Akik hisznek Istenben, azoknak a hit ösvényét kell járniuk Isten szavával és az Ő követelményeivel összhangban. A hívőknek az igazság szerint kell viselkedniük. Ha az emberek nem rendelkeznek az igazsággal és a Sátán filozófiái szerint élnek, akkor végül nem fognak pozitív kimenetelt vagy véget elérni. Csupán Isten szava az örök, változatlan igazság. Ha valamely hívő nem Isten szava szerint él, illetve nem az igazságnak megfelelően viselkedik, akkor még a világ embereinél is világtalanabb, reménytelenül vak. Sokak fejét, akik a szekuláris világban egy bizonyos területen elérnek némi sikert és híressé válnak, beborítják a hírnév és a nyereség felhői, és elkezdik nagyra tartani magukat. Tulajdonképpen mások csodálata, dicsérete, megerősítése és elismerése csupán átmeneti megtiszteltetés a számodra. Nem jelképeznek életet, és a legkisebb mértékben sem jelentik azt, hogy valaki a helyes ösvényen jár. Nem többek átmeneti megtiszteltetéseknél és dicsőségeknél. Mik ezek a dicsőségek? Valósak vagy üresek? (Üresek.) Hullócsillaghoz hasonlítanak, felvillannak, majd eltűnnek. Miután az emberek ilyen dicsőségekre, megtiszteltetésekre, tapsra, babérokra és dicséretre tettek szert, attól még vissza kell térniük a valós életbe és úgy élniük, ahogyan élniük kellene. Némelyek képtelenek belátni ezt, és azt kívánják, bárcsak örökre velük maradhatnának ezek a dolgok, ami irreális. Az emberek amiatt szeretnének ilyen környezetben és légkörben élni, amilyen érzést ez kivált bennük; örökre élvezni szeretnék ezt az érzést. Ha képtelenek élvezni, akkor elkezdenek rossz útra térni. Némelyek különböző módszerekkel, például ivással és drogozással kábítják el magukat: így állnak hozzá a Sátán világában élő emberek a hírnévhez és a nyereséghez. Amint valaki híressé válik és kap némi dicsőséget, hajlamos elveszíteni az irányt, és nem tudja, hogyan cselekedjen, vagy mit tegyen. A felhőkben van a feje, és nem tud lejönni onnan – ez veszélyes. Voltatok már valaha ilyen állapotban, vagy tanúsítottatok ilyen magatartást? (Igen.) Mi okozza ezt? Az, hogy az embereknek romlott beállítottságaik vannak. Túlságosan hiúak, túlságosan arrogánsak, nem tudnak ellenállni a kísértésnek vagy a dicséretnek, és nem törekednek az igazságra, illetve nem értik azt. Egyedinek gondolják magukat csupán valamilyen apró eredmény miatt, vagy mert dicsőségben részesültek, azt gondolják, hogy nagy emberré, illetve szuperhőssé váltak. Azt gondolják, mindezen hírnév, nyereség és dicsőség dacára vétek lenne nem nagyra tartani magukat. Azok az emberek, akik nem értik az igazságot, hajlamosak rá, hogy bármikor, illetve bárhol nagyra tartsák magukat. Amikor elkezdik túlságosan nagyra tartani magukat, akkor vajon könnyen le tudnak adni ebből? (Nem.) A némi értelemmel rendelkező emberek nem tartják ok nélkül nagyra magukat. Amikor még semmit nem értek el, nincs mit felajánlaniuk, és a csoportban senki semmi figyelmet nem fordít rájuk, akkor, ha akarnák sem tudnák nagyra tartani magukat. Lehet, hogy kissé arrogánsak és nárcisztikusak, vagy esetleg úgy érzik, hogy némileg tehetségesek és jobbak másoknál, azonban nem hajlanak rá, hogy nagyra tartsák magukat. Milyen körülmények között tartják magukat nagyra az emberek? Amikor mások megdicsérik őket valamilyen teljesítményükért. Úgy gondolják, hogy jobbak másoknál, hogy a többiek hétköznapiak és jelentéktelenek, hogy egyedül ők rendelkeznek státusszal, és nincsenek egy ligában, egy szinten másokkal, hogy felettük állnak. Így szállnak fel a magas lóra. És jogosnak gondolják, hogy olyan nagy véleménnyel vannak saját magukról. Hogyan jutnak erre a következtetésre? Azt hiszik, hogy „egyedi erővel, képességgel és elmével rendelkezem, és hajlandó vagyok arra, hogy az igazságra törekedjek. Már el is értem valamit – nevet szereztem magamnak, és a hírnevem, valamint az értékem meghaladja másokét. Ezért biztosan kitűnök a tömegből, és olyan valaki vagyok, akire mindenki felnéz, tehát helyénvaló az, hogy nagyra tartom magam.” Ezt gondolják az elméjükben, és végül magától értetődővé és természetessé válik az, hogy nagyra tartják magukat. Úgy gondolják, hogy ez kétségtelenül helyes és logikus. Ha nem tartják nagyra magukat, akkor kiegyensúlyozatlannak érzik magukat, mintha alábecsülnék magukat, és nem felelnének mag mások jóváhagyásának; vagyis természetesnek gondolják azt, hogy nagyra tartják magukat. Milyen következményekkel jár az, hogy ily nagyra tartják magukat? (Már nem fognak jól együtt dolgozni másokkal, és a saját módjukon akarnak tenni dolgokat.) Ez a viselkedésük egyik aspektusa. Még mi van? (Már nem állnak két lábbal a földön, már nem igyekeznek előre lépni a munkaterületükön, és túlságosan is arra támaszkodnak, amit már most nyújtani tudnak.) (Nem hajlandóak alávetni magukat olyan helyzeteknek, amelyek nem tetszenek nekik.) Miért nem hajlandóak alávetni magukat? Korábban képesek voltak rá? (Korábban nem volt mire arrogánsnak lenniük, képesek voltak visszafogni és elnyomni önmagukat, így bizonyos mértékig alá tudták vetni magukat. Azonban most már úgy érzik, hogy van mire, vannak képesítéseik, és különböznek másoktól, ezért úgy gondolják, hogy a saját feltételeiket diktálhatják és elutasíthatják az alávetettséget.) Úgy érzik, hogy már különböznek attól, akik korábban voltak, hogy rangjuk van, ismertek, és nem kellene könnyedén alávetniük magukat másoknak. Ha ezt tennék, akkor az nem illene a státuszukhoz, és nem élnének a nevükhöz méltóan. Úgy érzik, joguk van nemet mondani és visszautasítani azt, hogy másoknak alávessék magukat. Még milyen magatartásokat tanúsítanak? (Ha az esetük súlyossá válik, talán Pálhoz hasonlóan még azt is mondják: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája” (2Timóteus 4:7-8), és elkezdenek alkudozni Istennel, elfeledve azt, hogy teremtett lények.) Elfelejtik, hogy kik ők. Szerintetek jó az, ha valaki nagyra tartja magát? (Nem.) Akkor hát miért tartják magukat nagyra az emberek? (A bennük lévő sátáni természet miatt.) A sátáni természet megléte elkerülhetetlen, és bizonyára ez a probléma gyökere. Még milyen okok vannak? Beszéljük a gyakorlati okokról! (Az emberek túl nagy hangsúlyt fektetnek az eredményeikre, úgy kezelve azokat, mint az életet magát. Ezért mindig örömüket lelik a sikerükben, ami az önelégültség állapotához vezet, melyből nem tudnak elszökni.) Ez a dolog bökkenője. Ez azzal kapcsolatos, hogy mire törekednek, mi után vágyakoznak az emberek a szívükben, valamint milyen ösvényt választanak. Sokan úgy gondolják, hogy van érettségük, ameddig el tudnak végezni bizonyos rutinfeladatokat és végezni tudnak bizonyos technikai szakértelmet igénylő kötelességeket. Minél ügyesebb, kivételesebb és csiszoltabb a munkájuk, ez annál inkább bizonyítja, hogy rendelkeznek valósággal, hogy szeretik Istent, és hogy alávetik magukat Neki. Ezt tekintik az életüknek. Ebből eredően minden bizonnyal becsben is tartják és életcéljukként törekednek erre, azonban a céljuk és az irányuk téves, miként az ösvényük is. Sőt, ennek gyökerénél elhajlások vannak az emberek megértésében az életről, az igazság kereséséről és arról, hogy mit jelent rendelkezni az igazságvalósággal. Amikor elhajlások vannak az emberek megértésében, akkor a valamiről való tudásukban és végső értékelésükben is elhajlásoknak kell lennie. Ha elhajlások vannak a megértésedben, akkor abban is elhajlásoknak kell lennie, amire törekszel. Ennek eredményeként az általad választott ösvény is szükségszerűen problémás, és elhajlások lesznek az életed irányában és céljaiban is.

