Az, hogy az emberek képesek felfedezni Isten szeretetreméltóságát, keresni az Isten szeretésének útját a mai korban, és hogy hajlandóak elfogadni a mai királyság képzését – mindez Isten kegyelme, sőt, az emberiség felemelése. Valahányszor erre gondolok, erőteljesen átérzem Isten szeretetreméltóságát. Isten valóban szeret minket; ha nem így lenne, ki lenne képes felfedezni az Ő szeretetreméltóságát? Csakis így látom, hogy mindezt a munkát személyesen Maga Isten végzi, és hogy az embereket Isten vezeti és irányítja. Hálát adok Istennek ezért, és szeretném, ha a testvéreim csatlakoznának hozzám Isten dicsőítésében: „Minden dicsőség a Tiéd, Magáé a legfelsőbb Istené! Dicsőséged sokasodjék és nyilvánuljon meg bennünk, akiket kiválasztottál és megnyertél magadnak.” Isten megvilágosított Engem: megmutatta Nekem, hogy már sok évszázaddal ezelőtt előre el voltunk rendelve, és hogy Ő az utolsó napokban kívánt megnyerni minket, lehetővé téve ezzel, hogy a világegyetem és minden dolog rajtunk keresztül láthassa Isten dicsőségét a maga teljességében. Mi vagyunk tehát Isten hatezer éves irányítási tervének kikristályosodása; mi vagyunk Isten munkájának modelljei és mintái az egész világegyetemben. Csak most jövök rá, hogy Isten mennyire szeret minket, és hogy az a munka, amit bennünk végez, és amit mond, milliószor több, mint az elmúlt korokban. Még Izráelben vagy Péterben sem végzett Isten személyesen ennyi munkát, és nem szólt ennyit – ami azt mutatja, hogy mi, az emberek ezen csoportja valóban hihetetlenül áldottak vagyunk, összehasonlíthatatlanul áldottabbak, mint a múlt idők szentjei. Ezért mondta mindig is Isten, hogy az utolsó korszak népe áldott. Nem számít, hogy mások mit mondanak, én hiszem, hogy Isten leginkább minket áldott meg. El kell fogadnunk az Istentől kapott áldásokat; lehet, hogy vannak, akik panaszkodnak Istennek, de Én hiszem, hogy ha ezek az áldások Istentől jönnek, akkor ez azt bizonyítja, hogy megérdemeljük őket. Még ha mások panaszkodnak is, vagy elégedetlenek velünk, akkor is hiszem, hogy senki más nem örökölheti vagy veheti el tőlünk az Istentől kapott áldásokat. Mivel Isten munkája bennünk valósul meg, és szemtől-szembe beszél hozzánk – hozzánk és nem másokhoz –, Isten úgy cselekszik, ahogyan Ő szeretne. És ha az emberek nincsenek meggyőződve, vajon nem csak saját maguknak okoznak-e bajt? Nem hoznak-e ezzel megvetést magukra? Miért mondok ilyeneket? Mert nagyra értékelem ezt. Vegyük például azt a munkát, amit Isten Bennem végez: csak Én tudom vállalni ezt a munkát – megtehetné ezt bárki más? Elég szerencsés voltam ahhoz, hogy megkapjam ezt a megbízást Istentől – megtehetné ezt bárki más csak úgy, szeszélyből? Remélem azonban, hogy a testvérek megértik a szándékomat. Nem a képességeimmel dicsekszem, hanem elmagyarázok egy dolgot. Azt szeretném, hogy minden dicsőség Istené legyen, és hogy Isten rátekintsen mindannyiunk szívére, hogy szívünk megtisztuljon Előtte. Szívemben azt kívánom, hogy Isten teljesen megnyerjen, hogy tiszta szűz legyek, akit feláldoznak az oltáron, sőt, hogy egy bárány engedelmességével rendelkezzem, és szent szellemi testként jelenjek meg az egész emberiség között. Ez az Én ígéretem, az eskü, amelyet Isten előtt tettem. Szeretném teljesíteni ezt, és ezzel meghálálni Isten szeretetét. Hajlandó vagy ezt megtenni? Hiszem, hogy ez az ígéretem több fiatalabb testvért fog megerősíteni, és több fiatalnak fog reményt adni. Számomra úgy tűnik, hogy Isten különösen fontosnak tartja a fiatalokat. Lehet, hogy ez az Én előítéletem, de