Szavaimat a túlélése alapjául venni – ez az ember kötelessége. Az embereknek ki kell venniük a részüket szavaim minden egyes szakaszából; ha nem így tesznek, azzal saját pusztulásukat keresik, és szégyent hoznak magukra. Az ember nem ismer Engem, és ezért ahelyett, hogy saját életét elhozná Nekem, cserébe felajánlva, csak annyit tesz, hogy lóbálja a szemetet a kezében Előttem, és ezzel próbál Nekem eleget tenni. Én azonban nem vagyok megelégedve a dolgok állásával; egyszerűen továbbra is kérek az emberiségtől. Szeretem az emberek adományait, de gyűlölöm a követeléseiket. Minden embernek kapzsi a szíve; olyan, mintha az emberi szívet az ördög fogságban tartaná, és senki sem tud kiszabadulni és felajánlani a szívét Nekem. Amikor beszélek, az emberek feszült figyelemmel hallgatják a hangomat; amikor azonban elhallgatok, ismét belekezdenek a saját „vállalkozásaikba”, és teljesen megszűnnek figyelni szavaimra, mintha a szavaim csupán a „vállalkozásaik” kiegészítői lennének. Soha nem voltam hanyag az emberrel, mégis türelmes és elnéző voltam az ember iránt. És így, toleranciám eredményeként az emberi lények képtelenek felbecsülni a saját képességeiket, és képtelenek az önismeretre és önvizsgálatra; csupán kihasználják türelmemet, hogy megtévesszenek Engem. Közülük egyetlenegy sem volt soha őszintén figyelmes Irántam, és egyetlenegy sem becsült igazán mint a szívének kedves dolgot; mindig csak a szabad perceikben tettek néhány dolgot, hogy felületesen foglalkozzanak Velem. Az erőfeszítés, amit az emberre fordítottam, már most is mérhetetlenül nagy; példa nélküli munkát végeztem az embereken, és ezen kívül még egy további, külső terhet is raktam rájuk, hogy abból, amim van és ami vagyok, némi tudásra tehessenek szert, és némi változáson mehessenek keresztül. Nem azt kérem az emberektől, hogy pusztán „fogyasztók” legyenek; azt is kérem tőlük, hogy „termelők” legyenek, akik legyőzik a Sátánt. Jóllehet talán nem követelem meg az emberiségtől, hogy bármit is tegyen, ennek ellenére megkövetelek normákat az emberektől, ugyanis célja van annak, amit teszek, ahogyan a cselekedeteimnek is van alapja: Nem játszadozom véletlenszerűen, ahogyan azt az emberek képzelik, és nem is úgy alkottam meg a mennyet és a földet és minden dolgot, ahogyan kívántam. Tetteimben az embereknek látniuk kellene valamit, és nyerniük is valamit. Nem szabad elpazarolniuk ifjúságuk tavaszát, vagy úgy bánniuk a saját életükkel, mint egy olyan öltözékkel, amelyen gondatlanul hagyják összegyűlni a port; inkább szigorúan őrködniük kell maguk felett, és az Én bőségemből kell venniük, hogy saját örömükről gondoskodjanak, hogy így Nekem köszönhetően ne tudjanak visszafordulni a Sátán felé, és Nekem köszönhetően támadásokat intézzenek a Sátán ellen. Vajon nem ilyen egyszerűek-e az emberiséggel szemben támasztott követeléseim?