Mindenki tudja, hogy nem jó az, ha valaki nagyra tartja magát csupán azért, mert el tudott érni bizonyos eredményeket a kötelességében. Akkor miért van az, hogy az emberek mégis hajlamosak nagyra tartani magukat? Ez egyrészt az emberek arroganciájából és felületességéből adódik. Vannak más okok is? (Az emberek nem ismerik fel, hogy Isten vezeti el őket ezen eredmények eléréséhez. Azt gondolják, hogy minden érdem az övék, és van mivel felvágniuk, ezért nagyra tartják magukat. Tulajdonképpen Isten munkája nélkül az emberek semmit nem képesek megtenni, de ezt nem tudják belátni.) Ez a megállapítás helyes, és központi helyen áll a kérdést illetően. Ha az emberek nem ismerik Istent és nem rendelkeznek a Szentlélekkel, hogy megvilágosítsa őket, akkor mindig azt fogják gondolni magukról, hogy bármire képesek. Tehát ha van mivel felvágniuk, akkor arrogánssá válhatnak és nagyra tarthatják magukat. Képesek vagytok érzékelni Isten útmutatását és a Szentlélek megvilágosodását a kötelességetek teljesítése során? (Igen.) Ha képesek vagytok érzékelni a Szentlélek munkáját, ám még mindig nagyra tartjátok magatokat, és úgy gondoljátok, hogy rendelkeztek a valósággal, akkor mi folyik itt? (Amikor a kötelességünk teljesítése némi gyümölcsöt hoz, azt gondoljuk, hogy a fele érdem Istené, a másik fele pedig a miénk. Határtalanul felnagyítjuk az együttműködésünket, azt gondolva, hogy semmi nem volt fontosabb az együttműködésünknél, és hogy az Istentől való megvilágosodás nem lett volna lehetséges nélküle.) Akkor hát miért világosított meg téged Isten? Másokat is meg tud világosítani Isten? (Igen.) Amikor Isten megvilágosít valakit, az Isten kegyelméből van. És mi az a kis együttműködés a részedről? Olyasvalami, amiért érdem jár neked, vagy ez a kötelességed és a feladatod? (Ez a kötelességed és a feladatod.) Amikor felismered, hogy ez a kötelességed és a feladatod, akkor helyes a gondolkodásmódod, és eszedbe sem fog jutni, hogy megpróbálj elismerést szerezni érte. Ha mindig azt gondolod, hogy „ez az én hozzájárulásom. Vajon Isten megvilágosodása lehetséges lett volna az együttműködésem nélkül? Ez a feladat az ember együttműködését igényli; az együttműködésünk teszi ki az eredmény javát”, akkor tévedsz. Hogyan tudnál együttműködni, ha a Szentlélek nem világosított volna meg téged, és ha senki nem közölte volna veled az igazságalapelveket? Nem tudnád, mit követel Isten, és a gyakorlat ösvényét sem ismernéd. Még ha alá is akarnád vetni magad Istennek és együttműködni, nem tudnád, hogyan. Nem csupán üres szavakból áll ez a te „együttműködésed”? Valódi együttműködés nélkül csupán a saját ötleteid szerint cselekszel – ebben az esetben az általad teljesített kötelesség megfelel-e a mércének? Semmiképp sem, ami jelzi, hogy milyen problémával állunk itt szemben. Miről van szó? Nem számít, milyen kötelességet teljesít valaki, az, hogy eredményeket ér-e el, hogy a mércének megfelelően teljesíti-e a kötelességét, és elnyeri-e Isten jóváhagyását, az Isten tetteitől függ. Még ha teljesíted is a feladataidat és a kötelességed, ha Isten nem munkálkodik, ha Isten nem világosít meg és vezérel téged, akkor nem fogod tudni az ösvényed, az irányod, sem a céljaid. Végső soron mi adódik ebből? Miután annyi ideig fáradoztál, mégsem teljesítetted megfelelően a kötelességed, és nem tettél szert az igazságra és az életre – minden hiábavaló volt. Tehát az, hogy a kötelességed végzése megfelel-e a mércének, a testvéreid építésére, valamint Isten jóváhagyásának az elnyerése mind Istentől függ! Az emberek csak azokat a dolgokat tudják megtenni, amelyekre ők maguk képesek, amelyeket meg kell tenniük, amelyek a velük született képességeik határain belül vannak – semmi többet. Végső soron tehát a kötelességeid eredményes módon történő teljesítése Isten szavainak útmutatásától, valamint a Szentlélek megvilágosodásától és vezetésétől függ; csakis ekkor tudod megérteni az igazságot, és ekkor tudsz eleget tenni Isten megbízatásának azon ösvény szerint, amelyet Isten adott neked, és az Őáltala meghatározott alapelvek szerint. Ez Isten kegyelme és áldása, és ha az emberek nem tudják észrevenni ezt, akkor vakok. Függetlenül attól, hogy milyen munkát végez Isten háza, mi legyen az eredmény? Az egyik része legyen a tanúságtétel Istennek és Isten evangéliumának terjesztése, a másik része pedig legyen az okítás és az, hogy hasznot hozz a testvéreknek. Isten házának munkája mindkét területen érjen el eredményeket. Isten házában, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet teljesítesz, tudsz Isten útmutatása nélkül eredményeket elérni? Semmiképp sem. Elmondhatjuk, hogy Isten útmutatása nélkül lényegében haszontalan az, amit teszel. Az évek során, miközben haladtok a kötelességeitek végzésével, minél inkább teszitek ezeket a kötelességeket, annál közelebb kerültetek Isten követelményeihez, és minél inkább megértettétek az Ő szándékait, annál inkább felfogtátok az alapelveket. Hogyan éritek el mindezt? (Isten útmutatása által.) Isten útmutatása és a Szentlélek megvilágosodása nélkül mi az, amivel az emberek ténylegesen „hozzájárulhatnak”? „Hozzájárulásuk” egy része az emberi képzelgésük. Az emberek időnként saját képzelgéseik szerint végeznek kötelességeket, azt gondolva, hogy ezáltal tanúságot tudnak tenni Istennek. Az eredmény azonban ennek az ellenkezője. Amit ebből kihoznak, az nem csupán nem éri az Istennek való tanúságtétel kívánt hatását, hanem irreálisnak és impraktikusnak is tűnik, pusztán emberi képzelgések és koholmányok termékének, ami végső soron szégyent hoz Istenre. A másik része ennek az emberi elképzelések. Az emberek szeretnek a saját elképzeléseik alapján cselekedni, és úgy gondolni, hogy az elképzeléseik összhangban vannak az igazsággal. Amikor az elképzeléseik szerint cselekednek, úgy gondolják, hogy