Sokakat már egy-két évnyi vagy három-öt évnyi kötelességteljesítés után kivetnek. Mi ennek a fő oka? Azt lehet mondani, hogy elsősorban az, hogy ezek az emberek nem rendelkeznek lelkiismerettel vagy értelemmel, és hiányzik belőlük az emberi mivolt. Nemcsak, hogy nem fogadják el az igazságot, de félbeszakításokat és zavarásokat is okoznak, és mindig hanyagul és felületesen teljesítik a kötelességeiket. Soha nem figyelnek, nem számít, hogyan közlik velük az igazságot, valamint engedetlenek és ellenszegülők, amikor megmetszik őket vagy foglalkoznak velük. Végül nincs más lehetőség, mint eltávolítani és kivetni őket. Milyen problémát mutat ez? A kötelességek teljesítéséhez az embereknek legalább lelkiismerettel és értelemmel rendelkezniük kell; ezek nélkül nehéz lesz szilárdan megállniuk. Mindazok, akiknek nincs lelkiismeretük és értelmük, nem rendelkeznek emberi mivolttal, és nem tudják elfogadni az igazságot, így Isten nem tudja őket megmenteni, és még ha szolgálatot is teljesítenek, nem fogják azt megfelelően tenni. Ezt a kérdést tisztán kell látnotok. Ha a jövőben lelkiismeret és értelem nélküli emberekkel találkoztok – vagyis olyanokkal, akik híján vannak az emberi mivoltnak –, akkor a lehető leghamarabb el kell távolítanotok őket.

Egyesek nem vállalnak semmilyen felelősséget, amikor a kötelességüket teljesítik: mindig hanyagok és felületesek. Bár látják a problémát, nem hajlandóak megoldást keresni, és félnek attól, hogy megsértenek másokat, ezért csak kapkodva végzik a dolgokat, ami azt eredményezi, hogy a munkát újra el kell végezni. Mivel te teljesíted ezt a kötelességet, neked kell felelősséget vállalnod érte. Miért nem veszed ezt komolyan? Miért vagy felületes és hanyag? Vajon hanyagul végzed a felelősségedet, ha így teljesíted a kötelességedet? Mindegy, hogy ki vállalja az elsődleges felelősséget, mindenki más is felelős azért, hogy szemmel tartsa a dolgokat, mindenkinek viselnie kell ezt a terhet és ezt a felelősségérzetet – de közületek senki sem figyel oda, ti tényleg felületesek vagytok, nincs bennetek hűség, hanyagul végzitek a kötelességeiteket! Nem arról van szó, hogy nem látjátok a problémát, hanem arról, hogy nem vagytok hajlandóak felelősséget vállalni – és ha látjátok is a problémát, nem akartok tudomást venni a dologról, megelégedtek az „elég jóval”. Az ilyen hanyagság és felületesség vajon nem Isten megtévesztésére tett kísérlet? Ha úgy érezném, amikor munkálkodom és az igazságról vállalok közösséget veletek, hogy az „elég jó” elfogadható, ahogyan az mindannyiótok képességeinek és törekvéseinek megfelel, akkor mit nyerhetnétek ebből? Ha nekem is ugyanolyan lenne a hozzáállásom, mint nektek, akkor semmit sem nyerhetnétek. Miért mondom ezt? Részben azért, mert semmit nem csináltok komolyan, részben pedig azért, mert meglehetősen gyenge képességűek és eléggé fásultak vagytok. Azért kell részletesen szólnom erről, mert amellett, hogy gyenge képességűek vagytok, azt látom, hogy mindannyian fásultak vagytok, nem szeretitek az igazságot, és nem törekedtek az igazságra. Mindent ki kell fejtenem, le kell bontanom a dolgokat és darabonként kell foglalkoznom velük a beszédemben, minden szemszögből és minden lehetséges módon beszélnem kell a dolgokról. Csak ekkor fogtok egy kis megértésre jutni. Ha felületes lennék veletek, és bármely témáról akkor beszélnék egy kicsit, amikor csak kedvem tartja, nem gondolkodva, nem fáradozva, anélkül, hogy a szívemet beleadnám, amikor pedig nincs kedvem hozzá, nem beszélnék, mit nyerhetnétek? A ti képességeitekkel nem értenétek meg az igazságot. Semmit sem nyernétek, az üdvösséget pedig még kevésbé érnétek el. De ezt nem tehetem meg, helyette részletesen kell beszélnem. Bele kell mennem a részletekbe, és példákat kell mondanom az emberek egyes típusainak állapotáról, az emberek igazsághoz való hozzáállásáról és a romlott beállítottság egyes fajtáiról; csak akkor fogjátok majd felfogni, amit mondok, és megérteni, amit hallotok. Függetlenül attól, hogy az igazság mely aspektusának közléséről van szó, különböző módokon beszélek, felnőtteknek és gyermekeknek szóló közlési stílusokkal, észszerű magyarázatok és történetek formájában, elmélet és gyakorlat felhasználásával, valamint tapasztalatokról beszélve, hogy az emberek megérthessék az igazságot, és bemehessenek a valóságba. Így azoknak, akiknek van képességük és szívük, lesz esélyük megérteni és elfogadni az igazságot, és megmenekülni. De a ti hozzáállásotokat a kötelességeitekhez mindig is a hanyagság és a felületesség jellemezte, a kelletlenség és az időhúzás, és nem törődtök azzal, hogy milyen hosszú késedelmet okoztok. Nem elmélkedtek azon, hogyan keressétek az igazságot a problémák megoldása érdekében, és nem gondolkodtok azon, hogyan teljesítsétek megfelelően a kötelességeteket, hogy képesek legyetek tanúságot tenni Isten előtt. Ez a kötelességetek elhanyagolása. Tehát az életetek nagyon lassan növekszik, de nem vagytok feldúltak amiatt, hogy mennyi időt elvesztegettetek. Valójában, ha lelkiismeretesen és felelősségteljesen teljesítenétek a kötelességeteket, még öt-hat év sem kellene ahhoz, hogy beszélhessetek a tapasztalataitokról és tanúságot tehessetek Istenről, és a különböző munkák nagy eredményt érnének el – de nem vagytok hajlandók arra, hogy szem előtt tartsátok Isten akaratát, és nem törekedtek az igazságra. Van néhány dolog, amit nem tudtok, hogyan csináljatok, ezért pontos utasításokat adok nektek. Nem is kell gondolkodnotok, csak meg kell hallgatnotok és ezzel haladnotok tovább. Ez az egyetlen kicsiny felelősség, amit vállalnotok kell – de még ez is meghaladja a képességeiteket. Hol van a hűségetek? Sehol sem látszik! Mindössze kellemesen hangzó dolgokat mondotok. A szívetekben tudjátok, hogy mit kellene tennetek, de egyszerűen nem gyakoroljátok az igazságot. Ez lázadás Isten ellen, és gyökerében az igazság iránti szeretet hiánya áll. A szívetekben nagyon is jól tudjátok, hogyan kellene az igazságnak megfelelően cselekedni, csak éppen nem ültetitek a gyakorlatba. Ez komoly probléma; csak bámuljátok az igazságot, anélkül, hogy gyakorlatba ültetnétek azt. Egyáltalán nem olyanok vagytok, akik engedelmeskednek Istennek. Az Isten házában való kötelességteljesítéshez a legkevesebb, amit meg kell tennetek, hogy keresitek és gyakoroljátok az igazságot, és az alapelvek szerint cselekedtek. Ha a kötelességed teljesítése során nem vagy képes gyakorolni az igazságot, akkor hol tudod gyakorolni azt? Ha pedig semmit nem gyakorolsz az igazságból, akkor nem hívő vagy. Mi is a célod valójában, ha nem fogadod el az igazságot – még kevésbé gyakorolod az igazságot – és egyszerűen csak téblábolsz Isten házában? Isten házát az idősotthonoddá vagy egy szegényházzá szeretnéd tenni? Ha igen, akkor tévedsz – Isten háza nem gondoskodik ingyenélőkről és semmirekellőkről. Mindenkit el kell távolítani, akinek az emberi mivolta szegényes, aki nem teljesíti örömmel a kötelességét, aki alkalmatlan a kötelesség teljesítésére; ki kell vetni az összes nem hívőt, akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Egyesek megértik az igazságot, de képtelenek átültetni azt a gyakorlatba kötelességeik teljesítése során. Amikor problémát látnak, nem oldják meg, és bár tudják, hogy ez az ő felelősségük, nem tesznek bele mindent. Ha még azokat a kötelezettségeket sem végzed el, amelyekre képes vagy, akkor milyen értéke vagy hatása lehet a kötelességed teljesítésének? Van értelme így hinni Istenben? Aki megérti az igazságot, de nem képes gyakorolni azt, aki nem képes elviselni a nehézségeket, amelyeket el kellene viselnie – az ilyen ember alkalmatlan a kötelességteljesítésre. Vannak, akik valójában csak azért teljesítenek kötelességeket, hogy jóllakjanak. Ők koldusok. Azt hiszik, hogy ha elvégeznek néhány feladatot Isten házában, akkor a szállásuk és az ellátásuk meg van oldva, és gondoskodni fognak róluk anélkül, hogy munkát kellene vállalniuk. Létezik vajon ilyen alku? Isten háza nem gondoskodik léhűtőkről. Ha valaki, aki a legkevésbé sem gyakorolja az igazságot, és aki következetesen hanyagul és felületesen teljesíti a kötelességét, azt mondja, hogy hisz Istenben, Isten vajon el fogja ismerni őt? Az ilyen emberek mind nem hívők, és Isten szemében gonosztevők.

