Szavaimat a túlélése alapjául venni – ez az ember kötelessége. Az embereknek ki kell venniük a részüket szavaim minden egyes szakaszából; ha nem így tesznek, azzal saját pusztulásukat keresik, és kivívják a megvetést. Az ember nem ismer Engem, és ezért ahelyett, hogy saját életét elhozná Nekem, cserébe felajánlva, csak annyit tesz, hogy szeméttel a kezében parádézik Előttem, és ezzel próbál Nekem eleget tenni. Én azonban távolról sem vagyok megelégedve a dolgok állásával, hanem továbbra is követeléseket támasztok az emberrel szemben. Szeretem az emberek adományait, de gyűlölöm a követeléseiket. Mindenki szíve tele van kapzsisággal; olyan, mintha az emberi szívet az ördög tartaná a markában, és senki sem tud kiszabadulni és felajánlani a szívét Nekem. Amikor beszélek, az emberek feszült figyelemmel hallgatják a hangomat; amikor azonban elhallgatok, ismét belekezdenek a saját „vállalkozásaikba”, és teljesen megszűnnek figyelni szavaimra, mintha a szavaim csupán a „vállalkozásaik” kiegészítői lennének. Soha nem voltam hanyag az emberrel, mégis türelmes és elnéző voltam az ember iránt. És így, engedékenységem eredményeként az emberi lények mind túlértékelik magukat, és képtelenek az önismeretre és önvizsgálatra; csupán kihasználják türelmemet, hogy megtévesszenek Engem. Közülük egyetlen egy sem törődött soha őszintén Velem, és egyetlen egy sem becsült igazán mint a szívének kedves dolgot; csak amikor éppen ráérő pillanataik vannak, akkor tanúsítanak Irántam felszínes tiszteletet. Az erőfeszítés, amit az emberre fordítottam, már most is mérhetetlenül nagy; ráadásul példa nélküli módon dolgoztam az embereken, és ezen kívül még egy plusz terhet is raktam rájuk, hogy abból, amim van és ami vagyok, némi tudásra tehessenek szert, és némi változáson mehessenek keresztül. Nem azt kérem az emberektől, hogy pusztán „fogyasztók” legyenek; azt is kérem tőlük, hogy „termelők” legyenek, akik legyőzik a Sátánt. Jóllehet nem követelem meg az embertől, hogy bármit is tegyen, ennek ellenére vannak elvárásaim az általam támasztott követelmények kapcsán, ugyanis célja van annak, amit teszek, ahogyan a cselekedeteimnek is van alapja: Nem játszadozom véletlenszerűen, ahogyan azt az emberek képzelik, és nem is úgy alakítottam ki az eget és a földet, sem a teremtés miriádnyi tárgyát, ahogyan épp kívántam. Munkámban az embereknek látniuk kellene valamit, és nyerniük is valamit. Nem szabad elpazarolniuk ifjúságuk tavaszát, vagy úgy bánniuk a saját életükkel, mint egy olyan öltözékkel, amelyen gondatlanul hagyják összegyűlni a port; inkább szigorúan őrködniük kell maguk felett, és az Én gazdagságomból kell venniük, hogy saját örömükről gondoskodjanak, mindaddig, míg már Nekem köszönhetően nem tudnak visszafordulni a Sátán felé, és Nekem köszönhetően támadásokat intéznek a Sátán ellen. Vajon nem ilyen egyszerűek-e az emberiséggel szemben támasztott követeléseim?