megkapják mások jóváhagyását és Istent dicsőítik. Ennek eredményeként sok dolgot a saját elképzeléseik alapján tesznek, és nem csupán az Istennek való tanúságtétel kíván hatását nem érik el, hanem félre is vezetnek másokat, hogy igazságként fogadják el ezeket az elképzeléseket. Ez nem csupán abban akadályozza őket, hogy alávessék magukat Istennek, hanem félreértésekhez, gyanakvásokhoz, kárhoztatásokhoz, és Isten elleni káromláshoz is vezet. Ilyen következményekkel jár az, ha valaki a saját elképzelései alapján cselekszik és terjeszti ezeket az elképzeléseket. Amikor az emberek nem teljesen értik az igazságot, a saját képzelgéseikre és elképzeléseikre támaszkodnak, hogy azok vezéreljék a tetteiket. A képzelgések és az elképzelések mellett az emberek „hozzájárulásának” másik vetülete az emberi tudás. Miután különböző területeken rengeteg tudásra tettek szert, ezt a tudást arra használják, hogy felbecsüljék Isten követelményeit, elképzelve, hogy mi az igazság, és saját maguk ítélve meg, hogyan végezzék a kötelességüket és tegyenek eleget Isten szándékainak. Mi az eredménye az ilyen tetteknek? Bizonyára ellentmondanak Isten szándékainak, mivel az emberi tudás ellentmond az igazságnak és szembeszegül vele. Amikor az emberek az emberi tudás alapján végzik a kötelességüket, milyen helyzetet teremt ez az egyházban? Az emberek elkezdik bálványozni a tudást, és egymáshoz hasonlítgatni magukat, hogy ki tud többet, ki olvasott több könyvet, kinek vannak magasabb tudományos fokozatai. Ezek azok a dolgok, amelyeket szeretnek összehasonlítani. Amikor ilyen helyzet áll elő az egyházon belül, vajon van ennek bármi köze ahhoz, hogy az emberek emberi tudást használnak a szolgálatra és az Istennek való tanúságtételre? Van bizony. Milyen következményekkel jár az, ha valaki tudást használ a kötelessége végzésére és az Istennek való tanúságtételre? Oda vezet, hogy előnyben részesíti az emberi tudást az igazság szeretetével szemben, és az emberi tudásra való törekvés ösvényére tereli el az embereket. Ez helytelen, és teljes mértékben letéríti az illetőt az igaz útról. Ami az Isten melletti tanúságtételt és az Ő szolgálatát illeti, nem számít, hogy az emberek képzelődéseket, elképzeléseket vagy emberi tudást használnak ezekhez, e megközelítésmódok egyike sem érheti el azt a kívánt eredményt, hogy segítsen az embereknek megismerni Istent és alávetni magukat Neki. Ehelyett könnyen megakadályozhatja az embereket abban, hogy Istenhez forduljanak. Tehát a képzelődések, elképzelések vagy emberi tudás felhasználása arra, hogy Istennek bizonyságot tegyen valaki, mind egyfajta ellenállás Istennel szemben. Ez megszakítja és megzavarja Isten munkáját, és Ő nem hagyja jóvá az ilyen cselekedeteket.

Az emberi képzelődések, elképzelések és tudások mind a gondolat birodalmának a vonatkozásai. Az emberi tettek egyrészt az egyén saját gondolatain és szempontjain alapszanak, másrészt pedig az illető romlott beállítottságán, ami döntő szerepet játszik. Ha az emberek nem értik az igazságot, nem ismerik magukat, nem fogadják el az igazságot, nem gyakorolják az igazságot, és képtelenek alávetni magukat Istennek és az igazságnak, akkor mire alapozzák a kötelességük teljesítését? A saját arroganciájuk, csalárdságuk, gonoszságuk, rosszindulatuk és hajthatatlanságuk alapján cselekszenek, amelyek mind a romlott beállítottságuk aspektusai. Milyen következményekkel jár az, ha e romlott beállítottságokra alapozva teljesítik a kötelességüket? (Az emberek nem tudnak összhangban együttműködni másokkal, és az egyház munkáját is megszakíthatják és megzavarhatják.) Ismerni kell ezeket a következményeket. Mindenki a tetszése szerint cselekszik, nem az igazságot gyakorolva. Ki-ki a saját dolgát teszi, diszharmóniában cselekedve, és megszakítást és megzavarást okozva. A munka, amelynek a kivitelezése jól is történhetett volna, kaotikussá és rendetlenné válik. Ez egyáltalán nem különbözik attól, ahogyan a nem hívők között történnek a dolgok. Milyen légkör uralkodik a Sátán táborában, legyen szó a társadalomról vagy hivatalos körökről? Milyen gyakorlatok népszerűek? Némileg értenetek kellene ezeket. A tetteiknek milyen alapelveik és irányvonalaik vannak? Mindenki öntörvényű, mindenki a saját útját járja. A saját érdekeiknek megfelelően cselekednek és azt teszik, amit csak akarnak. Akinek felhatalmazása van, azé az utolsó szó. Egyáltalán nem gondolnak másokra. Csak teszik, amit akarnak, hírnévre, nyereségre és státuszra törekedve, és teljes mértékben a saját preferenciáik szerint cselekedve. Amint hatalomhoz jutnak van, hamar gyakorolják is ezt a hatalmat mások felett. Ha megsérted őket, akkor megkeserítik az életedet, és semmit nem tehetsz, csupán ajándékokat ajánlhatsz fel nekik. Gonoszak, akár a skorpió, készen állnak a törvények, az állami rendeletek megsértésére, sőt, akár bűntettek elkövetésére is. Mindezekre képesek. Ilyen sötétség és gonoszság van a Sátán táborában. Namármost, Isten eljött, hogy megmentse az emberiséget, hogy lehetővé tegye az emberek számára az igazság elfogadását, az igazság megértését, és azt, hogy kiszabaduljanak a Sátán fogságából és hatalmából. Ha nem fogadjátok el az igazságot és nem gyakoroljátok az igazságot, akkor vajon nem éltek-e még mindig a Sátán hatalma alatt? Ez esetben mi a különbség a ti jelenlegi állapototok és az ördögök és a Sátán állapota között? Ugyanúgy versengtek, akárcsak a nem hívők. Ugyanúgy harcoltok, akárcsak a nem hívők. Reggeltől estig cselszövéssel, ármánykodással, irigykedéssel és vitatkozással vagytok elfoglalva. Mi ennek a problémának a gyökere? Az, hogy az embereknek romlott beállítottságaik vannak és e romlott beállítottságok szerint élnek. A romlott beállítottságok uralma a Sátán uralma; a romlott emberi mivolt a sátáni beállítottságban lakozik, és senki nem kivétel ez