Annyi mindent szeretnék elmondani az embernek, annyi mindent kell elmondanom neki. De az ember túlságosan is híján van az elfogadás képességének; az ember képtelen teljesen felfogni szavaimat az általam nyújtottak szerint, és csak az egyik aspektust érti meg, míg a másikról nem vesz tudomást. Én mégsem ölöm meg az embert tehetetlensége miatt és gyengesége sem bánt Engem. Csupán végzem a munkámat, és úgy beszélek, ahogy mindig is tettem, még akkor is, ha az ember nem érti a szándékaimat; amikor eljön a nap, az emberek meg fognak ismerni Engem a szívük mélyén, és emlékezni fognak Rám a gondolataikban. Amikor eltávozom erről a földről, az pontosan az az időpont lesz, amikor az ember szívében trónra szállok, vagyis ekkor lesz az, amikor minden ember megismer Engem. Hasonlóképpen lesz az is, amikor fiaim és népem uralkodik majd a földön. Azok, akik ismernek Engem, biztosan a Királyságom oszlopai lesznek, és rajtuk kívül más nem lesz alkalmas arra, hogy uralkodjon és hatalmat gyakoroljon a Királyságomban. Mindazok, akik ismernek Engem, birtokában vannak lényemnek, és képesek arra, hogy Engem valamennyi ember között megéljenek. Nem érdekel, hogy az ember milyen mértékben ismer Engem: senki semmilyen módon nem akadályozhatja munkámat, és az ember nem nyújthat Nekem segítséget, és nem tehet Értem semmit. Az ember csakis az Én vezetésemet követheti a Világosságomban, és az Akaratomat keresheti ebben a világosságban. Ma képesítésekkel rendelkeznek az emberek, és azt hiszik, hogy a legkisebb gátlás nélkül parádézhatnak Előttem, és nevethetnek és viccelődhetnek Velem, és egyenrangúként szólhatnak Hozzám. Az ember még mindig nem ismer Engem, még mindig hiszi, hogy természetünk hasonló, hogy mindketten húsból és vérből vagyunk, és mindketten az emberi világban lakunk. Túlságosan csekély az Engem félő szíve; fél Engem, amikor Előttem van, de képtelen arra, hogy a Lélek előtt szolgáljon engem. Olyan, mintha az ember számára a Lélek egyáltalán nem is létezne. Ennek eredményeképpen még egyetlen ember sem ismerte meg a Lelket; megtestesülésemben az emberek csak egy húsból és vérből álló testet látnak, és nem érzékelik Isten Lelkét. Valóban eleget lehet tenni így a szándékaimnak? Az emberek mesterei annak, hogy átverjenek Engem; úgy tűnik, hogy a Sátán kifejezetten arra képezte ki őket, hogy becsapjanak Engem. Engem azonban nem zavar a Sátán. Bölcsességemet továbbra is arra fogom használni, hogy meghódítsam az egész emberiséget, és legyőzzem az egész emberiség megrontóját, hogy Királyságom megvalósulhasson a földön.

Az emberek között vannak olyanok, akik megpróbálták megállapítani a csillagok méretét vagy a világűr nagyságát. A kutatásaik azonban soha nem bizonyultak gyümölcsözőnek, és csak annyit tehetnek, hogy csüggedten fejet hajtanak, és beletörődnek a kudarcba. Ha feltekintek az emberek között, és megfigyelem az ember dinamikáját a kudarcaiban, nem látok senkit, aki teljesen meg van győződve Rólam, senkit, aki engedelmeskedik Nekem és aláveti magát Nekem. Milyen vadak az emberi ambíciók! Amikor a mélység teljes felülete homályos volt, az emberek között kezdtem megízlelni a világ keserűségét. Lelkem beutazza a világot, és minden ember szívét szemügyre veszi, de ugyanígy Én is testet öltött Testemben hódítom meg az emberiséget. Az ember nem lát Engem, mert vak; az ember nem ismer Engem, mert érzéketlenné vált; az ember szembeszáll Velem, mert lázadó; az ember eljön, hogy meghajoljon Előttem, mert legyőztem; az ember eljön, hogy szeressen Engem, mert eredendően méltó vagyok az ember szeretetére; az ember megél Engem, és kinyilvánít Engem, mert hatalmam és bölcsességem összhangba hozza őt a szándékaimmal. Helyem van az ember szívében, de soha nem kaptam még az embertől olyan szeretetet Irántam, amely a lelkében lakozik. Az ember lelkében valóban vannak dolgok, amelyeket mindenek felett szeret, de Én nem tartozom közéjük, és így az ember szeretete olyan, mint egy szappanbuborék: Amikor a szél fúj, kipukkad, eltűnik, és nem látjuk többé. Mindig is állandó és változatlan voltam az emberhez való hozzáállásomban. Vajon az emberiség közül bárki megtehette volna ugyanezt? Az ember szemében olyan megfoghatatlan és láthatatlan vagyok, mint a levegő, és ezért az emberek nagy többsége csak a határtalan égbolton, vagy a hullámzó tengeren, vagy a nyugodt tavon, vagy az üres szavak és doktrínák között keres. Nincs egyetlen ember sem, aki ismeri az emberiség lényegét, még kevésbé van olyan, aki bármit is el tudna mondani a Bennem rejlő titokzatosságról, és ezért nem is kérem, hogy az ember érje el azt a legmagasabb színvonalat, amit képzelete szerint megkövetelek tőle.