Azok az emberek, akik valóban hisznek Istenben, szívesen teljesítik kötelességüket, anélkül, hogy saját hasznukat és veszteségeiket számolgatnák. Nem számít, hogy olyasvalaki vagy-e, aki az igazságra törekszik, a lelkiismeretedre és az eszedre kell hagyatkoznod, és igazi erőfeszítést kell tenned, amikor a kötelességedet teljesíted. Mit jelent igazi erőfeszítést tenni? Ha megelégszel csupán azzal, hogy némi jelképes erőfeszítést teszel, és elszenvedsz egy kis fizikai megpróbáltatást, de egyáltalán nem veszed komolyan a kötelességedet, és nem keresed az igazságalapelveket, akkor ez semmivel nem több, mint hanyagság és felületesség – ez nem igazi erőfeszítés. Az erőfeszítés kulcsa az, hogy beleadod a szívedet, féled Istent a szívedben, szem előtt tartod Isten akaratát, rettegsz az Isten iránti engedetlenségtől és attól, hogy megbántsd Istent, és bármilyen nehézséget elszenvedsz annak érdekében, hogy jól teljesítsd a kötelességedet és megfelelj Istennek: ha ilyen istenszerető szíved van, akkor képes leszel megfelelően teljesíteni a kötelességedet. Ha nincs istenfélelem a szívedben, akkor nem lesz terhed, amikor teljesíted a kötelességedet, az nem fog érdekelni, elkerülhetetlenül hanyag és felületes leszel, és közömbösen végigcsinálod azt, anélkül, hogy valódi hatást érnél el – ez pedig nem kötelességteljesítés. Ha valóban van teherérzeted, és úgy érzed, hogy a kötelességed teljesítése a személyes felelősséged, és hogy ha nem teszed, akkor nem vagy alkalmas az életre, és egy vadállat vagy, ha úgy érzed, hogy csak akkor vagy méltó arra, hogy emberi lénynek nevezzenek, és csak akkor tudsz szembenézni a saját lelkiismereteddel, ha megfelelően végzed a feladatodat – ha a kötelességed teljesítése közben megvan benned ez a teherérzet –, akkor képes leszel mindent lelkiismeretesen végezni, képes leszel az igazságot keresni, és az alapelvek szerint cselekedni, és így képes leszel helyesen teljesíteni a kötelességedet és megfelelni Istennek. Ha méltó vagy ahhoz a küldetéshez, amelyet Isten adott neked, valamint mindahhoz, amit Isten feláldozott érted, és a veled szemben támasztott elvárásaihoz, akkor igazi erőfeszítést teszel. Most már érted? Ha csak színlelsz a kötelességed teljesítésekor, és egyáltalán nem törekszel az eredmények elérésére, akkor képmutató vagy, egy báránybőrbe bújt farkas. Az embereket rászedheted, de Istent nem csaphatod be. Ha nincs valódi ára és hiányzik a hűség, amikor teljesíted a kötelességedet, akkor az nem éri el a mércét. Ha nem teszel igazi erőfeszítést az Istenbe vetett hitedben és a kötelességed teljesítésében; ha mindig csak színlelni akarsz és felületesen cselekszel, mint egy hitetlen, aki a főnökének dolgozik; ha csak jelképes erőfeszítéseket teszel, nem használod az elmédet, minden napot úgy vészelsz át, ahogy sikerül, nem jelented a problémákat, ha látod őket, nem takarítod fel, ha kilöttyen valami, és válogatás nélkül elutasítasz mindent, ami nincs a saját hasznodra – akkor ez nem baj? Hogy lehetne egy ilyen ember Isten házának tagja? Az ilyen emberek hitetlenek; nem Isten házából valók. Egyiküket sem ismeri el Isten. Azt, hogy igaz vagy-e, és hogy erőfeszítést tettél-e, amikor a kötelességedet teljesíted, Isten számon tartja, és te is nagyon jól tudod. Tehát, tettetek-e igazi erőfeszítést valaha is a kötelességetek teljesítésében? Komolyan vettétek-e valaha is azt? Úgy kezeltétek-e, mint a felelősségeteket, a kötelességeteket? Vállaltátok-e a felelősséget érte? Megfelelően át kell gondolnotok és tudnotok kell ezeket, ami meg fogja könnyíteni a kötelességetek teljesítése során felmerülő problémák kezelését, és előnyös lesz az életbe való belépésetekhez. Ha a kötelességetek teljesítése során állandóan felelőtlenek vagytok, és nem jelentitek a problémákat a vezetőknek és a munkásoknak, amikor felfedezitek őket, és az igazságot sem keresitek, hogy egyedül oldjátok meg azokat, mindig azt gondoljátok, hogy „minél kevesebb gond, annál jobb”, mindig a világi dolgokkal foglalkozó filozófiák szerint éltek, mindig hanyagok és felületesek vagytok, amikor a kötelességetek teljesítitek, soha nincs bennetek odaadás, és egyáltalán nem fogadjátok el az igazságot, amikor metszésben van részetek vagy foglalkoznak veletek – ha így végzitek a kötelességetek, akkor veszélyben vagytok; egyike vagytok a szolgálattevőknek. A szolgálattevők nem Isten házának tagjai, hanem alkalmazottak, bérmunkások. Amikor a munka véget ér, ők kivettetnek, és természetesen katasztrófába fognak süllyedni. Isten házának népe másmilyen; amikor szolgálatot teljesítenek, azt nem pénzért, a munkáért vagy áldások elnyeréséért teszik. Azt gondolják: „Isten házának tagja vagyok. Az Isten házát érintő ügyek engem is érintenek. Isten házának az ügyei az én ügyeim. Bele kell adnom a szívemet Isten házának az ügyeibe.” Emiatt minden olyan ügybe, amely Isten házát érinti, szívüket-lelküket beleadják, és felelősséget vállalnak érte. Felelősséget vállalnak mindenért, ami csak eszükbe jut és amit csak meglátnak. Figyelik, hol kell beavatkozni, és szívükön viselik a dolgokat. Ők Isten házának népe. Ti is ilyenek vagytok? (Nem.) Ha csak a test kényelme után sóvárogsz, nem törődsz azzal, ha látod, hogy Isten házában bizonyos dolgok beavatkozást igényelnek, nem veszed fel a felborult olajos üveget, és a szívedben tudod, hogy probléma van, de nem akarod megoldani, akkor nem úgy kezeled Isten házát, mint a sajátodat. Ilyenek vagytok ti? Ha így van, akkor olyan mélyre süllyedtetek, hogy nincs különbség köztetek és a hitetlenek között. Ha nem tértek meg, akkor úgy kell számítani titeket, mint akik Isten házán kívül vannak; félre kell tenni és ki kell vetni benneteket. Az az igazság, hogy Isten a szíve mélyén azt kívánja, hogy családjának tagjaiként kezeljen benneteket, ti azonban nem fogadjátok el az igazságot, és mindig hanyagul, felületesen és felelőtlenül végzitek a kötelességeteket. Nem tértek meg, bárhogyan is közlik veletek az igazságot. Ti vagytok azok, akik Isten házán kívülre helyeztétek magatokat. Isten szeretne titeket megmenteni és családjának tagjaivá tenni, de ti ezt nem fogadjátok el. Ti tehát az Ő házán kívül vagytok; hitetlenek vagytok. Azzal, aki a legkevésbé sem fogadja el az igazságot, csak úgy lehet bánni, mint egy hitetlennel. Ti vagytok azok, akik megalapoztátok a saját helyzeteteket és végzeteket. Isten házán kívül alapoztátok azt meg. Ki okolható ezért rajtad kívül? Észrevettem, hogy sok ember olyan, mint a lélek nélküli állatok: Nap nap után csak azt tudják, hogyan egyenek és dolgozzanak, soha nem eszik vagy isszák Isten szavát, és soha nem vállalnak közösséget az igazsággal. Semmit sem értenek az élet szellemi dolgaiból, és mindvégig hitetlenként élnek; embernek álcázott vadállatok ők. Az ilyen emberek teljesen haszontalanok, és még csak szolgálatvégzésre sem használhatók. Naplopók, akiket ki kell vetni és gyorsan el kell küldeni, és egyiküknek sem szabad megengedni, hogy maradjon. Akik valóban hisznek Istenben, azok olyan emberek, akik képesek elfogadni az igazságot, akik, függetlenül attól, hogy hogyan közlik velük az igazságot, vagy hogyan metszik meg őket és hogyan foglalkoznak velük, képesek engedelmeskedni. Olyan emberek, akik rendelkeznek ezzel az értelemmel, és akik képesek odafigyelni és engedelmeskedni is, amikor teljesítik a kötelességüket. Nem számít, milyen kötelességet teljesítenek, képesek felelősséget vállalni, a feladatot megfelelően elvégezni, és elvállalják ezt a munkát. Csak az ilyen egyének alkalmasak arra, hogy embernek nevezzék őket, és csak ők Isten házának tagjai. Azok az emberek, akik szolgálatot végeznek, csak ingyenélők, Isten megveti és elutasítja őket, nem testvérek ők, hanem a nem hívők. Ha testvérekként kezeled őket, akkor vak vagy és ostoba. Most van itt az idő, hogy mindenki a magafajtákkal kerüljön egy csoportba. Itt az idő, amikor Isten felfedi az embereket, és kiveti őket. Ha valódi istenhívők vagytok, akkor helyesen kell törekednetek az igazságra, és jól kell teljesítenetek a kötelességeteket. Ha meg tudsz osztani valamilyen tapasztalati tanúságtételt, az azt bizonyítja, hogy olyan ember vagy, aki szereti az igazságot, és hogy birtokában vagy néhány igazságvalóságnak. Ám ha nem tudsz semmilyen tapasztalati tanúságtételt megosztani, akkor szolgálattevő vagy, és fennáll a veszélye annak, hogy kivettetsz. Ha jól teljesíted a kötelességedet, felelősségteljes és hűséges vagy, akkor hűséges szolgálattevő vagy, és maradhatsz. Mindenkit, aki nem hűséges szolgálattevő, ki kell vetni. Ezért csak akkor állhatsz szilárdan Isten házában, és akkor menekülhetsz meg a csapásoktól, ha jól teljesíted kötelességedet. Az, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, döntő fontosságú. Isten házának népe legalábbis becsületes emberekből áll. Olyan emberekből, akik megbízhatóak kötelességüket illetően, akik képesek elfogadni Isten megbízatását, és hűségesen teljesítik kötelességüket. Ha az emberek nem rendelkeznek igazi hittel, lelkiismerettel és értelemmel, és ha a szívük nem féli Istent, és nem engedelmes Neki, akkor nem alkalmasak a kötelességteljesítésre. Bár teljesítik kötelességüket, hanyagul teszik azt. Ők szolgálattevők – olyan emberek, akik nem tértek meg igazán. Az ilyen szolgálattevők előbb vagy utóbb ki lesznek vetve. Csak a hűséges szolgálattevőket kímélik majd meg. Bár a hűséges szolgálattevők nincsenek birtokában az igazságvalóságoknak, rendelkeznek azonban lelkiismerettel és értelemmel, képesek őszintén teljesíteni kötelességüket, és Isten megengedi, hogy megkíméljék őket. Akik birtokában vannak az igazságvalóságoknak, és akik képesek harsogó tanúságot tenni Istenről, azok az Ő népe, és ők is meg lesznek kímélve, és be lesznek vezetve az Ő országába.

Jelen pillanatban, a kötelességeitekhez való hozzáállásotokból, a dolgok elvégzése terén tanúsított hatékonyságotokból, valamint a kötelességeitek során elért eredményekből ítélve, még mindig nem végzitek megfelelően a kötelességeiteket. Ez azért van, mert túl felületesek vagytok, és túl sok dolgot úgy közelítetek meg, hogy közben csak színleltek; túl sok dologban figyelmetlenek vagytok, és túl sok szabálykövető megnyilvánulást mutattok. Vajon mi az oka ennek? Összefügg-e a képességeddel és a törekvéseiddel? A nagyon gyenge képességű és zavaros emberek végzik így a kötelességeket, és így végzik mindazok is, akik nem az igazságra törekszenek. Szóval pontosan mire is törekedtek ti mindannyian? Olyan emberek vagytok, akik az igazságra törekszenek? (Nem.) Elég nyilvánvaló, hogy nem vagytok olyan emberek, akik az igazságra törekszenek. Tekintettel a jelenlegi érettségetekre, függetlenül attól, hogy mennyire mélyen vagy sekélyesen értitek az igazságot, mindannyiótoknak gyakorolnotok kellene azt, bármennyit is értetek belőle – könnyű ezt megtennetek? A külső körülményeitek és a szubjektív tényezőitek alapján valószínűleg mindannyiótoknak vannak bizonyos nehézségei ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor ti nem vagytok gonosz emberek, nem vagytok antikrisztusok, és az emberi mivoltotok sem olyan rossz. Ráadásul annak ellenére, hogy legtöbbetek átlagos képességű, mégis képesnek kell lennetek arra, hogy felfogjátok az igazságot. Ez biztosítja, hogy ne legyen olyan nehéz számotokra az igazságra törekedni. Néhány mélyebb igazság talán meghaladja a képességeiteket, de ha konkrétabban és részletesebben beszélek róluk, akkor képesek lesztek megérteni és felfogni őket. Mindaddig, amíg képesek vagytok megérteni az igazságot, függetlenül attól, hogy milyen mély vagy sekély a megértésetek, és amíg van egy utatok, tudni fogjátok, hogyan gyakoroljatok. Ez egy alapvető feltétel ahhoz, hogy megvalósítsuk az igazságra való törekvést és az igazság gyakorlását, és olyan, amelynek ti mindnyájan megfeleltek. Következésképpen mindannyiótoknak képesnek kell lennetek az igazságra való törekvésre és az igazság gyakorlására. Akkor hát miért nem voltatok képesek gyakorolni az igazságot? Esetleg van valami az utatokban? Semminek nem szabadna lennie, és mindannyiótoknak képesnek kellene lennie az igazság gyakorlására és arra, hogy az alapelveknek megfelelően végezzétek a dolgokat, a kötelességeitek keretein belül. Megvan ez a csodálatos lehetőségetek, és mégsem tudjátok ezt megvalósítani. Mit bizonyít ez? Először is azt, hogy nem kedvelitek az igazságot, és nem érdeklődtök iránta. Másodszor azt, hogy híján vagytok a valódi megértésnek arról, hogyan kell az igazságra törekedni és az igazságot gyakorolni, valamint hogy nem értitek, mit jelent az igazság gyakorlása, hogy mi az igazság gyakorlásának jelentősége és értéke, és hogy mitől becses az igazság gyakorlása. E dolgok megértése nélkül csak átevickéltek a dolgokon, nem érdekel titeket az igazság vagy annak gyakorlása, és még mindig azt gondoljátok magatokban: „Milyen előny származik abból, ha a dolgokat az alapelvek szerint csináljuk, és az igazságot gyakoroljuk?”. Ezek a gondolatok azt bizonyítják, hogy nem értitek az igazság értékét, hogy még nem tapasztaltátok meg személyesen az alapelvek szerinti cselekvés és az igazság gyakorlásának előnyeit, és hogy nincs érzéketek ezek jelentőségét illetően, ezért nem érdeklődtök az igazság gyakorlása iránt. Bár valamelyest érdeklődve hallgatjátok a prédikációkat, és van bennetek némi kíváncsiság, kevés érdeklődést mutattok, amikor az igazság gyakorlásának témája kerül szóba. Vannak, akik hajlandóak prédikációkat hallgatni és Isten szavát olvasni, és hajlandóak gyakorolni az igazságot, miközben megtesznek dolgokat, de elbuknak, amikor eljön az idő, hogy ténylegesen gyakorolják az igazságot. Felszínre jönnek a világgal való foglalkozással kapcsolatos preferenciáik és filozófiáik, és feltárulnak romlott beállítottságaik, mint a lustaság, a kényelem utáni vágy, a csalárdság vagy a státuszért folytatott versengés. Teljesen felelőtlenül teljesítik kötelességeiket, és egyáltalán nem az igazságalapelvek szerint kezelik a dolgokat. Csak dolgoznak és munkálkodnak, addig elégedettek, amíg el tudják kerülni a szenvedést, és semmivel kapcsolatban sem lelkiismeretesek. Még ha tudják is, hogy nem megfelelően végezték a kötelességeiket, akkor sem tartanak önvizsgálatot, hanem továbbra is hanyagul és felületesen teljesítik a kötelességeiket. Hosszú távon érzéketlenné, tompává és reakcióképtelenné válnak. Ilyen egy szolgálattevő állapota.