alól. Ne gondold hát, hogy túlságosan jó, túlságosan szelíd, vagy túlságosan becsületes vagy ahhoz, hogy hatalomért és nyereségért folyó harcokba bonyolódj. Ha nem érted az igazságot és nem Isten vezet téged, akkor bizonyára nem vagy kivétel, és a jámborságod vagy a kedvességed, illetve a fiatalságod miatt a legkevésbé sem maradhatsz ki a hírnévért és nyereségért folyó harcokból. Tulajdonképpen te is hírnévre, nyereségre és státuszra fogsz törekedni mindaddig, amíg lehetőséged van rá és a körülmények megengedik. A hírnév és a nyereség után kapkodás olyan emberek jellemző viselkedése, akik a Sátán elvetemült természetével rendelkeznek. Senki nem kivétel ez alól. A romlott emberiség egészét a hírnév, a nyereség és a státusz élteti, és bármilyen árat megfizetnek az e dolgokért folyó harcukban. Így van ez mindazokkal, akik a Sátán hatalma alatt élnek. Tehát aki nem fogadja el vagy érti meg az igazságot, aki nem tud az alapelvek szerint cselekedni, az sátáni beállítottság közepette él. A sátáni beállítottság már eluralta a gondolataidat és irányítja a viselkedésedet; a Sátán teljesen az irányítása alá és a fogságába vetett, és ha nem fogadod el az igazságot és nem lázadsz fel a Sátán ellen, akkor nem fogsz tudni elmenekülni. Namármost, a kötelességed teljesítése során Isten házában némileg alávetett vagy, némileg rugalmas szívű, némileg komoly, van némi felelősségtudatod, félre tudod tenni a saját rangoddal való törődést, és gyakran ellen tudsz állni a versengésnek, képes vagy engedni másoknak, képes vagy harmonikusan együttműködni másokkal, és keresni, valamint várni, amikor olyan dolgokkal találkozol, amelyeket nem értesz. Hogyan tettél szert erre a hozzáállásra és viselkedésre? Ez közvetlenül kapcsolódik Isten ellátásához, útmutatásához és öntözéséhez. Mindez az Isten által elmondott számos szó eredménye. Máskülönben, legyen bár valakinek jó képessége, nem tudja felfedezni az igazságot vagy megérteni az igazságot. Ha Isten nem jött volna el ezen igazságok kifejezése végett, akkor hova mennének az emberek, hogy ráleljenek az igazságra? Az emberek gyermekkoruktól fogva oktatásban részesülnek és sok éven át iskolába járnak, azonban megtanulták az igazságot? Egyáltalán nem. Az emberek csodálják a hírességeket és a nagy embereket, és magasztalják a kulturális ismereteket, de vajon megismerték az igazságot? Nem ismerték meg. Sok-sok könyv elolvasása után sem ismerték meg az igazságot. Valójában egyáltalán nincs igazság az egész világon. Csak miután Isten eljött és elhozta az igazságot meg az örök élethez vezető utat, és miután több éven át olvassák Isten szavát, fedezik fel végül az emberek az igazságot. Csak ekkor ismerik fel az igazság értékét és becses voltát. Az emberek ezen a ponton felismerik, hogy a múltban képzelgésekre, elképzelésekre és emberi tudásra alapozták a szavaikat, a tetteiket és a viselkedésüket. E dolgoktól eltekintve pedig romlott beállítottság hajtotta őket. Az emberek szívét eltöltő elképzelések, emberi tudás és képzelgések nem az igazság. Az emberek tehát hajlamosak megélni a Sátán romlott természetének különböző vonatkozásait. Az emberi hasonlatosságot nem tudják megélni, és akkor sem tudnak tartózkodni a hazudozástól, ha akarnak, és még néhány jó dolog megtétele is nehezükre esik. Akik a Sátán természete szerint élnek, azok természetes módon a Sátán képmását jelenítik meg. A szavaikat, a tetteiket és a viselkedésüket is a Sátán természete befolyásolja, és egyikük sem tud megszökni ettől. Ha fel tudjátok ismerni ezt, akkor milyen gondolkodásmóddal kell rendelkeznetek a kötelességetek teljesítése során, függetlenül attól, hogy értek-e el bizonyos eredményeket, tesztek-e bizonyos hozzájárulásokat, jó viselkedést tanúsítotok-e-, vagy megtapasztaltok-e bizonyos változásokat? (Legyetek hálásak Istennek.) Köszönjétek meg Istennek. Minden dicsőség Istené. Isten az, aki ezt tette, az embereknek nincs mivel dicsekedniük. Mindenkinek különböző fokú adottságai vannak. Némelyek például a ösztönösen fogékonyak a zene ritmusára és dallamára, míg mások a táncban tűnnek ki. Függetlenül attól, hogy természetüknél fogva milyen tehetségekkel rendelkeznek az emberek, ezeket mind Isten adja, és az embereknek nincs mivel dicsekedniük. Egészen biztosan nem a szüleiktől örökölték ezeket a tehetségeket, mert a szüleik talán nem is rendelkeznek ezekkel a tehetségekkel, de ha mégis, akkor sem tudják átadni a tehetségeiket a gyermekeiknek; a szülők nem tudnak tehetségeket megtanítani a gyermekeiknek, ha a gyermekekben nincs már meg a természetes képesség. Tehát az emberek tehetségeinek és ajándékainak semmi közük a szüleikhez. Természetesen ezek a tehetségek nem olyan dolgok, amelyek tanulás által elsajátíthatók. Az emberek vele született ajándékait és tehetségeit Isten adja. Ezeket Isten már régen előre elrendelte. Ha Isten ostobának alkotott téged, akkor van értelme az ostobaságodnak; ha éles eszűvé tett, akkor van értelme az éles eszednek. Bármilyen tehetségeket ad neked Isten, bármik is az erősségeid, bármilyen magas is az IQ-d, ezeknek mind van céljuk Isten számára. Ezeket a dolgokat mind előre elrendelte Isten. Az életben játszott szerepedet és az általad végzett kötelességet Isten rendelte el réges-régen. Némelyek azt látják, hogy mások olyan erősségekkel rendelkeznek, amelyekkel ők nem, és elégedetlenek. Meg akarják változtatni a dolgokat azáltal, hogy többet tanulnak, többet látnak és szorgalmasabbak. Azonban be van korlátozva az, hogy mit tud elérni a szorgalmuk, és nem tudják leelőzni az adottságokkal és szakértelemmel rendelkezőket. Nem számít, mennyire harcolsz ellene, ez haszontalan. Isten elrendelte, hogy mi legyél, és senki semmit nem tehet azért, hogy megváltoztassa ezt. Amiben jó vagy, abban kell erőfeszítést tenned. Amilyen kötelesség illik hozzád, azt a