A múltban senki sem ismerte a Szentlelket, még kevésbé voltak tisztában az úttal, amelyen a Szentlélek járt. Ezért az emberek mindig bolondot csináltak magukból Isten előtt. Joggal mondhatjuk, hogy szinte mindenki, aki hisz Istenben, nem ismeri a Szentlelket, és a hitük kusza és zavaros. Nyilvánvalóan az emberek nem értik Istent; és bár a szájuk azt mondja, hogy hisznek Őbenne, a viselkedésük alapján lényegében önmagukban hisznek, nem pedig Istenben. Saját valós tapasztalataimban láttam, hogy Isten a megtestesült Istenről tesz bizonyságot, és kívülről úgy tűnik, hogy az emberek kénytelenek elismerni Isten bizonyságtételét, csak aligha mondható el, hogy hisznek abban, hogy Isten Lelke teljesen tévedhetetlen. Én azonban azt mondom, hogy amiben az emberek hisznek, az nem ez a személy, még kevésbé Isten Lelke, hanem a saját érzéseik. Nem csupán önmagukban hisznek ezzel? Amit mondok, az igaz. Nem bélyegzem meg az embereket, de egy dolgot tisztáznom kell: az, hogy az emberek eljutottak a mai napig, akár tisztán látnak, akár összezavarodtak, a Szentléleknek köszönhető. Ez nem olyasmi, ami felett az embereknek bármiféle irányításuk van. Ez egy példa arra, amit korábban említettem arról, hogy a Szentlélek kényszeríti az emberek hitét; ilyen módon működik a Szentlélek, és ez a Szentlélek által választott út. Függetlenül attól, hogy az emberek lényegében kinek hisznek, a Szentlélek erőszakkal ad az embereknek egyfajta érzést, és ráveszi őket, hogy higgyenek a szívükben lévő Istenben. Vajon nem így hiszel-e te is? Nem érzed-e, hogy az Istenbe vetett hited egy furcsa dolog? Nem tartod-e furcsának, hogy képtelen vagy kiszabadulni ebből az áramlatból? Nem tettél-e erőfeszítést arra, hogy elgondolkodj ezen? Hát nem ez a legnagyobb minden jel és csoda közül? Még ha sokszor érezted is a késztetést, hogy elmenekülj, mindig van egy hatalmas életerő, amely vonz téged, és ami miatt vonakodsz elmenni. És minden alkalommal, amikor ilyen körülmények között találod magad, óhatatlanul sírni és zokogni kezdesz – tanácstalanul, hogy mi legyen a következő lépés. Néhányan közületek megpróbálnak távozni, de amikor megpróbálsz elmenni, az olyan érzés, mintha kést döfnének a szívedbe, olyan érzés, mintha a lelkedet egy földi szellem vette volna el tőled, és a szíved nyugtalan és békétlen marad. Ezek után nem tehetsz mást, mint hogy összeszeded magad, és visszatérsz Istenhez... Neked nem volt ilyen tapasztalatod? Nincs kétségem afelől, hogy a fiatalabb testvérek, akik képesek megnyitni a szívüket, azt fogják mondani: „Igen! Annyiszor tapasztaltam már ezt, hogy szégyellem magam, ha csak rágondolok!” Saját mindennapi életemben fiatal testvéreimet mindig örömmel kezelem bizalmasaimként, mert annyi ártatlanság van bennük – olyan tiszták és szeretetre méltóak. Olyanok, mintha a saját társaim lennének. Ezért keresem mindig az alkalmat, hogy összehozzam minden bizalmasomat, hogy beszélgessünk eszméinkről és terveinkről. Isten akarata valósuljon meg bennünk, hogy mindannyian olyanok legyünk, mint hús és vér, anélkül, hogy bármilyen akadály vagy távolság lenne köztünk. Hadd imádkozzunk mindannyian Istenhez: „Istenem! Ha ez a Te akaratod, könyörgünk, hogy add meg nekünk a megfelelő környezetet, hogy teljesíthessük a szívünkben lévő kívánságokat. Könyörülj rajtunk, akik fiatalok vagyunk, és kevés az értelmünk, és engedd meg, hogy a szívünkben rejlő erőt gyakoroljuk!” Bízom benne, hogy ez Isten szándéka, mert már rég imádkoztam Istenhez, és ezt mondtam: „Atyám! Itt a földön szüntelenül kiáltunk Hozzád, azt kívánva, hogy a Te akaratod hamarosan teljesüljön a földön. Szeretném a Te akaratodat keresni. Tedd meg, amit tenni akarsz, és teljesítsd be