Sok ember szeretne kötelességeket teljesíteni, néhányan hajlandóak is teljesíteni azokat, de miért találják mindannyian olyan nehéznek az igazság gyakorlását? Miért nem tudják még az általuk megértett igazságokat sem gyakorlatba ültetni? Mi is történik itt pontosan? Úgy gondoljátok, hogy az igazság gyakorlása nehéz? (Nem.) Akkor miért nem vagytok képesek gyakorolni azt? (Nem szeretjük az igazságot.) Mivel függ össze az, ha valaki nem szereti az igazságot? (Az ember természetével.) Az emberek emberi mivoltához és természetéhez van köze. Az olyan embereknek, akiknek nincs emberi mivoltuk, azoknak nincs lelkiismeretük és értelmük sem, ezért képtelenek arra, hogy szeressék az igazságot, és úgy érzik, hogy annak nem sok haszna van. Ezenkívül azt hiszik, hogy ha az igazságot gyakorolják, vesztesek lesznek, és hogy becsületes embernek lenni bolondoknak való dolog, ezért úgy gondolják, hogy nincs szükség arra, hogy az igazságra törekedjenek. Amikor például egyes embereket mások megsértenek, így kezdenek gondolkodni: „Muszáj tennem valamit, hogy bosszút álljak, és tudassam velük, milyen kegyetlen vagyok”. Miután egy ilyen gondolat felmerül bennük, végig kell-e vinniük azt? A gonosz gondolatok azért merülnek fel az emberekben, mert a természetük uralja őket, de vajon minden ember ezeknek a gondolatoknak megfelelően cselekszik is és figyel rájuk? (Nem minden esetben.) Hány különböző eset lehetséges? (Néha a helyzet nem teszi lehetővé, és az emberek ezért nem tudják megvalósítani gonosz gondolataikat. Az is lehetséges, hogy van lelkiismeretük és értelmük, és tudatában vannak annak, hogy gondolataik gonoszak, így tudatosan uralkodnak magukon). Igen, egyesek figyelnek gonosz gondolataikra és aszerint cselekednek, hogy eleget tegyenek maguknak, amint alkalom adódik rá – ezek a gonosz emberek. Nem számít, hogy egy gonosz embernek milyen gonosz gondolat van a fejében, mindig azt hiszi, hogy az helyes, és mindig az alkalmat lesi, hogy azt valóra válthassa. Vagyis gonosz gondolataikat tettekké alakítják, a fejükben lévő gonoszságot gyakorlati cselekedetekre váltják, hogy elérjék céljaikat. Irracionálisak, nem fogják vissza magukat, nem használják a lelkiismeretüket arra, hogy megfékezzék magukat, és nem tartanak önvizsgálatot, hogy megítéljék tetteik helyességét vagy következményeit, illetve azt, hogy milyen hatást vagy kárt okozhatnak maguknak vagy másoknak. Tudomást sem vesznek ezekről a dolgokról. Azt teszik, amit csak akarnak, ráadásul még azt is hiszik: „Az igazi férfinak szüksége van egy kis méregre. Az embernek gonosznak és kegyetlennek kell lennie, mert ha nem kegyetlen, akkor mindenki bántja, egy gonosz embertől azonban mindenki fél.” Minél többet gondolkodnak ezen, annál inkább meggyőzik magukat arról, hogy helyes így gondolkodni, majd ennek megfelelően cselekednek. Korlátozza vajon az ilyen ember viselkedését az értelem és a lelkiismeret? (Nem.) Nem korlátozza semmi efféle. Az emberek másik típusának is vannak ilyen gondolatai, és amikor vannak, akkor lehet, hogy összetörnek dolgokat, hogy levezessék a frusztrációjukat, mégsem fogják a gondolataikat tettekre váltani, amikor eljön a cselekvés ideje. Vajon miért nem? (Mert a lelkiismeretük és az értelmük képes visszatartani őket a gonosz cselekedetek elkövetésétől.) Van bennük lelkiismeret és értelem, valamint rendelkeznek a helyes és a helytelen megkülönböztetésének képességével, és el tudják határozni: „Nem cselekedhetek így, mert ezzel kárt okozok másoknak és veszteséget okozok magamnak is. Még az is lehet, hogy megtorlással kell szembenéznem!” Képesek megítélni, hogy a gondolataik helyesek vagy helytelenek, illetve jók vagy rosszak. Egy dühkitörés után elgondolkodnak: „Ahol csak lehet, szelídnek kell lennem. Semmi gond; a jövőben egyszerűen nem érintkezem majd ezzel a személlyel. Le fogom vonni a tanúlságot ebből, hogy a jövőben ne hagyjam magam újra becsapni. Nincs szükség bosszúra.” Majd ezután visszafogják magukat. Milyen alapokon nyugszik ez a „visszafogottság”? Azon, hogy megvan bennük a lelkiismeret és a racionalitás, és képesek eldönteni, hogy mi a helyes és mi a helytelen, van egy alapvonala viselkedésüknek, döntéseiknek és hajlamuknak. Milyen hajlamokkal rendelkeznek? Nem hajlamosak arra, hogy a gonoszságot gonoszsággal viszonozzák, hanem inkább arra, hogy elkerüljék a rossz dolgok és a gonosz cselekedetek elkövetését, ezért végül úgy döntenek, hogy visszafogják magukat, és nem cselekszenek a gondolataik szerint. Ők is dühösek, és dühükben ők is szeretnének kegyetlen tetteket elkövetni vagy kegyetlen dolgokat mondani. De amikor cselekvésre kerülne a sor, visszafogják magukat, leállítják magukat, és nem cselekszenek. A gonoszság a gondolataik birodalmára korlátozódik, és nem válik tetté vagy ténnyé. Mindkét embertípusnak vannak gonosz gondolatai, akkor tehát mi a különbség a természetét tekintve ez és a korábban említett típus között, aki hagyja, hogy a gonosz gondolatai irányítsák tetteit? (Ez a fajta ember erényes természettel rendelkezik, így nem irányíthatják őt a gonosz gondolatok). Különbség van e két embertípus természete között. Vannak, akiket gyűlölet, engedetlenség és elégedetlenség tölt el, amikor mások kritizálják, leleplezik, megmetszik őket vagy foglalkoznak velük, és bosszúálló magatartást tanúsítanak. Mások viszont képesek helyesen és racionálisan szembenézni ezekkel a helyzetekkel, el tudják fogadni az elhangzottakat, ha igazak, és aztán tanulnak belőlük: engedelmes és elfogadó magatartást tanúsítanak. E két embertípus közül vajon melyik képes az igazság gyakorlására? (Az, amelyiknek van lelkiismerete, el tudja fogadni az igazságot, és engedelmeskedni tud Istennek.) Miért mondjátok, hogy az ilyen embernek van egy kis lelkiismerete? (Mert a lelkiismeretük hatással van rájuk, és szabályozza a gonosz gondolataikat.) Igen, ez történik. A lelkiismeretük hatással van rájuk, szabályozza és vezeti gondolataikat és értelmet ad azoknak; hatást gyakorol rájuk. A másik típusú ember lelkiismerete gyakorol-e hatást? Nem, nem gyakorol hatást. Ezek az emberek csak alkalmanként gondolkodnak el rajta, de utána továbbra is úgy cselekednek, ahogy általában szoktak. A lelkiismeretük nem több, mint dekoráció, és ténylegesen nem is létezik. Ezek közül melyik embertípus rendelkezik viszonylag emberi mivolttal? (Az, amelyikre a lelkiismerete és az értelme hatással van.) Akikre a lelkiismeretük hatást gyakorol, azok képesek megítélni a jót és a rosszat, és képesek szabályozni a gonosz cselekedeteiket. Az ilyen típusú ember képes arra, hogy gyakorolja az igazságot és megvalósítsa az igazságra való törekvést. Amikor arra kérsz egyeseket, hogy tegyenek jó dolgokat, vagy arra, hogy az igazságalapelvek szerint kezeljék a dolgokat, a lelkiismeretük nem hat rájuk. Nem azt teszik, amiről tudják, hogy helyes, hanem egyszerűen azt, ami nekik tetszik. Előszeretettel pletykálnak, ítélkeznek mások felett, hízelegnek vagy dörgölőznek másokhoz, és ezeket a dolgokat habozás nélkül megteszik. Ti milyen típusú emberek vagytok? (Azt hiszem, én egy kényszeres megfelelő vagyok.) Vajon a kényszeres megfelelőket visszafogja a lelkiismeretük és a racionalitásuk? Meg tudják-e különböztetni a helyest a helytelentől? (Szerintem a kényszeres megfelelők valójában meg tudják mondani, hogy kinek van igaza és kinek nincs, de hiányzik belőlük az igazságérzet, nem óvják meg az egyház munkáját, és viszonylag súlyos mértékig uralják őket sátáni filozófiák. Amikor például valaki kérdez engem valamiről, ha egy másik személyre utalok, aki nincs ott, akkor őszintén tudok beszélni, de ha ott van, akkor visszafogom magam, és nem fogalmazok olyan nyíltan.) Bár sokan nem szeretik az igazságot, és nem is törekeszenek rá, valójában mégis rendelkeznek némi megértéssel a különböző állapotaikról. Felejtsd el egyelőre, hogy szereted-e az igazságot, vagy képes vagy-e gyakorolni azt; először próbáld meg fokozatosan javítani és átalakítani azokat a romlott állapotokat, amelyeket felismersz. Így lassan rátérsz majd a helyes útra. Kezdd azzal, hogy megváltoztatod azokat a dolgokat, amelyeknek tudatában vagy – vagyis azokat, amelyeket a lelkiismereted és a racionalitásod érzékelni tud, vagy azokat a helytelen állapotokat, kijelentéseket, eszméket és nézőpontokat, amelyeket az elméd érzékelni és azonosítani tud – kezdd el átalakítani ezeket a dolgokat, amelyeket érzékelni tudsz. Ha ezeket a dolgokat meg tudod változtatni, akkor máris elég sokat nyertél. A legkevesebb, hogy olyan ember leszel, aki rendelkezik lelkiismerettel és értelemmel, hogy racionálisan fogsz cselekedni, hogy képes leszel felismerni a saját helytelen állapotodat, és képes leszel az igazságra törekedni. Ily módon képes leszel az alapelvek szerint kezelni a dolgokat, és belépni az igazságvalóságokba. Ekkor a kötelességed teljesítése is megüti majd a mércét. Ha meg tudod érteni az igazságot, és meg tudod oldani a gyakorlati problémákat a kötelességed teljesítése során, akkor egyre kevesebb nehézséggel fogsz szembesülni. Tegyük fel például, hogy a múltban mindig volt valami a szívedben, ami megakadályozta, hogy szabadon beszélj, ezért nem mutattál rá közvetlenül a másokban látott problémákra. Ehelyett mindig kellemesen hangzó szavakkal kerülgetted a forró kását, mert féltél attól, hogy megbántasz másokat, és mindig aggódtál a büszkeséged, az érzelmeid és a társas kapcsolataid miatt. Most már nem kerülgeted a forró kását; ha probléma van, egyenesen és világosan beszélsz róla, és képes vagy rámutatni mások problémáira, és eleget tenni a felelősségednek. Nincsenek többé aggodalmak vagy nehézségek a szívedben, és képes vagy egyenesen a szívedből beszélni, amikor szóra nyitod a szádat, anélkül, hogy bármilyen egyéb tényező befolyásolna vagy korlátozna. Most már tudod, hogy alapelveket kell követned a cselekedeteidben, hogy nem élhetsz a világgal való foglalkozás filozófiái szerint, és hogy félre kell tenned a büszkeségedet, és ragaszkodnod kell az alapelvekhez. Ezek a dolgok egyre világosabbá válnak számodra, a büszkeséged már nem gyakorol rád olyan erős hatást, és úgy tudsz beszélni, hogy már nem korlátoz a büszkeséged vagy az érzelmeid. Képes vagy arra, hogy kimondj pár tisztességes szót, és már nem érzed a kényelmetlen érzést a szívedben. Más szóval, egyre kevesebb és kevesebb dolog tud megzavarni téged; képes vagy áttörni rajtuk, elengedni őket, és megszabadulni az irányításuktól. Amikor az igazságot gyakorlod, és az alapelvek szerint dolgozol és beszélsz, akkor nem fognak a romlott beállítottságok korlátozni, és a szíved nem fog többé szenvedni. Ehelyett ez egy teljesen természetes érzés lesz, a lelkiismereted nyugodt lesz, és úgy fogod érezni, hogy a cselekedeteid éppen olyanok, amilyennek lenniük kell. Kifejezésmódod és cselekedeteid természetesek lesznek, a nehézségeid pedig apróságok. Hát nem ez a változás?