Szavaim közepette hegyek dőlnek le, a vizek visszafelé áramlanak, az ember alázatossá válik, és a tavak szakadatlanul áradni kezdenek. Bár a háborgó tengerek dühödten törnek az ég felé, szavaim közepette az ilyen tengerek lecsillapodnak, mint a tó felszíne. Kezem legcsekélyebb intésére a heves szélviharok azonnal eloszlanak és távoznak Tőlem, és az emberi világ azonnal újra nyugalomba kerül. De amikor dühömet szabadjára engedem, a hegyek azonnal darabokra szakadnak, a föld azonnal rázkódni kezd, a víz azonnal felszárad, és az embert azonnal katasztrófa sújtja. Dühömben nem veszek tudomást az ember sikolyairól, nem nyújtok segítséget kiáltásaira, mert haragom egyre fokozódik. Amikor a mennyben vagyok, a csillagokat még soha nem ejtette pánikba jelenlétem. Ehelyett szívüket az értem végzett munkájukba fektetik, és így több fényt adok nekik, és ragyogóbbá teszem őket, hogy nagyobb dicsőséget szerezzenek Nekem. Minél fényesebb a menny, annál sötétebb az alant lévő világ; oly sokan panaszkodtak, hogy intézkedéseim nem megfelelőek, oly sokan elhagytak Engem, hogy megteremtsék saját királyságukat, amelyet arra használnak, hogy eláruljanak Engem, és visszafordítsák a sötétség állapotát. Mégis, kik érték el mindezt az elhatározásuk révén? És kik voltak sikeresek elhatározásukban? Ki tudja visszafordítani azt, amit az Én kezem rendezett el? Amikor a tavasz elterjed a földön, titokban és csendben fényt küldök a világba, hogy a földön az ember hirtelen frissességet érezzen a levegőben. Mégis, éppen abban a pillanatban elhomályosítom az ember szemét, hogy pusztán ködbe burkolózó földet lásson, és minden ember és dolog homályossá válik. Az emberek csak annyit tehetnek, hogy felsóhajtanak magukban, és azt gondolják: „Miért csak egy pillanatig tartott a fény? Miért ad Isten az embernek csak ködöt és homályt?” Az emberek kétségbeesése közepette a köd egy pillanat alatt eltűnik, de amint megpillantanak egy fénysugarat, záporesőt zúdítok rájuk, és a dobhártyájukat szétzúzza a mennydörgés, miközben alszanak. A pánik miatt nincs idejük menedéket keresni, és elnyeli őket a felhőszakadás. Egy pillanat alatt minden, ami az ég alatt van, tisztára mosódik haragvó dühöm közepette. Az emberek többé nem panaszkodnak a kezdődő heves esőzések miatt, és mindannyiukban megszületik a félő szív. E hirtelen lezúduló eső miatt az emberek túlnyomó többsége megfullad az égből lezúduló vízben, és tetemekké válnak a vízben. Az egész földre tekintek, és látom, hogy sokan ébredeznek, hogy sokan bűnbánatot tartanak, hogy sokan kis csónakokban keresik a vizek forrását, hogy sokan meghajolnak Előttem, hogy bocsánatomat kérjék, hogy sokan meglátták a fényt, hogy sokan meglátták arcomat, hogy sokaknak van bátorságuk élni, és hogy az egész világ átalakult. Ezt a nagy esőáradatot követően minden ismét olyan lett, amilyen a gondolataimban volt, és többé már nem lázad. Nemsokára az egész földet betöltik a nevetés hangjai, a földön mindenütt a magasztalás légköre uralkodik, és nincs már hely dicsőségem nélkül. Bölcsességem mindenütt jelen van a földön, és az egész világegyetemben. Minden dolgok között ott vannak bölcsességem gyümölcsei, valamennyi ember között bölcsességem remekművei hemzsegnek; minden olyan, mint valamennyi dolog a Királyságomban, és minden ember nyugalomban lakik az Én egeim alatt, mint a juhok a legelőimen. Én valamennyi ember fölött mozgok, és mindenütt figyelek. Soha semmi sem látszik öregnek, és egyetlen ember sem olyan, mint régen volt. A trónon pihenek, az egész világegyetem fölött nyugszom, és teljesen elégedett vagyok, mert minden visszanyerte szentségét, és ismét békésen lakhatok Sionban, és a földi emberek nyugodt, elégedett életet élhetnek vezetésem alatt. Minden nép mindent az Én kezem irányítása alatt tart, minden nép visszanyerte korábbi intelligenciáját és eredeti megjelenését; többé nem borítja őket por, hanem a Királyságomban olyan szentek, mint a jáde, mindegyiknek olyan az arca, mint az ember szívében lévő szenté, mert a Királyságom létrejött az emberek között.

1992. március 14.