Lehet, hogy testvéreinknek és nővéreinknek van némi fogalmuk Isten munkájának sorrendjéről, lépéseiről és módszereiről a szárazföldi Kínában, de mégis úgy gondolom, hogy érdemes visszatekinteni ezekre a dolgokra vagy egy gyors összegzést nyújtani számodra. Csak arra használom majd e lehetőséget, hogy elmondjam, ami a szívemben van, és nem fogok beszélni az e munkán túli dolgokról. Remélem, hogy a testvérek és nővérek meg tudják érteni a hangulatomat és egyben alázatosan kérem, hogy mindazok, akik olvassák a szavaimat, értsék meg és bocsássák meg csekély érettségemet, élettapasztalatom elégtelenségét és hogy képtelen vagyok Isten előtt emelt fővel állni. Mégis, az az érzésem, hogy ezek csupán objektív okok. Röviden, nem számít, mi történik, semmilyen személy, esemény vagy dolog nem akadályozhat meg minket abban, hogy közösséget vállaljunk Isten előtt, és remélem, hogy testvéreink és nővéreink csatlakozhatnak Hozzám, hogy még keményebben dolgozzunk Isten előtt. Szeretném elmondani a következő imát: „Ó, Istenem! Kérlek, könyörülj rajtunk, hogy Én, valamint a testvéreim és nővéreim együtt küzdhessünk közös eszméink uralma alatt, halálunkig hűségesek legyünk Hozzád, és soha ne bánjunk meg semmit!” Ezek a szavak képezik az Isten előtti elhatározásomat, de azt is mondhatnánk, hogy ez a saját mottóm, mint olyan hús-vér emberé, akit Isten használ. Sokszor megosztottam ezeket a szavakat közösségben a Mellettem lévő testvérekkel és nővérekkel, és üzenetként átadtam őket azoknak, akik mellettem vannak. Nem tudom, mit gondolnak róluk az emberek, de bármi is legyen, úgy vélem, hogy e szavak nemcsak a szubjektív erőfeszítés aspektusát tartalmazzák, hanem ezen felül tartalmazzák az objektív elmélet aspektusát is. Emiatt lehetséges, hogy néhány ember valamilyen véleményt alkot, és jó lenne, ha mottódnak tekintenéd e szavakat és meglátnád, hogy milyen nagy indíttatásod lesz az Isten iránti szeretetre. Néhány ember kialakít egy bizonyos elképzelést, amikor ezeket a szavakat olvassa és azt gondolja: „Hogyan nyújthat egy ilyen hétköznapi, átlagos dolog kimondása olyan nagy indíttatást az embereknek, hogy mindhalálig szeressék Istent? Aztán ennek semmi köze sincs ahhoz a témához, amiről beszélünk, az »Úthoz«.” Elismerem, hogy e szavak talán nem különösebben elragadóak, de mindig is úgy gondoltam, hogy ezek elvezethetik az embereket a helyes útra, és lehetővé teszik számukra, hogy mindenféle megpróbáltatáson keresztülmenjenek az Istenbe vetett hit útján anélkül, hogy elcsüggednének vagy visszafordulnának. Ezért tekintem ezeket mindig a mottómnak. Remélem, hogy az emberek is alaposan átgondolják őket. Ugyanakkor nem az a szándékom, hogy mindenkit a saját nézeteim elfogadására kényszerítsek – ez csak egy javaslat. Nem számít, hogy mások mit gondolnak Rólam, úgy gondolom, hogy Isten mindannyiunkban megérti a belső dinamikát. Isten folyamatosan dolgozik mindannyiunkban, és munkája fáradhatatlan. Mivel mindannyian a nagy vörös sárkány országában születtünk, Ő így működik bennünk. Azok, akik a nagy vörös sárkány országában születtek, szerencsések, hogy a Szentlélek e munkáját elnyerik. Mint egy közülük való, erőteljesen érzem Isten kedvességét, tiszteletre méltó voltát és szeretetreméltóságát. Ez Isten gondviselése irántunk. Az, hogy egy ilyen elmaradott, konzervatív, feudalista, babonás és romlott proletárbirodalom ilyen munkát nyerhet Istentől, azt mutatja, hogy mi, a végső korban élő emberek e csoportja mennyire áldottak vagyunk. Hiszem, hogy mindazok a testvérek és nővérek, akiknek a lelki szemei nyitottak arra, hogy e munkát lássák, örömkönnyeket hullatnak majd ennek köszönhetően. És vajon akkor nem úgy fejezed-e ki magad Isten felé, hogy örömtáncot jársz? Nem fogod-e felajánlani a szívedben lévő dalt Istennek? Vajon akkor nem fogsz-e elköteleződni Istennek és nem készítesz-e egy másik tervet Őelőtte? Azt hiszem, hogy mindez olyasmi, amit a normális embereknek, akik hisznek Istenben, tenniük kellene. Emberi lényekként, úgy gondolom, hogy mindannyiunknak kell, hogy legyen valamiféle megnyilvánulási módunk Isten előtt. Ezt kellene tennie egy érző embernek. Ha egy pillantást vetünk arra, hogy közöttünk ki milyen képességű, és hogy hol születtünk, az megmutatja, hogy Isten mennyi megaláztatást állt ki azért, hogy közénk jöjjön. Lehet, hogy van bennünk némi tudás Istenről, de amit tudunk – hogy Isten olyan hatalmas, olyan fenséges és olyan tiszteletreméltó –, elegendő ahhoz, hogy rávilágítson, milyen nagy volt az Ő szenvedése az emberiség között. Mégis, e szavaim még mindig homályosak, és az emberek csak szavakként és doktrínaként kezelhetik őket, mert a köztünk élő emberek túlságosan érzéketlenek és ostobák. Ezért egyetlen választásom az, hogy több energiát fordítsak e kérdés elmagyarázására mindazon testvéreimnek és nővéreimnek, akik ezt elfogadnák, hogy Isten Lelke megindíthassa a lelkünket. Isten nyissa fel lelki szemeinket, hogy láthassuk, az Isten által fizetett árat, az erőfeszítéseket, amelyeket tett, és az energiát, amelyet ránk fordított.

