ambícióidat és vágyaidat, amikor romlott beállítottságot mutatsz, és hogy amikor így teszel, képes vagy-e az igazságnak megfelelően gyakorolni. Arra való képességed mértéke, hogy az igazságnak és Isten szavainak megfelelően gyakorolj, továbbá az, hogy gyakorlatod teljes összhangban van-e az igazság normáival, bizonyítja, hogy mekkora változás történt a beállítottságodban. Ez arányos. Vegyük például a konok beállítottságot. Kezdetben, amikor még nem történt változás a beállítottságodban, nem értetted az igazságot, és saját konok beállítottságodnak sem voltál tudatában; amikor pedig hallottad az igazságot, ezt gondoltad magadban: „Hogy lehet, hogy az igazság mindig felfedi az emberek sebhelyeit?” Miután hallottad, érezted, hogy Isten szavai helyesek, de ha egy vagy két év után még mindig nem szívleltél meg belőlük semmit, ha nem fogadtad el egyiket sem közülük, akkor ez bizony konokság, nem igaz? Ha két-három év után még nem került sor elfogadásra, ha nem történt változás benső állapotodban, és bár nem maradtál le kötelességed teljesítésében, és sokat szenvedtél, konok állapotod nem oldódott meg és a legcsekélyebb mértékben sem csökkent, akkor vajon történt bármi változás a beállítottságodnak ebben az aspektusában? (Nem.) Akkor miért futkosol ide-oda és munkálkodsz? Bármilyen okból is teszed, vakon futkosol és munkálkodsz, mert bár ilyen sokat futkostál és munkálkodtál már, mégsem történt a beállítottságodban a legcsekélyebb változás sem. Míg eljön a nap, amikor hirtelen ezt gondolod magadban: „Hogy lehet, hogy egyetlen szó bizonyságot sem vagyok képes szólni? Az életfelfogásom egyáltalán nem változott meg.” Ekkor megérzed, hogy valójában milyen súlyos ez a probléma, és ezt gondolod magadban: „Valóban lázadó és konok vagyok! Nem vagyok olyan ember, aki az igazságra törekszik! Nem tartok fenn helyet Istennek a szívemben! Hogy lehet ezt Istenben való hitnek nevezni? Évek óta hiszek Istenben, mégsem élem meg az ember hasonlatosságát, és a szívem sincs közel Istenhez! Isten szavait sem szívleltem meg; az önvád érzése vagy a megbánásra való hajlandóság sincs meg bennem, amikor valami rosszat teszek – hát nem konokság ez? Nem a lázadás fia vagyok-e?” Zaklatottnak érzed magad. És mit jelent az, hogy zaklatottnak érzed magad? Azt jelenti, hogy bűnbánatot akarsz tartani. Tisztában vagy saját konokságoddal és lázadó mivoltoddal. És ekkor kezd el változni a beállítottságod. Anélkül, hogy észrevennéd, vannak a tudatodban bizonyos gondolatok és vágyak, amelyeken változtatni akarsz, és most már nem vagy patthelyzetben Istennel. Észreveszed, hogy javítani akarod a kapcsolatodat Istennel, nem akarsz többé ilyen konok lenni, képes akarsz lenni arra, hogy mindennapi életedben átültesd a gyakorlatba Isten szavait, hogy igazságalapelvekként gyakorold őket – ezzel a tudatossággal rendelkezel. Jó, hogy tudatában vagy mindezeknek, de ez azt jelenti vajon, hogy azonnal képes is leszel megváltozni? (Nem.) Több év tapasztaláson kell keresztülmenned, amely idő alatt egyre világosabb tudatosság lesz a szívedben, erőteljes szükség támad benned, és a szívedben ezt gondolod majd: „Ez így nem jó – nem vesztegethetem többé az időmet. Az igazságra kell törekednem, valami helyénvalót kell tennem. A múltban elhanyagoltam helyénvaló kötelességeimet, csak olyan anyagi dolgokra gondoltam, mint az élelem és a ruházkodás, és csak a hírnévre és nyereségre törekedtem. Ennek eredményeként nem nyertem el semmiféle igazságot. Bánom ezt, és bűnbánatot kell tartanom!” Ezen a ponton elindulsz az Istenben való hit helyes útján. Amennyiben az emberek elkezdenek az igazság gyakorlására összpontosítani, nem