Amikor Keleten egy halvány fénysugár kezd megjelenni, a világegyetemben minden ember egy kicsit jobban odafigyel rá. Többé már nem merülnek álomba, az emberek előmerészkednek, hogy megfigyeljék e keleti fény forrását. Korlátozott képességeik miatt, eddig még senkinek sem sikerült meglátnia azt a helyet, ahonnan a fény ered. Amikor a világegyetemben minden teljesen megvilágosodik, az emberek felébrednek az alvásból és az álomból, és csak ekkor veszik észre, hogy az Én napom lassanként rájuk virradt. Minden ember ünnepel a fény eljövetele miatt, ezért többé már nem fekszik mély álomban vagy kábulatban. Fényem ragyogása alatt az összes ember elméje és látása kitisztul, és hirtelen ráébred az élet örömére. A ködfátyol leple alatt kitekintek a világra. Az állatok mind nyugalomban vannak; a halvány fénysugár érkezése miatt minden tudatára ébredt az új élet közeledtének. Emiatt az állatok is mind előbújnak az odúikból és élelem után kutatnak. Természetesen a növények sem kivételek, és a fény sugarában zöld leveleik csillogó fényben ragyognak, várva, hogy eljátsszák Nekem a maguk szerepét, amíg a földön vagyok. Minden emberi lény vágyik a fény jöttére, és mégis félnek annak eljövetelétől, mélyen aggódva, hogy saját csúfságuk nem talál többé rejtekhelyet. Ez azért van, mert az emberek anyaszült meztelenek, és nincs semmijük, ami eltakarhatná őket. Ezért a fény eljövetele hatására igen sok ember pánikba esett, és sokkos állapotban van annak megjelenése miatt. A fény láttán oly sok embert határtalan bűntudat tölt el és irtózik saját tisztátalanságától, ám mivel erőtlen a tények megváltoztatásához, nem tehet mást, mint várja, hogy Én kimondjam az ítéletet. Oly sok, a sötétségben átélt szenvedés által finomított ember, meglátva a fényt, hirtelen rácsodálkozik annak legmélyebb értelmére, és ettől kezdve szorosan a keblére öleli a fényt, mélységes félelmében, hogy újra elveszíti azt. Nagyon sok ember, ahelyett, hogy a fény hirtelen megjelenése kizökkentené a pályájáról, egyszerűen csak végzi a napi munkáját, mert hosszú éveken át vak volt, és ezért nemhogy észre sem veszi, hogy a fény megérkezett, de még csak nem is örül neki. Az emberek szívében nem vagyok sem fenséges, sem hétköznapi. Ami őket illeti, számukra teljesen mindegy, hogy létezem-e vagy sem; olyan, mintha az emberek élete semmivel sem lenne magányosabb, ha nem léteznék, és ha léteznék, akkor sem lenne örömtelibb az életük. Mivel az emberek nem becsülnek Engem, az általam nekik nyújtott örömök is kevesek. Amint azonban az emberek akár csak egy kicsivel is több tiszteletet adnak Nekem, én is változtatni fogok az irántuk tanúsított hozzáállásomon. Ezért az emberek csak akkor lesznek elég szerencsések ahhoz, hogy Nekem szenteljék magukat, és kérjék azokat a dolgokat, amelyeket a kezemben tartok, ha megértették ezt a törvényt. Biztos, hogy az Irántam érzett szeretetük nem kizárólag a saját érdekeikhez kötődik? Biztos, hogy a Belém vetett hitük nem kizárólag azokhoz a dolgokhoz kötődik, amelyeket adok? Lehetséges, hogy az emberek, hacsak nem látják a fényemet, képtelenek Engem őszintén szeretni a hitük folytán? Biztos, hogy erejük és lendületük valójában nem a mai viszonyokra korlátozódik? Lehet, hogy az embernek bátorságra van szüksége ahhoz, hogy szeressen Engem?

Létezésem eredményeképpen a teremtés számtalan lénye engedelmesen behódol ott, ahol lakik, és fegyelmezésem hiányában nem bocsátkozik zabolátlan kicsapongásba. Ezért a hegyek a földön élő nemzetek közötti határokká válnak, a vizek akadályokká, amelyek távol tartják egymástól a különböző területeken élő embereket, a levegő pedig olyanná lesz, amely a föld feletti terekben embertől emberig áramlik. Egyedül az ember képtelen arra, hogy valóban engedelmeskedjen a szándékaim követelményeinek; ezért mondom azt, hogy az egész teremtésből egyedül az emberek tartoznak az lázadók kategóriájába. Az ember soha nem vetette igazán alá magát Nekem, és ezért tartottam az embereket mindvégig szigorú fegyelemben. Ha az emberek