Mint egyike azoknak a szárazföldi Kínában, akik elfogadták Isten Lelkét, mélyen átérzem, hogy milyen hiányos a képességünk. (Remélem, hogy testvéreink és nővéreink nem éreznek negatívan emiatt – ez a valós helyzet.) Gyakorlati életemben világosan láttam, hogy amink van és amik vagyunk, az mind nagyon elmaradott. A főbb szempontokat illetően, ahogyan az életünkben és az Istennel való kapcsolatunkban viselkedünk, a kevésbé fontos szempontokat illetően pedig minden egyes ötletünk és gondolatunk elmaradott. Ezek mind olyan dolgok, amelyek objektíven léteznek, és ezeket nehéz szavakkal vagy hamissággal leplezni. Ezért, amikor ezt mondom, a legtöbb ember rábólint és tudomásul veszi ezt, és meggyőződik róla, hacsak nincs híján a normális értelemnek: az ilyen emberek képtelenek elfogadni e nézeteimet. Talán túlságosan udvariatlan vagyok, pimasz módon valóságos fenevadakként emlegetem ezeket az embereket. Ez azért van, mert a nagy vörös sárkány országában ők az aljanép között is a legalantasabbak, mint a disznók vagy a kutyák. Senkinek sem hiányoznak jobban a képességei; nem méltóak arra, hogy Isten elé járuljanak. Meglehet, hogy az Én szavaim túlságosan „arcátlanok”. A bennem munkálkodó Isten Lelkét képviselve átkozom ezt a fajta fenevadszerű, szennyes teremtményt, és remélem, hogy testvéreim és nővéreim nem gyengülnek el ettől. Lehetséges, hogy nincsenek közöttünk ilyen emberek, de függetlenül attól, hogy mi az igazság, hiszem, hogy így kell bánni az effajta emberekkel. Te mit gondolsz?

A nagy vörös sárkány birodalma már több ezer éve fennáll, és mindenütt le lett züllesztve – és mivel mindvégig ellenállt Istennek, ezért Isten átkaival és haragjával találkozott, amely után jött Isten fenyítése. Isten által megátkozva, ez az ország folyamatosan faji megkülönböztetést szenvedett el, és továbbra is az elmaradottság állapotában marad. Az ország, amelyben születtünk, telis-tele van mindenféle szennyes démonokkal, amelyek ennek eredményeképpen fékevesztetten törekszenek az uralomra – ami azt jelenti, hogy beszennyezik azokat, akik itt születnek. Az emberek viselkedése, szokásai, ötletei és koncepciói elmaradottak és régimódiak, ezért mindenféle elképzeléseket alakítanak ki Istenről, amelyektől ezidáig képtelenek voltak megszabadulni. Különösen, hogy Isten előtt egyféle módon viselkednek, a háta mögött pedig másképpen, és a Sátán tiszteletét összetévesztik Isten szolgálatával, ami azt mutatja, hogy ők a legelmaradottabbak mind közül. Isten oly sok munkát végzett a szárazföldi Kínában és oly sok szavát elmondta, de az emberek még mindig teljesen érzéketlenek és közömbösek. Még mindig azt a munkát végzik, amit korábban és egyáltalán nem értik Isten szavait. Amikor Isten kihirdette, hogy nincs jövő és nincs remény, egy gyülekezet, amely a nyár forróságában élt, azonnal hideg télbe zuhant. Az emberek valódi énje napfényre került, és korábbi bizodalmuk, szeretetük és erejük nyomtalanul eltűnt. Mindmáig egyikük sem nyerte vissza életerejét. Szavaikkal azt mondják, hogy szeretik Istent, és bár szívükben nem mernek panaszkodni, bárhogy is van, egyszerűen nincs meg bennük ez a szeretet. Miről is szól ez? Azt hiszem, hogy testvéreink és nővéreink elismerik majd ezt a tényt. Isten világosítson meg minket, hogy mindannyian ismerhessük az Ő szeretetreméltóságát, hogy szívünk mélyéből szerethessük Istenünket, és hogy a különböző helyzetünkben kifejezhessük azt a szeretetet, amelyet mindannyian érzünk Isten iránt; Isten ajándékozzon meg bennünket őszinte szeretettel Őiránta, és rendíthetetlen