viszi ez őket egy lépéssel közelebb a beállítottságukban beálló változásokhoz? Nem számít, milyen régóta hiszel Istenben, ha érzed a saját zavarosságodat – hogy mindig csak sodródtál az árral, de több évi sodródás után semmit nem nyertél, és még mindig üresnek érzed magad –, és ez kényelmetlen érzéssel tölt el, és elkezdesz önvizsgálatot tartani, és úgy érzed, hogy ha nem törekszel az igazságra, csak az idődet fecsérled, akkor ebben a pillanatban rájössz, hogy Isten buzdító szavai az Ő szeretete az ember iránt, és gyűlölni fogod magadat, amiért nem hallgatsz Isten szavaira, és amiért olyan hiányos a lelkiismereted és a józan eszed. Megbánást érzel majd, és akkor vadonatúj módon akarsz majd viselkedni, és igazán Isten előtt élni, és ezt mondod magadban: „Többé nem bánthatom meg Istent. Isten oly sokat beszélt, és minden szava az ember javát szolgálta és azt, hogy a helyes útra irányítsa az embert. Isten olyan szeretetreméltó, és annyira méltó az ember szeretetére!” Ez az emberek átalakulásának kezdete. Olyan jó dolog, ha valakiben megvan ez a felismerés! Ha annyira tompa vagy, hogy még ezeket a dolgokat sem ismered, akkor bajban vagy, nem igaz? Ma az emberek rájönnek, hogy az Istenben való hit kulcsa az, hogy többet olvassanak Isten szavaiból, hogy az igazság megértése minden közül a legfontosabb, hogy az igazság megértése és az önismeret létfontosságú, és hogy csak az jelenti az Istenben való hit helyes ösvényére való belépést, ha képesek gyakorolni az igazságot és az igazságot tenni saját valóságukká. Tehát szerintetek hány év tapasztalattal kell rendelkeznetek ahhoz, hogy meglegyen a szívetekben ez a tudás és érzés? Az eszes, éleslátó, Istenre erősen vágyó emberek képesek lehetnek egy vagy két év alatt teljes fordulatot venni és megkezdeni a belépést. De a zavaros fejű, fásult, nehéz felfogású, éleslátást nélkülöző emberek akár három-öt évet is kábulatban töltenek, észre sem véve, hogy nem nyertek semmit. Ha lelkesen végzik kötelességeiket, akár több mint tíz évet is kábulatban tölthetnek, és még mindig nem könyvelhetnek el szemmel látható nyereséget, illetve nem képesek tapasztalati bizonyságtételeikről beszélni. Amikor elküldik vagy kivetik őket, akkor ébrednek csak fel végre, és ezt gondolják magukban: „Valóban nem rendelkezem semmiféle igazságvalósággal. Valóban nem voltam olyan ember, aki az igazságra törekszik!” Ezen a ponton egy kicsit nem késő már felébredniük? Egyesek kábulatban sodródnak az árral, folyamatosan remélik, hogy eljön Isten napja, de egyáltalán nem törekednek az igazságra. Ennek következményeként több mint tíz év is eltelik anélkül, hogy bármit nyernének, vagy bármilyen bizonyságtételt meg tudnának osztani. Csak amikor könyörtelenül megmetszik őket, foglalkoznak velük és figyelmeztetik őket, akkor érzik végre, hogy Isten szavai átdöfik a szívüket. Milyen konok a szívük! Hogy lehet rendben számukra, hogy nem foglalkoznak velük, nem metszik és büntetik meg őket? Hogy lehet rendben számukra, hogy nem részesülnek súlyos fegyelmezésben? Mit kell tenni, hogy tudatosuljon bennük, hogy reagáljanak? Akik nem törekednek az igazságra, egy könnycseppet sem ejtenek, amíg nem látják a koporsót. Amikor már rengeteg démoni és gonosz dolgot tettek, akkor éri csak utol őket a felismerés, és ezt mondják magukban: „Hát véget ért az Istenben való hitem? Isten nem akar engem többé? Elítéltettem?” Reflektálni kezdenek. Amikor negatívak, úgy érzik, hogy mindezek az Istenben való hitben töltött évek csak elpazarolt idő volt, tele vannak nehezteléssel, és hajlamosak feladni a reményt magukkal kapcsolatban. Amikor azonban észhez térnek, felismerik: „Nem csak bántom magamat? Talpra kell állnom. Azt mondták nekem, hogy nem szeretem az igazságot. Miért mondták ezt nekem? Hogyhogy nem szeretem az igazságot? Jaj, ne! Nemcsak, hogy nem szeretem az igazságot, de még azokat az igazságokat sem tudom a gyakorlatba ültetni, amelyeket értek! Ez az igazságtól való undorodás megnyilvánulása!” Így gondolkodva némi önmarcangolást és némi félelmet is éreznek: „Ha így folytatom, biztosan meg leszek büntetve. Nem, gyorsan bűnbánatot kell tartanom – Isten természetét nem szabad megsérteni.” Ekkor csökkent vajon a konokságuk szintje? Olyan, mintha egy tű döfte volna át a szívüket; éreznek valamit. És amikor ez az érzés van benned, a szíved megrezdül, és érdekelni kezd az igazság. Miért van benned ez az érdeklődés? Mert szükséged van az igazságra. Az igazság nélkül, amikor megmetszenek téged és foglalkoznak veled, nem tudod alávetni magad annak vagy elfogadni az igazságot, és nem tudsz szilárdan állni, amikor próbatételen mész keresztül. Ha vezető lenne belőled, képes lennél megállni, hogy ne légy hamis vezető, és ne járd egy antikrisztus útját? Nem lennél képes. Felül tudsz emelkedni azon, hogy státuszod van és mások dicsérnek? Felül tudsz emelkedni a helyzeteken, amelyekbe kerülsz, és a próbatételeken, amelyeket kapsz? Nagyon is jól ismered és érted magadat, és így szólsz majd: „Ha nem értem az igazságot, nem vagyok képes mindezen felülkerekedni – hulladék vagyok, semmire nem vagyok képes.” Miféle mentalitás ez? Ez az igazságra való rászorultság. Amikor szükséget szenvedsz, amikor a leggyámoltalanabb vagy, egyedül az igazságra akarsz támaszkodni. Úgy érzed, hogy senki másra nem lehet támaszkodni, és hogy csak az igazságra való támaszkodás oldhatja meg a problémáidat, csak ez teheti lehetővé, hogy átvészeld a metszést és foglalkozást, próbatételeket és kísértéseket, és csak ez segíthet, hogy átvészelj bármely helyzetet. És minél inkább az igazságra támaszkodsz, annál inkább érezni fogod, hogy az igazság jó, hasznos és a legnagyobb segítség számodra, és minden nehézségedet képes megoldani. Ilyenkor elkezdesz majd sóvárogni az igazság után. Amikor az emberek eljutnak erre a pontra, romlott beállítottságuk elkezd apránként csökkenni vagy változni? Attól kezdve, hogy elkezdik megérteni és elfogadni az igazságot, az emberek látásmódja változni kezd, ezt követően pedig a beállítottságaik is változni kezdenek. Ez egy lassú folyamat. A korai szakaszokban az emberek nem képesek észrevenni ezeket az apró változásokat; de amikor már igazán megértik és gyakorolni is képesek az igazságot, lényegi változások kezdenek történni, és ők érzik ezeket a változásokat. Attól a ponttól kezdve, amikor az emberekben sóvárgás és éhség támad az igazságra, és keresni szeretnék az igazságot, addig a pontig, amikor valami történik velük és az igazságról alkotott megértésük alapján képesek átültetni az igazságot a gyakorlatba és megelégíteni Isten akaratát, nem pedig a saját akaratuk szerint cselekednek, és képesek felülkerekedni saját indítékaikon, saját arroganciájukon, lázadó mivoltukon, konokságukon és áruló szívükön, akkor nem válik az igazság apránként az életükké? És amikor az igazság az életeddé válik, a benned lévő arrogáns, lázadó, konok és áruló beállítottságok többé nem lesznek az életed, és nem tudnak téged irányítani. És mi vezérli ekkor a viselkedésedet? Isten szavai. Amikor Isten szavai már az életeddé váltak, történt változás? (Igen.) És ezután, minél többet változol, annál jobb lesz minden. Ez a folyamat, amelynek során az emberek beállítottságai megváltoznak, és ennek a hatásnak az elérése hosszú időt vesz igénybe.