kötelességet végezd. Ne próbáld ráerőltetni magad olyan területekre, amelyek kívül esnek a készségeid körén, és ne irigykedj másokra. Mindenkinek megvan a feladata. Ne gondold, hogy te mindent jól tudsz csinálni, hogy tökéletesebb vagy jobb vagy másoknál, mindig mások leváltására vágyva és mutogatva magad. Ez romlott beállítottság. Vannak, akik azt gondolják, hogy semmit nem tudnak jól csinálni, és hogy egyáltalán nincsenek készségeik. Ha ez így van, akkor legyél csupán olyan valaki, aki gyakorlatiasan hallgat és aláveti magát. Tedd meg, amit tudsz, és tedd meg jól, minden erőddel. Ez elegendő. Isten meg lesz elégedve. Ne mindig arra gondolj, hogy mindenkin túltegyél, mindent jobban csinálj másoknál és minden tekintetben kitűnj a tömegből. Miféle beállítottság ez? (Arrogáns beállítottság.) Az embereknek mindig arrogáns beállítottságuk van, és ha törekedni is akarnak az igazságra és eleget tenni Istennek, ez nem sikerül nekik. Ha arrogáns beállítottság vezérli őket, akkor az a legvalószínűbb, hogy elkóborolnak. Némelyek például mindig fel akarnak vágni azzal, hogy Isten követelményei helyett a saját jó szándékaikat juttatják kifejezésre. Vajon Isten jóváhagyná a jó szándékok ilyesfajta kifejezésre juttatását? Ahhoz, hogy törődj Isten szándékaival, követned kell Isten követelményeit, ahhoz pedig, hogy végezd a kötelességedet, alá kell vetned magad Isten intézkedéseinek. Akik jó szándékokat juttatnak kifejezésre, nem törődnek Isten szándékaival, hanem inkább mindig új trükköket kívánnak bevetni és hangzatos szavakat mondani. Isten nem azt kéri, hogy ily módon legyél figyelmes. Némelyek azt mondják, hogy ez a versenyszellemük. A versengés önmagában véve negatív dolog. A Sátán arrogáns természetének a kinyilatkoztatása – megnyilvánulása. Ha ilyen beállítottságod van, akkor mindig megpróbálsz lent tartani másokat, megpróbálsz eléjük kerülni, mindig manőverezel, mindig megpróbálsz elvenni az emberektől. Igencsak irigy vagy, senkinek nem engedsz, és mindig megpróbálod megkülönböztetni magad a tömegtől. Ez bajt jelent; így cselekszik a Sátán. Ha tényleg szeretnél elfogadható teremtett lény lenni, akkor ne a saját álmaidat hajkurászd. Rossz dolog, ha a céljaid elérése végett megpróbálsz felsőbbrendű és alkalmasabb lenni annál, amilyen vagy. Meg kell tanulnod alávetni magad Isten vezényléseinek és intézkedéseinek, és szilárdan meg kell állnod azon a helyen, amelyet egy emberi lénynek elk ell foglalnia; csupán ez az értelem bizonyítása.

Melyek a viselkedésetek alapelvei? Viselkedjetek a hivatalotok szerint, találjátok meg a számotokra megfelelő helyet, és végezzétek a rátok szabott kötelességet; csak az ilyen embernek van józan esze. Vannak például olyanok, akik jártasak bizonyos szakmai készségekben és felfogják az alapelveket, nekik magukra kellene venniük a felelősséget és elvégezni az utolsó ellenőrzéseket azon a területen; vannak olyanok, akik ötletekkel és meglátásokkal tudnak előállni, inspirálni tudnak másokat, és segíteni nekik jobban teljesíteni a kötelességeiket – akkor ők álljanak elő ötletekkel. Ha megtalálod a neked megfelelő helyet, és összhangban dolgozol a testvéreiddel, akkor teljesíteni fogod a kötelességed, és a hivatalodnak megfelelő lesz a magatartásod. Lehetséges, hogy eredetileg csak ötletekkel tudsz előállni, de ha megpróbálsz másvalamit felajánlani, és végül nagyon igyekszel ezen, de még mindig képtelen vagy rá; akkor, ha mások biztosítják ezeket a dolgokat, kényelmetlenül érzed magad, és nem szeretnéd meghallgatni, a szíved fáj és feszélyezett, és panaszkodsz Istenre, igazságtalannak nevezve Őt – akkor ez bizony ambíció. Milyen beállítottság az, amely ambíciót szül valakiben? Az arrogáns beállítottság szüli az ambíciót. Ezek az állapotok bizonyára bármikor felbukkanhatnak bennetek, és ha nem keresitek az igazságot, hogy megoldjátok őket, és nincs az életbe való belépésetek, és nem tudtok e tekintetben megváltozni, akkor alacsony lesz annak a képesítésnek és tisztaságnak a szintje, amivel a kötelességeiteket teljesítitek, és az eredmények sem lesznek valami jók. Ez nem a kötelességetek kielégítő végzése, és azt jelenti, hogy Isten nem nyert tőletek dicsőséget. Isten mindenkinek különböző tehetségeket és ajándékokat adott. Némelyek két vagy három területen tehetségesek, mások egy területen, megint mások pedig egyáltalán nem tehetségesek – ha megfelelően tudtok közelíteni ezekhez a dolgokhoz, akkor van józan eszetek. Az értelemmel bíró egyén képes lesz megtalálni a helyét, a hivatala szerint viselkedni, és jól teljesíteni a kötelességeit. Aki soha nem tudja megtalálni a helyét, az olyan valaki, akinek mindig van ambíciója. Mindig státuszra és nyereségre törekszik. Soha nem elégszik meg azzal, amije van. További nyereségszerzés végett megpróbál elvenni annyit, amennyit csak tud; mindig az extravagáns vágyainak a kielégítését reméli. Azt gondolja, hogy ha vannak ajándékai és jó képességű, akkor többet kellene élveznie Isten kegyelméből, és nem hiba az, hogy van néhány extravagáns vágya. Vajon az ilyen embernek van józan esze? Nem arcátlanság az, hogy mindig extravagáns vágyai vannak? Akiknek van lelkiismeretük és józan eszük, azok érzik, hogy ez arcátlanság. Akik értik az igazságot, azok nem teszik meg ezeket az ostoba dolgokat. Ha a kötelességed hű teljesítését reméled, hogy visszafizesd Isten szeretetét, az nem extravagáns vágy. Ez összhangban van a normális emberi mivolt lelkiismeretével és józan eszével. Ez boldoggá teszi Istent. Ha valóban jól kívánod teljesíteni a kötelességed, akkor először meg kell találnod a neked megfelelő hivatalt, majd teljes szíveddel, elméddel és erődből meg kell tenned mindazt, amit tudsz, a tőled telhető legjobban. Ez kielégítő, és a kötelesség ilyesfajta teljesítésében van bizonyos mértékű tisztaság. Ez az, amit egy valódi