bennem megbízatásodat teljes igyekezettel. Még arra is hajlandó vagyok, hogy új utat nyiss közöttünk, ha ez azt jelenti, hogy akaratod hamarosan beteljesedik! Csak azt kérem, hogy a Te munkád hamarosan befejeződhessen, és bízom benne, hogy semmilyen szabály nem tarthatja azt vissza!” Ilyen ma Isten munkája; hát nem látod az utat, amelyen a Szentlélek jár? Minden alkalommal, amikor idősebb testvérekkel találkozom, leírhatatlanul nyomasztó érzésem van. Amikor találkozom velük, látom, hogy a társadalomtól bűzlenek; a vallási elképzeléseik, a dolgok kezelésében szerzett tapasztalataik, a beszédmódjuk, a szavak, amelyeket használnak, és így tovább – mind-mind bosszantóak. Állítólag tele vannak „bölcsességgel”. Én mindig olyan távol tartom magam tőlük, amennyire csak tudom, mert személy szerint nem vagyok felvértezve világi ügyekre vonatkozó filozófiákkal. Valahányszor találkozom ezekkel az emberekkel, kifárasztanak, a fejemet verejték borítja; néha olyan nyomottnak érzem magam, hogy alig kapok levegőt. Ezért ebben a veszélyes pillanatban Isten egy nagyszerű kiutat ad Nekem. Talán ez csak az Én téves felfogásom. Csak az érdekel, ami Istennek hasznára van; Isten akaratának követése a legfontosabb. Távol tartom magam ezektől az emberektől, de ha Isten azt kívánja, hogy találkozzam velük, akkor mégis engedelmeskedem. Nem arról van szó, hogy ellenszenvesek, hanem arról, hogy „bölcsességük”, elképzeléseik és világi ügyekre vonatkozó filozófiáik annyira visszataszítóak. Azért vagyok ott, hogy Isten megbízatását teljesítsem, nem pedig azért, hogy megtanuljam, hogyan csinálják ők a dolgokat. Emlékszem, hogy Isten egyszer azt mondta Nekem: „A földön csak arra törekedj, hogy Atyád akaratát kövesd, és teljesítsd az Ő megbízatását. Semmi más nem tartozik Rád.” Ha erre gondolok, ez egy kis békességet ad Nekem. Ez azért van, mert az emberi ügyek mindig olyan bonyolultnak tűnnek számomra; nem tudom felfogni őket, és soha nem tudom, mit tegyek. Úgyhogy számtalanszor elkeseredtem emiatt, és gyűlöltem az emberiséget; miért kell az embereknek ilyen bonyolultaknak lenniük? Miért nem tudnak egyszerűek lenni? Miért próbálnak olyan okosak lenni? Amikor emberekkel találkozom, azt többnyire Isten hozzám intézett megbízatása alapján teszem. Lehet, hogy volt néhány alkalom, amikor ez nem így volt, de ki tudja, mi rejtőzik a szívem mélyén?

Sokszor tanácsoltam a velem lévő testvéreknek, hogy szívből higgyenek Istenben, hogy ne a saját érdekeiket nézzék, hanem Isten szándékait tartsák szem előtt. Sokszor sírtam gyötrelmemben Isten előtt: miért nem tartják szem előtt az emberek Isten szándékait? Isten munkája bizonyára nem tűnhet el nyomtalanul, minden ok nélkül? Azt sem tudom, hogy miért – ez már szinte talány lett a fejemben – hogy az emberek miért nem ismerik fel soha a Szentlélek által járt utat, ugyanakkor továbbra is ragaszkodnak a másokkal való abnormális kapcsolataikhoz? Az ilyen emberek látványa undorít. Ahelyett, hogy a Szentlélek ösvényére néznének, az emberi tettekre összpontosítanak. Vajon elégedett lehet-e ezzel Isten? Gyakran elszomorít ez. Szinte már a terhemmé vált – és ez zavarja a Szentlelket is. Nem érzel semmi szemrehányást a szívedben? Nyissa meg Isten lelkünk szemeit. Én, aki embereket vezetek, hogy belépjenek Isten munkájába, sokszor imádkoztam már Isten előtt: „Ó, Atyám! Szeretném, ha a Te akaratod lenne a legfontosabb, szeretném a Te akaratodat keresni, szeretném, ha hűséges lennék a megbízatásodhoz, hogy megnyerhesd ezt az embercsoportot. Vigyél el minket a szabadság földjére, hogy lelkünkkel megérinthessünk Téged, és ébreszd fel szívünkben a lelki érzéseket!” Szeretném, ha Isten akarata teljesülne, ezért