mindig úgy érzem, hogy a fiataloknak van perspektívájuk és reményük; úgy tűnik, hogy Isten a fiatalokban különleges munkát végez. Lehet, hogy hiányzik belőlük a belátás és a bölcsesség, és lehet, hogy olyan elevenek és izgágák, mint egy újszülött borjú, mégis hiszem, hogy megvannak a maguk érdemei. Látszik rajtuk a fiatalság ártatlansága, és gyorsan elfogadják az új dolgokat. Bár a fiatalok hajlamosak az arroganciára, a hevességre és az impulzivitásra, ez nem befolyásolja az új világosság befogadásának képességét, mert a fiatalok ritkán ragaszkodnak a régi, elavult dolgokhoz. Ezért látom a fiatalokban a határtalan ígéretet és a vitalitásukat; ezért érzek irántuk gyengéden. Az idősebb testvérekkel szemben nem érzek ellenszenvet, de nem is érdekelnek Engem, amiért őszinte bocsánatot kérek tőlük. Lehet, hogy amit mondtam, az nem helyénvaló vagy tapintatlan, de remélem, hogy mindannyian megbocsátjátok meggondolatlanságomat, mert túl fiatal vagyok ahhoz, hogy nagyon odafigyeljek arra, hogyan beszélek. De az igazat megvallva, az idősebb testvérek végül is betöltenek egy szerepet – nem teljesen haszontalanok. Hiszen tapasztaltak a dolgok kezelésében, stabilan kezelik a dolgokat, és nem követnek el annyi hibát. Hát ezek nem az ő erősségeik? Mondjuk mindannyian Isten előtt: „Ó, Istenem! Hadd töltsük be mindannyian a saját feladatainkat a különböző pozícióinkban, és hadd tegyünk meg mindannyian minden tőlünk telhetőt a Te akaratodért!” Hiszem, hogy ez Isten akarata kell, hogy legyen!

Tapasztalatom szerint sokan azok közül, akik nyíltan ellenzik ezt az áramlatot – akik közvetlenül szembeszállnak Isten Lelkével –, idősebbek. Ezeknek az embereknek nagyon erős vallási elképzeléseik vannak; Isten szavait minden alkalommal elavult dolgokkal hasonlítják össze, és megpróbálják a múltban elfogadott dolgokat Isten szavainak megfeleltetni. Hát nem abszurdak ők? Vajon az ilyen emberek el tudnák-e végezni az Isten által rájuk bízott munkát? Tudná-e Isten használni az ilyen embereket az Ő munkájában? A Szentléleknek megvan a módszere az Ő munkájának minden egyes napjára; ha az emberek ragaszkodnak a régimódi dolgokhoz, eljön a nap, amikor letaszítják őket a történelem színpadáról. Isten az Ő munkájának minden szakaszában új embereket használ. Vajon azok, akik elavult dolgokkal próbálnak másokat kioktatni, nem hoznak-e pusztulást az emberekre? Aztán nem késleltetik-e Isten munkáját? És ha ez a helyzet, vajon mikor fog Isten munkája befejeződni? Lehet, hogy vannak emberek, akiknek van némi elképzelésük arról, amit az imént mondtam. Talán nincsenek meggyőződve. De nem akarom, hogy aggódj: nemsokára sok ilyen dolog fog történni, és ezeket csak a tényekkel lehet megmagyarázni. Látogassunk meg néhány fontos embert, néhány tekintélyes lelkészt vagy bibliamagyarázót, és hirdessük nekik ezt az áramlatot. Először nem fognak nyíltan ellenállni, az biztos – de előveszik majd a Bibliát, hogy próbára tegyenek. Meg fognak kérni, hogy mesélj Ézsaiás könyvéről és Dániel könyvéről, sőt, még a Jelenések könyvét is megmagyaráztatják veled. Ha pedig nem tudsz hozzászólni, akkor elutasítanak, és hamis Krisztusnak neveznek, és azt mondják, hogy abszurd utat terjesztesz. Egy óra múlva olyan hamis vádakat fognak felhozni ellened, hogy eláll a lélegzeted. Hát nem nyílt ellenállás ez? De ez még csak a kezdet. Nem akadályozhatják Isten munkájának következő lépését, és nemsokára a Szentlélek rákényszeríti őket, hogy elfogadják azt. Ez egy megállíthatatlan tendencia; ez olyasmi, amit az emberek nem