szívvel – ebben reménykedem. Miután ezt elmondtam, némi együttérzéssel viseltetek testvéreim és nővéreim iránt, akik szintén a mocsok e földjén születtek, és ezért nőtt bennem a gyűlölet a nagy vörös sárkány iránt. Ez akadályozza istenszerető szívünket, és kecsegteti mohóságunkat a jövőbeli kilátásaink iránt. Arra csábít, hogy negatívak legyünk, hogy ellenálljunk Istennek. A nagy vörös sárkány volt az, aki megtévesztett minket, megrontott és tönkretett bennünket egészen mostanáig, egészen addig a pontig, hogy nem vagyunk képesek szívünkkel visszafizetni Isten szeretetét. A tettvágy megvan a szívünkben, de akaratunk dacára, erőtlenek vagyunk. Mindannyian ennek áldozatai vagyunk. Ezért gyűlölöm ezt a lelkem mélyéből, és alig várom, hogy elpusztítsam. Ugyanakkor, ha újból belegondolok, ez nem vezetne eredményre, és csak bajt hozna Istenre, ezért visszatérek ezekhez a szavakhoz – szívemet az Ő akaratának teljesítésére – az Isten iránti szeretetre – fordítom. Ez az az út, amelyen járok – ez az az út, amelyen nekem, az Ő egyik teremtményének járnom kell. Így kell eltöltenem az életemet. Ezek a szavak az Én szívemből szólnak, és remélem, hogy testvéreim és nővéreim némi bátorítást kapnak majd e szavak elolvasása után, hogy a szívem is békére leljen. Mert az Én célom az, hogy Isten akaratát teljesítsem, és így éljek egy fényes és ragyogó értelmes életet. Ezáltal képes leszek majd megbánás nélkül, megelégedéssel és vigasszal teli szívvel meghalni. Te szeretnéd ezt megtenni? Olyasvalaki vagy, akiben megvan ez a fajta elszántság?

Isten nagy hatalma abban rejlik, hogy képes munkálkodni az úgynevezett „Kelet-Ázsia beteg emberében”. Ez az Ő alázata és elrejtettsége. Függetlenül a hozzánk intézett kemény szavaitól vagy fenyítésétől, szívünk mélyéről dicsérnünk kell Őt alázatosságáért, és a legvégsőkig szeretnünk kell Őt ezért. Azok az emberek, akiket a Sátán több ezer éve gúzsba kötött, továbbra is a befolyása alatt élnek és ezt nem vetkőzték le. Továbbra is keservesen tapogatóztak és küzdöttek. A múltban tömjéneztek, és meghajoltak a Sátán előtt, és a Sátánnak hódoltak, és szorosan kötődtek a családi és világi kötelékekhez, valamint a társas kapcsolatokhoz. Képtelenek voltak ezeket levetkőzni. Egy ilyen társadalomban, ahol ember embernek farkasa, hol találhat bárki is értelmes életet? Amiről az emberek beszámolnak, az egy szenvedéssel teli élet, és szerencsére Isten megmentette ezeket az ártatlan embereket, az Ő gondja és védelme alá helyezve az életünket, hogy az életünk örömteli legyen, és többé ne legyen tele aggodalmakkal. Mostanáig is az Ő kegyelme alatt éltük az életünket. Vajon ez nem Isten áldása? Hogy van valakinek képe extravagáns követeléseket támasztani Istennel szemben? Hát ennyire keveset adott nekünk? Még mindig nem vagy elégedett? Azt hiszem, eljött az idő, hogy visszafizessük Isten szeretetét. Lehet, hogy nem kevés gúnyt, rágalmat és üldöztetést kell elszenvednünk azért, mert az Istenbe vetett hit útját követjük, de úgy gondolom, hogy ez egy értelmes dolog. Ez dicsőség, nem pedig szégyen, és történjék bármi, sok áldást élvezhetünk. A számtalan csalódás idején Isten szavai vigaszt hoztak, és mielőtt észrevesszük, a bánat máris örömre változott. A számtalan ínség idején Isten áldást hozott, és az Ő szavai által gondoskodott rólunk. A számtalan betegség idején Isten szavai életet hoztak – megszabadultunk a veszedelemtől, és a veszedelemtől a biztonság felé fordultunk. Megannyi ilyen dolognak örültél már, anélkül, hogy észrevetted volna. Semmire sem emlékszel ebből?