A villámlás fényénél minden állat a valódi alakjában mutatkozik meg. Ugyanígy, az Én világosságom által megvilágítva, az ember visszanyerte egykori szentségét. Ó, régi korrupt világ! Végre a mocskos vízbe bukott, és a felszín alá süllyedve iszappá oldódott! Ó, az egész emberiség, az Én teremtésem! Végre újra életre keltek a fényben, megtalálták a létezés alapját, és abbahagyták az iszapban való vergődést! Ó, a teremtés számtalan dolga, amelyeket a kezemben tartok! Hogyne tudnának megújulni szavaim által? Hogyne tudnának a fényben a működésüknek teret adni? A Föld többé nem halálosan csendes és néma, a menny többé nem sivár és szomorú. A menny és a föld, amelyeket többé nem választ el egy üresség, eggyé válva egyesülnek, és soha többé nem válnak szét. Ezen az örömteli alkalmon, az ujjongás e pillanatában igazságosságom és szentségem kiterjedt az egész világegyetemre, amelyet az egész emberiség szüntelen magasztal. A menny városai vidáman nevetnek, és a föld királysága örömében táncol. Ki ne örülne és ki ne sírna ebben az időben? A föld az ősi formájában a mennyhez tartozik, és a menny egyesült a földdel. Az ember a zsinór, amely összeköti az eget és a földet, és az ember szentsége miatt, az ember megújulása miatt a menny többé nem rejtőzik el a föld elől, és a föld többé nem néma a menny iránt. Az emberiség arcát a megelégedettség mosolya övezi, és mindannyiuk szívében olyan édes érzés rejlik, amely nem ismer határokat. Nem veszekszik az ember az emberrel, és nem kerülnek összetűzésbe egymással. Van-e bárki is, aki az Én világosságomban nem él békében másokkal? Van-e bárki, aki az Én időmben meggyalázza nevemet? Minden ember Felém fordítja félelemmel teli tekintetét, és szívükben titokban Hozzám kiáltanak. Átkutattam az emberiség minden cselekedetét: az emberek között, akik megtisztultak, nincs egy sem, aki engedetlen lenne Velem szemben, nincs egy sem, aki ítéletet mondana Felettem. Az egész emberiséget áthatja az Én természetem. Minden ember megismer Engem, közelebb kerül Hozzám és imád Engem. Szilárdan állok az ember lelkében, a legmagasabb csúcsra emelkedtem az ember szemében, és az ő ereikben folyó vérben áramlok. Az ember szívében lévő örömteli ujjongás betölt minden helyet a föld színén, a levegő élénk és friss, sűrű ködök nem borítják többé a földet, és a nap ragyogóan süt.

Most pedig tekintsetek az én királyságomra, ahol Király vagyok mindenek felett, és ahol hatalmat gyakorlok mindenek felett. A fiaim a teremtés kezdetétől a mai napig, általam vezetve, annyi nehézségen mentek keresztül, a világ annyi igazságtalanságán, az emberi birodalom annyi viszontagságán, de most az Én világosságomban lakoznak. Ki ne sírna a tegnapi igazságtalanságok miatt? Ki ne hullatna könnyeket a nehézségek miatt, amelyeket kiállt, hogy elérje a mai napot? És ismét: van-e olyan, aki nem használja ki ezt az alkalmat arra, hogy nekem szentelje magát? Van-e olyan, aki nem használja ki ezt a lehetőséget, hogy kifejezze a szívében áradó szenvedélyt? Van-e olyan, aki ebben a