tudnak megtenni, és amit az emberek még csak el sem tudnak képzelni. Hiszem, hogy Isten munkája akadálytalanul fog terjedni az egész világegyetemben. Ez Isten akarata, és senki sem állíthatja meg. Isten világosítson meg minket, és engedje meg, hogy több új világosságot fogadjunk el, és ne szakítsuk félbe Isten irányítását ebben a kérdésben. Isten legyen irgalmas hozzánk, hogy mindannyian képesek legyünk meglátni az Ő dicsősége napjának eljövetelét. Az az idő, amikor Isten dicsőségben sütkérezhet az egész világegyetemben, egyúttal az az idő lesz, amikor mi is dicsőséget nyerünk Mellette. Úgy tűnik, ez lesz az az idő is, amikor elválok azoktól, akik Velem járnak. Remélem, hogy testvéreim felemelik hangjukat az Én hangommal együtt egy Istenhez intézett könyörgésben: hadd fejeződjön be hamarosan Isten nagy műve, hogy még életünkben meglássuk az Ő dicsőségének napját. Még mindig remélem, hogy még életemben megvalósíthatom Isten akaratát, és remélem, hogy Isten továbbra is végezheti bennünk az Ő munkáját, és hogy soha nem lesznek akadályok. Ez az Én örökkévaló törekvésem. Isten legyen mindig közöttünk, és az Ő szeretete építsen hidakat közöttünk, hogy a köztünk lévő barátság még értékesebbé váljon. Remélem, hogy a szeretet további megértést teremt közöttünk, és hogy a szeretet mélyebb közelségbe hozhat minket, megszüntethet minden távolságot közöttünk, és hogy a szeretet közöttünk mélyebb, szélesebb és édesebb lesz. Hiszem, hogy ez kell, hogy legyen az Én Istenem akarata. Remélem, hogy testvéreim közelebb kerülhetnek Hozzám, és hogy mindannyian megbecsüljük az együtt töltött rövid napokat, hogy azok szép emlékként szolgáljanak számunkra.

Lehet, hogy Isten munkájának több lépése is volt a szárazföldi Kínában, de ezek nem bonyolultak. Ha jobban belegondolunk, az Ő munkája minden egyes lépésének van értelme; minden egyes lépést Isten személyesen hajtott végre, és mindenki szerepet játszott ebben a munkában. Minden egyes „jelenet” valóban nevetséges, és ki gondolta volna, hogy ezek az emberek ilyen drámát játszanak el, alakításaik olyan élethűek minden megpróbáltatás közepette, mindenféle személy ennyire szemléletesen és tökéletesen van ábrázolva Isten tollából, és mindegyikük sokat hoz a napfényre? De ezzel nem azt akarom mondani, hogy Isten az Ő művén keresztül játszik az emberekkel. Ennek semmi értelme nem lenne; Isten munkájának célja van, és Ő soha nem tenne semmi értelmetlen vagy értéktelen dolgot. Minden, amit tesz, azért történik, hogy az embereket tökéletessé tegye, hogy megnyerje őket. Ebből látom igazán, hogy Isten szíve teljes mértékben az ember javát szolgálja. Lehet, hogy ezt drámának neveztem, de azt is lehet mondani, hogy ez a dráma a való életből származik. Csakhogy Isten – e dráma főrendezője – számára az emberek azért vannak, hogy együttműködjenek vele e mű befejezésében. Egy másik értelemben azonban Isten ezt arra használja, hogy megnyerje az embereket, hogy elérje, hogy jobban szeressék Őt. Hát nem ez Isten akarata? Remélem tehát, hogy senkinek sincsenek aggályai. Teljesen tudatlan vagy-e Isten akaratával kapcsolatban? Sok mindent mondtam – remélem, hogy a testvérek mindent megértettek, és nem értették félre a szándékomat. Nincs kétségem afelől, hogy Isten mindannyiótokat meg fog nyerni. Mindenki más utat jár. Kívánom, hogy Isten nyissa meg azt, ami előttetek van, és így imádkozzatok Hozzá: Ó, Istenem! Azt kívánom, hogy Te nyerj meg engem, hogy az én lelkem visszatérhessen Hozzád. Készen állsz-e arra, hogy Isten vezetését keresd a lelked mélyén?