teremtett lénynek tennie kell. Először is meg kell értened, mi a valódi teremtett lény. A valódi teremtett lény nem emberfeletti, hanem olyan valaki, aki lényegre törően és gyakorlatiasan él a földön; egyáltalán nem rendkívüli, és egyáltalán nem kivételes, hanem ugyanolyan, mint bármely hétköznapi ember. Ha mindig le szeretnél előzni másokat, hogy mindig mások fölé rangsoroljanak, akkor ezt az arrogáns, sátáni beállítottságod idézi elő, az ambíciód által kiváltott téveszme ez. Valójában nem tudod ezt elérni, és lehetetlen számodra, hogy elérd. Isten nem adott neked ilyen tehetséget, illetve készséget, és ilyen lényeget sem adott neked. Ne feledd, hogy az emberiség hétköznapi tagja vagy, semmilyen tekintetben nem különbözöl másoktól, bár esetleg más a megjelenésed, a családod és a neveltetésed, és lehetnek eltérések a tehetségeidben és az ajándékaidban. Azonban ne feledd: nem számít, mennyire vagy egyedi, csupán ezekben a csekélységekben vagy az, és a romlott beállítottságod ugyanolyan, mint a többieké. A tanúsítandó hozzáállásod és az alapelvek, amelyeket a kötelességed teljesítésekor be kell tartanod, megegyeznek a többiekével. Az emberek csupán az erősségeik és az ajándékaik tekintetében különböznek. Az egyházban némelyek tudnak gitározni, némelyek erhun tudnak játszani, mások pedig dobolni tudnak. Ha e területek bármelyike érdekel, akkor meg tudod tanulni. Függetlenül attól, hogy milyen konkrét készségről vagy technológiáról van szó, amennyiben élvezed a tanulást és ügyes vagy, meg tudod tanulni. Miután elsajátítottál egy új készséget, felhasználhatod további kötelesség teljesítésére, nem csupán az emberek, hanem Isten kedvére is téve ezzel. Nagyon is áldott dolog további készségekre szert tenni és még inkább hozzájárulni Isten házának a munkájához. Semmi gond nincs az új dolgok tanulásával, ameddig valaki fiatal és jó az emlékezőtehetsége. Ennek csak haszna van, kára nincs. Kedvez a kötelességek teljesítésének és Isten háza munkájának. Ha valaki a kötelessége végzése közben különböző új dolgok tanulására összpontosít, az azt jelenti, hogy szorgalmas és felelősségteljes; sokkal jobb azoknál, akik nem kötelezték el magukat a munkájuk mellett. Ám ha valamit már tanulsz egy ideje, és még mindig nem érted, akkor az azt jelzi, hogy nincs képességed azon a területen. Ahogyan némelyek jól tudnak táncolni, azonban hamisan énekelnek, illetve nincs zenei tehetségük – ez velük született és nem változtatható meg. Az ilyen helyzethez a megfelelő hozzáállással kell közelíteni. Ha tudsz táncolni, akkor táncolj jól! Ha Isten dicsérő szíved van, akkor énekelj bár hamisan, Isten nem bánja. Ameddig öröm van a szívedben, az elegendő. Függetlenül attól, hogy miben rejlenek a személyes tehetségeid, amennyiben használod azokat, az jó dolog. Teljesítsd lelkiismeretesen a kötelességeidet, ezt jelenti a hivatalodnak megfelelő magatartás.

Senki ne gondolja magát tökéletesnek, kiemelkedőnek, nemesnek vagy másoktól különbözőnek; mindezt az ember arrogáns beállítottsága és tudatlansága idézi elő. Mindig különállóként gondol magára – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem tudja elfogadni a hiányosságait, és soha nem tud szembenézni a hibáival és a kudarcaival – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg másoknak, hogy fölé emelkedjenek vagy jobbak legyenek nála – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg, hogy mások erősségei felülmúlják vagy meghaladják az övéit – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg másoknak, hogy jobb gondolataik, javaslataik és nézeteik legyenek, mint neki, és amikor felfedezi, hogy mások jobbak nála, akkor negatívvá válik, nem kíván szólni, szorong és lehangolt, vagy felzaklatja magát – mindezt egy arrogáns beállítottság okozza. Egy arrogáns beállítottság a hírneved védelmezőjévé tehet téged, aki nem tudja elfogadni mások helyreigazításait, nem tud szembenézni a hiányosságaival, és nem tudja elfogadni a saját kudarcait és hibáit. Sőt, ha valaki jobb nálad, az gyűlöletet és féltékenységet kelthet a szívedben, és korlátozva érezheted magad, olyannyira, hogy nem kívánod megtenni a kötelességed, és hanyaggá válsz a teljesítésében. Egy arrogáns beállítottság kiválthatja belőled ezeket a viselkedéseket és gyakorlatokat. Ha képesek vagytok rá, apránként ássatok mélyebbre az összes ilyen részletben, érjetek el áttörést, és értsétek meg őket. Aztán ha képesek vagytok fokozatosan lázadni ezek ellen a gondolatok ellen, lázadni ezek ellen a téves elképzelések ellen, véleményeket és még viselkedéseket is, és nem korlátoznak; és ha a kötelességetek teljesítésében meg tudjátok találni a nektek megfelelő hivatalt, és alapelvek szerint cselekedni, és teljesíteni azt a kötelességet, amelyet teljesíteni tudtok és nektek van szánva; akkor idővel képesek lesztek jobban teljesíteni a kötelességeiteket. Ebből áll a belépés az igazságvalóságba. Ha be tudsz lépni az igazságvalóságba, akkor meg fog rajtad jelenni az emberi hasonlatosság, és az emberek azt fogják mondani: „Ez az ember a hivatala szerint viselkedik, és úgy végzi a kötelességét, mint aki két lábbal áll a földön. Nem természetességre, forrófejűségre, avagy romlott, sátáni beállítottságára hagyatkozik a kötelessége végzéséhez. Visszafogottan cselekszik, Istent félő szíve van, szereti az igazságot, a viselkedése és a kifejezései pedig azt fedik fel, hogy fellázadt a saját teste és preferenciái ellen.” Mily csodálatos az, ha ily módon viselkedik valaki! Amikor mások felemlegetik a hiányosságaidat, nem csak elfogadni tudod azokat, hanem derűlátó is vagy, higgadtan nézve szembe a hiányosságaiddal és a hibáiddal. Egészen normális a lelkiállapotod, szélsőségektől mentes, forrófejűségtől mentes. Vajon nem ezt jelenti emberi hasonlatossággal rendelkezni? Csak az ilyen emberek értelmesek.