Az emberek viselkedésének, és annak, ahogyan a világgal foglalkoznak, Isten szavain kell alapulnia; ez az emberi viselkedés legelemibb alapelve. Hogyan gyakorolhatják az emberek az igazságot, ha nem értik az emberi viselkedés alapelveit? Az igazság gyakorlása nem üres szavak ismételgetéséről vagy szlogenek kiabálásáról szól. Inkább arról, hogy az emberek, találkozzanak bármivel is az életben, aminek köze van az emberi viselkedés alapelveihez, a dolgok megítéléséhez vagy a kötelességeik teljesítéséhez, döntések elé kerülnek, és az igazságot kell keresniük, alapot és alapelveket kell keresniük Isten szavaiban, majd pedig meg kell találniuk a gyakorlás útját. Akik így tudnak gyakorolni, azok olyan emberek, akik az igazságra törekszenek. Akik képesek ilyen módon törekedni az igazságra, bármilyen nagy nehézségekkel is találkozzanak, azok Péter útját járják, az igazságra való törekvés útját. Például milyen elvet kellene követned a másokkal való interakciók során? Talán az eredeti álláspontod az, hogy „A harmónia kincs; a türelem drágakő”, vagyis, hogy mindenkinek a kedvében kell járnod, el kell kerülnöd, hogy másokat megszégyeníts, és senkit sem szabad megsértened, így ápolhatsz jó kapcsolatokat másokkal. Ez az álláspont gúzsba köt és csendben maradsz, amikor azt tapasztalod, hogy mások rossz dolgokat tesznek, vagy megsértik az alapelveket. Inkább azt választod, hogy az egyház munkája szenvedjen veszteségeket, minthogy bárkit is megsérts. Arra törekszel, hogy mindenkinek a kedvében járj, függetlenül attól, hogy ki az illető. Csak az emberi érzékenységre gondolsz, és arra, hogy megőrizd a méltóságod látszatát, amikor beszélsz, és mindig kedvesen hangzó szavakat használsz, hogy mások kedvében járj. Még ha rá is jössz, hogy valakinek problémái vannak, inkább eltűröd, és csak az illető háta mögött beszélsz azokról, szemtől szemben viszont fenntartod a békességet és a kapcsolatotokat. Mit gondolsz az ilyen viselkedésről? Nem egy kényszeres megfelelő viselkedik így? Meglehetősen alattomos, nem igaz? Megszegi az emberi viselkedés alapelveit. Vajon nem alantas dolog így viselkedni? Akik így viselkednek, azok nem jó emberek, ez nem nemes viselkedésmód. Nem számít, hogy mennyit szenvedtél, és nem számít, hogy milyen árat fizettél, ha alapelvek nélkül viselkedsz, akkor ebben a tekintetben kudarcot vallottál, és a viselkedésed Isten előtt nem lesz elismert, emlékezetes és elfogadott. Most, hogy felismerted ezt a problémát, szorongást érzel? (Igen.) Mit bizonyít ez a szorongás? Azt bizonyítja, hogy továbbra is szereted az igazságot, hogy a szíved szereti az igazságot, és hogy megvan benned az akarat, hogy szeresd az igazságot Azt bizonyítja, hogy a lelkiismereted még éber, és nem teljesen halott. Nem számít, mennyire mélyen vagy romlott, vagy milyen sok romlott beállítottságod van, az emberi mivoltodnak még van egy olyan lényege, amely szereti az igazságot és a pozitív dolgokat. Mindaddig, amíg megvan benned a tudatosság, és tudod, hogy milyen problémák vannak az emberi mivoltoddal, a beállítottságaiddal, a kötelességed teljesítésével és azzal kapcsolatban, ahogyan Istenhez viszonyulsz, és megvan benned a tudatosság akkor is, amikor a szavaid és tetteid bizonyos nézeteket, álláspontokat és hozzáállásokat érintenek, és fel tudod ismerni, hogy a nézeteid helytelenek, hogy nincsenek összhangban az igazsággal vagy Isten akaratával, de nem könnyű elengedned azokat, és szeretnéd gyakorolni az igazságot, de képtelen vagy rá, és a szíved küszködik, fájdalmat érez, és gyötrődik, és érzed, hogy tartozol – ez a pozitív dolgokat szerető emberi mivolt egyik megnyilvánulása. Ez a lelkiismeret tudatossága. Ha az emberi mivoltodban megvan a lelkiismeret tudatossága, és van egy olyan része, amely szereti az igazságot és a pozitív dolgokat, akkor lesznek ilyen érzéseid. Az, hogy vannak ilyen érzéseid, azt bizonyítja, hogy megvan benned a képesség, hogy különbséget tegyél a pozitív és a negatív dolgok között, és hogy a hozzáállásod nem hanyag vagy közömbös ezekkel a dolgokkal szemben; nem vagy érzéketlen, vagy híján a tudatosságnak, hanem van benned tudatosság. És mivel van benned tudatosság, rendelkezel azzal a képességgel, hogy különbséget tegyél jó és rossz, valamint pozitív és negatív dolgok között. Ha megvan benned a tudatosság és ez a képesség, akkor nem lesz-e könnyű számodra gyűlölni ezeket a negatív dolgokat, ezeket a helytelen nézeteket és romlott beállítottságokat? Meglehetősen könnyű lesz. Ha megérted az igazságot, akkor bizonyára képes leszel gyűlölni a negatív dolgokat és a hús-vér test dolgait, mert birtokában vagy a legminimálisabb és legalapvetőbb dolognak: a lelkiismeret tudatosságának. A lelkiismeret tudatosságának megléte annyira értékes, mint az, hogy képes vagy különbséget tenni az igaz és a hamis dolgok között, és hogy van igazságérzeted, ami a pozitív dolgok szeretetét illeti. Ez a három a legkívánatosabb és a legértékesebb dolog a normális emberi mivoltban. Ha rendelkezel ezzel a három dologgal, akkor biztosan képes leszel az igazság gyakorlására. Még ha csak eggyel vagy kettővel rendelkezel is közülük, már akkor is képes leszel gyakorolni az igazság egy részét. Vessünk egy pillantást a lelkiismeret tudatosságára. Ha például egy gonosz emberrel találkozol, aki megzavarja és megszakítja az egyház munkáját, képes leszel-e észrevenni? Vajon képes vagy kiszűrni a nyilvánvalóan gonosz cselekedeteket? Természetesen képes vagy rá. A gonosz emberek rossz dolgokat tesznek, a jó emberek pedig jó dolgokat; az átlagember egyetlen pillantással meg tudja különböztetni őket. Ha megvan benned a lelkiismeret tudatossága, nem lesznek-e érzéseid és meglátásaid? Ha vannak meglátásaid és érzéseid, akkor rendelkezel az igazság gyakorlásának egyik legalapvetőbb feltételével. Ha meg tudod mondani és érzed, hogy ez a személy gonosz dolgokat cselekszik, ha képes vagy ezt észrevenni, majd leleplezni ezt a személyt, és lehetővé teszed Isten választott népe számára, hogy észrevegye ezt a dolgot, akkor vajon nem fog megoldódni a probléma? Hát nem az igazság gyakorlása és az alapelvekhez való ragaszkodás ez? Milyen módszereket alkalmazunk itt az igazság gyakorlása? (A gonoszság leleplezését, jelentését és megállítását.) Helyes. Ha így cselekszel, az igazságot gyakorlod, és ezzel eleget tettél a kötelességeidnek. Ha az ilyen helyzetekben képes vagy az általad megértett igazságalapelvek szerint cselekedni, akkor ez az igazság gyakorlása, ez az alapelvek szerinti cselekvés. De ha nem rendelkeznél a lelkiismeret tudatosságával, és gonosz embereket látnál, akik gonosz dolgokat cselekednek, vajon tudatában lennél ennek? (Nem lennék.) És vajon mit gondolnának erről az olyan emberek, akikben nincs tudatosság? „Mit érdekel engem, ha az az ember gonosz dolgokat tesz? Nem bánt engem, miért sérteném meg őt? Tényleg szükség van erre? Mi hasznom származna belőle?” Vajon az ilyen emberek leleplezik, jelentik és megakadályozzák a gonosz embereket abban, hogy gonosz dolgokat tegyenek? Természetesen nem. Felfogják az igazságot, de nem képesek gyakorolni azt. Vajon van az ilyen emberekben lelkiismeret és értelem? Nincs bennük sem lelkiismeret, sem értelem. Miért állítom ezt? Mert értik az igazságot, de nem gyakorolják azt, és ez azt jelenti, hogy nincs bennük lelkiismeret, sem értelem, és hogy lázadoznak Isten ellen. Csak arra összpontosítanak, hogy saját érdekeiket megóvják a károktól; nem törődnek azzal, hogy az egyház munkája veszteségeket szenved-e, sem azzal, hogy Isten választott népének érdekei kárt szenvednek-e. Csak magukat próbálják megóvni, és ha problémákat fedeznek fel, nem vesznek róluk tudomást. Még ha látják is, hogy valaki gonosz dolgokat követ el, szemet hunynak felette, és úgy gondolják, hogy ez rendben van, amíg nem sérti az ő érdekeiket. Nem számít, hogy mások mit tesznek, úgy tűnik, semmi közük hozzá; nem érzékelik a felelősséget, és a lelkiismeretük sem hat rájuk. E megnyilvánulások alapján vajon van-e ezekben az emberekben emberi mivolt? Egy lelkiismeret és értelem nélküli ember egy emberi mivolt nélküli ember. A lelkiismeret és értelem nélküli emberek mind gonoszak: emberi formát öltött vadállatok, akik mindenféle gonosz dologra képesek.

