Az ember a fény közepette él, de nincs tudatában a fény értékességének. Nem ismeri a fény lényegét, a fény forrását, sőt azt sem tudja, hogy kihez tartozik a fény. Amikor átadom a fényt az embereknek, azonnal megvizsgálom az emberek közötti állapotokat: A fénynek köszönhetően minden ember változik és növekszik, és elhagyja a sötétséget. A világegyetem minden szegletére ránézek, és látom, hogy a hegyek ködbe burkolóznak, a vizek befagytak a hidegben, és hogy, mivel a fény érkezik, az emberek kelet felé néznek, hogy talán felfedezhetnek valami értékesebbet – az ember azonban továbbra sem képes arra, hogy észrevegyen a ködben egy biztos irányt. Mivel az egész világot köd borítja, amikor a felhők közül tekintek rá, soha nincs egyetlen ember, aki rájönne létezésemre. Az ember a földön keres valamit; mintha élelem után kutatna; úgy tűnik, meg akarja várni eljövetelemet – de nem ismeri az Én napomat, és gyakran csak a keleten pislákoló fényt figyeli. Minden nép között azokat keresem, akik valóban összhangban vannak az Én szívemmel. Én minden nép között járok, és minden nép között élek, de a földi ember biztonságban van, és így nincs senki, aki valóban összhangban van az Én szívemmel. Az emberek nem tudják, hogyan törődjenek az Én akaratommal, nem látják cselekedeteimet, nem tudnak a világosságban járni, és a fény nem világít rájuk. Bár az ember mindig nagyra becsüli a szavaimat, képtelen átlátni a Sátán csalárd tervein; mivel az ember érettsége túl csekély, nem képes azt tenni, amit a szíve kíván. Az ember soha nem szeretett Engem őszintén. Amikor felmagasztalom őt, méltatlannak érzi magát, de ez nem készteti arra, hogy megpróbáljon eleget tenni Nekem. Ő csupán betölti a „státuszt”, amit adtam neki, és átvizsgálja azt; közömbös az Én szeretetreméltóságommal szemben, ehelyett kitartóan táplálkozik a státusza nyújtotta előnyökből. Nem az ember hiányossága ez? Amikor a hegyek megmozdulnak, tudnának-e tenni egy kitérőt a te státuszod kedvéért? Amikor a vizek áradnak, meg tudnak-e állni az ember státusza előtt? Vajon az ember státusza által megfordulhat az ég és a föld? Egykor újra meg újra irgalmas voltam az emberhez – ezt azonban senki sem becsüli vagy értékeli. Csak hallgatták, mint egy történetet, vagy olvasták, mint egy regényt. Tényleg nem érintik meg szavaim az ember szívét? Tényleg nincs hatása a kijelentéseimnek? Lehetséges, hogy senki sem hisz a létezésemben? Az ember nem szereti önmagát; hanem szövetkezik a Sátánnal, hogy megtámadjon Engem, és a Sátánt „eszközként” használja, amellyel Engem szolgálhat. Leleplezem a Sátán minden csalárd tervét, és megakadályozom azt, hogy a föld népe magáévá tegye a Sátán megtévesztéseit, hogy ne szegüljenek szembe Velem annak létezése miatt.

A királyságban Én Király vagyok – de az ember ahelyett, hogy Királyaként bánna Velem, úgy bánik velem, mint a „Megváltóval, aki alászállt a mennyből”. Így arra vágyik, hogy alamizsnát adjak neki, és nem igyekszik megismerni Engem. Oly sokan könyörögtek Előttem, mint a koldusok; oly sokan nyitották ki előttem „zsákjukat”, és esedeztek, hogy adjak nekik élelmet a túléléshez; oly sokan szegezték Rám mohó tekintetüket, mint az éhes farkasok, és azt kívánták, bárcsak felfalhatnának, hogy hasukat megtömjék; oly sokan hajtottak fejet csendben, szégyenkezve vétkeik miatt, és kegyelmemért imádkoztak, vagy önként elfogadták fenyítésemet. Amikor kijelentéseimet teszem, az ember különféle ostobaságai nevetségesnek tűnnek, s a fényben feltárul igazi formája; és a ragyogó fényben az ember képtelen megbocsátani önmagának. Ezért Elém siet, hogy leboruljon, és megvallja bűneit. Az embert „őszintesége” miatt ismét felveszem az üdvösség szekerére, ezért hálás Nekem, és szeretetteljes pillantást vet Rám. Mégsem hajlandó továbbra sem valóban menedéket keresni Nálam, és nem adta át Nekem teljesen a szívét. Csak dicsekszik Velem, de nem szeret Engem igazán, mert nem fordította Felém a lelkét; a teste Előttem van, de a szíve mégis Mögöttem. Mivel az ember túlságosan kevéssé érti a szabályokat, és nem érdekelt abban, hogy Elém járuljon, megfelelő támogatást nyújtok neki, hogy makacs tudatlansága közepette Felém fordulhasson. Pontosan ez az az irgalom, amelyet az embernek adok, és az a módszer, amellyel igyekszem megmenteni őt.