Milyen beállítottság az, amikor az emberek mindig takargatják, mindig szépítgetik magukat, mindig pózolnak, hogy mások nagyra tartsák őket, és ne vegyék észre a hibáikat vagy a hiányosságaikat, amikor mindig a legjobb oldalukat próbálják mutatni másoknak? Ez arrogancia, hamisítás, képmutatás, a Sátán beállítottsága, valami elvetemült dolog. Vegyük a sátáni rezsim tagjait: nem számít, mennyit harcolnak, viszálykodnak vagy ölnek a sötétben, senki nem jelentheti vagy leplezheti le őket. Attól félnek, hogy az emberek meglátják démoni arcukat, és mindent megtesznek, hogy elfedjék azt. Nyilvánosan mindent megtesznek, hogy tisztára mosdassák magukat, elmondva, mennyire szeretik az embereket, milyen nagyszerűek, dicsőségesek és tévedhetetlenek ők. Ez a Sátán természete. A Sátán természetének legfeltűnőbb jellegzetessége a trükközés és a megtévesztés. És mi ennek a trükközésnek és megtévesztésnek a célja? Az emberek félrevezetése, annak megakadályozása, hogy lássák a lényegét és a foga fehérjét, elérve ezzel az uralma meghosszabbítását. A hétköznapi embereknek talán nincs ilyen hatalmuk és rangjuk, de ők is azt kívánják, bárcsak mások kedvező színben látnák őket, bárcsak nagyra tartanák és magas rangra emelnék őket az emberek a szívükben. Ez romlott beállítottság, és ha az emberek nem értik az igazságot, akkor képtelenek felismerni ezt. A romlott beállítottságokat a legnehezebb felismerni. Könnyű felismerni a saját hibáidat és hiányosságaidat, azonban a saját romlott beállítottságodat nem könnyű felismerni. Azok az emberek, akik nem ismerik magukat, soha nem beszélnek a romlott állapotukról – mindig azt gondolják, hogy rendben vannak. És anélkül, hogy felismernék, elkezdenek felvágni: „A hitem évei alatt oly sok üldöztetésen mentem át, és oly sok nehézséget szenvedtem el. Tudjátok, hogyan kerekedtem felül mindezen?” Ez arrogáns beállítottság? Milyen motiváció húzódik meg amögött, hogy mutogatják magukat? (Az, hogy az emberek nagyra tartsák őket.) Mi motiválja őket annak elérésében, hogy nagyra tartsák őket az emberek? (Az, hogy rangot kapjanak az ilyen emberek elméjében.) Ha rangot kapsz valaki más elméjében, akkor amikor veled vannak, tiszteletteljesek az irányodban, és különösen udvariasak, amikor beszélnek hozzád. Mindig felnéznek rád, mindig mindenben előre engednek, kitérnek előled, hízelegnek és engedelmeskednek neked. Mindenben kikérik a véleményedet és engedik, hogy te hozz döntéseket. Te pedig egyfajta élvezetet lelsz ebben – úgy érzed, hogy mindenki másnál erősebb és jobb vagy. Mindenki szereti ezt az érzést. Ez annak az érzése, hogy rangod van valakinek a szívében; az emberek bele szeretnének merülni ebbe. Ezért versengenek az emberek a státuszért, és szeretnének rangot kapni mások szívében, hogy mások becsüljék őket és hódoljanak nekik. Ha nem származna ebből ilyen élvezetük, akkor nem törekednének a státuszra. Ha például nincs rangod valakinek a lelkében, akkor egyenlő elbánásban részesít, egyenrangúként kezel. Ellentmond neked, amikor szükséges, nem lesz veled udvarias vagy tiszteletteljes, és még az is lehet, hogy elmegy, mielőtt befejezed a mondandódat. Ez bosszantana? Nem szereted, amikor így bánnak veled az emberek; az tetszik, amikor minden pillanatban hízelegnek neked, felnéznek rád és dicsőítenek téged. Szereted, amikor te vagy mindennek a középpontja, minden körülötted forog, és mindenki hallgat rád, felnéz rád, és aláveti magát az irányításodnak. Vajon nem arra irányuló vágy ez, hogy királyként uralkodj, hogy hatalmad legyen? A szavaidat és a tetteidet a státuszra való törekvés, annak megszerzése hajtja, és ezért küzdesz, meg akarod ragadni és versengsz érte másokkal. A célod valamilyen pozíció megszerzése, és az, hogy Isten választott népe hallgasson rád, támogasson téged és hódoljon neked. Ha már megszerezted ezt a pozíciót, akkor hatalomra is szert tettél, és élvezheted a státusz előnyeit, mások csodálatát, valamint az adott pozícióval járó összes többi előnyt. Az emberek mindig álcázzák magukat, felvágva mások előtt, különböző látszatokat keltve, takargatva és szépítve magukat, hogy mások tökéletesnek gondolják őket. Ezzel az a céljuk, hogy rangot szerezzenek, és élvezhessék a státusz előnyeit. Ha nem hiszed el, gondod át alaposan: miért akarod mindig azt, hogy nagyra tartsanak az emberek? Azt akarod, hogy hódoljanak neked és felnézzenek rád, hogy végül átvedd a hatalmat és élvezd a státusz előnyeit. Ez a rang, amelyre oly kétségbeesetten törekszel, sok előnyt hoz majd neked, és mások pontosan ezeket az előnyöket fogják irigyelni és kívánni. Amikor az emberek megízlelik a rangból fakadó sok előnyt, az mámorossá teszi őket, és belevetik magukat ebbe a fényűző életbe. Az emberek azt gondolják, hogy csupán az ilyen élet nincs elpazarolva. A romlott emberiség örömét leli az e dolgokban való elmerülésben. Ennélfogva amint valaki szert tesz egy bizonyos pozícióra, és élvezni kezdi az azzal járó különböző előnyöket, könyörtelenül epekedni kezd ezen bűnös élvezetek után, mígnem soha nem ereszi el őket. A hírnévre és a rangra való törekvést lényegében annak vágya hajtja, hogy sütkérezzen az adott pozícióból eredő előnyökben, hogy királyként uralkodjon, hogy ellenőrzést gyakoroljon Isten választott népe felett, hogy minden felett uralma legyen, hogy önálló királyságot alapítson meg, ahol kiélheti magát a státuszának előnyeiben és elmerülhet a bűnös élvezetekben. A Sátán sokféle módszert használva téveszti meg az embereket, szedi rá őket, és nézi őket bolondnak, hamis benyomásokat adva nekik. Még megfélemlítést és fenyegetéseket is felhasznál arra, hogy csodálják és féljék az emberek, annak végső céljával, hogy alávessék magukat és hódoljanak neki. Ebben leli kedvét a Sátán; és ez a célja azzal is, hogy vetélkedik Istennel, hogy embereket nyerjen meg magának. Így hát, amikor rangért és hírnévért küzdötök mások körében, akkor miért küzdötök? Tényleg a jó hírnévért? Nem. Valójában azon előnyökért küzdesz, amelyeket a jó hírnév hoz neked. Ha mindig élvezni akarod ezeket az előnyöket, akkor meg kell küzdened értük. Ám na nem értékeled ezeket az előnyöket, és azt mondod: „Nem számít, hogy bánnak velem az emberek. Csak egy hétköznapi ember vagyok. Nem érdemlem meg ezt a fajta jó bánásmódot, és nem kívánok hódolni valakinek. Isten az egyetlen, akit igazán imádnom és félnem kell. Csak Ő az én Istenem és az én Uram. Nem számít, mennyire jó valaki, milyen nagyszerű képességei vannak, milyen óriási tehetsége, vagy milyen pompás vagy tökéletes az imázsa, nem ő a tiszteletem