Hogy pontosan mennyi időt vesznek igénybe a beállítottság változásai, az egyéntől függ; erre nincs rögzített időkeret. Ha olyasvalakiről van szó, aki szereti az igazságot és törekszik rá, akkor a beállítottságában beálló változások hét, nyolc vagy tíz év alatt lesznek láthatóak. Ha az illető átlagos képességű, és szintén hajlandó az igazságra törekedni, körülbelül tizenöt-húsz évbe telhet, amíg a beállítottságukban változások lesznek láthatóak. Ami kulcsfontosságú, az az illető elhatározása, hogy az igazságra törekedjen, és az, hogy mennyire éleselméjű, ezek a döntő tényezők. Különböző mértékben mindenfajta romlott beállítottság megvan minden emberben, ezek mind az ember természete, és mind mélyen gyökereznek. Viszont az igazságra való törekvés és annak gyakorlása, valamint Isten ítéletének és fenyítésének elfogadása, a foglalkozás és metszés, valamint Isten próbatételeinek és finomításának elfogadása révén minden beállítottságban el lehet érni különböző mértékű változásokat. Egyesek azt mondják: „Ha ez így van, nem lehet, hogy a beállítottság változása csak idő kérdése? Amikor eljön az idő, tudni fogom, mik a beállítottság változásai, és képes leszek a belépésre.” Így van ez? (Nem.) Egyáltalán nem. Ha mindössze időre van szükség ahhoz, hogy a beállítottságban változásokat érjünk el, akkor mindazoknak az embereknek, akik egész életükben hittek Istenben, már a dolog természetéből adódóan változásokat kellett volna elérniük a beállítottságukban. De valóban így vannak a dolgok? Elnyerték ezek az emberek az igazságot? Értek el változásokat a beállítottságukban? Nem értek el. Istenben hívő emberekből annyi van, mint ökrön a szőrszál, de akiknek a beállítottságaik megváltoztak, olyan ritkák, mint az unikornisok. Annak eléréséhez, hogy az emberek beállítottságai igazán megváltozzanak, az igazságra való törekvésre kell támaszkodniuk; a Szentlélek munkájára való hagyatkozás által válnak tökéletessé. A beállítottság változásai az igazságra való törekvés által érhetők el. Egyfelől az embereknek árat kell fizetniük, meg kell fizetniük az árat, ami az igazságra való törekvést illeti, és az igazság elnyerése érdekében nincs olyan, hogy túl kevés nehézség. Továbbá ahhoz, hogy a Szentlélek munkálkodjon és tökéletessé tegye őket, Istennek jóvá kell hagynia őket mint megfelelő embertípust, olyan személyt, aki jószívű és igazán szereti Istent. Az emberek együttműködése nélkülözhetetlen, de a Szentlélek munkájának elnyerése még inkább létfontosságú. Ha az emberek nem törekednek az igazságra, vagy nem szeretik azt, ha sohasem tudják, hogyan figyeljenek Isten akaratára, még kevésbé, hogy miként szeressék Istent, ha nincs teherérzetük az egyház munkája iránt, és nincs bennük szeretet mások iránt – és különösen, ha nincs bennük odaadás a kötelességük teljesítésekor –, akkor Isten nem szereti őket, és sohasem válhatnak tökéletessé Isten által. Ezért az embereknek nem szabad vak állításokat tenniük, hanem meg kell érteniük Isten akaratát. Függetlenül attól, mit mond vagy tesz Isten, nekik tudniuk kell engedelmeskedni és megvédeni az egyház munkáját, a szívüknek a helyén kell lennie, és csak akkor munkálkodhat a Szentlélek. Ha az emberek az Isten általi tökéletessé tételre kívánnak törekedni, akkor a szívüknek olyannak kell lennie, amely szereti Istent, engedelmeskedik Istennek, féli Istent, és amikor a kötelességüket teljesítik, hűségesnek kell lenniük Istenhez és meg kell elégíteniük Istent. Csak akkor nyerhetik el a Szentlélek munkáját. Amikor az emberek rendelkeznek a a Szentlélek munkájával, megvilágosodnak, amikor Isten szavait olvassák, van útjuk az igazság és az alapelvek gyakorlására kötelességük teljesítése során, Isten vezérli őket, amikor bajban vannak, a szívük pedig örvend és békés, bármennyire is szenvednek. Miközben így mennek keresztül a Szentlélek útmutatásán tíz-húsz éven keresztül, meg fognak változni anélkül, hogy észrevennék. Minél előbb jön a változás, annál előbb jön a béke; minél előbb jön a változás, annál előbb lehetnek boldogok. Amikor az emberek beállítottságai megváltoznak, csak akkor találhatnak igazi békére és örömre, csak akkor élhetnek igazán boldog életet. Akik nem törekednek az igazságra, azoknak nincs lelki békességük vagy örömük, a napjaik egyre inkább kiüresednek és egyre elviselhetetlenebbé válnak. Azoknak a napjai, akik hisznek Istenben, de nem törekednek az igazságra, fájdalommal és szenvedéssel telnek meg. Ezért, amikor az emberek hisznek Istenben, nincs fontosabb, mint elnyerni az igazságot. Elnyerni az igazságot annyit tesz, mint elnyerni az életet, és minél előbb nyerik el az igazságot, annál jobb. Az igazság nélkül az emberek élete üres. Elnyerni az igazságot annyit tesz, mint békére és örömre találni, képesnek lenni Isten színe előtt élni, a Szentlélek munkája által megvilágosodni, vezetést és útmutatást nyerni, a szívükben egyre több lesz a fény, és Istenben való hitük egyre nagyobbra nő. Most tehát világosabb számotokra a beállítottság változásaival kapcsolatos igazság? (Igen, most már értjük.) Ha ez valóban világos nektek, akkor van előttetek út, és tudjátok, hogyan legyetek hatékonyak az igazságra való törekvésben.

2017. április 28.