Az emberek szerte a világegyetemben ünneplik az Én napom eljövetelét, és angyalok járnak minden népem között. Amikor a Sátán zavart okoz, az angyalok mennyei szolgálatukkal mindig segítik az Én népemet. Nem az emberi gyengeség miatt téveszti meg őket az ördög, hanem a sötétség erőinek támadása miatt egyre inkább igyekeznek megtapasztalni az emberi létet a ködön keresztül. Minden népem aláveti magát az Én nevemnek, és soha senki nem lázad fel, hogy nyíltan szembeszegüljön Velem. Az angyalok munkálkodásának következtében az ember elfogadja az Én nevemet, és minden az Én munkám áramlatában van. A világ összeomlik! Babilon bénultan áll! Ó, a vallásos világ! Hogyne pusztítaná el az Én földi hatalmam? Ki merészel mégis engedetlenkedni és szembeszegülni Velem? Az írástudók? Minden vallási tisztségviselő? A földi uralkodók és hatóságok? Az angyalok? Ki ne ünnepelné testem tökéletességét és teljességét? Minden nép közül ki az, aki ne énekelné szüntelenül dicséretemet, ki az, aki ne lenne hiánytalanul boldog? A nagy vörös sárkány barlangjának földjén élek, de ez mégsem késztet arra, hogy reszkessek a félelemtől vagy elmeneküljek, mert már minden népe gyűlölni kezdte őt. Soha semmi nem tette „kötelességét” a sárkány előtt, a sárkány kedvéért; hanem mindenek a saját belátásuk szerint cselekszenek, és minden a saját útját járja. Hogyan ne pusztulnának el a föld országai? Hogyan ne omolnának össze a föld országai? Hogyan ne ujjonghatna az Én népem? Hogyan ne énekelhetnének örömükben? Vajon ez az ember műve? Vajon ez az ember kezének munkája? Én adtam az ember létezésének gyökeret, és anyagi javakkal láttam el őt, mégis elégedetlen jelenlegi körülményeivel, és azt kéri, hogy beléphessen az Én királyságomba. Ám hogyan léphetne be az Én királyságomba ilyen könnyen, anélkül, hogy megfizette volna az árát, és hajlandó lenne felajánlani önzetlen odaadását? Ahelyett, hogy bármit is kicsikarnék az embertől, követelményeket támasztok vele szemben, hogy földi királyságom dicsőséggel teljen meg. Az embert Én vezettem el a jelen korba, ebben az állapotban létezik, és az Én világosságom útmutatása közepette él. Ha nem így lenne, a földi emberek közül ki ismerhetné a kilátásait? Ki értené meg az Én akaratomat? Gondoskodásomat hozzáadom az ember igényeihez; nem áll ez összhangban a természet törvényeivel?

Tegnap még szél és eső közepette éltetek; ma már beléptetek királyságomba, és annak népévé váltatok; holnap pedig élvezni fogjátok áldásaimat. Ki képzelt el valaha is ilyesmit? Tudjátok-e, hogy mennyi viszontagságot és nehézséget fogtok megtapasztalni életetek során? Szél és eső közepette haladok előre, hosszú éveket töltöttem az emberek között, és eljutottam az időben a mai napig. Nem pontosan az Én irányítási tervem lépései ezek? Ki tett hozzá valaha is a tervemhez? Ki tud elszakadni az Én tervem lépéseitől? Népek százmillióinak szívében élek, népek százmilliói között vagyok Király, és népek százmilliói utasítottak el, és rágalmaztak meg. Az Én képmásom nem igazán van az ember szívében. Az ember csak halványan érzékeli szavaimban az Én dicsőséges arcomat, de gondolatai zavarása miatt nem bízik saját érzéseiben; csak egy homályos Énem van a szívében, de az sem marad ott sokáig. S így az Irántam való szeretete is ilyen: a szeretete Előttem rapszodikusan jelenik meg, mintha minden ember a saját vérmérséklete szerint szeretne Engem, mintha szeretete a ködös holdfényben ki-be kacsintgatna. Ma már csak az Én szeretetemnek köszönhető, hogy az ember megmarad, és hogy volt szerencséje életben maradni. Ha nem így lenne, akkor az emberek közül ki az, akit ne vágna le a lézer girhes teste miatt? Az ember még mindig nem ismeri önmagát. Hivalkodik Előttem, és henceg a hátam mögött, de senki sem merészel szembeszegülni Velem szemtől szembe. Az ember azonban nem ismeri annak az ellenszegülésnek a jelentését, amelyről beszélek; hanem továbbra is megpróbál becsapni Engem, és továbbra is felmagasztalja magát – ezzel nem nyíltan szembeszegül-e Velem? Eltűröm az ember gyengeségét, de a legkevésbé sem vagyok elnéző a saját maga teremtette ellenállással szemben. Bár ismeri jelentését, nem hajlandó ennek a jelentésnek megfelelően cselekedni, és csupán a saját preferenciái szerint cselekszik, becsapva Engem. Szavaimban mindenkor világossá teszem természetemet, az ember mégsem békél meg a vereséggel – és ezzel felfedi beállítottságát. Ítéletem közepette az ember teljesen meggyőződik majd, és fenyítésem közepette végre megéli az Én képmásomat, és az Én megnyilvánulásommá válik a földön!

1992. március 22.