Képes-e valaki, aki nem rendelkezik a lelkiismeret tudatosságával, megkülönböztetni a jó cselekedeteket a rossz dolgoktól? Van-e bármi fogalma arról, hogy mi a jó és mi a rossz, vagy mi a helyes és mi a helytelen? (Nincs.) Hogyan viszonyul tehát más emberekhez? Hogyan tekint a romlott emberi fajra? Úgy véli, hogy az egész emberiség meglehetősen gonosz, hogy ő maga nem a leggonoszabb az emberiség sorában, és hogy az emberek többsége gonoszabb nála. Ha azt mondod neki, hogy az embereknek lelkiismerettel és racionalitással kell rendelkezniük, és hogy az embereknek jótetteket kell véghezvinniük, azt feleli majd, hogy ez hazugság, és nem fogja elhinni. Az ilyen emberek tehát, akik nem rendelkeznek a lelkiismeret tudatosságával, soha nem fogják megismerni az igazság gyakorlásának értelmét és értékét. Lehetséges vajon az ilyen embert rávenni arra, hogy szeresse az igazságot? (Nem.) Természetlényegében semmi sincs, ami szereti az igazságot, ezért soha nem lesz képes szeretni az igazságot. Az ilyen ember soha nem fogja megérteni, hogy mi az igazság, mi a jó, vagy mi a gonosz. Számára a pozitív dolgok negatívak, a negatív dolgok pedig pozitívak; elméjében a két fogalom összekeveredik. Milyen alapelvekre alapozza a cselekedeteit? Nem tesz különbséget helyes és helytelen vagy jó és rossz között, és nem érdekli őt a megtorlás vagy a jutalom; bármit tesz vagy mond, az csak a saját hasznára kell, hogy legyen. Ami a nézeteit illeti, azokat a környezetének megfelelően változtatja, ahogyan saját érdekei megkívánják. Csak addig ragaszkodik azokhoz a nézeteihez, amelyek segítik az érdekeit, amíg el nem éri a céljait és vágyait. Lehetséges-e, hogy valaki ilyen fajta emberi mivolttal, ilyen természetlényeggel gyakorolja az igazságot? (Nem lehetséges.) Mivel kell rendelkeznie valakinek ahhoz, hogy gyakorolhassa az igazságot? (A lelkiismeret tudatosságával, a helyes és a helytelen megkülönböztetésének képességével, valamint az igazságosságot és a pozitív dolgokat szerető szívvel.) Melyikkel rendelkezel ezek közül? E három közül kissé megerőltető lehet a helyes és a helytelen közötti különbségtétel képességének elsajátítása, valamint az igazságosság és a pozitív dolgok szeretetének elsajátítása. Ezt a két dolgot nagyon nehéz elérni azoknak, akik nem szeretik az igazságot. De a lelkiismerettel és értelemmel rendelkező emberek esetében az a legkevesebb, hogy a lelkiismeretükkel és az értelmükkel összhangban cselekedjenek, hogy legalább ne bántsanak másokat, ne okozzanak kárt másoknak a saját hasznukra, és ne tegyenek gonosz vagy a lelkiismeretükkel ellenkező dolgokat – így a lelkiismeretük nyugodt lehet. Ha valóban hisznek Istenben, akkor az a legkevesebb, hogy legyenek becsületesek, és mindenben, amit tesznek, feleljenek meg a lelkiismeretüknek és az értelmüknek. Ezek a mércéi annak, hogy jó emberek legyenek. Ha van egy kis képességük, és képesek arra, hogy felfogják az igazságot, az még jobb: akkor mindenben, amit tesznek, az igazságot kutathatják; és folyamatosan vizsgálhatják tetteiket az alapelvek megsértése szempontjából. Vajon van a szíved mélyén értékelési mércéd? Ha helytelenül cselekszel, vagy megszeged az alapelveket, ha hanyag vagy és felületes, vagy ha a hús-vér testi kapcsolataidat véded, tudatában vagy ennek? Ha igen, akkor van egy kis lelkiismereted. Ha nem rendelkezel a lelkiismeret tudatosságával, akkor bajban vagy. Legalább a lelkiismeret tudatosságának birtokában kell lennetek ahhoz, hogy reménykedhessetek az üdvösségben; ha még ezzel sem rendelkeztek, akkor veszélyben vagytok, mert Isten nem menti meg az emberi mivolttal nem rendelkezőket. Milyen hatással van a lelkiismeret tudatossága az emberi mivoltodra? Olyan hatással, hogy a lelkiismeretedet kell használnod arra, hogy értékeld annak helyességét és helytelenségét, amit személyesen tapasztalsz, amit a szemeddel látsz és a füleddel hallasz, amit gondolsz, amit tervezel tenni, és amit már megtettél. A viselkedésednek és cselekedeteidnek legalább alapvonallal kell rendelkezniük. Tegyük fel például, hogy látsz valakit, aki nagy lelkesedéssel törekszik, ugyanakkor nagyon egyszerű és jámbor, ezért mindig lenézed, folyton piszkálni akarod, a szavaiddal bosszantod és nevetségessé teszed. Vannak ilyen gondolataid, és időnként ilyen magatartást is tanúsítasz – vajon a szívedben tudatában leszel ennek? Tudni fogod-e, hogy ezek a gondolatok és cselekedetek helytelenek és csúnya dolgok? Fel fogod-e ismerni cselekedeteid természetét? (Igen.) Ha igen, akkor ez azt jelenti, hogy birtokában vagy a lelkiismeret tudatosságának. Ha még azt sem tudod megkülönböztetni, hogy az emberekről, eseményekről és dolgokról alkotott nézeteid, vagy a saját szíved mélyén rejlő gondolataid csúnyák-e vagy szépek és jók, ha nincs értékelési mérce a szívedben, akkor nincs emberi mivoltod. A lelkiismeret nélküli embereknek nincs emberi mivoltuk. Ha az alapvető emberi mivoltot sem ismered, akkor nincs semmiféle értéked és menthetetlen vagy. Miért osztotta Isten Júdásra azt a szerepet, hogy árulja el az Urat? Júdás természetére való tekintettel tette ezt. Júdás az a fajta volt, aki a saját hasznáért elárulta volna Mesterét, és Isten ilyen embereket nem ment meg. Júdás képes volt pénzt lopni, volt tehát lelkiismerete? (Nem volt.) Ilyen, amikor valakinek nincs lelkiismerete. Különösen az a tény, hogy a pénz, amit ellopott, az Úré volt, azt mutatja, hogy olyasvalami volt, amelyből hiányzott minden lelkiismeret és értelem; egy démon volt, akit semmi sem tartott vissza attól, hogy rossz dolgokat tegyen. Nem volt birtokában a lelkiismeret tudatosságának, és nem tudta megfékezni magát, így képes volt titokban elkölteni ezeket az Istennek szánt adományokat. Ha valaki képes titokban elkölteni az Istennek szánt adományokat, akkor miféle emberi mivolttal rendelkezik? (Egy gonosz emberével.) Nincs emberi mivolta. Az emberi mivolt hiányának első jele, hogy az illető nem rendelkezik a lelkiismeret tudatosságával, és nem a lelkiismerete irányítja mindenben, amit tesz. Júdás még ennek a legalapvetőbb dolognak is a híján volt, ami azt jelenti, hogy nem rendelkezett emberi mivolttal, így számára normális volt, hogy ilyesmit tett. Ezért az, hogy Isten úgy intézte, hogy Júdás töltse be az Úr elárulójának szerepét, és rávette, hogy elvégezze ezt a szolgálatot, a legmegfelelőbb választás volt; Isten egyetlen anyaga sem vész kárba, minden, amit Isten tesz, helyes. Amikor Júdás ellopta a pénzt a pénzeszsákból, és senki sem tudott róla, azt hitte, hogy Isten sem látta, hogy ezt tette. Nem volt tudatában a lelkiismeretének, és azt gondolta, hogy senki más nem tudja. És mi lett ennek az eredménye? Elkövette az Úr eladásának halálos bűnét, és bűnösként vált ismertté az idők során. Aztán felakasztotta magát, és széthasadt hassal halt meg. Vajon szánni kellene egy ilyen embert? Egy emberi mivolt nélküli vadállat, aki ilyen büntetést kapott, egyáltalán nem érdemel szánalmat.

Az emberi mivolttal rendelkező emberek mindent a lelkiismeretük és az értelmük szerint tesznek. Legalábbis viselkedésük alapja nem fog a lelkiismeretük mércéje alá süllyedni. Ha tudatában vannak annak, hogy valamit helytelen megtenni, akkor képesek lesznek kordában tartani a viselkedésüket. A lelkiismeret képes megmondani az embereknek, a megfelelő cselekvési módot, így a lelkiismerettel rendelkező emberek képesek a lelkiismeretük alapján beszélni és cselekedni. Miután hívőkké váltak, a lelkiismeretük továbbra is ugyanolyan szerepet játszik, mint korábban. Tehát, amikor sok olyan dolog van, amit nem látnak tisztán, akkor is képesek legalább arra, hogy a lelkiismeretük alapján közelítsék meg és kezeljék ezeket a dolgokat. Ha ezen az alapon felül még megértik az igazságot is, akkor az igazság alapelvei szerint fogják kezelni a dolgokat; a lelkiismeretük tudatában lesz annak, hogy a cselekedeteik megfelelnek-e az igazságalapelveknek vagy sem, és ez hatással lesz rájuk. Ha az emberek megszegik az alapelveket, és a hús-vér testi érdekeiket védik, az a romlott beállítottságuk uralmának köszönhető, azoknak pedig, akiknek van lelkiismeretük, tisztában kell lenniük ezzel. Ha valaki megérti az igazságot, de nem gyakorolja azt, vajon érzi a lelkiismerete vádját? Nyugodt lehet-e a szíve? Az emberek mind képesek ezt megtapasztalni. Mindennapi életetekben, akár emberekkel foglalkoztok, akár dolgokat tesztek, nyilvánvaló-e számotokra a lelkiismeretetek tudatossága? Érzitek-e néha, hogy tartoztok, vagy azt, hogy meg lettetek feddve? Éreztek-e néha belülről jövő nyugtalanságot és vádat, vagy belső fájdalmat és küzdelmet? Vannak-e bármikor ilyen érzéseitek? Ha vannak, az nem olyan nagy baj, de ha nincsenek, akkor veszélyben vagytok. Nem számít, hogy ki vagy, ha nincsenek meg benned a lelkiismeret érzései, akkor nem hiszel őszintén Istenben. Egyesek azt kérdezik: „Mi köze van ennek ahhoz, hogy valakinek a hite őszinte vagy hamis?”. Mit mondanátok, mi a kapcsolat e dolgok között? (Amikor a lelkiismeret tudatosságával rendelkező személy valami rossz dolgot tesz, akkor az önvád, a nyomorúság, a bűntudat és a tartozás érzése, amit érez, mind Istentől származik. Az a tény, hogy képes érzékelni Isten rosszallását, azt jelzi, hogy szívében elfogadja Isten vizsgálatát. Vannak, akikben egyáltalán nincs meg ez a tudatosság, ami azt jelzi, hogy szívük mélyén egyáltalán nem hiszik el, hogy Isten mindent megvizsgál. Amikor valami rosszat tesznek, nem érzik, hogy tartoznának; nincs meg bennük ez a fajta tudatosság). Ez részben igaz. Van még valami más is? (A lelkiismerettel rendelkező emberek elismerik, hogy van Isten, és ha valami rosszat tesznek, tudják, hogy imádkozniuk kell Istenhez, önvizsgálatot kell tartaniuk, és az igazságot kell keresniük a probléma megoldása érdekében. Amikor egy lelkiismerettel nem rendelkező ember problémával szembesül, nem hat rá a lelkiismeret; nincs helye a szívében Istennek, és nem keresi az igazságot a probléma megoldása érdekében. Nem hisz abban, hogy szüksége van az igazságra, ezért nem is próbálja gyakorolni az igazságot. Azok, akik hisznek Istenben, de nem gyakorolják az igazságot, nem hívők). Találkozhat bármivel, egy igazi hittel rendelkező ember el tudja fogadni Isten vizsgálatát, és ily módon a lelkiismerete tudatában van annak, hogy mi a helyes és mi a helytelen, vagy mi a jó és mi a rossz. Ami pedig ennél is fontosabb, hisz abban, hogy Isten létezik, és hisz az Ő szavában. A szívében őrzi Isten szavait, amelyeket hall, amelyek aztán mércéül szolgálnak saját viselkedése és a világgal való bánásmódja értékelésére, és mindazt, amit tesz. Mi ez a mérce? Függetlenül attól, hogy megérti-e az igazságot vagy sem, a legtöbbször Isten szavát tekinti mércének, mert hisz Istenben, hiszi, hogy Ő létezik, és hiszi, hogy az Ő szava az igazság. Mivel hiszi, hogy Isten szava az igazság, természetszerűleg az Ő szavát használja fel azok értékelésére, amikor problémákkal szembesül. A legkevesebb, hogy tudja, hogy a saját gondolatai és elképzelései nem az igazság. Amikor tehát problémákkal találkozik, a lelkiismeret tudatossága azt mondja neki, hogy Isten szavát kell alapul vennie, és ha ezt nem tudja megtenni, és nem tudja a gyakorlatba ültetni, akkor a lelkiismerete nem tud megnyugodni, és gyötrődni fog. Honnan tudják például az emberek, hogy az olyan dolgok, mint a másokkal való hús-vér testi kapcsolatok fenntartása, a kényelemben való tobzódás és az embereknek való megfelelés negatív dolgok? (Isten szavaiban van kinyilatkoztatva.) Igen, ha ezeket a dolgokat Isten szavának mércéjével mérjük, akkor ezek mind negatívak, a romlott beállítottság megnyilatkozásai, és az emberek természete okozza őket. Amikor ezek az emberek feltárják ezeket a dolgokat, boldognak és vidámnak érzik magukat a szívükben, vagy feldúltnak és fájdalmasnak? Belső küzdelmet és feldúltságot éreznek, mintha kést forgatnának bennük. Minden egyes alkalommal, amikor ezekkel a dolgokkal találkoznak, és nem tudják az igazságalapelvek szerint kezelni ezeket, vagy áttörni érzelmeik korlátait, a szívük fájdalmat érez. Hogyan keletkezik ez a fájdalom? Azzal a feltétellel jön létre, hogy tudatában vannak a lelkiismeretüknek, és megértik Isten szavának igazságát. Amikor mindez a fájdalom, szemrehányás és vád felmerül bennük, a szívük mélyén gyűlöletet és undort éreznek önmaguk iránt, és talán még megvetéssel is tekintenek magukra, mondván: „Lehet, hogy jól hangzik, amit mondok, mondván, hogy Istent akarom szeretni és Istennek akarok megfelelni, és elég hangosan hirdetem ezeket a szlogeneket, de amikor a dolgok utolérnek, mindig a saját büszkeségemre gondolok. Akármennyiszer is próbálkozom, nem tudom áttörni ezt a korlátot. Egyszerűen nem vagyok hajlandó másokat megsérteni, és ezért folyamatosan Istent sértem meg”. Idővel kialakítanak magukról egy véleményt a szívük mélyén – vajon mi az? Nem gondolják magukról, hogy jó emberek lennének; tudják, hogy sok rossz dologra képesek, és látják, hogy nagyon jól tudnak színlelni, hogy igazi képmutatók. Ezen körülmények között elkezdik megtagadni önmagukat, és többé már nem hisznek magukban. Hogyan érhetők el ezek az eredmények? Isten szavának megértésén alapuló hozzáállással, ha a lelkiismeretük tudatossággal rendelkezik, és betölti a rendeltetését.