tárgya, mert nem ő az igazság. Nem ő a Teremtő; nem ő a Megváltó, és nem tud vezényelni, vagyis szuverén uralkodni az ember sorsa felett. Nem ő a hódolatom tárgya. Egyetlen emberi lény sem érdemli ki a hódolatomat” – ez vajon nem felel meg az igazságnak? Ha viszont nem hódolsz másoknak, hogyan bánj velük, ha ők hódolni kezdenek neked? Meg kell találnod a módját, hogy leállítsd őket ebben, és segíts nekik kitörni ebből a mentalitásból. Meg kell találnod a módját, hogy megmutasd nekik az igazi arcod, és engedd, hogy lássák a rútságodat és az igazi természetedet. A kulcs az, hogy megértesd az emberekkel: nem számít, milyen jó a képességed, milyen magas az iskolázottságod, milyen tájékozott vagy milyen intelligens vagy, attól még mindig csupán hétköznapi ember vagy. Nem vagy tárgya senki csodálatának vagy hódolatának. Elsősorban szilárdan meg kell állnod a pozíciódban, és nem visszavonulni, miután hibákat vétesz vagy megszégyenülsz. Miután hibákat vétesz és megszégyenülsz, ha nem csupán elszalasztod beismerni ezt, hanem megtévesztést is használsz azért, hogy elfedd vagy szépítgesd, akkor tetézed a hibádat és még rondábbnak tünteted fel magad. Még nyilvánvalóbbá válik az ambíciód. A romlott emberi lények jók saját maguk álcázásában. Nem számít, mit tesznek, vagy milyen romlottságot fednek fel, mindig álcázniuk kell magukat. Ha valami rosszul sül el, vagy valami rosszat tesznek, akkor másokat akarnak hibáztatni. Azt akarják, hogy a jó dolgokért az övék legyen az érdem, a rossz dolgokért viszont másokat hibáztassanak. Vajon nincs a valós életben sok ilyen álcázás? Túl sok van belőle. Hibák elkövetése vagy álcázás: melyik kapcsolódik a beállítottsághoz? Az álcázás beállítottság kérdése, arrogáns beállítottság, elvetemültség és csalárdság van benne; ezt különösen utálja Isten. Lényegében, amikor álcázod magad, mindenki érti, hogy mi történik, de azt gondolod, hogy mások nem látják, és minden tőled telhetőt megtéve érvelsz és mentegeted magad azért, hogy megőrizd a tekintélyed, és mindenkivel elhitesd, hogy semmi rosszat nem tettél. Ez nem ostobaság? Mások mit gondolnak erről? Hogy éreznek? Undorodnak és iszonyodnak. Ha hibát követsz el, és helyesen tudod kezelni, és lehetővé tudod tenni, hogy mindenki más beszéljen róla, engedélyezve, hogy megjegyzéseket fűzzenek hozzá, és felismerjék azt, és meg tudsz nyílni és boncolgatni azt, akkor mi lesz mindenkinek a véleménye rólad? Azt fogják mondani, hogy becsületes ember vagy, mert a szíved nyitva áll Isten előtt. A tetteiden és a viselkedéseden keresztül meg tudják látni a szívedet. Ám ha megpróbálod álcázni magad és mindenkit megtéveszteni, akkor nem lesznek rólad nagy véleménnyel, és azt fogják mondani, hogy ostoba és esztelen ember vagy. Ha nem próbálsz meg színlelni vagy mentegetni magad, ha be tudod ismerni a hibáidat, akkor mindenki azt fogja mondani, hogy becsületes vagy és bölcs. És mi tesz téged bölccsé? Mindenki követ el hibákat. Mindenkinek vannak hibái és hiányosságai. Valójában mindenkinek ugyanaz a romlott beállítottsága van. Ne gondold magad nemesebbnek, tökéletesebbnek és kedvesebbnek másoknál; ez teljes mértékben ésszerűtlen. Amint világossá válik számodra az emberek romlott beállítottsága és a romlottságuk valódi arca és lényege, nem próbálod majd elrejteni a saját hibáidat, és nem fogod felróni másoknak a hibáikat – mindkettővel helyesen tudsz majd szembenézni. Csak ekkor válsz éleslátóvá és nem teszel ostoba dolgokat, ami bölccsé tesz téged. Akik nem bölcsek, azok ostoba emberek, és mindig leragadnak az apró hibáiknál, miközben a színfalak mögött lopakodnak. Visszataszító ezt látni. Tulajdonképpen amit teszel, az azonnal nyilvánvaló mások számára, ám te mégis otrombán előadod a műsort. Mások számára ez egy bohóc előadásának tűnik. Vajon nem bolondság ez? Dehogynem. Az ostoba emberekben nincs bölcsesség. Nem számít, hány prédikációt hallanak, még mindig nem értik az igazságot, és semmit sem olyannak látnak, amilyen valójában. Soha nem szállnak le a magas lóról, azt gondolva, hogy mindenkitől különböznek és mindenkinél tiszteletreméltóbbak; ez arrogancia és önelégültség, ez ostobaság. A bolondoknak nincs lelki megértésük, ugye? Azokban a dolgokban nincs lelki megértésed, amelyek terén ostoba és esztelen vagy, és nem tudod könnyen megérteni az igazságot. Ez a dolog valósága.

A romlott beállítottság nem változik meg egyik napról a másikra. Az embernek mindenben folyamatosan elmélkednie kell magáról, és meg kell vizsgálnia magát. Meg kell vizsgálnia a tetteit és a viselkedését Isten szavainak fényében, meg kell próbálnia megérteni önmagát, és rálelni az igazság gyakorlásának az ösvényére. Ily módon kezelhető a romlott beállítottság. Szükség van a mindennapi életben megmutatkozó romlott beállítottságokon való töprengésre és azok feltárására, elemzés és tisztánlátás gyakorlására az alapján, ahogy valaki az igazságot felfogja, és a fokozatos áttörésre, hogy képes legyen az igazság gyakorlására és összes cselekedetének az igazsághoz való igazítására. Ezen törekvés, gyakorlat és önismeret révén a romlottság e megnyilatkozásai kezdenek eltünedezni, és van remény rá, hogy végül átalakul az illető beállítottsága. Ez az ösvény. Az ember beállítottságának az átalakulása az élete fejlődésének a kérdése. Meg kell ragadni az igazságot és gyakorolni azt. Csak az igazság gyakorlásával kezelheti az ember a romlott beállítottság problémáját. Ha a romlott beállítottság továbbra is állandóan megmutatkozik, olyannyira, hogy minden tettben és szóban feltárul, akkor az azt jelenti, hogy nem alakult át az illető beállítottsága. Komolyan boncolgatni kell és fel kell tárni mindent, ami a romlott beállítottsághoz kapcsolódik. Az embernek keresnie kell az igazságot ahhoz, hogy felfedje és kezelje a romlott beállítottság kiváltó okait. Csak így oldható meg teljesen a romlott beállítottság problémája. Ha már rátaláltál erre az ösvényre, akkor van remény a beállítottságod átalakítására. Ezek a valós életre vonatkozó, nem üres dolgok. A kulcs abban rejlik, hogy az egyének szívvel-lélekkel, szorgalmasan az igazságvalóságoknak tudják-e adni magukat, és gyakorolni tudják-e az igazságot. Amennyiben képesek az igazság gyakorlására, fokozatosan elkezdhetik levetni a romlott beállítottságukat. Isten követelményei szerint és a hivataluk szerint tudnak viselkedni. Megtalálva a helyüket, szilárdan megállva a szerepükben teremtett lényként, és olyan emberré válva, aki valóban hódol Istennek és aláveti magát Őneki, Isten el fogja ismerni őket.

2020. február 20.