pillanatban nem ad hangot annak, amit átélt? Ebben az időben minden emberi lény nekem szenteli lényének legjavát. Hányan gyötrődnek sajnálkozással a tegnapi ostobaságaik miatt, hányan utálják magukat a tegnapi törekvéseik miatt! Az emberek mindannyian megismerték önmagukat, mindannyian látták a Sátán tetteit és az Én csodálatos voltomat, és a szívükben most már van hely számomra. Többé nem fogok ellenszenvvel vagy elutasítással találkozni az emberek között, mert nagyszerű munkám már beteljesedett, és nincs többé akadályozva. Ma, királyságom fiai között vannak-e olyanok, akik nem törődnek a saját ügyeikkel? Vannak-e olyanok, akik nem gondolnak még inkább arra, hogy miként végzem az Én munkámat? Vannak-e olyanok, akik őszintén felajánlották magukat a kedvemért? Csökkent-e a tisztátalanság a szívetekben? Vagy inkább nőtt? Ha a tisztátalan elemek a szívetekben nem csökkentek, és nem is növekedtek, akkor bizonyosan el fogom taszítani az olyan embereket, mint ti. Én a saját szívem szerinti szent embereket akarok, nem pedig tisztátalan démonokat, akik ellenem lázadnak. Bár az emberiséggel szemben támasztott követelményeim nem magasak, az emberek szívének belső világa olyan bonyolult, hogy az emberiség nem tud könnyen megfelelni akaratomnak, vagy nem tudja azonnal teljesíteni szándékaimat. Az emberi lények nagy többsége titokban erőfeszítéseket tesz abban a reményben, hogy megszerezze a végső győzelmi koszorút. Az emberek nagy többsége minden erejével küzd, nem mernek egy pillanatra sem lazítani, rettegve attól, hogy másodszor is a Sátán fogságába esnek. Nem mernek többé sérelmeket táplálni ellenem, hanem állandóan kimutatják hűségüket Énelőttem. Oly sok embertől hallottam szívből jövő szavakat, oly sok ember beszámolóját a fájdalmas tapasztalatairól a szenvedés közepette; oly sokakat láttam, akik a legszörnyűbb helyzetben rendületlenül hűséget fogadtak Nekem, és sokakat láttam, amint a sziklás ösvényen járva a kiutat keresték. Ilyen körülmények között soha nem panaszkodtak; még akkor sem panaszkodtak, amikor nem találva a világosságot, kissé elcsüggedtek, de egyszer sem panaszkodtak. Ugyanakkor oly sok embert hallottam, akik szívük mélyéről átkozódtak, az eget szidalmazták és a földet vádolták, és láttam oly sok embert is, amint nyomorúságuk közepette a kétségbeesésnek adták át magukat, és úgy eldobták magukat, mint a szemetet a kukába, hogy aztán szenny és mocsok borítsa őket. Oly sok embert hallottam, akik összevesztek egymással, mert megváltozott a pozíciójuk, megváltoztatva a viselkedésüket, ezáltal megváltoztatva kapcsolatukat embertársaikkal, a barátok megszűntek barátok lenni, és ellenségekké váltak, nyelvükkel támadva egymást. Az emberek nagy többsége úgy használja a szavaimat, mint géppisztolyból a golyókat, észrevétlenül tüzet nyitva másokra, mígnem az emberek világát mindenütt zajos lárma tölti be, amely megtöri a nyugodt csendet. Szerencsére most eljött ez a nap; különben ki tudja, hányan pusztultak volna el ennek a géppuskatűznek a könyörtelen záporában.