Amikor Keleten egy halvány fénysugár kezd megjelenni, a világegyetemben minden ember egy kicsit jobban odafigyel rá. Többé már nem merülnek álomba, az emberek előmerészkednek, hogy megfigyeljék e keleti fény forrását. Korlátozott képességeik miatt, eddig még senkinek sem sikerült meglátnia azt a helyet, ahonnan a fény ered. Amikor a világegyetemben minden teljesen megvilágosodik, az emberek felébrednek az alvásból és az álomból, és csak ekkor veszik észre, hogy az Én napom lassanként rájuk virradt. Minden ember ünnepel a fény eljövetele miatt, ezért többé már nem fekszik mély álomban vagy kábulatban. Fényem ragyogása alatt az összes ember elméje és látása kitisztul, és hirtelen ráébred az élet örömére. A ködfátyol leple alatt kitekintek a világra. Az állatok mind nyugalomban vannak; a halvány fénysugár érkezése miatt minden tudatára ébredt az új élet közeledtének. Emiatt az állatok is mind előbújnak az odúikból és élelem után kutatnak. Természetesen a növények sem kivételek, és a fény sugarában zöld leveleik csillogó fényben ragyognak, várva, hogy eljátsszák Nekem a maguk szerepét, amíg a földön vagyok. Minden emberi lény vágyik a fény jöttére, és mégis félnek annak eljövetelétől, mélyen aggódva, hogy saját csúfságuk nem talál többé rejtekhelyet. Ez azért van, mert az emberek anyaszült meztelenek, és nincs semmijük, ami eltakarhatná őket. Ezért a fény eljövetele hatására igen sok ember pánikba esett, és sokkos állapotban van annak megjelenése miatt. A fény láttán oly sok embert határtalan bűntudat tölt el és gyűlöli a saját tisztátalanságát; a tényeket mégsem lehet már megváltoztatni, nem tehet mást, mint várja, hogy Én kimondjam az ítéletet. Oly sok, a sötétségben átélt szenvedés által finomított ember, meglátva a fényt, hirtelen rácsodálkozik annak legmélyebb értelmére, és ettől kezdve szorosan a keblére öleli a fényt, mélységes félelmében, hogy újra elveszíti azt. Nagyon sok ember, ahelyett, hogy a fény hirtelen megjelenése kizökkentené a pályájáról, egyszerűen csak végzi a napi munkáját, mert hosszú éveken át vak volt, és ezért nemhogy észre sem veszi, hogy a fény megérkezett, de nem is talál örömöt benne. Az emberek szívében nem vagyok sem fenséges, sem hétköznapi. Ami őket illeti, Én nélkülözhető vagyok; olyan, mintha az emberek élete nem válna magányossá Nélkülem, és nem lenne örömtelibb Velem. Mivel az emberek nem értékelnek Engem, az Általam nekik biztosított dolgok, amiket élvezhetnének, nagyon kevés számúak. Amikor azonban az emberek akár csak egy kicsivel is több imádást adnak Nekem, Én is változtatok az irántuk tanúsított hozzáállásomon. Ezért az emberek csak akkor lesznek elég szerencsések ahhoz, hogy Nekem szenteljék magukat, és kérjék azokat a dolgokat, amelyeket a kezemben tartok, ha megértették ezt a törvényt. Biztos, hogy az Irántam érzett szeretetük nem kizárólag ahhoz kötődik, ami érdekli őket? Biztos, hogy a Belém vetett hitük nem kizárólag azokhoz a dolgokhoz kötődik, amelyeket adok? Lehetséges, hogy az emberek, hacsak nem látják a fényemet, képtelenek Engem őszintén szeretni a hitük folytán? Biztos, hogy az energiájuk valójában nem a mai állapotokra korlátozódik? Lehet, hogy az embernek bátorságra van szüksége ahhoz, hogy szeressen Engem?

