Ébredjetek, fivérek! Ébredjetek, nővérek! Az én napom nem késik; az idő élet, és az időt visszaszerezni annyi, mint életet menteni! Az idő nincs messze! Ha megbuktok a főiskolai felvételi vizsgán, akkor tanulhattok, és annyiszor ismételhetitek meg, ahányszor csak akarjátok. Az Én napom azonban nem tűr további halasztást. Emlékezzetek! Emlékezzetek! Ezekkel a hasznos szavakkal buzdítalak benneteket. A világ vége a szemetek előtt bontakozik ki, és a nagy katasztrófák gyorsan közelednek. Mi a fontosabb: az életetek, vagy az alvásotok, ételetek, italotok és ruházatotok? Eljött az idő, hogy mérlegeljétek ezeket a dolgokat. Ne kételkedjetek tovább, és ne zárkózzatok el a bizonyosságtól!

Milyen szánalmas! Milyen szegény! Milyen vak! Milyen kegyetlen az emberiség! Valóban, süket fülekkel hallgattok szavamra – vajon hiába beszélek hozzátok? Még mindig olyan hanyagok vagytok – miért? Miért van ez? Tényleg soha nem jutott eszetekbe ilyen gondolat? Kiért mondom ezeket a dolgokat? Higgyetek Őbenne! Én vagyok a ti Megmentőtök! Én vagyok a ti Mindenhatótok! Vigyázzatok! Vigyázzatok! Az elveszett idő soha többé nem tér vissza – emlékezzetek erre! Nincs olyan gyógyszer a világon, ami gyógyítja a megbánást! Szóval, hogyan kellene beszélnem veletek? Vajon az Én szavam nem méltó a ti gondos, ismételt mérlegelésetekre? Annyira hanyagul bántok az Én szavammal és olyan felelőtlenül az életetekkel; hogyan tudnám ezt elviselni? Hogyan tudnám?

Miért nem tudott ennyi idő alatt rendes gyülekezeti élet kialakulni közöttetek? Azért, mert hiányzik belőletek a hit; nem vagytok hajlandóak megfizetni az árat, felajánlani magatokat, feláldozni magatokat Énelőttem. Ébredjetek, fiaim! Higgyetek Bennem, fiaim! Szeretteim, miért nem veszitek figyelembe azt, ami az Én szívemben van?