szüntelenül imádkozom, hogy az Ő Lelke folyamatosan megvilágosítson minket, hogy a Szentlélek által vezetett úton járhassunk – mert az út, amelyen én járok, a Szentlélek útja. És ki más járhatna ezen az úton én helyettem? Ez az, ami még nehezebbé teszi terhemet. Úgy érzem, el fogok esni, de hiszek abban, hogy Isten soha nem késleltetné munkáját. Talán csak akkor válnak el útjaink, amikor az Ő megbízatása már beteljesedett. Így talán Isten Lelkének hatása miatt éreztem mindig is másnak magam. Ez olyan, mintha lenne egy munka, amit Isten el akar végezni, de még mindig nem tudom felfogni, hogy mi az. Mégis bízom abban, hogy senki sem jobb a földön, mint a bizalmasaim, és bízom abban, hogy imádkozni fognak értem Isten előtt, amiért mérhetetlenül hálás vagyok. Azt kívánom, hogy a testvérek Velem együtt mondják: „Ó, Istenem! Legyen a Te akaratod teljesen nyilvánvalóvá bennünk, a végső kor népében, hogy a szellem életének áldásaiban részesüljünk, lássuk Isten Lelkének tetteit, és tekintsünk az Ő igaz arcára!” Ha egyszer elérjük ezt a lépcsőfokot, akkor fogunk valóban a Lélek vezetése alatt élni, és csak akkor leszünk képesek Isten igazi arcára tekinteni. Ez azt jelenti, hogy az emberek képesek lesznek megérteni minden igazság igaz jelentését, nem emberi elképzelések szerint érteni vagy felfogni, hanem Isten Lelke szándékainak megvilágosodása szerint. Ez teljes egészében magának Istennek a műve, nincs benne semmi emberi elgondolás; ez az Ő munkaterve azokra a tettekre, amelyeket nyilvánvalóvá akar tenni a földön, és ez az Ő földi munkájának utolsó része. Szeretnél-e csatlakozni ehhez a munkához? Akarsz-e részese lenni ennek? Törekszel-e arra, hogy a Szentlélek tökéletessé tegyen és részesülj a lélek életében?

Ma az a legfontosabb, hogy mélyebbre jussunk az eredeti alapjainkból. Mélyebbre kell jutnunk az igazságban, a víziókban és az életben – de először emlékeztetnem kell a testvéreket, hogy a munka ezen lépcsőfokára való belépéshez el kell vetned a korábbi elképzeléseidet. Vagyis meg kell változtatnod az életmódodat, új terveket kell készítened, új lapot kell kezdened. Ha még mindig ragaszkodsz ahhoz, ami a múltban értékes volt számodra, akkor a Szentlélek nem lesz képes munkálkodni benned, és alig fogja tudni fenntartani az életedet. Akik nem törekszenek, nem lépnek be, vagy nem terveznek, azokat a Szentlélek teljesen elhagyja – és ezért mondják róluk, hogy a kor elhagyta őket. Remélem, hogy minden testvér képes megérteni a szándékomat, és remélem, hogy több „újonc” fog odaállni, hogy együttműködjön Istennel, és együtt fejezzük be ezt a munkát. Bízom abban, hogy Isten megáld minket. Ugyanígy bízom abban is, hogy Isten még több bizalmastad Nekem, hogy a föld minden szegletét bejárhassam, és még nagyobb szeretet legyen közöttünk. Továbbá bízom abban, hogy Isten az erőfeszítéseinknek köszönhetően kiterjeszti az Ő országát; szeretném, ha ezek az erőfeszítéseink soha nem látott szinteket érnének el, lehetővé téve Istennek, hogy még több fiatalt nyerjen meg. Azt akarom, hogy több időt töltsünk imádkozással ezért, azt akarom, hogy szüntelenül imádkozzunk, hogy egész életünket Isten színe előtt töltsük, és a lehető legközelebb legyünk Istenhez. Soha többé ne legyen köztünk semmi, és mindannyian tegyük le ezt az esküt Isten előtt: Hogy keményen dolgozunk együtt! Hogy hűségesek leszünk a végsőkig! Hogy soha nem válunk el, és mindig együtt leszünk! Remélem, hogy a testvérek mindannyian megfogadják ezt Isten előtt, hogy a szívünk soha ne változzon, és az elszántságunk soha ne ingadozzon! Isten szándékainak teljesítéséért ismét mondom: Dolgozzunk keményen! Törekedjünk minden erőnkből! Isten biztosan meg fog áldani minket!