Létezésem eredményeképpen minden dolog engedelmesen aláveti magát ott, ahol lakik, és fegyelmezésem hiányában nem válik fékezhetetlenné. Ezért a hegyek a földön élő nemzetek közötti határokká válnak, a vizek akadályokká, amelyek távol tartják egymástól a különböző területeken élő embereket, a levegő pedig olyanná lesz, amely a föld feletti terekben embertől emberig áramlik. Egyedül az ember képtelen arra, hogy valóban engedelmeskedjen a szándékaim követelményeinek; ezért mondom azt, hogy minden dologból egyedül az emberek tartoznak a lázadók kategóriájába. Az ember soha nem vetette igazán alá magát Nekem, és ezért tartottam az embereket mindvégig szigorú irányítás alatt. Ha az emberek körében úgy adódna, hogy dicsőségem az egész világegyetemre kiterjed, akkor bizonyosan előveszem teljes dicsőségemet, és kinyilvánítom azt az emberiség előtt. Mivel az emberek tisztátalanságukban alkalmatlanok arra, hogy meglássák dicsőségemet, évezredeken át soha nem léptem a nyilvánosság elé, ehelyett rejtve maradtam; ezért dicsőségem soha nem nyilvánult meg előttük, ők pedig mindig a bűn szakadékába zuhantak. Megbocsátottam az embereknek igazságtalanságukat, azonban ők mind nem tudják, hogyan őrizzék meg magukat, ehelyett mindig nyitottak maradnak a bűnre, és hagyják, hogy az kárt okozzon nekik. Vajon ez nem az emberiség önbecsülésének és önszeretetének hiányát mutatja? Az emberek körében tud-e valaki igazán szeretni? Hány unciát nyomhat az ember hűsége? Nem keveredik-e hamisított áru az emberek úgynevezett hitelességébe? Vajon nem zagyvaság mindenki hűsége? Amire szükségem van, az az osztatlan szeretetük. Az emberek nem ismernek Engem, és bár talán igyekeznek megismerni, nem adják Nekem igaz és buzgó szívüket. Nem kényszerítem az emberiséget. Ha hűségüket nyújtják Nekem, azt udvarias ellenvetés nélkül elfogadom. Ha azonban nem bíznak Bennem, és nem hajlandók akár egy jottányit is felajánlani magukból Nekem, akkor ahelyett, hogy emiatt még jobban bosszankodnék, egyszerűen más módon rendelkezem velük, és megfelelő rendeltetési helyet intézek számukra. Az égen végigvonuló mennydörgés, lecsap majd az emberekre; a magas hegyek, ahogy leomlanak, maguk alá temetik őket; a vadállatok éhségükben felfalják őket; és az óceánok, ahogy hullámzanak, összezárulnak a fejük felett. Miközben az emberiség testvérgyilkos konfliktusba keveredik, minden ember a saját pusztulását keresi majd a közülük fakadó nyomorúságokban.

A királyság az emberek körében terjeszkedik, az emberek körében formálódik, és az emberek körében emelkedik fel; nincs olyan erő, amely elpusztíthatná az Én királyságomat. Népem, amelynek tagjai a mai királyságban vannak, melyikőtök nem tagja az emberi fajnak? Melyikőtök helyezkedik kívül az emberi állapoton? Amikor új kiindulási pontom nyilvánosságra kerül, hogyan fognak reagálni az emberek? A saját szemetekkel láttátok az emberi világ állapotát; még mindig nem űztétek el a gondolatot, hogy örökké éltek ezen a világon? Én most a népem között járok, és közöttük élek. Ma azok, akik valódi szeretetet táplálnak Irántam – az ilyen emberek áldottak. Áldottak azok, akik alávetik magukat Nekem, ők biztosan megmaradnak majd a királyságomban. Áldottak azok, akik ismernek Engem, ők biztosan hatalmat fognak gyakorolni a királyságomban. Áldottak azok, akik Felém törekednek, ők biztosan megszabadulnak majd a Sátán kötelékeitől, és élvezni fogják áldásaimat. Áldottak azok, akik képesek fellázadni önmaguk ellen, őket biztosan birtokba veszem majd, és öröklik királyságom bőségét. Akik sürgölődnek Értem, azokra emlékezni fogok, akik feláldozzák magukat Értem, őket elfogadom, és azoknak, akik felajánlásokat tesznek Nekem, dolgokat adok, hogy élvezhessék azokat. Mindazokat, akik örömüket lelik szavaimban, megáldom; ők biztosan a királyságom oszlopai lesznek, ők biztosan mérhetetlenül meggazdagodnak majd a házamban, és senki sem lesz hozzájuk fogható. Elfogadtátok-e valaha is az áldásokat, amelyek számotokra készültek? Törekedtetek-e valaha is a nektek tett ígéretekre? Ti a fényem vezetésével biztosan áttöritek majd a sötétség erőinek elnyomását. Ti biztosan nem fogjátok elveszíteni a fény útmutatását a sötétség közepette. Biztosan ti lesztek majd minden dolog urai. Biztosan győztesekké lesztek a Sátán előtt. A nagy vörös sárkány országának bukásakor biztosan a számtalan ember között álltok majd, az Én győzelmem bizonyítékaként. Biztosan szilárdan és megingathatatlanul álltok majd Színím földjén. A szenvedéseken keresztül, amelyeket kiálltok, megöröklitek áldásaimat, és az Én dicsőséges fényemet sugározzátok majd az egész világegyetemben.

1992. március 19.