Akik valóban hisznek Istenben, ők azok, akiknek igaz hitük van Istenben. Érzelmeiket lelkiismeretük és értelmük vezérli; szívükben hiszik, hogy Isten szavai az igazság; hiszik, hogy minden, amit Isten tesz, helyes, és az emberek megmentését és megtisztítását szolgálja. Függetlenül attól, hogy ez összhangban van-e az emberek elképzeléseivel és képzelgéseivel, hasznukra válik. Akik nem hisznek igazán Istenben, azok nem rendelkeznek lelkiismerettel és értelemmel, és nem is érdekli őket, hogy van-e lelkiismeretük vagy értelmük. Mindig úgy viszonyulnak Isten szavaihoz, hogy félig hisznek, félig nem hisznek bennük; szívük képtelen azt érezni, hogy Isten szavai az igazság. Milyen nézeteket vallanak tehát Isten létezéséről? A szívükben azt gondolják: „Ha létezik Isten, akkor hol van? Nem látom Őt. Nem tudom, hogy Isten valóban létezik-e. Ha hiszel benne, hogy létezik, akkor létezik; ha nem hiszel, akkor nem létezik.” Ez a nézetük. Aztán mégis eltöprengenek ezen, és azt gondolják: „Olyan sok ember hisz Istenben és tanúskodott Róla. Talán tényleg van Isten. Remélem, hogy van, mert akkor kihasználhatom a helyzetet, és áldásokat nyerhetek. Szerencsém lesz.” A szerencse és a szerencsejáték gondolkodásmódját használják, és csupán egy kis szórakozásból akarnak részt venni: úgy gondolják, még ha nem is áldják meg őket, az sem veszteség, mert nem fektettek be semmit. Az Isten létezésével kapcsolatos nézeteik és hozzáállásuk ez: „Vajon valóban létezik Isten? Így sem, úgy sem tudom megmondani. Hol van Isten? Nem tudom pontosan. Vajon mindezek az emberek, akik tanúskodtak, igazat mondanak? Vagy hazudnak? Ebben sem vagyok biztos.” Szívük kérdőjelet tesz minden ilyen téma fölé; nem képesek kiigazodni ezeken a dolgokon, és ezért állandóan kétségbe vonják. Az Istenbe vetett hitüket beszennyezi egy kételyeken és téves nézeteken alapuló hozzáállás. Amikor Isten beszél és kimondja az igazságot, vajon hogyan viszonyulnak az Ő szavaihoz? (Kétkedéssel és hitetlenséggel.) Nem ez a fő nézetük; nem látjátok tisztán ezt a dolgot. Vajon úgy tekintik Isten szavát, mint az igazságot? (Nem.) Mit gondolnak? „Olyan sokan olvassák szívesen Isten szavait, vajon én miért nem találom érdekesnek? Mit lehet nyerni Isten szavainak olvasásával és az igazság megértésével? Milyen előnyökkel jár? Tényleg bejuthatsz a mennyek országába? Az emberek nem láthatják a mennyek országát. Úgy vélem, hogy az Istenbe vetett hitnek kell, hogy legyen valami tényleges haszna; kell, hogy legyen valami gyakorlati előnye.” Aggódnak amiatt, hogy ha nem értik meg az igazságot, akkor ki lesznek vetve, ezért időnként prédikációkat hallgatnak. De aztán eltöprengenek, és azt gondolják: „Azt mondják, hogy Isten szavainak hatalma és ereje van, akkor én miért nem hallom vagy érzem ezt? Azt mondják, Isten szavai képesek megváltoztatni az embereket, akkor engem miért nem változtattak meg az Ő szavai? Még mindig ugyanúgy vágyom a hús-vér test kényelmére, mint régen; szeretem az ételt és a ruhákat; a vérmérsékletem ugyanolyan rossz, mint mindig is volt; továbbra is félek, amikor a nagy vörös sárkány gyötör. Miért nincs még mindig hitem? Isten azt kéri az emberektől, hogy legyenek becsületesek; azt kéri tőlük, hogy legyenek az igazság és az emberi mivolt népe. Vajon a becsületes emberek nem bolondok? Isten megköveteli az emberektől, hogy féljék Istent és kerüljék a rosszat, de vajon hány ember képes ezt ténylegesen megvalósítani? Az emberi természet önző. Ha az emberi természetedre hallgatsz, akkor arra kell gondolnod, hogyan nyerhetsz áldást magadnak. Mesterkedned kell, hogy előnyhöz juss. Aki bírja, marja, ördög vigye az utolsót. Saját kezedbe kell venned a sorsodat; magadnak kell megteremtened a boldogságodat. Ez a legreálisabb. Ha az emberek nem küzdenek, és nem veszik el a dolgokat maguknak, és ha nem a hírnévért, a nyereségért és a haszonért élnek, akkor nem lesz semmijük. Senki sem fogja helyetted kikaparni a gesztenyét. A valóságban soha nem hullik manna az égből!” Ilyenek a gondolataik és nézeteik, a világgal való bánásmódjuk filozófiái, valamint e logika és szabályok alapján élnek túl. Vajon azok, akik ilyen gondolatokkal és nézetekkel rendelkeznek, nem hívők? Pontosan így viszonyulnak az igazsághoz a nem hívők. Az elméjük nem tudja, mi az igazság, nem tudja, hol nyilvánul meg Isten szavainak hatalma és ereje, és nem tudja, hogyan rendezi el Isten a véget az emberek számára. Ők csak a hatalmat imádják, és azokat az előnyöket keresik, amelyek közvetlenül előttük vannak. Azt gondolják, hogy ha hisznek Istenben, akkor áldottnak kell lenniük; és hogy csak az az igaz út, ha Isten szerencsét ad az embereknek, ha gazdagsággal és bőséggel tölti meg az életüket, és boldog életet ad nekik. Nem hisznek abban, hogy Isten szavai az igazság, és nem hisznek abban, hogy Isten szuverenitást élvez minden dolog felett, abban pedig pláne nem hisznek, hogy Isten szavai megváltoztathatják egy ember beállítottságát vagy sorsát. Ezért soha nem törekedtek az igazságra, miközben hittek Istenben. Egyszóval, mivel nem fogadják el Isten szavait életüknek és életük céljának, az Istenbe vetett hitük egyre gyengébb; nem érdekli őket Isten szavainak olvasása, sem a prédikációk hallgatása; sőt, még el is alszanak, miközben az igazság közlése folyik. Ráadásul úgy érzik, hogy a kötelességük teljesítése további terhet ró rájuk, és hogy a semmiért munkálkodnak. Szívük epekedve várja azt az időt, amikor Isten munkája teljes lesz, amikor Isten kinyilatkoztatja majd a döntését, és kiderül, hogy valóban áldást nyernek-e. Ha rájönnek arra, hogy ha ilyen módon hisznek Istenben, akkor soha nem fognak áldást nyerni, biztosan ki lesznek vetve, és mégis katasztrófában fognak meghalni, akkor azonnal visszavonulhatnak. Habár azt mondják, hogy hisznek Istenben, a szívük kételkedik Benne. Azt mondják, hogy Isten szavai az igazság, de a szívük nem hisz az igazságban. Soha nem olvasták Isten szavait, és soha nem hallgattak meg igazán egy prédikációt sem. Soha nem beszéltek az igazságról, és soha nem keresték az igazságot kötelességük teljesítése közben; csak a saját erőfeszítéseiket használják. Ilyen egy tipikus nem hívő. Nem különbözik a hitetlenektől.