Szavaim kiadását követve, és lépést tartva az egész emberiség körülményeivel, királyságom lépésről lépésre leereszkedik a földre. Az ember többé nem táplál aggasztó gondolatokat, nem „foglalkozik” más emberekkel, és nem „gondolkodik” helyettük. Így tehát a versengő viták a földön megszűnnek, és szavaim kiadását követően a modern kor különböző „fegyverei” visszavonásra kerülnek. Ember és ember között újra helyreáll a béke, az emberi szív ismét a harmónia lelkületét sugározza, és többé senki sem védekezik a rejtett támadás ellen. Az egész emberiség visszatért a normális állapotba, és új életet kezdett. Új környezetben lakva az emberek jó része úgy néz körül, mintha egy teljesen új világba lépett volna, és emiatt nem képesek azonnal alkalmazkodni a jelenlegi környezetükhöz, illetve nem képesek azonnal a helyes útra lépni. És így az emberiséget illetően a „lélek ugyan kész, de a test gyenge” esetéről van szó. Bár az emberhez hasonlóan Én magam nem ízleltem meg a viszontagságok keserűségét, mégis mindent tudok, amit az ember alkalmatlanságáról tudni kell. Behatóan ismerem az ember szükségleteit, és teljesen megértem a gyengeségeit, ezért nem gúnyolom ki az embert a hiányosságai miatt. Én csak az igazságtalanságától függően adok megfelelő mértékű „nevelést”, hogy mindenki a helyes útra térhessen, hogy az emberiség megszűnjön kóborló árvának lenni, helyette olyan csecsemővé váljanak, akiknek van egy hely, amit otthonuknak hívhatnak. Mindazonáltal cselekedeteimet alapelvek irányítják. Ha az emberek nem hajlandók élvezni a Bennem lévő boldogságot, akkor csak azzal tudok egyetérteni, amit a szívükbe zártak, és a feneketlen mélységbe küldöm őket. Mostantól senkinek sem szabad többé sérelmeket táplálnia a szívében, hanem mindenkinek képesnek kell lennie arra, hogy lássa igazságosságomat az általam hozott intézkedésekben. Nem kényszerítem az emberiséget, hogy szeressen Engem, és nem is sújtok le senkit azért, mert szeret Engem. Bennem teljes szabadság, teljes felszabadulás van. Bár az ember sorsa az Én kezemben van, szabad akaratot adtam az embernek, amely nincs az Én irányításom alatt. Ily módon az emberi lények nem fognak módot találni arra, hogy adminisztratív rendeleteim miatt „bajba” kerüljenek, hanem nagylelkűségemre támaszkodva inkább „felmentést” kapnak. Így aztán sok ember szabadulásában keresi magának a kiutat, ahelyett, hogy Hozzám kötődne.

Mindig nagyvonalúan bántam az emberiséggel, soha nem terheltem az embereket megoldhatatlan problémákkal, soha nem hoztam egyetlen embert sem nehéz helyzetbe. Nem így van ez? Bár rengeteg ember nem szeret engem, távolról sem bosszant ez a fajta hozzáállás, szabadságot adtam nekik, szabad mozgásteret engedtem nekik olyannyira, hogy szabadon úszkálhatnak a keserűség és a szenvedés tengerében. Mert az ember egy becstelen edény; bár látja az áldást, amit a kezemben tartok, nem érdekli, hogy élvezze azt, hanem inkább kitépi az ostort a Sátán kezéből, és ezzel arra kárhoztatja magát, hogy a Sátán „táplálékként” elfogyassza. Természetesen vannak olyanok, akik látták szemükkel az Én világosságomat, és így, még ha a jelen kor homályos ködében élnek is, e köd miatt nem vesztették el a világosságba vetett hitüket, hanem továbbra is tapogatóznak és keresnek ebben a ködben – bár egy akadályokkal teli úton. Amikor az ember ellenem lázad, haragvó indulatomat zúdítom rá, és így az ember elpusztulhat az engedetlensége miatt. Amikor engedelmeskedik Nekem, rejtve maradok előtte, és így szeretetet ébresztek a szíve mélyén, olyan szeretetet, amely nem arra törekszik, hogy hízelegjen Nekem, hanem hogy örömet szerezzen Nekem. Oly sokszor, amikor az ember Engem keresett, becsuktam a szemem és hallgattam, hogy előcsalogassam a valódi hitét. De amikor nem beszélek, az ember hite azonnal megváltozik, és csak a „hamis javait” látom, mert az ember soha nem szeretett Engem őszintén. Az emberek csak akkor mutatják meg a „hitüket”, amikor kinyilvánítom Magam, de amikor elrejtőzöm a titkos helyemen, akkor a szívük elgyengül és ellankad, mintha félnének attól, hogy megbántanak engem; sőt, vannak olyanok is, akik, mivel nem képesek meglátni az arcomat, „alapos elemzésnek” vetnek alá, és ezzel megtagadják a létezésem igazságát. Oly sokan maradnak ebben az állapotban; oly sokan rendelkeznek ezzel a mentalitással. Ez nem több, mint minden ember hajlama arra, hogy elfedje azt, ami csúnya önmagában. Emiatt nem szívesen hívják fel a figyelmet saját alkalmatlanságukra, és csak fogcsikorgatva és elrejtett arccal ismerik el szavaim igazságát.

1992. március 17.