körében úgy adódna, hogy dicsőségem az egész világegyetemre kiterjed, akkor bizonyosan előveszem teljes dicsőségemet, és kinyilvánítom azt az emberiség előtt. Mivel az emberek tisztátalanságukban alkalmatlanok arra, hogy meglássák dicsőségemet, évezredeken át soha nem léptem a nyilvánosság elé, ehelyett rejtve maradtam; ezért dicsőségem soha nem nyilvánult meg előttük, ők pedig mindig a bűn szakadékába zuhantak. Megbocsátottam az embereknek igazságtalanságukat, azonban ők mind nem tudják, hogyan őrizzék meg magukat, ehelyett mindig nyitottak maradnak a bűnre, és hagyják, hogy az kárt okozzon nekik. Vajon ez nem az emberiség önbecsülésének és önszeretetének hiányát mutatja? Az emberek körében tud-e valaki igazán szeretni? Hány unciát nyomhat az ember odaadása? Nem keveredik-e hamisított áru az emberek úgynevezett hitelességébe? Az odaadásuk nem egy teljes zagyvaság? Amire szükségem van, az az osztatlan szeretetük. Az emberek nem ismernek Engem, és bár talán igyekeznek megismerni, nem adják Nekem igaz és őszinte szívüket. Nem csikarom ki az emberektől, amit ők nem hajlandók megadni. Ha odaadásukat nyújtják Nekem, azt udvarias ellenvetés nélkül elfogadom. Ha azonban nem bíznak Bennem, és nem hajlandók akár egy jottányit is felajánlani magukból Nekem, akkor ahelyett, hogy emiatt még jobban bosszankodnék, egyszerűen más módon rendelkezem velük, és megfelelő rendeltetési helyet intézek számukra. Az égen végigvonuló mennydörgés, lecsap majd az emberekre; a magas hegyek, ahogy leomlanak, maguk alá temetik őket; a vadállatok éhségükben felfalják őket; és az óceánok, ahogy hullámzanak, összezárulnak a fejük felett. Miközben az emberiség testvérgyilkos konfliktusba keveredik, mindenki a saját pusztulását keresi majd a közöttük felmerülő csapásokban.

Az királyság az emberek körében terjeszkedik, az emberek körében formálódik, és az emberek körében emelkedik fel; nincs olyan erő, amely elpusztíthatná az Énkirályságomat. Népem közül, amelynek tagjai a mai királyságban vannak, melyikőtök nem emberi lény az emberi lények között? Melyikőtök helyezkedik kívül az emberi állapoton? Amikor új kiindulási pontomat bejelentem a sokaságnak, hogyan fognak reagálni az emberek? Saját szemetekkel láttátok az emberiség állapotát; csak nem tápláltok még mindig reményt arra, hogy örökké ezen a világon maradhattok? Én most a népem között járok, és közöttük élek. Ma azok, akik valódi szeretetet táplálnak Irántam – az ilyen emberek áldottak. Áldottak azok, akik alávetik magukat Nekem, ők biztosan megmaradnak a királyságomban. Áldottak azok, akik ismernek Engem, ők biztosan hatalmat fognak gyakorolni a királyságomban. Áldottak azok, akik Engem keresnek, ők biztosan megszabadulnak a Sátán kötelékeitől, és élvezni fogják áldásaimat. Áldottak azok, akik képesek fellázadni önmaguk ellen, őket biztosan elnyerem, és öröklik királyságom bőségét. Akik sürgölődnek Értem, azokat nem felejtem, akik költségeket vállalnak Értem, örömmel ölelem át, és azoknak, akik áldoznak Nekem, örömöket fogok nyújtani. Mindazokat, akik örömüket lelik szavaimban, megáldom; ők biztosan a királyságom oszlopai lesznek, akik a gerendát tartják, ők bizonyosan páratlan bőségben részesülnek majd a házamban, és senki sem lesz hozzájuk fogható. Elfogadtátok-e valaha is az áldásokat, amelyeket kaptatok? Kerestétek-e valaha is azokat az ígéreteket, amelyeket nektek tettek? Ti, a fényem vezetésével, biztosan áttöritek majd a sötétség erőinek kötelékeit. Biztosan nem fogjátok elveszíteni az Én világosságom útmutatását a sötétség közepette. Biztosan ti lesztek majd az egész teremtés urai. Biztosan győztesekké lesztek a Sátán előtt. A nagy vörös sárkány királyságának bukásakor biztosan felemelkedtek majd a miriádnyi tömeg közepette,az Én győzelmem bizonyítékaként. Biztos, hogy szilárdan és megingathatatlanul álltok majd Színím földjén. A szenvedéseken keresztül, amelyeket kiálltok, megöröklitek áldásaimat, és biztosan az Én dicsőségemet sugározzátok majd szerte a világegyetemben.

1992. március 19.