Bár a nem hívők elismerik, hogy Isten létezik, nem hisznek az igazságban, és nem fogadják el azt. Szívük mélyén tudják, hogy Isten nem menti meg a nem hívőket – de akkor vajon miért nyújtják el az Isten házában való tartózkodásukat? (Hogy áldást nyerjenek.) Azért, hogy áldást nyerhessenek; ez összefügg az érdekeikkel. A nem hívők szívében ott van a várakozás az áldások elnyerésére, és azt hiszik, hogy a végén a jó szerencse utoléri őket, ha hisznek Istenben, elismerik Őt, nem kételkednek Benne, és nem hagyják el Őt. Következésképpen ezzel a „hittel” felfegyverkezve betelepednek Isten házába, és soha semmi nem fogja őket távozásra bírni. Szerintük mindent megértenek, és a legkevésbé sem ostobák; csak éppen az igazságot nem értik meg. Azt hiszik, hogy amíg nem tesznek rossz dolgokat, és nem zavarják meg a gyülekezet munkáját, addig nem fogják őket eltávolítani vagy kizárni a gyülekezetből, és hogy akkor, ha kivárják a napot, amikor Isten munkája befejeződik, győztesként kerülnek majd ki, és áldást nyernek. Megvannak a saját számításaik, egy dolgon azonban nem tudnak változtatni: Mivel nem hiszik, hogy a megtestesült Isten az egyetlen igaz Isten, és kételkednek Isten mindenek feletti szuverenitásában, soha nem fogják elfogadni az igazságot. Mi történik végül azokkal, akik nem képesek elfogadni az igazságot? (Kivetik őket.) Igen, mindannyiukat kivetik. Ezeket a nem hívőket nem érdekli az igazság, de mindig reménykednek abban, hogy áldottak lesznek. Megértésüket és meghatározásukat Isten igazságáról beszennyezik saját képzelgéseik és elvárásaik, és szalmaszálakba, az „Isten igaz” kijelentésbe kapaszkodnak az életükért. Pontosan mit jelent, hogy ebbe a kijelentésbe kapaszkodnak az életükért? Azt jelenti, hogy folyamatosan elfogultságokkal és téves értelmezésekkel rendelkeznek Isten igazságáról. Azt gondolják: „Istenem, mivel Te igaz vagy, mindent, amit teszek, ezen igazság alapján kellene megközelítened. Nem követtem el gonoszságot, nem okoztam félbeszakításokat és zavarásokat, ezért mutass nekem bőséges irgalmat, és hagyd, hogy maradhassak.” Ebbe a szalmaszálba kapaszkodnak az életükért. Vajon objektív és reális ez az elképzelésük? (Nem reális.) Miért nem reális? Nem hisznek teljesen Isten igazságában, szerencsét próbáló gondolkodásmóddal kívánják kockára tenni azt, és abban reménykednek, hogy Isten teljesíti vágyaikat. Vajon ez nem pusztán vágyvezérelt gondolkodás? Nem tudják, milyen Isten igaz természete, nem keresik az igazságot, és nem igyekeznek megismerni Istent, és különösen nem keresik Isten szavát. Csupán vágyvezérelt gondolkodásuk miatt hisznek így, és van benne egyfajta szerencsepróbáló jelleg is. Miért gondolkodhatnak így? Mert ez az előnyös számukra: Ez a szalmaszál az utolsó mentőkötelük, az utolsó reménységük, amelyre minden tétjüket feltették. Azzal, hogy a saját életüket teszik kockára ezzel a kívánsággal, azt remélik-e, hogy veszíteni fognak? (Nem.) Amikor az emberek szerencsejátékot játszanak, általában abban reménykednek, hogy nyerni fognak, mibe kell tehát ezeknek az embereknek kapaszkodniuk, hogy úgy érezzék, hogy nyerhetnek, és biztosak legyenek benne, hogy nyerni fognak? Ebbe a kijelentésbe: „Isten igaz.” Vajon ezek a nem hívők, akik azt mondják, hogy Isten igaz, valóban így is hiszik? Valóban hisznek abban, hogy Ő minden egyes embernek a tettei szerint fog megfizetni? Vajon Isten igazsága, ahogyan ők értik, ugyanaz, mint Isten valódi igazsága? (Nem ugyanaz.) Vajon tudják, hogy nem ugyanaz? (Tudják.) Akkor hát miért mondogatják folyamatosan, hogy „Isten igaz”? Mi rejtőzik ebben a mondatukban? Milyen szándékokat foglal ez magában? (Ezekkel a szavakkal akarják elérni, hogy Isten teljesítse kéréseiket, és lehetővé tegye számukra a túlélést és a belépést a mennyek országába.) Igen, e kijelentés mögött egy cél áll: Kényszeríteni próbálják vele Istent. Ezeket a szavakat kimondva úgy gondolják: „Hát nem vagy igaz? Én már oly nagy árat fizettem, cselekedj most Te az igazságod szerint. Annyit szaladgáltam és annyi szenvedést elviseltem, hogyan kellene most áldást kapnom?” Ez kényszerítés, zsarolás és hangoskodás. Azt hiszik, hogy áldást nyerhetnek és megkaphatják, amit akarnak, ha kényszerítenek és behízelgik magukat, ahogy egy emberrel tennék. Valóban így cselekedne Isten? Nem, nem cselekedne így. Mivel nem hisznek Isten létezésében, és nem hisznek az Ő természetében, azt pedig végképp nem hiszik, hogy az Ő szava az igazság, ezért mernek felháborító módon Isten ellen lármázni, Istennel vitába szállni, és efféle hazardírozást folytatni. Pontosan azért tesznek ilyen dolgokat, mert nem hívők. A nem hívők viselkednek így, folyton ilyeneket mondogatva: „Annyi szenvedést elviseltem, és mit nyertem?” vagy „Isten igaz, és én Istenben hiszek, nem az emberekben”. A nem hívők gyakran beszélnek így, gyakran efféle beállítottságokat fednek fel és ezeket a viselkedésmódokat mutatják; ez az Istenhez való hozzáállásuk. Nem hisznek az Ő létezésében, mégis Isten kegyeit akarják elnyerni azzal, hogy fáradoznak és megfizetik a dolgok árát, és Isten szavát, a szavakat és doktrínákat, valamint ezeket az elméleteket arra használják, hogy kényszerítsék és megvádolják Istent, hogy elérjék céljukat, az áldások megszerzését. De vajon nem követnek el hibát ezzel a fajta vágyvezérelt gondolkodással? Vajon kifizetődik végül ez a szerencsejátékuk? (Nem.) És tudják-e, hogy veszíteni fognak? Tudják-e, hogy fogadásokat kötnek és hazardíroznak? (Tudják.) Tévedtek. Egyáltalán nem tudják, és azt hiszik, hogy valódi hittel rendelkeznek. Miért gondolják, hogy valódi a hitük? Mondjátok meg Nekem, hogyan ismerhetik fel az emberek ezeket az állapotokat és beállítottságokat? Ha a szekuláris világban élnek, és a hagyományos kultúra olyan klasszikus műveit tanulmányozzák, mint „Konfuciusz analektusai” vagy a „Tao-tö-king”, vajon képesek lesznek felismerni ezeket a viselkedési formákat és lényegeket? (Nem.) Soha nem lesznek képesek rá. Mit kell tenniük az embereknek ahhoz, hogy képesek legyenek felismerni ezeket a természetlényegeiket érintő problémákat? (El kell fogadniuk Isten szavát.) Először is el kell fogadniuk Isten szavát és az igazságot. Hinniük kell abban, hogy Isten minden szava helyes, el kell fogadniuk Isten szavát, és egyfajta tükörként kell tekinteniük rá, amelyhez hasonlíthatják magukat. Csak ezután ismerhetik fel a bennük rejlő állapotokat és nézeteket, és a természetükben jelen lévő romlott beállítottságok problémáját. Ha nem fogadják el az igazságot, vagy nem tekintik Isten szavát igazságnak, akkor vajon létezni fog számukra ez a tükör? (Nem fog.) Soha nem fog létezni számukra. Amikor a szívük mélyén ilyen felháborítóan szembeszállnak Istennel és lármáznak Ellene, vajon felismerik-e, hogy ez probléma? Soha nem ismerik fel. Úgy gondolják, ahogyan gondolkodnak és cselekednek, az helyes, észszerű és tisztességes. Úgy cselekednek, ahogy mindig is cselekedtek, és úgy hisznek, ahogy mindig is hittek, és nem érzik szükségét, hogy boncolgassák vagy feladják bármelyik meglévő nézőpontjukat, és nem látják értelmét annak, hogy elfogadják az Isten szavának foglalkozását, metszését, ítéletetét, fenyítését vagy kinyilatkoztatását. Önmagukért, a saját belső világukban élnek. Semmi, amit tesznek, nem kapcsolódik Isten szavához. Úgy gondolkodnak, ahogyan csak gondolkodni akarnak, és bármit, amit hisznek vagy kitalálnak, helyesnek tartanak, az igazságnak. Az Isten szavához való hozzáállásuk alapján soha nem fogják felismerni a szívük mélyén jelen lévő problémákat. Amikor nap mint nap megfizetik a dolgok árát és szaladgálnak, vajon kiért és miért szaladgálnak? Mi vezérli ezt a viselkedést? Mi a motivációjuk? Egyfelől nincs valódi hitük Istenben, hanem szerencsejátékot szeretnének űzni Vele egyfajta szerencsepróbáló gondolkodásmód alapján. Másfelől az áldások iránti vágyuk uralja őket. Valahányszor az áldások elnyerésére, Isten ígéretének elnyerésére gondolnak, még lelkesebben szaladgálnak. A szívük legmélyén felvirágzik az öröm, néhányan egészen zaklatottá válnak, és könnyeket kezdenek hullatni, mert azt gondolják, hogy Isten olyan sokat ad nekik, és hogy Ő olyan szeretetreméltó. Vajon nem tévhitek ezek? Úgy tűnik, hogy ezek az állapotok és érzelmek ugyanazok, mint amiket az igazságra törekvő emberek éreznek a szívük mélyén, amikor megtapasztalják Isten csapásait, fegyelmezését és dorgálását. Akik az igazságra törekszenek, azok is könnyeket hullatnak és hálát adnak Istennek, de miben különbözik ennek a kétféle embernek a természete? Amikor az igazságra törekvők fájdalmat és szenvedést viselnek el, az azért van, mert úgy érzik, hogy lekötelezettek Istennek, és méltatlanok Isten ígéreteire és áldásaira. Nagyon boldogok, hogy Isten már ennyi mindent adott nekik, de a szívük mélyén szomorúak, mert úgy érzik, hogy nem tettek eleget, és hogy lekötelezettek Istennek. Időnként zaklatottá válnak és könnyekben törnek ki, de ez annak a jele, hogy hálát adnak Istennek az Ő kegyelméért, szánalmáért és türelméért. Amikor látják, hogy Isten nem a vétkeiket, lázadó mivoltukat és romlottságukat nézi, hanem mégis szánalmat és toleranciát tanúsít irántuk, vezeti és kegyelemben részesíti őket, akkor a szívük mélyén valójában lekötelezettséget és fájdalmat éreznek. Bűnbánó, vezeklő állapotban vannak, és még gondolkodni sem mernek azon, hogy van-e reményük az áldások elnyerésére, mert méltatlannak érzik magukat. Milyen természetűek a nem hívők könnyei? Hadd adjak nektek egy leírást erről, és megnézhetitek, hogy pontos-e. Amikor valami történik velük, és látják a Szentlélek nagyszerű munkáját és a kegyelmet, amit Isten ad, amikor a Szentlélek mozgatja, Isten pedig irányítja és megvilágosítja őket, és munkájuk gyümölcsöző, akkor boldogságot éreznek, és szívük mélyén így imádkoznak Istenhez: „Ó, Istenem, köszönöm áldásaidat és vezetésedet. Ez a dicsőség mind Téged illet.” Szívük mélyén nagyon elégedettek önmagukkal, és azt gondolják: „Isten mégsem nem hagyott el engem. Régebben azt gondoltam, hogy nem őszinte a hitem Istenben, mint egy nem hívőé, de most már látom, hogy Isten még így is megáldott, és nem hagyott el engem. Ez azt jelenti, hogy egyre nagyobb a reménységem és az esélyem arra, hogy áldást és szép rendeltetési helyet kapjak. Úgy tűnik, a döntésem, hogy Istenbe vetem a hitem, helyes volt; Isten kiválasztott engem.” Amikor ilyen gondolataik vannak, akkor vajon éreznek-e lekötelezettséget? Vajon megértik önmagukat? Valóban gyűlölik-e sátáni természetüket és arrogáns beállítottságaikat? (Nem gyűlölik.) Éreznek-e valódi hálát azért a munkáért, amit Isten végzett rajtuk? (Nem éreznek.) Még ha ki is fejeznek némi felszínes hálát, a szívük mélyén azt gondolják: „Isten nyilvánvalóan helyesen döntött, amikor engem választott. Hogyan is hihettem volna Őbenne, ha Ő nem választott volna ki engem?” Végül mindezt úgy könyvelik el, hogy visszafizetik a szenvedést, amit elszenvedtek, és az árat, amit fizettek, és úgy gondolják, hogy gyakorlatilag be vannak biztosítva, hogy áldásokat nyernek. Nem érzik magukat lekötelezettnek Istennel szemben, nincs önismeretük, és még kevésbé jellemző rájuk a valódi hála Isten iránt, miközben az áldások iránti vágyuk egyre fokozódik. Mi a különbség azok között az emberek között, akiknek az áldások megszerzése iránti vágya egyre intenzívebbé válik, és azok között, akik méltatlannak érzik magukat az áldásokra, méltatlannak arra, hogy megkapják Isten ígéretét, és arra is, hogy Isten irányítsa és vezesse őket? Az egyik meghátrál, nem akar harcolni, és méltatlannak érzi magát az áldások elnyerésére, míg a másik folyton harcolni akar, állandóan terveket szövöget, azt számolgatja, hogyan fog majd elszámolni Istennel, és így gondolkodik: „Annyi éven át voltam hívő, és annyit szenvedtem, vajon mennyire jók az esélyeim arra, hogy elnyerjem az áldást? Vajon Isten ad nekem áldásokat a jövőben?” A kontraszt szembetűnő: Az egyik harcol, míg a másik méltatlannak érzi magát. E két embertípus közül vajon melyiknek van lelkiismerete és értelme? (Annak, aki méltatlannak érzi magát az áldásokra.) Az, aki méltatlannak érzi magát az áldásokra, megérti a tényleges helyzetet. Úgy érzi, hogy egy jelentéktelen teremtett lény nem méltó az áldásokra a Teremtő színe előtt. Lekötelezettséget és bűnbánatot éreznek, miközben szívük mélyén valódi megértés és még inkább valódi hála van Isten iránt. Megtalálták az igazi helyüket. A másik típus harcol: harcol a rendeltetési helyéért, a státuszért és az áldásokért. Mi a céljuk azzal, hogy elviselik ezt a sok szenvedést és kifizetik mindezt az árat? Azért teszik ezeket a dolgokat, hogy elcserélhessék azokat áldásokért és egy rendeltetési helyért. Remélik, hogy eladhatják saját munkájukat, hogy jutalmat szerezzenek Istentől. Vajon az ilyen ember igazi teremtett lény Isten szemében? Ilyen lenne a teremtett lény, akit Isten óhajt? (Nem.) Mondta valaha is Isten, hogy az áldások vagy jutalmak megszerzésének egyetlen módja az, ha harcolunk értük? (Nem.) Akkor hát mit követel Isten az emberektől? (Azt, hogy úgy viselkedjünk, hogy teljesítsük egy teremtett lény kötelességét.) (Azt, hogy becsületes emberekké váljunk.) Ez néhány konkrét követelés, milyen továbbiak vannak még? (Hogy tetteinkben kövessük Isten szavát és követeléseit.) (Hogy gyakoroljuk azokat az igazságokat, amelyeket ismerünk.) Nem ezek a célok. Folyamatosan elvétitek a dolog lényegét. Még mindig nem tudjátok, hogy mit követel meg Isten az emberektől. A követelményei valójában nagyon egyszerűek: hallgassatok az Ő szavára és engedelmeskedjetek Neki. Ezek a követelmények. Isten szavára hallgatni azt jelenti, hogy az emberekkel szemben támasztott követelményeit a gyakorlatba ültetjük. Az általatok említett követelményeken kívül valójában még sok más is van. Mi a helyzet az Istennek való engedelmességgel? Nem mindig érted meg Isten akaratát, de képes vagy engedelmeskedni Neki? Ez a teremtett lény Teremtőhöz való hozzáállását érinti. Néha talán nem érted meg Isten szavát, miután elolvastad, mivel Ő csak egy parancsot ad neked – hallgatsz rá? Hallgatnod kell rá, anélkül, hogy megkérdeznéd, hogy helyes vagy helytelen, vagy azt, hogy mi áll a hátterében. Bármit mondjon neked Isten, vagy bármivel bízzon meg, hogy tedd meg, hallgatnod kell Rá; ez az engedelmesség. Csak akkor vagy teremtett lény Isten szemében, ha eljutsz az engedelmességre. Hallgatni Isten szavára és engedelmeskedni Neki: ezek Isten követelményei az emberek számára. Van egy másik kifejezés: Isten útján járni. Mit jelent ez a „járás”? Azt jelenti, hogy Isten szava szerint gyakorolni, az Ő szava szerint élni, és olyan embernek lenni, aki az Ő útján jár. Mi az Ő útja? Az Ő szava. Valójában a „hallgatni Isten szavára és engedelmeskedni Neki” és az „Isten útján járni” ugyanazt jelenti, és ez a fajta ember az, akit Isten akar. Mondta-e Isten valaha is az embereknek a következőket: „Nem kell hallgatnod az Én szavamra. Törekedj csak az áldásokra. Soha ne felejtsd el, hogy áldott lehetsz. E cél érdekében le kell mondanod mindenről, több nehézséget kell elviselned, nagyobb árat kell fizetned, és többet kell szaladgálnod”? Vannak-e Istennek ilyen követelményei? Megjelenik ez valahol az Ő szavaiban? (Nem.) Igazak vajon ezek a szavak? (Nem azok.) Nem engedetlenség-e a nem hívők részéről, hogy ezeket a szavakat igazságként kezelik? Mi történik, amikor ezeket a szavakat igazságként kezelik? Hasznot húzhatnak e szavakból, pontosan ez a törekvésük és ambíciójuk. Tudomásul veszik-e a szívükben, hogy Isten mit követel az emberektől? Meg tudnak-e felelni ezeknek a követelményeknek, vagy teljesíteni tudják-e azokat? (Nem tudják.) Vajon miért nem? Mert amint teljesítik ezeket a követelményeket – hallgatnak Isten szavára és engedelmeskednek Neki –, az azt jelenti, hogy fel kell adniuk az áldás utáni sóvárgásukat, és azt az elképzelést, hogy joguk van áldásokat és jutalmakat hajszolni. Az áldások és a jutalmak az éltetőelemük, tehát hajlandóak lesznek lemondani róluk? (Nem.) Ezek a dolgok jelentik az életüket, ezért ha felhagynak velük, elveszítik a lelküket, és az életüknek nem lesz többé értelme. Az áldásokért élnek, ezért ha arra kéred őket, hogy mondjanak le az áldások megszerzéséről, akkor arra kéred őket, hogy menjenek szembe viselkedésük alapelveivel és irányultságával, és mondjanak le önmagukról, ezért ezt nem tudják elfogadni. Ez azt jelenti, hogy arra kérni őket, hogy gyakorolják az igazságot, hallgassanak Isten szavára és engedelmeskedjenek Neki, egyszerűen túl nehéz számukra; megterhelőbb, mint rávenni egy öreg tehenet arra, hogy felmásszon egy fára. Természetükből fakad, hogy ezeket a dolgokat képtelenek megtenni.

Az áldások megszerzésének vágya és szándéka szerint akartok-e élni, vagy pedig két lábbal a földön állva, jól akarjátok végezni a kötelességeteket, megfelelő teremtett lénynek lenni, és olyan embernek, aki hallgat Isten szavára és engedelmeskedik Neki? Milyen emberek szeretnétek lenni? (Olyan teremtett lény akarok lenni, aki mindkét lábával szilárdan a földön áll.) Egyesek nem hajlandók erre. Azt mondják: „Így élni túlságosan nyomasztó. Inkább meghalok, vagy egyszerűen nem hiszek többé. Egy kis áldás utáni vágy és egy kis ambíció nélkül az emberekből hiányzik a motiváció. Kizárt, hogy így tudnék élni, ez túlságosan nyomasztó.” Van köztetek ilyen? (Istenem, néha ilyen vagyok. Időnként ilyen állapotban vagyok.) Gyakoriak ezek az állapotok? Gyakran vannak ilyenek, vagy ritkán? Melyik az erősebb: az áldás utáni vágyakozásotok vagy arra irányuló akaratotok, hogy teremtett lények legyetek? Annak gondolata, hogy lemondjatok minden áldás utáni vágyakozáról, és szilárdan a földön állva tegyétek a kötelességeteket, nem kelti valamelyikőtökben egy leeresztett lufi érzését, mintha az életeteknek nem lenne értelme, és azt, hogy nem érdekel semmi, és nem tudjátok felébreszteni az energiátokat? (Ez tökéletesen jellemez engem.) Akkor súlyos ez az állapot? Alkalmanként érzel egy kisebb késztetést arra, hogy áldásokat nyerj, vagy ez az alaphelyzet nálad? Melyik a jellemző? Jelen pillanatban tudjátok-e, hogy igaz hívők vagy nem hívők vagytok? Ha úgy érzed, hogy minden állapotod és viselkedésed egy igaz hívőé, nem pedig egy nem hívőé, és hogy őszintén hiszel Isten létezésében, és hajlandó vagy elfogadni az Ő szavát, hiszen csak néhány ambíciód és hiúságod van, és reméled, hogy áldásokat nyersz el, ez nem probléma; ettől még megmenekülhetsz, és még változhatsz is. Ha nem hívő vagy, és különösen erősen vágysz az áldásokra, akkor bajban vagy. Milyen út felé haladnak az ilyen emberek? (Az antikrisztusi út felé.) Ha képesek az antikrisztusi út felé venni az irányt, milyen állapotba kerül végül az Istennel való kapcsolatuk? (Az Istennel való szembenállás állapotába.) Képesek lennétek ilyen messzire menni, hogy szembeszegüljetek Istennel? (Én nem akarok szembeszegülni Vele.) Az, hogy nem akarod, csak a te kívánságod. Ezek a dolgok a természetlényegedhez tartoznak? Lehetséges volna számodra, hogy letérj erre az útra? (Ha nem teszek erőfeszítést az igazsággal kapcsolatban, könnyen ezen az úton találhatnám magam, de ha ennek tudatában vagyok és változtatni akarok, megfordítani az irányt és nem ezen az úton járni, akkor egy kicsit jobban megy.) Ha ennek tudatában vagy, az azt jelzi, hogy még mindig van némi tudatosság a szívedben, hogy még mindig van benned vágyódás, és hogy még mindig az igazság felé akarsz törekedni, de a romlott beállítottságok mélyen gyökereznek a szívedben, ezért ott mindig konfliktus van. Minden egyes lépéssel, amit az igazság felé tesztek, és minden egyes alkalommal, amikor elfogadjátok az igazságot, konfliktus dúl a szívetekben, és a folyamatos küzdelem időszakában éltek. Így van ez az új hívőkkel is. Teljesen normális, hogy vannak konfliktusok, és ez elkerülhetetlen azok számára, akik az igazságra kívánnak törekedni. Ez a konfliktus akkor ér véget, amikor elnyerik az igazságot, amikor a Sátánt legyőzik, amikor sátáni természetük, filozófiájuk és logikájuk megsemmisül, és amikor az igazság győzedelmeskedik, és átveszi az uralmat a szívük felett. Azok, akik nem törekszenek az igazságra, akik sátáni természetük szerint élnek, úgy érzik, hogy a szívükben minden rendben van, és egyáltalán nincs ott konfliktus. Érzéketlenek és tompák, a halottak közé tartoznak; mindazok, akik nem fogadják el az igazságot, halottak. Mi az előnye annak, ha az ember szívében konfliktus van? Például, ha a gondolataid felerészben negatívak, felerészben pozitívak, akkor ezek a pozitív gondolatok megadják neked az esélyt, hogy a konfliktus megszűnése után az igazságra való törekvés útjára lépj, ami azt jelenti, hogy 50-50%-os reményed lesz arra, hogy megmenekülj. A negatív gondolatok arra késztethetnek, hogy a testi gondolataidat és elgondolásaidat, vagy a saját szándékaidat, motivációidat és szempontjaidat kövesd. Ez az antikrisztusi útra terelhet, és az Istennel való szembeszegülés útja felé vezethet téged. Azonban ha nagy benned az igazság iránti szeretet, képes vagy elfogadni az igazságot, és elpártolni a Sátántól, akkor nagy az esélyed az üdvösségre is. Ezt az dönti el, hogy képes vagy-e elfogadni az igazságot, és felhasználni azt arra, hogy megtisztítsd magad a romlott beállítottságaidtól. Ez teljes mértékben rajtad múlik, senki más nem segíthet neked ebben; ez a te dolgod. A te dolgod, hogy szereted-e az igazságot vagy sem, és amikor a szíved mélyén konfliktus van, senki sem tud segíteni neked abban, hogy eldöntsd, végül az igazságot, vagy az önző vágyaid kielégítését választod-e: ez saját belső ügyed. Mások csupán beszélgetés és tanácsadás segítségével adhatnak útmutatást neked; azonban az, hogy végül melyik utat választod, csak a te dolgod, senki másé. Ezt mindenkinek meg kell értenie.

2019. augusztus 22.